7. melléklet
III. Az alapképzési szak tanterve és a tantárgyi programok leírása 1. A szak tantervét táblázatban összefoglaló, krediteket is megadó, óra és vizsgaterv: 3. melléklet 2. Tantárgyi programok 2.1 Alapozó tárgyak 2.1.1 Természettudományi alapismeretek
Matematika I.
Tantárgyfelelős: Kozma László
A tantárgy célja: A hallgatók elsajátítsák a közgazdasági tanulmányokhoz szükséges matematikai alapokat, elsősorban az analízis alapvető vizsgálati módszereit. Tematika: Sorozatok, függvények, konvergencia, folytonosság. Egy- és többváltozós függvények differenciálszámítása és szélsőérték-számítása. Integrálás, Differenciál-egyenletek. Ajánlott irodalom: Kozma László: Matematikai alapok, Studium Kiadó, Debrecen, 1999. Dancs István: Bevezetés a matematikai analízisbe, Aula Kiadó, Budapest, 1998. Sydsaeter, Knut: Matematika közgazdászoknak, Aula Kiadó, 1998 Denkinger Géza: Analízis: gyakorlatok, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999. Matematika II.
Tantárgyfelelős: Kozma László
A tantárgy célja: A hallgatók elsajátítsák a közgazdasági tanulmányokhoz szükséges matematikai alapokat, elsősorban a lineáris algebra alapvető vizsgálati módszereit. Tematika: Mátrixok, lineáris egyenletrendszerek, determinánsok, vektorterek, lineáris transzformációk. A lineáris programozás elemei, szimplex módszer. Ajánlott irodalom: Kozma László: Matematikai alapok, Studium Kiadó, Debrecen, 1999. Dancs István: Bevezetés a matematikai analízisbe, Aula Kiadó, Budapest, 1996. Gaál István, Kozma László: Lineáris algebra, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1999. Puskás Csaba: Lineáris algebra, Aula Kiadó, Budapest, 1986. Gáspár László: Lineáris algebra példatár, Tankönyvkiadó, Budapest, 1978. Kovács Zoltán: Lineáris algebra feladatgyűjtemény, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1999. Matematika III.
Tantárgyfelelős: Pap Gyula
A tantárgy célja: A hallgatók megismertetése a valószínűségszámítás alapfogalmaival, a statisztika tantárgy előkészítése. Tematika: A valószínűség statisztikai háttere. Események. A Kolmogorov-féle valószínűségi mező. Kombinatorikus valószínűségszámítás. Feltételes valószínűség, függetlenség. A teljes valószínűség tétele, Bayes tétel. Diszkrét valószínűségi változók, várható érték, szórás. Bernoulli-eloszlás, binomiális, hipergeometrikus, negatív binomiális, és Poisson-eloszlás.
7. melléklet Eloszlásfüggvény, sűrűségfüggvény, a várható érték és a szórás általános fogalma. Egyenletes, exponenciális, Cauchy és normális eloszlás. Együttes eloszlásfüggvény, függetlenség. A korrelációs együttható. Mérőszámok (momentumok, ferdeség, lapultság, módusz, medián, kvantilisek, szórásmátrix). Többdimenziós normális eloszlás. A statisztikában használatos nevezetes eloszlások (khi-négyzet, Student t-eloszlás, F-eloszlás). Nevezetes egyenlőtlenségek (Cauchy-Schwarz-, Markov- és Csebisev-egyenlőtlenség). A nagy számok törvényei (Bernoulli-féle, gyenge és erős). Központi határeloszlás tételek. Feltételes várható érték, teljes várható érték tétele, feltételes eloszlás feltételes sűrűségfüggvény, regressziós görbe. Kötelező irodalom: Denkinger Géza: Valószínűségszámítás. Tankönyvkiadó, 1982. Denkinger Géza: Valószínűségszámítás példatár. Tankönyvkiadó, 1970. Ajánlott irodalom: Solt György: Valószínűségszámítás példatár. Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 2004. Feller, W.: Bevezetés a valószínűségszámításba és alkalmazásaiba. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1978. Statisztika I.
Tantárgyfelelős: Kormos János
A tantárgy célja: Az általános statisztika legfontosabb témaköreinek áttekintése, a legalapvetőbb leíró statisztikai alapfogalmak, a mintavételezés fontosságának és hatásának, a becsléselmélet általánosan használt módszereinek ismertetése és bevezetés a hipotézisvizsgálatok témakörébe. Tematika: Statisztikai alapfogalmak; a sokaság egy ismérv szerinti vizsgálata: mennyiségi sorok elemzése; ismérvek közötti kapcsolatok, grafikus módszerek; standardizálás, indexszámítás; mintavételezés; pontbecslések és pontbecslési módszerek; intervallumbecslések, a hipotézisvizsgálat alapfogalmai, néhány alapvető paraméteres próba (Z, T, F próbák), alkalmazások és esettanulmányok különböző statisztikai programcsomagok segítségével. Kötelező irodalom: Hunyadi László – Mundruczó György – Vita László: Statisztika, Aula Kiadó, Budapest, 2001. Ajánlott irodalom: Hajdu O. – Pintér J. – Rappai G. – Rédey K.: Statisztika I., JPTE, Pécs, 1994. Kerékgyártó Gyné – Mundruczó Gy.: statisztikai módszerek a gazdasági elemzésben, Aula Kiadó, Budapest, 1994. Spiegel, M. R.: Statisztika, Elmélet és gyakorlat, PANEM-McGraw-Hill, Budapest, 1995. Statisztika II.
Tantárgyfelelős: Kormos János
A tantárgy célja: A hallgatók ismerjék meg a hipotézisvizsgálat, az idősorelemzés és a regresszió-számítás azon alapproblémáit, amelyek széles körben alkalmazhatók a gazdasági, pénzügyi elemzések során. Tematika: A legfontosabb próbák, (pl.: Z, T, F, Chi-négyzet próbák, szórásanalízis, binomiális, rang és sorozat próbák, Kolmogorov-Smirnov próbák, stb.), determinisztikus idősorelemzés, sztochasztikus idősorelemzés, két- és többváltozós regresszió-számítás, korrelációszámítás, alkalmazások és esettanulmányok különböző statisztikai programcsomagok segítségével. Kötelező irodalom: Hunyadi László – Mundruczó György – Vita László: Statisztika, Aula Kiadó, Budapest, 2001.
7. melléklet Ajánlott irodalom: Hajdu O. – Pintér J. – Rappai G. – Rédey K.: Statisztika I., JPTE, Pécs, 1994. Kerékgyártó Gyné – Mundruczó Gy.: statisztikai módszerek a gazdasági elemzésben, Aula Kiadó, Budapest, 1994. Spiegel, M. R.: Statisztika, Elmélet és gyakorlat, PANEM-McGraw-Hill, Budapest, 1995. Operációkutatás
Tantárgyfelelős: Fazekas István
Tematika: Az operációkutatás helye a döntési folyamatban. Operációkutatási problémák osztályozása. A lineáris programozás elméleti háttere: a konvex poliéderek elmélete. A lineáris programozás alapproblémája, megoldási módszere: a szimplex módszer; induló bázis keresése: a kétfázisú szimplex módszer. A ciklizálás elkerülése: a lexikografikus szimplex módszer. Szimplex módszer variánsok. Dualitás. A lineáris programozás gyakorlati alkalmazása: a szállítási probléma. Diszkrét programozás. Leszámlálási algoritmusok. Leszámlálási struktúrák. Korlátozás és szétválasztás módszere. Ajánlott irodalom: Glevitzky B.: Matematikai programozás I. Lineáris programozás. Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1980 Kovács L. B.: A diszkrét programozás kombinatorikus módszerei. Bolyai J. Matematikai Társulat Kiadványa, Budapest, 1969. Prékopa A.: Lineáris programozás. Bolyai J. Matematikai Társulat Kiadványa, Budapest, 1968. Varga J.: Gyakorlati programozás. Tankönyvkiadó, Budapest, 1972. Számításelmélet
Tantárgyfelelős: Pethő Attila
Tematika: A Turing gép definíciója, idő- és tárbonyolultsága. Szimuláció fogalma, szimulációs tételek. Rekurzív és rekurzívan felsorolható nyelvek, és ezen nyelosztályok kapcsolata. Univerzális Turing-gépek fogalma és létezésük bizonyítása. Church tézis. Algoritmikusan nem megoldható problémák. Megállási probléma. RAM gépek. Kolmogorov bonyolultság és alkalmazásai. Bonyolultsági osztályok. Nemdeterminisztikus Turing-gépek. A tár-idő tétel. A P és NP osztályok és ezek kapcsolata. A tanú fogalma és a tanú tétel. Példák NP-beli nyelvekre. NP teljes problémák. SAT nyelv és egyéb NP teljes nyelvek. Kriptográfiai alapfogalmak. Ajánlott irodalom: Rónyai Lajos: Algoritmusok, Typotex, Budapest, 1998. T. H. Cormen, C. E. Leiserson, R.L. Rivest: Algoritmusok, Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 1997. Gács Péter: Algoritmusok, egyetemi tankönyv, Budapest, Tankönyvkiadó, 1991. C. H. Papadimitriou: Számítási bonyolultság, egyetemi tankönyv, Novadat, 1999. Numerikus matematika
Tantárgyfelelős: Fazekas István
Tematika: Függvények közelítése; interpolációs módszerek, legkisebb négyzetek módszere, egyenletes közelítések. Véges differenciák, osztott differenciák. Numerikus differenciálás. Numerikus kvadratúra (Newton–Cotes és Gauss-típusú kvadratúrák, Monte Carlo módszerek). Nemlineáris egyenletek és egyenletrendszerek megoldási módszerei; polinomok gyökeinek közelítése. Lineáris egyenletrendszerek közelítő megoldása direkt és iterációs módszerekkel. Mátrixok faktorizációja. Mátrixok invertálásának direkt és iterációs eljárásai. Determináns
7. melléklet számítása. Mátrix sajátértékeinek és sajátvektorainak közelítő meghatározása. Programcsomagok alkalmazása (pl. Matlab). Ajánlott irodalom: Atkinson, K. E.: Elementary Numerical Analysis. John Wiley, New York, 1993. Móricz F.: Numerikus módszerek az algebrában és az analízisben. Polygon jegyzettár. Kiadja a JATE Bolyai Intézet, Szeged, 1997. ISSN 1218–4071. Stoyan G., Takó G.: Numerikus módszerek 1–2. (Elmélet–gyakorlat–szoftver). ELTE Typotex, Budapest, 1993, 1995. Az informatika logikai alapjai
Tantárgyfelelős: Mihálydeák Tamás
Tematika: Elsőrendű logikai nyelvek, termek, formulák. Kötött és szabad változók, kötött változók átnevezése, a változóiban tiszta formula. A termhelyettesítés. Az elsőrendű nyelv interpretálása, igazságértékelés. Kielégíthető formulák, logikai törvények és ellentmondások. Logikailag ekvivalens formulák. A formula konjunktív és diszjunktív normálformája, prenex és Skolem alakja. A logikai következmény fogalma. A predikátumkalkulus, dedukció-tétel, a természetes levezetés technikája. A tételbizonyítás módszerei. Formális axiomatikus elméletek. Ajánlott irodalom: Dragálin Albert, Buzási Szvetlána: Bevezetés a matematikai logikába, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 1986. Pásztorné Varga Katalin: Matematikai logika alkalmazásokhoz (Matematikai logika – számítástudomány), ELTE, egyetemi jegyzet, Budapest, 1997. Pásztorné Varga Katalin, Várterész Magda: A matematikai logika alkalmazásszemléletű tárgyalása, Panem Kiadó, Budapest, 2003. Szendrei Ágnes: Diszkrét matematika, Polygon Kiadó, Szeged, 1994.
2.1.2 Gazdasági és humán ismeretek Mikroökonómia
Tantárgyfelelős: Kapás Judit
Tematika: Mikroökonómia tárgya, módszere; fogyasztói választás elmélete; piaci egyensúly és hatékonyság; technológiai korlátok; profitmaximalizálás; költséggörbék; versenyző vállalat kínálata; iparági kínálat; monopólium és a monopolista viselkedés; oligopólium; általános egyensúlyelmélet és a jólét; külső gazdasági hatások; közjavak Kötelező irodalom: P. A. Samuelson - W. D. Nordhaus: Közgazdaságtan, 59-360. o., KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2000. Ajánlott irodalom: Kopányi Mihály: Mikroökonómia, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1993. Hal R. Varian: Mikroökonómia középfokon, KJK Kerszöv, Budapest, 2001. Bergstrom - Varian: Mikroökonómiai gyakorlatok, Veszprémi Egyetemi Kiadó, 2002. Makroökonómia
Tantárgyfelelős: Pete Péter
Tematika: A nemzeti jövedelem termelése, elosztása és felhasználása; a pénz funkciói; a pénz mennyiségi elmélete; seigniorage; a pénzkereslet elméletei, pénzkínálat és a bankrendszer
7. melléklet működése; munkapiac és munkanélküliség; a fogyasztás és elméletei; beruházás; árupiac és az IS görbe; multiplikátor; aggregált kereslet; a pénzpiac és az LM görbe; infláció és a Phillips görbe; fiskális és monetáris politika az IS-LM modellben; az aggregált kínálat; konjunkturális ingadozások; makroökonómiai vita a gazdaságpolitikáról; gazdasági növekedés. Kötelező irodalom: N. Gregory Mankiw: Makroökonómia, Osiris Kiadó, Bp., 1999. Ajánlott irodalom: Meyer Dietmar - Solt Katalin: Makroökonómia. Aula Kiadó, Budapest, 1999. Oktatási segédanyag a „Bevezetés a Makroökonómiába” című tankönyvhöz. Aula Kiadó, Budapest, 1995. Hall – Taylor: Makroökonómia. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1997. P. A. Samuelson - W. D. Nordhaus: Közgazdaságtan, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2000. EU intézményrendszere
Tantárgyfelelős: Láng Eszter
Tematika: Az EU mint politikai rendszer (föderáció, kormányköziség, szubszidiaritás; három pillér, a közösségi jog jellemzői), Európai Tanács, Miniszterek Tanácsa, Bizottság, Európai Parlament, Bíróság, Ombudsman, Számvevőszék, Gazdasági és Szociális Bizottság, Régiók Bizottsága, Európai Központi Bank, Európai Befektetések Bankja Kötelező irodalom: Horváth Zoltán (2002): Kézikönyv az Európai Unióról. Ötödik, átdolgozott, bővített kiadás. Magyar Országgyűlés Gueguen, Daniel (2003) Útmutató az Európai Unió labirintusához. Budapest, Századvég Kiadó Ajánlott irodalom: Gazdag Ferenc (1999): Európai integrációs intézmények. Budapest, Osiris Kiadó Gazdasági magánjog
Tantárgyfelelős: Károlyi Géza
A tantárgy célja: Gazdasági kérdések jogi alapjainak elsajátítása. Tematika: Dologi jog. A szerződések általános szabályai. Az egyes szerződések. Értékpapírjog. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek. A szerződésszegés. A kártérítés szabályai. A non profit szervezetek. Az egyéni vállalkozás. A közkereseti társaság. A betéti társaság. A korlátolt felelősségű társaság. A részvénytársaság, Csődeljárás, felszámolási eljárás. Kötelező tananyag: Károlyi Géza-Prugberger Tamás: Gazdasági magánjog. Kossuth Egyetemi Kiadó. 2004. Ajánlott irodalom: Barta-Fazekas-Harsányi-Kovács-Miskolczi-Ujváriné: Az üzleti élet szerződései. Unió Kiadó 2002. Fazekas -Harsányi-Miskolci-Ujváriné: Magyar társasági jog. Novotni kiadó 2001. Vállalatgazdaságtan
Tantárgyfelelős: Fülöp Gyula
A tantárgy célja: A legújabb kutatási eredményekre és a fejlett piacgazdaságok vezető vállalatainak tapasztalataira építve átfogó képet adni a vállalatokról és annak működéséről.
7. melléklet Tematika: A vállalat érintettjei, célja és formái. A vállalat helye a társadalmi rendszerben. A vállalat tevékenység rendszere. Marketing. Innováció. Emberi erőforrás. Az információ. Anyagi folyamatok. Termelés és szolgáltatás. Vállalati pénzügyek. Kötelező irodalom: Chickán A.: Vállalatgazdaságtan. Aula Kiadó Budapest, 2004. Ajánlott irodalom: Fülöp Gy.: Vállalati gazdálkodás az európai integrációban, Aula Kiadó, Budapest, 2004. Számvitel I.
Tantárgyfelelős: Bács Zoltán
A tantárgy célja: A hallgatók megismertetése a számvitel alapjaival. Tematika: Általános számviteli és könyvviteli ismeretek. A számvitel fogalma. A vállalkozás vagyona, a vagyon kimutatása. A gazdasági műveletek hatása a vagyonra. Az eredmény fogalma, csoportosítása, kimutatása. Könyvviteli alapfogalmak. A számviteli munka szakaszai. A vállalkozások számvitele: A számviteli rendszer célja és feladatai. A számviteli alapelvek. Az eszközök és források értékelése. Kötelező irodalom: Dr. Kozma András: Vázlatok a számvitel tanulásához 1. kötet, Debrecen, 2004. Dr. Kozma András: Számviteli gyakorlatok I-II. Ajánlott irodalom: Horváth Katalin: Számvitel a gyakorlatban Saldo kiadó Szervezeti magatartás I.
Tantárgyfelelős: Ujhelyi Mária
A tantárgy célja: Az egyének, csoportok és struktúrák magatartásának, jellemzőinek vizsgálata annak érdekében, hogy a hallgatók megismerjék azok szervezeti teljesítményre gyakorolt hatását. Tematika: A szervezet definiálása, szervezeti magatartás tárgya, az egyéni magatartás alapjai, észlelés, egyéni döntéshozatal, értékek, attitűd, alapvető motivációs elméletek és alkalmazásuk, a csoportos magatartás alapjai, munka-csoportok, kommunikáció, konfliktuskezelés, leadership, hatalom és szervezeti politika, szervezeti struktúrák típusai jellemzői, szervezeti kultúra, a szervezeti változások menedzselése, alapvető menedzsment elméletek. Kötelező irodalom: Bakacsi Gy. (1996): Szervezeti magatartás és vezetés, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest Dobák Miklós és munkatársai (1998): Szervezeti formák és vezetés, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest Ajánlott irodalom: Hunyadi Gy. szerk. (1973): Szociálpszichológia, Gondolat Kiadó, Budapest Pataki F. szerk. (1980): Csoportlélektan, Gondolat Könyvkiadó, Budapest Perrow, C. (1994) Szervezetszociológia, Osiris-Századvég Panem-McGraw-Hill, Budapest Peters, T. I. – Waterman, R. H. (1986): A siker nyomában, Kossuth Könyvkiadó – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest
7. melléklet Vállalati pénzügyek I
Tantárgyfelelős: Horváth Julius
A tantárgy célja: A hallgatókat megismertetni a vállalati elemzés és tervezés, valamint a pénzügyi döntéselőkészítés alapvető kérdéseivel. Elsajátíttatni a pénzügyi elemzés, tervezés és döntéselőkészítés főbb módszereit. Tematika: Bevezetés a vállalati pénzügyekhez. A pénzügyi menedzsment 9 axiómája. A vállalkozás célja. Pénzügyi menedzsment a vállalkozásokban. Tulajdonosok és menedzserek, az ügynök probléma. A számviteli beszámoló és a vállalati pénzügyek. A cash-flow kimutatás. Fedezetszámítás. A pénzügyi kimutatások elemzése. Likviditási mutatók. Pénzügyi tőkeáttétel mutatók. Forgási sebesség mutatók. Jövedelmezőségi mutatók. Piaci mutatók. Piaci érték mutatók. A kockázat és a hozam. A pénzügyi környezet: piacok, intézmények és kamatráták. A tőkeáttétel és a kockázat. A működési és a pénzügyi tőkeáttétel. A pénz időértéke. Jelenérték, jövőérték, évjáradék, örökjáradék. Eltérő pénzáramok. Növekvő évjáradékok. Vállalkozások finanszírozása. A hosszútávú és a rövidtávú finanszírozás. A hitel, a lízing, a váltó és a faktoring. A rövid távú pénzügyi menedzsment általános kérdései. A működési és pénzciklus. Forgótőke menedzsment. Rövid távú pénzügyi politikák. A készpénz és a követelés menedzsment. Beruházási döntések és beruházás-gazdaságossági számítások. A cash flow becslés és a kockázatelemzés. A pénzügyi tervezés és módszerei. A tőkeszükséglet becslése és a vállalati növekedés. Kötelező irodalom: Soenen-Tarnóczi: Vállalati pénzügyek, Egyetemi Jegyzet, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen, 1995. Illés Ivánné: Társaságok pénzügyei, Pénzügyi és Számviteli Fõiskola, Budapest, 1993. Ajánlott irodalom: Brealey-Myers: Modern vállalati pénzügyek 1-2., Panem Kft., Budapest, 1993. Bélyácz Iván: Tőkefinanszírozási számítások, Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, 1997. Bélyácz Iván: Tőkeberuházási és finanszírozási döntések, Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, 1997. Marketing
Tantárgyfelelős: Deli Zsuzsanna
A tantárgy célja: A hallgatók elsajátítsák a piaccal, annak működésével, valamint a vállalatok piaci műveleteivel kapcsolatos alapismereteket és készségeket. A tananyag elméleti ismereteit feladatok és esettanulmányok egészítik ki. Tematika: Marketing, marketingkoncepció, marketingorientáció, marketing-mix, piac szegmentáció, célcsoportképzés, pozicionálás, fogyasztói magatartás, szervezetek beszerzési magatartása, termékpolitika, árpolitika, értékesítési csatornák, marketingkommunikáció, marketinginformáció-rendszer, marketingstratégia, nemzetközi marketing. Kötelező irodalom: Kotler, Philip [2002]: Marketing menedzsment. KJK-Kerszöv, Budapest (kijelölt részek) Ajánlott irodalom: Jobber, David [2002]: Európai marketing. KJK-Kerszöv, Budapest Bauer András-Berács József [1998]: Marketing. Aula, Budapest A Marketing és Menedzsment szakfolyóirat számai
7. melléklet Emberi erőforrás menedzsment
Tantárgyfelelős: Kőváry György
A tantárgy célja: A tárgy célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a humán erőforrás makrogazdasági szerepével, a demográfia alapfogalmaival, a munkaerőpiac sajátosságaival, valamint a vállalati humánerőforrás-gazdálkodás és menedzsment legfontosabb területeivel. Tematika: Emberi erőforrás, az ember gazdasági szerepével foglalkozó közgazdasági elméletek, demográfiai alapfogalmak, munkaerő-piaci elméletek, munkaerő-piaci fogalmak, vállalati humánmenedzsment feladatai, területei, a humánerőforrás tervezése, toborzás, bér-, jövedelempolitika, képzés, fejlesztés, kommunikáció, karriertervezés, munkaügyi kapcsolatok. Kötelező irodalom: Polónyi István: Humánmenedzsment - Jegyzetpótló segédanyag - KLTE Közgazdasági és Üzleti Tudományok Intézete - 1997. Ajánlott irodalom: Bakacsi Gy. - Bokor A. - Császár Cs. - Gelei A. - Kováts K. - Takács S.: Stratégiai emberi erőforrás menedzsment. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1999. Ehrenberg, G. Ronald – Smith, Robert: Korszerű munkagazdaságtan Panem 2003 Galasi Péter: A munkaerőpiac gazdaságtana, Aula Kiadó, 1997. Kővári György (szerk): Gazdálkodás az emberi erőforrásokkal. Szöveggyűjtemény , BKE, 1995 McKenna, Eugene - Beech, Nick: Emberi erőforrás menedzsment - Egyszerűbben sorozat Panem Kft, Budapest, 1998.
2.2 Szakmai törzsanyag 2.2.1 Rendszertechnikai modul Számítógép architektúrák
Tantárgyfelelős: Fazekas Gábor
Tematika: Számítógép generációk. A számítógép belső felépítése: tár, vezérmű, processzor, B/K rendszer, csatorna, rendszersín fogalma és részei. Általános mikroprocesszor modell felépítése. Logikai műveletek, logikai értékek, logikai függvények. Grafikus minimalizálás, Weitch- Karnaugh táblák. Egyszerű kombinációs logikai hálózatok: multiplexer, demultiplexer, kódolók, dekódolók, kódátalakítók, összehasonlítók, paritásképző-ellenőrző egységek, összeadó egységek. Hazárd jelenségek a logikai áramköröknél. Elemi sorrendi hálózatok: RS flip-flop, JK flip-flop, T flip- flop, D flip-flop multivibrátorok, regiszterek. Szinkron és asszinkron számlálók. Félvezetős memóriák: osztályozás, működési elv. Gépi szintű utasítások osztályozása és végrehajtása, memória és I/O ciklusok. Vezérlésátadó gépi szintű utasítások végrehajtása. Processzor vezérelt és processzortól független kiszolgáló működési állapot. A számítógép B/K rendszere. AD és DA átalakítók, soros és párhuzamos illesztőegységek. Karakteres és grafikus képmegjenítés. Perifériák: billentyűzet, egér, scanner, nyomtatók. Háttértárolók: mágneslemez, mágnesszalag, optikai tárolók. Számítógépek osztályozása: SISD, SIMD, MISD, MIMD, RISC, CISC gépek. Transputerek felépítése és működése, gépi szintű utasításai. Számítógépek felhasználás szerinti osztályozása, párhuzamos események, párhuzamosság egyprocesszoros rendszereknél, párhuzamos feldolgozási mechanizmusok. Párhuzamos számítógép struktúrák: pipeline számítógépek, tömb processzorok, többprocesszoros rendszerek, utasítások végrehajtása. Adatfolyam számítógépek szerkezete és működése. Többprocesszoros rendszerek I/O alrendszerei: megszakítások osztályozása. Skaláris- és vektor processzorok. Vektorizált feldolgozás jellemzői. SIMD
7. melléklet tömbprocesszorok: kapcsolat hálózat fogalma, adatrutingoló mechanizmusok, kapcsolat hálózatok topológiái. Asszociatív memóriák, asszociatív tömbfeldolgozás, asszociatív processzorok. Ajánlott irodalom: O. Szittya: Logikai rendszerek és szekvenciális automaták, BME, Műegyetem Kiadó, egyetemi jegyzet P. Theisz, G. Gunber, L. Jagudits, Digitális technika I., BME Patterson D.A., Henessy J.L.: Computer organization & Design, Morgan Kaufmannn Publ. (2 ed.) 1998. Rob Williams: Computer System Architecture (A Networking Approach), Addison Wesley, 2001. Sima D., Fountain T. , Kacsuk, P.: Korszerű számítógép architektúrák tervezési tér megközelítésben, Szak Kiadó, 1998. Rendszerszervezés
Tantárgyfelelős: Bölcskei András
Tematika: A rendszerkészítés folyamata, életciklus modellek. Tervdokumentáció készítése. Helyzetfelmérés, problémaelemzés, követelményvizsgálat, megvalósíthatósági vizsgálat. Input/output tervezése (HIPO). Logikai és fizikai adatállományok tervezése. Eljárástervezés, dialógusok, riportok tervezése. Tranzakció tervezés, valós idejű rendszerek. Projekt tervezés, projekt menedzsment. Költség és kockázat elemzés, a COCOMO modell. Rendszerteszt tervezése. Prototípus készítés. A megismert ábrázolástechnikák, grafikus eszközök: mátrixok, döntési tábla, fa, dekompozíciós-, striktúra., adatfolyam-, egyed-kapcsolat-, állapotátmenetdiagramok. Példa struktúrált módszertanokra: SDM, SSADM. Számítógépes rendszerfejlesztési (CASE) eszközök. Ajánlott irodalom: E. Yourdon: Modern Structured Analysis, Prentice Hall, 1989. Ian Sommerville: Szoftverrendszerek fejlesztése, Panem, Budapest, 2002. W. S. Davis, D. C. Yen: The information system consultant’s handbook, Systems analysis and design, CRC Press, 1999. Hálózati architektúrák és protokollok
Tantárgyfelelős: Sztrik János
Tematika: Számítógép-hálózati alapfogalmak. Rétegelt architektúra működése, ISO/OSI és TCP/IP referenciamodell. ISO OSI referenciamodell első és második rétege, fizikai hálózati szabványok. Közeghozzáférési mechanizmusok, IEEE 802-es szabványrendszer, Ethernet technológiák. Az Internet Protokoll – IP címzés, forgalomirányítási protokollok, ICMP. A TCP/IP protokoll-rendszer szállítási és alkalmazási rétege, DNS felépítése és működése. Ajánlott irodalom: Andrew S. Tanenbaum: Számítógép-hálózatok, 4. kiadás, Panem-Prentice Hall Könyvkiadó Kft. 2003. Stephen A. Thomas: IP kapcsolás és útválasztás, John Wiley &Sons – Kiskapu Kft, 2002. Géher Károly: Híradástechnika, Műszaki Könyvkiadó, 2000. Andrew S. Tanenbaum: Computer Networks, 4th Edition, Prentice-Hall, 2002. Fred Halsall: Data Communications, Computer Networks and Open Systems, Fourth Edition. Addison-Wesley Publishers Ltd. 1996. William Stallings: Data and Computer Communications, 7th Edition. Prentice-Hall, 2003. RFC Dokumentumok – http://www.rfc-editor.org/
7. melléklet Operációs rendszerek I.
Tantárgyfelelős: Fazekas Gábor
Tematika: Rendszer fogalma, számítógépes rendszerek hierarchikus felépítése, operációs rendszer fogalma. Hardver alapfogalmak az operációs rendszerek szemszögéből nézve: processzorok, operatív tárak, háttértárak, egyéb perifériák, megszakítási rendszer. Operációs rendszerek osztályozása. Operációs rendszerek komponensei és funkciói: rendszeradminisztráció (processzor ütemezés, megszakításkezelés, szinkronizáció, folyamatvezérlés, tárkezelés, perifériakezelés, adatkezelés, hálózatkezelés, védelmi rendszer, működés nyilvántartás, operátori interfész), programfejlesztési támogatás (szövegszerkesztők, fordítók, interpreterek, könyvtárkezelés, szerkesztő/betöltő, programbelövést támogató eszközök, keretrendszerek, futtató rendszer), alkalmazói támogatás (operátori ill. kötegelt munkavezérlő parancsnyelvi rendszer, grafikus felhasználói interfész, rendszer szolgáltatások, segédprogram készlet, alkalmazói programcsomagok). Gyakorlaton a hallgatók egy modern operációs rendszer (pl.Unix, Windows NT+) szolgáltatásaival és alapvető eszközeivel ismerkednek meg. Ajánlott irodalom: Silberschatz, Abraham, Operating system concepts, Addison-Wesley, c1994, xvi, 780 p. : ill. ; 25 cm, ISBN 0 201 59292 4 Andrew S. Tanenbaum, Albert S. Woodhull, Operációs rendszerek; [ford. Dévényi Károly, Gombás Éva stb.] Budapest : Panem ; Upper Saddle River, NJ : Prentice-Hall, 1999, 980 p. : ill. ; 24 cm + 1 lemez mell. ISBN 963 545 189 X Nutt, Gary J., Operating systems : a modern perspective, Addison-Wesley, 1997. - XXII, 630 S. , ISBN 0-8053-1295-1 Frisch, Aeleen, Windows NT rendszeradminisztráció, ford. Mogyorósi István , [Budapest] : Kossuth ; [cop.] 1999, 459 p. : ill. ; 24 cm, ISBN 963 09 4094 9 Petersen, Richard, Linux : referenciakönyv : könnyen is lehet , Budapest : Panem ; Maidenhead : McGraw-Hill, 1998 , 554 p. ; 24 cm, ISBN 963-545-177-6 William Stallings: Operating systems (Internals and design principles), Prentice Hall (4. ed.) 2001. Kóczy Annamária & al.: Operációs rendszerek mérnöki megközelítésben, BME / Panem, 2000. Operációs rendszerek II.
Tantárgyfelelős: Fazekas Gábor
Tematika: Operációs rendszerek gyakorlati megvalósítása. Különböző típusú és különböző hardver platformokon működő elterjedt operációs rendszerek összehasonlítása. Elosztott rendszerek. Néhány rendszerkomponens működésének mélyebb vizsgálata (stratégiák, algoritmusok, eszközök, adatszerkezetek): folyamatok. Ajánlott irodalom: Silberschatz, Abraham, Operating system concepts, Addison-Wesley, c1994, xvi, 780 p. : ill. ; 25 cm, ISBN 0 201 59292 4 Andrew S. Tanenbaum, Albert S. Woodhull, Operációs rendszerek; [ford. Dévényi Károly, Gombás Éva stb.] Budapest : Panem ; Upper Saddle River, NJ : Prentice-Hall, 1999, 980 p. : ill. ; 24 cm + 1 lemez mell. ISBN 963 545 189 X Nutt, Gary J., Operating systems : a modern perspective, Addison-Wesley, 1997. - XXII, 630 S. , ISBN 0-8053-1295-1 Frisch, Aeleen, Windows NT rendszeradminisztráció, ford. Mogyorósi István , [Budapest] : Kossuth ; [cop.] 1999, 459 p. : ill. ; 24 cm, ISBN 963 09 4094 9 Petersen, Richard, Linux : referenciakönyv : könnyen is lehet , Budapest : Panem ; Maidenhead : McGraw-Hill, 1998 , 554 p. ; 24 cm, ISBN 963-545-177-6
7. melléklet William Stallings: Operating systems (Internals and design principles), Prentice Hall (4. ed.) 2001. Kóczy Annamária & al.: Operációs rendszerek mérnöki megközelítésben, BME / Panem, 2000.
2.2.2. Szoftvertechnológiai modul Bevezetés az informatikába
Tantárgyfelelős: Nyakóné Juhász Katalin
Tematika: A számítógép mint információfeldolgozó gép. Számítógép architektúrák. Informatikai alapfogalmak (adat, program, fordítóprogram, interpreter, programozás, operációs rendszer, alapszoftver, rendszerközeli szoftver, alkalmazói szoftver, bit, bájt, kompatibilitás, szintaktika, szemantika, programozási nyelvek, táblázatkezelők, szövegszerkesztők, adatbáziskezelők). Perifériák fajtái, használatuk. Operációs rendszer alapfogalmak. Algoritmus fogalma, jellemzői, megadási módok. Számrendszerek, konverziós szabályok. Információábrázolás számítógépen (cím, logikai, szöveges és numerikus adatok ábrázolása és a velük végezhető műveletek; programok ábrázolása). A processzor működésének alapelvei. Számítógépek programozása. Gépi kódú programozás alapelvei. Assembly és magasszintű programozási nyelvek. Alapalgoritmusok (rendezések, keresések, összeválogatás). Hálózati alapfogalmak. Számítógépes rendszerek fejlesztésének lépései. Gyakorlaton a hallgatók személyi számítógépes környezetben elsajátítják egy operációs rendszer, egy felhasználói interfész, egy szövegszerkesztő kezelésének alapelemeit. Ajánlott irodalom: H. H. Goldstine: A számítógép Pascaltól Neumannig. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003. Csala P. – Csetényi A. – Tarlós B.: Informatika alapjai. Computerbooks, Budapest, 2001. J. G. Brookshear: Computer Science: An Overview, Seventh edition. Addison Wesley, 2003. L. Snyder: Fluency with Information Technology: Skills, Concepts, and Capabilities. Addison Wesley, 2004. Magasszintű programozási nyelvek I.
Tantárgyfelelős: Halász Gábor
Tematika: A magasszintű programozási nyelvek kialakulása. A programozási nyelvek osztályozása: imperatív (procedurális és objektumorientált), deklaratív (funkcionális és logikai), speciális és máselvű nyelvek. Szintakszisleíró formális eszközök (BNF, COBOLszerű, szintakszis gráf, hibrid). Karakterkészlet. Lexikális elemek (szimbólikus nevek, címke, megjegyzés, literálok). Kötött és szabad formátumú nyelvek. Változó, nevesített konstans. Adattípusok (beépített és programozói. egyszerű és összetett). Deklarációk. Kifejezések. Végrehajtható utasítások. Értékadó, ugró, feltételes utasítások. Többirányú elágaztatás. Ciklusszervezési lehetőségek. Programegységek (alprogram, blokk, csomag, taszk). Paraméterkiértékelés, paraméterátadás. Hatáskör és élettartam. Fordítási egységek. Inputoutput, állományok kezelése. Absztrakt adattípus. Generikus programozás. Párhuzamos programozás. A gyakorlaton egy eljárásorientált programozási nyelv elsajátítása a cél. Ajánlott irodalom: Nyékiné G. J. (szerk.): Programozási nyelvek. Kiskapu. 2003. Juhász I.: Magasszintű programozási nyelvek 1. Elektronikus jegyzet. Debreceni Egyetem, 2003. R.W. Sebesta, Concepts of Programming Languages. Addison-Wesley, 2002. Horowitz, E.: Magasszintű programnyelvek, Műszaki, 1987. Kernighan B. W. – Ritchie, D. M.: A C programozási nyelv, Műszaki, 2001. Marcotty M. – Ledgard H.: The World of Programming Languages, Springer-Verlag, 1987.
7. melléklet Nyékiné Gaizler Judit(szerk.): Az Ada95 programozási nyelv, ELTE Eötvös Kiadó, 1998. Pyle, I. C.: Az Ada programozási nyelv, Műszaki, 1987. Magasszintű programozási nyelvek II.
Tantárgyfelelős: Halász Gábor
Tematika: Az objektumorientált nyelvek eszközrendszere: osztály, objektum, bezárás, öröklődés, polimorfizmus, korai és késői kötés, üzenetek. Tiszta és hibrid objektumorientált nyelvek. Az egységesség kérdése. Az algoritmikus objektumorientált nyelvek (Java, Eiffel, Smalltalk, C#). Funkcionális(applikatív) programozási nyelvek. A függvény, mint programozási eszköz. Hivatkozási átlátszóság, függvényösszetétel, rekurzió. Logikai programozási nyelvek. A matematikai logikán alapuló paradigma eszközei. Mintaillesztés, következtetőgép. A deklaratív objektumorientált nyelvek(CLOS, OOPROLOG). Adatvezérelt programozás, adatfolyam nyelvek. Specilizációs nyelvek. Egyéb nyelvek. A gyakorlaton egy eljárásorientált programozási nyelv elsajátítása a cél. Ajánlott irodalom: Nyékiné G. J. (szerk.): Programozási nyelvek. Kiskapu. 2003. Juhász I.: Magasszintű programozási nyelvek 2. Elektronikus jegyzet. Debreceni Egyetem, 2003. R.W. Sebesta, Concepts of Programming Languages. Addison-Wesley, 2002. Horowitz, E.: Magasszintű programnyelvek, Műszaki, 1987. Nyékiné G. J.: (szerk.): Java 2 útikalauz programozóknak. ELTE TTK Hallgatói Alapítvány, 2000. Programozási labor I.
Tantárgyfelelős: Bajalinov Erik
Tematika: Fordítók és interpreterek. Programnyelvek implementációi. Integrált fejlesztői környezetek. A program forrásszövegének összeállítása, nyelvérzékeny szövegszerkesztők. A fordítás vezérlése. Könyvtárak használata. A program belövése. Nyomkövetési lehetőségek. Az eljárásorientált, objektumorientált, funkcionális és logikai fejlesztői környezetek sajátosságai. Webes fejlesztői felületek. CASE-eszközök. Ajánlott irodalom: W. R. Stevens: Advanced programming int he UNIX environment. Addison Wesley, 1993. C. Petzold: Programming Windows. Microsoft Press, 1998. Programozási labor II.
Tantárgyfelelős: Bajalinov Erik
Tematika: A szoftverkrízis kihívása és a válaszok. Moduláris, struktúrált és objektumorientált programozási módszertanok. Formális programfejlesztés. Újrafelhasználásorientált programozás. Az absztrakció szerepe. Programozási minták. Komponensek. Programozási nyelvek kifejezőereje. A „jó” programozási stílus. Tesztelés, validálás. Szoftvermetrikák. A szoftver minőségbiztosítása. Ajánlott irodalom: Ian Sommerville: Szoftverrendszerek fejlesztése. Panem, 2002. D. Galin: Software Quality Assurance: From Theory to Implementation. Addison Wesley, 2004, ISBN 0-201-70945-7.
7. melléklet 2.2.3 Információrendszer modul Adatszerkezetek és algoritmusok
Tantárgyfelelős: Dömösi Pál
Tematika: Adatszerkezetek fogalma, osztályozása. Műveletek adatszerkezetekkel (létrehozás, bővítés, törlés, csere, rendezés, keresés, elérés, bejárás, feldolgozás). Adatszerkezetek ábrázolása (folyamatos és szétszórt) és reprezentációja. Adatszerkezetek implementációja. Adatszerkezetek alkalmazása. Absztrakt adatszerkezetek. Halmaz, multihalmaz, tömb, táblázat, lista, verem, sor, sztring, fa, kiegyensúlyozott fa, tökéletesen kiegyensúlyozott fa, piros-fekete fa, B-fa, háló, rekord. Állománykezelés. Műveletek állományokkal (létrehozás, módosítás, feldolgozás, újraszervezés, rendezés, elérés). Állományszerkezetek (egyszerű, összetett), láncolás és indexelés. Szeriális, szekvenciális, direkt, random, indexelt, invertált, multilista, B+-fa szervezésű állományok. Többdimenziós indexek. Ajánlott irodalom: T.H. Cormen, C.E. Leiserson, R.L. Rivest: Algoritmusok. Műszaki, 1997. Bognár K.: Adatszerkezetek és algoritmusok. Egyetemi jegyzet. Debrecen, 1998. D. E. Knuth: A számítógépprogramozás művészete, 1. Kötet, Műszaki Könyvkiadó, 1988. D. E. Knuth: A számítógépprogramozás művészete, 3. Kötet, Műszaki Könyvkiadó, 1990. A. V. Aho, J. E. Hopcroft, J. D. Ullman: Számitógép-algoritmusok tervezése és analízise, Műszaki Könyvkiadó, 1982. G. Gonnet, R. Baeza-Yates: Handbook of algorithms and data structures. In Pascal and C., Addison-Wesley. 1991. R. Sedgewick: Algoritms in C++, Addison-Wesley. 1991. E. Horowitz, S. Shani: Fundamentals of Computer Algorithms, Computer Science Press, 1998. Mesterséges intelligencia alapjai
Tantárgyfelelős: Mihálydeák Tamás
Tematika: A MI kutatási területei, módszerei, eredményei. Problémák reprezentálása állapottéren, példák. A gráfreprezentáció. A megoldást kereső rendszerek felépítése, csoportosítása. Nem módosítható stratégiák. A backtrack algoritmus. Gráfkereső eljárások: szélességi, mélységi, optimális keresések. Heurisztikus gráfkeresők: a best-first és az A algoritmusok. Az A algoritmus teljessége. Probléma-redukciós feladatmegoldás, reprezentálása ÉS/VAGY gráffal. Megoldás az ÉS/VAGY gráfban. Keresési stratégiák ÉS/VAGY gráfban: szélességi, mélységi, AO algoritmus. A terminálás figyelése címkézéssel. Kétszemélyes, teljes információjú játékok, ábrázolásuk játékfával. A nyerő stratégia létezése. A minimax eljárás, az alfa-béta vágás. A logikai programozás alapelvei. Ajánlott irodalom: Futó Iván (szerk.): Mesterséges intelligencia, Aula Kiadó, 1999. S. J. Russell, P. Norvig: Mesterséges intelligencia modern megközelítésben, Panem-Prentice Hall, Budapest, 2000. Kósa Márk, Várterész Magda: A mesterséges intelligencia alapjai, elektronikus jegyzet, Debreceni Egyetem, 2003. Adatbázisrendszerek
Tantárgyfelelős: Kormos János
Tematika: A hagyományos adatfeldolgozás problémái, az adatbázis szemlélet lényege. Egy általános adatbázis rendszer architektúrája. Adatbázis adminisztrátor, felhasználói csoportok. Az adatbázistervezés szintjei, adatfüggetlenség. Adatmodellezési stratégiák. CODASYL ajánlás, a hálós modellezés alapfogalmai. Az ER modell: egyed, tulajdonság, kapcsolat, típus,
7. melléklet előfordulás, diszkriminátor, sématervező eszközök. A relációs modell: relációs séma, reláció, integritási megszorítások. A relációs adatmodellezés gyakorlati kérdései. Funkcionális függőségek, normalizálás, normálformák. Adatdefiníciós (DDL) és adatmanipulációs (DML) nyelvek tulajdonságai, önálló és befogadó nyelvű rendszerek. A relációs modellhez kapcsolt adatmanipuláció. Reláció algebra és reláció kalkulus. Az SQL adatbázisnyelv. Az adatmodellezés néhány elméleti kérdése és aktuális problémája. Funkcionális függőségek realizációja. Beágyazott modellek. Objektumorientált technikák, az ODL elemei. Egy konkrét adatbázis kezelő rendszer megismertetése. Ajánlott irodalom: R. Elmasri, S.B. Navathe, Fundamentals of Database Systems, The Benjamin/Cummings Publ. Co., Addison-Wesley World Student Series, 1994. J.D. Ullman, J.Widom, Adatbázisrendszerek, Alapvetés, Panem Prentice Hall, 1998. Az informatikai biztonság alapjai
Tantárgyfelelős: Pethő Attila
Tematika: Fizikai, ügyviteli és algoritmusos adatvédelem, az informatikai biztonság szabályozása (törvények, nemzetközi ajánlások és normák, helyi, intézményi szabályok). Hálózati adatvédelem (jelszó, tűzfal, csomagaláírás, forgalomtitkosítás). Biztonsági osztályok, a Common Criteria alapfogalmai (az értékelés tárgya, védelmi profil, biztonsági rendszerterv, funkcionális és garanciális követelmények, értékelési garanciaszint), biztonsági auditálás, IBK készítés (a védelmi igény feltárása, fenyegetettség-elemzés, kockázat-elemzés, kockázatmenedzselés), IBSz készítés (minősítés, biztonsági osztályba sorolás, feladatkörök, felelősségi körök és hatáskörök, védelmi intézkedések biztonsági szintenként, eljárási szabályok). Vírusok, trójai falovak és az ellenük való védekezés. Kriptográfiai alapfogalmak: titkosítás és visszafejtés, szimmetrikus, aszimmetrikus és hibrid kriptorendszerek. Egyirányú, egyirányúcsapóajtó függvények. Kriptográfiai alapalgoritmusok: DES, RSA, DSA. Digitális aláírás. Nyilvános kulcsú infrastruktúra. Ajánlott irodalom: Buttyán Levente és Vajda István, Kriptográfia és alkalmazásai, Tipotex, 2004. ISBN: 963 9326 13 8 Ködmön József, Kriptográfia, ComputerBooks, 2000. Pieprzyk, Josef, Hardjono, Thomas, Seberry, Jennifer , Fundamentals of Computer Security, 2003, ISBN: 3-540-43101-2 Informatikai rendszerek modellezése és analízise
Tantárgyfelelős: Sztrik János
Tematika: Az exponenciális eloszlásból származtatott eloszlások és jelentőségük. Felújításelmélet. Poisson-folyamat. Markov-láncok, születési-kihalási folyamatok. A legalapvetőbb sorbanállási rendszerek vizsgálata. Markov-típusú sorbanállási hálózatok, végtelen és véges forrású rendszerek alkalmazási lehetőségei a hatékonyságelemzésben. Hatékonyságvizsgálati szoftvereszközök megismerése és használata. Ajánlott irodalom: Leonard Kleinrock: Sorbanállás, kiszolgálás: Bevezetés a tömegkiszolgálási rendszerek elméletébe, Műszaki Kvk. Budapest, 1979. Boudewijn R. Haverkort: Performance of computer communication systems: a model-based approach, J. Wiley, 1998. Győrfi László: Tömegkiszolgálás informatikai rendszerekben, Műegyetemi Kiadó Budapest, 1996.
7. melléklet Sztrik János: Bevezetés a sorbanállási elméletbe és alkalmazásaiba, Egyetemi jegyzet Debreceni Egyetem, 1994. Adatkezelés
Tantárgyfelelős: Terdik György
Tematika: Adatbázis programozás: kapcsolódás relációs adatbáziskezelő rendszerekhez Java programnyelvi környezetben. Alacsony színtű adatbázis hozzáférés J2SE és J2EE alkalmazásokban: a JDBC alkalmazói programozói interfész. Név- és könyvtárszolgáltatások használata Java-ban: a JNDI alkalmazói programozói interfész. Az XML technológia. Az XML és XML névterek specifikációk. Magas szintű adatbázis hozzáférés Java környezetben: objektum-relációs leképezés (Object-Relational Mapping), Java objektumok perzisztens tárolása relációs adatbázisban. Java objektum perzisztencia megvalósítása a Java Data Objects (JDO) architektúrában. XML adatbázisok. Ajánlott irodalom: Nyékyné Gaizler Judit et al.: Java 2: útikalauz programozóknak: 1,3. Budapest, 2001, ELTE TTK Hallgatói Alapítvány. Nyékyné Gaizler Judit et al.: J2EE útikalauz Java programozóknak. Budapest, 2002, ELTE TTK Hallgatói Alapítvány. Neil Bradley: Az XML kézikönyv. Bicske, 2005, Szak Kiadó. Maydene Fisher, Jon Ellis, Jonathan Bruce: JDBC API Tutorial and Reference, Third Edition. Reading/Ma. etc., 2001, Addison-Wesley Professional. Rosanna Lee, Scott Seligman: JNDI API Tutorial and Reference: Building Directory-Enabled Java(TM) Applications. Reading/Ma. etc., 2000, Addison-Wesley Professional. Döntéstámogató rendszerek
Tantárgyfelelős: Bajalinov Erik
Tematika: A döntéshozatal normatív szabályai. A döntések általános elve. A döntéselemzés és a döntéshozatal. Programozható és nem programozható döntések. Bizonytalan és kockázatos döntések. További csoportosítási szempontok. A kockázat és bizonytalanság kvantitatív megjelenítése. Döntéshozatali eljárások. Döntéshozatal bizonytalan helyzetben. Döntéshozatal kockázatos körülmények között. A döntési mátrix. A döntési fa. A hasznosság fogalma és meghatározása. Csoportos döntéshozatal. Csoportos döntéshozatali stratégiák. Csoportos döntéshozatali módszerek. Fuzzy logika alkalmazása a döntéshozatalban. Ajánlott irodalom: Dr. Székely Csaba , Gazdasági döntések, Nyugat-magyarországi Egyetem, 2004. Kóczy T. László, Tikk Domokos, Fuzzy rendszerek, Typotex Kiadó, Budapest, 2000. Rapcsák Tamás, Többszempontú döntési problémák, Csoportos döntési modellek, egyetemi oktatáshoz segédanyag, MTA SzTAKI, 2003. Rapcsák Tamás, Többszempontú döntési problémák, AHP módszertan, egyetemi oktatáshoz segédanyag, MTA SzTAKI, 2003.
2.3 Vállalkozásirányítási szakirányi tárgyak Számvitel II.
Tantárgyfelelős: Bács Zoltán
A tantárgy célja: A hallgatókkal megismertetni a vállalkozások számvitelét.
7. melléklet Tematika: A vállalkozások számvitele. A mérleg szerkezete, tagolása. Eszközök csoportosítása, elszámolása. Források csoportosítása, elszámolása. Eredménykimutatás. Kiegészítő melléklet. Cash flow-kimutatás. Üzleti jelentés. Kötelező irodalom: Dr. Kozma András: Vázlatok a számvitel tanulásához II. kötet, Debrecen, 2004. Dr. Kozma András: Számviteli gyakorlatok II-III. Ajánlott irodalom: Horváth Katalin: Számvitel a gyakorlatban Saldo kiadó Kontrolling
Tantárgyfelelős: Bőgel György
A tantárgy célja: A tárgy célja a kontrolling (menedzsment kontrolling) fogalmának, részelemeinek, alapvető módszertanának és szervezeti környezetének, és a kontrolling rendszer tervezésének és működtetésének megismertetése a hallgatókkal. Tematika: Rendszergondolkodás. Mi a kontrolling? A kontroller és feladata. A vállalati kontrollingszervezet. A vállalati kontrolling rendszer tervezése és működése. Kommunikáció és kontrolling. Stratégiai, taktikai és operatív tervezés. Költséggazdálkodás. Hagyományos költségszámítás. Tevékenységalapú költségszámítás. Tevékenységalapú menedzsment. Átadási (elszámoló) árak. Stratégiai és operatív teljesítménymérés. A vállalatértékelés (DCF, ROI, CFROI, EVA, MVA, stb.) Balanced Score Card. Skandia Navigator. Értékelés és döntéselőkészítés. Ösztönzési és javadalmazási módszerek. A kontrolling informatikai támogatása. Kötelező irodalom: Boda György - Szlávik Péter: Kontrolling rendszerek tervezése. KJK-KERSZÖV Kiadó, Budapest, 2001. Horváth & Partner: Controlling: Út egy hatékony controlling-rendszerhez, KJK, Budapest, 1997 Ajánlott irodalom: R.S. Kaplan - A.A. Atkinson: Vezetői üzleti gazdaságtan. Haladó vezetői számvitel. Panem Könyv-kiadó - Business Kft., 2003. R.S. Kaplan – R. Cooper: Költség & hatás. Integrált költségszámítási rendszerek: az eredményes vállalati működés alapjai. Panem Könyvkiadó – IFUA Horváth & Partner, 2001. SAP alkalmazások I.
Tantárgyfelelős: Kárpáti Tibor
A tantárgy célja: Bevezetést adni az SAP rendszerrel történő munkavégzés lehetőségeibe. Tematika: Az integrált vállalatirányítási információs rendszerek jellemzőinek ismertetése (2 óra), az SAP AG és az R/3 rendszerének bemutatása (2 óra). Az SAP rendszer használata (20 óra). Ezen belül bemutatásra kerül a felhasználói felület, a rendszerben történő navigálás, az adatbevitel lehetőségei, a riportkészítés folyamata, a háttérmunka szerepe, riport nyomatatása, egyéni beállítások készítése, a főkönyvi könyvelés alapjai, a szállítói számla elkönyvelésének és kifizetésének egyszerűbb esete, és a vevők számára készített számla rögzítésének és a vevői kifizetés elkönyvelésének alapjai. Kötelező irodalom: Az előadáson elhangzottak és a kiosztott cikkek. Ajánlott irodalom: Schicht, G. – Schmieden, A. (1999): Flying Start with SAP R/3. AddisonWesley-Longman Verlag GmbH, Germany.
7. melléklet SAP alkalmazások II.
Tantárgyfelelős: Kárpáti Tibor
A tantárgy célja: Bevezetést adni a számviteli előírások által megkövetelt tevékenységeknek az SAP rendszerben való elvégzési lehetőségeiről. Tematika: Az órák anyaga a vállalat tipikus gazdasági tranzakcióknak az SAP rendszerben való leképezése: bejövő számlák könyvelése és kifizetése, számlázás az anyaggazdálkodásból, előlegfizetés a szállítónak, automatikus fizetési tranzakciók, adók elszámolása, nem fizető vevők figyelmeztetése, tárgyi eszköz beszerzése, aktiválása, értékcsökkenése és kivezetése, lízing elszámolása. Részletesen bemutatásra kerülnek a követelésekhez, a kötelezettségekhez és a főkönyvhöz kapcsolódó periodikus tevékenységek, amelyek a könyvelési periódusok és a pénzügyi év lezárásához kapcsolódnak. A kurzus zárásaként a mérlegtételek elemzésére kerül sor. Kötelező irodalom: Az órákon tárgyalt tranzakciók. Ajánlott irodalom: Brinkmann, S. – Zeilinger, A. (2001): SAP R/3 Financial Accounting. Addison Wesley. Wenzel, P. (2001): Rechnungswesen mit SAP R/3. Wiesbaden: Vieweg. Klenger, F. – Falk-Kalms, E. (2003): Kostenträgerrechnung mit SAP R/3. Wiesbaden: Vieweg. Vállalati pénzügyek II.
Tantárgyfelelős: Horváth Julius
A tantárgy célja: A hallgatók megismertetése a hosszú távú finanszírozási döntések alapvető kérdéseivel és a finanszírozási lehetőségek jellemzőivel, valamint a pénz- és tőkepiacok működésével. Tematika: Vállalkozások hosszútávú finanszírozása. Saját tőke és idegentőke finanszírozás. A hosszútávú hitel és a lízing. A kötvény és a részvény. A kötvények és a részvények értékelése. Állampapírok, befektetési alapok, közraktárjegy. Kockázat és kockázatelutasítás. Hasznosság. Diverzifikáció. Kockázatos és kockázatmentes eszközökből álló portfólió. Két kockázatos eszközből álló portfóliók. A tőkeköltség. Pénz- és tőkepiacok, és jellemzőik. A tőzsde és működése. A származékos ügyletek és a kockázatmenedzsment. Kötelező irodalom: Soenen-Tarnóczi: Vállalati pénzügyek, Egyetemi Jegyzet, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen, 1995. Illés Ivánné: Társaságok pénzügyei, Pénzügyi és Számviteli Fõiskola, Budapest, 1993. Bodie-Kane-Marcus: Befektetések I-II., Tanszék Kft., Budapest, 1996. Ajánlott irodalom: Brealey-Myers: Modern vállalati pénzügyek 1-2., Panem Kft., Budapest, 1993. Bélyácz Iván: Tőkefinanszírozási számítások, Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, 1997. Bélyácz Iván: Tőkeberuházási és finanszírozási döntések, Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, 1997. Ulbert József: Értékpapírok értékelése, Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, 1997. Számítógépek alkalmazása a pénzügyi elemzésben és tervezésben Tantárgyfelelős: Kárpáti Tibor A tantárgy célja: megismertetni a hallgatókat különböző számítógépes elemzési eszközökkel és azok pénzügyi alkalmazási lehetőségeivel, az üzleti intelligencia módszerek gyakorlati hasznosíthatóságával. Tematika: A számítástechnika fejlődése napjainkban, a mesterséges intelligencia kutatások számítástechnikai megjelenése, Az üzleti intelligencia (e-Business), Az Excel táblázatkezelő
7. melléklet program pénzügyi függvényei és azok alkalmazási lehetőségei, a pénzügyi függvények általános jellemzői, Excel pénzügyi függvények alkalmazása, Az Excel Solver alkalmazásának megismerése, Az ENCORE pénzügyi modellezési program jellemzői, alkalmazási lehetőségei a pénzügyi elemzésben és tervezésben, OLAP rendszerek és jelentőségük az elemzésben és a tervezésben. Az adatbányászat, a SAS, mint egy üzleti intelligencia rendszer alkalmazási lehetőségei Kötelező irodalom: Órán elemzett cikkek, fóliák SAS üzleti intelligencia
Tantárgyfelelős: Ispány Márton
A tantárgy célja: Bevezetést adni SAS rendszerrel való gazdasági elemzések készítéséhez. Tematika: A SAS rendszer felépítésének és moduljainak rövid ismertetése. Statisztikai elemzések készítése az Enterprise Guide-dal. Egyváltozós elemzések: leíró statisztikák és grafikus eszközök. Két változó kapcsolatának vizsgálata: regresszió és kontingencia táblák. Az adatbányászat elemei. Az Enterprise Miner használata. Egyszerűbb adatbányászati projektek elkészítése. Kötelező irodalom: Órán elemzett cikkek, fóliák Stratégiai menedzsment
Tantárgyfelelős: Fülöp Gyula
A tantárgy célja: A stratégiai management folyamat egy átfogó, strukturált képének felvázolása, amely folyamatban a management feladata, hogy a vállalat adottságait figyelembe véve maximálisan kihasználja a környezet kínálta lehetőségeket, továbbá elhárítsa a környezet változásaiból eredő veszélyeket. Tematika: Stratégiai alapfogalmak, az elmélet és a gyakorlat fejlődése. A stratégiai management folyamata, elemzés-tervezés. A stratégiai változatok képzése, döntés. A stratégia bevezetése és a megvalósítást támogató rendszerek. Kötelező irodalom: Fülöp Gy.-Szegedi K.-Lukács E.: Szemelvények a stratégiai menedzsment irodalmából, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004. Barakonyi K.: Stratégiai tervezés és menedzsment, Nemzeti tankönyvkiadó, Budapest, 2001. Ajánlott irodalom: Fülöp Gy.: A globális vállalati stratégiák. Aula Kiadó, Budapest, 2001. Porter, M.: Versenystratégia. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993. Tudásalapú rendszerek
Tantárgyfelelős: Bognár Katalin
Tematika: A szakértői rendszerek kialakulása, fejlődése, felépítése. A tudásbázis és a következtetés. Ismeretreprezentációs módszerek: szemantikus háló, keretalapú és szabály alapú rendszerek, leíró logikák. Következtetési technikák, esetalapú következtetés. Nemdeterminisztikus és fuzzy koncepciók alkalmazása. Szakértői rendszerek építését támogató eszközök. Szakértői rendszerek készítésének fázisai. Esettanulmányok. Ajánlott irodalom: Futó Iván (szerk.): Mesterséges intelligencia. Aula Kiadó, 1999. S. J. Russell, P. Norvig: Mesterséges intelligencia modern megközelítésben. Panem–Prentice Hall, Budapest, 2000. Sántáné Tóth Edit: Tudásalapú technológia, szakértő rendszerek. ME Dunaújvárosi Főiskolai Kar Kiadó Hivatala, főiskolai jegyzet, 1998.
7. melléklet J. D. Ullman: Principles of Database and Knowledge-Base Systems, Computer Science Press, 1989. Operációkutatás II.
Tantárgyfelelős: Fazekas István
Tematika: Szimplex módszerrel megoldható speciális nemlineáris problémák: hiperbolikus és kvadratikus programozás. Konvex programozás. Dinamikus programozás. Sztochasztikus programozás. Hálótervezés. Minimális út, maximális potenciál. Időtervezési folyamatok: CPM, PERT módszer. Költségtervezés. Maximális folyam – minimális vágás. Kőnig feladatok. Szűkkeresztmetszet feladatok. Készletgazdálkodási modellek. Sorbanállási modellek. Ajánlott irodalom: Glevitzky B.: Matematikai programozás II. Nemlineáris, diszkrét és sztochasztikus programozás. Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1980. R. Fletcher: Practical Methods of Optimization. Second edition, Chichester, Wiley, 1987. G. Hadley: Nonlinear and Dynamic Programming. Addison Wesley, 1964. J. Nocedal, S. J. Wright: Numerical Optimization. Springer, New York, 1999. Szirmay-Kalos László: Számítógépes grafika, ComputerBooks, 1999.
2.4 e-Gazdasági szakirányi tárgyak Internet-marketing
Tantárgyfelelős: Erdey László
A tantárgy célja: A hallgatók megismerkedjenek az Internetnek a marketing gyakorlatában betöltött szerepével. Tematika: e-Business és az üzleti intelligencia. Elektronikus kereskedelem. CRM. Az Internet marketingbe történő integrálása. Az Internet mint promóciós eszköz. Direkt marketing és értékesítés támogatás. Kötelező irodalom: Eszes István – Bányai Edit [2002]: Online marketing, Műszaki Könyvkiadó, Budapest. Zeff, R.—Aronson, B. [2000]: Reklám az interneten, Geomédia, Budapest Ajánlott irodalom: A Kreatív c. folyóirat a területtel foglalkozó cikkei A Marketing és Menedzsment folyóirat a területtel foglalkozó cikkei Rayport, J. F.—Jaworski, B. J. [2001]: E-Commerce, McGraw-Hill/Irwin Nemzetközi marketing
Tantárgyfelelős: Deli Zsuzsanna
A tantárgy célja: A nemzetközi marketing közgazdaságtudományban elfoglalt helyének bemutatása, feladatainak megismertetése a hallgatókkal. A kurzuson résztvevők elméleti ismereteinek gyakorlatban történő alkalmazásának elősegítése. Tematika: A nemzetközi marketing helye és szerepe a közgazdaságtudományban, más diszciplínákkal való kapcsolata. A nemzetközi marketing szerepe, jelentősége. A nemzetközi marketing feladatai: tervezés, végrehajtás, ellenőrzés. Nemzetközi 4p. A nemzetközi marketing aktuális kérdései, kihívásai. Kötelező irodalom: Eszes - Szabóné - Szántó - Veres [1999]: Globális Marketing. Műszaki könyvkiadó, Budapest. (a szemináriumokon kijelölt részek)
7. melléklet
E-menedzsment
Tantárgyfelelős: Bőgel György
Tematika: A tantárgy a modern informatikai és távközlési technológiáknak a vállalatvezetésre, a vállalatok szervezeti-működési rendszerére, külső kapcsolatrendszerére, a vállalatközi együttműködésre, a vezetői munkára gyakorolt hatását mutatja be. A főbb témakörök a következők: az infokommunikációs innovációs hullám gazdasági és társadalmi hatása, a „digitális gazdaság” jellemzői, az integrált, kiterjesztett, valós idejű elektronikus vállalat modellje, ellátási láncok, hálózatok és virtuális vállalatok, a technika hatása a vállalatok struktúrájára, a munkavégzés módjára, a foglalkoztatási és együttműködési formákra. A kurzus felvételéhez megértési (olvasási) szintű angol nyelvtudás szükséges. Kötelező irodalom: Bőgel György – Forgács András: Informatikai beruházás – üzleti megtérülés. Műszaki Könyvkiadó, 2004. 09. 24. Brynjolfsson, E. – Kahin, B. ed.: Understanding the Digital Economy. The MIT Press, 2000. A tananyaghoz kapcsolódó vállalati esettanulmányok Információgazdaság
Tantárgyfelelős: Négyesi Áron
A tantárgy célja: Az információtechnológia viharos fejlődése és előretörése alapjaiban változtatja meg a termelés, a vállalat és a piac tulajdonságait. A tantárgy célja, hogy ezen változásokat megismertesse a hallgatókkal, hogy azok naprakész, különleges ismeretekhez jussanak. A tantárgy a hagyományos közgazdasági ismereteket kiegészíti a változó gazdaság folyamatainak ismertetésével. Tematika: Az információtechnológia hatása a gazdaságra, a tömegtermeléstől a személyes testreszabásig. A testreszabás változatai és kulcstényezői, a termékminőség mérése, Emarketing, Internetgazdaság, Modularitás, Atipikus foglalkoztatás, Moduláris szervezetek, a piacok megváltozása, Dinamikus árazás Kötelező irodalom: Szabó Katalin: Digitális paradicsom vagy falanszter? (a személyes tömegtermelés). Aula Kiadó, Budapest, 2002. Szemináriumokon feldolgozott cikkek, szemináriumi anyag. Ajánlott irodalom: Bichler, Martin (2001): The Future of e-Markets. Cambridge University Press, Cambridge. Mandel, M. (2000): The Coming Internet Depression - Why the High-Tech Boom Will Go Bust, Why the Crash Will be Worse Than You Think, and How to Prosper Afterwards. USA, Basic Books
Tartalomszolgáltatás
Tantárgyfelelős: Horváth Géza
Tematika: Elektronikus dokumentum formátumok. Tartalom megjelenítése a weben. Az XML technológia. Az XML és XML névterek specifikációk. Webes megjelenítéssel kapcsolatos XML alkalmazások: XHTML, MathML (matematikai tartalom), SVG (2D grafika), XForms (űrlapok). XML és HTML dokumentumok megjelenítése CSS stíluslapokkal. A CSS specifikációk. Tartalom WAP-os mobil készülékekre: Wireless Markup Language (WML). Multimédiás tartalom kezelése: Synchronized Multimedia Integration Language (SMIL). XSLT: XML dokumentumok transzformálása XSLT stíluslapokkal. XML
7. melléklet alapú tartalomszolgáltatás többféle kliens eszközre. Nem hagyományos kliens eszközök. Hangos böngészők (voice browsers): beszéd-alapú tartalom és interakció, VoiceXML. Eszközfüggetlenség. Ajánlott irodalom: Neil Bradley: Az XML kézikönyv. Bicske, 2005, Szak Kiadó. Dave Shea, Molly E. Holzschlag: The Zen of CSS Design : Visual Enlightenment for the Web. 2005, Peachpit Press. Dan Cederholm: Web Standards Solutions: The Markup and Style Handbook (Pioneering Series). 2004, Friends of ED. Elliotte Rusty Harold, W. Scott Means: XML in a Nutshell, Third Edition. 2004, O'Reilly. Webes alkalmazások fejlesztése
Tantárgyfelelős: Horváth Géza
Tematika: Webszolgáltatások, architektúra. A SOAP kommunikációs protokoll: alkalmazások közötti adatcsere osztott, decentralizált környezetben. Webszolgáltatások interfész leírása: Web Services Description Language (WSDL).Webszolgáltatások regisztrálása, nyilvántartása, keresés: Universal Description, Discovery and Integration (UDDI). Webszolgáltatások használata. Biztonságos webszolgáltatások. Kapcsolódó szabványok: XML Signature, XML Encryption, Security Assertion Markup Language (SAML), eXtensible Access Control Markup Language (XACML), WS-Security. XML Key Management Specification (XKMS). Webszolgáltatások megvalósítása Java környezetben, fejlesztőeszközök. Ajánlott irodalom: Steve Graham et al.: Java alapú webszolgáltatások: XML, SOAP, WSDL UDDI. Budapest, 2002, Kiskapu. Ramesh Nagappan, Robert Skoczylas, Rima Patel Sriganesh: Developing Java Web Services: Architecting and Developing Secure Web Services Using Java. 2002, Wiley. James McGovern, Sameer Tyagi, Michael Stevens, Sunil Mathew: Java Web Services Architecture. 2003, Morgan Kaufmann. Jothy Rosenberg, David Remy: Securing Web Services with WS-Security : Demystifying WSSecurity, WS-Policy, SAML, XML Signature, and XML Encryption. 2004, Sams. Thomas Erl: Service-Oriented Architecture : A Field Guide to Integrating XML and Web Services. 2004, Prentice Hall. Szoftverfejlesztés mobil eszközökre
Tantárgyfelelős: Aszalós László
Tematika: Elektromágneses hullámok a távközlésben. Vezeték nélküli hálózatok. IEEE 802.11 (WiFi), 802.11a, 802.11b. Bluetooth. Mobiltelefon generációk, GSM, GPRS. WAP 1.0, 2.0, WML, XHTML, i-mode. OBEX. Symbian OS, Windows Mobile. A Java2 platform, J2ME. Konfiguráció és profil, CDC, CLDC 1.0, 1.1 (JSR 30, 139), MIDP 1.0, 2.0 (JSR 37, 118), J2ME MIDP alkalmazásfejlesztés, JTWI (JSR 185). JSR 120 (Wireless Messaging API), JSR 135 (Mobile Media API), JSR 82 (Java APIs for Bluetooth). Ajánlott irodalom: Andrew S. Tanenbaum: Számítógép-hálózatok, Panem, 2004. Bruce Hopkins, Ranjith Antony: Bluetooth for Java, Apress, 2003. Vartan Piroumian: Wireless J2ME Platform Programming, Sun Microsystems Press, 2002. Java 2 Platform, Micro Edition (J2ME): http://java.sun.com/j2me Internet alkalmazás-fejlesztési technológiák
Tantárgyfelelős: Aszalós László
Tematika: A kliens-szerver modell, háromrétegű alkalmazások. A TCP/IP hivatkozási modell. TCP/IP programozás Java-ban. A HTTP protokoll, kérés, válasz. HTML, XHTML. CGI, PHP,
7. melléklet JavaScript, Java appletek. A Java2 platform, Java Szervletek, JSP, J2EE. A .NET és a J2EE összehasonlítása. JTWI-J2EE példa. Elosztott objektum-orientált technológiák, CORBA, Java IDL. Ajánlott irodalom: Andrew S. Tanenbaum: Számítógép-hálózatok, Panem, 2004. Nyékyné G. Judit et al.: Java 2 útikalauz programozóknak, ELTE TTK Hallgatói Alapítvány, 2000. Nyékyné G. Judit et al.: J2EE útikalauz programozóknak, ELTE TTK Hallgatói Alapítvány, 2002. Csizmazia Balázs: Hálózati alkalmazások készítése: CORBA, Java, WWW, Kalibán, 1998. Jason Hunter: Java Servlet Programming, O’Reilly, 2001. Andreas Vogel, Keith Duddy: Java Programming with CORBA, John Wiley & Sons, 1997. Java 2 Platform, Enterprise Edition (J2EE): http://java.sun.com/j2ee Object Management Group: http://www.omg.org 3. A képzési és kimeneti követelményekben előírt idegen nyelvi követelmények teljesítésének intézményi feltételei. Az alapfokozat megszerzéséhez államilag elismert középfokú C típusú, illetve azzal egyenértékű nyelvvizsga szükséges egy élő idegen nyelvből, amelyen a szakmának tudományos irodalma van.