Jászberényi Nyár Vigadalmi Napok
2011. június 1- augusztus 31.
SOMMER IN JÁSZBERÉNY 2011 SUMMER IN JÁSZBERÉNY 2011
Kedv es Vár oslakó, edves Városlakó, kedv es Vendé günk! kedves endégünk! Kérem, engedje meg, hogy nagy szeretettel köszöntsem Önt Jászberény városában, az immár XVI. alkalommal megrendezésre kerülõ Jászberényi Nyáron! Határtalan büszkeséggel tölt el, hogy ezen mûsorfüzettel mutathatom be a három hónapot felölelõ program-sorozatunkat. Igyekeztünk mindezt olyan formában összeállítani, hogy minden korosztály illetve a legkülönbözõbb ízlésvilággal rendelkezõ érdeklõdõ kedvére szemezgethessen a kínálatból. Valóban csak a példának okáért említenék néhány rendezvényt, szemléltetve a repertoár változatosságát: „Múzeumok Éjszakája”, Karikatúra Kiállítás, Országos Díjugrató Lovasverseny, Mágnás Miska a Szabadtéri Színpadon, Varnus Xaver orgonamûvész és a Bikini együttes koncertje. Természetesen idén is megrendezésre kerülnek a méltán nagy népszerûségnek örvendõ tradicionális programjaink, mint a Csángó Fesztivál, a Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó valamint a Népi Ételek Fõzõversenye. A Jászberényi Nyár kitûnõ lehetõséget biztosít számunkra, hogy bemutassuk városunk szépségeit, nevezetességeit, értékeit. Meleg szívvel tudom ajánlani mindazok számára, akik szeretik a meghitt hangulatú sétákat egy történelmi, néprajzi és földrajzi különlegességekben bõvelkedõ kisvárosban és azoknak is, akik a pezsgõbb, lüktetõbb élmények hívei. Városunk a 2011-es Jászberényi Nyár alkalmával minden kedves vendégét, valamint lakóját minõségi és változatos kikapcsolódási lehetõséggel várja. Kívánok ehhez kellemes idõtöltést, felhõtlen szórakozást és jó egészséget! Tisztelettel Dr. Szabó Tamás Jászberény város polgármestere
Jászberé ny Jászberény Az ország fõvárosától 80 km-re fekvõ Jászberény sajátos földrajzi, néprajzi, történelmi vonásokat õriz. Akik szeretik a meghitt hangulatú, látnivalókban gazdag kisvárosi sétákat, és vendégeket szívesen fogadó emberekkel akarnak találkozni, azok kirándulásuk, pihenésük helyszínéül válasszák Jászberényt.
Jász Látogatóközpont
A város gyógy- és strandfürdõi, vendégváró éttermei, szálláshelyei, szabadidõs létesítményei nyáron és télen is fogadják a vendégeket. 2011-ben ismét vonzó eseményeket kínál a 16. alkalommal megrendezésre kerülõ JÁSZBERÉNYI NYÁR programsorozat. A rendezvény kiváló alkalmat nyújt városunk értékeinek megismerésére és új barátságok megteremtésére. SZERETET TEL HÍVJUK ÉS VÁRJUK SZERETETTEL JÁSZBERÉNYBE !
1
PR OGRAMOK PROGRAMOK
Június 1. (sz er da) 18.00 óra (szer erda) Co-op Star Zrt. Áruház Átriuma OR TÁRS CIRKUSZ FRANCIA K KOR ORTÁRS Június 2. (csütör tök) 10.00-18.00 óráig (csütörtök) Déryné Mûvelõdési Központ elõtt VES CSÜTÖR TÖK KÖNY KÖNYVES CSÜTÖRTÖK Szervezõ: Városi Könyvtár és Információs Központ Bõvebb információ: www.jaszkonyvtar.hu/konyvescsutortok Tel.: 57/505-400 Június 3. (pé ntek) (péntek) Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt 17.00-18.00 Mozgásvilág Táncklub bemutatója, a jászberényi Zoltán Erika Tánciskola bemutatója, Silver TSE Szolnok Alapfokú Mûvészeti Iskola jászberényi növendékeinek bemutatója 18.00-19.00 SZ ANDI K ONCER T SZANDI KONCER ONCERT Június 4. (sz ombat) 10.00-18.00 óráig * (szombat) Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt JÁT SZÓ-NAP NÉP OKKAL JÁTSZÓ-NAP NÉPII GYERMEKJÁTÉK GYERMEKJÁTÉKOKKAL 10.00-18.00 Népi játszótér - ügyességi, kreatív táblás játékokkal 10.30-11.00 Kelepelõ Bábcsoport - Dunna mese 11.00-12.00 Ricsi Bohóc és barátja 15.00-16.00 Regélõ Színjátszókör - A talléros kalap c. mese elõadása 16.00-17.00 Csurgó Zenekar - „Három egész napon át” népzenei gyermek koncert
2
17.00-18.00 Utcaszínház Maszk Bábszínház - Mátyás király bolondos bolondja Egész nap kerékpáros ügyességi verseny. A Gróf Apponyi Albert Ált. Isk. Nagy Vagy címû országos vetélkedõn nyert akadálypályája. Mászófal, ugrálóvár, faházakban vásározók. 14.30-tól kézmûves asztaloknál foglalkozások Június 5. (v asárnap) (vasárnap) Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt 15.00-16.00 JAZZBERÉNY - BAND ÜTÕS EGYÜT TES MÛSORA 16.00-18.00 SISA SHÓÓÓ!!! Június 7-július 10. Városi Könyvtár és Információs Központ A KARIKA TÚRÁIBÓL KIÁLLÍTÁS TELEK BÉL BÉLA KARIKATÚRÁIBÓL Megnyitó: június 7. (kedd) 17. 00 óra Látogatható: a könyvtár nyitvatartási idejében Június 7-július 11. Déryné Mûvelõdési Központ aula Cserta Imre fafaragásai láthatók. Június 9-18. Déryné u. 6. “A VILÁGOK HA TÁRÁN” HATÁRÁN” BÉNYI ESZTER textilmûvész és BÉNYI LÁSZLÓ festõmûvész kiállítása Bé nyi Eszter textilmûvész 1972-77 között végezte el a Bényi Magyar Iparmûvészeti Fõiskolát. Mesterei Szilvitzky Margit, Eigel István és Plesnivy Károly voltak. Szívesen választ témát az épített és a természeti környezetbõl. A téma gyakran ürügy egy másfajta építkezésre: a felületeket eltolja, mozaikossá alakítja, ám
3
ebben a geometriában is felsejlenek eredendõ élményei. Gyári szõnyegtervei is e tanulságok felhasználásával születnek. 1992-tõl a Millart csoport tagja. Bé nyi László festõmûvész (1909-2004) jogi Bényi végzettséget szerzett, majd Aba-Novák Vilmos szabadiskolájában, s a Magyar Képzõmûvészeti Fõiskolán folytatott képzõmûvészeti tanulmányokat. A fõiskola elvégzése után alkotó munkája mellett rendkívül aktívan vett részt a képzõmûvészeti élet sokrétû szervezésében. Alapító tagja volt a Rippl-Rónai Társaságnak, nevéhez kötõdik több múzeum, mûvésztelep létesítése. Õ rendezte többek között Munkácsy Mihály, Rudnay Gyula, Székely Bertalan, Zichy Mihály gyûjteményes kiállítását, mindemellett írói munkássága is jelentõs, számtalan képzõmûvészeti album alkotója. Bényi László az alföldi iskola hagyományait követte élete végéig, festményeit nemcsak hazánkban, hanem a világon több országban is nagy sikerrel mutatták be. Megnyitó: június 9. (csütör tök) 16.00 óra (csütörtök) A kiállítást megnyitja: Szabó Jánosné a Városi Könyvtár és Információs Központ igazgatója Látogatható: hé tköznap 10.00-17.00 óráig hétköznap sz ombaton: szombaton: 10.00-13.00 óráig vasárnap: zár zárvva
Június 10. (pé ntek) 20.30 óra (péntek) Szabadtéri Színpad BIKINI K ONCER T KONCER ONCERT Belépõdíj: elõvételben: 2.000.- Ft helyszínen: 2.200.- Ft Június 12. (v asárnap) 19.00 óra (vasárnap) Ferences Templom DR. KIRÁL Y CSABA OR GONAMÛVÉSZ KIRÁLY ORGONAMÛVÉSZ HANGVERSENYE
4
Király Csaba Liszt-díjas zongora és orgonamûvész azon ritka mûvészek egyike, akik a zongora- és az orgonajátékot egyaránt professzionális szinten mûvelik. Repertoárja a barokktól a napjainkig terjedõ idõszak zenei termésének széles választékát öleli fel. Hangversenyeinek egy részét különféle nemes célokra adott jótékonysági koncertek teszik ki. Jászberényben elsõ alkalommal ad koncertet. A belépés díjtalan. Adományokat a Templom orgonájának további felújítására köszönettel elfogadnak.
Június 16-tól Jász Múzeum ÜZENET A MÚL TBÓL címû idõszaki kiállítás MÚLTBÓL Megnyitó: június 16. (csütör tök) 18.00 óra (csütörtök) Június 17. (pé ntek) 18.00 óra (péntek) Déryné Mûvelõdési Központ díszterme ÜNNEP ÜNNEPII HANGVERSENY LISZT FERENC SZÜLETÉSÉNEK 200. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL Fellépnek: Sz olnoki Szimfonikus Z enekar Szolnoki Zenekar Váradi László a Budapesti Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem Kivételes Tehetségek Elõkészítõ Tagozatának zongoraszakos hallgatója Vezényel: Bali József A belépés díjtalan. Június 19. (v asárnap) 9.00 órától (vasárnap) Fülöp Lovas Tanya, Újerdõ 21. ORSZÁGOS DÍJUGRA TÓ LO VASVERSENY DÍJUGRATÓ LOV Rendezõ: Jászberényi Lovas Baráti Kör Sportegyesület Információ: Fülöp Zoltán, 30/291-33-92
5
Június 24. (pé ntek) (péntek) Hamza Gyûjtemény és Jász Galéria (Gyöngyösi út 7.) Jászkürt Fogadó (Déryné u. 6.) MÚZEUMOK ÉJSZ AKÁJA ÉJSZAKÁJA - Hamza Gyûjtemény és Jász Galéria Program: 10.00-18.00 óráig Díjmentesen látogathatók a múzeum állandó kiállításai a Gyöngyösi úti épületben (Hamza D. Ákos festõmûvész, filmrendezõ életmû kiállítása; Hamza Lehel Mária divatrajzai; XX. századi jászsági festõk tárlata) 17.00-24.00 óráig zene és képzõmûvészet a Jászkürt Fogadóban Folyamatos kézmûves, rajzos alkotási lehetõség a helyszínen gyerekeknek és felnõtteknek. Helyi alkotók kézmûves, képzõmûvészeti munkáinak vására. Képzõmûvészeti kiadványok árusítása. 17.00 óra A Palotásy János Zeneiskola gitártáborának zárókoncertje a Fogadó udvarán. Esõ esetén a Honvéd Jász Kaszinóban lesz megtartva (Bercsényi u. 27.). 18.30 óra Palkó Tibor Munkácsy-díjas festõ A kép útja - Szívfolyó címû kiállításának megnyitója és Festmények címû könyvének bemutatója (L. Simon László író) 20.30 óra Kátai Tamás Trió jazzkoncertje (Kátai Tamás - dobok, Magi Krisztián - zongora, Dráb Károly - basszusgitár) 22.00 óra Dóra Attila és barátai jazzkoncertje (Dóra Attila - fúvós hangszerek) Belépõjegy (20.00 órától): 600.- Ft Palkó Tibor A kép útja - Szívfolyó címû kiállítása július 8-ig hé tfõtõl sz ombatig 9.00-17.00 óráig hétfõtõl szombatig látogatható a Jászkürt Fogadóban, vasárnap zárva. Információ:
6
Hamza Gyûjtemény és Jász Galéria 5100 Jászberény, Gyöngyösi út 7. Pf.: 76. Telefon/Fax: 57/503-260 Telefon: 57/503-261 e-mail:
[email protected] www.hamzamuzeum.hu
Június 25. (sz ombat) 9.00-15.00 óráig * (szombat) Margit-sziget, Fõtér ATÓJA NÉP NÉPII ÉTELEK FÕZÕVERSENYE, BEMUT BEMUTA A Jászsági Vendéglátók Egyesülete gasztronómiai rendezvénye. Információ: Bobák József 30/316-22-47 Június 25. (sz ombat) 18.00-01.00 óráig (szombat) Jász Múzeum AKÁJA MÚZEUMOK ÉJSZ ÉJSZAKÁJA „Jöttünk Napkeletrõl sorsunk csillaga után.” A jászok Belépõdíj: elõvé telben - felnõtt: 800.- Ft elõvételben diák, nyugdíjas: 500.- Ft helyszínen - felnõtt: 1.000.- Ft diák, nyugdíjas: 700.- Ft Fõtér 23.30 óra Magma Tûzszínház - Farkas Linda égõ jelmezekkel tarkított magas technikai szintû produkciója 24.00 óra Tûzugrás és táncház a Jászság Népi Együttessel Szervezõ: Jászberény Város Önkormányzata Bõvebb információ: www.jaszbereny.hu Tel.: 57/505-700 Június 25. (sz ombat) 19.00 óra (szombat) Déryné Mûvelõdési Központ díszterme DÉR YNÉ VEGYESKAR SZENT IVÁN -ÉJI BÁLJA DÉRYNÉ
7
Június 26. (v asárnap) 17.00-20.00 óráig (vasárnap) Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt SZÓRAK OZT ATÓ PR OGRAM SZÓRAKOZT OZTA PROGRAM Július 1. (pé ntek) 20.30 óra (péntek) Szabadtéri Színpad MALOM Film-Színház nyári színházi programja Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor Békeffi István - Kaszó Elek MÁGNÁS MISKA operett két felvonásban Fõbb szerepekben: Magyar A ttila Attila Gregor B ernadett Bernadett Bakos-Kiss Gábor Trokán Pé ter Péter Tor dai Teri ordai Rendezõ: Salamon SSuba uba László Belépõdíj: 1.500.- Ft Baracs István mérnök úr, hogy megleckéztesse Korláthy grófot, úgy dönt, grófi ruhába öltözteti Miskát, a lovász segédet, hogy bebizonyítsa: mérnök 4 év alatt lehet az ember, gróf pedig öt perc alatt lehet bárkibõl. Július 2. (sz ombat) 10.00-23.00 óráig (szombat) Fõtér STREET AR T FESTIV AL ART FESTIVAL Mûvészetek az utcán Mûvészeti, színházmûvészeti, zenemûvészeti programok Szervezõ: Jászberény Város Önkormányzata Bõvebb információ: www.jaszbereny.hu Tel.: 57/505-700 Július 3. (v asárnap) 8.00-14.00 óráig (vasárnap) Fõtér STREETBALL BAJNOKSÁG
8
Szervezõ: Jászberényi Kosárlabda SE Jászberény Város Önkormányzata Információ: Nagy József 30/207-50-25
Július 8. (pé ntek) 18.00 óra (péntek) Városi Könyvtár és Információs Központ CCHUS KONCER T VIV AT BA VIVA BACCHUS ONCERT Belépõdíj: 1.000.- Ft Július 9. (sz ombat) 18.00 óra (szombat) Déryné Mûvelõdési Központ díszterme Y ÉNEKVERSENY SZÉKEL Y MIHÁL SZÉKELY MIHÁLY GYÕZTESEINEK K ONCER TJE KONCER ONCERTJE Fellépnek: Hor váth E nikõ Sára, Szõke Csaba, Tímár Tímea, Enikõ orváth Velkei Alexandr Alexandra A belépés díjtalan. Július 12-augusztus 8. Városi Könyvtár és Információs Központ VAGYÓCZKI KA TALIN KAT Budapesten élõ amatõr festõ kiállítása Megnyitó: július 12. (kedd) 17.00 óra Július 13-23. * Déryné u. 6. VÁL OGA TÁS JÁSZSÁGI SZÛCSHÍMZÉSEKBÕL VÁLOGA OGATÁS aF ejé pi Díszítõmûvé sz eti Szakkör kiállítása Fejé ejérr Mária Né Népi Díszítõmûvész szeti A nagy szakmai ranggal bíró szakkör több, mint 30 éves múltra tekint vissza. A három évtized alatt felkutatták, megismerték a magyar tájegységek hímzésmintáit, de emellett rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek szûkebb környezetünk, a Jászság motívumkincseinek, hímzéskultúrájának megismerésére, megõrzésére.
9
Mostani kiállításukon a jászsági kézimunkákból láthatnak válogatást. Megnyitó: július 13. (sz er da) 16.00 óra (szer erda) Látogatható: hé tköznap 10.00-17.00 óráig hétköznap sz ombat: szombat: 10.00-13.00 óráig
Július 14. (csütör tök) 20.30 óra (csütörtök) Szabadtéri Színpad esti koncer Nyár yáresti koncertt Fellépnek: Takács N ikolas, Vastag Csaba, Wolf Kati Nikolas, Belépõdíj: elõvételben: 2.000.- Ft helyszínen: 2.300.- Ft Július 15. (pé ntek) 21.00 óra (péntek) Honvéd Jász Kaszinó udvara (Bercsényi út 27.) DÉR YNÉ VEGYESKAR NYÁRESTI DÉRYNÉ SZERENÁDJA Vendégként fellép az egri Agria Vegyeskar A belépés díjtalan. Július 16. (sz ombat) 20.00 óra (szombat) Szabadtéri Színpad VARNUS XA VER OR GONAMÛVÉSZ XAVER ORGONAMÛVÉSZ KONCER TJE ONCERTJE Belépõdíj: 2.500.- Ft Július 17. (v asárnap) 17.00 óra (vasárnap) Szabadtéri Színpad NÓT AMÛSOR NÓTAMÛSOR Fellépnek: Antal E czagi N agy Z oltán, Errzsébet, Bokor János, Kar Karczagi Nagy Zoltán, lona Köké ny Róber t, R upa IIlona Kökény Róbert, Rupa Kísér: Mága E rnõ és zenekara Ernõ Belépõdíj: 1.200.- Ft
10
Július 21. (csütör tök) 18.00 óra (csütörtök) Déryné Mûvelõdési Központ díszterme „A TÁNC BÛVÖLETÉBEN” Mester és tanítványa Far kas Pál zongoramûvész és arkas Balogh József zongoramûvész négykezes zongora estje Belépõdíj: 600.- Ft Július 22. (pé ntek) 20.30 óra (péntek) Szabadtéri Színpad ONCER T REPUBLIC K KONCER ONCERT Az együttes tagjai: Bor os Csaba - basszusgitár Boros Bódi László, Cipõ - ének, zongora Tóth Z oltán - gitár Zoltán Patai Tamás - gitár Nagy László A ttila - dob Attila Belépõdíj: elõvételben: 2.300.- Ft helyszínen: 2.500.- Ft Július 22-31. Árpád u. 2. „Gang Galéria” JAKAB ZSOL T ééss BREUER BET TI ZSOLT BETTI fotókiállítása Megnyitó: július 22. (pé ntek) 17.00 óra (péntek) Látogatható: naponta 10.00-17.00 óráig Július 22-augusztus 11. * Városi Bíróság (Lehel vezér tér 15.) MAKA Y ÉS K OR TÁRSAI MAKAY KOR ORTÁRSAI JÁSZSÁGI KÉPZÕMÛVÉSZEK kiállítása Megnyitó: július 22. (pé ntek) (péntek) Látogatható: hé tköznap: 10.00-17.00 óráig hétköznap: sz ombat: 10.00-13.00 óráig szombat:
11
A kiállítás rendezõje a Hamza Gyûjtemény és Jász Galéria. Július 28-augusztus 6. Déryné u. 6. „FÉNYEK ÉS VIRÁGOK” BUDA Y CSILL A ééss PINTÉR ÉV A BUDAY CSILLA ÉVA kiállítása Különleges agyagvirágok Buday Csilla speciális anyagból, tradicionális japán technikával készíti az eredeti virágokhoz megszólalásig hasonló alkotásait. A Távol-Keleten ezeket a különleges virágokat a Szerelem Virágának is nevezik, gyakran ajándékozzák szerelmesek, barátok egymásnak, soha el nem múló szerelmük, barátságuk jeléül. Buday Csilla aprólékos, precíz kidolgozással készíti agyagvirágait, melyek mindegyike egy-egy kézmûves remek, s a megtévesztésig hasonlítanak az eredeti orchideákhoz, virágokhoz. A kiállításon válogatást láthatnak legszebb alkotásaiból. Üv eg festmé ny ek ééss tûzz ománc ké pek Üveg egfestmé festmény nyek tûzzománc képek Pinté intérr Év Évaa 13 éve ismerkedett meg az üvegfestés titkaival, elvarázsolták a templomok gyönyörû ólomüveg ablakai, a színek és fények csodálatos játéka. Az üvegfestés sok évszázados hagyományait kicsit másképp, nem szokványos módon mûveli. A zománcozás alapjait Dékány Margótól sajátította el. Nagy hatással volt rá a Kecskeméti Mûvésztelepen megismert kecskeméti technika, és Ötvös Nagy Ferenc útmutatásai. A kiállításon látható képeket elsõsorban a növények uralják, de a természet ihlette motívumok mellett a mesék világa is ránk köszön: manók, tündérek csalogatnak, hogy egy-egy percre álljunk meg és hagyjuk magunk mögött a valóságot! Megnyitó: július 28. (csütör tök) 16.00 óra (csütörtök) Látogatható: hé tköznap 10.00-17.00 óráig hétköznap
12
sz szombat: ombat: 10.00-13.00 óráig Július 29. (pé ntek) 18.00 óra (péntek) Jász Múzeum IFJÚ MUZSIKUSOK ESTJE Fellépnek a Jászberénybõl elszármazott zenei pályán tanuló szakközépiskolás, fõiskolás, és egyetemista fiatalok. A mûsorban hallható lesz népi ének, magánének, hegedû és klarinét. Belépõdíj: 300.- Ft Rendezõ: „Jászberény Ifjú Muzsikusok” Alapítványa Július 29-31. Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt JÁSZSÁGI MÛVÉSZEK HÉTVÉGÉJE Július 30. (sz ombat) 18.00 óra (szombat) Szabadtéri Színpad A XVII. TÁRSASTÁNC GÁL GÁLA Belépõdíj: 1.000.- Ft Július 30-31. Városi stadion és mûfüves labdarúgó pálya RÉT SÁGI GYUL A NEMZETKÖZI RÉTSÁGI GYULA UTÁNPÓTLÁS L ABDARÚGÓ TORNA LABDARÚGÓ Július 31. (v asárnap) 16.30 óra (vasárnap) Nagyboldogasszony Római Katolikus Fõtemplom LISZT FERENC: DIE GRÜNDUNG DER KIR CHE részlet a KRISZTUS címû oratóriumból KIRCHE 8. tétel „Az egyház alapítása” Tu es Petrus… Elõadják: Palotásy János Vegy eskar - Jászberé ny egyeskar Jászberény Esztergomi B alassa Bálint Vegy eskar Balassa egyeskar Esztergomi Szimfonikus Z enekar Zenekar Vezényel: Remé nyi Kár oly eményi Károly LISZT FERENC K OR ONÁZÁSI MISE KOR ORONÁZÁSI
13
Deák Ferenc javaslatára Ferenc József császár elfogadta a kiegyezés feltételeit. 1867-ben Budán magyar királlyá koronáztatta magát. Erre az alkalomra komponálta Liszt Ferenc koronázási miséjét. Liszt úgy komponálta a misét, hogy a magyar motívumok jól érvényesüljenek. Felismerhetõ a Rákóczi nóta és a Rákóczi induló dallama. Lisztnek alkalmazkodnia kellett a koronázási szertartás rendjéhez, így 1867 június 8-án a koronázási ünnepségen csak az állandó szövegû tételek hangzottak el. A teljes mise tételei: Kyrie, Glória, Graduale (116. zsoltár), Credo (Henry Dummant miséjébõl), Offertorium, Santus, Benedictus, Agnus Dei amit a koncerten hallhat a kedves közönség. Elõadják: Palotásy János Vegy eskar - Jászberé ny egyeskar Jászberény Esztergomi B alassa Bálint V egy eskar Balassa egyeskar Esztergomi Szimfonikus Z enekar Zenekar Szólót énekelnek: Dunai Év oprán Évaa - sz szoprán Laczák Boglár ka - alt Boglárka Pálmai Árpád - tenor Labor falvy-S oós Béla - basszus Laborfalvy-S falvy-Soós Karigazgató: Remé nyi Kár oly eményi Károly Thormanné H usznay Mária Husznay Vezényel: Bedõné B akki Katalin Bakki Konferál: Dr. Kissné K ohári E Kohári Errzsébet Belépõdíj: 1.200.- Ft
Augusztus 1-31. Déryné Mûvelõdési Központ aula UB JÁSZ SZÍNFOL T FOL TV ARRÓ KL SZÍNFOLT FOLTV TVARRÓ KLUB KIÁLLÍTÁSA Augusztus 2-20. Honvéd Jász Kaszinó (Bercsényi út 27.)
14
Sár közi János „Szõke, kék szemû” Sárközi c. fotókiállítása Sár közi János képeit hagyományos analóg filmes Sárközi fényképezõgéppel készíti, amely nagy szakmai tudást és tapasztalatot kíván. Rendszeresen kiállít a Jászberényi Nyár rendezvénysorozat keretében. Idei kiállításának témája a hozzá közel álló szõke lányok, s vallja, ha már szõke, legyen kék szemû. A kiállított képeken különbözõ korosztályok láthatók. A fotókiállítással egy idõben régi diavetítõk is megtekinthetõk. Megnyitó: augusztus 2. (kedd) 17.00 óra Látogatható: naponta 10.00-17.00 óráig Augusztus 13. (sz ombat) rrende ende zvé ny miatt zár (szombat) endezvé zvény zárvva.
Augusztus 3. (sz er da) 9.00 óra (szer erda) Városi Könyvtár és Információs Központ ORIGAMI VERSENY Vezeti: Molnár Ágnes Augusztus 4. (csütör tök) 18.00 óra (csütörtök) Jász Múzeum kertje Zenés múzeumi esték „A klasszikától napjainkig” CAPRICE Q UAR TET TK ONCER TJE QU ARTET TETT KONCER ONCERTJE Belépõdíj: elõvételben: 600.- Ft helyszínen: 800.- Ft Augusztus 5. (pé ntek) 20.30 óra (péntek) Szabadtéri Színpad A MALOM Film-Színház nyári programja Eisemann Mihály - Dalos Zoltán - Baróti Géza BÁST YA SÉTÁNY 77 BÁSTYA zenés vígjáték 2 részben
15
Fõbb szerepekben: rai Katalin Mérai Mé Arany Tamás Háda János Rendezõ: Háda János Belépõdíj: 1500.- Ft Édes, vidám, zenés, szerelmi történet hat fiatalról, akiknek ugyanazt az ingatlant utalta ki az önkormányzat! Vajon ki gyõz? Magántulajdon, vagy a szerelem? Önfeledt szórakozás, sok-sok zenével, sok látványos tánccal, a legismertebb slágerekkel és humorral. A tavaly nagy sikert aratott Charley nénje elõadás egyik legnépszerûbb szereplõjének és rendezõjének új elõadása.
Augusztus 5. (pé ntek) (péntek) YOK O DISCO YOKO Augusztus 5-13. Ipartestület Székháza (Petõfi u. 1.) Jászberény és környéke Ipartestület „KÉZ-MÛ” 2011 kiállítása A kiállítást megnyitja: Nagy András városkapcsolati tanácsnok Megnyitó: augusztus 5. (pé ntek) 17.00 óra (péntek) Látogatható: naponta: 10.00-18.00 óráig Augusztus 6. (sz ombat) 8.00-15.00 óráig (szombat) DMK Ifjúsági Ház, Sportcsarnok, Belvárosi Álalános Iskola udvara XXIV XXIV.. NEMZETKÖZI MÉZVÁSÁR ÉS MÉHÉSZT ALÁLK OZÓ MÉHÉSZTALÁLK ALÁLKOZÓ
16
Program: Méhészeti eszközök bemutatója és vására Mézkirálynõ választás Méz és méhészeti termékek vására és kóstolója Élõ méhcsalád kezelésének bemutatója méhszúrás veszélye nélkül Méhészeti termékek természetgyógyászati hatása (elõadás) Méhészeti szakmai elõadások Méz felhasználásával készült sütemények versenye Füstölõgyújtó és keretszegezõ verseny Népmûvészeti kirakodóvásár Stafé ta E gyüttes gyermekmûsora, néptánc mûsor, taféta Együttes Sztárvendég: JANICSÁK VECA az X-Faktorból Tombola nagy értékû nyereményekkel A belépés díjtalan.
Augusztus 6. (sz ombat) 21.00-24.00 óráig (szombat) Állat- és Növénykert ATKER TI ÉJSZ AKA ÁLL ÁLLA TKERTI ÉJSZAKA Belépõdíj: felnõtt: 1.000.- Ft gyermek: 800.- Ft diák, nyugdíjas: 800.- Ft Nyitva tartás: minden nap 9.00-18.00 óráig Információ: 57/415-010 E-mail:
[email protected] Web: www.jaszberenyzoo.hu Augusztus 6. (sz ombat) (szombat) Honvéd Jász Kaszinó (Bercsényi út 27.) FOL TV ARRÓ NAP A BERÉNYFOL T FOLTV TVARRÓ BERÉNYFOLT FOL TV ARRÓ CSOPOR T SZER VEZÉSÉBEN FOLTV TVARRÓ CSOPORT SZERVEZÉSÉBEN „A CSALÁDOK ÉVE ALKALMÁBÓL” Információ: Ferencsik Ágnes 57/411-457, 30/456-40-41
17
Augusztus 6. (sz ombat) 8.00-19.00 óráig (szombat) Electrolux Lehel Kft. melletti füves pálya 4. AMA TÕR FOGA THAJTÓ VERSENY AMATÕR FOGATHAJTÓ Rendezõ: JSE Fogathajtó Szakosztály Információ: 30-925-34-10 Augusztus 7. (v asárnap) (vasárnap) Ferences Templom CIUNKUL A BÚCSÚ POR PORCIUNKUL CIUNKULA 10.00 óra Szentmise majd azt követõen körmenet Augusztus 7. (v asárnap) 20.30 óra (vasárnap) Szabadtéri Színpad OK EGYÜT TES K ONCER TJE JÁSZMA GYAR JÁSZMAGYAR GYAROK EGYÜTTES KONCER ONCERTJE Belépõdíj: 800.- Ft Augusztus 9. (kedd) 18.00 óra Református Templom IFJÚ MUZSIKUSOK ESTJE Versenygyõztes jászberényi zeneiskolás fiatalok koncertje. A belépés díjtalan. Augusztus 10-20. Déryné u. 6. OSZV ALD NÁNDOR aranykoszorús ötvösmester OSZVALD KIÁLLÍTÁSA O szv ald Nándor ötvösség iránti szeretete szvald gyermekkorába nyúlik vissza. Édesapja testvérének ötvös mûhelye már gyermekként megbabonázta, s késõbb ez inspirálta a pályaválasztásban. 20 éve foglalkozik ékszerek javításával, tervezésével, kivitelezésével. Munkája egyben a hobbija is, hiszen kikapcsolódásként csodálatos dísztárgyakat készít. 2004-ben fejezte be elsõ nagyobb modelljét, a Mayflower hajó kicsinyített, aranyozott ezüst modelljét, majd sorra jöttek az újabb ötletek, kihívások, melyeket
18
elsõsorban a történelem jelentõs emlékei, királyok, maharadzsák kedvencei, különleges hajók, autók, motorok ihlették. Természetesen mind abból az anyagból készült, mely Oszvald Nándorhoz legközelebb áll, ezüstbõl, aranyból, nemesfából, brilliánsokkal, drágakövekkel díszítve. A „Magyar Kézmûvesség” kiállításon évek óta részt vesz, munkáival rendszeresen díjat nyer. Ezekbõl a különleges modellekbõl láthatnak most szemet gyönyörködtetõ válogatást. Megnyitó: augusztus 10. (sz er da) 16.00 óra (szer erda) Látogatható: hé tköznap 10.00-17.00 óráig hétköznap Augusztus 13-án (sz ombat), augusztus 14-é n (szombat), 14-én (v asárnap) ééss augusztus 20-án (sz ombat) (vasárnap) (szombat) 10.00-12.00 ééss 14.00-16.00 óráig.
Augusztus 10-20. Déryné u. 6. GYANYÁINK ÖRÖKSÉGE” „NA „NAGYANYÁINK a Kézimunkázók Baráti Körének kiállítása Az alkotó mûhely Tóth Sándorné vezetésével alakult 2005-ben. Kezdetben nagyanyáink elfeledett rece és szalaghorgolását elevenítették fel, majd a nagy érdeklõdésre való tekintettel újabb technikákat is elsajátítottak, kipróbáltak az ügyes kezû asszonyok. Ma már Kézimunkázók Baráti Köre néven alkotnak, hiszen az évek folyamán összetartó baráti közösséggé kovácsolódtak, vezetõjük Szöllõsi Lászlóné. Kiállításukon horgolt csipkékben, hímzésekben, gobelinekben s egyéb kézimunkákban is gyönyörködhetnek az érdeklõdõk. Megnyitó: augusztus 10. (sz er da) 16.00 óra (szer erda) Látogatható: hé tköznap 10.00-17.00 óráig hétköznap Augusztus 13-án (sz ombat), augusztus 14-é n (szombat), 14-én (v asárnap) ééss augusztus 20-án (sz ombat) (vasárnap) (szombat) 10.00-12.00 ééss 14.00-16.00 óráig.
19
Augusztus 10-14. XXI. CSÁNGÓ FESZTIVÁL PROGRAM KÍNÁLATA CSÍK zzenekar enekar koncer koncertt „T iszta szívbõl” a JÁSZSÁG NÉP TES és „Tiszta NÉPII EGYÜT EGYÜTTES PÁL ISTVÁN „SZ AL ONNA” ALONNA” ONNA”és zenekara közös „SZAL mûsora SZÍNES VILÁG” - külföldi együttesek gálamûsora „SZÍNES V. M agyar - M agyar K onfer encia Magyar Magyar Konfer onferencia TÁNCFOR GA TAG - Táncos zenész felvonulás TÁNCFORGA GAT közel 500 fõ közremûködésével „CSÁNGÓ KÉP EK” - moldvaiak és gyimesi KÉPEK” csángók gálamûsora „ÉR TÉKEINK” - hagyományõrzõ táncosok és „ÉRTÉKEINK” zenészek gálamûsora ÉJFÉLI K ONCER TEK: neves hazai zenekarokkal és KONCER ONCERTEK: énekesekkel VIGANÓ Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény növendékeinek mûsora „VISZ ONTLÁTÁSRA JÁSZBERÉNY” „VISZONTLÁTÁSRA - hagyományõrzõk és külföldi együttesek gálamûsora - kézmûves vásár - folkmozi - folklórmûsorok - viseletbemutatók - szentmise - népzenei koncertek - táncházak, tánctanítások - nemzetek népzenéje és tánca - gyerekrajz pályázat kiállítása - könyvbemutatók - „Aprók tere” népi gyerekjátékok - Erdélyi ízek utcája– erdélyi ételek, pálinka-és bormustra - Jász Lovas és a Lehel Huszár Bandérium programjai Közel 50 program, 4 kísérõ rendezvény, 20 zenekar, 10 jászberényi együttes, 20 hagyományõrzõ együttes:
20
Moldvából, Gyimesbõl, Erdélybõl. közel 1000 fõ mûvészeti közremûködõ. Tervezett külföldi együttesek a következõ országokból: Franciaország (B (Brretagne), Görögország, olország, Sz erbia Pápua Új-G uinea, SSpany pany Új-Guinea, panyolország, Szerbia Rendezõ: Folklór Kulturális Közalapítvány és Jászság Népi Együttes www.csangofesztival.hu www.facebook.com/CsangoFesztival
Augusztus 12-14. * Fõtér JÁSZ HUSZÁRBANDÉRIUM BEMUT ATÓI BEMUTA A jász huszár és lovas hagyományokat õrzõ bandérium felvonulása és díszszemléje. Augusztus 12. (pé ntek) (péntek) ÁTRIUM B ULI BULI Augusztus 13. (sz ombat) (szombat) Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar II. számú épület (Rákóczi út 51.) JÁSZSÁGI RÁDIÓSOK EGYESÜLETE NYÍL T NAPJA NYÍLT Hívójel a Jászberényi Nyár ideje alatt HA7JVN. Minden üzemmódban ezzel a jellel hívható 8.00-16.00 óráig. További információ: Kövér Béla 30/341-35-26 E-mail:
[email protected] Augusztus 13. (sz ombat) (szombat) Városi Görkorcsolyapálya JÁSZ-KUP A JÁSZ-KUPA NEMZETKÖZI GÖRK OR CSOL YA VERSENY GÖRKOR ORCSOL CSOLYA Információ: Belovai József 30/900-63-37
21
Augusztus 14. (v asárnap) 10.00 óra (vasárnap) Nagyboldogasszony Római Katolikus Fõtemplom ÜNNEP AP ÜNNEPII FÕP FÕPAP APII SZENTMISE Nagyboldogasszony tiszteletére, ezt követõen KÖRMENET a Szentháromság téren. Augusztus 20. (sz ombat) (szombat) Ünnepi F orgatag Forgatag 14.30-16.30 Búzaszemtõl a kenyérsütésig kézmûves, hagyományõrzõ program gyerekeknek 17.00 VÁR OSI ÜNNEPSÉG VÁROSI 18.00-19.00 Térzene a hevesi Fúvószenekar közremûködésével 20.30-22.00 BUDAP EST BÁR koncer BUDAPEST koncertt 22.00 TÛZIJÁTÉK majd ezt követõen 01.00 óráig UT CABÁL UTCABÁL Augusztus 26. (pé ntek) 20.30 óra (péntek) Szabadtéri Színpad KÁRPÁTIA K ONCER T KONCER ONCERT Belépõdíj: elõvételben: 2.100.- Ft helyszínen: 2.400.- Ft Augusztus 27. (sz ombat) 10.00-13.00 óráig * (szombat) Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt HA GY OMÁNYÕRZÕ NÉPDALKÖRÖK HAGY GYOMÁNYÕRZÕ BEMUT ATÓJA BEMUTA A megalakulása 40. évfordulóját ünneplõ Jászberényi Kossuth Zrt. Porteleki Pávakörét köszöntik a Jász és a meghívott népdalkörök. Augusztus 27. (sz ombat) 9.00-19.00 óráig (szombat) Fõtér VADÁSZNAP
22
Megnyitó: 9.00 óra Kísérõ rendezvények: koronglövészet, vadászkutya vizsga, íjászat, véradás, egészségügyi programok, szakmai vásár Szervezõ: OMVK Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete Jászberény Város Önkormányzata Bõvebb információ: 56/514-180, 57/505-700-127 mellék
Augusztus 27-28. Déryné Mûvelõdési Központ díszterme ATI KIÁLLÍTÁS VADÁSZ ADÁSZA Augusztus 28. (v asárnap) (vasárnap) Fõtér - Déryné Mûvelõdési Központ elõtt 17.00-18.30 EXTÁZIS EGYÜT TES EGYÜTTES 18.30-21.00 SHADO WS EGYÜT TES mûsora SHADOWS EGYÜTTES Augusztus 28. (v asárnap) (vasárnap) Szántai kert IV AGY VAMENTI MARA TON IV.. Z ZA GYV MARAT Rendezõ: Jászberényi Triatlon Egyesület Információ: Demeter Gábor 70/214-91-64 www.jasztri.com
Yazdi emlékmû részlet
23
SZEPTEMBERI ELÕZETES PROGRAMOK
Sz eptember 16-18. * Szeptember Fõtér - Szentháromság tér OSL AKÓK NAPJA, BORÜNNEP ÉS VÁR ÁROSL OSLAKÓK ORSZÁGOS KÁDÁR TALÁLK OZÓ KÁDÁRT ALÁLKOZÓ A város civil szervezeteinek bemutatkozása, mûvészeti és hagyományõrzõ csoportok bemutató mûsorai, kézmûves foglalkozások, színjátszók bemutatói, zenei együttesek koncertjei. Sz eptember 24. (sz ombat) * Szeptember (szombat) DMK Ifjúsági Ház JÁSZ KI - MIT - TUD? Szórakoztató interaktív csoportos vetélkedõ a város iskolásainak. A csillag-gal jelölt programok a Jászberény funkcióbõvítõ integrált településközpont fejlesztése projekt keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. A VIGADALMI NAPOK TÁMOGATÓI Fõ támogató: ny Vár os Önkormányzata Jászberény Város Jászberé Támogatók: ARTANDER Kft. Asztma Klub Belvárosi Általános Iskola Bercsényi úti Tagintézménye Déryné Mûvelõdési Központ Dr. Medvegy János címzetes apát Dr. Novák István plébános Fülöp Lovastanya Hamza Gyûjtemény és Jász Galéria Honvéd Jász Kaszinó Kulturális Egyesület Horti István Jász Múzeum
24
Jász Múzeumért Alapítvány Jász Trió TV „Jászberényi Ifjú Muzsikusok” Alapítványa Jászberényi Rendõrkapitányság Jászberényi Vagyonkezelõ és Városüzemeltetõ Zrt. Jászberény Város Önkormányzatának Humán Erõforrás Bizottsága Jászkürt Palotásy János Zeneiskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény Polgármesteri Hivatal Sós Attila és családja Szabó J. Róbert lelkész Trió Rádió Tuti-Peso Kft. Városi Könyvtár és Információs Központ Zaják Péter vállalkozó A mûsorfüzet lezárva: 2011. május 10. A mûsor helyszín és szereplõ változtatás jogát a rendezõk fenntartják.
Mézkirálynõ és udvarhölgyei
25
JÁSZ MÚZEUM (Táncsics Mihály u. 5.) Állandó kiállítás: TJE KÜRTJE LEHEL KÜR ÉLET A JÁSZ OK FÖLDJÉN JÁSZOK A SZ ABADSÁGHAR C GYERMEKHÕSEI SZABADSÁGHAR ABADSÁGHARC Nyitva tartás: kedd-v asárnap kedd-vasárnap hé tfõ hétfõ
9.00-17.00 óráig szünnap
Tel.: 57/412-753 E-mail:
[email protected] Web: www.museum.hu/jaszbereny/jaszmuzeum
HAMZ A GYÛJTEMÉNY HAMZA ÉS JÁSZ GALÉRIA (Gyöngyösi út 7.) Állandó kiállítás: HAMZ A DEZSÕ ÁK OS HAMZA ÁKOS FESTÕMÛVÉSZ ÉLETMÛ KIÁLLÍTÁSA HAMZ A LEHEL MÁRIA HAMZA DIV ATRAJZ AI DIVA TRAJZAI JÁSZSÁGI FESTÕK KIÁLLÍTÁSA Nyitva tartás: Április 1 - október 30-ig keddtõl sz ombatig: 10.00-18.00 óráig szombatig: vasárnap - hé tfõ: zár hétfõ: zárvva
26
November 1 - már cius 31-ig március ombatig: 10.00-16.00 óráig szombatig: keddtõl sz vasárnap-hé tfõ: zár asárnap-hétfõ: zárvva Elõzetes bejelentkezés alapján csoportokat eltérõ idõpontban is fogadnak! Belépõdíj: Felnõtt: 400.- Ft Diák, nyugdíjas: 200.- Ft Csoportos (10 fõ felett): 200.- Ft Tárlatvezetés: 500.- Ft Fotó, video készítés: 500.- Ft Tel.: 57/503-260 E-mail:
[email protected] Web: www.hamzamuzeum.hu
VÁR OSI KÖNY VTÁR ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR INFORMÁCIÓS KÖZPONT (Bercsényi út 1.) Nyitva tartás: tfõ, kedd, csütör tök, pé ntek: hétfõ, csütörtök, péntek: hé 9.00-18.00 óráig sz ombat: 9.00-13.00 óráig szombat: sz er da: szünnap szer erda: A kiállítások a könyvtár nyitvatartási idejében tekinthetõk meg. Tel.: 57/505-400 E-mail:
[email protected] Web: www.vkikjb.hu
27
MAIN PR OGRAMMES PROGRAMMES Jászberény, which is situated 80 kms from the capital of Hungary, has special geographical, ethnographical and historical features. People who love walking in small towns with an intimate atmosphere and many things to see and want to meet hospitality should choose Jászberény as a place for a short trip or a few days, holiday. The restaurants, swimming pools with thermal water, hotels and leisure centers of the town look forward to receiving guests both in summer and in winter. The festival ”Summer in Jászberény”, which is held for the 16th time this year, offers you various programmes in 2011. The programmes takes a good opportunity of getting acquanted with the values of our town. EVERYBODY IS WELCOME TO JÁSZBERÉNY!
16TH SUMMER IN JÁSZBERÉNY JUNE 1 - AUGUST 31, 2011 PROGRAMS Wednesday) 5 pm June 1 ((W Szentháromság Square French contemporary circus
June 2 ((Thursday) Thursday) Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) A day with books June 3 (F riday) (Friday) Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) 5 pm-5:30 pm show of ’Mozgásvilág’ Dance Club 5:30 pm-6 pm dance show of ’Zoltán Erika’ Dance School, Jászberény 6 pm-7 pm pop concert of Szandi
28
June 4 (S atur day) (Satur aturday) Fülöp horse farm (21 Újerdõ) National Show-Jumping Horse Competition June 4-5 (S atur day and SSunday) unday) (Satur aturday Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) 10 am-6 pm Programs for children (and cycling skills competition, climbing wall, bouncy castle, fair, handicraft) June 5 (S unday) (Sunday) Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) 3 pm-4 pm concert of ’JazzBerény’ Band percussion orchestra 4 pm-6 pm Sisa Show June 7-10 JJuly uly Town Library and Information Centre (1 Bercsényi Street) Cartoon exhibition of Béla Telek June 9-18 6 Déryné Street Exhibition of Eszter Bényi (textile) and László Bényi (painting) June 10 (F riday) 8:30 pm (Friday) Open-air theatre (Riszner Promenade) Concert ’Bikini’ June 12 (S unday) 7 pm (Sunday) Franciscan Church (Ferencesek Square) Organ recital of Csaba Király DLA From JJune une 16 Jász Museum (5 Táncsics Street) A message from the past, temporary exhibition June 17 (F riday) 6 pm (Friday) Main hall of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) Classical music concert of the Szolnok Symphony Orchestra on the occasion of the Franz Liszt Bicentanary
29
June 24 (F riday) (Friday) 6 Déryné Street Night of Museums, event of the ’Hamza’ Collection and ’Jász’ Gallery June 24-J uly 8 24-July 6 Déryné Street Exhibition of Tibor Palkó painter June 25 (S atur day) 6 pm-1 am (Satur aturday) Jász Museum (5 Táncsics Street) Night of Museums June 25 (S atur day) 7 pm (Satur aturday) Main hall of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) Midsummer Night Ball of the Déryné Mixed Choir June 25 (S atur day) (Satur aturday) Main Square Cooking Competition of Folk Dishes July 1 (F riday) 8:30 pm (Friday) Open-air theatre (Riszner Promenade) Theatre performance organised by the Malom FilmSzínház July 2 (S atur day) (Satur aturday) Main Square Street art 3. JJuli uli (S onntag) 8.00-14.00 Uhr (Sonntag) Hauptplatz Streetball Wettkampf July 8 (F riday) 6 pm (Friday) Town Library and Information Centre (1 Bercsényi Street) Concert of ’Vivat Bacchus’ ensemble July 9 (S atur day) 6 pm (Satur aturday) Main hall of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) Concert of the winners of the ’Mihály Székely’ Singing Competition July 12- A ugust 8 August Town Library and Information Centre (1 Bercsényi Street) Exhibition of Katalin Vagyóczki amateur painter (Budapest)
30
July 13-23 6 Déryné Street Embroideries from the Jászság 14. JJuli uli (D onnerstag) 20.30 Uhr (Donnerstag) Freilichtbühne( Riszner Promenade) Konzert mit moderner Musik July 15 (F riday) 9 pm (Friday) ’Honvéd Jász’ Casino (27 Bercsényi Street) Summer serenade of the Déryné Mixed Choir July 16 (S atur day) (Satur aturday) Open-air theatre (Riszner Promenade) Organ concert of Xaver Varnus 17. JJuli uli (S onntag) 17.00 Uhr (Sonntag) Freilichtbühne (Riszner Promenade) Melodie-Programm July 21 ((Thursday) Thursday) 6 pm Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) Piano duet concert of Pál Farkas and József Balogh July 22 (F riday) 8:30 pm (Friday) Open-air theatre (Riszner Promenade) Concert ’Republic’ July 22-31 ’Gang Gallery’ (2 Árpád Street) Photo exhibition of Zsolt Jakab and Betti Breuer July 22- A ugust 11 August Town Court (15 Lehel vezér Square) Exhibition of artists from the Jászság July 28-A ugust 6 28-August 6 Déryné Street Exhibition of Csilla Buday (clay) and Éva Pintér (stained glass) JJuly uly 29 (F riday) 6 pm (Friday) Jász Museum (5 Táncsics Street) An evening with young musicians July 29-31 Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) weekend with pop artists from the Jászság July 30 (S atur day) 7 pm (Satur aturday)
31
Open-air theatre (Riszner Promenade) 17th Social Dance Gala July 30-31 (S atur day and SSunday) unday) (Satur aturday Sports field in the town (Sportpálya Street) ’Gyula Rétsági’ International Football Tournament July 31 (S unday) 4:30 pm (Sunday) Our Lady Roman Catholic Main Church (3 Szentháromság Square) Classical music concert, Coronation Mass by Franz Liszt August 1-31 Déryné Cultural Centre Ground Floor Corridor (33 Lehel vezér Square) Exhibition of ’Jász Színfolt’ Patchwork Club August 2-20 ’Honvéd Jász’ Casino (27 Bercsényi Street) Photo exhibition of János Sárközi August 3 ((W Wednesday) 9 am Town Library and Information Centre (1 Bercsényi Street) Origami competition August 4 ((Thursday) Thursday) 6 pm Jász Museum, Garden (5 Táncsics Street) Classical music concert of Caprice Quartett August 5 (F riday) 8:30 pm (Friday) Open-air theatre (Riszner Promenade) Theatre performance organised by the Malom FilmSzínház August 5 (F riday) (Friday) Disco ’Yoko’ August 5-13 House of the Industrial Corporation (1 Petõfi Street) Exhibiton ’HANDI-WORK’ 2011 August 6 (S atur day) (Satur aturday) Déryné Cultural Centre’s Youth House, Sports hall, Court yard of the Belvárosi Primary School (Bercsényi Street) 24th International Honey Fair and Bee-keepers’ Meeting
32
August 6 (S atur day) 9 pm-12 pm (Satur aturday) Zoo and Botanical Garden (3 Fémnyomó Road) A night in the Zoo August 6 (S atur day) (Satur aturday) ’Honvéd Jász’ Casino (27 Bercsényi Street) Patchwork day organised by the ’BERÉNYFOLT’ Patchwork Group on the occasion of the ’Year of Families’ August 6 (S atur day) 8 am-7 pm (Satur aturday) Sports field next to Electrolux 4th Amateur Coach Driving Competition August 7 (S unday) 10 am (Sunday) Franciscan Church (Ferencesek Square) Dedication festival August 7 (S unday) 8:30 pm (Sunday) Open-air theatre (Riszner Promenade) Concert ’Jászmagyarok’ August 9 ((T Tuesday) 6 pm Reformed Church (15 Thököly Street) An evening with young musicians August 10-20 6 Déryné Street Exhibition of Nándor Oszvald goldsmith August 10-14 Main Square, Open-air theatre, Margaret island, Víz Street 21st Csángó Festival, Folklore Festival of Minorites August 12-14 Main Square Show of ’Jász’ Hussars August 12 (F riday) 8 pm (Friday) ’Átrium’ party, an evening with music and dance August 13 (S atur day) (Satur aturday) St. Stephen University Faculty of Applied Arts, Building II (51 Rákóczi Street) A day for the public audience with the Jászság Radio Association August 13 (S atur day) (Satur aturday) Sports field of roller skaters in the town International Roller Skaters Competition
33
August 14 (S unday) 10 am (Sunday) Our Lady Roman Catholic Main Church (3 Szentháromság Square) Holy mass and procession August 20 (S atur day) (Satur aturday) Main square Festival day of Saint Stephen 5 pm-7 pm concert of ’Heves’ Brass Band 8 pm-1 am show of ’Budapest Bar’, firework, street dance August 26 (F riday) 8:30 pm (Friday) Open-air theatre (Riszner Promenade) Concert ’Kárpátia’ August 27 (S atur day) 10 am-1 pm (Satur aturday) Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) Meeting of folksong ensembles from the Jászság August 27 (S atur day) (Satur aturday) Main Square The County’s Hunting Day August 27-28 (S atur unday) (Satur aturday day and SSunday) Main hall of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) Hunters’ exhibition August 28 (S unday) (Sunday) Main Square, in front of the Déryné Cultural Centre (33 Lehel vezér Square) 5 pm-6: 30 pm Concert ’Extázis’ 6:30 pm-9 pm Concert ’Shadows’ August 28 (S unday) (Sunday) Szántai Garden 4th ’Zagyvamenti’ Marathon
34
JÁSZBERÉNY Hauptsachliche P Prrogramme Jászberény liegt 80 km fern von der ungarischen Hauptstadt. Die Stadt hat eigenartige, geographische, etnographische und historische Züge. Mögen Sie schöne Spazierengänge in vertrautlicher Stimmung und Kleinstädte mit Sehenswürdigkeiten? Dann wählen Sie zum Ziel Ihres Ausfluges und Ihrer Erholung Jászberény für einige Tage lang. Hier können Sie Leute treffen, die Gäste sind gern empfangen. Thermal- und Freibäder, Gastgeber, Restaurants, Unterkünfte, Freizeit- Objekte der Stadt warten auf Sie, sowohl im Winter als auch im Sommer. Der 16. „Jászberényer Sommer” bietet Ihnen auch 2011 interessante Veranstaltungen. Diese Veranstaltung bietet eine günstige Gelegenheit, die Werte unserer Stadt kennenzulernen. HERZLICH WILLKOMMEN IN JÁSZBERÉNY! 16. SOMMER IN JÁSZBERÉNY 1. JUNI - 31. AUGUST PROGRAMME 1. JJuni uni (M ittwoch) 17.00 Uhr (Mittwoch) Szentháromság Platz Französischer Zeitgenosse Zirkus 2. JJuni uni (D onnerstag) (Donnerstag) vor Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) Donnerstag mit Bücher 3. JJuni uni (F (Frreitag) Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) 17.00-17.30 Vorführung von Tanzklub „Bewegung Welt” 17.30-18.00 Vorführung von Jaszberényer „Erika Zoltán” Tanzschule 18.00-19.00 Szandi Konzert
35
4. JJuni amstag) (Samstag) uni (S Fülöp Reiterfarm, Újerdõ 21. Staats-Preisreiter Reitturnier 4. JJuni amstag) (Samstag) uni (S Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) 10.00-18.00 U nterhaltungs P Unterhaltungs Prrogramme Spielen-Tag mit Volkspielzeug 5. JJuni onntag) (Sonntag) uni (S Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) 15.00-16.00 Programm von ’Jazzberény’ Band mit Schlaginstrumente 16.00-18.00 Sisa Show 7. JJuni uni - 10. JJuli uli Städtische Bibliothek und Informationszentrum (Bercsényi Str. 1.) Ausstellung aus Karikaturen von Béla Telek 9. JJuniuni- 18.J uni 18.Juni Déryné Str. 6. Ausstellung von Eszter Bényi Textilkünstler und László Bényi Kunstmaler 10. JJuni uni (F (Frreitag) 20.30 Uhr Freilichtbühne (Riszner Promenade) ’Bikini’ Konzert 12. JJuni uni (S onntag) 19.00 Uhr (Sonntag) Franziskaner Kirche (Ferencesek Platz) Konzert von Dr. Csaba Király Orgelkünstler Von 16. JJuni uni Jász Museum (Táncsics Str. 5.) ’Botschaft von der Vergangenheit’ – temporäre Ausstellung 17. JJuni uni (F (Frreitag) 18.00 Uhr Festsaal von Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) Konzert von Szolnoker Simphonische Orchester, anlässlich 200. Jahreswende von Ferenc Liszt Geburt 24. JJuni uni (F (Frreitag) Gyöngyösi Str. 7., Déryné Str. 6.
36
Nacht der Museen – ’Hamza’ Museum und ’Jász’ Galerie 24. JJuni-8. uni-8. JJuli uli Déryné Str. 6. Ausstellung von Tibor Palkó Kunstmaler 25. JJuni uni (S amstag) (Samstag) Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.), Margareteninsel Volksgerichte Kochwettbewerb 25. JJuni uni (S amstag) 18.00-01.00 Uhr (Samstag) Jász Museum (Táncsics Str. 5.) Nacht der Museen 25. JJuni uni (S amstag) 19.00 Uhr (Samstag) Festsaal von Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) Sankt Ivan Ball des Déryné gemischter Chores 1. JJuli uli (F (Frreitag) 20.30 Uhr Freilichtbühne (Riszner Promenade) Theateraufführung in 2 Teile organisiert von ’Malom Film-Színház’ 2. JJuli uli (S amstag) (Samstag) Hauptplatz Künste in der Strasse July 3 (S unday) (Sunday) Main square Streetball championship 8. JJuli uli (F (Frreitag) 18.00 Uhr Städtische Bibliothek und Informationszentrum (Bercsényi Str. 1.) Vivat Bacchus Konzert 9. JJuli uli (S amstag) 18.00 Uhr (Samstag) Festsaal von Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) Konzert von Singers der ’Mihály Székely’ Wettgesang 12. JJuli uli – 8.A ugust 8.August Städtische Bibliothek und Informationszentrum (Bercsényi Str. 1.) Ausstellung von Amateur Künstlerin Katalin Vagyóczki aus Budapest
37
13-23. JJuli uli Déryné Str. 6. Stickerei aus Jazygien July 14 ((Thusday) Thusday) 8.30 pm Openair theatre (Riszner promenade) Pop Konzert 15. JJuli uli (F (Frreitag) 21.00 Hof von ’Honvéd Jász’ Casino (Bercsényi Str. 27) Sommerabendliche Serenade von Déryné gemischter Chor 16. JJuli uli (S amstag) 20.00 Uhr (Samstag) Freilichtbühne (Riszner Promenade) Konzert von Xavér Varnus Orgelkünstler July 17 (S unday) 5 pm (Sunday) Open-air theatre (Riszner Promenade) An evening with Hungarian music in the folk style 21. JJuli uli (D onnerstag) 18.00 Uhr (Donnerstag) Festsaal von Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) ’Im Zauber des Tanzes’ Konzert von Pál Farkas und von József Balogh Klavierkünstler 22. JJuli uli (F (Frreitag) 20.30 Uhr Freilichtbühne (Riszner Promenade) ’Republic’ Konzert 22-31. JJuli uli Árpád Str. 2. ’Gang Galerie’ Foto Ausstellung von Zsolt Jakab und Betti Breuer 22. JJuli-11. uli-11. A ugust August Stadtsgericht (Lehel vezér Platz 15.) Austellung von Bildkünstler aus Jazygien 28. JJuli-6. uli-6. A ugust August Déryné Str. 6. Ausstellung von Csilla Buday (Tonorchidea) und Éva Pintér (Glasmaler) 29. JJuli uli (F (Frreitag) 18.00 Uhr Jász Museum (Táncsics Str. 5) Abend der Jugendmusikanten 29-31. JJuli uli Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum
38
Wochenende der Künstler aus Jazygien uli (S amstag) 18.00 Uhr (Samstag) 30. JJuli Freilichtbühne (Riszner Promenade) XVII. Gesellschaftstanz Gala 30-31. JJuli uli Sportplatz der Stadt (Sportpálya Str.) ’Gyula Rétsági’ International Fussballwettkampf
31. JJuli uli (S onntag) 16.30 Uhr (Sonntag) Römisch-Katholische Hauptkirche ’Jungfrau Maria’(Szentháromság Platz 3.) Ferenc Liszt Krönungsmesse 1-31. A ugust August Aula von Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) Ausstellung von Jászberényer Fleckenflicker Klub 2-20. A ugust August ’Honvéd Jász’ Casino (Bercsényi Str. 27.) Foto Ausstellung von János Sárközi 3. A ug (M ittwoch) 09.00 Uhr Aug (Mittwoch) Städtische Bibliothek und Informationszentrum (Bercsényi Str.1.) Origami Wettbewerb 4. A ugust (D onnerstag) 18.00 Uhr August (Donnerstag) Hof des ’Jász Museum’ (Táncsics Str. 5.) Museum Abende mit Musik Konzert von ’Caprice Quartett’ 5. A ugust (F August (Frreitag) 20.30 Uhr Freilichtbühne (Riszner Promenade) Musikalisches Lustspiel in zwei Teilen 5. A ugust (F August (Frreitag) ’Yoko’ Disco 5-13. A ugust August Haus der Gewerbebundes (Petõfi Str. 1.) „Hand-Werke” 2011 Handwerker Ausstellung 6. A ugust (S amstag) August (Samstag) Haus der Jugend von Déryné Kulturzentrum, Hof von ’Belvárosi’ Grundschule, Sporthalle (Bercsényi Str)
39
Internationale Honigmesse und Imker Treffen ugust (S amstag) 21.00 -24.00 Uhr August (Samstag) 6. A Tiergarten (Fémnyomó Str. 3.) Nacht im Tiergarten 6. A ugust (S amstag) August (Samstag) ’Honvéd Jász’ Casino (Bercsényi Str. 27.) Fleckenflicker Tag, organisiert von der ’Berényer Fleck Fleckenflicker’ Gruppe „Anlässlich von Jahr der Familien” 6. A ugust (S amstag) 08.00-19.00 Uhr August (Samstag) Sportplatz neben dem Electrolux IV. Amateur Gespannfahrer Wettkampf 7. August (Sonntag) Franziskaner Kirche (Ferencesek Platz) Ablass 7. A ugust (S onntag) 20.30 Uhr August (Sonntag) Freilichtbühne (Riszner Promenade) Konzert von ’Jászmagyarok’ 9. A ugust (D ienstag) 18.00 Uhr August (Dienstag) Reformierteltempel (Thököly Str. 15.) Abende den ’Junge Musikanten’ 10-20. A ugust August Déryné Str. 6. Ausstellung von Nándor Oszvald Goldschmiedkünstler 10-14. A ugust August Hauptplatz Freilichtbühne (Riszner Promenade) Margaretinsel Víz Str. XXI. ’Csángó’ Festival 12-14. A ugust August Hauptplatz Show von ’Jász’ Husaren 12. A ugust (F August (Frreitag) 20.00 Uhr ’Átrium’ party, ein Abend mit Musik und Tanz
40
13. A ugust (S amstag) August (Samstag) Rákóczi Str. 51. Öffentlicher Tag des Vereins der Rundfunker aus Jászság 13. A ugust (S amstag) August (Samstag) Rollschuhbahn der Stadt Internationaler Rollschuhwettkampf 14. A ugust (S onntag) 10.00 Uhr August (Sonntag) Römisch-Katholische Hauptkirche ’Jungfrau Maria’ (Szentháromság Platz 3.) Feierliche erzpriesterliche Heilige Messe 20. A ugust (S amstag) 17.00-01.00 Uhr August (Samstag) Sant Stephan Fest Unterhaltungprogramm, Feuerwerk, Strassenfest 26. A ugust (F August (Frreitag) 20.30 Uhr Freilichtbühne (Riszner Promenade) ’Kárpátia’ Konzert 27. A ugust (S amstag) 10.00-13.00 Uhr August (Samstag) Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum Vorführung von traditionspflegerischen Volksliedervereinen 27. A ugust (S amstag) August (Samstag) Hauptplatz Komitats Jäger Tag 27-28. A ugust August Festsaal von Déryné Kulturzentrum (Lehel vezér Platz 33.) Jagdausstellung 28. A ugust (S onntag) August (Sonntag) Hauptplatz - vor Déryné Kulturzentrum 17.00-18.30 Uhr ’Extázis’ Konzert 18.30-21.00 Uhr ’Shadows’ Konzert 28. A ugust (S onntag) August (Sonntag) ’Szántai’ Garten IV ’Zagyvamenti’ Marathon
41
FONT OSABB TELEFONSZÁMOK FONTOSABB IMPOR TANT NUMBERS IMPORT WICHTIGE TELEFONNUMMERN Mentõk Ambulance Rettungswagen 104 Tûzoltók Fire service Feuerwehr 105 Rendõrség Police Polizei 107 Kórház Hospital Krankenhaus Szelei út 2. 57/500-200 Központi orvosi ügyelet Central emergency Zentralbereitschaftsdienst Thököly út 13. 57/412-226 Autóbuszpályaudvar Bus station Autobusbahnhof Petõfi tér 2. 57/412-791 Vasútállomás Railway station Bahnhof Vaspálya u. 11. 57/411-027 Postahivatal Post office Postamt Lehel vezér tér 7/8. 57/412-344
42
TARTALOMJEGYZÉK Jászberényrõl 06. 01. Francia Kortárs Cirkusz 06.02. Könyves Csütörtök 06.03. Szandi koncert 06.04. Országos Díjugrató Lovasverseny Játszó-Nap népi gyermekjátékokkal 06. 05. Jazzberény - Band Ütõs együttes 06. 07. Telek Béla kiállítása Cserta Imre fafaragásai 06. 09. Bényi Eszter, Bényi László kiállítása 06.10. Bikini koncert 06. 12. Dr. Király Csaba hangversenye 06. 16. Üzenet a múltból - kiállítás 06. 17. Hangverseny Liszt Ferenc évfordulóra 06. 24. Múzeumok éjszakája - Hamza Múzeum 06. 25. Népi ételek fõzõversenye Múzeumok éjszakája - Jász Múzeum Déryné Vegyeskar bálja 06. 26. Szórakoztató program 07. 01. Mágnás Miska - nyári színház 07. 02. Street Art Fesztivál 07. 03. Streetball bajnokság 07. 08. Vivat Bacchus koncert 07. 09. Székely Mihály énekverseny gyõztesei 07. 12. Vagyóczki Katalin kiállítása 07. 13. Jászsági szûcsminták kiállítás 07.14. Nyáresti koncert 07. 15. Déryné Vegyeskar nyáresti szerenádja 07. 16. Varnus Xaver orgonamûvész koncertje 07. 17. Nótamûsor 07. 21. Négykezes zongora est 07. 22 22.. Republic koncert Jakab Zsolt és Breuer Betti kiállítása Makay és kortársai kiállítás 07. 28. Fények és virágok - kiállítás 07.29. Ifjú Muzsikusok estje Jászsági mûvészek hétvégéje 07. 30. XVII. Társastánc gála Rétsági Gyula labdarúgó torna
43
1 2 2 2 2 2 3 3 3 3 4 5 5 5 6 7 7 7 8 8 8 8 9 9 9 9 10 10 10 10 11 11 11 11 12 13 13 13 13
07. 08. 08. 08. 08. 08.
31. Liszt Ferenc koronázási mise 01. Foltvarró kiállítás 02. Sárközi János kiállítása 03. Origami verseny 04. Caprice Quartett koncertje 05. Bástya sétány 77 - nyári színház Yoko disco “KÉZ-MÛ” 2011 kiállítás 08. 06. XXIV. Nemzetközi Mézvásár Állatkerti éjszaka Foltvarró nap 4. Amatõr fogathajtó verseny 08. 07. Porciunkula búcsú Jászmagyarok együttes koncertje 08. 09. Ifjú Muzsikusok estje 08. 10. Oszvald Nándor kiállítása Nagyanyáink öröksége - kiállítás XXI. Csángó fesztivál 08. 12. Jász Huszárbandérium bemutatói Átrium buli 08. 13. Jászsági Rádiósok - nyílt nap Nemzetközi Görkorcsolya Verseny 08. 14. Ünnepi fõpapi szentmise 08. 20. Ünnepi forgatag 08. 26. Kárpátia koncert 08. 27. Népdalkörök bemutatója Vadásznap Vadászati kiállítás 08. 28. Extázis és Shadows együttes koncertje IV. Zagyvamenti maraton 09. 16. Városlakók Napja, Borünnep Országos kádártalálkó 09. 24. Jász Ki-Mit-Tud? Támogatók Múzeumok, Könyvtár Programok angol nyelven Programok német nyelven Fontosabb telefonszámok Tartalomjegyzék
44
13 14 14 15 15 15 16 16 16 17 17 18 18 18 18 18 19 20 21 21 21 21 22 22 22 22 23 23 23 23 24 24 24 26 28 35 42 43
JEG YELÕVÉTEL JEGYELÕVÉTEL Jegyek elõvételben a Tourinform Irodában vásárolhatóak. Jászberény, Lehel vezér tér 33. Tel./fax: 57/406-439 Tel.: 57/411-976/16 Nyitva tartás: június 15-tõl augusztus 31-ig hétfõ-péntek 9.00-17.00 óráig szombat 10.00-14.00 óráig Rendezvényeinken a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.
INFORMÁCIÓ Déryné Mûvelõdési Központ Jászberény, Lehel vezér tér 33. Tel.: 57/411-976 Tel./fax: 57/412-163 E-mail:
[email protected] Web: www.deryne.hu
Tourinform Iroda Jászberény, Lehel vezér tér 33. Tel./fax: 57/406-439 E-mail:
[email protected]
JÁSZBERÉNYI NYÁR VIGAD ALMI NAPOK VIGADALMI 2011 Fõtámogató: Jászberény Város Önkormányzata
H-5100 Jászberény, Lehel vezér tér 33. Tel./Fax: +36 57/406-439 Tel.: +36 57/411-976
[email protected]
Összeállította: Felelõs kiadó: Fotó: Nyomda:
Dr. Kissné Kohári Erzsébet Sas István Bíró János Signal-Print Kft., Jászberény