IRODALMI SZEMLE. A fejıstehenek takarmányozásának alapelvei. (Dr. Emil Wolff után.) Hogy a különbözı takarmányozásnak a tej mennyi- és minıségére gyakorolt befolyását kellıképen átérthessük: szükségesnek tartjuk a tej keletkezését elırebocsátani s azt tüzetesen ismertetni. A tej ugyanis nem a vérbıl való egyszerü kiválás által képzıdik, mint péld. a vesék a vizeletet kiválasztják, vagy amint az emésztési nedvek a gyomorban és belekben kiválasztatnak: a tej magában a tejmirigyekben - a tıgyben - készül és pedig a mirigysejtek szétesése - felbomlása - folytán, s így nem más, mint feloldódott szerv. Ezt már a tej hamujának összetételébıl láthatjuk, amely - épúgy mint az állati test minden szövete - sok kálit és phosphorsavas meszet tartalmaz; nem úgy, mint a plasmafolyam és minden a vérbıl directe leválasztott állati folyadék, melyek chlornatriumot (konyhasót) tartalmaznak nagyobb mértékben; a tej hamuja 3-5-ször annyi kálit tartalmaz, mint natront; míg a vér hamujában ezzel szemközt 3-5-ször annyi natront találunk, mint kálit. Ha a tej a vérnek egyszerü váladéka (transsudatuma) volna: akkor nem is képezhetné egyedüli táplálékát péld. a borjaknak, mert ilyen váladék sohasem tartalmazhatja a sejtek készitésére szükséges összes anyagokat; így azonban, minthogy felbomló, feloldott sejtekbıl áll, a szopósállatnak a szükséges táplálékot a legkedvezıbb alakban és összetételben tartalmazza. A tej keletkezési módját továbbá különösen jól felismerhetjük az úgynevezett colostrumnak - tehát azon tejnek, mely az ellésutáni elsı idıszakban nyeretik - kinézésébıl; ebben ugyanis még számos szemcsés mirigysejtet találunk, melyek néhány nap mulva gyorsulván a sejtek átalakulása és feloldatása - mindjobban telnek meg vajzsírral, és végül az ismeretes tejgolyócskákat képezik. A tej tehát nem más, mint zsiros elfajulás (degeneratio) folytán folyadékká lett szerv; maga a sejt - azaz a fehérje, melybıl áll - gyorsan átidomul a tej alkotórészeire, amint az ellés után a tıgy megkezdte tevékenységét. A sajtanyag - a túró (casein) - sincs készen a vérben, hanem csakis a sejtek felbomlása folytán jı létre; mit bizonyít azon körülmény, hogy a colostrum az ellés elıtt vagy közvetlen az ellés után nem tartalmaz caseint, hanem csak közönséges fehérjét, mert az átalakulások kezdetben sokkal lassabban mennek végbe, mint késıbb, midın a tejmirigyek egész tevékenységüket kifejtik. 1) Sıt maga a tejczukor is a tejmirigyekben készül, és pedig legalább részben a fehérje és zsír felbomlása folytán; bárha lehet, hogy a vérben lévı szılıczukor is hozzájárul a tejczukorképzıdéshez. Ezen elızményekbıl világosan kitetszik, hogy a tej mennyisége és minısége elsı sorban a tejmirigy (tıgy) nagyságától, minıségétıl és annak fejlettségétıl függ. S valóban általánosan ismeretes, hogy teljesen azonos takarmányozás mellett is az egyik tehén kevés, a másik sok tejet ád; hogy a hegyifajták teje többnyire nagyobb százalékos vajtartalommal bir, mint a lapályfajtáké; hogy az elıhasi tehén: kevesebb tejet ád, mint ismételt borjazás után; hogy az ellés után eltelt idı gyakran nagyobb befolyást gyakorol a tej mennyiségére, mint a takarmányozás módja; mert a tejmirígy fejlettsége a borjazás után csakhamar eléri tetıpontját és lassankint ismét hanyatlani kezd. Rosszul fejlıdött tejmirigyeket a legdusabb takarmányozás által sem lehet nagy productióra képesekké tenni; tejtermelés tekintetében tehát minden attól függ hogy az erre alkalmas állatokat faj szerint és egyéni tekintetben a leggondosabban válogassuk össze. Ez alkalommal nem mindig a tıgyek nagysága, külsı terjedelme a mérvadó, hanem annak belsı szerkezete; tehát azon képesség, hogy gyorsan felbomolván, gyorsan megujítsa magát s egyszersmind a kivánt minıségü tejet szolgáltassa.
A fentebbiekbıl megérthetı, hogy a takarmányozás a tejtermelés tekintetében csak másodsorban birhat befolyással; másrészrıl azonban, hogy nagy jelentıségének kell lenni, és pedig fıleg a tejnek mennyiségére nézve. Mindenekfölött a fehérjében gazdag takarmányozás bir nagy fontossággal, mert csak ezáltal tesszük lehetıvé a mirígysejtek folytonos gyors megujulását; mert e sejtek fehérjébıl állanak és fıleg fehérjével vannak tele. A takarmánybeli fehérjének kell a plasmafolyamhoz mint „körzeti fehérjének” keverednie, hogy gyorsan a tejmirígybe juthasson; ez okból a takarmánybeli táparánynak tágasnak lenni nem szabad, mert különben a test többi részében hús és zsír rakodnának le, miáltal a dusabb tejelválasztás akadályozva lenne. Azonban az igen szők táparányt is kerülni kell, mert ekkor attól kell tartanunk, hogy a föletetett fehérjének igen nagy része oxydáltatnék s így a tejtermelésre veszendıbe menne - annyival is inkább, mert a takarmányból fölvett és megemésztett fehérje nem kizárólag csak a tejmirigyekben, de a test más részeiben is termel zsírt, s így a vérrel egyetemben szintén a tejmirigyekbe jut. Mindazáltal a táparánya tejelımarhánál általában tágasabb lehet, mint a hizóknál; mert elıbbieknél a fehérje csakhamar a tejbe megy, s így eltávolíttatván, a test fehérjeállabát s így a felbomlásra való hajlamot tartósan nem fokozza. Kiválóan fontos tehát, hogy elegendı körzeti fehérje legyen jelen, s ez okból mindaz, mi a test fehérjefolyamát emeli, kedvezı befolyással lesz a tej mennyiségére; így péld. a nagyobbitott vízfelvétel (nedvdusabb takarmány) igen gyakran nagyon fokozza a tejhozamot, anélkül hogy ennek minısége alábbszállana. Az eddigi tapasztalatok és direct kisérletek egyértelemmel azt mutatják, hogy a viszonylag legnagyobb tejproductió csak nitrogendús takarmánynyal érhetı el. Ez alkalommal egyúttal megjegyzendı, hogy az ilyen takarmány képessé teszi az állatot, hogy magas tejhozamát sokkal huzamosabban tartsa meg, mintha nitrogenben szegényebb takarmánynyal etettetik. A fehérjehiány az oka, hogy fejısteheneket kizárólag középjóságu réti szénával etetni nem elegendı hogy állandóan a relative legnagyobb tejhozamot biztosítsuk, ezt csak rendkivül jó széna, kitünı legelı vagy megfelelı takarmánykeverék segélyével érhetjük el. Különösen gyors és nagymérvü a tej elapadása, ha a takarmány emészthetı fehérjetartalma csökken;bárha a nitrogenmentes tápanyagok mennyisége teljesen elegendı volna is. Így péld. Möckernben a tej mennyisége gyorsan 9·7 k/g-ról 6·5 k/g-ra apádt. Hohenheimban pedig 13·4 k /g-ról 8·45 k/g-ra; mi közben a tehenek egész kinézésükre nézve rosszul tápláltaknak mutatkoztak. Igaz ugyan, hogy kevesebb fehérjét tartalmazó, de az állat által kedvelt takarmány gyakran tetemes tejproductiót létesít. A tejtermelés hatalma jó teheneken annyira uralkodik, hogy a silányabb takarmány daczára huzamosabban igen jól tejelnek; ezen többletet azonban saját testébıl veszi az állat, hús és zsírban sokat veszít és megfelelıleg lesoványodik. Mindazáltal a takarmány s a tejben lévı különbség sokáig ne tartson, bárha a különbözı állatok e tekintetben különbözı magatartást mutatnak. Nagyon kell óvakodni attól, hogy a tehenek a tejelés következtében lesoványodjanak; mert ezáltal nemcsak a tej minısége, sőrősége szenved csorbát, de mert még gazdag takarmányozás által is csak igen, lassan lehet ismét a tejelést a lehetı legnagyobb fokra emelni. A táplálék fehérjéje szolgáltatja direct vagy indirecte a tejnek sajtanyagát, s azonkivül anyaga a vajzsír képzıdésének. Azon nagyszámu pontos megfigyelések alapján, melyek az utóbbi idıben tétettek a tejtermelés tekintetében, azt hisszük, hogy a tejelımarhák napi takarmányát 1000 k/g élısúlyra 2·5 k/g emészthetı fehérjében és 13·5 k/g nitrogenmentes tápanyagban állapíthatjuk meg; 2) a táparány tehát 1: 5·4 legyen. Ez esetben 0·4 k/g emészthetı zsír van jelen s a szerves anyag összege 24 k/g-ot tesz ki, s a takarmány egy jó legelı összetételének felel meg közönséges szénával takarmányozva, hogy a legnagyobb tejhozamot érjük el, némi fehérjében dusabb s emellett könynyen emészthetı takarmányra van szükség.
Igaz ugyan, hogy a tejhozam gyakran már akkor is kielégitı, ha 1000 k/g-ra péld. csak 2 /g emészthetı fehérje adatik: de mégsem a lehetı legjobb, s arra sem lehet számitani, hogy az huzamosabb ideig tartson az állatok lesoványodása nélkül. Ha naponkint 1000 k/g élı súlyra hónapokon keresztül 20 k/g tej nyeretik, mi gyakran elıfordul: ezen tejquantum 0·6 k/g fehérjét és 0·7 k/g vajzsírt tartalmaz; s így az anélkül is szőlk táparány mellett - tekintve az anyagcsere fokozott erélyét - nem sok fehérje marad a többi anyag képzésére (emésztési nedvek, borju stb.) és állati functiókra, ha a takarmány 2·5 k/g emészthetı fehérjénél jóval kevesebbet tartalmaz - még azon esetre se, ha felvesszük, hogy a takarmány 0·4 k/g zsírja tökéletesen a tejproductióra fordíttatik. Több takarmányadagolásnak a hatása a jelzett határig nagyobb lesz a bıvebben, mint a szükebben tejelı marhánál, és nehéz állatoknál hasonló tejhozammal kevesebb, mint könnyebbeknél. A tejproductió tekintetében a takarmánybeli emészthetı zsírt és fehérjét - tehát mindkét anyagot - tekintetbe kell venni, s ezeknek a takarmányban való szaporitása látszólag szükségképen kedvezı hatásu lesz úgy a tej mennyi-, mint annak minıségére. Ezt azonban az eddig tett kisérletek nem látszanak igazolni; legfeljebb azt állíthatjuk, hogy a takarmánybeli zsírnak nagyobbmérvü szaporitása a napi tejhozamot fokozza némileg - valószinüleg azért, mert általa a fehérje egy része a felbontástól megvédetvén, a tejproductióra lesz fordítható, s így a zsír által a tej összes anyagai szaporíttatnak. Mindezek mellett szem elıl téveszteni sohasem szabad, hogy a tej milyensége még inkább, mint mennyisége elsı sorban a tehén fajtájától, egyediségétıl (individualitás) és a tejmirigyek alkatától függ. Még a legjobb és legdusabb takarmányozás által sem lehetséges a közönséges lapálymarha híg tejét a hegyi fajták zsiros tejévé változtatni. Ezt legfeljebb következetesen ez irányban folytatott tenyésztés által érhetjük el, takarmányváltoztatás által azonban soha. Anélkül hogy a takarmánynak a tej minıségére gyakorolt hatását tagadni akarnók, mégis azt hisszük, hogy a gyakorlatban ez iránt táplált nézetek igen gyakran csalódáson alapulnak. Igaz ugyan, hogy rögtöni takarmányváltoztatásnál gyakran igen feltünı különbségeket tapasztalunk: úgy a tej mennyi- mint minısége tekintetében és fıleg zsírtartalomban; ezen különbségek azonban lassan-lassan egyforma takarmányozásnál rendesen kiegyenlitıdnek és megszünnek. Ezt elég világosan mutatják a möckerni és hohenheimi kisérletek, melyeknél naponkint tejelemzések végeztettek, s így igen nagyszámu elemzésbıl vezettettek le az átlagos eredmények. Rövid kisérleti idıszakok, egyes tejanalysisok a szóban forgó kérdés tisztábahozatalára teljesen értéktelenek és csak tévedésekre nyujthatnak alkalmat. A tej minısége csak annyiban függ a takarmánytól, amennyiben ez utóbbi minısége szerint az elıállitott vaj kinézése, keménysége, szine, tartóssága, aromája és izére nézve változik és könnyebben vagy nehezebben köpülhetı. Fehérjében szegényebb s az állatok által kevésbé kedvelt takarmányozás keményebb, mondhatnók faggyuszerőbb és kevésbé ízletes vagy - mint nevezni szokták- „szárazabb és soványabb” vajat eredményez; úgy látszik, hogy az ilyen vajban a stearin túlnyomó a többi puha zsirok fölött. A téli vajról tudjuk, hogy jóval kevesebbet ér, mint a májusi vagy a tarló vaj. Ezáltal practikus tekintetben igen figyelemreméltó befolyása nyilvánul a takarmánynak, noha a tejnek zsírtartalma semmi nevezetesebb változást nem mutat. Ehhez járul még, hogy a tej vizenyıssége, a tejnek szárazanyagtartalma gyakran emelkedik és csökken; míg ez utóbbinak összetétele változatlan marad. Állandóan, sovány tartásnál mindig vizenyısebb tejet kapunk, mint megfelelı takarmánynál; nyáron teljes és nitrogengazdag takarmánynál a tej sőrőbb, mint télen, noha a különbség csak lassan-lassan lesz felismerhetı és rendesen nem olyan nagymérvü, mint felveszik. Ha azonban a tej szárazanyaga csak 1/2-1 %-ot, s így vele a vajmennyiség apad vagy szaporodik: ez már nagyban a vajkészitésnél szembetünı különbséget létesít. k
Végül emlitendı, hogy némely esetben - talán az állatok egyedi tulajdonságainál fogva is - a takarmánynak határozottabb befolyása észleltetett a tejnek százalékos zsírtartalmára; így péld. Möckernben a pálmamagpogácsa-etetés fokozta a tej zsírtartalmát, míg borsódara; malátacsira indifferensek voltak, és repczepogácsa meg éppen csökkentette. Általában azonban nem vitatható, s a tej képzıdési módja által kimagyaráztatik, hogy a tejnek vegyi összetétele (minısége) elsı sorban a tejmirigyek alkotásától függ s a takarmánynak inkább még a tej menynyiségére van befolyása. A tej minıségére - tehát elsı sorban annak szárazanyagtartalmára - sok, más természetes és a takarmánytól meglehetısen független körülmény gyakorol befolyást. Amint a bıventejelı tehén teje higabb, mint azé, mely kevesebbet ád: azon módon szaporodik a tej szárazanyagtartalma, minél több idı telt el az ellés után, midın tehát a tej quantitása csökkenıben van; s ellenkezıleg higul a tej évrıl évre a tejnek szaporodásával az állat bizonyos koráig. A napnak különbözı szakában egy és ugyanazon tehéntıl fejt tej sem egyforma. Minél ritkábban fejetünk, annál higabb a tej; így háromszori fejésnél a déli s estéli tej sokkal jobb, mint a reggeli. Még feltünıbb különbségeket találunk, ha a fejés közben egyes adagokat külön vizsgálunk meg; így a fejés kezdetén nyert tej jóval higabb, mint az, mely a fejés vége felé nyeretik. Mindezeket a körülményeket kell tekintetbe venni, s így az észleleti hibákat elkerülni, ha a takarmány befolyását a tej minıségére kisérletek által megállapitani akarjuk. Vonatkozva a teheneknek ásványi tápanyagok iránti szükségletére, kell végül még egyet-mást emlitenünk. Hogy a tejproductió fölöttébb szenved, ha a takarmány elegendı phosphorsavat és meszet nem tartalmaz: világosan kitetszik azon kisérletekbıl, melyeket Proskauban kecskékkel tettek; sıt azt is észlelték, hogy azon esetben, ha az állat éppen semmi tápsót nem kap, daczára a gazdagabb takarmánynak, hamarább tönkre megy, mintha teljesen éhezik. Az ökrök fentartó takarmányából kitetszik, hogy ebben 1000 k/g élısúlyra és naponta mintegy 0·05 k/g phosphorsav, 0·1 k/g mész és 0·2 k/g káli van; 20 k/g tejben pedig, melyet egy jó tehén 1000 k/g súlyra huzamosabban produkál, naponkint találunk átlagban 0·03 k/g meszet, 0·04 k/g phosphorsavat és 0·035 k/g kálit. Így a tehenek napi takarmányában legalább 0·09 k/g phosphorsavnak, 0·13 k/g mésznek és 0·235 k/g kálinak kell lenni. A káli itten szóba se jöhet; ez a takarmányban mindig dusan van képviselve, s így ennek pótlása a praxisban sohasem lehet indokolva. A phosphorsav és mész pótlására is csak nagy ritkán kell gondolnunk. 30 k/g réti szénában, amennyit péld. 1000 k/g élısúlyra napjában etetünk, 0·122 k/g phosphorsavat, 0·256 k/g meszet és 0·390 k/g kálit találunk. Csak ha majdnem kizárólagosan szalmát, polyvát és gyöknövényeket (illetve burgonya-, pálinkamoslékot és czukorrépa-törkölyt) etetünk, lehet szükséges, hogy külön meszet etessünk iszapolt kréta-alakban vagy puha, nyalni való mészkı alakjában; phosphorsav még ritkábban hiányozhatik, kivéve, ha a föletetett szálastakarmány (széna, szalma) különösen keveset tartalmaz. Különösen fontos azonban, hogy a tehenek rendesen sózassanak és pedig részint a takarmány kálidússága miatt, részint és még inkább azért, hogy a sózás a plasmafolyamot s a körzeti fehérjét élénk mozgásban és tevékenységben tartsa, miáltal s a vízfelvétel fokozása által a tejhozam fokoztatik. Bárha dús takarmányozásnál a konyhasónak a tej jóságára és mennyiségére gyakorolt befolyása azonnal nem is ismerhetı fel, a tehenek jó kinézése és maguktartására s fıleg a bıtejelés tartósságára igen kedvezı. Ismeretes továbbá, hogy a só a takarmány ízletességét növeli, így az állatok étvágyát ingerli, s így a kevésbé jó takarmányt javítja. A teheneknek naponkint 15-20 g/ sót adni fejenkint, bizonyára igen czélszerü lesz; nagyobb adagok fölöslegesek, sıt - úgy látszik - a tejelésre kártékonyak is lehetnek. 1
) A fehérje (albumin) és a sajtanyag – túró (casein) – vegytani összetételükre nézve majdnem mindenben megyegyeznek egymással, ugyanazon elemeket majdnem ugyanazon arányban tartalmazzák.
2
) A különbözı takarmányfélék emészthetıségi viszonyait – Wolff szerint – találhatjuk a Kodolányi-féle zsebnaptárban.
