III. rész: A VÁLLALATI MAGATARTÁS Az árupiacon a kínálati oldalon a termelőegységek, a vállalatok állnak. A vállalatok különböznek tevékenységük, méretük, tulajdonformájuk szerint. Különböző vállalatok közös jellemzője: o Termelési tényezők (inputok) felhasználásával outputot, olyan termékeket állítanak elő, olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyeket az árupiacon értékesíteni lehet, mivel azok vevői igényeket elégítenek ki. o Céljuk a jövedelemszerzés. o Tevékenységükhöz tőkét fektetnek be. o Befektetési döntéseikkel, az erőforrások felhasználásával kockázatot vállalnak. o A vállalatok tevékenységük során piaci kapcsolatokat alakítanak ki más vállalatokkal, fogyasztókkal. Különböző termelési tényezők piacán is megjelennek. A termékek és szolgáltatások piacán termékeik az eladói, a termelési tényezők piacán pedig vásárlók. Döntési mechanizmus elemzése során arra a kérdésre keresünk választ, hogy egy-egy vállalat a döntéseit korlátozó feltételek mellett a különböző termelési tényezőkből mennyit használ fel és mennyit termel, vagyis hogyan határozza meg kínálatát, azt a termékmennyiséget, amit a piacra visz és felkínál eladásra. Elemzéseinknél feltételezzük, hogy o a vállalatok vezetői rendelkeznek a döntésekhez szükséges információkkal, o a termelési tényezők árai a tényezőpiaci kereslet és kínálat alapján, a piaci mechanizmus eredményeként alakulnak ki és azok a vállalatok számára adottságként jelennek meg. A vállalatok alapvető céljának a korlátozó feltételek melletti profitmaximalizálást tekintjük. Profit = árbevétel – költség. Tényezők, melyektől az árbevétel és a költségek nagysága függ: o Időkorlát: A vállalatok kínálatuk meghatározásánál a döntéshez rendelkezésre álló idő függvényében különböző módon reagálhatnak a piaci keresleti és kínálati viszonyok változására. Négy időtáv: Piaci időtáv (nagyon rövid): A vállalatoknak csak arra van lehetőségük, hogy a többletkeresletet készleteikből elégítsék ki. A keresletváltozásra csak készletváltozással képes reagálni. Rövid táv: Termelést is tud igazgatni a kereslet változásához. Jellemzője, hogy a piachoz való alkalmazkodás során a vállalatnak lesz egy olyan inputtényezője, amelyik mennyisége nem s lesz legalább egy olyan, amelyik mennyisége változtatható. Termeléshez felhasznált munka, nyersanyag mennyisége könnyen változtatható, míg az üzemcsarnok, gépek számának változtatásához hosszabb idő szükséges. Hosszú táv: Valamennyi termelési tényező megváltoztatható, adott technológiai feltételek mellett. Nagyon hosszú táv: A piaci változásokhoz a vállalat már nemcsak készenléteinek, termelési tényezőinek változtatásával, hanem a technika fejlesztésével is tud alkalmazkodni. o Technológiai korlátok: Az alkalmazott technológia meghatározza azt, hogy egy termelési szint eléréséhez milyen és mennyi termelési tényezőt kell felhasználni. A technológia fejlettségi szintje behatárolja a vállalatok termelési lehetőségeit. A technológiai korlátok elemzési eszközeként a termelési függvényt használjuk. o Költségkorlátok: A vállalatok költségeit a technológiai lehetőségei, illetve az inputtényezők árai határozzák meg. Ez utóbbiak az inputpiacokon alakulnak ki. o Bevételi korlátok: Nemcsak a piacra vitt termékmennyiségtől, hanem az ott kialakult áraktól is függ. Az árupiaci árak nagysága függ az adott termék piaci keresletétől, a vállalat piaci hatalmától, a versenytársak stratégiai és taktikai lépéseitől. Piaci szerkezetek elemzése nélkül nem lehet a vállalati magatartást, döntési mechanizmust leírni.
4. fejezet A vállalati döntést korlátozó technológiai feltételek A vállalati termelés technológiai összefüggéseire koncentrálva annak rövid és hosszú távú jellemzőit vesszük górcső alá, vagyis adott technológiai szinten két alapvető kérdésre keresünk választ: o Melyik termelési tényezőből mennyit célszerű a vállalatnak termeléséhez felhasználnia? o Mekkora az az optimális üzemméret, amely mellett a vállalat a legalacsonyabb költségszinten képes termékeit előállítani?
4.1. Termelési halmaz – hatékonyság - termelési függvény A termelési függvény: ~-nyel a vállalat technológiai korlátját írhatjuk le. A termelési függvény azt a maximális kibocsátást (outputot) mutatja, amely az inputok adott mennyiségi kombinációival előállítható. Q=f(K,L), ahol Q a vállalat kibocsátása, termelése, K a termeléshez felhasznált tőke mennyisége, L a termeléshez felhasznált munka mennyisége. Műszaki összefüggést fejez ki. Ezzel elemezni lehet, hogy egy konkrét termelési mennyiség milyen hatékony tényezőkombinációkkal állítható elő adott technikai fejlettség mellett. A hatékony tényezőkombinációk meghatározása után dönteni kell, hogy melyik inputból mennyit használjunk fel a tényleges termelés során. Technikai és gazdasági hatékonyság: Adott technikai fejlettségi szinten megvalósítható összes input-output kombinációt termelési halmaznak nevezzük. Technikailag hatékonyak azok a termelési eljárások, amelyek egyik inputtényezőből sem használnak fel felesleges mennyiséget. Gazdaságilag hatékony az az eljárás, amelyek az adott kibocsátást a lehető legkisebb költségekkel valósítja meg, ill. adott költségszint mellett a legnagyobb kibocsátást biztosítja. Először azokat az input-output kombinációkat választhatjuk ki, amelyek technikai értelemben hatékonyak, majd ezek közül a költségek összehasonlítása alapján választjuk ki a gazdaságilag hatékonyt.
4.2. Parciális (rövid távú) termelési függvény A termelés és a változó input: Az egyik tényező mennyiségét változtatjuk, a másik tényező mennyisége változatlan marad, tehát rövidtávon vizsgáljuk. Q=f(K0,L) felhasznált tőkemennyiség adott, L pedig változó inputtényező. o Ekkor a termelés mennyisége kizárólag a felhasznált munka mennyiségétől függ, tehát a termelési függvény: Q = f(L). A határtermék az a többlettermék, a termelésnek az a növekménye, amit a változó input egységnyi növelésével nyerünk. Kiszámítása: o MPi=∆Q/∆i, ha ∆Q a termelés mennyiségi változása, ∆i a felhasznált inputtényező mennyiségének változása. o
MPL
dQ( K 0 , L) dL
A termelési függvény alapján az inputtényező átlagtermékét is vizsgálhatjuk. Átlagtermék (jele APi) egységnyi változó inputra jutó kibocsátás, az össztermék és a felhasznált input mennyiségének hányadosa:
APi
Q ahol Q a termelés mennyiségét és i a felhasznált inputtényező mennyiségét jelenti. i Az átlagtermék segítségével termelékenységi elemzéseket végezhetünk.
A termelési függvény szakaszai: I. szakasz: termelés gyorsuló ütemben nő, növelve a felhasznált input mennyiségét a termelés egyre nagyobb mértékben nő. Növedéki hozadéki szférában vagyunk, a munka határterméke, az inputtényező átlagterméke (kisebb, mint a határtermék) nő. Az inflexiós pontban a határtermék eléri maximumát.
II. szakasz: Termelési függvény inflexiós és érintés pontja közti szakasz. (origóból kiinduló érintő). É pontban az átlagtermék nagysága maximális. Ekkor már a termelés lassú ütemben nő, határterméke csökken. Ekkor a csökkenő, de még pozitív hozadéki szférában vagyunk, ahol nő az átlagtermék. Az átlagtermék az érintési pontban éri el maximumát. Ekkor a határtermék = átlagtermék. III. szakasz: Érintési ponttól a termelési függvény maximumáig, ahol az inputtényező csökkenő, a hozam pedig pozitív. Az átlagtermék is csökkenni kezd. Ekkor a határtermék kisebb lesz, mint az átlagtermék. Annál az inputmennyiségnél, amelynél a termelés eléri maximumát, az inputtényező határterméke nulla. IV. szakasz: Termelés csökkenése jellemző. Hiába növeljük a felhasznált inputtényező mennyiségét, az össztermelés már nem nő, hanem csökken, mert az adott inputtényezőből túlzott a felhasználás, hanem csökken, mert az inputtényezőből túlzott a felhasználás. Ebben a szakaszban technikai értelemben már nem hatékony termelni, a határtermék negatívvá válik. Átlagtermék is tovább csökken. Ahol az átlagtermék maximális, ott a változó inputtényező hozadéki optimumáról beszélünk. Ez azt jelenti, hogy technikai értelemben ilyen inputfelhasználás lenne a legjobb a változó termelési tényezőből. A racionálisan viselkedő vállalat a termelési függvénynek abban a szakaszában fog termelni, ahol a változó inputtényező hozadéka csökken, de pozitív. A csökkenő hozadék törvénye azt fejezi ki, hogy ha a fix tényezőjű egyre több változó tényezőt adunk hozzá, akkor egy idő után a változó tényező újabb egységekkel való növelése egyre kevésbé növeli a termelést, azaz a változó input határterméke csökken. Az inputtényezők termelési rugalmassága: Az inputtényező termelési rugalmassága azt fejezi ki, hogy hány százalékkal változik a vállalat kibocsátása, ha az inputtényező mennyiséget egy százalékkal változtatjuk, miközben a többi tényező változatlan marad. Inputtényezők rugalmassága:
o
L
o
L
Q1 Q0 Q0 L1 L0 L0 dQ dL : Q L
Q Q
L L
dQ L dL Q
MPL APL MPL APL
A termelési tényező rugalmassága a termelési tényező határtermékének és átlagtermékének hányadosaként is meghatározható. Az általános alakú rövid távú termelési függvény mentén a változó termelési tényező rugalmassága változó. Az érintési pontban – ahol a határtermék (MPL) megegyezik az átlagtermékkel – a termelési rugalmasság értéke éppen egy, vagyis egy százalékkal növelve a munkafelhasználást a termelés is egy százalékkal nő. A harmadik szakaszban a munka rugalmasságának értéke 0 és 1 közé esik, vagyis rugalmatlan. Tehát a munkafelhasználás egy százalékos növelésével a termelés kevesebb, mint egy százalékkal fog nőni. A negyedik szakaszban a munka rugalmassága negatívvá válik, ami azt jelenti, hogy a munkafelhasználás növelésével a termelés csökkenni kezd.
4.3. Hosszú távú termelési függvény A vállalat menedzsereinek arról kell döntenie, hogy mennyi tőkét és mennyi munkát használjanak fel meghatározott termelési mennyiség, termelési eredmény eléréséhez adott technikai fejlettségi szinten. Isoquant térkép: Azon tényezőkombinációk összessége a termelési függvény felületén, amelyekkel azonos termelési szint érhető el. Q = f (K,L) Az isoquant görbék jellemzői: o az isoquant görbék a definíció értelmében nem keresztezhetik egymást, o az isoquant görbe mentén a tőke és munka helyettesíti egymást.
Minél messzebb helyezkedik el egy isoquant görbe az origótól annál nagyobb kibocsátási szintet képvisel. A technikai helyettesítés határrátája: A technikai helyettesítés határrátája (MRTS) az az arány, amely megmutatja, hogy azonos kibocsátási szint mellett milyen arányban helyettesíthető egymással a munka és a tőke. A technikai helyettesítési arányát kiszámíthatjuk: o az isoquant görbe két pontja között a következőképpen: Geometriailag az isoquant görbe két pontján átmenő egyenes meredekségeként határozható meg. o amennyiben a két termelési tényező helyettesítési lehetőségét az isoquant görbe egy pontjában értelmezzük, akkor technikai helyettesítési határrátáról beszélünk. Jele: MRTS. Kiszámítása: |dK/dL| Az inputtényezők közötti helyettesítési aránya – a helyettesítési (határ)ráta – megegyezik határtermékeik arányával. A termelési tényezők határtermékének értelmezése az isoquant térképen: Az isoquant görbék negatív meredekségű szakaszaiban mindkét termelési tényező határterméke pozitív. Ekkor bármelyik inputtényezőt növelve magasabb termelési szintet képviselő isoquant görbére kerülünk, így a termelési tényező határterméke pozitív. Amennyiben az isoquant görbe meredeksége pozitívvá válik valamely tengely mentén, akkor az adott termelési tényező további növelésével alacsonyabban fekvő isoquant görbére kerülünk, így az össztermelés csökken, az adott termelési tényező határterméke negatívvá válik. Ennek megfelelően különböző szférákat különböztetünk meg: o Túlzott munkafelhasználás, ahol a munka határterméke negatív és a tőke határterméke pozitív. o Túlzott tőkefelhasználás, ahol a munka határterméke pozitív és a tőke határterméke negatív. o Helyettesíthetőség, ahol mindkét inputtényező határterméke pozitív. A vállalatok számára technikai értelemben releváns, technikailag hatékony tartománynak az isoquantoknak azt a szakaszát tekintjük, ahol minkét termelési tényező határterméke pozitív. Ekkor az inputtényezők helyettesítik egymást. Az isoquant térképen a releváns tartományt a másik két szférától a gerincvonalak választják el. A gerincvonal a rövid távú termelési függvény maximumpontjainak összessége. Termelési függvény – skálahozadék: A rövid távú termelési függvény elemzése során a változó inputtényező felhasznált mennyiségének növelésekor három hozadéki szférát: o növekvő; o csökkenő, de pozitív; o csökkenő és negatív hozadékokat különböztetünk meg. A skálahozadék az az arány, amely kifejezi, hogy a termelési tényezők egyidejű arányos növelése esetén hogyan alakul a termelés. Ha mindkét termelési tényezőt α-szorosára növeljük, akkor a termelési tényező β-szorosára nő. Ebből kiindulva amennyiben o α < β, akkor növekvő skálahozadékról beszélünk, vagyis a kibocsátás nagyobb arányban nő, mint amilyen arányban növeltük a termelési tényezőket; o α > β, akkor a termelési függvény skálahozadéka csökkenő, a kibocsátás kisebb arányban nő, mint amilyen arányban növeltük a termelési tényezőket. o α = β, a skálahozadék állandó, a kibocsátás ugyanolyan arányban nő, mint amilyen arányban növeltük a termelési tényezőket.
4.4. Az optimális tényezőkombináció meghatározása – hosszú távú döntések Amennyiben a vállalat termeléséhez csak két inputtényezőt: tőkét és munkát használ fel, akkor adott termelési költség mellett megvalósítható inputkombinációk a következőképpen írhatók fel: TC p K K p L L , ahol TC a termelés összköltsége, pk a tőke ára, pl a munka ára, K a felhasznált tőke mennyisége és L a felhasznált munka mennyisége. Az isocost egyenes azon inputkombinációk összessége az inputtérben, amelyek adott tényezőárak mellett azonos összköltséggel valósíthatók meg.
Az egyenes meredeksége negatív, hiszen adott összköltség mellett valamelyik termelési tényező felhasznált mennyiségének növelése csak akkor valósítható meg, ha a másik mennyiséget csökkentjük. Az összköltség növekedése az isocost egyenest felfelé párhuzamosan, csökkenése pedig lefele párhuzamosan mozdítja el változatlan tényezőárak mellettt. Az isocost a költségkorlátok, az isoquantok pedig a technikai lehetőségeket fejezik ki az isquant térképen. A vállalat racionalitását feltételezve a lehetséges inputkombinációk közül azt fogja választani, amely: o az adott kibocsátási szintet a legalacsonyabb összköltség mellett valósítja meg; o vagy azt, amelyik adott termelési költség mellett a lehető legnagyobb termelési szint elérését teszi lehetővé. Adott termelési függvény és tényezőárak mellett az optimális inputkombináció esetén a helyettesítési határráta (MRTS) és a termelési tényezők áraránya (pl/pk) megegyezik. Ekkor a tényezők határtermékeinek és árainak aránya is azonos. Az inputtényezők árarányainak változása módosítja az optimális inputkombináció szerkezetét.
5. fejezet A vállalati döntést korlátozó költségfeltételek Megvizsgáljuk, hogy a termelési költségek hogyan függnek a kibocsátás mennyiségétől, hogy mi a különbség a költségek számviteli és közgazdasági fogalma között.
5.1. Termelési költségek: számviteli és gazdasági költség Számviteli szempontból a felmerült költségek a tényleges kiadásokkal kapcsolatosak. A folyó kiadások az adott időszakban merülnek fel, sekkor elszámolásra is kerülnek költségként, az adott időszakban meg is térülnek. A befektetések, tartós tőkelekötések jellemzője, hogy azok egy időszakban merülnek fel kiadásként, de költségként való elszámolásuk csak lassan, elhasználódásuk arányában, több termelési periódust átfogóan történik meg. A velük kapcsolatos kiadások több éven keresztül az amortizáció (értékcsökkenés) útján kerülnek elszámolásra költségként. Az alternatív költségek azért merülnek fel, mert a gazdasági szereplőknek dönteni kell arról, hogy a szűkösen rendelkezésre álló erőforrásokat mire használjuk fel. A költségek értelmezésétől függően különböző módon meghatározott progit fogalmakról is beszélhetünk. o A számviteli profit a vállalat bevételei és a számviteli költségek különbségeként határozható meg. o A gazdasági profitot a bevételek és a gazdasági költségek különbsége adja. A számviteli és gazdasági profit különbsége a normálprofit, amely a termelési tényezők alternatív felhasználási lehetőségéből adódó haszon. A normálprofit az adott tevékenységi területen minimálisan elvárt haszon. A költségfüggvény a termelés és költségek közötti összefüggés, megmutatja, hogy különböző termékmennyiségek mekkora költséggel állíthatók elő.
5.2. Költségek rövidtávon A teljes költség: fix és változó költségek: Fix költség (FC) a termelési költségnek az a része, amely a rövidtávon fix termelési tényezők felhasználásával kapcsolatos, nagysága a termelés növekedésekor vagy csökkenésekor nem változik.
A változó költség a rövidtávon változó inputtényezővel kapcsolatos költség, amely a termeléssel együtt változik. A változó költségek jellemzője tehát, hogy a termelés mennyiségét növelve ezek a költségek is emelkednek. Rövidtávon a felhasznált tőke mennyisége nem változik, így azt fix termelési tényezőnek, a vásárlásával kapcsolatban felmerült költségeket pedig fix költségnek tekintjük, tehát: FC = pk · K. A munka vásárlása miatt felmerülő költségrész a változó költség, tehát VC = pL · L. Az összköltség meghatározható a fix- és a változó költség összegeként: TC = pk · K + pL · L = FC + VC. Határ- és átlagköltségek: A határköltség megmutatja, hogy az összköltség mennyivel változik a termelés egységnyi változásakor. Határköltség kiszámítása: o MC = ∆TC/∆q. o az összköltségfüggvénynek a termelési mennyiség szerinti deriváltjaként: MC = dTC/dq Az átlagos költség az egy termékegységre jutó költség, azaz az összes költség és a megtermelt termékmennyiség hányadosa. A teljes költség összetevőinek megfelelően a következő költségeket különböztetjük meg: o átlagos fix költséget (AFC), amely az egy termékre jutó fix költség. A fix költség és a termelési mennyiség hányadosaként számolhatjuk ki. AFC = FC/Q. o átlagos változó költség (AVC), az egy termékre jutó változó költség, amely a változó költség és a termelési mennyiség hányadosa: AVC = VC/Q. o átlagköltség (AC), amely a teljes költség és a termelés mennyiségének hányadosa, vagyis a termelés egységére jutó összköltség: AC = TC/q. o AC = AFC + AVC o A határköltség, az átlagköltség és az átlagos változó költség a termelést növelve egy ideig csökken, majd utána elkezd nőni, vagyis ezek a költségfüggvények U alakúak. Rövidtávú költségfüggvények kapcsolata: A vállalat rövid távú költségfüggvényei a vállalat technológiai feltételeit fejezik ki a költségek oldaláról adott üzemméret, felhasznált tőkemennyiség mellett. A különböző termelési mennyiségekhez tartozó határköltség az adott termelési mennyiségnél húzott érintő. Az átlagterméket az origóból a költségfüggvény adott pontjához húzott egyenes meredeksége fejezi ki. Az átlagos változó költség (AVC) függvény mind jobban közeledik az átlagköltség (AC) függvényhez. A határköltség (MC) függvény az átlagköltség (AC) és átlagos változó költség (AVC) függvényeket minimum pontjukban metszi. Ez azt jelenti tehát, hogy ezekben a pontokban a határköltség megegyezik az átlagköltséggel, illetve az átlagos változó költséggel. Az átlagköltség minimumát az üzem technikai optimumának nevezzük, mivel itt a legalacsonyabb az egy termékre jutó összköltség. A rövidtávú termelési költségek és a rövid távú termelési függvények kapcsolata:
Az átlagos változó költség tehát egyenlő egységnyi munka árának és a munka átlagtermékének hányadosával.
A termelés határköltsége tehát meghatározható egységnyi munka árának és a munka határtermékének a hányadosával. Annál a termelési mennyiségnél, ahol a határtermék megegyezik az átlagtermékkel, ott határköltség is megegyezik az átlagos változóköltséggel. Ennél a termelési mennyiségnél éri el az átlagtermék függvény a maximumát és az átlagos változó költség függvény a minimumát.
Az elsüllyedt költségek azok a költségek, amelyek nagysága kifizetésük után már nem befolyásolható és a termelés során nem térül meg.
5.3. Hosszú távú költségfüggvények Hosszú távon nem értelmezünk fix költséget, a termelési költségek mindegyike változó költségnek tekinthető. Optimális inputkombinációk azonos tényezőárak és különböző összköltségszintek mellett, ahol
A vállalat növekedési útja azon optimális inputkombinációknak az összessége, amelyek különböző termelési mennyiségek elérését teszik lehetővé adott technikai feltételek és tényezőárak mellett. LAC = LTC/q A hosszú távú átlagköltség az egy termékegységre jutó hosszú távú összköltség. A hosszú távú határköltség az egységnyi termelésnövekedésre jutó hosszú távú költség növekménye. Hosszú távon már a felhasznált tőke mennyisége és ezzel az üzemméret is változatható. A hosszú távú átlagköltség görbét a rövid távú átlagköltség görbék burkológörbéjeként kapjuk meg. Rövid és hosszú távú költségek közötti kapcsolatok: o A rövid távú átlagköltség (AC) görbék minimumpontja a technikai optimumot jelenti adott üzemméret illetve tőkefelhasználás mellett. o Optimális üzemméret: a hosszú távú átlagköltség minimuma. Ennél a termelési mennyiségnél az átlagköltség mind rövid, mind hosszú távon a legkisebb. Hosszú távú átlagköltség alakulása összefügg a már ismert skálahozadékkal: o Ha a termelési függvény növekvő skálahozadékú, akkor a hosszú távú átlagköltség csökkenő. o Amennyiben a hosszú távú termelési függvény skálahozadéka csökkenő, akkor a hosszú távú átlagköltség növekvő.
6. fejezet Piaci szerkezetek – kompetitív piac A döntési lehetőségek nagyon különböznek attól függően, hogy egy vállalat milyen piaci körülmények között, mekkora piaci hatalom birtokában értékesíti termékeit. A vállalatok elsősorban profitjukat akarják maximalizálni.
6.1. Bevételi korlátok és profitmaximalizálás A realizálható profit nagyságát bevételi oldalról korlátozó tényezők elemzésénél vizsgáljuk: o teljes bevételt (TR), amit az ár és mennyiség szorzataként számítunk ki: TR = p·q. o átlagbevételt (AR), amit a teljes bevétel és az eladott termékmennyiség hányadosaként határozható meg. Kiszámítható: AR = TR/q. o határbevételt (MR), amely kifejezi, hogyan változik a vállalat teljes bevétele, ha a piacra vitt termékmennyiség egy egységgel nő. Kiszámítása: MR = ∆TR/∆q, vagyis a teljes bevétel mennyiségének változását (∆TR) osztjuk az eladott termékmennyiség változásával (∆q) A gazdasági profit elemzése során megkülönböztetjük: o teljes profitot (Tπ), amit a teljes árbevétel (TR) és a teljes költség (TC) különbségeként számíthatunk ki. o átlagprofitot (Aπ), amely a termékegységre jutó profitot fejezi ki, és az összprofit (Tπ) és a termelési mennyiség (Q) hányadosaként határozzuk meg. o határprofitot (Mπ), amely azt mutatja meg, hogyan változik a vállalat összes profitja, ha a kibocsátás egy egységgel nő, azaz: Mπ = ∆π/∆Tπ (ahol ∆Tπ a profit tömegének változását és ∆q a vállalat
termelésének változását jelenti). Meghatározható a profit függvény - π(q) - mennyiség szerinti deriváltjaként is. Mπ = MR - MC Ha a vállalat növeli termelését és ezzel a piacra vitt termék mennyiségét, akkor annak két következménye lesz: o a növekvő termeléshez növekvő mennyiségű inputot kell felhasználni, ez növeli a termelési költségeket, o a termelési mennyiség növekedésével a vállalat többet ad el, így növekszik az összbevételei. Optimális esetben: MR = MC. Döntési szabály, hogy mindaddig érdemes növelni a termelés mennyiségét, amíg az összbevétel növekménye meghaladja az összköltség növekményét, vagyis a határbevétel nagyobb, mint a határköltség. A maximális profitot biztosító, optimális outputnál a bevételnövekmény megegyezik a költségnövekménnyel, azaz a határbevétel egyenlő a határköltséggel. Profitmaximum feltétele: MR = MC. Ekkor a határprofit 0.
6.2. A piaci hatalom mérése Az egyes piaci szerkezetek különböző tényezők hatására jönnek létre. Ilyen tényezők: o az iparágban működő vállalatok száma; o egy-egy vállalat piaci részesedése; o a vállalat termelésének technológiai- és költségfeltételei; o a piaci keresleti viszonyok; o egy-egy új vállalat megjelenésének, illetve már piacon lévő vállalat megszűnésének lehetősége, valószínűsége; o a piaci verseny erőssége. Ezek megítéléséhez különböző mutatókat, statisztikai mérőszámokat használhatnak fel. Koncentrációs ráta: Az egyik legáltalánosabban használt mutatószám a piaci hatalom mérésére. Értéke a piaci részesedés alapján határozható meg, amely kifejezi, hogy az adott vállalat az összpiaci értékesítés hány százalékával rendelkezik. A piaci részesedés kiszámítása: Ri=(si/S)·100, ahol Ri az i-dik vállalat piaci részesedés százalékban, si az i-dik vállalat forgalma, S az összpiaci értékesítés mennyisége, vagy értéke. A koncentrációs ráta megmutatja, hogy a vizsgált vállalatok együttesen az iparági termelés hány százalékát állítják elő, illetve viszik a piacra.
A Herfindahl index: A Herfindahl-index: piaci koncentráció egyik mérőszáma, amely mind az iparágban lévő vállalatok számát, mind a méretkülönbségeket figyelembe veszi. A piacon lévő összes vállalat piaci részesedését figyelembe veszi. Ha egy vállalat van a piacon: H = 100x100 = 10000. Tehát minél közelebb van tehát a fehér mutató értéke a 10 000-hez, annál koncentráltabb piaccal állunk szemben. A mutató értékének nullához közelítve a piaci verseny erősödésére. A Lerner-index: Az ár és a határköltség közötti különbség növekedése a vállalat monopolhatalmának növekedésére utal. A vállalat monopolhatalmának mérésére használjuk.
Értéke 0 ≤ L ≤ 1.
A piaci szerkezetek: Szempontok: o a piaci szereplők száma és piaci ereje o a piacra történő be- és kilépési lehetőségek, o a vállalatok ármeghatározó pozíciója, o és a termék jellege Piaci szerkezetek: o tökéletes verseny, o tiszta monopólium o monopolisztikus verseny o oligopólium
6.3. Tökéletes verseny – kompetitív piac A kompetitív vállalat jellemzői: A tökéletesen versenyző iparág jellemzője, hogy sok kis eladó és sok kis vevő vesz részt a piaci kapcsolatokban. Egy-egy vállalat túl kicsi a piac egészéhez képest, így nem képes a piaci eseményeket befolyásolni, nincsen hatással a piaci árak alakulására. Emiatt a vállalatok árelfogadóak. Az ár tehát külső adottságként jelenik meg. E piaci szerkezet további jellemzője, hogy a szereplők tökéletesen informáltak. A piacra való be- és kilépésnek nincsenek korlátjai. A vállalatok termékei homogének. A tökéletesen versenyző vállalat bevételének alakulása: Amennyiben a vállalat a kialakult piaci árnál magasabb áron akarja értékesíteni termékeit, akkor nulla kereslettel találja magát szemben, hiszen a termékek homogén jellege miatt a fogyasztók azoktól a termelőktől vásárolnak, akik alacsonyabb áron értékesítik az ugyanazon tulajdonságokkal rendelkező termékeket. Ha a vállalat a kialakult piaci áron értékesít, akkor bármennyit képes eladni. Amennyiben a vállalat a piaci ár alatti áron ad el, akkor árukészlete pillanatok alatt elfogy, anélkül, hogy a piaci keresletet, kínálatot, árat befolyásolná. A tökéletesen versenyző vállalat számára a piaci ár adottság, ezért egyedi keresleti függvénye végtelenül rugalmas. A vállalat árelfogadó helyzetéből következik, hogy a piaci ár számára állandó, kínálatának növelésekor sem fog megváltozni, így összbevétele csak az eladott termelési mennyiségtől függ. Ennek megfelelően a vállalat bevételi függvénye egy pozitív meredekségű lineáris egyenes. A tökéletesen versenyző, árelfogadó vállalat határbevétele megegyezik a termék piaci egységárával: MR = p. A tökéletesen versenyző vállalat kínálati döntése: A 0 – q2 termelési tartományában az összköltség nagyobb, mint a teljes bevétel, így a vállalat veszteséges, profitja negatív (Tπ > 0). A q2 és q4 közötti termelési tartományban az összbevétel meghaladja a teljes költséget, így a vállalat profitja pozitív. Amennyiben a vállalat q4–nél többet termel, akkor újra veszteségessé válik. Amikor a legnagyobb a TR és TC függvény távolsága, akkor legnagyobb a profit. Az inputpiacon a vállalat a keresleti oldalon jelenik meg. Az inputok iránti kereslet tehát származtatott kereslet.
6.4. Vállalati és iparági kínálati függvények – rövid és hosszú távon A kompetitív vállalat rövid távú kínálati függvényének meghatározása: A fedezeti pont annál a termelési mennyiségnél van, ahol a teljes bevétel fedezik a teljes költségeket. Ekkor az árelfogadó vállalat esetén a piaci ár egyenlő az átlagköltségek minimumával. A fedezeti pont a vállalat hosszú távú működésének feltételeivel összefüggő. Az üzembezárási pont ahhoz a termelési mennyiséghez tartozik, amelynél a piaci ár még éppen fedezi az átlagos változó költségeket. Ekkor a vállalat veszteséges, és a vesztesége megegyezik a fix költséggel. Árelfogadó vállalat esetén ekkor a piaci ár egyenlő az átlag változó költség minimumával. Az üzembezárási pont alatt kialakuló piaci ár mellett a vállalatnak nem érdemes termelnie. Mi jellemzi a vállalat helyzetét a fedezeti és az üzemszüneti pont között. Ha a piaci ár valahol a két nevezetes pont között alakul ki, akkor a vállalat csak veszteségesen tud termelni, mivel összbevétele elmarad az összes termelési költség mögött. A racionálisan viselkedő kompetitív (árlefogadó) vállalat rövid távon csak az üzembezárási ponthoz tartozó ár, illetve ennél magasabb ár esetén termel. A vállalat egyéni kínálati függvénye a határköltség függvénynek az AVC minimumpontja feletti szakasza. A tökéletesen versenyző vállalat rövidtávon mindaddig termel, amíg a vállalat rövid tűvon mindaddig termel, amíg a változó költségei megtérülnek. Ezért egyéni kínálati görbéje a határköltség görbe üzemszüneti pont feletti része. Az iparági kínálati függvény meghatározása rövidtávon:
Termelői többlet és gazdasági profit: A termelői többlet minden egyes termékegységre a piaci ár és a határköltség különbsége. A termelői többlet tehát mind egy vállalat esetén, mint iparági szinten a fix költséggel több, mint a gazdasági profit. A tökéletesen versenyző vállalat és iparág kínálata hosszú távon: Nincsenek be- és kilépési korlátok. Az egyensúlyi helyzet jellemzője, hogy ott minden vállalat fedezeti pontjában termel, így csak normálprofithoz jutnak a vállalatok. Hosszú távon nemcsak a ki- és belépőkkel kell számolnunk, hanem azt is célszerű figyelembe venni, hogy a változó piaci feltételekre a vállalatok valamennyi termelési tényezőjük, illetve üzemméretük változtatásával is reagálnak. Kialakul az adott technológia melletti optimális üzemméret, amely mellett egy termék előállításának átlagköltsége a legkisebb, vagyis hosszú távú átlagköltség függvényüknek minimumpontjába, a fedezeti pontba kerülnek. Tökéletes versenyben a piacon megfigyelhető alkalmazkodási folyamatok eredményeként hosszú távon az egyensúlyi pont a fedezeti pont, ahol a vállalat nulla gazdasági profitot (azaz csak normálprofitot) realizál.
