Jároli József. Gyulai Füzetek 9

Jároli József A gyulai földész társulatok

története 1858-1974

Gyulai Füzetek 9.

Jároli József A gyulai földész társulatok története 1858-1974

Jároli József

A gyulai fóldész társulatok története 1858-1974

Gyula, 1998

Gyulai Füzetek 9. Szerkeszti: Erdmann Gyula

Kiadta a Békés Megyei Levéltár Felelős kiadó: Erdmann Gyula ISBN 963 7239 29 4 ISSN 0865-8641

Bevezető

Az elmúlt közel másfél évszázad civil társadalmának sajátos szerveződései a gyulai földész társulatok. Vallásos egyesületek ezek, alapítói azonban laikus gyulai gazdák, mind a Magyar-, mind a Németvároson. A katolikus hitbuzgalmi egyesületek alapítását célzó mozgalmak általában az egyetemes vagy a ma­ gyar egyház kezdeményezésére jöttek és jönnek létre ma is. Működésük egységes szabályozása - helyi kisebb, nagyobb eltéréseket leszámítva - azonos lelkiséget, szervezeti formákat feltételez (skapulárés társulatok, rózsafüzér társulatok, Credo férfiegyesület stb.). A vallásos egyesületek másik csoportja a plébániai közösségek laikus tagjainak buzgólkodása révén jöhet létre, közülük kerülnek ki az alapítók, nemritkán egy-egy fogada­ lom ihletése nyomán szerveződnek társulattá. Ilyen közösségek a gyulai földész társulatok is. Tradícióik, mint a hasonló közös­ ségeknek, a messzi középkor századaiba nyúlnak vissza, maguk­ ban foglalják az egykori céhek, jámbor társulatok, valamint a céhek mintájára szerveződött, mezővárosi, falusi ún. legénycéhek jellemzőit is. 1858-ban a gyulai magyar földes gazdák fogadalma hívta életre a magyar földész társulatot, 1861-ben pedig a gyulai német földes gazdák hozták létre a maguk hasonló közösségét. Alapszabályaik szerint a társulatok tagjai ájtatos segédkezést vállaltak a templo­ mi és az azon kívüli szertartásoknál, a közösség lehetőségeivel is erősítették a tagság vallásos hitét. Vallásos életükben Szent Vendelnek, a jószágtartók patrónusának tisztelete a jámbor tár­ sulatok tradícióját mutatja. Ugyanakkor a templomi szertartá­ sokon, körmeneteken való részvétel saját zászlójuk alatt, a céhes jellegét domborítja ki, hiszen a céhélet egyik jellemző mozzanata volt ez. A magyar társulat iratait - erre adataink vannak 1

céhládában tartották, amelyet az új elnök lakására minden tiszt­ újítás után a társulat költségén szállították el. Hasonlóan az egykori céhek tagjaihoz, a földész társulatok is gondoskodtak elhunyt tagjaikról: minden tagnak kötelessége volt résztvenni a társulat zászlója alatt temetésükön és az esztendő egy napján a társulatok misét mondattak az elhunyt tagokért. A társulat rend­ tartásának megsértése - a céhek gyakorlatának megfelelően büntetést vont maga után, amit itt pénzben kellett leróni a vétkesnek. Mint a földből élők céhe, a társulat igyekezett elő­ mozdítani tagjai anyagi gyarapodását is. A korszerű mezőgaz­ daság megismerésével, új eszközök vásárlásával és azok szerény díj ellenében a tagok rendelkezésére bocsátásával valósult meg e célkitűzés. Volt időszak, amikor a magyar társulat pénzvagyonából kamat mellett kölcsönöztek a tagoknak, nyilván előnyösebb feltételekkel, mint egyéb pénzkölcsönzők. Az elmondottak mellett a gyulai földészek a korabeli társas­ körök jellemző életét élték, évente egyszer közgyűlést, utána társas vacsorát rendeztek. Évente több alkalommal, vízkereszt­ kor, farsang végén, István királykor bált rendeztek, sokszor szép anyagi sikerrel. A társulat tagjai, de különösen a vezető szerepet játszó szemé­ lyiségek katolikus hitüket a ma már talán kevésbé tapasztalható méltósággal, ugyanakkor alázattal gyakorolták, távol mindenféle beteges fanatizmustól. Lelkiségüket akkor értjük meg igazán - és erre a néprajzi kutatás ma szinte alig fordít gondot - ha láttatjuk, ők őseik bölcsességével tudták: az Isteni Gondviselés kegyelme nélkül hiába fáradoznak a mezőn, iparkodnak a szőlőben, nevelik féltő gonddal a jószágot. Szent Vendel tiszteletükben is két lénye­ ges mozzanat érvényesül: a közbenjárás kieszközlése a jó ter­ mésért, a szép, egészséges jószágért, hálaadás a bőséges ter­ mésért, az eredményes gazdasági évért. A földészek közösségei csak lazán kötődtek a helyi egyház­ községet irányító plébániához, a plébánosok és káplánjaik is tiszteletben tartották aföldészek,mint magántársulat önállóságát. A gyűléseiken nagyon ritkán vettek részt, ha valamit kértek a társulat közösségétől, átiratot küldtek annak tisztikarához. A közösség is kényesen vigyázott önállóságára és arra, hogy semmi

olyan szervezethez, mozgalomhoz ne csatlakozzon, amelyik eltérít­ heti eredeti céljaitól. Ebben is megmutatkozik az egyszerű em­ berek méltóságával gyakorolt vallásossága, amelynek tisztaságát féltő gonddal óvták. A fentiek szolgálnak ugyanakkor bizonyságul arra is, hogy mint vallásos társulatoknak is megvolt a saj átos belső autonómiájuk, amit mindig igyekeztek is megőrizni. A magyar földészek társulatának iratai töredékesen kerültek a Békés Megyei Levéltárba. Ez az az iratanyag, amit 1950-ben Csöke István elnöknek sikerült megmenteni a hatósági lefogla­ lástól. A német földészek megmaradt néhány iratát Bencsik János múzeumigazgató vette át a gyulai Erkel Múzeum gyűjteményébe Metz István gyulai lakostól. A tárgyi emlékek egy része megma­ radt a templomok birtokában, más részük ugyancsak az Erkel Múzeumba került. Igyekeztünk felkutatni a társulatok még élő tagjait és mindazokat, akik ismerték tevékenységüket. Törekvésün­ ket sajnos szerény siker koronázta, a felkutatott adatközlőink azonban sok hasznos adalékkal tudtak szolgálni. Hálás köszönet érte!

A gyulai földész társulatok és alapszabályai

alapítása

A gyulai magyar és német földészek működésének megis­ meréséhez előbb néhány elnagyolt vonással meg kell rajzolnunk annak a mikrovilágnak a képét, amelyben tevékenységüket kifej­ tették. Gyula vára és a város 1695-ben szabadult fel a török uralom alól, a Rákóczi-szabadságharc idején, 1705-ben a kuruc seregek ostromolták meg. A hadakjárta város szinte teljesen elnéptelene­ dett és csak a szatmári béke után van újra adatunk a polgári lakosság megjelenéséről. 1715 tavaszán Deák János licenciátus vezetésével 20 körüli számú katolikus család telepszik meg a városban, a királyi kamara - a város akkori földesura - engedé­ lyével. A történeti irodalom Pest megye északi részéből, Nógrád megyéből, közelebbről Jászberény, Nagykáta, Újszász, Zagyvaré­ kas, Hatvan környékéről származónak mutatja őket. (A magyar lakosság jászsági származása még a magyar földészek védőszent választásában is szerepet játszik.) A magyarság mellé 1724-ben Harruckern János György báró, aki a város földesura lett, német telepeseket hívott a városba, akik külön városrészben, az ún. Német- vagy Józsefvárosban laktak. (1734-től önálló városként saját pecséttel rendelkezett 1857-ig, amikor a két város egyesült.) A Rákóczi-szabadságharc után rác határőrség maradt a várban, akik soraiban román ajkúak is megjelentek, majd 1730 táján más román családok is megtelepedtek a városban, aki már civil lakos­ ként a város északkeleti részén az ún. Miklósvároson nyertek ott­ hont. Három nációt foglalt tehát magába az egykori török végvár köré települt Gyula városa az újabb időkben. A magyarság nem volt azonban vallásilag homogén. A katolikus magyar családokkal 2

3

4

5

6

majdnem egyidőben, 1717-ben már jó néhány mai református család ősei is Gyulán éltek. A két felekezet tagjai városrész szerint is elkülönülve éltek a Magyarváros területén. A katolikusok a plébánia környékén és az ún. Benedekvárosban, a reformátusok ugyancsak a katolikus plébánia közelében, majd a város északi része felé, az ún. Újváros irányában terjeszkedtek. A városrészek kialakulásában az etnikai, vallási különbségek mellett jelentős szerepe volt a helység természetföldrajzi adottságainak is. A városon keresztülfolyó Fehér-Körös és az abból kiágazó mellék­ ágak miatt csak a magasabban fekvő területekre lehetett megte­ lepedni és ezek a vízfolyások természetes választóvonalat is képez­ tek. A Fehér-Körös vizét az 1855. évi árvíz után a városon kívül ásott csatorna segítségével kivezették a városból, majd az egykori mellékágak feltöltése is fokozatosan megtörtént. Ezek a változá­ sok azonban a lakosság hagyományos megtelepedési rendszerét generálisan nem változtatták meg, még a két világháború közti időszakban sem. Gyula 1732-től Békés megye székhelye, egészen 1950-ig. A me­ gyeszékhely státust a város uradalmi központtá válása hozta meg, a helység közigazgatási statusa oppidum, vagyis uradalmi mezőváros, volt 1848 előtt. Előbb 1848-ban, majd az abszolutiz­ mus időszakában, 1859-től rendezett tanácsú város lett. A me­ gyeszékhely a maga sajátos funkcióival, a megye többi településétől eltérően, itt több mint két évszázad alatt olyan infrastruktúrát hozott létre, amely messze kiemeli környezetéből a mai napig is. Gyula egészen a trianoni békeszerződésig virágzó vásárváros volt, itt cseréltek gazdát a hegyvidék és az Alföld jellemző ter­ mékei, állatállománya. A békediktátum életbelépése után a város elvesztette gazdasági hátterét, amelyet nem a mai Békés megye, hanem a szomszédos egykori Arad és Bihar megye községei képez­ tek. A város egyik pillanatról a másikra eldugott határváros lett, amely állapot jelentősen meghatározta további sorsát, az ebből a helyzetből adódó hátrányokkal és később szerény előnyökkel együtt is. Gyula mint földesúri város uradalmi központ és megyeszék­ hely, mégis lakóinak többsége a földművelésből élt. Még a két háború közti időszak népszámlálásai is ezt mutatják. A város 7

8

9

10

11

12

össznépességének közel 40%-a őstermelő 1920-1941 között. Az 1939. évi mezőgazdasági statisztika szerint 4730 gazdaságból 4647 törpebirtokos, kisbirtokos és középparaszti gazdaság (98,2%), amelyek területe az összes gazdaságok területének 64,9%-át teszi k i . A földész társulatok tagjai e kategóriákból kerültek ki, a nagyobb birtokosok és a földmunkások más egyesületi keretben találták meg a társaságot, érdekeik képviseletét. A trianoni gaz­ dasági pangás súlyosan érintette a gazdaságokat, annak ellenére, hogy intenzív zöldség-, gyümölcstermelés, a minőségi állatál­ lomány kialakítására való törekvés jelen van-e gazdálkodó rétegek napi gyakorlatában. Gyula város bonyolult társadalmi viszonyainak bemutatására az abszolutizmus időszakától a második világháború végéig, ehe­ lyütt nem vállalkozhatunk, több történeti probléma részletku­ tatások hiányában feltáratlan. Egy azonban bizonyos: megle­ hetősen tagolt, speciális vonásokát, vagyoni és érdekviszonyokat felmutató társadalom működött Gyulán a témánk szempontjából fontos közel egy évszázad alatt. Az azonos társadalmi, vagyoni helyzetű, azonos felekezethez tartozó, azonos érdeklődési körű, azonos érdekű csoportok szer­ veződése meglehetősen sokféle társadalmi egyesületet, szerveze­ tet hozott létre. Három időszakból vannak adataink erre. 1891ben 22 egyesület 5531 tagot számlált, 1929-ben 39, 1944-ben 61 egyesületet tartottak nyilván. (Sajnos a taglétszámra vonatkozó adataink az utóbbi két évből nincsenek.) Az egyesületek többsége ún. kaszinó vagy olvasókör, amely az önművelés, önképzés feladatát tűzte maga elé, másik része vala­ miféle önsegélyezésre szövetkezett közösség/. (Ez utóbbiak közül.a legtöbb ún. temetkezési egylet volt a XIX. században. Századunk­ ban elhalt ez a segélyezési forma, 1929-ben már egyetlen egy sem működött Gyulán.) A maga nemében egyedülálló volt a gyulai egyletek között a magyar és a német földész társulat, amely a templomi és az azonkívüli egyházi szertartásokban való segédkezést tartotta fő céljának, 1891-ben. Az egyesületek köre a két világháború között kibővült az orszá­ gos egyesületek helyi fiókjaival, a vadásztársaságokkal, ipar­ testületekkel. 13

14

15

16

17

Jellemző és vizsgálandó lenne az egy-egy település helyi tár­ sadalmának tagolódását bemutatni kívánó kutatásoknál az egyesületek felekezet, a városon belüli városrész, foglalkozás szerinti tagolódása is. Gyulán külön egyesületei voltak - más településekhez hasonlóan - a katolikus, református, izraelita felekezeteknek. Városrész szerint szerveződött például a Nagy­ magyarvárosban, az Újvárosban lakók olvasóköre. A foglalkozás szerinti elkülönülés az iparosok, kereskedők, katonák, tisztviselők egyesületeiben jelent meg. Századunkban is léteztek az etnikai elkülönülést mutató egyesületi szerveződések. Elég csak arra utalnunk, hogy a földész társulatból is kettő volt, egy magyar és egy német. Speciális vonásokat mutató egyesületei voltak a város­ ban élő románságnak is. Tanulságos lenne az alapítási évek alapján is vizsgálni az egyesületek szerveződését. Gyulán a re­ formkor végi előzményeket követően, 1848 után, a városban el­ sőként, a Gyulai Kör (Kaszinó) alakult meg 1856 augusztusában, míg a később létrehozottak az 1870-es, 80-as években kezdték meg működésüket. A gyulai földész társulatok alapítási körülményeit pontosan nem ismerjük. A magyar egyesület 1889. július 28-i keltű, első ismert alapszabálya 1. §-ában olvasható: „Még az 1858. évben a Szent Háromság nevében fogadalom mellett megalakult földész társulat, első gyulai magyar földész társulat címén szervezkedik meg, s alapszabályait a következőkkel állapítja meg." Amint Scherer Ferenc, Gyula város monográfiájának szerzője írja, a földész társulatok magánegyesületek voltak - így ő is keveset tud az alapításról -, valószínűleg 1889-ig alapszabály készítésére sem kötelezték őket. Eszerint tehát az 1858-ban megalapított magyar társulat a fenti alapszabály elfogadásával lépett ki a magántársu­ lati státusból, lett a Belügyminisztérium által nyilvántartott egyesület. A társulat fogadalma, amellyel a közösség megszer­ veződött, összefügghet a város régi fogadalmi ünnepével. Ugyanis a gyulai Szentháromság-kápolna fogadott ünnepe, az 1760. szep­ tember 5-i jégverés emlékére, minden esztendő pünkösd ünnepének harmadik napja. Ilyenkor minden gyulai hitfelekezet könyörgéseket tartott a veszély elhárítására. Valószínű, hogy e fogadalom tradíciója ihlette a társulatot alakítókat, hogy elhatá18

19

20

21

rozzák, olyan közösséget hoznak létre, amelyik az egyházi szer­ tartásokon való szolgálattal, a katolikus hit terjesztésével a tagok között engesztelést végez a termést pusztulással fenyegető jégeső elhárítására. A város fogadalmi ünnepe mellett szerepet játszhatott a társu­ latok megalapításában az 1858-ban lezajlott társadalmi változás is. Jogilag ekkor véglegesült a jobbágyfelszabadulás és történt meg a határ tagosítása, amely egyéni tulajdonú parcellák, szemé­ lyi földhasználat kialakulását eredményezte. A korábban földes­ úri hatalom alatt élő mezőváros paraszti népessége önálló életét a Szentháromság oltalma alá helyezve alakította meg a magyar és a német földész társulatot és kezdte meg a birtokába jutott földön az önálló gazdálkodást. (A korábbi határ- és legelőhasználat kötöttségei miatt a jobbágy nem gazdálkodott teljesen önállóan, a gazdasági év menetét a részben közösen elvégzendő feladatok ütemezése határozta meg.) A német földes gazdák három évvel később, 1861-ben hozták létre a maguk társulatát. Az 1898-ban jóváhagyott első alapszabá­ lyuk ugyan 1897. szeptember l-jét adja meg a megalakulás dá­ tumának, nyilván itt is az alapszabály készítését vették alapul, hasonlóan a magyar társulathoz. A Békés Megyei Levéltár alapszabály-gyűjteménye a magyar földész társulattól két időpontból származó alapszabályt tartal­ maz: 1889-ből és 1929-ből. Az 1889. évi alapszabály már idézett 1. §-a alapján látszik, ez az alapszabály az első a társulat életében. E dokumentum is, hasonlóan más alapszabályokhoz, meghatároz­ za a társulat céljait, a tagsági jogviszony feltételeit, a társulat testületi és egyedi szerveinek hatáskörét, működésének feltételeit, az egyesület feloszlatásával, működésének felfüggesztésével kap­ csolatos követelményeket. A két különböző időpontban elfogadott és a Belügyminisztérium által jóváhagyott alapszabály azonosan határozza meg a társulat fő célját, amely abban áll, hogy a társulat tagjai segédkeznek a templomi és az annak falain kívüli egyházi szertartások végzésében, egymás közt erősítik a katolikus hitet. 1929-ben még azt is hozzá­ tették az alapszabály készítői, hogy ápolják az összetartozás érzését a gyulai földesgazdák között. (Itt jegyezzük meg, hogy a két 22

23

24

alapszabály közti lényeges különbség abban foglalható össze, hogy az újabb alapszabály már közelít az egyéb polgári egyesületek előírásaihoz és ezzel kimaradnak belőle azok a jellegzetes voná­ sok, amelyek a századforduló idején még meghatározták a társu­ latot. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az alapvető cél háttérbe szorult volna, csupán a változó világ követelményeihez kellett alakítani az alapszabályt, amelyet most már kész alapsza­ bályminták alapján fogalmaztak meg. A laicizálódási folyamat részleteit megfelelő adatközlői információk hiányában nem tud­ juk bemutatni, de az alapszabályok egységesítése felé törekvés mellett minden bizonnyal szerepet kapott a társadalmi környezet változása is. Egy biztos azonban: az elődök által kijelölt felada­ tokhoz való ragaszkodás töretlen volt a tagság körében és attól nem is tértek el, az alapszabály-módosítás után sem.) A magyar társulat fogadalomból létrejött közössége évente négy szentmise mondatását vállalta az alapszabály előírása szerint a gyulai anyavárosi római katolikus templomban. „Istennek jótéteményeiért és a föld termésének megtartásáért" imádkoztak a társulat tagjai (1889. 2. §, 1929. 4. §). Február 18-án az elhunyt földészekért mondatták az elsőt, a másodikat Szentháromság vasárnapján (miután a Szentháromság oltalma alá helyezte magát a közösség), a harmadikat augusztus 20-án, Szent István király ünnepén, a negyediket pedig október 20-án, Szent Vendel napján. Az egyházi szertartásokon történő ünnepélyes asszisztációhoz a társulat templomi díszzászlót készíttet, amelyet ünnepélyes körmeneteken a tagok magukkal visznek. Hat darab fáklya készít­ tetését is magára vállalta a közösség, amelynek jó karban tartása is az ő pénztárát terhelte. A fáklyákkal az ünnepélyes szent­ miséken, körmeneteken, a társulati tagok temetésén stb. vettek részt. Az 1889-es alapszabály a társulat második céljaként a tagok anyagi javának szolgálatát is feladatának tekinti. A társulat pénzéből tökéletesen kipróbált, hasznos gépeket vásárol a társu­ lat, a közgyűlés beleegyezésével, és a gépeket kiadja használatra a tagoknak, de kívülálló gazdáknak is. A használatért díjat szed­ nek, amely a társulat pénztárát gazdagítja. (Az alapszabály két gépet nevez meg beszerzendőnek: vetőgép és rosta.) Nemcsak

megfelelő gépeket, hanem jól értékesíthető vetőmagot is besze­ rezhetnek, amelyet szintén a tagoknak adnak ki, akik a termésből kamatot is fizetnek. Az alapszabály példának a sörárpát említi. Törekszenek arra is, hogy „közönséges kaptárban a magyar méhészetet" minden tanyán meghonosítsák, az eperfát a selyem­ tenyésztés előmozdítására sövénynek nevelik, felkarolják a gyümölcstermesztést a tagok saját fogyasztására és eladásra is. Az erről szóló paragrafus az 1929. évi alapszabályban már nem szerepel. E, tulajdonképpen kezdeti, szövetkezésre utaló célok a társadalmi egyesület tevékenységén túlmutattak, ezért később már nem vették fel a módosított alapszabályban, hiszen e tevékenységet ekkor már főként a mezőgazdasági szövetkezetek látták el. Erre utal, hogy az 1929. évi alapszabályban az egyesület fenntartására a tagfelvételi, a tagsági díjak és adományok szolgál­ nak, nincs tehát szó hivatalosan a társulati eszközök, ingóságok kölcsönzéséből származó jövedelemről, holott a valóságban ez is bevételi forrás maradt a későbbiekben is. Az első alapszabály előírja a tagoknak, hogy az elhunyt tagtár­ suk temetésén résztvenni becsületbeli és keresztényi kötelességük, csak kivételesen indokolt esetben lehet arról távolmaradni. Az 1929-es alapszabályban a fenti kötelezettséget kiterjesztették a társulati misékre is. A tagsági jogviszony létrejöttének szabályozása 1889-ben na­ gyon egyszerű. Minden fedhetetlen előéletű, becsületes honpolgár rendes tagja lehet a magyar társulatnak. Már ekkor is létezik azonban a tiszteletbeli tagság intézménye, amelyet a társulat irányában érdemeket szerzett tagok nyerhettek el. Ókét zárt ülésen választotta meg a közgyűlés (5. §). A tagok sorába belépni szándékozónak írásban kellett jelentkeznie a társulat elnökénél, majd a jelentkezést követő választmányi ülés döntött arról, felve­ szi-e a jelentkezőt. Ha igen, az egész évi tagdíjat megkell fizetnie, függetlenül attól, az év melyik szakában lépett be. Elutasítás esetén a közgyűléshez fellebbezhetett a kérelmező, a felvétel megtagadását azonban a választmány nem volt köteles megin­ dokolni. Belépéskor az új, rendes tag 1 forintot tartozott fizetni, majd évente ugyancsak 1 forint a tagsági díj. A rendes tagságot megszüntető körülmények: a tag elhalálozása vagy elköltözése a

városból, valamint a tag kilépése. A tagság ugyanis 3 évre szólt; ha az addigi rendes tag a három év letelte előtt írásban bejelentette kilépési szándékát, megszűnt tagsága, ha nem, újabb 3 évre auto­ matikusan meghosszabbították azt. Az 1929. évi alapszabály szerint már sokkal bonyolultabb min­ dez. A tiszteletbeli tagok választásánál már nem kell zárt ülést tartani. Ugyanakkor a jelentkezőnek saját kezűleg aláírt belépési nyilatkozatot kell beadnia, amely tartalmazza a belépő nevét, foglalkozását, lakcímét, a jelentkezés napját. Két választmányi tag aláírásának is szerepelnie kell rajta, mintegy ajánlóként, bár ezt az alapszabály így nem mondja ki. A jelentkezőt meg kell hirdetni a társulat hirdetőtábláján. Tizennégy nappal a kitétel után a választmány egyszerű szavazattöbbséggel határoz. Bi­ zonyos esetekben titkos szavazás is lehetséges. A tagnak je­ lentkező adatait a tagfelvételi könyvbe is be kell vezetni, ha felvették. Kiskorút csak a szülő vagy gyám beleegyezésével vehet­ tek fel, iskolai tanuló nem lehetett tag. Hasonlóképpen kizáró ok, ha a jelentkezőt tiltott szerencsejáték miatt már más egyesületből kizárták (6-10. §). A tagság megszűnik az előzőeken kívül (amiből a más helységbe való kötözés kimaradt) törlés és kizárás által. A választmány azt a tagot törölheti a névsorból, aki két évi tagsági díjjal hátralékban van. Kizárható az a tag, aki a társulat tekinté­ lyét sérti, célját vagy érdekeit veszélyezteti. Ki kell zárni azt, akit tiltott szerencsejáték miatt a bíróság jogerősen elítélt. A törölt, illetve kizárt tag a választmány meghatározott alaki kellékek meglétével hozott döntése ellen a közgyűléshez fellebbezhetett (9., 15. §). Az elhalt tag özvegye fél tagsági díj lefizetésével a tagságot fenntarthatta és jogait gyakorolhatta. A tagsági díj az új alapsza­ bály szerint a belépéskor 2 pengő, majd évente ugyanennyit kell minden férfitagnak fizetnie. Ezt az összeget a közgyűlés emelheti fel, de csak a belügyminiszter jóváhagyásával léphet életbe a közgyűlés döntése (11. §). A tagok joga a közgyűlésen résztvenni (1889), a társulat össze­ jövetelein megjelenni, azokon az ügyek intézésébe belefolyni. A társulat életében a meghatározó szerep a tagok közgyűléséé. A magyar társulat évente egyszer, Szent István király ünnepén (augusztus 20-án) közgyűlést, illetve rendes közgyűlést tartott.

Rendkívüli közgyűlés összehívásához 1889-től 1929-ig 10, majd 1929-től 20 tag írásban beadott kérelme kellett. 1929-től mind a rendes, mind a rendkívüli közgyűlést a gyulai lapokban meg kellett hirdetni, legalább nyolc nappal előbb. 1889-1929 között a közgyűlés határozatképességét csak két esetben (az alapszabály módosítása, az egyesület feloszlatása) kötötték a megjelent tagok számához, egyéb esetekben nem. (A fenti tárgyakban való döntéshez a tagság 2/3-ad részének a jelenléte volt előírva.) 1929-től szigo­ rodtak a feltételek, minden közgyűlés csak akkor volt határo­ zatképes, ha azon a cselekvőképes tagok 1/3-a megjelent, a fent említett minősített esetekben viszont kétharmados részvételi arányt és a jelenlévők kétharmadának hozzájárulását írta elő az alapszabály. (1889. 12. §, 1929. 18. §.) Ha a közgyűlés nem határozatképes az 1889-ben előírt tárgyakban, újabb közgyűlést kellett összehívni, de erre határnapot nem szabtak meg. Ilyen esetben a jelenlevő tagok számára tekintet nélkül a közgyűlés határozatképes. 1929-től 15 napon belül összehívandó az új köz­ gyűlés és ekkor már minden tárgyban határozatképes, a megje­ lent társulati tagok számától függetlenül. A közgyűlés hatásköre 1889-1929 között: a tisztségviselők és a választmányi tagok megválasztása, tiszteletbeli tagok megválasz­ tása, a költségvetés meghatározása, az évi zárszámadás megvizs­ gálása, a társulati vagyon fenntartása ügyeiben döntés, alapsza­ bály módosítása, az egyesület feloszlatásáról döntés. 1929-től az előbbiekben felsoroltakon kívül a számvizsgálókat is a közgyűlés választja. A gazdasági ügyekben a közgyűlés adja meg a fel­ mentvényt a számadásra kötelezett tisztségviselő részére. A vá­ lasztmány hatáskörét meghaladó különféle szerződések, a va­ gyonra vonatkozó, annak állagát érintő jogügyletek kezdeménye­ zése és jóváhagyása ugyancsak a közgyűlés elé tartozott. A köz­ gyűlésnek kell felülbírálni a választmány által hozott határoza­ tokkal kapcsolatos fellebbezéseket, tárgyalni a tagok indítvá­ nyait. (1929.21. §.) A közgyűlésekről ún. szerkesztett jegyzőkönyv készítését írja elő az 1929. évi alapszabály, amelynek a közgyűlés lényeges mozzanatait kell tartalmaznia, a résztvevők név szerinti felsorolásával. Rendelkezik az alapszabály a hitelesítés alaki kellékeiről is.

A társulat másik testületi szerve az ún. választmány. 18891929 között a tisztikarból és 12 választmányi tagból állt, 1929-től a választmányi tagok számát 24-re (20 rendes tagra és 4 póttagra) emelték. Az 1889-es alapszabály szerint évenként egyszer, leg­ alább a közgyűlés előtt kötelező volt a választmány összehívása, míg az 1929-es alapszabály már félévenként írta elő a választ­ mányi ülések megtartását. Mindkét alapszabály a választmányi tagok legalább egyharmadának megjelenése esetén jelenti ki határozatképesnek a választmányi ülést. Indokolt esetben évente több választmányi ülés tartható. Az 1889-es alapszabály tételesen kifejti a választmány hatáskörébe tartozó ügyeket (jelentés a pénztár és az ingó vagyon állapotáról a közgyűlésnek, rendes tagok felvétele, a közgyűlés tárgyainak „véleményes javaslattal való" előkészítése (14. §). Az 1929-es alapszabály már úgy fogal­ maz, hogy mindazok az ügyek a választmány hatáskörébe tar­ toznak, amelyek nincsenek a közgyűlés elé utalva (23. §). Ugyan­ csak az újabb alapszabály teszi lehetővé, hogy a választmány 100 pengőig a költségvetés keretein túl is utalványozhasson saját hatáskörében. Hasonlóképpen csak itt történik intézkedés a választ­ mányi ülés határozatai ellen a közgyűléshez benyújtandó felleb­ bezésről. A választmány üléseiről a közgyűléshez hasonlóan jegyzőkönyvet kellett felvenni. A társulat tisztségviselői az 1889-es alapszabály szerint: elnök, alelnök jegyző, pénztárnok. Az 1929-ben jóváhagyott alapszabály szerint pedig ügyészt és ellenőrt is kell választani a felsorolt tisztségviselők mellett. Az elnök képviseli az egyesületet a hatóságok és magánszemé­ lyekkel való hivatalos érintkezésben, minden a társulat által kiadott okiratot a jegyzővel együtt ír alá. O hívja össze a rendes és a rendkívüli közgyűlést, azokon elnököl. Halasztást nem tűrő esetekben 5 forint erejéig utalványozási jogköre van. Akadályoz­ tatása esetén feladatkörét az alelnöknek kell átvenni (1889.15. §). 1929-től a választmányi ülések összehívása is az ő feladata (erről ugyanis a régi alapszabály nem rendelkezett), egyenlő szavazat­ aránynál az ő szavazata dönt. Kiterjesztették utalványozási jog­ körét, sőt jogot kapott arra is, hogy a pénztárost bármikor rovancsolással elszámoltassa, illetve a számadásokat bármikor meg-

vizsgálhassa. A jegyző az írásmunkák végzője, feladatát az 1929es alapszabály részletezi, de teendőinek lényege ugyanaz mindkét dokumentum szerint. A pénztáros számadási kötelezettség mel­ lett az egylet pénzeit kezeli, felügyel az egyesületi vagyonra, gondoskodik a tagdíjak beszedéséről, a pénztár hű és pontos kezeléséért vagyonával felel (1889.17.§). 1929-től a vagyonkezelés­ ről „rendesen okmányolt számadást" köteles vezetni. A társulat pénztárában meghatározott összegű készpénzt tarthat, a többi pénzvagyont a választmány által megjelölt pénzintézetben „gyümölcsözően elhelyezni köteles". Ellenőrt csak az új alapszabály írt elő 1929-től. Feladata a pénzkezelés ellenőrzése; anyagi felelősséggel tartozik ő is a társu­ lat vagyonának kezeléséért. Az ügyészi tisztséget is csak az 1929-es alapszabály kreálta, az ügyész az egyesület jogi képviselője és jogi ügyekben a társulat tanácsadója. Ugyanez az alapszabály mondja ki azt is, hogy a tisztségviselők a közgyűlésnek tartoznak felelősséggel. A tisztikart és a választmányt a közgyűlés választja 3 évre, meghatározott alaki feltételekkel, mindkét alapszabály szerint. 1929-től lehetőség van arra, hogy a megüresedett tisztséget a választmány a következő közgyűlésig ideiglenesen betöltse, a választmányi tagok közül kérve fel valakit, a megüresedett választ­ mányi tagságra pedig a sorrendben következő póttagot hívja be. A tisztikaron és a választmányon kívül még egy bizottság életrehívását írja elő az 1929-es alapszabály, az ún. számvizsgáló bizottságot. Ezen, évente újraválasztott bizottság tagjai sem a tisztikarban, sem a választmányban nem dolgozhatnak, mert a pénzkezelés bármikori megvizsgálása, az éves zárszámadások és a pénzkezelési okmányok átvizsgálása ellenkezne ezekkel a funkciókkal (1929. 29. §). Az 1889-es alapszabály mindössze két paragrafusban határoz­ za meg az egyesület feloszlatásáról, illetve a felfüggesztéséről szóló rendelkezéseket. Ha az egyesület feloszlik, vagyona a ma­ gyar római katolikus templomra száll, a társulat pénzvagyonát a nagyváradi egyházmegye pénztárába kell befizetni és a templom céljára használt pénzekről a plébánosnak a nagyváradi latin szer­ tartású egyházmegyei hatóságnak kell benyújtania a számadások

másolatát. A feloszlatás kérdésében a rendes tagok jogosultak határozni, melyhez a rendes tagok kétharmadának részvétele szükséges. A kormány által két esetben (alapszabálytól való eltérés, az állam vagy a társulati tagok vagyoni érdekeinek veszélyez­ tetése) felfüggeszthető a társulat tevékenysége. A felfüggesztést követő vizsgálat után vagy az egyesület feloszlatása vagy az alapszabály legpontosabb megtartására való felhívás következik, ellenkező esetben ugyancsak a feloszlatás. Az 1929-ben jóváhagyott alapszabály már külön fejezetben, az ún. Vegyes rendelkezések címűben határozza meg az egyesület feloszlatásának, felfüggesztésének, a megszűnő egyesület vagyo­ nának további sorsát illető teendőket. (Az időközbeni jogszabályi változásokkal foglalkozni túlmutatna dolgozatunk keretein, arra azonban utalnunk kell, hogy a földészek alapszabálya is jól mutat­ ja azt a törekvést, hogy az állam mind intenzívebben akart bekapcsolódni az egyesület ügyeinek szabályozásába és érvényesíteni az állami akaratot a működésben, sőt, amint látni fogjuk, a közgyűlésre hatósági közegeit is kiküldte.) Legelőször is az alapszabályok módosítását, a társulatnak más társulatba való beleolvadását, feloszlatását és a vagyonának hova fordítását kimondó közgyűlési határozatot végrehajtásuk előtt fel kell terjeszteni a belügyminiszternek. Másodszor, az egyesület minden további nélkül feloszlatható, ha a társulat helyiségében a nyilvános helyen tiltott szerencsejá­ ték folyna (31. §). Az 1889. évi alapszabályban lefektetett okok mellett, ha az egyesület államellenes tevékenységet fejt ki, a közbiztonság és közrend ellen súlyos vétséget követ el, a belügy­ miniszter ellene vizsgálatot rendelhet el, felfüggesztheti műkö­ dését, feloszlathatja. A feloszlatás után maradt vagyon további sorsát illetően is szigorúbbak a feltételek. A vagyon a gyulai római katolikus plébá­ nos kezelésébe megy át, de először csak meghatározott időre, mert ha a feloszlott egyesülethez „hasonló irányú és célú más társulat keletkezik, a vagyon ennek adandó át". Ha öt éven belül ilyen egyesület nem alakul, akkor a megszűnt egyesület vagyona a bel­ városi templom alapjának tulajdonává válik. (Nyilván, arra vi­ szont az egyházi javak kezelésére vonatkozó szabályok érvényesek, azért nincs utalás a vagyonkezelés részleteire.)

Az alapszabályok jóváhagyatása jelentős költségekkel terhelte a társulat pénztárát. 1889. szeptember 23-án az alapszabályhoz 6 korona 50 krajcár értékű illetékbélyeg vásárlásáról szól a pénz­ tárkönyv, az alapszabály leírásáért pedig 50 krajcárt fizettek ki. 1890. áprilisában még 4 korona 50 krajcár értékű bélyeg kellett az alapszabályhoz. Az 1929-es alapszabály-módosítás költségeire pedig 37 pengő 44 fillért költött a társulat. A társulat egyesületként való működésének csupán keretéül szolgált az alapszabály. A közösség egész története alatt a földből élők céhe maradt, hiába modernizálódott az alapszabály, több régi momentum megmaradt egészen a feloszlatásig, noha ezekről nem szól egyik alapszabály sem. Az 1861-ben keletkezett német földész társulat első alapsza­ bálya, mint utaltunk rá, 1898. január 11-én nyert belügyminisz­ teri jóváhagyást. (Az irat kelte: 1897. augusztus 8.) A másik ismert alapszabály 1921. május 16-án, pünkösdkor kelt. Bel­ ügyminiszteri jóváhagyására és hivatalos bevezetésére azonban nem került sor. A német földészek közössége ugyanis a Tanácsközt á r s a s á g és a román megszállás idején felfüggesztette tevékenységét és csak az 1921. év pünkösdjén tartott gyűlésükön alakultak újra. Ekkor fogadták el az új alapszabályt, amelynek jóváhagyását 1921. május 31-én kérelmezték a belügyminiszter­ től. A jóváhagyást azonban nem kapták meg, mert a miniszteri leirat szerint az érvényben levő jogszabályoknak nem felelt meg és a 77 000/1922. BM. VII. a. sz. rendeletnek megfelelően át kell dolgozni. Az átdolgozásra végül nem került sor, mert az egyesület már rendelkezett korábban jóváhagyott (1898) alapszabállyal, amelynek birtokában a vonatkozó BM rendelet szerint működését újrakezdhette. Az újrakezdést az ügyben illetékes megyei alispán 1923. február 3-án kelt határozata tudomásul vette, bekérve az egyesület hitelesített alapszabály-másolatát és a tagok névsorát. A magyar és a német földészek alapszabályai nemcsak az alapelvekben, de jórészt szöveg szerint is megegyeznek, bár a németeké több helyütt eltér az előbb alapított magyar társu­ latétól. Az 1897. évi alapszabály 1. paragrafusa a társulat meg­ alakulásának idejét és hivatalos nevét határozza meg. (1897. szeptember 1., Első gyulai Józsefvárosi földész társulat.) A tár25

26

27

28

29

30

31

sulat célja itt is az egyházi szertartások körüli ájtatos segédkezés, a szent hit erősítése a tagok között. Ok évente két szentmise mondatását vállalták, egyet Szent Vendel napján, egyet pedig az elhunyt társulati tagokért. (2. § 1., 2. bek.) A magyarral szemben a német társulat két templomi díszzászlót, hat darab fáklya mellett 6 db lándzsát és két kardot - a Szent Sír őrzői részére szerez be és jó karban tart. A körmenetekhez használt „mennyeze­ tet", a baldachint is a társulat tartja karban a saját pénztára terhére. A vallásos egyesületen túlmutató célként a tagok anyagi gyarapodásának elősegítésére a társulat pénzén hasznos, jó me­ zőgazdasági gépek beszerzését irányozza elő az alapszabály (3. §). A tagsági jogviszony létesítésére vonatkozó előírások nagyjából ugyanazok, mint a magyar alapszabályban, csupán a belépéskor fizetendő díj nem 1, hanem 2 forint. A tagsági díj viszont kevesebb, évi 60 krajcár (4-7. §). Hasonlóképpen azonos a magyar és a német földészek jogainak a meghatározása is (9. §). A társulatok ügyeit intéző testületek ugyanazok, a tisztségviselők száma a németeknél kevesebb. Ok ugyanis alelnököt nem választanak, bizonyára a közösség létszá­ ma ezt nem tette szükségessé (10. §). A közgyűlések száma és összehívásuk ideje eltér a magyarétól, akik évente egyszer, Szent István ünnepén tartották rendes közgyűlésüket, a németek vi­ szont két alkalommal, karácsony és pünkösd másnapján (11. §). A közgyűlés összehívásának szabályozása, a határozatképesség megállapítása mindkét közösségnél megegyező előírások szerint történt (12—13. §). A választmányról szóló 14. § is megegyezik mindkét okiratban, de a németeknél az alelnök nem szerepel a testület tagjai között. Az elnöki jogkör kifejtése is csaknem szó szerint megegyezik mindkét alapszabályban, de a németeknél az elnököt akadályoztatása esetén a pénztárnok helyettesíti. A tiszt­ ségviselők választásánál a magyar társulat 3, a német 2 évre adja a megbízást (18. §). A józsefvárosi földészek vagyona a társulat megszűnése után a Szent József-templomra szállana, a készpénz­ ből a templomban beruházást kellene megvalósítani, a kamat és egyéb jövedelmeket „az elhunyt földészekre és szegényekre" kell fordítani. (A vagyon hozadékából kívántak így alapot teremteni az elhunyt tagokért a közösség megszűnése utáni időben is mondatandó misékhez [19. §].)

Az 1921. május 16-án, pünkösdkor elfogadott alapszabály an­ nak ellenére, hogy hivatalosan nem lépett életbe, több olyan, az egyesület életében megszilárdult gyakorlatra utal, amit az első alapszabályban még nem rögzítettek. Ekkor már három szent­ mise mondatását vették fel: „1. Szent Péter és Pál napján a föld gyümölcseinek megtartásáért, 2. Szent Vendel napján a jószágok megtartásáért és hálaadásul az évi termésért, 3. november 3-án a társulat elhunyt tagjaiért" (2. §). Itt már csak a templomi díszzász­ lókról és a hat fáklyáról esik szó, az utóbbiakkal kapcsolatos költségeket a tagdíjakból és a fáklyák kölcsönzési díjaiból fedezik. A fáklyázásnál bővebben említjük, itt csak utalunk rá, hogy a Józsefvárosban is szokás volt a földészek fáklyáit a tagok te­ metésére kivinni; a nem társulati tagok is kérhették ezt, megfelelő díjazás ellenében (3. §). A fáklyák templomi kezelését és a te­ metőbe való ki- és beszállítását a társulati szolga végzi. Ót bizo­ nyára már a kezdetektől fogva alkalmazták, de tisztségét csak eb­ ben az alapszabályban szerepeltetik (9. §). 1921-ben már a tagok jogai közé is felvették, hogy a tag temetésére vagy hozzátartozó­ jának az elparentálásakor a fáklyákat díjtalanul vihetik ki (8. §). A tagok sorába csak katolikus vallásúak vehetők fel, mivel a közösség tisztán vallásos céllal alakult; nyilván ez a kitétel is a meglevő gyakorlatra utal (4. §). A társulat tisztségviselői között 1921-ben már csak az elnök és az alelnök szerepel (10. §). A további paragrafusokból kiderül, hogy az alelnök a korábbi jegyző és a pénztárnok feladatkörét vette volna át (15. §). A16. § a választást és a hivatalba lépést szabályoz­ za, bizonyára a kialakult gyakorlat figyelembevételével. A válasz­ tás ugyanis a karácsony másnapjára összehívott közgyűlésen történik meg, de az új tisztségviselők csak a következő év pünkösd másnapján lépnek ténylegesen hivatalba. A magyar földész társulat iratait az 1865. januárjában kifizetett céhládába tartották. (Valószínűleg a láda még 1864-ben készült.) A ládát rendesen az elnök lakásán őrizték és a társulat költségén szállították át az új elnök lakására. Valószínűsíthető, hogy a céhláda egész története folyamán kiszolgálta a közösséget, mert a meglevő pénztárkönyvekben új készíttetésére nincs adat, csupán arról, hogy 1922-ben és 1926-ban javíttatták. Arról, hogy a 32

33

34

35

céhládának az iratok befogadásán kívül milyen funkciója volt, nincsenek adataink. A társulat közgyűlésein a két világháború között már valószínűleg nem tették ki kinyitva a résztvevők elé. A múlt században, amikor még a Nagymagyarvárosi Olvasókör nem rendelkezett önálló székházzal, amit a földész társulat is használt a közgyűlések, választmányi ülések színhelyéül, alighanem az elnök lakásán tartották a választmányi üléseket, és a közgyűléseket is. Elképzelhető, hogy ilyenkor a régi céhek hagyományait követve a nyitott céhláda körül zajlottak le a tanácskozások. Az 1889-es alapszabály előírása szerint egy templomi díszzászló készíttetését vállalta a magyar társulat, ami meg is történt ebben az évben. Ezt megelőzően is volt azonban zászlaja a társulatnak, amint erre a társulati vagyonleltárból következtetni lehet. (1861ben Káló Károlynak fizettek a zászló aranyozásáért 10 forintot, valószínű, hogy a selyem anyagra készített aranyszínű mintá­ kat. Egy hónappal később „Fischer pictor"-nak ugyancsak 10 forintot fizettek a zászlórúd aranyozásáért. „Fischer pictor" egyébiránt azonos volt azzal a Fischer Károly gyulai rajztanítóval, akitől a fiatal Munkácsy Mihály az első leckéket vette Gyulán. ) A társulat második és harmadik díszzászlója ma is megvan az Erkel Ferenc Múzeumban Gyulán, illetve a Nádi Boldogasszony kegytemplomban, ugyancsak Gyulán. A második zászlót 1889. tavaszán id. Huszka János készítette, 818 forintért. (Miután az 1926-ban készült új, harmadik zászló azonos volt a másodikkal, így a részletes leírását ott adjuk.) A zászlószentelést 1889. április 21-én, húsvétvasárnap bonyolítot­ ták le. Az 1889. április 7-i választmányi ülés jegyzőkönyve szerint a zászlókeresztatya szerepére Göndöcs Benedek c. pusztaszeri apátot, gyulai plébánost kérték fel, aki „az őhozzá küldött kül­ döttséget üdvözölte és a küldöttséget szívesen fogadta", elvállal­ ván a megtisztelő feladatot. (Göndöcs Benedek és a társulat kapcsolatát más helyütt még érintenünk kell.) A választmány a zászló köré koszorúslányokat kívánt állítani, bizonyára a tagok leányai vállalták ezt. Kukla Ferenc alelnököt pedig a zászlószen­ telés alatti zászlótartónak választották. Ugyancsak ekkor szüle­ tett döntés arról is, hogy a zászlószentelés tiszteletére társasva­ csorát tartanak ifj. Mondák György házánál. (Mondák György a társulat választmányi tagja volt ekkor.) 36

37

38

39

Az plébániatemplomban tartott ünnepélyes zászlószentelési misén Göndöcs Benedek „zászlóatya" mondott gondolatokban gazdag szentbeszédet, melynek szövegét később nyomtatásban is megjelentette. A beszéd fő gondolatai megegyeznek a két évvel korábban, 1887. pünkösdjén a német földészek zászlószentelésén elmondottakkal, ezért ehelyütt a magyar földészekre vonatkozó részeket emeltük ki. Bevezető gondolata az ünnephez, Krisztus feltámadásának napjához kapcsolódott, utalva arra, hogy az Üd­ vözítőhöz hasonlóan keresztet hordoz minden ember. A kereszt jelvényével díszített zászló felszentelése előtt a kereszt je­ lentőségéről elmélkedett és itt is kiemelte annak fontosságát, hogy a magyar társulat zászlajára a Szentháromság, Szent István, Szent Vendel, Szent Antal, Szent Márk és Szent Péter képét festette. Ezzel hitet tett a társulat arról, hogy munkája sikerét Istentől veheti és a szentek közbenjárását kéri Isten áldásának elnyeréséért, „...e zászló alatt tömörülve legyetek álhatatosak a hitben, rendületlenek a reménységben, buzgók a szeretetben, ezen zászló alatt kérjetek Istentől bő termést szántóföldjeitekre, áldást családotokra, békességet embertársaitoknak, kegyelmet, üd­ vösséget lelketeknek" -buzdította a társulat tagjait, majd köszöne­ tet mondott a közösségnek, hogy a zászlóatyasággal megtisztelte, végül áldást adott az ünneplőkre. A zászlószegek közül az elsőt Göndöcs Benedek helyezte el a zászlórúdon. Szegbeverési jelmondata: „Miatyánk, - add meg nekünk mindennapi kenyerünket!" volt. Akorabeli újságtudósítás szerint szeget vert még a zászlórúdba Jancsovics Pál megyei alispán, Dutkay Béla, Gyula város polgármestere és Wieland Károly városi rendőrkapitány, egy-egy jelmondat kíséretében. A zászlószentelés után Göndöcs Benedek adott díszebédet, majd este a választmányi ülésen elhatározott társas vacsorára került sor. Az 1889 tavaszán felszentelt díszzászlót 1926. augusztusáig használta a magyar társulat. Ekkor Steigerwald János aranyozónál a régivel azonos új zászlót készíttettek 12 millió inflációs koronáért. A készítő a zászló kelméjét, a nemzeti színű szalagot és az aranyozással díszített kelmére applikált új festményeket adta. A zászlórúd és a merevítő vasszerkezet a régi maradt. A zászló 41

bordó bársony szalagját Kristóffiné Fábián Ilona készíttette. A díszzászló ma is látható a gyulai belvárosi plébániatemplomban, a mai nevén Nádi Boldogasszony kegytemplomban (a templom­ hajó bal oldalán az első). A zászló anyaga zöld selyem, aranyozott díszítése indanotívumokból áll. Mérete megegyezik a második zászlóéval, 2550x1400 mm. A zászló képei, amint fentebb szóltunk róla, olajfestmények, nem hímzéssel készültek. A zászló egyik oldalán középen a Szentháromság képe, alatta kisebb ovális mezőben négy lóval szántó földműves, az egyik lovon ostoros legény ül vezetve az állatokat. A bal alsó sarokban Márk evangélista képe, akit írás közben ábrázolt a kép festője, a jobb alsó sarokban könyv előtt imádkozó férfi szent. Felirata: „M. Földész Társulat 1926." A másik oldal közepén elhelyezett képen Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának, alatta kézzel vető parasztember képe, balra lent Szent Vendelt látjuk, amint legelésző állatai közt térdel, lent jobbra pedig Szent Antal képe látható, karján a kis Jézussal. A zászló fekete fa rúdját a falhoz erősítették kinyitható fém bilinccsel. A rúd felső végén aranyozott, esztergályozott dísz, felette pedig díszes kereszt zászlócsúcs, búzakalász koszorúval körbefogva. A fa zászlórúdba fém merevítő pálca lett beépítve, arra rögzítették vízszintes helyzetben a zászlót. A vízszintes helyzetű fémrudat merevítőlánc tartja, amelyet selyemből készült színes művirágokból álló mezei virágfüzér díszít. Megjegyezzük, hogy a földészek zászlaját az ünnepélyes körmenetek alkalmával ma is használja az egyházközség. A Nádi Boldogasszony kegytemplomban látható zászló ünnepé­ lyes felszentelésére 1926. Szent István király ünnepén került sor. Az új zászlót a mai Kossuth téren levő Szentháromság kápolnából ünnepélyes menetben, Szabados Antal segédlelkész vezetésével hozták át a nagytemplomba. (Az, hogy a szentelendő zászlóval a Szentháromság kápolnából indult a földészek ünnepélyes processiója, arra utal, hogy a társulat tagjaiban még élt a régi fogadalom emléke, amellyel a közösség magát a három Isteni Személy oltalmába helyezte.) Idézzük a korabeli újság beszámolóját a nagy eseménytől: „A menet harangzúgás közt ért a nagytemplomhoz, szent énekeket zengedezve s virágfüzéres, fehérruhás lányok, 42

43

meglettkorú és ifjú földészek kísérték drága kincsüket." Az ünnepi szentmise előtt, amelyet ezen a napon mindig a földészek mondat­ nak, Brém Lőrinc prelátus kanonok szentelte fel a zászlót. A zászlóanya tisztét gróf Almásy Dénesné vállalta el. A szent­ misében mondott homiliájában báró Apor Vilmos plébános méltat­ ta a földészek dicséretreméltó gesztusát, áldozatkészségét és a zászló jelentőségét. A józsefvárosi földészek zászlaját 1887. május 30-án, pünkösd napján szentelte fel Göndöcs Benedek gyulai apátplébános. A szentelést megelőzően a közösség „zászlókészítő bizottmányt" alakított, amelynek tagjai fogták össze a teendőket. A bizott­ mányból alakított nyolctagú küldöttség április 20-án, délután Okígyóson felkereste gr. Wenckheim Frigyesnét, hogy felkérje a zászlóanyai teendők ellátására. A grófnő - a korabeli újsághír szerint - szívesen fogadta a gyulai német földészek felkérését, vállalta, hogy eleget is tesz annak. A pünkösd vasárnapján, délelőtt 10 órakor bemutatott zászlószentelési misén Göndöcs Benedek magyar nyelvű alkalmi be­ szédben méltatta a nagy eseményt, beszédét később önálló füzet­ ben is közreadta. Jól szerkesztett, hatásos beszéde elején pünkösd ünnepéről szólt, majd a szentelésről. Mielőtt azonban megáldotta a zászlót és a rajta elhelyezett szentképeket, a zászló jelentőségéről elmélke­ dett, Isten iránti hálaadásra kívánta buzdítani a híveket. A zászló a küzdelem jelképe - mondta, azé a küzdelemé, amely minden ember osztályrésze. A küzdelmet a napi munka jelenti, amelynek fontosságát a Szentírás szavaival emelte ki. A munka a jólét forrása, ezért nem tehernek, hanem áldásnak kell tekinteni. A munka azonban Isten áldása nélkül nem lehet eredményes. A német földészek zászlójuk elkészítésével hitet tettek arról, hogy valamennyiük „munkájának sikerét, fáradságának gyümölcsét egyedül Istentől várja, a zászlón levő szenteket pedig közbenjárás­ ra kéri fel, Istennél, az áldás biztosabb elnyeréséért" - folytatta a szónok. Beszéde további részében Isten iránti hálára buzdította híveit, számos szentírási részletet belefoglalva tanításába. Végül a földész társulatért, a zászlóanyáért, a szegényekért, a meghol­ takért mondott közös imával fejezte be beszédét. 44

45

46

47

A szentelés után a távollévő zászlóanya helyett özv. Fábry Mártonné kötötte fel a sárga színű, a zászlóanya nevét arany­ hímzéssel megörökítő szalagot a zászlóra, e szavakkal: „Emberé a munka, Istené az áldás." Az ünnepi alkalomra Niedermayer Antal kántor himnuszt taní­ tott be a német dalárdának, amelynek előadásakor a kántor leánya volt a szólóénekes. A korabeli újságtudósításból tudjuk, hogy a zászló 860 forintba került, fedezetét a tagok nagylelkű ajándéka biztosította, többen nagyobb összegű adományt is tettek. A szentelési ünnepen a tűzoltók és a magyar földész társulat tagjai is jelen voltak. A mise után Göndöcs Benedek ebédet adott, amelyre a tekintélyes német gazdák kaptak meghívást. Este 8 órakor Kneifel János házánál díszvacsorán vettek részt az ünneplő közösség tagjai. Az eredeti zászló ma is látható a józsefvárosi templomban. A selyemzászlóra applikált olajfestésű szentképek Hirt Antal tanár munkái. A szentképek a Szent Családot, Szent István királyt, Szent Flóriánt, Szent Vendelt, Remete Szent Antalt és Márk evangélistát ábrázolják. A zászló rúdja és annak díszítése hason­ ló a magyar társulatéhoz. A társulat pénztárkönyve szerint 1954ben új művirág füzért készíttettek a zászlóra, 1955-ben pedig fekete selyemszalagot vettek a régi lobogójukra. A több mint százéves, megviselt állagú zászlót és az eredeti gr. Wenckheim Krisztina feliratú zászlószalagot a józsefvárosi Rózsafüzér Társulat saját költségén restauráltatta és 1990-ben került vissza eredeti helyére. Azév Szeplőtelen Fogantatás ün­ nepén áldotta meg Bielek Gábor apátplébános. A társulat történetét ismertettük a zászlószentelési szentmise keretében. A társulat pénztárkönyvéből tudjuk, hogy még 1954-ben is volt fekete zászlójuk a díszzászló mellett, mert átvasalására kellett ebben az évben költenie a közösségnek. A magyar társulat 1890-ben csináltatott magának egy nemzeti színű zászlót, amelyre díszes szalagot helyeztek el. A szalagon elegáns betűkkel a következő felirat volt: „Éljen a magyar fóldésztársaság!" Ugyanakkor született döntés arról is, hogy díszes fekete zászlót is készíttetnek, amit az elhalt tag házára tesznek ki, egyébként pedig az elnök őrizetére bízták, minden bizonnyal a 48

49

50

51

52

53

nemzeti színű zászlóval együtt. A gyászzászlót a két világháború közti időszakban már közösen használtak a Nagymagyarvárosi Olvasókörrel. (L. 1936. évi vagyonleltár.) A társulat történeti múltjához képest viszonylag későn készít­ tetett a magyar társulat bélyegzőt. Az 1935. január 6-i választ­ mányi ülésen a tisztikar javasolta, hogy az alapszabállyal ren­ delkező egyesületnek legyen bélyegzője. Mivel a társulat annak idején a Szentháromság tiszteletére alakult, a bélyegzőt a Három Isteni Személy képével kellene díszíteni - javasolták. A választ­ mány elfogadta a javaslatot. Dr. Sebestyén Péter ügyész fel­ vetette, hogy a plébános véleményét kérjék ki: a Szentháromság képével díszített bélyegzőt helyesnek tartja-e? Ha nem egyezik bele, hogy a pecsétképbe a Három Isteni Személy ábrázolása kerüljön, akkor a bélyegző közepébe egy keresztet kellene elhe­ lyezni, amely alatt keresztbe tett búzakalász lenne. Szilágyi István választmányi tag helyeselte az indítványt és elfogadásra ajánlotta. A választmány végül a pénztárost bízta meg a plébánosnál eljárni és a bélyegzőt a lehető legjutányosabb áron elkészíttetni. Az 1935. január 25-i pénztárkönyvi bejegyzés szerint bélyegzőre és festékre 4 pengő 94 fillért költött a testület. Apor Vilmos plébános valószínűleg egyetértett a Szentháromság képének a bélyegzőre helyezésével, mert az elkészült bélyegző az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, a Három Isteni Személyt ábrázolja. Az ülő helyzetben ábrázolt Atya feje felett háromszögletű glória, bal kezében jogar, jobbján a Fiúisten, Jézus Krisztus, szintén ülő alakban ábrázolva, jobb kezében kereszt. A Szentlélek a másik két isteni személy feje felett, galamb képében. (A bélyegzőn szereplő ábra megegyezik a zászló Szentháromság képével.) A bélyegző körirata: Magyar Földésztársulat 1858-1935. A szép kivitelű bélyegző készítőjét nem ismerjük, valószínű, hogy ezt a pecsét­ nyomót kobozta el annak idején a hatóság 1950-ben, amikor az egyesületet betiltották, feloszlatták. (Sajnos, a később részletesen tárgyalandó utolsó vagyonleltárban nincs tételesen felsorolva.) A társulat iratain, egyedül a jegyzőkönyvek hitelesítésére használ­ va ismerjük a bélyegző lenyomatát. A pecsétnyomót a pénztáros őrizte. A német társulatnak az eddigi ismereteink szerint nem volt bélyegzője. 54

55

56

57

Az alapítást követő évtizedekben egyik földész társulat sem rendelkezett önálló székházzal. Az összejöveteleket, ahogyan dolgo­ zatunkból is látszik, az elnök vagy a választmányi tagok valame­ lyikének házánál tartották. Századunkban jutottak el odáig, hogy a városrészben működő más egyesülettel közösen használjanak székházépületet. Az 1869-ben alapított Nagymagyarvárosi, később Benedekvárosi néven szereplő olvasókör katolikus jellegű egyesület volt. 1926ban a Benedekvárosi Olvasókör a Bajza utcában saját épületet emelt, amelyben helyet kapott a magyar földész társulat is. 1931ben a földész társulat választmánya látva a számukra otthont adó olvasókör nehéz anyagi helyzetét, 200 pengő ajándékot szavazott meg a másik közösségnek, miután a kör helyiségeit használták a választmányi ülések és a közgyűlések alkalmával, valamint az ingóságaik nagyobb része is ott nyert elhelyezést. A választmány e döntését a közgyűlés is jóváhagyta. A német földészek az 1930-as évek elején a mai Scherer Ferenc utcában épült Józsefvárosi Földműves Olvasókör székházában kaptak helyet. (Jelenleg a német óvoda működik az épületben.) A köri székházat közadakozásból emelték, minden család 2 mázsa búzát adott erre a célra és fuvarral, kétkezi munkával segítette az építkezést. Az adakozó családok között voltak a földész társulat tagjai is, így nyertek jogot arra, hogy összejöveteleiket ott tart­ sák. Az épületben több, célszerűen berendezett helyiség szolgálta a helyi társaséletet. A legényeknek egy közös helyiségük volt, a söntésben a körszolga - akiről később még említést teszünk mérte az italt, a könyvtárteremben működött az olvasókör, ahol általában az idősebb férfiak jöttek össze. A tágas táncterem egyik sarkában a zenészek dobogója állt: ebben a helyiségben zajlottak le a köri és földésztársulati bálok. Gyakran tartottak itt lakodal­ makat is a városrész lakói, ezért az étkészlet és egyéb felszerelés a táncterem szomszédságában kapott helyet. Ezek az ingóságok a kör tulajdonában voltak, a német társulatnak nem volt külön készlete. A magyar társulat tagjai gondosan ügyeltek egyesületük füg­ getlenségére. 1932-ben a Társadalmi Egyesületek Szövetsége fel58

59

60

61

62

63

64

szólította a társulatot a soraiba való belépésre. Az ügyész is­ mertetője ellenére a választmány elzárkózott a csatlakozástól, mert nem ismeri teljes egészében a TESZ programját, de „a Földész Társulat semmi néven nevezendő politikai vagy más efféle ügyek és dolgokba nem avatkozik." - szögezte le a tárggyal foglalkozó ülés jegyzőkönyve. Az 1932. július 31-én tartott választmányi ülés Apor plébános átiratát tárgyalta, amelyben felkérte a társulatot, lépjen be a katolikus egyesületek szövetségébe. A választmány egyhangú határozata nemleges. Itt jegyezzük meg, hogy a később mártír sorsát önként vállaló győri püspöknek, Apor Vilmosnak nagy tekintélye volt a városban, hívei őszintén szerették, mert egyfor­ ma szeretettel törődött a rongyos lelenckislánnyal vagy a méltósá­ gos úrral is. De a társulat függetlensége, a régi fogadalom meg­ határozta célok megtartásáért még a szeretve tisztelt Báró Úr, ahogyan hívei nevezték báró Apor Vilmost, felkérésének is ellene mondtak. 1941-ben a Magyar Parasztszövetség felhívását is­ mertette az elnök a december 28-i választmányi ülésen. A jegyző felolvasta a felhívás szövegét, amit megvitattak a jelenlevő választ­ mányi tagok. Végül az elnök indítványát fogadták el, miszerint, tekintettel a társulat vallásos jellegére, nem lépnek be. A különféle egyesületekbe való belépés elutasítását a magyar társulat alapításakor tett fogadalom motiválta. Ott azt határoz­ ták el, hogy az egyházi szolgálatokban vesznek részt és ez megfele­ lő lelkiséget, életvitelt kíván a belépő tagoktól. Az országos egyesületekbe való belépés viszont azzal a veszéllyel járt, hogy a csatlakozónak fel kell adnia addigi céljait, vagy megpróbálják eltéríteni attól. (Hasonló jelenséggel a német társulatnál is szá­ molnunk kell, már csak a közösség zártabb volta miatt is, de adataink nincsenek róla.) 65

66

67

A két földész társulat,

mint egyesület

működése

Amint az alapszabályból láttuk, a magyar és a német társulat legfontosabb, intézkedésre jogosult szerve a közgyűlés. A magya­ roknál legalább egyszer évente, Szent István király ünnepén kel­ lett összehívni. A rendelkezésünkre álló dokumentumok adatai szerint csupán egy alkalommal, 1941-ben maradt el az évi köz­ gyűlés, amikor a Horthy István kormányzóhelyettes halála miatti gyász alatt gyűléstilalom volt. A közgyűlés időpontját és az azt rendszeresen követő társas vacsora megtartását a július utolsó napjaiban vagy augusztus első napjaiban tartott választmányi ülésen döntötték el. Általában az ünnep napján, délután 5 órakor került sor a rendezvényre, 1926tól a Nagymagyarvárosi Olvasókör helyiségeiben. A közgyűlés előtt lebonyolították a számvizsgálatot és a közgyűlést előkészítő választmányi ülést, amely lehetett a közgyűlés napján is. A közgyűlés időpontját az alapszabályban meghatározott módon a gyulai helyi sajtóban közzétették. A közgyűlésen jelenlevőket és a közgyűlések lefolyását a jegyzőkönyvekből ismerjük, amelyek szerencsére a magyar társu­ latnálmegmaradtak. Szabályos, szerkesztett jegyzőkönyvet először csak az 1889. augusztus 20-i tisztújító közgyűlésről vettek fel. A két világháború közti időszakban már az 1929. évi alapszabálynak megfelelő jegyzőkönyv készült. A közgyűlést levezető elnök vagy távollétében az alelnök üdvöz­ lő szavai után a határozatképesség megállapítása következett. A megmaradt jegyzőkönyvek tanúsága szerint közgyűlés határo­ zatképtelenség miatt csupán 1942. augusztus 20-án maradt el, mivel csak 35 tag jelent meg. Egy óra múlva az újra összehívott közgyűlés viszont az alapszabály szerint már a létszámtól füg­ getlenül határozatképes volt. Az 1938. évi közgyűlést levezető 68

69

70

71

72

elnök bejelentette, hogy a gyűlés megtartására a rendőrségtől kel­ lett engedélyt kérni, amit a hatóság megadott. Az 1942. évi köz­ gyűlésen az elnök már azt konstatálta, hogy az engedélyt megkér­ ték, „a rendőrségtől itt is vannak" - olvashatjuk a jegyzőkönyv­ ben. Ezután következett az előzőévi közgyűlési jegyzőkönyv felolvasá­ sa a jegyző által, majd a hitelesítők kijelölése. Az esetleges észre­ vételek után a hitelesítők kézjegyükkel látták el a jegyzőkönyvet, nyilván a gyűlés végén. A közgyűlések állandó tárgya volt az előző évi gazdálkodásról készített zárszámadás ismertetése, majd a jövő évi költségvetés meghatározása, a pénztárosnak a felmentvény megadása. (Erről még alább részletesebben is szólunk.) A másik, a két világháború közti időszakban megmaradt jegyző­ könyvek tanúsága szerinti állandó tárgy az ún. elnöki beszámoló, jelentés volt. Ez általában a taglétszámot, az elmúlt évben elhalt és az újonnan belépett vagy kilépett tagok név szerinti bejelenté­ sét foglalta magába. A taglétszám felsorolásában mindig külön ki­ mutatták a férfi és a női tagokat. Az elhunyt tagok emléke előtt fel­ állással tisztelgett a közgyűlés, ha a társulat jelentős személyisé­ gei voltak. (Az 19^6. évi közgyűlés Kukla István és Dávid János választmányi tagokra és Csöke Péter elnökre emlékezett így. Korábbi közgyűlési jegyzőkönyvekben ilyen momentum nem for­ dult elő.) Az elnöki jelentésben esett szó a 30-as években a magyar társulat elhunyt tagjainak temetését végző vállalkozók szolgáltatásainak igénybevételéről is. (Ezt még a társulati tagok temetésénél külön ismertetni fogjuk.) A közgyűlés egyébként előforduló egyedi tárgyairól is külön szólunk. Külön említjük meg majd a tisztújításra vonatkozókat is, aminek a fontosságát ajegyzőkönyvek bevezetőjében is érzékeltet­ ték annak feltüntetésével, hogy rendes vagy tisztújító közgyűlés­ ről vették-e fel a jegyzőkönyvet. Az állandó tárgyakhoz kevés esetben volt a tagoknak hozzátennivalója, az egyedi tárgyak ese­ tén számított a gyűlést vezető elnök egyéni véleményekre, in­ dítványokra; elmondásukra minden alkalommal megadták a le­ hetőséget. Ha az előírt tárgysorozatot megtárgyalták, a közgyűlés 73

74

75

végén lehetőséget kapott bármelyik tag, hogy indítványt tegyen a társulat ügyeit illetően. A választmány ülései is hasonló módon zajlottak le. A jegyző­ könyv azonban feltünteti, hogy rendes választmányi ülésre vagy a számvizsgálatot végző választmányi ülésre, illetve egy-egy egye­ di ügy megtárgyalására (bál rendezése és az eredményéről való beszámolás) került sor a választmány összejövetelén, amelynek évente legalább egy alkalommal meg kellett történnie. A háromévenként esedékes tisztújítás háromféle módon bonyoló­ dott le. Hivatali ideje kitelvén, a tisztikar lemondott, a közgyűlés megadta számukra a felmentvényt, amivel mentesültek a tisz­ tükkel kapcsolatos további kötelezettségektől. Az egyik esetben a közgyűlés a régi tisztikar munkájával elégedett lévén, annak további három évre való újraválasztását javasolták, marasztalták a régi tisztikart. Amennyiben a régi vezetők vállalták az újabb három évi hivataloskodást, azzal tisztújítás meg is történt. A másik esetben a tisztikar lemondása után korelnököt, korjegyzőt választottak vagy a régi jegyző látta el a toll vivői tisztet. A korelnök átvette a közgyűlés elnöki tisztét és 2 tagú jelölőbizottság kiküldését indítványozta. Az indítvány után a közgyűlés nyilván vita, esetleg szavazás után kiküldte a jelölőbizottságot. A jelölőbi­ zottság ülésének idejére a közgyűlést felfüggesztették. A jelölőbi­ zottság által javasolt összetételű tisztikar, választmány és a számvizsgálók neveit átadta a bizottság a korelnöknek, aki a közgyűlést ismét megnyitotta és felolvasta a listát. A közgyűlés a jegyzőkönyvek tanúsága szerint egyhangúlag megszavazta a jelölteket. A választás után a korelnök lemondott tisztéről és az új elnök vette át a közgyűlés további vezetését: székfoglalójában köszönetet mondott a bizalomért és kérte, hogy a tagok a te­ metéseken vegyenek részt, pontosanjelenjenekmeg afáklyázáskor. Ugyancsak szinte minden elnök a lelkére kötötte a tagoknak, hogy gyermekeiket jelentsék be a Szent Sír őrzéséhez és Úr napján a Szentség kíséréséhez. Olyanra is volt példa a tisztújításnál, hogy a régi tisztikar lemondott, korelnök, jelölőbizottság lépett működésbe, a jelölőbizottság azonban ismét a régi tisztikart hozta javaslatba, azonban az ismét jelölt előző tisztikar nem vállalta a további munkát. Ilyenkor a jelölőbizottságnak újra vissza kellett vonulnia és új listát beterjesztenie. 76

77

78

A tisztségviselők közül az 1903-ban lezajlott tisztújításig főelnököt választottak. Az 1895. évi tisztújításkor tiszteletbeli elnököt is választottak, Gróh Ferenc plébános személyében, aki gyulai származású volt és a boldogult emlékezetű Göndöcs Benedek utóda lett. (1895. augusztus 20. tisztújító közgyűlés.) A tisztségviselők, a választmányi tagok közül időközben el­ halálozás vagy lemondás miatt többen kiváltak. A választmány a következő közgyűlésig ideiglenes megoldást talált, majd a köz­ gyűlés elé terjesztették a betöltendő helyekkel kapcsolatos válasz­ tás ügyét. A választmány új tagjait a közgyűlés a póttagok sorából delegálta a kiváltak helyére. A szükséges személyi változásokat a választmányi ülés előzőleg megtárgyalta és annak alapján terjesz­ tette az elnök a javaslatot a közgyűlés elé. A közgyűlés feladata volt a zárszámadás vagy a számadás jóváhagyása és a felmentvény megadása a társulat anyagi ügyeiért vagyonukkal felelő pénztárosnak és az ellenőrnek. Mint említet­ tük a számadásokat a közgyűlés előtt a választmányi ülés elé terjesztették, ahol ismertették a gazdálkodásra vonatkozó ada­ tokat. Számba vették a legutóbbi közgyűlés óta jött bevételeket és kiadásokat. (A gazdasági évet nem január elsejétől, hanem köz­ gyűléstől közgyűlésig számították.) A pénztáros minden esetben elszámolt az egyesület készpénzvagyonával, amely a két világháború között a gyulai városi takarékpénztárban elhelyezett kamatozó összegekből, a tagdíjhátralékból és a kézipénztárban található pénzösszegből állt. A tagdíjhátralékot úgy tartották nyilván, hogy minden tagnak a tagdíj ellenében ún. nyomtatott nyugtát adtak és a ki nem váltott tagnyugták alapján tudták, ki van hátralékban. Jellemző, hogy a pénztárosok olyan lelkiis­ meretes munkát végeztek, hogy sohasem volt szükség arra, hogy a pénztáros saját pénzéből fedezze az esetleges hiányt. A közgyűlés feladata volt a következő évi költségvetés elfoga­ dása is. Összeállítása a számvizsgálat megejtése után már meg­ történt. A költségvetés bevételi oldalán túlnyomórészt a tagsági díjak szerepeltek, külön a női tagok által befizetendő összegek, a társulat birtokában lévő gépek, bútorok, evőeszközök kölcsönzési díjai, illetve a nem társulati tagok temetésén résztvevő fáklyások után, a szobor vagy a feszület kiviteléért járó pénzbeli térítések. A 79

80

kiadások között a társulati szolga fizetése, a szokásos szentmisék mondatásáért fizetett összegek szerepeltek, továbbá a gépek javítására, gyertyára és egyéb előre nem látható kiadásokra állí­ tottak be bizonyos összegeket. A tisztújítások után számbavették az egyesület ingó vagyonát; mivel ingatlan saját tulajdonban nem volt, azzal nem lehetett számolni. A leltárkönyvet a mindenkori elnök kezelte, így csak az új elnök megválasztásakor kellett leltározást tartani. (Ha a régi elnök nyert újabb időszakra megbízatást, a leltározás elmaradt.) Szerencsére csaknem hiánytalanul megvannak a társulati leltárak, még az 1950-ben történt feloszlatás idején volt állapotot mutató is. Az első tétel csaknem minden esetben a társulat díszes zászlaja volt, amelyet mindig a plébániatemplomban tartottak. Az 1892ben felvett vagyonleltárban 2 díszes zászló szerepel, így joggal feltételezhetjük, hogy a társulat 1889-ben felszentelt új, második zászlója mellett még egy ideig a régit is a templomban tartották, amely miután újabb közösségek zászlait helyezték el a templom­ hajóban, kiszorult onnan. Az 1877., az 1892. és az 1921. évi leltárban szerepel egy, sajnos közelebbről meg nem nevezett szobor, amit temetéseknél használtak. Az ünnepélyes egyházi szertartásoknál használt fáklyák (6-12 db), a Szent Sír őrzéséhez lándzsák (10-12 db), kardok (2 db) szintén állandóan szerepeltek a leltárakban. Hasonlóképpen a fáklyák, sapkák, iratok tárolására szolgáló ládák (ez utóbbi a társulat céhládája volt), sőt a gyertya égetésekor keletkezett megolvadt viasz, az ún. viaszcsorgás is egy kisebb ládába került, amiből újabb gyertyát öntöttek. (1892. évi leltár.) Ezenkívül poharak, edények, evőeszközök, asztalok, lócák, terítők, mezőgazdasági gépek szerepelnek a dokumentumokban. A leltári tárgyak nagyobb részét, (mezőgazdasági gépek, eszközök, iratok stb.), a Benedekvárosi Olvasókörben raktározták, a társu­ lati szolga anyagi felelősségével. A korabeli jegyzőkönyvek, pénz­ tárkönyvek adatai szerint a közösségi élet nélkülözhetetlen esz­ közei közé számító ingóságokat rendszeresen igyekeztek gyara­ pítani a társulat vezetői. 1894-ben a nagygyűlés 5 tucat kés és villa vásárlását engedélyezi, ugyanebben az évben 2 db 2 öles hosszúságú fenyőasztalt és 4 db ugyanolyan hosszú lócát készíttettek. Az asztalokat az elnök őrizetére bízták, a lócákat a tagoknak kiadhat81

82

ták. Az 1898. évi tisztújító közgyűlés úgy határozott, hogy a társulati ingóságokat a tagok 1 korona, a nem tagok két koronáért vehetik kölcsön. A kölcsönvett ingóságokat megtisztítva, sértetlenül kellett visszaszolgáltatni. Az 1907. évi nagygyűlés újra egy asztal és két lóca beszerzését engedélyezi. Nagyobb mennyiségű evőeszközt (55 db kés és villa, 40 db evőkanál) 1930-ban vásárolt a társulat, míg a kiselejtezett régieket eladták. Az asztalokat, ülő alkalmatosságokat, edényeket, evőeszközöket a közös vacsorákon használta a társulat; az evőeszközöket pedig főleg lakodalmak alkalmából vették kölcsön a tagok, vagy kívülállók. A német társulat ingóságairól a magyarhoz hasonló rész-letességgel nin­ csenek adataink. Az 1932. évi statisztikai jelentés szerint 2 db. templomi díszlobogó, „Egy menyegző" (baldachin), 6 db gyertya­ tok, (fáklya), 8 db lándzsa és két kard, 10 db sapka volt a társulat összes ingósága. Evőeszközök, asztalok, padok nem voltak a bir­ tokukban, hiszen ezzel a kör rendelkezett. A gyulai Erkel Ferenc Múzeum raktárába 10 db sapka, 8 db lándzsa, 2 db kard került be Metz Istvántól, aki a társulat ügyeit vitte az utolsó években. Az anyag bementése a múzeum néprajzi gyűjteményébe Bencsik János múzeumigazgató érdeme. A választmányi ülések hatáskörébe tartozott, az alapszabály szerint, az új tagok felvétele. A kérelmek elbírálásának részleteit nem ismerhetjük meg a magyar társulat által vezetett jegyzőkönyv­ ből, az azonban bizonyos, hogy a jelentkező életvitelét minden esetben megvizsgálták és ha kifogásolható volt, elutasították a jelentkezőt. 1937. augusztus l-jén a választmány olyanjelentkező ügyét tárgyalta, akinek a házassága egyházilag rendezetlen volt, a másodelnököt bízták meg, érdeklődjön az ügyben. Az augusztus 20-i választmányi ülésen az elnök nem ajánlotta felvételre, bi­ zonyára az időközben szerzett információk alapján. Az elnöki bejelentést vita követte, amelyben megoszlottak a vélemények, mert hasonló helyzetű tagja már volt az egyesületnek. Az elnök szavazást rendelt el: 9-en mellette, 7-en ellene szavaztak a választ­ mányi ülés résztvevői közül. 1930-ban volt egy jelentkező, akit betegsége miatt vonakodtak felvenni, mivel a tagságra kötelező szolgálattételnek nem lett volna képes eleget tenni. Mintegy a kötelezettségek megváltására, meghatározott pénzösszeg be83

84

85

86

87

88

fizetését kérték tőle a felvételért. A későbbi jelentkezők között már nem szerepelt, valószínűleg nem tudta vállalni az előírt összeg kifizetését. Az újonnan felvett tagoknak a két világháború közti években egyébként 4 pengőt kellett a társulat pénztárába befizet­ ni. 1939-ben az egyik választmányi tag javasolta, legyen a beiratkozáskor fizetett összeg is csak 2 pengő, mint a férfiak évi tagdíja. Az elnök azt a megoldást javasolta, hogy inkább az első közvacsora díját engedjék el az újonnan belépőknek, mert a belépéskor fizetendő összeg megváltoztatásához az alapszabály módosítására van szükség. A tagok írásban bejelentett kilépési szándékát is a választ­ mányi ülés hagyta jóvá. Ha a távozni akaró tag rendezte tartozá­ sait, törölték a tagok sorából, bár arra is volt példa, hogy elengedték a ki nem váltott tagnyugta összegét. Afblvett új tagokat a jegyzőértesítette a választmány döntéséről. A felvettek a földész társulat rendtartását minden esetben meg­ kapták. E rendtartásnak egy 1862-ből származó példányát ismer­ jük, amely a pénztárkönyv tanúsága szerint az első lehet. A rendtartás a társulati szentmiséken és a társulati tagok temetésén való részvételt írja elő minden tagnak, büntetés terhe alatt. Miheztartás végett felsorolja az évente tartott társulati misék rendjét is. A rendszabályt 1904-ben, 1935-ben nyomtatták újra (az iratok tanúsága szerint), mert minden példány elfogyott belőle. 1929-ben, az új alapszabály előírása szerint 100 lapos tagnyil­ vántartó könyvet készítettek, amely sajnos nem maradt meg. 1923-ban találunk egy bejegyzést a pénztárkönyvben, amely 50 db tagsági könyv készíttetéséről szól. Sajnos ilyen tagkönyv sincs a birtokunkban. Rendszeresen a gyulai Dobay nyomdánál készítették az ún. tag­ nyugtákat is, amelyek a tagdíjak lerovására szolgáltak. A két világháború között három féle címletű tagnyugtája volt a magyar társulatnak: 4 pengő a beiratkozott új tagoknak, 2 pengő a rendes férfi tag tagdíja, 1 pengő az özvegy asszonyok fél tagdíja, tag­ nyugtája. Tiszteletbeli tagnak az alapszabály szerint a magyar társulat érdekében különleges érdemeket szerzett tagot lehetett meg­ választani. 1942-ben Demkó György öreg korára tekintettel már 89

90

91

92

93

94

95

96

nem óhajtott tagdíjat fizetni: a választmány tiszteletbeli tagként való megtartása mellett foglalt állást. Ugyanekkor született döntés arról is, hogy a társulat ügyésze mindenkor tiszteletbeli tag legyen. Az alapszabályban előírt időre is tagdíjhátralékban maradt tagokat törölték a tagnyilvántartásból. Volt arra is precedens azonban, hogy a fizetéssel elmaradt tagot „a Társulat körül szerzett érdemeiért Tiszteletbeli tagnak" meghagyta a választ­ mány. A magyar társulat tagjai között nemcsak gyulai földes gazdák, de köztiszteletben álló személyiségek, plébánosok is voltak. Göndöcs Benedek apát-plébános szabályosan belépett a tagok közé 1890ben, később is fizette a taksát, ahogy akkor a tagdíjat nevezték. 1894-ben halt meg, ravatalára gyászkoszorút vett a társulat. Századunkban dr. Lindenberger János, ugyancsak gyulai szár­ mazású plébános volt rendes tagja a földészek közösségének. Br. Apor Vilmos plébános - a korabeli jegyzőkönyv tanúsága szerint - egy alkalommal, 1932. augusztus 20-án vett részt a társulat rendes közgyűlésén. 1941-ben, győri püspökké történt kinevezése­ kor a társulattól is elbúcsúzott, a választmány jegyzőkönyvi köszönetet szavazott meg a távozó plébánosnak. A társulati ügyészek tevékenységéről kevés adatunk van. 1929. április 14-én a magyar társulat rendkívüli közgyűlésén Megyesy Ágoston dr., ügyész terjeszti elő a módosított alapszabályt, ame­ lyek kidolgozása is nyilván az őmunkája volt. Megyesy Ágostont dr. Fóris Gyula, őt Sebestyén Péter dr., majd rövid ideig Bakó József követte, végül Fényes Péter dr. volt a társulat ügyésze. A közgyűlés, a tisztújítás, a társulati vagyon alakulásáról a német társulat esetében nagyobbrészt az alapszabály informá­ cióival rendelkezünk, mert az Erkel Múzeumba került iratok között jegyzőkönyvek nem szerepelnek. A tagdíjfizetés időpontját feltüntető pénztárnapló tanúsága szerint a közgyűlésekre kará­ csony és pünkösd másnapján került sor 1944 nyaráig. Ettől kezdve nem tudjuk megállapítani az összejövetelek időpontját. Az 1947es pénztárkönyvi bejegyzés szerint 1947. január 6-án, Vízkereszt­ kor tartott gyűlésen Gróh Mihály és G. Schiffert István vette át az elnökséget Metz Andrástól és Schriffert Józseftől. Ekkor dön97

98

99

100

101

102

103

104

105

106

tenek arról, hogy az infláció miatt elértéktelenedett pénzvagyonuk pótlására 5 Ft tagdíjat szednek. A bejegyzésben szereplő tisztségviselők, az elnök és az alelnök választása arra utal, hogy az 1921-ben elfogadott alapszabályt alkalmazzák. A későbbi évek­ ben - adatközlői információk alapján tudjuk - a társulat formális egyesületi életet nem élt, ezért kerülhette el a magyar társulattal ellentétben az 1950. évi feloszlatást. Ugyanakkor figyelemre méltó az Erkel Múzeumba került irattöredékben megmaradt két nyomdaszámla, amely szerint 1955-ben és 1966-ban Gyulán még nyomtattak 1000-1000 darab tagnyugtát a német társulat tagjai részére. 1966-ból van adatunk a tagdíjak beszedéséről is. A társulatok egyetlen fizetéses alkalmazottja a társulati, vagy körszolga volt. A magyar társulatnál működött szolga munkakörét nehéz meghatározni, mert erre vonatkozó részletek nem marad­ tak meg az iratokban. A szolgát a választmány fogadta fel és határozta meg az évi járandóságát. Az 1888. június 17-i szol­ gaválasztásról készült feljegyzés szerint „tartozik a hivatalát pontosan teljesíteni, ha vagy temetésre, vagy a templomba fákiáz­ ni rendelni, az elnöknél pontosan megjelenni minden vasárnap." E kissé komplikált szöveg úgy értelmezhető, hogy a szolga felada­ ta volt azoknak a tagoknak az értesítése, akiknek vagy temetéseken, vagy ünnepélyes szentmiséken, körmeneteken fáklyát kellett vin­ niük. Nyilván a következő heti feladatok kiosztása érdekében írták elő számára, hogy keresse meg az elnököt vasárnaponként. Tehát afféle jövő-menő ember volt, aki a társulati tagokat értesítette, ha szolgálatba kellett lépniük. Aligha tévedünk, ha feltételezzük, hogy ő volt az, aki a társulati tagokat értesítette a választmányi ülés, közgyűlés idejéről, az elhunyt tag temetésének időpontjáról. (Az 1929-es alapszabály alapján a közgyűléseket a sajtóban meg kellett hirdetni, így a szolga e feladata is megszűnt.) O volt köteles ügyelni a rábízott ingóságokra, amelyeket 1926-tól a Benedekvárosi (Nagymagyarvárosi) Olvasókörben helyeztek el. 1905-ben a szolga gondatlansága miatt a társulat nagy koltája (valószínűleg cserépfazékról van szó), elpusztult, ezért a választ­ mány kötelezte arra, hogy az új árának felét térítse meg. Való­ színű, hogy a szolga segédkezett a társulati közgyűlés lebo­ nyolításánál és a fáklyák kezelését, karbantartását is neki kellett 107

108

109

végeznie. Évi fizetése készpénz és a társulat létrejötte utáni első években évente egypár csizma is volt. 1902-ben az akkori szolga, Nagy János kérelmezte a nagygyűléstől, hogy az új termésből a fóldészektől búzát kaphasson - nyilván a fizetése fejében - amit a közgyűlés jóvá is hagyott. A szolga sorra járta zsákjával a tagokat és olyanoktól is kért búzaadományt, akik nem gazdálkodtak. Ezért az 1903. augusztusi közgyűlés leállította a gyűjtést. A szolga újra próbálkozott pénzfizetését megoldani gabonával, de az elbo­ csátás terhe mellett 1904-ben újra eltiltották tőle. 1935-ben Ábrahám György szolga fizetését a korona - pengő átváltás miatt leszállították 60 pengőre és az azévi közgyűlés engedélyezte azt, hogy az általa beszedett társulati tagdíjak 10%-át megkaphas­ sa. Itt történik először utalás arra, hogy ilyen feladata is volt. A német földészek közössége is alkalmazott közszolgát, aki a magyar társulatéhoz hasonlóan fizetést kapott. A pénztárnapló tanúsága szerint 1933-40 pünkösdjéig évi fizetésként 30 pengőt kapott. A I I . világháború után 1947-ben 100 Ft, 1948 első félévére 75 Ft volt a járandósága. 1948 második félévétől 200 fortintra emelték az évi bérét, 1954-től 450,1956-tól pedig 470 Ft-ot kapott. Az évi járandóságot két részletben fizették k i a körszolgának, majd ahogyan 1954-től nevezik, a társulat alkalmazottjának. Az első részletet a pünkösd másnapi, a másodikat a karácsony másod­ napi közgyűlések alkalmával vehette fel. Feladata közel azonos volt a magyar társulat körszolgájáéval. A németeknél ő kezelte a söntést a Körben, a társulati fáklyák gondozása, a temetésekre való kiszállítása, a tagok értesítése arról, hogy a temetésen, a társulat vagy az egyházközség ünnepi miséin fáklyázniok kell, a rendes teendői közé tartozott. Név szerint Sher Ferencet ismer­ jük, aki a 40-es évek végén, 50-es évek elején szolgálta a német közösséget. A tagdíjak beszedését is a körszolga végezte az 1950es években, a beszedett összeg 10%-a volt a fizetsége. Kiss Mihályné, aki valószínűleg az utolsó alkalmazott volt a társulat történetében, még 1966-ban elismervényt adott a tagdíjak be­ szedéséért járó összeg és az évi munkadíjának átvételéről. Az utóbbi adatok ismét arra utalnak: a német társulat elkerülte a feloszlatást 1950-ben (mivel „formálisan" nem működött), s így csendben tovább élte életét... 110

111

112

113

114

A Szent István napi közgyűlést a magyar társulatnál a tagok részvételével tartott közvacsora követte. 1934-ig csak a társulati tagok vettek részt az összejövetelen, azok közül is csak a férfiak, Az ekkor tartott közgyűlésen a választmány indítványozta, hogy a tagok feleségüket is hozzák magukkal és a társulat nőtagjai is jöjjenek el a vacsorára. A vacsora megtartásához minden évben ragaszkodtak, 1935-ben fordult elő először a társulat történetében, hogy elegendőjelentkezőnem lévén, nem tartották meg a szokásos közvacsorát. A gazdasági világválság utáni helyzettel magyaráz­ ták a kisgazdák távolmaradását. A másik év, amikor a nehéz körülményekre való tekintettel ugyancsak elmaradt a közvacsora, 1943. A köz vacsora meghirdetésekor egy ívet fektettek fel, ahová a jelentkezők feliratkoztak és ezzel kötelezettséget vállaltak arra, hogy az előírt vacsoradíjat megfizetik, még akkor is, ha nem tudnak valami ok miatt elmenni és távolmaradásukat szóban nem igazolják az elnöknél. A menü néhány évi kivételtől eltekintve, borjúpörkölt volt, a pénztáros és az azzal megbízott választmányi tagok vettek egy élő borjút, amely 30 résztvevő számára elegendő húst adott levágása után. Kenyeret, 100 liter bort, néhány liter pálinkát, zsírt, fűsze­ reket szereztek be ezenkívül a társulat költségén. A harmincas években már csak a pörkölt burgonyával, fejenként fél liter bor, 1 üveg szódával került a közvacsorán az asztalra. A vacsorát szolid bál követte, bár csak az 1867-es közvacsora költségei között szerepel 10 forint kiadás a „Muzsikásnak". (Ez a táncmulatság azonban nem volt azonos a társulat által Szent Istvánkor tartott bállal, amely általában előbb volt mint a közgyűlés és a tagokon kívül bárki résztvehetett rajta.) A német társulat társas vacsoráiról nincsenek pontos adataink. Az 1934. évi pénztárkönyvi bejegyzések között szerepel a Vendel napi vacsorára tett kiadások és a bevétel összege. A jószágtartó gazdák védőszentjének ünnepén a szentmise mellett közvacsorával is megülték a nevezetes napot. A vacsora költségeinek elszámolá­ sa deficitet mutatott, közel 30 pengő ráfizetést hozott a társulat­ nak. Ez is bizonyára szerepet játszott abban, hogy nem lett belőle 115

116

117

118

119

120

hagyomány, mert a további pénztárkönyvi bejegyzések között a Vendel vacsorára vonatkozó tétel nem szerepel. Az egyesületek társaséleténekjellemzöalkalmai voltak az évente többször megrendezett bálok. Időpontjai a báli szezont követték. 1907. szeptemberében indítványozták a magyar társulat választ­ mányi ülésén, hogy novemberben, Katalin napkor tartsanak bált: november 24-én meg is tartották, nyereséggel. Ez volt az ún. kisfarsangi bál, amely után majd az advent leteltével, karácsony másnapján rendezett a társulat néhány évben táncmulatságot. Később ugyanez a bál áttevődött január 6-ára, Vízkereszt nap­ jára, emiatt vízkereszti, de farsangi bálnak is nevezték, nyilván attól függően, hogy az adott évben hogyan alakult a farsang ideje. A nagyböjt előtt húshagyókedden is rendezett bizonyos években bált a társulat. Más esztendőkben húsvétkor, pünkösdkor is tartottak táncvigadalmat. A társulat legnagyobb ünnepe, Szent István táján tartandó bált az 1898. október 23-án tartott választmányi ülés határozta el és általában minden évben megtartották. Kivétel az 1934. esztendő volt, amikor a korábbi évben tartott bál vesztesége miatt nem rendezték meg. A bálok rendezésére a magyar társulat bizottságot hozott létre, amely gondoskodott a megfelelő helyiségről, zenészekről, megsze­ rezte a hatóságoktól a szükséges engedélyeket, meghívót nyomta­ tott, megszervezte annak széthordását. A bálok résztvevői legtöbb­ ször nem a kötelező belépti díjat fizették, hanem ún. felülfizetéseket tettek, amely valójában a társulatnak szánt adomány volt. A felül­ fizetéseket a felülfizető nevével és a letett összeggel együtt közölték a bálról szóló hírlapi tudósításban. Korabeli szóhasználattal élve, hírlapilag nyugtázták a felülfizetéseket. Ez valamikor minden szervezet gyakorlatában előfordult. 1910-ben a Nagymagyarvárosi Olvasókörrel megegyeztek a magyar földészek, hogy nyilván a közösen használt teremben, évente hat bált tartanak és ebből három a földészeké és ugyancsak három az olvasóköré. A németvárosi földészek a Józsefvárosi Földműves Olvasókör épületének tánctermében tartották a bálokat, az épület elkészülte után. A rendezvények lebonyolítására vigalmi bizottságot hoztak 121

122

123

124

125

126

127

128

129

létre, amelynek tagjai a szervezőmunka mellett a bál rendjére is felügyeltek. (Teendőik egyebekben megegyeztek a magyar társu­ lat hasonló testületének teendőivel.) A körnek saját zenekara volt, a táncterem dobogóján elhelyezkedve szolgáltatták a talpalávalót. (Két harmonika, nagydob, cintányér képviselte a zeneszerszámo­ kat.) A bálákat a helyi sajtóban előre meghirdették, a magyar társulathoz hasonlóan, majd a mulatság eredményéről, a felülfizetésekről ők is tájékoztatták a sajtót. (A báli szezon társasági hírei a helyi sajtóban szinte mindig ilyen információkat tartalmaztak.) A sajtóközlemények mellett a pénztárnapló be­ jegyzései igazítanak el a bálák időpontjáról. Karácsony másnap­ ján, farsangkor, majd szilveszterkor tartották meg a társulati bálokat. Aföldésztársulatok, vallásos közösségként, anyagilag is igyekez­ tek támogatni a helyi egyházközség karitász tevékenységét. 1926ban hozták létre a katolikus elemi iskolában a Szent József gyermekkonyhát, amely a rászoruló kisdiákoknak hetente 3-4 nap ingyen ebédet adott. A nyersanyagot közadakozásból gyűjtötték össze. Apor Vilmos plébános átirata, amelyben a gyermekkony­ hajavára kért támogatást, minden évben menetrendszerűen meg­ érkezett a társulatokhoz. Néhány évig évente 25 kg liszttel, majd készpénzzel segítik a magyar társulat tagjai e szociális intézmény áldásos tevékenységét. A német földészek a 30-as évek második felében - amiről adatunk van - évente 5 pengővel támogatták a Szent József gyermekkonyhát. 1942-ben a magyar társulat 50 pengővel járult hozzá a Szabad­ kán (gyulai határrész) felállítandó Illés-féle kereszt költségei­ hez. 130

131

132

133

134

135

136

Egyházi

ünnepeken, szertartásokon való részvétel

A társulatok a tagok fogadalmából, az egyházi ünnepeken való ájtatos segédkezés céljával jöttek létre. Azt, hogy mikor és milyen feladattal vettek részt az egyházi ünnepeken, az alapszabályon kívül a magyar társulat ún. templomi sorrendje határozta meg. Ilyen kimutatás 1928. áprilisából maradt ránk, valószínű azon­ ban, hogy ennél jóval korábbi állapotokat is tükröz. Az egyházi év rendjében haladva az októberi Szent Vendel misét a társulat mondatja, reggel 8 órakor a plébániatemplomban. Ez ún. három papos mise volt, amikor a miséző papnak még két paptársa, vagy diakónus asszisztált. Itt a földészek fáklyáztak, vagyis a szentélyben két oldalt 3-3 magyar társulati tag állt, kezében égő fáklyával, mintegy díszőrségként. Karácsonykor az éjféli misén, valamint az ünnep első napján, a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisén és a délutáni vecsernyén fáklyáztak. Víz­ kereszt napján a 10 órás szentmisén ugyancsak kiállottak a magyar társulat fáklyásai. Február 18-án az elhunyt földészekért mondattak ünnepélyes gyászmisét, amely ugyancsak három pa­ pos, mint a Szent Vendel ünnep miséje. A húsvétvasárnapot, Krisztus feltámadásának ünnepét megelőző ún. nagyhéten, közelebbről nagycsütörtökön, amikor az oltárfosztás során az Oltáriszentséget valamelyik mellékoltáron helyezik el, a Szentség lekísérésénél ott vannak a magyar társulat fáklyásai is. Nagypén­ teken a szentségkitételtől a szentségbetételig az Anyatemplom­ ban (plébániatemplomban) a magyar társulat tagjai látták el a Szent Sír őrzését. Nagyszombaton reggel 6 órakor a szentség­ kitételtől a feltámadási körmenetig ugyancsak, majd a Szent Sír őrzői csatlakoztak a feltámadási körmenethez és szolgálatuk a processio végeztével fejeződött be. Húsvét és pünkösd ünnepének 137

első napján a délelőtt 10 órai szentmiséken és a vecsernyéken vettek részt a magyar társulat fáklyásai. (A vecsernye, vagy Vesperas az egyház hivatalos napi imádságának, a zsolozsmának a koraesti időre előírt része, amelyet azonban népünk is előszere­ tettel imádkozott együtt, főleg vasárnaponként és ünnepeken lelkipásztoraival.) Szentháromság vasárnapon a társulat monda­ tott szentmisét, amelyen fáklyáztak is. A Szentháromság különös tisztelete a gyulai földészek fogadalmából veszi eredetét és amint láttuk, a Szentháromság kápolnához kötődésük (innen indult a zászlószentelési menet 1926-ban), a zászlón és a bélyegzőn szerep­ lő Szentháromság ábrázolás is ezt bizonyítja. Maga az ünnep a pünkösd utáni vasárnapon van az egyházi naptárban 1334-től. Űrnapkor, az Oltáriszentség ünnepén a fáklyások mellett még két lámpavivőt is adott a magyar társulat a körmenethez. István király napján ugyancsak a földészek mondatják a 10 órakor kezdődő asszisztenciális nagymisét. Április 25-én, búzaszentelő napján a 7. órai szentmisére négy zászlóvivőt adott a magyar társulat. A templomi sorrend időnként változott. Az 1930. december 21i választmányi ülés az elnök indítványára elfogadta, hogy az akkori egyházi naptár szerint október utolsó vasárnapjára eső Krisztus Király ünnepén és az anyavárosi templom húsvét utáni 4. vasárnapján tartott búcsúja alkalmából a 10 órás nagymisére a társulat fáklyásokat rendeljen k i . Ugyancsak a társulat választ­ mánya döntött arról is, hogy 1938-tól a társulat adjon fáklyásokat nagypéntekre és nagyszombatra is. 1938-tól kénytelenek voltak módosítani a kialakult gyakorlaton, amely szerint a társulati zászlóval vonultak ki a búzaszentelőre. Mivel nehéz volt zászló­ vivőt találni erre az alkalomra, ezért úgy döntöttek, lemondják a társulati zászlóval való kivonulást. Az elmondottakból látható tehát, hogy a társulat az egyházi év bizonyos ünnepein maga mondatott szentmisét, illetve tagjai résztvettek az egyházközség közös ünnepein, ájtatos segédkezést vállaltak az anyatemplomban lezajlott szertartásokban. A társu­ lati misék közül mind a magyar, mind a német közösség esetében a Szent Vendel napján, október 20-án reggel 8 órakor bemutatott ünnepélyes szentmise volt a legfontosabb. Szent Vendel a jószág138

139

140

141

142

tartó gazdák, pásztorok, főleg a juhászok védőszentje. Tiszte­ lete Gyulán mind a magyar, mind a német gazdák körében elterjedt. A németvárosi Szent József-templomban oltára is áll, a német földész társulat állíttatta saját költségén. Az anyaváro­ si templomban nincs sem szobra, sem oltára, tisztelete azonban a társulati tradíciók alapján élt a magyar állattartó gazdák körében is. A németvárosi polgárok Vendel tiszteletét még eredeti lakóhe­ lyükről hozták, míg a magyar gazdák, akik közül az első telepesek a Jászságból jöttek, ugyancsak az eredeti lakhelyük Szent Vendel kultuszát terjesztették el a magyargyulaiak körében. A frank származású, legendája szerint remetéskedő királyfi tiszteletét a gyulaiak radnai búcsújárása is elősegítette, ahol a Szűzanya és Szent Vendel közös oltalmába ajánlhatták jószágaikat. Azt, hogy az ünnepi mise előtt vagy után a gyulai földészek tartottake körmenetet, nem tudjuk. Az ünnepet munkaszünettel ülték meg. A német földészek adataink szerint egészen 1964-ig mondattak évente szentmisét Szent Vendel napján, vagy ahhoz közeli időpont­ ban. Adatközlőink emlékezete megőrizte a mise azon mozza­ natát, hogy a gazdák ilyenkor adományokat tettek az egyház­ községnek, nyilván az offertoriumkor, felajánláskor. Ez a céhes hagyományok középkorba visszavezethető tradícióinak folytatását jelentette a késői századokban is. A szentmisén elhangzó prédikáció is ilyenkor az ünnephez kapcsolódott. A fent említett Szent Vendel oltárnak a misekor nem volt külön díszítése, a szentmisét az adatközlők emlékezete szerint a főoltárnál mutatták be; ilyenkor csak a földészek fáklyáztak. (Valószínű azonban, hogy az oltár felállítását követően a szentmise is a szent mellékoltáránál volt, de a későbbiekben ez a szintén a középkorba visszanyúló hagyo­ mány megszűnt.) Vendel napján a helyi hagyomány szerint a lovat nem fogták be a gazdák, munkaszünettel emlékeztek a német gazdák is a jószágtartók patrónusára. (Itt említjük meg, hogy a Józsefvárosi-templom 1922. Űrnapján megáldott három harangja közül az egyiket [250 kgl Szent Vendel tiszteletére szentelték.) A német földészek alapszabálya szerint csupán két mise mondatásáról kellett gondoskodni minden évben, a társulat 1933-ban nyitott pénztárkönyve azonban már három szentmise mondatására 143

144

145

146

147

148

149

150

151

fordított kiadásokat tartalmaz. Eszerint a Vendel napi és az elhunyt tagokért mondatott szentmise mellett az aratást kezdő ünnepen, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén is mondatott misét a német társulat. Adatközlőink információja szerint ekkor a fela­ jánlási (offertoriumi) körmenetben, kezükben égő gyertyával vonul­ tak aföldészeka főoltár körül, letették adományaikat, megcsókolták a pap által nekik nyújtott feszületet. A patrónus ünneplésének céhes hagyományai éltek ebben a mozzanatban is. Az egykori céhekre jellemző egymásért való helytállás Isten előtt, mutatkozott meg az elhunyt tagokért bemutatott évenkénti gyászmisében. Február 18-án került sor a magyar társulat elhalt tagjaira emlékező asszisztenciális requiemre. Ezen a szentmisén minden tagnak keresztényi és becsületbeli kötelessége volt részt­ venni. Az ünnepélyes gyászistentisztelet az elhunyt tagok lelki üdvéért bemutatott szentmiseáldozat, könyörgő ima volt; minden még élő tagot azzal a nagyszerű érzéssel ajándékozott meg, hogy ha már nem lesz az élők sorában, érte is könyörögnek hátramaradt társai. A szentmisék anyagi alapját is biztosítani kívánták azzal, hogy 1900-ban 200 forintot adományoztak az egyházközösségnek a földészekért mondandó misékre. Ez az összeg az első világháborút követő infláció miatt elvesztette értékét, de a társulat költségvetése minden évben biztosította az e célra szükséges összeget. A német földészek halottak napja közelében, november 3-án vagy 5-én mondattak szentmisét elhunyt tagjaikért. A Szent József-templom intenciós könyve szerint még 1974-ben is monda­ tott november 3-án szentmisét a társulat, az elhunyt tagokért. Szentháromság vasárnapján a társulat fogadalmi tradícióból fakadóan a magyar közösség mondatta a reggel fél 8-kor kezdődő szentmisét. A plébániai szertartásrend szerint a Szentháromság­ kápolnába vezető körmenet is volt, azt azonban nem tudjuk, hogy a szentmise előtt a kápolnából indult-e a processio a nagytemp­ lomba, vagy a mise végén vonultak körmenetben a Szenthárom­ ság tiszteletére szentelt, a mai Kossuth téren álló barokk kápol­ nába. A magyar társulat mindkét ismert zászlaján megtalálható az a kép, amelyen Szent István király felajánlja Magyarország ko­ ronáját a Boldogságos Szűz Máriának. A magyar földészek, mint 152

153

154

155

156

157

a földből élők céhe választhatta első szent királyunkat is patró­ nusának és így érthető, hogy miért a Szent István ábrázolás egyik legrégibb ikonográfiái hagyománya jelenik meg a zászlókon. Arról már szóltunk, hogy Szent István király ünnepén tartotta a magyar társulat közgyűlését, utána közvacsora zárta a rendez­ vényt. Az ünnepet azonban a reggeli nagymisével kezdte a tagság, emlékezve a céhpatrónus hathatós közbenjárására e népért és kérve azt a jövőben is. Csak így tudjuk elképzelni, hogy e napot miért ülte meg különleges módon a magyar közösség. A német társulat zászlaján is szerepel Szent István képe, ugyanúgy, mint a magyarén. Ok azonban a közgyűléseiket - mint láttuk - nem ekkor tartották, misét sem mondattak ezen a napon. A magyar társulati szentmisék rendjében is idővel változások következtek be. 1935-ból van erre adatunk, amikor az augusztus 2-i választmányi ülésen a társulat elnöke változatást javasolt. „Ebben a kérdésben a határozat olyanképpen hozatott, hogy a Szent István királyi és a Szentháromság napi szentmise szolgál­ tatása nem egészen vonatkozik a társulatra, míg ellenben a Szent Vendel napi 3 papos mise legyen, a február 18-án az elhunyt földész tagokért bemutatott gyászmise pedig csak kis koporsóval, vagyis egy pappal szolgáltassék." A harmincas évek közepén, a világválság takarékosságra intő időszakában a tagság már kevés­ bé érezte magáénak a Szent Istvánkor bemutatott misét, ami a szent királynak, mint céhpatrónusnak korábbi szerepe elhalvá­ nyulását is mutatja, mert sokkal inkább érzik már a földészek az egész magyar nép ünnepének. A Szentháromság napi mise ese­ tében pedig az egykori fogadalom emléke elhalványulását lát­ hatjuk, míg az állattartó gazdák védőszentjének ekkor már ősinek számító tiszteletét megőrzik és meg is ünneplik a régi fényében. Az ünnepélyes requiem egyszerűsödése is inkább a lelki tartalom irányába teszi át a hangsúlyt. Sajnos, e töredékes adatok csak egyegy ponton mutatnak rá arra a tanulságos tényre, hogy a vallásos közösség mindig képes volt megújulni és más, célszerűbb módsze­ rekkel szolgálni az eredeti célt. Azt sem szabad természetesen elfeledni, hogy a társadalmi környezet is változott közben az eltelt évtizedekben, így az egyesület eredeti céljának szolgálata is más eszközöket, más külsőségeket igényelt. 158

159

Amint az egyházi év, úgy a földészek életében is évente is­ métlődő esemény volt Krisztus szenvedésének, kereszthalálának, feltámadásának ünnepe, a húsvét. A húsvéti ünnepekre a nagyböjti időszakkal készíti fel híveit a katolikus anyaszentegyház. A szoro­ sabban vett húsvéti ünnepkör a virágvasárnapi szertartásokkal, barkaszenteléssel, Jézus jeruzsálemi bevonulásának felidézésé­ vel kezdődik. Ez a nap a nagyhét kezdete. Jézus kínszenvedését és kereszthalálát átélő szertartások nagycsütörtökön kezdődnek. Nagypénteken az ún. csonkamise keretében, amikor a szentmisé­ ből hiányzik az átváltoztatás és az előző nap konsekrált Oltáriszentséggel áldoztatják a híveket, volt a sírbatétel. A csonkamise Gyulán az anyatemplom szertartásrendje szerint reggel 9 órakor, asszisztenciával ment végbe, amelynek végén díszes szentség­ tartóban kihelyezték a Szent Sírra az Oltáriszentséget. A Szent Sír, amelyben Krisztus szoboralakja nyugodott a feltámadási szertartásig, a múlt században ún. Úrkoporsó volt adataink szerint, míg később már a sziklasírt formázó Szent Sír felállítására került sor. Nagypénteken este 6 órakor került sor a szentségbetételre. Másnap, nagyszombaton reggel 6 órakor ismét elhelyezték az Oltáriszentséget a Szent Síron és este 7 óráig a feltámadási szertartások és a szentmise végéig ott is maradt. A hívek ezen idő alatt, mindkét nap rendszeresen végeztek szentséglátogatást a Szent Sírnál. A Szent Sír őrzését az anyavárosi (plébániatemp­ lomban a magyar földész társulat tagjainak legényfiai látták el nagypénteken és nagyszombaton a szentségkitétel ideje alatt. Az őrök „őrszobája" az anyatemplom szomszédságában levő kato­ likus elemi iskola egyik földszinti tanterme volt, ahol az őrök pihenőidejüket töltötték. Innen mindig 2 fős váltás ment át a templomba, a felvezetővel az élen. A váltás óránként történt, az őrök összes létszáma 10-12 fő volt. A magyar társulatnál az őrök öltözete az ünnepnapkor használatos fekete ruha, fejükön a társu­ lat által csináltatott sapka. Lapos tetejű, alacsony, csákóforma föveg volt ez, ellenző nélkül. Az adatközlők véleménye megoszlik az anyagát illetően, valószínű, hogy a prémes borítású változatot használták. Díszítésére vonatkozóan nincs adatunk, mert egyik adatközlő szerint nem volt díszítése, másik szerint virág vagy kokárda volt rajta. A sapkák meglétéről korai adataink vannak, 160

161

az első 8 db sapkát még 1861. április 27-én fizették ki Spitzer „sipkásnak", 1868. áprilisában újabb 10 sapkát csináltattak 16 forintért. A díszkard beszerzését 1894-ben határozta el a társu­ lat válaszmánya, a beszerzésre azonban nem került sor a társulat költségén, mert Terényi Lajos egy pár díszkard készítésére elegen­ dő pénzadományt tett a társulatnak. A Szent Sír őreinek ebédre böjtös eledelt, túrót (erős túrót, ahogy adatközlőnk mondta [Kökény F.l), sajtot és bort a társulat vásárolt a saját költségén minden húsvétra, amint ez a pénztárkönyvek kiadási tételeiben rendsze­ resen visszatért. Az őrök szolgálata a feltámadási körmenetben való részvétellel fejeződött be. A Szent Sír őrzése még azokra a középkori hagyományokra visszanyúló passiójátékokra vezethető vissza, amikor egy-egy vallásos közösség fiatalsága eljátszotta a szenvedéstörténetet minden nagyhéten. A passió színjátékszerű megjelenítése elmaradt, énekes előadása viszont ma is része a nagyheti szertartássorozatnak. E mozgalmas passiojátékoknak a megszervezése idők folyamán megszűnt, de a Szent Sír őrzésének mozzanatára igényt tartott a hívő közösség. E díszőrség ünnepé­ lyes külsőségei az Oltáriszentség tiszteletének elmélyítését szol­ gálták, hiszen az őrök jelenléte figyelmeztette a templomba betérőt a Szent Sírra kihelyezett Oltáriszentség előtti tiszteletadásra. A Szent Sír őrségének beosztását a magyar társulat elnöke adta meg a nagyhetet megelőző virágvasárnapon. A Szent Sír őrzése a németvárosi Szent József templomban is a földész társulat tagjainak feladata volt. Az őrségbe itt is a tagok legényfiait jelölték ki, az őrségváltást vezénylő kardos felvezetőt az éppen katonai szolgálat előtt álló legények közül választották k i . Az őrség 12 főből állt, 10 lándzsás és két kardos, akik felváltva felvezetők voltak. Öltözetük saját ünneplő ruhájuk volt, fekete öltöny, csizmával. Minden őr fején a társulat által csináltatott egyensapka, kokárdával, virággal (általában jácint­ tal) díszítve. A virág beszerzésére fordított összeg a kiadások között évente visszatérő tétel. A lándzsások szolgálatának kez­ dete egyik adatközlőnk szerint már nagycsütörtök este, más vélemény szerint nagypénteken a csonkamise után volt. Nagypén­ teken egész nap, nagyszombaton a feltámadási körmenetig álltak 162

164

165

166

167

168

díszőrséget a Szent Sírra kitett Oltáriszentség előtt. (A körmenet­ ben a lándzsások még szerepet kaptak.) A két lándzsás arccal a Szent Sír felé, kezében a lándzsával állt őrt egy óra időtartamig. Az egy órás szolgálat leteltével az egyik kardos felvezető után katonás rendben jött a váltás. A Szent Sírt a templomhajó jobboldali bejáratánál állították fel, a barlangot formázó építményre helyezték ki az Oltáriszentséget díszes monstranciában. (Tehát az adatközlők által átfogott időszakban már itt sem a hagyományos Úrkoporsó volt a Szent Sír.) Az őrségváltás úgy zajlott le, hogy a váltás élén kivont karddal, katonás menetben haladó felvezető és a lándzsások bevonultak a templom közepére, a felvezető a kardjával keresztet vetett, majd a Szent Sír közelében megállt, hátraarcot csinált, ezután a váltás helyet cserélt a levál­ tott őrökkel, akik a helycsere előtt összefenték fémhegyű lándzsáikat. Akivonuló váltás élén a felvezető a templom közepén újra keresztet vetett és ezután elhagyták a templomot. A pihenő lándzsások tartózkodási helye a Józsefvárosi Földműves Olvasókör épületében volt. Az őrök ellátása itt is a társulat költségén történt, természetesen a böjti előírásoknak megfelelő étrenddel. A társulati pénztárkönyv tanúsága szerint ementáli sajt, teavaj, juhtúró, ruszli, tehéntúró, tojás, kenyér, leggyakrabban bor, egy alkalommal sör szerepelt az ellátmányban. A nagyszombati esti feltámadási körmenetben a lándzsásoknak még volt szerepük. Az Oltáriszentséget vivő pap fölé emelt bal­ dachin két oldalán 3-3 fáklyás és a lándzsások vonultak, tízen, mintegy díszőrségként. (A baldachin négy hordozó rúdját is földészek tartották.) Megjegyezték adatközlőink, hogy az ekkor fáklyázók is csak a földész társulat tagjai voltak. A körmenetben a társulat zászlóját két zászlóvivő felváltva vitte. Ugyanígy ott voltak zászlójukkal a városrész katolikus iparosai is. Az Oltáriszentség ünnepén, Űrnapkor szentséges körmenettel járták be a hívek a város három, az anyatemplom körüli pontján elhelyezett ideiglenes oltárt. A körmenetben a magyar földészek zászlóvivőket adtak és az Oltáriszentség díszkíséretét a nagyheti időszakban szereplő Szent Sír őrök látták el. A társulat mind a zászlóvivőknek, mind az őröknek némi pénzösszeget adott, vagy áldomást fizetett a pénztár terhére. 169

170

171

172

173

A Szent József-templom Űrnapján tartott körmenetén 1961-ig ott voltak ugyanúgy a baldachin mellett a német földész társulat fáklyásai, lándzsásai is. A baldachinvivők ekkor is a földészek közül kerültek ki. Szolgálatukra ugyanúgy külön felkérte őket a társulat elnöke, mint a fáklyásokat és a lándzsásokat. (A felkérést a körszolga továbbította az érdekelteknek.) A hívek négy úrnapi sátrat állítottak fel a templom körül, mindig állandó helyen, ebből kettőt mindig a „földműves osztály" - mondta adatközlőnk. Az úrnapi körmenetre is kivitték a társulat templomban levő zászlaját, amit mindig két zászlótartó felváltva vitt az egyik sátortól a másikig. Akkor volt különösen nehéz tartani, „ha volt egy kis levegő" - emlékezett adatközlőnk, vagyis ha fújt a szél a szertartás alatt. Ezért a zászlóvivők szálas, megtermett emberek voltak. (Néhányukat név szerint is felsorol­ ta: Geszner Antal, G. Schiffert István, Kempf József.) A templom körüli teret, ahol az úrnapi körmenetben a pap körbejárt az Oltáriszentséggel, előző nap este frissen kaszált fűvel szórták fel. A pénztárkönyv kiadási rovatában 1933-1958 között rendsze­ resen előfordul, hogy a lándzsásokat borra vagy sörrel kínálták meg az úrnapi körmenet végén a társulat költségén. Néhány esetben virág vásárlása is szerepel a pénztárkönyvben, azt azon­ ban nem tudjuk, hogy a sátrak díszítésére vagy a lándzsások „sipkájának" a díszítésére vették-e? A magyar társulati tagok legényfiaiból alakított lovas bandéri­ um kiemelkedő egyházi eseményeken szerepelt. így, amikor 1892. június 4-én Gyulára látogatott a nagyváradi püspök, Göndöcs Benedek apát-plébános átiratban kérte fel a társulatot lovas­ bandérium alakítására. Június 4-én a kígyósi határnál a bandéri­ um fogadta a program szerint a pöspököt és onnan a templomig kísérte. Elutazásának napján a plébániáról a templomba, onnan a vasútállomásra, a Pestre induló gyorsvonathoz kellett kísér­ jék. 1899-ben a Schlauch Lőrinc bíboros-püspök fogadására alakított lovasbandériumnak adott összeg és árvalányhaj vásár­ lására fordított 2 forint kiadás szerepel a társulati pénztárkönyv­ ben. 1867 nyarán, a király koronázásakor tartott misén a magyar 174

175

176

177

178

179

társulat tagjai is jelen voltak, 1 Ft 18 krajcár összegben vettek bort a misén fáklyázó társaiknak. 1938. július 3-án, a Szent Jobb országjárása idején Gyulára is eljutott első szent királyunk híres kézereklyéje. Apor Vilmos plébános a Szent Jobb őreinek ebédeltetése költségeit fele részben a magyar földészektől kérte és két segítőt a tagok közül az ebédeltetés lebonyolításához. Ajózsefvárosi földészek 30 pengővel járultak hozzá a koronaőrök ebédeltetési költségeihez, akik a Szent Jobb díszkíséretét adták. 181

182

A társulati

tagok temetése

Mind a magyar társulati alapszabályból, mind a társulati tagok­ nak kiadott rendtartásból láttuk, a társulat elhunyt tagjainak temetésére testületileg köteles volt az egész tagság kivonulni. Egyszer fordult elö az iratok tanúsága szerint, 1935-ben, hogy egyik tagúk temetésére nem vonult ki a tagság, mert a hozzátar­ tozók nem értesítették időben a társulatot és így nem tudták megszervezni a kivonulást. A választmány megbotránkozással vett tudomást a mulasztásról és levélben kért bocsánatot az özvegytől. Az egyházi temetés szertartásába a magyar földészek nem folytak bele; a temetési menetben vettek részt a társulati zász­ lóval, a múlt században és e század elején egy szoborral, más alkalommal a társulati feszülettel. A szobor rendszeresen szere­ pelt a vagyonleltárban, azt azonban, sajnos nem tudjuk, kit ábrázolt. Vagy egy díszes ún. hordozó Mária szobor volt, de sokkal valószínűbb, hogy Szent Vendel szobrát vitték a temetési menet­ ben. Gondolhatunk arra is, hogy esetleg egyszerűbb Szenthárom­ ság szobra is lehetett a társulatnak. Az Anyatemplom jelenlegi felszerelései között ezekre nem akadtunk rá. A társulati feszület nem szerepel a vagyonleltárakban, használatára is kevés helyütt van adatunk. A temetéseken a magyar társulat tagjai fáklyáztak, 6 db fák­ lyával. 1894-ben a tagok és a feleségük temetésére ingyen lehetett igénybeveni a fáklyákat. 1898-ban azonban módosították a feltételeket és a tagok, de a nem tagok temetésére is 3 forintot kellett fizetni a fáklyákért és a fáklyák ki és behozataláért a temetőből, 1 forintot a társulati szolgáknak. Ez utóbbi mozzanat arra utal, hogy a fáklyások a sírt állták körül, a háztól a temetőbe 183

184

185

186

tartó temetési menetben nem vettek részt. (Gyászmiséken is lehetett a fáklyások közreműködését kérni.) A földészek szolgálatát, fáklyázását, amint a fentiekből látható, nem társulati tagok is igénybe vehették hozzátartozóik temetésének ünnepélyesebbé tételére, amiért természetesen fizetni kellett. A pontos feltételek nem deríthetők ki az iratokból, de a pénztárköny­ vek bevételi rovataiban különféle összegek szerepelnek a te­ metésekből származó bevétel címén. Nyilván az összeg nagysága attól függött, milyen szolgáltatást vettek igénybe. A magyar társulat, az iratok tanúsága szerint 1901-től rendsze­ resen kapcsolatban volt olyan gyulai temetkezési vállalkozókkal, akik bizonyos állandó összeg fejében az elhunyt tagok temetéséhez kiadták díszes gyászkocsijukat, ami szintén kétféle volt: üveges, illetve egyszerűbb kivitelű. A két világháború közti időszakban Volent Mihály temetkezési vállalkozóval kötöttek rendszeresen szerződést, aki a kocsik használatáért fizetett összeget átadta a magyar társulat pénztárának, adományként. Hasonlóan cseleke­ dett Liska Ferenc temetkezési vállalkozó is, akivel később ugyan­ csak szerződésre léptek. A társulat fekete zászlaját 1931. augusztus 20-ig csak a társu­ lati tag halálakor tűzték ki, ekkor az egyik temetkezési vállalkozó indítványára a nőtagok, illetve a társulati tag feleségének elhuny­ takor is kitűzni határozták el. Az elhunyt tag sírjára - Kökény István 1942. augusztus 20-án tett indítványára - egy koszorút vett a magyar társulat saját pénztára terhére. A német földészek fáklyásai is ott voltak a társulati tagtársuk temetésén. Adatközlőink szerint a „vigalmi", aki a bálok szer­ vezésében is résztvett, összeállította a fáklyázásra felkérendők névsorát és a szolga felkereste azokat, átadva a meghívást. A fáklyások a háznál tartott temetési szertartáson már égő fák­ lyákkal álltak, a temetőbe vonuló gyászmenetben pedig a koporsó mellett haladtak a német társulat fáklyásai. A társulat nagy zászlaját nem vitték ki a temetőbe, csak a kisebb lobogókat, amelyből ma is van néhány példány a Józsefvárosi-templom fel­ szerelésében. A németeknél is kérhette a család a fáklyázást olyan esetben is, amikor az elhunyt nem volt társulati tag. Adatközlőink 187

188

189

szerint nem volt megszabott összege a fáklyák használatának, hanem a család adományt adott a társulatnak a szolgálatért. A társulati pénztárkönyv bevételi rovatában általában 6 pengő szerepelt a temetésre kivitt fáklyák (gyertyák) bevételéből. Mivel 6 fáklyás volt, ezért fáklyánként 1 pengő folyt be minden alkalom­ mal. Gyermek temetésére az 1937. március 29-i pénztárkönyvi bejegyzés szerint 2 fáklyát vittek ki és 2 pengő gyertyahasználati díjat fizetett a család. 1948-ban 10 forintot, 1950-ben előbb 10, majd 12,1955-ben 20 forintot könyveltek el a fáklyákhasználatáért. A pénztárkönyv utolsó, 1962-ben könyvelt bejegyzése szerint 15 forint folyt be a gyertya használatából, tehát 1962-ben még élt ez a szép szokás a német földészek körében. Mind a magyar, mind a német földészek fáklyásai együtt voltak jelen a gyulai anyatemplomban 1889. február 5-én, a Rudolf trónörökösért bemutatott gyászmisén. A földészeken kívül mind­ három gyulai ipartársulat fáklyákkal, az iparos ifjúság lobogóval és fáklyákkal voltjelen az ünnepélyes requiemen. Ipolyi (Stummer) Arnold, gyulai származású tudós nagyváradi püspök halála után ugyancsak az anyatemplomban mondott gyász­ misén, 1887. január 3-án, az ipartársulatok és a magyar földész társulat tagjai álltak égő fáklyákkal a jelképes ravatal mellett. 190

191

192

193

A társulatok gazdasági tevékenysége. Korszerű mezőgazdasági gépek beszerzése, pénzkölcsönzés társulati tagoknak

A gyulai fóldésztársulati tagok érdeklődése az okszerű gaz­ dálkodás iránt, amiről a magyar társulat 1889. évi alapszabá­ lyában is olvashatunk, Göndöcs Benedek apát-plébános inspirá­ ciójának köszönhető. Göndöcs Benedek, aki előbb újkígyósi majd gyulai plébánoskodása idején is kitűnő gazdának bizonyult, szíve­ sen adta át tapasztalatait híveinek. Nagy szerencsénkre a korabe­ li gyulai újság, a Békés 1874. november 15-i száma terjedelmes cikkben számol be arról, hogyan indította el a társulati tagok tájékozódását a korszerű mezőgazdaság megismerésére. 1874. október 20-án, a társulat védőszentjének, Szent Vendelnek ün­ nepén a barátságos beszélgetésre - valószínű Szilágyi István elnök házánál - összejött magyar társulati tagok között megjelent Göndöcs Benedek is. Érdemes ehelyütt is idézni az újságban olvasható szavait: „A földész társulat eddig csakis a felebaráti szeretet jóságos cselekedetét gyakorolta, amidőn az elhunytaknak tisztességes eltakarításáról gondoskodott; de óhajtandó lenne, hogy a földész társulat jövőben ne egyedül temetkezési egylet lenne, hanem neve értelmének: mint földész társulat megfelelni azáltal iparkodnék, hogy a föld iparát igyekezne emelni, elő­ mozdítani; - ne csak az elhunytak iránt lenne kegyelettel, hanem tanácsa és útmutatása által az élőknek is hasznára javára szolgálni törekedjék; ez pedig úgy lesz elérhető, ha a társulati tagok hasonló barátságos összejövetelek alkalmával főleg gazdászati ügyekről és azok emeléséről fognak értekezni." Göndöcs Benedek Mokry Sámuel búzanemesítő búzáját is bemutatta a tagoknak, sőt a fóldészeknek bemutatott egy búzatisztító gépet, amely segítségé­ vel meg lehet szabadulni a mag közt levő konkolytól, vadborsótól és a tisztított búza jobb termést hoz. Bejelentette továbbá, hogy a 194

plébánia földjén, 20 holdas területen okszerű gazdaságot fog felállítani, amely nagyságánál, az alkalmazott módszerek megis­ merésénél fogna mások számára is ösztönzést adhat. Október 25én, az ugyancsak védőszentjüket ünneplő német földész társulat tagjaihoz is ellátogatott és a magyar társulatnál elmondottakon kívül felvetette a takarékmagtár létesítésének gondolatát is, amely a gazdák gabonafeleslegeiből létrehozva ínséges időkben a rá­ szorulóknak vetőmagot adhatna. 1874. október 26-án, a plébánia udvarán mindkét földész társu­ lat tagjai és más érdeklődők előtt bemutatták a különböző búza­ tisztító gépeket, számszerint ötöt és egy búzaosztályozó masinát is. A bemutatott gépekkel Göndöcs Benedek arra akarta buzdítani a földészeket, hogy maguk is vegyenek közösen egyet a búzatisz­ tító gépek közül és példájukkal serkentsék gazdatársaikat is a tisztított vetőmag alkalmazására. A társulat 1877-ben készített vagyonleltárában már szerepel egy búzatisztító gép, ahhoz egy nagy „teknyő", két eresztő rosta, egy vaslapát, egy kis olajos kanna, egy búza töltögető, egy „sraf kulcs", vagyis egy csavarkulcs. 1892-ben ugyanezek az eszközök szerepelnek. 1921-ben már csak egy görgő rosta (triőr) és egy olajozó kanna, egy töltő félvéka, egy rudas mázsa van a társulat tulajdonában. 1927-ben és 1929-ben is ugyanez szerepel a leltár­ ban, az olajozó kanna kivételével. A gazdasági eszközök még a társulat feloszlatásakor felvett vagyonleltárban is szerepelnek, 1950 tavaszán. A magyar társulat tehát működése közel egy évszázada alatt tulajdonában tartott legalább egy triört és a hozzá szükséges szerszámokat. Az iratok tanúsága szerint az 1870-es években beszerzett görgőrosta után valamikor a századfordulón, majd 1910-ben, 1915-ben, 1941-ben vettek újat. Közben 1922-ben el is adtak egyet. A rudas mázsának is fontos szerepe volt a minden­ napi életben, különösen akkor, amikor súlymérték és nem a hagyományos űrmérték volt használatban. Mérleg viszont nem volt minden parasztgazdaságban, így a termények értékesítését segítette elő a társulat által vett mázsa, amely nyilván minden tag rendelkezésére állott. A gépeket, felszereléseket rendszeresen kölcsönözte a magyar 195

196

társulat nemcsak a tagoknak, de kívülállóknak is. A gépek használatáért elóbb gabonában, majd készpénzben fizetni kellett. A rosta kereset, ahogyan a pénztárkönyvekben említik, minden évben szolid bevételi forrása volt a magyar társulatnak. A német társulat rendelkezésünkre álló irataiban nincs utalás arra, hogy közösen használt, saját tulajdonban levő mezőgazdasá­ gi gépeik lettek volna, adatközlőink sem emlékeztek meg ilyenről. Minden valószínűség szerint a német társulat is kölcsönözhette a magyarok felszerelését. A gépek kölcsönzése mellett a múlt században rendszeresen kölcsönzött kisebb-nagyobb pénzösszegeket a magyar társulat. Az iratokból nem derül ki, hogy ezt a közös pénzből adták-e, vagy a tagok adták be felesleges pénzüket egy közös alapba és abból kölcsönöztek. Azért valószínűbb az utóbbi eset, mert a pénzügyi iratokban sehol sincs szó arról a kiadások között, hogy kinek, milyen összeget kölcsönöztek, csak a kamat, illetve a tartozás visszafizetése szerepel a pénztárkönyvekben. 197

A magyar földész társulat

feloszlása

A magyar földész társulatot a belügyminiszter 1.300/5. BM. IV.3. sz. rendeletével oszlatta fel, 1949. október 20-án. A rendelet előírta, hogy a társulat vagyonát zár alá kell venni, leltárt kell készíteni róla. Az indoklás szó szerint így hangzik: „A lefolytatott vizsgálatból az állapítható meg, hogy az egyesület vezetőségének tagjai nem rendelkeznek az egyesület által kitűzött célok ered­ ményes megvalósításához szükséges előfeltételekkel és hozzáértés­ sel, ezért az egyesületet a 77.000/1922. BM., illetve a 191.000/ 1937. BM. sz. rendelet értelmében fel kellett oszlatnom." Nem minden cinizmus nélkül való ez a döntés, hiszen a hivatko­ zott egykori jogszabályi kitételek azt voltak hivatva megakadá­ lyozni, hogy az egyesületek kellő megalapozottság nélkül jöjjenek létre és a társadalom általános érdekeivel ellentétes célokat szolgáljanak. Most ezt a szabályozást fordították az akkori, a társadalom számára nem kívánatosnak minősülő egyesületek felszámolására. (Közel egy évszázadig jól be tudta tölteni hiva­ tását a közösség, a „demokráciában" nem volt rá szükség.) 1946-1950 között egyébként a civil társadalmi szervezeteket, köröket, egyesületeket lényegében kivételek nélkül felszámolták: a diktatúra nem tűri a közösségi lét kisebb-nagyobb autonóm szerveződését... A BM 1950. februárjában értesítette a megye alispánját, hogy a feloszlatott egyesület vagyonát Gyula város tulajdonába juttatta. A döntést megelőzően a polgármester jelentette az alispánnak, hogy az egyesületnek ingatlan vagyona nincs, a Benedekvárosi Olvasókörben működött. Egyben javasolta, hogy az egyesületnek a templomi használatra szolgáló ingóságait adják át a római katolikus egyháznak. Az étkezdéi felszerelési tárgyakat (evőesz­ közök, edények, textiliák, bútorok) Gyula város tulajdonába, a

gazdasági felszereléseket pedig a gyulai termelőszövetkezeti cso­ portnak javasolta juttatni. A feloszlató rendelet értelmében 1950. március 23-án megjelent Csöke István elnök lakásán a város két képviselője és leltár szerint átvette a város részére a korábban már zárolt alábbi ingóságokat: „3 db. 3 méteres fenyő asztal 1 db. 3 méteres lócza 1 db. 30 literes lábos 40 db. használt evőkanál 50 db. használt evővilla 8 db. selejtes evőkanál 30 db. selejtes elővilla 40 db. használt evőkés 1 db. háromfiókos irat kazetta 1 db. görgő rosta (triőr) 1 db. csigarosta 1 db. rudas mérleg 3 db. 4 méteres fehér abrosz piros csíkkal 2 db. 3 méteres abrosz piros csíkkal 4 db. törlő ruha" (A háromfiókos iratkazetta nyilván a céhláda szerepét betöltő láda volt; az iratok jórészét nem adták át a hatóságoknak.) A plébánia használatában maradt: „1 db. céh díszzászló 2 db. vallásos alkalmakkor használatos nyeles lámpa 6 db. díszfáklya 8 db. lándzsa 2 db. kard díszelgésre 10 db. sapka dísz." A lándzsák, a kardok és a sapkadíszek további sorsáról nem tudunk, az Anyatemplom mai felszerelései között nem talál­ hatók. 198

Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy kutatásaink jelenlegi állásában is jól látható, a régi céhek jámbor társulatok példájára, annak nyomán járó önszerveződő közösségek anélkül, hogy ere­ deti céljuktól eltértek volna, elő tudták segíteni tagjaik szellemi,

anyagi gyarapodását. Sajátos belső önkormányzatuk a helyi közélet iskolája volt. A tagság bizalma, ahogy a magyar társulatban egykor működött adatközlőnk elmondta, egy-egy, a saját példájával is elöljáró, tekintélyes gazdát tett meg vezetőjének, akinek szava volt a közösség előtt. Sajnos a társulati nyilvántartás egyik közösség esetében sem maradt ránk, így a tagság pontos társadal­ mi összetételét nem tudjuk rekonstruálni. A német társulatnak az 1921. évi újjáalakulásakor 138 férfi (rendes) és 18 nő (özvegyi jogú) tagja volt. A német társulatban a fiatalok a szülők példáját követve léptek be a közösségbe, teljesítve annak elvárásait; jó példát, tisztességes emberi magatartást vártak el minden tagtól, akik a vezetők által adott megbízatásokra nem mondtak nemet. A vállalt kötelezett­ ségeknek a nehézségek ellenére is eleget tettek, vallották adatköz­ lőink. A tagságra bízott feladatok ellátásához szükséges ismereteket az idősebbek adták át a fiatal generációnak, a fáklyázásnál, a Szent Sír őrzésénél maguk osztották el a teendőket, általában egy­ mással közeli barátságban levő fiatalemberek álltak egymással párban. 199

200

201

Jegyzetek

Bálint S. 1938. 28., 30. Scherer 1938.1. 259., 270. Scherer 1938.1. 272. Karácsonyi 1896. 458., Scherer 1938.1. 273. Scherer 1938.1. 279-280., Steib 1924. 3., Scherer 1938.1. 282. Scherer 1938.1. 292. Scherer 1938.1. 273. Scherer 1938.1. 292. Scherer 1938.1. 195. Scherer 1938. I. 292., 4343/1950. M. T. sz. rendelet. A megyék nevének, székhe­ lyének és területének megállapítása. Scherer 1938. II. 15., 126-127., majd az 1929. évi XXX. tc. értelmében megyei város: Scherer 1938. II. 413. Scherer 1938. II. 422. Hunya 1982. 13. Hunya 1982. 22-23. Hunya 1982. 26-30. Békés Megyei Levéltár (BML) Gyula város polgármesterének ir. 140/1891. eln. sz., 25/1/1929., 17654/1944. BML Gyula v. pm. ir 140/1891. eln. sz. Békés, 1886. január 17. V. évf. 3. sz., BML Gyula v. pm. ir. 140/1891. eln. sz. BML Egyesületi alapszabályok gyűjteménye 595. sorsz., Scherer 1938. II. 171. Békés, 1889. december 18. XXX. évf. 51. sz. Scherer 1938.1. 294-295., Békés, 1871. július 1. III. évf. 44. sz. Scherer 1938. II. 89. Ua. 171., BML Egy. alapsz. gyűjt. 560. BML Egy. alapsz. gyűjt. 595. BML Gyulai Első Magyar Földész Társulat ir. Kiadások jegyzőkönyve 1861-1929. Ua. BML Egy. alapsz. gyűjt. 560. Címe: Az első gyulai Józsefvárosi földésztársulat alapszabálya. Erkel Ferenc Múzeum, Gyula, Td. 79.2.15. Az I. gyulai Józsefvárosi Földész Társu­ lat ir. 1921-1964. A gyula-Józsefvárosi Földésztársulat alapszabályai. U. a. 1

2 3

4

5

6

7 8

9

10

11

n

13 14 15

16

17

18

19

20 21

22

23 24

25 26 27

28

29

BML Békés vm. alispánjának iratai. 12.550/1921. alapsz. 111.340/1922. BM leirat, 2286/1923. ikt. sz. BML Egy. alapsz. gyűjt. 560. Erkel Múz. Gyula, Td. 79. 2. 15. BML Gyulai Első Magyar Földész Társ. ir. Kiadások jkv. 1861-1929. BML Gyulai Első Magyar Földész Társ. ir. Pénztárkönyv és választmányi ülések jkv. 1861-1910. 1864. október 20., Kiadások jkv. 1861-1929. 1900. június 25. BML Magy. Földészt. ir. Kiad. jkv. 1922. január 2., 1926. március 16. BML Magy Földészt. ir. leltár 1877-1947., 1877. évi leltár BML Magy. Földészt. ir. Kiad. jkv. 1861-1929. 1861. május 10. Ua. 1861. július 12. Scherer 1938. I I . 168. Zöld selyem, igen rongált állapotban. Leltári száma: TGY 78.79.1. BML Magy. Földészt. ir. Pénztárk. és vál. jkv. 1861-1910.1889. április 7. vál. ülés. Szent beszéd, melyet a B.-gyulai Magyar Földész Társulat zászlójának szentelése al­ kalmából a gyulai római katholikus nagytemplomban 1889. évi április 21-én elmondott Göndöcs Benedek apát és gyulai lelkész. Bp. 1889., Békés, 1889. április 28. VIII. évf. 17. sz. BML Magy. Földészt. ir. Kiad. jkv. 1861-1929. 1927. augusztus 20. Római Katolikus Plébánia Levéltára, Gyula, Adatközlés az Országos Céhkataszter részére, 1973. Őrszem, 1926. szeptember 1. V. évf. 17. sz. 7-8., Békés 1926. augusztus 22. LVTII. évf. 66. sz. 2. Békés, 1887. június 5. IV. évf. 23. sz. Békés, 1887. április 24. IV. évf. 17. sz. Szent beszéd, melyet a B[ékés]-Gyulai Német Földész Társulat zászlójának szentelése alkalmából a gyulai róm[aij kath[olikusl Sz. József templomban 1887. évi május 30-án elmondott Göndöcs Benedek apát és gyulai lelkész. Bp., 1887. Békés, 1887. június 5. IV. évf. 23. sz. Erkel Múz. Gyula, Td. 79.2.15. Pénztárnapló 1933-1964. Kiadás 1954. Ua. Kiadás 1955. Jároli 1989. 5-8. Erkel Múz. Gyula, Td. 79.2.15. Pénztárn. Kiadás 1954. BML Magy. Földészt. ir. Pénztárk. és vál. jkv. 1861-1920. 1890. február 9. vál. ülés BML Magy. Földészt. ir. Leltárak 1877-1947. 1936. évi vagyonleltár BMLMagy. Földészt. ir. AGyulai Első Magyar Földésztársulat jegyzőkönyve 1930. augusztus 20-tól, 1935. január 6. vál. ülés jkv. BML Magyar Földészt. ir. Gyulai I. Magyar Földésztársulat pénztárkönyve 19291949. BML Magy. Földészt. ir. Leltárak 1877-1947. 1936. november 12. Scherer 1938. II. 171. Scherer 1938. II. 400. BML Magy. Földészt. ir. Jkv. 1931. augusztus 20. vál. ülés jkv. Uo. 1932. augusztus 20. rendes kgy. jkv. A Józsefvárosi Földműves Olvasókör volt székháza a mai Scherer Ferenc utca és a Szőlős utca sarkán található, Scherer Ferenc u. 14. sz. alatt. (D. Nagy András helytörténeti kutató szíves közlése. Segítségéért ezúton mondunk köszönetet.) A német földész társulatra vonatkozóan számos hasznos adatot szolgáltattak adatköz30

31

32

33 34

35 36 37

38

39 40 41

42

43

44

45 46

47

48

49 50 51

52 63

54

55

56

57

58

59 60

61

62

lóink: Kempf Mihály 75 éves, Kempf Mihályné Steigerwald Teréz 70 éves, Gyula, Bárány u. 15 sz. alatti lakosok. (A felvétel készült 1993. december 9.) Kempf Mihály és felesége közlése. Erkel Múz. Gyula, Td. 79.2.15. Statisztikai kérdőív 1932. BML Magy. Földészt. ir. Jkv. 1930. október 26. vál. ülés jkv. Uo. 1932. július 31. vál. ülés jkv. Uo. 1941. december 28. vál. ülés jkv. Uo. 1942. augusztus 20. rendes és tisztújító kgy. jkv. Uo. 1937. augusztus 1. vál. ülés jkv. BML Magy. Földészt. ir. Kiad. jkv. 1861-1929.1929. év, Pénztárk. 1929-1949.1942. év. BML Magy. Földészt. ir. Pénztárk. és vál. jkv. 1861-1910. BML Magy. Földészt. ir. Jkv. 1942. augusztus 20. rendes és tisztújító kgy. jkv. Uo. 1938. augusztus 20. rendes kgy. jkv. Uo. 1942. augusztus 30. rendes és tisztújító kgy. jkv. Uo. 1936. augusztus 20. tisztújító kgy. jkv. Uo. 1939. augusztus 20. rendes és tisztújító kgy. jkv. Uo. 1930. augusztus 24. tisztújító kgy. jkv. Uo. 1936. augusztus 20. tisztújító kgy. jkv. BML Magy. Földészt. ir. Jkv. 1937. augusztus 1. vál. ülés jkv., 1931. augusztus 20. évi rendes kgy. jkv. BML Magy. Földészt. ir. Pénztárk. és vál. jkv. 1861-1910.1903. november 22. vál. ülés BML Magy. Földészt. ir. leltárak 1877-1947. 1892. augusztus 31. BML Magy. Földészt. ir. Pénztárk. és vál. jkv. 1894. augusztus 20. nagygyűlés Uo. 1898. június 9. vál. ülés jkv., 1889. augusztus 20. tisztújító kgy. jkv. Uo. 1907. augusztus 20. nagygyűlés jkv. BML Magy. Földészt. ir. Jkv. 1930. július 27. vál. ülés jkv., 1930. december 21. és 1931. július 26. vál. ülések jkv. Erkel Múz. Gyula, Td. 79.2.15. Statisztikai kérdőív 1932. BML Magy. Földészt. ir. Jkv. 1931. augusztus 20. vál. ülések jkv. Uo. 1937. augusztus 20. vál. ülés jkv. Uo. 1930. december 21. vál. ülés jkv. Uo. 1935. augusztus 18. vál. ülés jkv. Uo. 1938. augusztus 20. vál. ülés jkv. Uo. 1932. augusztus 20. vál. ülés jkv. BML Magy. Földészt. ir. Kiad. jkv. 1861-1929. 1862. október 21., Erkel Ferenc Múzeum Gyula, Helytörténeti Gyűjtemény 67.74.1. lelt. sz. BML Magy. Földészt. ir. Pénztárk. és vál. jkv. 1861-1910. 1904. május 23. vál. ülés jkv., Jkv. 1935. január 6. vál. ülés jkv. BML Magy. Földészt. ir. Kiad. jkv. 1861-1929. 1929. június 27. Uo. 1923. március 13. BML Magy. Földészt. ir. Jkv. 1942. augusztus 20. vál. ülés jkv. Uo. 1937. augusztus 20. vál. ülés jkv. BML Magy. Földészt. ir. Kiad. jkv. 1861-1929. 1890. február BML Magy. Földészt. ir. pénztárk. és vál. jkv. 1894. március 4. vál. ülés jkv. BML Magy. Földészt. ir. Kiad. jkv. 1861-1929. 1911. BML Magy. Földészt. ir. Jkv. 1932. augusztus 20. rendes kgy. jkv. Uo. 1941. december 28. vál. ülés jkv. 63 64

65 66 67

68

69

70

71

72 73 74

75 76

77

78 79

80

81

82 83 84 85

86 87 88

89

90 91

92

93

94

95

96 97

98

99

100 101

102

103

BML Egyesületi alapszab. gyűjt. 595. Erkel Múz. Gyula, Td. 79.2.15. Pénztárnapló Ua. Kempf Mihály és felesége BML Magy. Földészt. ir. Pénztárk. és vál. jkv. 1861-1910. 1888. június 17. Uo. 1905. február 5. vál. ülés jkv. BML Magy. Földészt. ir. Kiad. jkv. 1861-1929.1861. december, 1863., 1864. novem­ ber, 1865. május BML Magy. Földészt. ir. Pénztárn. és vál. jkv. 1902. augusztus 20. nagygyűlés, 1904. augusztus 20. kgy. jkv. BML Magy. Földészt. ir. Jkv. 1935. augusztus 20. évi rendes kgy. jkv. Kempf Mihály és felesége Erkel Múz. Gyula, Td. 79.2.15. Pénztárnapló BML Magy. Földészt. ir. Jkv. 1934. július 29. vál. ülés, 1934. augusztus 20. rendes kgy. jkv. Uo. 1935. auguszuts 20. évi rendes kgy. jkv. Uo. 1943. augusztus 9. vál. ülés jkv. Uo. 1932. július 31. vál. ülés jkv. BML Magy. Földészt. ir. Kiad. jkv. 1861-1929. 1867. augusztus 20. BML Magy. Földészt. ir. Vegyes ir. 1928. évi bál engedély fogalmazványa Erkel Múz. Gyula, Td. 79.2.15. Pénztárnapló 1934. BML Magy. Földészt. ir. Pénztárk. és vál. jkv. 1861-1910. 1907. szeptember 29. számvizsgáló gyűlés jkv. Uo. 1898. december 26. vál. ülés jkv. BML Magy. Földészt. ir. Jkv. 1930. szeptember 21. vál. ülés jkv. BML Magy. Földészt. ir. Kiad. jkv. 1861-1929. 1911. Uo. 1910., 1911. BML Magy. Földészt. ir. jkv. 1934. július 29. vál. ülés jkv. Békés, 1898. január 16. XXX. évf. 3. sz., Békés, 1926. február 20. LVIII. évf. 14. sz. BML Magy. Földészt. ir. Pénztárn. és vál. jkv. 1861-1910.1910. február 20. vál. ülés jkv. Kempf Mihály és felesége Békés, 1905. december 31. XXXVII. évf. 55. sz., Békés 1906. január 7. XXXVIII. évf. 1. sz. Erkel Múz. Gyula, Td. 79.2.15. Pénztárnapló 1935-1936., 1937., 1939-1940. Békés, 1926. január 9. LVIII. év. 2. sz. 3.old. BML Magy. Földészt. ir. Jkv. 1930. október 26. vál. ülés jkv., 1932. december 18. vál. ülés jkv. Erkel Múz. Gyula, Td. 79.2.15. Pénztárnapló 1935-1936. BML Magy. Földészt. ir. Jkv. 1942. október 4. vál. ülés jkv. BML Magy. Földészt. ir. Leltárak 1877-1947. Földész Társulat templomi sorrend­ jei, Gyula, 1928. április SzunyoghX. 1933. 686. Róm. Kat. Plébánia Levéltára, Gyula, A plébánia éves szertartásrendje a XIX. század végétől BML Földészt. ir. Jkv. 1930. december 21. vál. ülés jkv., Plébánia éves szertartás­ rendje BML Földészt. ir. Jkv. 1937. augusztus 20. vál. ülés jkv. 104

105 106 107

106 109 110

111

112

113 114 115

116 117 m

119 m m m

123

124 125

126

127

128

129

130

131

132 133 134

135 136 137

138

139

140

141

Uo. 1938. június 19. vál. ülés jkv. Bálint S. 1977. 384. Bielek - Czeglédi 1986., Scherer 1938. I I . 160. Scherer 1938. II. 160. Bálint S. 1977. II. 385., 388. Bálint S. 1977. II. 389. Kökény Ferenc, 82 éves, Gyula, Czinka Panna u. 28. sz. alatti lakos közlése Erkel Múz. Gyula, Td. 79.2.15. Pénztárnapló Kempf Mihály és felesége, Hack József, 82 éves, Gyula, Iv. u. 5. sz. alatti lakos közlése (A felvétel készült 1993. március 11.) Scherer 1938. II. 388. Kempf Mihály és felesége közlése. Bálint S. 1938. 58. BML Magy. Földészt. ir. Pénztárn. és vál. jkv. 1861-1910. 1900. szeptember 9., Pénztárkönyv 1929-1949. Erkel Múz. Gyula, Td. 79.2.15. Pénztárnapló A gyulai Szent József-templom miseintencióinak könyve 1974. november 3. Plébánia éves szertartásrendje, Szentháromság vasárnap Bálint S. 1977. II. 218. BML Magyar Földészt. ir. Jkv. 1936. augusztus 2. vál. ülés jkv. BML Magy. Földészt. ir. Pénztárk. és vál. jkv. 1861-1910. 1894. augusztus 20. nagygyűlés, 1898. augusztus 20. tisztújító kgy. Kökény Ferenc és Paulik István, Gyula, Réz József u. 20. sz. alatti lakos közlése BML Magy. Földészt. ir. Kiad. jkv. 1861-1929. 1861. április 27., 1869. március 5. Kökény Ferenc közlése BML Magy. Földészt. ir. Pénztárk. és vál. jkv. 1861-1910.1894. március 4. vál. ülés jkv., 1895. március 10. vál. ülés jkv. Kökény Ferenc közlése Hack József közlése Kempf Mihály közlése Kempf Mihály közlése, Erkel Múz. Gyula, Td. 79.2.15. Pénztárnapló 1934-1961. Hack József közlése, Kempf Mihály és felesége közlése Ua. Erkel Múz. Gyula, Td. 79.2.15. Pénztárnapló 1934-1961. Kempf Mihály és felesége közlése BML Magy. Földészt. ir. Pénztárk. és vál. jkv. 1861-1910. 1904. május 3. vál. ülés jkv., Kiad. jkv. 1861-1929., 1906., 1929. május 31. Kempf Mihály és felesége közlése Hack József közlése Hack József közlése Erkel Múz. Gyula, Td. 79.2.15. Pénztárnapló 1939-1962. BML Magy. Földészt. ir. Pénztárkönyv és vál. jkv. 1861-1910.1892. május 15. vál. ülés jkv. BML Magy. Földészt. ir. Kiad. jkv. 1861-1929. 1899. május 29. Uo. 1867. június BML Magy. Földészt. ir. Jkv. 1938. június 19. vál. ülés jkv. Erkel Múz. Gyula, Td. 79.2.15. Pénztárnapló 1938. BML Magy. Földészt. ir. Jkv. 1935. augusztus 4. vál. ülés jkv. 142 143 144

145

146

147

148

149 150

151

152 153 154

155

156 157

158

159 160

161 1 0

163 164

165

166 167

168

169

170 171

172 173

174

175 176

177

178

179

180 m

182

183

BML Magy. Földészt. ir. Pénztárk. és vál. jkv. 1861-1910. Jövedelem kimut. 1863. október 12. Uo. 1894. augusztus 20. nagygyűlés Uo. 1898. augusztus 20. tisztújító kgy. jkv. BML Magy. Földészt. ir. Jkv. 1930. december 21., 1932. augusztus 20. rendes kgy. jkv. Uo. 1931. augusztus 20. rendes kgy. jkv. Uo. 1942. augusztus 20. vál. ülés jkv. Kempf Mihály és felesége közlése Erkel Múz. Gyula, Td. 79.2.15. Pénztárnapló, Bevételek 1935., 1938., 1941., 1942. Békés, 1889. február 10. VIII. évf. 6. sz. Békés, 1887. január 9. VI. évf. 2. sz. Békés, 1874. november 15. III. évf. 46. sz. BML Magy. Földészt. ir. Leltárak 1877-1947. 1877. U. o. 1892., 1927., 1929. BML Magy. Földészt. ir. Kiad. jkv. 1861-1929. 1890. október 19., 1891..1892. október 22., Pénztárkönyv és vál. ülés jkv. 1861-1929.1889.január6. vál. ülés jkv., 1890. február 9. vál. ülés jkv. BML XXIII. 7.a./13. Békés Megyei Tanács VB. Igazgatási Osztály ir., Egyesületek és olvasókörök ir. Az ügyirat alispáni száma: Gyu. 5630-11/3.II. 1950. rendszám Kökény Ferenc közlése 184

185

186 187

188

180 130 m

192

193

194 195

198 197

198

199

Irodalom Bálint Sándor 1938. Bálint Sándor 1977.

Népünk ünnepei. Bp. Ünnepi kalendárium. Mária ünnepek és jelesebb napok hazai és középeurópai hagyományvilágából. B . Bielek Gábor-Czeglédi Imre (1986.) Gyula. Szent József templom. Tájak Korok Múzeumok Kiskönyvtára 243. Bp. Hunya Sándor 1982. Gyula gazdasági és társadalmi arculata a két világhá­ ború között. In Gyula társadalma és munkásmoz­ galma 1919-1944. Szerk.: Szabó Ferenc, Gyula Jároli József 1989. A gyulai Józsefvárosi Földész Társulat restaurált zászlója felszentelési ünnepélyére szánt gondolatok. Szent József-templom, 1989. december 8. In Nádi Boldogaszony Hírnöke. A gyulai Római Katolikus Egyházközség értesítője. 1990. VI. sz. (Szerk.: Bielek Gábor) Békésvármegye története I-III. Gyula. Karácsonyi János 1896. Gyula város története I-II. Gyula. Scherer Ferenc 1938. A gyulai Józsefváros története 1724-1924. Gyula. Steib János 1924. Szunyogh Xav. Ferenc OSB. (1933.) Magyar-latin Missálé az év minden napjára a római misekönyv szerint... Bp.

i-n.

P

Tartalom

Bevezető A gyulai földész társulatok alapítása és alapszabályai A két földész társulat, mint egyesület működése Egyházi szertartásokon való részvétel A társulati tagok temetése A társulatok gazdasági tevékenysége. Korszerű mezőgaz­ dasági gépek beszerzése, pénzkölcsönzés társulati tagoknak A magyar földész társulat feloszlatása Jegyzetek Irodalom Tartalom Képmelléklet

5 8 32 45 55 58 61 63 68 69 70

A magyar Földész Társulat zászlója

a gyulai anyatemplomban Fotó: Kerekes István

A német Földész Társulat zászlója

a gyulai Szent

József-templomban Fotó: Kerekes István

A józsefvárosi

Földműves Olvasókör

egykori épülete Gyula, Scherer Ferenc u. 14. Fotó: D. Nagy András

\ M

I

É