IV.2. A „legboldogabb" életút (Iharosi Tamás, Kenéz Anikó, Laczkó Krisztina) Bevezető Ha a fentiekben ismertetett (lásd a IV.1. fejezetet) rétegképző dimenziókat az egyén döntési mezőjének szempontjából vesszük szemügyre, talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy a négy dimenzió – „saját réteghelyzet”, „szülők réteghelyzete”, „háttér-elemek” és „életút-elemek” – közül az, amelyiket az egyén leginkább befolyásolni képes, az a saját életének eseményei. Nemünket, korunkat, illetve a szüleink iskolai végzettségét vagy beosztását nem mi választjuk, lakóhelyünk vagy jövedelmünk, iskolai végzettségünk szintje már inkább függ saját választásainktól. Azonban az, hogy összeházasodjunk-e párunkkal, vállaljunk-e gyereket, abbahagyjuk-e az iskolát és vállaljunk-e munkát, vagy megpróbáljunk egy magasabb iskolai végzettséget szerezni, az függ leginkább személyes döntéseinktől. Tisztában vagyunk vele, hogy naivság lenne a részünkről, ha abból a gondolatból indulnánk ki, hogy a mai Magyarországon mindenkinek megvan az esélye arra, hogy az utóbbi döntésekben pusztán preferenciái alapján döntsön, és ne befolyásolják olyan körülmények, mint a saját, illetve családja anyagi helyzete, vagy a régió jellege, ahol él. Ugyanakkor a négy rétegképző dimenzió közül mégis az életút-elemeket tartjuk annak a dimenziónak, amely leginkább az egyén saját maga által meghozott döntésein múlik, és nem az általa befolyásolhatatlan adottságokon. Ha a posztmodern fiatalok döntéseit befolyásoló körülményeket vizsgáljuk, akkor érdemes figyelembe vennünk Elkind a „felgyorsult és a lelassult életidő kettős mozgásáról” (Elkind 1981, idézi Kabai 2014: 178.) szóló elméletét. E szerint a mai gyerekek egyre korábban lépnek be az oktatásba, egyre korábban kezdődik a felnőtt életre való felkészítésük, miközben egyre később lépnek ki a felnőttek által uralt munkaerőpiacra, azaz ilyen értelemben a felnőtté válásuk is egyre későbbre tolódik. Ugyanakkor egyre korábban válunk teljes jogú fogyasztókká, azaz a lelassult életidő nem jelenti azt, hogy ne vennénk részt önállóan a felnőtt társadalom életmódjában, viszont érezzük a késztetést, hogy „minél később találjuk meg a saját helyünket a munka világában, a folyamatos kereső tevékenység keretei között”. (Zinnecker–Werner–Molnár–Gábor 1988, idézi Kabai 2014: 179), hiszen nincs annyi megfelelő munkahely, amennyi „fiatal eszkimó”. Mindezen tendenciák arra hívják fel a társadalomkutató figyelmét, hogy a ma fiataljai egyre tudatosabban fordulnak saját életpályájuk alakításához. Nem csak a társadalom várja el ezt tőlük, hanem ők is azt várják a környezetüktől, hogy minél inkább szabadabban és tájékozottabban dönthessenek saját életükről. Ahogy Fuchs fogalmaz: „a gyerekeket és a fiatalokat korán be kell vonni a saját életpályájuk alakításába, és az életrajz szempontjából döntő kérdésekben az együtt
döntés jogát meg kell adni nekik” (Fuchs, 1983, idézi Kabai 2014: 180-181). Ugyanakkor – miközben egyre nő életpálya-tudatosságuk – a fiatalok egyre inkább szembesülnek a kudarcrizikóval is. Hurrelmann kiemeli, hogy nemcsak szembesülnek ezzel, hanem „az egyének hozzájárulnak kvázi rugalmas életpálya-tervezésükkel a felnőtt társadalom válságainak és problémáinak a kezeléséhez” (Hurrelmann, 1985: 42, Idézi Kabai 2014:180-181.). Úgy tűnik a fiatalok stratégiája az, hogy kitolják a különböző életesemények bekövetkezését, azaz tovább tanulnak, később költöznek el szüleiktől, később vállalnak munkát, illetve gyereket. Mivel a "Magyar Ifjúság 2012" adatbázis elemzésekor rendelkezésünkre álltak olyan változók, amelyek segítségével megválaszolhatjuk, nem mehettünk el a kérdés mellett: mégis milyen döntéseket kell mérlegelniük a ma fiataljainak, ha elégedettek akarnak lenni saját életükkel, azaz milyen életút vezet a "boldog" élethez. Mikor "kell", hogy megtörténjenek a különböző életesemények, hogy az élettel elégedett fiatalként tekinthessek önmagamra. Természetesen első lépésként az élettel való elégedettséget, a boldogságot kell definiálnunk. Ez nem is olyan könnyű feladat, hiszen a boldogság szintjét sokan sokféle módon mérik a társadalomtudományi kutatásokban. Most röviden bemutatunk néhány vizsgálatot, hogy hangsúlyozzuk a „boldogság definícióinak” esetlegességét, és bemutassuk azokat a megközelítéseket, amelyekből jelen vizsgálathoz merítettünk.
IV.2.1. "Boldogság-kutatások" Az következő részben bemutatjuk, hogy korábbi kutatások milyen eredményekre jutottak a boldogság vagy jóllét vizsgálatakor. Fontosnak tartjuk már az elején kiemelni, hogy amikor jóllétről beszélünk, két fogalmat fogunk megkülönböztetni. Az általunk használt jóllét pszichológiai vonatkozásban értendő, ezért megkülönböztetjük az anyagi "jól létre" használt jólét fogalmától (Takács, 2009). Ahogyan előttünk is már sokan sokféleképpen próbálták vizsgálni − akár konkrét méréssel, ilyen például a vagyoni jóllét kutatása, akár önpercepcióval − az egyéni boldogság szintjét, felmerül a kérdés, vajon valóban mérhető-e a boldogság, és ha igen, mit is jelent "boldognak lenni"? Dr. Debleena Kumar (2013) angol pszichológus professzor kutatása kísérletet tesz arra, hogy feltárja a kapcsolatot a boldog és boldogtalan életutak között. De mi is az a boldogság? Kumar abból indul ki, hogy a boldogság egy elmeállapot, pozitív érzelem, amelyet a jóllét és elégedettség jellemez. Több fogalommal igyekszik meghatározni a boldogságot. Kiemeli, hogy a pszichológiai kutatások szerint a boldogság szubjektív, mégis erős érzelmi állapot, lehet egy pillanatig tartó
katarzis, harmónia a környezetünkkel, vagy jelenthet feloldódást egy tevékenységben. Szubjektív jóllétnek nem csak a pillanatnyi állapotot nevezhetjük, hanem egy hosszabb idő intervallumot is, sőt akár gyakran az egész addigi életútpályát. A boldog emberek sikeresebbek, pozitívan gondolkodnak, így pozitívabban is cselekednek. Kumar (2013) a boldogság vizsgálatakor megkülönböztet egy érzelmi és egy kognitív szintet. Érzelmi szintű boldogság az, amikor az egyént különböző események befolyásolják érzelmeiben, amíg kognitív szintű boldogságról akkor beszélhetünk, amikor az egyén anyagi azaz jóléti elégedettségét vizsgáljuk. Ezek alapján tehát az érzelmi szintet belső tényezők, amíg az elégedettségi szintet külső tényezők befolyásolják. Érzelmi boldogság lehet pillanatnyi lelkiállapot is, amíg a kognitív boldogság általában egy hosszabban tartó esemény következménye. Argyle és munkatársai (1999, idézi Kumar, 2013) úgy gondolják, hogy a boldogságra az átlagos elégedettség gyakorisága és mértéke pozitív hatással van, amíg hiánya éppen ellenkezőleg, negatív hatással. Furnham és Cheng szerint (2000, idézi Kumar, 2013)) a boldogság ideiglenes állapot, amely általában rövid időtartamú és kevéssé stabil. Argyle szerint epidemiológiai összefüggésben gyakorlati haszna is lehetne egy olyan mérőeszköznek, amellyel azt lehet vizsgálni, hogy milyen pszichológiai és környezeti tényezők befolyásolják a boldogság és jóllét érzetét. Ezek között a tényezők között a legfontosabbak az események és tapasztalatok, amelyek életünk során jelentkeznek. A különböző események szintén érzelmi és kognitív módon negatív irányba is hathatnak, ilyenek például a stressz és a depresszió. A stressz a szervezet reakciója az úgy nevezett változásra, amely változás megköveteli a szellemi vagy érzelmi „kiigazítást”. Másként megfogalmazva: ha az életünkben valamilyen változás áll be, arra kognitív módon reagálunk, és ez a változás már eleve magában hordoz egyfajta feszültséget. A legkülönbözőbb élethelyzetek vagy változások is képesek stressz reakciót kiváltani (Kessing − Agerbo, 2003, idézi Kumar, 2013). Életeseményeket meghatározhatja bármilyen, a személyek közötti kapcsolatokban bekövetkező változás, például válás, haláleset vagy munkahelyi elbocsájtás. A negatív életesemény során megnőhet a krónikus boldogtalanság, a mentális betegségek és a korai halálozás kockázata. Ezzel szemben a boldog életút eseményei a jólléttel, boldogsággal, egészséggel hozhatók összefüggésbe. Amikor az emberek úgy érzik, hogy tudják befolyásolni a velük történő dolgokat, kevésbé tapasztalják meg a stresszt, még akkor is, ha ténylegesen nem tesznek semmit ellene. Az irányítás érzése „elnémítja” a szubjektív tapasztalatot, a feszültség terén úgynevezett biokémiai reakció lép fel. Kessingnek és Agerbonak (2003, idézi Kumar, 2013.) fő céljuk volt, hogy meghatározzák a stresszes és boldog életesemények kapcsolatát. Végül arra világítanak rá, hogy a boldogság sokkal inkább múlandó, mint a negatív élmények. Azonban ennek oka egyszerű
vizsgálattal nem mutatható ki. Mindenkinél mást jelent a boldogság, és a negatív élményeket hajlamosabbak vagyunk tovább fenntartani, és életünk során bizonyos eseményeket ezekkel a rossz élményekkel
összefüggésbe
hozni.
Egyszerűen
fogalmazva
boldogtalanná
válunk,
ami
környezetünkre is hatással van. Hogy ezt könnyebben belássuk, képzeljünk el egy gyereket, aki egészen kiskorától kezdve azt hallja a szüleitől, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeniük, és mennyire boldogtalanok az adott élethelyzetükben. Mindez nagy valószínűséggel negatív irányba fogja befolyásolni az élményeit, és valószínűbb, hogy boldogtalannak fogja érezni az életét. Viszont egy olyan kisgyermek, akinek szülei akár anyagi jólétüknél fogva boldogságban nevelik, sokkal sikeresebb felnőtt lehet. Andrew J. Oswald és Andrew E. Clark (2002) más szempontból vizsgálták meg a kérdést. Vizsgálatuk lényege, hogy megpróbálták "kézzel foghatóvá tenni" a jóllétet, mégpedig vagyoni alapon. Feltételezésük szerint a boldogságot nagymértékben meghatározza az egyének életét befolyásoló anyagi tényezők. Tulajdonképpen azt kívánták meghatározni, hogy a boldogság megvásárolható-e megfelelő mértékű jutatással. Ugyanakkor az, hogy melyik embernek mi okoz örömet, szubjektív. Az élet jó és rossz dolgokkal teli, de elhamarkodott lenne azt mondani, hogy ha valaki munkanélküli, akkor boldogtalan, és ha remek állással rendelkezik, akkor bizonyosan csak boldog lehet. A GHQ281 számokkal kimutatta, hogy a jelentős életesemények valószínűségét befolyásolhatják a társadalmi, gazdasági pozíciók. Az események többségéről úgy vélték, hogy mivel az események változással járnak, sokszor stresszel járnak együtt, mivel az embereknek erős félelmeik vannak az ismeretlentől. Így azok az egyének, akik ritkán néznek új kihívások elé, új helyzetben gyakrabban és erősebben lesznek stresszesek, mint azok, akik rendszeresen kerülnek változó élethelyzetbe. A kutatás alapján az is kiderült, hogy akik új munkahelyet szereznek, általában szorongással élnek, és csak akkor kezdték el új környezetükben jól érezni magukat, ha már feloldódtak. Lengyel György és Janky Béla (2003) tanulmánya szerint a pszichológiában pozitív és negatív élmények tapasztalatával, a közgazdaságtanban az öröm és boldogság élményével, a szociológiában az elégedettség és boldogság terminusával közelítik meg a szubjektív jólét fogalmát. Ezért is fontos, amikor a jóllét fogalmáról beszélünk, ugyanis Lengyelék tanulmányukban „jó létet” fogalmaznak meg vagyoni alapon vizsgálódva, ezért különösen fontos kiemelnem, hogy ebben a részben én is jólétet fogalmazok meg a pszichológia jóllét helyett.
1
General Health Questionnaire: 28 kérdésből álló főként szorongást vizsgáló önkitöltő kérdőív. 100 fő felnőtt munkavállalót kérdeztek meg, ebből 47 férfi és 53 nő volt.
Mindegyik megközelítés egy kognitív és egy affektív aspektus elkülönítésére és megragadására törekszik. Lengyel és Janky (2003) tanulmányában egy 1500 fős reprezentatív felmérést mutat be. A „szubjektív osztályhelyzetet” vették alapul, ami a közép és felsőközép osztályi önbesorolás erős pozitív hatását mutatja. A kutatás kimutatta, hogy a tényleges középosztály és ezen belül a vállalkozói osztály tagjai a legelégedettebbek az életükkel, azaz ők a legboldogabbak. Ezek alapján egyértelműnek mondható, hogy a legelégedetlenebbek az életükkel a munkanélküliek, az önmagukat az alsó és a munkásosztályba sorolók és az alacsony jövedelműek voltak. Továbbá a barátok hiánya is befolyásoló tényezőnek bizonyult és nagy valószínűséggel a barátok hiánya is növeli az elégedetlenséget. Azoknál az embereknél, akik biztonsághiányt éreznek akár gazdasági, politikai vagy közbiztonsági ügy miatt, azok is elégedetlenebbek az életükkel. Lengyel és Janky (2003) szerint hasonló a hatás figyelhető meg a normaszegő magatartással azonosulóknál. Közülük kétharmad gondolta úgy, hogy ha vinni akarják valamire, akkor szabályokat kell áthágni. Ezek között az emberek között meglepően alacsony volt az életükkel elégedettek aránya. Lengyel tanulmányában azt is vizsgálta, hogy a kontextuális tényezőknek milyen hatásai vannak, továbbá azt is, hogy a válaszolók lakóhelye, az anyagi és a társadalmi viszonyok mennyiben befolyásolják közérzetüket. Az adatokat két forrásból nyerték, az egyik a KSH TSTAR állománya, másik a kutatás alapjául szolgáló minta volt. A modelljükben három dimenziót vizsgáltak település és megyei szinten: az első a kérdezett lakóhelyének anyagi/infrastrukturális viszonyai voltak, a második az adott településen jelen lévő bizonytalanságérzet, a harmadik a válaszolók környezetük segítőkészségével való elégedettségi szintje volt. A megyei szintű változó az életminőséget mérő „Emberi Fejlődés Indexének” megyékre kiszámolt értékeit tartalmazza. A változók hatását vizsgálva egyértelműen kimutatható, hogy a bizonytalanságérzet sokkal inkább befolyásolta a válaszadók elégedettségét, mint a két másik tényező. Persze nem elhanyagolható a megyei szinten mért életminőség hatása sem. Azok az emberek, akik olyan régióban élnek, ahol kedvezőek az életfeltételek − gondolunk itt iskolázottság, jövedelmi és egészségügyi mutatókra − hajlamosabbak boldognak vallani magukat. Lengyel és Janky szerint az egyes változók között meglévő kapcsolatok miatt az egy erőforrástípusra koncentráló modellek óhatatlanul tartalmazzák a modellben nem szereplő változók hatásait is. Példának okáért a kulturális erőforrások szerepét tárgyaló modellben az iskolai végzettség hatása bizonyára magába foglalja az iskolázottságtól nem független jövedelem hatását is. A három változócsoport hatásának szeparált vizsgálatára azért volt szükség, hogy világosabban láthassuk az erőforrástípusok, illetve a kontextuális tényezők relatív szerepét. Elemzésükhöz az elégedettséget magyarázó LOGIT-modellt használták (Reiczigel, 2008).
Lengyel és Janky arra a következtetésre jutnak, hogy az attitűdök társadalmi-demográfiai tényezők által megmagyarázható része valószínűleg kisebb, mint az elégedettség esetében. Az adatok azt is mutatják, hogy a fiatalok nem csupán elégedettebbek, de boldogabbnak is érzik magukat, mint az idősebbek. Az eredmények alapján azt mondhatjuk, hogy az egyén környezetére jellemző, átlagos életminőség érdemi befolyást gyakorol az egyén szubjektív jóllétére. A boldog országok felmérésének ötletét először 1972-ben Bhután állama vetette fel és arra a megállapításra jutott, hogy a gazdagodás nem párhuzamos vele járója a jólétnek (Lengyel − Janky 2003). Helliwell és munkatársai (2015) 2012-ben, 2013-ban és 2015-ben survey vizsgálat keretében mérték a különböző országok boldogság szintjét, a következő részben ennek módszerét mutatjuk be.
IV.2.2. A „World Happiness Report” Hogy megalkossák a Föld "boldogság-térképét", a „World Happiness Report” elnevezésű nemzetközi összehasonlító vizsgálatban a következő dimenziókban ragadták meg egy-egy ország boldogság szintjét (Helliwell és mtsai. 2015): 1.
a szubjektív jóllét szintjén;
2.
a pozitív és negatív érzések/élmények tapasztalásán − ezekről később részletesebben
szó lesz; 3.
és a következő hat változón keresztül: a. Az ország GDP-je b. Szociális támogatottság érzésének szintje (számíthat-e valakire, ha bajban van; „Ha
bajban lenne, vannak-e rokonai vagy barátai, akikre számíthat”?)2 c. A születéskor várható egészségesen eltöltött élettartam (WHO és WDI) d. Az életeseményekről való döntés szabadsága („Elégedett vagy elégedetlen a döntési szabadságával azt illetően, hogy mit csinál életében?”) e. „Nagylelkűség” („Adományozott (pénzt) jótékonysági szervezetnek az utóbbi hónapban?” Egy főre jutó GDP figyelembe vételével)
A 2005-2007 és 2012-2014-es adatokat összehasonlítva a kutatók azt találták, hogy azokban az országokban, ahol magas a társadalmi tőke szintje, ott a gazdasági krízisek vagy a természeti katasztrófák ellenére fenn tudták tartani a korábbi boldogság szintet, valószínűleg azért, mert ezek a megrázkódtatások lehetőséget teremtettek arra, hogy tovább erősítsék az emberek közötti kapcsolatokat. Más országok esetében a krízisek sokkal inkább befolyásolták a boldogság szintjét, mint azt a jövedelmek csökkenése és a munkanélküliség terjedése magyarázná. 2
f. Bizalom (a kormányzati és üzleti korrupció észlelése, „Ön szerint elterjedt a korrupció, vagy nem kormányzati körökben?” „Ön szerint elterjedt a korrupció, vagy nem üzleti körökben?”) Emellett Helliwell és munkatársai a szubjektív jóllét méréséhez a Cantril „létra skálát” alkalmazták: arra a kérdésre válaszolandó, hogy hogyan értékelné jelenlegi életének minőségét, a válaszadónak el kell helyeznie magát egy 10 fokú „létrán”. Az OECD vizsgálatokban három aspektusát különböztetik meg a szubjektív jóllétnek: kognitív értékelés, pozitív, illetve negatív érzelmek. Az élet szubjektív értékelése során általában elégedettséget mérnek. 2005 óta a Gallup World Pollt egyre több országban kérdezik le. Az előbb említett aspektusok mellett a pozitív és negatív érzelmeket általában úgy mérik, hogy a kérdezettet előző napi tapasztalatairól kérdezik. A régiók, nemek és kor szerinti összehasonlításhoz ún. „életértékelő” változókat használtak a kutatók (Fortin és mtsai. 2015). A jóllét méréséhez arra kérdeztek rá, hogy a válaszadó érzett-e bizonyos negatív vagy pozitív élményeket/érzéseket a válaszadást megelőző napon. A pozitív tételek a következők voltak: boldogság, mosolygás és nevetés, élvezet, biztonságérzet éjszaka, kipihentségérzet, érdeklődés. A negatív változók pedig a következők: düh, aggodalom, szomorúság, depresszió, stressz és fájdalom. A kutatók feltették maguknak azt a kérdést is, hogy vajon nem lenne-e célravezetőbb konkrétan azt megkérdezni, hogy mennyire érzi boldognak magát a válaszadó. A European Social Survey (ESS) adatai megadják erre a választ, ugyanis ott rákérdeztek a boldogság-szintre és az élettel való elégedettség szintjére is. Kiderült, hogy nincs különbség a jövedelem és más kemény változók tekintetében a boldogság-érzet és az elégedettség-érzet között − írják Helliwell és munkatársai (2015). Magyarország a világ „boldogság listán” a 104. helyen (158-ból) áll. A kutatók létrehoztak egy olyan magyarázó modellt, amelyben a magyarázandó változó a Cantril létra skálából származik. A magyarázó változók pedig a GDP, a szociális támogatottság érzésének szintje, a születéskor várható egészségben eltöltött élettartam, az életeseményekről való döntés szabadságának percepciója, az „adományozási potenciál”, és a korrupció észlelése. A magyarázó modellhez a kutatók készítettek egy hetedik változót, amelyet „Disztópiának” (Dystopia) nevezetek el. Ezt úgy hozták létre, hogy vették a hat változó legalacsonyabb nemzeti átlagát, tehát az így megalkotott "Disztópia" egy nem létező ország értékeit foglalja magába, amely a világ legboldogtalanabb lakosait tudhatja magáénak. Ez a "Disztópia változó" általában igen magas magyarázóerővel bír, a magyar adatok esetében azonban viszonylag alacsonnyal. A magyar adatoknál − ahogy a többi ország
esetében is, de eltérő mértékben − a döntési szabadság, a jótékonyság és a korrupció észlelése bír csekély magyarázóerővel.
Az előző két részben megkíséreltük bemutatni azt, hogy a különböző tudományágak képviselői − pszichológusok, közgazdászok, szociológusok − hogyan próbálják megragadni a boldogság fogalmát, és hogyan próbálják mérhetővé tenni. Láttuk, hogy e két kérdést korántsem könnyű megválaszolni, és számos további kérdéseket vetnek fel. Ha egyén szintjén vizsgáljuk témánkat, akkor felmerülhet az is bennünk, hogy végül is mennyiben van befolyásunk saját boldogságszintünkre? A „pozitív pszichológia” elnevezésű iskola foglalkozik ezzel a kérdéssel, a következő részben az ő eredményeiket mutatjuk be.
IV.2.3. „Végül is mennyiben van befolyásunk saját boldogságunk alakulására?” A „pozitív pszichológia” − amelynek legjelesebb képviselője Csíkszentmihályi Mihály − többek között azt vizsgálja, hogy "mi az, amiért élni érdemes" (Lyubomirsky 2008:18). Mely tényezők befolyásolják az ember boldogságszintjét? Lyubomirsky (2008) számos pszichológiai, genetikai, szociológiai vizsgálatot összevetett, és arra jutott, hogy egyéni boldogság szintünket 50 százalékban genetikánk határozza meg, azaz agyunk − a gének által meghatározott − öröklött tulajdonságai és lehetőségei. Lyubomirsky Caspi és munkatársai (2003), valamint Taylor és munkatársai (2006) vizsgálataival támasztja alá ezt a következtetést. Ezek szerint létezik egy 5-HTTLPR nevű gén, melynek két génváltozata − más néven allélja − ismert: egy hosszú és egy rövid. A vizsgálatok során kiderült, hogy a stresszes élmények csak annál a vizsgálati személynél váltottak ki depressziót, akinek rövid allélú volt jelen. A hosszú változattal rendelkezők tehát hasonló élmények hatására nem voltak hajlamosak a depresszióra. Ennek az az oka, hogy a rövid allélú változat csökkenti az agyba jutó szerotonin szintjét, amely azért felel, hogy enyhítse a depresszió hatását. Egyszerűen fogalmazva: a hosszú változattal rendelkező személyek agya képes annyi szerotonint termelni, hogy ne érezzék depressziósnak magukat. De Neve és munkatársai 2012-ben publikálják eredményeiket, tehát Lyubomirsky könyvének megjelenése után. Ők az ún. Add Health (National Longitudinal Study of Adolescent Health) című kutatás adatbázisát elemezték. Ez a vizsgálat azért remek lehetőség a kutatók számára, mert nemcsak kérdőívvel gyűjtött, hanem genetikai adatokat is szolgáltat az elemzőknek. Az Add Health első szakaszában (1994-1995), 80 olyan középiskolát választottak ki a kutatók, amelyek számos dimenzióban reprezentálták az amerikai középiskolákat. Összesen 90.118 diák töltötte ki a kb. 45-
60 perces kérdőívet az iskolában, emellett minden iskolában kitöltettek egy iskolai adminisztrátori kérdőívet, amelyben minden kérdezett diák, illetve az iskola egyéb adataira kérdeztek rá. Az első szakaszban a teljes mintából véletlenszerűen kiválasztottak 12.105 diákot, és ezt a mintát különböző dimenziók mentén felduzzasztották, többek között azért, hogy a minta etnikai dimenziók mentén is reprezentatív legyen, valamint azért, hogy genetikai elemzéseket is lehessen folytatni, azaz hogy kellő számú egypetéjű és kétpetéjű ikerpár, illetve testvérpár is bekerüljön a kérdezettek közé. Az így kialakult több mint 27.000 fős minta diákjai és a szüleik kitöltöttek egy újabb kérdőívet. A felmérés második szakasza egy évvel később, 1996-ban volt, ennek során ugyanazokkal a diákokkal (14.738 fő) töltették ki a kérdőívet, illetve az iskolai adminisztrátori kérdőíveket is lekérdezték telefonon. A harmadik szakasz során (2001-2002) 15.170 fővel, majd a negyedik szakaszban (2008) 15.701 diákkal töltették ki a kérdőívet. Így a kutatóknak sikerült létrehozni egy olyan − panelvizsgálat segítségével − felvett adatbázist, amelynek mintája reprezentálja az amerikai lakosságot. A harmadik szakasz során 2.574 diáknál genetikai vizsgálatot is végeztek, így információink vannak arról is, hogy a kérdezetteknél az 5-HTTLPR gén mely változata található meg3. Az elégedettség szintjét a következő kérdés segítségével mérték a kutatók: "Mennyire elégedett az életével általában?"4 A mintába került ikerpárok elégedettségének vizsgálatánál kiderült, hogy az egypetéjű ikrek elégedettségi szintjének korrelációja magasabb (r=0,334), mint a kétpetéjű ikreké (r=0,132), azaz a genetikai hasonlóság erősítette a korrelációt5. Ezek alapján arra a következtetésre jutnak, hogy a genetikai sokszínűség − vagy még inkább hasonlóság − 33 százalékban magyarázza az egyének boldogságszintjeinek különbségeit.6 További elemzéseikben arra világítottak rá, hogy ez az eredmény nem független attól, hogy milyen életszakaszban van a válaszadó, ugyanis az évek előre haladtával növekszik az öröklött jellemzők hatása a boldogság mérésének tekintetében. De Neve és munkatársai a genetika és az elégedettség kapcsolatának felfejtése érdekében az előbb bemutatott adatbázis mellett az ún. FHS adatbázist is elemzik. Ez az adatbázis egy évtizedek óta gyűjtött kohorszvizsgálat eredménye, amely a kérdezettek genetikai jellemzőit is tartalmazza. De Neve és kollégái a tanulmányuk második felében részletesen kifejtik azt az elemzési módszert, amelynek alapján, mint előttük már mások is, arra a következtetésre jutnak, hogy az 5-HTT gén hosszú allélú 3
A vizsgált személyek 43 százaléka a rövid allélú, míg 57 százaléka a hosszú allélú változattal rendelkezett. A válaszokat ötfokú skálán határozták meg. 5 A korreláció szignifikáns volt (P= 0,013) 6 De Neve és munkatársai (2012) idéznek korábbi vizsgálatokat is, amelyek szerint a genetikának még nagyobb befolyása van a boldogság szintjére: Lykken and Tellegen (1996) 50 százalékra, Stubbe, Posthuma, Boomsma és De Geus (2005) 38 százalékra, Bartels és Boomsma (2009) 36 és 50 százalék közé, míg Nes, Roysamb, Tambs, Harris és ReichbornKjennerud (2006) 42 és 56 százalék közé becsüli a genetika hatását. 4
változatának jelenléte hatással van az egyén boldogságszintjére, igaz ez a hatás nem minden minta esetében volt kimutatható. Végül a kutatók hangsúlyozzák, hogy véleményük szerint nem létezik egy bizonyos gén, amely a boldogságért fele, hanem bizonyos gének együttes jelenléte és emellett környezeti hatások befolyásolják az egyéni boldogság szintjét. Lyubomirksy más vizsgálatokat (Headey − Wearing 1989; Suh és mtsai 1996) is beépítve érvelésébe azt állítja, hogy minden meghatározó életesemény után − legyen az szélsőségesen pozitív vagy szélsőségesen negatív hatással életünkre − agyunk visszaáll egy alap boldogság szintre − úgy is mondhatjuk, hogy adaptálódunk az új helyzethez, megszokjuk azt − ezért a különleges életesemények
és
életkörülményeink
csak
10
százalékban
magyarázzák
eltérő
boldogságpercepciónkat. Egyszerűen szólva úgy is fogalmazhatunk, hogy legyen valaki szegény vagy gazdag, egészséges vagy beteg, házas vagy egyedülálló alapvetően nem ez határozza meg azt, hogy mennyire érzi boldognak magát. Mi hát a maradék 40 százalék? Lyubomirksy szerint ilyen arányban tudunk befolyással lenni saját boldogságszintünkre, "ennyivel növelheti vagy csökkentheti a boldogságunk szintjét az, hogy mit teszünk a mindennapokban, és hogyan gondolkodunk." (Lyubomirsky 2008:41, kiemelés a hivatkozott szerzőtől) Miért érdekes mindez jelen tanulmányunk szempontjából? Mint majd később látni fogjuk − és a korábbi elemzéseinkből már láttuk is − magyarázó modelljeink, melyekben arra próbálunk rávilágítani, hogy az elégedettség szintje mennyiben függ különböző körülményektől − hátterünk, saját réteghelyzetünk, előzményeink, életút-eseményeink − magyarázó ereje rendre nem haladja meg a 20 százalékot. Ez azonban az előbb bemutatott következtetések tükrében, nem jelenti azt, hogy haszontalanok lennének, hiszen a boldogság-percepció nem az általunk kutatott dimenziókban tér el egyéni szinten, hanem tulajdonképpen az élethez való hozzáállásban. Ahogy mondani szokták, van, akinek félig teli a pohár, és van akinek félig üres. Ennek a tanulmányozását pedig ráhagyjuk a pszichológusokra, mi a továbbiakban folytatjuk társadalmi szintű elemzéseinket, remélve, hogy tanulságos lesz az Olvasó, valamint az érdeklődő kutató számára.
IV.2.4. A „boldogság” alakulását befolyásoló tényezők empirikus vizsgálata A „boldogságot” mi − talán némileg leegyszerűsítő módon − az élet különböző színtereivel való elégedettséggel azonosítottuk. Az összetett „elégedettség-mutatót” a következő változókból hoztuk létre:
a kérdezett mennyire elégedett a partnerkapcsolataival;
baráti kapcsolataival, munkavállalási lehetőségeivel;
jelenlegi életszínvonalával;
anyagi helyzetével;
tanulási lehetőségeivel;
azzal az ismeretmennyiséggel, amit idáig megszerzett;
személyes élettervei megvalósításának esélyeivel;
jövőbeli kilátásaival;
és mindent egybevetve azzal, ahogyan most él.7
A két szélsőségre voltunk a leginkább kíváncsiak: a legelégedettebb és a legelégedetlenebb "életút-csoportra"8. A legelégedetlenebb csoport (104 fő) átlagos elégedettségének szintje 2,708, míg a legelégedettebb csoport (71 fő) elégedettségi szintje 3,854 lett az ötös skálán. A következő táblázatban láthatjuk, hogy a "legboldogtalanabb" életutat bejáró csoport tagjai életében a vizsgált életesemények rendre előrébb kerültek (lásd a IV.2.1. táblázat). Tulajdonképpen 18-tól 20 éves korukig szinte minden vizsgált életesemény megtörtént velük, kivéve, hogy a kérdezés pillanatában még nem szerezték meg első szakmai végzettségüket. Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy éppen a végzettség megszerzésén "dolgoznak" azaz tanulmányokat folytatnak, a másik pedig az, hogy a kérdezés pillanatáig nem sikerült szakmai végzettséget szerezniük, de nem is törekednek ilyesmire. Velük szemben a "legboldogabb" életutat bejáró csoport tagjai életében a vizsgált életesemények mind későbbre tolódtak. 22-től 23 éves korukig megtörtént velük, hogy élettársi kapcsolatban éltek párjukkal, befejezték a tanulmányaikat, legalább 3 hónapig tartó kereső munkával rendelkeztek, és önálló, saját lakásba költöztek. Ugyanakkor a kérdezés pillanatában még nem született gyermekük.
7 8
A változók átlagából jött létre az elégedettség-mutató. Az életesemények rétegképző dimenziójának felépítéséről egy korábbi fejezetben (IV.1.) már megismerhette az olvasó.
IV.2.1. táblázat: Életutak összehasonlítása aszerint, hogy mikor történtek meg az egyes életesemények (az „elégedettség-mutató” szerint a „legboldogtalanabb” és a „legboldogabb” életút-klaszterek) „Legboldogtalanabb” életút „Legboldogabb” életút ÉLETKOR (N=104; Átlag: 2,708) (N=71; Átlag: 3,854) 18,0 Első élettársi kapcsolat létesítése Elköltözni a szülői háztól, szülőktől függetlenül élni 18,5 Legalább 3 hónapig tartó kereső munka Első gyerek 19,0 Első házasság 19,5 Önálló, saját lakásba költözni 20,0 - 21,5 22,0 Első élettársi kapcsolat létesítése Befejezte tanulmányait, első szakmai végzettség Legalább 3 hónapig tartó kereső 22,5 munka Önálló, saját lakásba költözni 23,0 - 24,0 24,5 Első házasság 25,0 - 29,0 NEM Befejezte tanulmányait, első szakmai TÖRTÉNT Első gyerek végzettség MEG Forrás: "Magyar Ifjúság 2012." (25-29 évesek; két klaszter; N=175) Izgalmas megvizsgálnunk, hogy vajon nemek szerint van-e különbség az életesemények megtörténésének idejét tekintve. A következő táblázatban láthatjuk, hogy a "legboldogtalanabb" életutat bejáró csoportban az első élettársi kapcsolat átlagosan egy évvel korábban létrejön a nők körében, egyszerűbben szólva a lányok fiatalabban lépnek be egy élettársi kapcsolatba, mint a fiúk (lásd a IV.2.2. táblázatot). Úgy tűnik ebben a csoportban a hagyományos nemi szerepek is befolyásolják az életutat, hiszen a lányok miután együtt élnek párjukkal, elköltöznek a szülői házból, összeházasodnak, és nagyjából ezzel egy időben megszületik első gyermekük, majd csak ez után vállalnak kereső munkát, igaz azt nagyon korán, már 19 évesen. Ezzel szemben a fiúk először "elmennek dolgozni", és csak ez után költöznek el a szülői háztól és költöznek össze párjukkal (lásd a IV.2.1. és a IV.2.2. ábrát).
A "legboldogabb" életutat bejárók életében szintén vannak különbségek nemek szerint, ugyanakkor nem mondhatjuk azt, hogy ez pusztán a hagyományos nemi szerepek leképeződése miatt lenne így. A következő táblázatban láthatjuk, hogy a fiúk és a lányok nagyjából azonos korukban vállalnak munkát és fejezik be tanulmányaikat (lásd a IV.2.3. táblázatot).
IV.2.2. táblázat: Életutak összehasonlítása aszerint, hogy mikor történtek meg az egyes életesemények nemenként (az „elégedettség-mutató” szerint a „legboldogtalanabb” életútklaszterek) Legboldogtalanabb (N=104; Átlag: 2,708) ÉLETKOR Férfi Nő 17,5 Első élettársi kapcsolat létesítése Elköltözni a szülői háztól, szülőktől 18,0 Legalább 3 hónapig tartó kereső munka függetlenül élni Elköltözni a szülői háztól, szülőktől Első gyerek függetlenül élni 18,5 Első élettársi kapcsolat létesítése Első házasság Legalább 3 hónapig tartó kereső 19,0 Első házasság munka Első gyerek 19,5 Önálló, saját lakásba költözni Önálló, saját lakásba költözni 20,0-29,0 NEM TÖRTÉNT MEG
Befejezte tanulmányait, első szakmai végzettség
Befejezte tanulmányait, első szakmai végzettség
Forrás: "Magyar Ifjúság 2012." (25-29 évesek; két klaszter; N=104) Ami megkülönbözteti őket egymástól életút tekintetében, az inkább magánéleti szinten mutatkozik meg: a lányok fiatalabb korukban létesítik első élettársi kapcsolataikat és lépnek házasságra valakivel, mint a fiúk.
IV.2.1. ábra: A „legboldogabb” életutak
Forrás: "Magyar Ifjúság 2012." (25-29 évesek; két klaszter; N=71)
IV.2.2. ábra: A „legboldogtalanabb” életutak
Forrás: "Magyar Ifjúság 2012." (25-29 évesek; két klaszter; N=104)
IV.2.3. táblázat: Életutak összehasonlítása aszerint, hogy mikor történtek meg az egyes életesemények nemenként (az „elégedettség-mutató” szerint a „legboldogabb” életútklaszterek) Legboldogabb (N=71; Átlag: 3,854) ÉLETKOR Férfi Nő 17,0-21,0 21,5 22,0
Első élettársi kapcsolat létesítése Befejezte tanulmányait, első szakmai végzettség Legalább 3 hónapig tartó kereső munka
22,5 Első élettársi kapcsolat létesítése
Legalább 3 hónapig tartó kereső munka Befejezte tanulmányait, első szakmai végzettség Önálló, saját lakásba költözni
23,0 - 24,0 24,5
Első házasság
25,0 - 25,5 26,0 26,5-29,0 NEM TÖRTÉNT MEG
Első házasság
Első gyerek
Első gyerek
Forrás: "Magyar Ifjúság 2012." (25-29 évesek; két klaszter; N=71) Ahogy elnézzük a három korábbi táblázatot, óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon az általunk "legboldogtalanabbnak" címkézett csoport tagjai miért nem "tolták ki" egy későbbi életszakaszra a gyerekvállalást, és miért nem fejezték be a tanulmányaikat. Ha feltételezzük, hogy a magyar fiatalok életüket saját döntéseik alapján irányítják, és ezek a döntések különböző elégedettségi szinthez vezetnek, akkor kijelenthetjük, hogy a 21. század elejének Magyarországán az a fiatal dönt jól, aki először szerez egy szakmai végzettséget, munkába áll, etek után költözik el a szülői háztól, és csak pár évvel később vállal gyermeket. Ugyanakkor tény, hogy Magyarországon nem beszélhetünk arról, hogy a fiatalok mindentől függetlenül, szabadon hozhatják meg az életüket befolyásoló döntéseiket, irányíthatják életüket. Ha ránézünk a "legboldogabb" és "legboldogtalanabb" életút csoportokra, óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon nem pusztán a jövedelmi és a legmagasabb iskolai végzettség szintjének hatását értük-e tetten. Nem állunk messze a valóságtól, hiszen a "legboldogtalanabb"
életút csoport egyben a legszegényebb is vásárlóerő9 tekintetében, és a "legboldogabb" csoport pedig a harmadik legjobb anyagi helyzetben lévő az életút-csoportok közül. Ezért elvégeztük ugyanazt az elemzést, mint amelynek eredményei a fenti ábrákon láthatók, de úgy, hogy a saját réteghelyzet dimenziójának hatását kontroll alatt tartottuk. Egyszerűen szólva próbáltuk kiszűrni − már amennyire a módszer engedte − a saját réteghelyzet elégedettségre gyakorolt hatását 10. Az ilyen módszerrel meghatározott "legboldogtalanabb" csoportot − amely nem egyezett az előbbi elemzés "legboldogtalanabb" csoportjával − alacsony elemszáma miatt összevontuk a második legelégedetlenebb csoporttal, amelyet az előző elemzésben a "legboldogtalanabbnak" találtunk. Így átlagos elégedettség szintjük 3,123 lett. Láthatjuk, hogy ez magasabb, mint a korábbi elemzés 2,707-as szintje. Azt mondhatjuk tehát, hogy a réteghelyzet rontja az elégedettség szintjét, vagyis bizonyos életutak rendre olyan réteghelyzettel "párosulnak", amelyek csökkentik az elégedettséget. A "legboldogabb" életút csoport (70 fő) sem egyezett meg a korábbi elemzés legelégedettebb csoportjával, átlagos elégedettségi szintje 3,736 lett, amely alacsonyabb, mint a korábbi elemzésben meghatározott "legboldogabb" csoport elégedettségi szintje. Ez is arról árulkodik, hogy a réteghelyzet nemcsak hogy hatással van az elégedettségre, hanem az életesemények dimenziójának hatását is befolyásolja. Azonban más a hatása, mint a "legboldogtalanabb" életút tekintetében: mivel a "legboldogabb" életút csoport elégedettségének szintje csökkent, mikor a réteghelyzet hatását kiszűrtük, azt mondhatjuk, hogy ez a sikeres döntéseket tükröző életút rendre olyan réteghelyzettel együtt jelenik meg (vagy „oda vezet…”), amely jótékony hatással van az elégedettség szintjére. A következő két ábrán (lásd a IV.2.3. és a IV.2.4. ábrát) láthatjuk azt, hogy mikor következtek be az egyes életesemények a "legboldogabb" és "legboldogtalanabb" élethelyzetet eredményező életút során. Ami igazán nagy különbséget mutat a két eredmény között, az az, hogy ha a réteghelyzet hatását kiszűrjük az elégedettség szintjének vizsgálatánál, akkor a "legboldogabb" csoporthoz nem azok tartoznak, akik 22 éves koruk környékén szerzik meg első szakmai végzettségüket, hanem azok, akik már 18 évesen befejezik tanulmányaikat, és 19 évesen munkába állnak, viszont bennmaradnak a "mamahotelben" és csak 24 éves korukban költöznek el, és házasodnak meg, kihagyva akár az első élettársi kapcsolat szakaszát.
9
A vásárlóerő kiszámításának módját egy korábbi fejezetben (lásd a IV.1. fejezetet) mutattuk be. Módszerünk a korábbi fejezetekben (lásd a IV.1. fejezetet) bemutatott „teljes faktoriális modell” volt.
10
IV.2.3. ábra: A „legboldogabb” és "legboldogtalanabb" életutak a réteghelyzet hatásának kiszűrésével
IV.2.4. ábra: A „legboldogabb” és „legboldogtalanabb” életutak a réteghelyzet hatásának kiszűrése nélkül
Ezek után felmerül a kérdés, hogy mi jellemzi a "legboldogabb" és "legboldogtalanabb" életutakat bejárók csoportjait.11 Elmondhatjuk, hogy a "legboldogabb" csoportot inkább a férfiak alkotják, mint nők (66,2% vs. 33,8%), a legtöbben Budapesten élnek (35,1%), illetve egyéb városban (29,7%), több mint egyharmaduk (36,6%) szakközépiskolai érettségivel rendelkezik, és nemigen fordul elő a körükben felsőfokú iskolai végzettségű egyén. Felük a Közép-Magyarországi régióban él és 47,9 százalékuk nyilatkozta azt az anyagi helyzetéről, hogy beosztással jól kijönnek. A két „legboldogtalanabb” csoport közül a magasabb elemszámút − egyben azt, amelyik a réteghelyzet hatásának kontroll alatt tartása nélkül is a "legboldogtalanabbnak" látszott − vizsgálva azt mondhatjuk, hogy körükben nagyobb arányban vannak a nők (69,5%), a községekben élők (52,9%), az alacsony iskolai végzettségűek (8 általánost végzettek aránya 86,7%), többségük az Észak-Magyarországi (27,6%), illetve az Észak-Alföldi Régióban (szintén 27,6%) él. Vásárlóerő tekintetében 72,4 százalékuk tartozik az alsó harmadhoz, és 43,8 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy hónapról hónapra anyagi gondjaik vannak. Próbáljuk meg mélyebben megérteni az egyes életesemények és a vásárlóerők, valamint az elégedettség közötti viszonyt! Elmondhatjuk, hogy az általunk vizsgált fiatalok több mint 70%-ának a kérdezés pillanatáig nem született gyermeke. Ezen fiatalok körében egyértelműen – bár drasztikusnak aligha nevezhetően – felül vannak reprezentálva az elégedettebbek, és vásárlóerő szempontjából a felső harmadba tartozók. Ebben a tekintetben a legnagyobb eltérés azoknál mutatkozik, akiknek 21 éves korukig megszületett első gyermekük. Ezen kategórián belül több mint kétszer annyian tartoznak a középső harmadba, mint a felsőbe, de az alsó harmadba majdnem kétszer annyian, mint a középsőbe és a felsőbe együttvéve (lásd a IV.2.5. ábrát).
11
Az elemzés további részében azokat a csoportokat jellemezzük, amelyeket a réteghelyzet dimenzió hatásának kiszűrésével állapítottunk meg. Az eredmények a Khí-négyzet és az F-próbák alapján szignifikánsak.
IV.2.5. ábra: A vásárlóerő és a gyermekvállalás időpontjának kapcsolata 100% 11,4% 26,0% 37,8%
39,6%
26,0%
75%
32,0% 50%
30,8%
28,3%
felső harmad középső harmad alsó harmad
62,5% 25%
42,0% 31,4%
32,1%
0% Nem történt 21 éves koráig meg megtörtént
22 - 25 éves korában megtörtént
26 éves kora után megtörtént Forrás: "Magyar Ifjúság 2012." N=2775
Erős eltérés mutatkozik az elégedettség mértékében is azoknál, akik 21. életévük betöltése előtt vagy után vállaltak gyermeket. Kijelenthetjük, hogy akiknek 21 éves korukig született gyermekük, általánosan elégedetlennek tekinthetők. A 22 éves koruk fölött szülőkké váló fiatalok elégedettségét vizsgálva - korcsoportos bontásban - nem jelenik meg szignifikáns különbség. Mindazonáltal egyértelműen kijelenthető, hogy azon fiatalok bizonyultak a leginkább elégedettnek, akiknek a kérdezés pillanatáig nem született gyermekük. Vizsgáljuk meg, hogy a legmagasabb iskolai végzettség és az elégedettség mértékének kapcsolatáról milyen következtetéseket vonhatunk le. A pusztán 8 általánossal rendelkezők (11%) csoportjában magasan felül vannak reprezentálva az elégedetlenek. A legfeljebb szakmunkásképzőt végzett fiatalok (23,1%) esetében már nem ennyire drasztikus az eltolódás, de itt is a legtöbb az elégedetlen és nagyon sok az átlagosan elégedett. Az érettségizett fiataloknál már megfordul ez a tendencia, bár az elégedettek és az „átlagosak” között minimális különbség mutatkozik. A diplomával rendelkező fiatalok körében pedig már egyértelműen a legmagasabb az elégedettek aránya (több mint kétszer többen vannak, mint az elégedetlenek és az átlagosan elégedettek együttvéve) (lásd a IV.2.6. ábrát).
IV.2.6. ábra: Az elégedettség és a legmagasabb iskolai végzettség kapcsolata 100% 12,2%
20,7% 34,5%
75%
36,3%
22,4%
40,6%
47,6%
52,9%
61,7%
36,6% 50%
36,1%
33,1% 38,3% 37,1%
65,3% 25%
26,4% 24,3%
42,7% 29,5%
30,6% 21,1%
15,4%
20,7%
13,9%
0%
Elégedetlen
Átlagos
Elégedett Forrás: "Magyar Ifjúság 2012." N=2752
Most vizsgáljuk meg további életesemények és a vásárlóerő, valamint az elégedettség kapcsolatát! Azoknak, akik 21 éves korukig megtalálták párjukat, több mint 40 százaléka tartozik az alsó harmadhoz vásárlóerő tekintetében. A párkapcsolat dimenziójából nézve azt mondhatjuk, hogy a legelégedetlenebbek azok, akik már 21 éves korukban − vagy az előtt − megtalálták párjukat, esetleg házasságra is léptek, és a legelégedettebbek pedig azok, akiknek ez az életesemény 26 éves koruk után következett be. Akiknek 21 éves korában megtörtént az, hogy elköltöztek a szülői háztól majdnem felük (44,5 százalékuk) vásárlóerő tekintetében az alsó harmadhoz tartozik. Ők − akiknek ez az esemény korán következett be − egyben a legelégedetlenebbek is.
A munkaerőpiacra való belépés tekintetében a kereszttábla a következőről árulkodott: a vásárlóerő szerint felosztott felső harmadba tartozik a 26 éves koruk után munkát vállalók legnagyobb része (53,2 %), és majdnem fele a 19 évesen munkát vállalók 41,4 százaléka az alsó harmadhoz tartozik vásárlóerő tekintetében. Tehát − látszólag paradox módon − ennél az életeseménynél azt mondhatjuk, hogy a késői munkavállalás inkább valószínűsíti, hogy az illető fiatal a felső harmadhoz tartozik (IV.2.7. ábrát).
IV.2.7. ábra: A vásárlóerő és a munkaerőpiacra való belépés időpontjának kapcsolata 100%
26,3% 75%
53,2%
32,3%
felső harmad
50%
középső harmad 23,4%
25%
alsó harmad
41,4% 23,4%
0% 19 éves koráig megtörtént
26 éves kora után megtörtént Forrás: "Magyar Ifjúság 2012." N=2776
Természetesen itt nem a munkával eltöltött évek sokasodásának és a vagyoni helyzetre romlásának párhuzamos mozgását érjük tetten, hanem a szülők anyagi háttérének és a továbbtanulási lehetőségeknek a jótékony hatását. Egyszerűen fogalmazva: ha valaki megteheti, hogy csak 26 éves kora után vállaljon munkát, az valószínűsíthetően továbbtanult az addig eltelt években, és ebben vélhetően családja támogatta. Az elégedettség mértéke pedig − ezek után nem meglepő módon − összefüggésben áll a munkaerő-piacra való kilépés időpontjával: a legelégedetlenebbek ugyanazok, akik még nem vállaltak soha munkát (3,27), de őket azok követik, akik már 19 éves korukban dolgoztak (3,34), és a legelégedettebbek azok, akik csak 26 éves koruk után léptek ki a munkaerőpiacra (3,67).
Feltettük a kérdést, hogy a szülők réteghelyzete mennyiben befolyásolja az egyes életesemények bekövetkezésének időpontját. Hogy ezt megválaszoljuk létrehoztunk két csoportot, amelyek közül az egyikbe az alacsony iskolai végzettségű, és alacsony iskolai végzettséget igénylő munkát végző szülők (szakképzetlen mezőgazdasági fizikai munkás, szakképzetlen segédmunkás, szakképzetlen betanított munkás) gyerekeit (342 fő), a másikba pedig a magas iskolai végzettségű és magas iskolai végzettséget igénylő szülők (beosztott diplomás főiskolai vagy egyetemi diplomával, középszintű és felsőszintű vezető) gyerekei (350 fő) kerültek. A két csoport elégedettség-mutatója nem okozott meglepetést: a hátrányos helyzetből induló kérdezettek kevésbé elégedettek, mint az előnyös helyzetből indulók (lásd a IV.2.8. ábrát) IV.2.8. ábra: Elégedettség-mutató a szülők réteghelyzete szerint (átlagok az ötfokú skálán)
felső
3,76
alsó
2,96
más csoportok
3,43
2,50
2,70
2,90
3,10
3,30
3,50
3,70
3,90
Forrás: "Magyar Ifjúság 2012" (N=2776; 25-29 évesek)
A következő ábrán (IV.2.9.) láthatjuk, hogy a két csoport hány százaléka élte át a különböző életesemények bekövetkezését legkésőbb 25 éves korában. Azok az életesemények, amelyek – mint azt a korábbi elemzésekből láttuk – rossz hatással vannak az elégedettségre, illetve a vásárlóerőre, a leghátrányosabb helyzetből indulók csoportjában nagyobb arányban következtek be 25 éves korban vagy az előtt, mint az előnyös helyzetből indulók körében. Ezzel szemben az előnyösebb szülői háttérrel rendelkezők majdnem háromnegyede megszerezte első szakmai végzettségét 25 éves koráig, ezzel szemben a hátrányosabb helyzetből indulók csak valamivel több, mint fele mondta ezt magáról.
IV.2.9. ábra: Megtörténtek-e az egyes életesemények 25 éves koráig – szülők réteghelyzete szerint
71,6%
megszerezte első szakmai végzettségét
52,6% 81,8% 78,5% 75,1% 84,5%
legalább 3 hónapig tartó kereső munka 33,0% 39,4% 35,5%
önálló saját lakásba költözni
43,4% elköltözni a szülői háztól
55,8% 48,6% 16,0%
első gyerek
60,2% 27,0% 17,7%
első házasság
32,6% 23,4%
27,2%
első élettársi kapcsolat létesítése 0,0%
51,3% 34,9% 20,0% felső
40,0%
alsó
60,0%
80,0%
100,0%
más csoportok
Forrás: "Magyar Ifjúság 2012" (N=2776; 25-29 évesek)
A következő ábrán (lásd a IV.2.10. ábrát) láthatjuk, hogy átlagosan mikor következtek be az egyes életesemények a két csoport tagjainak életében.
IV.2.10. ábra: A "felső réteghelyzetű" és az "alsó réteghelyzetű" szülők gyermekeinek életeseményei
Nagyon érdekes, hogy az utolsó két életesemény bekövetkeztéig lényegében nincs különbség a „forgatókönyvek között”, azaz az életesemények bekövetkezésének sorrendje hasonló. Ugyanakkor eltér az események bekövetkezésének időpontja. Az „alsó réteghelyzetű” szülők gyermekei tehát hasonló utat járnak be, mint a „felső réteghelyzetű” családból jövő kortársaik, csak éppen 3-4 évvel hamarabb „történik velük” minden. Másik különbség a két különböző réteghelyzetből érkező fiatalok csoportjai között az az előnyös helyzetből érkezőknél a saját lakásba költözés, házasság, gyerekvállalás és a hátrányosabb helyzetből jövőknél a gyerekvállalás, házasság, saját lakásba való költözés bekövetkezésének sorrendje. Elemzéseinkből kiderült, hogy a hátrányos és előnyös szülői helyzet továbböröklődik: a hátrányos helyzetből indulók között felül vannak reprezentálva az alacsony iskolai végzettségű és alacsony iskolai végzettséget igénylő munkát végzők, míg a diplomás szülők gyermekei maguk is diplomát szereznek és felsőfokú iskolai végzettségű munkát végeznek. A mobilitás alacsony szintjének bizonyítékát látjuk abban is, hogy a hátrányos helyzetből indulók között nagyobb arányban vannak azok, akik vásárlóerő tekintetében az alsó harmadhoz tartoznak, és községben élnek, míg az előnyös helyzetből indulók között felül vannak reprezentálva a jobb anyagi körülmények között élő, nagyvárosiak, illetve a budapestiek. Összegzés helyett reményünket szeretnénk kifejezni. Azt reméljük, hogy elemzésünk hasznosnak bizonyul mind a kutató kollégák, mind az érdeklődő Olvasó számára, aki esetleg már elgondolkodott azon, hogy mennyiben vagyunk befolyással életünk eseményeinek sorrendjére, ezek bekövetkezésének időpontja a boldogság- vagy elégedettség-érzetre, egyáltalán van-e értelme gondolkozni ezen. Vizsgálatunk gazdagíthatja azokat az interdiszciplináris alapon szerveződő tudományos diskurzusokat, amelyekben az elégedettség, a boldogság, az életesemények és a rétegződés új megvilágításba kerülnek. Ugyanakkor abban is reménykedünk, hogy az ún. „Pán Péterjelenség” pozitív olvasatú forgatókönyvét is sikerült bemutatnunk. Az elhúzódó fiatalkor, a „felnőtté válás” kitolásának magyarázata nem egyszerűsíthető a „mama hotelt” végletig kihasználó fiatalok lustaságának hangsúlyozására. Ha ezt a jelenséget úgy értelmezzük, mint a fiatalok tudatosságának, az életük irányítására való törekvésének a jelét, akkor megfigyelésünk „tárgyára” nem, mint egy passzív elemzési egységre, hanem egy aktív, magát pozícionáló, életéről döntést hozó egyénre tekintünk, és véleményünk szerint ez a megközelítés igen gyümölcsöző lehet a további vizsgálatok számára.
27
IV.2.5. Irodalomjegyzék Andorka Rudolf (1996): Elégedetlenség. In: Sik Endre − Tóth István György (szerk.): Társadalmi páternoszter 1992-1995. Jelentés a Magyar Háztartás Panel 4. hullámának eredményeirõl. BKETárki-KSH, Budapest. Interneten: www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf (Letöltés ideje: 2015.03.08.) Bartels, Meike − Boomsma, Dorret I. (2009): Born to be happy? The etiology of subjective well-being. In: Behavior Genetics, Vol. 39, (pp. 605–615.) Caspi, Avshalom − Sugden, Karen − Moffitt, Terrie E. − Taylor, Alan − Craig, Ian W. − Harington, HonaLee − McClay, Joseph − Mill, Jonathan − Martin, Judy − Braithwaite, Antony − Poulton, Richi (2003): Influence of life stress on depression: moderation by a polymorphism in the 5-HTT gene. In: Science, Vol. 301, No. 5631, (pp. 386 - 389.) Clark, Andrew E. − Oswald, Andrew J. (2002): A simple statistical method for measuring how life events affect happiness. In: International Journal of Epidemiology, Vol.31 (No.6). (pp. 11391144.) Interneten: http://wrap.warwick.ac.uk/343/ (Letöltés ideje: 2015.02.28.) De Neve, Jan-Emmanuel − Christakis, Nicholas A. − Fowler, James H. − Frey,Bruno S. (2012): Genes, Economics, and Happiness. In: Journal of Neuroscience, Psychology, and Economics. Vol. 5, No. 4, (pp. 193–211.) Interneten: http://fowler.ucsd.edu/genes_economics_and_happiness.pdf (Letöltés ideje: 2015. 10. 20.) Fortin, Nicole − Helliwell, John F. − Wang, Shun (2015): How Does Subjective Well-being Vary Around the World by Gender and Age? In: Helliwell, John F. − Layard, Richard − Sachs, Jeffrey (szerk.): World
Happiness
Report
2015.
Interneten:
http://worldhappiness.report/wp-
content/uploads/sites/2/2015/04/WHR15-Apr29-update.pdf (Letöltés ideje: 2015. 05. 15.) Headey, Bruce − Wearing, Alexander (1989): Personality, life events, and subjective well-being: Toward a dynamic equilibrium model. In: Journal of Personality and Social Psychology, Vol 57/4, (pp. 731-739.) Helliwell, John F. − Huang, Haifang − Wang, Shun (2015): The Geography of World Happiness. In: Helliwell, John F. − Layard, Richard − Sachs, Jeffrey (szerk.): World Happiness Report 2015. Interneten:
http://worldhappiness.report/wp-content/uploads/sites/2/2015/04/WHR15-
Apr29-update.pdf (Letöltés ideje: 2015. 05. 15.) Kabai Imre (2014): A késleltetett felnőtté válás jellegzetességei. Debreceni Egyetem Kiadó, Debrecen. 28
Kumar, Debleena (2013): The Relation of Stressful Life Events and a Happy Life. In: International Journal of Social Science & Interdisciplinary Research Vol.2 (2). (pp. 213-219) Interneten: http://indianresearchjournals.com/pdf/IJSSIR/2013/February/17.pdf
(Letöltés
ideje:
2015.03.08.) Lengyel György-Janky Béla (2003): A szubjektív jólét társadalmi feltételei. In: Esély 2003/1. Interneten: http://www.esely.org/kiadvanyok/2003_1/LENGYEL.pdf (pp. 3-25.) (Letöltés ideje: 2015.03.07.) Lykken, David − Tellegen, Auke (1996): Happiness is a stochastic phenomenon. In: Psychological Science, Vol. 7. (pp. 186–189.) Lyubomirsky, Sonja (2008): Hogyan legyünk boldogok? Ursus Libris. Nes, Ragnhild B. − Roysamb, Espen − Tambs, Kristian − Harris, Jennifer R. − Reichborn-Kjennerud, Ted (2006): Subjective well-being: Genetic and environmental contributions to stability and change. In: Psychological Medicine, Vol. 36, (pp. 1033–1042.) Reiczigel
Jenő
(2008):
Logisztikus
regresszió.
(Prezentáció)
http://www2.univet.hu/users/zslang/phd/logisztikus%20regresszio.pdf
Interneten:
(Letöltés
ideje:
2015.06.11.) Stubbe, Janine − Posthuma, Danielle − Boomsma, Dorret I. − De Geus, Eco J. C. (2005): Heritability of life satisfaction in adults: A twin-family study. In: Psychological Medicine, Vol. 35, (pp. 1581– 1588.) Suh, Eunkook − Diener, Ed − Fujita, Frank (1996): Events and Subjective Weil-Being: Only Recent Events Matter. In: Journal of Personality and Social Psychology. Vol. 70. No. 5, (pp. 1091-1102.) Takács Dávid (2009): "Jólléti gazdaságtan” avagy a gazdaságpolitika újragondolásának szükségessége.
Interneten:
http://rs1.szif.hu/~pmark/publikacio/Netware/takacsd.doc
(Letöltés ideje: 2015.09.06.) Taylor, Shelley E. − Way, Baldwin M. − Welch, William T. − Hilmert, Clayton J. − Lehman, Barbara J. − Eisenberger, Naomi I. (2006): Early Family Environment, Current Adversity, the Serotonin Transporter Promoter Polymorphism, and Depressive Symptomatology. In: Biological Psychiatry, Vol. 60, (pp. 671-676.)
29
