IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT

JELENKOR IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT BERTÓK LÁSZLÓ versei: Most, hogy vérre megy, Beleszerethet az emberbe is, Nevek Takáts Gyula nevére BERTHA BULCSU: Ember és gyár (Beszélgetés Borovszky Ambrussal) 387

385

* ORBÁN OTTÓ: Ötvenedik évére írott verse 401 TAKÁCS ZSUZSA: Estéim otthon (vers) 402 ESTERHÁZY PÉTER: A lustaságról (traktátus) 403 BEREMÉNYI GÉZA: Eldorádó (regény, V.) 408 MÉSZÖLY MIKLÓS: Érintések 413 RÓZSA ENDRE: Már sarjú örömöt (vers) 424 RAJNAI LÁSZLÓ: A Nap és árnyéka (Em lékeim Várkonyi Nándorról) 425 VÁRKONYI NÁNDOR: Levelek Csányi Lászlóhoz (1966-73) 431 GYURKOVICS TIBOR: Cranach: Szent Katalin eljegyzése (vers) 441 KOLTAI TAMÁS: Mondjunk-e le önmagunkról? (Gondolatritmus kaposvári előadásokban) 443 BÉCSY TAMÁS: Csehov - nem verbális jelekkel (Almási M iklós: Mi lesz velünk, Anton Pavlovics?) 447 KELEMEN LAJOS versei: Az 52-es úton. Pátriárka 451 VÁCZI KOVÁCS MÁRIA versei: Ingázó, Album 452 SZÁNTÓ PIROSKA: Elvesztett otthonok (K abdebó Lóránt interjúja) 453 * KÁNTOR LAJOS: Művek és emberek (Romániai szemle, III.) 463 RUGÁSI GYULA: Az elvesztett klasszicizmus (Szentkuthy M iklós: M úzsák testamentuma) 470

MÁJUS

NAGY IM RE: Szakonyi Károly: Vendég a palotában 477 GYÖRFFY MIKLÓS: Rubin Szilárd: Római Egyes 478 KÉPEK A pécsi Modern Magyar Képtár rajzaiból 5. UITZ BÉLA: Collioure (vázlat) 446, Gyár (1919) 462, Ülő férfi 476, BORTNYIK Sándor: A költő 480 (Nádor Katalin totói)

16,— Ft

JELENKOR

JELENKOR XXIX. ÉVFOLYAM

5. SZÁM

Főszerkesztő SZEDERKÉNYI ERVIN Szerkesztő HAVASI JANOS

*

* A szerkesztőség munkatársai CSORBA GYŐZŐ főmunkatárs

BERTÓK LÁSZLÓ, HALLAMA ERZSÉBET, PARTI NAGY LAJOS, PÁKOLITZ ISTVAN

*

Szerkesztőség: 7621 Pécs, Széchenyi tér 17., I. emelet. Telefon: 10-673. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó V. 7625 Pécs, Hunyadi János út 11. Telefon: 15-000. Felelős kiadó: Braun Károly Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál és a Posta Központi Hírlap Irodánál (1900 Budapest, József Nádor tér 1.) közvetlenül, vagy átutalással a KHI MNB 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámlára. Évi előfizetési dij: 192,- FŁ 86-1091 Pécsi Szikra Nyomda - F. v .: Farkas Gábor igazgató Index: 25-906. ISSN 0447-6425

MARTYN FERENC 1899-1986 Április 10-én elhunyt Pécsett Martyn Ferenc Kossuth-díjas festőművész, a század magyar képzőm űvészetének kiem elkedő alakja, f olyóiratunk állandó munkatársa, becsült és szeretett mesterünk és barátunk. Kaposváron született, Rippl-Rónai mellett tanult, fiatalon Pécsre került, budapesti és bécsi tanulmányai befejeztével a húszas években m ásfél évtize­ dig Franciaországban élt, 1940-ben hazatért s végleg Pécsett telepedett le. Párizsban az Abstraction-Création csoport tagja, de sem érdeklődése, sem m unkálkodása nem korlátozódik egyetlen áramlatra. A klasszikus és modern európai művészet egészét kívánja megismerni és önálló festői világot terem te­ ni. A tízes évektől haláláig, a század nagyobb részét átívelő hatalmas életmű­ ve - több mint két és félezer alkotása - nemzeti és egyetem es érték. W eöres Sándor mondotta róla 1978-ban: „Martyn Ferenc gyűjteményes kiállítása lát­ tán szükségünk lenne arra a naiv ámulatra, m elyre a mai em ber már aligha képes. Itt láthatunk olyan sokoldalú és nagyerejű vallomást a világról, vagy parafrázist az élethez, amihez foghatót jelenünkben hiába keresünk - Picasso ennyire változatos, Goya ennyire hatalmas, Ucello ilyen ritmikus." A festő franciaországi tartózkodása idején is szoros kapcsolatot tartott fenn hazájával és Péccsel. Fővárosi kiállításokon vett részt, bekapcsolódott a Pécsi Képzőm űvészek és M űbarátok Társasága m unkájába, nyári látogatásai alkalm ából képzőm űvészeti szabadiskolát vezetett. A háború kitörésekor ha­ zatérve pedig a pécsi irodalm i életnek is egyik legnagyobb hatású alakítója, valamennyi pécsi folyóirat állandó munkatársa. 1941-től, indulásától a Sorsunk művészeti szerkesztője Várkonyi Nán­ dor em lékezése szerint: „eszményi munkatársnak bizonyult, a legfőbb szer­ kesztői erénnyel tündökölt, az elfogulatlansággal, biztos ítélete eleve kizárta a balfogást, bölcs nyugalma a haszontalan vitát.” Az ötvenes években, m ellőzöttsége idején a pécsi művészeti életnek vál­ tozatlanul fáradhatatlan szervezője. A Dunántúl c. folyóirat számaihoz cím laprajzokat készít és az 1958 őszén induló Jelenkor már legelső szá­ mában hozza rajzait. A hatvanas évektől haláláig a folyóirat legtöbbet publi­ kált festője, m üveinek reprodukciói és kiváltképp irodalm i kísérőrajzai évti­ zedeken át m eghatározzák a Jelenkor képzőm űvészeti arculatát. 1980-ban ő tervezte folyóiratunk máig használatos borítóját. írásra ritkán vállalkozott, de az évtizedek folyam án tanulmányaiból, em ­ lékezéseiből, kiállítási megnyitóiból is kötetnyi jelent meg a pécsi folyóira­ tokban. Utolsó írását az elmúlt év áprilisában közöltük. Interjút kértünk tőle, em lékezést adott helyette 1944-45-ről A Rózsák terét belepte a hó címmel. Hét éve mondta Bertha Bulcsun ak: „Vannak em berek, akikn ek az élete, létezése vizuális világban történik, megy végbe. Mindent egyoldalúan élnek végig, mindent kép ekben látnak, k é p ek k e l telelnek, magyaráznak, argumen­ tálnak, áradat ez, k ép ek n ek az áradata." Amit Martyn Ferenc látott és m egalkotott, maradandó. Munkatársunktól fájdalom m al búcsúzunk, em lékét megőrizzük.

BERTÓK

LÁSZLÓ

Most, hogy vérre megy Kihúzták néhány számodat, na most mi lesz? hiszen fizetn ek is, igaz, sokára s nem sokat, de hogy m ásnak m eg semennyit, az itt m egbocsáthatatlan, hiszen n ekik éppúgy m egjárna, sőt, nagyobb jog u k van hozzá, m erthogy ném elyik föltett rá egy egész vagyont, m ire is? mint az udvari bolond s mint a gyerek, ha hazudik, játszottatok, s amíg csak m óka volt, m indenki nyert rajt valamit, most, hogy vérre m egy, m indenki veszít, s a k i szerencsés, az a jobb?

Beleszerethet az emberbe is A fal a falat szereti, elnézi, ahogy ott áll szem ben vele, s elvacakolgat légyszarral, porral, idővel, beleborzong, ha egy 25 JELENKOR

385

szeget bevernek, ha egy kopon ya szétloccsan, bár erre itt alig van példa, s azt is csak a k ko r hallotta, am ikor építették, tudja, hogy összeérnek, s ha valahol rés támad, az nem a kkora, hogy rajta ki-be, vagy hogy sokáig, s pláne, hogy m essze, hiszen ötön m eg haton át talán lehet, de hetedikn ek m indig ott a kínai nagy fal, am elyik a legú jabb adatok szerint negyvenezer kilom éter, vagyis ha egyenes volna, hosszában éppen körbeérn é a fö ldet, tehát nincsen o k féltéken ységre, okoskodásra, a falság m egbonthatatlan és örök, akár az em beri butaság, am ely ugyancsak szélesen körbeéri, és azon túl is nagy caf rangok ban lóg alá, s ha egy fal eb b e belegondol, bizony, beleszerethet az em berbe is.

Nevek Takáts Gyula nevére Tab, Becehegy, Pannónia, H ellász, Kötcse, K aposvár, Athén, Róma, Fonyód, Therm opülé, Nagyatád, Knósszosz, Nikla, Sümeg, K upadom b, Árkádia, Párizs, Ádánd, Delphi, Zselic, Csönge, Csobánc, Suomi, Tóti, Catánia, M unkács, H eszperidák csodakertje, Styx, Tiberis, Duna, Sár, Dráva, Sió, Balaton. GYöngyöz a versből a versbe szülőfalu, föln evelő táj. U grik Itália, Pécs, hegy, vizek és poliszok. Lám, így lesz Európa Somogy, lesz pontos a térkép. Angyali kézben a toll, írja a földet az ég.

386

BERTHA

BULCSU

Ember és gyár Beszélgetés Borovszky Ambrussal Dunaújváros és a vasmű, amit az építés korszakában még Sztálinvárosnak és Sztálin Vasműnek nevezték, az én életemből is elnyelt egy kis darab­ kát, de úgy is mondhatnám, hogy egy sokszínű valóságszelettel gazdagította életemet, hiszen a vasműben dolgozó emberekről kötetnyi novellát írtam. A Sztálin Vasmű volt az első nagy ipari vállalkozás, ahol megfordultam, ko­ rábban csak vidéki malmokat, szeszfőzdéket, mezőgazdasági szerelőüzeme­ ket láttam belülről. Ünnepi érzésekkel, szívdobogva léptem be az épülő vá­ rosba, a vasmű területére, a gyárak közé, de az ünnepi szívdobogásom több­ ször lanyhult, szinte megszűnt, s utólag már nem is értem hogyan kelt újra élet­ re. Érdekes világ volt, a nyomait ma is őrzöm a lelkemben. Én egy picurka pont voltam Dunaújvárosban, Borovszky Ambrus viszont a gazda, a főnök, a mindenható ember, a vasmű vezérigazgatója. Annak idején, amikor a vasmű kapujában az iparőröknek felmutattam az igazolványomat, Borovszkyt zord, komor embernek képzeltem, aki szemöldökének mozdításával emberek tucat­ jait tudja irányítani. Akkor még véletlenül sem találkoztam Borovszkyval, személyiségéből egy keveset csak az intézkedései alapján, s az épülő, mun­ kába lépő üzemek hasznosságát látva tudtam megsejteni. Borovszky Ambrus tizenhét éves korában tanulta ki az öntőszakmát, a felszabadulás után öntö­ dei vezető lett, majd a minisztériumba került. Harminchét évesen már a vas­ mű építésén dolgozott második emberként, s negyvenegy éves volt, amikor rábízták az egész vasmű és az épülő város irányítását. Innen hatvanhárom éves korában ment nyugdíjba. Állami díjas, azóta a Vasas Szakszervezet el­ nöke. Most, hogy személyesen is találkoztunk, örömmel konstatálom, hogy Borovszkyban nincsen semmi zord. Őszhajú, jó tartású, derűs kedélyű ember, még hetvenhárom évesen is tele hittel, optimizmussal, munkakedvvel. Olyan embertípus, akikről már többször azt hittük, hogy nincsenek. Még mindig van­ nak, kisugárzásuk is van. Borovszky Ambrus élete része az újkori magyar ipartörténetnek. Hosszan, kellemesen beszélgettünk Dunaújvárosról. - B orovszky elvtárs élete nem a Dunai Vasművel kezdődött. M ondjon el valam it a gyerekkoráról, ifjúságáról. Mit csinált és m i történt önnel, m i­ előtt Sztálinvárosba kerü lt? - Születésileg érdi parasztcsaládból származom, habár édesapám iparos volt, cipész. Hat elemit jártam, s amikor abba a korba kerültem, hogy valami szakmát kell tanulni, akkor több mindenfélét megpróbáltam. De valahogy egyikhez se volt semmiféle ingerenciám, pár nap, de legkésőbb két hét múlva otthagytam őket, és majdnem kimentem abból az időből, amikor tanoncnak vagy inasnak felvesznek valakit. A szomszédban volt egy lakatos, aki az ak­ kori Lipták gyárban dolgozott. Megkérdeztem, Kovács úr, hát maguk már nem vesznek fel lakatost? Kovács azt mondta, bevisz a gyárba. Pár nap múl­ va én is elmentem reggel hatra, két karéj zsíroskenyérrel. Kilenc órakor a Lipták gyár kapujába kijött értem egy irodaszolga. Bevittek egy üzemi irodá­ ba és ott az egyik művezető mondta, lakatost nem vesznek föl, öntőt igen.

387

Kérdezték, hogy öntő akarsz lenni? Mondtam, hogy igen. Azt sem tudtam, hogy az öntő mit csinál. Átmentem az öntödébe, nyár volt, és derékig mezte­ len, izmos emberek dolgoztak ott. Nekem megtetszett. Pár nap múlva föl is vettek és elkezdtem ezt a szakmát. Ez éppen 1929-ben volt, amikor kezdődött a világválság. Akkor a Ganz gyár megvette ezt a Lipták gyárat és becsukta. Én egy fél éves, háromnegyed éves inas voltam akkor. Megkérdezték, hova akarok menni, a Ganz Vagongyárba, vagy a Ganz Hajógyárhoz. Valaki azt mondta, hogy jobb szakemberek vannak a hajógyárban, de az lényegesen messzebb volt Vekerléhez, ahol én laktam. Mégis odamentem dolgozni. Év vé­ gén, amikor az inasiskolának az évzárója volt, szakmai előmenetelből kitünte­ tést kaptam, s ez akkor nagyon jól esett nekem. Attól kezdve, vagy talán az első perctől kezdve, mindig jobban megszerettem ezt a szakmát. Viszonylag fiatalon az elismert szakemberek közé tartoztam, ennek az a bizonyítéka, hogy a szakszervezetben bizalmi voltam. Akkor ez nagy dolog volt, mert a szakszervezetnek az volt a nézete, hogy jó, elismert szakembereket kell választa­ ni bizalminak, mert a jó szakemberre a gyárnak is szüksége van, de a gyen­ gét azt elbocsáthatják. 1936-ban, amikor a katonaságtól visszajöttem, bizal­ minak választottak, ebben a házban, ahol most is dolgozom. Ez rettentően jó érzés. A felszabadulásig bizalmi voltam a Ganz Hajógyárban. Élnek ott még olyanok, akik emlékeznek rá. Visszatérve a Lipták gyárra, 1949-ben Diós­ győrből át kellett telepíteni egy hengerállványt a Lipták gyár üresen maradt csarnokába. Ebből a termékből a magyar iparnak több kellett volna, s azt mondták, ha áthozzuk, itt kb. a dupláját lehet rajta gyártani. Én voltam az egyik megbízott, aki ezt a telepítést megszerveztem. Huszonöt évvel később, amikor a Dunai Vasműnek voltam a vezetője, megkértek, hogy a Lőrinci Hen­ germű dolgozóinak mondjak egy ünnepi köszöntőt. A hajdani Lipták gyár Lőrincen volt. Akkor egy olyan részen mentem keresztül, amire inas koromból emlékeztem. Megmaradt valahogyan, ahogy régen állt, nem került se átalakí­ tásra, se bontásra. Körbenéztem és akkor visszapergett nekem az inaskorom, ahogy én ott az öntödében rövidnadrágban jövök-megyek. Amikor én ott föl­ álltam az ünnepi beszédemet elmondani, eszembe jutott az egész és elmond­ tam, hogy mit éreztem, amikor itt szegény gyerekként inaskodtam, s most itt állok, mint a gyár vezetője. A Lipták gyár hozzá tartozott a Dunai Vasműhöz. Egyszercsak elakadt a szavam és nem tudtam befejezni a mondatot. Nagy taps, meg minden, de nem volt valami világos meg értelmes amit mondtam, mert annyira friss volt az élmény. — A felszabadulás után gondolom , új feladatokat k a p o tt? — 1945-ben visszamentem a Ganz Hajógyárba öntőnek. A sors úgy hozta, hogy azt a vezetőt, aki ott volt, nem engedték vissza. A segédművezetőt viszszaengedték, de kellett egy vezető az öntödének. Fiatal, nagyon fiatal segéd koromban az volt a vágyam, hogy én egyszer öntőmester leszek. Ez volt a csúcsa az életemnek. Nagynak tartottam, hogy valaki egy öntödét vezet, rá­ bízzák, ezért még segédkoromban megtanultam olyan dolgokat magánszorga­ lomból, amit egy öntőmesternek tudni kell. Fiatal gyerek voltam, mindenki a keresztnevemről szólított, mindenkinek Ambrus voltam, tegeztek. Ki legyen a vezető? Idősebb, jó szakemberek, mások is azt mondták, hogy az Ambrus. Akkor így ennek az öntödének én lettem a vezetője. Életem legnagyobb elis­ merése volt. Jóvátételi munkákat csináltunk akkor, és rettentő büszke voltam arra, hogy ezt én csinálhatom. Azt hiszem, olyan boldog ember, mint amilyen az öntödében, életemben nem voltam. Minden az enyém volt. Az ember gye­ rekkorában odamegy, és a sors úgy alakul, hogy ő lesz a főnök. Az életem-

388

nek ez egy nagyon boldog szakasza, de a sors állandóan változik és egyszercsak kapok egy értesítést, a budapesti pártbizottságról, ahol akkor Földes László volt a káderes: alakul egy minisztérium, ipari minisztérium áll szer­ vezés alatt, és engem ott kohászati főosztályvezetőnek gondolnak. Az öntő­ szakma az se nem gépészet, se nem kohászat, az egy speciális terület, de na­ gyon sokan összetévesztik. Azt mondták, keresnek egy főosztályvezetőt, aki­ hez a kohászat tartozik. Őszintén szólva nem is nagyon értettem, mit kell csi­ nálni, aztán kiderült, hogy üzemgazdasági főosztályvezetőnek kell lennem. Megmondhatom, azt sem tudtam, hogy az üzemgazdaságot eszik vagy isszák. Összesen volt hat elemim, az öntödében gyakorlatból el tudtam intézni az ad­ minisztrációt, ami ott volt, annál többet nem. Hát bekerültünk ebbe többedmagammal, én, Czottner Sándor Csepelről meg még többen, és hát ott meg­ próbáltunk valamit csinálni. Az üzemgazdasági főosztályon mi próbáltunk, próbálkoztunk. Mondták, hogy olvassuk el ezt, meg olvassuk el azt. Olvas­ tam, de utána se voltam sokkal okosabb, mint amikor semmit sem olvastam. Ez egy nagyon feszültségekkel terhes időszak volt, mert szerettem volna dol­ gozni, de nem rendelkeztem olyan adottságokkal, hogy én ott rögtön föltalál­ tam volna magam. Nekem nem voltak ilyen adottságaim, és most utólag, ha az ember őszintén megmondhatja, én nem voltam egy gyorsan fejlődő ember, aki gyorsan kiismeri a helyzetet, nekem idő kellett mindenhez. Itt ez egy na­ gyon nehéz időszak volt. Főosztályvezető lettem, aztán iparigazgató, a kohá­ szatnak az iparigazgatója viszonylag rövid ideig. Végre egyszer hívtak a párt­ központba. Akkor még létezett az úgynevezett kádertanács, ez harminc em­ berből vagy mennyiből állt. Az asztal végén Kiss Károly ült, és azt mondta ne­ kem, hogy Magyarországon épül egy kohászati kombinát, és mellette lakóte­ lep. Nem mondta, hogy város, mert az furcsán hangzott volna azt hiszem. Két ember lesz a vezetője, a Sebestyén János és én. Nem tudom ismeri-e hírből Se­ bestyént, az OMRT-nél ő számított okos embernek. Mellesleg most, hetven­ négy éves és aktív. A kádertanács úgy döntött, hogy Sebestyén János Pesten, én pedig lenn a helyszínen fogom a munkákat irányítani. Nos, ez már nekem egy kicsit közelebb állt. Azt persze, hogy egy teljes vertikumú kohászati üzem igazán micsoda, magam sem tudtam. - Ez hányban volt? - Ez 49-ben volt. Amikor én ezt a megbízatást kaptam, a vasmű először Mohácson kezdett épülni. - El is kezdődött az építkezés? M ert én úgy e m lék ez tem . . . - Csak egy pár ház készült el, a gyárat nem kezdtük el építeni. Öt-hat vagy nyolc ház készült el. Akkor a déli szomszédokkal bekövetkezett a rossz viszony, és határozat született, hogy ezt beljebb kell hozni az ország közepe felé. A másik két kohászati üzemnek sok problémát okozott a vízhiány Bor­ sodban, tehát ezt víz mellé kellett telepíteni, a Duna vagy a Tisza mellé. A Duna szimpatikusabb volt az illetékeseknek. Amikor a Dunapentele melletti területet kiválasztották, én valahol a tizedik sorban hátul mentem. A 70-es kilométerkőnél megálltunk. Két feltételnek kellett meglenni, az egyik a víz mellettiség, a másik pediglen az, hogy körülbelül 35 kilométeres körzetből mert Magyarországon ennyiről mondják, hogy be lehet járni naponta dolgoz­ ni —munkaerőt kapjon a vasmű. Ha Budapestre és mondjuk erre az új ipari területre leszúrok egy körzőt, akkor a két terület éppen találkozik, mert 70 kilométerre van egymástól. Ennek a két szempontnak, a magyar szakemberek és főleg a szovjet szakemberek ítélete szerint megfelelt Pentele környéke. Dombos vidék volt, de le lehetett gyalulni, a Duna, a város és a vasút szintje

389

között 50 méter szintkülönbség van. Ennek vannak előnyei és hátrányai. 1950 tavaszán elkezdődött a város építése. - A kkor ön m ár kinevezett igazgatója volt a vasműnek? - A helyettes igazgató, Sebestyén János volt az én főnököm. - Igen, de ő Budapesten dolgozott. - Budapesten, de minden héten kétszer-háromszor lejött megnézni, hogy mi történt. Azokon az értekezleteken, melyeket a város és a vasmű építésé­ vel kapcsolatban tartottak, mind részt vettem. Tulajdonképpen azt hiszem, ak­ kor kezdtem felszedni az ismereteket, és ezeken a tanácskozásokon nagyon sokat tanultam. Talán megalapoztam az egész további életemet. Én halló tí­ pus vagyok és nagyon odafigyeltem, mert minden érdekelt, és azt, amit én egy-egy ilyen másfél-kétórás tanácskozáson hallottam, annak a lényegét meg tudtam jegyezni. És bizonyos idő múlva úgy tudtam alkalmazni, mint a sajá­ tomat, a magamévá tudtam tenni. A két ember között, Sebestyén János és köz­ tem óriási különbség van. Ő egy budapesti mérnök, mint tervezőmérnök dol­ gozott már. Sebestyén János kiemelkedő figurája volt akkor ennek az iparo­ sításnak. Kiváló képességű embernek tartom ma is. 1936-ban végzett Brünnben, többen végeztek ott, nem tudom pontosan kik, hát ismerem a Karádi Gyuszit, aki miniszterhelyettes volt, Sebestyént. Aki Brünnben végzett, az új élet indításakor mind szerepet kapott és mindegyik nagyon eredményes mun­ kát végzett. Hogy miért nem Magyarországon, azt ugye tetszik tudni. Sebes­ tyén 36-ban, amikor végzett, belépett a Vasas Szakszervezetbe, mint villamos mérnök. Hát aki az akkori kasztbeli különbségeket ismeri? Nem tudom, hogy egyáltalán volt-e mérnök tagja akkor a szakszervezetnek? Ha volt is, nagyon kevés. Sebestyén János ma is tagja a Vasas Szakszervezetnek. Itt van a tagsá­ gi könyve a fiókomban, én rendezem neki. Tehát akkor én már kezdtem föl­ szedni annak a tudásnak az alapjait, ami szükséges ahhoz, hogy valaki ipar­ vezető legyen. 1953-ban, amikor már a Nagy Imre politikának a szele fújt, Se­ bestyén János leült velem este a vendéglőben. Akkor az volt a divat, hogy úgy általában nyolcig-tízig szoktunk dolgozni. Leültünk az étterembe vacsorázni, és azt mondja, te belejöttél már itt a dolgokba, most már elviszed egyedül. Et­ től én nagyon megijedtem. Mert egy erős emberrel jó dolgozni, aki nem csi­ nál napi ezt azt amazt, de a háta mögött áll az embernek. Nekem nagyon se­ gített az a tudat, hogy Sebestyén János mögöttem áll. Sebestyén akkor elment Czottner Sándor mellé miniszterhelyettesnek, ahol megkapta az elektromos területet. Ott is nagyot alkotott. Sztálinvárosban én egyedül maradtam. 1953-ban, am ikor érettségi után a városba érkeztem , Dunapentele és körn y éke olyan volt, mint egy szürrealista álom. Kitűzőként dolgoz­ tam az építőknél. Szép szőlők és ku koricások k ö zé vertük le a karókat, s a bezsinórozások után a ku biku sok napok alatt kiem elték az alapokat. K ord ésok hordták el a fö ldet, hat-nyolc ló m ellé tartozott egyetlen haj­ tó. Libasorban jártak a lovak, engedelm esen, szinte vakon. Odább, k ö ­ zel a Dunához földgyalu k dolgoztak. M ás földgépet nem is láttam. Em­ b erg ép ek dolgoztak mindenütt. M ár állt a M ájus 1. utca, a Sztálin út, és a Duna partján is elkezdődött az építkezés. A vasmű kerítése mögött (oda a k k o r m ég nem volt b elép ési engedélyem ) különös alakú gyáróriá­ sok álltak, a félig kész koh ó, az erőmű kém ényei, s a kokszm ű hatalmas pepita kém énye. Szinte varázsütésre nőttek k i a földből, s m indenki, aki ott dolgozott. büszke volt rájuk. M ár kész volt, és m űködött a Vasas sportpálya, én is ott atlétizáltam Eső Pál edző k ez e alatt. A sportegye­ sület tárt k a ro k k a l várta a fiatalokat, m indenki azonnal szerelést k a ­

390

pott, leigazolták. A v id éki sportegyesületek nyom orúsága után olyan volt ez, mint az álom. M égis haza kellett innen mennem. Egy olyan házban laktunk, görög család okkal együtt, am i kívül-belül vakolatlan volt, s az épület tele volt poloskával. H alálra m artak minden éjszaka. M egpróbálkoztam az ófaluval is. K iköltöztem D unapentelére egy pa­ rasztház szobájába, de ott m ég több volt a poloska, mint a m unkásszál­ láson. A koplalást, bizonytalanságot és sok mindent m egszoktam a há­ ború alatt és után, de a p oloskákat nem bírtam elviselni. Lem entem a Dunapartra, beáztattam az összes ruhámat a vízbe. Egy szál gatyában álltam egész napon át a parton. Hazautaztam. De aztán nem bírtam so­ k á ig otthon, izgatott az épülő vasmű és a város, s valam ikor novem ber táján visszatértem Sztálinvárosba. - M ikor nevezték k i első vezetővé? - 53-ban valamikor, amikor Sebestyén János elment. - Ez azt jelentette, hogy a vasmű gazdája volt, vagy a m elléje épülő város ügyeit is irányítania kellett? - 54-ig a városépítés is hozzám tartozott. 54-ben már akkora kezdett lenni a város mindenféle gondjaival, élelmezés, üzletek meg egyebek, hogy már nem illett bele a mi profilunkba, és akkor leváltunk. Megalakult a városi tanács, az első tanácselnök egy aranyos ember volt, Berecz Bertalan nevezetű. Utána jött, aki Sztálinvárost nagyon ismertté tette, a Tapolczai Jenő. Már meghalt szegény. Ő azokban az első időkben nagy propagandát csinált a vá­ rosnak. Olyan személyiség volt, ha bement valahova, tele lett vele a helyiség. - E k k or keletkezett a „szocialista város" legenda? - Igen. Ezt akkor szerintem jól csinálta. - 54-ben, úgy em lékszem , a kohó első egysége m ár m űködött. - 54. február 28-án avattuk az első kohót. Ez volt itt az első ami való­ ban kohászat volt. Az öntöde az 51. november 7-én indult be. Hát még annyit erről, hogy 50-ben, 50 tavaszán gyalultuk még a földet, hogy egyenes legyen a dunántúli dombos vidék. Valamikor 50 nyarán kezdtük ezt a gyárat, és 51. november 7-én egy forgácsoló üzemet, öntödét és vasszerkezeti üzemet, úttal, vasúttal együtt már felavattunk. Macskakörmök között megjegyzem, hogy ma képtelenek lennénk rá. Volt ennek az akkori időszaknak egy ilyen fura definíciója, „hőskorszaknak" szoktuk nevezni. 1952 végén kb. húszezer em­ ber dolgozott itt. Hozzá kell tenni, hogy Sztálinváros kiemelt státuszt kapott akkor, kormánytól, párttól, mindenkitől. Munkaalkalom sem volt az ország­ ban annyi, hogy ez a sok, esetleg itt fölszabaduló ember másutt mind munkát kaphatott volna. Elég mostoha körülmények között kellett itt dolgozni. Olyan elképzelések voltak, hogy minden nagy legyen, gigantománia uralkodott. Csi­ náltunk egy nagy barakot, és hatvan ember aludt bent emeletes ágyakban. Vagy mit tudom én, ezer személyes konyhát, aztán kiderült, ha széthordják az ételt, akkor az megtörik, gond lesz vele. De ebben az időszakban az ottani vezetés a művezetőtől kezdve mindenki, nagyot alkotott, és a szellemet, ami akkor ott természetes volt, azt ma nagyon nehéz elképzelni. Tele voltunk lelkesedéssel, hogy én, az természetes, de kisemberek, az egyszerű emberek is. Mindenkiben sok-sok ambíció, lelkesedés volt, ezt vagy azt megépítjük ekkorra vagy akkorra. Ami kell, meglegyen. Őszintén, tisztán lelkesedtünk. Utána sok mindent mondtak, de én azt mondom, hogy mindennel együtt erre a nagyon szép korszakra, mely ilyent alkotott, ennek a népnek, az országnak, a fiatal társadalmi rendnek nagy szüksége volt. - M ár elfelejtjü k, de akkoriban ott járt Ö rkény István, Szécsi Margit,

391

0

a k ik nagyon érdekes riportokat, novellákat, verseket írtak róla. Egy kötetnyi novellát én is írtam Sztálinvárosról. - Novellák vannak. A novellákban bent vagyunk. - Talán arra gondol, hogy ipartörténetileg nincs m egírva az a korszak? Igen, igen . . . - Értem. A húszezer em ber kapcsán m egkérdezném , tulajdonképpen k ik voltak ezek, k ik b ő l állt ez a húszezer em ber? A felső rétege Sebestyéntől a m űvezetőkig kvalifikáltabb, szakm ailag képzettebb em berek voltak. D e ren­ geteg em berre em lékszem , a k ik mindenhonnan összecsődültek s darukötözők, vagonrakók lettek. Gond is volt velük. M ilyen em berek voltak, a k ik ezt az egészet felépítették? - Kérem szépen, itt volt munkaalkalom. Nem egy vállalatnál volt ez a húszezer ember, hanem több vállalatnál. Magasépítő, mélyépítő, csőszerelő, burkoló vállalat, sorolhatnám, legalább egy tucat vállalat dolgozott itt. A munka föl volt parcellázva, tehát ez a sok ember nem egy vállalatnál volt alkalmazva. A pénzről, arról, hogy a vállalat tudjon lakást adni, szállást épí­ teni, étkeztetni az embereket, erről nekünk kellett gondoskodni. Tehát ez a NEB gondja volt. Nehézipari Beruházási Vállalatnak hívtak bennünket. Azt hiszem, ezt többé-kevésbé jól megszerveztük az akkori körülmények között. - Nem tudom, a b b ó l mennyit érzékeltek, hogy ez ek között az em berek között olyanok is akadtak, a k ik loptak, részegeskedtek, késeitek, néha egé­ szen elképesztő d olg ok történtek a városban. A NEB szintjén lehetett ezt ér­ zékelni, vagy ez egy távoli m ellékkörülm énynek számított? - Miután ott éltem, ott a helyszínen, nem valahol a toronyban, érzékel­ tem a helyzetet. Természetes, hogy ahová mindenfelől, börtönből kiszabadult, meg mindenhonnan, mindenféle fajta ember odajött, voltak gondok. Voltak renitenskedők. De én este nyolckor, kilenckor sétáltam az építkezéseken, és nekem soha senki nem mondta, hogy menjek arrább. Még bementem a tal­ ponállóba is. A B ék e téri talponálló m ögött növendékerdő állt, frissen telepített három -négym éteres fákkal. A kocsm a hátsó ablakai az erdőre nyíltak. Nagy v erek ed ések alkalm ával kinyitották az ablakokat, s a kikészült em bere­ k et a győztesek, vagy a pin cérek kihajigálták az erdőbe. M ire m egérke­ zett a razzia, m ár m indenki csendesen kortyolgatta a borát, pontosabban a sörét rummal, mert a k k o r az volt a divat. - Visszatérésem után én a SZÁLLRAK-nál dolgoztam forgalom irányítóként, és a Sztálin út 1-ben a tiszti szálláson laktam . Itt m ár nyom a sem volt a poloskákn ak, tisztaság volt és rend. M égis előfordult, hogy am íg szabadságon voltam, ellopták a gumicsizmámat, s am ikor kipillantottam reggel a hátsó ablakon, egy hulla fekü dt a frissen nyírt gyepen a rézsű oldalában. Szilveszter éjszaka egy részeg m űszaki rám törte az ajtót és k éssel hadonászva az orrom alatt, valam ilyen Klárit követelt rajtam, akiről soha életem ben nem hal­ lottam. A kkor m eglehetősen rom antikus volt m ég ez az új város. Egyéb­ ként huszonnégy órát dolgoztunk, s a téli hóviharok idején, am ikor nem jöttek he a váltások, gyakorta negyvennyolc, vagy ötvenkét órát egyfoly­ tában. A kkor m ár a k oh ó nyersanyagellátásánál dolgoztam , s a k o h ó nem állhatott meg. - A B éke téren? - A Béke téren . . . Oda is bementem. Voltak ott hangoskodók meg min­ denféle ember. De ezen én nem akadtam fenn, az ország tele volt ilyenekkel. Tele. Hogy is mondjam, az akkori körülményekhez és viszonyokhoz képest -

392

én ezt nem tartottam szenzációnak. Olyan volt az egyén, mint amilyen az élet. Ilyen emberekkel dolgoztunk, meg cigányokkal. Egy példa: Nagyon ve­ szekedtem azzal a vállalattal, s annak építésvezetőjével, aki a cigányokat nem akarta fölvenni. Mondtam nekik, hogy ebben a társadalmi rendben a cigány is olyan ember, mint a többi, ha dolgozni akar, fel kell venni. így aztán egy csoport cigányt a reggeli órákban fölvetettem. Közben föl kellett jönnöm Pestre. Estefelé megyek haza Sztálinvárosba, és jön velem szembe az úttesten vagy húsz ember. Akkor az volt ott a rendszer, hogy akit fölvettek, megkap­ ta a lepedőt, a pokrócot, és a gumicsizmát. Kapott egy ágyat, de ha leszámolt, akkor le kellett adni a lepedőt és az egészet. Megyek hazafelé, s az én reggeli cigányaim már Adonynál jönnek szembe velem, és mindegyiknek a lepedő, a pokróc meg a gumicsizma a vállán. Bementem az adonyi rendőrségre, a többi aztán az ő dolguk volt. B oro v szky elvtárs, ön rég en szervezett m u n ká sok kö zött dolgozott, a k ik elé g ka ra k terisz tik u s réteg ét a lk o ttá k a m agyar n épn ek. Ö sszehason lít­ va ezzel a m eg leh etősen k é p lé k e n y társulattal, a k ik S ztálin városban ö ssz ev e­ rőd tek , m i volt az a la p v ető kü lön bség , a rég i szervezett m u n káscsapat és az itteni é p ítő k között?

- Régi szervezett munkásokkal nem nagyon találkoztam itt, nagyon ke­ véssel találkoztam, aki mondjuk a felszabadulás előtt is szakszervezeti tag volt. Régen a munkahelyek is olyanok voltak, ahol dolgoztak, hogy tilos volt szervezkedni. Hát ugye olyan gyár, mint a hajógyár meg az öntöde, ahol száz százalékban szervezett munkások dolgoztak, olyan nem sok volt ebben az országban. A hajógyárba nem lehetett fölvenni, csak olyan öntőt, aki innen közvetítőlapot hozott. Az akkori ipari munkásságnak, az üzeminek is, a szer­ vezett munkás nem volt egy vastag rétege. Ha szabad dicsekednem, mennyi van most, 85? Én ötvennégy éve vagyok szervezett munkás. Több mint egy fél évszázad. 1931-ben szabadultam és rögtön beléptem a Vasas Szakszerve­ zetbe. Közben volt munkanélküliség meg minden, de én úgy gondoltam, hogy ide tartozom, s ez egy biztonságos érzést adott. Nagyon sokat köszönhetek a szakszervezetnek, mert én ide, az épület alagsorába jártam szemináriumba 35-ben, 36-ban, 37-ben. Itt az ember általános műveltséget kapott. Olvastuk a Népszavát. Nem tudom, a Keleti Mártont, talán a fiát, a filmrendezőt hírből ismerte? -

Ism ertem .

- Annak az apja egy tanárember volt. Keleti Mártonnak hívták, én ah­ hoz jártam szemináriumba az alagsorba. Ő megtanított bennünket olvasni. Ha elolvastunk egy regényt, abban az író mit akar mondani, hova rejtette el egy személybe, családba, valamilyen viszonyba azt, amit ő mondani akar? Keleti Márton írt egy könyvet, sajnos nem találom meg, az volt a címe, hogy Az elpusztult saroküzlet. Benne van a harmincas évek válsága, a húszas évek háború utáni állapota, hogyan megy tönkre ebben a társadalmi rendben va­ laki. Belerejtette az egész társadalmi rendet ebbe a szatócsüzletbe. M i tulaj­ donképpen a felszabaduláskor már társadalmi ismeretekkel rendelkeztünk, tudtuk, hogy mi a kapitalizmus, mi a szocializmus, mi a Szovjetunió, amikor a széles társadalom még ezekkel nem volt tisztában. Akkor minket ki is emeltek sorba, és kiből lett ez, kiből az. A szakszervezet nagyon sok kádert adott a társadalomnak. Legyen szabad hivatkoznom a Vasas Szakszervezetre. A napokban mondta Czeizel Endre a tv-ben, hogy a Vasas Szakszervezet intézte el, hogy fölvegyék az egyetemre, mint jó futballistát.

393

- Érdekes. Ezzel szem ben Sztálinvárosban ez a sok em ber nem rendel­ kezett ilyen szakszervezeti háttérrel, bár a k k o r ha akartak, beléphettek. - Akkor beléptek. Igen, volt itt egy olyan társadalmi réteg, a munkásosztálynak olyan rétege, ami akkor azt se tudta, mi az a szervezett munkás. Akkor beszervezték őket, fokozatosan munkássá váltak. Ezek között nagyon sok ember új szakmát tanult. Jöttek a földművelésből és itt ácsok, kőművesek lettek. Tehát ez arra is jó volt, hogy egy csomó ember a nulláról tudott indul­ ni, főleg fiatalemberek. Amikor innen elmentek, már szakemberek voltak. Ha jól em lékszem , a 122-es ipari pályaudvaron a gépgyár, az öntöde és egy törőmű között együtt dolgoztam egy darus brigáddal. Brigádve­ zető és kötözők. Az a k k o ri körü lm ények között nagyon sokat kerestek. Ötször-hatszor annyit, mint én. A m unkájuk persze kem ény em berpró­ báló volt, legf eljebb az ö rö k k é izzó k o ksz k osa ra k felett m elegíthették m eg egy kicsit a kezüket. A pénz, az iszonyúan so k pénz, am iért a k ko r havonta katasztrális holdnyi földet vehettek volna az Alföldön, a töb b ­ ségüknek kifolyt a kezéből. T izedikéig elitták, elm ulatták, elkurvázták az egészet, sokszor az utolsó fillérig. Attól kezdve, a köv etkező fizetésig, sós k ekszen és teán éltek, amit ott m indenki védőételkén t kapott, ingyen. - Egy szem élyes kérdést tennék fel, B orovszky elvtárs. Azt mondta, lent lakott attól kezdve, hogy elkezdődött a munka. Ez mit jelent, az egész család m indjárt leköltözött? - Ma is ott van a strandon egy beton alap, egy épület alap, amit én a szántóföld egyik részébe elsőként letetettem. Már volt egy úthálózati rajz, nem messze az úttól felépült az én ideiglenes irodám, hálószobám, a tanács­ terem, minden együtt. Meg lehet nézni, hogy az milyen kicsi. Miután akkor már kezdtem önállósodni, mondta a Sebestyén, hogy terveztess magadnak egy épületet, ahonnan irányítani lehet ez a munkát. Abba elfértünk öten vagy tízen, egy év múlva a NEB apparátusa már ötszáz emberből állt. Mondta, hogy nagy apparátus lesz, ami ezt az óriási munkát irányítja, ellenőrzi. Én oda leköltöztem, és 52-ben lejött a családom. 52 elején. A gyerekek ott jártak iskolába. - A kkor a Sztálin út m ár állt, vagy m ég az sem? - A Május 1. utca állt egyedül. Akkor még az is vakolatlanul, nem volt kész épület. Kis kályhákkal fűtötték a helyiségeket. A Május 1. utcában volt az első irodánk, a pártbizottság is ott volt, és még a 26-os építőipari vállalat. Belülről be volt vakolva és az irodánk hajópadlóval lerakva. - E k k or m ég folyt az építkezés, de közben már term elt a vasm űnek egy része. M i volt ezekb en az években az ön számára a legnehezebb? - Az első üzemekhez, a forgácsolóhoz, öntödéhez összeszedtük azt a párszáz embert, aki kellett oda. Amikor a kohászat kezdett indulni, született egy olyan teória, hogy 40 százalék kohászatban dolgozó, jártas embert kell odahozni, és 60 százalékot rá lehet rakni. Ez egy teória volt. Csepelről, Ózdról, Diósgyőrből hozták az embereket. Emberi dolog, hogy kialakultak a klik­ kek. Majd mi csepeliek megmutatjuk, majd mi diósgyőriek, majd mi óz­ diak . . . De kiderült, hogy ebben a gyárban úgy nem lehet dolgozni, mint a régiekben. Ez más. Kiéleződtek a dolgok, s ezt nem lehetett hagyni, meg kel­ lett mondani, hogy ez nem Csepel, nem Ózd, nem is Diósgyőr, hanem ez a Sztálin Vasmű, egy új kohászat, más berendezésekkel, követelményekkel. Viszonylag sokan vissza is mentek. Érdekes dolog, hogy azok az emberek, akik itt tanulták a szakmát, itt lettek kohászokká, azok öt-hat év múlva le­ hagyták azokat, akik máshonnan jöttek. Ők már ezt tanulták meg, jó szak­

394

emberek lettek. Ezt sem lehet általánosítani, de nagyon sokan, egy nagyon vastag réteg már tudja magáról, hogy ő itt lett kohász. A fiatalemberek na­ gyon gyorsan átvették ezt a tudatot és nagyon használható emberek lettek belőlük. - Mi okozta ezekb en az év ekb en a legtöbb öröm et? - Nagyon szerettem, mikor egy-egy üzem indult. Egy üzemindítás ren­ geteg gonddal jár, mindenféle probléma támad. Emberi problémáktól kezd­ ve a műszaki problémákig mindenféle. A kohászatnak az a tulajdonsága, hogy folyamatos, ha egy nagyolvasztót megindítunk, annak öt évig, nyolcig men­ ni kell. Akkor még olyan stílussal vezettünk, mivel csak pár üzem volt, hogy minden reggel mindegyiket megnéztük, dolgozik-e vagy nem? Akkor jónak tartottuk ezt a vezetési módot, ma kimosolyognánk saját magunkat, ha így csinálnánk. Amikor bementem és folyt a nyersvas, vagy éppen csapolták az acélt, boldognak éreztem magam. Akkor vidéken szokássá vált, lehet én ve­ zettem be, de az is lehet, hogy nem én, nem tudom,- vasárnap délelőtt kilenc órakor minden vezető bement a gyárba. És volt nekem egy hobbim, nagyon szerettem a lovakat. Hétköznap autóval jártunk, vasárnap volt egy ilyen ko­ csi, fiakker, vagy homokfutó, és arra négyen-öten-hatan fölkapaszkodtunk. Állatszerető ember vagyok, én hajtottam a lovakat. Mivel én bent voltam, az összes többi vezető is úgy érezte, hogy kötelessége bejönni. Ez jó tradíció volt. Amikor délfelé, egy óra felé jöttünk haza ebédelni, akkor bementünk egy kocsmába, megittunk egy korsó sört, vagy fröccsöt, és aztán úgy men­ tünk haza. És akkor ez jó érzés volt, mert vasárnap délelőtt felszabadultan néztem a gyárat. Vasárnap délután, pláne este, már kezdtek nyomni a gon­ dok, hogy mit kell csinálni hétfőn? De vasárnap délelőtt olyan nagyon jó ér­ zés volt bent járni, hogy sajátomnak éreztem a gyárat. Én nem dolgozni jár­ tam oda, én mentem és csináltam. Ha ezt összegezném, akkor nagyon szeret­ tem öntő, öntőmester lenni, amikor a minisztériumba kerültem, ott nem ta­ láltam a helyem, a Dunai Vasmű azonban az enyém volt, őszintén mondom, hogy ma is az enyém. Ügy vagyok vele, mint szülő a rossz gyerekével, nem tud olyan rossz lenni, hogy ne szeressem. A kohászattal mindenféle gondok, problémák adódnak, evvel együtt az én gyerekem, én minden baját a lelkemen viselem ma is. - Azt szeretném m egkérdezni, hogy am ikor ez a Sztálin Vasmű e lk é ­ szült, legalábbis ez a kohászati r é s z e . . . - Ez folyamat volt. - Folyamat. M ár nem em lékszem , három egységből áll? - Kettőből. Ennek az a lényege, hogy Magyarországon ilyen nincs, hogy kokszgyártás, nyersvas gyártás, acélgyártás, hengermű együtt. Teljes verti­ kum, mindent egy kerítésen belül állít elő, csak alapanyag jön be, tehát szén jön be és vasérc. - A m ikor elkészült, korszerű volt ez a kohó? - Igen. - M ihez viszonyítva? D iósgyőrhöz, Csepelhez, vagy pedig az európai, esetleg nyugatnémet gyáregységekhez képest? - Ez a kohó ma is modern. Amikor épült, úgy hívtuk, hogy óriáskohó. Aztán kiderült, hogy közepes, most már a közepesnél is kisebb. Szóval köz­ ben összement. Bár maradt akkora, ugye, amekkora volt. Ezek a korral vál­ toznak együtt. Ma Európában sok ilyen üzem dolgozik, jól és gazdaságosan. Ennek az üzemnek vannak bizonyos gondjai, most itt bele kellene menni a technológiába. Mindenki csak azt nézi, hogy ilyen olyan amolyan bajok van­

395

nak, de hogy annak a gyökerei hol vannak, és miért vannak, arra már keve­ sen kíváncsiak. Nem az üzem a hibás. Én arra em lék szem , h og y am ik o r az első eg y ség elk ez d ett m űködni, a k k o r a n yersvasat, am it kiolv a sztottak , lev itték vagy ötszáz m éterre, és v as­ p og ácsát k ész ítettek b elő le. T áro lták egy darabig , m ajd v a g o n o k b a r a k tá k és elszállították. E xportra m ent, vag y m ás célra . . .

- Exportra. Főleg baráti országokba exportáltuk, mert nekünk még nem volt martinunk. Most a martinba folyékonyan viszik át. Vagy az új konver­ terbe folyékonyan viszik be és gyártanak, csinálnak a nyersvasból acélt. Ak­ kor még nem volt ennek a továbbfinomítására lehetőség, le kellett blokkokba öntenünk. A zon g o n d o lk o d o m így utólag, hog y a ko k sz m ű egyszercsa k elkezd ett m űködn i, d e előtte jö tt a len g y el k o k sz . A k o h ó h o z orosz vasérc, és valam enynyi ru dábán yai, m eg a vashu lladék. B orzasztó m essz eség b ő l jött s o k minden. N y ereség esen tudott így m ű köd n i a vasm ű ?

- Most felidéznék egy nagyon téves hiedelmet. 56-ban az ellenforrada­ lom egyik fő témája, egyik fő támadási területe az volt, hogy azért élünk olyan szegényen, mint amilyen szegényen élünk, mert megépítettük a Sztálin Vasművet, és néhány üzemet. Ezt sajnos nagyon sokan átvették, olyanok is, akiknek ezt nem lett volna szabad. Nekem nagyon sok vezetővel kellett győz­ ködnöm, és bebizonyítanom, hogy erre az üzemre ennek az országnak, az iparnak feltétlenül szüksége van, ezt a magyar ipar nem tudja nélkülözni. Miről van szó: Távolság, hogy nincsen ércünk. A Szovjetunió a saját orszá­ gán belül nagyobb távolságokra is szállít ércet, mint ide. Az egész világ fej­ lett ipara óriási távolságokról hozza az ércet, meg a szenet is. Mondjam, hogy például Ausztria itt van fölöttünk, és Amerikából hajón hozza a szenet. És nem fizet rá. Tehát ezek a távolságok nem igazak. Erkölcsi kötelességemnek éreztem, nekem be kellett bizonyítanom azt, hogy erre az üzemre ennek az országnak szüksége van, ennek az iparnak nincs további fejlődési lehetősége egy lemezhengermű nélkül, ezért én 66-67-ben készítettem egy diagram soro­ zatot, mellyel bebizonyítottam, hogy a Dunai Vasmű a teljes összeget, amit a népgazdaság ráköltött, visszaadta az országnak. Materiálisan, anyagilag visszafizette. Ezt nem kisebb személyiségeknek bizonyítottam be, mint a mi­ niszterelnök és a pénzügyminiszter. Nagyon sokat dolgoztam a diagramokon, de kérem szépen utána nem tudtak megtámadni, el kellett fogadni, hogy a Dunai Vasmű a magyar népgazdaságnak teljesen ingyenben van. Mindent kitermelt és visszafizetett. Értem . A m ikor k ész ü lőd tem erre a beszélg etésre, a k k o r a m iniszté­ rium ban érd ek lő d tem , h og y m ost pillan atn yilag ez a vasm ű n yereség es, éppen c s a k eltartja m agát, vagy esetleg veszteség es? A válasz n em volt egyértelm ű. M egtudtam , h og y valutát hoz, szü kség van rá, de eg y es részleg ei v esztesé­ g esen m ű k öd n ek. L ehet valam it m on dan i k o n k réta b b a n ?

- Mondom, abból az alapelvből kell kiindulni, hogy ma a Dunai Vasmű nélkül nincs magyar ipar, nincs hajógyártás, nincs mozdonygyártás, nincs autóbuszgyártás, nincs mezőgépgyártás, mit soroljak még? Mindnek az alap­ anyagát a vasmű gyártja. Ezt az alapanyagot a tábor országaiból megkapni nem lehet. A tőkés világból pedig képtelenek lennénk behozni. Tehát szüksé­ ges, kell, nincs élet nélküle. Ráfizetéses-e? Ha akarom vemhes, ha akarom nem. Elhatározás kérdése az hogy hol csapjuk ki a nyereséget. Milyen terhe­ ket rovok erre a termelő üzemre, milyen adóztatást? Ez mind mind elhatáro­ zás kérdése. Hol állapítom meg az árát, hogyan állapítom meg, milyen ala­

396

pon. A Dunai Vasmű, én mondom, nem ráfizetéses, szükség van rá, és egyik legjobb devizatermelő ma a kohászat. Tehát erre a devizára, amit a magyar kohászat kitermel, erre ennek a társadalomnak szüksége van. - Ez világos beszéd, köszönöm . Kicsit tovább lépnék. Fölépült itt ez a város, és a so k f elől jött húszezernyi em ber kavargott benn. Volt egy olyan pillanata a város életének, am ikor érezni lehetett, hogy na, most m ár kon szo­ lidálódott? Lehet ezt valam ilyen dátumhoz vagy esem ényhez kötni? - Nem lehet mit tudom, március 25-re tenni, évet se lehet mondani. Az egész ország területéről ideáramlott húszezer ember. Amikor a Dunai Vasmű és a város építését leállították, egy részük ottmaradt, a többiek pedig fölszí­ vódtak az országban. Amikor újra indult a munka, akkor már sokkal csen­ desebb körülmények között dolgoztunk. Én erre az időre tenném a megnyug­ vást. 1955-56 körül már egy konszolidált városi élet volt itt. - N apjainkban hogyan éln ek itt az em berek, mennyit keresn ek, milyen itt az élet m inősége, mit csinálnak szabadidejükben? - Kérem szépen, én azt mondom, hogy itt, mint az ország többi területén is, kiegyensúlyozott élet folyik. Jövedelem szempontjából lénye­ ges differencia nincsen. Ahogy Pesten és az ország más területein is van a jövedelmek között 20-30, esetenként még 50 százalékos differencia is. A szak­ munkás réteg, a nagyüzemi szakmunkás réteg valahol 7—8 ezer körül keres. Van alatta egy 4 -5 ezer forintos réteg, és ez alatt is van egy vékony réteg. Tehát az ország átlagával gyakorlatilag megegyezik. Na most amikor jártam a világban, mindig volt egy összehasonlító alapom. Azt mondtam, egy dol­ got kell megnézni, hogy a szakmunkás mennyit keres. Mert minden más beosztás rettentő széles skálán mozog. A szakmunkás keresete meghatározó tényező. A szakmunkásnak mennyit kell dolgozni egy ingért, egy kiló húsért, mennyi ideig kell dolgozni egy kétszobás lakásért. A mi szakmunkásaink, most a dunaújvárosit értem, ugyanannyit keresnek, mint Ózdon vagy Diós­ győrben, vagy hasonló beosztásban Pesten. - Ügy hallottam , Dunaújvárosban könnyebb volt lakáshoz jutni, mint másutt. - Valamikor igen. Ma ugyanolyan nehéz, mint az országban bárhol. Ré­ gen előfordult, hogy üresen álltak lakásaink, de sajnos ma ilyen nincsen. - Az em berek e z ek szerint kiegyensúlyozottan élnek? - Kiegyensúlyozottan. Ez egy ilyen kiegyensúlyozott kispolgári város lett, nyolc órakor üres az utca. Ugye most ebben a géemkás, meg maszek ker­ tes világban mindenki a maga lakásába, víkendházába húzódik vissza. - M ennyire m eghatározó az életform a szem pontjából, hogy közel van Bu­ dapest és itt van a város alatt a Duna? - Meghatározó, annyiban pozitív ez a közelség Budapesthez, hogy na­ gyon sokan, sokszor járnak Pestre, színházba. A vállalat a brigádoknak oda­ adja az autóbuszt és felmennek színházba. Ez szinte állandóan így van. A Duna közelsége a sport szempontjából hasznos. A kirándulásokat, a sportot a fiatalság kultiválja. Az ország egyik legszebb uszodája itt van. Magyaror­ szágon vidéken, az első műjégpálya itt épült. Most például a férfi szóló kor­ csolyázásban egy dunaújvárosi sportoló nyerte az országos bajnokságot. Jó dolognak tartom, hogy a gyerekek tudnak mozogni, korcsolyázni, úszni, so­ kat vannak levegőn. Ha valaki Kispestről be akar menni a műjégpályára, akkor inkább nem megy, mert messze van. Itt meg elsétál gyalog, nem nagy a város. - Horgászsport?

397

- Ó, most volt a horgászbál szombaton. Annyian vannak, hogy nem fér­ nek el. Nem tudom hány százan voltak a horgászbálon, de sokan. Mindig nagy esemény. - Tíz vagy tizenöt éve jártam a régi részeken, a Déli városban, a hara­ k o k között. A kkor m ég m egvoltak, em berek, családok laktak a házakban. A Radarban nem jártam. Mi lett ez ek k el a telep ekk el, m egvannak m ég ? - Ezek raktárak lettek mind. Már nem lakik ezekben senki. Részben lebontották a barakokat, részben meg, akinek szüksége volt rá, megvette. Többnyire vállalatok. Lakásként már egyet sem használnak. - Egy furcsa kérdésem lenne, Borovszky elvtárs. Ha újra kezdhetn é ezt az egész sztálinvárosi, dunaújvárosi életet, a k k o r mit csinálna m ásként? - Nehéz kérdés. Engem semmiféle dolog nem tudott megtörni. Amikor megkaptam a levelet, hogy az építkezést le kell állítani, akkor sem hittem, hogy erre nincsen szükség. - Hányban volt ez a leállítás? - 53-ban. Én mindig hittem abban, hogy erre a vasműre szükség van. És azt hiszem, hogy ugyanolyan lelkesedéssel csinálnám, mint ahogy akkor csináltam. Valamit, amit lényegesen másként kellene csinálni, mint ahogy akkor csináltuk, ilyen nem tudom, hogy létezhet-e. Kérdés, hogy lehetne-e olyan morált teremteni, mint ami akkor volt. Bennem is, másokban is. Igazi tiszta szívvel csináltunk mindent. Más az, hogy az ember több ismerettel ren­ delkezik, jobban át tud gondolni mindent, de ez nem azonos azzal a telített­ séggel, hogy meg kell csinálni és meg is lesz. Más az okosság, a sok ismeretanyag, annak a hasznosítása, és más amikor ebből kevés van, viszont ezt mind pótolja az az óriási lelkesedés, ami az emberekben van. - Furcsa jelen etekre is em lékszem eb b ő l az időszakból. A Szállító és R aktározó Vállalat vezetőit letartóztatták az igazgatóságon. Valami zűr volt itt. - Le voltak tartóztatva, de őnekik semmi bűnük nem volt, semmi a vi­ lágon. A következő dolog történt. Leállították a vasmű építését. A Szovjet­ unió ezt nem vette tudomásul, hanem szállította tovább a megrendelt gépe­ ket. - És e z ek k e l tele volt az egész vasmű. A sín ek m ellett hevertek a gépek. - Lerakták a sínek mellé. Utána jött egy esős időszak, és a ládákban fél méteres, vagy egy méteres víz volt. De hát tízezer tonna gépet nyomtak be oda. - Em lékszem , mindenütt a sín ek m ellett. . . - Mindenütt. Nem tudtak vele mit csinálni a szerencsétlenek, hát lerak­ ták a sínek mellé. Engem meghívtak arra a tárgyalásra, nem jó szemmel néz­ tek rám akkor, én azt bizonygattam, hogy ezeknek az embereknek semmi bűnük nincsen. Él még az a bíró a k i.. . - Elítélték őket? - Ez után a tárgyalás után, ahol én mellettük tanúskodtam, egy hét múl­ va szabadon bocsátották őket, többet nem is szóltak hozzájuk. - A zokban a nehéz időkben előfordult más is. R ém lik, hogy egyszer, szinte példastatuálásképpen egy munkást, a k i több em bert m egölt, helyben fölakasztottak. - Erről én nem tudok. Nem emlékszem, 56-ban történt? - Korábban. - Én nem tudok ilyen ügyről. - Előfordult, hogy valam iért nem tudták időben visszajönni a nyersvas

398

üstök, vagy a salak tálak, m ár nem em lékszem , hogy m elyik szerelvény, és a k k o r a sínre csapoltak. M ég csak az első egység m űködött a kohónál. A kkor négy óra alatt fe l kellett szedni és újra lerakn i a síneket, a köv etkező csapo­ lásig . . . - Ez legalább ötször előfordult. - Én csak egyet láttam. - Ez a kohó lukadásakor volt. Kohó lukadáskor, meg egyszer az történt, hogy nem tudta még a mozdony behúzni az üstöt és ráfolyt a mozdonyra is a nyersvas. Végiglocsolta a mozdonyt, mindent, elmenekült a mozdonyvezető. Ráfolyt a csapágyra és összeolvadt minden. Én valahol egyszer mondtam, hogy ott lukad ki a kohó, ahol van kohó. Ahol nincs kohó, ott nem tud kilu­ kadni. Azt mondták, ezt nem lehet így felfogni. Ezt akkor rettenetesen föl­ fújták, kerestek valamiféle bűnbakot. Szabotázs történt. Semmi szabotázs nem volt ott. Most is kilukadt a kohó egy fél évvel ezelőtt. - Ezt hallottam. - Ez evvel a szakmával jár. Olyan nincs egy ilyen üzemben, hogy va­ lamilyen baj ne adódjon. - Az árvízre nem tudom hogyan em lékszik? 1954-ben volt azt hiszem. - 54-ben, jeges ár . . . - Jeg es? Nem m ájusban volt valam ikor? - Zöldár volt. - Hogyan érintette az árvíz a vasművet? - A szivattyútelepet lent a löszfal alatt elöntötte a víz. Tehát gyakorla­ tilag megszűnt a Dunai Vasmű vízellátása. Szerencsére voltak ott tartalék medencék, vannak most is, és rögtön át tudtak kapcsolni, tehát nagyobb baj nem történt. Amikor az árvíz elvonult, a szivattyúk visszaálltak . . . Ekkor kö­ vetkezett be a világ hetedik csodája. A partcsuszamlásra nem tudom tetszik-e emlékezni? - Igen. - Leszakadt a part két kilométer hosszúságon, és ezt a szivattyútelepet betolta harminc méterre a Dunába. Ez egy betontömbön állt, és ezt ahogy be­ tolta, a Duna fenekét a Duna közepéig feltorlaszolta. Hát ez óriási nagy épít­ mény. Eltolta az épületet harminc méterre be a Dunába, egy kilométeres kör­ nyezetével együtt. Akkor előle meg mindenhonnan elkotorták a földet, telje­ sen függőlegesen és vízszintesen állt az épület. Ma is onnan szivattyúzzák a Dunából a vizet, csak be kellett toldani harminc méter csövet. A tervezőt utólag Állami Díjban illett volna részesíteni, mert ennek szét kellett volna esni, ha nem csinálja meg ilyen jól. - M ikor ment nyugdíjba? - 1975-ben. - Azóta a Vasas Szakszervezetnek az elnöke. H etente három szor Buda­ pesten dolgozik. De hallottam, hogy a vasműben is tev éken y ked ik még. Vagy téves a hír? - A vasműbe bejárok, a vasmű vezetőjével, aki mellettem dolgozott húsz évig ismerve a gondokat, konzultálok néha, próbálok segíteni. De pénzt nem fogadok el érte, rendszert nem csinálok belőle. Amikor ráérek bemegyek, el­ beszélgetek, bizonyos dolgokról megmondom a véleményemet. - Hogyan telnek a nyugdíjas napok Dunaújvárosban? M ilyenek a d él­ utánok, vasárnapok? Van valam ilyen h obbija Borovszky elvtársnak, vagy a család kitölti az életét? - Nem fogja elhinni, olyan furcsa. Énnekem madaraim vannak. De sok.

399

Ötven-hatvan darabot tartok a lakásban. Ezért én télen nyáron öt órakor kelek. Igaz, hogy tíz előtt mindig lefekszem. Öt órakor kelek és nálam nyá­ ron fél ötkor már madáréneklés hallatszik a lakásban. - M ilyen m aradak ezek? - Nekem csak egyfajta madaram van, kanári. A kanárinak több alfaja. Én tenyésztem őket, az is öröm, amikor látom, hogy abból a kis tojásból ki­ bújik, női. - Ez egy régi kedvtelés, vagy új? - Abban az üzemben, az öntödében, ahol én dolgoztam, galambász, ma­ darász, nyulász legalább volt húsz. Akkor ez proletársport volt. Nem is talál­ koztam értelmiségivel, csak nagyon ritkán eggyel-eggyel, akinek ilyen szen­ vedélye volt. Akkor természetes dolog volt, hogy szombaton vagy vasárnap kiment az ember a galambpiacra, madárpiacra. Nem venni vagy eladni, ha­ nem csak úgy beszélgetni a madarászokkal. Ma ez a helyzet teljesen meg­ változott, van rádió, televízió, kiskert, autó. Csak egy viszonylag vékony ré­ tegnek ez a hobbija. Tizenegynéhány éves korom óta mindig volt madaram. A feleségem gondozta, én, ha volt egy kis időm, csak gyönyörködtem benne, de gondozni soha nem volt időm. Akkor nem tenyésztettem, csak volt egy pár madaram, és énekeltek a lakásban. Most van időm - megint csak zárójelbe mondom, hogy én vagyok az országos díszmadártenyésztők elnöke - de ezért engem meg szoktak mosolyogni. De vállalom, hogy mosolyogjanak rajtam a barátaim. Érteni kell ehhez is. Amikor én leülök a fotelba és hallgatom eze­ ket a madarakat, minden bajomról megfelejtkezem. Van egy családi gondom, beteg a feleségem, de ezen sajnos nem tudok segíteni. Tudomásul kell venni, az élet ilyen. De amikor leülök a madarakhoz, az nyugalmat ad. Azt hiszem Darwin könyvében olvastam, hogy a juhásznak száz juha van, és minden juhot külön ismer. Pedig a laikus számára mind egyforma. Én így vagyok ezekkel a madarakkal, minden madarat személy szerint ismerek. - Lehet szeretni Dunaújvárost? - Ha meglátom a várost, úgy érzem, hogy már hazaértem, otthon vagyok. Megmagyarázni nem tudom. Aktív koromban külföldről mindig na­ gyon siettem haza. Amikor megláttam este a város fényét, akkor már tudtam, hogy melyik kilométerkőnél lehet megpillantani magát a várost, és akkor bol­ dog voltam, hogy már itthon vagyok. Szóval ez egy otthon-érzés. Ez a város az enyém. Megyek az utcán és rengeteg ember köszön, Ambrus bácsi, meg főnök, megmaradt a jelző, hogy főnök. Szeretem az embereket. - A kkor ez egy patriarkális várossá változott? - Igen. Itt a családom, gyerekem, az unokám most harmadéves egyete­ mista. Nyelvtanár akar lenni. Én találtam ki neki ezt a szakmát. Kislány, sze­ rény teremtés. Szépen veszi az akadályokat, azt hiszem most már menthetet­ lenül tanár lesz. N éha m eghívnak D unaújvárosba irodalm i beszélgetésekre. A fiata­ lo k pontosan olyanok, mint az országban bárhol. Nem is sejtik, hogy m ö­ göttük egy szürrealista tájat látok bú zam ezőkkel, m érn ökökkel, ahogy leszúrják első karóikat, engedelm es, lebegő lovakat so k kis kordéval, jól dolgozó, de iszákos, nagy álmú m unkásokat, boldog m űvezetőket, m ér­ n ököket, ahogy rácsodálkozn ak az első kém én yekre, m elyek a m ezőből kin őttek, vagy az égből leereszkedtek. E zek a fiatalok mind k éső b b szü­ lettek, mint a vasmű és a város.

400

ORBÁN

OTTÓ

Ötvenedik évére írott verse ötven év itt száz évet érne másutt szép gondolat nagy k ár hogy hülyeség k i mit szokott m eg azt elunva ásít szón okok vérözön lángrühes ég szóval a kínzó helyi viszketegség nomen est om en kis Balassagyar mat hőstörténete világnagy eszm ék no né basszam hát m aga is magyar persze hogy az lobogó hajú tűzvész parázsló vers a korham u alatt acsargó és ugató béketűrés amíg a karaván lassan halad vagy tálán áll vagy nincs is karaván születésem től fogva ism erős szörny látványától lettem koravén egy intézetben mint m akacs antihős

vagy

ötven év itt vagy bárhol végtelenszer ötven esély se több se k ev eseb b az em beriség vágyképével heccel am íg csak van jelen van hevesen és hiába hogy hasztalanul ágál szerelm eibő l sem m i sem m arad a tanulsággal amit teste drágáll nem bírnak a kozm ikus sugarak s ha bírnak is valam i ég a számon a m ondhatatlan édes életíz laponként szóródtam szét a világon a sír nyom dagépe m ajd összefűz 26 JELENKOR

401

TAKÁCS

ZSUZSA

Estéim otthon Orbán Ottónak, születésnapjára Olyan a k a ro k lenni mint Ady. ő r jö n g ő szerelem , Párizs, egyedüllét. Ágyam k ö ré bűvös hálót f eszítek minden este, ébren álm odom . Esőzik, áznak a cégérek, hólyagos az aszfalton a víz. Felöltőben, karim ás kalapban sietek a togadkozó, síró Lédától haza. K i volna boldogabb, k i volna in kább egyedül, mint ez az aszfalton elsuhanó árn y ék? Nem bántja a fülem et a zaj, se a Scholl papucsok kopogása, az esti padlórecsegés. Úgy teszek mintha aludnék. M egbillentik az olvasólám pa perem ét, hogy ne zavarjon a fény. K iszököm az előszobaajtón, át a bezárt kapun. K i volna in kább otthon a csatakos, hideg Dunaparton, különbözése, vágyai m ám orában, k i volna szabadabb mint én?

402

E S T E R H Á ZY

PÉTER

A lustaságról - traktátus -

0.000 Amiről nem lehet cseleked­ ni, arról lustázni kell. —1 Ez nem igaz. (szavak) Induljunk ki a szavakból - maradva többször bevált, kivagyi hason­ latomnál - , miként kőműves a téglákból. A kőműves kiindul a téglából - ez szép. És akkor így tovább (manierizmus! fölös! fölös!): kifelé!, üvölt a tégla magából kikelten. (Idevalósi megjegyzés: tégla az, ami, aki be van építve . . . kicsit titokban . ..) Dologra. (!) Miről árulkodnak a szavak, tegyük egymás mellé őket, sine ira et studio, és hallgassuk, mi az álláspont? lusta -> henye rest renyhe tunya csesznye lomha -> tohonya nehézkes kényel­ mes komótos lezser ráérős tempós lassú -> lassúdad retardált csöndes piszmogó buta <- kényelemszerető könnyű gondtalan boldog naplopó dologtalan kasza-kapakerülő léhűtő lézengő ritter semmittevő tétlen ingyen­ élő élősdi élősködő parazita <- csavargó tekergő vagabundus csőlakó csöves csorvasz strici strigó utcakölyök <- haszontalan -> mihaszna didbáb hasznavehetetlen semmirekellő semmiházi lingár léha könnyelmű bo­ hém frivol cinikus megbotránkoztató kegyeletsértő kacér -> kokett ki­ hívó merész pajzán -> dévaj hamiskás évődő huncut -> csalafinta -> fifikus cseles cselefendi kópé selma góbé kujon csínytevő kalefaktor <- pikáns -> sikamlós csiklandós illetlen -> neveletlen szemérmetlen trágár csúnya üres hitvány silány vacak rossz csapnivaló rongy szemét lepra szarházi mócsing strici tetű senki cenk csoze bitang -> alávaló -> galád aljas -> becstelen elvetemült erkölcstelen jellemtelen alantas kriminális pokoli pogány cudar infámis beste büdös mocskos rohadt ganéj kurva nyavalyás ebadta jöttment sehonnai hazátlan -> földönfutó bujdosó <- gyülevész <- gazdátlan <- csirkefogó kapcabetyár gazfickó lókötő lacibetyár himpellér tróger ganef csibész gézengúz imposztor rosszposztó rosszcsont pernahajder paniperda szedtevedte disznófülű kutyaházi pokolra való jómadár jó pipa jó cég díszpéldány díszpinty mákvirág gazember zsivány go­ nosztevő -> bűnöző briganti börtöntöltelék bandita -> gengszter <- szél­ hámos szédelgő svihák hóhstapler iparlovag széltoló kalandor -> szerencselovag fezőr csaló svindler kókler akasztófáravaló -> akasztófavirág kötnivaló márjás huncut álomszuszék hétalvó mor­ mota ágy terhe

403

(kezdőcsőd) Sokra nem jutottunk, alantas lókötő avagy parazita hitvány, ezt sejthettük, az emberek elsőre — ha rajtuk ütünk - szigorú, kicsit ütődött is­ kolamesterek, „ejnye, ejnye", és lengetik a mutatóujjukat; kom ótos léha, g é­ zengúz ágy terhe - nevetgélnek aztán könnyen szégyenkezve az elébbi kisszerűségükön, és máris az üres cinkosságnál vagyunk, „kérem szépen, a tehet­ séges ember az ab ovo lusta" (amit rögvest összekevernek a még hamisabb ál­ lítással, hogy aki lusta, az tehetséges - elég csak málé maradékainkra gondol­ ni az isiben), ám „semmi baj, semmi baj, semmi baj", ez csak látszólagos lustaság, valójában etcetera . . ., ennyi kurzív - kurzív - keltsen gyanút. Ezért végződik (Hajnóczy nyomán) a felvilágosult állatmese akként, hogy az örökkön szorgalmatos hangya, hallván hogy a dolog kerülő, csak hegedülgető tücsök Párizsba készül koncertezni, arra kéri szomszédját, tenne meg az neki, tekintettel a régi ismeretségre egy szívességet, nevezetesen keresné meg La Fontaine urat, és mondaná meg neki, hogy nyalja ki a seggét (a han­ gyának). Azt kaptuk, amit vártunk, és akkor nyilván meg is érdemeltük; a lusta­ ság az egy csúf valami, vagy ha nem az, akkor nem lustaság. Meg van oldva. (a lustaság dicsérete) Mégis nem ilyen könnyen van ez. Mert a lusta meglehet lebzsel, lóg, amerikázik, bliccel, lazsál, lazsukál, teng-leng, lézeng, tengődik, vegetál, tengeti azt, amit életének nevez, nyomorog, éldegél, kínlódik, nélkü­ löz, szűkösködik, híjával van, szorong, feszeng, aggódik, vélhetően komótizál is, és heverészik, vagyishogy döglik - de nem (nem és nem) dologtalan, és nem henyél; mert a lusta ugyan henye, s a henye henyél, de a lusta nem he­ nyél. Hát mit csinál? Semmit, vágjuk rá magabízón, azért lusta. Megint induljunk ki. Mert mit csinál a nem lusta? A nem lusta az szorgal­ mas, a szorgalmas az dolgozik, aki dolgozik az építi a rendet, melyben él, ekképp dicsérve azt (hacsak nem éppenséggel e rend felrobbantásán dolgo­ zik, de ez nem reális). A lusta tehát nem ilyen, nem dicséri. A lusta nyugodt. Már ahogy tétován leül, és szuszog. És nem kel föl. Néz. Tél van. Majd tavasz lesz. Tekintetét a rosszindulat mondja üvegesnek. Üres mélység, talán ez fejezné ki ezt a tartalmas filozófiai semmirekellést. Hülye­ ség, a lusta nyugodt. Nem megelégedett, nem is elégedetlenkedő. Noha/tehát saját lustaságát szemérmetlenül élvezi. Nyugodtsága csak a konyha közelében hagyja el. A lusta az elő ételek embe­ re! Töltött hasék, könnyű tészták, a tengeri ismeretlenek, olajok, szószok, mártások - ne tovább, ne fájdítsuk a szívünket. A ioli! Aioli! A lusta; kóstolgató. Osonása megőrjíti a mégoly nagyvonalú háziasszonyt is. Ő az, aki a szőke cipó aranyló héját letöri csak azért barbárul, hogy a ma­ radék hagymás szaftot ki-tun-kol-ja. Lusta enni, ezért beleeszik. Áteszik, le-

404

eszik, ide-oda, szét, össze-vissza, meg, rá, előtte, utána, helyette. Favoritja a serpenyős krumpli odaégett, kormos héja. De ő az is, aki ha késő délelőtt ér­ ve barátja lakására, órájára pillant, s köszönés helyett hanyagul odaveti, osztriga-idő van, s barátja úgy köszön csodásan vissza, hogy e fél-szürke ke­ let-európai város fél-szürke spájzából valóban osztrigát varázsol elő, akkor, kell-e mondani, szeme sem rebben, csupán a m egfelelő pezsgő tárgyában tesz föl aggódó, szakszerű kérdéseket. Ám kisvártatva azután egyszerűen csak örül. Mert: a lusta kevéssel beéri, noha nem igénytelen. A lusta örömben él. A lusta édesszájú, erről ne feledkezzünk meg. A lusta ember egy kicsit régimódi. A nőknek kezetcsókol, kedveli a tweed­ zakókat, a szeretőibe szerelmes, betegség után egy napot még láztalanul ágy­ ban költ el. Idejétmúlt ételeket szeret, súlyos és gazdag pástétomokat például, és mindent elhisz a szarvasgomba férfierőt növelő hatásáról, asszonya s barátnéi hiába óvják - igaz, nevetve. A lusta ember férfi. Lusta nő nincs. A lusta nem tespedt avagy pangott. Nem unatkozik. A lusta olyan messzi van a szplíntől, mint Makó Jeruzsálemtől. A lusta m egadja a m ódját - tehát nem veszi készpénznek a kézenfekvő, forgalomban lévő módokat, hanem megkeresi az egyetlen hitelest. Megpróbál az ár ellen úszni (nem sok sikerrel), nem ül föl „a hangszórók ontotta dumá­ nak, a harsány blöffnek", és ugyan őt is átverik, ahogy mindenkit, de leg­ alább olykor átlát a szitán. Rosszkedvében ezt így mondja: kerít szitát, hogy átlásson. Mindazonáltal ha szorong is, nincs megfélemlítve (önmaga által sem), van benne valami „ontológiai derű". Pardon. Magad szakállára létezz!, ezt tudja a lusta; személyre szabott akár szorga­ lom, ez a lustaság. A lustaság nagyszabású. Nem a lusta a tétlen ember, hanem a szorgalmas, ő az, aki elfárad, aki tompa lesz, merev és tárgy, és könyörög (magának) egy kis pihenőért. A lusta nem. Ő örökké készenlétben áll, aktív, vele minden megtörténhet, ő az, aki nyi­ tott, nyílt, befogad, folytonosan készen a csodára, ő, aki nincs beprogramoz­ va, nincs előre meghatározva, nem kalkulálható, izgalmas, lustaságunk éle­

405

tünk nagy esélye, az örök kaland, hajdani fényes terveink letéteményese, a lusta az, akit nem lehet lekenyerezni, aki épelméjű és kikezdhetetlen ebben a vacak díszletezésű világban, ő az, aki fittyethány, aki elrugaszkodik, aki ha­ lálra válik, aki terheket ró, aki kényelmetlen, aki dúl-fúl, aki vonakodik, aki ellenáll, aki kötve hisz, aki gyanakodik, aki dadog, aki nem, aki boldog, tehát igen, akit nem lehet saját tehetségével sakkban tartani - ő az, aki SZABAD. A szorgalmas a gép, a hideg, a kemény, a gipsz, a kiszámítható, a tér, a törvény. A lusta az organikus, a meleg, a lágy, a föld, az öntörvényű, a táj, a hit. Elragadtattuk, mint rendesen, magunkat, legalább. (benső csőd) Hírlik, a pokol - az a többiek; akkor meg a lusta - az mi va­ gyunk. Azazhogy szeretnénk lenni. Szorgosan ezen dolgozunk. Helyben va­ gyunk. Mert zengené-e egy szép mélyen lusta ember a lustaság dicséretét? Bizony nem zengené. Mintha flottul fecsegnénk saját dadogásunkról. Egy lusta csak azt teszi, amit akar, és azt se mindig. A lusta természetesen annak jelzésére is lusta, hogy ő lusta. Például nyeg­ lén arról írni, hogy nem ír a lustaságról, mert lusta - akkor inkább ismerjük be saját szorgalmatosságunkat - semmi sem idegen tőlünk, ami emberi (fő­ ként ha magunkról van szó). (a m agyar változat) A magyar, mint tudjuk, tüzes vérű, nyalka nép. Ekképp lustasága is harcos, izgága, lobbanékony. Országunkban az a szokás, hogy időről időre elveszítünk egy forradalmat, metaforikusan szólva, a gonosz oszt­ rák elnyomás rajtunk üt. Ekkor a magyar ember éktelen dühbe jön, vigyázat! passzív rezisztencia, s fogadalmat tesz, egy élete, egy halála, amíg ez a világ­ botrány tart, addig nem hogy osztrák árut nem vesz, de levegőt is csak - a családja miatt. Ahogy a vicc mondja: „Uram, meg kéne csináltatni a fogait." „EZEKNEK?!" Jó is minden, ami van, csak az a baj, a hátulütő, hogy hiába kedvelik elvben a világszép lányok az ily karakán férfiakat - közben rohad a fogunk büdösen, s a kisasszonykák nyafkán fintorognak. Ekkoron nyákos rettegés vesz erőt rajtunk, végül is komoly férfiak vol­ nánk, az istállóját!, és megfeledkezünk halott testvéreinkről, megalázott apá­ inkról, megbecstelenített húgainkról, saját méltóságunkról, és aprópénzre váltva ezt a nehéz örökséget, indignálódva munkába zárjuk magunkat. É jt nappallá téve, látástól vakulásig szorgoskodunk - hogy arról kódulunk. A bolt megy, megyeget: vasárnap zárva tartunk (= tréfa). Nehéz erről a sértődöttségről sértődöttség nélkül beszélni, mert ha könnyen lehetne, akkor éppenséggel nem volna miről.

406

Ebben a közös duzzogásban hamar kimondjuk: M I, „mi", kik egyként szenvedünk „tőlük", „ezektől". Hát nem egyként. Nincsen egy ekkora mi. Ellened is írom, amit írok, hiába vésett arcodra ugyanolyan árkokat a kelet­ európai idő, mint az enyémre, és te ellened is, meg te ellened is, mert ilyen meg ilyen vagy. És én is. Nem „ezek", hanem a bennünk növekvő merev, kevély, hájas halott az ellen­ ség. Akkor most ismét egy mi: Vigyázat, a kutya harap és vigyázzunk, mert addig-addig: hogy úgy maradunk. Kicsúszik a kezünkből a . . . mi is? . . . ez az egész, csupán (?!?) azért, mert amit látunk olyannak tetszik, amit nem lehet komolyan venni. Valóban: kész röhej - csak egy dologgal nem számoltunk ekkor: hogy rólunk van szó . . . Egyáltalán nem snassz dolog, szerintem, mind­ ebbe belepusztulni vagy nem. Higgyük - nem: higgyem, higgyed, higgye, higgyétek, higgyék - el: minden m egvan! (ellenpont) Ottlik jut eszembe, a Schöpflines története. Hogy Schöpflin elfo­ gadta a Tükör számára egy novelláját, de aztán a főszerkesztő visszaadta, mondván, jó ugyan, ám sajnos túl léha a Tükörnek, de aztán mégis elfogad­ ta. Hát akkor mégsem léha?, kérdeztük Schöpflintől. Nem, mondta. És hogy Ottlik ebben az elharapott „nem"-ben hallani vélt valamit, egy icipici felhangot, amitől még harminc év múlva is jobbnak látta kihagyni az összegyűjtött novelláskötetéből ezt az írást. „Nem: nem léha. Bár az volna. Bárcsak lenne egy igazi jó léha írónk. De a léhák mind rosszak, a jók meg mind komolyak. Halálosan komolyak, egy ki­ csit nagyképű erkölcscsőszök a szívük mélyén, mint te is. Ügy látszik, egy ilyen kicsi országnak csak gyenge vagy legföljebb közepes léha írója lehet, de sohasem támadhat egy igazi, bátor, jó léha írója. Kár." Igen, nagyravágyó pillanataimban ezt szeretném; fittyet hányva, hogy itt élünk, ebben a tényleg kicsi országban, és tényleg (kurzív) Európa szélén, tá­ vol, ahol tényleg „nehezebb ugyanaz", ténylegesen, mindenünket mozgósítva mindevvel nem törődni - ha le h e t: de hisz ez a tét! - és megkísérelni, hogy igazi, bátor, jó, léha íróvá legyünk. (zárócsőd) Most este van. Aztán reggel lesz. És akkor majd az az asszony, aki velünk töltötte az éjszakát, gyöngéden nyugtatgat és simogatni fogja hideg, csatakos homlokunk, ébredéskor állítólag, kezünkkel groteszkül kapálózva, azt motyogtuk volna félősen (emlékezni nem emlékszünk): „Nem akarok. Nem akarok dolgozni. Nem akarok dolgozni." Akárhogyis: a hajnali rémületet munkával ütöm el. Még mindig így járok a legjobban.

407

B E R E M É N Y I GÉZA

Eldorado Nyolcadikosok lehettünk, amikor Körmendi Fütyi először mutatta meg a fényképeket. Együtt jártunk különtornára. A tornaterem öltözőjének örökös verítékszagában vetkőztem a többi fiúval együtt. Körmendi Fütyi késve ér­ kezett, és odaintett nekem, hogy maradjak még, ne fussak bemelegíteni. A szeméből láttam, hogy készül valami. Kényelmesen vette le zöld bőrkabát­ ját, és mikor a különtornások ruhadarabjainak rengetegébe akasztotta egy árván maradt fogasra, megint rámnézett, ujjával titkon a kabát zsebére mu­ tatott. Abban hozta azt, amit hozott. Mély szemhunyás kíséretében bólintot­ tam Körmendi Fütyinek, benne voltam az ügyben. Ő pedig mellémült a tor­ napadra, és a cipőzsinórját bogozgatta, ingét gombolgatta szótlanul, rám se pillantott, míg az utolsó fiúk az öltözőben voltak. Értettünk a jelbeszédhez mi ketten. Tanéveken át az első padsorban ül­ tem, Körmendi Fütyi a másodikban, mégis kimerítő beszélgetéseket folytat­ tunk az órákon akár a legrettegettebb tanár háta mögött is, sőt végül már a szeme láttára hunyorításokkal, hajszálnyi vállgörnyesztésekkel. Egyszemélyes közönség voltunk egymásnak. Akkor is társalogtunk, mikor valamelyikünk kényes helyzetben, mondjuk az éppen őt megrovó tanár szemébe bámulva állt az osztály csöndjében, igazi érzéseit a látszólagos ártatlanság és tiszteletadás mögé rejtve, köntörfalazó tulajdonsággal színlelve a megbánást, és közben elég volt egy torokköszörülés a másik számára, a halánték megsimítása azon az oldalon, ahol az egyszemélyes közönség ült, és a mozdulatból furán kiemelkedő középsőujj, hogy mindebből csak a kettőnk játéka legyen, élvezetes mutatvány, ami a kényes helyzeten ugyanakkor át is menti az ön­ érzetet. És az, aki adott helyzetben a közönség volt kettőnk közül, a tanévek múltával mind pontosabban tudott válaszolni ilyenkor. Elsősorban zajokkal, mivel a szereplő társ a felsőbbség szigorú szemébe nézni volt kénytelen. A jobbnál jobb produkciók sikerét azonnali sóhajok, finom vakkantások jelez­ ték az osztályterem csendjéből, a tapsvihart a padról a padlóra ejtett tárgyak, tollak, vonalzók zaja helyettesítette. Szavakban olykor félreértettük egymást Körmendi Fütyivel, ám jelbeszédben elemista éveink végefelé már szinte so­ ha. Lassan vetkőzött, mégis fekete klottnadrágban, fehér trikóban volt már, mire az utolsó különtornás is bement a terembe. — Akarsz elájulni? - kérdezte Körmendi Fütyi. — Akkor gyere. A fogasnál álltunk, kezét zöld bőrkabátjának zsebébe dugta. Először csak csuklóig húzta ki a nagy mélységből, és rámpillantott, kellően figyelek-e. Aztán továbbra is engem nézve bűvölt valamit nagyon lassan egyre kijjebb. A bőrből papír bukkant elő vonakodva. Hogy fénykép, hamar megállapítot­ tam a kemény papírcsík fényes bevonatából. A csík egyre szélesedett, bár Körmendi Fütyi a hatás kedvéért meg-megállította, s közben olykor nevetgélt. Furcsán nevetett. Megvetéssel. Több kárörvendő megvetéssel, mint amennyit megérdemeltem egyszerű figyelőként, aki csak várja, mi jön onnan elő. Már

408

sötét és világos foltok széleit láttam. „Mutasd m ár!" Körmendi Fütyi nézett engem, nevetgélt. „Nyugi, nyugi." Hol őrá néztem, hol a bontakozó papír­ csíkra. A tornateremből labda dongott, néha megnyikordult valamelyik torna­ cipő a linóleumpadlón, már a tanár hangja, sípja is behallatszott. Türelmet­ lenkedtem, de az a gúnyos nevetés, ami jóelőre megvetett engem, egy belő­ lem csakhamar biztosan előbukkanó gyöngémet, Körmendi Fütyi mélyhangú, lekicsinylő röhincsélése titkot ígért. „Na ne hülyéskedj már! Most mi van? Jó hülyének lenni?" — Közben a hasítékból elővánszorgó csíkon egyre növe­ kedve megjelent egy szőkehajú női fej, lehunyt szemek, eltátott szájból elő­ látszó fehér fogsorok. Elragadtatott arc. Mintha álmában repülne. Vagy az örömébe halt volna bele. Bomlott fehérszőke haj. Akkoriban sok nő hidrogé­ nezte a haját ilyenre. Még mielőtt a válla is előcsúszott volna a résből, én tudtam, hogy meztelen lesz. Hosszú nyaka ívben hajlott. „Nana - mondta Körmendi Fütyi - nana." Feddőleg mondta, életünk felülvigyázóinak szere­ pét alakítva, nevetgélt is, a szeme mégis komolyan kutatott, a saját vélemé­ nyét kereste rajtam, mert abban akart eligazodni, és közben, míg hol egy­ másra, hol a sarkánál két ujjal megcsípett képre néztünk, előcsúszott a nő melle, a mellei, velük egyvonalban egy csuklóból visszahajló kézfej, és, mint­ ha a nő önmagára mutatott volna, a kéz sötétkörmű hüvelyk- és mutatóujja az egyik mell bimbóját csípte erősen, ezt követte a kosaras bordákig széttá­ gult mellkas, alatta a has fehér horpadása a köldökkel díszítve, és ekkor haj­ tottam oldalra a fejem, mert a vízszintes zsebhasítékból felemelkedő alak a hátán feküdt tulajdonképpen, és - Körmendi Fütyi gyorsított - térdben szét­ vetette fehér lábát az ággyá összeállt fekete, szögletes idomon, és egy gyilkos kés módjára markolt hengert önnön ágyékába döfött. Végül a fénykép el­ hagyta a zsebet, a szemem elé fordult teljes terjedelmében. És így mutatta meg minden szándékát, mely csakis a kitárult női test középpontjára irányult, a felvételnek is legélesebb részletére, az ágyék szőrzetétől övezett, a szemé­ remajkaktól koszorúzott műanyag hengerre. Onnan fordult ívbe a nyak, buk­ kantak elő a fogak, szóródott szét a hosszú haj és csukódott a szem révület­ be. - Na? - kérdezte Körmendi Fütyi. - Na? Apám fiókjában találtam. Van ott még legalább ötezer darab. - Előrántotta a kabátból a mutatóba hozott fényképcsomagot. A fogasok falának dőltünk az öltözőben, körülöttünk a különtornások ruhadarabjai lógtak, úgy vettük sorra a fényképeket. Páros és tömeges nemi aktusokat láttunk, embereket különböző világrészekről, ázsiai, afrikai, ame­ rikai férfiakat és nőket, régen elmúlt korszakok és életmódok szereplői szám­ talan testhelyzetben, sokszor érthetetlen célok érdekében. „Szerinted ezek itt mit csinálnak?" „Szerintem ez itt a fekete nő keze." „Vagy a krapek lába." „Itt fönt? A lába." „Nem látod, hogy ki van csavarodva? A fekete nő miatt." „Dehát ennyire fönt a lába? Mért ennyire fönt?" „Mert teljesen be van gerjedve." - Választhatsz közülük - adta a kezembe a képeket Körmendi Fütyi. De én emlékeztem a lekicsinylő nevetésre, amivel a fényképek hatását előlegezte, s hogy ne legyen igaza, mindkettőnknek azt hazudtam, hogy nekem ez nem kell. - Akkor mit csináljunk velük? - Az fel sem merült, hogy semmit, mert ekkorát egyikünk se merészelt hazudni. Visszaadtam neki a csomagot. - Hokiztál rájuk, Fütyikém. Mi?

409

Bevallotta, hogy hokizott. - Akkor hokizz tovább. - Mostmár nem kell. De mit csináljunk velük? - El kéne adni őket - mondtam. - De kinek? - A gimiseknek. A negyedikeseknek. - És hogyan? - Szerintem azokat, ahol csak egy nő van, azokat egy forintért, a parti­ képeket meg a párosokat kettőért. Körmendi Fütyi előrántotta a mutatványképet, az önmagábarévült, szőke nőt. - Ezt? Egy forintért? Hülye! Nézd meg, mit csinál itt ez a nő! Bárme­ lyik partiképnél jobb. Vak vagy? Így szelídítettük magunkhoz hosszadalmas és heves kereskedelmi vitával a képek vad benyomását, csináltunk árucikket abból, amit nem értettünk ma­ gunkban, és mikor a tornaterembe futottunk ezután, remekül éreztük magun­ kat a kiáltozó kosárlabdázókhoz csatlakozva. Akkor még fiúiskola voltunk, nem ismertem Szukics Magdát. Az átszer­ vezés a következő tanévben történt. Koedukált osztályok indultak. Elsős gimnazisták lettünk, és az iskola udvarán tartott évnyitó ünnepségen alapo­ san megnéztük magunknak Körmendi Fütyivel a leendő osztálytársnőket. „Na?" „Sehol semmi. Rossz termés." „És az a szemüveges?" „Az szemüve­ ges, te szerencsétlen." „Hát igen. Nincs senki." Ott álltak a lányok fehér blúzban, sötét szoknyában, és az új igazgató évnyitó beszédét hallgatták. Mert új volt az igazgató is, az igazgatóhelyettes is, bizonyos Rajnák. Ő is bemutatkozott a diákoknak. A mikrofonhoz lépett az udvaron, és reményét fejezte ki, hogy jó mulatság, férfimunka lesz, amit együtt fogunk végezni. Őrajta nem fog múlni, állította. Húsos férfi volt ez a Rajnák, vékony bajusz­ kát viselt, valami fegyveres testülettől érkezett hozzánk áthelyezéssel. Vele együtt mostmár két igazgatóhelyettesünk lett, mert eddig Ficere volt az egyedüli. Azt rebesgették, rövidesen Ficere is távozni fog, csak idén még nem akarnak mindenkit kirúgni a régi igazgatóval együtt. Mégis Ficere lett a gimnáziumi osztályfőnökünk. Az ünnepély után új osztálytermünkben gyülekeztünk, Ficere pedig belépett az ajtón fehér kö­ penyben, szúrós szemüvegével, és az első pillantása nekem szólt. A padom mellett állva bólintottam neki, erre elrántotta a tekintetét. Intett az osztály­ nak, hogy üljön le, majd néhány szót szólt önmagáról, mint tanárról, akinek „feltett szándéka és tantervileg pontosított kötelessége a földrajz rejtelmeibe bevezetni a díszes társaságot", ezután mint osztályfőnök annyit mondott, hogy „a közös munkára vonatkozó tételes terveit most nem kívánja itt vázolni, arra még lesz időnk, hogy úgy ne mondja: dögivei, ahogyan egyes tanulók szeretik kifejezni magukat mostanában, és most nem is zavar tovább, vágtassunk haza bekötni, preparálni tanszereinket, mivel holnap lesz az első tanítási nap, mint nyilván megállapította már az osztálynak azon töre­ dékes része, amelyik az új órarendet érdemesítette arra, hogy belepillantson, tehát ahányan vagyunk, lépjünk a távozás hímes mezejére." Feszengve tűrtük Ficere ismeretlen humorát, számunkra gyermeteg szavait. Régi szertárakban, kollégiumokban beszélhettek ebben a modorban az azóta apáinkká öregedett diákok, akik még latint és görögöt magoltak és kezet csókoltak a lányoknak. A „leányoknak", ahogyan Ficere ejtette ezt a

410

szót. Csendre pedig így intett minket: „ném kászinózunk". A magas magán­ hangzókat a lehető legnagyobb szájnyílással, torzulásig feszülő arcvonások­ kal, az orrüregében is megrezegtetve lökdöste felénk, és ezt figyelemébresztő tanári fogásnak szánta. Erőlködve beszélt, gyűrűjével lépten-nyomon kopo­ gott az asztalon, a padokon, a pálcája agyonbökdöste a térképet, cipője nyikorgott, fárasztó nyomatékot kapott mindene, csüggesztő erőbedobással volt tanár. Nem is gúnyoltuk, alig utánoztuk erős jellegzetességeit, csupán kínos volt nekünk. És valami módon mégis létezett, életre kelt, emlékezetes lett ez az ember a barnára mázolt, töredezett cipőjével, lengedező nadrág­ hajtókájával. Csak idő kellett, hogy elfogadjuk. Szukics Magdát akkor még nem ismertem, az első gimnáziumi tanév első hónapjaiból hiányzott. Valamit hallottam, hogy jön majd egy új lány, aki most beteg, de minket Körmendi Fütyivel akkoriban nem érdekeltek a nők. Az egyik hétfői napon Ficere nem egyedül érkezett becsöngetés után az órájára. A Rajnák nevű igazgatóhelyettes kíséretében lépett be az osztályte­ rembe. „Osztály vigyázz!" - kiáltotta a hetes. A két igazgatóhelyettes meg­ állt az osztállyal szemben, hallgatták a jelentést, Ficere a hetest nézte. Rajnák minket méregetett, mintha meg akarná jegyezni az arcokat. Én tudtam, hogy a vizsgálódó szemű tanárok nyakát kell néznem, különben bajom támad. Engem könnyen kiszúrt magának, aki valamire vadászott, márpedig Rajnák vadászembernek tűnt. Nyakán nem mozdult az ádámcsutka, míg a hetes jelentett. - Üljetek le - mondta Ficere, a másik igazgatóhelyettes pedig azonnal átvette a szót. - Amit most mondok, csak a fiúkra vonatkozik. Mindenki tegyen ki mindent a zsebéből a padra. A táskából is. A padban semmi sem maradhat. Vigyázat, ellenőrizzük. És máris sétára indult a fiúk két padsora között, a fejét forgatta, figyel­ mét semmi sem kerülte el. Olyannyira, hogy amikor elhaladt mellettem és már a háta mögött összenéztem Körmendi Fütyivel, Rajnák, mint aki érzi ezt, hirtelen sarkonfordult. - A zsebkendőt is, osztályfőnök úr kérem? - kérdezte Körmendi Fütyi, hogy ez az éberség irányt változtasson. - Azt is - mondta a tanári asztal mellől Ficere. - Mindent. És egy szót se akarok hallani. Ficere kedvetlenebbül vett részt a kutatásban. Azt kívánta, hamar és egyszerűen essünk túl rajta, ha már meg kell történnie. A lányok az ablak melletti harmadik padsorból nézték, hogyan kerül­ nek a padra kincseink. Hajladozva rakodtunk. Rajnák megérzett valamit Körmendi Fütyi tájékán. Éber járásával elhaladt a fiú mellett, hirtelen viszszaperdült, és egyenes, lecsapó mozdulattal az iskolaköpeny zsebébe nyúlt. Egy csomag cigarettát emelt ki onnan. Felmutatta Ficerének. - Osztályfőnök úr! Hogy hívják ezt a fiút? - Mutatkozz be az igazgatóhelyettes úrnak! - szólt oda Ficere. Ő akkor már a fogasoknál állt, és a kabátjaink zsebében kutatott. Így hátat fordítha­ tott, csak akkor kellett odafordulnia, ha szóltak hozzá. Még nem ért oda az én kabátomhoz, amiben a pornográf képek voltak. Körmendi Fütyi és én tudtuk, hogy a fényképek miatt folyik a motozás. Kereskedésünk híre túlsá­ gosan elterjedt az iskolában.

411

- Körmendi Gábor vagyok - nézett Rajnák szemébe Körmendi Fütyi. - Add ide szépen a gyufát is. Körmendi Gábor! - Rajnák magasra tar­ totta a csomag cigarettát, másik kezével sürgetőleg intett. Megkapta a gyufát is. - Ez ugye osztályfőnöki intővel jár? - kérdezte Ficerétől Rajnák. Ficere bólintott. Kedvetlenül állt, háttal a fogasoknak, és én reményked­ ni kezdtem, hátha el se jut a kabátomig. De megfordult, lassacskán folytatta a keresést. Rajnák sebesebben, ügyesebben dolgozott. Tankönyveket, füzeteket per­ getett végig, rázott meg, meglepő mozdulatokkal bukott a padok alá szem­ lézni. Boxert talált az erős Kutasnál. - Harcias kis osztály - mutatta meg Ficerének, aki ismét odafordult. Ép­ pen az én kabátomba nyúlt volna. - Mire használod ezt. Kutas? - érdeklődött, mint felelős osztályfőnök. Míg Kutas elmagyarázta, hogy veszélyes környéken lakik, és az ottani fiúk naponta veszélyeztetik a testi épségét, nem mertem Körmendi Fütyire nézni. Hátul összekulcsolt kézzel a tanszereimet bámultam a padon. - Jól van. Kutas - hallottam Ficere hangját. - Egyáltalán nincs jól - javította ki Rajnák a padsorok közül. - Egyál­ talán nincs jól. - Hát persze. Nem szántam dicséretnek - engedett Ficere. Az egyik hang éles, gyors volt, a másik engedékeny. Csend lett. A padomat néztem. Kár, hogy lányok előtt fog történni, ami történik majd. Fiúk között más lenne. Megint Ficere hangja szólt. - Kié ez a kabát? Felnéztem, de még nem én következtem. Az én kabátom alatt ott volt Csomoré. Reggel az övére akasztottam, és Ficere azt vette először sorra. Cso­ mör fel is állt, jelentkezett, hogy az övé a kabát. Ficere képeket húzott ki a zsebéből. - És ez? Mik ezek a képek? Rajnák odarohant, megnézte. Közben Csomor elmagyarázta, hogy még nyáron készültek, ő készítette a kutyájukról. Rajnák visszatért a padsorok közé, ahonnan jobban látott mindent. Néztem Ficerét, ahogy a kabátom zsebébe nyúl. A keze megakad. - És ez a kabát? Kié? - Az enyém - mondtam. Ficere előhúzta a fényképeket, rájuk nézett, majd a hátával takarva moz­ dulatát a köpenye zsebébe csúsztatta. Aztán még néhány zsebbe nyúlt. - Osztályfőnök úr? — Rajnák türelmetlen lett. - Itt nincs — mondta Ficere. Rajnák az ajtóhoz sietett, onnan még hátraszólt: „Jó munkát, szervusz­ tok", az osztály felugrott. Ficere elkezdte a földrajzórát. Kicsengetésig rám sem nézett. (Folytatjuk)

412

MÉSZÖLY

MIKLÓS

Érintések Minél gyorsabb egy közlekedési eszköz, annál kisebb a személyi szabadság? Szánkon a tagadó válasz. Pedig a ma és a holnap egyik legösszetettebb prob­ lémáját érinti ez a kérdés, konkréten és szimbolikusan is: az útközbeniség sorvadását, zsugorodását. Mintha a bölcsesség fontos eleme iktatódna ki - a birtokló lassúság. Viszont annál több m egérkezést birtoklunk? Persze, csak épp ezeknek a kapcsolódásával kerül még csábítóbban kétes helyzetbe a b el­ ső személyes szabadság. A bilik története! Hogy nem tudunk az ilyen elragadó és mély bepillantásokra serkentő almanach-elmélkedésekkel foglalkozni! (G. Christoph Lichtenberg varázslatos tollára gondoljunk.) A Kelet-indiai Társaság bilijei például kivé­ tel nélkül rózsaszínű edények voltak. A XIX. században kedvelték az erősen ovális formát s ez már önmagában is megfontolandó gondolatokat ébreszthet kényelem és esztétikai igény gyakorlatias vagy éppenséggel nem gyakorla­ tias ötvöződésének divat-rejtelmeiről. A német császárság tartalékosait cifra üvegtartályok illették meg. (Tehát nem edény, hanem tartály: az elmélkedő kutatót ez pszicho-szociológiai fejtegetésre is ösztönözhetné.) A francia Lajo­ sok bilije alján nem egyszer kalligrafikus szócska pillantott fel: L átlak! Né­ mi blaszfémiával gondolhatjuk, hogy ez Montaigne újítása is lehetett vol­ n a . . . De mindenképpen gall. Albertus Magnus írja, hogy „a természet átadja az embernek a tulajdonsá­ gait, amennyire csak teheti". És mi viszonozzuk. Erről ennyit. Minden héten új csoda-ifjítószer. Ne feledkezzünk meg a régiekről sem. Kü­ lön tudós elnevezést kapott —gerokóm ia — az a kúra, mely fiatal lányok lehe­ letének beszívásából áll. Már a római Hermippus (sírfelirata szerint) 111 évet és 5 napot élt a gyermeki leheletek jóvoltából; és sosem vált meg az 5 -1 4 éves lánykák társaságától, akiknek nevelője volt. Továbbá segít a saspor és a szarvasszív csontjából (!) készített őrlemény. Keressük az egészségesek társa­ ságát, mivel „miképp a betegségben van fertőzés, az egészségben van gyógy­ hatás". Id. Plinius jegyzi fel, hogy a gyengék és öregek habozás nélkül ették meg az emberi combcsont velejét és a gyermeki agyat. Hippokrátesz szerint a bor a vér növényi változata. A reneszánsz idején ismeretes volt az organoterápia: állatok vérét, nemesebb szerveit fogyasztva szert tehetünk az állat fiatalságára, erejére, szépségére. A nyúlherét például nyersen kell enni; a szamárherét (főképp a jobboldalit) összezúzva, tejbe keverbe; a szárított, por­ rá tört szarvasherét borban; a hiénák nemiszervét mézzel. Különlegesen ha­ tásos ifjító szer a stimentó, az izzadságnak és olívaolajnak pépes keveréke.

413

amit a gladiátor kapar le magáról a testgyakorlás után - de csak akkor, ha a bronz strigilisszal történt a levakarás. Nem hihetjük, hogy minderre felelőtle­ nül jöttünk rá. Olyan ősök szavatolják még fel nem derített titkukat, mint az első emberek, akik mandragórák voltak és maguktól nőttek ki a földből. Em­ lékezzünk csak. Tegyük biedermeier keretbe ezt a kis képet: Páncélos Sarolta télvíz idején be­ tér egy szegényember kunyhójába, ahol dermesztő a hideg, semmi tüzelő, szánalmában sírni kezd, könnye lecsordogál a lábfejére, onnét hátra a sarká­ ra, mely ettől kizöldül, kis fa növekedik fel, és annak az ágaival rak tüzet. Ingres Delacroixról: zseni, de ne beszéljünk róla. Példázat estére, haszonnal reggelre: szekérrúdra szállott a mesebeli légy s azt hitte, ő húzza a szekeret. Ion Codru Dragusanu útleírásában-naplójában (Erdélyi peregrinus) találom ezt az elragadó hasonlatot, a Duomo di Milano-ról: "...tornyok, tornyocskák erdeje koszorúzza, mintha fölfelé fordított jégcsapok nyúlnának az ég fe­ lé, mindeniknek a hegyébe egy szent kifaragva." Rómában az eminens diák otthon ápolgatott áhítatát zavarja meg, mikor szembesül vele, hogy a Forum Romanum, Róma hajdani lelke a tehenek nevét viseli (Campo de Vaccino); s hogy a szónoki emelvények tövében valóban kecskék meg borjak legelnek. Hol volt ő még a mi edzettségünktől! Úgy vagyok a hazámmal, mint a mostohafiammal. Hinné-e némely népvalló, hogy így nagyobb a felelősség? Achilles! A görögök még tudtak sírni. Mi fizetünk, megfizetünk inkább a könnyeinkkel. Szavahihetőbbé vált-e a történelem attól, hogy megsokasodtak a forrásai? kérdezi Goncsarov. A mi szkepszisünk mást latolgat. Elrugaszkodott példa: komputer, mely minden megesett esemény-darabot rögzít, majd kivetíti va­ lamilyen vászonra a megoldás és értelmezés sűrítmény-emblémáját. Nagyon valószínű, hogy láttán még az is rejtéllyé kuszálódna, amit addig érteni vél­ tünk. A történelem szavahihető tantrája? Ilyen veszély nem fenyeget. A for­ rások dömpingje viszont figyelmeztethet az állítás-ítélet „önvédelmi" autonó­ miájára; hogy optimálisan helyes maradhasson. A megragadható értelem a té­ nyek összességén innen van; s ennek van mennyiségi határa. Még az is meg­ lehet, hogy egyetlenegy forrásban rejlik az, ami a szavahihetőség záloga. Csak tudni kellene, melyik az. *

414

(Egyszerű szavak egy téeszben) „. . . Biztos vagyok benne, hogy minden városban vannak ilyen maffiaszerű szövevények, érdekszövetség, protekció. Hogyan is lenne másképp. Csak az megy előre, aki tartozik valahová." (Vezetőségi tag) „ . . . Nézze, nekem ez volt az életem, a fiatalságom. Most már nem hagyhatom abba. Ha nem csinálnám, magamat köpném szembe. Azt, aki voltam. Amiért elindultam egy úton. Nem én lennék, ha nem csinálnám. (Párttitkár) ". . . A miénk, az cselekvő provincializmus." (Valaki.) Sebtiben elkapott szótár, ugyanott: villanytelep (szív) - fájinger (jó, szép) - csinya (csinos) - trágyász (mezőgazdasági mérnök) - dögész (állatorvos) - copákos (hentes) - kéményseprő (nőgyógyász) - tevevíziós (tévés) - fogyasztja a sót (sír) - köszörűkőre ül (megjárja, ráfizet) - fölment a toronyba (előléptették) - fűpréselő (kurva) holdjárta (kopasz) - toll (haj) (A m erikai cetlik) New York, Central Park-Zoo. Orangután befelé hajlított „kézujjaira" támasz­ kodik féloldalasan, másik „kezével" almát emel, harap, közben eltartja kissé a begörbített kisujj át, és könnyed érintéssel megdörzsöli vele az orrát. Akkurát ugyanúgy, ahogy a harmincas években Gizi néni a tánc és illemtanórán szemléltette a kisujj szerepét, ha teáscsészét emelünk a szánkhoz vagy futó viszketést akarunk távoztatni az orrunkról, arcunkról. — Utcákon kerékpáro­ sok, görkorcsolyázók, kocogok, távgyaloglók, autók békésen együtt, egymás járataiba indázva. Autók nem gyorsabban, mint a görkorcsolyázók. — Mentő­ autókon színes villogó lámpák garmadája; különböző hangfekvésben tülkök, szirénák: mint egy földíszített, farsangi mozgó-látványosság. Az ügyeletes orvos fehér köpenyén katonai öv, rajta pisztolytáska, hátul olló, kés, zseb­ lámpa, a nyakában szívhallgató. - A Kresz nagyvonalú, gyakorlatias, döntő a közlekedés egyenletes bonyolítása, sokat bíz rá az egyéni találékonyságra. Viszont a kipufogógáz ellenőrzése annál gyakoribb, magas pénzbüntetés, ha az előírásnak nem felel meg s az autót helyszínről elszállítják. (A fontossági sorrend!) - Mennyi elfajzott, túltenyésztett kutya! - Testi hiba, „unesztétikus" külső (abnormis kövérség stb.) a lehető legnagyobb természetességgel vállalható öltözetben, mozgásban, viselkedésben - nincs utána-forgolódás, megjegyzés, bántó-zavaró pillantás. Hobbik, személyi excentrikusságok tisz­ telete. Demokrácia-modell, behaviorista vetületben. - Jóindulat ipara (Goudwill Industry): használt tárgyakat javítanak, eladják, szegényeket segítenek. Ha gazdagabb ország leszünk, nekünk is eszünkbe juthat m a j d . . . ? - Los Angeles a hegyekből: szikrázó-azúros gomolytakaró alól kiszökkenő felhőkar­ colócsúcsok, hibátlanul kék égboltozat alatt. A szmog lírája. - Repülőtereken, másutt, halk és tonizáló zene. Szuggerálja a halk beszélgetést, viselkedést. Chicago: megfontoltan autó halad az utcán, éktelen macskanyávogást, kutya­ ugatást, nevetést stb. játszik magnóról a járókelőknek. Hangszórója két mű­ 415

anyag-agyfélteke. - Az építkezéseket lehetőleg utcaképhez illő fallal, takarás­ sal különítik el. Rajtuk ablakok, ahonnét az építkezést figyelemmel kísérheti bárki járókelő. Így együtt a rend, tisztaság, a nyilvánosság demokratizmusa. - New York az üzleteivel nemcsak az újnak, Európa elsüllyedt tárgyi világá­ nak is nagy bazárja. Sehol ennyi újra-gyártott, nagyanyáink, dédapáink idejé­ ből való eszköz, tárgy. - Magán idő, üzleti idő. Óradíjra, bérre minden át­ számítható, s át is számítódik. A magántulajdon idővetülete. Hiányzik a csúszó-sodródó idő, amely sem a közé, sem az egyéné igazán. - Gyors alkalmaz­ kodás. Egy-egy új típusú, rendeltetésű és vonzatú épület (komplexum) pilla­ natok alatt kialakítja és megváltoztatja a környék szolgáltatásait; pozitív és negatív értelemben. - San Diego; Vietnamot járt fiatalember. Helikopter-fel­ derítő beosztást kér. „Föntről látom, mi van, így tudom a többieket értesíte­ ni." Képet mutat; Hanoi, katolikus templom. A vietnami katona, akit elteme­ tett, a templomlépcsőn ül, gyerekével a karján. „Ugyanott együtt is ülhetnénk most, együtt imádkozva. Tudtam, hogy az életem meg fog változni."

(Hajdan faluszép, ma töpörödött anyó meséli Felsőiregen, a tornácon, vasár­ nap délután) - „A fáraó elengedte a népet, de aztán megint elérte a sereg. Aztán negyven esztendeig nem tudtak hazamenni, hallod-e? Aztán mannával éltek, hallod-e? Bizony, még Mária se font negyven napig. Meggyűlt a melle, meleg korpát kellett tenni rá. Hajsze, láttam én is egyszer, hogy nagyon kerülik a templomot meg énekelnek: Mária, Mária, te vagy az a szép rózsa! Hiszed-e, nem-e, két hétig feküdtem utána. Ó ja j, paptól jőve volt az úgy, hogy olyat is kellett mondanom, amit nem tartottam bűnnek . . . Ifjúság, az bolond. De azért egyszer még vénen is felöltöztem mennyasszonynak, a roz­ maringkoszorút is föltettem a fejemre . . . De nem néztem meg magamat a tükörben. Megálltam." Ugyancsak ő : „A darát a lisztből úgy ki nem szitálták soha, ahogy mi a farunkat riszáltuk!"

Már Horváth István panaszkodik a M indennap-ban, hogy „bajos recensealni a' Magyar író könyvét. És, ha tsak mindenben nem magasztaltatik, boszonkodva boszonkodik. A legkisebb intés, vagy dorgálás, feddés tüstén szörnyű bántás." Tudósít arról is, hogy „Révai, ha csak teheti, elégeti mű­ vét." Jó magyar vagy-vagy.

Ahogy a tízes évek ellenzéki sajtója ironizált: „A Nemzeti Színház elé állí­ tott huszárezred bizonyára a műsor nívójára vigyáz." O, tempora.

VII. Gergely Diktátumának főbb pontjai: a Római Egyházat egyedül az Úr alapította; csak a római püspök nevezhető joggal általánosnak; csak neki van joga új törvényeket hozni, közösségeket alapítani, minden zsinati hatá­ rozat nélkül püspököket elmozdítani; egyedül az ő joga a császári jelvények viselése; csak ő nyújthatja a lábát csókra a fejedelmeknek; egyedül őt illeti

416

meg a pápai név; akarata nélkül egyetlen zsinat sem nevezhető általános­ nak; joga van császárokat letenni a trónjukról; igényei sérthetetlenek; őt senki nem ítélheti; minden fontosabb ügyet a Szentszék elé kell tárni; a Római Egyház még sosem tévedett s az egész örökkévalóságon át tévedhe­ tetlen marad, mint ezt a Szentírás igazolja; senki sem tartható katolikusnak, aki a Római Egyházzal nem ért egyet; a pápának joga van az alattvalókat feloldani méltatlan előljáróiknak tett esküjük alól. - Mindez olvasható úgy is, mint az örök „revizionizmusokat" előkészítő és kiváltó örök „katekiz­ mus". Egyházi meggondolás volt, hogy ha a kánon csendes imádkozását a hívek sokszor hallanák, megszokottá válna, tiszteletlenül ismételgetnék. - VII. századi példa: pásztorok a mezőn kenyerük fölött énekelték az átváltozás szavait, s villám sújtotta őket. (Az átváltozás latin szavai - hoc est corpus meum - nálunk népi etimologizálásban: hókuszpókusz.) — A VII. századi szokás a legutolsó időkig élő volt nálunk is. Simkó Tamás, juhász: „Én mindig csak kint voltam misén." Szép Barnus, juhász: „Körülálltuk a nagy kenyeret a pusztában, kántáltunk fölötte, és mi ezt misének tartottuk." (Valóság, látszat, fikció, illúzió) Minden folyamat, mely már belátható (vagyis teljes lefutásában látszik áttekinthetőnek) - számunkra csak fikció, látszat, illúzió lehet. Egy ilyen átte­ kintés ugyanis egy-egy részlet m egállítása is. Teljes folyamatot valójában nem tudunk átélni, csak tér, idő, történés stb. „kvantumokat", egymást kö­ vető holtpontjaikban. És azok önigazoltsága szükségképpen teremt hiány­ közérzetet; s megteremti a feltételességhez való gyakorlati alkalmazkodást is, az abban való berendezkedés szükségét. Mégis, annak a mindig újra fel­ bukkanó közérzetnek, filozófiai gondolatnak a gyökere - ti. hogy a valóság számunkra (végelemzésben) fikció, látszat, illúzió, illetve, csak ilyen formá­ ban demonstrálódhat - ide nyúlik le. Amennyiben valóságos lefutást, folyton „történő" összefüggés-rendszert értünk. Van azonban olyan valóság-közérzet, melyet nem kísér illúzió-közérzet. De ez csak kiemelt ténnyel, mindent átfogó tárggyal szemben és kapcsolat­ ban lehetséges. A meditáció és kontempláció így figyel és találkozik a való­ sággal; ezért részese a kinyilatkoztatásszerű közérzetnek: a kiemelt tényben, mindent átfogó tárgyban az egész revelálódik. A m egállítás itt nem kiszakí­ tott részletet érint; maga a lefutás, a folyamat válik analóggá a m egállítás­ sal. (Bruno gondolatvíziója: a fokozhatatlan mozgás és mozdulatlanság egy­ beesik.) A valóság praktikus megélése számunkra azon az áron valósulhat meg, hogy közvetlenül az érzékeinknek vagy a legfejlettebb műszerek adataiból kiolvasható következtetéseknek elhisszük: a valóság olyan, amilyennek lát­ szik, igazolódik. Csupán ez a mi közmegegyezésünk. A valóság sem látszani, sem igazolódni nem tud, csupán mindkettőt meghaladó értelemben lenni. A mi közmegegyezésünk praktikus álláspont a dolgok állását és lefutását ille­ tően; a statisztikailag megalapozott konvenció szintjén. Erre építünk házat, tervet, elgondolást, magyarázatot. A művészet kísérletet tehet, hogy ezt a konvenciót kritikussá tegye, lévén éppen az a feladata (termékenyítő kockázata), hogy ne az illúzióba, 2 7 JELENKOR

417

fikcióba, látszatba rendezkedjen be megtévesztő és pragmatikus sikerrel, hanem megütköztessen a semilyen pragmatikussal nem kecsegtető valóság­ gal. Vagyis közelítsen egy olyan objektívhez, ami a látszatot, fikciót, illú­ ziót leleplezi - anélkül, hogy kiiktatni vagy gyakorlatiasan helyettesíteni tudná. A lehetőségeinkben adott „skizofrénia" tehát többszörös. Ti. a fikció, illúzió, látszat lelepleződése - ugyanakkor - csak ismét m egállításban való­ sulhat meg, mely - másfelől - az át nem élhető teljes lefutást szintén lát­ szattá, fikcióvá, illúzióvá teszi. Csak ez már a művészet „hangszerelésében" az. S ez a dallam már közelebbi rokonságban van a valósággal. (Religió, marxizmus) Ha valóban az ember teremti meg a maga metafizikai függőségét - mire véljem? Mi teremti meg ezt a tendenciáját, mi hajlamosítja erre újabb és újabb álarcban, megingathatatlanul? A vallások rendelkezhetnek már kiértékelhető gyakorlattal - és a fi­ gyelmeztető kudarcok folytán bizonyossággal is - hogy nem „intézményes megvalósulásukban" van az igazi történelmi szerepük, hanem a lét higiéniá­ jában. (Ma elsősorban a keresztény Egyház dilemmája lehet ez.) A marxizmus elméleti racionalizmusa - párhuzamos igényként - nem nélkülözi a saját racionalizmusához képest idealisztikus cél-jelleget, és az ilyen értelmű szükségszerűségének jóslását. (Az „égi forradalom" megtagadásá­ ból mintegy kompenzatórikusan csap át a „földi forradalmiság" idealiszti­ kusba hajló várakozásába.) A marxizmus megélt történelmi ideje kevés, de félszázadba sűrítve is teremtett már számos olyan analógiát, „fokozatot", mint a kereszténység sok évszázad alatt. „Isteni" - marxi szóhasználattal: „közvetített végpontok önálló előfel­ tétele". Vajon ennek — illetve ezekn ek - szüntelen számba és figyelembevétele: nem ez teszi lehetővé, hogy a „közvetítés" eredménye minél kevésbé antro­ pomorfizált szubjektum m á is váljon; azaz, egyre inkább az egyéni szubjek­ tumok „cseréinek" egyetemességévé? Vajon nem az ontológiaival való szün­ telen szembenézés, az ontológiai megfogalmazásának és körbejárásának ál­ landó kísérlete a feltétel, hogy a személyes és kollektív létezésünk racionáli­ san lezárhatatlan disputája ne negatív-korlátozó, hanem pozitív-előrehúzó erő legyen? Am hogy mi felé húz, az nem lehet előlegezett döntés. * (In m em oriam H uszárik Zoltán. Jegyzetek, körvon alak egy lehetséges f ilmtem atikához.) Címe ez lenne: Az utas. Nem sztorit, lekerekített történetet szeretnénk film­ re venni, hanem Közép-Európa, szűkebben Magyarország mindennapos élettényeiből összeálló, sűrített film-epikát. A realitás kimetszett tényeit össze­ függésbe hozni egy nép, egy táj kollektív létezésének a panorámájával. Mind­ ezt nem a megszokott tér-idő kronológia figyelembevételével, hanem az öszszefüggések olyan logikáját követve, ami a valóság elemeit úgy általánosítja, hogy túllép a sztorik irodalmiasságán. Vagyis, ahogy többnyire élünk, át­ élünk. Ahogy a valóság pillanatról-pillanatra millió elemet rendez el ben­ nünk; akár a kaleidoszkóp, mely minden mozdulatra az adott X számú ele-

418

met folyton új képpé állítja össze. Azt hisszük, egy ilyen megközelítéssel noha különböző egyéni sorsok mozaikjaiból építkezünk - mégsem kötjük mondanivalónkat egy vagy több sors és történés kizárólagosságához. He­ lyette a kronológia szokásos logikájának megbontásával reálisan (nem szür­ reálisan, nem abszurdul, nem szimbolikusan és allegorikusan) általánosítunk. Huszárik filmjeiben minden ilyen törekvésnek előtörténete van; saját újabb próza-törekvéseim is ebben az irányban keresnek új játékteret. Az Elégia összefüggés-rendszere nem idegen a fentiektől. A Szindbád épít­ kezése sem. Noha mindkettő másképp, mégis mindkettő hajlik arra, hogy úgy állítsa m eg a művön belüli időt, hogy egy m indenkori idődim enzióban is érvényes lehessen. Az állandó jelenidőben keresni meg azt a kollektív érvé­ nyességet, amiben tegnap és ma közelebb kerülnek egymáshoz; s már előle­ gezik egy lehetséges jövő jelenidejét. Ügy általánosítani tehát, hogy maga a valóság általánosodjék, a maga egészében - s ne egy adott sztori, konstruk­ ció akarja elhitetni, hogy mi volt, van, lesz, hogy mi a valóság. Az Elégia az állatok, tárgyak, tájak elemeinek egyenrangú mellérendelé­ sével egy aktuálisra mindig lefordítható térképet - közérzet-térképet - tudott szuggerálni. A maga módján a Szindbád is ezt teszi, a nosztalgikus megszál­ lottság és közérzet síkján. Úgy érzem, a vázolt szemlélet és megidézési mód „új" filmnyelv is lehetne. (Semmi sem új.) S az irodalmiasságnak — mert hi­ szen ezúttal is szerkesztett műről lenne szó, s nem mozaikok dokumentumjellegű összevágásáról - , az elkerülhetetlen „irodalmiasságnak" is hitelesebb formájára nyílna kilátás. Tovább árnyalva: az em bert adni - az emberit magát. S feltesszük, hogy ehhez nem az egyént (az egyéni sztorit stb.) kellene ezúttal általánosítani, hanem megkeresni az egyéni kis-mozaikok összefüggés-rendszerét egy olyan jelenidőben, ami az em berit egy nem múló lehetőségben ábrázolja - egy min­ dig továbblépő összességben. Az Elégiában frappánsan éreztem a létezés nem-múló, nem pillanatnyi érvényességű emberi-tárgyi-állati szomorúságát. A Szindbádban a nosztal­ giák és érzelmek (bizonyos területekre exponált) halhatatlanságát. S éppen azért, mert a múlt mindkettőben jelenidejű lett. Mert mindannyiunk közös sorsára tudott utalni az egyes sors- és történés-mozzanatok hierarchia nél­ küli m egbecsü lésével; s ha kell, illogikus összefüggésbe-hozásukkal. Amire tematikusan - pillanatnyilag - gondolni tudok (1972): 1. A Pontos történetek, útközben c. regényem; egy bizonyos hazai-közép-európai „mélyvilág" mindennapos élettényeinek kis gyűjteménye. 2. Készülő regényem téma-anyaga; egy történelembe széthulló „közép­ polgári" család tagjainak bolyongása, s az ehhez kapcsolódó emlék és élettény anyag - a századelőtől máig. Mindkét téma jellemzője: egyetlen a la k szűri meg s láttatja mindazt, ami a film. S aki egyben a kamera pártatlansága is. Úgy láttat, hogy kissé mindig háttérben marad. Nem ő motiválódik elsősorban, hanem rajta keresz­ tül, jelenléte révén a világ (s a „mozaikok" sora). Ő hívja elő a valóságot, és benne saját magát is, persze; de nem egy kiem elt sztori-vonulat kiem elt fő­ hőseként. Ami az első témát illeti (Pontos történetek), az asszonyalak, az utas, mintegy másképp felfogott változata is lehetne Szindbádnak. Vagy ha job­ ban tetszik: ellen-Szindbád, az ellentétesség olyan nyíltságával, ami már rokonítja is őket. Egy nem önm agába rögzített alkat (mint amilyen példasze­

419

rűen Szindbád) bolyong itt - vagyis: a figyelő részvét és részvétel, a magát kioltó és másokat megmutatkozni hagyó „női-ellen-Szindbád" ez az utas. A megfigyelés, az ösztönös „katalizátorság" elhivatottja. A dolgok, sorsok, tör­ ténések utazgató hídja - dolgoktól dolgokig, embertől emberig. A másik témát is felfoghatjuk úgy, mint egy utas bolyongását és törté­ netét, akihez kapcsolódik ugyan az adott család, az adott történelem mozaikvilága; csupán itt sem az ő sorsa a fontos, a szokásos értelemben. Azért utas a filmben, hogy rajta keresztül fedhesse fel magát egy széthulló, közép-euró­ pai család mitológiája. Férfi-ellen-Szindbád, tehát. Mindez azt is jelenti, hogy mindkét utas bizonyos értelemben perszonifikált, átélő kam era is. Ügy tűnhet, hogy azzal megsemmisítjük az egyént, a személyességet, a kivételességet, a hőst, akinek - hogy élményként bekebe­ lezhessük - akár nézőként, olvasóként, akár mindennaposan bajlódó ember­ ként szívesen rendeljük alá magunkat. De ez csak látszat. Csupán más való­ ságra, más közérzet tudatosítására is törekszik a fent vázolt „grammatika” és „nyelv". A személyesség olyan öntudatos szerénységére, ami korszerűbbé teszi egyéni méltóságunk alapjait és távlatait. S mintegy ábrázolással, forma­ nyelvvel is igyekszik utalni arra, hogy létezésünk „testvériessége" éppen ab­ ban a felismerésben van/lehet, hogy semmik vagyunk a töb b iek nélkül. *

(M o n d ja . . . ) Egy gyermek mondja: „Hát nem érti, a gyerekeken kell valahogy segíteni!" Özvegy mondja a másik özvegyről: „Érdekes, nem az Istent szidja, az életet. De azóta nem megy templomba." Fiatalasszony mondja, figyelemelterelő közvetlenséggel: „Jaj, nincs rajtam kosztümkabát, nem vetem le a felöltőmet." (Alatta komplett gyászruha.) Öreg paraszt mondja, a kispadról: „Egy falu mindig nézi valakiről, hogy jó köszönő-e." Szikár, sasarcú parasztasszony mondja emlékezőn, messze pillantva a tor­ nácról: „Hát a hegyen volt egy emlékmű . . . milyen emlékmű? H á t . . . egy madár." Jojóka mondja az álmait: hogy „sok fa, sok gyógynövény, sok szelíd állat volt a szigeten, de ember egy se, aztán egy mégis előkerült valahogy, csap­ dát állított az állatoknak és a fejüket titokzatosan fölhasználta - mondja, hogy egy kicsi utcába, ahol sok előkert volt, beszállt alacsonyan egy heli­ kopter, be a bokorba, onnét észrevették anyut, mire leszálltak egészen, ná­ lam meg volt egy fazék Biopon, de nem kellett nekik, téglát törtek és azt súgták a fülünkbe, hogyha azt leejtik, valamennyien fölrobbanunk - mond­ ja, hogy a pingvineknek külön házuk volt, óriási nagy, benne hideg klíma, ami éppen jó nekik és gombnyomásra oda lehetett hozni a tengert. Ha még

egyszer megnyomtuk a gombot, megint újra feltűnt a szárazföld. Az orosz­ lánoknak is külön házuk volt, minden állat szabadon kószált és így szapo­ rodtak. A macskáké modern ház volt, ajtók is voltak benne, de csak ők tud­ ták kinyitni meg én, más nem. Gombnyomásra kaptak asztalt, rajta csöcsös üvegekkel, a tej a szájukba csordult. Ha öreg leszek, majd nekem is odarepül gombnyomásra a tányér. De ami még fontosabb, kaptunk egy oltást. Ha ez meglesz, többé nem öregszünk, sose halunk meg. Én 66 évesen kapom majd, az éppen jó. Persze, az is lehet, hogy már 28-nál megállok, Zsuzsi meg 38 évesen. . . De nem, az sok volna, ő is már 30 éves korában. Persze, az álla­ tok meg gyerekek azért növekednének. Akkor adjuk majd nekik az oltást, amikor akarják. Egyébként hagyjuk őket nőni." Öreg sírásó mondja: „Egy csontváz, egy koporsó, a halál kakájával." Beteg gyermek mondja: „Édesanyám, most már teljesen tropa vagyok, most már nem itt meg ott fáj, most már az egész gyerek fáj." Gyászoló anya mondja: „Éppen szombat volt, zárás előtt, el akartak külde­ ni bennünket. Végre odakerültünk a kiszemelt kislányhoz. Gépiesen vett át mindent, kérte az okmánybélyeget, nem volt, a férjem akkor elment a trafik­ ba, én meg ott maradtam. A kislány kinyitotta István személyijét, letette, rámnézett. Kérdezte, hogy az én fiam-e. Bólintottam. Erre azonnal sírva fa­ kadt, hogy szörnyű . . . ilyen szép fiút elveszíteni! És érdeklődött, milyet aka­ runk? Mondtam, hogy mindent, amit csak tudnak, és mindenből a legszeb­ bet. Akkor egy könyvet vett elő, lapozott benne, mutogatta. Elértünk az ezüst koporsóig. Kértem, ne lapozzon tovább. Érckoporsó, ezüst bevonattal, ez megnyugtatott. Csak az is eszembejutott mindjárt, hogy ez hideg - vajon raknak-e bele vastag derékaljat, kispárnát? A kislány fehér selyem brokátot ajánlott szemfedőnek, azt mondta, az a legszebb, s akkor a derékaljat is ugyanolyan fehér brokáttal húzzák be, meg a kispárnát is. Persze, ez plusz­ ban lesz már, de akkor is megéri. Aztán a papnál volt még egy kis beszél­ getés. Kérdezte, mikor volt István első áldozó. Mondtam, hogy nem volt. És hogy most mért fordulok hozzá? Mondtam, hogy pénzért szeretném én, nem ingyen, sőt, elsőosztályút rendelnék, csak adjanak, amit lehet, megfize­ tem. Azt válaszolta, az Anyaszentegyháznál nincsen elsőosztály. Jó, akkor legyen osztálynélküli temetés, válaszoltam, csak ne hiányozzon belőle semmi, amit az Anyaszentegyház adni tud. Ezután figyelmeztetett rá, hogy a dalár­ dájuk hiányos, sok a torokfájós. Megnyugtattam, hogy nem baj, hiszen úgyis jön a fújós zenekar. Azt mondta, az nem tőlük függ. Végülis megegyeztünk, és tényleg volt minden, nemcsak örökláng, harangszó. Temetés után aztán mindjárt vettünk egy dupla sírhelyet, Istvántól négy méterre. Megbeszéltük a férjemmel, hogy én kerülök majd a jobboldalra, annyival is közelebb leszek Istvánhoz. A férjem beleegyezett. Később tudtuk meg a Vállalatnál, hogy István sírja mélyített, arra még rá lehet temetni egyet. Azonnal azt gondol­ tam, hogy én megyek át hozzá, de már éjszaka elbizonytalanodtam . . . én mégsem akarom nyomni Istvánt! Az István az . . . eszembejutott a . . . És ak­ kor ajánlotta a vállalati nő, hogy exhumáltassuk, tegyük át a dupla sírba, hiszen érckoporsó, nem kell bántani őt, egyből át lehet rakni. És ott mellette lehetek. Végül mégse nyúltunk hozzá. Én nem akartam. Az az ő helye, úgyse

421

bírnám onnan elmozdítani. Meghat, meg is szenvedtünk azért a helyért, a legszebb sírhely volt a temetőben. Hatalmas orgonabokor állt ott, azt előbb ki kellett pucoltatni. Az a gödör lett a sír. Most majd én ültetek oda fehér orgonát, dupla fehéret. . . piros futórózsát. . . A fekete keret már meg is van hozzá, a rózsa majd arra fut föl. Az egészet úgy helyezzük el, hogy a szobrot is körülvegye később . . . Egy gyönyörű siratóanya, így, így fogja a f ej é t.. . És a rózsák mind odahullnak rá. A keretet István nagyszánkójából csinálta a férjem, mert ő is vigyáz rá, hogy ami megmaradt tőle, azt mind az ő emlé­ kére használjuk fel. így élünk. Én a virágokat ápolom, a férjem a sír kör­ nyékét. Ha véletlenül leejtek egy szál gyufát, azt is fölszedem. István is föl­ szedett minden pihét, piszkot a szőnyegről. * Film c. regényemet féltettem a címétől. Ügy gondoltam, félrevezeti az olva­ sót, s majd olyasmit vár a regénytől, amire az csak megtévesztően utal. Szabad asszociációs cím-ötletek, forgácsok gyártására beszéltem rá ma­ gamat. Mi jut eszembe tíz perc alatt? Akkoriban ez: Rács - Egy séta törme­ lékei - Búcsú a kertkapunál — Időrend — Jézus, Jézus, nem tetszik, amit lá­ tok - Számbavétel - Séta, évgyűrűkkel - Háttal - Verseny - Mutatvány Helyszínelés - Hány méter kell a pontos célzáshoz - A boldogság esélyei Amikor akarva van - A hazatérés feltételei - Patt — Ezekben az utcákban ment le a nap - Oldalfény - Beállítás - Befejezés - Látószög - Lassított felvétel - Mozgó állókép — Rendezés és végrehajtás - Érintkezés - A nagy tükör - Földérintő - Búcsú a tényektől - Mellékes észrevételek - Mutatkozás - Helyszíni térképezés - Adataink szerint - Légvonalban - Háttér - Ügy itt a földön is - És úgy lett - Névtelenek sétája - A megfigyelő - Az idő nyolc óra körül lehet - Terepismertetés — Aggroncs - Szúrófényben - Esti kihallgatás - Utcányi ég - Menetelés - Súrlódás - Hajsza - Rövidvágta Képzelt megfigyelések - Felidézés - Áthidalás - Helybeniárás - Múltra múlt - Elvonulás - És soha nem fejeződik be a vége - Kiemelések - Idézés - Séta, néma szereplőkkel - Egy délután bemérése - Életrajzi tévedések Fölfelé - Hogy van tehát? - Hagyjuk - Legördül - Járkálás - Állomások - Tanügetés - Mindennapos . . . - Forgalom - Hazatérés - Földrajzi szige­ tek - Hazajáró - Átminősülés - Irány - A dolgok elbeszélése - A tények utcája - Mozgó tények - Napforduló - Itt vonultak ők - Méterről-méterre - Élő halottak - Egy régi kép - Nyárvég - Órarend - Aztán minden újra Perújrafelvétel - Érintésközeiben - Egy hazatérés körülményei - Egy haza­ térés nehézségei - Zuhanás. Utólag majd mindegyik ötlet és forgács erőltetett racionalizálásnak hat. Hiába volt a spontán asszociálás, azt is a m egm agyarázás felé húzta . . . de micsoda? Mégsem kell rázni a fát? Csak várni, hogy ölbe pottyanjon, ami akar? Sokszor igen, bizonyosan. S maradt a legelső, ami lepotyogott: Film. Meesters által végzett kísérletben a halak úgy teljesítették a különböző fel­ adatokat s alkalmazkodtak a feltételekhez, mint egy kétéves gyerm ek. - Ha igen, csak a gyermek emlékezetéről lehet szó. Grzimek jegyzi fel, hogy egy csimpánz a kilincs kinyitásához széket vett se­ gítségül. Az ajtót zárva találta, több széket vitt oda. J ó h ib a ! A helyes belátás (szék) vitte tévútra. Páratlanul emberi.

422

Ha festett-színes öreg bútorokat látunk, gondoljunk rá, hogy jól tapadó cukros-savós kancatejben feloldott festékkel festették rá a virágokat; tulipánozták. S hagyjuk, hogy ez is beitatódjon a szemlélődésünkbe is. Másképp fog­ juk nézni. A „létrejövés" parlagi epopeiája el fog bűvölni bennünket. Kipró­ báltuk. Az utolsó élő toronyőr mesélte, hogy minden negyedórában kürtölt a torony­ ból. Gyermekkorában hetenként zenézni is kellett ugyanonnét; még régeb­ ben éjfélkor is mindig, iszonyú sírdalokat, dobszó kíséretében. (Film és könyv) Közhely, mégis újra és újra melegen kellene tartani - legalább emlékezte­ tőül, higiéniából: igen, még mindig több rossz filmet nézünk meg s vagyunk képesek elviselni, mint könyvet. A k ép n ek bocsátjuk meg azt, ami valójában megbocsáthatatlan. Mert olyan rettenetesen élethű, mégha rettenetesen elron­ tott is. Erre a csalárdságra semmi nem képes, csak a film. A helyzetet még bonyolultabbá teszi, hogy a film nemcsak egy testi rezdülést, centinyi tárgyi részletet tud tetszés szerint felnagyítani, hangsúlyossá tenni (s mindezt bar­ bárul direkt élethűséggel) - hanem ugyanígy az ízlés, elvek, célok, mondan­ dó stb. hamisságait is fokozottabban kirívóvá teszi. Ami jó. Csakhogy épp a képi mivoltával mindjárt csökkenti is a hatást, észrevétlenül semleges kí­ váncsiságba, ámulatba, hökkenetbe szivárogtatja el a kritikát, mérlegelést, tanulságot, el- vagy megítélést. („Milyen furcsa a szája . . . Fantasztikus egy szeme van! . . . És ahogy lovagol! . . . És micsoda mellek! . .. stb. Aztán a táj, a környezet, a tárgyak, a világ rekvizitumai: örökösen, valóságosan, ér­ dekfeszítően és elítélhetetlenül.. .) Csak éppen mire és milyen értékszinten használódik fel mindez. Próbáljon egy dilettáns tájat leírni, embert elénk állí­ tani! Azonnal megbukik. Egy dilettáns filmcsináló nem. Még ravaszabbá teszi a dolgot, hogy míg dühhel-bosszankodással „végig-szórakozzuk" a rossz filmeket - közben óvott igényességünket sem tagadjuk meg, csupán „fektet­ jük". A film aktuálisan ható felelőssége mérhetetlenül nagyobb, mint az iro­ dalomé. Ez McLuhan nélkül is belátható. Gondunk lehetne, hogy a tartósabb felelősség mégis az irodalom rangja, keserve maradjon. Nem a film ellené­ ben, korántsem. A nagyobb múltú felelősség jogán. Elképzelhető, hogy a jászolban - végezetül - mégis könyv fekszik? Ügyeletes botrány, bűn, felháborodás stb. — mint a manipuláló stratégia tö­ megirányító eszköze. Be nem kalkulált torz eredmény, hogy a kampány jel­ leg közönyt vált ki, sőt, kificamodott rokonszenvet. A nem-ügyeletes válto­ zatok megítélését viszont (kompenzálásul?) aránytalanul elsúlyosítja, hiszterizálja, de mindenképpen hibás probléma mérlegelésbe sodor bele. Circulus vitiosus, mind kis-közösségi, mind össztársadalmi szinten: mindenütt, ahol információkkal, dokumentálással, hangsúlyozással befolyásolni lehet. Vagyis bárhol. Tisztes vívmányainkból így lesz csőd: demokráciából, hiteles információk pluralista ütköztetéséből, erkölcsi érzékenységünk „kisiklások" iránti felcsigázásából. Talán a botrányok „demokráciájából" kellene itt is ki­ indulni, nem tévesztve szem elől a minőségi és hatásbeli különbségeket. To­ vábbá azt, hogy a fogalmak folyamatos tisztázása nélkül kockázatos bármit állítani. A nyelv: politika; a helyes praxis: tisztázott nyelv.

423

RÓZSA

ENDRE

Már sarjú örömöt Üdvözlégy, te derűs elsőfű szerelem I Rétszaladó szellők borzongó ízei! M elles-fürtös akác m esszire hallatszó lán y-kacagása! Vessz fék et, te vadóc kan cacsikók tánca, szikrázzál, te Napot átlobogó sörény, lüktess csak, rohanás, fürkész évadaink lábdobogása! H em pergess, buja gyep, forrás h abja - itass! Üss sziven újból, te könnyű vizek tükrén elrem egő eg ek visszakacsintgató m ély szemű k é k je ! Suttyófütty minaret, szökken j karcsún idős városom a jk á ról föl, föl, a Nap fe lé l D óm torony! Úgy sikkants válaszadón rá, mint egy am azon-hölgy! - M ár sarjú örömöt, csöpp, fiatal hajtást, füstös boltozatot k é k r e kitágító hársak friss tüdejét, már hószín gödölyét ünnepelek csak!

RAJNAI

LÁSZLÓ

A Nap és árnyéka Em lékeim Várkonyi Nándorról

Tizenegy évvel ezelőtt temettük el Várkonyi Nándort; ha élne, most vol­ na kilencven esztendős. Ami ennek a rendkívüli embernek a hagyatékából jelenleg hozzáférhető, a lezártság és a véglegesség benyomását kelti; iroda­ lomszervező, a szellemi erőket organizáló roppant munkája: az a bázis, amelyet jóformán egymaga épített, minden megpróbáltatás ellenére máig szilárdan áll. Megjelent munkáit - a Sziria t oszlopai kivételével - úgyszólván mind megbízásból, felkérésből, valamilyen gyakorlati szükségletből írta, sietősen, számtalan egyéb tennivalójából lopva el az órákat, sőt a perceket, lelkiisme­ retesen, de csak igen ritkán szívvel-lélekkel; életműve részeinek vallotta va­ lamennyit, de hol rezignációval, hol meg bosszúsággal töltötte el az a tudat, hogy ezekkel csupán elodázza igazán lényeges mondanivalójának a megfo­ galmazását. Nem mintha megvetette volna az aktualitásokat, ellenkezőleg, majdnem védtelen volt a pillanatnyi szükségesség követeléseivel szemben, ám a háttérben vagy előtte mindig ott magaslott az igazi, az egyedüli cél: az emberi műveltség eredetének, az ember mivoltának, származásának és történelmi küldetésének a tisztázása, ezért élt-halt, ezért töltötte el gyakran ingerültséggel minden más, ami makacsul akadályozta már egészen korán felismert, legfőbb céljának elérését. Mamut-kéziratokat hagyott hátra, melyek többé vagy kevésbé mind ez­ zel a tárggyal birkóznak, de - és ebben a rövid emlékezésben egyetlen más szó sem fordul majd elő oly gyakorisággal, mint éppen ez a fatális „de" - az egész, az igazi Várkonyi Nándort ezeknek a kézirathegyeknek jövőbeni ki­ adása sem tárná fel valós terjedelmében és egyszeri varázsában, ezt az oly szenvedélyesen közlékeny, másrészt alig megismerhető embert. Bár egy éle­ ten át kitartóan vizsgálta önmagát, és szabályszerű hajtóvadászatokat rende­ zett a saját lappangónak vélt, netán negatív tulajdonságainak a kiugratása és leleplezése végett, s az előtt, akit megajándékozott bizalmával, egyszerűen nem voltak titkai, mégsem vette észre soha, hogy ez a vállalkozása, hálistennek, teljesen reménytelen, s éppen a végső lényeg, a megfoghatatlan szemé­ lyiség titka van igéző hatással mindazokra, akik ismerhették. Mi több: ez a titok, mely végső soron önmaga számára is megfejthetetlen maradt, ez sar­ kallta már-már emberfeletti szellemi kalandokra, s mert vég nélkül kereste önmagát, ez a makacsul bujkáló lényeg csalogatta egyre beljebb és mind mé­ lyebbre az embernek a megismerése felé. Ha vannak termékeny, sőt teremtő önellentmondások, akkor Várkonyi Nándor nem kis részben belső ellentmondásainak, dialektikus harcainak kö­ szönhette, hogy oly gyakran merészkedett istenkísértő magasságokba. Egyéb­ ként nem félt attól, hogy ellentmond egy korábbi véleményének (bár úgy vettem észre, ennek szinte soha nincs tudatában): nem a formális-külső logi­

425

ka érdekelte, hanem az igazság kiderítése, azé az akár százszor megvitatott igazságé, mely éppen megint terítéken volt. Társalgás közben a legnagyobb és legvakmerőbb rögtönzők közé tartozott: ritkán láttam annyira elégedett­ nek, mint amikor egy semleges téma fejtegetése közben hirtelen felcsillant a szeme, a pillanat törtrésze alatt megvilágosodott benne valamely általános igazság, mindkét tenyerével a térdére csapott, és - bocsánat a vulgáris, de hű kifejezésért - diadalordítással harsogta világgá a váratlan eredményt. A módszeres munkát, bár elismerte szükségességét, unalmasnak tartotta; elemében csak akkor volt, ha szabadon improvizálhatott. Ehhez rendszerint társra, helyesebben hallgatóra volt szüksége; engem azért kedvelt meg, mert, mint mondta, tehetséges hallgató vagyok. Hozzátette, hogy ez ritka képes­ ség. És, ismétlem, gyakori önellentmondásai cseppet sem zavarták. Már csak azért sem, mert ilyennek látta magát az életet is, az élettel pedig soha nem bírt betelni, s evégett játszi könnyedséggel, látható örömmel sokszorozta meg önmagát. Minden tekintetben. „Tíz ember munkáját végeztem egész életemben", mondta egyszer. Ennek szükséges feltételére viszont mintha nem gondolt volna, mármint arra, hogy legkevesebb tíz ember lakik benne, s ezek a személyiségek nem harmonizálnak mindig egymással. Ő azonban semmit sem becsült annyira, mint a sokoldalúságot, és senkire sem tekintett annyira felülről, mint aki egyetlen sínpáron fut egész életében. De. Nemcsak nyílt volt és kitárulkozó, hanem, valahányszor úgy látta jónak, óvatos, sőt gyanakvó is. A barátnak mindent, az ismeretlen olvasónak csupán keveset, vagy éppen a lényegről semmit sem. Nehezen tudnék megtévesztőbb könyvet említeni a beavatatlan olvasó számára, mint Várkonyi Nándor töredékben maradt önéletrajzi munkáját, a Pergő éveket. Eleinte ma­ gam is meglepődve olvastam, mi mindent tár fel magáról, amiről azt hittem, csak legmeghittebb bizalmasainak tartja fent. Csodálkozásom oka az volt, hogy tanúja lehettem, micsoda elementáris dühvei utasította vissza kezdetben az önéletírás gondolatát. Nem fogyott ki a riasztó példákból, hogy kik nem írtak már önéletrajzot: szállodaportásoktól tartalékos tisztekig, mélytengeri búvároktól amatőr kertészekig. S lám, tisztán irodalmi szempontból bizonyá­ ra éppen ez a könyve sikerült legjobban. És milyen őszinte. De azután vala­ mi hiányérzetem támadt, mintha igen fontos dolgok maradtak volna ki ebből a vallomásos könyvből. Nem tartott soká, s felfedeztem: kora ifjúságának legdöntőbb élményére, mellyel egész életében nem tudott megbékélni, egyet­ len szóval sem céloz. Beteljesületlen, reménytelen szerelemről van szó, mely­ ről még élemedett korában is úgy beszélt, mint valami örök jelenvalóságról. Első találkozásunk történetét csak azért mondom el röviden, mert Vár­ konyi Nándorra nézve nagyon jellemzőnek tartom. 1945/46-ban, huszonegy­ éves koromban, a pécsi pót-bölcsészkaron voltam magyar-latin-olasz szakos hallgató. Várkonyi akkor ezen az egyetemen tanított, egy kollégiumát - „A magyar romantika" - felvettem választott stúdiumaim közé, de sokáig sem időm, sem különösebb kedvem nem volt ahhoz, hogy látogassam is. Egyszer mégis bementem egy órájára. Nem számítottam arra, ami történt: Várkonyi nem a katedrán foglalt helyet, hanem egy székre ült, egy szinten a hallgató­ sággal, mintegy „inter pares", s kezében egy könyvvel, melyből néha idéze­ teket olvasott fel, harsány-mutáló hangon adott elő. A vásott fiúk és lányok kihasználták, hogy tanáruk semmit sem hall, hangosan nevetgéltek, közbe­ szóltak. Engem viszont érdekelt az előadás, fontos, számomra addig ismeret­ len dolgokat hallottam. Az óra végén teljesen kiürült a terem, én, a leghátsó

426

padban, jegyzeteimbe mélyedtem. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki áll mellettem. Felpillantottam: Várkonyi Nándor volt, zavartan piruló arccal, kissé tanácstalan mozdulatokkal. Ijedten ugrottam fel, s tiszteletteljesen-kérdően néztem rá. Ekkor, némi habozás után, végre megszólalt: „Kedves öre­ gem, sok ismerősöm van a városban, de téged még nem láttalak. Engedd meg, hogy bemutatkozzam, Várkonyi Nándor vagyok", és nyújtotta a kezét. És is eldadogtam a magamét. „Tudod", folytatta magyarázóan, „amikor bár­ hol előadást tartok, sohasem az egész hallgatóságnak beszélek, hanem kivá­ lasztok valakit, akinek az arcán különös figyelem látszik, s akkor csak neki mondom, amit mondok. Te, úgy vettem észre, figyeltél." Elhallgatott, kissé feszélyezetten mosolygott, még egyszer kezet fogott velem, s kiment a te­ remből. Döbbenten bámultam utána. Nem szándékozom lélektanilag elemezni ezt a kétségtelenül kissé szo­ katlan történetet. Hosszú, jó húsz éves barátság következett ezután, s ennyi idő alatt bőven volt alkalmam megismerni Várkonyinak számos, a rendestől többé-kevésbé eltérő szokását, olyannyira, hogy legelső tapasztalatomról majdnem teljesen megfeledkeztem. Két mozzanat azonban mindenkinek fel­ tűnhet: Várkonyi mesébeillő közvetlensége, ugyanakkor nehezen palástolt kisebbrendűségi érzése. (Ez utóbbira részletesen kitér a Pergő években.) Ba­ ráti nyíltságáról már szóltam, most még csak gátlásos voltáról röviden. Vár­ konyi Nándor valóban szerény volt, nem ritkán félelmek, szorongások is gyö­ törték, ám benyomásaim szerint egyáltalán nem ilyennek született. Ellenke­ zőleg. Olyan óráiban, amikor biztonságban érezte magát, amikor megbékélten vagy elnézően tekintett a világra, erősnek, sőt hatalmasnak, legyőzhetetlennek érezte magát. Ilyenkor kissé szégyenlősen ugyan, de komolyan érez­ tette velem, egyszer-másszor ki is jelentette, hogy csak kevesen érnek fel hozzá. Néhány területet kivéve, az emberi élet minden vonatkozásában az él­ vonalba sorolta magát. Élményei csakugyan sokszor igazolták ezt a nézetét. Számos sikerrel dicsekedhetett, ám egynémely kudarca (kinek nincsenek?) annyira nem hagyta nyugodni, hogy a magabiztosság óráit a zavarodottság és a semmit-sem-érés gyötrelmes hónapjai, sőt esztendői követték. Végül is nagy általánosságban ez lett rá jellemző. Természetesen mindent elkövetett, hogy mások ebből ne vegyenek észre semmit. Ezt célzó szokásai azután gyak­ ran még élénkebb színben tüntették fel az „eredeti alap"-ot. Hogy mindenütt, ahol megjelenik, magától értetődően ő az első: ezt az ösztönös benyomást a legrafináltabb vagy leggyermekesebb fogással sem sikerült eltüntetnie. Na­ gyobb gyülekezetben elbújhatott egy homályos szögletbe: akkor is minden figyelmesebb tekintet rajta állapodott meg. Lábujjhegyen léphetett be bár­ hova : minden szem rögtön őt nézte. Amivel a természet eredetileg felruházta, azt hasztalanul iparkodott lerázni magáról. Bocsánatkérő tekintetét, zavart mozdulatait senki sem értette. Ö valamiképpen akkor és ott is jelen volt min­ dig, amikor és ahol nem akart jelen lenni. Felületesen ismerik azok, akik azt hiszik, hogy a nehéz időkben, az ötvenes évek első felében, valóságosan és belül is visszavonult. Egyszerűen nem tudott visszavonulni, nem bírta tudo­ másul nem venni azt, ami körülötte történt. Annyira jelen volt, hogy sokszor már féltenünk kellett. Könyvtári dolgozószobája és lakása, minden talpalat­ nyi hely, ahol megfordult, szellemi és morális elevenségének dübörgő-porzó színpadává változott. Akkor is, később is azt a határozott benyomást keltette, hogy teljes tudatossággal egymaga akarja megvalósítani és lábon tartani a szellem és az erkölcs becsületét. Félelmesen tudott ítélkezni, ha elvekről volt

427

szó, ugyanakkor, amikor az egyes esendő ember tüstént szánalmat és rész­ vétet ébresztett benne. Egyvalamit őrzött féltékeny szigorral magában: belső függetlenségét. A Babits Mihály halála után megjelent, neki szentelt Emlékkönyvben Szerb Antal azt írja, életének legnagyobb élménye az volt, hogy élő valósá­ gában ismert egy nagy embert, Babitsot. Ez gyakran eszembe jut, amikor Várkonyi Nándorra gondolok, s mivel jóformán naponta gondolok rá, az én erre vonatkozó élményem is éppen negyven esztendeje úgyszólván megsza­ kítatlan. Fiatal embert nem érhet nagyobb szerencse, mint ha felnőtté válásá­ nak a küszöbén egy olyan nagy ember fogadja tárt karokkal, aki határtalan bizalmával, fenntartás nélküli barátságával, tanító szenvedélyének minden pedantériától mentes hevével, elképesztően gazdag emberi és szellemi tapasz­ talataival máról holnapra mindennapi életének a részesévé teszi, végtelen tü­ relemmel vezeti be egy magasabb világba, melyben ő már régóta otthonosan mozog, de kissé magányosan is, keresve a megértő és még formálható, fiatal társat, hogy megossza vele nyomasztó mennyiségű és minőségű tudását, hogy ötletet adjon és kapjon, hogy segítséget nyújtson és várjon, hogy öregedőben még egyszer fiatalnak láthassa önmagát. Elkábulok még ma is, ha meggon­ dolom, micsoda szerencsében volt részem. Igaz, volt egy pillanat, amikor a tanítvány talán túlságosan messzire ment mesterének a bírálatában. „Árnyé­ ka az elköltözöttnek, sírod felett zeng az engesztelő szózat!" De húsz évig majdhogynem naponta láthattam, hallhattam, miként születnek tucatjával egy gondolkodó univerzum váratlanul felszikrázó égitestei, melyek nyomban el­ foglalták a természetüknek és funkciójuknak megfelelő helyet egy grandió­ zusra méretezett, pihenni nem tudó, a kényszerű alkotás teremtő lázában ujjongó és szenvedő agyvelő alig áttekinthető rendszerén belül. Nem csoda, hogy annak rendje és módja szerint megírt könyveit csak úgy olvastam, mint puszta címszavakat egy mágikus lexikonban, úgy tekintettem, mint halvány, elmosódó kópiáit egy pazar színekben tündöklő valóságnak. Aki a kútfőből meríthet, azt már nem érdeklik igazán a szűrőkön átcsepegtetett folyadékkal teli palackok. Nem tudom, lángelme volt-e Várkonyi Nándor e szó sokat csűrt-csavart, általánosan elfogadott, hivatalos értelmében, de hogy a zseniális típushoz tartozott, az számomra vitathatatlan. Egész lénye, minden pillanatban, hét­ köznapi körülmények között is, még a lehangoltság, sőt a kétségbeesés órái­ ban is ezt sugallta, ezt bizonyította. Egy örökké kitörésre kész vulkánt legalábbis mások szemeláttára - nem tartott még fegyelmezettebben az ellen­ őrzése alatt egy megkínzott, de kötelességtudó akaraterő. Nem mintha nem adta volna nyilvánvaló jeleit e roppant feszültségeknek. Sokszor az egész ember egyetlen remegés volt. A feszültség levezetésének leginkább bevált módja az volt, ha kellő átvezetés, előkészítés után valamely szellemi problémáról kér­ deztem a véleményét. Irodalmi témák idős korában alig-alig kötötték le, de tudományos kérdések - szinte valamennyi tudományt ideértve - meglódí­ tották a fantáziáját. A hivatalos nézeteket enyhe iróniával kezelte, rendsze­ rint csak bevezetésként említette meg, hogy azután, egyre sebesebb iramban, elmagyarázza saját ideáit. Ilyenkor megállítani már nem lehetett, most jött el az ő órája. Azok az űrszondák, amelyek ma a világűrben rohannak, gyen­ ge fizikai utánzatai az ő szellemi száguldásainak. Ha „egyetlen gondolat be­ tölti a mindenséget", Várkonyinak több ilyen gondolata is volt egyszerre, s ő ezek között szerfölött rejtett, előadásában mégis a napnál világosabb kapcso­

428

latokat fedezett fel, s ami a legmeglepőbb volt, ezeket a sosem sejtett koinci­ denciákat és korrespondenciákat cáfolhatatlanul bizonyította. Kedves gondo­ lata volt a görögök „panta hen"-je, a minden-egynek az eszméje, s derekas munkát végzett, hogy ha nem is mindent, de lehetőleg minél többet ugyan­ arra a princípiumra vezessen vissza. Végül nagyot sóhajtott, mélyet lélegzett, jótékony melegséggel sugárzott belőle az elégedettség, s fáradtan, de boldo­ gan mosolygott. Bizonyára sok tisztelőjét meglepi - mint annak idején engem is megle­ pett, s csak nehezen törődtem bele ha most kategorikusan azt állítom, hogy Várkonyi Nándor széles körű érdeklődésének a homlokterében, éspedig kez­ dettől fogva, egyáltalán nem az irodalom foglalta el az első helyet. Sőt, miután meg kellett szüntetnie a Sorsunkat, valósággal fellélegzett, mint aki kénytelenségből ugyan, de végre megszabadul egy cseppet sem édes tehertől. A kép­ zőművészet például már fiatalon is jobban vonzotta, mint az irodalom. A ké­ sőbbi években pedig, amikor legföljebb a baráti unszolásnak engedett, hogy véleményt mondjon egy irodalmi munkáról, még mindig lelkesedéssel be­ szélt egy ismert képzőművészeti remekműről, persze szigorúan a saját rend­ hagyó nézeteinek az alapján. Legrosszabb állapotában is izgalom vett rajta erőt, ha egy festőnek a műtermébe lépett. Ha először járt egy lakásban, nem a könyveket, hanem a falakon függő képeket nézte meg minden más előtt. Igaz, hogy egyszer beszélgetés közben így kezdte egy mondatát: „Tegyük f el, hogy van más műveltség is, mint irodalmi. . .", ennek helyes megértése vé­ gett azonban tudnunk kell, mit értett ő irodalmon. Társadalmi, még ponto­ sabban történelmi funkciót - az irodalom műhelyproblémái nem érdekelték. Sokáig nem értettem, miért a téma - a kézzelfogható, racionálisan megfogal­ mazható téma — az alfája és az ómegája nála minden műelemzésnek. Csak a témát kereste még a versben is : eléggé meghökkentő, de így volt. A formá­ lis és öncélú esztétikai elemzéseket nem becsülte. Ezeket, beleértve még a klasszikusnak számítókat is, sokszor el sem olvasta, holott mindent olvasott, a Borászati Közlönyt különös élvezettel. „A pécsi Egyetemi Könyvtárt eddig kétszer olvastam el", mondta vagy harminc évvel ezelőtt. Kodolányi János regényeit pl. sokra becsülte - a témájuk miatt. Mindebben nem nehéz felis­ mernünk a nyugatosokat követő első nemzedék esztéticizmusellenességét. A szépséggel, a formák kultuszával torkig voltak. Várkonyi kiváltképpen. Iroda­ lomtörténeti könyveiben, tanulmányaiban a történeti fejtegetések a legsike­ rültebbek, minden mást a legrövidebben intéz el, főleg idézetek segítségével. Utolsó húsz esztendejében csak szelíd kérleléssel lehetett rávenni arra, hogy elolvasson egy verset. Kivételt csupán Weöres Sándorral és Csorba Győzővel tett. Irodalmi értékelés dolgában végül két csoportot különböztetett meg: a zseniket és azokat akik nem zsenik. Az előbbieket nemcsak szerette, hanem rajongott értük, az utóbbiak, bár udvariasságával sikerült lepleznie, untat­ ták. A zseni mibenlétéről meglehetősen sajátos fogalmai voltak. Egyetem es érvénnyel ruházta fel: mindig a lényegre tapintó, a „per ultimas causas", a végső okokat felismerő értelmi-erkölcsi „belátás" és a mindenben diadalmas­ kodó akaraterő maximális koncentrációját értette rajta; hogy ez a koncentrátum milyen téren működik, az számára másodrendű kérdés volt, merő eset­ legesség. Csak egy példát. A legnagyobb magyar lángelmének Petőfit tartotta (könyvet is írt róla), de költészetét nem elemezte. „A versei?", kérdezte. „Jó, jó, nem mondom. Node hát nála nem ez a lényeg." Hogy akkor mi érdekelte igazán? Az emberiség őstörténete, a mitikus

429

gondolkozás és a nagy mítoszteremtő korszakok; a legrégibb, helyesebben az időbelileg meg nem határozható művészeti emlékek; az úgynevezett okkult jelenségek; a világ távoli tájai, az idegen világrészek (Európa csak igen mér­ sékelten: „Túl fiatal nekem", szokta volt mondani), a nagy felfedezők, az utazók, a külön utakon járó modern kutatók. Imádta a természetet, de leg­ inkább az állatokat: mindjárt az emberek, mindenfajta ember után az állat­ világ foglalkoztatta legjobban. No meg a politika. Ébersége mindenre kiter­ jedt, öregkorában viszont már csak a fiatalok izgatták. Milyenek, mit lehet várni tőlük? Nagyon szerette a kisgyerekeket, láttukra egészen elérzékenyült. Amikor másfél esztendős kisfiam egyszer fel-le mászkált rajta, haját cibálta, szemüvegével játszott, rászóltam a kicsire. Nándor - hadd nevezzem így — tiltó mozdulatot tett: „Hagyd el, öregem, úgy örülök, ha a kisgyerekek biza­ lommal vannak hozzám". Az ártatlanságot szerette a természetben és az em­ berekben. A túlfinomult intellektus gyanakvóvá tette: minden jót, de minden rosszat is kinézett belőle. Sorolhatnám még a pszichológia látószögéből alighanem csupán látszat­ ra ellentétes tulajdonságait. A végsőkig polarizált jellem volt, a középutat őszintén áhította, de csak a végletekben tudott élni. Viharosan megnyilvánuló szeretetével ugyanakkora megdöbbenést keltett, mint visszafojtott vagy sza­ badjára eresztett indulataival és olykor gyűlöletével, mert (bár a légynek sem ártott soha) tudott gyűlölni is, kitartóan, egy életen át, vagy még több­ ször csöndes megvetéssel nézni embereket és dolgokat. A bírálat föltétien szabadságát hirdette, de vele szemben nem volt tanácsos élni ezzel a szabad­ sággal. A legcsekélyebb ellenvetésre szeme ijesztően kitágult, ajka elfehéredett, arca megdermedt. Spiritualistának vallotta magát, de nem ismertem embert, aki ekkora gyönyörűséggel, ilyen vaskosan-érzékien szólt volna az anyagi világ kínálta élvezetekről; életmódja ugyanakkor spártaian puritán volt. Azért dolgozott rabszolgamód, hogy végül levonja majd a nagy szel­ lemi tanulságot mindenek okulására, idáig azonban soha nem jutott el, mert mindvégig kevesellte az „anyag”-ot, amit pedig hallatlan mennyiségben gyűj­ tött össze. Jól ismerte a kívülről jövő elismerések megbízhatatlan és mulandó voltát, ennek ellenére egy konvencionális bók, egy udvarias formaság levette a lábáról. Sem a lelkesedésben, sem a kiábrándulásban nem ismert határt. Amit a végső kérdéseknek szokás nevezni, melyek a lelke mélyén min­ den embert leginkább nyugtalanítanak, őt már-már elvből nem foglalkoztat­ ták. Nem emlékszem, hogy bármikor hallottam volna szájából ezt a szót: hit. Amit tudni lehetett (s ebben a tekintetben számára a szubjektum egyenlő értékű forrás volt az objektummal), arról azt állította, hogy tudja, amit pe­ dig véleménye szerint nem lehet tudni, az nem érdekelte. A hitet meghagyta azoknak, akik soha nem jutnak el a tudás bizonyosságáig . . . Ahogyan a ra­ vatalon feküdt, az felért egy revelációval. Mosolygott, győztesen, derűsen, magabiztosan. „Vous étes un homme" - ez jutott eszembe önkéntelenül. A mi dolgunk, hogy biztosítsuk életét a jövőben mindazok számára, akiknek szükségük van rá. Mindannyiunknak szükségünk van rá.

430

VÁRKONYI

NÁNDOR

LEVELEK CSÁNYI LÁSZLÓHOZ 1966-73

T izen n y o lc é v e s v o ltam , s m á r asztalán ál ü lh ettem , p edig isk o lai füzetbe írt, zörgő ó fran cia fo rd ításo k k al k o p o g ta m be az E g y e te m i K ö n y v tárb an lev ő szob ájáb a, m ég is azzal b o csáto tt el, „ g y e re , a m ik o r csak a k a rs z ". Sokan v oltun k állan d ó v en d é­ gei, k öztü k a m a ra d a n d ó sá g b iztos v á ro m á n y o sa i, m in t W e ö re s S án d o r v a g y C sorb a G yőző, de ez c so d á la to s szen t süket a h alo v án y csillag fén y ek b ő l is a re m én y ség et o lv asta ki. E k k o r k ezd ő d ö tt b a rátság u n k , am i sok é v m ú ltán eg észen m á s fo rd u la to t vett. K ezd etb en , rö v id , k én y szerű id őszak ot leszám ítv a, sűrűn találk oztu n k , n éh a n ap on ta is, de a h eti ö sszejö v etelek en , a C o rso k áv éh ázb an , m a jd a P ann ón iáb an , u tó b b a F ló ­ rián k o csm áb an , am irő l T ak áts G y u la v e rs e t is írt, h eten k én t m ind en kép p . V áltozik a k é p : 1 9 4 9 . jú liu s le g v é g é n a S zéchenyi téren á cso ro g ta m , alk alm i au tó ra v á rv a , h ogy K ap o sv árra v ig y en , E lő ző n ap já r ta m n ála, elb ú csú ztu nk , de e k k o r v á ra tla n u l felbu k ­ k ant, e g y sz e r csak o tt állt m ellettem , v ih a ro sa n m eg ö lelt, „ V ig y ázz m a g a d r a !" , m on d ­ ta leb egő fe jh a n g já n E z u tá n h osszú év ek en á t leg fö ljeb b e g y -e g y la p o t v álto ttu n k , de tudtunk e g y m á sró l, főleg M a rty n F e re n c ré v é n , ak iv el elég sű rű n találk o zh attam . E k k o r m á r S zek szárd on éltem , m a jd 1 9 6 6 -b a n rá m b ízták a h elyi n apilap ir o ­ dalm i m ellék letén ek szerk esztését, s ezzel n ém i ö n á lló sá g ra te tte m szert. T u d tam , silány an y ag i k ö rü lm én y ek k ö z ö tt él, s a ré g i b a rá tsá g k én y szerű áram szü n ete u tán term észetes v o lt, h o g y felaján ljam n eki a z t a sz e ré n y le h ető ség et, am it a T oln a m eg y ei N ép ú jság ré v é n b izto síth attam . R ö v id k ité rő t k ell ten n em . 1 9 4 8 k örü l m e g d e rm e d t k ö rü lö tte a le v e g ő , ism étlődő tám ad áso k é rté k , s a k k o r is m eg feled k eztek ró la , a m ik o r k e z d e tt oszlan i a dogm atizm us k öde. A Je le n k o rb a n u g y a n m á r 1 9 5 8 -b a n alk alm i ven d ég v o lt, k ésőbb a D unántúli N ap ló is k ö zö k tő le, d e m ég m in d ig n ehezen ju to tt szóh oz, A szek szárd i ú jság azt jelen tette sz á m á ra , h o g y b izton szám íth ato tt, b á r sován y, de re n d szeres havi k e re se tre . A z is a z ig a z sá g h o z tarto zik , h ogy e k k o r m á r - leh ető ség eih ez m érten - fo g lalk o zta tta S zederkén yi E rv in a Je le n k o rn á l, g y a k o ri v en d ég v o lt a D unántúli N ap lón ál, S zom b ath elyen p edig P alk ó Istv án b iztatta, de a z ak k o ri É letü n k — em lék e­ zetem szerin t - éven kén t csak h á ro m sz o r je le n t m eg . A b iztos alap o t azo n b an m ég is csak S zek szárd jelen tette szám ára, ah onn an m in d en h ó n ap b an szám íth ato tt a havi 3 - 4 0 0 fo rin to s h o n o ráriu m ra. N eh éz szív v el íro k e rrő l, m e rt szerep em te rm észetes b a rá ti szo lg álat v o lt, b ár ő h ajlo tt a r r a , h o g y eb ben valam i hősi g esztu st lá s s o n ; errő l n in cs szó, m e rt m ag átó l értető d ő v o lt, h o g y nem leszek h ű tlen ah h o z, a k it h a lá la k o r C so rb a G yőző v alam en y nyiőnk n evéb en „ a p a -s ir a tó v a l" gyászo lt. L ev eleib ő l k én yszerű k ö ltö zések , m ag á n -tö rté n e lm e m v ih a ra i k ö zö tt való szín ű ­ leg tö b b elk alló d o tt, de a m e g m a ra d t k e re k e n k ilen cv en lev él k özlése eg y e lő re nem indokolt, eseten k én t szem ély es érzék en y ség ek et is sérth etn e. A k ö v etk ező v á lo g a tá s inkább a lite rá to r n y o m o rú sá g á ra fig y elm e ztet, ak i a h av o n ta cso rd o g á ló k ; s p énze­ k é rt oly h á lá s v o lt, de a z é rt m á s ra is. K e z d e ttől a z t k értem , ré g i írásaib ó l v eg y e ki azt, a m it eg y v id ék i n apilap k e re te i k ö z ö tt k ö zlésre alk alm asn ak v é l, de ő - s ez m á r a lite r á to r felelő sség e - e red eti m u n k ák at is k üldött, s íg y te re m te tt m ag án ak két ro v a to t, am i fo ly am ato san „ A z o lv a só n a p ló ja " é s „S zép m a g y a r n y e lv " g y ű jtő ­ cím a la tt je le n t m eg . A V árk o n y i N án d o r-b ib lio g ráfiáb an , am it B ertó k L ászló állított össze, szám o s írása eg y m ásh o z k özeli id őp o n to k b an töb b h ely en is szerep el, am inek

431

az a m a g y a rá z a ta , h o g y a Jelen k o rb an so ro zatb an k ö zö lt K aleid o szk ó p já-b ó l néhány ré sz le te t S zek szárd on is k özöltü n k , m áso k at én k ü ld tem el V eszp rém b e C serh át Jó zsefn ek és D eb recen b e B én yei Jó z s e fn e k ; m in d k etten - am ig m ód ju k ban állt — el­ n ézték a m áso d -, v a g y ép pen h arm ad k ö zlések m e g b o csáth ató g y a k o rla tá t.

* A lev elek et b etű h íven k özlöm , a szü k ségesn ek v é lt k ih ag y áso k at z á ró je le k közé te tt p on tok k al je le z v e ; ezek á lta lá b a n szem ély es jelleg ű , töb b n yire család jain k at illető k érd ések et érin ten ek . A lev elek v ég éh ez c sa to lt jeg y zetek b en csu p án a leg szü k ség e­ seb b ek re szorítk ozom . A z t azo n b an ú jra szeretn ém h an g sú ly o zn i: a lev elek m eg h itt h a n g já t a n égy évtizeden túl n yúló b a rá tsá g m a g y a rá z z a , de a g y ak ran em leg etett „ h á la " és „k ö szö ­ n e t" leg fö ljeb b V árk o n y i N án d o r ak k o ri k iszo lg áltato tt h e ly z e té t jellem zi, s en gem nem illet sem m ik épp , m e rt az a k e v é s, am it k ö rü lm én y ei m e g jo b b ítá sá é rt teh ettem , a b a rá ttá le tt tan ítv án y csek ély v iszo n zása v o lt csu p án an n ak - m e rt m á s nem is le h e te tt - am it tő le k ap tam .

CSÁNYl LÁSZLÓ

1.

Pécs, 1966. szeptember 21.

K edves jó Lacim! Csakugyan felbuzdultam, egyéb híján hirtelen előkaptam felhasználatlan, pad­ láson porosodó iratkáim közül egy csomót, s mutatóba, próbaképpen küldöm a mel­ lékeltet. Persze tudom. N eked aktuális tárgyú dolgok kellenek, de sajnos, az a baj, hogy a mai írod. tárgyú (sőt semmiféle tárgyú) kiadványok nem jutnak el hozzám, igaz, hogy 99 °/o-uk távolról sem érdekel, legalábbis nem annyira, hogy valamelyes mondanivalót sugallnának. A d j tanácsot, m i kéne leginkább. Eszembe jutott, hogy van egy csomó levelem Berda Jóskától, néhány jellem zőbb, érdekesebb szem elvényre bőven telnék belőlük, hozzávaló körítéssel, addig is, míg netán valam elyik folyóiratban el tudom sütni a zöm ét. ( . . . ) Szívesen dolgoznék folyamatosan, ha m eg tudok telelni a kívánalmaknak, tekintve, hogy a „borravaló"td íj se kutya költségvetésem ben. Sose m entegetőzz tehát ennek csekélysége miatt, tudatik, hogy nem Te szabod ki, nekem pedig mindig jól jön, ami jön. Persze az 1 °loban akad igen becses mű is, íg y pl. M észöly M iki Atlétája, dehát ez súlyos ügy, az exisztencializmusról különvéleményem van, nem könnyű kifejteni és egyenlegbe hozni M iklós írásm űvészetével. (Úgy tudom, m ost Szekszárdon rem ete­ présházban dolgozik Szent Pálján, ennek egy csodás részét már élveztem , ha netán találkoztok, add át jókívánságaimat és m eleg üdvözletem et. Általában az ilyen szintű munkához szabad idő kellene, s ennek végzetesen híjával vagyok, kulirobotok miatt. Itt volna még Károlyi A m y Harmadik háza, K eresztury gyűjtem ényes kötete (Embe­ ri nyelven) és Szabó D ezső Életei, - nem szabályos elemző tanulmány róluk, hanem néhány flekknyi im presszió csevegő modorban. Volnának szekszárdi témák is: em ­ lékezés Holub prof. úrra (majd megtudakolom, m ikor halt m eg), vagy apósa Bodnár bácsi, akit Benedekek kifelejtettek a Lexikonból. ( . . . ) Igen örülnék, ha segítséged­ del , és kölcsönös jószándékkal k i tudnánk gyúrni valami modus scribendit, ( . . . ) *

A „borravaló" utalás a várható csekély honoráriumra. - Dr. Holub József (1885-1962) pécsi egyetemi tanár, akadémikus. - Bodnár bácsi: Bodnár István (1863-1945) évtizede­ ken át Szekszárd szellemi életének jellegzetes alakja. Bankigazgató volt, a vármegye gyámpénztárosa, mellette lapszerkesztő. Bezerédj Istvánról írt munkájáért a Történelmi Társulat pályadíját kapta. A 40-es évek elején több levelet váltott Várkonyi Nándorral, írása azonban a Sorsunkban nem jelent meg.

432

2.

Pécs, 1966. szeptem ber 27. K edves Lacim, melegen köszönöm szíves és gyors válaszodat, nagyon m egörvendeztettél vele. Tanácsaid igen jól jöttek, élni fogok velük, ami nem lesz nehéz, m ert meglepően széles tárgykörben engedsz mozognom. Roppant kellem es számomra, hogy akár közölt dolgokat is küldhetek. ( . . . ) M ost kb. m ég egy hétig sűrű munkában leszek: egy am sterdam i kiadó m agyar (pesti szárm.) lektora akarja elhelyezni a Szíriát átdolg. szövegét egy angol kiadónál, az ő számára készítek terjedelm es dokumen­ tációs anyagot, sürgősen. Egyébként az egész kéziratot és képanyagot m ég június végén elküldtem egy Buenos Aires-i m agyar kiadónak, előzetes m egbeszélés alapján; először magyarul fogják kiadni, utána, ha bírják, spanyolul. - M i több, a pesti Gon­ dolatnak is benyújtottam a m ívet, m égpedig az igazgató felszólítására, de ettől várom a legkevesebb eredm ényt, vlszleg negatív leend. Bajcsa Bandi itt járt a m últ hónapban (Strassbourgban él, ír. állam polgár); mondta, a M agyar M űhely kiadói is foglalkoztak a gondolattal, hogy kiadják a Sziritatot, de nem volt elegendő pénzük. - A M. M. csakugyan szépen em lékezett meg rólam. N agy Palival (szerk.) levelezek, m ég 64-ben hozták „W eöres Sándor pécsi évei” c. cikkem et. (W. S. számot adtak ki), egy róla szóló tanulmányomat pedig egy esszé-antológia számára tették félre. Nagyon jó, nívós, érdemes avantgardista lap a M .M . (. . . ) A m i a borravalót illeti, édes Öregem, úgyse borra kell, hanem krumplira, kb. úgy vagyunk m i is, m int Lovász Paliék (1200 Ft a havi nyugpénzem ), csak sze­ rencsére egészségesebbek; m ind szegény Pali, mind felesége igen betegesek, legyen­ gültek. Szívből kívánok sikert jószándékú, tehát nehéz szerk, és egyéb munkáidnak, köszönöm kedves gondoskodásodat, s ölellek a régi barátsággal, igaz szeretettel Nándor *

Bajcsa András Várkonyi szűkebb köréhez tartozott, lefordította Verhaeren verseit, Montaigne esszéit (Bibliotheca, 1957). Az országot 1956 végén hagyta el. Sokoldalú tehet­ ség, grafikusként is tevékenykedett, ő illusztrálta - ekkor még családi neve Holler volt a Sziriat első kiadását.

3.

Pécs, 1966. novem ber 22. K edves jó Lacim, m egkaptam leveleidet, a vasárnapi lapszámot Babits-cikkemmel, s m indezt melegen köszönöm. Legelsősorban a roppant m egtisztelő felszólítást a Babits Emlékmúzeum felavatásán való részvételre, ami nyilván Tőled ered. Épp ezért szerfölött sajná­ lom, hogy kénytelen vagyok elhárítani, igen nyomós objektív és szubjektív okokból, amiket egész bizonyosan át fogsz érezni Magad is. Ti. lehetetlenség B. barátainak, vagy akár közelebbi ismerőseinek képviseletében, nevükben fellépnem, m ert ennek útját állta Török Sophie, k i szíve m élyéből utált engem, dühös volt rám, s ezt nyíltan ki is mutatta. M int tudod, megalo- és cezaromániában szenvedett, s halálosan m eg­ sértődött azon, hogy irod, tört. könyvem ben nem hódoltam előtte, sőt bele se vet­ tem. (A zért nem tettem , m ert a könyv m egjelenéséig; 1928-ig önálló kötete nem je­ lent meg, én pedig ezt a m egem lítés, a méltatás feltételének tekintettem mindenki­ nél.) M ikor Babitsék 1931-ben Pécsett vendégszerepeitek, utána a bankett előtt fele28 JELENKOR

433

ségem m el együtt eléjük járultam, hogy bem utatkozzam (addig nem volt erre alkal­ mam), Sophie e lforditotta tejét, k ezét eldugta kézfogásra nyújtott kezem elöl, ülve maradt stb., úgyhogy a jelenlevők szemeláttára felsülve kellett továbbmermem, kínos jelenet volt. (Nb. Babits felállt, m eghajolt s kezet nyújtott.) Nem sokkal ezután elütött a Baumgarten-díjtól, am it pedig az egész bizottság egyhangúan megszava­ zott, először maga B. is, de aztán Sophie nyomására vétót mondott. Ő teljesen fele­ sége terrorja alatt állt, s nyikkanni sem m ert akaratával szemben, llym ódon lehetet­ lenné vált számomra minden közeledés Babitshoz, érintkezésem vele egykét jelen­ téktelen levél váltására szorítkozott, s a Nyugatban való (gyér) társmunkámat is G ellert Oszkárral bonyolítottam le O svát halála után. T. Sophie, persze, a fentieken kívül is, m int k ö zvetve m egtudtam, m indig ellenségesen nyilatkozott rólam. Babits maga becsült engem, kivált azóta, hogy az első m élyebbre nyúló, jelentősebb tanul­ mányt én írtam róla 1926-ban, de nem m erte kinyilvánítani; erre is vannak adalé­ kaim, m ost azonban hagyjuk ezeket. - A lényeg az, hogy ezekután morális lehetet­ lenség számomra a kívánt szerepet: B. barátainak stb. képviseletét vállalni; ezenkí­ vül Babits közelebbi emberei, Illyéstől Weöresig mind tudják ezt, vagy legalább is annyit, hogy sosem tartoztam B. környezetébe, tudnak Sophie antagonizmusáról stb., s íg y tolakodásnak minősítenék fellépésemet, teljes joggal, m ert valóban az len­ ne. Erre a szerepre W eöres Sanyit vélem a legalkalmasabbnak: kiskora óta B. rajon­ gó híve, támogatását, jóakaratát élvezte, sokat érintkezett vele, s B. életének utolsó évtizedében a legszorosabb környezetében élt. A z esztergom i em léktáblát is ő koszorúzta m eg nemrég, és sohasem m ulasztotta el m ély tisztelettel szólni róla, versben és prózában egyaránt. Bizonyára szívesen tesz eleget a felszólításnak m ost is, e ne­ vezetes és fontos alkalomból. Szekszárdon tudtommal nem járt még, s Illyéssel együtt jöhet-mehet (ez is előny). Szubjektív okom pedig a következő: én annyit ágáltam, szerepeltem , nyüzsög­ tem és hem zsegtem Sepsiszentgyörgytől Szombathelyig még 50-ik évemen túl is, hogy ennek elfojthatatlan reakciója él bennem, s a nyilvánosság elé lépésnek a gondolata is borzaszt, m egrettent. Hát m ég eg y hamis, jogosulatlan szerepben! ( .. .) *

A szekszárdi Babits-házat, többszöri halasztás utas, 1967. július 2-án avatta fel Illyés Gyula. Az ünnepségre több egykori barát, irodalomtörténész meghívását tervezték, Vár­ konyi Nándor ezt hárította el. Végül Illyésen kívül csak Kardos Pál és Éder Zoltán vett részt az avatón. 4.

Pécs, 1967. április 19. Drága Lacim, a par-lui-méme-ek és a Karinthy m eglesznek, m ihelyt lélegzethez jutok; az első­ ket lehetőleg egy cikkbe foglalom, 3 - 4 flekken, ha nem m egy, két hasonló terjű részre osztom. Ti. k i se látszom a határidős, de undok munkálatokból; hadd jelezzem m indjárt: K eresztury bevett a Világirod. lex. munkálataiba, eddig kb. 20.000 cím­ szót küldtek, ebből kell kiválogatnom, m it vállalok, mihez van forrásom, - két hét alatt; roppant piszmogó, időrabló gürcölés. U.ez idő alatt meg kell csinálnom a Palkónak ígért tanulmányt (1 0 -1 5 flekk) Szabó Dezső őszörnyetegsége posthumus szörnyszülöttéről, - máris elkéstem vele tképp. ( .. .) A Sziriát dolga se kóser ügy, m ég nem zárult le egészen, m ajd elm esélem ; m ost - szintén magunk között - csak annyit, hogy egy illetékes illető egészen szem élyes természetű érdekből le akar ej­ teni, — minden látszat szerint. A balsikerre úgyis eleve el voltam s vagyok készülve, tehát nem bánt a dolog; ők szólítottak fel, hogy nyújtsam be, álmomban sem gon­ doltam erre. ( . . . ) *

434

A Szabó Dezsőről szóló tanulmány a Palkó István szerkesztette Életünkben csak 1968-ban jelent meg.

5.

Pécs, 1967. május 13. K edves Barátaink. Olga és Laci! Itt a szép május, és szépsége ezidőszerint semmi kívánnivalót sem hagy fenn. Így hát, ha N ektek is m egfelel, m egvalósíthatnók rég tervezett kirándulásunkat. A múltkor eljajgatott feladványaimból egy fiát sem végeztem el ugyan, de dögöljenek meg, egy napra felfüggesztem őket. M i a jövő héten, szom bat kivételével, azaz 16 -1 9 közt bárm ely nap mehetünk, s igen örülnénk, ha ezek valam elyikén N ektek is akadna némi szabad időtök, mert néhány órát elsősorban Veletek együ tt szeretnénk tölteni. Ha em ellett az em lített és kedvesen felajánlott M TI fuvart is nyélbe lehetne ütni, az igen szerencsés lenne, m ert a buszjegyek ára erősen kilóg büdzsénk kereteiből vagy kapacitásából, vagy hogy mondják máma. — ( . . . ) K edves Lacim, légy szíves, nézz utána, van-e m ég dugaszban közölhetményem s hogy kb. mikorra esedékesek újabbak? Ti. a m egbeszélteket sem tákoltam még össze. Egyéb ügyeket, híreket rem élhetőleg élőszóval. Nagyon örülnénk a viszont­ látásnak. A ddig is minden jót, s köszönve a közléseket, tdíjakat, ölelünk Benneteket. barátsággal, szeretettel Nándor. 6. 67. V. 25. K edves jó Lacim, nagy örömmel vettük soraidat. M i belátható ideig egy napra bármikor felsza­ badíthatjuk magunkat, s íg y a szekszárdi út egyáltalán nem sürgős, nincs naptárhoz kötve. Fő, hogy a legparányibb kényelm etlenséget ne okozzak senkinek (pl. a kocsi­ ügy), az elrontaná örömünket. N agyobb baj, hogy mostanában, sokféle nyavalyás okból, munkaképtelen vagyok, ill. az bénít, hogy sem m iképp sem tudok nekifogni igazi munkámnak, őrökké halogat­ nom kell, s a keserűség és a düh fojtogat: idestova négy éve áll félbehagyva „Az ötödik ember", a 2000 nem-tudom-hányadik flekknél. Palkó Pistának pl. még január­ ban m egígértem , hogy áprilisra szállítom a tanulmányt Szabó D. Életeiről; kijegyzeteztem , ötször is nekiláttam, de a kezdő mondatnál odavágtam a ceruzát, és elrohan­ tam. Így a z augusztusi Életünkről már lekéstem , s ez kb. 5 -6 0 0 Ft. veszteséget je­ lent. Gyanús azonban az is, hogy P. Pista egyáltalán nem ír, holott máskor m indig kedvesen sürgette az esedékes cikket; attól tartok, nehézségei vannak, am elyek ter­ m észetét vlszleg sejted, s kedveszegett. Igen-nagyon sajnálnám. Tudod, bizonyára, hogy Bényeit is kiundorították rovatából, otthagyta a lapot, s visszam ent az egye­ temre. (. ..) 7. Pécs, 1967. június 5. K edves jó Olga és Laci, e percben vettük nagy örömmel kedves és igen jóleső soraitokat. Tehát várjuk M iklós urat: ennél kényelm esebb és kellem esebb „megoldás" igazán nem képzel­ hető, hálásan köszönjük.

435

N em kevésbé örvendetes és megnyugtató, am it szerkesztői pozíciódról írsz, La­ cim, vagyishogy úr vagy a magad portáján, - hálistennek, m ert ezt nem sokan mond­ hatják el magukról. Leendő cikkeim et illetően szintén köszönet; lesz egy javaslatom, m ely - ha el­ tagadható - helyrebillentheti egyre növekvő idő- és témahiányomat is. Ha lehet, már m ost viszek magammal egy 2 - 3 flekkeset. R. Laci örülni fog, hogy nem tám adt nehézség a cikke körül, csupán a hely­ szűke késleltette közlését: a tám példányt bizonyára meg is kapta már. Ti. ő havon­ ként egy cikk közlését szeretné kérni, ezt már belekalkulálta munkatervébe és büdzséjébe. M ajd megmondom neki, hogy idejében küldje, a hó elején, m ert Neked átlag két-három hétre van szükséged, hogy egy-egy írást elhelyezhess; úgy azonban bizonyos, vagy majdnem bizonyos. Szívesen m egism erkedünk szerkesztő társaiddal, miután biztosítasz, hogy szí­ vesen látnak, nem leszünk alkalmatlanok. Olga igen-igen kedves sorait külön szívből köszönjük. M ost csak ennyit, a töb­ bit élőszóval, s a viszontlátásig szeretettel ölelünk M indkettőtöket Nándor *

Régóta készültek Szekszárdira, a kirándulást, amiről már volt szó, június elején tud­ tuk megvalósítani. A „megoldás": az MTI Pécs-Szekszárd között közlekedő gépkocsija, amit Ballabás Lászlónak, a szekszárdi szerkesztőség akkori vezetőjének jóvoltából sike­ rült megkapnunk. Bejártuk a várost, eljött a lap szerkesztőségébe is, ahol Petrits Ferenc főszerkesztő rangjának kijáró tisztelettel fogadta. Miklós = az MTI gépkocsivezetője. R. Laci = Rajnai László, aki ebben az időben többször szerepelt az újságban, írásai azonban egy idő után, biztatásom ellenére elmaradtak. A kirándulást követően felesége megbetegedett, amiről a következő levélben szá­ molt be.

8.

Pécs, 1967. június 12. K edves Lacim, m egint késtem egy napot, sajnos, kom oly okból: Erzsi csakugyan szív-infarktust kapott, állapota szom bat-vasárnap igen súlyosra fordult. Szombat este m egjött fiam (orvos), vasárnap du. m egnézte (velünk együtt) Erzsit: „Mindenre fel kell készül­ ni." Aggodalm ak k ö zt telt el a z idő. Péter m ég du. visszautazott. Este vártam az ig. főorvos látogatását, k i m egígérte, hogy eljön s beszámol E. állapotáról; 10 órakor jött: Javulás, de a válság még 6 - 8 napig tart. Ma hétfőn de. és du. m egint bent jártam: a javulás tart, hálistennek. K özben persze hiv. dolgaimban is kellett szalad­ gálnom, úgy hogy csak m ost este üthettem nyélbe a m ellékelt cikket. Bocsásd meg a zilált gépelést, m ég holtrafáradt és nyugtalan vagyok, három éjjel alig aludtam, nappal talpon voltam. A cikk 3 flekk, nem tudtam rövidebbre fogni. Ha jó, s remélem ezt, folytatását még e héten küldöm. A hó folyamán m ég 2 -3 -a t, más tárgyút. Ez a levél tehát k edd reggel m egy, a cikk tán még bejuthat a 25-i számba, örülnék, de ne erőltesd. (Sok kiadással járt a betegügy.) A köv. cikk címe lenne.„Petőfi Tolnában.” De írd meg; ha közlése bajos; ez esetben a m ellékeltnek utolsó mondata maradjon el.

Mindenért köszönet, kézcsók, ölellek szeretettel

436

.. Nándor

9.

967. VII. 5. K edves Lacim, köszönettel nyugtázom VI. 20-i soraidat, G arda Lorcát, a veszprém i Szabólőrt és a ma érkezett 194 (azaz 200) Ft. tdíjat. Utóbbi, ha csakugyan egy cikk tejében csikartatott ki, igen tetem es összeg. (. . .) Erzsébet hálistennek túljutott a veszedelm en, a javulás jól halad. Én sajnos még mindig felfordult állapotban és viszonyok közt leledzem , ezért írok ritkán, keveset és ziláltan. ( . . . ) Gondolom Cserhát tudja címemet, - azt mondják, az ő lapja is igen rendesen tizet. Örülök, hogy próbálkozásod bevált, újból köszönöm, a többivel együtt. Szörnyű ez a hőség! Pihenj, ha tudsz. Én egyelőre munkaképtelen vagyok, de ez most a kisebbik bajom. - Kézcsók, Erzsébettel együtt m indnyájatokat ölelünk igaz szeretettel Nándor

10. 967. XII. 8. Drága Lacim, kórházból köszönöm m eg k. leveledet: szívgörcseim voltak, harmadízben a men­ tők hoztak be. M ivel leveled otthon maradt, csak hézagosan tudok telelni. Köszönöm a Hímeket és a tdíjat. M inden egyéb rendben volna. Jövőre, ha még lesz tered és pénzed „külsők"-re, term észetesen 2 - 3 flekknél hosszabb írást nem küldök. Remélem, egyáltalán munkaképes leszek. Szívgyöngeség a bajom, plusz szív-idegesség. Napi 4 óra gépelés a múzeumban nagyon árt. De hamarosan (január­ ban,) végetér m úzeum i alkalmaztatásom, viszont ez havi 500 it. minuszt fog jelenteni. Baj lesz, Erzsi is rokkant s a nyugdíj sem mire sem elég. A zért nem félünk! Kézcsók, ölellek nagy szeretettel Nándor. *

Köszönöm a filmeket = szekszárdi napjukon feleségem több fényképet készített, ezek­ nek filmjét kérte el. 11 .

Pécs, 1968. március 20. K edves Lacim, leveledet köszönöm, Bényeit csak arra kértem, jelezze N eked, m ely cikkekre tart igényt; miután nem írt, s amint leveledből kitetszik, nem is közölt semmit, ne legyen gond az üggyel, hozd írásaimat belátásod szerint. (. ..) Ahogy már írtam, a Jelenkorral m egállapodtam: negyedéves rovatot kapok K a­ leidoszkóp címmel, 10-12 flekk terjben, ezen belül 2 - 3 - 4 lehetőleg aktuális cikkel. M a vittem be az elsőt, a májusi számban jön, három írás van benne: 1. Petrarca, most m egjelent D aloskönyvével kapcsolatban, 2. Leonardo karikatúráiról, 3. W ede­ kind. Ti. írtad, hogy W edekindet egyelőre félretetted, s m ivel m ég volt helyem, be­ csúsztattam. Íg y tehát, ha W .-et egyáltalán hozhatod, légy szíves májusig; a Jkor megjelenéséig visszatartani. De ha kényelm etlen a közlése, bárm ily okból, ejtsd el. Áprilisra van Nálad k ét évfordulós cikk: Rostand és Sajnovics; gondolom, ezekkel nincs nehézség.

437

\ M á ju s ra , ha beleegyezel, a Jkornak adott hét flekkes P e tra rcá b ó l csinálnék 2 -3 flekkes kivonatot. O lv a só n ap lóu l. Továbbá: S zend rey Jú lia naplójából vasutazásuk leírását Vácra, Petőfi szüleihez: ez tudtommal csak egyszer jelent m eg M ikes Sz. Júlia-albumáhan; de ez, némi bevezetéssel csak szövegközlés, - nem baj? Vagy ha W edekindet m égis hozhatod, mehet az. Légy oly jó, írj egy sort, jó lesz-e Petrarca és Júlia? Ez esetben azonnal küldőm őket. Júniusra tehát esetleg marad a fenti háromból egy; irhatok még Reymontról (sz. 1868), esetleg Burckhardtról (sz. 1818), noha májusban születtek, de amint lá­ tom, nem m uszáj pontosan a naptárhoz igazodnod, nem is érdemes, elég nagyjából. Júliusra van két magyarom előjegyzésben: Lévay Józsel (1 918), Abonyi Árpád (1 918), m indkettő júliusban halt meg. Ha június-júliusiak m ind mehetnek, írd meg, április van, május folyamán kül­ döm őket. Igaz, ma jö tt m eg Petőfi-cikkem támpéldánya, köszönöm. M ikor készültök Némethonba? Csak m enjetek, menni kell, bár én is mehetnék! Máskülönben jól vagyunk, s hasonlót kívánva ölelünk szeretettel, kézcsókkal Nándor Uí. Nem tudod, nincs-e valami baj Palkó Pistáék portáján? Kb. egy hónapja elküldtem neki Szabó D.-tanulmányómat (26 flekk), de semmi válasz. (. .. ) Nagy munkát fektettem a cikkbe. Ha van valami híred, újságod róluk, légy oly jó, írd meg, (Inn en k ézírás) Ui. II. Roppantul örülök, hogy mint írod, „a szerkesztőség előtt becsben" állok; nagyon jól esik, megnyugtat. - légy szíves, valamilyen formában közöld velük, valamint azt is, hogy szívesen gondolok a találkozásra, a fogadtatásra, amiben tavaly nyáron részesítettek. - H ogy hívják azt a kitűnő úriembert, Babitsék barátját, akinek vendégei voltunk s aki velünk tartott? Szeretném feljegyezni az ő nevét is a fényképekre, amiket m ajd itt a Helytőrt. Múzeumnak átadok. Ti. eddig kb. 4000 dbot, levelet, kéziratot, fképet stb. stb. adtam át, s állandóan gyarapítom. A M úzeumban „V. N. írod. történeti gyűjteménye" címen van elhelyezve. *

A „kitűnő úriember": dr. Kun Lajos, Babitsék közeli ismerőse.

12.

Pécs, 1968. július 13. K edves Lacim, m ellékelek három fikarcot, ebben a tébolyodott hőségben nem telt többre. Röpke recenziót ütöttem össze G ergely Ágnes új kötetéről; m inthogy versei tetszenek nekem, s költői egyéniségét rokonszenvesnek érzem, elism eréssel írtam róla; ha azonban N eked más a vélem ényed, vagy túlzottnak találod a dicséretet, aggály és m agyarázat nélkül ejtsd el a cikket; viszont ha közlöd, kérnélek, küldj egy tám példányt címére: BP. V. Garibaldi út 5. A másik kettőhöz nincs m egjegyezni valóm; persze örülnék, ha használni tud­ nád őket. M inthogy a Jelenkor új száma már kijött, közölhető lenne „A Párduc ma­ gyarázata " is. Szerettem volna többet küldeni, de nem ment a munka, az abnormis időjárás és a velejáró többm int-rossz közérzet hosszú napokra életképtelenné tett. M ég egy kérésem volna, kedves Öregem: am ikor a köv. közlést kiválasztod, légy szives megszámolni, mennyi a tartalék, s ezen felül mennyi hiányzik, kb. há­ nyat tudnál kihozni az év végéig, vagyis hány cikk szállítása volna célszerű. Ezeket szeretném m ielőbb expediálni, tárgyam van elegendő. Előre köszönet! Köszönöm a hónorokat is, amint látom, nem csökken, sőt inkább em elkedett az árfolyam, hála

Jehovának.

438

Kitűnő Illyés-cikked a Jkorban, m int mindig, újszerű lelem ényekkel lepsz meg. Hallom, az Életünket már nyomják, - abban is közölsz valam it? Újságom nincs, remélem. Ti is m egvagytok zűr nélkül. Fontos, hogy írj: primum scribere, deinde vivere. M inden jót, Olgának tisztelet, kézcsók, m indketten M indkettőtöket ölelünk szeretettel Nándor

13.

Pécs, 1968. augusztus 28. K edves Lacim, köszönöm a Gergely-recenzió közlését, remélem, a szerk.-ben nem kifogásolták a dicsériádat; tudom, hogy szuverén tekintély, úr vagy a rovatodban, de az ilyesm i megeshetik, s nem szeretném, ha én adnék rá okot. Ahogy ismerlek, nem felejtkez­ tél m eg kérésemről, s tám példányt küldtél neki is, azonban m ost tudtam meg, hogy címe m egváltozott, s íg y aligha kapta meg. Új cím e; Bp. XIII., Pannónia út 64/b., de ha terhes volna a z illető szám előkerítése, ne vesződj vele elküldöm a magamét. A cikkeket ugyanis kitépve m indig elteszem. ( . . . )

14.

Pécs, 1969. június 5. K edves jó Lacim! Nem is tudom már, m ikor jelentkeztem utoljára, csak azt, hogy igen letört álla­ potban leledztem , munkaképességem úgyszólván megbénult, s ez lett oka hallgatá­ somnak. Azóta kissé összeszedtem magam, de régi kapacitásom aligha fog vissza­ térni. Ennek tudatában elővettem évek óta stagnáló, életcélomat, hátralevő felada­ tomat jelentő munkámat, s azon dolgozgattam, dolgozgatok, m ert még annak idején megfogadtam, hogy befejezem , m ielőtt beadom a kulcsot. M egy is valahogy, ámde gondolhatod, ez nem hat felemelően anyagi helyzetünkre, ellenkezőleg, kezdünk eladósodni. Vagyis egyre erősebben érezzük az általad nyújtott segítség, támogatás hiányát; nem gondolhatok nyugalomra, csendes dolgozgatásra, - első a megélhetés. Ezt nem panasz, kesergés m ondatja velem, hanem a kényszerű helyzetjelentés. Szeretném tudni tehát elsősorban, vajon helyzetem Nálad, lapodnál m egválto­ zott-e, vagy pedig folytatható a régi uzus: havonta k ét cikk akadálytalan közlése? ( . . . ) Remélve, hogy a helyzet hallgatásom ideje alatt nem változott m eg ebben a te­ kintetben, összeütöttem s m ellékelek hét aprócikket. Ebből öt „Szép m agyar nyelv", m ert em lékszem rá, hogy ezt a tém akört helyeselted; egy „Olvasó naplója" M észöly M iki Saulusáról, s egy m egem lékezés M artyn Feriről 70-ik szül. napja alkalmából, ez kivonat a Jelenkor júniusi számában kijött cikkem ből, kissé m egfejelve. (. ..) M ég egyet: ha folytathatjuk a régi közléseket, jú liusb an küldenek újabb soro­ zatot: akkor kell u.is a köv. Kaleidoszkópot beadnom a Jkornak, vagyis félretenném az Ö tödik em bert (ez a főmunkám), írnék tehát a Néplap számára is egy füst alatt. (Ö sszes m ellékkeresetem m ost: évi négy Kaleidoszkóp és három tanulmány az Éle­ tünkben: bizony nem elég.) Nagyon hálás lennék, ha tájékoztatnál helyzetem ről, s igen örülnék, ha ez ked­ vező lenne. Nem kevésbé a T iéd isi A ddig pedig jelentem tiszteletem , kézcsókom, Erzsébet üdvözöl, ölellek szeretettel

Nándor

439

15. Pécs, 1969. június 26. Drága Lacim! Nagyon köszönöm m egnyugtató soraidat, örülök, hogy a helyzet változatlan, s term észetes, hogy igyekszem m ajd a lap szükségleteihez, lehetőségeihez igazodni: küldem ényem et már nagyjából eszerint állítottam össze s köszönöm az első gyors közlést is. Irt Palkó Pista, bizonyára N eked is: többszörös m ellékkereset címén állították válaszút elé, s igazat adok neki, hogy a szerkesztésről mondott le; ha nem teszi, to­ vább is áskálódtak, fúrták volna, m íg csak k i nem undorítják. Azonban távozása igen nagy vesztesége a honi folyóirat-ügynek: egyéni s jelentős profilt szerzett a lapnak, s olyan tárgyaknak és akkora terjedelem publicitást, aminőt más szerkesztő nem tudott, nem akart és főképp nem m ert volna. Veszteség szem ély szerint sokunk­ nak is, kivált nekem, k it szószerint favorizált, minden egyes kötetbe hozott tőlem írást, nem egyszer verekedett m iattuk; soha, míg élek, nem lehetek eléggé hálás azért, amit értem tett. Hát ez a kapu m ost bezárult előttem ; maradtál te. meg a négy Kaleidoszkóp évente a Jelenkorban. Bényeinek most köszönöm m eg a Sugárverést; örülök a m egjelenésének, szép és jó versek gyűjtem énye. Debrecenben adta fel, tehát ott van, s m inthogy a múlt hónapban többször kaptam tdíjat a Hajdú-Bihartól, nyilván bent maradt a szerk.ben, ahogy Te is tudod. Válaszából minden esetre megtudom, küldhetek-e továbbra is aprócikkeket, ami bizony jól jönne, az imént mondottak miatt. (.. .)

* Sugárverés = Bényei József akkor megjelent verseskönyve.

16. Pécs, 1969. október 19. Drága Lacim, nagyon köszönöm weim ari lapotokat és szept. 4-i leveledet; írásaidat örömmel és haszonnal olvastam. Én közben Pestre járogattam szorgosan gyógykezelésre, s ez magyarázza hosszú hallgatásomat. Fiam is itt. volt egy hétig, ezt neki szenteltem, okt. végén, nov. elején ism ét utazom, a kezelés befejezése céljából. Így telt a nya­ ram és telik az ősz. E néhány sietős sorral csak az érintkezést szeretném újra felvenni, a szünetelő áramot bekapcsolni. Vagyis: nem tudom, van-e m ég közölhető cikkecském tartalék­ ban? M inden esetre köszönöm écádat, hogy a Dtúli N-ban jövögető cikkeim ből ad­ hatok rövidítm ényeket; m eglesz. S persze keresek más témákat. Kell-e Birkás E. Ölm os esőjéről recenzió? Nagyon tetszik nekem. Rembrandtról szül. cent. m egem lé­ kezés ? Remélem, jól utaztatok, szépeket láttatok, s azóta is jól érzitek Magatokat. Ha nincs sem m i közölhetőm már, légy jó, postafordultával írj egy sort, azonnal küldök: nem közöm bös a havi tdíj! Ha van, m ég a hó végéig föltétien menesztek új anyagot. M ost csak ennyit. Loholok, m illió a restanciám. Kézcsók, tisztelet, köszönettel, szeretettel, barátsággal ölellek Nándor

* A Birkás-recenziót nem írta meg, a Rembrandt-tanulmány csak a Jelenkorban jelent meg.

(Folytatjuk)

440

GYURKOVICS

TIBOR

Cranach: Szent Katalin eljegyzése N ő fe je k v a n n a k a k ép esla p o n , é s d o m b o ld a la k e g y d o m b o ld a lo n , e lb ille n ő k , m in ia tü rizá lta k , m e ste rsé g e se k , m e ste rü l csin á lta k , - h a m is a k é p , m in d e g y ik m o zd u la t - , íg y n em le h e t d icsérn i a z U rat, k é p m u ta tá s, e lő r e te tt k e z e k , a n g y a lk á k csü n g n ek a fe jü k fe le tt, ő rjítő e n e g y fo rm a sim a arcok, ru h a d e ré k o k , k e z e k v é g é n k a rm o k , ije d te n ü ln ek é s m adarason, csa k tú lv ilá g i s z e m ö ld ö k e va n m in d e g y ik ü k n e k , ru h á ju k öreg, le o m lik , m in t va la m i m en ü ett, b á rso n y, b r o k á t v a g y sú ly o s-k é k se ly e m le o m lik a s z é to m ló térd ek en , m ö g ö ttü k á sít a fe k e te dom b, le o m lik , m in t a z an yá ra a g on d, i t t m in d e n o m lik , esn ek le fe le a z a n g y a lo k is a fe jü k re le, o m lik a tá j, a z ég s ö té tfe h é r : a d o m b k ö z é n m in t fá ty o l v é g e t ér, o m lik a fa, a zu h anó b o k o r m a g a e lő tt k ic s i n ő k et sodor, o m lik a lassú k ö z é p k o r i táj, s ö té tfe k e te zu h an ása fáj, m in t n ői ö lb e, n ői té rd k ö zé b e zu h a n n a k b a ljó s an és v é g e t érve a tá j n a g y, n ém a esem én yei, v o lta k é p p n em is leh et é r te n i. . . K a tla n . K a tla n b a zu h an n ak m erev te k in te tü k k e l a s z ű z n ém b erek , a rcu k g y e r m e te g és p u fó k , m in t h a lv á n y h a b csó k o n a csók, és ró zsa szín és ró zsa szín a z a jk u k , m in t a m an darin , a m e llü k a lig láth ató, ta lá n m é g a n g ya ln a k se jó , ha a se m le g e ssé g ü k e t h a n g sú ly o zn á e g y s z e m ü v e g ! íg y c sa k ö le tle n a n g ya lo k , h o m lo k u k a z é g ig ra g yo g ,

441

f öl vannak borotválva, mint a k ik re fönn az ég legyint, elbillent b a b a fejek , karcsú k ép ek , k ik értetlenül értik az e g é s z e t. . . M ert m ozdulatlan arcaik mögül, ahogy tejü k az idült nyakon ül, valam i zene szivárog elő. kibom lik, árad, mint a terítő, a tájból jön? Vagy csak az évszakokból? A fenyő ága m egriadva bókol, itt sem m i sincs, am i természeti, sem m i sincs, mit m eg lehet érteni! D obog, iram lik, árad a zene, vagy a k é p b elsejéb ől öm lene? F ekete füst, úgy gom olyog elő - csak ül m agában az öt bam ba nő - , belülről zeng valami, hallani, ahogy a tény fellép a hajnali dom b ok közébe, mint a vőlegény s végigcsorog a szűzi földtekén, zubog, m otoszkál, jön-jön a zene, mintha a fö ld m élyéből ömlene, öt kicsi nő - m ögüle zeng a táj, m ár üvölt, harsog, rep ed - szinte fáj, m ajd végtelenül s egyenletesen, mint ha az Isten m aga van jelen.

KOLTAI

TAMÁS

MONDJUNK-E LE ÖNMAGUNKRÓL? (Gondolatritmus kaposvári előadásokban )

K ap o sv áro n m ak acsu l az in d ivid u u m leh ető ség eit firta tjá k . E g y szín h áz, am ely m inden e lő a d á sá t társad alm i ö sszefü g g ésb e á g y a z z a , de k ö v etk ezetesen elv eti az id eologiku s m eg k ö zelítést, szü k ségk ép p en a m o rál sík jára tereli a k on flik tu sok at. D e le h e t-e m o ralizáln i B e rto lt B re c h tte l? A nevelő, am ely R ein hold L enz d a ra b ja n yom án szü letett, csu p asz p éld ázat. T a n d rá m a . B re c h t s z e rin t a z e m b e r egy etlen esélye a tá rsa d a lm i szerep e ln y e ré sé re , h a lem ond ö n m ag áró l. A cím szerep lő L áu ffer tö k életes k iszo lg áló ja a k a r lenni g azd áin ak , s en n ek érd ek éb en szem ély iség ét h a j­ lan d ó a v é g ső k ig red u k áln i. K a sz trá lja m a g á t, h o g y sem m i se z a v a rja h iv a tá sa g y a ­ k o rlásáb an , é s eg y én iség nélküli b ábk én t szolg álh asso n élete v é g é ig . A k a sz trá ció cinikus szellem i fo rm á já t v a ló sítja m eg a d arab e g y m ásik szerep lő je, a d erék P átu s, aki feleség ü l veszi a re k to r lán y át, é s ezzel a cso d ált K a n t e szm éit m etéli ki m ag áb ó l. L á u ffe r cselek ed ete m ind en n a tu ra lista asszo ciáció e llen ére lén y eg éb en jelk ép es. A „ n é m e t n e v e lő " csa k k ih erélv e v álik alk alm assá a rr a , h o g y le g y ű rje m a g á b a n a lázad ást, és „m inden eg y eb et a k ö telesség teljesítésén ek re n d e lje n a lá " . B re ch t szám ára n em k ö zö m b ö s L á u ffe r fo g lalk o zása. L á u f fe r nevelő, a k it im m á r sem m i sem g á to l ab b an , h o g y e m b erek et fo rm á ljo n saját k é p é re é s h a so n la to ssá g á ra . V a g y is itt a szem ély iség nélk üli k o n fo rm ista p ro to típ u sán ak „ g y á rtá s i" m ech an izm u sa zajlik , é s B re ch te t első so rb an m a g a a fo ly am at érd ek li. A z ok ok a v iszo n y o k b an rejlen ek . A „n ém et n y o m o rú sá g " szem ély iség so rv asztó m ű k ödéséb en . M á té G áb o r ren d ezése n ém ileg áth ely ezi a h an g sú ly o k at. N ála L á u ffe r ön felad ób ehódoló g esztu sa d om in ál. L u k á ts A n d o r te lje s p szich ofizik ai a p p arátu ssal tá r ja elénk a m eg feleln i v á g y á s lelki é s testi to m a m u ta tv á n y a it. A z elő ad ásb an a fősze­ rep lő szem ély iség e m od ellálód ik , m íg a tö b b iek m e g m a ra d n a k stilizált e g y ed iség ü k ­ ben. E z á lta l az a k én y es h ely zet ad ó d ik , h o g y a d a ra b o t L u k átsn ak eg yed ü l k ell eljátszan ia, h o lo tt B re c h t a n evelő d rá m á já t a d iá k tá rsa k p árh u zam o s so rsáv al h úzza alá. E z azo n b an n em jelen ik m e g e lég m ark án san , s így n em k ap h at k ellő sú lyt. V an v iszo n t a z előad ásn ak eg y ú jd o n ság a, a m it érték eln i k ell. M á té ellentm on d an n ak a k a p o sv á ri g y ak o rlatn ak , am ely a jelen felé elto lt h étk ö zn ap iságb an leli föl a já té k leg m eg felelő b b k ö zeg ét. A nevelő „k o sztü m ö s" képi v ilá g a , finom festő i stiliz á ltsá g a e g y fa jta stílu sk ísérlet is, a m ire itt az utóbbi évek b en k ev és p éld a vo lt. (K ivétel a G azd ag G yu la ren d ezte Tom Jones, és - m in t látn i fo g ju k — leg ú jab b an A vihar is, am ely et u g y an csak ő á llíto tt szín p ad ra.) B re ch t ta n d rá m á já t k ézen fek vő lett v oln a „ K a p o sv á r-sz ü rk é b e n " előad n i, a n é z ő té r k öznap i v a ló sá g á t fo ly ta tó m iliő ­ ben, illetv e a z ennek m egfelelő g e sztu sren d szerrel. M á té a „fö lstiliz á lá st" v á la sz to tta , am i a szcen ik áb an inkább, a színészi játé k b an k ev ésb é teljesed ik k i. A lelem én y es díszlet (K hell Z solt) a fre g o lie lv alap ján m ű ködik. K erek ek en g u ru ló, k i-b e h a jto g a t­ ható b ú to rk o m p lexu m , am ely a z ü re s szín p ad k ö zep ére állítv a té ré lm é n y t ad , s m in t­ eg y k ép ző m ű v észetileg m eg h atáro zza az elő ad ást. A színészi játék , L u k á ts k iv ételé­ vel, nélk ülözi u gy an ezt a g esztu sérték et. H e ly e y L ászló k é t alak ításán lem érh ető , m en n y ire m e g tu d ják em elni a já té k o t a g esztik u s elem ek . A B re ch t-d rá m á b a n , von B e rg tan ácso sk én t lén y eg éb en m e g m a ­ ra d a h a g y o m án y o s szerep ép ítés k e re te i k ö z ö tt; fig u rájáb ó l e g y a rá n t h ián yozn ák a tip izált és a z e g y é n íte tt v o n áso k . A le x K o en ig sm ark Agyő, kedvesem cím ű szati­ rik u s g ro teszk jéb en v iszo n t fizik ai a d o ttsá g a i ré v é n szin te m eg h o sszab b ítja a szerep et, „ k ita lá lja " a fig u rát, am ely m o z g á sk a ra k te ré v e l, b eszéd év el, e g é sz h ab itu sáv al első-

443

sorb an fizio ló g iailag te re m tő d ik m eg , s e záltal le sz szellem i a rc u la ta is. A cseh szerző ab szu rd o id -g ro teszk je épp e rre épül, m iv el n in csen ek p szich o ló g iailag k ö rü lrajzo lt d rám ai h ősei, csu p án szerep sém ái, am e ly e k e t a szín észn ek k e ll k itölten ie. A z Agyő, kedvesem z e n ek ara u g y an ú g y alleg o rik u san k ezelen d ő, m int Fellin ié. T ársad alm i m o d ellrő l van szó , a k á r B rech tn él, csak h o g y itt m á r nem k ell lem ondani a szem ély iség rő l a z é rt, h o g y a z e m b e r e g y á lta lá n b ek erü ljö n a h ie ra rch iá b a , m ert m a g a a h ierarch ia csu p a szem ély iség nélk üli fig u ráb ó l áll, p o n tosab b an a fig u rát a h ie ra rch iá b a n elfo g lalt h elye jellem zi. A z en ek arb an van k a rm e s te r és v an n ak zen e­ k ari ta g o k , s leg fö ljeb b a z a k érd és, h o g y a zo n g o rista á tv e sz i-e a k a rm e s te r helyét (am itő l lén yeg éb en n em v álto zn a sem m i), v a g y sem . E g y e tle n szerep lő ló g ki a h ie­ ra rc h iá b ó l: F ia sk a , a p in cér, ak i „ szin tén z e n é s z ", v a g y le g a lá b b a z v o lt v alam ik o r. Ö t C u lik , a k a rm e s te r te tte tö n k re, ú g y is leh etn e fo g alm azn i, h o g y m ű v észileg k aszt­ rá lta , eg ziszten ciálisan le sz o ríto tta a p ály áró l. K o en ig sm ark részletesen á b rá z o lja a m odell m ű k ö d ését: a z en ek ar b első v iszo n y ait és a külső ellen őrző p o n to k at, azaz a g a z d a sá g i ig a z g a tó t és a h ázm estert. S zám ára a z iszap b irk ó zás lé n y e g e s : a tö rő d ö tt k iseg ziszten ciák n api létezéstech n ik ája, illetv e a fö léjü k ren d elt „v e z e té ste ch n ik a ". M ó d sz e re - a g ro te s z k -le h e tő v é teszi, h o g y e g y sz e rre leg y en k o n k rét és elvon t, s a b oh ózati sém ák at a h étk özn ap i re a litá s szin tjérő l a z ab szu rd n ak látszó v aló ság szin tjére em elje. G o th ár P é te r, a z elő a d á s ren d ező je e g y p iro s z o n g o ráv al és a lev eg ő b e em elkedő d íszlettel k ib illen t a v aló ság b ó l, p on tosab b an id e-od a b illeg re a litá s és irre a litá s k es­ k eny m ezsg y éjén . E b b en jo g g a l szám íth at a k a p o sv á ri szín észisk ola m é ly sé g e s realiz­ m u sig én y ére, am i m eg alap o zza a z alak itáso k at. S a g esztu sn ak itt m á r stílu sérték e van . L u k ács A n d o r atletik u sság án ak , H e ly e y m e re v p ip isk ed ésén ek és k é rd ő v é kunk o ro d ó m o n d atv ég ein ek . C sákán yi E s z te r p á m a p ro té z isse l im itált terh ességén ek . L á z á r K a ti szélesre rú zso zo tt, stü szik alap o s k ö zö n ség esség én ek ép p ú gy, m in t Jo rd á n T am ás jó v al k ev eseb b eszk özzel, „ c s u p á n " fig u rálisa n m egk o m p o n ált k arm esterén ek v a g y a B ezeréd y Z o ltán já tsz o tta , „ v a g á n y ra v e tt" zo n g o ristán ak . K u lk a J á n o s a la k ítá sa elü t a töb b iek étő l. Ő já tssz a F la sk á t, a p in cé rt, akinek re z e rv á lts á g a m in d v ég ig titk o k at, m ú ltat sejtet. A ren d ező és a szín ész — n yilván a szerző i u tasításn ak m eg felelő en - sok áig nem lep lezi le a fig u rát. M íg a töb b iek „ já ts z a n a k ", ő jo b b á ra csak „ je le n v a n ", h a llg a tá sa , fleg m a szem telen ség e, örök m ásn ap o sság n ak látszó k ö zöm b ös m a g a ta rtá s a a n ém a re z o n ő r szerep ére jelö li ki. C sak fok o zato san és h o m ály o san ju t tu d o m ásu n k ra, h o g y k ív ü lállása, cin izm ust im itáló, álm o s le z serség e e g y fa jta lelki k a s z trá lts á g k ö v etk ezm én y e. A fig u ra sötét izzása a r r a v all, h ogy o tt belül v a la h a lo b o g á s v o lt, am it p atetik u san h itn ek n evez­ hetnénk. K u lk a m in teg y f olytatja szerep lését Á c s Já n o s és M á rth a Istv án M unkásoperett­ jében. A M en ő n ek n e v e z e tt k isk ato n a d ram atu rg iai fu n k ció ja n ag y jáb ó l a n a ló g F iask a p in cérév el. R ó la is csa k a já té k v é g e felé d erü l k i, h o g y „ m ú ltja " v an , b árh a ez a m últ m in d össze eg y n ap o s. E g y szitu atív e je lle g te le n p illan atb an , a z első felvonás ele jé n á ta d o tt - és sz é tté p e tt - tá v ira tró l utólag m eg tu d ju k , h o g y a sz ab ad ság o s k is­ k ato n a b eh ívója. A b evon u lás m eg tag ad ásán ak o k á ra a z u to lsó k ép b en b eexp on ált dátum , 1 9 6 8 au gu sztu sa d e rít fén yt. A m in d ad d ig sk ru p u lusoktól m en tesn ek látszó huligánt v isszam en ő leg k ellen e átm in ősíten ü nk eg y belső m eg g y ő ző d ésév el ellentétes cselek ed etre n em h ajlan d ó fiatalem b erré , ak i lelk iism ereti v á ls á g á t (v a g y e g y tőle fü gg etlen ü l létező h ely zet n em -v állalásáb ó l szárm azó d ö n tésén ek feszü ltség ét?) vezeti le a lázad ó d ü h ön gésével. Jim m y P o rte r k ésői u tó d ja B ud ap esten , a h a tv a n a s évek ­ ből . . . A d o lo g n em ilyen e g y szerű . M e g leh etn e tám adn i p usztán a d ra m a tu rg ia i m etó ­ dust, m on d ván , h o g y a színházi n éző n em tu d v isszafelé értelm ezn i, s fő le g á té r te l­ m ezn i. E z , p ersze, íg y v an . H á t F laská val a K o en ig sm ark -d arab b an n em íg y v o lt? D e, lén y eg éb en igen . C sak h o g y F ia sk a az Agyő, kedvesem ben n em főszerep lő , s nem is „ a k a r " a z lenni. M ellék fig u ra, aki a m a g a csö n d es létezésév el ellenp on tozza a d rám ai fő fig u rák at. A M en ő azo n b an m ellék szerep lő b ő l fo k o zato san főszerep lő v é v álik a d a ra b v é g é re , s ezt a z á ta la k u lá st a M unkásoperett d ra m a tu rg ia ila g k éptelen

444

m egold an i. „ E lle n fig u rá já v a l", B a lo g h Jó z s e f v ase sz te rg á ly o ssa l, ak i m in d végig fő szerep lő n ek látszo tt, u g y an ez tö rtén ik m e g fo rd ítv a ; ő t p on tosan a M en ő v el szem ben jelen ték telen íti el a d arab . P e rsz e Á c s láth ató an e rre a d ra m a tu rg ia i s z e re p cse ré re é p ít: a „ p o z itív h ő s" v a se sz te rg á ly o s a d a ra b v é g é n m eg fu tam o d ik a s a já t k o n flik tu sa elő l, m íg a „n eg atív h ő s" elb u k ásáb an k a ta rz is t k ellen e ereznünk. E z k étség k ív ü l trouvaille le n n e : a sém ák k ifo rd ítá sa - n e m csa k m ű faji, h an em g o n d o lati értelem b en is. M e rt a M un­ kásoperettben p ontosan a z a z érd ek es, h o g y operett, teh át a sém ák - a p ozitívhőssém a és a n eg atív h ő s-sém a is - e g y ré s z t in d ok oltak , m á sré sz t v iszo n t n y ilv án v aló , h ogy m égsem , „ ig a z i" o p e re ttrő l v a n szó, h an em pastiche-ró l, m ű fajim itáció ró l, am ely a fo rm ai u tán zattal ta rta lm i tö b b letet k o n cip iál, jó értelem b en v e tt „h á tsó szán d ék o t" re jt, m on d ani a k a r v alam i. O ly asm it, am ihez eszk özül éppen, az o p e re tt a le g a lk a lm a ­ sabb. D e a k k o r a d ra m a tu rg ia i c s a v a rn a k m ű k öd n ie k ell. A szerző k szem e elő tt n y ilv án az ö tv en es év ek Állam i áruháza, é s a z á lta la a h etv en es év ek b en szü letett k ap o sv ári sik er leb eg ett. C sak eg y v alam irő l feled k ez­ te k m eg . A k o m o ly an v e tt Állam i áruház a h etv en es évek ben az ö tv en es év ek o p e re tt­ jéb e fo g alm azo tt id eo lo g ik u s ta rta lm a t p ersziflálta p u sztán a z á lta l, h ogy staffázszerű en fö lv illan to tta a cselek m én y társad alm i h á tte ré t. E z a g o n d o latm en et tök életesen m eg felelt az á lta lá n o s k a p o sv á ri v ilá g - és szín h ázszem léletn ek. A Munkásoperett a n a ­ ló g rá lá tá s s a l tek in t v issza a n y o lcv an as év ek b ől a h atv an as év ek tá rsa d a lm á ra , eg y o ly an új m ű vel, am e ly n em a k a r szán d ék osan p erszifláln i (leg fö ljeb b a z o p erettsém a au to m atik u san a p ersziflázs h a tá sá t k e lti), sőt u g y an ú g y id eologik u s ta rta lm a t prób ál belecsem pészni a m ű fajb a, m in t az Állam i áruház 1 9 5 0 -b e n . A Munkásoperett u g y an ­ is csak lá tsz ó la g m o ralizál, csa k látszó lag szól a M en ő lelk iism ereti v á lsá g á ró l, csak látszó lag ism étli m eg a részv étlen b ő l ré sz v e v ő v é v á lá s m o rá lis k o n flik tu sát - a Marat/Sade K ik iá ltó já n a k m in tá já ra - , v aló jáb an a z id eo ló g ia, m é g in k áb b a k ö zv et­ len p olitik a szín terév é v á lto z ta tja a d a ra b b efejezését. N em v itá s, ép p en ezáltal a k a rja „p o fo n v á g n i" a n ézőt, azaz m egh alad n i a szim pla o p e re tte t. A p arad o xo n azon ban a n tin ó m iáv á v á lt: a szán dék n em tu d h atn i, a n éző k ép telen b efogad n i a „ rá m é rt" ta rta lm a t. S en n ek n em csak d ra m a tu rg ia i ok ai v an n ak . K a p o s v á r n em b ú jta t­ h a tja ki b ő réb ől a z o p e re tte t: nem, fo rd íth atja k o m o ly ra azt, am it a m űfaj „ teh etetlen ­ ségi n y o m a té k á " au to m atik u san p ersziflál. S v ég ü l itt e g y Sh ak esp eare-h ő s, P ro sp e ro , a k it a h ie ra rc h ia csú csáró l lö k te k ki a sem m ibe, a tá rsa d a lm o n k ív ü lre, s m o st - tizen k ét év u tán - el k ell d öntenie, h o g y v ég leg lem on d jon -e ö n m ag áró l m in t társad alm i lén y rő l. A vihar te h á t a másik o ld alró l, h a tetszik , a h atalo m felő l fo g alm azza m e g azt, a m it a z ed digi elő ad áso k h ősei L á u ffe r, F ia s k a és a M en ő — a z innenső p a rtró l fig y eltek . P ro sp e ro sz á m á ra n e m a z a tét, h o g y b ek erü ljö n -e a h ierarch iáb a, m in t L áu ffer, h anem h o g y v issza a k a rjo n -e kerü ln i. Ő t is k iü tö tték , a k á r F la sk á t, d e neki m o st m ó d jáb an v an visszaü tn i. S végü l döntenie k ell, ép pú gy, m in t a, M en őn ek , h o g y ré sz tv e v ő v é v áljo n -e. A k érd é se k Shakesp eare-rel k ap cso latb an ta lá n p rofán u l h an g zan ak , de K a p o sv á ­ ron m eg szo k tu k , h ogy S h ak esp eare a k o rtársu n k , ak ih ez k özvetlen ü l fo rd u lh atu n k s a ­ já t k onflik tu sain k b an (Troilus és Cressida, Szeget szeggel, III. Richárd). G azd ag G yu ­ la m ost nem ezt a z u ta t j á r j a ; n em a h étk ö zn ap ian , h a n e m a m eseien ism erő sre h iv a t­ k ozik. Ú g y is m o n d h atn ám , h étk öznap i m ito ló g ián k h e ly e tt a m esem ito ló g iára. M in t­ h a csak a L am b -teistvérek et o lv a sn á n k : „V o lt e g y szig et a ten g eren , n em v o lt m á s la ­ k ó ja, csak e g y ö re g e m b er, a n ev e P ro sp e ro , és a lán y a, eg y ig en szép ifjú h ö lg y : M i­ ran d a . . . E g y b arlan g b an , v a g y is e g y szik láb a v á jt ü reg b en é l t e k . . . " A m ese m e g e le ­ v en ed ik a fo rg ószín p ad o n - a szig ettel, a szik lával, a b arlan g g al és az ö reg em b errel. A jó k k al és a g o n oszok k al, a z á rm án y o s összeesk ü véssel és a k éz in té sé re m eg állíto tt cselek m én n yel. C sak a v a rá z s p á lc a hiányzik. A m e se m in d ig filozofik u s, te h á t G azd ag n ak ig aza v an . A v a rá z s p á lc a pedig a z é rt h ián yzik , m e rt P ro sp e ro n em leli ö rö m é t a v arázslásb an . Jo r d á n T a m á s P ro sp e ró já t m in d en ek előtt a szk epszis jellem zi. H a fölem eli a k ezét, a gyilkos tő re m egáll a levegőb en - cso d a tö rté n ik . D e csodákjkal n em leh et k orm án y o zn i. A cso d ák le g ­ följeb b a rra jó k , h o g y a m e g á llíto tt cselek m én n yel P ro sp e ro d em o n strálja M iran d á-

445

n ak a v ilá g te rm é sz e té t. M ira n d a azon b an nem lá to tt m é g tá rs a d a lm a t, és eg y éb k én t is szerelm es, ilyen állap o tb an alig h a érti m eg a szk ep tik u s d em o n stráció t. A m itől P ro sp e ro szk epszise fok ozód ik . . . E z e n a ponton G azd ag m á r k én y telen k ilép n i a m eséb ő l. A m eséb en u gyan is m ind en jó r a fo rd u l: „ É s m iu tán le g y ő z te ellen ség eit és k ien g esztelő d ö tt ö ccsév el é s a n áp o ly i k irá lly a l, sem m i sem h ián y zo tt b o ld o g ság áh o z, csa k az, h o g y ú jra lássa szü lő fö ld jét, v isszav eg y e h e rce g sé g é t, és ta n ú ja leg y en lán y a és F erd in án d h e rce g boldog la k o d a lm á n a k . . . " E z n em m e g y . A m ese P ro sp e ró ja is k én y telen v é g ig g o n ­ dolni, m i lesz, h a v isszam eg y a tá rsa d a lo m b a , u ralk od n i. J o r d á n T a m á s teh át lelép a szig etrő l, azaz k ilép a m e se ön törv én y ű (v arázs) h am is v ilág áb ó l, s szem b en éz v e ­ lünk a riv a ld a széléről, m intha b án ato san a z t la to lg a tn á , h o g y csak u g y an közénk jö jjö n -e. Az elg o n d o lás szép , de G azd ag n em tu d ta a m e sé t és a filo zó fiát m esefilo zó fiáv á g y ú rn i. P on to sab b an csa k g o n d o la tila g tu d ta, szín p ad ilag nem . E bb en b izon yos fokig a d íszlet n eh ézk esség e a h ib ás, am ely n em n y it te r e t a játék n ak , sőt n éh a éppen ak ad ály o zza. P ed ig a z elő a d á s k é rd é se h iteles, é s nekünk s z ó l: v ajo n é rd e m e s-e miat­ tunk v isszaven n i a szem ély iség et?

446

BÉCSY

TAM ÁS

CSEHOV — NEM-VERBÁLIS JELEKKEL Almási M iklós: M i lesz velünk, Anton Pavlovics?

„T u lajd o n k ép p en e sok féle, eg y m ástó l ra d ik á lisa n különböző m ű eg y ed iség fel­ k u tatása len n e a cé lja a z itt k ö v etk ező írásb eli „ o lv a s ó p ró b á k n a k ", ír ja A lm ási M ik ­ ló s a M i lesz velünk, Anton Pavlovics? c. esszég y ű jtem én y én ek elő szav áb an . Csehov leg ism erteb b , le g jo b b n é g y d rá m á já ró l v an szó. Az elem zések azt tá r já k elénk, h o g y a Sirály, a Ványa bácsi, a Három nővér és a a la k ja i, illetv e az általu k k ife je z e tt v a g y h o rd o zo tt p rob lem atik a v o l­ tak ép p en é s h a tá ro z o tta n m ai. H o g y m á r a é rte k m e g , teljesed tek k i v a g y le tte k á lta ­ lán osak k á a z o k a m a g a ta rtá so k , a z em b erek n ek a v ilág h o z é s e g y m ásh o z fű ződ ő azon viszon yai, a b enső v ilág n ak azo k a ta rta lm a i és ism érv ei, am ely ek et C sehov d rá m á i­ nak alak jai m u tatn ak föl. Íg y péld ául a m i tá rs a lg á s i stílusunk is „b e fe lé fig y elő (...) a m ásik irán ti te lje s s ü k e ts é g g e l"; a m i szerelm ü n k is „ c s a k n e v e v alam i m ásn ak , am it az é le ttő l szeretn én k k ic s ik a rn i" ; és m i is szen vedü n k a z „életin ten zitás-h ián y tó l " . A z „u tó b b i évtized ek é le tg y a k o rla ta fed ezte fel a z ö n m eg v aló sítás m á r -m á r szolip szista c é lé r té k é t", v a g y is a z t, h o g y „m áso k o n k eresztü l, k ilép v e a h ag y o m án y o s család i, k ö zö sség i k ö tö ttsé g b ő l" v aló sítsu k m eg ö n m agu n k at, „ te k in te t n élk ü l a rr a , k ik et g án cso l a z ö n é rv é n y e síté s". D e u g y an íg y m o d e m érz é s a m á r a cseh o v i a la k o ­ k at eltö ltő „k özn ap i d e p re s s z ió "; illetv e a k ép esség és a z életszerep k özötti d iszk re­ p a n c ia ; to v á b b á a z o tth o n talan ság érzése. M o d e m je le n sé g a cen tru m nélküli e g y é ­ n iség, v a g y a Ványa bácsi alak jain ak azo n ism érv e, h o g y „ c s a k a k k o r vannak, h a m e g fo g alm azzák m ag u k at, m áso k s z á m á ra ", a m ely h ez A lm ási M ik ló s h o zzáteszi: „ É rte lm isé g i b e te g s é g ".

Cseresznyéskert

A k ön yv ta rta lm i asp ek tu sa te h á t k e ttő se n fo n to s és é rté k e s : ön- és v a ló ság ism e­ retü n k et b ő v íti, rád ö b b en t ab szo lú te létező -élő tá rsa d a lm i és egy én i tén y ező k re. M á s­ ré s z t új szem p o n to k at k ín ál a cseh o v i m ű v ek értelm ezéséh ez. A lm ási M ik ló s áté rté k e ln é azt a m e g á lla p ítá st is, m ert „ k ö z h e ly m a g y a rá z a tn a k " m inősíti, m iszerin t „C seh o v v ilá g á b a n n em jöh etn ek lé tre em b eri k a p cso lato k , eg y ik alak sem k ép es érin tk ezn i a m ásik k al, a b eszélg etések is csak e g y m á s m ellett fo ly ­ n a k ; eb b en a v ilág b an n in cs leh ető ség a z ig azi k o m m u n ik áció ra, a z o d a-v issza épülő k a p c s o la to k ra : az alak o k külön-kü lön ü v eg b u ráb an é ln e k ". E z t a Sirály k ap csán írja le. E b b en a „ k ö z h e ly m a g y a rá z a tb a n " n em a tén y a h am is, hiszen a Három nővérről m a g a í r ja : „ Itt jelenik m eg e lő sz ö r a színi iro d alo m b an az ab szu rd d ia ló g u s: a sze­ rep lő k nem eg y m á ssa l b eszélg etn ek , a szö v eg ek eg y m á s m ellett m en n ek e l, v a g y v á l­ n ak m o n o lo g ik u s s á . . . " A „ k ö z h e ly m a g y a rá z a t" a z é rt h am is, m e r t azt su g allja, h o g y az alak o k k ö lcsö n ö s k a p cs o la to k ra v a ló k ép telen ség én ek o k a a „ v il á g " ; n oha „ C se ­ h o v szerin t ő k m ag u k g á n cso ljá k el érzelm i k ite lje se d é sü k e t". A z ön m ag u k b an lévő okok k ü lön félék . A z e g y ik : „ E g y sa já to s, félig tu d ato s, félig ön tu d atlan m an ip u láció s a d o ttság d olg o zik bennük, am iv el azon n al le e re sz tik érzék en y ség ü k red ő n y ét, h a a m ásik valam i k e llem etlen t m on d , h a o d a k ell figyeln i tá rsa ik fá jd a lm á ra v a g y e g y ­ szerű en m e g k ellen e érten i a m á sik sa já ts z e rű s é g é t". M á s h ely en nem a z érzék en y ­ ségn ek tu lajd o n ítja a k ö lcsö n ö s k a p cs o la to k ra v a ló k ép telen ség et, h an em an n ak , h o g y az alak o k b an k ü lön-kü lön , m ind en ki m ásétó l k ülön b öző érté k re n d sz e re k é ln e k ; il­ letv e an n ak , h o g y igen n a g y a z a lak o k ö n re fle x ió ra v a ló h ajlam a. V o jn y ick íjró l azo n ­ b an m á r a z t ír ja , h o g y ő t „ sü k e tté teszi m áso k szen ved ésével szem ben e z a z álland ó, csak magára figyelő ö n s ira tá s ." (K iem elés tő le m , B . T .) A Három nővér Irin á já ró l k im on d ja, h o g y „ e g é s z k a ra k te ré n e k , álm o d o zásán ak , b ű b ájos, tá rs a s á g o t elbűvölő

442

lén yén ek ez a leg m ély eb b

narcisztikus ö n zés a m o z g a tó ru g ó ja ". (K iem elés tőlem , B.

T.) A m agu n k ré sz é rő l ú g y g on d olju k , h ogy a m áso k fá jd a lm a e lő tt le e re s z te tt „ é r ­ zék en ységi re d ő n y ", to v áb b á a k ü lön -k ü lön é rté k re n d sz e r m eg léte, a z ö n reflexió ra való h a jla m stb. m ély én a z a z ok találh ató , a m it Irin á v a l ö sszefü g g ésb en em elt k i: a n arcisztik u sság . V élem én yü n k szerint eb ből fak ad a n a g y v á g y és h ajlam az ön m eg­ fo g a lm a z á s ra ; ez m ű k öd ik S zereb rjak o v b an , a m ik o r a b irto k elad ással k ap cso latb an azt k ív án ja, „ c s a k n ek em leg y en j ó " '; e m ia tt tu d A sz tro v oly könnyen k eresztü llép ­ ni S zonyán, „m in th a észre se v e tte v o ln a a lán y sz e n v e d é s é t"; e z az o k a an n ak , h ogy a m ásik szerelm i v allo m ásai k ö zb en is m in d ig c s a k ö n m a g u k ra fig y eln ek , é s szü kség­ szerű en k ö v etk ezik eb b ől a fru s z trá c ió -é rz é s is. A na rcisztik u s alk a tn a k u g y an is alap v ető ism érv e, h o g y érzelmi a lap ú - v a g y is : n em in tellek tu ális - fig y elm ét é s szeretetét ö n m a g á ra irá n y ítja é s nem, a k ü lv ilág ra, nem m á s szem ély ek re. Itt az „é rz e lm i alap ú fig y e le m " a döntő fa k to r. A na rcisztik u s alk at a m ásik at, a „ v ilá g o t" a k k o r fo g a d ja el, h a teljesen o ly an m in t ő. M á s esetb en — s a na rcisztik u s em b e r sz á m á ra m ind en e s e t e z a m á s e s e t - v a g y be- é s elz á rk ó ­ z ik ; v a g y a h o zzá m arad ék talan u l soh a és sem m ik o r n em h aso n lító v ilá g állan d óan irritá lja . É s m in d ig o tt a fru sz trá ció -é rz é s. M in d azo n által p e rsz e tö k életesen igaza v an A lm ási M ik ló sn ak , hiszen a cseh o v i alak o k á lta la m eg fig y elt m eg n y ilv án u lás-, viselk ed és- és m a g a ta rtá sm ó d ja stb. a n a rcisztik u s a lk a tra jellem ző ek . A lm ási M ik ló s szem léletm ó d jáh o z ta rto z ik , h o g y az íro tt d rá m á k a t m in t szín já­ ték v arián so k at veszi figy elem b e, h ogy írásai „ o lv a só p ró b á k ", am ely ek „ já té k re jtv é n y ek et" k ív án n ak b em u tatn i, „ e g y -e g y m eg o ld ási ja v a s la tta l, civ il' ren d ezői értelm e­ z é se k k e l". E z a szem léletm ód a z elem zések a lap m ó d szerév é v á lik ; v a g y is szin te az elem zés m in d en p o n tján o ly an m o zzan ato k h o rd o zzák az á lta la a d o tt értelm ezések et, am ely ek csak e g y a d o tt szín játék b an v aló síth ató k m e g ; a m e ly e k e t az elem zés ép ít a szöveg á lta l felép ített v ilág szerű ség b e, s am ely ek C sehov szö v eg eib en n in csen ek ben­ n e, sem a d ialógu sok b an , sem a z ún. szerzői in stru k ciók b an . E zek a csa k e g y ad ott szín játék b an m eg v a ló síth a tó m o zzan ato k a szerep lők h a n g h o rd o z á sá ra , a m on d atok elm ond ási m ó d já ra , a z öltö zk ö d ésre, a fizik ai-testi m o z g á so k ra , te s tta rtá s o k ra stb. vo­ n atk ozn ak . A d rám ák ró l szóló tan u lm án yok b an , esszék b en ez a m ó d szer — v a g y is a d rá m á ­ n ak , jelentéséneik és v ilág k ép én ek stb. a színház felől v a ló é rte lm e z é se — lén yegéb en Ja n K o tt Kortársunk Shakespeare c . k ön yve n y o m án alak u lt k i; ille tv e azt a 2 0 . szá­ zad b an lé tre jö tt szín h ázren d ezői g y a k o rla to t k ö v eti, a m e ly — és m o st n em a szubjek­ tív ö n k én yesk ed ések re k íván un k u taln i —, v o ltak ép p nem, az íro tt d rá m á t értelm ezi, h an em a szöveget a m ai v a ló s á g felől v iz sg á lja m e g : m i ép íth ető r á e r r e a szövegre a szín játék eszk ö zren d szerév el a m ai tá rsa d a lm i v a ló sá g k érd éseib ő l? P ersze m ind en d rá m a e g y b izon yos társa d a lm i-tö rté n e lm i h ely zetb en szü letett. E z é rt eg y m ásik tá rsa d a lm i-tö rté n e lm i h ely zet szem szögéb ől v aló é rtelm ezése m eg k í­ ván ja, h o g y e z az é rtelm ezés o ly a n n em -v erb ális je le n té scsa to rn ák on ju sso n é rv én y ­ re , a m ely ek et csak a szín p ad on leh et életb e lép tetn i. M ert: ha, a k iz á ró la g v e rb á lis je ­ lek ré v é n felép ü lt d rá m a -v ilá g sz e rű sé g h o rd o z töb b szö rö sen is ún. k o n n o tatív , m á ­ sod lag o s jelen tések et, v ég ü l is k ép telen o ly an jelen tések et érv én y re ju ttatn i, am elyek n em -v erb ális jelek en alap u ln ak . A szín játék b an a d rám a n eve h ely éb e élő em b er lép , s a z élő em b erek jelen létév el m eg fo rm áló d ó színházi m ű alk o tás on to ló g iai szükségszerű ség g el v iszo n t ép p en e z t terem ti m e g : a n em -v erb ális je le n té sré te g e k e t. M ivel a n e m -v e rb á lis je lre n d sz e r szü k ségszerű en n em a szav ak -m o n d ato k k o n k rét é s nem ezek m áso d lag o s jelen téseib en ju t érv én y re, a ré g i társad alm i h ely zetek n e m -v erb ális jeleirő l a lig -a lig leh et tu d om ásu nk . E zek egyik szeg m en tu m át leg feljeb b a z adott: k o r k ép zőm ű vészeti alk o tásaib ó l ism erh etjü k m eg . U g y a n a k k o r m an ap ság ú gy tűnik, h ogy a n e m -v e rb á lis jelek az a d o tt k o rh o z k ö tö tte k ; leg aláb b is e g y jó részü k . E z é rt a szín játékm ű m in d ig csa k a z a d o tt m áb an , a z ad o tt k o rb an é rv én y es n em -v erb ális je le k e t h aszn álh atja. E z e k a je le k : a h an gh ord ozás, a h an g sú ly , a szav ak és m on d a­ to k elm on d ásán ak m ó d jai, a z alak testi eszk özökk el m e g v a ló síto tt m a g a ta rtá sm ó d ja , m ind a részh ely zetek b en , m in d a szín játék e g észén v é g ig h ú zó d ó -érv én n y el stb. stb. A

448

színész sz á m á ra re n d e lk e z é sre á lló ezen je le k m ellett: ig en sok h aso n ló n em - v erb ális je le t ép íth et b e a m ű a lk o tá sb a a ren d ező, a térk o m p o zíció tó l a fén yek en , z ö re je k e n át az öltö zetig stb. stb. A lm ási M ik ló s v ég ü l te h á t a z t k ív á n ja m eg m u tatn i, h o g y a cseh o v i, m a ra d é k ta ­ lan u l v e rb á lis jelek b ől felép ü lő d rá m a -v ilá g sz e rű sé g m ik én t h o rd o z h a t e g y szín játék ­ b an n e m -v e rb á lis jelek ré v é n o ly an jelen tések et, am ely ek a m a i tá rsa d a lm i h e ly z e t­ re , individual v a g y szociálp szich ológiai v a g y a k á r szo cio ló g iai tén y ező k re u taln ak , illetv e ezek et fejezik k i. E lem zéseib e e z é r t ép ít b e szü k ségszerű en ig en sok, csak a színházi elő ad ásb an m e g v a ló síth a tó n e m -v e rb á lis je le t. A n e m -v e rb á lis je le k je le n té sé t csa k k o n k rét m e g v aló su lásu k k o r leh et p ontosan érv é n y re ju ttatn i, és n em a v e rb á lis jelek k el, a szavak k al v a ló u taláso k rév én , H i­ szen pl. e g y n em v id ám szö v eg n ek n ev etéssel — m in t n e m -v e rb á lis je lle l — k ís é rt e l­ m on d ása n e m csa k g ú n y t v a g y a m ásik u g ra tá s á t jelen th eti (a Sirály e g y ik m o zzan ata M á sá v a l k a p c s o la tb a n ); sok je len tése leh et a láb u jjh eg y en v a ló „p ip isk ed ésn ek " is (u gy an csak a S irály b an A rk ag y in a e g y ik je le n e te ); to v á b b á a h olm ik n ak n ég y k ézláb történ ő k eresése (V arja é s L op ah in je le n e te a Cseresznyéskertben) sem, szü k ségk ép ­ pen h o rd o z ero tik u s h a tá s o k a t. V a g y is A lm ási M ik ló s „ren d ező i u ta s ítá s a i" c sa k a k ­ k o r jelen tik az általa, k ifejezn i k ív án t ta rta lm a t - miiként e g y d rá m a író in stru k ció ié - ha a szín h ázi elő ad ásb an m ind en m o zzan ato t e g y értelm ű en és p on tosan azon a m ó­ don v a ló síta n a k m e g , h o g y a m e g v a ló sítá s az A lm ási M ik ló s á lta l k ív án t jelen tést h o rd ozza. D ic s é re té re leg y en m o n d v a, eg y etlen e g y o lyan n e m -v e rb á lis je le t nem, k í­ ván m e g v a ló sítta tn i, am ely „m egerő szak o ln á," a cseh ovi d rá m á t, m eg h am isítan á az íro tt szöveg á lta l felép ített v ilág szerű ség et. A k é rd é s e z e n a p o n ton m á r az, h o g y ezzel a szem lélettel és m ó d szerrel C sehov d rám áiró l b eszél-e, a v a g y m ai színházi elő ad ásaik n ak k ív án -e e g y le h etség es é rte l­ m ezési v á lto z a to t a d n i? Ő m a g a írja , h o g y a z u tó b b iró l v an s z ó : „ . . . e z e k az, íráso k ú gy szü lettek , h o g y ,a színpad felől' fejtsék m e g a cseh o v i sz ö v e g e t". Ehhez: annyi h o zzáten n i v aló n k v an , h o g y nem a színpad, h a n e m a m ai társa d a lm i-tö rté n e lm i v a ­ ló ság felől fejti a s z ö v e g e t; p o n to sa b b a n : a m a i társad alm i h ely z e te t fe jti, de úgy, h o g y a z e red m én y e g y -e g y cseh ovi d rám a színpadi elő ad ásáb an re a liz á lh a tó m int ered m én y. A n é g y esszé ta lá n n em is a z t v iz sg á lja , h o g y „m i v a n a so ro k b an és a sorok k ö z ö tt", m in t ez o lv ash ató , h a n e m : m i ép íth ető a szö v eg által fe lé p íte tt v ilá g ­ szerű ség b e a n em -v erb ális je le k k e l ahhoz, h o g y a z e g é s z e lő a d á s ne a 1 9 - 2 0 . század fo rd u ló ján v o lt té n y ező k et-jelen tések et h o rd o zza, h an em e g y értelm ű en m a ia k a t. E b b ő l p ed ig lev o n h atju k a, k ö v etk ező k et: h a a m á t k ifejező -h o rd o zó jelen tések é rv é n y re ju tta tá sá h o z n élk ü lözh etetlen ek a n em -v erb ális jelek , h a a n em -v erb ális jelek a d rám aszö v eg b en n em leh etn ek jelen , c s a k a színházi elő ad ásb an , to v á b b á ha, a n em -v erb ális jelek n ek a színházi előad ásb an on to ló g iai tö rv én y szerű ség b ő l o tt kell len n iök , n o s, a k k o r A lm ási M ik ló s a z t b izo n y ítja, h o g y az íro tt d rám a é s a színházi elő ad ás k ét te lje se n külön m ű vészeti ágb a tarto zik . A színházi elő ad áso k m áh o z szóló és a m á t k ifejező je le n té se it - m iv el azok n em -v erb ális jelek en alap u ln ak — sem C sehov, sem más: d rá m a író a maguk valós megjelenésmódjában n em rö g zíth eti a szövegben, lév én ez eg y értelm ű en verb ális. A lm ási M ik ló s k ö n y v e te h á t eg y é rte lm ű e n b izo n y ítja, a m it ok vetlen ü l szü ksé­ g e s k im o n d an i: m á s m ű v észet a szín h áz és m á s m ű v észet a d rá m a . M é g a k k o r is, h a pl. a színpadi alak o k e g y m á s k ö zö tti v iszo n y ait a d rám a d ialó g u saib a b e é p íte tt té ­ n yezők határozzák, m e g . H iszen a d rá m a n ev ei a z előad ásb an élő em b erek k é v áln ak , s ezáltal on to ló g iai szü k ségszerű ség b ő l életb e lép n ek a m etak o m m u n ik áció s, n em verbális, jelek , am ely ek viszo n t íg y v a g y ú g y é s ig e n sok féle értelem ben, é s „ irá n y b a " m ó d o síth atják az íro tt d ialó g u so k á lta l fe lra jz o lt v iszo n y o k at, h ely zetek et. A Cse­ resznyéskert íro tt szövegén, p éld ául sem m i konkrét je le n in cs an n ak , a m it A lm ási M ik ló s ír, m iszerin t L o p ah in szám ára R a n y ev szk aja a z eszm én yi nő, a k ib e e g y kicsit szerelm es, és ez a z oka an n ak , h o g y nem veszi e l V a rjá t. A z ír o tt szöveg azon jelei, am elyek ezt h o rd o zh atják , eg észen m ás ta rta lm a k a t is k ifejezh etn ek . P é ld á u l: L op ahinnak csa lá d ia s-sz e re te tte lje s v isz o n y á t R a n y e v sz k a já h o z ; v a g y azt, h o g y L opah in szám ára az asszon y g y e re k k o rá n a k p ozitív, b o ld o g ság o t a d ó k é p m á s a ; s ő t: e z e k a 29 JELENKOR

449

je le k jelen th etik , h ogy m ik én t R an y ev szk aján ak a k e rt, L op ah in n ak R a n y e v sz k a ja je ­ len ti m ú ltján ak szép ség eit, a k á r a szép ségeszm én yt. A z term észetesen m á r a színházi elő ad ás k o n cep ció ján ak é s/v a g y a L op ah in t já tsz ó szín ész m eg o ld ásm ó d ján ak a k é r­ d ése, h o g y az elő ad ásb an m elyik ju t é rv é n y re a n em -v erb ális je le k á lta l. K étségkívül m e g fo rm á ló d h a t íg y a z a jelen tés is, am it A lm ási M ik ló s ad ott. E k ö n y v k ap csán eszü nk b e ju th at, h ogy m ik én t é s h o g y an k e ll v a g y le h e t é rte l­ m ezn ü nk a d rá m á k a t? A m agu k k o rá n a k tö rté n e lm i-tá rsa d a lm i és eg y én i h ely zeté­ ből és ezen feltételek b ő l, eszm e- v a g y m en ta litá stö rté n e ti stb. b e á g y a z o ttsá g á b ó l? E h h e z h o zzácsatlak o ztath atju k ezt a k é rd é s t: e g y -e g y d rá m a a z em b eriség „em lék e­ z e te -e " , a b árm ily értelm ű fejlő d ésn ek e g y -e g y rö g z íte tt p o n tja -e ; a v a g y m ai éle­ tü n k et m a g y a rá z ó , értelm ező és a z t k ifejező sz ö v e g -e ? A k érd ések csak „eszü nk b e ju th a tn a k ", m ert exp licite n yilván eg y ik sem fo g alm azó d ik m e g , to v á b b á , m e r t nem an n y ira a d rám ák at elem zi, h an em a m ai elő ad ásu k h o z k ín ál értelm ezések et a m ai társad alm i, szo cio ló g iai, szociál- és in d ivid u álp szich ológiai tén y ező k a lap ján . É s eb­ ből a k érd ésk ö rb ő l is k ite tsz h e t: h a e g y színházi m ű alk o tás csa k az em b eriség em ­ lék ezete, h a csak a b árm ily értelm ű fejlő d és eg y m ú ltbeli p on tját rö g z íti, az elő ad ás n em é r sok at. A szín h ázm ű vészet m ű alk o tásaib an a. m ai néző k örü li p ro b lém ák at, az ő sz á m á ra szóló jelen tések et k ell n em -v erb ális jelek k el é rv é n y re ju ttatn i. É s e z — e lő sz ö r - ism ét a szín h ázm ű vészetn ek a d rám airo d alo m h o z v iszo n y íto tt ö n álló ság át, ön álló m ű vészeti á g m iv o ltá t b iz o n y ítja ; de eg y b en - m á so d szo r — a z t is, h o g y h ogy a színház a leg eg y értelm ű b b en m ind ig a z ad o tt m a m ű vészete. K ö zism ert, h o g y ez a tény n ém ely ren d ezés esetéb en le h e tő sé g e t a d o tt eg y -e g y íro tt d rá m a h am is, teljesen szu b jek tív alap ú é s in d íttatású v a g y k ifa c s a rt é rtelm ezé­ sére. A lm ási M ik ló s „ ren d ező p éld án y ai'' k itű n ően m u ta tjá k , h o g y an ad h atn ak egy színházi elő a d á s s z á m á ra az íro tt d rám a „ m e g h a tá ro z a tla n tá rg y ia s s á g a i" leh ető sé­ g e t a h iteles, ig az „ k itö lté s re ", é rv é n y e s érte lm e z é sre ú g y , h o g y sem a z ír o tt v ilág szerű ség , sem a m ai v a ló s á g nem h am isítód ik m eg. A szín h ázi e lő ad áso k sz á m á ra k észü lt értelm ezések lá tsz ó la g a te lje ssé g ig é­ n yével k észü ltek . E z e g y felő l k issé „ tú lírts á g o t" e re d m é n y e z e tt; a z elem zések ig en ­ ig en sok ré sz le tre térn ek k i, s íg y n a g y o n so k féle m ai p ro b lém át építenek, a m eg írt v ilá g sz e rű sé g k ö ré. M ásfelő l k érd és, h o g y m ind ezek m e g v a ló síth a tó k -e e g y -e g y elő ­ ad ásb an ú g y , h ogy n éző a z eg é sz e t v aló b an realizálh assa, észrev eh esse. M in d ezek k el azt is k íván tu k elm ond an i, h o g y igen jelen tő s k önyv ez, am ely m ár a cím év el - M i lesz velünk, Anton Pavlovics? — jelzi, h ogy a m i életün k fölöttéb b sú ly o s k érd éseirő l v an benne szó. É s ezért n em csak a színházi em b erek n ek v a g y a színház ir á n t érd ek lőd ők n ek a szám ára leh et v itath atatlan u l érd ek es és tan u lság o s. Ö n - és v aló sá g ism e re te t bőven le h e t tan u ln i b előle.

450

KELEMEN LAJOS

A z 52-es úton Előzünk egy hosszú kocsisort, f ogynak a lejtők, a hűlő salakhegyekn ek tetsző alkonyi f e lh ő k ; igaz, a töretlen síkon kucorgó árva udvarházak így is csak m agányuk m agosáig látnak, s szükségből lesik, m ire visz, ahogy csöndjüjk-űzve, egyik helységtől, m ásikig, lohol a k o r — és f öldre-sütött szem ük előtt elhajt; mint a lentebb iparkodó hangya-nép, a puszta rögén, gondolja m ind: szorgalm ával mennyet érint, és sorsa végül elf ér mindenestül néhány porszem en; ám egymáson ennyi veszteség, hogy k öv esed i k : tokról tokra m eredekebb.

Pátriárka M aradjunk hűség múltán így tehát szabadon - hisz mit hagytunk el nem mást porba-tepert édent tiltott tát m ely f ölényével tövig-őszen árvul isten kertje célunkra nem osztható helyét is b efa lja lassan az idő és am i tartós a pátriárka m aga szedi széjjel mintha kezden é elölről s újra úgy találja: a k ik vonszolódunk kívül csetlő üdvösségben m ajd törleszkedünk m en edéket kérve

451

VÁCZI KOVÁCS MÁRIA

Ingázó Zilálódik, mint vízben a hom ok, - arca egy hosszú kattogás m ixerében, és álm a —akció - indázik. Agatha ezeregyéjszakájából a jó esélyesítve visszatér, fordul, s kn ockou tolja a szutykos Fortunát, végez vele egy pénteki napon. Aztán előlép, — derűs idegen - , s a távolságot is kezéb en tartja, - f elspulnizható. Érintések m alasztja rajta és m eg érkezések üdvösségei.

Album - m ater est certa - e háború­ nem zette népség végre is hogy hunyorog ez a sok szürkearcú színképelem ző a k ik n ek a fele félárva negyede hadigondozott s javában aggm enhelyeket létesítenek már és állatóvót, ó mennyi jófa jta polgári erény orgazdája ez a csapat - önkéntelen - s az ellenfényben árnyékuk is szinte már kétszer a k ko ra miután eln őtték a vitaminhiányt és beleállnak a délután fóku szába itt és nem éppen áttekinthető sorokban, ám szerényen hunyorognak a négy égtáj felé

452

SZÁNTÓ

PIROSKA

Elvesztett otthonok K abdebó Lóránt interjúja

SzP: Hát az idén nem kell Bergman néninél laknod - mondta első férjem, S. G. úr, mikor hazajöttünk a nászútról. - Addig is, míg a Szép utcát rendbe­ hozzák, keresünk neked egy tisztességes lakást Szentendrén. - Miért? Berg­ man néni nem volt jó? - kérdeztem én. - H á t . . . nem volt jó - mondta a férjem, aki más körülményekhez és más albérletekhez szokott. Én nem tu­ dom, nekem a szentendrei Bergman néni borzasztóan tetszett. Ki akartunk menni Pannival Szentendrére, mert egyszer feleveztünk odáig, én meg tüstént beleszerettem a városba, akkor, 1937-ben még sokkal picibb volt, sokkal in­ kább falu volt, nem város, és ha lehet ezt egyáltalán fokozni, még sokkal öszszetettebb és romantikusabb volt mint ma. KL: Akkor már művészek laktak ott? SzP: Ó, persze. Sokan. Azért is akartam kimenni, hiszen Pesten is albér­ letben laktunk Pannival, gondoltam Szentendrén inkább lehet majd festeni, mint a pesti kis szobánkban, táj is van, folyó meg hegy, és biztosan olcsóbb is az albérlet, mint Pesten. Hát Bergman néni szobája csakugyan olcsó volt, és csakugyan csodálatos tájban lakott. Egy óriási fekete nyárfa volt odatűzve a mező végére, arról lehetett megismerni, hogy nem a vaderdő vadjai laktak itt, hanem Bergman néni. Bergman néni azonban, mint tüstént kiderült, nyerskosztos volt. KL: Micsoda? SzP: Nyerskosztos volt. Szentendre különben is tele volt szektásokkal, a legkülönbözőbb fajtájúakkal, szombatosoktól kezdve bicsérdistákig. De mi kifogtunk egy olyan nőt, aki nemcsak egyszerűen gyakorolta a hitét, hanem heves térítő szellem is lakozott benne. Már a vécében egy csodálatos felirat fogadott bennünket, óriási betűkkel egy ív papíron. Máig is tudom szóról szóra: „Kérem szépen, ennek a helynek emésztőgödre van. A papírt nem szabad beledobni, mert akkor büdös lesz és kiszedni kell. Különben nem ki­ szedni kell, hanem szétszórni a földön a napenergia feltáplálására. Tiszte­ lettel Bergmanné." Egy kicsit megdöbbentett bennünket, de az meglehetősen tetszett, hogy kikötötte, hogy az ő házában semmiféle húst vagy húsfélét nem ehetünk. Márcsak azért is tetszett, mert amúgy se igen volt más ennivalónk, mint gyümölcs és zöldség, ami a kertben termett. Tehát zöldszilva és kecske­ tej. Két kislány, Jucika és Tilike, a mi mezőnkre hajtotta a kecskéjüket, és időnként illegálisan megfejték nekünk, mutatván, hogy Tilike is tud kecskét fejni. Az édesanyjuk meg, az aranyos Német néni nyilván a két kislány tájé­ koztatása alapján időnként lekváros gombócot, diós tésztát és egyéb állati vértől idegen készítményt küldött nekünk merő kedvességből és jószívűség­ ből. Nagyszerűen éreztük magunkat Bergman néninél és az is igen érdekes volt, hogy ő a napenergiát nemcsak szétszórásra, fel- és visszatöltésre hasz-

453

nálta, hanem arra is, hogy kitett a napra egy teknőben vizet és mikor átme­ legedett, beleült, nagy fekete kalapot tett a fejére, de máshová semmit. Nem tudom, hogy komoly befolyással lehetett-e ez az egészségi állapotára, a kül­ sejének azonban semmiképpen sem használt. Én ugyan mindig szerettem nemcsak egyszerűen szép aktokat festeni, de Bergman néni a kádban - nem a kádban, bocsánat, a tekenőben - enyhén szólva bizarr látványt nyújtott a zöld mező közepén, ahol csak egy kecske volt rajta kívül, két kislány, meg egy hatalmas, gyönyörű dárda formájú fekete nyárfa. Pappel - mondta Pan­ ni, aki akkor még át volt itatva a német kultúrával. És festeni is nagyszerűen lehetett, a mezőben is, a kertben is, a szobában is; Bergman néni, ellentétben eddigi háziasszonyaimmal, soha egy csöpet sem zavart festés közben. No de a férjemnek nem volt jó Bergman néni. Voltaképpen nem is csodálom, mert mikor még nem voltunk házasok, időnként meglátogatott bennünket Szent­ endrén, és Bergman néni erősen gyanakodott rá, s nem is alaptalanul, hogy húsfélével fertőzi be a házatáját, nekünk persze nagyon ízlett a szalámi és a sonka az egész héten élvezett zöld szilva, piszke és kecsketej után. De mikor Bergman néni megkérdezte a férjemet, hogy híve-e a nyerskosztos életmódnak és a napenergia különböző felhasználásának, könnyelmű férjem egyszerűen tagadó választ adott és még csak nem is mentegetődzött. Ezért is határozta el, hogy egy rendes lakás kell nekem Szentendrén. KL: De mi is ez a nyerskoszt? SzP: Ennek, kedves Lóránt, annyi válfaja van, hogy legokosabb lenne, ha kipróbálná saját magán. Volt olyan nyerskosztos is Szentendrén, talán még mindig van, nem tudom, amelyik nem óhajt elfogadni a természettől semmit, kenyeret sem, csak derce formájában az őrölt gabonát vagy őrölt kukoricát, meg sem főzi, meg se süti, mert jellemes és szigorú nyerskosztos. De olyan is van, amelyik hajlandó mézet és tojást is enni, mert azoknak az élvezete nem jár az állatok legyilkolásával. KL: Most ez vallási vagy csak morális jellegű? SzP: Ezt soha nem sikerült kinyomoznom, mert ezek a dolgok fedik egy­ mást. A szombatosoknál például ezek olyannyira fedik egymást, hogy ami­ kor egy másik elvesztett otthonomban egy másik nyerskosztos hölgynél lak­ tam, az szombaton még azt sem volt hajlandó megengedni, hogy én bármilyen munkát végezzek, még csak vizet sem húzhattam a kútból. Semmi köze nem volt a zsidósághoz, viszont meggyőződéses hite volt, hogy a szombati napot meg kell szentelni, olymódon, hogy az ujjadat sem mozdítod. Az, hogy ő fölült a fára és nem kézzel, hanem a szájával szedte a cseresznyét, az engem mély bámulatba ejtett, és nem is voltam egészen bizonyos abban, hogy a munkában a kéznek, csak a kéznek van olyan nagy szerepe, hiszen a száj is csak végez némi munkát ilyenkor. Mindegy, nagyon egymásba torlódtak és fonódtak ezeknek a szektáknak az előírásai, úgyhogy, legalábbis én, nem tudtam különbséget tenni köztük. De hogy visszatérjek a vízhez és a szom­ bati naphoz, a hordóba gyűjtött esővizet kellett inni szombaton. A háziasszo­ nyom ugyanis szó szerint vette azt a törvényt, hogy: „megemlékezzél a szom­ batról, hogy megszenteljed. Ne végezz ezen a napon semmi munkát, sem te, sem a szolgád, sem a szolgálód, sem az idegen, aki kapuidban van." Hát ne­ kem is ezt az esővizet kellett volna innom, csak sajnos megláttam benne a vékony, piros cérnaférgeket, és figyelmeztettem erre a háziasszonyomat. „Hát ne dicsérjük az Urat?” - kiáltotta Adrienne. Ezen elgondolkoztam, de a vizet nem bírtam meginni mégse, inkább lementem a Szelim patakra, s törvény-

454

sértő módon, bögrébe mertem és úgy ittam a vizét. Közelebb esett a patak, mint a város. Azért is volt olyan olcsó ez a csodaszép szoba. Mert csodaszép volt. Mond magának valamit az, hogy havi öt pengő? Valljuk be, a férjem joggal ellenezte ezt a természetes élethez túlságosan közelálló lakóhelyemet. KL: Helyileg ez hol volt Szentendrén? Megvan még ez a ház? SzP: A ház megvan. Most már voltaképpen elérte, ha még nem is egé­ szen nyelte el a város. A Pismány nevű csodálatos hegyen, ami időközben üdülőövezetté lépett elő, és úgy ellepték a házak ezt az erdős hegyoldalt, ami tulajdonképpen egy puha zöld szőrű medvéhez hasonlított, mint a kiütés. KL: És hányban volt? SzP: Ez a szombatos hölgy, ez is harminchétben volt, bevallom. Közvet­ lenül azután, hogy a Főiskolát majdnem elvégeztem. Vagyis elvégeztem vol­ na, ha ki nem csapnak, de ezt hagyjuk, ez egy másik történet. KL: Most tehát a férje új lakást keres. SzP: Igen, és miután az én akkori fogalmaim szerint gazdag emberhez mentem férjhez, hát elegáns lakást kerestünk és találtunk is. A ház a Fő utca végén volt, közel a Művésztelephez, és már a kapuja is elbűvölt. Finom, ko­ pott-zöldre festett, vagyis azt hiszem, hogy az idő színezte az eredetileg krómoxidzöldet olyan finom majdnem türkizre, rácsos kapu volt, az a bizonyos zöld rácsos kapu, de nagyon szentendrei módon, művészien kifaragva, közé­ pen külön kisajtó nyílt belőle, és kis rácsos kukucskáló is volt rajta, de az egész kaput is ki lehetett volna nyitni, ha esetleg egy tehén jött volna be az udvarba. Ez aránylag lehetetlen volt, mert az udvar, ha bőven számítom, öszszesen tízszer tíz méter lehetett. De ez Szentendre építészeti sajátosságaihoz tartozik, ahol az udvarok picinyek és a házak hátat fordítanak a fénynek, mert még mindig őrzik a déli hagyományt, amit a szerbek hoztak magukkal. Ez ma persze már nem igen van. Se ilyen kapu, se ilyen ház. Egy hollófekete hajú, hollófekete szemű, barnaarcú gyönyörű asszony fogadott bennünket, elég öreg volt, bizonyosan elmúlt már harmincéves. Én akkor múltam hu­ szonkettő, tudja hogy van az, abban az időben tíz esztendő még sokat szá­ mított. Két ugyancsak szénfekete kisfia is volt, mint a tücskök ugráltak éjjel­ nappal, az udvaron, a Dunában, a ház tetején, az eperfa hegyén, egyáltalán mindenütt. És két szobám volt, képzelje el! Két csodálatos szobám, egyik jellemzően szentendrei osztású ablakkal nézett az utca felé, de az udvarra is nyílt egy másik ablak, remek volt a világítás. És a rendes körülmények kö­ zött a konyhának használt szoba is az enyém volt. Jucika - mert így hívták a háziasszonyomat - a túloldalon lévő szobába vonult, mert a ház beosztása még olyan volt, mint a klasszikus parasztház, középen a konyha, az utca felől a nagyobb szoba, s hátul a kisebb. Tehát a nagyobb szoba és a konyha volt az enyém és ettől a pompától és bőségtől hirtelen annyira megzavarodtam, hogy megkérdeztem a férjemtől: és Évuska? — Hogyhogy Évuska, bámult el a férjem. - Tudod, van egy jó barátnőm és tavaly együtt is laktunk. És, és most hogy én férjhez mentem és ilyen elegáns lakásom van, hát most Évuska nyomorogjon továbbra is Pipich néninél? — Ezen a férjem egy kicsit elbá­ mult, mert mint mondtam, ez akkor volt, mikor nászútról hazajöttünk. De gondolta, hogy úgyis bolondot vett feleségül: hát hívd meg az Évuskádat is, mondta, elfér a kisebbik szobában. Évuska meg is érkezett, nem talált abban semmi különöset, hogy két hónapos házas létemre együtt akarok lakni vele. Én se találtam benne, őszintén szólva, akkor semmi különöset. Tudja, Lóránt, mi festők bandában szoktunk élni. Legalábbis akkor az úgy volt. És minél

455

többen voltunk, annál jobban összebújtunk és annál jobban megnéztük egy­ más képeit. KL: Ki volt ez az Évuska? SzP: A legjobb barátnőm volt. Az igazi és a legjobb barátnőm. Hadd ne mondjam meg az igazi nevét. Nem, nem mondom meg. Annyiszor tapasz­ taltam, hogy a leghihetetlenebb dolgokon sértődnek meg az emberek. Marad­ junk az Évuskánál, nekem akkor Évuska volt. De nemcsak ő volt jelen ebben az első közös lakásunkban a férjemmel, hanem, ha nem is lakott ott, de nagy­ jából állandóan ott tanyázott az egész banda. Megérkezett Bálint Bandi, ter­ mészetszerűen beállított Korniss, csaknem mindennapos vendég volt Vajda. Azonkívül ezek is hozták magukkal a barátaikat. A szentendrei albérleti szo­ báknak a háziasszonyai rendszerint nem tűrték a bandákat, se az éneklést, se a zűrt, amit csaptunk, se az ifjúságot. Ez a nő azonban, ez a csudaszép és csuda furcsa nő, Jucika, egyszerűen boldog volt attól, hogy körülötte vagyunk, mulattatta az életünk, semmin sem botránkozott meg, még az is tetszett neki, hogy ha egyedül vagyok, akkor az ágyon fekve bicskázom a szalonnát ebéd­ re, mert véletlenül nincs ott a banda, s a férjem se jött ki. Persze, ahogy ez normális dolgozó férjhez illik, péntektől hétfőig mindig ott volt, és ha ráért, hát hét közben is kiszaladt. De általában ketten éltünk és festettünk Évuskával és itt kezdődött, talán mégis itt kezdődött köztünk az első baj. Ő akkor kezdett ráébredni arra, hogy talán mégse akar igazán festeni. KL: Ez hogy történt? SzP: Tudja, akkor az volt a szokás, hogy a festők kimentek festeni, rend­ szerint kora hajnalban, hazahozták a képet, odaállították a falhoz, aztán le­ ültek és a könyöküket a térdükre támasztva, hosszan bámulták az új képüket. Nem együtt mentünk ki festeni, vagyis nem mindig mentünk együtt. És azon a nyáron gyakran megtörtént, hogy Évuska, amikor hazajött, a képét a falnak fordította és nem ült eléje, hanem szó nélkül kiment az udvarra. Az udvar egyébként egy szőlőtőkéből állott. A szőlőtőke a kapunál kezdődött és telje­ sen befutotta az egész udvart, rámászott a házra, és később óriási fürtökben lógott rajta a szőlő. Mert a nyár elején még csak a virágzó szőlőnek az iste­ ni szagával volt tele az udvar. A szoba? Hát egyszerűen volt berendezve, azt hiszem, ez a helyes kifejezés. Családi ágy volt benne, amit én csodálkozva nézegettem, mert közben rendeződött be az én első pesti lakásom a férjem­ mel, amiben szigorúan, és az akkori felfogáshoz illően, természetesen két kü­ lön ágy volt. De itt Jucikánál az a bizonyos falusi ágy terpeszkedett, aminek a két oldalán gombok vannak, a közepén egy kis torony, az ágyfőn egy nagy karika, a karikát rángatni lehetett. Nem is csak rángatni, hanem játszani és kopogni vele. Azonkívül olyan kövér dunna volt benne kettő, ami sehogyse illett a szentendrei nyárhoz. A kövér dunnát kiegészítette egy dagadó pár­ na, istenien lehetett vele dobálózni. Egyébként az ágyon egymás mellett ülve elfértünk mind . . . Várjon csak. Bálint, Vajda, Korniss, Juhász Pali, Berda Ernő, Évuska, én. Ott tanyáztunk és Jucika nagyon finoman és figyelmesen néha benézett az ablakon. Először Pali fedezte fel és kiáltotta világgá: Gye­ rekek, Jucika gyönyörűszép! És legközelebb, amikor Jucika feketén, sudáran, fekete pettyes ruhában elvonult a zöld háttér előtt, mert ott tenyereitek a szőlőlevelek, és a fehér fal kék árnyékot festett a zöld levelek alá - Pali kiszólt az ablakon: Kedves nagyságos asszony, nem ülne nekünk modellt? Dehogynem, szívesen - bólintott Jucika, nyilvánvalóan erre várt és megállt az ablakkeretben. Olyan volt, mint egy fekete tündér. Még Vajda is megráz-

456

ta a fejét és azt mondta: nem csúnya, nem csúnya, csak egy kendő kellene a fejére. Kendőt nem viselt Jucika, a szénfekete haját középen ketté válasz­ totta és egy hatalmas kontyba kötötte. De erre valahonnan elővarázsolt egy sötétkék kendőt és a nyakába dobta. Mint az őrültek kezdtük el festeni mind, ahányan voltunk. Jucika boldogan állt, és egy kicsit, egész kicsit lejjebb húz­ ta a blúzát. Gyönyörű barna váll és finoman mintázott kulcscsont mutatko­ zott. Sajnos, mi akkor - hogy is mondjam? — nem naturálisan festettünk. Azok a képek, amik erről a csodaszép asszonyról készültek, igen kevéssé ha­ sonlítottak rá. Leginkább csak zöld, fehér, kék és fekete pacnik voltak, még a Palié volt a legjobb, nem hiába neki tetszett meg először Jucika, az ő pacnijain áttűzött a fekete szeme. Mondom: mi az istent csináltál, hogy ilyen fe­ kete a szeme? - Hát kármint raktam a feketébe, felelte Pali. Jucika megnézte a képeket és sóhajtott: „a gyerekek előtt biztosan szebb voltam". KL: Maradtak ezekből a képekből? SzP: Nem, dehogy. Megette a háború, mint annyi mindent. Meg, attól félek, hogy mi is átfestettük. Nagyon kevés vásznunk és festékünk volt ab­ ban az időben. Nekem volt egy vázlatom róla, naturális vázlat, tanulmány, ahogy kibújik az ingéből. Mert én előttem még arra is hajlandó volt. Gyö­ nyörű, hússal kellemesen fedett, se nem kövér, se nem sovány háta volt. Ugyanis, persze, hátat fordított kibújás közben is. Később elárulta szépségé­ nek a titkát. A titok szerinte az volt, hogy Kinczli urat, az autóbuszvezetőt, aki a férje volt - ezért nem volt nappal soha jelen a férje - kizárólag egy hónapban egyszer hajlandó fogadni. Vallásos református asszony lévén, a legmélységesebb Jászságból - pedig tiszta szerbnek nézett ki - úgy gondolta, hogy az ilyesmit nem bujálkodásra, hanem megtermékenyítére szabad csak használni, de sajnos több fia nem lett. Ezzel a kettővel is éppen elég baja volt. Jucika háza több nyáron át lett otthonom, néha egész nyáron, néha csak egy-két hétre vagy hónapra. A második évben árulta el, hogy mielőtt mi oda­ jöttünk kivenni a szobát, már megalkudott egy pesti asszonnyal, de - mond­ ta, szemérmesen elfordítva a fejét - ez a nagyságos asszony jobban tetszett. A „nagyságos asszony"-t természetesen idézőjelben kell érteni, Jucikával tegeződtünk, barátok voltunk. Az ő szobájában, pontosabban ebben a lakásban történt az is, hogy először találkoztam a költő - hogy finoman fejezzem ki magamat — furcsaságával. Az, hogy a férjem milyen nehezen viselte, hogy festői telephelyet csinálok, habár csak a nyárra is, az első közös szentendrei lakásunkból, ez egy másik történet és súlyos következményei is lettek, végül is elválással végződött. De én elképzelhetetlennek tartottam, hogy amíg együtt éltünk eddig, szabad csordában a barátaimmal, és megosztottunk egymással minden falat kenyeret, most én, aki ugyebár a bőségbe kerültem, egyszerűen kidobjam őket és ne legyenek nálam reggeltől estig. Természetes, hogy a fér­ jemnek, aki teljesen polgárian gondolkodott, ez nagyon-nagyon nem tetszett, és másként is fogta fel. Rosszul, rám nézve rosszul fogta fel. Nem volt igaza. Egyszerűen csak szégyelltem azt, hogy én elmehetek a férjemmel ebédelni és ők meg nem. Így történt, hogy azokban a napokban, amikor a férjem nem volt kint, tehát hétfő reggeltől péntek estig, én főztem az egész társaságnak. És mivel a férjem meglehetősen kevés pénzt adott nekem, nehezen futotta mindenre abból a pénzből, amit azért adott, hogy éljek belőle egyedül. Mert általában négy-öt embernek főztem, köztük a legrászorultabb Berda volt. A költőnek az unokaöccse, Berda Ernő, kedves, édes kollégám . .. KL: A festő Berda.

457

SzP: A festő Berda, igen, akivel már a Szőnyi iskolába is együtt jártunk, és akkor is megosztoztunk minden filléren, amit a Szőnyi képeinek a hurcolásából kerestünk. Most nézzem el, hogy Berda kint van Szentendrén és ne­ kem van ennivalóm és neki ne adjak belőle? Hát ilyen nincs. Szóval ott volt Berda, Évuska, Juhász Pali, Bálint Bandi. És ott volt Krikovszky Gizi, Berda felesége. Tehát hányan voltunk akkor? Öten. Én főztem egy nagy-nagy-nagy lecsót. Elég nagy kolbász is volt benne. Mellesleg ketten tudtunk csak főzni, egyik Krikovszky volt, a másik én. Évuska akkor még a kanalat sem tudta megfogni, sokkal fiatalabb volt nálam, nem is engedtem volna, végül is ő volt a vendégem, a többiek csak úgy bevetődtek. Hazajöttem a festésből, és nekifogtam óriási lecsót főzni, mert mindnyájan borzasztó éhesek voltunk. A kisebbik szobában, ami eredetileg a konyha volt, főztem a lecsót, mindenki segített persze. Az egész társaság festésből jött, a képek oda voltak támaszt­ va a falhoz, Bandi levetette a szandálját, Pali levetette az ingét, elnyúltak a földön. Évuska krumplit keresett, hogy azzal is szaporítsuk a lecsót. De vala­ hogy krumpli nem találódott. Jucika hátul ügyködött a kutyájával, és a há­ rom csirkéjével, az elkerített hátsó kis udvarban. Nem avatkozott bele ilyen bizalmas dologba, mint a festők kajája. A lecsó készen lett. És abban a pilla­ natban elsötétült az udvarra nyíló ajtó. Az ajtó elsötétült - joga volt hozzá, mert egy hatalmas alak állta el a fényét. A hatalmas alak csodálatosan volt felöltözve, óriási viharkabát volt rajta - iszonyú meleg volt - , a viharkabá­ ton egy hátizsák lógott, a viharkabát két lábban végződött, aránylag oszlopos lábban, vastag-vastag harisnya volt rajta, bokáig legöngyölve és két ormót­ lan bakancs. Kalapja nem volt az illetőnek. Pontosabban: volt, de azzal vi­ dáman integetett, még azt a kevés világosságot is elfogva, ami a teljesen be­ töltött ajtóból be tudott szivárogni. KL: Ez volt a költő Berda. SzP: Ő volt, igen. Bámulva néztünk rá — mi nem ismertük. — Szervusz, Ernő! - mondta boldogan. Hát ti ilyen jól éltek? - Csakis - morogta Berda, de láttam, hogy meg van rettenve. Én tudtam, hogy Berda nagy költő, Évuska is tudta. Hogy a másik három tudta-e, azt nem tudom. Mind az öten - Krikovsz­ ky akkor nem volt ott - dermedten bámultunk a költőre, ő meg lehúzta a bakancsát, leült az asztalhoz, megfogta a kanalat és azt mondta: Na mi van avval a lecsóval, érzem a szagát! Én dermedten tettem az asztalra a lábast, és még mielőtt megnyikkanhattunk volna, a költő belemerítette kanalát a lábasba. A tányért, mint teljesen feleslegeset, eltolta magától, kés, villa nem volt, és elkezdte enni a lecsót. Dicsérte, nem mondom dicsérte. A kolbászt kevesellette. - Hát csak ennyi kolbászotok van? Én szólni se tudtam, még ilyen jelenséggel nem találkoztam, de megbűvölten bámultam, mert igenis jelenség volt, nem akárki. Recés, pöttyös, durva, valahogy olyan meztelen arca volt. A haja nagyon érdekesen volt elrendezve, tulajdonképpen valami piszkosbarna glória fogta körül, ahogy az izzadt kalapot levetette — melles­ leg a kalapot egy pillanatig se engedte ki a balkezéből - a kalap letapasztotta a haját, de egy pár szál mindig makacsul körüllebegte. A gömbölyű, barna hatású szemét - nem is tudom, hogy barna szeme volt-e igazában vagy zöld, mindenesetre barnának látszott a ripacsos, vörös arcban - mint egy csigát, vagy mit tudom én, egy rigót, vagy egy gyíkot mászkáltatta köröskörül a fa­ lon és közben tűnt, tűnt el a lecsó a szájában. Ne kérdezze, kedves Lóránt, hogy miért nem ültünk oda mi is. Nem tudom miért, azóta se tudom. Meg­ tehettük volna pedig. De csak ült az öt gyerek megilletődve és figyelte, ahogy

458

a költő eszik és méltatja a lecsót. Közben beszélt gombákról is, nem tudom, lehet, hogy csak utólag hallom bele, de a legkülönbözőbb fajta gombákról, amiket ő most szedni fog, és majd meglátjuk, hogy milyen nagyszerű gombapaprikást fog főzni nekünk, vagy ma este, vagy holnap, nem lehet pontosan tudni, hogy mikor. Attól függ, hogy volt-e eső ezen a tájon. Mert tulajdon­ képpen most a Holdvilágárokba tart, de egy kis kitérőt tett Szentendrén, mert szeretne Ilosvai Vargáéknál bort inni, akik nagyon kedves és kellemes emberek, majdnem mindig borral várják őt. Közben a lecsó fogyott. - Kenyér - mondta a költő. Tessék, nyögte ki Évuska ijedten s kigöngyölte a kenyeret a kendőből. Berda egész furcsa módon bánt a kenyérrel. Nem vágta, nem törte, hanem összenyomta. Összenyomta a fölső héját az alsóval - úgy látszik puha kenyér volt, erre nem emlékszem, csak a mozdulatra, ahogy az ötödik ujja és a többi négy közé fogta és úgy harapott belé, óriási harapásokkal és a végén a kenyér gyürkéjével tisztára kitörölte a lábast. Ez jó volt - mondta. - Hol lehet itt lefeküdni? - Azon a dikón, amit Évuskának alakítottunk át ággyá, párna is volt, szalmapárna, de nagyon elegánsan bevonva valami tarka izével. Berda elvetette magát. A kalapját ezúttal az ágy mellé tette le a föld­ re, a viharkabátjának megoldotta az övét, hatalmas lábakkal, hatalmas po­ cakkal végigterült az ágyon. Vagyis a dikón. Mi még mindig ott ültünk körü­ lötte és bámulva néztük. De nem sokáig. Ugyanis a lecsó működni kezdett a terebélyes hasban és hangokat adott. A három fiún kívül végül is két fiatal lány is jelen volt, de ez a költőt egyáltalán nem zavarta. Minden egyes hang­ adást méltatott. Méltatott nagyságára, erejére, illatára vonatkozóan. Há t . . . És mi még mindig nem mozdultunk, csak ültünk és néztük, néztük. Ez a köl­ tő? gondoltam magamban. Igen, biztosan ez a költő. Mit csináljak? Gyönyörű verseket ír. Nagy költő. Hát hiszen a gombáról is írt. Most gombát szedni megy. Megette a lecsót, jól van. Majd valahonnan szerzünk másik lecsót, vagy valamit. Vagy kimegyünk gyümölcsöt lopni. Vagy, hát úristen, még csak szerda van, és Guszti csak péntek este jön. Honnan szerzek addig pénzt a társaságnak? Mindegy, még holnapra van. Bálint Bandi odasúgta: Majd én lopok krumplit. Lopsz a fenét - mordultam rá - , te csak lebuknál! - Most már horkolt a költő és más hangokat is adott. Akkor Jucika jelent meg az ajtóban. Egy pillanat alatt átlátta a helyzetet. Atyaúristen - lehelte - és ma­ guk mit fognak vacsorázni? - Ebéd - vetette oda Bálint Bandi dühösen. - Jaj - mondta Jucika és elszaladt. M i is elérkezettnek láttuk az időt, hogy kisza­ ladjunk. A szoba kicsi volt, nyár volt és tele volt. Ültünk a szőlőtőke alatt és úgy röhögtünk, de úgy röhögtünk, hogy a hasunkat fogtuk és egymásba ka­ paszkodtunk. Csak Berda, az unokaöcs Berda őrizte meg a nyugalmát és: Hát ő ilyen, tudjátok. Mihozzánk is el szokott jönni, de nálunk csak hagyma volt meg kenyér. Azt is megette. Mit csináljak? Mindig ilyen volt. Aztán már előfordult az is, hogy hozott gombát. - Biztosan most is fog hozni gombát mondta Évuska zordonan. De Jucika pillanatok alatt megjelent egy óriási vájling salátával. Iszonyatos salátázás kezdődött. Minden bennmaradt a tele­ füstölt szobában, kézzel kapkodtuk a salátát, nevettünk, majd megpukkad­ tunk a nevetéstől, aztán Juhász Pali, aki a legbátrabb volt, fölállt: Én most bemegyek és lerajzolom. Mezitlábujjhegyen bement, elővette a tábláját és egy nagyszerű vázlatot csinált az alvó költőről. Hangok nélkül, természetesen. Jucika csak másnap merte megkérdezni Berda Ernőt: Maga szerint ilyenek a költők? - Ilyenek! - vont vállat az öcs, persze, hogy ilyenek. - Hát akkor - sóhajtotta Jucika - , hogyha legközelebb főznek és ebédelnek, zárják be az

459

ajtót, nehogy egy költő be találjon állítani. Igen, ez komoly élmény volt Juci­ kának, de olyan nyitott volt, olyan kedves, hogy se föl nem háborodott, se föl nem mondott nekünk. Inkább azt tette, hogy amikor sötét lett, vagyis beeste­ ledett, fölült az ablakpárkányra, a szőlőtőke felőli ablak párkányára, és hoz­ zánk fordult: Magyarázzák el nekem a csillagokat, maguk mindent tudnak. És Pali, aki legfogékonyabb volt a női nemre, és így Jucika bájaira is, mert a többiek aránylag el voltak foglalva lányokkal, ezzel-azzal, Pali odaült illedel­ mesen Jucika mellé, magyarázta neki hűségesen a csillagokat, egészen addig, amíg Jucika két fia be nem lopódzott a szobába és hátulról be nem rántották a vélt szerelmes párt, úgyhogy óriási pottyanásra lettünk figyelmesek. Au­ gusztus volt, csillaghullás. Hát így éltünk akkor Jucikánál. Aztán Guszti meg­ érkezett és határozottan kijelentette: Ez nagyon jó lakás, de te itt igazán ke­ veset festesz, valahogy pucold ki a népeket innen, mert nagyon fogy már a nyár. Sajnos, ezen összevesztünk, de maradtunk továbbra is Jucikánál. A kö­ vetkező nyárra már teljesen megszokta Jucika a festőket, mert szeptember elején, mikor én beköltöztem Pestre, Gráber Margit vette ki utánam a szobát, amit aztán eddigi tapasztalatai alapján, Jucika igyekezett „festőien" beren­ dezni. KL: Nagyon elrontotta? SzP: Igen, kicsit elrontotta, ha nem számítjuk a szerb oltárt, amit Isten tudja, honnan szerzett és fölállította a szoba sarkába, mire odarohantunk és festeni kezdtük mindnyájan. Különben is nagyon szerbofilek voltunk. Nem jugoszlavofil? Nem tudom, hogy kellene mondani. Sok nyáron laktam Juciká­ nál, aki közben csodálatosan felfejlődött. Tudta, mi a kubizmus, tudta, mi az impresszionizmus, azt hiszem, titokban művészeti könyveket olvasott, azt hi­ szem, kíváncsivá tettük a festők életére. Igaz is, a második nyáron már Évus­ ka nem lakott nálam, visszament Pipich nénihez, akkor már férjhez ment ő is. Sok szentendrei szobám volt, de a Jucika szobája a világossárga falával, a zölden bevilágító szőlőtőkével, ami kék árnyékot vetett, annál szebb hóna­ pos szobám - akkor még úgy hívták az albérleti szobát - még sokáig nem volt. És amikor lett is, mindig visszajártam, hacsak látogatóba is, a Fő utcai zöld kapus házba. Még a Haluskai tanyáról is. KL: Ugye a Haluskai tanyáról már beszélt nekem? SzP: Igen, de a Haluskai tanya nem elvesztett otthonom, akármilyen bol­ dog voltam is ott. Az az igazi, az életmentő otthonom előszobája. És ma már művészettörténeti, nekem pedig életrajzi adat, a gazdájával, Hergét Józsefné Boris nénivel együtt. KL: Pedig a Haluskai tanyán csak két nyáron lakott. SzP: Igen. És újra Jucikánál laktam akkor is, amikor Olaszország kilé­ pett a háborúból. Ez, ez . . . KL: 1943-ban volt. SzP: Igen, 1943-ban. Gyönyörű júliusi éjszaka volt, és én nem tudtam aludni. Nem a háború miatt, bár az is elég lett volna, de a saját, akkor éppen aktuális súlyos problémáim nem hagytak aludni. Hát meghallottam, hogy Kinczli úr hazajön reggel félnégykor - ilyen volt a beosztása - és elújságolja Jucikának, hogy Olaszország kilépett. Istenem, ezt azonnal meg kell tudni a barátaimnak, elsősorban Évuskáéknak, akik most lent táboroznak a Koloszszeum becenevű csónakházban, az a Duna jobb partján volt, nem messze a hajógyári szigettől. Akkoriban nagy csónakházi életet éltünk, majdnem mind­ nyájunknak volt bérelt, vagy nem bérelt csónakja, a szentendreieknek persze

460

nem, de Évuskáéknak igen. Ő nem hívott meg engem magához, de abban a csónakházban ők ketten is alig fértek el. KL: Még akkor festett a barátnője? SzP: Nem, többé nem festett. Mondtam már, az a harminchetes nyár dön­ tötte el, hogy nem akar festeni, és azt hiszem, voltaképpen ez az oka annak, hogy örökre elváltunk a későbbi események után. De képzelje el, hogy haj­ nal van, és én megtudok valamit, valami fontosat, ami holnap lehet, hogy benn lesz az újságban, de lehet, hogy még nem közlik, csak isten tudja, mi­ kor. Fölkeltem, kiléptem az utcai ablakon. Jucika és a férje már aludt a túlsó szobában. Lerohantam a Dunához. Akkor valahogy egy fillér sem volt a zse­ bemben, nem tudtam fölszállni a Hévre. De elkötöttem egy csónakot a Du­ nán. A régi hajóállomás helyén volt a csónakház, nagyon kedves kis fehér csónak ringott a lassan felpirosodó vízen. Beugrottam és egy félóra alatt lent voltam, lefelé könnyen vitt a víz. Iszonyatos ujjongással közöltem Évuskáékkal, hogy Olaszország kilépett. A baj csak az volt, hogy természetesen vissza kellett vinni a csónakot, de ebbe már Évuska férje adta bele az erejét. Aztán reggel nyolckor, mire Jucika bekopogott és azt kérdezte: Iszunk plantát, Pi­ roska? akkorra már megint ártatlanul és mit sem sejtve jöttem ki a szobám­ ból, mintha ki sem mozdultam volna. KL: Azt azért mondja meg, hogy mi volt a planta. SzP: Hogy én mondjam meg? Vas Pista, a férjem megírta, jobban, mint ahogy én elmondanám. KL: Az Egy szerelem három éjszakájában. SzP: A planta, kedves Lóránt, a világ legkellemetlenebb, legszúrósabb és legbüdösebb folyadékja volt. A háborús teát hívták planta teának. Állítólag tealevél is volt benne. Szerintem a zöme cseresznyefalevél, szamócalevél, ta­ lán menta, nem tudom. Meghatározhatatlan lé volt, de meleg és valami növé­ nyi íze is volt. Ez volt a planta. És ez volt az utolsó nyár, amikor Jucikánál is laktam. KL: De közben lakott másutt is Szentendrén? SzP: Persze. Annyifelé, hogy még órákig beszélhetnék erről. Nagyon so­ ká tartott, amíg annyira rendeződött az életünk, Pannival és Pistával, válások, háború, családi komplikációk után, hogy 1955-ben nekifoghattunk egy pici kőház építéséhez. Egy hajdani zabföld közepén, a régi temető mellett. KL: Ez a Hold utcai ház. SzP: Oda hozott föl Jucika, a még nyers, vakolatlan házba egy széket, amin ő fog ülni, ha majd eljön hozzám látogatóba. Sokszor lefestettük azt a széket, mikor nála laktunk. Van Gogh széknek hívtuk, szalmafonatú ülőkéje volt, zöld köcsögben virágokat raktunk rá. Jucika ajándékba hozta, az első bútordarab volt a félig kész házban, összekötötte volna a régi otthonomat az újjal. De nem így történt. 1956-ban, mikor kész lett a házunk, Jucika kiseb­ bik fia, Iván eltűnt. A nagyobbik fiát, Gyulust, akit nagyon szeretett, 44-ben lelőtték a hegyekben, huszonegyéves volt és katonaszökevény. Iván mindig rosszcsont volt, de mindegy, most meglépett. Jucikának mindene volt Gyulus és Iván. És azután, hogy Gyulus meghalt, Iván maradt a mindene. Jucika hall­ gatta a Pestről érkező híreket, állt a kapuban és várta a fiát. Ivánka nem jött, idegenektől hallotta Jucika bizonytalanul és félfüllel, hogy Iván egy teher­ autón elment, „a szabadságot választotta". Búcsú nélkül ment el? Nem akarta elhinni s két hétig állt abban a zöldrácsos kapuban és várta Ivánkát. Az volt akkor a főútvonal, még nem volt meg a kiépített dunaparti út. A nyugati út-

461

vonal a szentendrei Fő utcán át vezetett és azon a részen kanyarodott el, ahol Jucika háza állt. És ő ott állt a kapuban éjjel-nappal. Én nem láttam, akkor Pest és Szentendre kicsit el volt zárva egymástól, de a szomszéd Katóka me­ sélte, hogy Jucika szénfekete haja ott őszült meg a kapuban és amikor a rá­ dió bemondta, hogy Kinczli Iván megérkezett Svédországba, Jucika petróle­ ummal leöntötte és felgyújtotta magát. Meghalt. A háznak még megvan a ka­ puja. A telek, mint mondtam, nagyon kicsi volt, most kétemeletes ház épült rajta. Lehetőleg nem járok arra, nem akarom látni a most már szürkészöld­ re kopott kaput. De a múltkor mégis arra mentem és benyitottam. Egy gyö­ nyörű fiatal lány jött elém, megismert, megmondtam neki, hogy itt laktam valaha. - Igen, tudom, a szomszédok mesélték, hogy sokszor tetszett itt lak­ ni. Most átépítettük az egészet, ugye gyönyörű? Csakugyan gyönyörű - mond­ tam - , de a kerítést és a kaput is ki fogják cserélni? - Persze, hát új kerí­ tést csinálunk és ezt a kaput is kidobjuk. - Nem adnák el nekem? - Ugyan, dehogy, ez már csak tűzre való. - Hát pedig én szerettem volna a szentend­ rei kertem ócska vaskerítésére odaállítani, még talán kőlábakat is csináltat­ tam volna neki. Hisz annyiszor nyitottam be azon a kapun és annyira szeret­ tem. Nagyon borzasztó érzés, hogy most aprófává fogják felvágni. Mégsem erőltettem a dolgot. Talán így van jól, hogy az is megsemmisül azzal a régi vi­ lággal együtt, amire eredetileg nyílott annak idején. A Magyar Rádióban 1986. március 10-én elhangzott beszélgetés átdolgozott változata. Szer­ kesztő: Dénes István.

462

KANTOR

LAJOS

MŰVEK ÉS EMBEREK - Rom ániai szem le (III.) -

F o g y atk o zn ak a m e ste re k . S h a m ég csak azo k ró l k ellen e lem ondanunk, ak ik h etv en -n y o lcv an é v te rm é sé t, te r h é t ra k tá k le . . . D e m in th a e g y re többen voln án ak a m en ek ülők. A k ik v iszo n y lag fiatalo n h a g y já k itt tisztelő ik et. A b aj, m o n d ják , nem já r egyed ü l. G y ó g y íth atatlan b eteg ség , ö n p u sztí tó p azarlás, term észeti csa p á so k tize­ delik az é rte lm e s szó ra é s te ttre h iv a to tta k a t. D e a m ű le g a lá b b itt m a ra d , nem fu t­ h at el, n em foszlik a sem m ib e - ha o k osan g azd álk o d n ak vele az ö rök ösök . Á llju n k m eg ezú ttal n éh án y jó p éld án ál, a m ű v észetek v ilág áb ó l.

Túlélő a rom ok alatt: a Színész A v ilá g m á r ú jab b fö ld ren g ések h allatán h üledezik , az 1 9 7 7 . m árciu si, b uk aresti k a ta sz tró fa lassan feledésb e m erü l. A ro m án k u ltú ra azon ban nem feledh eti v e sz te sé ­ g e it: a k ét jeles k ö ltő -m ű fo rd ító t, A . E . B aco n sk y t é s V ero n ica Poru m b acu t (m in d k et­ ten a m a g y a r iro d alo m n ak is b a rá ta i, to lm ácso ló i v o lta k ; B aco n sk y Illy é s G y u láró l írt m eleg h angú ism ertetést, P o ru m b acu töb b ek k özt Szabédi L ászlón ak eg y k o ri k o rtá rsm é lta tó ja ), a re g é n y író A le x a n d ra Iv a siu co t é s a S zínészt, T o m a C arag iu t. A S zín észt - n a g y k ezd ő b etű v el v a g y csu p a n ag y b etű v el. A h o g y L atin o v its Z o l­ tá n t e m leg etjü k , id ézzü k, v é g re teh etség éh ez, teljesítm én y éh ez m éltó n . E g y é b k é n t é r­ dekes a L a tin o v its é s C arag iu k özti h aso n ló ság , s a k ülönb ség is jellem ző . E g y ik ü k sem a szín észp ályán tette m eg első fe ln ő tt-lé p é se it; C arag iu u g y a n n em m érn ök n ek , h anem jo g ászn ak tan u lt, s a jo g i fak u ltásró l h ív ták á t a b u k aresti fő isk o lára. M in ­ dene le tt a szín p ad , a já té k - a k á rc s a k L atin o v itsn ak . H íre s p á ly a tá rsa it, író -k o rtá rs a it h o sszan id ézh etn én k a rró l, h o g y m ilyen h atást g y a k o ro lt rá ju k C arag iu , színházi és film szerep eib en (a leh etség es n év so rb ó l n éh án y jó l ism e rt n é v : L iv iu Ciulei, a szí­ nész, K o v á cs G y ö rg y , G eo B o g za, M a rin P re d a, A n a B lan d ian a, T itu s P o p o v ici, Ion B a ie su ) ; h ely ettü k - n em véletlen ü l - e g y m a m ég k ev ésb é je g y z e tt, ifjú ren d ezőt hívunk tan ú n ak , ak i b u k aresti ren d ező n ö v en d ék k o ráb ó l ő rzi a T o m a C arag iu -féle színház em lék ét. T o m p a G áb o r je g y e z te föl n em rég a Korunk b a n : „V a la h á n y sz o r lá tta m a szín p ad on , a Farsang, Revizor, A z elveszett levél. É jje li menedékhely. K o l­ dusopera, 1. Erzsébet, Hosszú út az éjszakába elő ad ásaib an , m ind ig k ísé rté st é re z ­ tem , h o g y elő ad ás után m eg állítsam a B u lan d ra Színház m ű v é sz b e já ró ja e lő tt, és m eg k érd ezzem tő le : u ram , tu d ja m a g á ró l, h o g y m ek k o ra szín ész? H o g y szín ész-ti­ tá n ? [ . . . ) T o m a C arag iu n em ism e rt ö n k ím é le te t; önpu sztító zab o látlan u l a d ta á t m a g á t a szerep n ek , szent dühvei v e te tte m a g á t a já té k m ély réteg eib e, a k k o ra m e g ­ g y ő ző e rő v e l, h o g y é rezn i, látni le h e te tt: in n en n in cs to v áb b , ennél töb b et n em leh et n yú jtan i, e z a tökéletesség, m ég eg y m áso d p erc, és a színész eg ész lén y e szétrob b an , szétfo szlik, p o rrá ég. S em m it sem h alaszto tt h o ln ap ra, nem ta rta lé k o lta az e n e rg iá já t a p rób ák on , nem g on d olt a rr a , am i k ö v e tk e z e tt: a b em u tató ra, a z e lő a d á so k ra , az é v a d ra . F ék ezh etetlen v o lt, széd ítően m eg g o n d o latlan , a szen v ed ésig m e g sz á llo ttja a te lje ssé g g o n d o latán ak . H a ta lm a s len d ü letével v a ló sá g g a l m a g á v a l so d o rta a z eg y ü tt d o lg o zó »csap atot», m ely n ek élén ott állt ő, izzó szellem iségével és fo rro n g ó e n e rg iá v a l, m ely e g y tű zh án yóéh oz h a s o n líto tt." A k ik L a tin o v its Z oltán t ism erték , azt h ih etik , a z ő jellem zésére szü lettek e sorok . P ed ig lén y eg i k ülön b ség is v o lt k ö z­ tü k : L a tin o v its a tra g ik u m (a tra g ik u s g ro teszk ) m ély ség év el d ö b b en tett m e g , Ca-

463

ragiu v iszo n t v érb eli k om ik u s. V a jo n tú lzás e k ü lön b ségb e tö rtén elm i, n em zeti m o ti­ v á ció t b elek ép zeln i? Ig a z , h o g y C arag iu - m ind en em lékező k iem eli ezt - olyan szerep ek b en is felejth etetlen a la k ítá st n y ú jto tt, m int S zaty án , Ja m e s T y ro n e ; és C aratase, A színész és a vadak cím ű M a rcu s-film főhőse. E z u tóbbi rem ek lésrő l m a g a m is tan ú sk od h ato m . Színpadon sajn os csak e g y sz e r láttam (az I. Erzsébetben L azaru s T u ck ert já ts z o tta ) ; az 1 9 7 2 . őszi Revizorért, am e­ ly e t L u cian P in telie re n d e z e tt a B u lan d ráb an - é s C a ra g iu ra a P o lg á rm e s te r szerep ét o szto tta —, k ü lön is leu taztam voln a, m iu tán a jóem lék ű k o lo zsv ári esztéta, Földes L ászló e lra g a d ta to tt élm én y b eszám o ló ját m e g h a llg a tta m , ám a k k o r a P in tilie h an g ­ szerelte G ogol-m ű m á r nem szerep elt a játék ren d b en . M in d en esetre F ö ld es jó l n éz­ h ette a z t a b uk aresti R evizo ri - a k o rab eli k ritik ák eg y ezn ek a z ő ítéletév el. A C a­ rag iu em lékén ek , m ű vészetén ek , etikai ö rö k ség én ek szen telt k ön yvek (az első 1 9 7 9 ből, a m áso d ik , terjed elm eseb b , 1 9 8 4 -b ő l) ezek b ől a fon tos, k o rjellem ző b írálato k ­ ból is id ézn ek. M áso lju n k ide eg y b ekezd ésn yit a k om ik u sró l (L u cian R aicu fo g a l­ m azásáb an ) : „ C a ra g iu k a c a g á s a és a z a n ev etés, a m e ly e t b előlü n k v á lto tt k i, a lig h a ­ nem a leg em b erib b és leg in tellig en seb b létezési m ó d : n em csak am i a n e v e té st illeti, de a r r a is értv e. A m ik o r h allom , h án yfélek ép p en leh et k a ca g n i, é s h án y ok v á ltja ki a n ev etést. T o m a C a ra g iu ra em lék ezem , és g o n d o latb an a le g m a g a sa b b ra állíto m a m ércét. A tá v o ls á g trag ik u s. E g é sz lén yéb ől fak ad ó n evetése m eg ren d ítő en fejezte ki érzék en y ség ét. M a g a v o lt a m e g é rté s, a k eserű ség , az öröm , a n y u g talan ság , a félelem , a ro ssz m eg v etése s a fölébe em elk ed és, a k ö n y ö rtelen ség , a tü relem , a z erő és a g y ö n g éd ség . K a c a g á s a m in d ezt eg y ü tt jelen tette. M ik len n énk , m iv é lennénk, ha n em tu d nán k , leg aláb b n éh a, íg y k a c a g n i? M i tö rtén n e, a sö tétség m icso d a ször­ nyű d iad alát h o zn á m a g á v a l en nek a k aca g á sn a k a m egszüntetése: v a g y a k ép telen ­ ség r á ; s a félelm etes k o rlá to ltsá g , a v isz o ly g á s a ttó l, n eh o g y felh an g o zzék a n evetés m int a m eg ú jh o d ás, a tú lélés íg é r e te — a m ely et tu d om ásu l k ell v e n n i." M á so k is e l­ m on d ták , ez vo lt, ilyen v o lt a ren d ező L u cian P in tilie és a színész C a ra g iu Revizor­ ja, m ű vészi szán dék u k nak m eg felelő en a k özön ség n ev etése a tö rp e sé g e n , L iviu Ciulei szín h ázáb an. A k ritik u s íg y fo ly ta tja a n evető T o m a C a ra g iu je lle m z é sé t: „S ze­ ren cséje v o lt egy C iu lei-jel, eg y P in tiliév el, de n ek ik is szeren cséjü k v o lt vele. Ő nél­ külük, ők n é lk ü le . . . K i tu d ja. R ivald áin k v ilá g a , általáb an világunk, szegényebb le tt v o ln a, b iz o n y á ra ." A szeren cse, p ersze, fo rg an d ó , színház- és film tö rtén eti, m ű v elő d éstö rtén eti tá v ­ latb an azo n b an n y ilv án ig a z a van , m esszem en ően , az id ézett k ritik u s n a k ; ig a z a van a ro m án színházi élet eg y ik leg ism erteb b író - és p u b licista-eg y én iség én ek , szerv ező ­ jén ek , V alen tin S ilvestru n ak , a m ik o r a Carte despre Toma Caragiu (K önyv T om a Carag iu ró l) szerk esztése k özben nem feled k ezett m eg e k iem elk ed ő m ozzan ato k ró l, alap v ető ta lálk o záso k ró l. A b u k aresti g y ű jtem én y t m eg elő ző , C arag iu v e rs e it k ö zép ­ pontba állító k o lo zsv ári k ö tet (a D a c ia k iad ásáb an , Io n C o co ra gon d o zásáb an ) u gyan ­ csak k özli a S zínész egyik utolsó in te rjú já t, am ely b en élete, m ű v észete n a g y esélye­ k én t em líti ta lá lk o z á sá t Ciulei ren d k ívü l b iztos ta la jo n álló , n a g y színházi h atásfok ú realizm u sáv al, m ajd u gyan ilyen esély v o lt sz á m á ra L u cian P in tilie v o n zó d ása a sza­ tíráh o z, a h u m o r tra g ik u m á h o z ; D au m ier -t, Bosc h t és term észetesen C a ra g ia lé t n e­ vezi m e g P intilie ro k on aik én t. Film b en nem v o lt ilyen szeren cséje T om a C arag iu n ak , ám A színész és a vadak m é g is em lék ezetes m a r a d t: tíz évvel elk észü lte u tán sem v á lt id őszerű tlen n é, sem esz té tik a i, sem etik ai jelen téséb en . A m ik o r a m ozik m ű s o rra tű zik — aligh an em a Színésznek k ö szön h etően , a „ v a d a k " ellen ére - , v álto zatlan u l v a n k ö zön sége. A fo r­ g a tó k ö n y v író T itu s P o p ovici és a ren d ező M a n ole M a rc u s (vele sok at fo rg ato tt) a ro m án e sz trá d k é t v ilág h áb o rú k özti „ k irá ly á n a k ", C onstantin T an a sén ak k íván t em ­ lék et állítan i (szín h ázat is n ev eztek el ró la B u k arestb en ). T á n a se a h u m or, a szatíra e rejév el szállt szem be a v a sg á rd á v a l, a n áci „e sz m é n y e k e t" v a lló ro m án fasizm us gyilk o s szán dék ú szálláscsin áló iv al. E z t a rá szab o tt szerep et, a T á n a s é é t C aragiu cso d álato san élte át, b alk án i latin h a rsá n y sá g g a l s a n a g y m ű v észre jellem ző k o m o ly ­ ság g al, érzék en y ség g el, p olitik ai felelő sség g el. Itt tu lajd on k ép p en m ind en rá épült, ren d kívül széles sk álán b o n th atta ki teh etség ét, tö b b szörös show -t p rod u k álv a -

464

m ég is eg y etlen jellem h ez ig azítv a a ré sz le te k e t. N em tú lzás az, a m it a M a rcu s-film ben C a ra ta se n év en m eg jelen ő T o m a C arag iu ró l állít a M e rid ian e K iad ó k ö te te : a Színész, ak i szem b eszállt a v a d sá g g a l, m eg érd em li, h ogy A nth on y Q uinn és Je a n G abin m e lle tt em leg essék . (A színész és a vadak e g y k o rá b b i és e g y ú jab b ro m án film et idéz em lék eze­ tünkbe, v a d s á g é s e rő sz a k , fasiszto id m a g a ta rtá s ce llu lo id szalag ra rö g z íté s é v e l: a Visszajátszás, L u cian P in tilie film je a m a g a e g y szerű , k ö zérth ető , m á r -m á r d oku m en ­ ta ri s t a k özlésév el, fek ete-feh érb en tö b b is vo lt, m int íg éret. A k ö zelm ú lt Glissandó ja, a két h áb orú k özti élet ob lom ovi h a n g u la ta ira h an golva, az eg y én i é s társad alm i n eurózis b on yolu lt - n e m e g y sz e r látv án y o s, a szü rrealizm u s e sztétik ájáh o z ig azo d ó — k é p so ra it te re m ti m e g , színesben. M irc e a D an eliu c, a Glissandó fiatal ren d ező je, ak i m á r tö b b alk o tá sá v a l - íg y a M ikroíonpróbáv al, a Hajókirándulással, a Róka­ vadászattal - v é te tte észre te h e tsé g é t, elem ző és á b rázo ló , asszo ciáló k észség ét, ezú t­ tal a cím ben is jelzett zen ei fu tam o k m ó d já ra já ts z a t egyb e m ú lta t és jelen t, em lé­ k eztet té to v a k e re sé s és tö m eg h isztéria, fa sisz ta ő rü le t leh etség es p árh u zam aira, am i a film fő szerep lő jét v égü l is ö n g y ilk o sság b a k erg eti. D an eliuc n em es iro d alm i a n y a g ­ ból indul k i, e g y C ezar P etrescu -n o v elláb ó l, ezt d ú sítja fel a m o d e m film m ű v észet­ ből érk ező szám os, tö b b n y ire azo n o síth ató h atással. M in th o g y e lső so rb an e g y fa jta alap érzést p rób ál m e g ra g a d n i, „g lissan d ó ib an " nem is ig y ek szik jó l k ö v eth ető fig u ­ rá k a t, jellem ek et, v ilá g o s film cselek m én y t lé tre h o z n i; olyan színészi re m e k lé sre , m int a T om a C arag in é v o lt A színész és a vadakban, íg y nem ad le h ető ség et, a m ű egésze azon ban n em h a g y ja n yu god n i a n ézőt. A m eg fejtési k ísérlet — ta lá n n em tévedünk — C a ra ta se k özeléb e v e z e t; csak h o g y am i M a rcu sé k alk o tásáb an , fők én t C aragiu n ak k öszönh etően , h u m an ista fölén y k én t n yilván u l m eg a „ v a d a k k a l" szem b en , a Glissandób an tra g ik u s-te h e te tle n h an g sú ly t k ap. E k étféle m űvészi m eg k ö zelítés tek in th ető alk ati m e g h a tá ro z o ttsá g n a k , b á r v aló szín ű leg n em zed éki, szem léletb eli k ü lö n b ség e­ k et is tu d om ásu l k ell vennünk.) A

rendező halhatatlansága

A színházi ren d ező , ak itől 1 9 8 5 n y ará n k ellett u to lsó b ú csú t vennünk, é s ak it — első so rb an szín észei, k ö zv etlen m u n k atársai - ra jo n g á s ig s z e re tte k : H a ra g G y ö rg y szintén in k ább líra i-tra g ik u s k ifejezésm ó d h o z vo n zó d o tt, m in tsem a h arsán y k om éd iázáshoz - n oha T o m a C arag iu v al ta rto z o tt eg y év já ra th o z . M in d k etten 1 9 2 5 -b e n születtek, és alk o tó erejü k teljéb en tá v o z ta k h ív eik k ö z ü l; a Színész a fö ld ren g és nap­ ján ö tv en eg y é v e s v o lt, a R en d ező t k ev éssel h atv an ad ik szü letésn ap ja u tán vitte el a rák . H a ra g elő zetesen á té lt, á tv é sz e lt n éh án y fö ld ren g ést, s e g észen az u to lsó ig am ely eg yed ü l őt d ö n tö tte le — m in d egyik b ől testileg -lelk ileg épen k erü lt ki. A leg ­ tö b b e t: h ité t tu d ta m eg ő rizn i. P on to san é s szép en m o n d o tta a m a ro sv á sá rh e ly i zsid ó tem ető b en 1 9 8 5 . jú liu s 1 2 -é n a k o lo zsv ári színész, a jó b a rá t, a tisztaszív ű é s tiszta eszű H é jja S á n d o r: „C selek ed ted , tetted ) am it k ell, ép ítetted a falat. B elén k ég etted a h itet, h o g y az e m b e r életén ek b árm i m ostoh a k örü lm én y ek k özött is m eg h atáro zó értelm e leh et a m ű vészet. N agy tan ítás a tie d ; a v é g e s em b eri te ste n és erő n ú rrá levő h it p éld ája, h ogy csak így é rd em es és m ásk én t n em szab ad , csak h a v alak i e g y e g ész k ö zö sség et v állal család ján ak , a z t a z an y an y elv i k ö zö sség et, am ely rá n k bízta álm ait, h o g y átm en tsü k , m eg ő rizzü k a jö v ő sz á m á ra . K ö szö n jü k a so rsn ak , h o g y csil­ la g g a l és k ereszttel m e g je lö lt szép éle te d e t e k e serv esen g y ö n y ö rű tá jr a irá n y íto tta ." A z an y an y elv i k özösség író - és szín ész-k ép viselői m ellett ott á llo tta k és m e g ­ szólaltak a sírn ál a m a ro sv á sá rh e ly i szín h áz rom án, ta g o z a tá n a k m ű v észei, ak ik H a ­ ra g p á ly a z á ró n ag y m ű vén ek , a v ásárh ely i ro m án n yelvű Cseresznyéskertnek ré s z e ­ sei leh ettek , m eg a k o lo zsv ári k üldött is, aki a N em zeti Színházban p á r év v el k o rá b ­ ban e lő a d o tt Ö rk é n y -d a ra b , a Tóték jo g á n v a llh a tta k ö zvetlen ü l a m a g a h alo ttján ak H arag G y ö rg yö t. (A töb b i színházi színhely, m ű h ely n ém a jelen létév el v a g y csak táv o lró l g y ászo lt.) A z o rsz á g h a tá ro k tó l, sőt: m on d hatni n y elv i k o rláto k tó l fü ggetlenü l ü nnepelt, v á rt, tisztelt, de u tolsó alk o tó i k o rszak án ak n ag y sik ereit m é g is elsősorb an 30 JELENKOR

465

a k o lo zsv ári Á llam i M a g y a r S zínházban, H é jjá é k cs a p a tá v a l e lé rt ren d ező búcsúzása alk alm at ad a tö p re n g é sre , nem u to lsó so rb an szem ély es em lék eim n ek fö lelev en ítésére. Sok és sok féle élm ény tolul föl b ennem , színházi elő ad áso k o n k ívü l találk o záso k órái. L eg h o sszab b (d e leg aláb b is le g ta rta lm a sa b b ) b eszélg etésü n k re 1 9 8 2 . ele jé n k e­ rü lt so r. A b u k aresti m a g y a r n yelvű h etilap , A Hét m ásod ik színházi évk önyvén ek k ia d á sá ra k észült, s ebben te rje d e lm e s in te rjú t terv eztek H a r a g G y ö rg g y e l; ő állí­ tólag azt k é rte , h o g y én leg y ek a k érd ező , íg y ültü n k h át le a m ag n eto fo n m ellé, m iután b izon yos k é rd é se k e t e lő re m eg fo g a lm a z ta m írásb an , és n ap o k k al előb b o d a­ ad tam n eki. K ezü n k ügyében volt a g ép elt p a p ír (p ersze, csak a v á la s z ra v á ró k é r­ d éseim m el), n eh o g y elk alan d ozzu n k , az őszin te m eg n y ilatk o zást azon ban sem m i és senki nem g á to lta . M in th o g y az in terjú a k ertn él sok kal n a g y o b b ra sik ered ett, nem k erü lh etett be eg észéb en az év k ö n y v b e, n o h a a szób a jö tt p ro b lém ák , g o n d o lo m , elég fon tosak v o ltak . ím e , eg y p é ld a : - H a llo tta m , m a jd o lv astam e g y rég eb b i n y ila tk o z a tá t, am elyb en a z an yan yelven és n em zetiség en túli k özös színházi n y elv rő l szólt. Ú gy értsü k ezt, az Ö n szám ára m in d eg y , h o g y m ily en n y elv en re n d e z ? P ersze, nem a z in stru k ció a d á sra gon dolok, h an em b izon yos felfo g ásb eli k ü lö n b ség ek re. T u d om , alk alm am v o lt szem élyesen ta ­ p asztaln i, m ilyen elism eréssel em le g e tik ren d ező i m ű v észetét a leg jo b b szak m ai kö­ rö k b en , eg ész R o m á n iá b a n ; v o lt o lyan (rom án ) k ritik u s, aki ép pen a Lócsiszárt látv a, egy en esen Ciulei m ellé h ely ezte H a ra g G y ö rg y ö t. N em k é tsé g e s teh át, h o g y m ind e­ n ütt szívesen láto tt Ö rk én y -ren d ezése, a Tóték. K itű n ő színészekkel d o lg o zh ato tt, jó is v o lt az elő ad ás - csak ép pen az a p lu sz h ián y zo tt, am i Ö rk én y d a ra b já t az an ti­ fasiszta s a h atalo m m al v a ló v isszaélés p ro b lé m á já t elem ző á tla g d a ra b o k fölé em eli, a g ro teszk b en a tra g ik u m á té lé s e ; ehhez ta lá n a színészeknek job b an k ellett voln a ism ern iök azt a v ilá g o t, am ely rő l Ö rk én y ír t. (M it tu d o tt L a tin o v its elm ond an i a z Ő rn a g y szerep éb en , a b ud ap esti T h á liá b a n !] T e h á t: v aló b an leh et-e elk ö telezetten „ u g y a n a z t a színházi n y elv et b e sz é ln i"? - T ulajd o n k ép p en ezen a d olgon ré g e n g o n d o lk o ztam , m e rt hiszen én nem e g y elő ad áso m m al m á r m e g já rta m . H a a Tóték ra gon d olok , a k o lo zsv ári N em zeti Színház-beli ren d ezésem re, épp itt van az a p éld a, am ely en m e g tu d n ám m ag y arázn i ezt a d olg o t. T úl azon , h o g y tén y leg ez e g y n ag y o n jó elő a d á s le h e te tt v o l n a . . . de a z Ő rn a g y n em a z vo lt, a k it én szerettem v o ln a, m e rt k ö zb en a z a színész eltá v o z o tt a szín h áztól, az e lő ad ást m eg k ellett v a la h o g y csin á ln i; de ez az ő r n a g y k icsi volt, ez tized es szintű v o lt, és ezért a z e g ész elő ad ás s á n títo tt; te h á t e g y ré sz t v o lt egy nagyon jó T ót család , eg y jó k ö rn y ezet é s eg y k isszerű Ő rn a g y , n em v o lt félelm etes eb b en az előad ásb an , D e ezen túl — é s jó , h o g y feltette n ek em ezt a k é rd é st, m e rt m á r r é g v ajú d tam , de ta lá n m o st találtam m eg rá az igazi v á la sz t - én e z t a Tóték at a N em zeti Színházban tu lajd on k ép p en m a g y aru l ren d eztem . É s itt v an a p rob lém a. Ü g y ren d eztem m a g y a ru l, h ogy m a g y a ro k v o ltak az illető k , csak m ás n y elv et b eszél­ tek . T eh át m a g y a r szok ások , a m a g y a r v ilág tip ik u s a p ró sá g a i, am ik et én a legjob b an ism erek , é s azt ad tam á t a színészeknek . . . és ezek a szín észek m ég a rá n y la g jó l is ism erik azt a v ilá g o t. É s m égis a k özön ségtől e g y p arán y it tá v o l van a z egész. E g y p a rá n y it. C sak a n n y ira, am en n y ire a saját so rsu k at is azo n o síth atják v ele. É s itt van a ren d ezésn ek eg y n ag y o n n ag y p ro b lém ája. M e r t h a e g y szlovén ren d ező ren d ezi p éld áu l a Tóték a t, a k k o r a szlovén v iszon yok ism eretéb en csin á lja m e g ; an nak elle­ n é re , h o g y a szerep lő k m a g y a ro k , m ég is szlovén ek n ek szól. T e h á t azo k at a d olg o k at h an g sú ly o zza, am ely ek az ő p ro b lém áik ra ad n ak álta lá n o sító é s a k ö zö n ség re k öz­ vetlenül h a tó v álaszo k at. É n ú g y ren d eztem a Tóték a t ro m án u l, m in th a m a g y a r k ö­ zegb en lennék. L eh et, h o g y ez elm ély ü ltség k érd ése. L áttam eg y Z effirelli-ren d ezést L o n d o n b an ; ő ren d ezte a Philomena Mártimmá t. A z e g y k icsit m e g té v e sz te tt en gem , m ert zsen iális elő a d á s vo lt. A z a n g o l szín észek olaszu l já ts z o tta k ; an golu l b eszéltek , de o lasz ritm u sb an , am ely n agyon k ülönbözik az an gol n y elv ritm u sátó l. É s azt g o n ­ d oltam , h ogy a co u leu r lo cale m ind ig é rd ek es le h e t - d e ez csak egyed i d olog volt. L ju b im ov Koldusoperája ig az, h o g y B re ch t v o lt, de n ag y o n n a g y m érték b en m a g y a r is vo lt. É s m o st, a k ö zb eik tato tt H a r a g -in te rjú ré s z le t u tán térjü n k v issza 1 9 8 5 -h ö z , a z

466

u tolsó H a ra g -re n d e z é sh e z , a Cseresznyéskerthez. A z ú jvid ék i m a g y a r tá rsu la tta l m á r e ljá tsz a to tt e g y C seh o v -trip tich o n t (a Három nővért, a Cseresznyéskertet é s a Ványa bácsit), a m ik o r a m a ro sv á sá rh e ly i felk érés é rk e z e tt. B eteg en k ezd ett m u n k áh oz. Á m d o lg o zh ato tt, és ott is v o lt (lak ása m á r rég eb b tő l M a ro sv á sá rh e ly h e z k ö tö tte , onnan já r t á t K o lo z s v á rra ), o rv o si ellen őrzés a la tt. A p rób ák a la tt k észült fén yk ép ek en m in th a m á r nem is ő álln a, ülne a színészek k ö zö tt. A z u to lsó fázisig - a színpadi fények (T o rp a G áb o r v állalta) b eállításáig - á lta la irá n y íto tt m u n k a azon b an e g y é r­ telm ű en a z ő szellem ét su g áro zza. A z élettő l, a tá rsa k tó l b úcsúzó H a ra g G y ö rg y g o n d o latait. A z em b eri k a p cso la to k ró l. M in d enn ek m ulan d ó ság áró l. A szép ség rő l. A g a z d a g sá g ró l. A h aszo n lesésrő l. A tá v o z á s fá jd a lm á ró l. É s a m in d ezzel m é g is szem ­ b eszegülő a k a ra tró l, a k é tsé g b e e se tt tiltak o zásró l. A m ely et a k k o r is eljá tsz a to tt, ha nem volt szöveg rá . S őt éppen ellen k ező szö v eg e v o lt a Cseresznyéskert fin áléjáb an . F irsz, az ö re g in as - C sehov szerin t - ré g i g azd ái elm en etele után a k ijá ra ti ajtó h o z tip eg, len y o m ja a k ilin c s e t: „ B e z á r tá k . . . e lm e n te k . . . (Leül a d ív án y ra) E n g em itt­ felejtettek . . . nem baj . . . én m ajd elü ld ögélek i t t . . A ztán L eon yid A n d rejev icset em leg eti, értelm etlen szó tag o k at d ö rm ö g m ag a elé, m ajd m eg in t értelm es s z a v a k a t: „A z életem ú g y elm últ v a la h o g y . . . m in th a n em is éltem v o l n a . . . (L efek szik ) E g y k icsit lefek szem id e . . . H e j, ö re g e m , n in cs m á r teb en n ed e rő . . . sem m i sin cs . . . sem m i bizony . . . v én álom szu szék . . . " A fejszék tom p a zu h o g ása a cse reszn y ésk ert felől m o st h allatszik csak . - M i tö rtén ik ezzel szem ben H a ra g m a ro sv á sá rh e ly i szín­ p adán, R om u lu s Fen eę n ag y v o n alú , a játé k eg é sz é t m eg h atáro zó a lag ú t-d íszletéb en ? L ju b o v A n d rejev n áék szín ről v aló tá v o z á sa u tán az é le t-a la g ú t n ag y ro b a jja l ö ssze­ om lik, csu p asszá, ro m h alm azzá válik a szín p ad , é s a k k o r tip e g elő F irsz. H an g jáb an n in cs sem m iféle b elen y u g v ás, v é g ig sem m o n d ja szö v eg ét, h an em leb o ru l a fö ld re, ök lével ü ti, és ú g y k iá ltja , tö b b sz ö rö se n : „ É n itt m a r a d o k !" K ell-e m ég m a g y a rá z a t H a ra g G y ö rg y b ú csú -ren d ezéséh ez? M ie lő tt m áso d szo r is m eg n éztem v o ln a M a ro sv á sá rh e ly e n a Cseresznyéskertet, h arm ad m ag am m al m e g lá to g a ttu k a n ag y b e te g e t. T u lajd on k ép p en nem ak artu k z a ­ v arn i, b e se m en tü n k a h áló szo b áb a, a b eteg ág y h o z, ám ő a k a rta , h ív o tt. E lein te nem v o ltam b iztos benne, h ogy m e g ism er. M ö g é n k n éző tek in tettel a k ísé rte te k rő l b eszélt, fo ly to n ezek tö ltö tték m eg a szob át. A k ály h áb an ég ő g áz su s to rg á s á ra fi­ g y elt, v alah o l o tt leh ettek a b eto lak o d ó k , akik ellen m á r nem tu d ott v éd ek ezn i. A b em u tató ró l n em v e tt tu d o m ást, m á s id őb en, m ásh ol já rt. E g y -ą g y m on d atáb ól m ég is a Cseresznyéskert jelen etei v illan tak elő, a k a ra tla n u l. L ázálo m és színpadi láto m ás összefolyt. Ijesztő élm én y v o lt, feled h etetlen , p ró zai szövegb e nem fo g lalh ató . Ü g y éreztem , m in th a d o szto jev szk iji p illan ato k at élnék á t. A test m ég ú g y -ah o g y felism er­ h ető, a lélek azon ban m essze te n g erek en túl, n ag y folyó p a rtjá n j á r . . . E g y ó rá v a l k ésőb b , bent a szín h ázterem b en m ind en v isszaszelíd ü lt cseh o v i h an ­ g u lattá, m ik özb en a k o m éd ia a z élet k o m éd iájáv á k o m o ru lt. D e az e lő a d á s leg v ég én a H a ra g ren d ezte S ü tő -d rám ák , fők ép pen a Lócsiszár lázad ó h an g ja cs a tta n t föl, F irsz k iá ltá s á b a n : „ É n itt m a r a d o k !" A h alállal v iask o d ó ren d ező k iá lto tt á t ide, a K öteles S ám uel u tcáb ól. M o st, h ogy k ik ö ltö zö tt a S om ostető a lá , a T réb ely b e, m á r n em csak F irsz sz a v a i­ ból tud ju k , m en n y ire ig a z a t m on d ott. J ó n éhán y ren d ezése él továb b a színpadokon, a színészekben, a nézőkb en . H o g y m en n yire íg y v an , a ro m án színházi tu d atb an is, a rró l a b uk aresti rád ió I. m ű so ráb an szep tem b er 2 9 -é n su g á rz o tt ö sszeállítás g y ő zö tt m eg ism é te lte n : e g y fiatal szín ik ritik u snő, L u d m ila P atlan jo g lu id ézte föl H a ra g G y ö rg y a la k já t; és m in t m ind en kit, ak in ek alk alm a v o lt látni ő t m u n ka k özben , P atlan jo g lu t is az r a g a d ta m e g , ah o g y a n H a ra g a szín észek k el d o lg o zo tt. S zigorú vo lt, sőt d u rv a, k iab áló , e g y -e g y je le n e te t szám talan szo r, a m eg k ín zatásig ism ételtető . U to lsó b eszélg etéséb en m o n d o tta, V alen tin M a rin c á n a k : „M in d en szín észtől, m inden m u n k atársam tó l elsősorb an ab szolú t feg y elm et v á ro k el. A m ű v észet nem h an g u lat, esetleg esség ered m én y e, h an em erő feszítés, é s nem is ak árm ily en . M in d en elő ad ás elők észítő m u n k ája k ín is, g y ö tre le m is, k em én y m u n ka - és g y ö n y ö rű sé g ." A szí­ n észekben v égü l ez a g y ö n y ö rű ség ő rző d ö tt m eg , s term észetesen e rre em lék ezik a k ritik u s, a szín h áztö rtén ész is. L ud m ila P atlan jo g lu a ro m án szín h áz m áso d ik v ilá g ­

467

h áb o rú utáni a ran y k o ráh o z szám ítja H a ra g G y ö rg y ren d ező i m u n k ásságát, a lélek ­ tani realizm u s azon fejezetéh ez, am ely Ciulei h íre s b uk aresti ren d ezésév el, az Ahogy tetszik-kel k ezd ő d ö tt. A n a g y tek in télyű esszéíró , A lexan d ru P aleo lo g u is m eg szó lalt a rád ió ad ásb an , s a m a ro sv á sá rh e ly i Cseresznyéskert ism eretéb en cso d álattal ad ózott H a r a g G y ö rg y n ek (e m lé k é n e k ): B eeth o v en h ez m é rte ab ban , h o g y élete v é g é ig dol­ g o z o tt, b á r „ sü k e te n " m á r nem h a llh a tta u tolsó m ű vét. U g y a n csa k fö lem leg ette B lag a té r -m e ta fo rá já t e C seh o v -ren d ezéssel k ap csolatb an , v a g y is a sz á m á ra (P aleologu szám ára) le g n a g y o b b a k a t asszo ciálta, a v ásárh ely i élm ény n yom án. N ek ü nk , ak ik évek en á t k ö zelrő l fig y elh ettü k lép éseit, H a r a g m ást is jelen t. P él­ dául an nak sz o lg á la tá t, am irő l H é jja S án d o r a n y ito tt sír m ellett b e sz é lt: a z an y a ­ n yelvi k ö zö sség ép ítését, fö lv é rte z é sé t m e g ta rtó g o n d o lato k k al és láto m áso k k al. A rom án iai m a g y a r szín játszásn ak aligh an em ő volt: m in d m áig a leg k iem elk ed ő b b re n ­ d ező -eg y én iség e. Ig é n y t tám aszto tt — és tek in tély t p aran cso lt, nem csu p án a m ag a sz á m á ra . (A z ak k o rib an m ég létező b u k aresti m a g y a r tév éad ásb an p éld áu l Sütő A n d rás k é t tö rtén elm i d rám áját: is k ö zv etítették - H a ra g ren d ezéséb en , H é jja Sán­ d o r, Sebők K lá ra , V ad ász Z oltán , L ohinszk y, P éterffy G yu la és tá r s a ik elő ad ásáb an - , ro m án fe lira to k k a l; ak ik lá ttá k , a kép és a fo rd íto tt szö v eg alap ján is tisztelettel szóltak a z a lk o tó k ró l!) A p ró b aid ő szak „ k ín z a tá s a i" u g y an csak ta r tó s h atással v o l­ tak . B izo n y íték : k é t-h á ro m eszten d ő m ú ltán is feltám aszth ato k a H a rag -ren d ezések , sőt e g y e s szerep ek , szerep lők m ég éretteb b ek n ek m u tatk o zn ak , m in t a rég i b em u ta­ tó n . Ily en m eg lep etést sz erzett leg u tó b b K o lo zsv árt A szerető (L ő rin czi L á sz ló szín­ m ű ve) felú jítása. M á r a z 1 9 8 2 -e s p rem ieren töb b v o lt a színpadi m ű a le íro ttn á l: a vid ék i élet, a z e le se ttsé g , a k isszerű h aszon lesés, a z erő tlen k itö rési k ísé rle te k k e­ m én y b írá la tá t m o n d atta, já ts z a tta el H a r a g G y ö rg y , olyan k iv áló tá rs a k k a l, m int O ro sz Lujza,, B a rk ó G y ö rg y , Sebők,, C zikéli L ászló , H é jja . H árom , év e lteltév el, m á r a ren d ező h a lá la u tán — m in te g y tisz te le g v e a z életm ű elő tt - a színészek, eg y m ással v ersen g v e, d e m eg ő rizv e a csap atszellem et, talán m ég n a g y o b b intenzitással, to lm á ­ cso lták H a r a g ü zen etét. (A fo ly tatás, a k ialak íto tt c sa p a t m e g ő rz é se n a g y m értékben, fü g g a ren d ezőu tód tól. T o m p a G áb o r, az ed d ig i jelek e z t m u tatják , tu d a tá b a n v a n felelősségén ek . S zeren csére azon ban n em „k o n z e rv á ln i" a k a r, hanem, a m a g a ú tjá t k eresi - abban a szellem b en, a m e ly e t H a r a g G y ö rg y é le te u to lsó m ásfél évtizedéb en k ö v etk ezetesen k ép v iselt. A fiatal T o m p a túl v an m á r a ren d ezői u jjg y a k o rla to k o n , sőt az, első vissz­ h an gos sikereken, is. L eg u tó b b i m u n k ája, M ro z e k Tangó ja a k o lo zsv ári Á llam i M a ­ g y a r S zínházban, ren d kívüli v á lla lk o z á s: a m i n ézőin k sz á m á ra a X X . század Hamlet­ j ét, an nak groteszk -torz, p éld án y át á llíto tta szin re, és izg alm as, k o rszerű előad ást te re m te tt, a z em b eri k isz o lg á lta to ttsá g félelm etes v ízió ját alk o tv a m eg a fin álé térd en -tan g ó zó in ak je le n e té b e n ; vagyis, a szerzői u tasításh o z h o zzáad ta a m a g a elk ép ­ zelését, v a ló sá g - és tö rtén elem érzék elését, an élk ül, h o g y m e g sé rte tte v oln a a mű szellem ét. A szín észtársak ép p ú gy m e lle tte á llta k m ű vészi v állalk o zásáb an , ah ogy H a ra g g a l te tté k : C siky A n d rás, K e re sz te s S ánd or, B ark ó , C zik éli, B ereczk y Jú lia, K ak u ts Ágnes,, P an ek K a ti és R e k ita R ozália e g y a rá n t részese v o ltak e k özelm ú ltbeli, a ro m á n szak em b erek fig y elm ét is felk eltő színházi sik ern ek .)

A képíró üzenete A zok a színházi elő ad áso k (és term észetesen a film ek ), am ely ek rő l itt szó k erü lt, em lékezetün k b en k ép ek h ez k ap csoló d n ak . L á tv á n y nélkül u tó v ég re „szeg én y szín h áz" sin cs - leg feljeb b o tt az, em b eri test és m o z g á s a k ép alk o tó elem . Ciulei é s H a ra g p szich o ló g iai realizm u sa v a g y D an eliu c és T o m p a G áb o r m é rsé k e lt a v a n tg a rd e -ja ép p en ség g el szövetk ezik a lá tv á n y o ssá g g a l, h a n em tob zó d n ak is b enne. L iv iu Ciulei esetéb en ez m ag átó l értető d ik , h iszen ő k épzőm űvészn ek , d íszletterv ező n ek sem ak árm ily en , (A z sem tek in th ető v életlen n ek , h o g y Tom a C arag iu n ak a ren d ező Pintilérő l D a u m ie r é s B osch ju to tt e s z é b e !) H a ra g Cseresznyéskertién gon d olk ozva, leh etetlen nem id ézn em fel a Csíkszereda i M á rto n Á rp ád sejtelm es, szinte a feh ér

468

árn y alataib an k észü lt festm én y ét, am ely H a ra g G y ö rg y lak ásán ak fa lá t d íszítette. A kép a k k o r is feltű n t volna,, ha a v en d ég szerető színházi ren d ező — p rób án kívül k ed ves é s elő zék en y v o lt — nem a já n lja külön fig y elm em b e (talán e g y évvel b e te g ­ ség e m eg jelen ése e l ő t t ) : ő v á la sz to tta k i ezt a m u n kát, M á rto n Á rp á d k iállításán . F o g alm i eszk özökk el n em tu d o m m e g m a g y a rá z n i m eg lep etésem et, a m ik o r a h ald ok ló szo m széd ságáb an , m á r u tolsó ren d ezése ism eretéb en ú jra m eg p illan to ttam a, fest­ m ényt. T eljesen m á s fe lfo g á st tü k rö z, m in t R om u lu s F en es színpadi d íszlete, m égis a m a g a tá b la k é p a d ta leh ető ség ei k ö z ö tt m in th a u g y a n a rró l s z ó ln a : a z em b eri élet lab irin tu sáró l, a rró l, h ogy n em so k ára k i k ell lépnünk a v ilág b ó l, nélkülünk p ed ig ü res ö sszev isszaság g á v álik az ad d ig véd elm ező tá j. H a ra g különben sz e re tte m eg v álasztan i díszlet- és jelm ezterv ező it. E zek n ek az alk o tó társak n ak a szám b av étele szin tén ta n u lsá g o s v o ln a, a ro m án iai m a g y a r színház m eg ú ju lásán ak fejezetéb en e g y a lfe je z e te t m eg érd em eln e. R észfetezés h e ly e tt (ehhez hosszú tan u lm án y , k ö n y v kellen e) eg y etlen p é ld a : A szerző szin te ü re s szín p ad án, a széles és m ély játék térb en e g y -e g y b ú to rd arab : szek rén y , á g y , szék, k red en c - te ­ h á t a legk ö zn ap ib b tá r g y a k ; á m a festő m ű v ész T ó th L ászló ú g y te rv e z te , alk o tta m eg ők et, h o g y a felü letb e b ed o lg o zta a z t a fu rcsa p ro v in ciát, a g y ű jtő szen v ed ély és a leszeg én y ed ettség a tm o sz fé rá já t, k é p -sz o b ro k a t te r e m te tt a b an ális b úto ro k b ó l. M i­ közben te h á t H a r a g ren d ezéséh ez b izto síto tt k e re te t, T óth L á sz ló saját m ű v e t alk o ­ to tt, eg y ik é t a leg jo b b ak n ak - k ép ző m ű v észeti m é rcé v e l m é rv e is. M égsem : rá g o n d o ltam v a g y H a r a g G y ö rg y v alam ely ik m á s sz ce n o g rá fu sá ra , a m ik o r a k ép író ü zen etét alcím b e írtam . H an em a ro m án iai m a g y a r m ű v észet é s m ű ­ velőd és H a r a g m e lle tt leg n ag y o b b v e sz te sé g é re a z 1 9 8 5 -ö s eszten d ő b en : C seh G usz­ tá v ra . C seh G u sztáv m eg leh ető sen tá v o l é lt a szín h áztól (b á r fö ld ra jz ila g k ö zel, K o ­ lo zsv árt, a S z a m o s-p a rto n ), talán m é g p lak áto t sem te rv e z e tt a sé ta té ri társu latn ak . G rafik u s v o lt, a fek e te -fe h é r, a v o n al m e ste re , a m o d ern tö re k v é se k é s a h ag y o m án y ő rzés tu lajd o n k ép p en n eh ezen m e g h a tá ro z h a tó m etsző p o n tján . M e ssz e földön h íre s­ sé a z erd ély i „ H a tv a n fő e m b e r" é s a „ J e le s h á z a k " cím ű ré z k a rc -s o ro z a ta iv a l v ált. T ele v o lt m ű vészi terv ek k el, e n e rg iá v a l, életk ed v v el, a m ik o r ö tv en ed ik évéb en ő t is m eg tám ad ta a z ellen k ezést n em tű rő k ó r, é s p á r h ón ap a la tt v é g z e tt v e le , A s o rs e g y a lá z a to s ren d ezése elő tti u to lsó p illan atb an k észítette el az életm ű v et le z á ró ré z ­ k a rc-k o m p o z íció já t, Kolozsvári Thália cím m el. E h h ez is épp o lyan lelk iism eretesen g y ű jtö tte az a n y ag o t, k é rte a ta n á c s o k a t, m in t a „ fő e m b e re k "-h e z v a g y a „ je le s h á ­ z a k "-h oz, A m ik o r m á r e g y ü tt v o lt a rézb e k a rco lan d ó n é g y p o rtré (K ó csa i P atk ó Já n o s, D éry n é, S zen tg y ö rg y i Istv án és Ja n o v ic s J e n ő ), a z ép ü letek - a z id őszak i s az állan d ón ak gon dolt lak h elyek - a rc u la ta (1 7 9 2 -tő l a m ai n a p ig ), ism ét e ljö tt, h o g y beszéljü k m eg , m ilyen d arab cím ek et k ellen e k ö rb eír n i, A titkos ellenkezéstől (a szín­ h ázn y itó tó l) a z É jje li menedékhelyig. R ák erü lt az em lé k la p ra term észetesen a Ham­ let é s a Bánk bán, a Haramiák és Az ember tragédiája, A csikós é s a Budai Nagy Antal - fők ép pen az előző év század o k ra v a g y leg aláb b is év tized ek re em lék eztető n . A k ö zelm ú ltat első so rb an H a ra g G y ö rg y ren d ezései k é p v ise lik ; m i leg aláb b is r á (is) g on doltu nk , a m ik o r a Tornyot választok é s az Egy lócsiszár virágvasárnapja a „ c é ­ g é r " ré sz e le t t; de ő ren d ezte legu tób b a Csongor és Tündét és G orkij d rá m á já t is. A zt h iszem , n em téved tü n k n a g y o t e szín h áztörtén eti k iem elések k el. É s re m é l­ h ető leg igazo ló d ik a Manole mester jelen léte is : n em csak a B lag a-m ű alap jáu l szol­ gáló , a K őmíves Kelemennel rok on n ép b allad a őszin te szán dék ú m eg id ézése, h anem az ifjú T o m p a G áb o rn ak e lő le g e z e tt b izalom . M e rt ah o g y e b allad a - s a n yom áb an születő v alam en n y i p a ra frá z is - m o n d ja : az alk o tó b eleép íti a m űbe m in d azt, am i k ed v es, fo n to s a sz á m á ra , ö n m ag át is h a jla n d ó feláld ozni, csak a tem p lo m álljo n , h ird esse a h itet. E z ú tta l: T h ália tem p lom a.

469

R U G Á SI G Y U L A

AZ ELVESZTETT KLASSZICIZMUS (Szentkuthy M iklós: M úzsák testamentuma)

1. Klasszika/romantika. " . . . soh asem azo k h éro szai a szellem n ek, ak ik fizetett h alo ttsirató k k én t, v a g y önkívületb en lih egő q u ak erek m ó d já ra veszik k ö rü l, h anem ak ik a rá ció és a szép ség jeg y éb en szü letett, szolid m ű vek et a lk o tn a k ." - ír ja Szent­ k uthy 1 9 4 1 -b e n , v álaszk ép p en S zerb A n tal és D e v e cse ri cik k e ire , am e ly e k e t K erén yi K á ro ly v éd elm éb en te tte k k özzé. (A m ítosz mítosza. 5 7 0 .) E lte k in tv e a 4 5 év v el ez­ előtti érv ek és in d u latok tu lajdon k ép pen i o k átó l, az im ént id ézett m o n d at Szent­ k u th y tan u lm án y k ö tetén ek talán leg n ag y o b b p arad o xo n á t fejezi k i. A „szép ség és a rá c ió " jeg y éb en szü letett „szolid m ű v e k " u g y an is - első m eg k ö zelítésre - különös elv árásk én t h atn ak e g y o lyan író tó l, ak i n em k ö zö n ség es re to rik á já ró l, v ég telen b e fúló tö rtén eteirő l is m e rt; aki tu lajd on k ép p en sem m iféle k an o n izált fo rm á t n em k ö v et m ű veib en s életm ű v e leg in k áb b a z ó k eresztén y k o r k ezd eti, fo rro n g ó id ő szak át idézi, a m ik o r m é g jó szerév el sem m irő l sem állíth ató , h o g y „ o rth o d o x " szem lélet k ifejező je lenne, de az sem , h o g y „ a p o k rif" ira t. P on to san ilyen k ép lék en y állap o tb an van je ­ len S zentku thy reg én y eib en a k e resztén y ség k é te z e r éve, és m é g sok m ind en m ás, b izon ytalan n á tév e az o lv asó é s a k ritik u s m e g íté lé sé t e g y a r á n t: m iféle ren d b e, ren d ­ szerb e illeszth ető az éppen a szem ünk elő tt születő h a g y o m á n y ? A v álasz, m ik én t a „szolid m ű v e k " m e g h a tá ro z á sa , lén yegesen könnyebben m e g ad h ató azok n ak a tám ­ p ontokn ak a seg ítség év el, am ely ek et S zentkuthy ö sszeg y ű jtö tt tan u lm án y ain ak k ötete k ín ál. E zek a tan u lm án yok u g y an is m ég iscsak ab b an az esszéíró i h ag y o m án y b an g y ö k erezn ek , am ely et S zerb A n tal, H alász G áb o r, V ajd a E n d re n eve fém jelez. A z íráso k tá rg y a g y a k o rla tila g az e g é sz eu ró p ai k u ltú ra ; s eb ben a v o n atk o zásb an főleg S zerb A n tal szem ély e leh et a p éld aad ó - ak i a v ilá g iro d a lo m „ v é g ig o lv a s á s á t" m int­ e g y „p en zu m k én t" fo g ta fel —, de S zentku thy m ég Szerb nél is széleseb b sk álán m o­ z o g , h iszen a z írá so k b a n az iro d alo m m ellett a k ép ző m ű v észet és a zen e is eg y e n é rté ­ kű szerep et k ap. E b b en a h atalm as an y ag b an - a filo ló g u s v a g y a m ű k ritik u s h a ­ g y o m án y o s p ozíció ján ak m eg felelő en - o lyan ren d ező - elvek n ek k ellen e m egm u ­ tatk o zn iu k , am ely ek e g y es m ű fajo k , k o ro k , irán y zato k sz e re p é t em elik k i, s m é rté k ­ k ént is szerep eln ek . S zentkuthy azon ban n em első so rb an az iro d alo m ra reflek tál, h anem a k ü lö n féle tu d om án yok , a tö rté n e le m , a m ű v észettö rtén et szerep ére, előfel­ tev ései nem a z irod alom b ól táp lálk o zn ak , h anem e g y o ly a sfa jta , á lta la a lk o to tt id eál­ v ilág b ó l, am elyn ek az iro d alm i m ű csak le h etség es m eg jelen ési fo rm ája. Ennyiben nem h asonlít a l 'a rt p o u r l'a r t iro d a lm á ro k h o z ; s en nek a k ülönb ségn ek v ilá g o s kö­ v etk ezm én y e, h o g y a k ülönb öző rem ek m ű vek egyed i o lv asata m ind ig v issz a té rő mó­ don u gyan an n ak a n éhán y d o logn ak az ism étlésén alap u l. F ő le g innen ered ezteth ető a Szentkuthy fé m je le z te k ritik u si p ozíció an ak ro n izm u sa. A fél év sz á z a d ra terjed ő an y ag zöm e k ét fo g alo m , k ét érték p ó lu s k ö z é ren d ezi a m a g a sajáto s iro d alo m -, és m ű v észettö rtén etét. E z a k é t fo g alo m a klasszicizmus, (illetve a „k la ssz ik u s" jelző) és a romantika.

A k lasszik a és a ro m an tik a Szentkuthy é rte lm e z te fo g alm ai a lig -a lig k ötőd n ek a b e v e tt szóh aszn álath o z, s éppen e z é rt — első p illan tásra - an ak ro n isztik u s ítélő el­ vek nek tünnek, am ely ek révén ép p ú g y m eg k ö zelíth ető H o m éro sz, m in t T h o m as M an n . M ég is, a k lasszicizm u s sa já to s értelm ezéséb en ta lá lh a tó e g y o ly an m o zzan at, am ely az ó k o ri g ö rö g , v a g y ép pen a X V II. század i fra n cia szem léletb en e g y a rá n t felfed ez­ h ető , s ez a mérték. E n n ek a m érték n ek azon b an k e ttő s m egk ö zelítési ú tja v an Szent­ k u th y tan u lm án y aib an . A z e g y ik a h a g y o m án y o s ú t, v a g y is e g y fa jta m ű v ö n kívüli

470

e ljá r á s : m ily en ism érv ek k el kell ren d elk ezn ie p éld áu l e g y reg én y n ek ah h oz, h ogy bizonyos esztétik ai k ritériu m o k n ak m eg feleljen ? A m ásik út lén yegéb en csak m ím eli a szab ály alk o tást, m eg elég szik a p a ra d ig m a ­ m ű vek é s eg y én iség ek , a p éld át jelen tő m ű v észet-, és szellem tö rtén eti pillanatok fel­ tá rá s á v a l. A szu b jek tív m eg p illan tás élm én y éh ez k ö th ető az írá so k k iz á ró la g o s esszén yelv e is. U g y a n a k k o r p edig a rem ek m ű v ek egyik leg fő b b jellem v o n ása az, h o g y k ép esek — az ap o k rif irato k h o z h aso n ló an - a leg k iseb b ré sz le te k ré v é n is felid ézni m in d en féle k án on t v a g y reg u lát. S zentku thy nem tö rek szik b eh atáro ln i, „ e g y sé g b e v o n n i" az éppen e le m z e tt je ­ len ség et, s ép pen e z é rt á llan d ó an ellen ségesen viszon yu l m in d en k ív ü lrő l v e tt re n ­ dező elv h ez. A Weimari tragikomédia (1 9 4 9 ) cím ű , T h o m as M an n Doktor Faustusáról szóló tan u lm án yáb an például S zentkuthy M an n E ró s z /H a lá l a m b iv a le n ciá ja ü rü g y én iro ­ n izál. „ K i n em érzi itt a z t, h o g y nem a z élet a lap v ető ellen tétein van a h an g sú ly , h a ­ nem csin o s k o n traszto k , k e d v e s e llen tétp áro k rev ű szerű szcen iro zásán ? V a jo n ez a v ilá g ? E z a v ilág lé n y e g e ? D e h o g y ! É p p en a rr ó l v a n szó, h o g y az eg ész v ilá g - ki­ m a r a d t!" (i. m . 1 9 7 .) E z a k o n textu sáb ól k iszak íto tt, rö v id id ézet m ag áb an re jti Szent­ k uthy író i p ro g ra m o t v áz o ló in terjú in ak és legk ü lön féléb b írá sa in a k állan d ó an v issza­ térő k ifejezését, az „ e g é s z v ilá g o t", a goeth ei ,, (die) g an ze W e lt"-e t. A világ éppen „ e g é s z " v o ltáb an , a z eg ész illú zió ja rév én v an jelen a k lasszik u sn ak n ev ezh ető m ű­ alk o táso k b an . A z egészn ek p ed ig n in cs szü k sége k ívü lről m eg v o n t h a tá ro k ra , fo r­ m ák ra. M o n d h atju k ú g y is, h o g y a zsen ialitás dönt, a k lasszik u s érv én y ű m ű v ek és szerző ik , ak ik (és am ely ek ) p a ra d ig m á k a m ű v észetek tö rtén etéb en . A k lasszicizm u s fogalom an ak ro n izm u sa te rm é sz e tsz e rű le g szo ro san fü g g a ro ­ m an tik a h ason ló értelm ű felfo g ásátó l. S zentkuthy 1 9 3 1 -b e n íro tt d oktori d issz e rtá ­ ció ján ak tem atik u s b ev ezető jéb en a k ö v etk ező k et o lv a sh a tju k : „ A m o d e m eu róp ai szellem i életb en m ind erő seb b en érv én y esü l az az irán y , m ely n ek c é lja a ro m a n tik á ­ n ak, m in t szellem tö rtén eti fázisn ak á lta lá n o s k ritik á ja , illető leg re v íz ió ja . ( . . .) Az eg y én iség , az érz é s in ten zitása, a szab ad ság, a fejlő d és je lsz a v a i eg y év század előtt a m e g v á ltá s t jelen tették , m a p ed ig csőd b e v ezették a p olitik át, az iro d alm at é s á lta ­ lában az eg ész é le te t." (Realitás és irrealitás viszonya Ben Jonson klasszikus natura­ lizmusában. 5 0 1 .) E b ev ezető szem et szú r azzal, h o g y a ro m an tik a, m int „szellem tö rtén eti fá z is" olyan k o rsz a k o t jelö l, a m ely et - sok eg y éb m e lle tt - éppen a k o n k ­ rét értelem b en v e tt szellem tö rtén et tö lt k i. E zzel a k iszélesített ro m an tik a felfo g ással jó l szem b eállíth ató a k lasszicizm u s - a m a g a id eális ta rta lm á v a l. S zentku thy, m iután szám ot v e t a k é t k a te g ó ria h a sz n á la ta k o r m eg lév ő „ s tiliz á c ió v a l", íg y fo ly ta tja : „ . . . a z élet m axim u m át n em e g y e s em b eri tö re k v é se k tú lzo tt in ten zitása, h anem az összes em b eri leh ető ség ek feg y elm ezett h a rm ó n iá ja je le n ti." (u .o. 5 0 1 .) M in d en való ­ szín ű ség szerin t ez a z a tá g m e g h a tá ro z á s, am ely a tan u lm án y o k b an o lv ash ató „k laszszik u s" je lz ő k so k aság án ak k ö zö s ta r ta lm a t ad . íg y leh etség es, h o g y a k lasszik u s m ű ­ vek nek létezik e g y fa jta „ k ö zö s n y e lv e ", „ k o in é "-ja , m ik én t H o m éro sz Odüsszeiájá­ nak arh aik u s v ilág áb an , ahol k irá ly és k o n d ás e g y azo n n y e lv e t b eszél. (Homérosz: Odüsszeia. 1 3 3 .) A H o m éro sz-tan u lm án y e g y s z e rr e k o n cen trál eg y arh aik u s v ilá g jelle m v o n á sa i­ nak a z ö sszeg ezésére é s a r r a a h a g y o m á n y te re m té sre , am ely a k ésőbb i eu ró p ai k u l­ tú ra szám ára e g y fa jta erk ö lcsi axió m ak én t jelen ik m eg , s am ely eg y z á rt, p erfek tu m jelleg ű á lla p o to t ta k a r, am ely o ly an , m in t a n y elv , p ontosabb an az an y an y elv . „Id ealitá s a " n em k é rd é s tö b b é, hiszen a h arm o n ik u san m ű k ödő ren d szert jelk ép ezi, am ely - m ind en v o n atk o zásáb an - s a já t tö rté n e té rő l is szám ot ad . N ag y jáb ó l an aló g a ho­ m éroszi v ilá g le z á rá sá v a l a Mozart- e sszé k iin d u ló m eg állap ítása is. A zen ei n y elv , am ely a z eu ró p ai em b e r szám ára e g y s z e r m á r a „ csú csp o n tra ju to tt" (ek k én t é rté ­ k elh ető a B a c h tól B rah m sig ívelő p e rió d u s), ép p oly lezártn ak tűnik, m in t a n a g y ­ eposzok v ilá g a . T ü k rö ző d ik m ind ez S zentku thy Mozart- reg én y éb en , és a jó v a l ko­ ráb b i Széljegyzetek Casanovához cím ű m ű véb en is, ahol az o p erák és ála rco sb á lo k m iliő je a zen en yelv b eteljesü lt h a rm ó n iá já t jelk ép ezi. E g o n d o lat átv ite le a z a lk o tó ra , e g y m ásik k lasszicizm u s m eg h a tá ro z á sn a k is ré sz e . „M in d en k lasszicizm u s a la p ja az

471

em b er h a rm ó n iá ja , m e rt csak ez teszi leh ető v é, h o g y a m ű v ész n y u g o d t fölénn yel u ralk o d jék k o rán ak , lelkén ek és m ű v észetén ek ellen tétes elem ei fö lö tt, és azo k at szinte m e g v á ltó ö sszh an g b a h o z z a ." (M ozart. 7 .) A M o z a rt-ta n u lm á n y m eg k ísérli, h ogy az em b e rt övező tö m é rd e k ellen tétb ől é s ellen tm o n d ásb ó l „ m e g k o m p o n á lja " azt a h arm ó n iát, am ely et - p arad ig m atik u s fo rm áb an - a z eu ró p ai e m b e r szám ára töb b ek k ö zt éppen a m o z a rti zen em ű jelk ép ez. A „m u zsik u s" szerep részb en m ind en t m a g á b a o lv aszt, a m it S zentkuthy sz á m á ra a X V III. század jelen t, részb en p ed ig sej­ tetn i en ged i, h o g y e g y fa jta b eteljesü lt a ra n y k o rró l v an szó, a m ely n ek n ag y o n is k o n k rét, „ h isto rik u s" szü lő h azája V elen ce é s B écs, M o z a rt és C asan ova század a. A k ö tetb en k ö zö lt esszék n ag y ré sz e m ind en esetben szem b eállítja a m é rté k fo­ g a lm á v a l a z t a s a já to ssá g o t, a m ely et S zentkuthy a ro m an tik u s m ű vek leg fő b b jellem ­ von ásán ak tek in t, v a g y is azt, h o g y a szélső ség es érték p ó lu so k k ö z ö tt elh elyezk ed ő je ­ len ség ek (a „ v ilá g ") értelm etlen „ v ilá g n é z e tté " h an y atlan ak , a k o ro k a t, szem lélete­ k et m a g á b a n re jtő v ilág szín h áz im m áro n te o re tik u s m eg k ö zelítések tá r g y a lesz csak . H ol v an n ak m ég is azok a h atáso k , am ely ek a k arn ev álo k , a v á s á ri m u latság o k és a ro m an tik u s k h aosz k ö zö tt m eg h ú zh ato k ? E n n ek a k érd ésn ek a m e g v á la sz o lá sá ­ h oz a lig h a elegen d ő a „m ű v észi lélek h a rm ó n iá ja " a la p já n m e g fo g a lm a z o tt k lasszi­ cizm u s-g o n d o lat és a p szich ologizáló ro m an tik a ö sszev etése. A z ö sszev etésk o r u g y an ­ is a k la ssz ik a szin te azon nal elveszíti k o rta la n a rc á t, és a z érték elő g o n d o la ta it m eg ­ o sz tja az id ő b en : elő -, é s u tó k o rszak o k szü letn ek íg y . S zentku thyn ál is jelen v a n egy ilyen v álasztó v o n al, v alah o l a ro m an tik a, m in t stílu sk o rszak k ö rn y ék én , s ez a h a tá r - szem b en a h o m éroszi ep ik a v a g y ép pen a m o zarti o p e ra h arm on ik u san z á rt v ilá­ g á v a l — „ n y ito tts á g á t" k én y szerű ö rö k ség k én t h a g y ja a z u tó k o rra . Szinte k ik erü lh etetlen a ro m an tik a „ p ró b á ja " m ajd m inden S zentkuthy tan u lm án yb an , az érték elő p ozíció erre a h a tá rra te v ő d ik á t. A m i p edig itt „ tö rté n ik ", az fo rm ailag a lig külön ­ b özik a z ú g y n ev ezett „h erv ad ó k o ro k " szám b av ev ésétő l - ö n m ag u k ró l. A k lassziciz­ mus és a ro m an tik a ebben a z értelem b en o ly an „k u ltú rtö rtén eti h o riz o n to n " é rte l­ m ezh etők , am e ly im m á r k ívü lről tek in t a h a n y a tlá s általáb an v e tt szim p tó m áira. Szentkuthynál k örü lb elü l e z t a „ h o riz o n t" szerep et tö lti be (anélkül p ersze, hogy b árm iféle tö rtén elm i, v a g y filozófiai k a te g ó riá v á lépne elő) eg y v issza-v isszatérő h a s o n la t. . . 2. A z „alexandriai korok". K erén y i K á ro ly k é t v a llá stö rté n e ti m ű v érő l 1 9 41-b en m eg jelen t, é s m eg leh ető sen n a g y v ih a rt k a v a rt rece n z ió já b a n o lv ash atju k a k ö v etk e­ z ő k e t: „ A z ilyen »alexandriai« k o ro k b an szü lető k ö n y v ek et m ind ig k o m p ro m ittálja az, h o g y életrő l, »v ilág v aló ság ró l«, ten y észő te lje ssé g ű k o zm o szró l b eszéln ek , de eb ­ ből a beszédb ől és telh etetlen m o n d attelev én y b ő l sok k al előb b vesszü k észre az é r­ telm ezés v é g z e te s n eurotikusságáit, b eteg ség ét, m int az é rte lm e z e tt tá rg y életszerű sé­ g é t. Id e g e s, k ielég ü letlen , életirig y , eg y en sú ly talan és te rm é k e tle n v allo m áso k ezek a g ö rö g »életről« é s »eg ziszten ciáró l". (A m itosz mítosza. 1 7 .) E z t a n eu ro tik u s irá ­ n y u lást - írja S zentkuthy — szin tén ez az id eg es, a v a ló sá g b ó l m a g á t tudat: alatt m é g iscsa k k izártn ak érző , elk ésett értelm i em b e r le lk iv ilá g a m a g y a r á z z a ." (u.o. 18.) A K e ré n y it illető k ifo g á so k nem, csak, a g ö rö g v allástu d o m án y eg y b izon yos irán y ­ z a tá n a k szóln ak , h an em jó v a l töb b ek a n n á l: általáb an érin tik e g y e s tudom ányos m ó d sz e re k m ű v észetet m ím elő g esztu sát, a te re m té s h ely etti in te rp re tá c ió v a g y r e ­ k o n stru k ció e lv é t, a m e ly a v izsg ált a n y a g „ ú jra te re m té s e " ré v é n a m ű vészi alk otás p o z íció já t s a já títja ki. K erén y in ek a k ö tet záró részéb en k ö zö lt v á la sz a szerin t viszont a z illu sztris recen zen s e g y e lső év es eg y etem i h a llg a tó „szellem i k e llé k e iv e l" sem ren d elk ezik a k lasszik a-filo ló g ia te ré n . (5 7 2 .) A k ét v é g le te s állásp o n t közül az e g y ik ­ n ek ig a z s á g o t k ell szo lg áltatn ia - nem e recen zió d olga, de h a feltesszü k , h o g y Szent­ k u th y v é lem én y e h ely tálló , a k k o r a W . F . O ttó , K . R ein h ard t, K erén y i n ev év el fém ­ je lz e tt „ro m a n tik u s" v allástö rtén eti irá n y z a t, (K erén yi esetéb en m ég jo g o su lt e jelző, de p éld áu l W . F . O ttó esetéb en sem m ik ép p ), ú g y ah o g y v a n , elveth ető lenne, am i ta ­ lán e g y k issé ig a z sá g ta la n e ljá r á s v o ln a a X X . század — m in d e z id áig — le g te rm é ­ k en y eb b k lasszik a-filo ló g ia v o n u latáv al szem ben. A z á h íta to s csön d , am e ly id eális­ k én t eg yed ü l h ely ettesíth etn é a „ tú lin te rp re tá lá s " n y elv én ek v eszély eit, azon ban nem s a já tja a S zen tk u th y-féle k lasszicizm u s g o n d o latán ak sem . A m ik o r az „ő sellen tétek ”

472

és az „ U re in h e it" p a r excellen ce ro m an tik u s fo g alm ait elem zi, S zentku thy íg y ír : „A szellem felad ata az e lá g a z á so k a t elem ezni, a v álto zato k at, hiszen csak o tt v a n ú jd on ­ ság, ott v a n g o n d o lk o d ásra le h e tő s é g : a z ,e g y s é g ' ism ételg etése cs ö m ö rt o k o z ." (A m ítosz mítosza. 19.) H a a m o st id é z e tt m o n d attal eg y b ev etjü k a k lasszik u s m ű v ész v a ­ riáció k at, ellen tétek et áth id aló és k ib ékítő jellem v o n ásáv al, a k k o r n y ilv án v aló , h ogy itt is e g y (Úr) prinzip szü letését é rh etjü k tetten . D e - m ég m ind ig a k erén y i-recen zió nál m a ra d v a - a fogalm i elem zés m ik ro v ilá g a k iszélesed ik , a m ik o r S zentku thy a „ro m an tik u s tu d o m án y t" m e g h a tá ro z o tt tö rtén elm i k o n stelláció ered m én y én ek te k in ti: „D e ta lá n n em csak a b ölcseleti ro m an tik a, h anem lén yegéb en a z eg ész eu ró p ai h e ly ­ zet a felelő s a z ilyen "in te rp re tá ló " m ű vek b első le h e te tle n s é g é é rt: E u ró p a kom ik u s, m időn h a lo tt k u ltú rá k a t v aló jáb an soh asem tu d feltám asztan i, h anem e g y -e g y szen­ ved élyes p ap iru szk u tató v a g y ro m k iásó ak ad benne, aki ugyan h o ssz ú p á lcá v a l, de életadó erő v el nem ren d elk ező gesztu so k k al m u to g a tja a m ú lta t." (A m ítosz mítosza. 18.) S zentku thy iro n izáló m e g je g y z é se felteh ető leg a m e g m e re v e d e tt, élettelen fo r­ m ák ra u tal, s talán nem Ju le s M ich e le t legszeb b m e ta fo rá já t k érd ő jelezi m e g , m isze­ rin t: „ a tö rtén elem - feltám adási". „ A h a lo tt k u ltú rák fe ltá m a s z tá s a ", m in t az, eu ró p ai tö rtén elem , s eg y általán a, tö rtén elem g o n d o latán ak ism érv e alig h a v á la sz t el e g y ­ m ástól „ a le x a n d ria i" és „k lasszik u s a th én i" k o ro k a t. U g y an ez von atk o zik a „ h a n y a t­ lá s " é rzetére és an n ak tö rtén etfilo zó fiai, m ű vészi m eg jelen ítésére is. G ibb on R ó m á­ ján ak h osszú-h osszú h ald o k lása életteli k o ro k láncolatán, k eresztü l ívelt, M om m sen róm ai b iro d alm a tulajdonképpen, h a lv a szü letett (hiszen sz á m á ra Ju liu s C e a sa r m á r az „ a lk o n y a to t" je le n te tte ), G reg o ro v iu s R ó m ája, a k ö zép k o ri v á ro s, a re s ta u rá c ió v á g y án ak e lv e té lt szellem ére épült, S p en gler, O r te g a R ó m á ja p ed ig jo b b ára m á r csak tö rtén etfilo zó fiai an aló g iák o n alap u lt. A felteh ető „ ig a z i" R ó m a h an y atlásv ég i k o ro k m etafo ráib ó l épül - ú gy tűnik - m ég ma, is. T estet ö ltö tt, s a h ag y o m án y jó ré s z é t tek in tve S zentku thyn ak ig a z a v an , a re k o n stru k ció „ k o m ik u s" szellem e. D e u g y an ­ íg y : a szorg o s leltáro s R uskin m á r csak egy h ajd an i n ag y birodalom , szellem ét lá tja visszatérn i a p arti föven yen , am ik o r „V elen ce k ö v e it" szám b a v e s z i; m ég előb b D ro y sen n ag y szab ású A lexan d ro sz-m o n o g ráfiáján ak u to lsó m o n d atát annak a b aljó slatú p ró fécián ak szen teli, h ogy a k irály e fe m e r éltű v ilág b iro d alm a szinte p illanatok a la tt szétesik m ajd . E g y m on d at - szem ben egy eg ész m ű v e l! M á sfé lsz á z é v u ralk o d ó h ag yom án yáb an m égis létezik e g y fa jta szem léleti azo n o sság , a m ely et S zentkuthy a m a g a s a já to s n yelvén „ a H ellászo k utáni h ellén izm u sok k o rá n a k " n evez. Az epikus k o ro k ö n reflexív z á rtsá g a , valam in t a ro m an tik u s k o ro k értelm ező i n y ito ttsá g a olyan fo g alo m -o p p ozíció t jelö l, am ely a k lasszicizm u s/ro m an tik a e lle n té tp á r k u ltú rtö rtén eti k iszélesítését jelenti. A m ik ént az ap o k rifek csak e g y bizonyos k anon ik u s ren d h ez k ép est n y e rik el je ­ len tésü k et, ú g y az in te rp re tá ció ra alap ozó k o rszak o k ep ig o n jain ak m eg ítéléséh ez olyan p arad ig m a-m ű v ek re van szü kség, am ely ek a „ k á n o n " szerep ét h elyettesítik . A K erén y irő l íro tt k ritik áb an ezt a szerep et B ach fe n tölti b e ; a M utterecht tú lszárn y alh atatlan alap m ű a v allástu d o m án y szám ára. D e n ag y já b ó l h ason ló fu n k ció ja van H öld erlin n ek , P ro u stn ak , T h o m as M an n ak , S h ak esp eare-n ek . K ülönösen érd ek es e szem pontból a H ö ld erlin rő l szóló írás. S zentkuthy - a N ietzsch étől D ilth eyen , H eid eggeren á t E m il S taig erig ívelő H ö ld erlin -k ritik áv al szöges ellentétb en - nem a költő sajátos e sz k a to ló g iá já ra , g ö rö g ség -id eáljára, k o n ce n trá l, h anem a v ég ső k ig feszített ellen tétek „k lasszik u s fe lo ld á s á ra " — a metaforákban. A ro m an tik a elv o n t és é le tte ­ len fo g alm ai - S zentku thy szerint - itt valód i v ilág u k b a k erü ln ek v issza, a k öltői n yelv k o n textu sáb a. A H ellász utáni hellénizm us p arad o x k e ttő ssé g e , v a g y is h o g y H ellász a, h ellen isz­ tiku s h ag y o m án y ö rö k ség e ala p já n él to v áb b - e lé g g é á tfo g ó k ép lete a tö rtén elem re alap o zo tt eu róp ai szellem nek. Sőt, n y ilv án v aló n ak tű n ik , h ogy az ú g y n ev ezett a u te n ­ tikus h ag y o m án y h ián y áb an , éppen a p a ra d ig m a érték ű ro m an tik u s m ű v ek az egyegy k o rsz a k ra jellem ző „ W e ltb ild "-ek és „ U rb ild "-e k leg fő b b fo rrá sa i. E tek in tetben a k o n k ré t k o rszak h atárh o z (X V I I I - X I X . század fo rd u ló ja) viszo n y íto tt szem lélet nem az a lexan d riai k o ro k á lta lá n o s jellem v o n ásait ra g a d ja m eg ig azán , h an em a születés stádiumát á llítja szem b e a m ű vek , k o ro k és em b erek sorsával.

473

V é g le te s iró n ia eg észíti k i a z t a játék o s, gú n y o ló d ó h an g n em et, a m e ly S zentkuthy m inden írá sá t jellem zi. T örtén ik p ed ig m in d ez a rá c ió ra , az in tellek tu sra v a ló h iv at­ k o zással. A rá ció és a z in tellek tu s viszo n t ú jra a k lasszicizm u s/ro m an tik a ellen tét k érd éséh ez v ezet v issza b ennünket, am ik én t péld ául a Szerb A n tallal k a p cs o la to s m eg ­ je g y z é s esetéb en , „ Ő ak it an n y ira csáb ít az ő sm ítoszok an arch ik u s érz e le m v ilá g a , ő h a tá ro z z a m eg a leg n ag y o b b h o zzáértéssel, b ölcs lo ja litá ssa l é s szerelm es elem zéssel a z intellektuális (teh át ro m an tik aellen es) k ö ltő a rc k é p é t B a b its M ih ály b a n ." (Szerb Antal: Gondolatok a könyvtárban. 4 5 5 .) A zok a n yom ok , am ely ek et az alexan d riai k o ro k h a g y ta k a m ű vészetek és a tu ­ d om án y o k u ralk o d ó felfo g ásain , m ég in k ább elm osód n ak a z „ in tellek tu ális" jelző ro m an tik a-ellen es fe lfo g á sa ré v é n . A n n yi b izon yos, h ogy eg y o lyan szem lélet jelzé­ sérő l van szó, am ely k iv o n h ató k ép ek , fo g alm ak és k o ro k lin eáris ren d je a ló l. É p p en a B ab itsc sal k a p cso la to s m eg jeg y zés leh et e rre a leg jo b b péld a. A h ogy a „ro m an tik u s lé le k " feszü ltség ei lecsillap o d n ak , — s tö rtén h et ez a h an y atlás égisze a la tt is - e fo ly am at n ag y o n h ason ló az év szak o k k ö rfo rg á s á h o z . M e ta fo rá k szü letn ek és en yész­ n ek e l; a szellem „ in te lle k tu á lis" s tá ció já t Szentku thyn ál ú jfen t g y a k ra n v isszatérő m e ta fo rá k fejezik k i, am ely ek n ek eg y ik ta g ja ren d szeresen . . . 3. A z ősz. A z a le x a n d ria i k o ro k h a n y atlásv ég i h an g u latát őrzi a z ö re g k o ri m ű­ vek , a b eteljesü lt tu d ás ta p a sz ta la ta , a déli tá j k o p á r és k ietlen v ilá g a , a m ik o r - m i­ k én t B a b its S zo p h o k lész-fo rd ításaiv al k a p cs o la tb a n ír ja S zentku thy . az eg ész életből / isten ek b ől, h azák b ó l és érzések b ő l / c s a k az -ő sz i m inim um « m a ra d , e g y ­ k ed v ű ség , k issé fá ra d t h á z ia s s á g ." (Babits M ihály: Szophoklész-fordítások. 2 3 - 2 4 .) A rezig n áció , szem ben a ro m a n tik á ra jellem ző érzelm i v é g le te ssé g g e l, a k lassziciz­ m us m eg k ö v etelte ésszerű ség jeg y éb en viszon yu l m ind ah hoz, a m it a „k u ltú rák ő sze" k é rd é sk ö r jelen t — főleg a X X . század eleji tö rtén ettu d o m án y b an és filozófiáb an . A B a b its n evével fém jelzett p éld a viszon t, s itt S zentkuthy m eg k ö zelítése k ísé rte tie ­ sen h asonlít H am v as Patmosán ak elg o n d o lásáh o z, tén y leg esen is v alam iféle h a tá rt jelen t k lasszicizm u s és a ro m a n tik a fo g alo m átfed éseib en és ellen tm on d ásaib an . A h a tá r itt az elillan ó p illan at rö g zítése, n em csak a z isten h á ta m ö g ö tti szig et, P atm osz, v a g y a k oló n o szi lig e t szim b o lik áján ak m eg felelő en , (v a g y is a v é g , a h alállal érint­ k ező ta p a sz ta la t p o zíció jáb ó l n é z v e ), h an em ép p en a n a g y m ű vek től m eg k ö v etelt v égletek fö lötti h arm ó n ia - elv én ek m eg felelő en is. Ilyen értelem b en Írja S zentkuthy, h o g y „ M o z a rt p illan ata W a tte a u p illan ata, a h a jó ra szállás C y th ére felé - a viselet ro k o k ó p recíő , d e a lev eg ő m á r őszi és b ú sk o m o r, az a rán y o k a p á sz to rjá té k sikk­ jé t m u ta tjá k , de a lé g k ö r a h a lo tta k s z ig e té é ." (Mozart. 1 0 .) A p illan at k im erev ítése a k lasszik u s m é rté k , a z é a p illan até, am ely m ag áb a o lv a sz tja é s rezig n áció k én t m eg ­ őrzi a p a r excellen ce ta p a s z ta la to t: a mulandóságét. A z „ő szi tu d á sk é n t" jellem zett re z ig n á ció ö rö k ö s ism étlő d ésk én t von ul v ég ig az eu ró p ai m ű v észetek tö rtén etén , s a k ritik ai m e g íté lé s egyik leg fő b b v e z é re lv é v é válik . S zentku thy esszéin ek jó ré sz e 1 9 4 5 é s 1 9 4 9 k ö z ö tt ír ó d o tt; itt k eresen d ő k az „ ő sz " m e ta fo rá k g y ö k erei csak ú g y , m int a h isto rik u s m e g íté lé s e ltünése is. E g y rö v id k o r­ szak szellem i n y ito ttsá g a és d in am izm u sa m u tatk o zik m eg ezek ben a m ű vek ben , am ely ek et jó k o ra c e z u ra (h allg atás) k ö v e t m ajd . E bb en a term ék en y k o rszak b an v é g ­ é rv én y essé váln ak azok az elg o n d o láso k , am ely ek a későbbi tan u lm án yok at is jellem ­ zik. A zó ta te h á t m in d ig „ő sz v a n ", am i an nyit jelen t, h o g y valam i „ íg y k e z d ő d ö tt." H a tá r G yőző, n ag y szab ású b lőd lijéb en , Heliáne cím ű reg én y éb en , szim bolik usan jelzi ennek a „ k e z d e tn e k " a h an g u latát. „E u ró p á b a n ősz v an és eső alá fén ylő u tak a b á ­ d ogot rá z ó tá r s z e k e r e k k e l. . . m o st n yíln ak a k rizan tém o k a k e rte k a la tt, a nedvelő eső b en a d ús b ób iták id eh ajb ó k o ln ak és e z e r v iz e sg a llé rú le v é lö rv rem ek a szárak s á t o r á n . . . Ó ig en , e g y c s o k o r k riz a n té m o t! ta lá n e n n y it: ezt m ég s z e r e t n é m ! . . . " (Heliáne. B p. 1 9 4 7 . 4 6 0 .) A z elh a llg a tá sig azo n b an S zentkuthy m é g szám o s k ritik á t k özöl, e lő a d á so k a t ta r t a rád ió b an és m ásu tt. A z ism étlés elvén ek jelen léte m ég a k issé „ sz ü rrealisztik u s" nyelvű k ép ző m ű v észeti k ritik áb an is m e g v a n . (E lső so rb an a Forgács-Hann Erzsébet szobrai és rajzai cím ű k iállítási b evezető b en .) K ü lön fig y elm et érd em el ebből a szem ­ pontból H a m v a s B éla é s fe le sé g e , K em én y K a ta lin k ö zö s m ű v érő l, a Forradalom a

474

művészetben című könyvecskéről közölt kritikája. Itt Szentkuthy ezt írja: . a szür­ realizmus (sőt az absztrakció) igen nagy (ha ugyan nem egész) területe éppenséggel nem forradalom, hanem a naturalizmus és a realizmus legtöretlenebb és legegyenesebb folytatása (?) Moholy-Nagy vagy a cseh Korecsek fotói mutatják ezt a legjob­ ban : szövettani mikroszkóp felvételek, sejtalakzatok, ásványtani kristályformák, — melyek mind a legnatúrább natúra aggályos (?) megfigyeléséből származnak.__Ha egy sárfröccsenést nagyítóval — és főleg környezetéből kiragadva — fényképezek, rögtön megkapom a szürrealista motivurnkincsnek. . . legalábbis a felét." (Gyermek kereszteshadjárat. 157.) Van azonban ennek a „redukcionizmusnak" egy még általánosabb jellemvonása is, amely szorosan érintkezik a metaforák születése iránti érdeklődéssel. A születés stációjának megfeleltetése a klasszikus mérték nézőpontjával, az „őszi tudással", egy sajátos, átfogó jelen idő létrejöttéről tanúskodik. A Vigilia folyóirat körkérdésére adott válasz ennek a jelennek a lehető legszélesebb körű kitágítását bizonyítja. A teremtő teremtményi, emberi szerepének vállalásáról írja Szentkuthy: „Az istállóban most (mint egy varázslatos szünetben és felfüggesztésben) elnémulnak, mert felol­ dódnak a rossz dogmakereplők a fogantatás körül, hallgat az ördög, és: Végső Kín a Kereszten csak elégikus árnyék a jászol deszkái között." (Vigilia folyóirat körkér­ dése: miért vagyok keresztény? 489.) Az „elégikus árnyék" vagyis a történelem vé­ gigvonul az időbe száműzött jelenségek mindegyikén: mértéket és mintát szabván a keresztényinek nevezhető művészet formakincsében. Az árnyék otthonos a túlérett vegetációval telített tájon csakúgy, mint a rommezőkön. A romantikus forma-kon­ cepció bizonyára inkább a rommezőkre koncentrál (ahogy például Schelling látta Friedrich Creuzer hatalmas művét a görög mitológia szimbolikájáról), de a Szentkuthy-féle klasszicizmus magába olvasztja a kezdetet és a véget, az idilli tájat és a rommezőt. A két szélsőséges pólus együttese ismét csak a mérték kérdéséig vezet vissza. A szélsőségek között az irónia teremt météket; talán az egyetlen fogalom ez Szentkuthy eszköztárában, amely egyértelműen határt szab jelenségek és indulatok egymásnak feszülő erőterében. A Ben Jonsonról szóló disszertáció lezárása nagyon pontosan fogalmazza meg az irónia ilyen értelmű szerepét. „A valóság maximuma egyesül a játék maximumával; egyik a másikat fokozza, színezi, felváltja. Ezt az ál­ landó ide-oda hullámzást élet és játék, verizmus és irrealitás között, mely valami sa­ játos egyetemességet és sajátos biztosságot ad a műnek - a romantika már nem ta­ lálta meg. Akkor az író már túlságosan hitt művében, azonosította magát témájával. Megszűnt a művész és műve között az az ironikus távolság, mely a racionalista mű­ vésznél tapasztalható - ezzel pedig elszegényedett az irodalom." (Ben Jonson. 547.) Jól megfigyelhető ennek az ifjúkori verdiktnek a konzekvens továbbélése a legkü­ lönbözőbb időszakokban írott tanulmányokban is. A mű és a művész közötti „távol­ ság" — külső példával kifejezve — ugyanaz, mint amit Rodin plasztikája jelentett Rilke számára, vagy amit a középkori katedrális (Chartes, Amiens) Proustnak. (A kí­ vülálló bosszúja. 285.) Az irónia utolsó érve Szentkuthynál, hogy „mindennek őse van"; minden klaszszikus művet megelőz egy még inkább klasszikus - s ennek a körforgásnak az ered­ ménye az, hogy kikerülünk az időből, s belekerülünk az apokrifek jelenébe, amely csak egyfajta imitáció. Sajátos affinitás ez egy elérhetetlennek tűnő világ után, amely ott bujkál majd minden tanulmányban, s klasszicizmus a neve. A watteau-i színek és a nap fényétől kopárrá érlelt déli táj, (ahol más semmi sem történik) - a rezignáció képei ezek, amelyek persze önmagukban nem többek, mint formai keretek: a képre kerülő akciók, tárgyak és emberek az egyes művek sajátos jellegzetességei. Ha az őszi táj átfogó szimbolikája — miként egy konkrét festmény - széttöredezik, akkor a festmény világának illúziója is elveszik. Ez pedig annyit jelent, hogy megszűnik uralkodni a klasszicizmus formatörvénye. Az irónia, még egyszer utoljára, testet ölthet a groteszkben, miként a színielőadás egy báb­ színházi jelenet összefoglalásában (Ben Jonson egyik művében), illetve Mozart Be­ csének „összezsugorodása" a vurstliban. De a mértékadó forma itt már a perifériára szorul.

475

V áltozatlan u l van jelen azon b an a z iró n ia m érteikét fen n tartó fu n k ció ja a k ülön ­ féle tö rtén elm i a lleg ó riák b an , k ü lön ösen p ed ig a tö rté n e lm e t m eg szem ély esítő v ilá g ­ színházban. A színész e v ilá g i és tú ln an i a r c a ö sszeo lv ad a m aszk b an , am e ly m ár m a g a is „fo g alm i e lv o n a tk o z ta tá s", hiszen a persona „ k e le tk e z é se " és a dua lis szüle­ tése - eg y esek szerin t — e lv á la s z th a ta tla n : „ ik re k " bujn ak m e g m ö g ö ttü k , m iként az á la rc é s a h alo tti m aszk m ai értelem b en v e tt k e ttő ssé g e m ö g ö tt. A színház, term észete szerin t, a „m in d en " tü k ö rk ép e, b enn e m ű és m ű vész, élet és h alál egyesü l. E nn él a m o zzan atn ál pedig S zentkuthy nem, v á la sz tja szét a k lasszicizm u st é s a ro m an tik át : „ M e rt a h alálh oz ép p ú gy illik a széna szagú falusi idill, m int a g iccs, a v á ro s i id egek m o d ern ro m a n tik á ja ." (Változatok az ókori színház témájára. 6 9 .) Szentkuthy m erő b en szu b jek tív , m e ta fo rá k k a l ék esített n yelve m ögött; o lyan in­ d irek t e lv á rá so k so rjázn ak , am e ly e k k onzek ven sen m in ő sítik azo k at a m ű v ek et, am e­ ly ek a „ rá c ió és a szép ség je g y é b e n sz ü le tte k ". Az p edig m á r c s a k eg y v ég ső p a ra ­ d oxon, h o g y a tan u lm án yok s z e rz ő jé t ép pen k ritik ai eszk ö ze, az: önirónia ó v ja m eg attó l, h o g y szu b jek tív íté le te it k ö telező elv árásn ak , „ k a n o n n ak " k elljen tekintenünk. N em , e rrő l szó sincs. U to lsó érv k én t m indig megmarad a já té k és a h u m o r, a jól k o re o g ra fá lt és „ v é re se n k o m o ly " m itológiák, h ely ett a p szeu d om ítoszok v ilág a, am ellyel jo g g a l b üszk élked h etn ek a z „ a le x a n d ria i k o ro k ."

476

Szakonyi

Károly:

VENDÉG A PALOTÁBAN Az író 1983-ban megjelent Magányos bi­ ciklista című könyve után most ismét kötet­ ben gyűjtötte össze újabb novelláit, tárcáit, karcolatait. A korábbiakhoz hasonlóan ezek­ ben az írásokban is mindennapjaink hely­ zeteivel és cselekvéseivel, illetve mulasztá­ saival találkozunk. Az elbeszélő többnyire jelen van, gyakran maga is részt vesz az eseményekben, de nem leli kedvét abban a világban, mely körülveszi. Türelmes, szelíd, de pontos látleletei egy olyan köznapi élet képét idézik fel, melynek viszonyai és érté­ kei megnehezítik az elvárt szerepmagatar­ tásoktól független emberi gesztusok érvé­ nyesülését, s nem ösztönöznek tartalmas és tartós kapcsolatok vállalására. Ennek követ­ keztében az eredetiség általában különcség­ gé torzul, a nyitottság együgyüségnek mi­ nősül, s a segítőkészség elnéző mosolyt vált ki, vagy megütközést kelt, s gyakran cso­ dának minősül, melyet azonban csak az el­ beszélő észlel. Érthető, hogy Szakonyi elégedetlen a kon­ szolidált és megbékélt emberek életét szem­ lélve, s alig leplezett ellenszenvet érez a „bennfentesek" iránt, bár nem helyesli a „körön kívül" maradók magatartását sem. Viszont részvéttel fordul a „kirekesztettek" felé, s szánalommal közeledik a magányo­ sokhoz, az elfelejtettekhez, a társadalom önreprodukciójából kimaradó kisnyugdíja­ sokhoz, „haszontalan" öregekhez. Ez a be­ vallottan elfogult írói magatartás nemcsak megdöbbentő emberi sorsok meglátását eredményezi (Egy igazi proletár), hanem az elszigetelt élethez tapadó jellegzetes lelkiállapot megrajzolását is lehetővé teszi (Étel­ bár). Az Az a fickó a konyhában című no­ vella, a kötet talán legemlékezetesebb írása, kitűnően hangolja össze az emberi benső feltárását a hiteles miliőrajzzal, melynek során a nagyapa kitartó és reménytelen kapcsolatteremtő igyekezete meghatóan gro­ teszk mai sorssá általánosul. Az ábrázolás összetettsége folytán a szer­ ző legjobb írásainak mindig létezik egy mögöttes dimenziója, egy többnyire vissza­ fogott, de néha felerősödő szólama, mely a hétköznapi életviszonyok hitelesnek és sajá­ tosan mainak érzett megjelenítésébe állan­

dóan belerejti a rendkívüliség mozzanatát is. Néha szinte észrevétlenül, néhány ismét­ lődő motívum alkalmazásával jön létre a helyzetnek e különös távlata, mint az Uta­ zók című novellában, melyben egy idős há­ zaspár semmitmondónak tűnő társalgása két feltáruló jellem s két lelepleződő érték­ rend ütközésévé válik. Máskor a szerző ta­ karékosan megfogalmazott reflexiói követ­ keztében nő jelképes erejűvé az esetleges­ nek, véletlenszerűen kiválasztottnak tűnő részlet (Kutya az ablakban). Gyakran egy nem várt találkozás, egy emléket idéző tárgy, helyszín vagy kép megpillantása vil­ lantja fel a múltat, majd a szemlélődés fo­ kozatosan emlékezéssé alakul, miközben az ábrázolás tisztán megrajzolt körvonalait sejtetően elégikus hangulat lengi körül (A szép hadnagyné. Egy térti telnéz). Többször elő­ fordul, hogy a köznapi helyzethez illesztett groteszk fantasztikum meglepi s töprengés­ re készteti az olvasót (Igazi kikapcsolódás), olykor pedig éppen a csoda racionalizálása (Autók a tű alatt) vagy a nézőpont meghök­ kentő megválasztása hatásos. Szakonyi ko­ rábbi munkáiban is szívesen társított szok­ ványos helyzethez különleges nézőpontot, s adott elő természetes hangon rendkívüli eseményeket. Most is előszeretettel alkal­ mazza ezt a módszert, mely nála mindig tartalmi gazdagodást eredményez. A kötet címadó novellájában például a nézőpont és a helyzet termékeny feszültsége ironikus jelentéssel gazdagítja Erzsébet királynő és Mr. Fagan csevegését. Az idő és a tér felnyíló távlatai sokszor öszzekapcsolódnak az álomképek leírásával. Ezek az álmok, mint például az egykori disznóölés emlékének felbukkanása, az ölel­ kező kentaúr vagy az élők számára ajándé­ kokat vásárló halottak szuggesztív erejű lá­ tomása, a jelen átértelmezésére késztetik az álmodókat, hiányérzetet keltenek bennük, melyet hasztalanul igyekeznek elűzni. Az álomidézés vezérmotívumként egyre in­ kább gazdagodva vonul végig a könyv Írá­ sain, s teljes kibontása - mintegy a kötet­ kompozíció zárlataként - az Álmaim városa című írásában történik meg. Az ebben fel­ idézett bensőséges hangulatú város, melyet „fájón széppé, szerelmesen nyugalmat vá­ gyóvá, nosztalgiát érlelővé" álmodott a szer­ ző, valójában az elbeszélői világkép térbeli megjelenítése. Az emberi bensőt láthatóvá tévő eszményi otthon, melyet megismerve szemléletesen megmutatkozik előttünk az

477

írói magatartás. A megelőző novellákban in­ kább tartózkodó szerző e kötetét záró írás­ ban váratlanul feltárulkozik, s mintegy bú­ csúzóul, személyisége leplezetlen bemutatá­ sával ajándékozza meg olvasóit. Ezután még rokonszenvesebbnek tartjuk az elbeszélő szelíd humánumát, mely még az állatkert­ ben is lázadozik a foglyul ejtett állatok elorzott szabadsága miatt, még megnyerőbbnek látjuk türelmét, mellyel a szokatlanhoz viszonyul, s még időszerűbbnek érezzük a vágyat, mely egy békés és derűs életre irá­ nyul. Az elbeszélő magatartásának hitele végső soron a szövegformálás korszerű és egyéni­ vé alakított módszereinek alkalmazása által teljesedik ki. A megjelenített világ összetett látásmódja, mely Szakonyinál a köznapi és rendkívüli, illetve a jelen és a múlt egye­ sítése által jön létre, legtöbbször a szöveg polifon szerkesztésével jár együtt. Ilyenkor az író és a szereplők szólama folytonosan keresztezi egymást, s a nézőpont állandó mozgatása az értékrend növekvő feszültsé­ gét eredményezi. ( Reggeli a teraszon ). Más esetben a szerzői szólam egészen elmarad, s a szöveg dialógussá, drámai jelenetté ala­ kul. A Nyár, nyár, nyár című írás három mai sorsot és magatartást villant fel keserű őszinteséggel, anélkül, hogy az író bármit is hozzáfűzne a szereplők szavaihoz. Szako­ nyi sokszor látszólag nem is tesz egyebet, csupán összegyűjti közhelyeinket, vagy egy­ szerűen közli mindennapjaink praktikus szándékú írásait. Ezek a levelek, iskolai dol­ gozatok, naplórészletek és jelszavak azon­ ban nemcsak dokumentálják, de le is lep­ lezik életünket azáltal, hogy az író kiszakít­ ja őket megszokott környezetükből s új összefüggéseket teremt számukra. Ez a tárgyiasító szándék néha filmszerű megje­ lenítést eredményez. Egy valamennyiünk ál­ tal jólismert helyzet, arc vagy mozdulat gyakran a fotográfia vagy a filmkép hatását kelti, pontosan és lendületesen megrajzolt látványként érzékeljük, mely ugyanakkor mégis meghatározatlan és talányos. Az Egy nemlétező kisfilm című írás olyan sokolda­ lúan alkalmazza a filmszerű megjelenítés eszközeit, hogy a szöveget mintegy a kép­ zeletünkben lepergő filmszalagként fogad­ juk be. Szakonyi Károly új könyvének írásait a művészi szemléletnek a korszerű szövegfor­ málásban kiteljesedő összetettsége jellemzi. Ezáltal a szerző új elemekkel gazdagítja a

478

kispróza eszközeit, s a tárcanovella megújí­ tásával az írói beleszólás, a hétköznapok vérkeringésébe való közvetlenebb bekapcso­ lódás fontos lehetőségeit teremti meg. (Mag­

vető, 1985.) NAGY IMRE

Rubin Szilárd:

RÓMAI EGYES Rubin Szilárd már-már a Csirkejáték író­ ja maradt. 1963-ban megjelent regényét so­ kan - igaz, inkább újabban, mint annak idején - kortárs prózánk legjavához sorol­ ták, és Rubin Szilárdot titkos esélyesként tartották számon a befutásra. 22 év múltán most megjelent a Római Egyes, és ez a kar­ csú kis prózakötet bizonyos fokig éppen ezekkel a befutási esélyekkel számol el. A Csirkejátéknak is karakterisztikus eré­ nye volt már a tömörség, a leszűrt lényeg­ re szorítkozó ironikus-reflexív hangvétel. Az új kötet még vékonyabb, mint az előző, 150 nagy betűs, kis méretű oldalnyi csupán, de itt most még inkább látszik, mint a még epikusabb ívelésű Csirkejáték ban, hogy Ru­ binnak a szinte líraian komprimált, mon­ datról mondatra kiérlelt és megszenvedett próza a műfaja. Itt kevésbé olvasható szabályos történet, a Római Egyes csapongó-szemlélődő monológ, látszólag egy kicsit locsi-fecsi, valójában meggondoltan körül­ író, témáját vigyázva-észrevétlenül becser­ késző. Varázsa többek közt éppen abban rejlik, hogy ráérősnek, el-elkalandozónak látszó fecsegése végeredményben feszes tar­ tású, szemérmesen őszinte vallomásnak bi­ zonyul. Témája: a lemondás - és e lemondásban a magára találás. Lemondás, ha úgy tetszik, a befutásról, a nagy formáról, a nagyszabá­ sú írói szerepről, a hódításról, és a rátalálás a kis, intim formára, az öregkor kimért, zárkózott szűkszavúságára. De még inkább lemondás az élet nagy, látványos csodáiról és behúzódás a magány és a meglelt hiva­ tás, „elhivatottság" friss, tiszta, hűvös cel­ lájába. A témát egy költött apróhirdetés expo­ nálja, amellyel barátja ugratja: „Kiskere­ setű, öregedő, idegbeteg agglegény - atyai ágon galíciai zsidó —, súlyos gerincelmesze-

sedéssel és gyógyíthatatlan bőrbajjal" - ez volna főhősünk. Rostás Levente „felesé­ gül venne régi katonatiszti családból szár­ mazó, kivételesen jól kereső, fiatal, nimfácska típusú leányt. Válaszokat ,Vidékre is elmennék' jeligére." Rostás Levente tehát, a negyvenes évei­ ben járó agglegény, ez a kissé infantilis, ide-oda sodródó slemil, aki mellesleg íro­ gat, nagy szerelmeket és nimfácskákat haj­ szol, hozzá sehogyan sem illő nőket még akkor is, ha nem éppen nimfácskák. A Ró­ m ai Egyes laza, töredezett cselekményszö­ vése is egy ilyen lehetetlen szerelem (?), inkább talán ábrándkergetés köré gombolyodik. Piroska vidéki fogorvosnő, szeleburdi, csapodár teremtés, el-eltűnik váratlanul, mindenféle olcsó vágyálmok és nyalka nőcsábászok hálójába keveredik, filmekért és filmszínészekért rajong. A Rostáshoz fűző­ dő kapcsolata amolyan átmeneti menedék, szélárnyék, ahová behúzódhat kialakulatla­ nul, kelekótyán bukdácsoló életének viszon­ tagságai elől. Rostás tisztafejű barátjának, aki a képzelt apróhirdetést is szövegezte, „az volt a véleménye, hogy Piroska igazi ragadozó, aki nagyvadat szeretne elejteni, de hibás szimatja lévén mindig megmarad a bundájára vadászó naplopók zsákmányá­ nak, tehát az enyémnek is". Rostás maga egy vidéki fürdőhelyen gyógyíttatja magát. Minden hajnalban beül a kádfürdő római egyes számú fülkéjébe, és gyógyfürdőzés közben mondja fel magában belső monológját, amelynek elején Piroska esetleges elvesztése még fájdalmas sorscsa­ pásnak tűnik, a végére azonban, amikorra egy levélben egyébként is megjön a bizo­ nyosság, hogy Piroska egy vélt nagyvadat, egy Antarktisz-járó tévéoperatőrt választott helyette, Rostás már megbékél sorsával. Rostás végzete, amint valamilyen rejtet­ tebb módon Piroskáé is: a gyökértelenség. Félzsidó származásával, hányódó sorsával, slemil alkatával sehol semmivel nem tud igazán azonosulni. Legjobb barátja, a Pi­ linszky Jánosról mintázott „Martinszky" szintén valami egzisztenciális gyökértelen­ ség áldozata, de ő támpontra talál a vallásos hitben. Némileg Rostás nevében is vele mondja az író a csehországi Karlovy Varyban, ahol egy filmfesztivál idejére több szereplőjét összegyűjti: „Ez a hely is, mi? Persze egész Európából alig érvényes vala­ mi. Talán Írország, Lengyelország. Talán az angol vidék? Nem tudom. Még az is lehet.

hogy Erdély. Ez itt mindenesetre majdnem olyan, mint egy Berlin nagyságú Lillafüred." Ahogy a helyek, úgy az emberek is el­ vesztették a személyiségüket. Piroska, aki különben nem valami nagy lumen, ezt mondja egy alkalommal, kikapva a szaty­ rából Emily Bronte regényét: „Látod, ez igaz! Ez a csaj tudta, hogy a gyökértelen még akkor is rém, ha szeret. Pontosan úgy, mint a főhős, Heathcliff! De annak volt annyi esze, hogy mihelyt felnőtt, megint odébbállt, ott hagyta azt a rohadt tanyát, és elment meggazdagodni." Rubin hőseinek azonban nincs hová továbbállniuk. De még az is a véletlen és az önkény műve, hogy élnek, élnek-e egyáltalán. Hogy például nem telepítették ki őket úgy, mint 1946 te­ lén a Csallóközből azokat a csecsemőket, akik útközben megfagytak a nagy gonddal berendezett vagonjukban, mert egy belbiz­ tonsági tiszt úgy vélte, nem helyes táblán közhírré tenni, mit tartalmaz a vagon, és ezért megkülönböztetésül az arab számok­ kal jelölt, felnőtt korú hontalanokkal meg­ töltött vagonoktól, a csecsemőkére egy ró­ mai egyest írt, és így az birkákkal tömött, fűtetlen tehervagonok közé keveredett. Rostás mai hontalansága, kallódása fő­ képpen Piroskához fűződő kapcsolatának jeleneteiben hivatott megmutatkozni. Több­ nyire fájóan groteszkek ezek a jelenetek, de horderejűk mégsem elegendő. Ismerősek, szórakoztatóak is, de nem mindig mentesek bizonyos belterjességtől. Némely cselek­ ményelemek kulcsra járnak, és kérdés, mit mondanak annak, akinek nincs birtokában ez a kulcs. Bár nem különíthetők el, e jeleneteknél sokkal megragadóbbak a reflexív és emlé­ kező szakaszok. Jelképessé növő gyermek­ kori emlékként idézi fel Rubin egykori ár­ nyékszéküket, amelyet a gyepmester időn­ ként éjszaka kitakarított. Ilyenkor a felsi­ kált, fertőtlenített, kimeszelt kövezett gödör látványa „semmiben sem különbözött egy celláétól, ahol a magamfajta, rejtőzködésre hajló gyerek elmélyültebben olvasgathatta volna Verne Gyulát, mint a forró padlá­ son . . . az illemhely olyan tündökletes tiszta és szép volt, hogy térdelni lehetett volna az alján, amint a körmenet előtt felsikált utcakövön". Rostás úgy érzi, „vannak olyan ritkán és nehezen megtisztuló lelkek, köz­ tük az enyém, amelyeket úgy kell átváltoz­ tatni írócellává, mint egy bélsárral telített illemhelyet."

479

A legszebb és legsokatmondóbb gyermek­ kori emlék egy elmaradt cirkuszlátogatásé. Váratlanul vendégek érkeztek, a megígért látványosság elmaradt, a kisfiú az eszmé­ letvesztés határára jutott sírógörcsében. Már elmúlt az előadás ideje, amikor végül mégis „felöltöztettek, nagyapám kézen fo­ gott, s az alvó kisváros kongó járdáján el­ indult velem a vásártérre. Elfogytak az ut­ cai lámpák, el a járda. A téren már minden kihalt, a sűrű feketeségben csak egyenruhás nagyapám kézelőjén világított az aranyzsi­ nór. Semmit se láttam, de a földes talajra lépve cipőtalpamból tüstént kezdett föláramlani lábszáraimba az oldó, nyugtató re­ mény. Bizakodva megálltam. És a sötétség mélyén ekkor lassan fölsejlett az óriási, lé­ legző domb. Mozgó körvonalai elenyésztek, majd ismét kibontakoztak, még vonzóbb formát öltve, mert ott is, ahol az imént lelappadt, belapult, most megduzzadt, felfú­

480

vódott, kupolájának gerezdjei dagadozva emelkedtek az égre. Óvatosan, lenyűgözve indultam felé. Közelében is mély csend volt, csak a súlyos ponyva lobbant egyet-egyet halk puffanással a Dunáról fújó szélben, s a cölöpöket tartó, feszülő huzalok sziszeg­ tek, dudorásztak. A sátor egy helyben szállt, engem meg, ahogy újra és újra körbejár­ tuk a néma cirkuszt, egyre mélyebb áhítat járt át, soha ki nem oltható öröm, nagyobb, mint életem legboldogabb előadásán." Az előadásról lemaradt kisfiút megvigasz­ talja, sőt, boldoggá teszi, megtisztítóan föl­ emeli egy, a cirkusznál átszellemültebb, áhítatosabb előadás élménye. Aligha véletlenül gyógyfürdő Rostás szemlélődéseinek szín­ helye. A Római Egyes amolyan profán gyó­ nás a lélek irócellájában, amely e gyógyí­ tó fürdetés nyomán megtisztul és megnyug­ szik. (Magvető, 1985.) GYÖRFFY MIKLÓS