JÁRÁSI FERENC ( ) EMLÉKKÖNYV

JÁRÁSI FERENC (1959-2008) EMLÉKKÖNYV

2008

Tartalom Elôszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 I. Életrajz. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6 II. Válogatás írásaiból . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8 1) Szakmai írásai. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 2) „Örökös harc…”. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 3) Gondolatébresztôk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22 4) Szakszervezeti évfordulós köszöntôk . . . . . . . . . . . . . 29 III. Ahogyan mások látják… . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 40 IV. Utószó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 61 V. Fényképek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 62

Elôszó Az elhunyt életére, munkásságára, emberi és hitbéli magatartására való emlékezéskor a szomorú körülmények megszépülhetnek kissé, de nem mondhatnak ellent a valóságnak. Nem is célja az ilyen törekvés jelen emlékkönyvnek. Az emlékkönyv összeállításával az volt a célunk, hogy emléket állítsunk Járási Ferenc életének, tevékenységének. Ezzel egyrészt a családtagok, a barátok és a kollégák részére szeretnénk maradandó áttekintést adni életútjáról és pályafutásának fôbb állomásairól, másrészt hogy tettét ne homályosíthassa el feledés, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete alakulásának 10. évfordulóján ajándékoztuk meg kedves vendégeinket ezzel az összeállítással. Könyvünkben Járási Ferenc életrajzát követôen mindazokat az írásmûveket, cikkeket adjuk közre, amelyek életét, munkásságát ismertetik és méltatják. Összeállításunk az alábbi írásokat tartalmazza: I. Életrajz Járási Ferenc életpályájának rövid áttekintése. II. Válogatás írásaiból A PVDSz „Nyílt Vonal Hézag Nélkül” címû havi lapjában megjelent néhány írása csokorba gyûjtve, az alábbi kategóriák szerint: 1) 2) 3) 4)

Szakmai írásai „Örökös harc…” Gondolatébresztôk Szakszervezeti évfordulós köszöntôk

III. Ahogyan mások látják… Családtagok, barátok, munkatársak személyes hangú visszaemlékezései. IV. Utószó A könyv zárása, utolsó búcsú Járási Ferenctôl. V. Fényképek Járási Ferenc életének néhány megörökített pillanata.

Budapest, 2008. október a Szerzôk 5

I. Életrajz Járási Ferenc 1959. március 17-én született Gyulán. Édesanyja Bányik Mária, édesapja Járási Károly. Gyermekéveit Kétegyházán élte egy vasutas család harmadik gyermekeként. Nôs volt, Hatvanban élt, három gyermek szeretô édesapjaként. Az általános iskola elvégzése után Budapesten folytatta tanulmányait az Út- és Vasútépítési Szakközépiskolában, itt érettségizett 1977-ben. A szülôi ház igen szerény körülményei nem tették lehetôvé számára, hogy tanulmányait egyetemen folytassa, így még ez év szeptember 1jén munkába állt, mint vasútkarbantartó szakmunkás, a MÁV Hatvan-Salgótarján PFT Fônökségen. 1978-ban házasságot kötött Koczka Zsuzsannával, melybôl három gyermek született: Kinga, Péter és Tamás. 1979-ben technikusi oklevelet szerzett a Kvassay Jenô Ipari Szakközépiskolában. Szakmailag folyamatosan képezte magát, többször kapott kitüntetést: „Kiváló Ifjú Szakember”, „Kiváló Dolgozó”, „Kiváló ifjúságpolitikai Szakember”. Közel két év katonai szolgálat után 1984-ben vonalkezelôi beosztást töltött be, majd 1987-ben vasúti tiszti képesítést szerzett. A VDSZSZ-ben eltöltött évek után, 1998-ban megalapította a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetét, amelynek elsô percétôl elnöke volt. Kezdeményezte az „Alapítvány a pályavasutasokért”, a „Prémium Önkéntes Kölcsönös Kiegészítô Önsegélyezô Pénztár” létrehozását. Elindította és felelôs kiadójaként írásaival gyarapította a „Nyílt Vonal Hézag Nélkül” címû szakszervezeti havi lapot. 2000-ben személyügyi szervezôi diplomát szerzett a Pécsi Tudományegyetemen, majd ugyanitt 2002-ben humánszervezôi diplomával folytatta. 2005-ben került be a „WHO IS WHO MAGYARORSZÁGON” lexikonba, amely Magyarország vezetô személyiségeinek életrajzi enciklopédiája. Doktorátus elôtt állt: „A Pályavasút EU konform átalakítása hazánk földrajzi és geopolitikai helyzetének tükrében” címmel írt dolgozatát sajnos nem tudta befejezni. 6

„WHO IS WHO MAGYARORSZÁGON” oklevél

Járási Ferenc 2008. április 10-én, 49 évesen hunyt el. Mindvégig megôrizte a vasúthoz való szeretetét, a vasutasokkal való közvetlen, baráti kapcsolatát. A PVDSz elnökeként jelentôs mértékben hozzájárult a MÁV kulturált munkaügyi kapcsolatokhoz, valamint a munkavállalók érdekeinek képviseletéhez. 2008. július 11-én, az 58. Vasutasnapon, több évtizedes kimagasló szakmai munkája elismeréseként, melyet a vasútért és a vasutasokért tett, a „Vasút szolgálatáért” kitüntetés posztumusz arany fokozatában részesült.

„A VASÚT SZOLGÁLATÁÉRT ARANY FOKOZATA” kitüntetés

7

II. Válogatás írásaiból

1) Szakmai írásai

Ebben a részben Járási Ferencnek a PVDSz „Nyílt Vonal Hézag Nélkül” címû havi lapjában megjelent néhány írása olvasható, csokorba gyûjtve az alábbi kategóriák szerint:

A TÉT… (2000. március ) avagy lesz-e szakmai érdekképviselet a különváló Pályavasútnál Mirôl is van szó?

1) Szakmai írásai • A TÉT… avagy lesz-e szakmai érdekképviselet a különváló Pályavasútnál (2000. március) • Leltár… Interjú Járási Ferenccel, a PVDSz elnökével (2000. szeptember) • Olvasói levél (2006. január) 2) „Örökös harc…” • Tények… avagy szakszervezetünk nyilvántartásba vételének hiteles története (1999. november) • No comment… avagy ki fizeti a révészt? (2001. április) • VÉT-kez(d)tünk? „Képzelt riport egy…” reprezentatív pályavasutas szakszervezetrôl (2002. április) • „Úriemberek” adott szava (2003. augusztus-szeptember) 3) Gondolatébresztôk • „Üzenet Garciának” (2000. június) • Akit a mozdony árama megcsapott (2003. február) • Itt a nyár! (2005. július-augusztus) • Május 1. margójára (2006. május) 4) Szakszervezeti évfordulós köszöntôk • Magunkról… (1999. október) • Nem csak múltunk, jövônk is van!!! (2000. október) • Idô van!!! (2001. október) • Köszöntô a 4. születésnapra (2002. október) • 5 éves a PVDSz (2003. október) • 6 évesek lettünk! (2004. október) • 7 évesek vagyunk! (2005. október) • Nekünk „nyóc”! (2006. október) • Hát ide jutottunk!? (2007. október)

Immár eldöntött, (mégpedig a kormányzat által eldöntött) tény az, hogy az alcímben is szereplô szervezeti átalakulás rövidesen bekövetkezik, azaz 2001. január 01.-tôl két önálló vasúttársaság fog mûködni: a személyszállítást és teherforgalmat lebonyolító MÁV Rt., valamint az infrastruktúrát kezelô Pályavasút. Ez – a jelenlegi felállás szerint – azt jelenti, hogy rövidesen a mintegy tizenkétezer fô TEB és PHM-es munkavállaló sorsa alapvetôen új alapokra helyezôdik, és ez a struktúra váltás nem kevés veszélyt hordozhat az érintettek számára. Az elmúlt idôszak tapasztalataiból jól tudjuk, hogy minden változás, változtatás áldozatokkal jár, melyben a “balhét” általában (sôt szinte majdnem mindig) a munkavállalói réteg ,,viszi el’’. Ez ráadásul fokozattan igaz akkor, ha az érintettek mindezt kollektív érdekvédelem nélkül próbálják meg átvészelni!

Mi a helyzet most? A reprezentatív gyûjtôszakszervezetek nagy dirrel-dúrral beharangozott sztrájkhulláma csúfos kudarcba fulladt, és ebbôl adódóan az eredmény is siralmas. A Kollektív Szerzôdés – munkavállalói szempontból – rosszabb mint valaha, a foglalkoztatás biztonságunk halovány, megszûnt a bértarifa, és a bérfejlesztésünk (???) egész egyszerûen tragédia. A reprezentatív szakszervezeti érdekvédelem padlóra került, és az elmúlt idôszakban elért vasutas szakszervezeti jogosítványok jelentôs része már a múlté! És akkor plusz ,,eredményként’’ még itt van a szakszervezeti tagdíj levonásának kérdése is, mert hát ugye azt tudjuk, hogy a MÁV Rt. ez év április 15.-tôl már azt sem akarja levonni. Néhány “mindenre elszánt kollega” erre azt mondja ,,vigye kánya’’, majd mi összeszedjük a tagoktól, mármint, ha még egyáltalán lesznek tagok! Hát biztos, hogy nem lehetetlen, de az is biztos, hogy nagyon “savanyú lesz a szôlô”.

Mi várható? Elôször is mindenkinek saját magában kell tisztáznia azt, hogy: Kell-e nekem érdekvédelem, és ha igen, milyen? Olyan mint eddig volt, vagy pedig egy szakmai, ami a sajátom! Ezt minden ,,pályás” saját maga döntse el! Ezek után, ha a munkavállaló úgy dönt, hogy neki kell, akkor fizet tagdíjat, ha úgy dönt, hogy neki nem kell, akkor nem fizet. 8

9

A képlet igen egyszerû: ha valaki nem fizet (valahogy) tagdíjat, akkor ugye az nem tag. Márpedig, ha nincsenek tagok, akkor nincs szakszervezet sem. Ha viszont nincs szakszervezet, akkor sajnos nincs erôs kollektív érdekvédelem sem, és így 2001. január 01-jétôl a Pályavasutasoknak nincs olyan Kollektív Szerzôdése – ami végre rólunk szól Saját bérrendszere – ami végre rólunk szól Foglalkoztatási megállapodása – ami végre rólunk szól Saját önsegélyzô pénztára – ami végre rólunk szól Saját alapítványa – ami végre rólunk szól Saját ingyenes jogsegély szolgálata sem, amely a munkavállalói munkaügyi jogvitákban a képviseletet biztosíthatja. Tehát marad a munkavállalói önképviselet, és egy olyan kollektív szerzôdés, amit mások kötnek meg nélkülünk, helyettünk!!!

belül – a hangzatos szolidaritási nyilatkozatokon kívül más támogatást sajnos nem tapasztaltunk. Ez is bizonyítja azt, hogy rajtunk kívül – úgy látszik – másoknak ez nem is volt annyira fontos(!). Az említett gyûjtôszakszervezeten belül tehát a szakág magára maradt, és így kizárólag a saját erejére támaszkodva tudott csak a munkáltatóval megállapodni. Ennek az esetnek mintegy következményeként, szembesültem elôször a szakmai érdekek ilyen szintû, és – nem utolsó sorban – ilyen aktív felszínre kerülésével, hiszen az említett ügy mellé egy emberként állt a szakma (de csak a szakma!) munkavállalói rétege. Akkor fogalmazódott meg többek részérôl – és hát bennem is – az önálló szakmai szakszervezet létrehozásának szükségessége, hiszen ez az eset is egyértelmûen bizonyítja azt, hogy mindenki számára „elsôdlegesen”, és meghatározóan a saját érdekei érvényesítése a legfontosabb.

Interjú Járási Ferenccel, a PVDSZ elnökével

– Hogyan fajulhatott idáig, a korábbi kapcsolatod a VDSzSz vezérkarával? – A ,,másképp gondolkodás’’ tudomásul vétele néhány embernek igen csak nehezére esik. Jelen esetben a ,,VDSzSz vezérkara’’ nem pontos meghatározás, hiszen csak néhány emberrôl van szó, akik – a VDSzSz szervezete mögé bújva, azt védôpajzsként használva – mindent elkövettek az ellen, hogy az alulról szervezôdô PVDSZ egyáltalán létre jöjjön, talpon maradjon, és mûködjön. Hát ennyit az általuk képviselt szakszervezeti pluralizmusról!!! Csak példaként említem meg, hogy annak idején már ott tartottunk a VDSzSz-en belül, hogy ezek a „tisztségviselôk” minden gátlás nélkül, a demokrácia alapelveit figyelmen kívül hagyva, nyíltan „PFT-s puccsról” beszéltek – csak azért – mert többedmagammal hangot mertünk adni Gaskó diktatórikus tevékenységével szembeni elégedetlenségünknek. A sehova nem vezetô „nagy közösködés”, a szakmánk szakszervezeten belüli „hátul kullogása”, az ebbôl adódó szakmai érdekvédelem teljes hiánya, és az ennek következményeként megjelenô igények robbanásszerû elôtérbe kerülése mind-mind arra kényszerített, hogy rá kellett ébredjek, ez így nem mehet tovább!

– Mi késztetett arra, hogy 1998. októberében – feladva a VDSzSz -es alelnöki tisztségedet, és a vele járó elônyöket – új szakszervezetet alapíts a nulláról indulva? – Az események pontos megítéléséhez és megértéséhez vissza kell kanyarodnunk az idôben az 1997-es esztendô végére, amikor is – akkor még mint a VDSzSz PHM. Szakági vezetôje – a munkavállalók számára közel 110 millió forint bérmegtakarítás kifizettetéséért, pályás munkatársaimmal sztrájkbizottságot hoztunk létre. A sztrájkbizottság aktív tevékenységének köszönhetôen a munkaharcunk végül sikerrel zárult, hiszen a munkavállalók részére több, mint 90 millió forint lett kifizetve. Ahhoz képest, hogy a munkáltató korábban egy fillért sem akart kifizetni, ez igazán szép sikernek tudható be. Ehhez, az események folyamatában – egy, és ugyanazon szakszervezeten

– Mi az elmúlt két év tapasztalata, a TEB és a PHM munkavállalói hogyan fogadták a PVDSZ megalakulását, és hogyan viszonyulnak hozzá manapság? – A fogadtatás rendkívül „parázs” volt. Az egyik oldalon már sokan várták, és ezért tömegesen léptek be új szakszervezetünkbe. A másik oldalon a VSZ, és VDSzSz egyes vezetôi elképesztô módon, és szinte minden eszközt igénybe véve ,,gondoskodtak’’ arról, hogy szakszervezetünket a bíróság eleve ne is vegye nyilvántartásba, az 1998 -as ÜT, és munkavédelmi képviselô választásokon a jelöltjeink ne indulhassanak, majd ezek után a szakszervezetünk nyilvántartásba vételi végzése minél késôbb emelkedjen jogerôre, és végül pedig arról, hogy tisztségviselôink zöme koholt vádak alapján fel legyen jelentve (és az ország vasutassága „az általuk készített” kiadványokon keresz-

,,Ej ráérünk arra még…’’? Néhányan az önálló szakmai szakszervezeti szervezôdésrôl úgy vélekednek, hogy ráérünk majd akkor is szervezôdni, és egységessé válni, ha a jelzett szervezeti változás bekövetkezik. Meggyôzôdésem, hogy nem! Ugyanis, ha 2001. január 01-jére – mi, a Pályavasút munkavállalói – nem leszünk képesek egy egységes szakmai szakszervezetbe tömörülve, olyan ütôképes erôt felvonultatni, amely az átalakulásban rejlô veszélyeket elhárítva biztos munkahelyet, és azzal együtt megfelelô béreket tud garantálni tagjai számára, hát akkor bizony onnantól kezdve ki-ki csupán, és kizárólagosan csak a saját maga erejére számíthat és hát jól tudjuk: ,,Egyedül nem megy…!’’ A TÉT… “mindössze” ennyi!!! Járási Ferenc

Leltár…

10

(2000. szeptember)

11

tül, „mindenáron” értesüljön arról, hogy a PVDSZ egy életképtelen „képzôdmény”, valamint arról, hogy tisztségviselôink neve az egész vasutas társadalom elôtt bûnözôként legyen bemutatva). A folyamatos „övön aluli ütéseket” állva a PVDSZ mégis talpon maradt, és azóta is töretlenül erôsödik. Természetesen az elmúlt idôszakban kiderült az is – és a hatóságok által bizonyítást nyert – hogy a VDSzSz néhány tisztségviselôje által összehordott, és általuk kifelé intenzíven publikált vádak, pusztán minden alapot nélkülözô üres rágalmak. Sokak számára sajnos csak mostanra vált nyilvánvalóvá az, hogy ezek a minden alapot nélkülözô, üres vádaskodások kizárólag arra voltak jók, hogy a PVDSZ hitelét rontsák. Az általuk generált „cirkusz” (és nem véletlenül!) sajnos súlyos károkat okozott a szakmai szakszervezeti szervezôdés területén, de megítélésem szerint nagyon sokat ártott általában a szakszervezetek munkavállalói megítélésének is, hiszen sok munkavállaló ezt a „rosszhiszemû és kisstílû cirkusz”-t látva úgy döntött, hogy Ôket ez a fajta ,,szakszervezetesdi’’ nem érdekli! A felelôsség tehát az okozott morális károkért nem a PVDSZ –t, hanem a még saját magukat ezek után is szakszervezeti tisztségviselônek tituláló embereket terheli. A munkavállalókat sokáig nem lehet becsapni, és az ilyen módszerek hátterére elôbb-utóbb fény derül. Megnyugtató viszont az, hogy az ilyen cselekedetek, és azok kitalálói minden igyekezete sem tud gátat szabni a munkavállalók szabad akaratú szakmai szervezôdésének. Véleményem szerint napjainkra mindenki számára teljesen világossá vált, hogy a „nagy közösködésnek” vége, mivel a „Pályások” problémája a „Pályásoké”, ebbôl adódóan a felmerülô problémákat helyettük senki más nem akarja, és nem is fogja megoldani. Bizonyítékul szolgálnak erre, az elmúlt idôszak eseményei. – Szerinted a szakszervezetekre van-e igény manapság? – Sajnos a fent leírt hatalmi görcsök miatt – is – a szakszervezetek fontossága leértékelôdött mind a vasútnál, mind a társadalom szintjén. A II. világháborút követô idôszakban szakszervezetek szerepe – az érdekvédelem lehetôségének államhatalmi megszüntetése miatt – csupán az üdülôjegyek osztogatására degradálódott. Az 1989-es rendszerváltást követôen viszont új lehetôség nyílt a szakszervezeti pluralizmus, valamint érdekérvényesítés aktivizálására. A PVDSZ megalakulását követô idôszak eseményei viszont egyértelmûen bizonyítják azt, hogy a MÁV Rt.-nél mûködô gyûjtôszakszervezetek néhány vezetô tisztségviselôje – a cselekedeteik után ítélve – ezt nem így gondolja. A munkavállalók – többek között – néhány ilyen szakszervezeti tisztségviselô minôsíthetetlen viselkedése, és megnyilvánulása miatt fordultak, és fordulnak el ma is a vasutas szakszervezetektôl. Ennek ellenére – megítélésem szerint – a szakszervezetek fontosságának társadalmi megítélése újra kezd felerôsödni, hiszen egyre több ember érzi a szakmai érdekvédelem szükségességét… és itt gondoljunk csak a 2001-es 12

pályavasúti különválásra, valamint annak a munkavállalókat érintô lehetséges következményeire. Az említett 2001. évben történô különválás, vagyis a Pályavasút önálló társaságként való mûködtetése nem kis feladatok elé állítja az érintett szakszervezeteket, így: • • • •

az új Kollektív Szerzôdés megkötése a foglalkoztatási megállapodás megkötése a bértarifa megállapodás megkötése a ÜT és munkavédelmi képviselô választások

A szakma munkavállalói tudják – és saját bôrükön is érzik – hogy a reprezentatív szakszervezetek eddigi erôtlen érdekvédelmi tevékenysége következtében a pályavasúti dolgozók bérezésének, és foglalkoztatásának színvonala a béka alsó testrésze alá került. A Pályavasút különválására koncentrálva, az elôttünk álló érdekvédelmi feladatokat úgy kell megoldanunk, hogy az a munkavállalók számára a legkisebb érdeksérüléssel se járjon! Sôt!!!…és erre a PVDSZ – lehet – a garancia!

Olvasói levél

(2006. január)

Tisztelt PVDSz! Tisztelettel tudatom Önökkel, hogy mióta a szervezet bôvítése érdekében nálunk jártak, és tagjaik közé toboroztak bennünket nem találkoztunk semmilyen szinten. Pedig ígéret az volt. Fájó szívvel nézzük, amikor a másik szakszervezetek képviselôi rendszeresen kijárnak, agitálnak, a táppénzesnek egy kis segély, húsvétra csomag, vasutasnapra ennikék, és még sorolhatnám. Mi sem az érdekképviseletbôl, pedig nekünk is van problémánk, és sem az úgymond „ajándékozási” részébôl nem részesültünk, évek alatt egyszer sem. De az bizonyára azért van, mert annyi tagdíjat kell levonniuk, hogy nem marad idejük másra! Mert a tagdíjat azért levonják becsületesen. név és cím a szerkesztôségben

Válasz: Tisztelt …! Levelét köszönettel vettem, hiszen mindannyiunk közös érdeke, hogy a vélt és valós problémákat kezeljük, azokra megoldást találjunk. 13

A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) az egyik legkevesebb állandó munkaidô-kedvezménnyel kikért tisztségviselôkkel rendelkezô szakszervezet. Országos szinten – más szakszervezetekkel ellentétben – ez mindössze 10 fô. Ezzel a létszámmal teljesíti az érdekegyeztetési, jogi, munkajogi, peres és nem peres, stb, eljárásokban a PVDSz tagok képviseletét, és hát az Ön által kifogásolt „találkozókat”. Talán Ön is belátja, hogy a rendkívül összetett és sok idôt igénylô tevékenység ellátására ez a csekély létszám – országos szinten – rendkívüli leterheltséget ró ki mindannyiunk számára. Többek között ez is az oka annak, hogy nem tudunk ellátogatni Önökhöz – és másokhoz is – sûrûbben. A PVDSz mindezektôl függetlenül már több mint hét éve védi következetesen a pályavasutasok szakmai érdekeit. Az eltelt idôszak önmagáért beszél. Ezen kívül szakszervezetünk még plusz létrehozta a nehéz élethelyzetbe került pályavasutasok megsegítésére, segélyezésére a PÖKKÖP-t és a saját alapítványát. Ezen kívül még egy rendkívül kedvezô – már napi 20 Ft-ért ! – biztosítási lehetôséget is kínálunk a tagjaink részére baleset és életbiztosítási kockázat fedezésére. Abban az esetben pedig, ha a munkáltató határozatban, – munkavégzés közben elkövetett károkozás miatt – a tagunkra kártérítési összeget szab ki, azt az alapítványunk a Munka törvénykönyve 166.§-a, és a Kollektív Szerzôdés 80.§-ban foglaltak szerint megtéríti. Ennél több segélyezés nem sok helyen és nem sok szakszervezetben van az ország területén. Ennek ellenére – bár tudjuk azt, hogy nagy szükség van rá (!) – a PVDSz törekvése nem kizárólag a segélyezés, hanem a pályavasutasok számára a tisztességes kereset, foglalkoztatás és munkahelyek megôrzésének a biztosítása. Végül – de nem utolsósorban – a tagdíjra tett megjegyzésére kívánok reagálni. A PVDSz a MÁV-nál – de talán az országban is (!) – az egyedüli szakszervezet, amelyben nincs tagdíjfizetési kötelezettség (pontosan a kevés keresetek miatt). Amennyiben a jövedelem mégis lehetôvé teszi – a többi szakszervezet bruttó 1%-os tagdíjfizetési kötelezettségével ellentétben – nálunk csupán a személyi alapbér (legfeljebb!) 0,5%-a .

2) „Örökös harc…”

Tények…

(1999. november) avagy szakszervezetünk nyilvántartásba vételének hiteles története 1998. október 15. A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete 23 fôvel megalakul. 16. Óriási felháborodás a gyûjtôszakszervezetek háza táján és kitörô öröm a pályavasúti munkavállalók részérôl. 19. Szakszervezetünk a Fôvárosi Bírósághoz nyilvántartási kérelmet nyújt be. A szokásos hétfô reggeli egyeztetésen Sípos István vezérigazgató és a három reprezentatív szakszervezet, szakszervezetünk megalakulásáról tárgyal. Az ezzel kapcsolatos álláspontok: – VSZ: „a munkáltató hozta létre a PVDSZ-t” – VDSzSz: „Kalandorok és bûnözôk bandájának menekülési útvonala.” – MOSZ: „Támogat minden alulról kezdeményezett, demokratikus szervezôdést.” A VDSzSz több tisztségviselôje elözönli a PVDSZ irodáit, miközben Gaskó István a VDSzSz elnöke, a MÁV Rt. Felügyelô Bizottságának igazolványát lobogtatva próbálja felelôsségre vonni a jelenlévô munkavállalókat, hogy mit keresnek ott. Járási Ferenc a PVDSZ elnöke kiutasítja a betolakodókat. Idôközben a VDSzSz egyes tisztségviselôi Gaskó vezetésével minden képzeletet felülmúló kampányba kezd fiatal szakszervezetünk ellen. Ezen belül van, akit megfenyegetnek, van, akinek különbözô juttatásokat ígérnek, csak lépjen vissza hozzájuk. 29. Dr. Bajnai Gábor vezérigazgató-helyettes kérésére Dr. Pál Lajos a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára levelében állást foglal, miszerint nyilvántartásba nem vett szakszervezet nem jogosult kollektív szerzôdést kötni, nem nyújthat be kifogást, munkaidô kedvezmény nem illeti meg, továbbá az üzemi tanácsi választásokon sem indíthat jelöltet.

Tisztelt …. ! Remélem a felvetéseire a fentiek alapján választ kapott, és kívánok Önnek és családjának sikerekben gazdag Boldog Új Esztendôt!

30. A Fôvárosi Bíróság 14.Pk. 60.980/1998/3 sz. végzésében nyilvántartásba veszi szakszervezetünket. Szakszervezetünk elnöke Járási Ferenc személyiségi jogsértés, rágalmazás, valamint becsületsértés miatt feljelenteti Gaskót.

Budapest, 2005. december 27. Tisztelettel: Járási Ferenc elnök 14

November 04. Dr. Pál Lajos levélben értesíti Gaskót, hogy a nyilvántartásba vételrôl szóló határozat fellebbezéssel megtámadható! 15

06. A MÁV Rt. levélben elzárkózik tagjaink tagdíjának a munkabérbôl történô levonásától. Kikapcsolják telefonjainkat. 10. A VDSzSz és a VSZ fellebbezést nyújt be nyilvántartásba vételi végzésünk ellen, és a VSZ levélben fordul a bírósághoz, hogy szakszervezetünket a munkáltató hozta létre, ezért ne vegyék nyilvántartásba. Berta Levente, a PVDSZ – az alakuló közgyûlésén megválasztott – tisztségviselôje a nyilvántartásba vételi végzésünk ellen fellebbezést nyújt be, arra hivatkozva, hogy tisztségérôl már október 19-én lemondott. Pusztán csak azt felejti el közölni, hogy kinek, mikor, hol és milyen módon. 11. A MÁV Rt. vezérigazgatója egyéb irányú elfoglaltságai miatt nem fogadja a PVDSZ elnökét. 12. A VSZ és a VDSzSz különbözô kiadványokkal bombázza a munkavállalókat, és felszólítja az ÜT választási bizottságokat, hogy ne vegyék fel a szavazólistára jelöltjeinket.

28. Berta Levente visszavonja fellebbezését! Május 07. Szakszervezetünk nyilvántartásba vételi végzésének jogerôre emelkedését a sok fellebbezés és „jóakaróink” áldásos tevékenysége miatt már a Legfelsôbb Bíróság tárgyalja, ezért alapvetô mûködésünk biztosítása, valamint a jogerôre emelkedés érdekében soron kívüli kérelmet nyújtunk be. Június 01. A PVDSZ elnöke kérelemmel fordult Dr. Solt Pálhoz a Legfelsôbb Bíróság elnökéhez, melyben újra soronkívüliséget kér szakszervezetünk nyilvántartásba vételi végzésének mielôbbi tárgyalásához. Október 11. A Magyar Köztársaság Legfelsôbb Bírósága október 11-én jogerôre emelte szakszervezetünk a Fôvárosi Bíróság által korábban kiadott nyilvántartásba vételi végzését.

16. Elôször nem, majd az utolsó pillanatban a fôvárosi fôügyész-helyettes – információink szerint külsô nyomásra – mégis fellebbezést nyújt be nyilvántartásba vételi kérelmünk ellen. Dr. Hajdú Mária osztályvezetô ügyész külön levélben értesíti Gaskót, hogy a PVDSZ nyilvántartásba vételi végzése ellen fellebbezést nyújtott be. (?!)

„EZ ELLEN A VÉGZÉS ELLEN FELLEBBEZÉSNEK NINCS HELYE.”

23. A Fôvárosi Bíróság a VSZ, a VDSzSz és Judik Mihály fellebbezését elutasítja, mivel fellebbezni csak az ügyészségnek valamint az alapítótagnak van joga.

„Az egyesülési jog mindenkit megilletô alapvetô szabadságjog” 1989. évi II. törvény 1.§.

Járási Ferenc

No coment…avagy ki fizeti a révészt?

(2001. április)

Mottó: „ az ártatlanság vélelme” 27. A PVDSZ elnöke levélben felszólítja Berta Leventét, hogy vonja vissza fellebbezését, mivel az abban foglaltak nem felelnek meg a valóságnak, ellenkezô esetben az ügyet jogi útra tereli. Szakszervezetünk közgyûlést tart, megvitatja a szakszervezetünk jelenlegi álláspontját a kialakult helyzettel kapcsolatban és kizárja Berta Leventét, valamint Judik Mihályt a PVDSZ-bôl. December 03. A Szakszervezetünket ért elképesztô támadások, valamint a számunkra elfogadhatatlan ügyészségi fellebbezés miatt levélben fordulunk a Legfôbb Ügyészhez, valamint Országgyûlési Biztos Hivatalához. 1999. Január 27. Szakszervezetünk közgyûlésén újraválasztotta tisztségviselôit és módosította alapszabályát az ügyészi kifogásoknak megfelelôen. 16

Tisztelt vasutas Kolléganôk, Kollégák és Barátaim! Bizonyára sokan emlékeznek(tek) még a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetének 1998. évben történô megalakulására, és az azt követô eseményekre. Abban az idôben különbözô híresztelések keltek szárnyra, melyek szinte kivétel nélkül a PVDSz-t, valamint annak tisztségviselôit vették célba. Ezeket, a személyiségi jogaimat sértô, minden alapot nélkülözô, rosszindulatú és koholt vádak fôleg az én becsületem bemocskolására irányultak, mivel engem választott meg szakszervezetünk alakuló közgyûlése, az új szakszervezet elnökévé. Az államigazgatási szervek túlterheltsége, valamint a VDSzSz néhány vezetôjének minôsíthetetlen, és folyamatos rágalmazása miatt, közel kettô évet kellett várnom annak igazolására – ami sokak számára felejthetetlen pillanatában is nyilvánvaló volt, – hogy rágalom az egész. Tanulságként – mindenki számára – íme a meghurcoltatásom története… kommentár nélkül: 17

1998. október 15. 1998.

1999.

1999. 2000.

2000. 2000. 2000. 2000.

Lemondtam a VDSzSz-nél betöltött valamennyi tisztségemrôl. MEGALAKUL A PVDSz!!! október 19. A VDSzSz – több társammal együtt – feljelent sikkasztás, csalás, valamint lopás bûncselekmények elkövetésével megvádolva. A feljelentés fénymásolatát, több más – az általuk összeállított anyaggal együtt – szétküldik az egész országba! április 13. A hivatalos eljárás lefolytatása után a Budapesti VIVII. kerületi Ügyészség B.VI-VII.2131/1998/4.-II. sz. alatt – bizonyítottság hiányában- megszünteti az ellenem folytatott nyomozást. április A VDSzSz e határozat ellen panaszt nyújt be, melynek következménye: pótnyomozás! február 04. A hivatalos eljárás lefolytatása után a BRFK VI-VII. ker. Rendôrkapitányság 146-4843/98. BÜ. sz. alatt – bûncselekmény hiányában –megszûnteti az ellenem folyó pótnyomozást! február A VDSzSz – e határozat ellen is – panaszt nyújt be. június Az Ügyészség a panaszt elutasítja – „A panasz nem alapos” hivatkozással június A VDSzSz – e határozat ellen is – panaszt nyújt be. november 09. A Legfôbb Ügyészség NF8504/1999/4 –I. sz. alatt elutasítja a VDSzSz újabb panaszát.

A fent leírt események etikai és erkölcsi megítélését e sorok olvasóinak az ízlésére bízom!!! Üdvözlettel: Járási Ferenc Utószó: Becsületsértés, rágalmazás, és személyiségi jog megsértése miatt Gaskó István – a VDSzSz elnöke – ellen bírósági eljárást kezdeményeztem még 1998. október 30-án.

VÉT-kez(d)tünk? (2002. április) „Képzelt riport egy…” reprezentatív pályavasutas szakszervezetrôl • Úgy hallom, hogy a PVDSz reprezentatívvá vált? Így van. Hosszú idô után végre elkezdôdhetett volna a pályavasutasok szakmai érdekvédelme a Vasúti Érdekegyeztetô Tanácsban (VÉT). • Mi az, hogy „volna”? Mert nem akarják engedni. • Ki? Kik? Azok, akik azt eddig sem csinálták. 18

• Ja a másik három „repi”? Igen. • Ugye, viccelsz? Nem. • Figyelj! Nekik nem örülniük kellene annak, hogy veletek erôsödött az érdekvédelmi oldal? De, igen. • Hát akkor meg mit csinálnak? Be akarnak számoltatni, bizonyítékokat követelnek tôlünk. • Szakszervezet akar szakszervezetet beszámoltatni? Igen! • Van ehhez joguk? Nincs. De ez ôket láthatóan nem zavarja. • És a MÁV Rt? A MÁV Rt. vezetésének – mint tárgyalópartnernek – a reprezentativitásunkat igazoló közokiratot bemutattuk. Meg minden érdeklôdônek. • Mindenkinek? Akinek kellett, igen, és aki tisztességgel és becsülettel közeledett, vagy közeledik felénk. • A másik három “repinek” nem kell bemutatni? Nem. Erre sem a törvény, sem a VÉT ügyrendje és ezek után pedig már az erkölcs sem kötelez. • Miért? Mi van az erkölccsel? Tudnod kell, hogy a PVDSz megalakulásakor ezek az „urak” mindent elkövettek annak érdekében, hogy a megalakult fiatal szakszervezetünk mûködését, létét lehetetlenné tegyék. Az pedig, ahogy most a VÉT-en viselkednek az több, mint szörnyû. Kezdünk rájönni arra, hogy a vasúti érdekegyeztetés az elmúlt években miért ment ilyen mondhatni „döcögôsen”. Megtapasztaltuk, hogy a VÉT ülések ordítozással, egymás minôsítgetésével telnek el, és már nem nagyon van szó a vasutas munkavállalók érdekvédelmérôl. Azt lehet hallani – méghozzá „sztereóban” – hogy mit keres itt a PVDSz és hogy távozzon a VÉT-rôl. Úgy tûnik, nekik ez most fontosabb, mint az Ôket felhatalmazó munkavállalók érdekképviselete. • Hogy fajulhatott idáig a viszony? A PVDSz megalakulásakor a VSz elnöke levélben fordult a Bírósághoz, hogy az ne vegyen bennünket nyilvántartásba, a VDSzSz elnöke pedig – miközben intenzív levelezést folytatott rólunk a Munkaügyi Minisztériummal – tisztségviselôink zömét feljelentette a rendôrségen és a bíróságon, majd koholt vádjait, – mint kész tényt – az egész MÁV területén publikálta, amiért, többek között a bíróság elsô fokon már elmarasztalta. Ennek „köszönhetôen” – az átlagos egy-két hónap helyett – több mint egy évig tartott a PVDSz nyilvántartásba vétele. • No és miért „sárgáznak” Benneteket? A „sárga szakszervezet” köztudottan a munkáltató cimborája. De azért azt tudni kell, hogy a minket „sárgázók” a PVDSz megalakulásának 19

évében közel 175 millió Ft-ot, az azt követô évben közel 200 millió Ft-ot vettek fel a MÁV Rt-tôl. Gaskóék ezen felül kértek és kaptak is, még 30 milliót, amibôl napjainkig információink szerint 22,5 milliót fizettek vissza! A PVDSz viszont soha egyetlen egy fillért sem kapott és vett fel a MÁV Rt-tôl! Akkor ki is itt a „sárga”? Amíg a MÁV Rt-nél létezett a szakszervezeti tagok munkabérbôl történô tagdíjlevonása, addig a MÁV Rt. a PVDSz tagok tagdíj levonását megtagadta! Akkor ki is itt a „sárga”? A minket “sárgázók” rendszeresen kapcsolatban álltak az akkori – 1999-ben sajnos elhunyt – MÁV Rt. Vezérigazgatójával, míg a PVDSz a még hivatalos kapcsolatfelvétel szintjére sem tudott eljutni.(– csak megjegyezni kívánom, hogy akkoriban a halálesettel kapcsolatban is, a híradásokban elég sûrûn felbukkant Gaskó neve – a szerk.) A MÁV Rt. akkori vezetése egész egyszerûen nem állt velünk szóba, sôt – állítólag szakszervezeti nyomásra – még a meglévô vasútüzemi telefonjainkat is kikapcsoltatta. Akkor ki is itt a „sárga”? • Hogyan tovább? A PVDSz a törvényekben rögzített jogait gyakorolni fogja, a pályavasutasok érdekei védelmében. Nem kívánunk többet, de ennél kevesebbel sem érjük be! • Mit csináltok, ha a VÉT-en továbbra is beleordítoznak a hozzászólásaitokba, és továbbra is rágalmaznak Benneteket? Megismétlem, a PVDSz a törvényekben rögzített jogait gyakorolni fogja, a pályavasutasok érdekei védelmében. A bennünket “sárgázók” és rágalmazók pedig, a magyar független bíróság elôtt adnak majd számot a rágalmaik valóságtartalmáról. Az ehhez szükséges lépéseket már megtettük. • Akkor ezt látszik igazolni az 2001. évi ÜT és munkavédelmi képviselô választásokon elért sikereitek is? Igen. A MÁV Rt. PHM Szakigazgatóság munkavállalóinak 2001. évben 42,4 % -a, tehát majd a fele gondolta úgy, hogy a PVDSz-ben látja az érdekvédelmi jövôjét. Itt kívánom megjegyezni, hogy a VSz és a VDSzSz együtt kapott annyi bizalmat szakmánkban a munkavállalóktól, mint amennyit a PVDSz. A tagságunk meg napról napra gyarapszik. • Ezért van ez a nagy gyûlölködés? Mire jó ez? Arra, hogy elterelje a lényegrôl a figyelmet. • Ezt hogy érted? Mi a lényeg? Az, hogy a VSz, a VDSzSz és a MOSz kötött a háttérben egy paktumot, ami aztán – mert mindenhol vannak tisztességes emberek – nyilvánosságra került. • Mit tartalmaz ez a paktum? Az „Emlékeztetô” nevet adták neki, de gyakorlatilag ez egy megállapodás. Azt tartalmazza, hogy a VSz, a VDSzSz és a MOSz – teljesen figyelmen kívül hagyva a hatályos törvényeket, és a független dolgozói akaratot – egész egyszerûen maguk között szétosztották a MÁV Rt. munkavállalói érdekegyeztetô fórumait. 20

• Hogy??? Igen, jól hallottad. • Ezt lehetne egy kicsit bôvebben? Igen. Ebben az „Emlékeztetôben” gyakorlatilag szétosztották maguk között a MÁV Rt. KÜT tisztségeit, a Központi Munkavédelmi Bizottság tisztségeit, és három tagot akarnak delegálni a MÁV Rt. Felügyelô Bizottságába. Ezek után nem lesz nehéz kitalálni, hogy ki lesz az a három fô. • De hát ez nem törvénytelen? De! És? • Éééés??? Ez ôket nem zavarja? Láthatóan nem. • Ezek szerint úgy gondolják, hogy azt csinálnak, amit akarnak? Erre törvény van. Nem? De igen! A MÁV Rt. Felügyelô Bizottság munkavállalói tagjait a KÜT delegálja. Abban az esetben, ha a KÜT-ben az általuk „kiválasztott” emberek vannak, nem lehet kétséges az, hogy ki az a három fô, aki – munkáltatói tagként – be akar ülni a MÁV Rt. Felügyelô Bizottságába. • Ezek után mit akartok? Eddig is és ezután is kizárólag szakmai érdekvédelmet akartunk és akarunk biztosítani a pályavasutasoknak, hiszen a pályavasutasok ezért juttattak be bennünket a VÉT-re. Mi nem „ökölrázással” és „TV-szerepléssel”, hanem szakmai érvekkel kívánunk vitába szállni a munkáltatóval és ennek nyomán megvalósítani majd a pályavasutasok magas színvonalú érdekérvényesítését. Járási Ferenc

„Úriemberek” adott szava

(2003. augusztus-szeptember)

2002 augusztus hóban, a humánpolitikai vezérigazgató-helyettes felkérésére, a négy reprezentatív szakszervezet megbeszélést tartott a VSZ Benczúr utcai székházában. A téma a PVDSZ reprezentativitása volt. A jelenlévôk megállapodtak, hogy a PVDSZ bíróságtól kéri reprezentativitásának megállapítását. A jelenlévô szakszervezeti vezetôk határozottan kijelentették, – szavukat adták – hogy a Bíróság határozatát elfogadják és a jövôben nem vitatják a PVDSZ reprezentativitását. A PVDSZ, a bírósági határozat megszületéséig önként felfüggesztette VÉT tagságát, hogy ezzel is segítsen elôre mozdítani az ôszi VÉT tárgyalások sikeres lebonyolítását (a sikert látjuk!). A Mozdonyvezetôk Szakszervezete, már az elsôfokú ítélet után teljes jogú partnerként kezelte a PVDSZ-t és a VSZ is tudomásul vette azt. DE! De egy szakszervezet (na, vajon melyik?), amely oly sûrûn emlegeti úriemberek adott szavát (talán már megszokásból?), – az adott szava ellenére – azonnal és újra Bírósághoz fordult. Ezúttal a PVDSZ Kollektív Szerzôdés kötési jogán „próbál fogást találni”! És ha már úgyis a bíróságon van – adott szava ellenére –, ismét vitatja a PVDSZ reprezentativitását! 21

Mivel eddig ez még nem szerepelt a Bírósági ügyek listáján, most a Bíróságnak ismét végig kell „játszania” a jogi procedúrát. Mi álljuk az újabb támadásokat is. És erre szavunkat adjuk! Járási Ferenc

3) Gondolatébresztôk

,,Üzenet Garciának’’

(2000. június)

A Pályavasút átalakulás elôtt lévô munkavilágában még soha nem volt annyira, és akkora szükség a szakmáját szeretô, és a munkahelyérôl felelôsséggel gondolkodó munkavállalókra – akik egy szakmai szakszervezetbe tömörülve közösen gondolkodnak és gondoskodnak saját sorsukról – mint napjainkban. Sokan még a ,,nagy változás’’ elôtt fél évvel sem igazán értik és érzik át annak a felelôsségnek a súlyát, amit a saját hova–, vagy sehova tartozásuk, az ügyhöz való morális hozzáállásuk, és az ebbôl adódó felelôsségük vagy felelôtlenségük okozhat – és okoz is – majd 2001.-ben, a Pályavasút önálló társasággá való alakulásakor. Ezúton fejezem ki minden elismerésem az üdítô kivételnek számító mindazon munkatársaimnak, akik a PVDSz-ben azon munkálkodnak, hogy ez a váltás zökkenômentes legyen minden pályás munkavállaló számára! ,,Teher alatt nô a pálma!’’ – jutott eszembe, amikor is a napokban a kezembe került egy több, mint 100 évvel(!) ezelôtt írt újságcikk, amely megírásának célja feltehetôen az összetartozás, az állhatatosság, és a megbízhatóságra való buzdítás volt. Megítélésem szerint, e történet értékelés utáni eredménye egy- az egyben átültethetô napjainkra, és sajnos analóg is egynéhány pályavasúti munkavállaló, a szakmai érdekvédelem iránt tanúsított magatartásával. Az említett tanulmány története valós eseményeken alapul, amit írója Elbert Hubbard 1899-ben (nem elírás!) jelentetett meg a Philistine nevû avangard lapban. A spanyol-amerikai háborúban McKinley elnök elküldte Andrew Rowan hadnagyot, hogy keresse meg a spanyolokkal szintén hadban álló kubai erôk parancsnokát, Garcia tábornokot. Garcia tábornok valahol Kuba erdôségeiben rejtôzött – senki nem tudta, hogy hol. Posta vagy távirat szóba sem jöhetett! Az elnöknek viszont feltétlenül meg kellett szereznie Garcia együttmûködését, méghozzá gyorsan. Íme néhány részlet a tanulmányból: ,,Mit lehetett tenni? Valaki azt mondta az elnöknek: – Van itt egy Rowan nevezetû fickó. Ha valaki, akkor ô megtalálja Önnek Garciát. 22

Hivatták Rowant és átadták neki a Garciának szóló levelet. Azt, hogy a ,,Rowan nevû fickó’’ hogyan vette át a levelet, zárta el vízhatlan erszényébe és szíjazta a szíve fölé, valamint hogy hogyan érkezett meg Kuba partjaihoz négy nappal késôbb éjjel, egy nyitott csónakban, hogyan vetette magát a dzsungelbe, majd tûnt fel három hét múlva a sziget másik oldalán, miután átadta a küldeményt Garciának, nem kívánom részletesen elmesélni. Amit ki szeretnék emelni az a következô: McKinley adott egy levelet Rowannak azzal, hogy vigye el Garciának. Rowan fogta a levelet és nem kérdezte meg: ,,Hol van Garcia?’’. A Mindenhatóra! Ennek az embernek az alakját bronzba kellene önteni, és a szobrát az ország összes egyetemén ki kellene állítani! A fiataloknak nem tankönyvekre meg mindenféle okításra van szükségük, hanem gerincességüket, tartásukat kell erôsíteni, mert csak ennek az erénynek a birtokában fogják teljesíteni kötelességüket, fognak azonnal cselekedni és energiáikat összpontosítani. Csak így fogják megtenni amit kell – ,,elvinni a levelet Garciának’’. Garcia tábornok ugyan már nem él de vannak új Garciák. Azok között, akik olyan vállalkozást próbálnak létrehozni, ahol sok kézre van szükség, nem sok akad, akit idônként ne tántorítana el céljától az átlagember gyengeelméjûsége – nevezetesen hogy nem tud vagy nem akar a feladatra koncentrálni, és azt elvégezni. Úgy tûnik manapság a gondatlan hozzáállás, az ostoba figyelmetlenség, a hanyag közöny és a fél szívvel végzett munka a szabály; és hogy csak az nem vall kudarcot, aki tûzzel-vassal, fenyegetéssel vagy megvesztegetéssel rá tud kényszeríteni másokat, hogy segítsenek neki. No meg az, akinek Isten az ô végtelen jóságában elküldi a fényesség Angyalát munkatársnak. Tégy próbát állításommal kedves Olvasó! Irodádban ülsz – hat beosztottad van elérhetô közelségben. Hívd be az egyiket, és kérd meg: – Kérem, lapozza fel az enciklopédiát és írjon egy rövid jegyzetet Coreggióról. Vajon azt mondja a hivatalnok: – Igen Uram – és megy elvégezni a feladatot? Az életedre, hogy nem! Rád néz halszerû tekintetével, és feltesz egyet vagy többet a következô kérdések közül: – Ki volt Coreggio? – Melyik enciklopédiában? – Hol van az enciklopédia? – Erre a munkára vettek fel? – Nem Bismarckra gondol? – Gond lenne ha Charlie csinálná? – Él még Coreggio? – Sürgôs? – Ne hozzam ide a könyvet s akkor majd Ön megnézi? – Miért érdekli? És tizet teszek egy ellenében, hogy miután válaszoltál e kérdésre és elmagyaráztad, hogyan találja meg a kért információt, és hogy miért van 23

szükséged a tanulmányra, beosztottad kimegy és szerez egy másik hivatalnokot, aki segít neki megtalálni Garciát. Aztán visszajön, és elmondja, hogy ilyen ember nem is létezik. Persze lehet, hogy elveszítem a fogadást, de a nagy számok törvénye alapján nem ez a valószínû. Ha elég bölcs vagy, akkor ezen a ponton nem veszôdsz azzal, hogy elmagyarázd ,,segítôdnek’’, hogy Coreggiót a C alatt, és nem a K alatt találja a névmutatóban, hanem egy elbûvölô mosoly kíséretében így szólsz: – Nem érdekes – és megkeresed Coreggiót saját magad. A képtelenség az önálló cselekvésre, az erkölcsi ostobaság, a szilárd akarat hiánya, a vonakodás, hogy jókedvûen nekilássunk és elvégezzük a dolgokat – ezek azok az okok, amelyek miatt a tiszta a szocializmus a távoljövôbe kerül. Ha az emberek saját magukért nem tesznek semmit, vajon mit tennének akkor, ha erôfeszítéseik a köz javát szolgálnák? ... ...Keress gyorsírót hirdetés útján! A jelentkezôk közül 10-bôl 9-nek rossz lesz a helyesírása – s nem is fogja fontosnak tartani, hogy ezen változtasson. Tud egy ilyen ember levelet vinni Graciának? – Látod azt a könyvelôt? – Kérdezte tôlem a mûvezetô egy nagy gyárban. – Igen, mi van vele? – Jó könyvelô, de ha beküldeném a városba valamilyen megbízatással – bár lehet, hogy gond nélkül teljesítené – az is elôfordulhat, hogy útközben benéz négy kocsmába, és mire a Fô utcába ér elfelejti, miért is küldtem. Meg lehet bízni egy ilyen embert azzal, hogy vigyen el egy üzenetet Garciának?... ...Minden boltban és minden gyárban folyamatos gyomlálás történik. A munkaadó folyamatosan küldi el azokat a ,,munkatársakat’’, akik képtelennek bizonyultak a vállalkozás ügyeinek elômozdítására, s vesz fel helyettük újakat. Akármilyen jó idôket élünk is, e kiválasztás folytatódik. Amikor rosszabbul megy, s kevesebb a munka, mindössze annyi változik, hogy igényesebb lesz a szelektálás – de a hozzá nem értônek, és az értéktelennek mindig, és mindenkor mennie kell. A legéletrevalóbb túlélésnek törvénye ez. Az önérdek minden munkaadót arra sarkall, hogy a legjobbakat tartsa meg – azokat, akik el tudják vinni az üzenetet Garciának. …Ismerek egy rendkívül tehetséges embert, aki nem képes egyedül irányítani egy vállalkozást, ám munkavállalóként is teljességgel hasznavehetetlen, mert rögzült benne az az ôrült gyanú, hogy munkaadója elnyomja, vagy el akarja nyomni. Egyaránt képtelen utasításokat adni és átvenni. Ha valaki adna neki egy levelet azzal, hogy vigye el Garciának, válasza valószínûleg az lenne, hogy: – Vidd el magad és dögölj meg! Ma ez az ember az utcát járja, és munkát keres, a szél pedig fütyül elrongyolódott kabátja nyílásaiban. Aki ismeri, nem meri alkalmazni, mert az illetô állandóan engedetlenségre lázít. Nem hallgat a józan érvekre, s csak egy jókora, vastag talpú csizma orrával lehet rá hatni. 24

Persze tudom, hogy az ilyen erkölcsi nyomorékok sajnálatot érdemelnek, mint a mozgássérültek... ...Túl keményen fogalmaztam? Lehet, de amikor az egész világ a szegénynegyedeket járja, szeretnék szólni egy-két együtt érzô szót a sikeres emberrôl is – arról az emberrôl, aki hatalmas nehézségek ellenére irányította és irányítja mások erôfeszítéseit, s aki elérvén a sikert rájött, hogy abban nincs semmi, de semmi – csak csupasz deszka és ruhák. Dolgoztam napszámért ételhordómat magammal cipelve, s voltam munkaadó is, így tudom, hogy mindkét oldalon van mit elmondani. A szegénység nem feltétlenül érdem; a rongyok nem jelenthetnek útmutatást; és nem minden munkaadó zsarnok, mint ahogy a munkások között sem mindenki erényes. A szívem azzal az emberrel van,...aki ha kap egy Garciának szóló levelet szó nélkül elviszi, nem áll elô idióta kérdésekkel, s nem forgatja a fejében a gondolatot, hogy a küldeményt begyömöszöli az elsô kanálisba – aki számára nem létezik más megoldás, mint hogy a levelet elvigye... ...A civilizáció egyetlen hosszú, buzgó kutatások az ilyen egyénekért... ...A világ kiált az ilyen emberért – szükség van rá, méghozzá nagyon – Ô az, aki el tudja vinni az üzenetet Garciának!’’ Hát ennyi 1 8 9 9-bôl. A PVDSz 1 9 9 8-as megalakulását, és annak évszámát vizsgálva megállapítható, hogy a cikk megírása óta eltelt idôszakban az emberi mentalitásban, hozzáállásban szinte az égvilágon semmi sem változott! Változás csupán csak az évszámokban elhelyezkedô számok sorrendjében lelhetô fel!!! Állítom mindezt azért, mert – akár hiszi(te)k akár nem – a szakszervezetünk születésétôl kezdôdôen hozzánk is érkeztek olyan emberektôl – olyan vélemények, akik szakszervezetünknek az ,,építô’’ tagságuk helyett, csupán csak az ,,építô’’ jellegûnek szánt tanácsaikat és kérdéseiket kínálták: – Miért nem hamarabb alakult meg a PVDSz? (Te mit tettél ennek érdekében?) – Szükség van rá, de másképp kellett volna megalakítani! (Volt ilyen irányú ötleted?) – Ráérünk majd szervezôdni, ha különválik a Pályavasút! (Akkor már késô Pató Pál Úr!) – Minek kell szétaprózódni? (Hát nem eddig voltunk a pályavasúton öt szakszervezetben?) – Maradok a VSZ–DSZ–ben mert az segélyt ad! (Másra nem is számíthatsz tôlük!) – Szociális segélyt kapok! (Azért, hogy ne lásd milyen kevés a fizetésed!) – Jó ez, de majd akkor lépek be, ha megerôsödik a PVDSz! (Attól erôsödik, ha belépsz!) – Hurrá, jól van, csak így tovább! (Kösz, de Nélküled? – és Érted? ÉRTED!?) 25

Mindezekkel együtt Nekem meggyôzôdésem, hogy jó úton járunk, hiszen az elmúlt idôszak nehézségeit, és a sok elénk szórt mocskot és ármánykodást átlépve talpon maradtunk, sôt – és talán ezért is – fiatal szakmai szakszervezetünk, mind létszámában, mind érdekvédelmi tevékenységében, sokak örömére és megelégedésére, igen gyors ütemben izmosodik. Ezek azok a tényeken alapuló okok, melyek szilárd alapot biztosítnak arra, hogy szakmai szakszervezetünknek; a PVDSz-nek minden esélye, és ezzel együtt az erkölcsi alapja is megvan arra, hogy a 2001-es Pályavasúti különválásra koncentrálva, a munkavállalók érdekvédelme érdekében ,,– szükség van rá, méghozzá nagyon – Ô az, aki el tudja vinni az üzenetet Garciának’’! Járási Ferenc

Akit a mozdony árama megcsapott!

(2003. február)

Moldova György könyvében (Akit a mozdony füstje megcsapott) azt írja, hogy a hetvenes évekre a vasútnál, márcsak a megszállottak és hülyék maradtak! Én annyival egészíteném ki, hogy bizony van egy nem kis réteg, aki bár a vasút iránti szeretetét, megszállottságát kezdi elveszíteni, ma már azzal is számolnia kell, hogy negyvenöt, ötven éves kor felett új munkahelyet találni, új életet kezdeni szinte lehetetlen. (Hol volt ez a gond Moldova könyvének születése idején?!) A munkavállalók (immár sokadszor!) a reformból egyelôre csak annyit érzékelnek, hogy már megint „szerveznek”, „átalakítanak”, és errôl elég kevesen tudnak, (vagy nem akarnak?) korrekt tájékoztatást adni, és valljuk be ez különösen kedvezô táptalaja a pletykáknak, „folyosó-press” információknak. Mindenkinek van egy „megbízható” forrása, mindenki már „biztosan tudja”, hogy … Nem jó a bizonytalanság több okból sem. Könnyen megeshet, hogy a bizonytalanságot látva, érzékelve újabb kollégák mennek el más cégekhez (olyanok, akiknek esetleg hasznát vehetné egy megreformált vasút!) megeshet, hogy kollégák olyan „szoros határidôvel” kerülnek utcára, hogy egzisztenciálisan és ennek következtében magánéletileg is összerogynak. Egy állami (és semmilyen!) vállalat, persze nem szociális intézmény, nem lehet feladata, hogy emberekrôl, családokról gondoskodjon, csak azért, nehogy „lecsússzanak”. De az azért talán elvárható, hogy ez az annyi átszervezést (és mindig a „most már jobb lesz” ígéretével!) megélt társaságot úgy tájékoztassák a várható sorsáról, hogy az életét, családja, gyermekei életét tervezni és élvezni tudja. (gyerekek taníttatása, felvett kölcsönök visszafizetése múlhat ezen!) Azt gondolom, hogy a fent leírtakon túl, egy átfogó reformra, egy „betokosodott” szervezet lendületbe hozására felesküdött vezérkar szava26

hihetôsége, embersége, (és bocsánat érte, de) tisztessége is múlhat ezen. Ez nem gombfoci, ahol ha nagyobbat pöckölünk, az asztalról leesett játékost még vissza lehet tenni! Nem! Itt már nem lehet! Járási Ferenc

Itt a nyár!

(2005. július-augusztus)

és minden ami vele jár... Itt a nyár? Igen. Méghozzá menetrend szerint! Igaz, erre az idôjárás is néhanéha rácáfol. Megértem. Változó korban van. Csakúgy, mint a vasút. Igaz, már több évtizede. Hallottátok? Megint vezetôváltást emlegetnek. Nem mi váltunk. Ôk. A Kormány. Vagy a Rúd. Ha igen, lesznek akik mennek. Milliókkal. És lesznek, akik jönnek. Szintén. Hogy kik? Az majd kiderül. Akár az idôjárás. Persze majd csak nyáron. Vagy nem. Igen vagy nem. Ez a biztos. Emlékeztek? Reformmal indult. Aztán mi lett belôle. Ígérték a jót. És nem az ajtót! Mindannyiunknak. Hittünk. Már nem. Nem rajtunk múlott! És ki járt jól? Mi (vasutasok) nem. Akkor ki? Mi maradtunk. És maradunk. Mi nem megyünk el. Milliókkal pedig semmiképp. A mi számaink sokkal kisebbek. 45 000. Ennyien maradtunk. Mi. A VASUTASOK. Hogy merre megyünk? Mondják. De nem tudják. A „kormány” ide-oda. Kérdés az, hogy egyenesen vagy kanyarodunk. Hogy?! Hova kanyarodunk egyenesen? Mondják. Ehhez kéne egy jó kis „kormány”. Vagy egy jó. Amelyik tudja. Balra kanyarodjunk jobbra, vagy jobbra kanyarodjunk balra. Mindegy! Csak egyenesen! Mondják? Mondják. Mennek az olajosok. Mondják. Jönnek a cementesek. Mi van?! Jönnek-mennek? Csak mi maradunk! Egyre inkább úgy tûnik a sz..ban. Vagy csak magunkra? Mind a 45 ezren. Olajra cement? Az soha nem köt meg. Pedig kéne már egy kicsit kötôdni. Nos, mi lesz? Hát nyaralás. Már akinek telik rá. A vasutas fizetésbôl. Mondják. A cég változó korban van. Tudjuk. Érezzük. Már több évtizede. Szegény. Sajnálom! Láthatóan elfáradt. Biztos szeretne már egy kicsit pihenni. És nem nyugodni. És pláne nem békében! Hiszen itt a nyár! És minden ami vele jár… jfk

Május 1. margójára

(2006. május)

A párhuzamok a végtelenben találkoznak. Jó vicc, mi? Olyan igazi európai okoskodás. Mindig ezt ismételgetjük, és mély meggyôzôdéssel, mint a pa27

pagáj. Holott a párhuzamosok – és ez józan ésszel könnyen belátható – soha, és sehol sem találkozhatnak… … csak a végtelenben. A végtelenség viszont maga az Isten. És bizony Isten kezében minden megtörténhet!

mert gyakorlatilag az idôk során semmi sem változik, csak Te öregszel! Mindenesetre meg kell ôriznünk a tisztességes emberi méltóságot, az egymáshoz kötôdô kapcsolatokat mind a családban, mind pedig a munkahelyeken. Tehát vagy felismered az összefogás erejét, vagy egyedül maradsz!

De miért? Még a párhuzamosok is találkozhatnak. Paolo Coelhótól tudjuk, hogy a vasúti sínek – Oroszország kivételével – az egész világon pontosan 1435 milliméter – 4 láb, 8 és fél hüvelyk – távolságra vannak egymástól. Hogy miért? Mert még a vasút feltalálása elôtt ilyen szélesre építették az utakat. No, de miért? Mert a régi római útépítôket követték. A Római Birodalom idején pedig a harci kocsikat rendszerint két ló húzta. A két harci ló egymás mellett 1435 milliméter helyet foglalt el… Errôl van szó ma is. Az ûrhajózásban is. Az amerikai mérnökök állítólag ennél szélesebb üzemanyagtartályokat akartak építeni az ûrhajók számára. De a tartályokat Utah államban gyártották, ezt követôen viszont nem bírták a Floridai Ùrközpontba szállítani, mert azok egész egyszerûen nem fértek be az alagútba. Ez a butuska történet pedig minden hûség, vallás, politikai, társadalmi elkötelezettség, és bizony a házastársi viszony alapja is. Emiatt fontos a munkavállalói szolidaritás, ebbôl adódóan a szakszervezetek egymás közötti viszonya is.

Közelebb, távolabb? Minden hûségfogadalom egyben megállapodás is, annak érdekében, hogy a szerzôdô felek azután mindig egyfelé tartsanak, egymástól egyenlô távolságra, mintha sínen futnának… Lehet, hogy néha egyikük vagy másikuk közelebb vagy távolabb szeretne kerülni, de ez lehetetlen a társadalmi vagy politikai cél megtartása érdekében. A megszállottságnak, a lelkesedésnek ugyanannak a távolságnak, a szilárdságnak célszerû maradnia, akár ember és eszme, férfi és nô között, vagy akár munkavállaló és munkáltató között. Ne engedd, hogy hozzád simuljon, ne egyezz bele, hogy kis idôre is egyedül maradjon, éljetek egymás mellett 1435 milliméterre. Ha inogni kezd alattad a föld, ha süppedôs talajra érsz életed állandóan kanyargó útján, akkor tudd, hogy eljött a választás órája! Továbbmész rendületlenül az egyre fenyegetôbb mocsárvidéken, vagy valamibe megkapaszkodsz – vallásba, pártba, jógába, teológiába, ufókutatásba, házasságba, vagy pedig a saját érdekeid védelmébe.

Ôrizni a semmit? Ahhoz, hogy kapaszkodni tudj, szigorúan be kell tartanod a rítust – legyen szó imáról, ünneprôl, tornáról, vagy akár érdekvédelemrôl. Ne nézz soha oldalra, sem hátra, mert hátha valaki visszanéz és hív! Fôleg akkor, ha nem vagy biztos abban, hogy helyes úton haladsz! Egy biztos. Minden döntés elôtt érdemes az éppen aktuális témát körbejárni. Körbejárni is érdekes lehet, ugyanis mindig ugyanazt látod, de mindig másképp, mégpedig azért, 28

Járási Ferenc

4) Szakszervezeti évfordulós köszöntôk

Magunkról...

(1999. október)

A szakmai érdekvédelem teljes hiánya, valamint a szakmai érdekérvényesítés megjelenítése érdekében – közel egy éves intenzív munkavállalói nyomás hatására – 1998 október 15.-én megalakult – TEB és PHM-es munkavállalók részvételével – a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete. A szakszervezetünk megalakulásának hírére, már a megalakulást követô napon érezhetôek, és mérhetôek voltak a különbözô reakciók, hiszen „beindult” mind a szakmai, mind a szakszervezeti vonal. A szakma üdvözölte, míg a „nagyok” (a repi szakszervezetek) közül kettô – és hát egyik sem szakmai szervezôdésû – minden lehetséges eszközt bevetettek annak érdekében, hogy a fiatal szakmai szakszervezetünk ne maradjon, és ne maradhasson felszínen, hiszen véleményük szerint már a puszta létünk is potenciális veszélyt jelentett, és jelent napjainkban is számukra. E „veszély” leküzdése érdekében az általuk bevetett „eszköz-skála” igen széles volt, ami tartalmazta mindazon elemeket, ami sajnos a mai magyar politikai életre is jellemzô. Ennek keretében a fiatal szakszervezetünkrôl szóló, visszataszító és gusztustalan rágalomözöntôl sem riadtak vissza, amit a munkavállalókra zúdítottak az elmúlt idôszakban. Ezzel sok esetben a munkavállalókat szinte sokkolva, és ezáltal a szakszervezet intézményébe vetett hitüket nem kis mértékben megtépázva, oly cselekedetekre, nyilatkozatokra, vádaskodásokra ragadtatták magukat, amely megnyilvánulások ezeket a saját magukat még mindig szakszervezeti tisztségviselôknek tituláló személyeket minôsíti. Az említett minôsítés elôjelét nem kizárólag én ítéltem meg így, hiszen ezt a jó ízlésû munkavállalók már réges-régen megtették, amit mi sem bizonyít jobban, mint a megalakulásunk óta folyamatos és szünet nélküli taglétszámnövekedés. A hirtelen jött népszerûségünk természetesen tovább hergelte, és újabb „nemes” cselekedetekre ingerelte az említett szervezetek néhány vehemens tisztségviselôjét, ami sokak szerint – a saját érdekérvényesítési képességük, és tevékenységük hiánya miatt – kizárólag a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetének, valamint tisztségviselôinek szidalmazására redukálódott. Mindenesetre elgondolkodtató tény az, hogy ezek a „szabad” szakszervezeti szervezôdést fennen hirdetô „úriemberek” mostanra hirtelen kirobbanó 29

TEB és PHM-es munkás szeretete miért nem korábban, miért csak a szakszervezetünk megalakulása után tört ilyen elementáris erôvel a felszínre, hiszen ennek bizonyítási lehetôsége a gyûjtôszakszervezetek számára már évek, sôt évtizedek óta lehetôségként adott volt! Saját bôrömön is tapasztaltam azt, hogy egy szervezeten belül a döntést hozó testületektôl – nevezzék azt akár választmánynak, vagy akár bizalmi testületnek – csak olyan tartalmú döntés várható, amilyen az adott testület személyi, és szakmai összetétele. Ebbôl egyenesen következik, hogy ha az adott testület szakmailag nem azonos összetételû, akkor az érdekeik sem lehetnek azonosak. Így csak az a szakmai réteg jár jól, amelyik taglétszámát tekintve többségben van, és ezek után már a legnagyobb jóindulattal sem beszélhetünk „közös célokról, és azonos érdekekrôl”, egész egyszerûen azért, mert ez nem igaz. Megítélésem szerint a nagy magyar vasutas valóság az, hogy az ilyen „nagy közösben” csak az a szakma járhat, és jár is jól, amelyik az adott szervezeten belüli taglétszámát tekintve többségben van, hiszen mindenki jól tudja azt, hogy „mindig az erôsebb kutya...”! Mindez a veszély kikerülhetô abban az esetben, ha egy szervezeten belül csak azonos szakmai – és ebbôl adódóan munkavállalói – érdekek jelennek meg. A fenti helyzetbôl adódó létszámarányokat vizsgálva mindenki számára nyilvánvalóvá válhat, hogy – a MÁV Rt munkavállalói létszámát alapul véve – a szakma létszámaránya a TEB és PHM estében is közel 10-10 %. Figyelemre méltó az a tény is, hogy szinte teljesen ugyanez az arány figyelhetô meg a két gyûjtôszakszervezet taglétszámán belüli részvételi arányokat vizsgálva is. Ebbôl kiindulva és csak a rideg számoknál maradva, mindenki számára világossá válhat az is, hogy az említett két pályás szakmai csoport – a TEB és a PHM – a saját érdekében mekkora(?) erôt képes felvonultatni az említett gyûjtôszakszervezetek döntéshozó testületein belül egy-egy álláspont vagy határozat kialakításánál. Most érkeztünk el ahhoz a sokakat érdeklô problémához, hogy – a két pályás szakmai csoportot tömörítô érdekvédelmi szervezet – a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete mikor válhat reprezentatívvá. A válasz egyszerû!: reprezentativitás eléréséhez tagra, tagokra, a szervezett munkavállalók tömegére van szükség. Másként egy szakszervezet sem mûködhet és nem is mûködik hatékonyan. A tagviszony létesítése tehát az egyetlen feltétele a reprezentativitás elérésének. A belépések száma, és annak intenzitása dönti el azt, hogy ez mikor válik realitássá. Ha ezt a munkavállalók napjainkban vagy a közeljövôben a saját szakmájuk érdekében nem ismerik fel, abban az esetben – véleményem szerint – a saját egzisztenciájuk kerül veszélybe. Mindezek után ha valaki figyelemmel vizsgálja a „pályás” munkavállalói létszámot és azon belül az érdekképviselet különbözô formáit, azt a – számomra megdöbbentô – eredményt kapja, hogy mind az 5(!) pályás szakma (távközlés erôsáramú, biz.ber, fenntartó és a hidász szakma) 5(!) helyen képviselteti, illetve nem képviselteti magát! 30

Tehát a felsorolt 5 pályás szakma 5 helyen (a két gyûjtôszakszervezet, a Mérnökök és Technikusok Szakszervezete, valamint a PVDSZ-ben) képviselteti magát, és hát vannak olyanok is, akik (a szervezett munkavállalók kontójára), sehol sem! Ez a megosztottság több mint elgondolkodtató, és biztos vagyok abban, hogy a pályások jelenlegi bér és foglalkoztatási helyzete, kizárólag e lehetetlen és elfogadhatatlan állapot egyenes és sanyarú következménye. Tisztelt Kolléganôk és Kollégák! Történelmi lehetôség elôtt állunk! Szakszerveztünk információi szerint a közeljövôben megtörténik a Pályavasút különválása a MÁV Rt-tôl, amely azt fogja eredményezni, hogy a TEB és PHM szakma egy teljesen új, önálló, és közvetlen kormányzati irányítás alá tartozó vállalatként fog mûködni. Ez azt jelenti, hogy a vasúti pályafutásunk során most elôször nyílhat és nyílik is lehetôség arra, hogy „mi pályások” saját magunk érdekében és védelmében ne 5 helyen, hanem egy erôs szakmai érdekvédelmi szervezetbe tömörülve összefogjunk annak érdekében, hogy végre olyan kollektív szerzôdés és a bérrendszerünket, valamint a foglalkoztatás biztonságunkat garantáló megállapodások szülessenek, amelyek végre-valahára rólunk „pályásokról” szólnak majd. Az elmúlt évek, évtizedek alatt a munkáltató által megvalósított átszervezések tapasztalatai világosan megmutatták, hogy egy-egy átszervezés során a munkavállalói érdekek figyelembe vételének garantálására, egy egységes és erôs érdekvédelmi szervezet képes csak. Az elôttünk álló és a sorsunkat nagyban befolyásoló változások elôtt, tisztelettel arra kérek minden, a szakmájáért felelôsséggel gondolkodó „pályás” munkavállalót, hogy oly sok idô után végre ismerje fel azt a lehetôséget, amelyet most a PVDSZ kínál, és éljen is azzal! Annak érdekében, hogy az elôttünk álló átszervezés kizárólag munkavállalói érdeksérülések nélkül történjen meg, végre egységesen kell fellépnünk! A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete ehhez „NYÍLT VONAL”-at és „HÉZAG NÉLKÜL”-i garanciát kíván biztosítani! Szakszervezetünk elképzeléseinek hatékony kivitelezéséhez várjuk az újonnan belépô, és a szakmájáért tenni akaró munkatársainkat! Ezúton kívánok a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetének nevében minden kedves olvasómnak biztos és kellemes munkahelyet, a magánéletében pedig erôt és jó egészséget! Járási Ferenc

31

Nem csak múltunk, jövônk is van !!!

(2000. október)

Idô van!!!

(2001. október)

Két éve lábon!!! Ármánykodás ide, sárdobálás-dagasztás oda „megtépve bár, de törve nem...”!!! Két évvel ezelôtt a korábbi érdekvédelmi szervezetek munkájából kiábrándult kollégáinkkal együtt megalakítottuk a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetét, amely a TEB és PHM szakma munkavállalóinak érdekvédelmét vállalta fel. Szakmai alapon jött létre és – reményeink szerint – mûködésében is a szakma ismerete, szeretete, megbecsülésének helyre állítása iránti igény mentén igyekszünk mûködtetni. Az értelmetlen, sehová sem vezetô, sokszor személyeskedô, alacsony színvonalú (és hatásfokú!!!) „hôzöngés” helyett, mi a szakma gondjainak tényleges ismeretével „felvértezve”, a pályás munkavállalók munka– és szociális-körülményeinek „testközeli” ismeretével, átélésével, inkább a kompromisszumra való törekvés és a józan párbeszéd hívei vagyunk. Néha megkapjuk a vádat (vajon kiktôl?), hogy lojálisak vagyunk a vezetéssel szemben! NEM! Mi a pozitív változásokkal szemben vagyunk lojálisak!!! Tudomásul kell már végre mindenkinek vennie, hogy a tíz-húsz évvel ezelôtti “langyos-pocsolyás” dagonyázásnak vége, egy ekkora vállalat nem mûködhet így tovább. Bár lehet, hogy némelyekben még mindig erôs nosztalgia él a felelôsség nélküli „dolgozgatás-éldegélés” után. Csakhogy ilyen már sosem lesz! A munkájáért mindenkinek felelôsséget kell vállalnia, viszont az is igaz, hogy ezért olyan bért kell kapnia, amely a munkájának értékét ténylegesen tükrözi, s amely mellett nem kell a hétvégéit, szabadnapjait is munkával töltenie. A PVDSz a megalakulása óta folyamatos „ellenszélben” kénytelen mûködni, hiszen sokaknak „csípi a szemét” a szakmai önállóság, a tárgyilagos hangvétel, és az, hogy mi valóban képesek vagyunk szót érteni a szakma vezetôivel, akik – szakmai alapon – partnerként kezelik a PVDSZ-t. Mint azt már a napi hírekbôl is tudhatjátok, úgy tûnik, hogy a közlekedési tárca új minisztere a vasút átalakításában máshová helyezi a hangsúlyokat és a MÁV szétválasztását késôbbre tervezi, mint az eddig ismert idôpontok bármelyike. Lelke rajta!!! Meggyôzôdésünk, hogy a „szétválasztás-nem szétválasztás” körüli huzavona a mi szakmánk munkavállalóinak, nem automatikusan hoz vagy nem hoz boldogulást. Ezért a legtöbbet mi magunk tehetjük, ha minél többen úgy akarjuk, ahogy akarjátok! A PVDSz az elmúlt két évben, (sokak által állandóan korlátozni kívánt!!!) lehetôségeihez képest mindent megtett a pályás munkavállalók érdekében, és a szavunk súlya a tagságunk létszámnövekedésével egyenes arányban növekszik! Csak összefogással, együttmûködve, egy célért, egy erôs szakszervezetben: Van jövônk!!!

Három éve, egy októberi csütörtökön 23 pályás „összehajolt”, és létrehozta azt, ami után az igény egyre erôsebben jelentkezett: 1998. október 15-én megalakult a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete. A PVDSz életre hívásának legfôbb oka az volt, hogy a küszöbön álló (hittük akkor!) „szétválás”, már „egy Cég- egy Szakszervezet” állapotban találja a pályavasutasokat! Sajnos ez az indok ma éppen nem indok, no de sebaj! Az ezt követô Bennünket ért támadás sorozat „tisztába tétele” is már bírósági szakban van. A „vádlottat” felmentik, a rágalmazókat elítélik. És ez így van jól, mert így tiszta a kép. De ma, a harmadik születésnapunkon már nem ezek az igazán fontos kérdések. A pályavasút igazán fontos kérdése most az, hogy a novemberi Üzemi Tanács és munkavédelmi képviselô választásokon milyen egységet tud felmutatni a pályavasút. Ez a szakmánk egyetlen és egyben az utolsó esélye arra, hogy önmagát kihúzza abból a mély gödörbôl, ahová az évek során a politikai, szakszervezet-politikai csatározások következményeként került. Saját magunknak nem kell mesélnünk a munka körülményekrôl, fizetésrôl, szakmai presztízsrôl, erkölcsi megbecsülésrôl, társadalmi elfogadottságról! A három évvel ezelôtti ÜT. választás lehet, hogy még túl korai volt, mert a „demokrácia törvényei” néha éppen a demokrácia ellen dolgoznak, példa erre, hogy a perek sorozatával, a perrel való fenyegetésekkel és megfélemlítéssel kiszorítottak minket akkor a választásokról. Aztán, mintegy folytatásként a nélkülünk mûködô érdekvédelmi fórumokon (talán a pályavasút megbüntetése okán?!) az érdekvédelem felkent papjai, semmilyen kézzelfogható eredményt nem harcoltak ki a TEB és PHM munkavállalóknak. Valóban! Ezt csak a mi kiszorításunk után lehetett „elérni”! Most viszont – lehet, hogy soha vissza nem térô – lehetôségünk és esélyünk van arra, hogy a sorsunkat, a szakmánk becsületét és megbecsültségét visszaszerezzük! A huszonnegyedik órában vagyunk! A pályavasút reprezentativitásának elérése érdekében állítsatok tehát még ebben a hónapban minden pályavasúti munkahelyen PVDSz jelölteket, és szavazzuk be magunkat a saját sorsunk alakításába! Ha már láttad azt, hogy hogyan nem lehet, most itt a lehetôség és mutasd meg, hogy hogyan kell és lehet! Ünnepeljük meg a saját születésnapunkat azzal, hogy az asztalra csapunk (vagy inkább újra mellé???) és döntsünk úgy, hogy Rólunk - Nélkülünk Többé - Soha - Senki - Ne dönthessen! Ahogy az egykori (tán NDK-ás?) tévés gyerek „sorjáték” címe mondta: Gyere Velünk - Csináld Velünk - Csináld Jobban!!!

Járási Ferenc

Járási Ferenc

32

33

Köszöntô a 4. születésnapra

(2002. október)

Bevallom, 4 évvel ezelôtt a PVDSZ alapító tagjai és jómagam is csak sejtettük, hogy a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetének megalakítására milyen nagy igény van a pályavasúti munkavállalók körében. Az errôl alkotott akkori elképzeléseink – és ezt most már nyugodtan kijelenthetem – megalapozottak voltak, hiszen az azóta eltelt idôszak eseményei ezt messzemenôen visszaigazolták. Azzal kezdôdött, hogy az irtózatos, és sok esetben az emberi méltóságot sem kímélô támadássorozat következményeként, a PVDSZ bírósági nyilvántartásba vétele – addig példátlan módon – egy évig tartott. Szomorú tény az, hogy ezt annak idején nem a munkáltató, hanem két gyûjtôszakszervezet néhány tisztségviselôje próbálta meg megakadályozni, méghozzá igen nagy szorgalommal. Bár a megalakulásunkkal kapcsolatban számítottam bizonyos fokú ellenállásra az érdekvédelmi oldalon (!) – hiszen ismertem a körülményeket – de arra nem számítottam, hogy olyan ízléstelen és minden alapot nélkülözô rágalomhadjáratot indítanak ellenünk, mint amit annak idején el kellett szenvednünk és amit sajnos még napjainkban is tapasztalhatunk, a két MÁV-os gyûjtôszakszervezet néhány tisztségviselôje részérôl. „Teher alatt nô a pálma”, tartja a mondás, amelynek valóságtartalma szakszervezetünk esetében is teljes mértékben beigazolódott, hiszen az elmúlt négy évben a PVDSz: • az útszéli és minôsíthetetlen támadások ellenére talpon maradt, sôt megizmosodott és a MÁV Rt-nél elérte a reprezentativitást • létrehozta a Pályavasúti Dolgozók Önkéntes Kölcsönös Kiegészítô Önsegélyezô Pénztárát, melynek létjogosultságát bizonyítja az, hogy taglétszáma az elmúlt napokban meghaladta az 5000 fôt • megalapította az „Alapítvány a Pályavasutasokért” elnevezésû alapítványt is, amely elsôsorban a nehéz anyagi helyzetbe került pályavasutasok megsegítését tûzte ki céljául • és végül, de nem utolsó sorban a PVDSz – a Munkástanácsok Országos Szövetségéhez történô csatlakozásával – bejuttatta a pályavasutas munkavállalókat az országos érdekegyeztetés folyamatába, így biztosítva számukra – vasutas nyelven szólva – „egy zöld fény”-t a magasabb szintû érdekérvényesítés megjelenítésére. A fentebb felsoroltak, valamint az eltelt idôszak eseményei, egyértelmûen igazolják azt, hogy négy évvel ezelôtt az a „23 dühös ember”, aki megalapította a PVDSz-t, helyesen gondolkodott és helyesen cselekedett, amikor erre a lépésre szánta el magát, hiszen egy olyan hatalmas ûrt töltött meg tartalommal, amelyet annak idején a pályavasutasok úgy hívtak: „a pályavasúti érdekvédelem teljes hiánya.” Természetesen vannak olyanok, akiknek ez nagyon tetszik (Mi vagyunk többen!) és vannak olyanok is, akiknek ez nagyon nem tetszik. (Ôk vannak kevesebben.) És ez így van jól! 34

Egy azonban biztos: a MÁV Rt. reformja – és ezen belül, annak humánstratégiája – a PVDSz nélkül ma már elképzelhetetlen! Járási Ferenc

5 éves a PVDSZ

(2003. október)

Öt évvel ezelôtt a pályavasutas munkavállalók egy tettre kész csoportjában megérlelôdött a döntés; szakmai szakszervezetre van szükségünk. A vasúttársaságon belül ekkor már volt példa ilyen típusú szakszervezetre, ezért volt számunkra nehezen érthetô az, az ellenséges légkör, amelyet akkor tapasztaltunk. Akkoriban a szakmánk megbecsültsége mind erkölcsi, mind anyagi értelemben mélyponton volt. Az elmúlt öt évben, csoda nem történt, de azért vitathatatlan tény az, hogy a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete • öt éve védi és képviseli a pályavasutasok érdekeit, melynek eredményeként 2002-re a MÁV Rt.-nél a PVDSZ reprezentatívvá vált • megteremtette a MÁV Rt. Pályavasúti Üzletág munkavállalói számára az egységes, és összehangolt szakmai érdekvédelmet • csatlakozott az Autonóm Szakszervezetek Szövetségéhez, és ezzel bejuttatta a pályavasutasokat az országos érdekegyeztetés folyamatába • létrehozta a Pályavasúti Dolgozók Önkéntes Kölcsönös Kiegészítô Önsegélyezô Pénztárát (PÖKKÖP), amely megoldotta a köztudottan alacsony keresetû pályavasutasok segélyezését • ennek következményeként – a vasutas szakszervezetek között egyedül álló módon – kevesebb mint a felére csökkentette tagjai tagdíjfizetési kötelezettségét, amely a mindenkori személyi alapbér legfeljebb 0,5 %-a • megalapította az “Alapítvány a pályavasutasokért” elnevezésû alapítványt, annak érdekében, hogy a nehéz élethelyzetbe került pályavasutasokat segíteni és támogatni tudja • 2002-tõl már a MÁV Rt. Központi Üzemi Tanácsában (KÜT) is képviseli a pályavasutasok érdekeit • az eddigi tapasztalatok és a munkavállalói vélemények alapján, a PVDSZ szakmai érdekvédelme megbízható, kiegyensúlyozott, ami egyre magasabb szintû érdekérvényesítést jelent a Vasúti Érdekegyeztetô Tanácsban (VÉT), valamint a pályavasúti üzletág mindhárom szakigazgatóságában (Forgalom, TEB, PML) a pályavasutas munkavállalók számára. Örömmel tölt el, hogy szakszervezetünk megalakulásának 5. évfordulóján immár nem a megalakulásunkat kísérô negatív jelenségekrôl, elfogadtatásunk nehézségeirôl és a méltatlan támadásokról kell beszámolni, bár errôl azért ma is lenne mit mesélni. De inkább tekintsünk elôre. A ma öt éves PVDSZ – jogerôs bírósági végzéssel is megerôsítve – reprezentatív szakszervezet. Szakszervezetünk a vasúti érdekegyeztetés folyamatában tekintélyt szerzett, a történéseket befolyásoló tényezôvé vált. Kezdeményezéseire, javaslataira a 35

többi szereplô odafigyel, partnerei elismeréssel nyilatkoznak munkájáról. A reform folyamatok elkerülhetetlenül érintik a munkavállalók érdekeit. A PVDSZ lehet garancia arra, hogy a pályavasútnál foglalkoztatott munkavállalók helyzete már a közeljövôben javulhasson. Minden vasutas munkavállalónak a munkájához további sikereket, a magánéletében sok boldogságot kívánok! Járási Ferenc elnök

6 évesek lettünk!

(2004. október)

Hat évvel ezelôtt, 1998. október 15-én néhány, a korábbi vasutas szakszervezetek tevékenységében csalódott pályás munkavállaló (akkor még Pft-s és TEB-es), megalakította a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetét, a PVDSZ-t! A megalakulásunkat eleve sérelmezô „társ-szakszervezetek” által gerjesztett, folyamatos –idônként orkán erejû– ellenszélben is sikerült talpon maradnunk, ami azt bizonyítja, hogy érdemes volt belevágni, mert bírjuk a pályavasutasok bizalmát és támogatását! Az elmúlt hat évben szakszervezetünk annyira megerôsödött, hogy 2002 tavaszán – éppen a fenti okok miatt és következtében – elérte, hogy a MÁV reprezentatív szakszervezete legyen. Bár a vasúti érdekegyeztetés folyamatában most már (és ez sem volt kis meccs!) részt veszünk, javaslataink, szakmai véleményünk sok esetben „elolvad” és csak azért mert mi mondjuk. Néhány szakszervezet (egész pontosan kettô!) hozzáállása miatt sajnos még mindig nem lehetséges a szakszervezeti összefogás. Pedig ha valamikor, akkor most igazán szükség lenne az egységes szakszervezeti fellépésre. Hiszen aki az utcára kerül, és munka nélkül marad, azt aligha érdekli, hogy ki kit utál, kinek kivel van nézeteltérése, vagy hogy melyik szakszervezeti „vezetônek”, milyen személyes ambíciói vannak. Mi viszont ez alatt megtettük, amit megtehettünk: – Megteremtettük a pályavasutas munkavállalók (PML, TEB, Forgalom) számára az egységes és összehangolt szakmai érdekvédelmet – A pályás munkavállalók segélyezésére létrehoztuk a Pályavasúti Dolgozók Önkéntes Kölcsönös Kiegészítô Önsegélyezô Pénztárát (PÖKKÖP) – amelynek minden vasutas tagja lehet – és ma már 13.000 fôs tagsága van. – Létrehoztuk az „Alapítvány a Pályavasutasokért” nevû alapítványt, amely – egyelôre szerény keretek között – igyekszik segíteni a különösen nehéz élethelyzetbe került pályás munkavállalókon. – Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének tagjaként, részt veszünk az országos érdekegyeztetésben.

Hiszen senki érdekeit nem lehet megvédeni, ha Ô maga azt nem akarja! Mi mindig is ezt állítottuk, és ma sem mondunk mást, hiszen ez meggyôzôdésünk! A korábbi – a szakszervezetünket ért és a bíróságon sorra elbukott – támadásokat végre félre kéne tenni és közös szakszervezeti összefogással megvédeni azokat a vasutas munkavállalókat, akik arra igényt tartanak, akik azért tenni is hajlandóak, és akik azt „igencsak megérdemlik”!!! Aztán majd ráérnek folytatni az – egyre nyilvánvalóbbá váló – értelmetlen birkózást, ha valakinek ez annyira hiányzik a boldogságához! Manapság nincs idô az ünneplésre, mert minden korábbinál nagyobb a baj, és ezzel kapcsolatban – egy érdekvédelemmel foglalkozó szakszervezet számára legalábbis – több a teendô. Csak hát, azért gondoltuk, megemlítjük: hat évesek lettünk! Járási Ferenc a PVDSZ elnöke

7 évesek vagyunk! (2005. október) A múltunk: önmagáért beszél. A jövônk: továbbra is a pályavasutasok szakmai érdekvédelme.

Nekünk „nyóc”!

(2006. október)

A PVDSZ megalakulása óta hirdeti, hogy sikeres érdekvédelem, csak szakszervezeti (munkavállalói) összefogással és aktív dolgozói részvétellel képzelhetô, illetve érhetô el! 36

37

Hát ide jutottunk!?

(2007. október)

Amikor 1998-ban megalakult a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) kevesen hitték, hogy megérjük születésünk 9. évfordulóját. Valószínûleg ebben a hitehagyottságban nagy szerepet játszhatott az a mocsok és rágalmazás áradat, amit ránk zúdított egy egyáltalán nem „testvéri” szakszervezet elsô két vezetôje. De ez már a múlté (legalább is úgy tûnik), hiszen annyi gáncsoskodás után talpon maradtunk és a 9. születésnapunkra 9 olyan szolgáltatás-nemet biztosítunk a vasutas munkavállalók számára, amelyek miatt érdemes a PVDSz tagjának lenni. Íme: 1. Magas szintû szakmai érdekvédelem, foglalkozásbiztonság és képviselet 2. Megoldottuk a tagjaink segélyezését, mivel létrehoztuk a PÖKKÖP-t 3. A nehéz élethelyzetbe került tagjainkat segítjük az „Alapítvány a Pályavasutasokért” elnevezésû alapítványunkon keresztül 4. Az országos érdekegyeztetésben képviselettel rendelkezünk az Autonómokon keresztül 5. Ingyenes jogsegélyszolgálattal segítünk tagjaink ügyes-bajos munkaügyi gondjain 6. A legfrissebb híreket tagjaink azonnal megkaphatják egy ingyenes „sms” formájában 7. Széleskörû szakmai tájékoztatást biztosítunk tagjainknak a havonta megjelenô „Nyílt Vonal- Hézag Nélkül” újságunkban 8. Élet és balesetbiztosítást kínálunk tagjaink számára már napi 20 Ft-ért, 9 szolgáltatással 9. Ingyenes, „PVDSz-csoporton” belüli mobil telefonhasználatot és kedvezményes telefonkészülék vásárlást biztosítunk tagjaink számára És a ráadás? A ráadás az, hogy a vasúton – de lehet, hogy az országban is – egyedülálló módon az általános bruttó 1 %-os tagdíj helyett a PVDSz mindössze a személyi alapbér 0,5%-át fogadja be tagdíjként. Hát ide jutottunk! Járási Ferenc elnök Beszéd közben

38

39

III. Ahogyan mások látják… Ebben a részben családtagok, barátok, munkatársak személyes hangú visszaemlékezései olvashatók. Akik könyvünkben megemlékeztek: 1) A Család megemlékezése • • • • • •

Járásiné Járási Kinga Járási Péter Járási Tamás Járási Károly Járási László

2) A Munkatársak és Barátok megemlékezései • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

40

Enzsöl Róbert Nagy Miklós Szentgyörgyi Mihály Fehérné Ragcsák Andrea Dr. Laboda József Káré István Tislér Gábor Hegedûs István Fajka János Kávai Erzsébet Gazdik Péter Horváth István Kispál Viktor Walter János Puszpán János Szôts Béla Berkes Illés Lukácsi Bálint Sági Erzsébet Birinyi István

1) A Család megemlékezése Emlékezés Mit is ragadhatnék ki a 30 évünkbôl, amit együtt töltöttünk. Talán azt, hogy milyen korán összekötöttük az életünket vagy, ahogy vártuk a gyermekeink születését. Oly gyorsan telt el az idô és oly váratlanul itt hagytál minket, el sem búcsúztál, szó nélkül elmentél. Azt tudom, hogy mindig így szerettél volna elmenni, ahogy történt, és ezért nyugodt vagyok, hogy megadatott Neked ez a kegyes halál. Biztos nem ilyen korán tervezted, hiszen még nem is éltél, csak dolgoztál, dolgoztál és nem pihentél. Sajnos nem láthatod a gyermekeid boldogságát, életüket nem kísérheted figyelemmel, és nem láthatod majd születendô unokáidat sem, akik szaladtak volna Feléd, hogy „Papa-Papa”. Mindannyian nagyon érezzük a hiányodat, bár minden napunkban ott vagy. „Apa így csinálta volna, Apa ezt mondta volna”, – így telnek napjaink. Szavakkal nem lehet kifejezni azt az ûrt, amit magad után hagytál. Mondanád, hogy nem véletlenül történt, ez meg volt írva; hiszen mindig azt hirdetted, mindegy hogyan élünk, a sorsunk meg van írva. Neked igen kevés adatott meg, de az tartalmas és munkával teli 49 boldog év volt. Nem sírunk, mert tudjuk, hogy Neked már pihenéssel telik az idôd, amit életedben nem tehettél, és megnyugodtál. Nem sírunk, nem siratjuk magunkat hiányod miatt. Ha lenézel ránk, megmelegedjen a szíved, tesszük a dolgunkat, ahogy szeretnéd és elvárnád tôlünk. Amíg élünk emlékezünk Rád! Feleséged

Járási Kinga megemlékezése Édesapámmal nagyon szoros kapcsolatban voltunk, így mérhetetlenül nagy fájdalmat jelent számomra az elvesztése. Az elsô iskolai napomon Apa kísért az iskolába és nagyon sokszor mesélte késôbb, hogy majdnem megszakadt a szíve, amikor potyogó könnyekkel integettem neki az iskola ajtóból. Kislányként a nyári szünetekben, nagyon sokat jártam vele a munkahelyére, amit nagyon élveztem. Hajnalban felkeltünk és a bicikli csomagtartóján ülve, Apába kapaszkodva kerekeztünk ki a vonathoz. Már akkor észrevettem, hogy mennyire felnéznek Rá és szeretik a munkatársai. Késôbb, a tini éveim alatt nagyon sok jó tanáccsal ellátott figyelve arra, hogy ne erôltesse rám a véleményét, hogy a saját hibáimból tanulhassak. Követke41

zetesen nevelt, mindig megbeszéltük, hogy mikorra megyek haza egy-egy hétvégi szórakozás alkalmával. Ha elôfordult, hogy késtem, akkor leült velem és elmagyarázta, hogy miért fontos, hogy idôben érjek haza, ezzel ránevelt a pontosságra. Amikor már felnôtt korba léptem, Ô még akkor is a kislányának tekintett, és amikor sor került a szülôi házból történô elköltözésemre, azt elég nehezen viselte. Mindezek ellenére az elköltözésem minden lépésében segített, és utána is szinte minden nap találkoztunk. Nagyon sok mindenben hasonlítok Rá, éppen ezért fél szavakból is megértettük egymást, nagyon sokat nevettünk. Munkájában nagyon határozott, célratörô és energikus volt. Céltudatosan küzdött a szakszervezet megalakításáért és sikerült is Neki, bár ezért nagy árat fizetett. Munkatársaival nagyon barátságos viszonyt alakított ki, meghallgatta a problémáikat, de a munkában nem ismert tréfát, szigorú elvárásai voltak. A szakszervezet tagjainak, a munkatársainak és az ismerôseinek is feltétel nélkül, önzetlenül segített, mindig azt mondta, hogy: „Nincs lehetetlen, csak tehetetlen”. Bár jól ismertem és alkalmaztam is ezt a mondását, de aznap, amikor Anya felhívott a tragikus hírrel, hogy Apa meghalt, mégis azt gondoltam, hogy ez lehetetlen. Azóta többször is rám tört ez a gondolat és valóban tehetetlen vagyok, nem tudom visszahozni Ôt. Nagyon kevés idôt töltött a Földön, mégis nagyon sokat ahhoz, hogy kitörölhetetlenül belevésse magát a szívembe. Édesapám halálával eddigi életem legfontosabb részét veszítettem el. Halála után a temetôben bolyongva találtam egy idézetet, mintha Ô küldte volna, hogy mindannyiunkat megnyugtasson: „Búcsú nélkül mentem én el tôletek, Nem búcsúzom, ma is élek köztetek. Szíveteket ne eméssze fájdalom, Vigasz legyen, hogy örökké álmodom.”

tendôben nem pusztán, mint szakszervezeti érdekvédôt, hanem mint embert is. Csupán néhány töredékre futotta. Keveset éltünk együtt, nagyon keveset. Ha meggondolom, Apám személyisége elválaszthatatlan a nemes és makulátlan becsületû szakszervezeti érdekvédôtôl, ugyanis ô egész életén keresztül azt élte, amit életszemléletében vallott; elveit nem csak hirdette, hanem élte is: élni, és élni hagyni. Valahogyan így foglalhatnám össze életének legfôbb eszméjét. Visszagondolva Rá, csaknem, mint intézmény áll elôttem. Születésemtôl mostanáig nekem legfelsô földi instanciának számított. Mindig abban a tudatban éltem, hogy ha valami nagy problémám, bajom lenne, Apámhoz fordulnék, és ô valamilyen formában egészen biztosan talált volna rá megoldást. Mindig segített, sôt még annál is többet tett. És nem csak nekem, hanem mindenkinek, önzetlenül. Sokan tudják, hogy neve már önmagában garanciát jelentett a biztos támogatásra. Szerette az embereket, sorsukat, mint jó vasutas, nagy aggodalommal kalauzolta. Így vált ô hosszú évek alatt sokak bizalmát élvezô szakszervezeti vezetôvé is. Visszatekintve nem gyôzöm csodálni elszántságát és bátorságát, ahogyan tíz évvel ezelôtt neki vágott a teljes bizonytalanságnak. A PVDSz felépítésének, az akkori felkorbácsolt indulatoktól duzzadt idôszak „veszélyeire” és „kalandjaira” nem óhajtok kitérni. Az biztos, hogy szép munkát végzett, „hézag nélkül”. Édesapám családfôként teljesen kezében tartotta az irányítást. Többek között a gyermekneveléshez való hozzáállása miatt is végtelenül becsültem. Ô egy kimondottan határozott, uralkodó egyéniség volt. Mégis ügyelt arra, hogy nevelésével egyéniségünk ne szenvedjen csorbát. Megszabta az irányelveket, megadta az irányt, a többit pedig ránk bízta.

Büszkén gondol Rád a Te „kicsi” lányod

Jellemzô volt Apámra szigorúan betartott napirendje is. „Ha nincs eszed, legyen noteszed!” – ismételte sokszor, és szinte fejet hajtva ennek a szellemes, ám mégis velôs mondásnak, napjait mindig precízen tervezgette, életének minden napja gondos elôzés gyümölcse volt.

Idôsebb barátaimtól tudom, hogy ahogyan az ember egyre gyorsabban halad elôre a korban, nemcsak éveket, hanem évtizedeket hagyva maga után, úgy szorongatják növekvô erôvel adósságai. Közülük is legnyomasztóbb: a régóta tervezett, és mindig halogatott munka, a gyermekkorra, a szülôföldre, a szeretteinkre, az ember életének egészére való emlékezés.

És most mégis valami hiányzik… Noteszeit lapozgatván nem találtam e szívszorító eseményre utaló feljegyzést. Pedig Ô mindig mindenre készült, jegyzetfüzetével hûen megosztotta élete történéseit. Ez az egy azonban most elmaradt. Napokkal, sôt hetekkel elôrébb sem szerepel a szó, hogy halál, vagy hogy vég. Nem tudom, mi történt, és hogy miért, csupán abban bátorkodom bizakodni, hogy „valahol minden meg van írva”, és hogy egyszer majd fény derülhet e tragikus döntés értelmére. …mert a halál mindig fájdalmas esemény. Valójában magunkat is temetjük.

Édesapám

Magától értetôdô kötelességnek, „édes tehernek” éreztem megírni ezt a néhány sort, melyekkel néhány szót „mondhatok” arról, hogy én, mint egyik fia, személyesen milyennek ismertem Édesapámat, ebben a huszonkét esz42

43

Sokat gondolkodott ezen Apa, sôt gyakran az élet nagy kérdésein is, amin az idôk kezdete óta gondolkodnak az emberek. Mindig azt mondta, hogy a halál nem szomorú, és nem is büntetés, hanem törvény és rend. A szomorú az, hogy a legtöbb ember egyáltalán nem is él. Én azt hiszem, hogy Róla ez nem mondható el, mert Ô nagyon is élt: megélt, átélt, túlélt, és még most is él, hiszen „egy ember addig él, amíg emlékeznek rá”. Ô megboldogultként nem tûnt el a magyar vasúttörténelem színpadáról: csöndben meghúzódik valamennyi pályás emlékében, hogy az értük zaklatottan és örökösen harcoló szívének példájával építhessen biztos irányt adó pályát, örököseinek és a jövô érdekvédôinek. Végezetül, ha valaki megkérdezné, hogyan jellemezném Apámat, mint embert, azt mondanám: leglényegesebb vonása tiszta emberszeretete volt. Nyilvánvalóan ebbôl fakadt embersége is. Minden bizonnyal elfogult vagyok, mégis állíthatom, hogy Édesapámnál becsületesebb, lelkiismeretesebb, igazságosabb, és korrektebb emberrel alig találkoztam életemben. Megemlékezésem zárásaként álljon itt Édesapám egyik kedvenc idézete, amely Jézus Pascalhoz intézett üzenete volt azon a tüzes éjszakán, amikor Pascal véglegesen megtért: „Vigasztalódj! Nem keresnél, ha már meg nem találtál volna!" Járási Péter

Apa! Már e szót nehéz leírni, hisz tudom, többé nem látlak. E szót nehéz kimondani, hisz tudom, többé nem hallak, de mégis ki kell mondanom, mert a tudat, hogy többé nem vagy, egy rémálom. El sem köszöntél, el sem búcsúztál, de mégis itt hagytál. Miért? A nagy kérdés, mely örökre kérdés marad felzaklatta mindnyájunkat. Van egy arc, mely még mindig bennem él, de most már tudom elvesztettelek én. A világon az bánt a legjobban, hogy Te már nem vagy. Arcomat, szívemet belepi a bú, ez nekem nagyon szomorú. Visszatekintve csak most látom, hogy a lelkem egyik kísérôje Apám volt; mélyen belülrôl a lelkem így kiált: várj, ne menj tovább! De válasz nem jön, Apám így dönt… Elment, s vissza, többé nem jön. Lelked emlékkönyvébe beírok, hogy tudjad, feledni nem foglak. Többé Téged nem látlak, nem hallak, de örökkön örökké szeretni foglak. Emlékezni fogok mindig Terád, reményében, hogy egyszer, valahol, vársz Te reám. Igen, tudom: „ha valaki elment, nem jön többé vissza, megsárgult emlék, nem lesz többé tiszta. Ha valaki elment, ha el tudott menni, akarva, akaratlanul el kell ôt feledni!” Apa! Oly nehéz ezt felfogni, pedig így fog 44

történni, mert az élet megy tovább, bennünk Veled, mindenen át. De eljön majd az idô, hogy mennem kell, s tudom, várni fogsz Te engem. Várj, kérlek türelemmel, ígérem, Melletted leszek idôvel. Addig is fényképed ôrzöm én, fájó emléked az enyém. Ha lépsz, gondold meg léptedet, mert visszalépni nem lehet. Mit kívánnék egyebet, csendes lépésedet kísérje szeretet, túlvilági életed legyen örök nyár, kevés felhô, sok-sok napsugár. Mást nem írok, mert reszket a kezem. Sajnos könny nélkül nem tudok írni, Rád gondolok és elkezdek sírni. Legyen e pár sor édes emlék tôlem, Néked, mert aki ezt írta, sosem felejt Téged! Szeretô fiad, Tomi

Drága Öcsém! 14 éves voltam, amikor Te megszülettél, harmadik fiúként a családban. Így már a születésedhez is emlékek kötnek. Én vittem Anyut lovas kocsin a vasúti Ôrháztól, ahol laktunk az állomásig, mert a mentô odáig tudott érte eljönni. Azután a keresztelôdre is lovas kocsin jutottunk el a templomig. Az óvodában Te voltál a „Jávási Fevike”, mert az „r” betût sokáig nem tudtad kimondani. Sokszor megvédtelek, ha bajba jutottál a testvér vitákban. Én korán elkerültem otthonról, így újra akkor kerültünk közel egymáshoz, amikor Anyu meghalt. Te akkor középiskolás, kollégista voltál Budapesten. Idôközben megnôsültem, és a feleségem Icu lett a Te „Anycid”. Innentôl már hozzánk jöttél hétvégeken és innen mentél vissza. A családi otthon biztonságát, már két hely adta meg a számodra. Lányaimmal nagyon jó volt a kapcsolatod, hisz korban inkább hozzájuk álltál közel. Kitartásod, szorgalmad, vidámságod, meghozta gyümölcsét. Családszeretô jó apa, jó férj, jó testvér voltál, akit a munkájában is nagyon sok elismerés ért. Mindig büszkék voltunk Rád. Ferkó! Nagyon hiányzik a huncut, mosolygós arcod! Bátyád Karcsi és családja

Az öcsém Az elsô vele kapcsolatos élményem az alábbi jelenet: A szüleink a gyulai szülészetrôl hozták haza az újdonsült családtagot, mi ketten a bátyámmal pedig vártuk a kétegyházi vasútállomáson. Édesanyánk, ahogyan jött le a lépcsôn a pólyás babával, fürkészôen nézett a szemünkbe, 45

vajon hogyan fogadjuk a kistestvérünket. A bátyám felnyújtotta a karját és elkérte a picit. A továbbiakban, mint legkisebb, természetesen ô volt a központ a családban. Ahogy növekedett, végig egy jó kedélyû, kedves kisfiú volt, aki szinte mindenkivel meg tudta kedveltetni magát a jó természetébôl adódóan. A következô emlékképeim a pesti iskolai tanulmányaink idejébôl származnak, ahol ismét szorosabb kapcsolat alakult ki. Ketten voltunk a nagy fôvárosban. Haza ritkán engedték a vasúti kollégiumból, így a kimenôi során rendszeresen megjelent nálam sok beszélgetéssel töltve az idôt, meg egy kis lötyögéssel a városban (cola, fagyi, stb.). Az iskolák elvégzése után a munkahely, a családalapítás, a szokásos hétköznapi dolgok vonták el a figyelmünket. A találkozások jó ideig, havontakéthavonta a távolság ellenére is megmaradtak. Ekkor következtek a számára is nagyon nehéz kilencvenes évek, amikor egy merész lépéssel megteremtette a szakszervezetét, emberfeletti küzdelem és harc árán, amit növekvô aggodalommal figyeltem. A hosszú telefonbeszélgetések során próbáltam visszafogni a lendületébôl, de Ô sem tudott semmit sem csak félig csinálni… Hiányzik! Járási László

2) A Munkatársak és Barátok megemlékezései Ahogyan én láttam Ferit 1993. januárjában ismertem meg. Ekkor kerültem érdekvédelmi referensként a VDSzSz-be. Ô a pályafenntartási dolgozók ügyvivôje volt, és néhány hónapja dolgozott a szakszervezetben. Akkoriban nyolcan, talán tízen dolgoztunk a szakszervezeti központban állandó munkaidô-kedvezménnyel kikért munkatársként, és ebben a kis közösségben Járási Feri központi helyet foglalt el. Feltûnô volt lelkesedése és különösen a jó hangulata. Ahol Ô feltûnt, úrrá lett mindenkin a jókedv és vidámság. Személyes jó viszonyba akkor kerültünk, amikor – ’93-ban voltak Magyarországon az elsô Üzemi Tanács (ÜT) választások – az ÜT választási kampányban együtt jártuk az országot és toboroztuk a tagokat, választókat. Akkoriban ennek különösen nagy volt a tétje, és nem utolsó sorban neki köszönhette a VDSzSz a választási sikereket. Szervezôkészsége, érzéke az emberekhez akkor vált közismertté mindenki elôtt, amikor a következô évben – 1994-ben – egymaga annyi embert szervezett be a szakszervezetbe, mint az összes többi együttvéve. 1995-ben meg is választották a szakszervezet szervezésért felelôs alelnökének. Ez új lendületet adott Neki. Megôrizte kezdeti lelkesedését, élvezte munkáját, élt Benne a vágy, hogy megmutassa mire képes. Ô szervezte a szakszervezeti rendezvényeket, melyek minden 46

korábbit felülmúltak. Nem utolsó sorban ennek is köszönhetôen népszerûségét a tagság körében megôrizte, bizalommal fordultak hozzá, és Ô igyekezett mindenkinek megfelelni. Rendkívüli képessége volt az emberi kapcsolatok ápolásához. Én ezt különösen csodáltam, hiszen nekem ez a képességem mindig is hiányzott. Számon tartotta mindenki névnapját, ismerte mindenki családját és történhetett bármi, Ô nem feledkezett meg arról, hogy a nevezetes napokon az illetôt köszöntse, jó kívánságait kifejezze. Ha valakinek problémái voltak, Ô nem felejtett el érdeklôdni és segítségét felajánlani, ha arra szükség volt. Természete miatt közkedvelt ember volt. Szeretett sikeres lenni és ezért áldozni is hajlandó volt. Felismerte, hogy a további eredmények elérése miatt nélkülözhetetlen a diploma, ezért felnôtt fejjel kész volt beülni az iskolapadba, és nem kis kényelmetlenséget vállalva, Hatvanból Pécsre egyetemre járni. Sikerült is Neki azt elvégezni, sôt a doktori tudományos fokozat megszerzésén is munkálkodott. A jó kedélyû és sikeres ember nehezen kerüli el a rosszakarókat. Ez a helyzet Ôt sem kerülte el. Amíg csak dumában nyilvánult ez meg, csak nevetett rajta. Akkor azonban, amikor 1998-ban – számítva a pályavasút önállósulására – megalakította a PVDSz-t, és megindultak ellene a nemritkán nemtelen támadások, felvette a kesztyût. Határtalan szívóssággal, nagy kitartással verte vissza a támadásokat, védte Magát, családját és az általa életre hívott szervezetet. Állta a pereket, viselte a csapásokat és nem mulasztott el visszavágni. Harcolt! Harcolt eredménnyel! Megharcolt a barátokért, megharcolt a sikerekért, megharcolt a szervezetért. Harca eredményesnek bizonyult. Egyre többen hittek Neki, egyre többen bíztak Benne, egyre többen felismerték, hogy amit akar, az jó. Amit akart, megvalósult. A Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete halálakor, egyike volt a MÁV reprezentatív szakszervezeteinek, mely a pályások, a TEB-esek és a forgalmat bonyolítók érdekeit egyre eredményesebben jeleníti meg. Vidám alaptermészete a harcok alatt sem változott, a küzdelmek és alattomos támadások nem tudták kikezdeni jellemét. Ha valaki megkérdezné, mi az, ami elôször eszembe jut, ha Járási Ferit idézik fel elôttem, akkor azt mondanám, hogy a VIDÁMSÁG. De rögtön utána a szomorúság, ami úrrá lesz rajtam. A szomorúság azért, mert nem élhette meg az általa alapított szervezet 10 éves születésnapját, mert nem élhette meg rajongásig szeretett gyermekei révbe jutását, és nem juthatott Neki békés nyugodt öregkor szerettei körében. Enzsöl Róbert

Nekrológ, avagy emlékezésem egy nagyszerû és kedves emberrôl! Nem is tudom, hogyan és honnan is kezdjem, mivel még soha nem kellett ilyet írnom. A mi kapcsolatunk nagyon régre nyúlik vissza, hiszen mindketten, szinte 47

gyerekként 1973. ôszén kezdtük el a középiskolai tanulmányainkat, Budapesten az Út- és Vasútépítési Szakközépiskolában. Igaz csak évfolyamtársak voltunk, de már a kezdetektôl barátok lettünk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a kollégiumi évek alatt három évig egy szobában laktunk. A nagybetûs életet is együtt kezdtük el, hiszen mindketten a MÁV-nál, azon belül a pályafenntartási szaknál létesítettünk munkaviszonyt, igaz Ô Budapesten, én pedig Záhonyban. A nagy távolság ellenére is megmaradt a barátságunk. A szoros kapcsolatot tovább erôsítette az is, hogy mindketten hatvani lányt vettünk el feleségül, és Hatvanba telepedtünk le. A mély barátságból adódóan késôbb távoli rokonság is kialakult köztünk, mivel a gyerekeink révén keresztkomák lettünk. A családi köteléken kívül az is összekötött minket, hogy egy munkahelyen dolgoztunk. Ô fôpályamesterként, míg én felügyeletes pályamesterként tettük a dolgunkat. De Ôbenne már akkor is megvoltak a jó vezetôi tulajdonságok. Az élete során sokszor mondogatta azt, hogy Ô sokkal többre hivatott, mint egy egyszerû átlagember. Ezt késôbb be is bizonyította az élethez, a munkához és a tanuláshoz való hozzáállásával, hiszen két diplomát is szerzett. Nem csak a MÁV-os munkahelyen alkotott maradandót, hanem a szakszervezeti mozgalom területén is. Elôször 1993-tól a VDSZSZ-ben alelnökként mutatta meg mit tud. Késôbb, amikor úgy látta, hogy a szeretett szakmáját, a pályafenntartást egyik szakszervezet sem képes megfelelô szinten képviselni, megalapította a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetét. Örülök annak, hogy részt vehettem a szakszervezetünk létrehozásában. Az elsô idôben rengeteget harcolt, harcoltunk a konkurenciával, hogy elfogadják a szakszervezetünket. De Ô azzal biztatott bennünket, hogy ez a sok küzdelem késôbb majd meghozza a maga gyümölcsét, és neki lett igaza, mint mindig, mert hitt benne, és tudta, sikerülni fog. A hite, a tudása mindenkit lenyûgözött, de nem szállt fejébe a dicsôség, hanem megmaradt az egyszerû közvetlen és mindig segítôkész embernek. A munkáján kívül a szeretett családja volt mindene. Arra nevelte gyerekeit, hogy tanuljanak, képezzék magukat, és váljon belôlük olyan ember, mint Ô, vagy még jobb. Az elején azzal kezdtem, hogy fogjak hozzá ehhez az íráshoz, most megint bajban vagyok, mert nem tudom, hogyan kellene befejezni, hiszen még most sem tudom felfogni azt a tényt, hogy már nincs köztünk. A mély fájdalom örökre bennem marad, mert nem csak egy ragyogó munkatársat vesztettem el, hanem egy igazi és remek barátot. Emléked örökké ôrizni fogom. Nagy Miklós (Gyuri)

Feri! Legelôször 1986. tavaszán találkoztunk Pécel állomás, 12. számú kitérôjének a cseréjénél. Akkor Te már az Isaszegi fôpályamester voltál, és csodálattal néztem, ahogy az embereket irányítottad és nem, mint fônök, hanem 48

mint ember, ezért is szerettek mindig a beosztottaid (vezetôid) akiken ott segítettél, ahol csak tudtál. Ezek után nagy nehezen rájöttem, engem ezért küldtek ide, hogy tanuljak Tôled. Az emberekkel való bánásmódod, szereteted és segítôkészséged rögtön megfogott engem, tôlem is kérdeztél egykét dolgot, és mondtad nekem, hogy szeretnél segíteni nekem a szakmai elômenetelemben (mint minden ez is nagyon jól sikerült Neked), így már másnap Te voltál a fôpályamesterem. A szakmát legfôbbképpen tôled tanultam és nem az iskolában eltöltött évek alatt, és most jut eszembe az a mondatod, amit munkák során sokat viccesen elmondtál, és ez örökké a fülembe fog csengeni, hogy „lehetetlen feladat nincs, csak tehetetlen ember, mint te”. Azt is tôled tanultam, hogy elôször a munkánkat végezzük el pontosan, lelkiismeretesen, hogy arra büszkék lehessünk, és csak utána jöhet a jól megérdemelt szórakozás, pihenés, esetleg az ultizás, mert Te azt is nagyon szeretted. Én jól ismertem a családodat, akiket szerettél, imádattal tudtál róluk órákat beszélni, és ha kellett tûzbe is mentél értük, és azt is tudtad, hogy ôk is nagyon szeretnek és ezt egy jó párszor el is mondtad nekem. Közben a vasút is megváltozott és 90-es évek elején, Gödöllô állomásra kerültünk, ahol a fiatalabb kollégák – köztük én is – unszolására beléptünk egy Szakszervezetbe. Innen indult a szakszervezeti pályafutásod, és itt is tudtad kamatoztatni a jó kommunikációs készségedet, emberismeretedet. Késôbb, hogy a pályavasutasok érdekvédelmét még jobban segíthesd, 1998. október 15-én megalakítottad a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetét. Sajnos a szakszervezet 10. születésnapját nem érhetted meg, de tudom, hogy fentrôl velünk együtt ünnepeled munkásságodnak gyümölcsét. A szakszervezet életben maradása, reprezentativitása és az egyre növekvô tagság bizalma mindmind a Te érdemed volt. Ami részedrôl ember feletti volt, és ahogy elôbb idéztem, Te nem ismertél LEHETETLENT, csak egy dolgot nem tudtál elintézni nekünk, hogy most is itt legyél közöttünk. Én örökké büszke leszek rá, hogy ismertelek, munkatársad, barátod lehettem, és hogy sokat tanulhattam Tôled. Szentgyörgyi Mihály

Amíg én élek, addig Ô is… Ferivel 1999. júniusában találkoztam elôször egy „közös” ismerôsünknél. A beszélgetésünk során kiderült, hogy Ô munkatársat keres a PVDSz-be, én pedig éppen munkát. Már júliusban a PVDSz irodavezetôjeként dolgozhattam. Ha visszatekintek erre az idôszakra, és megnézem azt az örökséget, amit most munkásságával a szakszervezetre hagyott, a fejlôdés mértéke óriási a kezdeti idôszakhoz képest! Köszönhetô ez Feri karizmatikus egyéniségének. Értékrendjét, életfelfogását, mentalitását a gyôztesre jellemzô elszántság határozta meg: 49

1. A gyôztesnek mindig van egy terve. A vesztesnek meg egy kifogása. 2. A gyôztes: „Engedd, hogy segítsek Neked”. A vesztes: Nem az én feladatom. 3. A gyôztes minden problémára talál megoldást. A vesztes minden megoldásban talál problémát. 4. A gyôztes összehasonlítja teljesítményét céljaival. A vesztes összehasonlítja másikéval. 5. A gyôztes: „Ez nehéz, de nem lehetetlen”. A vesztes: „Ez lehetséges, de nagyon nehéz”. 6. A gyôztes mindig egy része a válasznak. A vesztes mindig egy része a kérdésnek. Csak ilyen hozzáállással tudta elképzeléseit, terveit „tûzön-vízen” át megvalósítani. Nem csüggedt soha, még akkor sem, ha Ôt és a szakszervezetet sok támadás, számtalan vád érte: „Nincs probléma, csak megoldandó feladat!” – vallotta mindig. A szakszervezet dolgai mellett az egyénre (Ránk) is mindig volt ideje: legyen az korán reggel, vagy késô este. Például kifejezetten támogatta, ha valaki tanulni akart. Azt mondta: „Abból mi is profitálunk!”. A munkám mellett én is kaptam lehetôséget Tôle arra, hogy több iskolát is elvégezhessek. Folyamatos tanulásával, önképzésével Ô maga is példát mutatott ebben. Kevés olyan embert ismerek, akinek olyan jó kommunikációs képessége van, mint amilyennel Ô rendelkezett. A mottója az volt: „Aki gyorsan ad, kétszer ad!”. Az erényei felsorolásának listája igen hosszú. Aki ismerte Ôt, az pontosan tudja! Segített, adott, tanított, törôdött, ugyanakkor követelt is, ha szükséges volt. Intelmei, vigasztaló szavai, nevetése még most is itt csengenek füleimben, és csengeni is fognak mindörökké! Jó tanítómester volt! Távozásával nagy ûr keletkezett… Búcsúzóul: Feri! Köszönöm, hogy ismerhettelek, életem „gazdagabb” lett Tôled! Fehérné Ragcsák Andrea

Dr. Laboda József megemlékezése Korábban közelrôl nem ismertem Ôt, nem voltunk személyes munkakapcsolatban. Amikor mégis megkeresett, éppen az ellene kreált és méltatlan támadás kereszttüzében próbálta felmérni lehetôségeit. Már ekkor azonnal megérintett engem és szimpátiát is szült bennem iránta az elhivatottsága, amely minden mondatát áthatotta, mert nem fogadhatta el, hogy a 50

dolgozótársaiért végzett addigi munkáját így besározhatják. Ezért az én tanácsomat is kikérte. Ma is megelégedettséggel tölt el engem, hogy segíthettem neki. Fel kívánta venni a kesztyût. Tudjuk és ismerjük sikerrel, de ennek is meg volt a maga ára, a szív és az idegek nem felejthettek. Késôbb aztán már a közös munkáiban közelrôl is megtapasztaltam, amit annak idején még csak ösztönösen érezhettem meg, Ô szívvel-lélekkel szolgálta az általa választott utat. Utat kívánt mutatni és vezetni is merte a vele indulókat. Értette változtatnia kell, mert látta, hogy csak a szakmai alapon szervezett szakszervezeti munkában van a megújhodás ereje. Tudásvágyát, ösztönösen lényeglátó gyors döntési képességét, és emberi kvalitását – amellyel az ôt megkeresôk problémáit kezelni és képviselni tudta – csodáltam. Munkatársaként kölcsönösen tiszteltük egymást. Élete mûvét (PVDSZ, PÖKKÖP stb.) melyet oly féltô gonddal óvott, magam erômtôl telô mértékben ápolni, és gazdagítani fogom. Részemrôl ez lehet az a hitvallás, amely segít Ôt „élôvé” tenni mindennapjaimban. Dr. Laboda József

Búcsú Járási Ferenctôl Ülök a számítógép elôtt, csaponganak a gondolataim múlt, jelen, és jövô között. Gondolkodom, inkább a szívemmel, mint a fejemmel: milyen ember volt Járási Ferenc, a PVDSz elnöke? Attól a szótól, hogy „volt” összeszorul a torkom. Múlt idôben beszélni munkatársról, barátról, mindig nagyon nehéz. Hiszen nemrégen még a szakszervezet jövôjérôl cseréltünk eszmét. Hosszan lehetne sorolni iskolai végzettségeit, szakmai sikereit, de nem teszem. Sokan, sok helyen, megírták már ezt elôttem. Az emberrôl szeretném leírni érzéseimet, gondolataimat, ahogyan én láttam ôt. FERI, mert mindenki így hívta, nem szerette, ha elnöközik. Mikor elôször találkoztunk megragadott közvetlensége és magával ragadott lelkesedése, ahogy a szakszervezeti mozgalomról és a PVDSz jövôjérôl beszélt. Tudtam sok támadásnak, és rágalomnak van kitéve személye és a nevével fémjelzett szervezet is. Tönkre akarták tenni, megalázni. De ez sosem sikerült, mindig egyenes derékkal, méltósággal viselte a támadásokat. Gyakran aggódott, de nem magáért, hanem a szervezetért, amelynek alapítója volt. Mindig a pályavasutasok védelme, segítése lebegett a szeme elôtt. Nem tett különbséget vezetô és „egyszerû” pályamunkás között. Ha valaki a segítségét kérte, mindent félre téve igyekezett segíteni, hite és meggyôzôdése szerint. Nem kérkedett vele, ha valamit elintézett, mert FERINEK ez természetes volt. Egy alkalommal az irodájában beszélgettünk. Köszvénytôl dagadt lábát feltámasztva, ült és dolgozott. Korholtam miért nem maradt otthon hisz az egészsége fontosabb, túl sokat vállal magára. Elém tett egy levelet és elérzékenyülve mondta, ezért megéri. A borítékban köszönôlevél volt egy családanyától. Az asszony munkahelye az átszervezések miatt megszûnt, de egy másik szervezeti egységnél sikerült FERI közbejárásával tagunkat elhe51

lyezni. Ezt köszönte meg levélben. A temérdek hivatali teendô mellett mindig volt ideje arra is, hogy a szervezet tagjait névnapja, születésnapja alkalmából köszöntse, személyesen vagy üdvözlô kártyával. A PVDSz megalakulása után két évvel csatlakoztam a szervezethez. Kezdetben együtt jártunk a Vasúti Érdekegyeztetô Tanácsba. Itt a társszakszervezetekkel gyakran alakultak ki konfliktusok, mivel a mi szakszervezetünk szerintük nem reprezentatív szakszervezet. Többször megpróbáltak távol tartani minket az ülésektôl. Gyerünk, mutassuk meg nekik, mondta FERI. Álma az volt, hogy a PVDSz is reprezentatív lesz. Sikerült megvalósítania, mint ahogy sok minden mást is: Alapítvány a Pályavasutasokért, Nyílt Vonal hézag nélkül c. újság, az Önsegélyzô Pénztárt, stb. Ha valami sikerült, örömmel nyugtázta, ezt elintéztük. Mindenre volt energiája. Ha valaki, ki ôt telefonon kereste, és nem érte el, azt visszahívta, mert számára mindenki fontos volt. Halálhíre nagyon lesújtott. Várom, hívjon telefonon. Ha a központból eljövök, fáj a hiánya, hiszen mindig kikísért. Pár nappal korábban, késô este a PVDSz 10 éves évfordulójának megünneplésérôl beszéltünk telefonon. Sajnos már nem lehet ott, hogy elmondja ünnepi beszédét, hogy felvázolja a jövôt. FERI karizmatikus ember volt a szervezet élén, ôt nem tudjuk majd pótolni. De amiben hitt, amiért harcolt, az nem múlik el nyomtalanul, tovább él bennem és ebben a szellemben, az Ô útmutatásai alapján dolgozom tovább.

tudást és számtalan kihívást képességeidnek. Soha ne érd be ennél kevesebbel!” (Man Hunt) Ferire nézve az író szavai mind igazak voltak. Hegedûs István

Fajka János megemlékezése

Lucitól Lucinak. Fajka János

Káré István

Feri!

Kávai Erzsébet megemlékezése

Ha rád gondolok, Madách Ember tragédiája c. mûvének szavai jutnak eszembe:

A világosság az, amit nem láthatunk, bármennyire fürkésszük is. A csend az, amit nem hallhatunk, akárhogy figyelünk is. Az üresség az, amit meg nem tapinthatunk, ha utánanyúlunk is. (Lao-ce)

„…ember: küzdj és bízva bízzál.” Te a farkasok közt is Ember maradtál. Igen, így nagy betûvel Ember. A szó legszebb és legnemesebb értelmében. Sajnos nekem csak pár év maradt arra, hogy megismerjelek, de láttam azt a sok munkát, amit azokért az emberekért végeztél, akik hittek, bíztak Benned. Küzdöttél értük, miértünk, hogy jobb legyen nekünk, vasutasoknak. Megharcoltál a munkáltatóval, s sokszor a másik oldallal is. Nekem így maradsz meg az emlékezetemben, s soha nem felejtelek el. Tislér Gábor

Járási Feri emlékére „Sok mindent kell akarnod magadnak: Sok szeretettel, ösztönzô tapasztalatokat, 52

Az élet felfelé futás egy lefelé haladó mozgólépcsôn. Ha eljön az idô, a lépcsôk elfogynak, és megáll. Nagy ûrt hagytál magad után. Kávai Erzsébet

A követendô példa Szerencsés vagyok, hogy ismerhettem, az Elnök urat, még ha ilyen rövid ideig is. Kimagasló személyiség volt, aki nem félt kiállni a vasutas dolgozók érdekeiért. A semmibôl hívta életre a PVDSz-t, hogy segíthessen másokon. Munkája során mindig kényesen ügyelt a precizitásra, az apró részletekre. Nála nem volt félvállról elvégzett munka. Rendkívüli munkabírásánál talán csak ember53

szeretete, lojalitása volt nagyobb. Valahányszor beszéltünk, mindig jelezte, Rá számíthatok, ha gondom, bajom van. És Ô ezt nem csak úgy mondta! Társaságban jókedvû, nevetése mindig kitörô és ôszinte volt. Mindvégig megmaradt szerénynek, holott bármely ember becsületére válna egy ilyen sikeres életpályát elérni vagy akár csak megközelíteni, mint ami Neki volt. Szinte nincs ember a munkatársai, ismerôsei között, aki ne köszönhetne valamit Járási Ferencnek. Ez az ember a semmibôl lett egy meghatározó erejû, megkerülhetetlen, reprezentatív szakszervezet elnöke kizárólag a szorgalmának, elhivatottságának, munkabírásának köszönhetôen. Hatalmát a gyengébbek megsegítésére használta fel, sosem felejtette el honnan jött. Mindannyiunk elôtt követendô példát állított, egyfajta mércét, amihez lehet és érdemes is mérni magunkat. Arra kérem e könyv olvasóit, hogy ôrizzék meg szívükben e remek ember emlékét, jómagam, pedig a következô idézettel búcsúzom, mely az Elnök úr egyik kedvence volt Lao Ce tollából: „Aki kapni akar, tanuljon meg adni.” Gazdik Péter

Horváth István megemlékezése Én, Horváth István MÁV Nyugdíjas Csoport Szakszervezet vezetôje régebb óta ismertem Járási Ferencet. 2002. évben közelebbrôl ismertem meg, miután megalakítottuk a Pályavasúti Dolgozók Nyugdíjas Csoport szakszervezetét. Nem, mint a Szakszervezet Elnökét, hanem mint Ember-tisztelôt sikerült megismernem. Minden szakszervezeti dolgozó tagtársával segítôkész volt. 2008. évben kaptuk a telefont, hogy elhunyt Járási Ferenc. Nekem megdöbbentô érzésen kellett átesnem, hogy elhiggyem azt, hogy ez megtörtént, és egy igaz embertisztelô nincs többé. Utolsó útjára elkísértük, és továbbra is velünk maradt. Horváth István

Kispál Viktor megemlékezése Vannak ilyen emberek, vannak olyanok. Vannak jó emberek, vannak kevésbé. Nem kérdés, hogy Te melyik csoportba tartoztál. Tetteid, mások gondjához, bajához való hozzáállásod önmagáért beszélnek, nem volt és most sincs szükséged arra, hogy jó híred keltsék. Ismeretségünk nem régi keletû, ha lehet így fogalmazni, rövid, de velôs volt. Valahogy elképzelhetetlennek, felfoghatatlannak tûnik, hogy ha felemelem a telefont, nem veszed fel, ha találkozni szeretnék Veled, nem lehetséges. Sajnálatos, hogy ily rövid idôt szabott ki számodra a sors, pedig még annyi minden elôtted volt. Most következett volna életed azon része, amely 54

sok kezdeti harc utáni viszonylagos nyugalom jellemezne. Azt gondolná az ember, hogy a munkahelyen csak fônök és beosztotti viszony létezik, az egyik a másik számára csak egy fogaskerék a gépezetben. Pedig lehet ezt másképp is, Te megmutattad. Jó példával jártál elôttem, hogyan lehet valaki egyszerre fônök és ember, úgy, hogy a jellemébe, belsôjébe is beenged. Vezetônek születtél, akár szûk családi körre, akár a PVDSz nagy családjára gondolok. A családias légkört a munkahelyen is sikerült megvalósítanod, bizonyítván azt, hogy jól dolgozni így is lehet. Hiányoznak a beszélgetéseink az élettel kapcsolatos hasznos tanácsaid. Veled lehetett könnyedén mégis komolyan beszélni. Úgy éreztem számos témában egyformán gondolkodunk, és ez jó érzéssel töltött el. Öröm volt hallani a jóízû, szívbôl jövô nevetésed, még ha az embernek rossz kedve is volt, ez javított rajta. Sokakkal egyetemben nem hittem a fülemnek, amikor meghallottam a hírt. Még most, ennyi idô elteltével sem tértem magamhoz. Azt szokták mondani, hogy az agyunk felfogja, a szívünk nem az ilyen tragédiákat. EZ NEM IGAZ, nekem még az agyam sem fogja fel, a szívem meg pláne. Nem csak üres frázis, hogy nagy ûrt hagytál magad után, amit nem lehet befoltozni semmilyen módon. Vannak ilyen emberek, vannak olyanok. Vannak jó emberek, vannak kevésbé. Nem kérdés, hogy Te melyik csoportba tartoztál. Kispál Viktor

Az elsô találkozás Még aktív MÁV dolgozó koromban egy évzáró értekezleten a nemrég alakult PVDSz tisztségviselôje ismertette az új szakszervezet faladatait, céljait. Kérte a jelenlevôket, hogy aki az elmondott célokkal egyetért, azokat szívesen várja a PVDSz tagjainak sorába. A hivatalos programot követôen a tisztségviselô személyesen is megkeresett és hosszasan beszélgettünk. A PVDSz tagsággal kapcsolatban kitérô választ adtam, tekintettel a még hátralévô kevés aktív szolgálati idôre. A tényleges nyugdíjazást követôen a munkakörömet átvevô (aki a PVDSz szervezésében aktívan vett részt) megkérdezte, hogy volna-e kedvem a PVDSz tevékenységében, mint összekötô személy részt venni. Ezt a lehetôséget elvállaltam. A leendô feladataim pontosítása miatt a Bulcsú utcában ismét találkoztam a PVDSz tisztségviselôjével. Kérte, hogy a koordinátori tevékenységet addig végezzem, amíg ezt az életkorom, illetve az egészségem engedi. Az egészségi állapotomról rendszeresen (2008.04.10-ig) érdeklôdött. Utóirat: A cím most már helyesen: Az elsô találkozás Járási Ferenccel. Walter János 55

Puszpán János megemlékezése Életünk során meghatározó szerepet töltenek be vezetôink. Követjük ôket, ezért nagy a felelôsségük. Közülük csak kevesen érzik át ennek a súlyát és felelnek meg az elvárható követelményeknek. Egy jó vezetô már puszta létével képes hitet adni. Járási Ferenc képes volt erre. Képes volt hitet adni, meggyôzni arról, hogy amit teszünk, annak van értelme. Mellette nem munkának éreztük azt, amit éppen csinálunk, hanem hittünk benne, hogy fontosat alkotunk. Vezetôi stílusa, emberi magatartása szolgáljon példaként mindannyiunk számára.

egy egész könyvet lehetne kreálni belôle, de ami számomra a legfontosabb, és ami örökké tart, az az, hogy Barátok lettünk, és azok is maradtunk! Együtt léptünk „szakszervezeti pályára”, ami mint késôbb kiderült, meghatározta mindkettônk további életútját. Együtt alapítottunk új, szakmai szakszervezetet, és büszke is vagyok rá, hogy tagja lehettem annak a tizenegynéhány emberkébôl álló csapatnak, akik Vezérükké választották Ferit, az én Barátomat! Már régen nem dolgoztunk együtt, de a kapcsolatot tartottuk. Ez a kapcsolat most megszakadt, de a Barátság örökké tart! Köszönök Neked Mindent Barátom! Berkes Illés

Puszpán János

NAPLÓ Járási Feri emlékére

Szôts Béla megemlékezése

(Részletek)

Számomra pillanatok, események villannak elô Feri 2008. április 10-én bekövetkezett halála óta. Ezek a felvillanó emlékképek végig követik 1973. és 2008. közötti éveket. Mindközül a legkitartóbban egy középiskolai tanárunk mondatát hallom újra és újra: „A Járási Feri még sokra viszi közületek. Ô az, aki a jég hátán is megél.” Amikor halála elôtt nem sokkal egy beszélgetésünk alkalmával felidéztem Feri számára ezt a régi mondatot, elgondolkodva azt felelte: „A jégbôl jutott rendesen.”. Mintha csak e jövôbe látó mondat szerint élt volna egész életében. A semmibôl teremtette meg azt a szervezetet, amit ma PVDSz-nek hívunk. Nagyon megtanult dolgozni, szervezni, tárgyalni, emberekkel bánni. Azt a helyet, melyet betöltött a maga életével a mi világunkban, még jó ideig feladatnak, megoldandó „leckének” érzi a környezete. Olyan fontos EMBER hagyott itt bennünket, akinek csupán a vissza-visszatérô emléke is értéket, mintát jelent az Ôt ismerôk számára. Szôts Béla

Barátság! Közel 20 éve már, hogy munkahelyet kerestem éppen, amikor az egyik haver bemutatott egy fôpályamesternek. Fogalmam sem volt mit jelent ez a titulus, csak annyi, hogy a vasúttal kapcsolatos. A fôpályamester Úr megkérdezte tôlem, tudok-e ultizni. „Persze” – feleltem nagy mellénnyel. „Akkor jöhetsz a csapatba”, – felelte Ô! Mint utólag kiderült közöm nem volt ehhez a kártyajátékhoz. De ahogy teltek múltak az évek, megtanultam, mint megannyi mást. Jó tanárom volt, „Járási Ferenc Fôpályamester Úr!”. Olyan sok közös emlék fûz össze minket, hogy 56

… Tudom, nem az én dolgom méltatása, s az sem, hogy bármilyen hivatalos helyen megemlékezzek róla, a magam megemlékezése azonban itt megtörténik naplómban, amire azonban senki nem kért fel, viszont nem kis belsô kényszert érzek, hogy megpróbáljam szavakba önteni váratlanul lezáródott élete kapcsán elôtolakodó gondolataimat. Azt mondják, ”halottról csak Jót, vagy Semmit”. Egy napló egyébként sem nekrológ. Kevesebb is, de sokkal több is annál. Én nem vallom az idézett a filozófiát, s különösen nem vallom egy olyan közéleti ember esetében, mint a Feri volt. Nekem egyébként se „mûfajom” bárkirôl is klise-szerû Jót írni. Méltatlan lenne Ferihez is. Méltatlan. Annál is inkább méltatlan, ugyanis Ô mindig büszkén vállalta önmagát, akár jó, akár rosszhírében állt. Esendô ember volt, amit pontosan tudott magáról, annak ellenére, hogy fôként az Ôt nem kedvelôk gyakran azt terjesztették Róla: azt hiszi, mindenben csak neki lehet igaza. Aki ismerte, tudta: Feri sosem hitte ezt. Büszkesége és karizmatikus személyisége mögött az Ôt ismerôk mindig tudták, hogy rendkívüli alázat húzódott meg a kiszolgáltatott munkavállalók és ügyeik iránt. Ténykérdés: emberi méltósága keménnyé tette Ôt azokban a témákban is, melyekben vitatható álláspontot képviselt. Aki azonban ezt tudta Róla, az mindig megtalálta az utat ahhoz, hogy megalapozott érvekkel meggyôzze Ôt az adott esetben. Az én ismeretségem Ferivel valamikor még a 90-es évek legelején kezdôdött a VDSzSz-ben. Az egyszerû fôpályamesterbôl igazi szakszervezeti vezetôvé vált. Úgy vélte, hogy fônökként Ô van abban a helyzetben, hogy beosztottjain, a pályamunkások sorsán segíteni tudjon. A rendszerváltást követôen azonban hamar felismerte, hogy pályás kollégái sorsának jobbá tételéhez a munkáltatói keretek nem igazán alkalmasak. Ekkor döntött úgy, még 1991-1992-ben, hogy Neki a szakszervezet érdekképviseleti és védelmi mechanizmusában van a helye, s képességeihez méltó komoly eredményeket csak akkor érhet el, ha szakszervezeti szervezés és szervezôdés elsô vonalába kerül. Jó értelembe vett ambiciózussága – melyhez mindenek 57

elôtt szakmai felkészültsége adott alapot – a pályavasúti szakág vezetô ügyvivôi, majd a szakszervezet alelnöki tisztségéig emelte. Ez utóbbi magas szakszervezeti tisztségbe valójában az juttatta, hogy tagtársai felismerték karizmatikus személyiségét, ami a VDSzSz szervezeti szintjén leginkább épp a szervezési területen volt kamatoztatható. Feri soha nem felejtette el, hogy honnan jött, s kik segítették oda, ahova eljutott. Valójában azonban ô nem is jött: hanem a kezdetektôl fogva, ideértve a PVDSz-beli elnöki tisztségét is mindig is ugyanazon a helyen maradt, a kiszolgáltatott pályások és a többi ugyancsak fôként végrehajtó szolgálatot ellátó vasutasok között. Talán sikereit és jelen tragédiáját is épp ennek köszönheti. Egy-egy pohár sör vagy rövid után így nagyon rövid idô alatt, a lehetô legpontosabban módjában állt tájékozódni a nehezen oldódó, fônökeik által folyamatosan nyomorgatott kollegák között a problémáikról és a megtehetô intézkedések lehetôségérôl. A karizmatikusságát többen szerették inkább autoriterségnek tekinteni. Talán lehet, hogy bizonyos esetekben lehetett igazuk ezen kollégáknak is, az azonban teljesen kézzelfogható, hogy Ô mindenképpen azok közül volt való, akik igazukról csak akkor szavaztattak a Belé bizalmat helyezôkkel, ha az adott igazság, illetve álláspont kikezdhetetlen volt, s kiállta a legszélsôségesebb érvek próbáját is. Nem csoda, hogy Feri szakszervezeti tevékenysége ilyen formán a többi szakszervezeti vezetô tisztségviselô érdeklôdésének középpontjába került. Én sajtósként, újságíróként dolgoztam vele együtt több, mint öt éven át. Ilyen emberként a leghatározottabban állíthatom, szinte egyedüli szakszervezeti vezetô volt, aki nem egyszerûen tisztában volt a sajtó érdekvédelmet szolgáló lehetôségeivel, hanem Ô maga is megkülönböztetett figyelmet fordított arra, hogy az újságban megjelenjenek az általa képviselt vasutasok problémái, s ezzel összefüggésben megmutassa és beszámoljon azokról a lépésekrôl, amiket egy-egy konkrét ügy, de akár egy többséget szolgáló munkáltatói intézkedés kikényszerítésével megtett vagy megoldási elképzelését a megfelelô grémium elé terjesztette. Törekvéseiben teljes mértékben segítettem ôt a sajtó eszközeivel. Elmondtam Neki, hogy miként mutatható be bárminemû érdekvédelmi kérdés olyan formában, hogy az fogyasztható legyen a szakmai hierarchiában a legalsó szinten lévô munkavállaló részére is. A mi együttmûködésünket is sok-sok sörös- és más üdítôs üveg bánja, hogy idônként oly profán módon hamar kiürültek és belefeledkezvén az adott témában nem egyszer ki is száradtak. … Lukácsi Bálint

Tisztelgés Járási Ferenc (1959-2008) ravatala elôtt Élt 49 kemény, és dolgos évet! Utolsó pillanatáig élte, megélte, élvezte, és tartalommal töltötte meg azt a csaknem félévszázadot – azt a nagyon keveset! –, amennyi jutott Neki… Vetett, és aratott. Tett. Mindig másokért. Mert, ez volt a munkája. A Pályava58

súti Dolgozók Szakszervezetének elnöke volt az utolsó pillanatáig. Most is az. Hidegen, mereven, magányosan a ravatalon, a koppanó göröngyöket várva. Ismertem. Szerettem. Ismertem? Hiszen, olyan kevés jutott, a személyes találkozások örömébôl. És mégis, igen, azt gondolom, ismertem. Fedhetetlen jellemû, hatalmas humorú, éles eszû és nagyszívû ember volt. Övéit – feleségét, gyermekeit – mindennél jobban szerette, becsülte. Munkatársaival igazságos, barátaival ôszinte és egyenes volt. Mindig egyenes. Nem nézett érdeket, hatalmat, nem sütögette a jövô gesztenyéit, tette, amire választották, védte a közös érdeket. Harcolt. Emberért, ügyért, igazságért. És nyert. Pert és híveket. Pert a rágalmazó ellen, és híveket, annak táborából. Egyeztetett, tárgyalt. Kitartott az ésszerûség határáig. Nem ismert lehetetlent. A pályavasutasok évszázados hagyományát tisztelve, ôrizve, tette, amit hajdani fônökeitôl látott. Ha azt kapta feladatul, hogy fesse be az eget, nem ájuldozott, hogy lehetetlen. Csak kérdezett. Azt, hogy milyen színûre. Amikor, a kompromisszum nevében mégis hajlani kényszerült, mindig belehalt egy kicsit. Mindenre volt ideje, csak pihenni nem. Alapítvány létrehozását szorgalmazta a pályavasúti dolgozók megsegítésére, önsegélyezô pénztárat hozott létre és mûködtetett, sikeres újságot – Nyílt Vonal Hézag Nélkül címmel – szerkesztett és gazdagított írásaival. Mert azt is kiválóan tudott. Írni. Minden szavában, – csakúgy, mint tetteiben –, leírt gondolataiban értelem, cél és ötletek sorakoztak, inspirálva olvasóit az összefogásra. Velem mindig tréfálkozott. Kedvesen, pajkosan, ugyanakkor tisztelettel, ahogy csak Ô tudott. Két hete beszéltem Vele utoljára. Megbeszéltük, hogy összehozunk egy családi találkozót. Meglesz Ferikém. Ott leszek csütörtökön, és ott lesz mindenki, aki szeretett, becsült Téged. Emléked, kedves mosolyod, humoros történeteid, közös élményeink, mind itt maradnak. Majd Rád emlékezve felemlegetjük az egymás ellen elkövetett mókákat, és sírva nevetünk, mikor a költôt idézve mondjuk a jól ismert sorokat, „Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük ôt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedôlt a kincstár. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belôle több és most sem él, 59

IV. Utószó

s mint fán se nô egyforma két levél, a nagy idôn se lesz hozzá hasonló.” (Kosztolányi Dezsô: Halotti beszéd) Sági Erzsébet

Feri, amilyennek a barátai ismerték Szerencsésnek mondhatom magam, mert azok közé az emberek közé tartozom, akiket Feri barátjának nevezett. Szavakkal nehezen leírható összetett egyénisége, sok-sok jelzôvel csak körvonalazni tudnám azt, hogy melyek voltak azok a tulajdonságai, amikkel megkedveltette magát. Feri mély érzésû, érzékeny, vezetésre született erôsakaratú, közösségi ember volt. Büszke volt az általa alapított szakszervezetre, a PÖKKÖP-re, szellemi termékére a Nyílt Vonalra, és mindenek elôtt a családjára, gyermekeire. Empatikus egyéniség volt, kollégái, barátai hangulatváltozásait, bajaikat átérezte és bölcs tanácsaival, jó szándékú vigasztalásaival sietett segítségükre. Nagy teherbírású, idônként erôn felül dolgozó, a munkájában maga után hatalmas ûrt hagyó, jó Fônök volt. Életvidám, víg kedélyû, harsány kacajú, humoros lénye bármely társaság meghatározó, központi alakjává tette. Kemény vitapartner volt, a konfliktusokat nem kerülte, hanem megoldotta a problémákat. Naprakész politikus, kitûnô újságíró, magát folytonosan képezô értelmiségi, aki doktorátus elôtt állt – méltán került a hírességek könyvébe. A MÁV Zrt. vezetôi odaadó, lelkiismeretes munkáját posztumusz díjjal ismerték el, amire életében lett volna szüksége. Karitatív személyiség volt, igazságérzete az elesettek és az ok nélkül bántottak mellé állította. Bármilyen segítséget sokszorosan viszonzott, kérés nélkül jött barátaihoz dolgozni, ha egészsége nem engedte a fizikai munkát, úgy écákkal járult hozzá. A rendszeres, hetenkénti pingpong csatáinkban ô volt a fix partner, akire mindig lehetett számítani. Szívesen emlékszünk a jó hangulatú találkozóinkra, közös fôzéseinkre, vigasságainkra és a közösen ünnepelt név- és születésnapokra. Te mesélted nekünk, hogy szüleid sírjánál hogyan tanítottad gyermekeidet a tiszteletadásra: Fôhajtás – KÖSZÖNÖM – így búcsúzunk Tôled, barátaid, ahogyan Te hívtad ôket: – „Kedves Kommunista” barátod – „Kedves Bolsevik” barátod – „Igazgató Úr” – Szabi – a „Szôke 180 cm magas, kékszemû férfiú” – a „vállalkozó” – akiért sokat aggódtál: Pisti és ÖRÖK BARÁTOD JÓ KIS ÖCSI 60

Az elhunyt iránti tisztelet tapintatot kíván, de az élôk számára meg kell találni a jobbuláshoz szükséges tanulságokat. Abban a reményben, hogy mint ilyen „tanulságként” szolgálhat ez az emlékkönyv sokak számára, zárásként a Családtól kapott, Járási Ferenc egyik kedvenc mûvének részletével, illetve Sági Erzsébet egy általa írt versével búcsúzunk Tôled Feri:

Tao Te King (részlet)

Nyugodj békében Feri…

Mikor a szépet megismerik, felbukkan a rút is; mikor a jót megismerik, felbukkan a rossz is. Lét és nemlét szüli egymást, nehéz és könnyû megalkotja egymást, hosszú és rövid alakítja egymást, magas és mély kulcsolja egymást, sok hang összeolvasztja egymást, korábbi és késôbbi követi egymást. Ezért a bölcs sürgés nélkül mûködik, szó nélkül tanít, nézi az áramlást, és hagyja, nem erôlködik, alkot, de mûvét nem birtokolja, cselekszik, de nem ragaszkodik, beteljesült mûvét nem félti, s mert magának nem ôrzi, el se veszíti.

(Járási Ferencre emlékezve)

Lao-ce

Vállaltál, és álltad szavad, Közös ügyünk egyre halad. Mit tíz éve megálmodtál, Lendületed viszi tovább…

…Búcsúzni sem maradt idô, elszálltál, mint hajított kô. Ember voltál, jó és tiszta… Emlékeim hoznak vissza. Ölelés és szavak helyett döbbent csendünk az üzenet… Fájó hiány üres széked, Nagy családunk gyászol Téged… Tettél sokat, és eleget! Adtál jó szót és meleget… Barna szemed mindent látott, Változtattad a világot! Ellenséged akadt bôven, Ésszel gyôzted, nem erôvel... Amit tettél maradandó, Nem repült el az adott szó!

Barát voltál, meg hadvezér…, … és meghaltál a jó ügyért… Köszönet és hála illet, szívünkbe írtad a neved. Elmentél…, de él szellemed, Drága Feri, Isten Veled… Sági Erzsébet 61

V. Fényképek

Gyermekként Mint vôlegény

A tanulószobában

Kamaszként 62

Katonaként 63

Munka közben 1 Apaként

Születésnapját ünnepelve 64

Munka közben 2 65

Járási Ferenc és Élete Kedvencei 1

Végsô nyughelye 66

Kedvencei 2 67