Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 22-ei nyílt ülése
JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2010. szeptember 22-én 18. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak:
Vuk István Kanizsai Éva Proszenyák István Dobos Lajos Karádiné Tislér Mária Steyer Ferenc Pscher János
polgármester képviselő képviselő képviselő képviselő képviselő képviselő
Távol maradtak:
Glogovecz Lászlóné
alpolgármester
Tanácskozási joggal meghívottak: Nyakó Melinda Takácsné Kollár Viola
körjegyző, jegyzőkönyvvezető pénzügyi előadó
Vuk István polgármester köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy a testület határozatképes. Tájékoztatta a képviselőket, hogy a meghívót és az írásos előterjesztéseket mindenki kézhez kapta. Kérte, hogy akinek a napirenddel kapcsolatban van módosító indítványa, az tegye meg. Proszenyák István képviselő véleménye szerint, az egyéb ügyek legyenek levéve a napirendről. Vuk István polgármester elmondta, hogy az egyéb ügyek keretében lenne megtárgyalva a két jelentés, amit az ülés előtt kaptak meg. Proszenyák István képviselő visszavonta a módosítását. Steyer Ferenc képviselő jelezte, hogy van egy módosító indítványa a napirendi pontokra vonatkozóan, mégpedig a 4. napirendi pontot - Letenyei Rendőrőrs támogatás kérése - kérte vegyék le a napirendről, mert nem tudta meggyőzni a képviselőket a szeptember 8-ai ülésen a támogatás biztosításáról. Az akkor tett indítványát visszavonja. Vuk István polgármester kérte, hogy aki egyetért azzal, hogy a 4. napirendi pont - Letenyei Rendőrőrs támogatás kérése – kerüljön levételre a napirendi pontok közül, kézfenntartással szavazzon. A képviselőtestület 5 igen 2 tartózkodott szavazattal az alábbi napirendet fogadta el.
1/16
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 22-ei nyílt ülése
N A P I R E N D: 1.
2.
3.
Körjegyzőség 2010. I. félévi költségvetési beszámolójának megtárgyalása
Előadó: Vuk István polgármester Előterjesztés: írásban
Körjegyzőség 2010. évi költségvetési rendeletének módosítása
Előadó: Vuk István polgármester Előterjesztés: írásban
Hitelfelvétel megtárgyalása
Előadó: Vuk István polgármester Előterjesztés: írásban
4. Egyéb ügyek
Napirendi pontok megtárgyalása: 1.
Körjegyzőség 2010. I. félévi költségvetési beszámolójának megtárgyalása
Előadó: Vuk István polgármester Előterjesztés: írásban
Vuk István polgármester tájékoztatta a jelen lévőket, hogy 2010. szeptember 14-ei együttes testületi ülésen Molnári képviselőtestület 2 fővel jelent meg, ezért határozatképtelen volt. Akkor abban állapodtak meg, hogy a mai ülésen döntenek a körjegyzőség 2010. évi I. féléves beszámolójáról. Az írásos anyagot mindenki kézhez kapta. A szót átadta Nyakó Melinda körjegyzőnek, mondja el mi történt az együttes ülésen. Nyakó Melinda körjegyző tisztelettel köszöntötte a jelen lévőket, majd elmondta, hogy vita nélkül elfogadták a beszámolót. Vuk István polgármester megköszönte a tájékoztatást és kérte a képviselőket, akinek kérdése van, az tegye fel. Kérdés nem volt. Vuk István polgármester kérte a képviselőket, aki a Körjegyzőség 2010. I. félévi költségvetési beszámolóját az előterjesztés szerint elfogadja, kézfenntartással szavazzon. A képviselőtestület 6 igen, 1 tartózkodás szavazattal, az alábbi határozatot hozta:
2/16
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 22-ei nyílt ülése
52/2010. (IX. 22.) számú Önkormányzati határozat: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a Semjénháza – Molnári Petrivente Községek Körjegyzőségének 2010. I. félévi költségvetési beszámolóját az 1992. évi XXXVIII. tv, a 2010. évi költségvetésről szóló 2009.évi CXXX. tv., valamint a 249/2000. (XII.24.) Korm. rendelet alapján az alábbiak szerint fogadja el: E Ft-ban ! 2010. 2010. 2010. BEVÉTELEK ÉVI ÉVI I. FÉLÉVI EREDETI MÓDOÍTOTT TELJESÍTÉS ELŐIRÁNYZAT
BEVÉTELEK(1.SZ. MELLÉKLET): Felhalmozási bevétel:
ELŐIRÁNYZAT
25.843 0
25.843 0
13.854 0
25.183 250
25.183 250
12.633 97
410 0
410 0
410 714
0
0
0
Működési bevétel: • Intézményfinanszírozás: • Intézményi működési bevétel: • Pénzmaradvány: • Átvett pénzeszköz választásra: : • Függő, átfutó, kiegyenlítő bevétel:
KIADÁSOK (2. SZ. MELLÉKLET): 25.843 25.843 13.518 Felhalmozási kiadás: 0 0 0 Működési kiadás: 25.843 25.843 13.518 • Személyi juttatások: 18.723 18.723 9.611 • Tb járulék: • Munkaadói járulék – 4.255 4.255 2.353 munkaerő piaci jár: • Egészségügyi hozzájárulás: 165 165 0 • Táppénz hozzájárulás: 0 0 14 • Dologi és egyéb folyó kiadások: • Függő,átfutó, kiegyenlítő kia.: LÉTSZÁMKERET, ÁTLAGLÉTSZÁM:
0
2.700
0
2.700
0
1.383
0
0
157
7
7
7
A. Alapilletmény: 38. 650.-Ft B. Semjénháza, Molnári és Petrivente Községi Önkormányzatok Képviselőtestületei felhatalmazzák a Semjénháza – Molnári - Petrivente
3/16
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 22-ei nyílt ülése
Községek Körjegyzőjét, hogy a 2010. évi költségvetés végrehajtása során, a kiadási főelőirányzatokon belül a szabadon átcsoportosíthat. C. A 1992. évi XXXVIII. tv, alapján a Körjegyzőség 2010. évi Cafetéria juttatásának kerete 278 e Ft/fő, mely a juttatás adóterheit is tartalmazzák. Határidő: 2010. szeptember 15. Felelős: Nyakó Melinda körjegyző 2.
Körjegyzőség 2010. évi költségvetésének módosítása
Előadó: Vuk István polgármester Előterjesztés: írásban
Vuk István polgármester elmondta, hogy a képviselők az írásos előterjesztést kézhez kapták. Kiegészítése nem volt. Kérte, akinek kérdése van, az tegye fel. Nyakó Melinda körjegyző elmondta, hogy az együttes ülésen Kárpáti István alpolgármester Úr megkérdezte, hogy Semjénházánál miért szerepel 35 ezer Ft az egyéb bérjellegű kiadásoknál, és a másik két Önkormányzatnál miért nem? Tájékoztatták, a jelen lévőket, hogy a választási feladatok elvégzésével kapcsolatban egy dolgozó, Kovács Zoltánné munkaköri leírás alapján is meg van bízva, ez az Ő juttatása. A többi dolgozó a választással kapcsolatos tevékenységet magbízási szerződés alapján végzi el. Az Ő juttatását ezért azon a soron kellett szerepeltetni. Természetesen, az állami költségvetésből erre a célra küldött támogatásból van kifizetve. Vuk István polgármester megkérdezte, hogy van-e valakinek kérdése, vagy észrevétele az elhangzottakkal kapcsolatosan? Kérdés, javaslat, hozzászólás nem volt. Vuk István polgármester kérte a képviselőket, hogy aki a Körjegyzőség 2010. évi költségvetési rendeletének módosítását az előterjesztésnek megfelelően elfogadja, kézfenntartással szavazzon. A képviselőtestület 6 igen 1 tartózkodás szavazattal a következő határozatot hozta: 53/2010. (IX. 22.) számú Önkormányzati határozat: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a Semjénháza – Molnári Petrivente Községek Körjegyzőségének 2010. évi költségvetésének módosítását 1992. évi XXXVIII. tv, a 2010. évi költségvetésről szóló 2009.évi CXXX. tv., valamint a 249/2000.. (XII.24.) Korm. rendelet alapján az alábbiak szerint fogadja el: E Ft-ban ! 2010. 2010. 2010. BEVÉTELEK ÉVI I. JAVASOLT I. JAVASOLT
4/16
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 22-ei nyílt ülése EREDETI
MÓDOSÍTÁS
MÓDOSÍTOTT
ELŐIRÁNYZAT
BEVÉTELEK(1.SZ. MELLÉKLET): Felhalmozási bevétel:
ELŐÍRÁNYZAT
25.843
+799
26.642
25.183 250
+85 0
25.268 250
410 0
0 +714
410 714
0
0
0
KIADÁSOK (2. SZ. MELLÉKLET): 25.843 Felhalmozási kiadás: 0 Működési kiadás: 25.843 • Személyi juttatások: 18.723 • Tb járulék: • Munkaadói járulék – 4.255 munkaerő piaci jár: • Egészségügyi hozzájárulás: 165 • Táppénz hozzájárulás: 0
+799
26.642 0 26.642 19.260
Működési bevétel: • Intézményfinanszírozás: • Intézményi működési bevétel: • Pénzmaradvány: • Átvett pénzeszköz választása: • Függő,átfutó,kiegyenlítő bev.:
• Dologi és egyéb folyó kiadások: • Függő,átfutó, kiegyenlítő kia.: LÉTSZÁMKERET, ÁTLAGLÉTSZÁM:
0
+799 +537 +258 -165 4.513 +14 0 0 14 0
2.700
+155
2.855
0
0
0
7
7
7
D. Alapilletmény: 38. 650.-Ft E. Semjénháza, Molnári és Petrivente Községi Önkormányzatok Képviselőtestületei felhatalmazzák a Semjénháza – Molnári - Petrivente Községek Körjegyzőjét, hogy a 2010. évi költségvetés végrehajtása során, a kiadási főelőirányzatokon belül a szabadon átcsoportosíthat. F. A 1992. évi XXXVIII. tv, alapján a Körjegyzőség 2010. évi Cafetéria juttatásának kerete 278 e Ft/fő, mely a juttatás adóterheit is tartalmazzák. Határidő: 2010. szeptember 15. Felelős: Nyakó Melinda körjegyző
5/16
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 22-ei nyílt ülése
3. Hitelfelvétel megtárgyalása
Előadó: Vuk István polgármester Előterjesztés: írásban
Vuk István polgármester elmondta, hogy az írásos előterjesztést a Takarékszövetkezettől mindenki kézhez kapta. A szót átadta a képviselőknek. Dobos Lajos képviselő megkérdezte, hogy az Óvoda program az még folyamatban van-e? Az Önkormányzatnak 13 millió Ft az önrésze, ha jól látja ebből 10 millió Ft a hitel javaslat. A különbözet 3 millió Ft. Tudunk előre lépni? Hogyan, miből merre? Takácsné Kollár Viola pénzügyi előadó elmondta, hogy a Zöld Óvodából már ki lett fizetve 1. 778 ezer Ft-t. Dobos Lajos képviselő megkérdezte, hogy a Látogató Központot meddig kell befejezni? Vuk István polgármester elmondta, hogy 2011. december 31-ig, az óvodafelújítást pedig 2011. június 30-ig kell befejezni. Dobos Lajos képviselő véleménye szerint ez lenne az első, amit el kell kezdeni. Vuk István polgármester elmondta, hogy a pályázatok, mint ismeretes utófinanszírozottak. Ahhoz, hogy az elszámolást és a pályázati összeget le tudjuk igényelni, először ki kell fizetni. Dobos Lajos képviselő megkérdezte, hogy a mai napon el kell dönteni a hitelfelvételt? Vuk István polgármester tájékoztatta, hogy nem kell, csak a Zöld Óvoda projekten belül az utolsó két hónapban kötelező kifizetések lesznek. Takácsné Kollár Viola pénzügyi előadó elmondta, hogy ahhoz viszont kell a hitel, hogy be tudják fejezni. Vuk István polgármester tájékoztatta, hogy vissza lehet mondani a pályázatokat, akkor viszont nem kell hitellel foglalkozni. A falunap megtörtént, a Zöld Óvoda mivel már fut be kell fejezni, az összes többire azt mondjuk, hogy nem kérjük nem kell hitellel foglalkoznunk. Dobos Lajos képviselő megkérdezte, hogy eredményképpen mivel kell foglalkoznunk jövőre? Karádiné Tislér Mária képviselő elmondta, hogy mindenképpen tudni kell azt, ha visszamondunk pályázatot, akkor ezzel kizárjuk magunkat a további lehetőségektől. Akkor mi próbálhatunk már újabb pályázatot benyújtani, egy
6/16
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 22-ei nyílt ülése
komolytalan Önkormányzattal, mikor mindenki kapkod érte, és mindenki tudja, hogy a továbblépés lehetősége, az, hogy pályázatokon próbáljunk pénzt nyerni. Saját erőből egy Önkormányzat nem hiszem, hogy ilyen beruházásokat tudna csinálni. Itt nem csak a Zöld Óvodáról van szó, hanem nagyon komoly más pályázatokról, ami munkahelyet fog teremteni. Gondolkodjunk el ezen is. Dobos Lajos képviselő elmondta, hogy vannak alternatívák. Ezeknek van egy önrésze. Az önrészt hitelből kell fedezni, a hitelt viszont ki kell fizetni. Karádiné Tislér Mária képviselő elmondta, ha viszont az önrészt arányosítani kell azzal, hogy mit nyer a falu a pályázatokkal, és mennyit kap hozzá. Dobos Lajos képviselő elmondta, hogy van önrésze az Önkormányzatnak. Mindegy, hogy az, mennyi, de ennyi sincs. Sőt még ezen kívül is mínuszban vagyunk, ha jól értelmezi. Számok nem hazudnak, de szeretne tisztán látni. A 10 millió Ft-os hitelkeretből már 6,5 millió Ft-ot már elköltöttünk. Jól gondolja? Vuk István polgármester válaszában elmondta, hogy igen. Nyakó Melinda körjegyző kiegészítette, hogy ez nem fejlesztésre, hanem működésre ment el. Dobos Lajos képviselő folytatta, hogy ezeknek, a pályázatoknak van, 130 ezer Ft havi törlesztése. Takácsné Kollár Viola pénzügyi előadó elmondta, hogy nem, az csak a 10 millió Ft-nak a törlesztése, plusz az 50 millió Ft-é ez még növelni fogja. Dobos Lajos képviselő elmondta, hogy akkor, most gondolkodjon el mindenki, mi legyen a pályázatokkal? Nyakó Melinda körjegyző tájékoztatta a képviselőket, hogy Glogovecz Lászlóné alpolgármester, mai nap során jelezte, hogy nem tud részt venni az ülésen és a hozzászólását jegyzőkönyvbe, mondta (nyilatkozat a jegyzőkönyv 1. számú melléklete), melyet kérte, hogy olvasson fel. A felolvasás a jegyzőkönyvben rögzítettekkel megegyezően megtörtént. A maga nevében is hozzászólt a napirendi ponthoz. Előre bocsátotta, hogy sem ellene, sem mellette nincs a hitel felvételnek, hiszen ez nem dolga. Az a dolga, hogy szakmailag megvilágítsa a döntést hozóknak, hogy hogyan látják, mint szakemberek ezt a döntést. Jelenleg, gazdasági szempontból nagyon nagy veszélyben van a Molnári Önkormányzat, mivel az a mobilizálható tőkéje, majdnem, hogy kisebb, mint a hitelfelvétel. Ugyanakkor abban a szerencsés helyzetben van a települése, hogy olyan pályázati támogatásokra van lehetősége, amire az elkövetkező tíz évben, nem fog megvalósulni. Nagyon sokat törték a fejüket a pénzügyi előadóval, hogy hogyan világíthatnák meg azt, hogy a hitelfelvétel súlyos döntés, és hogy a
7/16
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 22-ei nyílt ülése
képviselőtestület ne ijesszék meg, de láttassák a nehézségeket. Tervben volt, hogy elkészítettek egy másik táblázatot is, melyben az elkövetkező 5-10 évben folyamatosan benne van a pályázati támogatások üteme, illetve a hiteltörlesztés is, ezek hogyan jelennek meg a működési kiadások mellett, de nem voltak hozzá megfelelő adatok és nem akartak torz adatokkal szolgálni a döntéshez. A Molnári Önkormányzatnak kell majd a településen belül bizonyos dolgokat átgondolnia. Dobos Lajos képviselő megkérdezte, hogy van e közöttük pénzügyi szakember, aki megmondja azt, hogy ebbe nem buknak bele? Meg tudja e valaki mondani, hogy tudnak e felelős döntést hozni, most ebben a pillanatban erről? Proszenyák István képviselő megkérdezte, hogy van-e idő kitolni a következő testület felállításáig ezt a döntést? És milyen következményei lesznek? Vuk István polgármester elmondta, hogy van. Ahhoz, hogy a Zöld Óvoda projektet le tudják zárni, pénz kell, a pénzügyi elszámolási határidő 2010. október 20-a. Az Október 3-a választást követően, a testület megalakulása 10 napon belül várható. Dobos Lajos képviselő elmondta, hogy a Takarékszövetkezet ajánlata 2010. október 31-ig szól. Vuk István polgármester elmondta, hogy ahhoz, hogy az itteni döntés értelmében a Takarékszövetkezet a hitelkeretet biztosítsa, igazgatósági döntés kell. Információi szerint 2010. október 1-én lesz igazgatósági ülés, mert több önkormányzat hitelkérelmét fogják tárgyalni. Proszenyák István képviselő elmondta, hogy a bank nem választásfüggő. Ez legyen a képviselőtestület problémája. Dobos Lajos képviselőnek elmondta, hogy a biztos bukás az, ha nem tesznek semmit. Ha minden marad a régiben. Leköszönő képviselőként, a hitelfelvételre igennel fog szavazni, felvállalja annak a következményeit. Karádinénak igaza volt, ha visszatáncolnak, és nem tesznek semmit, nem mennek semmire. Dobos Lajos képviselő elmondta, hogy benne vannak egy 70 millió Ft-os hitelfelvételben, magyarul kényszerpályán vannak. Steyer Ferenc képviselő elmondta, hogy a Banki szakember a szeptember 8-ai ülésen elmondta, hogy a hitel forint alapú. Még mindig jobb, mint egy svájci frank alapú, még azt is elmondta, hogy nem kell egyszerre felvenni. Véleménye szerint ezt a lehetőséget nem szabad kihagyni, felvállalja igennel fog szavazni. Pscher János képviselő elmondta, hogy mindenki tudja azt, hogy a falu működési hitelből él, mert még a működésre sincs pénz. Ez egy bűvös dolog,
8/16
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 22-ei nyílt ülése
a hitel folyamatosan növekszik. A hiány csökkentésére, többletbevételek nem várhatók. Ahogy a jegyzőnő is elmondta, lehet, hogy a következő vezetőnek radikális dolgokhoz kell folyamodnia, esetleg le kell építeni, el kell küldeni embereket. Ezt is vegye alapul mindenki, mikor arról dönt, hogy van 70 millió Ft támogatásunk, de arra nincs pénzünk, hogy működjünk, és ezt plusz 13 millió Ft-al megterheljük. Steyer Ferenc képviselő elmondta, hogy nyolc évvel ezelőtt úgy tudja, hogy Dobos Béla volt polgármesterrel is volt peres ügy és ki lett fizetve minden és most is ki lesz. Biztos benne, hogy minden problémát meg lehet oldani, igaz hogy hitellel de megoldható. Dobos Lajos képviselő elmondta, hogy az óta a helyzet rosszabbodott, de a hitel csak abban az esetben működik, ha van, tudják, hogy a későbbiek folyamán, hogyan miből teremtik elő a törlesztő részleteket. Az előterjesztésben ez áll, „a hiány csökkentésére többletbevételek nem várhatók”. Karádiné Tislér Mária képviselő elmondta, hogy miből fognak törleszteni? Ebből is hitelből éltek, mert nem volt bevételi forrásuk. De ezek a pályázatok, pontosan olyan dolgokat céloznak, meg amik bevételt hoznak a falunak. A látogatóközpont, pont a turizmust lendíti fel a faluban. A vendégek nem ingyen fognak megszállni. Talán lesz bevétel, és talán elérjük azt, hogy nem hitelből fogunk élni. Most is az intézményeinket úgy tudjuk finanszírozni, hogy felvesszük a folyószámlahitelt. Miben reménykedünk? Tényleg maradjunk ebben a mostani álló helyzetben? Mondjuk vissza azt a lehetőséget, ami talán hozz majd bevételt? Azért lettek ezek a pályázatok megírva, azért hozták létre a Kompetencia Központot, hogy próbáljon pályázatokat ide hozni. Ezt, akarjuk megszüntetni? Az intézmények nem hoznak bevételt, mindannyian tudjuk, hogy ráfizetésesek. Egy Önkormányzatnak vannak feladatai, pontosan azért, hogy megtartsa a lakosságát, hogy itt tartsa a gyerekeket, hogy élhető legyen a környezete. Ezek a pályázatok ezt akarják megcélozni, ezért tartja fontosnak, hogy igenis most merjenek egy kicsit bátrak lenni, ha eddig azok voltak, mert eddig is az Önkormányzat mindent kifizetet, mert kifizetetlen számlánk nincs. Ha jól fog gazdálkodni a következő Önkormányzat is, akkor ki fogja tudni fizetni a kamatokat, ha okosan gazdálkodik. Ebben pontosan igaza van, Steyer Ferencnek, mert a peres ügyekre mínusz 30 millió Ft-ot kellett kifizetni, ennek a kezdődő Önkormányzatnak. Ha az inflációt figyelembe vesszünk, akkor ez az összeg, amit most készülnek felvenni, nem is nagyobb annál, de a jövő érdekében készülünk ezt felvenni. Dobos Lajos képviselő véleménye szerint, ez csak Karádiné véleménye, az övé nem. Mindenki döntsön a saját belátása szerint, hogy a következő testületre mit hagynak, milyen döntést fog hozni. Milyen problémát, vagy milyen dicsőséget fognak a következő testületre rátestálni.
9/16
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 22-ei nyílt ülése
Proszenyák István képviselő elmondta, hogy a hitelfelvételről való döntés a jövő fejlődésének a lehetősége. Vuk István polgármester elmondta a képviselőknek, hogy „Önök a pénzügyi helyzetét szívűkön viselik, hiszen ezért lettek képviselők, ezért indultak el valamilyen szintű megmérettetésben. A településen lévő emberek azért szavaztak Önöknek bizalmat, és az esküt is arra tettek, hogy a Magyar Köztársaság és a település javát szolgáljuk. Ez nem titok. Haza lehet menni és az anyagokban elővenni azt, hogy az elmúlt nyolc évben fordul e rossz helyzetbe Molnári Önkormányzata. Volt egy olyan polgármestere, hogy az éves működést mindig kihozta nullára. És most 13 millió Ft-tól be vannak félnek azok, akik nem tudják, hogyan kell ezt a pénzt előteremteni? Igen, elő fogom tudni teremteni a pénzt, ha a lakosság bizalmat ad nekem. Ha meg nem kapok bizalmat, akkor majd az új vezetés oldja meg ezt a problémát. De azt a szégyent, nem fogom, és nem vagyok hajlandó elviselni, hogy itt van, ezekkel, a pályázatokkal a lehetőség, a megirt és még el nem bírált pályázatokkal közel 120-130 millió Ft-ot, ami fejlesztésre fordítható Molnáriban, és nem szavazattal lemondjak a lehetőségről”. Dobos Lajos képviselő véleménye szerint, kiveséztük a dolgokat, mindenki tudja, mire gondol, hogy a döntés az egy másik dolog. Vuk István polgármester elmondta, hogy itt nem személyeskedésről van szó, itt arról van szó, hogy a település elindult valamilyen irányba. Eddig azért, kaptuk a támadást, hogy semmit nem tudunk csinálni, most amikor lehetőség nyílik arra, hogy igenis tudunk csinálni valamit, akkor az első adandó alkalomkor bezárjuk magunk előtt, mögött az ajtót és azt mondjuk bent maradunk a sötét lyukban. Dobos Lajos képviselő véleménye szerint, megbeszéljük, azért vagyunk itt. Ezt nem kötelező elfogadni. Szavazatáról elmondta, hogy had döntsön a saját belátása szerint. Vuk István polgármester elmondta, hogy „a 2002-2010-ig rendelkezésre állt két ciklusomon keresztül nem az én érdemem, hanem a hivatal érdeme, a jegyzőnő érdeme, meg az apparátus érdeme, sőt képviselők érdeme is, ami itt ki 152. 854 eFt-os fejlesztési forrásként rendelkezésre áll. Úgy gondolom, hogy eddig is megoldottuk a problémákat és ez után is meg fogjuk oldani a problémákat. Minden egyes fillérért meg kellett küzdeni és ezután is meg kell küzdeni”. Proszenyák István képviselő elmondta, hogy „rajtam kívül mindenki valamilyen formában érintett a következő választáson. Én vagyok az egyetlen, aki nem jelöltettem magam, de azért eljöttem, mert érdekel, hogy rengeteg szenvedés árán, de a jövő Önkormányzatának tapossuk mi ki az utat. A sikert Ők fogják learatni, örülni fogok neki. De ha nem teszünk semmit,
10/16
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 22-ei nyílt ülése
biztos vagyok benne, hogy itt csak a leépülés fog folytatódni, gyors ütemben és akkor nem lesz lehetőség a visszafordításra. Ebben teljesen biztos vagyok”. Nyakó Melinda körjegyző elmondta, hogy arról is beszéltek a pénzügyi előadóval, hogy a beruházások, vagy fejlesztések megvalósulása után fenntartási költségeket fogják az Önkormányzatot terhelni. Azt kérte maga és a kolléganő nevében, hogy a mindenkori polgármester, aki hamarosan meg lesz választva, ne legyen magára hagyva, ha a képviselőtestület úgy dönt, hogy felveszi a hitelt, álljon ki az első számú vezető mellett nehéz helyzetekben is. Mindig kicsúcsosodik a polgármester irányába a képviselői döntés, mintha mindent Ő döntött volna el. Dobos Lajos képviselő véleménye szerint, azzal van gond, hogy pont most kell ezt meghozni. Proszenyák István képviselő elmondta, hogy amikor Nyakó Melinda körjegyző elmondta, hogy fenntartási költségek adódnak. Most is, a régi épületeket is fent kell tartani, erre sajnálja a pénzt. De ha az új elkészül és élet lesz benne, akkor nem fogja sajnálni a fenntartási költségeket. Dobos Lajos képviselő megkérdezte, hogy ezen gondolkodott valaki, mi lesz a fenntartással? Vuk István polgármester tájékoztatta, az IKSZT pályázatban öt éves foglalkoztatási kötelezettsége van az Önkormányzatnak. Az projekt időszakban, az első három évben, a két dolgozónak, 100, 75, és 50%-os támogatottságú bértámogatás van. Kettő és fél évre a pályázat lefinanszírozza a két dolgozó bérét. Kettő és fél év az Önkormányzatot terheli majd. Pscher János képviselő megkérdezte, hogyan tudunk bevételhez jutni? Takácsné Kollár Viola pénzügyi előadó tájékoztatta, hogy működési bevételt államtól már biztosan nem kapnak. Proszenyák István képviselő elmondta, hogy „ne mondjatok ilyeneket, hogy biztosan nem. Kormányváltás volt az idén”. Nyakó Melinda körjegyző jelezte, hogy azért mondanak el dolgokat, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy mekkora súlya van a döntésnek. Tényleg komoly a dolog, és hangsúlyozni kell azt is, hogy egy ekkora településen ilyen komoly fejlesztéseket hajtanak végre, nem csak pozitív lehetőség. Egészen biztos, hogy áldozatokkal fog járni. Vuk István polgármester megkérdezte, hogy ez kinek a propagandája? Hogy emberektől kell megválni, hogy intézményeket kell majd bezárni és egyéb?
11/16
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 22-ei nyílt ülése
Honnan lehet tudni azt, hogy a jövő évi költségvetés, támogatás hogyan alakul majd? Nyakó Melinda válaszában elmondta, hogy a pénzügyes kolléganővel a 2010. éves számokkal számoltak, erre alapozta a meglátását. Karádiné Tislér Mária képviselő elmondta, hogy Ő úgy érzi, hogy a Zöld Óvoda pályázattal, ami be volt tervezve, az óvoda mindent megkapott. Az más, hogy az ablakokon befolyik a víz, vagy a tető beázik. De az majd remélhetőleg a másik pályázattal lesz megoldva. Proszenyák István képviselő megkérdezte, hogyan ázhat be egy 10 éve felújított tető? Steyer Ferenc képviselő elmondta, hogy a tetőszerkezet 95%-a a régi maradt. Vuk István polgármester elmondta, hogy Molnáriban az utolsó négy év terméke, ezek a pályázatok. A turisztikai pályázat 3,5 évet várt, az IKSZT 2,5 évet várt. Az Óvoda felújítása elengedhetetlen. Itt van előttünk egy probléma, amit kezelni kell. Dobos Lajos képviselő megkérdezte, hogy probléma vagy lehetőség? Vuk István polgármester elmondta, hogy lehetőség. Karádiné Tislér Mária képviselő véleménye szerint mind a kettő, mert meg kell oldani. Vuk István polgármester elmondta, hogy úgy gondolja, hogy egy felelős településvezetés ezeket, a problémákat meg tudja oldani, le tudja küzdeni, el tudja hárítani. Voltunk sokkal nagyobb bajban is, mint ami most van és megoldódtak problémák. Proszenyák István képviselő elmondta, hogy ezt tudják egy páran itt. Vuk István polgármester megkérdezte, hogy van-e valakinek kérdése, vagy észrevétele e napirendi ponttal kapcsolatosan? Karádiné Tislér Mária képviselő megszólította Pscher János képviselőt, hogy szeretné hallani ez ügyben a véleményét. Pscher János képviselő elmondta, hogy „nem látom az Önkormányzatot olyan helyzetben, hogy ekkora súlyú feladattal most meg tudjon birkózni. Sajnos ez van, ez ennyire összejött, most mondta a polgármester, hogy lazán elbírják. Ilyenre, hogy majd valahogy megoldódik, úgy gondolom, ebben a helyzetben, amiben az Önkormányzat és az Ország van, én nem merek belekezdeni. Ez mind szép és jó, ha lenne egy olyan bevételi forrásunk, ami 3-
12/16
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 22-ei nyílt ülése
5 millió Ft önálló bevételt hoz Molnárinak, minden gond nélkül az mondja, hogy be lehet vállalni plusz 60 milliót Ft-ot is. Belegondoltatok abba, hogy mi van, ha tényleg elakad a finanszírozás”? Karádiné Tislér Mária képviselő megkérdezte, hogy mint polgármester jelölt, hogyan látja a falu jövőét. Pscher János képviselő elmondta, hogy ebbe ne menjenek bele. Képviselőként van itt, polgármester úr azt mondta, mindent meg tud oldani, bár mi nem tudjuk hogyan, de kijelentette, hogy Ő elő fogja tudni teremteni a pénzt. Vuk István polgármester válaszában elmondta, hogy nem ezt mondta. Pscher János képviselő elmondta, hogy akkor valami hasonlót. Vuk István polgármester válaszában elmondta, hogy azt mondta, hogy eddig is megoldotta a problémákat. Pscher János képviselő elmondta, hogy ez egy nagy „falat”. Nem azt mondja, hogy nem kell megpróbálni. Át kell nézni mi az, ami fontos, meg kell nézni a pénzügyi helyzetet, mindent ki kell pontosan számolni. Ezek nagy fejlesztések. Steyer Ferenc képviselő úgy gondolta, hogy amikor 8 éve volt mínusz 36 millió Ft tartozásunk, amit kifizettünk, mellette a szakiskolát is fent kellett tartani. Pscher János képviselő elmondta, hogy akkoriban volt ÖNHIKI támogatás. Dobos Lajos képviselő javasolta, ha nincs más hozzászólás a hitel felvétellel kapcsolatban, szavazzanak. Vuk István polgármester megkérdezte, hogy van e valakinek kérdése? Kérdés, hozzászólás nem volt. Vuk István polgármester szavazást rendelt el, aki egyetért azzal, hogy a DélZalai Egyesült Takarékszövetkezettel elinduljanak a konkrét tárgyalások, a hitelfelvételi kérelem beadásra, valamint a hitellel kapcsolatos megállapodás aláírásra kerüljön, kérte kézfenntartással szavazzon. A képviselőtestület a javaslatot 5 igen, 2 ellene szavazattal az alábbi határozatot hozta:
13/16
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 22-ei nyílt ülése
54/2010. (IX. 22.) számú Önkormányzati határozat: Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Beruházási hitelkérelmet nyújt be a Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet Nagykanizsai kirendeltségéhez. A hitel összege 10. 000. 000,-Ft, azaz tízmillió Ft. A hitel célja: beruházások önerejének finanszírozása. Futamidő: 120 hónap. A hitel fedezetére inkasszójogot engedélyez az önkormányzat bankszámláira, valamint a Molnári, Hevesi u. 4. számú (hrsz: 4) és a Molnári, Petőfi út 43. számú (hrsz: 307) ingatlanain keretbiztosítéki jelzálogjogot alapít 80 millió ft összeghatárig a Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet részére. Felhatalmazza Vuk István polgármestert a hitelkérelem benyújtására. Határidő: 2010. szeptember 30. Felelõs: Vuk István polgármester 55/2010. (IX. 22.) számú Önkormányzati határozat: Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete folyószámla hitelkérelmet nyújt be a Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet Nagykanizsai kirendeltségéhez. A hitel összege 60. 000. 000,-Ft, azaz hatvanmillió Ft. A hitel célja: pályázatokon elnyert támogatások előfinanszírozása és működési költségek finanszírozása. A hitel fedezetére inkasszójogot engedélyez az önkormányzat bankszámláira, valamint a Molnári, Petőfi út 41. számú (hrsz: 307) és a Molnári, Hevesi u. 4. számú (hrsz: 4) ingatlanain keretbiztosítéki jelzálogjogot alapít 80 millió ft összeghatárig a Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet részére. Valamint a támogatási összegeket a Takarékszövetkezetre engedményezi. Felhatalmazza Vuk István polgármestert a hitelkérelem benyújtására. Határidő: 2010. szeptember 30. Felelős: Vuk István polgármester
4.
Egyéb ügyek
Vuk István polgármester elmondta, hogy a Molnári Községi Önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetéről a jelentést mindenki kézhez kapta. Elmondani, hogy küzdöttek, de nem eleget. Sokkal nagyobb és jobb eredményeket is elérhettek volna. Nem tudja miért, vagy miért nem, a képviselő-testület a ciklus felétől valami oknál fogva nem úgy „muzsikált, ahogyan muzsikálnia kellett volna”. Itt előjöttek feszültségek, problémák, melyről úgy gondolja, hátráltatták a településnek a működését. Állítja, hogy a képviselő társai többször felelőtlenül emelgették a kezeket, vagy görcsöltek a szemétszállítási díjon. Sokszor vitatkozott a pénzügyes kolléganővel, sokszor
14/16
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 22-ei nyílt ülése
nem irt alá utalásokat, éppen azért, mert tudta, hogy Molnári Önkormányzata milyen anyagi helyzetben van. Egy falu vezetése nem abból áll, hogy különböző jótékonysági napokat, mulatságokat, bálokat szervezünk, rendezünk, hanem ott kezdődik, amikor december 30-án ki kell fizetni a legutolsó számlát, valamilyen szinten nullára ki kell hozni az Önkormányzat kintlévőségét. Igenis a képviselőknek tudniuk kell nemet is mondani jogalap nélküli kérésre, a választópolgárokat sokszor valós információkkal kell ellátni. Képviselő-társai közül, úgy látta, hogy nem volt mindenki napra kész, amikor megállították az utcán és információt, felvilágosítást kértek tőle. Ezt el fogja mondani a választási kampányán is. El fogja mondani, hogy úgy válasszanak polgármestert és képviselő-testületi tagokat, akikben maximálisan megbíznak, és látják azt, hogy képes, és hajlandó dolgozni a településért. Nem vagyunk egyformák, és nem tetszhetünk mindenkinek. Úgy gondolja, hogy mindenki minden alkalommal meg lett hallgatva, a szó senkibe nem lett belefojtva, döntések születtek és remélhetőleg ezután is fognak születni. Bízik abban, hogy a következő választáson a település ki tudja válogatni a jelöltek közül azokat, akik képesek irányítani ezt a települést. Szégyenkezni valója a jelenlegi testületnek nincs. A sok semmittevés ellenére is lehetőséget adtak a következő testületnek, arra, hogy a pályázatokon elnyert támogatási összeget, Molnári településre, és az itt elő emberek életének a megkönnyítésére, vállalkozások segítésére, tudják felhasználni. Mindenki tudja, hogy akkor van bevétel, ha idejön valaki, és itt költi el a forintjait. A környéket úgy kell kialakítani, hogy legyen érdemes idejönni. Azt akarja, hogy Molnári lakossága döbbenjen rá arra, hogy igenis úgy van menekülés a gazdasági kiútból, ha előre menekülünk. Azért lett az IKSZT pályázat elkészítve, mert ha ideérkezik egy turista, bemegy az épületbe és eltölthessen egy pár órát igényei szerint. Munkahelyteremtés, ez egy lerágott csont. Mindenki munkahelyet akar teremteni, de mire alapozza az elképzeléseit? Megvárja a választásokat, s amennyiben a lakosság bizalmat fog szavazni, érvényt fog szerezni annak az elképzelésnek is, mely szerint a 27 település, amelyek Molnáriból kapják az ivóvizet, igenis Molnárinak fizetni fognak ezért a lehetőségért. Nem a mikor, hanem a mérték a fontos. Tisztelt Képviselőtársak, leendő polgármester jelölt úr, itt vannak a plusz pénzek, amit ki kell taposni. Pscher János képviselő véleménye szerint már rég ki kellett volna taposni. Vuk István polgármester elmondta Kanizsai Éva képviselőnek, hogy döntését elfogadja. Mivel jelöltette magát képviselőnek a következő ciklusra, nem győzködni akarja, csak egy személyes kérdést tesz fel mindenki előtt, milyen elképzelései vannak a falu fejlesztésére a következő négy éves ciklusra? Kanizsai Éva képviselő válaszában elmondta, hogy „én nem azt mondtam, hogy ezeket, a projekteket nem kell megvalósítani, csak azt gondoltam, hogy a következő testületnek kell ezt eldönteni, nem nekünk”. Vuk István polgármester megkérdezte, testületben, milyen szavazat várható?
15/16
ha
benne
lesz
a
következő
Molnári Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. szeptember 22-ei nyílt ülése
Kanizsai Éva képviselő válaszában elmondta, hogy nem fog ellene szavazni. És ha senki nem lesz megválasztva közülünk? Ezért ezt a döntést nem nekünk kellett volna meghozni. Dobos Lajos képviselő elmondta, hogy elfogadható a képviselőasszony döntése, nem akart beleszólni abba, amivel nincs tisztában. Nyakó Melinda körjegyző tájékoztatta Kanizsai Éva képviselőt, mint képviselő jogában állt volna javaslatot tenni arra vonatkozóan, hogy egyáltalán szavazzon e ma az Önkormányzat hitelfelvételi ügyben. Akkor valóban nem fordul elő az a helyzet, hogy az utcán mikor megállítják, bár igazat mond a szavazásról, de az állampolgár másként fogja értelmezni. Elmondta, hogy megragadja a lehetőséget a javaslat tételre, mivel igen szavazat született a hitelfelvétel mellett, hogy akik lehetőséget kapnak a jelen lévők közül, akik megválasztásra kerülnek, már most kezdjenek el azon gondolkodni, hogy milyen alternatívákkal, bevételi forrásokkal fogják a hitelt fedezni. Vuk István polgármester elmondta, hogy mindig is úgy gondolta, és ez után is így fogja gondolni, hogy amennyiben bizalmat kap a következő négy évre, hogy a pénzért harcolni kell, és ide kell hozni, mert ezért vagyunk képviselők. Úgy gondolja, hogy nyolc éves ténykedése alatt ezt többször bebizonyította, sőt táblázatok és számok bizonyítják ezt. Megköszönte, hogy meghallgatták. Megkérdezte, hogy az egyéb ügyek keretében van e valakinek még kérdése, hozzászólása? Kérdés, hozzászólás nem volt. Vuk István polgármester megköszönte mindenkinek a munkáját, majd az Önkormányzat és nem a saját nevében átadott mindenkinek, egy emléklapot és Molnári község címerét ábrázoló kitűzött, az időszakban végzett munka elismeréséül.
Megköszönte a jelen lévőknek a részvételt és a nyílt ülést 21. 00 órakor bezárta. K. m. f. t.
Nyakó Melinda körjegyző
Vuk István polgármester
16/16