II. évfolyam, 4. szám április. ingyenes kulturális havilap SZÔKE ANDRÁS A PÉKEMBER LEGNAGYOBB KENYERE

II. évfolyam, 4. szám

2008. április

I N G Y E N E S

ingyenes kulturális havilap

SZÔKE ANDRÁS A PÉKEMBER LEGNAGYOBB KENYERE

TARTALOM

2008/4

HUMORRAL, ÖRÖMMEL LÉTEZNI Szôke András színész, forgatókönyvíró, filmrendezô, masszôr

4

PUB Sajó László: Egy büfé magánélete Benke Hunor: Kultiplexia

28

A MI KIS FALUNK Szôke András: Bakkerman (Pékember)

8

EGY BOLDOG MAGYAR ÍRÓ Dunajcsik Mátyás író, költô, mûfordító

30

KATONADOLOG Paul Haggis: Elah völgyében

10

POETICA LICENTIA Dunajcsik Mátyás: Apám könyvtára

32

ÔSKORI LOVE STORY Roland Emmerich: I. e. 10 000

11

ELVESZETT PARADICSOM Bret Easton Ellis: Nullánál is kevesebb

34

IGÉNYES KÖZÖNSÉGFILMEK 12. Francia Filmnapok

12

A’LA CULT Könyvajánló

36

AKTÍV TETSZHALOTTAK A Pál Utcai Fiúk újra a grundon

14

A’LA CULT CD-ajánló

38

MÉG MINDIG OTT ÁLLNAK Kiss János táncmûvész

16

A’LA CULT DVD-ajánló

40

NAGYKORÚ FÉNYÍRÓK Hartyándi Jenô, a MediaWave fesztiváligazgatója

20

NÁLATOK OLYAN, MINT A TÉVÉBEN Widengård Krisztina édesapjáról, a „vonal filozófusáról”

42

KÁVÉ, KULTÚRÁVAL Szellemi és mûvészeti Mûhely

22

SZERETSZ? SZERETLEK. 44 Koronczi Endre: Kikényszerített vallomás

HAJDÚSÁGI KULTÚRMISSZIÓ Betartották, nem pedig betartottak

24

A LEGJOBB VÉDEKEZÉS biztonsagosinternet.hu

46

A BALKÁN KAPUJA Városi (ki-)kirakós

26

MÁTYÁSKODÁSOK ÁPRILISA kaleidoskop.hu

47

IMPRESSZUM KULTUSZ ingyenes kulturális havilap Kiadja a KULTUSZ KIADÓ Kft. Felelôs kiadó: Perjési Péter Fôszerkesztô: Lukács Gábor Munkatársak: Bencze Áron, Hományi Péter, Pál Zsombor, Schwetz Ferenc, Szemán Béla, Toldi Miklós, Udvardi Balázs Fotók: Bátky-Valentin Szilvia Design: KULTUSZ Nyomdai elôkészítés: Vaska Gergely Hirdetésfelvétel: [email protected] Szerkesztôség: 1036 Bp., Pacsirtamezô u. 41. tel.: (06-1) 4-300-200, fax: (06-1) 4-300-199, e-mail: [email protected], honlap: www.kultuszkiado.hu ISSN 1789-1795

2008/4

ELÔJEGYZÉS

INDULÁS

2

A legkevésbé sem vádolható a Kultusz azzal, hogy szemlélete imperialista volna, mégis az utóbbi hónapok egyik legnagyobb eredménye, hogy kezdeményezésünk, miszerint néhány megyei jogú városnak saját – értsd elsôsorban és kiemelten helyi kulturális tartalommal ellátott – lapot jelentessünk meg, beérni látszik. Három hónappal ezelôtt merült fel a gondolat, és nem szégyellem bevallani, hogy az alapötlet még csak nem is tôlem, a tulajdonosoktól, vagy a Kultusz stábjának valamelyik tagjától származik. Alulról jövô kezdeményezés ez – ahogy manapság szívesen emlegetik az ehhez hasonló megvalósult ötleteket. A kiválasztott városok közül végül két helyen – Gyôrben és Székesfehérváron – vettek az események gyors és kedvezô fordulatot, köszönhetôen néhány elszánt, helybéli kultúratámogatónak, üzletembernek és természetesen a helyi sajtó képviselôinek, akik már hónapok óta dolgoznak a megvalósításon velünk együtt. A szóban forgó két város vezetôi szintén támogatásukról biztosították a kezdeményezést, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy míg Székesfehérváron ez a támogató szándék kézzel fogható – értsd pénzbeli – addig Gyôr esetében egyelôre kizárólag elvi támogatásról beszélhetünk. Az is valami. Az elmúlt hetekben mindkét városban sikeres sajtótájékoztatókat szerveztünk, ahol a már említett helyi sajtó, a helyi civil és intézményi kulturális szféra, valamint a versenyszféra egyaránt képviseltette magát, bár ez utóbbi természetesen

sokkal kisebb számban. Elgondolásunk alapja, amit magunk közt „mentor programnak” neveztünk el – és melynek lényege, hogy a helyi kulturális szereplôk megjelenô hirdetéseit a városban mûködô profitorientált vállalkozások finanszírozzák – természetesen nem új találmány. Számos egyedi esetben láttuk és látjuk megvalósulni. Hála érte mindazoknak, akik részt vesznek benne. Színházak, múzeumok, de manapság már társulatok, sôt zenekarok is állnak hosszú távú szerzôdéses kapcsolatban egy-egy piaci szereplôvel, vélhetôen mindkettejük megelégedésére. És bár a folyamat elkezdôdött és láthatóan a jobb nevû intézmények már rá is találtak egy-egy jó nevû cégre – vagy fordítva – ennek ellenére mégis úgy gondoljuk, hogy ez még csak a kezdet. A Kultusz ezért kihasználva számos más területen is betöltött integráló szerepét, felvállalta a létrejövô együttmûködések koordinálását és folyamatos mûködtetését, nem kizárva természetesen annak lehetôségét sem, hogy a szereplôk egymásra találásának akár rajtunk kívül álló, hosszú távú pozitív következményei is legyenek. Sôt, mi több, magunk is reméljük ezt a végeredményt. A felületek árai minden bizonnyal a Kultusz esetében is meghaladják a kulturális területen mûködô, jellemzôen non-profit szervezetek anyagi lehetôségeit, nem úgy a versenyszféráét. Szerin-

tünk amúgy ehhez – és sok minden máshoz is – elsôsorban szándékra van szükség. Az más kérdés, hogy sok esetben az is hiányzik. Pedig meggyôzôdésünk hogy nemcsak a legnagyobb energetikai, kereskedelmi, távközlési és építôipari cégek támogathatnak kulturális kezdeményezéseket, programokat. Arról nem is beszélve, hogy támogatni valamit nagyon sokféleképpen lehet. A két szóban forgó városokban amúgy a kezdetektôl jelen van a Kultusz és szerencsére sokan ugyanazt látják benne, mint önök, akik nyilván nem véletlenül olvassák éppen e sorokat. Helyenként 20-25 terjesztési hellyel, és egyelôre a városok méretéhez képest meglehetôsen alacsony, háromezres induló példányszámmal, de májustól két újabb Kultusz kiadványt vehetnek kézbe mindazok, akiknek jut. Természetesen a www.kultusz.com-on is elérhetô lesz a gyôri és a fehérvári tartalom, annál is inkább, mivel a két városban igen élénk kulturális élet zajlik, érdekes és nagyszámú szereplôvel. Nem titkolt célunk, hogy országos megjelenési lehetôséget biztosítsunk programjaik, produkcióik számára. Az elôkészítés okán az utóbbi hónapokban természetesen többször jártam magam is Gyôrben és higgyék el, nincs messze. Fehérvárról már nem is beszélve. Mindezek után ne lepôdjenek meg, ha beljebb számos gyôri és fehérvári illetôségû tartalomra bukkannak, sôt, ha valamelyik felkeltette az érdeklôdésüket, inkább kerekedjenek fel.

Kultúrát támogatni számtalan módon lehet

Lukács Gábor fôszerkesztô

HUMORRAL, ÖRÖMMEL LÉTEZNI Szôke András színész, forgatókönyvíró, filmrendezô, masszôr

KULTMOGUL

…és még nagyon sok minden. Összefoglalva: ô Szôke András, akivel legújabb filmje, a Bakkermann (Pékember) kapcsán beszélgettünk, mely április 10-tôl látható a mozikban.

4

Kultusz: Honnan jött a sztori ötlete a Világ Legnagyobb Kenyerének megsütésérôl? Szôke András: Ha visszanézzük a korábbi filmjeimet hogy milyen helyszínekbôl, milyen történetekbôl építkeznek, látjuk, hogy majdnem mindnek köze van a vidékhez. Ez a film is vidéken játszódik, vidéki emberek a szereplôi. Ha autóba ülünk és elkezdünk mozogni az országban (márpedig mi elég sokat autózunk a Badárral, sok helyre járunk fellépni), látszik, hogy egy egészen más élet zajlik a kisvárosokban, a falvakban, mint Budapesten. Sôt, az is egy másik Magyarország, amit a médián keresztül látunk. Nagyon sok helyen állandó egyfajta csodavárás, egy olyan jövôkép, amiben szeretnének hinni az emberek, hogy velük is történhet valami fontos, valami komoly dolog. Tehát a film fô gondolata, hogy hogyan lehet – valahol, egy pici közösségben, ahol tényleg nem történik semmi – változtatni a helyzeten,

és milyen lehetôségeik vannak ott az embereknek. A kenyér szimbolikája pedig eleve adott. A néprajzban, a szociológiában, a kenyér mindenhol ott van. A biztonságot, az életet jelképezi, tehát nagyon fontos szakrális motívum. Emellett jelen van a mindennapokban is. A magyar ember kenyeret eszik. Az nagyon fontos, hogy a kaja mellett ott legyen a kenyér. A másik, ami nagyon fontos – nemcsak ennél a filmnél, hanem például a Hasutasoknál is –, hogy ezek a kisközösségek hogyan mûködnek. Ahogy a Hasutasokban, van pár ember itt is, egy 4-10 fôs csoport, melynek létezése, összetartozása, szétszakadása, feszültséggócai a „szokásos módon” lettek nagyító alá téve. A szokásos mód alatt azt értem, hogy ezúttal is kerestem az egészben az abszurditást, megpróbáltam megkeresni a humort. Hogy mûködik-e, azt nem tudom, de a helyzetek a mindennapokból gyûjtött valós szituációkból építkeznek. Nemcsak itt,

2008/4

hanem az elôzô történetekben is. Azt szoktam csinálni, hogy a mindennapokban is figyelem az állapotokat, helyzeteket, ezeket nem íróasztalnál találja ki az ember. Amikor látok ezt-azt, akkor ceruza és papír segítségével megpróbálom elmenteni valahova, egy nem létezô naplóba. K: A szereplôk kiválasztása hogyan történik? Milyen egy Szôke-casting? SZA: Klasszikus esetben asszisztensek járják az országot, megnézik a különbözô színpadi helyszíneket, színészeket, hogy kik az érdekesebbek, akik az adott szerephez társíthatók. Odahordják a rendezônek az ötlethalmazt, fotókat, figurákat, aki válogat. Erre nem tudom azt mondani, hogy ugyanígy zajlik nálam is. Mert akár a mindennapokban is találkozom emberekkel, akik fontosakká válhatnak. Ahogy jegyzetel az ember mondatokat, szituációkat, gesztusokat, ugyanúgy jegyzi azt is, hogy hol találkozott egy adott karakterrel. Még egyszerûbben: ha ezt a filmet vagy az elôzôt megnézzük, akkor kétféle vonalat látunk a szereplôk tekintetében. Vannak, akik színházi színészek, és vannak olyan színészek, akik ugyan nem végeztek fôiskolát, nem színházi színészek, de mégis csak ebbe a kategóriába tartoznak. Mert én úgy gondolom, hogy például a Badárra ma már nem lehet azt mondani, bár nincs ilyen-olyan felsôfokú végzettsége, hogy nem színész. A Badár színész, „Badárt” játszik, óriási rutinja van, mert nagyon sok produkcióban vett már részt. A másik vonulat, ami ugyanúgy a filmjeim része, egyfajta kísérlet, kihívás is, hogy olyan emberek is elô szoktak fordulni akik, hogy úgy mondjam „natúrok”. Tehát amikor az adott szituációhoz, történethez keresek karaktert, nem azt nézem, van-e róla papírja, ismerik-e, hanem hogy az a kisugárzás vagy jelenlét, az a személyiség, ami ott van abban az emberben, mûködtethetô-e a majdani történetben. Az már az én felelôsségem, hogy jó szerep(lô)választások történjenek, hogy mindenkit tökéletesen választok-e ki, vagy sem. Biztos, hogy vannak tévesztéseim is, de alapvetôen ez a metódus. K: A Zsiguli és a Hasutasok után ismét a korábbi filmjeidnél lényegesen magasabb költségvetésbôl dolgozhattál. Ez milyen érzés, könnyebbé teszi az alkotást? SZA: Csak annyiban, hogy ha egy kiló cukornyi az összes kreativitásom, ami egy filmhez rendelkezésre áll, abból korábban 70 deka elment arra, hogy egyáltalán megszülessen a produkció. Maradt 30 deka cukor, ami effektíve a filmre fordítódott. Egy csomó olyan kompro-

misszum, hiányosság – ami lehet jó is: hogy többet improvizáltunk, hogy kézi kamerákkal dolgoztunk – abból fakadt, hogy nem volt meg a gazdasági vagy a technikai háttér. K: Hogyan zajlik egy Szôke-film forgatása? SZA: Ez a film 15 nap alatt forgott le. A tempó gyors volt, de én mindig tudom, hogy hol és mit akarok forgatni. A másik amiért könnyen ment, hogy egy régi barát, Kincses Zoltán (író, magyar szakos középiskolai tanár) írta a forgatókönyvet. Gyorsan, érthetôen, mindig azt kiszínezve amit kértem tôle. Hihetetlen jó humorral és szinte azonos gondolatmenettel mint az enyém. Jól tudtunk együtt dolgozni. Egyszer vesszünk fel mindent, nagyon ritka, hogy többször forgatunk le egy jelenetet. Pontosan azért dolgozom ezekkel az emberekkel, mert teljesen megbízom bennük. Tudom, hogy hozzák az adott instrukción keresztül a saját habitusukat. K: Megint az egyik kereskedelmi csatorna a fôszponzor. Nagy a nyomás a részükrôl, vagy hagytak dolgozni? SZA: Nagyon érdekes a kapcsolatunk. A Hasutasoknál meghatározóan jelen voltak, és a producernek, Sándor Pálnak köszönhetôen bíztak a filmben. A nézôszám ezt késôbb visszaigazolta. Tavaly szeptemberben a Hasutasok nézettsége 100 000 fölött volt, és talán ez a sikeres együttmûködés hozta, hogy ez a kereskedelmi csatorna abszolút bizalommal fordult a Bakkermann felé is. Nem avatkoztak bele a történet filozófiájába, dramaturgiájába. Egyszerûen csak hagyták, hogy dolgozzunk. K: A díszletek, a jelmezek, a helyszínek „dogmásan” eredetinek tûnnek. Forgattatok stúdióban egy percet is, a dumaszínházas inzerteken és a vége-fôcímen kívül? SZA: Még a „stúdiófelvételeknek” a nagy része is Taliándörögdön a Mûvelôdési Házban, a színpadon lett rögzítve. A film jelenetei szinte 100%-ban valós helyszíneken, abszurd módon „dokumentumhelyszíneken” lettek felvéve. K: Taliándörögdön élsz… SZA: Igen, de alföldi vagyok. Budapestrôl keveredtem véletlenül a Dunántúlra, ott volt egy épület, amit megvettem. Késôbb úgy alakult, pont a Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele miatt, hogy Pesten el kellett adnom a lakásomat, így leköltöztem oda. Feljárok dolgozni Budapestre meg mindenhova, de igazándiból én már jópár éve taliándörögdi lakos vagyok. Remélem, hogy ott is tudom befejezni az életemet. Van ott egy nagyon jó kis temetô, ingyen van a sír. Ez nagyon nagy

KULTMOGUL

Az nagyon fontos, hogy a kaja mellett ott legyen a kenyér

5

dolog, mert kevés olyan hely van Magyarországon, ahol ingyen lehet temetôhelyet kapni. Tehát nagyon meg kell becsülnöm magam, hogy ott maradhassak, mert akkor így meg van oldva a következô nyolcszáz évem. K: Természetgyógyászattal is foglalkozol, különbözô masszázstechnikákkal dolgozol… SZA: 1980 környékén kezdtem egy betegség miatt, és a filmezés mellett ma is ez a fô csapásirány. Dolgozom Pesten is egy keveset, de inkább a faluban. Van egy régi barokk épület, ahol mûködünk, elsôsorban archaikus technikákat alkalmazunk, középkori gyógyászat, ázsiai kezelések, homokfürdô, sóbarlang és még sorolhatnám. Körülbelül húszféle kezeléssel foglalkozunk, nincs benne elektronika, emberközpontú és hatékony, mert kis csoportokat fogadunk. K: Nagyszerû kezdeményezés az estiskola.hu, ami egy fotós-videós közösségi oldal. SZA: Annak idején, amikor a Közgáz Vizuális Brigád elindult, és az adatátvitel Magyarországon még nem volt magas szintû, én már akkor mondtam, hogy az internetben nagyon komoly lehetôségek rejlenek az amatôrfilmezés szempontjából. Blogokat, de kamerával írt blogokat kezdtünk készíteni, így kezdôdött ez a nonprofit naplósorozat. Az estiskola egy olyan interaktív oldal, ahol nem felkent és nagy tudással rendelkezô szakemberek oktatják a fotót vagy a filmet. A lényeg, hogy használjuk mind a két eszközt saját magunk kifejezésére. Az estiskolába bárki beléphet, nem kerül semmibe, nincsenek különösebb szabályok. Az a fontos, hogy aki belép, és alkotásokat küld, vállalja a személyiségét. Tehát nem álnéven, hanem a saját nevén küldheti el a fényképeit, a filmesmunkáit. Gyors ütemben létrejött egy nagy virtuális közösség, ahol az alkotásaikat beküldôk kommunikálnak egymással. A házi feladatok, amit kapnak az estiskolán belül, mindig kötôdnek a saját, szubjektív, privát környezethez, élettérhez. Torontóból, Prágából is érkeznek alkotások, 16 éves a legfiatalabb és több mint 80 a legidôsebb tag. Napi négyezres a látogatottság, és nagyon szépen bôvül az egész történet. Minden saját erôbôl jött létre, nem volt beruházó. Még személyes találkozások is történnek, már volt estiskolatábor is. Izgalmas az alkotókkal személyesen találkozni úgy, hogy elôtte a munkáikon keresztül egy szorosabb kapcsolat már kialakult. Lényeges az elemzés, a gondolkodás, a viszonyítás. Úgy gondolom, napjaink legnagyobb problémája, hogy a személyiségünkbôl a külvilág épp azt akarja elvenni, hogy

legyen saját döntésem, saját véleményem, amiért tudok felelôsséget vállalni, merjem azt megfogalmazni és kimondani. Nálunk mindenki egyfajta valós merítést tud adni arról, mi van a környezetében. Drámai, romantikus vagy éppen abszurd helyzetek is megjelennek a képeken, filmeken. Az oldal pedagógia célzatú is, hiszen a beküldött munkák kapcsán a „beszélgetések” gyakran irodalmi, történelmi, képzômûvészeti kapcsolódásúak, természetesen értelmezhetôen, pontosan, leiratszerûen. K: A kábelszolgáltató reklámjaihoz a felkéréskor szabad kezet kaptál, vagy kész kreatívból kellett dolgoznotok? SZA: A Badár Sanyit kereste meg egy közvetítô cég, és az ô személyében gondolkodtak elôször. A Badár azt kérte, hogy rendezzem én az elsô etûdöt, eztán már a megrendelôk is úgy gondolták, hogy mind a ketten vegyünk részt ebben. Egy összeszokott, rutinos reklámfilmes stábbal készíttette a cég a filmeket, de nem a megszokott módon. Partnerként kezeltek minket és a tapasztalatainkat is akceptálták, nagyon sok mindent elfogadtak. Biztos voltak mérések is, hogy az emberek hogyan viszonyulnak ezekhez a reklámokhoz, mert ezt elôre nem lehet tudni, de ma már egy sorozatról beszélhetünk. Azt nem tudom, hogy lesz-e folytatása, nem mi döntjük el. K: Hogyan kezdôdött a barátság és a munkakapcsolat Badár Sándorral? SZA: Hatéves kora óta ismerem a Sanyit. Ugyanabban a városban nôttünk fel. A Badár család egy régi, ismert család Szentesen. Ahol laktak, ott volt a Badár-bót. K: Melyik a legkedvesebb saját filmed? SZA: Mindegyiket egyformán szeretem, mindegyik más. Olyan ez, mintha lenne egy nagy család, ahol van nagypapa, nagymama, gyerekek, unokák, sógor. Ez a család attól mûködik, hogy mindenki más. Éppen ettôl a sokszínûségtôl egységes. Egyik filmet sem gondolom hibanélkülinek. Nem szégyellem ezeket a munkákat, mindegyik hozzátartozik az életemhez. K: Pár évig dolgoztál az egykori Horizont moziban is. SZA: Igen, 82-tôl 87-ig voltam a Horizont mozi takarítója. A Vangel Tibi volt ott (a Sexepil zenekar dobosa – A Szerk.), egy ötödéves jogászhallgató meg egy baszszusgitáros, így voltunk négyen. Iskolai végzettségünk összesen volt annyi, mint a mozi üzemvezetôjének. Nagyon érdekes idôszak volt. Még létezett közveszélyes munkakerülés, és szerintem mindannyian emiatt dolgoztunk ott éjszakánként. Akkoriban a Marczibányi térre jártam

KULTMOGUL

Az ábrázolt helyzetek a mindennapok valós szituációiból építkeznek

6

egy képzômûvészkörbe Szlávik Lajoshoz, aki fantasztikus festômûvész volt. Pantomimeztem is. Filmeztem a Szomjasnál, de ezek mind amolyan „szakköri dolgok” voltak, szabadidôs tevékenységek, és mellettük kellett valahol dolgozni. Ezért takarítottam éjszakánként a Horizontban. K: Ezután lettél rendezôasszisztens… SZA: A katonaság alatt készült a 69 címû filmem, ami az Országos Amatôrfilm Szemlén elsô díjat kapott. Akkoriban Simó Sándor volt az Amatôrfilm Szövetség elnöke, és úgy gondolta, hogy ezeket a más szemléletû alkotásokat a nagyközönség elôtt is vetíteni kellene. Ez a Balázs Béla Stúdió segítségével sikerült is. Simó jóvoltából bekerültem a filmgyárba, ami akkoriban földi halandó számára szinte lehetetlen volt. Ott végigdolgoztam mindent. Írtam forgatókönyvet, zenét, asszisztenskedtem nagyon sok filmben, és közben készítettem a Hunnia Filmstúdióban a filmjeimet, ami egy furcsa dolog volt, hogy én mint fôiskola nélküli „outsider” filmet készíthettem. Akkoriban ez nem volt szokás. Amikor a Vattatyúk készült, akkor már Simó Sándor volt a Hunnia vezetôje. 1990-ben a Szemlén, igaz, csak információs vetítésen, de bemutattuk a filmet. Nagyon-nagy volt a nézettsége, plusz még abban az évben megkapta a kritikusok díját. Végül is ez hozta a lehetôséget, hogy kis költségvetésbôl elkezdhettük forgatni az Európa kempinget, szintén a Hunniában.

K: Úgy tudom, szeretsz fôzni. SZA: Igen, ha van rá idôm. Elsôsorban pörkölteket, bográcsos kajákat, halászleveket, tehát inkább a szabadban fôzök. A sültek, sütemények inkább a párom dolgai. K: Az ételreceptek mellett van életrecepted is? SZA: Az életrecept nagyon egyszerû. Empirikus technikákat alkalmazva, meg kell élni az egészet. Azt látom, hogy a melótól, feladatoktól, feszültségektôl az emberek elvesztik az életvágyukat, életörömüket. Elvesztik azt az érzést, hogy jó élni. Mi megpróbáljuk visszaadni ezt a hozzánk érkezônek. Én sem vagyok hibanélküli, nem vagyok orvos, csak egy masszôr. Azt próbálom mindenkinek megmutatni a saját fájdalmamon, keserûségemen keresztül is, hogy igenis van értelme élni. Fontosak az élettapasztalatok, hogy merje az ember vállalni a saját jelenlétét. Ne gyûlölje például a testét, ha nem pont olyan, mint amilyet a médiában lát, hanem egyedi, és teljesen rá jellemzô. Fontos, hogy szeresse azt a testet, amiben lakik, és ne társbérletben éljen vele. Örüljön annak, hogy itt lent segíthet a többieknek, a világnak, és ezen keresztül önmagának is. A háttérben persze sok a dráma és a tragédia, de meg kell próbálni örömöt adni, és ebben talán legfontosabb a humor. Attól van hihetetlen súlya például az abszurdnak, hogy ott van mögötte a megélt helyzet. Cseri Dániel

KULTMOGUL

2008/4

7

A MI KIS FALUNK Szôke András: Bakkermann (Pékember) Szôke András legújabb produkciója meg fogja osztani a közönséget. Akik eddig kedvelték az alkotó és társai munkáit, ezúttal is remekül fognak szórakozni, akik nem, nos, ôk nem. Napjainkban, egy falucskában éldegélnek a szôlôt, valamint szilvát csak erjesztett és folyékony formában, állandó jelleggel és nagy mennyiségben fogyasztó hímnemû lakosok (természetesen a habzó komlószármazékok is rekeszszám fogynak), valamint a falu bájos hölgylakói, oldalbordák és még nem, egyaránt… Most a történet fôszereplôi közül néhányan, fontossági és megjelenési sorrendet nélkülözve kerülnek felsorolásra. Elôször is van egy bizonyos Kiskovász becenevû pék (Zelei Gábor, aki atlétatrikójában nem kifejezetten egy John McCLane), a mentálisan kissé alulvezérelt Multiplex (Gáspár Tibor eszelôs), aki Kiskovász jó cimborája, és aki korábban mozigépészként dolgozott, bár dramaturgiai szempontból ez nem különösebben fontos. Kiskovász baráti körét erôsíti még két cimbi: egyikük Suzumi (Badár Sándor tébolyító mintázatú polárfelsôben), aki korábban szintén dolgozott, ma már nem. Korábban viszont autógyárban. Neve, ami ugye Suzumi, alapján könnyen kikövetkeztethetô, hogy melyikben, bár ez teljesen lényegtelen, mert most már csak traktort vezet. (Hol itt az összefüggés?) A másik koma Csôröge Pista, polgári nevén A nyerô páros (Badár Sándor, Szôke András)

8

Csôröge Pista, aki visszahozza a 3,60-as kenyeret.

Csôröge István, még polgáribb nevén Szôke András, mert ô játssza Csôrögét, aki Kiskovásznak egyben a segédje is. Szôke András ezúttal mellékszereplôként mellékszerepel, valamint ô a film rendezôje és társforgatókönyvírója is, tehát volt neki dolga bôven, úgyhogy róla különösen csak jót, már csak azért is, mert adott interjút, ami roppant olvasmányos, és az elôzô lapokon található. A nôi karakterek legfontosabbja Gyöngyi néni, Kiskovász anyukája, aki mindig megmondja a tutit, és elképesztôen hasonlít Lázár Katira. Kiskovász plátói, sôt plútói szerelme Tündike, az állástalan tanítónô, aki sikerrel indulhatna bármely Kerekes Vica-hasonmásversenyen. Irénke a szexi kocsmárosmaca pedig mintha Györgyi Anna egypetéjû ikertestvére lenne. A Bakkermann központi konfliktusa a falut sújtó pénzhiányból ered, melynek következtében be kellene zárni az iskolát, de mivel ezt a korrupt és kopasz polgármesteren kívül (akit

2008/4

Kell egy csapat (Zelei Gábor, Szôke András, Gáspár Tibor, Tóth Károly, Badár Sándor) Kukkolók (Gáspár Tibor, Szôke András, Badár Sándor)

majd jól el is rabolnak az ufók, további részletek a filmben) senki nem akarja, ezért Kiskovásznak az a zseniális ötlete támad, hogy süssék meg a Világ Legnagyobb Kenyerét, és ezzel a rekorddal aztán megoldódnak a problémák. Fontos megemlíteni, hogy mozgóképes alkotásban a kenyér ilyen többszólamú kifejezési eszközként talán még soha nem szerepelt, mint a tárgyalt filmben, de tényleg. Amikor majd nézik a Bakkermannt, és nagyon figyelnek, illetve koncentrálva összpontosítanak, akkor megértik, hogy miért lett ez itt ennyire kihangsúlyozva. Mint ahogy a kolosszális méretû tészta megsütéséhez szükséges kemence megépítésének problematikája, illetve annak tenyérizzasztó, drámai feszültségbe ágyazott megjelenítése is kulcsfontosságú, filmelméleti úttörésként aposztrofálható. Ráadásul a bô nyolcvan perc során dumaszínházas titántalentumok, Litkaitól Kôhalmiig, folyamatosan, rövid inzerteken magyarázzák, egészítik ki a cselekményt. A Bakkermann elsôdleges humorforrása az, ahogy a szereplôk jelen vannak, illetve amit mûvelnek a vásznon, és nem a trágár beszólások vagy alpári poénok, amik meg amúgy sem. A slágergyanús fôcímdalt a Bon-bon együttes adja elô, sôt még szerepelnek is a filmben, mármint a Bon-bon, és Stohl András is, de ô csak nagyon keveset. Lumiere

9

KATONADOLOG Paul Haggis: Elah völgyében 2006-ban Paul Haggis rendezô-forgatókönyvíró Ütközések címû kiváló filmje tarolt az Oscaron. Emberünk ezt követôen úgy gondolta, hogy összedobva és leforgatva egy újabb scriptet idén majd repetázik egy jót. Nem így történt.

Charlize Theron és Paul Haggis

10

Az Elah völgyében elsô percétôl az utolsóig kifejezetten „Oscar-éhes” darab. Van itt minden, ami szemszájnak és Filmakadémiának ingere. Például súlyosan drámai, aktualitását tekintve akár érdekessé is válható történet, ami végül nem válik azzá. Érzékenyen, mégis dinamikusan nyitó rendezés, ami a film második felétôl – a saját útvesztôjében eltévedô, túlírt történet miatt – egyenetlen tempójú ügyetlenkedésbe fullad. Jól összeválogatott szereplôgárda, amiben aztán a színészek között nem jön létre semmilyen kohézió. Tulajdonképpen csak a meggyötört kóborkutya-szemekkel és kôbe kôbôl vésett ráncokkal redôzött arccal eltûnt fia után kutakodó Tommy Lee Jones figurája, továbbá a mindig bravúros Roger Deakins operatôr képei azok, amik megmaradnak a nézôben. Jones az Oscarral jutalmazott „Szökevényes” Samuel Gerard óta nem nyújtott ilyen erôteljes alakítást. (Jelölték is Oscarra érte – A Szerk.) Úgy tûnik, Deakins immár képtelen hibázni, ezért a munkájáért ugyan nem, de a Jesse Jamesért és a Nem vénnek való vidékért is (!) nominálták az Akadémia tagjai. No de térjünk vissza Paul Haggis meglehetôsen nagy csalódást okozó, aktuális mozgóképes episztolájához. Az itt a legnagyobb probléma, hogy ez a bizonyos „Oscar-éhség” a projekt ellen fordul. Ráadásul a kétórás film második felében olybá tûnik, mintha a forgatókönyvet Haggis folyamatosan,

már „menet közben” újra és újra átírta, barkácsolta volna a minél ütôsebb kifutás érdekében, és pontosan ez lett végül az, ami a fent már említett rendezési anomáliához vezetett. Nevezetesen: addig variált az egésszel, amíg végül nem tudott vele mit kezdeni. Kezdetben a sztori nem túl bonyolult. Egy iraki misszióból hazatért fiatal katona titokzatos körülmények között eltûnik Új-Mexikóban lévô támaszpontjáról. Apja (Tommy Lee Jones), a volt katonai rendôrtiszt a helyszínre utazik, hogy fényt derítsen a rejtélyes esetre. A helyi hatóságok egyik nyomozója a szokásos közhelyes huzavona után segít neki. Hamarosan megtalálják a fiú feldarabolt és szénné égett hulláját a bázis közelében. A hadsereg persze lépten-nyomon keresztbe tesz, nagy a titkolódzás, az áldozat csapattársai összevissza hazudoznak, senki nem tud semmit. Haggis például feszültséget teremteni. A cselekmény egyre zavarosabbá válik, a nézô pedig unottá. Majd, mivel az események nem nagyon kötik le, a gyilkos kiléte helyett inkább filmes utánérzésekre kezd gyanakodni. Fôleg, ha korábban látta például az Egy becsületbeli ügyet, vagy A tábornok lányát és a Kiképzôtábort, esetleg A bátrak igazságát. Sajnos bebizonyosodik, hogy Haggist nemcsak egy megtörtént eset inspirálta a forgatókönyv megírására. Susan Sarandon az eltûnt katonafiú anyjaként, néhány nyúlfarknyi jelenetében könnybelábadó boci szemekkel tûnik fel és el. Charlize Theron a Kôkemény Minnesotából már ismert, gyermekét egyedül nevelô feminista karakterét hozza, nyomozóvá alakított variációban, blézerjeihez hasonlóan rosszul szabott szerepében feszengve. A karakterek dialógusai szárazon, üresen, tompán koppannak, ahogy Paul Haggis, mikor kiderült, hogy ezért bizony nemcsak hogy Golden Globe-ra, hanem Oscardíjra sem… Az amerikai szerepvállalás Irak kérdésének tekintetében, a kegyetlen gyilkológépekké változott, változtatott katonákkal kapcsolatos tematika ebben a formában történô kibontása vakvágány. Lumiere

2008/4

ÔSKORI LOVE STORY Roland Emmerich: I. e. 10 000 Két futurisztikus alkotás után Roland Emmerich (A függetlenség napja, Holnapután) ezúttal egy múltidézôvel jelentkezett, csakhogy a valóban impozáns digitális trükkorgiát leszámítva egyetlen pozitívumot sem talál a nézô az I. e. 10 000 címû filmben. Márpedig 100 millió dolláros költségvetés esetén ez nem kis teljesítmény.

Steven Strait (D’Leh) és Cliff Curtis (Tic’Tic)

Százszor elcsépelt klisék, unalomig ismert alapigazságok és kiszámítható „fordulatok”. Az ember azt hihetné, egy szombat esti piknik alkalmával dobálták össze a forgatókönyvet, minden komolyabb lelkesedés és meggyôzôdés nélkül. Ehhez képest a rendezô, saját bevallása szerint, másfél évtizeddel korábban döntött a moziról egy mamutos dokumentumfilm hatására. Vajon mivel töltötte az elmúlt tizenöt évet? Egy biztos, komoly színészek felkérésével egyáltalán nem, hiszen a fôszerepet az alig 22 éves Steven Strait kapta, akirôl a Testvériség címû filmen kívül nem nagyon hallottunk, de hasonlóan karcsú mûvészmúlttal büszkélkedhet az Evoletet alakító Camilla Belle is. Az ismeretlenség természetesen nem feltételez gyenge teljesítményt, ám a vásznon ezúttal középszerû játék jellemezte ôket, igaz, a szûkre szabott monológok nem kifejezetten adtak teret képességeiknek.

Bezzeg a helyszínekre és a látványra nem lehet panasz. Új-Zéland hegyei és a párás dél-afrikai erdôk mellett a forró Namíbiai-sivatag buckái köszönnek vissza a vászonról a számtalan lélegzetelállító digitális trükk-kavalkád mellett. És ôslényekben sincs hiány: kardfogú tigris, piramisokat építgetô mamut és kisebb dinoszaurusz mérettel bíró hormonkezelt csirke ijesztgeti a nézôt; Emmerich stábja közel két esztendôn át azon munkálkodott, hogy élethûvé varázsolja a vérszomjas ôskori világot. Egyetlen képkocka megkomponálása is órákba tellett, ám ha az ebbe ölt energiának csak tizedét fordították volna a történet csinosítgatására, akkor az alábbi mondatnál öszszetettebb eseménysorra is futotta volna. De nem ez történt, így a mozi esszenciáját nagyjából úgy tudjuk összefoglalni: D’Leh szerelmét, Evoletet elrabolják, ezért hôsünk az esélytelenség bántó tudata ellenére is útnak indul csipetcsapatával, hogy kiszabadítsa a lányt. Útközben természetesen sokat akciózik, barátokra lel, majdnem a Vadak Urává válik, de aztán mégsem, piramisokat talál, sereget szervez, Istennek látszó lényeket gyôz le, majd éppen sírni készül szerelme halála láttán, mikor megtörténik a csoda, azaz a feltámadás. Lenyûgözô, nemde? Fôleg az azonnali reinkarnáció ugyanabba a testbe. Hogy ezt miért nem lehet kihagyni? Mintha nem lehetne filmet forgatni ócska záró giccsjelenetsor nélkül. Meghatódottság helyett kínos vigyor pihen az ember arcán, és jön az újabb fogadalom: kétperces bemutatóknak sosem dôlünk be többé! A médiahenger ennek ellenére feltartóztathatatlanul pörög: felfogni is nehéz – elfogadni annál inkább –, hiába szapulták a kritikusok világszerte az ôskori akciót, a film már az elsô hét végén 61 millió dollárral gyarapította a forgalmazó bankszámláját. Az egyetlen pozitívum, hogy a mozit korhatárossá tették, így legalább a gyerekek biztonságban vannak Emmerich borzalmától. -bencze-

11

2008/4

IGÉNYES KÖZÖNSÉGFILMEK 12. Francia Filmnapok Az európai emberek világnézete jelentôsen eltér az amerikaiakétól, ami a filmgyártásban is jól érzékelhetô. A francia filmipar viszont mégis, úgy tûnik, sikeresen ötvözi a kettôt.

Egyedül nem megy

12

Az aktuális gall filmtermésben ugyanis mindig megtaláljuk a tengerentúli álomgyár filmjeivel nemritkán látványban is versenyre kelô szórakoztató produkciókat, de a komolyabb hangvételû, európai szemmel nézve mûvészibb igényességgel készült alkotások sem hiányoznak a palettáról. Azt sem tagadhatjuk továbbá, hogy sokan kedvelik a francia filmeket a pikáns, erotikus jelenetek miatt. Az idén 12. alkalommal megrendezett Francia Filmnapok keretein belül feltehetôleg mindenki megtalálja majd a neki tetszô mozit, miként az is valószínû, hogy több alkotó ismét személyes jelenlétével tiszteli meg a rendezvényt. A hagyományoknak megfelelôen április közepén (vidéken április 10-21., Budapesten pedig április 17-20. között) zajlik az esemény. A rendezvénysorozat programja még nem teljes, de az már bizonyos, hogy a fôváros mellett Szegeden, Pécsett, Debrecenben, Miskolcon, Gyôrött és Kecskeméten nézheti meg a közönség a legfrissebb francia filmtermés javát. Tavalyhoz képest két újabb város, Szolnok és Eger is csatlakozik a filmnapokhoz, így már kilenc városban láthatják, premier elôtt, a legújabb francia alkotásokat az érdeklôdôk.

A Francia Filmnapok célja, hogy ízelítôt adjon a késôbbiekben, az év során, Magyarországon is a mozikba kerülô francia filmekbôl, s azokat egy-egy vetítés erejéig premier elôtt bemutassa a közönségnek. Bár a program még nem teljes, néhány alkotásra már most felhívnánk a figyelmet. Természetesen ismét láthatunk új Audrey Taotou filmet. Az Amélie csodálatos életével népszerûvé vált bájos színésznô az Egyedül nem megy címû romantikus drámában egy anorexiás lányt alakít. A film egyébként egy hazánkban is nagy sikert aratott Anna Gavalda-regény alapján készült. Új filmmel jelentkezik François Ozon (Vízcseppek a forró kövön, 8 nô, Swimming pool) is. A Berlini Filmfesztiválon Arany Medve-díjra jelölt Angel 1905-ben, Angliában játszódik, és egy fiatal írónô sikerekkel és ellentmondásokkal teli élettörténetét meséli el, Romola Garaival, Lucy Russellel és Charlotte Ramplinggel a fôszerepben. A Párizs címû drámában – melynek egyik fôszereplôje Juliette Binoche (A Pont-Neuf szerelmesei, Három szín: Kék, Az angol beteg, Bûnös viszonyok) – Romain Duris (Lakótársat keresünk, Molière) egy beteg fiatalembert alakít, aki éppen betegsége hatására kezd egészen más szemmel nézni életére és környezetére. A Lucky Luke – Irány a vadnyugat pedig egy igen mókás rajzfilm, melynek fôhôse Lucky Luke, a cowboy, aki arról híres, hogy gyorsabban lô, mint a saját árnyéka. Biztosan láthatjuk még a Caramel címû romantikus vígjátékot, amely Bejrútban, egy szépségszalonban játszódik, és öt különbözô korú barátnô életébe enged bepillantást, amint egy hajvágás vagy egy lábgyantázás között csevegnek egymással, férfiakról, nôkrôl és persze a szexrôl. A kínálat tehát idén is elég sokszínûnek ígérkezik, érdemes lesz feltérképezni premier elôtt az idei francia filmtermés legjavát. SF

AKTÍV TETSZHALOTTAK Egy meglehetôsen vidám társaság

MUZSIK

A két ikszen túliak honi csarnokában helyet foglaló „méltán világhírû” magyar alternatív rockzenekar, a reneszánsz évét komolyan véve új lemezzel jelentkezik ebben a hónapban. Ez jó hír az ortodox PUF rajongóknak, de az underground szcéna számára sem mellékes, mi folyik az öregek grundján. Leskovics Gáborral (ének) és Farkas Zolival (dob) beszélgettünk.

14

Kultusz: A PUF-ot többszöri tetszhalott állapotának köszönhetôen, nosztalgia lengi körül, hisz már jó ideje nincs megújulás. Az utolsó megjelent lemez is egyfajta élô best of. Az új album menyire törekszik mai zenei megfejtésekre? Leskovics Gábor: Más, mint amit mostanában a hazai zenekarok játszanak. Nem lesz olyan trendi. Inkább olyan lesz, mint az elôzô lemezünk, bár billentyû és sampler egyáltalán nem lesz rajta. Eléggé gitárcentrikus lemez. Egypár számban lesz szaxofon, trompita, pozan, de nem olyan, mint például a funkyban, itt inkább szólisztikus szerepet kapnak ezek a hangszerek. K: Milyen a hangulata? Farkas Zoltán: Szomorú. LG: Annyira szomorú, mint az eddigi lemezeink. Mi a nyolcvanas években nôttünk fel, akkor szocializálódtunk. Európa Kiadó, URH, Cseh Tamás. Ez rányomta a bélyegét erre a dologra, pedig alapvetôen nem vagyunk melankolikus zenekar, sôt meglehetôsen vidám társaság vagyunk. Negyvenes csávók, akiket nyilván más dolgok foglalkoztatnak, mint tizenéves korukban. A tartalom is eköré épül. Sokszor elcsodálkozom, hogy ma tizenhat, tizennyolc éves fiatalok is éneklik a koncerten a régi számokat. Meglepô, de talán igazolja a dalokat, hogy mûködnek. Tizennyolc éves korunkban írtuk a legtöbbjét, és úgy látszik, ma

Leskovics Gábor

is érvényesek, hisz folyamatos a visszaigazolás. K: A zenekar egyik alapítója, Turjánszki Gyuri basszusgitáros 25 év után távozott, helyette a hiperkarmás Varga Laca jött. Mi indokolta a cserét? LG: Emberi dolgok miatt történt a váltás, és nem egy fô ok volt. Több kicsi dolog adódott össze az évek során, aminek ez lett a végsô megoldása. Már benne volt a levegôben. Párszor meg is történt a kilépés, de mindig visszacsináltuk. Szerencsétlenül pont a lemez megjelenése elôtt alakult így. A zenekar azonban most jól mûködik, Laca pedig nagyszerû zenész és kolléga. FZ: A Gyurival nem ilyen lett volna a lemez. Több lenne a sallang,

és sokkal több a kompromisszum, például a hangszerelés szempontjából. LG: Ô a végzetekig cizellálta volna. Így sokkal nyersebb lett, és így talán sokkal erôsebb az összhatás. K: A hazai klubélet valósága mennyire fejlôdôképes, mondjuk, ha a tíz évvel ezelôtti állapotokból indulunk ki? FZ: Már hülyén hangzik, hogy haldoklik, mert mindenki ezt mondja hosszú ideje. De abból látszik leginkább, hogy egy tavaszi vagy ôszi idôszakban mennyi koncertet lehet adni a klubokban. A tapasztalat, hogy talán tíz hely van az országban, ahol lehet másodvonalbeliként mozogni. Ilyen szem-

pontból kevés a lehetôség. Vannak új klubok, de az a tendencia látszik megvalósulni, hogy kinyitnak, aztán hamarosan mégis megszûnnek. A nyári fesztiválok még megoldást jelentenek. Ott meg sajnos unalmas és egyhangú a kínálat. Olyan, mint egy utazó cirkusz. LG: A nagy fesztiválokon egy sokkal szélesebb réteghez jutsz el, a valódi közönségünk milyensége a nagyobb önálló koncerteken mutatkozik meg. K: Azért mégis van néhány új eredmény a hazai zenei szcénában, aminek a hatása nem elhanyagolható. LG: A Petôfi és az MTV hatása érezhetô. Sorba jönnek az új zenekarok, akikbôl a Petôfi csinál sztárt. Játssza a rádió, és érezhetôen növekszi az ismertség. Koncertjeik lesznek, mert tudnak élni a helyzettel. És annak is nagyon örülök, hogy végre elkezdtünk a Danubius Rádió országából a Petôfi rádió országa lenni. Lassan húsz éve röhejnek tartom, hogy azok a ze-

nekarok, akiknek a koncertjeire sokan eljártak, nem voltak tényezôk a médiában. Remélhetôleg ezen változtat ez az új szituáció. K: A Kiscsillaggal is a megjelenô lemezen dolgozol, ezt az anyazenekar nem sínyli meg? Néha olyannak tûnik a PUF fóruma, mintha a Kiscsillag honlapján lennék. LG: Sokkal könnyebb lenne, ha mindenkinek csak egy zenekara lenne. Az lenne az ideális állapot. Az én alkatom olyan, hogy szeretem, ha egy héten van öt koncert. De vannak olyan idôszakok, mint például most, amikor mindkét zenekar lemezt készít. Nekem az évnek ez a fele katasztrófa. Arról nem beszélve, hogy családom van, ami teljesen háttérbe szorult. Gyakorlatilag nem voltam otthon fél éve. Persze az sem normális, hogy nyolc éve nem adtunk ki albumot. Remélhetôleg a mostani anyagnak lesz folytatása. Nem könnyû egyeztetni, többnyire mindenki hét végén koncertezik. Sôt még a másik zenekaron

Molnár Balázs, Eöry Tamás, Varga László, Leskovics Gábor, Potondi Anikó, Farkas Zoltán

belül is egyeztetni kell, például a Lovi játszik a Kispálban, ezért a Kiscsillagot is több átfedés veszélyezteti. A Zoli pedig a Colorstarban és az Erik Sumóban. Persze van pozitív hatása is annak, ha valaki több együttesben játszik. Tudom magamról, hogy munkamódszereket viszek át egyikbôl a másikba. Látod, hogy mi mûködik jól, amit érdemes átmenteni. K: Mögöttetek egy lemezkiadó, valódi menedzsment viszont nincs, illetve félig a Farkas Zoli, a dobosotok. Miért van így, illetve hogyan oldjátok meg ezt a helyzetet? LG: A kilencvenes években volt utoljára menedzsmentünk. Szerencsére mióta megvan a zenekar, mindíg hívnak minket, és nem mi jelentkezünk, nyílván ezért nincs annyi fellépésünk. Bár lehet, hogy ôsszel csinálunk egy lemezbemutató turnét. Nyílván egy profi szervezô hatékonyabb, viszont sok pénzt visz el. Amíg meg tudjuk oldani házon belül, addig rendben van így. A húszéves jubileumi koncertet is a Zoli szervezte, egy kis segítséggel. Furcsa szituáció, hogy zenész, közben húsz felé kellett rohangálnia. Mégis azt mondja, hogy ezzel együtt továbbra is vállalja. K: Idén lesz 25 éves a PUF. Milyen tervek vannak a jubilálásra? LG: Ôsszel lesz egy nagy koncert a Petôfi Csarnokban. Október eleje körül, összekötve a lemezbemutatóval. Feltûnnek majd a zenekar negyedszázados történetének szereplôi is. A szervezés még hátravan. Most leginkább az albumon törjük a fejünket, ha nem lesz semmi probléma, két vagy három hét múlva (legrosszabb esetben is május elejére) már a boltokban lehet az új PUF-korong. Toldi Miklós

MUZSIK

2008/4

15

MÉG MINDIG OTT ÁLLNAK Kiss János táncmûvész

RÜSZT

A Gyôri Balett alapító tagja, tizenhét éve igazgatója, a Táncmûvészeti Szövetség volt elnöke, Liszt- és Hevesi-díjas, Érdemes Mûvész, tavaly megkapta az „örökös tagságot”, idén márciusban pedig a Kossuth-díjat.

16

Kultusz: Mindenekelôtt gratulálok a K: El tudom képzelni az arcokat. Kossuth- díjadhoz. KJ: Nem tudod elképzelni. Még Kiss János: Nagyon szépen köszömindig ott állnak. Az év tavaszán, nöm. Meglepô volt számomra, bár kértünk tôle egy találkozót a hivatudtam, hogy a szakma javasolt. talába. Szerettük volna elmondaNagyon örülök természetesen, és ni a tervünket, hogy Markó Iván büszke vagyok, de azt gondolom, vezetésével társulatként szerethogy ez a díj a Gyôri Balett társulanénk továbbra is együtt maradni táé. Ha az ember huszonkilenc éve és dolgozni, méghozzá Gyôrben. tapossa ugyanannak a színháznak Augusztusban aztán egyszer csak a lépcsôjét, dolgozik nap mint nap megszólalt a telefon, és közölték, ugyanabban a balett-teremben, az hogy a miniszter úr fogad. Tizenhol riasztónak tûnik, hol fantasztihét évesek voltunk akkor. Úgy be kusnak. voltunk rezelve, hogy azt nem leK: Értem én, de azért a Kossuthhet elmondani. Bementünk. Mint díj mégiscsak egyéni díj. Személy a jól ismert orosz filmekben, csak szerint Kiss János táncmûvészé. nyílnak az ajtók, hosszú sorban, és KJ: Persze, egyéni díj. De én mégaz utolsó mögött egy hatalmas íróis úgy gondolom, a kettô elválasztasztal. Megszeppenve tartottunk hatatlan. Még nemigen volt idôm felé. A titkárnôje közölte, hogy leülni és visszapergetni a tizenöt percet kapunk. filmet, de lélekben Végül is bejutottunk. végigfutottam újra El kellett döntenem, Kérte, mondjuk el, a stációkon. 1977 mit akarunk tumi a fontosabb: volt, amikor évlajdonképpen. Jó folyamunk elhaa saját karrierem, vagy negyven percig tározta, hogy ha voltunk nála. Ezek az együttes léte törik, ha szakad, de után lementünk együtt akar maradni, Gyôrbe, és akit csak lehetett, megnyertünk az ügynek. együtt akar dolgozni tovább. Abban az évben, amikor a mûvészeti Annyira erôs volt a hitünk, hogy fôiskolák találkozóján, Szentendrén mint a buldózer, mentünk elôre, sikerült belelkesíteni az embereket, Pozsgai Imre, akkori kulturális miniszter köszöntötte a színház- és akik segíthettek. Aztán 79-ben filmmûvészeti, a zenemûvészeti, a Cserhalmi Imre, a gyôri színház képzômûvészeti, az iparmûvészeti igazgatója már mindenképpen azt fôiskolásokat. A táncmûvészetirôl akarta, hogy odakerüljünk. Pozsgai kért ekkor egy állásfoglalást – akkor még Balettintézet – egy szót nem ejtett. Akkor én felálltam, az akkori Táncmûvészeti Szövetés jeleztem, hogy elnézést, de mi is ségtôl az ügyben. Máig megvan a nyilatkozat, amit a fôtitkár írt itt vagyunk.

fotó: Benda Iván

alá, hogy Gyôrben nincs szükség balett-társulatra, a városnak nincsenek tánchagyományai, a csapat teljesen kezdô és tapasztalatlan, Markó Iván még életében nem koreografált, az egész ötlet egy elvetélt dolog, ellenben Budapesten létre kellene hozni egy utazó tánctársulatot, mert annak látják értelmét. Akkoriban tilos volt a koncertvizsga elôtt szerzôdést aláírni, de a színháznak kellett. Ezért pedagógusi státusokra szerzôdtünk le, teljesen titokban a Negró presszóban. Másnap hivatott Kun Zsuzsa, a Balettintézet akkori igazgatója. Reszketett, és közölte, nagyon nagy baj van, azonnal fel kell hívni a minisztériumot. Hát felhívtuk.

2008/4

nemzetközi hírû társulat elôadások, repertoár nélkül maradt. Szó szerint ahhoz tudnám hasonlítani, amikor az embert meztelenül az utcára teszik. Azt mondtuk, együtt maradunk, ha beledöglünk is. Pár hónapra rá a püspöki kartól megkerestek, hogy II. János Pál pápa Magyarországra látogat és a Budapest Sportcsarnokban készülhetne egy elôadás Ôszentsége tiszteletére. Már elôzôleg tárgyaltak Ivánnal, hogy ebben az új helyzetben vállalnánk-e mégis a bemutatót, mert ragaszkodnának a Gyôri Baletthez. Azt válaszoltam, azonnal, hogy természetesen vállaljuk a feladatot. Mai fejjel meg azt mondom, hogy nem voltam normális. Hogy lehetett ezt vállalni?! Persze nem lehetett nem vállalni sem. Markó Iván elment, de szellemi anyánk, Gombár Judit maradt. És így született meg az elsô elôadásunk, a Margit legendája. Ez volt az új életünk indulása.

K: Ennek tizenhét éve. Azóta válladon a társulat sorsa. KJ: Nem kis dilemmát okozott ez nekem akkor. Táncosként a legaktívabb, legjobb idôszakomat éltem. Ivánnal szinte az összes elôadást felváltva táncoltuk. A Mandarin, a Prospero, és sorolhatnám. Amikor a nyakamba szakadt az igazgatás, el kellett döntenem, mi a fontosabb: a saját mûvészi karrierem, vagy az együttes léte. Ötvenkét emberrôl volt szó. Eleinte megpróbáltam egyeztetni a két dolgot, de a rengeteg ügyintézés, talpalás elvette az idômet. Egy hétig nem gyakoroltam, aztán két napot igen, majd megint egy hétig semmi, és újra két nap a teremben. És az a rohadt tükör, ami bent van, amit az ember idônként szeretne összetörni, nem hazudott sosem. Éreztem, amit Liszt Ferenc írt önéletrajzi írásában: „Ha egy napig nem gyakoroltam, megéreztem önmagam, ha két napig

Ez a díj

a Gyôri Balett társulatáé

Purim, avagy a sorsvetés

RÜSZT

Nem mondom a hölgy nevét, a mûvészeti osztály vezetôje volt, a politikai bizottság egyik tagjának a felesége. Ordított a telefonba, hogy mit képzelünk mi, és különben is, az, hogy a miniszter megígérte, még semmit nem jelent. De már nem lehetett megakadályozni a tervünket, hála az égnek. Akkorra már a város, a megye és Pozsgai is akarta, hogy létrejöjjön a Gyôri Balett. K: Kisebb kockázatot jelentett a hatalomnak, ha engedi, mint ha elgáncsolja a tervet? Talán reménykedtek, hogy úgyis belebuktok? KJ: Hetvenkilenc november elsején, Halottak Napján volt az elsô bemutatónk. És attól kezdve folyamatosan készültek a bemutatók, folyt a munka, az öröm, a bánat, az izzadság a balett-teremben. Nemzetközi sikereket értünk el, vitathatatlanná vált a létezésünk. Így érkeztünk meg 91-be. Amikor már érzed, hogy forr valami körülötted, érzed, hogy valami nincs rendjén, de igazán felkészületlen vagy a következményekre. A bomba elkerülhetetlenül felrobbant. Markó Iván otthagyta az együttest. Azt az évet az ellenségemnek se kívánom. Tele voltunk kérdésekkel és kételyekkel. Hogyan tovább, mi legyen velünk? Akkor az együttes egy triumvirátusra bízta a vezetést: Demcsák Ottó, Tárnoki Tamás és jómagam voltunk azok. Pár hónapra rá átkerültünk a megyétôl a városhoz, és megbíztak az együttes teljes jogú vezetésével. K: Ekkor már külön tagozata voltatok a színháznak? KJ: Igen. A pedagógusi státusokból elég hamar sikerült kibújnunk, és megalakult a tagozat. Nos ekkor, tizenhét évvel ezelôtt, hirtelen a nulláról, mondhatni, a dupla nulláról kellett indulni. A

17

RÜSZT

2008/4

18

nem gyakoroltam, megérezte a zenekarom, ha három napig nem gyakoroltam, megérezte a közönségem.” Ezzel nekem is szembe kellett néznem. És döntöttem. Az igazgatás mellett. Szép lassan kikoptam a színpadról. Amikor elkezdtem a pályát, a lehetô legjobb akartam lenni, és nem akartam alábbadni. Ez azért egy fájó pont az életemben. Táncosként még lehetett volna legalább öt remek évem. De akkor már rég nem Kiss Jánosról szólt a dolog. K: Mi volt a legnehezebb az új helyeden? KJ: Az, hogy meg kellett tanulnom igent és nemet is mondani. Hogy nincs „is”! És még valami, amirôl igazán még nem nagyon beszéltem. Arra is rá kellett jönnöm, hogy a színház nem mûködhet jól másként, csak diktatorikus módon. Fájdalmas felismerés. Fel kell vállalni a döntésedet. Ezt nem lehet megúszni, nem lehet megosztani. Akkor sem, ha belebuksz. Nem tud másként mûködni. A demokrácia a színház falainál megáll, bármennyire is rosszul hangzik. K: Volt ebben a tizenhét évben olyan pillanat, amikor úgy érezted, hogy ezt nem csinálod tovább? KJ: Egy kicsit vissza kell ugranom az idôben. A diplomaosztás után a Fészek Klubban volt az ünnepségünk. Ott mondta a mesterem: „Gyerekek, bármi is történjék majd veletek, a hiteteket ne ve-

Purim, avagy a sorsvetés

szítsétek el soha!” Ezt a mondatot nem felejtettem el. Olyan soha nem volt, hogy azt gondoltam, bedobom a törölközôt. De olyan igen, hogy nem aludtam éjszakákon át, hogy bizonytalan voltam. K: Volt nagy tévedésed? KJ: Ó, hát persze. Alkotói és emberi tévedéseim egyaránt. Nehéz ezeket feldolgozni. De hozzám tartoznak, az utamhoz, ezt sem veheti el már tôlem senki, mint ahogy a jó döntéseimet sem. K: Amikor beszélgetünk, a Gyôri Nemzeti Színház igazgatói pályázatának leadási határideje van. Még nem tudjuk, kik az aspiránsok, de elképzelhetônek tartod,

hogy a balett helyzete egy igazgatóváltással bizonytalanná váljon? KJ: Mi valójában egy kis sziget vagyunk a színházon belül. Nyugodt alkotómûhelyben tudunk dolgozni. Persze azért nem mindegy, ki vezeti a színházat. A ház, amelyben élünk, közös. Inspiráljuk egymást, impulzusokat adunk és kapunk. Ami jó a színháznak, az jó a balettnek, ami nem jó a színháznak, az nem jó a balettnek, és viszont. Valójában egy hajóban evezünk, de az önállóságunk is teljes. Természetesen aggódom a színház sorsáért, hisz egy szellemi mûhely, ahol egyáltalán nem mindegy, ki vezeti. Szemán Béla

A Gyôri Balett legközelebb egy világpremierre, a világhírû spanyol építész, Antoni Gaudí életét és munkásságát bemutató balettra készül. A kétfelvonásos balettet a spanyol Gustavo Ramírez Sansano koreografálja, díszlettervezô a szintén spanyol Luis Crespo, jelmeztervezô a holland Bregje van Balen. A produkció rendezôje Kiss János, producere Wilhelm Péter. A librettót Gaudy Babette, az építész leszármazottjának magyar felesége írta. Az ôsbemutató 2008. június 20-án Gyôrben lesz, a VI. Magyar Táncfesztivál nyitóelôadásaként.

RÜSZT

2008/4

19

NAGYKORÚ FÉNYÍRÓK Hartyándi Jenô a MediaWave fesztiváligazgatója

TÖMEGMOZGÁS

Április környékén évrôl évre negatív hírek árasztják el a médiát, miszerint nincs pénz, nem lesz fesztivál, van viszont árverés, csôd, bezárás. Az összefogásnak, ill. annak, hogy a hátrányból hogyan tud mégis elônyt kovácsolni Kelet-Közép-Európa egyik legszínvonalasabb fesztiválja, csekély hírértéke van. Pedig fesztivál idén is lesz, immár 18. alkalommal, 5 ország 20 helyszínén, Gyôrrel a középpontban.

20

Kultusz: Mi volt a cél, amikor az elsô fesztivált megszerveztétek? Hartyándi Jenô: A 60-as évek végétôl mûködô Gyôri Amatôr Filmstúdió rendezte meg az elsô gyôri nemzetközi amatôr filmfesztiválokat, melyek még a szocialista országok mozgóképeseinek seregszemléi voltak. Generációm a 80-as éves elejétôl kezdett aktív lenni: egyrészt lázadtunk a szocializmus zártsága ellen, másrészt a fôiskolás években magunk is elkezdtünk filmezni Super8-ra. K: A MediaWave egyik célkitûzése, „a hagyomány és a modern együttes tisztelete” hogyan valósul meg a gyakorlatban? HJ: Még a rendszerváltás elôtt elkezdtünk járni a Vajdaságba, ahol teljesen megdöbbentett és lenyûgözött bennünket a hazai viszonyokhoz képest rendkívül nyitott és szabad mûvészeti élet. Az Új Symposion (többek közt Tolnai Ottó, Sziveri János, Balázs Attila) körének tevékenysége, ahol a különbözô mûvészeti ágak (irodalom, zene, tánc, képzômûvészet) gond nélkül keveredtek egymással. A Vajdaságban már akkor sokkal elôrébb jártak – egy sokkal szélesebb úton –, mint a kor magyar mûvésztársadalma. Sôt megkockáztatom, hogy már akkor sikerült megelôzniük a mai Magyarország mûvészetfelfogását. A fesztivál okán sokan fanyalognak napjainkig, hogy nem kizáró-

lag egy mûvészeti ágra, például a filmre koncentrálunk, hanem egy összmûvészeti fesztivált csinálunk, amiben a nemzetközi filmverseny mellett ugyanúgy helyük van koncerteknek, színházi, táncszínházi elôadásoknak, mint a kiállításoknak, tudományos konferenciáknak és irodalmi programoknak. Késôbb, de még a romániai forradalom elôtt, kijutottunk Erdélybe, majd a forradalom után pár nappal Gyimesbe, Moldvába, ahol az érintetlen népi kultúra világa megfogott bennünket. Ezek a hangulatok filmmé váltak a kezünk között, amelyek nagy része megmaradt, és az év végén létrehozott internetes archívumban (Gyôri Filmek Archívuma), valamint a nemrég elindított Mediawave WebTV révén ismét megtekinthetôk. Mindezekbôl az élményekbôl és tapasztalatokból érthetô meg leginkább

a 91-ben indult MediaWave szellemisége, amely a hagyomány és a modern kettôsségére alapul, és ami a fesztivál teljesen egyedi karakterét meghatározza. K: Miért volt szükség párhuzamosan egy nemzetközi film, fotó, kritikaíró, sôt külön zenei mûhely létrehozására? HJ: Évrôl évre kísérleteztünk – a film és a zene mellett – a harmadik láb megtalálásával, mert ugye a háromlábú szék nem billeg, míg ráébredtünk, hogy észrevétlen már kialakult az ifjúsági és a felnôtt alkotómûhelyekben. Az utóbbi öt évben tudatosan adtunk teret a mûhelyeknek, azaz annak, hogy egyedi nemzetközi produkciók jöjjenek létre a fesztivál keretében. Az „Új Utak – New Lines” Nemzetközi Zenei Tehetségkutató Verseny célja a környezô országok muzsikusainak összehozása, a zenei piac

bôvítése, a vasfüggöny szellemi maradványának lebontása. A „Passport Controll” Nemzetközi Film, Fotó és Kritikusi Workshop pedig idén ötödik alkalommal valósul meg (ez a filmes, fotós mûhely egyébként olyannyira exportképesnek bizonyult, hogy két korábbi alkalommal külföldi filmfesztiválok adtak otthont neki: elôbb a szibériai Novoszibirszk, majd a kelet-törökországi Kars). Emellett készülünk római, szabadkai, sanghaji és Uherské Hradiste-i filmes, fotós mûhelyekre is. A fesztivál jövôbeni célja az „aktív fesztivál” jelleg fokozása – a forgalmazók üzleti szempontjai által irányított hagyományos filmfesztiválokkal szemben –, azaz, hogy ne csak nézni lehessen az eseményeket, hanem különbözô szinteken bekapcsolódni is az alkotó folyamatokba. K: Idén az elôzô évekhez képest új helyszínek lesznek. HJ: Fennállásunk tizennyolc éve alatt hozzászoktunk, hogy Gyôrben nem egyszerû megrendezni a MediaWave-et. Itt csak egy változatlan: a változékonyság. Az utóbbi három évben úgy tûnt, végre ismét megtalálta helyét a fesztivál a

Lajkó Félix és Lôrinszky Attila (MediaWave 2001)

Széchenyi téren és környékén: a Rómer Házban, a Lloyd moziban, az Esterházy-palotában, a Xantus Múzeumban és a Városi Levéltárban. Tavaly azonban megtudtuk, hogy ennek a csaknem idilli állapotnak vége, mert a város a tér felújítását tervezi. Újabb csapásként ért, hogy bezárt a Lloyd mozi (szállodát építenek a helyén). Mindez teljes koncepcióváltást igényelt. Hoszszú mérlegelés után a Megyeháza elôtti tér, a Gyermekek Háza és a Richter Terem együttes használata mellett döntöttünk. Utóbbiról kiderült, hogy számunkra megfizethetetlen, így csak néhány napig, és csak a mozifunkcióját használjuk. Ugyanakkor a kezdés elôtt két hónappal, a Városi Mûvészeti Múzeum, a Zenemûvészeti Intézet, ill. a Széchenyi Egyetem segítségével ismét megkaptuk régi koncerthelyszínünket, a volt zsinagógát. Az eredeti elképzelés azonban így is kútba esett: a fesztiválhelyszínek szétszóródtak. Ugyanakkor tizennyolc éves mûködésünk megtanított bennünket arra, hogyan lehet a hátrányból elônyt kovácsolni. Az idén új fesztiváldesignnal találkoznak vendégeink a Megyeháza

fotó: Kassai Róbert

elôtti téren, köszönhetôen a Leier cégnek, aki nekünk adta az épp bontás alatt álló Frigyes-laktanya tetôszerkezetének egy részét, és a Széchenyi Egyetem építészhallgatóinak, ill. tanárainak, akik ebbôl egyedi hangulatú kaput, zászlótartókat és színpadot terveztek, több eredeti ácsolat megtartásával. Egy példátlan összefogás keretében Gyôr történelmének egy kis szeletét is meg tudjuk menteni. De ne feledkezzünk el róla, hogy öt ország biztosít csaknem húsz párhuzamos helyszínt Varsótól Pozsonyig. Központként továbbra is szeretnénk megtartani Gyôrt, mert köt bennünket a lokálpatrióta ragaszkodás. Persze lokálpatrióták is csak addig lehetünk, míg minimum a helyszínek adottak és amíg támogató a hangulat. A megyei önkormányzat eddig is – lehetôségéhez mérten – mindent megtett a fesztivál életben tartásáért. A gyôri önkormányzattal való viszonyunkat ma jobbnak és perspektivikusabbnak látom, mint évekkel ezelôtt. Lassan talán azt is megérjük, hogy hivatalosan is elismerik azt a számításokkal igazolt kb. 200-250 milliós pénzügyi hasznot, amit az idegenforgalmi bevételek révén generálunk a városnak. K: A sajtóban már rendszeresen megjelenik, de 2007-ben tényleg majdnem le kellett húzni a rolót? HJ: A média mindig a szenzációt, a botrányt keresi. Utólag talán, hogy túljutottunk rajta, elmondhatom, 2007 végén tényleg közel álltunk a csôdhöz. Most viszont azt tudom mondani, hogy van néhány nyertes pályázatunk, így a költségvetés felének van fedezete, és egy csomó beadott pályázatunk, ahol várjuk a döntést. És reménykedünk. Aponyi Noémi

TÖMEGMOZGÁS

2008/4

21

KÁVÉ, KULTÚRÁVAL Szellemi és mûvészeti Mûhely Fehérvár lassan a kávéházak városa lesz: nemcsak minden sarkon, de már a sarkok között is kávézók nyílnak. A Mûhely kávéházba azonban nehéz véletlenül betévedni, egy kis mellékutcában van: ide szándékosan járnak az emberek. Fôleg koncertre, kiállításra, és persze találkozni egymással. Decemberben nyílt és rövid idô alatt kulthellyé vált. Kávéházáról Stadler Attila ötletgazda, tulajdonos mesélt. Kultusz: Már a név is sejtetni engedi, hogy a hely több, mint egy kávéház. Nevezhetjük akár alkotómûhelynek? Stadler Attila: Most már mondhatom, hogy igen. A névválasztásnál gondban voltunk: rengeteg ötletet vetettünk el, míg eljutottunk ehhez, - ami tulajdonképpen kézenfekvô volt, hiszen ebben az épületben korábban nyomda mûködött, így a Mûhely név összekapcsolja a múltat a jelennel. A Mûhely a mi esetünkben sok mindent jelent: szellemi mûhelytôl kezdve a zenei mûhelyen át az irodalmi mûhelyig nagyon sok mindent bele tudunk fûzni.

KULTBIZ

A kávézó kiállítások színhelye is

22

K: Mennyi idô telt el az ötlettôl a nyitásig? SA: Nagyon sok: másfél évig tartott a hely átminôsítése, hiszen ez egy kiemelten védett épületkomplexum. Idén májusban nyílik meg a kertünk, ami rengeteg pluszmunkát adott: itt vannak a régi várfal és az ôrtorony maradványai, emiatt minden egyes arrébb rakott téglához engedélyt kellett kérnünk a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól. K: Mi mindent kínáltok a kávé mellé? SA: Elég sok helyen éltem már Magyarországon és külföldön is, de számomra mindenhol azok vol-

tak a vonzó helyek, ahol a kávé elfogyasztása mellett megnézhettem egy érdekes kiállítást, belehallgathattam egy jó koncertbe vagy irodalmi estbe. Budapesti, pécsi, párizsi, berlini, római élményekbôl állt össze az elképzelés, amit a Mûhelyben szeretnék megvalósítani. Bár Budapesten élek, azért választottam mégis Fehérvárt, mert ebben a városban még nem volt olyan hely, ami ennyi mûvészeti ágat fogott volna össze. Ebben a többszintes épületben ideális helyszínt találtam ehhez: a tekintélyes méretû, 170 fô befogadására alkalmas pince ad otthont a koncerteknek, és itt mûködik az angolklubunk is. A magasföldszinti részben található maga a kávézó, itt rendezzük a kiállításokat és irodalmi esteket. A kertben gyermekprogramok lesznek, bár oda is tervezünk koncerteket, sôt éjszakai filmvetítéseket is, amivel a régi kertmozik hangulatát szeretnénk megidézni. K: Meglepôen „mérsékeltek” a belépôk a koncertekre, programokra. Hogyan tudtátok ezt elérni? SA: Székesfehérvár sajnos ilyen hely: nem kérhetünk többet, mint amennyit az itt élôk hajlandók vagy éppen képesek kifizetni egyegy koncertélményért. A városban sok az ingyenes vagy nagyon olcsó program, nekünk ehhez kellett alkalmazkodnunk. Lassan másfél évtizede foglalkozom kulturális programszervezéssel, ennek

2008/4

köszönhetôen az elôadókkal, a produkciókkal jó a kapcsolatom. Sosem a menedzsert, hanem közvetlenül a mûvészt hívom fel, vele egyeztetem a gázsit. Csak így tudjuk alacsonyan tartani a belépôdíjakat. K: Áprilisban mivel várjátok a közönséget? SA: Negyedikén kezdünk a Besh o droM koncertjével - ôket talán nem kell bemutatnom, hiszen lassan tíz éve vannak jelen a világzenei palettán. Április 12-én egy olyan estet szervezünk, amelyrôl én magam ÁZ ÁPRILISI

ÁVÉH A MÛHELY K

is keveset tudok: Szakcsi Lakatos Béla, Müller Péter Sziámi és Tóth Viktor közös akciója szerintem mindenkinek szolgál meglepetésekkel. Egyenként mindenki ismeri ôket, mindhárom zenész tekintélyes múlttal rendelkezik, de ebben a felállásban még nem hallhattuk ôket. Müller Péter úgy jellemezte a készülô estet, hogy „bársanzonos, dzsesszes” lesz. 19-én egyik helyszíne leszünk a Critical Mass kerékpáros felvonulásnak: terveim szerint ismét egy francia zenekart hozok erre az alkalomra, ahogy ez

márciusban történt, amikor a pécsi Frankofon Fesztiválon fellépô Prisca zenekar jött el hozzánk egy estére. Hétfônként továbbra is lesz ingyenes angolklub, minden szerdán egy kulturális egyesület tart nálunk elôadásokat, és továbbra is kéthetente nyitunk új kiállításokat. Helyszíne leszünk a MediaWave Fesztiválnak is: április végétôl május elejéig folyamatos vetítések, kiállítások és koncertek lesznek; a Kortárs Mûvészeti Fesztivál keretében pedig Hay Ágnes kiállítását rendezzük meg. Lôrincz Miklós

PROGRAMJA

k) ása 04.04 (pénte társas kiállít i fotóklubok ár rv Székesfehé órakor! Megnyító: 17 droM k) Besh o 04.04 (pénte tning Band k) The Ligh 04.11 (pénte

KULTBIZ

A „koncertpince” 170 fô befogadására alkalmas

23

bat) mi, 04.12 (szom ler Péter Sziá tos Béla, Mül ka Szakcsi La (Jazzswing) Tóth Viktor k) 04.18 (pénte Eleven Hold/ x /E t Zselinszky utató koncer er lemezbem Melancromet

bat) 04.19 (szom y s - Zárópart Critical Mas gic llo Fu Dj ar.extra.hu és Dj Hege www.cmfeherv

t fenntartjuk! ltoztatás jogá vá A a. ór 21 tja: zdési idôpon Koncertek ke info: Stadler Attila 06-20/589-7175 [email protected]

HAJDÚSÁGI KULTÚRMISSZIÓ Betartották, nem pedig betartottak

KULTBIZ

Emlékeztetôül, Debrecen eredetileg kétszáz könnyûzenei koncerttel, több mint ötven komolyzenei hangversennyel, nagyszámú szabadtéri színházi produkcióval, legalább három sztárkiállítással s közel félszáz kisebb képzômûvészeti tárlattal indult az „Európa Kulturális Fôvárosa 2010” pályázaton.

24

A végül gyôztesnek kihirdetett Pécsett, ahogy arról kapcsolódó cikkünkben is olvashatnak, már a kapavágások precíz megtervezésénél tartanak a fô szervezôk. Miután 2005 óta készülnek rá, valljuk be, ez komoly teljesítmény. Magyaros történetnek tûnik az egész hercehurca, leváltásokkal, egymásra mutogatással és politikai érintettséggel. Ám meglepô módon kis hazánk ezúttal pozitív példával is szolgál: a cívisvárosban ugyanis Pécs gyôzelme ellenére is megvalósították a pályázatukban vállaltak nagy részét. Elsôre talán nem is érezzük, mennyire egyedi dolog ez Magyarországon. Pedig elég 2006-ig visszagondolni, amikor Kóka János a Moszkva tér felújításával kampányolt, ám miután egyéniben nem jutott be a parlamentbe, gazdasági miniszterként már nem érezte feladatának korábbi vállalásait megvalósítani. Még ki is kérte magának, hogy mindezt akár kérhetnék rajta. Debrecen veresége ellenére sem durcáskodott, komolyan vették saMODEM-Modern és Kortárs Mûvészeti Központ

ját elképzeléseiket és vállalásaikat, mációs Központ, és a színházi élet melyet nem a pályázat kiíróinak, is reneszánszát éli. Debrecen lesz hanem elsôsorban a városlakóknak az elsô magyar vidéki város, ahol felépül egy második kôszínház. és az országnak tettek. Ma már Mikor hallottunk egyáltalán utolegyfajta kulturális misszióvá fejlôjára kôszínház építésérôl?! A vezedött mindez a hajdúsági városban. tés nemcsak a város határain belül Természetesen nem „fenyegetik” gondolkodik, melynek Budapest hegemóniáeredményeként roját, azonban jókora mániai, ukrajnai, hányadát ledolA cívisvárosban szlovákiai, magozták egykor megvalósították a gyarországi önkilométeres hátpályázatban vállaltak kormányzatok és rányuknak. Ez civil szervezetek a „verseny” ráanagy részét bevonásával létredásul a kissé elkéjött a Városok, Falvak nyelmesedett fôvárost Szövetsége, az elsô és egyetlen is további fejlôdésre ösztönözheti. kulturális térség a Rajnától KeDe térjünk vissza Debrecenbe, letre. Meghonosodott a Deszka mi is valósult meg az eredeti elFesztivál, a Betlehemes találkozó, képzelésekbôl? Elsôként a világés elindult a Debreceni Nemzetköszínvonalú tárlatok megrendezi Mûvésztelep. A város sportélezésére is alkalmas MODEM, mely te mindig is pezsgô volt, a Fônix az ország második legnagyobb átadása óta pedig közel tízezren alapterületû kiállítóhelye. Felépült tombolnak alkalmakként a leláa Kölcsey Központ, a térség legtókon. Eseményben nincs hiány: nagyobb konferencia-központja, több Európa- és világbajnoksághatalmas hangversenyteremmel. nak ad otthont rendszeresen a cíMár mûködik a Méliusz Juhász visváros. Péter Megyei Könyvtár és Infor-

2008/4

Debreceni Nemzetközi Repülôtér

a Költészeti Fesztivál, az Ünnepi Könyvhét és a Debreceni Irodalmi Napok. Nagy hagyományai vannak a muzsikának is a cívisvárosban, amit mi sem bizonyít jobban, mint a számos könnyû- és komolyzenei együttes, kórus mûködése. A korábban sokat kritizált infrastruktúra területén is dinamikus fejlôdést tapasztaltunk. Az autópálya elérte Debrecent, a repülôtér megfelel a fontosabb nemzetközi

személyszállítási szempontok, a vasúti fôvonal korszerûsítése 2010re befejezôdik; addigra készül el a város új villamospályája is, a szállodai kapacitás pedig hamarosan eléri a 2005-ös szint dupláját. Korábban Debrecent sokan elintézték egy kézlegyintéssel, azonban az elmúlt esztendôkben tapasztalható szemléletváltás megújította. Valaki igazán felrázhatná már Magyarországot is. Bencze Áron

KULTBIZ

A város irodalmi életében meghatározó szerepet töltenek be az ott szerkesztett folyóiratok. Ezek közül kiemelkedik az Alföld, a kortárs magyar irodalom egyik meghatározó mûhelye. A Debreceni Disputa a kulturális dialógus egyik legszínvonalasabb fóruma, a Debreceni Szemle pedig a nagyközönségnek szánt tudományos lap. Kiemelkedôk az évek óta megrendezett irodalmi események is:

25

2008/4

A BALKÁN KAPUJA Városi (ki-)kirakós

KULTBIZ

Bô két évvel ezelôtt Pécs elsöprô gyûzelmet aratott az Európa Kulturális Fôvárosa 2010 elnevezésû pályázaton. Úgy tûnt, minden rendben lesz: a városvezetés egy emberként állt a kihívások elé és pezsgô életû, fejlôdô nagyvárost vizionáltak. A jelek szerint ez hiba volt.

26

Amikor 2005 végén kiderült, Pécs kapja a lehetôséget, hogy 2010ben egy komplett német régió és Isztambul mellett Európa Kulturális Fôvárosaként valahogy megpróbálja felkarcolni magát a térképre, Toller Lászlónak, a város akkori polgármesterének valószínûleg nem ez a vízió élt a fejében 2008 tavaszáról. A városok meccsét eldöntô pályázati anyag fedlapján ez a cím díszelgett: „A Balkán kapuja”, de akkor még joggal lehetett hinni, hogy nem a szlogen cinikus olvasata válik valóra. A hit helyett mostanra legfeljebb a remény maradt – az a fajta, kicsit vak remény, amivel mondjuk egy darfúri menekült reméli, hogy majd jobb lesz, bár pontosan nem tudja megmondani, mitôl. Nem az a baj – ahogy a súlyos balesete utáni kómában fekvô Tollert váltó új polgármester, Tasnádi Péter fogalmazott –, hogy „még nem nôtt ki” a tervben ígért öt nagyberuházás a földbôl, meg hogy az ötbôl egyrôl, a belvárosba álmodott sztárkiállítótérrôl azóta kiszámolták, hogy nem is annyira kéne megépíteni. Az idei év két kultúrfôvárosának egyike, Liverpool még most is városhatártól városhatárig fel van túrva, és nem kevés mázli kell majd ahhoz, hogy legalább az építkezések nagyját befejezzék még az elôtt, mielôtt az utolsó turista is hazamenne decemberben. Még az sem feltétlenül kétségbeejtô – bár a pillanatnyi állapo-

Pécsi Nemzeti Színház

tokat illetôen beszédes –, hogy lényegében a teljes eredeti pályázatíró stáb felállt már. Megint csak: Liverpoolban ugyanígy jöttek-mentek a mûvészeti vezetôk, majd a harmadikkal konkrétan odáig jutottak, hogy Ringo Starr egy akkora geilparádé számmal nyithatta meg az évet, ami miatt inkább egy életre el kellett volna tiltani minden hangszertôl, ami nem dob. Mégsem tagadta ki ôket Európa. Az aggasztó az, hogy nem úgy tûnik, mintha a pécsi vagy az országos döntéshozók között csak egy is akadna épp, akinek a leghalványabb fingja lenne arról, hogy mi ez az egész kultúrfôváros dolog, és végsô soron mire jó. Va-

lóban, színvonalasan bemutatkozni Európának, de egyelôre annyira lelkesítôek az errôl szóló mondatok, mintha az egész valami kipipálandó, elnyújtott kultfesztiválba oltott augusztus 20. volna, amit muszáj valahogy letudni, aztán 2011. január elsején végre le lehet kapcsolni a villanyt, és mindenki kialhatja magát. Pedig a kultúrfôvárosság jóval több: megismételhetetlenül fel tud rázni egy várost, és újra tudja rajzolni a vonalait. Egyrészt egy rakás pénz érkezik máshogy soha meg nem valósuló fejlesztésekre. Ha ezeket okosan költik el, nem a belváros újrafestésére meg presztízsberuházásokra, hanem a város e nélkül a lehetôség nélkül válto-

Városháza

zatlanságra ítélt részeibe nyúlnak bele. A bírálók épp azt emelték ki a pécsi pályázatból, hogy sikerült megérteni: a kultúra nem egy vitrin, amit tele kell pakolni, hanem a pezsgô hab egy jól mûködô város tetején. A fejlesztések javát így a kirakatbelvároson kívül esô, szó szerint szürke körzetek egyikébe tervezték, szóval ez úgy fest, rendben lesz – még ha a megálmodók egyike sem fog már ott állni, hogy átvagdossa a szalagokat. Másrészt viszont az lenne a lényeg, ahogy egy egész város fölsorakozik a cél mögé, és közben teleszívja magát önbizalommal, bármi is legyen a vége. A végsô tét ugyanis nem az, hogy öt- vagy hétszázezer turista jön-e majd, hanem az, hogy mi történik Pécscsel útközben, amíg valahogy el-

vergôdnek a célig – fizikailag meg lelkileg. Hogy lesz-e az országban egy város, ahol lehet és érdemes is élni, vagy Magyarország marad a Budapest nevû városállam a nyolcmillió ember lakta vidéki konyhakerttel. Ezért sértô miniszterek részérôl belengetni, hogy majd egy kormánybiztos rendet vág a beruházási tervek között, meg hogy a pesti Mûvészetek Palotája-stáb kitalálja és leszervezi, amit kell, ha nem megy. És ezért nem elegáns a gyôzelemrôl lemaradt városok stréberkedô felajánlkozása sem. Ezt a meccset Pécsnek kell lejátszania, és a többiek mindöszsze két dolgot tehetnek: konstruktívan segítenek nekik ebben, vagy szorítanak Pécs sikeréért. Aki mást tesz, annak se városról, se országról nincs sok fogalma.

A kultúra nem egy vitrin, hanem pezsgô hab

-pzs-

Sajó László EGY BÜFÉ MAGÁNÉLETE – szöve(ndé)g –

PUB

A Pöttyös utcai metrómegállónál van ez a büfé, egy kínai önki és egy zöldséges között. Mit keresett itt K. Dezsô? Mint mindig, semmit. Állt az ablakban, a pultnál, elôtte unicum, sör és az Egészségpszichológia címû könyv. „A gyógyszertárakban a fájdalom- és lázcsillapítók után a szorongásoldókból fogy a legtöbb” – olvasta. Fölnézett a könyvbôl a vizenyôs kirakatra, égre, és feloldotta szorongását, sötét töményet e híg levésben, unicumot a sörben. És, szorongás-önkioldó, nézte a tavaszi, kirajzó középiskolás lányokat. És akkor hangokat hallott.

28

zöld bézbólsapkás mondja jött ki hugyozni a tárgyalásról, eltévedt, kiment a parlamentbôl, kiment a dunapartra, a rakpartra, bakancsban hugyozik a dunába, nézem, hát ez a kasztró, a geci, közbe szivarozott is, úgy hugyozott, nézte a csillagokat, a geci, és hugyozott a dunába, aztán feljött, mondtam neki, kommandante, erre, igyi szudá, mert tudtam oroszul, az ôr csak nézett a parlamentnél, pedig már mindenhol keresték, kijött hugyozni a tárgyalásról és eltévedt, én visszavittem, kaptam ötszáz forint jutalmat a kádártól, kétszáz volt a fizetésem, behívatott, plecsnit is kaptam, a kádár adta át, nem mondanám, nem szégyellem szemüveges, kövér nô mondja egy kertésznadrágos férfinak a nô konyakot iszik, vörösborral, ölében kis fekete retikül, jobb lábát fölteszi egy másik székre, szétment, alul felül, pedig hatezerkilencszáz-

ért vettem a baumaxba, a praktikerbe drágább, bokáig ért a víz, jött alul felül, elmozdult a gumi, annyit ficánkolt, nem is értem, mit csinált a vécén, minden szarért nem jön ki a szerelô, úszik a szar a vécében, a kertésznadrágos kér még egy kört, két konyak, kétszer két deci vörös, mondja a nônek hátsó kifolyású, vadonatúj vécécsésze, be lehet fúrni, három rugóért odaadom, a nô nem néz a férfira, úgy mondja beleesett a telefonja, és még neki állt feljebb, még konyakok, bort most nem kérnek, befúrom én neked, holnap, a nô most a férfira néz, igazgatja ölében a retikült, holnap nem jó, ma nincs otthon, a férfi fizet, jó, megnézem, elmennek kék munkásruhások mondják már elittam egy kertes házat, biztos én egy sarokházat aki egész életében kuporgat, annak se jobb én amikor rakodó voltam, volt egy kollégánk, annak a feleségét a nyugdíjasok is baszták, pedig fiatal volt, egyszer leitatták a ferit, feri, így hívták, az meg részegen bevallotta, bocsássatok meg, én azt eszem, amit ti hagytok, másnap a moslékot, röhögtünk rajta, volt két fia, egyik se hasonlított rá két ôsz öregúr, egy viharvert és egy konszolidált, mondja konszolidált (k) a corvin mozi utcájában, na, ott volt egy kocsma viharvert (v) vajdahunyad na kisfaludi a két medvével szemben egy köpködô, és ott volt, a gól presszó,

három szék volt benne (k) több (v) na jó, négy (k) a fehér ökör és az ilkovics! lebontották (v) jártál oda? gyerek voltál, pinokkió (k) a fehér ökör a keletinél, az ilkovics a nyugatinál (v) én kôbányai gyerek vagyok, de az ilkovicsban a hofival fagylaltoztam! te hanyas vagy? (k) harmincnyolcban születtem (v) én harminchétben, mutasd a flepnidet (k) elôveszi a személyit reklámszatyros mondja negyvenöt éves, de már sárgult a szemefehérje, én csak a rokonokat sajnálom, ô végig aludt, nekik volt a szar végigcsinálni, azt mondta, majd akkor fekszik be a kórházba, ha az infúzióból körtepálinka csöpög, végül megfulladt, a saját vérétôl, az nem igaz, hogy az alkoholistáknak a májuk nem bírja, vannak jó májregeneráló gyógyszerek, az érfal gyöngül, átszakad, kész, nyeli a vérét, mint kacsa a nokedlit, nevet a büfé, rövideket ivott és rossz borokat, piacon vette a konyakot, szilveszter reggel történt, a végén teljesen felfeküdte magát, nem lehetett neki megigazítani a párnát, beleragadt a hátába, mikor felébresztették, kiabált, hogy haza akar menni, szerintem ettôl a kiabálástól szakadt fel az ér „Ha meghalok, ne kérdezd meg, mért hideg a lábfejem” – dúdolgatta magában K. Dezsô, kért még egy kört és elolvasta az Egészségpszichológia „A betegség, a haldoklás, a halál mint a személyiségfejlôdési lehetôség aspektusai” címû fejezetét. Este lett, pedig már késôn sötétedik, mire végzett vele. Sötét lett, olyan sötét, amilyen csak az unicumban lehet.

Benke Hunor KULTIPLEXIA Elsô ránézésre úgy tûnhet, hogy egy fura, lokális betegség ütötte fel a fejét a fôváros kilencedik kerületében, noha sokkal többrôl van szó. A betegség neve: kultiplexia. Hat-hét év lappangási idô után a tünetek – éjszakai hangzavar, folyamatos rendbontás – erôsödni kezdtek, mígnem olyannyira elviselhetetlenné váltak, hogy magukat a kór szakértôinek vallók ma már csak egyetlen, kegyetlen gyógyírban bíznak. Nemrég úgy döntöttek, tövestôl-mindenestôl kitépik a földbôl a lakókörnyezetre burjánzó daganatként nehezedô gócpontot. A „gócpontot”, ahol egyébként egy letûnt kor építészeti és napjaink „street-art” stílusjegyei keveredtek össze az évek során egyedülálló, megismételhetetlen egyveleget alkotva, amely büszkén mesélhetne az utókornak a huszadik és a huszonegyedik századi ember gyarlóságairól. Mert igen, tudjuk, ronda! Nekünk. Nektek. És vajon nekik? A „gócpont” egyébként nemcsak Budapesten, hanem Európa-szerte elismert helyet vívott ki az alternatív, underground zenei kultúra és progresszív mûvészi élet színpadán. Ha úgy tetszik, a jövô egy apró, ám annál ízletesebb szelete. Miért kellene hát elfojtani? Akarva-akaratlanul a bécsi keringô korabeli fogadtatása jut eszembe. „Az ördög tánca” – mondták akkoriban, két évszázada. Tiltakoztak ellene, hiszen mégis, micsoda dolog, hogy a férfi átkarolja, sôt, még magához is szorítja a nôt tánc közben?! Aztán ez a „deviáns viselkedés”, a 19-20. századi szubkultú-

rában mégiscsak a legelitebb bálok elengedhetetlen részévé vált. Akkor persze nem tetszett. És most? A „gócpont” azonban ebben a formában valóban nem mûködhet tovább. Addig biztosan nem, amíg éjszakánként élôsködôként rajzanak ki belôle a legtöbbször illegális mámorban fürdôzô, ész nélkül cselekvô randalírozók, s ily módon megfertôzik a környék nyugalmát a szóban forgó kórral. A gond csak az, hogy az igazán zûrös népségnek valószínûleg nem számítanak a hely értékei, nem is ezért jártak oda. Ráadásul a bezárás után ugyanúgy terjesztik majd a betegséget – legfeljebb másutt. De úgy tûnik, nincs mit tenni, a „kór szakértôi” végleg elhatározták: kiirtják a múltból, a jelenbôl és a jövôbôl az általuk gócpontnak vélt intézményt. Ez azonban, lássuk be, csak helyi érzéstelenítés – kockázatokkal és mellékhatásokkal. Mert ezen a ponton a kultiplexiára már nem lehet lokális kórtünetként tekinteni, amit a Kultiplex terjeszt. Az ugyanis nem más, mint napjaink kórtünete, tipikus 21. századi betegség. A medicinának szánt „háromtés”, „aczélosan” kemény elvek és a profitorientált vadkapitalista érdekek korcs gyermekeként születô döntések pedig épp ellenkezôleg fejtik ki hatásukat: tovább táplálják mindazt, ami végül zavarodottsághoz s az ebbôl fakadó romláshoz, értékficamhoz, azaz magához a kultiplexiához vezet. Persze létezik hatásos, 21. századi ellenszer is: a jól mûködô, erôs és egészséges demokrácia. Az, amelyikben a többség nem feltétlenül kényszeríti akaratát a kisebbségre, a kisebbség pedig nem olcsó, demagóg módon ad hangot érdekeinek.

PUB

2008/4

29

EGY BOLDOG MAGYAR ÍRÓ Dunajcsik Mátyás író, költô, mûfordító

POETICA

Alig 25 éves, mégis rengeteg dolgot tudhat a háta mögött: költô, mûfordító, kritikus, a Telep Csoport tagja (telep.freeblog.hu) s persze elsôkönyves író, a József Attila Kör és a L’Harmattan Kiadó gondozásában megjelent Repülési kézikönyv szerzôje. Emellett még tanul: az ELTE francia-esztétika szakos hallgatója. Csoda, hogy jutott idô egy interjúra az Írók Boltjában.

30

Kultusz: Aktív résztvevôje vagy a magyar irodalmi életnek. Publikálsz verseket, prózát, kritikákat, esszéket írsz, tagja vagy a Telep Csoportnak. Gondolom, részt veszel a Budapesti Könyvfesztiválon is. Dunajcsik Mátyás: Igen, ebben az évben engem választottak, hogy képviseljem Magyarországot az Európai Elsôkönyvesek Fesztiválján, ami számos európai ország egyegy elsôkönyves szerzôjét mutatja be. Ez azt jelenti, hogy a Könyvfesztiválon van a szerzôkkel egy pódiumbeszélgetés, és megjelenik három összeállítás. Egy katalógus, ahol magyarul, angolul és eredeti nyelven is közölnek részleteket a mûvekbôl, egy rövid ismertetôvel és életrajzzal. Aztán lesz egy összeállítás a szerzôkrôl a Magyar Lettre-ben, plusz egy melléklet az Élet és Irodalomban. Úgyhogy ez leginkább publikációkat jelent, meg koktélpartit és hasonlókat. A legpozitívabb forgatókönyv, hogy egy külföldi kiadó is eljön, és felfedez: én akkor meg sem állok Berlinig. (nevet) Mint kritikus is várom. Kíváncsi vagyok egyrészt az új Esterházy-regényre, másrészt Lanczkor Gábor új kötete is izgat, amit szintén a fesztiválon mutatnak be. K: Sokoldalú alkotónak tartanak. A kötetedben vannak versek, novellák, mégis – én úgy látom – a próza nálad a hangsúlyosabb. Te minek tekinted magad inkább, költônek vagy prózaírónak?

DM: Igazából a könyvemmel is úgy vagyok, hogy bárkitôl hallottam véleményt róla, mindig azt tapasztaltam, hogy mindenkinek más tetszik belôle. Én is hasonlóképpen érzek a versekkel és a prózával kapcsolatban: egyszer ez, máskor az, mikor melyik. De hogy próza vagy líra, az részben szervezési kérdés is. Amikor sok verset írtam, nem volt sok idôm, ami a prózaíráshoz elengedhetetlen, egy vers azonban elkészülhet egy délután alatt. Mostanában, hogy valamivel több idôm van, és jelenleg jobban is érdekel a próza, novellákat írok, és folyamatosan hordok a szívem alatt egy

regénytervet is. Ám sokszor az alkalom határozza meg, hogy mi fog születni. Az utóbbi egy-két hónapban sem volt ez másként. Mikor kiderült, hogy ebben az évben én képviselem hazánkat az Elsôkönyvesek Fesztiválján, kaptam egy levelet a Lettre szerkesztôjétôl, hogy két napon belül szükségük van egy publikálatlan hatezer karakteres prózára, majd három hét múlva egy tizenkétezer karakteres novellára. Ezeket muszáj volt azonnal megírni, persze nagyon örültem is, hogy adódott ez a lehetôség, mert egész jó dolgok születtek belôle. Szóval az utóbbi idôben a

2008/4

használatát bizonyos szinten még tisztességesebbnek is érzem. K: A kötetedben hangsúlyosan hivatkozol „nagy elôdökre”, olyan szerzôkre, mint Esterházy. Az Egy nônek Egy srác címmel megírtad a parafrázisát. Nem félsz, hogy a sok kölcsönhang közt elvész a sajátod? DM: Eddigi életem során az irodalommal és mûvészettel való találkozás legalább olyan súllyal van, és volt jelen, mint az élet különbözô történései. Ebbôl következik, hogy ezek megjelennek az írásaimban is. Mivel valamilyen szinten a kultúrával való találkozás élményét is szeretném megírni, ehhez óhatatlanul utalnom kell az írásaimban más szerzôkre. Másrészt úgy gondolom, hogy ez az „individualitásmánia” nem teljesen indokolt. Hogy mindenképpen saját, új hangon szólalj meg. A mostani történelmi-mûvészetelméleti korszakban az új mint olyan már elég szánalmasnak hangzik. Az utóbbi negyven-ötven év avantgárdjai már minden újnak nevezhetô dolgot megcsináltak. Egyrészt nem gondolom, hogy olyan ôrülten kellene hajszolni, hogy az ember valami hihetetlenül újat hozzon létre, másrészt huszonnégy éves vagyok, és még rengeteg idôm van, hogy megtaláljam a saját hangomat. (nevet) Spiró szokta mondani a novellaíró-szemináriumain, az ELTE-n, hogy a prózaíró ötvennél kezdôdik, úgyhogy én még csak most vagyok félidôben. Harmadrészt a szüleimmel rendszeresen szoktam olvastatni a szövegeimet, pedig ôk nincsenek nyakig benne az irodalmi életben,

mégis azért aránylag tudják élvezni. És amíg anyukám érti a novelláimat, addig valószínûleg nem terhelem túl az írásaimat annyira, hogy élvezhetetlenek legyenek. Ugyanakkor az is fura lenne, ha úgy csinálnék, mintha a magyar irodalom nem lenne most abban a helyzetben, hogy ha valaki levesz egy kortárs szerzôt a polcról, az ne legyen azzal tisztában, hogy ki az az Esterházy vagy Tóth Krisztina. K: Ha már itt tartunk, mit gondolsz arról, hogy a magyar irodalom egy kis irodalom? Mi az elônye, és mi a hátránya? DM: Azt, hogy az ember az irodalmi életet hogyan ítéli meg, nagyban a személyes frusztrációk mértékétôl függ. Én ebbôl a szempontból egy nagyon boldog magyar író vagyok, akit talán többen szeretnek, mint utálnak. Ezért ezzel nekem nincs problémám, sôt nagyon bírom a családias hangulatát. Persze az természetes, hogy ennek a kis szemétdombnak vannak hátrányai is. Például nagyon nehezen lehet azt az illúziót fenntartani, hogy az ember kritikusként objektíven ír valakirôl, mert tényleg hihetetlenül szorosak ezek a szálak. Ehhez önuralom és önmérséklet kell, hogy az ember megpróbálja szakmai szinten tartani a beszédet. Mégis jó az, hogy átlátható. Mindent nem lehet olvasni, de a legfontosabb dolgokra az ember egy idô után rá tudja tenni a kezét. A magyaron kívül a francia irodalmat ismerem még, de ott iszonyatos dömpingek vannak. Nagy a szórás, és sokkal átláthatatlanabb az egész.

Inkább prózaírónak tekintem magam, de ez bármikor megváltozhat

Hományi Péter

POETICA

versírás kissé háttérbe szorult. Tehát manapság inkább prózaírónak tekintem magam, de ez bármikor megváltozhat. K: Szerinted van a versnek jövôje? Elbeszélhetô-e a korszak lírában? DM: Nem hiszem, hogy annyira egy anyagból lenne szôve ez a két mûfaj, hogy ne lehessen meg minden korszaknak a maga prózája és lírája is. Például, amit a többi „csapattársam” csinál a Telep Csoportban, az abszolút erre a korra válaszoló költészet. Az én költészetem más, én lírában jóval maradibb vagyok náluk; de amit ôk csinálnak, tökéletesen válaszol azokra a problémákra, amik ezt a kort meghatározzák. Inkább alkati, gondolkodásmódbeli különbség dönti el, hogy valaki prózát vagy lírát ír. Én is a személyiségemnek másmás részével írok verset és prózát. Az pedig véletlen egybeesés, hogy nekem mind a kettô valamilyen szinten megvan, bár valószínûleg a prózaíró énem az erôsebb. K: Szerepeket veszel fel, álnevek, alteregók mögé bújsz. Miért vannak ilyen erôsen jelen ezek nálad? DM: Az irodalom az egyik legjobb vagy legizgalmasabb tulajdonsága, hogy az ember különbözô szereplôket gyárthat, és az elbeszélôit másnak formálhatja meg, mint amilyen ô maga. Ha az ember kitalál egy álnevet, és azt építgeti tovább, az tulajdonképpen ennek egy következô szintje. Ugyanazt élvezi ebben a játékban, mint amit Flaubert a Bovarynéban. Nagyjából errôl van szó. Van, akit ez jobban izgat, és van, akit kevésbé. Én azt nagyon nem bírom, ha valaki a mellét verve az ôszinteségre apellál, hiszen tudjuk, hogy ha az ember valamit leír, az úgysem ô maga lesz. Ezért az alteregók

31

POETICA Dunajcsik Mátyás

APÁM KÖNYVTÁRA

POETICA

Bartis Attilának Miután megkaptam a Fennsíkon lévô intézetbe a kinevezésemet, nem volt kérdéses, hogy apám könyvtárát is magammal kell vinnem. Nem csak azért, mert gyakorlatilag ezek között a könyvek között nôttem fel – anyámék késôn vállaltak gyereket, és mire megérkeztem, a tágas fôvárosi lakás gyerekszobának tervezett helyiségét is rég elfoglalták az égig érô, mélybarna mahagóniszekrények –, hanem mert a háború már a levegôben lógott, és nem lehetett tudni, mikor kezdik meg a város szisztematikus ágyúzását. Szerencsére a feketegazdaság még kifogástalanul mûködött, így anyám ékszereinek eladásából – az embernek elôbb-utóbb úgyis választani kell az apja és az anyja emlékei között – tudtam bérelni két méretes kamiont a szállításhoz, s néhány napi szervezés és csomagolás után indulhattunk a Fennsík felé. Elöl én a rozoga kis Fordommal, harmincöt év gondosan válogatott kacatjaival az anyósülésen, mögöttem két kamion: az egyikben az irodalom, a másikban a történelem és a pszichiátria. Csak a megérkezés után szembesültem a ténnyel, hogy a szolgálati lakásban örülhetek, ha a munkámhoz szükséges szakkönyveket el tudom helyezni – így került apám könyvtára végül a hegyvidéki elmegyógyintézet társalgójába és folyosóira az eredeti, gondosan lezárt könyvszekrényekben. Egyedül én voltam tisztában vele, mit rejtenek a szekrények elhúzható falapjai, melyeknek kulcsait mintegy talizmánként mindig a zsebemben tartottam. Apám könyvei úgy sorakoztak a jótékony halványzöldre mázolt falak mentén, mint egy titkos térkép jelzôpontjai: pontosan tudtam, hogy az éjszakás nôvért a Flaubert-összestôl számított második ajtó mögött találom, az intézet archívumát pedig – minô összefüggés – Az eltûnt idô nyomában köteteit és a teljes Proust-levelezést tartalmazó szekrény szomszédságában. A bajok ott kezdôdtek, amikor a sietôs hadüzenet-váltásokat követôen a közeli Sapientia Gyógyszermûvek gépeit haladéktalanul átállították mustárgáz gyártására, és az ország teljes pszichiátriai ellátórendszere nyugtatók nélkül maradt. Épp a nagy oroszok könyvespolca mellett álltam az épületegyüttes egyetlen telefonjánál, és a járási fôbiztost faggattam arról, hogy megfelelô szerek hiányában mégis hogyan tartsak féken százötven téveszmést és paranoid skizofrént egymagam, de a pálinkaízû hang hajthatatlannak mutatkozott. – Beszélgessen velük. Úgyis folyton arról cikkeznek az újságban, hogy mennyit fejlôdött a tudomány. És vannak nôvérek is.

32

Dunajcsik Mátyás 1983-ban született, jelenleg az ELTE-n francia-esztétika szakos hallgató. Író, költô, mûfordító, kritikus, tagja a Telep Csoportnak (telep.freeblog.hu). Elsô kötete, a Repülési kézikönyv tavaly jelent meg a József Attila Kör és L’Harmattan Kiadó gondozásában, mellyel az Európai Elsôkönyvesek Fesztiválján Magyarországot képviseli.

Az ideges feszültség napról napra nôtt az intézetben. A téboly ugató kutyái már a falakat kaparták. Amíg az alagsori konyhában a nôvérek a háborús csapatmozgásokat követték, fölöslegbôl összegyúrt kenyérgalacsinokkal a lisztbe rajzolt frontvonalak mentén, fent a gyógyszer nélkül maradt betegek több ízben egymásnak ugrottak. Berenszki Flóriánt, az egykor jóvágású borkereskedôt harmadik dührohama után, melynek két levágandó tyúk és a német nagyregények szekrényének ajtaja is áldozatul esett, végül elkülönítôbe kellett zárnunk, ott azonban semmilyen ételt nem vett magához; viszont annyiszor verte be a fejét magánzárkának is beillô kórterem ajtajába, hogy három nap után már az életéért aggódtunk. A negyedik napon, amikor a rádió bemondta, hogy megkezdték a fôváros bombázását, és a Központi Könyvtár, ahol apám annak idején megkérte anyám kezét, az utolsó katalóguscéduláig porig égett, könnyezve mentem oda a német nagyregények meggyalázott szekrényéhez. Az ajtószilánkok közül kiemeltem A varázshegyet, és egy nyugodtabb pillanatban odatettem a rohamaitól kimerülten fekvô Berenszki Flórián ágya szélére. Ezután két teljes napig egyetlen mukkanást nem hallottunk az elkülönítô irányából, csak az ajtónyíláson becsúsztatott tányérok tartalma tûnt el nyomtalanul – harmadnapra azonban Berenszki Flórián kipihenten és nyugodtan lépett ki az apró kórterembôl; igaz, innentôl következetesen Hans Castorpnak neveztette magát. Ezt követôen már én is figyelmesebben hallgattam a konyhai rádió tudósításait. A Francia Kultúrintézet felégetésekor leszereltem az éjszakás nôvér szobája melletti szekrény ajtajait, és másnapra két nimfomániás betegünkbôl tökéletes Emma Bovary és Merteuil márkiné lett, ám megdöbbentô módon sem az öngyilkos szándékra, sem a fekete himlôre utaló jeleket nem sikerült rajtuk felfedeznünk. Mintha már olvasás közben túlestek volna mindenen, most jólnevelt és kifinomult kísértetekként üldögéltek a társalgó ablakmélyedésében. Amikor apám elsô munkahelyét, a bölcsészkar Klasszika-filológia Intézetét is találat érte, már magától értetôdô mozdulatokkal vertem le a lakatot a ókori történetírókról, és hamarosan Cicerótól kezdve Mucius Scaevoláig közöttünk járt az egész antik részleg. Mire a fôvárost elfoglalták, és a kormány egy jelentéktelen déli iparvárosba tette át a székhelyét, apám életének minden fontosabb helyszíne porrá omlott a folyamatos ágyútûzben. Az intézetben azonban szép lassan helyreállt a rend: reggelenként a fél európai irodalom helyet foglalt az ebédlô asztalainál, sôt a nôvérek is rákaptak az olvasásra – én pedig úgy éreztem magam, mintha nem is egy Istentôl elhagyott szanatóriumban élnék egy csapat elmeháborodottal, hanem egyenesen apám fejében, valahol a magasra boltozott homlok és a szeszélyesen ívelt szemöldökök mögött, melyeket az utolsó idôkben már teljesen felismerhetetlenre torzított a rák. Pontosan hat évig, két hónapig és egy napig éltünk így a Fennsíkon, apám könyvei között. Aztán kitört a béke, a Sapientia Gyógyszermûvek gyártósorait visszaállították a rendeltetésszerû mûködésre, és egy didergôs novemberi hajnalon megérkezett az intézet kapuja elé az elsô teherautó a nyugtatókkal, és az újonnan kinevezett, fiatal és ambiciózus fôorvossal. Én pedig sétálhattam le, a falu irányába, hogy találjak valakit, aki hajlandó akár a világ végére is elfuvarozni másfél tucat égig érô mahagóniszekrényt.

EGYÜTTMÛKÖDÉSBEN A MAGYAR

IRODALMI FOLYÓIRATTAL

POETICA

LICENTIA

2008/4

33

ELVESZETT PARADICSOM Bret Easton Ellis: Nullánál is kevesebb

A'LA CULT

(EURÓPA KIADÓ)

34

Ez a regény az úgynevezett X-generáció egyik alapmûve. Ellis mûvében Los Angeles felsô-középosztályába tartozó fiatalok életét mutatja be fôhôse, Clay szemszögébôl, aki karácsonyra érkezik vissza LA.-be. E néhány hét eseményei adják a regény cselekményét. Ez idô alatt kell Claynek rádöbbennie, hogy lehetetlen számára a szerelem, a barátság, sôt bármilyen valódi, nem csak látszólagos emberi viszony. A szöveg egyszerû stílusa, a rövid, tömör mondatok és a szegényes cselekmény miatt olvasható a mû ponyvaregényként, ugyanakkor a szövegbe rejtett motívumháló és a mû gondolatisága a magas irodalomba is beemeli. Pont ez a kettôsség teszi hihetetlenül erôssé. Hiszen nincsenek pózok, nincs didaktikusan megfogalmazott tanulság vagy üzenet. A szerzô csak ábrázol, elbeszél, felfed. Nem kommentál, nem moralizál, az ítélet megfogalmazását az olvasóra bízza. Így válhat a kopár szöveg hatástényezôvé a regény szövetében, ahogy a lektûrökre jellemzô, a szereplôk bemutatásakor, leírásakor alkalmazott pár jelzô vagy a márkanevek sûrû használata is. Mert mikor valakirôl mindössze azt lehet elmondani, hogy milyen autóval jár, merre lakik, vagy éppen milyen ruhát hord, az magukat a szereplôket és az ôket körülvevô világot is jellemzi. A regénytípusok közül a Nullánál is kevesebb a fejlôdésregényekhez áll a legközelebb. Az alig 200 oldalas mû egyszerre tematizálja a felnôtté válás problematikáját, miközben korrajzot ad, és beszél a

két legfontosabb emberi kapcsolatról: a barátságról és a szerelemrôl. Szerkezetében az egyetlen csavar, hogy a cselekményt olykor-olykor kurzívval szedett visszaemlékezések egészítik ki. Ezekben a visszaemlékezésekben jelenik meg pillanatokra a gyermekkori idill vagy annak árnyképe. A motívumháló egy-egy kulcsmondattal kapcsolódik, melyek fel-felbukkannak a szövegben, míg végül a regény egyfajta belsô szer-

vezôjévé válnak. Ilyen már maga az elsô mondat is: „Az emberek félnek belekeveredni a Los Angeles-i autópályák forgalmába.” De ezt egészíti ki a többi vissza-visszatérô gondolat: „Itt eltûnhetsz.”, a prédikátorok a tévében, akik háromszor is felbukkannak, és a különbözô szereplôk egy-egy mondata („Semmit se akarok csinálni.”, „Aha, nemigen lehet már csinálni semmit se.”). Míg a hatvanas években, a hippikorszakban a drogok és a szabadszerelem felszabadító erejû volt, addig Ellis generációja számára már

csak a dekadens önpusztítás eszköze. De az író nemcsak saját generációjának regényét írta meg, hisz hôsei közül nem pusztán a drogfüggô, céltalan fiatalok életképtelenek, hanem a szüleik és fiatalabb testvéreik is. Ebben a világban a hôsök vegetálnak. Napról napra a túlélésre játszanak. Nincs katarzis, csak hanyatlás. Itt a párbeszéd, sôt maga a beszéd is lehetetlen, hiszen senkinek nincs mondanivalója a másik számára. A regényben számos dialógus található, mégsem akad egy sem, ahol valóban létrejönne a kommunikációhoz elengedhetetlen kapcsolat a beszélôk között. Mindössze elbeszélgetnek, vagy elbeszélnek egymás mellett. Annyira idegenek és üresek, hogy képtelennek bizonyulnak a beszédre. Hiába megy el együtt Clay családja szenteste vacsorázni, az alkalom dacára nem lesz közös együttlét. Emiatt fullad kudarcba Blair és Clay szerelme is. Hiába hívja fel a lány, hiába töltenek együtt órákat, napokat, nem beszélnek. Clay emiatt képtelen segíteni Julienen, mert bár kölcsönöz pénzt, valójában nem akarja tudni és érteni, hogy mibe keveredett a barátja. A közöny, ahogy egymást és a világot szemlélik, végig ott kísért a történeten. Döbbenetes az a jelenet, amikor Clay az égô autó mellett álló családról mesél, vagy mikor erôfeszítésébe kerül, hogy egy pár szóval biztassa barátját, hívja fel azt a lányt, aki gyereket vár tôle. Ez a közöny teszi boldogtalanná, és vezeti el végül az erôszakig, a szadizmusig ôket. Lombhullató

KRITIKA

2008/4

04.01. (kedd) EURÓPAI KULTURÁLIS FÜZETEK A 25. jubileumi szám bemutatója Bevezeti: Mihályi Gábor fôszerkesztô Vendégeink: Erdôs Virág, Földes Anna, Karsai György, M. Nagy Miklós, Tverdota György, Kaján Tibor, Popper Péter 04.02. (szerda) FORDULAT Társadalomelméleti folyóirat elsô számának bemutatója Bevezeti: Böcskei Balázs Vendégeink: Bodnár Judit, Szabó Imre Gergely, Tamás Gáspár Miklós 04.03. (csütörtök) FEKETE SAS KIADÓ Füst Milán 1888-2008 Bevezeti: Sándor Iván Beszélgetôtársai: Márton László, Margócsy István 04.07.–04.11. KÖLTÉSZET HETE AZ ÍRÓK BOLTJÁBAN 04.07. (hétfô) „ÁLOM” A József Attila Kör szerzôi felolvasnak Moderátor: Balogh Endre 04.08. (kedd) PODMANICZKY MÛVÉSZETI ALAPÍTVÁNY Hartay Csaba: Nyúlzug Bemutatja: Podmaniczky Szilárd Közremûködik: Nagy Péter 04.09. (szerda) PARNASSZUS KIADÓ Lengyel Tamás: Lump úr & Co. Szentmártoni János: Ulysess helikoptere Bemutatja és a szerzôkkel beszélget: Turczi István 04.10. (csütörtök) PALATINUS KIADÓ Csokonai Vitéz Mihály válogatott versei – összeállította: Háy János Jékely Zoltán válogatott versei - összeállította: Tandori Dezsô Beszélgetnek: Háy János és Reményi József Tamás 04.11. (péntek) MAGVETÔ KIADÓ Kántor Péter: Trója - variációk Bemutatja: Király Levente 04.14. (hétfô) EURÓPA FILMKLUB 17 óra! A forradalom arca. Rendezte: Kékesi Attila A vetítés után Stôhr Lóránt filmkritikus beszélget a rendezôvel

04.15. (kedd) KERESZTÉNY-ZSIDÓ TÁRSASÁG A holocaust nem teológiai véletlen – keresztény-zsidó kapcsolatok néhány dokumentuma Szerkesztette: Szécsi József Bemutatják: Schôner Alfréd, Gábor György 04.16. (szerda) SZIGNATÚRA KÖNYVEK Michel Butor: Különös történet – esszé Boudlaire egyik álmáról Horváth Iván beszélget Lóránt Zsuzsával, a kötet fordítójával 04.17. (csütörtök) KALLIGRAM KIADÓ Lanczkor Gábor: Vissza Londonba A költôvel beszélget: Mészáros Sándor 04.22. (kedd) PALATINUS KIADÓ G. István László: Homokfúga A szerzôvel beszélget: Reményi József Tamás 04.23. (szerda) TANDEM GRAFIKAI STÚDIÓ Kovács Dezsô: Bohóc a manézsban – színházi írások Bemutatja: Lôkös Ildikó 04.28. (hétfô) VOX NOVA Ocskay László helytállása a háborús embermentés tükrében Vendégeink: Szita Szabolcs, Szálinger Balázs Ocskay Rudolf és Kollarik Tamás 04.28. (hétfô) EURÓRA FILMKLUB A bemutató után! „Ocskay László százados, az elfelejtett hôs” Rendezte: Fonyó Gergely A vetítés után a rendezôvel és Kollarik Tamás forgatókönyvíróval Mérei Anna beszélget 04.29. (kedd) A TÁNC VILÁGNAPJA - ÁTKELÔ HELY Fuch Lívia: 100 év tánc c. könyvét dedikálja a Liszt Ferenc téren A Budapesti Tánciskola performansza az Írók Boltja kirakatában, a Liszt Ferenc téren és az Andrássy úton Ötlet: Angellus Iván Koreográfia: Hód Adrienn

A bemutatók 16 órakor kezdôdnek, az ettôl eltérô idôpontokat jeleztük. A programváltozás jogát fenntartjuk.

A'LA CULT

AZ ÍRÓK BOLTJA 2008. ÁPRILISI KÖNYVBEMUTATÓI

35

A'LA CULT

KÖNYV

36

Márai Sándor ERŐSÍTŐ Helikon Kiadó

José Saramago VAKSÁG Európa Kiadó

Salman Rushdie HÁRÚN ÉS A MESÉK TENGERE Ulpius-ház Könyvkiadó

Márai megbízható író. Mint jó mesterember, úgy dolgozik. Írói nyelve közérthető, mondatai magával ragadják az olvasót, és mire eszmél, már a regény utolsó oldalainál jár. Ő azonban sosem elégszik meg ennyivel, hisz tanítani, jobbítani akar. A regény „üzenete” olykor sokkal erősebb, mint maga a történet, és ez nincs másképp a szóban forgó regény esetében sem. A szerző egy tizenhatodik századi spanyol inkvizítor történetét beszéli el, miközben valójában a saját 1984-ét írja. A humanista meggyőződésű Márai számára a gondolat, az élet szabadsága mindennél fontosabb, e könyvében is emellett érvel. Egy történelmi regény álruhájában beszél kora Európájáról, az egymással viaskodó nagyhatalmakról, az eszmék nevében történő kegyetlenkedésekről, a totalitárius rendszerek óriási apparátusáról: a besúgókról, a haláltáborokról, a fanatizmusról. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a szövegtest után található jegyzetek, melyek a tizenhatodik és a huszadik század közti párhuzamokat emelik ki. Márai regényében, szemben Orwell 1984-ével, bátran hirdeti az értelem győzelmét. Úgy véli, hogy a szellem megtörhetetlen. Hőse, az inkvizítor azért adja fel végül hivatását, mert rádöbben, nem lehet az ember bensőjéből fakadó szabad döntéssel szembeszállni. Hiába akarják bárki lelkét megmenteni, ha az nem akar üdvözülni. A dominikánus szerzetes pálfordulása ezzel együtt a leggyengébb pontja a történetnek, mert az író ezt nem készíti elő. Ezek ellenére a világhírű magyar író legjobb regényei közt helye van az Erősítőnek is.

A Nobel-díjas portugál író legzseniálisabb és egyben legmegrázóbb regénye a Vakság. Ez a könyv emelte a legfontosabb európai írók közé Saramagót; Camus, Thomas Mann és Dosztojevszkij társaságába. Nyelve dús, gazdag. Mondatai olykor barokkos hosszúságúak. A regény alaphelyzete rendkívül egyszerű. Egy különös betegség folytán a város, majd az ország lakói megvakulnak, felborul az addig oly biztosnak hitt civilizáció. Vakok botorkálnak mindenfelé, az utcákat emberi széklet, mocsok borítja el, megvadult kutyák kóborolnak, a hatalmat különböző fegyveres csoportok veszik át. A regény hősei az első fertőzöttek közé tartoznak, így őket elkülönítik, és egy épületbe zárják, ahol katonai őrizet alatt állnak. Saramago az ő történetüket beszéli el. A könyv fabulája könnyen megérthető, ám az író a közel 400 oldalas kötet oldalain döbbenetes erővel tárja fel az emberi lélek poklát. Az ember állati mivoltáról ír, a bennünk lakó vad ösztönökről, az ember legaljasabb, legkegyetlenebb oldaláról, amit látszólag eltakar a civilizációs máz, mely ránk kerül szocializációnk során. Ez az allegorikus regény azzal szembesít minket, akik valójában vagyunk, kendőzetlenül mutatja meg igazi valónkat, így figyelmeztet, mennyire egymásra vagyunk utalva, hiszen az egymástól látszólag teljesen független életek szorosan összetartoznak. Felelősek vagyunk a másik emberért, tartozzon a társadalom bármelyik rétegéhez.

A Hárún és a mesék tengere meseregény. A szöveg leginkább Ende Végtelen történetével rokonítható. A főhős ebben a könyvben is egy kisfiú, Harún, aki találkozva a vízidzsinnel, a mesék birodalmába utazik, ahol szembeszáll a gonosszal, és megmenti a pusztulástól a mesevilágot. Rushdie számos könyvében él mesei motívumokkal. A Harún és a mesék tengerében ezt a mesélőkedvét szabadon eresztve írhatott. A tőle megszokott mesteri szövegszerkesztésen és a sajátos univerzumon túl a könyv lapjain olykor-olykor megjelenik az irónia. A történettől nem érdemes váratlan fordulatokat, jellemfejlődést várni, hisz ez a regény mese. Egy bájos, varázslatos világba kerül az olvasó, ahol végül minden jóra fordul, minden a helyére kerül, még ha időlegesen ki is zökken onnan. Egyúttal Rushdie a felnőttekhez is szól. Már ahogy a valóságos világot ábrázolja, a pénzüket, hatalmukat féltő politikusokat, az egymást taposó, lökdösődő rosszkedvű embereket, görbe tükröt tartva az olvasó elé. De a meseország a felnőttek világának fonákja. Ugyanúgy vannak rossz, ostoba vezetők, vannak társadalmi konfliktusok, az országok szintén harcban állnak, mindössze annyi a különbség, hogy a mesevilág lakói kommunikálnak. És ez a történet fő „tanulsága” is. Beszélni kell, megvitatni, közösen gondolkozni, hiszen a beszéd felszabadító ereje óriási, nagyobb fegyver, mint bármilyen varázslat. A mesék kedvelőinek e kötet kötelező olvasmány, de akik irodalmi csemegére vágynak, azoknak is érdemes kézbe venni Rushdie regényét.

A rovat szakmai támogatója az Írók Boltja

Parti Nagy Lajos SE DOBOK, SE TROMBITÁK Magvető Kiadó

Juan Carlos Onetti A MEGVALÓSULT ÁLOM Európa Kiadó

Vlagyimir Szorokin BRO ÚTJA Gondolat Kiadó

A Se dobok, se trombiták c. kötet Parti Nagy Lajos 1990 és 1993 közt írt tárcáit gyűjti egybe. A kötetben található tisztán publicisztikai írás, karcolat, novella – melyek közül több a későbbi Hullámzó Balaton c. novelláskötetben is helyet kapott –, valamint egy-egy rövid esszé. A szövegeket a szerző kéthetente küldte a Magyar Napló szerkesztőségébe, és a könyvben is a közlések időrendjét követve sorakoznak egymás után. A Parti Nagy kapcsán már közhelyként emlegetett alkotói szabadság, – a nyelvet darabjaira szedi, majd újra-, újjáalkotja, így téve sajátjává – ezekre a tárcákra is jellemző. Bravúros, gyakran megnevettető szövegeket nem érdemes gyorsan olvasni, mert a stílus miatt nem mindig könnyen befogadhatóak. Érdemes viszont egy-egy tárca közt is letenni a könyvet, és „emészteni” az olvasottakat. A publicisztikai írások főként a rendszerváltást követő évek politikai, társadalmi viszonyaiba engednek bepillantást. Kisesszéinek fő témái a haza, az együttélés, egymás elfogadása. Érdekes kordokumentumok ezek, bár az eltelt tizenöt év során sokat veszítettek frissességükből. Épp ezért a kötet legerősebb darabjai a novellák. Akad köztük szatíra: az Önök mosolyshow vendége máma; tragikus társadalmi jelenségek leírása: Dróteső az Operánál, Mint eszkimók, Fröcskös; anekdotával rokon szöveg: A pótkocsis csiga; mese: Mindent az erdért; egy portré: Bujék tours; vagy éppen egy gyermekkori emlék: Inak cukra.

Az Onetti életművéből készülő sorozat harmadik kötete A megvalósult álom, a Cervantes-díjas szerző elbeszéléseit tartalmazza. A Magyarországon eddig szinte ismeretlen írónak, akit az európai egzisztencialisták rokonának tekintek, ezen könyvében kisprózai remekei követik egymást. Novellái, mondatai pontosan megszerkesztettek, érett írói nyelvről árulkodnak. Reprezentálják Onetti elbeszélői nyelvének szerteágazó voltát. Az elbeszéléseket közhelyszerű, hétköznapi fordulatokkal indítja, és innen rántja az olvasót valami sokkal mélyebb világba. Egy lusta, fülledt és nyomasztó, közönnyel átitatott délamerikai valóságba. A szövegei lassúságukkal egyszerre idézik a 19. század irodalmát, ugyanakkor a jellemek, a karakterek már 20. századból valók. Kívülállók, akik mind másképp, de a társadalom peremén helyezkednek el. Számos novella a Hajógyár c. regényének fiktív színhelyére, Santa Maria városába kalauzol el, amit többször falanszternek is nevez. Ez a kisváros Onetti világának az esszenciája. Az emberi kicsinyesség és gyarlóság fészke. De Onetti nem ostorozza kortársait, nem vádol, úgy üzen, hogy az olvasó észre sem veszi. Szereplőit egy-egy jelzővel, egy mondattal vagy mozdulattal teszi láthatóvá. Az elbeszélések cselekménye minimális. Többnyire ábrázol, leír, kihagy, elbeszél, kiemel. Így lehet, hogy a szövegek legapróbb mozzanatai is jelentéssel telnek meg, és fontos hatástényezővé válnak.

Vlagyimir Szorokin orosz író a Bro útjában a Jég című regényének előzményét írta meg. A szerző a hagyományos elbeszéléstechnikát alkalmazza. A szöveg indítása a tipikus orosz családregények miliőjét idézi fel, ahonnan a kalandregények világába jutunk, míg végül a történelmi krimik hangulatát felidéző szöveget olvashatunk. A regény lapjain Szorokin egyfelől továbbírja a Fény Testvériségének mondáját, árnyalja mitológiáját, másfelől a Jégben megkezdett szatíráját bontja ki. Főhőse Bro, a fény gyermekei közül az első, akinek megszólal a szíve. Így az ő feladata lesz megtalálni és felébreszteni huszonháromezer társát, akiknek a szíve még alszik, hogy visszaállíthassák a világba a harmóniát. Szorokin a Fény Testvériségének tagjai felől nézve ábrázolja az embereket, és egyszerű, ösztöneik, félelmeik által vezérelt húsrobotoknak látja őket. Ehhez hasonlóan ítéli meg az emberi történelmet is. Bróban és társaiban nincs sajnálat, ha arra kényszerülnek, hogy megöljenek egy embert, hiszen tudat nélküli lénynek tartják, akinek a halála semmit sem jelent. Az emberi étkezést, a húsevést, az ember értelmetlen pusztítását is kifigurázza, hisz a fény gyermekeinek elegendő táplálék, ha friss gyümölcsöt, bogyókat eszegetnek. Szorokin regényében a Mátrix c. film gondolatiságát ülteti át egy egészen sajátos világba, ahogy a mozifilmben elhangzó ítélet szerint az ember vírus, úgy az orosz író szerint egyszerű húsrobot. Kegyetlen és kíméletlen ítélet ez az emberiségre nézve.

Hományi Péter rovata

A'LA CULT

2008/4

37

Goldfrapp

Seventh Tree

A'LA CULT

MUTE/EMI (2008)

38

A tavalyi albummegjelenések is okoztak néhány kritikus fülnek álmatlan éjszakákat. Néhol érezhetően skizofrén jelek tűntek fel, de a végére mégis meggyőzte magát a hallgató, hogy ez egy nagyon jó lemez. Néha túl nagy az elvárás, ami már az első hallgatásnál rányomja bélyegét a hirtelen felindulásból elkövetett véleményformálásra. Idén az elsők között jelent meg a londoni Goldfrapp duó negyedik lemeze. Az ezredfordulón született a debütáló félelmetes, monumentális hangképeket vizionáló Felt Mountain, 2003-ban a glames electroclash jegyeket viselő Black Charry, 2005-ös a Grammy-díjas Supernature és most a Seventh Tree. Mindegyik albumnak megvan a maga kis története. Hisz két nem éppen átlagos alkotóról van szó. Will Gregory filmzeneszerző, producer, Morricone fan és Allison Goldfrapp énekes, zongorista, zeneszerző. Allison egy angliai kisvárosban nőtt fel, dekadens középiskolai évei után Londonban csövezett, ahol később telefonos üzletkötőként helyezkedett el. Pár évvel később beiratkozott egy művészeti főiskolára, a többi már a rövidke poptörténelem része. Tricky debütáló albumán tűnt fel, majd jött a többi közreműködés: dolgozott Brian Ferryvel, Peter Gabriellel és több underground formációval. Aztán 1999-ben felfigyelt rá Will Gregory és megszületett a Goldfrapp névre hallgató misztikus formáció.

Első lemezüket a hegyekbe elvonulva rakták össze, mely azóta is vízválasztó a Goldfrapp-rajongóknál. A filmzenei elemeket is behívó Felt Mountain ambient jellegű, éteri terekbe utazó, népies és kísérleti jegyeket felvonultató, hűvös és feszült zenéje után előjönni egy ettől gyökeresen ellentmondó elktropoppal (Black Charry, Supernature). Van, aki a mai napig nem tudta feldolgozni a váltást. A Seventh Tree viszont jó hír annak, aki a két elektronikusabb lemez után visszakacsingatna az elsőre, így adva keretet az eddig négyalbumos történetnek. Állítólag egy unplugged koncert hatására tértek vissza a klasszikusabb megszólalásra. A Felt Mountainnél derűsebb, fényesebb, kevesebb feszültséget tartalmazó, gyengéd, analóg szinti szőnyegekben mártózó pszichedelikus folk kategóriába sorolt Seventh Tree egy abszolút vállalható, gondosan megkomponált hangulat, ahol a zene nem mentes az elektronikától, de nem válik annak alárendeltjévé. A díszdobozos deluxe kiadásba több mellékelt extra is került: Allison Goldfrapp kézírásában olvasható dalszövegek, képeslapok, poszter és egy dvd, rövidke filmmel, az alkotók gondolataival.

Soko

Not Sokute SOKODISC (2007)

A közösségi oldalaknak köszönhetően egyre több érdekes előadó növi ki magát a szűkebb közösségekben és a lassabb kontraszelekció alapján popkulturális

Toldi Miklós rovata

szinten is. Ezek az előadók bírnak valami modern földalatti vonzással, ahogy felrakják a youtube-ra videóikat, vagy egy étteremben, utcán, parkban, ruhaboltban spontán eljátsszák dalaikat. (Magyar zenekarok közül a Kaukázus dobott hasonló instantkoncertet egy Mcdonaldsban. –A Szerk.) Belefér a bénázás, a közvetlenség, és életszerű, amíg bizalmasan osztja meg látogatóival blogjában az érzéseit, hétköznapjait az alkotó. A minap hallottam, hogy az egyik nagy mobilszolgáltató reklámfilm zenéjének választotta, tehát felfedezte a multiéra is. Mellesleg Paul McCartney lánya, Stella párizsi divatbemutatójára őt hívta zenélni. Soko aka Stéphanie Sokolinski néven született Bordeaux-ban. A lengyel származású francia, de angolul éneklő 22 éves lány Párizsban él. Élőben ketten játszanak, egy hasonló korú sráccal, aki egy akusztikus gitárral közreműködik. A Not Sokute albumon mégis egy gondosan összerakott akusztikus, folkos, popos lemezt hallhatunk több kísérő hangszerrel. Azóta folyamatosan újulnak demói a myspacen, állítólag hamarosan megjelenik a nagylemez is. Érdekes, hogy egyre több az effajta csaj-fiú duó élőben, aztán az albumon meg profin összerakott mega orchestra szól (pl. The Do), ezért aztán az élő előadás inkább egyfajta hangulatot közvetít, mintsem egy professzionális zenei koncertet. Az alap teljesen rendben van, gondosan meg van hangszerelve, mellé kapjuk Soko hangulatfestő játékos hangját, fülbemászó dallamtémáit. Na és abszurd humorú bájos szövegeit, a szakítás utáni érzéseket, a reménytelen szerelmet, a szexuális vágyat egy lány szemszögéből, vagy épp a vérkomoly bosszús gyűlölködést egy megcsalás miatt. Ahogy azt énekli, hogy soha senkit nem fog jobban szeretni a Flaming Lips dobosánál, a Beatles Fehér Albumánál és megannyi szeretett dolgánál, amit egy egész számon keresztül sorol. Tőle mégsem terhes egy ilyen megnyilvánulás. Egy huszonéves törékeny lány, aki halvány

hippiattitűddel tök hiteles, és nagyon szerethető. A kislemezen szereplő I’ll Kill Her nagy sikert aratott Hollandiában, Dániában, Belgiumban és Ausztráliában, de nálunk sajnos csak néhány blogon láttam megemlítve. Ez volt a belépőszám, amikor megismertem, napi rendszerességgel hallgattam, egyszerűen tökéletes. Ahogy az EP minden dala valamiért könnyedén működik. A nagylemez-előzetes demók már kétséget ébresztenek, remélhetőleg azt is ráncba szedi egy láthatatlan zenei producer. Az előbb említett országokban lép fel mostanában a duó, kis performansz jellegű előadásával, amit folyamatosan követhetünk a youtube-on. A lemez készülő dalait pedig a myspace-en figyelhetjük.

Hot Chip

Made In The Dark EMI (2008)

Az első indok, amiért a Hot Chip harmadik nagylemezét választottam, egyszerűen csak az, hogy kiemeljem a 2006-os The Warning albumot. Amit már az angol toplisták is jegyeztek, és még a megjelenés évében Mercury-díjra jelölték. Az Over And Over és a Boys From School megaslágerek elhitették velünk, hogy a nyolcvanas évek szintipop tévedéseit újra lehet értelmezni úgy, hogy arra minden szórakozóhelyen pörögjenek. Aki efféle ütős dalokat vár az új albumtól, az első hallgatásra csalódni fog. De továbbra is

tartom, hogy a Hot Chip még mindig egy olyan zenekar, amelyik az analóg szintiket és Goddard-Taylor ötletes énektémáit hatásos arányérzettel keveri össze. Az első két album otthoni barkácsmunkálatokkal lett összerakva, ami nem baj, mert a karc, a minimálkosz mostanában nagyon dívik. Taylornak választania kellett a barátnője és a zenekara között, tehát a jól megszokott szobai kísérletezgetés már nem fért bele a magánéletükbe, így a Made In The Dark klasszikus stúdióban rögzített anyag. A lemez hangzásán érezhető is a különbség. A nyitó Out At The Pictures analóg szintis felvezetője újra bebizonyítja, hogy ezekek a régi cuccok tele vannak élettel. A megjelenés előtt, szó volt róla, hogy Kylie Minogue a Hot Chipnek küldött dala is szerepelni fog a lemezen, amiből mégsem lett semmi, pedig a fiúk szerint elég beteg számot írt a popdíva. A cselekmény nem hihetetlen, hisz a Hot Chip már adott témákat Kylie-nak. A Leeds–London tengelyen mozgó nem éppen külső megjelenésével hódító formáció: Joe Goddard (egyben a lemez producere is. – A Szerk.), Alexis Taylor, Al Doyle, Felix Martin és Owen Clark alkotta quintett merészebben nyúlt a gitárokhoz (One Pour Thought) az élő zongorás, érzelmes lírai hangulatú dalokhoz (Whistle For Will, In The Privacy Of Our Love, a címadó Made In The Dark) és a táncbarát kissé giccses, degerenált party-nóták is szokásosan megkapják a magukét (Don’t Dance, Touch Too Much, Shake A Fist, Ready To The Floor). Mivel a srácok két évvel ezelőtt egy elég ütős, innovatív produkciót tettek le az asztalra, amit minden szaklap elismert és persze a hallgatók is, nehéz ettől a lemeztől hasonló attackot várni. A Made In The Dark megoldása és megszólalási tényezője is hasonló karakterrel bír, mint elődje, csak itt már nem hat az újdonság erejével. Minden albumra mégsem lehet topslágereket rakni. A lassabb mélyülős dalok most jobban illeszkednek, mint a Hot Chiptől elvárt táncpop.

A'LA CULT

MUZSIK

2008/4

39

A'LA CULT

ORLANDO Rendezte: Sally Potter Európa Records (1992)

40

KÉMERI Rendezte: Mihályfy Sándor, Horváth Tibor, Félix László Dotkom Média (1985)

MÜNCHAUSEN BÁRÓ KALANDJAI Rendezte: Terry Gilliam FHE (1988)

Az Orlando a legjobb, nem Peter Greenway által készített Peter Greenway-film. A brit mágus epigonja, Sally Potter írta, valamint rendezte, és nem hozott szégyent mesterére. A filmben Orlando, az androgün főhős életét (az idén Oscar-díjjal jutalmazott Tilda Swinton bravúros és meghökkentő alakításában) követhetjük nyomon, aki az 1600-as évektől két évszázadig él férfi, majd egészen napjainkig női testben. Az õ különös, mágikus sorsát, mindannyiunk emberi létezésbe vetettségének örök érvényű problémáit taglalja a film. A háttérben zajló történelmi események talán nem is olyan fontosak, mint a címszereplő személyiségében és gondolkodásában, az élete során szerzett tapasztalatainak függvényében zajló változások, melyek egyetemes problémákat feszegetnek, illetve új megvilágításba helyezik azokat. Orlando az élet, a magány, a társas, emberi lényként történő létezésnek kérdéseire keresi a válaszokat. A Virginia Woolf novellája alapján, európai koprodukcióban készült látványos és magával ragadó, négy évszázadon átívelő utazás DVD-változata az Europa Records gondozásában, a filmhez méltó igényes kivitelben jelent meg. A transzfer korrekt minőségű U-Matic átiratban, az eredeti 1:1,85-ös képformátumot megőrizve adja vissza Aleksei Roidonov operatőr, többségében nagylátószögű objektívvel fotografált, szemet gyönyörködtető, impozáns képi világát. A film eredeti angol nyelven, magyar felirattal látható a jelenetválasztáson kívül más extrát nem tartalmazó kiadványon.

A külföldi példákkal ellentétben a hazai fronton értékálló próbálkozást nem lehet említeni az utóbbi évtized televíziós sorozatai körében. Ezért is jó, hogy a DVD-piacon zajló verseny előhoz számos régi magyar szériát azokból az időkből, amikor még rendszeresen készültek tévéfilmek, tévéjátékok és hosszabbrövidebb sorozatok. A Kémeri elsőre talán keveseknek ugrik be, aminek az lehet az oka, hogy a többihez viszonyítva jóval ritkábban tűnik fel ismétlése a képernyőn, és részeinek száma sem túl impozáns. Az 1920-astól kezdődő és a negyvenes években záródó történet címszereplője Dr. Kémeri Ferenc (Székhelyi József) foglalkozására nézve magánnyomozó és ügyvéd, aki Ernával, kotnyeles mindenesével (Tábori Nóra) oldja meg a hozzá fordulók problémáit. A széria nem kifejezetten vidám felütésű, kisebb szerepet kap benne a politika is, a humorforrást leginkább a főhős ironikus megjegyzései és Ernával való csipkelődései jelentik. Bár minden rész külön esetet dolgoz fel, némi összefüggés tapasztalható ezek között, és a történet az utolsó epizóddal lezárásra is kerül. A szereplőgárdában rengeteg ismerős nevet fedezhetünk fel, például Szilágyi Tiborét és Bárdy Györgyét. A Dotkom Média az öt egyórás részt két kiadványon jelenteti meg. A kép- és hangminőség boncolgatása szükségtelen, ezek hasonlóak az ilyen korú magyar filmekéhez. Extrákat is felesleges keresni, de a Kémeri egykori rajongóit már a megjelenés ténye lázba fogja hozni.

Terry Gilliam filmrendezői munkássága kétségtelenül elismerésre méltó, hiszen remek filmek (Félelem és reszketés Las Vegasban, Brazil, A Halászkirály legendája) fűződnek a nevéhez, ugyanakkor az ő forgatásain mindig történik valami. Már a Brazil készítésénél sem ment minden rendben (Gilliam még ideiglenesen le is bénult a stressz miatt), de azóta is szinte az összes önálló projektéhez köthető valami balhé. A producerekkel rendszeresen összevész, a költségvetést szinte soha nem képes kordában tartani, de van már befejezetlen filmje (Az ember, aki megölte Don Quijotét), következő mozijára pedig a főszerepre kiválasztott Heath Ledger váratlan halála mért súlyos csapást. Ha azonban sikerül befejeznie valamit, az szinte mindig különleges, egyedi és maradandó. Talán nem meglepő, hogy az 1988-as Münchausen báró kalandjai forgatásán sem ment minden rendben, a film a mozipénztáraknál nem hozta a várt eredményt. Ennek persze nem az – azóta kultuszfilmmé vált – alkotás minősége az oka. Erről magunk is meggyőződhetünk áprilistól, hiszen végre a filmhez méltó kiadásban vihetjük haza DVD-n vagy akár Blu-ray diszken Gilliam fura figuráktól hemzsegő, különleges hangulatú moziját. Az első DVD-n a filmet felújított képminőségben, újrakevert 5.1-es hangzással, akár a klasszikus magyar szinkronnal is megnézhetjük. Mindehhez pedig remek extrák (rendezői kommentár, informatív dokumentumfilm és kivágott jelenetek) csatlakoznak. Kár, hogy ezekhez nem készült fordítás.

Lumiere

Bíró Zsolt

Schwetz Ferenc

A rovat szakmai támogatója a Navigátor Film

KU LT F I LM SIMON MÁGUS Rendezte: Enyedi Ildikó Navigátor/Leon Film (1998)

RAN – KÁOSZ Rendezte: Akira Kurosawa Caesar Film International (1985)

TAMÁS ÉS JULI Rendezte: Enyedi Ildikó Navigátor/Leon Film (1997)

A helyszín Párizs, napjainkban. Simont Budapestről hívják, hogy segítsen kinyomozni egy megoldhatatlannak tűnő gyilkosságot. Ő vonatra száll, és a legmesszebb jut, ahova ember eljuthat. Párizs tökéletes helyszín ehhez, az ismeretlenül is ismerős város, ahol úgy érezzük, bármi megtörténhet. A Simont alakító Andorai Péter a lehető legjobb választás. Rejtélyesen ismerős, megfejthetetlenül vonzó és felemelően elesett. A vetélytársát játszó Halász Péter élete egyik legjobb alakítását nyújtja egy olyan ellenszenves bulvármajom személyében, akit valamiért mégis szívesen nézünk. No meg ott van persze a nő, Julie Delarme. Kedvesen vonzó, kislányosan nőies. Egészen természetes, hogy ő Simon választottja, érte érdemes visszatérni még a halálból is. Enyedi Ildikó igazi mesélő, szereti a nézőt, hisz ő maga is az. Ismeri és szereti főhősét is, Simont, a csöndes, visszahúzódó, jóformán észrevétlen mágust, aki mindenkinél többet tud az életről és a halálról is. Az extrák közt találhatunk interjút Enyedi Ildikóval, de még fontosabb bónusz az audiokommentár, amelyben nemcsak a film készítésének körülményei tárulnak fel előttünk, hanem olyan gondolatok, érzések is, melyeket Enyedi Ildikó és Máthé Tibor (operatőr) osztanak meg velünk. A rendező szájából hangzik el: „Ahhoz, hogy feltámadjunk, meg kell halnunk.” Mert erről szól ez a film, az élet, a szerelem és a hit csodájáról, egészen hétköznapi módon, a maga egyszerűségében magával ragadóan.

Akira Kurosawa talán egyik legszebb filmjének DVD-kiadása nagy hiányt pótol a magyar filmpiacon. A rendező személyes kedvence a 16. századi időszak, mely számára a szabadságot jelképezte. Nem meglepő, hogy a Ran is ebben, a Sengoku-korban játszódik. Shakespeare Lear királyának átdolgozásában Hidetora nagyúr (Tatsuya Nakadai), a kiöregedőben lévő uralkodó egyenlő arányban kívánja felosztani birodalmát három fia közt. Csak a legkisebb, Saburo (Daisuke Ryu) mondja ki az igazságot, miszerint apja őrültséget tesz. Saburót ezért száműzi a nagyúr. Rá kell azonban döbbennie, hogy a hűség, amit fiai ígérnek neki, csak látszat. Az árulás lassan elveszi Hidetora eszét, miközben egykori birodalma a testvérek harcmezejévé válik. Az eredeti japán 5.1-es és 2.0-s hang mellett van még a lemezen magyar szinkron, szintén 5.1-es keveréssel. Fájó pont azonban, hogy utóbbi keverése jobban sikerült, mint az eredeti hang. Extra gyanánt az előzetesek, és a fotógaléria mellé kapunk egy korabeli werkfilmet, mely tömören, de a kezdetektől egészen a bemutatóig kalauzolja a nézőt. Továbbá egy kisfilmcsomag mesél nekünk a szamurájok életmódjáról, szokásairól és harci felkészültségéről. Meg az, hogy mindezt magyar felirattal élvezhetjük, csak hab a tortán.

Enyedi Ildikó azon kevés rendezők egyike, akiknek megadatott a lehetőség, hogy felkérésre készítsenek filmet. Enyedit 1997-ben az Arte tévécsatorna kérte fel és támogatta, hogy képzelje el az akkor még előttünk álló ezredfordulót. Enyedi jó ismerője az emberi természetnek és a hétköznapi csodáknak. Ezek között is a legnagyobb, a szerelem igazi szakértője. Filmjeiből egyértelműen kitűnik, hogy jól tudja milyen szerelmesnek lenni gyerekként, felnőttként és a legcsodálatosabb időszakban, tinédzserként. Tamás és Juli közt kutya-macska szerelem van. Juli ártatlan, szűzies, odaadó és megbocsátó, Tamás rámenős hangulatember lévén ott szúrja el, ahol csak lehet. Pedig lehetne az ő szerelmük egy átlagos, hétköznapi tinédzserszerelem a bányászfiú és az óvónő között, de nekik mást rendelt a sors. Érzelmi huzavona, se veled, se nélküled kapcsolat, bántás, megbánás és megbocsátás, szerelem és halál. Ezek Enyedi filmjeinek visszatérő motívumai. Julit Angyal Márta alakítja, egészen természetesen és egyszerűen. Tamás a Jóban-rosszban szappanoperából mostanra már jól ismert Jánosi Dávid első filmszerepe, aki enyhén botladozó megilletődöttséggel hozza a figurát. Az extrák közt a már megszokott audiokommentár található a rendező és Sas Tamás (operatőr) közreműködésével, valamint az Enyedi Ildikóval készült beszélgetés második része és a Téli hadjárat című rövidfilm.

Szûcs Dóra

Oblath Ádám

Szûcs Dóra

A'LA CULT

2008/4

41

NÁLATOK OLYAN, MINT A TÉVÉBEN Widengård Krisztina édesapjáról, a „vonal filozófusáról”

GALERI

Emitt néhány tollvonás: két-három körív, háromszögek, négyzetek, vonalak formálnak – akár egy gyufásdobozból ránk pillantó alakot. Amott boldog, színekkel játszó figurák keltik életre a szemközti oldal történéseit: emberek, állatok, Bercik, Boncák, Vakarcsok – és még sorolhatnánk. Kultusz: Réber Lászlót sokan csak Janikovszky Éva és Lázár Ervin könyveibôl ismerik, önálló grafikái, karikatúrái azonban nem voltak ilyen népszerûek. Ezt hogyan élte meg édesapja? Widengård Krisztina: Leginkább az zavarta, hogy kevesen értették ezeket a mûveket. A besorolhatatlan vagy a kívülálló jelzôkkel illették leginkább, ami némiképp elszomorította, noha ez végeredményben pozitív kritika. Mindig

Élet és Irodalom, 1971. 4. sz.

42

Örkény: Egyperces novellák (belsô címoldal)

Réber László grafikusmûvész tökéletes, egyedi világot teremtett a valóság és képzelet határán, amelybe ezúttal lánya, a Svédországban élô Widengård Krisztina szemén keresztül nyerhettünk bepillantást.

vágyott egy nagy kiállításra, élete utolsó éveiben is erre készült. Tudni kell róla, hogy sajátos szisztémával lottózott: betûkhöz, szavakhoz rendelt számokat, a lottós dobozában pedig ezt a mondatot találtam, számokkal ellátva: „Szeretnék egy szép kiállítást jövôre Budapesten.” A doboz mellôl dossziékba rendezett, olykor számomra is ismeretlen rajzok, vázlatok, fantasztikus ötletek kerültek elô. K: A hónap végén nyíló, székesfehérvári tárlat ezeket is bemutatja? WK: Mindennél fontosabbnak tartom, hogy az önálló alkotásokat, vázlatokat is megismerhesse a nagyközönség. Sok olyan értékes, félkész-kész munka található köztük, amelyek eddig sehol, vagy csak az antológiában, illetve a mostani kiállítás katalógusában jelenhettek meg. A 2003-as, Vigadó Galériabeli tárlat óta is számos „elveszett” mû került elô. Egy ismeretlen nô például nemrég felhívott, hogy van nála egy Réber-rajz, és szeretné

visszajuttatni hozzám. Így ez a rajz is szerepelhet majd a kiállításon, és késôbb szintén letétbe kerülhet. K: Azaz a székesfehérvári Szent István király Múzeum gyûjteményébe, hiszen édesapja hagyatékát itt helyezte letétbe. Miért pont ezt az intézményt választotta? WK: 2005 végén megkeresett Szûcs Erzsébet mûvészettörténész, a Városi Képtár igazgatója, hogy szeretne a „Magyar grafika aranykora” címû kiállításhoz Réber-rajzokat kölcsönkérni. Én épp másnap utaztam vissza Svédországba, de felhívtam, hogy délben indul a gépem, így amennyiben délelôtt még tudunk találkozni, szívesen állok rendelkezésére. Reggel nyolckor már válogattuk a rajzokat – így kezdôdött a kapcsolatom Szûcs Erzsébettel és a fehérvári múzeummal. Akkortájt azonban már régóta törtem a fejem, hogy hol tudhatnám biztonságban édesapám rajzait, s ezt megemlítettem neki. A válasz az volt, hogy azonnal ren-

állapota miatt kórházba került, de mégsem lett keserû, végig megôrizte humorérzékét. Itt vették észre rajztudását, és hamarosan feladatokat kapott: parancsnokok családját kellett lefestenie régi, rossz minôségû fényképekrôl. Tehetségének köszönhetôen egész jó dolga lett, például külön sátorban lakhatott. Viszont amikor 47-ben hazaengedtek egy magyar csoportot, ô nem jöhetett, mert egy nagy festményt be kellett fejeznie. A következô magyar hadifogolytranszport egy évvel késôbb indult, így édesapám csak 48-ban került haza. Akkor 28 éves volt. K: Hazatérése után rögtön tudta, hogy ezen a pályán helyezkedik el? WK: Ez nem volt ennyire egyszerû. Egy textilfestô üzemben kezdett dolgozni, ám nemsokára egy

kisebb balesetben eltörte néhány bordáját. Miközben otthon feküdt, volt ideje töprengeni, s végül rájött, megpróbálhatná a rajzolást Budapesten is. Elment hát a Ludas Matyihoz, ahol rögtön alkalmazták, hamarosan elkezdett könyveket illusztrálni, s lassacskán beindult a pályája. K: Hogyan alkotott? Volt egy mûvészi sarok, ahová félrevonult, vagy a legváratlanabb pillanatokban, akár a villamoson utazva ragadott tollat és papírt, hogy formába öntse gondolatait? WK: Szinte akármilyen helyzetben képes volt kizárni a külvilágot, és megteremteni az alkotáshoz szükséges belsô nyugalmat. Amikor nyolcan laktunk egy háromszobás lakásban, a fürdôszobában rajzolt, késôbb egy átjárószobában alkotott. Mindeközben sosem állt le körülötte az élet: jövés-menés, háziállatok, macskák és madarak. Sokszor voltak nálunk vendégek, édesapám pedig sûrûn viccelôdött, sokat nevettünk. Egykori osztálytársam a nálunk töltött néhány óra után megjegyezte: „Nálatok olyan, mint a tévében.” Benke Hunor

GALERI

Lázár Ervin: A Négyszögletû Kerek Erdô (borító)

delnek grafikai szekrényeket. Ily módon leltek otthonra a mosolyt fakasztó és elgondolkodtató rajzok. K: Ez a szelíd humor és filozofikus gondolkodás jellemezte Réber Lászlót a hétköznapokban is? WK: Igen, az egész lényét áthatotta egyfajta visszafogott bölcsesség. A húszas évei túlnyomó részét hadifogságban töltötte, egy ilyen „élmény” pedig kétségkívül megedzi, éretté teszi az ember lelkét. Azelôtt gerelyhajító volt, kis híján bekerült az olimpiai keretbe is. A hadifogság alatt azonban annyira lefogyott, hogy támogatni kellett. Ilyen állapotban követ törtek, hidakat építettek, néhány társa egy-egy ujját is levágta, hogy néhány napra kivonhassa magát az embertelen munka alól. Édesapám leromlott

Élet és Irodalom, 1971. 38. sz.

2008/4

43

SZERETSZ? SZERETLEK. Koronczi Endre: Kikényszerített vallomás Túl sokat mondjuk? Vagy túl keveset? Ha mondjuk, jókor mondjuk? Elég átéléssel mondjuk? Elég hangosan mondjuk? Elég kedvesen mondjuk? Ha nem mondjuk, miért nem mondjuk? Nem tudjuk? Nem akarjuk? Végleg elszúrtunk valamit?

A'LA CULT

Mert ugye, mi az, ami forró, édes, imádjuk, és mindenki akarja? Ami ugyanakkor jeges, éles fájdalmat okoz, gyûlöljük, de mindenki akarja? Az emberiség átka meg gyönyöre, amit se a biokémia, se az ezotéria, se az asztrológia, és egyetlen vallás és filozófia sem tudott megmagyarázni. Hogy mibôl lesz a szerelem. Vagy egyáltalán, mi is az. De ettôl függetlenül e generálvírus bôrszíntôl, nemtôl, kortól, társadalmi, világnézeti hovatartozástól függetlenül több ezer éve szedi áldozatait Fokvárostól Rejkjavíkig.

Koronczi Endre az utóbbi idôben olyan mûveket készített, amelyek középpontjában gyakran pszichológiai jellegû ismeretelméleti kérdések állnak. Afféle önvizsgálat ez, de olyan kérdések mentén, amelyek mindenkire vonatkoztathatók, éppen ezért bárki számára felismerhetôk, értelmezhetôk. Univerzálisak. Ilyen volt a Popszinergia címû kiállítása a Menüpont Galériában (Mûcsarnok, 2008), ahol videóinstallációjában az egyén viselkedését figyelte közösségi terekben. Extrém alvás (Képzeletbeli Éden, IMPEX, 2007) címû munkájában fáradhatatlanul kísérletezett azzal, hogy lehet-e, tudunk-e bárhol, bármikor, a legextrémebb helyzetekben is aludni, ha akarunk. Az ember fizikai, lelki terhelhetôségének mértéke, kérdése áll Katt címû munkájának holdudvarában is (Magyar Mûhely Galéria, 2008. március 20.-április 11.). Ezek történtek Koronczi Endre mûvészetében, hogy csak néhányat említsek. Ám most odáig fajultak a dolgok, hogy e sokféle, de mindenkit érintô kérdések után Koronczi egy pálfordulással elôrántotta kamerájából azt a videóinstallációt, ami aktualitásában felülírja az összes eddigit.

44

Koronczi Endre: Kikényszerített vallomás (részletek a videóból)

GALERI

2008/4

A'LA CULT

Azt mondják, minden embernek szüksége van arra, hogy szeressék. A kérdés az: a szeretet, a szerelem, hogyan verbalizálódik? Verbalizálható-e? Kimondható, vagy kimondhatatlan? Azon felül, hogy nem tudjuk, mit is jelent a szeretet, még arra is szükségünk van, hogy kimondjuk, és mások is kimondják nekünk: szeretlek. De mindez korántsem ilyen egyszerû, hisz van úgy, hogy nem tudjuk kimondani, pedig akarjuk. Koronczi Endre most interjúkat készített, hosszabb-rövidebb dokumentarista snitteket. Arra kérte az embereket, hogy egy kamera elôtt valljanak neki szerelmet. Hölgyismerôsei közül megszólított ötöt, majd kontrollszemélyként öt ismeretlen nôt. Mindenkivel külön-külön beszélgetett, elmondta, mit szeretne hallani, és várta az eredményt. Koronczi prekoncepciója ez volt: ha egy olyan embert kér meg arra, hogy valljon neki színt és szerelmet, akit korábbról már ismer, akkor a szeretlek szónak túl nagy a tétje, és ezért nem tudják kimondani. Ha pedig vadidegen embert kér meg ugyanerre, akkor a tétnélkülisége okán a szó bátran kimondható, hisz nincs jelentôsége, súlya. A felvételek érdekessége, hogy egyszerre két kamerával készültek, így valós idôben egyszerre láthatók a két fél reakciói. Mindez hasznos a nézô számára, mert a látszat ellenére úgy tûnik, sem a valló-, sem a vallatószéken nem volt könnyû ülni. Koronczi egy olyan helyzetet generált, amelyben sem annak nem volt egyszerû dolga, aki szívesen veszi szájára e szót, sem annak, aki egyáltalán nem használja. A kísérlet befejezôdött, és a mûvész megkapta az eredményt. Hogy mit, nem áruljuk el, de a Godot Galériában mindenki kedvére nézegetheti.

45 Elsô blikkre itt tulajdonképpen csak egy szerepjátékról van szó. Nem nagy ügy – gondolhatnánk. Nem kell mást tenni, csak kimondani egy szót annak az embernek, aki itt ül velem szemben. Ám a végignézett videókból az derül ki, hogy valami misztérium mégis van a „szeretlek” szó körül, amitôl kicsit megizzad az ember tenyere. Ha kiüresedett, ha nem. Ha értjük a jelentését, ha nem. Ha ki tudjuk mondani, ha nem. Az érzések mentén van egy mindenkire érvényesíthetô fogalomrendszer. Így az emberi történetek, problémák, szívügyek bizonyos nézôpontból nagyon hasonlóak. Senki sem különleges. A legigazibbnak, megismételhetetlennek, egyedinek hitt pillanatok is hasonlítanak mások pillanataira, a kimondott mondataink pedig mások mondataira. Szeretsz? Szeretlek. Ne legyenek illúzióink. Bartha Inez Megtekinthetô: április 15. – május 3., Godot Galéria (1075 Budapest, Madách u. 8.) Nyitva: kedd-péntek 10–18h, szombat 10–13h

WEB & A LEGJOBB VÉDEKEZÉS biztonsagosinternet.hu

A'LA CULT

E rovat hasábjain sok nagyszerû oldalt ajánlottunk már, ez a mostani talán nem annyira érdekes, ám annál inkább hasznos olvasmány. Az oldal alapos tanulmányozása minden internetezônek javasolt, aki biztonsággal szeretné böngészni a világhálót.

46

Kevesen vannak tisztában azzal a ténnyel, hogy milyen veszélyeket hordoz már önmagában az, ha a világhálóra csatlakoztatjuk a gépünket. Nem kell kétes weboldalakat böngésznünk, vagy ismeretlen eredetû e-mail-csatolmányokat megnyitnunk, hogy potenciális fertôzésveszélynek tegyük ki magunkat. Amint felcsatlakozunk – legyen modemes betárcsázós, dsl, kábel vagy mobil kapcsolat –, kapunk a szolgáltatótól egy ún. IP-címet, és ezzel máris aktív szereplôjévé válunk az „információs szupersztrádának”. Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy megteremtjük annak lehetôségét, hogy a világhálóhoz csatlakozott többi szereplô és a mi gépünk között kapcsolat épülhessen ki. Szemléltetés gyanánt képzeljünk el egy hosszú ke-

rítést, amin 65 535 kapu van, és különbözô feladatokra mindig egy bizonyos kaput használunk, de léteznek olyanok is, amiket mindig másra. Például weboldalak böngészésekor, vagy ha a leveleinket küldjük és fogadjuk, akkor az oldal kiszolgálója a 80-as porton keresztül kommunikál a gépünkkel – titkosítatlan kapcsolat esetén a 25-ös és a 110-es port van használatban. Ezeken a kapukon keresztül alapesetben bármiféle korlátozás nélkül távozhat és érkezhet adat. Ez biztonsági szempontból legalábbis kétséges állapot, így az operációs rendszer beépített tûzfalát érdemes oly módon beállítani, hogy csak az általunk tudatosan használt portokon engedélyezze a kommunikációt. A különbözô tûzfalalkalmazások segítségével a kifelé és befelé irányuló adatáramlást programonként is szabályozhatjuk, így csökkentve az esélyét, hogy a tudtunk nélkül bármilyen alkalmazás elérje az internetet, és azon keresztül nem engedélyezett tevékenységet végezzen. A tûzfal mellett nagyon fontos még egy víruskeresô-vírusirtó program beszerzése, mely folya-

matosan figyeli, hogy a gépen lévô, gépre kerülô fájlok tartalmaznak-e kártékony kódot. A legtöbb mai víruskeresô alkalmazás rendelkezik internetes adatbázis-frissítési lehetôséggel, ami azt jelenti, hogy bizonyos idôközönként letöltik az aktuális vírusinformációs adatbázist, melynek segítségével azonosíthatják az újabb és újabb kártevôket. Ezeken a mintázatokon kívül a vírusokra jellemzô tevékenységek után is kutatnak, és adott esetben interakcióra késztetik a felhasználót, aki a felkínált információk ismeretében dönthet a lehetséges opciók közül: egy gyanús fájlt törölhet, karanténba helyezhet, vagy akár figyelmen kívül is hagyhatja a jelzést. Tûzfal és víruskeresô alkalmazásokból is léteznek ingyenes és fizetôs változatok, garantáltan mindenki talál megfelelô változatot – használatuk mindenképpen javasolt. Errôl és még sok más – a témához tartozó – dologról lehet olvasni a biztonságosinternet.hu oldalon, melynek kellemes képi világa és átlátható szerkezete élvezhetôvé teszi az információgyûjtést. A biztonságosinternet.hu a Puskás Tivadar Közalapítvány által üzemeltetett CERT-Hungary Központ és a német BSI (Bundesamt für Sicherheit in der Informationstechnik) kooperációjának köszönhetôen jött létre. volker

BLOG

2008/4

MÁTYÁSKODÁSOK ÁPRILISA Hogy jön ide Hunyadi Mátyás? Hát elôször is úgy, hogy éppen 550 éve koronázták meg az uralkodói igazságosság eme emblematikus alakját, ezért nyilvánították 2008-at a reneszánsz emlékévének Magyarországon. Április 6-án egy másik, szomorúbb dátumra is emlékezünk a koronás fô kapcsán: ezen a napon távozott ugyanis a király az árnyékvilágból. Emlékére a Budapesti Mûvelôdési Központ szervezésében városszerte séták indulnak – de ne gondoljunk azonnal gyászmenetre! Inkább jó hangulatú, ismeretterjesztô-turisztikai programra készüljünk, mely végigvezet a fôváros reneszánsz emlékein. Az ingyenes séták április 6-án a város négy pontjáról – Hôsök tere, Margitsziget (Centenáriumi emlékmû); Budai Vár (Bécsi kapu), illetve Moszkva tér (metrókijárat) – kétóránként indulnak. Este lazításképp cseppet sem halotti torra emlékeztetô reneszánsz dínomdánom veszi kezdetét a figyelemreméltóan jó sajtóval rendelkezô uralkodóra emlékezve a Budavári Általános Iskola udvarán. Ha már benne vagyunk a témában, mélyedjünk is el benne, hiszen április 11-én is van lehetôség Hunyadi Mátyás dicsôségén elmerengeni: idén ugyanis a Költészet Napját is neki szentelték, legalábbis az Aranytíz Mûvelôdési Központban. 15.00 órától doboltatik világgá azon szerencsés és jó fantáziával, illetve írói vénával, esetleg kiváló ceruza- és ecsetforgató képességgel

megáldott ifjú titánok neve, akik helyezést vagy elismerést nyertek „Az igazság gyôzedelmeskedik” címû meseírói, továbbá a „Mátyás, az igazságos” címû rajzpályázaton. A mûsorban Póka Éva és Szabados Mihály színmûvészek, valamint a Tabulatúra Régizenei együttes gondoskodnak a színvonalas szórakozásról. Bizonyára sokakban felmerül, hogy ha a mesék valóban csak mesék, és vélhetôleg Mátyás király nem flangált deákruhában a pórnép között egy-egy protokoll-látogatás elôtt vagy után, akkor hogyan nyerte el a magyar történelmi igazságossági faktor szuperlatívuszát? Valójában Mátyás inkább következetes volt, mint igazságos: a központosított királyi hatalom érdekében erôsen megnyesegette a fôurak és nemesek jogait, így óhatatlanul bevágódott a szegényebb néprétegeknél. A sikeres karriert azonban akkor sem adták ingyen: bizonyára ô is sokszor érezte, hogy összecsapnak feje fölött a hullámok, és talán a menedzserbetegség tünetei sem voltak ismeretlenek elôtte. Napjaink népbetegsége, a stressz nemcsak a maga lélekromboló valóságában, hanem hûséges csatlósaival, a magas vérnyomással, az alvászavarral vagy a depresszióval együtt tartja rettegésben a modern embert. A stressz azonban legyôz-

hetô! Ennek mikéntjérôl, a rettegett ellenség, valamint a védelmi vonal gyenge pontjairól tart elôadást a San Marco Szabadegyetem az Óbudai Mûvelôdési Központban április 14-én 18.00 órától. Az idei április óhatatlanul régi idôk köntösébe öltözik: persze Szent György havát miképpen is lehetne kibekkelni a névadó sárkánya nélkül? A „lovag- és sárkánykorszak” zsenge korú gyermekek életében legalább akkora súllyal szerepel, mint a dínómánia, a barbiedömping vagy a pókemberláz. Kicsi házisárkányainkat vigyük hát sárkánytalálkozóra! Április 26-án a Marczibányi Téri Mûvelôdési Központban 10.00–13.00 óráig sárkányos játszóház: mesékkel, bábokkal és játékokkal. Hazainduláskor gyerekoldali hiszti várható! Mivel gyarlók és telhetetlenek vagyunk, áprilisban már elôleget kérünk a májusi vigasságokból is: nos, erre eddigi ismereteink szerint a Rákoskerti Mûvelôdési Ház által szervezett Vida-dombi majálison lesz elsôként lehetôségünk április 27-én. Az eseményen éppúgy csápolhat a korai majálisozó retrósztárnak (Csepregi Éva), mint mai bálványoknak (Anita, Váradi Roma Café). A kötelezô sör-virsli-arcfestés körítés mellett kell-e mondanom, hogy Mátyás királyról szóló meséket is láthatnak a gyerkôcök a gyepre telepedve?

Még több mûvházas program a weben: www.kaleidoskop.hu

A'LA CULT

Ki hitte volna, hogy mire végére értünk a Süss fel, nap nyolcszázharminckettedik eléneklésének, és elégedetten dörzsöltük tenyerünket, hogy na, hát mégis, addigra letudtuk a húsvétot, a locsolkodást és a tavaszi nagytakarítást. Végül is bánja kánya, több idônk marad olyan áprilisi bolondságokra, mint az utóhúsvétolás, az elômajálisozás, vagy a Hunyadi Mátyásra emlékezés.

47

2008/4

48

WWW.KULTUSZ.COM

Trafó – Kortárs Művészetek Háza 1094 Bp., Liliom u. 41.

Bálint Zsidó Közösségi Ház 1065 Bp., Révay u. 16.

Puskin Kávézó 1054 Bp., Semmelweis u. 2.

Holokauszt Emlékközpont 1094 Bp., Páva u. 39.

MU Színház 1117 Bp., Körösy J. u. 17.

NextArt Galéria 1054 Bp., Aulich u. 4–6.

Budapesti Mûvelõdési Központ 1119 Bp., Etele út 55.

RS9 Színház 1075 Bp., Rumbach S. u. 9.

Dorottya Galéria 1051 Bp., Dorottya u. 8.

Fonó Budai Zeneház 1116 Bp., Sztreagova u. 3.

Pinceszínház 1093 Bp., Török Pál u. 3.

Karinthy Szalon 1111 Bp., Karinthy Frigyes út 22.

Odeon-Lloyd mozi 1136 Bp., Hollán Ernõ u. 7.

Bobek Kávézó 1067 Bp., Kazinczy u. 53.

Bartók 32 Galéria 1111 Bp., Bartók Béla út 32.

Ferencvárosi Mûvelõdési Központ 1093 Bp., Haller u. 27.

Tabán mozi 1016 Bp., Krisztina krt. 87–89.

Kultúrbarlang 1067 Bp., Teréz krt. 19.

HM Stefánia Palota 1143 Bp., Stefánia út 34–36.

Palace Lurdy 1097 Bp., Könyves Kálmán krt. 12–14.

Mûvész mozi 1063 Bp., Teréz krt. 30.

Csili Mûvelõdési Központ 1201 Bp., Nagy Győry István u. 4–6.

Cirkó-gejzír 1055 Bp., Balassi Bálint u. 15–17.

BushDoctor 1066 Bp., Jókai u. 8.

Pataky Mûvelõdési Központ 1105 Bp., Szent László tér 7–14.

Platán Könyvtár 1031 Bp., Arató Emil tér 1.

Írók Boltja 1061 Bp., Andrássy út 45.