4
Jegyzőkönyv Készült Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 30án 15.00 h kezdettel a Művelődési Ház tanácskozótermében (Balatonberény, Kossuth tér 1.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Horváth László polgármester, Horváth Péter alpolgármester, Dr.Hamzsa Andrea képviselő, Horváth Zoltán képviselő, Ifi Béla képviselő, Osvald Bálint képviselő, Zibák Istvánné képviselő Tanácskozási joggal jelen vannak: Schenk István jegyző Dr. Zsoldos Miklósné a Vöröskereszt és a Nyugdíjasklub képviseletében, Barjákné Martin Judit Ifjúsági Klub képviseletében, Kiss Ferenc Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület képviseletében, Lipicsné Salamon Erzsébet Ágnes védőnő Horváth László polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes, a 7 fő települési képviselő megjelent. Jegyzőkönyv vezetésére felkéri Kissné Bejczi Éva köztisztviselőt. Napirendekre a meghívó szerint tesz javaslatot. A Képviselő-testület – 7 igen egybehangzó szavazattal – az alábbi határozatot hozza. 44/2011.(III.30.) határozat Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. március 30-án megtartott nyilvános ülésén az alábbi napirendeket tárgyalja meg: 1.
Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, valamint tájékoztató a két ülés között végzett munkáról, fontosabb intézkedésekről, eseményekről Előadó: Horváth László polgármester
2.
Beszámoló a háziorvosi ellátásról, a védőnői tevékenységről Előadók: Háziorvos, védőnő
3. Pénzügyi Bizottság beszámolója a civil szervezetek részére 2010. évben átadott önkormányzati támogatásokról, a támogatások elszámolásának ellenőrzéséről Előadó: Ifi Béla bizottság elnöke 4. Civil szervezetek tájékoztatója a 2010. évben végzett tevékenységükről Előadók: Civil szerveztek vezetői 5. Balatonberény Község Önkormányzat Gazdasági Programja Előadó: Horváth László polgármester
4 6. Balatonberény Község Önkormányzatának 2011. évi közbeszerzési terve Előadó: Horváth László polgármester 1.
Készenléti hitelkeret biztosítása Előadó: Horváth László polgármester
8. A szociális ellátások szabályozásáról szóló rendelet felülvizsgálata Előadó: Schenk István jegyző 1. 2.
Egyebek. Zárt ülés.
Határidő: 2011. március 30. Felelős: Horváth László polgármester
1.
Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, beszámoló a két ülés között végzett munkáról, fontosabb intézkedésekről, eseményekről (jelentés jkv. mellékletét képezi)
Horváth László polgármester ismerteti a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról készült jelentést. A Képviselő-testület – 7 igen egybehangzó szavazattal – az alábbi határozatot hozza. 45/2011.(III.30.) határozat Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadta. Határidő: 2011. március 30. Felelős: Horváth László polgármester Horváth László polgármester beszámolóját szóban teszi meg: ● A Kossuth szobor avatására március 12-én került sor, melyen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes. ● Az ünnepség után rövid ebéd keretében Semjén Zsolt úrral beszélgettünk. A beszélgetés során határozott ígéretet kaptunk arra, hogy a Honvéd üdülő visszaadása ügyében a Honvédelmi Minisztérium a lemondó nyilatkozatát meg fogjuk kapni. ● Március 15-én a Volán menetrendi fórumon a Kapos Volán Személyszállítási Üzemág igazgatója ígéretet tett arra, hogy hétvégeken Balatonmáriáig közlekedő autóbuszjáratok végállomása Balatonberény érintésével Balatonszentgyörgyön lesz. ● A fórum résztvevői által felvetett elképzelésekre igazgató úr április közepére ígért többségében pozitív választ. ● Március 22-én a vasútállomás rendben tartásáról tárgyaltunk a MÁV illetékeseivel egy újabb közmunkaprogram keretében. Elszomorító és nevetséges ajánlattal álltak elő az illetékesek. ● A térségben induló, majd valamennyi közmunkaprogramra pályázatot nyújtottunk be. Kb. 40 embert tud így az önkormányzat foglalkoztatni. (Ez 10 millió forint feletti megtakarítást jelent). Így minden adott ahhoz, hogy az év hátralévő részében valamennyi tervezett munkát elvégezzük.
4 ●
Március 24-én a MÁV illetékesei bejárást tartottak a vasútállomáson - az önkormányzat és a lakosság által felvetett hiányosságokról, problémákkal kapcsolatban. Hamarosan elválik milyen eredménnyel.
Horváth Péter alpolgármester: A „turista útvonal” pályázat tudomásom szerint a LEADER Közösségben egyedüliként támogatást kapott, a kiíró szóbeli közlése alapján majd 15 millió forint értékben. Amennyiben pályázati lehetőség adódik, terveink között szerepel; Balatoni helytörténeti gyűjtemény, játszótér építés a Rákóczi parkban, szabadtéri színpad, sportöltöző felújítása. A Turisztikai Egyesület idén is kiadja turisztikai kiadványát. Horváth László polgármester: ● Közmeghallgatáson felmerült a Balaton medrébe belógó kerítések ügye. A Vízügyi Igazgatóság ezek ellen kifogást nem emelt, azzal az indokkal, hogy kevés helyet foglalnak el és vagyonvédelmi szempontból vannak ott. Amennyiben az Önkormányzat úgy dönt, hogy a kerítések esztétikai szempontból kifogásolhatók, ill. nem megfelelőek, akkor azokat saját hatáskörben lebontathatja. ● Március 22-én Győrben megtartott modern táncversenyen a balatonberényi táncosok jól szerepeltek, helyezéseket értek el. ● Március 29-én összevont testületi ülésre került sor Balatonszentgyörgyön, melyen többek között a Dobó István Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosítására, valamint az intézmény 2010. évi zárszámadása került napirendre. ● Ismerteti az önkormányzat számláinak állását (jegyzőkönyv mellékletét képezi). A Képviselő-testület – 7 igen egybehangzó szavazattal – az alábbi határozatot hozza. 46/2011.(III.30.) határozat Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete a két ülés között végzett munkáról, fontosabb intézkedésekről, eseményekről szóló tájékoztatót tudomásul vette. Határidő: 2011. március 30. Felelős: Horváth László polgármester
2.
Beszámoló a háziorvosi ellátásról, a védőnői tevékenységről (2 db beszámoló a jkv. mellékletét képezi)
Horváth László polgármester – a háziorvosi ellátásról és a védőnői szolgálatról leadott írásos beszámolót tegnap a pénzügyi- és szociális bizottság együttes ülésén részletesen tárgyaltuk. (Mindkét beszámolóból a lakosság felé közöl információkat.) A két beszámolóra a Somogy Megyei Kormányhivatal ÁNTSZ Intézetétől is megkaptuk az értékelést, javasolják, hogy a Képviselő-testület azokat fogadja el (jegyzőkönyv mellékletét képezi). Ifi Béla képviselő – a bizottsági ülésen tolmácsoltuk azokat a problémákat az orvos felé, melyeket a lakosság felénk jelzett, főképpen az ügyelettel kapcsolatban. Véralvadást mérő készüléket szeretne a doktor úr beszerezni, ennek a beszerzési költségének és fenntartási összegének utána fog járni. Sok berényi lakos szeretne a keszthelyi kórházba bejutni; ezzel kapcsolatban is felajánlotta a háziorvosi a segítségét; közösen megkeressük meg az intézmény igazgatóját. A marcali ügyelettel kapcsolatban felmerült problémákkal kapcsolatban a kistérséget kellene megkeresni.
4
Horváth Péter alpolgármester – a 3 havi gyógyszerfelírással kapcsolatban próbáljunk meg még tárgyalni, mert nagyon drágák a gyógyszerek, egyszerre nagyon sok 20-30 ezer forintot kifizetni. Ha csak a nyomtató drágasága miatt van ez akkor ennek a költségét az önkormányzat kifizetné. Horváth László polgármester a napirend tárgyalását lezárja, a napirendet szavazásra teszi fel. A Képviselő-testület – 7 igen egybehangzó szavazattal – az alábbi határozatot hozza. 47/2011.(III.30.) határozat Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete a háziorvosi ellátásról és a védőnői tevékenységről készült beszámolókat elfogadja. Határidő: 2011. március 30. Felelős: Horváth László polgármester
3.
Pénzügyi Bizottság beszámolója a civil szerveztek részére 2010. évben átadott önkormányzati támogatásokról, a támogatások elszámolásának ellenőrzéséről (előterjesztés a jkv.mellékletét képezi)
Ifi Béla Pénzügyi Bizottság elnöke – elmondja, hogy az elszámolásoknak csak kimondottan az önkormányzattól kapott támogatásokat kell tartalmaznia. Örülne neki, ha minden civil szervezet a lehetőségekhez képest pályázna, ne csak önkormányzati támogatásra számítsanak. Ennek érdekében tegyenek meg mindent. Tegnap az együttes bizottsági ülésen a napirendet tárgyalták, azt a Képviselő-testületnek elfogadásra javasolják. A Képviselő-testület – 7 igen egybehangzó szavazattal – az alábbi határozatot hozza. 48/2011.(III.30.) határozat Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Pénzügyi Bizottság beszámolóját a civil szerveztek részére 2010. évben átadott önkormányzati támogatásokról, a támogatások elszámolásának ellenőrzéséről készített írásbeli beszámolót elfogadta. Határidő: 2011. március 30. Felelős: Horváth László polgármester
4.
Civil szerveztek tájékoztatója a 2010. évben végzett tevékenységükről (8 db beszámoló a jegyzőkönyv mellékletét képezi)
Horváth László polgármester – valamennyi civil szervezettől megkaptuk írásban a 2010. évben végzett tevékenységükről szóló beszámolót. Dr. Zsoldos Miklósné röviden ismerteti a Vöröskereszt és a Nyugdíjasklub tevékenységét, mivel mindkét szervezetnek tagja. Barjákné Martin Judit a Vízi Úttörők, Ifjúsági Klub, Kiss Ferenc a Polgárőrség, Horváth László polgármester a Sportegyesület, a NABE,
4 Horváth Péter alpolgármester pedig a Turisztikai Egyesület tevékenységéről beszélt. Kiss Ferenc Polgárőrség vezetője – amennyiben az önkormányzat igényli, akkor járőrszolgálatot is elláthatnak. Terveznek lovas járőrözést is. Horváth Zoltán képviselő nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy ne csak két civil szervezet pályázzon. Barjákné Martin Judit intézményvezető kérdésre elmondja, hogy idén eddig két civil szervezetnek adtak be pályázatot; egyet a Polgárőrségnek és egyet a Nyugdíjasklubnak. Több civil szervezet nem is pályázhat önállóan. Ők sem (Vízi Úttörők, NABE) pályáznak önállóan, hanem a közös pályázatból arányosan kapnak ha van nyertes pályázat. Horváth László polgármester – megköszöni a civil szervezeteknek a falu életében, a rendezvényeken való aktív részvételt. Továbbra is szeretné ha ez így működne. A Képviselő-testület – 7 igen egybehangzó szavazattal – az alábbi határozatot hozza. 49/2011.(III.30.) határozat Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete a civil szervezetek tájékoztatóját 2010. évi tevékenységükről elfogadta. Határidő: 2011. március 30. Felelős: Horváth László polgármester
5.
Balatonberény Község Önkormányzat Gazdasági Programja.
(Gazdasági Program a jkv. mellékletét képezi) Horváth László polgármester ismerteti a Gazdasági Program tartalmát, mely 4 évet érint egy választási ciklusra szól. A Pénzügyi- és Szociális Bizottság a napirendet megtárgyalta és a következő kiegészítéssel javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra: „ a pályázatok koordinálását, előkészítését, a szükséges adatszolgáltatások külső pályázatírók részére történő átadását a hivatal vezetője végzi”. Horváth Péter alpolgármester – jó irányt fogalmazott meg a program, az önkormányzat kötelező feladatait tartalmazza, melyeket meg szeretnénk valósítani. Szeretné, ha időnként bővíteni is tudnánk. Horváth Zoltán képviselő elhagyta a helyiséget, a szavazásban nem vett részt. A Képviselő-testület – 6 igen egybehangzó szavazattal – az alábbi határozatot hozza. 50/2011.(III.30.) határozat Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete „Balatonberény Község Önkormányzat Gazdasági Programját 2010-2014. évre” jóváhagyja.
4
Határidő: 2011. március 30. Felelős: Horváth László polgármester
6.
Balatonberény Község Önkormányzatának 2011. évi közbeszerzési terve (előterjesztés a jkv. mellékletét képezi)
Horváth László polgármester ismerteti az előterjesztést. Ifi Béla Pénzügyi Bizottság elnöke – elmondja, hogy tegnap az együttes bizottsági ülésen a napirendet megismerték, azt a Képviselő-testületnek elfogadásra javasolják. A Képviselő-testület – 7 igen egybehangzó szavazattal – az alábbi határozatot hozza. 51/2011.(III.30.) határozat Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011. évre vonatkozó közbeszerzési tervét nemleges tartalommal fogadja el a Közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXXIX. tv. 5. §. És 244 §. (1) bekezdése, a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. tv., valamint az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 4/ 2011.(II.23.) rendelete alapján. Felelős: Horváth László polgármester Határidő: értelem szerint
7.
Készenléti hitel biztosítása
Horváth László polgármester ismerteti a határozati javaslatot, megkérdezi, hogy azt elfogadják-e? Ifi Béla Pénzügyi Bizottság elnöke – mindkét bizottság a készenléti hitel felvételét javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. A Képviselő-testület – 7 igen egybehangzó szavazattal – az alábbi határozatot hozza. 52/2011.(III.30.) határozat Balatonberény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2011. évi költségvetésének tárgyalásakor, elfogadásakor a bevételek és kiadások közötti egyensúly megteremtésére, valamint átmeneti likviditási problémát áthidalása érdekében 20.000.000 Ft forrás kiegészítő hitel felvételét hagyta jóvá a 4/2011. (II.23.) számú költségvetési rendelet 3 §. E) pontja, valamint a 10 §.-a alapján az alábbiak szerint: Hitel összege: 20.000.000 Ft Hitel típusa: folyószámlahitel Hitel végső lejárata: 2012. április 20. Rendelkezésre tartás, igénybevétel ütemezése: Szerződéskötéstől 2012.04.20-ig Hitel fedezetére felajánlott biztosítékok:
4 Önkormányzat költségvetési bevételei, Balatonberény belterületi 660/15. Hrsz-ú Strandfürdő, üzletek és kemping ingatlan. Az önkormányzat Képviselő-testülete kötelezettséget vállal arra, hogy a hitel időtartama alatt az önkormányzat költségvetésének összeállításakor a hitel összegét és járulékait figyelembe veszi, s ezt az elfogadott költségvetésébe betervezi. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt, a fentiek szerinti szerződés aláírására és az ügylet egyéb feltételeiben történő megállapodásra. ● ●
Határidő: 2011. március 30. Felelős: Horváth László polgármester
8.
A szociális ellátások szabályozásáról szóló rendelet felülvizsgálata (előterjesztés a jkv.mellékletét képezi)
Schenk István jegyző – a tegnapi bizottsági ülésen felvetődött hiányosságokat egyeztettük, majd átdolgoztuk a szociális ügyintézővel. Valamennyi javaslat belekerült. A javított változatot ismerteti. Változás, hogy az aktív korúak ellátására jogosult rendszeres szociális segélyben részesülő személyek ez évtől már nem vonhatók be a közfoglalkoztatásba, így velük az önkormányzat erre vonatkozóan külön megállapodást nem köthet. E miatt a 11.§.(6) bekezdését kivettük a rendeletünkből. Jelen rendelet-tervezet szerint az önkormányzat él azzal a szabályozási lehetőséggel, miszerint a bérpótló juttatás megállapítását a „lakókörnyezet rendben tartásához” köti, szabályozza annak fogalmát, be nem tartásának jogkövetkezményeit. Az ápolási díj 15. §. (5) bekezdése szintén feleslegessé vált és törlésre is került, mivel ugyanazt tartalmazza, mint a (3) bekezdés. Az átmeneti segélyezés körében javasoljuk, hogy a különösen indokolt átmeneti segélyben részesíthetők körét (70 évesnél magasabb életkorú személy, egyedül élő nyugdíjas) a gyermekét egyedül nevelő szülővel bővítsük, ezt beépítettük az (5) bekezdésbe. Az átmeneti segély - 17.§.- szintén kikerült a (2) bekezdés, mivel duplán lett szabályozva a támogatási feltétel, az (5) bekezdés részletesen tartalmazza. Családalapítási támogatás 19.§. (3) bekezdését szükségesnek láttuk kibővíteni, melyben a Védőnői Szolgálat által kiadott igazoláshoz is kötni kell ezt a támogatási formát. Az Szt. egyéb módosításainak lényege: 2011. január 1-től az ápolási díj alapösszege már nem az öregségi nyugdíj legkisebb összegével megegyező összeg. Az ápolási díj alapösszege jelenleg 29.500 Ft, mely összeg az éves központi költségvetési törvényben került meghatározásra. Az Szt. megfogalmazása szerint az ápolási díj összege az éves központi költségvetési törvényben meghatározott összeg, illetve ezen összeg 100, 130, illetve 80 %-a. 2011.január 1-ével étkeztetés és házi segítségnyújtás esetében megszűnt a családi jövedelemszámítás, így a differenciált jövedelemszámítást valamennyi szolgáltatásnál
4 egységes – egyéni – jövedelemszámítási mód váltja fel. Egyetlen esetben marad fenn a családi jövedelemszámítás: kiskorú igénybe vevőnél, ahol a továbbiakban nem a szülők egy főre jutó jövedelmét, hanem a családban egy főre jutó jövedelmet kell figyelembe venni. A szolgáltatás igénybevételét megelőzően végzett jegyzői jövedelemvizsgálat megszűnt. A jövedelemvizsgálatot az intézményvezető végzi el és állapítja meg a személyi térítésid díjat. A térítési díjak tekintetében a javaslatot 2011. április havi ülésre terjesztem elő. Az előterjesztéshez mellékelem a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló önkormányzati rendelet – tervezetet. Tekintettel arra, hogy több módosítást is javasolunk, új rendelet megalkotására teszek javaslatot. Horváth László polgármester ismerteti a határozati javaslatot. A Képviselő-testület – 7 igen egybehangzó szavazattal – az alábbi határozatot hozza. 53/2011.(III.29.) határozat Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális ellátások helyi szabályairól szóló rendelet –tervezetet az előterjesztett módosításokkal elfogadja. Határidő: 2011.március 30. Felelős: Horváth László polgármester A Képviselő-testület – 7 igen egybehangzó szavazattal – az alábbi rendeltet alkotja. Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2011.(III.30.) rendelete A szociális ellátások helyi szabályozásáról (rendelet a jkv. mellékletét képezi)
9.
Egyebek
Horváth Péter alpolgármester felhívja a figyelmet a strandi soron lévő elhanyagolt üzlethelyiségek állapotára. Rontják az összképet. A tulajdonosokat fel kell hívni azok takarítására. Horváth László polgármester – nem kell ezzel megvárni a szezonkezdést, a műszaki ügyintézővel már beszéltünk erről. A virágosításról a GAMESZ Szervezet fog gondoskodni. A községben a járdák állapota kritikán aluli egyes helyeken valószínűleg a rossz technológiai kivitelezés miatt erősen felkagylósodott. A GAMESZ vezetővel megbeszéltük,hogy kísérleti jelleggel egy rövid szakaszon betonragasztó habarccsal megpróbáljuk kijavítani. Ha beválik, akkor az összes járdát ezzel a technológiával kijavítjuk. Alpolgármester úr felvetésére elmondja, hogy a gyógyszerésznő jelezte felénk, hogy a gyógyszertár nyitva tartását csökkentette anyagi dolgok miatt. De ennek ellenére a fiókgyógyszertár működik, de nem a rendelési időhöz igazodva, ennek egyelőre nem is látja
4 lehetőségét. Esetleg más gyógyszertárral felvenni vehetnénk a kapcsolatot. Erre próbálunk megoldást találni. Schenk István jegyző tájékoztatja a lakosságot, hogy az eboltás április 5-én kedden 7-9 óráig tart, a pótoltás pedig április 14-én csütörtökön 14-15 óráig tart. Tavaly ilyen tájban tájékoztattuk a lakosságot a kutyatartás szabályairól, de úgy látszik most ez megint aktuális téma. Az a javaslata, hogy konkrét ügyekkel kapcsolatban őt keressék fel. Ha Balatonberény területén élő külföldit is érint a dolog, akkor a felhívást lefordíttatjuk. Ha ennek ellenére sem tartják be az ebtartás szabályait, akkor szabálysértési birság a következő lépés. Ifi Béla képviselő bejelenti, hogy minden hónap első csütörtökjén a Művelődési Házban 1819 óráig képviselői fogadóórát tart. Dr.Hamzsa Andrea képviselő bejelenti, hogy ő is ugyan azon a napon 17-18 óráig tart képviselői fogadóórát. Horváth Péter alpolgármester – telefonon ő is mindenkinek rendelkezésére áll. Horváth László polgármester a nyilvános ülést 17.20-kor bezárja, zárt ülést rendel el.
Kmft.
Horváth László polgármester
Schenk István jegyző