Tóth Péter
JÁSZ SZÁLLÁSKAPITÁNYI CSALÁDOK (családtörténeti rekonstrukciók)
A jászsági szálláskapitányok a XIV–XV. század fordulóján jelennek meg – a forrásainkban kétségtelenül, de talán magában a Jászságban is, amelynek a betelepítése ekkor még javában folyhatott.1 A legújabb kutatás2 felveti annak a lehetıségét, hogy olyasfajta lokátori feladatokat láttak el, mint a szász gerébek, s így jogaik és kötelezettségeik is hasonlóak voltak. Ami ez utóbbiakat illeti, a szakirodalomban mindmáig lépten-nyomon felbukkanó állítás3 ellenére nemcsak a személyes hadba vonulásra és íjászok állítására voltak kötelezve, hanem adót is fizettek: ennek egyértelmő bizonyítéka az az alább ismertetendı per, amely Újszász és Szarvas kapitányainak az adókötelezettségeit rögzítette és amely a családi kapcsolatok rekonstruálában is hasznosítható. A szálláskapitányok kötelezettségeik teljesítésének a fejében birtokosai is voltak az általuk megszállt területeknek, e birtoklás azonban nem volt szokványos. Jellemzı, hogy amikor Apáti birtokosai 1391-ben megosztoztak az ısük által nyert szálláson, akkor maga a birtokosztályról kiadott oklevél sem tudta pontosan meghatározni, hogy az a bizonyos ıs adomány vagy ellátmány (donatio seu provisio) gyanánt jutott-e a szállás birtokába.4 A szállások területe ugyanis, s így maga a Jászság is királyi birtok maradt, ügyeiket a budai vár provizorai intézték, a „jászok bírája” méltóságot pedig gyakran a fıkincstartó vagy a sáfár viselte. A szálláskapitányok birtoklását az oklevelek nem egyszer a „more Philisteico”, azaz jász módon való birtoklásnak nevezik. Ez arra mutat, hogy különbözött a nemesi módon való birtoklástól. Hogy a különbség miben állt, nem egészen világos: inkább csak sejthetı, hogy a királyi kishaszonvételek (erdı- és legelıhasználat, malomtartás, halászat) fölött rendelkeztek a kapitányok,
1
2 3
4
A betelepítés egy, a hagyományostól eltérı modelljének a bemutatására másutt teszek kísérletet. Kocsis Gyula, 2005. 13–14. p. Például Selmeczi László, 2005. 85. p: „A kapitányok köztehermentességgel voltak felruházva”, stb. Gyárfás István, III. kötet, 58. sz.
1
s az ezekbıl származó jövedelmeik fejében voltak kötelezve hadi szolgálatok teljesítésére (vagy annak pénzbeli megváltására), illetve adófizetésre is. S bár e jövedelmek nem lehettek jelentéktelenek, mégis érthetı, hogy a kapitányok egy része nem elégedett meg ezzel a státussal és igyekezett a magyar birtokos nemesség soraiba kerülni, illetve nemesi birtokokra szert tenni vagy a Jászságon kívül (erre talán a négyszállási Kompoltok szentkozmadamjáni birtoklása lehet a példa), vagy pedig a kapitányi birtokok nemesi birtokká tételével (amit az Újszásziak esete példáz és aminek eredményeképpen Újszász az újkorra ki is került a Jászságból). A kapitányság értékét természetesen növelte, hogy nemcsak bizonyos fajta birtoklással járt, hanem hivatal is volt: errıl egyebek mellett az a kiváltságlevél tanúskodik, amely szerint a jászokat bárki csak a saját kapitányaik elıtt perelhette, idegen bíróság elıtt nem.5 A birtokot és a hivatalt egymástól el is lehetett választani. Mindezek alapján nem meglepı, hogy viszonylag kis számban maradtak fenn olyan oklevelek, amelyek segítségével a kapitányi családok leszármazását rekonstruálni lehetne (amint hogy az sem lehet véletlen, hogy ezeknek az okleveleknek csaknem mindegyike eredetileg a magyar királyi kamara archívumában volt található). Néhány család esetében azonban, jóllehet csak kisebb-nagyobb mértékben, a rekonstrukció elvégezhetı. Az alábbiakban erre teszek kísérletet.
5
2
Gyárfás István, III. kötet, 78. sz.
Négyszállás: a Kompolt család Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy Négyszállás a korai Jászság egyik (ha nem a) legfontosabb települése. Mindenesetre maga a település és az ott kapitányi hivatalt viselı, illetve kapitányságot birtokló család a többi jászsági kapitányi családhoz képest viszonylag jó forrásadottságokkal rendelkezik, így a család leszármazásának a rekonstrukciója másutt is alkalmazható tanulságokkal járhat. A rekonstrukció elvégzésére alkalmas kiindulópontnak a Bondogaz név tőnik, hiszen ez elég szokatlan ahhoz, hogy viselıje nagy valószínőséggel azonosítható legyen. A név elıször 1370-ben bukkan fel,6 mégpedig olyan összefüggésben, amelybıl világos, hogy jász személyrıl van szó, akinek veje Izopos István, a jászok bírája (judex Jazonum). Valamennyire helyhez is köthetı, mivel egy mizsei személlyel van ellentétben, Mizsét pedig Négyszállástól késıbb csak Mihálytelek választja el. A név következı felbukkanása 1409-bıl való, amikor a magát már Szentkozmadamjánról, de négyszállási kapitánynak nevezı István fia Kompolt a maga és rokonai számára megszerzi Kürt helységet.7 E rokonok: atyai unokatestvére, Miklós fia László, valamint rokonai (a fratres szó itt csak atyafinak értelmezhetı, nem testvérnek), Gergely fia Simon és Bondogaz fia László, illetve ezen László más rokonai. Ha a pontatlan fogalmazást valahogyan értelmezhetjük, akkor az a leginkább valószínő, hogy anyai unokatestvérekrıl van szó, hiszen a [frater] patruelis így áll a leglogikusabban szembe a többi fratresszal. Ennek alapján viszont a két oklevélben megnevezett személyek egy nagyon valószínő családfába rendezhetıek: X Bondogaz (1370) ┌───┴───┐ ┌────┴────┐ Miklós István ∞ x leány László │ ┌──┴──┐ László Kompolt László
Gergely │ Simon (1407)
A családnak az iratokban legtöbbet szereplı tagja Kompolt. Testvérével, Lászlóval együtt hőséges szolgálatokat teljesített és ezért Zsigmond 1407-ben az 6 7
Gyárfás István, III. kötet, 50. sz. Gyárfás István, III. kötet, 86. sz. A budai káptalan jelentése az iktatásról: Magyar Országos Levéltár, Dl. 9856. sz. Ennek kiadása: Gyárfás István, III. kötet, 87. sz.
3
ország nemesei közé emelte ıket, egyúttal azt is megengedvén nekik, hogy Szentkozmademjén szálláson, ahol csak házaik és kúriáik vannak, de egyébként lakatlan, foglyokat telepítsenek le,8 majd 1408-ban megparancsolta az egri káptalannak a beiktatásukat ezen Szentkozmademjén szállás birtokába, hivatkozva 9 korábbi megnemesítésükre is; a beiktatás jó három hét múlva meg is történt. 1409-ben, mint fentebb láttuk, Kürt possessiót szerzik meg maguknak és rokonaiknak; mivel azonban idıközben kiderülhetett, hogy Kürt Pelsıci Nagy János korábbi fılovászmester, majd tárnokmester birtoka, a király csere útján megszerezte tıle azt és 1410-ben ismét Kompoltnak és Lászlónak adományozta.10 1421-ben Kompolt – ekkor már szentkozmadamjáninak nevezi magát – a maga, valamint unokatestvére, Miklós fia László nevében kérte Zsigmondtól Kürt possessio határának megjárását; ezt a király parancsára az egri káptalan el is végezte.11 1422-ben a maga és testvére, László nevében kérte a nemesítésükre és Szentkozmadamjánra vonatkozó 1407. évi kiváltságlevél átírását és megerısítését, ami ugyancsak megtörtént.12 1425-ben mint négyszállási kapitány Beke Péter (alsó)szentgyörgyi kapitánnyal együtt eskü alatt tett vallomást az újszászi és szarvasi kapitányok adózásával kapcsolatos vizsgálatban.13 1433-ban Zsigmond neki, mint négyszállási kapitánynak, s rajta kívül Lukács fényszarui kapitánynak és más jász kapitányoknak is megparancsolta, hogy adják vissza Szentandrás falut az egri káptalannak.14 Ez az utolsó alkalom, amikor Kompolt személye azonosítható az oklevelekben – talán nem tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy rövidesen meghalt, hiszen harminc évvel korábban, amikor nemességet szerzett, már felnıtt férfi lehetett. A család tagjainak a következı említése 1438-ból való, amikor is a Szentkozmademjén szállásról való Kompold Miklós fia László és az ugyanonnét való 8
9 10
Jelzete: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár, IV. 501/d. (Borsod vármegye nemesi közgyőlésének iratai: Acta judicialia non prothocollata), I. I. 15. sz. Az errıl készült újkori másolat alapján a kiadása: Gyárfás István, III. kötet, 81. sz. Gyárfás István, III. kötet, 83. és 85. sz. Gyárfás István, III. kötet, 88. sz. (Eredetije: Magyar Országos Levéltár, a Magyar Ka-
mara archívuma: Neoregestrata acta, fasc. 576. nr. 4. két azonos példányban.)
11 12 13 14
4
Gyárfás István, III. kötet, 95. sz. Gyárfás István, III. kötet, 98. sz. Gyárfás István, III. kötet, 106. sz.
Kiadása: Fejér György, X/7. kötet, 462–464. p. (a Hevenessi-győjtemény X. kötetének a 163. oldalán lévı másolat alapján). Kivonata: Gyárfás István, III. kötet, 116. p.
Karácsony István fia Bálint egy kúriában lévı házon kívül, amelyben ık maguk laknak, Kürt possessio fele részét Pohárnok Istvánnak és fiának, Kristófnak adományozzák.15 Három évvel késıbb azonban nyilván ugyanez a Bálint és László azok – ekkor egyébként az oklevél újfaluinak mondja ıket –, akik új adományt nyernek I. Ulászló királytól Kürt fele részére és abban egy kúria telké16 re; ezeknek már ıseik is békés birtokában voltak. Kompolt László utoljára 1449-ben szerepel a forrásokban: ekkor súlyosan betegen végrendeletet tesz az egri káptalan elıtt a magukat négyszállásinak nevezı Bálint, Mihály, Bertalan és János javára a Négyszállás és Szetkozmademjén szállásokban, valamint Újfalu, Jákóhalma és Kürt possessiókban lévı örökölt jószágairól.17 A végrendelkezés után nyilván rövidesen meg is halt. Errıl a Kompolt Miklós fia Lászlóról nagy valószínőséggel kimondhatjuk, hogy Kompolt unokatestvére. Kik lehettek azonban a többiek? Egészen biztosan (közeli) rokonai, de hogy milyen fokon, nem világos. Kompolt négyszállási kapitány valamikor Zsigmond uralkodása alatt szerzett még egy kiváltságlevelet, amely nem maradt fenn, de 1499-ben még be tudták mutatni leszármazottai II. Ulászló király elıtt, aki hitelesnek fogadta el azt és megerısítette a benne foglalt szabadságokat.18 A kiváltságot Kompolt a maga, valamint fivére, László és unokái, Jakab és Ferenc számára nyerte; az errıl szóló adománylevelet ennek az akkor már nem élı Ferencnek a fia, Balázs jákóhalmai kapitány mutatta be fia, Vince és unokái, Benedek és András érdekében. 1578-ban Kis Albert, Benedek és Imre jákóhalmai kapitányok több oklevelet is bemutattak az egri káptalan elıtt, amelyek anyai ágon való felmenıikre, azaz Kompoltra és leszármazottaira vonatkoztak.19 Ezen, valamint a fentebb bemutatott 1499. évi oklevél alapján a leszármazásuk a következı:
15 16 17 18
19
Magyar Országos Levéltár, Dl. 13 227. sz. Kiadása: Gyárfás István, III. kötet, 127. sz. Magyar Országos Levéltár, Dl. 13 628. sz. Kiadása: Gyárfás István, III. kötet, 134. sz. Magyar Országos Levéltár, Dl. 14 228. sz. Kiadása: Gyárfás István, III. kötet, 145. sz. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár, XV. 1. (Mohács elıtti oklevelek győjteménye), 23. sz. Kiadása: Gyárfás István, III. kötet, 231. sz. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár, IV. 501/d. (Borsod vármegye nemesi közgyőlésének iratai: Acta judicialia non prothocollata), I. I. 15. sz.
5
Kompolt │ ? ┌───┴───┐ Jakab Ferenc │ Balázs (1499) │ Vince ┌────┼─────┐ Benedek András Ilona ∞ Kis Gergely jákóhalmai kapitány ┌────┼─────┐ Albert Benedek Imre (1578) A bemutatók egyébként osztályos atyafiaik: Dávid András, Koszorús Pál és Elek Lukács nevében is kérték az oklevelek átírását. S erre azért volt szükség, mert perben álltak rokonaikkal, Kaszás Imrével, Jánossal és Bálinttal. Mivel pedig Balázst és fiát, Vincét Kapitánynak nevezik, sıt a bemutató Albert, Benedek és Imre vezetékneve is Kapitány, nagyon valószínőnek tartjuk, hogy Ilona testvéreiben kell keresnünk a késıbbi Kapitány család tagjait, tehát e család közvetlen felmenıje négyszállási Kompolt. Ilona fiai is olykor a Kis, vagy Kapitány vezetéknevet használják, nyilván a tisztség és az azzal járó birtokok iránti igény miatt. Kis vagy Kapitány Imre és Albert még 1599-ben is az élık sorában van: ekkor a maguk és unokatestvérük, Kis vagy Kapitány János nevében jászapáti Kaszás Bálinttal lépnek megállapodásra a négyszállási és jákóhalmai jószágok, valamint Borsóhalma possessio birtokjogát illetıen. Valamelyikük leszármazottja, Kis János aztán majdnem egy fél évszázaddal késıbb, 1646-ban hagyatta jóvá ezt az egyezséget az uralkodóval.20 Külön érdekessége a dolognak, hogy ekkor ı viselte Nagyszombat város fıbírói hivatalát. Ilyen módon tehát Kompolt családjának egy ága több, mint három évszázadon keresztül, nagy biztonsággal rekonstruálható.
20
6
Magyar Országos Levéltár, A. 57. (a Magyar Kancellária levéltára, Libri Regii) IX. kötet, 741–744. p.
Borsóhalma: a Bartalius család A Bartalius családdal Hunyadi János kormányzónak az 1449. július 28-án, Csabán kelt kiváltságlevelében találkozunk elıször, amely kiváltságlevél szerint új adomány címén és jász nemesi szokás szerinti birtoklásra a borsóhalmai nemes Bartalius Imrének, s rajta keresztül testvéreinek: Istvánnak, Jánosnak és Péternek, valamint fiainak: Jánosnak és Jakabnak adományozza a Heves vármegyei Borsóhalma és Mihályteleke possessiókat, valamint Necheyegyház, Figedegyház és Lantha praediumokat.21 A birtokba iktatás 1450. augusztusában meg is történt, a megjelent szomszédok – fıleg jászok – közül csak Mizsei Máté élt ellentmondással Figedegyház részérıl. A „jász nemesi szokás” szerint való birtoklás nyilvánvalóan azt jelenti, hogy kapitányi birtokról van szó, legalábbis Borsóhalmát és Mihályteleket illetıen; a lakatlan praediumok esetében talán más birtoklási móddal is számolhatunk. 1453. szeptember 15-én pedig V. László király a jász Bartalius Imre borsóhalmai kapitány és fiai: János és Jakab, valamint fivérei: István, János és Péter kérelmére átírta és megerısítette Hunyadi János kormányzó kiváltságlevelét.22 Ezekben az oklevelekben már nem szerepel egyik testvérüknek, Demeternek a neve, aki, mint az az 1484-ben lezajlott perbıl23 kiderül, Borsóhalma kapitányságát osztatlanul együtt birtokolta fivérével, Imrével. Nem kizárható, hogy az új adományra éppen az ı halála miatt volt szükség. Bartalius Imre 1468 végén valószínőleg meghalt: november 2-án hallgatta meg és bizonyította ugyanis a jákóhalmi plébános más, ugyancsak jákóhalmi személyek jelenlétében a végrendeletét, amely szerint az ıt és fiát, Jánost megilletı birtokrészét, benne a vetéseket, réteket, malmot, malomhelyeket, folyót, valamint ingó és ingatlan jószágokat a feleségére, Margitra és leányaira hagyta. Hogy a fiát, János megilletı jószágokról is végrendelkezett, annak oka talán az lehetett, hogy a fiú ekkor már nem élt. És nyilván nem lehetett az élık sorában már a bátyja sem, hiszen a végrendelet a teljes kapitányságról szól. Imre másik két fia közül sem Lászlóról nincsen információnk (egyébként ı az 1449-es adománylevélben nem is szerepel, csak az 1484. évi per említi: ebbıl 21 22
23
Gyárfás István, III. kötet, 146. sz. Jelzete: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár, IV. 501/d. (Borsod vármegye nemesi közgyőlésének iratai: Acta judicialia non prothocollata), I. I. 7. sz. Kiadása az errıl készült XIX. századi másolat alapján: Gyárfás István, III. kötet, 152. sz. A pert lezáró ítéletlevél kiadása: Gyárfás István, III. kötet, 214. sz. Az ítéletlevélben tartalmi kivonatok formájában olvashatóak mindazok az alább hivatkozott oklevelek is, amelyeket a felek a bíróság elıtt bemutattak, így ezekre külön nem hivatkozunk.
7
akár arra is következtethetnénk, hogy 1449 után született, de apja végrendelkezése idején már nem élt), sem Jakabról: ı már a végrendeletben sem szerepel, tehát nyilván korábban meghalt. Két lánya közül Anna gerlaszentgyörgyi Beke Mihály felesége lett, s házasságukból két fiú született: Beke György és Beke László. Másik leánya, Katalin boldogházai Thantó Mátéhoz ment feleségül és egy fiuk született, Thantó György. Bartalius Imre még 1449 elıtt meghalt bátyjának, Demeternek két lánya és egy fia volt. A lányok közül az egyik, Márta Zemleki Györgyhöz ment feleségül, a másik, Ilona pedig Beke Mátéhoz; ez utóbbi házasságból egy fiú született, Beke György. Bartalius Demeter egyetlen fia, István egy Katalin nevő nıt vett feleségül, akitıl két gyermeke született: Anna és Jakab. Férje halála után Katalin másodszor is férjhez ment: új férjével, Kenderesi Bálint deákkal Borsóhalmán laktak és nevelték a még kiskorú Bartalius Jakabot. Anna férje pedig Kazdagh András lett. Jakabról már elég sok információval rendelkezünk. Amikor például mihályteleki Pethe János 1471-ben átíratta Mátyás királlyal a fentebb hivatkozott 1450. évi birtokba iktató levelet, akkor ezt nemcsak a maga, a fia, a testvére és ennek a fiai nevében tette, hanem Bartalius István fia Jakab érdekében is. Jakabot három esztendın keresztül, mint láttuk, anyja és mostohaapja nevelte, ahogyan örökségét is olyanképpen gondozták, hogy vagyona növekedett. Nem sokkal késıbb azonban megromolhatott a viszonyuk: Jakab csalárd tanácsokra hallgatván, fellépett anyja és nevelıapja ellen, s kivetette és elküldte ıket a házából. Nem cselekedett azonban helyesen: az ezután következı három év alatt ugyanis „mint egy kormányzás nélküli hajó”, csak ide-oda hánykolódott a világban és rá kellett jönnie, hogy egyetlen igaz rokona sincsen; jószágai pusztulni kezdtek és ı maga is utolsó szegénységre és nyomorba jutott. Ezért 1480-ban megbékélt anyjával és mostohaapjával, s több jász bíró és esküdt elıtt örökségének és kapitányságának: azaz házának, a Tarnán lévı kétkövő malomnak a fele részét, valamint egyéb ingóságainak, köztük bármilyen fajta állatainak és ménesbeli lovainak a felét is nekik vallotta. Ez lehetett azonban az utolsó ténykedése: az 1484. esztendıben a borsóhalmi kapitányság tulajdonjogát érintı nagy perben már nem szerepel, tehát ekkor már nem élt, sıt magát a pert is nagy valószínőséggel a halála válthatta ki. Ezt a pert Bartalius Demeter és Imre már említett leányai, Márta és Ilona, illetve Anna és Katalin (pontosabban ıket képviselve a férjeik) indították Demeter fiának, Istvánnak az özvegye, Katalin asszony ellen, aki ekkor a fiával, Ja8
kabbal való egyezség révén a kapitánysághoz tartozó jószágokat ténylegesen birtokolta. Keresetük azon a jogcímen alapult, amely szerint a jászok között élı régi jogszokás kimondja: ha nincsenek fiú örökösök, akkor a leányok és azok gyermekei öröklik a kapitányi hivatalt és birtokot. A pert ennek alapján nyilvánvalóan meg is nyerték volna, ha közben nem derül ki, hogy vannak férfiági örökösök, mégpedig Demeter és Imre egyik testvérének, Péternek a leszármazottai – velük majd Mihálytelek viszonyainak a tárgyalása során foglalkozunk. Így az övék, nevezetesen a Pethe családé lett a borsóhalmi kapitányság is. A pernyertes Pethe Péter azonban még a királyi ítéletlevél kiadása elıtt tíz nappal átengedte e kapitányságot és a hozzá tartozó birtokot a leányági örökösöknek, nem számítva a malomnak a negyed részét és olyan feltétel alatt, hogy Demeter és Imre mondott leányai, illetve férjeik mentesítik ıt mindazoknak a terheknek a megfizetése alól, amelyeket a többi jász kapitány módjára Borsóhalma után köteles lenne fizetni.24 A fentiek alapján a család egyes tagjainak a XV. századi leszármazását a következıképpen rekonstruálhatjuk: X (Bertalan?) ┌──────┬────────┼────────┬─────┐ Demeter János István Imre Péter │ ∞Margit ┌────┼─────┐ ┌────┬────┼────┬────┐ Márta Ilona István János László Anna Jakab Katalin ∞Zemleki ∞Beke ∞Katalin ∞Beke ∞Thantó György Máté ┌─┴────┐ Mihály Máté │ Jakab Anna ┌──┴──┐ │ György ∞Kazdagh György László György András A fennmaradt oklevelek segítségével tehát a Bartalius család történetének az 1449 és 1484 közötti szakasza teljes bizonyossággal rekonstruálható. A rekonstrukcióból az is kitőnik, hogy a család (Bartalius Demeter és Imre testvérének, Péternek a kivételével) férfi ágon kihalt. A férjhez ment leányok leszármazottaiban azonban tovább élt: így a család folytatóit leszármazás és birtoklás tekinte-
24
Lásd Gyárfás István, III. kötet, 213. sz.
9
tében is a Beke, a Kazdagh, a Zemleki és a Thantó családok tagjai között kereshetjük és találjuk is meg. Ami pedig a család kezdeteit illeti: az 1449. évi új adomány, mint láttuk, elmondja, hogy a benne részesülıknek az elıdei (progenitores) már régóta a birtokában voltak Borsóhalma (és Mihálytelek) kapitányságának. Mármost, ha ezeknek az elıdöknek legalább két nemzedékét tételezzük fel (amire a szóhasználat talán elegendı felhatalmazást ad), akkor az egyes generációk közötti távolságot 25–30 évre becsülve a kapitányság megszerzését a XIV. század második felére kell tennünk. És talán nem tévedünk, ha azt gondoljuk: az elsı kapitányt Bertalannak hívták, s leszármazottai a jogfolytonosság bizonyításának az érdekében használták mintegy családnévként a nevét.
Mihálytelek: a Pethe (Bartalius) család Fentebb láttuk, hogy a Bartalius Demeter, a testvére, Imre által közösen birtokolt, majd Demeter fiára, Istvánra és ennek fiára, Jakabra szállt borsóhalmi kapitányságért ezen Jakab halála után indult perbe beavatkozott mihályteleki Pethe Péter is, s mint férfi ági leszármazott, ı lett e kapitányság törvényes örököse. Azt is láttuk, hogy 1449-ben a négy Bartalius testvér: Imre, István, János és Péter nemcsak Borsóhalma, hanem Mihálytelek kapitányságára is új adományt nyert. A testvérek minden jel szerint úgy osztoztak meg a két kapitányságon, hogy Borsóhalma Imréé és Demeter (aki ekkor már nem élt) fiáé, Istváné lett, Mihálytelek pedig Jánosé és Péteré. S valóban, amikor 1471-ben mihályteleki 25 Pethe János, néhai Bartalius Imre testvére, esetleg unokaöccse átíratja az 1449. évi adománylevelet, akkor ezt a maga és fia: Simon, valamint a mihályteleki Pethe Péter és fiai: András, János, Lırinc, Ambrus, István és Benedek, végül borsóhalmai Barthalius István fia Jakab számára teszi. Jakabról tudjuk, hogy Borsóhalma kapitánya volt, így Pethe János és Pethe Péter csakis Mihályteleké lehetett, amelyrıl nevezték is magukat. Mindezek alapján egyértelmőnek tőnik, hogy az 1471-ben és 1484-ben szereplı Pethe János és Pethe Péter az 1449 elıtt meghalt Bartalius Demeter és az
25
10
A kettıjük közötti rokonsági fok megnevezését a Gyárfás István-féle kiadás kipontozva hagyta, talán az oklevél adott helyen való olvashatatlansága miatt: lásd III. kötet, 689. p.
1468 végén meghalt Bartalius Imre testvérei, továbbá az 1471 táján meghalt Bartalius István (Demeter fia) nagybátyjai. Hogy mégis vannak kétségeink, annak egyrészt idırendi oka van. Pethe Péter például a két nemzedékkel késıbbi Bartalius Jakab halála után igényli meg 1484-ben a borsóhalmi kapitányságot, s ez túlságosan is nagy idıbeli távolságnak tőnik. Ugyanekkora távolság választja el ıt Beke Györgytıl és Lászlótól, illetve Thantó Györgytıl, akiknek a javára lemondott Borsóhalmától, hiszen ık testvérének, Imrének az 1484-ben már nagykorú unokái. A másik ok névtani. A Pethe családnév név nyilván a Péter személynévbıl származik (ahogyan a Bartalius a Bartholomaeus=Bertalan személynévbıl), s feltehetıen egyetlen célt szolgált: azt volt hivatva bizonyítani, hogy viselıi annak a személynek a leszármazottai, akinek a jogán ık is jogot formálhatnak az általa nyert vagy ténylegesen birtokolt jószágokra. Jelen esetben semmilyen más jószág nem jöhet szóba, csak Mihálytelek kapitánysága. Mihályteleken Pethe János is kapitány volt 1471-ben: nem látszik logikusnak, hogy testvére, a késıbb fellépı (tehát valószínőleg fiatalabb) Pethe Péter nevébıl származzék a vezetékneve. Ha azonban feltételezzük, hogy az apjuk neve volt Péter (Pethe), akkor helyreáll a névadás logikája. Ráadásul ebben az esetben egy nemzedékkel közelebb is kerülnének azokhoz, akiknek segítségével megszerezték Borsóhalma kapitányságát és akiknek aztán át is engedték azt. Mindezek alapján a következıképpen (de az elmondottaknak megfelelıen természetesen feltételesen) rekonstruálhatjuk a Bartalius család Pethe ágának a leszármazását: X (Bertalan?) ┌───┬───┼───┬───────┐ Demeter Imre István János Péter (1449) ┌────┴───┐ János (?) Péter (?) │ │ Simon │ ┌──┬───┬───┼───┬───┐ András János Lırinc Ambrus István Benedek │ Ambrus
11
Felsıszentgyörgy: a Gáli család 1439. június 9-én, Budán kelt oklevelével26 Albert király új adomány címén azoknak a hőséges szolgálatoknak a jutalmazásául, amelyeket elıbb Zsigmond királynak, majd neki teljesített, szentgyörgyi Gál fia Imre jásznak, s általa osztályos atyafiainak: Sándor fia Péternek, valamint Karácsony fiainak: Miklósnak és Mátyásnak adományozta a Külsıszolnok vármegyében fekvı Szentgyörgy possessiót, amelynek ık is és elıdeik is már régtıl fogva békességes birtokában voltak. A birtokba iktatást, amelynek senki nem mondott ellene, június 30-án a budai káptalan el is végezte. Hogy Felsıszentgyörgyrıl van szó, azt részint a kijelölt királyi emberek (Boldgasszonykátai Péter fia László, Szentmártonkátai Imre deák és Farnosi Pál fia Mihály), részint pedig a jelen volt birtokszomszédok (Kerekudvari János és Péter, Péter fia László, Kátai Fülöp) lakóhelyre utaló neve bizonyítja. Ennek alapján a család valószínő leszármazása a következıképpen rekonstruálható: X ┌────── ┴──────┐ X X │ ┌────┴──────┐ Gál Sándor Karácsony │ │ ┌──┴───┐ Imre Péter Miklós Mátyás (1439) Elképzelhetı természetesen az is, hogy Gál, Sándor és Karácsony testvérek voltak, így az új adományban részesülı fiaik unokatestvérek: az oklevél „fratres condivisionales” szóhasználata azonban ennél nagyobb rokoni távolságra utal. A rekonstrukció alapján feltételezett közös ısük, aki Felsıszentgyörgyöt már birtokolta (vagy inkább megszerezte), mindenesetre három, legfeljebb két nemzedékkel korábban élhetett, azaz a XIV. század utolsó harmadában. 27 Szentgyörgy 1331-ben még a váci káptalan birtoka volt; hogy mikor jutott királyi kézbe és vált eladományozhatóvá, nem tudjuk. S bár az oklevél nem mondja meg, mivel a megadományozottak jászok voltak, ıseik birtoklása, illetve 26 27
12
Átírta a budai káptalan; az átíró oklevél jelzete: Magyar Országos Levéltár, Dl. 68 062. sz. Györffy György, 1990. 314. p.
az új adomány is nyilván „more Philisteico” történt: tehát kapitányságként. Ezt források hiányában is egyértelmően bizonyítja, hogy soha nem került ki a jászsági települések közül. Szentgyörgyi Imre nevő kapitánya 1570-ben – a település neve ekkor Gáliszentgyörgy volt – szerepel a török adóösszeírásban a többi jász kapitány között.28
Újszász és Szarvas: az Újszásziak A családra viszonylag sok, magára a kapitányi hivatalra és birtokra is fontos információkat tartalmazó oklevél maradt fenn, amelyek azonban sajnálatos módon nem teszik lehetıvé a leszármazás pontos rekonstrukcióját. Nem csoda, hogy ebben a tekintetben az eddigi kísérletek nem jártak komolyabb eredménynyel.29 A családhoz tartozó elsı személyek 1424-ben (Nagy János és fiai, Miklós fia Péter, Temesvári Miklós, Péter fia Tamás) és 1425-ben (István fia János, Péter fia Tamás és Miklós fia Péter) jelennek meg azokban az oklevelekben, amelyek által Zsigmond király egyrészt védelmébe veszi ıket mindazokkal szemben, akik jogtalanul támadnák ıket, másrészt rendelkezik azoknak az adóknak az összegérıl, amelyeket a többi jásszal együtt nekik is teljesíteniük kell30 – amibıl az is kitőnik, hogy éppen a „többi jász” lehetett az, akikkel szemben a király védelmét keresték. Kitőnik továbbá, hogy Újszászt és Szarvast maga Zsigmond király adományozta nekik, tehát 1387 után szerezhették meg azt. 1433-ban a család egyik tagja, Mihály Zsigmond király kíséretében eljutott Rómába, ahol búcsúengedélyt kapott azon templomok számára, amelyeknek kegyura volt, illetve 31 konfesszionális levelet a maga és felesége, Anna számára. 1439-ben Péter fia Tamás, János fia György, illetve Péter fiai: Mihály és Miklós számára Erzsébet királyné átírta és megerısítette Zsigmond 1425. évi oklevelét; az átírásból az is kiderül, hogy a nevezettek ekkor is perben álltak a jászok közönségével, miután azt állították, hogy reájuk kevesebb adó esik, mint a többiekre.32 1450-ben pedig
28 29
30 31 32
Bayerle Gusztáv, 1998. 95. p. Horváth Lajos, 1988. 9–21. p. Az adókkal kapcsolatos korai oklevelek elemzése mellett fıleg a család XVI–XVII. század történetére: Kocsis Gyula, 2005. 15–17. és 24–25. p. Kiadásuk: Gyárfás István, III. kötet, 103. és 106. sz. Luksics Pál, 1938. 93. p. 219. sz. Gyárfás István, III. kötet, 130. sz.
13
Szászi György házastársa, Erzsébet asszony a maga és gyermekei: Ambrus, Péter és Anna nevében is rokoni szeretetbıl örökre szólóan átengedte a Szász és Szarvas possessiókban lévı birtokrészeit Szászi Péter fia Mihálynak és fiainak: 33 Miklósnak, Benedeknek és Gergelynek. Két dolog tőnik fel ezekben az oklevelekben, amelyekkel egyelıre nem tudunk mit kezdeni. Az egyik: Temesvári Miklós neve a védelmet kérık között szerepel, az adót fizetık között azonban nem. Mivel vezetékneve más szállásokon – például Apátiban és Kiséren – is felbukkan, elképzelhetı, hogy Újszászon csak valamilyen más jogcímen (például beházasodás) jelenik meg. – A másik dolog: a megállapított adó egyenetlensége (20–20, illetve 16 forint, illetve ezen arány alapján talán 3–3, illetve 2, összesen 8 íjász állítása); ennek oka valószínőleg a kapitányi jövedelembıl való kisebb részesedés lehetett, amire nem tudunk magyarázatot adni. Ezekbıl az adatokból a következı leszármazás rekonstruálható: X ┌──────────┴────┬─────────┐ István Miklós Péter │ │ │ (Nagy) János Péter Tamás (1425) │ ┌───┴───┐ György │ │ ∞Erzsébet Mihály Miklós ┌───┼───┐ ┌───┼────┐ Ambrus Péter Anna Miklós Benedek Gergely Az ezután következı másfél évtized alatt a családtagok nem bukkannak fel az oklevelekben, nem számítva azt a Goszthan Pált, aki egyike a Zsigmond király 1428. évi kiváltságlevelét megerısíteni kérı jászoknak.34 1465. elején aztán két oklevél is beszél a család ügyeirıl. Az elsıben Mátyás király mindazoknak a szolgálatoknak a jutalmazásául, amelyeket elhunyt káplánja, Újszászi Mihály teljesített, felmenti nıvérét, Angalét asszonyt és ennek fiait: Mártont, Pétert, Imrét, Balázst és Mihályt életük végéig szólóan minden cenzus, akó és tegzespénz
33 34
14
Gyárfás István, III. kötet, 147. sz. Gyárfás István, III. kötet, 160. sz.
35
fizetése alól, amit az Újszászon lakó többi jász között kell fizetniük. A másik oklevél Pálóczi László országbíró ítéletlevele36 ugyancsak 1465-bıl, amelyben ugyancsak szerepel Goszthan Pál, most már mint magister és mint a király anyjának, Szilágyi Erzsébetnek a jegyzıje. A pernek, amelyben az ítélet született, a tárgya a Külsı-Szolnok vármegyében, a Tápió folyó mellett fekvı, Erczeghaz nevő praedium felosztása. Ezt a praediumot Goszthan Pál és egy atyától született fivére, Lukács, valamint nemzetségi (generationalis) rokonuk, István fia Pál szerezte meg, birtokba iktatásuknak azonban ellene mondott Újszászi Mihály, illetve Maglódi Márton és testvérei: Péter, Imre, Balázs, Mihály, Ferenc, Benedek és János. Az errıl szóló adománylevelet, amely 1464. április 6-án, Székesfehérvárott kelt, be is mutatták az országbíró elıtt; ebbıl egyebek mellett az is kiderül, hogy rajtuk kívül még Újszászi György is részesült az adományban. Az alperesek abban jelölték meg ellenmondásuk okát, hogy ık is megfelelı jogcímmel rendelkeznek e praediumot illetıen; ám amikor az országbíró felszólította ıket a jogcímet bizonyító oklevél bemutatására, inkább visszaléptek a pertıl és kiegyeztek a felperesekkel. A kiegyezéssel azonban csak annyit nyertek, hogy a felperesek mentesítették Maglódi Mártont és testvéreit a per minden következménye alól, Újszászi Mihályt pedig bevették a praedium felosztásába: eszerint annak egyharmada Goszthan Pálé, a testvéréé, Lukácsé és rokonáé, István fia Pálé lett, másik harmada János fia Györgyé, a harmadik harmada pedig Újszászi Mihályé. Mihály azonban ennek fejében átengedte Goszthan Pálnak és rokonainak a Zagyva folyón lévı malomban lévı, vagy a Tápió folyón majd építendı malomban ıt megilletı rész negyedét. A szereplık közül nagy bizonyossággal el tudjuk helyezni a fenti családfán János fia Györgyöt és Újszászi Mihályt: érdektársaikat, Goszthan Pált és Lukácsot, valamint nagyon közeli rokonukat, István fia Pált azonban nem. Legfeljebb gyaníthatjuk, hogy Péter fia Tamás leszármazottai: de ezt is csak azért, mert e leszármazottakról más forrásokból semmit nem tudunk, ugyanakkor az egyenlı osztozás azonos birtokjogú felmenıkre utalhat. Maglódi Márton azonos elızı oklevélben szereplı Angalét asszony Márton nevő fiával, hiszen testvéreinek a neve is azonos (Péter, Imre, Balázs és Mihály); ugyanakkor érdekes, hogy az adófelmentésrıl szóló oklevélben három testvér (Ferenc, Benedek és János) neve nem szerepel. Vezetékneve a másutt meg nem nevezett apjára, azaz Angalét férjére utalhat: hogy az apa neve nem szerepel az adófelmentésrıl szóló 35 36
Gyárfás István, III. kötet, 174. sz. Gyárfás István, III. kötet, 175. sz.
15
oklevélben, annak bizonyára az az oka, hogy a felmentés kapitányi birtok után fizetendı adókra vonatkozott, s e birtok, mint másutt láttuk, jász jogszokás szerint férfi örökös hiányában a leányt és annak fiait illették. Mindenesetre ez az ítélet is jól mutatja, milyen bonyolulttá vált a század második felére a kapitányi birtokok tulajdonlása a több leszármazott közötti osztozásoknak, a leányágon való örökölhetıségnek és egyéb, az ismert forrásokban meg sem jelenı okoknak a következtében. Angalét asszony gyermekei közül a késıbbiekben kettıvel: Mihállyal és Péterrel találkozunk még: 1482-ben Mátyás király az ország nemesei közé emelte ıket.37 Korábbi, az életük tartamára szóló felmentésük a jászok között fizetni szokott adók alól már egyébként is egyfajta nemesi birtoklást jelentett a számukra: a megnemesítésük gyakorlatilag ezt az állapotot véglegesítette. Egyúttal azt is jelentette, hogy jász jogú birtokaik kikerültek az ilyen jogú települések közül, tehát Újszász és Szarvas nem maradt tovább a Jászság része. A család neve, amint arra az eddigi kutatás is figyelmeztet, a XVI. századtól a vármegyei nemesek között bukkan fel szerte az országban.38 Az ott felsorolt megyék számát Borsoddal is bıvíthetjük, ahol az Újszásziak beházasodás révén jelentıs szerephez jutottak.39
37 38 39
16
Gyárfás István, III. kötet, 305. p. Horváth Lajos, 1988. 18. p. Kocsis Gyula, 2005. 25. p. A család leszármazottai más helyek mellett Borsod vármegyében is feltőnnek. A jegyzıkönyvek és jegyzıkönyvi töredékek eddig feltárt részének tanúsága szerint Lırinc a fıleg Dél-Borsodban (Sály, Ábrány, Geszt, Tibolddaróc) és Eger környékén (Balaton) komoly birtokokkal rendelkezı Geszthy Annát vette feleségül és így maga is birtokos lett. Az 1569 elıtt meghalt László felesége Hanvay Katalin volt; ı és fiuk, János Hejıcsabán, Mezıkeresztesen, Alacskán és Nekézsenyben birtokos. Nemesbikken Újszászy Mátyással, a fiával, Mihállyal és Újszászy Pállal találkozunk. Lásd Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár, IV. 501/a. (Borsod vármegye nemesi közgyőlésének levéltára: Jegyzıkönyvek), 1. kötet, passim és Jegyzıkönyvi töredékek 1568–1575.
BIBLIOGRÁFIA
Bayerle Gusztáv 1998. A hatvani szandzsák adóösszeírása 1570-bıl. Hatvany Lajos Múzeum, füzetek, 14. Hatvan Fejér György 1829–1844. Codex diplomaticus regni Hungariae ecclesiasticus et civilis. Tom. I–XI. Budae Gyárfás István 1870–1885. A Jász-kunok története. I–IV. kötet. Kecskemét–Szolnok Györffy György 1990. A Jászság betelepülése. 312–315. p. In: A magyarság keleti elemei. Budapest Horváth Lajos 1988. Az Ujszászi család a XV–XVI. században. In: Zounuk. A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve, 3. 9–21. p. Szolnok Kocsis Gyula 2005. A Jászság társadalma, népessége és gazdálkodása a XVI–XVII. században. Budapest Luksics Pál 1938. XV. századi pápák oklevelei. I–II. kötet. Budapest Selmeczi László 2005. A jászok eredete és középkori mőveltsége. Jászsági Füzetetek, 37. Jászberény
17
