XIX. évfolyam
Különszám
2010. június 3.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI
ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA
TARTALOM
A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK 1/2010. (VI.03.) számú rendelete a Kormány 188/2010. (VI. 3.) Korm. rendelete veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről kihirdetett rendeletében foglaltak Jász-NagykunSzolnok megyei végrehajtásának területi követelményeiről és feladatairól
A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK 1/2010. (VI.03.) számú rendelete a Kormány 188/2010. (VI. 3.) Korm. rendelete veszélyhelyzet kihirdetéséről és az ennek során teendő intézkedésekről kihirdetett rendeletében foglaltak Jász-Nagykun-Szolnok megyei végrehajtásának területi követelményeiről és feladatairól A Honvédelemről szóló 2004. évi CV. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 150.§ (2) bekezdésében és a Kormány rendeletében kapott felhatalmazás alapján a Megyei Védelmi Bizottság véleményének kikérésével az alábbi rendeletet adom ki: 1. § A rendelet hatálya kiterjed: Jászdózsa, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Alattyán, Jásztelek, Jászjákóhalma és Jászberény települések közigazgatási területére, a Zagyva 10.11 védelmi szakaszára (beleértve a Borsóhalmi és a Jászteleki tározók területét), továbbá a vonatkozó mértékben a megyei védelmi bizottság tagjaira, a Szolnok és Jászberény helyi védelmi bizottságokra és a rendkívüli védekezésben közreműködő szervezetekre. 2. § A Hvt. 159. § (1) bekezdése alapján a polgármester és jegyző hatáskörébe tartozó államigazgatási feladatot rendelet is megállapíthat. 3. § A Hvt. 159.§ (2) bekezdése alapján valamennyi településen az önkormányzat képviselőtestületének a feladat- és hatáskörét – a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 10.§-ának k.) pontjában foglaltak kivételével – a polgármester gyakorolja. 4. § A Hvt. 159.§ (3) bekezdése alapján a polgármesterek és jegyzők rendkívüli intézkedésekből adódó feladataikat utasításom szerint látják el. 5. § Elrendelem,hogy a Jászberényi Helyi Védelmi Bizottság, az érintett települések polgármesteri hivatalai térjenek át a minősített időszakra meghatározott szervezetre és működési rendre. 6. § (1)A Hvt. 165. § -a alapján a közúti, vasúti, vízi és légi járművek forgalma a nap meghatározott tartamára, illetőleg meghatározott területre ( útvonalra) korlátozható, illetőleg a megye egészén vagy meghatározott részén ideiglenesen megtiltható.
(2)A konkrét időtartamra, útvonalra vagy térségre vonatkozó korlátozás (tiltás) bevezetésére utasításomra a megyei rendőrfőkapitány intézkedik. (3)Forgalmi korlátozás elrendelése esetén a gépjármű vezetője köteles a korlátozás alá vont útvonalat elhagyni. (4)A rendőri szervek a forgalom korlátozásáról, illetve megtiltásáról szóló intézkedésről a gépjármű tulajdonosokat a tájékoztatási szervek és hirdetmények útján, valamint a helyileg szokásos módon tájékoztatni kötelesek. 7. § A 6.§-ban foglalt korlátozás (tiltás) nem vonatkozik az árvíz-védekezési munkába bevont és „ÁRVÍZVÉDELEM” jelzéssel ellátott gépjárművekre, munkagépekre, a Magyar Honvédség, a rendvédelmi, a mentő és egészségügyi szervek, a vízügyi igazgatás szolgálati járműveire. A lakosság életének, anyagi javainak mentésében és mindenoldalú ellátásában közreműködő eszközökre egyedi írásbeli felmentést a polgármester vagy a területileg illetékes rendőrkapitányság vezetője adhat. A felmentés tartalmazza a személyi és járműazonosító adatokat, a mentesség okát és terjedelmét. 8. § (1)A Hvt. 168. § alapján utasításomra, vagy közvetlen árvízveszély esetén a település polgármestere intézkedésére elrendelhető a veszélyeztetett települések kitelepítése. (2)A kitelepülés végrehajtásának részletes rendjét (üteme, iránya, módja, ideje) és a szállítást a polgári védelmi intézkedési tervek alapján az illetékes polgármester határozza meg. (3)A kitelepülők befogadási területen való elhelyezésének részletes rendjét – a polgári védelmi intézkedési tervek alapján – a fogadó település polgármestere határozza meg. A kitelepülőket elsősorban középületekben kell elhelyezni. Szükség esetén a polgármester elrendelheti ingatlanok (lakások) egy részének használatra való átengedését. (4)A kitelepülők kötelesek a befogadási területen a számukra kijelölt helyiségeket elfoglalni és azonnal bejelentkezni, vagy jogosultak az általuk választott más helyre áttelepülni, amennyiben az nem esik beutazási korlátozás vagy egyéb tilalom alá. (5)Azok a személyek, akik a kitelepülés szándékával – a kitelepülés előtt kívánják elhagyni lakóhelyüket, jogosultak az általuk választott területen letelepülni, feltéve, ha a település nem esik korlátozás vagy tiltás hatálya alá. 9. § (1)Önkéntes elhatározásból lakóhelyüket, kijelölt szolgálati helyüket sem hagyhatják el a közszolgálatot ellátó árvízvédelmi, illetőleg polgári védelmi szolgálatra, igénybevételre tervezett személyek. (2)Ez alól egyedi elbírálás alapján az állandó lakóhely polgármestere írásbeli mentesítést adhat.
10. § Az árvíz által veszélyeztetett települések kitelepítési készenlétét a megyei katasztrófavédelmi igazgató az illetékes polgármesterrel egyeztetve határozza meg. 11. § A lakosság tájékoztatása a polgármester hatásköre. 12. § (1)A Hvt. 169. §-a alapján a Zagyva rendelettel érintett fővédvonalain és vizein csak az árvízvédekezésben résztvevő szervek eszközei és személyei tartózkodhatnak. (2)Kivételes esetben a területileg illetékes vízügyi szerv vezetője meghatározott okból (pl. film-, videofelvétel stb.) egyedi engedélyt adhat a korlátozás ideiglenes feloldására. 13. § Az árvíz által elöntött területeken való javak védelme érdekében a megyei rendőrfőkapitány elrendelheti adott területek zárását. Ez nem késleltetheti, vagy akadályozhatja a mentő erők tevékenységét. 14. § A Hvt. 172. § (1) bekezdése alapján elrendelhető a folyamatos polgári védelmi szolgálat a rendelettel érintett közigazgatási területeken, valamennyi érintett település polgári védelmi szervezetére és a területi polgári védelmi alegységekre vonatkozóan. 15. § (1)A Hvt. 173. §-a alapján a veszélyeztetett területekről - a megelőző polgári védelmi intézkedés keretében- a honvédelmi, nemzetgazdasági, és más szempontból fontos vagyontárgyak elszállítását – biztonságba helyezésük végett –el lehet rendelni (kiürítés). Az elszállítást polgári védelmi indokból a belügyminiszter, egyéb fontos okból az illetékes ágazati miniszter rendeli el. A központi irányító szervekkel való összeköttetés megszakadása esetén a kiürítést magam rendelem el. (2)A befogadási területeket és az elszállítási irányokat (útvonalakat) az elrendelő határozza meg. A vagyontárgyak elszállításával illetőleg biztonságba helyezésével kapcsolatos munkához szükséges munkaerő a honvédelmi munkakötelezettség alapján vehető igénybe. A települési polgári védelmi alegységek körzeten vagy megyén belüli átcsoportosításának és alkalmazásának elrendelésére a helyi védelmi bizottság, vagy engedélyemmel a katasztrófavédelmi igazgató jogosult.
16. § A kiürítést külön intézkedés nélkül, de jelentési kötelezettség mellett azonnal meg kell kezdeni, ha a működési területet az árvíz közvetlenül veszélyezteti. 17. § (1) A Hvt. 195. §-a alapján a veszélyhelyzet következtében szükségessé váló élet- és vagyonmentés érdekében a polgármester határozattal elrendelheti a mentésre alkalmas bármely jármű, műszaki- és földmunkagép igénybevételét. (2) A tehergépjárművek, műszaki és földmunkagépek, mentésre alkalmas más gépi eszközök tulajdonosai kötelesek 24 órán belül a telephelyük szerinti polgármesteri hivatalnál adategyeztetés és bejelentés céljából megjelenni. (3) A veszélyhelyzet elhárításába a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény 8. § b) pontja alapján a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek bevonhatók. 18. § Az árvízvédekezéssel összefüggő, 2010. június 2. 22.00 órát követően felmerült, indokolt költségeket a Kormány a költségvetés általános tartalékának terhére vagy más módon biztosítja a védekezésben részt vevők részére. 19. § A szolgáltatások teljesítése, elszámolása és az ellenérték megtérítése a hatályos jogszabályokban foglaltak szerint történik. 20. § A rendeletben foglaltak megsértői büntető- illetve szabálysértési felelősséggel tartoznak. 21. § A rendelet kihirdetését a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Közlönyében és a meghatározott településeken a helyben szokásos módon rendelem el. 22. § Ez a rendelet 2010.06.03. 19. 00 órától lép hatályba és a visszavonásig érvényes. Szolnok, 2010. június 3.
Fejér Andor sk. elnök
Felelős kiadó: Fejér Andor, a Megyei Közgyűlés elnöke Felelős szerkesztő: Rentzné Dr. Bezdán Edit, megyei főjegyző Készült: a Megyei Önkormányzati Hivatal nyomdájában Cím: 5000. Szolnok, Kossuth L. u. 2. ISSN 1215-086X