1
IRÁNYZATOK ÉS MODELLEK A SZOCIÁLIS ESETMUNKÁBAN Szabó Lajos: Szociális esetmunka; Elméleti alapvetések
DINAMIKUS LÉLKETANI MEGKÖZELÍTÉS 1
Teoretikus háttér: A megfigyelhető emberi magatartás mögött rejtett (tudattalan) pszichikus tartalmak húzódnak meg, melyek tünetképződéshez vezethetnek. A tüneteknek jelentése van és szorosan kapcsolódnak a beteg múltbeli élményeihez. „ A neurotikus beteg visszaemlékezésekben szenved, tünetei, emlékezeti szimbólumai bizonyos megrázó, traumatikus élmények” (Freud 1909) Pszichoanalitikus kezelés. Feltáró-lereagáló modell, a múltbeli, tudatból kizárt élmények felidézése, feltárása kioltja a tünetképző mechanizmusok erejét.
2. A pszichoanalízis szociális munkában betöltött szerepe: Előnyök: Az emberi magatartást és patológiát átfogóan magyarázó koherens elméletet nyújtott a gyakorló szociális munkásoknak. Kvalifikált képzés, új szakma integrálása más segítő szakmák körébe. Szakmai presztízs. Hátrányok: Leszűkítette a figyelmet a személyiségen belüli pszichológiai történésekre, és elhanyagolta a szociális környezet jelentőségét. A modell lényegéből eredően, múltra orientált, rendkívül időigényes. A betegség modell, a patológiás jelenségeket helyezte a fókuszba. Gyengítette a szociális szakmai identitást. A pszichoanalízis elsősorban a pszichodinamikai ismeretek és szemlélet építése révén tudott értékállóan hozzájárulni a szociális munka fejlődéséhez, ugyanakkor, mint segítő eljárás nehézkes, szelektálja a klienscsoportokat és megoldatlanul hagyja a szociális környezet befolyását. Jelentős képviselői: Mary Jarett, Gordon Hamilton „ÉN- PSZICHLÓGIA”
1. Teoretikus hátterek: A pszichoanalízisre építkezve az Én mechanizmusait próbálta leírni. Megközelítése szerint az Én-funkciók ( észlelés, emlékezet, gondolkodás stb.) egészséges körülmény között ösztönimpulzusoktól függetlenül, konfliktusmentesen működnek, az Én primerfunkciói a külvilághoz való alkalmazkodásban döntő szerepet játszanak. Az Én-apparátus velünk született, az ösztön-fejlődéstől független, azzal párhuzamos fejlődést fut be. Az Én-fejlődésben jelentős szerepe van a környezetnek és az inteperszonális kapcsolatoknak. Az Én saját energiával rendelkezik, és megalapozza a megküzdési stratégiákat. (Hartmann 1939)
2
A szociális munka szempontjából jelentős hatású modell az Erik Erikson által kidolgozott fejlődési modell (Erikson 1959, 1982) Bellak Én-funkciói: 1. Realitáskontroll az én belső világa és külvilág felett, és a kettő közti különbségtétel. 2. Ítélőképesség, az ok-okozati összefüggések és konzekvenciák felismerése, érett kognitív funkciók. 3. A külvilág és a self realitásának érzékelése. 4. Impulzuskontroll, az indulatok, érzelmek, feszültségek feletti kontroll. 5. A tárgykapcsolatok alakításának képessége. 6. A gondolkodási folyamatok érettsége, racionális és logikus gondolkodás. 7. Adaptív regresszió az Én szolgálatában. 8. Védekező funciók működése. 9. Ingerhatások működtetése, mozgósítása. 10. Autónom funkciók biztosítása feszültségterhes helyzetekben. 11. Kompetencia és hatékonyság az egyén adott fejlettségi szintjén. 12. Szintetizáló és integráló funkció.
A szociális esetmunkában Eda Goldstein (1984) az Én-szupportív és az Én-módosító eljárásokkal foglakozott. Szerinte az esetmunkában az Én-szupportív megközelítésnek van jelentősebb szerepe. A segítő munka fókuszában a jelen eseményeinek ad nagyobb hangsúlyt, illetve a realitás-orintált beavatkozások alkalmazását tartotta fontosnak. A beavatkozás célja a kliens adaptív funkcióiban bekövetkező változás. Goldstein hangsúlyozta a környezeti tényezőkkel való foglakozást, a szociális támogató hálózat használatát. Goldstein által idézett technikák a.) b.) c.) d.)
Támasznyújtás technikái (odafordulás, megerősítés, bátorítás) Direkt befolyásolás, szuggesztió, tanácsadás. Kliens érzéseinek bátorítása, ventillációja, és ennek kisérése, facilitálása. A kliens aktuális helyzetére és kapcsolataira fókuszálás; a kliens segítése abban, hogy jobban megértse a helyzetét, saját viselkedését, annak hatását másokra, képessé váljon a saját érzéseinek, beállítódásának és az önmagáról alkotott kép értékelésére, az objektív külső tényezők megfogalmazására. e.) A kliens viselkedésének dinamikus tényezőire irányuló tükrözés (védekezési módok és a viselkedés alakulásában szerepet játszó motívumok)- a segítő konfrontációs technikákat alkalmazhat a viselkedés ellentmondásos jellemzőinek tisztázására, időnként értelmezi a viselkedés mögött húzódó rejtett okokat. f.) A segítő ösztönzi a kliens arra is, hogy a jelen viselkedése múltbeli gyökerein is gondolkodjon, felismertesse azokat a múltbeli konfliktusokat, amelyek a jelen helyzetet befolyásolják.
A támogató, direkt, érzelmi ventilláló technikák és a kliens kurrens helyzetére fókuszálás együtt adják az ÉN-szupportív intervenciók gerincét.
3
A FUNKCIONÁLIS ISKOLA
1. Teoretikus hátterek: A korábbi meglehetősen pesszimisztikus emberképpel és felfogással szemben ez az iskola azt vallja, hogy minden ember rendelkezik belső potenciállal, belső erővel az önfejlődésre, és a segítő munka középpontjában e belső fejlődési lehetőségek kibontása áll. A humanisztikus megközelítés megalapozói, Otto Rank és Carl Rogers. A segítő munka célja, központi feladata az egyén belső lehetőségeinek kibontakoztatása. (Rank) Rogers ebből a gondolatból kiindulva alakította ki a személyközpontú pszichológia alapvető megközelítéseit. Fontos fogalmai. alavetései: • Tanácsadás (counseling)-a kliens önismeretének, önmegértésének facilitálása. • A kliens problémáinak emocionális oldala fontos, a közlésekben kifejeződő érzések. • Jelenre orientált. • Empátia, feltételnélküli elfogadás, kongruencia, ítéletmentesség a segítő oldaláról elősegíti, hogy a kliens védekezések nélkül, torzításmentesen jelenítse meg az érzéseit, indulatait, a problémához kapcsolódó viszonyát. • Non-direktivitás; a kliens által kifejezett érzések követése és tükrözése, passzív, engedékeny segítő forma, ennek következtében meglehetősen időigényes. A funkcionális iskola fogalmazta meg először, hogy a szociális intézmény magán hordozza azokat a sajátos jegyeket, amelyeket az adott társadalom szociálpolitikai arculata hordoz. Fontos megállapítása volt még, hogy a szociális munkások kötelessége és felelőssége a kliens képviselet, illetve itt fogalmazódott meg először a szociális munkások szociálpolitikát formáló küldetése és a szakma filozófiájának, etikai arculatának körvonalazása. A szociális esetmunkára gyakorolt hatását tekintve, elsősorban a segítő tevékenységben fontos készségek kialakításában, a segítők személyiségének fejlesztésében és a segítő beszélgetés vezetésének módszertanában nyújtott fontos ismereteket.
PSZICHOSZOCIÁLIS MEGKÖZELÍTÉS A diagnosztikus és funkcionális iskola kompromisszív modellje. Florence Hollis (1964): Esetmunka: egy pszichoszociális terápia című munkájában törekedett, hogy a pszichodinamikai és környezeti tényezők között egyensúlyt teremtsen. A terápia fontos presztízsnövelő tényezőt jelentett mindig a szociális munkában, annak az igényét jeleníti meg, hogy a szociális munkásokat ismerjék el terapeutának (Turner). Hollis munkájának az értéke, a szociális munkások tevékenységének autonómiáját erősítette, igazi praxis modellt alkotott (bár az elméleti megalapozásban keveset lépett előre). Kritika: A pszichoszociális elméletbe nem épült be a szociális környezet, társadalmi rendszerek szociológiai megközelítése, a kiscsoportokra, szociális hálózatokra, szervezetekre vonatkozó ismeret (Woodrow, 1983)
4
Francis Turner (1978) I/ Fázis: A pszicoszociális modell nagy hangsúlyt fektet az adatgyűjtés-vizsgálat-diagnózis” együttes alkalmazására. Adatgyűjtés: a legfőbb forrás a kliens, illetve fontossá válik a kliens életében jelentős szerepet játszó személyek által nyújtott információ, valamint a környezet megismerése (családlátogatás). Vizsgálat: az adatgyűjtés során nyert támpontok nyomán, a segítő mérlegeli a kliens és környezete sajátosságait, a kliens erejét, forrásait, elősegítő és akadályozó tényezőket. (ÉN-pszichológia) Diagnózis: a segítő munka első fázisát zárja le, a rendelkezésre álló támpontok, és a segítő benyomásainak strukturálása egy olyan összegzésbe, amelyre a segítő beavatkozások már felépíthetők. II/Fázis: A következő fázisban a klienssel közösen megfogalmazott, konszenzuson alapuló terápiás szerződést kötik meg. Tartalma: a célok világos és konkrét meghatározása, mely alapot nyújt a folyamat, ill. lezárás objektív értékelésére. III/FázisA pszichoszociális terápia következő szakasza az intervenciós szakasz, amely során a segítő beavatkozások, a kliens-segítő célirányos cselekvései a jellemzőek. A segítség során alkalmazott intervenciókra a szupportív technikák a jellemzőek, melyben a kommunikációnak nagy szerep jut. A szociális intervenciók másik jelentős tényezője a társszakmákkal való együttműködés, az intézményközi kapcsolatok felhasználása, a kliens átadása más segítő szolgáltatásoknak. (Források kreátora, a kliens képessé tevése a források megfelelő felhasználására. ) A PROBLÉMAMEGOLDÓ MODELLEK A problémamegoldó gondolkodás fázisai 1. 2. 3. 4. 5. 6.
A probléma felismerése. A probléma jellemzőinek, lényegének meghatározása. A lehetséges megoldásokra vonatkozó javaslatok kidolgozása. A talált alternatívák közül, az optimális, végrehajtható kiválasztása. A megoldás kivitelezése, megvalósítása. Az eredmények értékelése.
Ha a folyamat nem éri el a kívánt célt, eredményt, visszatérünk az első lépésre. 1. Teoretikus hátterek: Helen Perlman (1957) kiinduló gondolata az volt, hogy az esetmunka lényegét tekintve egy problémamegoldó folyamat. A segítő akkor kap szerepet, amikor az egyén olyan problémahelyzetekkel találja szembe magát, amelyekkel nem képes megbirkózni. A megbirkózás nehézségeit tekintve a következők merülhetnek fel: Az egyén nem rendelkezik a szükséges erőforrásokkal a problémamegoldáshoz. Hiányoznak a problémakezeléshez szükséges információk, ismeretek és készségek. Érzelmi vagy fizikális okokból eredően, az egyén nem tud elég erőfeszítést tenni, megfelelő energiát mobilizálni. Az egyént érzelmei, indulatai elárasztják, és a feszültsége oly mértékben megnövekszik, hogy képtelen célirányos erőfeszítéseket tenni.
5
Az egyén olyan tartós belső pszichés nehézségekkel rendelkezik, amelyek megakadályozzák a problémák megoldását. Az egyén nem rendelkezik adekvát problémakezelési stratégiákkal, gondolkodása impulzív és rögtönző. Ennek megfelelően az esetmunka feladata, hogy segítse a kliens hatékonyabb problémakezelését. Ehhez az is szükséges, hogy a kliens segítséget kapjon az érzelmei kifejezéséhez, a feszültsége csökkentéséhez, illetve a saját kapacitására támaszkodva tegyen lépéseket a megoldás érdekében. Perlman az esetmunkát úgy definiálta, mint egy realitást fenntartó, fókuszált célirányos aktivitást a segítő és kliense között. Arra törekedett, hogy akció-orinetált, tervezett, racionális keretben felhasználja a kliens problémamegoldó erejét. Ezzel az új megközelítéssel utat nyitott ahhoz, hogy az esetmunka egy teljesen új irányzata gyors ütemben fejlődjön tovább. Perlman a gyakorlati kérdések kapcsán kiemelten foglakozott az esetmunka nyitófázisának az elemzésével, a kliens problémákkal szembeni ambivalenciájával, a hozott probléma szerepével, a kliens elvárásaival, és fontosnak tartotta, hogy a kliens már az esetmunka kezdetén jusson el arra a felismerésre, hogy életproblémáira nincsenek receptszerű megoldások, csak közös munka révén juthat előbbre. A kezdeti fázis tisztázandó kérdései: • • • • • • •
a kliens által megfogalmazott probléma természete- mivel kell szembenézni, mit lehet elérni, a probléma jelentősége-miért fontos, mit jelent a probléma a kliens számára, mik a probléma pszichés, szociális és jóléti, fizikai vonatkozásai, mi előzte meg és mi váltotta ki a problémát, milyen korábbi erőfeszítések történtek a probléma megoldására, mi az intézménnyel kapcsolatos elvárás, motiváció a segítségkérésben, milyen segítséget tud nyújtani az intézmény.
Ezen kérdések tisztázása után a segítő feltevéseket fogalmazhat meg a probléma természetéről, a lehetséges megoldásokról és a kliens helyzetéről, forrásairól. Tehát az esetmunka fókusza a probléma, minden más tényezővel ennek vetületében dolgozunk.
2. A feladatközpontú esetmunkát bár sokan önálló irányzatnak tekintik, a problémamegoldó modellel való szellemi rokonsága, azonban vitathatatlan. Képviselői William Reid és Laura Epstein dolgozta ki a modellt, mely szerint egy problémamegoldó folyamatban úgy érdemes segíteni, hogy a kliens aktivitását feladatlépésekbe strukturálja és e lépések folyamatos értékelésé, monitorozásán keresztül segíti a klienst a kívánt változás irányába. Ez a modell arra is alkalmat adott, hogy a segítő intervenciók folyamatát empirikus mérésekkel vizsgálják, intervenciós eljárásokat formalizálják, az esetelemzés egysége szempontjait kidolgozzák. 3. A De Shazer modell kiinduló gondolata az, hogy a megtapadó, perzisztáló problémaviselkedés megerősítésében lényeges szerepet játszik a kliens beállítódása, várakozása. Ezt a bénító körforgást De Shazer azzal töri át, hogy a kliensét arra ösztönzi, keressen kivételeket és az ott mutatott tapasztalatokat a fókuszba állítva, azt megoldási stratégiába fordítsák át. DE SHAZER-MODELL
6
1. Kapcsolatépítés- feszültségcsökkentés, szupportív technikák- ebben a szakaszban kerüljük a probléma kibontását, inkább a kliens életének sikeres mozzanataira, erejére, a belső potenciálra koncentrálunk. 2. Probléma-definíció, a problémaviselkedés áttekintése- a szükséges szintig engedjük a probléma kibontását, ugyanakkor erősítjük a pozitív mozzanatokat.
3. A klienst a további kivételek keresésére ösztönözzük. 4. A kívánt változás fókuszba állítása- a változás nem csak lehetséges, de vitathatatlanul be is fog következni- elképzelés kidolgozása.
5. A kívánt változás kis lépésekre való bontása, és annak pontosítása, hogy milyen jelei vannak a változásnak. 6. Az addigi eredmények áttekintése, pozitív visszajelzések, a kliens megerősítése.
7. A kliens pesszimisztikus érzéseinek, negatív élményeinek és attitűdjének feldolgozása. 8. A változás irányát erősítő feladatok adása.
VISELKEDÉSLÉLEKTANI IRÁNYZAT
Teoretikus hátterek: A pszichoanalízis ellenpontjaként azzal az igénnyel született meg, hogy az emberi viselkedésről egzakt, kisérleti-lélektani módszerekkel vizsgálható, igazolható ismereteket nyújtson. A behaviorista felfogás kiinduló pontja az volt, hogy az emberi viselkedés során csak az egyént érő, változó ingerfeltételek és az arra adott, megfigyelhető viselkedésválaszt lehet megbízhatóan tanulmányozni, az emberben zajló közbülső pszichés folyamatok nem hozzáférhetők. A tanulás-lélektani megállapításokra épült, mely szerint tanulásnak tekinthető minden olyan viselkedésváltozás, amely tapasztalat nyomán következik be. Főbb fogalmai: feltételes reflexes tanulás, operáns (műveleti) tanulás, kondicionálás, jutalmazás, büntetés, inger és ingerre adott válasz. A behavior irányzat hatása a szociális esetmunkára A szociális esetmunkába való integráció a ’80-as évekre tehető. Hepwort és Larsen (1982) által írt, a „Közvetlen szociális munka gyakorlata” címmel megjelent könyvben láthatjuk a viselkedés lélektan megközelítéseit és technikáit. A szerzők nagy hangsúlyt fektetnek a problémamegoldó készségre és a kognitív újrastrukturálására. A problémamegoldó munkát 6 lépésben írják le: 1. A probléma tudomásulvétele,
7
2. a probléma elemzése és az érintettek szükségleteinek felismerése, 3. lehetséges megoldási alternatívák kibontása brainstorming (ötletroham)technikákkal 4. az alternatívék közös értékelése és a legígéretesebb megoldások kiválasztása, 5. a kiválasztott megoldás gyakorlati kipróbálása, 6. kimenetel értékelése. Kognitív újrastrukturálás lépései: 1. Annak a felismertetése a klienssel, hogy az életeseményekhez kapcsolt érzelmi reakciói nagymértékben önállításai, feltevései, viselkedése által meghatározottak. 2. A problémák mögött meghúzódó diszfunkcionális feltevések és gondolati sémák azonosítása, 3. A diszfunkcionális kognitív tartalmakat előidéző helyzetek azonosítása, az öndestruktív kognitív tartalmak helyettesítése funkcionális önállításokkal. 4. A sikeres megbirkózási erőfeszítések megerősítése (jutalmazása). Ugyanakkor Hepwort és Larsen ezeket a technikákat egy korszerű problémamegoldó irányultságú esetmunkába integrálta, ezért ez a megközelítés inkább eklektikus, és nem sorolható a viselkedés-lélektani irányzathoz
BEAVATKOZÁSI TECHNIKÁK A SZOCIÁLIS MUNKA GYAKORLATÁBAN Összeállította: Farkas Zsuzsa
I. szint A kliens és a szociális munkás közvetlen interakcióján alapul 1. Supportív intervenció Cél: az egyén belső erőforrásainak feltárása, mozgósítása interjú (a múlt történéseinek, a probléma kialakulásának okainak feltárása) megfigyelés ismeretek bővítése tanácsadás viselkedés módosítás én-erősítés segítő beszélgetés stb. 2. Szociális intervenció Cél: az egyén környezetében lévő erőforrások feltárása, a külső környezet és a kliens kapcsolatának erősítése szociális készségek javítása elkísérés mintanyújtás (hogyan beszéljen, viselkedjen stb.) intézmények használatának megtanítása stb. tanácsadás ismeretek bővítése szociális ügyintézés információ közvetítés interjú megfigyelés
8
családi konzultáció II. szint A szociális munkás és a külső erőforrások interakcióján alapul Cél: a külső erőforrások mozgósítása szociális ügyintézés közvetítés érdekképviselet stb. III. szint A szociális munkás és más szakmai (külső-belső) erőforrások interakcióján alapul Cél: a szociális munkás szakmai megsegítése a konkrét ügyfél problémájának megoldásában esetkonferencia esetmegbeszélés szupervízió stb. TANÁCSADÁS A tanácsadás során megpróbáljuk a kliens gondolkodását befolyásolni, a problémát más összefüggésbe helyezni és ezen keresztül a problémát kiváltó viselkedést módosítani. Alapfeltevések: a szociálpedagógus, mint a problémán kívül álló személy és mint szakember objektíven, integráltan képes a probléma átlátására a kliens, mint a probléma része érzelmileg involvált, gondolkodásmódja beszűkült ill. egyoldalú - ezek gátolják a helyes megoldások megtalálásában Szabályok: A tanácsadás előtt a szociálpedagógus vizsgálja meg, gondolja végig kapcsolatát a klienssel a segítő kapcsolatban kialakult-e már a kölcsönös bizalom a kliens számára hiteles-e a segítő a kliens el fogja-e fogadni a tanácsot A tanácsadás előtt a szociálpedagógus tanulmányozza, gondolja végig a kliens problémáját és helyzetét az érintett személyek helyzetét és saját problémadefinícióját. Általános hibák: túl korai javaslattétel, tanácsadás, a „kliens megelőzése” kioktatás magatartásszabályok előírása parancsosztogatás, fenyegetés, a „kliens nem akar együttműködni” Tanácsadás lépései: 1. A kliens meghallgatása - hogyan interpretálja a problémáját mit gondol, mit érez miért probléma a probléma hogyan alakult ki kik a legfontosabb résztvevői ők hogyan viszonyulnak a problémához
9
milyen akadályai vannak a megoldásnak A kliens probléma megközelítésének megváltoztatása a kliens álláspontjának megkérdőjelezése, más megvilágításba helyezése a kliens problémával kapcsolatos nézeteinek „aláásása” a kliens érdeklődésének felkeltése más szempontok befogadására Lehet, hogy igaza van, de én azt is látom.... Biztosan így van, de ha más szemszögből közelítünk... Általában egyetértünk, de én azt is gondolom.... A másik oldalról is megnézhetjük.... Elmondhatom, hogy mit gondolok.... Kíváncsi a véleményemre.... 3. A kliens érdeklődésének kivárása ha a kliens valóban kíváncsivá vált, visszakérdez Valóban így gondolja .. stb. 4. A kliens tényleges befogadásáról való meggyőződés a segítő is visszakérdez 5. A konkrét tanácsadás sok pozitív visszajelzés a múltbeli és jelenlegi sikerekről (jól megválasztott visszacsatolási technikák) konkrét tanácsadás a kialakított pozitív keretbe beágyazva (de szerepkompetenciákat ne sértsünk)
2.
6.
Ellenőrzés a kliens tényleg követte-e a tanácsot ha nem, az ok elemzése
CSALÁDI KONZULTÁCIÓ Család = amit a kliens annak nevez, ő definiálja saját családját. Létrejöhet: ha a kliens úgy dönt, hogy elhozza családjának tagjait is a segítőhöz felkérjük a klienst, hogy hozza el családtagjait is Időtartam: kb. 1 - 1,5 óra Célok: családi konfliktusok csökkentése egymás iránti pozitív érzések fokozása problémamegoldó képesség javítása a családtagok közötti kommunikáció javítása ill. fenntartása családtagok közötti kooperáció javítása
Menete: 1. Bevezető megjegyzések Miért vagyunk együtt, mi a cél 2. Minden egyes családtag személyes megszólítása Kapcsolatteremtés, személyes érdeklődés kinyilvánítása minden családtaggal szemben 3. Beszélgetés a problémáról Ki miben látja Ki mit tud tenni a megoldás érdekében
10
Feladatok elosztása Egyesség kötés 4. A konzultáció rövid összefoglalása és értékelése, pozitív visszajelzés Szabályok: a szociális segítő semleges helyzete bűnbak keresés elkerülése családi hierarchia tiszteletben tartása családi szerepekhez kapcsolódó kompetenciák tiszteletben tartása mindennapi társalgási nyelv használata túl erős negatív indulatok fékezése minden családtag megszólalásának segítése az állásfoglalás elkerülése a szociális segítő részéről írásos feljegyzés vagy rövid jegyzőkönyv készítése a konzultációt követően
ÉNERŐSÍTÉS, ÉNERŐK FELTÁRÁSA - alapja az interjú, mint kommunikációs technika - a segítő kérdéseket tesz fel, beszélgetést vezet - a múlt felhasználásával a jövőre való orientáltságot kell kiemelni Célok: - a segítő lássa, hogy kliense adott helyzetekben milyen problémamegoldó kapacitással, sémával rendelkezik - a kérdések irányításán keresztül a kliens felszínre tudja hozni saját gondolatait, ötleteit, megoldásait (a kliens továbbadja saját magának a kérdéseket, belső beszélgetést folytat magával, még akkor is ha nem válaszol – hazaviszi, és otthon rágódik rajta) Hasznos kérdéstípusok: 1. Kérdések a találkozás előtti várakozásról • hogy érezte magát, mit gondolt, mit érzett, • mit vár el 2. Kérdések a múltbeli sikerekről • a múltbeli sikerek feltárása önbizalmat adhat • a kérdéseket úgy kell megfogalmazni, hogy a kliens tárgyilagos maradjon önmaga megfigyelésében és racionaláis maradjon • hosszú távon is helyes döntéseket hozzon pl. Ön felépített egy házat! Hogy sikerült ez? Nagyobbik gyerekével nincs konfliktusa. Őt hogy tudta meggyőzni a tanulásról? Visszakapta a gyerekét az intézetből! Mit tett, ami helyes volt akkor? 3. „Kivételt” kutató kérdések • olyan időszakra való rákérdezés, amikor nem fordul elő a probléma Lépései: • Mikor nem fordul elő a probléma ? ( a kliens és családtagjai hogyan viselkednek ebben a helyzetben) Pl. Ha otthon van a kamasz lánya (és nem csavarog), ki mit csinál? • Mikor fordulnak elő a problémák? ( a kliens és családtagjai hogyan viselkednek) Gyakori, hogy a problematikus viselkedések csak bizonyos fizikai, kapcsolati kontextusban fordulnak elő. Pl. a kliens csak akkor kiabál, ha a gyerekei túl hangosan
11
hallgatják a zenét. • A problémamentes viselkedés átvitele a problémahelyzetre Pl. mit kellett volna tennie, hogy a lányane rohanjon el 4. Csodakérdések • a klienst rávesszük, képzelje el, csoda történik és megoldódik problémája • a beleélés mozgatórugója a változtatásnak • Kérdések: Mit fog észrevenni, ami jelzi a csodát Mit tenne elsőként Mit vennének észre a családtagok Hogyan viselkednének Mit kellene tennie, ha ezt a csodát tettetnie kellene • részletezze a változásokat • fontos a „más”, „változás” kifejezések használata • a realitások talaján kell maradni 5. Osztályozást tartalmazó kérdések (1-10-ig) • a számok megértése könnyebb, konkrét • a gyerekek és az lacsonyabb iskolai végzettségűek is könnyen tudják használni • ezek a kérdések elősegítik, hogy a kliens értelmezni tudja adott helyzetét, hová akar eljutni, mit akar tenni ennek érdekében • képzelje, hogy milyen változást kíván elérni • Motiváció felmérése: pl. mit gondol, mit kellene tennie, hogy 2-ről 4- re haladjon? • Önértékelés, sikeresebb időszakra való visszaemlékezés: Pl. akkor hanyason állt, és most? • Haladás felbecsülése: mit gondol, hol tart most? • Családi kapcsolatok értékelése: Menyire elégedett? Mennyire elégedettek Önnel? 6. Belsőkapacitást feltárókérdések • rendkívül nyomott, depressziós helyzetben a vigasztalás és a „kincstári opotimizmus” helyett • adaptációs kapacitást feltáró kérdések (parafrázis, glória típusú visszacsatolás) • Pl. Hogyan csinálta, mit csinált? Mit kellene tennie (aktualizálás)?
Krízisintervenció A krízisintervenció ismert és elismert formája az egyénekkel, családokkal és közösségekkel végzett közvetlen szociális munkának. A stressz-helyzetek, amelyek krízishez vezethetnek, általában feloszthatók: • Akut helyzeti krízisekre, • Fejlődési vagy átmeneti (transitional) krízisekre, • Ember vagy természet okozta környezetei katasztrófákra.
Eredet: 1. Pszichológia
12
A pszichodinamikai szemlélet második nemzedékének teoretikusai (Hartmann, Loewenstein, Rapaport, Maslow) érdeklődni kezdtek a fejlődés konfliktusmentes, autonóm területei iránt, és a korábbinál optimistább szemléletet alakítottak ki, az ember változási, növekedési lehetőségeivel kapcsolban. Erikson(1959) kialakította a maga nyolcszakaszos életciklus megközelítését, mely segítségével vizsgálható az egyén képessége arra, hogy dolgozzon azokon a kulcsfontosságú pszichoszociális kríziseken, melyeket az egyes fejlődési szintek magával hoznak. Selye(1956) a homeosztázis és rendszeregyensúly fogalmát felhasználva az egyének stressz-helyzetekre adott válaszait vizsgálta. A stresszt előidéző folymatot három fázisra bontotta- vészreakció, mely magába foglalja a sokkot és ellen-sokkot; ellenállás, melynek során az egyén megpróbál alkalmazkodni és végül a kimerülés, mikor az alkalmazkodási mechanizmusok összeomlanak. Ez a leírás a későbbi elemzések prototípusává vált. 2. Szociológia A családszociológusok a stressz-helyzetek családi struktúrűra és intekakciókra gyakorolt hatását vizsgálták. Eliot(1955) családi kríziseket a leválási, növekedési, demoralizációs és jogsértési válságok osztályaiba sorolta. Cuming-Cumming(1962) a krízis három csoportját különböztette meg: • A biológiai alapúak, így nem elkerülhetők (serdülőkor). • A környezeti alapúak, amely bizonyos fokig elkerülhetők (elvándorlás) • A véletlen eredetűek (baleset, katasztrófa) 3. Pszichiátria Katonai pszichiátria: a frontvonalban összeroppanó katonákat vizsgálták, és megfigyelték, hogy ha a fronthoz közel kezelték az embereket, az aktuális krízist a középpontba állítva, és amilyen gyorsan csak lehet visszaküldik őket a harcba, az ismétlődő diszfunkciókat elkerülhették. Lindeman(1944) egy múlató tűzesete kapcsán, a több száz áldozat családjainak gyászreakcióit vizsgálta, és azt találta, hogy a gyász folyamatának és hevességének lefolyása attól függ, hogy a hozzátartozók mennyire sikeresen tudják teljesíteni a gyászmunkát- azaz mennyire képesek függetleníteni az elhunythoz fűződő kötelékektől, alkalmazkodni a megváltozott helyzethez, és mennyire tudnak új kapcsolatokat teremteni. Caplan(1964) az alapvető kríziselmélet első kifejlesztője. A krízist úgy definiálta, hogy az akkor következik be, ha az egyén fontos életcéljainak teljesítése közben olyan akadályokba ütközik, melyek a szabványos probléma-megoldási módokkal megoldhatatlannak bizonyulnak, mely következményeként az egyensúlyvesztett állapot alakul ki. A krízis két fajtáját különböztette meg, azokat, amelyeket a normál életfolyamat változásai idéznek elő, és azokat, melyeket véletlen veszélyeztető helyzetek okoznak. Elméleti keretek 1) Az egyén/család/csoport/közösség ki van téve a normális életfolyamatokból adódó külső és belső feszültség periódusainak, melyek megzavarják a szokásos egyensúlyt. Ezeket az epizódokat általában néhány veszélyeztető esemény indítja el, mely lehet egy egyszeri katasztrofális, vagy több kisebb balszerencse, melyeknek viszont kumulatív hatása van.
13
2) A veszélyeztető esemény megzavarja az egyén egyensúlyát, sebezhető állapotba hozza, melyet a megnövekedett feszültség és szorongás jellemez. Az egyén lépések sorozatában először megpróbálja a szokásos megoldó mechanizmusaival a helyzetét kezelni. Ha ez nem megy az összeomlás folytatódik, és megkísérel mindaddig nem próbált vészhelyzeti módokat mobilizálni. Ha a probléma fennmarad, nem oldható meg, nem kerülhető ki, át sem definiálható, akkor az egyén feszültsége a maximumra növekszik 3) Ezen a ponton egy kiváltó faktor léphet működésbe, amely a egyént beletaszítja az aktív krízis állapotába, mely fázist az aktivitás hiánya jellemez. Ezt követi a reintegráció fázisa, mely lényege egy új egyensúlyi állapot elérése. 4) A krízis kifejlődésekor az egyén a következő módok élheti meg az eseményeket: • Veszélyként, mely ösztönszükségleteiben, autonómia igényében akadályozza- érzelmi reakció a szorongás • Veszteségként egy személy, attributum vagy lehetőség, képesség elvesztése, érzelmi r.: a depresszió • Kihívásként, érzelmi r.: mérsékelt szorongás, melyet a remény és várakozás vált fel, felszabadítva energiákat a megküzdéshez. 5) A krízis nem betegség, nem patologikus tapasztalat, hanem az egyén jelenbeli stressz-helyzettel való reális megküzdését tükrözi. 6) Kapcsolódhat a korábbi megoldatlan vagy részben megoldott konfliktusokhoz, amely a helyzetnek nem megfelelő túlzott reakciókat válthat ki. 7) A krízishelyzet kezdete és lezárulás közötti idő tág határok között alakulhat de az aktív egyensúlyhiány állapota behatárolt az idő szempontjából, 4-6 hétig tart. 8) A krízis kibontakozása idején az egyén különösen hajlamos elfogadni a segítséget, védekező mechanizmusai meggyengültek, az ÉN nyitottabbá válik a külső hatások és változások irányában. A minimális segítői erőfeszítés egy ilyen időszakban maximális eredményt képes előídézni. 9) A reintegráció időszakában új én-szerkezet alakulhat ki, új alkalmazkodási stílusok fejlődhetnek ki, amelyek képessé teszik az egyént arra, hogy hatásosan birkózzon meg egy jövőbeni azonos vagy hasonló szituációval. 10) A krízis nem negatív, nem betegség (bár bele lehet betegedni), a krízis van, hordozza a fejlődési lehetőséget, mint ahogy destruktív irányokba fordulhat. A gyakorlat munka során lényeges, hogy megkülönböztetnünk a krízishelyzetet, és a sürgősségi helyzetet, mely az életveszélyt vagy a károsodás lehetőségét felvető, azonnali intézkedést igénylő helyzet (öngyilkosság).
Krízisintervenció Alapelvek:
14
1. A kliens feszültsége, vagy aktuális veszélyhelyzete miatt, első feladat a feszültségcsökkentés és katasztrófaelhárítás. 2. A közvetlen beavatkozás eleve 3. Az akcióirányultság-problémairányultság 4. A remény fenntartása. 5. A kis lépések és sikerorientált beavatkozás. 6. Minél inkább az egyén vagy család kapacitását használjuk fel a probléma megoldására, annál hatékonyabb az intervenció Gyakorlati lépések: 1. A kapcsolat kialakítása: aktív explorációs légkör, mely során azt érezheti a kliens, hogy aktív, gyors segítségre számíthat, valami hasznos történik vele. 2. Kontrollált keretek kialakítása, irányítás a segítőé, a kommunikációs szabályokat a segítő alakítja, konkrét megfogalmazásokat alkalmazunk. 3. Az ülések atmoszférája, személyes, de konvencionális és udvarias hangnem, amellyel a szakember pozícióját erősítjük, aki felelős az ülés menetéért, de nem vállalja a problémamegoldás felelősségét. 4. Külön figyelmet kell fordítani a pozitív kapcsolat fenntartására, mely során a pozitív oldalakra fókuszálunk, elkerüljük a motivációk valós feltárását. Pozitív átfogalmazással, újracímkézéssel, lényeghez kapcsolás manőverével csökkenthető a feszültség, és növelhető a dinamika. 5. Ha ellenállást észlelünk, nem erőltetjük tovább az álláspontunkat, hanem új irányt választunk. 6. Az egyén vagy család erejének vizsgálatával, a meglévő források kiemelésével erősítjük az önértékelést, mobilizáljuk a kapacitásokat. 7. A probléma, a segítőforrások és a páciens én-erejének vizsgálata: az eseményláncolat kibontásával logikailag követhetővé válik a kliens számára is, a krízis kialakulásának a folyamata. Ez a kognitív strukturálás csökkenti a kliens feszültségét. 8. A problémadefiníciónak olyannak kell elennie, amely nem fenyegeti az érintettek egyikét sem, ugyanakkor fedi mindenki tapasztalatát, és értelmet hordoz. 9. A krízisben mindig a pozitív mozzanatokra tervezünk, feladatokat adunk, hogy a két ülés között is úrrá tudjanak az érintettek lenni e káoszon és tehetetlenségen. 10. Akkor jó a feladat, ha kiválasztása egészében vagy részben az érintettektől származik. 11. A feladat a probléma megoldásának fontos lépése, legyen elég nagy, hogy jelentőséggel bírjon, legyen elég kicsi, hogy ne okozzon nagyobb nehézséget, legyen elég konkrét, kapcsolódjon a problémához. 12. A feladat tervezésének lényeges mozzanat az un. anticipátoros (előrevetített) tervezés, amely során mérlegeljük a klienssel az alternatívákat, lehetséges kudarcokat és akadályokat, ezzel felkészítve őt a lehetséges nehézségekre. 13. A feladat nem teljesítésekor, ha a kliens kifogásokkal jön, azt akceptáljuk, gondosan elkerülve az ellenállást, gyakran a „ne tegyünk semmit” paradox manőverét alkalmazzuk.
15
14. A célokat és folyamatokat újra és újra felülvizsgáljuk, módosítjuk, a reális lehetőségekhez igazítjuk. 15. A krízisintervenció maximum 5-6 ülést igényel, a lezárást már az első ülésen előkészítjük, a folyamat előrehaladtával csökkentjük a gyakoriságot és az ülések időtartamát. 16. A záráskor megerősítjük a pozitív eredményeket, a kurrens, és jövőre vonatkozó tervekkel foglakozunk (előrevetített tervezés), de „nyitva hagyjuk az ajtót” Akadályok és problémák 1. A terapeuta túl nagy felelősséget vállal, türelmetlen az eredményeket illetően, következményeként viszontindulat keletkezik. 2. A krízisintervenció átcsúszik terápiába; hosszas exploráció, mögöttes tartalmak feltárása, értelmezése. 3. Hibás a problémadefiníció vagy rossz a tervezés, vagy nincs megoldás, ilyenkor szupportív-ventillatív technikákkal segítjük át az érintetteket a krízisen. 4. Gyakori probléma, hogy elhamarkodottan kér a terapeuta intézményes segítséget. 5. A kliens oldaláról gyakori nehézség, hogy a pszeudokrízisről van szó, ilyenkor drámai emóciókkal, suicid fenyegetésekkel a manipulációs törekvéseinek igyekszik teret nyerni.
Forrás: Szabó Lajos: Krízisintervenció a szociális munkában; in: A szociális munka elmélet és gyakorlata 2. kötet; Semmelweis Kiadó; Bp.1994 Naomi Golan: Krízisintevenció; Kézirat Bakó Tihamér: Verem mélyén; Psicho Art
Szociális munka családokkal Összeállította: Ferró Mária I. Bevezető A családoknak nyújtott segítségnyújtás különböző szinteken történhet. A cél minden esetben az, hogy a családok teljesíthessék feladataikat. Ilyen szint pl. - biológiai szint egészségügyi ellátás - a szociális szint szociálpolitikai juttatások Mindeddig aránytalanul kevés figyelmet fordítottak a családok pszichológiai szinten történő segítésére, pedig a működési zavarok a család interperszonális – interakciós szintjén jelennek meg. Következmény:
16
1. A jelenlegi intézményrendszer a tünetekre reagál, és a „jól fejlett” bajokat az eredeti családi közegből kiemelve a családi rendszertől elkülönítve kezeli. 2. Az egyes családtagokkal foglalkozó intézmények közt sok a párhuzamosság. 3. A változásokra jellemző, ha egy intézmény nem elegendő, vagy nem képes a probléma megoldására, akkor létre hozunk egy újat. Természetesen minden létrejövő intézmény dolgozik saját létjogosultságának igazolásán, végül kialakul egy ellátó intézményrendszer, amely legalább annyira „sokproblémás”, mint az ellátandó családok. (A „sokproblémás” = működési zavarokkal küzdő) A családok alkalmazkodnak az intézményes környezethez. A család képes arra, hogy a szakemberekben egy kiegészítő viselkedést indukáljon, vagyis olyan szerepet ruház rá, ami a családból hiányzik, vagy hibás, olyan funkció ellátására késztetik a segítőt, amit nem képesek ellátni. Minél nehezebben tudja a család a feladatait megoldani, annál szélesebb hálózatot gyűjt maga köré az intézményekből, szakemberekből. Következmény: 1. A segítség gyakran paternalisztikus, stigmatizáló és legfeljebb tüneti segítség – rejtve maradnak a hátrányos helyzet mélyebben lévő okai. 2. Az intézkedéseket a család passzívan elszenvedi, sorvad saját problémamegoldó konfliktuskezelő képessége. 3. A juttatások felhasználása inadekvát (másodlagos betegségelőnyök megjelenése), kialakul a családok „segítőfogyasztó” viselkedése. Mindezek miatt egyre nyilvánvalóbb, hogy szükség van a hagyományos esetkezelési megközelítés mellett egy új megközelítési módra, és ez a rendszerszemlélet. A többszörösen hátrányos helyzetű (sokproblémás) családok segítése komplex beavatkozást igényel. Egyszerre kell több szinten beavatkozni. (pl. gyereknek, szülőnek egyéni segítség kapcsolat segítség, család és környezete közti kapcsolatok szintje, a családdal kapcsolatban állók egymás közti szintje.) Alapvetően fontos annak eldöntése, hogy a családdal foglalkozók közül ki az esetgazda. Ő a felelős a családgondozási folyamatért, a többi szakember, intézmény a közösen meghatározott célért dolgozik és konzultatív kapcsolatban áll az esetgazdával. Az egyeztetés fóruma az esetmegbeszélés vagy esetkonferencia. Az esetgazda (családgondozó) hatékony munkájának előfeltétele, hogy mind a családdal, mind a családdal kapcsolatban álló intézményekkel el tudja magát fogadtatni. A családgondozó ebben az esetben egyrészt szakember, aki rendelkezik a probléma megoldásához szükséges tudással, készségekkel és kapcsolatokkal; másrészt jóindulatú segítő, aki közvetlenül részt vesz a kapcsolatban, nem a hivatali kontroll képviselője.
II. A családi szociális munka kliensei
17
A családgondozói gyakorlatban a napi döntések kialakítását, a beavatkozások irányának meghatározását befolyásoló tényezőket két nagy csoportba oszthatjuk (Bognár Gábor szerint): 1. Azok a tényezők, amelyek jellemzik, hogy a család milyen mértékben jut hozzá a társadalomban elosztható különböző javakhoz. (Jövedelem, lakás, iskolázottság, személyes képességek, presztizs kapcsolatok, speciális és tartós hátrányok pl. betegség) Ez lehet magas vagy alacsony szintű. 2. Azok a tényezők, amelyek befolyásolják, meghatározzák a családi funkciókat: a./ stressz okozta terhek megoszlása a családtagok közt • egy családtagot éri stressz, • az egész családot éri stressz, • családon belüli kapcsolatokból fakadó stressz, • valamely családtag fejlődéséből, speciális hátrányából eredő stressz. b./ a család működésbeli stabilitása • megterhelő élethelyzetek (válást megelőző idő, újraházasodást követő idő, gyermek születése, legkisebb gyermek kilépése a családból) Ezek eredményeként kedvező, ill. kedvezőtlen családi működésről beszélhetünk. A fenti tényezőket két tengelyen ábrázolva: Magas szintű részesedés 1.
3.
kedvező családi működés
kedvezőtlen családi működés
2.
4.
Alacsony szintű részesedés Látható, hogy a két tengely elvileg 4 alaphelyzetet különít el: Az 1. mezőben azok a családok helyezkednek el, akiket minden szempontból rendben lévőnek mondhatunk. A 2. és 4. mezőben azok a családok találhatók, akik alacsony színvonalon részesednek a társadalmilag elosztható javakból – ők a szociálpolitikai juttatások alanyai. Itt a szociális munkás feladata, hogy minden lehetséges eszközzel segítse (információval, érdekképviselettel, kapcsolatok közvetítésével) a forrásokhoz való hozzájutást, illetve azt hogy ezek a családok javíthassanak saját helyzetükön. A 3 – 4. mezőben azokat a családokat találjuk, akiknek a probléma megoldáshoz belső, kapcsolati, szerkezeti változásra van szükségük. Itt a szociális munkás feladata, hogy a megfelelő szakellátást (kapcsolati tanácsadás, önsegítő csoportok, mentálhygiénés és terápiás támogatások) biztosítsa az érintetteknek. Egyértelmű, hogy a szociális munkás családgondozó feladatköre elsősorban a 4. mezőbe tartozó családokkal való foglalkozás, akik számára elengedhetetlen a komplex családgondozás, hiszen nyilvánvaló, hogy a csak anyagi segítséget saját működési problémáik
18
miatt csak alacsony hatásfokkal tudják hasznosítani, illetve a terápiás segítség, tanácsadás mit sem ér, ha nem javulnak a különböző javakhoz való hozzájutásának esélyei. Ide tartoznak a./ Krízishelyzetben lévő (hajléktalanná vált) családok, b./ Hátrányos helyzetben lévő családok (volt állami gondozott szülő, aluliskolázottság, munkanélküliség hatása családi szerkezetre, anyagi helyzetre, szegény, rossz lakáskörülmények közt élő,) c./ A veszélyeztető családok (bántalmazás valamilyen formája) d./ Atipikus családstruktúra (egyszülős, nevelőszülős, örökbefogadó szülők) e./ nehéz élethelyzetben lévő családok (gyász, életciklus váltási nehézség ) III. A családi szociális munka definíciója A családi szociális munka célja a család belső működését, alkalmazkodó képességét, illetve a család és a környezet kölcsönös viszonyát kezeli. A szociális ellátórendszerben egyre több az olyan szolgáltatás, amely a családoknak együtt nyújt segítséget. IV. Családi szociális munka szintjei családi esetkezelés családi esetkezelés családi csoportmunka
munkaformái család konzultáció közbelépés (intervenció) közvetítés képviselet beszerzés gondoskodás
Más felosztás szerint: a./ önként jelentkezik valamelyik családtag, b./ a család hozza el valamelyik problémás családtagot, c./ környezet jelzése alapján indul a munka. V. A családi szociális munka színterei, intézményei 1. Családsegítő Szolgálatok Cél: a család és környezet viszonyának, a család működésének javítása. Kliens: család (2,3,4 mezőbe tartozó családok) Munkamód: - egyéni esetkezelés - családi esetkezelés 2. Gyermekjóléti Szolgálatok Cél: A gyermek jóléte, védelme Kliens: a gyerek Munkamód: egyéni munka a gyermekkel, szülővel családi esetkezelés Lehet önkéntes vagy hatóság által elrendelt. Lehetséges helyzetek:
19
a./ a gyermek a családban él: Cél: kompenzálás, pótlás, korrekció, fejlesztés b./ a gyermek a családon kívül él: • családba fogadással elhelyezett gyermekek támogatása, helyettesítő családok támogatása, (önkéntes, probléma esetén), • vérszerinti családok támogatása. Cél: kapcsolattartás (gyermekotthonban, nevelőcsaládnál élő gyermekkel) alkalmassá tétel a visszafogadásra visszafogadást követő támogatás c./ a gyermek családjával, illetve egyik szülővel él, de nem saját otthonban (krízis szállók, átmeneti otthonok) Cél: anyagi feltételek biztosítása, önálló életvitel támogatása kapcsolatok támogatása 3. Gyermekvédelmi Szakszolgálatok • nevelő családok támogatása Cél: beilleszkedés segítése, konfliktus kezelés, nevelési tanácsadás. Példaként említhető: 1. Állami gondozott anyák a./ szülői nevelőtevékenységgel kb. felének gondja van • nehezen tud érzelmi melegséget közvetíteni • érzéketlenség, ha a gyereke bajban van • nem tud játszani a gyerekével b./ négyszer gyakoribb a problémás férfiakkal való házasságkötés • súlyos kapcsolati zavar Támogatni kell: a./ mint anyát (anya csoport) b./ mint szülőket (nevelési problémák megbeszélése) c./ mint házastársakat (házassági problémák megoldása) 2. Válás, egyszülős család A család rendszerszemléletű megközelítése szerint a válás a családi egyensúly megváltoztatása, melynek során a családi kapcsolatok átrendeződve alakulnak újjá. Ahhoz, hogy új módon tudjanak élni, a kapcsolatok régi formáját szét kell törni, meg kell szüntetni. A család minden tagjának nagyfokú alkalmazkodó képességre van szüksége, hogy ez a változás sorozat (kétszülős családból – egyszülős családdá válás – új forma lehet: együttélés, mostohaszülős család, - kapcsolat a volt partnerrel) Ezt a folyamatot gyakran kísérik negatív érzelmek: düh, erőszak, akut egyéni zavarok. VI. A családi szociális munka alapja a család rendszerszemléletű megközelítése Az emberi viselkedés rendszerszemléletű megközelítésének egyik alapgondolata, hogy minden család rá jellemző, sajátosan szerveződött interakciós mintázattal rendelkezik. Ezek a minták szabályozzák a család tagjainak viselkedését. Ez adja a családi működés stabilitását. Mint minden rendszer, a család tagjai is hatnak egymásra, tehát a rendszerben oda-vissza csatolási mechanizmusok zajlanak. férj iszik
→
feleség zsörtölődik
20
← „Nem innék, ha nem zsörtölődnél”
„Nem zsörtölődnék, ha nem innál”
A zsörtölődés és az ivás a pár működésének eleme, vagyis a pár közti interakció szabálya, hogy az ivásra a zsörtölődés, a zsörtölődésre az ivás a megfelelő válasz. Ha egyszer valamelyikük nem így viselkedne, megszegné a szabályt, ez viszont megakasztaná az eddigi mintázatot. A szabályok betartása tulajdonképpen egy egyensúlyi állapot, egyfajta rendezettséget jelent a családban, és ennek megbomlása a családból egy visszarendeződési törekvést vált ki. Tulajdonképpen ezért nehéz a tüneti viselkedések hatékony kezelése a családi rendszer bevonása nélkül, mert ha a tünet révén volt biztosítva a család belső egyensúlya, akkor a tünet elhagyása (gyógyulás) veszélyezteti a családi egyensúlyt, és a családból kiváltja a visszarendeződési reakciót. Ugyanakkor működési zavart okozhat, ha a szabály gátja a fejlődésnek. A stabilitáson túl a családi élet másik jellemzője az állandó változás. A változást kiváltó tényezők hatására a család különböző életciklusokon megy át: - házasságkötés, - gyermek születés - a gyermek fejlődésével összefüggő változások (csecsemőkor, óvodáskor, iskoláskor, serdülőkor) - a gyerek leválása - nyugdíjas és öregkor - halál Az életciklusok közti határokon való túljutás azt jelenti, hogy a családnak újra kell definiálnia a rendszeren belüli viszonyokat, ezen keresztül a családtagoknak önmagukat is módosítaniuk kell. Ez gyakran nem könnyű feladat, ezért a családi rendszer ellenállhat a változásnak. A család, mint rendszer alrendszerekre bontható, pl. szülői, gyermeki, testvéri, házastársi, férfi, nő. A család szerkezetét jellemzik azok határok is, amelyek az alrendszereket övezik. Annak alapján, hogy milyen könnyen léphető át, beszélünk tiszta, merev (rigid), elmosódott (diffúz) határról. Természetesen a család egészét is határ övezi a környezet többi tagjától. Ezek a határok lehetnek hosszú ideig változatlanok, de lehetnek nagyon változóak is. A család szerkezetét jellemzik továbbá a koalíciók és szövetségek rendszere. Szövetség = ha két tag egyetért Koalíció = ha két tag szövetsége egy harmadik ellen irányul. VII. A családi szociális munka folyamata (Különös tekintettel a feltárás során alkalmazott családinterjúk módszerére) 1. Kapcsolatfelvétel biztonság megteremtése 2. Feltárás családinterjú (együttes kérdezés) Jellemzője, hogy a segítőnek figyelnie kell a családtagok egymás között áramló „üzeneteire” Feladata, hogy megteremtse a légkört az együttműködéshez, és összegyűjtse a további munkához szükséges információt.
21
A beszélgetés lehetséges témáit mutatja az ábra 1. Realitás „Mi van”
2. Tervek „Mire törekszik
3. Megoldás 3. 4.Akadályok (okok) A négy mező (1. Realitás „Mi van”, 2. Tervek „Mire törekszik”, 3. Megoldás „Segítség” 4. Akadályok „okok”)mellett négy témát is megjelölhetünk. I. Munka, jövedelem, gazdálkodás II. Intézmények III. Szociális háló, kiterjedt család IV. Családstruktúra A beszélgetés 4 témában, 4 szektorban folyik, a lehető legkevesebb direkt irányítással, lágy interjústílusban. „mi van” I/1. A család anyagi életfeltételei Lakás, jövedelem, munkahelyre vonatkozó adatok • Ki hol dolgozik? • Mivel telik a munkaideje? • Hogy érzi magát a munkahelyén? • Hogyan értékeli a család munkáját • A jövedelmek milyen mértékben fedezik a kiadásokat? • Milyen a lakás (tulajdoni jelleg, terület, beosztás, komfort)? I.2. Vágyak, tervek Aspirációk: • Mire törekszik a család, mit szeretne elérni? • Környezetükben kik azok, akik úgy élnek, ahogy ők szeretnének? Kivel hasonlítják össze magukat? I. 3. Akadályok, okok (Ha az előző kettő közt feszültség van) • ők maguk miben látják, hol jelölik meg az okát a „van” és a „kéne, szeretnénk” eltérésének? I. 4. Megoldás (segítség) • Mivel próbálkoztak a változás érdekében? • Milyen elképzeléseik vannak? • Milyen segítséget várnának, tudnának elfogadni? II.1. Kapcsolat intézményekkel ami van • Milyen intézményekkel van kapcsolatuk (bölcsőde, óvoda, iskola, egészségügyi intézmények, hatóságok, civil szervezetek) • Van-e nehézsége a család valamely tagjának ezekkel? Hogyan hat ez a családra? II.2. Amit szeretnénk • Mit szeretnének elérni ezekben kapcsolatokban? • Hogyan lehetne változtatni, milyen módosításokat szeretnének?
22
II.3. Akadályok • Maga a család miben jelöli meg a kapcsolatzavar okát? Ez családon belüli, vagy kívüli ok? II.4. Segítség • Az elképzelt vagy kipróbált megoldások mennyire felelnek meg a kívánt cél elérésének? III.1. Családot körülvevő informális támogató háló a nem együtt élő rokonokkal folytatott tranzakciók „Van” • Munkahelyi, szomszédsági, baráti kapcsolatok száma, intenzitásuk, a fontosság szubjektív megítélése? • Milyen alkalmak vannak, ahol személyes kapcsolatok kialakulhatnak? • Milyen támogatást kapnak ezekből a kapcsolatokból? - anyagi jellegű: kölcsön, különmunka - nem anyagi jellegű: tanács, információ, érzelmi támogatás, protekció • Milyen a kiterjedt család szerepe az életükben? • Milyen támogatást kapnak ezekből és milyen kötelezettségekkel járnak? • mennyire szimmetrikusak vagy egyoldalúak ezek a kapcsolatok? III.2. Aspirációk • Milyen változásokat szeretnének, illetve tartanak szükségesnek? • Van-e akivel erősíteni, vagy lazítani kellene, szeretnék a kapcsolatot? Esetleg megszakítani? • Van-e olyan szervezet, amivel szívesen együttműködnének? III. 3 – 4. Okok – megoldások • Mit gondolnak arról mi az, ami miatt a jelölt kapcsolatok nem úgy alakultak, ahogy szeretnék? • Mit tettek, milyen elképzeléseik vannak a változtatásra? • Milyen segítséget tudnának ebben elképzelni? IV. A család belső kapcsolati rendszere, szerkezete, működése – megfigyelés • Hogyan kommunikálnak egymással? • Mennyire rugalmas, vagy merev a jelenlegi struktúra? • Az egyes családtagok akcióira mennyire reagál érzékenyen? • Hogyan oldja meg a család az aktuális életciklus feladatait? • Van-e „felkínált” problémás családtag, és ennek problémái hogyan járulnak hozzá az interakciós minták fenntartásához? • Milyen alrendszerek alkotják a család szerkezetét? • Milyen az alrendszerek közti határok átjárhatósága? • Milyen szövetségek, koalíciók jellemzik a család szerkezetét – ezek jelenléte hogyan hat a család többi tagjára? • Milyen interakciós szabályok biztosítják a család homeosztázisát, egyensúlyát? • Milyenek a hierarchikus viszonyok, dominanciák a családban – ez hogyan hat a többire, a többi mivel járul hozzá ennek fennmaradásához?
23
Információ források 1. Tárgyi környezet • Kinek hol van a helye a lakásban? • Ki hol tartja személyes tárgyait? • Ki milyen szokásos tevékenységet hol végez a lakásban? • Hol lehet egyedül? Hol a legjobb a lakásban? 2. Étkezési szokások (családi rítusok, szerepek, munkamegosztás) • Van-e külön idő az együttes étkezésre? • Ki kivel ül asztalhoz? • Kinek hol van a helye az asztalnál? 3. Családi interjúnál a család térbeli elhelyezkedésének megfigyelése • Ki hova ül (milyen ülőalkalmatosságra)? • Ki, ki mellett, ki kitől távolabb? • Ki kit takar? • Ki ül közelebb a „vendéghez”? 4. A családtagok egymás közti tárgyalásának stílusa? • „üzenet” váltások (mennyi a kétértelműség, homályosság) • mennyire nyílt, gördülékeny, vagy akadozó • mennyi a félreértett, tisztázatlanul vagy válasz nélkül maradt megnyilvánulások aránya? • milyen tekintély, hatalmi viszonyokat tükröznek a megnyilvánulások? • ki kit erősít meg? • ki kinek a pozícióját próbálja gyöngíteni? • van-e olyan családtag, aki nem kap megerősítő visszajelzést a többiektől?
Összeállította: Pataki Józsefné
