256
JEGYZŐKÖNYV Készült:
Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 24én megtartott rendes ülésén.
Az ülés helye:
A Községháza nagyterme.
Jelen vannak:
mellékelt jelenléti ív szerint.
(A jegyzőkönyv az elhangzottakat nem szó szerint tartalmazza, a lényegét foglalja össze.) Dr. Szerencsés István polgármester tisztelettel köszöntötte a megjelent meghívottakat, képviselőket. Megállapította, hogy a képviselő-testület határozatképes, mivel 7 fő képviselőből 6 fő jelent meg - Dr. Szerencsés István polgármester, Némethné Harsányi Katalin Julianna alpolgármester, Kóródi Anikó Zsuzsanna, Baranyi Sándor, Bolyós Róbert, Gyenes László képviselők - így az ülést megnyitotta. Távolmaradását bejelentette Szerző Tiborné képviselő, így igazoltan volt távol. Meghívottak: Pócs János országgyűlési képviselő Vári- Nagy Judit Jászapáti Járási Hivatal vezetője
nem jelent meg nem jelent meg
Botlik Tiborné jegyző Dér Katalin bizottsági tag Süket Győző bizottsági tag Dr. Szabó Tamás REGIO-KOM Társulás elnök Hajdú László Sándor ügyvezető igazgató REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Kft. Baginé Gavaldik Lívia intézményvezető
megjelent nem jelent meg nem jelent meg nem jelent meg
megjelent nem jelent meg
Holló László vezető Jászdózsa Község Települési Értéktára Baranyiné Csomor Katalin közm. üi. Bollók László ügyintéző Bugyi Józsefné ügyintéző Juhász Anett ügyintéző
megjelent megjelent megjelent megjelent megjelent
257
A lakosság részéről megjelent 2 fő. Dr. Szerencsés István polgármester az írásos meghívóban kiküldött napirend pontokat egy új napirenddel kívánta kiegészíteni, 18.-ként: Előterjesztés Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése tárgyú pályázaton való részvételre. Megkérdezte, a napirendekkel kapcsolatban van-e valakinek más javaslata? Mivel más javaslat nem hangzott el, Dr. Szerencsés István polgármester az írásos meghívóban kiküldött és a szóban elhangzott módosítással, a napirendi pont megtárgyalását javasolta elfogadásra. A Képviselő-testület a javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, és az alábbi önkormányzati határozatot hozta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 142/2016. (XI. 24.) határozata: A Képviselő-testületi ülés napirendi pontjának elfogadásáról. Napirendi pontok: Tájékoztatók: 1) Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester 2) Tájékoztató a lejárt idejű határozatok végrehajtásáról. Előadó: Botlik Tiborné jegyző Beszámolók: 3) Beszámoló a Pénzügyi Bizottság 2016. évi munkájáról. Előadó: Baranyi Sándor Pénzügyi Bizottság elnöke Döntést igénylő előterjesztések: 4) Előterjesztés Jászdózsa Község 2016. évi költségvetésének megállapításáról szóló 3/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelet módosítására. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester 5) Előterjesztés a szociális célú szénre való jogosultságról, az igénylés feltételeiről szóló rendelet megalkotására.
258
Előadó:
Dr. Szerencsés István polgármester
6) Előterjesztés a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 4/2009. (II.13.) önkormányzati rendelet módosítására. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester 7) Előterjesztés a talajterhelési díj helyi szabályairól szóló rendelet megalkotására. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester 8) Előterjesztés a helyi iparűzési adóról szóló önkormányzati rendelet módosítására. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester 9) Előterjesztés a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás 2016. évi tagdíjának emelésére. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester 10) Előterjesztés Napközi Konyha vállalkozásba adása miatt közalkalmazotti állás átszervezésére. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester 11) Előterjesztés Jászdózsa Község Önkormányzata 2017. évi belső ellenőrzési tervének elfogadására. Előadó: Botlik Tiborné jegyző 12) Előterjesztés a mazsorett táncoktatás önkormányzati támogatására. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester 13) Előterjesztés a Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat megszüntetésére. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester 14) Előterjesztés a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás Társulási Megállapodásának módosítására. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester 15) Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. évi munkatervére. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester 16) Előterjesztés Tájházszövetségbe való belépésre. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester 17) Előterjesztés Jászdózsa Község Önkormányzat 2017. évi Rendezvénynaptárának elfogadására. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
259
18.) Előterjesztés Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése tárgyú pályázaton való részvételre. Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester Erről értesülnek: 1) Dr. Szerencsés István polgármester Helyben 2) Képviselő-testület tagjai Helyben 3) Irattár Ezt követően Dr. Szerencsés István polgármester megkérdezte van-e valakinek kérdése, kíván-e valaki interpellálni. Ilyen szándék nem volt. Dr. Szerencsés István polgármester javasolta, hogy a 9. napirendet - Előterjesztés a REGIOKOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás 2016. évi tagdíjának emelésére - tárgyalják elsőként, másodikként a 14. napirendet - Előterjesztés a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás Társulási Megállapodásának módosítására - Hajdú László Sándor ügyvezető igazgató kérésére. Dr. Szerencsés István polgármester a javaslat elfogadását tette fel szavazásra. A Képviselő-testület a javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, és az alábbi önkormányzati határozatot hozta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 143/2016. (XI. 24.) határozata: Napirendi pontok sorrendjének változtatásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 9. napirendi pontot a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás 2016. évi tagdíjának emeléséről szóló döntést igénylő előterjesztést elsőként tárgyalja. Jászdózsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 14. napirendi pontot a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról szóló döntést igénylő előterjesztést másodikként tárgyalja.
260
Erről értesülnek: 1) Dr. Szerencsés István polgármester Helyben 2) Képviselő-testület tagjai Helyben 3) Irattár
Dr. Szerencsés István polgármester a 1.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 1./
Napirendi pont: Tárgy:
1.) Előterjesztés a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás 2016. évi tagdíjának emelésére.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, a Pénzügyi Bizottság ülésén tárgyalta a napirendet, felkérte Baranyi Sándort a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy a bizottság állásfoglalását ismertesse a képviselő-testület tagjaival. Baranyi Sándor a bizottság elnöke ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását, mely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Dr. Szerencsés István polgármester megkérte Hajdú László Sándort a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy adjon tájékoztatást. Hajdú László Sándor a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója megköszönte a meghívást. Elmondta, hogy a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás hozta ezt a határozatot a tagdíjemelésről. Elmondta, hogy sokan keverik a 3 REGIO-KOM jogi személy nevét, s feladatkörét. Van a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás, a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Kft., s a REGIO-KOM Térségi Hulladékszállító Nonprofit Kft.. A társulási ülésen ez hangzott el. 2000-ben jött létre a Társulás, azzal a céllal, hogy a 33 településen a hulladékszállítási feladatot ellássák. Időközben változtak a jogszabályok, a körülmények, s létrejött 2002-ben a REGIO-KOM Térségi Hulladékszállítási Nonprofit Kft., ami hulladékgyűjtési, szállítási, hulladék elhelyezési feladatokat látja el. A tagdíj eközben mindvégig változatlan maradt. Így a 2016-os évben esedékessé vált az emelés. A Társulás feladata, s szerepe a vagyonkezelés, a hulladékgazdálkodási pályázatok elkészítése, azok folyamatos nyomon követése. A költségeket a befizetett tagdíjakból próbálják fedezni. A REGIO-KOM Térségi Kommunális
261
Szolgáltató Kft. működéséből kifolyólag a Társulásnak a költségeit csak bizonyos mértékig tudja fedezni. A rezsicsökkentéses törvény által a díj befagyasztásra került, s azóta a REGIOKOM Térségi Hulladékszállító Nonprofit Kft. veszteséggel dolgozik. Az országban a következőkben az a cél, hogy a közszolgáltatók létszámát lecsökkentsék, s körülbelül 25 hulladékgazdálkodási régiót alakítsanak ki. Azért, hogy továbbra is zökkenőmentesen működhessen a Társulás, esedékes a tagdíjemelés. Dr. Szerencsés István polgármester látja a kormányzati szándékot a Társulásokkal. Jövője van, vagyonát nem veszíti el, sőt vagyonszerzésre is lehetősége van. A feladatokhoz pénz kell. Elképzelése szerint az önkormányzat jövő évi költségvetésébe bele lehet építeni a tagdíjemelést. A település pályázat keretén belül elkészült a súly szerinti átvétellel, a gépek megvannak hozzá, illetve a chippel ellátott kukák. Érdeklődött, hogy megvalósul-e ez a hulladékszállítási mód.
Hajdú László Sándor a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója válaszolt. Miniszteri döntés alapján lesz bevezetve a településeken a súly alapján történő díj fizetése. Most még nem kerül bevezetésre. Dr. Szerencsés István polgármester megkérte a Képviselő-testület tagjait, hogy a napirenddel kapcsolatban mondják el véleményeiket, javaslataikat, kérdéseiket tegyék fel. Bolyós Róbert képviselő köszöni a korrekt tájékoztatást. Elmondta, hogy tudja támogatni a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását. Baranyi Sándor képviselő megkérdezte, hogy a többi településen milyen döntések születtek a tagdíj emelésről. Hajdú László Sándor a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója kevés település döntéséről tudd. A többsége az „A” verziót, a teljes összeget választotta. Baranyi Sándor képviselő megköszönte a választ. Nemeczky László helyi lakos panaszát fejezte ki. Több hónapja nem kapott a szemétdíj befizetéséhez csekket. Kérdezte, hogy mi az oka ennek. Hajdú László Sándor a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy jászkiséri lakosként ő sem kapott még. A 2016-os év első negyedéves számláit még a REGIO-KOM Térségi Hulladékszállítási Nonprofit Kft. bocsájtotta ki. 2016. áprilisától a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő
262
Zrt-n múlik, hogy mikor fogja kiszámlázni a szemétdíjakat. Egyes települések magukra vállalták a csekkek elkészítésének költségét, s a későbbiekben fogja visszafizetni a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. ezen költséget a településnek. Abban biztosak lehetnek a jászdózsai lakosok, hogy nem egyszerre fogják megkapni az elmaradt negyedévek díját, a csekken nem egyszerre lesz feltüntetve két negyedév díja. Kóródi Anikó Zsuzsanna képviselő szorgalmazza a szelektív hulladékgyűjtést a településen. Dr. Szerencsés István polgármester a elsőre a Pénzügyi Bizottság javaslatát szavaztatta meg. A Képviselő-testület a Pénzügyi Bizottság javaslatát 1 igen, 5 nem szavazattal elutasította, és az alábbi önkormányzati határozatot hozta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 144/2016. (XI. 24.) határozata: A REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás 2016. évi tagdíj emelésről. Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Pénzügyi Bizottság javaslatát, miszerint a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás 2016. évi tagdíj mértékét 60 Ft/lakos összegben történő társulás általi elfogadását az önkormányzat költségvetésében 55 Ft/lakos összegű tartalék elkülönítését javasolja, elutasította.
Erről értesülnek: 1) Dr. Szerencsés István polgármester Helyben 2) Képviselő-testület tagjai Helyben 3) Irattár
Ezt követően Dr. Szerencsés István polgármester az „A” alternatívát tette fel szavazásra, miszerint Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás 2016. évi tagdíj mértékének 115 Ft/lakos összegben történő társulás általi elfogadását támogatja. A Képviselő-testület a határozati javaslatot 5 igen, 1 tartózkodással elfogadta, és az alábbi önkormányzati határozatot hozta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 145/2016. (XI. 24.) határozata: A REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás 2016. évi tagdíj emelésről.
263
Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete döntött abban, hogy a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás 2016. évi tagdíj mértékének 115 Ft/lakos összegben történő társulás általi elfogadását támogatja. Felhatalmazza Dr. Szerencsés István polgármestert, hogy a képviselőtestület döntésével megegyezően szavazzon a Társulás következő soros ülésén a 2016. évi tagdíj emeléséről. Erről értesülnek: 4) Dr. Szerencsés István polgármester Helyben 5) Képviselő-testület tagjai Helyben 6) Irattár
Dr. Szerencsés István polgármester a 2.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 2./
Napirendi pont: Tárgy:
2.) Előterjesztés a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás Társulási Megállapodásának módosítására.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, a Pénzügyi Bizottság ülésén tárgyalta a napirendet, felkérte Baranyi Sándort a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy a bizottság állásfoglalását ismertesse a képviselő-testület tagjaival. Baranyi Sándor a bizottság elnöke ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását, mely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Dr. Szerencsés István polgármester megkérte a Képviselő-testület tagjait, hogy a napirenddel kapcsolatban mondják el véleményeiket, javaslataikat, kérdéseiket tegyék fel. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, így Dr. Szerencsés István polgármester javasolta a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató
264
Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. A Képviselő-testület a határozati javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, és az alábbi önkormányzati határozatot hozta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 146/2016. (XI. 24.) határozata: A REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás módosítással egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodásának elfogadásáról. Jászdózsa Községi Önkormányzat a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 88. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulásnak a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodását a Társulási Tanács 2014. november 26. napján hozott 23/2014.(XI.26.) számú határozatával jóváhagyott tartalommal - a mellékelt írásbeli előterjesztés szerint elfogadja és jóváhagyja. Az önkormányzat felhatalmazza a társulás Elnökét az egységes szerkezetbe foglalt Társulási Megállapodás Magyar Államkincstár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága (5002 Szolnok, Liget út 6.) és a helyi önkormányzatok feletti törvényességi felügyeletet gyakorló szervezet felé történő benyújtására, míg Dr. Knorr János ügyvéd Irodáját (5100 Jászberény, Dózsa Gy. út 31.) a törzskönyvi nyilvántartásba vételi eljárásban jogi képviselet ellátására. A Képviselő-testület felhatalmazza Dr. Szerencsés István polgármestert a Társulási Megállapodás aláírására. Jelen határozat egy példányát kiadmányozni rendeli a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás részére. Határidő: 2016. november 30. Felelős: Dr. Szerencsés István polgármester Erről értesülnek: 1) Dr. Szerencsés István polgármester Helyben 2) Képviselő-testület tagjai Helyben 3) REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás Székhelyén 4) Irattár Helyben
265
Dr. Szerencsés István polgármester 5 perc szünetet rendelt el. A szünetet követően Dr. Szerencsés István polgármester a 3.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 3./
Napirendi pont: Tárgy:
3.) Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester megkérte a képviselő-testület tagjait, hogy a napirenddel kapcsolatban mondják el véleményeiket, javaslataikat, kérdéseiket tegyék fel. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy fontosnak tart néhány dolgot megemlíteni, melyek szeptember 15-e óta történtek. Mostanra is elkészült a naprakész pénzügyi helyzete az Önkormányzatnak, melyet az ülés előtt írásban megkaptak. Új információ az írásos anyag kiküldése óta, hogy a KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16 kódszámú, Csatlakozási konstrukció az önkormányzat ASP rendszer országos kiterjesztéséhez felhívásra pályázat nyert. Megkérte Bollók László ügyintézőt, ismertesse a sikeres pályázatról a megjelenteket. Bollók László ügyintéző elmondta, Önkormányzatunkat az első körben kötelezően csatlakozó önkormányzatok közé sorolták az ASP kormányrendeletben. Ez azt jelenti, hogy 2017.01.01től a Helyi adó és a Gazdálkodási szakrendszerek esetében az ASP rendszer használata lesz kötelező számunkra. 2018-tól további öt szakrendszer esetében is csatlakozni kell majd, melyek a következők: ingatlan - vagyon kataszter szakrendszer, ipar-, és kereskedelmi szakrendszer, iratkezelő szakrendszer, hagyatéki leltárrendszer, portál rendszer. A csatlakozó Önkormányzatok részére, a megfelelő műszaki és szakmai háttér biztosítása érdekében 100%ban finanszírozott pályázati forrást nyitott meg a kormány. A pályázat beadási határideje 2016.09.30-a volt. A pályázat keretében lehetőség nyílt eszközök beszerzésére (munkaállomások, hálózati elemek, kártyaolvasók), adatok minőségének javítására, szabályozási keretrendszer módosítására, oktatási, tesztelési feladatok költségeinek megszerzésére. Első kategóriába tartozó Önkormányzat révén maximum bruttó 6.000.000.- Ft támogatást igényelhettek a pályázat keretein belül.
266
Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy a mai nappal Geogép Kft. felvonult, a munkát a szerződésben foglaltak szerint megkezdték, s a Liszt Ferenc utca karbantartását el is kezdték. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, így Dr. Szerencsés István polgármester javasolta a két ülés között történt fontosabb eseményekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről szóló tájékoztató elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. A Képviselő-testület a határozati javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, és az alábbi önkormányzati határozatot hozta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 147/2016. (XI. 24.) határozata: A két ülés között történt fontosabb eseményekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről. Jászdózsa Községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a két ülés között történt fontosabb eseményekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről szóló tájékoztatót elfogadta. Erről értesülnek: 1./ Dr. Szerencsés István polgármester 2./ Képviselő-testület tagjai 3./ Irattár
Dr. Szerencsés István polgármester a 4.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 4./
Napirendi pont: Tárgy:
4.) Tájékoztató a lejárt idejű határozatok végrehajtásáról.
Előadó: Botlik Tiborné jegyző
Botlik Tiborné jegyző az írásos anyagot nem kívánta szóban kiegészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester megkérte a Képviselő-testület tagjait, hogy a napirenddel kapcsolatban mondják el véleményeiket, javaslataikat, kérdéseiket tegyék fel.
267
Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, így Dr. Szerencsés István polgármester javasolta a lejárt idejű határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztató elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. A Képviselő-testület a határozati javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, és az alábbi önkormányzati határozatot hozta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 148/2016. (XI. 24.) határozata: Lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztatót tudomásul veszi.
Erről értesülnek: 1./ Dr. Szerencsés István polgármester Helyben 2./ Önkormányzati képviselők Helyben 3./ Irattár Helyben
Dr. Szerencsés István polgármester a 5.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 5./
Napirendi pont: Tárgy:
5.) Beszámoló a Pénzügyi Bizottság 2016. évi munkájáról.
Előadó: Baranyi Sándor Pénzügyi Bizottság elnöke
Baranyi Sándor a Pénzügyi Bizottság elnöke az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, a Pénzügyi Bizottság ülésén tárgyalta a napirendet, felkérte Baranyi Sándort a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy a bizottság állásfoglalását ismertesse a képviselő-testület tagjaival. Baranyi Sándor a bizottság elnöke ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását, mely a jegyzőkönyv mellékletét képezi.
268
Dr. Szerencsés István polgármester megkérte a Képviselő-testület tagjait, hogy a napirenddel kapcsolatban mondják el véleményeiket, javaslataikat, kérdéseiket tegyék fel. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, így Dr. Szerencsés István polgármester javasolta a Pénzügyi Bizottság 2016. évi munkájáról szóló beszámoló elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. A Képviselő-testület a határozati javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, és az alábbi önkormányzati határozatot hozta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 149/2016. (XI. 24.) határozata: A Pénzügyi Bizottság 2016. évben végzett munkájáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának képviselő-testülete a Pénzügyi Bizottság 2016-ban végzett munkájáról készült beszámolót elfogadta. Erről értesülnek: 1./ Dr. Szerencsés István polgármester Helyben 2./ Pénzügyi Bizottság tagjai Helyben 3./ Önkormányzati képviselők Helyben 4./ Irattár
Ezután következtek a döntést igénylő előterjesztések. Dr. Szerencsés István polgármester a 6.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 6./
Napirendi pont: Tárgy:
6.) Előterjesztés Jászdózsa Község 2016. évi költségvetésének megállapításáról szóló 3/2016.(II. 12.) önkormányzati rendelet módosítására.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, a Pénzügyi Bizottság ülésén tárgyalta a napirendet, felkérte Baranyi Sándort a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy a bizottság
269
állásfoglalását ismertesse a képviselő-testület tagjaival. Baranyi Sándor a bizottság elnöke ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását, mely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Dr. Szerencsés István polgármester megkérte a Képviselő-testület tagjait, hogy a napirenddel kapcsolatban mondják el véleményeiket, javaslataikat, kérdéseiket tegyék fel. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, így Dr. Szerencsés István polgármester javasolta a Jászdózsa Község 2016. évi költségvetésének megállapításáról szóló 3/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezetnek megfelelően. A Képviselő-testület a rendelettervezetet 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, és az alábbi önkormányzati rendeletet alkotta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete: Jászdózsa Község 2016. évi költségvetésének megállapításáról szóló 3/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról. Dr. Szerencsés István polgármester az 7.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 7./
Napirendi pont: Tárgy:
7.) Előterjesztés a szociális célú szénre való jogosultságról, az igénylés feltételeiről szóló rendelet megalkotására
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, a Pénzügyi Bizottság ülésén tárgyalta a napirendet, felkérte Baranyi Sándort a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy a bizottság állásfoglalását ismertesse a képviselő-testület tagjaival. Baranyi Sándor a bizottság elnöke ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását, mely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Dr. Szerencsés István polgármester megkérte a Képviselő-testület tagjait, hogy a napirenddel
270
kapcsolatban mondják el véleményeiket, javaslataikat, kérdéseiket tegyék fel. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, így Dr. Szerencsés István polgármester javasolta a szociális célú szénre való jogosultságról, az igénylés feltételeiről szóló rendelet megalkotásáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezetnek megfelelően. A Képviselő-testület a rendelettervezetet 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, és az alábbi önkormányzati rendeletet alkotta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete: A szociális célú szénre való jogosultságról, az igénylés feltételeiről. Dr. Szerencsés István polgármester a 8.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 8./
Napirendi pont: Tárgy:
8.) Előterjesztés a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 4/2009. (II. 13.) önkormányzati rendelet módosítására.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, a Pénzügyi Bizottság ülésén tárgyalta a napirendet, felkérte Baranyi Sándort a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy a bizottság állásfoglalását ismertesse a képviselő-testület tagjaival. Baranyi Sándor a bizottság elnöke ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását, mely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Dr. Szerencsés István polgármester megkérte a Képviselő-testület tagjait, hogy a napirenddel kapcsolatban mondják el véleményeiket, javaslataikat, kérdéseiket tegyék fel. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, így Dr. Szerencsés István polgármester javasolta a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 4/2009. (II. 13.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezetnek megfelelően.
271
A Képviselő-testület a rendelettervezetet 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, és az alábbi önkormányzati rendeletet alkotta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete: A szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 4/2009. (II. 13.) önkormányzati rendelet módosításáról. Dr. Szerencsés István polgármester a 9.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 9./
Napirendi pont: Tárgy:
9.) Előterjesztés a talajterhelési díj helyi szabályairól szóló rendelet megalkotására.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, a Pénzügyi Bizottság ülésén tárgyalta a napirendet, felkérte Baranyi Sándort a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy a bizottság állásfoglalását ismertesse a képviselő-testület tagjaival. Baranyi Sándor a bizottság elnöke ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását, mely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Dr. Szerencsés István polgármester megkérte a Képviselő-testület tagjait, hogy a napirenddel kapcsolatban mondják el véleményeiket, javaslataikat, kérdéseiket tegyék fel. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, így Dr. Szerencsés István polgármester javasolta a talajterhelési díj helyi szabályairól szóló rendelet megalkotásáról szóló rendelet megalkotásáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezetnek megfelelően. A Képviselő-testület a rendelettervezetet 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, és az alábbi önkormányzati rendeletet alkotta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete: A talajterhelési díj helyi szabályairól.
272
Dr. Szerencsés István polgármester a 10.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 10./
Napirendi pont: Tárgy:
10.) Előterjesztés a helyi iparűzési adóról szóló önkormányzati rendelet módosítására.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, a Pénzügyi Bizottság ülésén tárgyalta a napirendet, felkérte Baranyi Sándort a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy a bizottság állásfoglalását ismertesse a képviselő-testület tagjaival. Baranyi Sándor a bizottság elnöke ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását, mely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Dr. Szerencsés István polgármester megkérte a Képviselő-testület tagjait, hogy a napirenddel kapcsolatban mondják el véleményeiket, javaslataikat, kérdéseiket tegyék fel. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, így Dr. Szerencsés István polgármester javasolta a helyi iparűzési adóról szóló önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezetnek megfelelően. A Képviselő-testület a rendelettervezetet 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, és az alábbi önkormányzati rendeletet alkotta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete: A helyi iparűzési adóról. Dr. Szerencsés István polgármester a 11.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 11./
Napirendi pont: Tárgy:
11.) Előterjesztés Napközi Konyha vállalkozásba adása miatt közalkalmazotti állás átszervezésére.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
273
Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, a Pénzügyi Bizottság ülésén tárgyalta a napirendet, felkérte Baranyi Sándort a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy a bizottság állásfoglalását ismertesse a képviselő-testület tagjaival. Baranyi Sándor a bizottság elnöke ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását, mely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Dr. Szerencsés István polgármester megkérte a Képviselő-testület tagjait, hogy a napirenddel kapcsolatban mondják el véleményeiket, javaslataikat, kérdéseiket tegyék fel. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, így Dr. Szerencsés István polgármester javasolta a Napközi Konyha vállalkozásba adása miatt közalkalmazotti állás átszervezéséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. A Képviselő-testület a határozati javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, és az alábbi önkormányzati határozatot hozta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 150/2016. (XI. 24.) határozata: A Napközi Konyha vállalkozásba adása miatt közalkalmazotti állás átszervezéséről döntés. 1.
Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete döntött abban, hogy az általános iskolában a gyermekétkeztetés szakfeladatot az 1 fő közalkalmazott álláshelyet 2016. december 31-i hatállyal megszünteti a feladat átszervezése, vállalkozásba adása miatt.
2. Jászdózsa Község Önkormányzatának képviselő-testülete a Településgazdálkodási szakfeladaton 1 fő közalkalmazott álláshelyet létesít 2017. január 1-től a tájház és kollégiumi gondnokság új feladatok ellátására. 3.
Megbízza a polgármestert, hogy a gyermekétkeztetés szakfeladaton megszüntetett álláshelyen foglalkoztatott dolgozónak a Településgazdálkodási szakfeladaton létesítendő közalkalmazott álláshelyet ajánlja fel a dolgozó közalkalmazott jogviszonyának változatlan feltételű fenntartása mellett.
274
Határidő: 2016. december 31. Felelős: Dr. Szerencsés István polgármester Erről értesülnek: 1) Dr. Szerencsés István polgármester Helyben 2) Képviselő-testület tagjai Helyben 3) Jegyző Helyben 4) Pénzügy Helyben 5) Irattár Helyben Dr. Szerencsés István polgármester a 12.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 12./
Napirendi pont: Tárgy:
12.) Előterjesztés Jászdózsa Község Önkormányzata 2017. évi belső ellenőrzési tervének elfogadására.
Előadó: Botlik Tiborné jegyző
Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, a Pénzügyi Bizottság ülésén tárgyalta a napirendet, felkérte Baranyi Sándort a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy a bizottság állásfoglalását ismertesse a képviselő-testület tagjaival. Baranyi Sándor a bizottság elnöke ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását, mely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Dr. Szerencsés István polgármester megkérte a Képviselő-testület tagjait, hogy a napirenddel kapcsolatban mondják el véleményeiket, javaslataikat, kérdéseiket tegyék fel. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, így Dr. Szerencsés István polgármester javasolta Jászdózsa Községi Önkormányzat 2017. évi belső ellenőrzési tervének elfogadásáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. A Képviselő-testület a határozati javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, és az alábbi önkormányzati határozatot hozta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 151/2016. (XI. 24.) határozata: Jászdózsa Községi Önkormányzat 2017. évi belső ellenőrzési tervének elfogadásáról.
275
Jászdózsa község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2017. évre szóló belső ellenőrzési tervét elfogadja. A belső ellenőrzési terv a határozat mellékletét képezi. Határidő: Folyamatos Felelős: Botlik Tiborné jegyző Erről értesülnek: 1.) Dr. Szerencsés István polgármester 2.) Önkormányzati képviselők helyben 3.) Illyésné Nagy Terézia belső ellenőr 4.) Botlik Tiborné jegyző 5.) Pénzügy Helyben
Dr. Szerencsés István polgármester a 13.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 13./
Napirendi pont: Tárgy:
13.) Előterjesztés a mazsorett táncoktatás önkormányzati támogatására.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban kiegészítést tett. A lakosság részéről egy levél érkezett az Önkormányzathoz, amiben kérték az oktatásban résztvevő gyermekek szülei a Képviselő-testületet, hogy támogassák a mazsorett táncoktatást. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, a Pénzügyi Bizottság ülésén tárgyalta a napirendet, felkérte Baranyi Sándort a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy a bizottság állásfoglalását ismertesse a képviselő-testület tagjaival. Baranyi Sándor a bizottság elnöke ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását, mely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Dr. Szerencsés István polgármester megkérte a Képviselő-testület tagjait, hogy a napirenddel kapcsolatban mondják el véleményeiket, javaslataikat, kérdéseiket tegyék fel.
276
Némethné Harsányi Katalin Julianna alpolgármester felajánlást tett, hogy a tiszteletdíjából a 2017. évi mazsorett táncoktatás költségét vállalja.
Dr. Szerencsés István polgármester a 14.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 14./
Napirendi pont: Tárgy:
14.) Előterjesztés a Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat megszüntetésére.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, a Pénzügyi Bizottság ülésén tárgyalta a napirendet, felkérte Baranyi Sándort a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy a bizottság állásfoglalását ismertesse a képviselő-testület tagjaival. Baranyi Sándor a bizottság elnöke ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását, mely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Dr. Szerencsés István polgármester megkérte a Képviselő-testület tagjait, hogy a napirenddel kapcsolatban mondják el véleményeiket, javaslataikat, kérdéseiket tegyék fel. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, így Dr. Szerencsés István polgármester javasolta a Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat megszüntetéséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. A Képviselő-testület a határozati javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, és az alábbi önkormányzati határozatot hozta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 152/2016. (XI. 24.) határozata: A Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat megszüntetéséről.
Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat megszüntetése című előterjesztést és a következő határozatot hozza:
277
1. A Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2016. december 31. napján megszűnik, az intézmény által végzett közfeladat jövőbeni ellátásának módja, szervezeti formája: 2017. január 1-től a család- és gyermekjóléti központ közfeladatait Jászberény Város közigazgatási területén a Jászberényi Család- és Gyermekjóléti Központ, Jászapáti Város közigazgatási területén a Jászapáti Család- és Gyermekjóléti Központ látja el. A Jászsági Szociális Szolgáltató Társulást alkotó települési önkormányzatok (továbbiakban: tagönkormányzatok) a szociális törvény 91. § (1) bekezdés c) pontja, valamint a gyermekvédelmi törvény 40. § (1a) bekezdése és 96. § (1) bekezdése alapján látják el a család- és gyermekjóléti szolgálat feladatait 2017. január 1-től, az alábbiak szerint: a) Alattyán Község Önkormányzata a 101/2016. (IX.22.) számú képviselő-testületi határozata alapján a közfeladatot ellátási szerződés megkötésével biztosítja; b) Jánoshida Község Önkormányzata a 218/2016. (IX.15.) számú képviselő-testületi határozata alapján a közfeladatot önállóan, a Szent Norbert Idősek Klubja szervezeti egységéhez csatolva látja el, c) Jászalsószentgyörgy Község Önkormányzata a 121/2016. (X.10.) számú képviselő-testületi határozata alapján a közfeladatot a Jászapáti Család- és Gyermekjóléti Központhoz csatlakozva ellátási szerződéssel látja el, d) Jászboldogháza Község Önkormányzata a 92/2016. (IX.26.) számú képviselőtestületi határozata alapján a közfeladatot a Jászberényi Család- és Gyermekjóléti Központtal kötendő ellátási szerződés útján biztosítja, e) Jászdózsa Község Önkormányzata a 130/2016. (IX.27.) számú képviselő-testületi határozata alapján a közfeladatot a Jászapáti Család- és Gyermekjóléti Központtal kötött ellátási szerződéssel biztosítja, f) Jászfelsőszentgyörgy Községi Önkormányzat a 104/2016.) (IX. 22.) számú képviselő-testületi határozata alapján a közfeladatot a Jászberényi Család- és Gyermekjóléti Központtal kötött ellátási szerződés útján biztosítja, g) Jászjákóhalma Község Önkormányzata a 77/2016. (IX.27.) számú képviselőtestületi határozata alapján a közfeladatot ellátási szerződés útján biztosítja, h) Jászkisér Város Önkormányzata a 255/2016. (X.20.) számú képviselő-testületi határozata alapján a közfeladatot Jászapáti Család- és Gyermekjóléti Központtal kötött ellátási szerződéssel látja el; i) Jászladány Nagyközségi Önkormányzat a 305/2016. (X.27.) számú képviselőtestületi határozata alapján a közfeladatot a Jászapáti Család- és Gyermekjóléti Központtal kötött ellátási szerződéssel biztosítja, j) Jásztelek Község Önkormányzata a 46/2016. (IX.27.) számú képviselő-testületi határozata alapján a közfeladatot a Jászberényi Család- és Gyermekjóléti Központtal kötendő ellátási szerződés útján biztosítja, k) Jászszentandrás Község Önkormányzata a 137/2016. (IX.29.) számú képviselőtestületi határozata alapján a közfeladatot önállóan, települési szolgáltató útján – szakképzett családsegítő szakember alkalmazásával – biztosítja.
278
2. A Képviselő-testület az eszközök és a források leltározásáért, az éves költségvetési beszámoló elkészítéséért, valamint a vagyonátadás lebonyolításáért felelősnek Jászladány Nagyközség Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztályvezetőjét jelöli ki. Határidő: Felelős:
intézmény megszűnés napját követő 60 napon belül Mezei Norbert pénzügyi osztályvezető
3. A Képviselő-testület az ellátott közfeladatokhoz tartozó hatósági engedélyek – a megszüntetendő költségvetési szerv kérelmére történő – visszavonására és annak előkészítésére Jászladány Nagyközség Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztályát bízza meg. A Képviselő-testület felkéri a Jászsági Szociális Szolgáltató Társulás elnökét, hogy a hatósági engedélyek visszavonása során keletkezett iratokat a Társulás nevében írja alá. Határidő: Felelős:
tagönkormányzatok döntéseinek meghozatalát követően Mezei Norbert pénzügyi osztályvezető
4. A közfeladat ellátásához díjbevétel nem kötődik, amely alapján a díjbeszedési jogosultság átadásának előkészítéséről a Társulási Tanács ne rendelkezzen. 5. A Képviselő-testület a költségvetési szerv alkalmazásában álló személyekkel kapcsolatos munkáltatói intézkedések megtételére felkéri a Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetőjét, valamint az újonnan megalakuló Jászberényi Család- és Gyermekjóléti Központ és Jászapáti Család- és Gyermekjóléti Központ megbízott vezetőit. Határidő: Felelős:
2016. december 31. Baginé Gavaldik Lívia intézményvezető
6. A Képviselő-testület elfogadja az előterjesztés 1. számú melléklete szerint a Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, mint költségvetési intézmény megszüntető okiratát 2016. december 31. napján történő hatálybalépéssel. Az intézmény jogutód nélkül szűnik meg. A költségvetési szerv megszüntetés időpontjában fennálló magánjogi jogait és kötelezettségeit – ide értve a vagyonkezelői jogokat is – a Jászsági Szociális Szolgáltató Társulás, mint alapító szerv gyakorolja, és teljesíti. Határidő: Felelős:
folyamatos Bertalanné Drávucz Katalin elnök
7. A Képviselő-testület elfogadja az előterjesztés 2. számú melléklete szerint a Jászsági Szociális Szolgáltató Társulás Társulási Megállapodás módosítását 2016. december 31. napján történő hatálybalépéssel. Határidő: Felelős:
tagönkormányzatok döntéseinek meghozatalát követően Bertalanné Drávucz Katalin elnök
279
Lovász Imre jegyző 8. A Képviselő-testület felkéri a Jászsági Szociális Szolgáltató Társulás elnökét, hogy a megszüntető okiratot a Társulás nevében írja alá. Határidő: Felelős:
tagönkormányzatok döntéseinek meghozatalát követően Bertalanné Drávucz Katalin elnök
9. A Képviselő-testület megbízza Jászladány Nagyközség Polgármesteri Hivatal jegyzőjét, hogy a változásról a Magyar Államkincstár illetékes szervét tájékoztassa a megszüntetés nyilvántartásba vétele érdekében. Határidő: Felelős:
tagönkormányzatok döntéseinek meghozatalát követően Lovász Imre jegyző
Értesülnek: 1.) 2.) 3.) 4.)
Dr. Szerencsés István polgármester Helyben Képviselő-testület tagjai Helyben Jászladányi Polgármesteri Hivatal Irattár
Dr. Szerencsés István polgármester a 15.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 15./
Napirendi pont: Tárgy:
Előadó:
15.) Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. évi munkatervére.
Dr. Szerencsés István polgármester
Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, a Pénzügyi Bizottság ülésén tárgyalta a napirendet, felkérte Baranyi Sándort a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy a bizottság állásfoglalását ismertesse a képviselő-testület tagjaival. Baranyi Sándor a bizottság elnöke ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását, mely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Dr. Szerencsés István polgármester megkérte a Képviselő-testület tagjait, hogy a napirenddel kapcsolatban mondják el véleményeiket, javaslataikat, kérdéseiket tegyék fel.
280
Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, így Dr. Szerencsés István polgármester javasolta a Képviselő-testület 2017. évi munkatervéről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. A Képviselő-testület a határozati javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, és az alábbi önkormányzati határozatot hozta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 153/2016. (XI. 24.) határozata: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. évi munkatervének elfogadásáról. A Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. évi munkatervét a melléklet szerint elfogadta. Erről értesülnek: 1./ Dr. Szerencsés István polgármester Helyben 2./ Botlik Tiborné jegyző Helyben 3./ Polgármesteri Hivatal köztisztviselői Helyben 4./ Önkormányzati Képviselők Helyben 5./ Önkormányzati bizottság tagjai Helyben 6./ Végrehajtásért felelősek Helyben 7./ Intézmények Vezetői Helyben
Dr. Szerencsés István polgármester a 16.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 16./
Napirendi pont: Tárgy:
16.) Előterjesztés Tájházszövetségbe való belépésre.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, a Pénzügyi Bizottság ülésén tárgyalta a napirendet, felkérte Baranyi Sándort a Pénzügyi Bizottság elnökét, hogy a bizottság állásfoglalását ismertesse a képviselő-testület tagjaival. Baranyi Sándor a bizottság elnöke ismertette a Pénzügyi Bizottság állásfoglalását, mely a jegyzőkönyv mellékletét képezi.
281
Dr. Szerencsés István polgármester megkérte Holló Lászlót a Települési Értéktár Bizottság elnökét, egészítse ki a kiküldött előterjesztést. Holló László a Települési Értéktár Bizottság elnöke tájékoztatta a megjelenteket a jászdózsai Tájház felújítási javaslatáról. Továbbá elmondta, hogy Dr. Gecse Annabella, a szolnoki Damjanich János Múzeum Néprajzi Osztályának vezetője ellátogat a napokban Jászdózsára, s az ő szakértelmét kérik a további lépések megállapításához, hogy a gyűjtemény megfeleljen a Magyarországi Tájházak Szövetsége előírásainak. Szorgalmazza, hogy az Iparoskör épületét, s annak udvarát mielőbb állítsák helyre. Dr. Szerencsés István polgármester megkérte a Képviselő-testület tagjait, hogy a napirenddel kapcsolatban mondják el véleményeiket, javaslataikat, kérdéseiket tegyék fel. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy az Iparoskör épületét inkább Civil Házként hívják, gondolva arra, hogy a későbbiekben különböző pályázatokat könnyebb lenne megnyerni, több támogatáshoz lehetne hozzájutni ezzel a névvel. Némethné Harsányi Katalin Julianna alpolgármester megkérdezte, hogy a Tájház környezetét is idővel rendbe teszik-e. Úgy gondolja, hogy a Tájház mellett lévő épület külső homlokzata nem annyira illik bele a tájba. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy a helyi rendeletekkel szabályozni lehet, hogy a szomszédos portákat rendbe tegyék az ott lakók. A rendeletek betartásával javítani lehet ezen a problémán. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, így Dr. Szerencsés István polgármester javasolta a Tájházszövetségbe való belépésről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. A Képviselő-testület a határozati javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, és az alábbi önkormányzati határozatot hozta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 154/2016. (XI. 24.) határozata: A Tájházszövetségbe való belépésről. Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete döntött abban, hogy belép a Tájházszövetségbe, és tagsági viszonyt létesít. Az éves tagdíj összegét 2017. évtől az önkormányzat
282
költségvetéséből biztosítja. Felhatalmazza Dr. Szerencsés István polgármestert, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: Folyamatos Felelős: Dr. Szerencsés István polgármester Erről értesülnek: 1)Dr. Szerencsés István polgármester Helyben 2)Képviselő-testület tagjai Helyben 3)Holló László Települési Értéktár Bizottság Elnöke Székhelyén 4)Irattár helyben
Dr. Szerencsés István polgármester a 17.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 17./
Napirendi pont: Tárgy:
17.) Előterjesztés Jászdózsa Község Önkormányzat 2017. évi Rendezvénynaptárának elfogadására.
Előadó: Dr. Szerencsés István polgármester
Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban kiegészítést tett. Az adventi napok módosítását kéri a naptárban. 2017. évben az adventi vasárnapok december 03-tól december 24-ig tart. A Szenteste a negyedik adventi vasárnapra fog esni. Megjegyezte, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az aktuális események mellett a település bemutatása és főbb nevezetességeink bemutatását is tartalmazza a naptár. Az előterjesztett eseménynaptárt két részre bontották. Az első részben szerepel az Önkormányzat szervezésében megvalósuló nemzeti ünnepek, hagyományőrző rendezvények és események, kiegészítve az intézmények és a civil szervezetek rendezvényeivel és programjaival. A második részében szerepelnek a civil szervezetek és intézmények által nem az egész lakosságot érintő rendezvények. Megkérte a képviselőket, hogy a nyomdába kerülésig bármiféle észrevételüket jelezzék a képviselők. Dr. Szerencsés István polgármester megkérte a Képviselő-testület tagjait, hogy a napirenddel kapcsolatban mondják el véleményeiket, javaslataikat, kérdéseiket tegyék fel. Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, így Dr. Szerencsés István polgármester javasolta Jászdózsa Község Önkormányzat 2017. évi Rendezvénynaptárának elfogadásáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően.
283
A Képviselő-testület a határozati javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, és az alábbi önkormányzati határozatot hozta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 155/2016. (XI. 24.) határozata: A Jászdózsa Község Önkormányzat 2017. évi Rendezvénynaptárának elfogadásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Jászdózsa Községi Önkormányzat 2017. évi Rendezvénynaptárát előterjesztés szerinti formában elfogadta. Megbízza Dr. Szerencsés István polgármestert a Rendezvénynaptár elkészíttetésével és közzétételével. Határidő: 2016. december 30. Felelős: Dr. Szerencsés István polgármester Erről értesülnek: 1.) Dr. Szerencsés István polgármester Helyben 2.) Botlik Tiborné jegyző Helyben 3.) Irattár Helyben Dr. Szerencsés István polgármester a 18.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 18./
Napirendi pont: Tárgy:
Előadó:
18.) Előterjesztés Külterületi helyi közutak fejlesztése, Dr. Szerencsés István önkormányzati utak kezeléséhez, polgármester állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése tárgyú pályázaton való részvételre. Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban kiegészítést tett. A pályázathoz olyan engedélyes szintű tervet várnak el, amihez nem kevés idő és pénz kell. Úgy gondolja, hogy sikertelen pályázat esetén, ezen tervet nem tudják majd a továbbiakban hasznosítani. Dr. Szerencsés István polgármester megkérte a Képviselő-testület tagjait, hogy a napirenddel kapcsolatban mondják el véleményeiket, javaslataikat, kérdéseiket tegyék fel.
284
Mivel a napirenddel kapcsolatban kérdés, vélemény, más javaslat nem hangzott el, így Dr. Szerencsés István polgármester javasolta a Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése tárgyú pályázaton való részvételéről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. A Képviselő-testület a határozati javaslatot 6 igen szavazattal egyhangúan elfogadta, és az alábbi önkormányzati határozatot hozta: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 156/2016. (XI. 24.) határozata: A külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése tárgyú pályázaton való részvételről. Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete döntött abban, hogy pályázatot nyújt be a külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése tárgyú, VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 kódszámú pályázati felhívásra az 1. és 2. célterületre. Az 1. célterület esetében döntött arról, hogy a külterület 0128/6, 0130, 0233, 0219 hrsz-ú utak felújítására nyújt be pályázatot a pályázati feltételek biztosíthatósága esetén. Továbbá döntött abban, hogy a 2. célterület esetén konzorciumban történő megvalósítás lehetősége kerüljön kidolgozásra. A pályázathoz szükséges saját forrást Jászdózsa Községi Önkormányzata 2017. évi költségvetéséből biztosítja. Felhatalmazza Dr. Szerencsés István polgármestert, hogy a pályázat benyújtásához szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: Azonnal Felelős: Dr. Szerencsés István polgármester Erről értesülnek: 1) Dr. Szerencsés István polgármester Helyben 2) Képviselő-testület tagjai Helyben 3) Pénzügy Helyben 4) Irattár Helyben
285
Dr. Szerencsés István polgármester megkérdezte a képviselő testület tagjait, hogy közérdekű bejelentése van e valakinek? Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy az idei évben a decemberben megjelenő Dósia Hírek című helyi újságot próbaszámként színes formátumban juttatják el a lakosoknak. Felmerült annak a lehetőségnek a gondolata, hogy amennyiben igény mutatkozik rá, elektronikus úton színes formátumban is el tudják juttatni a helyi újságot a lakosoknak.
Mivel a Képviselő-testület rendes ülésén más napirend, hozzászólás, javaslat, vélemény, közérdekű bejelentés nem hangzott el, Dr. Szerencsés István polgármester megköszönte a részvételt és az ülést 18:10 órakor bezárta.
Kmf.
Dr. Szerencsés István polgármester
Botlik Tiborné jegyző