MISKOLCI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR Történettudományi Intézet
Készítette:
Jánosi Csenge BA szakos hallgató
konzulens:
Dr. habil. Szlávik Gábor egyetemi docens Ókortörténeti, Művelődéstörténeti és Muzeológiai Tanszék
2014, Miskolc
1
Tartalom
1. Bevezető ............................................................................................................................ 3 2. Általánosságban az ókori ékszerhordásról ........................................................................ 4 3. Az ékszerek anyagai .......................................................................................................... 8 3.1. Arany ékszerek ........................................................................................................... 8 3.2. Ezüst ékszerek........................................................................................................... 10 3.3. Bronz ékszerek .......................................................................................................... 11 3.4. Gagát ékszerek .......................................................................................................... 12 3.5. Gyöngy ékszerek ....................................................................................................... 13 3.6. Borostyán ékszerek ................................................................................................... 15 4. Az ékszerek típusai .......................................................................................................... 16 4.1. Testen és a hajban hordott ékszerek ......................................................................... 16 4.1.1. Gyűrűk ................................................................................................................ 16 4.1.2. Karperecek ......................................................................................................... 21 4.1.3. Nyakláncok ......................................................................................................... 23 4.1.4. Fülbevalók .......................................................................................................... 24 4.1.5. Függők................................................................................................................ 25 4.1.6 Hajtűk .................................................................................................................. 27 4.1.7. Diadémok ........................................................................................................... 28 4.2. Ruhán hordott ékszerek ............................................................................................ 30 4.2.1. Fibulák ............................................................................................................... 30 4.2.2. Gemmák .............................................................................................................. 34 5. Összefoglalás ................................................................................................................... 37 6. Irodalomjegyzék .............................................................................................................. 38 7. Idegennyelvű összefoglaló .............................................................................................. 40 8. Képmelléklet .................................................................................................................... 41 2
1. Bevezető Szakdolgozatom témájául a római császárkori ékszerek bemutatását választottam. Ennek egyik oka az volt, hogy szeretem az ékszereket, és régóta nagyon érdekelnek a régi korok ékszerei. Amikor szakdolgozati témát választottam, választásom azért a római császárkor időszakára esett, mert a római művészet ebben a korszakban ért virágzásának csúcspontjára. A téma szakirodalmát olvasva figyeltem fel arra, hogy a kutatók mindig egy adott ékszertípusra vagy nyersanyagra, közelebbről pedig egy adott részletre koncentrálnak, amikor megírják munkájukat. Ekkor jutott szembe az az ötlet, hogy szakdolgozatomban összegezném és bemutatnám mindazt, amiről úgy érzem, hogy fontos lehet a témával kapcsolatban. Ezért is szerettem volna általánosan, összegezve tárgyalni az ékszerek nyersanyagait és legjelentősebb díszítési technikáikat, továbbá magukat az ékszertípusokat. Arra is ki szerettem volna térni szakdolgozatomban, hogy ezeken az ékszertípusokon belül melyek voltak azok, amelyek a császárkori Pannónia területén jellemzőnek tekinthetők. Dolgozatom végén egy képmellékletet is összeállítottam. Célom itt az volt, hogy munkám olvasói is láthassák, hogy milyen változatosságot mutattak, és mennyire változatosak, szépen kidolgozottak voltak a császárkori Róma ékszerei.
3
2. Általánosságban az ókori ékszerhordásról Már az őskor emberében is erős volt az igény arra, hogy testét és ruházatát különböző módokon „díszítse”, ezen a módon is egyedivé téve azt. Más esetekben az a szándék is vezethette a korai idők emberét, hogy a totemként szolgáló ékszer viselésével megvédje magát az ártó szellemektől. (Ezt a célt szolgálták például a nyakban hordott „láncra”, vagyis bőrből készített vagy állati ínból sodort madzagra felfűzött állatfogak.) A korai közösségekben kimutatható vagyoni differenciálódással együtt később az a szándék is megjelenik, hogy a közösség vezetői a testükön viselt költséges ékszerek révén is kifejezésre juttassák kiemelt helyüket a társadalomban. A Felső-paleolitikum fejlett vadásztársadalmai, majd a neolitikum régészeti kultúrái számos példával szolgálnak erre vonatkozólag. 1 A test és a ruházat ékszerekkel történő díszítésére irányuló törekvés azután mind erőteljesebben jelentkezett az ókorban. Itt már markánsan megfogható az a szándék, hogy a testen vagy az öltözeten viselt ékszerek mindenki számára jól látható felvilágosítást adjanak viselőjük vagyoni helyzetéről. Az ékszerek anyaga pedig már önmagában véve is alkalmas volt arra, hogy jelezze birtokosának az adott társadalmon belül elfoglalt státuszát, esetleg másik emberhez vagy valamilyen istenséghez fűződő kapcsolatát.2 A ruházat kiegészítéséhez gyakorlati célt szolgáló ékszereknek, mint a fibuláknak, övcsatoknak és övvereteknek, nem a díszítő jellege volt fontos, és a díszítésük mértéke is korlátok közé szorult, azonban az ötvösök próbáltak minél többet kihozni ezekből a használati tárgyakból. Ezek a ruhadarabok megmunkálásuktól függően megkülönböztetőrangjelző, védő-óvó szerepet tölthettek be. Ezek a feladatok kapcsolódhattak még az ékszer anyagához, formájához, és díszítéséhez is.3 Mindez jól érzékelhető már a bronzkori Európa korai államalakulatainak esetében is. A krétai vagy a mykénéi sírokból előkerült ékszerek elkészítésének módja, illetve stílusjegyeik sokat elmondanak az adott kor társadalmáról. Anyaguk pedig nem egyszer a közösség távoli vidékekkel kiépített kereskedelmi kapcsolataira utal. A borostyánt például az Északi- vagy a Balti-tenger vidékéről hozták be a korszakban. A drága- és féldrágakövek többsége Közép-Ázsiából jött, az elefántcsont Észak-Afrikából, a gyöngy 1
Ős- és ókortörténeti előadás (Őstörténet) – BTTON204H01 – Ringer Árpád 2011. 10. 20. R. FACSÁDY Annamária: Római ékszerek, Ókor 2003/4, [a továbbiakban: FACSÁDY 2003/4], 31. 3 FACSÁDY 2003/4, 31. 2
4
pedig a Vörös-tenger vagy esetenként a Perzsa-öböl szigetei mentén húzódó vizekből származott.4 Az ékszerek készítéséhez felhasznált nemesfémek – az arany, az ezüst és természetes ötvözetük, az élektron – mellett a krétai vagy mykénéi palotaközpontok területén a Kr. e. 2. évezred során eltemetett személyek sírjaiban bronzból és üvegből készített ékszereket is találhatunk.5 Az archaikus és a klasszikus kori görögség ékszerviselésére az egyszerű formák kedvelése és a szerény mértékben alkalmazott ékszerek hordása jellemző. Ez megfelel a kor a túlzásokat tudatosan elutasító szemléletének. Egyes közösségek vezetői azonban már ekkor is költséges és reprezentatív ékszereket viseltek kiemelt státuszuk külsődleges megjelenítéseként. Ezzel kapcsolatban elég, ha itt csak Polykratés gyűrűjének ismert hérodotosi leírására gondolunk.6 Polykratés gyűrűjének, ennek az aranyba foglalt smaragdkövet hordozó pecsétgyűrűnek az értékét nagyban növelte az ékszer művészi kidolgozása. Olyannyira, hogy készítőjének nevét még három emberöltővel később is ismerték: a samosi Theodóros, Téleklés fia.7 A véset dolgában is kiemelkedő pecsétgyűrűt (sphragis)8 – nyilván korábbi forrásai nyomán – Hérodotos „remekműnek” (ergon [sc. chrysodetos]) nevezi.9 A hellénizmus korában bekövetkező szemléleti és társadalmi változások a testen és az öltözeten hordott ékszerek mennyiségének markáns növekedéséhez vezettek. A középrétegek kiszélesedése a vásárlóerő megnövekedését eredményezte ekkor, ez pedig az aranyművesek által készített tárgyak (különösen gyűrűk és fülbevalók) további finomodásának irányába hatott.10 A hellénisztikus kortól fogva beszélhetünk a nagy értékű ékszerek egyre nagyobb nagy számban történő viseléséről a testen, illetve a ruházaton. Egyesek már a korszak kezdetén minden ujjukon gyűrűket viseltek. Nem csak kereskedők, de ismert „értelmiségiek” is gyakorolták ezt a szokást – így például a szónok Démosthenés vagy a
4
Ókortörténet (előadás, ókori Hellász) BTTON206HIS – Szlávik Gábor, 2012. 04. 25. Ókortörténet (előadás, ókori Hellász) BTTON206HIS – Szlávik Gábor, 2012. 04. 18. 6 Hdt. III,41. 7 Hdt. III,41. 8 A sphragis szó eredeti értelmében ’pecsételésre használt vésett követ’ jelent. Történeti művének egy másik helyén maga Hérodotos is így használja ezt: VII,69. 9 Hdt. III,41. 10 Ókortörténet (előadás, ókori Hellász) BTTON206HIS – Szlávik Gábor, 2012. 05.09. 5
5
filozófus Aristotelés.11 Ez utóbbiak ezzel nyilván azt akarták megmutatni leendő ügyfeleiknek és tanítványaiknak, hogy (a kezükön hordott aranygyűrűk számából láthatóan is) sikerrel űzik mesterségüket. A köztársaság kori Rómában a férfiak többnyire csak társadalmi helyzetük tárgyiasult megjelenítése végett viseltek ékszert a testükön. Erre a célra szolgált például az előbb csak a nobileshez tartozók, majd a lovagrend tagjai által is viselt aranygyűrű (anulus aureus).12 Sokáig még a nők ékszerhordása is ésszerű határokon belül maradt. A római császárkor első századának derekára azonban az előkelő hölgyek ékszerviselése már tudatosan túlzó formákat öltött. Egyes szerzők mélységes felháborodással írnak arról, hogy az ékszerhordás, különösen a nők ékszerhordása esetenként a tudatos fényűzés formáját öltötte fel.13 Legkésőbb ebben az időszakban már az öltözet és az öltözet kiegészítőjeként alkalmazott ékszerek olyan szoros kapcsolatáról beszélhetünk, hogy a kettőt csak nehezen lehet elválasztani egymástól.14 A római írók és költők műveik nem egy helyén arra is kitérnek, hogy – legkésőbb a császárkor kezdeti időszakától – a feltűnő, drága ékszerek viselése a régi erkölcsök, az egyszerű életforma végét, a gazdagság öncélú mutogatását, az erkölcsi romlást szimbolizálta. A kor irodalmi forrásaiból ugyanakkor számos ékszerfajták elnevezését ismerjük. De ismerjük az egyes ékszerfajták viselésével, tárolásával kapcsolatos szokásokat, valamint az anyagokhoz vagy formákhoz fűződő hiedelmeket is.15 Nemesfém tartalmuk miatt és esetenként a kidolgozásuk képviselte anyagi érték okán az ékszerek említése, illetve részletezőbb leírása a római irodalmi és jogi forrásokban is megjelenik. Jó példa erre a Severus-kori jogtudós, Ulpianus, aki az örökösödés során szóba jöhető bonyodalmak kapcsán határozta meg azt, hogy a női ékszer fogalma alatt közelebbről mit is kell érteni.16
11
Az erre történő hivatkozás a következő munkában található: Petz Vilmos (szerk.), Ókori Lexikon IV, Budapest 1904 (változatlan utánnyomásban:1985), IV,833 (s.v. sphragis). 12 Liv. IX 7,8. és XXIII 12,2. – Más auktorhelyekre is történő hivatkozással vö. ehhez Der Kleine Pauly. Lexikon der Antike (a továbbiakban KlP) Bde. I–V szerk. K. Ziegler és W. Sontheimer (1964-1975), München 19792.; Bd. IV,1435.has. 22 sqq. lin (s.v. Ringe). 13 FACSÁDY, 2003/4. 31. 14 Vö. ehhez M. Martin – S. Martin-Kilcher, Schmuck und Tracht zur Römerzeit (Augster Blätter Römerzeit, Heft 2.), Römermuseum Augst 19922 (1979), 1. 15 FACSÁDY, 2003/4. 31. 16 Ulpianus, Digesta; e.g. XXXIV 2,19pr; 2,19,2 ad Sab; 2,19,7 ad Sab. stb.
6
A nagyszámú írásos emlék mellett a római ékszerek tanulmányozására szolgáló legfontosabb forrásanyagot azonban maguk a tárgyak képviselik, amelyek a római császárság korából megőrződtek számunkra. Eseti leletként vagy a módszeres ásatások során számos ékszer került elő. Mint azt a téma egyik ismert hazai kutatója is megállapította, ritka eset, amikor ezek a település maradványai között bukkannak fel. Többnyire inkább az utak felülete vagy a szennyvízlevezető csatornák, kutak rejtenek véletlenül leesett, elveszett példányokat. A legtöbb darabot a római kori sírokban találták; ezeket az elhunyt öltözékének részeként földelték el.17
17
FACSÁDY, 2003/4. 32.
7
3. Az ékszerek anyagai
3.1. Arany ékszerek Az egyik legnépszerűbb anyag, amelyből az ékszereket készítették, az arany. Ennek több oka is volt; nem korrodál, „színe, fénye, könnyű alakíthatósága, és nem utolsó sorban értékállósága.”18 Népszerűségét azzal támaszthatjuk alá, hogy az ékszer leletek nagy része inkább aranyból készült, de ennek magyarázata lehet az arany időt állósága is. „A római aranyművesség gyökereiről, kialakulásának folyamatáról a mai napig vita folyik. Az aranyműves technika elmaradt a hellénisztikus kor vagy az etruszkok gazdagon díszített, igényesen kivitelezett darabjaitól, még ha hagyományaiban őrizte is azt. A kivitelezés leegyszerűsödött, különösen a nagy előállító centrumoktól távolabbi vidékeken. A finom, munkaigényes kidolgozás helyébe a látvány, a színek kavalkádja, a minták mozgalmassága lépett.”19 Főként ebből a nemesfémből készített ékszerek voltak azok, amelyeket különböző ékkövekkel, vagy gyöngyökkel is ékesítettek, ugyanis ez viselőik vagyoni helyzetére is következtetni engedett.20 Az aranyat általában „kinyerhették folyók hordalékából, de többnyire aknás vagy a hatékonyabb tárnás módszerrel bányásztak, az ún. omlasztásos kamrafejtést alkalmazták. A felszínre hozott aranytartalmú kőzet feldolgozására, finomítására, az arany-ezüst ötvözet szétválasztására többfele eljárás létezett. A további eljárás során az egyes aranyötvözetek kiválasztása minden valószínűség szerint a későbbi felhasználás ismeretében történt, ugyanis a modern kémiai vizsgálatok egy ékszeren belül is nagyon különböző ötvözeteket mutattak ki.”21 „A nemesfémekkel foglalkozó ötvösök erősen specializálódtak. Külön mester foglalkozott az aranylemez készítésével; brattarius, külön elnevezéssel illették a gyűrűkészítőt; anularius, a karperec készítőt és kereskedőt; armillarius is. Viszonylag gyakori azonban, hogy a specializáció ellenére a fennmaradt szövegekben az általános aranyműves értelmű aurifex szó szerepel. Kis alapterületű, kb. 3×3 méteres műhelyeikben
18
R. FACSÁDY Annamária: Aquincumi ékszerek, 2009. [továbbiakban: FACSÁDY, 2009.] 11. FACSÁDY, 2003/4. 33. 20 FACSÁDY, 2009. 12. 21 FACSÁDY, 2009. 11. 19
8
egyedül dolgoztak, szerszámaikat is maguk készítették, melyek az idők folyamán keveset változhattak.”22
Az arany ékszereknek négy fontos díszítési technikája van: -
granuláció: ennél az eljárásnál egyforma méretű, pici golyócskákat forrasztottak a felületre, amit vagy teljesen beborítottak ezekkel, vagy valamilyen mintát/mintákat alakítottak ki rajta. 23 (1. ábra)
-
filigrán: sima, de inkább csavart (vagyis sodrony) huzalokból készített díszítés. Komoly szaktudást követel az előállítása, az ókorban kétféle módszer volt ismert; az egyik a kalapálás, a másik pedig a dróthúzás. A huzalok lehettek különböző vastagságúak, és megmunkálásúak is. Kezdetben úgy készítették, hogy két nagyon vékony aranyszalagot csavartak össze, és ezek közé az aranynál keményebb lapot tettek, (pl.: kő, fém) és a lap között addig görgették, amíg a két szalag keresztmetszete kör alakú nem lett.24 (2. ábra)
-
áttörés: nagyon idő-, és munkaigényes, komoly szakértelmet igénylő eljárás. Az ékszer felületére kisebb-nagyobb méretű kivágásokat csináltak, a legprecízebb munkák akár csipkeszerű hatást is kiválthattak. A minta szépsége függött az aranylemez vastagságától, és a kivágás finomságától is.
Akár ugyanannál a
motívumnál többféle hatást is kiválthattak a meghagyott és áttört felületek aranyának változtatásával.25 (3. ábra) -
vésés (4. ábra)
22
FACSÁDY, 2009. 11. http://lexikon.katolikus.hu/G/granul%C3%A1ci%C3%B3.html 24 http://lexikon.katolikus.hu/F/filigr%C3%A1n.html 25 FACSÁDY, 2009. 12. 23
9
3.2. Ezüst ékszerek Ezt az anyagot nehezebb formálni, mint például az aranyat, ezért az ezüstből készült ékszerek nem voltak olyan változatosak, sokkal inkább egyszerűbbek, felületükön kevés díszítést alkalmaztak. Nehezebb megmunkálhatósága miatt nem volt olyan népszerű, mint az arany, de indokolhatjuk azzal is a kevesebb régészeti ékszerleletet, hogy ez a nemesfém sokkal kevésbé időtálló. Ritkábban díszítették egyéb drágakövekkel, értékét inkább az anyagában hordozta. Öntéssel, lemezből való kalapálással, és az arany ékszereken gyakorta használt huzaltechnikával (más néven filigrán) készítették az ókori ezüst ékszereket.26 Idősebb Plinus27 így ír az ezüstről a Naturalis Historiaban: „Az ezüst csak aknákban található, és semmivel sem árulkodik a jelenlétéről. […] Majd minden provinciában előfordul, de a legszebb Hispaniában van, mégpedig a terméketlen talajban, meg a hegyekben is. […] A régiek akkor fejezték be a kitermelést, ha timsóra találtak; ezen túl már nem volt mit keresni. […] Az ezüstbányák levegője minden élőlényre káros, de leginkább a kutyákra. Az arany és az ezüst minél lágyabb, annál szebb. Többnyire csodálkoznak az emberek azon, hogy az ezüsttel fekete vonal húzható.”28 Szintén Plinius említi meg az ezüsttel kapcsolatban a tükröket is: Az ezüst „csodálatos tulajdonsága a tükröződés, amit köztudottan a róla visszaverődő és a szembe bejutó levegő okoz. Ezzel a tulajdonságával, amikor tükörként használjuk, és a domború oldala van kifényezve, kicsiny elfordítással a tükörkép nagyságát óriásira növeli. […] A poharak is így vannak kiképezve, belsejükben mintha sűrűn elhelyezett tükrök lennének, úgyhogy ha csak egy ember néz is beléjük, a tükrökével azonos számú képek tömege keletkezik. Kitaláltak torzító tükröket is, […] ez az anyag formájának a következménye. […] A befogadó tükör formája, jellege szerint torzítja el a rá érkező árnyképeket. Nem más ugyanis ez a tükörkép, mint a befogadó anyag világossága révén alkotott árnykép. […] Manapság kezdik úgy vélni, hogy a tükörképet határozottabbá teszi, ha a tükör hátoldalát bearanyozzák.”29
26
FACSÁDY, 2009. 13. Plinius (i.u. 23-79) római író, természettudós, a Római Birodalom tengerészeti és hadi parancsnoka is volt. Legfőbb munkája a Naturalis Historia. 28 PLINIUS: Naturalis Historia. [továbbiakban: PLINIUS, N. H.] XXXIII., XXXI. 95-98. 29 PLINIUS, N. H. XXXIII., XLV. 128-130. 27
10
A legtöbb általam olvasott szakirodalomban, melyben szót ejtenek az ezüst ékszerekről, ott kitérnek az ezüstből készült edényekre, és a teljes ezüst étkészletre is, hiszen ezek a tárgyak is reprezentálták a vagyonos emberek tényleges gazdagságát. Általában ezeket az edényeket mitológiai témájú vagy növényi motívumokkal díszítették. (5.ábra)
Az ezüst ékszerekre jellemző legfőbb díszítési technika, poncolás volt, amely „az ötvöstárgyak felületét ismétlődő motívumokkal díszítő eljárás. A poncolóacélverőtő 10-12 cm hosszú, 3-6 mm vastag, négyszög keresztmetszetű acélszerszám, melynek egyik végébe bevésték a kívánt minta negatívját. Ezt ütik kalapáccsal egyenletesen egymás mellé a díszítendő felületre.”30 (6. ábra)
3.3. Bronz ékszerek Kevesebb bronzékszer maradt fenn az utókor számára, inkább a bronzból készült használati tárgyak a gyakoribbak. Ennek ellenére Pannoniában, azon belül is Aquincumban mégis a bronz ékszerek vannak többségben a régészeti ékszerleletek között, ezek főként gyűrűk, vagy karperecek.31 A speciális anyagösszetétel vizsgálatok megmutatták, hogy „anyagukhoz igen sokféle, eredetileg más tárgycsoport előállítására szánt fémötvözetet használtak. Kis méretük, minimális anyagigényük, egyszerű előállításuk tette lehetővé, hogy egyéb tárgyak gyártása mellett, sorozatban készítsék őket. Anyagösszetételük sajátosságait az öntési hagyományok, a nyersanyagok megléte és a piaci igények együttesen szabták meg.”32 Leggyakoribb leletek a bronzból készült gyűrűk, ezeket általában stilizált állatokkal, oroszlánnal, hallal, vagy valamilyen madárral (általában sassal), néha portré utánzattal díszítették. Sokszor a lemez helyett csak spirális csavart drótot alkalmaztak díszítés gyanánt, vagy másik esetben a gyűrűkarika és a lemez találkozásához csak 2-2 gömböcskét tettek, ezek a díszítési módok Pannóniában voltak a legelterjedtebbek. A bronzgyűrűket főként olcsóságuk miatt, az alacsonyabb társadalmi réteghez tartozó személyek viselték.33 30
http://lexikon.katolikus.hu/P/poncol%C3%A1s.html FACSÁDY, 2009. 14. 32 FACSÁDY, 2009. 14. 33 TÓTH ENDRE: Római gyűrűk és fibulák, 1985. [továbbiakban: TÓTH, 1985.] 10. 31
11
A bronz ékszerekre jellemző díszítési technikák: -
aranyozás
-
emailberakás: vagyis a zománckészítési technika. A római császárkorban egyféle emailberakási módszer létezett, ennek neve: „émail champlevé”, ez a mélyített technika, amikor is a díszítendő tárgyat eleve úgy készítették el, hogy vájatok, mélyedések legyenek benne a zománc befogadására. A zománcos tárgyak vastagsága általában 2 mm, az email számára 1 mm-t készítettek elő ebből. Az öntés után gondosan megmunkálták, és aprólékosan kiigazították a kis vájatokat, hogy a zománc egyenletesen terüljön szét a felületen. Minden tárgynál más elkészítési módot kellett alkalmazni, a tárgyakat egybe öntötték ki, akkor is, ha több részből álltak. A zománc alapja főként fémoxidokkal színezett üveg, a legfontosabb alkotórész a szilícium-oxid (SiO2 vagyis a kvarchomok). Zománccal díszített tárgyak készítésénél két teljes mértékben különböző anyagot használtak nyersanyagként, amelyeknek a termikus tulajdonságai nagyon különböznek egymástól, így könnyen megeshetett, hogy mire a fém lehűlt, a zománc berepedezett, vagy lepattogzott róla. A zománc színezését különféle keverési arányban főleg réz- és vasoxiddal érték el, sokszor üvegdarabokat tettek a masszába a színhatás fokozása miatt. A leggyakoribb árnyalatok a piros és a kárminvörös, de gyakori volt még a türkiz, narancssárga, és a kék (ez utóbbi többféle árnyalatban).34 (7.ábra)
3.4. Gagát ékszerek Idősebb Plinius így ír a gagátról a Naturalis Historiaban: „A gagát a lycai Gages nevű hely-és folyónévről kapta a nevét. […] Fekete, sima, lyukacsos, könnyű, nem sokban különbözik a fától, törékeny, ha szétmorzsolják, erős illata van. Az edények feliratai, ha ezzel készítik, sohasem tűnnek el; amikor égetik, kénes szagot áraszt, és csodálatos módon a víztől lángra lobban, az olajtól kialszik.”35 A gagát szerves eredetű anyag, másik nevén, „fekete borostyán”. Ez egy fekete, matt felületű szénfajta, amely ritkasága, és értéke miatt volt nagyon népszerű,
34 35
B. BÓNIS Éva – SELLYE Ibolya: Római kori emailmunkák. 1988. 15-18. PLINIUS, N. H. XXXVI., XXXIV. 141.
12
legkeresettebb pedig a római császárkor utolsó századaiban, vagyis a 3. és 4. században volt. Gagátból készült tárgyak és ékszerek inkább a Római Birodalom északi részeiről, pl. Pannóniából kerültek elő. A gagátot összefoglaló névként is használjuk, ugyanis más szénszármazékokból is készültek kisebb tárgyak, és ékszerek, ezek között pedig nagyon nehéz különbséget tenni.36 „Ékszerként gyűrűt, karperecet, hajtűt, medaillonokat készítettek belőle. A gyűrű formája legtöbbször sima karika, ovális, díszítetlen, avagy faragott mintával kialakított fejrésszel. Az aquincumi gagátgyűrűk formájában felismerhetjük a fémgyűrűket. […] A karperecek legegyszerűbb formája ugyancsak a sima, ovális átmetszetű, vékonyabb – vaskosabb karika. […] Igen szívesen alkalmaztak a gagátot különböző, gyorsan elkészülő, dekoratív hajtűk készítésére is.”37 A gagát ékszerekhez megtévesztésig hasonlító gyűrűket, gyöngyöket, és karperecet készíthettek rosszabb minőségű szénfajtákból, vagy feketére színezett üvegekből is. A késztermék szinte teljesen megegyezett a sokkal drágább, és nehezebben megszerezhető ékszerrel, viszont kézbe fogva azonban ezek hidegebb felületű, nagyobb súlyú darabok voltak, ugyanis a valóban gagátból készült ékszerek könnyebbek, és melegebb tapintásúak.38
3.5. Gyöngy ékszerek „Az
igazgyöngy
szépsége,
ritkasága
és
hihetetlen
drágasága
miatt
státuszszimbólum lett a császárkori Rómában. […] A gyöngykereskedők a felszabadított rabszolgák közül kerültek ki, üzleteik Róma központjában, a Via Sacrán voltak.”39 A gyémánt után ezt tartották a rómaiak a legértékesebbnek, hiszen „a gyöngy halászata nehéz és veszélyes foglalkozás, a tengeri gyöngykagylókért olykor 30 méter mélyre is alá kell szállni.”40 A nehéz megszerzés miatt nagyon magas árakon adták a gyöngyöket. Plinius leírása szerint a gyöngy i.e. 61-ben, Pompeius, Mithridatész legyőzése utáni diadalmenetét követően jött divatba, amelyet Plinius „fényűzés triumphusának” nevezett 36
FACSÁDY, 2009. 15. FACSÁDY, 2009. 15. 38 FACSÁDY, 2009. 15-16. 39 SZÉKELY Melinda: Az igazgyöngy Rómában. Ókor c. folyóirat, 2006/2. [továbbiakban: SZÉKELY, 2006/2.] 34. 40 SZÉKELY, 2006/2. 32. 37
13
el, ahol többek között; 33 gyöngykoszorút, gyöngyökből készült Múzsa-szentélyt, és Pompeius gyöngyökből készült képmását is bemutatták a közönségnek.41 Szintén idősebb „Plinius több felháborító esetet is elmesél, hogy bemutassa az esztelen fényűzés terjedését. Clodius, a híres színész, Aesopus fia, egy alkalommal ecetben feloldott igazgyöngyöt ivott meg, mert kíváncsi volt az ízére; minthogy különösen tetszett neki, a lakomatársait is ezzel kínálta.”42 Egy másik hasonlóan megbotránkoztató estet így ír le Plinius: „Én magam láttam, hogy Lollia Paulina, aki Caligula császár felesége volt, még csak nem is jelentős, vagy valamilyen különleges ünnepség alkalmából, hanem egy közönséges eljegyzési lakomán smaragdokból és igazgyöngyökből váltakozva fűzött öltözékben jelent meg, amely csak úgy csillogott-villogott egész fején, haján, fülein, nyakán, ujjain. Az öltözék 40 000 000 sestertius43 értékű volt. Lollia tüstént számlákkal kezdte bizonygatni, hogy ő maga vásárolta az egészet: nem a tékozló császár ajándékai voltak, hanem örökölt kincs – amit tudniillik nagyapja a provinciákból zsákmányolt. Ez hát a fosztogatás eredménye, ez volt, amiért M. Lolliust meggyanúsították, hogy ajándékokat fogadott el a királyoktól egész keleten, s amikor C. Caesar, Augustus fia megtagadta tőle a barátságát, mérget ivott – mindez azért, hogy lányunokáját 40 000 000 sestertiussal beborítva bámulhassák a mécsesek fényénél?”44
Indiában nagyon nagy hagyománya volt (és van a mai napig) a gyöngyökkel és drágakövekkel való ékszerezésnek. Rómában is elterjedt keleti, főleg indiai hatásra, és a dúsan ékszerezett nő látványa megbotránkoztatta a régi, mértéktartó életmód híveit.45 A legfontosabb, vagyis a legkedveltebb gyöngyből készült női ékszer egy fülbevalótípus volt, a crotalia, (8. ábra) „a név hangutánzó szóból ered, arra utal, hogy járás közben, a mozdulatoknál a két gyöngy egymáshoz ütődik, és finom csilingelő hangot ad.”46 Emellett a vagyonos nők hordtak még gyöngyből készült nyakláncokat, karkötőket, vagy igazgyönggyel díszített gyűrűket, arany nyakláncokat is.
41
PLINIUS, N.H. XXXVII. 6. 12 SZÉKELY, 2006/2. 33. 43 Római pénz 44 PLINIUS, N. H. IX. 58. 117–118. 45 Székely, 2006/2, 36. 46 Székely, 2006/2, 36. 42
14
3.6. Borostyán ékszerek Plinus így ír a borostyánról: „Már őseink is úgy hitték, hogy fa nedvéből származik, ezért nevezték sucinumnak. Hogy ez a fa fenyőféle, megállapítható abból, hogy dörzsölésre fenyőillata van, és ha meggyújtják, fáklya módjára és annak szagát árasztva lángol. […] A Pón túli terület parasztasszonyai ma is borostyánból készült nyakláncot viselnek, leginkább díszként, de gyógyereje miatt is. Úgy hiszik ugyanis, hogy megvéd a mandula- és a torokbetegségektől, és az Alpok vizeinek az ember nyelőcsövét fenyegető különféle ártalmaitól.”47 A borostyán földtörténeti harmadkorban élt fenyőfélék megkeményedett gyantája, sárgás és barnásvörös színű. Leggazdagabb lelőhelyei: Jütland, az Északi-tenger és a gdanski öböl partvidéke volt. Rómában a császárkor 1. és 2. századában élte virágkorát a borostyán. Azok voltak a legértékesebb borostyán ékszerek, vagy tárgyak, amelyek kis állatokat, rovarokat foglaltak magukba. Nem csak ékszereket (gyűrűket, és nyakláncokat (apró borostyánból kifaragott gyöngyökből)), hanem kisebb szobrocskákat, illatszertartó tégelyeket készítettek belőle. Mindezek mellett még gyógyító erőt is tulajdonítottak ennek az anyagnak. A 2. század közepe után kevesebb a borostyánból készült lelet, ugyanis csökkent a behozatal, ennek oka a gótok megjelenése volt, akik északról dél, majd kelet felé vándorolva háborúskodásaikkal megszüntették a biztonságos kereskedelmet Róma és a Birodalom északi részei között, emiatt pedig rendkívüli módon csökkent a borostyán behozatala.48
47 48
PLINIUS, N. H. XXXVII., XI., 43-44. TÓTH, 1985. 11-13.
15
4. Az ékszerek típusai
4.1. Testen és a hajban hordott ékszerek
4.1.1. Gyűrűk A gyűrű az egyik legtöbb funkcióval felruházott ékszer volt az ókorban. Szimbolikus jelentés tartalma mellett „személyazonosító” eszközként is fontos szerepe volt, mint pecsétlő. A gyűrű kör alakja, a végtelenséget szimbolizálva mágikus jelentőséggel is bírt.49 A gyűrű zárt vagy nyitott50 karika, és két fő részből áll; a gyűrűkarikából, és az ahhoz illeszkedő lemezből (más néven címerből, vagy pajzsból). Lemez nem minden esetben tartozott a gyűrűkarikához, amennyiben igen, lehetett ovális, kör, esetleg szögletes alakú is.51 A császárkorban a férfiak és a nők is egyaránt hordtak gyűrűt, a nagyujj kivételével bármelyik ujjon lehetett ezeket viselni. A belső ujjpercen hordani nőies szokás volt, a férfiak inkább a középső vagy az utolsó ujjpercüket ékesítették vele.52 Fontos szokás volt a császárkorban az is, hogy az alvó és halott emberek nem viselhettek gyűrűt.53 Eleinte a római gyűrűk kevéssé hivalkodó méretűek voltak, főként vékonyak, kerek átmetszetű tömör karikák, felül díszítetlenek, tehát lemez nélküliek, és csupán annyira szélesedtek ki, hogy a követ biztonságosan tartani tudják. Majd a császárkorban, az 1. század végére a gyűrűkarika megvastagodott, és szélesedett, egyre inkább szalag alakúvá vált. Ezt követően 3. században tovább változott a gyűrűkarika alakja, és a díszítése is gazdagodott, a gyűrűkő pedig hangsúlyosabbá vált. A 4. században azonban egyszerűsödés következett be, visszatért a 2. századra jellemző letisztultság; a gyűrű karika ismét vékonyabbá és drótszerűvé vált, a lemez viszont vastagabb lett, és kiskorong felületén a pontsoros ábrázolás a jellemző. Az egyszerűsödés miatt olcsóbbá is vált ez a 4. századi ékszertípus. Ennek ellenére a gazdagok gyűrűi ebben az időszakban is ötvösművészeti 49
TÓTH, 1985. 5. Általában többszörös spirál, vagy kígyó alak (a kígyónak ugyanis védő és oltalmazó szerepet tulajdonítottak). 51 TÓTH, 1985. 5. 52 TÓTH, 1985. 15. 53 PLINIUS, N. H. XXXII.85. 50
16
remekek voltak; a gyűrűkarika szalag alakú volt, a díszítő motívumokat pedig áttört technikával készítették rájuk, akár úgy is mondhatnánk, hogy hatalmas vagyonokat viseltek ujjaikon. A 4. században a gemmákkal díszített gyűrűk szinte teljesen eltűntek, és ekkor váltak gyakorivá a lemeznélküli, sokszögletű gyűrűk, amelyek karikája szalag alakú, ez a típus alkalmas volt arra, hogy feliratot véssenek rá.54 A gyűrűket a legtöbb esetben nemesfémből készítették: aranyból és ezüstből, vagy bronzból, esetleg vasból (legutóbbi a legkevésbé időtálló).55 Az aranygyűrű volt a magas társadalmi státusz egyik jele a császárkorban, nem csak a hivatalnokoknál, állami és vagyonos magánszemélyeknél, hanem a katonaságon belül is elterjedt volt. Később viszont elveszítette rangjelző szerepét, mert olyanok is viselték, akiket nem illetet meg. Ugyanis a vagyonnal rendelkező, felszabadított rabszolgákra jellemző volt, hogy ujjaikat akár egyszerre több gyűrű is ékesíthette.56 A nemesfémek mellett egyéb anyagokat is alkalmaztak gyűrűkészítésnél; a csontból készült gyűrűk hordását nyilván a szegényebb rétegekhez tartozó személyek (különösen nők) részesítettek előnyben. A fél drága kövekből, így például: gagátból, átlátszó hegyikristályból, kalcedonból, vagy borostyánból készült gyűrűk vevői tehetősebb társadalmi rétegekből kerültek ki.57 A borostyánkőből készített gyűrűk árát jelentős mértékben növelte az, hogy megmunkálásuk viszonylag nehéz volt. Az ilyen gyűrűket ugyanis, teljesen a borostyánkőből metszették ki. Ennek során óhatatlanul további célokra fel nem használható anyagveszteség is keletkezett. A megmunkálási technikáját az jellemezte, hogy a gyűrűkarika vastag, és sima felületű volt, amelyet általában rovátkázással vagy vésett bordákkal díszítettek. A lemezre általában figurális ábrázolás, vagy miniatűr szobrocska (főleg fekvő kutyaalakok vagy női portrék) került díszítő elemként.58
A gyűrűkarika és a lemez egyedivé tételére különféle eljárásokat használtak, mindkettőre gyakran véstek feliratot. A lemez keretét maximum apró, sűrűn vésett vonalkázással, vagy gyöngysorral díszítették.59
54
TÓTH, 1985. 7-11. TÓTH, 1985. 5. 56 TÓTH, 1985. 18-19. 57 TÓTH, 1985. 5. 58 TÓTH, 1985. 13. 59 TÓTH, 1985. 8. 55
17
A lemez díszítésére használt főbb eljárások a következők voltak: -
vésés
-
gyűrűkő: Ha más anyagú tárgyat foglaltak a lemezbe, azt nevezzük gyűrűkőnek. A gyűrűkövek lehetnek oválisak, kerekek, esetenként szögletes formát öltöttek. A császárkorban a gyűrűköveket a peremüknél körben rögzítették a gyűrűkarikához. A kőbe gyakran ábrázolásokat véstek, amelyeket gemmáknak hívunk (általában síkfelületűek, olykor pedig domborúak vagy homorúak lehetnek).60
-
cameo: azt a technikát nevezzük így, amikor a minta a gyűrű a kő felületén kidomborodik. Több rétegben használják az alapanyagokat, hogy a kő háttere és a minta színe eltérjen egymástól.61 (9. ábra)
-
intaglio: vésett minta, amikor az ábrázolás a kő síkjába mélyed.62 (10. ábra)
A nemesfémből készült gyűrűk díszítésére többféle technikát alkalmaztak: -
nielló: főként ezüst tárgyak díszítésére alkalmazott ötvöstechnika. A fémbe vésett vájatokat ezüst, réz, ólom, illetve kén változó arányú keverékéből álló fekete masszával töltik ki, majd magas hőfokon kiégetik, ezután felületét egyenletesre csiszolják és polírozzák.63
-
filigrán
-
granuláció
-
áttörés
60
TÓTH, 1985. 6. TÓTH, 1985. 6. 62 TÓTH, 1985. 6. 63 http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/niello.html 61
18
Gyűrűfajták: -
pecsétgyűrű vagy pecsétlő (symbolum): ez volt az egyik legfontosabb gyűrűfajta. Olyan mintát kellett bele vésni, amiről a tulajdonos személye azonosítható volt, ez vagy negatív minta, vagy intaglio volt, és ha a mintát viaszba nyomták akkor az pozitív képet adott. Jogügyleteknél, vagy levelezéseknél fontos volt a hitelesség, és mivel nem volt állampecsét a Római Birodalomban, ezért minden hivatalnok, vagy hatalommal felruházott személy saját pecsétlővel kellett, hogy rendelkezzen. Először még nem saját arcképpel, vagy a tulajdonos hőstetteivel ellátott pecsétgyűrűkkel találkozunk. A köztársaságkor utolsó századában Pompeius64, az 1. triumvirátus tagja i.e. 60-ban a gyűrűjére egy mancsában kardot tartó oroszlánt vésetett.65 Augustus66 császár pecsétlőjén először egy szfinx, majd példaképe; Nagy Sándor portréja, majd a saját arcképe volt. Kialakult az a szokás, hogy a császárról készített ábrázolást nem csak maga a császár használhatta. A császár képmását csak a kitűntetett helyzetben lévők, főtisztviselők, vagy közeli barátai hordhatták. Ez egyfajta kitüntetés számba ment. Valaki más portréját a saját gyűrűnkön hordani két ember közötti szorosabb kapcsolatot jelentett, ez általában alá-fölérendeltségi viszonyt takart, de lehetett még a házastársi kapcsolat, baráti, vagy mellérendeltségi viszony jelképe is.67
-
hűséggyűrűk: ez a gyűrűfajta a 4. századból maradtak ránk, valószínűleg a császár iránti hűség jutalmazásaként adományozták birtokosainak. Széles, egyszerű, sima gyűrűszalagból, és egy téglalap alakú lemezből állt. Mindkét részén feliratokat találhatunk, a lemezen: FIDEM (jelentése: hűség), míg a gyűrűszalagon: CONSTANTINO (jelentése: Constaninusnak68). Ezekből eddig összesen 21 db került elő szerte az egykori Római Birodalom területéről, és más uralkodó nevéhez nem köthető ez a gyűrűtípus.69 (11.ábra)
64
Pompeius (i.e. 106 – i.e.48) római politikai és katonai vezető a késő köztársaságkorban, háromszor volt konzul. 65 TÓTH, 1985. 15-16. 66 Augustus (i.e. 64 – i.sz. 14) a Római Birodalom első császára i.e. 27-től, i.sz. 14-ig, haláláig. A 2. triumvirátus tagja volt császársága előtt. 67 TÓTH, 1985. 17. 68 Constantinus Róma császára volt 306-337 között. 313-ban ő adta ki a milánói ediktumot, amely a Római Birodalom területén elsőként engedélyezte a keresztény vallást. 69 TÓTH, 1985. 19.
19
-
házassági, vagy eljegyzési gyűrűk (anulus pronubus): Általában díszítetlen, lemez nélküli egyszerű gyűrűk voltak. A kora császárkori házassági gyűrűk formáiról nagyon keveset tudunk, majd csak a császárkor 2. és 3. századában jelentek meg olyan ábrázolások a lemezen (összekulcsolt jobb kezek, vagy egymásnak kezet nyújtó két alak), vagy feliratok (concordia (latin) vagy homonia (görög) jelentésük: összhang, egyetértés) amelyek utaltak a gyűrű rendeltetésére. A 4. században vált gyakorivá a házaspár portréja a lemezen, amelyen szembefordulnak egymással, és ha a pár keresztény volt, akkora fejük felé vésték Krisztus monogramját is.70 (12/A, 12/B ábra)
-
mágikus gyűrűk: viselőjüket a túlvilági, természetfölötti hatalmakkal kötötték össze. Az istenséget tisztelő, segítségét elváró, és az adott isten kultuszában résztvevő ember szoros, személyes jellegű kapcsolatát jelképezi, amely a gyűrű által láthatóvá és kézzel foghatóvá válik. A gyűrűk mágikus tiszteletének oka a zárt kör alak, amely végtelen, hiszen önmagába tér vissza, és varázskörnek is nevezték/tartották,
amely
megvédi
tulajdonosát
az
ártó
szellemektől.71
Voltak olyan mágikus gyűrűk is, amiket jóslatkérésre használtak. Az ilyen gyűrűk viselését viszont szigorúan tiltották, és halálbüntetéssel is sújtották, főleg akkor, ha az uralkodó személyével, és uralkodásával, esetleg a leendő uralkodó személyével voltak összefüggésben.72 A késő római történetíró, Ammianus Marcellinus73 részletesen leír egy ilyen esetet, amely a 4. században történt. „Két előkelő ember, Patricius és Hilarus […] a ház közepén felállított háromlábú asztalon a következőképpen tudakolták az uralkodó nevét. Az asztalra egy olyan kerek csészét tettek, aminek szélére az ABC betűit vésték fel. A csésze fölé egy varázserejű növényből készült finom fonálra gyűrűt erősítettek. Az erre a célra felszentelt gyűrű azután a csésze széleihez ütődve „írta le” az eljövendő uralkodó nevét. A jövő után tudakozók életükkel lakoltak cselekedetükért.”74
70
TÓTH, 1985. 20-21. TÓTH, 1985. 21. 72 TÓTH, 1985. 22-23. 73 Ammianus Marcellinus (325 vagy 330 – kb. 391) római katona, és történetíró. Legfontosabb műve: Rerum gestarum libri (azaz a "viselt dolgok könyvei") 74 TÓTH, 1985. 22-23. 71
20
A gyűrűknek 11 típusa volt jellemző Pannóniában:75 -
a fej és a test egy ívben (13. ábra)
-
a fej és a test egyben, megtörve (14. ábra)
-
a fej és a test egyben, a vállak hangsúlyosak (15. ábra)
-
a test kör alakú, a fej különválik (16. ábra)
-
a fej különálló, a váll hangsúlyos (17. ábra)
-
gyűrűtesttel azonos ívű fej (18. ábra)
-
spirálos díszű huzalgyűrű (19. ábra)
-
nyitott végű gyűrű (20. ábra)
-
zárt, pántgyűrű (21. ábra)
-
zártkarika gyűrű (22. ábra)
-
gyűrűkulcs (23. ábra)
4.1.2. Karperecek A karperecek (armilla, spatalium) a nők és a leányok ékszerei voltak elsősorban. Az ábrázolások és a sírleletek azt mutatják, hogy egyszerre akár több, eltérő stílusú karperecet is viselhettek. Ezeket hordhatták akár a felsőkaron vagy akár a csukló felett, párban, esetleg különböző anyagokból, különböző díszítésekkel, akár egy időben mindkét karon is. A többi ékszerekhez hasonlóan a karperecek is rendelkezhettek másodlagos, szimbolikus jelentéssel.76 Egy újabb munkában közölt megállapítás szerint: „A korai császárkor folyamán, […] a férfiak karján az „armillae” ábrázolása katonai kitüntetést jelentett. […] Jogos tulajdonosaik sírkövein is megemlítették, és karon viselve, vagy a karperec párt különállóan a sírkőreliefen is megörökítették. Armilla-t nem csak római polgár kaphatott, s a kitüntetés alapformája a nemesfémből készült, jellegzetes, kígyófejes végződésű karperec volt.”77 A karpereceket nem igazán díszítették, viszonylag kevés és szerény motívumokat találhatunk rajtuk.78 75
FACSÁDY, 2009. 31-34. FACSÁDY, 2009. 45. 77 FACSÁDY, 2009. 45. 78 FACSÁDY, 2009. 45. 76
21
Kétféle változatban találkozhatunk a karperecekkel; merev (ezek lehettek nyitott, vagy zárható végűek, többnyire egyszerűen, hurok-kampó véggel záródtak) és flexiblis kialakításúak.79 A i.sz. 3. században kezdtek egyre népszerűbbé válni a karperecek, ekkora egyre változatosabb kinézetűek, és egyre nagyobb számúak voltak, de majd csak a 4. században érik el a legnagyobb darabszámot, és a legkülönlegesebb formákat.80 A karperec készítésére nagyon sokféle alapanyagot használtak fel, így például: üveget, gagátot, csontot, agancsot, lignitet, palát, vasat, aranyat, ezüstöt, és bronzot (a legtöbb karperec ebből, a legutóbbi ötvözetből készült).81
A karperecek díszítésére alkalmazott eljárások: -
huzal (a huzalt szerkezeti, vagy díszítő elemként is használhatták, általában spirálisan tekerték fel)82
-
vésés
-
poncolás
-
aranyozás
A merev kialakítású karpereceknek 9 típusa volt jellemző Pannóniában:83 -
merev, zárt karika (24. ábra)
-
merev, zárható, osztott karika (25. ábra)
-
rugalmas, zárható karika (26. ábra)
-
„rugós” karperec (27. ábra)
-
sodrott karperec (28. ábra)
-
merev, nyitott, díszítetlen karika (29. ábra)
-
merev, nyitott, állatfejes karika (30. ábra)
-
zárható lemezkarperec (31. ábra)
-
berakással díszített karika (32. ábra)
79
FACSÁDY, 2009. 45. FACSÁDY, 2009. 45. 81 FACSÁDY, 2009. 45. 82 FACSÁDY, 2009. 45. 83 FACSÁDY, 2009. 46-49. 80
22
A flexibilis kialakítású karpereceknek 2 típusa volt jellemző Pannóniában:84 -
huzalból készült, flexibilis karperec (33. ábra)
-
flexibilis, gyöngyökből kialakított karperec (34. ábra)
4.1.3. Nyakláncok A nyaklánc (monila) kizárólag a női test díszítésére szánt ékszerként szolgált. A nyakláncok átlagos hosszúsága kb. 30-45 cm között volt. Szorosan simultak a nyakra, vagy a kulcscsont magasságában díszítették a ruházatot – ahogy a téma egy ismert magyar kutatója is megállapította ezt.85 További megállapításaként munkájában azt olvashatjuk, hogy a nemesfémből készített nyakékek esetében fontos elem volt a gyöngyöket tartó lánc is, amely az ékszer egészéhez tartozott. A típusok elkülönítése – ekként folytatja fejtegetéseit a kutatónő – csak az egyes láncszemek formája és összefűzésének módja alapján lehetséges, továbbá az őket kiegészítő díszítőelemek vizsgálatával realizálható. Hosszú időn keresztül készítették és viselték az egyes lánctípusokat. Ritka az egy-egy területre jellemző változat.86 A nyakláncoknak 4 típusa volt jellemző Pannóniában:87 -
hurkolt lánc (35. ábra)
-
szakaszosan hurkolt, elkülönülő szemekből összeállított lánc (36.ábra)
-
huzalból formázott szemekkel készült nyaklánc (37. ábra)
-
díszített záródású gyöngysor (38. ábra)
84
FACSÁDY, 2009. 49. FACSÁDY, 2009. 59. 86 FACSÁDY, 2009. 59. 87 FACSÁDY, 2009. 59-60. 85
23
4.1.4. Fülbevalók A
fülbevaló
(inaures)
a
legközkedveltebb,
legjobban
variálható,
és
a
legváltozatosabb kialakítású ékszerfajta. Még a legkevesebb ékszert viselő nők is hordtak fülbevalót. A gyermek sírokból előkerülő, a felnőttekéhez hasonló fülbevalók arra engednek következtetni, hogy gyermekkorban került sor a fülek átfúrására.88 A császárkori fülbevalóknak kétféle beillesztési módja van; az egyik az összezáródó karika, amelynek az egyik végén egy kis kampó van, a másik végén pedig a kampó befogadására készített hurok, általában sima huzalból további díszítéseket helyeztek el ezen a típuson, pl.: ráforrasztott formák, vagy különböző függők. A másik beillesztési mód; itt az akasztó nyitott, kicsit egy szabálytalan „S” betűre emlékeztet, hajlított huzalból készítették, amelyet az ékszer hátsó részére erősítettek. Ezt a fülbevaló fajtát a fül átfúratása nélkül lehetett hordani, ezeket akár a mai „klipszek” őseinek is tekinthetjük.89 A leggyakoribb anyag, amelyből fülbevalókat készítettek az arany volt, az „S” akasztós fülbevalókat kizárólag ebből a nemesfémből alkották. A legfelkapottabb díszítője a fülbevalóknak a smaragd, vagy az azt helyettesítő zöld üvegpaszta volt. Másik népszerű díszítő elemként az igazgyöngyöt használták. Az egyik legelterjedtebb a huzaldíszítés volt, amelynek alapvető látvány része volt; a spirál alakú, karikára forrasztott aranydrót, a dobozos foglalatot keretező huzal, vagy a huzalból előállított kör alakú áttört technikával készített rozetta, ez a díszítési eljárás kevés anyagból, viszonylag könnyen elkészíthető volt, ennek ellenére nagyon impozáns darabok születtek ezzel a technikával. A császárkor 3. századában jellemző volt még a kevésbé munkaigényes, csavarást utánzó, a hátlap alapján nyilvánvalóan domborítással készített minta, és a granuláció is, amikor is a fülbevalón egy-egy granulátumot helyeznek el. Az áttöréses technika a császárkor 2. századától jelenik meg, de majd csak a Severus-kortól90 válik kiemelkedően keresetté.91
88
FACSÁDY, 2007. 51. FACSÁDY, 2007. 51-52. 90 A Severus-kor i.sz. 193-tól 235-ig tartott. 91 FACSÁDY, 2007. 56. 89
24
A fülbevalóknak 10 típusa volt jellemző Pannóniában:92 -
egyrészes, zárt karika (39. ábra)
-
egyrészes, díszített karika (40. ábra)
-
zártkarikájú, két részes (41. ábra)
-
„S” akasztós, félgömbös végű (42. ábra)
-
„S” akasztós, pántos foglalattal (43. ábra)
-
„S” akasztós, doboz foglalattal (44. ábra)
-
„S” akasztós, nyitott foglalat, kör alakú fej (45. ábra)
-
„S” akasztós, csüngős (46. ábra)
-
„S” akasztós, kombinált (47. ábra)
-
„S” akasztós, fordított, nyitott foglalat, kombinált (48. ábra)
4.1.5. Függők A függők igen eltérő méretűek voltak, de anyaguk és díszítésük is nagy változatosságot mutatott. Hordásuk nem csak medálként, nyakláncokon hordva volt jellemző. Kialakításukból arra következtethetünk, hogy ékszerre felfüggesztve, vagy ruhán felfűzve is hordhatták őket. A gyűrűk mellett – mint alább látni fogjuk – a függők is hordoztak elsődleges és másodlagos jelentéstartalmat. Legfőbb funkciójuk a rontások elhárítása volt.93 Az eltérő rendeltetés, és a sokféle forma miatt az alábbiakban részletesebben is tárgyalnám ezeket a függőket. A függőknek 9 típusa volt jellemző Pannóniában:94 -
lunula: kizárólag a nők, és leányok félhold alakú amulettje volt, amelyet nagyon különféle módokon díszítettek. A hellénizmustól a késő császárkorig volt népszerű.95 (49. ábra)
-
bulla: etruszk eredetű ékszer, aranyból, ezüstből, vagy bronzból készítették. Két részből állt, lapított gömb alakú, és belül üreges volt. A szabad születés jeleként a
92
FACSÁDY, 2009. 73-77. FACSÁDY, 2009. 63. 94 FACSÁDY, 2009. 63-66. 95 FACSÁDY, 2009. 63. 93
25
kisfiúk hordták a nyakukban, később a nők és gyermekek között is általánossá vált a viselete. Belsejében bajelhárító növények/magvak/tüskék, vagy varázsfeliratok voltak elhelyezve. Ez is mutatja, hogy óvó szerepet töltött be.96 (50. ábra) -
amulettkapszula: a császárkor 3. századától volt elterjedt, hosszúkás, henger, esetleg négy-, öt-, vagy nyolcszög alakú. Általában filigránnal, vagy gyöngydróttal ékesítették. A hosszának és súlyának függvényében egy, kettő, illetve három függesztőfül tartotta a nyakláncon. A belseje legtöbbször üreges volt.97 (51. ábra)
-
Hercules-buzogány alakú függő: csonkakúp, vagy csonkagúla alakú ékszer, amely hornyolt akasztófüllel rendelkezik. Mérete kb. 3-5 cm között mozgott, tehát a többi függő típustól lényegesen nagyobb. Funkciója nem egyértelmű, egy ilyen ékszerleleten találtak olyan feliratot, hogy DEO/HERCULI, ez több vitát szült, azonban kiindulhatunk a Hercules-csomó jelentéséből is, amely a legyőzhetetlenség szimbóluma, és amulettként a betegségek ellen, a termékenység elősegítéseképpen viselték. A sírleletek alapján van rá példa, hogy fülbevalóként is hordták, de csak az egyik oldalon, és inkább bajelhárító, mint „díszítő” célja volt. Ritkán készítették aranyból. Nagyon sokféle díszítési technikát alkalmaztak ezen a függőn: cseppformájú ékkőberakást, ilyenforma gyöngydrótot, esetleg vésést, domborítást, granulációt,
és
pseudofiligránt98
használtak,
amelyek
kihangsúlyozták
a
buzogányszerű alakját a függőnek.99 -
díszített függő: akasztófüllel ellátott négyzetes aranylapocskát pseudogranulációval díszítettek, ez valószínűleg a császárkor 3. századában volt divatos technika.100 (52. ábra)
-
edényalakú: kétfülű edény (kratér, amphora, kantharosz) formájúra kialakított függő. Legfőképpen az aranyfejű hajtűket díszítették ezzel a típusú függővel, de előfordul még nyakláncokon, karpereceken, és fülbevalókon is.101 (53. ábra)
-
keretbefoglalt gemma: leggyakoribbak a csavart mintázatú, aranykeretbe foglalt üveggemmák, amelyekre görögül feliratot véstek, ezek szerelmi üzeneteket tartalmaztak. A keret mintájához való tokra forrasztott lemezt préseléssel
96
FACSÁDY, 2009. 63. FACSÁDY, 2009. 63-65. 98 pseudofiligrán: a valódi áttörést helyettesítették vele, olcsóbban, és könnyebben elkészíthető, aranyhuzalból kialakított minta az ékszereken. 99 FACSÁDY, 2009. 65-66. 100 FACSÁDY, 2009. 66. 101 FACSÁDY, 2009. 66. 97
26
hullámosra alakították ki, ezért ha szemből nézzük, akkor olyan hatást kelt, mintha két szálat csavartak volna össze. Legtöbbször gyűrű lemezén, keretbe foglalt ékszereken, vagy érmékbe foglalva találkozhatunk velük.102 (54. ábra) -
faragott camea: gagátból készítették, mintája pedig Medusa háromnegyedes profilja volt. A császárkor 3. és 4. századában volt nagyon elterjedt.103 (55. ábra)
-
faragott függő: a kora császárkortól volt népszerű főként az arany ékszereken, mint pl.: nyakláncokon, fülbevalókon, és feliratos vagy áttört gyűrűkön. Érméken a császárkor 3. századának első felében volt megfigyelhető. Gagátból készítették, pelta alakú, vésett, esetleg faragott díszítésű lehetett. Leggyakoribb az amazon pajzs motívum ezen a függő típuson.104 (56. ábra)
4.1.6 Hajtűk A hajtűk (acus, crinalis, comatoria) nem csak a frizura ékszereiként bírtak jelentőséggel. Akár hajhálót, akár a fátylat is rögzíthették velük, így elengedhetetlen gyakorlati funkcióval rendelkező ékszereknek is tekinthetjük őket. Darabszámuk és méretük a frizurák változásától függött. A korai császárkorban ugyanis még a nagyméretű, kevés számú hajtű a jellemző a mindennapos frizuraviseleten belül, míg a késő császárkorban már a kisméretű, de annál többszámú hajtű volt a divatos. A hajtűket többféle anyagból is készítették, és akár egy hajtűn belül is kombinálhatták őket.105 A hajtű szára általában olcsóbb anyagból készült. Ha eltört, pótolni tudták, így a drágább hajtűfej nem veszett kárba. A hajtűfejeket ugyanis sokszor nemesfémből készítették. Kidolgozásuk lehetőleg minél díszesebb volt – viselőjük anyagi lehetőségeinek függvényében.106
102
FACSÁDY, 2009. 66. FACSÁDY, 2009. 66. 104 FACSÁDY, 2009. 66. 105 FACSÁDY, 2009. 85. 106 FACSÁDY, 2009. 85. 103
27
A hajtűknek 13 típusa volt jellemző Pannóniában:107 -
egyenes végű, díszítetlen (57. ábra)
-
kúpos végű, díszítetlen (58. ábra)
-
hagymaforma fejű (59. ábra)
-
kúpos, vagy hagymafejű, díszített (60. ábra)
-
„csavarmentes” fejű (61. ábra)
-
gömbfejű (62. ábra)
-
kubooktaéder (63. ábra)
-
profilált (balusztrádos) díszítésű (64. ábra)
-
edényfejű (65. ábra)
-
emberalakos fejű (66. ábra)
-
kulcsos végű (67. ábra)
-
áttört „virágszirom” mintás fejű (68. ábra)
-
kéz alakú, fejjel ellátott (69. ábra)
4.1.7. Diadémok Az augustus kori történetíró, Titus Livius108 meghatározása szerint a diadém dísztelen, ám gyakrabban díszített szalag volt (70. ábra), amelyet – mintegy szimbolizálva a királyi méltóságot – a fej köré kötöttek.109 A diadémnak, mint hatalmi szimbólumnak az eredetével kapcsolatban Livius két feltételezést is közöl. Az egyik nézet szerint az ókori Közel-Keletről származna ez az ékszer, közelebbről az Óperzsa Birodalomból,110 ahol a tiarának, ennek a turbánszerű fejdísznek a használata speciális szabályokhoz volt kötve. Így például csak a király tekerhette úgy a turbánt a feje köré, hogy az egyenesen álljon. A másik nézet szerint a diadém eredete az ókori görögöktől ered, ahol az már a mykénéi időkben ismert volt, mint aranylemezekből készített koszorú.111 (71. ábra)
107
FACSÁDY, 2009. 85-87. Titus Livius i.e. 64/59től i. sz. 17-ig élt. Római történetíró; fő műve Róma alapításától az i.sz. 1. századig tekinti át a Római történelmet. 109 http://www.livius.org/di-dn/diadem/diadem.html 110 Az Óperzsa Birodalom i. e. 550-től i. e. 330-ig állt fenn. 111 http://www.livius.org/di-dn/diadem/diadem.html 108
28
A köztársaság kori Rómában a közvélekedés nem fogadta el a diadémot, mint politikai szimbólumot. Ez arra vezethető vissza, hogy a történeti hagyomány az utolsó római királyról, Tarquinius Superbusról igen rossz emléket őrzött.112 Így korántsem tekinthetjük véletlennek azt, hogy mikor Iulius Caesar113 el akarta fogadtatni a királyi hatalom neki felkínált jelképét, diadém formáját öltő babérkoszorút, ezt a szándékát Róma polgárainak többsége mélységes ellenérzéssel fogadta. Még a principatus időszakában is csak ritkán, vallási ünnepségeken viselt a császár diadémot. Egészen az i. e. 4 századig, a dominatus koráig kellett várni arra, hogy az aranyból készült, gyémántokkal és gyöngyökkel ékesített diadém a császári hatalom birtokosának egyik tárgyiasult jelképe legyen.114
112
Tarquinius Superbus i. e. 535-től 495-ig volt Róma utolsó királya. Iulius Caesar római hadvezér, államférfi, és konzul volt. Az 1. triumvirátus tagja, Róma diktátora volt i. e. 49 és 44 között. 114 http://www.livius.org/di-dn/diadem/diadem.html 113
29
4.2. Ruhán hordott ékszerek
4.2.1. Fibulák A római kortól fogva használatos fibula megnevezés ruhakapcsoló tűt jelent. Ez fogta össze a ruhát a vállon. A fibula két részből áll, az egyiket a fibulatest, a másikat a hozzákapcsolódó tű alkotta. A fibulatest ívelt pálca, vagy lemez alakú volt; formája és díszítése koronként és területenként változott.115 A fibula alkalmazása meglehetősen régi időszakra vezethető vissza. Már a korai korok embere is alkalmazott ruhakapcsoló tűket, valószínűleg attól kezdve, hogy a mai fogalmaink szerint ruhának nevezhető öltözetet hordott. A ruhakapcsoló tűk használatának oka az volt, hogy a mindennapi öltözet két fő részből állt, amelyeket nem, vagy csak részben varrtak össze.116 Eleinte hegyes, csontból készült ruhakapcsoló tűket használtak. Később gombbal látták el ezeket, hogy az öltözet egymáshoz illesztett részeit jobban rögzíthessék. Az általam tárgyalt fibulák jellegzetes képe a bronzkor időszakában formálódott ki. Ekkor jelent meg a tű mindkét végét lezáró, azt összekapcsolódó fémtag. Ez arra szolgált, megakadályozza a fémtest kicsúszását a ruhából. A tűhöz kapcsolódó díszített test arra is alkalmassá tette a fibulát, hogy ékszerként is viselhessék.117 A korai császárkor időszakában már a provinciákban is elterjedt volt a fibula hordása, így Pannóniában is általánosnak tekinthető. A fibula Pannóniában is elmaradhatatlan kelléke volt a ruházatnak; a tartomány lakói a két vállon fibulákkal kapcsolták össze, és ékesítették a felsőruházatot.118 Lassan ment végbe, közel százötven évig tarthatott az a folyamat, hogy a római hódítás hatására a pannóniai lakosság átvette a terület új birtokosai által hordott ruházatot. A romanizációnak ez az öltözködés terén is kimutatható hatása először csak a férfiak, majd később a nők körében is jelentkezett.119 Összetett és ellentmondásos folyamat volt ez. Egy idő után a férfiak felhagytak a fibula használatával, a római polgárok ruházatához ugyanis nem volt szükség a fibula 115
TÓTH, 1985. 29. TÓTH, 1985. 29. 117 TÓTH, 1985. 29. 118 TÓTH, 1985. 29. 119 TÓTH, 1985. 30. 116
30
alkalmazására. A császárkor 3. századára azonban már a nők voltak azok, akik nem használtak fibulát, míg a férfiak újra elkezdték hordani azt. A jelenség oka azzal magyarázható, hogy a pannoniai tartományok szabad férfilakosságának körében ekkorra elterjed a régi katonai öltözethez tartozó köpeny hordása. Ehhez a ruhadarabhoz pedig szervesen hozzátartozott a ruhakapcsoló tű alkalmazása. A katonai ruházat részét alkotó köpeny, a sagum ujjatlan ruhadarab volt. A hátat és a bal vállat fedte, a jobb vállon pedig fibula fogta össze azt. A fegyvert forgató jobb kéz így szabadon maradhatott.120 A katonai köpeny általánosnak mondható elterjedésével párhuzamosan annak görög nevét kezdték használni (chlamys). Valószínűleg ebben az időszakban tilthatták meg a közkatonáknak a kerek fibulák hordását, amelyet ettől kezdve csak a császár viselhetett. Ez utóbbiakkal éremábrázolásokon és szobrokon találkozhatunk. Jól látható, hogy számos esetben több aranyszálra felfűzött drágaköveket alkalmaztak a császári fibulákon.121 A katonai köpeny és az ahhoz tartozó fibula hordását egyebekben a 25 év szolgálat után leszerelt katonák, a veterani hozták divatba. A fibulával ellátott katonai köpeny a Severus-korban vált népszerű viseletté, és a férfi ruházat állandó kiegészítője lett. Díszes formája és anyaga miatt a mindinkább chlamysnak nevezett sagumon viselt fibula a viselőjének társadalmi státuszát is megmutatta.122 A fibulák formája és anyaga ugyanis alapvetően birtokosuk anyagi helyzettől függött. Általában bronzból készültek, meglehetősen ritkán pedig ezüstből. A régészek színaranyból készült fibulát is találtak. Ezek a 4. századból kerültek elő.123 Az egykori Pannónia területén előkerült fibulák egyik jellemző vonása az ún. kengyel alkalmazása. Ebben az esetben a tűhöz íves alakú, profilált díszítésű pálca tartozik, magát a tűt pedig rugós szerkezet kapcsolja a fibula fejéhez. A kengyel felső vége kiszélesedik, ide kellett beakasztani a tű hegyét. Mind a tűt, mind pedig a rugót ugyanabból az anyagból készítették.124
120
TÓTH, 1985. 29. TÓTH, 1985. 29-32. 122 TÓTH, 1985. 29-32, 40. 123 TÓTH, 1985. 30, 36. 124 TÓTH, 1985. 30. 121
31
A kutatók a fibulákat a formáik alapján nevezték el: -
térdfibula: lábszárra vagy behajlított térdre emlékeztet, feje pedig félköríves lemez, amelyet cikk cakkal díszítettek.125 (72. ábra)
-
trombitafibula: a fibula feje tölcsérszerűen kiszélesedik.126 (73. ábra)
-
szárnyas fibula: ez a legdekoratívabb, nagyméretű fibula, amelynek az aljához egy félkörív alakú „szárny” csatlakozott. Pannóniában és Noricum területén volt a legelterjedtebb.127 (74. ábra)
-
lemezes fibula: alakja hosszúkásabb volt, mint az előzőeknek. A tűtartó része is hosszabb, díszítése áttört mintával történt.128 (75. ábra)
-
hagymafejes fibula: a császárkor 3. századának első felében alakult ki, Germániában és a Közép-Duna vidékén, és a császárkor utolsó századában igen elterjedtnek számított. Négy fő részből állt: kereszttag, kengyel, láb a tűtartóval, és a tű. A tűtartó oldalt nyitott volt, ide helyezték el a tű végét (akárcsak a mai biztosítótűknél). A kereszttag közepéhez csuklóval kapcsolódik a tű, és innen ívelődik a félkör alakú kengyel, amelyhez a láb csatlakozott. Elnevezését a kengyel kezdeténél elhelyezett hagymafej alakú golyócskákról kapta. A hagymafejes fibula közepén enyhén csúcsosodó gömbök legtöbbször gömbölyűek, vagy egy kicsit lapítottak. Ez a fibula típus nem rugós tűszerkezetű.129 (76. ábra)
A fibulák formai változataik alapján 4 csoportra oszthatóak: -
első csoport: az ide sorolható ruhakapcsoló tűk a korai szakaszban, közelebbről a császárkor 3. századának első felétől a 4. század első évtizedéig számítottak keresettnek, illetve divatosnak. Ekkor készítették A legtöbb hagymafejes fibulát is ekkor készítették, főleg ezüstből. Az első csoportba tartozó fibulák díszítéséhez nielló technikát alkalmaztak ekkor.130
-
második csoport: ez a csoport a Constantinus-dinasztia ideje alatt volt elterjedt, i. sz. 306-364 között. Ebben az időszakban lett a fibula a katonai viselet állandó
125
TÓTH, 1985. 30. TÓTH, 1985. 30. 127 TÓTH, 1985. 30. 128 TÓTH, 1985. 30. 129 TÓTH, 1985. 30-41. 130 TÓTH, 1985. 32-33. 126
32
tartozéka. Rangjelző szerepet is betöltött, ez utóbbit a ruhakapcsoló tű anyaga határozta meg. A fibulák ekkor egységes alakúak, megmaradnak a vékonyabb részekből készült ruhakapcsolók, de a nagyobb, nehezebb fibulák is megjelennek. A hagyma gombok nagyobbá váltak, a kengyelt nielló technikával ékesítették, ám divatos volt a növényi inda, háromszög alak, és a „futó kutya” minta is. A kengyel oldalára sokszor feliratot véstek, ezek általában jókívánságokat fogalmaztak meg.131 -
harmadik csoport: a császárkor 4. századának második felétől a gazdagság egyik jelének számított az öltözeten viselt fibula is. A hagymafejes fibulák ekkor élték virágkorukat. Ebben az időszakban azonban egy másik típus is kezdett népszerűvé válni. Módosultak az arányok: a kereszttag rövidebb lett, a láb hosszabbá vált, és megvastagodott fibula részeinek keresztmetszete is. A díszítés is megváltozik, már nem a kengyel oldalát, hanem a gerincét, és a láb tengelyét díszítették vésett vagy nielló eljárással. A leggyakoribb motívumok a pelta, a háromszög, a növényi/szőlő inda vagy fonatos zsinór voltak. A láb mindkét végét geometriai rendben elhelyezett
pontkörökkel
díszítették.
A
jelenleg
rendelkezésünkre
álló
leletanyagban gyakran fellelhető a drótberakással vagy ezüstlemezkékkel díszített fibula is. A ruhakapcsoló tűket többféle méretben készítették. A császárkorból ránk maradt darabok között a 10-12 cm hosszúságot is elérő fibula sem számít ritkaságnak. Az i. u. 4. század második feléből származó fibulákat általában bronzból készítették, üreges kialakítással. Viselői körében népszerű volt a bronz fibulák aranyozása is. Ekkor már esetenként Krisztus monogrammal díszített fibulák is előfordultak.132 -
negyedik csoport: megjelenése a császárkor legvégére tehető, de sokszor előfordul a Római Birodalom bukása utáni időszakban, az 5. század elején is. A negyedik csoportba sorolható hagymafejes fibulák eltérő vonásokat mutatnak a korábbi időszakból származó darabokhoz képest: a kengyel metszete egyenlőszárú háromszög alakot ölt, a lábat pedig áttört pelta motívummal díszítették. Ezek a fibulák a harmadik csoporthoz képest már sokkal vékonyabbak. A „legutolsó divat szerinti” példányokat már nem találunk Pannóniában. Mikorra divatba jöhettek volna, már végéhez közeledett a pannóniai római hatalom. A negyedik csoportba
131 132
TÓTH, 1985. 32-33, 36. TÓTH, 1985. 32, 36-38.
33
tartozó fibulák egyik általános vonásának számít, hogy a „római” lakosság körében az ókor végét követően is divatosnak számítottak. Viselték őket még 6. században is.133
Marcus Alexander Severus császár uralkodása (i. sz. 222-235) idejéből került elő egy felirat,134 amelyen megjelölnek egy, a fibulákkal kapcsolatos ügyeket intéző tisztségviselőt. Ő volt a praepositus a fiblis.135
4.2.2. Gemmák A gemma fogalma alatt ma metszett drágaköveket értünk. A klasszikus antikvitás időszakában azonban a gemma elnevezés több drágakő-vésési technikát is jelölt (77. ábra), és a szóhasználat sem számított teljesen egyértelműnek.136 Mindezt jól mutatja az idősebb Plinius nagy „természettudományos” művének egy helye, a Naturalis Historia 37. könyvének vonatkozó passzusa is.137 Egy magyar kutatónő, Gábli Cecília megpróbálta összefoglalta azokat a Pliniusnál leírt tulajdonságokat, amelyek közelebb visznek minket ahhoz, hogy mit is ért pontosan Plinius a gemma fogalma alatt. Dolgozatomban az ásványok, drága- és féldrágakövek mai, mindenki által ismert elnevezéseit igyekszem használni.
A görög nyelvű, vésett feliratot hordozó gemmák valójában a császárkorban terjedtek el. Ekkor viszont a többnyire jókívánságokkal (a „Jó szerencsét!” és hasonló jókívánságokkal) ellátott a gemmák mindkét oldalát, és peremét is véséssel díszítették, sőt még azt is rávésték, hogy milyen céllal készítették azt. (Ez a cél legtöbbször a gyógyítás
133
TÓTH, 1985. 32, 41. CIL V 536. 135 TÓTH, 1985. 32. 136 GÁBLI Cecília: Caius Plinius Secundus Természettudányának 37. könyve. Fordítás és feldolgozás. 2004. [továbbiakban: GÁBLI , 2004. 21.] 137 GÁBLI, 2004. 21. 134
34
volt). Mivel a császárkor előtt gyűrűkőként és függőként alkalmazták a gemmát, így a kőnek csak az egyik oldalára véstek.138 A gemmák leírásánál az idősebb Plinius az alábbi szempontokat alkalmazza: szín, fény, csillogás, törésfelület, ragyogás, keménység, származási hely, elektromos vagy mágneses tulajdonság, esetleg sajátos fényjelenségek.139 A gemmák nagy része arról a dologról lett elnevezve, amelyre a leginkább hasonlít, a származási helyéről, színéről, állatokról, mitológiai alakokról, mágikus vagy gyógyító hatásaikról,
keletkezésükről,
felfedezésükről,
fénytörésükről,
vagy
felhasználásuk
módjáról. A gemmák osztályozása során követett egyik legfőbb szempontként a kövek színe volt. Mivel Plinius nem ismerte ezeknek az ásványoknak a kémiai összetételét, kristály szerkezetét, pedig ezek azok a kritériumok, amelyek alapján az egyes drágaköveket megkülönböztetik egymástól. Ez az osztályozási mód azonban hibás. Hibás, mert az azonos fajtájú drágakövek között is lehetnek teljesen eltérő színűek. A drágakövek színe ugyanis attól függ, hogy milyen szennyező vagy színező anyagot tartalmaznak.140 Plinius azt is elírja a gemmákról, hogy milyen betegségeket tudunk gyógyítani velük, és közli azt is, hogy miként kell eljárni az adott esetben. A sikeres gyógyuláshoz általában a nyakban kellett hordani a gemmát, vagy porrá zúzva meginni azt.141 Plinius hím és nőnemű gemmákat is megkülönböztet. Hímneműek az erősen fénylőek (ilyen például a sötétkék zafír), míg a gyengébben fénylőek (a rubin vagy a kalcedon) a nőneműek közé sorolhatók. A Naturalis historia szerzője különbséget tesz a nemesebb és közönségesebb gemmák között is. A nemesebbek (nobilis) közé sorolható szerinte a smaragd és az olivin. A közönségesebbek, vagyis a plebeius közé tartoznak a xuthos142 és az egyiptomi kő.143 Vannak gemmák, amelyek Plinius közlése szerint – valamilyen módon – állati testekből keletkeznek. Ilyenek például a hiúz vizeletéből létrejött hesszonit; a kakas gyomrában kialakult alectoria; a sárkány agyvelejében képződött draconitis, vagy a hyania, amely a hiéna szeméből származik.144 138
NAGY Árpád Miklós: Gyógyító ékkövek. Ókor c. folyóirat, 2003/2-3. [továbbiakban: NAGY, 2003/2-3.] 76. 139 GÁBLI, 2004. 28. 140 GÁBLI, 2004. 30-35. 141 GÁBLI, 2004. 36-37. 142 mai megfelelője ismeretlen, nevének jelentése: aranysárga kő 143 GÁBLI, 2004. 22. 144 GÁBLI, 2004. 22.
35
Leírásuk során az idősebb Plinius sok emberi vagy állati tulajdonsággal is felruházza a gemmákat (lásd: fentebb). Ebből arra következtethetünk, hogy a Naturalis Historia szerzője élőlényként kezelte ezeket a vésett köveket. De talán ez magyarázza azt a szigorú korlátozást is, miszerint a gemmákat tilos volt metszeni. Plinius többféle módon is alátámasztja ezt az elméletet. Az egyik bizonyítéka az lenne, hogy az ásványok és fémek, mint mondja, a Föld méhében fejlődnek ki. Ott érlelődnek, és az ember az, aki mesterségesen megszakítja és felpörgeti ezt a természetes folyamatot – ezeknek az anyagoknak a kitermelésével. Emellett fontosak még a szent hegyek, mint például az Olympos hegye vagy a Sínai-hegy. Kőből vannak, s a föld és az ég találkozásának helyei. Az a felfogás, miszerint a hegyek zarándokhelyek, rituális helyszínek, vagy bármilyen módon az istenekkel kapcsolatban álló helyek lennének, szinte minden nép vallásos elképzelésében megtalálható.145 A másik megközelítés a sztóikus filozófia oldaláról lehetséges. E szerint mivel a gömb alakú univerzumon értelmes élőlények is élnek, ezért magának az univerzumnak is értelmes élőlénynek kell lennie. Ebből az következik, hogy minden él, és minden a természet része.146 A jóslás is lehetséges volt a gemmákkal – Plinus és kortársainak felfogása szerint. A római vallásnak kezdetektől fogva nagyon fontos szereplője a jóslás. De a sztóikus filozófia eredetét is azzal alapozták meg, hogy a világ eleve elrendelt; minden történés az isteni törvénynek engedelmeskedik, a végzet elkerülhetetlen, ennek következtében a jövő kiszámítható.147 A gemmák varázserejüket úgy szerezték, hogy a varázsló (magosz) végrehajt egy varázslatot, és előtte meghatározza, hogy ehhez milyen gemmát kell alkalmaznia. Ezután a vésnök (scalptor) kivéste a „testreszabott” darabokat. Ezután a varázsló egy beavatási rítus keretében beleszövi a gemmát a világot uraló erők hálójába. Ez ez volt az, ami a gemmát talizmánná tette.148
145
GÁBLI, 2004. 23-24. GÁBLI, 2004. 24-26. 147 GÁBLI, 2004. 27. 148 NAGY, 2003/2-3. 77. 146
36
5. Összefoglalás Mint ahogy dolgozatomban kiderült, az arany ékszerek voltak a legnagyobb számban előfordulóak, és a legszebben megmunkált ékszerek a császárkorban. A fényűzés csak a kiváltságos rétegeknek adatott meg, de ahogy láthatjuk a szegényebb rétegek is igyekeztek minél változatosabb, és díszesebb ékszereket hordani. Igyekeztem minden ékszertípusra és díszítési technikára megfelelő példát találni, sajnos nem minden esetben találtam szép, épen maradt leletet, amellyel jól belehet mutatni az adott tárgyat. Az ékszerek anyagai című fejezetben ismertetem a nemesfémből, és egyéb anyagokból (gagátból, gyöngyból és borostyánból) készült ékszereket, és azok legfőbb díszítési technikáit. Az ékszerek típusai című fejezetet két részre bontottam, az egyik a „Testen és a hajban hordott ékszerek”, a másik a „Ruhán hordott ékszerek” címet viseli, ezekben az alfejezetekben szerettem volna bemutatni a változatos ékszertípusokat, ezek legfőbb formáit, és díszítési technikáikat. Nekem, és minden kutatónak - akinek a szakirodalmát olvastam a témával kapcsolatban – a legfőbb forrás idősebb Plinius volt. Hatalmas, összefoglaló munkája nagyon sok segítséget adott az egyes nyersanyagok megismeréséhez. Mindemellett főként Facsády Annamária, a neves hazai kutató munkáit használtam, akinek munkái főleg az ékszertípusokra koncentrálnak. Szívesen használtam volna sokkal több külföldi, főleg angol nyelvű irodalmat szakdolgozatomban, ezeket azonban sajnálatos módon nem sikerült megszereznem.
37
6. Irodalomjegyzék
B. BÓNIS Éva – SELLYE Ibolya: Római kori emailmunkák. Évezredek, évszázadok kincsei V. Múzsák Közművelődési Kiadó, 1988.
CASTIGLIONE László: A római művészet világa. Az ősidőktől Augustusig. Gondolat Kiadó, Budapest, 1974. (196-206. o.)
GÁBLI Cecília: Caius Plinius Secundus Természettudányának 37. könyve. Fordítás és feldolgozás. Lomart, Szeged, 2004.
MARTIN, Max – MARTIN-KILCHER, Stefanie: Schmuck und Tracht zur Römerzeit (Augster Blätter zur Römerzeit, Heft 2.), Römermuseum Augst 19922 (1979).
NAGY Árpád Miklós: Gyógyító ékkövek. Ókor c. folyóirat, 2003/2-3. szám (76-80.old.)
PETZ
Vilmos
(szerk.),
Ókori
Lexikon
I-IV,
Budapest
1902–1904
(változatlan
utánnyomásban:1984–1985).
R. FACSÁDY Annamária: Aquincumi ékszerek. Jewellery in Aquincum. Az Aquincumi Múzeum gyűjteménye 1. Budapest, 2009.
R. FACSÁDY Annamária: Aquincumi fülbevalók. Budapest régiségei, Budapesti történeti múzeum, Budapest, 2007. 51-71. old.
R. FACSÁDY Annamária: Római ékszerek. Ókor c. folyóirat, 2003/4. szám (31-37.old.)
SALLES, Catherine: Hétköznapi élet a római császárok korában. Corvina Kiadó, 2008. (4649.; 54-55. o.)
SZÉKELY Melinda: Az igazgyöngy Rómában. Ókor c. folyóirat, 2006/2. szám (32-37. old.) 38
TÓTH Endre: Római gyűrűk és fibulák. Évezredek, évszázadok kincsei III. Múzsák Közművelődési Kiadó, 1985.
39
7. Idegennyelvű összefoglaló I have chosen for the theme of my thesis the presentation of the jewellery of the Roman Empire. One reason is that I love jewellery and I am interested in the jewellery of ancient times. My choice was dropped on the imperial period because the Roman art reached its climax in this era. Reading the literature I realized that the researchers concentrated just on the type or the raw material of the jewellery when they write their project. So I have had the idea that I would show and sum up in my thesis what I feel important to know about this theme. That’s why I wanted to show the raw materials, the most important decorating techniques of jewellery as a generally rule and the types of jewellery and which are in these types that were characteristic in Pannónia. At the end of my project I framed a photo gallery to be able to represent how changable and elaborated were the jewellery of the imperial period and I hope I could reach this target. As it turned out the golden jewellery occured in the highest frequency and the most elborated int he imperial period. The luxory was given just for the privileged layers but as we can see the poorer layers also tried to wear changable and fancy jewellery. I tried ti find an example for each type of jewellery and decorating technique but unfortunately I could not find nice, still intact finds in all cases with which the subject could be shown. For me and all researchers – whose literature I have read in this theme - Pilnius was the most important source. His big overall work gave me a lot of help with learning each raw material. Nevertheless I mainly used the works of the renowned Hungarian researcher Facsády Annamária whose works mainly concentrate on the types of jewellery.
40
8. Képmelléklet
1.ábra granulációval díszített fülbevaló (https://farm4.staticflickr.com/3512/3845437107_e81d8c89a1_z.jpg?zz=1) 2014. április 14. 22:25
1. ábra 41
filigránnal díszített bross (http://www.museoeliseo.it/immagini/spilla_filigrana_small.jpg) 2014. április 15. 16:38
2. ábra áttöréses technikával díszített fülbevaló (FACSÁDY, 2009. 11.)
3. ábra vésett technikával díszített gyűrű a 4. századból (http://www.susu-saaa.org/art/byzantine/44465_11.JPG) 2014. április 15. 17:18 42
4. ábra mitológiai motívummal díszített ezüst tál a 3. századból (http://www.christies.com/lotfinderimages/D53855/a_roman_silver_bowl_circa_3rd_centu ry_ad_d5385501h.jpg) 2014. április 15. 17:24
5. ábra poncolási technika (http://www.otka.hu/download?file=48ccd6a5b5eefb4d5b5c6bffbdf6e796.jpg) 2014. április 15. 17:30
43
6. ábra zománc technikával díszített váza (http://www.metmuseum.org/toah/images/h2/h2_47.100.5.jpg) 2014. április 15. 17:41
7. ábra crotalia (http://www.refdag.nl/polopoly_fs/gouden_oorbellen_met_parels_1_37183!image/122936 6800.jpg) 2014. április 14. 23:01 44
8. ábra cameo technikával díszített gyűrű, valószínűleg a 4. századból (http://www.peterszuhay.com/wp-content/uploads/2012/08/327912-500x470.jpg) 2014. április 14. 22:09
9. ábra intaglio technikával díszített gyűrű, az 1. és 3. század idejéből (http://archaeologicalmuseum.jhu.edu/wp-content/uploads/2011/04/JHD54154350x527.jpg) 2014. április 15. 18:28
45
10. ábra hűséggyűrű a 4. századból (http://www.fitzmuseum.cam.ac.uk/dept/ant/greeceandrome/browsegallery/images/500/GR .1.1975%20(3).jpg) 2014. április 14. 22:18
12/A ábra házassági gyűrű (https://ferrebeekeeper.files.wordpress.com/2012/03/product-082251521523.jpg) 2014. április 15. 18:34
46
12/B ábra Krisztus monogramjával díszített házassági gyűrű (https://encryptedtbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRQGtaCA_7uQvTAFxXUVAWozq01E8yKz1oh Dpm0BIXlm6GKotx9) 2014. április 15. 18:47
13. ábra a gyűrű fej és a test egy ívben (http://p6.storage.canalblog.com/61/88/119589/59873894.jpg) 2014. április 15. 19:15
47
14. ábra a gyűrűfej és a test egyben, megtörve (FACSÁDY, 2009. 91.)
15. ábra a gyűrűfej és a test egyben, a vállak hangsúlyosak (FACSÁDY, 2009. 93)
16. ábra a gyűrűtest kör alakú, a fej különválik (FACSÁDY, 2009. 94.)
48
17. ábra a gyűrűfej különálló, a váll hangsúlyos (http://ancientpoint.com/imgs/a/a/b/x/a/roman_bronze__gold_gilt_finger_ring___peridot_i ntaglio_of_roman_god_mercury_3_lgw.jpg) 2014. április 15. 20:31
18. ábra a gyűrűtesttel azonos ívű fej (FACSÁDY, 2009. 91.)
19. ábra spirálos díszítésű huzalgyűrű (FACSÁDY, 2009. 98)
49
20. ábra nyitott végű gyűrű (FACSÁDY, 2009. 98.)
21. ábra zárt, pántgyűrű (FACSÁDY, 2009. 100.)
22. ábra zártkarika gyűrű (FACSÁDY, 2009. 100.)
50
23. ábra gyűrűkulcs (http://www.ancientresource.com/images/roman/keys/keyring-9110.jpg) 2014. április 15. 20:44
24. ábra merev, zárt karika karperec (http://www.aurumromanum.com/contents/media/ar-br-02-ancient-roman-braceletsglass.jpg) 2014. április 15. 22:25
51
25. ábra merev, zárható karika karperec (FACSÁDY, 2009. 105.)
26. ábra rugalmas, zárható karika karperec (http://www.ancienttouch.com/694.jpg) 2014. április 15. 22:27
27. ábra „rugós” karperec (FACSÁDY, 2009. 105.) 52
28. ábra sodrott karperec (http://www.christies.com/lotfinderimages/d51581/d5158111l.jpg) 2014. április 15. 22:43
29. ábra merev, nyitott, díszítetlen karika karperec (http://www.susu-saaa.org/art/byzantine/47447_11.JPG) 2014. április 18. 1:01
53
30. ábra merev, nyitott állatfejes karika „armillae” (http://www.roma-victrix.com/dona/img/dona_torques_armillae01.jpg) 2014. április 15. 22:52
31. ábra zárható lemez karperec (FACSÁDY, 2009. 112.)
32. ábra berakással díszített karika (http://media-cacheak0.pinimg.com/236x/22/5a/4a/225a4a7193781c70895e5794be4a0655.jpg) 2014. április 15. 23:09 54
33. ábra huzalból készült, flexibilis karkötő (FACSÁDY, 2009. 113.)
34. ábra flexibilis, gyöngyökből kialakított karperec (http://www.vroma.org/images/mcmanus_images/hemispherejewelry.jpg) 2014. április 15. 23:22
55
35. ábra hurkolt nyaklánc (FACSÁDY, 2009. 114.)
36. ábra szakaszosan hurkolt, elkülönülő szemekből összeállított lánc (FACSÁDY, 2009. 114.)
37. ábra huzalból formázott szemekkel készült nyaklánc (FACSÁDY, 2009. 114.)
56
38. ábra díszített záródású gyöngysor nyaklánc (FACSÁDY, 2009. 114.)
39. ábra egyrészes, zárt karika fülbevaló (http://www.ancienttouch.com/201.jpg) 2014. április 15. 23:45
57
40. ábra egyrészes, díszített karika fülbevaló (FACSÁDY, 2009. 119.)
41. ábra zártkarikájú, két részes fülbevaló http://www.aurumromanum.com/contents/media/ar_eg_03_ancient_roman_empire _earrings_blue_glass_beads_gold.jpg 2014. április 15. 23:51
58
42. ábra „S” akasztós, félgömbös véggel ellátott fülbevaló (FACSÁDY, 2009. 120.)
43. ábra „S” akasztós, pántos foglalattal ellátott fülbevaló (FACSÁDY, 2009. 121.)
44. ábra „S” akasztós, doboz foglalattal ellátott fülbevaló (FACSÁDY, 2009. 121.)
59
45. ábra „S” akasztós, nyitott foglalat, kör alakú fejjel ellátott fülbevaló (FACSÁDY, 2009. 122.)
46. ábra „S” akasztós, csüngős fülbevaló (http://www.explore-italian-culture.com/images/ancient-rome-pendantearrings.jpg) 2014. április 16. 00:07
60
47. ábra „S” akasztós, kombinált fülbevaló (FACSÁDY, 2009. 122.)
48. ábra „S” akasztós, fordított, nyitott foglalat, kombinált fülbevaló (FACSÁDY, 2009. 123.)
61
49. ábra lunula (http://i.ebayimg.com/t/Ancient-Roman-silver-lunula-pendant-2nd-Century-ADamulet-VGC-Wearable/00/s/MTYwMFgxMjAw/z/q4gAAOxy4dNSycSs/$_35.JPG) 2014. április 16. 6:40
50. ábra bulla, aranyból készült (http://www.vroma.org/images/mcmanus_images/goldbulla.jpg) 2014. április 16. 6:42
51. ábra amulett kapszula (FACSÁDY, 2009. 116.) 62
52. ábra díszített függő (FACSÁDY, 2009. 116.)
53. ábra edényalakú függő (FACSÁDY, 2009. 116.)
54. ábra keretbe foglalt gemma függő görög felirattal; Akármit is beszélnek, a beszéddel nem törődöm, Te szeress, javadra válik. (FACSÁDY, 2009. 117.)
63
55.ábra faragott camea függő (http://media-cacheec0.pinimg.com/236x/94/1b/c4/941bc45d38dfdc972ad1b29ec964a064.jpg) 2014. április 16. 7:15
56. ábra faragott függő (http://media-cacheec0.pinimg.com/236x/b1/80/fd/b180fd6079487d3bdf07ddf3f892a766.jpg) 2014. április 16. 7:18
57. ábra egyenes végű, díszítetlen hajtű (FACSÁDY, 2009. 124.) 64
58. ábra kúpos végű, díszítetlen hajtű (FACSÁDY, 2009. 124.)
59. ábra hagymafejű hajtű (FACSÁDY, 2009. 125.)
60.ábra kúpos, vagy hagymafejű, díszített hajtű (FACSÁDY, 2009. 125.)
61. ábra „csavarmenetes” fejű hajtű (FACSÁDY, 2009. 126.) 65
62. ábra gömbfejű hajtű (FACSÁDY, 2009. 126.)
63. ábra kubooktaéder fejű hajtű (FACSÁDY, 2009. 126.)
64. ábra profilált (balusztrádos) fejű hajtű (FACSÁDY, 2009. 126.)
65. ábra edényfejű hajtű (stilizált váza alakkal) (FACSÁDY, 2009. 127.)
66
66. ábra emberalakos fejű hajtű (https://encryptedtbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcT1sPYRxz8ORljsqeJwkZ5RA0GVlkD2R OvpLxldthlO8wnH3dxo) 2014. április 16. 10:46
67. ábra kulcsos végű hajtű (FACSÁDY, 2009. 127.)
68. ábra áttört, „virágszirom” mintás fejű hajtű (FACSÁDY, 2009. 127.)
67
69. ábra kéz alakú fejjel ellátott hajtű (http://ancientpoint.com/imgs/a/e/b/p/m/roman_bronze_hairpin_with_hand_decorat ion_2c_ad_2_lgw.jpg) 2014. április 15. 18:00
70. ábra diadém (http://travelswithnancy.com/women-ancient-rome/images-ancient-romanwomen/priestess-chicago.JPG) 2014. április 18. 0:31
68
71. ábra aranylemezekből készített babérkoszorú (http://24.media.tumblr.com/f2b65940f4794e0b3f9a1b281ee392ea/tumblr_mhjjtv Wc5Y1qcv6l1o6_400.jpg) 2014. április 18. 8:13
72. ábra térdfibula (http://ancientpoint.com/imgs/a/e/b/u/p/ancient_roman___solid_silver_knee_type_brooch_ _1_lgw.jpg) 2014. április 15. 17:50
73. ábra trombita fibula (http://s29.postimg.org/qtdti9yvb/DSC_1358.jpg) 2014. április 18. 8:18 69
74. ábra szárnyas fibula (https://s-media-cacheec0.pinimg.com/736x/4d/92/cb/4d92cb245ec1866936f6c41272753d8c.jpg) 2014. április 15. 16:52
75. ábra lemezes fibula (http://www.freemanandsear.com/products/M0413.jpg) 2014. április 18. 0:50
70
76. ábra hagymafejes fibula (http://kotar.dunakanyar.net/img/23.jpg) 2014. április 18. 0:49
77. ábra gemmák (http://1.bp.blogspot.com/-yMDCe-iTok0/TuTZfudkkI/AAAAAAAAAWY/wu8PmZr_za4/s1600/AaRHUysCMAAU6ow.jpg) 2014. április 18. 0:57
71