inforegio Az EU kohéziós politikája : Befektetés Európa jövőjébe panorama 26. szám június

hu

inforegio | 26. szám | 2008. június |

panorama

Az EU kohéziós politikája 1988–2008: Befektetés Európa jövőjébe

1986 2008

1989

1999

1992

2003

1993

1997

2002

2001

1999

2004

TARTALOMJEGYZÉK Előszó Írta: Dirk Ahner

1

A régiók fontossága Írta: Danuta Hübner

2

Befektetés az emberekbe Írta: Vladimír Špidla

6

1989–1993: A projektektől a programokig

8

1994–1999: Konszolidáció és az erőfeszítések megkettőzése

14

2000–2006: A bővítés sikerre vitele

18

2007–2013: Középpontban a növekedés és a munkahelyek

22

Visszatekintés 1988-ra Az Európai Bizottság tisztségviselőinek nyilvános vitája

26

Záró megjegyzések

36

Fotók: Európai Bizottság Borító: Digital Vision/Getty images, © DG REGIO Koncepció és szöveg (amennyiben eltérően nem jelezzük): Wolfgang Petzold – külön köszönet a következőknek: Jean-Charles Leygues, Hugo Poelman, Daniel Mouqué, Caroline Taylor és Thomas Durieux (Tipik Communications). Szerkesztő: Raphaël Goulet, Európai Bizottság, Regionális Politikai Főigazgatóság. Ez a magazin angol, francia és német nyelven, újrahasznosított papírra nyomtatva jelenik meg. Az Európai Unió 22 nyelvén az alábbi internetes címen érhető el: http://ec.europa.eu/regional_policy/index_en.htm A kiadványban szereplő nézetek a szerzők véleményét tükrözik, és nem feltétlenül állnak összhangban az Európai Bizottság véleményével.

Canarias (ES)

Guadeloupe Martinique

(FR)

(FR) Guyane

Réunion

(FR)

(FR) Açores (PT)

Madeira (PT)

REGIOgis

© EuroGeographics Association for the administrative boundaries

Strukturális alapok 1989–1993: A követelményeknek megfelelő területek Célkitűzés 1* Célkitűzés 2

Támogatásra jogosult új német tartományok (Länder) 1990-től. Nem-EU országok helyzete 1993-ban * régiók, ahol az egy főre jutó GDP az EU-átlag 75%-a alatt van

Célkitűzés 5b Célkitűzés 2 és 5b Új német tartományok (Länder)

0

1.000 km

Canarias (ES)

Guadeloupe Martinique

(FR)

(FR) Guyane

Réunion

(FR)

(FR) Açores (PT)

Madeira (PT)

REGIOgis

© EuroGeographics Association for the administrative boundaries

Strukturális alapok 1994–1999: A követelményeknek megfelelő területek Célkitűzés 1*: Teljes mértékben jogosult

Célkitűzés 6: Részben jogosult

Célkitűzés 2: Teljes mértékben jogosult

Célkitűzés 5b és 6: Részben jogosult

Célkitűzés 2: Részben jogosult

Célkitűzés 2 és 6: Részben jogosult

Célkitűzés 5b: Teljes mértékben jogosult

Célkitűzés 2 és 5b: Részben jogosult

Célkitűzés 5b: Részben jogosult

Célkitűzés 2, 5b és 6: Részben jogosult

Célkitűzés 6: Teljes mértékben jogosult

célkitűzés 1: 1994–1996

Svédország, Finnország és Ausztria 1995-től jogosult támogatásra. Abruzzo az 1. célkitűzés alapján jogosult támogat ásra az 1994. január 1. és 1996. december 31. közötti időszakban. Nem-EU országok helyzete 1999-ben. * régiók, ahol az egy főre jutó GDP az EU-átlag 75%-a alatt van

0

1.000 km

Regionális politikai főigazgató Dirk Ahner 1. OLDAL

DIRK AHNER, EURÓPAI BIZOT TSÁG, REGIONÁLIS POLITIK AI FŐIGAZGATÓ

Előszó Tisztelt Olvasó! A Panorama magazin ezen számát kizárólag az EU kohéziós politikája első 20 évének szenteljük. A Tanács 1988. június 24-én olyan rendeletet hozott, amely a meglevő EU alapokat a „gazdasági és társadalmi kohézió” kontextusába helyezte. Ennek fogalmát az Egységes Európai Okmány vezette be két évvel korábban. Azóta a kohéziós politika az EU politikájának egyik legfontosabb és legtöbb vitát kiváltó területévé vált. Ezért úgy gondoltuk, érdemes áttekinteni, hogy az évek során mennyire bizonyult életképesnek a mögötte meghúzódó érvrendszer, valamint a célok megvalósítása és hatása. 1988 nem csupán ennek az új politikának a kezdete volt, hanem egy néhány évvel korábban kezdődött vita lezárását is jelentette. Az 1970-es évek vége óta az EU alapok integrálását célzott, többéves programok, úgynevezett „integrált fejlesztési programok”, később pedig „integrált mediterrán programok” keretében tesztelték. Mindkettő radikális változást jelentett ahhoz képest, amire az alapokat szokásosan előirányozták: a tagállamok által már bevezetett, meglevő projektek költségeinek évenkénti rendszerességgel történő visszatérítéséhez képest, ami már nem bizonyult meggyőzőnek, és amit egy sokkal hatékonyabb megközelítésnek kellett felváltania. Azóta az európai, nemzeti és regionális szintű stratégiai megközelítést alkalmazó kohéziós politika biztosítja az európai

közösségi intervenció kereteit. Az évek során folyamatosan alakult anélkül, hogy eltért volna alapvető céljától: az európai régiók kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődésének előmozdításától. Lehetővé tette és továbbra is lehetővé teszi a nemzeti kormányok, valamint a regionális és helyi önkormányzatok számára, hogy politikákon és országhatárokon átívelő stratégiákban és hálózatokban vegyenek részt.

„A [kohéziós politika] az évek során folyamatosan alakult anélkül, hogy eltért volna alapvető céljától: az európai régiók kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődésének előmozdításától.” A regionális fejlődés területén nem létezik mindenkire egyformán alkalmazható recept. Mégis: az olyan elvek, mint a partnerség, az átláthatóság, a szubszidiaritás és a civil társadalom részvétele a közösség életében, együttesen a fejlesztési politikák nélkülözhetetlen eszközét jelentik. Megerősítik az együttműködést a köz- és a magánszektor között, és képesek összekapcsolni a hatékonyság fogalmát a decentralizációéval és az aktív részvételével. Ebben az értelemben a kohéziós politika ma is olyan modern, mint amilyen 1988-ban volt. Bízom benne, hogy élvezni fogják ezt a kiadványt.

Európai biztos Danuta Hübner 2. OLDAL

DANUTA HÜBNER, A REGIONÁLIS POLITIKÁÉRT FELELŐS EURÓPAI BIZTOS

A régiók fontossága

A gazdasági és társadalmi kohézió célját az Egységes Európai Okmány fogalmazta meg, és 1988-ban vált realitássá a kohéziós politikát létrehozó első rendelet elfogadásával. A Maastrichti, az Amszterdami és a Nizzai Szerződés megerősítette a kohéziós politika fontosságát, hatályát pedig a Lisszaboni Szerződés tervezete még egy új, területi dimenzióval is kibővítette. Az Európai Tanács 1988-ban, 1992-ben, 1999-ben és 2005-ben is megerősítette a kohéziós politika fontosságát azzal, hogy egyre nagyobb részt biztosított számára az európai költségvetésből. Ám ha napjainkból visszatekintünk az EU kohéziós politikájának első 20 évére, továbbra is úgy tűnik, hogy 1988-nak volt döntő fontossága. Azóta az EU, a nemzeti és a regionális politikák számára egyaránt radikális fordulatot jelentett Európa gazdasági földrajzának feltárása. A leginkább rászoruló régiók beazonosítása, a prioritások meghatározása, a helyi intézmények bevonása és a közös irányítási, vezetési és értékelési normák alkalmazása olyan elemeket jelentenek, amelyek nem csupán kézzelfogható eredményt hoztak, de a többszintű kormányzás kivételes rendszerét is létrehozták. A kohéziós politika nyilvánvalóvá tette, hogy az Unió minden részében, mindenki számára nyitott a lehetőség a közös piacban való részvételre és az abból való részesedésre. A kohéziós politika a piac „látható keze”, amelynek célja – az egész EU gazdasági integrációjának elősegítése mellett – a kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődés. Egyúttal olyan, helyi alapú politikát jelent, amely minden egyes eu-

„A kohéziós politika a piac »látható keze«, amelynek célja – az egész EU gazdasági integrációjának elősegítése mellett – a kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődés.”

3. OLDAL

rópai területnek szerepet szán abban az értelemben, hogy nem gátja a gazdasági tevékenység optimális allokációjának, hanem önmagában is a növekedés forrásává válhat. A közelmúlt gazdaságelméletei számos esettanulmánnyal megerősítik ezt a megközelítést. Az esettanulmányok igazolják, hogy a „földrajzi kérdések” és a regionális politika igenis számít. Vajon mit adott az EU kohéziós politikája az első 20 évében? Az EU 1988 óta imponáló gazdasági és szociális konvergenciát valósított meg. Nemzeti szinten Görögország, Spanyolország, Írország és Portugália – az elmúlt években a kohéziós politika legfőbb kedvezményezettjei – jelentős növekedést értek el. 1995 és 2005 között Görögország csökkentette a lemaradását az EU-27 többi tagországához képest, és az EU egy főre jutó átlagos bruttó hazai termékéhez képest 74%-ról 88%-ra mozdult el. Ugyanebben az időszakban Spanyolország 91%-ról 102%-ra nőtt, Írország pedig a kezdeti 102%-ról indulva az Unió átlagának 145%-át érte el. Hasonló eredményeket érhetünk el az új tagállamokban is, ahol a kohéziós politika csak most kezdi kifejteni a hatását, megalapozva a magas növekedési rátát. A régiók szintjén az alacsony egy főre jutó GDP-vel rendelkező régiók viszonylag erős gazdasági fejlődése azt jelenti, hogy az EU-régiók konvergálnak. 1995 és 2004 között azoknak a régióknak a száma, ahol az egy főre jutó GDP az EU átlagának 75%-a alatt volt, 78-ról 70-re csökkent, azoké pedig, amelyekben az EU-átlag 50%-a alatt volt, 39-ről 32-re.

A kohéziós politika javítja a regionális gazdaságok versenyhelyzetét, mivel olyan „európai” közjavakat biztosít, amelyeket a piac nem képes megteremteni. Ilyenek a nagy közlekedési és energiahálózatok, az eredeti európai környezetvédelmi politika, az oktatási és kutatás-fejlesztési befektetések és beruházások. Érdemes megemlíteni, hogy a tárgyalt időszakban a kohéziós politika radikális változtatást végzett a befektetési prioritások terén. Napjainkban az erőforrások egynegyedét kutatásra és innovációra fordítják, és mintegy 30%-ot szánnak a környezeti infrastruktúrára és a klímaváltozás elleni intézkedésekre.

4. OLDAL

A kohéziós politika hozzáadott értéke azonban túlmutat a növekedésbe és a munkahelyekbe történt befektetetéseken. A többszintű kormányzás – egyedülálló modelljén keresztül – bevonja a helyi és a regionális szereplőket a politika kialakításába és végrehajtásába, így nagyobb hatékonyságot ér el és többet meríthet a helyi tudásból. Megvalósítja és biztosítja az egyéb közösségi politikáknak való megfelelést – vonatkozzanak azok az állami támogatásokra, a környezetvédelemre, a szállításra, az innováció támogatására vagy az információs társadalomra. A trójai falóhoz hasonlóan működve fejleszti és modernizálja a közigazgatást, növeli az átláthatóságot és elősegíti a jó kormányzást. Végül, de nem utolsósorban lehetőséget teremt arra, hogy az emberek együtt dolgozzanak számos, határokon átnyúló és nemzetek közötti programban és hálózatban. Mára a kohéziós politika a meglévő tárgyi és emberi erőforrásokra alapozó, kiteljesedett fejlesztési politikává vált. Ez fontos előny ahhoz, hogy az európai területek kezelni tudják az előttük álló új kihívásokat. Európa szembesülni fog azzal, hogy igazodnia kell a globális gazdaság nyomásához, hogy a klímaváltozás fenyegetést jelent, de egyúttal lehetőséget ad több ágazat számára, hogy a demográfiai tendenciák és az öregedő népesség változásokat követel a munkaerő-piaci politikában és hogy a gazdasági változások miatt jelentkező új szociális kockázatok új megközelítést igényelnek.

A közgazdászok szerint a gazdasági növekedést és a csökkenő földrajzi egyenlőtlenséget kombináló regionális és helyi fejlődésnek egyre fontosabb szerep jut ezeknek a kihívásoknak a megválaszolásában. A kohéziós politikáról folytatott vitát ebben az összefüggésben kell látni. Politikánk vívmányai más országok figyelmét is felkeltették. Ennek az érdeklődésnek a felismerése vezetett oda, hogy a Bizottság egyetértési nyilatkozatot fogadott el a regionális politikai együttműködésről Kínával, Oroszországgal és Brazíliával, amelyek mindegyike növekvő regionális egyenlőtlenségekkel és a jobb kormányzási feltételekkel szemben támasztott jelentős kihívásokkal küzd, és nagyobb hangsúlyt kell fektetnie az alulról induló információáramlásnak a politikai és döntéshozatali folyamatokban. Sok más ország és szervezet (Dél-Afrika, Ukrajna, MERCOSUR, a Nyugat-afrikai Gazdasági és Monetáris Unió) kiemelt érdeklődést mutattak az EU kohéziós politikai modellje iránt, ugyanis azt igen hatékony mechanizmusnak tartják a korlátozott költségvetési keretek között. A kohéziós politika a nemzetközi kooperáción keresztül az Unió területén kívülre vetíti az európai értékeket.

„A kohéziós politika a nemzetközi kooperáción keresztül az Unió területén kívülre vetíti az európai értékeket.”

5. OLDAL

Európai biztos Vladimír Špidla 6. OLDAL

V L A D I M Í R Š P I D L A , A F O G L A L KO Z TATÁ S É RT, S Z O C I Á L I S Ü G Y E K É R T É S E S É LY E G Y E N LŐ S É G É R T FELELŐS EURÓPAI BIZTOS

de egyúttal új közelítésmódokat is hozott. A Bizottság fontos döntést hozott, amikor az ESZA-n keresztül támogatta az új technológiákra irányuló továbbképzést.

Befektetés az emberekbe

Az 1988-as reform több szempontból fontos változást hozott az ESZA számára:

Az Európai Szociális Alap már több mint 50 éve fektet be az emberekbe. Az Unió alapító atyái mind a látnoki képességüket, mind a pragmatizmusukat bizonyították akkor, amikor az alapot a Római Szerződésekbe foglalták. Napjainkban az ESZA foglalkoztatást ösztönző intézkedéseket és minőségi munkahelyeket finanszíroz a képzettség fejlesztésén keresztül, ami kulcsfontosságú szerepet játszik az esélyegyenlőség megteremtésében és a hátrányos helyzetű emberek támogatásában. Az ESZA tevékenységeiben évente részt vevő mintegy tízmillió embernek a fele nő, és mintegy 1,2 millió az idős dolgozó. Jóllehet az ESZA eredeti célja az volt, hogy a dolgozók átképzésével ellensúlyozza a hagyományos iparágakban megszűnő munkahelyeket, az 1970-es években új korszak kezdődött. A fiatalkori munkanélküliség először jelentkezett problémaként. Ezért az Európai Bizottság a 25 éven aluliak támogatási programjait prioritásként kezelte. Ugyanebben az időszakban terjesztették ki a támogatást a nőkre, különösen azokra, akik kevés szakképzettséggel rendelkeznek vagy éppen visszatérnek a munkába. Az energiaválság, a gazdasági hanyatlás és a rekordszintű munkanélküliség az 1980-as évek elején új kihívásokat,

Létrejött az európai szolidaritás új és átfogóbb koncepciója: az ESZA támogatását a társadalmi kohézió dimenziójára is kiterjesztették a magas munkanélküliséggel küzdő szegényebb régiók támogatása érdekében; Továbbá: a többéves programok tervezése lehetővé tette a hosszú távú célokra való összpontosítást; és Végül: megszületett és azóta is folyamatosan fejlődik a partnerség elve. A Bizottság az ezernyi önálló projekt kezelése helyett megosztja a tagállamokkal és a régiókkal az ESZA-források programozását és irányítását. A hidegháború befejeződésével új korszak kezdődött az európai integrációban: lehetővé vált a közép- és kelet-európai országok csatlakozása is. Ezzel párhuzamosan új szakasz kezdődött a globalizációban, ami sokkal inkább megköveteli a polgáraink foglalkozási és földrajzi mobilitását. Az Amszterdami Szerződés 1997-es hatályba lépésével útjára indult az Európai Foglalkoztatási Stratégia, és azóta is központi szerepet játszik a több és jobb munkahely megteremtését célzó EU-politikák koordinálásában. Az ESZA az Európai Foglalkoztatási Stratégia végrehajtásának európai pénzügyi eszköze és egyúttal a lisszaboni stratégia egyik alappillére is lett.

„Az ESZA, valamint a többi strukturális és kohéziós alap működésének eredményeképpen testet ölt az európai értékek és szolidaritás jelentése.”

7. OLDAL

A 27 tagállamot tömörítő Unióban az európai munkaerőpiac kétszázmillió tagja magasan képzett, az előttünk álló globális kihívások miatt azonban a színvonalat még tovább kell emelnünk. A demográfiai öregedés azt jelenti, nem engedhetjük, hogy bárkinek a potenciálja veszendőbe menjen, legyen szó fiatal vagy idős, állampolgár vagy bevándorló, egyetemi végzettségű vagy egyetemi képesítés nélküli személyről. Ezenkívül a gyors technológiai és gazdasági változás magasabb fokú rugalmasságot követel meg az európai vállalatoktól és emberektől. Az ESZA segíthet összehangolni az egyéni igényeket a munkaerőpiac elvárásaival. Segíthet a tagállamoknak felismerni a saját rugalmas biztonsági teendőiket. Vagyonunkat emberi erőforrásaink és emberi potenciálunk jelentik, és az ESZA segítségével ezt az értéket stratégiai szempontból megfontoltan és sikeresen tudjuk felhasználni. Az ESZA támogatása nem csupán a pénzről szól, mivel az alap hozzájárulása a nemzeti munkaerő-piaci politikákhoz esetenként csekély lehet. Az a tény, hogy az ESZA programjai gyakran az új megközelítések és ötletek tesztelésére és – az együttműködésen és hálózatokon keresztül – a többi tagállamtól való tanulásra is szolgálnak, alacsony költség mellett teremthet hozzáadott értéket. A nagyobb és sokszínűbb Európai Unióban a korábbinál sokkal nagyobb szükségünk van a határokon átnyúló együttműködésre. Ez a hozzáadott érték nem költséges, mégis megéri az erőfeszítéseket, hiszen az Európai Uniónak még újítóbb szelleműnek és dinamikusabbnak kell lennie, ha a globális gazdaságban akar versenyezni.

Az ESZA programjai megfelelnek a nemzeti és a helyi igényeknek, és széles körű partnerségen alapulnak. A tagállamok és az Európai Bizottság által megtárgyalt és elfogadott programokat a köz- és a magánszektorban egyaránt szervezetek széles köre valósítja meg. E szervezetek közé tartoznak a nemzeti kormányzatok, a regionális és helyi önkormányzatok, az oktatási és képzési intézmények, a civil szervezetek és az öntevékeny szektor, továbbá társadalmi partnerek, ipari és szakmai szövetségek és egyéni cégek. A 2007–2013 közötti időszakra a közelmúltban indítottak útjára 117 ESZA programot több mint 75 milliárd euró értékben. Az elkövetkező években ezeket kell átfordítani kézzelfogható eredményekké és fejlődéssé. Az ESZA támogatásainak felhasználásakor még inkább meg kell találni azokat a területeket, ahol a legnagyobb hatás érhető el, és a költségvetésünket a megfelelő prioritásokra kell összpontosítanunk. Az ESZA, valamint a többi strukturális és kohéziós alap működésének eredményeképpen testet ölt az európai értékek és szolidaritás jelentése. Úgy vélem, ez az Európai Szociális Alap történetének és jövőjének legfontosabb aspektusa.

1985

1986

Spanyolország és Portugália csatlakozása

1988

London – Európai Tanács

Brüsszel – Európai Tanács

1986. december 5-én és 6-án az Európai Tanács

1988. március 11-én és 12-én az Európai Tanács

Londonban megállapodott az Egységes Európai

Brüsszelben megállapodott az első többéves közös-

Okmányról.

ségi költségvetésről az 1989 és 1993 közötti évekre; ezt gyakran „Delors I. csomag”-ként is emlegetik.

8. OLDAL

1989–1993

A projektektől a programokig Jóllehet a regionális kiegyensúlyozatlanságot érintő közösségi politikák eredete a Római Szerződésre nyúlik vissza, az Európai Regionális Fejlesztési Alap csak 1975-ben jött létre. Az első években működése tisztán nemzeti volt, és előre meghatározott projekteket finanszírozott a

1989-93

tagállamokban úgy, hogy csekély volt az európai vagy az államinál alacsonyabb szintű befolyás. Hasonlóképpen alkalmazták a meglévő projektek kiválasztásának és refinanszírozásának éves rendszerét az egyéb, területi hatású közösségi alapok – például az Európai Szociális Alap és az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap. Emiatt az 1980-as évek elején napirendre került a közösségi eszközök „hatékonysága”, és számos kísérleti programban próbálták integrálni őket. Az 1986-os év fő eseményei – nevezetesen az Egységes Európai Okmány, Görögország, Spanyolország és Portugália csatlakozása, valamint az egységes piac programjának elfogadása – lendületet adtak egy sokkal hitelesebb, „európai” kohéziós politikához. 1988 márciusában az Európai Tanács Brüsszelben úgy döntött, hogy 64 milliárd ECU-t¹ oszt fel a Strukturális Alapok között, ami az 1989–93 közötti időszakban az éves források megduplázódását jelentette. 1988. június 24-én a Tanács elfogadta az első rendeletet, amely a Strukturális Alapokat a kohéziós politika ernyője alatt integrálta. Ez a mérföldkőnek számító reform olyan alapvető elveket vezetett be, mint a legszegényebb és legelmaradottabb régiókra való összpontosítás, a többéves programok készítése, a beruházások stratégiai orientálása és a regionális és helyi partnerek bevonása.

A REFORMHOZ VEZETŐ ÚT Görögország 1981-es, valamint Portugália és Spanyolország 1986-os csatlakozása után jelentősen megnövekedtek a regionális egyenlőtlenségek az akkor 12 tagállamból álló Európai Közösségben. A csatlakozás előtt nyolc európaiból egynek volt a közösségi átlag 30%-a alatt az éves jövedelme, ez az arány az 1986-os csatlakozás után ötből egy lett. A költségvetési válság miatt, továbbá a belső piac kialakítása és a gazdasági és társadalmi kohézió erősítése érdekében a Bizottság javaslatokat nyújtott be a Parlamentnek és a Tanácsnak a Közösség pénzügyi rendszerének megreformálására. A Bizottság az 1987. február 15-i keltű, „Making a success of the Single Act: a new frontier for Europe” (Az Egységes Okmány sikerre vitele: Európa új határa) című közlemé-

nyében (amit később „Delors I. csomag”-ként emlegettek) szabályokat javasolt a költségvetési fegyelem és eljárás javítására. A javaslat új intézményközi megállapodást tartalmazott, amelyben a Parlament, a Tanács és a Bizottság többéves pénzügyi tervben és költségvetési prioritásokban állapodik meg. Az Európai Tanács 1988. február 11–12-i brüsszeli ülése döntéseinek fényében a három intézmény 1988. június 29-én intézményközi megállapodást kötött, amely első alkalommal tartalmazott ötéves pénzügyi tervet az 1988-tól 1992-ig tartó időszakra. A Bizottság már 1985-ben „Fehér könyv”-et² nyújtott be a Tanácsnak arról, hogy a közös piacot 1992-re ki kell építeni. Ezt követően járult hozzá a vitához a Tommaso Padoa-Schioppa valamint Paolo Cecchini olasz közgazdász által készített két jelentés³ arról, hogyan való-

Olaszország Infrastruktúra-fejlesztés

1985–1995

1989–1995

Jacques Delors

Bruce Millan

Jacques Delors, az Európai Bizottság elnöke

Bruce Millan, a regionális politika és a Régiók

1985 és 1995 között.

Bizottságával folytatott kapcsolatok európai biztosa 1989 és 1995 között.

9. OLDAL

sítható meg a további piaci integráció. Míg a Cecchini-jelentés úgy becsülte, hogy a „nemEurópa költsége”, azaz az egységes piac létrehozásának elmaradásából származó gazdasági veszteség a GDP 4,25%-a és 6,5%-a közé esik, a Padoa-Schioppa-jelentés „a piaci liberalizáció folyamatával járó súlyosbodó egyensúlyzavarok komoly veszélyét” jósolta, és „megfelelő kapcsolódó intézkedéseket” javasolt „a strukturálisan gyenge régiók és országok alkalmazkodásának felgyorsításához”. A „Delors I. csomag”, amelyet az Európai Tanács végül 1998 márciusában fogadott el, utat engedett egy ambiciózus „1992”-es programnak, amely magában foglalta a közös mezőgazdasági politika reformját, és erősítette a Közösség intézkedéseit a kohéziós politika, a tudomány, a technológia, a környezetvédelem és a szállítási politika területén. A legfontosabb költségvetési változás a három Strukturális Alap javára történt, és az erőforrások jelentős növekedéséhez vezetett. Míg az éves kifizetések az 1988-as 6,4 milliárd ECU-ről 1993-ban 20,5 milliárd ECU-re emelkedtek⁴, relatív részesedésük az EU költségvetéséből 16%ról közel 31%-ra ugrott. Ez együtt ment végbe azzal, hogy radikálisan átalakították az alapok kezelésének módszerét. Az Európai Szociális Alap (ESZA) 1958 óta, az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap (EMOGA) 1962 óta, és az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) 1975 óta olyan projekt-refinanszírozási rendszert alakított ki – a vonatkozó rendeletekben meghatározott éves költségvetési eljárásnak és nemzeti kvótáknak megfelelően –, amelyben a projekteket a tagállamok választották ki és vezették be. Ennek a „juste retour” rendszernek a felváltására a Bizottság autonómabb módon és kísérleti alapon zajló regionális projekteket kezdett kidolgozni és finanszírozni, és ez lett a kohé-

„Európa a verseny és az együttműködés közötti egyensúly megteremtésében látja jövőjét, közösen próbálva meg kormányozni azoknak a férfiaknak és nőknek a sorsát, akik itt élnek. Vajon könnyű megoldani ezt? Nem. A piac hatalmas erőt képvisel. Ha szabad folyást engednénk a dolgoknak, akkor az ipar északra koncentrálódna, a pihenés és szabadidős tevékenységek pedig délre. A piaci erők azonban – bármennyire jelentősnek tűnnek is – nem mindig ugyanabba az irányba hatnak. Az emberi erőfeszítések és politikai törekvések célja az, hogy megpróbáljon kiegyensúlyozott területet létrehozni.” Jacques Delors, 1989

Görögország

Írország

Infrastruktúrafejlesztés, Görögország

Vasutak fejlesztése, Írország

Új, határon átnyúló út építése Görögország

Pályafejlesztés a dublini elővárosi vonathálózat

és Bulgária között (Drama, Görögország).

bővítéséhez (Írország).

Hollandia A vízvédelem javítása

1989-93

10. OLDAL

ziós politika bevezetési módszerének mintája. A kivételek közé tartozott az ERFA, az ESZA és az EMOGA-orientáció kiadásainak koordinációja, és 1979-ben kezdődött kisebb kísérleti projektekkel Nápolyban és Belfastban, majd pár évvel később a dél-franciaországi Lozer megyében. Az 1980-as évek elején a Közösség egyéb részeiben az integrált fejlesztési műveleteken (IDO) keresztül a regionális tervezés integrált megközelítésére összpontosító kiterjedtebb kísérleti projekteket indítottak. Európai szinten finanszírozott nagyobb kísérleti programok voltak az integrált mediterrán programok (IMP), amelyeket 1986-ban allokáltak Görögországra, Olaszországra és Franciaországra. Ezt a fejlődést a város- és vidékfejlesztési politikában és tanulmányokban bekövetkezett paradigmaváltás támasztotta alá, amely sokkal integráltabb, alulról kiinduló megközelítést javasolt, előnyben részesítve a „puha” eszközöket a fizikai, azaz a pusztán a vállalkozásokba és az infrastruktúrába történő befektetésekre való összpontosítással szemben.

A KOHÉZIÓS POLITIKA 1989 ÉS 1993 KÖZÖTT Az 1988-as reform számos elvet vezetett be a kohéziós politikában, és annak eszközeit, amelyek azóta is a politika „mode d'emploi”-i (alkalmazási módszerei) maradtak. Ezek az elvek a következők: > Összpontosítás korlátozott számú célra, a legkevésbé fejlett régiók középpontba állításával; > Elemzésen, stratégiai tervezésen és értékelésen alapuló többéves programok; > Kiegészítő jelleg, ami biztosítja, hogy a tagállamok nem a nemzeti kiadásokat helyettesítik EU-pénzekkel;

> Partnerség a nemzeti, a nemzeti szint alatti és az uniós szereplők (köztük társadalmi partnerek és civil szervezetek) részvételével zajló programok megtervezésében és megvalósításában a művelet tulajdoni viszonyainak és átláthatóságának biztosításával. Öt, prioritást élvező célkitűzésben állapodtak meg 1988-ban: > 1. célkitűzés: a fejlődésben lemaradt régiók fejlődésének és strukturális átalakításának elősegítése; > 2. célkitűzés: az ipari hanyatlás által súlyosan érintett régiók átalakítása; > 3. célkitűzés: a tartós munkanélküliség elleni küzdelem; > 4. célkitűzés: a fiatalok foglalkoztatási integrációjának megkönnyítése; > 5. célkitűzés: (a) a mezőgazdasági struktúrák átalakításának felgyorsítása és (b) a vidéki területek fejlődésének előmozdítása. A lakosság 25%-ára, vagyis mintegy 86,2 millió lakosra kiterjedő, az ERFA, az ESZA és az EMOGA által az 1. célkitűzés keretében nyújtott támogatás összesen 43,8 milliárd ECU-t tett ki (a teljes finanszírozás 64%-át). A támogatásokból legnagyobb mértékben Spanyolország részesült 10,2 milliárd ECUval, ahol a lakosság 57,7%-a lakott az 1. célkitűzés szerinti régiókban; utána következett Olaszország (8,5 milliárd ECU, a lakosság 36,4%-a), Portugália (8,45 milliárd ECU; 100%), Görögország (7,5 milliárd ECU; 100%) és Írország (4,46 milliárd ECU; 100%). Kisebb összegeket osztottak ki Németországnak az 1. célkitűzés által érintett kelet-német tartományok (Länder) részére 1990-től kezdődően, Franciaországnak Korzika és a francia tengerentúli megyék számára, továbbá az

Egyesült Királyság Küzdelem a munkanélküliség ellen

Portugália

Spanyolország

Autópálya-beruházások, Portugália

Hídépítés, Spanyolország

Új autópálya köti össze Portót és Valença do Minhót

Híd a Bidasoa folyó fölött (Navarra, Spanyolország).

a galíciai határon (Portugália).

11. OLDAL

Egyesült Királyságnak Észak-Írország részére. Az 1. célkitűzés befektetéseinek 35,2%-a történt az infrastruktúrába, nevezetesen a szállítás és a környezetvédelem területén, 33,6%a termelő beruházásokba mint közvetlen és közvetett támogatás vállalkozásoknak, és 29,6%-a emberi erőforrásokba. A lakosság 16,6%-a, vagyis mintegy 57,3 millió fő lakott a 2. célkitűzés területén, és részesedett az ERFA és az ESZA által biztosított 6,1 milliárd ECU-ből (a teljes összeg 9%-a). A legnagyobb kedvezményezett az Egyesült Királyság (2 milliárd ECU; a lakosság 35,5%-a) volt, utána következett Spanyolország (1,5 milliárd ECU; 22,2%) és Franciaország (1,2 milliárd ECU; 18,3%). Görögország, Írország és Portugália kivételével az összes többi tagállam részesedett kisebb mértékben a 2. célkitűzés által biztosított támogatásokból. A teljes befektetésből 55,1%-ot fordítottak produktív környezetvédelemre, elsősorban kis- és közepes méretű vállalkozásokat támogatva, 23,9%-ot a fizikai regenerációra és a környezetre, gyakran a korábban ipari célokra használt területek esetében, és 20,9%-ot emberi erőforrásokra. Az aktív munkaerő-piaci politikák célcsoportjaira fókuszáló 3. és 4. célkitűzés programjai nem földrajzi régiókra koncentrálódtak, ehelyett nemzeti szinten állapították meg őket. A két célkitűzésre összesen 6,67 milliárd ECU-t osztottak szét (a teljes összeg 10%-át), és ezt kizárólag az ESZA biztosította. A támogatásból legnagyobb mértékben az Egyesült Királyság (1,5 milliárd ECU) részesedett; utána következett Franciaország (1,44 milliárd ECU) és Németország (1,05 milliárd ECU). Az összes többi ország kisebb összegeket kapott, kivéve Görögországot, Írországot és Portugáliát, amelyek esetében az ESZA kifizetéseket az 1. célkitűzés keretében integrálták.

„Az Egységes Európai Okmány jelentősen javítja az intézményrendszert, és új célokat tűz a Közösség elé, nevezetesen azt, hogy a belső piacot 1992-re ki kell építeni, és erősíteni kell a gazdasági és társadalmi kohéziót. Ennek a két célnak a megvalósítása választ ad a most csatlakozó országok reményeire és igényeire is, amelyek jogosan várják, hogy a Közösségben való részvételük – saját erőfeszítéseik és a partnerektől kapott támogatás révén – megalapozza a fejlődésüket és hozzájárul életszínvonaluk javulásához.” Az Európai Közösségek Bizottsága: Az Egységes Okmány sikerre vitele: Európa új határa, COM(87) 100 final, 1987. február 15.

Spanyolország és Portugália

Luxemburg

Írország

Spanyol-portugál régióközi projekt

Közúti jelzések tökéletesítése a határon

A város megfiatalítása

A Guadiana folyó feletti híd összeköti

A kamionok zűrzavaros átkelésének megszüntetése

A Temple Bar terület renoválása (Dublin, Írország).

Spanyolországot és Portugáliát.

Belgium, Franciaország és Luxemburg határán (régióközi).

1989-93

12. OLDAL

Végezetül: az 5. célkitűzés összege 6,3 milliárd ECU volt (a teljes összeg 9,2%-a), és a legnagyobb kedvezményezettek Franciaország (2,3 milliárd ECU), Németország (1,4 milliárd ECU) és Olaszország (0,96 milliárd ECU) volt. Míg az 5a. célkitűzés keretében tett intézkedéseknek nem volt általános földrajzi koncentrációja, az 5b. célkitűzés 17,6 millió lakosra, vagyis a teljes lakosság 5%-át jelentő vidéki területekre összpontosult. Míg az 5a. célkitűzés kiadásai a termelő beruházásokat célozták, az 5b. célkitűzés keretében folyósított finanszírozás a vidéki területeken új gazdasági tevékenységekre (47,2%), az infrastruktúrára és emberi erőforrásokra (20-20%), továbbá a környezetvédelemre (12,1%) állt rendelkezésre. A Bizottság a célkitűzések keretében kialakított nemzeti és regionális programokon kívül egyes régiók vagy szektorok specifikus problémáinak kezelésére összesen 16 közösségi kezdeményezést indított el 5,3 milliárd ECU értékben (a teljes összeg 7,8%-a). A mintegy 1,1 milliárd ECU-val gazdálkodó „Interreg” kezdeményezés a szomszédos régiók határokon átnyúló együttműködését támogatta, míg az „Euroform”, a „Now” és a „Horizon” (764 millió ECU) a szakképzés és a munkahelyteremtés területén finanszírozott projekteket. A „Leader” (455 millió ECU) helyi és vidékfejlesztési projekteket finanszírozott, további kezdeményezések pedig az ipari területek rekonstrukcióját (Resider, Rechar, Retex, Renaval, Konver; összesen: 1,1 milliárd ECU összegben), a legszélsőbb régiókat (Regis; 181 millió ECU) vagy olyan témákat vettek célba, mint a környezetvédelem, az energetika, az informatika és a kutatás (Envireg, Regen, Prisma, Telematique, Stride; összesen: 1,6 milliárd ECU). A technikai segítségnyújtás keretében a Bizottság kísérleti projekteket, hálózatokat és tanulmányokat is útnak indított, továbbá különböző eszközök-

kel támogatta a kis- és középvállalkozásokat – ilyen volt pl. a „Business Innovation Centres” (Üzleti Innovációs Központok).

I R Á N Y Í TÁ S É S S Z A B Á LYO Z Á S 1989 és 1993 között a Strukturális Alapok irányítására öt tanácsi rendelet vonatkozott, amelyek biztosították a hatékonyságot és a koordinációt, a végrehajtási és az általános rendelkezéseket, továbbá mindhárom alap megvalósítását. A koordinációs rendeletet 1988. június 24-én fogadták el, a többi négy tanácsi döntést pedig 1988. december 19-én. Valamennyi 1989. január 1-jén lépett hatályba. A koordinációs rendelet⁵ meghatározta a fent ismetetett célokat és elveket, az alapok feladatait, a különböző támogatási formákat, amelyek közül a legfontosabbak az „operatív programok” voltak, a tagállamok kötelezettségét arra, hogy minden egyes célkitűzéssel kapcsolatban konkrét „regionális fejlesztési terveket” (az 1., a 2. és az 5b. célkitűzéssel kapcsolatban) vagy „nemzeti terveket” (a 3. és 4. célkitűzéssel összefüggésben) vezetnek be. Ezt követően a Bizottság elfogadta a közösségi támogatási kereteket (KTK-kat). A koordinációs rendelet ezen túlmenően rögzítette, hogy a társfinanszírozás az 1. célkitűzéssel kapcsolatos támogatásoknál 75%-ig terjed, a többi célkitűzés esetében pedig 50%-ig. A végrehajtási rendelet⁶ meghatározta a tervek és a KTK-k tartalmát, azokat a fő projekteket, amelyekhez a Bizottság döntése szükséges, és rögzítette a hozzájárulások rendszerét, a támogatások fizetését és a pénzügyi ellenőrzést. A közös szabályok lefektették a támogatásokra vonatkozó ellenőrzés, értékelés, jelentés és nyilvánosság szabályait.

Portugália

Olaszország

Franciaország

A környezet védelme

Munkahelyteremtés

Befektetés kis- és középvállalkozásokba

Az Envireg alapok igénybevételével stabilizálták

Képzési és ipari bázis újjáépítése fiatalok számára

Banánültetvény támogatása (Réunion,

a városi hulladéklerakókat Alcanenában,

(Cagliari, Szardínia, Olaszország).

Franciaország).

Lisszabonban és Vale do Tejóban (Portugália).

13. OLDAL

A három végrehajtási rendelet⁷, amelyeket az ERFA-ra, az ESZA-ra és az EMOGA orientációs részlegére vonatkozóan adtak ki, további információkat tartalmazott a tervek és a programok tartalmával, az alkalmassággal és a technikai segítségnyújtással kapcsolatosan. Ez lényeges változást jelentett – ahhoz az állapothoz képest, amikor a tagállamok választották ki évente a projekteket, amelyeket azután az Európai Bizottság elfogadott – a régiók, a tagállamok és az Európai Bizottság közötti széles körű partnerségen alapuló, sokkal inkább stratégiai megközelítés és a többéves programok irányába. Az érintett résztvevők számára új kihívás volt a tervekről (elemzés), a közösségi támogatási keretekről (a támogatás koordinációja) és az operatív programokról (végrehajtás) való döntés. Mindegyik szinten

első alkalommal kellett kialakítani az eljárásokat a pénzügyi irányításra, a felügyeletre és az ellenőrzésre. Ezenkívül szükségessé vált a kommunikáció a különböző hagyományokkal rendelkező politikák és az eszközök között a folyamatok minden szakaszában. Nem meglepő, hogy az operatív programok első generációját csak 1990-ben fogadták el, és hogy emiatt a végrehajtása is késedelmet szenvedett. Mindazonáltal az EU, a nemzeti és a régiós szint szereplőinek új osztálya, továbbá a közigazgatáson kívüli partnerek elkezdtek tanulni, kapacitásokat kiépíteni és új módszereket és partnerségeket felkutatni a regionális és helyi fejlesztés érdekében.

Alapvető tények és számadatok

Eredmények:

> A Strukturális Alapok teljes költségvetése: 69 milliárd ECU, ami az EU költségvetésének 25%-át, illetve az EU teljes GDP-jének 0,3%-át képviseli. > ebből az 1. célkitűzés régióira szánt összeg: 64%. > az 1. célkitűzés régióinak lakossága: 86,2 millió (a teljes lakosság 25%-a⁸). > A támogatásból a legnagyobb mértékben részesülő országok: Spanyolország (14,2 milliárd ECU), Olaszország (11,4 milliárd ECU), Portugália (9,2 milliárd ECU), Görögország (8,2 milliárd ECU).

> Az 1. célkitűzés régiói az EU átlagához képest 3 százalékponttal csökkentették az egy főre jutó GDP-ben a lemaradásukat. > A Strukturális Alapok révén 600 000 munkahelyet teremtettek Görögországban, Írországban, Portugáliában és Spanyolországban, és az egy főre jutó GDP átlaga ezekben az országokban a Közösség átlagának 68,3%-áról 74,5%-ára emelkedett. > 917 000 személyt képeztek az ESZA keretében. > 470 000 kis- és középvállalkozás kapott támogatást a 2. célkitűzésben. További részletek a – magyar nyelvre még nem lefordított – „Evaluation” oldalakon találhatóak, az alábbi honlapon: http://ec.europa.eu/regional_policy

1992

1992

Az Európai Uniót létrehozó szerződés aláírása

Ausztria

Edinburgh – Európai Tanács

Zöld út, Ausztria

1992. december 11-én és 12-én az Európai Tanács

A Megújuló Energia Európai Központja Güssingben

Edinburgh-ban megállapodott az 1994–1999-es

(Ausztria).

pénzügyi tervekről.

14. OLDAL

1994–1999

Konszolidáció és az erőfeszítések megkettőzése A Maastrichtban, 1992. február 7-én elfogadott, az Európai Uniót létrehozó szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés (TEC) módosítása

1994-99

1993. november 1-jén lépett hatályba. A kohézió és a regionális politika tekintetében a TEC új eszközt vezetett be: a Kohéziós Alapot, és egy új intézményt: a Régiók Bizottságát, továbbá bevezette a szubszidiaritás elvét is. 1992 decemberében az Európai Tanács új pénzügyi tervről döntött az 1994–1999-es időszakra, és 168 milliárd ECU-t⁹ tett félre a Strukturális és Kohéziós Alapok számára. Ez az éves erőforrások megkettőződését jelentette, és az EU költségvetésének egyharmadát tette ki. A Tanács 1993. július 20-án új kohéziós politikai rendeleteket fogadott el, amelyek immár magukban foglalták a Halászati Orientációs Pénzügyi Eszközt és a Kohéziós Alapot. A rendeletek megerősítették a politika alapelveit – koncentráció, programozás, kiegészítő jelleg és partnerség–, és többé-kevésbé érintetlenül hagyták az öt meglévő célkitűzést. Egyes rendelkezéseket – például az EU egyéb intézményeinek, különösen az Európai Parlamentnek a bevonására, valamint a partnerségre, az értékelésre és a nyilvánosságra vonatkozó szabályokat – megerősítettek. Ausztria, Finnország és Svédország 1995. január 1-jei csatlakozásakor egy módosító rendelet egy hatodik célkitűzést is meghatározott, amelynek kedvezményezettjei Finnország és Svédország rendkívül alacsony népességű régiói voltak, és amely pénzügyi forrásokat osztott fel a három új tagállam között.

A REFORMHOZ VEZETŐ ÚT

Alapnak, aminek a 68%-át a legszegényebb régióknak és országoknak irányoztak elő.

A Maastrichti Szerződés aláírása után négy nappal előterjesztett, úgynevezett „Delors II. csomag”-ban¹⁰ az Európai Bizottság programot és költségvetést javasolt „a gazdasági és monetáris unió felé való továbblépésre, amellyel lehetővé válik a Közösség számára a szervezett gazdasági térség és a közös valuta minden előnyének kihasználása”. A javaslat részleteket tartalmazott az új Kohéziós Alapról, megnövelte a Strukturális Alapok költségvetését és egyszerűsítette a végrehajtás szabályait. Az Európai Tanácsban 1992. december 11–12-én Edinburgh-ban elfogadott kompromisszumos megállapodás véglegesen rögzítette az erőforrásokat az 1994–1999-es időszakra. Mintegy 153 milliárd ECU-t osztottak fel a Strukturális Alapoknak, és 15 milliárd ECU-t a Kohéziós

1993 áprilisában a Bizottság előterjesztette a Strukturális Alapokra vonatkozó rendeletet, amelyet a Tanács 1993 júliusában fogadott el¹¹. A partnerség elve alapján a rendelet megtárgyalásának folyamatához az Európai Parlament, a gazdasági és társadalmi partnerek és a különböző érdekképviseleti szervezetek észrevételei is hozzájárultak. A Kohéziós Alapra vonatkozó rendeletet¹² 1994 májusában fogadták el, és 15,15 milliárd ECU felett rendelkezett. Azokra az országokra vonatkozott, amelyek bruttó nemzeti terméke a Közösség átlagának 90%-a alatt volt, azzal a feltétellel, hogy rendelkeznek gazdasági konvergenciát eredményező programmal, hogy eleget tudjanak tenni az EK Szerződésben a gazdasági és pénzügyi unióra meghatározott kritériumoknak. Az alap a leg-

1995–1999

Svédország

Monika Wulf-Mathies

Új technológia - Svédország

Monika Wulf-Mathies, a regionális politika és

Számítógépek zord körülmények közötti

a Régiók Bizottságával és a Kohéziós Alappal

használatra az Arctic Inventors Networktől,

folytatott kapcsolatok európai biztosa

Luleåban (Svédország).

Finnország Befektetés a határrégiókba

1995 és 1999 között.

15. OLDAL

alább 10 millió ECU értékű környezetvédelemi és szállítási infrastrukturális projektekkel kapcsolatos költségek akár 85%-át finanszírozta. Irányítása a Bizottság által az egyedi projektekkel kapcsolatban hozott döntések alapján történt. 1994 és 1999 között Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország részesedett az alapból.

A kohéziós politika 1994 és 1999 között Az 1993-as reform az 1994–1999-es időszakra vonatkozó célkitűzéseket többé-kevésbé érintetlenül hagyta: > 1. célkitűzés: a fejlődésben lemaradt régiók fejlődésének és strukturális átalakításának elősegítése; > 2. célkitűzés: az ipari hanyatlás által súlyosan érintett régiók vagy régiórészek átalakítása; > 3. célkitűzés: a tartós munkanélküliség elleni küzdelem, valamint a fiatalok és a munkaerőpiacról kiszoruló személyek foglalkoztatási integrációjának megkönnyítése, a férfiak és nők számára egyenlő foglalkoztatási lehetőségek elősegítése; > 4. célkitűzés: a munkások alkalmazkodásának megkönnyítése az ipari változásokhoz és a termelési rendszerek változásaihoz; > 5. célkitűzés: a vidékfejlesztés támogatása (a) a mezőgazdasági struktúrák átalakításának felgyorsításával a közös agrárpolitikai reform keretei között, valamint a halászati szektor modernizációjának és strukturális átalakításának előmozdításával, (b) a vidéki területek fejlődésének és strukturális átalakításának előmozdításával.

„A végrehajtás minőségét egyre inkább a partnerség minősége határozza meg. A kohéziós politika sikere a mindennapokban olyan működőképes partnerségeken múlik, amelyek összehozzák mindazokat, akik részt vesznek a régió gazdasági fejlesztésében. Közéjük tartoznak a minisztériumok képviselői és a választott helyi képviselők, az üzleti világ képviselői, a szakszervezetek, a női, a jótékonysági és az önkéntes szervezetek, továbbá a környezetvédelmi szövetségek, bár tudom, hogy egyes kormányzati képviselők ennek hallatára húzni kezdik az orrukat.” Monika Wulf-Mathies az első Kohéziós Fórumon, Brüsszelben, 1997. április 27-én

Németország

Észak-Írország, Egyesült Királyság

Spanyolország

Az infrastruktúra újjáépítése

Jobb szállítási kapcsolatok az üzlet érdekében

A Kronprinzenbrücke (híd) újjáépítése Berlinben

Új, az ERFA által finanszírozott kikötő

(Németország).

Londonderryben.

Európa infrastruktúrájának erősítése

1994-99

16. OLDAL

> 6. célkitűzés: a rendkívül alacsony népsűrűségű régiók fejlesztése és strukturális átalakítása (1995. január 1-től).

Svédország és Finnország 697 millió ECU-t (a teljes összeg 0,4%-a) kapott a 6. célkitűzés alapján.

A lakosság 24,6%-át, vagyis mintegy 97,7 millió lakost érintő, az ERFA, az ESZA és az EMOGA által az 1. célkitűzés keretében nyújtott támogatás összege 94 milliárd ECU volt, a Kohéziós Alapé pedig 14,45 milliárd ECU (a teljes rendelkezésre álló összeg 68%-a¹³). Az 1. célkitűzés befektetéseinek 41%-át fordították vállalkozások támogatására, 29,8%-át az infrastruktúrára (ennek a felét szállításra, egynegyedét a környezetvédelemre) és 24,5%-át emberi erőforrásokra.

Az összesen 13 közösségi kezdeményezésre elkülönített 14 milliárd ECU (a teljes összeg 8%-a) állt rendelkezésre a határokon átívelő, nemzetek közötti és innovatív projektek társfinanszírozására.

A 2. célkitűzés keretében 60,6 millió ember (a teljes lakosság 16,3%-a) részesült az ERFA és az ESZA által biztosított 9,4 milliárd ECU-s finanszírozási csomagból (a teljes összeg 10,6%-a), amelynek 55,1%-át fordították kifejezetten a kis- és középvállalkozások támogatására. További 23,9%-ot fordítottak fizikai helyreállításra és környezetvédelemre, gyakran korábbi ipartelepekhez kapcsolódóan, az emberi erőforrásokra pedig 20,9% jutott. A 3. és 4. célkitűzésre összesen 15,2 milliárd ECU-t allokáltak (a teljes összeg 9,1%-át). Az ESZA ezzel az összeggel munkaerő-piaci intézkedéseket és a társadalmi integrációt finanszírozta. Az 5. célkitűzés keretében felhasználható 13 milliárd ECU összegű forrás (a teljes összeg 7,8%-a) a halászatban és a vidéki területeken új gazdasági tevékenységekre (47,2%), az infrastruktúrára és emberi erőforrásokra (20-20%), továbbá a környezetvédelemre (12,1%) állt rendelkezésre. 32,7 millió ember, a teljes EU népességének 8,8%-a élt az 5b. célkitűzés által támogatott vidéki területeken.

I R Á N Y Í TÁ S É S S Z A B Á LYO Z Á S 1994 és 1999 között a Strukturális és Kohéziós Alapok irányítására hét tanácsi rendeletet hoztak, amelyek biztosították az alapok hatékonyságát és a koordinációját, a végrehajtási és az általános rendelkezéseket, valamint a négy Strukturális Alap megvalósítását. A Kohéziós Alapra külön rendeletet fogadtak el. A koordinációs rendelet nem hozott túl sok változást az 1989-ben bevezetett, a nemzeti tervezést, a közösségi támogatási kereteket (KTK-kat) és az operatív programokat magába foglaló, korábbi háromszakaszos rendszerben. Megkövetelte azonban, hogy a nemzeti tervek legyenek részletesebbek, különösen a környezetvédelmi témákban. Egyúttal bevezette az Egységes programozási dokumentumot is, ami azt jelentette, hogy a tagállamok és a régiók egyetlen dokumentumban nyújthatták be a terveket és az operatív programokat, amit egyetlen bizottsági döntés követett. Ebben az időszakban számos fontos politikai fejlemény is volt. 1996 novemberében jelent meg az első „Jelentés a gazdasági és társadalmi kohézióról”, amely regionális szinten mutatta be az Unió gazdasági és társadalmi diszparitásait, és értékelte a nemzeti és közösségi politikák hatását a régiók fejlődésére. Az anyagot 1997 áprilisában mutatták be az első Kohéziós

Németország A turizmus támogatása, a kultúra védelme

Portugália

Franciaország

A környezet védelme

Kutatás-fejlesztés

A Ria Formosa megtisztítása Algarve

Az ERFA által támogatott kertészeti

tartományban (Portugáliában).

K+F Basse-Normandie-ban (Franciaország).

17. OLDAL

Fórumon. Ez az esemény ad azóta is helyet az újabb és újabb jelentések elfogadásának, és a tagállamok, a régiók és az érdekeltek kohéziós politikáról folytatott véleménycseréjének fórumává vált. 1999 májusában fogadták el az Európai Területfejlesztési Perspektívát ( ESPD-t), amely egy jogilag nem kötelező dokumentum, és a területfelhasználásra is hatással levő ágazatorientált politikák politikai kereteit rögzíti helyi, regionális, nemzeti és európai szinten. Végül az Amszterdami Szerződés 1997. októberi aláírása létrehozta az Európai Foglalkoztatási Stratégiát, amely a nemzeti foglalkoztatási politikák szorosabb koordinációját tette lehetővé.

„A Kohéziós Alap új dimenziót nyit a Közösség számára. A tagállamok az alap működése révén választ tudnak adni a gazdasági és monetáris unió harmadik szakaszába való továbblépéshez szükséges konvergencia kritériumaira.” Jacques Delors az Európai Parlamentben 1992. február 11-én

Alapvető tények és számadatok > A Strukturális és Kohéziós Alapok teljes költségvetése: 168 milliárd ECU, ami az EU költségvetésének körülbelül egyharmadát, illetve az EU teljes GDP-jének 0,4%-át képviseli. > ebből az 1. célkitűzés régióira szánt összeg: 68% > az 1. célkitűzés régióinak lakossága: 91,7 millió (a teljes lakosság 24,6%-a). > A támogatásból a legnagyobb mértékben részesülő országok: Spanyolország (42,4 milliárd ECU), Németország (21,8 milliárd ECU), Olaszország (21,7 milliárd ECU), Portugália (18,2 milliárd ECU), Görögország (17,7 milliárd ECU) és Franciaország (14,9 milliárd ECU).

Eredmények > A Strukturális Alapok működésének a reál GDP-re gyakorolt hatását az 1994 és 1999 közötti időszakban további 4,7%-ra becsülik Portugáliában, 3,9%-ra a kelet-német tartományokban (Länder), 2,8%-ra Írországban, 2,2%-ra Görögországban, 1,4%-ra Spanyolországban és 1,3%-ra Észak-Írországban.

> Az 1. célkitűzés régióiban 700 000 új munkahely jött létre, ami majdnem 4%-ot emelt a foglalkoztatottságon Portugáliában, 2,5%-ot Görögországban és 1% és 2% között az új német tartományokban (Länder) és Olaszország és Spanyolország déli részein. > 800 000 kis- és középvállalkozás (köztük 500 000 az 1. célkitűzésben) kapott közvetlen beruházási támogatást. > 4104 km autópálya, továbbá 31 844 km egyéb út épült vagy került bővítésre. A vasúti infrastruktúra terén végrehajtott beruházások az utazási idő csökkenéséhez vezettek az olyan kulcsfontosságú útvonalakon, mint az Athén-Thessaloniki-Idomeni (az utazási idő 1 óra 30 perccel csökkent), a Lisszabon-Faro (1 óra 35 perc), a Lisszabon-Vilar Formoso (1 óra 20 perc), a LarneDublin (20 perc) és a Belfast-Derry (25 perc) útvonal. > A 2. célkitűzés régióiban a becslések szerint bruttó 567 000 további munkahely létesült, a munkanélküliségi ráta 11,3%-ról 8,7%-ra esett vissza, és összesen 3,2 milliárd ECU összegű ERFApénzt fektettek be 115,1 millió négyzetméternyi új telephely és üzlethelyiség fejlesztésére. További részletek a – magyar nyelvre még nem lefordított – „Evaluation” oldalakon találhatóak, az alábbi honlapon: http://ec.europa.eu/regional_policy

1999

Lettország

Észtország

Berlin – Európai Tanács

Befektetés az infrastruktúrába

Az oktatási rendszer megerősítése

1999. március 24-én és 25-én az Európai Tanács

A rigai fő vízszivattyú-telep átépítése,

Új óvoda Észtországban, amit a SAPARD

Berlinben megállapodott az „Agenda 2000”

amit az előcsatlakozási segélynyújtási

előcsatlakozási pénzügyi eszköz finanszírozott.

-ről és a 2000–2006-os időszakra vonatkozó

eszköz társfinanszírozott; Lettország.

költségvetésről.

18. OLDAL

2000–2006

A bővítés sikerre vitele

2000-06

A 2000–2006-ig tartó időszak két fő témája a kohéziós politika modelljének és folyamatának egyszerűsítése és – ezzel párhuzamosan – a bővítés előkészítése volt. Az EU mindeddig legnagyobb bővítését felvázoló „Agenda 2000” már az 1990-es évek második fele óta előkészítés alatt állt, és 2004 májusában 10 új tagállam csatlakozásához vezetett. Ez a történelmi jelentőségű bővítés az EU népességét 20%-kal emelte meg, azonban az Unió GDP-je csak 5%-kal nőtt. A bővítéssel megnövekedett jövedelmbeli is munkapiaci egyenlőtlenségek is érkeztek, mivel az egy főre jutó GDP ezekben az új tagállamokban az EU-átlag fele alatt volt, és lakosságuknak csak 56%-a volt aktív kereső, szemben az EU-15-ök 64%-os foglalkoztatottságával. Az új tagállamok területe szinte teljes egészében az 1. célkitűzés hatálya alá tartozott, és a lehető legmagasabb szintű támogatásra voltak jogosultak a Strukturális és Kohéziós Alapokból. A munka azonban már a bővítés előtt megkezdődött, és ennek része volt az előcsatlakozási eszközök rendelkezésre bocsátása az akkori tagjelölt országok részére, hogy felkészüljenek a kohéziós politikára. Az Európai Tanács Berlinben tartott ülésén, 1999 márciusában meghozott döntést követően a kohéziós politika 2000–2006-os költségvetése 213 milliárd €-t¹⁴ tett ki a tizenöt tagállamra vonatkozóan. További 22 milliárd € forrást biztosítottak az új tagállamok részére a 2004–2006-ig tartó időszakra. A „lisszaboni stratégiáról” az Európai Tanács 2000 márciusában állapodott meg Lisszabonban, és a növekedést, a foglalkoztatást és az innovációt középpontba helyezve egyre inkább számos EU politika hajtóerejévé (leitmotiv) vált, egyúttal a kohéziós politika paradigmaváltásának is lendületet adott.

A REFORMHOZ VEZETŐ ÚT 1997 júliusában az Európai Bizottság előterjesztette az „Agenda 2000”-et¹⁵, azt a dokumentumot, amely áttekintést nyújtott az Európai Unió és irányelvei fejlődésének kilátásairól, a bővítés által felvetett horizontális problémákról, továbbá a 2000–2006-os évekre vonatkozó pénzügyi keretről. Az ebből eredő jogalkotási csomagot 1998 márciusában terjesztették elő, és kiterjedt a közös agrárpolitika reformjára, a kohéziós politika reformjára, az előcsatlakozási pénzügyi eszközökre és az új pénzügyi keretre. Az Európai Tanács 1999. március 24-i berlini ülésén megállapo-

dásra jutott a Bizottság javaslatairól, lehetővé téve a későbbi jogalkotási és költségvetési intézkedések végrehajtását. 1998 júniusában a Bizottság előterjesztette a Strukturális és Kohéziós Alapokra, továbbá az előcsatlakozási eszközökre vonatkozó rendeleteket, amelyeket a Tanács – és részben az Európai Parlament – jóváhagyott 1999 májusa és júliusa között. Az átdolgozott Alapszerződés rendelkezései alapján az Európai Parlamentet először vonták be az ERFA és ESZA rendeletek jóváhagyásába az együttdöntési eljárás alkalmazásával. A legnagyobb változást a Tanács által elfogadott új „általános” rendelet¹⁶, hozta. Ez hatályon kívül helyezte a koordinációs

1999–2004

Lengyelország

Michel Barnier

Útfelújítások

Regionális politikai biztos 1999 szeptembere

Útfelújítás Sochaczew és Grojec között a Varsót

és 2004 áprilisa között.

dél felől elkerülő forgalom számára, Lengyelország.

Ciprus Egy falu újjáélesztése

19. OLDAL

rendeletet és a végrehajtási rendelet egyes részeit. Ezenkívül elfogadásra került öt új rendelet az ERFA-ról, az ESZA-ról, az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapról (EMOGA), a Halászati Orientációs Pénzügyi Eszközről (HOPE) és a Kohéziós Alapról. 2000 márciusa és 2001 márciusa között a Bizottság további öt, a végrehajtásra vonatkozó rendeletről döntött, amelyek részletes szabályokat tartalmaznak az euro használatáról, az információról és nyilvánosságról, az elszámolható költségekről, az irányítási és ellenőrzési rendszerekről és a pénzügyi korrekciókról. Végül a Tanács 1999 júniusában rendeleteket fogadott el az előcsatlakozási strukturális politikák eszközével (ISPA) és a SAPARD (Különleges Előcsatlakozási Program a Mezőgazdaság és Vidékfejlesztés támogatására) programmal kapcsolatban.

A KOHÉZIÓS POLITIKA 2000 ÉS 2006 KÖZÖTT A korábbi 2. és 5. célkitűzés, továbbá a 3. és 4. célkitűzés összeolvasztásával az 1999-es reform a Strukturális Alapok célkitűzéseinek számát hatról háromra, a közösségi kezdeményezések számát pedig 13-ról négyre csökkentette. A három megmaradt célkitűzés a következő volt: > 1. célkitűzés: a fejlődésben lemaradt régiók fejlődésének és strukturális átalakításának elősegítése; > 2. célkitűzés: strukturális nehézségekkel küzdő területek gazdasági és társadalmi átalakulásának támogatása; és > 3. célkitűzés: oktatási, képzési és foglakoztatási politikák és rendszerek átvételének és modernizálásának támogatása.

„Mindaddig, amíg az Európai Uniónak vannak törekvései, rendelkeznie kell kohéziós politikával is, ami segít megvalósítani azokat. Az egyik törekvés az újraegyesített Európa közös fejlődése. Az új távlati terv az, hogy a kibővült Európa számára eszközöket kell biztosítani ahhoz, hogy megvalósulhasson a fenntarthatóság elvére épülő, dinamikus növekedés és magas foglalkoztatottság. Az ennek eléréséhez szükséges módszert már lefektettük: követnünk kell a lisszaboni és a göteborgi napirendben egyhangúlag rögzített célkitűzéseket. Végeredményben régióink, területeink, városaink és településeink hajtják végre a beruházásokat, valósítják meg a nemzeti és Közösségi politika célkitűzéseit, és alkalmazzák az EU jogot. Nem szabad hagynunk, a pálya széléről figyeljék az eseményeket, hanem partnerré kell tennünk őket abban, hogy együtt nézzünk szembe a fenntartható fejlődés kihívásával.” Michel Barnier az Európai Parlamentben 2004. február 18-án

2004 Az EU 25 tagra való kibővítése

Spanyolország Ipariszennyvíz-telepek helyreállítása

Belgium Munkahelyteremtés

2004. május 1-je, ünnepség az EU 25 tagállamúvá

Bevándorlókra szabott munkahelyek

történő bővítése alkalmából.

Antwerpenben, Belgium.

2000-06

20. OLDAL

Az ERFA, az ESZA, az EMOGA és a HOPE által az 1. célkitűzés keretében biztosított, öszszesen 149,2 milliárd € támogatás a lakosság 37%-ára illetve mintegy 169,4 millió EU-25 lakosra terjedt ki. További 25,4 milliárd €-t biztosított a Kohéziós Alap (ami a Strukturális és Kohéziós Alapok 71,6%-át jelentette). Az 1. célkitűzés befektetéseinek 41%-át fordították infrastruktúrára, és ennek majdnem a felét közlekedésre, illetve egyharmadát környezetvédelmi projektekre. 33,8%-ot juttattak vállalkozások számára, termelékeny munkakörnyezet kialakítása céljából, és 24,5%-ot emberi erőforrásokra. A lakosság 15,2%-a, vagyis mintegy 69,8 millió fő lakott a 2. célkitűzés hatálya alá eső területeken, és részesedett az ERFA és az ESZA által biztosított 22,5 milliárd € értékű finanszírozási csomagból (a teljes összeg 9,6%-a). A teljes befektetésből 55,1%-ot fordítottak a termelési környezetre, elsősorban a kis- és középméretű vállalkozásokat támogatva, 23,9%-ot a városfelújításra és környezetvédelemre (gyakran a korábban ipari telephelyekre vonatkozó projektek keretében) és 20,9%-ot emberi erőforrásokra. Az aktív munkaerő-piaci politikák célcsoportjaira fókuszáló 3. és 4. célkitűzés programjai nem földrajzi régiókra koncentrálódtak, ehelyett nemzeti szinten állapították meg őket. A két célkitűzésre összesen 24,1 milliárd €-t osztottak szét (a teljes összeg 10,3%-a), és ezt kizárólag az ESZA biztosította. 11,5 milliárd €-t osztottak fel négy közösségi kezdeményezés között („Interreg II”, „Urban II”, „Equal”, „Leader+”, és a 2000–2006-os időszak alatti innovációs intézkedésekre.

I R Á N Y Í TÁ S É S S Z A B Á LYO Z Á S A 2000–2006-os időszak során megerősödött a Bizottság és a tagállamok közötti együttműködés a pénzügyi ellenőrzés és fegyelem biztosítása területén. Tisztázták a nemzeti irányító és kifizető hatóságok felelősségeit, egyszerűsítették a programok menedzselését, és felgyorsították a pénzügyi fegyelem és az „n+2” szabály alkalmazását. E szabály szerint, amennyiben valaki nem igazolta a kifizetést két éven belül, elveszítette a forrást. Ezen túlmenően: az előzetes (ex ante), időközi és utólagos (ex post) értékelések rendszere jobban bevonta a tagállamokat és a régiókat a programok nyomon követésébe és értékelésébe. A politika fejlődését illetően a második és a harmadik „Jelentés a gazdasági és társadalmi kohézióról” élénk visszajelzéseket és vitákat váltott ki 2001 májusa és 2004 februárja között a kohéziós politika hatásával és jövőbeli modelljével kapcsolatban. Ez megkönnyítette a Bizottság által 2007–2013-ra készített rendelettervezetek jóváhagyását. 2003 októbere óta a „NYÍLT NAPOK – Régiók és városok európai hete” rendezvény vált az Európa minden részéről és azon túlról érkező politikusok és szakértők évenkénti összejövetelének helyszínévé. Az Európai Bizottság és a Régiók Bizottsága által az európai régiókkal és városokkal, az Európai Parlamenttel és magán-, pénzügyi és civil társadalmi szervezetekkel közösen szervezett NYÍLT NAPOK platformot biztosít a regionális fejlesztéssel kapcsolatos tapasztalatok és ötletek kicserélésére.

Cseh Köztársaság Menekültek oktatása

Ausztria

Szlovákia

Városfelújítás

Befektetés a megújuló energiába

URBAN pénzeszközöket használnak

Szélerőmű Cerovában, Szlovákia.

Bécs belvárosának felújításához.

21. OLDAL

Egy új finanszírozási eszközt, az Európai Unió Szolidaritási Alapját (ami nem része a kohéziós politikának) 2002 novemberében hozták létre, hogy sürgős segítséget nyújtson a nagyobb katasztrófákat elszenvedő régióknak.

Alapvető tények és számadatok > A Strukturális és Kohéziós Alapok teljes rendelkezésre álló összege: 213 milliárd € az EU-15-öknek 2000 és 2006 között, továbbá 21,7 milliárd € a 10 új tagállamnak 2004 és 2006 között, ami az EU költségvetésének közel egyharmadát, illetve az EU teljes GDP-jének 0,4 %-át jelenti. > ebből az 1. célkitűzés régióira szánt összeg: 71,6%. > az 1. célkitűzés régióinak lakossága: 169,4 millió (a teljes lakosság 37%-a). > A támogatásból a legnagyobb mértékben részesülő országok: Spanyolország (56,3 milliárd €), Németország (29,8 milliárd €), Olaszország (29,6 milliárd €), Görögország (24,9 milliárd €), Portugália (22,8 milliárd €), Egyesült Királyság (16,6 milliárd €), és Franciaország (15,7 milliárd €).

Eredmények > 2000 és 2006 között az 1. célkitűzés forrásai segítségével a becslések szerint mintegy nettó 570 000 munkahelyet létesítettek, amelyek közül közel 160 000 az új tagállamokban volt. > Spanyolországban a Strukturális Alapokból közel 4 milliárd €-t fordítottak kutatásra, műszaki fejlesztésre, innovációs és információs technológiákra 13 000 kutatási projekt keretében,

amikben közel 100 000 kutató vett részt, és amelyek társfinanszírozást biztosítottak a Spanyolországban jelenleg található 64 technológiai park többsége számára. > Görögországban az athéni metró fejlesztésébe fektetett folyamatos beruházások csökkentették a közlekedési dugókat és a légszennyezettséget. Nyolc új állomást – köztük négy átszállóállomást – és 17 szerelvényt finanszíroztak. 2005 közepére 17 200 utas használta ezeket a csúcsforgalom idején, szemben az eredetileg remélt 15 500-zal. Spanyolországban az útrendszerrel kapcsolatos beruházások évente körülbelül 1,2 millió óra utazási időt takarítottak meg. > A 2. célkitűzés régiói tekintetében a cégszintű felmérések azt mutatják, hogy a 2000–2006-os időszak végére megközelítőleg 730 000 munkahely létesült. > Katalóniában a 2. célkitűzés programjában a régió kutatói közül több mint 6 000 (közel 21%) vett részt, és a program a magánszféra információs társadalomba való befektetéséből 1,4 milliárd €-t (37%-ot) fedezett. > Az Egyesült Királyságban több mint 250 000 kis- és középvállalkozás kapott támogatást az 1. és 2. célkitűzés régióiban. Közel 16 000 kapott közvetlen támogatást. További részletek a – magyar nyelvre még nem lefordított – „Evaluation” oldalakon találhatóak, az alábbi honlapon: http://ec.europa.eu/regional_policy

2005

Németország

2007

Brüsszel – Európai Tanács

A kutatás és fejlesztés támogatása

27 tagállamra való bővítés

2005. december 15-én és 16-án az Európai Tanács

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap

2007. január 1-jén a tagok száma 27-re emelkedett

Brüsszelben megállapodott a 2007–2013 közötti

támogatja a berlini napenergia-technológia

Bulgária és Románia belépésével.

időszak EU költségvetéséről.

kutatását, Németország.

22. OLDAL

2007–2013

Középpontban a növekedés és a munkahelyek Az erőforrások eddigi legmagasabb szintű összpontosítása a legszegényebb tagállamokra és régiókra; valamennyi régió bevonása; és a növekedés serkentése érdekében történő prioritás-váltás – dióhéjban ezek az EU kohéziós politikájának legnagyobb változásai az elmúlt időszakban. A 27 tagállamból álló EU-ban minden harmadik EU polgár – azaz összesen 170 millió ember – jelenleg a legszegényebb régiókban él, amelyek a

2007-13

„Konvergencia” célkitűzés keretében kapnak támogatást. A gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek jelentősen elmélyültek a közelmúlt bővítései hatására. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem tekintetében Luxemburg jelenleg hétszer gazdagabb Romániánál. Regionális szinten a különbség még nagyobb: a leggazdagabb régió Belső-London, ahol az egy főre eső jövedelem az EU-27 egy főre eső jövedelmének 290%-a, míg a legszegényebb régió a Nord-Est Romániában, az EU-átlag 23%-ával. Az Európai Tanács 2005 decemberében megállapodott a 2007–2013-as időszakra vonatkozó költségvetésről, és 347 milliárd €-t¹⁷ osztott fel a Strukturális és Kohéziós Alapoknak, aminek a tervek szerint 81,5%-át a „Konvergencia” régiókra fordítják. Egyszerűsített eljárások alapján a valamennyi EU régióra és tagállamra kiterjedő 436 program közel mindegyikéről megállapodtak 2007 vége előtt. A prioritások terén bekövetkezett radikális változás azt jelenti, hogy az erőforrások egynegyedét most már a kutatásra és innovációra fordítják, és mintegy 30%-át a környezeti infrastruktúrára és a klímaváltozás elleni intézkedésekre.

A REFORMHOZ VEZETŐ ÚT

2004 júniusában a Bizottság öt rendeletből álló jogalkotási csomagot terjesztett elő²⁰, amelyek közül az egyik általános rendelkezéseket tartalmazott, három az ERFA-ra, az ESZA-ra és a Kohéziós Alapra, az utolsó pedig az „Európai Területi Együttműködés Csoportosulásra” vonatkozott. A Tanács és a Parlament ezeket 2006 júliusában fogadta el, miután megállapodásra jutottak a költségvetéssel kapcsolatban. 2006 decemberében ezeket a rendeleteket kiegészítették egy végrehajtási rendelettel²¹, amely felváltotta az akkor meglevő öt rendeletet az információról és nyilvánosságról, az irányítási és ellenőrzési rendszerekről, a rendellenességekről és a pénzügyi korrekciókról és jogosultságról szóló rendelkezésekkel.

2004 februárjában az Európai Bizottság kiadott egy dokumentumot¹⁸ a kibővített Unió jövőjéről, benne a 2007–2013-as időszakra javasolt költségvetéssel. Az összesen 1,025 milliárd €¹⁹ teljes költségvetésből 336 milliárd €-t szánt a Strukturális és Kohéziós Alapoknak, és további 70 milliárd €-t osztott fel vidékfejlesztés céljára a kohéziótól eltérő cím alatt. Kemény tárgyalásokat követően az Európai Tanács december 11-én és 12-én Brüsszelben megállapodott a költségvetésről, amit 2006 áprilisában a Tanács, a Parlament és a Bizottság közötti, 864 milliárd €-ra vonatkozó intézményközi megállapodásra fordítottak át, amiből 308 milliárd €-t tettek félre a kohéziós politikára. Egyidejűleg a költségvetés felülvizsgálatát 2008/09-re ütemezték elő.

A KOHÉZIÓS POLITIKA 2007 ÉS 2013 KÖZÖTT

2001. óta a Bizottság közvetítő szerepet töltött be egy élénk, az EU kohéziós politika jövőjére vonatkozó véleménynyilvánításokkal teli időszak során.

Miközben egyesítette a korábbi 2. és 3. célkitűzéseket, a 2006-os reform átalakította az Interreg kezdeményezést is egy harmadik cél-

Görögország

2007

2007

A környezeti infrastruktúra fejlesztése

Kohéziós terv - Portugália

A Nesztosz-folyó projekt, együttműködésben

Danuta Hübner Lisszabonban, 2007. július 4-én írta

Bulgáriával: megépült a Thissavros-gát az öntözés

alá a 2007–2013-ra vonatkozó Portugál kohéziós

és az energiaellátás javítása érdekében.

politikai tervet.

Negyedik Kohéziós Fórum

23. OLDAL

kitűzés keretében, és az egyéb közösségi kezdeményezéseket is a fő programokba integrálta. Az elsődleges célkitűzések a következők: > „Konvergencia”: célja, hogy felgyorsítsa az EU-átlag 75%-a alatti egy főre jutó GDP-vel rendelkező, legkevésbé fejlett tagállamok és régiók konvergenciáját; > „Regionális versenyképesség és foglalkoztatás”: minden egyéb EU-régióra vonatkozik azzal a céllal, hogy erősítse a régiók versenyképességét és vonzerejét, valamint a foglalkoztatást; és > „Európai területi együttműködés”: az Interreg kezdeményezésre alapozva támogatás érhető el az országhatárokon átnyúló, nemzetek közötti és régióközi együttműködéshez és hálózatok kiépítéséhez. A kohézió céljára rendelkezésre álló pénzügyi eszközök száma hatról háromra csökkent: kettő Strukturális Alap (ERFA, ESZA) és a Kohéziós Alap. A korábbi EMOGA és HOPE célzott támogatásai az új Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és az Európai Halászati Alap (EHA) alá kerültek. A „Konvergencia” célkitűzés 17 tagállam 84 régióját, ezáltal 170 milliós lakosságot, és – fokozatosan megszűnő alapon – további 16 régiót és 16,4 millió embert érint, olyan régiókban, ahol a GDP csak alig haladja meg a küszöbértéket a bővítés statisztikai hatása miatt. A „Konvergencia” célkitűzés alapján 282,8 milliárd € áll rendelkezésre, ami a teljes összeg 81,5%-a. Ebből 199,3 milliárd € jut a konvergencia-régiókra, 13,9 milliárd € a fokozatosan kiváló (úgynevezett „phasing-out”) régiókra és 69,6 milliárd € a Kohéziós Alapra, amelyből 15 tagállam részesül. 19 tagállam összesen 168 régiója vehet részt a „Regionális versenyképesség és foglalkoztatás”

„Meg vagyok győződve arról, hogy az európai kohéziós politika megfelelő alapokkal rendelkezik az előttünk álló kihívásokkal való szembenézéshez. Véleményem szerint a legfontosabb eszköz a kezünkben a többszintű kormányzás rendszere, ami a felelősségre vonhatóságon és a partnerségen alapul. Ez a rendszer egyrészről támogatja a gazdasági hatékonyságot és fejlődést az európai, nemzeti és regionális szintek közötti együttműködés révén, másrészt szilárdan rögzíti a kohéziós politikát az Unió területein és a polgárok szívében.” Danuta Hübner a Negyedik Kohéziós Fórumon Brüsszelben, 2007. szeptember 27-én

2007 NYÍLT NAPOK

Olaszország A tengeri környezet tanulmányozása

Dánia A személyi- és áruszállítás fejlesztése

Szakértők találkozója, tapasztalat- és eszmecsere

Új repülőtéri létesítmények ösztönzik az üzleti

a NYÍLT NAPOK, az európai régiók és városok

fejlődést Dániában.

évenkénti találkozója során.

2007-13

24. OLDAL

célkitűzésben, ami összesen 314 millió polgárt jelent. Ezen régiók közül 13 (19 millió lakossal) úgynevezett fokozatosan bekapcsolódó („phasing-in”) terület, amelyek különleges pénzügyi juttatásban részesülnek amiatt, mert korábban az 1. célkitűzés hatálya alá tartozó régióknak minősültek. Ezen célkitűzés keretei között 54,9 milliárd € áll rendelkezésre, ami alig kevesebb a teljes támogatási összeg 16%-ánál. 11,4 milliárd € jut a fokozatosan bekapcsolódó („phasing-in”) régiókra. Az „Európai területi együttműködés” célkitűzés szerint az országhatárok melletti területeken élő lakosság 181,7 millió fő (a teljes EU-népesség 37,5%-a), miközben minden EU-régióra és európai állampolgárra vonatkozik legalább egy a jelenlegi 13, nemzetek közötti együttműködési terület közül. Erre a célkitűzésre 8,7 milliárd € (a teljes összeg 2,5%a) áll rendelkezésre, és az alábbiak szerint oszlik meg: 6,44 milliárd € a határokon átnyúló, 1,83 milliárd € a nemzetek közötti és 445 millió € a régiók közötti együttműködésre és hálózatokra. A célkitűzés részeként a Bizottság elindította a „Régiók a gazdasági változásért” kezdeményezést, hogy támogassa a legkiválóbb hálózatokat a régió és a városok fenntartható fejlődése érdekében.

I R Á N Y Í TÁ S É S S Z A B Á LYO Z Á S A jelenlegi időszak egyik jelentős egyszerűsítése az, hogy két programozási lépést vezettek be a korábbi három helyett. A kohézióra vonatkozó közösségi irányelvek alapján a tervezés a nemzeti szinten történik a Nemzeti Stratégiai Referencia Keretek között, míg a végrehajtás az operatív programokra marad. A rendeletek és irányelvek azonban megkövetelik, hogy a programok új generációja az erőforrások bizonyos

hányadát a Növekedés és Munkahelyteremtés megújult stratégiájához kapcsolódó beruházásokra fordítsák. Ide tartozik a kutatás és fejlesztés, az európai jelentőségű infrastruktúra, az ipari versenyképesség, a megújuló energia, az energia-hatékonyság, az öko-innováció és az emberi erőforrás. A „Konvergencia” régiókban ezeknek a prioritásoknak 60%-ot kell kapniuk a teljes finanszírozásból, minden egyéb régióban pedig 75%-ot. Az EU-27-ben az alapvető lisszaboni beruházásokra rendelt erőforrások átlagos aránya 61,2% a „Konvergencia” célkitűzés keretei között, illetve 76,7% a Regionális versenyképességi és foglalkoztatási célkitűzés hatálya alá tartozó régiókban. Összességében mintegy 200 milliárd €-t osztottak szét ezen beruházásokra. Az előző időszakhoz képest ez több, mint 50 milliárd € emelkedést jelent. Egyes rendelkezéseket áramvonalasítottak, pl. a jogosultsági kritériumokat most már nemzeti szinten és nem EU szinten döntik el, illetve az arányosság elvének egyre erősebb figyelembe vétele azt célozza, hogy csökkentsék a bürokráciát és a kisebb programok számára korábban terhet jelentő korlátozásokat. Három új politikai eszköz, nevezetesen a Jaspers, a Jeremie és a Jessica segíti az együttműködést az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank és egyéb pénzintézetek között, hogy erősítsék a kapacitásteremtést és biztosítsák azt, hogy a tagállamok és a régiók a pénzeszközöket megalapozottan és hatékonyan használják fel. Az Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (EGTC) lehetővé teszi a különböző országok regionális és helyi hatóságai számára, hogy jogi személyiséggel rendelkező együttműködési csoportokat hozzanak létre olyan projektekre, mint pl. a határokon átnyúló szállítási vagy egészségügyi szolgáltatások.

Szlovénia A turizmus fejlesztése

Lengyelország Közterek felújítása

Belgium Tisztább utazás Ingyenes buszjárat a Green Boulevard-on, a forgalom csökkentése érdekében; Hasselt, Limburg, Belgium.

25. OLDAL

Az Előcsatlakozási Segítségnyújtási Eszköz (IPA) 2007-ben felváltotta a korábbi előcsatlakozási eszközt. Az IPA célja, hogy segítse a tagjelölt országokat és a Nyugat-Balkán lehetséges tagjelölt országait az esetleges csatlakozásra való felkészülésben, többek között a regionális fejlesztés és együttműködés területén. Végül a negyedik „Jelentés a gazdasági és társadalmi kohézióról” és a 2007. szeptember 27–28-i Kohéziós Fórum volt a mérföldkő, amely az EU 2013 utáni kohéziós politikájának jövőjéről folytatott nyilvános vita kezdetét jelölte.

„Azok a régiók és városok sikeresek, amelyek magukévá teszik a nyitottság értékét, gazdasági fellendülést és jólétet kínálnak polgáraiknak, és lehetőséget arra, hogy képességeiket a legjobban kihasználják. Európának minden korábbinál nagyobb szüksége van a régiók és városok kreativitására, szakértelmére és lelkesedésére. A globalizáció korában nekik vezető szerepet kell vállalniuk abban a versenyképes Európában, amit próbálunk megteremteni." José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, 2006. október 9-én, a Régiók és városok európai hetének megnyitóján

Alapvető tények és számadatok > A Strukturális és Kohéziós Alapok rendelkezésre álló teljes összege: 347 milliárd €, ami az EU költségvetésének 35,7%-át, illetve az EU teljes GDP-jének 0,38%-át teszi ki > ebből az 1. célkitűzés régióira szánt összeg: 81,5% > az 1. célkitűzés régióinak lakossága: 170 millió (a teljes lakosság 35%-a, beleértve a fokozatosan kiváló („phasing-out”) régiókat is). > A támogatásból a legnagyobb mértékben részesülő országok: Lengyelország (67,3 milliárd €), Spanyolország (35,2 milliárd €), Olaszország (28,8 milliárd €), Cseh Köztársaság (26,7 milliárd €), Németország (26,3 milliárd €), Magyarország (25,3 milliárd €), Portugália (21,5 milliárd €) és Görögország (20,4 milliárd €).

Várt eredmények > A makroökonómiai modellek becslése szerint a kohéziós politika beruházásai átlagosan mintegy 6%-kal növelik az új tagállamok GDP-jét az alapértelmezett forgatókönyveken túlmenően. Például: a Hermin modell további 9% GDP-t jósol Litvániának, a Cseh Köztársaságnak és Szlovákiának; 5,5-6%-ot Bulgáriának, Lengyelor-

szágnak és Romániának; 3,5%-ot Görögországnak és közel 1–1,5%ot Spanyolországnak, a kelet-német tartományoknak (Länder) és a Mezzogiorno-nak (Olaszország déli régióinak csoportja). > 2015-re a Strukturális és Kohéziós Alapok segítségével akár 2 millió új munkahely létesülhet. > Néhány tagállam előzetes (ex ante) értékelése alapján, a kutatásra és az innovációra fordított nagy hangsúly további 40 000 munkahely teremtéshez fog hozzájárulni. > A személy- és teherszállítás területén 25 000 km újonnan épült vagy felújított utat és 7 700 km vasutat támogatnak az EU kohéziós politika beruházásai. > Sok tagállam és régió foglalkozik programjában prioritásként a klímaváltozással és az alacsony szénfelhasználású gazdaság támogatásával. Például: Luxemburg azt tervezi, hogy a CO2kibocsátását 10%-kal csökkenti, míg Szlovákia a termelés energiaigényét több mint 20%-kal tervezi csökkenteni. Az olasz, francia, cseh, máltai, angol és walesi programok rendelkezéseket tartalmaznak különleges, szénkibocsátást mérő rendszerek fejlesztésére. További részletek a – magyar nyelvre még nem lefordított – „Evaluation” oldalakon találhatóak, az alábbi honlapon: http://ec.europa.eu/regional_policy

Dirk Ahner

Jean- Charles Leygues

Tassos Bougas

Philip Lowe

26. OLDAL

A Z E U R Ó PA I B I Z OT T S Á G T I S Z T S É G V I S E LŐ I N E K N Y I LVÁ N O S V I TÁ J A

Visszatekintés 1988-ra A vitát 2008. március 5-re szervezték Brüsszelbe. Dirk Ahner 2007 óta a Regionális Politikai Főigazgatóság főigazgatója, aki a Mezőgazdasági Főigazgatóságnál, ahol 2003 és 2006 között főigazgató-helyettes volt, felelős volt a mezőgazdaság, a környezet és a vidékfejlesztés területére vonatkozó, előretekintő tanulmányok elkészüléséért. Graham Meadows 1989-től 2006-ig dolgozott a REGIO Főigazgatóságnál, majd 2003-tól 2006ig annak főigazgatója volt. Emellett tanácsadóként dolgozott Gaston E. Thorn bizottsági elnök kabinetjében (1981–1985), és Stanley Clinton Davis bizottsági tag kabinetfőnöke volt 1986–1989-ig. Jean-Charles Leygues Jacques Delors (1987–1992) bizottsági elnök helyettes kabinetfőnöke volt, később pedig főigazgató-helyettes a Regionális Politikai Főigazgatóságon (2004–2007). Philip Lowe a Versenyjogi Főigazgatóság főigazgatója 2002 óta, és Bruce Millan, az akkori Regionális Politikai Biztos kabinetfőnöke volt 1989 és 1991 között. Jérôme Vignon, a Foglalkoztatási, Szociálisügyi és Esélyegyenlőségi Főigazgatóságon belül a „Szociális védelem és társadalmi integráció” program igazgatója, tagja volt Jacques Delors elnök kabinetjének 1985-ben. Tassos Bougas, részlegvezető a Regionális Politikai Főigazgatóságon, és a Strukturális Politikák koordinációját irányító Georgios Varfis biztos helyettes kabinetfőnöke volt az 1980-as évek második felében. Robert Shotton, az általános ügyek igazgatója az Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságon, és ő volt felelős a közösségi kezdeményezésekért a REGIO Főigazgatóságon 1989 és 1993 között, valamint az akkor új tagállamok – Finnország, Ausztria, Svédország és végül Görögország – ügyeiért. A kiadványban szereplő vélemények nem feltétlenül állnak összhangban az Európai Bizottság véleményével.

Dirk Ahner: Köszöntök mindenki ezen a rendezvényen, amelynek célja a visszatekintés annak érdekében, hogy megtudjuk mi és hogyan történt abban a híres és talán egyedi „Delors pillanatban” 1988-ban, amikor megszületett a kohéziós politika, és elhozta ezt a radikális változást a különféle projektek kezelése helyett a stratégiailag sokkal megalapozottabb megközelítéssel, amely a regionális szereplőkre összpontosított. Szeretném önökkel együtt áttekinteni a politika azóta bekövetkezett fejlődését, és végül beszélgetni a 2013 utáni kilátásokról. Ez utóbbi tekintetben jelenleg szakértői véleményeket és tanácsokat gyűjtünk akadémikusoktól és gyakorló szakemberektől a politika célszerűségéről, a régiók előtt álló jövőbeli kihívásokról és az egyszerűsítés, valamint a jobb szabályozás lehetőségeiről. Danuta Hübner biztos 2009 tavaszán jelentésben fogja bemutatni önöknek ezeknek a visszajelzéseknek az eredményeit.

Jean-Charles Leygues: Három kérdést szeretnénk megbeszélni. Elsőként: vajon végül ez a politika sikeres volt a bürokratikus terhek miatt hangoztatott kétségek ellenére is? Másodszor: mi volt az eredeti fejlődési modell a kohéziós politika tervezete mögött? Harmadszor: változott-e ez a modell a négy törvényhozási és költségvetési időszak alatt és az EU folyamatos bővítése során 1988 óta, és ha igen, hogyan? Tassos Bougas: Véleményem szerint eredetileg két gondolatkör volt jelen a Bizottságban: az „integráció-hívők”, akik az integrált mediterrán programokban (IMP) rögzített megközelítést követték és akik a tagállamok és a régiók mellett a Bizottság erős szerepe mellett érveltek, és a másik csoport, amely sokkal mérsékeltebb szerepet szánt a Bizottságnak azáltal, hogy a tagállamokat szerette volna a politikai fő meghatározójának szerepében látni. Ez azóta is így van, és bizonyos mértékben ez hatá-

Jérôme Vignon

Graham Meadows

Rober t Shotton 27. OLDAL

rozza meg a politika inkább kísérletező jellegű és „közösségi-központú” eszközei közötti különbséget, lásd a közpolitikák koncepciójának és végrehajtásának innovatív módszerét, az újító tevékenységeket, közösségi kezdeményezéseket és hálózatokat, valamint az ezektől különböző, a tagállamok és a régiók nevében központilag irányított operatív programokat. Philip Lowe: Emlékszem, hogy 1979 és 1981 között a Bizottság azon munkacsoportjának tagja voltam Jean Jaeger vezetése alatt, amely azon a kérdésen dolgozott, hogyan lehet hatékonyabbá tenni a strukturális eszközöket, figyelembe véve a Közösség költségvetése által megszabott korlátokat. Abban az időben a csoport nem gondolkodott túl sokat a kohéziós politika olyan jelentős elveiről, mint pl. a szolidaritás, sokkal inkább arról, hogyan lehet a Közösségi fellépések hatékonyságát és hatásosságát fejleszteni az „integrált megközelítés” segítségével, ami a különböző strukturális eszközöket (ERFA, ESZA, EBB-kölcsönök, stb.) a regionális és nemzeti célkitűzések szolgálatába állítja, és lehetővé teszi a Görögországhoz hasonló országok számára, hogy globális előnyhöz jussanak azon beruházások volumenéből, amelyeknek jelentős makroökonómiai hatása és ennek megfelelően kézzel fogható hatása lehet a növekedésre. A „hatékonysággal és hatásossággal” kapcsolatos lelkesedésben több tagállam pénzügyminisztere osztozott abban az időben. A munkacsoport által készített bizottsági jelentést az 1984-es ECOFIN Tanácsülésen mutatták be, amikor Graham és én Gaston Thorn elnök kabinetjének tagjai voltunk. Akkoriban történt, hogy nyíltan kezdtünk beszélni a „gazdasági és társadalmi kohézióról”. Ezt követően, 1985-től kezdve, mind a hatékonyság, mint a kohézió koncepcióját Jacques Delors mozdította előre és ezek lehetővé tették számára, hogy vezető szerepet vállaljon az Európa új víziójáról folytatott vitában – talán mindenhol, az angolszász világot kivéve. Azonban az „integrált megközelítés” szlogenje még az Egyesült Királyságban is új lendületet adott a regionális fejlesztési erőfeszítéseknek például Skóciában és az északnyu-

gati területeken. Nem egyszerűen a pénzügyi eszközök technikai integrációjáról volt szó. Az a kérdés is különleges hangsúlyt kapott, hogy pontosan ki a felelős az uniós, a nemzeti és a regionális szinteken egy adott regionális program egyes részeinek a megtervezéséért és végrehajtásáért. Jérôme Vignon: Igaz, hogy az 1988-as nagy robbanás előtt a gazdasági és társadalmi kohézió és a Strukturális Alapok koncepciója a tagállamokban és az egyetemeken már bizonyos szempontból egyre kiforrottabbá vált. A hatékony fejlődési modellel kapcsolatos vita párhuzamosan folyt a „Realpolitik”’-kal, amely megkérdőjelezte, hogy a gazdag országoknak kell-e további pénzeket pumpálnia olyan alapokba, amiket a többi ország mindenféle látható eredmény nélkül használ fel. „Vissza akarom kapni a pénzemet!” és „Németország nem Európa fizetőpincére!” – ezek jellemezték a helyzetet Jacques Delors megérkezésekor, mire az ő válasza az volt, hogy a Strukturális Alapokat át kell alakítani a társadalmi kohéziót célzó strukturális politikává. A nagy robbanást valójában négy kritikus elem támogatta, amelyek még mindig közöttünk vannak. Az első, az „intézményi pillanat” már nem anynyira fontos, mint egykor. Az 1987-es jogszabályi szöveg szerint: „annak érdekében, hogy az »Egységes Okmány« sikeres legyen”. A közös piac létrehozásából leginkább profitáló tagállamok felé a politikai üzenet az volt, hogy azok készek voltak erőfeszítéseket tenni a kohéziós politikán keresztül. Ezenkívül a többéves költségvetési megközelítéshez komoly igazgatási, programozási, értékelési ás ellenőrzési gyakorlat kapcsolódott. A „Több pénzt” csak akkor jött, amikor a Bizottság már több korlátozást vezetett be. Valószínűleg az ilyen fajta politikai alku történelmileg egyedi még akkor is, ha manapság a bővítés sikere alapvetően a gazdasági és társadalmi kohézión múlik. A második elem a „devolúció” (jogkör átruházása), az a politikai elképzelés, amely tért hódított több tagállamban az 1990-es évek végén,

28. OLDAL

és 1992-ben a Régiók Bizottságának felállításához vezetett. A kohéziós politika megerősítette azokat a többségében Európa-párti szereplőket a regionális szinten, akik támogatták az Egységes Európai Okmányt. A harmadik támogató elem az 1980-as évek végén a fejlesztési politikák általános jellegű újragondolására tett szellemi kísérlet volt. A témát hagyományosan azok az akadémikusok uralták, akik meg voltak győződve arról, hogy a regionális konvergencia legfőképp az infrastrukturális beruházásoktól függ. Azonban sikerült meggyőzni egy másik iskolát arról, hogy csak az integrált megközelítés képes felszabadítani a belül rejlő helyi potenciált és fenntartható fejlődést teremteni. Ezt a fejlesztési koncepciót először az IMP-k tesztelték, és inkább helyi, semmint nemzeti szintű érdekeltek vettek benne részt. Jóllehet Jacques Delors eredeti elképzelését, ti. hogy csak a regionális szinten javasolt programokat fogadjanak el, végül nem került át a gyakorlatba, mégis ez uralta a tagállamok közötti tárgyalásokat, és végül a feladatok decentralizálásához vezetett. Az eredeti terv utolsó eleme a további időszakokban soha nem érvényesült. Végül: a politika célkitűzéseinek megformálásakor nevet kell adni ezeknek a célkitűzéseknek, olyan nevet, amely nyilvánvalóvá teszi, hogy „fontos euró-

„Delors válasza az volt, hogy a Strukturális Alapokat át kell alakítani a társadalmi kohéziót célzó strukturális politikává.” Jérôme Vignon pai ok” létezik a cselekvésre. A „vidékfejlesztés” ilyen ok volt, mert az a KAP (közös agrárpolitikai) reform fontos részét képezte. A bővítés, a gazdasági átalakulás és a közös piac sikerre vitele természetesen a legfontosabb európai indokok. A „segíts magadon, és Európa is megsegít” politika elgondolás e tekintetben meglehetősen sikeres volt, és úgy vélem, hogy az

EU strukturális politikájának minősítése („Európa szolgálatában”) még manapság is érvényes, jóllehet további visszajelzésekre van szükség a jövőjét illetően. Ugyanakkor továbbra is megoldatlan a Bizottságon belül a különböző alapokat kezelő Főigazgatóságok közötti koordináció kérdése. Miután a „belülről történő” koordináció egy új Főigazgatóságon keresztül nem működött, az alapok integrált megközelítése továbbra is napirenden van, miután véleményem szerint nyilvánvalóvá vált, hogy az „együtt menetelés” nem működik. Jean-Charles Leygues: Ami a harmadik pontot illeti, Jérôme, a „két iskola harcáról”, azokról, akik „hisznek az infrastruktúrában” és azokról, akik meg vannak győződve arról, hogy az innováció és az integrált megközelítés homogén fejlődéshez vezet, én úgy vélem, hogy a végső megoldás egyszerű és pragmatikus volt. Az alkalmasság és a finanszírozás meghatározása mindkettőre, azaz az infrastrukturális és az integrált fejlődési megközelítésekre, megoldotta és részben le is zárta a vitát a Bizottságon és a tagállamokon belül is. Tassos Bougas: Én inkább maradnék a gazdasági és a politikai összefüggéseknél, és azoknál az igen jelentős egyenlőtlenségeknél, amik a vita keretét adták. Az 1980-as években a növekedés üteme meglehetősen szerény volt a szegényebb tagállamokban. Ezen kívül a kohéziós politikát szabályozási mechanizmusnak tekintették abban az értelemben, hogy az volt a célja, hogy enyhítse a Közösségi politikák alakulása által előidézett lehetséges hátrányos szélsőségeket, különös tekintettel a Belső Piac kilátásaira. Végül: az inkább passzív vagy negatív „jogi integráláson” túlmenően a Közösségnek olyan politikára volt szüksége, aminek a polgárok a címzettjei, és amely néhány közösségi pénzügyi ösztönzőn keresztül „pozitív integrációt” valósít meg. A kohéziós politikának ezért hármas célja volt: az egyenlőtlenségek kezelése, a lehetséges hátrányos szélsőségek mérséklése és a pozitív integráció támogatása. A Padoa-Schioppa-jelentés pontosan ezt tette le az asztalra.

29. OLDAL

Graham Meadows: Visszatérek Tassos harmadik és Jérôme negyedik pontjára, azaz arra, hogy az európai regionális politika létjogosultsága csak akkor igazolható, ha úgy lehet tekinteni rá, mint ami kiegyenlíti az integráció negatív hatásait vagy valami „nagyszerű eszme” ölt benne testet, mint pl. „a bővítés sikerre vitele”. Szerintem ez hibás, különösen az a nézet, hogy egy politika csak valami nagy ötlettel összefüggésben igazolható. Úgy vélem, szenvedünk ettől a megközelítéstől, ami meghagyja nekünk a problémát. De mielőtt belemennék ebbe, hadd említsek meg egy olyan témát, ami a jelenlegi politika 1989-es kezdetére vonatkozik. Az egyetlen dolog, amit még nem említettünk az, hogy az Uniónak az 1980-s évek elején elfogyott a pénze, miután kimerült a KAP költségvetés. Abban a meggyőződésben, hogy valahol kell lennie pénznek, a Bizottság átkutatta a különböző költségvetési csatornáit és végül hatalmas ös�szegeket talált felhasználatlan ERFA és ESZA kifizetések formájában, ahol magas költségvetési összegek álltak rendelkezésre felhasználatlanul. Ezért a Bizottság szembesült azzal a helyzettel, hogy erőforrásokat kellett volna átcsoportosítania a mezőgazdaság számára, de nem tudott, mert azokat – jóllehet a hitelek készenlétben álltak – a Strukturális Alapok rendelkezésére tartották. A Bizottság feldühödött ezen a „cash-flow válságon”, hogy milyen könnyen és egyszerűen elkötelezték ezeket az összegek anélkül, hogy szorosan figyelemmel követték volna a kiadási oldalt. Ez hozzájárult a Strukturális Alapokról folytatott vitához, és rögzítette azt az elvárást, hogy rögtön az elején meg kell győződni arról, hogy a rendelkezésre tartott pénzt végül elköltik. Ma is érdemes ezt fejben tartani, amikor az emberek a rendelkezésre tartás automatikus megszüntetése (az n+2 szabály) ellen érvelnek vagy ha az emberek kritizálják a programozott megközelítést. Az 1989-es reformban voltak elemek, amelyek arra a tényre adtak választ, hogy a korábbi politika nem működött.

A másik megemlítendő téma az, hogy a reform előtti politika a közkiadási projektek társfinanszírozására korlátozódott és az is, hogy a közszféra már akkor is zsugorodott a privatizáció miatt. A politika reformja tudatosan kiszélesí-

„Az Unióban létezik egy harmadik politika is, amely része a gazdasági növekedési fegyverzetünknek és amely kiegyenlítő tényezőt biztosít: a kohéziós politika.” Graham Meadows tette a hatályát, hogy figyelemmel lehessen ezekre a változó körülményekre. Emlékezzünk rá, hogy a brit miniszterelnök ebben az időben Margaret Thatcher volt. Szeretnék néhány szót szólni arról, hogy milyen veszélyt rejt Jerome véleménye arról, hogy az európai regionális politikának „une grande cause européenne” (egy nagy európai ügy) általi igazolásra van szüksége. Ez egyet jelent azzal, mintha azt mondanánk, hogy a politika valamilyen egyezség része: „ha Közös Piacot akarsz, akkor fizess”, majd később „ha Közös Pénzt akarsz, akkor fizetned kell”; és még egyszer: „ha bővítést akarsz, fizetned kell”. Én elutasítom ezt az értelmezést, mert cinikus, és egyes tagállamokra rossz fényt vet, és figyelmen kívül hagyja a gazdasági növekedéssel kapcsolatos jogos érveiket, és azokat azzal a nézettel váltja fel, hogy ők csak az Unió postakocsiját akarják kirabolni. Ez a megközelítés megfosztja a politikát a méltóságától. És ez nem helyes. Ha a politika egyezség eredménye volt, akkor miért tart még mindig? Miért nőt meg e terjedelme azóta? Létezik a politika felmerülésének egy másik magyarázata is, amely nem csupán igazabb, hanem nekünk is jobban segít, amikor a politika következő fejlődési szakaszát tervezzük.

30. OLDAL

Ez a magyarázat arról szól, hogy azért van a politika, hogy kiegyensúlyozza a növekedést. Az Uniónak három növekedési politikája van. Ott van a Közös Piac, benne a harmadik országokkal kötött kereskedelmi megállapodásokkaI, és van a Közös Pénz. Közgazdászként tudjuk, hogy ez növekedést idéz elő, és tudjuk azt is, hogy a piaci alapú növekedés bizonyosan kiegyensúlyozatlan. Ez pezsgést hoz a gazdaságba, ami szélesíti a jövedelmi egyenlőtlenségeket, ahogy azt láttuk Kínában és Brazíliában, amely országoknak kevésbé fejlett a regionális politikája, mint az Unióé. De az Unióban létezik egy harmadik politika is, amely része a gazdasági növekedési fegyverzetünknek és amely kiegyenlítő tényezőt biztosít: a kohéziós politika. A regionális és kohéziós politika a növekedés által folyamatosan előidézett egyenlőtlenségek kiegyensúlyozását célozza, és segíti a lassabban növekedő régiókat abban, hogy gyorsabban fejlődjenek és elérjék az Unió átlagos növekedési ütemét. Ezt a magyarázatot sokkal korrektebbnek és fontosabbnak tartom. Egyben gazdagítja Jérôme véleményét „az egyezség”-ről. Lehetséges, hogy a regionális és kohéziós politika egy bizonyos pillanatban született egy rövid távú egyezség részeként, de mindez nem jelenti azt, hogy az nem korlátozza a létjogosultságát. A politika oka az, hogy lehetőséget ad az Uniónak arra, hogy kiegyensúlyozottabb növekedést valósítson meg.

„Legyen »politika mindenki számára«, ne csak a szegények számára.” Tassos Bougas Jérôme Vignon: Ezzel összefüggésben ki kell állnom valami mellett. Jacques Delors igenis odafigyelt arra, hogy a kohéziós politika és a Strukturális Alapok alkalmazása ne legyen egyszerű újrafelosztás. „Az egyezség” az volt, hogy ellensúlyozzuk a Közös Piac és a Közös Pénz ál-

tal a legszegényebbekre gyakorolt hatásokat. Ő azt akarta, hogy a gazdagabb tagállamok továbbra is érdekeltek legyenek és részt vegyenek a politikában, és ezt igen nyilvánvalóvá tette például a német újraegyesítés során, amikor az új német tartományok (Länder) azonnal a Strukturális Alapok kedvezményezettjei lettek. „Az egyezség” ezért összetett dolog. Graham Meadows: Az a tény, hogy Jacques Delors azt akarta, hogy a politika jobban újrafelosztó legyen, még ma is jelentős. Olyan politikánk van, ami gazdagabb, mint egy egyszerű felosztási mechanizmus. Ha túljátsszuk „az egyezség” szerepét, alulértékeljük a belső piac és a közön pénz gazdasági jelentőségét. A belső piacból profitált Németország például 1989-ben, és profitál belőle azóta is minden évben. Hasonlóképpen: a regionális és kohéziós politikára volt szükség a növekedés kiegyensúlyozásához 1989-ben, és azóta is szükség van rá. A belső piac folyamatosan növekedést és egyenlőtlenséget teremt, az európai regionális és kohéziós politika pedig folyamatosan ezeknek az egyenlőtlenségeknek a csökkentésén munkálkodik. Mindaddig, amíg növekedünk, lesznek egyenlőtlenségek, és ezért a kiegyenlítésük érdekében és így a növekedés kiegyensúlyozása érdekében folytatott munka is folyamatos lesz. Tassos Bougas: Nem volt opció az, hogy a kohéziós politikát egyszerű újraelosztási mechanizmusként határozzuk meg a Közösség szintjén. Szeretnék rávilágítani arra a tényre, hogy feltételes felosztási politikának szánták, amelynek három szintű feltételrendszere volt. Az első az, hogy a kohéziós politika prioritásainak hozzá kell járulniuk a Közösségi prioritások végrehajtásához; a második az, hogy a kohéziós politika nem helyettesítheti a nemzeti erőfeszítéseket és beruházásokra kell felhasználni, és végül a az elszámoltathatóság és a jó gazdálkodás kötelezettsége. Legyen „politika mindenki számára”, ne csak a szegények számára. Az elejétől kezdve nyilvánvaló volt, hogy minden országnak profitálnia kell belőle.

31. OLDAL

Philip Lowe: A kohéziós politika alapüzenete nem a jövedelmek újraelosztása volt. Megteremtette a feltételeket, amelyek között mindenkinek lehetősége van jelen lenni a belső piacon és előnyt kovácsolni abból. Azt célozta, hogy a tagállamok és a régiók képesek legyenek ösztönözni a kereskedelmet és a beruházásokat a saját területükön, de az európai kereteken belül. Nem az jelentette, hogy pénzt adtak a szegényebb régióknak, hogy kompenzálják őket a liberalizációért. De nem várhatjuk el a cégektől azt, hogy olyan régiókban fektessenek be, amelyek hátrányban vannak a fejletlen infrastruktúra és elégtelen munkaerőpiaci készségek miatt – röviden: olyan dolgok miatt, amik hozzájárulnak az üzlet sikerének lehetőségéhez, de amik a gyárkapukon belül vannak. A kohéziós politika hajtóereje a régiók saját erőforrásainak mobilizálása volt, és nem az, hogy egyszerűen adjuk oda az európai költségvetés egy részét egyes régióknak, csak azért, mert szegények. A kohéziós politikát nem az határozta meg, hogy „elnyomják a kisebbséget a Tanácsban” – ahogy néhányan azt manapság hangoztatják. Jérôme Vignon: A méltóság egyensúlya volt: az egyenlőtlenül gazdag és az egyenlőtlenül tekintélyes tagállamok és régiók közötti méltóság, és az volt az elgondolása, hogy senki se függjön a segítségnyújtástól. Ez volt a javaslat politika háttere. Az alapul fekvő logika természetesen az volt, hogy akik többet kapnak, legyenek jobban elkötelezettek bizonyos vívmányok mellett. Korábban utaltam már a költségvetési gazdálkodással kapcsolatos újításokra. Két olyan elem volt, ami igazolta azt, hogy erős befolyást kell biztosítani az Európai Bizottság számára: az egyik az értékelés, a másik pedig a kiegészítő jelleg kérdése, amik biztosítják nettó befizetők számára azt, hogy a pénzt mindenhol biztonságosan használják fel. Úgy vélem, hogy az egyik nehézség az, hogy nem voltunk képesek megfelelően kommunikálni ezeket a specifikus újításokat. Nézetem szerint az „értékelés és hozzáadott érték” súlyos tévedés volt, és például a Kohéziós Jelentések sem

mutatják be jól azt, hogy igenis hatékonyan voltunk. Ugyanez igaz a „kiegészítő jellegre” is. Egyes nagyobb tagállamok nem kommunikálták ezt, és ezek a tények gyengítették a helyzetünket. Így ha a jövőbe nézünk, felteszem a kérdést, hogy nem tudnánk jobban fejlődni és kommunikálni a pénzügyi innováció kérdését?

„A kohéziós politika alapüzenete ... megteremtette a feltételeket, amelyek között mindenkinek lehetősége van jelen lenni a belső piacon és előnyt kovácsolni abból.” Philip Lowe Philip Lowe: A Strukturális Alapok fellépésének makroökonómiai szempontból kritikus tömegével kapcsolatos kezdeti pesszimizmus ellenére alulbecslünk egy pozitív tényezőt: azt, hogy a kohéziós politikának milyen pozitív hatása volt az üzleti várakozásokra. Jelentős beruházások a legszegényebb területeken, és az EU-támogatás következtében felmerülő politikai és kereskedelmi kockázat csökkentése – ezt adta a tagság ezeknek a szegényebb országoknak. Míg a GDP tekintetében legfeljebb 4%-ot értünk el, a kihatás sok esetben sokkal nagyobb volt. Ez pedig hozzájárul egy másik hatáshoz, amiről Grigoris Varfis állandóan magyarázott nekem: „Ne feledkezzünk meg, hogy mi nem a leggyengébb országokkal és régiókkal foglalkozunk. Mi a leggyengébb (köz)igazgatásokkal foglalkozunk.” Egy másik szokásosan alábecsült tényező az integrált megközelítés lehetséges politikai komplexitása. Az integrált megközelítés soha nem lehet cél önmagában, hiszen ki kell egyensúlyozni a hatékonyság és a demokrácia érdekével szemben. Vannak országok, amelyek viszonylag kicsik, és ahol a nemzeti kormány monopóliumként kezeli az „integráció” kifejezést. Nem tetszett nekik az az elképzelés, hogy a Bizottság magának igényelte az „integrált megközelítést”, és egyenlőségjelet

32. OLDAL

tett az integráció és a hatáskörök leadása közé. Hadd mondjak néhány anekdotát a partnerségi elvről az első Strukturális Alap programok megtárgyalásának időszakából. Hetente találkoztunk az ír partnereinkkel, gyakran az ESZA és az ERFA finanszírozás megosztásának kérdésében. Az egyik ilyen megbeszélésre való felkészülés keretében találkoztak az ír kormányminiszterek, és Charlie Haughey, a Taoiseach (miniszterelnök) egyszer ezt mondta a kollégáinak: „Mit mond Sandro Gaudenzi, mit kell csinálnunk ma?” Egy másik alkalommal azt javasoltuk nekik, hogy vonják be Cork polgármesterét Délnyugat-Írország programokra vonatkozó partnerségi tárgyalásokba, de ő ezt mondta: „Egyáltalán nem érdekel, hogy mit fog mondani Cork polgármestere. Ebben a pillanatban bonyolult arbitrages-t kell végeznünk a nemzeti kormányzás szintjén. Gazdaságunk hárommillió emberre épül és nem hatvanmillióra, és nem fogadjuk el az »egy méret mindenkinek« megközelítést”. Ezért az integrált megközelítés kérdését össze kell kötni azzal a kérdéssel, hogy milyen szintet alkalmazunk hozzá, és milyen feltételeket kapuk tőle az egyes szinteken.

„A méltóság egyensúlya volt: az egyenlőtlenül gazdag és az egyenlőtlenül tekintélyes tagállamok és régiók közötti méltóság, és az volt az elgondolása, hogy senki se függjön a segítségnyújtástól.” Jérôme Vignon Egy másik történet a Koppenhágai Európai Tanácsra²² vonatkozik 1987-ben, amikor még nem döntöttek a Keret-rendeletről. Úgy volt, hogy a XXII. Főigazgatóság nem lesz jelen, de valaki az utolsó pillanatban azt mondta, mégiscsak jobb lenne, ha ott lenne. Az új elektroni-

kus kalkulátorom volt velem – természetesen nem személyi számítógép abban az időben. A nap végén behívtak a közvetlenül a Tanácsterem melletti szobába, mert az Államfők nettó mérlegeket számoltak. A végére hatalmas mennyiségű számunk volt, mert a végső kérdés az volt, hogy vajon „nettó egyezségről” beszélünk-e, hogy kompenzáljuk a legszegényebb tagállamokat, vagy az európai strukturális politikáról szélesebb értelemben. Ebben a szakaszban nem volt lehetőség megállapodásra. A repülőtéren azon a szombat délután vettem a feleségemnek egy fehér dán pulóvert, és ő azóta is azt mondja, hogy ez volt az egyetlen kézzel fogható eredménye az Európai Tanácsnak Koppenhágában! Viszont 1988 februárjában volt egy különleges Európai Tanács, és Kohl kancellárral körbejártuk a többi delegációt, és valahogy ott volt egy fordulópont, legalábbis a politikai látomásban, ami túllépett a nettó egyensúlyokon. Később (és ez tükrözi vissza a „hatáskörök leosztásáról” szóló történetet) volt valami furcsa kombináció azok között régiók között, amelyek fontosnak érezték magukat, és azok között, amelyekről úgy érezték, hogy többé már nem fontosak. Bajorország elnöke nagy konferenciát hívott össze Münchenbe – minden egyes szék mögött külön pincér állt. Még a legszegényebb képviselő, például Extremadurából is külön pincért kapott! 1990-ben az emberek azt hitték, hogy ez új korszak volt a régiók számára. A Strathclyde-ból érkezett vendégek ültek a bajorok mellett, és mintegy két évet vett igénybe, mire rájöttek, hogy nem éppen ilyen világban élünk. A kérdés természetesen az volt, hogy hol a hatalom és hol a legitimitás. Az EU regionális politikáján keresztül lehet legitimitást szerezni egyes országokban, míg másokban nem. Az a müncheni konferencia meglehetősen fontos pillanat volt, mégis olyan pillanat, ami nem valószínű, hogy újra megtörténik. Robert Shotton: Szeretnék egy kicsit a régiókban szerzett tapasztaIataimról beszélni. Valakinek egyszer kellett írnia egy első do-

33. OLDAL

kumentumot, amit „program”-nak neveztek, és ezek közül az elsőt: egy néhány oldalas tervezetet büszkén mutatták meg Krétának. Odautaztunk, hogy meglátogassuk a helyi hatóságokat Krétán, és ők ezt mondták: „Igen, az nagyon szép, de nekünk telefon kellene. Erről a telefonról csak Athénba lehet telefonálni. Nem szabad közvetlenül Brüsszelt hívni. Tehát tudnak nekünk szerezni egy másik telefont?” Megbeszéltük, és végül kaptak egy másik telefont. A következő ez volt: „Szükségünk van autóra, mit szólnak egy új autóhoz?” Mi pedig ezt válaszoltuk: „OK, meglátjuk, mit tehetünk egy új autóval kapcsolatban. De önök képesek felvállalni és menedzselni ezt a programot?” Azt hiszem, hatalmas különbség volt az eszmei konstrukció és a mindennapi valóság között, ami abban az országban (és nem csupán abban az országban) igen távolesett az elmélettől. A valóságban ebben a régióban és ebben az országban (Görögországban) több éven keresztül a „kormányzat-építés” folyamatába kerültünk, hogy az elméleti látomást megvalósítsuk a földön. Az egyik legfontosabb első lépés a görög központi hatóságok számára az volt, hogy megtudják, ki költ és mit. Az egyik dolog, ami tetszett nekik a programban az volt, hogy a „gazdasági fejlődés” széles terjedelmét lefedő kiadási vonalak áttekinthetővé váltak olyan fejezetek révén, mint a környezet, a szállítás, az információs társadalom és a többi kisebb maradék. Amikor ezeket összeadták szerte az országban, megmutatkozott, hogy Görögország mennyit költ és mire. A következő feladatuk az volt, hogy olyan projekteket találjanak, amire ráhúzhatták például azt, hogy információs társadalom, hogy több pénzt kaphassanak „Brüs�szelből”. Nemzeti társfinanszírozásra volt szükség, azonban az érintett minisztériumoknak nem volt sok maradék pénze, miután a nemzeti pénzeket ilyen célokra kellett felhasználniuk. Így az összes nemzeti pénzt is ugyanezen irányítási rendszer keretébe vonták be. Ez először adott lehetőséget az EU pénzeket kapó pénzügyminisztérium számára, hogy lássa és

ellenőrizze, hogy mit csinál mindenki, ami egy fontos előrelépés volt számukra. A következő lépésben még több projektet kellett találniuk, hogy visszakapják az elköltött pénzt. Azt kell mondjam, hogy a dél-európai országoknak

„A valóságban ebben a régióban és ebben az országban [Görögországban] több éven keresztül a »kormányzat-építés« folyamatába kerültünk, hogy az elméleti látomást megvalósítsuk a földön.” Robert Shotton több évig tartott, mire a rendszerük hozzáigazodott a többihez, miközben a mi segítségünkkel megpróbáltak hatékonyabb tervezési módszert kidolgozni. Ez volt a helyzet alig tíz évvel ezelőtt. Aztán még bonyolultabb helyzetekbe kerültek, mint például a köz-magán partnerség (PPP) vagy a kifinomult RTD (Kutatási és Technológia-fejlesztési) projektek, és meg kellett küzdeniük ezzel is. Megpróbáltuk kiszűrni a rendszerből a korrupciót és az elszivárgást is, ami magas mértékű az Unió több részén. Ezen a téren jelentős előrehaladást értünk el, és így nagyobb a számonkérhetőség a rendszerben. Ennek a hosszú történetnek az a mondanivalója, hogy nagyon sok minden, amit valójában csináltunk, azt szolgálta, hogy a pénzeket nemzeti szinten kezelő emberek rendelkezésére álljanak az eszközök és a mechanizmusok, hogy a menedzselést hatékonyan végezhessék. Úgy vélem, hogy elértünk valamit azon a téren is, hogy az országok bonyolult dolgokat hajtsanak végre. Ezért, ha valaki megkérdezi, hogy megvalósítottuk-e a politika fő célkitűzéseinek való megfelelést, akkor a válaszom igen, de először a sokkal alapvetőbb dolgokkal kell foglalkozni, és azokra alapozva lehet csak kidolgozni (és ezt is meg kell említenem) „a speciális finanszírozási vonalakat”, az IMP-k­ ben rejlő csodálatos dolgot. Az elgondolás az

34. OLDAL

volt, hogy minden pénzt egy nagy zsákba teszünk, és mindent, amit nem lehetett közvetlenül finanszírozni a meglevő alapokból, finanszírozni lehetett ebből a különleges forrásból, és így nem voltak akadályok az integrált megközelítés előtt a megvalósításban.

„Úgy vélem, hogy a hit abban, hogy a Bizottság jól tudja kezelni a költségvetést a politikai prioritások mentén kritikus a jövőbeli viták szempontjából is.” Jean-Charles Leygues Jean-Charles Leygues: Ami a politika jövőbeli vetületét illeti, azt hiszem, vissza kell emlékeznünk az első pontra, amit Jérôme említett: a kivételes intézményi pillanatra. Az Unió mindig is válságban volt. 1988-ban az akkor fennálló politikai és intézményi lehetőségnek kellett megalkotnia ezt az intervencionista, strukturális politikát a Közösség ellenőrzése alatt. Miért ezt a módszert abban a pillanatban? Ez első alapvető szempont az volt, hogy „Fontainebleau”²³ után olyan politikai napirend alakult ki, amely megoszlott Felipe Gonzáles, François Mitterrand és Helmut Kohl között. És nem sokkal „Fontainebleau” után a Bizottság kivételes politikai legitimitást és bizalmat kapott, és a kohéziós politika ezen legitimitás kifejeződése volt. A Bizottságba vetett bizalom látható jele volt, hogy az helyesen irányítsa ezt a politikát. A költségvetési válságból, aminek vélemények szerint a tagállamok kezében levő politika, a mezőgazdasági politika volt az eredője, levont következtetés volt a kohéziós politika, amit úgy terveztek, hogy más módon működjön. Ez a „bizalom pillanata” több évig kitartott, és úgy vélem, hogy a hit abban, hogy a Bizottság jól tudja kezelni a költségvetést a politikai prioritások mentén kritikus a jövőbeli viták szem-

pontjából is. A kohéziós politika szempontjából az abszolút bizalom a szubszidiaritás elvében társult ehhez a pillanathoz 1988 és 1994 között, és senki sem kérdőjelezte meg a demokrácia szempontját a fejlődésben. Azóta viszont gyökeresen megváltozott. Az integrált fejlődés gondolata elveszítette a talaját a tagállamokban, majd a Bizottságnál is, és emiatt a bizalom is megszűnt az iránt, amit az Unió szintjén kellene irányítani. Jérôme Vignon: Ha elkezdünk a jövőről beszélni, két témát szeretnék kiemelni. Ez első a pénzügy- és gazdasági minisztereket érinti, mert ők strukturálják a kohéziós politikáról folytatott vita nagy részét, nem pedig azok, akik a fejlesztésért, a képzésért és az infrastruktúráért felelnek. A gazdasági és pénzügyminiszterek biztosítják számunkra az eszközöket ahhoz, hogy a pénzt helyesen költsék el – ez pedig a „Realpolitik” egyik szempontja. Mi egyáltalán nem rendelkezünk ilyen eszközökkel, ami egyfajta kompromisszumot jelent, ahol a tagállamoknak bizonyos szintű rugalmassággal rendelkeznek a fellépések programozásában, viszont cserébe a Bizottság sokkal erőteljesebb eszközt kap az irányításra és az értékelésre. Az ellenőrzés kérdése kritikus, ha ismét tárgyalunk a gazdasági és pénzügyminiszterekkel többek között azoknak az erőforrásoknak a felhasználásáról, amiket egy adott pillanatban nem használtak fel. A szigor ezen aspektusa tükröződik vissza minden 1988-as dokumentumban, és felteszem magamnak a kérdést, hogyan fordítják le ezt manapság, például a 2007–2013-as vagy az azt követő időszakra való felkészülés során. A második témát én a „fontos európai ok”-nak nevezem. A strukturális politika modelljének választ kell adnia a méltatlankodásra. Képesnek kell lennünk megmondani azt, hogy az a pénz, amire a strukturális politikához van szükségünk, olyan értelmes dolgokra vonatkozik, amit a polgárok megtapasztalnak. Például: a környezetvédelem kérdése, ami fontos és kiegyensúlyozatlan hatást gyakorol a területre, és a klímaváltozás nyilvánvalóan közös intézkedést igénylő té-

35. OLDAL

mák. A városokban levő szociális problémák természetesen növekednek, és nekünk választ kell adnunk ezekre a tendenciákra – ami szerintem egy újabb kihívás Európának. Ami a gazdaság átalakítását illeti a globalizáció tükrében, ismét úgy vélem, hogy a munkánk még nem ért véget, és jobban kell előre tervezni és kiegyensúlyozni a hatásait. Graham Meadows: Ismét felmerült a „fontos európai ok” eszméje, és most ez az eszme a klímaváltozás vagy a városok társadalmi problémái miatti „méltatlankodás”. És az európai regionális és kohéziós politikát ismét áron alul adják. Az hozzájárulhat a környezetvédelmi problémák megoldásához, és segíthet megoldani a delokalizáció miatt felmerült nehézségeket, ami része a növekedést serkentő folyamatnak. De minél jobban összpontosítjuk a politikát egyetlen kérdésre, például a „környezetre”, annál inkább konfliktusba kerülünk a szubszidiaritás elvével, mert a régiók jogosultak eldönteni, hogyan használják fel a politika erőforrásait, és a régióknak korlátozott gazdasági céljai vannak. A kohéziós politika több, mint környezeti politika. A „méltatlankodás” mindig átmeneti jellegű. A politika melletti érvelésünknek inkább abból kell erednie, hogy „a gazdasági növekedésen keresztül véget vessünk az emberi szegénységnek.” A gazdasági fejlődést, ami serkenti a gazdaságot és növeli az egyenlőtlenséget, ki kell egyensúlyozni, és az Uniónak olyan gazdaságpolitikával kell rendelkeznie, ami tartalmazza ezt a célkitűzést. Ez örökös és nem csak átmeneti érvelés. Az állandó igazságnak kell a politikánk alapjának lennie, nem pedig az egyszerű méltatlankodásnak. Jérôme Vignon: Véleményem szerint folyamatosan tettünk új ötleteket a gépezetbe, mivel a lelkesedéssel töltött történelmi pillanatok nem tartósak. Ezért gondolom azt, hogy a „fontos európai okok” változnak. A szegénység és a területi kohézió szükségességének kérdése jelentősen felerősödött a közelmúlt bővítéseivel. Folyamatosan meg kell újítanunk az alapvető

érveinket, és ezzel párhuzamosan igazolnunk kell a költségvetési működés módosításait, ha szeretnénk megkapni a szükséges támogatást a pénzügyminiszterektől.

„Képesnek kell lennünk megmondani azt, hogy az a pénz, amire a strukturális politikához van szükségünk, olyan értelmes dolgokra vonatkozik, amit a polgárok megtapasztalnak.” Jérôme Vignon

„Az érvelésünknek inkább abból kell erednie, hogy »a gazdasági növekedésen keresztül véget vessünk az emberi szegénységnek«.” Graham Meadows

36. OLDAL

JEGYZET 1. 1988. évi árakon. 2. „Completing the Internal Market” (A belső piac megvalósítása), a Bizottság fehér könyve az Európai Tanácsnak (Milánó, 1985. június 28–29.), COM(85) 310. 3. Tommaso Padoa-Schioppa és munkatársai (1987): Efficiency, Stability and Equity: A Strategy for the Evolution of the Economic System of the European Community (Hatékonyság, stabilitás és igazságosság: az Európai Közösség gazdasági rendszere kibontakoztatásának stratégiája), Párizs; Paolo Cecchini (1988): The European Challenge 1992: The Benefits of a Single European Market (Az európai kihívás 1992-ben: Az egységes európai piac előnyei), Aldershot, Anglia. 4. jelenlegi árakon. 5. A Tanács 2052/88 (EGK) jelű, 1988. június 24-i rendelete. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja, L 185, 1988.7.15. 6. A Tanács 4253/88/EGK jelű, 1988. december 19-i rendelete. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja, L 374, 1988.12.19. 7. A Tanács 4254/88, 4255 és 4256 (EGK) jelű, 1988. december 19-i rendelete, a fenti Hivatalos Lapban. 8. beleértve a kelet-német tartományokat (Länder). 9. 1994. évi árakon. 10. From the Single Act to Maastricht and beyond: the means to match our ambitions (Az Egységes Okmánytól Maastrichtig és azon túl: az eszközök törekvéseink eléréséhez), COM(92) 2000 final, Brüsszel, 1992. február 11. 11. Megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában, L 193, 1993. július 31. 12. Lásd az Európai Közösségek Hivatalos Lapját, L 130, 1994. május 25.; az itt említett összeg magában foglalja az 1993. évre juttatott összeget is. 13. A későbbi időszakokkal való összehasonlítás érdekében a relatív részesedés a továbbiakban magában foglalja a Kohéziós Alapnak juttatott pénzeszközöket. 14. 1999-es árakon. 15. Agenda 2000: For a stronger and wider Union (Az erősebb és szélesebb unióért), az Európai Bizottság COM(97) 2000 jelű, 1997. július 16-i közleménye. 16. Megjelent: Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja, L 161, 1999. július 26. 17. Jelenlegi árakon. 18. „Közös jövőnk építése: A kibővített Európai Unió politikai kihívásai és költségvetési eszközei 2007–2013”, a Bizottság közleménye, C 164, 2005.7.5. 19. Az ebben a bekezdésben szereplő összegek 2004. évi árakon értendők, míg a fejezet többi részében szereplő számok folyó árakon értendők. 20. A végleges változat megjelent: Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 210, 2006. július 31. 21. A Bizottság 1828/2006 (EK) Rendelete. 2006. december 8. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja, L 45, 2007. február 15. 22. 1987. december 4–5. 23. A Fontainebleau-i Európai Tanács 1984. június 25–26-án megteremtette az eszközt a Közösség költségvetési zsákutcájának megszüntetéséhez.

Canarias (ES)

Guadeloupe Martinique

(FR)

(FR) Guyane

Réunion

(FR)

(FR) Açores (PT)

Madeira (PT)

REGIOgis

© EuroGeographics Association for the administrative boundaries

Strukturális alapok 2000–2006: A követelményeknek megfelelő területek Célkitűzés 1

Célkitűzés 2

Célkitűzés 1*

Célkitűzés 2

Fokozatosan kiváló (2005. 12. 31-ig)

Célkitűzés 2 (Részben)

Fokozatosan kiváló (2006. 12. 31-ig)

Fokozatosan kiváló (2005. 12. 31-ig)

Speciális program

Fokozatosan kiváló (részben) (2005. 12. 31-ig)

Az Észtországban, Litvániában, Lengyelországban, Cseh Köztársaságban, Szlovákiában, Magyarországon, Szlovéniában, Cipruson és Máltán levő területek 2004. 05. 01-től jogosultak. * régiók, ahol az egy főre jutó GDP az EU-átlag 75%-a alatt van

0

1.000 km

Canarias (ES)

Guadeloupe Martinique

(FR)

(FR) Guyane

Réunion

(FR)

(FR) Açores (PT)

Madeira (PT)

REGIOgis

© EuroGeographics Association for the administrative boundaries

Strukturális alapok 2007–2013: A Konvergencia és a Regionális versenyképesség és foglalkoztatás célkitűzések Konvergencia Régiók*

* régiók, ahol az egy főre jutó GDP az EU-átlag 75%-a alatt van

Fokozatosan kiváló régiók Fokozatosan bekapcsolódó régiók Versenyképesség és Foglalkoztatás Régiók

0

1.000 km

ALAPVETŐ ADATOK

1989–2013: A kohéziós politikához kapcsolódó kiadások Az ábra a kohéziós politika kiadásainak alakulását mutatja 1989 és 2013 között, abszolút és relatív szempontból. Míg a Strukturális és Kohéziós Alapokból történt kifizetések nem érték el a 10 milliárd €-t 1989-ben, ez az összeg 54 milliárd €-ra emelkedik 2013-ig, ami az EU költségvetés egyharmada. Relatíve azonban a pénzeszközök szintje az EU GDP 0,4%-a körül lebeg az 1990-es évek vége óta.

Millió euró folyó árakon (bal oldali skála) A GDP %-a (jobb oldali skála)

60.000

0,60 %

50.000

0,50 %

40.000

0,40 %

30.000

0,30 %

20.000

0,20 %

10.000

0,10 %

0

1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013

0,00 %

Az infrastruktúrától az újításig 1989–1993

Infrastruktúra Emberi erőforrások

1994–1999

2000–2006

2007–2013

Üzleti jelentés

Kutatás és innováció

Kultúra, idegenforgalom, városfejlesztés

Környezet

Energia

Üzleti jelentés melléklete

Egyéb

A négy táblázat azt mutatja, hogy a Strukturális és Kohéziós Alapokból végzett kifizetések hogyan változtak a négy költségvetési időszakban 1989 óta. Vegye figyelembe, hogy bizonyos kategóriák módosulása miatt nem mindegyik összehasonlítható a négy időszak távlatában. A jelenlegi időszak alatt a pénzeszközök mintegy egynegyede támogatja a kutatást és az innovációt, egy másik egynegyedét a foglalkoztatásra és társadalmi részvételre fordítják, és valamivel 20%-nál több jut a szállítási infrastruktúrára és 15% a környezetvédelmi projektekre.

Átalakuló régiók Az ábra az EU-15 tagállamok régióinak alakulását mutatja az 1995–2005 időszakban. Az EU-átlaghoz viszonyított egy főre jutó GDP szerint kategorizáltuk őket. Az ábra jól mutatja például azt is, hogy az EU-átlag 45%-a és 60%-a közötti egy főre jutó GDP-vel rendelkező régiók magasabb GDP szintet értek el 2005-re.

Feljebb lépett

Nem változott

Lejjebb lépett 7%

45 %

39 %

16 % 56 % 63 %

53 %

76 %

55 % 30 %

45-60

8%

7%

60-75

75-100

GDP/fő kategóriák

100-130

44 %

> 130

KN-LR-08-026-HU-C

Az EU kohéziós politikája 1988–2008: Befektetés Európa jövőjébe A Panorama magazin ezen számát kizárólag az EU kohéziós politikája első 20 évének szenteljük. A Tanács 1988. június 24-én olyan rendeletet hozott, amely a meglevő EU alapokat a „gazdasági és társadalmi kohézió” kontextusába helyezte. Ennek fogalmát az Egységes Európai Okmány vezette be két évvel korábban. Azóta a kohéziós politika az egyik legfontosabb, legbefolyásosabb és leginkább vitatott EU politikává vált. Az írások visszatekintenek a politika eredetére, az időközben bekövetkezett változásokra és a korábbi és jelenlegi programozási időszakokra gyakorolt hatására. További információ, köztük videók, térképek, prezentációk és ez a kiadvány 22 nyelven megtalálható az alábbi címen: http://ec.europa.eu/regional_policy/policy/history/

Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatóság B1. egység – Kommunikáció, Tájékoztatás, Harmadik országokkal való kapcsolattartás Raphaël Goulet Avenue de Tervueren 41, B-1040 Brüsszel Fax: (32-2) 29-66003 E-mail: [email protected] Internet: http://ec.europa.eu/regional_policy/index_en.htm

ISSN 1725-8219 © Európai Közösségek, 2008 Másolás a forrás feltüntetésével engedélyezett. Printed in Belgium AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK HIVATALOS KIADVÁNYAINAK KIADÓHIVATALA L-2985 Luxemburg