SZEMLE
ItK Irodalomtörténeti Közlemények 200. C9. évfolyam ±. szám
THE CROATIAN MUSES IN LATIN (A TRILINGUAL ANTHOLOGY LATIN– ENGLISH–CROATIAN) – MUSAE CROATICAE LATINI SERMONIS (ANTHOLOGIA TRILINGUIS LATINO–ANGLICO–CROATICA) – HRVATSKE MUZE NA LATINSKOM (TROJEZICNA ANTOLOGIJA LATINSKO–ENGLESKO–HRVATSKA) Ed. Vladimir Vratović, Zagreb, 1998, 312 l. (Most – The Bridge: A Journal of Croatian Literature, Special Editions). Bene Sándornak, a horvát–magyar literátorkapcsolatok fáradhatatlan kompemberének jóvoltából jutott el hozzánk a horvát írószövetség reprezentatív, háromnyelvű antológiája, amely a 15–19. század horvátországi latinistáinak költészetéből ad ízelítőt. A változatos műfajú (epigramma, szatíra, elégia stb.) gyűjteményben a versek horvátul és angolul is olvashatók. Az angol fordítások a múlt lingua francájából a jelen lingua francájába ívelnek át, azt jelezve és jelképezve, hogy a nem világnyelveken alkotó nemzeteknek minden időben szüksége volt, van és lesz legalább egy olyan nyelvre, amelynek segítségével a világirodalom, a világkultúra szerves részévé válhatnak, nemzeti sajátosságaik feladása nélkül. A latin nyelvű horvát múzsákat ezúttal poliglott antológiában szárnyra bocsátó Vladimir Vratović bölcsen kikerüli a keleteurópaiság csapdáit: a kisebbségi érzéstől fűtött, sokszor tartalmatlan bizonygatást éppúgy, mint a hőzöngő dicsekvést. A horvátországi latin költészet történetét röviden áttekintő, angol és horvát nyelvű bevezető tanulmányában Vratović meggyőzően bizonyítja: „a horvát latinitás egyszerre nemzeti és nemzetközi.”
Hogy e kijelentés mennyire igaz, azt egy öt esztendővel a versválogatás megjelenése előtt készült zenei antológia anyaga is illusztrálja: a dubrovniki Capella Ragusina együttes előadásában megszólaló Antologija hrvatske rane glazbe című CD. Ebben az összeállításban az Annuntiamus caritatem című, 1081-es keletkezésű koráltól egészen Ivan Lukačić tizenhetedik századi Domine, quinque talentájáig számos példát találunk arra, hogy a latin nyelvű énekek milyen természetesen illeszkedtek a horvát és az olasz vokális zenei anyagba. A jelen válogatás a 15. században, az illír Šibenikben élt és alkotott Georgius Sisgoreus (Juraj Šižgorić) verseivel kezdődik, akinek elégiáit a legkorábbi horvát nyelvű nyomtatott versgyűjteményként tartják számon. Várossiratója, az Elégia Šibenik vesztéről, egy számunkra fájdalmasan ismerős élményt, a török invázió pusztítását idézi. A sorrendben második szerző nem más, mint Ivan Česmički, azaz Ianus (Janus, ahogyan mi írjuk, használjuk) Pannonius, akit horvát apa és magyar anya gyermekeként két nemzet tarthat – joggal – saját költőjének. Érdekes, hogy a mostani válo223
ItK
gatás anyaga – zömében epigrammák, homéroszi eposzt ültették át görögről latin(Ilias, Latinis versibus expressa a Raycsupán egyetlen hosszabb vers, a Midőn raKözlemények Irodalomtörténeti beteg volt a táborban – szinte teljességgel mondo CUNICHIO Ragusino, Romae, 1776; C9. évfolyam ±.Latinis számversibus expressa a Berkülönbözik a Makkai200. Ádám szerkesztéséOdyssea, ben megjelent, In Quest of the Miracle nardo ZAMAGNA Ragusino, Senis, 1777). Stag (A csodaszarvas nyomában) című, Ez már önmagában is bizonyíték a horvát terjedelmes és korszakalkotó, angol nyelvű kultúrában tovább élő latinitás erejére, mimagyar költői antológia Janus Pannonius nőségére. fejezetétől. Végül említsük meg a reformkori maMég mindig a 15–16. század táján gyar költészet öntudatos hangütését valaidőzve, feltétlenül érdemes kiemelnünk a mivel korábban megszólaltató Junius Rómában tanult, szépnevű koszorús költőt, Restiust, azaz Džono Rastićot, aki – szüleAelius Lampridius Cervinust, alias Ilija tett arisztokrataként s még születettebb Crijevićet, akinek költészetén Propertius, szatíraíróként – keserűen és maró gúnnyal Pontano és Poliziano hatása éppúgy érző- ostorozta a korabeli horvát nemesség kritidik, mint Catullusé. A talán legnépsze- kátlan külföld-majmolását. Az Anglomani rűbb, az Orff Catulli carminájának egyik – Gallomani című, rövid, de rendkívül epizódjaként is elhíresült Lesbia-vers (Da jelentős versében büszkén hirdeti: „bedörmi basia mille…) parafrázisa, a Da mi zsöltük őket – ti. az anglo- és gallománobasia Lesbiana centum a catullusi alapté- kat – a szellemesség sójával és a gúny ma friss, játékos és eredeti újrafogalmazá- ecetjével.” A Latin nyelvű horvát múzsák voltasa: a horvát poéta olyan csókokat vár és kér Flaviának becézett kedvesétől, hogy képpen – bár, ismétlem, korántsem harcos vagy bántó mellékzöngékkel – Rastić roLesbia és az ő Catullusa is megirigyelje… Mintegy kétszáz évvel későbbre ugorva konszenves programját viszi tovább, izgá– tizenöt költői életmű mégoly vázlatos ga nemzetieskedés helyett a teljes szellemi ismertetése sem lehetséges egy recenzió fegyverzet biztonságával és nyugalmával. keretein belül – feltétlenül szólnunk kell a Mindezért köszönet illeti a horvátországi klasszicizmus két, 18. századi műfordító- latinság poétáit éppúgy, mint a példás önikercsillagáról, Raymundus Cunichiusról fegyelmű szerkesztőt s a verseket angolra, (Rajmund Kunićról) és Bernardus Za- illetve horvátra átültető műfordítókat. Petrőczi Éva magnáról (Brno Džamanjićról), akik a két KILIÁN ISTVÁN: A MAGYARORSZÁGI PIARISTA ISKOLAI SZÍNJÁTSZÁS FORRÁSAI ÉS IRODALMA 1799-IG / FONTES LUDORUM SCENICORUM IN GYMNASIIS COLLEGIISQUE SCHOLARUM PIARUM HUNGARIAE Budapest, Argumentum Kiadó, 1994, 772 l. (A Magyarországi Iskolai Színjátszás Forrásai és Irodalma). Régóta foglalkoztatja az irodalom- és egyháztörténet ismerőit a 17–18. századi
224
iskolákban rendszeresen előadott színjátékok kérdése. Az erre vonatkozó források
ItK
sokaságának összegyűjtésén több nemze- István tulajdonképpen elsőként tekintette ezt az anyagot drámatörténeti szemdék irodalomtörténészei és történészei átKözlemények Irodalomtörténeti dolgoztak a 19. század közepe óta, majd pontból, a mutatók alapján elérhető legtel200. C9.egyévfolyam szám Úgyszintén úttörő alapossággal. pedig az addig föltárt adatokat hat jesebb±. kötetből (meg egy mutatókötetből) álló munkát végzett a piarista rendtartomány sorozatban tette közzé Staud Géza, Varga budapesti könyvtárában, amelynek több Imre, Kilián István és Pintér Márta Zsu- szekrényt megtöltő, javarészt katalogizázsanna 1984 és 1994 között. Ennek a soro- latlan kolligátumgyűjteménye drámaprogzatnak utolsó köteteként jelent meg Kilián ramok sokaságát rejti. A piarista rendháIstván hatalmas adatgyűjteménye, amely a zak és levéltárak iratainak másik része magyarországi piarista iskolák színjátszá- magyarországi megyei levéltárakban, ilsára vonatkozó rendszerezett forrásokat és letve különféle felvidéki és erdélyi állami irodalmat közli. Ez az adattár is korábbi levéltárakban található. Különösen a szlonemzedékek kutatásait koronázza meg. vák levéltárakban kellett Kilián Istvánnak Még a fiatal Takáts Sándor volt ugyanis az úttörő munkát végeznie, hiszen ezeket a – első, aki az 1890-es években Benyák Ber- néha jelentős művelődéstörténeti értékeket nátról, Pállya Istvánról és a pesti piarista rejtő – fondokat eddig nemhogy nem filgimnáziumról szóló monográfiáiban a 18. mezték még le, de sok esetben őelőtte századi piaristák színjátékírói tevékenysé- magyar kutató még sosem használta őket. gét is méltatta. (Sajnos azonban hiányos (Erdélyi kutatásra az ottani anyag nehéz hivatkozásai miatt közlései sokszor nehe- hozzáférhetősége miatt a kötet megjelenézen vagy egyáltalán nem visszakereshe- séig nem kerülhetett sor.) Sajnos azonban tők). Az adatok módszeres összegyűjtését az átalakulóban levő szlovákiai levéltári Takáts egyik piarista rendtársa, az iroda- viszonyok következtében a kötetben ollomtörténész Prónai Antal kezdte el a 20. vasható jelzetek közül némelyik azóta már század első évtizedében, majd korai halála nem érvényes. Például a nyitrai rendház (1914) után munkáját rendtársa, Német levéltára ma már nem Sellyén, hanem Károly folytatta. Tulajdonképpen az ő Nyitrán található (Štátny oblastný archiv v munkásságukat fejezte be Kilián István az Nitre). A kötet bevezetésében Kilián István itt tárgyalt kötettel. Nem volt könnyű dolga, mivel a triano- először összefoglalja – Balanyi György ni országszakadás és a kommunista álla- monográfiája nyomán – a magyar piaristák mosítás után a magyarországi piaristák történetének legfontosabb tényeit, majd levéltári anyaga manapság nem könnyen elemzi az adattárban fölhasznált forrástíáttekinthető és hozzáférhető. A rendtarto- pusokat: az iskolai anyakönyveket (catalomány központi, budapesti levéltára (ahol gus studiosi juventutis), a rendházi krónipéldául a rendtagok kéziratos hagyatékát kákat (historia domus), a drámaprogramoés sok rendház válogatott iratait is őrzik) kat, a drámakéziratokat és a számadásA kötet áttekinthetőségét ugyan mindvégig megmaradt a rend keze- könyveket. lésében, segédletekkel is viszonylag jól egyébként növelte volna, ha az adattári feltárt, de használhatóságát a szakszerűtlen részben, az egyes iskolákra vonatkozó levéltári rendszer igen megnehezíti. Kilián források áttekintő felsorolásánál is tema-
225
ItK
tikusan, típusok szerint adták volna meg a megjelentek forráskiadványként a rendi káptalanok határozatai (Archiforrásokat. Irodalomtörténetigenerális Közlemények A bevezetésben a forrásismertetés után vum Scholarum Piarum, 1937–1956), a 200. C9. évfolyam ±. káptalanoknak szám pedig a budaa kutatástörténet rövid összefoglalása, a tartományi kötet összeállításával kapcsolatos alapel- pesti tartományi levéltárban található meg vek (mindez németül és szlovákul is), teljes sorozata. (Kár, hogy az utóbbiakat majd pedig maguk az adatok következnek. eddig még nem adták ki.) Az adattár szerkezete a sorozat már koAz első adattári fejezet az iskolai színjátékokkal kapcsolatos rendi szabályokat rábban megszokott szabályait követi, tehát gyűjti össze. Ez azért érdekes kérdés, mert iskolánként csoportosítva közli az adatoa rendalapító, Kalazanci Szt. József kez- kat, az iskolák pedig alapítási sorrendben detben ellenezte az iskolai színjátékokat és követik egymást. Ez utóbbi helyett – taa rendi szabályok is tiltották őket. A kö- pasztalatom szerint – talán célszerűbb lett zép-európai viszonyok között azonban a volna inkább alfabetikus sorrendet alkalpiaristák sem mondhattak le erről a jezsui- mazni, mivel az egyes piarista alapítások ta iskolákban élő szokásról, így a 17. szá- pontos kronológiájával még a rendtörténet zad végére – a rendalapító szándékával jó ismerői sem föltétlenül vannak teljesen szemben – a helyi igényekhez való alkal- tisztában. Egy helyen ráadásul a sorrend is mazkodás győzedelmeskedett. Ennek az hibás. Így a debreceni alapítás (1719) érdekes folyamatnak különféle dokumen- érthetetlenül került az 1714-ben indult váci tumait érdemes lett volna alaposabban és kecskeméti iskolák közé. Az 1727-ben összegyűjtve és pontosabb apparátussal alapított tokaji rendház pedig a hagyomáközölni. A közölt adatokból ugyanis nem nyos rendi fölsorolásokban megelőzi az mindig derül ki egyértelműen, hogy a 1729-ben illetve 1730-ban alapított rózsaközölt határozatok milyen rendtartomány hegyi, illetve máramarosszigeti rendházakáptalanján vagy melyik rendház hivatalos kat, noha tény, hogy Tokajban az iskola vizitációjakor születtek. Ezenfelül a rend- csak 1737-től indult meg. Nem találtam alapító Kalazanci Szt. József leveleinek utalást a kötetben arra, hogy miért nem például – amelyeket a kötet csupán Prónai szerepelnek adatok Magyaróvár, SzentanAntal egy 1912. évi tanulmánya alapján na (Arad m.) és Kőszeg piarista iskoláiból, idéz – megjelent kritikai kiadása is sejthető, hogy ennek a források hiánya (Epistolario di S. Giuseppe Calasanzio, lehet az oka. Maguk az adatok iskolánként, kronolóed. Leodegario PICANYOL, Claudio VILÁ PALÁ, I–X, Romae, 1950–1988), sőt giai sorrendben állnak a kötetben, mintaSántha György spanyol nyelven publikált, szerű módon, pontos, betűhív idézetekkel, kiváló Kalazancius-monográfiájában a jelzetekkel, irodalmi hivatkozásokkal, sőt rendalapítónak az iskolai színjátékról alko- a csak szerzetesi néven előforduló szemétott összes megnyilatkozásai összegyűjtve lyek családnevének megadásával. Néha zavart okoz, hogy ha egy adat is megtalálhatók (György SÁNTHA, San Jose de Calasanz, Su obra, Escritos, több előadásra is vonatkozik, akkor az Estudio pedagógico y selección de előforduló színdarabok címe külön-külön, escritos, Madrid, 1956, 1984). Szintén de az adat részletes szövege a kötetben
226
ItK
csak egyszer, az adatban előforduló utolsó 1742 és 1755 közötti 14 évből mindössze előadásról tudunk. Ezután hosszú szüdarabnál szerepel. Jó Irodalomtörténeti lett volna, ha ilyen- 11Közlemények kor a kötet minden egyes címnél utalt net következik az adatokban, majd 1774 és 200. C9. évfolyam 1784 ±. között szám még 11 előadásról, 1797-ben volna arra, hogy az odatartozó szövegadat hol található. Valószínűleg ennek hiánya pedig még egyről maradt forrás. Nagy miatt történhetett, hogy például Pest 38– kérdés, hogy a rendszeres iskolaszínház 40. sz. alatt két színdarab három számon iránti igény és kedv fogyott-e el a 18. került nyilvántartásra. (A Iucundum Bac- század második felében, vagy csak egyszechi gubernium és a Bacchusnak víg biro- rűen ennek az időszaknak rosszabbak a dalma címek ugyanis kétségkívül ugyanar- forrásadottságai. Tény ugyanis, hogy 1755 után sem az anyakönyvbe, sem a historia ra az előadásra vonatkoznak.) Az adatok között egyaránt találhatók az domusba nem jegyezték be a színielőadáelőadásokra vonatkozó és egyéb, például a sokat, így ezt követően a kutatók csupán színpad építéséről hírt adó források. Jó lett az esetlegesen fönnmaradt drámaszövegek volna, ha ez utóbbiak a kronológiai sor- vagy programok alapján tájékozódhatnak. Akármi is az igazság azonban, világos, renden belül külön számozást kaptak volna, így a számozás egyben azt mutatta hogy a piarista iskolai színjátékkal foglalvolna, hogy az adott iskolából hány szín- kozó kutatóknak még bőven maradtak padi előadást ismerünk a források alapján. feladataik, nemcsak a Kilián István által Például a pesti gimnáziumból 133 adat föltárt óriási anyag földolgozása és tágabb szerepel a kötetben, ez azonban csak 118 kontextusba helyezése terén, hanem újabb előadást jelent, mivel 10 adat színházte- adatok keresése és az adattár bővítése is remre és az előadások elmaradására vo- rájuk vár. A kötet (és egyben a könyvsoronatkozik, 5 adat pedig azért törlendő, mert zat) zárszavában az azóta sajnos elhunyt tévedésből kétszer szerepel (a 6. tétel a 49. Hopp Lajos ígéretet tett ugyan egy pótköalatt, a 38. tétel a 40. alatt, az 59–60. tétel tetre, de az is kívánatos lenne, hogy az a 69. alatt, a 75. szám pedig 111. alatt is adattár a további bővítésekre és javításokra nyitott, digitális formában is rendelkezésémegtalálható). Ha már a pesti piarista iskolánál tar- re álljon a kutatásnak. Összefoglalóan tetunk, érdemes egy kicsit statisztikailag is hát megállapíthatjuk, hogy Kilián István elemezni a kötetnek erre vonatkozó adata- piarista iskolaszínpadi adattára a magyar it. Ezek szerint az 1717-ben alapított isko- irodalomtörténeti kutatások nagy és jelenlában az első előadásra 1719-ben került tős eredménye, amely – mint minden ehsor, az első nyomtatott programot pedig hez hasonló átfogó munka – nemcsak 1723-ból ismerjük. A kötet adatai alapján fontos adatokkal gazdagította a múlt maaz előadások fénykora az 1720-as és 1730- gyar irodalmáról alkotott ismeretünket, haas években volt. 1719 és 1739 között 101 nem remélhetőleg újabb vizsgálatokra és előadásról tudunk. 1740-ben és 1741-ben a eredményekre sarkallja az irodalomtörtépestisjárvány miatt kényszerűen szünetelt net-írást, sőt talán az iskolai színjátszást is. Koltai András az iskolaszínház, majd újraindult, de az
227
ItK
SZILÁGYI MÁRTON: KÁRMÁN JÓZSEF ÉS PAJOR GÁSPÁR URÁNIÁJA Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1998, 490 Közlemények l. (Csokonai Universitas Könyvtár: Irodalomtörténeti Bibliotheca Studiorum Litterarium, 16).
200. C9. évfolyam ±. szám
„Ajánlatos tehát – mint az irodalom ügyeiben mindig – filológusnak maradnunk.” Nemcsak az idézet, hanem a kiemelés is Kulcsár Szabó Ernőtől származik, egy olyan gondolatmenet bevezetésének csattanójául mondva ki a sokak által hirdetett, ám mainapság rendkívül kevesek által megvalósított alaptézist, amely az úgynevezett „Ady-kérdés”-re adható válaszokat elsősorban a filológia felől megformálva véli termékenyeknek, szemben az eddigi jórészt „kultúrideológiai” és/ vagy „pedagógiai” megfontolásokkal. (Újraolvasó. Tanulmányok Ady Endréről, Bp., 1999, 9.) S bár Kármán József és az Uránia Adynál jóval mérsékeltebben volt kitéve ideológiai kisajátítási törekvéseknek (Gálos Rezső 1954-es monográfiájának kötelező passzusain kényszeredettség érződik, viszont filológiai feltárása máig érvényesnek bizonyult), éppen a bizonytalan szövegkiadások, a posztstrukturalizmus felől érkező kihívások, amelyek korántsem filológiai természetűek, a magyar felvilágosodás irodalma újragondolásának szükségessége, nem utolsósorban az irodalmi érzékenység változatainak alaposabb feldolgozása immár sürgetően követelték a szembenézést a Kármán-életművel, mivel eddig ennek még körvonalai is meglehetősen bizonytalanok voltak. Mindehhez azonban olyan filológiai alapismeretekre volt/van szükség, mint a (német és latin) nyelvtudáson kívül a német és latin 18. századi „írás”-ban való jártasság, kéziratés levéltári kutatás, a forrásnyomozás célszerű módjainak elsajátítása. Felvilágosodás-kutatásunk szerencséje, hogy Szilá-
228
gyi Márton rendelkezik ezekkel a nélkülözhetetlen feltételként kvalifikálható képességekkel (jó „iskolá”-ba járt, kivált Mollay Károlytól és Tarnai Andortól lehetett sokat tanulni), történészként nem idegenkedik hazai és bécsi levéltáraktól, nem vész el az apró(lékos) adatok tengerében, mivel képes az adatok hierarchizálására, határozott forráskritikával párosítja a mikrofilológiát. Mint a mai magyar irodalom jó szemű kritikusa, megismerkedett az újabb irodalomtudományi irányzatokkal is, legalább annyira, hogy fel tudja használni elemzéseiben, vitatja néhány képviselőjének filológiailag (és talán nemcsak filológiailag) tarthatatlan megállapításait. A monográfia egyik legjelentősebb eredménye azonban nemcsak filológiai. Ugyanis olyan újragondolási stratégia mutatkozik e könyv révén célszerűnek, amely az eddigi Kármán-központú vizsgálatokról áthelyezi a hangsúlyt az Urániaközpontúéra, komolyan véve azt az eddig is tudott, csak éppen figyelembe nem vett tényt, hogy az Urániát ketten szerkesztették, nevezetesen Kármán és Pajor Gáspár, túlnyomórészt ketten írták-fordították. Az eddigi szövegkiadások csak a Kármánnak tulajdonított műveket jelentették meg, és főleg Toldy Ferenc igencsak korhoz kötött, kor-szerű tézisei szerint jártak el; hosszabb idő után filológiailag Némedi Lajos forrásfeltárása hozott valóban újat. A szabályos és nálunk A magyar sajtó történetének köteteivel szentesített sajtótörténettől szintén eltért a monográfus, mivel egyfelől arra törekedett (immár közel tíz éve tartó munkájában), hogy megkeresse és föllelje
ItK
az Uránia közleményeinek forrásait, és Wolfgang MARTENS idevágó munkái taezen keresztül derítseIrodalomtörténeti föl a folyóiratnak és nulmányozhatók haszonnal: Die Botschaft Közlemények szerkesztőinek szellemi világát, másfelől der Tugend, Stuttgart, 1968; UŐ., Der Bie200.„ami C9.tudható, évfolyam ±.I–II, szám összegezze a szerkesztőkről: dermann, uo., 1975. Továbbá azt és ami nem”, pontosabban szólva: életrajz- remélem, hogy Schedius Lajosról is fogzal ajándékozza meg a Kármán mögött nak újabb adatok előkerülni. Talán az homályban maradt Pajor Gáspárt. Ez utób- Országos Evangélikus Levéltár anyagának bi törekvés teljes sikerrel járt, a további szisztematikus átnézése után többet tudunk kutatásnak már van biztos kiindulási pont- az Uránia egyik kulcsfigurájáról, Windisch ja, bár Pajor esetében a levéltári kutatás Károly Gottlieb vejéről, aki nemsokára még meglepetéseket hozhat (nem bizonyo- szintén sajtóvállalkozásba kezd; de az ő san az 1790-es esztendőkre). Az előbbi folyóirata semmiképpen nem folytatása az problémakör eredményei szintén rendkívül Urániának. impozánsak, itt azonban a kutatás jelenlegi Egy másik, a jövőben alaposabban átfázisában több kérdés maradt nyitva: az világítható probléma recepciótörténeti eddig még fel nem kutatott forrásokat talán jellegű. Szilágyi Márton bemutatja Kára továbbiak során megismerhetjük. Az mán utóéletének ama epizódját, amely azonban már a jelenlegi adatok birtokában szerint Kármán sorsára Wertherét látják rá is elvégezhető munkának tetszik: az Urá- egyes szerzők. Hogy nem egy német értenia megszerkesztettsége, anyag-megvá- kező Werthert Goethével azonosította lasztása milyen viszonyban van a 18. szá- (részben a Dichtung und Wahrheit egyes zad igen népszerű kiadványaival, a morális passzusaira hivatkozva), ezúttal kevésbé hetilapokéival? Szilágyi Márton néhány lényeges, annál inkább lehetne érdekes az utalás erejéig kitér erre, de mintha nem eddig igen felületesen, sokszor a termékethasználná ki eléggé az általa feltárt tény- len hatáskutatás módszerével tárgyalt anyagot; Schedius Lajos révén tudniillik Goethe–Kármán-viszony újragondolása. az Uránia és Windisch Károly Gottlieb A Werther és a Fanni’ Hagyományai kösajtóvállalkozásai között létezett kapcso- zött közvetlen kapcsolat nem tételezhető; lat; Windisch pozsonyi hetilapjai, részvé- nem azért, mert nincsen egyértelmű bizotele bécsi, hasonló periodikumban (és nem nyítékunk arra, hogy Kármán olvasta-e utolsósorban mindezek révén a pozsonyi Goethe kisregényét. Eléggé ismert volt az pietizmus képviselete) a jövendő Kármán- Magyarországon az 1790-es évek elején, kutatás számára újabb vizsgálatok tárgya különösen akkor mondható ez el, ha nem lehet. És általában: a morális hetilapok feledkezünk meg a magyarországi német funkciója, olvasóideálja, a köréjük csopor- nyelvű irodalomról, amelynek Schedius tosuló kisebb-nagyobb kör „tipológiai” Lajos tevékeny részese volt. A Werther analógiaként jöhetnének számításba. A né- ugyanis az érzékeny levél/napló-regényen met szociológiai irodalomkutatás e téren belül a külső formát tekintve is fordulatot kiváló eredményekkel dicsekedhet, ezek hozott, és éppen ezt a külső formát utánozcélszerű kiaknázásával talán az Uránia ták sokan. Nem elsősorban azt, hogy első „típus”-ára vagy sajtótörténeti helyére kiadása név nélkül jelent meg, s így a máshonnan vetülhet fény. Kiváltképpen fikcionalitás és a referencialitás „arányai”
229
ItK
mások voltak, mint a már névvel megje- az Uránia közleményeit, és ennek segítsékörvonalazni azt a szellemi környelent, második kiadásban. Inkább a Goethé- gével Irodalomtörténeti Közlemények nél is fontos, sokat vitatott szerepű kiadói zetet, amelynek az Uránia elsősorban (bár 200. évfolyam szám nem ±. kizárólag) „tematikailag” az adósa. előszóra gondolok: „Amit csakC9. megtudhattam a szegény Werther történetéről, szor- Ezen a ponton Szilágyi Márton szembenéz galmasan összegyűjtöttem, és most elétek olyan, irodalomtörténetünkben kétes sikerbocsátom, és tudom, hálásak lesztek ér- rel megfogalmazott problémákkal, mint a te…” A „kiadó” eleve érdeklődő, kisebb Kazinczy–Kármán-viszony (alternatíva?), (?) közösséget tételez, amely várja tőle a az Uránia „korszerűsége”, az eredetiségmegjelentetést, amely ekképpen közérdek. eszme értelmezése és így tovább. A kötet A Goethe-mű harmadik részében A kiadó számottévő eredményei közé tartozik pélaz olvasóhoz közlése: „Mindent elkövet- dául annak a legendának szétfoszlatása, tem, hogy pontos adatokat gyűjtsek azok- miszerint Kármán és Pajor Pestből az nak a szájából, akik jól ismerhették termé- Urániával irodalmi központot akart volna szetét.” (Ez az első kiadásban másképpen teremteni; vagy az, amit VÁCZY János áll: az anyagot Lotte, Albert, az ő [ti. fogalmaz meg: „Kazinczy a nyugati nagy Werther] szolgája és más tanúk szájából írók munkáit tolmácsolja magyarul, Kárgyűjtöttem.) Amit fontosnak vélek: Goethe mán azoknak főgondolatait magyar földre az együttérző olvasókra számít, s így a telepítve akarja terjeszteni. (…) A két kiadói jegyzések mintegy megteremtik ezt vezérszerepre törő ifjú czéljainak közösséaz olvasót, majd a bevezető megjegyzések ge mellett sem férhet össze. Mivel Kamásodik mondatának tegező formája, az zinczy ekkor utoljára tesz kísérletet Orérzékenység néhány kulcsszavának egy pheusa folytatására, törekvései könnyen mondatba foglalása megjelöli azt a kört, oly színben tűnhetnek Kármán szemébe, amelyen belül „hitelesen” olvasható a mű: mintha Kazinczy ellenfele akarna lenni a „Ihr könnt seinem Geiste und seinem Cha- nemzeti fogékonyság fölgerjesztésében. rakter eure Bewunderung und Liebe, Éppen az az akadálya ekkori haladásunkseinem Schicksale eure Thränen nicht nak, hogy a leghivatottabb tehetségek nem versagen.” Illetőleg: A kiadó az olvasóhoz tudnak egy úton indulni s erőiket egyesítecsak a második kiadásban található továb- ni. Így a legkomolyabb igyekezet is egybi megjegyzése utal a gondosan összegyűj- más után hajótörést szenved. Kármán is tött anyag ellenére mutatkozó nehézségek- büszkén mellőzi a kipróbált írók segítsére, melyek nem közönséges emberek egyes gét, s Urániája hamarosan kénytelen megcselekedetei valódi mozgatórugóinak feltá- szűnni.” (Kazinczy Ferenc és kora, Bp., rásában jelentkezhetnek. Talán ennyi ele- 1915, I, 387.) Egyszer és mindenkorra gendő annak indoklására, hogy a Werther eloszlatja a gyanút: Schedius nem volt az és a Fanni szembesítő elemzése nem cél- Uránia társszerkesztője, jóllehet ezt még a szerűtlen, a Fanni európai irodalmi helyé- pest-budai németség 18. századi kulturális ről segíthet továbbgondolkodni. helyzetét kiválóan ismerő PUKÁNSZKY BéMindezeknek a kérdéseknek fölvetése la is így hitte (Német polgárság magyar csak azért volt lehetséges, mert Szilágyi földön, Bp., é. n., 38). A’ Nemzet’ TsinoMárton filológiailag igyekezett körüljárni sodása elemzése több szempontból mond-
230
ItK
ható igen sikeresnek. Szilágyi Márton oda konkludál a gondolatmenet. „Mégis az értekezésből némi önkénnyel kiszerint ugyanis nem programcikk, a folyó- ez, Irodalomtörténeti Közlemények irat első évfolyamának első száma már tar- emelt és önállósított részlet tette az egész C9. Ennek évfolyam ±. szám korszaknyitó szereszöveget korszakzáró, talmazta a szerkesztők200. célkitűzését. taglalása helyett az értekezés kulcsfogal- pűvé.” A további fejtegetés során állítja, mainak vizsgálatát végzi el, mindenekelőtt hogy e részlet „hatástörténeti” szerepe és a tsinosodás lehetséges jelentéstartalmát kortársi, illetőleg európai párhuzamai köjárja körül. Egyetértek a monográfussal, zött természetszerűleg nincsen megfelelés, amikor Moses Mendelssohn tanulmányá- egyetértőleg idézve Szajbély Mihályt, nak szóhasználatához utasít, ott a Bildung, „egy, a tartalmi eredetiségre vonatkozó „amely a Kultur és Aufklärung kettőssé- nézet körvonalazódik, hiszen az eredetiség géből áll össze”, hasonló folyamatban nem az utánzás, hanem a fordítás ellenpárartikulálódik, mint Kármán tsinosodás jaként tételeződik”. A végeredmény: „A’ fogalma; s ami Szilágyi Márton érveit Nemzet’ Tsinosodása legnagyobb hatású erősíti, Kármán fogalomújítása éppen úgy passzusa éppúgy nem az egzakt és a defiterminológiai szükség eredménye, mint nitív gondolat újszerűségével jellemezheMendelssohné, ugyanis létező jelenségre tő, mint ahogy az értekezés egésze sem: keresik mindketten az adekvát kifejezést: egy erősen és hatásosan metaforizált, szép „Die Worte Aufklärung, Kultur, Bildung retorikai kidolgozottságú szövegről van sind in unsrer Sprache noch neue An- szó, amely éppen ezért kínálkozhatott föl a kömmlinge. Sie gehören vor der Hand későbbi, erőteljes átértelmezések szábloss zur Büchersprache. Der gemeine mára.” Miközben egyetértek a monográfussal, Hauf verstehet sie kaum. Sollte dieses ein Beweis sein, dass auch die Sache bei uns s azt is belátom, az alapkutatásnak minőnoch neu sei? Ich glaube nicht.” Szilágyi síthető forrásfeltárás, a recepciótörténet Márton idézi Kármántól azt a helyet, példás alaposságról tanúskodó összegzése amelyben a „szinonimakeresés kényszere valójában kitöltötte a tárgyalás számára működik.” Itt Kármán a kortárs költészet biztosított keretet, inkább a jövendő elemvissza-visszatérő tételeit foglalja össze (a zések számára szeretném fölhívni a fitovábbi filológiai kutatás a pontos lelőhe- gyelmet, hogy egy intertextuálisan ennyire lyet bizonyára meg fogja nevezni), mint telített szöveg újszerűsége éppen ebben a ahogy a szó előfordulása az 1790-es évek- „telítettségben” jelölhető meg. Hiszen ben – Szilágyi Márton több példát hoz – miként a Kármán-textusból is szükségletei azt látszik sugallni, hogy Kármán(ék) szerint emelte ki az utókor a neki fontosat, „újdonság”-a „abban a logikai szerkezet- akképpen Kármán is ezt tette az előd szöben állhatott, amelybe (…) beleépítették.” vegekkel, s úgy párosította, tömörítette, Az eredetiség sokat (és néha meggondo- értelmezte azokat, hogy nem csupán azért latlanul) idézett eszméjét a monográfus lehetett belőlük új textus, mert Kármán azután fejtegeti, miután rámutatott a szö- elfedte forrásait (sokan tették ezt ebben a veg intertextuális telítettségére. Kifejti, korszakban!), hanem azért, mert ebben az miszerint az értekezés „terjedelmileg” összeállításban másutt még nem fordultak csekély részéről van szó, egyébként sem elő. Emellett minden idézet átértelmeződik
231
ItK
új szövegkörnyezetében, esetleg viszony- tes, Vitkovics Mihály szerbesítette, majd Milice (Milica emlékezete) címlag keveset hoz magával, inkább beillesz- Spomen Irodalomtörténeti Közlemények kedik, mint szétír (bár erre is akad példa). mel kiadta Kármán művét anélkül – és ezt 200. évfolyam ±. szám a monográfus említi –, hogy tudta volna, Ennek ellenére a feladat nem C9. lehet kétséges, és erre Szilágyi Márton is felhívja a ki a szerző. Annyi bizonyos, hogy az Uráfigyelmet: a forráskutatás nem hagyható niából fordította, honnan máshonnan. Ami abba, nem a források feltárásáért önmagá- feltehetőleg azt jelenti, hogy megvolt neki. ért, hanem a már említett szellemi környe- S bár a monográfiában nincsen leírva, zet jobb megismeréséért. Ennek tudása tudható, hogy Vitkovics akkor járt Pestsugározhat ki az életrajzra, amely – mint Budán (1795–96), amikor az Uránia megismeretes – eléggé töredékes, de ez jelez- jelent, elképzelhető, hogy egyike volt az heti az 1790-es esztendők magyar kulturá- első olvasóknak. Mindezt még ilyen óvalis törekvéseinek tájékozódási irányait is. tosan azért merem leírni, mert nem sokkal Elsősorban a német nyelvterület jöhet később ő maga is írt „levélregényt” (A kölszámításba, ezen belül a németországi, a tő regénye), amelyhez nem feltétlenül kell bécsi, illetőleg a magyarországi. TARNÓI kizárólag a Bácsmegyeyt párosítani. Az a László kutatásai világítottak rá arra, hogy tény, hogy Kármán kisregénye volt szerbre a kézlegyintéssel elintézett magyarországi átdolgozásának mintája, talán feljogosít német irodalom egyfelől mennyi szállal arra a szintén nagyon óvatos feltételezésre, kapcsolódik a németországihoz, másfelől hogy a Bácsmegyey mellett a Fanni’ Haviszont mennyire a magyarországi műve- gyományai is szerepet játszott abban, hogy lődési viszonyokból nőtt ki. Igaz, ő első- próbálkozott (magyarul) ezzel a műfajjal. sorban a röplapok és a dalköltészet terüle- A magam részéről még kortársi mércével tén tárt föl új anyagot (Parallelen, Kontak- sem tartom nagyon ügyesnek ezt az átdolte und Kontexte: Die deutsche Lyrik um gozást (Spomen Milice), jóllehet későbbi 1800 und ihre Beziehungen zur ungari- kiadást is megért. Az „inkorrekt” jelző schen Dichtung in den ersten Jahrzehnten valóban túl erős, ebben igaza van Szilágyi des 19. Jahrhunderts, Bp., 1998), de éppen Mártonnak, de Vitkovics oly erővel akart e könyv teszi sürgető feladattá a prózai és írónak látszani pesti költőtársai és terméa hírlapi anyag újraolvasását, mivel Pu- szetesen Kazinczy Ferenc előtt, hogy kánszky Béla adatokban gazdag, de inkább egyébként is olykor „sajátosan” értelmezte leíró, mint elemző jellegű irodalomtörténe- a szerzőséget, amelynek persze akkoriban te óta vajmi kevés történt. Éppen Szilágyi egészen más jelentése volt, mint akár az Mártonnak Schedius szerepével foglalkozó „iliászi pör” idején. Az elmondottakból bizonyára kitetszhepasszusai nyomán támadhat az a gondolat, hogy Windisch és mások újraolvasása tett, hogy kiemelkedően jó, izgalmas prob(egyáltalában: elolvasása) feltehetőleg lémákat fölvető, tehát kiválóan kérdező, szerencsés kézzel, mert felkészülten kutató megérné a fáradságot. Egyetlen ponton érzem kissé elnagyolt- szerző könyvéről van szó. Számos érdeme nak a monográfiát; legott kijelentem, hogy közül megint azt hangsúlyoznám, hogy egy lábjegyzetben megbúvó passzusról visszaadja a filológia becsületét. Ezt a van szó (77, 61. sz. jegyzet). Mint ismere- becsületet a (magyar) filológia talán nem
232
ItK
is a pozitivizmus vagy a kései pozitiviz- zatok retorika felé fordulása azonban bizjel, mint ahogy az olykor túlzásoktól mus korában veszítette el, hanem az újpo- tató Irodalomtörténeti Közlemények zitivizmuséban, amelybe nyúlványként sem visszariadó intertextuális keresés 200.irodalomtörtéC9. évfolyam ±.(?)szám kényszerű eredménye, hogy kénytelen beleszámítódhat a marxista net-írás egy jelentékeny része is. A valaha a kutató szövegekkel dolgozni, elfogadhanagyhatású írói életrajzok akképpen ideo- tó szövegeket kézbe venni, esetleg több logizálódtak át, hogy valamely időszerű, nyelven olvasni. Szilágyi Márton monogtöbbnyire politikai kérdésnek volt alávetve ráfiájának nem csekély érdeme, hogy igaaz írók világnézetének formálódása, mű és zolja: nem csupán kisszerű filológia lehetszemélyiség pedig oly módon másolódha- séges, a filológia nem feltétlenül a tudni tott egymásra, hogy egy lapos mimetikus nem érdemes dolgok tudománya, sőt: filoirodalom-felfogás szerint emelődtek ki a lógia és műelemzés, filológia és korszak„valóság”-ra visszafordítható referenciák. rajz olykor egymásból következik. S előGyanúba keveredett a forrásfeltárás, hi- adja mindezt Szilágyi Márton magyarul, szen a hatáskutatás révén elhomályosult a persze szaknyelven, tartózkodván a fölösbefogadói szerep vagy a válogatásban, az legesnek minősíthető idegenségektől. Arra újragondolásban megnyilatkozó önállóság. azért figyelmeztetném, hogy szinte a moÁm a filológia feltehetőleg leglátványo- dorosságig sokszor és funkciótlanul haszsabb bukása lexikonaink sikertelenségével nálja a gyakorlatilag és az alapvető szavadokumentálható, meg azokkal a művekkel, kat. Könyve számottevő teljesítmény, a amelyek egymás (nemegyszer eleve téves- megújuló magyar irodalomtudomány nek bizonyuló) lábjegyzeteit mondták to- egyik igen fontos műve. Kívánatos volna, vább. A visszahatás ott történt, ahol nem ha szerzője folytatná itt elkezdett búvárkokellett volna. Elfelejtődött a retorika, a dását. poétika, a német és a latin nyelv, a paleogFried István ráfia, a levéltár… Az újabb elméleti irányLÁSZLÓ TARNÓI: PARALLELEN, KONTAKTE UND KONTRASTE. DIE DEUTSCHE LYRIK UM 1800 UND IHRE BEZIEHUNGEN ZUR UNGARISCHEN DICHTUNG IN DEN ERSTEN JAHRZEHNTEN DES 19. JAHRHUNDERTS Budapest, ELTE Germanisztikai Intézet, 1998, 348 l. Tarnói László tanulmánykötete mintegy két évtizednek a német, a magyar, valamint a hungarus német költészet külső és belső párhuzamait, érintkezéseit, kontrasztjait vizsgáló tanulmányokból tartalmaz válogatást. A kötet nem már megjelentetett írások puszta újraközléséből áll, hanem azok újabb változataiból, figyelem-
be véve a megírásuk óta eltelt idő kutatási eredményeit és a kötet szerkezetét. Három nagy fejezeten belül és azok között is különböző jellegű kapcsolatok hálózata rajzolódik ki. Az első fejezetben a szerző a századforduló német lírájával foglalkozik, de ahol alkalom nyílik rá, a magyar vonatko-
233
ItK
zási pontokat is érinti. Az első rész az folyóiratoknak elsősorban a polgárság és szórakozási igényét tükröző lírai 1800 körüli német líra irodalomszocioló- ízlését Irodalomtörténeti Közlemények giai szempontú vizsgálata; a hangsúly nem kínálata meglehetősen egysíkú. Annál tar200. C9. évfolyam képetszám mutat a röpirat-irodalom. az irodalomtörténet kánonjába felvett, ha- kább ±. nem a kor valóban olvasott, népszerű da- Mindkét orgánum közös jellemzője azonrabjain van. A magyarországi német nyel- ban a tetszeni vágyás, az a törekvés, hogy vű költeményekből összeállított kötet megfeleljen az olvasóközönség elvárásai(Deutschsprachige Lyrik im Königreich nak. A szűkebb kört megcélzó folyóiratok Ungarn um 1800, Deutschsprachige Texte arculatának megtervezésénél természeteaus Ungarn 1, Germanistisches Institut der sen figyelembe kellett venni ennek a körEötvös-Loránd-Universität, red. und hrsg. nek az igényeit, a kiadó szándékait, céljait von László TARNÓI, Bp., 1996) előszavá- és koncepcióját. A röplapok azonban tában is hangsúlyozta már a szerző az iroda- gabb olvasói körhöz szóltak, tartalmuk lomszociológiai megközelítés fontosságát: híven tükrözte nemcsak az olvasó, hanem az irodalomtörténész egy kor irodalmi a nem olvasó közönség ízlését is, s a kiadó élete átfogó ismeretének lehetőségéről világnézeti és kultúrpolitikai meggyőződémond le, s jelentős kultúrtörténeti, iroda- sei is kevésbé számítottak: a legfőbb cél a lomszociológiai szempontokat hagy fi- gyors és a lehető legnagyobb nyereség gyelmen kívül azzal, hogy az azóta iroda- volt. Tarnói a folyóiratok közül a Lipcsében lomtörténetileg elismert irodalom mércéjével méri ezen adott kor irodalmi műveit. megjelent, évtizedekig sikeres, nagy versS tekintve, hogy a reprezentatív irodalom- készlettel rendelkező s a német birodalom nak éppen az adott korban alig szenteltek divatos irodalmában meghatározó – s figyelmet, ezzel a korabeli olvasói réteg mindezzel érvényes mintavételt kínáló – nagy része is kirekesztődik a vizsgálatok Zeitung für die elegante Welt első négy évfolyamának (1801–1804) verstermését köréből. A különbség az irodalomtörténetileg el- választotta vizsgálatának tárgyául. Statiszismert és az éppen divatos, az olvasókö- tikai felmérést készített a reprezentatív és a zönség szórakoztatását szolgáló irodalom ma már másod-, harmadrangúnak számító között talán soha nem volt olyan nagy, irodalom megoszlásáról, a felvilágosodás mint a 19. század első évtizedeiben. Soha és az érzékenység költői hagyományait nem volt még annyi író, kiadó, nyomdász folytató darabokról, a frekventált témákról, és olvasó – és annyi különböző tartalmú és motívumokról és szóhasználatról. A röpirati dalok vizsgálatánál tisztázza, minőségű irodalmi mű. S ez az a kor, amelyben a kereslet-kínálat piaci szabálya- melyek ezeknek a közös tartalmi és formai inak megfelelően az irodalom is árucikké jellemzői, s általában mely költői – a népvált, az olvasói igények kielégítése tehát dal, a műdal vagy a népies műdal kategójól felfogott anyagi érdekből történt. riába korántsem egyértelműen besorolható A korabeli olvasó irodalmi érdeklődésére – darabokból válhatott röpirati dal. Bemuelsősorban számot tartó divatos folyóiratok tatja azt is, milyen feltételek mellett s mely és röplapok kínálatát vizsgálja a szerző az lépéseken keresztül alakulhatott át egy első részben. A korabeli almanachoknak és műdal – pl. A haramiák dala Schillertől –
234
ItK
röpirati dallá. A tartós népszerűség például szöveggel veti össze Tarnói a 19. százada tiltott dalok listájára került verset.) a röpirati feldolgozásra tökéletesen alkal- ban Irodalomtörténeti Közlemények A betiltás oka elsősorban a bármiféle massá tett egy dalt, mely aztán a maga 200. C9. évfolyam ±.elleni számvétség volt: éles társadafelsőbbség önálló életét kezdte élni. Schiller versének sikere egyrészt A haramiák lelkes fogadta- lomkritika, az akár világi, akár egyházi tásával magyarázható – még ha az első hatalom kigúnyolása, bibliai témák, alakok színpadi feldolgozás során Dalberg kez- profán feldolgozása. A dalokról és azok deményezésére ki is hagyták. Formailag s betiltásáról megoszlottak a vélemények. tartalmilag a röpiratok normáihoz idomí- Akik szerint a „művek” semmilyen esztétották: strófaszerkezete, költői képei egy- tikai értéket nem mutatnak fel, örömmel szerűsödtek, eltűntek a versből a túlságo- üdvözölték a felsőbb beavatkozást. Mások san is Schillerre, illetve a darabra utaló viszont mérlegelték annak a lehetőségét, elemek, az erőszakos részek, s lényegében hogy a röpiratban, elsősorban annak népszerűségében rejlő lehetőségeket a felviláa szabad életet dicsérő bordallá alakult át. A röpirati dalok közül kiemelt helyet gosodás szellemében, a nép oktatásának kapnak a Heinrich Ferdinand von Zedwitz érdekében aknázzák ki, természetesen a szász választófejedelem 1802–1803-as befogadó igényeihez idomítva őket. A fent cenzúrarendeletében betiltottak. Az er- említett haramiadalt is így frizérozták át, s kölcstelennek bélyegzett dalokat elkoboz- adtak neki az eredetivel pontosan ellenketák, s az 1803. május 17-i választófejedel- ző tartalmat. Tarnói ezt a variációt is bemi rendelet a legszigorúbban megtiltotta mutatja. Az átköltés mechanizmusát megezek újbóli megjelentetését is, valamint a figyelhetjük a politikai költeményekben is, hasonlóan „visszataszító tartalmú” röpira- amint ugyanaz a vers homlokegyenest tok terjesztését. A szigorú cenzúra és a eltérő, egyszer franciabarát, másszor éppen rendszeres ellenőrzés hatékonynak bizo- franciaellenes értelmet kap. A legtöbb ponyult. Még kockázatosabbá tette a dalok litikai tartalmú vers egyébként röplapokon megjelentetését az a rendelet, mely szerint jelent meg, kétségtelen aktualitásuk mela kiadott darabok mellett fel kellett tüntet- lett ugyanis ezek a darabok poétikailag ni a nyomda tulajdonosának nevét és szék- igencsak gyengék voltak, a folyóiratok helyét. Így csaknem lehetetlenné vált a többsége esztétikai okok miatt vagy nem betiltott vagy károsnak bélyegzett dalok utolsósorban politikai óvatosságból eleve újbóli kiadása, s ezek az egykor oly ked- elzárkózott ilyen művek közlése elől. A századforduló német irodalmában az velt szórakoztató művek ma már ritkán, csak néhány gyűjteményben lelhetők fel. aktuális politikai állásfoglalás és a késő (A betiltott dalok között volt egy magyar felvilágosodás optimizmusának továbbélévonatkozású is: a történet színhelye a Ma- se mellett megfigyelhető már a politikától gyar Királyság. Egyik variációját Heinrich való elidegenedés, az annak eredményeibe Gusztáv találta meg az OSZK-ban, s adta vetett hit megrendülése is, mely azonban ki 1886-ban: Gusztáv HEINRICH, Das mégis közelebb állt a valósághoz, mint az Volkslied von des Commandanten Tochter a világnézeti anakronizmus, amely az zu Grosswardein, Ungarische Revue, aktuális eseményeket figyelmen kívül 1886, Bd. 6, S. 818–823. Az általa közölt hagyva még a régi ideálokat hangoztatta.
235
ItK
A valóság és a költészet viszonya a kor előnyösebb volt, hiszen a német irodalomátvett szerkezeteknek már csupán a német költészetében aIrodalomtörténeti következő alfejezet ból Közlemények témája, melyben a szerző kiemelten kezeli másik, a magyar nyelv is eredeti színezetet 200. C9. évfolyam ±. szám kölcsönzött.” Az eddigi szakirodalommal Schiller és Goethe költészetét. Schillernél az egykori illúziók feladása figyelhető ellentétben hangsúlyozza, hogy a magyar meg, és az egyre inkább hangsúlyozott írók nem ítélték el teljességgel a német visszahúzódás a szép álmok, a költészet romantika alkotásait és alkotóit, s a vivilágába. Míg az Örömódában még köze- szonylag késői recepció miatt a felvilágolinek tűnt az ideálok megvalósítása, az sodás és a romantika elhatárolódása keutolsó öt évének költeményei a kilátásta- vésbé volt éles. A német hatásról szólva lanságot, a feloldhatatlan ellentétet mutat- Schiller és Uhland költészetének befogaják szándék és lehetőség, ideál és valóság dását kiemelten kezeli, s ebben a részben között. A témájuk szerint a klasszikához átlépi a maga által megszabott időkeretet, s tartozó balladák is ezt az érzést sugallják. kitekint a negyvenes évekre, éppen az Ezek a költemények inkább a romantiká- említett késést figyelembe véve. Hogy a röplapokat a forráskutatásban is hoz, mint az érett klasszikához állnak közel, a szakirodalom viszont csak annyit érdemes figyelembe venni, jól mutatja a említ meg ezen korszak terméséből, második rész két dolgozata: egy alfejezetamennyi Goethe műveivel párhuzamba ben Tarnói Fazekas Mihály A grófnévá lett kertészlány című verse ismeretlen német állítható. Goethe weimari korszaka szintén a vi- forrásának röpirati variánsait, majd Garay lágnézeti normák átértékelésének éveit János A két holló című balladájának néjelenti. A valósággal való konfrontálódás met, skót, francia és orosz feldolgozásait élményének feldolgozása a szükséges mutatja be. A harmadik nagy fejezet imagológiai távolságban, Itáliában történt meg, itt teremtődtek meg a sorsként aposztrofált vizsgálat: a németekben Magyarországról valósághoz fűződő viszony új alapjai, a és a magyarokról élő képet, illetve a hunfeltételek a kiegyenlítődéshez: a szabadság garus németeknek Magyarországhoz fűzőés a szükségszerűség, az akarat és a lehe- dő viszonyát mutatja be. A századfordulón tőség, az ember és a természet közötti a két nemzet között egyre szorosabbá váló kapcsolatok, valamint a saját és más nemfeszültség feloldásához. Tarnói a második nagy fejezetben a ro- zetek, különösen az egzotikumok iránti mantika magyarországi, magyar és német megnövekedett érdeklődés mutatkozott nyelvű irodalmának német mintáival fog- meg a rendszeres, bár elég sematikus belalkozik. Különösen érdekes a német nyel- számolókban: az ezen leírásokban legvű költők helyzetének bemutatása, akiknek gyakrabban előforduló állításokat és véleszerinte éppen a nyelvük jelentett hátrányt: ményeket csoportosítja a szerző. A ma„Azonban a német–magyarok számára gyar-németek Magyarországhoz fűződő összehasonlíthatatlanul nagyobb problé- kapcsolatának tárgyalása sok ponton érintmákkal járt az, hogy szükségszerűen né- kezik egy korábbi tanulmánnyal (Értékmet minták után igazodtak, mint a magyar ítéletek a magyarországi német nyelvű nyelvűek számára. Az utóbbiak helyzete irodalmi életben a 18–19. század forduló-
236
ItK
ján, ItK, 1997, 235–246). Nem esik bele a lyán belül. A „hiányok” már egy új könyv szerkezetét vázolják fel. Jelen tanulmányok által feldolgozott korszakba s lehetséges Irodalomtörténeti Közlemények terjedelmi korlátok miatt sem fért a kötet- munka így is teljes. Nagy kár, hogy ez a 200. C9. évfolyam ±. szám kötet – tárgyi mivoltáösszefogott be a hungarus németek helyzetének, a nagyon nyelvhez való viszonyuk alakulásának, ban – az első olvasás után lapokra esik változásának vizsgálata vagy a német szét. Hilóczki Ágnes irodalmi hatás bemutatása egy költői páARANY JÁNOS: TANULMÁNYOK ÉS KRITIKÁK Válogatta, szerkesztette, az utószót írta S. Varga Pál, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1998 (Csokonai Könyvtár: Források, 4). Bárki, aki alaposabban meg akarja ismerni Arany János prózai életművét, örömmel üdvözölheti ezt a 600 lapos könyvet. Nemcsak a kritikai kiadás idevágó köteteit lehetetlen ma beszerezni, de a különféle válogatások is a lehető legritkább darabjai az antikváriumoknak. S. Varga Pál célja, „hogy Arany irodalomszemléletét, kritikusi világnézetét, módszerét minél inkább követhetővé tegye” (518). A kiadói szempontok azonban korlátozták a terjedelmet, több – egyébként fontos – kritikáról le kellett miattuk mondani, így Szász Károly Trencséni Csákjának, Malvina költeményeinek recenziójáról. Ám ezek kihagyása elegendő helyet hagyott két idegenből fordított, világirodalmi tárgyú cikk közlésére: A hindu dráma; Armand de Pontmartin: A francia költészet 1861-ben. Csak félig vagyok elégedett ezzel a cserével; Pontmartin írása költőnk számára valóban lényeges problémákat tárgyalt, például a népiesség vagy Baudelaire esetében; Kálidásza szanszkrit nyelvű, 4–5. században írott munkájáról viszont aligha állítható ugyanez. Sok minden kerülhetett volna még ebbe az edícióba, ha csupán néhány ívvel is növelhető a lapszám. Min-
denekelőtt az Irodalmi hitvallásunkra gondolok, amelyről joggal hangoztatta Németh G. Béla: „Ez Arany egyik legtöbb problémát koncentráló elvi cikke.” És tegyük hozzá: egyszersmind második folyóiratának, a Koszorúnak programadása. Benne éppúgy megtalálható az eszményítés meg a népiesség korszerű megoldásának boncolgatása, mint az irodalomszociológust is érdeklő kérdésfölvetés: mi az üdvösebb, hivatalt, „másodállást” vállalni vagy egyedül a tollunk után élni? Megél-e egyáltalán, s ha igen, milyen színvonalsüllyedés árán a kor szabadúszója? Arany egész pályája alatt két regénykritikát készített, az egyiket a Szegény gazdagokról (nála névelős a cím), a másikat Vas Gereben munkájáról (A pörös atyafiak). A Jókait tárgyaló megjelent itt, a másikat, amely egy alapvető prózapoétikai szempontot is megfogalmaz, nélkülözzük. Joggal jelentette ki róla levelezésük során 1861-ben Gyulai Pál: „Ez, barátom, a legjobb regénybírálat, amelyet nálunk valaha olvastam.” A jegyzetelésben megmutatkozó lelkiismeretességet és tárgyi tudást dicséret illeti. S. Varga Pál itt is igazolja azt a tételét, hogy a Nagykőrösön elkészült A ma-
237
ItK
gyar irodalom története rövid kivonatban vezette le a szóbelileg hagyományozott (pl. mondák) szerkezetét, komArany számos későbbi dolgozatának és szövegek Irodalomtörténeti Közlemények bírálatának alapja. Erről tanúskodik a rá pozícióját? Nem követem tovább az érte200.„Egy C9. évfolyam szám kezés±. gondolatmenetét, hanem kiemelem való hivatkozások bősége. népszerű magyarázatos kiadásban” (520) természe- S. Varga Pál törekvését arra, hogy a tesen nehéz megtalálni a kellő mértéket a herderi fogantatású tételeket legfontosabb kommentálás terén. De ha az efféle gyűj- pontjaikon szembesítse a korszerű antrotemény elsősorban bölcsészhallgatók, ma- pológia, a lélektan, az irodalomtudomány gyar szakos tanárok, könyvtárosok haszná- megállapításaival. Így amikor Arany a latára van szánva, akkor elmaradhattak kisgyermeket körülvevő beszédritmus volna belőle az adatok költészetünk má- utánzásra serkentő hatásáról ír, a tanulsodvonalának olyan jeleseire vonatkozóan, mány rögtön hozzákapcsolja ehhez „a mint az 525–527. lapon szereplők (Ányos korai szocializáció elementáris erejű” Pál, Amadé László, P. Horváth Ádám). voltáról megfogalmazott felismerést. ElA fentiek értelmében fölöslegesek a görög, gondolkoztató az értekezés utolsó bekezlatin stb. szavak, kifejezések után álló dése: vajon miként oldhatta fel a költő azt rövidítések (gör., lat.) is. Az persze látha- az ellentmondást, hogy a Szigeti veszedetó, hogy másodjára a Források sorozat lem, a Bánk bán, Az ember tragédiája – egészét érintő technikai előírásról van szó, ezek a tőle is oly nagyra becsült alkotások nem pusztán az adott 4. kötetről. Az – „nem vagy nem elsősorban a magyar Arany-művek közzétételének megjelölésé- népköltészeti hagyományból fejlődve” ben mindössze egyetlen hibát (sajtóhibát) születtek meg (515)? Jelen bírálat szerzőjében fölmerül az eltaláltam: verstani cikke, a Valami az aszszonáncról részlegesen és először 1850- lentmondás, amely Arany János kritikái és ben látott napvilágot, nem pedig 1854-ben azok tárgyai között fennáll. „Kincsesház” a munkássága így is, ám még inkább azzá (575). A kísérő tanulmány (A nemzeti költészet lehetett volna, ha idejét-erejét nem kell programja, 507–517) voltaképpen annak gyakran a Bulcsú Károlyok, Szász Gerők részletes kifejtése, mit értett klasszikusunk értékelésére és tanítgatására fordítania. Ő az irodalom nemzeti jellegén. Hogyan látta azonban olyan időszakban szerkesztette annak gyökerét az anyanyelvben, a mon- kritikai szemléit, amely inkább a széppródókákban, a táncritmusban? Majd to- za, mint a líra emelkedésének kedvezett. Nagy Miklós vábbmenve, a nyelv szelleméből miként KEMÉNY ZSIGMOND: KISREGÉNYEK ÉS ELBESZÉLÉSEK A szöveget gondozta, az utószót és a jegyzeteket írta Bényei Péter, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1997, 314 l. (Csokonai Könyvtár: Források – Régi Kortársaink, 2). Bényei Péter gondozásában Kemény Zsigmond hat kisebb terjedelmű szépprózája jelent meg a sorozatban (A szív örvé-
238
nyei, Két boldog, Alhikmet, Poharazás alatt, Szerelem és hiúság, A szerelem élete). Korábbi textológiai munkálatok, kéz-
ItK
Korábban a három utolsó történelmi reiratok híján legjobbnak látszott a művek emelte magasra az irodalomtörténeti 1850-es évtizedben Irodalomtörténeti közzétett szövegeire gényt Közlemények támaszkodni, ám nem mellőzni a helyes- közvélekedés. Elsősorban Szegedy-Ma200. C9. évfolyam Mihályszám munkásságának hatására a írás bizonyos fokú egységesítését. Mivel szák ±. nem szorosan vett tudományos célú Ködképek a kedély láthatárán kisregényedícióról van szó, elfogadható e megoldás; nyel bővült a kánon. Az a munka kapott hiányolnunk kell mégis az alapszöveg így koszorút, amely egyszerre mondható későromantikusnak, de az 1920 utáni euközelebbi megjelölését a jegyzetekben. Említést érdemel – az Arany-kötethez rópai modernséget előlegezőnek is. Vajon hasonlóan – a tárgyi és a nyelvi magyaráza- az 1851–1854 közötti pályaszakasz e kötok alapossága, hiszen a szerkesztő ahhoz is tetbe sorolt epikumának többsége szintén segítséget nyújt, hogy a kutatás számba rangemelést érdemel? A tanulmányíró efevehesse a nyelvújítás meg a népnyelv hatá- lé hajlik, főként, amikor a kötet borítóján sát Kemény Zsigmondra. Kevésbé rokon- megjegyzi: „Napjaink megváltozott kor- és világtapasztalata” folytán ezeknek az írászenves a címszavak túlzott bősége. Ezúttal sokkal többről van szó, mint ami- soknak „poétikai, beszédmódbeli, világérről korábban szót ejtettünk: nem csupán az telmezési” modernsége, jelentősége „egyre Amadéhoz, Ányoshoz hasonlók kerültek be nyilvánvalóbbá válik.” Én inkább óvatosságra intenék az átértéaz apparátusba, hanem Bethlen Gábor, Wesselényi Miklós, Széchenyi István, Don kelés terén. Mert a szövegek egy részében – Juan is. Az érettségi anyag, a kislexikonok A szív örvényei, a Szerelem és hiúság, a ismeretét mégiscsak föltételezhetjük az Poharazás alatt, továbbá az itteniek kortársának számító Férj és nő lapjain – érezhető ilyen kiadványok használóiról! Az utószó a korszerű irodalomtudomány a divat követése, a bestsellert nyújtó szántöbb iskoláját, módszerét követve és kama- dék. „Hígak és vázlatosak kissé” – ítélkezik toztatva közelíti meg a hat alkotást. Legin- (egyszersmind a megértés jeleivel sem kább a stílus- és eszmetörténet, valamint a takarékoskodva) Németh László. Míg Barta narratológia szempontjai uralkodnak, ve- János (A pálya ívei, 1985) behatóan elemzi zetnek találó megfigyelésekhez. Bényei a figurák gyakorta felszínes lelki életét, nem műelemzésekkel hitelesíti S. Varga Pál kellően meggyőző átalakulását, a mondén megállapítását (Világkép és többszólamúság környezet publikumcsalogató festését; áltaAz ember tragédiájában, 1997) arról, hogy lánosságban pedig a „szalonregény” műfaji Kemény egyes alakjai nem pusztán „ellen- sajátságait fedezi föl bennük. Az efféle tétes igazságokat képviselnek”, hanem társadalmi erkölcsrajzokat elsősorban fran„különböző világokban élnek”, amelyeknek cia mesterek (a két Dumas, George Sand, értékéről, jogosultságáról nem dönt az elbe- részben Balzac) tették híressé, nem tagadszélő (pl. Két boldog). Joggal utal az utószó ható Keményre tett hatásuk sem e periónéhány motívum vagy magatartás eltérő dusban. Ezért egyoldalúság pusztán a német stílustörténeti dátumára: míg Alpáryék a romantikus széppróza, esztétika, bölcselet biedermeiert követik, egy gyermekhős befolyását hangoztatni, tagadva a franciáét rajzában (A szerelem élete) már a századvég (261). Nagy Miklós „szubjektív hangulatisága” érhető tetten.
239
ItK
Egy Kemény Zsigmond-kötetről szóló szintén kötelező Eötvös Józsefhez mérve már-már népszerűnek mondható). tudósítást valahogy Irodalomtörténeti úgy kéne kezdeni, Kemény Közlemények Az előbbi felütés azonban leginkább hogy „Végre, hogy annyi év után újból évfolyam szám azért ±. nem állja meg a helyét, mert nem kiadják a magyar 200. irodalomC9. elfeledett klasszikusát…” Ám ez a felütés két okból veszi figyelembe a Kemény-recepció kéris elhibázott a most megjelent kötet kap- désirányainak megváltozását, amelyek lecsán. A Kisregények és elbeszélések tar- hetővé teszik, hogy ez a Kemény-kötet ne talmazta szövegek (az 1851-es A szív ör- légüres térben jelenjen meg, és beváltsa vényei, az 1852-es Két boldog, az 1853-as megjelentetőinek hozzá fűzött reményeit. Alhikmet, a vén törpe, a Poharazás alatt, a A Csokonai Könyvtár Források című soroSzerelem és hiúság, az 1854-es A szerelem zata ugyanis, amelynek részeként most élete) hozzáférhetők a Szépirodalmi Kemény Zsigmond kisregényei és elbeszéKönyvkiadó által 1967-ben megindított lései megjelentek, kettős célt tűz ki maga Kemény-sorozatban (A szív örvényei és az elé. Egyrészt biztosítani kívánja egyes, elbeszélések a hasonló című 1969-es kö- manapság gyakorlatilag hozzáférhetetlen, tetben jelentek meg, a Szerelem és hiúság ám irodalomtörténeti jelentőséggel bíró pedig 1968-ban, a Férj és nő és a Ködké- művek elolvashatóságát, másrészt serkenpek a kedély láthatárán társaságában); sőt teni kívánja az irodalmi kánon átrendezőa Szerelem és hiúságnak egy 1994-es ki- dését. Ahogy a Források köteteinek füladása is létezik (Budapest, Interpopulart). szövegében olvasható, a sorozatnak az a Ráadásul Kemény egyéb munkái közül hivatása, hogy „ráirányítsa a szakmai fiszinte a Kisregények és elbeszélésekkel gyelmet a kiválasztott művekre, műcsoegy időben adta ki az Unikornis a Férj és portokra, kapcsolódva ezzel napjaink erőnőt és a Ködképek a kedély láthatáránt teljes rekanonizációs folyamataihoz”. Ha (Fenyő István utószavával), egy szegedi összevetjük a Kemény-kötetet a sorozat kiadó pedig (Császtvay Tünde utószavá- megjelent vagy tervezett könyveivel, akval) az Özvegy és leányát (A rajongók és a kor itt sokkal inkább az utóbbi, „rekanoZord idő hozzáférhetőségével soha nem nizációs” szándék munkál, mint Bolyai volt baj). Így a Kemény-szövegek még drámái vagy a humanista és reformáció mindig sokkal elérhetőbbek, mint például korabeli retorikák megjelentetése esetében. Az irodalmi kánon mozgásának befoJósika Miklós regényeinek többsége. Azt is meg kell jegyeznem Kemény lyásolásához természetesen nem elegendő (el)olvas(hat)atlanságával kapcsolatban, az egyéni szándék, a „rekanonizáció” minhogy jelenlegi tanszéki könyvtárosi (és dig kapcsolódik az éppen zajló folyamapersze esetlegesen egyéni) tapasztalataim tokhoz. Ahogy a kánonellenesség is egy szerint (mivel a magyar szakos hallgatók- (vagy több) kánon létrejöttéhez vezet, úgy nak, legalábbis a Szegedi Tudományegye- egy (vagy több) kánon elfogadása is mintemen, a szigorlatra kötelező elolvasniuk dig magában rejti (értelmezéseiben, újraegy „történelmi” és egy „társadalmi” té- fogalmazásaiban vagy éppen szövegkiadámájú regényét) nem kölcsönöznek keve- saiban) a „rekanonizáció” csíráit, része a sebben Keménytől, mint Jókaitól, Mik- kánon változásának. Hogy meg tudjuk száthtól, Krúdytól vagy Móricztól (sőt a ítélni a Kisregények és elbeszélések „re-
240
ItK
Hogy a Gyulaitól Horváth Jánosig zajló kanonizációs” szándékainak megalapoerőteljes kanonizációs törekvések ellenére zottságát és esélyeit, szükség van Kemény Irodalomtörténeti Közlemények és az 1851–1854 közti pályaszakasz ha- miként lett mégis egyre problematikusabb évfolyam ±.megítélése, szám jól mutatja az a vita, az életmű gyománytörténetben 200. elfoglaltC9. helyének ismeretére. Gyulai 1854-es (az utolsó amely 1967-ben zajlott Barta János és három nagy Kemény-regény megjelenése Nagy Miklós között (kivonata az Alföld előtt írt) recenziója alapján szinte meg- 1968/3. számában olvasható). Mindkét döbbentő az a mélyrepülés, amelyet Ke- irodalomtörténész elismeri Kemény remény kisregényei és elbeszélései végrehaj- gényírói jelentőségét, a vita inkább arról tottak. Kemény regényírói nagyságának zajlik közöttük, hogy Barta kérdésére bizonygatásával párhuzamosan a most („érdemes-e Keményt ebből az ósdiságból megjelent kötetben olvasható szövegek kiásni?”) mennyire legyen erőteljes és gyakorlatilag eltűnnek az irodalmi köztu- milyen érvekkel támasztható alá az „igen”. datból (leszámítva Papp Ferenc monográ- Barta, ellentétben a számos Keménnyel fiáját). Amíg a hasonlóan a Kemény-kánon foglalkozó tanulmányával, itt hajlik arra, peremére szorult Gyulai Pált (1847) törté- hogy az életmű jelentőségét annak aktualinelmi témája, az elbeszélések korszakából zálásával bizonyítsa. A modern párhuzavaló Férj és nőt (1852) pedig feltételezett mok keresésének eredménye, a 20. századi realizmusa megóvja az elfeledettségtől, művek és irodalom-felfogások előzméaddig A szív örvényei és az Özvegy és nyeként beállított Kemény ezzel éppen azt leánya (1855–1857) között keletkezett a lehetőséget veszíti el, hogy „élővé”, egyéb szépprózai alkotások legfeljebb olvashatóvá legyen. Hiszen a művek megkuriózumként bukkannak fel néha-néha az írása-megjelenése és az aktuális befogadó értelmezésekben. Kemény e pályaszaka- közti történeti távolság nem egy leküzdenszának „marginalizálódásával” párhuza- dő ellenség, ami belekényszeríthető lenne mosan megjelennek a Kemény olvasatlan- a győzelem–vereség logikájába, hanem ságáról szóló tudósítások: ezek Beöthy maga az irodalmi szöveg, amely a befogaZsolttól Barta Jánosig és Martinkó Andrá- dás-történet által, kanonizációs gesztusoksig nyílt apológiába torkollanak, a nagy ban létezik. (Erre utal a Források sorozat regények mélységében látva az olvasatlan- által közzétett szerzők „régi kortársaink”ság okát. (E felszíntől függetleníthető ként való megjelölése is.) Amint az intermélyréteg feltételezése miatt érzi úgy pretáció ezt a szöveget akadályként, koMóricz vagy Martinkó, hogy jogosult át- loncként kezeli és megkísérli átugrani, úgy dolgozni Kemény regényeit.) Azt is mond- az általa vont párhuzamok azonnal egyéni hatjuk, hogy Kemény regényírói nagysága önkény termékeiként jelennek meg, bár– leszámítva a 20. század tágan értett „öt- mennyire is átgondolt Kemény-kép, szévenes éveit” – végig vitán felül áll, miköz- leskörű olvasottság húzódik meg a megálben az a vélemény is megszilárdul, hogy lapítások mögött. Hangsúlyozni kell, hogy Bartánál ezt az műveinek kevés olvasója van, s e műveknek csak kis része (a legtöbbször kiadott apologetikus-aktualizáló Kemény-képet a A rajongók és a Zord idő) méltó arra, hogy vitában elfoglalt pozíciója kényszerítette ki, s másutt (például az 1967-es beszélgeaz irodalmi kánon része legyen.
241
ItK
Egy másik ágon, más kérdések felől, de tésben az „ósdiság” kitételt előhívó Gyulai különösen Barta elemzéseitől nem függetPálról írva) éppen a történeti „távlat” poziIrodalomtörténeti Közlemények tívumát hangsúlyozza. Annyiban mégis lenül Szegedy-Maszák Mihály munkássá200. C9. évfolyam ±. szám ga járul hozzá leginkább a Kisregények és jellemzőnek érzem Barta megnyilvánulásait, hogy rávilágítanak arra a tényre, mi- elbeszélések időszerűségéhez, rekanonizászerint egy-egy klasszikust nem kell min- ciós erejéhez. Szegedy-Maszák 1989-es denáron egy-egy aktuális olvasói horizont- Kemény-monográfiája, valamint a romanhoz idomítani. Martinkó András két Ke- tikus iróniáról Budapesten rendezett nemmény-tanulmánya is ezt bizonyítja. Az zetközi tanácskozáson elhangzott (és az 1937-es, Kemény 1849 utáni pályafordula- Akadémiai Kiadó által 1988-ban kiadott táról szóló Martinkó-dolgozat szigorúan Romantic Irony című tanulmánykötetben belül marad az uralkodó fejlődéstörténeti olvasható) előadása a romantikakutatásban Kemény-képen, s így jut új, a regények nagy karriert befutott romantikus irónia értelmezhetőségét gazdagító meglátások- fogalma felől közelít Keményhez. Olyan hoz. A negyven évvel később a keményi olvasatot nyújt Kemény „középső” szép„palackpostáról” szóló tanulmány ezzel prózai korszakáról, amely nem merül ki a szemben az előbb idézett vita kiindulásá- történelmi regényekre utaló előzmények és hoz hasonló retorikus kérdéssel indul az elkésett romantikus rekvizitumok ki(„élő, olvasni érdemes író-e Kemény mutatásában, hanem a sajátos poétikai Zsigmond ma”?), vagyis eleve Kemény eljárásokat és azok történeti meghatáromodernizálását tűzi ki célul, s egy különös zottságát együtt veszi figyelembe. Szegeigény megfogalmazásával, a regények dy-Maszák a Ködképek a kedély láthatáránban látja a romantikus irónia legerőátírására való felszólítással zárul. A mostani Kemény-kiadás „rekanonizá- teljesebb jelenlétét, s a mostani Keményciós” hatékonyságát elősegítő Kemény- kiadás szövegei közül csak A szív örvémegközelítések között azért kell ezt az nyeivel és a Két boldoggal foglalkozik utóbbi Martinkó-tanulmányt megemlíteni, részletesen. Mennyiben jogosult a romantikus irónia mert fordulatot jelent Kemény prózaírói pályája megítélésében: Kemény „élő” vol- fogalmát Kemény esetében a „rekanotának igazolása érdekében az utolsó regé- nizáció” alapjává tenni? Kemény regénynyek helyett az 1850-es évek első felének írói pályáját, az uralkodó értelmezési prózaepikáját tünteti ki, ezeket a műveket iránnyal egyezően, Szegedy-Maszák moérzi a legmodernebbnek, a mai (ez tanul- nográfiája is a romantikától a realizmus mánya esetében a hetvenes éveket jelenti) felé tartó fejlődésnek tartja: a romantikus olvasó számára a legolvasmányosabbnak. kísérletezések lezárulnak A szerelem életéMartinkó szerint így (a szerencsére azóta vel és az Özvegy és leányával. Később, is hiányzó Kemény-modernizáció híján) a A rajongók újraértelmezésében (első megKisregények és elbeszélésekben részben jelenése: It, 1996/1–2) Szegedy-Maszák reprezentált, A szív örvényeitől az Özvegy már kifejezi kételyeit, hogy a realizmus és leányáig tartó pályaszakasz a legköny- uralkodó meghatározásai közül érvényes nyebben megközelíthető a mai értelmezés lehet-e valamelyik Kemény leginkább kanonizált, realista-lélektani regényként elszámára.
242
ItK
Mivel a romantika fogalma nemhogy könyvelt művére: sem a nyelv „átlátszósáelavult volna, de például Paul de Man gának” elképzelése, sem pedig az erkölcsi Irodalomtörténeti Közlemények tanulság meghatározó volta nem igazol- tanulmányainak köszönhetően új kérdés200. C9. ±. gazdagodott szám (az újabb, magyar ható A rajongók szövegében. Ezek aévfolyam hiá- irányokkal nyok ugyanígy „megtalálhatók” a Kisre- nyelvű munkák közül Fogarasi György és gények és elbeszélések szövegeiben is, Müllner András 1998-as Rátévedések című csak a nagy történelmi témák híján, az közös tanulmánykötetét, Rohonyi Zoltán elbeszélő tevékenységre vonatkozó gyako- és Eisemann György tanulmányait kell ri reflexióknak köszönhetően sokkal feltű- megemlíteni), a magam részéről szerennőbbek. Vagyis Szegedy-Maszák kutatá- csés „rekanonizációs” gesztusnak tartom saira alapozva nem túlzás kijelenteni, hogy Kemény e „romantikus” műveinek újabb a regényírói életmű egységét nem a ro- kiadását. Bényei Péter, a kötet sajtó alá mantikus előzményektől a realista tetőpon- rendezője és a jegyzetek összeállítója tig tartó fejlődés adja, sokkal inkább kísérőtanulmányában („A szerelem élete”: ugyanannak a döntően romantikus isme- A Kemény-elbeszélések világképe és poétiretelméletnek, irodalom-felfogásnak a kü- kája) szintén a romantikát és a romantikálönféle megjelenítése. Az irónia, ahogy ban létrejött sajátos iróniafogalmat tartja e arra a Kisregények és elbeszélések alapos szövegek egyik legfőbb szervezőelvének. utószava felhívja a figyelmet, Kemény e (A hagyománytörténetnek megfelelő „roszövegei romantikusságának kontextusá- mantikus” Kemény az Élet és ábránddal, a ban nem a hagyományos, retorikai érte- Gyulai Pállal és a Ködképek a kedély lemben szerepel, hanem egy sajátos, a láthatáránnal lenne teljes, függelékében jénai romantika és mindenekelőtt Friedrich persze a Férj és nővel és az Özvegy és Schlegel adta ismeretelméleti jelentésben. leányával.) Ez a kiadás a megváltozott Nem egyszerűen a romantikus vállalkozás Kemény-képnek köszönhetően hozzáseolyan elemeiről van itt szó, mint a költői gítheti az értelmezéseket ahhoz, hogy ne képzelőerő végtelenségének tételezése csak az utolsó regények felől közelítsenek vagy az irodalmi produkciónak és a társa- a „középső” pályaszakaszhoz, hanem vidalmi igazságosság elérésének összekap- lágossá váljanak a romantika utáni romancsolása. A romantikus irónia fogalma tikus Kemény teljes prózaepikájának egyugyanis tartalmazza az e célok előtt tor- séget biztosító vonások. Ezt a nézőpontnyosuló akadályoknak, a megismerő- váltást szerencsésen segíti elő Imre László létrehozó alany korlátozottságának a tuda- Műfajok létformája XIX. századi epikánktosítását is. Mivel ennek az Athenäum ban című könyve (1996), amelynek Keszerzőihez köthető „önreflexív” romanti- ménnyel foglalkozó fejezete a regényeket kának a hagyománya máig erőteljesen inkább műfajok többféle kombinációjabefolyásolja az irodalomról alkotott felfo- ként, mintsem egy fejlődéstörténet epigásokat, a romantikus irónia – ahogy azt zódjaiként látja. A Kisregények és elbeszélések időszeLilian R. Furst tanulmánya a Romantic Irony című kötetben kifejti – egyszerre rűségét tekintve azért is jókor jött ez a köthető egy adott korszakhoz és tekinthető Kemény-kötet, mert az irodalmi kánon változásának folyamatában a Kemény ugyanakkor „archetipikus” jelenségnek.
243
ItK
Ugyanakkor újdonsága A szerelem élete olvashatóságát elősegítő törekvésekkel elhogy Bényei szakít azzal a lentétes mozgások is Irodalomtörténeti jelen vannak. A Jó- megítélésének, Közlemények kai-kép „rekanonizációja” például egy Szegedy-Maszák monográfiájáig uralkodó 200. C9. évfolyam ±. szám felfogással, amely szerint az elbeszélés (Szegedy-Maszák és Imre László tanulmányainál) korábbi Kemény-kép „ósdiságá- egy beszélyfüzér tagjaként csak mint törenak” kijelentésével is legitimálja magát: dék értelmezhető. Ellenkező véleményét Szilasi László, aki meggyőzően érvel PhD- Bényei a folyóiratközlés sajátosságaival értekezésében, tanulmányaiban Jókai „ro- támasztja alá. Álláspontját az a tény is máncossága” mellett, egy 1998-as interjú- erősítheti, hogy A szerelem élete megleheban (Tiszatáj, 1998/12) úgy tartja, hogy tősen eltér azoktól a szövegektől, ameJókainak „Keménnyel – szerintem – ellen- lyeknek történetei, közvetítettségük folytétben, és jórészt Kemény rovására jót tán, rendre átértelmeződnek és átértelmezik egymást. (A korszak olyan műveire tett… az idő.” Bényei Péter tanulmánya, miután meg- gondolok, mint a szintén „beszélyfüzérvilágítja a kötetben olvasható művek kon- ként” meghatározott Ködképek a kedély textusait, az egyes darabok interpretálására láthatárán, az Alhikmet, a vén törpe és a is vállalkozik. Az utószó alapvető érdeme, Poharazás alatt önálló eseménysorai.) hogy ellenáll az apologetika ilyenkor talán Éppen az adja A szerelem élete sajátos a szokásosnál is nagyobb kísértésének. jellegét, hogy a történet teljes egészében Elemzéseit a minden szövegben jelenlévő egyetlen én-elbeszélő visszaemlékezése, s szerelemtémára fűzi fel, hangsúlyozottan a jelentés esetleges bizonytalanságai nem a nem előzmények nélkül (utal például történet vagy az elbeszélők megsokszoroPéterfy Jenő Kemény-tanulmányára), és zódásából származnak (ugyan a Ködképek gondolatmenetének sikerül úgy érvényesí- a kedély láthatárán első, a szöveg egy teni ezt a tematikus szempontot, hogy részére korlátozódó megjelenésének címe eközben nem hagyja figyelmen kívül az is Visszaemlékezések volt, ám ott több egyes szövegek poétikai jellegzetességeit, visszaemlékező és több felidézett eseértelmezői nyelve nem vált át reflektálat- ménysor relativizálja a regény tanulságát). Végül ami a szöveggondozást illeti, a lan antropomorfizáló metaforikába. A „szerelemfilozófiai” megközelítés talán csak kötet mentes a Szépirodalmi Könyvkiadóegyetlen helyen teszi közhelyessé az ér- féle Kemény-sorozat „szövegmodernizálátelmezést. Ez a szöveghely az utószó vé- sától” és jobban használhatók a jegyzetek gén olvasható, ahol A szerelem életének is. Csak sajnálni lehet, hogy Bényei muninterpretációja férfi és nő, felszín és titkos kája nem egy kritikai kiadás keretében és mélység kapcsolatát boncolgatva túlságo- igényeivel valósult meg. Z. Kovács Zoltán san is hasonul az elemzett elégikussághoz.
244
ItK
ENYEDI SÁNDOR: TEGNAPELŐTTŐL TEGNAPIG. MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI TÖPRENGÉSEK Irodalomtörténeti Közlemények Kolozsvár, Yoyo Only Kiadó, 1998, 311 l.
200. C9. évfolyam ±. szám
A művelődéstörténet iránt érdeklődő olvasók Enyedi Sándort elsősorban a romániai magyar színjátszás történetének kutatójaként ismerik, tartják számon. Aki, minden túlzás nélkül állítható, több mint három évtizede csodálatra méltó kitartással, szinte egyszemélyes színháztörténeti intézményként kutatja mindenekelőtt az erdélyi és a nyugati magyar színjátszás hagyományát, s publikálja kutatómunkájának eredményeit, amint ezt nyolc önálló kötete és folyóiratokban, újságokban megjelent számos cikke, tanulmánya tanúsítja (könyveit cím szerint említi a hátsó borítón levő életrajzi áttekintés, cikkeinek válogatott bibliográfiája pedig a kötet végén található). Legújabb kötete is elsősorban erdélyi vonatkozású színház-, iskola-, intézmény- és irodalomtörténeti dolgozatokat tartalmaz. Ez alól a színháztörténeti blokk képez némi kivételt, melyben az erdélyi magyar színjátszással foglalkozó szövegek mellett a kötetbe nem kimondottan illő, Az ember tragédiája amerikai pályafutásáról, illetve a két háború közötti jugoszláviai magyar színjátszásról készült írás is helyet kapott. A kötetbeli tematikus blokkok szerkezetét láthatóan kétféle időlogika határozza meg. Az egyik az időrendi egymásutániság elvét követi, a másik pedig több évtizednyi, sőt évszázadnyi távolságból kapcsolja össze a témakör időben távol eső pillanatait. Az a történeti folyamatosságot fejezi ki (a romániai magyar oktatás helyzete 1945 és 1972 között; az erdélyi magyar színjátszás hatvan esztendeje), ez a kérdéskör későbbi alakulására figyelmeztet
(az Aranka György erdélyi társaságait idéző írást az 1945-ös Magyar Művészeti Vezérfelügyelőségről, illetve a második világháború utáni romániai magyar sajtóról, valamint könyvkiadásról szóló cikkek követik). A kötet tematikus tömbjeinek kétféle szerkezeti időlogikája (a színháztörténeti blokkban Enyedi mindkettőt alkalmazza) nemcsak hogy kiegészíti egymást, s lehetővé teszi az egyes kérdéskörök időbeni átfogóbb megismerését, de láthatóvá teszi a gazdag kutatói életmű keresztmetszetét is, ahogy a kutatási területeket felölelő reprezentatív kötet – a legkorábbi dolgozat 1967-ből, a legkésőbbi 1998-ból való – ezt megkívánja (kár, hogy a felettébb szerény külső nem igazolja a tartalmi reprezentációt). Enyedi Sándor kötetének legegységesebb „fejezete” az oktatástörténeti, amely látlelete a romániai magyar oktatás sajnálatos leépülésének, s egyben megérteti az önálló magyar egyetemért folytatott küzdelem jogosultságát és ennek nehézségeit, sőt kilátástalanságát is. A legizgalmasabb kötetbeli tömb viszont a színháztörténeti, amely Enyedi Sándor kutatói munkásságának középpontjában áll, s amely kapcsán a legtöbb szakmai kérdés merül(het) fel. Számomra a kötet leginvenciózusabb és egyben legprovokatívabb írása is a kolozsvári színháztörténeti monográfiáról szóló dolgozat, melyben amellett, hogy a magyar színháztörténetben kétségtelenül meghatározó értékű Ferenczi-mű keletkezésével, alakulástörténetével ismertet meg bennünket, Enyedi a színháztörténészi kutatómunka „ars poeticáját” is megfogal-
245
ItK
mazza. Jól látja, Ferenczi Zoltán monográ- kű adalékai a magyar színháztörténetnek, ha nem is tesznek teljes mértékben fiáját az emeli ki a pozitivista századvégi még Irodalomtörténeti Közlemények színháztörténeti áttekintések közül, hogy eleget a tudományág mai elvárásainak. 200. évfolyam ±. szám inkább feltáró, gyűjtő, mint rendbár lokális adatokra épül, nemC9. nélkülözi a Enyedi „művészi aspektus”-t sem, s nem marad szerező hajlamú színháztörténész. Ez munadós „az összehasonlítással, a nagyobb káinak jellegéből és terminológiájából összefüggések megragadásával” sem, jól- egyaránt kitűnik. Dicséri, hogy igen jó lehet a színháztörténet igencsak „gyerek- érzékkel tud különbséget tenni az eléje cipőben járt” akkoron. Azóta persze lé- került adatok között, tudja, mennyivel érnyegesen változott a helyzet, a színháztu- tékesebb egy levéltári dokumentumból domány kivívta helyét a tudományok kö- előbányászott adat a sajtó kínálta csillogó zött: vannak szempontjai s van kidolgozott érdekességnél, még ha ez az utóbbi az módszere, melyek rendszerré szerveződ- olvasó számára vonzóbb, attraktívabb is. tek. Ugyanakkor a színjátszás irodalmi- Nem szenzációhajhász kutató, akiből vizuális-auditív komplexitása még mindig azonban hiányzik a nagyobb komplexitás sokszor megoldhatatlan feladatok elé ál- igénye, rengeteget tud, hatalmas ismeretanyaggal rendelkezik (nem véletlen, hogy lítja a diszciplína művelőit. Nem véletlen tehát, hogy könyvismer- lexikonírásra vállalkozott), de mintha nem tetőnk nem mellőzheti a kérdést: hová lenne kellő türelme a tények mögé nézni, helyezhetők a színháztudomány mai állása mintha felületi összefüggésekkel is megszerint Enyedi Sándor tanulmányai, dolgo- elégedne. Enyedi Sándor kutatásai nélkül nem lezatai, cikkei? Véleményem szerint ezek félúton vannak a pozitivista adattisztelet és het ma sem erdélyi, sem nyugati színházaz összefüggéseket kereső/igénylő korsze- történetet írni, s ez olyan érdem, amit nem rűség között. Enyedi kellő fontosságot lehet kellően hangsúlyozni, amiért muntulajdonít az adatoknak, szívósan nyomoz kássága – minden szakmai megjegyzés utánuk, kincsként emeli fel, teszi közzé ellenére is – a legnagyobb tiszteletet érőket, mert tudja, hogy a tudományos ku- demli, kivált, ha tudjuk, hogy a színháztörtatómunka nélkülözhetetlen atomjai, sejt- ténet sem nem túl kedvelt, sem nem túl jei, s valóban értékes leleteket tár fel, lett megbecsült tudományos diszciplína. A kötet színházi blokkjának kakukktolégyen akár az erdélyi kezdetekről, akár a nyugati szórványjelenségekről szó. Szá- jása a jugoszláviai színházi írás (A himos összefüggésre utal, hívja fel figyel- vatásos magyar színjátszás helyzete Jumünket, ugyanakkor viszont mintha keve- goszláviában a két világháború között). sebbet írna éppen a Ferenczi-féle monog- Annak ellenére, hogy az egyetemes maráfia kapcsán említett „művészi aspektus”- gyar színháztörténet egyik fehér foltját ról. Kifejti a társadalmi, az urbanizációs fedezi fel, mivel a cikk szerzője nem ismeösszefüggéseket, foglalkozik a színjátszás ri azokat a belső politikai összefüggéseket, körülményeivel, a műszaki adottságokkal, amelyek semmiképpen sem mellőzhetők a de alig tesz említést a műsor és a játék kérdés pontos megvilágításához, csupán esztétikai minőségéről. Enyedi Sándor jelez egy jelentős témát, anélkül, hogy ezt tanulmányai, cikkei felbecsülhetetlen érté- megnyugtató módon kidolgozná. Hasonló-
246
ItK
képpen felesleges a kötetben a Vitában fontos irodalomtörténeti adaléknak látom a Attila apjának, József Áronnak című fejezet egyetlenIrodalomtörténeti írásának a felvétele József Közlemények is. A Kritikában folytatott, Balogh Edgár– feltáratlan dési életszakaszára vonatkozó ±. szám s kötetbeli közlése is indoRobotos Imre közötti200. vitához C9. fűzött évfolyam refle- Enyedi-cikket, xiók kifejezetten személyes indíttatásúak kolt, jóllehet jellege szerint nem tartozik és jellegűek, ezért a cikk nem kötetbe való, abba a kutatási fősodorba, amely Enyedi akkor sem, ha az eset s főleg a Balogh Sándor tiszteletet ébresztő munkásságát Edgár-i magatartás rendelkezik általáno- jellemzi. Gerold László sabb tanulságokkal is. Ugyanakkor viszont
247
