NEMZETI TANKÖNYVKIADÓ ZRT. – KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZÕ ISKOLA
INTEGRÁLT TERMÉSZETTUDOMÁNYOS VERSENY 2011 AZ ISKOLA NEVE: ……………………………………………………………………………………... AZ ISKOLA CÍME: .…………………………………………………………………………………….. ……………………………………………………………………………………... A CSAPAT NEVE: .……………………………………………………………………………………..
Elért pontszám:
pont (A keretes részt a verseny szervezői töltik ki!)
I.
KEPLER
Az égitestek mozgását Kepler törvényei írják le. Ezek a törvények érvényesek az üstökösök mozgására is. Az egyik nevezetes üstökös, amely a Nap körül elnyújtott ellipszis pályán mozog, a Halley-üstökös. A múlt században kettő alkalommal is megfigyelhető volt, 1910-ben és 1986-ban. Ekkor volt a Halley-üstökös a Naphoz legközelebb (napközel, perihélium). A Napot ekkor 0,8 csillagászati egységre közelítette meg (1 CSE a Föld–Nap középtávolság, amely közelítőleg a Föld pálya fél nagytengelyének a hossza). 1. Mekkora a Halley-üstökös pályájának a Naptól mért legnagyobb távolsága (naptávol, afélium)?
7 pont / 2. Mekkora a maximális és a minimális pálya menti sebességek aránya a keringés során?
4 pont / 3. A Jupiter közepes naptávolsága 5,2 CSE. Határozd meg a Jupiter Nap körüli keringési idejét!
4 pont / 4. A Föld körül több hónapig (évig) keringő űrhajó (űrállomás) közvetlen környezete elvileg raktárnak is használható, mert a kirakott testek, eszközök szintén a Föld körül fognak keringeni állandó pályán (a légellenállás hiánya miatt). Az űrhajósoknak egy 10 m hosszú biztonsági kötél áll a rendelkezésükre, egyébként pedig a tárgyakat rögzítés nélkül helyezik ki a „raktárba”. Az űrhajó elé a szerszámokat, az űrhajó fölé a Nap sugárzását vizsgáló műszereket, az űrhajó alá a tévékamerákat, az űrhajó mellé a tartalék napelemeket, az űrhajó mögé az elromlott eszközöket. Több hónapos repülés után, ha nem nyúltak közben a kihelyezett tárgyakhoz, melyeket nem tudják visszavinni a Földre? Válaszod indokold! …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… 5 pont / 5. Nevezd meg a Naprendszerünk kőzetbolygóit! …………………………………………………………………………………………………………………… 1 pont /
2
II.
OLD TIMES
A régi idők emlékére kézi darálóval kávét őrlünk, miközben 1,2 Nm forgatónyomatékkal a hajtókart 90-szer körbehajtjuk. 1. Hány gramm cukorral igyuk a kávénkat energiaveszteségünk pótlására, ha az izommunkánknak csak 30%-a fordítódik őrlésre, és 15 kJ izommunka elvégzésekor szervezetünk energiaveszteségét 1 gramm cukor pótolja?
8 pont / 2. Mekkora volt az izommunkánk teljesítménye, ha 6 másodpercenként 10-szer forgattuk körbe a hajtókart?
3 pont / 3. Mennyivel emelkedne a májusi villanyszámlánk napi három adag kávé őrölése és elfogyasztása esetén, ha a kávét egy olyan elektromos kávédarálóval őrölnénk, amelynek a hatásfoka 60%-os, és 1 kWh villamos energia ára 50 Ft?
6 pont /
III.
ÉLETMÓD – A NORDIC WALKING
A nordic walking speciális karbon alapú botok segítségével, lendületesen végzett gyaloglás, egy olyan, az egész testre ható edzésmódszer, amely a bottal végzett karmozgás révén a teljes izomzatot igénybe veszi. […] Hatására javul a szív és a keringés teljesítménye, az egész szervezet oxigénellátása, az állóképesség és az anyagcsere, ezen kívül csökkenti a csontritkulás kialakulásának rizikóját, és oldja az izommerevséget a váll, illetve a nyak környékén [...] …a porckorongok anyagcseréjének fokozásával kíméli a gerincet... Ideális zsírégető módszer túlsúly esetén, mivel megfelelő időtartamban és intenzitásnál óránként akár 500 kalóriát is elégethetünk. Finn vizsgálatok bebizonyították, hogy a bottal járás 55%-kal növeli az energiafelhasználást [...] valamennyi korosztály számára lehetőséget kínál az állóképességi testmozgáshoz. (Élet és tudomány 2008. szeptember, Marosi Kinga) A fenti szöveg alapján röviden válaszolj a következő kérdésekre! 1. Mi a nordic walking? …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… 1 pont / 2. Milyen edzésformákat ismersz? …………………………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………..………………………………………………… 2 pont /
3
3. Miért ideális zsírégető módszer ez a mozgásforma? …………………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………….………………………………………………… 1 pont / 4. Milyen élettani hatásai vannak a nordic walkingnak? …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… 2 pont / Karikázd be a helyes válasz (válaszok) betűjelét! 1. Melyik arány helyes a zsír-, a fehérje- és a szénhidrátfogyasztásban egy átlagos munkavégzésű felnőtt ember számára? A) 1:2:10
B) 20:1:10
C) 10:2:1
D) 1:10:2
E) 10:1:2
2. A szénhidrátokból és a zsírokból lényegében a szervezetben is annyi energia szabadul fel, mintha a külvilágban égetjük el őket, a fehérjék esetén viszont nem. Miért szabadul fel a fehérjékből a szervezetben kevesebb energia? A) B) C) D) E)
mert a fehérjék a szervezetben nem bomlanak le mert a fehérjék csak oxigén jelenlétében bomlanak le mert a fehérjék csak oxigén hiányában bomlanak le mert a fehérjék a szervezetben nem tartalmaznak energiát mert a fehérjékből a szervezetben végül karbamid molekulák is keletkeznek, nem csak széndioxid és víz
3. Miért központi jelentőségű az anyagcserében a biológiai oxidáció? A) B) C) D) E)
mert autotróf jellegű folyamat mert a szénhidrátlebontás folyamata mert a fejlettebb élőlényekre jellemző mert e folyamatban minden szerves tápanyag lebontása végbemehet mert gyors égési folyamat
4. Miért áramlik be a levegő a belégzéskor a tüdőbe? A) B) C) D) E)
mert növekszik a mellkas térfogata, és így növekszik a benne lévő levegő nyomása mert csökken a mellkas térfogata, és így csökken a benne lévő levegő nyomása mert növekszik a mellkas térfogata, és így csökken a benne lévő levegő nyomása mert csökken a mellkas térfogata, és így növekedik a benne lévő levegő nyomása mert a tüdőben mindig kisebb a légnyomás, mint a levegőben
5. Hogyan érzékeli a nyúltvelői belégzőközpont a vér szén-dioxid-tartalmának növekedését? A) B) C) D) E)
megváltozik a vér kémhatása a szén-dioxid csökkenti az oxigén koncentrációját a vérben a szén-dioxid megakadályozza az oxigén szállítását a vérben a szén-dioxid oldata lúgos kémhatású, ami ingerli a légzőközpontot a légzőközpont rendkívül sok oxigént fogyaszt, ezért oxigénhiány lép fel
4
6. Tételezzük fel, hogy egy futó ember pulzusszáma az átlagos nyugalmi érték háromszorosára növekszik, a bal kamra által kilökött vér mennyisége pedig a nyugalmi érték duplájára fokozódik. Mennyi idő alatt juttat az aortába a szív annyi vért, amennyi egy átlagos emberi vérmennyiség? A) 1-2 perc
B) 20-25 s
C) 10-12 s
D) 1-2 s
E) 0,1-0,5 s
7. Adrenalin jelenlétében a keményítő szőlőcukorrá bomlik. Az ábra melyik görbéje ábrázolja az adrenalin hatását? A) az 1. görbe
B) a 2. görbe
C) a 3. görbe
D) a 4. görbe
E) az 5. görbe
Végtermék mennyisége
5 2
1
3
4
Hormonkoncentráció
8. Melyik állítás helyes? A) B) C) D) E)
a gerincvelői izomeredetű reflex a bőr speciális receptoraiból indul ki a receptor ingerét a vázizom rövidülése jelenti az izomeredetű reflex a normális testhelyzet fenntartását szolgálja az izomeredetű reflex főleg a végtagok hajlító izmaira jellemző az izomeredetű reflex a hajlító izmokban összehúzódást, a feszítő izmokban elernyedést hoz létre
9. Mit hoznak létre az agytörzsi testtartást szabályozó reflexek? A) B) C) D) E)
a felegyenesedést az egyenes testtartást a járást a mozgás akaratlagos szabályozását jelentik izomtónus gátlást 9 pont /
Glükóz lebontása az izomban Hány milligramm glükóznak megfelelő zsírt éget el a szervezet egy óra intenzív nordic walking edzés alatt? Az edzés során a májból mobilizálódott glükóz tömegének háromnegyedét használja fel az izomzat, a többi egyéb életfolyamatok energiaigényét szolgáltatja. Az izomban felhasznált glükóz fele a biológiai oxidáció folyamatában lebomlik, a másik feléből tejsav képződik. Pontosan rögzítsd a számítás menetét! Az ATP molekulában lévő makroerg kötések energiatartalma 30 kJ/mol. 1 kcal 4,18 kJ-lal egyenértékű. A glükóz moláris tömege 180 g/mol.
10 pont /
5
IV.
KERINGŐ – AZ EMBER KERINGÉSI RENDSZERE
Írd a meghatározások mellé a helyes válasz betűjelét! A) gyűjtőér
B) jobb pitvar
C) verőér
Állítás Mindig oxigénben dús vért tartalmaz. Ha a jobb kamrából indul ki, akkor szén-dioxidban dús vér áramlik benne. A testből jövő ér ide torkollik. Ehhez csatlakozik a nyirokvezeték. Ha a fala összehúzódik, a jobb kamrába juttatja a vért. A tüdő felől jövő ér vezeti bele a vért. Fala vékony és kevésbé rugalmas. A szív felől áramló vért szállítja. Csak a nagyvérkör része. A kis vérkörben szén-dioxidban dús vér van benne. Hajszálerekre ágazik szét. Itt végződik a kis vérkör. Ha oxigénben dús vér van benne, akkor csak a bal kamrából juthatott bele vér. A nagy vérkörben oxigénben dús vér van benne. Mindig oxigénben szegény vért tartalmaz.
D) bal pitvar Betűjel
15 pont / A gondolatmenet pontos rögzítésével oldd meg a számítási feladatokat! 1. Mennyi vér áramlik át egy perc alatt a kisvérkörön egy nyugalmi állapotban lévő emberben? …………………………………………………………………………………………………………………… Mennyi a szívösszehúzódások száma percenként, ha a kamrák működése átlagos mértékű? …………………………………………………………………………………………………………………… Mennyi vér átáramlása szükséges a tüdőben a felvett oxigén elszállításához? A légköri levegő oxigéntartalma 21 térfogatszázalék, a kilélegzett levegőé pedig 16 térfogatszázalék. A gázokat standardállapotúnak tételezzük fel. Minden vörösvértest hemoglobintartalma 6×10–13 millimol. (A hemoglobin molekulák átlagosan 1-1 oxigénmolekulát cserélnek ki.)
8 pont / 2. Szívünk minden összehúzódásakor 70 cm3 vért továbbít az érrendszerbe. A szívből kiáramló, és a szívbe bejutó vér nyomásának különbsége átlagosan 16 kPa. Az átlagos pulzusszám 72/perc. Hány watt a szív átlagos teljesítménye?
6 pont /
6
3. Mennyi zsír elégetése fedezi a szív napi munkáját, ha az 1 kg zsír elégetésekor keletkező 40 MJ energiát a szervezet 30%-os hatásfokkal hasznosítja?
6 pont /
V.
JAPÁN
A szigetország statisztikai hivatalának internetes oldalán számos történeti érdekesség található. Ezekből mazsolázva, kezdjük a sort egy kis demográfiával! Japán lakossága 1873 és 2009 között 35 millióról 128 millióra emelkedett. E meglehetősen nagy növekedés a nemek arányának átrendeződésével párhuzamosan ment végbe: 1937ig férfitöbblet jellemezte a szigetország társadalmát, utána pedig a nők száma volt a magasabb.
A születési arányszám változását bemutató ábra adatai szerint az ezer lakosra jutó élve születések száma 1991-ben csökkent először tíz alá, s – az európai uniós átlagtól elmaradó értéke – a XXI. század első éveiben tovább mérséklődött. [2009-ben 7,8‰] Aranyról, rizsről, selyemről. Az ércbányászatra a húszas évek közepéig visszanyúló adatok állnak rendelkezésre. Ezek szerint aranytartalmú ércből az egyik háborús évben, 1940-ben bányászták a legtöbbet, a tiszta aranysúly 24,6 tonnát tett ki. A 2000-es évek első felében az aranybányászat éves mennyisége ennél már lényegesen kevesebb volt, 8 és 9 tonna között ingadozott. A fogyasztói árak három és fél évtized alatt, 1970 és 2005 között nem egész 3,1-szeresükre emelkedtek. A háztartások jövedelme ugyanezen időszak alatt 4,7-szeresére, azaz a pénzromlásnál nagyobb mértékben nőtt, s így lehetőség adódott megtakarítani, vagyont képezni. 2004-ben egy japán háztartás átlagos havi jövedelme 530 000 jen volt, ami több mint 990 000 forintnak felel meg (Élet és tudomány 2009. szeptember, Herzog Tamás) A fenti szöveg alapján válaszolj a következő kérdésekre, a számítás feltüntetésével! 1. Hány gyermek született Japánban 2009-ben?
2 pont /
7
2. 2009-ben 1 290 000 ember halt meg Japánban. Hány ezrelék a halálozási ráta?
2 pont / 3. Számold ki Japán természetes szaporodását 2009-ben!
2 pont / 4. Hogyan nevezzük az ilyen előjelű természetes szaporodást?….………………………………………… 1 pont / 5. Melyik népesedési szakaszban van Japán? ...……………………………………………………………... 1 pont / 6. Melyik korfa kapcsolható hozzá? Karikázd be a betűjelét!
A)
B)
C) 1 pont /
7. Melyik vallás jellemző Japánban? ….………………………………………………………………………... 1 pont / 8. Hány forint volt a jen árfolyama 2004-ben?
2 pont / 9. Ha jelenleg 1 jen 2,16 forint, akkor 2004–2011 között a jen: erősödött
gyengült
a forinthoz képest. (Húzd alá a helyes választ!) 1 pont /
8
A katasztrófa 1. Mi okozta a március 11-i földrengést? …………………………………………………………………………………………………………………..… ………………………………………………………………..…………………………………………………… 1 pont / 2. Nevezz meg 2 skálát, melyekkel a földrengéseket osztályozzuk! …………………………………………………… és ………………………………………………….……….. 2 pont / 3. Milyen pusztító természeti jelenség követte a földrengést? .……………………………………………… 1 pont / 4. Mi az oka ennek a jelenségnek? …………………………………………………………………………………………………….……………… …………………………………………………………………………………………………………………… 1 pont / 5. Készíts jelmagyarázatot az alábbi ábrához!
1. ……………………………………………………………………… 2. ……………………………………………………………………… 3. ……………………………………………………………………… 4. ……………………………………………………………………… 5. ……………………………………………………………………… 6. ………………………………………………………………………
6 pont /
6. Egy nukleáris baleset következtében egy üzem területén radioaktív izotópok szóródtak szét. A baleset után közvetlenül nagyon magas sugárzási aktivitást lehetett mérni. A sugárzást a radioaktív kalcium, cézium, jód és stroncium izotópok okozták. Mindegyik izotópból körülbelül azonos mennyiség szóródott ki a területre. Az izotópok felezési idejét az alábbi táblázat tartalmazza: Izotópok
47 20
Felezési idő
4,5 nap
Ca
137 55
Cs
26,6 év
131 53 8,1 nap
I
90 38
Sr
27,7 év
9
A radioaktív szennyezés eltávolításával megbízott szakemberek a következő módon intézkedtek: • Az üzemet és környékét lezárták, és mindenkit kitelepítettek a lezárt területről, közben kálium-jodid tablettát osztottak a kitelepítésben résztvevőknek. • A mentesítést 4 hónap elteltével kezdték meg, addig a lezárt területre senkit sem engedtek be. • A mentesítési munkálatok több hónapig tartottak. A mentesítés ideje alatt több csoport dolgozott egymást váltva a területen. Egy-egy csoport csak néhány hétig dolgozott a lezárt területen, majd egy másik csoport váltotta őket. a) Melyik izotóp (izotópok) okozta (okozták) a kezdeti nagyon erős sugárzást? ……………………………………………………………………………………………………………… 2 pont / b) Milyen volt az egyes izotópok aktivitása kezdetben, és ez hogyan változott? ……………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………… 2 pont / c) Magyarázd meg, hogy az egyes intézkedéseknek mi volt az oka! ……………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………………………………………… 4+3+3 pont /
VI.
OLTÁS
Az alábbi feladatok a periódusos rendszer II. A csoportjában található kalciumról és magnéziumról szólnak. „Az éjszakát halálos aggodalmak között tölté, s korán hajnalban felkelt már, megoltotta a meszet a dézsában, s kiállt az utcára meszelni.” (Jókai Mór: Háromszéki lányok) 1. Az égetett meszet mészkőből állítják elő. Írd le egyenlettel, hogyan megy végbe a mészégetés és a mészoltás! …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… 1+1 pont / 2. Meszet használnak a falak vakolására is. Írd le ezt a folyamatot is egyenlettel! .…………………………………………………………………………………………………………………… 1 pont / 3. Miért veszélyes olyan lakásba beköltözni, amelynek falai még nem száradtak ki rendesen? …………………………………………………………………………………………………………………… 1 pont /
10
4.
A mészkőhegységekben a cseppkőképződéssel is számolni kell. Írd le egyenlettel ezt a folyamatot! …………………………………………………………………………………………………………………….
5.
2 pont / A mészkőnek a természetben több formája is megtalálható. Melyek ezek? Írj legalább hármat! …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… 3 pont /
6.
Az oltott meszet az analitikában is használják. Minek a kimutatására? …………………………………………………………………………………………………………………… 1 pont /
7.
Számítsd ki, hogy 4 g kalciumban vagy 3 g magnéziumban van több atom!
2 pont / 8.
Állapítsd meg, hogy az alábbi reakciókban a magnézium oxidálódott vagy redukálódott! Írd fel az egyenleteket is! a) A magnézium égése
b) A magnézium oldódása sósavban
c) A magnézium reakciója klórgázzal
d) A magnézium előállítása magnézium-kloridból olvadékelektrolízissel
8 pont / 9.
A kalcium- vagy a magnéziumatom mérete a nagyobb? Válaszodat indokold! …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… 2 pont /
10. A kalciumatom vagy a kalciumion mérete a nagyobb? Válaszodat indokold! …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… 2 pont /
11
VII.
UTAZÓ
Párosítsd a képeket egymással, és töltsd ki a táblázatot! ÉLŐVILÁG
A)
B)
C)
D)
E)
F)
TELEPÜLÉS
1)
2) 12
Élővilág betűjele
Település sorszáma
3)
4)
5)
6)
Éghajlat megnevezése
Melyik országban készült a településről a felvétel?
betű-sorszám párosítás elemenként 1 pont, éghajlat pontos megnevezése 1-1 pont, ország 1-1 pont, összesen 18 pont /
Tedd sorrendbe a településeket aszerint, hogy június 22-én milyen szögben érik őket a napsugarak! Kezdd a legnagyobb szögben érkezővel! Írd be a sorszámukat! ……………
……………
……………
……………
……………
…………… 1 pont /
13
VIII.
TISZTA ÉGÉS
Az alábbi kérdések az égéssel illetve az égés folyamatával kapcsolatosak. „A tűzgolyók egyike meggyújtott egy épületet, a ház egy perc alatt lángokban állt, a szél megragadta lángjait, felkapta a szomszéd templom tetejére, mely a nagy tűztől még épen maradt, a szikraözön záporként hullt a templom tetejére, s nemsokára lángok csaptak ki annak oldalán is.” (Jókai Mór: Komárom) 1. Az égés folyamata milyen kémiai reakciók közé sorolható? Írj le kettőt! …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… 2 pont / 2. A láng milyen halmazállapotú? Milyen részecskék vannak jelen a lángban? …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… 2 pont / 3. Egy nagy angol természettudós is írt egy ismeretterjesztő könyvet, ami a lángról szól. Ki volt ő, mi a mű címe és a kémiában milyen felfedezéseket tett? …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… 3 pont / 4. Ha a tábortűznél ülünk, akkor a láng színe sárga, ha otthon begyújtjuk a gáztűzhelyt, ott kék. Mivel magyarázható ez? …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… 2 pont / 5. Írd fel a szén tökéletes égésének egyenletét! …………………………………………………………………………………………………………………… 1 pont / 6. Miért veszélyes, ha nem tökéletes az égés? …………………………………………………………………………………………………………………… 1 pont / 7. Mi az égés három alapvető feltétele? …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… 3 pont / 8. Mi a tűzoltás lényege? Miért használnak tűzoltásra vizet? …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………… 2 pont /
14
9. a) Mekkora hő fejlődik 1,3m3 standard állapotú metán tökéletes elégetésekor? (A végtermékek hőmérséklete azonos a kiindulási anyagokéval.)
5 pont / b) Mekkora a reakció során keletkezett víz tömege és a szén-dioxid térfogata?
2 pont / c) Mekkora térfogatú standard állapotú levegő szükséges a reakcióhoz? (A levegő 21 mol % oxigént tartalmaz.) Képződéshő értékek: QCO2 = –394 kJ/mol, QH2O = –286 kJ/mol, QCH4 = –75 kJ/mol
2 pont /
IX.
KERESZTREJTVÉNY
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16.
Magyar fizikus, gravitációs vizsgálatai, kísérletei és ingája világhírű Növényi hormon A legismertebb kémikus nő Ország, melynek 2 fővárosa van Izzó gázgömb, melyben magfúzió zajlik Olyan állapotváltozás, melynek során nincs hőcsere a környezettel A legegyszerűbb telített szénhidrogén Állati viselkedéstan Itt történt a legnagyobb atomkatasztrófa Egy nagyváros környékén található települések összessége Fehérvérsejt Osztódószövet Kitől származik a következő idézet? „Adjatok egy fix pontot és kimozdítom sarkaiból a világot.” Magas hőmérsékleten a hosszú szénláncok széttöredeznek Zivatarfelhő A mágneses mező jellemzéséhez, a mágneses indukcióvektor meghatározásához használatos eszköz 17. Svéd kémikus, tőle származik a szervetlen–szerves elnevezés 18. Kiválasztószerv (-csövek) 19. Az áramkörök egyik fő része
15
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 19 pont / Határozd meg a kapott fogalmat! …………………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………………………… 2 pont /
16