INFORMÁCIÓS LAP
2014/04
I. ÉVFOLYAM 4. szám, 2014. december 18.
„IZMAID KÖZÜL A SZÍVED A LEGERŐSEBB”
FOTÓ: SÁNDOR BÉLA
Dóra Ottó, Salgótarján polgármestere is tagja volt annak a delegációnak, amely 2014. december 2–3-án Brüsszelben szakmai konzultáción tájékozódott a 2014–2020. közötti európai parlamenti ciklus támogatási rendszeréről. 3. oldal
KÖZMEGHALLGATÁS A címben olvasható mottó jegyében 2014. december 13-án immár 32. alkalommal köszöntötték Salgótarján azon diákjait, akik az iskolapadban és a sport-
pályán is kimagaslót alkottak. A tanulók mellett 19. alkalommal ismerték el a felkészítésükben legeredményesebb testnevelőket és edzőket. A Salgótarján
„Jó tanulója – jó sportolója” díjak átadására a József Attila Művelődési és Konferencia Központ Színháztermében került sor. 8. oldal
MŰANYAG KORCSOLYAPÁLYA A VÁROSKÖZPONTBAN
FOTÓ: SUMMERICE.HU
TÁRGYALÁS BRÜSSZELBEN
A felvételen látható, úgynevezett 4 évszakos műanyag pályán hódolhatnak kedvenc időtöltésüknek két hónapon keresztül – 2015. január 7. – március 8. között naponta 10–22 óra között – a korcsolyázók Salgótarján Fő terén, a József Attila Művelődési és Konferencia Központ előtti területen. Ez a koripálya napjainkban a világ legjobb minőségű, a legtöbb korcsolyasportban használt és elismert műanyag pályája. 8. oldal
Békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket és boldog, sikeres új esztendőt kívánunk Salgótarján minden polgárának és a Tarjáni Városlakó valamennyi olvasójának.
DÁNIEL ZOLTÁN alpolgármester
Nagy érdeklődés mellett, megválasztása utáni első közmeghallgatását tartotta 2014. november 27-én az önkormányzat. 5. oldal
KÖNYVEK A MÚZEUMBÓL
Két illusztris kiadvány is napvilágot látott a közelmúltban a Dornyay Béla Múzeum gondozásában. 7. oldal
ÖSZTÖNDÍJASOK
2014. december 13-án a városházán köszöntötték a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázat 2015. évi támogatottjait, és írták alá az ösztöndíjszerződéseket. 9. oldal
DÓRA OTTÓ polgármester
FEKETE ZSOLT alpolgármester
FOTÓ: www.tarjanikepek.hu
TARJANI
MOZAIK FOTÓ: SÁNDOR BÉLA
Az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz áldozatai emlékére rendezett Városi Gyásznapon idén először szólaltak meg egyszerre a harangok. Salgótarjánban 1956. december 8-án több ezren tüntettek a Vásártéren az előző éjszaka letartóztatott munkástanácsi vezetők kiszabadításáért, amikor karhatalmisták és szovjet katonák tüzet nyitottak a békés tömegre. A hivatalos adatok szerint közel ötvenen haltak meg, nyolcva nan pedig megsérültek a sortűz következtében, de a kutatások ellenére máig nincsenek pontos adatok. A POFOSZ 131-re teszi az áldozatok számát. Salgótarjánban a rendszerváltás óta december 8. Városi Gyásznap. A tragikus esemény 58. évfordulóján a programok az Apolló Moziban kezdődtek, ahol a város középiskolás fiataljai tekinthet-
TISZTELGÉS ÉS HARANGSZÓ AZ ÁLDOZATOK EMLÉKÉRE ték meg „1956 – a salgótarjáni sortűz” című dokumentumfilmet. Az áldozatokra emlékezve, december 8-án, 11 óra 15 perckor egyszerre szólaltak meg a harangok a városban. A „Lélek harangjai” kezdeményezés hagyományteremtő szándékkal indult útjára – és szólal meg ezután minden évben – leróva tiszteletét a város tragikus sorsú nagyjai előtt. A harangok a Szent József Acélgyári Plébánián, a főplébánia templomban és a Zagyvapál falvai Jézus Szíve római katolikus templomban szólaltak meg. Délután a József Attila Művelődési és Konferencia Központ belső klubjában Sulyok László, a POFOSZ Nógrád megyei alelnöke nyitotta meg az „1956 emlékezete – December 8. Salgótar-
VÁLTOZÁSOK A HELYI JÁRATOK MENETRENDJÉBEN
2014. november 29-től megváltozott a városi buszmenetrend, a változtatások elsősorban a besztercei járatokat érintik. Hosszú idő óta komoly problémát jelentett, hogy hét végi napokon a buszok óra/20 perces besztercei indulása miatt csak rohanva, vagy egyáltalán nem tudják elérni a Budapestre tartó távolsági buszjáratot az oda igyekvők. Gondot jelentett az is, hogy ugyanezen járatok gyakran lekésték a zagyvai 14-es buszcsatlakozást a volt SBTC klubház előtti körforgalomnál, ezért akár 1 órát is várnia kell annak, aki az új temetőbe, vagy Zagyvára akart eljutni. Az önkormányzatnak a Volántársasággal egyeztetve sikerült elérnie, hogy november 29-től 2
TARJÁNI VÁROSLAKÓ
2014 / 4
a hét végén a város felé tartó besztercei buszjáratok (36-os, 63-as) óra/10 perckor induljanak. Így könnyebb lesz elérni a budapesti járatokat és a zagyvára, új temetőbe tartók is biztosabban elérhetik a csatlakozást. Az önkormányzat azt is kérte a Volántól, hogy vizsgálják meg és módosítsák a menetrendet úgy, hogy a Budapestről hazaérkezőknek se kelljen 30-40-50 percet várniuk a helyi járatokkal történő továbbutazásra. E tekintetben is történtek kedvező változások, melyek a Nógrád Volán internetes oldalán megtalálhatók.
ján Gyásznapja” című kiállítást, majd a sortűz áldozatainak lelki üdvéért a római katolikus főplébánián tartottak ökumenikus istentiszteletet. A Városi Gyásznapon, a December 8. téren rendezett megemlékezésen ezúttal nem politikusok és közszereplők, hanem Berki Tibor középiskolai tanulói mondott ünnepi beszédet. Az ifjú szónok a hősökre emlékezve kiemelte, hogy a ma ifjúsága is tisztelettel és megrendülten hajt fejet az áldozatok előtt. Úgy fogalmazott: a múlt megismerése egyben ta-
nulság is arra, hogy nehogy bárki azért kérje embertársa életét, mert az másként gondol egy szebb jövőre. „Kívánom, hogy ne az emléktáblák, hanem a szép szobrok és virágok városa legyen Salgótarján, ahol többé senkinek nem kell életét adnia a szabadságért” – zárta gondolatait a fiatalember. A megemlékezés végén az önkormányzat, pártok, civil szervezetek, közösségek, magánszemélyek helyezték el a tisztelet virágait az December 8. Emlékműnél.
ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS ÚTFELÚJÍTÁSRA
Elkezdődött az erősen leromlott állapotú, a helyi és a helyközi tömegközlekedésben is frekventáltan érintett salgótarjáni Csokonai út felújításának engedélyezési eljárása.
A Nógrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének információja szerint az eljárás komplex felújításra vonatkozik, mely tartalmazza az útburkolat átépítését, a meglévő járda felújítását, a hiányzó járdaszakaszok kiépítését, a csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatos munkálatokat és az ISZI környékén a kulturált parkolási lehetőség megteremtését is. Az utcában lakók magáningatlanait nem érintő beruházás
engedélyezési eljárása december 15-én helyszíni szemlével kezdődött, a következőkben pedig a tervdokumentáció részletes átvizsgálásával és az érintett szakhatóságok hozzájárulásainak megkérésével folytatódik. A Csokonai út felújításának aktualitásairól a Nógrád Megyei Kormányhivatal honlapján folyamatosan közzétett hirdetményekből tájékozódhat az érdeklődő lakosság.
Dr. Ujhelyi István (MSZP) európai parlamenti képviselő meghívására tíz – az idei október 12-i önkormányzati választáson győztes szocialista, illetve baloldali támogatottságú – magyarországi település polgármestere látogatott Brüsszelbe. A delegáció tagja volt Dóra Ottó, Salgótarján polgármestere is. – A 2014. december 2–3-i szakmai konzultáció elsődleges célja az volt, hogy polgármester társaimmal együtt tájékozódjunk arról, mi várható a 2014–2020. közötti európai parlamenti ciklus támogatási rendszerétől – említette Dóra Ottó. – A zsúfolt program keretében megbeszélést folytattunk az Európai Szocialisták Pártja (EPS) főtitkárhelyettesével, aki megerősített bennünket abban, hogy az EU fontosnak tartja a volt keleti tömb országainak támogatását, így Magyarországét is. Ezért sem véletlen, hogy az EPS az MSZP kezdeményezésére hazánkban tartja 2015-ös kongresszusát. Dóra Ottó elmondta: Andor László volt uniós biztossal – aki jelenleg is Brüsszelben dolgozik – a szabad munkaerő-vándorlás jelenlegi helyzetéről, az ifjúsági munkanélküliséget enyhítendő garanciaprogramról tájékozódtak. E megbeszélésen szóba került, hogy az Európai Unió más tagál-
lamai a magyar közmunkaprogrammal megfogalmazták abbéli fenntartásaikat, hogy ez nem lehet egy felelős foglalkoztatáspolitika része – ennek okán más tagállamokban nincs is ilyen. A magyar delegáció tagjai találkoztak az Európai Bizottság baloldali biztosainak munkáját koordináló olasz politikussal, aki a döntéshozatal folyamatáról adott tájékoztatást, majd a polgármesterek Magyarország jelenlegi politikai, gazdasági helyzetéről cseréltek eszmét egy „magyarbarát” osztrák EU-parlamenti képviselővel és a társaságában tartózkodó német RTLkonszern magyar származású egyik vezető tisztségviselőjével. A szakmai konzultáció keretében a polgármesterek bepillantást nyertek Magyarország brüs�szeli állandó EU-képviseletének munkájába, ahol a nagykövettel és munkatársaival is megbeszélést folytattak.
FELÜGYELŐBIZOTTSÁGOKAT VÁLASZTOTTAK A törvényi szabályozás értelmében – Salgótarján vonatkozásában – az önkormányzati tulajdonú társaságok felügyelőbizottsági tagjait a városi közgyűlés, ugyanezt a többségében önkormányzati tulajdonú társaságok esetében a cégek közgyűlése választja meg. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a vonatkozó rendelkezések szerint a 2014. december 1. – 2019. november 30. közötti időszakra az önkormányzati tulajdonú társaságoknál az alábbi személyeket választotta a felügyelőbizottságok tagjaivá. Salgó Vagyon Kft.: Miklós László, Szarvas Istvánné, Tihanyi Sándor László. Salgótarjáni Városfejlesztő Kft.: Tóth Zoltán, Fürjész László, Konti Ferenc. Salgótarjáni Csatornamű Kft.: Ökrös László, Deák Pál, Holles Miklós. Salgótarjáni Foglalkoztatási Nonprofit Kft.: Bakos Sándor, Forgács Gyula, Füzesi István. Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft.: Pálkovács Margit, Angyal Krisztina, Somoskői Lászlóné. A közgyűlés javaslata alapján a Salgótarján és Környéke Vízmű Kft. taggyűlése a felügyelőbizottság elnökévé Schottner Pétert választotta. Ugyancsak a közgyűlés javaslata alapján a VGÜ Kft. taggyűlése a felügyelőbizottság tagjának választotta Bodnár Benedeket, Méhes Andrást és Sós Károlyt. Utóbbi két esetben szintén 2014. december 1. – 2019. november 30. közötti időszakra vonatkozik a megbízás.
– A legfontosabb téma minden konzultáción a lehetséges támogatási források megszerzésének lehetősége volt – említette Dóra Ottó. – Konkrétan felvetődött egy határ menti, magyar és szlovák települések „megtámasztását” elősegítő program gondolata. Ez csak akkor kaphat támogatást az Európai Unió részéről, ha az ötletet mindkét ország kormánya támogatja, s ez kerül az uniós döntéshozók elé. Gazdaságélénkítés kérdésében a norvég és a svájci alapok finanszírozása is lehetséges megoldásként merült fel, de ennek
ÖNKORMÁNYZAT
BRÜSSZELBEN TÁRGYALT A POLGÁRMESTER
lehetősége előzetes vizsgálódást igényel. A polgármestertől megtudtuk: ő maga javasolta, hozzák létre hazánkban a hátrányos helyzetű városok társulását, melynek – az érintett települések közös finanszírozásával – állandó képviselője Brüsszelben végezné munkáját, s napi közelségben, kapcsolatban lehetne az Európai Unió döntéshozóival, s lobbizna érdekeikért. A magyar delegáció brüsszeli látogatásának költségeit – utazás, szállás, ellátás – teljes egészében meghívójuk, dr. Ujhelyi István finanszírozta. Vaskor István
TÁMOGATÁSI KÉRELEM A MŰKÖDŐKÉPESSÉG MEGŐRZÉSÉHEZ
A helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló 2014. évi kiegészítő támogatásra nyújtott be kérelmet a kormányhoz a városi önkormányzat.
2014. június 26-án Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a működőképesség megőrzése érdekében – a kötelező feladatellátás fizetési kötelezettségeinek fedezésére – 600 millió forint kiegészítő önkormányzati támogatásra pályázott. Pintér Sándor belügyminiszter és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a benyújtott kérelmek alapján országosan több mint 12 milliárd forint rendkívüli önkormányzati támogatás odaítéléséről döntött. A november 28-i határozatnak megfelelően Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 60 millió 39 ezer forintban részesült.
A pályázat júniusi benyújtása óta eltelt időszakban azonban – előre nem látható okok miatt – az önkormányzat gazdasági helyzete romlott, ezáltal november végén nyilvánvalóvá vált, hogy a tervezett bevételek kiesése miatt közel 338 millió forint pótlólagos támogatásra van szükség. Az önkormányzat 2014. december 9-i rendkívüli közgyűlésén a vonatkozó rendeletnek megfelelően teljes egyetértésben úgy döntött, hogy a 338 millió forintos hiány fedezésére rendkívüli támogatási kérelmet nyújt be a kormányhoz a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló 2014. évi kiegészítő támogatásra. 2014 / 4
TARJÁNI VÁROSLAKÓ
3
MAGAZIN
BALETTGÁLA
Ismét Salgótarjánba látogat a világhírű Kijev City Balett. A társulat a Hattyúk tava fergeteges produkcióval lép színpadra a József Attila Művelődési és Konferencia Központ Színháztermében. A december 20-i előadások időpontja 15 és 19.30 óra.
TÉRFIGYELŐ KAMERÁK
Kedvezően bírálták el a városi önkormányzat pályázatát. A napokban érkezett az értesítés arról, hogy Salgótarján önkormányzata 15 millió forintot nyert a térfigyelő kamerarendszer bővítésére. Az új kamerákat szakemberekkel egyeztetve helyezik el a közeljövőben a város különböző részein.
ÚJÉVI HANGVERSENY
2015. január 1-jén, 19 órai kezdettel a József Attila Művelődési és Konferencia Központ Színháztermében kerül sor Salgótarján Megyei Jogú Város hagyományos újévi hangversenyére. Mivel a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar korábban más településen kötött le erre az időpontra fellépést, így a mostani rendezvényen a Váci Szimfonikus Zenekar lép színpadra. A „Trubadúrok és udvarhölgyeik” című műsor előtt Dóra Ottó polgármester mond újévi köszöntőt.BelépőjegyekaJAMMKban vásárolhatók.
LEGYEN A TÉVÉ TÁGABB ÉRTELEMBEN IS A VÁROSÉ
Nem készült újságírónak, rádiósnak és tévésnek sem, az iparművészet és a fotózás vonzotta leginkább. Az élet azonban nagy rendező. Emődi Jutka ma a Salgótarjáni Városi Televízió vezetője. Engem a média világa talált meg, és nem én a médiát – mondja a kolléganő. Ifjú koromban irodalmi színpadokban szerepeltem, ifjúsági klubot, kis könyvtári lerakatot irányítottam, tíz évig táncoltam a Nógrád Táncegyüttesben, de én voltam az országban a második női diszkós, aki hivatalos vizsgával és ORI-engedéllyel rendelkezett. Ezt nem erőltettem sokáig. Közben a nagybetűs élet házasságot, gyermekeket hozott számodra, Te pedig a diszkózás helyett a média világában kötöttél ki. Hogyan? Az említett területeket egyre többet fotóztam, majd filmeztem. Aztán először a képeket kérték tőlem, később a hozzá tartozó információkat is. Húszas éveim közepén pedig már engem is hívtak gyakornoknak, de még nem vállaltam. Aztán néhány év különbséggel mégis következett kétféle újságíró-akadémia, ennek következményeként pedig több feladat ezen a területen. Korábban a Nógrád Megyei Hírlapban külsőztem, majd a szép
emlékű Nógrádi Krónikánál és a Lámpás című salgótarjáni városi újságnál. Emellett egyre több anyagot készítettem például a városi televíziónak, és kollégákkal együtt országos sugárzású csatornáknak is egy média kft. keretében. A televíziózás után vagy helyett azonban beköszöntött életedbe a rádiózás. Eddigi pályafutásom leghos�szabb idejű és legtöbb munkája a Rádió Focusban „mérhető”. Néhány hónap híján tizenöt évig hallhatott a megye kétnaponként, hattól tízig az éterből, délutánonként híreket is mondtam, de a legjelentősebb szakmai teljesítmény számomra a szombat délelőttönként tizenkét éven át jelentkező beszélgetős magazin volt. Az évek során több mint kétezer riportot készítettem csak itt, de ettől lényegesen több „anyagom” készült, hiszen a reggeli adásokban és a hírműsorokban is szükség volt az ilyen jellegű betétekre. Lezárult egy korszak az életedben. December 1-je óta a
DIÁKOK VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENYE
ELHUNYT A DÍSZPOLGÁR
2014. december 13-án, 86 éves korában R. Várkonyi Ágnes történész, egyetemi tanár, a magyar történeti ökológia megteremtője, akit 1998-ban Nógrád megye, majd 2004-ben Salgótarján díszpolgárává választottak. R. Várkonyi Ágnes 1928. február 9-én született Salgótarjánban, és a brit irodalom elismert kutatójának, Ruttkay Kálmánnak az özvegye volt.
SZÓLJON HOZZÁ!
Véleményét, javaslatát, írásait, fotóit várjuk a következő címre:
[email protected] Az e-mail küldésével a beküldő hozzájárul ahhoz, hogy írását, fotóit szerkesztés után a lapban térítés nélkül közöljük.
4
TARJÁNI VÁROSLAKÓ
2014 / 4
A Kohász Művelődési Központ Egyesület rendezésében – Salgótarján önkormányzatának támogatásával – november 29-én „Ifjú szívekben élek…” mottóval rendezték meg a 44. Váci Mihály vers- és prózamondó versenyt. A JAMKK klubjában a város általános és középiskoláinak képviseletében 37 tanuló mutatkozott be az „örökifjú zsűri” – dr. Csongrádi Béla, Patakiné Kerner Edit és Sándor Zoltán – előtt.
A verseny helyezettjei, általános iskolák 5-6. osztály: I. Pozsik Fanni, II. Pádár Nikolett, III. Csikós Máté. Általános iskolák 7-8. osztály: I. Pindroch Bálint, II. Torják Kitti, III. Fekete Zsombor. Középiskolák: I. Krista Zsolt, II. Berki Tibor, III. Takaró Péter. A rendező egyesület vándorserlegét a Kodály Zoltán Általános Iskola és a Madách Imre Gimnázium kapta.
Salgótarjáni Városi Televízió vezetőjeként dolgozol. Megbarátkoztál az új feladatokkal? Ha fogalmazhatok így, az elvárás az önkormányzat és a nézők részéről is az, hogy legyen a tévé tágabb értelemben is a városé. Szóljon – a lehető legtöbb helyi arcot megmutatva – a közösségi életről, aktív emberekről, közös dolgainkról és környezetünkről. Az elképzelések kivitelezése eszközeiben, szervezésében nagy kihívást jelent szerkesztőségünknek. A stábbal már ötletelünk az újításokról, ám annak ellenére, hogy mindannyian kiválóan teljesítenek és teljesítettek az elmúlt években is, aligha leszünk képesek egy emberből kettőt csinálni. Biztos vagyok abban, hogy elképzeléseink megvalósításához megtaláljuk a megoldásokat, és a nézők a jövőben magukénak érzik majd a város televíziójának adásait, közvetítéseit.
ÖTVENÉVES A FOTÓKLUB 1964 telén a salgótarjáni acél árugyár fotókörének néhány tagja – Brunczel Tibor, Koós Pál és Veres Mihály – kezdeményezésére, a JAMK művészeti csoportjaként alakult meg a Nógrád Megyei Fotóklub. A klub megalakulás óta eredményesen tevékenykedik a vizuális nevelés, a látáskultúra fejlesztése és a fotózás népszerűsítése terén is. Munkájuk elismeréseként a közösség két ízben elnyerte a Kiváló Művészeti Együttes címet, háromszor Nívódíjjal, egyszer Aranydiplomával tüntették ki őket, valamint megkapták a Salgótarján Kultúrájáért és Salgótarjánért emlékérem elismerést is. A fotóklub 2006-ban egyesületté alakult, elnöke Homoga József. Fennállása ötvenedik évfordulójának tiszteletére a közösség 2015. január 10-én, 15 órai kezdettel a JAMKK-ban tartja ünnepi megemlékezését.
ben és racionálisabban, mint az az elmúlt években történt. Az önkormányzat terveiről szólva a polgármester kiemelte: folytatják a Zöld-Beszterce programot a Beszterce tér, a strand, a kemping és a tó felújításával, Zagyvapálfalván pedig a Gerelyes Endre Művelődési Házat szeretnék igazi közösségi térré tenni. Az önkormányzat megkezdte a tárgyalásokat a Nógrád Volánnal
ÚJ DELEGÁLTAK AZ ISKOLAI INTÉZMÉNYI TANÁCSOKBAN
UTALVÁNYT HOZOTT A MIKULÁS
A vonatkozó törvény szerint „az iskolában a helyi közösségek érdekeinek képviseletére a szülők, a tanulók, a nevelőtestület, az intézmény székhelye szerinti települési önkormányzat, egyházi jogi személyek, a helyi gazdasági kamarák azonos számú képviselőjéből és a fenntartó delegáltjából álló intézményi tanács hozható létre.” Az intézményi tanács véleményt nyilváníthat a nevelési-oktatási intézmény működésével kapcsolatos valamennyi kérdésben. Ki kell kérni az intézményi tanács véleményét a pedagógiai program, az SZMSZ, a házirend, a munkaterv elfogadása, továbbá a köznevelési szerződés megkötése előtt. A salgótarjáni tankerülethez tartozó valamennyi köznevelési intézmény létrehozta az intézményi tanácsot, melybe a mindenkori önkormányzat delegál tagokat. Mivel a 2014. évi önkormányzati választásokat követően megváltozott Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének összetétele, ezért szükségessé vált új tagok delegálása. A közgyűlés döntése értelmében az intézmé-
nyi tanácsok új delegáltjai a következők: Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium: Fekete Zsolt, Bolyai János Gimnázium: dr. Huszár Máté és Lakatosné Kovács Ágnes, Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola: Homoga László és dr. Romhányi Katalin, Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola: Kovács Zsolt, Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium: Fekete Zsolt, Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola: Fekete Tamás és dr. Romhányi Katalin, Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli,Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola és Szakiskola: Molnár Károly, Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola: Dániel Zoltán.
FOTÓ: SÁNDOR BÉLA
Megválasztása utáni első közmeghallgatását tartotta 2014. november 27-én Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata. A városháza zsúfolásig megtelt időbeli csúszás tapasztalható, a dr. Förster Kálmán Termében berendezések tízmilliókra rúgó – ahol jelen voltak az együtt- megvásárlása az önkormányzatot működő cégek és szervezetek, terheli, miként az éves fenntartávalamint az önkormányzat gaz- si költség, mintegy hatvanmillió dasági társaságainak képvise- forint előteremtése is. lői is – Dóra Ottó polgármester Dóra Ottó az utóbbi évek útfelújítájékoztatta a résztvevőket a tásairól szólva kiemelte: ugyan hivatalba lépése utáni időszak sok közterületen korszerűsítettörténéseiről, valamint a korábbi ték az utakat, ám azok minőséévekben megkezdett beruházásokról és az önkormányzat legfontosabb terveiről. A városvezető bevezetőjében elmondta: három olyan nagy volumenű beruházás valósult meg, illetve közelít a befejezéséhez, mely az előző önkormányzat tevékenysége idején részesült pályázati támogatásban. A salgóbányai Kaszinó felújítása megtörtént, ám hasznosítása és működtetése – mely súlyos tízmilliókat vinne el a város költségvetéséből ge nagy hiányosságokat mutat. – kérdéseket vet fel. Ugyanilyen A Vásártér és a Tanács út burkérdések merülnek fel az Ereszt- kolata alapvetően sok kívánnivényben átadott Novohrad-Nóg- valót hagy maga után, de példárád Geopark Oktatási és Látoga- ul az Arany János út felújításakor tóközpontjával kapcsolatban, az mintegy 30–40 aknafedőt leaszApolló Mozi épületegyüttesének faltozott a kivitelező. Az útfelújíműködtetése pedig ma még a tásokat természetesen folytatja rejtély kategóriájába tartozik. az önkormányzat, ám a korábbi Utóbbi kivitelezésében jelentős időszaktól eltérően tervezetteb-
a helyi járatú buszközlekedés feltételrendszerének további javításáról, valamint közlekedési szakemberek bevonásával a jelenlegi távolsági és helyi járatú buszállomás „cseréjéről”. Természetesen napirenden van a felsőoktatás újraindítása a városban, miként a volt Népjóléti Képzési Központ két épületének közgazdasági-ke-
reskedelmi-vendéglátóipari szakközépiskolává, tankonyhává és szálláshellyé történő alakítása is. Mint Dóra Ottó fogalmazott: a legfontosabb a munkahelyteremtés, hogy Salgótarján elmozduljon történelme legmélyebb válságából és megkezdje a felzárkózást. A városvezető elmondta, hogy hivatalba lépése első hónapjában tizenöt érdeklődő befektetővel, illetve már a városban működő és fejlesztéseket tervező cég képviselőivel tárgyalt. A politikus örömmel tájékoztatta a hallgatóságot arról, hogy a térség országgyűlési képviselőjével és a kormánymegbízottal folytatott tárgyalásán teljes egyetértés mutatkozott a helyi gazdaság fejlesztésének közös megoldására. A polgármester tájékoztatója után városlakók tettek fel kérdéseket. Ezek sorában a legtöbben az utak állapotára panaszkodtak, de szó volt a Karancs utcában élő sok család tarthatatlan lakhatási körülményeiről, a helyi járatú buszközlekedésről, a kórház működéséről, a közterületeken végzendő feladatokról, a város vagyoni helyzetéről és a szelektív hulladékgyűjtés szükségességéről is.
NAPJAINK
KÖZMEGHALLGATÁS A VÁROSHÁZÁN
A város közgyűlése november 24-i ülésén egyes önkormányzati intézmények esetében pedagógusok és a pedagógus munkát segítők, közgyűjteményi, valamint köznevelési intézmények működtetési feladatait ellátó dolgozók közel százezer forintos – étkezési Erzsébet-utalvány formájában történő – béren kívüli juttatásáról döntött. A 2014. évi költségvetési egyensúly megteremtése érdekében a szóban forgó juttatást a költségvetési intézmények nem építették be a költségvetésükbe. A szigorú költségvetési feltételek ellenére a személyi juttatások, illetve a Költségvetési Intézmények Gazdasági Szolgálata (KIGSZ) költségvetésében szereplő élelmezési kiadások előirányzatánál megtakarítás keletkezett, amely lehetőséget biztosított béren kívüli juttatás kifizetésére. A rendkívül takarékos gazdálkodás eredményeképpen két intézménynél (Dornyay Béla Múzeum, KIGSZ) a megtakarítás nyújt lehetőséget a maximálisan nyújtható juttatásra 96.000 forint/fő/ év összegben. A Salgótarjáni Összevont Óvoda és a Balassi Bálint Megyei Könyvtár a körültekintő és takarékos gazdál-
kodás ellenére ugyan nem tudta megteremteni a forrást az utalvány biztosítására, ám esetükben a városi közgyűlés úgy határozott, hogy az önkormányzati többlettámogatás terhére a fentivel azonos összegű étkezési Erzsébet-utalványban részesíti utóbbi két intézmény dolgozóit is. E támogatás fedezetét a KIGSZ költségvetésében szereplő gyermekétkeztetés 2014. évi maradványa biztosítja. Az érintettek az utalványokat decemberben kapják meg. 2014 / 4
TARJÁNI VÁROSLAKÓ
5
KÖZREND – KÖZBIZTONSÁG
FOKOZOTTAN VIGYÁZZUNK ÉRTÉKEINKRE AZ ÜNNEPEKBEN!
Az év végi ünnepi hangulatban a zsúfolt üzletekben, bevásárlóközpontokban, tömegközlekedési eszközökön sokan megfeledkeznek értékeikről és a legalapvetőbb biztonsági szabályok betartásáról. A gyors pénzszerzési lehetőséggel próbálkozók főként a zsúfoltabb vásárokban, bevásárlóközpontokban, piacokon, vagy tömegközlekedési eszközökön – az emberek figyelmetlenségét kihasználva – keresik a kínálkozó alkalmat. Annak érdekében, hogy az ünnepi hangulatot semmi ne zavarhassa meg, fogadják meg az alábbi tanácsokat! • Vásárláskor, az áru válogatásakor soha ne tegye le táskáját, pénztárcáját a pultra, azt ne hagyja a bevásárlókocsiban vagy kosárban! • Vásárláskor csak a legszükségesebb iratait vigye magával! • Fokozottan figyeljen értékeire, ha forgalmas helyen, tömegben tartózkodik! •É rtéktárgyait, iratait ne tegye táskája, kosara tetejére, annak külső zsebébe! Azokat mindig belső zsebben, vagy zárható táskában helyezze el, melyet szorosan, testközelben tartson! • Annyi készpénzt vigyen magával, amennyire feltétlenül szüksége van! A pénzt nem ajánlatos egy helyen tartani! Fizetéskor használjon bankkártyát, természetesen a kellő odafigyeléssel! • Bankkártya használata esetén, PIN-kódját jegyezze meg, ne írja fel sehova! •A bankautomata használata előtt ellenőrizze a kártyabefogadó, illetve a készpénzkiadó nyílás sértetlenségét! Pénzfelvételkor legyen körültekintő, óvatos! Látható helyen ne hagyjon értéket gépkocsijában, az autó nem biztonságos tárolóeszköz!
• Üres táskát sem érdemes a kocsiban hagyni, hiszen a tolvaj csak a jármű feltörése után veheti észre, hogy nem zsákmányolt semmit. A gépkocsi feltörése a bosszúságon túl jelentős anyagi kárt is jelent. • Mindig zárja be a jármű ajtaját, az ablakokat húzza fel, kapcsolja be a riasztót, még akkor is, ha csak pár percre száll ki! Amennyiben sérelmére bűncselekményt követtek el, vagy bűncselekményt észlel, úgy azonnal tegyen bejelentést a legközelebbi rendőrkapitányságon vagy az ingyenesen hívható 107-es, illetve 112-es segélyhívó számokon! Az ORFK–Országos Baleset-megelőzési Bizottság által meghirdetett „Látni és látszani” elnevezésű kampány végrehajtásában a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság is részt vesz. Az időjárási viszonyok ezen évszakban folyamatosan változnak, ezzel együtt az út- és látási viszonyok is romlanak, melyek kedvezőtlen hatást gyakorolnak a közlekedésbiztonságra. Kiemelten fontos, hogy minden járművezető megfelelően felkészítse járművét. A Salgótarjáni Rendőrkapitányság egyenruhásai 2014. december 3-án, a 21-es számú 6
TARJÁNI VÁROSLAKÓ
2014 / 4
KÖZLEKEDJENEK BALESETMENTESEN AZ ÜNNEPI FORGATAGBAN IS! Decemberben nem csak az időjárás és az abból fakadó kedvezőtlenebb út- és látási viszonyok, hanem az év végi ünnepek miatt megnövekedett forgalom is hatással van a közlekedésben résztvevőkre. Elindulás előtt minden esetben ajánlott a gépjármű műszaki állapotát ellenőrizni, valamint, hogy a gépjárművet kellőképpen felkészítették-e a téli közlekedésre. Ellenőrizzék a gumiabroncsok, az akkumulátorok, az ablaktörlő lapátok állapotát, a fagyálló folyadék, és a téli ablakmosó folyadékok szintjét, a világító berendezések hibátlan működését, és az esetleg szükséges kiegészítők (jégkaparó, jégoldó, meleg takaró) meglétét. Egyenként győződjenek meg a lámpák, fényszórók, illetve az irányjelző készülékek tisztaságáról és működéséről. Fontos, hogy minden esetben a látási és útviszonyoknak megfelelően, kellő óvatossággal közlekedjenek. Az év végi ünnepek forgatagában az elindulás előtt ajánlott
LÁTNI ÉS LÁTSZANI
megtervezni az útvonalat, akár karácsonyi bevásárlásról, akár a távolabb élő rokonok meglátogatásáról legyen szó. A gépjárművel közlekedők elindulás előtt lehetőség szerint tájékozódjanak a várható időjárási és útviszonyokról, továbbá az esetleges útlezárásokról. A bevásárlást lehetőség szerint ne az utolsó pillanatra hagyják, mert a kapkodás és az ingerült, figyelmetlen vezetés a téli időjárási és útviszonyok mellett könnyen balesethez vezethet. Az előre megtervezett indulás és utazás már fél siker ahhoz, hogy biztonságosan célba érjenek és szeretteikkel tölthessék az ünnepeket. A Nógrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság balesetmentes közlekedést kíván az ünnepek időszakában is! főút salgótarjáni bevezető szakaszánál tartottak figyelemfelkeltő jelleggel közúti ellenőrzést, ami elsősorban a prevencióra helyezte a hangsúlyt. A rend őrök segítő, baleset-megelőző szándékkal állították meg a közlekedésben résztvevőket, és felhívták a gépjárművezetők, kerékpárosok figyelmét az időszak kedvezőtlenebb út- és látási viszonyaira, az időjárásból fakadó lecsökkent látótávolságra, a csúszós útburkolatra. Az ellenőrzött és láthatóan karbantartott műszaki állapotú gépjárművek vezetőit csoki Mikulással lepték meg az egyenruhások.
Két illusztris kiadvány látott napvilágot a közelmúltban a Dornyay Béla Múzeum gondozásában. A gyűjtemény átfogó és érzékletes képet nyújt a 20. század első felének legjellegzetesebb hazai művészeti tendenciáiról. A hiánypótló kiadvány gazdag képanyaggal sorakoztatja fel a teljes gyűjteményi anyagot. * * *
A napokban jelent meg az intézmény képzőművészeti gyűjteményének legértékesebb alkotásait tartalmazó, úgynevezett Mihályfi-gyűjteményt bemutató katalógus. A reprezentatív album azt a gazdag anyagot mutatja be, melyet Mihályfi Ernő (1898– 1972) Nógrád megyei születésű politikus, újságíró gyűjtött és halála után özvegyétől a hagyaték jelentős, grafikákból és festményekből álló része a múzeumba került.
A „Köszönöm a Jóistennek, hogy ide születtem” című – Zenthe Ferenc gyermekkorát, Salgótarjánhoz fűződő kapcsolatát és a nemzet színészének halálát követő, egyre erősödő Zenthe-kultuszt is bemutató – könyv a múzeum másik, most megjelent kiadványa. A kötet anyagainak gyűjtése civil kezdeményezésre, a városi önkormányzat, valamint a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara anyagi támogatásával egy éve kezdődött. Forrásként a Nógrád Megyei Levéltár dokumentumait, a helyi sajtóban megjelent írásokat, valamint a Palócföldben, a Magyar Nemzetben és a Népszabadságban
megjelent tudósításokat, interjúkat, riportokat használták. A kötetből egyebek között kiderül, hogy a salgóbányai bányagondnok édesapja hozta létre az első mozit Salgótarjánban, Zen the Ferenc természetszeretete, történelem iránti érdeklődése pedig a Medves-fennsík körüli erdőkben és a Salgó-várnál töltött gyermekkorban gyökerezett. A kötetet Balog Zoltán szerkesztette. Shah Gabriella
NOSZTALGIA A KÖNYVTÁRBAN
ARANY JÁNOS TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAM
Az Arany János Tehetséggondozó Program keretében lehetőség nyílik arra, hogy a hátrányos helyzetű tehetséges gyermekek olyan középiskolákban, kollégiumokban tanuljanak, nevelkedjenek, amelyek célul tűzték ki a tehetséggondozást és a felsőfokú tanulmányokra való eredményes felkészítést. A sikeresen teljesítő tanulók megyéjük Arany János Tehetséggondozó Programot működtető középiskolájába, illetve kollégiumába nyerhetnek felvételt, és speciális program alapján készülhetnek fel a felsőfokú továbbtanulásra. A tanulók egyéves előkészítő évfolyam, az iskola helyi tantervében foglaltak teljesítése és az érettségi vizsgaszabályzatban előírt feltételek alapján tehetnek érettségi vizsgát. Az előkészítő évfolyamon a diákok emelt szintű anyanyelvi és idegen nyelvi oktatásban, matematikaés informatikaoktatásban, önismereti, személyiség- és képességfejlesztő, kommunikációs és tanulás-módszertani programokban vesznek részt. Az Arany János Tehetséggondozó Programra Balajti Beatrix, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium nyolcadik évfolyamos tanulója jelentkezett. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése támogatja Balajti Beatrix programban való részvételét, akinek tanulmányai idejére az önkormányzat – maximum 5 évre, tanévenként 10 hónapra, 5000 Ft/hó – ösztöndíjban részesíti a diákot. Az önkormányzat által benyújtott pályázatot a programhoz tartozó középiskola bírálják el.
MŰVELŐDÉS-OKTATÁS
KÖNYVEK A MÚZEUMBÓL
KÉP ÉS SZÖVEG: GÁLNÉ HORVÁTH MÁRIA
NAPIRENDEN A FELSŐOKTATÁS
A Balassi Bálint Megyei Könyvtár minapi író-olvasó találkozóján együtt volt a történelem, a bányász nosztalgia, az irodalom és a mindezeknek sajátos karaktert adó film és zene. A rendezvény vendége a sal- Salgó-vár a felhők fölött és Égő gótarjáni születésű bányamér- kő című regényéről. A tudós-író nök, címzetes egyetemi tanár, – aki nyugdíjasként kezdte el Dr. Füst Antal professzor volt, szépirodalmi munkásságát – akivel Szilasi András és dr. népszerű regényeihez kapcsoCsongrádi Béla beszélgetett lódva két dokumentumfilmet is
levetítettek, leplezetlen hatást gyakorolva a lokálpatrióta érzelmekre. A programot a 122 éves Bányász Kohász Dalkör fellépése színesítette. A nagy múltú együttes az író-olvasó találkozót követően tartotta hangulatos évzáró szakestélyét.
A salgótarjáni felsőoktatás újraindításáról tárgyalt december 4-én Dóra Ottó polgármester Dr. Nádai Lászlóval, a felsőoktatási államtitkár főtanácsadójával, az Óbudai Egyetem volt rektorhelyettesével. A megbeszélésen a polgármester megerősítette: Salgótarján számára elengedhetetlenül fontos, hogy minél előbb legyen felsőoktatás a városban. A mostani tárgyalás a konkrét lépések kidolgozásának kezdetét is jelentette, az Óbudai Egyetem együttműködik Salgótarjánnal a cél elérése érdekében. 2014 / 4
TARJÁNI VÁROSLAKÓ
7
A Salgótarján „Jó tanuló – jó sportolója” díjak átadására 2014. december 13-án a József Attila Művelődési és Konferencia Központ Színháztermében került sor. A díjátadó ünnepségen Tóth Zoltán Zénó, Salgótarján ifjúsági és sportreferense üdvözölte a jelenlévőket, majd Dóra Ottó nyitotta meg a rendezvényt. A polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy a város legkiválóbb fiatal sportolói az iskolákban is a legjobbak közé tartoznak, s ez a teljesítmény mindannyiuk részéről jelentős energiát igényel a rendszeres edzésektől kezdve, a versenyeken keresztül, az iskolapadban történő helytállásig. Dóra Ottó a szülők szerepéről szólva elmondta, hogy gyermekeik kiváló eredményeiben az ő áldozatvállalásuk is kiemelkedő, miként a testnevelők és az edzők felelősségteljes munkája is. A városvezető kiemelte: bízik abban, hogy a most elismert ifjú tehetségek közül évek múltával – már a felnőttek között – akár országos és világversenyek győzteseit is köszönthetjük Salgótarjánban. A „Jó tanuló – jó sportoló” elismerésre azok a diákok pályázhattak, akiknek tanulmányi eredménye a 2013/2014. tanévben kiemelkedő volt: magatartás és szorgalom beszámítása és kerekítés nélkül az általános iskola alsó tagozatán 4,7 vagy feletti, az általános iskola felső tagozatán 4,5 vagy feletti, középiskolában: 4,3 vagy feletti átlagúak, és kiemelkedő sporteredménnyel rendelkeztek akár egyéni, akár csapatsportágban. A legjobbak a tájékozódási futás, kézilabda, karate, atlétika, vívás, versenytánc, társastánc, úszás, triatlon, hegyikerékpár, tenisz, alpesi sí, cselgáncs, duatlon és öttusa sportágak képviselői, sokuk tanulmányi eredménye pedig kitűnő volt. A pályázat követelményei alapján a Beszterce-lakótelepi iskolából 21, a Gagarinból 18, a Kodályból 10, az Uzoniból 1, a Bolyai Gimnáziumból 15, a Madáchból 2, míg a Táncsics Szakközépiskolából 1 diák részesült díjazásban. A testnevelők és edzők közül hatan kaptak elismerést. A tanulókat és felkészítőiket emlékplakettel és vásárlási utalvánnyal jutalmazta a városi önkormányzat. Az ünnepségen ezeket Dóra Ottó polgármester és Dániel Zoltán alpolgármester adta át a díjazottaknak.
FOTÓK: SÁNDOR BÉLA
NAPJAINK
„IZMAID KÖZÜL A SZÍVED A LEGERŐSEBB”
MŰANYAG KORCSOLYAPÁLYA A VÁROSKÖZPONTBAN Aki nem hiszi, az 2015. január 7. és március 8. között naponta 10–20 óra között személyesen győződhet meg arról, hogy a műanyag korcsolyapálya szinte teljesen egyenértékű élményt nyújt a műjégpályával! A költségtakarékosan üzemeltethető és környezetbarát, amerikai gyártmányú műanyag korcsolyapálya fejlesztése több mint 20 évvel ezelőtt kezdődött. A gyártó – számos amerikai NHL jégkorongozó és 8
TARJÁNI VÁROSLAKÓ
2014 / 4
profi műkorcsolyázó közreműködésével – tökéletesítette a rendszert, hogy az átlagos „műanyagjég” helyett, egy kimondottan sportcélra felhasználható jégpályarendszert biztosítson a korisoknak. A pálya
nem igényel hűtést, és minden évszakban, akár szikrázó napsütésben is használható! A korcsolyázók mindazokat a mozdulatokat, ugrásokat és trükköket végrehajthatják rajta, amit a valódi jégen, használatához pedig nincsen szükség speciális korcsolyákra, mert hagyományos jégkorcsolyával használható! A pálya által biztosított siklási
élmény a műjéghez viszonyítva 95-98%-os: a siklást egy speciális síkosító segíti, mely nem hagy nyomot a ruhán. A pályát 2015. január 6-án „építi fel” az üzemeltető, s az január 7-től március 8-ig a József Attila Művelődési és Konferencia Központ előtti területen lesz használható. A pálya mérete 25,14x 12,57 m (316 m2).
A Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány kuratóriuma, valamint felügyelő bizottsága tagjainak megbízatása 2014. november 30-án lejárt. Salgótarján közgyűlése a megbízatás lejártával döntött a két testület tagjainak 2014. december 1-jétől – 2017. november 30-ig szóló megbízásáról. A döntés értelmében a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány kuratóriumának elnöki teendőit Egyed Ferdinánd látja el. A kuratórium tagjai: Boros Ilona, Lőrincz Gyula, Malomhegyi Nándor, Murár Sándor. A felügyelőbizottság tagjai: Czene Gyula, Mezei Mónika, Stark Lászlóné.
MOZAIK FOTÓ: SÁNDOR BÉLA
ÚJ KURATÓRIUMI ELNÖK
HUSZONHAT DIÁK KAP ÖSZTÖNDÍJAT 2014. december 13-án a városháza Förster Kálmán Termében ünnepélyes keretek között köszöntötték a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjpályázat 2015. évi támogatottjait, és írták alá az ösztöndíjszerződéseket. Az ösztöndíjra azok a salgótarjáni lakóhellyel rendelkező és sal-
gótarjáni középiskolában érettségizett, felsőoktatási intézmény második vagy e fölötti évfolyamán tanuló nappali tagozatos, szociálisan hátrányos helyzetű diákok pályázhattak, akiknek előző félévi tanulmányi eredménye legalább 3,8 volt. A támogatások elbírálását a „Salgótarján Jövőjéért” Közalapítvány
Kuratóriuma végezte, és 2014. december 2-i ülésén döntött az ösztöndíjak odaítéléséről. Összesen 41 pályázat érkezett: 15-öt elutasítottak, 26 diák részesült ösztöndíjban. Közülük húszan tíz hónapon keresztül 6000 Ft/hó, míg hatan szintén tíz hónapon át 5000 Ft/hó ösztöndíjban részesülnek.
SALGÓTARJÁNI EGÉSZSÉGRE NEVELÉS VÁLLALKOZÓ KITÜNTETÉSE ÉS BŰNMEGELŐZÉS November 28-án a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum dísztermében átadták a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2014. évi kitüntetéseit. A hagyományoknak megfelelően két kategóriában – kisvállalkozás és középvállalkozás – ítélte oda a kamara elnöksége a Palócföld Gazdaságáért díjat. Idén a kisvállalkozások kategóriában a salgótarjáni, jelenleg 18 főt foglalkoztató Nádasdi Elektronikai Kft. érdemelte ki az elismerést,
a szakterületén 1989 óta végzett kimagasló tevékenységéért. A díjat Dóra Ottó, Salgótarján polgármestere, Miklóssy Ferenc, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke és dr. Tordai Péter, a megyei iparkamara elnöke adta át Nádasdi Gyulának, a cég tulajdonos-ügyvezetőjének.
„TÉL ÉNEKEL” Ezt az alkalomhoz illő, Jeszenyin verscímtől kölcsönzött elnevezést kapta az december 12-én a Városi Galériában megnyílt kiállítás, amelynek alkotói valamennyien ismert helyi képzőművészek. A jelenlévőket Fekete Zsolt alpolgármester köszöntötte, megosztva a havas téllel és
az ünnepvárással kapcsolatos lírai gondolatait, majd Somoskői Emese porcelánművész szólt az alkotókról és színpompás műveikről. A rendezvényt két zeneiskolás növendék – Dory Dorottya Eszter és Kovács Orsolya – csengő hangja tette még ünnepélyesebbé.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága 2014. november 26-án a Kodály Zoltán Általános Tagiskola meghívására baleset-megelőzési programmal színesítette az intézmény egész napos rendezvényét. A program célja a fiatalok egészséges életmódra történő nevelése volt. Az iskolában a diákok kerékpáros ügyességi pályán próbálhatták ki tudásukat, gyümölcs- és zöldségszobrászaton vehettek
részt, továbbá plakátok készítésével hívhatták fel gyermektársaik figyelmét az egészséges életvitelre. Az érdeklődőbbek a drog, illetve alkohol hatásait szimuláló úgynevezett „részeg szemüveget” is kipróbálhatták. A rendezvényen a Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója drogprevenciós előadás keretében tartott bemutatót a diákoknak a drog káros hatásairól, annak veszélyeiről. 2014 / 4
TARJÁNI VÁROSLAKÓ
9
KULTÚRA
FOLTOT EJTETTEK A NÉPZENÉSZEK SVÁJCBAN Sosem pihen, de ha akarna se hagynák, így most is mozgalmas napok várnak Andrássy Ferencre, aki több mint 30 éves muzsikuspályáján a népművészet ifjú mesteréből lett – rengeteg fellépés, tanítás után – a nógrádi folklór ma is tettre kész veteránja. A szakember fiatalos hevülettel játssza és tanítja a népzenét, és a Folt zenekarral Svájcba készül. „Kimondani is sok: 32 éve kezd- Mondhatnánk, ez eddig olyan, tem zenélni a Dűvő együttes- mint egy tündérmese. Andrássy ben, a velük töltött 25 év alatt Ferenc életében azonban egy bejártam a világot, ám az idők Folt is akad! változnak: hét éve alakítottuk „Már hétéves a zenekarunk, én meg a Folt zenekart, két és fél és Tóth Gergő a Dűvőből, Lenéve a Kerek Perec Egyletet” – kó Péter prímás – az utolsó Ki említi „Dras”. mit tud? győztese – és Bacskai A Kerek Perec Egylet gyerekek- Balázs a Kincsérből jött, s még nek nyújt népi mesés, zenés, tán- Juhász Péter az együttes tagja. cos műsorokat Andrássy Ferenc, Sokat nevetünk, viccelődünk, Paluch Norbert néptáncpedagó- mert jó társaságban fontos a gus – a szécsényi Palóc együttes hangulat” – említi a „bandavevezetője – és Takács Bernadett zér”, aki a tekerőlant mellett táncművész előadásában. cimbalmosként „munkálkodik”. „A palóc népmesékből – ame- A tapasztalt muzsikusok – akik 12 lyekből többet még Nagy Zol- hangszert szólaltatnak meg – a tán tanár úrral gyűjtöttem – sok Kárpát-medence eredeti zenéjét népi zenével, tánccal formáljuk játsszák, a Nógrád Táncegyütteski előadásainkat, ahol a gyere- sel bejárták Európát. A közelkek is a mese szereplői lesznek, múltban a salgótarjáni országos megismerkednek népi hangsze- minősítő versenyen a szécsényi rekkel, a falusi és pásztorélet Palóc Táncegyüttest kísérték, és szokásaival, népi dallamokkal, Szécsényben is műsort adtak. táncos alaplépésekkel” – említi Ám „Dras” ennyivel sem elégszik „Dras”, aki örömmel említi, hogy meg: idén nyáron az Erzsébet-tánemrégiben – éppen a besz- borok országos népzenei vezetercei óvodában – már a 125. tője volt. Innen a legtehetségeelőadásukat tartották, de volt sebb gyerekek között tanítványa, úgy, hogy a bécsi Magyar Kultúra Póczos Mátyás tekerőlantos is Házában kétszáz gyereknek mu- bekerült a Talentum-programba, tatták be műsorukat. amelynek zánkai táborán a miMost újdonságként felnőtteknek nap a Folt volt a központi zenekar. szóló vidám darabra készülnek, A legnagyobb „durranás” a naám addig adventi meséjüket is pokban történt: december 11-től sok-sok helyen eljátsszák, és Genfben, a Karácsonyi Forgatag büszkék rá, hogy a Nemzeti Mű- vásári kavalkádján a Folt képvivelődési Intézet három előadást selte hazánkat, ezáltal a magyar is lekötött velük. népzenét. B. R.
A Folt zenekar (balról): Lenkó Péter, Bacskai Balázs, Andrássy Ferenc, Tóth Gergő és Juhász Péter 10
TARJÁNI VÁROSLAKÓ
2014 / 4
A Front együttes, balról: Alapi István, Szilágyi Péter, Vincze László és Fekete Sándor
FRONT-LEMEZ LEHET A TAVASZ IGAZI ZSONGÁSA
Hatalmas sikerrel lépett fel nemrégiben a frissen felújított salgótarjáni Kohász Művelődési Központban – közel harmincévi szünet után – az immár legendás Front zenekar. A csapat még az 1981-es salgóbányai rocktáborban állt össze, és a remek játéka révén 1983ban bejutott a Ki mit tud? döntőjébe, ahol a tévéből az egész ország megismerte őket. A Front együttes – Alapi István gitáros, Fekete Sándor dobos, Szilágyi Péter billentyűs, Vincze László basszusgitáros – az akkori országos siker után a Balatonnál és a Felvidéken is turnézott, a Magyar Rádió is játszotta négy számukat, majd 1985-ben Berki Tamás énekest kísérték a moszkvai VIT-en. Ám a lemezgyár nem adott ki ének nélküli rockalbumot, így a várt folytatás elmaradt, de Alapi Istvánt az utóbbi negyedszázadban az Edda Művekből ismerheti a nagyközönség. A fiúkat közel harminc év után – mint elmondták – a zene szeretete és a régi barátság hozta össze, bár igaz, hogy az „Alapi nélküli” Front Trió már három éve újra játszik. A srácok az utóbbi időben többször is találkoztak, és a Fonogram-díjas gitáros sem titkolta, hogy szívesen fellépne a régi barátokkal. Így jött létre a remek hangulatú Front-koncert az újjávarázsolt Kohászban, ahol a fiúk igazán kitettek magukért, és a nagy sikeren felbuzdulva úgy döntöttek: folytatják a közös zenélést. Nemrégiben Budapesten, Török Ádám új klubjában, a Glob Royalban is felléptek, ahol eredetileg a trió játszott volna, de
Alapi István ragaszkodott hozzá, hogy beszáll a csapatba, így újabb szenvedélyes örömzenélésben részesült a publikum. Az Edda gitároscsillagának az is sok-sok éve dédelgetett terve, hogy elkészüljön a Front zenekar nagylemeze. Nos, a régi álom rövidesen valóra válik, mert a banda máris elkezdte a felvételeket. Alapi István elmondta, otthon kiváló házi stúdiótechnikával rendelkezik – amellyel a szólólemezeit is rögzíti –, ezzel készítik el a várva várt albumot, amelyen a legendás régi számokat a mai kornak megfelelő köntösbe öltöztetik, és újabb felvételek is helyet kapnak a készülő korongon. Fekete Sándortól megtudtuk, hogy a csapat nagyon lelkesen fogott bele a lemezkészítésbe, a felvételek jól haladnak. A régi „alapművek” – a négy rádiófelvétel és a salgói rocktáborban rögzített számok – átirata mellett felkerülnek a CD-re a Front Trió újabb számai, amelyek négyes felállásban, szólógitárral „feldúsítva” még jobban szólnak, és emellett Alapi István is „bejelentkezett” a legfrissebb zenei ötleteivel, amelyek a többieknek is nagyon megtetszettek. Egy szó, mint száz: remek Front-lemezre van kilátás. Hogy a rajongók mikor vehetik kezükbe a csillogó korongot, az még a jövő zenéje. A tarjáni rockrajongók számára ez lehet a jövő tavasz igazi zsongása! Balás Róbert
címeres mezben öregbítették szűkebb hazánk hírnevét. A jelenleg győri színekben futballozó – korábban a Pápa, az Újpest, a Videoton, sőt a ma már angol élcsapatnak számító Southamptonban is megfordult – Lipták Zoltán eddig 18 alkalommal játszott a nemzeti tizenegyben, és egy gól fűződik a nevéhez. Idén négyszer lépett pályára a válogatottban. Dárdai Pál kapitánykodása alatt ősszel kapott bizalmat a nemzeti tizenegyben a szintén salgótarjáni születésű Simon Ádám, akit az ideiglenes szakvezető azonnal berukkoltatott a keretbe. A fehérváriak 24 éves, korábbi junior világbajnoki bronzérmes középpályása az Oroszország elleni idényzáró meccs második félidejében lépett pályára, és jó benyomást keltett címeres mezben. A címeres mezt minden bizonnyal az új esztendőben is kikészíti neki a szertáros, mi pedig várjuk az újabb tarjáni követőket, akik remélhetőleg nem késnek sokáig az éji homályban.
2015. január 10-én (szombaton) újra megrendezik a Gabora-gála jótékonysági teremlabdarúgó tornát. A városi sportcsarnokban sorra kerülő rendezvényre ezúttal a XXIII. Gabora-gála a Sport TV Kupáért elnevezéssel kerül sor. A tornán hat csapat vesz részt: a A gála kedvezményezettje a salFerencvárosi Sasok, az MTK, a gótarjáni Uzoni Péter Gimnázium Hotel Salgó, az Újpest, a Debre- és Általános Iskola, azaz a becen és a Pécs együttese. A be- vételt és a felajánlások összegét mutató mérkőzésen a szponzorok a zagyvapálfalvai oktatási intézválogatottja és a Winner-Sport mény kapja. együttese küzd meg egymással, a Az esemény fővédnöke Dóra gálamérkőzések keretében pedig Ottó, Salgótarján Megyei Jogú Váaz MLSZ-válogatott, a Sport TV ros polgármestere. A védnökök: Team, a Gabora Team és a Nem- Becsó Zsolt országgyűlési képcsák Károly vezette színész válo- viselő, Skuczi Nándor, a Nógrád gatott mutatkozik be a közönség- Megyei Közgyűlés elnöke és dr. nek. A tornát a Sport TV közvetíti. Palásthy Tamás, az SBTC elnöke.
FOTÓ: GABORAGALA.GPORTAL.HU
Nem sok okuk volt a lelkendezésre a salgótarjáni labdarúgó-szurkolóknak a lassanként magunk mögött hagyott esztendőben. Akadnak azonban örömteli hírek és büszkeségeink is, de sajnos a legjobb salgótarjáni származású labdarúgók – az itteni megfelelő lehetőségek híján – másutt jeleskednek. Egyesek a határainkon túl írják be a nevüket a futballtörténetbe, mások pedig a magyar nemzeti tizenegyben küzdenek Magyarország színeiért. A messzi északon, a viking harcosok utódai között is vitézkedő Kovács Péter – az idősebbek kedvéért: a „kis Vörös Kovács” – nemrégiben például bevágta hetvenötödik norvég élvonalbeli gólját, és ezzel az ottani liga történetének legeredményesebb idegenlégiósává avanzsált. Szintén a nagyszerű salgótarjáni focihagyományok méltó folytatója a két Salgó Öblös-nevelésű NB I-es játékosunk, Lipták Zoltán és Simon Ádám, akik az idén
XXII. Gabora-gála győztese, Debreceni VSC
LAKÓTERÜLETI FIATALOK FOCIBAJNOKSÁGA
FOTÓ: SÁNDOR BÉLA
November 31-én a SKÁID Arany János Tagiskola zagyvapálfalvai műfüves pályája adott otthont a salgótarjáni városrészek és lakóterületek diák focitornájának.
A 14 év alatti fiatalokból ös�szeverbuvált csapatok – Zöldfa út-Zagyvapálfalva, Baglyasalja,
Somlyóbánya-telep, Dornyay Béla Tagiskola – körmérkőzéses formában döntöttek a helyezé-
sekről. A megmérettetés alapvető célja az volt, hogy a kezdeményezők felmérjék a következő esztendőben megszervezendő lakóterületi ifjúsági focibajnokság létjogosultságának és megvalósításának lehetőségét. Az ötletért elismerést érdemelnek a szervezők: Dániel Zoltán alpolgármester, Harmos László vállalkozó, a Salgótarjáni Kézilabda Klub társadalmi elnöke, Lugosi Zoltán MLSZ felkészítő-edző, Homoga László önkormányzati képviselő, Bakos Sándor volt Forgách-telepi önkormányzati képviselő és Eszes József vállalkozó (ZoZo pékség), akik kedvező tapasztalatokat szereztek a rendezvényen, lehetőséget látva a jövő évi folytatásra.
ÉLMEZŐNYBEN A KERÉKPÁROSOK A Magyar Kerékpársportok Szövetsége közzétette „Az év kerékpárosai 2014” díjazottainak listáját. Nógrád megye versenyzői és egyesületei immár hagyományosan jól szerepeltek az összesítésben.
SPORT
GABORA-GÁLA BÜSZKESÉGEINK A FUTBALLPÁLYÁN A GYERMEKEKÉRT
Az 1991-ben alakult Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület az országos összesítésben a csapatok rangsorában az előkelő negyedik helyen végzett. Minden versenyzőnek gratulálunk a sikeres szezonhoz, a jó eredményekhez!
TÁMOGATÁS SPORTFEJLESZTÉSRE
A Zagyvarónai Sport Egyesület sportfejlesztési programjának megvalósításához pályázatot nyújtott be a 2014/2015-ös időszakra a Magyar Labdarúgó Szövetséghez (MLSZ). Az MLSZ jóváhagyta az egyesület által benyújtott programot, amely egy korábbi közgyűlési határozattal megerősítve a 2018. december 31-ig az ingyenes használatba adott, önkormányzati tulajdonú Csalános úti Sporttelep felújítási munkálatait tartalmazza. A program megvalósításának költsége 6.311.744 Ft, melyhez a Sinia Bútorgyártó Kft. az MLSZ határozata alapján létrejött együttműködési megállapodás szerint 4.498.947 Ft-ot biztosít. A fennmaradó 1.812.797 Ft-os önrész biztosítására az egyesület a városi önkormányzathoz fordult támogatásért. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata úgy döntött, hogy az egyesület részére a 2014–2015-ös bajnoki idényre, a program megvalósításához a kért összeget legkésőbb 2015. január 31-ig biztosítja. 2014 / 4
TARJÁNI VÁROSLAKÓ
11
MOZAIK
A VGÜ Nonprofit Kft. év végi szolgáltatásainak alakulása Hulladékszállítási rend: A VGÜ Nonprofit Kft. értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a hulladékszállítás az év végi ünnepek alkalmával a következőek szerint történik: • december 24–25–26. (szerda, csütörtök, péntek) szállítunk a megszokott időben. • december 31. (szerda) szállítunk a megszokott időben. • január 1. (csütörtök) ezen a napon nem szállítunk, helyette január 3-án teljesítjük a hulladékszállítást. Kérjük, hogy az edényzetet ennek megfelelően a reggeli órákban szíveskedjenek kihelyezni.
Térségi Hulladék Lerakó Telep nyitva tartási rendje: • Munkanapokon: 6–18-ig • Szombati napokon: 6–18-ig • Munkaszüneti napokon: zárva tart • Ünnepnapokon: a hulladékszállítási rendnek megfelelően 6–14-ig
Állatmenhely: Az állatmenhely munkanapokon látogatható 9–13-ig, más napokon előzetes egyeztetés alapján. Gyepmesteri szolgáltatás mind munka-, mind munkaszüneti napokon folyamatosan biztosított kóbor-, ill. elhullott állatok begyűjtésére, a kapacitás függvényében. Mindezekkel kapcsolatos bejelentést az élő állatok esetében a 06-20/274-4308as telefonszámon, elhullott állatok esetében a 06-32/440-366-os telefonszámon lehet megtenni.
Hóügyelet: Társaságunk a Kertész úti telephelyén decembertől 24 órás hóügyeletet tart. A lakosok bejelentést a 32/440-366 vagy a 06-20/332-4008-as telefonszámokon tehetnek.
Parkoló: A 2014. december 31-gyel lejáró általános és kedvezményes éves bérletek 2015. január 15. napjának 24.00 óráig jogosítanak várakozásra. A kiemelt övezetben érvényes parkolóbérletek árai 2015-ben nem változnak. Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2014. december 31-gyel az Arany J. út 19/A. 6. sz. Pavilonban lévő ügyfélszolgálatunk megszűnik. 2015. január 1-jétől parkolással kapcsolatos ügyeiket a Kertész út 2. alatti telephelyünk ügyfélszolgálatán intézhetik a honlapunkon található ügyfélszolgálati munkarend szerint.
PROGRAMAJÁNLÓ SALGÓTARJÁN SALGÓTARJÁNI TÉL December 19., 15.00 Adventi Sokadalom. Vendég: A Téltündér. Ünnepre hív a dal. Lucázás, Betlehemes játékok. Tánc, tánc, tánc…a legszebb hagyományok nyomán. Békebeli hangulat a Stécé Kávéházban. Fellobban a szeretet lángja. Folyamatos programok: Mákos Izolda Népi Játszóháza és fakörhintája gyerekeknek, Adventi Kölyökzug – karácsonyi kézműves foglalkozás gyerekeknek, Dr. Förster Kálmán Városvédő és Városszépítő Egyesület kőlevest és forralt bort főz, Ízek utcája – kínál a Stréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület, Esélyek háza, Karácsonyi vásár, Mesterségek tere. Közreműködnek: Zenthe Ferenc Színház művészei, Viganó Gyermektáncegyüttes, Liszt Ferenc Kamarakórus, Salgótarjáni Adventista Gyülekezet, Havanna Táncstúdió Sportegyesület, Medalion Tánccsoport Egyesület, Oláh Noémi, SÁIK Gagarin Tagiskola, SÁIK Kodály Zoltán Tagiskola, SÁIK Petőfi Sándor Tagiskola. A rendezvényen kerül sor a mézeskalács házikó verseny eredményhirdetésére. (Fő tér) December 20., 15.00, 19.30 Kijev City Balett: A hattyúk tava. Az Oroszország és Ukrajna legjobbjai által képzett táncosok egy igazi klasszikus előadást hoztak létre. Jegyek még vásárolhatók 4900 és 5900 Ft-os áron. (József Attila Művelődési és Konferencia Központ) Január 1., 19.00 Salgótarján Megyei Jogú Város Újévi Hangversenye. Trubadúrok és udvarhölgyeik. Fellép: Rivadeneira Xavier – operaénekes, Faludy Judit – Liszt-díjas csellóművész, Posta Viktor – színész, előadóművész, Szolnoki Péter – Artisjus-díjas előadóművész, Fonyó Barbara – operaénekesnő Szirtes Marcell – ifj. Trubadúr, a Mary Poppins sztárja. Újévi köszöntőt mond: Dóra Ottó polgármester. Közreműködik: a Váci Szimfonikus Zenekar. Vezényel: Szabó Mónika karmester. Művészeti vezető: Pándy Piroska – Liszt-díjas, Prima-díjas operaénekesnő. Belépőjegy 1300 Ft és 1800 Ft-os áron vásárolható a József Attila Művelődési és Konferencia Központ jegypénztárában, és on-line a www.stkult.info weboldalon keresztül. (József Attila Művelődési és Konferencia Központ)
ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ
2014. december 20.
8.00–12.00
szünetel
szünetel
2014. december 22–23.
8.00–18.00
8.00–15.00
8.00–16.00
2014. december 24.
díjmentes
szünetel
szünetel
2014. december 27.
díjmentes
szünetel
szünetel
2014. december 29-30.
díjmentes
8.00–15.00
8.00–16.00
December 28., 14.00 Családi Bérlet előadása. Sziget Színház: A dzsungel könyve. Ugyan ki tudná összefoglalni, mi mindenről szól a farkasok közt nevelkedett Maugli, az emberek ketrecéből szabadult Bagira, a törvényt bölcsen oktató Balu, a titokzatos Ká, a bosszúra és embervérre szomjas Sír Kán története? Szól a születésről, a halálról, a befogadásról, a kitaszításról, a csapatról és a magányról, a gyerekkor és a kamaszkor varázslatos időszakáról – vagyis mindarról, ami egy kölyökkel megeshet akár a farkasok, akár emberek között. Szereplők: Mohácsi Márk, Pintér Tibor, Bencze Sándor, Várfi Sándor, Borbás Barbara, Balogh Máté, Felkai Flóra és a Sziget Színház tánckara, Musical Stúdiójának növendékei. Rendező: Pintér Tibor. Szólójegy: Felnőtt 2000 Ft., Diák 1000 Ft., Gyermekjegy 14 éves korig 700 Ft. Családi Bérletárak: 3 előadás (A dzsungel könyve, A padlás, Csipkerózsika): 2 felnőtt – 2 gyerek: 12. 000 Ft. / 2 felnőtt – 1 gyerek: 10.500 Ft. / 1 felnőtt – 1 gyerek: 8.250 Ft. / 1 felnőtt, 1 gyerek: 6.250 Ft.
2014. december 31.
díjmentes
8.00–12.00
8.00–12.00
VÁROSI SPORTCSARNOK
2015. január 2–3.
díjmentes
szünetel
MEGSZŰNT
December 31., 19.00 Városi Szilveszter. Sztárvendég: Bereczki Zoltán. Zenél a Matyó Tánczenekar. Nagy táncparkett, svédasztalos vacsora, éjféli falatok. Asztalfoglalás: 06-32/310-503, 06-20/438-9757. Belépő 8.500 Ft.
A parkolási és az ügyfélszolgálati rend a 2014. év végi és 2015. év eleji időszakra az alábbiak szerint alakul: Arany János út 19/A. 6. pavilon
Parkolási rend:
VGÜ Nonprofit Kft. telephely: Kertész út 2.
2014. december 18.
8.00–18.00
8.00–15.00
8.00–16.00
2014. december 19.
8.00–18.00
8.00–14.00
8.00–16.00
Az elmúlt évek ezen időszakában több bejelentés is érkezett, miszerint magukat a VGÜ Nonprofit Kft. alkalmazottainak kiadó csalók járják így karácsony, szilveszter táján Salgótarján kertvárosi részeit és az ünnepekre való tekintettel adományokat gyűjtenek, illetve elmaradt számlák befizetését kérik. Szeretnénk elkerülni az ilyenfajta kellemetlenségeket, ezért felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a VGÜ Nonprofit Kft. dolgozói nem gyűjtenek adományokat, a hulladékkezelési díjak befizetésére pedig ügyfélszolgálatunk áll rendelkezésre. Kérjük Önöket, hogy ne hagyják magukat megtéveszteni és megkárosítani!
A VGÜ Nonprofit Kft. minden kedves ügyfelének kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván!
VÁROSI TANUSZODA ÜNNEPI NYITVA TARTÁSA 2014. dec. 22–23. –06.00–21.00 2014. dec. 24. – 06.00–11.00 2014. dec. 25. – ZÁRVA 2014. dec. 26. – 06.00–11.00 2014. dec. 27. – 06.00–21.00 2014. dec. 28. – 06.00–11.00
További programok:
2014. dec. 29–30. –06.00–21.00 2014. dec. 31. – 06.00–11.00 2015. jan. 1. – ZÁRVA 2015. jan. 2–3. – 06.00–21.00 2015. jan. 4. – 06.00–11.00
www.stkult.info
TARJÁNI VÁROSLAKÓ – információs lap. Kiadja: Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: Vaskor István E-mail:
[email protected] Nyomdai munkák: Nógrád Infó Bt. 3100 Salgótarján, Fő tér 1. © Ercsényiné Bódi Éva engedélyével
12
TARJÁNI VÁROSLAKÓ
2014 / 4