www.rakosmente.hu
RÁKOSMENTE
22. évfolyam 2. szám / 2012. február 9.
A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
Ismét terítéken a környezetszennyező repülőtér
6–7. oldal
Milliós értékű támogatás Segítséget kaptak Hat és félmillió forint értékben adott át technikai eszközöket és egy a hajléktalanok szolgálati gépjárművet Riz Levente polgármester, országgyűlési képviselő Krammer György Zsolt kerületi rendőrkapitánynak a január 27-i állománygyűlésen. Riz Levente a mindennapi élet egyik legfontosabb elemének nevezte a biztonságot, ami a rendőrség, az önkormányzat és a civil szervezetek kiváló együttműködése nélkül nem képzelhető el. A jó közbiztonság egyik feltétele a jól felszerelt rendőrség, ezért Rákosmente Önkormányzata 2012-ben húszmillió forinttal támogatja a kerületi rendőrkapitányságot, ebből tizenhét milliót a járőrtevékenység intenzitásának növelésére, hárommilliót eszközfejlesztésre fordítanak. A képviselő-testület ezen felül tavaly nyáron 3,5 millió forintot szavazott meg a rend kerületi őreinek: a támogatásból egy szolgálati gépjárművet, két laptopot, nagyobb értékű technikai eszközöket, és számos, a rendőrök munkáját segítő eszközt szereztek be. 20. oldal
Február 2-án, napokkal a kemény hideg beköszönte előtt élelmiszert, vizet, takarókat, meleg ruhát és cipőt, meleg ágyneműket, gyógyszert, vitaminokat, kötszereket kaptak a kerületben élő fedél nélküli rászorulók. Rákosmente Önkormányzata, a Magyar Vöröskereszt, a XVII. kerületi Rendőrkapitányság, a Delta Polgárőrség, illetve az Egészségügyi Szolgálat, és a Mezőőri Szol-
gálat példás összefogásának köszönhetően a szervezetek munkatársai végiglátogatták a kerület közterületein élő hajléktalanokat. Tekintettel a fenyegető súlyos helyzetre, Rákosmente vezetése összehívta a Helyi Védelmi Bizottság tagjait. Az ülésen részletesen megtárgyalták a szélsőséges időjárásra való felkészüléshez szükséges intézkedéseket. 8. oldal
ÖNKORMÁNYZAT
Új önkormányzati törvény, járási rendszer, állami iskolák, új választókerületek Január 26-án tartotta idei első ülését Rákosmente képviselő-testülete. Riz Levente polgármesteri tájékoztatójában elsőként az országos jelentőségű döntésekről szólt. Az Országgyűlés decemberben alkotta meg az új önkormányzati törvényt. „Az elmúlt húsz év legmarkánsabb tapasztalata volt, hogy az állam évről-évre egyre több kötelező feladatot adott át az önkormányzatoknak, oly módon, hogy azokhoz megfelelő pénzügyi forrást nem biztosított. Az új önkormányzati törvény ezen a helyzeten változtat: megindul egyes feladatok visszaáramlása
az állam irányába.” Az önkormányzatok hatósági jellegű tevékenységei közül elsőként a szabálysértési feladatok ellátása kerül át az államhoz, a kerületi Szabálysértési Csoport a Budapest Főváros Kormányhivatalához fog tartozni, beleértve az itt dolgozók foglalkoztatását, szakmai irányítását. 2013 januárjától várhatóan az okmányirodai és az építéshatósági tevékenységek is állami feladattá válnak. A városvezetés elvárása, hogy az ezekkel kapcsolatos ügyintézés továbbra is a kerületben történjen, és az itt élők ne vegyék észre a változást.
Járási körzetek Budapesten Ezek az átalakítások összhangban lesznek a budapesti járási körzeti rendszerrel, amely hasonlít a vidéki járásokhoz. A hét fővárosi körzet általában 3-4 kerület összefogásából állna össze az állami hatósági feladatok hatékony ellátása érdekében . Rákosmente a X. és a XVIII. kerülettel alkotna
pedagógiai programot, dönt az intézményvezetők személyéről, lefolytatja a szakmaitörvényességi ellenőrzést, finanszírozza a pedagógusbéreket. Az iskolák épületei az önkormányzatok vagyonát képezik továbbra is. Az épületek működtetése tekintetében még nincs döntés, ez a normatív finanszírozás függvénye lesz. Az óvodák és a bölcsődék
2
egy körzetet, amely rendelkezne járási székhellyel és kerületenként kormányablakokkal. Állami fenntartású iskolák A köznevelési törvény értelmében 2013. január 1-től az általános és középiskolák, valamint a zeneiskolák állami fenntartásba kerülnek. Innentől kezdve az állam határozza meg a
továbbra is az önkormányzatoknál maradnak. Az új előírás szerint 2014 őszétől kezdődően hároméves kortól kötelező az óvodáztatás. Arányosabb választókerületek, összeférhetetlenség Eddig a XVII. kerület egy választókerületet alkotott, amelybe megközelítőleg 69 ezer választópolgár tarto-
HÍRHOZÓ
ÖNKORMÁNYZAT zott. A parlament döntése következtében csökkent a választókerületek száma, a következő Országgyűlés az eddigi 386 helyett már csak 200 fős lesz. Ennek következménye, hogy a választókerületek mindenütt bővültek, átlagosan körülbelül 75 ezernyi választóra. Rákosmente új választókerületi száma a 14-es lesz és kiegészül a földrajzilag közel eső Kőbánya kertvárosával és az újhegyi lakótelep egy kisebb részével.. A törvény összeférhetetlenné teszi 2014-től az önkormányzati tisztségeket az országgyűlési képviselői tevékenységgel. Riz Levente beszámolt még a Kerékpárosbarát Település címének elnyeréséről, amelyet többek között a 11 kilométernyi hosszú összefüggő új bicikliútnak köszönhetett kerületünk. A HungaroControl pályázatán tavaly ősszel indult el az önkormányzat, amely a rákoshegyi Szabad Május tér funkcióbővítő felújítását célozta. A pályázás sikeres volt: 2,4 millió forintot nyert Rákosmente. A következő hónapokban a téren kerékpáros tanpályát építenek, új padokat helyeznek ki, kijavítják a megsérült kerítéselemeket és a játszótér eszközeit. A cél egy vonzó és modern közösségi tér kialakítása, amelyet kamerákkal is védeni fognak. A városvezető tájékoztatta a testületet, hogy az önkormányzat a tavalyi évben újjászületett Főtérrel indul a Barcelonai Kortárs Művészeti Központ által meghirdetett pályázaton, melyen olyan - 2010-2011ben létrejött - köztereket díjaznak,amelyek élhető polgári környezetként szolgálják a közösségépítést. A díjnyertes emléktáblát 2012. február 9.
iskolai tanítást követően másfél óra időtartamban ingyenesen sportolhatnak itt rendőreink. A szocialista frakció előterjesztésére bizottsági tagcseréről döntöttek: a Jogi, Közbiztonsági, Ügyrendi és Etikai Bizottságból visszahívták Gócza Szabolcsot, helyére Wajand Edinát választották (21 igen), aki ezt követően letette hivatali esküjét. Hrutka Zsolt és Lukoczki Károly
helyezhet majd el a terén. Emellett köztér megújítási nívódíjra is pályázik kerületünk. Kapitányi beszámoló Krammer György rendőrkapitány tájékoztatta a testületet az elmúlt hónap bűnügyi történéseiről. Az ünnepi időszak alatt az előző években mindig megugrott a vagyon elleni bűncselekmények száma, amelyet most decemberben sikerült eredményesen megakadályozni az „Egy autó, egy rendőr” programnak köszönhetően. Budapesten kerületünk az egyik legbiztonságosabbnak mondható: itt történik a legkevesebb rablás és autófeltörés. Rendőrkapitányságunk a bűnügyi eredményesség tekintetében a harmadik leg-
Krammer György rendőrkapitány
jobb volt a fővárosban. A legnagyobb kihívást a rendőrség számára a betöréses lopások jelentik. Az elmúlt hetekben négy betörőbandát sikerült a tettenérés során elfogniuk lakossági bejelentés nyomán, ami kiemelkedő eredmény. Idén eddig két rablás történt, amelyeknek az elkövetőit szintén elfogták. Krammer ezredes beszámolt arról, hogy folyamatban van egy kábítószer-ellenes kiállítás megszervezése. A kapitány megköszönte az önkormányzat folyamatos és stabil támogatását, amely nagyon sokat jelent a mindennapi munkájukban. Koszorúsné Tóth Katalin (Fidesz) a közterületi rongálásokra hívta fel a figyelmet az 525. téren, amelyek komoly károkozással járnak. Petrőczy Dániel (Fidesz) a főtéri díszburkolatot nem szakszerűen használó, „free styler” gördeszkásokról tett említést. Napirenden A testület egyhangúlag hozzájárult a Gregor József Általános Iskola tornatermének ingyenes használatba adásához a kerületi rendőrkapitányság munkatársai részére. Február 1-től határozatlan időtartamra hetente egy alkalommal az
Rendeletek Módosították az önkormányzati fenntartású óvodák és bölcsődék nyitvatartási rendjéről szóló 48/1996. (X.18.) rendeletet (21 igen). Módosult az általános iskolák felvételi körzeteiről és az ide történő jelentkezés rendjéről szóló 1/2009. (I.26.) rendelet (18 igen, 3 tartózkodás). Módosult a szociális és gyermekjóléti pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 47/2010. (XII.20.) rendelet is (18 igen, 3 tartózkodás). A testület döntött a „Tiszta udvar, rendes ház”, illetve „A legszebb előkert” cím alapításáról és adományozásáról szóló rendelet megalkotásáról (16 igen, 5 tartózkodás). Határozatok ESZK – Baptista Gyülekezet szociális feladatátvétel Elvi állásfoglalás született az Egyesített Szolgáltató Központ (ESZK) által ellátott egyes feladatoknak a Rákoscsabai Baptista Gyülekezet részére történő átadásáról (18 igen, 3 nem). Az önkormányzat tavaly úgy döntött, hogy újragondolja az ESZK által addig ellátott feladatokat, ennek kapcsán egyeztetést 3
ÖNKORMÁNYZAT kezdtek olyan egyházakkal, amelyek aktívan kiveszik részüket a kerületi szociális munkából. A Rákoscsabai Baptista Gyülekezet rendkívül intenzív szociális tevékenységet folytat, így merült fel a tárgyalások során, hogy egyes feladatokat (idősgondozás, házi segítségnyújtás, szociális étkeztetés) az egyház működtessen a kerületben.. Lukoczki Károly úgy vélte, hogy az önkormányzat túlzásba viszi „a feladatoktól való megszabadulást”. Ez meglátása szerint a kerületi lakosok választási lehetőségét csorbítja, hiszen innentől kezdve ezek az intézmények kikerülnek a testület kontrollja alól. „Az önkormányzatnak rengeteg szociális feladata van, célszerű értelmes feladatmegosztást kialakítani olyan partnerekkel, akik már bizonyítottak. A folyamatos forráscsökkenés is erre sarkall minket, így megőrizhetők a munkahelyek, elkerülhetők a leépítések.” – hangzott a polgármesteri válasz. Dunai Mónika (Fidesz) frakcióvezető megjegyezte, hogy a Baptista Egyház számos világméretű karitatív akció támogatója és résztvevője. Szándéknyilatkozatukban a megszűnt Támogató Szolgálat ellátottjainak gondozását is elvállalták, ezért Dunai Mónika körzetes képviselőként is támogatni fogja a tevékenységüket. Virág Mihály (Fidesz) rákoscsabai képviselő szerint is rendkívül fontos és támogatandó a baptisták példaértékű szociális tevékenysége. A Laborcz iskola evangélikus fenntartásba kerül Elvi állásfoglalás született az önkormányzati fenntar4
Piláth Károly
tású Laborcz Ferenc Általános Iskola fenntartói jogának átengedéséről a Magyarországi Evangélikus Egyház részére (17 igen, 4 tartózkodás). „Ebben az évben van utoljára lehetőségünk dönteni arról, hogy bevonunk-e még egyházi fenntartót a kerületi oktatási rendszerünkbe, hiszen 2013-től iskoláink állami irányítás alá kerülnek. A magam részéről üdvözlöm és fontosnak tartom az egyházak jelenlétét az oktatásban, hiszen fontos emberi és erkölcsi értékeket hordoznak. Az evangélikusok országszerte számos intézményükkel bebizonyították azt, hogy jól, színvonalasan végzik dolgukat az oktatás területén. ” – tette hozzá Riz Levente. Döntés született az M0-s autóút keleti szektorának M5–M3 autópályák közötti szakaszán, a XVII. kerület közigazgatási határain belül található, a magyar állam tulajdonában lévő egyes területek önkormányzati ingyenes tulajdonba vételéről (19 igen, 2 tartózkodás). Határoztak a Gyermekjóléti Központ korábbi épületrészének a Pál Apostol Katolikus Iskola és Gimnázium részére történő használatba adásáról, ami által bővülhet az oktatási területük (17 igen, 4 tartózkodás). A tes-
tület egyhangúlag döntött a Pesti út 157. és a Kis u. 3. alatti társasházak 2008. évi panel pályázatai elszámolásának elfogadásáról és a támogatások folyósításáról. Egyhangú döntés született a Dr. Veres Ákos Háziorvosi Szolgáltató Betéti Társasággal megbízási szerződés megkötéséről felnőtt háziorvosi tevékenység vállal-
Nótin Tamás
kozási formában történő ellátására. Határozat született a Bélatelepi út 30. szám alatti, 122325 helyrajzi számon felvett, külterületi ingatlan értékesítéséről (16 igen, 1 nem, 4 tartózkodás). Ruthner György (MSZP) ezzel kapcsolatban a terület tervezett átminősítése következtében felmerülő forgalmi értékváltozásra hívta fel a figyelmet. „A Homoki szőlőknek elkészült egy táv-
lati fejlesztési koncepciója, de jelenleg számos akadály áll útjában a megvalósításnak.” – válaszolta Horváth Tamás alpolgármester. Ruthner sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az itt élőknek nehéz időszakban kell lakóhelyet változtatniuk néhány cég kérelme miatt. Határozat született arról, hogy a testület nem ért egyet Budapest Főváros Kormányhivatalának 30BP-1229/2/2011. számú törvényességi észrevételével az önkormányzati fenntartású általános iskolák felvételi körzeteinek kialakítása kapcsán, mivel álláspontja szerint az önkormányzati fenntartású általános iskolák felvételi körzeteiről és az önkormányzati fenntartású általános iskolákba történő jelentkezés rendjéről szóló 1/2009. (I.26.) önkormányzati rendelet nem jogszabálysértő (16 igen, 5 tartózkodás). Döntöttek a teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célok meghatározásáról (19 igen, 2 tartózkodás). Kovács István frakcióvezető (IRE) szerint „komolytalan dolog” az alapkövetelményeket a célok között megfogalmazni. „Nem hinném, hogy ezek a célmeghatározások feleslegesek lennének, amelyeket mindenkinek tiszteletben kell tartania a munkája során.” – hangzott Rúzsa Ágnes jegyzőasszony válasza. A közfoglalkoztatás folytatódik 2012-ben is A közfoglalkoztatás nyújtotta lehetőségeket idén is szeretné maximálisan kihasználni az önkormányzat: pályázatuk értelmében 323 fő számára szeretnének ezúton munkát és megélhetést biztosítani. 2012-ben már a 6 és a 8 órás foglalHÍRHOZÓ
ÖNKORMÁNYZAT koztatások lesznek jellemzőek, amelyek kedvezőbbek a korábbi 4 órásnál. A Rákosmente Kft. Városfejlesztési Részlegének üzleti terve Határoztak a Rákosmente Kft. Városfejlesztési Részlege 2012-2013. évre vonatkozó üzleti tervének elfogadásáról (15 igen, 3 nem, 3 tartózkodás). A támogatási szerződés a keresztúri szociális városrehabilitációs program kapcsán előírta egy olyan üzleti terv elfogadását is a kft.-n belül, amely csak a városfejlesztési részleget érinti. Lukoczki Károly a Rákosmente Kft. éves üzleti tervéről érdeklődött. „Ez nem az egész kft.-nek, hanem csak egy részlegének az üzleti terve.” – hangzott a válasz. Ruthner György nehezményezte, hogy az anyagnak a tárgyalását a cég felügyelőbizottsága még nem is vette a napirendjére. A szocialista képviselő problémásnak látja, hogy 2011. december 16. óta a felügyelőbizottság nem is ülésezett. Szluka Imre, a Rákosmente Kft. ügyvezetője válaszában hangsúlyozta, hogy semmiben nem kívánják gátolni a felügyelőbizottság munkáját, és erre eddig sem mutattak példát. A Sport Divízióval kapcsolatos üzleti tervről már konzultált az ügyvezetés, amelyet február 1-ig el is készítenek, s az ezzel kapcsolatos előzetes anyagokat már szétküldték. A január 27-i ülésen így a végleges üzleti tervet tárgyalhatják meg. „Mivel 2012-es költségvetésünk még nincsen, nekünk csak a pályázati költségvetéshez igazodó üzleti tervet van lehetőségünk ennek a részlegnek kapcsán elfogadni.” – ös�szegzett a polgármester. 2012. február 9.
Fachet Gergő (IRE) a fenntartási időszak 34,5 millió forintos költségéről érdeklődött. „A támogató szervezet előírta, hogy ötéves fenntartási kötelezettsége van az önkormányzatnak, a korábban megnyert városfejlesztési projekt kapcsán. Ugyanez a kötelezettség előáll majd az újabb projekt (szociális városrehabilitáció) kapcsán is. A költségvetés összeállításakor alapvető célunk a költségmegtakarítás volt
– válaszolta Ulicsák Szilárd fejlesztési igazgató. A képviselők ezt követően egyhangúlag döntöttek az 545. utca melletti zöldfelület (120429 hrsz) ingyenes önkormányzati tulajdonba vételének a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél történő kezdeményezéséről. A Ferihegyi út meghosszabbítása Határoztak a Ferihegyi út meghosszabbítása (Melczer
Horváth Tamás
mind az összevonás, mind a további projektmenedzsment tekintetében. A jogelőd Pro Rákosmente Kft. feladatához képest kibővült a feladatkör, hiszen lezárulóban van a városközpontrehabilitáció, de annak még él a fenntartási időszaka, amelynek során műszaki ellenőrzéseket és garanciális hibák elhárítását kell ellátnunk. A szociális rehabilitáció keretében a kötelező előírás szerint pedig fel kell vennünk még egy munkatársat, a szociális menedzsert. Mindezt bele kellett terveznünk a költségvetésünkbe az ügyvédi, könyvelői és könyvvizsgálói díjak mellett. Biztosítanunk kell a tervezői művezetést és a konténerek elhelyezését is.”
utca – Felsőbabád utca közötti szakasz) által érintett ingatlanok kártalanítási és kisajátítási folyamatának elindításáról (21 igen). A tavalyi döntés értelmében a Parlament Riz Levente képviselői módosító indítványát elfogadva 900 millió forintot biztosított a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium idei költségvetéséből a Ferihegyi út meghosszabbítására. Ezzel összefüggésben az önkormányzatnak számos kötelezettsége van, hogy ezt a beruházást sikeresen le tudja zárni két éven belül. Módosult a BudapestRákoscsabai Református Egyházközséggel megkötött közoktatási megállapodás és a Rákoscsabai Jókai
Mór Református Általános Iskola finanszírozásának megelőlegezése tárgyában kötött támogatási szerződés (18 igen, 3 nem). A Fővárosi Önkormányzat minden évben kikéri az önkormányzatok véleményét az aktuális forrásmegosztási rendelettervezetről. „A forrásmegosztással még mindig átfogó problémák vannak, mert nem veszi figyelembe a külső kerületek infrastrukturális elmaradottságát, aszfaltozási és zöldfelület fenntartási kötelezettségét.” – összegzett a polgármester. Az önkormányzat ezért egyhangúlag nem támogatta a rendelettervezetet. Napirend után Piláth Károly (Fidesz) a vagyonnyilatkozat tétellel kapcsolatban hívta fel arra a figyelmet, hogy mennyire korszerűtlen a papíron kinyomtatott formula, amivel rengeteg pénzt és papírt pazarolnak el a helyhatóságok. „A jövőben a Parlamentnek kellene törvényi úton biztosítania az elektronikus bevallás lehetőségét.” – tette hozzá. Nótin Tamás (Jobbik) a Rákos-patak menti kerékpárút problémáira hívta fel a figyelmet projektoros vetítéssel kiegészített előadásában. Véleménye szerint egyes helyeken hiányoznak korlátok és a vízelvezetéssel is gond adódik, ezért arra kérte az önkormányzatot, hogy orvosolja a helyzetet. „A kerékpárút építési tervek alapján készült, a tervezők határozták meg, melyik szakaszokon kötelező korlátokat elhelyezni. Ezt az engedélyező hatóságok is elfogadták, nem mindenhol írták elő ezek elhelyezését.” – válaszolta Horváth Tamás. Horváth Tibor
5
ÖNKORMÁNYZAT
Ismét terítéken a környezetszennyező repülőtér Két fontos momentum áttörést hozhat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a reptéri ártalmaknak leginkább kitett rákoshegyi lakosság között évtizedek óta dúló ellentét lezárásában. Úgy tűnik, az üzembentartó Budapest Airport hajlik a leginkább érintett ingatlanok kivásárlására irányuló tárgyalások megkezdésére, illetve komoly esély van a repülőtér üzemeltetőivel szemben indított lakossági per megnyerésére – ez derült ki azon a január 26-án, Rákoshegyen megtartott lakossági fórumon, amelyet Rákosmente Önkormányzata hívott össze. A fórumon jelen voltak a Budapest Airport, a HungaroControl, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékes munkatársai, akik közvetlenül válaszoltak a lakosok kérdéseire. Az eseményen Rákosmente Önkormányzata képviseletében Riz Levente polgármester, országgyűlési képviselő, Kalocsainé Rásztóczky Magdolna zajszakértő, dr. Mód Kristóf ügyvéd, valamint Szabó Tiborné és dr. Bényi Zsolt rákoshegyi önkormányzati képviselő vett részt. Riz Levente mindenekelőtt arról beszélt, milyen következményekkel járt a reptér 2-es kifutópályájának forgalomba helyezése a közel 100 éves Rákoshegy közvetlen szomszédságában. Az 1983-ben átadott kifutópálya – minden létező szabályt felrúgva – az előírt 5 kilométer helyett csupán 1,6 kilométer távol6
ságra végződik a lakott területtől. A csendes békességhez szokott rákoshegyi lakosság nyugalma egyik pillanatról a másikra köddé vált, amikor döbbent félelemmel szemlélték a fejük fölött szinte kőhajításnyira elsüvítő hatalmas gépmadarakat. Az elementáris erejű lakossági tiltakozás láttán a kormányzat hamarosan visszavonulót fújt, megtiltották a Rákoshegy feletti légtérhasználatot. A nyugalom azonban csak 1997-ig tartott, akkor feloldották a korlátozást, majd 2004-ben szabályozták a használat módját, lényegében utólag szentesítve a lakosság érdekeit sértő szabálytalanságokat. 2006 óta az önkormányzat stratégiai célja, hogy ennek a pályavégnek a használatát ne engedjék meg, addig is az a minimumelvárásuk, hogy a hatályos jogszabályokat a reptér mindenkori üzemeltetője tartsa be, az ellenőr-
ző hatóság pedig jogsértés esetén éljen a büntetés jogával. Jelenleg az a tapasztalat, hogy folyamatosan megsértik az éjszakai, a hétvégi repülési tilalmat, sőt a korlátozás ellenére 100 tonnát meghaladó tehergépek is átrepülnek Rákoshegy felett. Másik komoly probléma – taglalta a városvezető, hogy a zajértékszámítás módja nem felel meg az ott élők érdekeinek, mert nem az egyedi zaj szintjét számolják, hanem átlagértékeket, holott a fel- és leszálló gépek lehetetlenné teszik a lakosság nyugodt életét, éjszakai pihenését. A polgármester kifogásolta, hogy a hatóságok nem vetnek ki légiközlekedési bírságot, ezt például a tiltott időszakban való repüléskor lehetne alkalmazni, és az így keletkező összeget helyben, a hatást elszenvedők javára használhatnák fel. Riz Levente nehezményezte, hogy a légitársaságok ál-
tal fizetett zajvédelmi díjat a Budapest Airport kapja meg zajvédelmi beruházási célokra, a tapasztalat azonban az, hogy a 3-400 millió forintos éves bevételnek nincs nyoma a térségben. Ezért azt indítványozták az illetékes minisztériumnál, hogy ez az összeg azokba a térségekbe kerüljön, ahol a negatív hatások keletkeznek. Nagy aggodalommal figyelik a reptér fejlesztésével kapcsolatos híreket, amelyek részben a repülőtér utasforgalmának növelésére, részben a kereskedelmi áruszállítás fejlesztésére vonatkoznak. Ennek mindnyájunk számára egy olvasata van, ezek a beruházások a forgalom növekedését fogják eredményezni – 2012-ben például már 11 millió utassal számolnak –, holott a rákoshegyieknek a jelenlegi állapot is elviselhetetlen. Ezért – ahogy a jogszabály is előírja - a repülőtér fejHÍRHOZÓ
ÖNKORMÁNYZAT lesztése kapcsán környezeti hatásvizsgálatra van szükség. Nem lehet örökké nemzetgazdasági szempontokra hivatkozni, és az emberi tényezőt figyelmen kívül hagyni – mutatott rá a polgármester. Továbbiakban arról esett szó, milyen intézkedéseket hozott az önkormányzat az érintett rákoshegyiek érdekében. A perköltségek átvállalásával felkarolták többek között Deák István és Eőry Krisztina birtokvédelmi perét, hogy a bíróság mondja ki: alkotmányos jogokat sért az a zajhatás, amely nap mint nap sérti az emberek nyugalmát. A valós zajhatások elfogulatlan mérése érdekében korszerű zajmérő berendezést vásároltak, amelyet Deák István Berzsenyi utcai portáján helyeztek üzembe. Parlamenti munkájára rátérve Riz Levente hangsúlyozta, sikerült elérnie, hogy a repülőtér fejlesztéseivel, illetve a zajvédelmi rendeletekkel kapcsolatban már a jogalkotás folyamatában ki kell kérni az érintett önkormányzatok véleményét. A polgármester végezetül elmondta, tisztában van azzal, hogy a repülőteret nem lehet egyik napról a másikra elköltöztetni, de meggyőződése: Rákoshegy mellett a reptér elérte működésének határait, és mostantól kezdve nem szabad tovább bővíteni. A repülőtéri fejlesztéseket alternatív megoldásként vagy a főváros agglomerációs körzetében, vagy más vidéki helyszínen kellene folytatni. A két évvel ezelőtt kezdődött birtokvédelmi perekkel kapcsolatban dr. Mód Kristóf, az önkormányzat jogásza elmondta, a reptér üzemeltetője akkor is elkövethet birtokháborí2012. február 9.
tást a lakosság sérelmére, ha egyébként a jogszabályok szerint üzemel. Túl vannak már egy igen alapos bizonyítási eljáráson, egy-két tárgyalás után, várhatóan nyár végére kedvező ítélet születhet az ügyben. Kalocsainé Rásztóczky Magdolna, az önkormányzat környezetvédelmi szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy a reptér nem rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel, amelyet megelőz egy környezetvédelmi hatásvizsgálat, és nincs kijelölve zajgátló védőövezet
ezen túl a minisztérium további megszorításokat nem tervez. A fórum résztvevői nem fogadták kitörő lelkesedéssel a Nemzeti Közlekedési Hatóság képviselőjének kijelentését, miszerint az utasforgalom növekedésének lényegében mindenkinek örülnie kellene. Arról is beszélt, hogy az elhangzottakkal ellentétben a hatóság nem szankcionálhat, nem büntethet, mert ehhez hiányzik a jogszabályi háttér. Deák István, Berzsenyi utcai lakos azonban arra hívta fel a szakember
sem. Szintén évek óta húzódik a reptér biztonsági védőövezetének kijelölése, de sajnos 1995 óta még az ezt szabályozó kormányrendelet sem született meg, ami már komoly biztonsági kérdéseket is felvet. A meghívott szakemberek tájékoztatójukban a korábbiakhoz képest kevés újdonságról tudtak beszámolni arról, hogy milyen intézkedéseket hoztak, illetve terveznek a súlyos gondok orvoslására. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium légi közlekedési jog alkotásáért felelős munkatársa egyetértett a lakosság és az önkormányzat törekvéseivel, hogy a hatályos jogszabályokat a reptér üzemeltetője tartsa be, de
figyelmét, hogy bár bírságolási rendelet valóban nincs, a légiközlekedési törvény értelmében a hatóság jogsértés esetén köteles a vétkest figyelmeztetni, illetve a jogsértőket felfüggesztheti, korlátozhatja, de erre még nemigen akadt példa. Lakossági javaslatként elhangzott, hogy a repteret nyilvánítsák városi repülőtérré – az éjszakai, és hétvégi forgalom teljes tiltásával –, az áruszállítást pedig valahová vidékre helyezzék át, mert semmi nem szól amellett, hogy a teherszállítást kizárólag csak budapesti végcéllal lehet lebonyolítani. Több felszólaló lakos elmondta, hogy a gépek által kibocsátott káros anyag
légzőszervi megbetegedést okoz, ezért rendszeres egészségügyi szűréseket szorgalmaztak. Mások sérelmezték, hogy házaik elértéktelenedtek, ezért azt szeretnék, ha a Budapest Airport megvásárolná ingatlanjaikat. Amikor Szarvas Gábor, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport környezetvédelemért felelős igazgatója azt mondta, szó lehet az ingatlanok felvásárlásáról, Riz Levente azonnal reagált, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan tárgyalásokat kezdhetnek az ingatlanok kivásárlása ügyében azok esetében, akik ezt a megoldást igénylik. A korrekt mederben lezajlott fórumon hamar világossá vált, már nem csak a kifutópálya megépítése, a reptér üzemeltetése is több sebből vérzik, különös tekintettel arra, hogy a lakosság kárára az üzemeltető és a légitársaságok lépten-nyomon megszegik a repülési, és a környezetvédelmi szabályokat, a hatóságok pedig szemet hunynak a jogsértések felett. Az elért részeredményeket némileg beárnyékolta az is, hogy a lakosságot érintő legégetőbb kérdésekre „kompetencia hiányában” az érdemi válaszok rendre elmaradtak. Az üzemeltető cég és a hivatalok álláspontja nem sokban tért el a korábbi lakossági fórumokon is elhangzottaktól, ám egy valami megváltozott: a megszokott szokásos panelszövegeket sem a lakosság, sem az önkormányzat már nem fogadja el. Mind az üzemeltetőtől, mind a hatóságoktól, sőt a szakminisztériumoktól is konkrét, érdemi intézkedéseket várnak, ezt írásban is sürgetni fogják. Kili Tamás 7
ÖNKORMÁNYZAT
Segítséget kaptak a hajléktalanok Rákosmentén Február 2-án, napokkal a Szibéria felől érkező kemény zimankó beköszönte előtt élelmiszert, vizet, takarókat, meleg ruhát és cipőt, meleg ágyneműket, gyógyszert, vitaminokat, kötszereket kaptak a XVII. kerületben élő fedél nélküli rászorulók. Rákosmente Önkormányzata, a Magyar Vöröskereszt, a XVII. kerületi Rendőrkapitányság, a Delta Polgárőrség, illetve az Egészségügyi Szolgálat, és a Mezőőri Szolgálat példás összefogásának köszönhetően a szervezetek munkatársai végiglátogatták a kerület közterületein élő hajléktalanokat. A szociális csapatot elkísérte Horváth Tamás alpolgármester, valamint Szabó Tiborné, Rózsahegyi Péter és Koszorúsné Tóth Katalin önkormányzati képviselő is. Az akciócsoport bejárta a kerület részben feltérképezett, részben feltételezett összes helyszínét, ahol hajléktalanok élnek. Mintegy 20 hajléktalant sikerült megtalálni, akik jórészt maguk készítette kalyibákban és földalatti bunkerben rendezkedtek be, eldugott, bokros területeken. A Magyar Vöröskereszt Kelet-pesti régiójának munkatársai tiszteletre méltó empátiával és emberséggel közeledtek minden hátrányos helyzetű embertársunkhoz, igyekeztek mindenkinek a hajléktalanszálló lehetőségét felkínálni, ezzel azonban senki sem kívánt élni, az adományokat azonban szívesen fogadták. A 8
szakemberek elmondták, azokra a hajléktalanokra vár a szokásosnál nagyobb megpróbáltatás a következő napokban, akiknek egyáltalán nincs semmilyen fedél a fejük fölött. Az ő megsegítésükre döntött úgy a Budapesti Vöröskereszt, hogy a következő egy hétben meghosszabbított, 24 órás nyitvatartási idővel várja a rászorulókat. Mindenki kap meleg teát, zsíros kenyeret és egy matracot, ahol pihenhet, hogy a szélsőséges időjárás elvonulásáig ne kelljen a szabad ég alatt tölteni napjaikat. A Népkert szomszédságában, embertelen körülmények között élő párhoz
délelőtt tíz órakor érkezett a segítség. Az otthonként szolgáló papír, fa és műanyaghulladék felhasználásával épített kalyibában élő Gál Erzsébet Katalin és Tóth István szerencsésnek vallja magát, mert van kályhájuk, kifűtik annyira a lakhelyüket, hogy még télen is tudnak fürdeni kis kádjukban. Háromhavonta váltva egymást mindketten utcaseprőként dolgoznak, kevés segélyt is kapnak, és kukáznak is, hogy valahogy fenntartsák magukat. A páros elmesélte, 15 éve élnek közös háztartásban, de mindössze két éve eszik a hajléktalanok keserű kenyerét, korábban saját házukban laktak, ami összedőlt. Katalin minden nap főz, gyakran adnak ételt sorstársaiknak is, István pedig vizet szerez, fát vág, vagy kukázik. Mindketten példás önmérsékletről tettek tanúságot az adományok átvételekor, mondván jusson másoknak is meleg ruha, élelmiszer. Horváth Tamás a Hírhozónak elmondta, Rákosmente Önkormányzata kiemelt figyelmet
szentel a fedél nélkül élőknek, és nem csak a készülődő rekord hidegre való tekintettel foglalkoznak a hajléktalanokkal, a gondozás már tavaly elkezdődött. A kerületben nincsen hajléktalan szálló, de ha a szükség úgy kívánja, vészhelyzetben a polgári védelem bázisa készen áll a hajléktalanok fogadására. Folyamatosan figyelik a híreket, felhívták a Mezőőri Szolgálat munkatársainak a figyelmét is, hogy a külterületeken megerősített erőkkel fokozottan figyeljenek a hajléktalanokra. Tekintettel a fenyegető súlyos helyzetre, Rákosmente vezetése ös�szehívta a Helyi Védelmi Bizottság tagjait. Az ülésen részletesen megtárgyalták a szélsőséges időjárásra való felkészüléshez szükséges intézkedéseket. Szűcsné Tóth Katalin, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság XVII. kerületi Polgári Védelmi referense tájékoztatta a bizottságot, hogy minden olyan helyi civil szervezettel kapcsolatba léptek, akik a hajléktalanok elhelyezésében segítséget tudnak nyújtani. A Polgári Védelem kimutatást készített a védekezés során felhasználható technikai eszközökről és a bevethető humánerőforrásról. Krammer György Zsolt rendőrkapitány beszámolt a rászorulók, a hajléktalanok, az idősek és az egyedül élők védelmében – a belügyminiszter által – hozott intézkedésekről. Kili Tamás HÍRHOZÓ
ÖNKORMÁNYZAT
Új postaládák az Újlak utca 21.-ben Száz új postaládával gazdagodott Rákoskeresztúron az Újlak utca 21. szám alatti társasház, amelynek kulcsait február 1-jén adták át a lakóknak a társasház irodájában. A törésbiztos, 2 milliméter vastag rozsdamentes lemezajtóval ellátott, körkulccsal nyitható postaládákat a földszint elzárt területén szerelték fel, ahol illetéktelenek nem, csak a lépcsőház lakói férhetnek hozzá. A mintegy 850 ezer forint értékű modern szekrényfal költségeit a 2-es választókörzet önkormányzati képviselője, Várbíró Anita finanszírozta választókerületi céltartalékából, aki korábban, még a választási kampányában tett ígéretet arra, hogy minden évben száz új postaládát szereltet fel a rászoruló társasházakban. Várbíró Anita a Hírhozónak elmondta, örömmel tett eleget a lakóközösség kérésének, hiszen a régi postaládasor állapota valóban siralmas volt. Miután sajnos ugyanez a helyzet a társasház másik két lépcsőházában is, vállalta, hogy 2012-ben az Újlak utca 19. számú, jövőre pedig az Újlak utca 17. számú lépcsőházban szereltet fel 100-100 korszerű postaládát. Kili Tamás
FELHÍVÁS Elismerő cím adományozására: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete elismerő címeket alapított a különböző városrészekhez kapcsolódóan. A díjazottakra 2012. március 1-jéig várják a kerületben élők javaslatait. A díjak adományozásával az Önkormányzat kifejezi elismerését azon polgárok iránt, akik példamutatásukkal, maradandó alkotásaikkal, munkásságukkal jelentős mértékben hozzájárultak az egyes városrészek szellemi és anyagi gyarapodásához. Évente legfeljebb egy, élő vagy elhunyt magyar vagy külföldi állampolgárnak adományozható a díj. Az adományozásra ünnepélyes keretek között kerül sor, az elismerésben részesülő személy oklevelet és művészi kivitelezésű bronz emlékérmet kap. Az elismerésre történt jelöléseket a Képviselő-testület döntése előtt az Rákosmenti Erőforrás Bizottság, valamint egy az erre a célra létrehozandó kollégium véleményezi, amelynek tagjai között lehetnek polgárok által jelölt személyek is. Az elismerő címre és a kollégiumi tagságra javaslatot tehet – saját városrészét illetően - bármely rákoscsabai, rákoscsaba-újtelepi, rákoskeresztúri, rákosligeti, valamint rákoshegyi polgár. A 2012. évi városrészi díjakra vonatkozó javaslatokat levélben postai úton (XVII. kerületi Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sport Csoport 1173 Budapest, Pesti út 165.) 2012. március 1-jéig lehet megtenni, a javaslaton kérjük feltüntetni, hogy melyik díjra teszi meg javaslatát, tehát a pontos díj megjelölésével pl.: „Rákoscsabáért” Díj. (Szükséges adatok: javasolt személy neve, születési helye, ideje, munkahelye, beosztása, lakcíme, telefonszáma, a javaslat részletes indoklása: minimum 10, maximum 20 gépelt sor. Amennyiben a javasolt személy már csak posztumusz kaphatja meg a díjat, abban az esetben kérjük annak a személynek az elérhetőségét is, aki átveszi az odaítélt díjat.)
2012. február 9.
Képviselői fogadóórák Polgármester, Országgyűlési képviselő Riz Levente – Fidesz – Előzetes bejelentkezés: 253-3306, 2533398. Jegyző Dr. Rúzsa Ágnes jegyző: március 26. Előzetes bejelentkezés: 257-5054. Alpolgármesterek Fohsz Tivadar – Fidesz – március 12. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet. * Horváth Tamás – Fidesz – március 5. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet. A képviselő-testület tagjai Dr. Bényi Zsolt – Fidesz 6. evk., a hónap utolsó csütörtökén 17–18 óra, Rákoshegyi Közösségi Ház. Dunai Mónika – Fidesz, 11. evk. – minden hónap első szerdáján 18–19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Fachet Gergő – Itthon Rákosmentén Egyesület, egyeztetés alapján, tel.: 06-30-989-2625, (képviselő-testületi iroda). Dr. Fenke Ferenc – KDNP, 4. evk., minden hónap első hétfőjén a Polgármesteri Hivatal 303-as szobájában 14-15 között. Fohsz Tivadar – Fidesz, 8. evk. – a hónap 1. csütörtökén 17-18 óráig a Rezgő utcai óvoda, a hónap 2. péntekén 1718-ig a Rákoskerti Művelődési Házban. Hatvani Zoltán – Fidesz, 9. evk., a hónap 1. keddjén 8.00-9.00-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Művelődési Házban, telefonon történő bejelentkezés alapján a bejelentő lakásán (mozgásában korlátozottak esetén) tel.: 06-30-944-0203. Horváth Tamás – Fidesz, 12. evk. – minden hónap első keddjén 18 órakor a Diadal úti iskolában, minden hónap első szerdáján 18-19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Hrutka Zsolt – MSZP, minden hónap 1. hétfőjén 1819-ig az MSZP irodában, 1173 Bp., Kaszáló utca 45. alatt. Koszorúsné Tóth Katalin – Fidesz, 1. evk. – hónap 1. hétfőjén 17-18-ig a Hófehérke óvodában. Kovács István – Itthon Rákosmentén Egyesület – előzetes egyeztetés alapján, tel.: 06-20-569-2300. Lukoczki Károly – MSZP, minden hónap 1. hétfőjén 1819-ig az MSZP irodában, Kaszáló utca 45. alatt. Nagy Anikó – Fidesz, 7. evk. – Minden hónap negyedik hétfőjén 17-18 óráig a Családi és Társadalmi Rendezvények Házában, Csabai út 20. Lehetséges más időpontokban is előzetes bejelentkezés alapján. Tel: 06- 20-225-5396. Nótin Tamás Jobbik – előzetes telefonos egyeztetés alapján Tel: 06-70-392-1203, 1173 Bp., Ferihegyi út 78. fsz. Dr. Piláth Károly – Fidesz, 13. evk., a hónap első keddjén 18 órakor a Diadal úti Általános Iskolában. Petrőczy Dániel – Fidesz, 3. evk. minden hónap első hétfőjén a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban 18-19 között. Rózsahegyi Péter – Fidesz, 14. evk., minden hónap első csütörtökén 18–19 óráig a Csekovszky Árpád Művelődési Házban. Ruthner György – MSZP – a hónap 1. hétfőjén 18-19-ig az MSZP irodában, 1173 Bp., Kaszáló utca 45. alatt. Szabó Tiborné KDNP, 5. evk. minden hónap utolsó csütörtökén 17-18 között a Rákoshegyi Közösségi Házban. Várbíró Anita Fidesz, 2. evk. – minden hónap első hétfőjén az Újlak utcai Általános Iskolában 18-19 között. Tel: 06-20-251-4801 Virág Mihály – Fidesz, 10. evk. – minden hónap első szerda 8-9 óráig Edző téri Fehér Akác gondozási központ, 18–19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban.
9
EGÉSZSÉGÜGY
Mit tegyünk, amíg a mentő megérkezik? A cukorbetegségről A cukorbetegség (diabétesz mellitus) magyarul édes vizelés, az egyik leggyakoribb anyagcserezavar. Számos szövődményét ismerjük, ami az élet minőségét nagymértékben rontja. A cukorbetegség csökkent inzulintermelés, vagy annak teljes hiánya. A betegséget laboratóriumi körülmények között lehet igazolni. Magas cukorszintről beszélünk, ha az éhgyomri vércukorszint 7 mmol/ liter vagy magasabb, a terheléses vércukorszint 11 mmol/l, vagy magasabb. Magas cukorszint esetén elengedhetetlen a rendszeres ellenőrzés. Erre lehetőség van az orvosi rendelőkben és a patikákban is. Vércukormérő készüléket kedvező áron lehet vásárolni a patikákban, így mindenki saját maga ellenőrizheti a vércukor szintjét. Magasabb mért eredmény esetén feltétlenül fel kell keresni a háziorvost. Statisztikai adatok alapján, rohamosan emelkedik a cukorbetegek száma. A cukorbetegség a mai orvostudomány állása szerint gyógyíthatatlan betegség. Cukorbetegségben a szervezet nem tudja a táplálékból nyert szőlőcukrot (glukózt) hasznosítani, energiává átalakítani. Cukorbetegség akkor alakul ki, amikor a hasnyálmirigy nem termeli az inzulin nevű hormont, vagy a szervezet érzéketlen a hormonnal szemben. Az abszolút, vagy a relatív inzulinhiányban nem képesek a sejtek a szőlőcukor felvételére, és ezért a vércukorszint megemelkedik. A vérből a szőlőcukor a vizelettel kiürül, miközben sok vizet 10
visz magával, innen ered az édes vizelés elnevezés. A diabétesz típusai okok szerint lehet: 1- es típsú:. oka a hasnyálmirigy langerhans – szigeteiben az inzulintermelő béta – sejtek pusztulása. Bármely életkorban kialakulhat, inzulinpótlással kezelhető. 2-es típusú: oka az inzulinrezisztencia (az inzulinnal szembeni érzéketlenség). Vércukoreltérés mellett magas vérnyomás, magas vérzsír szint alakulhat ki. Kezelése: az életmód rendezése, mert a gyógyszeres terápia sok esetben csak másodlagos. Terhességi cukorbetegség: terhesség alatt jelentkezik, és általában szülés után elmúlik. Ezért a kismamákat a 24-28. héten szűrni kell. A cukorbetegség tünetei: a fokozott folyadékvesztés következtében sok folyadékbevitel, és napi 4-5 litert vizelés, aceton szagú lehelet, fertőzéshajlam, nehezen gyógyuló sebek, gombás fertőzések, a beteg sokat eszik, mégis fogy, ezen kívül szemtünet, vesekárosodás, érzéskiesés, impotencia, érelmeszesedés jelentkezhet.
Kezelés: összetett szakorvosi kezelést igényel, diéta betartása, helyes életmód kialakítása. A cukorbetegségnél tapasztalható eszméletvesztés oka lehet a magas cukorszint vagy az alacsony cukorszint. Sürgősségi ellátás szempontjából leggyakrabban az alacsony cukorszinttel találkozunk. Alacsony cukorszintről akkor beszélünk, ha a vénás vérből meghatározott cukor szintje 3.5 mmol/l alatt van. A szövetek működéséhez energia kell, ezt a glukóz adja. Ennek hiányában a szövetek éheznek. A glukóz hiányára az agy eszméletvesztéssel reagálhat. Alacsony vércukorszint oka ismert cukorbetegség esetén túlzott inzulinhatás, májkárosító anyagok, alkohol, daganat, egyes betegségek pl. Addison-kór, de előfordulhat tartós éhezés esetén is.
Tünetek: a vércukorszint csökkenése következtében a vegetatív idegrendszerben jelentkeznek tünetek, ilyen az éhség, izgalom, izzadás, feszültség. Amennyiben nem érkezik glukóz a szervezetbe, a tünetek tovább súlyosbodnak, látászavar, elkent beszéd, zavartság ( könnyen összetéveszthető pl. a részegséggel) jelentkezik. Ha még tovább esik a vércukorszint, akkor agres�szivitás vagy nagyfokú álmosság, nagyon súlyos esetben eszméletvesztés lép fel. Teendőink: rosszullét esetén mérjünk cukorszintet, ha van készülékünk. Ha a beteg eszméletlen, de légzése, keringése megtartott, akkor helyezzük stabil oldalfekvő helyzetbe. Ha a beteg eszmélete megtartott, akkor itassunk vele cukros vizet: 2dl vízbe kb. 5-6 evőkanál cukrot tegyünk bele, ha van kéznél citromlé, akkor pár csepp citromlevet tegyünk bele a jobb íz miatt. Természetesen azonnal fel kell keresni a kezelőorvost. Eszméletvesztés esetén pedig a mentőszolgálatot kell hívni. Kérdéseiket a mento17@ freemail.hu ra várjuk. Sorozatunk a végéhez közeledik. Utolsó cikkünk a lázas állapotról és a stroke-ról szól, valamint hasznos információkat adunk a sürgősségi osztály munkájáról és az orvosi ügyelet igénybevételi lehetőségeiről. A cikksorozat az 1000aprócikk barkácsbolt kezdeményezésére és támogatásával készül www.1000aprocikk.hu HÍRHOZÓ
KULTÚRA
A magyar kultúra napja Rákoshegyen A magyar kultúra napja tiszteletére harminc rákosmenti művész alkotásaiból nyílt kiállítás az Erdős Renée Házban január 22-én, a művészeket és a vendégeket Fohsz Tivadar alpolgármester köszöntötte. A rendkívül gazdag tárlatot Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg, az eseményt Herencsár Viktória cimbalomművész előadása tette még emlékezetesebbé. Fohsz Tivadar a magyar kultúra megőrzésének fontosságáról beszélt, amelynek legfontosabb alapeleme, hogy a művésztársadalom szabadon fejezheti ki gondolatait. Ezt a függetlenséget kell megőriznünk, mert addig van magyar kultúra, amíg magyarság van. Élve a helyzet adta lehetőséggel az alpolgármester a művészek mellett elismerését fejezte ki a kultúra tolmácsolói felé is, akik ebben a rendkívül nehéz anyagi helyzetben
is becsülettel helytállnak. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását – mondta Feledy Balázs, de mennyire jelképes a magyar irodalom és politika történetében, hogy ez a fantasztikus mű csak hét évvel később jelenhetett meg az Auróra hasábjain. Jó néhány évnek kellett ahhoz eltelnie, míg Erkel Ferenc megzenésítette, és született
egy olyan különleges értékeket hordozó alkotás, a Himnusz, amelyet még Rákosinak sem sikerült eltöröltetnie. Utalva az alpolgármester gondolataira Feledy Balázs hangsúlyozta, hogy a kultúra mennyire nélkülözhetetlen az életünkben, az emberi kapcsolatainkban. A mai úgynevezett posztmodern társadalomban a globális kérdések nem csak a
pénzügyi világot, a szellemi szférát is áthatják. Nem lehet ettől elzárkózni, ugyanakkor az a nemzeti örökség, amelyre minden ország kultúrája, művészete épül, lehetetlen semmibe venni. A mai tárlat lényege a tehetség kibontása, ami egy hallatlanul erős lelki képesség, az itt kiállító művészek nem csak elszántak, megszállottak is. Immáron hagyománnyá vált, hogy az Erdős Renée Ház művészeti seregszemléjén minden évben három díjat adnak át egy háromtagú szakmai zsűri értékelése alapján. 2012-ben Riz Levente polgármester fődíját a zsűri Barnóth Zoltán festőművésznek ítélte oda. Szabó Tiborné önkormányzati képviselő díját Laborcz Mónika keramikusművész, Rózsahegyi Péter önkormányzati képviselő elismerését pedig Bedey Gábor szobrászművész vehette át. Kili Tamás
FELHÍVÁS Javaslat tehető 2012. február 28-ig a „Rákosmente sportjáért végzett kimagasló tevékenységért” díj adományozására. Az Önkormányzat a díj adományozásával kifejezi elismerését azon személyek vagy szervezetek iránt, akik a sport terén nyújtott kiemelkedő tevékenységükkel Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente hírnevét öregbítik. A díj azoknak a személyeknek vagy szervezeteknek adományozható, akik Budapest XVII. kerületében laknak vagy bejegyzett székhellyel rendelkeznek, illetve tevékenykednek és kiemelkedő teljesítményt nyújtottak (versenysport, az ifjúsági és diáksport és annak szervezése, a kerületi testnevelési és sportmozgalom terén). A díj átadására ünnepélyes keretek között kerül sor, minden év júniusának első szombati napján. Az elismerésben részesülő személy emlékplakettet és díszoklevelet kap. Díjazott személyekre vagy szervezetekre javaslatot tehetnek a XVII. kerület lakosai.
RÁKOSMENTE
A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
2012. február 9.
A 2011. évi „Rákosmente sportjáért végzett kimagasló tevékenységért” díj adományozására vonatkozó javaslatokat a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájára személyesen lehet leadni, vagy levélben a Művelődési és Sport Csoport részére postai úton lehet eljuttatni a 1173 Budapest, Pesti út 165. levelezési címre. A javaslatban kérjük feltüntetni a „Rákosmente sportjáért végzett kimagasló tevékenységért” díj megnevezését. Szükséges adatok: javasolt személy neve, születési helye, ideje, munkahelye, beosztása, lakcíme, telefonszáma, a javaslat részletes indoklása: minimum 10, maximum 20 gépelt sor. Amennyiben a javasolt személy már csak posztumusz kaphatja meg a díjat, abban az esetben kérjük annak a személynek az utolérhetőségét is, aki átveszi a részére odaítélt díjat.
Hirdetésfelvétel
tel/fax.: 259-0511 Mobil.: 06-20-934-1257
e-mail:
[email protected],
[email protected]
11
KULTÚRA
A magyar kultúra ünnepe a Vigyázóban 1989 óta ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját – nemzeti himnuszunk születésnapját –, Kölcsey Ferenc 1823ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát. E különleges ünnepen Rákosmente Önkormányzata és a Vigyázó Sándor Művelődési Ház számos kulturális programmal várta a rákosmentieket. Hajnal Csilla igazgató köszöntőjében kiemelte, már tizennyolc éve, hogy e ház falai között együtt köszönthetjük Magyarország nemzeti himnuszának születésnapját, ami egyben alkalmat ad arra is, hogy még nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Rákosmente ünnepi műsora a Ballonyi Galériában Gerzson Pál Munkácsy-díjas festőművész kiállításának megnyitójával kezdődött, ahol jelen volt Gerzson Pálné Mária, a festő özvegye, Fohsz Tivadar alpolgármester, Rózsahegyi Péter, Nótin Tamás,
Lukoczki Károly képviselők és számos kerületi művész. Gerzson Pál ikonikus jelentőségű alkotója volt az elmúlt évtizedeknek – ezekkel a szavakkal kezdte ünnepi megnyitóját Bereczky Lóránd, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatója, Rákosmente díszpolgára. Gerzson hátrahagyott életútja teli volt izgalmakkal, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán diplomázott az ötvenes években Domanovszky Endre, Hincz Gyula és Kmetty János tanítványaként, majd egy festőtől szokatlan módon, elvégezte az ELTE geometria szakát. Korai korszakában a színszeretet, a színnel való építkezés, a fény és a levegő
ábrázolása foglalkoztatta, majd eltávolodott a valósághű természetábrázolástól és geometrikus formá-
kat alkalmazott. Műveit az 1960-as évektől kezdődően kubisztikus képépítés jellemzi. Táblakép festészete mellett gobelin, faintarzia,
zománc, üvegablak tervezésével, grafikával is foglalkozott, majd harminchat évig tanította a mesterség kultúráját a Magyar Iparművészeti és Képzőművészeti Főiskolán, hisz művészi életútja három szálon futott: festőként, tanárként és a művészetben elkötelezett, aktív közösségi emberként tevékenykedett Gerzson Pál festőművész. A Halotti beszéd felidézésével kezdte ünnepi köszöntőjét Kálmán Alajos akadémikus, Rákosmente díszpolgára, majd hangsúlyozta, mi magyarok, joggal lehetünk büszkék csodálatos anyanyelvünkre, amit a mai napig értük, megértünk, pedig az idézett sorok a tizenkettedik században írodtak. A magyar kultúra napi ünnepség Harcsa Veronika Quartetjének Lámpafény című verskoncertjével folytatódott, ahol a dalok szövegeit a magyar költészet XX. századi nagy alakjainak versei szolgáltatták. A jazz nyelvén szólalt meg József Attila, Kassák Lajos, Weöres Sándor, Babits Mihály, Nemes Nagy Ágnes, Kosztolányi Dezső és a címadó vers írója, Tóth Árpád – természetesen Harcsa Veronika és zenésztársai – Blaho Attila zongora, Oláh Zoltán nagybőgő, Majtényi Bálint dob, Gyémánt Bálint gitár – előadásában. Az este folyamán a prózai részben közreműködött Lackfi János író, költő, műfordító. A magyar kutúra napja tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezés után a Fórumteremben Fohsz Tivadar mondott pohárköszöntőt. Szakács Zsuzsa
12
HÍRHOZÓ
KULTÚRA
Egy kis vassúttörténet Kis vasúttörténeti kalauz címmel nyílt kiállítás január 14-én a Rákoskerti Művelődési Házban, ahol Jenei Mónika igazgatóhelyettes köszöntötte a résztvevőket. – Nyitott, befogadó intézményrendszert üzemeltetünk, ezért minden kívülről jövő jó kezdeményezést örömmel fogadunk. A szomszédos Pécelről érkezett hozzánk Borhegyi Norbert, aki tizenöt éves gyűjtőmunkáját mutatja be ezen a kiállításon. Az utazóközönség elől elzárt vasutas világot régi használati tárgyak, menetrendek, menetrendfüggelékek, zászlók, sapkák, egyenruhák, kalauztáskák, lyukasztók, indító tárcsák, arcképes igazolványok – csak, hogy néhányat említ-
2012. február 9.
sek a kiállítás ereklyéi közül – segítségével ismerteti meg a közönséget a vasúttörténet múltjával. A megnyitóbeszédet rendhagyó módon a fiatal gyűjtő, Borhegyi Norbert vállalta magára, aki őszintén vallott gyermekkorában kezdődött szenvedélyéről, a vasútról, a nagypapával töltött közös vonattal történő kirándulásokról, a Nyugati pályaudvar külső vágányairól, ami számára mindennél szebbnek tűnt akkoriban. Másfél évtizede gyűjti a különböző vasútállomásokról, vonatokról, fűtőházakról készült képeslapokat, de nem érte be ennyivel, hatodik osztályos korától négy éven keresztül már egyenruhában, gyermekvasutasként tette
a dolgát. Természetesen őt sem kerülte el a vasútmodell készítés-szenvedélye, majd felnőtt korában, munkahelyén, a MÁV-nál összegyűjtötte a kidobásra ítélt vasúttörténeti utasításokat, ami szintén látható a kiállításon. Borhegyi Norbert az internet világában is otthonosan mozog, amit szívesen használ fel arra, hogy minél több emberrel megismertesse
kitartó gyűjtőmunkájának tárgyát, a tömegközlekedési járművek múltját és jelenét. Manapság már ritkán hallani a gyermekektől, hogy vasutasok szeretnének lenni, de talán az ilyen kiállítások is hozzájárulnak ahhoz, hogy a valamikor igen nagyra becsült vasutas szakma megint felkerüljön a jövő nemzedék toplistájára. Szakács Zsuzsa
13
KULTÚRA
A mostani gála izgalmasan rockos jellegű lesz Interjú Martonosi Györggyel, a Dobosok Farsangja szülőatyjával A 68 esztendős dobos guru a ’90-es évek óta vezeti a Drum-Art Dobiskolát, több mint egy évtizeden át volt a Zenész című lap szakírója, ezt követően a Dobosmagazin szakmai munkatársa. Ő a Sabian cintányérok és a Tamburo dobok kontinentális szakmai reprezentánsa. – Már a 17. Dobosok Farsangját hozza tető alá a XVII. kerületben február 25én. Ez önmagában hatalmas teljesítmény. – Tényleg nagy ez a szám, most már csak a 20. hiányzik, amihez persze támogatók is kellenek. – Ez a nagyszabású esemény az ütős hangszerek mellett Keresztúrra is ráirányította a figyelmet minden évben. – 1996 előtt nem volt Budapesten ilyen átfogó ütőhangszeres bemutató. Kezdhettem volna máshol is, de feleségem, Orosz Márta adta meg a lehetőséget arra, hogy elinduljanak az első tehetségkutatók, majd emlékkoncertek. Ebből fejlődött ki a nagy dobos rendezvényünk. – Nevezhetjük ezt élete fő művének? – Teljes mértékben. Ennek a rendezvénynek másutt is „vetületei” keletkeztek. Elég, ha a csíkszeredai Dobban Fesztivált vagy a dabasi Világzenei Fesztivált említem.
– Mire számíthatunk idén? – Törekszem arra, hogy ez a fesztivál ne legyen teljesen dobcentrikus, hanem egy zenei gálaként létezzék, amelyet a legnagyobb fővárosi hangszerkiállítás övez. A látvány mellett a színvonalra is ügyelünk, ezt a célt szolgálják a kurzusok, amelyekből idén lesz a legtöbb. – A mostani rendezvény sztárvendége Ralf Gustke. Mit kell róla tudnunk? – Ha a legendás Steve Gadd nevét említem, akkor komoly fogódzót kapunk Gustkéhez. Ő is egy teljesen zenecentrikus, különös karizmával megáldott dobos. A legfontosabb egy nagy zenésznél, hogy stílusjegye legyen a játékának. – Az egyik legnépszerűbb hazai zenekarból, a Quimbyből is ketten ellátogatnak hozzánk. – A mostani gála izgalmasan rockos jellegű lesz. Varga Líviusz és Gerdesits
Feri formációja ebbe maximálisan belefér. Szendőfy Péter is egy kőkemény rockbandával érkezik, és ne felejtkezzünk meg Veress Marciról (Pokolgép) sem. A Tóth Verával fellépő Éles Gábor Triót pedig a legnagyobb hazai zenei robbanásnak tartom: mély mondanivalójukat virtuóz muzsikával fűszerezik. – Kiket vár a gálára? – Tízéves kortól a halál közeli állapotig mindenkit várunk. A Fásy Mulatón szocializált rétegre viszont nem számítok. Horváth Tibor
Nagysikerű Oliver-premier A rákosligeti Gózon Gyula Kamaraszínházban január utolsó vasárnapján Szinovál Gyula rendezésében hangos sikerrel mutatták be Lionel Bart Oliver című musicalét, Charles Dickens halhatatlanná vált művének, a Twist Olivernek zenés változatát. A világhírű mesét és dalokat azonban számunkra az a huszonhét rákosmenti
kisiskolás közreműködése tette igazán felejthetetlenné, akik remek színészi teljesítményt nyújtottak ebben a nem mindennapi produkcióban. A bemutató után Horváth Tamás alpolgármester gratulált a zenés produkció felnőtt- és kiskorú résztvevőinek, és megköszönte mindenkinek, aki az előadás létrejöttében részt vett, hogy színpadra állították a rákosmenti kisgyermekekkel közösen ezt az igazi családi szórakozást nyújtó színdarabot. Szakács Zs.
14
Revizor járt a Vigyázóban Január 28-án a Vigyázóban mutatták be Gogol A revizor című komédiáját a Szimetrom Művészeti Egyesület előadásában. Pető Attila rendező, a maga minimáldíszletével, a színészek néhol egészen modern jelmezével és teljesen mai jellemformálásával sokkal érettebb, pergőbb és nyitottabb előadást tár a nézők elé, mint azt elsőre gondolnánk. Olyasmit, amelyben csak a szereplők közötti interakcióra kell figyelnünk, amely elég is ahhoz, hogy lekössön bennünket az utolsó pillanatig. Gogol remekműve olyan eleven, mintha tegnap írták volna, aktualitása megkérdőjelezhetetlen. A hajbókolás, a fensőbbséghez való alamuszi törleszkedés, a kéz kezet mos elve és a Horváth Tibor korrupció ugyanis kortalan jelenség. HÍRHOZÓ
kulturális AJÁNLÓ
Vigyázó Sándor Művelődési Ház és telephelyei Pesti út 113., tel.: 256-4626 www.vigyazomh.hu e-mail:
[email protected] Február 12. 20.00 Jazzpresszó Micheller Myrtill és együttese. Február 16. 10.00 és 14.30 A Téli Tücsök meséi – a Ciróka Bábszínház előadásában. Február 18. 17.00 Noel Coward:
Vidám kísértet - zenés komédia két felvonásban a Bánfalvy Ági Intrnational Stúdió előadásában. Február 19. 11.00 Családi Vasárnap - Halász Judit koncert – Apa figyelj rám!
Csabaház
Rákoscsabai Közösségi Ház (Péceli út 222. Tel.: 256-9526) www.csabahaz.hu Február 18. 15.00 Farsangi Kakaó Parti. 15 órától: Farsangi interaktív kézműves játszóház, 16 órától: „Erdei mulatság” - zenés mesejáték a Meseerdő Bábszínház előadásában. Az előadás után a "Kakaó Bár" is nyitva áll, minden megéhező apróság vendégünk uzsonnára, egy pohár finom kakaóra és egy szeletke kalácsra! 17 órától: gyermektáncház a Mokányos együttessel. 19-22 óráig felnőtt táncház a Mokányos együttessel.
Csekovszky Árpád
Művelődési Ház (Hősök tere 9. Tel.: 256-0267) www.csekohaz.hu Február 11. 15.00–18.00 Ligeti Csalamádé - Családi-matiné-délután. Február 11. 20.00–24.00 Szombat Esti Táncparti. Játszik az Atlantisz együttes. Február 18. 19.00–23.00 Shadows Klub. Játszik: a The Shadow Hungary Band.
Erdős Renée
Ház (Báthory utca 31. Tel.: 256-6062) www.erdosreneehaz.hu
Február 25. 14.00–24.00 Dobosok Farsangja 17. Nemzetközi zenei gála. Délután: Budapest legnagyobb ütőhangszeres kiállítása és kurzusok. Este koncert, Ralf Gustke dobshow (Yamaha, Meinl), Tóth Vera az Éles
Gábor-trióval, a doboknál: Móré Attila, Szubjektív Panasz zenekar, a doboknál: Szendőfi Péter, Gerdesits Ferenc – Varga Líviusz (Quimby), Veres Marci dobshow (Pokolgép), Balogh László-Veres Mónika Allstars Band
Rákoshegyi
Közösségi Ház (Podmaniczky Zsuzsanna utca 3. Tel/fax: 258-3394) Február 29-ig Sáfár Pál festőművész „Rácsodálkozásaim” című kiállítása Február 11. 15.00–17.00 Táncház – a közösségi ház Eszterlánc néptánccsoportja részvételével, élő zenével. Február 17. 16.00 Közbiztonsági fórum. Vendég: Krammer György, Rákosmente rendőrkapitánya Február 24–25-én, péntek 18 órától, szombat 19 óráig 25 órás folyamatos felolvasás Wass Albert műveiből.
Rákoskerti
Művelődési Ház (Rákoskert sugárút 66. Tel.: 257-4498) www.kertiklub.hu Február 12. 10.00 Kerti Kölyökkuckó - Farsangjárás, maskurázás, muzsikálás. A Színházikó Társulat előadásában megelevenedik a Brémai muzsikusok című mesejáték. Az előadás után interaktív játszóházunkba szépséges maskurákat és valódi busóálarcokat készítünk. Aki tud, hozzon magával egy cipős dobozt, és máris indulhat a farsangoló játszóház.
Február 19-ig Rákosmenti képző- és iparművészek magyar kultúra napja tiszteletére rendezett kiállítása.
Február 18. 16.00 IV. Wass Albert Emléknap Rákoskerten. 16.00: Megemlékezés a rákoskerti Wass Albert-szobornál (Pesti út és az Erzsébet körút sarka). Közreműködik: Frech’ Gábor. Beszédet mond: Jókai Anna Kossuth-díjas írónő. 17.00: Ünnepi műsor Wass Albert művei alapján Bács Ferenc Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes színművész előadásában a Rákoskerti Művelődési Házban. 18.00: A „Rákoskertért Díj” átadó ünnepsége. Az elismerést Riz Levente polgármester adja át. A belépés díjtalan!
Február 25. 18.00 Ünnepeink I. Nemzeti és társadalmi ünnepek Rákosmentén – helytörténeti kiállítás. A tárlat március 18-ig tekinthető meg.
Február 25. 20.00–02.00 Farsangi Bál, zenél a Kristály Duó. Előzetes jelentkezést kérünk telefonon!
Rákoshegyi
Bartók Zeneház (Hunyadi utca 50. Tel.: 257-1828) www.bartokzenehaz.hu Február 12. 11.00 Lajtha László Emlékkoncert, a zeneszerző születésének 100. évfordulója alkalmából. Belépő:1.500 Ft Február 18. 17.00 „Sába királynője”. Goldmark Károly: Op. 18-as dalciklus, Goldmark Károly – Oberfrank Péter: a Sába királynője című opera részletei fuvola – zongora átiratban. Belépő: 1.500 Ft. Február 19. 11.00 Rákoshegyi Bartók Zeneház – „Kisház – Alkotóház Petrovics Emil emlékszoba” ünnepélyes megnyitója. Ünnepi hangverseny Petrovics Emil születésének 83. évfordulója alkalmából Fővédnök és ünnepi köszöntőt mond: Riz Levente polgármester, országgyűlési képviselő. Február 20. 19.00 Palojtay János zongora hangversenye. Belépő: 1.500 Ft. Február 22. 15.00 Mozart Varázsfuvola opera mesével. Belépő: 900 Ft.
2012. február 9.
Gózon Gyula
Kamaraszínház (XV. utca 23. Tel.: 253-0380) www.gozon.hu Február 17. 19.00 Énekes madár - Nyilvános főpróba álláskeresőknek Február 18. 19.00 Énekes madár - Mecénás és Premier bérlet,jegyek válthatók Február 19. 18.00 Farsangi fúvószene - Bérletszünet, jegyek válthatók Február 20. 18.00 Énekes madár - Páger Antal bérlet, jegyek válthatók Február 21. 9.00 és 10.30 A pletykás asszony - Bérletszünet, jegyeladás csoportoknak Február 21. 19.00 Énekes madár - Körösi, Csokonai bérlet, jegyek válthatók Február 23. 10.00 és 14.00 Szille és a tavak népe-első mese párbeszédes játék kisiskolásoknak - Bérletszünet, jegyeladás csoportoknak
15
KULTÚRA
Eperjes Károly megtéréséről A művész megtérése három fázisban, a „Szentháromság jegyében” történt Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész, a mai magyar színjátszás és a vallásos szellemiségű társadalom kimagasló személyisége tett tanúságot megtéréséről a Rákosliget Nagyasszonya Római Katolikus Templomban január 22-én. A keresztény ember életében a legértékesebb tulajdonság, hogy megtér, ami belső és külső odafordulást jelent Istenhez, Krisztushoz, az evangéliumhoz és az egyházhoz. Eperjes Károly erről tett tanúságot a rákosligeti gyülekezet előtt a vasárnap esti szentmise után. A művész megtérése – vallomása szerint – három fázisban történt, ahogy ő mondja: a „Szentháromság jegyében”. A harmadik fázisnak is három lépése volt. A befejező akkordja pedig úgy történt, bement a színpadra, és amikor kijött, más ember lett. Úgy látszik, a megtérés ott történik, abban a környezetben, ahol az ember él és dolgozik. A megtérés azonban nem egyszeri cselekedet. A színésznek legalábbis nem volt elég egyszer megtérnie. A legelső alkalom, amikor Isten megérintette a lelkét, még tizennégy éves korában történt, de aztán a bűn elhatalmasodott rajta. Ezért – elmondása szerint – Isten betegséggel látogatta Kerületben működő református idősotthon szakképzett munkatársat keres ápoló-gondozónői munkakörbe. Jelentkezni lehet a 06-30-685-0487-es telefonszámon.
16
meg, amely csaknem halálát okozta. Tüdőembóliát kapott. Édesapja meglátogatta a soproni kórházban, és ő azt kérte tőle, hogy hozzon papot. Arra kérte Istent, hogy fiát felnevelhesse, és hogy örömet szerezhessen az embereknek tehetségével, amit az Úrtól kapott. Felgyógyulása után keresztény életet élt ismét, de ahogy mondta: „a sátán mindenütt támad, a sikerek elvették a keresztényi tudatomat; nem a szívemmel gondolkodtam, hanem az agyammal”. Egy hajnalon megtapasztalta, hogy ebből az életmódból egyedül már nem tud kilábalni, ezért kérte Istent, segítsen. Segített. A színész meggyónt és beváltotta fogadalmát, amit még a betegsége idején ígért: elzarándokolt Pió atya sírjához. „Ezután volt erőm
lemondani pénzes filmeket, amelyek nem a jó Isten szándéka szerint készülnek. Azóta tudom, nem elég a jó Istennek tetsző filmet készíteni, hanem a jó Isten dicsőségére és az emberek javára kell cselekedni.” De a végső megtérést a színpadon élte meg. Jött a színházba egy ortodox rendező, Anatolij Vasziljev. Ez a rendező, amikor megtért, elvonult kilenc hónapra egy ortodox kolostorba a Szentírással, Homérosszal és Dosztojevszkij összegyűjtött műveivel. Ez az ember vezette rá őt a végleges megtérésre. Az egyik darab rendezésénél nem haladtak előre. „Hogy mernek egyáltalán fölmenni a színpadra úgy, hogy nem ismerik a Bibliát?” A jelenet nem akart előre haladni, pedig már három hónapja csak olvasópróbát tartottak.
Közhasznúsági jelentés A Napsugár Óvoda Gyermekeiért Alapítvány 2004. októbere óta közhasznú szervezet. 2011. 01.hótól 12. 31-ig az alábbi támogatások gyarapították alapítványunkat: előző évről fennmaradó összeg: 572.455 Ft, szülői adományok: 50.000 Ft, adó 1%: 599.182 Ft, cégadomány: 190.000 Ft. Összesen: 1.411.637 Ft.
Amikor sikerült rájönnie, hogy kihagyja a monológjából azt a szót, hogy „bűnbocsánat”, így szólt a rendező: „Azért nem jó, mert maga nem tudja, miről szól a jelenet”. Sok küzdelem után, önmagát nem kímélve, próba közben tanúságot tett a színpadon: „Lehet, hogy azért nem tudjuk eljátszani ezeket a szerepeket, mert úgy működnek, mint az emberben az Isten törvénye és az öntörvényűség összecsapása?” Ekkor a rendező rákérdezett a társaságra: „Értik, miről beszél? Enélkül nem megy. Ez egyébként maga a hit. Szünet. És mindenki kiment a színpadról.” Mióta megtért, napi munkáját minden esetben szentmisével kezdi, de lelkesen szólt a Rózsafüzér általa felfedezett és megélt titkairól, hangoztatva az Isten – család – haza – egység helyes sorrendet a keresztény ember életében. Eperjes Károly majd háromórás előadása alatt a hallgatóság nagy részét megérintette a művész lelkesedése, Istenhez fűződő mély kapcsolatának sugárzása. Az előadás utáni közvetlen beszélgetés során egy mélyen vallásos, szüntelenül imádkozó, a Rózsafüzérbe kapaszkodó ember lelki gazdagságát tárta a rákosligeti hallgatósága elé. Szakács Zsuzsa
Ezen összeg nagy része: játékokra, készségfejlesztő eszközökre, kirándulásra, könyvekre; tartós eszközökre, csoportszobák, udvar felújítására, javításokra; egyébre /Internet, OTP-költség, karácsonyi kellékek, sportpólók/ került felhasználásra. Következő évre átvitt összeg: 359.410 Ft. Az alapítvány az alapító okiratban foglalt céloknak megfelelően végezte közhasznú tevékenységét. Budapest, 2012. 02. 01. Gerendőné F. Hajnalka kuratóriumi elnök
HÍRHOZÓ
KULTÚRA
Teltházas Kozma Orsi-koncert Egy jól csengő név a Vigyázó Sándor Művelődési Ház plakátján, és máris telt házzal működik a Jazzpres�szó. Martonosi György, a klub házigazdája örömmel nyugtázta, hogy a kezdésig még van negyedóra, de máris pótszékek után kell nézni, és még mindig jönnek, mutat mosolyogva a bejárat felé. Január 15-én Kozma Orsi és quartetje (Kozma Orsi ének, Cseke Gábor zongora, Hárs Viktor gitár, Pusztai Csaba dobok) lépett fel a rákoskeresztúri jazzklubban, az énekesnő a koncert előtt nyilatkozott a Hírhozónak. A fiatal generációhoz tartozik, de már számos műfajban tette próbára tehetségét. A kezdetek a Magyar Rádió Gyermekkórusához kötik, két évig musicalstúdióban tanult, vokálozott a legnagyobb hazai előadóknak (Tátrai Band, Konc Zsuzsa, Keresztes Ildikó, Presser Gábor), saját zenekart alapított (Szűzriadó), énekelt a Kimnowákban, de a nagy áttörést, az igazi sikert mégis a Geszti Péter alapította pop formáció, a Jazz+Az hozta el számára. A Cotton Club Singers énekeseként a jazzrajongók is megismerték, mára pedig saját zenekarával a műfaj egyik meghatározó hazai hangjaként emlegetik. – Pedig nem tartozott a gyermekkori álmaim közé, hogy jazzénekes legyek. Olyannyira, hogy leginkább Michael Jacksont,
2012. február 9.
vagy a klasszikus metál bandákat, az Iron Maident, a Metallicát hallgattam. Persze így utólag, örülök, hogy ilyen sok fajta zenei stílust kipróbáltam, hisz valamilyen formában ezek mindegyike hatott rám. – Tudatos megmérettetések voltak? – Nem, dehogy. Csak szerencsés voltam, mivel olyan emberek gondoltak rám, illetve kerestek meg az évek során a lehetőségekkel, akiknek nem tudtam ellentmondani. És most már tudom, hogy mindig jól döntöttem. Ennek köszönhetően remek éveket töltöttem Geszti Péterrel és Deés Lászlóval a Jazz+Azban, de szívesen mentem tovább László Boldizsár megkeresésére a Cotton Club Singersbe, a harmincadik születésnapomon pedig már a saját zene-
karommal jazzt énekeltem, ezt is az élet hozta így. De büszke vagyok arra is, hogy egy színpadon játszhattam Kulka Jánossal, Bodrogi Gyulával, Udvaros Dorot�tyával. Szép időszak volt az is. Jelenleg van két működő együttesem, a Kozma Orsi Zenekar és a Quartet, dolgozom az új szólólemezemen, lesz sok itthoni koncertem és meghívást kaptam Brüsszelbe, ahol Tony Lakatos világhírű szaxofonművésszel fogok fellépni. – Jelenleg csak a zene tölti ki az életét, vagy van valami újabb Kozma Orsiskihívás? – Van, persze, hogy van. A Lounge internetes rádió-
ban hétfőnként egy kultúrával foglalkozó beszélgetős, zenés műsort vezetek Spontán címmel. Rengeteg tanulással jár, de már nagyon régóta szerettem volna magam kipróbálni ezen a területen is. Nagyon jól érzem magam, hogy nem csak énekelni, hanem beszélni is tudok a mikrofon előtt. Természetesen a műsorok szerkesztésekor nem felejtkezem meg szeretett zenémről, a jazzről sem, főleg, hogy azt tapasztalom, egyre nagyobb divattá válik hazánkban is ez a rétegműfaj. Még sok ilyen klub kellene az országba, mint az önöké. Szakács Zsuzsa
17
OKTATÁS
A kultúra napja a Diadalban A Diadal Úti Általános Iskola minden évben méltó módon emlékezik meg a magyar kultúra napjáról. Január 24-én az iskola aulájában nyílt egykori tanítványuk, Pusztai Judit – a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem harmadéves textil szakos hallgatója – kiállítása, amit Breitkopfné Losovy Beáta Budapestért díjas tanár és Vereczkey Szilvia Ferenczy Noémidíjas textilművész nyitott meg.
Az iskola hetedik, nyolcadik osztályos tanulói közismereti vetélkedőn mérték össze, ki tud többet a magyar kultúráról, az ötödik és hatodik osztályos diákok pedig kerületi múzeumi sétán vettek részt, amelynek keretében megismerkedtek a rákoshegyi Erdős Renée Házzal, a rákoskeresztúri Vigyázó Sándor Művelődési Házzal és a rákosligeti Csekovszky-gyűjtemény és Kiállítóházzal. Mindhárom helyszínen tárlatvezetők fo-
gadták az ifjú látogatókat, akik nem csak az épületekkel, de az ünnep alkalmából
megnyílt kiállításokkal is megismerkedhettek. Szakács Zsuzsa
Családi Jótékonysági Farsangi Bál az Újlakban 2012. február 18-án, 15 órától immár nyolcadik alkalommal rendezi meg az Újlak Utcai Általános Iskola Szülői Munkaközössége és az iskola vezetése a Jótékonysági Családi Farsangi Bálját. A már megszokott, kiemelt színvonalon várjuk a szórakozni vágyó kicsiket és nagyokat. Különböző táncés énekprodukciókkal, jelmezes felvonulással, arcfestéssel, discóval és ingyenes fotózással várunk mindenkit. Ismét megrendezzük a kicsiknek a nagysikert aratott mini discót - DJ Sylva. Ebben az évben az X-Faktor sztárjai, az Apollo23 szórakozatják a közönséget. Értékes tombo-
lanyeremények kerülnek sorsolásra. A rendezvény ideje alatt ruhatár és büfé működik. Belépők: gyermek 500 Ft, felnőtt 1000 Ft, családi (2 felnőtt + 2 gyermek) 2500 Ft, 6 éves korig ingyenes. Jegyek a rendezvény helyszínén kaphatók. 20 és 22 óra között 400 forintos belépő ellenében discót rendezünk, kizárólag az iskola jelenlegi felsős tanulói számára - DJ Dr. Classic. Bővebb tájékoztatást az iskola honlapján (http://www. ujlaku-altisk.sulinet.hu) találnak. Mindenkit szeretettel várunk! A szervezők
A kultúra napja a Piroska Óvodában
Ismét Makk Marci verseny
A magyar kultúra napja alkalmából könyvárusítással egybekötött műsoros délutánt szervezett a Piroska Óvoda január 25-én. Először az Ovi néptánc csoport mutatkozott be, majd az apróságok magyar népi mondókákat, verseket adtak elő. A műsor zárásaként Jenei Mónika, a Vigyázó Sándor Művelődési Ház igazgatóhelyettese – civilben az Ascher Oszkár Színház művésze – mondott mesét. Az eseményen részt vett Hatvani Zoltán és Virág Mihály önkormányzati képviselő Kili Tamás is. 18
Idén is megrendezik a kerület valamennyi óvodáját megmozgató Makk Marci sportversenyt, amelynek március 10-én 9 órától az Újlak utcai Általános Iskola ad otthont. Ebben az évben a Hétszínvirág Óvoda kapta a megtisztelő feladatot a verseny megszervezésére, lebonyolítására. Rákosmente Önkormányzatának képviselő-testülete idén is 300.000 forinttal támogatja a rendezvényt. DAJKA, GYÓGYPEDAGÓGIAI ASSZISZTENS, KISGYERMEK GONDOZÓ, SZOCIÁLIS ASSZISZTENS, KASZA SZAKKÉPZÉS Tel.: 276-5918
www.kaszaszakkepzes.hu
(Ny.sz.: 01-0064-04)
HÍRHOZÓ
SPORT
Új jégpálya Keresztúron Riz Levente polgármester január 21-én, szikrázó napsütés közepette nagy ziccerben lőtt kapura, de a korongot a kapus magabiztosan hárította – és ezzel hivatalosan is kezdetét vette a rákoskeresztúri Fő tér első „jeges” szezonja. – A tavaly május elsején átadott új Fő terünk már régen nem csak egy szépen lekövezett központi térként funkcionál, elmondhatjuk, hogy egyre hasznosabban, egyre szélesebb körben szolgálja ki a rákosmentieket. Advent idején karácsonyi vásár és színes hétvégi kulturális program várta a kerületieket, most pedig megnyílt a jégpálya, hogy ne kelljen senkinek a városba utaznia, ha korcsolyázni szeretne – ajánlotta minden korosztály figyelmébe Rákosmente legújabb a téli sportolási lehetőségét Riz Levente polgármester.
A nyitórendezvényre Kevevári Kálmán, az Újpesti Dózsa egykori kiválósága, kilencvenszeres válogatott jégkorongozó elhozta tanítványait, Magyarország egyik legnagyobb jégkorong utánpótlás-nevelő klubjának, a Központi Sportiskolának (KSI) jégkorongozóit, hogy megmérkőzzenek a Magyar Atlétikai Club (MAC) Jégkorong Egyesület Mini korosztályának (U10) jégkorongcsapatával. Amíg az
ifjú tehetségek egymás kapuját ostromolták, az egykor Rákosmentén méltán népszerű jégkorongozó a palánk mellett lapunknak elmondta, örömmel látta, hogy jégpálya épül a téren, mindjárt el is határozta, elhozza tanítványait az ünnepélyes átadásra, illetve délelőttönként szívesen. A Rákosmente TV Kft. által megszervezett, közpénz nélkül, szponzorok bevonásával létrejött jégpálya
Hét góllal nyert az RKSK az Érd ellen A félidőben már 4-0-ra vezetett, majd 7-0-s végeredménnyel győzött az RKSK focicsapata az Érd ellen a hétvégi összecsapáson. A szenzációs győzelemből Klavács Február 11-től
TÉLI AKCIÓ A
PINCE TURKÁLÓBAN
ÓRIÁSI VÁLASZTÉK HOLLAND IMPORT HASZNÁLT RUHÁBÓL AMÍG A KÉSZLET TART
300 Ft/kg-os áron
BŐRÁRU FÉLÁRON XVII. ALMÁSHÁZA U. 102. Nyitva: H-P: 13-20 Szo: 9-13
2012. február 9.
Krisztián és László Tamás 2-2, Less, Kincses és Molnár I. 1-1 találattal vette ki a részét. Varga Attila, az RKSK edzője kiemelte, hogy a csapat teljes odaadással küzdött,
maximálisan koncentrálva dolgoztak a játékosok. Klavács Krisztián talán a csapat legjobbja volt, nagyon veszélyesen támadta az ellenfél kapuját, mellette a véde-
február 29-ig várja a korcsolyázókat, hétköznap reggel 9-14 óra között a kerületi óvodások és az iskolák tanulói kapnak kedvezményes lehetőséget, 14-15 óra között karbantartás lesz a jégen, délután 15-22 óra között ismét a korisoké a pálya. Hétvégén reggeltől késő estig lehet majd korcsolyázni, a szervezők terveznek zenés, jelmezes farsangi napot, forró teával és fűszeres forralt borral – a hidegre való tekintettel. A belépőjegyek igen kedvezőek, iskolásoknak délelőtt 300, délután és este valamennyi korosztálynak 500 forint. A helyszínen lehet korcsolyát is kölcsönözni (500 forint/2 óra), illetve korcsolyaélezésre is van lehetőség. A megnyitón dr. Fenke Ferenc, Dunai Mónika és Petrőczy Dániel önkormányzati képviselők elevenítették fel korcsolyás emlékeiket. Szakács Zsuzsa kezésből is kivette a részét. László Tamás játékát jó volt nézni, a szép góljai mellett a megalkuvást nem tűrő akarat jellemezte. Molnár félig sérülten, de maximális akaraterővel küzdött, s egy szépségdíjas gólt lőtt.
Madárdombi
Ingatlaniroda Vadkacsa u. 89.
2% közvetítési díj, gyorsan elad, díjmentes értékbecsléssel házhoz megy. Ügyfélfogadás: H-P: 12-18-ig, Szo: 11-15-ig Tel.: 06-30-641-66-25, 258-66-30 www.vadkacsa89.ingatlan.com
19
KÖZREND – KÖZBIZTONSÁG
Milliós értékű támogatás Hat és félmillió forint értékben adott át technikai eszközöket és egy szolgálati gépjárművet Riz Levente polgármester, országgyűlési képviselő Krammer György Zsolt kerületi rendőrkapitánynak a január 27-i állománygyűlésen Kalmár Tamás rendőr alezredes, a BRFK Közrendvédelmi Főosztály vezetője, Bodó Bernadett rendőr őrnagy, a BRFK hivatalvezetője, Horváth Tamás és Fohsz Tivadar alpolgármesterek, Szabó Tiborné, Virág Mihály és Fachet Gergő önkormányzati képviselők jelenlétében. Riz Levente a mindennapi élet egyik legfontosabb elemének nevezte a biztonságot, ami a rendőrség, az önkormányzat és a civil szervezetek kiváló együttműködése nélkül nem képzelhető el. A jó közbiztonság egyik feltétele a jól
felszerelt rendőrség, ezért Rákosmente Önkormányzata 2012-ben húszmillió forinttal támogatja a kerületi rendőrkapitányságot, ebből tizenhét milliót a járőrtevékenység intenzitásának növelésére, hárommilliót eszközfejlesztésre fordítanak. A képviselő-testület ezen felül tavaly nyáron 3,5 millió forintot szavazott meg a rend kerületi őreinek: az önkormányzati támogatásból egy szolgálati
gépjárművet, két laptopot, nagyobb értékű technikai eszközöket – köztük 14 db számítógépet, 6 db lapmonitort, kézi alkoholteszter hálózati töltőt, 4 db iratmegsemmisítőt – és számos, a rendőrök munkáját segítő eszközt szereztek be. Krammer György Zsolt rendőrkapitány példaértékűnek nevezte a többi fővárosi önkormányzat felé azt az évek óta tartó kiváló együttműködést, aminek
Rákosmente szolgálatában Január végén egy 34 éves férfit közúti ellenőrzés során igazoltattak a kerület járőrei, akiről kiderült, hogy alkoholos befolyásoltság alatt ült a kormány mögé. A kerületi lakos ellen ittas vezetés miatt eljárás indult.
20
Bejelentés érkezett a Máv Zrt. egyik kerületi zárt telephelyéről, ahonnan síndarabot és a hozzá tartozó csavarokat ismeretlen tettesek eltulajdonították. A kár közel 20.000 Ft
köszönhetően a rendőri állomány az önkormányzaton keresztül támogatásként 2007 óta immár a hatodik szolgálati gépjárművet veheti át Riz Levente polgármestertől, amit a hétköznapok eredményes munkájával szeretnének megköszönni Rákosmente lakóinak. Elhangzott az is: az autókat az elmúlt évek során az önkormányzat kivétel nélkül kerületi márkakereskedésektől szerezte be, ezzel is támogatván a helyi vállalkozásokat. Az esemény zárásaként a rendőrkapitányság parkolójában, az ünnepélyes állománygyűlés résztvevőinek jelenlétében Riz Levente polgármester átnyújtotta Krammer György Zsoltnak a kerületi autókereskedésben vásárolt Skoda személygépkocsi okmányait és kulcsait. Szakács Zsuzsa
Egy 35 éves kerületi férfit fejsérüléssel mentők szállítottak el a Kis utcai buszmegállóból az Országos Baleseti Intézetbe. A járőrnek köszönhetően az ittas, magatehetetlen személy sorsa megnyugtatóan rendeződött, hiszen az évszakra jellemző hideg időben a kihűlés veszélyének volt kitéve.
HÍRHOZÓ
KÖZREND – KÖZBIZTONSÁG
Kinek volt útjában…?
Lebontott szemetesedény a Rákos-patak menti kerékpárúton január 27én. (Aros József közterület-felügyelő felvétele)
Rákosmenti heti sebességrekord Február első napján a Lőrinci úton 85 km/h-s sebességgel – a megengedett 50 helyett – közlekedett egy személygépkocsi. A heti rekordteljesítményt 45.000 forintnyi bírsággal „jutalmazták” a rend őrei.
BRFK XVII. KERÜLETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Körözött személyek top 10-es listája
Várszegi Tünde
Normann Róbert Ferenc
Ódor Attila
Bakos Tamás
Kappelmayer Zsolt
Barta Krisztián Zsolt
Juhász József
Jakab Péter Zsolt
Pechmann Balázs
Mátyás László
Amennyiben érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06/1 253-24-40-es telefonszámot. A bejelentő adatait a rendőrség titkosan kezeli!
2012. február 9.
21
HIRDETÉS Albérlet
XVII. Madárdombon szép, új, kétszoba hallos, étkezőkonyhás, nappalis, cirkós, teraszos, kertes öröklakás kiadó. 60.000 Ft/hó. Egyhavi kaució szükséges. Tel: 06-30-641-6625 XVII. Madárdomb főútján kiadó 140 m2-es szuterén, cirkós, konyhával, két vécével. Kávézónak, szépségszalonnak, fodrászatnak, üzletnek. Tel: 06-30-6416625 Albérlet kiadó! 25 m2-es összkomfortos, különálló kisház kiadó. 25.000 Ft + rezsi (külön órás). Kaució szükséges. Tel: 06-20-382-9985 Garzonlakás megbízható személynek (elsősorban hölgynek) kiadó. Kaució szükséges. Tel: 06-70-218-7861
eltartás
Eltartási szerződést kötnék magányos, idős személlyel, gondozás és ellátás fejében, lehetőleg a XVII. kerületben. Tel: 06-20-531-2207
szolgáltatás
Bádogos, Tetőfedő szigetelés, kéményfelújítás azonnal, garanciával. Tel: 280-1271, 06-20-532-7823 Fogsorok készítése, javítása, szükség esetén háznál is. Tel: 06-30-3142226 Költöztetés, fuvarozás emelőhátfalas autóval, megbízható rakodókkal. Irattárrendezés, épületen belüli anyagmozgatás. Tel: 06-30-631-6968, 2577510 TELEVÍZIÓJAVÍTÁS AZONNAL, HELYSZÍNEN, GARANCIÁVAL! (ORION, VIDEOTON, ITT-NOKIA, NORDMENDE, GRUNDIG, VESTEL, SAMSUNG, PANASONIC, THOMSON, SCHNEIDER). Tel: 06-20531-7638 Hűtőgép, villanybojler, villanytűzhely, mosogatógép, mosógép, mikro, porszívó egyéb kisgépek javítása garanciával. Klímaszerelés. Bayer Ottó Tel: 06-30949-8850
apróhirdetés ingatlan
Eladó ingatlan! Rákoshegy villanegyedében vállalkozóknak és telephelynek is ideális, tehermentes 100 + 100 m2 félszuterénes, szép családi ház + 100 m2 telephely-engedélyes, lakásszintű kárpitos műhellyel + garázs 300 nölös szép, 6-7 parkolóhelyes telken eladó. 45 M Ft-ért eladó. Tel: 06-20-920-4050 ECSEREN eladó 4 szobás, duplakomfortos, 180 m2-es, jó állapotú családi ház. Irányár 27 M Ft. Tel: 06-20-479-9001 Pesti úton, a Budapest Bankkal szemben levő üzletsoron hosszú távra kiadó 17 m2-es üzlet (Papírtigris) április 1-től. . Tel: 06-20-920-4050 Rákoscsaba-Újtelepen hármas sorház szélső, hatéves, kétszintes háza: konyha, étkező, 2 fürdő, nappali, 2 háló, 18 m2-es terasz 310 m2-es telken 24,5 M Ft-ért eladó. Tel: 06-20-9753-406 Albertirsán 1100 m2-es, zártkerti ingatlan, 30 m2-es teraszos ház: konyha, nappali, fürdő, házi vízellátó, pince, tetőtér, vasúttól 700 m. 3,9 M Ft-ért eladó. Tel: 06-20-9753-406 Happy House Ingatlaniroda 1173 Bp. PESTI ÚT 128. Tel: +36-30-9781144, +36-20-388-7217 Rendelje meg nálunk az Energetikai tanúsítványt, kedvező áron, rugalmas, gyors ügyintézés. www.hhingatlan.hu XVII. Rákoskeresztúron ötemeletes ház 3. emeletén 37 m2-es, egyszobás, erkélyes öröklakás, csendes parkra néző ablakokkal, szép világos laminált parkettás szobával rendelkezik, többi helyiség járólapos. Fűtése korszerűsített, egyedi szabályozható, mérhető, rendkívül alacsony a rezsi. Irányár: 7,3 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 06-20-388-7217
DUGULÁS-ELHÁRÍTÁS, FALBONTÁS NÉLKÜLI SZAKSZERŰ GÉPI TISZTÍTÁS. FÁBIÁN ISTVÁN TEL: 06-20-317-0843
XVII. Tabán utcában SZIGETELT HÁZBAN, ÚJ MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓS, felújított, szép állapotú 59 m2 világos nagy konyhás, beépített konyhabútorral 1+2 félszobás, járólapos, EGYEDI HŐÓRAMÉRŐS öröklakás. Irányár: 9,5 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 06-20-3887217
Redőny, reluxa, szalagfüggöny, napellenző, roletta, szúnyogháló készítése rövid határidőre a Nemeskéri Árnyékolástechnikától. Szalagfüggöny-tisztítás is! Tel: 257-1875, 0620-9719-201
XVII. Kaszáló lakótelepen négyemeletes csendes társasházban, 54 m2-es, 2 nagyszobás, erkélyes, parkra néző, napfényes felújítandó öröklakás eladó. Irányár: 8,9 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 06-20-388-7217
Ez nem Internet, ez a valóság! Társkereső iroda fényképes adatbázissal. Hogy Önnek is legyen párja! Tel: 0630-608-6444
XVII. Újlak utcában, szép parkos környezetben négyemeletes ház első emeletén 55 m2-es, 1 + 2 fél szobás, erkélyes, jó állapotban lévő, K-Nyi –i fekvésű, napfényes öröklakás eladó. Irányár: 9,5 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 06-20-388-7217
FESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS garanciával és 10% kedvezménnyel! Tisztaság, pontosság, antialkoholista szakember! Tel: 256-4425, 06-209947-726
Dugulás-elhárítás, víz-, gáz-, központifűtés-szerelés. Ázások, csőtörések megszüntetése. Tel: 402-4330, 06-20-491-5089 22
XVII. Újlak utca parkos, csendes részén, felújított, 73 m2-es, 1+3 félszobás, redőnyös, új beltéri, illetve biztonsági bejárati ajtóval ellátott, vízórás öröklakás. Egyedi konyhabútorral. Irányár: 10,9 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 0620-388-7217 XVII. Helikopter lakóparkban, 2008-ban épült, 42 m2-es, első emeleti, 1,5 szobás, újszerű állapotban lévő, ALACSONY REZSIJŰ téglalakás. Jó közlekedés, nyugodt, fiatalos környezet. Nappali-konyha, Fürdő (kádas)+wc, hálószoba. Vízórás, cirkófűtéses. Kocsi tárolása az udvaron. Kedvező irányár: 12,7 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 0620-388-7217
XVII. Rákoscsabán, csendes mellékutcában 342 m2-es telken kb. 84 m2-es, kétszobás, gáz-cirkófűtéses jó állapotú családi ház + egy külön bejáratú legénylakás a házhoz építve; egy szoba – konyha – fürdő, 30 m2-es fűthető garázzsal. Irányár: 18,9 M Ft. Tel: 06-30978-1144, 06-20-388-7217 XVII. Rákoscsabán, csendes, szép környezetben 2006-ban épült hatlakásos társasházban, belső kétszintes, igényes, gyönyörű téglaépítésű, egyedi gáz-cirkó fűtéses öröklakás eladó. 70 m2 alapterület + a tetőtérben egy 25 m2-es szoba + 7 m2-es terasz, saját kis kert és 2 db. autónak zárt udvari beálló. Irányár: 17,5 M Ft. Tel: 06-20-388-7217, 0630-978-1144 XVII. Rákoscsabán csendes kis mellékutcában, ÚJÉPÍTÉSŰ tégla, belső kétszintes sorházi lakás, 105 m2-es, 2+2 félszobás, 40 m2-es kis kert tartozik hozzá. Az autó tárolása zárt udvaron. Irányár: 18 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 06-20-388-7217 XVII. Madárdombon, csendes szép környezetben, 188 m2-es telken, belső két szintes, 100 m2-es, világos nappali+3 szobás középső sorház + szuterénben garázs, mosókonyha és tároló helyiségek találhatóak. Irányár: 22,9 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 06-20-388-7217 XVII. Rákoskerten 610 m2 telken 100 m2 egyszintes szépen felújított családi ház. Nappali 18 m2, szobák 8-11-12 m2 parkettásak, beépített konyhabútorral, gépesítéssel. Fűtése kandalló és cirkó fűtéses. Melléképületek: garázs 16 m2, fedett kocsibeállási lehetőség még egy autónak, 30 m2 kisház. Irányár: 23,9 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 0620-388-7217 XVII. Rákoscsabán, csendes mellékutcában 614 m2 saroktelken 90 m2-es, 2,5 szobás, étkezőkonyhás családi ház felújítva, gázfűtéses + egy hangulatos cserépkályha, melléképület, garázs. Irányár: 23,9 M Ft. Tel: 06-30-9781144, 06-20-388-7217
Happy House Ingatlaniroda széles ügyfélköre részére keres XVII. kerületi ingatlanokat. 2,5% + áfa sikerdíjért vállaljuk a közvetítést. 1173 Bp., Pesti út 128. Tel: +36-30-978-1144, +3620-388-7217 Fényképes ajánlataink: www.hhingatlan.hu Üzlet kiadó! 73 m2-es üzlet az Aldival szemben kiadó a Pesti út Kispajtás utca sarkán (buszmegállónál). Tel: 258-6464 Épülő, önálló családi házak Rákosligeten (Ároktő u. 33.)! 94 m2es, nappali + 4 szoba, duplakomfort, extra hőszigetelés, kandallókémény, több készültségben 18,5 M Ft-tól. www. minosegmagyar.hu 06-30-522-1099 Újszerű, 65 m2-es nappali + 2 szobás, duplakomfortos, kandallókéményes, saját kertes, teraszos, autóbeállós sorházi lakás Rákoskerten (Függőcinege u. 30.). Azonnal költözhető! 17,9 M Ft. 06-30522-1099
oktatás
Nyakunkon a félév! Oktatást kínálok: magyarból, történelemből, társadalomismeretből, művészettörténetből általános és középiskolás szinten. Házhoz is megyek! Tel: 06-30-398-2417 Német, magyar nyelv és irodalom tanítása, korrepetálása, különböző vizsgákra való felkészítés gyakorlott tanárnőnél az Elágazás közelében. Tel: 0620-536-2284, 256-2941 Angoltanítás a színes házakban! Általános és egészségügyi szaknyelv is. Házhoz is megyek! 2000 Ft/60 perc. Tel: 06-20-321-7226 Angol, francia, orosz nyelvből tanítás általános és szakmai (külkereskedelmi, gazdasági) nyelvből kezdőtől a felsőfokig minden korosztály számára. Tel: 06-30-593-8004 Német nyelvtanítás 25 éves svájci tapasztalattal. Korrepetálás, vizsgára felkészítés minden szinten. Fordítások, gazdasági német, külföldi munkára felkészítés. Tel: 06-30-221-9578, 2565350 (18 óra után)
XVII. Vadonatúj családi ház Rákoscsabán mellékutcában, 105 m2-es, 5 szobás, igényes, szép, gázcirkó fűtéssel, 300 m2-es telekkel, burkolatok még választhatóak. Fszt: nappali-étkező, konyha, közlekedő, szoba, zuhanyzó, wc, kamra. Em: 3 szoba, fürdő+wc, háztartási helység. Ár: 25,5 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 06-20-388-7217
Matematika tanítása, korrepetálása általános és középiskolásoknak szaktanártól többéves gyakorlattal. Házhoz megyek. Tel: 06-70-311-0539
XVII. Nagykátán, csendes mellékutcában áron alul, azonnali költözéssel, felújított 70 m2-es, 2 szobás és egy 40 m2es, 1 szobás ház, 1343 m2-es telken. 1995-ben téglából épült betonfödémes, cseréptetős. Víz-villany bevezetve, gázés csatornacsonkok telken belül. Fúrt kút. Vonat 3 percre. Irányár: 6,5 M Ft. Tel: 06-30-978-1144
Logopédus 17. kerületi otthonában vállal tanítványokat (mindenféle beszédhiba javítása, megkésett beszédfejlődés, diszlexia-diszgráfia, prevenció, reedukáció). Szeretetteljes, egyénre kialakított foglalkozások, nagy szakmai tapasztalattal. Tel: 302-5502, 06-30397-2851
XVI. kerületi ASZTALOS vállalja AJTÓK, ABLAKOK javítását; szigetelését, zárcserét, egyedi bútorok készítését. Ingyenes kiszállás XV., XVI., XVII. kerületekbe! HÉTVÉGÉN IS! Kiss Ernő Tel: 06-30-447-4853
Német nyelvoktatást, érettségi, nyelvvizsga és külföldi munkára felkészítést vállal tapasztalt német nyelvtanárnő a XVII. kerületben. Tel: 06-70-523-3687
Angol-, matematika-, informatikatanítás, korrepetálás, felkészítés (érettségi, nyelvvizsga, pótvizsga), fordítás, lektorálás számlaképes középiskolai tanártól-szakfordítótól egész nap, minden korosztálynak. Tel: 06-20-463-4728 Némettanítás. Gimnáziumi és ausztriai nyelviskolai tapasztalattal rendelkező, fiatal német szakos tanárnő tanítást vállal kezdődtől felsőfokú szintig. Tel: 06-70-312-6595
HÍRHOZÓ
SZABADIDŐ – HIRDETÉS
Beküldendõ a fõsorok megfejtése. Megfejtéseiket nyílt postai levelezõlapon várjuk szerkesztõségünk címére: 1173 Pesti út 166. Beküldési határidõ: február 20. A helyes megfejtést beküldõk között három darab 1000 forintos könyvutalványt sorsolunk ki, amelyeket a Kolibri Könyvesboltban (1173 Kasza u. 5.) vásárolhatnak le. A nyertesek nevét következõ lapszámunkban közöl-
jük, nyereményüket telefonon (telefonszám: 257-9589) történõ egyeztetés után szerkesztõségünkben vehetik át. Elõzõ számunk rejtvényének helyes megfejtése: Rabie M. Hadie, Hilla-Irak. Nyertes olvasóink: Hődliné Tömör Erzsébet 1173 Pesti út, Horváth Tímea 1171 Kalmár utca, Németh Gyula 1173 545. utca. A nyerteseknek gratulálunk!
Családi fogászat 17 éve a 17. kerületben 2.000,- Ft A hirdetés felmutatása engedményre jogosít 2012 02.29ig. részletek a honlapon
FitDent fogászat 1-től 101 éves korig. 1172 Bp. Piski u. 17.; www. fitdent. hu 257-8069 Írjon, kérdezzen!
RÁKOSMENTE
A XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA
2012. február 9.
Főszerkesztő: Varga Orsolya • Művészeti vezető: Csukán Sándor • Szerkesztőségvezető: Horváth Tibor • Munkatársak: Kili Tamás, Szakács Zsuzsa Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. • Felelős kiadó a kiadó vezetője Szerkesztőség: 1173 Budapest, Pesti út 166. • Telefon/Fax: 257-9589, 06-20-548-1113 • E-mail:
[email protected] Nyomtatás: Ringier Nyomda • Felelõs vezetõ: Bertalan László igazgató • Terjeszti a Magyar Posta • Megjelenik 38 000 példányban. Következõ számunk február 23-án jelenik meg.
23
HIRDETÉS
önkiszolgáló étterem és rendezvényház
Megújult házias ételekkel és új személyzettel várjuk kedves vendégeinket! Szeretettel várjuk kedves Vendégeinket naponta megújuló étlappal és heti menükínálattal. Kedvezményes menü 14 éves korig 550 Ft, nyugdíjas menü 550 Ft, zóna menü 630 Ft, felnőtt menü 830 Ft elvitelre is. Az ételárak magukban foglalják a köretárakat is. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 11-15 óráig. Elfogadunk Edenred (Ticket Restaurant), Sodexo, Chéque Déjeuner és Erzsébet étkezési utalványokat, illetve bankkártyás fizetésre is van lehetőség! Rendezvények lebonyolítását vállaljuk! 1173 Budapest Kaszáló u. 47. a Keresztúr Piac első emeletén. Tel: 06-20-334-5027 e-mail:
[email protected] A hirdetés felmutatásakor 10% kedvezményt biztosítunk!