A VL elért a 101. lapszámához Írta: Szemán Róbert épületgépész mérnök VGF főszerkesztő, a kiadó ügyvezetője 2012. október 17. szerda, 08:41
10 évvel ezelőtt vakmerő vállalkozásba fogott kiadónk, mert a Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika szerelőknek című szaklapunk kirobbanó sikerén felbuzdulva, az akkor még kis létszámú szerkesztőségi csapatunk elhatározta, hogy a rokonszakmának tekinthető villanyszerelői és elektromosipari szakág felé is nyitni fog. Tisztán emlékszem az első „ötletbörzére”, ahol a célcsoportunk meghatározása, a lapcím és a grafikai megjelenítés kapcsán folytattunk jobbító szándékú, de kőkemény vitákat. Többek között komolyan fontolóra vettük a Villamosság, Villanyszaklap, Épületvillamosítás, Áramvonal vagy akár a Váltóáram és Villanyinfó címeket is. Hirtelen ötlettől vezérelve, már nem emlékszem, melyikünk, bedobta a nyerő ötletet: „Kihez is szeretnénk szólni?” – Elsősorban a villanyszerelőkhöz. – Legyen akkor a neve egyszerűen Villanyszerelők Lapja.
Végül ennél a névnél maradtunk, ezután a logó és a rovatcímek megalkotása következett, majd a legnehezebb feladat: megtölteni érdekes és hasznos információval oldalainkat. Számos villanyszerelő és villamosmérnök véleményét kikérve úgy határoztunk, hogy a szakmai cikkek lényegesek, és a PR írások arányát alacsonyan tartjuk. Döntésünk helyesnek bizonyult, mert a kezdeti ingyenes lapszámok után több mint 3800-an tiszteltek meg minket azzal, hogy beballagtak a legközelebbi postára, vagy átutalták az éves előfizetési díjat. Kérem, gondoljanak csak bele, milyen sok az a 3800 ember! Ennyi iparos, vállalkozó, cég szavazott bizalmat nekünk, és tette ezt úgy, hogy pénzt fizetett az általunk közvetített szakmai információkért. Az első hónapunk néma döbbenetben telt, nem hittünk a szemünknek,
1/6
A VL elért a 101. lapszámához Írta: Szemán Róbert épületgépész mérnök VGF főszerkesztő, a kiadó ügyvezetője 2012. október 17. szerda, 08:41
fülünknek, hiszen kattogtak a faxok, csörögtek a telefonok, és folyamatosan özönlöttek a nevek és címek, alig győztük rögzíteni az adatokat. Éreztük a felelősség súlyát, hogy jól kell majd tájékoztatnunk ezt a hatalmas tömeget, hisz akkor a legnagyobb villanyszerelőket tömörítő szövetségnek 700-800 fizető tagja volt. Sok nyomtatott sajtótermék létezik, markánsan szétválik azonban az ingyenes és a fizetős lapok piaca, hiszen a legnehezebb feladat magas példányszámot elérni úgy, hogy közben pénz kérünk a kiadványért. Ezért nekünk azóta is az előfizető az első és legfontosabb, nekik nyomtatjuk az újságot, ők olvassák a Villanyszerelők Lapját. Lehet, sőt konkrétan tudjuk, hogy a névválasztás miatt hirdetőt veszthetünk és már vesztettünk is. Őszintén sajnálom azokat a túlképzett „marketinges” kollégákat, akik a nem túl elegáns és fellengzős címválasztás miatt kihagyták megrendelési állományukból kiadványunkat. Igen, őszintén sajnálom őket, mert nem tekintik partnernek azokat a szakembereket, akikből cégeik élnek, és akik a mindennapi munkájuk során beépítették az általuk forgalmazott csillogó-villogó termékeket. Képtelenek megérteni, hogy a Villanyszerelők Lapja egy a szakma által elkötelezett, alapvetően erős- és gyengeáramú berendezéseket szerelő, épületvillamosítással foglalkozó szakemberek folyóirata. Ma már egy „villanyszerelő” mennyi mindenhez kell, hogy értsen, hisz nem csupán drótokat aggat fel a falra, hanem szervertermek, gyárak-üzemek erőátvitelét szereli és telepíti, épületautomatikával, biztonságtechnikával foglalkozik. Előfizetőink között nem „csak” kétkezi munkások, hanem technikusok, mérnökök, felelős műszaki vezetők és ellenőrök, sőt komoly pereket eldöntő igazságügyi szakértők is vannak. A 2002 óta évi 10 alkalommal megjelenő, és most a 101. lapszámához érő VILLANYSZERELŐK LAPJA elég érett arra, hogy hangsúlyozott logóváltással VL néven jelenjen meg ezentúl, és brandnévként hangsúlyozza azt, hogy a szakma széles spektrumához elér. Természetesen nem felejtettük el továbbra sem a kétkezi munka becsületét, én magam is szerelőként kezdtem elsajátítani a saját szakmámat, de meg kell állapítanunk, hogy míg 20-30 éve a vésésről szólt a villanyszerelés, ma már a legegyszerűbb kivitelezés is komoly műszaki ismereteket igényel. Szomorú vagyok, amikor például egy jelentős világítástechnikai cég munkatársa minden új termékét ingyenes cikkeken és híreken keresztül szeretne megjelentetni, de amikor kiderül, hogy nem előfizető a cége, akkor közli, hogy a „rendkívül magas” 3850 Ft éves díj megrendelését nincs hatásköre eszközölni. Szerencsére nem ez az általános, hisz a VL megjelentetése, kiadása egy 10 éve folyó sikertörténet, és a hirdetők 98%-a érti és értékeli mind a példányszámot, mint azt az igényes olvasói réteget, mely forgatja lapunkat, a maradék 2% pedig ösztönzően hat a munkánkra, és kihívást ad. Folyóiratunk hasábjain terjedelmi okok miatt sem tudjuk megjeleníteni azt a 3198 előfizetőt, akiknek elsődlegesen köszönjük létünket és az anyagi függetlenségünket, hogy ne kelljen folyamatosan csak céges hírekről, rendezvényekről beszámolnunk. Úgy gondoljuk azonban, hogy azt az 525 előfizetőt, aki 10 éve folyamatosan, azonos néven törzsgárdánkat alkotja, most, a 101. lapszámban megjelentetjük. A VL alapelve, hogy a szerkesztőségi cikkekben kerüli a gyártó cégek és azok termékeinek közlését, de most, a 10 éves jubileum kapcsán ebben is kivételt teszünk, és köszönjük nekik, hogy hirdetési kampányaikban, termékbevezetéseik során minket választottak már az első
2/6
A VL elért a 101. lapszámához Írta: Szemán Róbert épületgépész mérnök VGF főszerkesztő, a kiadó ügyvezetője 2012. október 17. szerda, 08:41
évfolyamtól kezdve: ABB Kft., C+D Automatika Kft., Hensel Hungária Villamossági Kft., Legrand Zrt., MASCO Kft., Maxima Plus Kft. (ma Wago Hungária Kft.), Moeller Electric Kft. (ma Eaton Industries Kft.), OBO Bettermann Kft., Schrack Technik Kft., Siemens Zrt. Kívánjuk tisztelt olvasóinknak, hogy 10 év múlva már egy jobb építőipari és gazdasági, társadalmi környezetben dolgozzunk, és a 201. lapszámban ugyanígy meg tudjuk ünnepelni a 20 éves jubileumot! Szemán Róbert épületgépész mérnök VGF főszerkesztő, a kiadó ügyvezetője AKIK 10 ÉVE FOLYAMATOSAN ELŐFIZETŐNK: ABONYI GÉZA • ÁDÁM GYULA • AGAPION BT. LEHEL CSABA • AN & PE BT. • ANNUS ANTALNÉ • ARANYOS LAJOS • ÁRON MIKLÓS • ÁRVA FERENC • BACHER ÉS TÁRSA BT • BÁCSKAI NORBERT • BAGGER KFT. BAKOS LÁSZLÓ • BAGI VILLAMOSIPARI KFT. • BAKA VINCE • BAKAI JÓZSEF • BALIKA PÁL • BALLA KÁROLY • BALOGH GYÖRGY • BÁNFI JÓZSEF • BÁRÁNY ELEMÉR • BÁRDOS JÓZSEF • BARSI JÁNOS • BARTALOS GÁBOR • BAUZEK JENÖ • BECKER JÁNOS • BENKE FERENC • BERTAG PÉTER • BODA KÁROLY • BODNÁR GYÖRGY • BOGYÓ ZOLTÁN • BONDÁR LÁSZLÓ • BONYAI GYULA • BORBÁS LAJOS • BORBÉLY ISTVÁN • BORDÁS LÁSZLÓ • BORONYÁK JÓZSEF • BOROS SÁNDOR • BOROSNYAY PÁL • BŐHM LŐRINC • BUDAI JÁNOS • BUGYIK JÁNOS • BUJTÁS VILL KFT. • BUZA BÁLINT • BÜRGÉS JÁNOS• CZAKÓ JÁNOS • CZAUN ZSOLT • CSÁNYI JÓZSEF • CSECSŐDI GÁBOR • CSEKE FERENC • CSICSELY JÁNOS • CSISZÁR LÁSZLÓ • CSIZMADIA GÁBOR • CSOMAI SÁNDOR • CSORDÁS GÉZA • CSORDÁS ISTVÁN • CSUKÁS ÁRPÁD • CSURGÓ LÁSZLÓ • CSURMANN FERENC • D.MARVIL KFT. • DARÁZS PÉTER • DARNAY ERNÖ • DEMECS LÁSZLÓ • DÉ-ZÉ BT • DL'1 KFT. • DOBÁK LÁSZLÓ • DOHOCZKI JÁNOS • DOMBÓVILL KFT. • DOMSA JÓZSEF • DUDÁS JÓZSEF • DUNAI BÉLA • DUSIK JÁNOS • EGYED BARNA • ELEKTRIKER KFT. • ELEKTRO MASTER BT. • ELEKTRO-PROFIL 2000 KFT. • ELSANT 2000 KFT. • ENERGIA-GAZDA 3000 BT. • EPOVILL '99 BT. • ERŐS JÁNOS • ERZOL' 2000 KFT. TERHES ZOLTÁN • ESAB-MÓR KFT. • EXPLAN KFT. • FARKAS ÁRPÁD • FARKAS FERENC • FARKAS ISTVÁN • FARKAS RÓBERT • FEHÉR TAMÁS • FEKETE FERENC • FINNAI JÓZSEF • FITZ ELEMÉR • FL-VILL BT. • FODOR ANDRÁS • FORRO PÉTER • FÜZESVILL KFT. • GÁL LÁSZLÓ • GÁLOS FERENC • GARAMVÖLGYI ISTVÁN • GARAMVÖLGYI RÓBERT • GAZSO LÁSZLÓ • GÉCZI LÁSZLÓ • GELLÉN JENÖ • GENCSI VINCE • GERHÁT LÁSZLÓ • GHM-ELEKTRO KFT. • GLAVANOVICS FERENC • GÓLYA LÁSZLÓ • GOMBAI TIBOR • GOOD-VILL KFT. • GORTVA JÁNOS • GŐGÖS CSABA • GÖNDÖCS ATTILA • GULYÁS JÁNOS • GYENEI MIHÁLY • GYÖRE RUDOLF • HAJNAL ÁRPÁD • HALÁSZ ÉS TÁRSA BT. • HALPERT GÁBOR • HARANGI JÓZSEF • HARMAN JÁNOS • HAUER IVÁN • HAUSER SÁNDOR • HAVASI ZOLTÁN • HAZAFI KÁROLY • HEGE MIKLÓS • HEINRICH IMRE • HERNÁDI JÓZSEF • HIDRIK CSABA • HIDRO-BAU KFT. • HOFFMAN BÉLA • HOLCZIMMER IMRE • HORVÁTH LAJOS • HORVÁTH LÁSZLÓ • HORVÁTH MIKLÓS • HORVÁTH RÓBERT • HÖLBLING FERENC • HRICZÓ ANDRÁS • HUPP ISTVÁN • HUSZTEK ANDRÁS • INDIUM BT. ESZTÉRI IMRE • ISTVÁN LÁSZLÓ • IVÁNCHICH REZSŐ • JANTYIK MÁTYÁS • JÁRFÁS KÁLMÁN • JENŐ-VILL BT. • JET-VILL KFT.-MAGYAR BÉLA • JOJÁRT IMRE • JUHÁSZ IMRE • KAJTÁR LÁSZLÓ • KAMONDY LÁSZLÓ • KAPU VIV KFT. • KARÁCSONYI IMRE • KARCAGI ISTVÁN • KÁRPÁTFALVI ANTAL • KASZAP BÉLA • KATONA GÁBOR • KATONA LAJOS • KATOR JÓZSEF • KAZSOKI SÁNDOR • KELAWATT KFT. - KELEVITZ FERENC • KELEMEN
3/6
A VL elért a 101. lapszámához Írta: Szemán Róbert épületgépész mérnök VGF főszerkesztő, a kiadó ügyvezetője 2012. október 17. szerda, 08:41
TIBOR • KERTI RÓBERT • KIKIVILL KFT.- KISZNYÉR SÁNDOR • KIRÁLY RÓBERT • KLEMENCZ MIHÁLY • KLENOVSZKI TIBOR • KOLETÁR ANDRÁS • KOLLÁTH MIHÁLY • KOLLÉPSZER KFT. KOLLÁR ISTVÁN • KOLONICS TIBOR • KONCZ GYÖRGY • KONCSIK JÓZSEF • KONTROLL KFT. • KORREKT VILL KFT • KOVÁCS ATTILA • KOVÁCS IMRE • KOVÁCS JÁNOS • KOVÁCS MIHÁLY • KOVÁCS PÁL • KOVÁTS PÉTER • KOVILLKER BT. • KÖNNYÜ CSABA LÁSZLÓ • KRAFTWERK 2001 KFT. • KRAUSZ FERENC • KUDAR JÁNOS • KUN KÁROLY • KUNOVITS LÁSZLÓ • KUTI ZOLTÁN • KÜRTÖS PÁL • LADOCZKI IMRE • LOCHER FERENC • LOVAS BÉLA • LOVÁSZ GYULA • LŐRINCZ GYÖRGY • LUBRINCZ ATTILA • LUDÁNYI JÓZSEF • LUKÁCS JÁNOS • MÁJER GYÖRGY • MÁRK JÓZSEF • MÁRKUS JÓZSEF • MARTON FERENC • MÁTRAI FERENC MÁTYÁS LÁSZLÓ • MED-I-PLAN KFT. • MEDITRON BT. ARDAI ATTILA • MEICHELBEK GÁBOR • MERAT KFT. • MERCSÉNYI ISTVÁN • MÉRI LÁSZLÓ • MESTER SÁNDOR • MÉSZÁROS KÁROLY • MÉSZÁROS TAMÁS • MEZEI LÁSZLÓ • MEZŐ LÁSZLÓ • MICHNAI MIHÁLY • MIKLOVICS ISTVÁN • MIKÓ JÁNOS • MINDSZENTI VARGA IMRE • MOBIL-VILL KFT. • MODOK IMRE • MOKLOVSKY NÁNDOR • MOLNÁR IMRE • MOLNÁR JÓZSEF • MOLNÁR MARCELL • MÓROCZ ZOLTÁN • NÁDASI 14 BT. • NAGY DEZSŐ • NAGY FERENC • NAGY FERENC • NAGY GÉZA PÉTER • NAGY ISTVÁN RÓBERT • NAGY JÓZSEF • NAGY KÁLMÁN • NAGY LÁSZLÓ • NAGY PÉTER • NAGY SÁNDOR • NÁNDORI FERENC • NASZVADI ANDRÁS • NÉMETH LAJOS • NÉMETH SÁNDOR • NEUPERGER GYÖRGY • NOVÁK MIHÁLY • NYITRAI GÁBOR • NYUL JÓZSEF • NYÚL JÓZSEF • OLÁH ISTVÁN • OLÁH JÁNOS • OLLÉ BÉLA • ONDREJCSIK ZOLTÁN • OPAUSZKI TIBOR • OROSZ MIHÁLY LÁSZLÓ • PALACSIK GYÖRGY • PALÁNKI VIKTOR • PALETTA TRIO BT. • PAPP ANDOR • PAPP GÁBOR • PAPP IMRE • PAPP JÓZSEF • PATAKI FERENC • PATAKI JÓZSEF • PATYI PÉTER • PAULI JÓZSEF • PETES MIHÁLY • PÉTI FERENC • PETOFLEX KFT. • PETROVICS ÁRPÁD • PETROVSZKI ISTVÁN • PETYKOVSZKI ZOLTÁN • PINCZÉS LÁSZLÓ • PINTÉR LÁSZLÓ • PLESZ ISTVÁN • PLETSER SÁNDOR • POMÁZI KÁROLY • POTÁRI BÉLA • PÖLÖSKEI LAJOS • PROFVILL 2006 KFT. • PUMB ZOLTÁN • RÁCZ RÓBERT • RAFFAI LÁSZLÓ • RÁFLI SÁNDOR • RATTAI PÁL • RENK-ÉVPILL KFT. • RÉTI GUSZTÁV • RETKES LÁSZLÓ • RI-BO BT. • ROMSICS SÁNDOR • RÓTH-VILL BT. • RUZSONYI GÁBOR • SÁFÁR JÓZSEF • SÁGI KÁROLY • SÁKÁN VILLANYSZERELŐ ÉS KERESKEDŐ BT. • SÁNDOR JÓZSEF • SARKA GYULA • SÁRKÁNY TIBOR • SÁROSI ZOLTÁN • SAS ISTVÁN • SAS VAGYONVÉDELMI KFT. • SCHAFFER ISTVÁN • SCHMUTZER JÁNOS • SEBŐK LÁSZLÓ • SIGNALCONT KFT. LINGISCH TIBOR • SIMÓ VILLAMOSSÁGI KFT • SIMON GYÖRGY • SIPOS ENDRE • SIPOS JÁNOS • SOCZÓ LÁSZLÓ • SOLYMOS KFT. • SOMOGYI JÓZSEF • SÖRÖS LÁSZLÓ • START-VILL KFT. HORVÁTH FERENC • STÉHLI JÁNOS STEIERLEIN HERMAN • SUVADA JÓZSEF • SZABADOS MIHÁLY • SZABÓ ÉS FIA KFT. • SZABÓ FERENC BARNA • SZABÓ JÓZSEF • SZABÓ MÁTYÁS • SZABÓ PÉTER • SZABÓ ZSIGMOND • SZAHÓ BT • SZAJKÓ JÓZSEF • SZAKÁCS SZILVESZTER • SZALAI JÓZSEF • SZALISZNYÓ JÁNOS • SZALU KFT. • SZÁSZ TIBOR • SZÁVAI JÓZSEF • SZECSŐDI LÁSZLÓ • SZEGEDI CSABA • SZÉKELY GYÖRGY • SZENCZI GYULA • SZENDREI ISTVÁN • SZILÁGYI IMRE • SZINKRON - 96 KFT. • SZINKRON KKT • SZIVÓS LÁSZLÓ • SZLÁVIK JÓZSEF • SZÓDA-VILL BT • SZOLGA IMRE • SZOLNOKI ANTAL • SZUNYOGH ISTVÁN • SZÜCS BÉLA • SZŰCS IMRE • TAJTHY MIKLÓS • TAJTI LÁSZLÓNÉ • TAKÁCS ANTAL • TASKÓ MIHÁLY • TASNÁDI MIHÁLY • TECHNO WILLTEK BT. • TEXEL 2000 BT. • TÓTH
4/6
A VL elért a 101. lapszámához Írta: Szemán Róbert épületgépész mérnök VGF főszerkesztő, a kiadó ügyvezetője 2012. október 17. szerda, 08:41
ISTVÁN • TÓTH KOVÁCS FERENC • TÓTH LÁSZLÓ • TÓTH NORBERT • TŐGYI LAJOS • TÖRÖK ERNŐ • TÖRÖK JENŐ • TRG KFT • TURÁNSZKI JÁNOS • UNIV KFT • UNI-VILL 2001 BT. • USZKAI ISTVÁN • UTASSY LÁSZLÓ • ÜVEGES KÁLMÁN • VÁMOSI VILMOS • VANYEK ÖDÖN • VARGA ÉS FIA 2002 BT. • VARGA FERENC • VARGA JÓZSEF • VARGA LAJOS • VARGA LAJOS • VARGA MIKLÓS • VÁRI JÓZSEF • VARSÁNYI ISTVÁN • VÁSÁRHELYI TIBOR • VASPÖRI ISTVÁN • VASS ISTVÁN • VIDA LAJOS • VIKARTÓCZKI JÓZSEF • VILLANYÁSZ KFT • VILLBIZT KISSZÖVETKEZET • VILL-FO 2001 BT. • VILLGÉP 2000 BT. • VILLSZER • VINCZE ISTVÁN • VINCZE JÓZSEF • VINCZE LÁSZLÓ • VIROVECZ JÁNOS • VOLF ISTVÁN • VÖRÖS LÁSZLÓ • WALLER TIBOR • WALTER LÁSZLÓ • WATZINGER EMIL • WIMETAL ANTAL • ZÁVORI ISTVÁN • ZÖLDFÉNY KFT • ZSILA FERENC • ZSÍROS MIHÁLY • ZSÓTÉR ATTILA • ÁCS ISTVÁN • ALBERT JÁNOS • ANGELI JÁNOS • BAKOS GYULA • BALÁZS VILLANYSZERELŐ BT. • BARNA LÁSZLÓ • BENCSIK ALBERT • BENKÖ JÓZSEF • BERECZ FERENC • BERENTÉS GYULA • BÍRÓ JENŐ • BUZA ZOLTÁN • CSONTOS LÁSZLÓ • CSUZZ ANTAL • DELTA-2001 KFT. • DOBRÁN JÁNOS • DOKTOR ISTVÁN • DOMONKOS PÁL • ENERGO 2000 BT. • ERIDÁN BT. • FARKAS SÁNDOR • FEHÉR ANDOR • FEHÉR JÓZSEF • FEHÉR ZOLTÁN • FEKETE ZSOLT • FERENC BALÁZS • GÁL SÁNDOR • GÁNCS BÉLA • GÁRDONYI PÁL • GÉCZI & MERKEL KFT. • GLÓZIK JÁNOS • GOMBÁS FERENC • GREGA KÁROLY • GRÓF SÁNDOR • GULYÁS SÁNDOR • HALÁSZ RÓBERT • HÁMORNYIK PÉTER • HAVASI GYÖRGY • HELMECZI PÉTER • HERCSIP-COOP KFT. HEVESI TIBOR • HORNYÁK ZOLTÁN • HUBER JÓZSEF • ILLÉS TIBOR • J.K.SZ. BT. • JOHNSVILL KFT. • KAKAS ISTVÁN • KALÁCSKA KÁLMÁN • KASOS JÓZSEF • KASZA TIBOR • KATONÁS LAJOS • KERÉKGYÁRTÓ ISTVÁN • KERÉKGYÁRTÓ ZOLTÁN • KIRÁLY BERTALAN • KOLOZS ISTVÁN • KOLOZSVÁRI LAJOS • KONTRA ISTVÁN • KOTROCZÓ BÉLA • KOVÁCS ENDRE • KOVÁCS LÁSZLÓ • KUN FERENC • KUN-VILL-SZER 2003 KFT • KURUCZ GYULA • LACZÓ NÁNDOR • LETENYEI FERENC • LÉVAI JÁNOS • LUGOSI ISTVÁN • LUKÁCS ISTVÁN • MAJOROS JÓZSEF • MAJZIK JÓZSEF • MARKÓ GYULA • MARKÓ JÁNOS • MARKOVICS TAMÁS • MIHÁLY LÁSZLÓ • MILIS FERENC • MLADONYICZKI SÁNDOR • MOCSAI ANDRÁS • MOLNÁR ZOLTÁN • MUSKOVICS FERENC • NÉMETH FERENC • NEMKA KFT. • OLÁH LAJOS • OZIBIUSZ SÁNDOR • PÁPAI IMRE • PAPP ANTAL • PASZKÁL 96 KFT • PATKÓS BÉLA • PETES-VILL KFT. • PETRA KÁROLY • PÓR SÁNDOR • RAB ISTVÁN • RUDAS BÉLA • SALÁT JÓZSEF • SÁNTA KÁROLY • SIDLOVSZKI LAJOS • SIMON BÉLA • STEKLER JÓZSEF • SZABÓ JENÖ • SZABÓ LÁSZLÓ • SZÜCS ISTVÁN • TAKÁCS LÁSZLÓ • TÁNCSICS MEZŐGAZDASÁGI RT • TÉDI JÓZSEF • TÓTH CSABA • TÓTH ENDRE • TÓTH LAJOS • TÓTH ZOLTÁN • TÓTH ZSIGMOND • URBÁN ISTVÁN • VÁRI LÁSZLÓ • VARSÁNYI ÁRPÁD • VAS JÁNOS • VILL BIZ. TERV 98 BT. • VILLPORT KFT. • VILLSZER 97 KFT. • VINCZE GÁBOR • VÖRÖS ATTILA • ERLICH PETER • KARMO-VILL BT • KASZIBA JÁNOS • KOVÁCS IMRE PÉTER • MÁTÉ ISTVÁN • SZŰR MIKLÓS • FARKAS GÁBOR • GAÁL ATTILA • HEGEDŰS IMRE • SÁRI ANDRÁS • GUTTYÁN LÁSZLÓ • KRISTÓF FERENC • NAGY GOMBAI SÁNDOR • GOSZTONYI ÉS TÁRSAI KFT. • KLEINEISEL JÓZSEF • VÁGÓ JÁNOS • FÜREDI ANTAL • PONGRÁCZ LÁSZLÓ • SZABÓ KÁROLY • TORZSA ANTAL • POLHODZIK IMRE • BARNA ANDRÁS • FŐNIX-MÉRSZER BT • NEMES KÁROLY • ANTONCOM KFT. • RETTER MIHÁLY • CSISZÁR ZOLTÁN • BORBÁS ISTVÁN • NYILASI KÁROLY • TOKAJI PÉTER • ANDRÁSI TIBOR • DOMINYÁK JÁNOS • INVO-RÁCIÓ ZRT. • KERTES ÉS FIA BT. • PFEIFER CSABA • TOKODI CSABA • PIONEER
5/6
A VL elért a 101. lapszámához Írta: Szemán Róbert épületgépész mérnök VGF főszerkesztő, a kiadó ügyvezetője 2012. október 17. szerda, 08:41
HI-BRED ZRT.
6/6