Községi Képviselő-testület Karakószörcsök Szám: 373-2/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök község képviselő-testületének 2013. március 19-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Karakószörcsök Jelen vannak:
Szabóné Piriti Márta polgármester Nagy István alpolgármester Gőczéné Acsai Mónika Margit képviselő Zabóné Bolla Antónia képviselő
Tanácskozási joggal meghívott: Kissné Kiss Zsuzsanna körjegyző Távolmaradását előre bejelentette: Tomor Árpád képviselő Szabóné Piriti Márta polgármester köszöntötte a megjelenteket, megállapította, hogy a megválasztott képviselők közül 4 fő jelen van, a testület határozatképes. Ismertette a meghirdetett napirendi pontokat: Napirend : 1.) A hulladékkezelésről szóló rendelet felülvizsgálata Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző 2.) Vagyonrendelet felülvizsgálata Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző 3.) Vagyongazdálkodási terv elfogadása Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző 4.) Anyakönyvi szertartások igazgatási szolgáltatási díjának, az anyakönyvvezetők díjazásának megállapításáról szóló rendelet megalkotása Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző 5.) A Szervezeti és Működési Szabályzat 6. függelékének módosítása Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző 6.) Állami tulajdonú ingatlanok térítésmentes tulajdonba vételének ügye Előadó: Szabóné Piriti Márta polgármester
2
Jegyzőkönyv hitelesítőknek felkérte Gőczéné Acsai Mónika képviselőt és Zabóné Bolla Antónia képviselőt.
1. Napirend: A hulladékkezelésről szóló rendelet felülvizsgálata Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző A napirendhez kérdés és hozzászólás nem hangzott el. A képviselő-testület 4 igen szavazattal alkotta meg rendeletét: 3/2013.(III.28.) önkormányzati rendelet: a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 5/2008. (VII.02.) önkormányzati rendelet módosításáról (Írásos anyag mellékelve!)
2. Napirend: Vagyonrendelet felülvizsgálata Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző elmondta, hogy a tervezethez képest kisebb változtatásokat szükséges az anyagon végrehajtani, illetve felhívta a figyelmet arra, hogy megfontoltan döntsenek arról az értékhatárról, ami alatt nem akarnak pályázatási eljárást lefolytatni az ingatlanok értékesítése vonatkozásában. Szabóné Piriti Márta polgármester javasolta, hogy ez a határ 15 millió forint legyen. A javaslattal valamennyi képviselő egyetértett. A kisebb változtatások elfogadását követően a képviselők 4 igen szavazattal alkották meg rendeletüket: 4/2013.(III.28.) önkormányzati rendelet: az önkormányzat vagyonáról, a vagyonhasznosítás rendjéről és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól (Írásos anyag mellékelve!)
3. Napirend: Vagyongazdálkodási terv elfogadása Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző
3 A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. A jegyző határozati javaslata a következő volt: Adorjánháza/Csögle/Egeralja/Kamond/Karakószörcsök/Kerta község Képviselő-testülete a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 9.§ (1) bekezdésében foglaltak alapján, a közép-és hosszútávú Vagyongazdálkodási Tervét az alábbi tartalommal fogadja el: 1. Középtávú vagyongazdálkodási terv 2013-2017 évekre. a) Az önkormányzati vagyonnal – mint a nemzeti vagyonnal – felelős módon, rendeltetésszerűen kell gazdálkodni. b) A vagyongazdálkodás feladata az önkormányzat teherbíró képességéhez igazodó, elsődlegesen a közfeladatok ellátásához és a mindenkori társadalmi szükségletek kielégítéséhez szükséges, egységes elveken alapuló, átlátható, hatékony és költségtakarékos működtetése, értékének megőrzése, állagának védelme, értéknövelő használata, hasznosítása, gyarapítása, továbbá a feleslegessé váló vagyontárgyak elidegenítése. c) Az önkormányzati vagyonfejlesztés (létrehozás, bővítés, felújítás) céljait a Képviselőtestület döntései és az éves költségvetési rendelet határozza meg. d) Az önkormányzat vagyon hasznosításának alternatívái: A nemzeti vagyon alapvető rendeltetése a közfeladat ellátásának biztosítása, hasznosításának célja a kötelező és önként vállalt feladatok hatékony és eredményes ellátása. A hasznosítás formái: 1. A feladatok ellátásához nem szükséges vagyon elidegenítése A rendelkezésre álló szabad vagyon – építési telkek - értékesítésénél az önkormányzat vagyongazdálkodásáról szóló önkormányzati rendelet, valamint a magasabb szintű jogszabályokban foglaltak szerint kell eljárni, figyelemmel az önkormányzat nemzeti vagyonnal való felelős módon történő gazdálkodására. A vagyonértékesítésből származó bevétel elsősorban fejlesztési kiadásokra fordítható. 2. Használatba adása, bérbeadása A lakás és nem lakás célú helyiségek, valamint telkek hasznosítása elsősorban bérleti szerződés keretében tehető meg. A bérlet útján nem hasznosított ingatlan esetében törekedni kell arra, hogy minél rövidebb ideig legyen kihasználatlan állapotban. e) Az önkormányzat vagyonában várható változások nyomon követése érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a vagyon-nyilvántartás aktualizálására. 2.Hosszú távú vagyongazdálkodási terv 2013-2023 évekre: a) Alapjául szolgál a középtávú vagyongazdálkodási terv. b) Az önkormányzatnál a vagyon megőrzésének elsődlegessége elv érvényes a hosszú távú működési stabilitás biztosítása érdekében. c) Az intézményi feladatellátás tárgyi feltételeit az előírásoknak (közegészségügyi, szakmai, stb.) való megfelelés, az energiatakarékos üzemelés, az ellátás színvonalának emelése érdekében – elsősorban pályázati források igénybevételével – korszerűsíteni kell. Ehhez az önkormányzati feladat változásokat követően kialakult vagyonelemeket évekre lebontott tervet kell készíteni.
4 d) A vagyonhasznosítás során a bevételszerzés, illetve a kiadáscsökkentés mellett szem előtt kell tartani azt, hogy az ne vagyonfelélést eredményezzen. A piaci helyzet ismeretében évente felül kell vizsgálni az értékesítendő, valamint a más módon hasznosítható vagyonelemeket. e) A vagyonhasznosítás bevételeit minél nagyobb arányban a vagyontárgyak megóvására, megújítására illetve beruházásra kell fordítani. Felelős: polgármester Határidő: folyamatos A képviselő-testület 4 igen szavazattal hozta meg döntését: 14/2013.(III.19.) képviselő-testületi határozat: Karakószörcsök község Képviselő-testülete a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 9.§ (1) bekezdésében foglaltak alapján, a közép-és hosszútávú Vagyongazdálkodási Tervét az alábbi tartalommal fogadja el: 2. Középtávú vagyongazdálkodási terv 2013-2017 évekre. a) Az önkormányzati vagyonnal – mint a nemzeti vagyonnal – felelős módon, rendeltetésszerűen kell gazdálkodni. b) A vagyongazdálkodás feladata az önkormányzat teherbíró képességéhez igazodó, elsődlegesen a közfeladatok ellátásához és a mindenkori társadalmi szükségletek kielégítéséhez szükséges, egységes elveken alapuló, átlátható, hatékony és költségtakarékos működtetése, értékének megőrzése, állagának védelme, értéknövelő használata, hasznosítása, gyarapítása, továbbá a feleslegessé váló vagyontárgyak elidegenítése. c) Az önkormányzati vagyonfejlesztés (létrehozás, bővítés, felújítás) céljait a Képviselő-testület döntései és az éves költségvetési rendelet határozza meg. d) Az önkormányzat vagyon hasznosításának alternatívái: A nemzeti vagyon alapvető rendeltetése a közfeladat ellátásának biztosítása, hasznosításának célja a kötelező és önként vállalt feladatok hatékony és eredményes ellátása. A hasznosítás formái: 1. A feladatok ellátásához nem szükséges vagyon elidegenítése A rendelkezésre álló szabad vagyon – építési telkek értékesítésénél az önkormányzat vagyongazdálkodásáról szóló önkormányzati rendelet, valamint a magasabb szintű jogszabályokban foglaltak szerint kell eljárni, figyelemmel az önkormányzat nemzeti vagyonnal való felelős módon történő gazdálkodására. A vagyonértékesítésből származó bevétel elsősorban fejlesztési kiadásokra fordítható. Használatba adása, bérbeadása 2. A lakás és nem lakás célú helyiségek, valamint telkek hasznosítása elsősorban bérleti szerződés keretében tehető
5 meg. A bérlet útján nem hasznosított ingatlan esetében törekedni kell arra, hogy minél rövidebb ideig legyen kihasználatlan állapotban. e) Az önkormányzat vagyonában várható változások nyomon követése érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a vagyonnyilvántartás aktualizálására. 2.Hosszú távú vagyongazdálkodási terv 2013-2023 évekre: a) Alapjául szolgál a középtávú vagyongazdálkodási terv. b) Az önkormányzatnál a vagyon megőrzésének elsődlegessége elv érvényes a hosszú távú működési stabilitás biztosítása érdekében. c) Az intézményi feladatellátás tárgyi feltételeit az előírásoknak (közegészségügyi, szakmai, stb.) való megfelelés, az energiatakarékos üzemelés, az ellátás színvonalának emelése érdekében – elsősorban pályázati források igénybevételével – korszerűsíteni kell. Ehhez az önkormányzati feladat változásokat követően kialakult vagyonelemeket évekre lebontott tervet kell készíteni. d) A vagyonhasznosítás során a bevételszerzés, illetve a kiadáscsökkentés mellett szem előtt kell tartani azt, hogy az ne vagyonfelélést eredményezzen. A piaci helyzet ismeretében évente felül kell vizsgálni az értékesítendő, valamint a más módon hasznosítható vagyonelemeket. e) A vagyonhasznosítás bevételeit minél nagyobb arányban a vagyontárgyak megóvására, megújítására illetve beruházásra kell fordítani. Felelős: Szabóné Piriti Márta polgármester Határidő: folyamatos
4. Napirend: Anyakönyvi szertartások igazgatási szolgáltatási díjának, az anyakönyvvezetők díjazásának megállapításáról szóló rendelet megalkotása Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző A napirendhez kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A képviselők 4 igen szavazattal alkották meg rendeletüket: 5/2013.(III.28.) önkormányzati rendelet: a házasságkötések és a bejegyzett élettársi kapcsolatok létesítésének szolgáltatási díjáról, valamint az anyakönyvvezetők közreműködésének díjazásáról (Írásos anyag mellékelve!)
6 5. Napirend : A Szervezeti és Működési Szabályzat 6. függelékének módosítása Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző A napirendhez kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A döntési javaslat a következő volt: Karakószörcsök község képviselő-testülete az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát a mellékelt 1. függelékkel egészíti ki. Felkéri a Jegyzőt, hogy a döntést a Magyar Államkincstár részére küldje meg a törzskönyvi nyilvántartásban történő átvezetés céljából. Felelős: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző Határidő: azonnal A képviselő-testület 4 igen szavazattal hozta meg döntését: 15/2013.(III.19.) képviselő-testületi határozat: Karakószörcsök község képviselő-testülete az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát a mellékelt 1. függelékkel egészíti ki. Felkéri a Jegyzőt, hogy a döntést a Magyar Államkincstár részére küldje meg a törzskönyvi nyilvántartásban történő átvezetés céljából. Felelős: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző Határidő: azonnal
6. Napirend: Állami tulajdonú ingatlanok térítésmentes tulajdonba vételének ügye Előadó: Szabóné Piriti Márta polgármester Kissné Kiss Zsuzsanna körjegyző elmondta, hogy az állam a tulajdonában lévő ingatlanokat az önkormányzatoknak felajánlja tulajdonba vételre ingyenesen. A rendszerből letöltötték az ingatlanok adatait. Eszerint Karakószörcsök megkaphatná a karakószörcsöki 6 hrsz-ú Kossuth utca 52. szám alatti beépítetlen terület 1/1 részét. Mivel a rendszerben már kellett szándékot jelezni az átvételre, azt a kollégák megtették, de az önkormányzatnak kell a végleges döntést meghozni arról, hogy igénylik-e ezt a területet. Szabóné Piriti Márta polgármester elmondta, hogy nem támogatja azt, hogy elfogadják az ingatlant, mivel véleménye szerint azzal csak gondjuk lesz, azt kaszálni, művelni kell adott esetben. Nagy István alpolgármester véleménye az volt, hogy még bármire is jó lehet azaz ingatlan, azzal is az önkormányzat vagyona nő, szerinte el kellene fogadni. A képviselők többsége is ezt a véleményt osztotta. A polgármester döntési javaslata a következő volt: Karakószörcsök község képviselő-testülete ingyenes tulajdonba kívánja venni a jelenleg 1/ 1 részben állami tulajdont képező Kossuth utca 52. kivett, beépítetlen ingatlant. Felkéri a körjegyzőt, hogy a döntésről a Magyar Államkincstárt értesítse. Felelős: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző Határidő: 2013. április 20.
7
A képviselő-testület 4 igen szavazattal hozta meg döntését: 16/2013.(III.19.) képviselő-testületi határozat: Karakószörcsök község képviselő-testülete ingyenes tulajdonba kívánja venni a jelenleg 1/ 1 részben állami tulajdont képező Kossuth utca 52. kivett, beépítetlen ingatlant. Felkéri a jegyzőt, hogy a döntésről a Magyar Államkincstárt értesítse. Felelős: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző Határidő: 2013. április 20. A képviselők még beszélgettek a házi szociális gondozás problémájáról. Elmondta a polgármester, hogy már egyáltalán nem tudja mi lenne a jó döntés. Mikor a kistérségben kiderült, hogy olyan sokat kell fizetni, megindult a szervezés az egyházi szolgáltató irányába. Az emberek ezt el is fogadták, át is szerződtek. Gőczéné Acsai Mónika képviselő felháborodását fejezte ki az üggyel kapcsolatban. Szerinte ő, mint gondozónő, nagyon előnytelen helyzetbe kerül ezzel az átszervezéssel, nem mond le a felmentésről és a végkielégítésről, nem fog közös megegyezéssel átmenni az egyházhoz. A képviselők az ügyben végül döntést nem hoztak. Ismertette a polgármester, hogy ebben az évben is meghirdették az érdekeltségnövelő pályázatot. Az elmúlt évben nagyon kevés pénzt adtak a nyerteseknek, önerőből sokat kellett volna hozzátenni, nem volt érdemes igénybevenni a támogatást. Véleménye szerint pont ezért kellene ebben az évben megpróbálni pályázni, hátha most a múltbéli tapasztalatok miatt sokkal kevesebben pályáznak, s akkor nagyobb arányú támogatást kaphatnának. Azt gondolta, hogy vagy asztalokat vagy laptopot kellene venni a kultúrházba. Nagy István alpolgármester megkérdezte, hogy mit csinálnának a régi asztalokkal? Szerinte inkább laptopot kellene venni. A polgármester döntési javaslata a következő volt: Karakószörcsök község képviselő-testülete támogatási igényt nyújt be a helyi önkormányzatok könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatására kiírt pályázatára. A pályázat által a közművelődési intézménye, közösségi színtere, technikai, műszaki eszközállományát kívánja bővíteni, a támogatásból számítástechnikai eszköz beszerzését tervezi. Erre a célra a 2013. évi költségvetéséből 60.000.- Ft saját forrást különít el. Felkéri a polgármestert, hogy a támogatási igényt nyújtsa be. Felelős: Szabóné Piriti Márta polgármester Határidő: 2013. március 25.
8 A Képviselők 4 igen szavazattal hozták meg döntésüket: 17/2013.(III.19.) képviselő-testületi határozat: Karakószörcsök község képviselő-testülete támogatási igényt nyújt be a helyi önkormányzatok könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatására kiírt pályázatára. A pályázat által a közművelődési intézménye, közösségi színtere, technikai, műszaki eszközállományát kívánja bővíteni, a támogatásból számítástechnikai eszköz beszerzését tervezi. Erre a célra a 2013. évi költségvetéséből 60.000.- Ft saját forrást különít el. Felkéri a polgármestert, hogy a támogatási igényt nyújtsa be. Felelős: Szabóné Piriti Márta polgármester Határidő: 2013. március 25. Elmondta a polgármester azt is, hogy kertai polgármester kérte őket, hogy társuljanak ahhoz a kezdeményezéshez, hogy a Somló Volán 479 számú járata, mely 19 óra 22 perckor érkezik Karakószörcsökre, ne Tüskevár irányába menjen vissza a végállomásra, hanem Kerta-IszkázKisszőlős vagy Kerta-Iszkáz-Vid-Somlóvecse irányába. A képviselők a javaslattal egyetértettek és 4 igen szavazattal felhatalmazták a polgármestert a támogató levél elküldésére. Ismertette a polgármester, hogy a Kossuth utcában a Schefferék házának tetőzete megbomlott, a cserepek a szomszéd udvarába potyognak, ahol a lakók, többek között a kisgyermek testi épségét veszélyeztetik ezáltal. Többször is járt kint a helyszínen, felszólítást is küldött a veszélyhelyzet elhárítása érdekében. Schefferék pár cserepet le is szedtek, de a veszélyhelyzetet nem szűntették meg, ezért kérte a képviselők véleményét, hogy levéllel forduljon-e az építéshatósághoz. A képviselők a tájékoztatást tudomásul vették, és javasolták, hogy a polgármester levélben keresse meg ez ügyben az építési hatóságot. Szabóné Piriti Márta polgármester elmondta, hogy a Lakótelepi Sportegyesület elnöke megkereste azzal a kéréssel, hogy a tavaszi bajnoki szezonban történő induláshoz az Egyesület nem rendelkezik anyagi fedezettel. Ahhoz, hogy a bajnokságon részt tudjanak venni szükségük volna támogatásra. A 2013. évi költségvetésünkbe nem terveztek az egyesületek számára támogatást, szűkös kereteik miatt. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy elszomorító, hogy a már meglévő és jól működő helyi Egyesületeink további létezése anyagi kérdés, ezért javasolta, hogy az induláshoz szükséges összeggel, 100.000 ft-al támogassa az önkormányzat a működést. Az Egyesület jogilag szabályosan működik, minden feltételnek megfelel ahhoz, hogy támogatásban részesülhessen. (2012. évi költségvetési mérlegét az Országos Bírósági Hivatalnál letétbe helyezte). Döntési javaslata a következő volt: Karakószörcsök község képviselő-testülete 100.000.- Ft támogatást nyújt a Lakótelepi Sportegyesület Karakószörcsök számára. A támogatást 2013. évi költségvetéséből biztosítja. Megbízza a polgármestert, hogy az összeget a Lakótelepi Sportegyesület számlájára utalja át.
9 Felelős: Szabóné Piriti Márta polgármester Határidő: 2013. március 29. A képviselő-testület 4 igen szavazattal hozta meg döntését: 18/2013.(III.19.) képviselő-testületi határozat: Karakószörcsök község képviselő-testülete 100.000 ft támogatást nyújt a Lakótelepi Sportegyesület Karakószörcsök számára. A támogatást 2013. évi költségvetéséből biztosítja. Megbízza a polgármestert, hogy az összeget a Lakótelepi Sportegyesület számlájára utalja át. Felelős: Szabóné Piriti Márta polgármester Határidő: 2013. március 29. Miután több hozzászólás nem volt a polgármester az ülést 18 óra 55 perckor bezárta. Kmf. Szabóné Piriti Márta polgármester
Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző címzetes főjegyző
Gőczéné Acsai Mónika jegyzőkönyv hitelesítő
Zabóné Bolla Antónia jegyzőkönyv hitelesítő
Tisztelt Polgármestere! Tisztelt Képviselők! A hulladékgazdálkodásról szóló 2000.évi XLIII. törvény hatályon kívül helyezésre került, helyette új törvényt alkotott az Országgyűlés. Ennek következtében felül kell vizsgálniuk a hulladékgazdálkodásról szóló rendeletüket és meg kell tenni a szükséges módosításokat, hogy az új törvényi feltételeknek megfeleljenek. Az új szabályozás szerint az önkormányzati rendelet kötelező tartalmi elemeiről a következők szerint szól: A települési önkormányzat képviselő-testülete önkormányzati rendeletben állapítja meg: a) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalmát, a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással ellátott terület határait; b) a közszolgáltató tagjai (részes felei), illetve az alvállalkozó által végzett hulladékgazdálkodási tevékenységet, továbbá a tagoknak, illetve az alvállalkozónak a közszolgáltatás egészéhez viszonyított arányát, ha a közszolgáltatást a közszolgáltató több tagja, illetve alvállalkozó végzi; c) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának rendjét és módját, a közszolgáltató és az ingatlantulajdonos ezzel összefüggő jogait és kötelezettségeit, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés egyes tartalmi elemeit; d) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételének miniszteri rendeletben nem szabályozott módját és feltételeit; e) az ingatlantulajdonost terhelő, miniszteri rendeletben nem szabályozott díjfizetési kötelezettséget, megfizetésének rendjét, az esetleges kedvezmények eseteit; f) az üdülőingatlanokra és az időlegesen használt ingatlanokra vonatkozó sajátos szabályokat; g) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással összefüggő személyes adatok (a természetes személyazonosító adatok, valamint a lakcím) kezelésére vonatkozó rendelkezéseket. A törvény jelentős változásokat hozott a hazai hulladékgazdálkodási közszolgáltatás szervezeti, gazdasági rendszerében. Az önkormányzati munkával kapcsolatos legfontosabb rendelkezések: -
-
-
-
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátását a közszolgáltatóval kötött szerződés alapján továbbra is a települési önkormányzatok biztosítják. (Egy települési önkormányzat csak egy hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést köthet.) Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés csak az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (továbbiakban: OHÜ) által minősített, új hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedéllyel rendelkező gazdálkodó szervezettel köthető, legfeljebb 10 évre. A törvény megerősíti a hulladékgazdálkodási feladatok ellátására létrejövő önkormányzati társulásokat. A közszolgáltatás az ingatlantulajdonosok számára, az ellátáshoz szükséges feltételek biztosítását is beleértve, a szolgáltatást igénybe véve, kötelező marad. Az ingatlan használója köteles közszolgáltatási díjat fizetni, hulladékát a gyüjtő edényben csak úgy helyezheti el, ha a közszolgáltatás díját a közszolgáltató részére megfizette. A biohulladékot – ha az ingatlan tulajdonosa maga nem gondoskodik a komposztálásról, azt elkülönítetten kell gyűjtenie és a közszolgáltatónak átadnia, vagyis 2013. január 1-jétől kötelező tartalmi elem a zöldhulladék elkülönített gyűjtése is.
2 -
-
-
Továbbra is marad az évi egyszeri lomtalanítás, de a közszolgáltató házhoz menő lomtalanítást is szervezhet. Az önkormányzat a közterületen illegálisan elhagyott hulladékok összegyűjtését is a közszolgáltatás részévé teheti. Két új elem: az OHÜ minősítés, és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedély1. A közszolgáltatóknak 2013. január 1-jét követően 6 hónapjuk van az engedély beszerzésére. Az a közszolgáltató, aki a határidőt követő 6 hónapig nem szerzi meg az engedélyeket, legfeljebb további 6 hónapig láthatja el a közszolgáltatást (tehát legkésőbb 2013. december 31-ig), ugyanis a települési önkormányzat a határidőt (6 hónap) követő 30 napon belül a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést 6 hónapos határidővel felmondja. A Ht. megfelelő szakmai alapossággal rendezi a díjképzés alapelveit, rögzíti a tartós ellátás és fejlesztés,a bezárás és utógondozás költségeinek képzési szükségességét. Jelentős változás, hogy a kötelező önkormányzati feladat-ellátás megtartása mellett a közszolgáltatás árhatósági feladatai miniszteri szintre kerülnek. Ezzel egyidőben a Magyar Energia Hivatal díjfelügyeleti jogot kap, melyért 100 ft/lakás/év díjat kell fizetnie a közszolgáltatónak. A díjrendelkezések betartását is a Hivatal fogja ellenőrizni. A díjhátralékok adók módjára behajtható köztartozások maradtak, azzal a változással, hogy a behajtás ideje csökkent, és a behajtás feladatait a Nemzeti Adó és Vámhivatal kapja meg.
Az új törvény hatályba lépésével tehát az egyik legalapvetőbb változás a hulladékgazdálkodási díjat érinti, amelyet 2013. január 1-jétől már nem a helyi önkormányzat, hanem miniszteri rendelet határozhat meg. A képviselőtestületeknek ezt figyelembe véve, hatályon kívül kell helyezniük a szilárd hulladékra vonatkozó közszolgáltatási díj mértékét megállapító szabályozást. A közszolgáltatási díjat megállapító miniszteri rendelet hatályba lépéséig a közszolgáltató cég a 2012. december 31-én alkalmazott bruttó díjhoz képest (a helyi rendelettől immár függetlenül) legfeljebb 4,2 %-kal megemelt mértékű díjat alkalmazhat. A 4,2 %-ot meghaladó díjemelést kizárólag abban az esetben engedélyezheti a Magyar Energia Hivatal, ha az, az önkormányzat hulladékgazdálkodási beruházásaihoz kapott támogatás (ISPA, Kohéziós Alap vagy KEOP) feltételeként vállalt kötelezettségek beépítéséhez szükséges, vagy ha azt a közszolgáltató cégműködésének 2013-ban történő indulása indokolja. Mindebből az következik, hogy a képviselő-testületnek a miniszteri rendelet kiadásáig tartó időszakban sem marad lehetősége a 2013. évben alkalmazandó díj megállapítására, január 1jével ugyanis hatályát veszti az erre felhatalmazást adó régi hulladékgazdálkodásról szóló törvény. Kérem a hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálatával kapcsolatos előterjesztés megtárgyalását, és kérem, hogy a fentiek alapján a közszolgáltatási díj hatályon kívül helyezéséről döntést hozni szíveskedjenek. Hatásvizsgálat Társadalmi hatás: A rendelet módosításával, a 2013. január 1-én hatályba lépett, hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás
3 díjmegállapítására vonatkozó rendelkezéseinek az átvezetése történik, így társadalmi hatása nincsen. Gazdasági hatás: A szabályozással az érintett lakosság vonatkozásában kimutatható gazdasági hatások nem várhatóak. Költségvetési hatásai: Az önkormányzati költségvetésre a rendelet-tervezet megalkotásának közvetlen hatása nincs. Környezeti következményei: A rendelet-tervezet megalkotásának környezeti következménye, hatása nincs. Egészségi következményei: A rendelet-tervezet megalkotásának egészségi következménye, hatása nincs. Adminisztratív terheket befolyásoló következményei: A rendelet-tervezet megalkotásának adminisztratív terheket befolyásoló hatása nincs. A megalkotás szükségessége: A rendelettervezet megalkotása a 2013. január 1-én hatályba lépett hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvényben foglalt, a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás díjmegállapítására vonatkozó változások átvezetése érdekében szükséges. A jogalkotás elmaradásának várható következményei: A szabályozás elmaradásának a települési szilárd hulladékkezelési díj megállapítására vonatkozó hatása nincsen, mivel azt magasabb rendű jogszabály, a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény szerint miniszteri rendelet határozza meg, így a szolgáltatóra nézve a törvényben valamint a rendeletben foglaltak alkalmazása az irányadó. Az alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek: A szolgáltató ügyfélszolgálati irodája az eddigiekhez hasonlóan ellátja a szükséges tájékoztatási, adminisztratív és panaszkezelési feladatokat. Csögle, 2013. március 1. Kissné Kiss Zsuzsanna sk. jegyző címzetes főjegyző
4
Adorjánháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének …../2013. (III.) önkormányzati rendelet-tervezete a települési szilárd és folyékony hulladék elszállításáról, közszolgáltatás biztosításáról és a közszolgáltatás díjáról szóló 14/2011. (XII.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Egeralja Község Önkormányzat Képviselő-testületének …../2013. (III.) önkormányzati rendelet-tervezete a települési szilárd és folyékony hulladék elszállításáról, közszolgáltatás biztosításáról és a közszolgáltatás díjáról szóló 16/2011. (XII.30.) önkormányzati rendelet módosításáról Csögle Község Önkormányzat Képviselő-testületének …../2013. (III.) önkormányzati rendelet-tervezete a települési szilárd és folyékony hulladék elszállításáról, közszolgáltatás biztosításáról és a közszolgáltatás díjáról szóló 15/2011. (XII.30.) önkormányzati rendelet módosításáról
Adorjánháza Község Önkormányzat képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (továbbiakban: Htv.) 35.§-ban kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvénye 32 cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el. 1.§ A rendelet 12.§ (1) és (2) bekezdése, valamint 1. melléklete hatályát veszti. 2.§ Ez a rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezései 2013. január 1-jétől érvényesek. Adorjánháza, 2013. március…. Marton Dezső polgármester
Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző
A rendeletet a mai napon kihirdettem: Csögle, 2013. március…… Kissné Kiss Zsuzsanna Jegyző
Általános indokolás Az önkormányzatok hulladékgazdálkodási feladatait 2013. január 1-jétől a hulladékokról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény szabályozza. Az új hulladékokról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény hatályba lépésével alapvetőbb változás állt be a hulladékgazdálkodási díjat érintően, amelyet 2013. január 1-jétől már nem a helyi önkormányzat, hanem miniszteri rendelet határozhat meg. A képviselő-testületeknek ezt figyelembe véve, hatályon kívül kell helyezniük a szilárd hulladékra vonatkozó közszolgáltatási díj mértékét megállapító szabályozást. Részletes indokolás 1. § -hoz A közszolgáltatási díjra vonatkozó szabályokat a rendelet 12. § (1) és (2) bekezdése szabályozza, a díj mértékét a rendelet 1.számú melléklete rögzíti. E két önkormányzati rendelkezés hatályon kívül helyezésre kerül. 2.§-hoz A rendelet – figyelembe véve, hogy a hulladékokról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény új ár megállapítási előírásai 2013. január 1-jétől hatályosak – a lehető leghamarabb, a kihirdetést követő napon azonnal hatályba lép.
6
Kamond Község Önkormányzat Képviselő-testületének …../2013. (III.) önkormányzati rendelet-tervezete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 6/2008. (VII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Karakószörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének …../2013. (III.) önkormányzati rendelet-tervezete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 5/2008. (VII.02.) önkormányzati rendelet módosításáról Kerta Község Önkormányzat Képviselő-testületének …../2013. (III.) önkormányzati rendelet-tervezete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 6/2008. (VII.02.) önkormányzati rendelet módosításáról
Kamond Község Önkormányzat képviselő-testülete a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 35.§-ban kapott felhatalmazás alapján, Magyarország Alaptörvénye 32 cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el. 1.§ A rendelet 16.§ (2) bekezdése, valamint 2. számú melléklete hatályát veszti. 2.§ Ez a rendelet kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezései 2013. január 1-jétől érvényesek. Kamond, 2013. március…. polgármester
A rendeletet a mai napon kihirdettem: Csögle, 2013. március…… Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző címzetes főjegyző
Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző címzetes főjegyző
7
Általános indokolás Az önkormányzatok hulladékgazdálkodási feladatait 2013. január 1-jétől a hulladékokról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény szabályozza. Az új hulladékokról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény hatályba lépésével alapvetőbb változás állt be a hulladékgazdálkodási díjat érintően, amelyet 2013. január 1-jétől már nem a helyi önkormányzat, hanem miniszteri rendelet határozhat meg. A képviselő-testületeknek ezt figyelembe véve, hatályon kívül kell helyezniük a szilárd hulladékra vonatkozó közszolgáltatási díj mértékét megállapító szabályozást. Részletes indokolás 1. § -hoz A közszolgáltatási díjra vonatkozó szabályokat a rendelet 16. § (2) bekezdése szabályozza, a díj mértékét a rendelet 2.számú melléklete rögzíti. E két önkormányzati rendelkezés hatályon kívül helyezésre kerül. 2.§-hoz A rendelet – figyelembe véve, hogy a hulladékokról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény új ár megállapítási előírásai 2013. január 1-jétől hatályosak – a lehető leghamarabb, a kihirdetést követő napon azonnal hatályba lép.
Tisztelt Képviselők! A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI .törvény az önkormányzati vagyonelemek vonatkozásában elsősorban elnevezésében, minimális mértékben pedig összetételében hozott változást. E szerint: 5. § (1) A helyi önkormányzat vagyona törzsvagyon vagy üzleti vagyon lehet. (2) A helyi önkormányzat tulajdonában álló nemzeti vagyon külön része a törzsvagyon, amely közvetlenül a kötelező önkormányzati feladatkör ellátását vagy hatáskör gyakorlását szolgálja, és amelyet a) e törvény kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló vagyonnak minősít, b) törvény vagy a helyi önkormányzat rendelete nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősít (az a) és b) pont a továbbiakban együtt: forgalomképtelen törzsvagyon), c) törvény vagy a helyi önkormányzat rendelete korlátozottan forgalomképes vagyonelemként állapít meg. (3) A helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező nemzeti vagyonba tartoznak a) a helyi közutak és műtárgyaik, b) a helyi önkormányzat tulajdonában álló terek, parkok, c) a helyi önkormányzat tulajdonában álló nemzetközi kereskedelmi repülőtér, a hozzá tartozó légiforgalmi távközlő, rádiónavigációs és fénytechnikai berendezésekkel és eszközökkel, továbbá a légiforgalmi irányító szolgálat elhelyezését szolgáló létesítményekkel együtt, valamint d) a helyi önkormányzat tulajdonában álló - külön törvény rendelkezése alapján részére átadott - vizek, közcélú vízi létesítmények, ide nem értve a vízi közműveket. (4) Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősül a 2. mellékletben meghatározott, valamint törvényben vagy a helyi önkormányzat rendeletében ekként meghatározott a helyi önkormányzat tulajdonában álló vagyonelem. (5) 18 A helyi önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonát képezi a) a helyi önkormányzat tulajdonában álló közmű, b) a helyi önkormányzat tulajdonában álló, a helyi önkormányzat képviselő-testülete és szervei, továbbá a helyi önkormányzat által fenntartott, közfeladatot ellátó intézmény, költségvetési szerv elhelyezését, valamint azok feladatának ellátását szolgáló épület, épületrész, c) a helyi önkormányzat többségi tulajdonában álló, közszolgáltatási tevékenységet vagy parkolási szolgáltatást ellátó gazdasági társaságban fennálló, helyi önkormányzati tulajdonban lévő társasági részesedés, továbbá d) a Balatoni Hajózási Zrt.-ben fennálló, a helyi önkormányzat tulajdonában álló társasági részesedés. (6) 19 A korlátozottan forgalomképes törzsvagyoni minősítés az (5) bekezdés a)-c) pontja szerinti nemzeti vagyon tekintetében addig áll fenn, amíg az adott vagyontárgy közvetlenül önkormányzati feladat és hatáskör ellátását vagy a közhatalom gyakorlását szolgálja. (7) 20 Az (5) bekezdés szerinti korlátozottan forgalomképes vagyon önkormányzati hitelfelvétel és kötvénykibocsátás esetén annak fedezetéül nem szolgálhat, és kizárólag az állam, másik helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulás részére idegeníthető el. (8) 21 Az (5) bekezdés c)-d) pontja szerinti gazdasági társaságban fennálló önkormányzati tulajdonban álló társasági részesedés vagy annak egy része a (7) bekezdésben foglaltakon kívül az állam, helyi önkormányzat vagy önkormányzati társulás együtt vagy külön-külön 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaság részére nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként rendelkezésre bocsátható, vagy - ezen társaság részére - más jogcímen történő átruházás útján elidegeníthető.
2 (9) 22 A (7) bekezdésben meghatározott feltételek szerint korlátozottan forgalomképes az azon gazdasági társaságban fennálló részesedés is, amely a (8) bekezdés alapján társasági részesedés tulajdonjogát megszerezte. Mivel az önkormányzat vagyonáról rendelkező helyi rendelet immáron több mint 15 éves, így minden szempontból indokolt annak felülvizsgálata és az új szabályoknak való megfeleltetése. Az egyik legjelentősebb kérdés annak eldöntése, hogy kívánnak-e nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősíteni valamely vagyonelemet. Amennyiben ezt meg kívánják tenni, úgy az arra vonatkozó rendelkezést és az érintett kört tartalmazó külön mellékletet a rendeletben el kell helyezni. Mindezek alapján elkészítettem a vonatkozó helyi rendelet tervezetét. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény előírja, hogy 2011. január elsejétől előzetes hatásvizsgálat elvégzésével fel kell mérni a szabályozás várható következményeit az alábbiak szerint: „(2) A hatásvizsgálat során vizsgálni kell a) a tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatását, különösen aa) társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásait, ab) környezeti és egészségi következményeit, ac) adminisztratív terheket befolyásoló hatásait, valamint b) a jogszabály megalkotásának szükségességét, a jogalkotás elmaradásának várható következményeit, és c) a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételeket.” A rendelet-tervezet várható hatásait tekintve kiemelendő, hogy negatív, gazdasági, költségvetési kihatásai nem lehetnek, hiszen éppen az a cél, hogy a szabályozás következtében az önkormányzat vagyona, vagyoni érdeke ne sérüljön. Környezeti és egészségi következményei szintén nem lehetnek. Az adminisztratív terhek a szabályozás elfogadásával nem nőnek, nem is csökkennek. A jogszabály megalkotásának szükségességét a fentebb jelzett rendelkezés teszi szükségessé. A jogszabály alkalmazásához a jelenlegi személyi létszám és állomány szükséges. További tárgyi és pénzügyi többletet nem igényel a jogszabály alkalmazása. A rendelet-tervezetet társadalmasítani nem kell. Csögle, 2013. március 6. Kissné Kiss Zsuzsanna sk jegyző címzetes főjegyző
3
Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének ...../2013 (......) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról, a vagyonhasznosítás rendjéről és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól Karakószörcsök Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 109.§ (4) bekezdésében, a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 5.§ (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés e) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva- a következőket rendeli el. 1. A rendelet hatálya 1.§ A rendelet hatálya kiterjed: a) Karakószörcsök Község Önkormányzatára (továbbiakban: önkormányzat), annak szerveire, továbbá az önkormányzat által alapított és tulajdonosi irányítása alatt működő költségvetési szervekre (továbbiakban: intézmények); b) mindazokra a dolgokra, melyek az önkormányzat tulajdonában vannak, így az ingatlan és ingó dolgokra, vagyoni értékű jogokra, a társaságokban az önkormányzatot megillető részesedésekre, valamint az értékpapírokra (továbbiakban önkormányzati vagyon). 2. Az önkormányzat vagyona 2.§ (1) Az önkormányzat vagyona a tulajdonában levő ingatlanokból, közművekből és ingókból, valamint a pénzvagyonból, értékpapírokból, üzletrészekből és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jogokból áll. (2) Az önkormányzat vagyona törzsvagyonból, valamint üzleti vagyonból áll. Az önkormányzat törzsvagyona forgalomképtelen vagy korlátozottan forgalomképes vagyon. (3) Az önkormányzat nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonként vagyonelemet nem minősít. (4) Az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonának felsorolását az 1. melléklet tartalmazza (5) Az önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonának felsorolását a 2. melléklet tartalmazza. (6) Üzleti vagyon mindazon vagyontárgy, mely nem tartozik a (4) és (5) bekezdésben meghatározott törzsvagyon körébe. 3.§ (1) A rendelet alkalmazásában vagyonhasznosítás a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3.§ (1) bekezdés 4. pontjában meghatározott fogalom. (2) A vagyongazdálkodás célja és alapvető feladata az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatai eredményes ellátásának elősegítése. (3) A vagyongazdálkodás során a vagyontárgyak hasznosítása nem veszélyeztetheti az önkormányzat kötelező feladatainak ellátását. 4.§ (1) Az Önkormányzat vagyonának kezelői különösen a Csöglei Közös Önkormányzati Hivatal, költségvetési szervei (intézményei) (a továbbiakban együtt: vagyonkezelő szervezet).
4 (2) A vagyonkezelő szervezet jogosult - e rendeletben és alapító okiratukban foglalt korlátozásokkal a) a kezelésében lévő vagyontárgyak birtoklására, használatára, hasznainak szedésére, birtokvédelemre, b) a közszolgáltatás ellátásához nélkülözhető vagyontárgyak bérbeadására, egyéb hasznosítására, c) a kezelésében lévő selejt, vagy feleslegessé váló ingó vagyontárgyak elidegenítésére nyilvános meghirdetés mellett. (2) A vagyonkezelő szervezet köteles a kezelésében lévő vagyontárgyak fenntartásával, üzemeltetésével, karbantartásával, felújításával kapcsolatos feladatok ellátására. (3) A vagyonkezeléssel megbízott szervek vezetői a vagyonkezeléssel kapcsolatos feladatok végrehajtásáról az éves zárszámadás keretében kötelesek számot adni. 3. Törzsvagyon használata, hasznosítása 5.§ (1) A törzsvagyon használati jogát azok az önkormányzati költségvetési szervek gyakorolják, amelyek az adott ingatlanban a rendelet hatálybalépésekor közszolgáltatást teljesítettek, illetve azok, amelyeket a Képviselő-testület a használatra egyéb okból feljogosít. (2) A használati jogot gyakorló intézmény a rábízott forgalomképtelen, és korlátozottan forgalomképes vagyont határozott idejű bérbeadás útján az alapfeladatainak sérelme nélkül hasznosíthatja. Az 1 hónapot meghaladó időtartamú bérbeadáshoz a Képviselő-testület hozzájárulása szükséges. 6.§ (1) A korlátozottan forgalomképes vagyon körébe tartozó önkormányzati ingatlanok tulajdonjogának forgalmazása, átruházása (adás-vétel, csere, más önkormányzatnak átadás), ingyenes és határidő nélküli használatba adása, megterhelése, gazdasági társaságba vagy alapítványba történő bevitele, illetve a 5.§-ban nem szereplő egyéb hasznosítása a Képviselőtestület kizárólagos hatáskörébe tartozik. (2) Korlátozottan forgalomképes vagyontárgy akkor jelölhető ki elidegenítésre, ha azt a közfeladatot, amely célját szolgálja a vagyontárgy, más vagyontárggyal látja el az elidegenítést követően vagy a közfeladat ellátására más szervezettel köt megállapodást és a közfeladat ellátásához az értékesítésre kijelölt ingatlan nem szükséges. 7.§ (1) Az Önkormányzat ingó vagyontárgyainak a rendeltetésszerű használatot meghaladó indokolt hasznosítása az alapfeladat sérelme nélkül a használó vagyonkezelő szervet illeti meg. (2) A költségvetési szervek a használatukban lévő ingóságokat, valamint pénzvagyont (az alapfeladataik sérelme nélkül) gazdasági társaságba és alapítványba csak a Képviselő-testület előzetes engedélyével vihetik be. (3) A költségvetési szervek a 20.000 Ft-ot meghaladó értékű eszközük értékesítését vagy selejtezését 100.000,-Ft értékhatárig a polgármesternek, ezen felüli érték esetén a képviselőtestület hozzájárulásával, versenytárgyalás nélkül végezhetik, ha az a Költségvetési törvényben meghatározott értéket nem éri el. (4) Amennyiben az ingó vagyontárgy átszervezés vagy feladatváltozás miatt a használó vagyonkezelő szervnél feleslegessé válik, annak hasznosításáról a képviselő-testület az Csöglei Közös Önkormányzat Hivatal bevonásával gondoskodik. A hasznosításból származó bevétel az önkormányzat költségvetését illeti meg. 8.§ A költségvetési szerv hitelt nem vehet fel, kezességet nem vállalhat és pénzeszközeiből értékpapírt nem vásárolhat. Ezen jogokat a Képviselő-testület döntésének végrehajtásaként a testület megbízásából lehet gyakorolni.
5
4. A vállalkozói vagyon hasznosítása 9.§ (1) Az üzleti vagyon körébe tartozó tulajdon kezeléséről, hasznosításáról a Képviselőtestület gondoskodik. (2) Az üzleti vagyon hasznosításának előkészítése az Önkormányzat hivatalának a feladata. (3) Az üzleti vagyon körébe tartozó ingatlanokkal, üzletrészekkel, részvényekkel, ingóságokkal és vállalkozási célú pénzeszközökkel kapcsolatos döntések, valamint a gazdálkodási koncepcióval összefüggő kérdések a Képviselő-testület hatáskörébe tartoznak. 10. § (1) Az Önkormányzat költségvetését illeti az üzleti vagyona utáni részesedés és osztalék, amelynek felhasználásáról a Képviselő-testület dönt. (2) Az üzleti vagyonnal veszteséges vállalkozásban részt venni nem lehet. A veszteségessé váló vállalkozásból az önkormányzati vagyonkört ki kell vonni, illetve az Önkormányzat vállalkozási részvételét a veszteséges tevékenységről való tudomásszerzést követő 60 napon belül meg kell szüntetni. 5. Önkormányzati ingatlan elidegenítése 11. § Elidegenítésre csak a törzsvagyonba nem tartozó ingatlan jelölhető ki. 12. § (1) Ingatlan elidegenítésre történő kijelölését követően meg kell határozni annak bescült forgalmi értékét. (2) Az ingatlan becsült forgalmi értékét minden esetben ingatlanforgalmi értékbecslő bevonásával és a könyv szerinti nyilvántartás alapján kell meghatározni. (3) A nyilvános pályázat útján történő ingatlanértékesítés során a hirdetményt: a) 5 millió Ft becsült érték alatt az önkormányzat honlapján, b) 5-100 millió Ft becsült érték között az a) pontban meghatározottak mellett a megyei napilapban is, c) 100 millió Ft becsült érték felett az a)-b) pontokban meghatározottak mellett országos napilapban, vagy ingatlanforgalmi szaklapban kell közzétenni. (4) Zártkörű pályázati eljárás akkor folytatható le, ha az ajánlattevő részére meghatározott hasznosítási célt kíván a képviselő-testület meghatározni. (5) A (4) bekezdésben meghatározott esetben a zártkörű pályázatra az esélyegyenlőség biztosítása mellett legalább három olyan szervezetet kell meghívni, amely képes a meghatározott hasznosítási célt teljesíteni. (6) Nem kell nyilvános pályázat eljárást lefolytatni az ingatlan értékesítésére, amennyiben a forgalmi érték nem éri el a 3.000.000 Ft-ot. 13. § A 12. §-ban meghatározott követelményeket nem kell alkalmazni a magánszemélyek részére, nem vállalkozási célt szolgáló lakótelkek, lakóingatlanok értékesítése esetén. 6. Jogról való döntés 14. § (1) Az önkormányzatot megillető követelésről, jogról ingyenesen akkor lehet lemondani, ha a jog érvényesítéséhez szükséges költség várhatóan meghaladja a követelés, jog értékét. (2) A joglemondásról szóló döntés a) 50 ezer Ft-ot el nem érő követelés esetén a polgármester, b) 50 ezer Ft-ot elérő és meghaladó követelés esetén a képviselő-testület hatáskörébe tartozik. (3) A polgármester dönt a) önkormányzati tulajdonú ingatlanra vonatkozó fellebbezési jogról történő lemondásról,
6 b) önkormányzati tulajdonú ingatlanon történő építéshez, vezetékfektetéshez történő tulajdonosi hozzájárulás megadásáról, c) elővásárlási jog lemondásáról szóló nyilatkozat megadásáról. 9. Záró rendelkezések 15. § Ez a rendelet 2013. …-én lép hatályba, rendelkezései azonban nem érintik a hatálybalépés előtt megkötött jogügyletek, szerződések érvényességét. Hatálybalépésével egyidőben hatályát veszti az önkormányzat vagyonáról és a rendelkezési jog gyakorlásáról szóló 10/2004.(VII.30.) rendelet, valamint a 6/2006.(V.25.) rendelet az önkormányzat vagyonáról és a rendelkezési jog gyakorlásáról szóló 10/2004.(VII.30.) rendeletének módosításáról Karakószörcsök, 2013. március 6. Szabóné Piriti Márta polgármester
Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző címzetes főjegyző
A rendeletet a mai napon kihirdettem: Csögle, 2013.március… Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző címzetes főjegyző
1. melléklet a 4/2013.(III.28.) önkormányzati rendelethez
2. melléklet a 4/2013.(III.28.) önkormányzati rendelethez
3. melléklet a 4/2013.(III.28.) önkormányzati rendelethez
Indokolás 1.§ A rendelet hatálya az önkormányzat közigazgatási területére és a tulajdonában álló vagyonra terjed ki. 2.§ Az önkormányzat nem kíván élni azzal a lehetőséggel, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt vagyonná nyilvánítson bármely vagyonelemet, így az e szakaszban jelzett mellékletek a forgalomképes és korlátozottan forgalomképes vagyon nyilvántartását tartalmazzák. 3-4.§ A vagyonkezeléssel megbízható szerveket és a kezelés alapvető szabályait határozza meg. 5-8.§ A törzsvagyon használatának, hasznosításának szabályait tartalmazza. 9-10.§ Az üzleti vagyon használatának, hasznosításának szabályait tartalmazza 11-13.§ A törzsvagyonba nem tartozó vagyonelemek elidegenítésének szabályait tartalmazzák, tekintettel a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 13. § (1) bekezdés, valamint a 2012. évi költségvetésről szóló törvényvonatkozó rendelkezései alapján meghatározható értékhatárra. 14.§ Az önkormányzatot megillető bármely, vagyon és nem vagyoni jellegű jogról való lemondás, hozzájárulás megadása az itt jelzett kivételekkel az önkormányzat hatásköre. 15.§ A rendelet társadalmi vitára bocsátás után fogadható el és léptethető hatályba.
ELŐTERJESZTÉS Vagyongazdálkodási terv jóváhagyásához Előadó: Asbóth Szabolcs, Buzás Károly, dr.Bolla Klaudia, Marton Dezső, Osváth Károly Tamás, Szabóné Piriti Márta polgármester Tisztelt Képviselő-testület! A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvtv.) 1. § (1) bekezdése rögzíti, hogy a helyi önkormányzat tulajdonában álló vagyon a nemzeti vagyon részét képezi. A helyi önkormányzat vagyona tekintetében a tulajdonost megillető jogok gyakorlásáról a képviselő-testület rendelkezik, a vagyonnal kapcsolatos egyes jogosítványok – mint a vagyongazdálkodás (birtoklás, használat, fenntartás, értékesítés, bérbeadás, egyéb hasznosítás, stb.) más részére történő átengedés feltételeit és módját az Nvtv. állapítja meg. A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 9.§ (1) bekezdése a helyi önkormányzatnak kötelezettségként írja elő közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv elkészítését. A törvény hatályba lépése óta nem jelent meg olyan jogszabály, mely a vagyongazdálkodási terv kötelező tartalmi vagy formai követelményeit előírta volna. Fentiek alapján kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az alábbi határozati javaslat megvitatására, majd annak elfogadására. Határozati javaslat Adorjánháza/Csögle/Egeralja/Kamond/Karakószörcsök/Kerta község Képviselő-testülete a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 9.§ (1) bekezdésében foglaltak alapján, a közép-és hosszútávú Vagyongazdálkodási Tervét az alábbi tartalommal fogadja el: 3. Középtávú vagyongazdálkodási terv 2013-2017 évekre. f) Az önkormányzati vagyonnal – mint a nemzeti vagyonnal – felelős módon, rendeltetésszerűen kell gazdálkodni. g) A vagyongazdálkodás feladata az önkormányzat teherbíró képességéhez igazódó, elsődlegesen a közfeladatok ellátásához és a mindenkori társadalmi szükségletek kielégítéséhez szükséges, egységes elveken alapuló, átlátható, hatékony és költségtakarékos működtetése, értékének megőrzése, állagának védelme, értéknövelő használata, hasznosítása, gyarapítása, továbbá a feleslegessé váló vagyontárgyak elidegenítése. h) Az önkormányzati vagyonfejlesztés (létrehozás, bővítés, felújítás) céljait a Képviselőtestület döntései és az éves költségvetési rendelet határozza meg. i) Az önkormányzat vagyon hasznosításának alternatívái: A nemzeti vagyon alapvető rendeltetése a közfeladat ellátásának biztosítása, hasznosításának célja a kötelező és önként vállalt feladatok hatékony és eredményes ellátása. A hasznosítás formái: 3. A feladatok ellátásához nem szükséges vagyon elidegenítése
2 A rendelkezésre álló szabad vagyon – építési telkek - értékesítésénél az önkormányzat vagyongazdálkodásáról szóló önkormányzati rendelet, valamint a magasabb szintű jogszabályokban foglaltak szerint kell eljárni, figyelemmel az önkormányzat nemzeti vagyonnal való felelős módon történő gazdálkodására. A vagyonértékesítésből származó bevétel elsősorban fejlesztési kiadásokra fordítható. 4. Használatba adása, bérbeadása A lakás és nem lakás célú helyiségek, valamint telkek hasznosítása elsősorban bérleti szerződés keretében tehető meg. A bérlet útján nem hasznosított ingatlan esetében törekedni kell arra, hogy minél rövidebb ideig legyen kihasználatlan állapotban. j) Az önkormányzat vagyonában várható változások nyomon követése érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a vagyon-nyilvántartás aktualizálására. 2.Hosszú távú vagyongazdálkodási terv 2013-2023 évekre: f) Alapjául szolgál a középtávú vagyongazdálkodási terv. g) Az önkormányzatnál a vagyon megőrzésének elsődlegessége elv érvényes a hosszú távú működési stabilitás biztosítása érdekében. h) Az intézményi feladatellátás tárgyi feltételeit az előírásoknak (közegészségügyi, szakmai, stb.) való megfelelés, az energiatakarékos üzemelés, az ellátás színvonalának emelése érdekében – elsősorban pályázati források igénybevételével – korszerűsíteni kell. Ehhez az önkormányzati feladat változásokat követően kialakult vagyonelemeket évekre lebontott tervet kell készíteni. i) A vagyonhasznosítás során a bevételszerzés, illetve a kiadáscsökkentés mellett szem előtt kell tartani azt, hogy az ne vagyonfelélést eredményezzen. A piaci helyzet ismeretében évente felül kell vizsgálni az értékesítendő, valamint a más módon hasznosítható vagyonelemeket. j) A vagyonhasznosítás bevételeit minél nagyobb arányban a vagyontárgyak megóvására, megújítására illetve beruházásra kell fordítani. Felelős: polgármester Határidő: folyamatos Csögle, 2013. március 4. Szabóné Piriti Márta sk polgármester
Tisztelt Képviselők! Az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. tvr. 42/A.§ (4) bekezdése alapján
Felhatalmazást kap a települési önkormányzat, hogy a) rendeletben határozza meg a hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése engedélyezésének szabályait, b) rendeletben szabályozza a hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése esetén a többletszolgáltatás ellentételezéseként az önkormányzat részére, valamint az anyakönyvvezető részére fizetendő díj mértékét. Ugyanezen tvr 15/A.§-a a következők szerint rendelkezik: 6) 64 A házasság, valamint a bejegyzett élettársi kapcsolat hivatali helyiségen kívüli megkötése, létesítése, továbbá a munkaidőn kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése esetén a többletszolgáltatás ellentételezéseként a települési önkormányzat rendeletében meghatározott mértékű díjat kell fizetni. (6a) 65 Az anyakönyvvezető kizárólag akkor működik közre a (6) bekezdés szerinti eljárásban, ha a többletszolgáltatás ellentételezéseként megállapított díjat megfizették. (7) 66 67 A hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötésben, bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésében közreműködő anyakönyvvezetőt választása szerint a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben meghatározott szabadidő egésze vagy egy része helyett az önkormányzati rendeletben meghatározott mértékű díjazás illeti meg. Mindezek alapján elkészítettem a vonatkozó helyi rendelet tervezetét. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény előírja, hogy 2011. január elsejétől előzetes hatásvizsgálat elvégzésével fel kell mérni a szabályozás várható következményeit az alábbiak szerint: „(2) A hatásvizsgálat során vizsgálni kell a) a tervezett jogszabály valamennyi jelentősnek ítélt hatását, különösen aa) társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásait, ab) környezeti és egészségi következményeit, ac) adminisztratív terheket befolyásoló hatásait, valamint b) a jogszabály megalkotásának szükségességét, a jogalkotás elmaradásának várható következményeit, és c) a jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételeket.” A rendelet-tervezet várható hatásait tekintve kiemelendő, hogy negatív, gazdasági, költségvetési kihatásai nem lehetnek. Környezeti és egészségi következményei szintén nem lehetnek. Az adminisztratív terhek a szabályozás elfogadásával nem nőnek, nem is csökkennek. A jogszabály megalkotásának szükségességét a fentebb jelzett rendelkezés teszi szükségessé. A jogszabály alkalmazásához a jelenlegi személyi létszám és állomány szükséges. További tárgyi és pénzügyi többletet nem igényel a jogszabály alkalmazása. A rendelet-tervezetet társadalmasítani nem kell, mivel fizetési kötelezettséget állapít meg. Javaslom, hogy rendeletüket a következők szerint alkossák meg:
2
…. Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (.) önkormányzati rendelet-tervezete a házasságkötések és a bejegyzett élettársi kapcsolatok létesítésének szolgáltatási díjáról, valamint az anyakönyvvezetők közreműködésének díjazásáról …. Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, illetve az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 15/A. §-a, és a 42/A § (4) bekezdése, valamint a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 2.§ (4) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a házasságkötések és a bejegyzett élettársi kapcsolatok létesítésének szolgáltatási díjáról, valamint az anyakönyvvezetők közreműködésének díjazásáról a következőket rendeli el: 1. § A rendelet hatálya ….. közigazgatási területén történő házasságkötések és a bejegyzett élettársi kapcsolatok létesítése tekintetében az e rendeletben megjelölt szolgáltatásokat igénybevevőkre, valamint a közreműködő anyakönyvvezetőkre terjed ki. 2. § E rendelet alkalmazásában: a) hivatali munkaidő: Hétfő: 7.30.00-16.00 Kedd: 7.30.00-16.00 Szerda: 7.30.00-16.30 Csütörtök: 7.30.00-16.00 Péntek: 7.30.00-13.30 b) szertartás: házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének anyakönyvvezető általi vezetése. c) hivatali helyiség: Házasságkötő terem Kerta, Dózsa György utca 36./Művelődésiház, Csögle, Rákóczi utca …. d) többlet szolgáltatás: hivatali helyiségen, valamint hivatali munkaidőn kívüli házasságkötések, bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése, kivéve ha a házasulók valamelyikének állapota közeli halállal fenyeget és ez indokolja a hivatali helyiségen, valamint hivatali munkaidőn kívüli szertartást. e) rendkívüli körülmény: a Csjt. 3. § (3) bekezdésében meghatározott eset. 3. § (1) A szertartásokat a hatályos jogszabályok alapján úgy kell megszervezni és lebonyolítani, hogy az emelje a polgári házasságkötések és a bejegyzett élettársi kapcsolatok létesítésének színvonalát és méltóságát. Ennek érdekében a szertartásokon résztvevő anyakönyvvezetők úgy kötelesek eljárni, hogy munkájukkal, hozzáállásukkal elősegítsék a fentiek megvalósulását. Az anyakönyvvezetők a Polgármesteri Hivatal hivatali helyiségében, valamint - e rendeletben meghatározott keretek között – hivatali helyiségen kívüli helyszíneken és hivatali munkaidőn kívül közreműködhetnek a szertartásokon. (2) A szertartások hivatali helyiségen kívüli helyszínen történő engedélyezése során – a vonatkozó törvényben meghatározott alapfeltételeken túl -, a jelen rendeletben előírt követelmények figyelembevételével kell eljárni. E rendelet 2. § c) pontjában meghatározott hivatali helyiségen kívüli szertartásokon való közreműködést az anyakönyvvezetők csak akkor vállalhatják, ha annak időpontja nem ütközik a házasságkötő teremben előjegyzett és felvett szertartásokkal. (3) Az anyakönyv biztonságos szállításával és annak kezelésével járó költségek a szolgáltatást igénybevevőt terhelik. (4) A hivatali munkaidőn túli időpontokban (különösen szombat, vasárnap) engedélyezett a szertartás megtartása, kivéve, ha a rendezvény a Munka Törvénykönyvében meghatározott munkaszüneti napokra esik.
3
4.§ (1) A szertartásokon hivatali munkaidőben és hivatali munkaidőn kívül, hivatali helyiségekben és azon kívül is ingyenes az anyakönyvvezető hivatalos közreműködése. (2) Az anyakönyvvezető közreműködéséért járó díjazás összege – a hivatali munkaidőben történő közreműködés kivételével - anyakönyvi eseményenként bruttó 10.000 ft. 5.§ Ez a rendelet 2013.április 1-én lép hatályba, rendelkezéseit az azt követően lebonyolított anyakönyvi események vonatkozásában kell alkalmazni. …., 2013. március.
Szabóné Piriti Márta polgármester
Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző címzetes főjegyző
A rendeletet a mai napon kihirdettem: Csögle, 2013. március. Kisné Kiss Zsuzsanna jegyző címzetes főjegyző Indokolás 1.§-hoz A rendelet területi hatálya azonos az anyakönyvvezető illetékességi területével, azaz Kerta község közigazgatási területével. 2.§-hoz A rendeletben használt fogalmak pontosítása ebben a szakaszban található. 3.§-hoz Az anyakönyvvezető eljárásának formái ebben a szakaszban meghatározottak szerint került szabályozásra, azaz az anyakönyvvezető feladatát elláthatja 1.munkaidőn belül, munkaidőn túl, 2. hivatalos helyiségben, azon kívül és 3.a kettő ötvözeteként is az egyéb feltételek megléte esetén. 4.§-hoz Az önkormányzat az anyakönyvi szertartások kis számára tekintettel igazgatási szolgáltatási díjat nem határoz meg a szertartások lebonyolítása esetére. Az anyakönyvvezető pedig választása szerint szabadidőre vagy díjazásra jogosult a munkaidőn kívüli közreműködés esetén. A díjazást részére a munkáltatója fizeti.
Tisztelt Képviselő-testület! Mivel ebben az évben ismételten változás van az önkormányzatok által használandó szakfeladatok elnevezésében, illetve számozásában, így szükséges, hogy annak megfelelően a Szervezeti és Működési Szabályzat függeléke is aktualizálva legyen. Csögle, 2013. március 7. Kissné Kiss Zsuzsanna sk. jegyző címzetes főjegyző Döntési javaslat: Kamond község képviselő-testülete az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának 6. függelékét a mellékelt 6. függelékre módosítja. Felkéri a Jegyzőt, hogy a döntést a Magyar Államkincstár részére küldje meg a törzskönyvi nyilvántartásban történő átvezetés céljából. Felelős :Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző Határidő: azonnal Karakószörcsök község Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló ……………………………..önkormányzati rendelet 1. függeléke az önkormányzat által 2013. évben használt szakfeladatokról
1. függelék a 3/2011.(IV.01.) sz. rendelethez Cím száma és neve 1.
Karakószörcsök Község Önkormányzata
Alcím száma és neve
841191 Nemzeti ünnepek programjai 841402 Közvilágítás 841403 Város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások 841901 Önkormányzatok és társulások elszámolásai 862101
Háziorvosi alapellátás
869041 Család- és nővédelmi egészségügyi gondozás
882111 Aktív korúak ellátása 882112 Időskorúak járadéka 882113 Lakásfenntartási támogatás normatív alapon 882114 Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás 882115 Ápolási díj alanyi jogon 882116 Ápolási díj méltányossági alapon 882117 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás 882118 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 882119 Óvodáztatási támogatás 882121 Helyi eseti lakásfenntartási támogatás 882122 Átmeneti segély 882123 Temetési segély 882124 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 882129 Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások 882203
Köztemetés
889921 Szociális étkeztetés 889924 Családsegítés 889942 Önkormányzatok által nyújtott lakástámogatás 889943 Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások 889967 Mozgáskorlátozottak gépjármű szerzési és átalakítási támogatása
890301 Civil szervezetek működési támogatása 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 890442 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása
2 890443 Egyéb közfoglalkoztatás 890506 Egyházak közösségi és hitéleti tevékenységének
támogatása 890509 Egyéb m.n.s. közösségi, társadalmi tevékenységek támogatása 900400 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése
910123 Könyvtári szolgáltatások 910502 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése
931102 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése 931206 Sportteljesítmények elismerése, járadékok, ösztöndíjak
931903 Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás 960302 Köztemető-fenntartás és működtetés 522110 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása 813000 Zöldterület kezelés 841112 Önkormányzati jogalkotás
Tisztelt Képviselők! A Kormány úgy határozott, hogy megvizsgálja annak lehetőségét, hogy az adott önkormányzat közigazgatási területén lévő, használaton kívüli állami tulajdonú ingatlanokat ingyenesen az adott önkormányzat tulajdonába adja. Erre vonatkozóan soron kívül szándékot kellett regisztrálni a Magyar Államkincstár rendszerében, ezt megtettük. A döntés meghozatala viszont a testületek hatásköre. A kérdéses ingatlan: Kossuth utca 52. kivett, beépítetlen ingatlan Az ingatlanok tehát térítésmentesen kerülnek az önkormányzatok tulajdonába, ha arra igényt tartanak, külön megállapodás alapján. Az átadás-átvétel feltételeiről három jogszabály: a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, az állami vagyonról szóló 2007.évi CVI. törvény, valamint az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007.(X.4.) Korm. rendelet rendelkezik. Az Önök számára legfontosabb rendelkezések a következőkben foglalhatók össze: Nemzeti vagyon tulajdonjogának ingyenes átruházása esetén a tulajdonjogot megszerző félnek - az állam kivételével - eleget kell tennie a következő feltételeknek: a) a nemzeti vagyoni körből ingyenesen tulajdonba adott ingatlant a tulajdonjog megszerzésétől számított 15 évig nem idegenítheti el, és a juttatás céljának megfelelően köteles hasznosítani, valamint állagát megóvni; b) az átruházott vagyon hasznosításáról évente beszámol a vagyont átadó szervezet felé. Az ingyenesen tulajdonba adott ingatlanon e törvény erejénél fogva 15 évig elidegenítési tilalom áll fenn. Az elidegenítési tilalomnak az átruházó javára szóló ingatlan-nyilvántartásba történő feljegyzését a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a vagyont átruházó szerv kérelmezi. Amennyiben megállapítást nyer, hogy a tulajdonjogot megszerző fél a célhoz kötött hasznosításra vonatkozó törvényi előírásnak részben vagy egészben nem tesz eleget, köteles a vagyont átadó szervezet felszólítására, az abban meghatározott határidőig a jogsértő állapotot megszüntetni. A jogsértő állapot megszüntetésére szabott határidő elmulasztása esetén a tulajdonjogot megszerző fél köteles az átadási megállapodásban rögzített forgalmi értéknek a kötelezettség megsértésének napjától számított mindenkori jegybanki alapkamattal növelt összegét a vagyont átadó szervezet felszólítására, az abban meghatározott határidőig nemteljesítési kötbérként megfizetni. A vagyont átadó szervezet a jogsértő állapot határidőre történő megszüntetésének elmulasztása esetén a nemteljesítési kötbér követelése helyett az ingyenes tulajdonjog átruházást eredményező szerződéstől elállhat. Az ingyenesen átruházott nemzeti vagyon felett az átruházás időpontjában tulajdonosi jogokat gyakorló személy az átruházást követően, az elidegenítési tilalom hatálya alatt - a tulajdonjogot megszerző fél kezdeményezésére - egyedi döntéssel hozzájárulhat az átruházott vagyon fejlesztését, korszerűsítését, felújítását szolgáló hitelfelvétel vagy állami, valamint európai uniós támogatás érdekében történő megterheléséhez, továbbá ezen teherrel biztosított igény kielégítése érdekében történő elidegenítéséhez. Amennyiben a szerződést követően a jogszabályban és a megállapodásban előírt feltételnek az önkormányzat nem tud eleget tenni, úgy szerződésszegés akár az ingatlan becsült forgalmi értékének kamattal növelt összegének a megfizetését is maga után vonhatja . Az ingyenes önkormányzati tulajdonba adási kérelemnek tartalmaznia kell többek között azon cél megjelölését is, amelyre az önkormányzat az ingatlant használni kívánja. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt kezdeményezés esetén megvizsgálja a kérelmet vagyongazdálkodási, költségvetési és elhelyezési szempontból is, ezt követően dönt arról, hogy a tulajdonba adást támogatja-e. Az ingyenesen átruházott vagyon juttatási célnak megfelelő felhasználását az MNV Zrt a későbbiek során is vizsgálhatja.
2 Mindezek alapján a képviselő-testületnek kell eldöntenie azt, hogy a felajánlott ingatlanokra szüksége van-e, azokat tudja-e a vállalt célnak megfelelően hasznosítani. Csögle, 2012. január 26. Kissné Kiss Zsuzsanna körjegyző címzetes főjegyző határozati javaslat 1 Karakószörcsök község képviselő-testülete nem kívánja tulajdonba venni a jelenleg 1/1 részben állami tulajdont képező Kossuth utca 52. kivett, beépítetlen ingatlant. Felkéri a körjegyzőt, hogy a döntésről a Magyar Államkincstárt értesítse. Felelős: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző Határidő: 2013. április 20. határozati javaslat 2 Karakószörcsök község képviselő-testülete ingyenes tulajdonba kívánja venni a jelenleg 1/ 1részben állami tulajdont képező Kossuth utca 52. kivett, beépítetlen ingatlant. Felkéri a körjegyzőt, hogy a döntésről a Magyar államkincstárt értesítse. Felelős: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző Határidő: 2013. április 20.
ELŐTERJESZTÉS Készítette: Szabóné Piriti Márta polgármester
Tisztelt Képviselők! Idén megint lehetőség nyílt pályázat benyújtására a 4/2004. (II. 20.) NKÖM rendelet szerint közművelődési megállapodás alapján működő közművelődési intézmények, közösségi színterek technikai, műszaki eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítására céljából. A pályázat benyújtásának feltétele, hogy az Önkormányzat a költségvetési rendeletében erre a célra határozzon meg egy saját forrást, mert a támogatás a saját forrás arányában kerül megállapításra. 2011. évben ezen pályázaton elnyert támogatásból az Önkormányzat székeket tudott vásárolni a Kultúrház nagytermébe. A pályázatot a Magyar Államkincstár által működtetett elektronikus rendszerben kell rögzíteni és mellékelni szükséges az Önkormányzat közművelődési rendeletét, valamint a 2013. évi költségvetési rendelet másolatát, mely tartalmazza az e célra felajánlott önrész összegét. Úgy gondolom, hogy a képviselő-testület az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetett a közösségépítésre, amely egy kis településen elengedhetetlen, hiszen csak ez tehet élhetővé egy kis községet. Ez az alapja annak, hogy egy kis település a megálmodott céljait a település lakosságának bevonásával megvalósítsa, s ezáltal formálja, alakítja a közösséget egységgé. Ez teszi lehetővé, hogy az összefogás által a település fejlődjön, előbbre haladjon. Ehhez azonban szükséges a lakossággal való folyamatos kapcsolattartás, minden fórumon történő kommunikáció. Ezért törekedtünk arra az elmúlt évek során, hogy éves szinten minden alkalmat kihasználva rendezvények, nemzeti ünnepek megtartásával vonjuk be a lakosságot a közösségi tevékenységbe. Ezen céljainkban civil szervezeteink részéről is nagymértékű támogatást kapunk. A rendezvények, az ünnepségek megtartásához azonban még elengedhetetlen volna egy laptop, melyet minden közösségi rendezvény alkalmával hasznosítani tudnánk. Javasolom, hogy ezen pályázati lehetőséget kihasználva egy laptop vásárlására nyújtsunk be támogatási igényt, melyet a meglévő hifi berendezéssel együtt mindenféle közösségi rendezvényen hasznosítani tudnánk. Költségvetési rendeletünkben a közművelődési szakfeladat anyagi költség során 100.000.- Ft összeget határoztunk meg, melyből 60.000.- Ft összeget a fenti célra van lehetőségünk elkülöníteni. Kérem a tisztelt Képviselő-testületet, döntsenek a pályázati lehetőségről.
2
Határozati javaslat Karakószörcsök község képviselő-testülete támogatási igényt nyújt be a helyi önkormányzatok könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatására kiírt pályázatára. A pályázat által a közművelődési intézménye, közösségi színtere, technikai, műszaki eszközállományát kívánja bővíteni, a támogatásból számítástechnikai eszköz beszerzését tervezi. Erre a célra a 2013. évi költségvetéséből 60.000.- Ft saját forrást különít el. Felkéri a polgármestert, hogy a támogatási igényt nyújtsa be. Felelős: Szabóné Piriti Márta polgármester Határidő: 2013. március 25.
Karakószörcsök 2013. március 19. Szabóné Piriti Márta polgármester
ELŐTERJESZTÉS Készítette: Szabóné Piriti Márta polgármester
Tisztelt Képviselők! A Lakótelepi Sportegyesület elnöke keresett meg azzal a kéréssel, hogy a tavaszi bajnoki szezonban történő induláshoz az Egyesület nem rendelkezik anyagi fedezettel, Ahhoz, hogy a bajnokságon részt tudjanak venni szükségük volna támogatásra. Mint azt Önök is tudják, 2013. évi költségvetésünkbe nem terveztünk az Egyesületek számára támogatást, szűkös kereteink miatt. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy elszomorító, hogy a már meglévő és jól működő helyi Egyesületeink további létezése anyagi kérdés, ezért javaslom, hogy az induláshoz szükséges összeggel, 100.000.- Ft-al támogassuk a működést. Az Egyesület jogilag szabályosan működik, minden feltételnek megfelel ahhoz, hogy támogatásban részesülhessen. (2012. évi költségvetési mérlegét az Országos Bírósági Hivatalnál letétbe helyezte). Határozati javaslat Karakószörcsök község képviselő-testülete 100.000.- Ft támogatást nyújt a Lakótelepi Sportegyesület Karakószörcsök számára. A támogatást biztosítja.
2013.
évi
költségvetéséből
Megbízza a polgármestert, hogy az összeget a Lakótelepi Sportegyesület számlájára utalja át. Felelős: Szabóné Piriti Márta polgármester Határidő: 2013. március 29.
Polgármester Karakószörcsök MEGHÍVÓ Karakószörcsök község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. (K E D D E N ) 18. 30 Ó R A K O R testületi ülést tart.
MÁRCIUS
19 - N
Az ülés helye: POLGÁRMESTERI HIVATAL KARAKÓSZÖRCSÖK Nap i ren d : 7.) A hulladékkezelésről szóló rendelet felülvizsgálata Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző 8.) Vagyonrendelet felülvizsgálata Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző 9.) Vagyongazdálkodási terv elfogadása Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző 10.) Anyakönyvi szertartások igazgatási szolgáltatási díjának, az anyakönyvvezetők díjazásának megállapításáról szóló rendelet megalkotása Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző 11.) A Szervezeti és Működési Szabályzat 6. függelékének módosítása Előadó: Kissné Kiss Zsuzsanna jegyző 12.) Állami tulajdonú ingatlanok térítésmentes tulajdonba vételének ügye Előadó: Szabóné Piriti Márta polgármester
Karakószörcsök, 2013. március 11. Szabóné Piriti Márta polgármester