A KISVASÚT
Leérettségiztem. Az Erdőmérnöki Egyetemre fél pont híján nem vettek fel. Bölcs nagybátyám tanácsára az Észak-somogyi Állami Erdőgazdaságnál helyezkedtem el fizikai munkára, bizakodva, hogy igyekezetemet beszámítják az egyetemi felvételinél a következő évbe. A Mesztegnyőtől Kakpusztáig kiépített erdei kisvasútra kerültem pályamunkásként. A közel tíz kilométer hosszú „kisvasutat” elsősorban erdészeti teherszállító célra építették a hatvanas évek elején, de hetente egyszer, Marcali piacnapon személyszállító kocsi is közlekedett és elvitte a piacolókat oda-vissza a mesztegnyői állomásra. Mivel irodai munka nem volt akkor a nagybajomi erdészetnél, az erdőigazgató azzal vigasztalt, hogy a kisvasút karbantartó javításánál a gimnáziumban szerzett magas szintű trigonometriai tudásomat is kamatoztathatom, például a vasúti ívek szerkesztésénél vagy a töltések tömegszámításánál… Szeptember elsejétől június végéig szerződtem, hogy a következő évi felvételiken részt vehessek. A szeptember elsejék mindig is szent napok voltak a számomra. Első iskola nap, a szarvasbőgés, az ezerszínű ősz beköszöntének kezdete. Reggel hét 8
pgy-egivadasz.indb 8
2012.02.07. 21:06:02
órakor Toldi biciklimmel pontosan jelentem meg a mélyégeri megállónál. Nem tudva, hogy mire számítsak, elegánsan felkötöttem szép, akkor divatos horgolt nyakkendőmet. A megállóban három zord alak fogadott. Na öcsi, szólalt meg az egyik. Hallottuk, hogy a brigádunkba kerülsz. Legelőször is vesd le a szépséges nyakkendődet, mert utáljuk az úri fiúkat. Érted? Itt dolgozni kell öregem. Na mondom, még úri fiúnak sem néztek szegény paraszt gyerek létemre. Gondoltam, ez sem lesz nehezebb munka, mint a júliusi tikkasztó nyárban az aratás. Hát nekivetkőztem és elkezdtünk dolgozni. Hordtuk a talpfákat és a nagy fakalapáccsal vertük alá a sárga homokot. A brigádvezető szintezett és kiadta a parancsot: „jöhet a sín”. Ez már szakmunka volt és eleinte csak néztem, hogyan verik be jobbról-balról a sín rögzítésére a nagyfejű kovácsolt szögeket. Tíz óráig szorgalmasan dolgoztunk, majd Józsi a brigádvezető kiadta a jelszót: fájront. Erre mindenki eldobálta a szerszámokat. Követtem őket. Józsi elém állt, és kissé kihívólag azt mondta: „Látom, ha köll tudsz dolgozni, de ne hidd, hogy ez ölég. Hogy gyökeret eressz közöttünk, annak van még egy fontos feltétele.” Félelem lepte el a szívemet. Vajon mi a fene lehet az? Kérdően néztem rá. „Ultizni tudsz?” Vágja ki hirtelen. Nagy kő gurult le a szívemről, arcom felvidult. Tizenkét éves korom óta Józsi bácsi, feleltem hetykén. „A kaki kocsmában tanultam az öregektül.” Na majd meglátjuk. Mert itt az a rend, hogyha fölmelegszik az idő, ultizunk. A Ferkó eddig úgyis csak muszájból játszott. Legalább kilesz a csapat. A Ferkó meg figyelő lesz. Gondoltam „ük tuggyák”. 9
pgy-egivadasz.indb 9
2012.02.07. 21:06:02
Így aztán a nagy tölgyfák alatt, egy pokrócon nekiálltunk ultizni. Ferkó, a figyelő pufajka kabátját szép vánkos alakúra tűrte, és az egyik sínre tette. Csöndesen ráhajtotta a fejét, majd nemsokára elszenderedett. „Kutya gusztusa van ennek a Ferkónak” – mondom magamban, hogy a sínen szeret aludni. Mi vertük a blattot rendületlenül. Ulti kontra, betli rekontra, elbukva… Már három ultit nyertem meg kevés aduval. Kezdtek rám felfigyelni. „Te mennyit ultiztál a kaki kocsmában öregem?” – kérdezte a Jancsi. Én csak mosolyogtam. Délben haraptunk egy falatot, majd ultiztunk tovább. Már kora délutánra járt az idő, amikor Ferkó hirtelen felkapja a fejét a sínen fekvő párnáról és felkiált. „Gyün a főnök!” Csodálkoztam. Ez álmában látja a főnök közeledtét, vagy más „világoslátó” képességei vannak? Aztán kiderült, hogy a főnök mindig sínautóval jön és Ferkó ezért alszik a sínen, hogy messziről ciripeljen fülébe a sínek zenéje. Föl is ugráltunk mindannyian, a kártyát az avar alá rejtettük, és nagy sietséggel neki álltunk dolgozni. Mire a főnök odaért, már izzadtságcseppek gyöngyöztek homlokunkról. Bánatos arccal panaszkodtunk is neki a munka viszonytagságos nehézségeiről. A brigádvezetővel megbeszélte a dolgokat, majd velem is váltott néhány szót. „Becsüld meg magad öregem és kövesd a brigádtagok példáját, mert ők már régi, kipróbált pályamunkások. És ne szégyelld a munkát. Ha majd vezető leszel, így meg tudod mutatni, hogyan kell csinálni.” Kicsit meg is könnyebbültem, hogy ezek szerint jó úton járok az első napi munkámmal! Aztán, mint aki jól végezte dolgát elrobogott. A délutánt négyig már kidolgoztuk, hogy valami teljesítmény is legyen.
10
pgy-egivadasz.indb 10
2012.02.07. 21:06:02
A napok teltek egymás után. Kicsit haladtunk a vasúti töltésekkel és sokat kártyáztunk a tölgyek alatt. Ferkó rendszeresen vigyázott ránk és fülét hacsak tehette, a sínen tartotta. Majd a brigádvezető kitalálta, hogy ezzel ő szolgálatot tesz nekünk, és ezért valami ellenszolgáltatás jár. „A Jézus koporsóját sem őrizték ingyen” – mondta. Meghoztuk a döntést. Mostantól aki aznap nyer, másnap egy literes üveg Izsáki sárfehéret hoz Ferkónak, ami akkor kereken tizenhat forint volt. Így jobb kedve lesz őrizni bennünket, amikor ultizunk. Már a hónap vége felé közeledtünk és én egyre nyugtalanabb lettem. Miből kapunk fizetést? A főnök kereken megmondta, hogy ez teljesítménybéres munka és annak alapján számolják ki fizetésünket. Jóska mosolyogva megnyugtatott. „Az az én dógom öregem. Majd én a főnökkel elrendezem elsején az elszámoláskor. A főd elbírgya!” Október tizedikén jött a főnök a sínautón, hozta a fizetésünket. Felolvasta, hogy hány száz köbméter földet töltöttünk be a sínek alá és hány száz méter vasúti sínt javítottunk ki az egy hónap alatt. Ennek alapján kijött a nyolc forintos órabér. Kaptam 1300 forintot. Boldogan vettem át életem első fizetését. Ennyi pénz apám „nagybukszájában” is csak évente aratás után egyszer volt egy rövid ideig. Apám örült, de láttam, nehezen emészti meg. Ő látástól vakulásig húzta az igát és közel sem volt ennyi jövedelme egy hónapra. Október elején egy hétfői napon – ultizás helyett – elindultunk vargányát szedni a nagy zavartalan tölgyesekbe. Tudtuk, hogy a főnök vasárnap lakodalomba volt, így hétfőn biztosan nem zaklat bennünket. Jó messzire elbarangoltunk a sínektől és gyűjtöttük az ingünk derekába a szebbnél szebb fiatal vargányákat. Egyszer csak Jancsi felkiált. „Gyerekek gyertek ide, itt 11
pgy-egivadasz.indb 11
2012.02.07. 21:06:02
egy géppisztoly.” Mindannyian odaszaladtunk. Egy méteres derekú tölgyfa tövében egy dobtáras PPS géppisztoly feküdt félig az avarban. Mellette acélsisak, majd az avart lábunkkal megmozgatva emberi csontokat találtunk. Végül a koponya is előkerült. Döbbenten néztük egymást. Józsi a mindent látott öreg szaki megszólalt. „Öregem, ez egy orosz katona volt. Biztos itt lütték agyon a németek.” Még délután hazafelé jelentettük a főnöknek. Nagy felhajtást csináltak. Másnap Nagybajomból a párttitkár is jött a rendőrökkel és muzeológus szakemberekkel. Jól gondoltuk. Valóban egy orosz katona maradványai voltak 25 éve hevertek szinte érintetlenül a kakpusztai nagyerdőben és a kutya sem járt arra. Dicséretet kaptunk. A nagy tölgyfánál később síremléket helyeztek el. Bejött a tél. Egyre többet kellett dolgozni, a havat lapátolni és a jeget csákányozni a váltóknál. Sirattuk is a szép, meleg őszi napokat és a hangos ulti csatákat a tölgyfák alatt. A vasútnak télen is működni kellett. Hordták rajta az erdőből a hatalmas tölgy és erdei fenyő rönköket Mesztegnyőre, a vasútállomásra. Június közepén fájó szívvel hagytam ott a brigádot. Sokat tanultam tőlük és magas szintre csiszoltam ulti tudásomat. Akkor még nem sejtettem, hogy erre még sokkal fontosabb helyeken is szükségem lesz az életben.
pgy-egivadasz.indb 12
2012.02.07. 21:06:02
