Ideiglenes tansegédlet a Kriminalisztika és a Kriminalisztika Általános Rész tantárgyakhoz. Figyelem!

Ideiglenes tansegédlet a Kriminalisztika és a Kriminalisztika Általános Rész tantárgyakhoz

Figyelem! A tansegédlet a Krimináltaktika c. jegyzet1 módosítatlan kivonata; következésképpen nem tartalmazza a jegyzet kiadása óta történt jogszabályi és egyéb változásokat, melyek feldolgozása – figyelembe véve az előadásokon elhangzottakat is – az olvasó feladata.

1 Anti–Barta–Bócz–Krispán–Lakatos–Romasz: Krimináltaktika (szerk.: dr. Lakatos János; Rejtjel Kiadó, Budapest, 2004–5)

TARTALOMJEGYZÉK 3. AZ ADATGYŰJTÉS ........................................................................................................................................ 4 3.1. Az adatgyűjtés általános kérdései................................................................................................................ 4 3.2. A megkeresés .............................................................................................................................................. 9 3.3. A puhatolás................................................................................................................................................ 13 3.4. Környezettanulmány (kt) készítése ........................................................................................................... 16 3.5. A megfigyelés............................................................................................................................................ 21 3.6. A lakosság bevonása az adatgyűjtésbe ...................................................................................................... 30 3.7. A kriminalisztikai csapda .......................................................................................................................... 32 4. A HELYSZÍNI SZEMLE ............................................................................................................................... 50 4.1. A helyszín fogalma, fajtái.......................................................................................................................... 53 4.2. A helyszíni szemlét megelőző feladatok ................................................................................................... 55 4.3. A helyszíni szemle szakaszai,.................................................................................................................... 65 végrehajtásának taktikája ................................................................................................................................. 65 4.4. A szemle eredményeinek rögzítése ........................................................................................................... 77 4.5. A helyszíni szemle befejezése, értékelése ................................................................................................. 84 5. A KIHALLGATÁS ......................................................................................................................................... 86 5.1. A kihallgatás általános taktikai kérdései.................................................................................................... 88 5.2. A tanúkihallgatás ..................................................................................................................................... 109 5.3. A panaszfelvétel ...................................................................................................................................... 116 5.4. A gyanúsított kihallgatása ....................................................................................................................... 118 5.5. A szembesítés .......................................................................................................................................... 125 5.6. A Kiskorúak kihallgatásának................................................................................................................... 131 egyes taktikai kérdései.................................................................................................................................... 131 5.7. A poligráfos hazugságvizsgálat ............................................................................................................... 134 6. A FELISMERÉSRE BEMUTATÁS ........................................................................................................... 143 6.1. A felismerésre bemutatás fogalma, alanya, tárgya, célja, változatai, jelentősége ................................... 144 6.2. A felismerésre bemutatás általános ......................................................................................................... 153 előfeltételei ..................................................................................................................................................... 153 6.3. A felismerésre bemutatás tervezése,........................................................................................................ 162 szervezése....................................................................................................................................................... 162 6.4. A felismerésre bemutatás végrehajtása.................................................................................................... 167 6.5. A felismerésre bemutatás rögzítése ......................................................................................................... 179 6.6. A felismerésre bemutatás eredményeinek ............................................................................................... 183 értékelése ........................................................................................................................................................ 183 7. A BIZONYÍTÁSI KÍSÉRLET..................................................................................................................... 185 7.1. A bizonyítási kísérlet fogalma, célja, fajtái, ............................................................................................ 185 alkalmazásának lehetőségei............................................................................................................................ 185 7.2. A bizonyítási kísérlet előkészítése,.......................................................................................................... 190 tervezése és megszervezése ............................................................................................................................ 190 7.3. A bizonyítási kísérlet taktikája ................................................................................................................ 194 7.4. A bizonyítási kísérlet menetének rögzítése ............................................................................................. 198 7.5. A bizonyítási kísérlet értékelése .............................................................................................................. 201 8. A HELYSZÍNI KIHALLGATÁS ................................................................................................................ 203 8.1. A helyszíni kihallgatás fogalma, célja, .................................................................................................... 203 változatai ........................................................................................................................................................ 203 8.2. A felkészülés, a tervezés és a szervezés .................................................................................................. 210 8.3. A helyszíni kihallgatás lefolytatásának ................................................................................................... 215 taktikája .......................................................................................................................................................... 215 8.4. A helyszíni kihallgatás rögzítése ............................................................................................................. 220 8.5. A helyszíni kihallgatás eredményeinek ................................................................................................... 224 értékelése ........................................................................................................................................................ 224 10. A KUTATÁS ............................................................................................................................................... 227 10.1. A kutatás fogalma, fajtái........................................................................................................................ 227 10.2. A házkutatás .......................................................................................................................................... 228 10.3. Kutatás mások által is használt és/vagy lakott, valamint nyilvános helyeken ....................................... 237

2

10.4. Nyílt terület átkutatása........................................................................................................................... 239 10.5. Járművek átkutatása .............................................................................................................................. 240 10.6. A motozásés a ruházatátvizsgálás.......................................................................................................... 241 11. A FORRÓNYOMOS FELDERÍTÉS, AZ ÜGYELET BŰNÜGYI FELADATAI ................................ 244 11.1. A forrónyomos felderítés fogalma, jellemzői, szervezeti modellje ....................................................... 244 11.2. Az ügyelet bűnügyi feladatairól ............................................................................................................ 250 12. A KÖRÖZÉS ............................................................................................................................................... 259 12.1. Körözési alapfogalmak .......................................................................................................................... 260 12.2. A körözés elrendelésének és közzétételének ......................................................................................... 273 eszközei .......................................................................................................................................................... 273 12.3. Körözési módszerek .............................................................................................................................. 278 12.4. A körözési munkafolyamat.................................................................................................................... 284 12.5. A krimináltaktikai módszerek és a körözési .......................................................................................... 289 munka főbb összefüggései.............................................................................................................................. 289 12.6. Nemzetközi körözés .............................................................................................................................. 296

3

3. AZ ADATGYŰJTÉS 3.1. AZ ADATGYŰJTÉS ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEI A nyomozás tudvalévőn adatigényes tevékenység. Mind a vizsgált esemény megismeréséhez, mind magának a nyomozási procedúrának a lefolytatásához egyaránt különféle adatokra van szükség, melyekhez az egyszerű észleléstől kezdve a technikai eszközök, a tudományos vizsgálati eljárások alkalmazásáig sokféle forrásból és módon hozzájuthatunk; s tegyük hozzá: a nyomozás során nem kell és nem is lehet minden adatot alakszerű eljárási cselekmények végrehajtása útján beszerezni.2 Azt ugyan nem lehet mondani, hogy a bűnüldözés története során a jog ne foglalkozott volna az eljáráshoz szükséges adatok összegyűjtésének különféle módjaival, köztük a mai értelemben vett adatgyűjtési módszerekkel is, később mégis bizonyos differenciálódás következett be. Ma már mindenféle eljárásjog a bizonyításra koncentrál; és részleteiben nem foglalkozik sem a felderítés problémájával, sem azzal, hogy a hatóság a nevesített eljárási cselekményeken kívül még miféle forrásokból és módon juthat hozzá a munkájához szükséges adatokhoz, bár azt rendszerint megjelöli, hogy utóbbiak a ténymegállapításban, valamint az eljárási célok és feladatok érdekében milyen feltételek közt használhatók fel. Így a krimináltaktikára „maradt” az a feladat, hogy a nyomozási gyakorlatban kialakult adatszerzési munkafogások, megoldások tapasztalatait általánosítsa és rendszerezze, hogy kidolgozza az adatgyűjtés módszereit. Az elmondottak alapján érthető, hogy azért soroljuk az adatgyűjtést az ún. önálló krimináltaktikai tételek körébe,3 mert – ellentétben például a szemlével, a kihallgatással – alapvetően nem a jog, hanem a taktika határozza meg az adatgyűjtési módszereket és azok „szabályait”. Teljes „jogfüggetlenségről” viszont azért nem beszélhetünk, mert egy sor jogszabály tartalmaz olyan előírásokat, amelyek behatárolják az adatgyűjtési módszerek tényleges alkalmazási lehetőségeit. Az 1990-ben megindult jogharmonizáció több oldalról, több ponton is érintette az adatgyűjtési módszerek jogi hátterét és ismeretanyagát. Korábban a jogrend az eljáró hatóságok számára e vonatkozásban igen széleskörű lehetőségeket biztosított; sok, az állampolgári jogokat is érintő kérdést belső, sőt titkos norma szabályozott. Az adatok kezelésére és védelmére, a titkosszolgálati eszközök és módszerek alkalmazására, a büntetőeljárás lefolytatására stb. vonatkozó hatályos szabályozás egyebek mellett megváltoztatta a hatóságok mozgásterét, a nyílt és a titkos eljárásmódok kapcsolatát. A megváltozott jogi környezet miatt a krimináltaktikai adatgyűjtési módszerek ismeretanyagát át kellett dolgozni; a korábbinál jóval pontosabban meg kellett határozni, hogy melyik adatgyűjtési forma milyen körülmények között alkalmazható (milyen jogszabályokat kell figyelembe venni), s hogy az alkalmazásával beszerzett adatot mire lehet felhasználni, és milyen formában kell rögzíteni. Ma már természetesen azzal is foglalkozni kell, hogy az adatgyűjtés egyes módszerei bizonyos nem hatósági tevékenységekben (pl. személy- és vagyonvédelem, magánnyomozás, polgárőrség és más lakossági „önvédelmi” szerveződések) hogyan és milyen feltételek közt, milyen szabályok betartásával alkalmazhatók.

3.1.1. Az adatgyűjtés fogalma, szerepe a nyomozásban ⇨ Az adatgyűjtés a felderítés és bizonyítás tárgyát képező cselekmény (esemény) körülményeinek, illetve az abban érintett személyek tevékenységének, hollétének és személyi körülményeinek tisztázása, meghatározása, valamint az eljárás sikeres lefolytatásához szükséges feltételek biztosítása céljából végzett információszerző tevékenység; ezek mellett irányulhat bizonyítási eszközök beszerzésére is. Alkalmazásának leggyakoribb területei: – adatforrások, személyek, tárgyak felkutatása, – bizonyítási eszközök felkutatása, meghatározott esetekben beszerzése, – a nyomozási cselekmények és intézkedések megalapozásához, megtervezéséhez, előkészítéséhez, végrehajtásához, valamint – a nyomozás tervezéséhez-szervezéséhez szükséges adatok összegyűjtése, – a már meglévő adatok, illetve – a verziók ellenőrzése, – az eljárásban résztvevő (érintett) személyek előéletének, személyiségének, körülményeinek (stb.) megismerése, – az ügy (esemény) lényeges körülményeinek tisztázása. 2 Vö.: adat, információ és bizonyíték a nyomozásban; a nyomozás, a felderítés és a bizonyítás – Bevezetés a kriminalisztikába, 3. és 4. fejezetek. 3 A szakirodalom a krimináltaktikai adatgyűjtési módszereket rendszerint nyomozási, illetve nyomozástaktikai tevékenységként aposztrofálja, és az adatgyűjtést éppen úgy önálló taktikai tételnek tekinti, mint a nevesített nyomozási cselekményekre vonatkozó ajánlásokat.

4

Az adatgyűjtésnek elsősorban a felderítésben van szerepe; míg a bizonyításban csak akkor, amikor a vonatkozó eljárásjogi szabályozás ezt megengedi. A nyomozáson kívül nélkülözhetetlen más hatósági tevékenységekben – mint például a rendőrség általános feladatainak (ellenőrzési, felügyeleti, megelőzési tevékenység, rendőri intézkedések stb.) ellátásában – is. Az adatgyűjtés sajátos viszonyban áll a bizonyítási eszközökkel és eljárásokkal, a kényszerintézkedésekkel, továbbá a krimináltaktikában külön témaként (vagy egyáltalán) nem tárgyalt rendőri intézkedésekkel, illetve egyes titkosszolgálati eszközökkel és módszerekkel, ugyanis jórészt (s néha kizárólag) az adatgyűjtési módszerek alkalmazásával lehet az említettekhez (a tervezéstől, előkészítéstől a végrehajtásig) szükséges információkat – ismereteket, adatbázist – biztosítani. Egyes adatgyűjtési módszerek (mint például a megkeresés, a csapda, a megfigyelés, a környezettanulmányozás) közvetlenül szolgálhatják a bizonyítást, ugyanis alkalmazásuk során tárgyi bizonyítási eszközök, okiratok szerezhetők be. A korábbival ellentétben a hatályos Be. már külön rendelkezik az adatgyűjtésről (a „nyomozóhatóság egyéb adatszerző tevékenysége”). „A nyomozó hatóság a büntetőeljárás megindítása után annak megállapítására, hogy vannak-e bizonyítási eszközök, és ezek hol találhatók, adatszerzést végezhet”…; melyről jelentést kell készíteni; s ha „az ügyész a nyomozó hatóság adatszerző tevékenységének eredményét bizonyítékként kívánja felhasználni, az arról készített jelentést csatolja a nyomozás irataihoz”.4 (Az adatgyűjtést érintő további rendelkezéseket az egyes alcímekben jelezzük.) 3.1.2. Az adatgyűjtéshez kapcsolódó egyes fogalmak Az adat és az adatforrás már ismert fogalmához, értelmezéséhez 5 a következőket kell hozzáfűzni. a) Általánosan használt, az egységes értelmezést szolgáló adatgyűjtési fogalom ⇨ a célszemély és a célobjektum: akire, illetve amely dologra az adatgyűjtés irányul, továbbá ⇨ az adatszolgáltató: az adatgyűjtés során adatforrásként felhasznált vagy számításba vehető személy (magánszemély, szerv, szervezet tagja, dolgozója), akitől az adat származik, illetve – vélhetően – beszerezhető. b) Jogi előírások szabályozzák, hogy mit kell személyazonosító, személyes, bűnügyi személyes, különleges, közérdekű, közérdekből nyilvános, illetve minősített adatnak tekinteni. A POLGÁR TERMÉSZETES SZEMÉLYAZONOSÍTÓ ADATAI: a név, úgymint: családi és utóneve(i), nők esetében leánykori családi és utóneve(i); neme; születési helye és ideje; és anyja neve, úgymint: anyja leánykori családi és utóneve(i).6 SZEMÉLYES ADAT: bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt – közvetlenül vagy közvetve – név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet. KÜLÖNLEGES ADAT: a faji eredetre, a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra; az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre, a szexuális életre vonatkozó adat, valamint a bűnügyi személyes adat. BŰNÜGYI SZEMÉLYES ADAT: a büntetőeljárás során vagy azt megelőzően a bűncselekménnyel vagy a büntetőeljárással összefüggésben, a büntetőeljárás lefolytatására, illetőleg a bűncselekmények felderítésére jogosult szerveknél, továbbá a büntetés-végrehajtás szervezeténél keletkezett, az érintettel kapcsolatba hozható, valamint a büntetett előéletre vonatkozó személyes adat. KÖZÉRDEKŰ ADAT: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő, valamint a tevékenységére vonatkozó, a személyes adat fogalma alá nem eső adat. KÖZÉRDEKBŐL NYILVÁNOS ADAT: minden olyan, természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kezelésében lévő vagy rá vonatkozó, a közérdekű adat fogalma alá nem tartozó adat, amelynek nyilvánosságra hozatalát vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből elrendeli. 7 MINŐSÍTETT ADAT: a köziratokról, a közlevéltá4

Vö.: Be. 178. §. Lásd: Bevezetés a kriminalisztikába, 3. fejezet. 6 1992. évi LXVI. törvény a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról, 5.§ (l) bek. Ugyanezen § további bekezdéseiben találhatjuk meg pl. a polgár lakó- és tartózkodási helye, lakcím adata, a személyazonosító jel, stb. értelmezését is. 7 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságra hozataláról, 2. §. 5

5

rakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényben meghatározott köziratban szereplő, államtitkot vagy szolgálati titkot tartalmazó adat; a szóban közölt államtitkot vagy szolgálati titkot képező információ; államtitkot vagy szolgálati titkot képező információt hordozó objektum, technikai eszköz; nem tárgyiasult formában megjelenő államtitkot vagy szolgálati titkot képező információ, eljárási mód vagy más ismeretanyag.8

c) A jogi szabályozás kiterjed az adatok kezelésének a módjára is.9 E rendelkezéseket az adatgyűjtési módszerek alkalmazása során is be kell tartani. Emiatt ajánlott a vonatkozó jogszabályok alapos tanulmányozása. ADATKEZELÉS: az alkalmazott eljárástól függetlenül a személyes adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása. Adatkezelésnek számít a fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujjvagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése is. ADATKEZELŐ: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely a személyes adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja. ADATTOVÁBBÍTÁS: ha az adatot meghatározott harmadik személy számára hozzáférhetővé teszik. NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL: ha az adatot bárki számára hozzáférhetővé teszik. ADATTÖRLÉS: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges. ADATZÁROLÁS: az adatok továbbításának, megismerésének, nyilvánosságra hozatalának, átalakításának, megváltoztatásának, megsemmisítésének, törlésének, összekapcsolásának vagy összehangolásának és felhasználásának véglegesen vagy meghatározott időre történő lehetetlenné tétele. ADATMEGSEMMISÍTÉS: az adatok vagy az azokat tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése.10 Az 1992. évi LXIII. tv. 3. és 4. §-ai rendelkeznek az adatkezelésről és annak célhoz kötöttségéről. E rendelkezésekre azért hívjuk fel külön a figyelmet, mert a nyomozás során vannak olyan esetek, amikor a nyomozóhatóság is csak az érintett hozzájárulásának beszerzésével kezelheti a személyes adatokat. Az idevágó fogalmak: HOZZÁJÁRULÁS: az érintett kívánságának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez. TILTAKOZÁS: az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri.

Bár a b) és c) pontban írtak képet adnak a fogalmakról és az adatkezelés főbb kérdéseiről, ez nem teszi szükségtelenné a vonatkozó jogszabályok alapos tanulmányozását. (Megjegyzendő még, hogy a minősített adatok kezelésére vonatkozó külön rendelkezésekkel a bűnügyi szolgálati ismeretek tantárgy foglalkozik.) 3.1.3. Az adatgyűjtés általános elvei Az adatgyűjtés előkészítése, valamint végrehajtása során a következőket kell szem előtt tartani: – az adatforrást és az adatgyűjtés módszerét a szerint kell megválasztani, hogy mi a feladat (mi az elérendő cél), és milyen minőségű adat11 kell vagy elegendő annak megoldásához, végrehajtásához; – alapvető követelmény a beszerzett adatok torzulásmentes, az előírt úton és módon történő rögzítése és továbbítása; melyek során szigorúan el kell választani a tényleges információt a véleménytől; – nem szabad megsérteni sem az adatkezelési előírásokat, sem a nyomozás titkosságának elvét. 1) Az adatforrás és az adatgyűjtés módszerének megválasztása csak látszólag egyszerű, mert a megoldás több tényezőtől is függ. a) Először is azt kell megvizsgálni és eldönteni, hogy milyen feladatról van szó, s annak végrehajtására az adott szituációban milyen konkrét lehetőségek vannak (ez nyilvánvalóan nyomozástervezési kérdés).

8

1995. évi LXV. törvény az államtitokról és a szolgálati titokról, 2. § (2) bek. A Rendőrség és tagjai számára az előző lábjegyzetekben megjelölt jogszabályokkal összhangban az Rtv. VIII. fejezete részletesen szabályozza az adatkezelés módját. 10 1992. évi LXIII. törvény 2. §. 11 Vö.: Bevezetés a kriminalisztikába, 3.2. és 3.3. cím, az adatok fajtái. 9

6

› El kell dönteni, hogy felderítési és/vagy bizonyítási feladatot kell-e megoldani; mert ettől függ, hogy tartalmára és minőségére nézve milyen adatra van szükség, s hogy milyen jogi szabályokat kell figyelembe venni. › Pontosan meg kell határozni, hogy milyen kérdéseket kell tisztázni, milyen információkra van szükség, vagy éppen milyen bizonyítási eszközhöz kívánunk hozzájutni. Mindezekre figyelemmel mérhető fel, hogy az honnan, kitől szerezhető be (ki tudhat róla, ki rendelkezhet vele). › Meg kell vizsgálni, hogy a rendelkezésre álló adatok milyen támpontot nyújtanak: elegendők-e az adatgyűjtési módszer kiválasztásához, előkészítéséhez, megtervezéséhez, megszervezéséhez, illetve végrehajtásához. (Pl.: az adott környezetben vannak-e megbízható kapcsolataink; mit tudunk arról az objektumról, ahol csapdát kívánunk alkalmazni, vagy megfigyelést kell végeznünk, stb.) Ha nem elegendők, akkor az a kérdés, hogy pótolhatók-e és hogyan (pl.: nyomozási cselekmények, vagy éppen adatgyűjtés útján). Lényegében ezúton derül ki, hogy a kitűzött cél elérésére egyébként megfelelő, vagy legmegfelelőbb adatgyűjtési módszer alkalmazásának nincsenek meg, vagy nem teremthetők meg a feltételei, s ezért más megoldást kell választani. b) Mint tudjuk, az adat tartalmától, hiteltérdemlőségétől és hitelességétől egyaránt függ, hogy azt mire és hogyan lehet felhasználni.12 Az adatforrás és az adatgyűjtési módszer megválasztását ez a következők miatt érinti. A tartalom és a hiteltérdemlőség szoros kapcsolatban áll az adatforrás megbízhatóságával, az adatszolgáltató ismereteivel és sokszor a szándékával is. Ilyen kérdések például, hogy az adatszolgáltató miről tud; honnan származnak és mennyire pontosak az értesülései; mennyire képes, és egyáltalán akar-e tájékoztatást adni; tudja-e, hogy kinek és milyen célra ad ki információt; milyen viszonyban áll a célszeméllyel vagy az adatgyűjtést végzővel stb. A hitelesség nyilván akkor jön számításba, ha az adatra bizonyítékként lesz, vagy lehet szükségünk. Világos, hogy a hitelesség a vonatkozó jogi rendelkezések betartásával biztosítható, csakhogy az adatgyűjtés különféle eseteiben nem mindig egyértelmű, hogy mi a valóban helyes megoldás. Kétségkívül javított a helyzeten a Be-nek a nyomozóhatóság egyéb adatszerző tevékenységére vonatkozó rendelkezése, de ez sem old meg megnyugtatóan minden problémát (már csak azért sem, mert csak a büntetőeljárásra vonatkozik). Következésképp már a tervezés, illetve a felkészülés időszakában számolni kell a rögzítés problémáival is. (Az erre vonatkozó ajánlásokra az egyes adatgyűjtési módszerekről szóló alcímekben térünk ki.) Az eddig elmondottakhoz bőven van még hozzáfűznivaló azon kívül is, amire itt azért nem térünk ki, mert bizonyos részletekkel más tételek (a felderítés és a bizonyítás, a nyomozás tervezése) kellő mélységben foglalkoznak. • Az a gyakorlati tevékenység, ahogyan a nyomozás során az adott adatforrástól adathoz lehet jutni, mindig két mozzanatból áll: az alkalmazott módszerből, és annak jogi körülményeiből. Egy-egy módszer többféle célt szolgálhat és többféle jogi környezetben is előfordulhat, pl. a környezettanulmány szerepet kaphat az államigazgatási eljárásban (lásd: körözés), a titkos információgyűjtésben, a büntetőeljárásban; irányulhat nyomozási cselekmény végrehajtásához, más adatgyűjtési módszer alkalmazásához vagy a nyomozás tervezéséhez-szervezéséhez szükséges adatok beszerzésére; emellett igen változatos adatforrásokra támaszkodhat. A jogi körülmények körébe az adatforrásra, az adat beszerzésére és felhasználására vonatkozó vagy ezeket befolyásoló normák (jogszabályok, belső utasítások, előírások) tartoznak. A szabályozás egyes esetekben kiterjed az adatgyűjtés céljának, feladatának a meghatározására is. Mivel egyáltalán nem mindegy, hogy az eredmény adat, információ vagy bizonyíték lesz, az aktuális célnak megfelelően kell megválasztani, hogy adott esetben melyik módszert milyen jogi keretek között alkalmazzuk; így például a személy kikérdezésére személyes megkeresés vagy puhatolás keretében is sor kerülhet; de az is lehet, hogy adatgyűjtési módszer alkalmazása helyett a kihallgatása mellett kell döntenünk – és így tovább. • Elkerülhetetlenül befolyásolja az adatgyűjtés eredményességét az adatszolgáltató és az adatgyűjtést végrehajtó személy kapcsolata. A hatóságok tagjainak tudatosan és folyamatosan törekedniük kell a személyismeretük – mint állandó információs háttérbázis – megalapozására, bővítésére. Az adatgyűjtési módszerek alkalmazása során a látókörbe került személyek segítségével nem csak az aktuális feladatot kell megoldani, hanem arra is gondolni kell, hogy amelyikük megbízhatónak, alkalmasnak látszik, lehetőleg ne zárkózzon el attól, hogy adatszolgáltatóként máskor is közreműködjön. E tekintetben sok tanulsággal szolgálnak a titkos információszerzésre vonatkozó ismeretek, ezeken belül is a kiválasztásra, a kapcsolattartásra, az informátor nevelésére, vezetésére vonatkozó ajánlások, tapasztalatok.

12

Vö.: Bevezetés a kriminalisztikába, 3.4. cím, az adatok értékelése.

7

• Jól felhasználhatók a kihallgatásra vonatkozó elméleti ismeretek és gyakorlati tapasztalatok. Nagyon fontos az adatszolgáltató egyéniségének és helyzetének, valamint az adott szituációnak megfelelő bánásmód, fellépés, magatartás, stílus megválasztása (vö. a kihallgatott személyiségének megismerése, felkészülés a kihallgatásra, a pszichológiai kontaktus megteremtése és alakítása). Ennek érdekében törekedni kell a kapcsolatteremtési, a szerepjátszási, a helyzetfelmérő és reagáló készség fejlesztésére, hiszen – annak ellenére, hogy az lenne a lebonyolítás kívánatos, ajánlott menete – sok esetben nincs mód az adatszolgáltató előzetes kiválasztására, megismerésére és így konkrét taktika megtervezésére, kidolgozására sem. Sokszor az adatgyűjtés végrehajtása során kell – akárcsak a kihallgatás bevezető szakaszában – „kitapogatni”, megismerni az adatszolgáltató releváns tulajdonságait, az ügyhöz és az abban részvevőkhöz fűződő viszonyát, hozzáállását (ideértve az érdekeltségét, az esetleges félelmét, fenyegetettségét, vagy éppen a hatósággal szembeni fenntartásait stb. is). Megkönnyítheti a kapcsolatteremtést az adatszolgáltató számára megszokott környezet; a valóságos vagy látszólagos közös ismeretségi vagy érdeklődési körre, illetve nézetazonosságra hivatkozás; egyes általános tulajdonságok – pl. a hiúság – kihasználása. Egyre gyakrabban merülnek fel a tanúvédelem köréből ismert problémák: az adatszolgáltató fél vagy nem akar nyilatkozni, ragaszkodik kiléte vagy közreműködése titokban tartásához stb. • A meglévő információktól, az ügy állásától, valamint az eljárási szabályoktól is függ, hogy mennyire határolható be a releváns tények köre: mire terjedjen ki az adatgyűjtés, továbbá melyik adatgyűjtési módszer (és miképpen) alkalmazható. Vannak olyan adatok, amelyeket csak meghatározott nyilvántartásokból lehet beszerezni (ez megköti nem csak az adatforrás kiválasztását, hanem a beszerzés és az adatkezelés módját is). A tanúk felkutatása esetében gyakran az adott területen lakó (dolgozó, rendszeresen arra járó stb.) személyek mindegyikét ki kell kérdezni, azaz fel sem merül a szelektálás. Nem mindegy, hogy a feladatot mennyi idő alatt, milyen területen, környezetben kell végrehajtani; hogy milyen személyi, anyagi és technikai feltételek állnak rendelkezésre – ideértve természetesen az adatgyűjtést végzők felkészültségét is. Figyelembe kell venni, hogy az adatra felderítési vagy bizonyítási célból van szükség stb. Persze mindig meg kell vizsgálni, hogy van-e valamiféle választási lehetőség. Gyakorlati példák igazolják, hogy egy lakás belső beosztásáról vagy arról, hogy a házkutatás szenvedője rendelkezik-e lőfegyverrel, pontosabban lehet tájékozódni az érintettel kapcsolatban álló személyektől, mint a nyilvántartásokból, bár elvileg az utóbbiak a hitelesebb és megbízhatóbb adatforrások. • Tipikusan a megfigyelés, a puhatolás, a csapda előkészítése, valamint az adatszolgáltató vagy az egyéb közreműködők kiválasztása lehet előzetes adatgyűjtés tárgya. • Természetesen az adatgyűjtésre is érvényes, hogy egy-egy információt szükség szerint több forrásból is be kell szerezni.

2) Az adatszolgáltató gyakran nem csak tényeket közöl, hanem kifejti a saját álláspontját is. A hatóság eljáró tagjának is lehet véleménye akár az előbbiekről, akár az adatszolgáltató magatartásáról, akár az adatnak más információkkal való – esetleg csak általa észlelt, felfedett – összefüggéséről stb. Ezek közül egyiknek a relevanciáját sem lehet előre kizárni, mindegyikre szükség lehet, de semmiképpen sem szabad összemosni, összekeverni őket, eltüntetni a reális értékeléshez szükséges megkülönböztető jegyeket, mert a rögzítési hiba elkerülhetetlenül téves következtetésekhez vezet. Az adatgyűjtés egyik sajátossága, hogy sok olyan információt is felszínre hoz, amelyek nem az adott ügyhöz kapcsolódnak. A megfelelő felkészülés és adatkezelés a feltétele annak is, hogy ezek se vesszenek kárba, eljussanak oda, ahol felhasználhatók. Adott esetben rögzíteni kell a bizonyítási szempontból irreleváns adatokat is (ismét jó példa a tanúkutatás, amikor a felderítés érdekében azoknak a személyeknek az adatait is fel kell jegyezni, akik nem tudtak érdemleges információval szolgálni, e nélkül ellenőrizhetetlen, hogy mindenkivel beszéltek-e). Sajnos, gyakran előfordul, hogy az adott ügyhöz nem tartozó adatok rögzítése, feldolgozása, továbbítása elmarad, pedig ez a gyakorlat több szempontból is kifogásolható. Korántsem biztos, hogy az eljáró (érdekelt) szerv tud az adatforrásról, hogy az utóbbi tisztában lenne azzal, hogy az ismeretei bárki számára is jelentőséggel bírnának. Az adat aktualitását veszítheti, hozzáférhetetlenné válhat, újbóli beszerzése többletmunkával, költségekkel, időveszteséggel jár, az ismételt kikérdezés negatív irányba befolyásolhatja az adatszolgáltató együttműködési készségét és magatartását.

3) Az adatok valósághű rögzítése, valamint gyors, az előírt úton és módon történő továbbítása biztosítja, hogy azok csak az illetékes személyekhez (szervekhez) jussanak el, mégpedig a kellő időben és változatlanul. A hitelesség mellett a gyorsaság is sok esetben befolyásolja az adat felhasználhatóságát. Az információk szabálytalan továbbítása torzuláshoz, titoksértéshez vezethet. Itt már nem csak a felhasználhatóságról van szó: követhetetlen lesz az adat származása, megállapíthatatlan a titoksértő személye, csorbulhatnak a személyiségi jogok stb. Nem biztos, hogy az eljárás megnehezülése vagy meghiúsulása, illetve a hatóság tekintélyének a sérelme lesz a legnagyobb probléma, hiszen veszélybe kerülhet az adatszolgáltató, a sértett, a

8

nyomozó egzisztenciája, testi épsége vagy éppen az élete. E tekintetben annak sincs jelentősége, hogy az adat minősített vagy sem. Néhány éve sajtóetikai vitát is eredményezett az az eset, amikor egy elrabolt gyermekkorú ügyében az elrendelt hírzárlat ellenére a sajtó (sajnálatos módon éppen egy rendőrtiszttől) hozzájutott néhány nyomozási titkot képező adathoz, amelyet a tájékoztatás szabadságára hivatkozva nyilván közzé is tett. Óriási szerencsének minősíthető, hogy amatőr elkövetőkről volt szó, hiszen a külföldi példák sora igazolja, hogy ilyen esetben a felfedezés veszélyétől tartva megölik az áldozatot függetlenül attól, hogy elállnak-e a követelésüktől vagy sem.

3.2. A MEGKERESÉS A nyomozás során gyakran előfordul, hogy egy-egy eljárási cselekményt (intézkedést) más hatóság illetékességi területén kell(ene) foganatosítani; hogy az ügy érdemi előbbre vitele, elbírálása érdekében szükséges intézkedés megtétele más szerv (szervezet stb.) hatás- vagy feladatkörébe tartozik; hogy valamely adatot annak birtokosától vagy kezelőjétől a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően kell/lehet beszerezni. E problémák megoldására szolgál a különböző jogágakban szinte azonos szabályokhoz kötött eljárási cselekmény, a megkeresés. Adat, információ, bizonyítási eszköz beszerzése végett természetes személyekhez is fordulhatunk: a rendőr a feladatának ellátása érdekében bárkihez kérdést intézhet, illetve bárkitől felvilágosítást kérhet; a büntetőeljárásban a nyomozóhatóság bárkitől okiratok és adatok rendelkezésre bocsátását, valamint felvilágosítás adását kérheti,13 stb. Bár az utóbbiakat a jog nem nevezi megkeresésnek és másként is szabályozza, szembetűnő a hasonlóság: a közreműködésre kötelezett ezekben az esetekben is pontosan tudja, hogy kinek, kiről, miért szolgáltat információt, miben kérik a segítségét és nincs érdemi különbség a taktikai ajánlásokban sem. Kriminalisztikai szempontból tehát ugyanazon a módszer egyfajta változatáról van szó, amelyet a címzettekre és a lebonyolítás módjára figyelemmel a legpraktikusabb személyes megkeresésnek nevezni. A megkeresés tehát egyrészt eljárási cselekmény, másrészt krimináltaktikai adatgyűjtési módszer. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy ez a kettősség a szakirodalomban feldolgozási, rendszertani és értelmezési gondokat okozott. A vonatkozó metodológiai elvet alapul véve két irányadó szempontot vehetünk figyelembe: a krimináltaktikai ajánlásoknak ki kell terjedniük a nyomozásban szerepet játszó eljárási cselekmények mindegyikére és az azonos vagy hasonló eljárásmódokat együttesen célszerű feldolgozni (mint ahogyan a kriminál-taktika kutatás címszó alatt tárgyalja a házkutatást és a motozást, valamint a velük rokon kutatásszerű tevékenységeket). Az összefüggések miatt indokolatlan külön beszélni a megkeresésről mint eljárási cselekményről, és nyílt informálódás címen tárgyalni a személyek megkeresését (ahogyan ez a szakirodalomban előfordult); utóbbi azért sem helyes, mert személyektől sem csupán felvilágosítást kérhetünk. Így ma már a taktikai tétel egy adatgyűjtési módszer két változatáról szól, melyeket megkeresés néven tárgyal.

⇨ A megkeresés az eljáró hatóságnak az ügy érdemi elintézésével összefüggő, valamely adat beszerzésére vagy feladat végrehajtására irányuló, az adatforráshoz, illetve az intézkedésre jogosulthoz intézett szóbeli vagy írásbeli kérése (rendelkezése, felhívása). Alkalmazására a hatósági jelleg és a hivatalos cél leplezése nélkül kerül sor, emiatt (bár a titkos információszerzés eszköztárában is szerepel) nyílt adatgyűjtési módszernek tekintjük. Irányulhat: – adat, információ, bizonyíték, illetve bizonyítási eszköz megszerzésére, – adat- vagy bizonyítékforrás felkutatására, – intézkedés, részfeladat, – vagy – a személyes megkeresést kivéve – nyomozási cselekmény (eljárási cselekmény, kényszerintézkedés) elvégzésére. A címzettek szerint megkülönböztetjük az eljárási cselekménynek minősülő külső vagy belső, valamint a személyes megkeresést (ezeket fajtáknak is nevezhetjük); továbbá a végrehajtás módja szerint az írásbeli és a szóbeli megkeresést.

13

Vö.: Rtv. 26. és 32. §§, Be. 71. §, 178. § (l) bek.

9

3.2.1. A külső és belső megkeresés; az írásbeli és a szóbeli megkeresések sajátosságai, összefüggései A külső megkeresés címzettje nem rendőri szerv vagy nyomozóhatóság, hanem állami és helyi önkormányzati szerv, más hatóság, köztestület, gazdálkodó szervezet, alapítvány, közalapítvány, társadalmi szervezet, amelyektől tájékoztatást, adatok közlését, átadását, iratok rendelkezésre bocsátását lehet kérni. Továbbá, ha a felsoroltak valamelyike (kivéve a „más hatóságot”) a feljelentő vagy a sértett, akkor a vezetőjüktől, illetőleg a vizsgálatra jogosult szervtől vizsgálat tartását és a kár megállapítását lehet kérni. A belső megkeresés címzettje rendőri (vagy más nyomozó) szerv, amely a hatáskörébe és illetékessége alá tartozó feladatok – köztük nyomozási (eljárási) cselekmények, intézkedések – végrehajtására kérhető fel. A megkeresésre mindig az adott jogág rendelkezései az irányadók; ideértve a szervek közötti érintkezés szabályait (ki, kivel, milyen formában levelezhet) is. A megkeresések büntetőeljárásbeli alkalmazását a Be. és a Nyer szabályozza.14 a) Az eljárási cselekménynek minősülő megkeresésekre általában írásban – átirattal vagy az erre a célra szolgáló nyomtatvány felhasználásával – kerül sor. A szóbeli megkeresés előkészítő, kiegészítő szerepet tölt be (kivéve, amikor az adatkérésnek ez is a megengedett módja, pl. egyes nyilvántartásokból telefonon is lehet információt kérni15). b) A szóbeli felhívás egyrészt félreérthető lehet, másrészt vitatható, nem is szólva arról, hogy nem pótolja az írásos formát. A kibocsátó ugyan rögzítheti – pl. hivatalos feljegyzés formájában, hogy kit, mikor, milyen tartalommal, mire hívott fel, azonban a címzett akár le is tagadhatja, hogy megkapta a megkeresést, illetve formai okokra hivatkozva elutasíthatja az adatszolgáltatást vagy a feladat végrehajtását. A mai viszonyok között különben is egyre kevésbé van akadálya az irat telefaxon vagy elektronikus úton való azonnali továbbításának. Ettől függetlenül a szóbeli megkeresés ma sem vesztette el a jelentőségét. A személyesen, vagy telefonon lefolytatott megbeszélés során azonnal tisztázhatók az akadályok, elkerülhetők a tájékozatlanságból adódó tévedések, továbbá pontosítható, hogy az írásbeli anyagban mi, és hogyan szerepeljen. Sürgős esetben célszerű telefonon felvenni a kapcsolatot a címzettel és közölni minden olyan adatot, amelynek alapján azonnal megkezdődhet a feladat végrehajtása, a válasz elkészítése. Így időt lehet megtakarítani: az átirat megérkezése után a címzett azonnal eleget tehet a megkeresésnek. Nem kizárt, hogy a válasz lényegéről előre szóbeli tájékoztatást kérjenek, azonban az ezúton megszerzett információk nem (mindig) tekinthetők hitelesnek, így csak korlátozottan használhatók fel. Előfordulhat, hogy a címzettnek további adatokra, magyarázatra, segítségre van szüksége, amelyhez ugyancsak nem feltétlenül szükséges az írásbeliség. c) A kibocsátó hatóság felelős a megkeresés jogszerűségéért, majd pedig a válaszként kapott adatok szabályszerű felhasználásáért (adatkezelés). Köteles a megkeresett rendelkezésére bocsátani minden szükséges adatot. A feladatok, a kérdések egyértelmű megfogalmazásával elkerülhető, hogy a teljesítés hiányos, felszínes, formális legyen. d) A címzett köteles a megkeresésben foglaltakat teljesíteni, illetőleg a teljesítés akadályát közölni. Ha jogszabály másként nem rendelkezik, csak akkor tagadhatja meg a teljesítést, ha az nem tartozik a feladatkörébe, vagy nincsenek meg a végrehajtás feltételei (pl. adatvédelmi, titokvédelmi rendelkezésekbe ütközne, nem rendelkezik a szükséges adatokkal stb.). Felelős a végrehajtás jogszerűségéért, a (megállapított) határidő betartásáért, az általa közölt adatokért (valódiság, hitelesség). e) A kapott választ tartalmi és formai szempontból egyaránt gondosan meg kell vizsgálni (értékelés-elemzés). Ennek alapján lehet eldönteni, hogy milyen intézkedést kell tenni az esetleges hiányosságok kiküszöbölésére. Korábban a NYUT külső megkeresésre vonatkozó rendelkezései a megkeresésben foglaltak kikényszerítésére vagy pótlására más esetekben és eljárási formákban is alkalmazható iránymutatásokat tartalmaztak: pl. felettes szerv vezetőjének megkeresése, a hiányzó adat vagy intézkedés más adatforrásból vagy eljárási (nyomo14 15

Lásd: Be. 71., 178., 178/A. §§, Nyer 110–114. §§. Lásd az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Információs Osztály Vezetőjének 2/1994. számú körlevelét.

10

zási cselekmények) végrehajtása útján történő pótlása. Ma ilyen rendelkezés nincs; s a Be. 71. § (6) bekezdésében írtak a nyomozó szervek kapcsolatára nem vetíthetők ki.

f) A gyakorlat azt bizonyítja, hogy mind a megkeresések előkészítésében, mind a teljesítés értékelésében szerepe lehet más adatgyűjtési módszerek – pl. a személyes megkeresés, a puhatolás, a megfigyelés – alkalmazásának is. Az átirat (de tartalmánál fogva a szóbeli megkeresés is) eleve behatárolja, leszűkíti a problémát, csökkenti a mozgásteret, a korrigálási lehetőségeket. A címzett arra fog koncentrálni, ami a felkérésben szerepel. Sok esetben nem az az érdeke, hogy érdemi választ adjon, vagy kielégítő módon intézkedjen, hanem az, hogy a jogszabályban előírt kötelezettségét formálisan teljesítse. Ezzel szemben az előzetes személyes megkeresés vagy a puhatolás útján felszínre kerülhetnek olyan információk, amelyeknek a létezéséről vagy relevanciájáról a megkereső nem is tud; megállapítható, hogy pontosan kinek kell címezni a megkeresést, hogyan célszerű a kérdéseket vagy a feladatot megfogalmazni, menynyiben kell módosítani az eredeti elképzeléseket. Jól példázza az elmondottakat a következő eset. A vámnyomozó személyesen kereste fel az egyik céget és azonnal az ügylet lebonyolításának lehetőségeiről kérdezősködött. Mivel magatartása alapján leendő és kissé mulya ügyfélnek vélték, részletesen felvilágosították, még mielőtt bejuthatott volna a „főnökhöz”, aki szintén „tanácsokkal látta el”. Mire igazolta magát és átadta az írásos megkeresést, már olyan információkkal rendelkezett, hogy nem kerülhették meg az érdemi választ, s mellesleg új nyomozási feladatokat is kitűzhetett.

g) Külön kell szólni a belső megkeresések egyes problémáiról. A jogi szabályozás nem teszi kötelezővé a megkeresést, bár hatáskör hiányában általában nincs más megoldási lehetőség. Az illetékességi okokon alapuló belső megkeresések esetében azonban a célszerűség elvét kell követni. Nyilvánvaló, hogy a saját területét, a helyi viszonyokat jól ismerő rendőri szerv gyorsabban és gazdaságosabban képes végrehajtani a feladatot. Mégis indokolt lehet, hogy a távolsággal összefüggő problémák, valamint a hely- és személyismeret hiánya miatt fennálló hátrányos helyzet ellenére a feladatot az illetékességi területén kívül is az ügyben eljáró hatóság végezze el, például: – az adott cselekménynek az ügyben betöltött jelentős szerepe vagy – a gyorsasághoz fűződő érdek miatt (ha nem várható, hogy a megkeresés útján hamarabb sor kerülhet a végrehajtásra), – amikor elengedhetetlen az előzményekre vonatkozó olyan részletes ügyismeret, amelyet az iratok megküldése sem biztosítana, – ha bármely okból is fennáll a dekonspiráció veszélye (pl. az ügy jellege, az előzetes információk, a személyes összefüggések miatt), – vagy a területileg illetékes szerv nem rendelkezik a végrehajtáshoz szükséges személyitechnikai feltételekkel, stb. A célszerűség elvét tanácsos követni akkor is, ha a belső megkeresés nem vezetett eredményre. Előfordult, hogy a megkeresésben pontosan leírták, melyik helyiségben található meg a bűnjel, de az a házkutatás során mégsem került elő. A kérés megismétlése helyett a nyomozó a gyanúsítottal együtt a helyszínre utazott, és a fegyvert a megjelölt helyen meg is találták.

A rendőri szervek közötti információs kapcsolatok a jelenlegi viszonyok között korántsem kielégítők. Ennek egyik természetes oka az, hogy megfelelő adatbázis hiányában aligha lehet követni, hogy melyik szerv milyen adatokkal rendelkezik, milyen ügyekkel foglalkozik (ezen egyelőre a Robotzsaru sem képes minden tekintetben segíteni). Ez nyilván érinti a megkereséseket is; így pl. a Nyer 116. § (1) bekezdésében felsorolt adatok/iratok beszerzésére nyilván akkor kerülhet sor, ha azokról az eljáró nyomozóhatóság valamiképpen tudomást szerez. Már régóta nem kötelező az illetékes szerv értesítése a területén végrehajtott halaszthatatlan nyomozási cselekményekről vagy kényszerintézkedésekről – habár a valamikori rendelkezésnek ugyancsak racionális oka volt. Kétségtelen, hogy ez a mai viszonyok között valóban nehézségeket is okozna és minden esetben kötelezővé tétele nem is indokolt, azonban krimináltaktikai ajánlásként mindenképpen tanácsos figyelembe venni a következőket. Minden szerv maga ismeri saját területe bűnügyi helyzetét. Rendelkezhet olyan információkkal, amelyek kiegészíthetik az eljáró szerv ismereteit; hatékonyabbá, megalapozottabbá tehetik az intézkedéseket; amelyek alapján összekapcsolhatók az eddig külön kezelt ügyek; esetleg helyi operatív érdekek is érvényesíthetők. Ugyanakkor a területén más szervek által végrehajtott cselekmények keresztezhetik az érdekeit, elképzeléseit, tönkretehetik eddig vég11

zett munkáját, másrészt a körülmények alapos ismerete, esetleg a felkészültség hiányosságai miatt még egy egyszerű megkeresésnek sem tud kielégítő módon eleget tenni. Mindezek aláhúzzák a kapcsolatfelvétel, az előzetes konzultáció fontosságát – bármennyire is szükségszerűen érvényesíteni kell a nyomozás titkosságának elvét. Végül egy „apróság”. Ne firtassuk, hogy hanyagságra, vagy a jogszabályok sűrű változásával és az ugyancsak sűrű átszervezésekkel összefüggő tájékozatlanságra vezethető-e vissza, de tény, hogy a belső megkeresésekre megállapított hatásköri és illetékességi rendelkezéseket gyakran megszegik, pedig ez jelentős időveszteséggel jár.

3.2.2. A személyes megkeresés ⇨ A magánszemélyektől, illetve a hatóságok, szervek stb. dolgozóitól való nyílt felvilágosítás- vagy segítségkérés eljárásjogi formaságokhoz nem kötött módja a személyes megkeresés. A módszer a rendőri munkában az Rtv., illetve a Be. rendelkezései szerint csak hivatalos cél (a rendőri feladatok ellátása, illetve a nyomozás) érdekében alkalmazható; az érintettek csak az e jogszabályokban megjelölt esetekben tagadhatják meg a közreműködést. A személyes megkeresés két embernek a kapcsolatán alapul. Az adatszolgáltatónak az a funkciója, hogy a tőle telhető módon segítsen, ennek feltételeit – legalább is részben – a hatóság eljáró tagjának kell megteremtenie (vö. az adatgyűjtés elveivel). A cél és a körülmények ismeretében kell eldönteni mind a kapcsolatfelvétel, mind az adott feladat lebonyolításának a módját. a) Több szempontból is előnyös személyesen felkeresni az adatszolgáltatót. A beszélgetés éppen úgy irányítható, mint egy kihallgatás. Figyelemmel lehet kísérni a hozzáállását, a magatartását, a reakcióit; felmérhető az esetleges konfliktushelyzet; ezek alapján időben korrigálható a taktika. Megbízhatóbban eldönthető, hogy valóban rendelkezik-e a szükséges információkkal, képes-e kielégítő választ adni, jogosult-e a kérés teljesítésére stb. Könnyebben pontosíthatók a kérdések és a válaszok. Ezzel szemben egy telefonbeszélgetés bármely mondvacsinált okkal is megszakítható; meglehetősen korlátozott lehetőségeket nyújt a kapcsolatteremtésre; és csupán a beszéd alapján lehet néhány következtetésre jutni stb. Természetesen nem kell mindig személyesen felkeresni a már ismert vagy egyébként megbízhatónak tekinthető adatszolgáltatót és nincs mindig szükség a személyes találkozás nyújtotta lehetőségek kihasználására. Telefonon, rádión16 vagy írásban ezeken túl is akkor célszerű felvilágosítást, segítséget kérni, ha a feladat, illetve az információ beszerzése így is kielégítő módon végrehajtható. Leggyakoribb indok a gyorsaság és a gazdaságosság. Egyes feladatok megoldásának ez a természetes módja (pl. bejelentés ellenőrzésére, helyszín időleges biztosítására felkérés; olyan információ beszerzése, amelyet bármely ügyféllel telefonon is közölnek). Van, amikor célszerű írásos tájékoztatást kérni, pl. a válasz bonyolult vagy sok adatot foglal magába; esetleg létezik a szükséges információt tartalmazó kiadvány, irat, amelyet másolatban vagy betekintésre meg tudnak küldeni stb. Ügyelni kell arra, hogy az írásbeliség ne legyen kényelmetlen az adatszolgáltató számára, ne rontsa meg a kapcsolatot, ne ütközzön pl. titokvédelmi előírásokba. A személyes megkeresést és eredményét csak indokolt esetben kell írásba foglalni (jelentés, hivatalos feljegyzés, bejegyzés az ügyeleti naplóba). Ha a felmerült adatra bizonyítékként van szükség, akkor azt az eljárásjogi előírásoknak megfelelően kell beszerezni és rögzíteni (pl. jelentés, tanúvallomás, magánszemélytől okirat bekérése stb.).17

b) A személyes megkeresés a nyomozó hatóságok egymásközti kapcsolatában is alkalmazható, egyrészt az eljárási cselekménynek minősülő megkeresés előkészítésére, másrészt az ún. háttér-információk beszerzésére. A nyomozás titkosságának és az adatkezelési szabályoknak a megszegése nélkül is lehetőség van az információcserére. Tipikus esetnek tekinthető az eljárásban résztvevő személyek megismerését, a körözést, a bűncselekmények közötti összefüggések (sorozat) felfedését szolgáló, illetve az iratokban nem szereplő adatok kéréseátadása. Sok esetben ennek alapján lehet eldönteni, hogy szükséges- vagy célszerű-e az írásbeli megkeresés kibocsátása és végrehajtása. Természetesen nem tartozik ide – nem minősíthető személyes megkeresésnek – az engedélyhez kötött szóbeli vagy írásbeli adatszolgáltatás.

16 17

Pl. mentők, polgárőrség, taxisok, stb. Vö.: Bevezetés a kriminalisztikába, 4.6.2. cím.

12

3.3. A PUHATOLÁS Az Rtv. az eljárás céljának leplezésével végzett információgyűjtést és adatellenőrzést nevezi puhatolásnak, s azt a bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtéshez sorolja.18 A jogi megközelítés (mint sok más esetben) itt sem esik egybe a kriminalisztikai felfogással, mely utóbbi a puhatolást krimináltaktikai adatgyűjtési módszernek tekinti, amely ennél fogva nyílt nyomozásban, valamint más hatósági tevékenység során is alkalmazható.

⇨ A puhatolás a valódi cél felfedése nélkül, illetve azt leplezve, az adatszolgáltatóval folytatott irányított beszélgetés formájában végzett adatgyűjtés vagy adatellenőrzés. Az adatgyűjtési cél elhallgatását vagy leplezését a nyomozási érdekek, az érintettek jogainak védelme, illetve az adatszolgáltató személyével összefüggő körülmények egyaránt indokolhatják. Függetlenül attól, hogy nyílt eljárásról vagy titkos információgyűjtésről van szó, akár az egész eljárás, akár az éppen aktuális eljárási cselekmény (intézkedés) eredményes, sikeres lefolytatását veszélyeztetheti, továbbá az érintettek számára komoly erkölcsi, anyagi vagy egyéb hátrányt is okozhat, ha arról illetéktelenek szereznek tudomást, avagy az érdekeltek idő előtt vagy informális (nem szabályos, emiatt pontatlan és ellenőrizhetetlen) úton tájékozódhatnak.

Nem túlzás azt állítani, hogy az adatszolgáltató gyakorlatilag egy bizonytalansági tényező. Kérdéses, hogy hajlandó-e együttműködni vagy a személyes érdekei-érzelmei mást diktálnak; képes-e a titoktartásra; mennyire tárgyilagos, megbízható és így tovább. Éppen az ezekből fakadó káros következményeknek a kiküszöbölése érdekében nem tudhatja meg, hogy ténylegesen miért beszélgetnek vele, melyek a releváns kérdések, és adott esetben azt sem, hogy kivel áll szemben. Minél kevesebb támpontot kap a helyzet felismerésére, annál inkább csökken a dekonspiráció lehetősége, annál nagyobb az esély arra, hogy természetesen viselkedik; nem hallgatja el, amit tud; nem ferdíti el vélt vagy valós érdekből a tényeket; több és/vagy pontosabb információt nyújt – esetleg más témákat is felhoz. Mindezek nem mondhatók el a személyes megkeresésről, ahol a jogainak és kötelességeinek (és persze az érdekeinek) a figyelembe vételével mérlegelheti, hogy milyen álláspontra helyezkedjen; ráadásul az sem zárható ki, hogy másokat tájékoztatni fog a vele folytatott beszélgetésről. Következésképp a puhatolás egyértelműen felderítési funkciót tölt be. Sajátosságainál fogva lehetővé teszi az adatok leplezett beszerzését, ellenőrzését; ugyanakkor kizárja azok bizonyítékként való közvetlen felhasználását (a valóságos cél elfedése miatt az adatszolgáltató nyilatkozata nem felel meg az eljárásjogi követelményeknek). Alkalmazási feltételnek lehet tekinteni, hogy a puhatolást csak gyakorlott, jól felkészült nyomozó végezze, aki megfelelő kapcsolatteremtő, kommunikációs készséggel rendelkezik. A puhatolás többféleképpen is végrehajtható. Mindig azt a változatát kell alkalmazni, amely az adott feltételek között reális lehetősége nyújt a konkrét feladat teljesítésére. A puhatolás változatainak tekinthetők a következők: – egyszerre egy vagy több ügy megoldására használják fel; – az ügygazda végzi, vagy aki ismeri az adatszolgáltatót, illetve a területet; – a hatósági jelleget leplezik vagy sem; – szükséges-e legenda kidolgozása vagy a cél e nélkül is eltitkolható; – önállóan vagy más adatgyűjtési módszerrel kombinálva alkalmazzák. 1) A felkészülés során a következőket kell megvizsgálni: – milyen adatokat kell beszerezni vagy ellenőrizni, ennek érdekében milyen kérdéseket (és hogyan) lehet vagy kell feltenni, tisztázni, – kiket lehet adatszolgáltatóként számításba venni, e személyekről milyen információk állnak rendelkezésre, – mire alapozható, hogyan történhet a kapcsolatfelvétel, – van-e jelentősége annak, hogy ki végezze el a puhatolást, – miről és milyen mértékben lehet tájékoztatni az adatszolgáltatót, – szükséges-e legenda alkalmazása, az mire épülhet, mire terjedjen ki. 18

Rtv. 64. § (1) bek. b) pont.

13

Könnyen átlátható, hogy a felsorolt szempontok összefüggenek; hogy a felkészülés információ-igényét gyakran csak külön erre irányuló adatgyűjtés útján lehet kielégíteni. a) A terület bűnügyi helyzetének, a folyamatban lévő ügyeknek, a lakosságot foglalkoztató aktuális eseményeknek az ismerete olyan adatbázis, amely megkönnyíti a legenda felépítését, a találkozás legalizálását, a beszélgetés irányítását. Maga az adatszolgáltató is – helyzetétől függően – sok mindenről tudhat. Minél több téma kerülhet szóba, annál gazdaságosabb és hatékonyabb felderítő munkát lehet végezni, annál könnyebb eltitkolni az adatgyűjtés valóságos célját. Az információigény és a kérdések meghatározása a puhatolás sajátosságai folytán tehát nem csak az adott ügyben rendelkezésre álló adatokra épülhet. b) Az adatszolgáltató kiválasztása során a következőket célszerű figyelembe venni. Ki az, aki birtokában lehet a szükséges adatoknak? Ha egyáltalán lehet választani, melyikük a megbízhatóbb, az értelmesebb, akire számítani lehet, akivel könnyebb a kapcsolatteremtés. c) Legalább ilyen súlyú probléma az, hogy ki végezze el a puhatolást. Ebben benne van az is, hogy célszerű-e felfednie a kilétét, azaz a hatósághoz tartozását. Nem könnyű helyes döntést hozni, mivel a célok és a feltételek gyakran nem esnek egybe, illetve egymással ellentétes hatású tényezőkkel kell számolni. Könnyebben elvégzi a feladatot, aki a saját területén dolgozik, megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik, ismeri a helyi viszonyokat és/vagy: aki pontosan tudja, hogy milyen adatokra van szükség, miről nem szabad beszélnie. Nehezebb a helyzete annak, akinek ezeket az ismereteket a felkészülés során kell megszereznie (nem is beszélve arról, hogy mennyi ideje van a felkészülésre). Előfordulhat, hogy aki a helyzeténél fogva a legalkalmasabb lenne, nem rendelkezik kellő gyakorlattal, szerepjátszó készséggel; személyes ellentét van közte és az adatszolgáltató között stb. Akit ismernek, nem tagadhatja le a hatósághoz tartozását, holott egyes esetekben ez lenne a kívánatos (többnyire, de nem mindig: a titkos információgyűjtés során; a hatóságokkal szembenálló, együttműködni nem hajlandó személyek vonatkozásában; a célszemélyekre tekintettel; az adatszolgáltató titoktartásának, konspirációs készségének hiányosságai miatt stb.). Minden ilyen probléma megoldására a legenda sem alkalmas. d) A puhatolás során gyakran szükség van valamilyen ürügyre, legendára, amely lehetőséget nyújt a kapcsolatteremtésre, a beszélgetés irányítására, a cél elhallgatására vagy leplezésére. ⇨ A legenda mesterségesen felépített, hihető fedőtörténet. Olyan féligazság, amely minél kevésbé komplikált, minél több valóságos – és (köz)ismert – tényre épül, annál inkább elfogadható, annál kevésbé gyanús és ellenőrizhető. A cél elhallgatása annyit tesz, hogy nem hívják fel az adatszolgáltató figyelmét arra, hogy milyen ügyben, miért, kiről, mit kell elmondania, melyek a releváns kérdések. A cél leplezése a figyelem hamis irányba terelése: valótlan indok megjelölése, félrevezető szituáció létrehozása, taktikai blöff19 alkalmazása. A felkészülés során el kell dönteni, hogy mely tényeket lehet beépíteni a legendába, illetve magába a beszélgetésbe. Elsősorban azok jöhetnek számításba, amelyet az adatszolgáltató amúgy is tud, illetve amelyek nélkül nem lehet szóba hozni, megtárgyalni a kérdéses témát; de semmiképpen sem szabad őt olyan dolgokról tájékoztatni, amelyek dekonspirációhoz vezethetnek, vagy veszélyeztethetik a kitűzött célok elérését. e) Amennyiben nincs szükség a rendőri jelleg leplezésére, a lakossági kapcsolatok ápolása, a szokásos ellenőrzés, a területen történt eseményekre hivatkozva végzett személyes megkeresés is megfelelő alapot nyújthat a puhatolásra. Ilyenkor elegendő az egyszerű, a tényleges leplezést igénylő mozzanatra kiterjedő legenda alkalmazása. A KMB gyanította, hogy a pincebetörés tetteseit a faluvégi telepen kell keresnie. Kihasználva azt a szerencsés helyzetet, hogy az érintett család egyik tagjának akkortájt volt a névnapja, „szokásos” járőrözése közben benézett hozzájuk és kiprovokálta, hogy – ha már ő felköszönti az ünnepeltet – kínálják meg valamivel. Bár rögtön nyilvánvalóvá vált számára, hogy jó nyomon jár, természetesen(!) helyben nem intézkedett, hanem értesítette a nyomozókat; majd néhány nap múlva (tovább „ápolva” a kapcsolatokat) még szemrehányást is tett a házigazdának, hogy lopott borral itatták. 19

A taktikai blöff (lásd a kihallgatásnál) mindkét változata alkalmazható: akár a téves képzet megerősítése, akár olyan kérdéskombináció, amelynek jelentőségét az adatszolgáltató az adott szituációban nem ismerheti fel.

14

Más esetekben (pl. nem lehet ilyen egyszerűen felvenni a kontaktust az adatszolgáltatóval, nincs nyilvánvaló hivatkozási alap, nem fedhető fel az eljáró kiléte, a puhatolásra titkos információgyűjtés keretében kerül sor stb.) gondosan, váratlan eseményekre is felkészülve kell kidolgozni a fedőtörténetet. Mindig ügyelni kell arra is, hogy az adatszolgáltató ne nagyon ellenőrizhesse a legenda valódiságát. Ha pl. feltesszük azt a kérdést, hogy ki tudhat az ügyről, kit volna érdemes kikérdezni, akkor a szóba került személyek közül legalább néhánnyal beszélni is kell. Így az adatszolgáltató nem jön rá, hogy csak őt akartuk kifaggatni, még kevésbé arra, hogy kiről.

2) A puhatolás végrehajtása két, egymással szorosan összefüggő, az eredményességet egyformán befolyásoló mozzanatból áll: a kapcsolatteremtésből és az irányított beszélgetésből. A kapcsolatteremtés egyik funkciója a beszélgetés legalizálása (indokoltnak, természetesnek tűnjön a találkozás, adjon módot a kikérdezésre), a másik az adatszolgáltató felmérése, megismerése. Az irányított beszélgetés a puhatolás levezetése: az adatszolgáltató figyelmének, gondolkodásának, magatartásának, érzelmeinek a manipulálásán alapuló, a kapcsolatteremtést, a tényleges cél elfedését és a szükséges információk beszerzését szolgáló kikérdezési módszer. A bemutatkozás, a kérdezés, a beszélgetés stílusának alkalmazkodnia kell az adatszolgáltató személyiségéhez, magatartásához, körülményeihez. A fölényeskedés, lekezelés, rideg magatartás többnyire ellenállást vált ki, akadályozza a megfelelő kontaktus kialakulását és semmitmondó válaszokhoz vezet. Ezzel szemben mindenki szívesen veszi, ha figyelmesen végighallgatják, ha elmondhatja a problémáit, ha kikérik a véleményét. A hiúság és a szereplési vágy is jól felhasználható általános emberi tulajdonság. Van, aki akkor szólal meg, ha felmagasztalják: ha elhitetik vele, hogy ő milyen okos, milyen jól látja a dolgokat, milyen sokat tud, mennyire megbízható, hogy nélküle semmire sem lehet jutni stb. Másokat meg kell sérteni az önérzetükben ahhoz, hogy úgy érezzék, be kell bizonyítaniuk a fontosságukat, a hozzáértésüket. A puszta helyeslésnél sokszor hatásosabb az együttérzés kimutatása. Lehet korrekt módon vitatkozni, de előfordul, hogy hibás, támadható, felületes érveléssel előbb elérhetjük, hogy több mindent előadjanak saját maguk és/vagy álláspontjuk védelmében. Ha sikerül ráérezni a beállítottságára, sikerül rátalálni a kedvenc témájára, máris lehetőség nyílik az adatszolgáltató beszéltetésére. Kerülni kell a dekonspirációra vezető magatartást. A szuggesztív, túlzottan részletekbe menő kérdezősködés, a puhatolást végző türelmetlensége, magatartásának, reakcióinak észrevehető megváltozása kétélű fegyver. Ha a céltémához kapcsolódik, akkor gyanússá válhat, lelepleződéshez vezethet, ugyanakkor a kialakított taktika részeként alkalmas az adatszolgáltató figyelmének a manipulálására, a mellékes kérdésekre irányítására is. A viszonylag gyakori témaváltás, az egy-egy felmerült kérdésnél tanúsított változó érdeklődés szétszórja az adatszolgáltató figyelmét, emellett rendszerint az érdekes, valamint az utolsóként megbeszélt részletek maradnak meg a legjobban az emlékezetében. Ezért a puhatolás tényleges tárgyát közbenső, természetesnek és szinte mellékesnek tűnő, éppen sorra kerülő problémaként célszerű a beszélgetésbe beilleszteni. Az elmondottak mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az adatszolgáltató ne tudja eldönteni, hogy valójában mit is akartak tőle megtudni. A beszerzett információkról csak akkor lehet menet közben feljegyzést készíteni, ha az alkalmazott legenda (mint pl. a személyes megkeresésnek álcázott puhatolás) ezt is lehetővé teszi. Nyilván nem csak a releváns adatokat kell leírni, hiszen ebből is kiderülhet a tényleges cél. Ma már nem elképzelhetetlen, bár kockázatos a beszélgetés hangfelvételen rögzítése: műszaki hiba miatt elveszhetnek az információk, a készüléket bármely okból (pl. mérete, elhelyezése vagy gépzaj miatt, esetleg valamiféle szerencsétlen véletlen következtében) felfedezhetik. Mint arról már volt szó, a puhatolás viszonylag objektív eredményt hoz, ez azonban nem teszi feleslegessé az adatszolgáltató (mint adatforrás) értékeléséhez 20 szükséges információk beszerzését. A beszélgetésnek erre is ki kell terjednie. A puhatolás eredményeinek felhasználására és rögzítésére a felderítés vonatkozó elveit kell alkalmazni.21 20

Vö.: Bevezetés a kriminalisztikába, 3.4. cím, az adatforrás értékelésének módja, szempontjai.

15

És még valamit. A szakirodalomban klasszikus szabályként szerepel, hogy a későbbiekben ne az hallgassa ki tanúként az adatszolgáltatót (feltéve, hogy erre a bizonyítás érdekében szükség van), aki a puhatolást végezte. Kétségtelen, hogy adott esetben ez dekonspirációhoz vezetne, avagy az adatszolgáltató becsapva érezheti magát és ez befolyásolhatja a magatartását (íme a valós, megfontolandó indokok), de mégsem lehet minden szituációra érvényes előírásnak tekinteni. Végül is az adatszolgáltató emlékezhet arra, hogy kivel beszélt a témáról, akár meg is kérdezheti, hogy miért éppen őt hallgatják ki. Több felvetett gondolat lényegére is rávilágít a következő gyakorlati példa. Egy emberölés nyomozása során az egyik, a helyi lakosok körében ismeretlen nyomozó „elvegyült” a kíváncsiskodók között és kérdezősködött, hogy mi történt. Nem feltűnően, de kétségbe vonta a neki elmondottak valóságát, megalapozottságát: „honnan veszi”, „nem is volt itt”, „ugyan már” (stb.) típusú közbevetésekkel, hiúságukat megsértve rávette őket arra, hogy további részleteket is – egymást túllicitálva – elmondjanak. Ezután (továbbra is a kíváncsiskodó szerepét játszva) odament az egyik nyomozóhoz, akivel megbeszélte, hogy kiket kell igazoltatni, majd a bámészkodókhoz visszatérve „bizalmasan megsúgta”, hogy a rendőr szerint rosszul tudják, hogy miről van szó. Ezzel sikerült újabb adatokat is beszereznie. Amikor az egyik így felkutatott tanú a kihallgatása során semmiről sem akart tudni, bement a szobába és bemutatkozott neki. Ettől kezdve a többi tanú sem szenvedett emlékezet-kiesésben. Az eset jól érzékelteti a puhatolás jelentőségét – és persze kockázatait is.

3.4. KÖRNYEZETTANULMÁNY (KT) KÉSZÍTÉSE A kriminalisztikai jegyzetek többnyire a személyek megismerésében, ezen belül is a fiatalkorúak elleni büntetőeljárásban betöltött szerepére összpontosítva – a téma többi részét mintegy a bűnügyi szolgálati ismeretek körébe utalva – foglalkoznak a környezettanulmánnyal. Következésképpen nem vagy alig térnek ki egyes fontos krimináltaktikai kérdésekre, úgymint a környezettanulmány, mint eszköz és a környezettanulmányozás, mint módszer fogalmi elhatárolására, az utóbbi sajátos jellegének és a KT alkalmazási lehetőségeinek az ismertetésére.

⇨ A környezettanulmányozás a célszemély, a célobjektum szükséges mértékű megismerésére irányuló adatgyűjtés. Az ennek eredménye alapján összeállított speciális adatbázis a környezettanulmány. A környezettanulmányozás célirányos adatgyűjtés. Ebben rejlik az önállósága, valamint a többi adatgyűjtési módszertől való eltérése is: amíg másutt a módszer áll a középpontban, addig a környezettanulmányozás taktikájának a lényege a cél és az elérésére alkalmas adatforrások, adatgyűjtési módszerek és bizonyítási eljárások együttes meghatározása. A környezettanulmány nem csupán egybegyűjtött adathalmaz, hanem feldolgozás eredménye: az elemzéshez és értékeléshez szükséges információkat is tartalmazó, a célnak megfelelő módon rendezett és rögzített, adatforrásként, illetve a felderítés és bizonyítás eszközeként felhasználható adatbázis. Mindig a konkrét cél határozza meg, hogy a személyről, az objektumról milyen jellegű és mennyiségű adatot, milyen módon, honnan kell és/vagy lehet beszerezni, továbbá az eredményt milyen formában kell rögzíteni. E keretek között bármely adatforrás, adatgyűjtési illetve titkos információszerzési módszer, sőt bizonyítási eljárás is felhasználható (legáltalánosabb a nyilvántartások igénybevétele, a megkeresés, a puhatolás és a megfigyelés). A környezettanulmányozás lehetőséget nyújt – a célszemély (sértett, tanú, gyanúsított, eltűnt) megismerésére, – a vizsgált esemény körülményeinek, hátterének a feltárására, illetve – egyes intézkedések, eljárási cselekmények, adatgyűjtési módszerek esetében a tervezéshez, illetve a feladatok hatékony, biztonságos végrehajtásához szükséges információk beszerzésére. Rendszerint csak a kötelező esetekben készül formális (az előírt módon írásba foglalt) KT. Akárcsak a nyomozás tervezésénél, ebben az esetben is csak az adminisztrációs terheket növelné egy olyan ajánlás vagy szabály, miszerint csak az tekinthető KT-nak, csak az a jó, amit leírtak, jelentésbe foglaltak. Ez nem jellemző a gyakorlatban sem, sőt, általában nem is nevesítik az ilyen célú

21

Lásd: Bevezetés a kriminalisztikába, 4.6.1. és 4.6.2. címek, valamint az adatgyűjtés elveit.

16

adatgyűjtést, hiszen ez természetes része a nyomozási tevékenységnek. A hiba inkább abban keresendő, hogy nem tudatos a módszer alkalmazása. Felderítési, nyomozástaktikai, tervezési-szervezési érdekből többnyire csupán részleges KT-ra, azaz az adott feladat ellátásához szükséges információk megszerzésére irányuló környezettanulmányozásra van szükség, melynek eredményeit általában elegendő a nyomozási tervben (feljegyzés, tervezési segédletek) rögzíteni – ha csak az illetékes vezető másként nem rendelkezik. A felderítésben az egész KT, forrásától függetlenül annak minden adata felhasználható. Az adatszolgáltatók legfontosabb személyi adatait az információk értékelhetősége és ellenőrizhetősége érdekében mindig fel kell jegyezni. Ha a környezettanulmányozás során beszerzett adatokat az eljárásban is fel kell, vagy lehet használni (pl. körözés elrendelése, előzetes letartóztatás megalapozása, társadalomra veszélyesség bizonyítása, stb.), akkor úgy kell összeállítani, hogy csak a vonatkozó eljárási szabályoknak megfelelően rögzített, az adott eljárási formában megengedett adatforrásokból, módszerekből származó adatokat tartalmazza. Ez esetekben jelentést kell készíteni, amelyben arra is ki kell térni, hogy az adatok honnan származnak (pl. személyes megfigyelés, XY tanú kihallgatási jegyzőkönyve; az adatszolgáltatók esetében a nevük, lakcímük). A jelentés „Környezettanulmány” címmel is készülhet (ez a szokásos megoldás pl. a fiatalkorúról írt, bizonyítási eszköznek minősülő KT esetében is).

Kötelező környezettanulmányt készíteni: – a fiatalkorúról az ellene folytatott büntetőeljárásban;22 – a körözési munkában az előírt esetekben (az ismeretlen helyen tartózkodó terhelt, illetve az eltűnt felkutatása, a távollét – eltűnés – körülményeinek tisztázása, a szükséges intézkedések eredményes végrehajtása érdekében), illetve – az operatív munkában a meghatározott esetekben (ezzel a bűnügyi szolgálati ismeretek c. tantárgy foglalkozik). 1) A KT (általános) tartalma23 a) A célszemély kapcsolatai, életvitele-életkörülményei és egzisztenciális viszonyai, személyes tulajdonságai, magatartása, a vizsgált eseményben betöltött szerepe (esetenként kiterjedhet a felismerését vagy azonosítását elősegítő adatokra is).

• A kapcsolatok kiléte, típusa, jellemzői; a célszemély életében, illetve a vizsgált eseményben betöltött szerepe. Meglévő és felszámolt családi-rokoni, baráti, szexuális, bűnözői, lakó-, munkahelyi, hivatalos, üzleti, alkalmi stb. kapcsolatok, ismeretségek. Jellegét tekintve: laza, felszínes, megbecsült, fontos; érzelmi, érdekeken, megállapodáson vagy szerződésen alapuló; eltitkolt, tiltott, függőségi, kényszerű stb. viszonyban állnak egymással. Az egyes kapcsolatok – ténylegesen vagy vélhetően, illetve általában és az adott esetben – miben, milyen irányban, mennyire befolyásol(hat)ják a célszemélyt. A vizsgált eseményben kezdeményező, irányító, egyenrangú, alárendelt vagy semmilyen szerepük nincs, illetve képesek, alkalmasak, hajlandóak vagy sem a közreműködésre stb. • Az életviszonyok: milyen életmódot folytat; milyen körülmények között, kikkel él; hogyan, milyen forrásokból biztosítja a megélhetését; hol és milyen ingó és ingatlan vagyona van. Rendezett, zaklatott, kétlaki, élősdi, csavargó, bűnöző, költekező (stb.) életmódot folytat. Önálló, függő, másokra szoruló; felelőtlen, csak a mára gondoló, labilis (stb.) életvitelű. Miből él, van-e ellentmondás a legális, illetve ismert jövedelme, valamint a kiadásai és/vagy a vagyoni helyzete között, erre mi ad magyarázatot. A számtalan lehetőség közül néhányat: 1) eltartott; 2) kereső foglalkozásból, nyugdíjból, egyéb, pl. vagyonhasznosításból, értékpapírokból, nyereményből, idényjellegű, illetve rendszeresen vagy esetenként végzett alkalmi munkából (stb.) származó jövedelme van; 3) illegális forrásai vannak, kölcsönöket vesz fel, bűncselekmények elkövetője vagy haszonélvezője, 4) valamely okból elhallgatja egyes pénzforrásait, 5) anonim befektetései vannak, strómanokat vesz igénybe, családi-rokoni kapcsolatokkal fedezi magát – és így tovább.

22 A hatályos Be. szerint ez a pártfogó felügyelő feladata, aki azonban a KT elkészítéséhez a rendőrség közreműködését igénybe veheti – Be. 456.§ (2) bek. 23 Terjedelmi okokból sem engedhető meg és az áttekinthetőséget sem szolgálná az egyes alkalmazási módok részletekbe menő ismertetése. Ugyanígy nem lehet azt sem részletesen elemezni, hogy mely esetben milyen információra lehet szükség. Ezért csak az irányadó szempontokra, a KT néhány fontosabb típusának főbb összetevőire, illetőleg a KT lehetséges tartalmát képező néhány adatcsoport vázlatos, ötletadó ismertetésére térünk ki. Megjegyzendő az is, hogy a titkos információgyűjtésben a felsoroltakon kívül további szempontoknak is szerepük van.

17

• Személyes tulajdonságok, magatartás: egészségi állapot, fizikai állóképesség; pszichikaijellembeli tulajdonságok; fogyatékosságok, torzulások; szokások; műveltség, szakismeret, különleges képességek; általános és bűnözői magatartási jellemzők stb. Testi-szellemi állapota milyen, mire teszi képessé, vagy miben korlátozza; van-e valamilyen fogyatékossága. Megbízható, erős akaratú, rendszerető, nyílt, zárkózott, befolyásolható, fecsegő, dicsekvő, öntelt; agresszív, gyáva, jellemtelen, primitív, gátlástalan, önző; alkoholista, kábítószeres, aberrált, patológiás hajlamú, stb. Milyen szokásai, beidegződései vannak (pl. időbeosztás, öltözködési, szórakozási, viselkedési normái, stb.). Milyen irányú, szintű elméleti és gyakorlati ismeretei vannak, pl. szakképzettség, nyelvtudás, kézügyesség, különleges mozgáskészség, stb. Mivel szeret foglalkozni (hobbi). Mire használja a képességeit és ismereteit; van-e bűnözési tapasztalata, stb. • A vizsgált eseményben betöltött szerepe: pozíciója, indítékai, magatartása. Elkövető, sértett (áldozat) vagy tanú; önállóan, saját elhatározásából, kényszerből, akaratán kívül, véletlenül, avagy életvitelénél, magatartásánál fogva (stb.) vált az ügy szereplőjévé. Az ő részéről milyen indítékok, okok játszottak közre az eseményekben: sérelem, bosszú, nyereségvágy, meggondolatlanság, felelőtlenség, figyelmetlenség, jellemgyengeség, stb. Milyen magatartást tanúsított az esemény előtt, alatt vagy után; illetve mi várható tőle. Pl.: alkalom- vagy tervszerű elkövetés; álcázó, elhárító jellegű cselekvések; aktív utótevékenység; pánik-reakciók; felelősség alól kibúvás; szökés, támadás, öngyilkosság, stb. Sértett esetében az esemény vagy az elkövető elhallgatása, takargatása; a magatartás valódi motivációjának (pl. hamis feljelentés, hatóság félrevezetése) feltárása. Bármely alanyi pozícióban: a hatóságokkal való szembe helyezkedés és annak okai stb. • Adott esetben KT elkészítése során kell, vagy lehet egyes, a személy felismerését vagy azonosítását szolgáló adatokat beszerezni. Előfordulhat, hogy így lehet rábukkanni a célszemély olyan kapcsolatára, tartózkodási helyére, ahol (akinél) fényképe, használati tárgyai, a tőle származó nyomok és anyagmaradványok megtalálhatók; avagy ezúton állapítható meg a tényleges személyazonossága.

b) A célobjektumnak a végrehajtandó feladat szempontjából fontos adatai: jellege (leírása), megközelíthetősége, védelmi helyzete, a hozzá kapcsolódó személyek és rendelkezési jogosultságuk. • Az objektum jellegének fontosabb elemei: elhelyezkedése, rendeltetése, építészeti (műszaki) és a használatával kapcsolatos jellemzői. Hol, milyen környezetben van. Lakóépület, üzem, jármű stb. Alaprajz, belső beosztás, nyílászárók, berendezés, műszaki állapot; milyen részekből áll, melyek a szerkezeti sajátosságai, stb. Mi a rendeltetése, mire használják. Adott esetben olyan részleteket is meg kell állapítani, hogy ott milyen anyagokkal dolgoznak, milyen veszélyforrások vannak; az objektumot milyen eszközökkel lehet átvizsgálni, stb. • Megközelíthetőség és védelmi helyzet: út- és terepviszonyok, védettség, belrend, belépési (behatolási), illetve rá- és kilátási lehetőségek. Hány és milyen útvonalon, milyen irányból, hogyan (autóval, vízi járművel, gyalog, stb.) lehet megközelíteni. Van-e valamilyen védelem (őrök, riasztó/jelzőberendezés, videó megfigyelő rendszer, kerítés, rács, megvilágítás, kutya, egyéb). Van-e meghatározott belső rend és az mire terjed ki, mit ír elő. Milyen mértékben lehet feltűnés nélkül (észrevétlenül) megközelíteni. Hogyan, hány helyen lehet bemenni vagy távozni, ehhez milyen eszközök kellenek. Melyek az objektumon belüli közlekedési, mozgási lehetőségek. Honnan lehet rálátni az objektumra, illetve belűről mit lehet vagy nem lehet látni (holttér). • Személyi kérdések: rendelkezési jog; személy- és objektumismeret; belépési, mozgási, cselekvési lehetőségek. Az objektummal, illetve az ott lévő dolgokkal kapcsolatban ki, milyen tulajdonosi jogosultsággal24 rendelkezik. Kinek van döntési, ellenőrzési joga, szabad mozgási lehetősége, illetve kik, miért tartózkodhatnak az objektumban, hová léphetnek be, mi tartozik a jogkörükbe, mihez férhetnek hozzá, hol tartják a személyes dolgaikat, stb. A konkrét feladat ellátásához ki biztosíthatja – akár titokban is – a szükséges feltételeket: pl. az objektumra és a hozzá kapcsolódó személyekre vonatkozó információkat, a be- és kilépést, helyiségek kinyitását, stb. Egyes esetekben ide tartozik az is, hogy kinél lehet fegyver vagy más veszélyes eszköz.

24

Vö.: a tulajdonjog tartalma.

18

2) A gyanúsítottról készített KT a) elősegíti a nyomozási taktika kialakítását; a pszichológiai kontaktus megteremtésének és későbbi alakításának (magatartás-vonal formálása) fontos szerepe van a kihallgatásban éppen úgy, mint a gyanúsított együttműködését igénylő más esetekben, pl. szembesítés, bizonyítási kísérlet, helyszíni kihallgatás, esetleg házkutatás lebonyolítása. Akár döntő jelentőségű is lehet, ha sikerül megtalálni az érzékeny, gyenge pontjait. Mindezeken túl esetenként a szakértői tevékenységhez – pl. pszichológiai, elmeorvosi vizsgálat, poligráf alkalmazása – is fontos támpontot nyújtanak a gyanúsítottra vonatkozó egyes információk; b) feltárhatja a felderítési és/vagy bizonyítási szempontból fontos tényeket, pl.: › a bűnös kapcsolatokat (felbujtó, segítő, bűntárs, orgazda, szervezett bűnözői csoporthoz tartozás); › a bizonyítási eszközök, illetve az egyéb lefoglalás, zár alá vétel, elkobzás alá eső dolgok hollétét, megszerzésük lehetőségeit; › az alibi hátterét (pl. ki, miért segít neki, van-e gyanút keltő körülmény, az előadottak megfelelnek-e a gyanúsított szokásainak, életvitelének; mi a magyarázata a hamis alibinek stb.); › az elkövetés indítékát, motivációját, az enyhítő-súlyosbító, illetve az elkövetést elősegítő okokat, körülményeket; › a gyanúsított tartózkodási helyét, várható magatartását; továbbá › a konkrét társadalomra veszélyességének megállapítását/bizonyítását szolgáló adatokat;

c) megalapozhatja a gyanúsítottal kapcsolatos megelőző, illetve kényszerintézkedések alkalmazását (bizonyíthatja azok feltételeinek fennállását); d) felfedheti, hogy ártatlan, a körülmények áldozata, gyanúba keverték, más felelősségét vállalta magára, esetleg maga is sértett. 3) A sértettről, tanúról, eltűntről készített KT főbb indokai a) a sértettnek és a tanúnak az eljárás során tanúsított magatartása sokszor visszavezethető a gyanúsítotthoz, illetve egymáshoz fűződő viszonyára, az egyéni érdekeire, esetenként mások befolyására; ezek feltárása – a gyanúsítotthoz hasonló módon – elősegíti a megfelelő taktika kialakítását; b) felfedhetők felderítési és bizonyítási szempontból jelentős tényezők is: › a tőlük származó adatok, illetve a vallomás értékeléséhez szükség lehet a szavahihetőség, megbízhatóság ellenőrzésére; az észlelés, az emlékezés zavarainak feltárására, stb.; › nem mindig nyilvánvaló, hogy a sértett tulajdonképpen áldozat és/vagy elkövető (mint pl. egyes nemi erkölcs elleni és gazdasági bűncselekmények, hatóság félrevezetése, hamis vád, biztosítási csalás, vesztegetés esetében), › egyes bűncselekményfajtáknál (emberölés, betöréses lopás, rablás, csalás, családon belüli cselekmények stb.) az áldozattá válás körülményeinek, illetve az elkövetői kör megállapításának szokásos eszköze a sértett tanulmányozása; › az előzőhöz pontban leírthoz hasonló az eltűnt helyzete: elsősorban a gyanús eltűnések mögött húzódhat meg bűncselekmény; emiatt indokolt lehet az eltűnt hozzátartozóinak, kapcsolatainak a tanulmányozása is. Várhatóan a tanúvédelemben is szerepet kap a KT, pl. a megfelelő őrzés, védelem aligha valósítható meg a tanú napirendjének, mozgásának, környezetének stb. ismerete nélkül.

4) A fiatalkorúról készített KT tartalma attól függ, hogy milyen célra készül. Bizonyítási eszközként alkalmasnak kell lennie arra, hogy a fiatalkorú egyéniségét és életviszonyait jellemző körülményeket hitelt érdemlően feltárja. Tartalmát ez esetben meghatározza, hogy a pártfogó felügyelő a megkeresésben mely tények feltárását, megállapítását kéri. Saját hatáskörben (elhatározásból) a felderítés, illetőleg a szükséges intézkedések megalapozása érdekében rendszerint részleges KT készülhet; amikor is egyrészt azt kell szem előtt tartani, hogy gyanúsítottról van szó; másrészt, hogy „A büntetőeljárás során – szükség esetén, illetőleg külön jogszabály rendelkezése alapján – kezdeményezni kell a fiatalkorú érdekében védő- és óvóintézkedés elrendelését, valamint a fiatalkorú nevelését, gondozását vagy felügyeletét elmulasztó személlyel szembeni intézkedést.” – Be. 447. § (2) bek. A fő kérdések:

19

• a fiatalkorú családi környezete lakáskörülmények (milyen minőségű lakásban, hányan laknak együtt, van-e a fiatalkorúnak külön lakrésze, fekhelye); a lakáskörülmények, a lakókörnyezet leírásához célszerű közvetlen tapasztalatokat szerezni, azaz a lakást is megtekinteni; szülők foglalkozása (mivel foglalkoznak, hányan dolgoznak a családban, mennyi a jövedelmük, abból mennyit fordítanak a fiatalkorúra); a család jellemzői (összetétel, magatartás, életmód – pl. iszákosság, veszekedés, verekedés esetleg a kiskorú családtagok jelenlétében is stb.); a fiatalkorú viszonya a család többi tagjához (ki kihez kötődik és milyen okból, milyen ellentétek vannak, kinek a magatartását tekinti példának, kire hallgat, teljes értékű családtagnak számít-e stb.); nevelésének körülményei (ténylegesen ki neveli a fiatalkorút, esetleg egymással ellentétes nevelési elveket alkalmaznak; törődnek vele vagy elhanyagolják az ellátását, nevelését; elkényeztetik, vagy éppen rendszeresen bántalmazzák, kihasználják stb.);

• a fiatalkorú egyénisége a fiatalkorú lakókörnyezeti magatartása; baráti köre; betegsége, káros szenvedélyei; elfoglaltsága (dolgozik, tanul, sportol, értelmes hobbija van stb., avagy értelmetlen, haszontalan dolgokkal tölti az idejét); jövedelme (mennyi van, miből származik, mire fordítja); életvitele (mikor jár haza, ellenőrzik-e, vagy csavaroghat, előfordult-e, hogy hosszabb időre elcsavargott, elszökött, éjszakára kimaradt, ekkor hol volt, milyen körülmények között, miféle társaságban); családon belüli magatartása (őszinte a családhoz vagy hazudozó, bizalmatlan, zárkózott, félelemben él; megvan a helye a családi munkamegosztásban, vagy kivonja magát a munkából, a közös szórakozásból, családi eseményekből, stb.);

• a bűncselekmény elkövetésének indítóoka milyen külső vagy családon belüli körülmények, illetve egyéb okok (pl. jellembeli problémák) segítették elő, hogy bűncselekményt követett el;

• a további bűnözéstől visszatartása érdekében szükséges intézkedések a KT adatai alátámaszthatják, hogy a fiatalkorú veszélyeztetettségének megszüntetése és az újabb elkövetés megelőzése érdekében indokolt-e kényszerintézkedés alkalmazása (őrizetbe vétel, letartóztatás); szükséges-e kiemelni a jelenlegi környezetéből és hol helyezzék el (milyen okból, azonnal vagy később, időlegesen vagy véglegesen; nevelőotthonban, nevelőszülőknél, esetleg a család vagy a rokonság más tagjánál); esetleg mások segítségével ezek nélkül is megváltoztatható a helyzete – pl. drogelvonó kezelés stb.

Az elmondottakat célszerű figyelembe venni akkor is, amikor kiskorú sértett körülményeit kell feltárni. Az adatszolgáltatók (szomszédok, szülők, nevelőszülők, családtagok, rokonok, iskolai nevelők, munkahelyi vezetők, oktatók, barátok, munkatársak, stb.) kiválasztásában, illetve a velük folytatott beszélgetés során az adatvédelmi és a nyomozási titokra vonatkozó szabályokat fokozott gondossággal kell betartani. Ügyelni kell arra, hogy csak az indokolt körben szerezzenek tudomást az eljárásról és a lehetőségekhez képest elfogulatlan, tárgyilagos véleményeket szerezzünk be. Bár a hatályos Be. csak arra hívja fel a figyelmet, hogy „A fiatalkorúval szemben az eljárást az életkori sajátosságainak figyelembevételével, és úgy kell lefolytatni, hogy az elősegítse a fiatalkorúnak a törvények iránti tiszteletét.” – 447.§ (1). bek.; nem feledkezhetünk meg arról, hogy akár elkövetőről, akár áldozatról van szó, az eljárás az egész életére kihatással lehet.

5) Objektumról készített KT Objektumokról a következő esetekben (és tartalommal) célszerű KT-t készíteni: • rendezvénybiztosítás: az esemény jellegétől, a résztvevők várható számától és összetételétől függően akár teljes KT-ra is szükség lehet, amely kiterjedhet az objektum szélesebb környezetére is. Speciális vonásai többek között a vezetési, az ellenőrző, illetve megfigyelő pontok, az előállító, elsősegélynyújtó helyiség, a fokozott védelmet igénylő és a veszélyes helyek felmérése (kijelölése); az objektumvédelmi, tűzvédelmi berendezések állapota; katasztrófa illetve pánikhelyzet esetére a mentési útvonalak meghatározása; létszámigény meghatározása stb.;

• házkutatás, illetve

20

• helyhez kötött elfogás:25 a feltűnés nélkül történő megközelítés és a gyors, biztonságos behatolás lehetőségei, esetleges akadályai. Az objektum belső beosztása; szökési, elrejtőzési, elrejtési lehetőségek. Mikor, kik tartózkodhatnak az objektumban, illetve a közelében, akadályozhatják-e az intézkedést, veszélybe kerülhetnek-e. A célszemély rendelkezik-e (és milyen) támadásra alkalmas eszközökkel; milyen magatartás várható tőle. Van-e aki érdemi segítséget tud nyújtani a behatolásban, a védelmi berendezések hatástalanításában, stb.;

• helyszíni kihallgatás, illetve • helyszínhez kötött bizonyítási kísérlet: a helyszín állapota (szükséges-e előzetes rekonstrukció); a helyszín sajátosságaiból adódó szökési, támadási lehetőségek; a helyszín lezárásának lehetőségei. A megközelítést, a személyek és a felszerelés kiszállítását, az egyes rögzítési módok alkalmazását, illetve a lebonyolítást befolyásoló körülmények. A helyszín környezetében tartózkodók várható magatartása, stb.;

• a megfigyelés, és • a csapda, melyek alkalmazásához szükséges KT szempontjait a róluk szóló címekben ismertetjük. 3.5. A MEGFIGYELÉS A krimináltaktika a megfigyelést – mint a megismerésnek a jelenségek érzékszervek útján történő közvetlen észlelésén alapuló módját – többféleképpen is felhasználja. Így például a személy, a tárgy, a helyszín közvetlen szemrevételezése, megtekintése az egyik fő eleme a szemlének; a sértett, a tanú, a gyanúsított (de akár a védő) magatartásának figyelemmel kísérése része a kihallgatás, a kutatás, a bizonyítási kísérlet, a felismerésre bemutatás (stb.) taktikájának. Mindezek mellett a gyanús személyek szemmel tartásának a nyomozási gyakorlatban kialakult különféle fogásai jól beváltak a rájuk vonatkozó adatok összegyűjtése és ellenőrzése, valamint a tevékenységük, kapcsolataik felderítése, a tettenérésük, elfogásuk megszervezése vonatkozásában is; tulajdonképpen az effajta alkalmazás tapasztalatainak feldolgozása nyomán jött létre a hagyományosan vizuális információszerzésként definiált adatgyűjtési módszer, a megfigyelés. A megfigyelésben, mint érzéki megismerésben – teljesen nyilvánvalóan – akkor sem csak a látásnak van szerepe, ha adatgyűjtési módszerként alkalmazzuk, hiszen pl. a személy jelenlétéről, mozgásáról árulkodnak a különböző zajok, szagok is. Az érzékszervi észlelés ezen lehetőségei beleértendők a „figyelemmel kísérés”-be, tehát nem lehet pontatlanságnak nevezni, hogy a megfigyelést más adatgyűjtési módszerektől az alapvetően jellemző vizuális jellege alapján különböztetjük meg. A megfigyelést a szakmai szóhasználatban gyakran egyszerűen „figyelés”-nek, végrehajtóit „figyelők”-nek nevezik – amit alighanem felesleges lenne kifogásolni már csak a miatt is, mert ezzel tulajdonképpen elhatárolják a megfigyelést mint adatgyűjtési módszert a megfigyelés általános megismerési módszerként való alkalmazásától. Hazánkban az a sajátos helyzet alakult ki, hogy a megfigyelés nyílt eljárásban felhasználása a krimináltaktika, míg a titkos alkalmazás, valamint a figyelés végrehajtási módszereinek többsége a bűnügyi szolgálati ismeretek „érdekkörébe”, ismeretanyagába tartozik. Ennek a „munkamegosztásnak” az a gyakorlati következménye (és jelentősége), hogy a megfigyelés előkészítése, tervezése és végrehajtása során mindkét stúdium ajánlásait egyaránt figyelembe kell venni, illetőleg a szükséges mértékben támaszkodni kell a titkos figyelésre vonatkozó sajátos ismeretekre is. Megjegyzendő még, hogy a kriminalisztika jegyzetekben többnyire szó sem esik (esett) a nyílt, illetve a titkos figyelésről, és találkozhatunk olyan leszűkített értelmezéssel is, mely szerint a megfigyelés bűncsele kményhez, illetve az elkövető személyéhez kapcsolódik, másokra csak az összefüggések folytán terjed ki. Ezen a gyakorlaton célszerű változtatni.

⇨ A megfigyelés az adatgyűjtés vizuális módja: személyek, tárgyak, objektumok, helyek, események figyelemmel kísérése a vizsgált cselekménnyel (eseménnyel) kapcsolatba hozható, illetve az eljárás lefolytatása szempontjából szükséges adatok beszerzése, ellenőrzése, dokumentálása, valamint intézkedések végrehajtása céljából. Nyomozásbeli jelentőségét aláhúzza, hogy a hatóság számára közvetlen észlelésre és beavatkozásra nyújt lehetőséget. 25 Ide sorolhatjuk az ön- vagy közveszélyes állapotban lévő személyekkel szemben történő intézkedéseket is, amelyek esetében szintén szükség van a felsorolt adatok egy részére. Bár legtöbbször igen rövid idő áll rendelkezésre, és nem is beszélünk KT-ról, gyakorlatilag mégis a környezettanulmányozás elveit, szabályait követjük.

21

A megfigyelés elvileg megbízható (ún. ellenőrzött) adatokat eredményez, hiszen a hatóság tagjai személyesen győződhetnek meg a történésekről – ami nyilván kedvezőbb, mint pl. mások elmondására támaszkodni. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy az érzéki észlelés útján megismerhető jelenségek nem feltétlenül tükrözik a lényeget. Minden, az előkészületek és/vagy a végrehajtás során elkövetett esetleges hiba, s néha a véletlen is közrejátszhat abban, hogy megváltozik az események „természetes menete” (például, ha lelepleződik a megfigyelés, akkor elmaradhat a várt esemény, a célszemély „az orrunknál fogva vezethet” minket), s így az eredmény hamis lesz. Mindezekre tekintettel akár a megfigyelés alapelveinek is nevezhetjük a következőket: – sem a célszemélyek, sem más illetéktelenek nem szerezhetnek tudomást a figyelés céljáról, s az esetek túlnyomó többségében a figyelés tényéről, azaz a megfigyelés alkalmazásáról sem; – olyan figyelési módo(ka)t és végrehajtási módszer(eke)t kell választani, amely(ek) az adott cél elérésére valóban megfelelő(ek), és az adott körülmények között ténylegesen alkalmazható(k) is; – a megfigyelést gondosan elő kell készíteni és körültekintően, fegyelmezetten kell végrehajtani. 3.5.1. A megfigyelés módjai A megfigyelés különböző módjait (ha úgy tetszik: fajtáit) lényegében a szerint különböztetjük meg, hogy melyik esetben mit (a figyelés tényét, tárgyát, a figyelő kilétét, jelenlétét, illetve ezek variációit) és milyen módon tartunk titokban. 1) A nyílt megfigyelés demonstratív jellegű, és elsősorban megelőzési célokat szolgál. A jelenlévők lát(hat)ják, hogy ott a hatóság tagja és tud(hat)ják, hogy szemmel tartja őket – ami többnyire befolyásolja is a magatartásukat (éppen ez az egyik funkciója, ezért alkalmas a viszszatartásra, a megelőzésre). A rendezvények, események megfigyelése kapcsán már kifejtettük, hogy ennek ellenére adatgyűjtésre (adatgyűjtési módszerként) is alkalmazható, mert nem csak az adott feladat végrehajtásához szükséges, hanem a későbbiek során megelőzési és felderítési célra felhasználható információk beszerzésére is lehetőséget nyújt. Az utóbbi célokat azonban nem kell nyilvánvalóvá tenni: a személyi adatok megállapítására, feljegyzések készítésére természetesnek tűnő szituációt kell keresni, felhasználni. A releváns tények észlelése és dokumentálása időben és térben elválhat egymástól. Például a gyanúsnak talált személy adatait nem szükséges az igazoltatásakor felírni és ellenőrizni, erre később is sor kerülhet, amikor azt már nem láthatja. Rendezvénybiztosítás során előre meg lehet határozni, hogy kiknek, milyen csoportoknak a magatartását (stb.), milyen szempontból kell figyelemmel kísérni, hogyan kell velük szemben intézkedni. A rendezők, biztonsági őrök segítségét is igénybe lehet venni, így titokban tartható, hogy valaki felkeltette az érdeklődésünket.

2) A leplezett megfigyelés a szokásos, mindennapos hatósági tevékenység mögé bújtatva, annak végrehajtása közben vagy ürügyén történik; titokban tartva a figyelés tényét és tárgyát. Hogy a mindennapos tevékenység közben, vagy annak ürügyén végezzük, ez lényegében két alkalmazási változatot jelent. A (helyes) gyakorlathoz hozzátartozik, hogy a szolgálati feladatok teljesítésekor az éppen adódó lehetőségeket kihasználva rendszeresen, folyamatosan gyűjteni kell a bűnügyi szempontból releváns adatokat: fel kell figyelni a gyanús jelenségekre, szemmel kell tartani a gyanús, a bűnöző személyek tevékenységét, és így tovább. Az effajta adatszerzésre – különösen, amikor nem célszerű vagy nem akarjuk, hogy ez a „melléktevékenység” feltűnjön a kívülállóknak – azért alkalmas a leplezett megfigyelés, mert rendszerint nem igényel olyan előkészítést és lebonyolítást, mint a puhatolás, és a tényleges (eredeti) feladat végrehajtása közben könnyen, észrevétlenül, érdemi többletmunka nélkül lebonyolítható. A másik változat esetében a figyelés a főfeladat; mikor is azt használjuk ki, hogy mindenki számára természetes, hogy a „hatóság végzi a dolgát”, s emiatt a hatósági személyek bárhol különösebb feltűnés nélkül megjelenhetnek, Így viszonylag egyszerű a mindennapos tevékenység látszatát keltve eltitkolni és végrehajtani a figyelést. Ezt a megoldást akkor célszerű alkalmazni, amikor – személyek, objektumok, területek rendszeres, és/vagy hosszabb távú megfigyelésére van szükség, – álcázott vagy rejtett figyelésre egyáltalán nincs, vagy nincs reális lehetőség, 22

– illetve a figyelő (mint idegen személy) megjelenése az adott helyen, környezetben felte-

hetően vagy biztosan gyanút keltene. Így pl. a „szokásos” közlekedésellenőrzés közben feltűnés nélkül szemmel tartható a közelben lévő objektum, illetve annak forgalma; igazoltatni lehet a járművel közlekedő célszemélyt, sőt a szállítmánya is ellenőrizhető. Nem gyanús a feljegyzések készítése sem, hiszen ez együtt jár az ilyen tevékenységgel. Sebességellenőrzés címén fénykép- vagy videofelvétel is készíthető. Az egyszerű járőrtevékenység is alkalmas a célszemély felbukkanásának észlelésére és jelzésére, így megoldhatók az olyan problémák, mint a figyelésre felvétel,26 a dekonspirációs veszélyek elhárítása stb.

3) Az álcázott megfigyelést a környezethez történő alkalmazkodás jellemzi. Ez esetben a megfigyelést és a figyelő kilétét kell titokban tartani. A dekonspiráció elkerülése érdekében nagyon fontos, hogy a figyelő rendelkezzen az álcázásul választott foglalkozás, szerepkör betöltéséhez szükséges ismeretekkel; az adott környezetben ne ismerjék; öltözete, viselkedése stb. odaillő legyen, ne hívja fel magára a figyelmet (ne „lógjon ki a sorból”). Kevés helyen kelt feltűnést egy turista (vagy csoport), ekkor a fényképezés is megszokott jelenség. Bárhol alkalmazható a magántaxi; úgyszólván nincs olyan terület, ahol ne állhatna félre egy vállalkozás gépkocsija, mert a dolgozók éppen étkeznek. Vásárokon, piacok, csarnokok környékén természetes az áruval megrakott gépkocsival hosszú ideig tartó várakozás. Könnyen meg lehet húzódni az alkalmi árusok között, ekkor még a kapcsolattartás is egyszerűen megoldható. Szinte beépülési lehetőséget biztosít, hogy sok helyen foglalkoztatnak alkalmi, bejelentetlen munkásokat, akik között mindenféle foglalkozású ember megtalálható és gyakran hiányos a szakismeretük is. Szórakozóhelyen, rendezvényeken a közönség összetételének, magatartási stílusának megfelelő korú, külsejű, fellépésű rendőr zavartalanul tevékenykedhet.

Kétségtelen, hogy a figyelő bármikor összetalálkozhat a feladat végrehajtása szempontjából nem kívánatos ismerőssel, tehát nagy a lelepleződés veszélye. Emiatt az álcázott megfigyelési módot akkor célszerű választani, ha nincs más megoldás, ha az adott helyre nem lehet másképp bejutni úgy, hogy a megfigyelés zavartalanul végrehajtható legyen. 4) A rejtett megfigyelés esetében a figyelő alkalmas helyre elrejtőzve, jelenlétét és tevékenységét titokban tartva végzi a feladatát. A figyelőnek úgy kell elhelyezkednie, továbbá olyan magatartást kell tanúsítania, hogy ottlétét, és következésképp a figyelést senki illetéktelen még véletlenül se észlelhesse; ugyanakkor a figyelés tárgyát a kiválasztott/kialakított figyelőpontról jól szemmel tarthassa. A módszer azért hatékony, mert a hatósági tevékenység teljes mértékben titokban, „láthatatlanul” történik, következésképp szakszerű alkalmazása kizárja az ellene való védekezést éppen úgy, mint a korábban már említett, az események „természetes menetének” megváltozásából adódó problémák bekövetkezését. Megszervezése és végrehajtása viszont korántsem egyszerű; emiatt mindig meg kell fontolni, hogy az adott cél elérésére van-e egyszerűbb megoldás. A főbb, sarkalatos kérdések a következők: a figyelőpont kiválasztása, kialakítása; a figyelőpont elfoglalása, elhagyása, a figyelők váltása; a szükséges intézkedések végrehajtási feltételeinek biztosítása; a kapcsolattartás biztosítása; valamint a figyelők magatartása. a) A figyelőpont kiválasztása részben az adott lehetőségektől, részben a kitűzött céloktól függ. › A célszemély/célobjektum megfigyelése történhet az adott objektumon belülről (ezt nevezzük belső figyelésnek), vagy valamely másutt lévő helyiségből. Az mindenképpen előnyös, hogy a környezeten nem kell változtatni; viszont komoly hátrány, hogy ezekben az esetekben a rejtett megfigyelésről szükségszerűen mások is tudomást szereznek (pl. az előkészítésben közreműködő, a figyelőhelyre bejutást biztosító személyek – illetékes vezető, biztonsági őr, a helyiség tulajdonosa, használója; a sértett; avagy éppen a célszemély kapcsolatai, hozzátartozói). A közreműködők megbízhatóságáról előzetesen meg kell győződni (már amennyiben ez egyáltalán lehetséges, hiszen senkibe „nem láthatunk bele”); fel kell hívni a figyelmüket a titoktartásra; és csak annyit szabad közölni velük, amennyi a feladat végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges.27 A sértett, illetve a célszemély kapcsolatai esetében nem szabad figyelmen kívül hagyni a rájuk nehezedő pszichikai nyomást, amely miatt – még ha önként segítenek is – bármikor hibát követhetnek el, meggondolhatják magukat, kiszámíthatatlanul viselkedhetnek. 26 27

Egyszerűsített megfogalmazásban: a figyelők és a figyelés tárgya közti kapcsolat megteremtése. Erre az Rtv. 25. és 26. §-ai nyújtanak lehetőséget.

23

› A kívülről, illetőleg a nyílt területen való figyelésnél – ha lehetséges – elsősorban a terep nyújtotta lehetőségeket (a növényzettől a mesterséges tereptárgyakig) kell kihasználni, mert a célszemély felfigyelhet a változásokra. Szükség esetén elrejtőzésre alkalmas jármű, munkagép, szerszámtároló bódé vagy más, az adott területen feltűnést nem keltő tárgyak telepítésével kell figyelőpontot létesíteni. Hogy mikor melyik megoldást választ(hat)juk, az a megfigyelés céljától, az objektum helyzetétől, a figyelés titokban tartásának lehetőségeitől, valamint a tervezett intézkedésektől függ (úm.: csak megfigyelésre van szükség, avagy az eseményt dokumentálására, a célszemély elfogására is, stb.). Hogy esetenként mennyire nem egyszerű feladatról van szó? Nemrégiben a sajtó „jóvoltából” a fél ország derülhetett azon, hogy a vidéki környezetben azonnal „szemet szúrt” a figyelő-gépkocsi; tv-híradóban mutatták be, ahogyan a riporter a mikrofonnal verte a kocsiablakot, hátha rákényszerítheti a figyelőket arra, hogy előjöjjenek és nyilatkozzanak. Megfontolandó tehát, hogy akár a legsürgősebb esetekben is a megfigyelés mely módját választjuk.

b) A figyelőpont pozíciójával, jellegével is összefüggő jelentős kockázati tényező, hogy a figyelők hogyan foglalhatják el a helyüket (ideértve a figyelők váltását is); ugyanis minden mozgás, minden „idegen” személy megjelenése feltűnést kelthet. Ennek megfelelően kell felmérni és meghatározni, hogy a figyelők mikor, milyen útvonalon, milyen öltözetben, milyen álcázással, kinek a segítségével stb. közelíthetik meg, illetve foglalhatják el a figyelőpontot; esetleg hogyan rejtőzhetnek el annak közelében – kivárva az alkalmas szituációt. c) Amennyiben az elrejtőzésre alkalmas hely nem teszi lehetővé, hogy a szükséges intézkedést (pl. elfogást) a figyelő hajtsa végre, akkor erre külön erőt kell biztosítani. Ennek érdekében – és általában is, számítva mindenféle nem várt eseményre – gondoskodni kell a megbízható kapcsolattartásról. d) Fontos kérdés a figyelők helyzete és magatartása. Alapvető követelmény, hogy rejtett figyelés esetében tilos mindenféle olyan fény- és/vagy hangjelenséggel együtt járó tevékenység, amely kívülről (azaz nem csupán magán a figyelőponton, az ott tartózkodók számára) észlelhető. Rágyújtani, beszélgetni, rádiózni, telefonálni (kapcsolattartás!) csak úgy szabad, hogy azt kívülről ne észlelhessék. A figyelő jelenlétét elárulhatja a távcső lencséjéről visszaverődő fény, vagy ha túl közel megy az ablakhoz – stb. Csakhogy a figyelőknek is vannak „természetes emberi szükségleteik”, és jó kérdés, hogy azokat hogyan lehet feltűnés, illetve a feladat ellátásának veszélyeztetése nélkül megoldani. Az é jszaka csendjében az ajtónyitás, a wc-öblítő, a vízcsap használata akár az egész épületben is hallható – miközben az egész figyelés meghiúsulhat azon, hogy a figyelő erre a néhány percre elhagyja a felállítási helyét. És képzeljük magunkat a gépkocsiba zárt figyelők helyzetébe.

5) A titkos figyelés a titkos információgyűjtés egyik módszere, amelyet (rendszerint) külön szabályok betartásával, az erre felkészített állomány végez. A megfigyelés végrehajtási módszereivel – például: álló, mozgó, lánc, párhuzamos, technikai eszközökkel végzett (stb.) figyelés, ellenfigyelés – nem a krimináltaktika, hanem a bűnügyi szolgálati ismeretek foglalkozik; éppen ezért azokra itt nem is térünk ki. A nyílt megfigyeléshez kapcsolódás miatt viszont érdemes megemlíteni az ún. térfigyelő rendszereket. Bár ezek eredeti rendeltetése az adott terület folyamatos rendőri ellenőrzése, „látókörzetükben” nyilvánvalóan lehetőséget nyújtanak konkrét ügyekben felmerülő megfigyelési feladatok teljesítésére is. Az ezúton beszerzett adatok hitelesnek tekinthetők és bizonyítékként is felhasználhatók, e vonatkozásban azonban fi28 gyelembe kell venni az Rtv. 42. §-ában előírtakat. (A felvételek utólagos elemzése nyilván nem a megfigyelés kategóriájába tartozik; ha a felvételt más rendőri szerv készítette, úgy a keletkezett anyag szabál yszerű felhasználása érdekében megkeresésre kerülhet sor.)

28 Rtv. 42. § „(1) A Rendőrség a rendőri intézkedéssel összefüggésben az intézkedéssel érintett személyről, a környezetről, illetőleg a rendőri intézkedés szempontjából lényeges körülményről, tárgyról kép- és hangfelvételt készíthet. A Rendőrség közterületen, közbiztonsági célból képfelvevőt helyezhet el olyan módon, hogy annak jelenléte az állampolgárok számára nyilvánvalóan észlelhető legyen. A felszerelt képfelvevő elhelyezéséről, működtetéséről tájékoztatni kell a lakosságot. A Rendőrség által készített kép- és hangfelvételek, illetőleg az abban szereplő személyes adatok csak az esemény helyszínén elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés miatt kezdeményezett eljárás során, valamint körözött személy azonosítása céljából használhatók fel. (2) Ha az esemény helyszínén kép- és hangfelvételen rögzített cselekmény miatt büntető- vagy szabálysértési eljárás nem indult, továbbá, ha az abban levő adatok nem képeznek maradandó értéket, a kép- és hangfelvételt legkésőbb az esemény időpontjától számított hat hónap elteltével meg kell semmisíteni.”

24

3.5.2. A megfigyelés tárgyai és céljai 1) A személyek megfigyelése a tevékenységük, magatartásuk, mozgásuk, kapcsolataik, életmódjuk, életvitelük felderítésére, dokumentálására, illetve a velük kapcsolatban szükséges intézkedés(ek) végrehajtására irányulhat. A célszemély legtöbbször a gyanúsított,29 ritkábban az eltűnt valamely hozzátartozója, kapcsolata; de lehet a sértett, a tanú, vagy egy csoport is. a) A célszemély tevékenységének, mozgásának megfigyelése útján felfedhetők (megtalálhatók) a kapcsolatai, a búvó- illetve rejtekhelyei; megállapítható az elkövetés módszere; lelepleződhetnek a szándékai (hogy mire készül); biztosítható a tettenérése, az elfogása, illetőleg a szökésének-elrejtőzésének, avagy az újabb (bűn)cselekmény elkövetésének a megakadályozása. b) A célszemélynek a vizsgált esemény bekövetkezése után tanúsított magatartása – különösen, ha a nyomozás (akár tudatosan, akár csupán véletlenszerűen) vele kapcsolatban lévő személyeket érint – egy sor olyan mozzanatot tartalmazhat, amelynek megismerése fontos lehet. A gyanúsított ún. utótevékenysége gyakran a büntetőeljárás meghiúsítására, megnehezítésére irányul (tárgyi bizonyítási eszközök elrejtése, megsemmisítése, a jogtalanul megszerzettbirtokolt dolgok utólagos legalizálása, tanúk megkörnyékezése, megfélemlítése stb.), hiszen többnyire ehhez fűződik személyes érdeke. A megfigyelés felszínre hozhatja a sértettnek, a tanúnak, az eltűnt hozzátartozójának (stb.) a hasonló cselekedeteit is, amelyek nyilván más megvilágításba helyezik őket, vagy akár az egész ügyet is. A magatartásvonal megváltoz(tat)ása azért lesz feltűnő, mert indokolatlannak tűnik, ellentmond a már rendelkezésre álló adatoknak. Mindig meg kell vizsgálni, hogy mi a változások oka, azok miről árulkodnak, összefüggenek-e a vizsgált eseménnyel, mi a valóságos jelentőségük. A nyomozási tapasztalatok szerint nem egyszer előfordul, hogy az addig nyílt, barátságos, vidám természetű ember magába roskad, visszahúzódik, óvatoskodik, esetleg ingerültté, gorombává válik, egyesekkel megszakítja a kapcsolatát. Más esetben éppen a pozitív változás a feltűnő, pl. aki eddig enni sem adott a gyermekének, az most ajándékot is vásárol neki. Van, hogy a nyomozás által érintett személyek valamelyike feltűnően érdeklődik a nyomozás állása iránt; tanácsokat kér, hasonló típusú bűncselekményekre, ügyekre vonatkozó kérdéseket tesz fel az ismerőseinek; újságkivágásokat gyűjt; sejtelmes megjegyzéseket tesz; öngyilkossággal vagy erőszakos cselekmények elkövetésével fenyegetőzik, stb. Mindezeknek megvan a maga oka, indokolt tehát feltenni a kérdést: vajon miért?

c) Az életvitel, életmód megfigyelése támpontul szolgálhat a verziók kialakításában, ellenőrzésében. Például a feltűnő költekezés, vagyongyarapodás a vagyon elleni, illetve a haszonszerzésből elkövetett élet elleni cselekményekre jellemző; utóbbiak kísérő jelensége lehet az értékesítés is. Nyilvánvalóan a célszemély korábbi anyagi-jövedelmi helyzetéhez, szokásaihoz képest lesz feltűnő a változás. Egy hajléktalan esetében már az is szokatlan, ha van mit eladnia, vagy vásárol valamit. Másoknál – ez a korrupciós jellegű bűncselekmények elkövetőire is igaz – a legális jövedelemhez mérten aránytalan költekezésről van szó. Vagy: aligha beszélhetünk egyszerű eltűnésről, ha pl. a hozzátartozó, az üzlettárs stb. egyszeriben sajátjaként rendelkezik az eltűnt vagyonával, értéktárgyaival. Az életvitel-életmódbeli változás természetesen nem csak anyagi természetű lehet és az sem biztos, hogy azonnal bekövetkezik. Jellegzetes példákat lehet találni az eltűnésnek álcázott emberölések elkövetőinek az esetében. Gyakran olyan szokásokat vesznek fel, amit eddig éppen az eltűnt nem engedett meg nekik, és volt olyan is, aki a férjének a megölése után többé nem mert egyedül maradni a lakásban, bár azelőtt örült az egyedüllétnek, stb. Az életvitel megváltozása nem mindig azonnal a kiváltó esemény után következik be. Aki meggondoltabb, jobban bírja a pszichikai megterhelést, az képes kivárni, így csak hosszabb távú, rendszeres megfigyelés útján leplezhető le.

d) A kapcsolatok megfigyelése elősegítheti a cselekmény, esemény teljes feltárását; a még ismeretlen bűntársak (orgazdák, bűnpártolók, szervezett bűnöző csoporthoz tartozók) felderítését, a tárgyi bizonyítási eszközök megtalálását, a szökésben lévő gyanúsított elfogását, az eltűnt felkutatását. Gyakori, hogy a tanúk megvesztegetését, megfélemlítését, a szökés előkészítését, a bűnjelek megsemmisítését vagy elrejtését (stb.) nem maga a gyanúsított, hanem valamelyik kapcsolata végzi. A szökésben lévő gyanúsított, az (állítólag) eltűnt személy gyakran a kapcsolatainak a segítségére szorul. A bűnöző csoporton be29

Pontosabban: a bűncselekmény elkövetője; az elkövetőként számításba vehető; illetve a gyanúba fogott személyek.

25

lüli munkamegosztás, illetve megállapodások miatt más módszerekkel lassabb, nehezebb lehet a felderítés – mindezek aláhúzzák a kapcsolatok megfigyelésének jelentőségét.

e) Személyek megfigyelésére nem csak konkrét ügy kapcsán kerülhet sor. Mind a bűnügyi, mind a közrendvédelmi és a közlekedésrendészeti állomány folyamatosan figyelemmel kísérheti a nyilvános helyeket, közterületeket; a csavargókat, a hajléktalanokat, a prostituáltakat, az ismert bűnözőket és ezek kapcsolatait; a fiatalkorú, illetve az egy-egy szórakozóhelyhez kötődő csoportok kialakulását és tevékenységét stb. Személy- és helyismeretére támaszkodva könnyen észlelheti a keresett, vagy az idegen személyeket, illetve a szokatlan eseményeket, jelenségeket. A megfigyelés így lehetőséget nyújt a bűncselekmények előkészületi szakban történő leleplezésére, a tettenérésre, bűncselekmény-sorozatok megszakítására (a megfigyelés szerepe a megelőzésben, megszakításban, az általános felderítésben, a körözésben). Attól függően, hogy kit, mi célból, mely körülmények között kell megfigyelni, a célszemélyről – esetenként az ismert kapcsolatairól is – különböző, az azonosítást, a könnyű felismerhetőséget, valamint a feladat hatékony, biztonságos végrehajtását lehetővé tévő adatokra van szükség. (Úgymint: személyi adatok, személyleírás; ruházat, látható különös ismertetőjelek, mozgási sajátosságok stb.; napirend, szokások; lakcím és más tartózkodási helyek; egyéb információk – pl., hogy elfogásakor ellenállást tanúsíthat, fegyverrel vagy más támadásra alkalmas eszközzel rendelkezik, stb.) Megkönnyíti a figyelők munkáját, ha fénykép, videofelvétel, esetleg személyes tájékozódás alapján előzetesen megismerhetik a célszemély(eke)t, valamint az általuk használt objektumoknak (mozgási területüknek, azok környezetének) a sajátosságait. Erre persze sokszor nincs (reális) lehetőség; az viszont mindenképpen ajánlott (még ha a figyelésre felvétel megbízható módon történik is), hogy legalább a célszemély fényképét – akár a figyelés megkezdését követően – a figyelők rendelkezésére bocsássák.30 2) A tárgyak megfigyelésének tipikus esetei: – az ellopott és elrejtett, az elszállításra előkészített tárgyak, – tolvajcsapda telepítésekor a csapdatárgy, – vagy az előbbieken kívül is a sorozat-elkövetések által veszélyeztetett tárgyak (pl. járművek, közlekedésbiztonsági berendezések stb.) megfigyelése az elkövető kilétének megállapítása, tettenérése, elfogása – és persze a kárelhárítás-kármegelőzés – céljából. A szükséges intézkedésekhez a figyelőknek ismerniük kell a kérdéses tárgy leírását, különös ismertetőjeleit és/vagy azonosító adatait; s természetesen azt is, hogy milyen esetben mi a teendő (melyek a szükséges intézkedések). 3) Objektumok31, helyiségek, terep- és útvonalszakaszok megfigyelésének sokféle oka, célja lehet, ezúton sok fontos információ szerezhető be. Például: a) felmérhető az adott objektum forgalma (kik, mikor, milyen időközönként, milyen célból, milyen csomagokkal stb. jelennek meg; hogyan, mikor távoznak; milyen szállítások történnek stb.); b) megállapítható, hogy – a keresett személy az objektumban tartózkodik-e, illetve jármű ott van-e, – mikor indul el a megfigyelendő személy vagy szállítmány, – meglátogatja-e valaki a szökésben lévő terhelt kapcsolatait (hozzátartozóját, börtöntársát, ismerősét stb.), esetleg mit hoz-visz magával a látogató; c) elősegítheti – a személy kapcsolatainak megállapítását, – hogy kik járnak oda; adott személy megjelenik-e az objektumban (ez leleplezheti, sőt bizonyíthatja a letagadott ismeretséget is), valamint – a keresett személy elfogását, tartózkodási helyének megállapítását; e) s nem utolsó sorban sokszor bűncselekmény-sorozat megszakítása érdekében kell azonos típusú objektumokat, meghatározott területet megfigyelni. 30

Felesleges fejtegetések helyett ismét arra kell hivatkoznunk, hogy a bűnügyi szolgálati ismeretek minden apró részletre kiterjedően foglalkozik a megfigyelés végrehajtási módszereivel. 31 Itt mindenféle létesítményről, tereptárgyról van szó: lakóépület, üzem, pályaudvar, üzlet, szórakozóhely, strand, bekerített terület, barlang stb.

26

A felsoroltak kapcsán a következőket említhetjük meg. • Az objektumok forgalmának figyelemmel kísérése útján (az egyéb adatszerzés mellett) azt is ellenőrizhetjük, hogy az érdekeltek által rendelkezésünkre bocsátott adatok megfelelnek a valóságnak, vagy sem. Mondhatják, hogy milyen szigorú az ellenőrzés, ha mi éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk – és így tovább. (Megjegyzendő, hogy az objektum megfigyelése az egyik bevált módja a figyelésre felvételnek, illetve átadásnak is.) • A hatóság őrizetéből megszökött, de más, a bűncselekmény elkövetése után ismeretlen helyen tartózkodó személyek esetében is célszerű megfigyelni mindazokat a helyeket, ahol várhatóan fel kell tűnnie, ahol már máskor is elrejtőzött, esetenként a szökés irányába eső közlekedési útvonalakat. Ez leleplezheti az eltűntnek mondott személyeket is. (Előfordult, hogy a körözött gyanúsított számára a lakásban, a padlózat alatt készítettek rejtekhelyet. A figyelés megállapította, hogy mozgás volt a lakásban akkor is, amikor a család egyetlen tagja sem tartózkodott otthon, így került sor az elfogásra. Másik esetben a rejtőzködő úgy lepleződött le, hogy a felesége éjszaka vitt neki meleg ételt az egyik melléképületbe.) • A megfigyelés erő- és időigényes, de hatékony módja a sorozatelkövetések felderítésének. Hogy mit érdemes szemmel tartani? Például: besurranásos-, trükkös-, betöréses lopások, rablások, kábítószer-terjesztés esetében a veszélyeztetett, az elkövetés valószínű helyszíneként számításba vehető objektumokat (pénzintézetek, posták, üzletek, benzinkutak, raktárak, hétvégi- és lakóházak, borospincék, szórakozóhelyek, iskolák stb.) és környéküket. Fa-, terménylopásnál az érintett terepszakaszt. Ezekkel összefüggésben, illetve a várható szállítmányok (lásd: csempészáru, ellopott járművek, embercsempészet) esetében azokat az utakat, csomópontokat, vízátkelőhelyeket stb., amelyeket a résztvevőknek mindenképpen érinteniük kell, amelyek a szokásos útvonaluknak tekinthetők – stb.

A megfigyeléshez ismerni kell az objektum releváns sajátosságait. Ezek pl.: a megközelítés, a be- és kilépés, a közlekedés lehetőségei (terep és útszakasz esetében ideértve a járhatóságot is); a „rálátás”; az ún. belrend, az őrzés és a biztonsági berendezések; az intézkedésekhez igénybe vehető segítség – és így tovább. 4) Az események, rendezvények megfigyelésének fontosabb céljai: – a személy- és vagyon elleni bűncselekmények elkövetésének, a rendezvény megzavarásának megelőzése, – a jogsértő cselekmények elkövetőinek (garázdaság, testi sértés, zsebtolvajlás, közveszélyokozás, kábítószerrel összefüggő cselekmények stb.) a tömegrendezvények sajátos körülményei közötti elfogásának biztosítása, – bűnügyi szempontból releváns személyek felderítése; kilétük, kapcsolataik megállapítása; magatartásuk figyelemmel kísérése; körözött személyek felkutatása. A különböző sport- és kulturális eseményeknek, tömegrendezvényeknek (vásár, búcsú, ünnepség, koncert, gyűlés stb.) mindig megvan a maga sajátos közönsége, jellemző viselkedésformája, melynek felmérése után viszonylag könnyen felfedhetők az oda nem tartozó, illetve a valamely szempontból potenciálisan veszélyes személyek. Figyelemmel kell kísérni a résztvevők magatartását, hangulatát, külön gondot kell fordítani a gyanúsan viselkedő, a hangadó személyekre, a hangoskodó, feltűnősködő, a mások szórakozását, illetve az ott szokásos rendet zavaró csoportokra. A tömegben nem csak a cselekmény észlelése, hanem elkövetőjének kézre kerítése sem könnyű. Ezért célszerű nem csak szemmel tartani a gyanús személyeket, hanem megjegyezni a személyleírásukat, megfigyelni a társaságukat; így a biztosítás más résztvevője is felismerheti és elfoghatja az illetőt, illetve – akár később is – a csoport többi tagján keresztül el lehet jutni hozzá. A tömegrendezvényeken megjelenhetnek ismert bűnözők, zsebtolvajok, körözött személyek; esetleg valaki terepszemlére használja ki az alkalmat. Meg lehet figyelni, hogy kik tartoznak egy-egy bűnügyi szempontból érdekes csoporthoz, azon belül ki milyen szerepet tölt be, készülnek-e valamire stb., így sok fontos, később is felhasználható információt szerezhetünk be. Akár rendezvénybiztosításról, akár csak szokásos ellenőrzésről van szó, megfelelő felkészülés esetén a megfigyelés komoly eredménnyel járhat. (A rendezvénybiztosítás alkalmával rendszerint nyílt figyelésről van szó. Újabban a kábítószer-terjesztők és fogyasztók felderítése érdekében többször is sikerrel járt ilyen helyeken az álcázott figyelés alkalmazása.)

3.5.3. A megfigyelés előkészítése és taktikája A megfigyelés esetében bizonyos mértékig egybemosódik az előkészítés és a tervezés/szervezés. Amikor felmerül, hogy valamely feladatot figyelés útján, illetve segítségével kell/lehet megoldani, még korántsem biztos, hogy minden szükséges adat a rendelkezésünkre áll, márpedig az elérendő céltól a tényleges feltételekig egy sor egymással összefüggő, egymásra ható tényezőt kell megvizsgálni. Az előzetes, általános szintű elképzelés az előkészítő munka során finomodik és alakul át végleges, végrehajtható tervvé.

27

Befolyásoló körülmény az is, hogy saját elhatározásból alkalmazzuk, vagy más szerv munkáját segítve „ránk osztott” feladatként kell végrehajtanunk, mert ennek függvénye, hogy ki, miben és minek alapján dönt(het), kinek mi a feladata. a) Az első eldöntendő kérdés, hogy valóban szükség van-e a figyelésre, vagy a kívánt eredmény elérhető kisebb erőbefektetést igénylő és kevésbé kockázatos módszer alkalmazásával is. Ha a megfigyelés mellett döntünk, az előzetes elképzelésünket a rendelkezésre álló adatok alapján alakíthatjuk ki. Számolva az esetleges akadályokkal stb. célszerű több alternatívát figyelembe venni, melynek függvényében kell megvizsgálni, hogy mit tudunk a figyelés tárgyáról, valamint az alkalmazását befolyásoló körülményekről; s hogy a továbblépéshez milyen előzetes tájékozódásra van szükség, amelyet persze el is kell végezni. b) Ez után kezdődhet a figyelés tényleges előkészítése és megtervezése, melynek irányadó szempontjai, hogy hol, mikor, kit (mit) és milyen körülmények között kell megfigyelni, illetve milyen egyéb feladatokat kell a figyelés során végrehajtani. Be kell szerezni minden adatot, amely a tervezéshez, illetőleg a figyelés megszervezéséhez és végrehajtásához szükséges. Tulajdonképpen speciális KT-t kell készíteni, amelynek (aktuálisan) ki kell terjednie minden olyan kérdésre, amelyekről a megfigyelés módszereinél és tárgyánál már szó volt. • E munkában rendszerint jól hasznosítható a körzeti megbízott, a járőr személyi- és helyismerete: pl. a figyelőpont megfelelő kiválasztásában, a megközelítés, a váltás útvonalának, időpontjának meghatározásában stb. Nincs akadálya annak, hogy ezekre nézve konkrét javaslatot tegyenek, megjelöljék azokat a megbízható személyeket, akiknek a lakását, üzletét stb. figyelőpontként igénybe lehet venni. Tájékoztatást adhatnak a terület sajátosságairól, az ott élők/dolgozók szokásairól, mozgásáról – tehát egy sor olyan dologról, ami befolyásolhatja a feladat végrehajtását. • A tervezés/előkészítés, a feladatok meghatározása során egy sor más tényezőt is figyelembe kell venni. Például, hogy objektumok külső megfigyelése előtt célszerű a nappali órákban, jó látási viszonyok között megismerni a megközelítési lehetőségeket, a be- és kijáratok, ablakok elhelyezkedését, a rejtőzésre, a figyelőpontnak alkalmas (kijelölt) helyeket, majd megismételni a tájékozódást a figyelés tervezett időszakának megfelelő viszonyok között. A közterületen elhelyezett tárgyak megfigyelésének sajátossága, hogy a kellő mértékben gondoskodni kell a megközelítésre és a menekülésre alkalmas útvonalak megfelelő biztosításáról, illetve az elkövető üldözésének megszervezéséről. Nyilvános helyeken (pl. étterem, pályaudvar) úgy kell elhelyezkedni, hogy a figyelőpontról jó kilátás legyen és a be- és kijáratokat is szemmel tarthassák. Szórakozóhelyen a fogyasztást célszerű rögtön kifizetni, hogy szükség esetén a figyelő azonnal távozhasson. Ha ennek jelentősége van, a nyilvános helyen olyan rendőr végezze a megfigyelést, akit a személyzet nem ismer. A figyelésben polgári személyek (vagyonőr, polgárőr, erdészeti dolgozó stb.) is részt vehetnek, ha ez nem jár a megfigyelés titkosságának a megsértésével (azzal a veszéllyel, hogy akár véletlenül is, de illetéktelenek tudomást szereznek az akcióról) és képességeiknél, személyes tulajdonságaiknál fogva is alkalmasak a feladat végrehajtására. Elsősorban olyan esetekben célszerű ezt a megoldást választani, amikor a lakosság maga is érdekelt a bűnözők leleplezésében, a bűncselekmény-sorozat megszakításában (betöréses lopás, nemi erkölcs elleni bűncselekmények, erdőirtás, terménylopás). Így jelentős rendőri erők lekötése nélkül is megoldható a helyzet, azonban alapos, minden részletre kiterjedő eligazításra, a minél gyorsabb rendőri beavatkozás megszervezésére mindenképpen szükség van. És így tovább.

c) Általában célszerű írásbeli tervet készíteni, mert annak alapján ellenőrizhető, hogy mindent megfelelő módon számításba vettek-e; könnyebb megtartani az eligazítást és számon tartani a fejleményeket. Mellékletként fénykép, térképvázlat, helyszínrajz stb. is alkalmazható. Meg kell határozni a megfigyelés célját, időpontját, időtartamát; a résztvevők személyét és konkrét feladatait; ha a feladat jellege megkívánja: az összeköttetés módját és eszközét; továbbá a figyelésben résztvevő személyek váltását, pihentetését, étkeztetését. Lehetőség szerint fel kell készülni az esetleges zavaró körülményekre, és ki kell dolgozni elhárításuk módját. Ha a figyelésre bűnelkövetők elfogása érdekében van szükség, gondoskodni kell a megfelelő szolgálati felszerelésről, meg kell vizsgálni a személy menekülésének, illetve a szökés megakadályozásának lehetőségeit, továbbá meg kell határozni az elfogásról adott jelentés, valamint az őrzés és szállítás módját. d) A megfigyelés végrehajtásának első mozzanata az eligazítás, melynek során a figyelésben résztvevőkkel ismertetni kell a feladatukat, és rendelkezésükre kell bocsátani minden, annak végrehajtásához szükséges információt. • Gyakran előfordul, hogy a figyelők nem ismerik az objektumot vagy a célszemélyt, hiszen sokszor éppen az a végrehajthatóság feltétele, hogy a figyelőket senki se ismerje az adott 28

környezetben, a célszemély ne tudja, hogy kivel áll szemben. Emiatt akár a felkészülés időszakában, akár közvetlenül a figyelés megkezdésekor az akció vezetőjének, illetve az ügy megfelelő ismeretekkel rendelkező előadójának a közreműködésével kell a tájékoztatásról gondoskodni. Teljesen természetes, hogy az viszi be a figyelőpontra a végrehajtókat, aki megszervezte a figyelést, hiszen a külső segítők vele állnak kapcsolatban. Személyfigyelés esetében – még ha a figyelők fényképről megismerhették is a célszemélyt – biztosabb a figyelésre felvételt átadás útján biztosítani.32 Erre nincs mindig lehetőség – pl. a körözött személyt sem ismerik a rendőrök minden vélt tartózkodási helyén, ekkor fénykép vagy személyleírás alapján lehetséges a további intézkedéseket magalapozó azonosítás.

• A figyelők létszáma is a feladattól függ. Állófigyelés esetében akkor kell a váltásról gondoskodni, ha a figyelő feltűnés nélkül nem tölthet egy helyen túl sok időt. Természetesen az elfáradással is számolni kell, ez is indokolhatja, hogy időről-időre más vegye át a figyelést. Mozgó figyelés esetében nemigen elegendő egy személy, mert gyanút kelthet, hogy mindenütt találkoznak vele, a legegyszerűbb ellenfigyelés is leleplezheti, könnyen leszakadhat és nem képes megoldani a váratlan helyzeteket sem.33 Emellett aligha képes folytatni a figyelést, ha közben meg kellene állapítani a célszeméllyel kapcsolatba lépő személy kilétét, stb. • Súlyos hiba arra számítani, hogy a célszemély buta és ügyetlen. Van, aki akkor is óvatos, amikor nem is készül semmire; aki pedig éppen „munkában” vagy pl. szökésben van, várható, hogy felkészül, hogy körültekintő, esetleg önellenőrzést, illetőleg bűntársai vagy mások segítségével ellenfigyelést végez. Egyes bűncselekmények (pl. betörés, járműlopás, embercsempészet) elkövetési módszeréhez hozzátartozik a „biztosítás” – hogy a bűntárs megfelelő helyről figyel, készen áll a beavatkozásra. • A figyelés végrehajtása során minden releváns tényt meg kell jegyezni, illetve – ha ez is feladat – a történteket dokumentálni kell. Az összeköttetés egyik funkciója az, hogy a figyelő váratlan esemény észlelésekor jelentést tehessen, és utasítást kaphasson a további teendőit illetően. Amennyiben a körülmények lehetővé teszik, folyamatosan fel kell jegyezni hogy mi történt, a célszemély milyen útvonalon közlekedett, mit tett, kivel találkozott stb. Ha erre a figyelés közben nincs lehetőség, akkor a figyelő kénytelen a memóriájára hagyatkozni. A dokumentáláshoz szükséges eszközök – pl. magnetofon, fényképezőgép, videokamera – kezelését előre jól be kell gyakorolni, nehogy alkalmazásuk leleplezze a figyelést.

• A megfigyelés befejezése után szóban vagy írásban jelentést kell tenni. A saját erőből, illetve a megelőzési céllal vagy az általános rendőri tevékenység keretében végrehajtott figyelés esetében sokszor elegendő a szóbeli jelentés. Amennyiben írásos jelentést kell készíteni,34 abban a megfigyelés minden jelentős mozzanatának szerepelnie kell; e tekintetben figyelembe kell venni a csoportos munkavégzésre vonatkozó elveket is (nem a figyelő dönti el, hogy mi minősül releváns ténynek). A jelentéshez csatolni kell a kép- vagy hangfelvételeket is. Az esetleges kapcsolódó intézkedésekről (pl. elfogás) készült iratokba csak akkor kell a megfigyelést is belefoglalni, ha az eljárási szabályok előírják.35 e) Mindenképpen szólni kell még arról, hogy a megfigyelés lényegi eleme a titoktartás. Természetesnek, magától értődőnek vesszük, hogy a figyelést a célszemélyek előtt titokban kell tartani, nehogy magatartásukat megváltoztassák, illetőleg a figyelést félrevezető manőverekkel, tevékenységük szüneteltetésével, gondosabb titkolásával meghiúsítsák, megnehezítsék – sőt, esetleg végleg megakadályozzák az ügy felderítését. 36 Gondolni kell azonban arra is, hogy szándékosan vagy gondatlanságból mások is „keresztbe tehetnek”; ezért már a figyelés elsődleges tervbevételétől kezdve megfelelő konspirációra van szükség. Néha egészen durva példák is előfordulnak. Egy raktárbetörés-sorozat felderítése során több alkalommal is eredménytelen maradt a figyelés, mert az egyik rendőr az akcióra indulók egymásközti beszélgetését hallva/kihallgatva megtudta, hogy mire készülnek – és értesítette az ügyben érintett hozzátartozóját! 32

Felvétel: a figyelés megkezdése: vizuális kapcsolat, a célszemély azonosítása a figyelők látókörében lévő személyek között. Átadás: a célszemélyt ismerő rendőr (vagy más közreműködő) közvetlenül vagy közvetve megmutatja őt a figyelőknek. 33 Mozgó figyelés: a célszemély(ek) követése. Ellenfigyelés: a célszemély önellenőrzési tevékenysége a figyelés leleplezésére. Váratlan helyzet: pl. hirtelen szembefordul a célszemély – nyilvánvalóan lelepleződik az a figyelő, aki ekkor megfordul és utánamegy. 34 Így pl. a körözött személy felkutatására, elfogására irányuló megfigyelésről mindig írásos jelentést kell tenni, mert ez írja elő a szabályzat. 35 Vö. a Be-nek a titkos információgyűjtésre vonatkozó rendelkezéseivel. 36 Ez nem vonatkozik a megelőzési célú nyílt figyelésre.

29

Több megyére kiterjedő betöréssorozat felderítése során a veszélyeztetett objektumokban belső figyelést szerveztek; amely szerencsétlen módon „bukott meg”. A KMB és segítője a kapott parancs ellenére önkényesen elhagyta a számára kijelölt figyelőpontot (a vegyesboltba voltak bezárkózva), hogy a néhány házzal odébb lévő irodájában pihenőt tartson(!), mégpedig éppen akkor, amikor az óvatos elkövetők szokásuknak megfelelően ellenfigyelést folytattak. Lebukásuk után nem mulasztották el jegyzőkönyvbe mondani, hogy ilyen biztonságosan még soha nem „dolgoztak” – hiszen a figyelőjüknek már csak azt kellett szemmel tartania, hogy mikor alszik el a villany az irodában.

3.6. A LAKOSSÁG BEVONÁSA AZ ADATGYŰJTÉSBE Közismert és nem szorul külön magyarázatra, hogy a közrend-közbiztonság fenntartása, a bűnüldözés össztársadalmi érdek és nem csak a rendőrség feladata, hogy a rendőrség megfelelő lakossági kapcsolatok, támogatás nélkül nem képes eleget tenni az elvárásoknak. Az is nyilvánvaló, hogy lehet bármilyen a jog- és a kriminálpolitika, a rendőrségnek tennie kell annak érdekében, hogy segítséget kapjon, élvezze a lakosság, az állami- és társadalmi szervezetek, önkormányzatok stb. bizalmát. Fontos érdek fűződik ahhoz, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy mit tehet a bűnüldözési célok megvalósítása érdekében és hogyan támogathatja a rendőrség munkáját: legyen képes felismerni a gyanús jelenségeket; ismerje meg a bűnözés elleni védekezési lehetőségeket és maga is tegyen meg mindent, hogy ne váljék áldozattá; ne legyen közömbös a jogsértésekkel szemben; juttassa el a rendelkezésére álló információkat a bűnüldöző szervekhez; nyújtson segítséget a bűncselekmények felderítéséhez, a szökésben lévő bűnözők, illetve az eltűntek felkutatásához stb. Mindezek érdekében erősíteni kell a lakossági kapcsolatokat, fel kell használni a tömegkommunikációs eszközöket és más lehetőségeket a megfelelő tájékoztatás, felvilágosítás érdekében. ⇨ A lakosságnak az adatgyűjtésbe bevonása a rendőrség propaganda és tájékoztatási tevékenysége, amelynek az a célja, hogy a lakosság saját kezdeményezéséből vagy a rendőrségtől kapott tájékoztatás alapján összegyűjthesse és eljuttassa a rendőrséghez a releváns információkat. A lakosság adatgyűjtésbe bevonása történhet: – tömegkommunikációs eszközök útján (ezek egyrészt a propagandamunka és a tájékoztatás eszközei, másrészt önmagukban is adatforrások), – ún. „zöld számok” – ideiglenesen, vagy állandóan működtetett, a bejelentések fogadását szolgáló közvetlen telefonvonalak segítségével,37 – plakátok, röplapok, hirdetmények, illetve az Internet útján (ezeket elsősorban a körözési munkában alkalmazzuk), valamint – közvetlen tájékoztatással (pl. falugyűlés, lakógyűlés stb. megszervezése). A propagandamunka nem csak megelőzési célokat szolgál, 38 mert amellett, hogy igyekszik meggyőzni a lakosságot a rendőrség támogatásának fontosságáról, a közömbös magatartás káros voltáról, tehát arról (is), hogy adjanak tájékoztatást, egyúttal olyan információkat is közvetít, amelyek alapján bárki felismerheti a gyanús jelenségeket, a birtokába került (rendelkezésére álló) információ fontosságát. A tájékoztatás egyrészt arra irányul, hogy a lakosság tudomást szerezzen azokról a cselekményekről, eseményekről, amelyekben az eljárás sikeres lefolytatásához segítséget nyújthat, másrészt kiképzési jellegű tevékenység: a polgárőrség, a lakossági önvédelmi szerveződések stb. tagjainak a terület bűnügyi helyzetéről, az általános bűnügyi feladatokról, a releváns adatok mibenlétéről, az információszerzés módjairól stb. történő – az ismereteik gyarapítását szolgáló – felvilágosítás. (Utóbbira többnyire felkérés alapján, előadások formájában kerül sor.)

37

Pl. a telefontanú, a Gepárd, a Kaptár csoport vonalai. A megelőzés nem adatgyűjtési téma. Ettől függetlenül a rendőrség bűnmegelőzési szerveinek a tevékenysége is hozzájárul az adatgyűjtés feltételeinek megteremtéséhez. 38

30

A tájékoztatás alapelve, hogy a nyomozás érdekeit sértő információk nem kerülhetnek nyilvánosságra.39 A hibás, meggondolatlan tájékoztatás nem csak titoksértéshez vezethet, hanem a segítőkész lakosság megtévesztését is eredményezheti annak minden káros következményével együtt. A tömegkommunikációs eszközök rengeteg olyan információt tesznek közzé, sok olyan üggyel foglalkoznak, amelyről nincs a rendőri szerveknek tudomásuk, hozzájuk is csak ezen az úton jutnak el. Ennek számtalan oka van és korántsem biztos, hogy a rendőri munka hiányosságáról lenne szó. A probléma, a hiba abban van, ha nem használják ki, nem kezelik jelentőségének megfelelően ezt az adatforrást. Az újságírói tevékenységen túl a fizetett közlemények (hirdetések) is rengeteg bűnügyi szempontból értékelhető, felhasználható adatot tartalmaznak. Tipikus eset pl. az ún. hirdetési csalás (divatos pl. a foglalkoztatással, a „tanácsadással” kapcsolatos megtévesztés), a különböző – tulajdonképpen prostitúciót takaró – szolgáltatások reklámozása, az adásvételnek álcázott feketekereskedelem; az ellopott járművek „visszavásárlására” vonatkozó hirdetések közzététele stb. Az már más kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben mekkora energiát fordíthat egy-egy rendőri szerv az ilyen ügyek felderítésére. Sajnálatos módon a sajtófigyelés mostanában csak a rendőrségről, a rendőri tevékenységről szóló információk összegyűjtésére irányul.

A tömegkommunikációs eszközök igénybevételének a körözési munkánál meghatározott elvei az adatgyűjtésben történő felhasználásuk során is érvényesek. 40 Az igénybevétel fontosabb esetei a következők: a) sértettek felkutatása, sokszor előfordul, hogy nem minden sértett tesz feljelentést, esetleg a sértett az elkövetés körülményei miatt nem is tudja, hogy bűncselekmény áldozatává vált;

b) tanúk felkutatása, többnyire olyan esetekben lehet ezt a megoldást kell választani, amikor a cselekmény jellege folytán (pl. cserbenhagyás), vagy a rendelkezésre álló adatok szűkössége, elégtelensége miatt (pl. hosszú idő telt el az elkövetés óta, tisztázatlan az elkövetés helye stb.), vagy azért, mert csak az adott alkalommal, véletlenszerűen jártak arra, nem lehet a tanúkat a helyszínen és környékén felkutatni, illetve más módszerek (puhatolás, kihallgatás stb.) sem vezettek eredményre;

c) tárgyak felkutatása, illetve eredetük tisztázása, tulajdonképpen tárgykörözési munkáról van szó; e körbe tartozik az eltulajdonított tárgyak, egyéb tárgyi bizonyítási eszközök felkutatása; az elkövető által hátrahagyott vagy házkutatás során megtalált tárgyak tulajdonosának, használójának, illetve eredetének tisztázása; az elvitt-elvesztett veszélyes dolgokra (pl. mérgező anyagok stb.) vonatkozó felhívás részben a megtalálásuk, részben a veszélyhelyzet elhárítása érdekében stb.;

d) egyes személykörözési feladatok teljesítése, a menekülő, az ismeretlen helyen tartózkodó elkövető esetében nem csak a felkutatásához, felismeréséhez szükséges, hanem a veszélyességére vonatkozó adatokat is közzé kell tenni (a rendőri szervek – nagyon helyesen – nem az elkövető elfogását, hanem a tartózkodási helyére, illetve a cselekményeire vonatkozó információk közlését kérik a lakosságtól). Az eltűntekre vonatkozó felhívásban segítséget lehet kérni az eltűnés körülményeinek a tisztázásához is. Az ismeretlen személyazonosságú élő, vagy halott kilétének felderítése érdekében célszerű a személy- és ruházatleírás mellett a megtalált tárgyakról és személyről készített grafika vagy fénykép közzététele. A lakosságtól kért segítség tekintetében ide sorolható az ismeretlen tettesek felkutatása, kilétének megállapítása érdekében a róluk, illetve a cselekményükről (közölhető) kiadott tájékoztatás is.

A sajtóhoz a rendőrség sajtóközlemény (felhívás), sajtótájékoztató és nyilatkozat formájában juttathat el az adatgyűjtést szolgáló, közlésre szánt híranyagot. A sajtóközlemény előre, világosan, közérthetően megfogalmazott, közlésre átadott híranyag. (E körbe tartozik a díjkitűzés is, amellyel a bűnügyi szolgálati ismeretek foglalkozik.) A sajtótájékoztató lényege: a sajtó képviselőinek informálása az adott ügy fontosabb tényeiről, valamint arról, hogy miben, milyen segítséget várunk a lakosságtól, továbbá mely tények nyilvánosságra hozatala nem kívánatos. A közzététel módjáról, tartalmáról a média dönt. Közvetett módon a nyilatkozat is segítheti az adatgyűjtést, hiszen a riporterek tevékenysége nyomán az ilyen módon a sajtó tudomására jutott információk is eljutnak a lakossághoz. Utóbbi esetben többnyire nem kerül sor az információigény, a hatóság kérésének pontos megfogalmazására, de a lehetőség erre is felhasználható. Az utóbbi két esetben a szóbeliségre figyelemmel fokozottan ügyelni kell arra, hogy még a kérdésekre adott válaszok se tartalmazzanak a nyomozás érdekeit sértő információkat.

39

Lásd: a nyomozás titkosságának elve (Bevezetés a kriminalisztikába, 4.2. cím). Meg kell itt említeni, hogy a sajtóval való kapcsolattartás, a sajtó megjelenése és tevékenysége a bűncselekmények helyszínén ugyancsak magában hordozza a nyomozási titok megsértésének lehetőségét, amely semmiképpen sem engedhető meg. 40 Lásd: a 12. fejezetben.

31

A rádió hátránya, hogy nincs lehetőség a képi megjelenítésre, továbbá az, hogy a hallgató nem mindig koncentrál az adásra, könnyen elkerülheti a figyelmét valamely fontos tény. Ez persze megfelelő szerkesztéssel, bevezetéssel részben kiküszöbölhető. Előnye a gyorsaság, valamint a bűnügyi jellegű információkat tartalmazó műsorok népszerűsége. A televízió ötvözi a sajtó és a rádió előnyös tulajdonságait, emellett a nagy nézettség miatt – főként főműsor-időben, illetve a közkedvelt bűnügyi tárgyú adások esetében – fokozottan alkalmas a nagyobb jelentőségű ügyekre vonatkozó információk közzétételére. Ebben szerepet játszik az is, hogy általában nem szokás „mellesleg” televíziót nézni, továbbá a vizuális és szóbeli információk egyidejűsége, kettőssége rövid idő alatt is több adat megjegyzését teszi lehetővé a néző számára. Egyre több adó nyújt teletext szolgáltatást is, amely hosszabb távú, viszonylag részletes (és kellően tanulmányozható) információközlést tesz lehetővé. 3.7. A KRIMINALISZTIKAI CSAPDA A csapda41 – mint az ellenféllel szembeni előny megszerzését szolgáló eszköz, illetve módszer – természeténél fogva összetett, bonyolult dolog. Jellemző vonásai közé tartozik az ellenfél szándékának (szokásainak, lehetőségeinek, viselkedésének stb.) ismeretére alapozott megtévesztés, a konspiráció (leplezett/leplezhető eszközök és módszerek alkalmazása, a saját szándék, a kitűzött cél titokban tartása), az adott helyzet kihasználása éppen úgy, mint a célnak megfelelő szituáció mesterséges kialakítása stb. Bár mindezeket elmondhatjuk a kriminalisztikai csapdáról is, a szakirodalomban fellelhető sokszínűség – a fogalmakkal, elvekkel, alkalmazási módokkal kapcsolatos különböző álláspontok „együttélése” – alapvetően a jogi szabályozás sajátosságaira, és arra vezethető vissza, hogy a csapda több ág érdekkörébe is beletartozik. A csapda technikai oldalával (eszközök kifejlesztése, technológia kidolgozása) a krimináltechnika; általános tételeivel (elvek, alkalmazási feltételek, előkészítés, tervezés, lebonyolítás stb.) a krimináltaktika; a nyílt eljárásban történő felhasználásával (általános jellegű, illetve esettípusokhoz kötődő alkalmazási ajánlások) a krimináltaktika és metodika; a titkos információgyűjtésben betöltött szerepével (titkos alkalmazásának speciális technikai, taktikai és metodikai kérdéseivel) pedig a bűnügyi szolgálati ismeretek foglalkozik. A sokszínűségnek másodlagos okai is vannak: az elvek és a feltételek közti szoros összefüggés miatt esetenként csak nézőpont kérdése azok hovatartozásának meghatározása; többnyire csak a sorozatelkövetések részleges feldolgozása a jellemző, és alig lelhető fel az alkalmazás és a telepítés problémáinak a megkülönböztetése.

1) A kriminalisztikai csapda fogalma, szerepe, fajtái Az egyes kriminalisztikai ágak sajátos viszonyainak, felfogásának megfelelő értelmezések szerint a csapda: › olyan krimináltechnikai eszköz (csapda céljára kialakított, vagy e cél érdekében is felhasználható tárgy, berendezés, vegyszer stb.), amely a kitűzött felderítési és/vagy bizonyítási célok szolgálatában konspirált módon alkalmazható valamely esemény (cselekmény) bekövetkezésének jelzésére, menetének feltárására, dokumentálására; illetve az egyedi azonosítást lehetővé tévő öszszehasonlító minták beszerzésére; › a krimináltaktikában a bűncselekmény-sorozatok megszakítása, felderítése, bizo-nyítása és a további elkövetések megelőzése, valamint a bűncselekményt elkövető személy közvetlen vagy közvetett leleplezése céljára kidolgozott – rendszerint krimi-náltechnikai eszközök felhasználását is igénylő – leplezett adatgyűjtési módszer;42 › a bűnügyi szolgálati ismeretek körében a bírói engedélyhez nem kötött TIGY eszközök egyike, amely egyben felderítési módszerként is szolgál. Mindezen elemeket összegzi a következő, általánosan elfogadott meghatározás: ⇨ A kriminalisztikai csapda (1) bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtési lehetőség, (2) krimináltechnikai eszköz és (3) krimináltaktikai adatgyűjtési módszer, amely a bűncselekményt elkövető személy közvetlen vagy közvetett leleplezésére szolgál, valamint 41 Állatok megfogására való szerkezet vagy verem; ravasz cselfogás, amellyel valakit lépre csalnak; veszélyes hely, ahová valakit becsalnak, hogy elfogják; nyomozási módszer, cselfogás a bűnös tevékenység, magatartás, illetve a bűnös tevékenységet folytató személy leleplezésére – stb., vö.: Magyar nyelv értelmező szótára (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978.) I. kötet, 835. old, Hadtudományi Lexikon (Magyar Hadtudományi Társaság, Budapest, 1995.) I. kötet 190-191. old. 42 Ugyanez érvényes a kriminálmetodikára is, amely a csapdának – mint taktikai módszernek, illetve technikai eszköznek – csak az egyes bűncselekményfajták (elsősorban a sorozatok, pl. a különböző lopások, a korrupciós jellegű cselekmények) nyomozásában történő alkalmazásával – az erre vonatkozó ajánlások kidolgozásával – foglalkozik.

32

lehetővé teszi bűncselekmény-sorozatok megszakítását, felderítését, bizonyítását és a további elkövetések megelőzését. Funkcióját tekintve a csapda olyan leplezett adatgyűjtési-felderítési módszer, amely mind a titkos információgyűjtésben, mind a nyílt nyomozásban – bűncselekmény-sorozatok megszakítása, felderítése és a további elkövetések megelőzése; – egyszeri elkövetések leleplezése, felderítés; – bűncselekmények elkövetőinek tettenérése, kilétének megállapítása, elfogása; – a bűncselekmények elkövetőinek azonosítását, az elkövetett cselekmény bizonyítását lehetővé tévő bizonyítékok beszerzése, valamint – egyes felderítési célok elérése érdekében alkalmazható. A csapda jelentősége abban van, hogy viszonylag kis költséggel, gyorsan és igen hatékonyan alkalmazható azokban az esetekben, amikor a gyanúsítotti kör megállapítása, az elkövető leleplezése, és a cselekmény bizonyítása más módszerekkel egyáltalán nem, vagy csak hosszú idő elteltével és nagy fáradság árán oldható meg. A kriminalisztikai csapdák fajtái: a technikai (nyom, vegyszeres, elektronikus), a személyi, a kombinált és az egyéb (operatív) csapdák.43 • A gyakorlat azt mutatja, hogy a csapda a sorozatelkövetések mellett olyan egyszeri esetek nyomozásában is sikerrel felhasználható, amikor valamely lényeges mozzanat (pl. a betörés végrehajtása; az elkövető, az elfogni kívánt személy megjelenése; a dolog átadása stb.) várható bekövetkezése a rendelkezésre álló adatokból kikövetkeztethető, illetve arról a nyomozóhatóság valamely forrásból előzetesen értesül.  A csapda alkalmazása szempontjából bűncselekmény-sorozatról (sorozat-elkövetés-ről) akkor beszélünk, ha a rendelkezésre álló adatokból megállapítható, hogy folyamatos vagy ismétlődő elkövetésről – és nem csupán hasonló, egyedi, egymástól független esetekről van szó. • A csapda a bűnelkövetőket tekintve sokféle célra alkalmazható: tettenérésre, elfogásra, személyazonosításra, az elkövetőkre vonatkozó információk beszerzésére (pl. ismeretlen elkövető kilétének megállapítása; vétlen személyek kizárása; az elkövetők szerepének tisztázása; a bűnöző csoporthoz tartozó személyek körének, illetve az elkövető kapcsolatainak felderítése), az ún. belső elkövetők leleplezésére stb.  A csapda alkalmazása szempontjából belső elkövetőnek tekintjük mindazon személyeket, akik az adott helyen dolgoznak, laknak vagy valamely okból (pl. ügyfélként, szállítóként, családtagként stb.) ott rendszeresen megfordulnak, ily módon lehetőségük van akár az egyszeri, akár a sorozatos elkövetésre – és/vagy az ahhoz szükséges információk megszerzésére. • A csapda – amellett, hogy lehetőséget nyújt bizonyítási eszközök beszerzésére, az ismert vagy ismeretlen tettes cselekményének bizonyítására – közvetett módon is elősegítheti az eljárás sikeres lefolytatását, 44 és mint konspirált adatgyűjtési módszer kifejezetten felderítési célokat is szolgálhat. Segítségével úgy lehet a kitűzött feladatot (pl. összehasonlító minták – ujj- és lábnyomok, anyag-, írás-, aláírás- és más minták – beszerzése, kép- és hangfelvételek készítése, kapcsolatok feltárása stb.) elvégezni, a felállított verziókat ellenőrizni, hogy az érdekeltek nem tudnak tájékozódni a nyomozóhatóság szándékairól, ismereteiről, elképzeléseiről, tevékenységéről.

2) A kriminalisztikai csapda jogi szabályozása Gyakorlati példák igazolják, hogy a csapda jelenlegi jogi szabályozása sok gondot vet fel. Az Rtv. a csapdát bírói engedélyhez nem kötött TIGY eszköznek nevezi; a Be. az Rtv-re utal vissza, amikor a TIGY büntetőeljárásbeli szerepével foglalkozik; ugyanakkor sem a Be., sem a Nyer nem szól a csapda nyílt nyomozásbeli alkalmazásáról. Mindez alkalmat ad ugyan arra a következtetésre, hogy csapdát csakis a TIGY keretei között szabad alkalmazni, de ez ellentétes a Be.-nek a bizonyítás szabadságára vonatkozó rendelkezéseivel. E tekintetben nem ad igazán megoldást a nyomozó hatóság egyéb adatszerző tevékenységére vonatkozó szabályozás sem. A csapda a maga valóságában ugyanis nem „bizonyító eszköz”, s nem is „bizonyító tény” („bizonyíték”), sőt nem is „bizonyítási eljárás” – hanem egy olyan, sajátos (technikai elemeket, eszközöket is tartalmazó) kriminalisztikai módszer, amelynek segítségével a hatóság egy jövőbeli feltételezett esemény bizonyos elemeit és/vagy szakaszait illetően ellenőrzött bizonyító tényt (bizonyítékot) hoz úgy létre, hogy annak forrását, a bizonyítási eszközt feltétlenül meg tudja szerezni. Kötött a hatósági tanúk alkalmazása is, ami szintén megnehezíti a helyzetet.

43 A csapda fajtáival később a szükséges mértékben foglalkozunk. A technikai és az operatív csapdák ismertetése nem feladatunk, azok nem tartoznak a krimináltaktika körébe. 44 A példát lásd a felszámolásnál.

33

Korábban legalább a NYUT meghatározta a csapda alkalmazásának főbb szabályait, amit mindenki „kellő jogalapnak” tekint(he)tett. Ha ehhez hozzátesszük, hogy manapság sokan félnek azon elv alkalmazásától, hogy „amit a Be. nem tilt, azt szabad”, érthető, hogy a soksok évtizedes múlttal rendelkező, a gyakorlatban bevált krimináltaktikai adatgyűjtési módszerek némelyikével kapcsolatban (a csapda mellett ilyen a megfigyelés is) enyhén szólva „óvatosság” tapasztalható. Ebben a szituációban nem tehetünk mást, minthogy a korábbi tapasztalatokra alapozva beszélünk a csapda nyílt eljárásban való alkalmazásáról. 3.7.1. A csapda alkalmazásának elvei, feltételei 1) A csapda alkalmazásának általános elvei Az általános alkalmazási elvek a törvényesség, a titkosság és a célszerűség. a) A csapda csak törvényes keretek között, törvényes célokra 45 alkalmazható. Irányadónak a Be.-nek a bizonyítás általános szabályait, továbbá az Rtv. és adatvédelmi törvény vonatkozó rendelkezéseit tekinthetjük. A csapda alkalmazása nem sértheti az emberi méltóságot, az érintettek személyiségi jogait; a magánéletre vonatkozó adatok szükségtelenül nem kerülhetnek nyilvánosságra; nem járhat a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával; és nem lehet jogellenes sem.46 • Az indifferens személyekkel kapcsolatban felmerült, beszerzett, rögzített adatokat mindvégig nyomozási titkokként kell kezelni és a csapda realizálását (vagy felszámolását) követően meg kell semmisíteni. (Kivéve persze, ha az alapügyben indifferensnek tekintett személyekkel szemben a beszerzett adatok alapján mégis indokolt az eljárás megindítása és lefolytatása – vö. az ún. térfigyelő rendszerek alkalmazási szabályaival, Rtv. 42.§.). Mindezeket akkor is szem előtt tartani, amikor a csapda alkalmazására az adott időpontban felderítési célból kerül sor. • Tilos a csapda provokatív módon történő alkalmazása. A csapda rendeltetésszerűen arra irányul, hogy a felderíteni kívánt bűncselekmény elkövetője a már kialakult elhatározását a hatóság által ellenőrzött helyzetben valósítsa meg – és így lelepleződjön. A tettenérés, leleplezés érdekében alkalmazott csapdát aligha lehet úgy telepíteni, hogy abba csakis és kizárólag a leleplezni kívánt elkövető „essen bele”, így sokszor bárki más számára is lehetőséget teremtünk bűncselekmény elkövetésére. Mivel azonban mindenki maga dönt arról, hogy jogkövető magatartást tanúsít, vagy sem, ezért nem tekinthető provokációnak, ha a csapda alkalmi elkövető leleplezéséhez vezet. 47 Ezzel szemben nyilvánvalóan provokációnak minősül, ha a nyomozóhatóság valakit közvetlenül vagy közvetve rábír a bűncselekmény elkövetésére, illetve amikor idő előtti beavatkozásával megakadályozza őt a valóságos szándékának megfelelő magatartás véghezvitelében. (Például: a) nem szabad pl. egy ismert betörőnek „tippet adni” azért, mert feltételezzük, hogy ő áll a felderíteni kívánt sorozat mögött; b) nem szabad úgy eligazítani a közreműködőt, hogy mindenképpen erőszakolja rá az ügyintézőre a megvesztegetésre szánt összeg átvételét, és még az átvétel után is meg kell várni, hogy az ügyintéző intézkedik-e a vesztegető leleplezésére, vagy sem.) • Mind a törvényesség betartása, mind az eredményesség érdekében tilos a csapda oly módon, illetve olyan körülmények közti alkalmazása, ha annak bizonytalan a kimenetele. Amellett, hogy a csapda nem érheti el a célját, illetve lelepleződhet – és így veszélyeztetheti a nyomozás sikerességét, konkrét jogsérelmet is okozhat a csapda bármiféle megalapozatlansága, az ésszerűtlen kockázatvállalás, illetve ha az alkalmazás egész folyamatának megbízható ellenőrzése nem biztosítható.48 (Így pl. nem lehet olyan helyzetbe hozni a közreműködőt, hogy megengedhetetlen módon kockára tegye a testi épségét, vagy a javait. A hiányos ellenőrzés pedig tévedésekhez, alaptalan gyanúsításhoz vezethet stb.) 45

Lásd a csapda funkcióját. Vö.: Be. 77. § (2) bek., 78. § (4) bek. 47 Téves tehát az a felfogás, miszerint provokáció „a csapda oly módon történő telepítése, amikor bizonyos körülmények létrehozásával bárki számára lehetővé tesszük a megjelölt tárgy ellopását”, mert „nemcsak az általunk keresett ismeretlen tettes, hanem más, erkölcsileg ingatag, általunk teremtett alkalom szülte tolvaj is ellophatja a csapdaként elhelyezett értékeket” (Irányelvek a vegyi tolvajcsapdák telepítéséhez, 1965. évi Bűnügyi Tájékoztató). Az „alkalom szülte tolvaj” is tolvaj! 48 Ezek a hibák az alkalmazási feltételekre vonatkozó taktikai ajánlások betartásával kerülhetők el: „a potenciálisan veszélyeztetett javak védelmére a cselekmény lefolyásának teljes ellenőrzését kell szavatolni. Szükség szerint a javak tulajdonosának beleegyezését kell kérni, figyelemmel a nem kizárható kockázatra. A beleegyezés természetesen a fennálló kockázat felderítését is igényli... ...a bevett módszer, a vállalt, ki nem küszöbölhető kockázat arányban álljon a várható eredménnyel.” – vö.: Jasenszky Nándor: Kriminalisztikai csapdák (szakanyag a rendőriskolák részére, BM Kiadó, 1992.) 25. old. A szerző a törvényesség és a célszerűség e mozzanatait (nyilván fontosságuk miatt) alkalmazhatóság-realizálhatóság, illetve ellenőrzöttség elnevezéssel külön alapelvnek tekintve tárgyalja; bár láthatóan az alkalmazási feltételek érvényesítésével kapcsolatos teendőkre hívja fel a figyelmet. 46

34

b) A titkosság elvének érvényesítése biztosítja, hogy a csapda betölthesse nyomozásbeli szerepét, funkcióját. Emiatt a titoktartásnak nem csupán a csapda konkrét ügyben történő alkalmazására kell kiterjednie, hanem általánosan a csapda eszközeire, felhasználási módszereire és lehetőségeire is. Csapda alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha az ezzel járó munkafolyamat egészét (rendszerint a kívánt eredmény eléréséig) titokban lehet tartani az illetéktelenek előtt.  A csapda alkalmazása szempontjából illetéktelennek minősül minden olyan személy, akinek érdeke fűződhet a csapda eredménytelenségéhez, illetve aki bármely módon (tudatlanságból, kíváncsiságból, rosszindulatból, vagy mert nem tud titkot tartani stb.) hozzájárulhat a csapda lelepleződéséhez. A gyakorlati tapasztalatok szerint ez lehet akár a sértett (vagy a sértettek egyike), és lehet bárki más, akinek érdeke fűződik az objektum „feddhetetlenségéhez”, avagy saját felelősségének a leplezéséhez.

Ez korántsem egyszerű kérdés, ugyanis ritka az olyan eset, amikor a csapda telepítéséhez és ellenőrzéséhez ne kellene más (nem hatósági) személyek segítségét igénybe venni; emellett rendszerint éppen abból a körből kell (lehet) a közreműködőket kiválasztani, amelyben ott van maga az ismeretlen elkövető is. Magától értődik, hogy nem csak a külső, hanem a belső titoktartásra is szükség van, azaz a csapda alkalmazása során is érvényesíteni kell a nyomozás titkosságának elvét.49 c) A csapda alkalmazása akkor célszerű, ha az adott körülmények között ezúton lehet a kitűzött felderítési és/vagy bizonyítási feladatot gyorsan, gazdaságosan és megbízhatóan elvégezni. Mérlegelni kell, hogy valóban szükséges és időszerű-e a csapda bevetése; a feladat milyen csapdával oldható meg és biztosíthatók-e ahhoz a megfelelő feltételek. • Bármennyire is hatékony és előnyös lehet a csapda alkalmazása, mégis meg kell vizsgálni, hogy van-e egyszerűbb, kevesebb ráfordítást igénylő, kevésbé kockázatos megoldás. • Az időszerűség lényege, hogy a csapda alkalmazására a lehető legkedvezőbb időpontban kerüljön sor. A fő kérdés kétségtelenül az, hogy mikor várható a célszemély megjelenése (tevékenysége). Ugyanakkor a döntést megelőző helyzetelemzésnek arra is ki kell terjednie, hogy a rendelkezésre álló idő alatt egyáltalán van-e mód a csapda telepítésére, az ellenőrzés, a realizálás megszervezésére, továbbá – mivel mind a csapda ellenőrzése, mind pedig a szükséges intézkedések végrehajtása folyamatos készenlétet igényel – milyen hosszú az az időtartam, amíg a csapdának „működnie” kell.  A csapda esetében célszemély az, akire a csapda alkalmazása irányul. Nem csupán szóhasználatról van szó, mert az e személyre vonatkozó adatokat vesszük alapul. A célszemély nem „valaki”, hanem a felderíteni kívánt bűncselekmény célba vett elkövetője, az elfogni kívánt szökött/körözött bűnelkövető, esetenként a kizárandó személy. Különösen a titkos információgyűjtés során fordulhat elő, hogy a célszemélyről később kiderül, hogy nem minősül elkövetőnek. A csapdáról szóló címekben az elkövető és a célszemély megjelölést ebben az értelmezésben használjuk. • A csapda fajtájának kiválasztását és az adott csapdafajta alkalmazásához fűződő feltételeket a megvalósíthatóság, a munkaterhek és a költségigény miatt tekinthetjük a célszerűség egyik kérdésének. Amíg egyes esetekben csak nehézségek árán lehet a szükséges feltételeket biztosítani, addig máskor (másutt) szinte felkínálkozik a meglévő, csapdaként is felhasználható biztonsági berendezés (videó vagy más figyelő, ellenőrző, riasztó rendszer).

2) A csapda alkalmazásának általános előfeltételei Általános alkalmazási előfeltételeknek a következőket tekintjük: – elegendő információ álljon rendelkezésre azon elsődleges döntés meghozatalához, hogy az adott felderítési és/vagy bizonyítási feladatot célszerű és lehetséges csapda segítségével megoldani; – valószínűsíthető legyen az a jövőbeli esemény, amelynek kapcsán sor kerül a csapda alkalmazására; – biztosítható legyen a csapda fajtájának kiválasztását, telepítését, realizálását meghatározó körülmények megfelelő megismerése; – reális lehetőség legyen a csapda telepítésére, megfelelő ellenőrzésére, a realizálás és/vagy felszámolás megszervezésére, végrehajtására, – és biztosítani lehessen a szükséges személyi, tárgyi, technikai feltételeket. 49

Rtv. 63.§ (2) „A titkos információgyűjtés során beszerzett adat a büntetőeljárásban a bizonyítási eszközként való felhasználásáig, továbbá… az információgyűjtés… technikai részlete (kiemelés: a szerző) államtitoknak minősül.” Mivel a csapdát a TIGY eszközei közt tartjuk számon, ezt a rendelkezést értelemszerűen a nyílt nyomozásbeli alkalmazáskor is szem előtt kell tartani.

35

3) A csapda alkalmazásának specifikus feltételei A specifikus feltételek mintegy iránymutatásként szolgálnak arra nézve, hogy a kitűzött felderítési és/vagy bizonyítási célokhoz mérten miképpen kell értelmezni az általános előfeltételeket (mi azok konkrét tartalma), illetőleg mit kell még megvizsgálni, figyelembe venni. A specifikus feltételek, illetve azok csoportjai természetesen nem csak az általános előfeltételekhez, hanem – a konkrét esettől, a kitűzött céloktól függően – egymáshoz is kapcsolódnak, ezért azokat is mindenkor együttesen, összefüggéseikben kell vizsgálni és értékelni. Így pl. zsarolás esetében fennállhat a sorozat; a sértett előre, pontosan megmondhatja, hogy hol és mikor következik be az újabb elkövetés; a csapda alkalmazásának egyszerre lehet célja a bizonyítás, a bűnös kapcsolatok felderítése és az elfogás – tehát a mindezeknek megfelelő összes, az adott szituációban releváns specifikus feltételt figyelembe kell venni.

A gyakorlati tapasztalatok szerint a csapda alkalmazásának különböző eseteiben specifikus feltételként rendszerint a következőket kell megvizsgálni: • bűncselekmény-sorozatok esetében – felismerhető a sorozat-elkövetés, – ismertek a már elkövetett bűncselekmények jellemző adatai, amelyek alapján az is elbírálható, hogy a csapda alkalmazása során bekövetkezett esemény ténylegesen a sorozathoz tartozik-e, – valószínűsíthető az újabb, várható elkövetés helye, ideje; • belső elkövetők esetén – az előbbieken túl – behatárolható az elkövetői kör (akiknek az elkövetésre lehetőségük van, illetve azzal gyanúsíthatók); • ismert személy esetében pedig a végrehajtó állomány számára biztosíthatók a célszemély felismeréséhez és/vagy azonosításához szükséges adatok, • ha a csapda elfogás célját is szolgálja, – biztosítható a megjelenés észlelése, valamint – az elfogás biztonságos végrehajtása is; • előzetes információkra alapozott csapda esetében: – a helyszín lehetővé teszi a csapda alkalmazását, – a csapda megszervezésére elegendő idő áll rendelkezésre, – ismert vagy valószínűsíthető (kikövetkeztethető) a várható elkövetés tárgya, módja, releváns kísérő jelenségei, illetve az elkövető magatartása; • vizsgálati minta beszerzésekor: biztosítható – a minta származásának a meghatározott célnak megfelelő dokumentálása, – a szakszerű (a szakértői tevékenységhez szükséges) mintavétel; • bűnöző csoport (csoporthoz tartozás) felderítése50 esetében a kitűzött cél függvényében biztosítható – még nem ismert személy esetében a kilétének megállapításához és/vagy azonosításához szükséges adatok beszerzése, – a célszemély megjelenésének, a kapcsolatfelvételnek stb. a megfelelő dokumentálása, – a célszemély, illetve a kapcsolataként felmerült személy további megfigyelése, utóbbiak kilétének megállapítása stb.; • specifikus feltételnek tekinthetjük a technikai eszközök (vegyszeres, fototechnikai stb. csapdák) felhasználására vonatkozó azon technológiai előírásokat, amelyekkel részletesen a krimináltechnika foglalkozik; illetve az operatív csapdákkal szemben támasztott különleges követelményeket is. 3.7.2. A tervezés és az előkészítés; a feltételek vizsgálata és biztosítása A gyakorlati tapasztalatok arra mutatnak, hogy a csapda tervezése és előkészítése többlépcsős munkafolyamat. a) A már meglévő adatok/információk rendszerint csak ahhoz elegendőek, hogy a nyomozás tervezése során felismerjük, hogy valamely feladat csapda alkalmazása útján is megoldható, és eldöntsük, reális-e a csapda felhasználását az egyik lehetséges munkaverziónak tekinteni. b) A munkaverzió elvetése/elfogadása, illetve megalapozása érdekében az adatok most már célirányos elemzése és értékelése útján azt kell megvizsgálni, hogy 50

Ezzel a bűnügyi szolgálati ismeretek foglalkozik, ezért később külön nem részletezzük.

36

– az ügyben adott szituáció és az elvégzendő feladat függvényeként egyáltalán milyen

csapda alkalmazását lehet számításba venni; ehhez képest – a szükséges előfeltételekről milyen információk vannak már meg, mutatkozik-e valósá-

gos lehetőség a hiányzó adatok beszerzésére, a feltételek megteremtésére; – továbbá nincs-e valamilyen elháríthatatlan akadály (a csapda – illetve valamely fajtájá-

nak – alkalmazását kizáró ok). Az elmondottakhoz a következőket kell hozzáfűzni. A csapdával kapcsolatos egész munkafolyamatban jelentős szerepe van a meglévő adatoknak a hasonló esetekben szükségesnek bizonyult feltételekkel és már bevált megoldásokkal történő összevetésén, illetve a csapdával kapcsolatos technikai, taktikai és metodikai útmutatások, elméleti ismeretek felhasználásán alapuló analogikus következtetéseknek. A nyomozás tervezése során azért lehet viszonylag hiányos adatbázisra építve állást foglalni a csapdára vonatkozó munkaverzió felállításáról, illetve annak realitásáról, és a későbbiekben is azért találhatjuk meg a megfelelő megoldást, mert nem csak a ténylegesen meglévő adatokra támaszkodhatunk. Alapul szolgálnak még a saját gyakorlati tapasztalataink és azon kriminalisztikai (főként metodikai) ajánlások is, amelyek – mintegy kiegészítve a valóságosan meglévő adatokat – utat mutatnak abban, hogy mely esetekben, miféle felderítési és/vagy bizonyítási feladatot célszerű és lehetséges csapda segítségével megoldani.

c) Amennyiben a csapda alkalmazása mellett döntöttünk, akkor az előkészítés feladatainak a meghatározása következik; rendszerint: – a csapdatelepítés konkrét feltételeinek felmérése, – a telepítés megfelelő módjának, helyének, időpontjának, továbbá – a csapdagazdának és más közreműködőknek a kiválasztása, – a realizálás lehetőségeinek felmérése, – és a mindezekhez esetleg még szükséges egyéb információk beszerzése.  A csapdagazda a csapda folyamatos figyelemmel kísérésével (ellenőrzésével) és a szükséges értesítésadással megbízott személy.

Az előkészítés végrehajtásában kiemelkedő szerepe van a helyszíni tájékozódásnak, ugyanis a csapda alkalmazásához szükséges információk jelentős részét másképp be sem lehet szerezni. A helyszíni tájékozódás a nyomozó feladata, de a csapda jellegétől függően szükség lehet a bűnügyi technikus vagy más szakember közreműködésére is. A dekonspiráció az időpont helyes megválasztásával, és – a szükség esetén bárkivel nyíltan közölhető, a megjelenés, a helyszíni tevékenység okát hihetően megindokló – legenda felhasználásával kerülhető el.

d) Mindezek eredményeire alapozva ki kell kidolgozni a telepítés, a realizálás, illetve a felszámolás módját, és csak ezután kerülhet sor a csapda telepítésére. e) Amíg a tervezés első fázisaiban rendszerint elegendő a feljegyzésszerű terv, addig a telepítés és a realizálás (felszámolás) írásos, az illetékes vezető által jóváhagyott terv alapján történjen. Értelemszerű, hogy a telepítési-realizálási tervben sem kell mindent részletesen leírni; viszont egyes feladatok végrehajtásának menetét célszerű forgatókönyvszerűen összeállítani. A tervezés során általában a következőket kell figyelembe venni: – a kérdéses bűncselekmény, esemény releváns jellemzői, – a csapda alkalmazásának célja (tettenérés, felderítés, bizonyítás, minta beszerzése stb.), – a csapda fajtája, eszközigénye, a szakemberek közreműködése, – a telepítés módja (hogyan, hol, mikor, kiknek a közreműködésével stb.), – az ellenőrzés megszervezése, – a közreműködők (hatósági tanúk, csapdagazda, más bevont személyek) feladatai, azok teljesítésének módja, – a realizálás módja (észlelés – közreműködők intézkedései – értesítésadás – hatósági beavatkozás), az ahhoz kapcsolódó egyéb feladatok (pl. szemle, házkutatás stb.), – az eredménytelenség (meghiúsulás), illetve a nem várt események esetében teendő intézkedések.

1) A meglévő adatok elemzése, értékelése, ellenőrzése, kiegészítése Mivel ez egy igen szerteágazó, bonyolult kérdés, itt csak arra vállalkozhatunk, hogy a cselekményre, az elkövetőre, illetve egyes speciális feltételekre vonatkozó adatoknak a csapda alkalmazásával összefüggő fontosabb összefüggéseire hívjuk fel a figyelmet. Bevezetésképpen a következőket kell megjegyezni: › Az ügyek jellegét tekintve kétféle típust különböztethetünk meg: az egyedi, egyszeri elkövetéseket (ez jellemző pl. a korrupciós jellegű bűncselekmények, a zsarolások egy részére),

37

illetve a folyamatban lévő sorozatokhoz tartozó eseteket. A csapda alkalmazását igénylő (várható) eseményről tudomást szerezhetünk nyílt eljárásban valamely folyamatban lévő ügy felderítése során; az ehhez kapcsolódó vagy ettől függetlenül végzett titkos információgyűjtés eredményeképpen; illetve a sértettől vagy más személytől származó feljelentés, bejelentés, tájékoztatás útján. › A csapda előkészítése, illetve felhasználása szempontjából az a kedvezőbb, a kevésbé kockázatos, ha az információk sorozathoz tartozó ügyre vonatkoznak, illetve felderítésből származnak, ezekben az esetekben ugyanis szélesebb, illetve megbízhatóbb adatbázisra támaszkodhatunk. Ennek különös jelentősége van az ún. előzetes információkra alapozott csapda esetében. › Az egyedi, egyszeri esetekben és a feljelentés/bejelentés alapján induló ügyekben fokozott gondosságot igényel mind a meglévő információk ellenőrzése, mind a csapda előkészítéséhez, telepítéséhez szükséges feladatok elvégzése, ugyanis nagy a lelepleződés veszélye. Ha az adott környezetben még nem köztudott, hogy folyik a nyomozás, úgy feltűnést kelthet a rendőri jelenlét/tevékenység, és erről az elkövető is értesülhet. Még ha nincs is erre utaló adat, akkor is számolni kell az elkövető ellenintézkedéseivel. A cselekmény, illetve esemény vizsgálatának főbb szempontjai Alapvető fontosságú kérdés, hogy mikor, hol, milyen körülmények fennállásakor várható a következő elkövetés, a célszemély megjelenése (illetve az a szituáció, amelyben a csapdát fel kívánjuk használni), mert ennek alapján lehet eldönteni, hogy mikor és hová érdemes a csapdát telepíteni. Ezért a rendelkezésre álló adatok elemzése-értékelése során minél pontosabban fel kell tárni a cselekmény jellemzőit (az elkövetés folyamatát, az abban szerepet játszó okokat, a tárgyi és személyi összefüggéseket stb., de még az elkövető gondolatmenetét is). A szempontok ismertetése során elsősorban a bűncselekmény-sorozatokkal foglalkozunk – előre bocsátva, hogy az itt elmondottak értelemszerűen más esetekben is érvényesek és felhasználhatók. a) A sorozathoz tartozás megállapítása.51 A nyomozás teljessége elvének megfelelően a kifejezetten egyedi jellegű ügyek kivételével mindig meg kell vizsgálni, hogy vannak-e sorozatra utaló adatok. Ha igen, úgy jön a következő kérdés: minek alapján lehet eldönteni, hogy mely ügyek tartoznak össze? • A sorozat kötődhet területhez, objektumhoz, sértetti körhöz, tárgyakhoz, bűncselekményfajtához stb.; elkövetője lehet egy vagy több személy, és szervezett bűnöző csoport is. • Viszonylag könnyen felfedhető a sorozathoz tartozás › ha zárt objektumról, illetve közösségekről van szó, mivel itt hamar szembetűnik az elkövetési időszak, módszer, tárgy, illetve a sértetti kör egyezősége, hasonlósága; és › a nemi erkölcs elleni bűncselekmények bizonyos eseteiben (lásd pl. az exhibicionisták, illetve az ún. „szatírok” tevékenységét), amikor is az elkövető „ragaszkodik” az azonos típusú sértettekhez, helyszínekhez, elkövetési módhoz és eszközökhöz (míg az időpont megválasztása függhet a sértettek mozgásától és az elkövető körülményeitől is). • Egyes vagyon elleni (pl. rablás, zsarolás, csalás, betörés, jármű-, termény-, színesfém-, üzleti-, besurranásos lopás, a prostitúcióhoz kapcsolódó lopás, kifosztás); valamint a gazdasági, a korrupciós jellegű bűncselekmények esetében szinte mindig felmerül a sorozat-elkövetés lehetősége – ami elegendő ok és alap a tudatos, részletes elemzéshez. Itt viszont már nem olyan egyszerű sem a sorozat megállapítása, sem a hasonló eseteknek a sorozattól megkülönböztetése, hiszen az összefüggések nem mindig nyilvánvalóak. A bűnözés ritkán igazodik a közigazgatási határokhoz; hézagosak lehetnek a tanúvallomások, pontatlanok a személyleírások; nem egyformán maradnak meg a cselekmény során keletkezett elváltozások; eltérések lehetnek az elkövetők számában, körében, az elkövetés módjában, tárgyában stb.; és gyakori, hogy a később sorozatnak bizonyuló ügyeket eredetileg több nyomozó hatóság vizsgálja. • A sorozat-jelleg vizsgálata nem csak az előadó feladata, mert az érintett bűnügyi szakvonalak irányítói és nyomozói, a bűnügyekkel (is) foglalkozó vezetők, az ügyeletesek, az értékelő-tisztek, a Robotzsaru-2000. adatgazdái, a körözési előadók egyaránt olyan széles adatbázissal dolgoznak, hogy lehetőségük van az ügyek részleteinek az összehasonlítására, és így a sorozathoz tartozás felfedésére. b) Az elkövető minek alapján választja ki az elkövetés tárgyát, illetve a sértetteket? Például: mert a tárgy nehezen azonosítható; bárkinek a birtokában lehet; könnyen elrejthető, elvihető, értékesíthető; mint belső elkövető, ahhoz fér hozzá; illetve saját szükségletei, ismeretei irányítják, vagy „megrendelésre dolgozik”52 stb. 51

A sorozatok részletes elemzésével a kriminálmetodika foglalkozik. Itt csupán néhány, a csapda alkalmazását érintő kérdésre, illetve a csapda tekintetében releváns sorozatokra térünk ki.

38

Akár viktimológiai elemzésnek is tekinthetjük annak felmérését, hogy a természetes személyek sérelmére elkövetett bűncselekmény-sorozat áldozatainak milyen közös jellemzői vannak. Egyformán szerepet játszhat az elkövető „ízlése”, a sértett életkörülményei, avagy valamely tulajdonsága, szokása, illetve az elkövetésre alkalmat nyújtó szituáció is. (Például van, aki a homoszexuálisok, az iskolából hazafelé tartó gyermekek köréből választja ki az áldozatát. A szórakozóhelyek környékén elkövetett rablások tipikus sértettje, akinél pénz vagy értéktárgyak vannak és eléggé illuminált ahhoz, hogy ne tudjon ellenállni. A motoros tolvaj a számára kedvező útvonalon a könnyen elragadható válltáskát, csomagot stb. vivő személyeket támadja meg stb.) Ezek ismeretében lehet eldönteni, hogy mi legyen a csapdatárgy – illetve személyi csapdánál ki és hogyan játssza el a sértett szerepét. c) Mi a jelentősége az elkövetés időpontjának? Milyen szituációt, milyen sértetti magatartást használ ki az elkövető? Az elkövető a saját érdekében választ olyan időpontot, illetőleg ahhoz kötődő helyzetet, amikor feltűnés nélkül „dolgozhat”, amikor alig van esély arra, hogy lelepleződjön. Így például akkor követi el a cselekményt, amikor nagy a forgalom, nem lehet szemmel tartani, hogy ki mit csinál; laza az ellenőrzés; a sértett távol van, őrizetlenül hagyja a dolgot, avagy nincs is módja a dolog felügyeletére. Az elkövető már régen elrejtheti, kiviheti az objektumból a dolgot, mire észreveszik annak hiányát; kihasználhatja a munkafolyamat sajátosságait is stb.; emellett különféle más tényezők is befolyásolhatják az elkövetőt az időpont kiválasztásában. 53 Adott esetben annak van jelentősége, hogy a potenciális sértett mikor jelenik meg az elkövetésre alkalmas helyen, mikor van egyedül, mikor nem várható, hogy segítséget kaphat. Az elkövetésre jellemző időpont és szituáció követése több okból is fontos: – az időpont rossz megválasztása egyszerűen pazarlás (leköti az erőket, és legfeljebb véletlenül lehet eredmény elérni); – mivel az elkövető ragaszkodik a számára megszokott, kedvező körülményekhez, így újabb elkövetés is csak akkor várható, ha nincs semmiféle változás; – amennyiben rosszul mérjük fel a helyzetet, úgy az elkövető gyanút foghat és szüneteltetheti a tevékenységét. d) Mi a helyszín jelentősége? Az elkövető – ha teheti – olyan helyet, helyszínt, útvonalat választ, amelyet ismer (pl. a „mozgási körzetéhez” tartozik; ott feltűnés nélkül megjelenhet, jogosan tartózkodhat; esetleg ott még rendelkezési jogai is vannak). Vagy: amely a körülményeinél fogva kedvező lehetőséget nyújt az elkövetésre (a cselekmény végrehajtására, az önellenőrzésre, a menekülésre; az elrejtőzésre, a dolog időleges elrejtésére stb., ideértve azt is, hogy a helyszín adottságai a leleplezést, a hatósági tevékenységet is megnehezíthetik – pl. jól belátható; vagy a tömeg, a közlekedési viszonyok miatt nehéz az elkövetőt megfigyelni, követni, elfogni stb.). Alig más a helyzet, ha csak meghatározott helyen van lehetőség a cselekmény megvalósítására, ha tipp alapján „dolgozik” stb., hiszen rendszerint felkészül, terepszemlét tart. Figyelembe kell venni az adott helyhez kötődő személyismeretét (pl. barát, rokon, bűntárs segítségére számíthat, észreveszi az idegent, esetleg még a rendőröket is ismeri). Mindezeket számításba véve dönthetjük el, hogy hová telepítsük a csapdát, egyúttal azonban befolyásolhatják a realizálás lehetőségeit és megszervezését is, különösen, ha a sorozat nem egy konkrétan meghatározott helyhez kötődik,54 vagy ha egyedi esetről van szó. Többnyire a helyszín észrevétlen megközelítése, a résztvevő állomány elrejtőzése, a szükséges megfigyelés, illetve a jelzésadás megszervezése szokott gondot okozni. e) Az elkövetés módszere mennyiben befolyásolja a csapda alkalmazását? Ahogy mondani szokás, a módszer a „tettes névjegye” – hiszen rendszerint ragaszkodik a jól bevált, az egyéni adottságainak, ismereteinek megfelelő megoldásokhoz. Ennek megfelelően a módszerre vonatkozó adatok elemzése alapján megállapítható a sorozathoz tartozás, behatárolható az elkövetői kör, sőt felismerhető lesz az ismeretlen tettes. A kriminálmetodikai ismeretekre támaszkodva – a cselekmény elkövetésére általában jellemző módszereket, illetve a felderítés során bevált megoldásokat átgondolva – még kevés adat alapján is kikövetkeztethetjük,

52

Például: egy betöréssorozat háromgyermekes elkövetője – ahol lehetősége volt rá – mindig háromféle méretű gyermekruházati cikkeket vitt el. A „gépjárműbűnözés” körében gyakori a gépkocsi típusismeret vagy megrendelés alapján történő kiválasztása. 53 Személyi csapdával sikerült tetten érni lengyel elkövetőket, akik a nemzetközi vonatjárathoz igazították a betöréseiket. A Keleti pályaudvarról a vonat megérkezése után azonnal Újpalotára mentek, majd a betörés után még az aznapi járattal hazautaztak. Hasonlóképpen „bukott meg” két építőipari dolgozó, akik a hétvégi hazautazásuk előtt követtek el üzletbetöréseket. Viszonylag nagy időbeli szóródást mutatott egy öltözői lopássorozat, amelynek elkövetője a vállalat központjának gépkocsivezetője volt, aki csak akkor lopott, amikor a vállalati posta szállításának ideje egybeesett az öltöző őrizetlenségével. 54 Az előbb már említett üzletbetörők az éjszakai órákban forgalmatlan, útkereszteződés közelében, rosszul megvilágított helyen lévő üzleteket választottak ki. A várható újabb elkövetés szempontjából számításba vehető helyek kiválasztása (hová kell csapdát telepíteni) az adott területnek a korábbi bűncselekmények megállapított elkövetési időpontjában bejárása alapján történt meg.

39

hogy mi várható, és ezért a csapda megtervezése során mit kell számításba venni (az egyedi eseteket másképp nem is lehet megoldani). A csapda alkalmazása szempontjából a következőket kell itt kiemelni: › a csapda paramétereinek meghatározása során a konkrét adatok mellett célszerű figyelembe venni a metodikai útmutatásokat is; › ismeretlen elkövető esetében az eligazítás terjedjen ki a módszerre vonatkozó adatokra és a váratlan események lehetőségére is, mivel ez döntő jelentőségű is lehet. Ha pl. olyan elkövetőt kell leleplezni, aki egy parkolóhelyen betöri a gépkocsi ablakát, és úgy viszi el a kiszemelt tárgyakat, akkor a más módszerrel „dolgozó” személlyel szemben úgy kell intézkedni, hogy emiatt ne lelepleződjön le a csapda, hiszen ez a cselekmény valószínűleg nem tartozik az adott csapdával felderíteni kívánt sorozatba; › amennyiben arra lehet következtetni, hogy az elkövető felderítő tevékenységet folytat (pl. idegeneket láttak a helyszín közelében az elkövetés előtt), vagy segítőtársai (belső informátor) lehetnek, úgy különös gondot kell fordítani arra, hogy a csapda feltétlenül észrevétlen maradjon.

Az elkövetővel kapcsolatos tényezők Bár mindig megkönnyíti a munkát, ha tudjuk, hogy kire (kikre) kell a figyelmet koncentrálni, a különböző típusú esetekben mégsem egyforma az elkövetőre vonatkozó adatok menynyiségének és minőségének, illetve az ezekből levonható következtetéseknek a szerepe. a) Az elkövetőre vonatkozó adatok vizsgálatának középpontjában az a kérdés áll, hogy az adott, konkrét esetben mely adatok miképpen befolyásolhatják a csapda alkalmazását. • Esetenként eltérő, hogy mit (mennyit) kell feltétlenül tudnunk az elkövetőről. › Amikor nem a személyek, hanem inkább a körülmények (hely, idő, módszer) ismerete a meghatározó, úgy a csapda telepítésének helyét, idejét és a realizálás módját a fentebb (az 1) pontban) írtak alapján akkor is meglehetős biztonsággal meghatározhatjuk, ha viszonylag keveset tudunk az elkövetőről. › Általában elegendő az elkövető felismerése, de ha a csapda meghatározott, ismert személy ellen irányul, szükség lehet az azonosítására is. E körbe tartozó adatok pl. a személy-, a ruházat-, illetve az általa használt jármű leírása, az ismeretlen tettesről készült mozaikkép (grafika), az elkövetés módszere stb. Ismert személyről célszerű lehet fényképet beszerezni. › Az ismeretlenes ügyekben evidens nyomozási feladat a számításba vehető elkövetői kör behatárolása, leszűkítése. Ez meg is könnyíti a csapda alkalmazását, de mint specifikus feltétel csak a belső elkövetők esetében kötelező. › Az elkövető kapcsolataira, személy- és helyismeretére vonatkozó adatok jelentőségéről részben már fentebb szóltunk. Ezek nem csak a cselekmény végrehajtását, hanem az elkövető magatartását is befolyásolhatják, mely utóbbival kiemelten kell foglalkozni. • Az elkövetővel mint bizonytalansági tényezővel kell számolni. Amíg pl. egy helyszínt objektív módon felmérhetünk, addig az elkövető várható magatartására csak következtethetünk, hiszen semmi biztosíték nincs arra, hogy valaki mindig konzekvensen, azonos módon viselkedik, egyazon szituációra csakis egyféleképpen reagál. A korábbi – az elkövetés, az eljárás során, illetve magánéletében tanúsított – magatartása mellett támpontot nyújthat a számunkra, hogy pl. gyakorlott, tapasztalt elkövető; jó fizikai kondícióban van; agresszív beállítottságú; támadásra alkalmas eszközöket tart magánál stb. A tervezés, illetve a realizálás megszervezése tekintetében figyelembe kell venni, hogy az elkövető várható magatartása döntő jelentőségű lehet, amikor ő irányítja az események menetét (lásd pl. a zsarolási ügyeket; a bujkáló, szökött bűnöző elfogását), és hogy a leleplezése során (a csapda észlelésekor, illetve a realizálás folyamán) miképpen reagálhat. b) A büntetőeljárás sikeressége érdekében a csapda – bizonyos feltételek között – ismert elkövetővel szemben is alkalmazható, mert segítségével közvetlen bizonyítékokat szerezhetünk be. A büntetőeljárás aligha érheti el a célját, ha nincs elegendő, illetve megfelelő bizonyíték az elkövetővel szemben; ugyanakkor a csapda még ilyen esetekben sem lehet provokatív, azaz a csapda semmiképpen sem lehet a soron következő bűncselekmény kiváltó oka, hanem csakis a leleplezés eszköze (vö. a csapda törvényességével). Amikor a nyomozás során sikerül felderíteni az elkövető kilétét, de cselekményét más módszerekkel nem tudjuk bizonyítani, akkor a csapda alkalmazásával kell/lehet megkísérelni a következő elkövetés alkalmával a tettenérést, illetve a más közreműködők tevékenységének felderítését és bizonyítását, valamint a korábbi cselekményekre vonatkozó bizonyítékok beszerzési lehetőségének biztosítását. Az itt és az előző pontban elmondottak természetesen nem csak a sorozatokra érvényesek (tipikus példaként lásd a csapdának a zsarolás elkövetőivel szemben történő alkalmazását). c) A csapda telepítése és realizálása szempontjából az elkövetői kör behatárolásának akkor van kifejezett jelentősége, amikor a sorozat zárt objektumban, illetve közösségekben történik, amikor ún. belső elkövetőt kell leleplezni. • A zárt környezetben történő sorozatok esetében

40

– nagyobb a provokáció veszélye; – emellett alapvetően befolyásolja a csapda sikerességét, hogy külső vagy belső elkövetővel állunk szemben; – és nagyon fontos, hogy a szükséges közreműködők közé ne kerülhessen be az elkövető.

• Főként az elkövetés módszeréből, lehetőségeiből, körülményeiből – és esetenként egyéb kísérő jelenségekből55 – lehet a számításba vehető személyek körét, felismerésük lehetőségét kikövetkeztetni. Belső elkövetőre utal pl. a rendszeresség, az azonos alkalom kihasználása, az elkövetéshez szükséges körülmények ismerete, illetve az, ha másnak egyáltalán nincs módja az információk megszerzésére, a cselekmény végrehajtására. Elsősorban az esetlegesség jelzi, hogy külső személyről van szó – aki általában az éppen adódó helyet, időpontot, alkalmat használja ki. • A belső elkövetőnek módjában áll a legmegfelelőbb időpont, módszer, elkövetési tárgy kiválasztása, sőt a felderítéssel együtt járó intézkedések észlelése is – ezért nehéz a leleplezése. Mivel nem feltétlenül egy személlyel állunk szemben, ezért zárt objektumban, a belépési-hozzáférési jogosultságok szabályokhoz kötésekor (pl. repülőtér), zártrendszerű munkafolyamatban (pl. postai küldemények kezelése) és más, hasonló esetekben azt is figyelembe kell venni, hogy képes-e valaki egyedül, segítség nélkül elkövetni a cselekményt, illetve az eltulajdonított dolgot elrejteni, kivinni az objektumból. Az elkövetőként számításba vehető személyekre vonatkozó ismeretek alapján határozhatjuk meg a csapda fajtáját, telepítésének helyét és idejét, a realizálás konkrét körülményeit (pl. az objektum mely részét kell lezárni, kit (kiket) kell ellenőrizni; ha elhagyták a helyszínt, akkor hol lehet őket megtalálni stb.), emellett támpontot nyújtanak az esetleges felszámolás utáni intézkedésekhez is.

Az előzetes információkra alapozott csapda sajátosságai E körbe azok az esetek tartoznak, amikor valamely forrásból előre értesülünk az elkövető szándékáról – azaz arról, hogy mikor, hol, milyen körülmények között várható valamely bűncselekmény elkövetése (részmozzanat megvalósítása), illetve a célszemély megjelenése. Meghatározó jelentőségű, hogy az előzetes információk mennyire részletesek, pontosak és megbízhatóak; a várható esemény körülményei (típus, helyszín, időpont stb.) milyen lehetőséget nyújtanak a csapda alkalmazására, és a rendelkezésünkre álló idő alatt megoldható-e a hiányzó adatok beszerzése, továbbá a telepítés és a realizálás megszervezése. Az előzetes információkra támaszkodva hatékonyabban alkalmazhatjuk a csapdát: több felderítési célt is elérhetünk, és jobb lehetőség nyílik az egész folyamat bizonyítására. a) Az előzetes információk elemzésének, értékelésének sajátosságai. • A cselekmény és az elkövetői kör elemzéséről fentebb elmondottak értelemszerűen itt is érvényesek. Mivel az előzetes információk rendszerint nem terjednek ki minden részletre, és sokszor igen gyorsan kell intézkedni, így nagyobb szerepet kapnak a metodikai ismeretek, amelyek segítségével a legfontosabb adatok birtokában még az egyedi, az induló ügyek eseteiben is valószínűsíthető az elkövető várható magatartása, az események menete. • Az előzetes információk rendszerint csak fő vonalaiban vázolják fel a várható eseményt. Azt kell megvizsgálni, hogy az adott esetben a csapda alkalmazásához mely adatokra van feltétlenül szükség. Ha ilyen adat hiányzik, és azt nem tudjuk kellő időben beszerezni, akkor a csapda helyett más felderítési módszert kell választani. • Az előzetes információk – akár közvetlenül (elmondja, leírja, amit tud), akár közvetett módon (pl. kihallgatás adatainak értékelése, lehallgatás stb.) – gyakorlatilag személyi adatforrásból származnak, aki persze csak az általa ismert tényekről tud tájékoztatást adni. › A sértett, a feljelentő/bejelentő – de még az ún. együttműködő személy is – rendszerint a körülményeitől, szándékától és érdekeltségétől (helyzetétől, szerepétől, ismereteitől, képességeitől stb.) függően tud/akar segíteni, közreműködni;56 emellett az így induló ügyekben többnyire csak a sértettet, esetleg a feljelentőt/bejelentőt lehet csapdagazdaként alkalmazni. › Más személyi adatforrások – a TIGY erők, a személyes kapcsolatok, a díjkitűzés miatt jelentkezők, a Beben meghatározott lehetőségeket kihasználni kívánók – pedig a konkrét helyzetüktől és lehetőségeiktől függően használhatók fel akár további adatok beszerzésére, akár a csapda feltételeinek megteremtésére, illetve az elkövető befolyásolására. • Mindezek szükségessé teszik az előzetes információk ellenőrzését és kiegészítését (lásd később). Az adatszolgáltató alapos kikérdezése/kihallgatása útján tisztázhatjuk pl. azt, hogy pontosan mit tud a célszemélyről, esetleges társairól, illetve a várható eseményről, cselekményről (ideértve a már végrehajtott előkészületeket is) stb. 55

Tipikusan ilyennek tekinthetjük az elkövetés előtti és utáni időszakban tapasztalt változásokat, pl. az ún. költekezést (a bűncselekmény előtt nincs pénze, utána viszont megadja a tartozását; eddig „lejmolt”, most pedig bevásárol a büfében, esetleg másoknak is fizet; újra megjelenik a szórakozóhelyen, a játékteremben; szokásától, anyagi helyzetétől eltérő mértékben vásárol stb.), az indokolatlan kíváncsiságot, a „segítőkészséget” stb. 56 Korántsem biztos, hogy nincs valami „hátsó szándéka” (saját érdek érvényesítése, hatóság félrevezetése, provokáció) és nem kizárt az elkövetőtől való félelem sem.

41

• Ki kell térni a dekonspiráció lehetőségeinek és veszélyeinek felmérésére. Az adatok gyakran olyan érdekelttől származnak, akit az elkövető megfenyegetett, akinek megtiltotta, hogy bevonja a hatóságokat (és aki esetleg igyekszik elhallgatni ezeket a tényeket). Az ilyen (és általában is a zsarolási, emberrablási, önbíráskodási, korrupciós) ügyekben nem csak az eredményesség, hanem a sértettek érdekében is fokozott gondot kell fordítani arra, hogy a csapdával összefüggő minden tevékenység titokban maradjon.57 b) A várható esemény befolyása a csapda alkalmazására. • Az előzetes információk alapján ugyan fő vonalaiban már ismerjük a jövőbeli esemény valószínű menetét, de mindig vannak bizonytalan pontok, pl. hogy mit tehet az elkövető és milyen magatartás várható tőle. Utóbbiaknak különös jelentősége van akkor, ha a várható elkövetésről olyan ügyekben értesülünk, amelyek esetében korántsem egyszerű a csapda alkalmazása (pl. zsarolás, vesztegetés, emberrablás stb.). Ezeket előre bocsátva a már elmondottakhoz kiegészítésképpen a következőket kell hozzáfűzni: – az elkövető rendszerint maga választja meg a helyszínt és az időpontot, ő irányítja az események menetét (pl. adott esetben menet közben ad utasításokat a sértettnek stb.), és csak ritkán nyílik lehetőség a befolyásolására; – számolni kell azzal, hogy felkészül, hogy körültekintő, óvatos lesz, hogy ellenintézkedéseket tesz (pl. a végrehajtás előtt ellenőrzi a helyszínt, a sértettet); – hogy nem egyedül „dolgozik” (pl. informátora van, a bűntársai biztosítják; őket vagy más, beavatatlan személyt használ fel üzenetközvetítésre, szállításra stb.); – hogy felfegyverkezik, a beavatkozásra támadással reagál. A meglepetések elkerülése érdekében célszerű több variációt is figyelembe venni. • Amikor a csapdához a sértett közreműködése szükséges, őt megfelelően fel kell készíteni. Gondoskodni kell a biztonságáról, s ha az szükséges, a kapcsolattartásról. Számolni kell azzal, hogy esetleg hibázni fog, vagy valamely okból nem tartja magát a kapott utasításokhoz. • Az időpont és a helyszín további szervezési és taktikai kérdéseket is felvet: az adott helyszínen van-e megfelelő lehetőség csapda alkalmazására; és az esemény bekövetkezéséig van-e elegendő idő a csapda megszervezésére? Szervezési probléma pl., hogy a rendelkezésre álló idő alatt képesek vagyunk-e biztosítani a szükséges személyi és technikai feltételeket, és elvégezni az előkészítéssel járó munkát. Taktikai szempontból az ésszerű kockázatvállalás kerül előtérbe: lehetséges-e a telepítéshez és a realizáláshoz szükséges feltételeket úgy biztosítani, hogy a csapda teljes mértékben eredményes legyen? Ha nem, akkor azt kell megvizsgálni, illetve mérlegelni, hogy – kidolgozható-e olyan kombináció, amelynek segítségével rávehetjük az elkövetőt egy számunkra kedvezőbb helyszín és/vagy időpont kiválasztására; – sorozatok esetében nem jobb-e kivárni egy másik, az eljárás sikere szempontjából kedvezőbb alkalmat; – a csapdával – akár más érdekek háttérbe szorításával/szorulásával is, de – biztosan elhárítható-e valamely súlyos veszély;58 avagy – az a helyes, hogy eltekintünk a csapda felhasználásától, és más megoldást választunk.

További speciális feltételek vizsgálata Itt már csak néhány gondolattal kell kiegészíteni az elmondottakat. • Ismert célszemély esetében a felismerését, illetve azonosítását biztosító adatokra praktikus okokból van szükség. A végrehajtó állomány nem csak biztosabban tud intézkedni (nem téveszti össze más személlyel az elkövetőt), de nem is kell olyan felesleges tevékenységet folytatnia (pl. minden megjelenő személy ellenőrzése, figyelemmel kísérése), amely leleplezhetné a csapdát, elárulná a jelenlétüket. • Amikor a csapda elfogás célját (is) szolgálja, az előbbieken túlmenően arra is szükség van, hogy kellő időben észlelhessék az elkövető megjelenését. Ehhez pedig vagy megfelelő figyelőpont, vagy megbízható közreműködő személy szükséges, aki jelzést tud adni. Az elfogást úgy kell megszervezni, hogy a személy ne észlelhesse a veszélyhelyzetet (a csapdát), ne tudjon támadni, ellenállni, megszökni, trükköket alkalmazni, vagy éppen másokat túszként felhasználni. Egyrészt megfelelően felkészült és felszerelt állományra van szükség, másrészt az elfogás pontos helyét is ki kell jelölni: olyan helyet, ahol meglepetésszerűen és biztonságosan lehet intézkedni, ahol esetleg a hely adottságai is korlátozzák az ellenállás, a szökés lehetőségét. • A vizsgálati minta szakszerű beszerzésére a krimináltechnika ad útmutatást. Az ilyen csapdához célszerű szaktanácsadót igénybe venni. 57 Különösen veszélyes, ha a sajtóhoz jutnak el információk. Az elmúlt években történt meg, hogy a hírzárlat ellenére egy(!) újság szenzációként tálalta, hogy elraboltak egy kislányt. Csak annak köszönhető, hogy nem történt tragédia, hogy amatőrök követték el a bűncselekményt. A hírt kiszivárogtató nyomozó és a főszerkesztő felelőtlensége ettől függetlenül megnehezítette a nyomozást. 58 Így pl. egy emberrablás, vagy zsarolás esetében fontosabb érdek fűződik az emberélet, a testi épség megóvásához, mint ahhoz, hogy a csapdával sikerül-e minden, ezúton általában elérhető felderítési/bizonyítási célt eléréséhez, az anyagi károk elkerüléséhez – hiszen ezzel még nem fejeződik be a nyomozás, még lesz lehetőség a problémák megoldására.

42

Az adatok ellenőrzése, kiegészítése E tekintetben többféle lehetőség, adatforrás is kínálkozik: › meg kell vizsgálni, hogy mi használható fel a feljelentés, a helyszíni szemle, a kihallgatások (stb.) már meglévő adatai közül; vannak-e előzményi adatok (priorálás a nyilvántartásokban, a Robotzsaru adatainak felhasználása stb.); › ideális esetben a vonaltartó megfelelő ismeretekkel rendelkezik az adott objektum (cég) bűnügyi helyzetéről, az ott dolgozókról, a belrendről, a munkafolyamatokról, az ott használt anyagokról stb.; esetleg fedett nyomozó, vagy együttműködő személy segítségére is támaszkodhatunk, aki személy- és helyismerete folytán számos kérdésre adhat választ; esetleg további adatgyűjtéssel, feladatokkal is megbízható; › tipikus adatforrás az ennek keretében végzett puhatolás; a sértettek, a tanúk célirányos kihallgatása, továbbá a csapda előkészítését szolgáló terepbejárás során végzett személyes megfigyelés; az ennek keretében végzett puhatolás;59 › a szükséghez képest priorálni kell a személyi adatok szerint ismert szereplőket (célszemély, sértett, más közreműködő); és sor kerülhet részleges KT elkészítésére is.

2) A csapda fajtájának megválasztása A csapda fajtáját az ügy körülményeitől, a konkrét lehetőségektől és az elérendő céltól függően kell megválasztani. Mindig arra kell törekedni, hogy olyan megoldást válaszunk, amely a legegyszerűbb, de biztosítja a kitűzött cél elérését. a) A technikai csapda önmagában tipikusan a belső elkövetők leleplezésére, illetve a mintavétel céljára alkalmas; máskor rendszerint a kombinált csapda részeként használjuk fel. Mivel a technikai csapdákkal a krimináltechnika részletesen foglalkozik, itt csak a következő, taktikai vonzatú kérdéseket kell megemlíteni: › Elektronikus csapda esetében figyelembe kell venni, hogy az milyen célt szolgál (pl. az elfogást biztosító jelzésadást, a magatartás figyelemmel kísérését és/vagy dokumentálását); erre milyen lehetőségek vannak (a cél elérésére a meglévő rendszer önmagában, avagy némi módosítással – pl. jobb felbontású kamera telepítésével – alkalmas stb.). › Nyomcsapdának olyan tárgy alkalmas, amely kiváló nyomhordozó tulajdonságokkal rendelkezik; amelylyel a célszemélynek szükségszerűen a kívánt elváltozást (nyomot) létrehozó kapcsolatba kell kerülnie (azaz a személy valószínű megjelenési helyén, a veszélyeztetett területen oly módon lehet elhelyezni, hogy azt ne kerülhesse ki a helyszínen megjelenése és/vagy a cselekmény elkövetése során); s amely ezután is biztosan a helyszínen marad (a célszemély reális okokból nem viszi el, avagy a tárgy el sem vihető). › Vegyi csapda esetében a csapdaanyag helyes megválasztásához a helyszíni tájékozódás során meg kell ismerni a telepítés helyén előforduló tárgyakat, anyagokat, vegyszereket (stb.) és azoknak a csapda szempontjából fontos tulajdonságait (pl. az elkövető ne észlelhesse az anyag jelenlétét, a csapdaanyag megfelelő eljárással egyértelműen azonosítható legyen stb.), ennek érdekében szaktanácsadót is igénybe lehet/kell venni. › A csapdatárgyat a nyomozás során felderített adatok alapján kell kiválasztani (az adott ügyben tipikusan mit visznek el, mi az elkövetés tárgya, mi felel meg az elkövető szándékainak). Megfontolandó a csapdatárgy olyan „preparálása”, amelyet az elkövető nem észlelhet, ugyanakkor biztonságossá teszi a csapda alkalmazását (pl. a kockázat csökkentése érdekében a csapda-gépkocsiban olyan tárgyak csökkent értékű példányait helyezik el, amire az elkövető „utazik”; a riasztóberendezéssel leállítható az autó stb.).

b) A személyi és a kombinált csapdára áttérve kezdjük a fogalmakkal. ⇨ A személyi csapda lényegében a rejtett vagy álcázott megfigyelés (blokkolás) csapdaként alkalmazása olyan helyszíneken, ahol a célszemély megjelenése, illetve a bűncselekmény (vagy valamely mozzanatának) elkövetése várható. A kombinált csapda a személyi és a technikai csapda együttes alkalmazása.60 • A személyi csapdát tipikusan olyan esetekben alkalmazzuk, amikor a tettenérést, az elfogást rendőri erőkkel kell végrehajtani, és nem lehetséges vagy nem indokolt technikai csapda telepítése. Az egyszerűbb esetekben (pl. a várható betörés helyszínének külső vagy belső megfigyelése, „sima” elfogás) általában elegendő a személyi csapda. Alkalmazásakor más közreműködőknek rendszerint csak kisegítő szerepük van – pl. a helyszínre bejutás biztosítása, jelzésadás. Ez alól két tipikus kivétel van: 59

Nem csak direkt kérdésekről van szó, mert pl. a csapdagazda, a hatósági tanúk, az egyéb közreműködők kiválasztása, a gyanúsítotti kör felmérése érdekében a kihallgatás során is alkalmazhatjuk a puhatolás módszerét. 60 Itt a következőket kell megjegyezni. a) A bűnügyi szolgálati ismeretek ennél tágabban értelmezi a személyi csapdát. b) A nyílt és a leplezett megfigyelés csapdaként alkalmazása mondhatni szóba sem jöhet, míg egyes esetekben (pl. zsarolás) mozgó figyelésre is sor kerülhet. c) A kombinált csapda nyilvánvalóan nem azonos a krimináltechnikában szereplő kombinált tárgycsapdával.

43

› zárt objektumban (területen) arra alkalmas (és lehetőleg intézkedési jogosultsággal rendelkező) személy is végezheti a megfigyelést – főként akkor, ha a rendőri jelenlét dekonspirációhoz vezetne. Ilyenkor a körülmények ismeretében kell eldönteni, hogy ezen kívül mivel lehet megbízni (pl. a biztonsági őr akár el is foghatja azt, aki magához veszi a rejtekhelyről az elszállításra váró lopott dolgot); › illetve amikor a sértett (bejelentő, feljelentő) közreműködése szükséges (pl. zsarolás, korrupciós jellegű és ezekhez hasonló bűncselekmények, esetenként az előzetes információkra alapozott csapda esetében).

• A kombinált csapda alkalmazása jórészt nem az eset, az ügy típusához, hanem a konkrét körülményekhez (a feladat végrehajthatóságához), illetve a kitűzött célokhoz kötődik. › Egyes közterületeken, nyilvános helyeken (parkolóhely, strand stb.) sorozatban elkövetett bűncselekmények ismeretlen elkövetőjének felderítéséhez és elfogásához nem elegendő csupán a terület megfigyelése, hanem tárgycsapdát kell elhelyezni. Ezekben az esetekben rendszerint csak rendőri erőket vehetünk igénybe – azaz a technikai csapda alkalmazásához, realizálásához folyamatos rendőri (nyomozói) jelenlét szükséges. › Máskor a technikai csapdának kisegítő funkciója van. Gyakori, hogy a közvetlen megfigyelés akadályokba ütközik vagy dekonspirációhoz vezetne (pl. nincs mód a belső figyelésre; az adott környezetben/területen minden idegen személy, de még egy parkoló gépkocsi is feltűnést keltene; a helyszín nyílt terepen van, ezért csak igen távolról lehet megfigyelni stb.). Amikor kisegítő személyt nem tudunk igénybe venni, az észlelés lehetőségét technikai csapdával (pl. videó, jelzőberendezés) biztosíthatjuk. E módon hatékonyan és gazdaságosan oldható meg több helyszín vagy csapdatárgy folyamatos ellenőrzése is. › A kombinált csapda alkalmazását felderítési, illetve bizonyítási célok is indokolhatják. Így pl. amikor előzetes információkra támaszkodhatunk, a megfigyelést, tettenérést, elfogást biztosító élőerő bevetése mellett gyakran preparált csapdatárgyakat használunk fel; kép- és/vagy hangfelvétel készítésével dokumentáljuk a történteket61 stb. Többféle cél együttes eléréséhez rendszerint kombinált csapdára van szükség.

• A tervezéskor figyelembe kell venni az érintett állomány munkaterheiből adódó következményeket (pl. a megfigyelés, az elfogás érdekében hány fő, milyen időtartamban vehető igénybe stb.), és pontosan meg kell határozni a feladatukat. A résztvevő állományt megfelelően fel kell készíteni (tudják, hogy a célszemélyt miről ismerik fel; mikor és mit kell tenniük; hogyan történhet a váltás; más bűncselekmény észlelésekor, egyéb váratlan esemény bekövetkezésekor hogyan intézkedjenek stb.). Arra is ki kell térni, hogy számoljanak az elkövetői kör elhárító jellegű cselekvéseivel (a már említettek mellett ilyen tényező pl., hogy tizedrangú, feláldozható közreműködőket küldenek „előőrsként”, akiknek a „lebukása” felfedi a nyomozóhatóság tevékenységét – így a valódi célszemélyek elmenekülhetnek, háttérben maradhatnak stb.). A nyomozás vezetője nincs mindig jelen (ez az egyszerűbb eseteknél megengedhető, több helyszín/csapda esetében nyilvánvaló), ezért célszerű az elérhetőségéről, a kapcsolattartás lehetőségéről gondoskodni egyrészt, hogy döntsön a váratlan események megoldásáról, másrészt bekapcsolódhasson a realizálásba.

3) A csapdagazda és más közreműködők kiválasztása A kellő titoktartás biztosítása érdekében a hatósági tanúkat, a csapdagazdát, valamint a telepítésben, a telepítés feltételeinek biztosításában és a realizálásban résztvevő más (nem hatósági) személyeket körültekintően kell kiválasztani. Általában egyik feladatra sem alkalmasak a fegyelmezetlen, az öntelt, fontoskodó, dicsekvő, „pletykás”, illetve a primitív, az italozó, a labilis idegzetű (stb.) személyek, mert nem „csupán” dekonspirálhatják a csapdát, de még váratlan problémákat is okozhatnak.

a) Amennyiben a csapda alkalmazása bizonyítási célokat (is) szolgál, rendszerint nem mellőzhető a hatósági tanúk közreműködése. A törvényesség érdekében mind a csapda telepítésekor, mind realizálásakor szükség lenne hatósági tanúk alkalmazására. A Be. szerint viszont erre csak a realizálás kapcsán végrehajtandó szemle, motozás, lefoglalás miatt kerülhet sor.62 Mivel ajánlott, hogy a csapdáról minél kevesebben tudjanak, a telepítéskor olyan személyeket veszünk igénybe, akik később (szükség esetén) tanúként kihallgathatók, illetve, akik a realizáláskor – figyelembe véve a vonatkozó szabályokat – hatósági tanúként is közreműködhetnek. Nincs szükség hatósági tanúkra, ha a kitűzött cél e nélkül is elérhető. Általában ez jellemző a csak elfogásra, felderítésre irányuló, illetve a személyi csapdákra.

61

A felderítés és a bizonyítás érdekében pl. a közreműködőt azzal is megbízhatjuk, hogy „beszélje meg” az elkövetővel a helyzetet – így őt olyan megnyilatkozásokra is rábírhatja, amelyektől más körülmények között biztosan tartózkodna. Ezt nyilván célszerű dokumentálni. 62 Értelemszerűen a hatósági tanúk alkalmazását a jogosultak is csak e körben indítványozhatják.

44

b) A csapdagazdát a hatóság választja ki azok közül, akik helyzetüknél, képességeiknél és megbízhatóságuknál fogva alkalmasak arra, hogy a csapda állapotát feltűnés nélkül ellenőrizzék, továbbá az adott esetben meghatározott úton és módon, kellő időben tájékoztassák akár közvetlenül a hatóságot, akár az elsődleges intézkedésekkel megbízott más személyt (rendész, vagyonőr stb.) azokról az eseményekről, amelyek a hatóság intézkedését, beavatkozását igénylik. A csapdagazda legtöbbször a potenciális sértettek közül választható ki, hiszen ők azok, akik beletartoznak a környezetbe, akiknek a jelenléte, az adott helyen történő többszöri, rendszeres megjelenése nem kelt feltűnést (hozzátartozik a megszokott rendhez, viszonyokhoz), akik az adott helyen megfelelő ismeretekkel rendelkeznek, akiknek a magatartását csupán elenyésző mértékben kell megváltoztatni ahhoz, hogy csapdagazdai feladatukat teljesíthessék. (Nem egyszer előfordult, hogy az elkövető sértettnek adta ki magát és így próbálta megnehezíteni a felderítést. Ezért célszerű a csapdagazdát azok közül kiválasztani, akik az adott ügyben még nem szerepeltek.) Nem szabad olyan személyt szabad kiválasztani, aki nem hajlandó a feladatot önként vállalni, akinek kiszámíthatatlan a magatartása, akinek lelki konfliktust okoz a rendőrséggel való együttműködés. Az alkalmasság elbírálásakor figyelembe kell venni, hogy › a kiválasztott személy rendelkezik-e olyan ismeretekkel, amelyek a csapda működtetéséhez, ellenőrzéséhez szükségesek (pl. a rendszer ki- és bekapcsolása, a változások felismerése, helyes értékelése); › bírja-e azt az idegi megterhelést, amely együtt jár a csapda folyamatos figyelemmel kísérésével, a jelzésadással – és persze azzal is, hogy tevékenységével részese lesz annak, hogy valaki ellen büntetőeljárás indul, hogy valaki emiatt esetleg börtönbe kerülhet; › lehetőleg minden olyan tényezőt figyelembe kell venni, ami dekonspirációhoz vezethet, így például nem alkalmas az, aki családi, munkahelyi vagy egyéb problémái miatt nem képes a feladatra koncentrálni; akit befolyásolhatnak a kollégáihoz fűződő kapcsolatai; aki nem képes a felelősségvállalásra, aki pánikba esik, ha egyedül kell döntenie; akinek bármikor megváltoztathatják az időbeosztását, feladatkörét, tartózkodási helyét – és így tovább.

c) A csapda eredményes alkalmazásához rendszerint olyan személyek – tulajdonos, munkahelyi vezető, belső biztonsági szolgálat vezetője, vagyonőr – közreműködése is szükséges, akik megfelelő információkkal szolgálhatnak a telepítéshez, a csapdagazda kiválasztásához; akik olyan intézkedési jogosultsággal rendelkeznek, amely lehetővé teszi mind a telepítést, mind a realizálást. Bár e személyek elméletileg éppen úgy érdekeltek a csapda sikerességében, mint a nyomozóhatóság, mégsem szabad „automatikusan”, a pozíciójuknál fogva megbízni bennük. d) Az elmondottakat értelemszerűen figyelembe kell venni a nem csapdagazdaként közreműködő sértett (feljelentő, bejelentő) esetében is. Ha alkalmatlan a feladatra, az meghiúsíthatja a csapdát; emellett nem is lehet kötelezni arra, hogy vállalja a csalétek szerepét. 3.7.3. A csapda telepítése, ellenőrzése Mint említettük, a csapda telepítése jóváhagyott terv alapján történik. A telepítés időpontját lehetőleg úgy kell meghatározni, hogy a csapdát minél rövidebb ideig kelljen működtetni; emellett figyelembe kell venni a telepítés időigényét, s hogy itt is fennáll a dekonspiráció veszélye (lásd a helyszíni tájékozódásnál elmondottakat). a) Miután meggyőződtünk arról, hogy a szükséges személyi-technikai feltételek megvannak, el kell igazítani a résztvevőket: • a hatósági tanúk figyelmét minden olyan mozzanatra fel kell hívni, amelynek a csapda fajtájától függően jelentősége van (pl. a csapdatárgy elhelyezése, a bankjegyek sorozatszámának jegyzőkönyvezése stb.), továbbá ismertetni kell a realizálással kapcsolatos feladataikat is; • a csapdagazdát arra kell kioktatni, hogy – a csapdatárgy helyét önkényesen nem változtathatja meg, – azt mikor (milyen időközönként, illetve okból) és hogyan ellenőrizze, – a várt esemény bekövetkezésekor (észlelésekor) kit és hogyan értesítsen, illetve ő maga mit tegyen; A csapdagazda általában nem nyúlhat hozzá a csapdatárgyhoz. Ha annak elhelyezése miatt ez elkerülhetetlen, akkor meg kell mutatni, hogyan ellenőrizze, hogy se ő, se más tárgy ne szennyeződjék. Egyéb feladata lehet pl. a helyszín biztosítása.

45

• más közreműködők eligazítása nyilván arra terjed ki, hogy a rájuk bízott feladatot (pl. az objektum lezárása, az ellenőrzendő személyek visszatartása, a csapdagazdától kapott értesítés továbbadása) miképpen hajtsák végre; • a hatóság résztvevő tagjait előre fel kell készíteni, itt már rendszerint csak részleteket kell tisztázni. • Ki kell térni a váratlan eseményekkel kapcsolatos tennivalókra is; végezetül meg is kell győződni arról, hogy mindenki megértette a feladatát, illetve az esetleg rábízott eszközöket (pl. rádió) valóban képes kezelni. A célszemély(ek) várható magatartásával kapcsolatban már említetteken túl nyilván olyan dolgokról van szó, amelyek adott esetben befolyásolhatják, akadályozhatják a csapda működését, alkalmazását – pl. a berendezések meghibásodása, a technikai hírkapcsolat megszakadása, áramszünet; idegen személy megjelenése; egyéb rendkívüli esemény (tűzeset, bombariadó stb.).

b) Ezután következik a csapda telepítése (a berendezések felszerelése, a csapdatárgy kihelyezése, figyelőhely elfoglalása stb.). A telepítéskor meg kell győződni arról, hogy a csapda megfelelően működik, továbbá, hogy azt a célszemély, vagy illetéktelenek biztosan nem észlelhetik. Így pl. vegyi csapdánál gondosan meg kell vizsgálni, hogy a csapdatárgy preparálása jó, és máshová nem került csapdaanyag. Ellenőrizni kell, hogy a technikai berendezések (kép- és hangrögzítés, riasztás-jelzés, jármű leállítása stb.) megbízhatóan működnek.

c) A csapda alkalmazási feltétele, hogy legyen lehetőség a csapda megfelelő ellenőrzésére. Erre mind az eredményesség érdekében, mind pedig a dekonspiráció, a törvénysértések elkerülése végett van szükség. A telepített csapda vonatkozásában általános követelmény, hogy az ellenőrzés folyamatos legyen, észrevétlen maradjon, és biztosítsa annak a konkrét célnak az elérését, aminek az érdekében sor kerül a csapda alkalmazására. Nyilvánvalóan másképp kell megszervezni az ellenőrzést zárt objektumban vagy nyílt területen; ha az elérendő cél a felderítés (pl. az elkövetési módszer megismerése, a kapcsolatok megállapítása stb.); a tettenérés, az elfogás, a bizonyítás, avagy vizsgálati minta beszerzése. Mindenkor gondoskodni kell arról, hogy a résztvevők (csapdagazda, elfogó csoport stb.) jelenlétét ne lehessen észrevenni, viszont a feladatukat el tudják látni.

d) A csapda telepítését a körülményektől függően jegyzőkönyvben, vagy jelentésben kell rögzíteni. Jegyzőkönyv felvétele akkor indokolt, ha ezt a bizonyítás érdekei megkövetelik, illetőleg a telepítésben nem csak a hatóság tagjai vesznek részt. A jegyzőkönyv tartalmazza a telepítés helyét, idejét, a jelenlévő személyek adatait, a csapdatárgy sajátosságait, a felhasznált bankjegyek sorozat- és sorszámát, (vegyi csapdánál az alkalmazott csapdaanyag számát), valamint a csapdagazda kioktatását. A jegyzőkönyvet a telepítésben részt vevők (nyomozó, bűnügyi technikus, csapdagazda, más közreműködők) írják alá. Technikai csapda telepítéséről egyéb esetekben elegendő jelentést írni; a személyi csapda alkalmazásáról rendszerint csak utólag kell jelentést írni, amely nyilván az eredményeket is tartalmazza.

3.7.4. A csapda realizálása, felszámolása, értékelése A csapdával kapcsolatos irodalom sokszor csak a belső elkövetők esetében alkalmazott vegyi, illetve tárgycsapdák realizálására és felszámolására tér ki, és a felszámolást a hosszú ideig érintetlenül maradt,63 illetve az eredménytelen csapdához köti (belekeverve ebbe az eredménytelenség okának elháríthatatlanságát is; s elfeledve, hogy a realizálás után sem hagyhatjuk magára az alkalmazott eszközöket). Ennek okán néhány értelmezési problémát már most célszerű tisztázni.  A realizálás a telepített csapda rendeltetésszerű felhasználásával, a felszámolás pedig a meghiúsult vagy feleslegessé vált csapdával kapcsolatos feladatok végrehajtása. A realizálás eredményessége abban mérhető, hogy az elképzelésünkből mennyit sikerült megvalósítani. Mint látni fogjuk, a realizálás végrehajtása nem feltétlenül jelenti azt, hogy el is értük a kitűzött célt; viszont a csapda alkalmazása akkor is eredményes, ha csupán támpontot ad a további nyomozáshoz – ez pedig gyakran előfordul felszámolás esetén is.64 63

Ez egy kicsit „vicces” megfogalmazás, ha a személyi csapdára gondolunk. Öltözői lopássorozat felderítése érdekében vegyi csapdát alkalmaztak, de nem történt újabb elkövetés. A felszámolást követő értékelés során megállapították, hogy ebben az időszakban az egyik dolgozó katonai szolgálatra vonult be, egy másik pedig szabadságra ment; reálisnak tűnt hát az a verzió, hogy ezt a két személyt kell elkövetőként számításba venni. Ez később 64

46

Nemegyszer ugyanazon célszemély miatt egyszerre több csapdával dolgozunk. Evidens, hogy közülük (hacsak meg nem fogunk egy másik elkövetőt) csupán egyet realizálhatunk, a többi ezzel okát veszti, feleslegessé válik, a felszámolás sorsára jut – de szó sincs eredménytelenségről. Végezetül: ha pl. kigyullad a csapda-gépkocsi, ha lelepleződik a csapda, akkor azzal fejezhetjük ki a szituáció lényegét, ha meghiúsulásról beszélünk. 1) A realizálás A realizálás rendeltetésszerűen nyílt nyomozási cselekmény, melynek során be kell tartani a büntetőeljárás szabályait, valamint az egyéb vonatkozó jogi előírásokat (ideértve az iratok elkészítését is). Ezzel együtt szó sincs arról, hogy a realizáláskor a csapdával összefüggő minden mozzanat nyílttá tehető, mert figyelembe kell venni a nyomozás érdekeit is, és nem lehet megszegni a titokvédelem jogi és egyéb normáit sem. Nem a Be. hatálya alá tartozó nyomozási cselekmény a személyi csapda alkalmazásával az elkövető utcán vagy szórakozóhelyen történő elfogása. A nyomozás érdekeit (is) veszélyezteti, ha a realizálásról a közvetlen érintetteken túl mások is – különösen idő előtt – tudomást szerezhetnek. Több helyszín esetében semmi sem indokolja, hogy a feleslegessé vált csapdát nyíltan vonjuk vissza; titokvédelmi rendelkezés hatálya alá tartoznak a csapdaeszközök is stb.

a) A siker záloga a megfelelő tervezés, szervezés, előkészítés. Az e kérdésekről már elmondottakhoz a következőket kell hozzáfűzni. Nagyon fontos a gyorsaság. Már a tervezéskor ki kell gondolni azokat a megoldásokat, amelyek útján biztosítani lehet, hogy az esemény bekövetkezése és az észlelés, majd az intézkedések megkezdése között minél rövidebb idő teljen el, és azok végrehajtásában se legyen fennakadás. Minden reális lehetőséget figyelembe véve kell meghatározni, hogy milyen eseményekkel kell számolni és azokkal kapcsolatban kinek mi a feladata, mit és hogyan kell intézkedni. Nyilván célszerű már a telepítéskor biztosítani a realizáláshoz szükséges technikai eszközöket, valamint felkészülni a realizáláshoz kapcsolódó további, szükséges nyomozási cselekmények (pl. helyszíni szemle, házkutatás, kihallgatás) végrehajtására is. b) A realizálással kapcsolatos tevékenység első mozzanata a várt esemény észlelése. Ez azonban nem jelenti azt, hogy máris intézkedni kell, ugyanis a csapda fajtájától és céljától függ, hogy pontosan mikor kell beavatkozni – mint ahogyan az is, hogy milyen intézkedéseket kell végrehajtani. Alapállásnak tekinthetjük, hogy akkor intézkedünk, amikor a várt esemény bekövetkezett: pl. a körözött személyt sikerült felismerni (azonosítani) és olyan helyen/helyzetben van, hogy az elfogás biztonságosan végrehajtható; a csapdagazda megállapítja, hogy eltűnt a csapdatárgy; az elkövető feltöri a gépkocsit, megkezdi a betörést, átveszi a kikövetelt/kialkudott pénzt stb. A másik kérdés a váratlan eseményekre való reagálás. Ha valamilyen zavaró körülmény lép fel, azt lehetőség szerint el kell hárítani. Ha ez nem lehetséges, úgy azt kell eldönteni, hogy a realizálás egyes feladatait kell-e végrehajtani, avagy a csapdát fel kell számolni. E gondolatmenet lényegét legkönnyebben olyan példákon keresztül érzékeltethetjük, amelyek egyúttal a tipikus esetek főbb követelményeit is tartalmazzák. • Belső elkövetők esetében rendszerint vegyi csapdát alkalmazunk. Amikor a csapdagazda jelzi, hogy a csapdatárgy eltűnt, akkor › azonnal gondoskodni kell arról, hogy a számításba vehető személyek ne hagyhassák el a helyszínt, majd mielőbb végre kell hajtani az ellenőrzésüket (a gyorsaság azért is fontos, hogy a szennyeződés ne terjedjen el, mert az sok felesleges munkát okoz); › ha a csapdatárgy nem került elő, akkor a szennyeződés kimutatása alapján gyanúba került személyek által hozzáférhető helyeket, illetve a telepítés környezetét gondosan át kell vizsgálni (hová rejthették el az elvitt tárgyat, hol van szennyeződés, az hogyan keletkezhetett, és abból mire lehet következtetni); ez indokolttá teheti a csapdagazda ellenőrzését is; › ha ez sem vezet eredményre, akkor meg kell állapítani, hogy az ellenőrzés megkezdéséig ki távozhatott el (merre mehetett, hol található meg) és lehetőség szerint az ilyen személyek átvizsgálását is végre kell hajtani.

beigazolódott: mivel a rendészek tudták, hogy kit kell figyelniük, az újabb lopás elkövetésekor tetten érték a szabadságáról visszatért dolgozót.

47

• Amikor pl. egy betörőbandát akarunk leleplezni és a rendelkezésünkre álló adatok szerint az elkövetők autóval közlekednek, nyilván figyelemmel kísérjük minden gépjármű megjelenését, a benne ülők magatartását – és eleve úgy szervezzük meg a realizálást, hogy megakadályozhassuk mind a szökést, mind a támadást (előbb a gépkocsiban ülő személyt, illetve a figyelőt fogjuk el; emellett számításba vesszük a gyalogos menekülés lehetőségeit; esetleg útzárról gondoskodunk stb.). Az elkövetők megjelenését észlelve ki kell várni, hogy konkrétan megvalósuljon valamelyik releváns tényállási elem, mert pl. a kerítésen átmászás még nem betöréses lopás, a kirakat betörése még csak rongálás stb. Ha ez bekövetkezett, akkor mindenkinek el kell foglalnia a végrehajtásra kijelölt felállítási helyét, és ezután következik az intézkedés. • Ha szökött és/vagy körözött elkövetőt kell elfogni, először azonosítani kell, hogy akit megláttunk, az valóban a célszemélyünk. Ezután le kell zárni a lehetséges menekülési útvonalakat, majd a szerint intézkedünk az elfogás végrehajtására, ahogyan azt a tervezés során biztonságosnak találtuk. Rendszerint jobb valaki az utcán elfogni, mint egy lakásba behatolással kísérletezni – és persze régi „vicc”, hogy az ajtózár nyitásakor, fürdés közben vagy a WC-n nem sok lehetőség van az ellenállásra. • Nyomcsapda esetében ki kell várni a nyomkeletkezést, ez után úgy kell intézkedni, hogy a tevékenységet sem a célszemély, sem más illetéktelen ne észlelhesse. Ha a nyomhordozó elszállítható, úgy be kell csomagolni, máskor a helyszínt kell a rögzítésig biztosítani. Ha a mintavétel bizonyítási célt szolgál, be kell tartani az eljárásjogi szabályokat (szemle, lefoglalás, bűnjelkezelés). • Rendkívüli esemény, műszaki hiba esetén azt kell mérlegelni, hogy ezek lehetetlenné teszik a csapda alkalmazását, avagy dekonspiráció nélkül elhárítható a hiba, kivárható a rend helyreállása. • Határesetnek tekinthetjük, amikor a célszemély bár megjelenik, de (akár mert gyanút fog, akár más okból) eláll a cselekmény végrehajtásától. Ilyenkor a nyomozás érdekei és a további lehetőségek a mérvadók. Ha lesz még alkalom, úgy célszerűbb elállni a realizálástól.

c) A realizáláshoz tartozik a szükséges nyomozási cselekmények végrehajtása. A csapda az esetek túlnyomó többségében tárgyi bizonyító eszköz ellenőrzött körülmények közötti létrehozatalára irányul. Realizálása ilyenkor a tárgyi bizonyító eszköznek a megszerzése – ami általában lefoglalás útján történik. A lefoglalásnak értelemszerű előzménye a tárgyi bizonyító eszköz létezésének/létrejöttének és hollétének a megállapítása; ennek a módja a körülményektől függően helyszíni szemle, házkutatás vagy motozás. Az ellenőrzendő személyek technikai eszközökkel átvizsgálása eljárásjogi értelemben (a helyszínen foganatosított) szemle. Tettenérés esetén, ha az elkövető vagy valamelyik társa megszökött, azonnal meg kell kezdeni a nyomonüldözést, az elfogás érdekében alkalmazni kell a megfelelő körözési módszereket is. Mivel a csapda realizálása számunkra kedvező lélektani szituációt eredményez, célszerű az elkövetőt rövid időn belül kihallgatni. Ebben a helyzetben nagyobb eredmény várható a szembesítéstől, a felismerésre bemutatástól is. 2) A felszámolás A felszámolás a csapdához igénybe vett állomány, illetve felhasznált eszközök visszavonásából, az átalakítások helyrehozásából, az esetleg keletkezett szennyeződések eltávolításából áll. Mindig meg kell győződni arról, hogy sem felszerelési tárgy, sem szennyeződés stb. nem maradt hátra.65 A helyszíni munka a realizálás esetében is ezzel ér véget. A felszámolás okai általában a következők: – a várt esemény a reálisan számításba vehető időszak alatt nem következett be, így nincs értelme a csapdát továbbra is fenntartani; – a csapda feleslegesség válik; – lelepleződés vagy elháríthatatlan akadály miatt meghiúsul. A csapda alkalmazása nyílt eljárásban legfeljebb a nyomozás befejezéséig tarthat. A nem realizált (nem realizálható) csapdát a telepítés során alkalmazott formaságok betartásával fel kell számolni és arról feljegyzést (jelentést) kell készíteni. Amíg a realizáláskor az a tipikus, hogy az addig titokban végzett tevékenységhez bizonyos nyílt intézkedések kapcsolódnak, addig a felszámoláskor ezeket a további nyomozás sikere érdekében lehetőség szerint el kell kerülni.

65

A csapdaeszközök elvesztése, illetéktelen kezekbe kerülése nem csak anyagi kárt okozhat, hanem esetenként titoksértést eredményezhet.

48

3) Az értékelés Az értékelés nyújt alapot a további, szükséges intézkedések meghatározásához, valamint a csapdával elért eredmények hasznosításához. a) A csapda sikertelenségének okát mindig meg kell vizsgálni. Ennek feltárása nem egyszerű, hiszen nem csak a saját munkánkban, illetve a közreműködők tevékenységében találhatunk hibát, hanem sok más tényező is közrejátszhat. Például: › hibás lehet a tervezés, az előkészítés, (pl. nem jól ítéltük meg a feltételeket; rosszul választottuk ki a telepítés helyét, idejét, esetleg a csapdagazdát vagy más közreműködőket), › nem volt eléggé gondos a telepítés, illetve a realizálás végrehajtása; › elmaradt, szakszerűtlen, utasítástól eltérő volt valamelyik intézkedés (pl. a csapdagazda nem, vagy későn vette észre, illetve jelezte a csapdatárgy eltűnését; baj volt a területzárással; a sértett nem tartotta magát az utasításainkhoz, kiesett a szerepéből), › szándékos vagy gondatlan dekonspiráció történt, és ezért az elkövető nem jelent meg, elállt a cselekmény végrehajtásától stb. Persze, nem minden ok zárja ki a folytatást: pl. az elkövető baleset miatt, családi vagy más okból is távol maradhatott; nem azt a helyszínt választotta, ahová a csapdát telepítettük; egyszeri, véletlen esemény (pl. áramszünet) zavarta meg a csapdát; a jelzés a berendezés elromlása miatt maradt el stb.

Ha megtaláltuk az okot, át kell gondolni, hogy van-e lehetőség a hiba, a zavaró körülmény kiküszöbölésére; továbbá van-e akadálya a csapda fenntartásának vagy újratelepítésének, avagy más intézkedést kell tenni, más módszert kell választani.66 b) Természetesen azt is meg kell vizsgálni, hogy a csapda alkalmazásával összefüggésben beszerzett adatok hogyan és milyen célra használhatók fel a nyomozásban (pl. bizonyítékként; további célok, illetve feladatok meghatározásához; az elkövetési módszer részletes megismeréséhez, személyi és tárgyi összefüggések feltárásához, ezek nyomán az alapügy és más felderítetlen vagy folyamatban lévő ügyek közti kapcsolatok elbírálásához; illetőleg a kihallgatás és más nyomozási cselekmények megtervezéséhez/végrehajtásához stb.). c) Mind a realizált, mind a felszámolt csapda értékelése elvezethet olyan tanulságokhoz, amelyek később, más alkalommal elősegítik a csapda hatékony alkalmazását, a hibák elkerülését.

66

Egyik esetben eltűnt a csapdatárgy, és az emiatt végzett adatgyűjtés tárta fel, hogy a helyszínre más telephely dolgozói is feltűnés nélkül bejuthatnak, amiről eddig senki sem beszélt. Bár a realizálás miatt többen is tudomást szereztek a csapdáról, figyelembe véve a megváltozott körülményeket és számítva a dolgozók összetartására, a csapdát újra telepítették, s az sikerrel járt.

49

4. A HELYSZÍNI SZEMLE A büntetőeljárási törvény szerint a szemle bizonyítási eljárás, mely lehetőséget nyújt arra, hogy a hatóság tagjai közvetlen megfigyelés útján személyes tapasztalatokat szerezzenek a felderítés és a bizonyítás szempontjából fontos tényekről. A Be. 119. § (1) bekezdése kimondja: „Szemlét a bíróság, illetőleg az ügyész rendel el, és tart, ha a bizonyítandó tény felderítéséhez vagy megállapításához személy, tárgy vagy helyszín megtekintése, illetőleg tárgy vagy helyszín megfigyelése szükséges.” Az idézett törvényhelyből láthatjuk, hogy a helyszín csupán egy szeletét képezi a számításba vehető, (megfigyelendő) „objektumoknak”. A „helyszíni szemle” kifejezés mást jelent az eljárásjogban, mint a kriminalisztikában. Az eljárásjogban az értendő rajta, hogy a szemle tárgyát annak lelőhelyén szemléli meg a hatóság, nem viszik tehát a tárgyat a hatóság elé, hanem a hatóság „száll ki” a helyszínre, azaz a megszemlélendő tárgyhoz. A kriminalisztikai felfogásban a helyszín – tehát az a földrajzilag körülírt terület, ami az ügy szemszögéből lényeges – maga is a szemle tárgya, nem csak a rajta található dolgok, jelenségek. (Hogy mit értsünk helyszín alatt, ezzel később külön foglalkozunk.) Eljárásjogi értelemben a szemle a dolog hatósági szemrevételezését jelenti, szigorú értelemben véve a helyszínen, a dolog elmozdítása nélkül. A dolog elmozdítása már kutatásnak minősül. Kriminalisztikai felfogásban a helyszíni szemlének szerves része a nyomok, elváltozások utáni módszeres kutatás is. Végül eltérő a helyszíni szemle funkciója is az eljárásjog és a kriminalisztika szemszögéből. A büntetőeljárás-jog a szemlét „bizonyítási eljárás”-nak nevezi, azaz olyan eljárási cselekménynek, amelynek végrehajtása közben a hatóság maga is közvetlenül észlel olyan tényeket, amelyek bizonyításra felhasználhatóak és amelyekre vonatkozó, kellő módon és formában rögzített észlelete a további eljárás során más hatóságok számára is közvetlenül felhasználható bizonyítékként jelenik meg. A kriminalisztikai értelemben vett helyszíni szemlét a nyomozó hatóság végzi, észleleteit a szemléről készült jegyzőkönyvben és mellékleteiben rögzíti és ezek komplexuma, a szemle dokumentációja – mint közokirat – közhitelűen bizonyítja a benne foglalt észleleteket. A jegyzőkönyv a tárgyaláson felolvasható és bírósági ténymegállapítások közvetlen alapjául szolgálhat. Ez a helyszíni szemle eljárásjogi szerepe. Kriminalisztikai szerepe ennél jóval nagyobb. A nyomozó hatóság, amely a helyszíni szemlét végzi, természetesen közvetlenül észleli azokat a tényeket, amelyeket a jegyzőkönyvben és mellékleteiben is rögzít, s amelyek a jegyzőkönyv, stb. közvetítésével az ügyben később eljáró hatóságok számára a helyszínen talált állapotokat illetően mértékadókká lesznek. Ezek az észleletek azonban a nyomozó hatóság számára, mint adatok jelentkeznek, s az adatokkal végzett munka körében szokásos gondolati-logikai műveletek révén különféle következtetésekhez és feltevésekhez szolgáltatnak alapot, kérdéseket vetnek fel, amelyek választ igényelnek és a válasz keresése egyben megszabja a nyomozás irányát is. A helyszíni szemle fogalma, célja, jelentősége, elvei Kriminalisztikai nézőpontból a helyszíni szemle a helyszín nyújtotta információk, valamint bizonyítási eszközök megszerzésére szolgáló krimináltaktikai módszer. Fogalmának meghatározásakor viszont figyelembe kell venni azt is, hogy arra eljárási, nyomozási cselekményként kerül sor. ⇨ A helyszíni szemle eljárásjogi alakiságokhoz kötött nyomozási cselekmény, amelynek során megfigyelik és rögzítik a helyszínen talált állapotot, helyzetet, körülményeket továbbá felkutatják, megvizsgálják és olyan módon rögzítik a nyomokat, anyagmaradványokat, nyomhordozókat, egyéb elváltozásokat és mindezek összefüggéseit, hogy a szemle során feltárt és rögzített tények támpontot nyújtsanak a nyomozáshoz, és az eljárás során bizonyítékként felhasználhatók legyenek. E megfogalmazásból kitűnően nem a helyszíni szemle lefolytatása, hanem annak eredményei lehetnek potenciális bizonyítékok a büntetőeljárás során. Pl., ha a daktiloszkópus szakértő egy betörés helyszínén rögzített ujjvagy tenyérnyom alapján azonosítja XY. ismert betörő-tolvajt, akkor nevezetten lesz a sor, hogy számot adjon arról: mikor, milyen céllal tartózkodott a helyszínen. Az ujjnyom önmagában azonban csak felderítő jellegű

50

adat, mert XY. teljesen legálisan is tartózkodhatott a helyszínen. Az, hogy ő követte el a kérdéses bűncselekményt vagy más, csak a nyomozás során tisztázódhat. Abban az esetben, ha nevezett tagadja azt a kétséget kizáróan bizonyított tényt, hogy a helyszínen járt volna, tagadásával szemben a helyszíni szemle során rögzített ujjés tenyérnyom már bizonyítékká válik, legalábbis abban a vonatkozásban, hogy nevezett volt a helyszínen. Természetesen ez egy egyszerűsített séma, a bizonyítási eljárás ennél összetettebb.

Helyszíni szemlére akkor és ott van szükség, amikor valamely nyomozási szempontból jelentős tényt egy adott hely megvizsgálásával lehet felkutatni, megállapítani, bizonyítani.  E körbe sokféle esemény/cselekmény tartozhat bele: az ún. helyszínes bűncselekmények, a rendkívüli halálesetek, egyes tűzesetek, közlekedési vagy üzemi balesetek stb. Mivel a büntetőügyek helyszíni szemléjére vonatkozó szabályok, elvek, ajánlások, eszközök, módszerek, technológia értelemszerűen minden más esetre is irányadók, ezért a továbbiakban – az egyszerűség érdekében – bűncselekményekről, bűncselekmények helyszíni szemléjéről lesz szó, másról csak akkor, ha annak külön jelentősége van. Ezt mindvégig szem előtt kell tartani. a) A helyszíni szemle feladatai: – a bűncselekmény helyszínének vizsgálata és ezzel az eredményes nyomozás feltételeinek biztosítása; – annak megállapítása, hogy milyen eseményről van szó (történt-e bűncselekmény, s ha igen, milyen bűncselekmény történt, s ha nem, akkor mivel állunk szemben); – olyan adatok összegyűjtése, amelyekből a bűncselekmény lefolyására – s ha annak is jelentősége van: az elkövető személyére – következtetni lehet, – és kiemelten a tárgyi bizonyítékok felkutatása, összegyűjtése, eljárásjogilag és kriminalisztikailag szakszerű rögzítése, valamint állagának megóvása és ezzel az igazságügyi szakértői munka feltételeinek biztosítása. Köztudott, hogy napjainkban a tárgyi bizonyítás prioritást élvez a személyi bizonyítással szemben. A tárgyi bizonyítékok már puszta létükkel is bizonyíthatnak. A helyszíni szemle ebben a vonatkozásban a legkülönbözőbb tudományok művelői számára biztosítja a szakértői vizsgálatok „alapanyagát”, ezért a helyszíni szemle során speciális szaktudományi igények nem hagyhatók figyelmen kívül; érvényesülésüket a szemléket végrehajtó szemlebizottságok vezetőinek, tagjainak biztosítaniuk kell. A helyszíni szemle eredményének használhatósága szorosan függ a kereteit meghatározó jogszabályoktól, és a gyakorlati végrehajtásra vonatkozó kriminalisztikai ajánlásoktól, amelyek kölcsönösen összefüggenek egymással és feltételezik egymást. A bennük támasztott követelmények és előírások szigorú betartásával válhatnak a szemlék során összegyűjtött adatok bizonyítékká. A helyszíni szemlék színvonalához fontos jogi érdekek is fűződnek (mind a sértett, mind a gyanúsított oldaláról), ezért kívánatos, hogy a szemlebizottságok vegyék figyelembe a vonatkozó előírásokat, és azoknak megfelelően végezzék munkájukat.

A bűncselekmények egyediségéből következik, hogy minden egyes helyszínnek (az általános jellemzőkön kívül) vannak speciális sajátosságai. A rutinmunka, a felszínesség, a szigorú szabályok figyelmen kívül hagyása súlyos hibákhoz vezethet, ez nagymértékben befolyásolhatja a nyomozások színvonalát, eredményességét. b) A helyszíni szemle jellemzője, hogy általában halasztást nem tűrő, helyettesíthetetlen és eredeti formájában megismételhetetlen eljárási cselekmény. • A szemle elhalaszthatatlansága taktikai elv is, erről lentebb szólunk. • A helyettesíthetetlenség abból is adódik, hogy a szemle során a nyomozóhatóság közvetlen megfigyelést, megvizsgálást végez, a helyszínt a maga komplexitásában vizsgálja és főként tárgyi bizonyítékot keres. Kétségtelen, hogy egyéb nyomozási cselekmények is eredményezhetnek tárgyi bizonyítékokat, pl. a sértett beszolgáltatja az elkövetés eszközét, de az a házkutatáskor is előkerülhet. Ezekben az esetekben azonban a nyomozóhatóság sohasem képes ugyanolyan és ugyanannyi következtetést levonni a bűnjeltárgyból, mint eredeti környezetében vizsgálva azt, a helyszíni szemle során. Másfelől e tárgyi bizonyítékok mindenképpen több-kevesebb változáson mennek át a szakszerűtlen tárolás, szállítás során, egyes nyomok megsemmisülhetnek, szennyeződések, indifferens nyomok keletkezhetnek rajtuk, és ez kétségessé teszi a későbbi szakértői vizsgálatok megbízhatóságát.

• A megismételhetetlenség akként jelentkezik szignifikánsan, hogy a helyszínen végzett különféle nyomrögzítő módok (pl. ujjnyomrögzítés fólin) a helyszíni nyomokat megsemmisítik, illetve újabb vizsgálatra alkalmatlanná teszik. Másfelől nem hagyható figyelmen kívül az idő múlása, mely helyszínváltoztató tényezőként jelentkezik. Az idővel egyenes arányban csökken annak valószínűsége, hogy a megismételt szemle hasznosítható eredményt hozzon.

51

c) A helyszíni szemle jelentősége abban rejlik, hogy az információk egyik alapvető forrása. Nemcsak megkönnyíti a térbeli orientációt a további nyomozási cselekményekhez, de közvetlenül is orientálhat az elkövetői kör irányába, elképzelések alakulhatnak ki az eseményekről és intuíciókat is ébreszthet bennünk. Nem szabad lebecsülni a morális-emocionális összetevőket sem, a közvetlen észlelés (az áldozat gyermek, a végrehajtás brutalitása, a kár nagysága) mély felelősségérzetet kelthet a nyomozókban a tettes kézrekerítéséért. d) A helyszíni szemle taktikai elvei a következők: • Az elhalaszthatatlanság azt fejezi ki, hogy a helyszíni szemle rendszerint halasztást nem tűrő nyomozási cselekmény. Ezt az elvet az idő múlásának a bűncselekmény nyomaira gyakorolt közismert hatásaiból és a „forrónyomok” vizsgálatának ugyancsak sok helyütt megfogalmazott előnyeiből vezethetjük le. A szemle halasztást nem tűrő jellegét mi sem támasztja jobban alá, minthogy számos bűncselekmény típus esetében (pl. emberölés, betöréses lopás) a helyszíni szemle adatai nélkül nem is lehet megkezdeni a felderítő munkát. A szemle során összegyűjtött adatok döntően befolyásolják az egész nyomozás menetét. A szemle adataiból felállított elsődleges verziók segítséget nyújtanak a nyomozás irányának meghatározásához, újabb verziók felállításához, ennek alapján elkészíthető a nyomozási terv. Ezen túlmenően a helyszínből kiindulva lehetőség nyílik a nyomonüldözés megszervezésére, a forrónyomos felderítés intézkedéseinek bevezetésére. › A helyszíni szemléknek különösen azon bűncselekmények esetében van jelentősége, ahol a helyszínen szerezhető elsődleges adatokon kívül a nyomozás irányának meghatározásához semmiféle támpont nem áll rendelkezésre. A kriminalisztikai szakirodalomban gyakran hangsúlyt kap az a megállapítás, hogy a bűncselekmények helyszínei az idő múlásával arányosan egyre kevesebb információval szolgálnak, hiszen a nyomok, anyagmaradványok egy része még külső beavatkozás nélkül is megsemmisül. Ennek következményeként elesik a nyomozás mindazoktól a kriminalisztikai előnyöktől, amelyeket egy szakszerűen elvégzett helyszíni szemle nyújthat. Éppen ezért a bűnüldöző szerveknek jelentős érdeke fűződik a szemlék gyors és szakszerű elvégzéséhez. Általában érvényes az a nézet, hogy a szemlét a helyszín kedvezőtlen jellege vagy hosszabb idő múlása miatt sem szabad mellőzni. Még ha látható is, hogy a helyszínt megváltoztatták vagy értékelhetősége csökkent, mindig van rá remény, hogy fontos bizonyítékokat találunk. › A szemle mielőbbi végrehajtáshoz fűződő kriminalisztikai és eljárásjogi érdeket a törvényhozó is akceptálta. Ez jut kifejezésre a Be. 170. § (4) bekezdésében, illetve 177. §-ában, melyek lehetőséget biztosítanak arra, hogy a nyomozó hatóság késedelmet nem tűrő okból nyomban elvégezhesse a szükséges bizonyítási cselekményeket; megjelölve köztük a szemlét. Ennek megfelelően a helyszíni szemle az esetek nagy többségében halaszthatatlan nyomozási cselekmény, mely azt jelenti, hogy a nyomozás elrendelése előtt is foganatosítható. Az elhalaszthatatlanság elvének érvényre juttatását célozza a helyszíni szemléket végrehajtó speciális készenléti szolgálat egész rendszerének, a halaszthatatlan bevetés személyi és tárgyi feltételeinek kialakítása. › A helyszíni szemlével egyidejűleg a menekülő tettes (tettesek) felkutatására és (ha annak feltételei fennállnak) elfogására a forrónyomos felderítés szabályainak is megfelelően haladéktalanul intézkedni kell.

• A szemle tárgyilagossága azt jelenti, hogy elfogultság és előítéletek, az előzetes adatok alapján az eseményről kialakított kész elképzelések nélkül kell a szemlét lefolytatni. Az előre kialakított vélemény azt a veszélyt rejti magában, hogy csak azokat a nyomokat veszik figyelembe, amelyek a szemlét lefolytató nézete szerint alátámasztják ezt a verziót. Ha ez a verzió később nem igazolódik be, akkor a helyszínen található más nyomok észlelése a későbbiekben már esetleg lehetetlenné válik. A tárgyilagosság azonban nem zárja ki a céltudatosságot, a szemle adataiból megállapított tényekből logikusan következő nyomok, elváltozások utáni tervszerű kutatást. Sőt, a szemle megállapításaiból következő valamennyi verziót éppen a tárgyilagosság érdekében szükséges és hasznos felállítani, s megvizsgálni, milyen további – még felkutatandó – nyomokban, a szemle tárgyának milyen további ismérveiben, a tárgyak meghatározott összefüggéseiben tükröződhet az így feltételezett cselekvés. E nyomok és tárgyak felkutatása vagy – a nyomkeletkezés körülményei miatt indokolt – feltárhatatlansága ezután a verzió mellett, hiányuk pedig ellene szól. • A szemle részletessége és teljessége elvének alkalmazása során azt kell figyelembe venni, hogy nem az a jó szemle, amelynek során az egész helyszínt és minden egyes tárgyat egyforma gondossággal és minden részletében megvizsgálnak és rögzítenek, hanem az, ahol valamennyi az ügy szempontjából jelenetős részlet képezte a szemle tárgyát. Ezek a következők lehetnek: az általános állapot; az esemény következtében a helyszín állapotában és a tárgyak elhelyezkedésében létrejött változások; az eseményben résztvevő sze52

mélyek nyomai (pl. lábnyom, ujjnyom stb.); a cselekmény nyoma (pl. lakatlevágás); tárgyi bizonyítékként szereplő tárgyak; holttest; negatív körülmények. A szelektálásra azért van szükség, mert ha mindenre azonos figyelmet fordítanak és mindent azonos részletességgel rögzítenek, az ügy szempontjából jelentős körülmények elveszhetnek a részletek tengerében. A releváns körülmények meghatározása a verziók helyszíni alkalmazásával történik. Közismert tapasztalati tétel, hogy a bűncselekmény előkészítése, elkövetése és esetleges leplezése során elkerülhetetlenül az e tevékenységekre visszaható nyomok, elváltozások keletkeznek. A keletkezés körülményeitől és az idő múlásától függően azonban e nyomok nem minden esetben utalnak egyértelműen a bűncselekményre. A teljesség érdekében ezért arra is fel kell készülni, hogy a szemle tárgyai megváltoztak, nehezebben ismerhetők fel és hozhatók összefüggésbe a bűncselekménnyel. Ugyanakkor az sem hagyható figyelmen kívül, hogy bár minden bűncselekménynek megvannak a leggyakrabban előforduló (szignifikáns) nyomai, mégsem szükségszerű ezek megjelenése, hanem a konkrét szituációban egészen más jellegű elváltozások jelentkezhetnek. Tételesen nem sorolható fel a lehetséges nyomok és tárgyi bizonyítékok összes válfaja, ezért mindenkor számolni kell az elváltozások sokféleségével (egyediség elve). A szemle teljessége tervszerű, módszeres, aprólékos munkát igényel. Az ajánlások közül mindig az a módszer a megfelelő, mely az adott szituációhoz a legjobban illik, a különböző módszereket kombináltan is lehet alkalmazni. A megfelelő módszerek megválasztásában a szemle kellően részletes végrehajtásában jelentős segítséget nyújthat a szakmai tapasztalat is, de mindenképpen veszélyes csak rutinból dolgozni. 4.1. A HELYSZÍN FOGALMA, FAJTÁI ⇨ Kriminalisztikai értelemben helyszín mindaz a hely, ahol a nyomozás szempontjából jelentős esemény (cselekmény) zajlott le. A helyszínhez tartozik az a területet is, amely még szorosabb összefüggésben lehet a szóban lévő esemény közvetlen színhelyével. Ilyen pl. az az útvonal, amelyen a tettes megközelíthette a szűkebb értelemben vett helyszínt és amelyen onnan távozott, továbbá azok a helyek, ahol az összebeszélés, osztozkodás, rejtőzködés történt. Ezeken az útvonalakon és helyeken számtalan olyan elváltozás maradhatott vissza, melyek egy része magára a tettesre is szolgáltathat adatokat, pl. lábnyomok, ujjnyomok, járműnyomok, különféle anyagmaradványok. Más részről pedig irányt mutathatnak arra, hol kell a tanúk után kutatni, az ismeretlen elkövető személyére vonatkozó adatok (személyleírás, ruházat) összegyűjtése céljából.

Célszerű a cselekmény elkövetésével térben összefüggő egész komplexumot helyszínnek tekinteni és szemle alá vetni. Térbeli elhelyezkedés szerint magát a helyszínt – mint komplexumot – három részre lehet bontani: – maga a szűkebb értelemben vett helyszín (pl. a lakás); – a helyszín szűkebb környezete (az udvar is); – a helyszín tágabb környéke (az érkezés-távozás útvonala, a várakozás helye). A helyszín fajtáira nézve mind az elmélet, mind a gyakorlat elfogadja az alábbi felosztást és elnevezéseket: – valódi, – változtatott, – koholt, – többes (tagolt), – mozgó, – „élő”. A helyszín adottságaira figyelemmel különbséget kell tennünk még a nyílt és a zárt helyszín között is – hivatkozva arra, hogy az elváltozások megmaradása és a feladatok végrehajtása szempontjából is jelentősége van annak, hogy a helyszín forgalmas közterületen, erdős-hegyes terepen, avagy egy lakásban, irodában vagy őrzött épületben van-e. A helyszínek nyílt vagy zárt volta ugyanis meghatározza a szemle alá vont terület határait, helyszín biztosításában résztvevők számát és a technikai eszközöket. Ismeretes továbbá mind a szakirodalomban, mind a gyakorlatban az elsődleges és további (kiegészítő) helyszínek megkülönböztetés is, pl. amikor a tettes a bűncselekmény elkövetési helyének közelében rejti el a zsákmányt, vagy ott van a búvóhelye. Ez azonban nem jelenthet rangsorolást, ugyanis bűncselekmények el-

53

követése esetén az azokkal kapcsolatba hozható minden helynek, körülménynek azonos hangsúlyt kell kapnia (vö. a többes vagy tagolt helyszínfajtával!). Bonyolítja a problémát az az eset, amikor nagy valószínűséggel megállapíthatjuk, hogy eleve több helyszínnel állunk szemben, azonban a helyszíni szemle kiterjesztését ennek ellenére sem tudjuk elvégezni (pl. a darabolással leplezett emberölések azon eseteiben, amikor az egyes végtagok, fej, törzs megtalálása térben és időben nagy „szóródást” mutat). Az ilyen esetekben minden egyes „bűnjeltárgy” helyszíni és halottszemléjét külön-külön lehet csak elvégezni, lehet, hogy napokkal, hetekkel később. Előfordulhat, hogy több megye illetékességi területén kerülnek elő a holttest darabjai, pl. a tettes az egyik darabot elássa, a másikat vízbe dobja. Az időbeli „szóródást” az jelentheti, hogy különböző napokon történik a holttestrészek tetthelyről (az ölés és darabolás helyéről) való elszállítása a különböző helyszínekre.

a) Valódi helyszínről akkor beszélünk, ha a helyszín a bűncselekmény befejezéskori állapotában maradt, tehát a helyszínen semminemű változtatás nem történt. Ez azonban a gyakorlatban csak ritkán fordul elő, ugyanis már a helyszín biztosítása is eredményezhet a helyszín „eredeti” állapotában változást, pl. elsősegélynyújtás, kárelhárítás. A szemlebizottság vezetőjének egyik alapvetően fontos feladata – még a szemle megkezdése előtt –, hogy megállapítsa az esetleges változtatásokat és azok okát. Kriminalisztikai alapszabály, hogy a szemle során a helyszínnek csak az az állapota kerül rögzítésre, ahogy a bizottság a helyszínt találja. Ennek megfelelően a szemle megkezdése előtt a megváltoztatott helyszínt nem kell rekonstruálni, erre majd lehetőség nyílik a szemle dinamikus szakaszának befejezése után, az eredmények értékelésekor. Ekkor a bizottság megkísérelheti a valóságos (fizikai) rekonstrukciót és az e helyzetnek megfelelő összképi vizsgálatot és a nyomkutatást is. b) A változtatott helyszínek két alcsoportra oszthatók, úgymint a gondatlanul és a szándékosan megváltoztatott helyszínek. Az első esetben könnyebb a dolgunk, hiszen általában vagy a sértett, vagy más, a körébe tartozó személy változtatott a helyszín „eredeti” (bűncselekmény elkövetése utáni) állapotában. Pl. rendet rak a lakásban a bizottság érkezése előtt. Ez a helyzet egyszerű meghallgatással általában tisztázható. A második esetben már nehezebb a feladat, mivel az elkövető, vagy tettestársa azért változtat a helyszínen, hogy a felderítést tévútra vezesse. Egyes elkövetők úgy változtatják, meg a helyszínt, hogy kilétüket próbálják elködösíteni. A szándékos változtatásokat azonban a legtöbbször „felesleges” cselekmények jellemzik, így a cselekménysor logikája megtörik. A kriminalisztikai irodalomból ismert az az elmélet, hogy a helyszínen talált állapot nem véletlenül felhalmozott dolgok és jelenségek sokasága, hanem egymáshoz szervesen, törvényszerűen kapcsolódó dolgok, jelenségek összefüggései. Ezek a dolgok és jelenségek (helyzetek, nyomok, elváltozások) azoknak történéseknek (okoknak) az eredményei (okozatai), amelyek ott végbementek. A helyszín állapotában – mint negatívokon – tükröződik a cselekmény, és ezért az a helyszín alapján utólag is rekonstruálható. Ha a szemlebizottság az egyes jelenségeket, elváltozásokat összefüggéseikben vizsgálja, a helyszín összképéből szinte „kiabál” a logikailag oda nem illő eseménysor, illetve annak elemei. c) Koholt helyszínről akkor beszélünk, amikor a tettes a helyszínt tudatosan másként állította be, mint ahogyan a valóságban a bűncselekmény ténylegesen történt, vagy nem ott történt a bűncselekmény, vagy nem úgy történt, ahogyan beállították, avagy nem az történt, aminek beállították (pl. önbetöréskor a „sértett” belülről töri be az ablaküveget). A helyszín meghamisítói vagy az okot, vagy az okozatot koholják, ezek azonban nem illenek be a dolgok és jelenségek kölcsönös kapcsolatának egységébe (a logikai sorba), ezért egy szakszerűen lefolytatott helyszíni szemle eredményeként „tetten érhetők”. Koholt, beállított helyszínre utalhatnak az ún. negatív jelenségek is – úgymint azoknak az elváltozásoknak a hiánya, amelyeknek az adott folyamat (elkövetési mód, cselekvés stb.) során szükségszerűen keletkezniük kellett. d) Többes (tagolt) helyszínről akkor beszélhetünk, ha a bűnös tevékenység materiális nyomai más-más helyen találhatók, pl. máshol történt az emberölés, mint ahol az áldozatot megtalálják. Több helyszín létezésére utalhatnak a már említett negatív jelenségek, pl. a holttesten szúrt seb van, vér pedig minimális, vagy nincs. Felállíthatjuk ezt a verziót az újszülött megölése bűncselekménye azon eseteiben is, amikor a passzív alany megtalálása helyén észlelhető körülmények arra utalnak, hogy a szülés nem ott történt. Ilyen esetekben a fő feladat a még ismeretlen helyszínek felkutatása és a helyszíni szemle kiterjesztése.

54

e) Mozgó helyszínek a közlekedési eszközök. Alapvető sajátosságuk, hogy elméletileg általában magukon viselik az elkövetett bűncselekmény nyomait. A szemlebizottság munkáját azonban nehezíti, hogy csak ritka esetben vagy egyáltalán nem állapítható meg, hogy valójában hol található a mozgó jármű, végeztek-e rajta időközben valamilyen változtatást. Jellemző még, hogy sok esetben nyomokban igen szegény (pl. járművön történt zseblopás). f) „Élő” helyszínnek tekintjük azokat a bűnelkövetési helyeket, ahol a helyszín éppen a folyamatban lévő esemény miatt nem maradhat eredeti állapotában, pl. tüzek, robbanások. Az ilyen helyeken a legfontosabb feladat a tűz eloltása, az élet-, vagyonmentés, közveszély elhárítás, a további károsodások megelőzése. Ezeken a helyeken arra kell törekedni, hogy az elhárító tevékenységek csak szükséges mértékűek legyenek, de ezt betartani, betartatni igen nehéz. 4.2. A HELYSZÍNI SZEMLÉT MEGELŐZŐ FELADATOK 4.2.1. Az ügyeletek feladatai67 A helyszíni szemlék eredményességének első feltétele a rendőrség „mozgékonysága”, vagyis az, hogy a bűnüldöző szervek milyen gyorsan tudnak reagálni a tudomásukra jutott eseményekre. A gyorsaság követelményét szolgálják az éjjel-nappal működő megyei (budapesti) szintű központi ügyeletek, valamint a területi szerveknél létrehozott készenléti egységek. A bűncselekmény tudomásra jutásának módjai: – a sértett (vagy képviselője) be-, illetve feljelentése; – a felfedező tanú bejelentése; – rendőri kezdeményezés. A helyszínes bűncselekmények bejelentése esetén az ügyelet konkrét feladatai a következők: – a bejelentés rögzítése; – tájékozódás az eseményről; – intézkedés a helyszín biztosítására; – a hatáskör és illetékesség megállapítása; – a helyszíni szemlebizottság, kiemelt bűncselekmények esetén nyomozócsoport összeállítása; – a szükséges technika biztosítása (szállító járművek, hírösszeköttetés, technikai felszerelés); – egyéb intézkedések (jelentés, értesítés). a) A személyes bejelentést, ha a késedelem veszéllyel nem jár, jegyzőkönyvbe kell foglalni (ha lehetőség van rá, hangfelvétel is készíthető). Távbeszélőn történt bejelentés esetén visszahívással kell ellenőrizni annak valódiságát, ha erre nincs lehetőség a helyszínre járőrt kell küldeni, aki egyben a biztosítási feladatokat is ellátja. A bejelentéseket – hatáskör és illetékesség hiányában is – mindegyik rendőri szerv köteles fogadni, a bejelentőt nem lehet más rendőri szervhez utasítani. b) A bejelentéskor tisztázandó fő kérdések: › a bejelentő mikor, milyen körülmények között fedezte fel a cselekményt, annak eredményét (röviden ki kell kérdezni az általa tapasztaltakról); › hol történt a cselekmény, illetve hol található a helyszín (más-más feladatokat ró a nyomozóhatóságra a nyílt és zárt helyszín); › hogyan közelíthető meg a leggyorsabban, van-e valamilyen közlekedési akadály (útelzárás, terepadottságok); › van-e sérült, történt-e ezzel kapcsolatban intézkedés (mentők), milyen azonnali intézkedésekre van szükség (tűzoltók, közüzemek ügyeletei); › elfogták-e, üldözik-e az elkövetőt, van-e olyan információ, amelyet a hatóság azonnal hasznosítani tud (azonosító adatok, személyleírás, gépjárműleírás, menekülési irány, rendelkezik-e fegyverrel, stb.); 67

Az ügyelet feladatait részletesen a 12. fejezetben tárgyaljuk. Itt csak a helyszíni szemlével összefüggő fontosabb kérdéseket emeljük ki.

55

› az elmondottakból elsődlegesen már lehet minősíteni a cselekményt; › milyen bűncselekmény történt (élet elleni, vagyon elleni). Ezt azért célszerű tisztázni, mert a bűncselekmény jellege meghatározza a helyszínbiztosítók létszámát, a szemlebizottság összetételét (orvos, szakértő, szaktanácsadó részvétele is szükséges lehet), az alkalmazandó technikát, a szemlében résztvevők létszámát, a forró nyomos felderítés megkezdését; › szükséges-e az életmentés, kárelhárítás, közveszély elhárítása. (Ezek mindenkor elsőbbséget élveznek!) c) A bejelentés után haladéktalanul intézkedni kell a helyszín biztosítására. Szükség esetén a bejelentőt – kellő kioktatás után – meg lehet bízni a helyszín (elsősorban ideiglenes) biztosításával. A közlekedési bűncselekmények némelyikénél előfordul, hogy állampolgárok biztosít-ják a helyszínt a rendőrök megérkezéséig. Azokban a helységekben, ahol rendőri szerv nincs, pl. az önkormányzattól, polgárőröktől kérhetünk segítséget.

A helyszínbiztosító figyelmét fel kell hívni a bejelentett bűncselekmény helyszínbiztosításának esetleges speciális szempontjaira, feladataira, és jelentésírási kötelezettségére is. Az eligazításkor azt is közölni kell, hogy a biztosítási feladat addig tart, amíg a szemlebizottság vezetőjétől nem kap engedélyt a helyszín elhagyására. Ha a bűncselekménynek több helyszíne van, gondoskodni kell valamennyinek a biztosításáról. d) A hatáskör és illetékesség vizsgálata alapján lehet dönteni a további tennivalókról. Ha az ügyben más hatóság jogosult eljárni, az ügyeletnek azt haladéktalanul értesítenie kell, egyben tájékoztatást kell adnia az addig tett intézkedésekről. A nem halasztható elsődleges intézkedéseket mindig meg kell tenni, ugyanakkor a kialakult (és szakmai szempontból helyes) gyakorlat szerint az ügyeletnek más hatóság helyett csak akkor kell a helyszíni szemle megtartására intézkednie, ha erre utasítást kap. e) Az ügyelet feladata a bűncselekmény jellegének megfelelő szemlebizottság összeállítása (kiértesítése, szolgálati helyükre bevonultatása). A szemlebizottság állandó tagjai: a bizottságvezető és a bűnügyi technikus. Az életbiztonsági bizottságoknak állandó tagja a rendőrorvos, a bizottság kiegészülhet az ún. alkalmi tagokkal, úgymint a jegyzőkönyvvezető, az ügy jellegétől függően bevont szaktanácsadók, szakértők, a szolgálati kutya vezetője. A szakirodalomban egyes szerzők állandó tagként kívánják szerepeltetni a jegyzőkönyvvezetőt. E nézet szerint mindenképpen helyes és kívánatos, hogy a jegyzőkönyv a helyszínen készüljön (ott és akkor) szemben az általános (rossz) gyakorlattal, amikor a helyszínen csak vázlatok, feljegyzések készülnek, s a jegyzőkönyvet csak a szolgálati helyre történő bevonulás után írják meg (sokszor napokkal később). Ennek az lehet a következménye, hogy számos – néha igen fontos – részlet kimarad a jegyzőkönyvből, vagy tévesen kerül bejegyzésre. Súlyosbítja a helyzetet az is, hogy ha hatósági tanúkat vesznek igénybe, ezek az eljárási törvényben biztosított észrevételezési jogukat nem gyakorolhatják, mert nem látják, mi kerül a jegyzőkönyvbe.

A gyorsaság követelményét figyelembe véve adott esetben célszerű a tagokat a bűncselekmény helyszínére irányítani (feltétele: kétoldalú hírösszeköttetés!). Bizonyos bűncselekményi kategóriáknál (pl. emberölés, betöréses lopás) célszerű, ha a helyszíni szemlében a szaknyomozó, vonalvezető is részt vesz. Szakismeretük lehetővé teszi a szemle gördülékeny lebonyolítását, a sorozatjellegű bűncselekmények azonnali felismerését, az inkriminált ügy sorozatba illőségét megalapozó helyszíni elváltozások célzott rögzítését, segíthetnek a verziók felállításában, az elkövetői kör behatárolásában. Igen fontos, hogy a szemlebizottság csak akkor kezdheti meg munkáját, ha minden tagja jelen van. Bár a hatósági tanú nem tagja, hanem lehetséges résztvevője a szemlének, jelenlétét, alkalmazását a magunk részéről ajánlatosnak tartjuk, mivel a szemle során tett megállapítások hitele szempontjából garanciális szerepe elvitathatatlan. Sok későbbi vitát és vádaskodást kerülhetünk el, ha a hatósági tanúk kiválasztásánál betartjuk azt az elvet, hogy lehetőleg érdektelen, és olyan személyt kell hatósági tanúként az eljárásba bevonni, aki azt képes is érdemben figyelemmel kísérni (pl. nem lesz rosszul a halott látványától, és így tovább).

f) A helyszíni szemle eredményességét a személyi feltételek biztosításán túl nagyban befolyásolja a bizottságok technikai ellátottsága is. Az általános technikával szemben különböző követelmények támaszthatók. Így valamennyi szemlebizottságnak rendelkezni kell gyors, megbízható, minden terepen alkalmazható szállító járművekkel, minden körülmények között működőképes kétoldalú hírösszeköttetéssel.

56

A gyorsaság követelménye azt is szükségessé teszi, hogy a bizottság függetleníteni tudja magát a természetes látási viszonyoktól. Ezért megfelelő mesterséges megvilágítási eszközöket kell a bizottságok részére biztosítani. A gyakorlat kialakította a helyszínen nélkülözhetetlen technikai felszerelés minimumát, amellyel az általánosnak mondható kutatási és rögzítési feladatok megoldhatók. Ez a felszerelés több módon állítható össze. Egyik típus az ún. táskás megoldás. A táskák általában három eszközcsoportot foglalnak magukban, mégpedig a helyszín átvizsgálásához és a bizonyítékok összegyűjtéséhez szükséges segédeszközök, a rögzítőeszközök és a bizonyítékok megőrzését célzó eszközök csoportját. A jelenleg használatos helyszínes táskában lévő felszerelések mellett szükség lehet a helyszínen más műszaki eszközökre is. Pl. tárgyak átvilágításához szükséges röntgen- és ultrahangkészülékek, mikroszkópok, fémkeresők, speciális porszívók, analizátorok, mikroméretű anyagmaradványok felkutatására, rögzítésére, csomagolására alkalmas eszközök. A bűnjelek gyors csomagolását teszi lehetővé a műanyag fóliahegesztő-gép. A biológiai anyagmaradványok megőrzését szolgálhatja a helyszínes kocsiban elhelyezett hűtőszekrény. Az ismeretlen okú, vagy gyanús halálesetek, életellenes bűncselekmények szemléjénél jó szolgálatot tehetnek az egyszerű gázindikátorok, amelyekkel egyértelműen kimutathatók a szokványosan előforduló gázok közül a szénmonoxid, a széndioxid és a metán stb. A betöréses lopások helyszínén intézkedő szemlebizottságok munkáját elősegíthetik, ha rendelkeznek korszerű szerszámkészlettel, különféle tartalékzárakkal, lakatokkal, ezekhez való tartozékokkal. Ezek révén a távollévő sértettek feltört lakásainak ajtajából kiszerelhetők a zárak (ezáltal a gyors zárszakértői vizsgálat biztosítható), és a lakás biztonságosan újra lezárható. Üzemi balesetek, épületomlások, tűzesetek, barlangban talált holttestek, fal-, mennyezetbontással elkövetett betöréses lopások helyszíni szemléin nélkülözhetetlenek a különféle munkaruhák, gumicsizmák, mentőövek, mentőkötelek. Közutakon történt bűncselekmények esetében – a helyszín biztosításával egy időben – értesíteni kell a közlekedésrendészeti szerveket a forgalom elterelésének megszervezésére és folyamatosságának biztosítása érdekében.

g) Az ügyeletnek vizsgálnia kell, hogy a szemlével kapcsolatban kiknek a közreműködésére van szükség (pl. mentők, tűzoltók, az áldozat hozzátartozója), s ezeket értesíteni kell. Haláleset esetében gondoskodni kell az áldozat elszállításáról. h) Az ügyeletesnek teljesítenie kell az egyéb értesítési kötelezettségeit is (lásd a 12. fejezetben). 4.2.2. A helyszín biztosítása, a helyszínbiztosító feladatai A szemletárgyak, megőrizve a bűncselekmény nyomait, az elkövetéskor a külvilágban bekövetkezett változásokról tájékoztatnak. A bűnügyek nagy többségében a szemletárgyakból nyerhető információk a felderítés és a későbbi bizonyítás elsődleges támpontjai. Az elkövetés és a bűncselekmény felfedezése, illetve a szemlebizottság megérkezése között azonban többkevesebb idő telik el, ezalatt a szemletárgy újabb változásoknak lehet kitéve. A változások következménye pedig a bűncselekmény nyomainak teljes vagy részleges megsemmisülése vagy megváltoztatása, s ezzel a nyomozás sikerének súlyos veszélyeztetése lehet. Komoly eljárásjogi és kriminalisztikai érdek fűződik tehát ahhoz, hogy a helyszín – ezen belül a szemletárgyak – a szemle megkezdéséig változatlanok maradjanak. ⇨ Kriminalisztikai értelemben a helyszín biztosítása a helyszín változatlan állapotban való megőrzésére irányuló tevékenység. A helyszín biztosítása nem egyszerű őrzési feladat, hanem sokoldalú aktív tevékenység. A helyszín biztosításáról a rendőrségnek kell (elsősorban) gondoskodnia. a) A helyszínbiztosítás során a következő elveket kell érvényesíteni: › a helyszínbiztosítást azonnal meg kell kezdeni, és az addig tart, amíg befejezésére a szemlebizottság vezetője engedélyt nem ad › a helyszín biztosítása különböző érdekek összeütközésével jár: a helyszínt csak indokolt esetben szabad megváltoztatni; a más fontos érdekből (pl. életmentés, kárelhárítás) tett intézkedéseket olyan módon kell végrehajtani, hogy közben a helyszín állapota csak minimális mértékben változzon meg, senki tevékenysége ne okozzon indokolatlan, illetőleg az eljárás sikerét veszélyeztető károkat (pl. kárelhárítás ürügyén az érdekeltek ne hamisíthassák meg a helyszínt), › meg kell jegyezni a helyszín eredeti állapotát, továbbá azt, hogy mikor, ki, mit, miért és hogyan változtatott meg, hogy ennek alapján később (a szemle, illetve a nyomozás során) az eredeti állapotot szükség esetén rekonstruálhassák, 57

› a feladatokat a konkrét eset körülményeitől függő sorrendben kell végrehajtani: elsőbbséget élvez az élet- és vagyonmentés, a közveszély elhárítása, az elkövető elfogása, a nyomoknak a megsemmisüléstől való megóvása. b) A helyszínbiztosítás feladatai a következők: • tájékozódás a helyszín körülményeiről ennek során meg kell állapítani, hogy kik, milyen céllal tartózkodnak a helyszínen, ki kell őket kérdezni, hogy mit tudnak a bűncselekményről, esetleg az elkövetőről (személyleírás, menekülési irány, útvonal);

• visszajelzés (jelentés) az ügyeletnek

a helyszínbiztosítónak jelentenie kell az ügyeletnek, hogy milyen bűncselekmény történt, szükséges-e más szervek (mentők, tűzoltók, katasztrófaelhárító egységek, stb.) vagy személyek (felelős gazdasági vezető) értesítése, kell-e nagyobb erő a biztosításhoz, a nyomon üldözéshez, a tettes elfogásához;

• életmentés, elsősegély nyújtása a sérülteknek a helyszínbiztosítás alapelve, hogy a helyszínt eredeti állapotában kell megőrizni. Ez a feladat azonban nem mindig oldható meg maradéktalanul, a helyszínt bizonyos esetekben meg kell, más esetekben meg lehet változtatni. Elsőbbséget élvez az ember életének megmentéséhez fűződő érdek a kriminalisztikai, a büntetőeljárás sikeres lefolytatásához fűződő érdekekkel szemben. Ennek megfelelően életveszély esetén a segítségnyújtás kötelező, függetlenül attól, hogy a helyszín megváltozik-e. A segítségnyújtás során a lehetőségekhez képest arra kell törekedni, hogy a legkevesebb elváltozás jöjjön létre a helyszín állapotában. Így a helyszínbiztosító határozza meg a behatolás útvonalát a mentők és az orvos részére, azt jól felismerhetően jelölje meg, hogy az eredeti (az elkövető által okozott) nyomoktól határozottan elkülöníthető legyen. Elsősegély, a sérült elszállítása esetén nagy figyelmet kell fordítani a helyszín megóvására. Meg kell jelölni a sérült fekvésének pontos helyét, meg kell jegyezni ruházatának állapotát (pl. mit szakított el az elsősegélynyújtó), környezetének helyzetét, amelyet az elsősegély-nyújtás során megváltoztattak (pl. tárgyakat elmozdítottak, padlórészt összejártak stb.). Ha a sérült kihallgatható állapotban van, röviden ki kell kérdezni az eseményre, támadója személyére vonatkozóan, ha a helyszínről elszállítják, fel kell jegyezni az orvos, mentőtiszt nevét, a szállító jármű rendszámát és pontosan meg kell tudni, hogy melyik egészségügyi intézménybe szállították. Lényeges, hogy a helyszínbiztosító – a szállítást végzők útján – figyelmeztesse a kórház orvosait, hogy bűncselekmény áldozatát kell kezelésben részesíteniük, ezért ruháját – fertőtlenítés nélkül – eredeti állapotában őrizzék meg. A testén lévő esetleges nyomokat, idegen anyagokat (hajszál, szőrszál, váladék), ne semmisítsék meg, hanem biztosítsák a nyomozók megérkezéséig;

• a közveszély elhárítása, további károsodások megelőzése azonnali intézkedéseket követelhet a gázömlések megakadályozása, tüzek lokalizálása és eloltása, vízfolyás megszüntetése, vezetékek áramtalanítása. E munkák elvégzéséhez a helyszínt ismerő személyeket, illetve megfelelő szakembereket kell a helyszínre hívatni, igénybe venni; és biztosítani kell, hogy feladatukat a helyszíni nyomok lehető kíméletével lássák el;

• a tettenért elkövető elfogása a helyszín bizonyos mértékű megváltoztatásával járhat (az esetleg ellenálló) tettes elfogása is. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy a helyszínen tartózkodó tettest el kell fogni!

• a nyomonüldözés feltételeinek fennállása esetén haladéktalanul meg kell azt kezdeni; ilyenkor a helyszín őrzését megbízható személyekre bízhatja (sértett, felfedező tanú stb.). Akár eredményes, akár eredménytelen volt a nyomonüldözés, a helyszínbiztosítónak kötelessége a helyszínre azonnal visszatérni és feladatait továbbra is ellátni. A helyszín biztosítása akkor is szükséges, ha a tettes nyomban kézrekerült, mert a tényállás teljes felderítéséhez, a bizonyításhoz a szemleköteles bűncselekmények alapos gyanúja esetén a helyszíni szemle lefolytatása elengedhetetlen;

• a tanúk visszatartása, az illetéktelenek helyszínről való eltávolítása

a felfedező tanút, valamint akik tanúként számításba jöhetnek, vissza kell tartani a szemlebizottság megérkezéséig. Ugyanakkor meg kell akadályozni, hogy a tanúk egymás között megbeszéljék az esetet, úgymond egyeztessék vallomásaikat. Ezért a tanúkat lehetőleg külön helyiségben kell elhelyezni, ha ez nem lehetséges, meg kell akadályozni az egymás befolyásolására alkalmas beszélgetéseket. Ennek legcélszerűbb módja, ha lehetőséget kapnak vallomásuk írásba foglalására, így írás közben „elfoglalják” magukat. Arra is figyelemmel kell lenni, hogy a jelenlévők közül néhányan részt vehettek a segítségnyújtásban, a sérült elszállításában, s eközben valamilyen változtatást okozhattak a helyszín állapotában (lábnyomot, ujjnyomot hoztak létre, elszórtak valamit, pl. cigarettavég stb.). Ha ezek eredetét azonnal nem állapítják meg, későbbi észlelésük felesleges helyszíni munkát okoz, tévútra vezetheti a nyomozást. Erre figyelemmel alapvető szabály, hogy azokat, akik kétségtelenül elváltozásokat okoztak a helyszínen vagy az ott keletkezett elváltozások eredetére vallomást tudnak tenni, tanúként vissza kell tartani. azokat pedig, akik ilyen elváltozásokat okozhattak csak adataik feljegyzése után szabad eltávolítani. Ajánlatos a helyszínen tartózkodók magatartásának, kijelentéseinek figyelemmel kísérése is. Meg kell figyelni, hogy ki tartja magát feltűnően távol, melyik hozzátartozó mutat feltűnő közömbösséget az áldozat iránt, ki

58

távozik el, holott jelenléte természetes volna. Figyelni kell az olyan személyekre is, akik feltűnő szolgálatkészséget, kíváncsiságot tanúsítanak. A sértett magatartásának figyelemmel kísérése is célravezető lehet, különös viselkedése felhívhatja a figyelmet állításainak valótlanságára, az egész bűncselekmény vagy bizonyos részeinek koholtságára. A kíváncsiskodók jelenléte nem mindig jelent hátrányt a felderítés szempontjából. A kriminalisztika irodalmából ismert, hogy néha maga a tettes jelenik meg a kíváncsiskodók között és magatartásával elárulja magát;

• a helyszín körülhatárolása az elsősegélynyújtás, illetve veszélyhelyzet megszüntetése után célszerű megvonni a helyszín határait és lezárásáról gondoskodni. › A biztosítandó terület határainak megvonására vonatkozó minden ügyben érvényes szabályok nem állíthatók fel, mivel a bűntett jellege, az elkövetés módja és a helyszínek adottságai határozzák meg annak a területnek a terjedelmét, amelyen a konkrét esetben nyomok, nyomhordozók, anyagmaradványok vagy elváltozások lehetnek. A hibalehetőség szűkítése érdekében ezért arra kell törekedni, hogy a kérdéses területet szélesebb körben zárják le. Szabad terepen (mező, erdő) a bűncselekmény helyszínét a lehető legszélesebb körben kell megvonni. Jól ki lehet használni itt a természetes határokat (utak, fasorok, folyók, csatornák), mivel az általuk határolt terület könnyebben biztosítható, jól áttekinthető. Hasonló az eljárás, ha a helyszín valamely szabad térségen egyedülálló objektum. A nagy terület ideiglenes lezárása a kriminalisztikai szempontból igen előnyös, emellett általában semmiféle érdeksérelmet nem okoz. Nagyobb távon figyelhető meg a tettes érkezési és távozási útvonala, valószínűbb a rögzítésre alkalmas lábbelinyom, közlekedési eszköznyom előfordulása. E körülmény növeli a nyomkövető kutya alkalmazási lehetőségét is. Falusias, kertvárosi jellegű településeknél is törekedni kell arra, hogy az épületeket körülvevő nyílt területeket (udvar, kert) lezárják, mivel ott ugyancsak előfordulhatnak különböző értékelhető nyomok. Városi lakásokban lezajlott bűncselekményeknél általában nincs lehetőség a lakáson kívüli területek lezárására. Előfordulhat azonban, hogy szükséges lehet a helyszínbiztosítás kiterjesztése a folyosókra, lépcsőházakra, kapualjakra és a ház előtti járda azon részeire is, ahol esetleg vérmaradványok, lábbelinyomok stb. lehetnek. A lakást azonban teljes egészében biztosítani kell, nemcsak azt a helyiséget, ahol első látszatra a bűncselekmény végbement. Gazdasági egységek és intézmények területén elkövetett bűncselekmények esetében csak ritkán lehet akadálya a helyszínként számba jöhető területek teljes lezárásának. Ezért a helyszínbiztosító első feladata, hogy az érintett helyiségekből vagy területről mindenkit eltávolítson, s ideiglenes helyiséget jelöljön ki tartózkodásul. Közlekedési baleset vagy bűncselekmény esetén, ha az forgalmas úton vagy útkereszteződésben történt, a helyszín biztosításakor az érintett útszakaszt le kell zárni, s a forgalmat terelőutakra, illetve ha ez a szemlét nem zavarja, az úttest másik oldalára kell irányítani. Ilyen esetekben mindig nagyobb létszámú forgalomirányító és közbiztonsági egységet kell kivezényelni a helyszínbiztosítók segítségére. Légi közlekedési balesetnél különösen lényeges, hogy a helyszín határait igen tágan vonják meg. A helyszín biztosítása során – különösen, ha a repülőgép roncsai szétszóródtak – 2-3000 m-es sugarú körben, de amenynyiben a baleset körülményei arra utalnak, hogy egyes szerkezeti elemek egysége már repülés közben megbomlott, a szükségnek megfelelően esetleg több km-es körzetben át kell vizsgálni a terepet. Katonai gépek katasztrófája esetén különösen lényeges, hogy a helyszínre illetéktelen személyek ne jussanak. Ilyen nagy területek lezárásához csapaterő igénybevételére is sor kerülhet. › A külső biztosítás megszervezése mellett biztosítani kell a helyszín állagát is. Óvni kell a helyszínt a külső behatásoktól, az időjárás által okozott megrongálódástól. A szabadban lévő nyomokat azok érintése nélkül le kell fedni arra alkalmas eszközzel. A letakaráshoz csak olyan anyagokat szabad felhasználni, amelyek nem szennyezettek. Szagot kiváltó tárgyak a nyomok letakarására nem alkalmasak, mert a szolgálati kutya eredményes munkáját lehetetlenné teszik. Ha a helyszínen lévő különböző nyomok minden óvóintézkedés dacára előreláthatóan elpusztulnának a szemlebizottság megérkezéséig, akkor a helyszínbiztosítónak nemcsak joga, hanem kötelessége is a nyomokat ideiglenesen biztosítani, megóvni az időjárási vagy egyéb káros hatásoktól;

• a közrend fenntartása a bűncselekmény helyszínén és annak környékén a terület lezárása, vagy magának a bűncselekménynek a hírére odagyűlő emberek tömege torlódást okozhat a közlekedésben, akadályozhatja a mentésre, segítségnyújtásra hivatott szerveknek (mentők, tűzoltók) helyszínre vonulását. Az izgatott tömeg jelenléte a közrendet is veszélyezteti. Mindezek megakadályozása érdekében is intézkedni kell. A kíváncsiskodók távoltartása – különösen városokban – határozott fellépést követel. Ugyancsak határozottan el kell távolítani a szemle idejére a helyszínen ugyan jogszerűen tartózkodó, de büntetőeljárás szempontjából szükségtelen „illetékeseket”;

• jelentési kötelezettség a helyszínbiztosító rendőrnek jelentési kötelezettsége van, ezért célszerű, ha a kiérkezést követően jegyzeteket készít a jelentés teljessége és pontossága érdekében. Amikor a helyszíni szemlebizottság megérkezik, a

59

helyszínbiztosító szóban jelent (természetszerűleg szolgálati helyére történt bevonulása után írásbeli jelentést is kell készítenie, ezt a Rendőrség Szolgálati Szabályzata is előírja). A jelentés tartalma: – kinek a felhívására vagy utasítására kezdte meg a helyszín biztosítását; – a helyszínre érkezés pontos időpontja; – az időjárási, látási viszonyok (eső, hó, szél, köd stb.); – kiket talált a helyszínen (sértett, felfedező tanú, egyéb tanúk), – milyen volt a helyszín állapota kiérkezésekor (zárt helyszínre érkezve rögzíteni kell, hogy a nyílászárók zárva voltak-e, volt-e kulcs az ajtózárban, ha igen, melyik oldalon; az ablakok nem voltak-e töröttek, a redőnyök le voltak-e engedve, be volt-e függönyözve; villany, vagy egyéb világítóeszköz égett-e; lehetett-e érezni a helyszínen valamilyen – pl. cigaretta, pipa, szivarfüst, gáz, benzin, illatszer – szagot stb.); – milyen halaszthatatlan intézkedéseket tett (elsősegély, nyomonüldözés stb.); – hová szállították a sérültet; – kiérkezését követően ki mit változtatott a helyszínen, mi volt az oka vagy indoka ennek; – milyen nyombiztosítási munkákat végzett; – kik viselkedtek gyanúsan, gyanúját mire alapozza.

A helyszínbiztosító rendőr a továbbiakban a szemlebizottság vezetőjének utasítása szerint jár el. 4.2.3. A szemlebizottság tagjai, feladatai a helyszínen A szemlebizottság munkáját a bizottságvezető irányítja, aki egyszemélyben felelős a Be. szemlével kapcsolatos előírásai, a vonatkozó belügyi utasítások és a kriminalisztikai elvek érvényesüléséért. Feladata a helyszíni szemle tervszerű irányítása, a helyszínen megjelent mentőkkel, tűzoltókkal, stb. való kapcsolattartás, a szemle lefolytatásáról készített szemlejegyzőkönyv hiteles és pontos elkészítése, csak hogy a legfontosabbakat említsük. A bizottság másik állandó tagja a bűnügyi technikus, aki lényegében szaktanácsadóként működik közre. Fő feladata, hogy a bizottságvezető irányítása mellett felkutassa, illetőleg előhívja és rögzítse a helyszínen található és a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható nyomokat, nyomhordozókat és anyagmaradványokat.68 Az élet elleni (emberölés, halált okozó testi sértés) bűncselekmények esetén a bizottság állandó tagja a rendőrorvos (igazságügyi orvos szakértő). A bizottság munkáját segíthetik még (szaktanácsadóként) a különböző szakterületek szakemberei (alkalmi tagok) is. Ezen személyek szakismeretük folytán olyan tényekre, körülményekre is felhívhatják a bizottságvezető figyelmét, amelyekre esetleg a szemle nem terjedne ki (pl. épületomlással összefüggő halálos balesetnél a bontási technológiai előírásokra, az erre vonatkozó iratokra, a felelős személyekre), de igénybe lehet venni búvárokat, barlangászokat, hegymászókat is. A szolgálati kutya és vezetője szintén szaktevékenységet folytat. Ennek szükségessége esetén az ügyelettel közölni kell, hogy milyen képzettségű (nyomkövető, kábítószer-, robbanóanyag-, hullakereső) ebet kell a helyszínre irányítani. 1) A szemlebizottság vezetőjének feladatai A szemlebizottság vezetője először tájékozódik a történtekről. Ha a helyszínt rendőr biztosította, mindenekelőtt annak jelentését hallgatja meg és meggyőződik arról, hogy a halaszthatatlan intézkedéseket megtették-e, s ha nem, azonnal intézkedik azok végrehajtására. Ajánlatos megjegyeznie a kiérkezés pontos idejét, valamint a helyszínen uralkodó látási, időjárási viszonyokat. Következő lépésként a bizottságvezető meghallgatja a sértettet az esetleges felfedező tanút, egyéb tanúkat, majd áttekinti a helyszínt. Ezzel egyidejűleg a bűnügyi technikus – anélkül, hogy a helyszínre behatolna – elkészíti a környezeti felvételeket és azokat az áttekintő felvételeket, amelyekhez nem szükséges a helyszínen mozogni; s elkezdi a helyszínvázlat készítését is. Számos kriminalista vallja azt az elvet, hogy a szemle a bűncselekmény felderítésének csak egyik – bár kétségtelenül igen fontos – módszere, s csak egy része a nyomozás komplexitásának. Ennek megfelelően a bizottság vezetőjének elsősorban a szemle végrehajtására kell 68

Megjegyezzük, hogy a gyakorlatban sokszor ezt a feladatot is a bizottságvezető látja el, ezek az ún. egyszemélyes bizottságok(?!).

60

koncentrálnia, ugyanakkor mindent el kell követnie annak érdekében, hogy a helyszíni munkát megfelelően előkészítse, azaz köteles gondoskodni arról is, hogy az első „intézkedései” nyomán a szemle maradéktalanul betöltse a nyomozásbeli szerepét. Ide tartozik, hogy – a bűncselekménnyel összefüggésben keletkezett és az állampolgárok életét, testi épségét vagy az anyagi javakat még mindig fenyegető veszély elháruljon; – megkezdődjék az elkövető kézrekerítéséhez szükséges adatok összegyűjtése; – a szemlével párhuzamosan megkezdjék az egyéb, kriminalisztikailag releváns információk összegyűjtését és ezek értékelését. Különösen fontos az, hogy a tettes elfogására irányuló intézkedések – pl. a nyomonüldözés – végrehajtására ne csak az esemény helyszínén végzett munka után kerüljön sor, hanem sokkal inkább abból kiindulva és arra visszahatóan. A szemle megkezdése előtt a bizottság vezetője még a következő feladatokat hajtja végre: • újból felméri a szemléhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket; a helyszínen a gyakorlatban igen sűrűn előfordul, hogy a bejelentéshez képest az előzetes tájékozódás során másnak ítélik meg a bűncselekmény jellegét és ezért a szemlebizottságnak más szakemberekkel, felszereléssel való kiegészítése válhat szükségessé. Lehetséges, hogy a lezárandó – a szemle tárgyát képező – területet ki kell terjeszteni és ez a rendelkezésre álló erőkkel nem lehetséges. Ezekben az esetekben az ügyelettől kérni kell közbiztonsági, közlekedésrendészeti stb. erők helyszínre küldését. Ha úgy látja, hogy olyan speciális eszközökre (pl. ritkán használt különleges mintázó anyag) van szükség, mellyel a bizottság nem rendelkezik, intézkednie kell azok kiszállítására. Mindenkor kívánatos, hogy a szemlét a modern kriminalisztika igényeinek megfelelő színvonalon hajtsák végre. Megfelelő szakemberek, felszerelés nélkül a szemlét megkezdeni nem szabad. Korábban rámutattunk az időmúlás káros következményeire. Ezen tény és a fenti elv látszólag paradoxon, azonban mindenkor figyelembe kell venni, hogy egy szakszerűtlenül végrehajtott szemle még súlyosabb következményekkel járhat, mint az időmúlás. A megoldás igen kézenfekvő: egy megfelelően végrehajtott helyszínbiztosítás megőrzi a nyomokat, így a később (az optimális feltételek mellett) tartott szemle kiegyenlíti az időveszteségből adódó hátrányokat. A bizottság vezetőjének – felelőssége teljes tudatában – mérlegelnie kell, hogy személyi-technikai feltételek hiányában tartja-e meg a szemlét vagy inkább „kivár”. Ha belátja milyen veszélyeket rejt magában az előbbi, akkor az utóbbiak szerint jár el. Nevezetesen egy hibásan végrehajtott szemle az eredeti állapot olyan mérvű megváltoztatását okozhatja, hogy később a legmodernebb technika és a legjobb felkészültségű szakemberek sem tudnak eredményt produkálni.

• a szemlebizottság vezetőjének felül kell vizsgálnia a pusztulásnak kitett nyomokat, elváltozásokat és azokat soron kívül szemle alá kell vonni; • a Be. szerint a szemlénél a szemlével érintett személy indítványára, illetőleg belátása szerint a bizottság hatósági tanút alkalmaz, illetőleg alkalmazhat;69 a hatósági tanúk részvétele garanciális jellegű jogintézmény. Eljárásbeli funkciójuk, hogy igazolják annak a nyomozási cselekménynek a lefolyását és eredményét, amelynél jelen voltak. Krimináltaktikai nézőpontból ehhez hozzátehetjük: alkalmazásuknak az is célja, hogy pártatlan, elfogulatlan személyek70 igazolják (igazolhassák), hogy a kérdéses nyomozási cselekményt a nyomozó hatóság tárgyilagosan, a törvényi előírásoknak megfelelően hajtotta végre. Feladatuk, hogy jelen legyenek annál a nyomozási cselekménynél, amelyre felkérték őket, figyeljék meg a nyomozóhatóság tevékenységét az eljárási cselekmény kezdetétől a végéig, és szükség esetén megfigyelésükről az eljárás bármely szakában tanúvallomást tegyenek. Joguk van a nyomozóhatóság munkáját megfigyelni, azzal kapcsolatban észrevételeket tenni – amelyeket jegyzőkönyvbe kell foglalni –, s a kérdéses cselekmény eredményeiről, megállapításairól tudomást szerezni. Mindennek természetesen feltétele, hogy megfelelő kioktatást kapjanak, s – ahogy a Be. is írja – „a nyomozási cselekményt úgy kell lefolytatni, hogy azt a hatósági tanú nyomon követhesse.” Figyelemmel arra, hogy általában laikusok, elengedhetetlen, hogy a kérdéses nyomozási cselekmény célját, a végrehajtás törvényes előírásait, alakszerűségét, jogaikat és kötelezettségeiket, feladatuk ellátásához szükséges mértékben megismerhessék. Most pedig térjünk rá a helyszíni szemlével kapcsolatos sajátosságokra. › A helyszíni szemle fontosságára tekintettel nem ajánlott a hatósági tanúk mellőzése. Kiválasztásuk és felkérésük a bizottságvezető feladata. Mivel sokszor nehéz megfelelő személyekről gondoskodni, s az is előfordul, hogy adott helyen és időpontban (pl. lakatlan területen, télen a hétvégi házas településrészeken stb.) nincs is kikből választani, ajánlatos már a helyszínbiztosítás során törekedni ennek a problémának a megoldására. A helyszínbiztosító jelentse az ügyeletnek, ha nincs igénybe vehető személy, az ügyelet pedig gondoskodjon legalább egy hatósági tanúról, még ha őt a helyszínre is kell szállítani. Amikor van kikből választani, a helyszínbiztosító (ha feladatai ellátása 69

Vö.: Be. 183. §., Nyer 35. § (1)–(3) bek. Be. 183. § (3)–(4) bek.: „Hatósági tanúként olyan, lehetőleg érdektelen személyt kell igénybe venni, aki képes érzékelni és igazolni a nyomozási cselekmény elvégzését. Nem lehet hatósági tanú az eljáró ügyész, a nyomozó hatóság tagja; az eljáró ügyészség vagy nyomozó hatóság alkalmazottja csak akkor lehet hatósági tanú, ha más személy igénybevételének elháríthatatlan akadálya van. A hatósági tanúként közreműködésre senki sem kötelezhető.” 70

61

közben módja van rá) előre felmérheti, hogy kiket lehet felkérni; esetleg meg is beszélheti velük, hogy mire számíthatnak, mi lesz majd a feladatuk. Ha a helyszínbiztosítást a KMB, vagy a területen megfelelő személyismerettel rendelkező járőr végzi, sokat segíthet a bizottságvezetőnek abban, hogy valóban alkalmas és érdektelen, sőt megfelelő szakismeretekkel rendelkező személyeket kérhessen fel – s hogy kizárhassák azokat, akik tettesként jöhetnek számításba. Speciális követelmény, hogy élet, testi épség elleni bűncselekmények esetében a hatósági tanúk kiválasztásakor törekedni kell az áldozattal azonos neműségre, sőt figyelemmel kell lenni a személyiségére is (pl. irtózik a vértől, ideg-, szívbeteg). Ilyen esetekben célszerű felvilágosítást adni a várható körülményekről és a felkért hatósági tanút nyilatkoztatni, vállalja-e a közreműködést. › A hatósági tanúk kioktatása is a bizottságvezető feladata. Ennek ki kell terjednie a szemle ideje alatti tevékenységi, mozgási lehetőségeikre – többek közt olyan „banális” dolgokra is, hogy semmihez ne nyúljanak hozzá, hogy a helyszínen ne egyenek, ne dohányozzanak, hogy hová mehetnek WC-re stb. Figyelmüket fel kell hívni arra, hogy a szemle során tudomásukra jutott tények titkot képeznek és azokról csak illetékes szervek (rendőrség, ügyészség, bíróság) előtt nyilatkozhatnak. › A Nyer további részletes útmutatásokat is ad. Előírja, hogy – a felkutatott, előhívott nyomot, anyagmaradványt a hatósági tanúnak – szükség esetén technikai eszközök rendelkezésre bocsátásával – be kell mutatni; – a nyomok és anyagmaradványok rögzítését, eredetben való biztosítását, illetve megmintázását a hatósági tanúval külön közölni kell, és e műveleteket is előtte kell elvégezni; – a rögzített, eredetben biztosított vagy megmintázott nyomot, anyagmaradványt a helyszínen bűnjelcímkével hitelesíteni kell, melyet a helyszínen az eljáró nyomozónak, illetőleg a bűnügyi technikusnak, valamint a hatósági tanúnak is alá kell írnia. Az elmondottak értelemszerűen a jegyzetben később tárgyalt nyomozási cselekményekre is érvényesek.

A bizottság vezetője ezután rövid eligazítást tart a bizottság tagjai számára. Ennek során kijelöli a konkrét feladatokat és a végrehajtás mikéntjét, a saját nyomok jelölésének módját, a kapcsolattartás rendjét. Meghatározza, hogy ki, mikor lép a helyszínre, megjelöli a helyszínen való mozgás irányát és módját. Fontos szabály, hogy a helyszínen a bizottság vezetőjének engedélye nélkül semmihez sem szabad nyúlni (tárgyakat elmozdítani, enni, inni, dohányozni stb.), mindenkor kizárólag a bizottságvezető utasításai szerint kell eljárni. Tilos továbbá valamilyen nyom, anyagmaradvány stb. megtalálásával kapcsolatban illetéktelenek előtt nyilatkozni, mert ez a tanúk befolyásolására vagy nyomozási titok felfedésére vezethet. A szemlére tájékozódás vagy ellenőrzés céljából érkező elöljáróknak is be kell tartaniuk ezeket a szabályokat. Vigyázniuk kell arra, hogy a szemle folyamatosságát nehogy megzavarják. Célszerű, ha az elöljárókat a helyszínen lévő nyomozócsoport vezetője tájékoztatja és az információáramlás rajta keresztül történik.

A gyakorlatban számtalanszor előfordult, hogy a tettes látta, hogy a helyszínen egy-egy adott nyomot rögzítettek, ezért elégette a nyomot létrehozó tárgyakat. Éppen ezért a helyszíni szemléről az illetéktelen személyeket el kell távolítani. Az illetéktelenek távoltartására a hatóság kordont alkalmazhat, ez lehet egyszerűen egy megfelelő hosszúságú kötéllel, szalaggal való területlezárás. Az utóbbi években külön problémát okoz a média képviselőinek megjelenése, tevékenysége. Feltétlenül gondoskodni kell arról, hogy a szemlebizottság munkáját ne zavarhassák, továbbá ne juthassanak olyan, a szemle megtartása során feltárt információkhoz, amelyek nyilvánosságra hozatala veszélyeztetné a nyomozás érdekeit. E tekintetben számításba kell venni azt is, hogy technikai eszközeik (pl. teleobjektív, puskamikrofon stb.) segítségével lehetőségük van arra, hogy viszonylag nagyobb távolságról készítsenek kép- és hangfelvételeket. Amennyiben a bizottság vezetőjétől, vagy valamely tagjától felvilágosítást kérnek, leghelyesebb őket a nyomozás vezetőjéhez, vagy az illetékes sajtószóvivőhöz irányítani.

2) A nyomozócsoport feladatai Véleményünk szerint a helyszíni szemle és a vele párhuzamosan folytatott adatgyűjtés, tanúkutatás lehetőség arra, hogy a felderítés-bizonyítás eredményesen záruljon (a gyakorlatban azonban ez a követelmény még maradéktalanul nem teljesül!). Éppen ezért célszerű és hasznos a fenti cselekmények azonnali foganatosítása, melyet nyomozócsoport hajt végre. A nyomozócsoport általános feladata a személyi adatforrások (sértett, tanúk) felkutatása és tőlük a nyomozás szempontjából értékelhető információk beszerzése, a tettes nyomonüldözése, a kérdéses helyszín külső körülményeinek értékelése, újabb helyszínek felkutatása, különféle kényszerintézkedések (pl. házkutatás, lefoglalás) foganatosítása, és ha úgy adódik, a tettes elfogása. Mindezek a kiemelt bűncselekmények esetén a forrónyomos felderítési intézkedések bevezetése révén teljesíthetők.

62

Tekintettel arra, hogy e csoport tagjai a helyszínen maradó vezetőtől, sőt egymástól is távol tevékenykednek, célszerű a csoport tagjait megfelelő technikai felszereléssel ellátni (gépjármű, hírösszeköttetés), hogy gyorsaság és az információk cseréje biztosított legyen. Az újabb információk gyors továbbítása elengedhetetlen, mert ezáltal elkerülhető a felesleges munkák végzése, a párhuzamos feladatmegoldás, esetleg feladatok végrehajtásának elmaradása. a) A sértett sok esetben az egyetlen tanú, ezért a gyorsaság követelményének érvényesítése végett már a helyszínen ki kell kérdezni. Ezen előzetes kikérdezés során elsősorban olyan információkat kell tőle beszerezni, melyek a tettes vagy tettesek személyleírására, a cselekmény idejére, az eltulajdonított tárgyak milyenségére, közlekedési eszközök típusára vonatkoznak. Az előzetes kikérdezés végső soron az eredményes üldözést hivatott biztosítani. A részletes kikérdezés során a sértett teljes részletességgel tárja fel ismeretanyagát, ezt természetszerűleg már rögzíteni kell. A részletes kikérdezés során a tanúkihallgatás általános szabályait kell figyelembe venni (nyugodt körülmények teremtése, a kihallgatás helyének megválasztása, az azon való résztvevők, stb.). A részletes kikérdezés azonban nem azonos a tanúkihallgatással, az előbbi csak a felderítés igényeit szolgálja. A kikérdező nyomozó első feladata a tettesi kör személyi és területi behatárolása. Az erők koncentrálása szempontjából lényeges annak tisztázása, hogy külső vagy belső (családtag, alkalmazott) elkövetővel állunke szemben, szokásos, vagy kezdő bűnözőre utalnak-e az elsődleges adatok, helyi, helyközi vagy utazó bűnöző jöhet számításba. Belső elkövető esetén felesleges más rendőri szervek mozgósítása, ezért ez erőket a számba jöhető személyek ellenőrzésére kell koncentrálni. Mozgó bűntettesek esetében, ha a nyomon üldözés nem vezetett eredményre, elsőrendű feladat az azonosításra alkalmas részletes elkövetési módszer, továbbá a személy-, és tárgyleírás megszerzése. Az elkövetési módszereknél jó segítséget nyújthat a különböző nyilvántartásokban való priorálás (pl. modus operandi). Személyleírásnál tisztázni kell, hogy a sértett vagy a tanú mit ért bizonyos fogalmakon. Különös gondot kell fordítani a jellegzetességek (testi hibák, tetoválások, járás, testtartás, beszéd) és az arckép leírására. Ha a sértett, pl. a terepszemle során az elkövetőt megfigyelte, akkor meg kell kísérelni, hogy emlékképeit mozaikportré segítségével rögzítse. Az eltulajdonított tárgyak olyan egyedi sajátosságai jutnak különös jelentőséghez, amelyek a tettes leleplezéséhez vezethetnek. Ha a bűncselekmény élet-, és testi épség ellen irányult, s az áldozat eszméletlen állapotban került a kórházba, ott a nyomozócsoportnak állandó ügyeletet kell szerveznie, az eszméletre térő sértett azonnali kikérdezésére. A vallomás magnetofonra történő felvétele ilyen esetekben különösen jelentős. Amennyiben a sértett meghalt, úgy személyének, életkörülményeinek megismerése érdekében róla környezettanulmányt kell készíteni. A környezettanulmányt az áldozat személyének, hírnevének, magánéletének kímélése miatt bizalmasan kell kezelni. Csakis olyan tények után szabad puhatolózni, amelyek a bűncselekmény motívumának megállapításához és a tettesi kör behatárolásához feltétlenül szükségesek (pl. családi helyzet, életkörülmények, erkölcsi magatartás, vagyoni helyzet).

b) A nyomozócsoport az adatgyűjtést a tanúk esetében szintén előzetes és részletes kikérdezés formájában végzi, akár csak a sértettnél. Ez a helyszín közelében lakó vagy ott dolgozó tanúk esetében különösebben nem problémás, sokszor önként jelentkeznek. Problémásabb azon személyek kikérdezése, akik a bűncselekmény helyszínétől távolabb tapasztaltak olyan tényeket, amelyeket nem tudtak összefüggésbe hozni a bűncselekménnyel. Az ilyen tanúkat fel kell kutatni, gyakran tömegkommunikációs eszközök útján. Az ismeretlen helyen tartózkodó, ismeretlen tanúk felkutatását a helyszín külső és belső adottságaiból, a már meglévő tanúk vallomásaiból levont következtetések, az út-idő diagram71 segítségével kiszámított tettesi tartózkodási hely és idő alapján kialakított verziók segítik elő.

A tanúk felkutatását72 elősegíti, ha figyelembe veszik a tettes mozgása mellett, hogy ugyanazon a vonalakon, abban az időben kik tartózkodtak feltétlenül, kik valószínűleg és kik véletlenül. Az első kategóriába tartoznak azok – főleg e személyeket kell felkeresni –, akiknek meghatározott területen, helyen való tartózkodása hivatali, munkaköri kötelezettségük (őrök, különféle árusok, postás stb.).

71

Lásd a mellékleteknél. Az út-idő diagram segítségével ábrázolható és ellenőrizhető többek között: az útvonal egy vagy több meghatározott pontja elérésének vagy átlépésének időpontja; az útvonal valamely pontján vagy egyáltalán az útvonalon való tartózkodás időtartama; különböző személyek találkozásának, valamint a gyanús körülmények észlelésének időpontja és helye az útvonalon. Az út-idő diagram mindazoknál a bűncselekményeknél eredményesen alkalmazható, amelyeknek elkövetése szigorúan helyhez és időhöz kötött, és a helyeknél egy bizonyos személyi kört (mint tanúkat, vagy éppen gyanúsítottat) ki kell zárni. E módszer nemcsak nyílt területen alkalmazható, hanem zárt helyen (pl. munkahelyek, vendéglők stb.) is. Nyilvánvalóan jelentősége van a tanúkutatás szempontjából is. 72 Lásd még az 5.2. címben.

63

Ha az első kategóriában való kutatás nem járt eredménnyel, akkor kell a valószínűsíthető tanúkat felkutatni. Meg kell keresni az olyan rendszeres vagy alkalmi események résztvevőit, akik „kapcsolatba kerülhettek” a bűncselekmény helyével, idejével, pl. üzem, intézmény munkakezdése, befejezése, rendezvény kezdete, befejezése. Egy adott helyen, véletlenül megjelenők felkutatása a legnehezebb feladat – ez már több napos munka. Ez esetben (természetesen a cselekmény súlyának figyelembevételével) nem nélkülözhetjük a tömegkommunikációs lehetőségek igénybevételét.

c) A nyomonüldözés a nyomozó csoport legelső, legsürgősebb feladatai közé tartozik. Sajnos nem tartozik a „tömegmunkához”, ugyanis foganatosítására csak akkor van lehetőség, ha a tettes a helyszínről elmenekülve feltehetően még úton van és legalább olyan személyleírás vagy járműleírás áll rendelkezésre, amelynek alapján esély lehet elfogására. Ilyenkor minden erőt erre kell koncentrálni. A nyomonüldözés eredményességének legelső követelménye a szervezettség és a tervszerűség. Rendkívül munkaigényes feladat, s erre nagy erőket kell mozgósítani. Súlyos bűncselekmény elkövetőjének, fegyveres bűnözőknek az elfogására tett intézkedést addig kell folytatni, amíg eredményre nem vezet. Elsődleges szempont az állomány életének, testi épségének védelme. Körülzárt fegyveres bűnöző ellenállásának leküzdésére különleges csoportot kell létrehozni, megfelelő felszerelést (pl. golyóálló mellény) kell biztosítani. Ha az üldözött elfogása megtörtént, testén, ruházatán az általa használt járművön szemlét kell tartani, hogy a bűncselekmény elkövetése során keletkezett vagy egyébként a helyszínről származó nyomokat, elváltozásokat biztosítani lehessen. Fel kell továbbá kutatni mindazokat a helyeket az általa elvesztett, eldugott tárgyak lefoglalása végett, ahol előzőleg elbújt.

d) A személy- és tárgykörözés előkészítése szintén a nyomozócsoport halaszthatatlan feladatai közé tartozik. A sértett, a tanú kikérdezése során beszerzett személy- és ruházatleírás, a használt gépjármű, az eltulajdonított tárgyak ismérvei alapján van lehetőség ezek körözésének elrendelésére. A körözés kiadása az ügyelet feladata. Gyakran előfordul, hogy a körözést menet közben ki kell egészíteni, esetenként módosítani kell.

e) A helyszínes bűncselekmények között – különösen az élet elleni bűncselekmények esetében – gyakori a kettős vagy több helyszínű bűntett. A szemle mindenkor az elkövetés vagy az eredmény bekövetkezésének helyén kezdődik, a nyomozócsoport is itt kezdi meg tevékenységét. A szemle eredményeként azonban felmerülhetnek olyan adatok, hogy más helyszínek (a várakozási hely, a zsákmány elosztásának helye, az elkövetési eszközök elrejtésének helyei) is kapcsolatba hozhatók a bűncselekmény elkövetésével. Az ismeretlen elkövető és a tényállás teljes felderítése érdekében a bűncselekmény valamennyi helyszínét fel kell a nyomozócsoportnak kutatnia. A megtalálást elősegítheti a nyomonüldözés és a logikus gondolkodás is. Pl. ha emberölés helyszínén negatív körülményeket (nyomok, elváltozások hiányát) észlelnek, arra lehet következtetni, hogy az áldozatot más helyen ölték meg. Az újabb helyszínek felkutatásával a nyomozócsoport feladata befejeződik, a szemle megtartása a szemlebizottság hatáskörébe tartozik. f) A helyszíni körülmények értékelésének célja annak megállapítása, hogy miért éppen ott követték el az adott bűncselekményt, milyen objektív és szubjektív okok teremtették meg a kedvező alkalmat, ezek mikor álltak elő. (Ilyen körülmény lehet a sértett távolléte, a hely elhagyatottsága, biztonsági berendezések meghibásodása stb.). Mindezek feltárása igen lényeges a felderítés szempontjából. A beszerzett adatokból következtetni lehet arra, hogy belső vagy külső, helyi vagy idegen, tapasztalt vagy kezdő személy jöhet-e elkövetőként számításba. A környezet széleskörű ismerete egy behatárolható tettesi körhöz vezethet. A tettesi kör szűkítése mellett, illetve ennek keretében a nyomozócsoport információkat kaphat a sértett olyan gyanús magatartásáról is (pénzzavar, leltárhiány), amelyek a bűncselekmény koholására utalhatnak. Ha az adatgyűjtés során az elkövetéssel gyanúsítható személy kiléte megállapítást nyer, a nyomozócsoport feladata a szükséges kényszerintézkedések (házkutatás, lefoglalás) foganatosítása is. A motozás során a rendőrorvos a rutinvizsgálatokon kívül (pl. a sérülések, elváltozások látleletszerű felvétele) elvégezheti a gyanúsított testének, testüregeinek fizikai-, kémiai-, biológiai vizsgálatát is. A bűnügyi technikusnak át kell vizsgálnia a gyanúsított ruházatát, munkaeszközeit, járművét a különféle makro-, és mikroméretű anyagmaradványok megtalálása érdekében.

64

g) A nyomozócsoport tagjai feladataik befejezése után tevékenységükről, azok eredményeiről jelentést készítenek. A jelentéshez csatolni kell a keletkezett jegyzőkönyveket (tanújegyzőkönyv, házkutatás jegyzőkönyve stb.), magnófelvétel estén a szalagokat (kazettákat) is. A bizalmas jellegű bejelentésekről célszerű külön jelentést készíteni. 4.3. A HELYSZÍNI SZEMLE SZAKASZAI, VÉGREHAJTÁSÁNAK TAKTIKÁJA 1) A helyszíni szemle szakaszai A szemlét hagyományosan két részre: statikus és dinamikus szakaszra szokták bontani. A szakirodalomban a fenti elnevezések helyett gyakran találkozunk összképrögzítő és nyomkereső szakasz felosztással. E nézetek szerint az utóbbi pontosabban fejezi ki a szemle szakaszainak módját és célját, mint az előbbi. (Találkozhatunk még „általános” és „részletes” elnevezésekkel is.) a) Az első fázis (a statikus szakasz) feladata az összkép – a helyszín adott állapotának és összefüggéseinek – feltárása és rögzítése. Legfontosabb jellemzője, hogy a szemletárgyakat nyugalmi állapotukban vizsgálják; külső megjelenésüket, egymáshoz viszonyított távolságukat, helyzetüket, a szabad szemmel látható nyomokat és elváltozásokat rögzítik. A statikus szakasz megállapításai alapján egyrészt lehetőség nyílik a további helyszíni munka megtervezésére, a dinamikus szakasz feladatainak, módszereinek meghatározására, másrészt e megállapítások következtetései alapként szolgálhatnak a legelső feltevések kialakításához. Sok esetben a statikus szakasz megállapításai alapján következtethetünk számos releváns információra pl. a tettes helyismeretére, a bűncselekmény indítékára, az elkövetés időpontjára, az elkövető személyi tulajdonságaira.

b) A szemle dinamikus szakasza a helyszín tervszerű, módszeres, alapos, aprólékos, részletes és szakszerű átkutatásából áll. A szemletárgyakat sokoldalúan kell átvizsgálni, tehát nemcsak érzékszervi, hanem a legkülönbözőbb fizikai és kémiai eljárások segítségével is. A statikus szakasz „semmit sem érinteni” elvével ellentétben itt a mozgás, a dinamika dominál, a szemletárgyak nyugalmi (statikus) helyzetükből kimozdítva kerülnek megvizsgálásra. A nyomkereső szakasz megállapításai azonban szervesen kapcsolódnak az összképrögzítő szakasz eredményeihez, kiegészítik azokat, feltárják az összefüggéseket és elősegítik jobb megértésüket. Az első szakaszban rögzített helyzetképek ebben a szakaszban kiegészülnek a látens nyomokkal, anyagmaradványokkal és elváltozásokkal. Ezek az új ismeretek a korábban felállított feltevéseket pontosíthatják, egyeseket kizárnak, másokat megerősítenek, illetve új feltevések kialakítását követelhetik meg.

2) A végrehajtás módszerei A szemle végrehajtásának többféle módszere ismert a szakirodalomban, ezek igen gyakran átfedéseket tartalmaznak, közöttük felfedezhetők pusztán árnyalatnyi különbségek. Az osztályozhatóság szempontjából az irodalom objektív és szubjektív szemlemódszereket különböztet meg, ez azonban nem jelenti azt, hogy bármely módszernél negligálni lehetne az objektivitás (tárgyilagosság) követelményét. Az objektív módszerek a szemle alá vett terület tárgyi természetű felosztásán alapulnak. a) A terület-felosztási módszerek két alaptípusa ismeretes, az ún. spirális és az ún. szektoros. • A spirális módszer lényege az, hogy a megszemlélendő terület valamely előre meghatározott pontból kiindulva spirálvonal alakjának megfelelő haladási irány szerint veszik szemügyre. Attól függően, hogy a kiindulási pont a spirál középpontja vagy végpontja, kifelé haladó (centrifugális, excentrikus), illetve befelé haladó (centripetális, koncentrikus) módszer elnevezése alatt is tárgyalják. A középponttól kifelé haladó spirálformát javasoljuk használni akkor, ha a helyszín nem túl nagy és viszonylag könnyen áttekinthető, ha a helyszínen holttest van, ha a környéken nem kell lábnyomokat keresni. E módszer hátrányaként ismeretes, hogy a középpontban elhelyezkedő nagy számú nyom figyelmetlenség vagy nem megfelelő magatartás miatt könnyebben megsérülhet, mintha kívülről befelé haladva kerülne vizsgálatra. A szélektől befelé haladó spirál mentén célszerű végrehajtani a szemlét mindenekelőtt akkor, ha helyszín igen kiterjedt és nem ismeretes az esemény középpontja. E módszer kétségte65

len előnye, hogy segítségével áttekinthetetlen terepen is lehetőség nyílik a holttest, sebesült, az elkövetési eszközök és a menekülő tettes nyomainak gyors feltárására. Célszerűbb ez a módszer akkor is, ha a tettes érkezési és távozási útvonalait, az ilyen útvonalak mentén elveszett, elrejtett vagy eldobott tárgyakat, bűnjeleket kívánjuk felkutatni, illetve ha bűncselekmény nyomainak egy része zárt helyen, míg a többi az azt körülvevő nyílt területeken található és az időjárási viszonyok miatt azok megsemmisülésétől kell tartani. A szakirodalom szerint a befelé haladó vizsgálat kezdőpontja az a pont, ahol a tettes a helyszínre behatolt, ennek hiányában pedig az a pont, ahol a kérdéses területet egyébként meg szokták közelíteni (pl. udvari kapu, épület bejárata, erdőbe vezető ösvény). • A szektoros módszer a nagyobb kiterjedésű nyílt területnél alkalmazható (általában ezt a módszert alkalmazzák a napjainkban oly „divatos” robbantásos bűncselekmények helyszíni szemléinél is). E módszer lényege az, hogy a nagy területeket a rajtuk lévő természetes határok figyelembevételével szemlélik meg, pl. elkülönítve folytatják le a lakóépület, az udvar, a gazdasági épületek, a kert szemléjét. Ha pedig a terület egynemű (rét, mező, erdő) természetes határokkal (utak, ösvények, mezsgyék, patak) részekre osztják. Ha ilyen határok nem lennének, a területet négyzetekre vagy téglalapokra osztják (50-100 m oldalhosszúság) és e részeket egymás után vetik szemle alá (ún. négyzethálós felosztási módszer). Az egyes szektorok szemléjénél az elveszített, eldobott, elrejtett tárgyak holttest, holttestrészek felkutatása érdekében jó szolgálatot tesznek a nyomkövető kutyák, vagy technikai segédeszközök, pl. fémkereső. A terület felosztási módszerek elsősorban a szemle statikus szakaszában alkalmazhatók, de adott esetben a dinamikus szakasz is végrehajtható valamelyik fajtájuk szerint. E módszer legnagyobb előnye, hogy precíz végrehajtásával a teljes helyszín vizsgálatra kerül, semmi sem maradhat ki. b) A szubjektív módszerek alapgondolata az, hogy a helyszíni szemlét ne mechanikusan, valamely előre meghatározott haladási irány egymásutániságával, hanem a szituációból adódó logikai összefüggések szerint végezzék. Ennek legegyszerűbb módja, hogy akik a szemlét végzik, a bűncselekményt elkövető tettes helyébe képzelik magukat, azaz végighaladva az elkövető feltételezett útján, felkutatják és rögzítik mindazon nyomokat és elváltozásokat, amelyeknek az általuk másolt tettesi magatartásnál nagy valószínűséggel keletkezniük kellett. • Az ún. gondolati rekonstrukció módszere az elkövetés gondolatbeli lejátszásán alapuló szemlemódszer. Lényege: a statikus szakasz megállapításai alapján már kialakítható egy elkövetési verzió (esetleg több verzió), mely a bűncselekmény materiális nyomainak felkutatását teszi lehetővé oly módon, hogy a gondolatilag modellezett cselekményt a helyszínre vetíti. Ennek révén meg lehet határozni, hogy hol, milyen nyomokat kell/lehet találni (ezt egyes szerzők – átvitt értelemben – nyomtérképnek is nevezik), ha a kialakított verzió helyes volt. Ez bizonyos meghatározott sorrendhez igazodó módszeres eljárást kíván meg. Ezzel nyomban jelentkezik a következő kérdés: hol kell a gondolati folyamatot megkezdeni? Ezzel kapcsolatban a mindenkori elkövetési helyhez igazodóan sokféle lehetőség áll fenn (a bűncselekmények egyedisége!), de mindenkor a nyomokra, elváltozásokra (mint tárgyiasult emberi magatartásokra) alapítva kell elvégezni a helyszíni szemlét. A tapasztalatok szerint a gondolatban történő rekonstruálást ott kell megkezdeni, ahol a nyilvánvaló elváltozások és az első „látható” nyomok felfedezhetők. Ezek többnyire azok a helyek lesznek, ahol a tettes az érintett objektumba behatolt, pl. ajtók, ablakok. Ezenfelül számításba kell venni a szabad terepet is, amelyen keresztül a tettes elérte az elkövetés közvetlen helyét, ahol várakozott, figyelt, ellenőrzött, illetve távozott. Ha ezt a gondolatmenetet követjük, akkor a következőket kell végig gondolni: – melyik utat vette igénybe, hogy az elkövetési helyre jusson; – milyen akadályokat kellett ennek során leküzdenie és ennek megfelelően hol kell lenniük a megfelelő nyomoknak, illetve hol kellene azokat keresni; – milyen tárgyakat kellett a tettesnek megérintenie, elmozdítania, eltávolítania; – kellett-e segédeszközöket használnia, hogy az elkövetési helyre beléphessen; – hová kellett a tettesnek nyúlnia, mit kellett megragadnia ahhoz, hogy behatolhasson az objektumba; – hogyan történt az objektumba való behatolás (üvegtáblák betörése, ajtó kifeszítése, stb.), ehhez igénybe vett-e szerszámokat, ezek megtalálhatók-e a helyszínen; – hogyan mozgott a helyszínen, milyen helyiségeket keresett fel; 66

– milyen tartályokat, milyen eszközökkel, milyen módszerrel nyitott fel; – vajon a tettes munkamódszere bizonyos rutinra, ügyességre, tapasztalatokra (bűnözői)

mutat-e; – mit túrt fel, forgatott össze, mit kereshetett; – állnak-e rendelkezésre olyan adatok, hogy több elkövetővel kell számolnunk?

A felsoroltak olyan lehetőségek, amelyeket mindenkor figyelembe kell venni a gondolatban történő rekonstrukció során. Az alapvető elgondolásokból természetesen ismét levezethetők elgondolások. Pl. vegyük alapul a fent említett változatot, mely szerint a tettesnek feltétlenül kellett segédeszközöket használnia, mert egyébként nem tudott volna behatolni az objektumba. Ebből az elvi elgondolásból kiindulva most azt kell gondolatban rekonstruálni, vajon a tettesnek milyen utat kellett választania ahhoz, hogy ezeket a segédeszközöket (létra, láda, állvány) megszerezze? Kellett-e ehhez akadályokat leküzdenie, Milyen nyomok keletkezhettek ennek során? Hol kell keresni ezeket a nyomokat? És így tovább.

Az elkövetési hely elemzése során a látható nyomokat haladéktalanul meg kell jelölni megfelelő számjeles táblával. Ennek eredményeként jelentkezik az elkövetési helyen fennálló helyzetek bizonyos összefüggése. Ez lényegesen megkönnyíti a nyomkeresést és a teljes komplexum (a statikus helyszín) értékelését és vizsgálatát ebben a szakaszban. Ha a gondolatban történő rekonstrukció lezárul, akkor megkezdődhet a tulajdonképpeni nyomkeresés (a dinamikus szakasz). Ha dinamikus szakasz végrehajtása során az előre feltételezetteken kívül előkerülnek egyéb nyomok, elváltozások is, akkor felmerül a dilemma, hogy ezek szükségszerűen más elkövetési módra utalnak-e, vagy a tettes (idegességében, előre nem várt zavaró körülmény miatt) nem az általunk elképzelt módon cselekedett. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy az elkövető nem kriminalista, így saját gondolatmenete szerint cselekszik. Ez számunkra esetleg érthetetlennek, logikátlannak tűnhet. Ezért célszerű a gondolati rekonstrukció módszerének alkalmazásakor egy kissé az elkövető fejével is gondolkodnunk és az ő szempontjából is át kell gondolnunk a cselekvés modelljét. • Az információs lánc módszerének lényege az a felismerés, hogy a helyszín bizonyos elemei között szoros logikai összefüggés áll fenn. E módszer magyarázatát adó példa: lőfegyverrel elkövetett bűncselekményeknél – a fegyverből történt lövésnek és a lőfegyver használójának nyomai – gyakran különböző helyeken, a bűncselekmény elkövetési tárgyától különböző irányokban, s nem egyszer egymástól nagy távolságra lelhetők fel. Ha azonban megtaláljuk ezek egyikét, pl. a céltárgyat, amelybe a lövedék ütközött, az ott feltárt lőtényezőkből (alapvető és kiegészítő lövési elváltozások) megállapítható a fegyver típusa, a lövésleadás távolsága, iránya. A lőállásból viszont a céltárgyra, fegyverfajtára, jó esetben a lövést leadó személyre vonhatunk le következtetéseket.

Az egyik adathalmaz birtokában eredményesebben vizsgálhatjuk a másikat, mivel ezen elemek informatív kapcsolatban állnak egymással. Az ilyen összefüggések vizsgálatánál az objektív oksági láncolat tényleges működésével ellentétes irányban haladó sorrend a célszerű, mivel a bűncselekmény mozgató rugója mindig annak célja és motívuma. Az utóbbiak határozzák meg a bűncselekmény tárgyát, ez pedig az elkövetés eszközeit, módszereit, technikai segédeszközeit, a megoldásokat és a cselekmény más feltételeit. A szemlénél tehát ennek megfelelően az anyagi nyomokból először az elkövetésénél használt eszközök, anyagok és módszerek meghatározására kell törekedni. Ezekből következtetni lehet a célra és a motívumra, illetve számos esetben az elkövető személyére is. c) Azt, hogy a helyszíni szemle során melyik (objektív, vagy szubjektív) módszert kell alkalmazni mindig az adott szituáció dönti el. Elfogadható az az álláspont, hogy a helyszíni szemle foganatosításának területi, térbeli felosztási (lineáris, spirális, szektorális) sorrendje csak a szemle statikus szakaszában alkalmazható. A dinamikus (nyomkutató) szakasz során, amikor a cselekmény elkövetési körülményeit tesszük egymást követő sorrendben beható vizsgálat, ellenőrzés és értékelés tárgyává, az információkat hordozó tárgyak közötti informatív összefüggés lép előtérbe. (Pl., ha egy helyiségben a villanykapcsoló alatt sáros lábbeli nyomot találunk kézenfekvő, hogy a villanykapcsolón, az ezt hordozó falrészen is el kell végezni az ujjnyomok kutatását és fordítva.) 3) A összképrögzítő (statikus) szakasz feladatai A statikus szakaszban a helyszín összképének rögzítése történik. Az összképrögzítési cél jellegéből adódik, hogy a helyszínen lévő dolgok és jelenségek nyugalmi állapotukban képe67

zik a szemle tárgyát. Az összképrögzítési cél a lehető legkevesebb mozgással, a helyszín minimális megváltoztatásával érendő el. Ez a követelmény meghatározza a szemlebizottság módszereit is. A követelmények biztosítása érdekében a helyszínre csak a bizottság vezetője lép, a bűnügyi technikus és a hatósági tanúk jelenlétében. Behatolási útvonalként lehetőleg a már járt utat (amelyen a helyszínbiztosító, mentők, orvos haladt) használják, illetve ha a bizottság érinti először a helyszínt, ügyelni kell a megfelelő út kiválasztására. Lehetőleg ott kell a mozgás útját kijelölni, ahol rosszabbak a nyomképződés adottságai (a földes talaj helyett a köves rész, a parketta helyett a szőnyeg). Ismételt belépésnél mindig azonos útvonalat kell választani.

A statikus szakaszban a szemle legtöbbször valójában csak szemügyre vételt jelent. A bizottság elsősorban vizuálisan érzékeli a bűncselekmény nyomait, lényeges körülményeit. Ha azonban más érzékszervekkel érzékelhető jellegzetességet észlel (pl. különféle szagok, környezetünktől elütő hőmérséklet), amely a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható, azt megfelelő formában ugyancsak rögzíteni kell (jegyzőkönyv). a) A szemle statikus szakaszában csak olyan rögzítési eszközöket, eljárásokat szabad alkalmazni, melyek a helyszín eredeti állapotát (a dolgok statikus helyzetét) nem változtatják meg. Ezekben az esetekben a fényképezés (video) jöhet számításba. A kiválasztott (megfelelőnek tartott) végrehajtási módszert nem szabad változtatni, nehogy „holt-terek” keletkezzenek. Ha később kiderül, hogy hibás volt a módszer és ez a nyomozás sikerét veszélyezteti, célszerűbb a helyes másik módszerrel újra kezdeni a statikus szakaszt. Köztudott, hogy a szemle statikus szakaszában a nem látható (látens) nyomok, elváltozások még nem jelentkeznek. Ha azonban alaposan feltehető ezek jelenléte és a helyzetek felismeréséhez, felkutatásához különleges szakértelem szükséges, a bizottságvezető joga és kötelessége szaktanácsadók (szakértők) igénybevétele. Alapvetően fontos, hogy a helyszín valamennyi közvetlenül érzékelhető jelenségét felkutassák, ezért a helyszín kiterjedtsége esetén azt célszerű kisebb részekre (szelvényekre) bontani a tervszerű végrehajtás érdekében. Ezekben az esetekben a megtalált nyomok helyét különkülön meg kell jelölni. A jelölésre felhasználhatók – e célra rendszeresített – számtáblák, de a helyszínen található alkalmi jelölőeszközök is. Az így felkutatott nyomokat a bizottságvezetőnek fel kell jegyeznie. b) A statikus szakaszban el kell készíteni a helyszínrajz első vázlatát, ekkor még természetesen pontos mérések nélkül, de mindenképpen kívánatos a méretarányosság. A vázlatra be kell jelölni minden olyan megszemlélt objektumot, amely az általános tájékozódáshoz szükséges. Fel kell a vázlaton tüntetni a különböző nyomok, bűnjelek megtalálási helyét, számtábla használata esetén a megfelelő számok feltüntetésével. A különböző méretek, távolságok meghatározására csak a nyomkeresés után kerülhet sor, mivel a mérésekkel járó mozgás a még felderítetlen nyomok megsemmisülésének veszélyével jár. A bűncselekménnyel szorosan összefüggő objektumokra vonatkozó mérések eredményét nemcsak a helyszínvázlaton, helyszínrajzon, hanem a szemlejegyzőkönyvben is fel kell tüntetni. c) A kriminalisztika irodalmában egyik igen lényeges ajánlás, hogy a helyszíni szemle során készített szemlejegyzőkönyv, a helyszínvázlat (helyszínrajz) és a fénykép-, és esetleg a videofelvételek egymást kiegészítő rendszert képeznek. Ezek a jobb áttekinthetőséget, közérthetőséget és a későbbi rekonstrukciót szolgálják, továbbá azt, hogy azok is felismerjék az öszszefüggéseket, akik az üggyel később foglalkoznak, illetve elbírálják azt (ügyész, bíró). Éppen ezért, még a statikus szakaszban el kell készíteni azokat a környezeti és áttekintő felvételeket (film, video), amelyeket a bűnügyi technikus nem tudott elkészíteni a helyszínre behatolás nélkül. Az egyes nyomok megtalálási helyéről – szükség szerint – már ekkor is készülhet részletfelvétel, bár azt általában a kérdéses nyom dinamikus szakaszbeli vizsgálata előtt szokták elkészíteni. d) A kriminalisztika irodalmában általánosan elfogadott vélemény, hogy a helyszíni szemlejegyzőkönyvben a helyszínen talált minden releváns dolgot és jelenséget, amit közvetlenül észlelnek, tárgyilagosan kell rögzíteni, ide feltevések, következtetések nem kerülhetnek. Az elmélet és a gyakorlat azonban számtalanszor bebizonyította, hogy minden helyszíni állapot egy-egy emberi tevékenység következménye, az ott találtak emberi magatartás tárgyiasult tükröződései. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a bűncselekmények helyszínei (az objektív helyzet) mindig szubjektumok tevékenységének eredményei. Éppen ezért az objektív helyzet észlelése mellett a képzeletnek és a különböző gondolati műveleteknek is szerepet kell játszaniuk az ok-okozat logikai láncolatának felismerése, feltárása érdekében.

68

A helyszínen nem csupán bűnügyi technikai szakemberek tevékenykednek, hanem képzett kriminalisták is. Éppen ezért lehetséges – sőt többek szerint szükséges – a helyszín objektív állapotának rögzítése (mint a szemle alapvető célja) mellett hipotézisek, következtetések rögzítése is. Természetesen ezeket a szemle tárgyilagosságának megőrzése érdekében a szemlejegyzőkönyvtől elkülönítve célszerű rögzíteni. Erre a legalkalmasabb forma a bizottságvezető külön jelentése. Az összképrögzítő szakasz feladata tehát több, mint manuális tevékenységek sorozata. A helyszíni szemlebizottság feladata a bűncselekmények helyszínén a tettes személyiségének feltárása, szituációk felkutatása és rögzítése is. Mindezeket az elkövető pszichikus tevékenysége, valamint a tapasztalt feltételek és behatások összevetése által tudja megközelíteni. A helyszín ilyen aspektusú vizsgálata lehetővé teszi, hogy egy szakképzett kriminalista – legalább hozzávetőlegesen – megismerje a személyiség olyan fontos faktorait, mint a jellem, temperamentum, készségek és képességek, intellektuális színvonal, érzelmek, cselekvési motívumok. E tulajdonságok kombinációi lehetővé teszik a személyiségek egyedi elhatárolását és tipizálását is. Ebből azonban ne gondolja senki, hogy a tettes individualizálódik (egyéniesül), de mindenképpen fogalmak, elképzelések alkothatók az elkövetői kör leszűkítéséhez, ami alapján könnyebbé válik az ismeretlen elkövető kilétének megállapítása. e) Azt sem szokás vitatni, hogy minden bűncselekmény lefolyásában az általános törvényszerűségek sajátos (egyéni) vonásokkal kombinálódnak. Számtalan személyiségi helyzetvariáció létezik. A megfigyelés és tapasztalat azonban az emberi tulajdonságok számtalan megnyilvánulását ismeri, és ennek alapján a személyiség fontos elemeire következtethet. Az egyének megnyilvánulásainak – az egyediség mellett – olyan általános mintái, modelljei alakultak ki, amelyeket az átlagember is felismer. A tapasztalt kriminalista még több tulajdonságot képes felismerni, ha az események helyén és idején kialakult szokások ismeretében kutatja fel – a tettes tevékenységén keresztül – a személyre utaló szituációkat. A szituációkat a tapasztalati modellekkel az analógia segítségével hasonlíthatjuk össze. A helyszínes bűncselekmények tapasztalati modelljei sok ezer bűncselekmény lefolyását, okozatait összegzik, a kiváltó okok, helyzetek, körülmények ismeretében. A modellvariációk a különböző környezeti és elkövetési rendszerek, a sértettek és a tettesek, valamint a környezet változatos típusai figyelembevételével alakultak ki. A számtalan szituációmodell – rendszerjellegük és különbözőségük alapján – lényegében nyolc alaptípusba foglalható össze: 1. a tettesnek a környezeti rendszer előzetes ismeretére, illetve ismereteinek milyenségére; 2. a tettes és a sértett (áldozat) közötti kapcsolat jellegére; 3. a tettesek számára, külső adottságaira; 4. a cselekmény indítékára; 5. az elkövető módszerére, tevékenységére; 6. a bűncselekmény elkövetésének idejére; 7. a támadás konkrét célpontjára; 8. a bűncselekmény leplezésére, megváltoztatására, vagy koholására 9. utaló szituációmodellek. A felsoroltakat lényegében az alábbiak jellemzik: 1.) A helyszín összképe – különösen a behatolás, a helyszínen való mozgás útvonalát, a távozás helyét, az okozott elváltozások méretét tekintve – többek között azt tükrözi, hogy a tettes mennyire volt ismerős a bűncselekmény helyszínével, annak körülményeivel, ami a számbajöhető tettesek körét sokszor egészen a tettes személyéig leszűkítheti. A környezettel ismerős tettes a zárt helyiségekbe a legalkalmasabb helyen, módon és időben hatol be, sötétben is teljes biztonsággal tud ott mozogni és onnan a legalkalmasabb helyen és időben távozik. Az elrejtett kulcsnak és értéknek kutatás nélküli megtalálása a helyszín tökéletes ismeretére utal. A számbajöhető tettesek köre ilyen esetekben a hozzátartozókra, alkalmazottakra, barátokra és a közvetlen ismerősökre szűkül, de ne felejtsük el az ún. „tippadó” szerepét sem. A tippadó viszont a sértett, károsult környezetéből kikerülő személy lehet, aki ismeri az adott hely körülményeit s ebből származó információit átadja, eladja a bűncselekményt elkövető tettesnek. 2.) Az élet elleni bűncselekményeknél a helyszín és a helyzeti összkép a tettes és az áldozat közötti – bűncselekmény előtti, alatti és utáni – kapcsolat jellegére utalhat. A kapcsolatok jellegére utalhat a bűncselekmény elkövetési helye is. Fokozottan mutatja az ismerősi, bensőségesebb kapcsolatot az a tény, hogy esti vagy éjjeli látogatót engedett be az áldozat a lakásába, lényeges lehet, hogy melyik helyiségben fogadta (hálószoba),

69

felkészült-e fogadására, mivel kínálta. A felkészülést, várást, illetőleg a váratlan látogatást tükröző összképbe tartozik az áldozat ruházatának, megjelenésének (kozmetika, ékszer) milyensége is. A helyszín összképe tükrözheti még azt is, hogy milyen céllal várta pl. egy magányos nő, vagy férfi a látogatót. A vitt virág, ajándékok, az ottfelejtett tárgyak elsősorban a kapcsolat jellegére utalhatnak és a látogatás váratlan voltára is következtetni engednek. Ha nyílt terepen van a helyszín, akkor annak földrajzi fekvése is beletartozik a helyszíni következtetéseket eredményező összképbe. A helyszín választ adhat arra, hogy milyen céllal ment, vagy milyen céllal csalták oda az áldozatot. Mindez a tettessel való kapcsolatának jellegére és a tettesi körre is utalhat. A nyomozás szempontjából fontos támpont lehet, hogy a nyílt terepen haladó áldozatot a tettes váratlanul lepte-e meg, vagy a helyszínen már előzőleg ismerősként beszélgettek. Minderre a lábnyomok, cigarettavégek, a szétszóródott tárgyak – végül is a helyszíni összkép sajátosságai – adhatnak feleletet. Sokszor a tettes utólagos megtartását tükröző helyzetképek világítanak rá a tettes és az áldozat közötti kapcsolatra. Az erős felindulásból megölt hozzátartozót, barátot, közeli ismerőst ágyba fektetik, szemét lezárják, kezeit összekulcsolják. (felravatalozzák). Mindez egy idegen elkövető számára felesleges és időpazarló cselekedet lenne. 3.) Az eszköznyomoknak, ujjnyomoknak, lábnyomoknak és egyéb nyomoknak nemcsak az a sajátosságuk, hogy általuk az őket létrehozó személy, vagy tárgy azonosítható, hanem az is, hogy helyzetüknél fogva azt is tükrözik hogyan és miért keletkeztek, milyen testalkatú és tulajdonságokkal rendelkező személy okozta azokat. Pl. egy ajtón feszítővassal létrehozott nyomok nemcsak azt mutatják meg, hogy azok milyen eszközöktől származtak, hanem azt is, hogy milyen magas, és főleg milyen erős volt a tettes. A feszítési nyomok helye és száma a tettes szakértelmére, gyakorlottságára is utal, ha az ajtón nem találhatók meg az ún. próbálkozási nyomok, akkor szinte biztosra vehetjük, hogy „profi” betörővel állunk szemben. A falbontás nyílásán, szellőzőnyíláson, rácson keresztül történő behatolásnál a tettes testalkatát a nyílás mérete – legalábbis a maximális méretek vonatkozásában – meghatározza. A többfajta nyom és egyéb nyomok mellett az elkövetők számára utal az „egy ember” erejét meghaladó tárgyak elmozdítása. „Több emberre” utalnak a zsákmány kiadogatásának nyomai, vagy nagy testmagasságra, ahol a tettes létrát, állványt, vagy egyéb eszközt nem használt. Több elkövetőre utalnak az egyidejűleg csak több személy által elvégezhető cselekmények, valamint a zsákmány terjedelme, súlya. 4.) Az elkövetés módját tükröző helyzetkép sokszor utal a cselekmény indítékára is. A vitriollal leöntött arcú, vagy más módon megcsonkított áldozat szerelemféltésre utal (vagy a maffia tette). Az áldozatot ért számtalan (oktalan) szúrás, baltacsapás a vak gyűlöletet fejezi ki, vagy azt mutatja, hogy a tettes mindenképpen meg akarta ölni az áldozatot, de nem volt biztos az eredményben, de lehet persze az ún. „explozív” elkövetés (az állandóan vert feleség indulatrobbanása) is. A szervezett bűnözésre tekintettel számítani lehet a bandák közötti leszámolásra, az árulók megbüntetésére, a sértettek és a tanúk eltüntetésére, éppen ezért a lehetséges motívumok között erre is figyelmet kell fordítani. 5.) A bűncselekmény elkövetésének módszere, az elkövető tevékenységi rendszere, személyisége által determinált. A rendszer egésze (struktúrája és egyes elemei) tükrözi a tettes személyiségképét (egyéniségét, jellemét, temperamentumát). Az összképrögzítő szakaszban csak a tettes elkövetési rendszerének struktúrája állapítható meg (az egyes elemek kezdetben még hiányoznak). Ez önmagában még nem utal konkrétan az elkövető személyére, de elősegítheti a tettesi kör leszűkítését. Az elkövető primitívségére utal pl. a behatolás durva módja a helyszínen talált alkalmi eszközök használata (ugyanis a „profi” elkövető előre felkészül az elkövetésre). Ezzel szemben a gyakorlottabb elkövető a bűncselekmény helyszínén a legkisebb rombolást igyekszik okozni, rombolás helyett álkulcsot használ, maga után bezárja az ajtót, hogy a cselekmény felfedezését késleltesse. Nagy figyelmet kell fordítani az olyan helyzetekre, amelyek arra utalnak, hogy a tettes meggondolatlan kockázatot vállal, pl. akkor is behatol az idegen lakásba, amikor a szomszédok otthon tartózkodnak. Ez általában a fiatalkorú bűnelkövetőkre és az első bűntényesekre, a menekülő, bujkáló személyekre jellemző, ezért számításba kell venni, hogy a tettesnek esetleg nem volt más választása. Az elkövetés módszerét általában a tettes szakértelme, gyakorlottsága határozza meg, melyet azonban mindig az adott lehetőségekhez adaptál. Egy komplikált zár felnyitása technikai ismereteket feltételez. A tettes munkáján lemérhető jártasságának foka is, sőt abban egyéni sajátosságok is megmutatkozhatnak. Az elkövetési módszerek vizsgálata során törekedni kell annak megállapítására, hogy milyen eszközzel követték el a bűncselekményt. Az eszközök gyakran meghatározzák a bűntettesek körét, mivel esetenként foglalkozásukra, szakképzettségükre utalhatnak. 6.) A nyomozás eredményességét rendkívül elősegíti, ha ismert az elkövetés időpontja. (Segít pl. a tanúk felkutatásában, majd később a gyanúsított alibijének ellenőrzésében.) Az időpont tekintetében is értékelhető következtetések vonhatók le a helyszín összképéből. A helyszínen maradt gyufaszál, vagy ujjnyom a villanykapcsolón éjjel, vagy sötétben történt elkövetésre utal. Gázömlés, vagy égve hagyott villany esetében az átlagon felüli fogyasztás időmértékül is szolgálhat. A lakás bútorainak porosodása, a bedobott levél és újságküldemények, a megtalált, vagy lejárt óra, a kiszáradt élővirág, az áldozat öltözéke (utcai ruha, hálóruha, hálóing, pizsama), a bevásárlókosár tartalma, a konyha, vagy ebédlőasztalon

70

hagyott étel, a találás módja (reggeli, ebéd, vacsora) mind beletartozik abba az összképbe, ami a bűncselekmény időpontjának meghatározását nyújthatja. Emellett a meteorológiai tényezők közvetlen, vagy közvetett behatásai a helyszínre (pl. száraz ruhájú áldozat az előzőleg esőben áztatott mezőn) sokszor percnyi pontossággal utalhatnak a bűncselekmény időpontjára. Az élet elleni bűncselekménynél az orvos szakértő is a környezettel és az adott körülményekkel összefüggésben képes a hullafoltok kialakulása, a hullamerevség és az esetleges rothadás foka alapján meghatározni a halál beálltának hozzávetőleges idejét. Emellett a holttest alatt maradt – a környezethez képest a fejlődésben lemaradt – növényzet, a holttesten kifejlődött lárvák is a bűncselekmény óta eltelt időt mutatják. Nem közömbös a nyomozás számára a bűncselekmény elkövetésének időtartama sem. Az erre utaló adatokat a tettes által végzett „munka” mennyisége, az elégett gyertyák száma, az alvásra utaló helyzetképek, a cigarettavégek száma nyújtja a nyomozás számára. 7.) Nem egyszer éppen a helyszín összképe adhat választ arra a kérdésre: mi volt a támadás iránya, jellege? Önmagában az a tény, hogy a tettes egy vagy több tárgyat elvitt, aligha nyújt a személyre utaló adatot. Ha azonban az eltulajdonított tárgyat gondolatilag az adott helyszínbe visszahelyezzük, ahol mellette más értékesebb, könnyebben elvihető, jobban értékesíthető tárgyak maradtak, akkor a helyszín összképéből kirajzolódik a támadás célja és jellege, ebben pedig a tettes egyénisége, szakértelme, foglalkozása, szenvedélye, a bűncselekmény indítéka vagy egyéb, a tettesek körére utaló körülmény. Vagyon elleni bűncselekmények esetén a helyszín összképének vizsgálata eldöntheti, hogy egyedi vagy fajlagosan meghatározott dolog volt-e a támadás célpontja. Egy konkrét, meghatározott tárgy, egy különleges bélyeg vagy festmény, végrendelet vagy szerződés a tettesek körét igen leszűkíti. Ennek a meghatározott dolognak esetleg már a létezéséről is csak kevesen tudhattak, különösen, ha azt rejtekhelyen tartotta a károsult. Ha a helyszín össze van dúlva, de onnan csak egy meghatározott dolog hiányzik (vagy semmi sem hiányzik, mert nem találta meg a tettes, amit keresett), akkor az elkövető azok között van, akik tudtak arról, hogy az adott tárgy a sértett birtokában van. Ha a helyszínen nem kutatott a tettes, a rejtekhelyen viszont megtalálta a megkívánt tárgyat, akkor tovább szűkül a kör, a hozzátartozók, barátok, lakótársak legközvetlenebb körére, akik a rejtekhelyet szintén ismerhették. Ha a cselekmény bizonyos fajtájú dolgok elvitelére irányult, akkor a zsákmány mennyisége és minősége utalhat a tettesek körére. A csokoládé, cigaretta, sportszerek, bóvlik betöréses lopás útján való megszerzése általában a gyermek-, és fiatalkorú elkövetőkre jellemző. Jellemzi még őket, hogy nem mindig a legértékesebb dolgokat választják ki, inkább a rikító csomagolású tárgyakat vagy ami az képzeletüket jobban izgatja. Ilyen vonatkozásban a gyermek-, és fiatalkorúak hasonlítanak a primitív elkövetőkre, akik válogatás nélkül mindent el szeretnének vinni, kapkodnak ide-oda a zsákmány után, majd ha jobbat látnak, az előző zsákmányokat eldobják. A „szakember” bűnöző a leghasznosabb, a legjobban értékesíthető tárgyakat választja ki. Az elvitt fajlagosan meghatározott tárgyak a maguk összességében sokszor egyedi tárgyakként mutatnak rá a tettesre. A menekülő tettesnek, bujkáló személynek csak egy megfelelő nagyságú cipőre, ruhára van szüksége és emellett sokszor élelmet, járművet, igazolványokat, pénzt vesz magához (esetleg aránytalanul nagy kockázatvállalás mellett is!). A tettes által a helyszínen hagyott tárgyak értékelése személyének felderítése szempontjából kiemelt jelentőségű (kesztyű, ruházat, az elkövetés eszköze, elvesztett egyéb tárgyak). 8.) A helyszínen bekövetkezett változások mibenlétének megállapítása nem történhet csupán a sértett vagy a felfedező tanúk kihallgatása útján, hanem a szemle feladatai közé is tartozik. A helyszínen bármily okból történt utólagos változtatás általában jól felismerhetően tükröződik a helyszín összképében, mert észrevehető szakadás mutatkozik az okok és okozatok összefüggő láncolatában. Emellett a változások létrehozására irányuló cselekvések önmagukban is hagynak nyomokat és így azok felkutatása lehetővé teszi, hogy a helyszín összképéből a zavaró, félrevezető okozati összefüggéseket később kiiktathassuk. A helyszínen utólag történt változtatásokat azért is a szemle tárgyává kell tenni, mert ha azok a tettestől származnak, sokszor jobban rámutathatnak személyére, mint az eredeti cselekményt tükröző helyszín.

A helyszín összképéből fontos annak megállapítása, hogy a tettes tevékenységének valamennyi mozzanata a szemle helyén lejátszódott-e, vagy annak a helyszín csak valamelyik részét tükrözi. Ha csak részletcselekmény helyszínén vagyunk, akkor már a statikus szakasz során keresni kell azt a szálat, amely a részcselekmény helyszínét az azt megelőző, vagy követő cselekmények helyszínével összekapcsolja (ilyen, pl. a vonszolási nyom, lábnyom, vércsepp, járműnyom). A szemle általános szakaszában feltárt helyzetképek a nyomkereső szakaszban természetesen még kiegészülnek látható vagy látens nyomokkal, anyagmaradványokkal, elváltozásokkal. Ezek az eddig kialakult helyzetképet (a felállított verziókat) megerősíthetik, vagy cáfolhatják.

71

4) A nyomkereső (dinamikus) szakasz feladatai Ebben a szakaszban fel kell kutatni, meg kell vizsgálni és megfelelő módon rögzíteni kell a helyszínen található valamennyi olyan dolgot, jelenséget, elváltozást, amely a bűncselekménnyel kapcsolatban releváns lehet, s támpontot nyújthat a bűncselekmény elkövetőjének felderítéséhez és tárgyi bizonyítékot képezhet. A nyomkereső szakasz végrehajtása során is figyelemmel kell lenni arra az elvre, hogy a dolgokat, jelenségeket itt is környezetükkel összefüggésben kell vizsgálni, azonban ezek eredeti helyükről már elmozdíthatók. A nyomkereső szakaszban az elkövető tevékenységi rendszerének a nyomokban, anyagmaradványokban tükröződő egyedi sajátosságait kell megállapítani. A szemle statikus szakaszának lezárásaként a bizottság vezetője összegzi a megállapított tényeket és tájékoztatja azokról a bizottság tagjait, majd meghatározza a feladatokat és kijelöli azok végrehajtóit. Ha a nyomvizsgálat és rögzítés szokásos módjától és sorrendjétől el kell térni, a bizottságvezető erre külön utasítást ad. A dinamikus szakasz egyes részcselekményeit, az alkalmazott technikai eszközöket és módszereket a megvizsgálandó tárgy és nyomok egyedi sajátosságai határozzák meg. A krimináltechnikai részletes szabályokat a nyomtan tárgyalja, azonban néhány általános, alapvető taktikai ajánlás ismertetése nem felesleges: › a felkutatás, megvizsgálás, rögzítés során csak olyan eljárások és módszerek alkalmazhatók, amelyek nem veszélyeztetik a későbbi vizsgálatok eredményeit és csak olyan sorrendben, hogy a szemletárgy manipulálása nélkül alkalmazható módszerek megelőzzék az azon elváltozást okozók foganatosítását; › a rögzítés az elváltozás összes lényeges tulajdonságaira terjedjen ki, abból ne csak maga az elváltozás, hanem környezete és keletkezési mechanizmusa is megismerhető legyen; › az egyes rögzítési módokat kombinatívan, oly módon kell felhasználni, hogy egymást kiegészítve, technikai és eljárásjogi vonatkozásban egyaránt biztosítsák az elváltozások megfelelő rögzítését.

Ezen elvekre tekintettel tehát minden egyes szemletárgy vizsgálata elhelyezkedésének és külalakjának alapos szemügyre vételezésével és a megállapítottak feljegyzésével kezdődik. A tárgy jellegétől függően ugyancsak még a megérintés előtt válhat szükségessé a szagminta-vétel vagy a szimatfelvétel a kutya indításához. A szemletárgyak dinamikus vizsgálata ezután kiterjed annak megállapítására, hogy mi az adott tárgy, melyek annak nembeli és fajtabeli ismérvei, egyedi tulajdonságai, méretei és milyen az állapota (törött, szennyezett stb.). A tárgyak vizsgálatánál mindig gondolni kell arra is, hogy azokon látens nyomok lehetnek, éppen ezért – ha a tárgy jellege, felhasználásának körülményei indokolják – a részletes vizsgálat elsősorban a látens nyomok előhívására irányul, s csak utána kell a tárgy paramétereit meghatározni. A dinamikus szakaszban nemcsak a korábbi szakaszban észlelt, a bűncselekménnyel nyilvánvalóan összefüggésben álló nyomok vizsgálatára kerül sor, hanem elméletileg minden tárgyat, jelenséget a szemle körébe kell vonni, a bűncselekményhez való viszonyának tisztázása érdekében. A vizsgálat azonban nem minden tárgy és jelenség vonatkozásában azonos részletességű és mélységű, a gyakorlatban sokszor csak laboratóriumi körülmények között lehetséges a dolgok minden oldalú megvizsgálása. A megoldást az teszi lehetővé, hogy a helyszínen lévő tárgyak vizsgálata környezetükben, egyéb dolgokkal és jelenségekkel való összefüggéseiben történik. Ezek az összefüggések már eleve kizárnak számos feltételezést, ezáltal leszűkíthetik a további vizsgálatok körét. A szemletárgyak és a bűncselekmény összefüggése vagy a kapcsolat hiánya verziók kialakításával és azonnali ellenőrzésével állapítható meg. A szemlebizottság a tárgyakat, nyomokat, elváltozásokat, az észlelést a logikus gondolkodással összekapcsolva kutatja fel és vizsgálja abból a szempontból, hogy azok milyen kapcsolatban lehetnek a bűncselekménnyel, milyen változást kellett szükségszerűen elszenvedniük, és ha ez a szükségszerű következmény elmarad, vizsgálnia kell annak okát. A logikus gondolkodás teszi lehetővé pl., hogy ne az egész helyszínt kelljen a tettes ujjnyomának felkutatása érdekében megvizsgálni, hanem csakis azt a részét, ahol a helyszín kriminalisztikai megítélése szerint nyomot hagyhatott. Ugyanilyen módszer alapján nyílik lehetőség a mikroméretű anyagmaradványok (festék-, üvegszemcsék) felkutatására is. Annak eldöntésében, hogy a különböző látható és látens nyomokat, anyagmaradványokat hol kell és lehet elsősorban keresni, az általános kriminalisztikai tételek mellett az összképrögzítő és nyomkereső szakasz során szerzett addigi megállapítások és azok alapján a cselekmény lehetséges lefolyásából felállított feltevések nyújtanak segítséget.

A szembe nem ötlő nyomok kutatását célszerű alul – talajon, padlón – kezdeni, mert ott semmisülhetnek meg a legkönnyebben.

72

A megtalált lábnyomok azután tájékoztathatnak a tettes mozgásából, amely egyben az egyéb nyomok felkutatásának helyét is behatárolhatja. Ha lábnyomokat nem sikerült felkutatni, a statikus szakasz megállapításai és a nyomtan általános tételei alapján kezdhető meg a látens nyomok keresése. Ennél mindig figyelembe kell venni, hogy e nyomok előfordulási lehetőségét nagyban befolyásolja a nyomhordozó felületi minősége. Zárt helyszínnél, ennek megfelelően először kívülről kell megvizsgálni az ajtókat, ablakokat az erőszakos behatolás, illetve a tettes előzetes tájékozódásának (hallgatózás, leselkedés) nyomai után. Az ajtó belső oldalának vizsgálata után a padlózat, majd körbe haladva embermagasságig a falak részletes szemléjére kerül sor, ezután következnek az egyes bútordarabok, berendezési tárgyak. Mellékhelyiségekben külön figyelmet érdemel a mosdó, WC-kagyló, törölköző állapota (nedvesek-e, milyen szennyeződés található rajtuk), valamint a lefolyók és a WC-tartály, melyek gyakran szerepelnek rejtekhelyként is.

Az egyes nyomfajták felkutatási sorrendjét illetően a kriminalisztikai irodalomban található egy ajánlás. E szerint: A tettes a bűntett helyszínén rendszerint gyalogosan tartózkodik (még akkor is, ha a helyszínre gépkocsival érkezik) és minden tevékenysége manuális jellegű. A nyomkutatást ezért mindenekelőtt a cipő- és lábbeli nyomokra kell koncentrálni. A második lépés az érintetlen helyszín fényképezése dokumentáció céljából. A daktiloszkópiai nyomok utáni kutatás a harmadik lépés és csak ezután következik az összes egyéb nyomfajták kutatása. Ez alól az általános elv alól csak azt az esetet tekinti kivételnek, ha a porozásos ujjnyom előhívási módszer alkalmazása lényeges mikronyom komplexumot zavarna meg. 5) Taktikai ajánlások néhány nyomfajta, tárgy és anyagmaradvány felkutatásához a) Ritka az a bűncselekmény, amelynek helyszínén nem marad hátra lábnyom, mivel a tettesnek – valamiképpen közlekedni kellett, ami nehezen képzelhető lábnyomok hátrahagyása nélkül. Más kérdés, hogy a lábnyomkeletkezés körülményeitől függően tudjuk utólag ezeket a nyomokat érzékelni. A nyomozás kezdetén a lábnyomok jelentősége igen nagy, mivel a tettes testalkatáról, neméről és mozgásáról árulkodhat. A mozgás alapján pedig számos következtetés vonható le a tettes személyéről. A lábnyomokat elsősorban a várakozás, a figyelés, behatolás, távozás helyein kell kutatni. Lábnyom egyes esetekben a földre ejtett papíron, ruhaneműn is található. A legkönnyebben felkutatható és rögzíthető lábnyom keletkezéséhez ideális feltételek általában vidéken találhatók. Lábnyomok elsősorban zárt helyszíneknél gyakoriak, így felkutatásukra és rögzítésükre városi körülményeknél éppúgy gondolni kell, mint vidéken. A minden nehézség nélkül észlelhető lábnyom mellett (a helyszín adottságaitól függően) szükségessé válhat látens lábnyomok felkutatása is. Fényezett parkettán, melegpadlón, fémlapokon és csővezetékeken, kitört ablak üvegcserepein (általában kemény és sima felületen) a lábnyomok surlófény alkalmazásával fedezhetők fel, hasonlóan a látens ujjnyomokhoz. › Az eljárás kezdeti szakaszában a lábnyomcsapás sokkal értékesebb információkkal szolgál, mint az egyes lábnyom, legyen bár az jól kifejezett és azonosításra is alkalmas. A lábnyomcsapás alapján sokkal többet tudunk meg a tettesről, járásának sajátosságairól, testméretéről, életkoráról stb., mint az egyes lábnyomokból, éppen ezért figyelmet kell fordítani a lábnyomcsapások felkutatására és rögzítésére. Ehhez elsősorban az érkezés és a távozás helyét kell megállapítani és abból kiindulva követni a nyomokat. Ez a legtöbbször az objektum bejárata lesz, de érdemes átvizsgálni az ablakok környékét is, hátha a tettes leselkedett, hallgatózott. Ugyancsak érdemes megvizsgálni a támadott objektum környékét búvóhelyek, az esetleges várakozási hely felkutatása érdekében. Ott lábnyomok, a tartózkodás egyéb nyomai figyelhetők meg, s onnan az objektumig esetleg felkutatható a tettes lábnyomcsapása is. A lábnyomcsapás felkutatása és követése nem könnyű feladat. A megkönnyítést érdekében a szolgálati kutyát csak akkor szabad felhasználni, ha a nyomok egy részét már megfelelően rögzítették, mivel a kutya a szimatfelvétel és a nyomkövetés közben „megváltoztathatja” a lábnyomokat és így a rögzítés lehetőségét kizárja. A rendelkezésre álló lábnyomok alapján – a kutyavezető véleményét figyelembe véve – a bizottság vezetője dönti el, hogy melyik nyomról lehet szimatot vétetni. Gyakran előfordult, hogy a kutya a nyomokon haladva a helyszíntől távolabb – ahol a tettes már nem volt olyan óvatos, vagy a nyomkeletkezés feltételei jobbak – jól kifejezett, rögzíthető lábnyomot talált. Erre azonban nem lehet alapozni, ezért a nyomok felkutatása után azonnal ki kell jelölni azokat a lábnyomokat, amelyek rögzítésre a legalkalmasabbak. › Főként vidéken még napjainkban is előfordulhat, hogy állatok nyomainak felkutatása válik szükségessé, pl. állatlopás, erdei falopás, mezei terménylopás eseteiben. Patanyomokat nemcsak a közvetlen helyszínen találhatunk, hanem attól távolabb, ahova a tettes az igás állat vontatta járművel eljuthatott, esetleg várakozott. A várakozás helyét a helyszín adottságai alapján gyakran logikai úton is ki lehet következtetni, de ide vezethet – esetleg kerülő úton – a tettes lábnyomcsapása is. A friss nyomok követése kedvező esetben a tettes leleplezését is eredményezheti. Az állatok nyomainak felkutatása és rögzítése egyébként az emberi lábnyomoknál alkalmazott módszerekkel történik. b) A daktiloszkópia feladata a bűncselekmények helyszínein rögzített ujjnyomok és tenyérnyomok segítségével az elkövető személyazonosságának megállapítása, illetve a sorozatelkövetések verziójának megerősítése (még abban az esetben is, ha a tettes továbbra is ismeretlen marad). A feladat teljesítése csak úgy eredményes, ha

73

a bűncselekmény helyszínén azonosításra alkalmas ujjnyomokat rögzítenek és rendelkezésre állnak olyan ujjnyomatok, amelyek összehasonlíthatók velük. Figyelembe kell venni, hogy a helyszíni ujjnyomok releváns voltát a szemle során csak valószínűsíteni lehet, kétségkívül bebizonyítani mindenkor az igazságügyi daktiloszkópus szakértő feladata. Az ujjnyomok – miként más nyomok – keresése és rögzítése helyesen úgy történik, hogy a technikus végigmegy az egész helyszínen és mindenütt, ahol szükségét látja, vizsgálatát elvégzi. Ehhez számításba kell vennie az adott helyszín adott szituációjából következő logikai összefüggéseket (lásd az információs lánc!). Kriminalisztikai tankönyvek szerint minden jó nyomhordozó tárgyon meg kell kísérelni látens ujjnyomok felkutatását. Célszerű vizsgálat tárgyává tenni: › a behatolás (különösen az erőszakos behatolás) és a távozás helyét, az ajtókat és ablakokat; Ezen belül is főként a kilincs, zár, rigli környékét, az ablakpárkányt, ablaküveget és ezen kívül a falakat is. A betört ablaküvegen is találhatók ujjnyomok. › betöréses lopásoknál gyakran előfordul, hogy a tettes a helyszínen becsengetéssel ellenőrzi a lakás elhagyatottságát, ezért célszerű a csengőn is elvégezni a szükséges vizsgálatot; › ha a tettes mozgásának útvonala megállapítható, azokat a bútorokat (főként a fényezett felületűeket), amelyeket feltehetően megérintett. Erre utal, ha az útjában álló bútorokat félrehúzza, vagy a felmászáshoz, tárgyak levételéhez széket használt; › ha bűncselekmény éjszaka vagy egyébként sötétben történt, a világítóeszközöket (villanykapcsoló, lámpa, gyertya); › mindazon eszközt és tárgyat, amelyet a bűncselekmény elkövetésénél felhasználhatott (csomagolásra használt papír maradványai, kéziszerszámok, alkalmi feszítőeszközök stb.), vagy az elkövetés során feltehetőleg megérintett (elvitelre elkészített, szétszórt tárgyak); › azokat a tárgyakat, amelyeket a tettes elveszített, eldobott. A tettestől származó elveszett tárgyakat (gyufa, öngyújtó, bicska, gomb, ruhafoszlány) elsősorban a kerítések mellett, az ablakok párkányán, illetve azok alatt, ahol a tettes a leugráskor földet ért, a falbontás környékén (a keletkezett törmelékekben), az általa eltolt bútorok mellett, általában, ahol nagyobb erő kifejtésére került (mászott, ugrott, dulakodott). Ismert, hogy a nyomok között az előfordulás tekintetében az ujjnyom vezet szinte minden bűncselekménynél, csaknem minden helyszínen megtalálható. A kriminalisztikai irodalom szerint az a tapasztalat, hogy viszonylag kevés bűnelkövető használ kesztyűt. Bizonyos bűncselekmény típusoknál, főleg ahol a tettes sötétben dolgozik, lényegében a tapintásra van bízva, annak alapján tájékozódik, nyitja fel a zárat és végez egyéb, tapintást igénylő munkát, amiben a kesztyű akadályozná. Az indulati cselekmények előtt pedig nyilván senki sem húz kesztyűt. Mások pedig tudják, hogy a kesztyű sem biztosít tökéletes védelmet, adott esetben annak nyomai is azonosíthatók, illetve kesztyűviselés ellenére is keletkezhetnek azonosításra alkalmas ujj-, vagy tenyérnyomok. Ha a helyszínen kesztyűviselésre utaló nyomok lennének, a nyomozónak mindig fel kell tennie a következő kérdéseket: › mikor húzták fel a kesztyűt? (Leggyakrabban a helyszínre lépés előtt, ezért a bejárat környékét különösen alapos módon kell megvizsgálni.); › a tettes kézbe vett-e apróbb tárgyakat, pl. ékszerek? (Miután a kesztyű ebben akadályoz, a legtöbb esetben levetik. Ilyenkor könnyen előfordul, hogy egyéb helyen, pl. a tokon ujjnyom keletkezik. Ugyanez lehet, pl. egy levélboríték felbontásánál is.); › használta-e a tettes a fürdőt, vagy a toalettet? (Ez izgalom hatására gyakran előfordul, épp ezért a vízcsapon, a lehúzón, az ülőkén, vagy akár a WC papíron is meg kell kísérelni az ujjnyomok felkutatását.); › evett-ivott-e a tettes? (ehhez valószínűleg levette a kesztyűt, ezért alaposan át kell vizsgálni az evőeszközöket, poharakat, üvegeket, tányérokat, kenyértartót, csomagolóanyagokat és a hűtőszekrényt, az ott maradt sima felületű gyümölcsöket, bizonyos élelmiszereket). Kézen és lábon kívül egyéb testrészek is előfordulhatnak nyomképzőként. Bizonyos bűncselekmény típusok elkövetési módjainál tipikus kísérőjelenségnek tekinthetők a körömnyomok (a puszta kézzel megfojtott áldozat nyakán mindig találhatók). Ezek elhelyezkedéséből a cselekmény végrehajtásakor fennállott testhelyzetre lehet következtetni. Ugyancsak gyakoriak nemi erőszaknál is. Ajaknyomok létrejöhetnek az ajak természetes nedvessége miatt látens nyomként vagy a különböző rúzsok, illetve egyéb anyagok (vér, zsír) közbejöttével színes nyomként is. Mindkét fajta előfordulási helye a használt poharak, csészék szélei, cigarettavégek. A látens ajaknyomokat azokon a helyeken kell keresni, amelyeket az elkövető ajkával érinthetett. A fogak nyomai harapási nyomként jelentkeznek a különböző élelmiszerekben vagy az áldozat (sértett) testrészein. Az emberi testen létrejött harapási nyomok – a bőr és az izomzat rugalmassága miatt – egyedi azonosításra ritkán alkalmasak, felderítési értékük azonban mindig jelenős. Az élelmiszerek egy része (úgymint a csokoládé, szalonna, májkrém, hideg környezetben a vaj, margarin, alma, körte és az ömlesztett sajtok) igen jó nyomhordozó. A külső fül alakbeli eltéréseinek személyazonosító értéke ismert. A fülnyomok felhasználásának alapja, hogy a fül méretei, arányai, egészének és egységes részeinek formái ugyanúgy egyediek és állandóak, mint az ujjnyomok.

74

A helyszínen ezek megtalálhatók egyes esetekben az ablakon, az ajtók, a kulcslyuk és kémlelőnyílás körül, ha a tettes hallgatózott. c) A bűncselekmények jelentős részénél a tettes valamilyen eszközt használ és sokszor közlekedési eszközzel érkezik a helyszínre és azzal is távozik. Az eszközök és járművek használata különböző, a felderítés szempontjából értékes nyomokban tükröződhet. Ezek felkutatása és rögzítése a szemle egyik fontos feladata. Az eszköz használatára a bűncselekmény körülményeiből lehet következtetni, ugyanis az elkövetés módja, a támadott tárgyak és objektumok adottságai mutatják meg azokat a helyeket, ahol az eszköznyomokat és járműnyomokat keresni lehet, illetve keresni kell. Az eszköznyomok vonatkozásában gyakran lelőhelyként szerepelnek: az erőszakos behatolás helyei, szekrények, ládák, egyéb tartályok zárszerkezete és annak környéke, a rongálás elkövetési tárgya, azok a helyek, ahonnan az eltulajdonított tárgyakat le kell szerelni, a megbontott gép vagy készülék. Az eszköznyomokat akkor is rögzíteni kell, ha az azonosítás kilátásai bizonytalanok. A rögzített nyom azonosításra alkalmasságának vagy alkalmatlanságának megállapítása nem a bűnügyi technikus vagy a bizottságvezető feladata, erre hivatott a traszológus szakértő. Eszköz- (közlekedési eszköz) nyomoknál az emberi test is szerepelhet nyomhordozóként. Ezek vizsgálata és szakszerű rögzítése elsősorban orvos szakértő feladata, és ha ilyen nyomokat tárnak fel a szemlén, az orvos szakértő bevonása nélkülözhetetlen. Ugyanígy be kell vonni a sérülést elszenvedésekor viselt ruházat részletes szemléjébe, az azon keletkezett nyomok és elváltozások felkutatásába is. Közlekedési eszközök nyomai akár közvetlenül a helyszínen, akár annak tágabb környezetében előfordulhatnak, ezért ezeket fel kell kutatni, és rögzítésükről gondoskodni kell. Általános irányelv: minden olyan esetben, ha bűncselekmény jellegéből (pl. az eltulajdonított tárgyak menynyisége, súlya) vagy a helyszín fekvéséből arra lehet következtetni, hogy a tettes járművet használt, meg kell kísérelni nyomának felkutatását. d) Az élet és testi épség elleni bűncselekmények helyszínein legtöbbször a vér fordul elő (az áldozat, a sértett, esetleg az elkövető vére). A friss vérfoltok, felkenődések, freccsenések felismerése általában egyszerű, de a régebbi eredetűek felkutatása már bonyolultabb. Ezek felismerése, felkutatása azért nehezebb, mert rendszerint más színűek. A vérfoltok változó színűek – nem mindig vörösek –, mert az alapfelület a nappali világítás, különösen a közvetlen napfény, a hőmérséklet, a levegő páratartalma és a rothadás megváltoztathatja alapszínűket. A vér átveszi a nyomhordozó, pl. tapéta festékanyagát is. A fentiek miatt világos és sötétvörös, barna, barnászöld, barnásvörös és megközelítőleg szürke színárnyalatok is előfordulhatnak. Nedves helyen főként a zöldes árnyalatok a gyakoriak. A nedvszívó képességgel nem rendelkező felületeken (kő, lakkozott fafelület, fém) a vér beszárad, s berepedezett felületű lerakódások jönnek létre. Ha ezek kiszáradnak, akkor könnyen leperegnek, vagy a nedvszívó anyagokon csak felületi elszíneződés formájában jelentkeznek. A helyszínen előfordulhatnak látens vérmaradványok is. Ezzel a felismeréséhez és előhívásához különböző vérkimutatási előpróbákat használnak, pl. benzidin, luminol, hemastix próbák. Ugyanezeket a – tájékoztató jellegű – próbákat használják a kétes eredetű helyszíni foltok vizsgálatánál is. Ezek pozitív eredménye még nem bizonyítja, hogy a szennyeződés vér, a negatív viszont egyértelműen kizárja ezt. Pozitív eredmény esetén a megfelelően rögzített anyagmaradványokat – a bizonyító próbák elvégzése céljából – szerológus szakértőhöz kell küldeni. Csak a speciális próbák pozitív eredménye alapján állítható, hogy a vizsgált folt bizonyosan vértől származik. Zárt helyszínen a vérmaradványok utáni kutatást ki kell terjeszteni a padlózatra, a falakra, esetenként a plafonra is. Különös figyelmet érdemelnek a padlózat repedései, a szegélylécek alja, oldala, a bútorok alsó lapja, a radiátorok, az ajtók alsó – a padlózatra néző – részei. A látens nyomok helyeit megmutathatják a felület korábbi állapotának változására utaló körülmények (pl. újrameszelés, friss gyalulás). Ha a körülmények arra utalnak, hogy a tettesre is sok vér került, meg kell vizsgálni a tisztálkodáshoz felhasznált eszközöket (törülközőket, szivacs, különféle kefék), valamint a mosdási lehetőségeket is fel kell kutatni és szükség esetén biztosítani. Szakirodalomban olvasható az alábbi – nagyon helytálló – megállapítás: ha nincs közvetlen mosdási lehetőség, a tettes rendszerint valamibe beletörli a kezét, mégpedig nem a saját ruhájába. A nyomozó általában észreveszi az ilyen szempontból nyilvánvaló tárgyakat, mint törülköző, zsebkendő vagy rongy, de meg kell vizsgálni az asztal alsó lapját, a függöny hátsó, a szőnyeg alsó oldalát is, amit már gyakrabban elfelejtenek. A gondos nyomozó mindazon ilyen típusú helyeket átkutatja, ahol a bűnösnek eszébe juthatott a kézről letörölt vért elrejteni. A mosdóhoz vezető ajtó gyakran lelőhelye véres kéz- vagy ujjnyomoknak. Holttest feldarabolásának gyanúja esetén főként a vödrökre, mosdókagylókra, fürdőszobára és a padlózatra kell nagy figyelmet fordítani, de hasznos lehet a lefolyók, vagy az olyan helyek vizsgálata, ahová a vizet ki szokták önteni. Nyílt helyszíneken a vér felkutatása bonyolultabb feladat, sok tényező (időjárás, a forgalom) befolyásolja, megnehezíti a megtalálást. A vérmaradványok megtalálási (elrejtési) helyei általában a friss földhányások, faágakkal, gazzal, téglával, törmelékkel stb. betakart területek. E helyek felkutatásában a szolgálati kutyák bevetése célravezető lehet.

75

Ruhaanyagon – különösen, ha alapszínükben vagy mintázatukban a vörös és barna színek dominálnak – igen nehéz észrevenni a vérfoltokat. Ha ruhán vérgyanús szennyeződést találunk, a ruhát le kell foglalni és szakértői vizsgálatra küldeni. Ez az eljárás akkor is követendő, ha a körülmények alapján feltehető, hogy a vérfoltot a ruhából megkísérelték eltávolítani (kimosták). A vérmaradványok felkutatása érdekében alaposan meg kell vizsgálni az elkövetés eszközeit is, mert a leggondosabban megtisztított eszközön is maradhatnak látens vérmaradványok, pl. a kés élének repedései, a penge és a nyél illesztése. e) A „szagnyomok” nem mások, mint szubmikroméretű anyagmaradványok, a helyszínen nem láthatók, és mert nem szándékosan keletkeznek, szándékosan nem is semmisíthetők meg. Éppen ezért – az eredményes szagazonosítás érdekében – szükséges, hogy a szag rögzítése minden más technikai eljárást megelőzve a szemle nyomkereső szakaszának előmozzanataként történjen. Ez a tevékenység az egyéb hagyományos nyomokat nem semmisíti meg, azokon változást nem idéz elő. A szagmaradvány rögzítése egyszerű, technikailag könnyen végrehajtható művelet. A későbbi szagazonosítás eredményessége szoros összefüggésben van a helyszíni szemlén végzett rögzítő tevékenység színvonalával. A szagok rendkívül érzékenyek a környezeti (elsősorban a klimatikus és kémiai) hatásokra. Rögzítésükre ezért csak bizonyos korlátok között van lehetőség. A láthatatlan szagmaradvány felkutatása és rögzítése a helyszínen megköveteli a bűncselekmény gondolati rekonstrukcióját, hiszen szag csak ott keletkezhetett, ahol az elkövető közvetlen érintkezésben volt a helyszín valamelyik objektumával. A kriminalisztikai gondolkodásmód hiánya azzal a következménnyel járhat, hogy sok olyan irreleváns szagminta is belekerül a gyűjteménybe, ami csak felesleges munkát ad. f) A mikroméretű anyagmaradványok – különösen a különböző porok, fa-, fém- és festékszilánkok – alapján esetleg pontosan megállapítható az a tény, hogy a gyanúsított a bűncselekmény helyszínén megfordult. Ezen túlmenően a helyszínen felkutatott és rögzített (eltörött, lepattogzott, illetve felkenődött vagy elcseppent fémrészek, festékszilánkot stb.) az elkövetési eszköz sajátosságairól a tájékoztathatnak. Összegyűjtésükhöz éppen ezért jelenős érdek fűződik, és mint a szakirodalomban olvasható, a következő helyeket különösen gondosan meg kell vizsgálni: – lopás elkövetési eszközei, főként a különböző szerszámok működő felületei; – a helyszínen a behatolás helye; – ha ismert az elkövető, az ő teste és ruházata; – a zsákmány összecsomagolásának és elszállításának eszközei. A helyszíni rögzítés során felkutatott mikroméretű anyagmaradvány esetében a jegyzőkönyvbe pontosan fel kell tüntetni annak megnevezését a gyűjtőfogalom helyett, pl. faforgács, festékszilánk, textilrost. Szakszerűtlen az olyan leírás, mely szerint a bizottság „a helyszínen mikroméretű anyagmaradvány rögzített”. A nyomrögzítés általános szabályait itt is be kell tartani, így a jegyzőkönyvi rögzítés mellett a mikrorészecskék megtalálási helyének a nyomhordozó tárgyakon való elhelyezkedésének fényképfelvételeken való ábrázolása, helyszínrajzon való bejelölése szükséges. Célszerű leírni azt is, hogy a felkutatott mikrorészecskék és az őket hordozó tárgyak a bűncselekmény elkövetése és a megtalálásuk között eltelt idő alatt milyen behatásoknak voltak kitéve, milyen tárgyakkal érintkeztek, ez elősegítheti szakértői vélemény kialakítását. g) A gyakorlatban legtöbbször előforduló makroméretű anyagmaradványokból az alábbi információk nyerhetők: › üvegcserepek szakértői vizsgálatával a legtöbbször meghatározó, hogy melyik irányból érte az üveget az erőbehatás, néha annak fajtái (ütés, pattintás, lövés), illetve több hatás esetén azok sorrendje is. Az üvegcserepeket mindig gondosan meg kell vizsgálni, figyelemmel az esetleges ujj-, tenyérnyomokra (töredékekre). Az üvegből mindig célszerű mintát biztosítani, lásd: a mikroméretű anyagmaradványoknál mondottakat (a gyanúsított ruházatából előkerülő üvegszilánkok); › a textildarabok vizsgálata választ adhat arra a kérdésekre, hogy gyártásánál milyen anyagot használtak (pamut, gyapjú, műszál), a festékekre, a textília nevére, hazai vagy külföldi gyártmány-e, milyen ruhák varrásánál szokták felhasználni (egyenruha, munkaruha, férfi vagy női alsó-, vagy felsőruházat). A vizsgálat eredménye csupán csoportazonosításra alkalmas. A textildarabokkal együtt hátramaradt ruházati kellékek (cérna, gomb, kapocs) az összehasonlító vizsgálatra támpontokat szolgáltathatnak; › a használati tárgyak és azok részei, melyek a zsebből, táskából a helyszínen véletlenül kiestek, pl. hajtű, csat, vonat- autóbuszjegy, levélboríték, nyugta már elősegíthetik a tettesi kör behatárolását; › kötél, zsineg és egyéb tárgyak (szíjak, huzalok, rafia), amelyeket a tettes a helyszínen használt, pl. a csomagolásnál az áldozat megkötözésénél – vizsgálata már önmagában is információt szolgálhat a tettesi körről. Ha a kötélen valamilyen speciális csomó található, ebből már megállapítható, hogy mely munkaterületen (hobby) használatos, ezáltal az elkövetők köre teljesen leszűkülhet; › cigaretta (szivar) maradvány alapján megállapítható annak fajtája. A csikken maradt nyálból meghatározható a dohányos neme, vércsoportja, a csikk méreteiből, az elnyomás módjából pedig következtetni lehet a dohányzási szokásokra is. A dohány hamujából kémiai vizsgálatok révén megállapítható a dohánynemű (cigaretta, szivar, pipadohány) fajtája is; › elégett tárgyak maradványainak vizsgálati tárgyai a leggyakrabban gyújtogatásnál eszközül használt tárgyak (rongy, vatta, kóc) és az égetéssel megsemmisített különféle anyagok; Ezek összegyűjtése speciális szak-

76

ismeretet és csomagolási technikát igényel. Szakértői vizsgálatokkal a tűzesetnek beállított, azzal leplezett bűncselekmény leleplezhető. › talajmaradványok vizsgálata irányulhat egyrészt annak meghatározására, hogy amit a helyszínen rögzítettek (pl. sáros réteg-lerakódási lábbeli nyom), az nagyjából honnan származhat, másrészt összehasonlításra; Az előbbi elég ritka. A dinamikus szakasz végrehajtása során megfelelő figyelmet kell fordítani az elkövetés szükségszerű kísérőjelenségeinek felkutatására és rögzítésére is. Közismert, hogy az anyagok, anyagmaradványok minden fajtája nemcsak jelenlétével bizonyíthat, hanem az ún. negatív körülmények is igen fontosak a nyomozás szempontjából. A szükségszerűen elvárható nyomok, tárgyak és anyagmaradványok hiánya, vagy kriminalisztikailag oda nem illő jelenléte általában a bűncselekmény koholtságának gyanúját kelti, így ezekre nagyon oda kell figyelni. (A nyomokkal, anyagmaradványokkal kapcsolatos bővebb ismeretek a krimináltechni-kai jegyzetben találhatók.)

4.4. A SZEMLE EREDMÉNYEINEK RÖGZÍTÉSE A helyszíni szemle eredményeinek rögzítése a felderítésben és a bizonyításban betöltött szerepe mellett garanciális szempontból is jelentős. Alapvető követelmény mind az eljárásjogi rendelkezések, mind az egyes rögzítési módokra vonatkozó technológiai szabályok betartása; hogy a jegyzőkönyv és mellékletei hű képet adjanak a helyszínről és a szemle során történtekről; hogy ezek alapján a szemle lefolyása, eredménye később is ellenőrizhető legyen, továbbá a helyszín (szemlekori) állapotát szükség esetén rekonstruálni lehessen. A helyszíni szemle során a leírás, lerajzolás, fényképezés és egyéb speciális rögzítési módok alkalmazására egyaránt szükség van; mivel azonban ezekkel a krimináltechnika részletesen foglalkozik, csak a mondanivalónk szempontjából fontos részletekre térünk ki.

1) A helyszíni szemle jegyzőkönyv és mellékletei a) A szemlejegyzőkönyv három fő részből áll: a bevezető, a leíró rész és a záradék. A bevezető rész tartalmazza: – a helyszíni szemle idejét és helyét; – a szemle okát vagy célját; – a bizottság tagjainak nevét és hivatalos minőségét; – a szemlén résztvevő személyek nevét és adatait; – a szemle lefolytatásának körülményeit; – a helyszín időjárási és világítási viszonyait. A leíró rész tartalmazza: – a bizottság által szemrevételezett helyeket, helyiségeket; – a megvizsgált dolgokat és jelenségeket (elváltozások, tárgyak, nyomok, anyagmaradványok); – a vizsgálatok módszerét; – az alkalmazott (technikai) eljárásokat és azok eredményét. A záradékban fel kell tüntetni: – a szemle során lefoglalt tárgyakat, bűnjeleket, mintákat; – a szemlén résztvevő személyek (pl. a hatósági tanúk) a szemle lefolytatásával vagy megállapításaival kapcsolatban tett észrevételeit; – és a szemle befejezésének pontos idejét. b) A helyszíni szemlejegyzőkönyv mellékletei: › a bűnjelek jegyzéke, amely tartalmazza az eredetben rögzített és lefoglalt minden olyan tárgyat, amely a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatba hozható; › a fényképmelléklet a helyszínen készített fényképeket tartalmazza; ezeket a rendszeresített kartonra kell ragasztani, sorszámmal, megfelelő hivatkozásokkal és feliratokkal kell ellátni; › magnetofon-, videofelvételek; › helyszínvázlat, helyszínrajz, esetleg egyes elváltozásokról fénykép helyett vagy mellett készített rajz; › a szaktanácsadó jelentése, amely tartalmazza, hogy milyen tevékenységet, milyen módszereket alkalmazott a helyszínen és milyen megállapításra jutott; › esetlegesen a rendőrorvos jelentése;

77

› a helyszínbiztosító jelentése; › a szolgálati kutya vezetőjének jelentése, illetve az általa felvett jegyzőkönyv, amely a kutya alkalmazásával kapcsolatos tényeket tartalmazza; pl. hogy a kutya milyen időjárási és egyéb körülmények között végezte a munkáját; szagkonzerv, vagy közvetlen mintafelvétel alapján végezte-e a keresést; milyen útvonalon haladt, milyen távolságra ment, eközben hogyan viselkedett; mit talált; ha alkalmazása nem vezetett eredményre, ennek mi volt az oka. A kutyavezető mindezeket általában a rendszeresített jegyzőkönyvben írja le; az ún. szagnyom rögzítéséről a jegyzőkönyv felvétele kötelező;

› a szemlebizottság vezetőjének külön jelentése tartalmazza mindazon szubjektív megállapításokat, következtetéseket, hipotéziseket, melyek szabály szerint nem kerülhetnek a szemlejegyzőkönyvbe. A mellékletek készítésére a szemlejegyzőkönyvben utalni kell. 2) A leírás (jegyzőkönyv helyszíni szemléről) A helyszíni szemle esetében is megengedett a jelentés készítése, valamint jegyzőkönyvpótló rögzítési módszerek alkalmazása; általában azonban nem ajánlott ezekkel a lehetőségekkel élni. A helyszíni szemle jelentősége miatt a jegyzőkönyv felvétele a célszerű.73 A jegyzőkönyvet leghelyesebb a helyszínen elkészíteni. A jelentés tartalmi szempontból (ideértve a kötelező alaki kellékeket is) nem térhet el a jegyzőkönyvi rögzítéstől; s csatolni kell hozzá a keletkezett mellékleteket is. Külső formájában persze más, a helyszíni munka során készült feljegyzések alapján utólag történik a megírása, s csak készítője írja alá.

A szemlejegyzőkönyv alaki kellékeit a vonatkozó eljárásjogi szabályok (Be., Nyer, Áe.) határozzák meg. Ehhez a következőket kell hozzáfűzni. › Bár a törvény nem követeli meg, de kriminalisztikai és eljárásjogi szempontból egyaránt indokolt óra/percre feltüntetni mind a helyszínbiztosítás kezdetének időpontját, mind azt, hogy a szemlebizottság mettől-meddig dolgozott. Az időpontok pontos megjelölése a szemle eredményének értékelését segítheti elő (lehetővé teszi, hogy következtetéseket vonjunk le az időmúlás káros hatásaira, a végrehajtók számából és a ráfordított időből a szemle végrehajtásának intenzitására is). › Amikor nehézségekbe ütközik a hely közérthető és pontos leírása (pl. a helyszín egy erdőben van), ajánlatos fix tájékozódási ponto(ka)t is tartalmazó térképvázlatot, helyszínvázlatot csatolni. › Büntetőeljárásban meg kell jelölni, hogy kinek a sérelmére elkövetett, milyen bűncselekmény miatt, ki ellen folyó eljárásban (ismeretlen tettes; vagy ha már ismert: a gyanúsított neve) került sor a szemlére; s azt is, ha azt halaszthatatlan nyomozási cselekményként hajtjuk végre. A rendkívüli haláleseteknél az elhalt nevét, vagy azt kell feltüntetni, hogy „ismeretlen holttest”-ről van szó. Hivatkozni kell az alkalmazott jogszabályokra is. › A szemlejegyzőkönyvben a hatóság tagjainak és a más résztvevőknek az adatait a jogi előírások figyelembe vételével kell rögzíteni; nem feledkezve meg arról, hogy a hatósági tanú is kérheti az adatai zárt kezelését. › A jogokra-kötelezettségekre való kioktatás rögzítése általában meglehetősen formálisan történik, amit rendszerint senki sem kifogásol. Adott esetben célszerű ettől eltérni, és leírni, hogy a hatósági tanúk figyelmét mely különös, a tevékenységüket érintő körülményekre hívták fel – pl., hogy el tudják-e viselni a néha ugyancsak undorkeltő látványokat stb. › Egy időben elterjedt szokás volt a szemlejegyzőkönyvet a hatósági tanúkkal is aláíratni, hogy közreműködésükkel kapcsolatban utóbb ne merülhessenek fel kifogások. Mivel ez eltér a vonatkozó eljárásjogi előírásoktól (a Be. szerint a jegyzőkönyvet a hatóság eljáró tagjának és a jegyzőkönyvvezetőnek kell aláírnia); ma ez csak akkor lenne megoldható, ha a jegyzőkönyv a helyszínen el is készül. 74 Sokkal inkább annak van jelentősége, hogy hatósági tanúnak alkalmas személyeket válasszanak ki, s ők valóban figyelemmel kísérjék a szemle során történteket (lásd a szemlebizottság vezetőjének feladatainál erről írtakat), mint annak, hogy olyan hitelesítési többletformaságokat alkalmazzunk, amelyeket a törvény nem igényel.

A jegyzőkönyv tartalmára vonatkozó jogszabályi előírások lényegében a következő követelményeket fogalmazzák meg: – a szemle menetét úgy kell leírni, hogy annak alapján az eljárási szabályok betartása ellenőrizhető legyen; – a bizonyítás szempontjából jelentős körülményeket részletesen rögzíteni kell;

73

Lásd: Be. 168. § (1) bek., Nyer XI. fejezet. A Nyer. 32. §-a is a jegyzőkönyvi rögzítésről szól, nem hívja fel a figyelmet a jelentéskészítés lehetőségére. 74 Volt rá példa, hogy egyes vezetők megkövetelték az utólagos aláíratást akár még azon áron is, hogy a hatósági tanút emiatt beidézték, vagy a jegyzőkönyvet kivitték a lakására. Ez indokolatlan, sőt a beidézés törvénysértő is.

78

– a talált, rögzített elváltozásokat azonosítható módon kell leírni, s a jegyzőkönyvben és

mellékleteiben ugyanazon számozással kell megjelölni. A krimináltaktika ennél sokkal részletesebben foglalkozik a jegyzőkönyv tartalmi követelményeivel. a) A jegyzőkönyv (mellékleteivel együtt) rögzíti, és eljárásjogilag dokumentálja azokat a megállapításokat, amelyeket a szemlebizottság a helyszíni szemle során közvetlenül, illetve a megfelelő technikai eszközök és eljárások révén észlelt. A helyszíni szemlének nem az a célja, hogy csupán a bizottság szerezzen ismereteket, következésképp a jegyzőkönyvi leírás akkor felel meg a követelményeknek, ha: – bárki, aki később elolvassa, képet alkothat magának a szemle tárgyáról, és annak az eljárás szempontjából releváns részeiről, a megszemlélt körülményekről anélkül, hogy azokat egyéb forrásból ismerné; – a szemletárgy pontos méret- és alakviszonyai, valamint – az észlelés helyessége és az észlelés alapjául szolgáló tények kétséget kizáró módon megállapíthatók; – a leírás hitelességéhez kétség nem fér, és – egyértelműen csak a leírni kívánt jelenségre gondolhat az olvasó, azaz a jegyzőkönyv szövege nem szorul értelmezésre, de nem is tesz lehetővé eltérő értelmezést. Figyelembe kell venni azt a (már említett) további követelményt is, hogy a jegyzőkönyv és mellékletei alapján a helyszín szemlekori állapotát szükség esetén bármikor – akár a nyomozás tervezése, akár más nyomozási cselekmények lefolytatása, akár az újabban beszerzett adatok ellenőrzése (stb.) végett – rekonstruálni lehessen. A jegyzőkönyv készítője e követelményeknek csak akkor tud eleget tenni, ha a szemlén helyesen dönti el, hogy mit, milyen részletességgel írjon le. A szemlén általában még nem dönthető el, hogy az észlelt jelenségek közül melyek lesznek relevánsak a bizonyítás szempontjából. Éppen ezért arra kell törekedni, hogy minden elváltozás jelenség, nyom, anyagmaradvány rögzítésre kerüljön. Azt, hogy valamely jelenség stb. ilyen-e, a szemle során verziók felállításával, a kérdéses információnak valamelyik lehetséges verzióba illesztésével határozható meg. A vizuális ismérvek rögzítésén túlmenően, le kell írni az egyéb érzékszervekkel érzékelhető sajátosságokat is, pl. a tárgyak állapotát (kemény, puha). Fel kell tüntetni a jegyzőkönyvben a már többször említett negatív jelenségeket is.

b) A jegyzőkönyv megírásánál rendkívül fontos a tárgyilagosság. A jegyzőkönyv célja nem a meggyőzés, hanem a tárgyszerűség, ezért tartalmazni kell az elkövető bűnösségét bizonyító tényeken túl a javára, védekezésére szolgáló tényeket is. Ebből fakadóan tilos a jegyzőkönyvben meg nem állapított adatokat, hipotéziseket közölni, csak azt szabad leírni, amit a szemlén észleltek. Nem helyes az a gyakorlat sem, hogy a jegyzőkönyvbe vallomásokat (a felfedező tanú részletes előadása) előzetes szakértői információkat is felvesznek. Ezeket külön jegyzőkönyvbe vagy jelentésbe kell foglalni. Ugyancsak szükségtelen a tények rögzítésén túl az azokból levont következtetéseket is leírni. A jó jegyzőkönyv alapvető sajátossága az, hogy lehetővé teszi megfelelő szakmai felkészültségű olvasó számára következtetések levonását (ez nem mindig egyezik a bizottság következtetéseivel). A bizottság egyébként sincs mindig abban a helyzetben, hogy a helyes következtetést levonja. c) Szükséges jegyzőkönyvbe foglalni a szemle lefolytatását befolyásoló egyes körülményeket is, mint: › az ún. előzményi adatokat (ki, mikor, hogyan fedezte fel a helyszínt és mit tett; milyen, a szemlét is befolyásoló változtatások, intézkedések történtek a helyszínbiztosítás során stb.), mert ez adhat magyarázatot a helyszín eredeti állapota és bizottság által rögzített tények közti egyes eltérésekre, s ennek szerepe lehet a későbbi rekonstruálásban stb. is; › valamint a szemle idején fennállott időjárási-, látási viszonyok ismertetését is (még akkor is, ha a szemlét épületben tartották), mert esetleg a feltárt nyomok és az időjárási-, hőmérsékleti viszonyok kapcsolatából az elkövetés idejére, negatív jelenségekre lehet következtetni. d) A jegyzőkönyvvel szemben alapvető követelmény a pontos leírás, a mondanivaló tömör, világos és szabatos kifejtése. Ez a fogalmazási készség mellett megfelelő szintű általános és szakmai ismereteket tételez fel.

79

A szabatos leírás érdekében mellőzni kell a pontatlan megjelöléseket, mint pl. „egy lépés széles”, „kb. kétujjnyi” – stb. Kerülendő a szakmai zsargon túlzott mértékű használata. A tájszavak, egyéni rövidítések félreértéseket eredményezhetnek, ezért szintén kerülendők. A leírásra vonatkozó néhány fontosabb taktikai ajánlással a jegyzetnek a helyszíni szemlével kapcsolatos mellékletében foglalkozunk. 3) Hangrögzítés a szemle kapcsán A hangrögzítő készülékek alkalmazásának a nyomozási szakban két fő területe van: az adatgyűjtés, vagy kihallgatás keretében végzett kikérdezések anyagának a rögzítése; valamint a nyomozó megállapításainak, észrevételeinek megörökítése. A helyszíni szemlének nem feladata a személyi bizonyítékok biztosítása. Az ekkor végzett kikérdezéseket, valamint az esetleges helyszíni kihallgatásokat elvileg nem a szemlebizottság, hanem a nyomozócsoport tagjai végzik. A gyakorlatban azonban nem minden ügyben jár el nyomozócsoport, s ilyenkor a szemle befejezése után a bizottság vezetője, vagy azzal megbízott tagja végezheti ezt a feladatot. Különös jelentősége lehet a hangrögzítésnek abban az esetben, ha előreláthatóan, vagy valószínűsíthetően – a sértett súlyos sérülése miatt – nem lesz mód a kihallgatás megismétlésére, illetőleg arra, hogy a kihallgatást a bíróság elvégezhesse. Különösen alkalmas a hangfelvétel a szemlebizottság vezető megállapításainak, észrevételeinek, hipotéziseinek azonnali rögzítésére. A helyszíni szemle egyik alapvető követelménye az, hogy az eljárás egész menetét, a helyszínt és annak valamennyi elváltozását a lehető legpontosabban rögzítsék. A szemlebizottság vezetője azonnal, a megkívánt részletességgel lediktálhatja megállapításait, ezáltal elhárul az a veszély, hogy valamely – kezdetben jelentéktelen – tény majd kimaradjon a szemlejegyzőkönyvből. Ugyanakkor elkerülhető az a gyakori hibaforrás, hogy a bizottság vezetője a szemle során szinte akaratlanul is csak egyetlen verziót állít fel, és ennek alapján értékeli a nyomokat. Ez esetben igyekezete arra irányul, hogy az egyetlen verziója igazolásához szükséges nyomokat gyűjtse csak össze, és az egyéb nyomokon átsiklik. A jegyzőkönyv utólagos elkészítésekor (mivel gondolatait nem azonnal rögzítette) csak azok a tények maradnak emlékezetében, amelyek az általa felállított verziót támasztják alá. Különösen fontos lehet a hangfelvétel a halottszemle egyes eseteinél is. Elsősorban olyankor, ha a helyszíni szemlét – halaszthatatlan nyomozási cselekményként – a bűncselekményről történt tudomásszerzés után azonnal megkezdik, de valamely okból rendőrorvos nem tud megjelenni a helyszínen. A szemle dinamikus szakaszában elkerülhetetlenné válhat a holttest elmozdítása, lemeztelenítése, sőt elszállítása a rendőrorvos hiányában is. Ilyen esetekben az orvos szakértők a holttestet már nem eredeti állapotában vizsgálják meg, s hogy megalapozott véleményt tudjanak adni a halál okáról, pontosan ismerniük kell a megtalálási helyzetet, körülményeket. Ezeket a körülményeket diktálja magnetofonra a szemlebizottság vezetője, vagy a helyi orvos.

4) A lerajzolás A helyszíni szemle alkalmával felvett, a legnagyobb gondossággal elkészített jegyzőkönyv egymagában a szemle eredményeinek rögzítésére nem elegendő. Nem lehet ugyanis a legrészletesebb leírással sem a bűncselekmény helyszínét teljesen szemléletessé tenni. A leírások szemléltetését, jobb megértését – a fényképezésen kívül – rajzok és vázlatok segíthetik elő. A rajzok, vázlatok alapján a fényképek tartalma is megfelelően értékelhető. A következő esetekben ajánlatos rajzokat készíteni: – ha a nem tartós tárgyi bizonyítékok lefényképezése egyáltalán nem lehetséges, illetve azok megfelelő nézőpontból nem rögzíthetők; – ha a tanúk kihallgatása a félreértés veszélye nélkül csak helyszínvázlat alapján lehetséges; – ha a kérdéses objektum azért nem fényképezhető le, mert már nem létezik, de falmaradványok, régi fotók, tervrajzok és szóbeli tájékoztatások alapján rajzban rekonstruálható (pl. tűzesetnél igen gyakori); – ha a helyszín terjedelme ezt indokolja. A helyszínrajz a bűncselekmény helyszínét és annak a tényállás szempontjából lényeges részeit kicsinyítve, a jellegzetes sajátosságokat kiemelve, szemléletesen és méretarányosan ábrázolja. Lehetővé teszi a tárgyak, távolságok és szögek utólagos, pontos mérését is. › Általános (tájékoztató) helyszínrajzot kell készíteni minden olyan esetben, amikor a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható a helyszín további környezete, vagy a helyszín adottsága valamilyen vonatkozásban jelentős lehet. Ilyen lehet, pl. a tettes érkezésének, távozásának iránya. Az általános (tájékoztató) helyszínrajz elkészíthető mind terepen, mind lakott területen. Az ilyen rajzok elkészítéséhez felhasználhatók a helyi, a területi, városi vagy községi térképek. A helyszínrajzon fel kell tüntetni (egyéb adatok mellett) a fényképezési pontok helyét római számokkal és a fényképfelvételek irányát is. › A részletes helyszínrajz a bűncselekmény helyszínét a környezettől elszigetelten ábrázolja. A helyszínrajzból ki kell tűnnie: a helyszín minden jelentős objektumának, az objektumok helyzetének a bűncselekménnyel

80

kapcsolatos nyomoknak, tárgyi bizonyítékok megtalálási helyének. Ezen a rajzon is fel kell tüntetni az egyes fényképfelvételi pontokat, de csak az áttekintő felvételek esetében. › A csomóponti helyszínrajz a helyszín egy fontosabb részének, jelentősebb körülményének kiemelését célozza. Olyan esetben kell készíteni, amikor a bűncselekmény nyomai, vagy az elkövetéssel összefüggő egyes tárgyak és az azok helyzete nem ábrázolható méretarányosan a helyszínrajzon. Ilyen lehet pl. a holttest közelében talált lábnyomok helyzete, a lövés irányát ábrázoló helyszínrajz. › A bűncselekmény helyszínének rögzítése – a rögzítendő hely jellegének megfelelően – történhet alaprajzzal, metszettel és keresztvetületi rajzzal. Az alaprajz egy vagy több helyiség alapjáról készült rajz. Vízszintes keresztmetszetben mutatja a területet, a méretek arányát, a falak, ajtók, ablakok helyét, valamint a berendezési tárgyak és a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható elváltozások, nyomok és tárgyi bizonyítékok elhelyezkedését. Az épületek vagy helyiség függőleges keresztmetszetét metszet névvel jelöljük. Ebben az ábrázolási módban jobban látható az épületekben elhelyezkedő elektromos-, víz- vagy gázvezetékek, szellőző-berendezések, több szinten elhelyezkedő szállítórendszerek helye. Tűzeseteknél, üzemi baleseteknél, robbanásoknál az épületet, annak részeit függőleges keresztmetszetben kell ábrázolni. A keresztvetületi rajz lényegében az alaprajz és a metszet kombinációja. az alaprajzhoz csatlakozva rögzíti a helyiséget négy metszetben is. Az egy-egy metszet az egyes falakat, s az előttük álló berendezési tárgyakat ábrázolja. Szükség esetén az egyik metszethez csatlakozik a mennyezet „alaprajza”. Ennek megfelelően a keresztvetületi rajzon minden tárgy legalább két (a sarokban állók három) nézetben látható, így a berendezésről pontosabb kép nyerhető. Alkalmazása főként akkor indokolt, ha a nyomok (pl. betörés nyomai, vérfoltok) a helyiség padlózatán, falain és plafonján oszlanak meg. › A rajzkészítés irányelveit az alábbiakban foglalhatjuk össze. A legelső feladat annak meghatározása, hogy milyen típusú rajz készítése célszerű. Ezt mindig a konkrét ügy egyedi sajátosságai határozzák meg. Zárt helyszín esetén, vagyis egyes lakások, épületrészek ábrázolásához általában elegendő az alaprajz, ha azonban a bűncselekmény jellege miatt a berendezési tárgyak, nyomok vagy bűnjelek térbeli elhelyezkedésének jelentősége van, metszeteket, illetve keresztvetületi rajzot is kell készíteni. Nyílt helyszíneknél viszont leggyakrabban környezeti rajzra van szükség, amelyhez a fontosabb részek kinagyított vázlata csatlakozik. Az alaprajz mellett környezeti rajz szükséges, az olyan zárt helyszínű ügyekben, ahol az elkövetés következtében az épület környékén is keletkeztek elváltozások. Térképvázlatok készítése viszonylag ritka, erre általában légi katasztrófák, vasúti-, közúti belesetek, közveszély okozás vagy lőfegyverrel, robbantással elkövetett bűncselekmények esetén van szükség. Az egyes szemletárgyak ábrázolása a rajz léptékétől függően általában felülnézetben történik. Fontos kérdés az is, hogy mit ábrázoljon a helyszínrajz, és mit lehet mellőzni. A szakirodalomban több helyen fogalmazzák meg, hogy „lényegbevágóan fontos az egyszerűség és áttekinthetőség, a vázlatnak csak az odatartozó dolgok ábrázolására kell korlátozódnia, amit tehát a kérdéses tényállás megítéléséhez szükséges”. Semmiképpen nem szabad minden fellelhető tárgy ábrázolására törekedni, mert ez a rajzot csak áttekinthetetlenné teszi, inkább több rajz készüljön, mint egy túlzsúfolt. A szemlebizottság a rajzon csak azt ábrázolja, amit saját maga állapított meg. Az elmondás alapján felveendő adatokat (pl. az elszállított sértett tanúk által elmondott helye) csak a rajz másolatain, s eltérő színnel tüntessük fel. Ha a szemlén fényképek is készülnek, célszerű a rajzon a kameraállást is feltüntetni. Különösen elősegíti a fényképek értékelését akkor, ha kör-, vagy vonalpanoráma készül. Minden rajzon fel kell tüntetni a készítő nevét és beosztását, az ügy számát, az elkészítés időpontját, valamint a rajz tárgyának megnevezését. A Nyer előírja, hogy a talált nyomok és anyagmaradványok helyét a jegyzőkönyvbe foglaláskor alkalmazott számozással egyezően, egyértelműen magyarázott jelek segítségével a helyszínvázlatban is fel kell tüntetni. (A helyszínvázlatok elkészítésének modernebb és gyorsabb módszere a fotogrammetriai mérési eljárás. Bár a módszer nálunk is ismert és néhány készüléket be is szereztek, egyelőre nem beszélhetünk sem „ellátottságról”, sem általános alkalmazásról.)

5) A fényképezés (videó) A jegyzőkönyvezés és a lerajzolás mellett a szemle tárgyáról – ha lehetséges és szükséges – kép- vagy hangfelvételt, illetőleg képet és hangot egyidejűleg rögzítő felvételt kell készíteni. Ez a rendelkezés a fényképezés számos olyan tulajdonságának felismerésén alapul, amelyek igen előnyösek a bűnüldözési munka számára. A fényképfelvételeken tárgyilagosan és szemléletesen tükröződnek az esemény helyszínének viszonyai. Elkészítésük nincs közvetlen hatással a nyomok, tárgyak feltárására és nem kockáztatjuk azok biztonságát sem. Néha a fényképfelvétel az egyetlen lehetséges eszköz a bűncselekmény helyszínén feltárt nyomok egyedi sajátosságainak rögzítésére. Ilyen például, amikor a túlságosan nagy terjedelmű tárgyat, amelyen a nyomok hátra maradtak, nem lehet elszállítani, vagy valamely épület szerkezeti elemét nem lehet megbontani.

81

Mindenekelőtt kiemelést érdemel a fényképezés gépies objektivitása, a helyszín és a nyomok hű-, és időtálló rögzítésének lehetősége. A felvétel mindazt rögzíti, ami a gép látóterébe esett, így lehetőséget nyújt a szemletárgyak későbbi, többször megismételhető vizsgálatára. Ezáltal olyan részletek is megismerhetővé válhatnak, amelyek a szemlén elkerülték a figyelmet, vagy amelyek a szemle során még nem látszottak lényegesnek, de a nyomozás későbbi adataival összevetve azzá váltak. További előny a szemléletesség és közérthetőség, a rögzítés gyorsasága, a sokszorosítás egyszerűsége. Az ábrázolás részletessége és teljessége miatt lehetővé válik a tömör jegyzőkönyvezés, ami munka- és időmegtakarítást jelent. Jó szolgálatot tesznek a fényképek akkor is, ha az eljárás későbbi szakaszában rekonstruálni kell a bűncselekmény helyszínét. A fényképek alapján később is megmérhető bizonyos tárgyak egymás közötti távolsága vagy terepszakaszok méretei. A felvételi adatokból meghatározható a kisebbítési arány, melyek segítségével a képről a távolságok többé-kevésbé kiszámíthatók. A metrikus fényképek alapján pedig egészen pontos mérések végezhetők. Az eljárásjog a hatóságra bízza, hogy készüljön-e fénykép minden ügyben, hiszen csak a konkrét ügy körülményeinek ismeretében állapítható meg, hogy „lehetséges” és „szükségese” a szemle tárgyának lefényképezése. Fényképfelvétel készítése minden olyan esetben szükséges, amikor a szemletárgy rögzítése a maga egészében vagy részleteiben csak ezzel a módszerrel oldható meg biztonságosan. Egyet lehet érteni azzal az állásponttal is, mely szerint mindazon esetekben szükséges a felvétel, ha: – a szemletárgy – leggyakrabban a helyszín – állapota és az azon észlelhető elváltozások a bizonyításban szerepet játszanak; – a szemletárgyat változás veszélye fenyegeti; – a rögzítés leírással vagy lerajzolással egyáltalán nem, vagy csak körülményesen lehetséges. A fényképfelvételek eljárásbeli eredményes felhasználása érdekében be kell tartani bizonyos eljárásjogi, kriminalisztikai és nem különben fényképészeti követelményeket. Éppen ezért lényeges, hogy a felvételi adatokat (a felvétel tárgya, helye és ideje, az alkalmazott gép, objektív és színszűrő típusa, a megvilágítás módja és a film adatai) a szemlejegyzőkönyv fénykép-mellékletében szerepeltetni kell. Ezen adatok ismerete nélkül ugyanis a képek a bizonyításban nem értékelhetők megfelelően.

A kriminalisztikai követelményeket részletesen a vonatkozó jegyzet 75 tartalmazza, azonban szükséges több szakirodalmi álláspont ismertetése. A fénykép a felvétel tárgyát a kellő terjedelemben, megfelelő távlattal, jellegzetes módon, a kellő részletességgel ábrázolja. Kellő terjedelemben ábrázolja a kép a felvétel tárgyát, ha azon a rögzíteni kívánt objektum mindazon ismérvei jól érzékelhetők, amelyek felismeréséhez, azonosításához és a bizonyításban játszott szerepének elbírálásához szükségesek. Ne ábrázolja tehát a kép a tárgyak részleteit, csak akkor, ha a részleten szereplő nyom vagy elváltozás önmagában zárt egész. Másrészt viszont a kép csak azt mutassa, amit láttatni kívántak, s ne legyen szükségtelen többlettel túlterhelt. Különösen kerülendő az eljáró nyomozó, a hatósági tanúk, a kíváncsiskodók ábrázolása a képeken, de éppoly zavaró lehet az eljárók táskáinak, technikai felszerelésének, levetett felsőruháinak belefényképezése is. Az ilyen szükségtelenül lefényképezett tárgyak a bíróságot is félrevezethetik. Jellegzetes lesz az ábrázolás, ha a felvétel tárgyát megfelelő perspektívával, a legkedvezőbb irányból és optimális távolságból fényképezik. A bűnügyi célra készült felvétel legyen tárgyilagos, élethű és torzításmentes. A torzulás veszélyét állvány használatával küszöbölhetjük ki. Speciális kriminalisztikai követelmény a tárgy vagy a nyom síkjában elhelyezett mérőszalag. (Fényképészeti követelmény, hogy a szemlén készült képek helyesen megvilágítottak, természetesen árnyaltak és kifogástalanul élesek legyenek. Életlen, alul-, vagy túlexponált, bemozdult vagy egyéb okból értékelhetetlen képek teljesen feleslegesek, csak a költségeket emelik.) A tárgyakat a felvételeken olyan nagyságban kell ábrázolni, hogy azok szabad szemmel is jól láthatók legyenek. Az ideális papírkép mérete a 13 x 18 cm, de a 9 x 12 cm-es képméret még elfogadható. A bűnügyi fényképet retusálni általában tilos, csak az előhívásnál, nagyításnál keletkezett foltok, csíkok eltüntetését szabad megengedni. Minden olyan esetben színes anyagot célszerű használni, ha a nyomok és tárgyak színe kriminalisztikai (eljárásjogi) jelentőséggel bír, és azt fekete-fehér képpel nem lehet meggyőzően ábrázolni. A súlyos (élet- és testi épség elleni) büntettek nyomozásánál a színes helyszíni fényképezés elengedhetetlen, különösen akkor, ha vér, lakk és egyéb színes anyagok ábrázolása rendkívüli szerepet játszik és lényeges bizonyító értékű. Nem 75

Dr. Vígh András: Kriminalisztikai fényképezés (Rejtjel Kiadó, 2004.).

82

mellőzhető a színes anyag alkalmazása csaknem valamennyi olyan bűncselekménynél, amely személysérüléssel járt, illetve személysérüléssel nem járó tüzeknél és robbanásoknál, ha az azok következtében létrejött elszíneződések a tűz vagy robbanás okára engednek következtetni. Részletfelvételek készítése során bizonyos részletek (tárgyak, nyomok vagy elváltozások) színhű visszaadására is szükség lehet, ezért itt is célszerű a színes anyag felhasználása. Néhány nyomfajta fényképészeti rögzítéséről: › az ujj- és kéznyomok egyedi sajátosságainak természetes nagyságú fényképfelvételeken történő pontos ábrázolása elengedhetetlenül szükséges a daktiloszkópiai szakértői vizsgálathoz; › a fényképfelvételek a bűncselekmény helyszínén talált lábnyomok rögzítésénél is fontosak, mivel lehetőséget adnak arra, hogy e nyomoknak ne csak a sajátosságait, hanem a nyomok egymáshoz való viszonyát, távolságát is rögzítsék, pl. a panoráma fényképezés lehetővé teszi, hogy szemléletes képet kapjunk a nyomok elhelyezkedéséről és hozzásegít a lábnyomcsapás elemeinek kiszámításához; › ha lábnyom-öntvények készítésekor a bűnügyi technikus előzetesen megtisztítja a nyomot a talajtól és más szennyező részecskéktől, előfordulhat, hogy a nyom egyes sajátosságai megsemmisülnek. A tisztítás előtti fényképezés a nyom rögzítését eredeti formájában teszi lehetővé. A fényképezés különösen akkor fontos, amikor a lábnyomok nem térbeliek, hanem felületiek, és rögzítésük nagy kockázattal jár, mert tönkre mehetnek, megsemmisülhetnek; › a gépjárművek nyomainak fényképezése lehetőséget ad a nyomok helyzetének, a futófelület rajzolatának rögzítésére, a gépjármű keréknyom-szélessége, illetve a tengelytávolság kiszámítására. A felvételeken megmaradnak a nyomok eredeti sajátosságai, amelyek különösen akkor fontosak, amikor a bűnügyi technikus nem mérte azokat. Az abroncs futófelület nyomainak fényképfelvételét a legjobb panorámalépték módszerrel elkészíteni, a kerék teljes körbefordulásával. A fényképezést a nyom egyedi sajátosságának ábrázolási pontjánál kell elkezdeni és a készüléket a nyomsávval párhuzamosan kell mozgatni; › a helyszíni szemlén sok esetben felfedezhető a bűncselekmény – a leggyakrabban a betöréses lopás – elkövetési eszközének nyomai. E nyomok kriminalisztikai jelentőségét nemcsak az adja, hogy vizsgálatokkal következtetni lehet a nyomképző tárgyakra, hanem az is, hogy létrejöttük mechanizmusát is feltárhatjuk. Fontos, hogy az eszköznyomok elhelyezkedése, formái és sajátosságai jól tükröződjenek. A nyomok a helyszíni szemle jegyzőkönyvében történő leírása nem mindig nyújt arról pontos képet – ezt teszi lehetővé a fényképfelvételek elkészítése. Ha a bűncselekmény helyszínéről nem vihetők el azok a tárgyak, illetve valamely tárgy azon részei, melyeken a felkutatott nyomok vannak (pl. falbontás), de azok fontosak a nyomképződés mechanizmusának kiderítéséhez, nemcsak a nyomról kell metrikus fényképfelvételt készíteni, hanem arról a tárgyról is, amelyeken a nyomok előfordulnak.

A videofelvétel, mint modern dokumentáló eljárás a hatályos eljárásjogi rendelkezések szerint a fényképezéssel azonos megítélés alá esik.76 A statikus képek mellett a mozgóképfelvétel a nyomozási cselekmények rögzítésénél hatékony eszköz, bár véleményünk szerint az előbbit nem váltja ki teljesen. A dinamikus felvétel megtekintése lehetővé teszi a környezet egyes részeinek tanulmányozását, az egyes részek kiemelését és bíráló értékelését is. Nagy előnye, hogy többször is lejátszható, így az adott ügy előadójának – aki nem vett részt a szemle lefolytatásában – lehetősége nyílik a felvétel által a bűncselekmény helyszínének közvetlen megfigyelésére, a szemle végrehajtásának és megállapításainak alapos tanulmányozására. A felvétel tárgyilagos ábrázolásában – egyszerű megtekintésével – megállapíthatók lesznek a (szemlebizottság hibájából) nem rögzített olyan adatok is, amelyek a később megismételt szemlével már nem lennének feltárhatók. A videó fent említett számos előnyös tulajdonsága révén emeli az eljárás színvonalát. A hagyományos rögzítési módokkal szemben alapvető előnye, hogy vele optimális eredmény érhető el, ugyanis olyan hűséggel reprodukálja a megismerni kívánt eseményt, vagy állapotot, amelyre sem a jegyzőkönyv, sem a fényképfelvételek és rajzok, sem a vallomások, vagy a hangfelvétel önmagában vagy akár kombinálva sem képesek. A fényképfelvételekhez hasonló tulajdonságai mellett – gyors és pontos ábrázolás, nagyfokú hitelesség, múló jelenségek megörökítése, a láthatatlan sajátosságok láthatóvá tétele, a korlátlan sokszorosítás lehetősége – a videofilm rendelkezik a mozgás megörökítésével is, ezen túl akusztikus és vizuális élményt nyújt. A kép és a hangrögzítéshez nincs szükség egyéb segédberendezésre, illetve anyagra. Segítségével a tárgyak képe nem csak látható, hanem az infravörös és az ultraibolya spektrumban is rögzíthető. A felvétel garantálja, hogy a kép és a hang teljesen megfelel a tényszerű helyzetnek, a felvétel még a mozgást is megörökíti. Kiküszöbölhető a munkaigényes fotokémiai ténykedés, időt is lehet megtakarítani, a videofelvétel a szemle befejezése után közvetlenül az ügyirathoz csatolható. Videofelvétel alkalmazásával nemcsak a tényeket ismerhetjük meg, hanem elbírálhatjuk az információforrásokat is.

Ezért ma már szinte nélkülözhetetlen a videó-felvevő alkalmazása: 76

Ld. még: dr. Vígh András: A videotechnika kriminalisztikai alkalmazása (Rejtjel Kiadó, 2000.).

83

– amikor a szemle az esemény közben kezdődik (pl. tűzeset); – amikor a szemle során megsemmisülhet a szemletárgy (vasúti-, légi katasztrófa, robba-

nás); – amikor a szemlével egyidejűleg bizonyos verzió(k) ellenőrzése is szükséges; – amikor a szemle alatt bizonyos mértékben megváltoztatják a helyszínt; – amikor az esemény viszonylag nagy területen, illetve bonyolult körülmények között zaj-

lott le. 6) Egyéb rögzítési módok A szemlének az eljárásjogi törvényben külön meghatározott fontos feladata a tárgyi bizonyítékok felkutatása és összegyűjtése. Célja: megteremteni annak lehetőségét, hogy az eljáró hatóságok közvetlenül tanulmányozhassák az elkövetés eszközeit és a bűncselekmény tárgyi nyomait. Ezért eredetben kell rögzíteni minden olyan tárgyi bizonyítékot, amelynek méretei, halmazállapota és állaga sérülésmentes elszállítást és tartós változás nélküli tárolást tesz lehetővé. Ha nagyobb mennyiségű azonos anyag szerepel az ügyben, tárgyi bizonyítékként (pl. falbontásnál építőanyag törmelék) szükségtelen az egész mennyiség rögzítése. Az eredetben rögzítés mintavétel útján is foganatosítható, ha a minta alkalmas arra, hogy a tárgyi bizonyítékok minden jellegzetességét reprezentálja. Az eredetben rögzítésnél elsődleges követelmény a nyomok változatlanságának biztosítása. Ez elsősorban a nyomhordozók szakszerű csomagolása terén igényel speciális szakismeretet és lelkiismeretességet, de ugyanilyen feltételek szükségesek a nyomhordozó tárgyak leválasztásához is. A szakszerűtlen csomagolás következtében a nyomok könnyen változhatnak, esetleg meg is semmisülhetnek. A nyomhordozó leválasztásakor nem célszerű az elkövető által alkalmazott módszert és az általa használt hasonló eszközt használni, mert ez később a szakértőt félrevezetheti. A nyomrögzítés alapvető szabálya – különös tekintettel a későbbi szakértői vizsgálat érdekeire –, hogy a szemlén lehetőleg minden nyomot eredetben rögzítsünk. Célszerű az olyan nyomok természethű rögzítése is, amelyek nem őrizhetők meg közvetlenül nyomhordozójukon (pl. lábnyom, közlekedési eszközök nyoma). Ezek rögzítésére a nyomtípus sajátosságainak megfelelő mintázási eljárás szolgál. 4.5. A HELYSZÍNI SZEMLE BEFEJEZÉSE, ÉRTÉKELÉSE A szemle akkor tekinthető befejezettnek, ha valamennyi nyomot, elváltozást és tárgyi bizonyítékot felkutattak, összegyűjtöttek és szakszerűen rögzítettek, s a bizottság vezetője meggyőződött arról, hogy semmi sem kerülte el a figyelmüket. Ennek érdekében értékelik az eredményeket. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a szemle megállapításait a bizottságvezetőnek össze kell foglalnia, másrészt össze kell vetnie a szemlével egyidejűleg végzett adatgyűjtés megállapításaival. Figyelemmel kell lennie azonban arra, hogy ez az értékelés nem a szemle formálisan is elkülönülő szakasza, hiszen értékelésre a szemle egész folyamán – szinte minden egyes újabb adat feltárásakor – szükség van. A szemle e stádiumában a végzett munka áttekintése, elemzése, és összegzése azt a célt szolgálja, hogy előtűnjenek a szemle esetleges hiányosságai (ezeket így még korrigálni lehet), felmerülhetnek olyan összefüggések, melyek a részletek vizsgálatakor nem tűntek fel, s mindezek támpontot nyújthatnak a szemlejegyzőkönyv elkészítéséhez. E szakaszban kerül sor az információk cseréjére a helyszíni munkában résztvevők között. A bizottságvezető kötelessége az is, hogy meggyőződjön, vajon a bűncselekmény nyomait, következményeit magukon viselő bűnjelek mellett kellő mennyiségű összehasonlító mintát biztosítottak-e, szakszerűen csomagolták-e, eleget tettek-e az eljárásjogi szabályoknak (bűnjelcímke, aláírások, pontos kitöltés). A szemle befejező szakaszában nyílik arra is lehetőség, hogy a sértett (illetve képviselője), vagy az áldozat hozzátartozója megállapíthassa a hiányzó tárgyakat, értékeket, esetleg a tettes által hátrahagyott tárgyakat. Általános irányelvként a szemle formális befejezésének a szemlejegyzőkönyv elkészítését és a résztvevőkkel való aláíratását tekintjük.

84

A helyszíni szemle befejezése után kell sort keríteni a szemle eredményeinek értékelésére. E körben már lehetőség nyílik az analízis és szintézis elvégzésére, hiszen a szemle statikus és dinamikus szakasza befejeződött. Ezen túl esetleg rendelkezésre állnak – és ez lenne a kívánatos – a nyomozócsoport által összegyűjtött adatok, szakértői (szaktanácsadói) elsődleges megállapítások is. Ez teszi lehetővé, hogy a tárgyi és személyi jellegű adatokat, egymás kiegészítő, kölcsönös összefüggéseiben vizsgálják. A szemle befejezése utáni értékelés alapvető módszere a rekonstrukció. Ismert, hogy a helyszíneknek három állapotát különböztethetjük meg: – a bűncselekmény előtti (eredeti); – a bűncselekmény utáni; – és a szemle megkezdése előtti állapotot. A szemlebizottság nagyon sok esetben már megváltoztatott helyzettel találja magát szemben (a sértett értékei után kutat, a felfedező tanú tárgyakat, bútorokat mozdít el, stb.). Kriminalisztikai alapelvként szögezhető le, hogy a szemlebizottságnak azt az állapotot kell rögzíteni, ami a helyszínre érkezéskor fennállt. Az is közismert, hogy a lezajlott események jobban megismerhetők, ha a helyszín e három állapotát egybevetjük, ezért rekonstrukcióra tulajdonképpen a helyszín korábbi állapotának megismerése céljából van szükség. A szemleeredmények értékelésénél a rekonstrukció igen hasznos szerepet tölthet be, mert lehetővé teszi a későbbi változtatások nyomainak kiszűrését, illetve a korábbi, a bűncselekménnyel csak látszólag összefüggésben álló elváltozások felismerését. Ennek érdekében – ha ez még nem történt meg – meg kell hallgatni a változtatást eszközlő személyeket, illetve a sértettről, vagy az eredeti helyszínt jól ismerő személytől meg kell tudni az eredeti állapotot, mert csak segítségükkel lehetséges a helyszín rekonstruálása. Ennek révén, hogy most már ismertté vált a helyszín három állapota, nincs akadálya, hogy a bizottságvezető ezek ismeretében vonja le következtetéseit. A rekonstrukció nem jelenti feltétlenül a megváltoztatott állapot fizikai visszaállítását, azt gondolati úton is el lehet végezni. A helyszín rekonstruálásának tényét és eredményét természetesen a szemlejegyzőkönyvben rögzíteni kell és a szükséges fényképfelvételeket is el kell készíteni. Az irodalomban találkozhatunk olyan nézetekkel, hogy gyakorta szükséges a helyszín további biztosítása, továbbá nyílt vagy rejtett figyelése. Ennek egyszerű magyarázata az a gyakorlati tapasztalat, hogy némely tettes visszatér a bűncselekmény helyszínére. Különösen akkor, ha: – az áldozat ismerte őt, és nem lehetett biztos áldozatának halálában; – a helyszínen valamit elvesztett vagy elrejtett; – ha információkat akar szerezni a nyomozás állásáról. A helyszín további biztosítása és a figyelés eredményeként számos esetben lehetővé vált már a tettes leleplezése és elfogása.

85

5. A KIHALLGATÁS Az emberek emlékezetében rögződött tények, információk (a vizsgált eseménnyel kapcsolatban keletkezett emlékképeik; a véleményük, gondolataik, elképzeléseik; a valamely kérdésben kialakított álláspontjuk stb.) megismerésének egyik (és leggyakoribb) módja a kérdésekkel irányított beszélgetés, azaz a kikérdezés. A vonatkozó jogi rendelkezések és a krimináltaktika egyaránt a kikérdezésnek a hatósági tevékenység során alkalmazott „fajtáival”, módszereivel foglalkoznak, de nem azonos módon, következésképp eltérések vannak a jogi és a kriminalisztikai felosztásban – és így az elnevezésekben, a terminológiában is. A krimináltaktika a módszert és alkalmazását állítja a középpontba. Emiatt egyes kikérdezési módokat (puhatolás, személyes megkeresés) az adatgyűjtéshez sorol; míg kihallgatásnak azt tekinti, amikor valakit egy eljárás során jogaira és kötelességeire kioktatása után, szabályokhoz kötött eljárási cselekmény keretében kérdeznek ki; tudomására hozva mind az eljárásbeli jogállását (pl., hogy tanú), mind azt, hogy az általa elmondottaknak jogi jelentősége/kihatása van.77

⇨ Krimináltaktikai értelemben a kihallgatás a személyek eljárási szabályokhoz kötött kikérdezésének, a vallomás (nyilatkozat) beszerzésének módszere. A kihallgatás tárgya lehet minden olyan kérdés, amelynek az eljárás lefolytatása szempontjából jelentősége van; így kiterjedhet mind a bizonyítás tárgyához tartozó, mind a felderítést, az eljárás sikeres lefolytatását szolgáló tényekre. Esetenként az eljárásjogi szabályok is meghatározzák, hogy (a szokásos formaságokon túlmenően) az adott kihallgatás/meghallgatás során mit kell feltétlenül megkérdezni; mint pl. a gyanúsított, a kiskorú törvényes képviselőjének esetében, a felismerésre bemutatást, a bizonyítási kísérletet (stb.) megelőző, előkészítő kihallgatáson.

A kihallgatás jelentősége – túl azon, hogy az emlékezetben rögződött tények megismerésének a legfőbb útja – abban van, hogy egyes kérdések tisztázását, egyes felderítési és bizonyítási feladatokat kihallgatás nélkül meg sem lehet oldani. A kihallgatások jelentőségét, fontos szerepét jelzi, hogy › nélkülük elképzelhetetlen az anyagi jogi szempontból releváns, a vizsgált esemény gyors és alapos felderítéséhez, a tényállás valóságnak megfelelő feltáráshoz, a terhelő és mentő, illetőleg a felelősséget súlyosbító és enyhítő, az elkövetést közvetlenül lehetővé tevő okok és körülmények megállapításához szükséges tények tisztázása – és jórészt beszerzése is; › a vallomások fontos adatokkal segítik az eljárás, illetve az egyes eljárási cselekmények és intézkedések sikeres lebonyolítását és eredményeik értékelését (mint pl. az elkövető kilétének, hollétének megállapítása; a csapda alkalmazása; az okozott kár megtérítéséhez, a vagyonelkobzáshoz stb. szükséges információk; és lásd még a kihallgatás szerepét a bizonyítási kísérlet, a helyszínelés, és a felismerésre bemutatás esetében); › az eljárási szabályok betartását (s ezzel a törvényességet) szolgálják azok a vallomások (részletek), amelyek az eljárás, illetve az egyes eljárási cselekmények feltételeivel, akadályaival, a hatáskör - és illetékességgel, az ügyek egyesítésével és elkülönítésével, a kényszerintézkedések alkalmazásának feltételeivel kapcsolatos adatokat tartalmaznak.

A kihallgatásnak kettős célja van: 1) hogy megismerjük a kihallgatott személy tudatában a vizsgálat tárgyát képező múltbeli eseményről megmaradt, rögződött tényeket, valamint az üggyel, illetve az eljárás szempontjából releváns kérdésekkel kapcsolatos álláspontját, véleményét; 2) mégpedig oly módon, hogy a kihallgatott által elmondottakat a bizonyításban is felhasználhassuk. A múltbeli eseménnyel kapcsolatban rögződött adatok mennyisége és minősége részben külső körülményektől, jórészt pedig az egyén személyes tulajdonságaitól, aktuális állapotától függ. Ezek mellett az adott személynek az eljáráshoz, az eljárás résztvevőihez való viszonya is befolyásolja, hogy a kihallgatás során mit tud és akar elmondani, vagy éppen mit fog elhallgatni. Később ezekkel még foglalkozunk, de az áttekinthetőség végett célszerű a lényeget már itt összefoglalni. Külső körülmények pl. azok az időjárási vagy egyéb tényezők, amelyek behatárolják, hogy az adott személy egyáltalán mennyi észlelhetett, tudhatott meg a cselekményről. Ide értendő az is, ha az ismeretek közvetettek, pl. mások elmondásából származnak. A személyes tulajdonságok köréből a kihallgatás kapcsán elsősorban a jelenség észlelése, bevésése, felidézése, visszaadása szempontjából fontos kérdésekkel kell foglalkozni (mint 77 A kikérdezés, kihallgatás, meghallgatás adott esetben (pl. betegség vagy fogyatékosság miatt) persze írásban, illetve jelbeszéd útján is történhet; mint ahogyan meghatározott joghatálya van az írásban előterjesztett vallomásnak, nyilatkozatnak, közlésnek is.

86

például az észlelés, érzékelés, figyelem, emlékezés, gondolkodás, egyes személyiségvonások, az elmeműködés problémái). Nyilvánvalóan más és más az eljáráshoz való viszonya a sértettnek, a tanúnak, a terheltnek, avagy az eltűnt különböző kapcsolatainak; ezen belül is meghatározóak egyes személyes érdekek, kapcsolatok, morális tényezők stb. Ezek jelentősen befolyásolhatják a vallomás valóságtartalmát, a személy őszinteségét, a hatóságokkal való együttműködési készségét. Az aktuális állapot az adott időpontban jellemző/fennálló pszichikai helyzet, irányultság, meghatározottság.

A krimináltaktikának a kihallgatásra vonatkozó ajánlásai (ideértve a pszichológiai ismeretek felhasználását is) éppen azt szolgálják, hogy megteremthessük a megfelelő kihallgatási szituációt, hogy kiszűrhessük a fentiekből eredő szubjektivitást; hogy minél teljesebb, valóságosabb, az igazságnak megfelelő vallomásokat szerezhessünk be. A helyesen megválasztott taktika segítségével érhetjük el azt is, hogy a kihallgatott adott esetben még az eredeti szándéka ellenére is segítse az eljárást, és ne csupán az általunk többé-kevésbé ismert tényekről nyilatkozzon, hanem feltáró jellegű vallomást tegyen. A kihallgatásra vonatkozó taktikai ajánlások többsége támpontot nyújt az adatgyűjtés végrehajtásához is (erre korábban – pl. az adatgyűjtés általános elveinél – már utaltunk).

Ahhoz, hogy a kihallgatott személytől megtudott tényeket a felderítés, az ügy előbbre vitele mellett bizonyítékként is felhasználhassuk, a kihallgatás minden fajtája esetében be kell tartani az arra vonatkozó eljárási szabályokat; és az alkalmazott kihallgatási taktika sem lépheti át a törvény szabta kereteket. Különösen fontos, hogy senkit sem szabad erőszakkal, fenyegetéssel vagy más hasonló módon vallomás tételére kényszeríteni. A törvénytelen módszerek alkalmazása nem csupán jogsértő, hanem veszélyezteti az eljárás sikerét is, mert növeli a valóságnak nem megfelelő vallomások számát. Ez könnyen vezetheti tévútra a nyomozást. Részben e veszélyekkel számolva, részben az állampolgárok jogainak védelme érdekében mondja ki a Be. (és pl. az Sztv.78 is), hogy a törvény rendelkezéseivel ellentétesen lefolytatott kihallgatás eredménye bizonyítékként nem vehető figyelembe (nem is szólva arról, hogy mind a kényszervallatás, mind a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűncselekmény). Az ma már „történelem”, hogy a terhelt beismerő vallomása „a bizonyítékok királynője”; hogy előírt kérdéseket kell feltenni – és alig számít a válasz; hogy meg kell kínozni a delikvenst azért, mert akkor már nincs ereje hazudni – majd azért, hogy hazudott-e stb.

A krimináltaktikában a kihallgatás fajtáinak a jellegzetességeik alapján határozottan elkülöníthető eseteket tekinthetjük, ezek a panaszfelvétel, a sértett, a tanú és a terhelt kihallgatása, a szembesítés, valamint a szakértő meghallgatása. Csak összehasonlításképpen lássuk a jogi „felosztást”, terminológiát. A Be. elsősorban a kihallgatásról rendelkezik; a terhelt, a tanú a kihallgatás (ide tartozik a szembesítés is) során vallomást tesz. Ismeri a meghallgatást is (nevesíti pl. szakértők meghallgatását); s értelemszerűen meghallgatás keretében történik pl. a szóbeli feljelentés felvétele, a feljelentő (a sértett, a magánvádló, a magánfél, a magánindítvány előterjesztője) szükséges kikérdezése, nyilatkozatainak, indítványainak, közléseinek beszerzése; a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító gyermekkorú meghallgatási jegyzőkönyvben rögzítendő kikérdezése.79 Az államigazgatási és a szabálysértési eljárásra vonatkozó törvény nem használja a kihallgatás elnevezést, hanem meghallgatásról szól, melynek során az ügyfél nyilatkozik, a tanú, az eljárás alá vont személy vallomást tesz, a szakértő pedig véleményt, illetve felvilágosítást ad.

Bár a kihallgatás előkészítése és lebonyolítása nagyjából azonos séma szerint történik, a kihallgatás menetét és taktikáját az egyes fajták sajátosságai mellett további tényezők is befolyásolják, úgymint – a kihallgatott személy eljárásbeli pozíciója, érdekeltsége, és hozzáállása (feljelentő, bejelentő, sértett, tanú, gyanúsított stb.; érdekelt-érdektelen; elfogult-elfogulatlan; segítőkész, rosszhiszemű stb.); – életkora (gyermek-, fiatal- vagy felnőtt korú); – vallomásának jellege, tartalma (feltáró, beismerő vagy tagadó; igaz, téves vagy hamis; más személyt vagy önmagát vádoló); – hogy hányadszor, illetőleg milyen kihallgatási szituációban tesz vallomást; – továbbá, hogy a kihallgató és a kihallgatott először találkozik-e egymással;80 – hogy az adott kihallgatás milyen célt szolgál (pl. helyszíni kihallgatás előkészítése); – és milyen lehetőség volt a felkészülésre (előkészítésre, tervezésre). 78

1999. évi LXIX. tv. a szabálysértésekről. Vö.: Be. 171–173. §§; Nyer 100–107, 168. §§.). 80 Mivel e befolyásoló tényezők gyakorlatilag a kihallgatás mindegyik fajtánál előfordulhatnak (és bizonyos egybeesések is vannak, pl. a sértett lehet feljelentő és tanú is), ezért talán a felsoroltakat helyesebb fajták helyett típusoknak, típusos eseteknek nevezni, bár a szakirodalomban általában nem találunk ilyen megkülönböztetést. 79

87

5.1. A KIHALLGATÁS ÁLTALÁNOS TAKTIKAI KÉRDÉSEI Az általános kérdések körébe a többé-kevésbé mindenfajta kihallgatás során érvényesülő taktikai ajánlások tartoznak: a kihallgatást megelőző feladatok, a kihallgatás szakaszai, az eredmények rögzítése és értékelése. A kihallgatás-taktikai ajánlások másik csoportja csak az egyes fajtákra (pl. panaszfelvétel stb.) vonatkozik. A harmadik témakör a kihallgatás pszichológiája, amelyet jellege mellett azért is érdemes elkülöníteni, mert ismeretanyaga támpontot nyújt más módszerek, eljárási cselekmények lebonyolításához is.81

5.1.1. A kihallgatást megelőző feladatok A kihallgatást (rendszerint) megelőzi a felkészülés, a kihallgatási terv elkészítése, és a lebonyolításhoz szükséges személyi-technikai feltételek biztosítása. A gyakorlatban sorozatosan előforduló, tipikus hibák miatt ki kell hangsúlyozni, hogy a kihallgatás előkészítése, valamint a kihallgató személyes felkészülése egyáltalán nem oktalan és felesleges időpocsékolás, hanem – mondhatni – az eredményes kihallgatás elengedhetetlen feltétele. Kétségtelenül másként kell és lehet felkészülni az elsődleges jellegű (pl. panaszfelvétel, tettenért őrizetes); a nyomozási részfeladatként (nyomozócsoport tagjaként, megkeresés alapján), illetve az egyszerű, avagy bonyolult tényállású, szerteágazó ügyekben elvégzendő kihallgatásra; azonban számtalanszor beigazolódott, hogy a kihallgatás nem csupán abból áll, hogy feltesszük a kérdéseinket, és az illető válaszol. Visszatérő probléma, hogy a felkészületlenség, a kihallgatás egyszerű rutinfeladatként kezel ése miatt fontos kérdések maradnak ki; hogy a rosszul feltett kérdések miatt a kihallgatott hiányos, pontatlan vagy félrevezető választ ad (sőt, információhoz jut), és a nyomozó ezekre nem is reagál (észre sem veszi). Gyakran még a jegyzőkönyvből is kitűnik, hogy eltértek a tárgytól, hogy elakadt a kihallgató, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás stb. Az elkövetett hibákért súlyos árat kell fizetni: „jobb” esetben „csupán” meg kell ismételni a kihallgatást, „csak” elhúzódik a ny omozás; máskor elkésnek, vagy elmaradnak a szükséges intézkedések. Sajnos nem egy példa van arra, hogy a hanyagul végzett kihallgatások miatt az ügy zsákutcába jutott; a felderítés és/vagy a bizonyítás csorbát szenvedett, a felelősségre vonás elmaradt vagy egyenesen lehetetlenné vált.

1) Felkészülés a kihallgatásra Az előkészítés, és egyben a felkészülés első és alapvető mozzanata a rendelkezésre álló adatok célirányos elemzése-értékelése, a kihallgatáshoz szükséges adatok összegyűjtése. Ez a bázisa a nyomozó személyes felkészülésének (az ügy és a kihallgatás alanya kellő megismerésének); erre támaszkodva kell (és lehet) meghatározni a kihallgatás konkrét célját (stb.) és az előkészítés további feladatait, majd elkészíteni a kihallgatási tervet. A kiindulópont az iratok tanulmányozása. Ez azonban csak az egyik, de nem az egyetlen forrás, hiszen bárhol is tartson a nyomozás, az ügy irataiból nyilván csak azt tudhatjuk meg, ami azokban szerepel. Az eljárás megindulásakor rendszerint igen keveset lehet kiolvasni az iratokból, a minősítés is csak hozzávetőleges, és nem tudni, hogy az ügynek milyen előzményei vannak. Az sem biztos, hogy az ügy előadójának a hely- és személyismerete, jogi felkészültsége, az üggyel kapcsolatos szakkérdésekben való jártassága elegendő az adott kihallgatás megtervezéséhez, lebonyolításához. Vannak persze ezzel ellentétesen ható tényezők is, például gyakran előfordul, hogy a nyomozó az iratokban szereplő adatok mellé további szóbeli tájékoztatást is kap az ügy tárgyáról, a releváns, tisztázandó kérdésekről; avagy magának is vannak egyéb – a szakvonallal, az adott ügytípussal, a folyamatban lévő ügyekkel stb. kapcsolatos – ismeretei; esetleg „régi ügyfeléről” van szó, és így tovább.

Emiatt (miközben kigyűjtjük a kihallgatáshoz támpontul szolgáló adatokat, bizonyítékokat) azt is fel kell tárni, hogy mi hiányzik akár a tervezéshez, akár a kihallgatási taktika kialakításához – tehát ahhoz hogy a kihallgatás teljes mértékben elérhesse a célját. Meg kell vizsgálni, hogy – mi az ügy tárgya, melyek az ügy megoldása szempontjából releváns, a tervezett kihallgatás(ok) útján tisztázható kérdések, 81 A kihallgatásnak igen gazdag a szakirodalma, és maga a kihallgatásra vonatkozó ismeretanyag is meglehetősen terjedelmes; így már csak ezek miatt is többféle nézettel, feldolgozási módszerrel, rendszerezési megoldással találkozunk. Nincsenek azonban olyan jelentős különbségek, hogy feltétlenül szükséges lenne tananyagként foglalkozni az egyes álláspontok bemutatásával és elemzésével; ezért csak esetenként (tájékoztatásul, a könnyebb eligazodás végett) utalunk a másutt használt fogalmakra, megjelölésekre, felosztásra stb.

88

– milyen adatok hiányoznak és azokat milyen forrásból lehet beszerezni, – szükséges-e további személyeket felkutatni, az eljárásba bevonni, – kit (kiket), milyen minőségben, mely tényekre nézve kell kihallgatni, illetve az adott kihallgatott miről tudhat, – mit tudunk a kihallgatandó személyről, és az elegendő-e, – mindezekkel kapcsolatban milyen adatok, bizonyítékok állnak rendelkezésre; más vallomások, bizonyítási eszközök stb. mit tartalmaznak ugyanezen tényekről, – ki végezze el a kihallgatást, – mikor, hol (és hogyan) célszerű a kihallgatást végrehajtani, – kinek kell (célszerű) jelen lennie, és van-e még más, megoldandó probléma.82 • A felkészülés során – figyelembe véve a bizonyítás tárgyát – tanulmányozni kell az adott bűncselekmény törvényi tényállását és az ahhoz közeli tényállásoktól való elhatárolás kérdéseit; ugyanígy tájékozódni kell a kapcsolódó szakmai vonatkozású jogi és gyakorlati kérdésekről is. Hasonlóképpen kell eljárni más események (pl. halálos üzemi baleset) jogi hátterének vizsgálatakor is. Ezzel kapcsolatban a következőket kell megemlítenünk. › Sokszor nem könnyű eligazodni a különböző gazdálkodó és egyéb szervezetek szakmai kérdéseiben (tevékenységi kör, szervezet, felelősségi rendszer, gazdálkodási és tervezési módszerek, szakmai nyelvezet, előírt/elfogadott szakmai gyakorlat stb.) éppen úgy, mint az egyre bonyolultabb jogi szabályozás, és a különböző állásfoglalások útvesztői között. Ezt a problémát a szakirodalom és a nyomozási gyakorlat tanulmányozása, az irányító/felügyeleti szervek megkeresése, illetve szakértő, szaktanácsadó igénybevétele útján lehet megoldani. › Fontos szerepe van a fényképek, helyszínrajzok, bűnjelek, az őrizetestől elvett letéti tárgyak és főképp a helyszín alapos szemrevételezésének és értékelésének. Az így szerzett személyes benyomások, tapasztalatok megkönnyítik úgy az egész ügyben, mint a kihallgatás előkészítése és végrehajtása során a lényeges részletek, az összefüggések, az ellentmondások, illetve a vallomásbeli hiányosságok, elszólások, elferdítések stb. felismerését. › Meg kell vizsgálni azt is, hogy a nyílt nyomozást megelőző, vagy azzal párhuzamosan folytatott titkos információgyűjtésből, avagy más titkos forrásokból (pl. nyilvántartások) származó adatok közül mi és hogyan hasznosítható akár a felkészüléshez, akár a kihallgatások sorrendjének és idejének meghatározásához, a taktika kimunkálásához, illetve a vallomások ellenőrzéséhez. Ezeket az adatokat úgy kell felhasználni, hogy ne váljanak ismertté az adatforrások, az alkalmazott eszközök és módszerek, s hogy ne zárjuk ki a további felhasználás lehetőségét.83 › Különösen az olyan részletekkel lehet hatni a kihallgatottra, amelyek még nem szerepelnek a nyílt nyomozás anyagában, amelyekről nem is feltételezi, hogy tudomásunk van (pl. hogyan osztoztak a zsákmányon, hol rejtették el eszközeiket; miben állapodtak meg elfogásuk esetére; hogyan próbálják befolyásolni a tanúkat; mi a véleményük a nyomozás állásáról stb.). Így a kihallgatottban az ellenőrzöttség olyan képzete alakítható ki („ezek mindenről tudnak?”), amelynek alapján elbizonytalanodik, értelmetlennek látja a tagadást, mintegy rákényszerül arra, hogy valóságnak megfelelő vallomást tegyen. • A kihallgatandó személyiségének előzetes tanulmányozása szintén fontos része a kihallgatásra való felkészülésnek. Ehhez felhasználhatók az ügyben már beszerzett bizonyítékok és egyéb adatok; a büntetett előéletű személy elleni régebbi nyomozások iratai, az ítéletek másolatai. Az adott személy pszichikai sajátosságairól, életmódjáról, értelmi fejlettségéről, bűnöző kapcsolatairól és az ügyben szereplő egyéb személyekhez való viszonyáról KT elkészítése útján is tájékozódhatunk. Természetesen a személyiség ilyen széles körű előzetes tanulmányozására a kiemelt, bonyolult ügyek egyes szereplőinek kihallgatása előtt kerül sor. A kihallgatottat a szükséges mértékben kell megismerni, és ez tevékenység nem késleltetheti a nyomozást. Azt is figyelembe kell venni, hogy kedvező vagy káros hatása lehet a kihallgatotthoz fűződő korábbi ismeretségnek; a szimpátiának vagy ellenszenvnek, a kihallgató nemének (különösen a kiskorúak, a nemi erkölcs elleni bűncselekmények sértettjeinél) stb.; tehát nem mindegy, hogy egy-egy kihallgatást ki fog elvégezni. Ezek értékelése mellett nyilvánvalóan meg kell vizsgálni, hogy fennáll-e valamilyen kizárási ok. • A felkészüléshez nyilván hozzátartozik annak tisztázása, hogy mi várható a tervezett kihallgatástól – hogy miről tud(hat), mely kérdésekre adhat választ, akit majd kihallgatunk. Ezt is számításba véve az iratok tanulmányozása során célszerű feljegyezni, hogy az adott személy kihallgatása során tisztázandó körülményekre milyen bizonyítékok állnak már rendelkezésre, más személyeknek ugyanarra a kérdésre vonatkozó vallomásai milyen adatokat tartalmaznak; s hasonlóképpen azon adatokat is, amelyek a kihallgatandó személy és az ügy egyéb szereplői kölcsönös viszonyát, kapcsolatait jellemzik.

82

Pl. tanúzási akadály áll fenn; tolmácsra, szaktanácsadóra stb. van szükség; a személyt betegsége miatt a lakásán vagy a kórházban, a fogvatartottat a bv-intézetben vagy onnan előállítva lehet kihallgatni; videó- vagy hangfelvételt kell készíteni, stb. 83 Lásd az Rtv. VII. fejezetét, illetve a bűnügyi szolgálati ismeretek vonatkozó tananyagrészeit.

89

A jegyezetek alapján – a kialakított kihallgatási taktikának megfelelően, a kellő lélektani pillanatban – fennakadás nélkül, azonnal felhasználhatók a kigyűjtött adatok, pontosan lehet idézni a vallomásokból, a kihallgatott elé tárhatók az előkészített bizonyítékok. • Ha a meglévő adatok nem elegendőek a kihallgatás menetének, tárgyának meghatározásához, illetve ahhoz, hogy a kihallgatandó személy szándékát, magatartásvonalát, személyiség-vonásait stb. figyelembe véve kialakíthassuk az objektív tartalmú vallomás beszerzéséhez szükséges kihallgatási taktikát, akkor előbb be kell szerezni a hiányzó adatokat. A Robotzsaru-2000 program és más adatbázisok (bűntettesek nyilvántartása, KIR, 84 stb.) útján viszonylag gyorsan megszerezhetjük a szükséges információkat: megtalálhatjuk az előzményi iratokat, beszélhetünk az ügyet és/vagy a személyt ismerő nyomozókkal stb. Lehetséges, hogy a kihallgatás előtt más nyomozási cselekményeket is végre kell hajtani. Ez persze csak részben valósítható meg, ha a kihallgatást valamely okból (pl. a fogva lévő gyanúsított esetében) azonnal végre kell hajtani. Ilyenkor a legszükségesebb kérdések tisztázása után célszerű a kihallgatást felfüggeszteni, és azt később, a hiányzó adatok beszerzése és a megfelelő felkészülés után folytatni.

2) A kihallgatás helyének és időpontjának megválasztása A kihallgatás helyének lehetőség szerint olyan helyiséget válasszunk, ahol biztosítható a kihallgatás zavartalan és biztonságos végrehajtása, a szükséges technikai eszközök alkalmazása, valamint a résztvevők megfelelő elhelyezése. • A hely önmagában is hatással lehet a vallomástevő hangulatára, magatartására; elősegítheti, vagy akadályozhatja a megfelelő kontaktus kialakítását. A legtöbb rendőri szervnél korántsem ideális a helyzet. Panaszfelvételre általában az ügyeleti helyiségben kerül sor; a nyomozó rendszerint többedmagával van egy irodában, így aligha lehet nyugodt körülményeket biztosítani. Ajánlott megoldás az ún. kihallgató-szoba kialakítása – amelynek bútorait a padlóhoz rögzítik, felszerelik a megfelelő technikai eszközökkel (ablakrács, kép- és hangrögzítő eszközök, vészjelző); a berendezési tárgyakat úgy állítják össze, hogy azok ne vonják el a figyelmet; 85 – hogy (megfelelő időbeosztással) legalább a fontosabb, a többszereplős, a fokozott figyelmet igénylő kihallgatásokhoz meglegyenek a megfelelő feltételek. Amikor a kihallgatásra a nyomozó szobájában kerül sor, lehetőleg olyan időpontot kell választani, amikor a vele együtt dolgozók nincsenek ott (ha csak nem szükség van rájuk, mint pl. a szembesítésnél). Bevett szokás, hogy az ajtóra „Kihallgatás folyik, belépni tilos!” vagy hasonló szövegű táblát akasztanak ki, ami (legalább részben) biztosítja a kihallgatás zavartalanságát. A törvény nem írja elő, hogy a kihallgatást csak és kizárólag az eljáró hatóság hivatalos helyiségében lehet végrehajtani.86 A mozgásképtelen, a beteg a lakásán, a fogvatartott a BV-intézetben is kihallgatható. Ha pl. adott helységben, munkahelyen, objektumban több tanú is van, gyorsabb és gazdaságosabb a kihallgatást ott lefolytatni; így elkerülhetők az idézéssel gyakran együtt járó bonyodalmak (a megjelenés bizonytalansága, a költségek, az adminisztráció, a várakozás/várakoztatás okozta időkiesések); a vallomások azonnal ellenőrizhetők, egyszerűbb az ellentmondások, hiányosságok kiküszöbölése (szembesítés, folytatólagos kihallgatás) és így tovább. A kihallgatást azért is célszerű lehet az esemény helyszínén(ek közelében) elvégezni, mert ott könnyebben (és sokkal pontosabban) lehet tárgyak, személyek egymáshoz viszonyított helyzetét tisztázni; emellett a kihallgatottnak elfelejtettnek hitt, nem tudatosan rögződött részletek is eszébe juthatnak. 87 Ezen esetekben is gondoskodni kell a kihallgatás zavartalanságáról, s hogy illetéktelenek ne szerezzenek tudomást a vizsgált tényekről. A megfelelő helyiség, illetve feltételek biztosításához az adott objektum vezetőjétől, az önkormányzattól (stb.) kérhetünk segítséget. • A kihallgatottat lehetőleg a világossággal és a nyomozóval szemben kell leültetni úgy, hogy más jelenlévők kívül essenek a látószögén. Rendszerint bárkinek a mozgása, tevékenysége elvonja a kihallgatott figyelmét. Arra is gondolni kell, hogy a védő, a törvényes képviselő puszta jelenléte is zavarhatja – s ha látja őket, aligha lehet megakadályozni, hogy mozdulatokkal, arcjátékkal stb. jelzéseket adjanak neki. • Számolni kell a szökés, a támadás, a rendbontás lehetőségével is. A kihallgatás megkezdése előtt mindig el kell tenni azokat a tárgyakat, eszközöket, amelyekkel a kihallgatott önmagában vagy másokban kárt tehet. Az ügy iratait, a bemutatásra előkészített bizonyítékokat olyan helyre kell tenni, és úgy kell bemutatni, hogy azokat ne rongálhassa-semmisíthesse meg. 84

Körözési információs rendszer, lásd a 12. fejezetben. Ez inkább a korábbi gyakorlatra volt jellemző, bár a főbb ajánlásokat bármely hivatali helyiség esetében meg lehet valósítani. Van is olyan jogfejlesztési elképzelés, amely miatt ezek követelménnyé válhatnak. 86 Sőt, az intézeti (stb.) elhelyezetteket elsősorban a tartózkodási helyükön kell kihallgatni; vö.: Nyer 156. § (2) bek. 87 Ez a megoldás nem tévesztendő össze a helyszíni kihallgatással (lásd a vonatkozó fejezetben), mert itt és most nem a már megtett vallomás ellenőrzéséről van szó. Természetesen nem szabad az effajta kihallgatást a helyszínen megtartani, ha éppen az a kérdés, hogy az adott személy ismerős-e, megfordult-e az adott környezetben (az erre vonatkozó vallomás viszont már ellenőrizhető helyszíni kihallgatás útján). A helyszín közelében végzett kihallgatás elsősorban a forrónyomos felderítésre (lásd a 11. fejezetben) jellemző. 85

90

A kihallgatás időpontját egyes esetekben nem lehet szabadon megválasztani, emellett annak meghatározása során jogi és taktikai szempontokat egyaránt figyelembe kell venni. Mindenképpen célszerű a kihallgatásokra minél előbb sort keríteni, mert mindenki felejt, az idő múlásával egyre halványulnak az emlékképek, és emiatt egyre kevesebb információt lehet a kihallgatottól beszerezni. • A kihallgatás időpontjának szabad megválasztását korlátozza, hogy › a fogva lévő gyanúsítottat a hatóság elé állításától számított 24 órán belül ki kell hallgatni;88 › egyes eljárási cselekmények (szembesítés, felismerésre bemutatás, helyszíni kihallgatás) végrehajtásának előfeltétele, hogy előtte megtörténjen az érintettek kihallgatása, › a panaszos, a feljelentő, a sértett, a helyszínen visszatartott tanúk elsődleges kikérdezését/kihallgatását azonnal végre kell hajtani (itt egyrészt nyomozási érdekekről van szó; másrészt a panaszfelvételt nem szabad halogatni). • Mindig gondoskodni kell arról, hogy a beidézett személyek sem a kihallgatásuk alkalmával, sem amíg arra (pl. a folyosón) várakoznak, a hatóság engedélye nélkül (avagy szándéka ellenére 89) ne találkozhassanak, ne léphessenek érintkezésbe egymással. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy a sértett vagy a gyanúsított kihasználja az alkalmat, és egymást vagy a tanúkat befolyásolni igyekszik. A tanúk esetében azért sem célszerű, ha a kihallgatásuk időszakában az ügyről egymással beszélgetni tudnak, mert ez legalább is az információk keveredéséhez és eltorzulásához vezethet. • Ajánlatos azokat a személyeket előre venni, › akiktől őszinte, igaz, valósághű vallomás várható; akik a cselekmény időrendjében korábbi eseményről tudnak; lényeges tényeket ismernek, illetve többet tudnak az ügyről és vallomásukkal emiatt jobban segíthetik a nyomozást; › akiktől később már aligha várhatunk részletes vagy helyes vallomást (pl. aki kóros elmeállapotú, vagy koránál fogva feledékeny); › akik később a gyanúsítottak valamelyikének hatására (fenyegetés, ígérgetés, megvesztegetés) már nem tennének vallomást, vagy nem mondanának igazat; › a gyanúsítottak közül pedig azokat, akik kevésbé tapasztalt bűnözők, gyengébb jelleműek; akiket az ügyben kisebb felelősség terhel; illetve akik valamely okból őszinte, feltáró vallomást kívánnak tenni. Mindenképpen későbbre kell hagyni azokat, akik akár jellemüknél fogva, akár érdekeltségük, avagy az ügy résztvevőihez fűződő kapcsolataik miatt a nyomozás érdekeit sértve illetéktelenek tudomására hoznák a kihallgatásukon történteket, elhangzottakat. • A törvény előírásai szerint a terhelteket és a tanúkat egyenként kell kihallgatni (kivétel persze a szembesítés). Ez értelemszerűen nem akadálya a párhuzamos kihallgatásnak, amely ugyan komoly felkészülést kíván, de gyakorta igen eredményes. • Figyelembe kell venni, hogy a kihallgatás időigényes feladat, és sokszor nem lehet előre kiszámítani, hogy az meddig fog tartani. Igencsak káros, ha a kihallgatott azt tapasztalja, hogy a nyomozó „nem ér rá”. Aki segíteni akarja a hatóságot, az ilyenkor elhallgatja a szerinte lényegtelen részleteket, csak hogy időt takarítson meg – pedig lehet, hogy éppen ezek elmondásával segítené elő a valóság feltárását. A kihallgatásra szánt idő elégtelenségét egyesek személyük és vallomásuk lebecsülésének tekintik, ez pedig csökkenti együttműködési készségüket. Aki úgy véli, hogy nem érdeke az igazság elmondása, az ilyen esetekben lényegtelen részletek elmondásával húzza az időt. A kapkodva felvett vallomás nem elég alapos és sokszor teszi szükségessé a kihallgatás megismétlését.

3) A személyi és technikai feltételek biztosítása A kihallgatáson résztvevő személyek körét, megjelenésük biztosításának módját az eljárásjogi előírások határozzák meg; a taktikai elképzeléseket ezeken belül lehet érvényesíteni; nem tévesztve szem elől, hogy a taktikai ajánlások mindenféle kihallgatásra/meghallgatásra vonatkoznak, ugyanakkor nem azonosak a Be., az Áe., az Sztv. idézésre, értesítésre, jelenléti jogra stb. vonatkozó szabályai. A kihallgatás előkészítése során meg kell vizsgálni, hogy a hatóság szerint kinek a jelenléte szükséges, illetve kinek van jelenléti joga – és e személyek megjelenéséről hogyan lehet gondoskodni. Feltételezve a vonatkozó előírások ismeretét, nem térünk ki azok részleteire, hanem csak a taktikai vonatkozású kérdésekkel foglalkozunk. • A szabályszerű idézés előnye, hogy megnyílik a lehetőség a mulasztóval szemben lehetséges intézkedések (rendbírság, elővezetés) alkalmazására, ami nyilván fontos a nyomozás gyorsasága és hatékonysága szempontjából is. Az idézést személyesen is átadhatjuk, ami lehetőséget nyújt a kapcsolatfelvételre, a személy környezetében való tájékozódásra (vö.: KT) – s ha kell, az időpont szükséges módosítására is. A rövid utas 88

Be. 179. § (1) bek. A nyomozási taktika néha megkívánja, hogy a gyanúsított ilyen módon szerezzen tudomást arról, hogy vannak tanúk, illetve megtaláltuk a tanúkat. Sokszor az „önt bátorságot” a tanúkba, ha látják hogy nincsenek egyedül. Akit még egyáltalán nem hallgattunk ki, az viszont nem szabad kitenni annak, hogy mások befolyásolják. 89

91

idézés/értesítés rendszerint akkor célszerű, ha a személy várhatóan így is megjelenik. Bevált megoldás, hogy a kihallgatás (vagy más nyomozási cselekmény) befejezésekor azonnal megbeszélik a következő kihallgatás időpontját, s ezt (a szóbeli idézés/értesítésre vonatkozó szabályok szerint) belefoglalják a jegyzőkönyvbe. Ezzel nem csak időt és fáradságot lehet megtakarítani, hanem megtörténik a kellő dokumentálás is. • Az eljárásjogi szabályok pontosan meghatározzák, hogy a kihallgatás (meghallgatás) különböző eseteiben ki lehet jelen. A jelenlét lehetőségével/jogával az érintettek akkor tudnak élni, ha a kihallgatás időpontjáról időben (és valóban) értesülnek. Bár e jog gyakorlása a kihallgatást nem késleltetheti, és nem is akadályozza, mindig célszerű megfontolni, hogy a nyomozás eredményességére, a kitűzött taktikai cél elérésére milyen hatással van/lehet a jogosult távolmaradása. Van, hogy puszta jelenlétük is kínos lenne a kihallgatott számára, hogy emiatt, vagy akár a teljesen szabályos közreműködésükkel is akadályozhatják a megfelelő légkör megteremtését, a kihallgatás gördülékeny lefolytatását stb. Máskor – pl. egy „nehéz felfogású” személy esetében – éppen a védő (jogi képviselő, stb.) lehet a segítségünkre; esetleg éppen így kerülhetők el a későbbi kifogások. Ha jelenlétüket (közreműködésüket) elengedhetetlennek tartjuk, célszerű velük egyeztetni, megállapodni.90 A vonatkozó eljárásjogi előírások betartásával – ideértve az értesítés megtörténtének, illetőleg a jogosult meg nem jelenésének dokumentálását, valamint az értesítés mellőzhetőségének eseteit is – elkerülhetők a későbbi, az eljárás sikerességét veszélyeztető problémák. A védőt még rövid út esetében is írásban (pl. fax, e-mail) célszerű értesíteni, mivel így annak megtörténte nem vitatható. Nem ajánlott semmiféle manipuláció – pl. a sürgősségre hivatkozva megkerülni az értesítési kötelezettséget – mert az amellett, hogy törvénysértő, károkat is okozhat. • Az idézés/értesítés során az érintett személy arra is felhívható, hogy feljegyzéseit, iratait, illetve egyéb, a bizonyításnál felhasználható tárgyait hozza magával. Ez nem csupán formális lehetőség, hiszen sokszor legfeljebb feltételezhetjük, de biztosan nem tudhatjuk, hogy az adott személynek mi áll a rendelkezésére. Adott esetben komoly segítséget kaphatunk mind a felderítéshez, mind a bizonyításhoz. • Akár a kihallgatás bonyolultsága, akár a kihallgatandó személy miatt szükség lehet arra, hogy a szakértő vagy szaktanácsadó már a felkészülés időszakában segítséget nyújtson a kérdések megfogalmazásához, a taktika kialakításához stb. Amikor a kihallgatáson is részt kell venniük, lehetőség szerint célszerű előre egyeztetni velük az időpontot, sőt a kihallgatás várható időtartamát is. Ez adott esetben (pl. ritka nyelv) a tolmácsra is érvényes. • A kihallgatás jellege, a rögzítés módja stb. miatt szükséges más nyomozók, rendőrök, illetve bűnügyi technikus közreműködéséről az illetékes vezető útján gondoskodhatunk.91 Ugyancsak szervezési probléma, amikor a kihallgatáshoz (a jegyzőkönyv ismertetéséhez), és/vagy a hozzá kapcsolódóan számításba vett – tervezett – nyomozási cselekményekhez (pl. felismerésre bemutatás) hatósági tanúkra van szükség. • Amennyiben a kihallgatásra nem a hatóság hivatali helyiségében kerül sor, akkor célszerű tájékozódni, hogy van-e valamilyen akadály. A szervezési feladatokat – ha ez a nyomozás érdekeit nem veszélyezteti – előre elvégezhetjük (pl. a munkahelyi vezetővel megbeszélhetjük, hogy biztosítson helyiséget, értesítse az érintett dolgozókat stb.). • Amikor a gyanúsítottat nem az eljáró rendőri szervnél tartják fogva, a célszerűséget és gazdaságosságot figyelembe véve lehet eldönteni, hogy melyik a jobb megoldás: a nyomozó utazzon, átszállítás útján gondoskodjanak a gyanúsított hatóság elé állításáról, avagy a kihallgatást megkeresés útján végeztessék el. Ezek mind különmunkával járó, alapos előkészítést igénylő esetek. Megfontolandó, hogy aki megkeresés alapján végzi a kihallgatást, semmiképpen sem rendelkezik olyan ismeretekkel, mint az ügy előadója; hogy a bizonyítékok bemutatása, illetve a párhuzamos kihallgatás rendszerint az eljáró szervnél valósítható meg; és gazdaságosabb, ha a kihallgatáshoz kapcsolva hajtják végre a szükséges más nyomozási cselekményeket. • A Be. nem rendelkezik a panaszfelvételről, ez azonban nem jelenti az, hogy azon bárki részt vehetne; azaz a kihallgatásra vonatkozó szabályokat kell alapul venni. Nyilván jelen lehet az ügyész, a szaktanácsadó, és a tolmács; valamint a feljelentés/bejelentés, a magánindítvány megtételére, előterjesztésére jogosult más személyek (pl. meghatalmazott). Mivel feljelentést, bejelentést korától stb. függetlenül bárki tehet, így az előbbiek figyelembe vételével a hatóság belátására van bízva, hogy más személyek (hozzátartozó, ügyvéd stb.) részvételét szükségesnek tartja, vagy sem. Feleslegesen senkit sem kell korlátozni, ugyanakkor azonban érvényesíteni kell a nyomozási titokhoz fűződő érdekeket, valamint az adatvédelmi rendelkezéseket.

A kihallgatás technikai feltételeinek tekintjük a következőket: – a bemutatni kívánt bizonyítékok, bűnjelek, iratok, 90 A büntetőeljárásban – mivel a Be. 185. § (3). bek. szerint a nyomozó hatóság bárkit a nyomozási cselekmény helyszínén való tartózkodásra kötelezhet – elvileg idézés útján is gondoskodhatnánk a megjelenésükről, csakhogy ez alighanem az említett előírásnak az eredeti rendeltetésén kissé „túlmutató”, s ezért vitatható értelmezése lenne. 91 Megjegyzendő, hogy a Be. azon rendelkezését, miszerint a nyomozási cselekményeken – és így a kihallgatáson is – az ügyészen, a nyomozó hatóság tagján és a jegyzőkönyvvezetőn kívül csak az lehet jelen, akinek ezt a törvény megengedi; hiba lenne úgy értelmezni, hogy – pl. egyenruhás rendőr közreműködésével – ne gondoskodhatnánk a rend fenntartásáról. A közreműködés egyébként sem azonos a kihallgatáson való részvétellel.

92

– a rögzítéshez, – az esetleges kiszálláshoz, szállításhoz, őrzéshez, kíséréshez, – valamint az egyéb feladatok végrehajtásához (pl. lefoglalás, motozás, rabosítás, őrizetbe vétel, orvosi vizsgálat, költségtérítés kifizetése stb.) szükséges eszközök (papír, nyomtatványok, működőképes író- vagy számítógép, magnetofon, videokamera; jármű, menetjegy stb.), illetve személyzet előkészítését, beszerzését, biztosítását.

4) A kihallgatási terv A tervezés/szervezés célja, hogy a kihallgatást hatékonyan és zökkenőmentesen, a buktatókat elkerülve bonyolíthassák le. A terv rendszerint a tisztázandó kérdéseket, a kihallgatási taktikát, valamint a szervezési kérdéseket (a személyi és technikai feltételek biztosítását) foglalja össze. A leggyakoribb – és többnyire elegendő – a feljegyzésszerű terv elkészítése, amely sokszor nem is áll másból, mint az iratok tanulmányozása, a rendelkezésre álló adatok elemzése/értékelése során készült feljegyzések rendezéséből. A gondolati terv leginkább a panaszfelvételre jellemző, bár az ügyfél elsődleges meghallgatása során itt is feljegyzéseket készítünk, és a meghallgatás további menetében azokra támaszkodunk. Sajátos módon éppen a panaszfelvétel az, ahol típustervek alkalmazhatók (ilyeneket találhatunk pl. a körözési szabályzat mellékletében, valamint az ügyeletek számára kiadott útmutatóban is). Mindenesetre kívánatos lenne, ha minél több típustervre támaszkodhatna a panaszfelvevő, ez sokat segítene abban, hogy szakszerű, hiánytalan jegyzőkönyvek készüljenek. Írásos tervet csak a bonyolult, kiemelt jelentőségű, illetve a párhuzamos kihallgatásokhoz, valamint a titkos forrásokból származó adatok felhasználáskor (realizálás) célszerű összeállítani. Ezekben az esetekben a tervezés során ajánlott konzultálni az illetékes vezetővel, a felderítést irányító nyomozóval, és akár az ügyésszel is. A kihallgatási terv szempontjai általában a következők: a) az adott kihallgatásnak mi a szerepe a nyomozásban: – mi a konkrét célja, mit akarunk vele elérni, mire terjedjen ki, – a kihallgatott miről tudhat, mely kérdésekre várhatunk tőle választ, – mely tények tisztázására, megállapítására kell koncentrálni mi a bizonyítás tárgya; az adatokra a történeti tényállás megállapításához, a minősítés-hez, a felderítéshez, a kényszer- vagy más intézkedések, illetve a soron következő nyomozási cselekmények megalapozásához van szükség; ellentmondásokat kell tisztáz-ni, bizonyítékokat kell megvizsgálni, stb.;

ezeket – emlékeztetőként – az egyszerűbb ügyekben, illetőleg kihallgatásokhoz is ajánlott feljegyezni; sőt: egyes feltenni kívánt kérdéseket nem árt előre, szó szerint megfogalmazni; b) célszerű leírni a kérdések feltevésének, a bizonyítékok bemutatásának sorrendjét, esetleg azt is, hogy mit hol találunk meg az ügyiratban, mert így tartani lehet a kihallgatás kívánt ütemét, nem jut előnyhöz a kihallgatott; c) szükség szerint felvázolhatjuk a taktikai elképzeléseket is: milyen módon célszerű a kontaktus kialakítása, milyen hangnemben kell a kihallgatást lefolytatni, előzetes ismereteink alapján mely tényekkel lehet hatni a kihallgatottra stb.; d) ajánlatos a szervezési problémákat is összefoglalni; különösen akkor, ha – az ügyben az adott időpontban egyszerre (párhuzamosan) vagy egymás után több személyt kell kihallgatni; ilyenkor többnyire menet közben is egyeztetni kell a kihallgatások eredményeit, és a munkához a kihallgatást végző nyomozóknak pontos ismeretekkel kell rendelkezniük; sor kerülhet szembesítésre, a kihallgatás felfüggesztésére is; közben gondoskodni kell a kihallgatandók elkülönített várakozásáról stb.;

– más személyek közreműködése is szükséges (szakértő, szaktanácsadó, tolmács, hatósági tanúk, őrző-kísérő személyzet stb.), – a kihallgatást követően más nyomozási cselekményt – pl. felismerésre bemu-tatás – is végre kell hajtani (és lásd még az előzőekben a szervezésről írtakat); e) és – amennyiben lehetséges – fel kell készülni a védekezés, indítvány, észrevétel, panasz előterjesztésével, a védő közreműködésével, kirendelésével összefüggő problémák megoldására is.

93

5.1.2. A kihallgatás lefolytatása – a kihallgatás szakaszai A kihallgatás mindenféle eljárásban azonos mozzanatokból áll. Az első rész a kötelező formaságok teljesítése: az eljárási szabályok előírják, hogy a kihallgatás kezdetén milyen adatokat kell megkérdezni a kihallgatottól, illetve mely eljárásjogi vonatkozású kérdéseket kell vele tisztázni. Ha a kihallgatásnak nincs akadálya, következik az érdemi rész, melynek során (az előírt/megengedett módon, sorrendben) a kihallgatott összefüggően elmondhatja a saját mondanivalóját és válaszolhat a neki feltett kérdésekre. A rögzítés rendszerint menet közben, folyamatosan történik; s a kihallgatás a jegyzőkönyv lezárásával kapcsolatos formaságokkal, tevékenységgel fejeződik be. Ez utat mutat a kihallgatásra vonatkozó taktikai ajánlások rendszerezésére. Így a kihallgatás a bevezető szakasszal kezdődik; az érdemi vallomás beszerzése további két szakaszra: a vallomás összefüggő előadására, és a kérdezésre bontható; s a folyamatot a befejező szakasz zárja le.92 Szerepüknél fogva a folyamatos feladatok körébe soroljuk (azaz nem tekintjük kihallgatási szakasznak) a kihallgató és a kihallgatott közti kapcsolat – a pszichológiai kontaktus – felvételét és alakítását, a kihallgatás rögzítését, valamint a vallomás menet közbeni ellenőrzését. Mint már említettük, egy-egy konkrét kihallgatás menetét és taktikáját igen sok tényező befolyásolja. Ennek megfelelően – bár teljes mértékben egyik sem marad el, és lényeges eltérések a sorrendben sincsenek – esetenként más és más az egyes szakaszok tényleges szerepe, terjedelme és tartalma is.

1) A bevezető szakasz – az érdemi kihallgatást megelőző feladatok A kihallgatás bevezető szakaszához a következő mozzanatok tartoznak: • a kihallgatott fogadása, • a kihallgató-kihallgatott közötti kapcsolat (a pszichológiai kontaktus) megteremtése vagy újrafelvétele, • az előírt, ide tartozó jogi formaságok teljesítése; • és rendszerint ekkor kezdődik meg a kihallgatási szituáció felmérése; a pszichológiai kontaktus továbbalakítása, valamint annak ellenőrzése, hogy helytállóak-e vagy módosításra szorulnak az előzetes taktikai elképzelések, a kihallgatáshoz biztosított feltételek, a személyről eddig alkotott vélemény. Talán nem felesleges megjegyezni: a fentiek egy szakaszba sorolása a kihallgatás menetében elfoglalt helyükön kívül azt is kifejezi, hogy nem abszolút független, hanem egymással összefüggésben álló feladatokról van szó. a) A bevezető szakasz már akkor megkezdődik, amikor a személy a kihallgatása, avagy a feljelentés/bejelentés megtétele céljából a hatóság előtt önként, vagy idézésre megjelenik (illetve a fogva lévő terheltet a kihallgatásra előállítják). A kihallgatásra való idézés, előállítás mindig szorongásos állapotot vált ki. Még a vétlen állampolgárban, így a feljelentő/bejelentőben is felébred a kiszolgáltatottság érzése a hatóság épületében: idegeskedik, hogy nem fog tudni megfelelni az elvárásoknak; tart attól, hogy udvariatlan bánásmódban lesz része, kedvezőtlenül alakul a helyzete; s ha egyszer már az eljárás résztvevőjévé vált, akkor rengeteg idejét fogja e lvenni a hatóságokhoz járkálás. A vétkes is szorong, még ha nem is első bűntényes, hanem már sokszor meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással. Fél a lelepleződéstől, a büntetéstől, társai bosszújától. Előfordul az ellenkezője is: a lelepleződéstől való félelem kimerítette tűrőképességének tartalékait, és megkönnyebbüléssel veszi tudomásul bujkálásának végét. Amikor a kihallgatásra közvetlenül a cselekményt követően kerül sor (pl. panaszfelvétel, tettenérés), akkor rendszerint további tényezők (pl. az ijedtség, a sérülés okozta sokkos állapot, az alkoholos-kábítószeres befolyásoltság; a tettenérés, az elfogás hatása; eltűnés bejelentésekor a hozzátartozó iránti aggodalom stb.) is befolyásolják, hogy a személy mennyire szorong, képes-e koncentrálni, hogyan fog viselkedni stb.

b) A kihallgatandó személyt az első hatások azzal érik, hogy miképpen fogadják: a kihallgatás előtt hol és meddig várakoztatják, hogyan bánnak vele – és ezt hogyan folytatódik akkor, amikor már a kihallgatójával kerül kapcsolatba. Ennek egy része nem kihallgatás-taktikai, hanem munkaszervezési probléma, hiszen a beléptetést nem a nyomozó (a kihallgató) végzi; az ügyeletes (a panaszfelvevő) sem tehet arról, hogy adott esetben nem éppen

92 Az egyes kihallgatási szakaszok ismertebb elnevezési variációi a következők: 1) bevezető szakasz, vagy: a fogadás szaka; a pszichológiai kontaktus felvétele; az előzetes kötetlen beszélgetés; 2) a vallomás összefüggő előadása, vagy: a kötetlen (illetve: szabad) elmondás szakasza; 3) a kérdezés szaka, vagy: a kérdések feltevése; 4) a befejező szakasz, vagy: levezető beszélgetés. A 2. és a 3. szakasz az érdemi kihallgatás – az ügy megismerése, elbírálása szempontjából releváns kérdésekre vonatkozó vallomás beszerzése. Ezt a szakirodalomban gyakran egy szakasznak tekintik.

94

kedvező hatást vált ki, hogy neki rangsorolnia kell a feladatait – míg az ügyfélnek nyilván a saját ügye a legfontosabb. Általában senkit sem célszerű várakoztatni, mert ezalatt összetalálkozhat valakivel – ami sértheti a nyomozás érdekeit93; mert az idő múlása helyrehozhatatlan hátrányt okozhat (pl. a bejelentés alapján azonnal intézkedni kellene) stb. Mindemellett figyelembe kell venni, hogy a hosszabb várakozás az egyik embert felingerli (emiatt óvatosságát elveszítheti), a másikat kizökkenti a magára erőszakolt nyugalomból, előre eltervezett magatartásvonalából (pl. még a fölényeskedő is elbizonytalanodhat), így a várakoztatásnak számunkra kedvező következményei is lehetnek. Amíg a fogadás első mozzanata (beléptetés, várakoztatás) a beidézett ügyfél esetében része lehet a kialakított taktikának, máskor a kihallgató feladata, hogy az esetleges kedvezőtlen hatásokat megpróbálja csökkenteni, kompenzálni.

c) A pszichológiai kontaktus felvételére és alakítására valóban a kihallgatás a legkitűnőbb alkalom, azonban ez mégsem kizárólag kihallgatás-taktikai kérdés, és nem szűkül le csak a kihallgató és a kihallgatott közötti kapcsolatra. A kontaktus megteremtése nem feltétlenül a kihallgatáshoz kötődik: megvalósítható az előtt is (pl. a szemle, az adatgyűjtés, az idézés személyes kézbesítése során – ezek egyúttal elősegítik a személy saját környezetében való megismerését); és alapulhat korábbi – akár hivatalos, akár magánjellegű – ismeretségen is. Kialakítását, formálását kezdettől fogva, folyamatosan kell végezni, hiszen az ügyféllel való kapcsolat adott esetben még a nyomozás időszakán is túlnyúlhat, és fontos szerepet tölt be a többi eljárási cselekmény végrehajtásában is. Kétségtelen, hogy a legszorosabb személyes kapcsolat az ügy előadójával alakul ki, azonban az ügyfél az eljárás során (elkerülhetetlenül) másokkal is találkozik. Tipikus példa erre, hogy az ismeretlenes ügyekben előbb a felderítést végző nyomozóval, később a vizsgálóval kerülnek kapcsolatba az ügyfelek. Egy-egy nyomozási cselekmény kapcsán mások is részt vesznek a munkában, emellett a jelentősebb ügyekben az ügyfél rendszerint az előadó vezetőjével is kontaktusba kerül. E személyek ugyancsak hatással vannak rá; magatartásukkal elősegíthetik – de rombolhatják is – az előadóhoz fűződő pszichikus viszonyt.94 Ha nem is sikerülhet minden esetben feloldani a rendőrséggel és az eljárással szembeni fenntartásokat, azt mindenképpen el kell érni, hogy „normális”, elfogadható kapcsolat alakuljon ki a kihallgató és a kihallgatott között és legalább a tisztességes állampolgár félelme szűnjön meg, ha lehet már a kontaktus felvételének első perceiben. Különösen az első kihallgatás alkalmával fontos rátalálni a megfelelő hangnemre és stílusra – bár ez még akkor sem könnyű, ha a felkészülés során többé-kevésbé mód nyílott megismerni a kihallgatandó személyiségét.

d) A kihallgatási szituáció95 felmérésére, egyúttal az előzetes taktikai elképzeléseink ellenőrzésére a helyes taktika megválasztásához van szükség. Ez nem csak az első kihallgatásra vonatkozik, mert alkalmanként más és más lehet a kihallgatott aktuális pszichikai állapota, az eljáráshoz és annak résztvevőihez való viszonya; változhat a szándéka, a hozzáállása. Az aktuális állapot (ebben a vonatkozásban) az adott időpontban jellemző/fennálló pszichikai helyzet, irányultság, meghatározottság. A korábban erről már elmondottakon túl sok más tényező is befolyásolhatja, hogy az adott kihallgatáson a személy éppen milyen lelkiállapotban van, hogyan fog viselkedni, milyen vallomást tesz – mit tud és akar elmondani, vagy éppen mit fog (szándékozik) elhallgatni. Például: a sértett, a tanú gyakran fél az elkövetőtől – különösen, ha meg is fenyegették. Rendszerint kínos helyzetben van, akinek a hozzátartozójára, a munkahelyi főnökére kell terhelő vallomást tennie. Fontos lehet, hogy ki van jelen a kihallgatáson (a védő „bátorságot” önthet a gyanúsítottba; a kiskorút feszélyezheti a szülő jelenléte; a szembesítés rendszerint önmagában is feszültséget teremt stb.). A felelősségtől való félelem; az elhallgatási, félrevezetési szándék (törekvés); a tényekkel, bizonyítékokkal, korábbi vallomással szembekerülés; a kihallgatások során szerzett kedvező vagy kedvezőtlen tapasztalatok mellett az eljárástól független dolgok is (fáradt, nem érzi jól magát, más gondok terhelik; avagy nehéz a felfogása, kommunikációs problémái vannak stb.) mind-mind olyan tényezők, amelyek a kihallgatott személyt az adott időpontban és helyzetben 93

Ez rendszerint a miatt következik be, hogy nincs lehetőség az elkülönített várakoztatásra, vagy azt nem szervezik meg. Előfordult, hogy összebeszéltek, hogy a gyanúsított megfenyegette a sértettet, hogy emiatt hiúsult meg a kihallgatást követő felismerésre bemutatás, a tanúk „meglepetésszerű felvonultatása” – és így tovább. 94 Érdekes példa volt erre, amikor többrendbeli emberölési ügyben tartott helyszínelésről (ma: helyszíni kihallgatás) viszszatérőben a vendéglői étkezéskor a bandavezér S. L. – persze biztonsági okból – a jelenlévő főkapitány-helyettes intézkedésére szálkamentes halászlét kapott. Ezt kivételes bánásmódként élte át, ez az érzelmi hatás meg is jelent a későbbi, eljárásbeli magatartásában. Régi (bár némileg vitatható) „trükk” a „rossz meg a jó nyomozó” szembeállítása: az egyik „gorombán bánik” a gyanúsítottal, s ettől az előadója „védi meg”, vagy egyszerűen csak „normálisan” viselkedik – a lényeg az előadóhoz fűződő kapcsolat ilyen módon történő javítása. Tipikus rossz példa, hogy gyakran a kapuban, az ügyeleten úgy fogadják az ügyfelet, hogy az előadó azután csak komoly nehézségek árán tudja kiküszöbölni a kihallgatottban emiatt keletkezett ellenérzéseket. 95 A kihallgatási szituációkkal később külön foglalkozunk.

95

befolyásolják. Az ilyen problémáknak lehetőség szerint már a bevezető szakaszban felszínre kell kerülniük, és a kihallgatás stílusát eszerint kell finomítani.

e) A bevezető szakaszhoz kötődő jogi formaságok rendszerint a következők: – a személyazonosság megállapítása (ellenőrzése), a személyi adatok felvétele; – az eljárási alanyi minőség közlése, az eljárási jogokra-kötelezettségekre figyelmeztetés, kioktatás; – az eljárás, a kihallgatás tárgyának/céljának indokolt mértékű megjelölése; – szükség szerint a kihallgatott megfelelő (a képzettségéhez, értelmi színvonalához stb. alkalmazkodó) felvilágosítása az eljárásbeli szerepével, helyzetével, a jogok/kötelességek tartalmával (stb.) kapcsolatban; – és természetesen mindezek szabályszerű rögzítése (jegyzőkönyvezése). Megjegyzendő, hogy rendszerint a bevezető szakasz e részében derül ki és dől el, hogy a kihallgatásnak van-e valamilyen (elhárítható vagy elháríthatatlan) akadálya. f) A gyakorlat azt igazolja, hogy a bevezető szakaszt célszerű közvetlen stílusú, kötetlen beszélgetés formájában lefolytatni. Ez nyújt megfelelő lehetőséget a tájékozódásra, a kapcsolatteremtésre, az érdemi kihallgatás előkészítésére. Tulajdonképpen minden „apróságnak” jelentősége van: a köszönésnek, a megszólításnak, az első találkozás alkalmával a bemutatkozásnak – és még annak is, hogy a nyomozó kezet fog-e a gyanúsítottal; hogy pl. egy ismert, primitív prostituált panaszosnak azt mondják-e: „oda üljön!”, avagy: „tessék, foglaljon helyet”. Végül is a sértettet, a panaszost arról kell meggyőzni, hogy az ő problémája nem közömbös a számunkra; a gyanúsítottat arról, hogy kihallgatójában nincsenek előítéletek, korrekt módon fog eljárni. Ritka eset, hogy a katonás, rideg, kimért, lekezelő, netán goromba stílus, fellépés kedvezően hasson a kihallgatottra. Sokkal inkább jellemző, hogy az udvarias, megértő, jóindulatú; a nyugodt, határozott; a tárgyilagos, korrekt, segítőkész magatartás vált ki pozitív hatást. Általában ez a helyes bánásmód a gyermek- és fiatalkorúakkal, az idősebbekkel, a panaszosokkal, a hatóság munkáját támogató személyekkel szemben, és legtöbbször eredményes a gyakorlott, kvalifikált bűnözők esetében is. A jó fellépés többnyire őszinteségre is ösztönzi a kihallgatottat. Nem egyszer fordult elő, hogy a gyanúsítottat (vagy a tanút) a nyomozó iránt kialakult rokonszenv indította vallomástételre, illetve a nyomozást hátráltató magatartásának megváltoztatására. Az is fontos, hogy a kihallgatónak és a kihallgatottnak úgymond „egy nyelven kell beszélnie” – azaz a kihallgatás egészében alkalmazkodni kell a kihallgatott műveltségi szintjéhez, értelmi képességeihez, felfogóképességéhez, kifejezésmódjához stb. Még az eljárási formaságokat is célszerű az említett formában (kötetlen módon, „személyre szabottan”) teljesíteni – eközben szó eshet a kihallgatott családi, munkahelyi, megélhetési körülményeiről; az ügyről alkotott véleményéről, a szereplőkhöz fűződő viszonyáról, saját helyzetéről stb. Így (az érdemi, az ügy szempontjából releváns tények mellett) bizonyos mértékig tájékozódni lehet a szókincséről, szellemi képességeiről, képzettségéről, megfigyelőképességéről, hozzáállásáról, s esetleg arról is, hogy a tulajdonságainál (pl. nagyot hall), helyzeténél, ismereteinél fogva milyen kérdésekben várhatunk tőle helyes, részletes vallomást. Persze a kötetlen stílus nem csaphat át visszatetsző bizalmaskodásba, mint ahogyan a beszélgetés sem felesleges és céltalan időhúzásba – ezt úgy is mondhatjuk: tudni kell mértéket tartani. A konkrét helyzethez kell igazodni, így nyilván más jelleget ölt e beszélgetés a panaszfelvétel, a sértett vagy egy megrögzött bűnöző esetében.

2) Az érdemi kihallgatás Mielőtt rátérnénk a részletekre, azt mindenképpen előre kell bocsátani, hogy a kihallgatás mindenkor, elejétől a végéig úgy zajlik le, hogy a kihallgatott a neki feltett kérdésekre válaszolhat, a számára meghatározott témakörről beszélhet. E nélkül a kihallgatás parttalanná, rendszertelenné, követhetetlenné vál(hat)na, fontos kérdések marad(hat)nának tisztázatlanok – azaz nem érhetné el a célját. Indokolt hát, hogy a kihallgató irányítson. Vannak azonban más fontos tényezők is. Ha a kihallgatás kizárólag arra épülne, hogy a hatóság eljáró tagja a maga ismeretei, és/vagy szándéka szerint mit tart fontosnak megkérdezni, akkor a kihallgatottnak csak a feltett kérdésekkel kapcsolatos ismeretei kerülnének a felszínre. Ha előbb akár a kihallgató, akár más jogosult (pl. védő) részleteket firtató kérdéseire kellene válaszolnia, ez is akadályozná abban, hogy külső behatásoktól mentesen nyilatkozhasson – hiszen nem csak meghatározott irányba terelnék a figyelmét, hanem már akkor összezavarhatják, elbizonytalaníthatják, amikor még csak az emlékképeinek, az álláspontjának a megismerésére, nem pedig az általa elmondottak valóságtartalmának ellenőrzésére, az ellentmondások tisztázására stb. van szükség. Mindkét esetben leginkább csak részismeretekhez juthatnánk hozzá, a kihallgatott sem érvényesíthetné biztosan, illetve kellőképpen a saját érdekeit; ami aligha egyeztethető össze akár a törvényességgel, akár a kihallgatás céljával és rendeltetésével.

96

A vallomás összefüggő előadásának joga annyiban törvényességi biztosíték, hogy kizárja az önkényeskedést, azaz a kihallgatott arról is beszélhet, amit esetleg nem akarnak megkérdezni tőle.

Mindezek megfontolásán, figyelembe vételén alapul a vallomás összefüggő előadásának és a kérdezés szakának a megkülönböztetése (jogi szabályozása, kihallgatás-taktikai kérdésként feldolgozása). Ide kívánkozik néhány megjegyzés. A korábbi Be. azt írta elő, hogy a terheltnek és tanúnak módot kell adni a vallomás összefüggő előadására, s csak ezután lehet kérdéseket feltenni nekik. A terhelt esetében a sorrend ma is kötelező; a tanú kihallgatásakor azonban a kihallgató dönti el, hogy adott esetben mit lát célszerűnek. 96 (Hasonlóképp rendelkezik az Sztv. is. Az Áe. az ügyfél és a hatóság együttműködését feltételezi, ezért mellőzi az efféle előírásokat.) A tanúra vonatkozó szabályok módosítására a tapasztalatok értékelése alapján került sor. A tanúval sokszor csak meghatározott részkérdéseket kell tisztázni, nem mindenki képes a tanúzással együtt járó stresszhelyzetben önállóan, segítség nélkül vallomást tenni stb., felesleges lenne hát a hatóságot arra kötelezni, hogy minden esetben (különösen a későbbi kihallgatások során) előbb végighallgassa a „szabad elmondást”, s csak ez után kérdezhessen.

A vallomás összefüggő előadása és a kérdezés szaka alapvetően abban tér el egymástól, hogy a kihallgatott milyen útmutatások (kérdések) alapján, mennyire szabadon adhatja elő a mondanivalóját. Nincs is olyan eljárásjogi előírás, hogy az érdemi kihallgatás kezdetén egyáltalán nem lehet kérdéseket feltenni – hiszen ahhoz, hogy a kihallgatott az üggyel kapcsolatos ismereteiről szabadon, kötetlenül és zavartalanul beszámoljon, egyrészt a tudomására kell hozni, hogy miről kell vallomást tennie, másrészt menet közben is szüksége lehet a kihallgatójának a segítségére, ami persze nem terjedhet túl a már említett határokon. Amire mindig szükség van, az a kérdezés; míg a „szabad előadás” sokszor csak (biztosítandó) lehetőség – és aki egyszer már elmondott mindent, amit akart, a későbbi kihallgatása(i) során nem is biztos, hogy élni kíván e jogával. a) A vallomás összefüggő előadása. A kihallgatás e szakaszában feltett kérdések csak általános jellegűek lehetnek; azaz olyanok, amelyek elősegítik a vallomás összefüggő előadását, amelyek támpontot nyújtanak a kihallgatott számára, hogy mely ügyben, mivel kapcsolatban hallgatják ki; miről, mely tényekről kell (még) nyilatkoznia; s hogy az eseményeket időrendi, logikai sorrendben célszerű elmondania. A kérdésekkel leginkább azokat a témákat kell megjelölni, amelyekről beszélnie kell. E szakaszban jellemző, bevált módszer, hogy az első, viszonylag rövid elmondást követően tesszük fel a témakijelölő kérdéseket, majd újra, most már az előzményekre is kiterjedően mondatjuk el a történetet. Ezzel elősegítjük, hogy újra átélje az eseményeket, felidézzen olyan dolgokat is, amelyek eddig nem jutottak az eszébe; egyúttal felfedhetjük az ellentmondásokat, feltűnhet, hogy betanult mesét ad elő stb. › A gyanúsított pl. arra válaszoljon, hogy mit tud elmondani a gyanúsítással kapcsolatban, megfelelnek-e a valóságnak az abban közölt tények, szerinte hogyan történt az esemény stb. A panaszfelvétel során különösen fontos, hogy a panaszos az adott ügytípus (bűncselekmény, eltűnés stb.) kapcsán tisztázandó minden témakörrel kapcsolatban nyilatkozzon, de a kérdések ne zavarják meg az emlékezetét, csupán iránymutatóak legyenek (pl.: Látta az elkövetőt? Mit tudott megfigyelni róla? Keletkezett valamilyen kára? – stb.). Ehhez hasonló módon célszerű eljárni a sértett és a tanú esetében is. › Általában helyes olyan kérdésekkel kezdeni a kihallgatást, amelyekről a vallomástevőnek könnyebb beszélnie. Rendszerint senki sem nyilatkozik szívesen olyan dolgokról, amelyeket szégyell, kényelmetlennek, kompromittálónak érez, avagy azok következményeitől tart – ezeket később, a megfelelő szituációban célszerű megvizsgálni. › Bűncselekmény-sorozat vagy bonyolult cselekmények esetében ajánlatos a vallomás összefüggő előadását is részekre bontani és csak az egyik esemény tisztázása után térni rá a következőre.

A vallomás összefüggő előadását türelmesen végig kell hallgatni, és csak a legszükségesebb esetben (ha elakad; ha nem tudja, hogyan folytassa mondanivalóját; ha eltér a tárgytól, avagy elfelejtette, hogy mire kell koncentrálnia) kell kérdésekkel, közbevetésekkel a helyes irányba terelni – s eközben össze kell gyűjteni a következő szakasz lebonyolításához szükséges információkat is. Az érdeklődő, figyelmes magatartás elősegíti a megfelelő kontaktus kialakítását, fokozza a kihallgató iránti bizalmat, aktivizálja, beszédessé teszi a kihallgatottat. Ellenkező hatást válthat ki, ha magatartására indokolatlanul reagálunk, ha az elmondást feleslegesen megtörjük; mert a kihallgatott bizalmatlanná, óvatossá válhat, feldühödhet, avagy annyira összezavarodhat, hogy már nem akar, vagy képtelen lesz érdemi felvilágosítást adni.

96

Lásd a Be. 88. § (1) bekezdését, és a hozzáfűzött hivatalos magyarázatot (Be. kommentár).

97

Még inkább türelmesen kell vezetni a kihallgatást, ha a kihallgatott képtelen az összefüggő előadásra. Ekkor lépésről lépésre kell haladni, és célszerű az elmondottakat a jegyzőkönyvezés előtt megismételtetni, majd ehhez hozzáfűzni a következő kérdést.97 A vallomás összefüggő előadásának figyelmes meghallgatása gyakran hozzásegíti a kihallgatót a kérdezés szakaszához szükséges információk összegyűjtéséhez. Menet közben így kiegészül, bővül, változik a kihallgatás előzetesen összeállított terve is.

A kötetlen, szabad előadás a személy szubjektív álláspontját tükrözi. Az előbb elmondottak miatt itt még nem érvényesül a kérdezés befolyásoló hatása, így olyan tényeket is megismerhetünk, amelyek (eddig) nem szerepeltek az ügy anyagában, vagy megfelelő támpont híján azokra vonatkozó kérdéseket fel sem tennénk. Az elmondás elsősorban azokra a dolgokra terjed ki, amelyekre a személy jobban emlékszik, sérelmesnek tart, mindenképpen a hatóság tudomására akar hozni. Megismerhető belőle az álláspontja, az ügyről alkotott véleménye; hogy szerinte melyek a lényeges tények; hogyan értékeli a saját szerepét, felelősségét; mennyire elfogult vagy tárgyilagos; segítőkész-e; takargat-e valamit; képes-e a tényeket rendszerezni stb. Nemcsak a vallomás tartalma, hanem az elmondás jellege is segít meghatározni a kihallgatás következő, aktív szakaszának a taktikáját. Ennek érdekében meg kell figyelni a vallomástevő manővereit: mit akar megkerülni, elhallgatni, mikor szólja el magát, magatartásából, arckifejezéséből mire lehet következtetni stb.; és az előadottakat össze kell hasonlítani az ügyben már egyéb forrásokból is ismertté vált adatokkal. Célszerű feljegyezni az ellentmondásokat, a kimaradt vagy újonnan felvetődött, tisztázandó kérdéseket stb. A gyakorlati tapasztalatok arra mutatnak, hogy mindenféle kikérdezés, meghallgatás, kihallgatási forma esetében ajánlott ezt a „menetrendet”, taktikát követni, azaz kihasználni a vallomás összefüggő előadásának előnyös vonásait.

b) A kérdezés szakaszának az a rendeltetése, hogy sor kerüljön minden olyan tény megvizsgálására, amelyet a kihallgatottal az adott alkalommal tisztázni kell. Egyes anyagi-, illetve eljárásjogi szempontból releváns tények vizsgálatát nem lehet későbbi kihallgatásokra halasztani. Ilyenek pl. a történeti tényállás megismeréséhez, a minősítés megállapításához, az azonnali intézkedések meghatározásához szükséges tények; a tanúzási akadályok, a kihallgatás közben elhangzott/megtett észrevételek/indítványok rögzítése-elbírálása; avagy adott esetben a magánindítvány megtétele stb. Ezeken túlmenően viszont már mérlegelés tárgya, hogy az első, avagy a további kihallgatások kérdezési szakában kerüljön sor – az összefüggő előadásból kimaradt olyan adatok/információk beszerzésére, amelyekre a kihallgatott önszántából egyáltalán nem, vagy csak részben tért ki; – az előre tervbe vett kérdéseink feltevésére, – a vallomás összefüggő előadása, a korábbi kihallgatások, illetőleg a más nyomozási cselekmények kapcsán felmerült újabb kérdések, valamint az ellentmondások, hiányosságok tisztázására, az alibi vizsgálatára, – illetve a bizonyítékok bemutatására. A kérdések jellege és sorrendje elsősorban a kialakított taktikától, és persze attól is függ, hogy hogyan zajlott le a vallomás összefüggő előadása. Célszerű a felmerült problémákat (ellentmondások, hézagok, homályos válaszok stb.) idő-, illetve logikai rendbe szedni. Így elkerülhető, hogy a vallomás rendszertelen, áttekinthetetlen legyen, és nem maradnak ki lényeges mozzanatok sem. A kérdések feltevése során igyekszik a kihallgató tisztázni, hogy a vallomásban mi felel meg a valóságnak, illetőleg az igazságtól eltérő részek vajon szándékosan hamis vallomás, tévedés vagy feledés eredményei. A kérdések segítenek az emlékezés aktivizálásához, olyan részletek tisztázásához, amelyek ismerete csak akkor lehetséges, ha a kihallgatott valóban tanúja vagy részese volt az ügyre tartozó eseményeknek. A helyes kérdésfeltevés hozzásegít a hamis vallomás leleplezéséhez, megnehezíti az igazságnak megfelelő vallomástól való utólagos eltérést. A kérdések tartalmának meghatározásánál és megfogalmazásánál a nyomozó a vizsgált eseményre és a kihallgatandó személy azzal kapcsolatos ismeretére vonatkozó feltételezéseiből indul ki. Nem szabad azonban, hogy emiatt csak a saját elképzeléseire, az általa legvalószínűbbnek tartott verzióra vonatkozó kérdéseket tegye fel. A kérdések nagy része a törvényi tényállás elemeinek tisztázására irányul (ki, mivel, kivel, mit, mikor, hol, kinek a sérelmére, kinek az érdekében, milyen szándékkal). Helyes először kimeríteni az egyik kérdésre vonatkozó információkat és csak azután rátérni a következőkre. A válaszadás elakadásánál rendszerint elegendő egy-egy folytatásra késztető kérdést feltenni: „Mi történt ezután?”, „Mi erről az Ön véleménye?”. Szükség esetén külön kell ellenőrző és kiegészítő kérdéseket feltenni, amelyek pontosítják és megmagyarázzák az ad97 Ilyen bevált „formula” pl.: „Akkor az leírhatom, hogy kapott két pofont. Ezután mi történt?” Az ilyen kérdezési stílus egyrészt alkalmas arra, hogy az éppen tárgyalt mozzanatra irányítsa a figyelmet, ugyanakkor maga a kérdés semmiben sem befolyásolja a szabad elmondást. Az a lényeg, hogy nem lehet áttérni a kérdezési szakasz kérdésfeltevési stílusára.

98

dig elmondottakat. Különösen fontos pontosítani a vallomásnak a dátumokra, időpontokra, időtartamra, távolságra, pénzösszegre stb. vonatkozó részeit. Sok kérdés célja az őszinteség ellenőrzése és olyan körülmények feltárása, amelyek hozzájárulnak a tények más bizonyítékok beszerzése útján történő igazolásához. Figyelembe kell azt is venni, hogy a különböző körülményeket milyen bizonyítékok beszerzésével lehet ellenőrizni, s fel kell tenni az erre vonatkozó kérdéseket is (kit tud tanúként megnevezni, hol található valamely bizonyíték stb.).

A kérdéseket egyértelműen, világosan, jól érthetően kell megfogalmazni. Alkalmazkodni kell a kihallgatott értelmi képességeihez, felfogóképességéhez, műveltségi színvonalához, és célszerű egyszerre csak egy problémával foglalkozni. › Kerülni kell a feltételezés formájában adott és így határozatlan választ előidéző kérdéseket (pl.: „Lehetséges, hogy ez az Ön érkezése előtt történt?” – „Lehetséges”). › Egyes kivételektől eltekintve nem helyes úgy kérdezni, hogy arra egyszerű igen-nemmel lehessen válaszolni. Pl.: „Délután 5 órakor itt volt?” Helyesebb: „Hol volt Ön délután 5 órakor?”, vagy „Mikor volt Ön itt?” Nem hibás viszont a részletek tisztázása után a következő kérdés: „Képes lenne felismerni azt a személyt, aki megtámadta?” › Ha szükséges (pl. a kihallgatott nem érti a kérdést, kitérő, semmitmondó választ ad stb.), a kérdést meg kell ismételni, avagy más formában, pontosabban is fel kell tenni. › A kérdésekben olyan kifejezéseket, nyelvi fordulatokat (szakkifejezések, idegen szavak, argó, rendőri és egyéb szakmai zsargon, jogi terminológia stb.) szabad használni, amelyeket biztosan megért a kihallgatott, illetve amelyek hozzátartoznak a szókincsé-hez. Bár a szép stílushoz hozzátartozik a változatosság, a rokonszavak gazdag választéka, a kihallgatáson mégsem kell félni a szóismétlés nyelvet szürkítő hatásától: a félreértések, félremagyarázások elkerülése érdekében ugyanazt a fogalmat következetesen ugyanazzal a kifejezéssel kell megnevezni. Szükség esetén kiegészítő kérdések útján kell meggyőződni arról, hogy vajon ugyanazt érti-e a vallomást tevő az adott fogalom alatt, mint kihallgatója. (Például: nem biztos, hogy mindenki számára érthető a kérdés ilyen formában: „Mikor jött be a terhelt a szobába?”. Helyesebb: „Mikor jött be X úr a szobába?”. Amikor egy gyanúsított a „kőhányó vella” kifejezést használta, a nyomozó – helyesen – először felszólította arra, hogy magyarázza el, milyen az a kőhányó vella, és a későbbiekben sem helyettesítette ezt a közismertebb, de valójában más szerszámot jelölő „vasvilla” szóval.) › A különböző hangulatú kifejezések közül megfontoltan kell kiválasztani a megfelelőt, attól függően, hogy a kihallgatás adott szakaszában a nyomozó a vallomást tevőt megnyugtatni vagy éppenséggel nyugalmából kizökkenteni tartja célszerűnek (pl.: a tárgyat ellopta, eltulajdonította, magával vitte, eltette; amit most mondott: szemenszedett hazugság, nem felel meg a valóságnak. Ön bizonyára téved).

Tilos szuggesztív, befolyásoló kérdést feltenni, illetve a kérdezés módjával utalni arra, hogy milyen választ szeretnénk hallani.98 A befolyásoló, a szuggesztív kérdés sugalmazza az elvárt választ, rávezeti a kihallgatott személyt a nyomozó számára kívánatos feleletre és – észrevétlenül – meggyőződést szül benne a sugalmazott válasz helyességében; különösen, ha a tényekre egyáltalán nem vagy csak homályosan emlékszik. A kihallgatónak nem szabad elárulnia a szerinte helyesnek tartott verziót igazoló válaszok közötti összefüggéseket, nem mutathatja ki ilyen gondolatait nemcsak a kérdések fogalmazásával, de még a kérdésfeltevések módjával, hanglejtésével, az egyes szavak hangsúlyozásával, kézmozdulataival, arcjátékával, az egyes feleletek mia tti elégedettsége vagy elégedetlensége kifejezésével sem. Ezzel ugyanis nem csak hamis válaszra készteti a kihallgatottat, hanem elveszítheti a vallomás ellenőrzésének a lehetőségét is (nehezen lehet majd megállapítani, hogy mi az, amelyet a vallomástevő valóban ismert, el akart mondani, és mi az, amelyet a kérdésekből tudott meg vagy következtetett ki). A befolyásoló, a „szájbarágós” kérdés/kérdezés adott esetben kényszervallatásnak (pszichikai kényszernek) is minősülhet.

Egyes kivételektől eltekintve tilos a rávezető, a választ is magába foglaló kérdések feltevése is. Ilyen jellegű kérdéseket az emlékezet felfrissítése, a vallomásban már szereplő tények összegzése, tisztázása, pontosítása (esetleg a tanú befolyásolhatóságának ellenőrzése) érdekében lehet feltenni. Ügyelni kell azonban ezek gondos megfogalmazására: nem lehetnek szuggesztív jellegűek, és csak olyan információkat tartalmazhatnak, amelyek a kérdés megértéséhez, a kihallgatott figyelemének a problémára irányításához szükségesek.99

98 A kérdések feltevésére vonatkozó néhány taktikai ajánlás néhány éve már jogi előírássá „lépet elő”. Lásd: „Nem tehető fel a gyanúsítottnak a választ, illetőleg nem bizonyított tény állítását magában foglaló, a törvénnyel össze nem egyeztethető ígéretet tartalmazó kérdés.”– Be. 180. § (1) bek.; „A tanúnak nem tehető fel a 180. § (1) bekezdésében tilalmazott, továbbá olyan kérdés, amely a feleletre útmutatást tartalmaz.” – Be. 181. § (1) bek. 99 Ez egy érdekes terminológiai probléma. Amikor a szakirodalomban a rávezető kérdés tilalmáról szólnak, az ehhez fűzött magyarázatokból kiderül, hogy nem a rávezető kérdés alkalmazását, hanem a rosszul megfogalmazott rávezető kérdés feltevését tartják törvénysértőnek. A megengedett rávezető, illetve választ is tartalmazó kérdések bizonyos mértékig elkerül-

99

Pl. egy ittas állapotban lévő panaszossal (hogy ne zavarodjon össze) célszerű két lépésben tisztázni, hogy mit és mennyit ivott. Egyértelműen és világosan megfogalmazott kérdés: „Emlékszik arra, hogy mit ivott?” – „Sört ittam”. Az emlékezést segítő rávezető kérdés pl.: „Korsóval, üveggel, pohárral?”; vagy: „Mennyibe is kerül ott egy sör?” – hiszen erre csak úgy válaszolhat, ha felidézi, hogy korsóval, üveggel, vagy pohárral ivott. Az utóbbi kérdés egyúttal ellenőrző jellegű is, hiszen a rossz válasz rámutathat arra, hogy nem is ott ivott, hogy „azt sem tudja, mit beszél” – és így tovább. (Ha e helyett úgy kérdeznénk, hogy „Hány korsóval ivott meg?”, az már befolyásoló kérdés lenne, hiszen a válasz a „sört ittam” volt, és nem az, hogy „ittam egy pár korsóval”!) A rávezető kérdések körébe sorolhatók az egyes kérdéscsoportokra adott válaszok tartamának összefoglalását szolgáló ún. összegző kérdések (pl.: „Ezek szerint az történt, hogy… Helyesen értettem, amit elmondott?”), továbbá az ún. kizáró kérdések is, amelyek két egymást kizáró tényre kérnek magyarázatot (pl.: „Hogy lehetséges, hogy Ön sosem fordult meg X lakásában, de az ujjnyomát ott találták? Melyik az igaz? Amit tegnapi kihallgatásán közölt erről, az nem egyeztethető össze azzal, amit ma mond!”). Egyes esetekben rávezető kérdés útján ellenőrizhető a tanú befolyásolhatósága (pl. „Ugye a baloldali asztalszomszédja egy molett, szemüveges hölgy volt?” – „Nem, az a jobboldali volt”). Az ilyen kérdés azonban csak az ügy szempontjából jelentéktelen, vagy pedig olyan körülményekre vonatkozhat, amelyeket a nyomozás már előzőleg tisztázott és bizonyítékokkal megfelelően alátámasztott. Választ is magába foglaló kérdésre kerülhet sor, ha valamely újabb mozzanatot kell megvizsgálni, avagy határozott választ várunk (pl.: „Ezek szerint tudatában volt annak, hogy megszegte az előírásokat?” – „Igen, tudtam”).

Megjegyzendő, hogy minden olyan kérdést, amely információt tartalmaz, amely bármilyen formában is alkalmas lehet arra, hogy sugalmazza a választ, szó szerint fel kell venni a kihallgatás jegyzőkönyvébe. A kérdések megfogalmazásánál sokszor óhatatlanul sor kerül bizonyos információk közlésére. A vallomás rögzítésénél mindig ki kell tűnni annak, hogy mely tényeket közölte a kihallgatott magától és melyeket a kérdésekre válaszolva; hogy milyen tényekről beszélt csak akkor, miután azokról a nyomozó említést tett; hogy az információkat is tartalmazó kérdésekre milyen új, a kérdésben nem közölt adatok jelentek meg a válaszokban. Így ellenőrizhető, hogy mit közöltek a kihallgatottal, illetőleg a kérdést nem befolyásolásra alkalmas módon fogalmazták meg.

Tilos a feltételezéseket valóságos tényeknek feltüntetve, illetve nem létező bizonyítékokra hivatkozva kérdezni. Még a befolyásoló, rávezető kérdéseknél is veszélyesebbek az ún. beugrató kérdések, amikor bizonyos feltételezéseket ismertnek vesznek és részletezésüket, kiegészítésüket úgy kezdik meg, hogy meglétüket eleve adottnak és igazoltnak tekintik. Ilyen pl., ha az előbb már említett ittas sértettől azt kérdezik, hogy „Amikor fizetett, az a magas férfi látta, hogy mennyi pénze van, nem?” – amikor a kihallgatott még említést sem tett egy magas férfinak az adott helyen és időben történő megjelenéséről sem. Ha e a kérdést úgy teszik fel, hogy közben a hangsúlyozással, arckifejezéssel, mutogatással (metakommunikáció) még arra is utalnak, hogy a magas férfit gyanúsítják, úgy a kihallgatott (különösen egy ittas sértett) rögtön arra gondol: „tényleg, ő látta, hogy van pénzem!” – ami ugyancsak alkalmas arra, hogy egy feltételezett, ráadásul a valóságtól eltérő gondolatmenetet ültessenek a fejébe. Az ilyen kérdések hatására még egy érdektelen, jóindulatú tanú is könnyen hamis vallomást tehet. A beugratás gyakori, tipikus és igen kockázatos példája, amikor a tettestárs nem létező beismerő vallomására, avagy nem létező tanúkra, bizonyítékokra hivatkozva próbálják vallomásra késztetni a gyanúsítottat, aki – ismerve a valóságos tényeket – könnyen rájön, hogy nincsenek bizonyítékok, hogy csak tapogatóznak, s ezt ki is fogja használni.

Megengedett viszont az ún. taktikai blöff alkalmazása: az olyan magatartás, kihallgatás-vezetés, szituáció-teremtés, illetve olyan kérdés (kérdéssorozat) feltevése, amelynek célját, jelentőségét a vallomástevő nem érti, vagy nem ismeri fel, ennélfogva vagy nem is gondolkodik azon, hogy válaszoljon-e – vagy azért válaszol, mert téves következtetésekre jut abban a tekintetben, hogy mit tudunk, milyen bizonyítékaink vannak.100 Rablás elkövetői (a büntetési tételekben lévő különbség miatt) gyakran hivatkoznak arra, hogy az erőszakot nem a dolog elvétele érdekében alkalmazták – azaz kifosztásról van szó. Az effajta védekezést lehetetlenné teszi, ha sikerül jelentéktelennek látszó, hangsúlytalan kérdésekkel a kihallgatott figyelmét a mellékszereplőkre terelve előre tisztázni az események menetét. Ezután a gyanúsított már hiába hivatkozik olyan mozzanatokra, olyan sértetti magatartásra, amelyekről addig nem beszélt, pontosabban: amelyeknek az ellenkezőjét állította, mert nem ismerte fel a kérdésekben rejlő csapdát. hetetlenül „sugalmazó” jellegűek, csakhogy a befolyásoló kérdéssel szemben itt nem a nyomozó által elvárt válasz, feltevés sugalmazásáról van szó. 100 Megjegyzendő, hogy a „blöffölés” köznyelvi és taktikai értelmezése eltér egymástól; továbbá a taktikai blöff vonatkozásában a szakirodalomban is többféle álláspont ismeretes.

100

Tipikus eset, amikor alkalmat adnak a gyanúsítottnak a téves következtetések levonására. Ilyen pl., amikor a nyomozó a meglévő bizonyítékot olyan körülmények között (meglepetésszerűen, meggyőző nyugalommal, a folytatás valószerű látszatát keltve stb.) használja fel, hogy a kihallgatottban fel sem merül, hogy mi az, amit biztosan tudunk.101

A kihallgatás eredményességét a kérdezés módja is befolyásolja. E tekintetben figyelembe kell venni a kihallgatott szellemi képességeit, hozzáállását stb. A nyugodt tempó, az egy témára összpontosítás lehetőséget ad a kérdések megértésére, a válasz megfontolására, elmondására. Nagy türelemmel kell foglalkozni azokkal, akik nehezebben értik meg a kérdések lényegét. Ha a kihallgatott feltehetően őszinte, feltáró jellegű vallomást tesz, akkor célszerű a kérdezés ütemét lassítani, módot kell adni a válaszok megfontolására, a visszaemlékezésre, a kérdések logikájának megértésére. Ha pedig hazudik, köntörfalaz, ellenőrizni kell minden szavát, akkor gyorsítani kell, hogy ne legyen ideje az igazságtól eltérő új válaszok kitalálására. Minél részletesebb, szerteágazóbb, tempósabb a kikérdezés, annál nehezebb a kihallgatottnak a saját valótlan állításaira visszaemlékeznie, újabb hamis verziókat kitalálnia; Ennek eredményeként egyre gyakrabban bonyolódik hazudságba, ellentmondásokba; szándéka ellenére „elszólja” magát – és rájöhet, hogy jobb lesz igazat mondani. Nem szabad megelégedni általánosságokban mozgó válaszokkal, újabb és újabb kérdések feltevésével kell tisztázni a részleteket, azokat a körülményeket, amelyek ellenőrzésével bizonyítani lehet a vallomás igaz vagy hamis voltát. Különösen fontos a tények gondos feltárása és tisztázása a gyanúsított beismerő vallomása esetén. Az őszinte beismerés nemcsak olyan tényeket tartalmaz, amelyek már amúgy is ismertek a hatóság előtt, és főképpen nemcsak olyan adatokat, amelyekről a terhelt tudja, hogy azokkal a nyomozás már rendelkezik. Esetenként a tanú vagy a terhelt is tesz fel kérdéseket a nyomozónak. Nem lehet megengedni, hogy a kihallgató kihallgatottá váljék, de az sem helyes ha a kérdéseket minden esetben visszautasítja. Lehet, hogy ilyen módon tisztázható mit nem értett meg a kihallgatott a nyomozó szavaiból, máskor meg azért érdemes odafigyelni a kérdésekre, mert megtudható belőle mi foglalkoztatja az adott pillanatban. Egy-egy jó kérdés feloldhatja a merev szereposztásból eredő feszültséget is. A kihallgatáson jelen levő védő kérdései sem lehetnek félrevezető vagy beugrató jellegűek. Ilyenek feltételekor fel kell kérni a védőt a kérdés megváltoztatására vagy, ha szükséges, meg kell magyarázni a kihallgatottnak a kérdés lényegét. Ugyanez a teendő, ha a kérdés a kihallgatott számára túl bonyolult vagy általa nem ismert szakkifejezésekkel terhelt.

A bizonyítékok bemutatásának taktikáját az eljárásjogi előírások figyelembe vételével előre ki kell dolgozni. Felhasználásuk többnyire nem a kihallgatás elején, hanem menet közben, az „általános szintű” kikérdezés, illetőleg az után ajánlott, amikor az adott bizonyítékkal kapcsolatos kérdések tisztázása már megtörtént. A kihallgatott személyiségére, eljárási helyzetére és a nyomozás állására figyelemmel kell meghatározni, hogy mikor, milyen bizonyítékot és hogyan használjunk fel. Általában célravezető fokozatosan, a kötelezően bemutatandó, illetve a kevésbé jelentős bizonyítékokkal kezdve előre haladni, és már csak akkor mutatni be mindent, amikor ez már nem veszélyezteti a nyomozás sikerét. Esetenként a legterhelőbb, avagy a nagyszámú bizonyíték bemutatása sokkolja a gyanúsítottat – és töri meg a konok tagadását vagy hallgatását. Többnyire a kihallgatás e szakaszában lehet meggyőzni a vallomástevőt arról, hogy a kibúvók keresése stb. legfeljebb nehézkessé teszi a kihallgatást, de az igazság feltárását nem tudja meggátolni, hiszen a vallomása csupán egyike a bizonyítás lehetőségeinek. A körültekintően végzett kihallgatás során lehet meggyőződni arról, hogy egy bizonyítékot érdemes-e az adott alkalommal bemutatni (pl. alkalmas lesz-e a személy meggyőzésére, emlékezetének felfrissítésére). A jól felépített kihallgatással megelőzhető, hogy a vallomástevő a bizonyítékkal szemben hatásosan védekezhessen.102 A bizonyíték eredetben bemutatása általában jobban hat a kihallgatottra, míg a szóbeli közlés esetében bizonytalanságban tarthatjuk a felől, hogy pontosan mennyit tudunk. Előfordul, hogy a bizonyíték magyarázatra is szorul (pl. a személy nem érti meg az adat jelentőségét; a szakvélemény a laikus számára nehezen érthető).

101 Egy alkalommal a nyomozó nem túl feltűnően (és persze úgy, hogy annak tartalmát ne lehessen elolvasni) az íróasztalára készítette az ujjnyom-szakértői véleményt, majd telefonálgatás közben „tréfásan” megkérdezte: „Nyáron is visel kesztyűt?”. A kihallgatás elején más kérdéseket hozott szóba, egész magatartása arra utalt, hogy „most már biztos a dolgában”. Ebből a gyanúsított arra következtetett, hogy nem érdemes tagadnia – s hogy meglepődött, amikor a beismerő vallomása után kezébe adott szakvéleményben az állt: „a beküldött ujjnyom azonosításra alkalmatlan”. 102 Idevágó példa volt az az eset, amikor a gyanúsítottat aprólékosan kihallgatták, hogy hol, merre járt a lakásban, hogyan vizsgálta meg a tárgyakat, amelyeket „meg akart vásárolni”, majd ezután mutatták be a szakvéleményt és tették fel a kérdést: ha azt a bonboniert, amelyben az eltűnt ékszerek voltak csak levette a polcról, és kívülről nézte meg, akkor hogyan kerülhetett annak belső falára az ujjnyoma?

101

c) A vallomás menet közbeni értékelése és ellenőrzése folyamatos, nagy figyelmet, jó memóriát, alapos felkészülést és ügyismeretet követelő feladat. Ezúton lehet megállapítani, hogy a vallomás mennyire objektív, illetve teljes; milyen új tényeket, problémákat vet fel; hol van ellentmondás a vallomáson belül, valamint a vallomás és más bizonyítékok között; szükséges-e változtatni a taktikán; kell-e szembesíteni vagy más nyomozási cselekményt végrehajtani stb. Ez a tevékenység a metodológiából már ismert adatfeldolgozási módszereken nyugszik. Különösen szembetűnő a menet közbeni értékelés és az adatok bírálatának hasonlósága, hiszen egyszerre kell vizsgálni a kihallgatottat (mint adatforrást), valamint az általa elmondottakat (mint adatokat). A vallomás menet közben történő értékelése gyakorlatilag már a kihallgatás bevezető szakaszában megkezdődik, hiszen már ekkor is lehetőség van a kötetlen beszélgetés során elhangzottak, valamint a kihallgatott magatartásának, megnyilvánulásainak megfigyelésére, elemzésére. Az ellenőrzés egyik célja a kihallgatási szituáció felmérése: annak (az egész további taktikára kiható kérdésnek) az eldöntése, hogy a kihallgatás az információkért vívott éles harc konfliktushelyzetében vagy konfliktusmentes szituációban folyik-e. › Az értékelés és ellenőrzés kiterjed az előadott tények hitelességének, bizonyítottságának és bizonyítási jelentőségének vizsgálatára. A vallomás tartalmi ellenőrzése elsősorban az ügyben már rendelkezésre álló, más nyomozási cselekmények (pl. más személyek kihallgatása, szemle, bizonyítási kísérlet, szakértői vizsgálatok stb.) elvégzése útján megállapított tényekkel, bizonyítékokkal való egybevetés útján történik. Emellett figyelembe kell venni, és össze kell hasonlítani egymással az adott vallomás egyes részeit, valamint a korábbi kihallgatások során előadottakat is (ha a terhelt vagy a tanú vallomása korábbi vallomásától eltér, ennek okát tisztázni kell). Az értékelésben és ellenőrzésben természetesen felhasználhatók a nem bizonyítékforrásból származó adatok és információk is. › A vallomás menet közben történő ellenőrzésének fő feladata a hamis vallomás leleplezése. Ez szükséges lehet mind a gyanúsított védekezése megalapozottságának vizsgálata, mind a hamis tanúzás leleplezése szempontjából. A hazugság leleplezése a leghatékonyabb eszköz arra, hogy a rosszhiszemű személytől is igaz vallomást lehessen kapni. Ennek során nem csak azt kell figyelembe venni, hogy a kihallgatott mit mond el, hanem azt is, hogy mit hallgat el (pl. a terhelt a baráti körére vonatkozó kérdésekre válaszolva rendszeresen „kifelejti” azt a személyt, akiről ismert, hogy a szabad idejét mindig vele tölti). › Mint már említettük, a vallomás értékeléséhez/ellenőrzéséhez hozzátartozik a kihallgatott személy viselkedésének a megfigyelése. A gesztikuláció, arcjáték sok mindenről árulkodik – ha nem is bizonyító jelentőségű. Különösen azt érdemes megfigyelni, hogy van-e különbség a kihallgatott személy viselkedésében, hanghordozásában, előadása színvonalában stb. a különböző kérdésekre adott válaszoknál.103 › A vallomás, illetőleg a kihallgatott viselkedésének „menetközbeni” ellenőrzése igen gyakran vezet a kihallgatási terv módosításához. A terv változtatása rendszerint azt a célt szolgálja, hogy az egyes kérdésekre adott válaszokban rejlő, újonnan feltett tényeket minél alaposabban tisztázzák. Sor kerülhet olyan ellenőrző kérdések feltevésére is, amelyek nem közvetlenül kapcsolódnak a bizonyításhoz, de szükségesek a vallomás őszinteségének, valóságának az ellenőrzéséhez.

103

„A „hazugság szimptómái” nem eléggé meghatározottak, egyrészt vannak személyek, akik különösebb izgalom nélkül térnek le az igazság útjáról, másrészt pedig nem közvetlenül a hazugságról, hanem az érzelmi feszültség változásairól tanúskodnak a viselkedés változásainak azok az ismertetőjegyei, amelyek a kihallgatáson megfigyelhetők. A kihallgatás menetével összefüggésben tanulmányozva mégis sok mindent elárulnak. Fel kell figyelni a testtartás mesterkéltségére: túlságos merevségre vagy éppenséggel a helyzethez nem illő hányavetiségre. Jellemző lehet, ha a kihallgatott nem akar a nyomozó szemébe nézni, elvörösödik, ajkai kiszáradnak, de arca megizzad, köhécsel, minden válasz előtt hosszan krákog, orrot fúj, nem oda való helyeknél kezd el idegesen nevetni. A hanghordozás megváltozik, felbomlik a beszéd és a gesztikuláció harmóniája. A kihallgatott személy beszéde lelassul, kertel, mondataiban sok az időhúzásra alkalmas töltelékanyag, ismétlés. Kezeit tördeli vagy ujjaival dobolni kezd, csavargatja kabátgombját, hajába túr, körmeit rágni kezdi. Mindezek azonban nem a hazugság, hanem a stressz szimptómái, csak a velük időben egybeeső kérdések és az azokra adott válaszok tartalmával öszszevetve adnak támpontot az őszinteség vagy annak hiánya megítéléséhez. Rendszerint összebeszélés eredménye, ha különböző személyek vallomásai egymással mindenben megegyeznek. Az ilyen vallomásokat az is jellemzi, hogy viszonylag rövidek és részletszegények. Szóhasználatuk színtelen, hiányzik belőlük a személyes élmény, előadásuk érzelemmentes, ismétléskor változatlan marad, egyes esetekben a hanghordozás „iskolás”. Az őszinte előadást annak természetessége jellemzi. Szóhasználata, magatartása megfelel a személy társadalmi helyzetének és műveltségének, megfigyelésének részletei érdeklődési körének. Nem kerüli a nyomozó tekintetét, hanglejtése, testtartása, gesztikulációja és mimikája egymással és a vallomás tartalmával összhangban változnak. A vallomás többször is visszatér ugyanahhoz a mozzanathoz, ilyenkor egyes részletek kibővülnek, a szóhasználat változó. A kihallgatott többször is kiigazítja az általa elmondottakat, saját személyét és magatartását nem szépíti, elmond olyan részleteket is, amelyek nem nagyon hízelgőek rá. A vallomásban sok olyan részlet van, amely az átélt élményekhez, okozatilag vagy időben kapcsolatos érzelmekhez fűződik.” (dr. Kertész Imre: A rendőri kihallgatás – Krimináltaktika jegyzet, Rejtjel Kiadó 1998. 82. old. E fejezet több helyen is az idézett műre támaszkodik, elsősorban a kihallgatás-pszichológiai kérdéskörökben – a szerző megjegyzése.)

102

3) A befejező szakasz – a kihallgatott elbocsátása A vallomás rögzítése (a kihallgatás fajtájának megfelelően) menet közben történik, ezzel később foglalkozunk. A befejező részben kerül sor a jegyzőkönyv ismertetésére, az eközben felmerült észrevételek, indítványok elbírálására, megbeszélésére, a jegyzőkönyv aláíratására, az esetleges idézésre stb. Az eljárásjogi formáságok teljesítése mellett meg kell beszélni a kihallgatottat érintő – a helyzetével, a nyomozás további menetével, abban játszott szerepével – összefüggő problémákat is (ún. levezető beszélgetés). Természetesen a kihallgatott személyétől, eljárásbeli pozíciójától (stb.), és az éppen befejezett kihallgatásnak a nyomozás menetében beöltött szerepétől is függ, hogy mit kell/célszerű tennünk a befejező szakaszban. A kihallgatottat elbocsátása előtt felvilágosíthatjuk pl., hogy eljárási helyzetéből adódóan milyen következményekre számíthat, érdekeinek érvényesítésére milyen lehetőségei vannak. Esetenként fel kell készíteni arra, hogy milyen további teendői lesznek – pl. szembesítésre, felismerésre bemutatásra, helyszínelésre kerül majd sor; eközben ajánlott arra is kitérni, hogy mit várunk tőle, milyen magatartást kellene tanúsítania (ún. perspektívaadás). A nyomozás érdekeire figyelemmel a kihallgató és a kihallgatott között kialakult kapcsolatot a taktikai elképzeléseinknek megfelelően kell tovább alakítani, erősíteni. A sértettet, a tanút általában célszerű megnyugtatni, támogatásunkról biztosítani; kihangsúlyozhatjuk a fontosságukat stb. Gyanúsított esetében elismerhetjük, dicsérhetjük az együttműködési készségét, de megingathatjuk az önbizalmát is – pl. utalhatunk eddig még nem ismertetett bizonyítékokra; megjegyezhetjük, hogy „legközelebb már nem ártana igazat mondania” stb.

4) Az első és a további kihallgatások egyes jellegzetességei A kihallgatási procedúra időigényes, sokaknak komoly lelki megpróbáltatást jelent, és még sorolhatnánk, hogy miért kell arra törekedni, hogy egy-egy személyt minél kevesebbszer kelljen kihallgatni. Ugyanakkor az érintett eljárásbeli pozíciójától, szerepétől, a nyomozási taktikától, a felderítés előrehaladásától stb. is függ, hogy kit hányszor kell kihallgatni. Így például a feljelentő/bejelentő, a sértett, a gyanúsított esetében természetes, hogy sor kerül az újabb, illetve folytatólagos kihallgatásukra. A feljelentő/bejelentő (aki lehet maga a sértett is) első kihallgatása rendszerint a panaszfelvétel keretében történik, ami sokszor sem eljárásjogi szempontból, sem tartalmában nem kielégítő, ezért kell őket később tanúként is kihallgatni. Más kérdés, hogy nincs semmiféle ésszerű magyarázat, illetőleg jogi indok arra, hogy a már megindult büntetőeljárásban (főként, ha tettenérték az elkövetőt, már más nyomozási cselekményt is végrehajtottak, a sértettet a nyomozás menetében derítették fel) miért kötelezik a sértettet arra, hogy panaszfelvétel keretében tegyen feljelentést – ahelyett, hogy rögtön tanúként hallgatnák ki.

a) Az ún. folytatólagos kihallgatás oka rendszerint az, hogy sok esetben (idő, vagy kellő információk hiányában; a kihallgatott kifáradása, a tisztázandó kérdések sokasága miatt stb.) nem lehet, vagy éppen nyomozástaktikai megfontolásból nem célszerű minden kérdést azonnal, az adott alkalommal tisztázni. Így pl. sértheti a nyomozás érdekeit, ha a kihallgatott idő előtt felmérheti, hogy hol tart a felderítés, hol hézagosak az ismereteink, mit és mivel tudunk már bizonyítani. Máskor a nyomozás során felmerült újabb adatok, kérdések teszik szükségessé a kihallgatás folytatását. Az ilyen esetekben az első kihallgatáshoz képest szűkebb a bevezető szakasz: a már teljesített jogi formaságokat nem kell megismételni; nincs „ismerkedés”; a kontaktusfelvétel leginkább az aktuális állapot felmérésére, és a kialakított taktikának megfelelő „hangulat” megteremtésére korlátozódik. b) Más a helyzet, amikor az első kihallgatást nem az „ügygazda” nyomozó folytatta le. Ugyan már felvették az adatokat, teljesítették a kötelező eljárási formaságokat, sőt, adott esetben már értékelhető vallomás is van, valójában nem folytatásról, hanem újabb kihallgatásról van szó. Egyrészt, mert nincs meg a kihallgató/kihallgatott közötti kapcsolat; másrészt, mert ellenőrizni kell, hogy a korábbi kihallgatás szabályszerű, célirányos, tartalmi szempontból is megfelelő volt-e. a folytatólagos kihallgatáshoz hasonlóan Tipikusan e körbe tartoznak a más szervnek átadott, az egyesített ügyek; az ismeretlen elkövető ellen indult ügy vizsgálatra átadása; a feljelentő/bejelentő tanúként kihallgatása; és ide sorolható az is, amikor a gyanúsított első kihallgatását nem az eljáró szerv végezte, illetve az csak a minimális formaságokra korlátozódott (pl. a fogva lévő gyanúsított 24 órán belüli első kihallgatása). Taktikáját tekintve az újabb kihallgatáshoz hasonló az a szituáció is, amikor a kihallgatást eljárási formahiba (ún. eljárási szabálysértés) miatt kell megismételni.

103

c) A vallomás összefüggő előadása és feltett kérdésekre adott válaszok általában csak az adott személynek az ügyben történő első (illetve az elmondottak szerint azzal megegyező szituációban végzett) kihallgatásánál különülnek el egymástól. A vallomás összefüggő előadásával kezdődik az újabb kihallgatás is, ha célja az olyan körülmények tisztázása, amelyek az előző kihallgatáson valamilyen okból nem vetődtek fel, avagy az első kihallgatás eredményeinek további pontosítása, esetleg az időleges emlékezetkiesésből származó hézagainak kitöltése válik szükségessé. Ez utóbbi esetekben a vallomástevőnek az összefüggő elbeszéléséhez az első kihallgatásnál alkalmazott sorrend más változatát kell ajánlani, és lehetőség szerint a kérdéseket is új formában és más sorrendben kell feltenni, mint az első kihallgatáson. Így el lehet érni, hogy az új vallomás ne a régire való visszaemlékezést, hanem a kérdéses esemény emlékezetében való felidézésének eredményét tartalmazza. Ugyanakkor mind jogértelmezési, mind taktikai szempontból az a helyes eljárás, ha a vallomás öszszefüggő előadására nem csak az első alkalommal, valamint az addig még nem tárgyalt események kapcsán adnak módot, hanem minden további kihallgatás kezdetén megkérdezik, hogy a kihallgatottnak van-e valamilyen (újabb, avagy a korábbiakhoz hozzáfűzendő) mondanivalója. Ez után az érdemi vallomás beszerzése rögtön a kérdések feltevésével is megkezdődhet; és a kihallgatás teljes egészében kérdés-felelet formájában is történhet (pl., amikor a cél az előző vallomás ellentmondásainak a tisztázása, vagy a hamis vallomás leleplezése).

5) A párhuzamos kihallgatás Amikor adott ügyben több gyanúsított van, gyakorta célszerű a kihallgatásukat azonos időpontban elvégezni. Így azonnal felfedhetők a vallomások közti eltérések, a megtudottak mindegyikük kihallgatásában folyamatosan felhasználhatók, jobb lehetőség nyílik a taktika megfelelő alakítására – és így tovább. A módszer alkalmazásának előfeltétele az alapos felkészülés, a megfelelő tervezés és szervezés – s hogy a kihallgatók (amennyire ez egyáltalán lehetséges) egyformán ismerjék az ügyben releváns tényeket. Nyilván egyszerűbb a helyzet, ha a kihallgatók ugyanazon a szakterületen dolgoznak, és ennek folytán megfelelő háttérismeretekkel is rendelkeznek; és még jobb, ha az adott ügy felderítését kezdettől fogva együtt végzik. Az egyik fontos kérdés az időzítés. Nemigen képzelhető el, hogy már az első kihallgatás e formában történjék, hacsak nem realizálásról van szó, feltéve ekkor is, hogy a titkos információgyűjtés kellő támpontot nyújt mind a kihallgatási terv elkészítéséhez, mind a kihallgatottak személyiségének kellő megismeréséhez. Ha már vannak értékelhető vallomások, ha már „felmérhettük” a gyanúsítottakat, sokkal könnyebb a tervezés, valamint a végrehajtás is. További, nyilvánvaló „időzítési” feltétel a kihallgatottak megjelenésének biztosítása (ide értve persze a jelenléti joggal bírókra vonatkozó szabályok betartását is). Ugyancsak fontos kérdés, hogy a kihallgatottak tudjanak-e arról, hogy milyen helyzetbe kerültek. Sokkolhatja őket, ha a kihallgatás előtt meglátják a társaikat, de ugyanilyen hatása lehet annak is, ha nem értik (legfeljebb a kihallgatásban tartott szünetekből sejthetik), miképpen „jöttünk rá”, hogy nem mondanak igazat, honnan „szedünk elő” újabb és újabb érveket, adatokat stb. A tervezés során gondosan ki kell dolgozni – és a végrehajtás előtt meg is kell beszélni – a párhuzamos kihallgatás „menetrendjét”, legalább azt, hogy – a kihallgatás elején kinek milyen kérdéseket kell feltenni, – kivel mit kell tisztázni, – mikor kerüljön sor az első egyeztetésre, illetőleg – mely okból kell/lehet soron kívül egyeztetést kezdeményezni, – hogyan történjék egymás értesítése anélkül, hogy ezzel hátrányosan befolyásolnánk a munkát, – s hogy esetleg mikor célszerű a kihallgatásokat szembesítés végett megszakítani. A kihallgatások megbeszélés végetti felfüggesztésének idejére gondoskodni kell arról, hogy a kihallgatottak (jelenlévők) ne maradjanak felügyelet nélkül.

Magától értődő szervezési kérdés, hogy több kihallgató helyiségre van szükség, s még egyre, ahol a megbeszélés zavartalanul lefolytatható. A párhuzamos kihallgatás alanya természetesen nem csak gyanúsított lehet. A mai viszonyok közt (legalább is elméletileg) nem elképzelhetetlen, hogy a párhuzamos kihallgatásról videofelvétel készüljön, esetleg az irányító stáb azt (külön helyiségben) folyamatosan megfigyelje, és szükség esetén közbeavatkozzon.

104

5.1.3. A kihallgatási szituációk A kihallgatás taktikája mindig egyedi: függ az elérendő céltól; az ügy jellegétől, a rendelkezésre álló bizonyítékoktól; a kihallgatottal kapcsolatos (már említett) tényezőktől – és a kihallgató felkészültségétől, tapasztaltságától, rátermettségétől, személyiségétől is. Hogy az előre kidolgozott taktikán hogyan kell változtatni, a kihallgatott viselkedésére, hozzáállására stb. miképpen, milyen kihallgatástaktikai módszerek alkalmazásával kell, illetve ajánlott reagálni, az jelentős mértékben a kialakult taktikai szituációtól függ. Ennek három tipikus válfaja van: a kihallgatás – teljes egészében vagy részeiben konfliktusmentes, – konfliktusos, illetve – bizonytalan szituációban zajlik. Kérdés, hogy a kihallgatási taktika szemszögéből nézve mit tekintsünk konfliktushelyzetnek? Csak azt, hogy a kihallgatott hogyan viszonyul a kihallgatáshoz, avagy vegyük figyelembe azt is, hogy a kihallgató számára milyen lélektani helyzetet teremt az adott személy, adott körülmények közti kihallgatása? Nos, a kihallgató problémái nem a kihallgatási taktika körébe tartoznak, ez olyan magatartási kérdés, amely bármely más nyomozási cselekmény esetében előfordulhat. Persze nem elhanyagolható a jelentősége, hiszen adott esetben a kihallgatás sikere függ attól, hogy a nyomozó mennyire képes uralkodni magán, mennyire tud alkalmazkodni a kialakult helyzethez, kellően felkészült és alkalmas-e arra, hogy eleget tegyen a hatóság tagjától elvárt/elvárható követelményeknek.104 További kérdés, hogy létezik-e abszolút konfliktusmentes kihallgatási szituáció? Ha figyelembe vesszük a kihallgatás bevezető szakaszáról elmondottakat, úgy nemmel kell válaszolni: a kihallgatáson részvétel sosem mentes a feszültségektől.

Amikor a krimináltaktikában kihallgatási szituációról, illetve arról beszélünk, hogy az mennyiben konfliktusos vagy konfliktusmentes, akkor relatív értékelésről van szó, mert nem minden tényezőt vizsgálunk, csupán a vallomástevőnek az igaz vagy hamis vallomással összefüggő magatartását veszszük alapul. A kihallgatási szituáció felmérése, az ebbéli állásfoglalás nagy felelősséggel jár, mert jórészt ettől függ, hogy milyen taktikát választhatunk, hogy mennyiben és hogyan módosítunk az eredeti elképzeléseinken – már ha az szükséges. A kihallgatási taktika a hatóság gondja-baja; tehát hogy miképpen látjuk a helyzetet, azt a kihallgatottal nem kell sem közölni, sem érzékeltetni. Ha – és ahogyan – mégis megteszzük, akkor már taktikai fogásról van szó, amely a kihallgatás lefolytatására kialakított elképzeléseink érvényesítésére szolgál. Persze, ez nem ajánlatos addig, amíg az értékelésünk helytállóságához kétség férhet. Különösen vitás szituációban helyes olyan taktikát folytatni, amelyből a kihallgatott nem tud következtetni arra, hogy hitelt adnak-e szavainak vagy sem. Így például rablás, betörés, testi sértés, erőszakos közösülés bejelentése eseteiben általában az a helyes, ha a panaszos nem veszi észre, mikor terelődött arra a gyanú, hogy a hatóságot félrevezeti, vagy hamisan vádol – azaz a kihallgató látszólag a bizalom légkörében fog hozzá a vallomás ellenőrzéséhez szükséges legapróbb részletek tisztázásához. Rendszerint ez a módszer a célravezető akkor is, ha öngyilkosságot, eltűnést vagy balesetet bejelentő hozzátartozó személyére terelődik az emberölés gyanúja. Az ilyen taktika egyrészt lehetővé teszi a megfelelő kontaktus megteremtését a kihallgatottal és ezáltal tőle a lehető legtöbb hasznos felvilágosítás kapható, másrészt pedig nem akadálya a kapcsolat további fenntartásának, ha a gyanú alaptalannak bizonyul. A nyomozás előbb-utóbb eljut oda, hogy közölni vagy érzékeltetni kell, ha a vallomás nem egyeztethető össze a már beszerzett bizonyítékokkal, a reális helyzettel. Vannak olyan esetek is, amelyekben a nyomozó szándékosan bizonytalanságban tartja a kihallgatottat afelől, hogy elhiszi-e vagy sem az általa elmondottakat. Ilyenkor vagy az igazság bizonygatása során esetleg bekövetkező elszólásokra, vagy a rossz feszültségtűrés, a bizonytalan helyzetet „mindenáron felszámolni akarás” következtében előálló hirtelen őszinteségre számít. Az ilyen taktika sokszor önmagában is elvezethet a nyomozás rendelkezésére álló bizonyítékokról alkotott, túlzott képzet kialakulásához (vö.: taktikai blöff). A kihallgatott úgy érzi, hogy a nyomozó jóval több adattal rendelkezik, mint amit közöl, őt meg csak hagyja beszélni, nem készteti igazmondásra – s úgy gondolja: „Annyi lehet a bizonyíték, hogy az én őszinte vallomásom már nem is hiányzik”.

104

Láthatóan konfliktushelyzetet teremtett, amikor a nyomozónak azt kellett tanúként kihallgatnia, aki nemrégiben éppen a krimináltaktikára tanította. Számára ez olyan volt, mint egy gyakorlati vizsga. Ennél sokkal kínosabb szituáció egy volt „kollégát” gyanúsítottként kihallgatni, és általában is nehéz a kihallgatási taktika érvényesítése az alapos jogismerettel és komoly bűnügyi tapasztalatokkal rendelkező személyek esetében, a „sztárügyvédek” jelenlétében, az elhíresült, a „politika által figyelemmel kísért” ügyekben stb. Ezek azonban kihallgatás-taktikai szempontból a felkészülés jelentőségére hívják fel a figyelmet, s nem a konfliktusos kihallgatások problémakörébe tartoznak.

105

A kihallgatási szituáció menet közben megváltozhat, miért is folyamatosan értékelni kell annak alakulását, és szükség esetén változtatni kell a taktikán.

1) Kihallgatás konfliktusmentes helyzetben Konfliktusmentes a kihallgatási szituáció akkor, ha a nyomozó meg van győződve a kihallgatott személy őszinteségéről, a vallomás tartalmát igaznak tartja; vagy a vallomás hiányosságait, a valóságtól való esetleges eltéréseit tévedéseknek, az érzékelés, észlelés, emlékezés hibáiból eredőeknek véli és a vallomástevő jó szándékát nem vonja kétségbe. Az alapvető taktikai feladat a helyzet fenntartása, a vallomás teljességének elérése és rögzítése olyan konkrétsággal és részletességgel, hogy az előadott körülmények mindegyikét lehessen ellenőrizni és alátámasztani (vagy megcáfolni) más bizonyítékokkal. A bevált taktikai fogások a következők: – a vallomás összefüggő előadásának helyes irányba terelése és türelmes meghallgatása; – olyan kiegészítő, pontosító és ellenőrző kérdések, amelyek a vallomás részleteire és az igaz vallomástól való esetleges későbbi eltérés megakadályozására irányulnak; – a már egyéb forrásból merített ismeretek ellenőrzésére szolgáló tények felderítése; – új tények tisztázása; – a vallomás hiányosságai és hibái okainak feltárása; – segítségnyújtás a feledésbe süllyedt körülmények felidézéséhez, az emlékezés felfrissítéséhez. A konfliktusmentesnek ítélt szituációban sem felesleges a vallomás ellenőrzése, mert a terhelt beismerése, az őszintének, igaznak vélt tanúvallomás esetén is meg kell szerezni az egyéb bizonyítékokat. A konfliktusmentes szituáció fenntartása mellett, a bizalmatlanság éreztetése nélkül kell meggyőződni arról, hogy nem volt-e téves az értékelés, valóban konfliktusmentes-e a kihallgatási szituáció, és ha igen, a vallomás mindenben összhangban van-e az igazsággal. Az őszinte vallomás ellenőrzése, és az egyéb forrásból származó adatokkal való összevetése során felmerülő ellentmondások tisztázása érdekében meg kell állapítani azokat az objektív (megvilágítás, zajok stb.) és szubjektív (a szervezet állapota, az egyén érdeklődése stb.) körülményeket, amelyek a vallomás kialakulásában közrejátszó pszichológiai folyamatokat (érzékelés, észlelés, emlékezetbe vésés, megőrzés, felejtés, felidézés, gondolkodás) befolyásolják. Ha a vallomásban levő tévedések vagy hézagok feltehetően a feledékenységgel függenek össze, akkor az emlékezés felfrissítésére irányuló taktikai fogásokkal kell próbálkozni.

2) Kihallgatás konfliktushelyzetben Konfliktushelyzet alakul ki a kihallgatáson a vallomás megtagadásakor, a hamis, vagy a nyomozó által hamisnak vélt vallomás tételekor. Különösen éles konfliktushelyzet alakulhat ki, ha a vallomás önmagában is bűncselekményt valósít meg (hamis vád, hatóság félrevezetése, hamis tanúzás), avagy a vétlenül gyanúba került személy nem bízik a nyomozás tárgyilagosságában és kitalált tényekkel védekezik. A vallomás teljes vagy részleges megtagadása a konfliktushelyzet legszembetűnőbb esete. Ez direkt formában elsősorban a gyanúsítottaknál fordul elő, míg a tanúk esetében inkább közvetett, burkolt formában jelentkezik („nem láttam, nem emlékszem” stb.). A kihallgató feladata ekkor az, hogy meggyőzze a gyanúsítottat ennek céltalanságáról és hátrányairól; a tanút pedig rávezesse, hogy ez a hozzáállás tarthatatlan, illetve törvénysértő. A valóságtól tudatosan eltérő, hamis vallomás gyanúja esetén a legbonyolultabb a kihallgatás vezetőjének a feladata, mivel a vallomástevő akarata és félrevezető információi ellenére kell megállapítania az igazságot. A hamis vallomás esetén a konfliktushelyzet is bonyolultabb, mint a vallomás megtagadásakor. Egyrészt mindig bizonyos kétségeket támaszt a felől, hogy az előadottak teljes egészükben vagy csak részben térnek el a valóságtól, vagy csak helytelen értékelés, esetleg az egyéb bizonyítékok hiányosságai miatt tűnnek valótlannak az elmondottak. Másrészt a hamis vallomásra jobban fel szoktak készülni, mint a vallomás megtagadására, és az elmondottakhoz való későbbi ragaszkodást még a hamis vallomás erkölcsi és – a tanúknál – büntetőjogi következményeitől való félelem is motiválja. A hazugság előre megfontolt jellegéből kiindulva a kihallgatás egyik legfontosabb taktikai feladata a vallomástevőt kitéríteni az általa előre elképzelt és kigondolt irányból. A kérdéseket úgy kell feltenni, hogy azok váratlanok, meglepőek legyenek. Az előre kitervelt hazugsághoz nagyon nehéz hozzáigazítani a kihallgatás izgatott légkörében az újabb és újabb válaszokat. Ez előbb-utóbb ellentmondásokhoz vezet, mivel a személy tudatában a kérdezett esemény egy valóságos és egy kitalált variációban létezik, a nem várt kérdésekre olyan részleteket kell kigondolnia – vagy a valóságtól kölcsönöznie, hozzáigazítania a már elmondottakhoz, esetleg a már ismert bizonyítékokhoz – amelyekre nem tudott előre felkészülni. Hamis vallomás gyanúja esetén taktikailag hasznos szokott lenni az elbeszélés többszöri megismételtetése, más-más sorrendben és a részletekbe menő kérdések szintén új sorrendben való feladása. Rendszerint köze-

106

lebb visz az igazsághoz, ha az ilyen ismételt kihallgatásra pár nap elteltével kerül sor. Az így kapott vallomások összehasonlítása alapján el kell különíteni az állandó és változó részleteket. A pontosan elismételt részek vagy valóságos megfigyeléséhez vagy az előre kitervelt és jól megtanult hazugsághoz tartoznak, a váratlanul jött kérdésekre adott válaszokban lévő változó elemek viszont a nem előre kitalált részletekben figyelhetők meg. A vallomásokban fellelhető ellentmondások felett nem szabad elsiklani, éppen ellenkezőleg fel kell azokat tárni, és felvilágosítást kell kérni azok okaira. Ehhez türelmesen meg kell hallgatni és rögzíteni a vallomásban levő összes ellentmondásokat, majd csak azután kell felhívni a figyelmet rájuk és jegyzőkönyvezni a kapott magyarázatot. Általában hatásosabb az ilyen ellentmondások összegyűjtése majd azok olyan logikai rendszerbe sorolt bemutatása, amely kétségtelenné teszi az állítások valótlanságát.

3) Kihallgatás bizonytalan szituációban A kihallgatás konfliktus- vagy konfliktusmentes helyzete a vallomástevő magatartásának értékelésétől függ, ugyanakkor az esetek egy részében a nyomozónak nincs elég alapja az állásfoglaláshoz. A pillanatnyilag rendelkezésre álló adatok alapján sokszor nem tudja önmagában sem eldönteni, hogy hitelt adhat-e a vallomásnak vagy sem – ezt nevezzük bizonytalan (az adott pillanatban meg nem határozható) szituációnak. A helyzet konfliktusos vagy konfliktusmentes jellegének megítélése nem mindig sikerül. A nyomozónak ilyenkor általában nem szabad elárulnia bizonytalanságát. Ez alól kivétel a kihallgatottal való látszólagos vagy valóságosan is szoros olyan pszichológiai kontaktus, amelyben a vallomástevő – vagy igaz a tudatában vagy a nyomozás félrevezetése érdekében – igen aktívan kívánja vallomását elhitetni. Ez esetben a nyomozó kifejezésre juttathatja kételyeit. Töprengése, sőt annak a kimondása, hogy maga sem tudja hihet-e az elhangzottaknak vagy sem, rendszerint újabb érvelésre készteti a kihallgatottat, és minden új érv egyúttal új ellenőrzési lehetőséget is jelent.

A meg nem határozható szituáció első taktikai feladata a bizonytalanság megszüntetése. Hibalehetőség természetesen még a legkézenfekvőbbnek tűnő szituáció megítélésében is van, ezzel számolni is kell minden helyzetben. Mivel azonban a megfelelő taktika alapja a szituáció helyes értékelése, ezért a nyomozó nem térhet ki tartósan a vallomás megítélése elől. A taktika ebben a helyzetben elsősorban az ellenőrzési lehetőségek megteremtésére irányul. A vallomás összefüggő elbeszélésének minél teljesebb elmondatása után sorra kerülő részletező kérdések között többnek is kifejezetten az ellenőrzés lehetőségeinek a megteremtése a célja, ezek egy része a nyomozás által már hitelt érdemlően megállapított körülményekre vonatkozik, és így lehetővé teszi az igazmondás ellenőrzését, míg a másik része még ismeretlen, de új bizonyítékok beszerzésével ellenőrizhető körülmények tisztázását szolgálja.

5.1.4. A vallomás rögzítése A kihallgatásról az eljárásjogi szabályoknak megfelelően (amelyek azt is előírják, hogy mely esetekben milyen adatokat kell rögzíteni) jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet célszerű folyamatosan, úgy elkészíteni, hogy az a kihallgatás menetét feleslegesen ne törje meg. A jegyzőkönyvezés tehát a kihallgatás menetéhez, formájához, körülményeihez igazodik. A jegyzőkönyvben röviden le kell írni a kihallgatás menetét úgy, hogy annak alapján az eljárási szabályok megtartását is ellenőrizni lehessen. A továbbiakban lehetőség szerint nem foglalkozunk a rögzítés azon részleteivel, szabályaival, amelyeknek nincs taktikai jelentőségük. a) A panaszfelvételre általában az jellemző, hogy a körülmények tisztázása során csak jegyzetelünk, és lényegében a kérdezési szakban készül el a jegyzőkönyv. Egyéb esetekben a fogadási szak az adatok és egyéb formaságok (kioktatás stb.) rögzítésével zárul. b) A jegyzőkönyvben el kell különülnie a vallomás összefüggő előadásának az előbbi kérdésekre adott válaszoktól. A vallomás összefüggő előadását általában nem célszerű a jegyzőkönyvezéssel megzavarni, ezért többnyire egy-egy gondolatkör tisztázását követően kerül sor az addig elhangzottak rögzítésére. A kérdezési szakaszban, a bizonyítékok bemutatása során inkább az egyidejűség, a folyamatos jegyzőkönyvezés a jellemző. A rögzítés megkönnyítése érdekében célszerű (a kihallgatott megakasztása, megzavarása nélkül) jegyzetelni, majd az elhangzottakat erre támaszkodva jegyzőkönyvezni. Az egyes részek jegyzőkönyvbe foglalásakor helyes megkérdezni, vajon egyetért-e azzal a kihallgatott. Egyes mondatokat vele is le lehet diktáltatni, de nem az egész jegyzőkönyvet, erre különben – ritka kivételtől eltekintve – a kihallgatottak nem is tudnának vállalkozni.

107

c) A jegyzőkönyvnek a kihallgatott vallomását egyes szám első személyben, a szükséges részletességgel, lehetőleg az eredeti szövegezés fordulatainak és szóhasználatának megtartásával kell tartalmaznia (ez követendő a kihallgatás során előterjesztett indítványok, megtett észrevételek esetében is). Nem helyes átfogalmazni a kihallgatott által elmondottakat, mindig célszerű azokat a kifejezéseket használni, amelyek jellemzőek a kihallgatott szókincsére, szóhasználatára, mondatszerkesztésére, mert így nem hivatkozhat arra, hogy a jegyzőkönyv nem azt tartalmazza, amit ő a vallomásában előadott. Mindezek mellett a vallomás lényegét kell rögzíteni. Amikor egy-egy mozzanatot esetleg több kérdés és válasz útján lehet tisztázni, általában elegendő csupán a végleges válasz leírása. Amikor annak jelentősége van, az elhangzottakat szó szerint kell rögzíteni (pl. verbális bűncselekmények esetében az inkriminált kifejezéseket; amikor a kihallgatott mások elmondását idézi, avagy lényeges, fontos kérdésekre ad választ). A büntetőeljárásban a kihallgatott indítványozhatja vallomása szó szerinti jegyzőkönyvbe foglalását, ezt a hatóság elfogadhatja, de el is utasíthatja; utóbbi esetben köteles tájékoztatni a kihallgatottat az írásbeli vallomástétel lehetőségére. (Az Sztv csak arról rendelkezik, hogy a vallomást „indokolt esetben” szó szerinti kell jegyzőkönyvezni; az Áe. egyáltalán nem foglalkozik e kérdéssel – ami persze nem zárja ki indítvány megtételét.) Ezek a szabályok nem érintik a fentebb írt taktikai ajánlásokat. Megjegyzendő viszont, hogy az írásban benyújtott vallomás esetenként sok fontos részletet tartalmazhat, s ha erre az érintett vállalkozik, azt ajánlatos engedélyezni.

d) A feltett kérdést akkor kell rögzíteni, ha az kötelező (pl. bizonyítékok bemutatása, újabb gyanúsítás közlése); ha annak információtartalma van a kihallgatott számára (mit hoztak a tudomására), vagy egyébként célszerű. Így pl. szó szerint le kell írni a kérdést, ha arra igen-nemmel lehet válaszolni; ha a kihallgatott megpróbálja a kérdést félremagyarázni vagy kitér a válasz elől; ha a kérdés döntő fontosságú, avagy annak is jelentősége van, hogy pontosan mely kérdésre kaptuk az adott választ (miért olyan formában nyilatkozott, hogyan került szóba az újabb tény). Ezt és az előző pontot érinti a Nyer azon előírása, mely szerint a vallomás szó szerinti írásba foglalása esetén a feltett kérdéseket is rögzíteni kell. Jegyzőkönyvbe kell foglalni a védő, a szakértő által, illetve a más jelenlévők indítványára feltett kérdéseket (természetesen megjelölve, hogy a kérdés kitől származik).

e) Rögzíteni kell/lehet a kihallgatás során történt egyéb eseményeket (pl. a kihallgatott a bizonyíték bemutatásának hatására elájult; a védőt rendre kellett utasítani), a résztvevők magatartását (ez elsősorban a szembesítésre jellemző). Az eljárással összefüggő – jelen esetben a kihallgatással kapcsolatban történt – esemény vagy nyilatkozat rögzítését a jelenlévő (erre jogosultak) is indítványozhatják, ez csak akkor tagadható meg, ha azokat a kihallgató nem észlelte, nem szerzett róluk tudomást.

f) A jegyzőkönyvet aláírás előtt át kell adni elolvasásra (erre megfelelő időt kell biztosítani), majd a kihallgatott személyt meg kell kérdezni, van-e valami hozzátenni- vagy kiegészíteni valója. Ez nem puszta formaság, hiszen kiderülhetnek az esetleg elkövetett hibák, elírások, félreértések, amelyeket az eljárás sikere érekében is ki kell javítani. A kijavítás, kiegészítés a kihallgató feladata, de adott esetben megengedhetjük, hogy a kihallgatott saját kezűleg vezesse rá a jegyzőkönyvre javításait, kiegészítéseit, megjegyzéseit. Ez növeli a jegyzőkönyv hitelességét. A javításokat alá kell írni. Az írni-olvasni nem tudó kihallgatottnak a jegyzőkönyvet (hatósági tanúk jelenlétében) jól érthetőn kell felolvasni; megismételve (szükség esetén meg is magyarázva) minden olyan mondatot, amit nem értett. A magyarázat során alkalmazkodni kell a kihallgatott szellemi színvonalához is. (Mivel ma már hatósági tanúkat csak a törvényben meghatározott esetekben alkalmazhatunk, az írni-olvasni nehezen tudó személyeknek legfeljebb csak segíthetünk a jegyzőkönyv elolvasásában és megértésében.) Az elolvasás, illetőleg a felolvasás megtörténtét és a nyilatkozatot a jegyzőkönyv záradékában kell rögzíteni, majd a jegyzőkönyvet alá kell írni, illetve íratni (a záradékra, az aláírásra, illetve annak megtagadására, a tanú adatainak zárt kezelésére vonatkozó rendelkezéseket itt nem részletezzük). Megjegyzendő viszont, hogy bár a Be. nem rendelkezik arról, hogy a hatósági tanúnak a jegyzőkönyvet alá kellene írnia, ha közreműködött, célszerű a záradékot vele is aláíratni.

A kihallgatás más módon rögzítése A hatóság elrendelheti a kihallgatás rögzítését gyorsírással is; ez a nyomozás során ritkán fordul elő. A gyorsírói feljegyzés azonban a jegyzőkönyvet nem pótolja. A kihallgatásról jelentés is készülhet, amelynek a meghatározott adatokon kívül a vallomás lényegét kell tartalmaznia. Mivel a jelentést csak a nyomozó írja alá, célszerű a végrehajtás során a lényeges mozzanatokat tartalmazó feljegyzést készíteni és azt a kihallgatottal aláíratni; majd e feljegyzést

108

irattározni. Így elkerülhetők a későbbi esetleges problémák; sőt, a feljegyzés felhasználható lesz akkor is, ha a kihallgatást a szokásos formában meg kell ismételni. A kihallgatás kép- és/vagy hangfelvételen rögzítését a hatóság rendeli el, ez ellen jogorvoslatnak helye nincs. A terhelt, a védő vagy a sértett indítványára ez csak akkor rendelhető el, ha a költségeket előlegezik. E rögzítési módok alkalmazása általában a következő esetekben ajánlott: › a jelentősebb kihallgatásoknál, különösen, ha feltételezhető, hogy a vallomástevő a későbbiekben el fog térni eredeti vallomásától (így pl. súlyos bűncselekmény gyanúsítottja kihallgatásánál); › amikor előre látható, hogy az adott személy a bírósági tárgyaláson nem fog tudni megjelenni (külföldre távozik, súlyos beteg, életveszélyes állapotban van, időskorú); › a tolmács közreműködésével felvett vallomás rögzítésénél; › kiskorúak és különösen gyermekkorúak kihallgatásánál, mivel különösen fontos lehet a betanultságra vagy a szabad visszaemlékezésre jellemző hanghordozás megörökítése; › nyomozóbrigád által folytatott eljárásokban, mert lehetővé válik, hogy a vallomást meghallgathassák a kihallgatáson részt nem vevő nyomozók is; › fontos lehet a feljelentés, bejelentés, „önfeljelentés” esetében, főként, ha ennek alapján forró nyomon indul a nyomozás és a jegyzőkönyvi rögzítést későbbre kell halasztani. Mivel lehetővé teszi az egész kihallgatás menetének rögzítését, így ellenőrizhetővé válik, hogy törvényes úton érték el a vallomást. Csökkenti az alaptalan (a törvénytelen kihallgatási módszerekre hivatkozó) bejelentések, illetve feljelentések számát, és ellehetetleníti a tartalmi vonatkozású kifogásokat is. A videofelvétel bemutatása esetenként feleslegessé teheti a szembesítést is.

A felvétel lehetőséget nyújt az utólagos elemzésre, értékelésre (ez különösen a bonyolultabb ügyekben, a konfliktusos és a bizonytalan szituációk esetében lehet fontos). Ellenőrizhető pl., hogy pontosan milyen kérdéseket és hogyan tettek fel a kihallgatottnak, és azok milyen hatást gyakoroltak rá; hogyan viselkedett, mikor szólta el magát stb. Módot ad a későbbi kihallgatások jobb taktikájának a kidolgozására. Elkészítése rendszerint csak kezdetben zavarja a kihallgatottat, később már érvényesül azon előnye, hogy a jegyzőkönyvezéssel nem kell megtörni a kihallgatás lendületét, elvonni a kihallgatott figyelmét. A felkészülés, tervezés során ajánlott szó szerint leírni a kötelező formaságok (figyelmeztetések, a kihallgatott és más résztvevők adatai, gyanúsítás stb.) szövegét, sőt, a fontosabb kérdéseket is; és célszerű forgatókönyvszerű vázlatot készíteni a kihallgatás tervezett menetéről. A felvételen ugyanis rajta lesz a nyomozó ténykedése is! A berendezéseket a kihallgatás előtt ki kell próbálni, meg kell győződni arról, hogy elhelyezésük biztosítja a jó minőségű felvételt. Szükség lehet szaktanácsadó közreműködésére is (pl. a videokamerát ne a kihallgató kezelje). A személyi adatokat (különösen, ha csak hangfelvétel készül) maguk az érintettek mondják el, hogy azonosíthatóak legyenek; a jogok/kötelezettségek ismertetését ki kell egészíteni a rögzítésre való figyelemfelhívással, és célszerű elmondani a követendő „technikai” szabályokat is. A nyomozás vezetőjének az a döntése, hogy az adott kihallgatást felvételen kell rögzíteni, csak az adott nyomozási cselekmény egészére vonatkozhat. Nem szabad csak egyes részeket felvenni, nem szabad a szalagon törölni. A felvétel elkészítésére, megszakítására, írásba foglalására stb. nézve a Nyer 182–186. §-ai részletes útmutatást adnak. A felvétel készítésének minden előnye mellett hátrányos oldalai is vannak, amelyek korlátozzák széleskörű elterjedését, és amelyek miatt csak indokolt esetekben célszerű a rögzítésnek ezt a módját ajánlatosnak tartani. Költséges, problémás a kazetták csatolása és tárolása, igen sok időt vesz igénybe a szöveg írásba foglalása, a felvételek meghallgatása; egyesek a manipulálhatóság miatt a digitális felvevők alkalmazását is vitatják. Végül az sem elhanyagolható, hogy egyelőre az ügyészségek és bíróságok sem rendelkeznek kellő mennyiségű készülékkel.

5.2. A TANÚKIHALLGATÁS A tanú a bizonyítás egyik alanya; tanúként az hallgatható ki, akinek a bizonyítandó tényről tudomása lehet.105 E megfogalmazásból egyértelműen kitűnik, hogy a tanúként számításba vehető személy kihallgatása nem kötelező, hanem annak előzetes mérlegelésétől függ, hogy tudhat-e a bizonyítandó tényről, illetve előbbre viszi-e a bizonyítás eredményességét. Ennek megfelelően az, hogy valakinek a 105

Az Sztv szerint: „akinek olyan tényről van tudomása, amelynek a szabálysértési ügy szempontjából jelentősége van.”

109

bizonyítandó tényről tudomása van, csupán ténybeli előfeltétele annak, hogy őt a hatóság, amennyiben ezt szükségesnek tartja, tanúként kihallgassa. Szükségtelen tehát húsz olyan tanút kihallgatni, aki mind csakis ugyanazt tudja elmondani. A tanúvallomás az egyik legfontosabb, leggyakoribb bizonyítási eszköz. Mivel a tanú ún. személyi jellegű adatforrás, ezért nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a tényekhez nem közvetlenül, hanem a szubjektum közvetítésével juthatunk hozzá, ez mind a felderítés, mind a bizonyítás szempontjából pozitív és negatív hatású egyformán lehet. Elősegíti a nyomozást, hogy a tanú olyan többletinformációkat nyújthat, amelyekhez nem lehet a hátra maradt elváltozások alapján hozzájutni. Számot adhat a cselekmény lefolyásáról, előzményeiről, az egyes tények kapcsolatáról; a szereplők személyéről (kilétéről, illetve annak megállapítását elősegítő tényekről, pl. személyleírás stb.) és a cselekmény előtti, alatti, utáni tevékenységéről; a felderítés irányának, a bizonyítás lehetőségeinek meghatározását elősegítő tényekről; képes következtetések levonására stb. Ezzel szemben sokféle oka lehet annak, hogy a tanútól kapott tájékoztatás hiányos, nem tárgyilagos; hogy a tanú nem akar vagy nem képes a hatósággal együttműködni. A tanúkat többféle szempontból csoportosíthatjuk, ennek mind a velük kapcsolatos követendő taktika kialakításában, mind a tanúvallomás értékelésében fontos szerepe van. Elsődleges tanúk („szem- vagy fültanúk”) azok, akik a releváns tényeket személyesen észlelték, míg a „másodlagos”, közvetett tanúk azok, akik más úton (mások elmondásából, a sértett vagy az elkövető közléseiből) ismerték meg a cselekményre vonatkozó adatokat. Érdektelen az a tanú, akit a cselekmény szereplőihez sem jogi, sem érzelmi kötelék nem fűz; akinek sem a cselekményből, sem annak felderítéséből, elbírálásából haszna vagy kára nem származik. Az érdekelt tanú az előbbinek az ellentéte (pl. aki rokona vagy közeli ismerőse, esetleg haragosa, munkáltatója stb. valamelyik szereplőnek; akinek akár anyagi, akár erkölcsi szempontból vagy más személyes érdekből közvetlen hasznot hajt a cselekmény felderítése vagy annak elmaradása); a sértett nyilván ebbe a kategóriába tartozik. A tanúkat csoportosíthatjuk a kihallgatásuk során tanúsított magatartásuk, illetve a vallomásuk jellege szerint106 is: van, aki igazat akar mondani, de nem képes kellően visszaemlékezni, vagy mondanivalóját megfelelően előadni; van, aki tudatosan igyekszik félrevezetni a hatóságot; van, aki valamilyen befolyás alatt áll (pl. megfélemlítették); emellett persze a tanúk többsége igazat akar és tud is mondani. További szempont lehet, hogy miképpen került sor a közreműködésére: önként jelentkezett; a nyomozás során kutatták fel; tanúként más személy nevezte meg vagy hivatkozott rá a vallomásában; ő volt a felfedező tanú (az a tanú, aki a cselekményt annak elkövetése után elsőként észlelte); rendszerint a felfedező tanú értesíti (akár személyesen, akár mások közreműködésével) a hatóságokat). Talán nem érdemtelen itt megjegyezni, hogy a kiskorúak, valamint a kifejezetten idősek az átlagos felnőtteknél rendszerint sokkal jobban képesek egy személyt megfigyelni, ezt a mozaikkép (portré) készítés gyakorlata is bizonyítja.

1) A tanúk felkutatása A tanúk felkutatása a nyomozó hatóságok feladata.107 Az erre történő felkészülés (és később a tervezés-szervezés, valamint a végrehajtás) során figyelembe kell venni mindazon körülményeket, amelyek befolyásolják a tanúk felkutatásának eredményességét, az adatok beszerzését, felhasználását, értékelését, illetőleg a kihallgatást: › számítani kell arra, hogy a tanú nem tudja, hogy az általa észlelt, ismert ténynek jelentősége van; mások nem hajlandók önként jelentkezni vagy megpróbálnak kibújni tanúzási kötelezettségük alól (az ilyen magatartásnak többféle oka lehet: kényelmesség, közömbösség, hatóságokkal szembenállás, érzelmi tényezők stb. Súlyosabb probléma az érdekeltség és a félelem, mert ezek erősebbnek bizonyulhatnak, mint a várható jogi hátrányok); › már a tanú felkutatása, idézése során figyelembe kell venni, hogy a tanú kérheti az adatai zárt kezelését. Ha szükséges, erre fel kell hívni a figyelmét, s célszerű az e kérdés elbírálásához szükséges adatokat is beszerezni; › gyakran előfordul, hogy a felkeresett személyek nem mondanak igazat, letagadják, hogy tudnának valamit az ügyről. Azt sem kizárt, hogy esetleg éppen az elkövetővel állunk szemben. Az ezekből adódó problémák csak a nyomozás adatainak kellő ismeretében fedhetők fel és oldhatók meg; › rendszerint minél előbb ki kell hallgatni azt, akinek a tanúvallomására előre láthatóan szükség lesz (aki érdemi felvilágosítást tud adni). A tanút (ha ez indokolt, és lehetséges is) a helyszínen is ki lehet hallgatni; egyéb esetekben pedig célszerű azonnal beidézni (szóban vagy az idézés kézbesítésével). Mindkét esetben 106 Mindenfajta vallomást értékelhetünk objektív oldalról (a benne foglalt tények hamisak vagy igazak) és szubjektív szempontból (a vallomástevő igazat akar és/vagy tud mondani, avagy sem). Ezek nyilván nem mindig esnek egybe: pl. objektíve hamis és szubjektíve igaz az a vallomás, amikor a kihallgatott azt hiszi, hogy igazat mond, ugyanakkor az előadott tények valótlanok, mert pl. rosszul emlékszik. 107 Ezt persze megteheti a sértett, a terhelt, valamint képviselőik, segítőik is.

110

előre gondoskodni kell a szükséges feltételekről (pl. idézni csak akkor lehet, ha már meghatároztuk a lehetséges kihallgatási időpontokat).

A felkutatás főbb lehetőségei a következők: a) a cselekmény helyszínén, illetve annak közelében, az oda vezető lehetséges útvonalakon házrólházra járva ki kell kérdezni az ott lakó, dolgozó személyeket (célszerű azt is figyelembe venni, hogy az adott esemény, jelenséget milyen távolságból, honnan lehetett észlelni); b) számításba kell venni azokat is, akik a munkakörüknél, egyéni szokásaiknál fogva a helyszínen vagy környékén rendszeresen megjelennek; e személyek felkutatását elsősorban az elkövetés valószínű időpontjának megfelelő időszakban célszerű elvégezni; › többnyire célravezető a terület megfigyelése, a környéket jól ismerő, esetleg kiterjedt kapcsolatokkal is rendelkező személyek kikérdezése; de támaszkodni lehet saját személy- és helyismeretünkre, kapcsolatainkra is; › adatforrásként és tanúként is számításba vehetők az adott útvonalon sétálni, vásárolni, munkába járók; a környékbeli gyerekek; a szállítási, közlekedési dolgozók, a postás, az újságkihordó; a vad-, hal-, mező-, biztonsági- és polgárőrök; a karbantartási, közműjavítást végzők; a benzinkutasok, kereskedők, iparosok, vendéglátósok és törzsvendégeik; a hajléktalanok; a helyi szervezetek képviselői; esetenként az orvosok, védőnők stb.; › amint arról a helyszíni szemle kapcsán szó esett, a tanúk felkutatásában, a tanúként számításba vehető személyek megállapításában az út-idő diagram is sikerrel alkalmazható;

c) indokolt esetekben igénybe lehet venni a tömegkommunikációs eszközöket; d) továbbá a kihallgatások során is ki kell térni arra, hogy a vallomástevő meg tud-e nevezni valakit tanúként; ugyanígy értékelni kell a nyomozás anyagát, mert abból is következtetni lehet arra, hogy kit lehet számításba venni, hol lehet tanúkat találni; esetleg nyilvántartásokat is igénybe vehetünk (pl. ha korábbi dolgozókat kell felkutatni stb.). A tanúkutatás során mindig fel kell jegyezni a megkérdezett személyek azonosításához szükséges adatokat; és célszerű felírni a tőlük kapott érdemi információkat. Így ellenőrizhető, hogy mindenkit kikérdeztek-e (akivel nem sikerült beszélni, azt utólag meg kell keresni); továbbá a beszerzett adatokat már a kihallgatás előtt is fel tudjuk használni; és nem vesznek el a pillanatnyilag irrelevánsnak ítélt adatok sem, amelyekre később szükség lehet. Részletes jelentést általában külön utasításra (pl. csoportmunka esetében) kell készíteni; erre a célra sokhelyütt speciálisan összeállított adatlapot használnak. Tanúk felkutatása érdekében adott esetben puhatolásra, sőt díjkitűzésre is sor kerülhet; más kérdés, hogy az utóbbi esetében aligha kerül majd sor szabályszerű kihallgatásra.

2) A tanú kihallgatásának egyes eljárásjogi szabályaihoz Feltételezve a vonatkozó előírások részletes ismeretét, ez esetben is csak azokat a kérdéseket érintjük, amelyeknek van taktikai vonatkozása. • A tanúkutatás során végzett meghallgatás, felvilágosítás kérés nem kihallgatás; az így beszerzett nyilatkozatok a felderítésben használhatók fel (és lásd még a Be. 178. §-ában írtakat). • A tanút lehetőség szerint úgy kell idézni, hogy kellő idő álljon rendelkezésére a megfelelő felkészülésre és megjelenésre. Az idézésben a tanút arra is fel lehet hívni, hogy feljegyzéseit, iratait vagy a bizonyításnál felhasználható egyéb tárgyait hozza magával. Az idézésre akkor is köteles megjelenni, ha egyébként tisztában van azzal, hogy mentességi jog illeti meg. A tanú köteles az idézésben megjelölt helyen és időpontban, kihallgatható állapotban megjelenni, és addig ott tartózkodni, amíg távozására a hatóság engedélyt nem ad. Ennek megszegése esetén elővezetését lehet elrendelni, illetve rendbírsággal lehet sújtani, továbbá az okozott költség megtérítésére is kötelezhető. Azt azért ajánlott figyelembe venni, hogy a tanú rendszerint a segítségünkre van, megfontolandó hát, hogy milyen szigorral bánunk vele. • A bevezető szakaszban tisztázni kell, hogy az ügyben érdekelt vagy elfogult-e. Ezekre a kérdésekre akkor is köteles válaszolni, ha egyébként a vallomástételt megtagadhatja. Közölni kell vele, hogy milyen ügyben, mely tényekkel kapcsolatban kell nyilatkoznia (egyrészt, mert e vonatkozásban csak az ügyre vonatkozó tényekre terjed ki a tanúzási kötelezettség, másrészt, mert e nélkül a tanúzási akadályok stb. sem tisztázhatók). • Ahhoz, hogy vallomástételének esetleges akadályát megfelelően tisztázhassuk, gyakran el is kell magyarázni, hogy pontosan miről van szó.108 Ennek számunkra akkor van különös jelentősége, amikor ő döntheti el, hogy él-e a vallomás megtagadásának lehetőségével, vagy sem. Mivel az akadály fennállásáról a hatóság 108 A tanú érdekében – ha a jogairól való felvilágosítás érdekében szükségesnek tartja – meghatalmazott ügyvéd járhat el, erre már az idézésben fel kell hívni a figyelmét. Amikor felvilágosítjuk, ezt ismét megemlíthetjük, ami növelheti velünk szembeni bizalmát.

111

dönt, ezért a tanú köteles válaszolni azokra a kérdésekre is, amelyek ennek eldöntéséhez szükségesek. A tanút a mentességére figyelmeztetni kell minden kihallgatása előtt; továbbá minden olyan eljárási cselekmény foganatosítása előtt, amelyen érdemi nyilatkozatot tesz vagy közreműködik; valamint amikor a mentessége ismertté válik (tehát pl. kihallgatása közben). A tanú nincs kötve a mentességi joga tárgyában tett első nyilatkozatához, attól utóbb bármikor eltérhet. A vallomás megtagadásának jogával a tanú vallomástétel közben és bármely újabb kihallgatása (szembesítése) során is élhet. A mentességi jog nem illeti meg azokat, akik a vallomás megtagadására jogosult személyektől szereztek tudomást a releváns tényekről (közvetett tanúk), e személyek szükség esetén bármikor kihallgathatók. • A testi- vagy szellemi fogyatékosság meglétének, mértékének, illetve annak a tanúskodásra gyakorolt következményeinek megállapítása, bizonyítása a hatóság feladata, e célból szükség szerint szakértőt kell kirendelni. A testi fogyatékosság nem önmagában alapozza meg a vallomástételi képesség hiányát, hanem csak akkor, ha az szoros összefüggésben van az észlelés módjával, más esetben a tanú testi fogyatékossága ellenére kihallgatható. Így pl. bizonyítási kísérlet útján ellenőrizhető, hogy a nagyothalló az adott körülmények között valóban észlelhette-e a hangjelenséget stb., de erre sincs szükség, ha az általa látottakról kell vallomást tennie. A szellemi fogyatékosság (ideértve az átmeneti tudatzavart, az emlékezőképesség időleges elvesztését is) nem az észleléssel, hanem az észlelt események, tények tárolásával, illetve hiteles visszaadásával van szoros összefüggésben. Ha az ilyen tanú kihallgatása a nyomozás érdekében elengedhetetlen lenne, szakértőt (elmeorvos, pszichiáter, gyógypedagógus stb.) kell kirendelni, s ha a tanú a szakvélemény szerint kihallgatható, célszerű lehet ahhoz szaktanácsadót igénybe venni. • Ha a tanút állami- vagy szolgálati titok vonatkozásában titoktartási kötelezettség terheli és ennek ellenére tenne vallomást, a titoksértést maga a kihallgató is elköveti! • A hozzátartozó mentességi joga esetében a törvény a családi-rokoni kapcsolaton alapuló érdekeltséget méltányolja. Ez esetben fontos elmagyarázni a Be. 82. § a) és b) pontja közti különbséget – hogy miért lehet kedvezőbb, ha – mint hozzátartozó – nem az egész vallomástételt tagadja meg. Ugyanis ha a b) pontban írt lehetőséget választja, az módot ad arra, hogy saját maga vagy hozzátartozója vádolása nélkül nyilatkozzon: igazolja a terhelt alibijét, előadja a mentő, illetve az enyhítő körülményeket, elmondja, hogy a bűncselekmény miképpen zajlott le stb. És persze azt is el kell mondani, hogy mi minősül vádolásnak. (Vádolásnak minősül minden, bármely – nem csak a vizsgált – bűncselekménnyel, illetve az elkövető személyével összefüggésbe hozható, a megalapozott gyanú megállapítására alkalmas kijelentés. Mivel egyéb tényekre nézve a tanú nem tagadhatja meg a választ, ezért a hatóságnak mérlegelnie kell, hogy a mentesség pontosan mely tényekre terjed ki és erre a tanút szükség szerint figyelmeztetnie kell.109) • Ha a tanú vallomástételének akadálya nincs, vagy mentességével nem kíván élni, figyelmeztetni kell őt az igazmondásra és a hamis tanúzás következményeire, valamint a személyi adatai zárt kezelésének lehetőségére. A tanút arra is figyelmeztetni kell, hogy legjobb tudomása szerint mindent el kell mondania, amit az ügygyel összefüggésben észlelt; továbbá, hogy a hamis tanúzás nem csupán hamis vallomás megtételével, hanem bizonyos tények, körülmények elhallgatásával is elkövethető. A figyelmeztetéseket, valamint az ezekre adott válaszait jegyzőkönyvezni kell. A hamis tanúzás jogi értékelése szempontjából igaznak tekintendő az, ami megfelel az objektív valóságnak, illetve amiről a tanú szubjektíve meg van győződve, tehát ha a tanú csupán rosszul emlékszik vagy téved, ezzel nem követi el a hamis tanúzást (tévedése pl. szembesítéssel is korrigálható). • A vallomástétel szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a tanú közvetlenül, vagy közvetett módon szerezte az információit. A tanú a kihallgatása során nem csupán az általa észlelt tényekről, hanem az ezekről alkotott véleményéről is számot adhat. Mivel azonban a bizonyítás szempontjából kizárólag a tényelőadás vehető figyelembe, ezért a hatóság feladata, hogy a tanú észlelésein alapuló vallomását elhatárolja a következtetéseitől. • A tanú védelmével kapcsolatban megjegyzendők a következők. Gondosan ügyelni kell arra, hogy a tanú zártan kezelt adatai ne juthassanak senki illetéktelen tudomására. A vonatkozó előírások betartása mellett a tanú lakcímét tartalmazó tértivevényeket, visszaérkezett küldeményeket, ezzel kapcsolatos hatósági megkereséseket, illetve válaszokat is zártan kell kezelni; az adatok nem szerepelhetnek a jogosultak kérelmére kiadott másolatokon sem, s az adatok védelmére a nyomozói feljegyzések tekintetében is ügyelni kell. • A tanú elsősorban kérdésekre válaszol, a vallomás összefüggő előadására így a kihallgatása során bármikor sor kerülhet. E tekintetben az kell figyelembe venni, hogy a kihallgatás sikerét melyik megoldás szolgálja – s milyen mértékben szükséges, hogy önállóan nyilatkozzon. Lehet, hogy nincs is mit elmondania azon kívül, 109

Itt a következőket kell megemlíteni. a) Mivel a törvény kifejezetten bűncselekményre utal, nem terjed ki a mentesség a csupán szabálysértést megvalósító cselekményekre vonatkozó válaszadásokra (BH1996. 1979. III.). b) A vallomás megtagadását semmilyen formában nem lehet bizonyítékként értékelni és a megtagadás okát is csupán a törvényes feltételek fennálltának mértékéig lehet vizsgálni. c) Ha a tanú a vádolás körébe tartozó tényekre vonatkozó kérdésekre nem válaszol, vagy éppen hazudik, a tanúzási akadályok rendeltetésénél fogva ez nem minősül hamis tanúzásnak. d) A tanú a figyelmeztetés és kioktatás után a kérdések elhangzását követően döntheti el, hogy válaszol, vagy sem. f) Nyilvánvaló, hogy: 1) a tanút az említett problémákkal kapcsolatban akkor lehet érdemben és megfelelő módon felvilágosítani, amikor azok a kihallgatás menetében felszínre kerülnek; 2) a korrekt magyarázat elősegíti az igaz vallomás beszerzését; 3) a tanú tétovázása, hallgatása, kitérő válaszai, érzékelhető, leleplezhető hazudozása annak ellenére előbbre vihetik a felderítést, hogy a törvény megtiltja a bizonyításban való felhasználásukat. És lásd a Be. 82. § (4) és (5) bekezdéseit is.

112

amit megkérdezünk. Van, aki arra is képes, hogy maga diktálja le a vallomását, s alig kell neki kérdéseket feltenni. • A nyomozási szakaszban a nyomozó hatóság kihallgatást végző tagja, valamint a kihallgatáson jelen lévő szakértő és védő tehet fel kérdést; szembesítés során az is, akivel szembesítették. A kérdést szükség esetén meg kell magyarázni. A tanú befolyásolására alkalmas, megfélemlítő, kétértelmű, vagy tévedésbe ejtő kérdés nem tehető fel. Az ilyen, továbbá nem az ügyre, hanem a tanú magánéletére vonatkozó, vagy egyéb sértő kérdés feltevését, és a válaszolást meg kell tiltani és ennek megtörténtét – a megtiltott kérdés szó szerinti rögzítésével – jegyzőkönyvbe kell venni. • Ha a tanú vallomása a korábbi vallomásától eltér, ennek okát azonnal tisztázni kell. Ha ehhez szembesítés szükséges, az később is végrehajtható. Amennyiben az eltérés mélysége és jellege, valamint az eltérés okára adott magyarázat jellege indokolja, szükséges lehet a tanú ismételt figyelmeztetése a hamis vád, vagy hamis tanúzás következményeire. • Rendszerint a vallomás lényegét, valamint azt kell jegyzőkönyvbe foglalni, hogy a tanú az általa elmondottakról honnan, milyen módon szerzett tudomást. Ha azt indítványozták, vagy annak jelentősége van, a vallomást adott részleteit szó szerinti kell rögzíteni. Amennyiben az a vallomás értékelésében szerepet játszhat, jegyzőkönyvezni kell a tanúnak a kihallgatás során tanúsított magatartását is. • A tanú az ügyismereti jogosultságán kívül eső tényeket csak akkor és olyan mértékben ismerheti meg, amikor és amennyiben ezt a nyomozás érdekei indokolják (pl. emlékezetének felfrissítése vagy ellentmondások tisztázása érdekében kihallgatásakor elébe tárható más személyek vallomása, bemutathatók bizonyítékok). • A tanú kérheti a megjelenésével kapcsolatban felmerült költségek megtérítését; továbbá kérésére a nyomozó szerv előtt idézésre történt megjelenéséről és az ott eltöltött időről igazolást kell adni. Ezeket néha nem árt még a bevezető beszélgetés során megemlíteni; van, akire ez „jó hatást” gyakorol. • Gyermekkorút csak akkor lehet tanúként kihallgatni, ha vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható (kihallgatásakor mellőzni kell a hamis tanúzás következményeire történő figyelmeztetést, ehelyett az igazmondás fontosságára kell felhívni a figyelmét). A korlátozás magyarázata az, hogy a gyermek életkori sajátosságainál fogva kihallgatásakor súlyos pszichés megterhelésen, traumán eshet át, amely aránytalanul nagyobb kárt okozhat, mint a vallomásának mellőzése, vagy pótlása. Más kérdés, hogy adott esetben csak később derül ki, hogy mégis van más bizonyítási lehetőség.

5.2.1. A tanú kihallgatásának taktikai sajátosságai a) A felkészülés általános feladataihoz a következőket fűzhetjük hozzá: • A tanú érdekeltségével, elfogultságával kapcsolatos adatok vizsgálata: Milyen viszonyban van a tanú a sértettel, a gyanúsítottal, esetleg ezek hozzátartozóival? Itt nemcsak a szomszédság, a közös munkahely, a baráti vagy ellenséges viszony jöhet számításba, hanem az esetleges anyagi jellegű, avagy a jelentősebb érzelmi kapcsolat is.

Tulajdonképpen azt kell megvizsgálni, hogy van-e olyan körülmény, amely befolyásolja a tanú őszinteségét, illetve van-e valamilyen tanúzási akadály. Amennyiben a felkészülés során ezekről érdemi adatokat állapítottunk meg, ellenőrizni tudjuk, hogy a tanú az érdekeltségéről és elfogultságáról a valóságnak megfelelően nyilatkozik-e, továbbá információkhoz jutunk a vallomás bizonyító erejének, a tanú őszinteségének, megbízhatóságának megítéléséhez is. • A kihallgatás idejének és helyének megválasztása:

Nem lehet közömbös a számunkra, hogy a kihallgatással milyen problémákat okozunk annak a személynek, aki végeredményben elősegíti az eljárás eredményes lefolytatását. Néhány idevágó szempont: az utazással kapcsolatos fáradalmak, a munkából való kiesés, esetleg a gyermek elhelyezése a kihallgatás idejére, stb. Gondolni kell arra is, hogy az adott esetben célszerű lehet a tanú kihallgatására megkeresés útján intézkedni és nem a tanút utaztatni. E kérdésben a gazdaságosság és az eredményesség a döntő szempont.

• Egyes technikai és taktikai jellegű problémák számbavétele: Úgymint a védő, a szakértő, a gondozó, a törvényes képviselő, írni-olvasni nem tudó tanú esetében a jegyzőkönyv ismertetéséhez szükséges hatósági tanúk jelenlétének és közreműködésének; a megfelelő kihallgatási körülmények biztosítása (pl. a terhelt által megfenyegetett sértett, tanú képes legyen objektív valóságos vallomást tenni); a kihallgatási taktika kidolgozása stb.

b) A fogadás szakaszában elsősorban azt kell szem előtt tartani, hogy a tanú állampolgári kötelezettségét teljesíti, elősegíti a nyomozást; s hogy a megfelelő pszichológiai kontaktus kialakítása jelentős mértékben befolyásolja a vallomás minőségét.

113

• A tanút meg kell erősíteni abban, hogy tanúzási kötelezettsége teljesítésével társadalmi elvárásoknak tesz eleget, és közvetlenül segíti a bűnözés elleni harcot. Ha a tanú és a gyanúsított viszonya ezt indokolja, arra is rávilágíthatunk, hogy a gyanúsított érdekében is szükséges, hogy vallomásával elősegítse az igazság érvényesülését, a mentő és az enyhítő körülmények feltárását, a bűncselekmény előidéző okainak, indítékának megállapítását, esetleg a gyanúsított ezzel kapcsolatos nyilatkozatának megerősítését (pl. hozzátartozót éppen ilyen okokra hivatkozva győzhetjük meg arról, hogy adott esetben sokkal helyesebb, ha nem él mentességi jogával). • Előfordul, hogy a tanú ideges, fél, a kihallgatás kényelmetlen számára vagy a környezet hat rá kedvezőtlenül. Mindig arra kell törekedni, hogy kellőképpen megnyugtassuk, és bizalmat ébresszünk benne a hatóság és a kihallgató személye iránt. • Általában már a fogadás szakában felmerülnek a tanúvédelemmel kapcsolatos problémák is. Fel kell világosítani ennek törvényes lehetőségeiről, az idevágó gyakorlati tapasztalatokról – miszerint általában csak addig érdeke, addig éri meg a bűnözőnek, hogy a tanút megfélemlítse, amíg ezzel meg tudja akadályozni az eljárást, tehát később már a bűnöző számára is inkább hátrányt jelent, ha még a tanú sérelmére elkövetett cselekményekkel is súlyosbítaná a helyzetét. • Abban is segítenünk kell a tanút, hogy elfogultsága vagy érdekeltsége ellenére igyekezzen minél pontosabb, reálisabb vallomást tenni. Ha a felkészülés vagy a fogadás szakában megismert adatok alapján fenntartásaink vannak a tanú szavahihetőségével, vallomásának várható tárgyilagosságával, esetleg kifogásolható magatartásával kapcsolatban, azt nem célszerű éreztetnünk, mert ezzel a tanút visszahúzódásra, esetleg szembefordulásra késztetnénk, tehát a helyes tanúvallomás beszerzésének lehetőségét csökkentenénk. • Rendszerint elősegíti a megfelelő kontaktus kialakítását, ha a tanút nem várakoztatjuk feleslegesen, udvariasan bánunk vele, nyomban a személyi adatok egyeztetése után közöljük vele, hogy milyen ügyben, miért, milyen minőségben hallgatjuk ki. • Jogairól és kötelességeiről is úgy kell felvilágosítani, hogy a figyelmeztetéseket megértse, ne vegye fenyegetésnek, érezze a segítő szándékunkat, tudatában legyen annak, hogy jogainak érvényesülését biztosítjuk.

c) Ha kihallgatását a vallomás összefüggő előadásával kezdjük, az előtt olyan módon kell a tanú figyelmét az ügyre irányítani, hogy teljesen befolyásmentesen adhassa elő mondanivalóját. Amíg beszél, vallomásának tartalma mellett gondosan figyeljük meg előadásmódját, szóhasználatát, arckifejezését, gesztusait. Ezekből hasznos információkat szerezhetünk be a tanú személyiségével, igazmondásával kapcsolatban; feltűnhet, ha betanult szöveget mond el, megtudhatjuk, hogy a vallomás mely részeinél, milyen témák előadása során volt nyugtalan vagy szégyenlős stb. Leghelyesebb e a szakaszban a vallomás lényegét jegyzetelni, majd akkor jegyzőkönyvezni, amikor a tanú a mondandóját befejezte.

d) A kérdezés során is figyelembe kell venni, hogy a tanúvallomás akkor a legértékesebb, ha sem magatartásunkkal, sem a kérdések megfogalmazásának módjával nem befolyásoljuk a tanút. • Tisztázni kell, hogy a tanú hogyan, milyen módon jutott azokhoz az információkhoz, amelyeket vallomásában előadott. Ha következtetéseit, véleményét mondta el, meg kell állapítani, hogy azokat milyen tényekre alapozta. • A hézagok kitöltése és az ellentmondások feloldása után kérdezzünk rá azokra az eseményekre, adatokra, amelyeket az adott tanú segítségével kívánunk megvizsgálni, de önmagától nem mondott el. A részleteket fokozatosan kell a felszínre hozni: előbb általános jellegű kérdéseket kell feltenni, majd a válaszok rögzítése után kell pontosítani és részleteket tisztázni. • Az ellentmondások tisztázásakor azt is jegyzőkönyvbe kell venni, hogy a tanú végleges álláspontját mivel indokolja, illetve véleményét miért változtatja meg. Előfordulhat, hogy a tanú hiányosan emlékszik, esetleg maguk az ellentmondások is erre vezethetők vissza, de előfordulhat az is, hogy nem akar igazat mondani, kitér a válaszadás elől. Ezekben az esetekben célszerű a tanú emlékezetét a bizonyítékok bemutatásával felfrissíteni.

e) A kihallgatás befejezése után ki kell térni arra, hogy szükség lesz-e még később is a tanúra. • Célszerű már ekkor megbeszélni vele a következő kihallgatás (más eljárási cselekmény) időpontját. Helyes arról is tájékoztatni, hogy a bíróság valószínűleg kihallgatja majd, mert ítéletét csak a tárgyaláson közvetlenül megvizsgált bizonyítékokra alapozhatja.

• A tanút elbocsátása előtt – ha ez szükséges – nyugtassuk meg, és éreztessük vele, hogy a közreműködése miatt esetleg előforduló negatív megnyilvánulásokkal szemben a hatóság mellette áll. 5.2.2. A sértett kihallgatása A sértett kétfajta „minőségben” tehet vallomást: amikor a panaszfelvétel során hallgatjuk meg, illetve amikor tanúként hallgatjuk ki. Tanúként kihallgatására alapvetően a tanúra vonatkozó eljárásjogi szabályok és krimináltaktikai ajánlások érvényesek.

114

Mindig figyelembe kell venni, hogy a sértett érdekelt, ennél fogva valamilyen mértékben mindig elfogult is (különösen, ha az elkövető a hozzátartozója, barátja, haragosa, munkatársa, egyéb ismerőse). A sértettek vallomása viszonylag gyakran tér el a valóságtól az ijedtség veszélyt, sérelmet felnagyító hatására. Emellett számításba kell venni, hogy a cselekmény elkövetésekor sok esetben olyan helyzetbe kerül, amely kifejezetten akadályozza őt az események és körülményeik (pl. a támadó személyleírása) helyes észlelésében stb. Egyes esetekben szándékos torzításra is kell gondolni, különösen a következő indítékok alapján: a) a sértett szégyenérzete miatt; különösen az ellene elkövetett szexuális, valamint minden egyéb olyan bűncselekménynél (lehet az lopás, rablás, házassági ígérettel összefüggő csalás stb.) is, amikor az elkövetővel előzőleg már fennállott kapcsolata jellegének, vagy adott helyen és időben való tartózkodásának a kitudódása környezetének rosszallását vonná maga után. Ezekben az esetekben fontos, hogy a sértett biztos lehessen a hatóság diszkréciójában. Fel kell kelteni benne azt a vágyat, hogy őszinte vallomásával segítse elő a sérelmére elkövetett bűncselekményt elkövetők felelősségre vonását; b) ha a sértett a bűncselekmény kapcsán nemcsak kárának megtérülését várja, hanem az esetből hasznot is szeretne húzni (leltárhiány eltüntetése, leltártöbblet kialakítása sikkasztási célzattal, a jogosnál magasabb biztosítási díj elérése stb.). Ilyen esetekben a nyerészkedést igazoló bizonyítékok megfelelő bemutatásán kívül a büntetőjogi felelősség kihangsúlyozása is hozzájárulhat ahhoz, hogy a hamis vallomástól elálljon; c) ha a sértett bejelentésének célja a környezetének és a hatóságnak a félrevezetése (önbetörés, önrablás stb.), súlyos bűncselekmény leplezése (pl. hozzátartozó eltűnésének bejelentése az elkövetett emberölés után), hamis vád az állítólagos elkövető elleni bosszúból vagy zsarolási célzattal (pl. meg nem történt erőszakos közösülés bejelentése). A taktika ezekben az esetekben elsősorban a mögöttes esemény súlyától és jellegétől függ. (A hatóság félrevezetése vagy a hamis vád alapos gyanúja esetén célszerű a gyanúsítottra vonatkozó kihallgatási taktika alkalmazása.) Mindezeket figyelembe kell venni már a fogadás szakában, a kontaktus megteremtésében és alakításában, a kihallgatási szituáció megítélésében, illetőleg a vallomás beszerzése során. A konfliktusos szituáció egyes kérdései a sértett és a tanú esetében • A tanúknál a vallomás jogtalan megtagadása közvetlen formában alig fordul elő és rendszerint a Be. vonatkozó, egyes rendelkezéseinek, pl. a hozzátartozó fogalmának téves értelmezéséből adódik. Ilyenkor a jogszabály megmagyarázása rendszerint fel is számolja a konfliktushelyzetet. A vallomás megtagadásának burkolt formája az olyan hamis vallomás, amelyben a tanú a valósággal ellentétben azt állítja, hogy nem látott, nem hallott semmit azokból az eseményekből, amelyekről kérdezik. A vallomás megtagadásának akár nyílt, akár közvetett, burkolt formája esetén újból figyelmeztetni kell a tanút a törvényben megszabott kötelességére és az annak megszegésével járó következményekre.110 Egyes esetekben a tanú elmondja, hogy mi az oka a magatartásának, pl. hogy a bosszútól fél. A hatékony védelem megígérése, az állampolgári kötelesség elmagyarázása, a vallomás jelentőségének megértetése, az elkövetett bűncselekmény társadalomra veszélyességének bemutatása rendszerint elegendő arra, hogy a tanú elálljon eredeti elhatározásától, és őszinte vallomást tegyen. A tanúk egy része titoktartásra tart igényt. Erre a tanúvédelmi rendelkezések ma már bizonyos lehetőséget nyújtanak. A figyelem összpontosítását általában jellemzik a testhelyzet, a mimika nagyon kifejező külső jelei, a felesleges mozdulatok korlátozása, az észlelésben részt nem vevő szervek izmainak lazulása, a testnek vagy csak az arcnak az észlelt jelenség felé való fordítása, tágra nyílt szemek stb. A figyelem külső jeleinek vizsgálata elősegítheti az olyan tanú érveinek a megcáfolását, aki megtagadja a vallomástételt arra való hivatkozással, hogy el volt foglalva a munkájával, és azon kívül semmit sem látott vagy hallott, semmi sem érdekelte. Az ilyen vallomás őszinteségének értékelésénél el kell dönteni azt a kérdést, hogy az adott munka valóban annyira jelentős volt-e, és leköthette-e annyira a személyt, hogy semmit sem vett észre a környezetében lezajlott eseményből. Ha lehetséges, más tanúk kihallgatásával is meg kell állapítani, azt hogy nem figyelt-e fel az illető a kérdéses eseményre. A tanúvallomás megtagadása burkolt formájának leleplezéséhez bizonyítékok beszerzésével kell tisztázni az eredeti érzékelési, észlelési körülményeket, a tanú tartózkodási helyét és magatartását a cselekmény időpontjában és azt a körülményt, hogy kivel és mikor beszélt erről az eseményről. Az így beszerzett bizonyítékok tartalmának felhasználásával rendszerint el lehet érni, hogy a tanú elzárkózó magatartását feladja. A beszerzett adatok ismertetésekor szóra lehet bírni a tanút, különösen, ha a beszélgetést sikerül taktikailag úgy irá-

110 Büntető törvényünk szerint nemcsak az követ el hamis tanúzást, aki az ügy lényeges körülményeire valótlan vallomást tesz, hanem az is, aki tesz ugyan vallomást, de az igazságot elhallgatja – Btk. 238. § (1). Szigorúan bünteti a törvény a mentő körülmény elhallgatását is (Btk. 243. §).

115

nyítani, hogy az ellenvetést váltson ki belőle, a kialakult vita elszólásainak a felhasználásával rendszerint már nem nehéz kimozdítani a kihallgatást a holtpontról. • A tanú és a sértett vallomása hamisságának a gyanúja esetén a felelősségnek, az állampolgári kötelességnek, a bűnüldözés segítése fontosságának, a vallomás jelentőségének az elmagyarázása, a nyomozás előtt ismert és a vallomás tartalmának megcáfolására alkalmas egyes adatok ismertetése mellett, a legfontosabb az igazmondás ellen ható indítékok tisztázása és azok lehetőség szerinti semlegesítése. A hamis tanúzás leggyakoribb indítóokai: a terhelt iránti szimpátia, vagy éppen ellenkezőleg a tőle való félelem, a vallomást tevőre kedvezőtlen körülmények kiderülésének megakadályozása, a bosszú, az irigység, a szerelemféltés, a sértett hiúság, a mellőztetés, a kár, sérelem elszenvedése, hitelt adás meggondolatlan híresztelésnek, hamis tanúzásra való rábírás a terhelt vagy hozzátartozója részéről stb. Ezeket a motívumokat nem könnyű feltárni. A bosszúra okot adó eset, cselekmény pl. sokszor a távoli múltba nyúlik vissza, látszólag régen feledésbe merült, a bosszúálló azonban várt a kedvező alkalomra, hogy a bosszúvágyát kielégíthesse. A könnyelmű, meggondolatlan híresztelés, hírkeltés, hírhordás, pletyka már sok becsületes ember jóhírét tette tönkre. Vannak emberek, akik nem csinálnak lelkiismereti kérdést abból, hogy ellenőrizetlen híreket terjeszszenek. Az ilyen ember, mint tanú is hasonlóan jár el. Hiányos megfigyeléseit, felületesen alkotott véleményét, a másoktól hallottakat tényként állítja kihallgatása során. A tanúnak a gyanúsítottal szembeni nagyfokú szimpátiája, vagy ellenszenve nem ment fel a vallomástétel alól, nem jogosít a vallomástétel megtagadására. Ezt a körülményt azonban figyelembe kell venni a tanú vallomásának értékelésénél, természetesen ez nem jelenthet korlátlan bizalmatlanságot vele és vallomásával szemben. Érzelmi tényezők (a szeretet, szerelem, barátság) gyakori okai a hamis vallomásnak. Ez rendszerint a gyanúsított érdekében jelentkező részrehajlásban jut kifejezésre pl.: a barát, a szerető stb. hamis alibit igazol.

5.3. A PANASZFELVÉTEL A panaszfelvétel a kihallgatás sajátos formája. A feljelentő rendszerint érdekelt, a bejelentő lehet érdektelen személy is. A panaszfelvétel tárgya lehet bűncselekmény, de más esemény (pl. eltűnés) is; ettől függ, hogy mely eljárás szabályait (pl. Be., Áe.) kell követni. A feljelentő, bejelentő111 lehet akár gyermekkorú is, ezt az eljárási jogszabályok megengedik. A panaszfelvétel során rendszerint nem érvényesül a kihallgatás „klasszikus” menete: a fő kérdés ugyanis az, hogy szükség van-e azonnali intézkedésre. Igen fontos, hogy a panaszfelvétel alapos és szakszerű legyen, mert a hibás, hiányos munka helyrehozhatatlan károkat okozhat. a) A feljelentőt főszabályként nem lehet eltanácsolni: hatáskör és illetékesség hiányában is foglalkozni kell vele (fel kell venni a jegyzőkönyvet, meg kell tenni a szükséges intézkedéseket). Kivételt képez pl. az ún. notórius bejelentők esete, de ekkor is célszerű meggyőződni arról, hogy tényleg nincs semmiféle ok az intézkedésre; hiszen előfordulhat, hogy „most az egyszer” valódi mondanivalója van. Ha az ügy más hatóság (nem a rendőrség) hatáskörébe tartozik – mint pl. a magánvádas ügyek – erről a feljelentőt fel kell világosítani. Célszerű javasolni, hogy közvetlenül a megfelelő hatósághoz forduljon, ahol az ügyében szakszerűen tudnak foglalkozni. Ha a panaszfelvételhez ennek ellenére ragaszkodik, nem lehet elutasítani.

b) A fogadás szakában fontos, hogy ne kerüljön sor a felesleges várakoztatásra, mert az megakadályozhatja az azonnali intézkedéseket, meghiúsíthatja azok eredményességét. • Ha a feljelentő állapota indokolja, először is arról kell gondoskodni, hogy képes legyen a mondanivalóját érthetően előadni. Lehet, hogy csak meg kell nyugtatni, van, hogy az ittassága miatt kell az ellenérzéseinket félretéve „szót érteni” vele, de azt is lehetséges, hogy orvosi ellátásáról kell gondoskodni. Általában célszerű éreztetni, hogy a hatóság együtt érez vele, nem hagyja magára a problémája megoldásában. Ez fontos, hiszen így könnyebb őszintének lennie (adott esetben nem jön rá, hogy kételkedünk az előadottak valóságában). • Ezután meg kell hallgatni a mondanivalóját, és fel kell tenni azokat a kérdéseket, amelyek alapján az ügyben állást foglalhatunk. Lényegében a vallomás összefüggő előadásának „első verzióját” hallgatjuk meg; a kérdezés is e kihallgatási szakasz szerint történik. Természetesen már ekkor célszerű feljegyezni a fontosabb mozzanatokat. • Következő lépésként el kell dönteni, hogy előbb intézkedni kell, avagy most már követhetjük a kihallgatás általános menetét. 111

Ebben az alcímben – az egyszerűség kedvéért – a továbbiakban feljelentőről és feljelentésről beszélünk, értve alatta a bejelentőt, illetve bejelentést is.

116

Amíg a legelső elmondás során még nincs igazi jelentősége annak, hogy az jogi szempontból kifogásolható-e (pl. hamis vád), hiszen csupán tájékozódunk; addig az intézkedések előtt már tisztázni kell, hogy a feljelentő tudatában van-e a kijelentései ilyen irányú jogi következményeinek. Fontos az is, hogy az intézkedések megkezdése előtt legalább az ügyeleti naplóban rögzíteni kell a feljelentés lényegét. Az intézkedések annak tartalmától függően az Rtv., vagy éppen a Be. alapján történhetnek meg. Gyakori, hogy az elsődleges intézkedésekhez a feljelentő közreműködése is szükséges. Ha indokolt, emiatt is sor kerülhet arra, hogy előbb a sürgős intézkedéseket végezzük el, és a jegyzőkönyv felvételét későbbre halasszuk (pl. az ún. veszélyeztetett eltűntek esetében; vagy ha remény van arra, hogy a feljelentő segítségével sikerül az elkövetőt elfogni).

• Amennyiben azonnali intézkedésre nincs szükség, illetőleg azokról már gondoskodtunk, sor kerülhet a jegyzőkönyv felvételére. c) Ezek után a panaszfelvétel lényegében a kihallgatás általános menete szerint történik. A személyi adatok felvételét követően a feljelentőt – az általa elmondottak tartalmától függően – figyelmeztetni kell a hamis vád, illetőleg a hatóság félrevezetése következményeire. Ki kell térni minden olyan kérdésre, amelynek az adott esetben jelentősége van (pl. magánindítvány, egyes tanúzási akadályok stb.). d) A vallomás összefüggő előadása ekkor már az előzetes elmondáson alapul. Előfordul, hogy csupán le kell írni, amit ilyen módon eddig már elmondott. A kérdezési szakban minden, az adott ügy szempontjából jelentős kérdésre ki kel térni. E tekintetben a kriminálmetodikai ismeretek adnak támpontot. A kérdezést, az elmondottak ellenőrzését megnehezíti, hogy rendszerint nincsenek előzetes ismereteink, nincs lehetőség a felkészülésre. Jól használhatók viszont (már ha vannak ilyenek) a típustervek,112 s természetesen sokat segítenek a panaszfelvevő szakmai ismeretei, tapasztalatai. A panaszfelvétel az esetek túlnyomó többségében bizonytalan, vagy konfliktusos szituáció. Fontos, hogy ezzel kapcsolatos véleményünket ne éreztessük, magatartásunk ne hiúsítsa meg a tények feltárását. Gyakran szükség van az emlékezet felfrissítésére, emiatt esetenként célszerű az eseményeket többször, az előzményekre kiterjedően is elmondatni. Nagyon vigyázni kell arra, hogy a kérdéseket jól fogalmazzuk meg, és a minél teljesebb vallomás beszerzésére irányuló igyekezetünkben véletlenül se tegyünk fel befolyásoló kérdéseket. Amikor pl. egy ismeretlenes ügy elkövetőjeként a sértett hozzátartozója vagy ismerőse jöhet számításba, nem helyes úgy feltenni a kérdést, hogy „kit gyanúsít…”. Ehelyett fokozatosan tisztázni kell, hogy kinek állt érdekében, kinek volt lehetősége az elkövetésre. (Bevált pl. megkérdezni, hogy van-e olyan személy, aki látta nála a dolgot, aki esetleg felvilágosítást tud adni annak ismertetőjeleiről stb.) Itt még nem merül fel a hamis tanúzás problémája, mégis fel kell hívni a feljelentő figyelmét a pontos fogalmazásra (pl. úgy emlékszem, úgy láttam, az a véleményem, szerintem, egészen biztos vagyok benne – és így tovább).

e) Ki kell térni arra, hogy a feljelentő milyen bizonyítékokkal (bizonyítási eszközökkel) rendelkezik, azok hol vannak, mikor és hogyan tudja azokat a hatóságnak átadni. Amit a panaszfelvételkor átad, annak lefoglalását a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni. (A felvett jegyzőkönyv egy példányát kérésére át kell neki adni, lefoglalás esetében ez nem mellőzhető, hiszen az ilyenkor átvételi elismervényként is szolgál.) f) A befejező szakaszban rendszerint a következőkre kerül sor: – tájékoztatni kell a feljelentőt a további teendőiről, – gondoskodhatunk az idézéséről, – fel kell hívni a rendelkezésére álló (még át nem adott) bizonyítási eszközök megőrzésére, illetőleg, hogy azokat legközelebb hozza magával. Eltűnési ügyekben fel lehet kérni arra, hogy az ismerősöknél, rokonoknál stb. tájékozódjon, s ennek eredményéről (és főként arról, ha az eltűnt előkerült!) tájékoztassa az eljáró hatóságot. Különösen az ismeretlenes ügyekben kell felhívni a figyelmét arra: mit tegyen, ha újabb adat jut a tudomására.

112

Lásd például a 110/1/2001. ORFK Tájékoztatót.

117

5.4. A GYANÚSÍTOTT KIHALLGATÁSA A terhelt vallomása csak egy a felhasználható bizonyítási eszközök sorában anélkül, hogy hozzá megkülönböztetett bizonyítási erő fűződne. Ez kitűnik a Be. 118. § (2). bekezdésében írtakból is: „A terhelt beismerése esetén – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – meg kell szerezni az egyéb bizonyítékokat is”. Ugyanakkor az elkövető az, aki mindenképpen ismeri az általa elkövetett bűncselekmény indítékát, célját stb., általában csak ő tudja a legrészletesebben előadni a gondatlan elkövetés folyamatát is. Sok esetben egyedül az elkövető tudja elmondani az értékek, az elkövetési eszközök, az áldozat elrejtésének helyét, avagy áldozatának a bűncselekmény lefolyása alatt tanúsított magatartását; mindezek miatt a gyanúsított vallomása támpontot nyújthat a nyomozás irányának, a bizonyítás feladatainak meghatározásához. Tény az is, hogy ő az a személy is, akinek a legkomolyabb érdekei fűződnek a büntetőeljárás kimeneteléhez, továbbá azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy az elkövető és a gyanúsított (terhelt113) nem feltétlenül ugyanazon személy. A gyanúsított kihallgatásának célja tehát nem a beismerő, hanem a feltáró jellegű, az igazságnak megfelelő vallomás beszerzése.114 1) A gyanúsított kihallgatásának egyes eljárásjogi szabályaihoz Akár csak a tanúnál, itt is azokkal a jogi részletekkel foglalkozunk, amelyekkel kapcsolatban mondanivalónk van, kitérve néhány azzal kapcsolatos kérdésre is, hogy a gyanúsítottra vonatkozó rendelkezések érvénye, valamint alkalmazása nem a kihallgatás időpontjával kezdődik. Éspedig, hogy gyakorlatilag attól a pillanattól kezdve számításba kell venni azokat, amint felvetődik, hogy valaki bűncselekmény elkövetője, s hogy mi a nyomozástaktikai jelentősége annak, hogy a kihallgatás előfeltétele az adott személlyel szemben fennálló megalapozott gyanú. • A tanúk felkutatása, az adatgyűjtés során is előfordulhat, hogy magával az elkövetővel beszélünk. Mivel még nem tudjuk, kivel is állunk szemben, nem is figyelmeztethetjük a vallomás megtagadása jogára. Azonnal más a helyzet, ha közben kiderül, hogy ő a tettes, még ha csupán a kikérdezéséről, s nem a kihallgatásáról van is szó – akárcsak a tettenérés esetében. Idevágó gyakorlati probléma a körözött terhelt elfogása is. Aki elfogja, annak érdekében áll tisztázni, hogy elkövetett-e valamit az ő területén – de nincs olyan jogszabály, amely lehetőséget biztosítana az elszámoltatásra. Ha akar, válaszol az olyan kérdésekre, hogy hol bújt meg, ki segítette, miből élt, vajon minek vannak nála pl. gépkocsi-feltörésre alkalmas szerszámok stb., ha akar, akkor nem – mert az ilyen esetben nem egyszerű igazoltatásról van szó, hanem egy terheltről, akit már az első kérdés feltevése előtt elengedhetetlenül figyelmeztetni kell a válasz megtagadásának jogára. • Gyanúsítottként az hallgatható ki, aki bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. Hogy ez adott személlyel szemben mikor áll fenn, azt a rendelkezésre álló adatok alapján a hatóság dönti el. Amíg nincs megalapozott gyanú, nincs tehát gyanúsított sem (ennek összes következményével együtt). A törvény csak egy esetben ír elő határidőt (a fogva lévő gyanúsítottat a hatóság elé állításától számított huszonnégy órán belül ki kell hallgatni), következésképp minden más esetben a hatóság döntheti el, hogy a nyomozásra rendelkezésre álló határidőn belül – a nyomozási érdekeket is figyelembe véve – célszerűen mikor vonja be a gyanúsítottat az eljárásba, mikor kerít sort az első kihallgatására. Érdemi korlátozást azt sem jelent, hogy ha kihallgatását kéri (e joggal legtöbbször a fogva tartottak élnek), a vallomástétel lehetőségét biztosítani kell. A fogva tartás nyomozási taktikát korlátozó hatása a gyakorlatban többnyire a tettenéréssel, illetőleg a felderített, a körözött elkövető elfogásával áll összefüggésben. Egyébként akár az őrizetbe vétel időpontját is előre lehet tervezni. Sajátos problémát jelent, ha a 24 órás határidő alatt az elfogott gyanúsítottat valamely okból nem lehet az eljáró hatóság elé állítani, ez esetben ugyanis a kihallgatásához szükséges tényeket a fogvatartó hatóság nem ismeri. Az ilyen kihallgatás nyilván meglehetősen formális lesz – ha csak technikai eszközök útján (e-mai, telefax) meg nem küldik a szükséges információkat. • A gyanúsított kihallgatása a személyi adatok felvételével kezdődik, e kérdésekre köteles válaszolni. Néha bizony erre (mármint a személyazonosság megállapítására) is érdemes külön figyelmet fordítani, különösen olyan nemzetiségű (pl. kínai) gyanúsítottak esetében, akiket mi általában nehezen tudunk egymástól megkülönböztetni. 113 Mivel a nyomozási szakkal foglalkozunk, a továbbiakban gyanúsított beszélünk, terheltről csak akkor, ha annak külön jelentősége van. 114 A hazai bűnüldözési gyakorlatban több esetben is előfordult már, hogy a hézagos bizonyítékok között túlzott jelentőséget tulajdonítottak a gyanúsított beismerésének, a beismerő vallomás beszerzésének. Emiatt felderítetlen maradt az elkövető – és éveket töltött börtönben a valótlan beismerő vallomást tevő, de ártatlan ember.

118

• Ez után következik a kioktatása, innen kezdve már bármely kérdésre megtagadhatja a választ. A törvény előírásaiból következik, hogy a bevezető beszélgetés sem terjedhet ki olyan kérdésekre, amelyekre a választ megtagadhatja. Ha nem tagadja meg a vallomástételt, akkor következik a törvényben meghatározott életrajzi adatok rögzítése. Ez alkalmat adhat némi beszélgetésre, a pszichikai kapcsolat alakítására, esetenként a kihallgatási szituáció bizonyos fokú megítélésére (pl. láthatóan büszke a családjára, vagy: letagadja, hogy büntetve volt – stb.). • Ha megtagadja a vallomást, akkor további kérdéseket nem lehet feltenni. Azt viszont semmi sem tiltja, hogy az ezzel összefüggő kioktatása során – a nyomozási taktikánk szerint – megpróbáljuk meggyőzni, hogy legalább a saját védelmét szolgáló tényekről nyilatkozzon. Ebben segítségünkre lehet az is, hogy a vallomás megtagadásával nem fosztja meg magát a kérdezés, észrevétel- illetve indítványtétel jogától. • A gyanúsítás során a történeti tényállás lényegét (az elkövetés helye, ideje, az elkövetési tárgy, magatartás és mód, a következmény és/vagy eredmény), a cselekmény anyagi jogi minősítését és megnevezését kell tömören, a lényegre szorítkozva – s ahogy a Nyer is írja: a bizonyítékok ismertetése nélkül – közölni. Ez nem tartalmazhat a nyomozás vagy a kihallgatás eredményességét befolyásoló részleteket (különösen olyan tényeket, amelyekről csak az elkövető vagy a hatóság tud). A gyanúsítást szükség esetén meg kell magyarázni. Ha a gyanúsított kételkedik abban, hogy a tényállásban közölt cselekmény bűncselekmény, célszerű a vonatkozó jogszabályt ismertetni (elolvastatni) vele. Ha a gyanúsítással szemben ellenvetéssel él, célszerű elmagyarázni, hogy ennek igazából akkor van értelme, ha részletesen megindokolja. végül is a hatóság is tévedhet – akár a gyanúsított személyében, akár a cselekményben játszott szerepében. Válasza akár a védekezés előadását is kimerítheti – s ha másképp nem, legalább így szóra bírható. Amikor több bűncselekményről van szó, mindegyikre nézve külön kell gyanúsítani; s a vallomás megtagadásának jogával is külön-külön élhet. (Így lehet, hogy az egyikről vallomást tesz, a másikról nem. Amelyben a vallomást megtagadja, abban szembesíteni sem lehet.) • Adott esetben megfontolandó a védő hivatalból, a gyanúsított érdekében történő kirendelése. Primitív, nehezen kezelhető stb. gyanúsított esetében a védő megkönnyítheti a dolgunkat, s elkerülhető, hogy a kihallgatással (illetve más, a gyanúsított részvételével végrehajtott eljárási cselekményekkel) szemben utólag kifogásokat emeljenek. A nehéz felfogású, könnyen befolyásolható gyanúsított esetén minden problémát nem lehet (az amúgy is nehézkes és költséges) kép- és/vagy hangfelvétel készítésével megoldani, ami viszont jó lehet addig, amíg nincs, vagy amikor nincs jelen a védő. • A gyanúsított kihallgatásakor kötelező sorrend, hogy előbb módot kell adni arra, hogy a vallomását összefüggően előadhassa, s ez után következhet a kérdezés. Ez nem csak az első kihallgatásra vonatkozik, hanem minden egyes (újabb) gyanúsítására is. A vallomás része a terhelt védekezése, és az alibi előadása is (ezek gyakran bizonyítási indítványt is tartalmaznak, amelyet el kell bírálni). • A gyanúsított védekezése során vallomásában mást bűncselekmény elkövetésével alaptalanul nem vádolhat (erre nem csak a kihallgatás elején, hanem szükség esetén menet közben is figyelmeztetni kell), védekezési szabadsága gyakorlatilag e kivételtől eltekintve korlátlan. • A gyanúsítottakat egyenként kell kihallgatni, gondoskodva arról, hogy kihallgatásuk alkalmával a hatóság engedélye nélkül ne léphessenek egymással érintkezésbe. Fontos érdek fűződik ahhoz, hogy több elkövető esetén a gyanúsítottak ne tudjanak összebeszélni, ne tudják egymást (pl. fenyegetéssel stb.) befolyásolni; a még ki nem hallgatott gyanúsítottak ne értesülhessenek a társaik által előadott vallomások tartalmáról, az ott előadott tényekről, körülményekről; illetőleg önállóan válasszák meg vallomástételi, védekezési taktikájukat. Ezeknek mind a kihallgatás lefolytatása, mind a vallomás tartalmának alakulása, illetőleg értékelése szempontjából jelentősége lehet. Ezért kell ügyelni a kihallgatási sorrend megtervezésére, a fogadás, a várakoztatás módjára stb. • A gyanúsított vallomását első személyben, a szükséges részletezéssel, de a felesleges részletek és a terjengősség mellőzésével, a gyanúsított jelenlétében kell jegyzőkönyvbe foglalni. A vallomását saját kezűleg (vagy más módon) is leírhatja – melyet a bűnügyi iratokhoz kell csatolni, ez azonban a jegyzőkönyv felvételét nem pótolja. Mind a törvényesség, mind a vallomás ellenőrizhetősége szempontjából igen fontos, hogy a jegyzőkönyv a gyanúsított által előadottakat tartalmazza. A törvényes előírásoknak megfelelően elkészített, a gyanúsított kifejezésmódját, értelmi és műveltségi színvonalát visszaadó jegyzőkönyv alapján felfedhetők az apró elszólások, helyesen értékelhetők a vallomásban elhangzott tények, vitathatatlanná válik a vallomás, mint bizonyítási eszköz hitelessége. A hiányos, pontatlan, a gyanúsított szavait átfogalmazó jegyzőkönyv viszont kedvező lehetőséget nyújt a vallomás visszavonására, megváltoztatására és kétségessé teszi, vajon törvényesen folyt-e a kihallgatás.

2) A gyanúsított kihallgatásának taktikai sajátosságai A vallomás beszerzése során mindig számolni kell a gyanúsítottnak a kihallgatás, illetve a büntetőeljárás alatt tanúsított magatartását motiváló tényezőkkel. Nemcsak a gyanúsított személyisége, hanem

119

– a bűncselekményhez fűződő viszonya (első bűntényes, a cselekményét gondatlanul követ-

te el, avagy aktív bűnöző életmódra berendezkedett személy) – a vizsgált bűncselekmény indítékai (haszonszerzés vagy éppen jogilag és emberileg is

méltányolható személyes indulatok, érzelmek) – a bűncselekmény miatt érzett (vagy nem érzett) felelősség,

és sok más összetevő határozza meg, hogy az adott személy hogyan követi el a bűncselekményt, mi mindent tesz meg azért, hogy a felelősségre vonást elkerülje, mennyire aktívan és szívósan védekezik a nyomozóhatóságnak a bűncselekmény felderítésére és bizonyítására irányuló cselekvéseivel szemben. Van, aki tudatosan készül a védekezésre; ha lehetősége van rá, még az eljárás alatt is igyekszik a bizonyítékokat megsemmisíteni; tervszerűen törekszik a kihallgatás megzavarására, a nyomozóhatóság félrevezetésére, az eljárás megnehezítésére; esetleg reálisnak tűnő alibire hivatkozik stb. Más problémát jelent az a személy, aki ugyan gyanúsított, de mégsem ő az elkövető, avagy az általa megvalósított cselekmény nem bűncselekmény és emiatt száll szembe a gyanúsítással; esetleg félelemből, illetve tanácstalansága miatt nem képes az igazság feltárását vallomásával elősegíteni.

a) A kihallgatásra való felkészülés során a gyanúsított esetében a következőket is célszerű figyelembe venni: • Minél előbb be kell szerezni az előéletére vonatkozó iratokat (bűnügyi priusz, előző eljárások anyaga) stb., és ezeket is használjuk fel az iratok tanulmányozása közben a gyanúsított személyiségének megismerésére, várható magatartásának felmérése, valamint a helyes taktika kialakítása érdekében. Érdemes felvenni a kapcsolatot a gyanúsított korábbi ügyeit feldolgozó nyomozókkal (ez az előzményi iratok alapján megállapítható), az őt ismerő rendőrökkel (pl. KMB), mert ezúton lényegesen több – a megismerését, a taktika kialakítását elősegítő – információhoz juthatunk, mint az iratanyagból. Priorálása terjedjen ki minden olyan nyilvántartásra, amely személyére, illetve az általa elkövetett bűncselekmény jellegére figyelemmel indokolt, illetve amely elősegíti a megismerését, az eljárás eredményes lefolytatását, az összefüggések feltárását. Kötelező ellenőrizni a körözési nyilvántartásban, és igen sok lehetőséget nyújt a Robotzsaru 2000 program is. (Ellenőrizni kell, hogy a gyanúsított rendelkezik-e útlevéllel, lőfegyvertartási engedéllyel, fegyverrel, illetve adott-e be útlevél vagy lőfegyvertartási engedély iránti kérelmet. Szükség esetén a Nyer 123-124. §-ban írtak szerint intézkedni kell az útlevél, illetve fegyvertartási engedély és a fegyver bevonására is stb.) • Tájékozódhatunk lakó- és munkahelyi környezetében, illetve a körülményeiről, a róla kialakult véleményekről (lásd: KT). • A bűnügyi iratok tanulmányozása során értékelni kell a terhelő-mentő, súlyosító-enyhítő körülményeket, és a gyanúsított személyiségével, jogsértő magatartásával kapcsolatos bizonyítékokat. Ennek alapján kell eldönteni, hogy milyen kérdéseket kell okvetlenül feltenni és mely bizonyítékokat célszerű részletesen megvizsgálni, avagy a kihallgatás során felhasználni. • Mivel a gyanúsított kihallgatásán védője részt vehet, olyan időpontban kell értesíteni, hogy ha akar, megjelenhessen.

b) A gyanúsított kihallgatását mindenképpen helyes megtervezni. Egyszerűbb ügyekben elegendő a tisztázandó kérdéseket, a bemutatni szándékozott bizonyítékokat feljegyzésben felsorolni. Ha szükséges, írásos tervet kell összeállítani, amelyet célszerű a közvetlen vezetővel vagy (a nyomozási titok sérelme nélkül) tapasztaltabb munkatárssal (adott esetben az ügyésszel) megbeszélni. A tervben ki kell térni a kihallgatás fő célkitűzéseire, az alkalmazandó taktikai fogások, a kérdések, a bizonyítékok bemutatásának variációs lehetőségeire, a szervezési és technikai részletekre. • Ha a felkészülés során úgy ítéljük meg, hogy akár a kihallgatás jelentősége miatt, akár más taktikai meggondolásból helyes lenne, ha az ügyész vagy az egyébként jelenléti joggal rendelkező védő, törvényes képviselő ténylegesen részt venne a gyanúsított adott kihallgatásán, akkor hívjuk fel erre figyelmüket. Ilyen eset lehet az, amikor többnyire csak közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésre, vagy a gyanúsított más által elkövetett bűncselekményt akar magára vállalni. Ez a módszer elősegíti a kihallgatás eredményességét és a törvényesség fokozottabb érvényesülését is. • A kihallgatásra felkészülés közben előre megfogalmazhatjuk a gyanúsítás szövegét, és összegyűjthetjük azokat a jogszabályokat is, amelyek a gyanúsítás megmagyarázását, megértetését segítik elő. • Meg kell vizsgálni, hogy milyen szervezési problémákat kell megoldani: kit kell értesíteni; hogyan biztosítható a gyanúsított jelenléte (elővezetés, fogdából való előállítás), esetleg börtönben, intézetben kell lebonyolítani a kihallgatást; szükség van-e valamilyen biztonsági intézkedésre stb.

c) A fogadás szakasza. A gyanúsítottat olyan időpontra idézzük be és olyan helyen várakoztassuk (amennyiben ez egyáltalán szükséges), hogy ne találkozhasson a hatóság épületében az ügy más szereplőivel.

120

Nemcsak az a veszély áll fenn, hogy összebeszél valakivel, hanem pl. felismerésre bemutatáskor is joggal hivatkozhat arra, hogy a tanú azért ismerte fel, mert néhány perce vagy órája találkoztak a folyosón. Előfordulhat az is, hogy egy ilyen találkozás miatt egy újabb felkutatott sértettel való szembesítés elveszíti váratlanságát stb. A pszichológiai kontaktus megteremtéséhez fel kell használni a gyanúsított személyiségéről, előéletéről, magatartásáról, személyes körülményeiről beszerzett és tanulmányozott adatokat.

• A kapcsolat alakításában, a kihallgatás levezetésében rendszerint jól kihasználhatjuk a gyanúsított időben felismert hiúságát, szereplési vágyát, nagyképűségét, sértődöttségét. Az ilyen beállítottságú embereket viszonylag könnyű rávenni arra, hogy önmagukról beszéljenek, eldicsekedjenek tetteikkel, előadják sajátos álláspontjukat. Más magatartási vonalat kell követni azokkal szemben, akikről megállapítjuk, hogy félrevezették őket, a bűncselekmény gondatlanságuk miatt következett be, avagy a kihallgatás során tanúsított magatartásuk arra utal, hogy cselekedetüket őszintén megbánták. Ilyenkor sokkal inkább éreztetni kell segítőkészségünket, és azt is, hogy a hatóságok nemcsak a terhelő adatokat állapítják meg, hanem az igazság feltárására törekednek. • Gyakori, hogy a gyanúsított az első kihallgatása előtt még nem is tudja pontosan, hogy miért, milyen ügyben kell vallomást tennie (az idézés ehhez nem ad igazi tájékoztatást). Mivel a kialakítandó kapcsolatot ez is motiválhatja, a személyazonosság ellenőrzése után ennek tisztázásával is kezdhetjük a bevezető beszélgetést (de: itt nem a kikérdezéséről van szó, kérdezni csak a kioktatás után lehet!).

Figyelmeztetni kell a jogaira és kötelezettségeire, melynek során a korábban már ismertetett, idevágó taktikai ajánlások mellett célszerű figyelembe venni a következőket is: • A gyanúsítottat nyilatkoztatni kell az előéletével kapcsolatban is. Ennek kapcsán röviden kitérhetünk arra, hogy a korábbi büntetőeljárás vagy az ügyet érintő munkahelyi fegyelmi eljárás stb. miért történt, hogyan zajlott le. Érdemes megfigyelni, hogyan ad választ, mert valószínűleg hasonló felfogásban nyilatkozik majd a terhére rótt bűncselekménnyel kapcsolatban is. Előfordul, hogy a gyanúsított már a személyi adataival, életrajzával kapcsolatban sem mond teljes mértékben igazat. A konok bűnözőknél célszerű a kérdezés szakára hagyni az ilyen hazugság leleplezését, míg az első bűntényeseknél helyesebb már itt megállni és megismételni az őszinte, feltáró jellegű vallomás jelentőségéről adott felvilágosítást. • A vagyoni, jövedelmi viszonyok tisztázására fokozott gondot kell fordítani azokban az ügyekben, amikor a gyanúsított, jelentős meg nem térült kárt okozott és körülményei arra utalnak, hogy anyagi helyzete lehetővé teszi a kár megtéríttetését, illetve vagyoni jellegű hátrány alkalmazását. • Meg kell jegyezni, hogy a védőválasztással kapcsolatos kioktatás után többször előfordul, hogy a gyanúsított kihallgatójától kér tanácsot, hogy kit válasszon védőjének. Csak arról helyes felvilágosítást adni, hogy az eljárás könnyebb lefolytatása érdekében melyik ügyvédi irodához célszerű fordulnia, mert név szerint megnevezett ügyvéd ajánlása esetében később felmerülhet a gyanúsítottban, hogy a védő inkább a hatóság munkáját könnyíti meg és nem az ő érdekeit képviseli. Ugyancsak tájékoztatni kell az esetleges érdekellentét következményeiről is (ugyanaz a védő akkor képviselhet több gyanúsítottat, ha köztük érdekellentét nem áll fenn). • A gyanúsított önéletrajzát minden terjengősség nélkül kell rögzíteni. Ha olyan tényekre bukkanunk, amelyek a felelősség, illetve a terhelő/mentő (stb.) körülmények megítélése szempontjából jelentősek lehetnek (pl. a fiatalkorú zavaros neveltetési körülményei, családi viszonyai), azokra a kérdezés szakában térjünk viszsza.

Mind az első, mind a folytatólagos kihallgatás fogadási szakasza sajátosan alakul a fogva lévő gyanúsított esetében. Az ilyen személyek rendszerint pontosan tudják, hogy miért kerültek a fogdába és legtöbbször az a legnagyobb gondjuk, hogy miképpen szabadulhatnának ki minél előbb. A fogva lévő gyanúsított és a külvilág között (eltekintve a védőtől) kétségtelenül az előadó a legfontosabb összekötőkapocs. Amellett, hogy ez a kontaktus alakításában hasznosítható, semmiképpen sem lehet visszaélés alapja. Kényszervallatásnak minősül (pszichikai kényszer) ha közöljük a gyanúsítottal, hogy az adható kedvezményeket akkor kapja meg, vagy akkor kerülhet szabadlábra, ha beismerő vallomást tesz. A fogva tartottól minden kihallgatás előtt célszerű érdeklődni a fogdabeli magatartásáról, esetleges problémáiról (helyes, ha előtte a fogdaőröknél is tájékozódunk; persze ismernünk kell a fogdaszabályzatot és az adott fogda elhelyezési rendjét is). Ellenőrizni kell a letéti tárgyait, mert akár bűnjel is lehet közöttük, de a gyanúsított megismeréséhez is hozzásegítenek. A kihallgatások és más nyomozási cselekmények alatt vagy azok közti időben tanúsított nyomozói magatartás jelentős mértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy a fogva lévő gyanúsított megfelelő irányban változtasson a magatartásán, respektálja előadóját és bízzon is benne.

d) Az érdemi kihallgatás levezetése.

121

Mivel nem minden esetben biztosítható az, hogy a gyanúsított első kihallgatására a szükséges mértékben felkészüljünk, előfordulhat, hogy megtagadja a vallomástételt vagy kijelenti, hogy csak védője jelenlétében hajlandó nyilatkozni. Ilyenkor fel kell hívni a figyelmét a vallomás összefüggő előadásában rejlő védekezési lehetőségekre, és meg kell értetni vele, hogy nem beismerő vallomás kell tennie, hanem saját álláspontját kell előadnia: miért igazak vagy nem igazak a gyanúsításban közölt tények. Természetesen hivatkozhatunk a Be. egyes rendelkezéseire is, pl. arra, hogy a védő távolléte nem akadálya a kihallgatásnak.

A folytatólagos kihallgatások előtt már többnyire megismerjük a gyanúsított magatartásvonalának indítékait, mozgatórugóit. Így mód nyílhat a kialakult kapcsolat fokozatos változtatására, erősítésére, az adott kihallgatáshoz szükséges hangulat kialakítására. Ebben felhasználhatjuk – a nyomozási érdekek sérelme nélkül – az időközben beszerzett bizonyítékokat is (pl. tájékoztatjuk a gyanúsítottat valamely mentő körülményt tartalmazó tanúvallomásról, vagy megmutatjuk bűntársa terhelő vallomásának egyes részleteit). • A gyanúsítottat részletesen ki kell hallgatni azokra a tényekre, amelyek a büntető törvény és az eljárási jogszabályok (pl. őrizet, kizárási okok stb.) alkalmazása szempontjából jelentősek, így különösen a bűncselekmény tényállási elemeire, a bűncselekmény elkövetési módjára, körülményeire, a terhelő és a mentő valamint a büntetőjogi felelősséget súlyosító és enyhítő körülményekre, az elkövetés okára és az elkövetést közvetlenül lehetővé tevő, illetve elősegítő tényezőkre. Mindezekre a vallomás összefüggő előadásának szakaszában is fel kell hívni a figyelmét, hiszen önmagában a gyanúsítás alapján nem biztos, hogy mindent el tud mondani. Emellett az sem mindegy, hogy tagad, nem vall, avagy már ekkor feltáró, illetve beismerő vallomást tesz.115 Beismerő vallomása esetén is (ha a törvény eltérően nem rendelkezik) be kell szerezni az egyéb bizonyítékokat; kihallgatásának ezek hollétére, beszerezhetőségére is ki kell terjednie. Többnyire a fogva lévő gyanúsítottal fordul elő, hogy (élve jogával) vallomását saját kezűleg leírja (ún. önvallomás). Bár ez a jegyzőkönyvet nem helyettesíti, semmiképpen sem elhanyagolható tényező. Amellett, hogy csatolni kell az iratokhoz, tartalmilag is meg kell vizsgálni a benne leírt adatokat; s célszerű ennek kapcsán is módot kell adni a vallomás összefüggő előadására. Amennyiben ellentmondásban áll a gyanúsított máskor tett vallomásával, ennek okát is tisztázni kell.

Általában eredményesebb, ha bizonyítékaink felfedése nélkül a terhére rótt bűncselekménnyel kapcsolatban olyan beszélgetést kezdeményezünk, amely azt eredményezi, hogy (esetleg az általunk felvett tények megcáfolása érdekében) nyilatkozzon, és eredeti szándéka ellenére végül is vallomást tegyen. A bizonyítékok bemutatásának sorrendje, taktikája attól is függ, hogy a gyanúsított egyáltalán hajlandó-e vallomást tenni, és az milyen jellegű. Nemcsak a kérdezés útján kell a tényállás alapos és hiánytalan tisztázására törekedni, hanem teljesíteni kell a gyanúsított ilyen irányú indítványait is. A történeti tényállásra vonatkozó bizonyítékokkal kapcsolatban célszerű a gyanúsítottat legkésőbb az utolsó kihallgatásakor nyilatkoztatni, ezzel elkerülhetjük, hogy az iratismertetéskor terjesszen elő a tényállás megállapítására irányuló érdemi indítványt, mivel akkor ismeri meg a szerinte téves hiányos adatokat. • A nyomozás egyéb adatai alapján értékelni és ellenőrizni kell a gyanúsított vallomásának őszinteségét, valódiságát, adatainak hitelességét. Meg kell állapítani, hol van ellentmondás, hézag, hol hiányzik az egyes tények közötti összefüggés, hol tapasztaljuk, hogy a gyanúsított leplezni igyekszik cselekedetét. Ezek tisztázása során azt is vizsgáljuk meg, hogy mire alapozza az általa elmondottakat, milyen magyarázatot tud adni a vallomásának hiányosságaira. Minden, a gyanúsított által előadott tény hozzájárulhat a bűncselekmény felderítéséhez, hiszen a vallomást – akár tagadó, akár beismerő – gondosan ellenőrizni kell: egyrészt a már meglévő adatok alapján, másrészt a szükséges újabb nyomozási cselekmények útján. Ha a gyanúsított vallomása és a rendelkezésre álló más bizonyítékok között a bizonyítás szempontjából jelentős eltérés van, törekedni kell az eltérés okának tisztázására. A gyanúsítot115 A beismerő vallomás szűkebb: a gyanúsított csak arról ad számot, amivel meggyanúsították, amivel kapcsolatban konkrét kérdéseket kapott, amit bizonyítani tudunk. A feltáró jellegű vallomás olyan kérdésekre (eseményekre, újabb bűncselekményekre stb.) is kiterjed, amelyről nincsenek, vagy alig vannak ismereteink; ideértve pl. a bűntársak kilétét és szerepét is.

122

tat az ellentmondás okára nyilatkoztatni kell. Ennek a jegyzőkönyvből ki kell tűnnie. Ha a gyanúsított vallomása a korábbi vallomásától eltér, annak okát is tisztázni kell. • A vallomást abból a szempontból is értékelni kell, hogy tartalmaz-e olyan tényeket, amelyekről csak a bűncselekmény elkövetője tudhat. Néha csak az aprólékos elemzés és értékelés képes feltárni, hogy a gyanúsított beismerő vallomása hamis, nem ő követte el a bűncselekményt, csupán a helyszínen és a nyomozási cselekmények során megismert adatokból kombinálta össze a vallomását, amely ennél fogva hihetőnek tűnt és egyes bizonyítékokkal összhangban is állt. Minél részletesebben vizsgáljuk meg az egyes bűncselekmények minden mozzanatát – a szándék kialakulásától a végrehajtás után tanúsított magatartásig –, annál pontosabban ellenőrizhetjük a gyanúsított vallomását és már bizonyítékaink helytállóságát is. • Akár a védő, akár más személy (pl. törvényes képviselő) vesz részt a gyanúsított kihallgatásán, olyan helyre kell ültetni, hogy integetéssel, arcjátékkal stb. ne befolyásolhassa a vallomástevőt, mi viszont megfigyelhessük a magatartását, hiszen az árulkodó lehet. A védő közvetlenül kérdést intézhet a gyanúsítotthoz, amelyre érdemes odafigyelni, hiszen annak is van információtartalma, hogy mit kérdez, és hogyan. Jogának gyakorlásával azonban nem akadályozhatja a kihallgatást, a kérdezés nem azt jelenti, hogy a válaszokat fogalmazza meg. Az alibi A gyanúsított vallomás ellenőrzésének egyik fontos eleme a gyanúsított alibijének ellenőrzése. Tulajdonképpen azt kell megállapítani, hogy a gyanúsított a bűncselekmény elkövetésének időpontjában egyáltalán ott lehetett-e az elkövetés helyszínén. Ennek nyilván olyan ügyekben van jelentősége, amelyekben a gyanúsítottnak a bűncselekmény elkövetéséhez meghatározott időben, meghatározott helyen kellett tartózkodnia. Sokszor előfordul, hogy ilyenkor a gyanúsított azzal védekezik, hogy a kérdéses időben másutt volt, tehát ő nem is követhette el a vizsgált bűncselekményt. Az alibi bejelentése az adott pillanatban rendszerint bizonytalan kihallgatási szituációt teremhet; ellenőrzése önmagában eldöntheti egy egész verzió sorsát. A gyanúsítotti védekezés ellenőrzése, ezen belül az alibi megállapítása a nyomozó hatóság feladata. A megalapozott és ellenőrzött alibi meggyőzően bizonyíthatja a gyanúsított ártatlanságát, megdöntése rendszerint önmagában is fontos új bizonyítékokhoz juttatja az eljárást. Az alibi jelentőségét a bűnözők is jól ismerik, ezért sokszor előre gondoskodnak olyan alibiről, amelynek tarthatatlanságát csak alapos, sokoldalú elemzés és ellenőrzés útján lehet megállapítani. Az alibi-ellenőrzés alapfeltétele, hogy minél pontosabban behatároljuk, hogy a bűncselekmény mikor történt, elkövetése mennyi időt vett igénybe. Ezt sokszor csak szakértői vizsgálat, bizonyítási kísérlet vagy más nyomozási cselekmények, az egyes nyomok elváltozások, bizonyítékok összefüggéseinek vizsgálata útján tudjuk megállapítani. Ha nincsenek közvetlen adatok az elkövetés időpontjára (pl. valaki látta a cselekményt), rögzíteni kell azt az időpontot, amikor még nem történt meg a bűncselekmény és azt, amikor már biztosan megvalósult (pl. a felfedezés ideje). Ezt az időszakot kell azután – az elkövetéshez szükséges időtartamot is figyelembe véve – a rendelkezésre álló vagy e célból beszerzett bizonyítékok segítségével leszűkíteni. Az alibi ellenőrzésekor minden kis részletnek nagy lehet a fontossága. Tisztázni kell, hogy honnan tudja a vallomástevő a bűncselekmény elkövetésének pontos idejét, közvetett kérdésekkel lehetőleg már előbb meg kell állapítani, hogy a megelőző vagy az azt követő időpontokra vonatkozóan is hasonló részletességgel tud-e beszámolni arról, hogy hol tartózkodott. Magyarázatot kell keresni arra is, ha lényeges különbség van a különböző időpontokra való visszaemlékezésének színvonala között. A kérdéses időre vonatkozó adatok feltűnően jobb elmondása ugyanis egyaránt lehet az esemény fontossága miatti jobb rögződés vagy a kihallgatásra való felkészülés eredménye. Lehet, hogy a vallomástevő utánanézett az eseményeknek a naptárában, feljegyzései között, érdeklődött hozzátartozóitól stb., de az sem kizárt, hogy kitalált alibit készített elő. Gondolni kell arra is, hogy egyes tettesek – sokszor még a bűncselekmény elkövetése előtt – felkészülnek alibijük igazolására. Megállapodnak előre barátaikkal, hozzátartozóikkal, hogy a nyomozóhatóság kérdésére tanúskodni fognak az adott idő együttes eltöltéséről. Az ilyen összebeszélés azonban sosem terjedhet ki minden apró részletre, ha valaki például barátaival moziban volt, akkor emlékszik arra, hogy mit láttak, milyen kísérőfilm ment, hol ültek, beadták-e kabátjukat a ruhatárba vagy sem, elkéstek, vagy pontosan érkeztek, együtt jöttek, vagy ott találkoztak, voltak-e büfében, mozi után hova mentek stb. Az összebeszélésnél lehetetlen az előre nem látható részletkérdésekre adandó válaszokban előre megállapodni, és nem könnyű ezeket megjegyezni. Ezért a külön-külön lefolytatott kihallgatásokon a részletek összhang-

123

jából vagy ellentmondásosságából rendszerint hamar tisztázódik, hogy a vallomástevők valódi közös élményanyaga, avagy előzetes megállapodása tükröződik-e a válaszokban. Tapasztalt bűnözők erre is igyekeznek felkészülni, és megrendezik – sokszor gyanútlan személyek bevonásával – a leendő alibijüket.

A gyanúsítottat a behatárolt időszakra koncentrálva kell elszámoltatni. Ha pl. 15-17 óra között történt a bűncselekmény, el kell mondani, hogy mit csinált aznap kezdve attól, hogy felébredt, befejezve a lefekvés idejével. Meg kell figyelni, hogy melyik időszakról milyen részletességgel nyilatkozik, nincs-e valahol bizonytalanság. Célszerű a pontosítás érdekében többször is elmondatni aznapi tevékenységét, és nem kell elárulni, hogy melyik időpont a lényeges a számunkra. Rá kell kérdezni arra, hogy állítását mivel tudja bizonyítani. Így pl. hogy ki látta őt; ha társaságban volt, kik voltak ott, ki hogyan volt felöltözve, mi történt, ki mit csinált stb. Ha valaki a munkájára hivatkozik, akkor tisztázni kell, hogy egész nap mit dolgozott, volt-e külső munkán, mit csinált ebédszünetben stb. Ha állítólag elutazott, akkor részletesen kell beszámoltatni mind az elutazás és a megérkezés, mind pedig az ott-tartózkodás és visszaérkezés körülményeiről. Kérdéseket kell feltenni arra vonatkozóan is, hogy kik, illetőleg milyen tárgyi bizonyítási eszközök, okiratok – vasúti jegy, vásárlási blokk, munkalap, kórházi igazolás stb. – tanúsíthatják az előadottakat, azok hol találhatók. Az így beszerzett adatokat kell azután ellenőrizni. Számolni kell azzal is, hogy az elkövető azért jelenik meg valahol – ahonnan hosszabb-rövidebb időre feltűnés nélkül eltávozhat és a cselekmény elkövetése után visszatérhet –, hogy így biztosítsa alibijét. Ilyenkor nyilván nem tud a távolléte alatt történt eseményekről beszámolni, így a hamis alibi leleplezhető.

Figyelembe kell venni azt is, hogy a gyanúsítottnak mennyi idő állt rendelkezésére ahhoz, hogy a bűncselekmény helyszínére menjen, azt végrehajtsa és eltávozzon. Másik ilyen szempont az, hogy az ártatlan személyek gyakran nem emlékeznek vissza tevékenységük időpontjaira, részleteire, az elkövető viszont számít arra, hogy a hatóság előbb-utóbb elszámoltatja. Az alibit igazoló tanúkat – akikre a gyanúsított hivatkozik – tájékoztatni kell vallomásuk fontosságáról, egyúttal értékelni kell esetleges elfogultságukat is. Minél részletesebben kérdezzük ki őket a találkozás körülményeiről, viselt ruházatukról, beszélgetésükről, a közben lezajlott egyéb eseményekről, annál inkább rátalálhatunk az ellentmondásokra, vagy olyan adatokhoz juthatunk, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy igazat mondanak. Következésképp az alibi ellenőrzésének szerepe lehet a hamis tanúzás leleplezésében is. A konfliktusos kihallgatás egyes kérdései • Az egyik legnehezebb, legfelelősségteljesebb és legsürgetőbb feladat a bűnösségét tagadó gyanúsított vallomásának az értékelése. A tapasztalat azt mutatja, hogy a véletlenül gyanúba keveredett személy, mind a vallomás összefüggő előadása, mind a kérdésekre adott válaszai során igyekszik minduntalan visszatérni a gyanúsítás lényegére, az azzal közvetlen kapcsolatban levő tényekre, igyekszik mindent közölni ami ezekről előtte ismeretes. Viszont a bűncselekményt elkövető, de azt tagadó személy, attól való félelmében, hogy elszólja magát, a vallomás fonalát igyekszik közömbös témák felé gombolyítani, lehetőleg nem beszél olyan tényekről, amelyek az adott bűncselekménnyel kapcsolatosak, mert nem tudja, hogy minek lehet jelentősége a nyomozás szempontjából, hogy milyen közléssel kerül ellentétbe a már meglévő bizonyítékokkal, és ezért inkább csak ártatlanságát hangoztatja. Ez utóbbi alól kivétel a – mindig igen gondosan és alaposan ellenőrizendő – alibi bejelentése. • A gyanúsítottnál a vallomás megtagadása viszonylag ritkán és rendszerint csak a nyomozás kezdeti szakaszában fordul elő. Tapasztaltabb bűnözők néha maguk is megmondják, hogy csak akkor fognak vallomást tenni, ha bemutatják nekik a bizonyítékokat és akkor is csak arról, amire vonatkozóan a nyomozóhatóságnak elegendő bizonyítéka van. A bűnszövetség tagjainál különösen fontos ilyen esetekben, hogy ne tudjanak érintkezni egymással. Egymásnak adott szavukat nem szeretnék megszegni, nem akarnak elsőként tenni vallomást, de attól is félnek, hogy az előbb beismerő bűntársuk szavának a hatóság nagyobb hitelt fog adni, az pedig ezt a helyzetét a maga érdekében kihasználva megpróbálja bűnének nagy részét a többiek nyakába varrni. A tettestársak közötti ellentétek kiaknázása a gyanúsítottak konfliktushelyzetben történő kihallgatásánál, az eredményes taktika egyik el nem hanyagolható lehetőségét jelenti. • A nyomozás kezdeti szakaszában, a kihallgatás elején rendszerint nem helyes a gyanúsított kívánságának engedve bemutatni a rendelkezésre álló – ekkor még mindenképpen hiányos – bizonyítékokat. A megalapozott gyanúnak a vonatkozó jogszabályok megjelölésével történő közlése és jegyzőkönyvezése és különösen az őrizetbe vétel, vagy az előzetes letartóztatás foganatosítása után a kihallgatáson meg kell értetni, hogy a hatóság ilyen jelentős eljárásjogi cselekményre csak akkor jogosult, ha a rendelkezésre álló adatok alapján meghatározott személy valóban megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. A tagadás céltalanságát egy-két olyan adat megemlítésével kell szemléltetni, amelynek – a nyomozóhatóság előtti ismerete – különösen váratlanul éri a gyanúsítottat. El kell azt is magyarázni, hogy joga van ugyan megtagadni a vallomást, de ezzel az eljárás folytatását nem akadályozza, viszont lemond a védekezésének erről a módjáról. Nem kötelessége sem vétlenségét, sem az őt mentő, büntetőjogi felelősségét enyhítő körülményeket igazolni,

124

de saját jól felfogott érdekében jár el, ha segítségére van a hatóságoknak ezek felderítésében és bizonyításában. Ennek megértéséhez – ha lehet – a védő segítségét is igénybe kell venni. • Különösen fiatalkorúak, kevésbé tapasztalt bűnözők, indulati vagy gondatlanságból elkövetett bűncselekmény miatt gyanúsított személyek hallgatásba burkolózása esetén lehet eredményes a lelkiismeret felkeltése, az elkövetett bűn veszélyességének, súlyának megértetése. Annak a megmagyarázása, hogy a felelősség alóli kibúvás elítélendő és az elkövető eddigi életvezetéséhez is méltatlan. • A vallomás megtagadásának egyik módja az ittasság miatt bekövetkezett teljes vagy részleges emlékezetkiesésre történő hivatkozás. Ilyen esetben figyelmeztetni kell a terheltet, hogy az önhibájából eredő ittas vagy bódult állapot nem mentesíti a felelősség alól (Btk. 25. §). Tisztázni kell, hogy mi volt az az utolsó, majd pedig az ittasság utáni első esemény, amire emlékszik. Hol, kivel, mikor, mennyi italt fogyasztott, mennyit költött, rendszeres italozó-e, mennyi alkohol szokott neki milyen mértékben megártani. Az italozás alatti és utáni viselkedésének és a fogyasztott ital mennyiségének a tanúvallomásokkal történő tisztázása után el kell rendelni az ilyen személy igazságügyi elmeorvos-szakértői vizsgálatát. (Persze, ha csak hazudott, ha meggondolja magát és felhagy az effajta tagadással, a szakértői vizsgálat mellőzhető.) • A vallomástétel adásának általános megtagadása, nem jelenti azt, hogy nem lehet kérdéseket feltenni. Lehet, hogy a gyanúsított a továbbiakban sem válaszol rájuk, de előfordul, hogy elérnek olyan témához is, amelynél megered a nyelve. A hallgatás megszakadása, a vallomás megtagadásától való elállás nem jelenti feltétlenül a konfliktushelyzet felszámolását. A gyanúsított vallomásának ezután következő folyamatos elbeszélését és a kérdésekre adott válaszait ugyanúgy kell értékelni, mintha nem előzte volna meg azokat a vallomás megtagadása.

e) A befejező szakasz attól függően alakul, hogy a kihallgatás során milyen szituáció alakult ki, és a továbbiakban milyen feladatokat, eljárási cselekményeket kell a gyanúsított közreműködésével elvégezni. Ezért fontos szerepe van a gyanúsított magatartásának, és a pszichológiai kontaktusnak az alakításában. Gyakran maga a gyanúsított is szeretné tudni, hogy még mi vár rá, hogy elhiszik-e neki, elégedettek-e azzal, amit elmondott; hogy milyen bizonyítékaink vannak, esetleges társai mit mondtak el, megtaláltuk-e őket stb. Mind a konfliktusmentes, mind a konfliktusos kihallgatás esetében célszerű lehet a kihallgatott magatartását röviden értékelni. Amíg az előző esetben meg kell erősíteni a gyanúsítottat abban, hogy ez a helyes hozzáállás, addig a másodikban megpróbálhatjuk „jobb belátásra bírni”. Ennek érdekében esetleg felhívhatjuk a figyelmét olyan bizonyítékokra, amelyeket még nem használtunk fel, s amelyeken elgondolkodhat a következő alkalomig. Ha taktikai szempontból a bizonytalan szituáció fenntartása indokolt, úgy célszerű minél kevesebbet mondani, kitérni a kérdései elől. Ugyancsak a kihallgatási taktikától függ, hogy mennyit foglalkozunk a következő kihallgatás előkészítésével. Amikor a kihallgatást követően olyan eljárási cselekményre (pl. helyszínelés) kerül sor, amelyhez a közreműködése szükséges, a megfelelő mértékben ki kell térni annak előkészítésére (esetenként még részletekre is). A befejező szakasz jó alkalmat nyújt arra is, hogy megbeszéljük a fogva lévő gyanúsított problémáit.

Amikor további kihallgatásra már előreláthatóan nem kerül sor, érdemes néhány percet az ügyre szánni, hátha a kihallgatás keltette feszültség múltával még eszébe jut valami – nehogy majd az iratismertetéskor álljon elő újabb indítványokkal (ezt persze sosem lehet teljes mértékben kizárni). 5.5. A SZEMBESÍTÉS Ha a terheltek, a tanúk, illetőleg a terhelt és a tanú vallomásai egymással ellentétesek, az ellentétet szükség esetén szembesítéssel – azaz az ellentmondásban lévők közül egyszerre két személy egyidejű, egymás jelenlétében történő kihallgatása útján – lehet tisztázni. A szembesítés tehát a kihallgatás sajátos, előfeltételekhez kötött fajtája, amely egyúttal a vallomások ellenőrzésének egyik módja is. 1) A szembesítés eljárásjogi szabályaihoz • A szembesítés ténybeli előfeltétele, hogy a vallomások között ellentmondás legyen. Ezen lényeges, azaz fontos, releváns tényekre vonatkozó ellentmondás értendő; melynek megítélése a hatóság feladata. A hatóság dönti el azt is, hogy a szembesítésre szükség van-e (már ha a jogi előfeltételek egyébként fennállnak). Az állásfoglalás során nem csak azt kell figyelembe venni, hogy alkalmas-e a szembesítés az adott ellentmondás feloldására, hanem azt is, hogy az akár jelentéktelennek tűnő kérdés miatt végrehajtott szembesítésnek is jelentősége lehet az eljárásban. (Erről később még szó lesz.) • A szembesítés jogi előfeltételei a következők:

125

– szembesítésre csak azután kerülhet sor, ha a szembesítendő tanú(ka)t, illetve gyanúsította(ka)t a rájuk vonatkozó szabályok betartásával előzetesen már kihallgatták; – nem lehet szembesíteni azt a terheltet, aki – jogával élve – a vallomástételt megtagadta, a tanút pedig tanúzási akadály ellenére, – ha a tanú (vagy a gyanúsított) védelme szükségessé teszi, szembesítését mellőzni kell, – a tizennegyedik életévét be nem töltött személyt pedig akkor lehet szembesíteni, ha az a kiskorúban nem kelt félelmet. • A szembesítés során az abban résztvevőkre vonatkozó kihallgatási szabályokat be kell tartani. A szembesítés előtt figyelmeztetni kell a tanút az igazmondásra, a hamis tanúzás következményeire, illetve – adott esetben – a tanúzási akadályokra; a gyanúsítottat pedig a vallomás megtagadásának jogára. A figyelmeztetéseket és az arra adott válaszokat jegyzőkönyvbe kell foglalni. Ha több gyanúsított vagy tanú szembesítése szükséges, egyszerre akkor is csak két személyt szabad szembesíteni. • A szembesítés megkezdésekor a szembesítetteket nyilatkoztatni kell arra, hogy ismerik-e egymást (ha az nem nyilvánvaló), és ha igen, honnan. Tisztázni kell, hogy milyen viszonyban vannak egymással. Ezt követően a vallomásaikban levő ellentmondásaikra külön-külön kell őket nyilatkoztatni, és meg kell kérdezni, hogy eddigi vallomásukat fenntartják-e. Ha nem, ennek okát is tisztázni kell. A szembesítés eredményessége érdekében a szembesítettekkel adatokat, bizonyítási eszközöket vagy a korábbi vallomásaikat ismertetni lehet. Ezek a kötelező formaságok lehetőséget nyújtanak az előzetes taktikai elképzeléseink ellenőrzésére, és a megfelelő „hangulat” kialakítására. • A szembesítettek a vallomásukat egymással élőszóban közlik. Nem csak a kérdésekre válaszolhatnak, hanem észrevételeket is tehetnek, felhívhatják a figyelmet az általuk lényegesnek tartott körülményekre, továbbá a szembesítés vezetőjének engedélyével kérdéseket intézhetnek egymáshoz. Ha a szembesítettnek a szembesítés során tett vallomása önmagával vagy a korábbi vallomásával ellentétes, nyilatkoztatni kell ennek okára és arra, hogy melyik vallomását tartja fenn. Ezekben kiváló taktikai lehetőségek rejlenek mind a pszichológiai kontaktus alakítására, mind a további nyomozási cselekmények előkészítése, a nyomozási érdekek érvényesítése tekintetében, melyet ki is kell használni. • A szembesítésen történteket időrendi sorrendben, a szükséges részletezéssel, indokolt esetben szó szerint kell rögzíteni. Jegyzőkönyvbe kell foglalni azokat a körülményeket is, amelyeknek akár a szembesítés lefolyása, akár a nyomozás (az eljárás) szempontjából jelentősége van – pl. a szembesítettek túlzott magabiztossága, esetleges zavara; hogyan szólítják egymást, milyen kifejezéseket használnak; esetleg fenyegetőznek, veszekednek stb. Mint arra egy felmérés is rámutatott, bár a jogalkalmazók nem egyformán ítélik meg a szembesítés jelentőségét, a nyomozás során végrehajtott szembesítések, valamint az azok során a magatartással kapcsolatos kérdések jegyzőkönyvezése sokszor segítségére van az ügyésznek, a bíróságnak mind a vallomások tartalmának, mind a kihallgatottnak a megítélésében. (A Be. hivatalos magyarázata – a korábbi nyomozási utasításra, illetve a gyakorlatra hivatkozva – azt ajánlja, hogy a jegyzőkönyvben rögzítsék, hogy a szembesítés eredményre vezetett-e, vagy sem. Ennek azonban a nyomozás során a bizonyítékok szabad értékelésére figyelemmel nincs semmiféle jelentősége.) • A szembesítésen más személyek a kihallgatásra vonatkozó szabályok szerint lehetnek jelen. Ha az eljárás rendjének megzavarástól lehet tartani, ajánlott, hogy a szembesítésen a kihallgatón kívül a hatóság más (lehetőleg az ügyet is ismerő) tagja is jelen legyen.

2) A szembesítés taktikája Szembesítésre akkor kerül sor, ha a nyomozó megítélése szerint a vallomások közötti ellentmondás lényeges, és tisztázásának nincs célszerűbb módja. Vannak azonban olyan ellentétes vallomások is, amelyeknél a más jellegű bizonyítékok beszerzése mellett is fontos lehet a szembesítés lefolytatása. Így pl. ha a gyanúsított azt állítja, hogy a bűncselekmény elkövetésének időpontjában nem volt a helyszínen, és megnevezi azt a személyt, akinek a lakásán tartózkodott, ez utóbbi viszont tanúvallomásában tagadja ezt a tényt, akkor rendszerint elkerülhetetlen a két személy szembesítése. Ilyenkor azonban különösen ügyelni kell arra, hogy a szembesítés ne váljon az összebeszélés eszközévé.

Gondolni kell arra is, hogy nem mindig kerül előbbre a nyomozás az igazsághoz vezető úton, ha feloldja az egyes vallomások közötti ellentmondásokat. Sok esetben éppenséggel azt kell bizonyítani, hogy ez az ellentmondás feloldhatatlan, a két állítás közül csak az egyik lehet igaz; nem álláspontokról van szó, amelyek közeledhetnek egymáshoz, hanem egymást kölcsönösen kizáró tényekről.

126

• A szembesítés az ellentétes vallomások tisztázásakor hozzájárulhat sok egyéb körülmény feltárásához is. Aki a kihallgatáson a valót állította, annak, amikor meghallja a vele szembesített személy hamis vallomását, gyakran addig még nem említet körülmények is eszébe jutnak, amelyek új adatokkal gazdagítják a nyomozást. A kihallgatottak emlékképeinek kölcsönös felidézése a szembesítésen mindkét félnél hozzájárulhat emlékezésük felfrissítéséhez. Sok esetben ugyanazt az eseményt különböző személyek, különböző módon fogták fel és a szembesítés során tisztázódnak észleleteik részletei. • A szembesítés gyakran elősegíti a hamis vallomást tevő személy hazugságának a leleplezését. Sok esetben a sikertelennek minősített és az eljárást új bizonyítékokkal nem gazdagító szembesítés is hozzájárul ahhoz, hogy a nyomozó tisztán lássa, kinek van igaza, és ezt a további taktikai lépéseinél hasznosítsa. A szembesítés a legtöbb esetben bonyolult konfliktushelyzetben zajlik le, és ebben különösen élesen kirajzolódik a kihallgatottak jelleme és vérmérséklete. Ez szintén hasznos ismeret a további taktikai fogásokhoz. • A szembesítés különösen eredményes lehet, ha a hamis vallomást tevő számára a meglepetés erejével hat a szembesítendő személy megjelenése – vagy azért, mert azt hitte, hogy a nyomozás előtt ismeretlen annak kiléte; vagy, mert nem gondolta, hogy az hajlandó lesz az ő érdekeivel ellentétes vallomást tenni. Elősegítheti a szembesítés sikerét az is, ha az igazat valló személynek a másik előtt nagy a tekintélye, szereti, vagy tiszteli. A bűnszövetség vezetőjének beismerő vallomása rendszerint a társtetteseket is igaz vallomásra készteti, döntő lehet ez a hatás a szembesítésen. Ezekben az esetekben azonban igen nagy a befolyásolás lehetősége, ezért különösen kritikusan kell értékelni a szembesítés eredményét.

• Szembesíteni lehet olyan személyeket, akik őszinték, de tévednek, és olyanokat is, akik szándékosan hazudnak. Nem várható azonban eredmény az olyan szembesítéstől, amelynél mindkét fél hazudik, de nem egyformán (pl. azért, mert nem pontosan beszélték meg egymással a hamis alibi igazolását). Természetesen nem várható eredmény az olyan személyek szembesítésétől sem, akiknek a vallomásai azért ellentétesek, mert egyikük sincs tisztában a kérdéses eseménnyel. Ezekben az esetekben célszerűtlen szembesítést tartani, az eredmény csak a kihallgatottak összebeszélése lehet. A szembesítés nem egyetlen, sőt sok esetben nem is a legmegbízhatóbb módja az ellentétek tisztázásának.

• Sokszor feleslegesen végeznek szembesítést – például, amikor kimenetétől függetlenül is elégséges bizonyíték van az egyik vallomás tartalmának igazolására, vagy amikor egyszerűbb és kockázatmentesebb úton lehetne tisztázni, hogy kinek van igaza. A gyakorlatban előfordul szükségtelen szembesítés akkor is, ha két vallomás között csak látszólagos az eltérés, vagy olyan tizedrangú kérdésekben van ellentmondás, amelyek tisztázása semmivel sem viszi előre az ügyet. • Vannak olyan szituációk, amikor helyesebb, ha eltekintünk a szembesítés végrehajtásától és inkább más módon próbáljuk meg feloldani az ellentmondást. Nem ajánlott szembesíteni: – az igen közeli (rokoni, szoros baráti, szerelmi) kapcsolatban álló személyeket, mert az igazságra való tekintet nélkül egymás javára megváltoztathatják vallomásukat, – az erőszakos, társai által is respektált, félelmes hírű bűnözőt olyan személlyel, aki fél tőle és nem képes arra, hogy ilyen körülmények között is kitartson vallomása mellett, – hasonlóképpen kiskorúakat a felnőttekkel, mert mindkét esetben az erősebb akaratú személy befolyásolása érvényesülhet az igazság helyett, – a főnök-beosztotti vagy egyéb jelentős függőségi viszonyban lévőket, – a tagadó és a félig-meddig már beismerésben lévő gyanúsítottakat, mert sokkal inkább várható álláspontjuk egyeztetése, beismerő vallomásuk visszavonása, mint az, hogy mindketten a feltáró vallomástétel útjára lépjenek, – a vallomásukat állandóan változtatgató személyeket, illetve azokat, akik közül egyik sem mond igazat: itt teljesen értelmetlen a szembesítés, hiszen egyetlen fogható pont sincs. Ha az őrizetbe vételre váratlanul kerül sor, akkor a gyanúsított rendszerint nem tudja megfelelően előkészíteni alibijét, és az általa megnevezett személyek a kihallgatáson igazat vallanak. Szembesítés helyett (különösen rokonok, barátok esetében) eredményesebb lehet a jegyzőkönyv adott részének ismertetése. Ennél hatásosabb a kép- vagy hangfelvétel bemutatása – már ha készült ilyen. Néha felmerül a kérdés, hogy van-e értelme szembesítést tartani őszinte beismerésben levő gyanúsított és az őt fel nem ismerő sértett között. Ez szintén kockázatos lépés, ha azonban kettejük vallomásaiban olyan lényeges ellentétek vannak, amelyeket más módon nem sikerült tisztázni, akkor nincs

127

akadálya a szembesítés megtartásának, de meg kell gondolni, hogy milyen bizonyítékokkal lesz lehetséges leleplezni a gyanúsítottat, ha szembesítésen korábbi igaz vallomását visszavonja.

a) Felkészülés a szembesítésre Mint minden bonyolult nyomozási cselekményre, a szembesítésre is fel kell készülni. Tanulmányozni kell előtte az ügy iratait, az ellentétek jellegét, a szembesítendő személyi sajátosságait, viszonyukat egymáshoz. A szembesítések jelentős része eredménytelen. Ennek oka csak részben keresendő abban, hogy a valóságot tévedésből vagy szándékosan torzító személyek ragaszkodnak előzetesen tett vallomásukhoz, ugyanis a helytelenül megválasztott taktika sem alkalmas az ellentmondások feloldására.

• A helyiséget úgy kell előkészíteni, hogy a szembesítendők egymást jól láthassák, hallhassák, de egymásnak tárgyakat, iratokat át ne adhassanak, egymásban kárt ne tehessenek, s a nyomozó egyidejűleg mindkettőjük magatartását figyelemmel kísérhesse. • Ha nem egy, hanem több szembesítés tartását tervezik, akkor meg kell határozni azok sorrendjét is. Amikor a szembesítések célja a hazugság leleplezése, akkor taktikailag is helyes lehetőleg több szembesítést szervezni, amelyeken először a kevésbé lényeges ellentmondásokat próbálják tisztázni, és fokozatosan térnek át az egyre lényegesebb kérdésekre. • A szembesítést az egymásnak ellentmondó vallomások megtétele után azonnal meg kell tartani, ha fennáll annak a lehetősége és veszélye, hogy a két személy véleményt cserél, és álláspontjaikat egyeztetik. Ellenkező esetben a szembesítéssel nem kell sietni. Egyrészt előzőleg alaposan meg kell vizsgálni, hogy kettőjük közül kinek van igaza és, hogy az ellentétek tisztázásának nincs-e más útja, másrészt meg kell gondolni, hogy taktikailag helyes-e a nyomozás állásának adott helyzetben, ha a szembesítendő személyek megismerkednek egymás vallomásával. • A szembesítésre felkészülés legfelelősségteljesebb feladata a vallomásokban levő ellentmondások értékelése. Az ellentmondás okai rendszerint: egyik fél téved, a másik igazat mond; mindkét fél hazudik; egyik fél téved, a másik hazudik. Minden egyes ellentmondás kapcsán külön-külön kell értékelni a vallomásokat, a szembesítés általános taktikai szabálya ugyanis az, hogy az adott körülményre vonatkozóan mindig az a fél kapja először a kérdést, és mondja el a válaszát, akinek a vallomása a nyomozó megalapozott feltételezése szerint megfelel a valóságnak, vagy legalábbis közelebb áll hozzá. Így kisebb a valószínűsége a rossz irányú befolyásolásnak. A kérdéseknek pontosaknak, rövideknek és könnyen érthetőeknek kell lenniük. Az előző kihallgatásokon tett vallomásokból kiindulva fel kell készülni a várható válaszokra, és azoknak megfelelően elő kell készíteni a további kérdéseket is. Természetesen minden terv változik, változhat a végrehajtás során. Szembesítés közben felmerülhetnek újabb körülmények is, ami nyilván előre nem kigondolható/várható kérdések feltevését igényli. Meg kell fontolni azt is, hogy milyen okiratokat, tárgyi bizonyítási eszközöket kell előkészíteni esetleges bemutatásukhoz. • A szembesítés végeredménye is lehet váratlan. Előfordul, hogy az lepleződik le, aki vádaskodott, és ilyen helyzetben természetesen meg kell változtatni a kérdéseket és a sorrendjüket is. Azonban ez nem csökkenti az előzetes felkészülés jelentőségét. Éppen ellenkezőleg, minél alaposabban tanulmányozta a nyomozó az ügyet és a szembesítés résztvevőit, annál ritkábban éri meglepetés a szembesítésen, és annál jobban tudja menet közben hozzá igazítani az előzetes elképzeléseit a váratlan helyzethez. A legfelelősségteljesebb szembesítésekhez helyes több variánsú tervet készíteni, felkészülve arra, hogy a szembesítendő személyek az eredeti vallomásaiktól lényegesen eltérhetnek. A szembesítésen a védő, gyermek- és fiatalkorú tanúként szembesítésénél pedig a törvényes képviselője jelen lehet. A gyermek- és fiatalkorúnak nehéz megpróbáltatás sértettként – különösen nemi erkölcs elleni bűncselekmény sértettjeként – részt venni a szembesítésen. A gyermek ebben a helyzetben támaszra szorul, és ezt leginkább közeli hozzátartozóitól, édesapjától vagy édesanyjától kaphatja meg, de csak akkor, ha valóban bizalmas, bensőséges, viszony van közöttük. Ezért alaposan meg kell fontolni, hogy a szembesítés valóban szükséges-e, ténylegesen elérheti-e a célját.

A szembesítés bonyolult, kockázatos nyomozási cselekmény. A vallomástevők kihasználják egymás ismereteinek felmérésére, összebeszélhetnek, egyeztethetik további magatartásukat. Ehhez sokszor az is elég, ha észrevétlenül jelet adhatnak egymásnak, ezt pedig a nyomo-

128

zó nem tudja megakadályozni. A megfelelő előkészítés, az ügy sajátosságának valamint a szembesítendő személyek kihallgatáson tanúsított magatartásának figyelembevétele nélkül megtartott szembesítés rendszerint nem más, mint üres formalitás, amely nem viszi előre a nyomozást, sőt, még kifejezetten káros is lehet. b) A szembesítés lefolytatása A szembesítés célja a vallomásban levő ellentétek okainak tisztázása és az igazság megállapítása. A nyomozó a vallomások tartalmából, az egyéb bizonyítékokkal való összhangjukból vagy az azokkal való ellentmondásokból, a kihallgatott személy magatartásából, az eljárásban résztvevő személyekhez, hatóságokhoz, tanúkhoz való viszonyából stb. már előre is megpróbál az ellentétek okairól képet alkotni. Természetesen ez csak előzetes vélemény, amelyet a szembesítés eredményei módosíthatnak, sőt gyökeresen meg is változtathatnak. Ebből következik, hogy a taktikának rugalmasnak, könnyen változtathatónak kell lennie. A szembesítésre értelemszerűen alkalmazandók mindazok a taktikai ajánlások, amelyek a kihallgatásra vonatkoznak. A kihallgatási szituáció szempontjából a szembesítés sajátossága abban van, hogy a vallomást ugyanarról a tényről, mást, esetleg éppen ellentéteset állító személy jelenlétében kell megtenni. Ha a vallomástevő saját álláspontján nem kíván változtatni, akkor megfelelő érveket kell felhoznia, és meg kell próbálnia a vele szembesített személy állításait megcáfolni. Ezért a szembesített személyek rendszerint aktívan védik vallomásukat, a konfliktushelyzet inkább egymás közt, mint közöttük és a nyomozó között alakul ki. A nyomozónak éppen a szembesítésnek ezt a sajátos vonását, az úgynevezett „jelenléti effektust” kell kihasználnia. Még a tapasztalt bűnözőnek sem könnyű hamis vallomása mellett kitartani egy olyan személy jelenlétében, aki igazat mond, és még nehezebb megcáfolnia az igazságot vagy – ami tulajdonképpen ezzel egyet jelent – hazugsággal vádolnia azt, aki a valóságot vallja. A szembesítésnek ez a sajátossága nem jelentheti a nyomozó aktív, vezető szerepének a csökkenését. Ha a kihallgatás vezetője pusztán külső megfigyelővé válik, akkor a szembesített személyek elkezdik „egymást kihallgatni”, eltérnek a tárgytól, elkezdenek kölcsönösen vádaskodni, egymást szidalmazzák, és a felizzott indulatokat már nem könnyű lecsillapítani. A két személy éles vitája néha nem is valóságos, hanem mesterségesen felfűtött veszekedés, amelynek a célja a hatóság figyelmének elterelése és az összebeszélés lehetőségének a megteremtése. A szembesítés csak akkor lehet eredményes, ha mindvégig érvényesül a nyomozó irányító szerepe. • A szembesítendő személyek fogadásakor előbb azt a személyt célszerű behívni, akinek a vallomását megalapozottnak tartjuk. Meg kell kérdezni, hogy vallomását fenntartja-e, továbbá közölni kell vele, hogy szembesítésre kerül sor. Ezután célszerű a másik személyt behívni. Őt is meg kell kérdezni, hogy fenntartja-e előző vallomását. (Mindkét esetben konkrétan meg kell jelölni, hogy a vallomás melyik részéről van szó.) Amennyiben valamelyikük közli, hogy korábbi állítását nem tartja fenn, a másik felet ki kell küldeni, a vallomását megváltoztató személyt pedig ki kell hallgatni. Ha ezután az ellentmondás már nem áll fenn, a szembesítést mellőzni kell. A szembesítés megkezdése előtt ki kell oktatni a szembesítendőket a követendő magatartásra. (A résztvevőket úgy ültessük le, hogy az megfeleljen a biztonsági követelményeknek, és magatartásukat jól megfigyelhessük.) Nyilatkoztatni kell a szembesítendő feleket, hogy ismerik-e egymást, és milyen a kettőjük közötti kapcsolat. Mind az ismeretség, mind a kölcsönös kapcsolatok jellegét érdemes részletesen is rögzíteni, hogy el lehessen kerülni később, az ellentétek feloldhatatlansága esetén a haragra, bosszúra (stb.) történő utólag kitalált hivatkozást. • Ezután következik az első, ügyre vonatkozó lényegi kérdés feltevése, lehetőleg annak a félnek, akitől inkább várható a valóságnak megfelelő vallomás. A válasz meghallgatása után ugyanennek a félnek teszik fel a pontosító, részletekre vonatkozó kérdéseket, és csak amikor már meggyőzően összeállt a kép, akkor teszik fel ugyanazokat a kérdéseket a szembesített másik félnek. Ha a vallomásokban megmutatkozó ellentét nem egy, hanem több személyre, lényeges körülményre vonatkozik, akkor ezeket külön-külön kell tisztázni, tehát a kérdezett személyeket nem egyszerre kell minden vitás körülményre nyilatkoztatni. Különösen, ha bűncselekmények sorozatáról van szó, akkor szükséges az ellentéteket külön-külön, minden egyes részcselekményre vonatkozóan tisztázni először az egyik, majd a másik szembesítendő féllel, s csak ezután lehet áttérni a következő mozzanat-

129

ra. Többnyire ajánlatos a szembesítést a nyomozás szempontjából legfontosabb mozzanatra vonatkozó ellentmondások tisztázásával kezdeni. Ha a nyomozó véleménye szerint valamely személy hibás állításának az lehet az oka, hogy az adott körülmény részlegesen feledésbe merült, akkor meg kell kísérelni emlékezetét felfrissíteni a másik személy vallomásában levő tények hatására keletkező képzettársításokkal. Segítséget jelenthetnek természetesen a megfelelően megfogalmazott kérdések vagy a bemutatott tárgyi bizonyítási eszközök is.

Ha joggal feltételezhető, hogy a valótlan állítások oka nem tévedés, hanem szándékos hazugság, akkor tisztázni kell, hogy csak az egyik vagy mindkét személy vall hamisan. Ha az egyik személy az igazat vallja, akkor igyekezni kell neki olyan kérdéseket feltenni, hogy válaszai leleplezzék a hazugságot. A vele szembesített személy előtt ilyenkor érthetővé válik állításainak tarthatatlansága, és a tények súlya alatt kénytelen beismerni, hogy nem mondott igazat. Amikor mindkét szembesített személy hazudik, akkor az állításaik közötti eltéréseket kell kihasználni. Előfordul, hogy egymás cáfolva eltérnek előre kigondolt vallomásuktól és kezdik keverni a valóságot a hazugsággal. Ilyenkor azonnal fel kell figyelni az újabb ellentmondásokra, és kérdéseket kell feltenni ezekre vonatkozóan is. • A szembesített személyeknek meg lehet engedni, hogy kérdéseket tegyenek fel egymásnak. Úgy a helyes, ha ezeket a kérdéseket nem hagyják a szembesítés végére, hanem minden egyes ellentmondás, körülmény, esemény, cselekmény stb. tisztázása végén adnak rájuk lehetőséget, vagyis akkor, amikor a nyomozó már feltette az adott tényre vonatkozó kérdéseit és megkapta válaszait mindkét féltől. Ekkor kell biztosítani a védőnek is, hogy jogával élve tegye fel kérdéseit. A nyomozó elutasíthatja a szembesített személyek egymáshoz intézett, illetőleg a védő kérdései közül azokat, amelyek nem tartoznak a tárgyhoz, vagy amelyeknek a célja a hamis vallomások egyeztetése. Joga van természetesen arra is, hogy kiegészítse, szükség esetén megmagyarázza, érthetőbbé tegye, pontosítsa a szembesített személyek kérdéseit. A kérdések feltevésének szabad folyást érdemes engedni jóhiszemű tanúk szembesítésénél, ha feltételezhető, hogy a vallomásaik közötti ellentmondások oka vagy pontatlan megfigyelés vagy feledékenység. Várható, hogy nyugodt légkörben, egymást kiegészítve, egymásnak észrevétlenül is emlékezeti fogódzókat nyújtva, együttesen jutnak el az igazsághoz. Alaposan kell azonban ilyenkor is vizsgálni, hogy a vallomások összhangja nem befolyásolásnak köszönhető-e. Rendkívül kockázatos taktikai fogás, de egyes esetben célravezető a kérdések szabad folyásának utat engedni olyankor is, ha feltételezhető, hogy mindkét személy tudatosan torzítja a valóságot, vagy csak az egyikük, de a nyomozás adott állásában még nem tisztázott, hogy melyikük. Ilyenkor sok fontos információ található az elfajuló vita hevében kialakuló szócsatában.

• A szembesítés végén egyes esetekben célszerű lehetőséget adni a kihallgatott személyeknek, hogy összefüggően is adják elő egymás vallomásai elleni kifogásaikat. Ez néha új, eddig még fel nem merült körülmények felvetődéséhez vezethet. Ajánlatos a jelen levő védőnek is újfent módot adni a kérdései feltevésére. • A nyomozónak gondosan figyelnie kell a szembesített személyek magatartását, reagálását egymás vallomásaira. Észre kell vennie az elszólásokat, az előzetes vallomásokban még nem szereplő tényeket, és állandóan résen kell lennie, hogy a szembesítés ne válhasson a hamis vallomások egyeztetésének, a kihallgatottak közötti összebeszélésnek, az igaz vallomás hamisra váltásának fórumává. Fontos lehet megtudni, hogy a szembesítésnél miért mondott valamelyik személy egészen mást, mint a megelőző kihallgatáson. Általában azonban nem helyes erre a másik szembesített fél előtt rákérdezni. Ha szükséges, akkor külön kihallgatáson kell megpróbálni tisztázni az adott személy nyilatkozatai közötti eltérések okát. Előfordulhat az is, hogy a kihallgatáson ilyenkor visszatér eredeti álláspontjára, és elmondja, hogy a szembesítésen félt a másik személy utólagos bosszújától, vagy szégyellte magát előtte stb., és ezért tett a valóságnak nem megfelelő vallomást. c) A szembesítés rögzítése A szembesítésnél is irányadóak az eljárási cselekmények rögzítésére vonatkozó szabályok. A rögzítés sajátosságai abból erednek, hogy egyszerre két személy tesz vallomást. Míg a kihallgatás egyéb fajtáinál magától értetődik, hogy kitől származik a rögzített vallomás – hiszen 130

egyszerre csak egy személyt hallgattak ki – a szembesítés rögzítésénél pontosan és egyértelműen el kell határolni melyik kérdésre milyen sorrendben, ki és hogyan felelt. A szembesítés jegyzőkönyvét rendszerint helyesebb részenként, az egyes problémakörök tisztázása után azonnal felvenni és aláíratni, még mielőtt áttérnének a következő kérdéscsoport tisztázására (bár ez a Robotzsaru programmal nehezen kivitelezhető). Amennyiben a szembesítést hangfelvétellel rögzítjük, figyelembe kell venni, hogy rendszerint érthetetlenek a felvételnek azok a részei, amelyeknél egyszerre több személy beszél. A hangfelvétel készítése jó műszaki és környezeti feltételeket, a nyomozótól pedig nagy gyakorlatot igényel. Célszerű szaktanácsadót igénybe venni a technikai előkészítéshez és a hang felvételéhez – különösen akkor, ha várható, hogy a szembesítés résztvevői egymás szavába fognak vágni. Ezért is jobb a videofelvétel készítése: egyrészt a szájról olvasás segítségével könynyebben eligazodhatunk a hangzavarban, másrészt a felvételen látható a szembesítettek magatartása (gesztusok, stb.) is. Különös jelentősége van a kép- és/vagy hangfelvételnek, amikor az idegen anyanyelv használata miatt tolmácsra is szükség van, avagy a szembesítettek idegen nyelvet is képesek használni. Így – a hangfelvétel írásba foglalása során – belekerülnek a jegyzőkönyvbe azok a részletek is, amelyet „nem oda szántak”, illetve ellenőrizhető (pl. más tolmács útján), hogy pontosan mi hangzott el az adott idegen nyelven. 5.6. A KISKORÚAK KIHALLGATÁSÁNAK EGYES TAKTIKAI KÉRDÉSEI A kihallgatási szabályok és ajánlások ismertetése során eddig elmondottak értelemszerűen érvényesek a kiskorúak kihallgatására is. A kiskorúakat érintő már tárgyalt kérdésekhez a következőket kell hozzáfűzni. 1) kiskorú tanúk Ha a tanú gyermek, vagy fiatalkorú, kihallgatása előtt célszerű vele megismerkedni, továbbá néhány – a személyiségére vonatkozó – adatot beszerezni, esetleg már a felkészülés során szaktanácsadó segítségét igénybe venni. A kihallgatás elengedhetetlen feltétele, hogy a nyomozó ismerje a gyermek környezetét, ezzel közelebb kerülhet lelki világához. A játék, iskola, sport korlátlan téma, de a beszélgetés ne legyen faggatás jellegű. A gyermekben van bizonyos félelem – esetleg a környezetéből nyert helytelen vélemény alapján – a rendőrrel szemben, ez a szorongás gyakran hazudozásra, mellébeszélésre vagy éppen sírásra készteti. Ha már sikerült szólásra bírni, akkor lassanként kell közbecsúsztatni a fontos kérdéseket, vagy azt kell elhitetni vele, hogy a nyomozó már mindent tud, és csak a részleteket akarja még egyszer megbeszélni. Mindenképpen fontos, hogy a kihallgató megnyerje a gyermek- és fiatalkorú bizalmát, és adott szavához tartsa magát. A kihallgatás során a gyermekkorú kímélése érdekében igen nagy körültekintéssel kell eljárni, a szavahihetőségét pedig folyamatosan figyelemmel kell kísérni. Már a 7-9 éves gyermekek is kiváló tanúk lehetnek, ha sikerül az emlékezetükben maradt eredeti képet előhívni. Észleleteik objektív visszaadását azonban jelentős mértékben korlátozhatja az a tény, hogy még nem tudják elválasztani tényleges benyomásaikat elképzeléseiktől. Az érzékelt részletek élénk szellemi feldolgozása közben könnyen összekeverik a valóban észlelt dolgokat az elképzeltekkel, ábrándképeikkel vagy korábbi élményeikkel. A dicséret kilátása és a büntetéstől való félelem is hozzájárulhat ahhoz, hogy eseményeket költsenek, és átéltként adják elő. A gyermekek minden iránt érdeklődnek, de fogalmaik primitívek, képzeteik gyermekesek, látókörük szűk. Ezért következtetéseik gyakran hamisak, észleléseik az élettapasztalat hiánya miatt tévesek, de ha nem követelnek tőlük olyat, ami a képességeiket meghaladja, akkor az egészséges, normális gyermektől megbízható vallomás várható. Az iskolás gyermek sok mindent megért, de a jelenségeknek mégis csak egy részét fogja fel, viszont csapongó fantáziájával kiegészíti a másik részét – még pedig többnyire hamisan – és ezzel kialakul benne egy olyan kép, amelynek a valódiságában hisz. A fantáziálás kritikátlan elfogadása olyan elbeszéléseket szül, amelyek naivitása akaratlanul magára vonja a figyelmet, vagy amelyek valótlansága könnyen tisztázható az ellenőrzéskor.

131

A gyermekek szóbeli-logikai emlékezése fejletlen, vallomásaik sokszor jelentéktelennek tűnő részek tekintetében részletesek, újra kérdezésnél nagyon változók, de rendszerint igen magabiztosak. A gyermekkorú hamis tanúzását sokszor éppen a betanult szöveg túlzottan logikus, nem képi jellege alapján lehet felismerni.

• A gyermekek vallomásai kevésbé megbízhatóak, ha szándékos bevésésen alapulnak, mintha önkéntelen megfigyelésre épülnek. A gyermeki emlékezésnek ez a sajátossága néha annyira élénken megnyilvánul, hogy az olyan gyermek, akit a felnőtt „kitanít” arra, hogy mit valljon, elfelejti a szándékosan emlékezetébe vésett tényeket, és a kihallgatáson mégiscsak azt mondja el, amit valóban észlelt, és önkéntelenül bevésett. A gyermekek vallomásának gondos elemzésével el lehet különíteni a saját és a betanított képzetek elemeit. Köztük logikai ellentmondások lehetnek, és gyakran erősen különböznek egymástól élességben, frissességben. A gyermek a betanított mondatokat homályosan, gondolati hangsúlyozás és a részletek leírása nélkül mondja el. Ha a nyomozó el tudja választani a gyermek vallomásában a fantázia és a befolyásolás termékeit az igazi emlékektől, vagy még inkább, ha a gyermek elbeszélését igazi emlékezéseinek medrébe tudja irányítani, olyan vallomást kap, amely a gyermek őszintesége, közvetlensége és megfigyelőképessége folytán nagyon értékes lehet. A gyermek- vagy fiatalkorú vallomásában levő ellentmondásokat óvatosan kell kezelni, nem szabad velük vitába szállni, mert a könnyen befolyásolható fiatalok megijedhetnek, és egyetérthetnek olyasmivel is, ami nem felel meg a valóságnak. Helyesebb a logikai ellentmondásokra magyarázatot kérni nyugodt hangnemben. A fiatalkorú nehezen eszel ki megfelelő magyarázatot, különösen, ha nem ő találta ki, hanem felnőtt oktatta ki a hamis vallomásra. • A gyermekek igen könnyen befolyásolhatók, ezért – ha mód van rá – nem szabad időt és lehetőséget adni arra, hogy a szülő, más gyermek vagy személy hatása alá kerüljenek a kihallgatás előtt. Gyermekeket sohasem szabad a kihallgatásra várakoztatni. Az elkerülhetetlen várakozási időre ajánlatos gondolataikat elterelő elfoglaltságukról gondoskodni. A gyerekek a kihallgatás előtt gondosan elkülönítendők az azonos ügyben megidézett társaiktól és felnőttektől, mert egyébként az események közös megbeszélése miatt már nem várható tőlük tárgyilagos vallomás. • Ha az ügyben az egyetlen érdemleges tanú gyermek- vagy fiatalkorú, illetve ha az ilyen tanú vallomásának hitelessége kétséges, a vallomás értékének megítéléséhez szakértő igénybevétele szükséges. • A kihallgatás helyének, a jelenlevők személyének, a kihallgatás lefolytatási módszerének meghatározása során figyelembe kell venni, hogy az adott kiskorúra a kihallgatás és körülményei várhatóan milyen hatással lesznek.116 Többnyire érzékenyebbek, figyelmük könnyebben elkalandozik, felelősségérzetük csekélyebb fokú, az idegen környezetben szótlanná válnak stb., ezért lehetőleg olyanok jelenlétét kell biztosítani, akivel bizalmasak, akinek igazat mondanak. Célszerű a kihallgatást e személyek bevonásával lefolytatni. • Mivel a gyermek- és fiatalkorúak a felnőtteknél jóval könnyebben befolyásolhatók, még inkább arra kell törekedni, hogy kérdéseink és azok feltevésének módja, hangsúlyozása ne vezessen a vallomás eltorzításához. A gyermek- és fiatalkorúak általában nehezen tesznek vallomást arról a személyről, akitől félnek; olyan dologról, amelynek elmondását környezetük elítélné; nem szívesen mondanak „rosszat” olyan személyekről, akiket szeretnek, akikhez vonzódnak. Emellett viszont gyakran támaszkodni lehet „fejlett” (nyers) igazságérzetükre, nyíltságukra, őszinteségükre, szókimondásukra. A ragaszkodás és a tisztelet az érdemtelen barát vagy felnőtt iránt esetenként bajba sodorhatja a gyermeket, mások ösztönzésére törvénysértést követhet el. Ilyenkor sokszor mindent magára vállal a szeretett felnőtt vagy barát védelmében. A kihallgatáskor a nyomozó nagy körültekintést és tapintatot tanúsítson a gyermek iránt az általa „tisztelt” személy káros tevékenységének leleplezésénél. Csak a fokozatos, az érzelmeket nem sértő rávezető beszélgetés lehet alkalmas a gyermek őszinteségének és megbánásának felkeltésére. A gyermek tanúként kihallgatásakor mellőzni kell a szülei kifogásolható magatartására – iszákosság, veszekedés, trágárság – vonatkozó kérdéseket. Ezek az adatok egyéb úton is megszerezhetők. 116 A Nyer 22. § (2) bekezdése előírja, hogy: „Ha a gyermekkorú tanú kihallgatása elengedhetetlen, azt a nyomozó szervnek olyan tagja végezze, aki ilyen irányú felkészültséggel rendelkezik. A gyermekkorú kihallgatását lehetőleg a tanú életkori sajátosságainak megfelelő környezetben kell elvégezni.”

132

• A kiskorúak védelme, az eljárással együtt járó pszichikai megterhelés csökkentése érdekében már régen megfogalmazódott az a gondolat, hogy a kiskorú (különösen a gyermekkorú) sértettet, illetve tanút az eljárás folyamán lehetőség szerint csak egyszer hallgassák ki; s kihallgatásukat videofelvételen is rögzítsék; s még a bírói szakban is ezt használják fel. Ez persze nagyon alapos felkészülést (és megfelelő technikai lehetőségeket) is igényel. 2) kiskorú elkövetők Már a serdülőkorú, de még inkább a fiatalkorú különös élességgel reagál mások nézeteire. Számára rendkívül fontos, mit mondanak cselekedeteiről azok, akiknek a véleményét fontosnak tartja. Ha ezek bűnöző elemek, akkor ez az éretlen ifjút súlyos társadalomellenes cselekményekre késztetheti. Ennek figyelembevétele rendkívül fontos a csoportosan elkövetett bűncselekmények, a bűnrészesség helyes értékelése, a kiskorúak szerepének megértése szempontjából. Még inkább figyelembe kell ezeket a sajátosságokat venni, ha a kiskorúak a felnőttekkel együtt követnek el bűncselekményeket. Az utóbbiak szerepét és hatását gondosan kell vizsgálni a felbujtó, szervező, irányító szerep és a felelősség tisztázása végett. Sajnos egyre többször előfordul, hogy már egészen kis gyermekeket is bűnözésre nevelnek. Ha a gyermek a szülők vagy a testvérek valamelyikének volt segítője a bűncselekmény elkövetésében, akkor az ő felelősségükre vonatkozó kérdések tisztázásakor még nagyobb körültekintésre van szükség, mint amit a fentiekben (a tanúkihallgatásnál) már említettünk. A kiskorúak kihallgatásukkor gyakran könnyen feloldódnak, ilyenkor őszinték, néha még dicsekszenek is, hogy milyen „ügyesek” voltak; ugyanakkor nem tudják reálisan felmérni (mint ahogy többnyire az elkövetés előtt vagy közben sem) cselekményük következményeit. A nyomozónak úgy kell velük foglalkoznia, hogy ösztönözzön a megbánásra, az okozott kár vagy sérelem jóvátételére, és az eljárás egy életre szóló intelem és tanulság legyen. Fiatalkorú gyanúsítottak esetében helyes, ha a kihallgatást megelőzi a környezettanulmányozás,117 és az iskolai vagy munkahelyi jellemzés beszerzése. A fiatalkorú egyéniségét, értelmi fejlettségét és életviszonyait jellemző körülmények felderítése érdekében a fiatalkorú gondozóját tanúként kell kihallgatni. Az ilyen tanúvallomást, a fiatalkorú terhelt hozzátartozója sem tagadhatja meg. Az összegyűjtött adatok elősegítik a fiatalkorú helyes, egyéni tulajdonságaihoz igazodó kihallgatást.

Helyes, ha nyomozó megismeri a gyanúsított gúnynevét, kapcsolatait, és ezeket a kihallgatáson tájékozottságának demonstrálására a beszélgetésbe beleszövi. • A fiatalkorúak kihallgatása előtt sem mellőzhető a fesztelen jellegű beszélgetés, témájának természetesen igazodnia kell az ifjú ember neméhez, egyéniségéhez, érdeklődési köréhez stb. Eközben meg kell ismerni, hogy vajon a fiatalkorú nyílt vagy zárkózott, félénk vagy szemtelen, józanul ítélő vagy fantáziálásra hajlamos, szófukar vagy fecsegő természetű. A beszélgetés tájékoztatást adhat a kihallgatandó megfigyelő, megjegyző és emlékezőtehetségéről, s egyben elősegítheti a kihallgatás kedvező légkörének kialakítását is. A fiatalkorúaknak igényük, hogy komolyan vegyék őket, önértékelési és érvényesülési tudatuknak megfelelően elismerésre vágynak. Ha a nyomozó ezt az igényt ironikusan, sértő módon semmibe veszi, akkor számolhat az ifjú bizalmatlanságra, elzárkózására. Az eredményes kihallgatás érdekében néha hasznos lehet, a fiatalkorú felnőttet játszó nagyképűségének eltűrése. A nyomozónak tisztában kell lennie azzal, hogy fölényét tudásával, igazságosságával, logikájával kell kivívnia, hogy a fiatalkorú szemében a rang nem jár tekintéllyel, s rendszerint ellenérzései vannak a rendőrökkel szemben. Az ismételten eljárás alá vont fiatalkorúak rendszerint szívesen veszik, ha az általuk korábban már ismert és megszokott előadó foglalkozik újabb ügyükkel is. Ilyenkor szívesen panaszolják el a történteket, mesélik el életük újabb alakulását, és igénylik a segítséget. A fiatalkorú gyanúsítottak a kihallgatás elején rendszerint dacosak, tagadnak, vagy hallgatnak. A türelem, a megfelelő hangnem kialakítása a későbbiek során meghozza az eredményt. Sok kihallgatott valóban helyesen értelmezi az udvarias hangnemet, fegyelmezetten viselkedik. Mások viszont esetenként a szívélyességet gyengeségnek tekintik, és szemtelenné válnak. Kérdéseket tesznek fel, kitérő válaszokat adnak, elkezdenek hazudozni. Az udvarias, de erélyes felszólítás ilyen esetben is rendszerint helyes irányba tereli hamarosan a kihallgatást. Előfordul az is, hogy a fiatalkorú olyan bűncselekmények elkövetését is magára vállalja, amelyeket el sem követett. Egyesek így akarnak társaik körében „tekintélyre” szert tenni, mások előre megállapodva „betyár117

Lásd: a fiatalkorúról készített KT – 3.4. cím.

133

becsületből” vállalják a beismerést, mert büntetlen előéletük miatt enyhébb ítéletre számíthatnak, mint a többiek. Ilyenkor különösen fontos lehet annak a bemutatása, hogy a tapasztalt bűnöző mennyire nem lovagiasan viselkedik a csoport tagjaival szemben az eljárás során. A kihallgatáson le kell leplezni a fiatalkorú bűnözői kapcsolatait. Rá kell döbbenteni arra, hogy milyen meggondolatlanul, hiszékenyen követte a rossz tanácsokat, amelyek végül bajba sodorták.

• A vallomás összefüggő előadása az ügy részleteinek fontossága szempontjából rendszerint túlságosan általános és szubjektív jellegű. A kihallgatás taktikáját minden esetben a fiatalkorú fokozott érzékenységének, emlékezete töredékes jellegének és általában hiányos előadási készségének figyelembevételével kell felépíteni. • A kérdéseket a fiatalkorú képzeletvilágának megfelelően kell feltenni. Kerülni kell az olyan kifejezéseket (pl. jogi szakkifejezések), amelyekhez nem tud határozott képzeteket kapcsolni. Lehetőleg az általa ismert, megszokott kifejezésmódokat kell használni. Kellemetlen és kínos pontoknál, különösen, ha azok a kihallgatott szeméremérzetét érintik, nem szabad a szükségesnél tovább elidőzni. Ha szemérmességből vonakodik valamelyik kifejezés használatától (pl. a nemi szervek megnevezésétől), a számára szokásos szavakkal is kifejezheti magát. A kihallgató nyomozó nem ígérhet felelőtlenül semmit a bűncselekmény elkövetését tagadó fiatalkorúnak (pl.: mentesül a büntetőjogi felelősségre vonás alól, a tettét nem hozzák a szülők tudomására, szabadlábra helyezik stb.) és természetesen nem fenyegetheti meg. A fiatalkorú pozitív tulajdonságait a kihallgatáson fel kell használni arra, hogy tettét őszintén megbánja, valamint arra is, hogy törekedjen az utólagos jóvátételre. Kihallgatása az átnevelés egyik első, de fontos lépése. Hozzá kell a fiatalkorút segíteni ahhoz, hogy megértse hibáját és visszatérjen a helyes útra. Az ilyen kérdések megbeszélésére jó alkalmat nyújt a kihallgatás befejező szakasza. • Az elmondottakat irányadónak tekinthetjük a gyermekkorú „elkövetők” esetében is.118 Mind a gyermek, mind a fiatalkorú esetében ügyelni kell arra, hogy a jegyzőkönyv felvétele ne legyen zavaró hatású, mert a korukkal járó sajátosságok folytán a kihallgatás ütemének megváltozása, de még inkább annak tartós megszakítása könnyen elvonhatja a figyelmüket, és esetleg elvész a nyomozó és közötte kialakult kapcsolat. A kép- és/vagy hangfelvétel készítése amiatt is kedvező lehet, mert a kihallgatás más résztvevőit (törvényes képviselő, stb.) viszszatarthatja a kihallgatást zavaró, befolyásoló magatartástól. • A kiskorúak kihallgatásához adott esetben célszerű pszichológus, illetve pedagógus (gyógypedagógus) szakértőt igénybe venni, aki már a felkészülés időszakában is segítséget nyújthat a kihallgatás megtervezéséhez, a kérdések megfogalmazásához is. 5.7. A POLIGRÁFOS HAZUGSÁGVIZSGÁLAT „Ha a hazugságnak, csakúgy, mint az igazságnak csak egy oldala lenne, jobb helyzetben lennénk. Akkor ugyanis egyszerűen csak épp az ellenkezőjét kellene vennünk, amit a hazug ember mond. Csakhogy az igazság fordítottjának ezernyi formája van és határtalan nagy a tere.” – Michel Montaigne.

A Révai Nagy Lexikon szerint a hazugság „... annyi, mint tudva akár szóval, akár csak valami jellel másnak megtévesztése céljából annak ellenkezőjét mondani, amit igaznak tudunk...” Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a hazugság, a megtévesztés civilizációnk, társadalmi létünk nélkülözhetetlen eleme. Az a képességünk, hogy környezetünk számára félrevezető üzeneteket tudunk kibocsátani, valószínűleg párhuzamosan alakult ki a gondolkodás és a beszéd kifejlődésével. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy ezen képességünk egyike – talán éppen a legfontosabbja – azoknak a tényezőknek, amelyek az emberi kommunikáció komplexitásáért felelősek. Nem nehéz belátnunk azt sem, hogy egy olyan társadalmi együttélés, amely megkövetelné az abszolút igazmondást – beleértve ebbe gondolataink kimondását is – ugyanolyan megvalósíthatatlan (és egyben elviselhetetlen) lenne, mint egy kizárólagosan hazugságokra épülő világ. A hazugság olyannyira központi tényezője társadalmi létünknek, hogy lényegének, természetének, működésmódjának jobb megértése jelentőséggel bír mind a társadalmi életben, mind az egyes emberi kapcsolatokban. Meglepő tehát, hogy e téma – egy-egy kutató néhány 118

Lásd hozzá a Nyer 168. §-át.

134

szórványos korábbi kísérletétől eltekintve – csak az utóbbi 20-25 évben került fokozatosan a tudományos érdeklődés középpontjába. A megindult szerteágazó kutatások egyes esetekben igen meglepő eredményekre vezettek. Ilyen volt például az a megállapítás, hogy egy átlagos kommunikációs szintű amerikai egyetemista egy nap alatt akár 150-250 megtévesztő aktust is alkalmazhat, feltéve, hogy nem csak a verbális kommunikációt, hanem a metakommunikációt, az elhallgatásokat, az elkerüléseket, a kibújásokat stb. is figyelembe vesszük. A hazugság morális megítélése bonyolult probléma Nyilvánvalóan túlzás lenne azt követelni, hogy az ember egy kapcsolatban sohase hazudjon, hiszen néha az igazság kimondása is lehet kegyetlen, okozhat fájdalmat, míg a hazugságok egy része lehet altruisztikus, 119 vagy éppen társadalmilag elvárt. (Gondoljunk csak egy beteglátogatásra vagy kolléganőnk új frizurájára.) A hazugságok osztályozásának bemutatásával most nem foglalkozunk. A megtévesztő aktusoknak – Ekman nyomán – csupán azt a típusát emeljük ki, „...amikor valakinek az a szándéka, hogy félrevezessen egy másik személyt, ezt előre megfontoltan teszi anélkül, hogy ezt a célját előre jelezné, illetve, hogy a hazugság célpontja ezt határozottan kérte volna.” Milyen lehetőségekkel rendelkezünk egy, a fenti meghatározásnak megfelelő megtévesztést alkalmazó személy leleplezésére? Ha eltekintünk az igazságszolgáltatás területén szokásosan alkalmazott eljárásoktól (nyomozás, bizonyítás, stb.), erre két út kínálkozik. Az egyik lehetőség; a hazugság leleplezése a viselkedéses, non-verbális jegyek észlelése és értelmezése alapján. Ekman szerint a hazugságok ilyen módon gyakran azért lepleződnek le, mert egy elrejtett erős érzelem „kiszivárog”. Minél erősebbek és minél számosabbak a különböző típusú érzelmek a hazugság során, annál nagyobb a valószínűsége, hogy valami apró mozzanat elárulja őket. Megkönnyítené a hazugság ilyen módon való detektálását,120 ha azok a magatartások, nonverbális jelzések, amelyek elárulják azt, hogy valaki hazudik általánosan, minden személyre jellemzők lennének. Ez azonban távolról sincs így, a hazugság jelei nem mindenkinél ugyanazok. Kísérleti vizsgálatok bizonyítják, hogy az ilyen módon megkísérelt hazugság-felismerés validitása121 igen gyenge még olyan személyek esetében is, akiknek hivatásában ez a képesség valamilyen okból fokozottabb jelentőséggel bír (például: rendőrtisztek, bírók, pszichológusok, nevelők). A fentiek ismeretében természetesnek vehetjük, hogy éppen az igazságszolgáltatás területén vált sürgetővé egy megbízhatóbb, lehetőleg mérésekkel alátámasztott hazugságdetektálási eljárás megalkotása. A törekvés érthető, hiszen egy eljárás alá vont személy szavahihetőségéről hozott döntés alapvetően befolyásolhatja az érintett eljárásjogi helyzetét, sorsának további alakulását. A bűnüldözés területén igen korán, már az ókorban felmerült az igény arra, hogy egy adott bűnügyben vallomást tevő személy szavahihetőségéről valamilyen objektív, az akarat által nem befolyásolható indikátor felhasználásával győződhessenek meg. A különböző kultúrákban eltérő, de egymással sok hasonlóságot is mutató eljárásokat alkalmaztak a hazudozó leleplezésére. Ezekben néha már felhasználtak bizonyos – a mindennapi élet tapasztalataiból leszűrt – élettani megnyilvánulásokat is. Az ókori Kínában az időszámításunk előtti II. évezredben a gyanúsított szájába rizspúdert tettek, amely ott is maradt a kihallgatás teljes tartama alatt. Amikor a vallatás véget ért, a kiköpött rizsport megvizsgálták. Amennyiben száraznak találták, abból a bűnösségre következtettek. Hasonló eljárás volt az Afrika egyes területein alkalmazott „bírói bab”. Mindkét módszer arra a jól ismert élettani jelenségre épült, hogy izgalmi, félelmi állapotban a száj nyálkahártyái kiszáradnak, következésképpen a nyelés is megnehezül. Ez utóbbi tapasztalati tény volt az alapja annak az Angliában alkalmazott gyakorlatnak, amely szerint a kihallgatott személynek száraz kenyeret kellett sajttal együtt elfogyasztania. Ez volt az ún. „bírói szelet”. A nyelés megnehezítettségét a hazugság – következményesen a bűnösség jeleként értékelték. Még ugyanebben a korban Indiában a gyanúsítottnak egy szólistát olvastak fel. A szavak között néhány olyan szó is volt, amely kapcsolatos volt a kihallgatás tárgyát képező üggyel. A megvádolt személynek miden szó elhangzása után meg kellett ütnie egy gongot. Úgy találták, hogy a vétkes alany a bűncselekménnyel összefüggő szó elhangzása után nagyobb erővel üti meg a gongot, mint a közömbös szavaknál. Alkalmaztak olyan eljárásokat is, amelyek inkább pszichológiai elemeket tartalmaztak, némi félrevezetéssel és misztifikációval elegyítve. Ilyen volt például az arab keleten a kádik titka, az ún. „bölcs szamár”-ként elhí119

Altruizmus: önzetlenség, áldozatkészség. Altruisztikus itt: „kegyes hazugság”. Detektálás itt: kimutatás. 121 Validitás: érvényesség; itt: valóságnak megfelelés. 120

135

resült módszer. A kihallgatott személyt egy sötét helyiségbe küldték be, ahol egy szamár farkát kellett megfognia. A közhiedelem szerint – a sohasem tévedő szamár – csendben marad, ha ezt ártatlan ember teszi, de felbőg akkor, ha a tettes fogja meg a farkát. Miután a gyanúsított kijött a helyiségből, a kezét feltűnés nélkül megvizsgálták. A sötétben persze nem látszott, hogy a szamár farkát előzetesen bekormozták. Az elkövető – félve a biztos lelepleződéstől – nem merte megfogni a szamár farkát, így tiszta kézzel lépett ki a helyiségből. Az előzőekhez képest csak igen rövid múltra tekinthetnek vissza azok a próbálkozások, amelyek már valóban valamilyen objektív – a mérés valamilyen formáját lehetővé tevő – paraméter felhasználására alapozva kísérelték meg a megtévesztési szándék diagnosztizálását. Az egyik legfontosabb ilyen irányú kísérlet Cesare Lombroso nevéhez fűződik, aki a XIX. század végén tette közzé ebben a tárgyban végzett vizsgálódásainak eredményeit. Lombroso egy akkor már létező orvosi műszerrel, a hidroszfigmográffal (leegyszerűsítve ezt úgy képzelhetjük el, mint egy vízzel megtöltött hosszúkás üvegedényt) végezte kísérleteit. Lombroso a vizsgált személy kezét az üvegedénybe süllyesztette és annak nyílását egy gumimembránnal zárta le. Miközben a vizsgálati alanynak különböző kérdésekre kellett válaszolnia, azt vizsgálta, hogyan változik a víz szintje attól függően, hogy a kérdések bűncselekménnyel voltak-e kapcsolatosak, vagy pedig semleges témákat érintettek. Vizsgálatai azon az – akkor már ismert – ideg-élettani törvényszerűségen alapultak, hogy egy fenyegető, veszélyt jelző helyzetre történő válaszadásra való felkészülés során megváltozik a szervezetben az egyes szerveknek, szervrendszereknek jutó vér mennyisége. Azok a szervek jutnak több vérhez, amelyek a válaszadásra való felkészülésben középponti szerepet játszanak (mint például az agy), és ezt a többlet vérmennyiséget az ekkor még alárendelt szerepet betöltő szervektől, elsősorban a perifériáktól (végtagok) vonja el a szervezet. Miután a bűncselekménnyel összefüggő kérdés az ügyben érintett személy számára veszélyt jelző ingerként működik, Lombroso azt várta, hogy az ilyen kérdések hatására a víz szintje esik, hiszen ekkor a végtagokon kevesebb vérnek kell átáramolnia, ennek következtében az itt lévő erek átmérője és így a végtagok térfogata is csökken. Az általa alkalmazott eljárás – bár megváltozott formában és technikai háttérrel – mint a perifériális keringés volumenében bekövetkezett változás ellenőrzése (pletysmogramm), ma is használatos eleme a hazugságvizsgálatoknak. A következő nagy lépés szintén egy olasz, Vittorio Benussi fiziológus tevékenységéhez fűződik. Ő abból a köznapi megfigyelésből indult ki, hogy izgalmat, félelmet kiváltó helyzetekben megváltozik az ember légzése. Változások következnek be a légzés frekvenciájában, amplitúdójában, a be- és kilégzett levegő volumenében stb. Kísérletei során a mellkas légzőmozgásait egy hajlékony gumicső (pneumográf) segítségével regisztrálta. Ezen a módon meglepően nagy pontossággal (kb. 90 %) tudott következtetéseket levonni a vizsgálat alanyának szavahihetőségéről. Az amerikai W. M. Marston az I. világháború alatt már a gyakorlatban is alkalmazta az általa kidolgozott vérnyomás-tesztet. A kihallgatás alatt periodikus vérnyomásértékeket vett fel, amelyekből következtetni tudott az ellenőrzött személy izgalmi (félelmi) állapotaira.

Az eddigiekben ismertetett eljárások közös jellemzője, hogy valamennyi csak egyetlen fiziológiai paramétert használt fel. Az első valódi poligráfot („több írás”) 1921-ben John A. Larsson alkotta meg. Készüléke képes volt a vérnyomásban, a pulzusszámban és a légzésben bekövetkezett változások egyidejű és folyamatos rögzítésére. A műszert később Larsson aszszisztense továbbfejlesztette és hordozhatóvá tette. Rövidesen bekerült a hazugságvizsgálat eszköztárába a galvános bőr-reakció (a bőrnek az elektromos árammal szembeni ellenállása) változásainak ellenőrzése is. Ezt a paramétert a kísérleti pszichológia már a múlt század eleje óta alkalmazta, mint a szervezet aktivációs szintjének, érzelmi, indulati állapotának indikátorát. A poligráfoknak az igazságszolgáltatás területén való rendszerbeállítása az Egyesült Államokban a '30-as években indult meg, és ölt azóta is egyre nagyobb méreteket. Alkalmazása mára már világméretűnek mondható. Hazánkban a bűnüldözés területén első ízben 1978-ban végeztek poligráfos hazugságvizsgálatot. 1) A poligráfos vizsgálat alapjai A következőkben azt vizsgáljuk meg, milyen törvényszerűségek teszik lehetővé, hogy bizonyos élettani folyamatokat hazugság-indikátorként használjunk, mely tényezők felelősek azoknak az élettani változásoknak a megjelenéséért, amelyekből a megtévesztési szándékra következtetni tudunk. Korábban már szóltunk azokról az élettani funkciókról (vérnyomás, pulzus, légzés, GBR), amelyek alapvető szerepet játszanak a poligráfos hazugságvizsgálati technikában. Említettük azt az ideg-élettani sajátosságot is, hogy egy fenyegető ingerre adandó válaszra való felkészülés (Cannon-féle vészreakció) során egyebek mellett megváltozik az egyes szerveknek, szervrendszereknek jutó vér mennyisége. A Cannon-féle vészreakció hatása szinte az egész szervezetre kiterjed, alig van olyan élettani folyamat, amelyben ne okozna módosulásokat. A 136

poligráfos gyakorlat során diagnosztikai szempontból a már tárgyalt paraméterek bizonyultak a leghasznosabbnak, így az ezek vizsgálatára szolgáló műszerek együttese (a poligráfok ugyanis modulokból épülnek fel) képezi tulajdonképpen a hazugságvizsgáló gépet. A ma legáltalánosabban használt hordozható poligráfok általában négy-hat élettani folyamat vizsgálatára képesek. Az Amerikai Poligráf Társaság szabványai szerint érvényes hazugságvizsgálatot olyan műszerrel lehet végezni, amely alkalmas a mellkasi és a hasi légzésben, a galvános bőrreakcióban és a vérnyomás-pulzus-hullámban bekövetkező változások egyidejű és folyamatos regisztrálására. Tekintettel a Cannon-féle vészreakció kiterjedt hatására, az ellenőrzött paraméterek száma lényegesen bővíthető (pl. EKG, EEG, pletysmográph, stb.). Laboratóriumi körülmények között alkalmaznak 8-10 csatornás műszereket is. A csatornák bővítésének az a probléma szab gátat, hogy a felhasználni kívánt paraméter vizsgálatára alkotható-e olyan műszer, amely alkalmazkodik a vizsgálat követelményeihez, és lehetővé teszi a nyert adatok folyamatos és gyors kiértékelését. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy az amerikai szabványban meghatározott élettani funkciók felhasználásával elegendő alapot nyerhetünk a megbízható diagnózis megalkotásához. Fontos tudnunk, hogy a műszer szerepe a hazugságvizsgálat során kimerül abban, hogy megbízható módon tudja rögzíteni az ellenőrzött fiziológiai paraméterekben a feltett kérdések, mint ingerek hatására bekövetkezett változásokat. A poligráfos vizsgáló feladata, hogy a rögzített változásokból következtessen a vizsgált személy válaszainak őszinte vagy megtévesztő voltára. Az előbbiekben már áttekintettük a Cannon-féle vészreakció szerepét a hazugságdetektálásban. Nem vizsgáltuk azonban azt, hogy milyen feltételek szükségesek e reakció beindulásához. Magunk is megtapasztalhattuk interakcióink során, hogy vannak, akik nagyon könnyen elárulják magukat, ha füllentenek, de vannak olyan tapasztalt hazudozók is, akiknél ilyen esetben semmit sem észlelhetünk. Tudjuk azt is, hogy a hazugság ki-iktathatatlan része társadalmi létünknek, létfenntartásunkban, alkalmazkodásunkban nélkülözhetetlen szerepet játszik. Ebből is következik, hogy nem minden hazugságnak kell valamilyen látható, észlelhető (nonverbális) vagy mérhető (élettani) változást kiváltani. Ahhoz, hogy ez mégis bekövetkezzék, az alábbi feltételek együttes fennállása szükséges: – az adott szituációban (ahol a hazugság megjelenik) fennáll a hazugság lelepleződésének veszélye; – a hazugság lelepleződése esetén, annak következményei kellemetlenek legyenek a valótlant állító személy részére; – ezeket a kellemetlen következményeket a megtévesztő személy el akarja kerülni. A fentiek alapján beláthatjuk, hogy azokat a változásokat (reakciókat), amelyeket észlelhetünk, illetve egy poligráfos vizsgálati helyzetben regisztrálhatunk, nem közvetlenül maga a hazugság váltja ki, hanem a lehetséges lelepleződés következményeitől való félelem. Éppen ezért hazugságreakcióról, mint olyanról nem is beszélhetünk, valójában félelmi-reakciókat észlelünk és analizálunk. Az eljárás úgy lesz mégis „hazugságvizsgálat”, hogy az érintett személynek hazudnia kell a reá váró kellemetlen következmények elkerülése érdekében. A poligráfos vizsgálat legfontosabb eleme a kérdezési mód. Az ellenőrzés során felteendő kérdéseket meghatározott szerkezettel bíró kérdés-sorozatokba (tesztek) rendezik. Minden önálló jelentőséggel bíró kérdés-sorozathoz sajátos vizsgálati eljárás és értelmezési metodika tartozik. A gyakorlatban két alapvető kérdezési módot alkalmaznak. a) Az egyikben ún. „általános kérdéseket” tartalmazó teszteket használnak fel. A kérdéseket úgy fogalmazzák meg, hogy azokra lehetséges legyen „igen”-nel vagy „nem”-mel válaszolni. (A válaszadás a poligráfos vizsgálatban mindig kötött, más válasz tehát nem megengedett.) A vizsgálat tárgyát képező ügyet érintő (kritikus vagy releváns) kérdéseket, az alkalmazott teszt-típus szabályai szerint megkövetelt sorrendben semleges, illetve semleges és ún. „kontroll-kérdések” közé keverik. A kritikus kérdések általában a vizsgált személynek az inkriminált ügyben játszott szerepére vonatkoznak. Például: – Kiss Pétert Ön szúrta le? – Megbízott-e Ön valakit Kiss Péter megölésével? – Tudja-e Ön, hogy Kiss Pétert ki szúrta le? – Nyújtott-e Ön valakinek segítséget Kiss Péter megöléséhez?

137

b) A másik fontos kérdezési mód az ún. „feszültségcsúcs”-teszt (Pick of tension; a továbbiakban a nálunk használatos megnevezést – úm. csúcsfeszültség-teszt – alkalmazzuk). Ebben az esetben a vizsgálat annak az ellenőrzésére irányul, hogy birtokában van-e az érintett személy olyan – az inkriminált üggyel összefüggő – információknak, amelyeket az elkövetőnek nagy valószínűséggel ismerni kell. Nézzünk egy példát. A nyomozás adatai alapján tudjuk, hogy az emberölés elkövetési eszköze kalapács volt. Az ellenőrzött személy úgy nyilatkozik: nem tudja milyen módon, milyen eszközzel ölték meg az áldozatot. A kérdéses információt („kalapács”) ekkor elhelyezhetjük egy olyan információ-sorba, melynek egyes elemei egy vétlen személy számára nagyjából hasonló valószínűséggel bírnak, és azt vizsgáljuk meg, hogy a vizsgálat alanya kitüntetetten reagál-e az elkövetés valódi eszközére, azaz – előzetes nyilatkozata ellenére – felismerte-e azt. Egy ilyen teszt felépítése a következő lenne: Tudja-e Ön, hogy Kiss Pétert (1) baseballütővel ölték meg? (2) pajszerrel ölték meg? (3) franciakulccsal ölték meg? (4) kalapáccsal ölték meg? (5) villáskulccsal ölték meg? (6) baltával ölték meg? (7) husánggal ölték meg? (8) szerszámnyéllel ölték meg?

Lényeges különbség van a két kérdezési mód produkciófelületében. Az általános kérdésekből felépített teszttel arra keressük a választ, hogy a vizsgálat alanya kapcsolatba hozható-e – és ha igen, milyen minőségben – egy bizonyos bűncselekménnyel. A csúcsfeszültség-teszt eredménye csak közvetetten utalhat az ellenőrzött személy és a bűncselekmény kapcsolatára, hiszen csupán arra adhat választ, hogy egy adott információ birtokában van-e az érintett személy, de arra nem, hogy azt milyen forrásból szerezte meg. A két kérdezési mód esetében eltérő a vizsgálati eredmények validitása is. Míg az általános kérdések módszerével végzett vizsgálatok validitása a szakirodalmi adatok szerint 85% és 95% között van, addig a csúcsfeszültség-tesztek 95% feletti validitást mutatnak. A két kérdezési technika együttes alkalmazása jelentős mértékben megnövelheti a diagnózis megbízhatóságát és felhasználhatóságát. Könnyen beláthatjuk, hogy az általános kérdések technikájával bármilyen ügyben, az eljárás bármely szakaszában végezhetünk vizsgálatokat. Ezzel szemben csúcsfeszültség-teszteket csak addig alkalmazhatunk, amíg az üggyel összefüggő és a tesztekben felhasználható információk – függetlenül a forrástól – még nem váltak ismertté a vizsgálandó személy előtt. A poligráfos vizsgálatnak a kérdezési technikával azonos fontosságú eleme a vizsgálatvezető személye. Milyen követelményeknek kell megfelelnie? Ennek megválaszolásához tisztában kell lennünk azzal, hogy a poligráfos vizsgálat a közhiedelemmel ellentétben nem orvosi és nem is pszichológiai vizsgálat. Funkcióját és lényegét tekintve is a kriminalisztika tárgykörébe sorolható. Alaposabban megvizsgálva láthatjuk, hogy ez nem más, mint egy speciális körülmények között végrehajtott kihallgatás. Kihallgatás azért, mert olyan kérdéseket teszünk fel az ellenőrzés alá vont személynek, amelyek a kérdéses bűncselekményben játszott szerepét, valamint azt hivatottak tisztázni, birtokában van-e olyan információknak, amelyeket a bűncselekmény elkövetőjének ismernie kell. Azért speciális kihallgatás, mert sajátos körülmények között folyik, mert a válaszadás kötött, továbbá azért is, mert az érintett személy hozzájárulását adja ahhoz, hogy szavahihetőségét bizonyos élettani funkcióiban bekövetkezett változások analízisével ellenőrizzék. (A vizsgálat kihallgatás volta egyben magyarázatot nyújt arra is, miért feltétele az ellenőrzés végrehajtásának a vizsgálat alanyának előzetes írásbeli beleegyező nyilatkozata.) A poligráfos vizsgálat alapvető funkciója támogatni a bűnüldöző szerveknek a bűncselekmények elkövetőinek azonosítására irányuló tevékenységét. A vizsgálat vezetője ehhez csak akkor tud valódi segítséget nyújtani, ha képes helyesen értelmezni az adott ügyben rendelkezésre álló információkat, képes az alkalmazott kérdéseket és vizsgálati technikát úgy kiválasztani, hogy azok összhangban álljanak mind a vizsgálat szakmai követelményeivel, mind a felderítés igényeivel. Ez széleskörű kriminalisztikai ismereteket követel meg a vizsgálótól. Kül-

138

földön általánosnak mondható, hogy a bűnüldözési területen tevékenykedő szakemberek többsége bűnügyi alapképzettséggel (főiskola/egyetem) és tapasztalattal rendelkezik. Rendkívüli fontossággal bír a vizsgálatvezető személyisége és rátermettsége. Bármilyen személyiségtípusú alannyal is kerül szembe, képesnek kell lennie egy olyan speciális miliő létrehozására és folyamatos fenntartására, amely lehetővé teszi, hogy a vizsgálati leletben megjelenjenek azok a fiziológiai változások, amelyek a helyes diagnózis alapját képezhetik. Ehhez ugyanis az szükséges, hogy a teljes vizsgálat alatt fennmaradjon az ellenőrzött személy együttműködési készsége, annak figyelme mindvégig a vizsgálat tárgyára irányuljon és a vizsgálatvezető el tudja kerülni azt, hogy kapcsolatuk bármilyen irányú érzelmi-indulati töltést nyerjen. A vizsgálónak ennek a célnak kell alárendelnie minden verbális és viselkedéses megnyilvánulását. A megfelelő vizsgálati miliő létrehozásának képessége csak a gyakorlati tevékenység során szerezhető meg és csak a gyakorlat által tartható fenn. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezt a szakterületet csak hivatásszerűen, főfoglalkozásban lehet folytatni. A képességek – beleértve a diagnosztikai képességet is – a folyamatos gyakorlat révén szilárdulnak meg, illetve fejleszthetők tovább. Amikor a rátermettség kérdéséről beszélünk, alapvetően a megfelelő vizsgálati miliő létrehozására való képesség meglétét, vagy hiányát értjük ez alatt. Nem alkalmas mindenki poligráfos vizsgálónak. Valójában csak a gyakorlati tevékenység során dőlhet el az, hogy ki válik alkalmassá. A rátermettség kérdésében nincs köztes megoldás, hiányát semmilyen mennyiségű képzés vagy tapasztalat sem pótolhatja. 2) A vizsgálati eljárás Első lépésként a vizsgálat vezetőjének meg kell ismerkednie az üggyel. Ez az ügy iratainak alapos áttanulmányozását és az ügyben eljáró kompetens személyekkel való konzultációt jelenti. Ennek során a vizsgáló és az „ügygazda” között egyetértésnek kell kialakulnia a vizsgálat célját, irányát és az alkalmazott kérdéseket illetően. A poligráfos vizsgálatot csak az ellenőrzés alanyának előzetes, önkéntes írásbeli hozzájárulása esetén lehet elvégezni. (Hazai gyakorlatunkban a beleegyező nyilatkozat megszerzése az ügyben eljáró hatóság feladata.) A nyilatkozatnak tartalmaznia kell azt a tájékoztatást is, hogy a vizsgálat alá vont személy beleegyezését az eljárás bármely szakaszában visszavonhatja. A vizsgálat végrehajtásának időpontját az eset összes körülményeinek – beleértve ebbe a nyomozástaktikai érdekeket is – figyelembevételével kell meghatározni. A legoptimálisabb az, ha az időpont közel esik a bűncselekmény elkövetésének, illetve az eljárás alávont személy ismertté válásának időpontjához. Lehetőleg el kell kerülni, hogy az érintett személyt a vizsgálatot közvetlenül megelőzően hosszantartó, megterhelő kihallgatásnak vessék alá. Előnyös, ha a vizsgálatra az első – inkább csak tájékozódó jellegű – meghallgatás után kerül sor. Az ügy írott anyagának tanulmányozása és a konzultációk alapján tervezi meg a vizsgáló az ellenőrzés kérdéssorozatait (tesztjeit) és az alkalmazandó vizsgálati eljárást. Ezt követően kerül sor az eljárás alá vont személy fogadására a vizsgálati helyiségben. A vizsgálati helyiséggel kapcsolatos legfontosabb követelmény az, hogy biztosítania kell a vizsgálat zavartalan lefolytatását, minden külső – a vizsgált személy figyelmét a vizsgálati szituációról elterelni képes – inger kizárását. Egyszerűen berendezett helyiségre van szükség, ahol a vizsgált személy úgy helyezhető el, hogy a látóterében ne legyen a figyelem elterelésére alkalmas tárgy. A vizsgálószéktől elvárt követelmény, hogy abban az ülés hosszabb idő után se váljék kényelmetlenné, ugyanakkor a mélyebb ellazulást se tegye lehetővé. Célszerű a helyiséget detektívtükörrel ellátni, mivel a vizsgálat egyik alapvető követelménye, hogy a vizsgálóhelyiségben csak a vizsgáló és a vizsgálat alá vont személy lehet jelen. (Ennek értelmét könnyen beláthatjuk, ha figyelembe vesszük a vizsgálati miliő szerepéről, illetve a vizsgáló és a vizsgált személy különleges kapcsolatáról írottakat.) A detektívtükör lehetőséget ad arra, hogy akár a védő, akár a fogvatartott vizsgálati alany őrzésére kirendelt személyzet a vizsgálószobában történteket (a vizsgálat zavarása nélkül) figyelemmel kísérhesse.

Az érintett személy fogadásával veszi kezdetét a tulajdonképpeni vizsgálat. Ennek első szakaszát teszt előtti interjúnak nevezik. Megközelítőleg azt a fél-egyórás időszakot jelenti, amelyben a vizsgálat vezetője felkészíti a vizsgálat alanyát a vizsgálatra, tájékoztatja őt a vizsgálat lényegéről és menetéről, tisztázza, hogy az ellenőrizendő személy – mentális és fizikai állapotát tekintve – vizsgálható-e, fennáll-e olyan tényező, amely a vizsgálat elvégzését átmenetileg vagy véglegesen kizárja. E szakasz része az is, hogy ismerteti mindazokat a kér-

139

déseket – előre és teljes körűen – amelyeket a vizsgálat során alkalmazni fog. A magyar gyakorlat szerint ezt a szakaszt az érintett személy ismételt írásbeli nyilatkozata zárja le, amelyben kijelenti, hogy beleegyezését a vizsgálati körülmények és a kérdések megismerése után is fenntartja. Ezt követi az ún. tesztelési szakasz, amikor is a vizsgálatvezető az alkalmazott vizsgálati eljárásnak megfelelő sorrendben és körülmények között az előre egyeztetett kérdéseket felteszi a vizsgált személynek, miközben a műszer segítségével annak fiziológiai válaszreakcióit folyamatosan rögzíti. A vizsgálatnak ez a szakasza – figyelembe véve az alkalmazott kérdéssorok, a szükségessé váló ismétlések számát és nem utolsósorban a vizsgálat alanyának teherbíró képességét – egy, vagy több órás időtartamot is felölelhet. A tesztelési eljárás alatt a vizsgálatvezető folyamatosan végzi a lelet gyorsértékelését. A vizsgálatot az ún. teszt utáni interjú zárja le. Ez elsősorban ara irányul, hogy a vizsgálatvezető tisztázza, a bűncselekményben való részvételen kívül van-e elfogadható magyarázata annak, hogy a vizsgálat alanya miért adott megtévesztő választ az ügyben játszott szerepét firtató valamelyik általános kérdésre, vagy a csúcsfeszültség-tesztek bűncselekménnyel összefüggő információjára. E szakasz gyakori „mellékterméke” a bűncselekmény elkövetésének az elismerése. 3) A poligráfos vizsgálat helye, szerepe a büntetőeljárásban Az eljárás lényegi elemeit, funkcióját figyelembe véve leszögezhetjük, hogy a poligráfos vizsgálat ezer szállal kötődik a bűnüldöző, ezen belül is a nyomozási tevékenységhez. Igazán hatékonyan nem is lehet másképpen végezni, mint beépülve a bűncselekmények elkövetőinek azonosítását végző szervek napi tevékenységébe, alkalmazkodva azok igényeihez úgy, hogy ezzel párhuzamosan a szakszerűség követelményeiről sem feledkezünk meg. A poligráfos vizsgálat szerepe nem merül ki abban, hogy orientálja a felderítést végző szerveket a tettes személyét illetően. Lehetőséget kínál olyan információk megszerzésére is, amelyeknek az eljárás adott szakaszában az eljáró hatóság még nincs birtokában. Megfelelő feltételek fennállása esetén egyebek közt például megállapítható az egyébként ismeretlen bűntársak száma, illetőleg az a hely, ahol az eltulajdonított értékek, az elkövetés eszköze vagy a bűncselekmény (eltűnt) áldozata megtalálható. Magyarországon a poligráfos vizsgálatokat az Rtv. hatályba lépése előtt a bűnüldöző szervek azon az alapon alkalmazták, hogy nem volt olyan jogi norma, amely tiltotta volna. Az Rtv. sem ment tovább annál, hogy legalizálta az eljárás rendőrségi felhasználását. Ennél valamivel tovább lépett a hatályos Be., amely a poligráfos vizsgálatot szaktanácsadói tevékenységként definiálta, és funkcióját a törvény miniszteri indoklása szerint abban határozta meg, hogy „... szolgálhatja az ügyész, illetve a nyomozó hatóság tájékoztatását a gyanúsított szavahihetőségét illetően, vagy sugallhat bizonyos követendő nyomozási irányokat, és ezzel hozzájárulhat a nyomozás sikeréhez”. A hatályos Be. nyomán született meg a Nyer, amely ugyan már szabályozza a vizsgálatok dokumentálását, az anyanyelv használatát és a vizsgálaton való jelenléti jogosultság egyes kérdéseit, de nem érinti azokat a lényegi kérdéseket, amelyek garantálhatják az eljárás alá vont személyek jogainak érvényesülését és a vizsgálatok szakszerű lefolytatását. E témakörök szabályozása – tekintettel a vizsgálatok számának rohamos növekedésére – tovább már nem halogatható feladat. Most pedig lássunk egy példán keresztül, hogy milyen módon segítheti a bűnüldöző szervek munkáját a poligráfos hazugságvizsgálat. 199.. májusában két ismeretlen, símaszkot viselő személy, kezében pisztollyal megkísérelte kirabolni a d-i benzinkutat. A kútkezelő az egyik rablóval dulakodni kezdett, mire a rabló társa kiskaliberű fegyveréből leadott több lövéssel is megsebesítette őt. A rablók a helyszínről elmenekültek. A lövésektől súlyos sérüléseket szenvedett kútkezelő a kórházban életét vesztette. A nyomozás során az eljáró hatóság olyan információkhoz jutott, amelyek felvetették annak lehetőségét, hogy a bűncselekmény egyik elkövetője B. S. lehetett. Nem állt azonban rendelkezésre olyan bizonyíték, amely ezt az információt közvetlenül alátámasztotta volna. Az eljáró szerv poligráfos vizsgálatot rendelt el, melynek során annak tisztázását kérte, lehet-e B.S. a bűncselekmény tettese; hányan vettek részt annak elkövetésében; ki(k) volt(ak) B. S. társa(i); fellelhetők-e még, és ha igen, akkor hol az elkövetéshez használt fegyverek. B. S. – aki részvételét a bűncselekmény elkövetésében tagadta – a poligráfos vizsgálaton való részvételre önként vállalkozott.

140

Vizsgálata során egy általános kérdéseket tartalmazó kérdéssort, és több feszültségcsúcs-tesztet alkalmaztunk. Az általános kérdéseket tartalmazó kérdéssor releváns (ügyre vonatkozó) kérdései az alábbiak voltak; – Tudja-e Ön, hogy a d-i benzinkút kezelőjét ki lőtte le? – Nyújtott-e Ön valakinek segítséget a d-i benzinkút kirablásához? – A d-i benzinkút kezelőjét Ön lőtte le? B. S. természetesen mindhárom kérdésre tagadó választ adott. A kérdésekre adott fiziológiai válaszreakciói azt mutatták, hogy szóbeli válaszai nem felelnek meg a valóságnak, azaz részt vett a bűncselekmény elkövetésében és nagy valószínűséggel ő tüzelt pisztolyából az áldozatra. Miután okkal feltételezhettük, hogy a bűncselekmény egyik elkövetőjét vizsgáljuk, a vizsgálatot olyan irányban folytattuk tovább, amellyel elősegíthettük a nyomozó szervek bizonyítási tevékenységét. Egy csúcsfeszültség-teszttel azt tisztáztuk, hogy a vizsgált személy tudomása szerint hány személy vett részt a rablás elkövetésében. Egy erre a célra összeállított kérdéssorozatban a résztvevő személyek számát kevert sorrendben, egytől-hétig kérdeztük a következő formula szerint: Tudja-e Ön, hogy a d-i benzinkút kirablásában összesen egy (három, stb.) személy vett részt? Az ellenőrzött személy itt is (és minden további csúcsfeszültség-tesztben is) minden egyes kérdésre tagadó választ adott. Reakciói alapján azonban megállapíthattuk, hogy B. S. tudomása szerint a bűncselekmény elkövetésében három személy vett részt. A következő teszttel – a nyomozó hatóság által már előzetesen rendelkezésünkre bocsátott névsor felhasználásával – megkíséreltük tisztázni, hogy ismert rokoni és baráti köréből kik lehettek társai a bűncselekmény végrehajtásában. Erre a következő formula szerint kérdeztünk rá: Tudja-e Ön, hogy a d-i benzinkútrablásban benne volt (1) D. József? (2) K. Imre? (3) N. Péter? ... (12) G. Gáspár? Mint minden csúcsfeszültség-tesztet, ezt a kérdéssort is többször, a kérdések sorrendjét változtatva megismételtük. B. S. minden esetben két névre reagált kitüntetetten, a fivérére és az egyik barátjaként (és korábbi bűntársaként) ismert személyre. A továbbiakban az elkövetéshez használt fegyverek sorsának alakulását kíséreltük meg felderíteni. Kezdő lépésként arra kérdeztünk rá, milyen módon tüntette/rejtette el a fegyvereket az elkövető. E csúcsfeszültségteszt kérdései a következők voltak: Tudja-e Ön, hogy a tettes a rabláshoz használt fegyvereket (1) elajándékozta? (2) megsemmisítette? (3) eladta? (4) folyóvízben rejtette el? (5) elásta? (6) tóban rejtette el? (7) emésztőben rejtette el? (8) kútban rejtette el? (9) egy építményben rejtette el? (10) átadta valakinek megőrzésre? (11) erdőben rejtette el? (12) szeméttelepen rejtette el? Ebben az esetben B. S. reakciói határozottan arra mutattak, hogy a fegyvereket egy tóban lehet megtalálni, így a következő feladat a kérdéses tó nevének megállapítása volt. A kör szűkítése érdekében egy további csúcsfeszültség-teszttel azt tisztáztuk, hogy a fegyvereket melyik megyében lehet megtalálni. Az ország öszszes megyéjére rákérdeztünk a következő formula szerint: Tudja-e Ön, hogy a fegyvereket most ......megyében lehet megtalálni? Az itt regisztrált reakciók egyértelműen Sz. megyére mutattak, mint lehetséges megtalálási helyre. Tekintettel arra, hogy ez megegyezett azzal a megyével, ahol B. S. lakóhelye is található volt – felhasználva a helyi körzeti megbízott és önkormányzati dolgozók telefonon adott információit – a következő csúcsfeszültségtesztben a B. S. lakóhelyének körzetében fekvő tavakra (összesen kilenc volt) kérdeztünk rá a következő módon: Tudja-e Ön, hogy a fegyverek a ... tóban találhatók meg? B. S. reakciói határozottan kijelölték azt a halastavat, amelyben a vizsgálatot követően kirendelt búvárok a part közelében, gondosan vízhatlan csomagolásba burkoltan, megtalálták a fegyvereket. A későbbi fegyverszakértői vizsgálat a fegyverek egyikéről kimutatta, hogy a kútkezelő halálát okozó lövéseket abból adták le.

A fenti esetből is látható, hogy a vizsgálat során elengedhetetlen a vizsgáló és az eljáró hatóság szoros együttműködése, beleértve ebbe a vizsgálat ideje alatti folyamatos konzultációt és segítségnyújtást is, mint például ebben az ügyben, a vizsgálat sikeréhez szükséges földrajzi adatok gyors megszerzésével.

141

Befejezésül megjegyezzük még, hogy a poligráfos vizsgálat nem helyettesítheti, nem teszi feleslegessé a nyomozást. Arra képes csak, hogy azt hatékonyan támogassa azzal, hogy a hatóságok figyelmét az elkövetőként számításba vehető személyek közül a valódi elkövetőre irányítja és elősegíti bizonyítékok megszerzését, lerövidítve ezzel a felderítéshez és a bizonyításhoz szükséges időt. Mindez azonban csak akkor lehetséges, ha a bűnüldöző hatóság az elkövetőt is a vizsgálószékbe ülteti.

142

6. A FELISMERÉSRE BEMUTATÁS A felismerésre bemutatás fogalmát (lényegét) a korábbi évtizedek hazai szakirodalmában már sokan és sokféleképpen megfogalmazták, például: a) „A felismertetés során tanú kihallgatása révén arról kell meggyőződni, hogy a hatóság elé állított személy azonos-e azzal, akit a tanú máskor és más helyen látott.” b) „A felismerésre bemutatás önálló bizonyítási eszköz, személynek, vagy tárgynak a terhelt illetve a tanú által való kiválasztására, és/vagy azonosítására irányuló eljárás” c) „A terhelt vagy a tanú kihallgatásának olyan válfaja, amelynek keretében sajátos követelmények mellett személy- vagy tárgy kiválasztása történik.”122 Az a körülmény azonban, hogy e kérdést döntően eljárásjogi szempontból közelítették meg, az alkalmazási kört tekintve bizonyos fokú szűkítéshez vezetett. Egyfelől a felismerésre bemutatáson (többnyire) csak az eljárásjogi előírásoknak megfelelően lefolytatott azonosítást értették, másfelől (általában) kisebb hangsúlyt kapott az a tény miszerint a felismerésre bemutatásnak nem csak a büntetőeljárásban lehet szerepe. Ezt elkerülendő, a fogalmi kérdések tisztázása során célszerűnek tűnt visszatérni az alapokhoz, és az azonosításra, mint kriminalisztikai módszerre helyezni a hangsúlyt. Az „alapok” alatt egyrészt a múltszázad első felében megjelent szakirodalmat, másrészt az abban is kiindulópontnak tekintett kriminalisztikai azonosítást értjük. Pl. „A tanú a szembesítés alkalmával a gyanúsítottat összehasonlítja azzal az ismeretlen személlyel, akinek a képe a helyszínen tett megfigyelés alapján emlékezetében él. Az összehasonlítás alapján állást kell foglalnia az azonosság vagy nemazonosság kérdésében.”123

A különféle események során kapcsolatba kerülő objektumok alapvetően két módon, mégpedig anyagi és tudati jellegű elváltozások alakjában tükröződhetnek. Ebből következik, hogy az objektumok azonosításának is két alapvető formája különböztethető meg, a tárgyiasult, és a pszichikai elváltozások alapján végzett azonosítás – amelyek (jóllehet mindkettő a kriminalisztikai azonosítás körébe tartozik) eltérést mutatnak mind az azonosítás alanya és eszköze, mind az azt tárgyaló tudományág vonatkozásában. A kriminalisztikai azonosítás fogalomkörét illetően a szakirodalomban alapvetően két, egy szűkebb és egy tágabb értelmezéssel találkozhatunk. Míg a kriminalisták egy része az azonosításon csupán azt a tevékenységet érti, amely „...az objektumok megismerését sajátosságaik közvetlen és az anyagi világban észlelhető visszatükröződéseik vizsgálatán keresztül valósítja meg...”; addig az azonosítás szélesebb körű értelmezésének hívei az emléknyomokban tükröződő sajátosságokkal való összevetést is ide sorolják, ezért úgy vélik, hogy „...nem helytállóak azok a nézetek, melyek szerint az azonosítás elmélet csak a kriminalisztikai technikához, vagy különösen annak is csak a kriminalisztikai szakértői vizsgálatokkal kapcsolatos részéhez tartozik...”.124

A tárgyiasult elváltozások (nyomok, anyagmaradványok stb.) alapján végzett azonosítás döntően szakértői feladat, azzal a krimináltechnika foglalkozik. A pszichikai elváltozások (emléknyomok) alapján végzett azonosítás a krimináltaktika tárgyát képezi; ennek alanyi köre szintén „speciális”, hiszen az azonosítás – bár nem kíván különleges szakértelmet – csakis saját észlelésen alapulhat. „Emléknyom (memory trace) – az a feltételezett idegrendszeri elváltozás, amely fennmarad a tanulás és felidézés között.”125 A szakirodalomban az emlékkép elnevezés tekinthető általánosnak ám – minthogy az észlelésben és ezen keresztül az azonosításban nem csak a látás-, hanem a hallás-, a bőr-, a szaglási- és az 122

a) Kriminalisztika (1961.) 494. old; b) Lakatos János: Bűnügyi ismeretek III., Bűnügyi nyomozástani ismeretek (BM Könyvkiadó, Budapest, 1986.) 328. old.; c) Tremmel Flórián – Fenyvesi Csaba: Kriminalisztika Tankönyv és Atlasz (Dialog Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 1998.) 199. old. 123 Ridegh R. – Olchváry – M. A.: Bűnügyi nyomozástan (Hornyánszky Viktor R-T. Nyomdai Műintézet, Budapest, 1936.) 210. old. 124 Vö.: Dr. Katona Géza: A nyomok azonosítási vizsgálata a büntetőeljárásban (Közgazdasági- és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1965.) 92. old., és Dr. Kertész Imre: Tárgyi bizonyítékok elmélete a büntetőeljárási jog- és a kriminalisztika tudományában (Közgazdasági- és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1972.) 318–319. old. Lásd még: Bevezetés a kriminalisztikába, 2. fejezet. 125 Atkinson, R. L. és mások: Pszichológia (Osiris Kiadó, Budapest, 1999.) 577. old.

143

ízérzetek is szerepet játszhatnak – úgy véljük, e téma vonatkozásában kifejezőbb és így helyénvalóbb az „emléknyom” használata.

Az a tény, hogy az emléknyomok alapján történő azonosítás csakis saját észlelésen alapulhat, legkevesebb két észlelési szituációt feltételez: › egyet a múltban – melynek során az adott személy észlelte, és emlékezetében megőrizte valamely objektum több-kevesebb ismérvét –, ez történhet a vizsgált eseménnyel kapcsolatban (pl. a sértett, a tanú látta a bűncselekmény elkövetőjét), vagy attól függetlenül (pl. valakiről rokoni, munkatársi stb. kapcsolat révén szerezte az ismereteit; a kérdéses dolog az övé, már látta valakinél stb.); › egyet pedig a jelenben, vagyis az azonosítás alkalmával. A nyomozás során az újabb észlelési szituáció létrehozása a hatóság feladata, amely történhet akár az azonosítandó objektumok tényleges bemutatásával, akár (pl. az ún. rejtett változat esetén) az észlelésüket lehetővé tevő helyzet megteremtésével. Emiatt – noha az azonosítás az alábbi esetekben is emléknyomok alapján történik – nem tekinthető felismerésre bemutatásnak: › a „spontán” azonosítás (pl. a sértett a bűncselekmény elkövetőjében egy azelőtt már észlelt személyt ismer fel; illetve egy véletlen találkozás során észlelt személyben ismeri fel a sérelmére korábban elkövetett bűncselekmény tettesét), › a „klasszikus” helyszíni kihallgatás alkalmával végzett azonosítás. Jóllehet a helyszíni kihallgatás – mint összetett nyomozási cselekmény – több komponensből áll, és megtalálhatók benne a felismerésre bemutatás elemei is, de annak során (optimális esetben) az aktív közreműködő mutatja meg az általa korábban észlelt objektumot (helyet, helyszínt stb.), pl. az emberölés elkövetője elvezeti a hatóságot arra helyre, ahol a holttestet elrejtette.

A felismerésre bemutatáskor – jellemzően – a következő folyamat játszódik le: › a korábbi észleléssel kapcsolatban már előzetesen kikérdezett személy (a felismerésre bemutatás alanya) az azonosság megállapítása vagy kizárása céljából megvizsgálja és egybeveti a hatóság által bemutatott objektum(ok) (a felismerésre bemutatás tárgya és az indifferens objektumok) ismérveit az általa korábban észlelt objektum – emlékezetében megőrzött – ismérveivel, › majd az eredmények értékelése és a következtetés levonása révén közli és indokolja a megállapításait. Az elmondottak alapján meghatározható a felismerésre bemutatás kriminalisztikai fogalma, továbbá alanya, tárgya és célja is. 6.1. A FELISMERÉSRE BEMUTATÁS FOGALMA, ALANYA, TÁRGYA, CÉLJA, VÁLTOZATAI, JELENTŐSÉGE ⇨ A felismerésre bemutatás a hatóság által bemutatott objektumok emléknyomok alapján történő azonosítására kidolgozott krimináltaktikai módszer. A felismerésre bemutatás › alanya az a személy, akinek az azonosítandó objektumot bemutatják, illetve aki ennek során az objektumok azonosítását az emlékezetében rögződött ismérvek alapján végzi; › tárgya az az objektum, amelynek az azonosítására a felismerésre bemutatás irányul; › célja (alapvetően) a felismerésre bemutatás tárgyának azonosítása, vagyis – a felismerésre bemutatás alanya126 által korábban észlelt objektummal való – azonosságának vagy különbözőségének megállapítása.  A felismerésre bemutatás (keretében végzett azonosítás) célja tehát nem pusztán az azonosság megállapítása, hanem az azonosítás, amelynek egyaránt lehet eredménye az azonosság megállapítása vagy kizárása. 126

Nyilvánvalóan az lenne a helyes és a pontos, ha mindvégig „a felismerésre bemutatás alanya” megjelölést alkalmaznánk, ez azonban nehézkessé tenné a szöveget. E miatt a továbbiakban ezt a személyt felismerőnek nevezzük – a szerk.

144

A gyakorlatban sokszor találkozhatunk azzal, hogy a felismerésre bemutatást eredménytelennek minősítik, ha a felismerő határozottan kijelenti, hogy a kérdéses objektum nincs a bemutatottak között. Ez így azért nem igaz, mert a nemleges válasz adott esetben éppen arra a tényre világít rá, hogy a bemutatott objektum irreleváns: nem azt találtuk meg (és mutattuk be), amit kerestünk, nem helyes a vele kapcsolatos feltevésünk, ezt a verziót kizárhatjuk – és így tovább. A felismerő valójában azonosítást végez, s ennek eredménye – helyes értelmezés szerint – az azonosság vagy különbözőség megállapítása és kijelentése, nem pedig csak a pozitív értelemben vett felismerés.

A felismerésre bemutatás csoportba-sorolásra is irányulhat; melynek keretében a hatóság azt kívánja tisztázni, hogy a bemutatott objektum(ok) bizonyos tulajdonságaikra nézve azonosak-e a korábban észlelttel (pl. egy gépjármű-katalógusból kiválasztatják azt a típust, amelyet a felismerő a vizsgált eseménnyel kapcsolatban észlelt). 1) A felismerésre bemutatás tárgya Bár az előbbiekből kitűnik, mégis fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a felismerésre bemutatás tárgya nem, illetve nem feltétlenül esik egybe azzal: › aki, vagy ami a vizsgált eseménynek valóságos résztvevője (pl. elkövető, sértett), eszköze, tárgya stb. volt; › aki, vagy ami bemutatásra kerül (pl. az ún. vakpróbánál127 a felismerésre bemutatás tárgya nem is szerepel a bemutatottak között); › aminek alapján, illetve útján az azonosítás történik (pl. a funkcionális ismérvek alapján, illetve az adathordozó útján történő azonosítás esetén sem a hangot, illetve a fényképet tekintjük a felismerésre bemutatás tárgyának, hanem azt a személyt, tárgyat stb., akit, vagy amit a hangja alapján,128 illetve a fényképe útján azonosítanak). A kriminalisztikai szakirodalom a büntetőeljárás-jognál tágabban vonja meg a bemutatható objektumok körét. Így a felismerésre bemutatás tárgya lehet például: a) személy129 • akiről (megalapozottan) feltehető, vagy (igazolható módon) megállapítást nyert, hogy: › a vizsgált eseménynek részese volt (vagy lesz); pl. a személyleírás alapján felkutatott gyanúsított, vagy a (potenciális) sértett, illetve tanú; avagy a bűncselekmény helyszínén (a térfigyelő rendszer, az ipari kamera, televíziós társaság stb. által) rögzített felvételen szereplő személyek (elkövető, sértett, tanú);

› a releváns objektummal valamilyen kapcsolatban áll; pl. akinek társaságában vagy birtokában a bűncselekmény elkövetőjét, illetve eszközét korábban láthatták; akinek a fényképét a bűncselekmény áldozatánál megtalálták; aki a hatóság rendelkezésére álló fénykép-, videó-, hangfelvételen – a kapcsolat tényét egyértelműen tükröző szituációban – a bűncselekmény gyanúsítottjával vagy elkövetőjével együtt szerepel.

• akinek ismeretlen vagy kétes a személyazonossága, mivel: › nem akarja, vagy nem tudja magát hitelt-érdemlően igazolni (pl. nem közli az adatait, vagy az okmányainak hitelessége megkérdőjelezhető); › koránál, állapotánál fogva képtelen magát megnevezni (pl. a csecsemő-, vagy élemedett korú, illetve az elmebeteg vagy az elszenvedett sérülései miatt eszméletlen személy). Megjegyzendő, hogy a gyakorlatban – szinte kivétel nélkül – a bűncselekmény elkövetésével (megalapozottan) gyanúsítható személy az, akit a (sértettek vagy tanúk) felismerésre bemutatás keretében azonosítanak. Mint láthattuk, a módszer ennél jóval szélesebb körben alkalmazható.

127 Adott esetben – pl. a tanú képességeinek, igazmondásának stb. ellenőrzése érdekében – szükség lehet arra, hogy a felismerésre bemutatás során csak indifferens objektumokat mutassanak be – ezt nevezik a szakirodalomban vakpróbának. 128 A hang felismerésre bemutatása rendszerint valamely objektum azonosítása érdekében történik, ezért nem tekinthetjük azt a tárgyának. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a hang felismerése a döntő: pl. az alany a bemutatott felvételen szereplő hangot azonosítja egy általa korábban észlelt hanggal anélkül, hogy ezzel megtörtén(het)ne az ismeretlen objektum azonosítása. Ez esetben valóban a hang a felismerésre bemutatás tárgya – ami éppen olyan eredménnyel járhat, mint amikor fantomképet használnak fel adatgyűjtésben, és így (az ismeretlen elkövető kilétének megállapítása nélkül) sikerül ügyeket összekapcsolni. (A szerk.) 129 Megjegyzendő, hogy itt élő, természetes személyről van szó.

145

Az alkalmazási lehetőségek ekként történő bemutatása (természetesen) valamennyi objektum vonatkozásában elvégezhető lenne, ettől azonban – figyelemmel a jegyzet szabta terjedelmi korlátokra – a továbbiakban eltekintünk.

b) holttest, vagy (különálló) emberi testrész130 A különféle események (bűncselekmény, rendkívüli haláleset, természeti katasztrófa, háborús esemény, természetes halál stb.) során, illetve következtében elhunyt személyek holtteste, valamint az (élő vagy halott) emberek különálló testrésze. A különálló testrész bemutatásának azonban csak akkor van értelme, ha az megfelelő számú, illetve minőségű ismérvvel rendelkezik (pl. tetovált vagy csonkolt végtag). c) tárgy vagy annak részei Ide sorolhatók (többek között) az ún. érték-, dísz-, és használati tárgyak, a különféle eszközök, az iratok és más adathordozók is. Ez utóbbiak sajátossága, hogy külső tulajdonságaik és (adat)tartalmuk alapján egyaránt azonosíthatók (pl. a sértett a családi felvételeket tartalmazó videokazettát felismerheti sérüléseiről, címkézéséről, az azon szereplő feliratokról, és a rögzített képanyagról is).

d) élő vagy elpusztult állat, illetve növény Elméletileg az állat- és növényvilág bármely egyede (illetve annak „része”– trófea, prém, virág, gyümölcs stb.) számításba vehető, ha rendelkezik az azonosítását lehetővé tevő ismérvekkel. Ebben a kérdésben nehéz állást foglalni, hiszen előfordul(hat), hogy a kívülálló számára jellegtelennek tűnő állatot vagy növényt a gazdája „akár ezer közül is megismeri”. Nemrégiben például, egy idős, gyengén látó asszony nagy biztonsággal ismerte fel a (tolvajtól lefoglalt) tyúkjait, pedig azokat a nyomozók – a befolyásolás-mentes azonosítás érdekében – a helyi állattenyésztő hasonló tyúkjai közé „keverték”.

e) hely, illetve helyszín Elvileg a tér mindazon részének (terület, település, épület, helyiség stb.) azonosítása szükségessé válhat, és ennek alapján felismerésre bemutatás tárgya lehet, amely: – a releváns objektumokhoz valamilyen módon kötődik (pl. a bűncselekmény áldozatánál talált fényképen látható hely); – ahol a nyomozás szempontjából jelentős esemény lezajlott (lezajlódhatott), vagyis a kriminalisztikai értelemben vett (potenciális) helyszín (pl.: ahol az emberrablás sértettjét az elkövetők fogva tartották, illetve tarthatták). 2) A felismerésre bemutatás fajtái, változatai A felismerésre bemutatás területén – az utóbbi évtizedekben – bekövetkezett változás, fejlődés (az alkalmazási kör számottevő bővülése, a végrehajtás módozatainak gazdagodása, finomodása) a módszer nagyfokú differenciálódásához vezetett. Bár e folyamatot döntően a gyakorlat indukálta, a felismerésre bemutatás újabb válfajaira, módozataira vonatkozó ajánlások kidolgozása az elméletre várt. Ehhez azonban – minthogy a krimináltaktika nem egyes esetekre, hanem esettípusokra ad ajánlást – valamely rendező elv alapján végzett csoportosításra volt szükség. A szakirodalomban ezt (általában) a felkészülés és a végrehajtás során érvényesülő sajátosságok alapján és a (szinonimaként használt) „fajtái”, „változatai” címszó alatt végezték el. Az osztályozás sarokkövének ez elfogadható, ám célszerűbb a felkészülést és a végrehajtást alapvetően meghatározó két szempont alapján – úm. mi, illetve hogyan kerül bemutatásra, azonosításra – megkülönböztetni a felismerésre bemutatás fajtáit és változatait.

• A felismerésre bemutatás fajtái a személy, a holttest, a tárgy, az állat, illetve növény, valamint a hely, illetve helyszín felismerésre bemutatása. • A felismerésre bemutatás főbb változatai: – helyhez, szituációhoz kötődő, illetve nem kötődő, – eredetben, illetve adathordozó útján történő, – külső alaktani és egyéb jegyek, illetve funkcionális ismérvek alapján történő, – analitikus, illetve szintetikus módon végzett azonosítást magába foglaló, – nyílt, fedett, illetve rejtett felismerésre bemutatás. 130

„Egész test hiányában különálló testrészek alapján is végezhető azonosítás” – Nyer 50. § (2) bek.

146

• További osztályozás végezhető aszerint, hogy: – indifferens objektumokat is alkalmazunk (ún. kiválasztásos felismertetés), vagy csak az azonosítás tárgya kerül bemutatásra; – az (azonosítandó és az indifferens) objektumokat együttesen, vagy egymást követően mutatják be; – egyazon felismerésre bemutatáson belül egy vagy több objektum azonosítására kerül sor; – egyazon felismerésre bemutatáson belül egy vagy több személy végez azonosítást; – közvetlenül a vizsgált esemény után, vagy a nyomozás későbbi szakaszában, esetleg a bíróság előtt kerül végrehajtásra; – más eljárási cselekmény keretében (részeként) vagy önállóan végzik; – mely, illetve hány érzékszerv útján történik az azonosítás. A fajták és a változatok felsorolása természetesen nem tekinthető sem teljesnek, sem véglegesnek. Egyfelől az azonosítás tárgyi körének megítélése sem egységes, másfelől számos (a felkészülést és a végrehajtást befolyásoló) tényező szolgálhat további változatok megfogalmazásának alapjául. Nem beszélve arról, hogy a fejlődés sem áll meg, így egyrészt újabb fajták, változatok jelentkezhetnek, másrészt a ma még aktuálisnak tekinthetők jelentőségüket, alkalmazhatóságukat veszthetik.131

Az alábbiakban a főbb változatokat gyakorlati jelentőségükre tekintettel részletesen tárgyaljuk – a többire az egyes alcímekben térünk ki. Helyhez, szituációhoz kötődő, illetve nem kötődő felismerésre bemutatás

• Helyhez és/vagy szituációhoz kötődik a felismerésre bemutatás, ha az alapul szolgáló emléknyom kialakulásában a tér egy konkrét részének és/vagy az aktuális körülményeknek meghatározó szerepe volt. Ebben az esetben ugyanis – tekintettel arra, hogy az emberek ugyanazt a személyt, tárgyat stb. különböző helyzetekben különféleképpen észlelik – a felismerésre bemutatás során is biztosítani kell az eredetivel minél inkább megegyező feltételeket. Csak így lesznek egybevethetők az emlékezetben megőrzött és a felismerésre bemutatás során észlelt jellegzetességek, és csak ekkor várható tárgyszerű, érdemi, bizonyító erejű nyilatkozat az azonosság, illetve különbözőség kérdésében. Figyelemmel kell azonban lenni arra (is), hogy a felismerésre bemutatás – és ebből adódóan az észlelési szituáció rekonstrukciója – sem sértheti az emberi méltóságot, nem veszélyeztetheti az egészséget, és nem eredményezheti a bűncselekmény megismétlését.

Amennyiben a hely és a szituáció egyaránt meghatározó (volt) az észlelésben, úgy konjuktív feltételnek kell tekinteni őket; pl.: ha egy turista a pécsi tévétorony teraszán állva – távcsövén keresztül – szemtanúja lesz egy, a torony közelében elkövetett bűncselekménynek, akkor a speciális helyszínre és az észlelés szélsőséges körülményeire tekintettel az esetleg szükségessé váló felismerésre bemutatást is az eredeti helyszínen és körülmények között célszerű végrehajtani.

Amikor a hely nem játszik döntő szerepet az észlelésben, a releváns szituáció máshol is rekonstruálható; pl.: ha a bántalmazás következtében földre került sértett csak hanyatt fekve, úgymond alulnéze tből látta az elkövetőket (és más külső körülmény nem befolyásolta az észlelést), akkor elégséges a személyek e térbeli elhelyezkedésének megfelelően rekonstruálni a helyzetet. Ez nem jelenti azt, hogy a sértettnek földön fekve kell az azonosítást végezni. Elegendőnek látszik, ha egy rámpára állítják a bemutatandó személyeket és a sértett az eredeti észlelésnek megfelelő távolságból, szögből veszi szemügyre őket.

A fentiekből adódóan nem sorolhatók e változat körébe azok az esetek, amelyeknél az ún. „helyhez kötöttség” valamely más – az észlelés körülményeitől független – okra vezethető vissza; pl.: ha a sértett a bántalmazás során elszenvedett sérülései miatt kórházi ápolásra szorul, vagy a bűncselekmény tárgyát képező háziállatot egy helyi gazdálkodó hasonló jószágai között mutatják be.

131

Például a „nyugati” kriminalisztikai irodalomban egykor ismeretes kihallgatási trükk alkalmazása – amikor a gyanúsítottat (abból a célból, hogy vallomásra bírják) fiktív tanúkkal „ismertették” fel – ma már (egy demokratikus jogállamban) elképzelhetetlennek tűnik. E módszerről Dr. Molnár József a – Dr. Varga László által szerkesztett – Kriminalisztika egységes jegyzetben számolt be (Tankönyvkiadó, Budapest, 1965.) 358. old.

147

• Helyhez és/vagy szituációhoz nem kötődő felismerésre bemutatásról akkor lehet beszélni, ha az alapul szolgáló emléknyom kialakulásában az észlelés színhelyének és körülményeinek nem volt érdemi szerepe. Evidens, hogy ezekben az esetekben a szóban forgó tényezők az azonosítás szempontjából sem tekinthetők meghatározóknak, így azokat még részben sem kell rekonstruálni. Következésképp e változat lefolytatására (általában) a hatóság hivatali helyiségeiben kerül sor (de elméletileg bárhol végre hajtható, ahol a feltételek biztosítottak); pl., ha a csalás elkövetője a sértettet a lakásán vagy az irodájában keresi fel (esetleg többször is) és ennek során az észlelés szokványos körülmények között megy végbe. Eredetben (eredeti objektumok alkalmazásával), illetve adathordozó útján történő felismerésre bemutatás

• Eredetben történik a felismerésre bemutatás, ha annak tárgyát a maga testi valóságában mutatják be. Vagyis a személy, tárgy stb. közvetlenül észlelhető, kézzel fogható, anyagi formájában van jelen; pl. a házkutatás során lefoglalt aranyláncot – hasonló ékszerek közé helyezve – azonosítás céljából bemutatják a sértettnek, vagy a közeli kórház proszektúrájára szállított holttestet – az elhunyt személyazonosságának megállapítása vagy ellenőrzése érdekében – megmutatják a vélt hozzátartozóknak.

• Az adathordozó útján történő felismerésre bemutatás is az „eredeti” személy, tárgy stb. azonosítására irányul, de ennek során – mivel az nem észlelhető közvetlenül – az adathordozó által tükrözött sajátosságai alapján kell az azonosság kérdésében dönteni. Ebből következik, hogy csak az a felvétel alkalmas erre a célra, amely kellő számban és minőségben képes az „eredeti” (azonosítás szempontjából releváns) jellegzetességét tükrözni. A fénykép-, hang-, film- és videofelvétel egyaránt megfelelhet ennek a követelménynek, bár kétségtelen, hogy az utóbbi alkalmazása (lenne) a legcélszerűbb. (Ezek „beszerzésének” lehetőségével a személyi, tárgyi, technikai feltételek megteremtésénél foglalkozunk részletesebben.) Végül – a már megvizsgált változatok közötti összefüggésre utalva – szólnunk kell arról, a szakirodalomban dominánsnak tekinthető nézetről, miszerint adathordozó felhasználásával csupán helyhez, szituációhoz nem kötődő felismerésre bemutatás végezhető. Feltételezve, hogy eme álláspont kialakításában meghatározó szerepet játszottak a megfogalmazás idején fennálló technikai feltételek, úgy véljük, hogy a videó- és hangtechnika területén tapasztalható nagyarányú fejlődés lehetőséget ad e tétel átértékelésére, továbbfejlesztésére. Elképzelhetőnek tartjuk ugyanis, hogy az objektumok azonosítására olyan felvétel bemutatása útján kerüljön sor, amelyet az eredeti észlelés helyén és/vagy annak megfelelő szituációban, a felismerő „szemszögéből” (vagyis az észlelés során általa elfoglalt helyzetből) készítettek. Minthogy ez a metódus egy – belátjuk nem teljesen mellékes – körülményt leszámítva (vagyis nem közvetlenül, hanem valamely felvételen „keresztül” történik az észlelés) megfelel a helyhez, szituációhoz kötődő felismerésre bemutatásnak, ezért indokolt esetben alkalmazhatónak, sőt alkalmazandónak tartjuk. Például, bár az észlelés körülményeinek meghatározó szerepe szükségessé tenné e változat „klaszszikus formában” történő lefolytatását, de a tanú hosszantartó kórházi kezelésre szorul, vagy időközben hazautazott ausztráliai otthonába. Külső alaktani- és egyéb jegyek, illetve funkcionális ismérvek alapján történő felismerésre bemutatás132

• Külső alaktani- és egyéb jegyek alapján végzett felismerésre bemutatás esetén a felismerő a bemutatott objektumok külső (látható, tapintható) tulajdonságait, sajátosságait vizsgálja meg és veti egybe az emlékezetében megőrzött ismérvekkel. Ezek az azonosításban szerepet játszó, hozott vagy szerzett, általános vagy sajátos jegyek illetve különös ismertetőjelek vonatkozhatnak pl.: – a személy testmagasságára, testalkatára, testtartására, a testrészek alakjára, a hajra és az arcszőrzetre, a bőrre stb.; – a tárgyak anyagára, formájára, felületére, méretére, színére, állapotára stb. 132 A szakirodalomban találkozhatunk a „statikus és a dinamikus sajátosságok” kategória-párral is. (Lásd: Vinberg, A. és Mitricsev, Sz. P. (szerk.): Kriminalisztika. 184. old. és Dr. Lázár B., Detrői E. és Dr. Puskás J.: Személyleírás (BM Tanulmányi és Propaganda Csoportfőnökség, Budapest, 1971.) 13–14. old.

148

• A funkcionális ismérvek alapján végzett felismerésre bemutatás az élőlények, tárgyak tevékenységével illetve működésével kapcsolatos tulajdonságokra, sajátosságokra épül. Ezek az ismérvek vonatkozhatnak pl.: – a személy testtartására,133 járására, szokásaira (pl. gesztikuláció, arcjáték, körömrágás, krákogás), beszédére; – a tárgy (illetve egyes tartozékainak, alkatrészeinek) hangjára, zörejeire (pl. kürt-, riasztó hangja, kenetlen alkatrész nyikorgása), mozgására, mozgathatóságára (pl. az óra ingájának kilengése, bizonyos gombok, karok elfordíthatósága). Személyek tekintetében különös jelentősége van azoknak a szokásoknak, amelyek automatizmussá váltak. Ezek ugyanis bizonyos helyzetekben az illető akarata ellenére – tehát az aktív közreműködés megtagadása esetén – is megnyilvánulnak. Analitikus, illetve szintetikus módon végzett azonosítást magába foglaló felismerésre bemutatás

• Az analitikus (szétbontva elemző) azonosítás a felismerő által korábban észlelt és emlékezetében megőrzött egyes ismérvekre épül. A felismerésre bemutatás során ezeket a tulajdonságokat, ismertetőjegyeket összeveti a hatóság által bemutatott objektum ismérveivel, és az öszszehasonlítás eredményeinek szintézise alapján véleményt alkot az azonosság, vagy különbözőség kérdésében. Ezen esetek többségében meg tudja fogalmazni – így kihallgatása során is el tudja mondani – az észlelt objektum jellemzőit, vagyis azokat az ismérveket, amelyek alapján képes lenne azonosítani. (Ez azonban nem törvényszerű, hiszen a jó észlelési és emlékezési, illetve verbális képesség nem jár feltétlenül együtt.) • A szintetikus (egészében vizsgáló) azonosítás a felismerő által korábban észlelt objektum összképén alapszik. Ebben az esetben a személy képtelen az egyes sajátságokat felidézni és elmondani, mégis úgy érzi, ha újra észlelné az adott személyt, tárgyat stb. képes lenne azt azonosítani. Amennyiben ez sikerrel jár, úgy az eljárási cselekmény vezetője kísérelje meg elmondatni vele, milyen ismérvek alapján jutott erre a következtetésre. Az analitikus azonosítás – minthogy az elmondott részletek alapján bizonyos fokú ellenőrzésre ad lehetőséget – megbízhatóbbnak tűnik, de a szintetikus változat sem vethető el azon az alapon, hogy a kihallgatott vagy a felismerő nem tudja elmondani, illetve megindokolni, mely ismérvek alapján volt vagy lenne képes az azonosításra. Ezt támasztja alá – többek között – az a gyakorlati tapasztalat, illetve elméleti ajánlás, miszerint: – csak kevés sértett, szemtanú tud az elkövetőről pontos személyleírást adni, többségük mégis nagy biztonsággal azonosítja a gyanúsítottat; – a felismerésre bemutatás eredményét a többi adattal, információval és bizonyítékkal együtt kell értékelni, illetve megítélni. Nyílt, fedett, illetve rejtett felismerésre bemutatás

• Nyílt felismerésre bemutatásról akkor beszélünk, ha mind a felismerő, mind az általa azonosítandó személy tudja, hogy a hatóság a közreműködésükkel azonosítást folytat és ennek során közvetlenül észlelhetik egymást. A gyakorlatban – tekintettel az infrastrukturális háttérre – még mindig ez tekinthető általánosnak, bár a következő változat feltételei (speciális „felismertető” helyiség hiányában is) aránylag egyszerűen megteremthetők.

• Fedett felismerésre bemutatás során a résztvevők szintén tudják, hogy azonosítás folyik, de itt a felismerő az általa azonosítandó személy elől el van fedve. (Ez azt jelenti, hogy nem észlelhető, vagy észlelhető ugyan, de nem felismerhető.) A felismerő teljes elfedése (vagyis észlelhetőségének kizárása) esetén általában másik helyiségből – ún. detektívtükrön vagy nézőlyukon keresztül – történik az azonosítás. Az azonosítást végző személy felismerését lehetővé tevő ismérvek elfedése történhet pl. elmaszkírozással, megfelelő ruházat (anorák, csuklya stb.), illetve kiegészítők (sapka, paróka, szemüveg stb.) ráadásával. E módozat alkalmazhatóságának vizsgálata során figyelemmel kell lenni a felismerő sajátosságaira és az azonosítandó személy ezzel kapcsolatos ismereteire. Például egy 2 méter magas, 150 kg. súlyú 133

A testtartás azon ismérveire gondolunk, amelyek mozgás közben figyelhetők meg.

149

embert nehéz úgy álcázni, hogy (egy esetleges korábbi észlelés alapján vagy egy későbbi észlelés során) ne lehessen következtetni a kilétére.

• Rejtett felismerésre bemutatás esetén az azonosítandó személynek nincs tudomása arról, hogy őt egy felismerésre bemutatás keretében azonosítják. E változatnak éppen ebben rejlik az előnye, ugyanis: – nem kell tartani attól, hogy az eljárási cselekmény során megváltozik a magatartása, mivel természetes környezetben, szituációban mozog; – feltehető, hogy az azonosítást követően sem fog változtatni magatartásán, életvitelén, így figyelemmel kísérése esetén további fontos információk szerezhetők be; – olyan ismérvek alapján is elvégezhető az azonosítás, amelyeknek az észlelését (az azonosítandó aktív közreműködése nélkül) egy nyílt felismerésre bemutatás során nem lehetne biztosítani. 3) A felismerésre bemutatás jelentősége A felismerésre bemutatás jelentősége – amellett, hogy más módszerekhez hasonlóan „...lehetővé teszi verziók kialakítását, ellenőrzését; a bizonyítékok ellenőrzését és újabbak beszerzését; más nyomozási módszerek alkalmazhatóságát; elkövetők, tárgyak körözési feladatainak megvalósítását; a vallomások fokozottabb törvényességi garanciák (hatósági tanúk) melletti kiegészítését, vagy a tagadás dokumentálását...”134 stb. – döntően abban rejlik, hogy: › a szakértői vizsgálatoknál általában egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban végezhető el az objektumok azonosítása;135 › tárgyiasult elváltozások, vagy ezen elváltozásokkal összehasonlítható objektumok, illetve minták hiányában is elvégezhető a (valamely személy által korábban észlelt) releváns objektumok azonosítása; › az ember azokat a korábban már észlelt objektumokat is képes felismerni, amelyeket nem tud emlékezetében felidézni, illetve egzakt módon leírni. Így e módszer „átsegíthet” a kihallgatásra általában jellemző emlékezési és verbális nehézségeken. Fontos azonban leszögezni, hogy a felismerésre bemutatás nem csodaszer – mi több, e módszerrel kapcsolatban néhány körülmény megfontoltságra kell, hogy intsen. Így pl. az, hogy: • az azonosítás alapját jelentő ismérvek csupán valamely személy tudatában tükröződnek; ezáltal: – a bemutatott és a korábban észlelt objektum ismérveinek közvetlen összehasonlítására csak az adott személynek van módja; – az észlelések során lejátszódó pszichés folyamatokat és az azonosítás eredményét illetően a hatóság ellenőrzési lehetősége korlátozott. • A felismerésre bemutatás – főszabály szerint – érdemben megismételhetetlen.136 Ennél fogva – ha a hatóság tagjai a felkészülés vagy a végrehajtás során elmulasztanak, elhibáznak valamit (pl. nem, illetve nem megfelelő módon szereznek be vagy dokumentálnak egy releváns adatot), akkor az a későbbiek folyamán (általában) már nem pótolható és nem helyesbíthető. • A felismerésre bemutatás eredményét számos tényező befolyásolhatja, nevezetesen: – az észlelés alanya, tárgya és körülményei; – a felismerésre bemutatás alanya, tárgya és körülményei; – a két észlelés között eltelt idő, és az észlelés alanyát ezen időszak alatt ért (esetleges) benyomás, behatás. 134 Dr. Lakatos János: Bűnügyi nyomozástani ismeretek (jegyzet, Budapesti Rendőr Szakközépiskola, 1998.; az V. kötet kézirata). 135 Ez persze nem jelenti azt, hogy a szakértői tevékenység a felismerésre bemutatással kiváltható lenne, ám a szakértő által megvizsgálandó objektumok köre ennek révén leszűkíthető. 136 A felismertetés során ugyanis újabb benyomás éri az azonosítást végző személyt, így egy későbbi felismerésre bemutatás kapcsán nehéz lenne megítélni, hogy melyik emléknyom szolgál(t) az azonosítás alapjául. Kivételt jelenthet (pl.), ha a megismételt felismerésre bemutatás más ismérvek alapján, vagy azért kerül lefolytatásra, mert az azonosítás alanya ugyan felismerte a bemutatott objektumok egyikében a kérdéses személyt vagy tárgyat stb., de azt valamely okból (pl. presszió alatt állt) a hatósággal nem közölte.

150

E tényezők vizsgálatával később részletesen foglalkozunk.

4) A felismerésre bemutatás alkalmazási lehetőségei a nyomozásban A felismerésre bemutatás (mint taktikai módszer) alkalmazására sor kerülhet: • önállóan, vagy valamely más módszer (tipikusan a kihallgatás,137 az adatgyűjtés, a körözés és a nyomonüldözés) elemeként • „formális” (az eljárásjogi előírásoknak megfelelő), vagy ún. „informális” (az eljárásjogi formaságokat részben, vagy egészben mellőző) módon. Azt, hogy a nyomozás során melyik megoldást választ(hat)juk, alapvetően két tényező befolyásolhatja. Nevezetesen: › az így beszerezhető adatra milyen célból van szükség (azaz: mi a konkrét cél, mi a feladat, és milyen minőségű adat kell vagy elegendő annak megoldásához); amikor az adatra csupán a felderítésben van szükség (pl. a hatóság őrizetéből szökött személyt kell felkutatni), akkor elegendő lehet a körözés, az adatgyűjtés stb. keretében végzett informális felismerésre bemutatás; ha nyilvánvaló (vagy számolni kell azzal), hogy az adatra, mint bizonyító tényre is szükség lesz, úgy azt (általában) az eljárásjogi előírásoknak megfelelően lefolytatott bizonyítási eljárás keretében kell beszerezni;138

› melyek a konkrét ügy adta lehetőségek (azaz: a rendelkezésre álló adatok, az ügy sajátosságai stb. alapján az azonosítás milyen módon végezhető el); amikor (még) nem tudja a hatóság, hogy kit, illetve kinek kellene bemutatni, akkor (előbb) kénytelen informális módon végezni a felismerésre bemutatást; ha behatárolható a bűncselekmény elkövetésével (megalapozottan) gyanúsítható személy(ek) köre, akkor a hatóságnak (általában) lehetősége van az eljárásjogi előírásoknak megfelelő felismerésre bemutatást lefolytatására.

E szempontok mérlegelése, illetve az alkalmazási forma megválasztása során azonban ajánlatos figyelembe venni, hogy: – a felismerésre bemutatás – mint azt már hangsúlyoztuk – főszabály szerint érdemben megismételhetetlen; – a nyomozás kezdeti szakaszában sokszor nehéz eldönteni, hogy az adatra szükség lesz-e a bizonyításban;139 – az informális módon végzett felismerésre bemutatás döntően kihat a későbbi, bizonyítási eljárásként lefolytatott (formális) változat eredményére és annak megítélésére.140 Most röviden tekintsük át azokat az eljárási és nyomozási cselekményeket, intézkedéseket, amelyek keretében e krimináltaktikai módszer alkalmazást nyer(het). a) A kihallgatás141 – adott esetben – hatékony formája lehet az emléknyomok alapján történő azonosításnak. Például amikor: – nincs szükség indifferens objektumok alkalmazására (egyedi tárgy, holttest fénykép útján történő felismerésre bemutatása stb.); 142 – fényképalbum, katalógus bemutatására kerül sor; feltéve ugyanakkor, hogy – hatósági tanúk részvétele (sem eljárásjogi, sem taktikai szempontból) nem indokolt; – az eredmények értékeléséhez szükséges adatok (jegyzőkönyvi) leírással is rögzíthetők; – és e forma az eljárás eredményességét nem veszélyezteti. 137

Pontosabban: kihallgatás, meghallgatás – lásd e jegyzet 5. fejezetét. A rendkívüli halálesetek vizsgálata az Áe. szabályai szerint történik, de a szemlét úgy kell lefolytatni, hogy később az adatok akár a büntetőeljárásban is felhasználhatók legyenek. Ennek a szabálynak a követése adott esetben a felismerésre bemutatás vonatkozásában is helyesnek mutatkozhat. 139 A gyakorlatban számtalanszor előfordul, hogy – mivel úgy vélik az ügyben elegendő tárgyi bizonyítási eszköz áll(hat) rendelkezésre – nem fordítanak kellő gondot a személyi adatforrásból származó adatok beszerzésére (pl. a felismerésre bemutatás lefolytatására). Így, ha a tárgyi bizonyítási eszköz nem állja meg a helyét a bizonyításban, (általában) nem áll rendelkezésre a bizonyítandó tényre vonatkozó argumentum. 140 Dr. Katona Géza: Valós vagy valótlan? (Közgazdasági- és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1990.) 163. old. 141 Itt a kihallgatás kriminalisztikai fogalmát vesszük alapul – lásd e jegyzet 5. fejezetében. 142 Ilyen lehet még pl. a lefoglalt tárgyak „ideiglenes bemutatóterem” alkalmazásával való azonosítása (bővebben lásd a körözésnél) – A szerk. 138

151

b) Az adatgyűjtés egyik bevált metódusa szerint a hatóság tagjai – a megkérdezettek széles köréből – fényképek (stb.) bemutatása révén szűrik ki azokat, akik a vizsgált eseménnyel, illetve annak szereplőivel kapcsolatban valóban releváns információval rendelkeznek (vö.: Be. 178. §.). Az erre vonatkozó ajánlásokat – Dr. Katona Géza gondolatait alapul véve143 – az alábbiakban foglalhatjuk össze. • Azoknak a személyeknek, akik az adott ügyben feltehetően tanúként fognak szerepelni, a bizonyítási eljárásként foganatosított felismerésre bemutatás előtt nem szabad informális nyomozási cselekmények keretében az azonosítandó személy (tárgy stb.) fényképét bemutatni. Természetesen ez alól kivételt jelent (pl.), ha az azonosítás alanya a kérdéses személy olyan ismérveit (tetoválás, járás, hang stb.) is megjegyezte, amelyek nem láthatók a fényképen, és amelyek alapján – az adathordozón szereplő testrész (tulajdonság) elfedése esetén is – képes az azonosításra; vö.: Nyer 45. § (3) bek.

• Amennyiben az adatgyűjtésnek elengedhetetlen módja a fénykép bemutatása úgy azt – az adatok minél szélesebb körben való felhasználhatósága érdekében – célszerű a következő ajánlásoknak megfelelően végezni144: › ne egyetlen, hanem több (legalább négy) személy fényképének bemutatásával történjen (ún. kiválasztásos felismerésre bemutatás); › a fényképeket egy lapon – a bemutatást megelőzően – hitelesen rögzíteni kell, és azt az adatgyűjtést követően a jelentéshez kell csatolni; › a dokumentumokból ki kell tűnjön, hogy kik szerepelnek a fényképeken, azokat kiknek mutatták be, és az milyen eredménnyel járt; › ha a későbbiekben e személyek bevonásával bizonyítási eljárásként is lefolytatják a felismerésre bemutatást, akkor a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni az adatgyűjtés keretében végzett azonosítás tényét, eredményét és azokat az indokokat, amelyek az újabb felismerésre bemutatást szükségessé tették. c) Az ún. „területbejárás” során a hatóság tagja (általában) a sértettel vagy a tanúval végigjárja azt a területet (menekülési útvonal, környező utcák, szórakozóhelyek stb.), ahol az elkövető (vagy más releváns személy) feltehetően megtalálható, illetve felbukkanhat és így a sértett, vagy a tanú felismerheti. Erre lényegében kétféle esetben – a nyomonüldözés keretében, valamint a nyomozás későbbi menetében – kerülhet sor. • A nyomonüldözés keretében – minthogy az alapvető cél az elkövető mielőbbi (azonnali) felkutatása, elfogása – rendszerint csupán a közreműködő tanú (sértett) szóbeli kikérdezésére van mód, és csak ezen adatokra támaszkodhat a hatóság. Fontos azonban leszögezni, hogy – a bizonyítás érdekeire tekintettel – az informális felismerésre bemutatás e módjára csupán indokolt esetben kerülhet sor. Ezért, ha az elkövető felkutatása, elfogása másként is megvalósítható, úgy inkább azt kell választani, és a felismerésre bemutatását az eljárásjogi előírásoknak megfelelően kell végrehajtani. Amennyiben az elkövető kézre kerítésének mégis a ”területbejárás” a legcélszerűbb módja, úgy az objektivitás és az adatok széleskörű felhasználhatósága érdekében: – a tanút (sértettet) a keresett személy ismérvei és az észlelés körülményei vonatkozásában előzetesen ki kell kérdezni; – az általa elmondottakat, továbbá a nyomonüldözés, illetve az azonosítás körülményeit és eredményét jelentésbe kell foglalni; – az intézkedés befejezése után az azonosítást végző személyt (ezen adatokra vonatokozóan) tanúként is ki kell hallgatni. Az utólagos kihallgatásra természetesen az informális felismerésre bemutatás más eseteiben is szükség lehet.

• A nyomozás (későbbi) menetében már minden lehetőség megvan a bizonyítási érdekek érvényesítésére, ezért a közreműködő tanút (sértettet) a területbejárás előtt az azonosítás szempontjából releváns tényekre nézve is ki kell hallgatni. 143 144

Lásd: Dr. Katona Géza, i. m. 164–165. old. Vö.: 11/2003 Legf. Ü. ut. 41. §.; Nyer 46. § (1) bek.

152

A nyomonüldözéshez képest további különbség, hogy ez esetben a bejárás időpontját, területét már az adatok szélesebb körére támaszkodva, pontosabban lehet meghatározni.

A területbejárás keretében végzett felismerésre bemutatás további (talán legfontosabb) taktikai követelménye, hogy abba (szinte) sosem szabad valamennyi személyt bevonni, mert ezzel kizárnánk a formális felismerésre bemutatás lehetőségét; még akkor sem, ha ez lassítja, vagy nehezíti is a felderítést. Azokban az ügyekben pl., ahol a sértett és a tanú egyaránt képes a keresett személyt felismerni, de a sértett (ellentétben a tanúval) fél attól, hogy egy későbbi formális felismerésre bemutatás során (szemtől-szemben) helytálljon, evidens, hogy a területbejárást a sértettel végzik, és a tanút ebből a tevékenységből kizárják. Ezáltal ugyanis biztosítható annak a lehetősége, hogy a sértett közreműködésével felkutatott elkövetőt a tanú formális felismerésre bemutatás keretében azonosítsa.

d) A körözés végrehajtásában a felismerésre bemutatás (mint módszer) szintén fontos szerepet játszhat. A személy és tárgykörözésről szóló törvény ugyanis lehetőséget ad arra, hogy – amennyiben azt a körözést elrendelő hatóság kifejezetten nem tiltotta meg – az ismeretlen helyen lévő személy, illetve tárgy felkutatása, valamint az ismeretlen személy, illetve holttest személyazonosságának megállapítása érdekében, a körözött személy képmását, illetve a körözött tárgy fényképét, rajzát is nyilvánosságra hozzák.145 A körözés keretében történő felismerésre bemutatás sajátossága tehát, hogy a hatóság (rendszerint) nem egy konkrét személynek, hanem – a nyilvánosságra hozatal eszközétől (internet, televízió, ideiglenes bemutatóterem, körözési plakát stb.) függően – a személyek szűkebb vagy tágabb körének mutatja be a kérdéses objektumot. Ez azonban nem teszi feleslegessé a módszer alkalmazásával kapcsolatos adatok dokumentálását, épp ellenkezőleg: A nyilvánosságra hozatalának tényét és körülményeit (mikor, hol, mit és milyen formában mutattak be) a nyomozás anyagában feltétlenül szerepeltetni kell. Végezetül megállapítható: amennyiben a hatóság az informális felismerésre bemutatást a fenti ajánlásoknak megfelelően végzi, úgy az – amellett, hogy nem veszélyezteti egy későbbi, bizonyítási eljárásként lefolytatott felismerésre bemutatás hitelt-érdemlőségét – akár a bizonyításban is szerepet játszhat. Természetesen nyomós taktikai érdekből el lehet térni ezektől az ajánlásoktól, de akkor számolni kell azzal, hogy a felismerésre bemutatás eredménye kevésbé lesz hiteles, és így a felderítésben (is) csak korlátozottan lesz felhasználható. A továbbiakban az eljárásjogi alakisághoz kötött (formális) felismerésre bemutatással foglalkozunk. 6.2. A FELISMERÉSRE BEMUTATÁS ÁLTALÁNOS ELŐFELTÉTELEI A felismerésre bemutatás sarkalatos kérdése, hogy az befolyásmentesen történjen; azaz a felismerő az azonosítást ténylegesen a saját emlékképeire alapozva végezhesse. Ezért írja elő a Be. és a Nyer, hogy a felismerőt a releváns körülmények tisztázása végett előzetesen ki kell hallgatni, hogy (eltekintve néhány kivételes esettől) a kérdéses objektumot legalább három másik hasonlóval együtt kell bemutatni, s a felismerésre bemutatást olyan körülmények között kell végrehajtani, amelyek a felismerő befolyásolását kizárják. Következésképp a felismerésre bemutatás általános előfeltétele, hogy › előtte ne végezzenek el olyan (illetve oly módon) eljárási-, nyomozási cselekményt, intézkedést, amely kizárja annak (mint bizonyítási eljárásnak) az alkalmazhatóságát; › azokat az eljárási-, nyomozási cselekményeket, intézkedéseket, amelyek közvetlenül kapcsolódnak (vagy kapcsolódhatnak) a felismerésre bemutatáshoz, kellő időben és úgy hajtsák végre, hogy a felismerésre bemutatás előkészítéséhez, lefolytatásához, értékeléséhez szükséges adatokhoz hozzájussanak, illetve az eredmény bizonyító erejét ne csorbítsák; › megtörténjen az előzetes kihallgatás; 145

Vö.: 2001. évi XVIII. tv. 12. § (1) bek. d–f. pontokkal.

153

› ha az szükséges, gondoskodjanak megfelelő számú és minőségű indifferens objektumról; › valamint mindazon feltételekről, amelyek a zavartalan lefolytatást biztosítják. Ha valamely ügyben előre láthatóan felismerésre bemutatásra is sor kerülhet, már kezdettől fogva gondolni kell arra, hogy pl. egy szembesítés, a nyomonüldözés során elfogott személy helyszínre történő visszakísérése és a szemtanúk elé állítása, de akár a felismerőnek és a bemutatni szándékolt személynek a hatóság épületében történt véletlen találkozása stb. is kizárják, hogy utánuk felismerésre bemutatásra úgy kerülhessen sor, hogy annak eredményét a bizonyításban felhasználhassák. A felismerésre bemutatás előkészítéséhez, megalapozásához szükséges adatoknak csak egyik forrása az előzetes kihallgatás. Az észlelés körülményeit (is) rögzítő helyszíni szemle; a felismerésre bemutatás alanyának, tárgyának felkutatására, biztosítására (t.i., hogy rendelkezésünkre álljanak) irányuló adatgyűjtés, házkutatás; az észlelés lehetőségét vizsgáló bizonyítási kísérlet stb. nem csak fontos adatforrás, hanem lehetőséget nyújt az előzetes kihallgatás során beszerzett vallomás értékelésére, ellenőrzésére is.

6.2.1. Az előzetes kihallgatás A felismerőként számításba vehető személy kihallgatása – néhány kivételtől eltekintve – jogi146 és taktikai szempontból is előfeltétele a felismerésre bemutatásnak. A kihallgatás során beszerezhető adatok ugyanis egyaránt nélkülözhetetlenek a felismerésre bemutatás: – realitásának, szükségességének megítéléséhez; – előkészítéséhez (tervezéséhez, szervezéséhez) és végrehajtásához; – eredményének értékeléséhez, és az eljárásban történő felhasználásához. Az előzetes kihallgatás azokban az esetekben mellőzhető, amikor a hatóság arról akar meggyőződni, hogy a kérdéses objektum az adott környéken, illetve környezetben ismert-e, azt észlelték-e már147 (pl. a partra sodródott holttestet bemutatják a közeli település kiterjedt személyismerettel rendelkező lakóinak, dolgozóinak – postás, kocsmáros, polgárőr stb.). Ilyenkor a releváns információval rendelkező személyek kihallgatására (érthető módon) utólag kerül sor. (Más a helyzet, ha tömegkommunikációs eszközök, röplap stb. útján kérjük a lakosság segítségét; arra ugyanis, aki a felhívásra jelentkezik, az általános szabályok az érvényesek.)

Ahhoz azonban, hogy a kihallgatás – betöltve funkcióját – valóban megfelelő alapot nyújtson a felkészüléshez (értékeléshez stb.) tisztázni kell: 148 – a megismerési folyamatot befolyásoló objektív és szubjektív tényezőket; – valamint a vallomást tevő személynek az azonosításban való közreműködésével kapcsolatos valamennyi fontos kérdést, amelyeket az észlelés három meghatározó tényezője (alanya, tárgya és körülményei) köré rendezve a következőképpen foglalhatunk össze. 1) Az észlelés alanyát illetően: – milyen az általános fizikai, pszichikai és szellemi állapota; szenved-e valamilyen, a megismerési folyamatot befolyásoló testi fogyatékosságban, illetve betegségben; – rendelkezik-e az észlelés, illetve az azonosítás szempontjából jelentőséggel bíró speciális képességgel, tapasztalati háttérrel; – milyen (jellegű) ismeretekkel rendelkezik az észlelés tárgyával kapcsolatban; – milyen az észlelés tárgyához, az ügy szereplőihez, illetve a vizsgált eseményhez való viszonya; – van-e a felismerésre bemutatásban való közreműködésének valamiféle akadálya.

2) Az észlelés tárgyát illetően: – kit és/vagy mit (illetve kiket és/vagy miket) észlelt; – mely ismérveiről tud.

3) Az észlelés körülményeivel kapcsolatban: – mikor észlelte az objektumot, és – érte-e azóta (az esethez vagy a személyhez, tárgyhoz stb. kapcsolódó) újabb benyomás, illetve behatás, – hol, illetve honnan, milyen távolságból és helyzetben, továbbá – milyen időjárási-, látási-, hallási-, fény- és megvilágítási viszonyok között észlelte, 146

Be. 122. § (2) bek., Nyer 50.§ (3) bek. Vö.: Nyer 50. § (4) bek. 148 „A megismerési folyamathoz tartozik az érzékelés, az észlelés, a figyelem, az emlékezés, a képzelet és a gondolkodás.” – Pszichológiai ismeretek (szerkesztette dr. Kis Géza, Rejtjel Kiadó, Budapest, 1995.) 64. old. 147

154

– érzékszervi fogyatékossága esetén viselte-e szemüvegét, hallókészülékét stb., – milyen tevékenységet folytatott (mivel volt elfoglalva) közvetlenül az észlelés előtt, illetve alatt; az mennyire kötötte le a figyelmét; milyen volt az aktuális fizikai és lelki állapota az észlelteket megelőzően, – milyen esemény (cselekmény) kapcsán észlelte az objektumot; miért figyelt fel rá, mi volt az objektum szerepe az eseményben (cselekményben); mennyi ideig, illetve hány alkalommal észlelte; mit, illetve mennyit észlelt az objektumból (az egészet vagy csak egy részét), – az észleltek gyakoroltak-e rá valamiféle lelki (esetleg fizikai) hatást, – kivel (kikkel) volt együtt az észleléskor.

 Fontos azonban megjegyezni, hogy a kérdéskörök, illetve az egyes kérdések egymásutánisága nem jelent (nem is jelenthet) sem értékrendet, sem sorrendiséget. Arról, hogy ezeket a kihallgatás folyamán milyen sorrendben (és formában) célszerű feltenni, a konkrét ügyben lehet és kell dönteni. ad 1) Az észlelés alanyával kapcsolatban tisztázandó főbb kérdések:

Tekintettel a jegyzet szabta terjedelmi korlátokra, az észlelés alanyának személyiség- összetevői közül csak azokkal foglalkozunk, amelyek témánk szempontjából különös jelentőséggel bírnak. Természetesen a kihallgatás során a többi összetevő feltárásától és tanulmányozásától sem lehet eltekinteni. a) Milyen az általános fizikai, pszichikai és szellemi állapota; szenved-e valamilyen, a megismerési folyamatot befolyásoló testi fogyatékosságban, illetve betegségben? Nagy figyelmet kell fordítani az érzékszervek épségének, illetve egészségi állapotának tisztázására – például nem áll-e fenn azok fogyatékossága (színvakság, rövid- vagy távollátás, nagyothallás stb.), illetve tartós betegsége (krónikus szem- vagy fülgyulladás stb.). Tekintettel arra, hogy az említett fogyatékosságok némelyike segédeszközök (szemüveg, nagyothalló-készülék stb.) használatával kiküszöbölhető, meg kell kérdezni, hogy rendelkezik-e ilyennel, szokta-e azokat hordani, használni (és ha igen, mikor). További fontos tapasztalat, hogy némelyek nincsenek is tudatában az érzékszerveik fogyatékosságának, betegségének, vagy annak nem tulajdonítanak kellő jelentőséget. Ebből adódóan (általában) nem szabad megelégedni a kihallgatott személy puszta állításával, hanem azt további kérdések, esetleg kísérlet – szükség esetén szakorvosi vizsgálat – útján ellenőrizni kell. b) Rendelkezik-e az észlelés, illetve az azonosítás szempontjából jelentőséggel bíró speciális képességgel, tapasztalati háttérrel? Az észlelőnek lehet olyan adottsága, amely élete során – tanulás, foglalkozás, hobby, stb. révén – speciális képességgé fejlődött – pl. ilyen a zenészeknél az ún. abszolút hallás, a festőknél a színek megkülönböztetésének képessége. Jelentősége lehet pl. jó rajzkészségnek is, a gyakorlati tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy ezek az emberek (így különösen a portrérajzolók, a festők) nemcsak képesek lerajzolni a kérdéses személyt, hanem fénykép útján is eredményesebben azonosítanak, mint mások. Következésképpen célszerű a fénykép útján történő azonosítást velük végeztetni, az észlelés többi alanyának pedig az általuk kiválasztott személyt immár eredetben bemutatni. A múltbeli tapasztalat tartalma szintén meghatározó szerepet játszhat a megismerési folyamatban. Egyfelől segítheti az észlelést és az emlékezést (pl. az elkövetők által használt gépkocsi leírásánál egy tapasztalt autókereskedő nem csak a szint és a típust tudja megjelölni, hanem az egyedi azonosítást lehetővé tevő esetleges átalakításokat, extrákat is). Másfelől negatív hatása is lehet, mert az észlelés alanya ezekből az ún. szokásos, illetve szakmai képzetekből könnyen és maga számára is észrevétlenül tudja helyettesíteni az észlelésből valójában hiányzó elemeket.149 c) Milyen (jellegű) ismeretekkel rendelkezik az észlelés tárgyával kapcsolatban? Elsőként azt célszerű tisztázni, hogy az észlelés alanya az adott objektumot csupán a vizsgált esemény során észlelte, vagy azt korábbról ismeri. A felismerésre bemutatás (közelebbi) céljától függően ugyanis a vizsgált esemény során szerzett ismeret, illetve az előzetes ismeretség egyaránt lehet előfeltétel és kizáró ok is. Pl. az előzetes ismeretség az álnevet használó gyanúsított személyazonosságának megállapítására irányuló felismerésre bemutatás esetén előfeltétel. Ugyanakkor értelmetlen felismerésre bemutatást tartani, ha a tanú a bűncselekmény elkövetőjében olyan személyt ismert fel, akit konkrétan meg tud

149

Dr. Kertész Imre, i. m. 135. old.

155

nevezni. (Ebben az esetben az azonosítás már az elkövető észlelésekor megtörtént, így elegendő, ha az erre vonatkozó vallomását a kihallgatás keretében rögzítik.) • Korábbról ismert objektum esetén meg kell vizsgálni, hogy – milyen fokú az ismeretség (pl. az azonosító adatait is tudja, vagy csak látásból ismeri); – mikor, hol, milyen körülmények között ismerte meg? Pl. a személyazonosításra irányuló felismerésre bemutatásnál megbízhatóbb az eredmény, ha a bemutatott személyt (illetve azt, akinek az adataival visszaél) a felismerő gyermekkora óta ismeri (pl. tudja, hogy kik a szülei, hol lakott, hová járt iskolába), mintha csak annyit tud róla, hogy kinek adta ki magát. • Pusztán a vizsgált esemény során észlelt objektum vonatkozásában az észlelés alanyának (már említett) speciális képességeit, tapasztalati hátterét, illetve ezeknek az észlelésben, azonosításban betöltött szerepét kell tisztázni. d) Milyen az észlelés tárgyához, az ügy szereplőihez, a vizsgált eseményhez való viszonya? A kihallgatás és az azonosítás eredményének megítélése szempontjából egyaránt fontos annak tisztázása, hogy a vallomástevőt nem befolyásolja-e valamiféle elfogultság, érdekeltség stb. Egyáltalán nem mellékes kérdés pl., hogy: › a gyanúsítottat a bűncselekmény sértettjével, vagy egy – mindkettőjüktől független – tanúval kívánják felismertetni; › az eltulajdonított tárgy egy aprócska ajándék, amely a hozzá fűződő emlékek miatt pótolhatatlan, vagy egy elhasználódott műszaki cikk, amit adott esetben a biztosító új értéken térít.150 e) Van-e a felismerésre bemutatásban való közreműködésének valamiféle akadálya? Figyelembe kell venni, hogy a gyanúsított – minthogy a Be. 117. § (2) bek. szerint nem köteles vallomást tenni – korlátozás nélkül, a tanú pedig (bármely eljárásban) a mentességi jogára való tekintettel megtagadhatja a közreműködést. Ennek megfelelően az észlelés alanyát tájékoztatni kell a felismerésre bemutatással kapcsolatos jogairól, kötelezettségeiről, majd nyilatkoztatni kell, hogy mindezek tudatában vállalja-e a közreműködést. Húzódozása, ellenállása esetén célszerű tisztázni annak okát, és amennyiben lehetséges ki kell küszöbölni azt. Ha pl. attól tart, hogy nem tud megfelelni a szerepének, illetve fél, hogy a detektívtükrön keresztül is észlelhetik, akkor meg kell értetni vele, hogy a hatóság nem vár tőle semmiféle pozitív eredményt; illetve meg lehet neki mutatni, hogy a tükör túloldaláról semmi sem látható/hallható. A tanú közreműködését kikényszeríteni – a jogszabályi lehetőség ellenére – sem célszerű, mert az ilyen felismerésre bemutatás eredménye félrevezető lehet.151 Ez alól kivételt jelent az az eset, amikor a tanú tagadását akarják ily módon dokumentálni. ad 2) Az észlelés tárgyával kapcsolatban tisztázandó kérdések

a) Kit és/vagy mit (illetve kiket és/vagy miket) észlelt? Először magát az észlelés tárgyát célszerű tisztázni, vagyis azt, hogy a (vizsgált esemény szempontjából) releváns objektumok melyikét észlelte a kihallgatott személy, ez ugyanis behatárolja a további kérdések körét és jellegét. Fontos, hogy az egyes objektumokat azonosítható módon jelöljék meg. Ez különösen akkor okozhat gondot, ha az eseménynek több szereplője van és azokat a kihallgatott nem tudja konkrétan megnevezni. Ilyenkor célszerű a megkülönböztetésüket (is) lehetővé tevő sajátosságokra helyezni a hangsúlyt (pl. „a lakásból előbb egy magas vékony fiatalembert, majd egy középkorú, alacsony, köpcös férfit láttam kijönni”). b) Mely ismérveiről tud? Több okból is fontos pontosan tisztázni, hogy az észlelő az objektum mely ismérveiről tud; ezekre az adatokra ugyanis a felismerésre bemutatáson kívül is szükség van/lehet, továbbá a büntetőeljárásban jogi kötelezettség is – lásd Be. 122. § (2) bek. Általában nem célszerű azonnal úgy kérdezni, hogy „miről ismerné fel” az adott objektumot. Helyesebb előbb az észlelés objektív és szubjektív feltételeit tisztázni, és csak ezt követően rátérni az azonosítással kapcsolatos kérdésekre (pl.: „Képes lenne azonosítani? Ha igen, milyen ismérvek alap-

150

Pl. egyik esetben a sértett szándékosan nem ismerte fel a tőle eltulajdonított, erősen használt fűnyíró gépet, mert úgy gondolta, hogy a biztosítási összeggel jobban jár. 151 Pl. kénytelen-kelletlen részt vesz az azonosításban, de – annak ellenére, hogy határozottan felismeri a kérdéses objektumot – úgy nyilatkozik, hogy az nincs a bemutatottak között.

156

ján?” stb.). Így – ha a felismerésre bemutatáson való részvételt nem is vállalja az adott személy – legalább a releváns információkhoz hozzájuthatunk. • Az észlelés tárgyának leírását (az objektum jellegétől függően) a személy-, állat-, tárgy-, helyszínstb. leírás szabályai szerint kell végezni. Ennek megfelelően törekedni kell: – a rendszerességre (az ismérvek meghatározott sorrendben való vizsgálatára); – az egységes és egyértelmű megjelölések használatára; – az egyedi meghatározottságra (az adott objektumra jellemző sajátosságok feltüntetésére); – a pontosságra és a részletességre. Egy aktuális és széles körben rendelkezésre álló személyleírási atlasz – azáltal, hogy a test részeinek, a ruházatnak, egyes kiegészítőknek meghatározását képpel (rajz, fénykép) és szövegesen szemlélteti – alkalmas arra, hogy elősegítse az ismérvek egységes megjelölését. Sajnálatos, hogy az 1971-ben (utolsóként) kiadott „Személyleírás” c. könyv már nem képes ezt a funkcióját betölteni, mivel csak kis számban áll rendelkezésre és tartalma több vonatkozásban is (pl. haj, arcszőrzet, ruházat) elavult; bár a benne írt elvek, szabályok ma is helytállók. • Nem lenne helyes azonban minden kihallgatottól egyformán pontos, részletes stb. leírást várni. Ezt ugyanis – mint majd látni fogjuk – a közreműködési szándékon túl számtalan, az észlelés tárgyával, körülményeivel és alanyával kapcsolatos tényező befolyásolhatja. Fontos ezt szem előtt tartani, mert azoknál a személyeknél, akik – e tényezők hatása folytán – valóban nem képesek az egyes ismérveket félreérthetetlenül leírni, szükségszerűen befolyásoláshoz vezet, ha mechanikus módon, valamennyi ismérvkomplexumot sorra véve erőltetik a – sajátos jegyeket is magukba foglaló – pontos és részletes válaszokat. (Pl.: ha a kihallgatás vezetője újra és újra rákérdez az egyes ismérvekre, vagy passzívan várakozik és nem lép tovább, míg választ nem kap.) Ugyanakkor azoknál a személyeknél, akik az objektum aprólékosabb, részletesebb leírására is képesek, nem szabad megelégedni a felszínes, üres, félreérthető stb. válaszokkal. • Nincs tehát könnyű helyzetben a hatóság eljáró tagja, amikor mindezekre tekintettel meg kell határoznia azt a – konkrét szituációban legmegfelelőbb – kihallgatási taktikát, mellyel úgy juthat hozzá a vallomást tevő által észlelt és emlékezetében megőrzött ismérvekhez, hogy közben nem befolyásolja őt. Általában az a célravezető, ha (a kihallgatás általános szabályainak megfelelően) előbb lehetőséget adnak a vallomást tevőnek arra, hogy az objektum leírását összefüggően előadhassa, majd miután ezt rögzítették, kérdések révén tisztázzák a még szükséges „részleteket” – hogy pontosan mit ért az egyes kifejezéseken (pl. sportos, magas, slampos, szépszál derék ember); milyen további ismérveiről tud stb. A kihallgatás vezetőjének számos – törvényes és hatékony – módszer áll a rendelkezésére, mellyel e kérdések megválaszolásában a vallomást tevőnek segédkezet nyújthat. Így pl. befolyásolás-mentesen segíthető elő az emlékezés és a megfogalmazás azáltal, ha: › a vallomást tevő figyelmét felhívják bizonyos ismérvkomplexumokra (testtartás, szokások, forma, működés stb.); › ún. összehasonlító becslést végeztetnek a korábban észlelt, és pl. a kihallgatáson jelenlévő személyek, tárgyak magassága, alkata, illetve nagysága, formája stb. tekintetében; › különböző katalógusokat (gépjármű, ékszer, szín stb.) vagy ún. személyleírási atlaszt mutatnak be; › lerajzoltatják az adott objektumot, illetve annak egyes részeit; › az asszociáció törvényszerűségeit felhasználva „irányítják” a kihallgatott figyelmét bizonyos ismérvekre (pl. azon kérdés kapcsán, hogy volt-e az illetőnek káros szenvedélye, a vallomást tevőnek eszébe juthat, hogy a jobb kéz mutató- és középső ujja, valamint a fogai sárgák voltak a nikotintól); › a kérdésben több lehetséges ismérvet sorolnak fel (pl. áll-, kör- vagy pofaszakáll).152 Végül fontos megjegyezni, hogy ezen emlékezet serkentő, illetve leírást megkönnyítő módszerek alkalmazásának – minthogy a kihallgatás (s majdan az azonosítás) eredményének értékelésénél (akár döntő) jelentőséggel is bírhat – a dokumentációból ki kell tűnni (pl.: a rajzot – aláíratva – a jegyzőkönyvhöz kell csatolni; az információt tartalmazó kérdéseket szó szerint rögzíteni kell). ad 3) Az észlelés körülményeivel kapcsolatban tisztázandó főbb kérdések

a) Mikor észlelte az objektumot? Az észlelés konkrét idejének tisztázása két szempontból is fontos. 152

Ez a taktikai fogás „...emlékeztet a felismertetésre, csakhogy ezekben az esetekben nem személyeket vagy anyagi tárgyakat, hanem valamiféle fogalmakat mutatnak be...” – írja Dr. Kertész Imre a kihallgatás lélektanával foglalkozó művében, majd felhívja a figyelmet arra, hogy a bemutatott objektumok száma itt sem lehet kevesebb háromnál. Lásd: Dr. Kertész Imre: A kihallgatási taktika lélektani alapjai (Közgazdasági- és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1965.) 262. old.

157

Egyfelől az időpont ismeretében lehetőség nyílik az észlelés során fennálló körülmények (időjárási, látási viszonyok stb.) megállapítására, illetve megítélésére. Ezt röviddel az eset után a hatóság tagja is megteheti, hosszabb idő elteltével azonban már csak szaktanácsadó bevonásával tisztázható. Ám ehhez a lehető legpontosabban kell megállapítani és rögzíteni az időpontot, mivel pl. egy késő őszi napon akár fél órának is döntő jelentősége lehet. M. J. elhíresült emberölési ügyében például az egyik „szemtanú” vonatkozásában csak az eljárás egy későbbi szakaszában tisztázódott, hogy az észlelés azon a bizonyos októberi napon nem 17 óra körül történt (amikor még aránylag jó látási viszonyok voltak), hanem 17.30 után (amikorra már teljesen besötétedett). Így a tanú néhány lépést meghaladó távolságból valószínűleg nem észlelhette – az általa egyébként felismert – személy arcvonásait. 153 Másfelől kiszámolhatóvá válik az észlelés és a kihallgatás között eltelt időtartam, amelynek többek közt a lentebb írt részletek tisztázása során van jelentősége. b) Érte-e azóta (az esethez vagy a személyhez, tárgyhoz stb. kapcsolódó) újabb benyomás, illetve behatás? Ezek az események ugyanis kisebb-nagyobb változást (kihagyást, kiegészítést, keveredést stb.) idéznek elő az eredeti emléknyomban. Az erre vonatkozó kérdéseket leghelyesebb a gyakorlati oldalról megközelíteni, a lehetséges esetkörök felől érdeklődni, pl.: › beszélt-e az esetről, személyről, tárgyról stb. valakivel? (Ha igen: kivel, mikor, ki mit mondott? – stb.); › töprengett-e, gondolkodott-e az eseten? Maga elé szokta-e idézni az adott személyt, tárgyat stb.? (Ha igen: mikor, mi jutott még eszébe? – stb.); › látta-e újra az adott személyt, esetleg hozzá hasonlót? (Ha igen: hol, mikor, miről ismerte fel? Az felismerte-e őt? Hogyan reagált(ak)? – stb.); › az esemény kapcsán (pl. adatgyűjtés keretében) a hatóság mutatott-e be neki fantomképet, fényképfelvételt? (Ha igen: mikor, hol, milyen körülmények között? Az milyen eredménnyel járt? – stb.); › tömegkommunikációs eszközben „találkozott-e” az esettel, személlyel stb.? (Ha igen: mikor, mit látott, hallott, olvasott? Fényképet, fantomképet mutattak-e? – stb.); › más hatóság előtti eljárásban találkozott-e az adott személlyel, tárggyal stb.? (Ha igen: hol, mikor, milyen minőségben; milyen eljárási cselekményen belül? – stb.); › az észleltek miatt érte-e atrocitás, megfenyegették-e? (Ha igen: hol, mikor, ki és milyen formában? – stb.). c) Hol, illetve honnan, milyen távolságból és helyzetben észlelte? Mint arra már a helyhez-, szituációhoz kötődő változatnál utaltunk, az emberek ugyanazt a személyt, tárgyat stb. különféle helyzetekben (helyeken, távolságból stb.), különbözőképpen észlelik, ezért fontos, hogy az észlelés tárgyi környezetét és a releváns objektumok abban elfoglalt pozícióját kellő részletességgel tisztázzák és rögzítsék. Ezen adatok egy esetleges rekonstrukció alapjául is szolgálhatnak. d) Milyen időjárási-, látási-, hallási-, fény- és megvilágítási viszonyok között észlelte? • Az időjárási viszonyok a különböző érzékszervek útján történő észlelést pozitív és negatív irányba, illetve közvetlenül és közvetve is befolyásolhatják. Így pl. a köd, a mennydörgés negatív, vagy a derült, csendes idő pozitív hatása direkt módon érvényesül, míg a szélsőséges időjárási viszonyok öltözködésünkre, illetve fizikai és ezen keresztül lelki állapotunkra gyakorolt hatása indirekt módon jelentkezik. Ez utóbbi kapcsán gondoljunk például arra, mennyit észlelhet a szeles, esős időben ernyőjét szinte maga elé tartó személy, egy vele szemben közlekedő, kapucnis esőkabátba burkolódzó emberből? • A természeti elemek vizsgálata mellett rá kell kérdezni a mesterséges tényezőkre is, mivel a látási-, hallási stb. viszonyokat ezek is befolyásolhatják (pl.: a füst, a munkagép zaja stb.). • A megvilágítási viszonyok tisztázása szintén elengedhetetlen. (Ez könnyen belátható, ha arra gondolunk, mennyivel másként fest ismerősünk arca, ha szemből, felülről, alulról világítjuk meg, vagy mennyit észlel a színpadon álló színész a nézőből és fordítva.) Ennek vizsgálata során az érzékszervek adaptációs képességét sem lehet figyelmen kívül hagyni. Egyes esetekben ugyanis nem elegendő az észlelés során fennálló körülményeket megállapítani, vizsgálni és rögzíteni kell az azt megelőző időszak érzékelési feltételeit is (pl. nem mindegy, hogy egy gyéren megvilágított utcán elkövetett bűncselekmény szemtanúja a jól megvilágított lakásából kilépve, vagy a mezőről hazafelé jövet – a sötétséghez már hozzászokva – észlelte-e az esetet). 153

Részletesen lásd: Dr. Katona Géza: Még egyszer Magda János bűnügyéről – Belügyi Szemle, 1986/8. szám.

158

• További fontos tapasztalat, hogy a különböző érzékszervekre ható ingerek befolyásolhatják a másik érzékszerv érzékenységét. Következésképpen azokban az esetekben sem szabad a hallási viszonyokat figyelmen kívül hagyni, amikor a látottak képezik az azonosítás alapját. e) Érzékszervi fogyatékossága esetén viselte-e szemüvegét, hallókészülékét stb.? Nem csak általában, hanem az adott észlelés vonatkozásában is tisztázandó a szemüveg, hallókészülék használata. Abból, hogy valakinek szüksége van ilyesfajta segédeszközre, és általában használja is azt, még nem következik, hogy az adott esetben is így történt. Elképzelhető ugyanis, hogy valaki állandóan hordja a szemüvegét, hallókészülékét stb., de az – az őt ért támadás következtében – leesett, tönkrement, így csak a nélkül észlelte a támadóját. Előfordul, hogy valaki – bár nem lát jól – az utcán, vagy bizonyos személyek társaságában hiúságból nem visel szemüveget. f) Milyen tevékenységet folytatott (mivel volt elfoglalva) közvetlenül az észlelés előtt, illetve alatt; az mennyire kötötte le a figyelmét; milyen volt az aktuális fizikai és lelki állapota az észlelteket megelőzően? Az események észlelése rendszerint „mellékesen”, más tevékenység, elfoglaltság közben történik. Az észlelő aktuális figyelmének, illetve fizikai, lelki állapotának tisztázása révén megismerhető (és megítélhető) az a „készenléti szituáció”, amelyben a releváns eseménnyel, személlyel, tárggyal stb. kapcsolatos ingereket fogadta (érzékelte). Egészen mások ugyanis az észlelés feltételei pl. egy útközben lerobbant gépkocsi szerelése során (amikor az ember a hiba elhárításába belefeledkezve úgymond „se lát, se hall”), mint a nyugodt, kipihent állapotban történő gondtalan sétálgatás vagy (az illetőnél már automatizmusnak számító) gépkocsivezetés közben. g) Milyen esemény/cselekmény kapcsán észlelte az objektumot; miért figyelt fel rá, mi volt az objektum szerepe az eseményben/cselekményben; mennyi ideig, illetve hány alkalommal észlelte; mit, menynyit észlelt az objektumból (az egészet vagy csak egy részét)? Mind az észlelés, mind az emlékezés szempontjából meghatározó, hogy a kihallgatott felismerte-e (és ha igen, mikor) az észlelt esemény, személy, tárgy stb. jelentőségét (pl. azt, hogy egy bűncselekmény elkövetőjét észleli). Ha ennek már az észlelés során tudatában volt, akkor valószínű, hogy (a tudatos megfigyelés és a szándékos bevésés eredményeként) bővebb és megbízhatóbb ismeretekkel rendelkezik, mint az, aki csak a hatóságtól értesült az észleltek fontosságáról. Annál, aki erre röviddel az események után ébred rá, ugyan jobb lesz a bevésődés, de számolni kell az észlelés (esetleges) hiányosságainak kitöltésével. Bizonyos feltételek esetén az önkéntelen figyelem és bevésés is lehet eredményes. Például: ha az objektumot a vele való cselekvés során észleljük. Különösen akkor, ha az adott objektum a cselekvés tárgya és nem csupán eszköze. Ezért fontos tisztázni (pl.), hogy az eltulajdonított kerékpárt a kihallgatott látta, használta, javította, esetleg külön-külön vásárolt alkatrészekből ő maga építette össze. Az észlelés időtartama és ismétlődése önmagában nem tekinthető meghatározónak, ám a fenti feltételekkel együtt (pl. tudatos figyelem, vele való értelmes, tartalmas munka) már jelentős tényező. E kérdés tisztázása során figyelemmel kell lenni az érzelmi hatások azon törvényszerűségére is, miszerint a „negatív érzelmek kitágítják az időtartamot”. Ismerve az észlelés összefüggésének törvényszerűségét,154 elengedhetetlen feladat az észleltek valóságos mértékének megállapítása (mi az, amit ténylegesen észlelt és mi az, amit kiegészített?). h) Az észleltek gyakoroltak-e rá valamiféle lelki hatást? Az észleltek rendszerint mindenkiből kiváltanak valamiféle lelki hatást. Az adott személy az események jellegétől, megértésétől, illetve a saját állapotától, beállítódásától függően közömbös maradhat, érdeklődővé válhat, undorodhat stb., vagy akár sokkos állapotba is kerülhet. A szakirodalomban megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy az erős lelki felindulás (amit és az elszenvedett sérülés és a látottak egyaránt kiválthatnak) milyen hatással van az észlelésre, emlékezésre. Ezen a területen a gyakorlat is eltérő eseteket produkál. Egyes személyeknél a megfigyelő képesség javul, és mintegy „beég” az emlékezetébe az észlelt objektum képe, míg másoknál megbénul a figyelem és üres az emlékezet. i) Kivel (kikkel) volt együtt az észleléskor?

154 „Az észlelések mindig összefüggő jellegűek. Az észlelésben a tárgy sajátosságai és tulajdonságai összefüggésükben tükröződnek. Az észlelés összefüggésének eredménye, hogy benne mindig kitöltődnek a hiányzó elemek és az észlelendő tárgy részei.” Dr. Kertész Imre, i. m. 130. old.

159

Különösen azokban az esetekben, amikor az észleltek érdeklődést, felindulást stb. váltanak ki, gyakori, hogy a látottakat/hallottakat megvitatják a jelenlévők, ami könnyen az emlékképek keveredését eredményezheti. Ezért ennek tisztázása elengedhetetlen.

Mindezen adatoknak a kihallgatás menetében, majd annak befejezését követően történő elemzése, értékelése alapján – amely természetesen magába foglalja a nyomozás addigi adataival történő összevetést is – általában eldönthető, hogy lehetséges-e, illetve célszerű-e a felismerésre bemutatást lefolytatni, és ha igen, annak melyik fajtáját, változatát (és milyen sorrendben) alkalmazzák. 6.2.2. Az azonosítandó és az indifferens objektumok 1) Az azonosítandó objektum A felismerésre bemutatás lefolytatásának egyik előfeltétele, hogy az az objektum, illetve az objektumoknak az a köre, amelynek azonosítására a felismerésre bemutatás irányul, valamilyen formában (eredetben vagy adathordozón) a hatóság rendelkezésre álljon. Ennek érdekében a Be. 123. § (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a terhelt, a tanú, a sértett, és más személy… a felismerésre bemutatásnak köteles magát alávetni, a birtokában lévő tárgyat… a felismerésre bemutatás céljából köteles rendelkezésre bocsátani. E kötelezettségek teljesítésére a terhelt kényszeríthető, a sértett és más személy pedig rendbírsággal rászorítható. A rendelkezéshez fűzött indokolás szerint „a (4) bekezdés olyan közreműködési kötelezettséget állapít meg a terhelt, a tanú, a sértett és más személy részére, amelyet adott esetben a hatóság kikényszeríthet.” A törvényszöveg és indoklása két alapvető kérdést vet fel, a kötelezettség és a kikényszeríthetőség kérdését. • A kötelezettség kérdése megosztja mind az elméleti, mind a gyakorlati szakembereket. Többen úgy vélik, hogy az idézett rendelkezés alapján csupán jelenlétre, nem pedig aktív közreműködésre kötelezhetők a felsorolt személyek, így az nem ellentétes az önvádra kötelezés tilalmával. (A tárgyak átadására vonatkozó előírás azonban számukra is nehezen értelmezhető.) Van aki – ezzel szemben – azt vallja, hogy nem lehet szűken értelmezni az önvádra kötelezés tilalmát, vagyis az nem csak az aktív, hanem a passzív részvétel kötelezettségét is kizárja. • A kikényszeríthetőséget illetően a szakemberek álláspontja egységes: a személy azonosítására irányuló felismerésre bemutatás esetén a személyes közreműködés (részvétel) kikényszerítése gyakorlatilag elképzelhetetlen. Kikényszeríthetőség hiányában pedig a kötelezettségnek inkább csak elméleti a jelentősége. Mindezekre tekintettel úgy véljük, amennyiben az azonosítással érintett személy (a jogaira és kötelezettségeire történt figyelmeztetés után) kijelenti, hogy nem kíván részt venni, illetve közreműködni a felismerésre bemutatásban, úgy a hatóságnak azokat a változatokat kell alkalmazni, amelyek az ő hozzájárulása, közrehatása nélkül is lefolytathatók. Ilyen pl. a rejtett és az adathordozó útján végzett felismerésre bemutatás, amelyekhez a szükséges adathordozókat a hatóság: – elkészítheti pl. szemle vagy az ún. rabosítás keretében. – lefoglalhatja pl. házkutatás, motozás, helyszíni szemle, halottszemle során; – megkérheti a különféle nyilvántartásokból, televíziós társaságoktól. Napjainkban a nyilvántartásokból (pl.) a következőket lehet beszerezni: › a polgárok személyi és lakcím adatait tartalmazó nyilvántartásból – a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal Okmánytári Főosztályának megkeresése útján – a polgárok arcképmását (1992. évi LXVI. tv. 24. §); › a bűnügyi nyilvántartásból – az ORFK BSzKI Daktiloszkópiai Szakértői Osztály megkeresése útján – a szándékos bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt büntetőeljárás alá vontak (szemből, bal- és jobboldalról készült) arcképmását (1999. évi LXXXV. tv. 37. §); › a Modus Operandi nyilvántartásból – az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Adatfeldolgozó Központ, Adatfeldolgozó Osztály, Nyilvántartó Alosztály megkeresése útján – a nyilvántartás körébe tartozó szándékos bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt eljárás alá vont személy arcképmását és tetoválásairól készült fényképeket (1994. évi XXXIV. tv. 86. §).

160

Ugyan az 1994. évi XXXIV. tv. 84. § c., pontja a Rendőrség számára lehetővé teszi a hangminta kezelését, ilyen nyilvántartás azonban nem működik. Ennél nagyobb gondot jelent a gyakorlatban, hogy a videofelvételt a hatályos jogszabályok nem említik a nyilvántartható adatok között, s hogy az utóbbi két adatbázisból a fényképek számítógépes rendszeren keresztül (még) nem érhetők el.

2) Az indifferens155 objektumok Az eljárásjogi előírások értelmében az azonosítás tárgyát több, ún. indifferens objektum között kell bemutatni. E rendelkezés a végrehajtás befolyásolás-mentességét, és (ezen keresztül) az eredmény hitelességét hivatott biztosítani. Egy ilyen szituációban ugyanis a felismerésre bemutatás alanya kénytelen megvizsgálni és az emléknyomaival összevetni a bemutatott objektum(ok) tulajdonságait, sajátosságait ahhoz, hogy az azonosság kérdésében dönteni tudjon. Két kivételt azonban meg kell említeni. Az egyiket a Nyer 50. § (2) bek. (is) rögzíti: „Holttest felismerésre bemutatása esetén csak a felismertetni szándékozott holttestet kell bemutatni.” A másik az ún. egyedi objektumok köre (képző- vagy iparművészeti alkotások, a ritka állat- vagy növényfaj példányai, az egyedi gyártmányok stb.), melyek vonatkozásában (szintén) belátható, hogy a „hasonló” objektumok közötti bemutatás (általában) értelmetlen és csupán látszatintézkedés lenne.

a) Az indifferens objektumok minimális számát kettőben jelöli meg a törvény, amikor úgy rendelkezik, hogy: „A terheltnek vagy a tanúnak felismerésre legalább három személyt vagy tárgyat kell bemutatni.”156 A Nyer 46. § (1) bek. a fénykép útján végzett felismerésre bemutatás esetén – talán tudatosan, talán csak a korábbi (NYUT-beli) szabályozás automatikus átemelése következtében – már eggyel több, vagyis minimum három indifferens objektum (illetve fényképe) alkalmazását írja elő.

A kriminalisztika általában 3-6 között ajánlja a bemutatott objektumok számát megválasztani vagyis 2-5 indifferens személy, tárgy stb. alkalmazását tartja elfogadhatónak (ez az a kvantum, amely már biztosíthatja a befolyásolás-mentességet, de még nem osztja meg az azonosítást végző figyelmét). Valóban indokolt és elégséges ez a szám, de csak abban az esetben, ha az objektumok megfelelnek az alábbi követelményeknek. Úgy is fogalmazhatunk, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség az elsődleges szempont. b) Az indifferens objektumokkal szemben támasztott követelményeket az eljárásjogi törvény a kriminalisztikai ajánlásokkal összhangban határozta meg. Eszerint az indifferens objektum akkor tölti be rendeltetését, ha: • valóban semleges, vagyis az adott ügyben nem bír relevanciával; • az azonosítást végző nem ismeri; • tulajdonságai, illetve sajátosságai megegyeznek az azonosítás alanya által megjelölttel és/vagy az azonosítás tárgyán észlelhetőkkel. A főszabály tehát az, hogy az indifferens objektumoknak valamennyi, az azonosítást végző által megjelölt ismérvvel rendelkezni kell, pl.: ha az azonosítás alanya egy 25 év körüli kb. 180 cm magas, sportos testalkatú, fekete hajú és fekete szakállt viselő férfiről beszélt, akkor az indifferenseknek is meg kell felelniük ennek a személyleírásnak.

A főszabály alóli kivételt jelent, ha: › az azonosítás tárgya nem rendelkezik a megjelölt ismérvek valamelyikével, pl.: nincs fekete szakálla; ekkor az indifferenseknél is „hiányozni” kell ezen külső jegynek, különben önkéntelenül az azonosítandó objektumra irányulna az azonosítást végző személy figyelme.

› az azonosítás tárgya több általános és sajátos jegy tekintetében is eltér a megjelöltektől, pl.: 40 év körüli, kb. 160 cm magas, sportos testalkatú, szőkésbarna hajú, szakáll nélküli férfi; ebben az esetben az azonosítás tárgyának ismérveivel rendelkező indifferens objektumokat kell alkalmazni ahhoz, hogy a felismerésre bemutatás befolyásolás-mentes legyen. Esetlegesen – az azonosító

155 156

Indifferens: elfogulatlan, pártatlan, semleges (Idegen szavak és kifejezések szótára, Akadémiai Kiadó, Bp. 1986.) Be. 122. § (1) bek.

161

megbízhatóságának ellenőrzése érdekében – tarthatunk előbb egy vakpróbát, melynek keretében csak az általa megjelölt ismérvekkel rendelkező indifferens objektumok kerülnek bemutatásra;

› az azonosítás tárgyának – az azonosító által is megjelölt – jól észlelhető különös ismertetőjele van, pl.: a bal szem alatt kb. 1. cm átmérőjű, eper alakú anyajegy. Ekkor irreális lenne elvárni ilyen ismérvvel is rendelkező objektum felkutatását. A megoldást e különös ismertetőjel észlelhetőségének kiküszöbölése jelentheti (pl. leragasztják az anyajegyet, illetve – az indifferens személyek esetében – az arc annak megfelelő részét). Amennyiben azt az objektumot választják ki, amelyik valóban rendelkezik a különös ismertetőjellel, úgy ez a tény tovább erősíti a felismerésre bemutatás eredményét.

c) Az indifferens objektumok biztosítása – minthogy részvételre, illetve tárgyak, állatok stb. rendelkezésre bocsátására (e célból) sem kötelezhető senki – a gyakorlatban sokszor komoly gondot jelent. Különösen igaz ez a személyek vonatkozásában, függetlenül attól, hogy eredetben vagy adathordozó útján kerül sor a bemutatásra. Napjainkban leginkább a hatóság eljáró tagjának kapcsolatain, leleményességén, elszántságán, kitartásán stb. múlik, hogy sikerül-e (és ha igen, milyen körből) indifferens személyt keríteni. Ebből adódóan sokszor (a legegyszerűbb megoldást választva) kollégákat kérnek fel erre a szerepre. Ez azonban több szempontból is kifogásolható. Így pl.: – az azonosítást végző személy – akár az adott, akár más eljárás keretében – már láthatta őt, találkozhatott vele, és ha így van, akkor az számára nem ismeretlen; – a hatóság tagjának magatartása – mivel jól tudja, hogy nincs mitől tartania, és számára a szituáció sem idegen – általában sokkal magabiztosabb az azonosítandónál. Véleményünk szerint az igazi megoldást az indifferens személyek nyilvántartásának felállítása jelentené157, ám addig is, míg ez (reményeink szerint) megvalósul – mind kriminalisztikai, mind eljárásjogi szempontból – elfogadhatónak tűnik, ha: – más ügyben fogvatartott személyeket (előadójuk tudtával és beleegyezésével); – szomszédos települések, vagy nagyobb város esetén az azonosítást végző lakó-, munka- stb. helyétől független kerületek polgárőreit; – vállalkozó szellemű ismerősöket kérnek fel erre a feladatra.

 Az adathordozó útján történő felismerésre bemutatás esetén pedig nem szabad elfelejtkezni arról, hogy a kép- és hangfelvétel egyaránt személyes adatnak minősül.158 Következéskép – minthogy olyan törvényi rendelkezés nincs, amely ebből a célból kép-, illetve hangfelvétel készítésére, hasznosítására stb. felhatalmazást adna– az csak az érintett hozzájárulásával kezelhető.159 Sajnos a gyakorlatban ezzel sokan nincsenek tisztában, és a – különböző forrásokból beszerzett – fényképeket az érintett tudta és beleegyezése nélkül használják fel. Ez – amellett, hogy önmagában is sérti az érintett információs önrendelkezési jogát – adott esetben (ha „ezzel más, vagy mások érdekeit jelentősen sérti”) alkalmas lehet a visszaélés személyes adattal vétségének megállapítására.

6.3. A FELISMERÉSRE BEMUTATÁS TERVEZÉSE, SZERVEZÉSE Ha a rendelkezésre álló adatok alapján az a következtetés adódik, hogy egy bizonyos személy, tárgy stb. azonosítása érdekében felismerésre bemutatást kell tartani, úgy azt a szakszerű és eredményes végrehajtás érdekében ajánlatos gondosan megtervezni, illetve megszervezni. Egy érdemben megismételhetetlen eljárási cselekmény esetében ugyanis a tervezésnek és a szervezésnek legalább akkora jelentősége van az eredményt illetően, mint magának a végrehajtásnak. Mivel még az egyszerűbb esetekben is sokféle szempontot kell figyelembe venni, ezért ajánlott legalább feljegyzésszerű tervet készíteni. A felismerésre bemutatás menetét mindig célszerű forgatókönyvszerűen rögzíteni. 157

Az angliai Merseyside megyében már működik egy ilyen nyilvántartás. Az abban szereplő emberek anyagi ellenszolgáltatás fejében vállalták, hogy a felismerésre bemutatásokon indifferens személyként közreműködnek. 158 Vö.: 1992. évi LXIII. tv. 2. § (1) bek; 19/1999. ORFK ut. 159 Lásd: 1992. évi LXIII. tv. 3. § (1) bek.

162

A tervezést rendszerint az illetékes vezetővel történő egyeztetés követi (írásos terv esetében ez nem is maradhat el, azt ő hagyja jóvá), hiszen a szükséges feltételek nélküle általában nem biztosíthatók. 6.3.1. A tervezés szempontjai, a terv általános tartalma 1) A rendelkezésre álló adatok A terv alapját a konkrét ügy elemzett, értékelt adatai kell hogy képezzék, hiszen csak így felelhet meg az egyediség és teljesség követelményének. Ezek az adatok nem csupán kiindulópontjai, hanem nélkülözhetetlen tartalmi elemei is a tervnek; és a jóváhagyásra jogosult vezető is csak ezek alapján tudja megítélni és eldöntetni, hogy a kitűzött cél, a meghatározott feladat és végrehajtási mód, az erő-, eszközigény stb. mennyire reális, szükséges és indokolt. A felismerésre bemutatás tervezése során egyformán figyelembe kell venni a vizsgált eseményre (pl. a sértett az elkövető arcát csak elemlámpa fényénél és rövid ideig észlelte, de előtte hosszabb ideig hallotta őt beszélni), és az azonosítást befolyásoló egyéb körülményekre (pl. a gyanúsított megváltoztatta a külsejét, illetve nem vállalja az aktív közreműködést, de a házkutatás során lefoglalásra került olyan videofelvétel, amely a gyanúsított külső alaktani és funkcionális ismérveit is tükrözi) vonatkozó adatokat.

2) A felismerésre bemutatás célja A felismerésre bemutatás célját – a rendelkezésre álló adatokra és feltételekre tekintettel – reálisan és konkrétan kell meghatározni, mivel az döntő befolyást gyakorol mind a tervezésreszervezésre, mind a végrehajtásra és annak eredményére. Ugyanis hiába határozzák meg jól a cél elérésére alkalmas feladatokat, hiába a céltudatos, munkavégzés: ha a kiindulópont (vagyis a célmegjelölés) tökéletlen, az eredmény is csak relatív. A gyakorlatban – ezen ajánlásokat figyelmen kívül hagyva – sokszor irreális célokat tűznek ki, vagy épp ellenkezőleg, a reálisan elérhető eredményt sem fogalmazzák meg célként. Pl. irreális volt kategorikus azonosítást várni abban a kérdésben, hogy „A gyanúsított melyik fegyvert vette elő és tartotta a sértett fejéhez...” – ha figyelembe vesszük, hogy a kissé távolabb álló gyermekkorú tanú (édesapja bántalmazása láttán) megijedt és elszaladt, így a pisztolyról is csak annyit tudott mondani, hogy az „...fekete színű és kb. 25 cm...” volt. Egy másik esetben viszont elégtelen volt csupán annak megállapítására törekedni, hogy „...a fényképtablón szerepel-e az a személy, akit a tanú korábbi kihallgatása alkalmával megjelölt, személyleírást adott és úgy nyilatkozott, hogyha látná, felismerné...”, mivel a hivatkozott vallomásban több ilyen azonosítandó személy is szerepelt. Ennek következtében csak egy újabb kihallgatás alkalmával lehetett tisztázni, hogy kire gondolt, amikor „...rámutatott a 2-es számú képre...” (idézetek: az ügyek irataiból).

A tervben helyénvaló nemcsak az elsődleges, hanem az ún. másodlagos célokat (célzatokat, pl. a nyomozás szempontjából kedvező lélektani hatás elérése) is megjelölni, illetve megfogalmazni, mivel a feladatok meghatározása és végrehajtása során ezekre is figyelemmel kell lenni. 3) A felismerésre bemutatás változata A változat kijelölése tulajdonképpen a felismerésre bemutatás, illetve az annak keretében végzett azonosítás módjának meghatározását jelenti. A felismerésre bemutatás (főszabályként) érdemben megismételhetetlen, ezért fontos, hogy, valamennyi (a kitűzött cél elérésére alkalmas) alternatívát számításba véve, és a konkrét ügy sajátosságaira figyelemmel, ne pedig szubjektív elemek (hiányos elméleti vagy gyakorlati ismeretek, helyi beidegződések, kényelmi szempontok stb.) által befolyásolva döntsenek egyik vagy másik változat mellett. Felkészülve arra, ha a legcélszerűbbnek látszó változat mégsem lenne lefolytatható, vagy nem vezetne eredményre, meg kell jelölni az ún. kisegítő módozatokat is.

163

4) A felismerésre bemutatás helye Mindig olyan helyet (helyszínt) kell tervbe venni, ahol biztosíthatók a szakszerű és eredményes végrehajtáshoz szükséges feltételek (nyilvánvaló, hogy az nem csak a hatóság hivatali helyisége lehet). Gondolni kell arra is, hogy a résztvevők felkészítéséhez, várakoztatásához és a bemutatáshoz legtöbbször nem egy helyiségre van szükség. A bemutatás helyének meghatározását befolyásolhatja például: – a felismerésre bemutatás változata (helyhez, szituációhoz kötődő – nem kötődő stb.); – a felismerő állapota, tartózkodási helye (pl. ágyhoz kötött beteg, távol lakik); – a felismerésre bemutatás tárgyának jellege, állapota (pl. helyszín, holttest, 160 nagy testű állat; kórházban fekvő beteg); – hol biztosíthatók az indifferens objektumok (pl. a helyi állattenyésztő istállójában); – a résztvevők száma; – hol állnak rendelkezésre a megfelelő tárgyi-, technikai feltételek (pl. speciális, ún. detektívtükrös, hangszigetelt helyiség); – a felismerésre bemutatás adathordozó útján történő megvalósíthatósága (pl. az adathordozó rendelkezésre áll-e, tükrözi-e az objektum ismérveit; illetve az alany ennek alapján képes-e az azonosításra); továbbá, hogy hol biztosíthatók a szakszerű és eredményes végrehajtáshoz szükséges feltételek, úgymint: – a lefolytatás zavartalansága (pl. kívülállók kizárása vagy – a rejtett változat esetén – megfelelő szituáció létrehozása); – valamennyi (releváns) észlelési feltétel és körülmény; – a befolyásolás-mentesség (pl. ne legyen átlátás, áthallás, a hely közvetve se utaljon az azonosítandó objektumra); – a jogosultak jelenléte, s hogy az eseményeket nyomon követhessék; – az eljárási cselekmény rögzítése; – a résztvevők biztonsága; s hogy egyes változatok esetében (pl. több azonosító vagy azonosítandó személlyel végzett felismerésre bemutatás) 5-6, vagy akár még több helyiségre is szükség lehet.

5) A felismerésre bemutatás ideje A felismerésre bemutatás optimális időpontjának meghatározását szintén számos – esetenként egyaránt fontos, ám ellentétes irányba ható – szempont befolyásolhatja. Így különösen: – a felismerő állapota (pl. válságos, de eszméleténél van és kommunikálni is képes; vagy biztosan felgyógyul, de még nem kihallgatható); – a felismerésre bemutatás tárgyának jellege (pl. holttest, 161 állati tetem, levágott növény), állapota (pl. gyors lefolyású vagy tartós betegség; az azonosítást befolyásoló sérülések), tartózkodási helye (pl. hosszabb külföldi úton vagy szökésben van); – a felismerésre bemutatás célja és kapcsolata más nyomozási cselekményekkel (pl. az elkövető kilétének megállapítása és ennek alapján intézkedés az elfogására); – a felismerésre bemutatás változata, illetve annak sajátosságai (pl. az azonosításhoz szükség van-e ún. speciális észlelési feltételek biztosítására; ha igen, azokat ki kell várni, vagy mesterségesen is kialakíthatók); – a felismerésre bemutatás előkészítéséhez szükséges idő (pl. indifferens személyek, tárgyak stb. biztosítása); – a határidők és egyéb jogi előírások;162 – a lélektani törvényszerűségek (pl. az idő múlásával az emléknyomok halványodnak, nagy lelki megrázkódtatással járó esemény után néhány nappal nagyobb teljesítményre lehet képes a személy, mint közvetlenül az észlelés után); – az idő múlásával kapcsolatos egyéb veszélyek (pl. az észlelt objektum vagy az észlelés tárgyi környezete – akár természetes úton, akár szándékos vagy véletlen behatás eredményeként – megváltozhat; az észlelőt újabb benyomások, behatások érhetik). 160 „A holttest felismerésre bemutatása a … bűncselekmény helyszínén illetve a holttest vizsgálatának helyén is foganatosítható.” (Nyer 50. § (1) bek.) 161 A holttest felismerésre bemutatására a szemlét – és szükség esetén a holttest megtisztítását, illetve rekonstruálását – követően kerülhet sor (lásd: Nyer 50. § (1) bek.). Ezek után azonban sürgősen intézkedni kell a lefolytatására, mivel a temetést követően már csak adathordozó útján végezhető el az azonosítása. 162 Lásd pl. az előállításra, a nyomozás határidejére stb. vonatkozó rendelkezéseket – Rtv. 33. § (2) bek. b) pont, (3) bek., Be. 176. § (1)–(3) bek., Nyer 108. § (1) bek. stb.

164

A tervezés során – a gyorsaság alapkövetelményére tekintettel, és valamennyi releváns szempontot mérlegelve – úgy kell meghatározni a felismerésre bemutatás időpontját, hogy: – megfelelően elő lehessen készíteni; – ne álljon be végrehajtást kizáró ok, vagy az eredményt negatívan befolyásoló körülmény; – az észlelés (releváns) feltételei és körülményei biztosítottak legyenek; – az érintettek jogai érvényesüljenek; – a nyomozás folyamatában ne okozzon fennakadást (ne legyen holtidő). A határidő, illetve határnap mellett meg kell határozni a felismerésre bemutatás várható időtartamát is. Ennek tisztázása és rögzítése elengedhetetlen mind a résztvevők, mind a helyiség, technikai eszközök stb. igénybevétele szempontjából. 6) A felismerésre bemutatás programja A felismerésre bemutatást célszerű elemeire, mozzanataira bontva, forgatókönyvszerűen leírni, mert ez komoly segítséget jelent mind a felkészülésben, mind a végrehajtásban. Különösen azáltal, hogy elősegíti: – a lefolytatáshoz szükséges idő, erő, eszköz felmérését; – az előkészítés és a végrehajtás részfeladatainak pontos meghatározását; – a felismerésre bemutatás gördülékeny, hibamentes lebonyolítását. A program részletessége szempontjából a konkrét felismerésre bemutatás bonyolultsága és a végrehajtásában résztvevők – e téren szerzett – szakmai tapasztalata egyaránt meghatározó. Például annak, aki még soha nem hajtott végre felismerésre bemutatást, az egyszerűbb változatot is célszerű pontról-pontra leírni. Azoknak viszont, akik kellő jártassággal rendelkeznek ezen eljárási cselekmény területén (még bonyolultabb változat esetén is) elegendő lehet a vázlatos leírás. (Ám – tekintettel az ügyek egyediségére – az ő esetükben is szükségessé válhat egyes elemek részletezése.)

7) A személyi-, tárgyi-, technikai feltételek A szükséges személyi, tárgyi és technikai feltételeket ajánlott a tervben – biztosításuk módjával együtt (forrás, felelős stb.) – tételesen felsorolni. Személyi feltételek: – az azonosítást végző személy(ek); – az azonosítandó és az indifferens személyek (ha a bemutatás tárgya személy); – a hatóság eljáró tagjai; – a hatósági tanúk; – tolmács, szakértő, illetve szaktanácsadó (ha részvételük szükséges); – továbbá akik a törvény szerint jelen lehetnek (Be. 184–185. §§). Az eljárási cselekmény vezetőjét (aki optimális esetben azonos a terv készítőjével) konkrétan meg kell jelölni, mivel ő egyszemélyi felelőse lesz az előkészítésnek és végrehajtásnak. A hatóság további tagjainak (jegyzőkönyvvezető, bűnügyi technikus, őrzésben-területzárásban résztvevők) számát és funkcióját – figyelemmel az adott felismerésre bemutatás sajátosságaira – úgy kell meghatározni, hogy az eljárási cselekmény vezetőjének csak „levezénylési” feladatai legyenek, és kellő figyelmet tudjon fordítani a többi résztvevő tevékenységére, magatartására. Álláspontunk szerint a bizonyítási eljárásként foganatosított felismerésre bemutatás esetében a hatósági tanúk alkalmazásától nem helyes eltekinteni.

Tárgyi és technikai feltételek: – az azonosítandó és az indifferens tárgyak (ha a bemutatás tárgya valamely dolog); illetőleg azon adathordozók, amelyek útján az azonosítás történik; – a felismerési szituáció megteremtéséhez, – a rögzítéshez, valamint – a szállításhoz, a hírösszeköttetéshez, a terület zárásához stb. szükséges tárgyak, eszközök. Ezek lehetnek pl.: a helyszín rekonstruálásához: bútorok, gépek, lámpák stb.; az azonosító leplezéséhez: anorák, csuklya stb.; az adathordozó lejátszásához: videomagnó, televízió stb.; az azonosítandó és az indifferens személyek bemutatásához: számtábla, illetve paróka, bukósisak stb.; a rögzítéshez: fényképezőgép, videokamera, diktafon, a jegyzőkönyvezés és helyszínrajz készítés tárgyai, eszközei stb.

165

6.3.2. A felismerésre bemutatás szervezése A szervezés a tervben meghatározott feladatok végrehajtásához szükséges feltételek biztosítását szolgálja. Ennek során gondoskodni kell: 1) A felismerésre bemutatás helyének vonatkozásában az adott terület, helyiségcsoport: a) rendelkezésre állásáról, a hatóság épületében sorra kerülő felismerésre bemutatás esetén egyeztetni kell az érintett helyiségekben dolgozó kollégákkal, illetve a speciális felismertető helyiségek vonatkozásában annak felelősével; külső helyszín tekintetében – amennyiben az eljárási cselekmény lefolytatása magán- vagy jogi személy érdekeit is érinti – az adott terület, objektum tulajdonosát illetve kezelőjét kell időben megkeresni;

b) zavartalanságáról, ez a hatóság épületében aránylag egyszerűen megoldható (pl. eligazításon tájékoztatják a kollégákat; az objektum adott részéről – az eljárási cselekmény idejére – kizárják az ügyfélforgalmat stb.); külső helyen – különösen nyílt helyszínen – azonban szükség lehet a terület lezárására (ez egyben a fogvatartott szökésének megakadályozását is szolgálhatja);

c) berendezéséről, átrendezéséről, erre nem csak a helyhez, szituációhoz kötődő változat esetén, illetve az eredeti körülmények rekonstruálása érdekében lehet szükség; mert minden olyan helyszínen el kell végezni, amelynek állapota nem felel meg a tervben meghatározottaknak.

2) A felismerésre bemutatás személyi feltételeinek vonatkozásában: a) a felismerő és az azonosítandó személyek megjelenéséről, mivel jelenlétük (legalábbis a felismerőé) nélkülözhetetlen, ezért nem elegendő pusztán az idézést kiküldeni; célszerű tisztázni, hogy azt megkapták-e, illetve megjelenésüknek nincs-e akadálya stb. A fogvatartottak vonatkozásában sem (mindig) elegendő csupán az átszállításról intézkedni. Esetenként a BV. Intézettel is érdemes (előzetesen) egyeztetni, nehogy másik ügyben kikérjék vagy egészségügyi vizsgálatra, házi beszélőre stb. átszállítsák őket;

b) a hatósági tanúk és az indifferens személyek rendelkezésre állásáról, az ő felkérésüket – a kialakult gyakorlattal ellentétben – nem szabad az utolsó pillanatra hagyni, mert az (a már tárgyalt nehézségekre tekintettel) „csúszáshoz” és/vagy a feltételeknek kevésbé, illetve egyáltalán nem megfelelő személyek bevonásához vezet(het); (az igazán optimális az lenne, ha a szükségesnél egy-két fővel több indifferens személyt sikerülne felkérni, így ha valamelyikükkel szemben kizárási ok, illetve kifogás merülne fel, még mindig kellő számban állnának rendelkezésre);

c) azoknak a személyeknek az értesítéséről, akik az eljárási cselekményen jelen lehetnek, jóllehet az ő megjelenésük nem feltétele a felismerésre bemutatás lefolytatásának, mégis érdemes tisztázni, hogy a megjelenésükre számíthatnak-e; a résztvevők létszáma ugyanis a felkészülést és a lefolytatást egyaránt befolyásolhatja;

d) a hatóság – felismerésre bemutatáson résztvevő – tagjainak felkéréséről illetve kijelöléséről, eligazításáról, bonyolultabb változatok esetén – ha ezt a tervezés során még nem tették meg – célszerű a leendő helyszínen tisztázni, megbeszélni a feladatokat (különösen igaz ez a rögzítést végző kollégák esetében).

3) A felismerésre bemutatás tárgyi-, technikai feltételeinek vonatkozásában: a) az azonosítandó és az indifferens tárgyak rendelkezésre állásáról, általában nem elégséges (a tervben meghatározottaknak megfelelő) indifferens tárgyakat beszerezni, a bemutatásra kerülő objektumokat más módon is „hasonlatossá kell tenni”. A különös ismertetőjelek (szükség esetén történő) eltakarásáról már volt szó. Ám az azonosítandó objektumok nagy része, mint lefoglalt tárgy szerepel, így van (kell, hogy legyen) egy további „különös ismertetőjele”, nevezetesen a bűnjelcímke. Belátható, hogy ennek észlelése esetenként befolyással lehet az azonosítást végzőre, ezért azt el kell fedni. Megoldás lehet, ha az indifferens tárgyakat is ellátják bűnjelcímkével, azon rögzítik, hogy honnan származnak (ezzel egyébként a keveredésük is kiküszöbölhető), majd valamennyi bűnjelcímkére egy borítékot húznak. Így az azonosí-

166

tást végző a tárgyakat felemelheti, forgathatja, nem kell tartani attól, hogy meglátja, honnan származik;

b) az adathordozók beszerzéséről, elkészítéséről, melynek során ügyelni kell arra, hogy: – a felvételek minősége ne legyen akadálya az azonosításnak (ha az adott hatóságnál nem áll rendelkezésre megfelelő kvalitású berendezés, úgy a felvételek elkészítése céljából külső szervhez, intézményhez kell fordulni); – a felvételek között ne legyen az azonosítást befolyásoló különbség (pl. egy fényképtabló összeállítása esetén, a képek mérete, alapanyaga, kidolgozása, a felvétel módja, az ábrázolt rész, a háttér stb. legyen hasonló); – a felvételen szereplő (azonosítandó és indifferens) objektumok hitelt érdemlően „beazonosíthatók” legyenek; – a felvételek beszerzésével, készítésével, felhasználásával stb. ne sértsenek személyiségi (pl. a jó hírnévhez, a magántitok és a személyes adatok védelméhez való) jogokat;

c) a felismerési szituáció megteremtéséhez szükséges tárgyak, eszközök biztosításáról, ehhez szintén szükség lehet lefoglalt tárgyakra (paróka, bukósisak, gépkocsi stb.). A bűnjelek alkalmazására azonban csak akkor kerülhet sor, ha a szakértői vizsgálatukat már elvégezték, illetve azokon a vizsgálatot befolyásoló elváltozás a felismerésre bemutatás alkalmával nem jöhet létre. Amennyiben a rekonstrukcióhoz szükséges eredeti tárgy nem áll rendelkezésre, úgy – a tervben meghatározott szempontoknak megfelelő – másikat kell beszerezni. Az adathordozók lejátszására szolgáló eszközök tekintetében (is) a legjobb minőségre kell törekedni, mert ez is meghatározó az észlelhetőség szempontjából. Ha a lefolytatáshoz számtáblákra is szükség van, úgy azok elkészítése során is ügyelni kell az egységességre (az alap, a számok mérete, színe, elhelyezkedése stb.); és célszerűbb a római számok helyett arab számjegyeket használni;

d) a rögzítéshez szükséges tárgyak, eszközök rendelkezésre állásáról, ezek egy része (fényképezőgép, videokamera stb.) a bűnügyi technikusok útján biztosítható. Nem szabad elfeledkezni a jegyzőkönyv- és a helyszínrajz készítéséhez szükséges tárgyakról, eszközökről sem. Az 1/2003. Legf. Ü. – ORFK e. utasításával rendszeresített iratminták – „Jegyzőkönyv felismerésre bemutatásról”, illetve „Jegyzőkönyv (fényképről történő) felismerésre bemutatásról” – mind a Robotzsaruban, mind nyomtatvány formájában a hatóságok rendelkezésére állnak. A helyszínrajz alapját a helyszíni szemle adatai és a helyszín megtekintése révén célszerű előre elkészíteni, vagy (ha mód van rá) alaprajz illetve térkép beszerzése (esetleg kicsinyítése, nagyítása) útján biztosítani;

e) a szállításhoz, hírösszeköttetéshez, területzáráshoz stb. szükséges tárgyak, eszközök biztosításáról; az adott hatóságnál rendelkezésre álló tárgyak, eszközök vonatkozásában általában elegendő – az elfogadott tervre hivatkozva – az illetékes vezetővel egyeztetni; az ezt meghaladó szükségletek kielégítése érdekében a területi vagy az országos szintű gazdasági szervekhez kell fordulni. 6.4. A FELISMERÉSRE BEMUTATÁS VÉGREHAJTÁSA Közvetlenül a végrehajtás megkezdése előtt – mintegy a szervezés utolsó mozzanataként – az eljárási cselekmény vezetőjének ellenőriznie kell, hogy: a) a felismerésre bemutatás személyi feltételei biztosítottak-e: – a lefolytatáshoz szükséges személyek megjelentek-e; – a felismerő azonosításra képes állapotban van-e (pl. fizikai, szellemi, lelki állapota megfelelő-e, szemüvegét, hallókészülékét stb. magával hozta-e); – az azonosítandó és az indifferens személyek bemutatásra alkalmasak-e (pl. állapotukra, releváns ismérveikre tekintettel); – a hatósági tanúnak felkért személyek a velük szemben támasztott követelményeknek megfelelnek-e, a résztvevők valamelyikének van-e kifogása ellenük;

b) felismerésre bemutatás tárgyi-, technikai feltételei adottak-e: – a lefolytatáshoz (felismerési szituáció megteremtéséhez, a rögzítéshez stb.) szükséges tárgyak, eszközök rendelkezésre állnak-e;

167

– az azonosítandó és indifferens tárgyak alkalmasak-e a bemutatásra; – a technikai berendezések felállításra, felszerelésre kerültek-e, illetve működnek-e;

c) a felismerésre bemutatás helyszínén az észlelési feltételek és körülmények (a helyszín állapota, berendezése, az időjárási-, látási-, hallási-, fényviszonyok stb.) megfelelőek-e; d) a felismerésre bemutatás zavartalan, biztonságos lefolytatásának feltételei (helyszín zárása, a fogvatartott őrzése, a résztvevők biztonsága stb.) adottak-e? Amennyiben valamelyik feltétel hiányzik, úgy az eljárási cselekmény vezetője gondoskodjon annak pótlásáról. Ha ez rövid időn belül nem tehető meg, akkor a felismerésre bemutatás végrehajtásától el kell állni – illetve azt egy későbbi időpontra kell halasztani. A végrehajtásra vonatkozó elveket, ajánlásokat és szabályokat – figyelemmel az annak során érvényesülő sajátosságokra – a felismerésre bemutatás fajtái és változatai szerint vesszük sorra. Minthogy a személyfelismertetés, illetve annak is a helyhez, szituációhoz nem kötődő, eredeti objektumok bemutatásával, külső alaktani, és egyéb jegyek alapján végzett, nyílt változata tekinthető a legtipikusabbnak, így az alábbiakban ezt tárgyaljuk behatóan, míg a többi fajta, illetve változat esetében csupán az eltérésekre, specialitásokra térünk ki. A gyakorlatban úgy is csak mindezek kombinációjával alakítható ki a konkrét ügy egyediségének megfelelő taktika.

6.4.1. Személy felismerésre bemutatása Rögtön a feltételek meglétének ellenőrzése után ajánlott megkezdeni a rögzítést (ez képés/vagy hangfelvétel esetében másképp nem is történhet), amelyet azután folyamatosan kell végezni. 1) A résztvevők tájékoztatása, felkészítése a) Feladatkörükre tekintettel ennek a mozzanatnak a végrehajtását a hatósági tanúkkal kell kezdeni.163  Mivel a hatósági tanúk szerepével (stb.) a 4. fejezetben már kimerítően foglalkoztunk, itt csak a felismerésre bemutatáshoz kapcsolódó sajátosságokra térünk ki – a szerk.

Most már a többi résztvevő (védő, terhelt stb.) jelenlétében kell tisztázni és rögzíteni, hogy a hatósági tanúk az ügyben érdekeltek-e, illetve a velük szemben támasztott követelményeknek megfelelnek-e. Érdemi közreműködésük és a zökkenőmentes lebonyolítás biztosítása érdekében a jogaikról és kötelességeikről történő felvilágosításuk során el is kell magyarázni nekik, hogy ez a konkrét szituációban pontosan mit is jelent, úgymint: • az eljárási cselekmény lefolyását, eredményét igazoló szerepükön belül fordítsanak különös figyelmet arra, hogy: › a felismerő önállóan, bármiféle befolyásolástól mentesen, kellő alapossággal, magabiztosan stb. végzi-e az azonosítást, illetve teszi-e meg azzal kapcsolatos nyilatkozatát; › az azonosítás milyen eredménnyel jár (kategorikus-valószínűsítő, egyedi-csoport, kizárómegerősítő stb.), illetve azt a felismerő miképpen – mely szavakkal, cselekedettel stb. – juttatja kifejezésre; › a felismerésre bemutatás menete, körülményei, eredménye a valóságnak megfelelően lettek-e rögzítve, így különösen: a jelenlévők tevékenysége, magatartása, egyéb megnyilvánulása (pl. gesztikuláció), a részükről elhangzott kérdés, kijelentés, észrevétel, indítvány, valamint az azonosítást befolyásoló személyi, tárgyi stb. tényezők (pl. indifferens személyek száma, tulajdonságai a megvilágítás foka, iránya);

• annak érdekében, hogy mindezekről valóban bizonyosságot szerezhessenek: › úgy válasszák meg tartózkodási helyüket, hogy az eljárási cselekményt – annak akadályozása, illetve zavarása nélkül – nyomon tudják követni (e kérdésben az eljáró hatóság tagjai adjanak számukra útmutatást is); 163

Vö.: Be. 183. § (2) bek.

168

› az eljárási cselekmény befejeztével figyelmesen olvassák el (illetve nézzék és/vagy hallgassák meg) a jegyzőkönyvet és mellékleteit, majd – amennyiben a benne foglaltak a valóságnak megfelelnek – aláírásukkal hitelesítsék azokat; › a felismerésre bemutatás során ők maguk is tartózkodjanak az eljárás akadályozásától, és minden olyan magatartástól, amely az eljárás rendjét zavarná, vagy a résztvevőket befolyásolná; s ha kérdésük, észrevételük lenne, úgy azt az eljárás vezetőjével az általa megjelölt helyen és időben közöljék. Ez utóbbi ajánlás természetesen nem a résztvevők jogainak korlátozására, hanem a felismerésre bemutatás zavartalanságának, befolyásolás-mentességének biztosítására irányul. Ennek megfelelően az eljárási cselekmény vezetője az alkalmas helyen és időben (pl. az egyes szakaszok végén) kérdezze meg a jelenlévőket, hogy van-e valakinek kérdése, illetve észrevétele, indítványa.

• Fel kell hívni a figyelmüket a titoktartási kötelezettségükre is. Sajnos, hatályos jogunk még mindig nem rendezi megnyugtatóan ezt a kérdést. Mindaz ugyanis, ami egy eljárási cselekmény során a jelenlévők tudomására juthat – hacsak nem tartozik a magán, illetve az állam vagy szolgálati tikok körébe – a jog szerint nem minősül titoknak. Így azután hiába sért bűnüldözési érdekeket, ha azokat illetéktelenek tudomására hozzák, szankcionálni csak akkor lehet, ha ezzel bűncselekményt (pl. bűnpártolást, személyes adatokkal való visszaélést) valósítanak meg. Mindebből adódik, hogy – a probléma várható rendezéséig – a felismerésre bemutatás során a hatósági tanúkat arra kell, illetve lehet figyelmeztetni, hogy a hatósági tanúként (vagyis közmegbízatásuknál fogva) tudomásukra jutó › személyes és különleges adatokat jogosulatlanul nem kezelhetik, mert a személyes adattal való visszaélést a törvény bünteti;164 › magántitkot kötelesek megőrizni, azt alapos ok nélkül nem fedhetik fel, mert a magántitok megsértését a törvény bünteti;165 › és mindarról, amit az eljárási cselekmény során megtudtak – minthogy illetéktelenek tudomására jutása esetén bűnüldözési érdeket sérthet – csak az arra illetékes hatóságok előtt nyilatkozhatnak (talán, ha mindezt kellő nyomatékkal közlik az érintettekkel, illetve megértetik velük az ún. „külső titoktartás” jelentőségét, akkor ez utóbbi figyelmeztetés is – még a szankcionáltság hiányában is – elérheti a célját).

• A felismerésre bemutatás céljának és programjának ismertetése ugyancsak fontos eleme a felkészítésnek. Célszerű ennek megfelelően konkretizálni a hatósági tanúk feladatát, így az számukra is érthetőbbé, megfoghatóbbá válik. • Végül nyilatkoztatni kell őket (és meg kell győződni róla), hogy a fentieket megértettéke, és mindezek tudatában készek, illetve képesek-e hatósági tanúként közreműködni. Természetesen mind a figyelmeztetés és tájékoztatás lényegét, mind az azzal kapcsolatos nyilatkozatot jegyzőkönyvezni kell. Fontos leszögezni, hogy ezzel a hatósági tanúk szerepe, és így a velük való törődés – az uralkodó gyakorlattal ellentétben – még nem ért véget. Ahhoz, hogy a felkészítésükbe fektetett munka valóban értelmet nyerjen, továbbra is kellő figyelmet kell fordítani érdemi közreműködésük biztosítására. (Az eljárási cselekményt úgy kell lefolytatni, hogy azt nyomon követhessék; ha szükséges, emlékeztetni kell őket feladataikra stb.)

b) A résztvevők felkészítését a felismerővel célszerű folytatni, ezért az eljárási cselekmény vezetője kérje fel a hatósági tanúkat, hogy fáradjanak át vele abba a helyiségbe (a továbbiakban 1. sz. helyiség), ahol az illető várakozik. A felismerőnek – mint az eljárási cselekmény főszereplőjének – személye (ha lehet) még több odafigyelést igényel. Ennek megfelelően a hatóság tagjai – mind a felkészítés, mind a tényleges bemutatás során – legyenek tekintettel: – az azonosítást végző személyiségére, aktuális fizikai és pszichikai állapotára, eljárásjogi helyzetére, vizsgált ügyben betöltött szerepére stb.; – a megelőző kihallgatás, illetve felismerésre bemutatás szituációja közötti különbségekre, valamint az utóbbi pszichikai hatására; – a befolyásolás veszélyének fokozódására. 164 165

Lásd: Btk. 177/A §. Lásd: Btk. 177 §.

169

A kihallgatásra általában négyszemközt és a vizsgált eseményt követő rövid időn belül kerül sor, amikor a vallomástevő még az észleltek hatása alatt van. A felismerésre bemutatásig viszont többnyire hosszabb idő telik el, így elképzelhető, hogy a felismerő „már el is felejtette (illetve szeretné elfelejteni) az egészet”. Mi több, itt hivatalos nyilvánosság előtt kell szerepelni és döntetni a bemutatott személyek – pl. bűncselekmény elkövetőjével való – azonosságának vagy különbözőségének kérdésében. Mindezek hatására a felismerők viselkedése – személyiségüktől függően – általában megváltozik (pl. a felelősség súlyától megriadva elbizonytalanodnak, vagy épp ellenkezőleg, szereplési vágyaikat kiélve a tévedhetetlen szemtanú szerepében tetszelegnek). A felismerésre bemutatáskor a hatóságnak már (többnyire) van elképzelése az észlelt személy (pl. az elkövető) kilétéről – (általában) őt mutatják be azonosítás céljából –, így van ki felé orientálni a felismerő figyelmét. Még nagyobb a veszély, ha ez nem csak egy verzió, hanem kialakult vélemény, amitől a hatóság tagja nem tágít (!).

• A felismerő felkészítését a jogaira és kötelességeire történő kioktatásával (figyelmeztetésével) kell kezdeni.166 Jóllehet ennek tartalmát jogszabály írja elő, a közlés módja azonban rejthet magába taktikai elemeket. Például azzal a személlyel, akiről feltehető, hogy vallomása súlyával kevéssé törődve a bűnügy főszereplőjévé szeretne válni, célszerű hivatalos, határozott hangnemben, a büntetési tételeket (is) hangsúlyozva közölni a hamis tanúzással, illetve hamis váddal kapcsolatos figyelmeztetést.

• Ha a felismerő – korábbi vallomásával ellentétben (törvény által biztosított jogára hivatkozva) – megtagadná a közreműködést, úgy ennek tényét rögzítve a felismerésre bemutatást be kell fejezni. • Amennyiben az aktív közreműködésnek nincs akadálya (és az előzetes kihallgatásra nem a felismerésre bemutatást közvetlenül megelőző időpontban került sor), akkor tisztázni kell, hogy a kihallgatás óta eltelt idő alatt: – fizikai, pszichikai állapotában történt-e az azonosítást befolyásoló változás; – érte-e újabb benyomás, behatás; – jutott-e eszébe az üggyel, illetve az objektummal kapcsolatban újabb adat? Emellett célszerű elmondatni vele, hogy hol, mikor, milyen körülmények között észlelte a releváns objektumot, annak milyen ismérveiről tud (miről ismerné fel). Ennek révén ugyanis: – kiragadva a mindennapi teendők, gondok közül, gyakorlatilag is bevonhatóvá válik az adott ügybe, illetve eljárásba; – felfrissülhet az emlékezete, újabb részletek juthatnak eszébe; – a jelenlévők (hatósági tanúk, védő stb.) is meggyőződhetnek arról, hogy minek az alapján történik az azonosítás. Minthogy ez a helyzet analóg az ismételt kihallgatással, így az arra vonatkozó ajánlásokat (elmondás sorrendjének megváltoztatása, más formában kérdezés, hogy az új vallomás ne a régire való viszszaemlékezést, hanem a kérdéses esemény emlékezetében való felidézésnek eredményét tartalmazza stb. – lásd az 5 fejezetben) itt is alkalmazni kell.

• Ezután ismertetni kell a felismerésre bemutatás célját, programját és – azon belül pontosan megjelölve – a felismerő feladatát. › A gyakorlatban tapasztaltakra tekintettel fontos kiemelni, hogy egyfelől a felismerővel közölt (jegyzőkönyvben rögzített), másfelől a tervezés során kitűzött céloknak, és/vagy azok megfogalmazásának nem kell – többnyire nem is szabad – egybeesnie, mert a tervben: – az azonosításon – mint alapvető célon – túl olyan másodlagos, illetve taktikai célok is kitűzhetők, amelyeket (érthető módon) nem lehet vele közölni (pl. a tanú hitelességének ellenőrzése; tagadásának dokumentálása; kedvező lélektani hatás elérése stb.); 166 Tanú esetében tisztázni kell, hogy vallomástételének nincs-e (a Be. 81-82. §§-ban foglalt) akadálya, majd figyelmeztetni kell, hogy köteles legjobb tudomása és lelkiismerete szerint az igazat vallani, továbbá a hamis tanúzás (illetve a hamis vád) következményeire – Be. 85. § (3) bek. Tájékoztatni kell a tanúvédelemhez való jogáról, illetve arról, hogy a hatóság előtti megjelenéséről igazolást kérhet – Be. 95. §; Nyer 19. § (1) bek. A gyanúsítottat figyelmeztetni kell, hogy nem köteles az aktív közreműködésre, konkrétan: A hallgatás jogára, arra, hogy amit mond az (akár ellene is) felhasználható bizonyítékul; illetőleg, amennyiben a vallomás tételét megtagadja, akkor arra, hogy ezzel az eljárás folytatását nem akadályozza, de a védekezésnek erről a módjáról lemond – Be. 117. § (2), (4) bek. Ha a védője az értesítés ellenére nem jelent meg, azt közölni kell vele azzal, hogy a védő távolléte az eljárási cselekmény elvégzésének nem akadálya – Nyer 9. § (3) bek. A gyanúsított és a sértett (ezen túl) indítványt terjeszthet elő, és észrevételt tehet. – Be. 185. § (1) bek.

170

– a rendelkezésre álló adatok felhasználásával a lehető legkonkrétabban – de az azonosítandó személyre utaló (és így befolyásoló hatású) információk közlése nélkül – kell megjelölni a célt; pl.: „A felismerésre bemutatás célja annak megállapítása, hogy a hatóság által bemutatásra kerülő személyek között van-e…” (l) „…az a személy, aki 2004. július 12-én 17 órakor a Bp. XXX. ker. Tó u. 1. szám előtt – rövid szóváltást követően – tettleg bántalmazta Nagy István sértettet”; (2) „… Kovács József Bp. XXX. ker. Fű u. 1. szám alatti lakos, akit a tanú – mint szomszédját – gyermekkora óta ismer”.

› A felismerő feladatát (az eljárási cselekmény programját követve) pontosan, közérthetően kell meghatározni, illetve – szükség esetén – elmagyarázni. Fel kell hívni a figyelmét, hogy a bemutatott személyeket kellő alapossággal vizsgálja meg, és ismérveiket vesse össze az általa korábban észlelt személy – emlékezetében megőrzött – ismérveivel. Ki kell oktatni arra is, hogy az összevetés eredményét hol és hogyan juttassa kifejezésre. Ezzel kapcsolatban a szakirodalomban többféle álláspont található. Így például: – a bemutatottak előtt egyáltalán ne nyilatkozzon; – nyíltan mutasson rá a felismert személyre; – mindig a konkrét esetben kell eldönteni, hogyan reagáljon.167 Minthogy a bemutatottak előtt való megnyilatkozásnak is vannak előnyei (pl. a felismert személyre gyakorolt – a hatóság számára kedvező – lélektani hatás; az azonosítást végző felelősségérzetének fokozódása), és hátrányai (pl. a félénk tanú, hogy ne kelljen a felismert elkövető előtt nyilatkoznia, inkább azt mondja, hogy az nincs is a bemutatottak között; a téves vagy bizonytalan azonosítás az elkövetőt megerősítheti tagadásában), ezért mi is azon az állásponton vagyunk, miszerint valóban csak a konkrét esetben lehet és kell eldönteni, hogy a felismerő hol és miként juttassa kifejezésre az azonosítás eredményét. Amennyiben célszerűnek látszik, hogy a felismerő a bemutatottak előtt nyilatkozzék, úgy arról is dönteni kell, hogy mindezt mikor (az első vagy az ismételt bemutatás során) tegye. Véleményünk szerint – tekintettel a fenti indokokra – általában helyesebb, ha erre csak az ismételt bemutatás alkalmával kérjük fel. › A feladatok meghatározását követően a felismerőt is nyilatkoztatni kell, hogy a felkészítése kapcsán elhangzottakat megértette-e, kérdése, kérése, illetve (sértett, gyanúsított esetén) észrevétele, indítványa van-e. (Ha szükségesnek látszik, kérdések útján ellenőrizni kell, valóban tisztában van-e a feladatával.) • Ezt követően az eljárási cselekmény vezetője a hatósági tanúk kíséretében vonuljon át abba a helyiségbe (a továbbiakban 2. sz. helyiség), ahol az azonosítandó és az indifferens személyek tartózkodnak. (Ezalatt a felismerő – a hatóság egy tagjának társaságában – az 1. sz. helyiségben várakozik.) c) A bemutatásra kerülő személyek felkészítését célszerű az azonosítandó személlyel kezdeni, hiszen az ő szerepe (bár nem főszerep) ugyancsak meghatározó az eljárási cselekmény szempontjából. • Elsőként őt is a jogaira és kötelességeire kell figyelmeztetni.168 Ha a részvételtől – a következményekre történt figyelmeztetés ellenére is – elzárkózik, a felismerésre bemutatást be kell fejezni és/vagy egy másik (pl. rejtett, adathordozó útján végzett) változatát kell lefolytatni. • „Pozitív” válasz esetén, a későbbi (esetleges) kifogások elkerülése érdekében célszerű megkérdezni, hogy az indifferens személyek küllemét (a felismerésre bemutatás szempontjából releváns tulajdonságait, sajátosságait) megfelelőnek találja-e (ezt egyébként a jelenlévő védőtől is tanácsos megkérdezni).

167

Lásd: a) Ridegh R. – Olchváry – M. A. im. 212. old.; b) Kriminalisztika (1961.) 497. old., c) Így foglal állást pl. Dr. Kertész Imre (A felismertetés néhány kérdéséről, Rendőrségi Szemle, 1961/10. szám 791. old.) és Dr. Lakatos János (Bűnügyi nyomozástani ismeretek, 1986., 334. old.) is. 168 Ezt a tervezés szempontjainál már tárgyaltuk, így itt nem foglalkozunk vele bővebben.

171

• Amennyiben nem merül fel kifogás, vagy azt sikerül kiküszöbölni, úgy az azonosítandó személyt fel kell hívni, hogy a választása szerinti helyet foglalja el a bemutatásra kerülő személyek között. Ezután az eljárási cselekmény vezetőjének (balról jobbra haladva, emelkedő számsorrendben) ki kell osztania a számtáblákat, majd jegyzőkönyvezéssel és fényképezéssel rögzíteni kell az elhelyezkedésüket.169 • Az azonosítandó és az indifferens személyeket egyaránt tájékoztatni kell a felismerésre bemutatás menetéről, és fel kell hívni a figyelmüket, hogy tartózkodjanak az eljárás rendjét zavaró, illetve az azonosítást befolyásoló magatartástól. Ennek megfelelően: – nézzenek egyenesen előre, ne forgolódjanak, se süssék le a szemüket stb.; – a számtáblákat azonos módon (pl. bal kézben, a tábla jobb sarkát fogva, mellmagasságban) tartsák; a hangsúly az azonosságon van, a módját úgy kell megválasztani, hogy az ne zavarja az azonosítást (ne takarja a releváns ismérveket), ugyanakkor jól észlelhető legyen; – ne kommunikáljanak se egymás között, se az azonosítást végzővel, sem pedig a többi je-

lenlévővel, azaz ne tegyenek olyasmit, amivel önmagukra vagy egymásra irányítanák a felismerő figyelmét. Ha valakinek kérdése, illetve (a jogosultaknak) észrevétele, indítványa lenne, úgy azt a felismerésre bemutatás vezetője által megjelölt időben tegye fel, illetve meg. • Az azonosítandó személy vonatkozásában vizsgálni kell azt is, hogy nem akar-e „főszereplővé előlépni” (pl. azáltal, hogy megfélemlíti, megfenyegeti a felismerőt, vagy más módon magára irányítva a figyelmet igyekszik az azonosítás eredményét kétségessé tenni). Ha ennek a legkisebb gyanúja is felmerül, úgy célszerű ún. kvázi vakpróbát170 tartani és/vagy egy másik (az azonosítandó közreműködését nem igénylő) változatot lefolytatni. • A bemutatásra kerülő személyek figyelmeztetését, tájékoztatását követően az eljárási cselekmény vezetője győződjön meg arról, hogy az elmondottakat valóban megértették-e, majd kérdezze meg a jelenlévőket, hogy van-e kérdésük, illetve észrevételük, indítványuk. 2) A bemutatás Ha a felkészítés során nem merült fel a lefolytatást értelmetlenné vagy lehetetlenné tevő körülmény, úgy következhet maga a bemutatás. a) Az eljárási cselekmény vezetője – a hatósági tanúk, védő stb. jelenlétében – kísérje át a felismerőt a 2. számú helyiségbe, és biztosítson számára elegendő időt a felsorakozott személyek – akár több oldalról történő – megszemlélésére. Közben figyelje meg a jelenlévők – különösen az azonosítást végző és az azonosítandó személy – tevékenységét, magatartását, egyéb megnyilvánulását. Azokat a részleteket, amelyek a felismerésre bemutatás eredménye, értékelése szempontjából jelentőséggel bírnak (az azonosítás alapossága, magabiztossága, illetve az azonosítást befolyásoló, zavaró momentumok stb.) rögzíteni is szükséges; pl.: a felismerő meggyőződik-e arról, hogy a bemutatott személyek, az általa korábban megjelölt sajátságokkal rendelkeznek-e? Illetőleg: „az egyik személyt hosszabb ideig vagy többször is vizsgálta”; „az azonosítandó végig gúnyosan mosolygott”… „megfenyegette a felismerőt” – stb.

b) Amikor a felismerő jelzi, hogy végzett a szemrevételezéssel, vissza kell kísérni az 1. számú helyiségbe. Ha szükséges (és taktikailag is indokolt!), úgy meg kell nyugtatni, majd – ha már valamennyi feladat- vagy jogkörénél fogva jogosult személy visszatért – nyilatkoztatni kell az azonosítás eredményéről. Először lehetőséget kell adni számára, hogy megállapításait összefüggően előadhassa, majd (az elhangzottak kiegészítése, pontosítása, az esetleges ellentmondások tisztázása stb. érdekében) kérdéseket kell hozzá intézni.

169

Lásd: Nyer 45. § (2) bek. „Kvázi vakpróba” esetén (a gyanúsított magatartásának ellenőrzése, illetve az esetleges befolyásolás megakadályozása érdekében) a valódi felismerő helyett pl. egy – a gyanúsított által nem ismert – kollégát vagy kolléganőt vezetnek be az adott helyiségbe, mintha ő végezné az azonosítást. 170

172

Eközben a hatóság tagjai ügyeljenek arra, hogy se reakcióikból, se a kérdések tartalmából, megfogalmazásából ne lehessen kikövetkeztetni, mire gondolnak, mit szeretnének hallani. Az alábbiakban – az azonosítás lehetséges eredményét (is) szem előtt tartva – összefoglaljuk azokat a kérdéseket, amelyeket a felismerő vallomása (összefüggő előadása, kérdésekre adott válasza) révén rendszerint tisztázni kell, illetve lehet. • Először nyilván azt kell megkérdezni, hogy a bemutatott személyek között van-e az, akit a vallomásában (pl. a rablás elkövetőjeként) megjelölt? • Ha határozottan kijelenti, hogy a kérdéses személy nincs a bemutatottak között, akkor meg kell kérdezni: › Mi alapján zárta ki őket? (melyek azok a sajátosságok, amellyel a kérdéses személy rendelkezik, de a bemutatottak nem, és fordítva); › A szóban forgó és a bemutatott személyek között van-e hasonlóság? Ha igen: ki és miben hasonlít rá? Ezek az adatok nemcsak az azonosítás eredményének értékeléséhez nélkülözhetetlenek, hanem a személyleírás kiegészítésében, pontosításában is fontos szerepet játszanak. • Ha úgy nyilatkozik, hogy az egyik (pl. 2. számú) személyt határozottan felismerte, akkor a következő kérdéseket kell tisztázni: › Mely sajátosságok alapján azonosította a személyt? E kérdés megválaszolása során az eljárási cselekmény vezetője (lehetőség szerint) ne elégedjen meg az olyan üres és hiábavaló kijelentésekkel, mint pl. „az arcáról…/ a testalkatáról… ismertem fel”. Különösen a szintetikus azonosítás eredményének értékelése szempontjából fontos, hogy elmondásra és rögzítésre kerüljenek az azonosítás folyamatában szerepet betöltő sajátosságok, hiszen azokat a felismerő előzetesen nem tudta megjelölni. › Észlelt-e rajta valamiféle változást? Ha igen, mi az? Ezek az adatok egyrészt magyarázatot adhatnak a vallomásban szereplő személyleírás és az azonosított személy aktuális kinézete közötti különbségekre, másrészt – ha egyéb forrásból is megerősítést nyernek – nagyban növelik az eljárási cselekmény hitelt-érdemlőségét. • Ha a vallomásában több – azonosítandó – személy is szerepel (pl. a rablást hárman követték el), úgy azt is tisztázni kell, hogy a felismert személynek mi volt a szerepe a vizsgált eseményben. • Ha valamelyik személyt (vagy személyeket) hasonlónak találja (de az azonosság, illetve különbözőség kérdésében nem tud határozottan állást foglalni), úgy nyilatkoztatni kell, hogy: › Milyen szintű a hasonlóság és azt mely sajátosságokra alapozza? › Miért ébreszt benne kételyeket? E kérdések jelentőségét részben az előző, részben a következő bekezdésben tárgyaljuk. • Ha egyáltalán nem tud nyilatkozni az azonosság, illetve különbözőség kérdésében, akkor meg kell állapítani, hogy mi akadályozza az azonosításban? Nem kell és nem is szabad tehát belenyugodni a puszta ténybe, miszerint a felismerő az első bemutatás alkalmával „csődöt mondott”. Előbb tisztázni kell, hogy ez az adott esetben mire vezethető viszsza, és ennek tudatában kell dönteni a továbbiakról (az ismételt bemutatásról, illetve az eljárási cselekmény befejezéséről, esetleg későbbi időpontban való megismétléséről).171 Az okok kutatása során azonban szem előtt kell tartani a következőket: – nem biztos, hogy az okot a felismerőben kell keresni, meg kell vizsgálni a felismerésre bemutatás tárgyát és körülményeit is; – a felismerő indoklását nem kell kontroll nélkül elfogadni, azt a többi adattal (többek között a magatartásával) összevetve kell értékelni; – a befolyásolás-mentesség alapelvének itt is érvényesülni kell. Ha sikerült feltárni az okot és az az eljárási cselekmény keretében orvosolható (pl. a szituáció okozta stressz miatt nem tudott a feladatára koncentrálni), úgy annak kiküszöbölése (pl. a felismerő megnyugtatása) után a személyeket ismét be kell mutatni. • A alábbiakat az azonosítás eredményétől függetlenül célszerű tisztázni: › Van-e a bemutatottak között – a kérdéses személyen kívül – olyan, akit ismer? Ha igen, ki vagy kik azok és honnan ismeri őket? › Eszébe jutott-e az azonosítás során olyan releváns adat, amiről korábban még nem beszélt? › Érte-e a felismerésre bemutatás során olyan hatás, amely zavarta vagy befolyásolta volna az azonosításban? • A menet közbeni értékelés alapján szükségessé válhat annak tisztázása is, hogy: 171  Ismételt bemutatáson, ismételtségen az egyazon eljárási cselekményen belül (esetleg változtatott formában, körülmények között stb.) végzett többszöri bemutatást értjük. Ez tehát nem azonos a megismétléssel, ami a komplett eljárási cselekmény újbóli végrehajtását jelenti.

173

› mit ért az általa használt kifejezések, fogalmak alatt; tisztában van-e az „azonos”, a „hasonló” stb. szavak jelentésével; › mi az oka a felismerésre bemutatás alkalmával tett nyilatkozata, illetve az annak során tanúsított magatartása, és az eljárás egyéb adatai (korábbi vallomása, más bizonyítási eszközök, illetve eljárások stb.) között fennálló ellentmondásnak.

c) A felismerő nyilatkozata után – minthogy egy újabb szakasz ért véget – az eljárási cselekmény vezetője kérdezze meg az érintetteket, hogy van-e kérdésük, észrevételük, indítványuk. Mindezek rögzítését, illetve megválaszolását, érdemi elbírálását stb. követően (a tervben szereplő és a végrehajtás során beszerzett adatok alapján) állást kell foglalnia a felismerésre bemutatás befejezése, illetve folytatása (ismétlése) kérdésében. 3) A további bemutatás(ok) – a felismerésre bemutatás ismételtsége Bár az ismétlést kivételnek kell(ene) tekinteni, és azt a jog sem teszi kötelezővé, a gyakorlatban általánosnak tekinthető az a nézet, miszerint – függetlenül mindentől – az egyszeri bemutatás nem elegendő. Ennek következtében – ahelyett, hogy az ismétlésre konkrét indok szem előtt tartásával, a valóban szükséges esetekben kerül(ne) sor, a megalapozatlan, gépies, felesleges ismételgetés a jellemző. Álláspontunk szerint arról, hogy az ismételt bemutatásra szükség van-e, mindig a konkrét esetben lehet és kell dönteni. Megalapozottnak, szükségesnek tekinthető az ismételt bemutatás akkor, • ha a tervben – nyomozástaktikai célból, a végrehajtás módjára tekintettel stb. – eleve többszöri bemutatás szerepel, és ennek indokoltsága az eljárási cselekmény lefolytatása során nem szűnt meg; pl.: › célszerűnek látszik, hogy a felismerő rámutasson a felismert személyre, és jelenlétében közölje megállapításait, de ezt (taktikai okokból) csak az ismételt bemutatás alkalmával kérik tőle; › az azonosítandó személyt – az észlelés körülményeire tekintettel – bukósisakban, sapkában stb. és anélkül is be kívánja mutatni a hatóság; › többféle bemutatási pozíció, többféle ismérv megfigyelése szükséges (pl. profilból, járás közben, hangról is, stb.); • ha az ismétlés szükségessége a felismerésre bemutatás során merül fel, pl.: › a bemutatás körülményei nem voltak megfelelőek, de a hiányosságok az eljárási cselekmény során kiküszöbölhetők; › a szokatlan, kellemetlen szituáció következtében, vagy a korábban átélt események miatti félelmében a felismerő nem tudott a feladatára koncentrálni. › a felismerő nyilatkozata, magatartása, reakciói és a nyomozás egyéb adatai között ily módon tisztázható ellentmondás van; › valamely jogosult megalapozott indítványa alapján.

Ha az eljárási cselekmény vezetője az ismételt bemutatás mellet dönt, úgy azt a konkrét indokra tekintettel kell előkészíteni és foganatosítani. Ennek során az első bemutatással kapcsolatban megtárgyaltakat értelemszerűen kell alkalmazni. Ha nincs szükség (újabb) ismétlésre, úgy – mielőtt még a felismerésre bemutatást befejezettnek nyilvánítanák és a jegyzőkönyvet lezárnák, hitelesítenék – meg kell vizsgálni, illetve ellenőrizni kell, hogy: – a felismerésre bemutatás elérte-e a célját; – a lefolytatás során nem történt-e valamilyen hiba, mulasztás; – mindezekre tekintettel kell-e, lehet-e még valamit tenni? Ennek érdekében az eljárási cselekmény vezetője még egyszer tekintse át és értékelje az elvégzett munkát, illetve annak eredményét. A befejezéssel kapcsolatos további tennivalókat (formaságokat) a rögzítésről szóló cím keretében tárgyaljuk.

174

6.4.2. Az egyes változatok sajátosságai 1) Helyhez, szituációhoz kötődő felismerésre bemutatás Ezekben az esetekben a felismerőt – a bemutatást megelőzően – nyilatkoztatni kell, hogy az észlelés körülményei (a színhely állapota, berendezése; a szituáció; az időjárási-, látási-, hallási-, fény- és megvilágítási viszonyok stb.) megfelelnek-e azoknak, amelyek között a kérdéses objektumot észlelte. Ha az azonosítást befolyásoló eltérést tapasztal, azt korrigálni kell. Ha az azonosítandó és az indifferens személyeknek valamiféle mozgást, tevékenységet (is) kell végezniük, azt – a megfelelő végrehajtás érdekében – célszerű a felkészítésük során bemutatni, esetleg elpróbáltatni. (Ezekben az esetekben a személyek bemutatására – hasonlóan a funkcionális ismérvek alapján történő azonosításhoz – általában egyenként, vagyis egymást követően kerül sor.) Minthogy az eljárási cselekmény vezetőjének és a két hatósági tanúnak az azonosítás idején (e változatnál is) a felismerő mellett, illetve közelében kell tartózkodni, ezért – ha a bemutatásra kerülő személyek távolabb helyezkednek el – szükségessé válhat további hatósági tanúk alkalmazása. 2) Adathordozók útján történő felismerésre bemutatás Amennyiben objektív akadálya van az azonosítandó személy eredetben való bemutatásának, illetve az taktikai okból nem célszerű172, a felismerésre bemutatás adathordozó(k) útján is elvégezhető.173 Minthogy – e változaton belül – leggyakrabban a fénykép útján végzett azonosításra kerül sor, ezért az alábbiakban ezt tárgyaljuk részletesen. Az ajánlások azonban más adathordozó (hang-, videofelvétel stb.) esetében is – értelemszerűen – alkalmazhatók. Azt, hogy a fényképfelvételt milyen formában tár(hat)ják a felismerő elé, az adott ügyben rendelkezésre álló adatok (illetve az eljáró hatóságnál biztosított tárgyi, technikai feltételek) határozzák meg; pl. amikor egy vagy több, de meghatározott személyt gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével, akkor ún. fényképtablót készítenek. Addig azonban, amíg konkrét személy(ek) nem kerül(nek) a hatóság látókörébe, csak ún. fényképalbum174 felhasználására van mód.

a) A fényképtablót – a befolyásolás–mentesség biztosítása érdekében – célszerűbb a hatósági tanúk, a védő (vagy akár az azonosítandó személy) jelenlétében összeállítani. Ez ugyanis lehetőséget teremt arra, hogy: – ők (és ne a hatóság eljáró tagjai) válasszák meg a felvételek bemutatásának sorrendjét, illetve, hogy az azonosítandó személyről készült fénykép melyik sorszámot kapja, – aránylag egyszerűen kiküszöbölhessük az indifferens személyek fényképével kapcsolatban (esetleg) felmerülő kifogásokat. A tablót a vonatkozó előírásoknak és kriminalisztikai ajánlásoknak megfelelően kell elkészíteni.175 Eszerint: – egy lapon csak egy azonosítandó személy fényképe szerepelhet; – az azonosítandó és indifferens személyek fényképét cserét kizáró módon (pl. ragasztással és bélyegzéssel, digitális képek kinyomtatása útján) rögzíteni kell, – a lapokat római, a fényképeket arab számmal kell megjelölni, – a fényképeken látható személyek adatait, és azt, hogy milyen minőségben szerepelnek (pl. gyanúsított, indifferens személy) csak a jegyzőkönyvben szabad rögzíteni (a tablón feltüntetni szigorúan tilos!).

172 Pl.: a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy elhunyt, vagy ismeretlen helyen tartózkodik, illetve sértené a nyomozás érdekeit, ha (idő előtt) az illető tudomására jutna, hogy gyanúba került. 173 Vö.: Be. 122. §. (1) bek. 174 A Bűnügyi Nyilvántartásról szóló törvény szerint valamennyi, a Modus Operandi Nyilvántartásról szóló ORFK utasítás alapján a nyilvántartás körébe tartozó szándékos bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt eljárás alá vont személyről fényképfelvételt kell készíteni (rabosítás). 175 Vö.: Nyer 46. §. (1) bek., illetve lásd még a korábban ezzel kapcsolatban írtakat.

175

A fényképtabló a jegyzőkönyv mellékletét képezi, ezért azt – a felismerésre bemutatás befejezésekor – a jelenlévőkkel szintén hitelesíttetni kell.

b) Fényképalbum felhasználásával végzett felismerésre bemutatás esetén a felismerő figyelmét fel kell hívni arra, hogy egy oldalt csak egyszer nézhet meg, vissza nem lapozhat. Ezért a fényképeket gondosan vegye szemügyre és azonnal jelezze, ha felismeri vagy felismerni véli a kérdéses személyt. Mivel az album mellékletként történő csatolására nincs mód, ezért: – jegyzőkönyvben rögzíteni kell az album pontos megnevezését, az abban szereplő fényképek (illetve személyek) aktuális számát, valamint az (esetlegesen) felismert személy adatait és fényképének sorszámát is; – szükség esetén egyes oldalairól fénymásolatot (esetleg reprodukciós fényképfelvételt) kell készíteni.

c) A fénykép útján történő felismerésre bemutatás további sajátossága, hogy a felismerő a bemutatott objektumok „előtt”, az azonosítás folyamatában közölheti és indokolhatja megállapításait. Ezáltal több információhoz juthat a hatóság és a vallomás objektivitása is jobban megítélhető. 3) A funkcionális ismérvek alapján történő felismerésre bemutatás A funkcionális ismérvek alapján végzett azonosítás esetében az egyik legfontosabb (és egyben legnehezebb) feladatot e tulajdonságok, sajátosságok – direkt vagy indirekt – megváltoztatásának kiküszöbölése jelenti. A spontaneitás, vagyis a funkcionális ismérvek önkéntelen, ösztönös megnyilvánulása leginkább a rejtett és az adathordozó176 útján végzett változatok alkalmazása révén biztosítható, bár esetenként egy jól megválasztott taktikai fogással (pl. az azonosítás alapjául szolgáló észleléshez hasonló szituáció megteremtésével) is elérhető a kívánt cél. E változatnál a személyeket – tekintettel az ismérvek dinamikus jellegére – (általában) helyesebb egyenként, azaz egymást követően bemutatni. Azokban az esetekben azonban amikor a tevékenységek egymás mellett is végezhetők és a releváns ismérvek észlelése, megfigyelése is biztosított, az együttes bemutatásnak sincs akadálya. Minthogy az ismérvek jellege a rögzítés módját is megszabja, így e változat esetén hang, illetve videofelvétel készítése elengedhetetlen (lenne). 4) Több azonosítást végző és/vagy azonosítandó személy közreműködésével foganatosított felismerésre bemutatás A gyakorlatban sokszor előfordul, hogy egy ügyben (pl.) ugyanazt a gyanúsítottat több tanúval kell azonosíttatni, vagy ugyanannak a tanúnak több gyanúsítottat kell azonosítás céljából bemutatni. Az ilyen (és ehhez hasonló) esetekben először arról kell dönteni, hogy egy vagy több eljárási cselekmény keretében célszerű az azonosításokat végrehajtani. Nyilvánvalóan könnyebbséget jelent, ha csak egyszer kell megteremteni a lefolytatás (személyi, tárgyi stb.) feltételeit, illetve egy eljárási cselekményen belül folyamatosan végezhető a résztvevők felkészítése, az objektum(ok) bemutatása és mindezek rögzítése. Ugyanakkor jóval bonyolultabb, időigényesebb stb. egy ilyen felismerésre bemutatás előkészítése és végrehajtása, ezért csak gondos (a vonatkozó jogi előírásokat, kriminalisztikai ajánlásokat, valamint az adott ügy sajátosságait is figyelembe vevő) mérlegelést követően szabad egyik vagy másik változat mellett dönteni.

Több azonosítást végző, illetve azonosítandó személy közreműködésével foganatosított felismerésre bemutatás során:

176

Természetesen csak abban az esetben, ha az adathordozó tükrözi az azonosítandó személy spontán megnyilvánuló ismérveit (is). Ennek a feltételnek egyaránt megfelelhet: a házkutatás során lefoglalt amatőr videofelvétel; egy eljárási cselekményt (pl. kihallgatást) rögzítő hangfelvétel stb. Az adathordozók további előnye, hogy „segítségükkel” akkor is lefolytatható a felismerésre bemutatás, ha abban az azonosítandó személy nem kíván közreműködni. Erre való tekintettel azokban az ügyekben, ahol felmerül a hang alapján történő azonosítás szükségessége, már az első kihallgatást (is) célszerű hangfelvételen rögzíteni.

176

• mindig gondoskodni kell arról, hogy az abban résztvevők egymást ne befolyásolhassák; ennek érdekében mind a várakoztatásuk, mind a felkészítésük, mind pedig a konkrét bemutatás külön-külön, egymás távollétében kell, hogy történjen. 177 A jegyzőkönyvet (és szükség esetén a fényképmellékletet) úgy kell elkészíteni, hogy mindegyikük csak a rá vonatkozó részt ismerhesse meg és hitelesítse; • az azonosítandó személyeket nem célszerű, illetve helyes egy csoporton belül bemutatni, ugyanis az egyfelől megosztja a felismerő figyelmét és akár keveredéshez is vezethet, másfelől összebeszélésre, információk, tárgyak átadására stb. ad lehetőséget.178 A befolyásolás elkerülése érdekében alapvető fontosságú továbbá, hogy az azonosítandó személyeket más-más indifferens személyek között mutassák be még akkor is, ha azok egyébként (valamennyi azonosítandó személy vonatkozásában) megfelelnének a velük szemben támasztott követelményeknek. 6.4.3. A felismerésre bemutatás más fajtáinak sajátosságai 1) Holttest felismerésre bemutatása A holttest felismerésre bemutatását – amely az azonosítandó holttest (holttestrész) eredetben, illetve a róla készített fénykép- (esetleg videó-) felvételek bemutatásával történhet – a Nyer 50. §-a viszonylag részletesen, és a taktikai ajánlásokkal összhangban szabályozza. E szabályok és ajánlások értelemszerűen irányadók az államigazgatási eljárásban is. • Holttest felismerésre bemutatására főszabályként csak a halottszemlét követő (valamely) időpontban, és csak az azonosítandó holttest(rész) bemutatásával kerülhet sor. Ez alól kivétel lehet pl. › amikor a bemutatásnak az a célja, hogy a közreműködő személy – pl. baleset, tűzeset, természeti katasztrófa kapcsán – több holttest kilétének tisztázásában segédkezzen (kit ismer, kinek az azonosításához tud valamilyen támpontot adni); az ilyen esetekben az is előfordulhat, hogy még nem történt meg a halottszemle, és a bemutatás sem formális; › a vakpróba, ha ez az azonosítást végző személy ellenőrzése végett szükséges 179 – ez viszont már nyilvánvalóan formális bemutatás és a halottszemle után (valamikor) történik.

A holttestrészek felismerésre bemutatásának – értelemszerűen – előfeltétele, hogy rajtuk az azonosítást lehetővé tevő ismérvek észlelhetők legyenek (pl. deformált, csonkolt végtag, tetovált bőrfelület stb.). • Természetes, hogy holttest bemutatása esetében is szükség van a felismerő előzetes kikérdezésére, de a formális kihallgatás nem mindig kötelező. A Nyer 50. § (4). bekezdése szerint „A felismerő személy tanúkénti előzetes kihallgatása akkor mellőzhető, ha az eljárási cselekmény célja annak megállapítása, hogy az a személy, akinek a holttestét felismerésre bemutatják, a felismerő személy környezetében, illetőleg a megtalálás helyén és környékén ismert-e.” Nem feltétlenül szükséges formális kihallgatás akkor sem, ha a felismerésre bemutatás pl. tömegszerencsétlenség helyszínén az áldozatok későbbi azonosítását szolgáló megnevezésére (a felismerő által ismert halottak kiválasztására) irányul.

• A bemutatás helyének megválasztása a konkrét körülményektől függ: – az eredetben bemutatás történhet a helyszínen, a holttest vizsgálatának helyén, a proszektúrán stb., – a fénykép (videofelvétel) útján bemutatás nyilván nincs helyhez kötve. 177

Vö.: Be. 122.§ (4) bek.; Nyer 48.§. A Be. 122. § (3) bek. is egyes számban beszél a bemutatandó személyről. 179 Néhány éve az egyik bűnöző úgy vonult illegalitásba, hogy az élettársa egy nem túl jó állapotban lévő ismeretlen személyazonosságú holttesttel „azonosította”. Ehhez hozzá kell fűzni, hogy a felismerésre bemutatást korántsem szabályosan hajtották végre, a nő ugyanis néhány méterről(!) nézte meg a tetemet, és annak tüzetes megszemlélése nélkül nyilatkozott. Mind az alanynak a bűnözővel való kapcsolata, mind a bemutatáskori magatartása indokolta volna a vakpróbát. Kétségtelenül ritkán áll rendelkezésre hasonló bemutatható holttest, ugyanakkor a fényképes vakpróba rendszerint könynyen megoldható. 178

177

• A fénykép útján történő felismerésre bemutatáskor a holttest azonosítási jegyeit tartalmazó jegyzőkönyv-részleteket is fel kell használni. • Szükség esetén be kell mutatni a holttesttel együtt megtalált tárgyakat is. Az elmondottakhoz a következőket kell még hozzáfűzni. › A holttest sokszor bemutathatatlan állapotban van. Az ún. hullakozmetika (megtisztítás, holttestrestauráció) elősegíti, hogy az arcot (testet, testrészt) akár eredetben, akár (esetleg évekkel később) fényképről felismerhessék. Ezért a Nyer előírja, hogy „gondoskodni kell a holttest arcának, testének, illetőleg testrészeinek elfogadható, a felismerésre alkalmas állapotba hozásáról”; s hogy az így „helyreállított” holttestről, testrészekről „fényképfelvételeket kell készíteni, amelyeket mellékletként a jegyzőkönyvhöz kell csatolni”. (Lényegében ugyanez a metódus érvényesül a körözési munkában is: a hullakozmetika útján helyreállított képek szerepelnek a „Tájékoztató az ismeretlen holttestekről” elnevezésű nyilvántartásban; s közzétenni is csak ilyen képeket szabad.) › Holttest (holttestrész) eredetben bemutatásakor számítani kell arra, hogy a felismerő rosszul lesz, emiatt szükség esetén előre gondoskodni kell orvos közreműködéséről. › Tömegszerencsétlenség áldozatainak azonosítása során leghelyesebb először lefényképezni a holttestet, az arcot, majd lemeztelenítés után a testen talált különös ismertetőjeleket, továbbá a nála talált tárgyakat (természetesen mindezeket a személyleírással együtt jegyzőkönyvezni is kell). Ezen esetekben ajánlott, hogy a felismerő meghallgatása vagy kihallgatása (miről ismerné fel stb.) után előbb a fényképet, a holttestnél talált tárgyakat mutassák be, míg a holttestet csak akkor, ha ezután az azonosítás érdekében az szükségesnek bizonyul. Ha a holttestek száma miatt (avagy egyéb okból) nincs lehetőség az egyenként bemutatásra (pl. egy teremben van az összes holttest), akkor azokat le kell takarni, hogy a felismerőt minél kevésbé zavarja a látvány.180

2) Tárgyak felismerésre bemutatása A tárgyak felismerésre bemutatása során a felismerőnek – az általa megjelölt ismérvek meglétének ellenőrzése érdekében – lehetőséget kell adni arra, hogy a bemutatott objektumokat behatóan tanulmányozhassa. Ez – a tárgy jellegétől és az azonosítás alapjául szolgáló ismérvektől függően – nem csupán a (személy azonosítására általában jellemző) látás és hallás, hanem a tapintás és a szaglás, sőt esetenként az ízlelés útján történő vizsgálatot is magába foglalhatja. A gyakorlati tapasztalatok szerint a tárgy(ak) közvetlen észlelése serkentőleg hat(hat) az emlékezetre, vagyis ennek révén a felismerőnek olyan „rejtett” (pl. csak a tárgy kinyitását, szétszerelését stb. követően észlelhető) sajátosságok is az eszébe juthatnak, melyeket korábban nem említett. Ezért fel kell hívni a figyelmét arra, hogy ezeket az újabb ismérveket még azt megelőzően közölje a jelenlévőkkel, mielőtt megbizonyosodna meglétükről. E körülmény ugyanis – különösen, ha a dokumentációból is kitűnik – tovább erősítheti a felismerésre bemutatás eredményét. A tárgyak vonatkozásában szintén helytálló az az (adathordozókkal kapcsolatban már indokolt) ajánlás, illetve megállapítás, miszerint: – helyesebb, ha a védő, a hatósági tanú stb. – és nem a hatóság eljáró tagja – választja meg az objektumok bemutatásának sorrendjét; (az egyedi darabok esetében erre értelemszerűen nincs szükség, hiszen azok – indifferens tárgyak felhasználása nélkül – önmagukban kerülnek bemutatásra); – a felismerő az azonosítás színhelyén és folyamatában (vagyis a bemutatott objektumok előtt) is nyilatkozhat.

180

Példaértékű volt a szajoli vasúti baleset vizsgálata. A helyszínen talált holttesteket, tárgyakat valósággal katalogizálták, azokról polaroid fényképeket készítettek, majd mindent a közeli honvédségi objektumban rendelkezésükre bocsátott helyiségbe szállítottak. Az azonosításba bevonták az életben maradt utasokat, a tőlük kapott információkat felhasználták a baleset hírére jelentkező más személyekkel kapcsolatos munkában. A helyszíni szemle során a holttesteket egészében, valamint azok egyes releváns részleteit ábrázoló (pl. alkar a rajta lévő órával) képeket készítettek; természetesen lefényképezték a megtalált tárgyakat is. A felismerőket részletesen kihallgatták, s az általuk felsorolt ismérvek alapján bemutatták a számításba vehető polaroid képeket. Ezután került sor az eredetben bemutatásra: az egymás mellé fektetett, letakart holttestek, valamint az összegyűjtött tárgyak közül azokat mutatták be, amelyek megfeleltek a kihallgatás eredményeinek.

178

3) Állat felismerésre bemutatása Az állatok azonosításánál – a külső alaktani jegyek mellett – fokozott jelentőséghez jut(hat)nak az egyéb külső tulajdonságok, sajátosságok (pl. a bőr, a szőrzet, a tollazat színe, illetve rajzolata stb.) a különös ismertetőjelek (tetoválás, bélyegző, gyűrű stb.) és a funkcionális ismérvek (a hangok, a szokások, az idomítottság stb.). Az állat (feltételezett) gazdája, gondozója által végzett azonosítás esetén tekintettel kell lenni a kölcsönös tükröződés azon következményére, miszerint az állat is megismerheti az adott személyt és ezt valamely módon kifejezésre juttathatja. Éppen ezért – ha mód van rá – a felismerésre bemutatást úgy kell lefolytatni, hogy a felismerő az állatok reakcióinak észlelése előtt nyilatkozhasson az azonosság, illetve különbözőség kérdésében. (Ha ezt követően a kérdéses állat is „felismeri” az adott személyt, akkor ez a körülmény megerősítheti az eljárási cselekmény eredményét.) Minthogy egyes állatfajok vonatkozásában az előzetesen megjelölt sajátosságok meglétének, egyezőségének, valamint az azonosítás során tapasztalt megnyilvánulásoknak, reakcióknak a megítélése speciális szakértelmet igényelhet, így ezekben az esetekben szaktanácsadó, illetve eseti szakértő bevonása is szükségessé válhat. 6.5. A FELISMERÉSRE BEMUTATÁS RÖGZÍTÉSE A felismerésre bemutatást – az eljárásjogi előírásoknak és a taktikai ajánlásoknak megfelelően – több módon lehet, illetve kell rögzíteni. Feltételezve a vonatkozó eljárásjogi rendelkezések181 ismeretét, csak a sajátosságokat részletezzük. 1) A leírás a) A felismerésre bemutatás rögzítésének általános módja a jegyzőkönyvezés. Ennek során a nyomozó hatóság tagjának vagy a jegyzőkönyvvezetőnek – a szokásos formaságok mellett – az alábbiakat kell figyelembe vennie és a jegyzőkönyvben feltüntetnie.182 A bevezető részben – a kialakult gyakorlattal ellentétben – nem elegendő a konkrét bemutatás színhelyét rögzíteni, hanem fel kell tüntetni minden olyan helyet (területet, helyiséget stb.), amely a felismerésre bemutatás által érintett, tehát azokat is, ahol pl. a résztvevők felkészítése, várakoztatása, az azonosítást végző nyilatkoztatása stb. történik. A végrehajtás helyének pontos rögzítése ugyanis a rekonstruálhatóság egyik előfeltétele. A felismerésre bemutatáson jelen lévő személyek adatainak rögzítése során figyelembe kell venni, hogy a tanúk adatainak zárt kezelésére vonatkozó rendelkezéseket a felismerésre bemutatás során is érvényesíteni kell. Az indifferens személyként közreműködők személyi adatait mindig szerepeltetni kell; ennek hiányában ugyanis (ha megfelelő minőségű fénykép-, videó-, illetve hangfelvétel sem áll rendelkezésre, vagy azok hitelességéhez kétség fér) ellenőrizhetetlenné válik, hogy valóban megfeleltek-e az indifferens személyekkel szemben támasztott követelményeknek.183 A felismerésre bemutatáson résztvevő, illetve abban közreműködő személyek jogaikra, kötelességeikre történt figyelmeztetését, feladataikra, magatartásukra stb. való kioktatását, illetve a személyek ezzel kapcsolatos nyilatkozatát oly módon kell leírni, hogy abból kitűnjön, az hol és hogyan történt, továbbá milyen sajátos körülményekre hívták fel a figyelmüket. Rögzíteni kell a felismerésre bemutatás célját, végrehajtásának módját (az alkalmazott változatot), s ha jelentőségük van, az időjárási-, látási-, hallási-, fény-, megvilágítási- stb. viszonyokat, továbbá az ún. előzményi adatokat. Például:

181

Vö.: Be 166–168. §§, 123. § (5) bek.; Nyer 182–184. §§. Vö.: Be. 166. §; Nyer 45. § (1) bek., 94–96. §§. 183 Nézetünk szerint az indifferens személyek adatait kérésükre zártan is kezelhetjük, mivel a jog nem írja elő adataik rögzítését. 182

179

› ha a nyomozás során – az adott személy vonatkozásában – már végeztek (formális vagy informális) felismerésre bemutatást, úgy annak tényét és eredményét, továbbá azt az okot, amely az újabb felismerésre bemutatást szükségessé teszi; › a felismerő fizikai, pszichikai állapotában, emléknyomaiban stb. (a kihallgatás óta) beállt változást; az azonosítás alapjául szolgáló észlelés – általa felelevenített – releváns részleteit; › azt a tényt, hogy az azonosítást végző, valamint a bemutatásra kerülő személyek idézése, várakoztatása stb. úgy történt, hogy eljárási cselekmény előtt nem találkozhattak.

A leíró részben: › a felismerésre bemutatás menetét, körülményeit (akként, hogy az eljárási szabályok és kriminalisztikai ajánlások megtartását ellenőrizni lehessen); › az ún. felállítási sorrendet (arccal szemben álló személyek nevét balról jobbra haladva) és annak tényét, hogy az azonosítandó szabadon választhatta meg helyét a bemutatottak között; › az azonosítás folyamatának minden lényeges mozzanatát; › a felismerőnek az azonosítással kapcsolatos vallomását (első személyben és – mivel itt indokolt – szó szerint); › egyéb szóbeli nyilatkozatokat (kérést, kérdést, – menet közben tett – észrevételt, indítvány, illetve az arra adott választ); › fényképfelvétel készítésének tényét, a téma megjelölésével; 184 › ha a videó- vagy a hangfelvételt megszakították, annak tényét, idejét, okát; 185 › az (esetleges) ismétlés tényét, (szükség esetén) indokát, továbbá lefolyását. Megjegyzendő, hogy a hiteltérdemlőség és az értékelhetőség szempontjából fontos, hogy az adatok milyen körülmények között kerültek beszerzésre (pl. érhette-e bármiféle befolyásolás az azonosítást végző személyt; megfelelőek voltak-e az észlelés feltételei); s hogy a felismerő vallomása összhangban volt-e viselkedésével, magatartásával. Ez utóbbinak különösen akkor van jelentősége, ha a kettő feltűnően eltér egymástól (pl. a tanú meglátva a felsorakozott személyeket remegni kezd, elpirul, lesüti a szemét, kifordul a helyiségből stb., később mégis úgy nyilatkozik, hogy az elkövető nincs a bemutatottak között). Ilyen esetben ugyanis téves következtetés levonására adhatna lehetőséget, ha az azonosítást végző személynek csupán a nyilatkozatát rögzítenék. Ezekre a rögzítés során különös figyelemet kell fordítani.

A befejező részben a szokásos formaságok (pl. a résztvevők esetleges észrevételei, indítványai; a felismerésre bemutatás befejezésének pontos időpontja stb.) mellett fel kell sorolni a jegyzőkönyvhöz csatolt mellékleteket (pl. fénykép-, hang-, videofelvétel, helyszínrajz). A jegyzőkönyvet a felismerőnek, a tolmácsnak, büntetőeljárásban pedig a jelenlévő gyanúsítottnak is minden oldalon alá kell írnia.186 b) A Be. az eljárás gyorsítása, a felesleges alakiságok csökkentése stb. érdekében lehetőséget ad187 arra, hogy (amennyiben az ügyész másként nem rendelkezik) a nyomozó hatóság tagja a felismerésre bemutatásról jegyzőkönyv helyett jelentést készítsen. A jelentés tartalmazza: – az eljáró hatóság megnevezését; – az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény megnevezését és a gyanúsított nevét; – a felismerésre bemutatás helyét és idejét; – az azonosítást végző gyanúsított, illetve tanú nevét (valamint a törvényben meghatározott más személyi adatokat); – a felismerésre bemutatás (mint elvégzett eljárási cselekmény) megjelölését; – az azonosítást végző gyanúsított, illetve tanú vallomásának lényegét; – a felismerésre bemutatás tartalmának tömör összefoglalását (akként, hogy az eljárási szabályok megtartását is ellenőrizni lehessen). A jelentést a nyomozó hatóság eljáró tagja írja alá.

184

Pl.: „A bűnügyi technikus a felismerésre együttesen bemutatott személyekről fényképfelvételt készít (1. számú felvé-

tel)”.

185

Vö.: Nyer 183. § (3) bek. Államigazgatási eljárásban is fontos, hogy a felismerő (és az esetleg alkalmazott tolmács) a jegyzőkönyv minden oldalát aláírja. A hatósági tanúra nézve lásd a helyszíni szemlénél írtakat. 187 Lásd: Be. 168. § (1) bek. 186

180

Jóllehet e rendelkezés révén jelentős mértékben csökkenhet(ne) a nyomozóhatóságra nehezedő adminisztrációs teher, az elméleti és gyakorlati szakemberek (napjainkban még) egyaránt megosztottak e rögzítési mód alkalmazását illetően. Többen úgy vélik: az érdemben megismételhetetlen eljárási cselekményekről, így a felismerésre bemutatásról is aggályos lehet jegyzőkönyv helyett pusztán jelentést készíteni. Azokban az esetekben ugyanis, amikor az ügyész akként dönt, hogy a jelentés alapján mégsem terjeszthet megalapozott vádat a bíróság elé, illetve jegyzőkönyv hiányában mégsem lehet a vádat bizonyítani, hiába ismételnék meg az eljárási cselekményt, és vennének fel annak során jegyzőkönyvet, mindez a vádat nem tenné megalapozottabbá. Mások szerint ilyenkor nem kell a felismerésre bemutatást megismételni, hanem a ténylegesen lefolyt eljárási cselekményt kell más (jegyzőkönyvi) formában rögzíteni, s a bizonyító erő egyébként sem a formától függ. Az azonosítást végző személy nyilatkozata pedig – amelyről a jelentés beszámol, vagy amelyet a jegyzőkönyv rögzít – a vallomásának része, így a bíróságon tett kijelentése lesz a lényeges abból a szempontból, hogy a tárgyaláson egyáltalán ismertetik-e a nyomozás során készült okirat vonatkozó részét. Azt azonban ők is tudják, hogy a megszokottól való eltérés – a dolgok (jogi) logikája ellenére – valószínűleg még hosszú időt igényel.

c) Az ügyész, vagy a nyomozó szerv vezetője elrendelheti (ha pedig a gyanúsított, a védő vagy a sértett a költségek egyidejű előlegezésével indítványozza, elrendeli) a felismerésre bemutatás gyorsírással történő rögzítését (az elrendelésnek az iratokból ki kell tűnnie). Az így készült iratnak tartalmaznia kell mindazokat az adatokat, amelyeket a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni. A rögzítés ilyen módja a jegyzőkönyvet mégsem pótolja, ezért a gyorsírást 8 napon belül írásba kell foglalni. Az írásba foglalt változatot a nyomozó szerv tagjának (az írásba foglalás időpontjának feltüntetésével) hitelesítenie kell – a résztvevőkkel azonban nem kell aláíratni.188

2) A lerajzolással történő rögzítés A lerajzolással történő rögzítés a felismerésre bemutatás esetében nem nevezhető tipikusnak, mivel csak néhány – a gyakorlatban ritkán alkalmazott – változat vonatkozásában jut(hat) jelentőséghez (pl. a helyhez, szituációhoz kötődő; a rejtett; a több azonosítást végző és/vagy azonosítandó személy közreműködésével végrehajtott felismerésre bemutatás esetében). A helyszínrajzon (illetve vázlaton) – amely egyébiránt a dokumentáció szemléletességét, egyértelműségét stb. hivatott szolgálni – rögzíthető például: › a felismerésre bemutatás színhelye (különféle természetes és mesterséges tereptárgyak térbeli elhelyezkedése, fényforrások helye stb.); › az észlelési szituáció (az azonosítást végző és a bemutatásra kerülő személyek észleléskor elfoglalt helye, illetve helyzete: távolság, szög stb.); › a mozgási útvonal (pl. a vizsgált esemény helyszínén funkcionális ismérvek − járás, futás, testtartás − alapján végzett azonosítás során a bemutatott személyek indulásának, érkezésének helye, útvonala, haladási iránya stb.; a több azonosítást végző és/vagy azonosítandó személy közreműködésével végrehajtott bemutatás esetén e személyek „mozgatásának” útvonala); › a rögzítő berendezések (fényképezőgép, videokamera stb.) helye, a felvétel iránya, száma stb. A lerajzolás során az egyes részleteket egyezményes vagy egyértelműen magyarázott jelek segítségével kell feltüntetni. Amennyiben a helyszíni szemle során alkalmazott méretarány és/vagy jelölés megfelel a célnak, illetve a követelményeknek, úgy – az összevethetőség érdekében – ajánlatos azt alkalmazni.

3) A technikai eszközzel történő rögzítés A Be. – a kriminalisztikai ajánlásokat jogi kötelezettséggé „előléptetve” – akként rendelkezik, hogy „…a felismerésre bemutatás lefolyását rendszerint kép- vagy hangfelvevővel vagy, egyéb berendezéssel rögzíteni kell”.189 A technika mai állása szerint ez az alábbi rögzítési módok alkalmazását feltételezi: a) fényképezés

188 189

Vö.: Be. 167. § (1) bek.; Nyer 183. § (2) bek., 184. § (1)–(2) bek. Lásd: Be. 123. § (5) bek.

181

Felismerésre bemutatás esetén azokról a részletekről kell fényképfelvételt készíteni amelyek az azonosítás, és ezen keresztül az eredmények értékelése szempontjából jelentőséggel bírnak. Ilyenek különösen: – a felismerésre bemutatás színhelye; – a bemutatásra kerülő (azonosítandó és indifferens) objektumok190; – az észlelési szituáció; – az eljárási cselekmény releváns mozzanatai stb. A felvételek elkészítése során – a nyomozási cselekmények dokumentációs fényképezésére vonatkozó általános szabályok, ajánlások mellett – figyelemmel kell lenni a felismerésre bemutatás rögzítésével kapcsolatos alábbi sajátosságokra: › a megvilágítási, illetve a fényviszonyokat (elsősorban) a korábbi észlelés körülményei határozzák meg; › a bemutatott objektumok és a körülmények tekintetében onnan és azt kell láttatni, ahonnan és amit az azonosítást végző észlelt; › az egymást követően bemutatásra kerülő objektumokat azonos gépállásból és fényképezési tényezőkkel kell rögzíteni; › készen kell állni a „váratlan”, szokatlan, rendkívüli helyzetek, események (pl. az azonosítást végző vagy az azonosítandó személy megnyilvánulásainak, reakcióinak) rögzítésére is. A felvételekből ún. fényképmellékletet kell készíteni, melyet a jegyzőkönyvhöz hasonlóan hitelesíteni kell. (Ezt azonban nem a jegyzőkönyvvezető, hanem a fényképfelvételek, illetve a fényképmelléklet készítője írja alá.) b) hang-, illetve videofelvétel készítése A hangfelvétel és a videofelvétel jelentősége abban rejlik, hogy egyaránt biztosítják a felismerésre bemutatás végrehajtásának folyamatosságát, illetve menetének teljes, részletes, pontos és objektív rögzítését. Ezáltal: – a pszichológiai kontaktus jobban fenntartható; – a felvételen olyan tények is szerepelhetnek, amelyeket a jegyzőkönyv nem tartalmaz; – lehetőség van a történtek utólagos elemzésére, ellenőrzésére; – csökkenti az alaptalan kifogások esélyét; – megfontoltabbá teszi a résztvevőket (különösen az azonosítást végző és az azonosítandó személyt); – alaposabb, részletesebb felkészülésre ösztönzi a hatóság tagjait. Alkalmazásuk a krimináltaktikai ajánlások szerint (általában) akkor elengedhetetlen, ha: – a felismerésre bemutatást kiemelt jelentőségű ügyben hatják végre; – az azonosítás funkcionális ismérvek alapján történik; – az azonosítást súlyos beteg, életveszélyes állapotban lévő, vagy más olyan személlyel végeztetik, aki a bírósági tárgyaláson előre láthatólag nem fog tudni megjelenni; – a felismerésre bemutatás idegen nyelvet beszélő személy(ek), illetve tolmács bevonásával történik; – az azonosítást gyermek-, vagy fiatalkorú személlyel végeztetik; – feltehető, hogy a felismerő a vallomásától a későbbiekben el fog térni. Mindezekre tekintettel optimális lenne, valamennyi fajta, illetve változat esetén videofelvételt készíteni. Sőt, személyek eredetben történő felismerésre bemutatásakor – ahhoz, hogy az azonosítást végző és az azonosítandó személy magatartását is rögzíteni lehessen – két videokamerára (és két hozzáértő kezelőre) is szükség lenne. Sajnos indokolt a feltételes mód használata, mivel a feltételek (technikai ellátottság, hozzáértés) javulása ellenére napjainkban csak igen ritkán kerül sor a vide ofelvételen való rögzítésre.

A hang-, vagy videofelvétel készítése a jegyzőkönyvezés helyett is alkalmazható; erre nézve a gyorsírásnál elmondottak az irányadók, az alábbi kiegészítésekkel: › a hang-, illetve videofelvételen a felismerésre bemutatás egész menetét rögzíteni kell; ez alól kivételt jelent, ha a tanú az eljárási cselekmény során adatainak zárt kezelését kéri, ebben

190

Vö.: Nyer 45. § (2) bek., 50. § (1) bek.

182

az esetben ugyanis a felvételt – az adatok külön történő rögzítésének idejére – meg kell megszakítani; › ha a rögzítésre szolgáló technikai eszköz meghibásodik, vagy a felvételt bármely más okból megszakítják, úgy annak tényét, okát és idejét a jegyzőkönyvben, és – ha lehetséges – a felvételen is fel kell tüntetni; › a felismerésre bemutatás befejezésekor a jelenlévőket nyilatkoztatni kell, hogy a felvétel az elhangzottakat, illetve a történteket helyesen tartalmazza-e (e nyilatkozatuknak a felvételen szintén szerepelnie kell). › a felvétel hitelessége érdekében azon törlést végezni – sem az eljárási cselekmény alatt, sem azt követően – nem szabad. 191 A felismerésre bemutatás során készült gyorsírói feljegyzést, helyszínrajzot (illetve vázlatot), a technikai eszközzel rögzített felvételt – minthogy az a jegyzőkönyv mellékletét képezi – az irathoz kell csatolni, és azzal együtt a selejtezésig meg kell őrizni. E kép-, illetve hangfelvételek az eredeti célon kívül más célra nem használhatók fel.192

Abban az esetben, ha a nyomozó hatóság vádemelési javaslattal küldi meg az ügy iratait az ügyésznek, a gyorsírói feljegyzésről és technikai eszközzel rögzített felvételről (a nyomozás befejezését követően) másolatot kell készíteni, és azt az irattári példányban kell elhelyezni.193 6.6. A FELISMERÉSRE BEMUTATÁS EREDMÉNYEINEK ÉRTÉKELÉSE Az adatelemző-értékelő munka – miként a nyomozás egészének, úgy – a felismerésre bemutatás jegyében folytatott tevékenységsorozatnak is állandó, szükségszerű eleme. Az adatok elemzésének, értékelésének azonban e folyamat különböző fázisaiban, az egyes tevékenységek kapcsán speciális funkciója (is) van, hiszen az annak során levont következtetések mindig meghatározott célt szolgálnak. Ennek megfelelően a felkészülés és a végrehajtás menetében esedékessé váló értékelést a vonatkozó alcímekben már érintettük. Az alábbiakban a munkafolyamat egy újabb fázisában, vagyis a felismerésre bemutatás végrehajtását követően elvégzendő értékeléssel foglalkozunk.

A felismerésre bemutatás lefolytatása után sorra kerülő elemzés-értékelés az eredmények reális megítélését és a nyomozás folyamatába való beillesztését szolgálja. E munkát tehát mindazoknak el kell végezni, akik az eljárás során – a felismerésre bemutatás keretében végzett azonosítás eredményére tekintettel – döntést kívánnak hozni. Ezeknek a személyeknek azonban kellő felkészültséggel kell rendelkezniük, hiszen a felismerésre bemutatás eredményének értékelése csak látszólag tűnik egyszerű és szakértelmet nem igénylő feladatnak. A valóságban egy eljárásjogi, kriminalisztikai és pszichológiai ismereteket egyaránt feltételező, a két észlelést és a közte eltelt időszakot komplex módon vizsgáló tevékenységről van szó. Az eredmények értékelésének alapjául elsősorban a felismerésre bemutatással kapcsolatos dokumentumok szolgálnak; pl. az adatgyűjtésről, a nyomonüldözésről készült jelentés és (esetleges) mellékleteik; a körözéssel kapcsolatos feljegyzések, megkeresés stb.; a felismerő kihallgatásáról és a közreműködésével lefolytatott felismerésre bemutatásról készült jegyzőkönyvek, illetve azok mellékletei.

Ám azokban az esetekben, amikor a dokumentumok nem tartalmazzák az értékelés szempontjából releváns adatokat, vagy azok hitelességéhez kétség fér, szükségessé válhat az érintettek (hatóság tagjai, azonosítást végző, azonosítandó, illetve indifferens személyek, hatósági tanúk stb.) ez irányú kikérdezése, illetve a helyszín és a bemutatott objektumok megszemlélése. Az értékelés keretében – tulajdonképpen – az eredmény létrejöttének útját kell nyomon követni, és az egyes „állomásokat”, „szakaszokat”, illetve azok releváns elemeit kell górcső alá venni. Így pl.: a) a felismerésre bemutatás alapjául szolgáló észlelés vonatkozásában meg kell vizsgálni: 191

Vö.: Nyer 183. § (3)–(5) bek. Vö.: Be. 123. § (5) bek., 167. § (2) bek.; Nyer 184. § (1) bek., 185. § (2)–(3) bek. 193 Lásd: Nyer 185. § (2) bek. 192

183

– az észlelt objektum jellegénél, tulajdonságainál stb. fogva alkalmas-e (az adott szintű)

azonosításra; – a konkrét szituációban, illetve körülmények között észlelhetők voltak-e az azonosítás

alapját képező ismérvek; – az észlelés alanya koránál, általános és aktuális fizikai, pszichikai, szellemi állapotánál,

valamint képességeinél stb. fogva észlelhette-e az adott objektum ismérveit; – az észlelt objektumhoz, eseményhez való viszonya folytán nem áll(t)-e fenn elfogultság,

érdekeltség. b) A felismerésre bemutatás alapjául szolgáló és a felismerésre bemutatás során történt észlelés közötti időszak vonatkozásában vizsgálni kell: – az azonosított objektum az állapotában, ismérveiben stb. (esetlegesen) bekövetkezett változásokra tekintettel alkalmas volt-e az azonosításra, illetve arra, hogy azonosságának vagy különbözőségének adott fokát megállapítsák; – az eltelt idő, illetve az (esetleges) újabb benyomások, behatások, milyen következménynyel jártak (járhattak) az eredeti emléknyomot illetően; – az azonosítás alanya a fizikai, pszichikai, szellemi állapotában (esetlegesen) bekövetkezett változások folytán képes lehetett-e az azonosítás elvégzésére. c) A felismerésre bemutatás során történt észlelés vonatkozásában meg kell vizsgálni: – a felismerésre bemutatás tárgya, aktuális állapotára tekintettel alkalmas volt-e az azonosításra; – az adott szituációban, illetve körülmények között észlelhetők voltak-e a bemutatott objektum(ok) releváns ismérvei; – a felismerő aktuális fizikai és pszichikai állapotánál fogva alkalmas volt-e az azonosítás elvégzésére; az azonosítást kellő alapossággal végezte-e; nyilatkozata és viselkedése összhangban volt-e; – az azonosítás hány, illetve milyen jellegű, minőségű ismérv alapján történt; – a felismerésre bemutatás során a befolyásolás-mentesség biztosított volt-e, (pl. az indifferens személyek száma és minősége megfelelő volt-e; a bemutatást megelőző véletlen találkozást kizárták-e); – a felismerésre bemutatás lefolytatása a jogi előírásoknak és kriminalisztikai ajánlásoknak megfelelően történt-e (pl. a közreműködőket figyelmeztették-e jogaikra, kötelességeikre; az azonosítandó személy szabadon választhatta-e meg a helyét a bemutatottak között); – a dokumentumok a rájuk vonatkozó követelményeknek megfelelnek-e. A fenti szempontok szerint elvégzett adatelemező-értékelő munka révén (amely természetesen magába foglalja a nyomozás eddigi szakaszában beszerzett adatokkal való összevetést is) meghatározhatóvá válik az azonosítás eredményét tartalmazó adatok értéke és felhasználhatósága. Ahhoz azonban, hogy mindez valóban reális legyen az értékelés során érvényesülni kell: – a teljesség és a tárgyilagosság alapkövetelményének, valamint – a kételkedésből (mint a kriminalisztikai gondolkodás nélkülözhetetlen eleméből) adódó sajátos szemlélet módnak is. Erre figyelmeztet „… az a logikai törvényszerűség, hogy minden azonosság megállapítása egyszersmind különbözőség megállapítása is (más tárgyakkal, személyekkel, jelenségekkel szemben)”.194 Ennek megfelelően ha a „ki-kivel”, „mivel”, „hol” kriminalisztikai alapkérdésekre felállított verziók egyikét valósnak fogadják el, az egyben a többi verzió kizárását is jelenti. Mindez a téves azonosítások esetében ártatlan személyek meghurcolásához és bűnös személyek mentesüléséhez vezethet.

194

Tremmel Flórián – Fenyvesi Csaba im. 167. old.

184

7. A BIZONYÍTÁSI KÍSÉRLET A kísérlet kifejezést többféle értelmezésben használjuk. Általában valamely cél elérésére, szándék megvalósítására irányuló (rendszerint sikertelen) törekvés, próbálkozás. A büntető (és a szabálysértési) anyagi jogban az a magatartás, amikor az elkövető a szándékos bűncselekmény (illetve szabálysértés) elkövetését megkezdi, de nem fejezi be. A tudományos tevékenységben a megismerés azon módszere, amikor valamely jelenséget, feltételt vagy okot annak megfigyelése végett tervszerűen és módszeresen idéznek elő, hoznak létre. A nyomozás során gyakorta szükséges egy-egy állítás, feltevés helytállóságának, vagy valamely releváns körülmény jelentésének/jelentőségének megvizsgálása, illetőleg bizonyítása – például, hogy a tanú az adott szituációban és adottságainál fogva (bármit is állítson) valójában mit észlelhetett; a bűncselekmény elkövetéséhez minimálisan mennyi idő szükséges – és így tovább. E miatt már igen régen igény mutatkozott egy olyan módszer iránt, amely lehetőséget nyújt a szubjektív torzítások kiszűrésére, a vizsgálandó jelenségek közvetlen megfigyelésére, a lehetséges variációk felfedésére és vizsgálatára. Az effajta próbálkozások tanulságos (és elborzasztó) történeti emlékei közé sorolhatók a középkori inkvizitórius eljárásban a vádlott szavahihetőségének ellenőrzésére alkalmazott „kísérleti módszerek” (tűzpróba, vízpróba, istenítéletek). Bár tudománytalan alapon, de kétségkívül „objektív” eredményt hoztak: a vádlott vagy túlélte a procedúrát (illetve felgyógyult), vagy nem – ami tényleg nem attól függött, hogy a vádlott szándéka az eljáró hatóság félrevezetésére irányult vagy sem; csakhogy e „kísérletek” tárgya a vizsgálandó tények helyett a vallomástevő volt. A reáltudományok (pl. a fizika, a kémia) fejlődése magával hozta a tudományos kísérlet elméleti alapjainak kidolgozását, így kialakulhatott annak a nyomozásban alkalmazható sajátos változata, amely előbb a gyakorlatban, majd a hazai kriminalisztikai szakirodalomban, végül nyomozási kísérlet elnevezéssel az eljárásjogi szabályozásban is megjelent. Az 1961-ben kiadott Kriminalisztika tankönyv szerint „A nyomozási kísérlet olyan nyomozási cselekmény, amelynek során a nyomozó az eredetivel – lényeges vonásokban – egyező feltételek mesterséges megteremtésének segítségével igyekszik megállapítani, hogy meghatározott, az ügyben adott körülmények között és módon valamely cselekmény, esemény megtörténhetett-e vagy sem, illetőleg valamely jelenség előállhatott-e vagy sem.” Céljaként a meglévő bizonyítékok ellenőrzését, nyomozási verziók ellenőrzését-értékelését, valamint új bizonyítékok megszerzését jelölték meg.195 Lényegükben hasonlóak a későbbi meghatározások is. Mivel az 1962. évi 8. sz. tvr. 143. §-a nyomozási kísérletről szólt, ez a bíróságot kizárta az alkalmazásból; így ha mégis alkalmazni kellett, akkor arra a szemle keretében került sor. (Megjegyzendő, hogy volt is olyan nézet, amely a kísérletet a szemle változatának tekintette, amire alapot adott az a közös vonás, hogy a hatóság mindkét esetben lényegében közvetlenül figyeli meg a kérdéses dolgot, jelenséget.) A problémát az 1973. évi I. tv. úgy oldotta meg, hogy a módszert bizonyítási kísérletnek nevezte el, és megfelelő módosítással felvette az egész eljárásban alkalmazható bizonyítási eszközök sorába. A hatályos Be. érdemben nem változtatott rajta, viszont bizonyítási eljárásnak nevezi.

7.1. A BIZONYÍTÁSI KÍSÉRLET FOGALMA, CÉLJA, FAJTÁI, ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A Be. 121. §-a szerint „(1) A bíróság, illetőleg az ügyész bizonyítási kísérletet rendel el és tart, ha azt kell megállapítani vagy ellenőrizni, hogy valamely esemény vagy jelenség meghatározott helyen, időben, módon, illetőleg körülmények között megtörténhetett-e. (2) A bizonyítási kísérletet lehetőleg ugyanolyan körülmények között kell lefolytatni, mint ahogyan a vizsgált esemény vagy jelenség megtörtént, illetőleg megtörténhetett.” Kriminalisztikai nézőpontból a következőképpen határozhatjuk meg a bizonyítási kísérlet fogalmát, céljait és fajtáit:

⇨ A bizonyítási kísérlet eljárásjogi szabályokhoz kötött nyomozási cselekmény, amelynek során az eljáró hatóság a releváns feltételek mesterséges, tervszerű és módszeres létrehozásával vizsgálja meg és/vagy ellenőrzi, hogy valamely esemény vagy jelenség meghatározott

195

Kriminalisztika, 500., 502. old.

185

helyen, időben, módon, illetőleg körülmények között megtörténhetett, illetőleg létrejöhetette vagy sem. a) A bizonyítási kísérlet közvetlen célja lehet: – már meglévő bizonyítékok ellenőrzése, – verziók ellenőrzése és értékelése, – új bizonyíték szerzése, – a (bűn)cselekmény okainak, körülményeinek, az elkövetés módszerének a tisztázása. • A bizonyítási kísérlet személyi és tárgyi forrásból származó bizonyítékok ellenőrzésére egyaránt alkalmas. Tipikus eset, amikor valamely vallomás tartalmaz olyan állítást, amelynek helytállóságáról célszerű és indokolt kísérleti úton meggyőződni. Pl., hogy a tanú az észlelés adott feltételei (távolság, látási viszonyok, érzékelési képességei stb.) között ténylegesen mit láthatott és/vagy hallhatott; hogy a gyanúsított valóban képes-e arra a cselekvésre, amiről igyekszik a hatóságot meggyőzni – és így tovább. Előfordul, hogy a szemle során feltárt elváltozások keletkezési folyamatát kell tisztázni – ez esetben lényegében a „hogyan történhetett” kérdésre kell reális magyarázatot találni. Például: S. L. és társai által elkövetett többrendbeli emberölés ügyében közvetlenül a helyszíni szemle után bizonyítási kísérletet tartottak az elkövetés időpontjának behatárolása érdekében annak megállapítására, hogy a szemle során megtalált és rögzített, a sértettől származó vérfolt mikor kerülhetett az úttestre: az eső előtt, alatt, vagy után.

• A nyomozás szükségszerű velejárója a verziók felállítása, amelyek természetesen kísérleti úton is ellenőrizhetők. A kísérlet eredményei a verziók érdemi értékelésére adnak módot (az előbbi példából ez is látható). • A bizonyítási kísérlet közvetlenül és közvetve is eredményezheti új bizonyítékok beszerzését. Alátámaszthatja, vagy megcáfolhatja a kérdéses vallomást, szemléltetően igazolhatja az esemény menetét, egyes sajátosságait, a nyomkeletkezés mechanizmusát stb., ezúton nyilván új bizonyítékot eredményez. A cselekmény rekonstruálása révén a hiányzó bizonyító eszközök hollétét valószínűsítheti; az észlelési lehetőségek tisztázása (pl. hogy az eldördült lövés hol, és milyen mértékben volt hallható) alapul szolgálhat tanúk felkutatásához stb., s így kidolgozhatók olyan verziók, melyek ellenőrzése újabb bizonyítékok megtalálását eredményezheti. • A kísérlet alkalmas az elkövetés okainak, körülményeinek, módszereinek feltárására, ezzel egyaránt elősegíti a felderítést és/vagy bizonyítást elősegítő verziók felállítását, valamint a megelőzést is. Pl. ha a kísérlet nyomán megállapítható az elkövetéshez szükséges időtartam, akkor megdönthető az alibi, illetőleg szűkíthető vagy éppen bővíthető a számba vehető gyanúsítottak köre. Ha sikerül tisztázni, mi tette lehetővé a bűncselekmény elkövetését, mi biztosította ahhoz a kedvező, de egyébként nem kívánatos feltételeket, akkor a hasonló elkövetések megakadályozása érdekében ki lehet választani a megfelelő adminisztratív vagy technikai jellegű intézkedést – és így tovább. b) A bizonyítási kísérletnek – a szerint, hogy mi a konkrét tárgya – a következő tipikus alkalmazási esetei, azaz fajtái alakultak ki: – jelenségek észlelési lehetőségeinek, – cselekmények elkövetési lehetőségeinek, – az esemény, vagy egyes részletei lefolyásának, – elváltozások, nyomcsoportok keletkezési folyamatának, – a történés időtartamának, valamint – az egyéni ingerküszöb, a képességek – vizsgálata (tisztázása, megállapítása). • A jelenségek észlelhetőségével kapcsolatos kísérletek egyrészt magának az érzékelhetőségnek, másrészt az adott körülmények közti észlelhetőség megállapítására irányulhatnak. Ez sok esetben összekapcsolódik az egyéni ingerküszöb vizsgálatával. › A hanghatás hallhatóságának vizsgálata irányulhat arra, hogy pl. valamilyen hanghatást (lövés, ablaktörés) honnan, mekkora távolságból lehet érzékelni; illetőleg felismerni, hogy az mitől ered; vagy egy beszélgetés, illetve annak szövege adott helyen adott távolságból hallható/érthető-e. Ez kötődik a helyszínhez, de nem feltétlenül szükséges hozzá az eredeti szereplők részvétele.

186

Más esetekben arról kell meggyőződni, hogy adott személy mennyire volt képes megállapítani – esetleg zajkörnyezetben –, hogy egy bizonyos hanghatás mitől, illetőleg kitől származik. Különös jelentőséget kaphat a kísérlet kifinomult hallással rendelkezők (pl. a vakok), vagy bizonyos hangok iránt különösen érzékeny emberek érdekeltsége esetén (pl. szerelők a hiba forrását hang alapján is pontosan felismerik, vagy a jó zenei hallással rendelkezők az árnyaltabb hangkülönbségeket is kitűnően érzékelik). › A látási lehetőség bizonyítási kísérlettel való tisztázását indokolhatja olyan probléma felvetődése, hogy egy bizonyos cselekményt, jelenséget, személyt, állatot stb. behatárolt körben honnan láthattak. Másrészt egy már meghatározott személy ismert tulajdonságainak figyelembe vételével (közel- illetve távollátó szemüveget, vagy semmilyet sem visel) esetleg optikai segédeszköz (távcső) igénybevételével tisztázható, hogy a tanú mit vagy kit láthatott. › Más érzékszervek próbája is elvégezhető, ha ez indokolt. Pl., amikor arról kell tapasztalati úton meggyőződni, hogy bizonyos szag (gáz, füst) milyen feltételek között és milyen körzetben érződött; vagy arról, hogy valaki milyen feltételek mellett, mit képes a rekonstruált körülmények között érezni. Lehetséges ízleléssel összefüggő kísérlet is, vagy tapintással anyagok minőségének a megkülönböztetése stb. Az érzékelési és felismerési problémák vegyesen is előfordulhatnak – akár látási-hallási, akár hallási-szaglási vagy egyéb variációkban.

• Sokszor szükséges annak a megállapítása, hogy adott cselekmény egyáltalán megvalósítható-e, s ha igen, akkor hogyan, és milyen elváltozásokat okoz stb. Ez módot ad vallomások igazolására vagy megcáfolására, ellentmondások feltárására, verziók felállítására, ellenőrzésére, kizárására stb. Például, hogy bizonyos elváltozások, sérülések milyen körülmények között keletkeznek; egy adott nyíláson a kérdéses tárgy átemelhető volt-e; a helyiségbe való behatolás nélkül mily módon volt lehetséges valaminek a kiemelése; a meglevő eszközök (kulcsok) közül melyik nyitja a zárszerkezetet; ismert útszakaszon, adott sebességnél milyen fékút jöhet létre stb. E kísérleteknek sem mindegyike kötődik az eredeti helyszínhez.

• Az eseménynek (vagy egy részletének) rekonstruálása útján tisztázható, hogy az menetében hogyan zajlott le, hogyan történhetett. Ilyenkor a sorrendiség, az időrend megállapításának is kiemelkedő jelentősége lehet (ok-okozati kapcsolat). Mit eredményezett valamely tevékenység vagy hatás, mi hogyan követhette egymást. Nagy jelentőségű lehet annak a tisztázása, hogy az egyik esemény következménye-e a másiknak, vagy csak időben követik egymást. A kísérletnek ezt a fajtáját elég gyakran alkalmazzák. Nem egy esetben speciális ismeretek (szakértő), műszaki paraméterek stb. is szükségesek a kísérleti körülmények pontos megteremtéséhez. Ezek a tűz vagy a robbanás bekövetkezésének a megfelelő magyarázatát, a jogos védelmi helyzet megállapíthatóságát, a közlekedési bűncselekmények által felvetett kérdések (stb.) vizsgálatát tehetik lehetővé. Amennyiben szigorúan determinált folyamatról van szó és tudományosan igazolt törvényszerűség a véletlen eredményt kizárja, a kísérletből levonható az a következtetés, hogy a múltbeli esemény a kísérlettel analóg lehetett.

• Kísérlet útján az is megállapítható, hogy valamely történés mennyi idő alatt zajlik le, illetőleg adott cselekvéshez legalább mennyi időre van szükség. Ennek a verziókkal végzett munka mellett különösen az alibi ellenőrzésében lehet szerepe. Ilyen pl., ha tudni akarjuk, hogy mennyi időre lehetett szüksége az elkövetőnek a helyszín megközelítésére és a kiindulópontra való visszaérkezésre (alibi), vagy a behatolásra, illetve a helyszínen végzett egész tevékenységére. Lényeges lehet annak a bemérése, hogy mennyi időt vehet igénybe (pl.) bizonyos gyertya csonkig égése, egy cigarettának meghatározott tempójú szívással vagy anélkül való elégése stb. Ugyanakkor nem lehet megfeledkezni a személytől függő időtartam meghatározásánál a szubjektív tényezőkről, ezt a kísérlet eredményeinek értékelésénél mindig figyelembe kell venni.

• Sokszor döntő jelentősége van a látási, hallási és egyéb érzékelési képességek, valamint a fizikai adottságok, a szakmai, illetve a valamely tevékenységben való jártasság stb. megállapításának. A felismerésre bemutatás kapcsán már megtárgyaltuk a tanú látó-, halló- és egyéb érzékelő képességének, ezzel összefüggő speciális készségeinek, valamint érzékszervei állapotának jelentőségét. Ezek megvizsgálásának egyik lehetősége a bizonyítási kísérlet, amelynek segítségével az ingerküszöb alsó határának megállapítására is sor kerülhet. Természetesen az egyéni ingerküszöb nemcsak speciá-

187

lisan különös képességről, hanem az átlagoshoz képest rosszabb állapotról is tanúskodhat. Ennek ugyanakkor abban is szerepe lehet, hogy az adott vallomástevő által szolgáltatott adatok tekintetében az együttműködési készség, az igazmondási szándék objektíve ellenőrizhetővé válhat (pl. nem azért állít valótlan adatot, mert félre akarja vezetni a hatóságot.) A bizonyítási kísérlet lehetőséget nyújt a kihallgatott testi erejének, ügyességének, bizonyos tevékenységben való jártasságának megismerésére is (pl. képes-e az adott tárgyat felemelni, elcipelni, segédeszközök nélkül átmászni egy kerítésen; ért-e valamely eszköz használatához stb.).

• A bizonyítási kísérlet különböző elváltozások létrejöttének, több nyom együttes előfordulásakor azok keletkezési sorrendjének (stb.) megállapítására, tisztázására is alkalmazható. Az egyedi nyomok esetében létrejöttük körülményei a visszatükröződések helyzetének, elemeinek stb. alapján is kielemezhetők. Viszont különféle nyomok, elváltozások együttes előfordulása, valamilyen művelettel vagy eszközzel való összefüggésük kimutatása, az ún. nyomkereszteződések sorrendiségének a megállapítása egyszerű kísérlettel, vagy bizonyítási kísérlettel lehetséges. Különösen indokolt ez, ha több verzió közti döntésben játszik szerepet, pl. annak eldöntésében, hogy betörés látszatának keltéséről (önbetörésről) vagy valódi betörésről van-e szó.

Az ügyek sokfélesége, a változatos szituációk a legkülönbözőbb, kísérleti úton tisztázható problémákat vethetik fel. Emiatt a felsorolás egyrészt nem tekinthető teljesnek, másrészt gyakorta szükséges a különböző kísérleti fajták kombinált alkalmazása is. A bizonyítási kísérlet elhatárolása más nyomozási cselekményektől A bizonyítási kísérlet egyes elemeiben – mint pl. a helyszínhez, a nyomok (stb.) felkutatásához kapcsolódás, a közvetlen megfigyelés, hatósági tanúk alkalmazása, a dokumentálás módja stb. – bizonyos hasonlóságot mutat más módszerekkel, nyomozási cselekményekkel. Erre utal a törvény 123. § (1) bekezdése is, mely szerint „A bizonyítási kísérletre és a felismerésre bemutatásra a szemle szabályait értelemszerűen alkalmazni kell.” Az elhatárolás nem csak kriminalisztikai elméleti kérdés, mert annak a helyes alkalmazás tekintetében gyakorlati jelentősége is van. Az elhatárolás szempontjából fontos ismérvekre helyezve a hangsúlyt a következőképpen jellemezhetjük a rokonjellegű cselekményeket. A helyszíni szemle nem halasztható, érdemben megismételhetetlen, elválaszthatatlan az esemény helyszínétől. A megfigyelés tárgya a helyszín, valamint az ott fellelhető elváltozások. Célja a vizsgált esemény során keletkezett elváltozások felkutatása és rögzítése; ez utóbbi érdekében, gondolati műveletként (és nem gyakorlati próbák formájában) kerül sor az esemény rekonstruálására. A felismerésre bemutatás az emléknyomok alapján történő identifikálás taktikai módszere; alanya más személlyel nem helyettesíthető. A kísérlethez annyiban hasonló, hogy ha kell megismételhető; megváltoztathatók a bemutatás feltételei, és szükség lehet az eredetihez hasonló észlelési szituáció megteremtésére is. Mindezek azonban nem a kísérlet fogalomkörébe tartoznak, hanem az emléknyomok kellő felidézését szolgálják. Amikor a felismerésre bemutatás kapcsán az észlelés lehetséges voltának ellenőrzésére van szükség, az a bizonyítási kísérlet keretében történik. A helyszíni kihallgatás és a bizonyítási kísérlet végeredményét tekintve bizonyítékok, verziók ellenőrzését, esetleg új bizonyíték felkutatását szolgálja. Sok hasonlóság van a lefolytatásukban is. Viszont a helyszíni kihallgatás (elsősorban) azt dokumentálhatja, hogy a helyszínen rekonstruált cselekmény, hely milyen mértékben felel meg a kihallgatott személy vallomásának; igen gyakran szituációrekonstrukcióról van szó. Helyhez kötött, a helyszín és a személy együttesen képezik a bizonyíték forrását; a vallomástevő mással nem helyettesíthető; a szubjektivitás érvényesülésére tág lehetőség nyílik: a helyet, a cselekményt meg-, illetve bemutató személy saját döntése alapján határozza meg és mutatja be szemléletesen, vallomástétel közben az ott történteket. Az ismétlésnek általában (ha a korábbi vallomással egyezik) nincs jelentősége, ha attól eltér, rendszerint ellentmondást dokumentál.

A bizonyítási kísérletet az elmondottakhoz képest a következők jellemzik. • A bizonyítási kísérlet adott esetben közvetlenül kapcsolódhat a helyszíni szemléhez (pl. a szemle után a helyszínen fékpróbát tartanak stb.); rendszerint azonban később, megfelelő előkészítés után kerül rá sor. Akkor indokolt az esemény helyszínén elvégezni, ha annak jelentősége van a vizsgált kérdésben (pl. láthatóság, stb.) – egyébként máshol is megvalósítható.

188

• A kísérlet során az ügy (eredeti) szereplője csak akkor nem helyettesíthető, ha a vizsgálandó tény az ő személyével függ össze (pl. az észlelési képességek ellenőrzése). Az alany „mozgástere” – szemben a felismerésre bemutatással és a helyszíni kihallgatással – korlátozott, irányító szerepe a hatóságnak van (már csak ezek miatt is jórészt kiszűrhetők a szubjektivitásból eredő, azzal összefüggő torzítások). • A rekonstrukció csak része a kísérletnek, alárendelt szerepet játszik; azon részletekre irányul, amelyek feltételét képezik az elérendő célnak – az arra irányuló vizsgálatnak, hogy az esemény, jelenség adott körülmények között megtörténhetett-e. A bizonyítási kísérlet során a már ismert adatok figyelembe vételével a hatóság mesterségesen hozza létre a szükséges feltételeket (stb.) és ő dönti el, határozza meg a kísérleti műveleteket, azok mikéntjét. • A bizonyítási kísérlet során – az esemény alkotóelemeire, részeire bontva vizsgálható, – empirikus próbák végezhetők, – a kísérletet, illetve annak egyes mozzanatait szükség esetén – akár a feltételek megváltoztatásával is – meg lehet ismételni, – így az esemény, jelenség a maga egészében, keletkezésében és lefolyásában megfigyelhető és tanulmányozható. Mindennek eredményeképpen a hatóság a teljesebb, gazdagabb információkból megalapozottabb következtetéseket vonhat le és így – a bizonyítási kísérlet végrehajtása előtti állapothoz képest – új, és objektív alapú ismeretek birtokába juthat. Lényegében ez adja a bizonyítási kísérlet jelentőségét. • Ugyanakkor bármennyire is tárgyilagosak és tényszerűek a bizonyítási kísérlet során megszerezhető ismeretek, óriási különbség van a pozitív és a negatív eredmény között. A pozitív eredmény azt jelenti, hogy a kísérlet igazolta, míg a negatív azt, hogy kizárta, hogy a vizsgált esemény, jelenség adott körülmények között megtörténhetett, létrejöhetett. A pozitív eredményből az a valószínűsítő következtetés vonható le: a dolog lehetséges, de nem biztos, hogy valójában úgy is történt. A negatív eredmény viszont kategorikus következtetésre ad módot: ha valami nem lehetséges, akkor az úgy, oly módon nem is történhetett meg.196 Ezzel összefüggésben feltétlenül hangsúlyozni kell a következőket. › A bizonyítási kísérlettel előidézett folyamat eredménye minden esetben a kialakított feltételektől, attól a helyzettől függ, amelynek az érvényesülését az eljáró hatóság lehetővé tette. Ebből az is következik, hogy az adódó törvényszerűségek csak tendencia jelleggel érvényesülnek. A teljes folyamat megismétlődése objektíve kizárt. Ez már csak azért sem lehetséges, mert objektíve képtelenség lenne az összes körülményt realizálni a bizonyítási kísérlet helyszínén, másfelől felesleges is lenne, mivel az indifferens körülmények ismétlése a bizonyítási kísérlet eredményét érdemben nem befolyásolná. Harmadrészt, jogilag nem megengedhető, hogy egy bűncselekményt a hatóság aszszisztálásával megismételjenek. Ezért a ténylegesen megtörtént cselekmény a maga teljességében soha nem rekonstruálható, legfeljebb egy másik modellező esemény keretében ismerhető meg.

› Ha egy jelenségről azt kell eldönteni, hogy észlelése lehetséges volt-e vagy lehetetlen, akkor a lehetőség igazolódása még nem jelenti a tényleges megvalósulást (észlelést). Nevezetesen nem állítható, hogy a valóságban is úgy történt minden, mint a kísérletben, de mint lehetőség, ez fennáll. Viszont, ha az észlelés valaki számára adott feltételek között lehetetlen volt, úgy az bármikor – a kérdéses időben is – lehetetlen. Ebből kategorikus következtetés vonható le – feltéve, hogy az inkriminált helyzetben való észleléskor, és a bizonyítási kísérlet során az észlelő szubjektív feltételrendszere (amit nem tudunk érdemben befolyásolni) lényegi eltérést nem mutat. 196

Ennek ellentmondani látszik az a gyakorlati példa, amikor a bizonyítási kísérlet során az elkövető (korábbi vallomásával egyezően) bemutatta, hogyan jutott be a magasan lévő kisablakon át az épületbe, s ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a behatolás valóban úgy is történt. Csakhogy a kategorikus megállapításhoz az vezetett, hogy a kísérlet során újfent olyan elváltozások – nyomok és anyagmaradványok – keletkeztek, mint amelyeket a kísérlet megkezdése előtt a fal és az ablak megvizsgálása során már rögzítettek. Itt tehát nem csak a korábbi vallomás és a kísérlet eredményének, hanem az eredeti eseménnyel kapcsolatban és a kísérlet következtében létrejött elváltozások feltárását és rögzítését végző helyszíni szemle során tett megállapítások – azaz egy (szóban és szemléltetés útján tett) vallomás és a helyszíni szemle során feltárt bizonyító tények egybevetéséről van szó.

189

Itt szerepet kap az is, hogy a spontán észlelés esetén más – magasabb – az ingerküszöb az érzékszerv vonatkozásában, mint az ún. irányított figyelem esetében, amikor is a figyelem ráfókuszál arra, hogy mit is kell meglátnia, meghallania a kísérlet résztvevőjének. Amikor pedig hosszabb idő – több hónap, esetleg év is – eltelik a bűncselekménytől az ilyen tartalmú bizonyítási kísérlet végrehajtásáig, óhatatlanul figyelembe kell venni az időmúlásra tekintettel az érzékszervi változás (tipikusan a romlás) lehetőségét. › Szólnunk kell a kísérlet főszereplőjéről, az emberről is, legalább két vonatkozásban. Az egyik a közreműködő személy konkrét adottságaival, a másik a közreműködés szándékával, minőségével kapcsolatos. Ismert, hogy a külső világ érzékszerveinkre gyakorolt hatásának eredménye az érzet. Ha bízunk is érzékszerveink jelzéseiben, részleges eltérés lehet egyrészt érzeteink, másrészt a tárgyak tulajdonságai között. Bizonyos pszichológiai tényezők hatására téves (hamis) kép is kialakulhat bennünk a világ dolgairól, eseményeiről. Az érzet a külső ingerek révén keletkezik, azonban nem minden inger vált ki érzetet. Az érzékelési küszöb (ingerküszöb) szabja meg az embernél, milyen erősségű ingerre reagálunk már, illetőleg még. Ez egyénenként eltérő. Ráadásul a konkrét, kérdéses ingert megelőző ingerállapot is arrébb tolja az ingerküszöböt. Meghatározói a velünk született adottság, tapasztalat, gyakorlat. A tapintás finomsága, az ízek, a szagok iránti magas érzékenység, a zajok biztos megkülönböztetése, a hangárnyalatok megfigyelése, a sötétben látás mind-mind jelezheti az ingerküszöb változékonyságát, egyének közti különbözőséget. Az érzetek kialakulásában egy adott érzékelési küszöb esetén is a legkülönbözőbb tényezők játszanak szerepet: az érzékszervek begyakorlottsága, a szervezet általános állapota (nátha, hallásilátási zavar, öregség), izgatószerek hatása, az érzékelt tárgy ismerete, hirtelen változó fényhatások, távolság stb. Végül is a különböző érzetek az észlelésben összegződnek.

Ha nem is vállalkozhatunk a hamis kép kialakulása okainak részletes taglalására, ezzel öszszefüggésben feltétlenül említést érdemel az a lehetőség, hogy a kísérletbe bevont személy szándékosan másként cselekszik, mint tette (vagy tenné) a valóságos helyzetben – pl. szándékosan csekélyebb képességet árul el magáról. Viszont ismerünk olyan eseteket is, hogy a résztvevő a kísérlet során képtelen a valósággal megegyező vagy ahhoz közel álló teljesítményt nyújtani, mert a valóságos feltételek (pl. a halálfélelem) nem alakíthatók ki. Mindezekkel csak azt szeretnénk érzékeltetni, hogy ha a bizonyítási kísérlet folyamata nem tisztán „laboratóriumi”, hanem emberi tevékenység is, és így jelentős szerephez jut benne az, hogy a kísérlet objektivitása érdekében a bevont személy tulajdonságairól is megfelelő objektív ismeretekkel kell rendelkeznünk. Esetenként megkövetelhető, hogy a legfontosabb ide vonatkozó adatokat a jegyzőkönyvben is rögzítsük. 7.2. A BIZONYÍTÁSI KÍSÉRLET ELŐKÉSZÍTÉSE, TERVEZÉSE ÉS MEGSZERVEZÉSE Az előkészítés az elsődleges elképzelés kialakításától a végleges terv elkészítésén át a végrehajtást megelőző feladatok elvégzéséig több mozzanatból áll. Ennek folyamán gyakran – akár nyomozási cselekmények elvégzésével – újabb adatokat is be kell szerezni, s az sem lényegtelen kérdés, hogy a kísérleti szituáció megteremtése is a hatóság feladata. 1) Döntés a bizonyítási kísérlet alkalmazásáról A nyomozás tervezése folyamán elsőként mindig abban kell állást foglalni, hogy az adott esemény, jelenség, illetőleg a velük kapcsolatos verzió vizsgálatát valóban bizonyítási kísérlet keretei között célszerű-e elvégezni. A rendelkezésre álló adatok gondos tanulmányozása alapján pontosan meg kell fogalmazni a tisztázandó kérdéseket, mert csak ezek tükrében dönthető el, hogy a bizonyítási kísérlettel egyáltalán tudunk-e rájuk választ adni. Ha igen, akkor meg kell vizsgálni, hogy a bizonyítási kísérlet egyáltalán megvalósítható-e az elképzelt feltételek között; másrészt nincs-e törvényi, morális vagy egyéb akadálya a kivitelezésnek. › A kísérlet szükségessége akkor igazolható, ha a nyomozás aktuális kérdése tekintetében nem nélkülözhető a megválaszolandó kérdés kapcsán az objektív forrásból származó adat, és 190

azt más kriminalisztikai módszer alkalmazása útján nem tudjuk beszerezni. Ekkor mesterségesen kell rekonstruálni az objektív feltételrendszert, és annak keretében lefolytatni a vizsgálatot. › Felesleges a kísérlet, ha tudományosan igazolt adatok vannak a birtokunkban, amelyeket csak alkalmazni kell a vizsgált eseményre. (Maga a jog teszi szükségtelenné tudományosan igazolt, vagy közismert tények bizonyítását.) Gondos mérlegelés, elbírálás után célszerű dönteni a kísérlettel megválaszolandó kérdés jelentőségéről, és a kísérlet teljesítésének mikéntjéről. › Nem kötelező és nincs is mindig értelme a Be. 183.§. szerint eljárni. Ha tehát a kívánt célt egyszerűbb kísérlettel el lehet érni (pl. kihallgatás közben ellenőrizzük a tanú észlelési képességeit stb.), ennek lefolyását az adott jegyzőkönyvben vagy külön jelentésben kell/lehet rögzíteni. A formai előírásokat mellőzhetjük, ha a kísérletre csak felderítési célból (pl. verziók felállításához) van szükségünk. Sokmilliós rablás (amely mint később kiderült, emberöléssel párosult) nyomozása során mindenféle formaság betartása nélkül kísérleti úton állapították meg, hogy az elkövetők többen lehettek és gépkocsira is szükségük volt – ez később be is igazolódott.

› Nincs helye bizonyítási kísérletnek, ha a kísérlet – előkészítése túlzottan költséges, hosszadalmas, vagy lebonyolítása jelentős károkozással járna; – kimenetele ellenőrizhetetlen, eredménye bizonytalan; – bűncselekmény ismétlését jelentené; – veszélyeztetné a résztvevők (vagy mások, pl. a közelben tartózkodók) életét, testi épségét, egészségét, vagy sértené állampolgári jogaikat;197 – továbbá, ha a kísérletben részvételük indokolt volna, de a sértett vonakodik, vagy a gyanúsított megtagadja az aktív közreműködést. A felsoroltak bármelyike – alternatív okként – elegendő lehet az elállásra. A Be. 123. § (4) bek. szerint „A terhelt, a tanú, a sértett és más személy a szemlének, a bizonyítási kísérletnek és a felismerésre bemutatásnak köteles magát alávetni, a birtokában levő tárgyat a szemle, a bizonyítási kísérlet, illetőleg a felismerésre bemutatás céljából köteles rendelkezésre bocsátani. E kötelezettségek teljesítésére a terhelt kényszeríthető, a sértett és más személy pedig rendbírsággal sújtható.” Egyrészt, mert a törvény némiképp eltérő indoklást fűz a 121. és a 123. §-okhoz, másrészt, mert a taktika a közreműködéstől „vonakodás” esetére is a bizonyítási kísérlettől elállást javasolja, szükség van némi magyarázatra. A „köteles magát alávetni” nem azonosítható az aktív közreműködésre kötelezéssel. A terhelt megtagadhatja a vallomástételt – következésképp az aktív közreműködést is; a tanú ugyanerre a tanúzási akadályok szerint jogosult. Ezekben az esetekben csak olyan bizonyítási kísérletre kerülhet sor, amelyhez a személyes közreműködésük szükséges, amikor más személlyel nem helyettesíthetők. A sértett vagy a tanú vonakodása bizonytalanná teszi a kísérlet kimenetelét, eredményét – következésképp megfontolandó, hogy van-e olyan nyomós ok (pl. hazugság leleplezése) amely miatt esetleg mégis a bizonyítási kísérlet lefolytatása mellett döntünk.

A bizonyítási kísérletről szóló végleges döntéshez, a tervezéshez és az előkészítéshez sokszor nem elegendőek a már addig rendelkezésre álló adatok. A tervezési szempontok (lásd: 3. pont) irányadók arra nézve is, hogy a bizonyítási kísérlet jellegétől függően milyen adatokat és hogyan (pl. más nyomozási cselekmény útján) kell még beszerezni, melyek azok a jelentősséggel bíró körülmények, amelyekre az érintetteket esetleg még ki kell hallgatni (ideértve a közreműködéssel kapcsolatos nyilatkozatokat is), mire nézve, milyen szaktanácsadót kell bevonni stb. Nyilvánvalóan ugyanezen szempontokat kell figyelembe venni akkor is, ha a bizonyítási kísérletre – akár felderítési érdekből, akár bizonyítási céllal – a nyomozás kezdeti szakaszában kerül sor (lásd a fentebb már említett példát).

197 „A bizonyítási cselekmények végzésekor az emberi méltóságot, az érintettek személyiségi jogait és a kegyeleti jogot tiszteletben kell tartani, és biztosítani kell, hogy a magánéletre vonatkozó adatok szükségtelenül ne kerüljenek nyilvánosságra.” – Be. 77. §. (2) bek.

191

2) Az előzetes kihallgatás Az előkészítés feladatai között külön kell szólni arról, hogy a Nyer 41.§. kötelezővé teszi, hogy a bizonyítási kísérlet előtt a gyanúsított, a sértett, illetve a tanú kihallgatása során ki kell térni a bizonyítási kísérlet lefolytatása szempontjából lényeges és felderítendő kérdésekre, és összegezni kell az e nyomozási cselekménnyel összefüggő tényeket és körülményeket. Ennek megfelelően, a bizonyítási kísérlet előtt a gyanúsítottat, a sértettet, illetve a tanút kellő részletességgel ki kell hallgatni arról, hogy a kérdéses eseményt vagy jelenséget: – mikor, milyen időpontban, – milyen látási és időjárási, környezeti és forgalmi viszonyok között, – milyen távolságról és milyen helyzetből, – kivel vagy kikkel együtt észlelte. Indokolt esetben tisztázni kell a gyanúsított, a sértett, illetve a tanú látó-, halló- és egyéb észlelő képességét, állapotát, illetőleg az ezekben bekövetkezett esetleges változásokat is. Az előzetes kihallgatásra vonatkozó részletes taktikai ajánlások megegyeznek a felismerésre bemutatásnál (a 6.2.1. címben) leírtakkal. Értelemszerűen nincs szükség előzetes kihallgatásra (illetve az mellőzhető, azt az egyszerű kikérdezés is pótolhatja), ha a bizonyítási kísérlet nem vallomásokhoz kapcsolódik (pl. elváltozások, nyomcsoportok keletkezési mechanizmusának vizsgálata), avagy a kísérletre pusztán felderítési célból kerül sor. 3) A bizonyítási kísérlet tervezésének főbb szempontjai Mind a tervkészítés, mind a bizonyítási kísérlet megvalósítása szempontjából meghatározó tényező, hogy arra hol kerül sor. Vagyis: hogy a bizonyítási kísérlet adott helyszínhez kötődő, csak egy meghatározott helyen, vagy bárhol elvégezhető. A másik alapvető kérdés, hogy a kísérletet az eljárás résztvevői közül kivel kell elvégezni, s hogy ő helyettesíthető-e más személlyel, vagy nem. Fontos még, hogy a bizonyítási kísérlet viszonylag egyszerű vagy bonyolultabb feladatot jelent-e. Ehhez képest a terv lehet feljegyzésszerű, vagy írásos, de mindig ajánlott, hogy forgatókönyv-szerű legyen. • Legfontosabb a bizonyítási kísérlet tulajdonképpeni céljának a pontos meghatározása (valaminek az észlelhetősége, láthatósága, hallhatósága; bonyolultabb cselekvéssor mibenlétének, időtartamának a megállapítása stb.). Ez áthatja az egész tervet, erre tekintettel határozzuk meg a tervezési szempontok figyelembe vételével a feladatokat. • A bizonyítási kísérlet céljának meghatározása után az egyes elemek, mozzanatok sorrendjének a megállapítása következik. A kísérlet módszerességét, tervszerűségét csak úgy érhetjük el, ha forgatókönyvszerűen epizódokra bontjuk a nyomozási cselekmény mozzanatait, s a kísérlet egyes fázisait egymásra építjük. • Amennyiben nem a cselekmény helyszínén kerül sor a bizonyítási kísérletre, erre a célra a legmegfelelőbb helyet kell kiválasztani. Ez adottságaiban a helyszínhez hasonlítson, vagy ha ez nem feltétlen szükséges, a célnak megfelelő legyen. • Az időpont kitűzése függvénye egyrészt a nyomozás menetének (a nyomozási tervbe hogyan illeszthető be), másrészt annak, hogy az időpont mint tényező mennyire fontos. Azaz kötődik-e a kísérlet időjárási jellemzőkhöz, napszakhoz, órához (pl. láthatóság ellenőrzésekor) vagy ez a nyomozási cselekmény szempontjából közömbös. • A kísérlet feltételeiként kell számon tartani a rekonstrukcióhoz elengedhetetlen objektumokat, berendezéseket, technikát stb. A tervben meg kell jelölni – azokat a számításba vett tárgyi bizonyítékokat (illetve az azokat helyettesítő modelleket), amelyekre szükség lesz; – azokat a technikai műveleteket, amelyek a forgatókönyv szerint indokoltak (pl. két helyiség hangtechnikai összekapcsolása); – továbbá a kísérlet lefolyásának rögzítését szolgáló felszereléseket (a működésükhöz szükséges tartozékokkal együtt), – valamint mindezek biztosításának módját.

192

Mivel nem lehet előre kategorikusan megállapítani, hogy a bizonyítási kísérlet során milyen eredmény születik, illetve nem minden esetben határozhatók meg azok a hatásmechanizmusok, melyek az oksági folyamatban szerepet játszanak (és így szükségszerűen rögzíteni kell őket), a bűnügyi technikus bevonásával közösen ki kell jelölni az elképzelt felvételek, rajzok fajtáit és a rögzítési megoldásokat. Azaz: a tervezés során mintegy prognózist kell készíteni a kísérlet várható lefolyásáról. Ugyanakkor a rögzítés tekintetében akkor járunk el optimálisan – és ez már szervezési kérdés is – ha az általunk nem várt kísérleti szituáció rögzítésének lehetőségével is számolunk.

Ha a felszerelés és a személyek helyszínre szállításáról kell gondoskodni, akkor a tervben a járműigénynek is szerepelnie kell. • Meg kell határozni a résztvevők körét. A létszám meghatározásakor gondolni kell arra, hogy a kelleténél több személy jelenléte a nyomozási cselekmény lefolyását ne zavarja. › A bizonyítási kísérlet vezetője, szervezője, irányítója a nyomozó, ezért kijelölése nem utólagosan történik. Már csak azért sem, mert az ő feladata az előkészítés megtervezése is, s ő jelöli majd ki a terv alapján a többi résztvevő feladatát. › Rendszerint más szakembereket (technikus, szaktanácsadó) is be kell vonni, akik jelentős segítséget nyújthatnak a tervezésben, az előkészítésben, a rekonstrukcióban, a végrehajtásban és az értékelésben egyaránt. › Esetenként szükség lehet más segéderőkre (pl. a helyszín lezárásához stb.), továbbá olyan indifferens személyekre, akik valamilyen szerepet játszhatnak el. A rekonstrukcióba a tanúk is bevonhatók, akik a vallomásukon túl a helyzetek térbeli rekonstrukcióját illetően fontos elemekre hívhatják fel a figyelmet. › A bizonyítási kísérlet esetében nem célszerű a hatósági tanúk mellőzése. Kiválasztásuk, megjelenésük megoldására már a tervezéskor gondolni kell. Megemlítendő, hogy létszámuk a szerint változik, hogy a nyomozási cselekmény hány szeparált helyhez kötődik. › Nyilvánvalóan rögzíteni kell, hogy az eljárási cselekményen kinek van joga jelen lenni, illetve kit kell idézni. Őrizetben, előzetes letartóztatásban levő gyanúsítottak esetén (vagy más okból) meg kell határozni az őrzésük, a védelmük módját. • Ha a tervezésnél már szükségesnek látszik, ki kell térni az egész esemény vagy valamely szükséges mozzanat ismétlésére. Elképzelhető, hogy az ismétlés az eredeti eseménytől eltérően történik majd (pl. hallhatóság ellenőrzésekor különböző erősségű hangkeltéssel vagy a kérdéses hangnak más zörejjel való keverésével). Ha a bizonyítási kísérlet valamely bizonyíték ellenőrzésére irányul, azt előzőleg már az eljárásjogi előírások szerint rögzíteni kell. Amennyiben új bizonyíték szerzésére lenne lehetőség, a bizonyítási kísérletnek feltétele lehet más, közvetlen kapcsolódó nyomozási cselekmény teljesítése. Ilyenkor célszerű komplex tervet készíteni, amely már tartalmazza a másik nyomozási cselekményre vonatkozó szempontokat is. 3) A közvetlen előkészítés A gondos tervezést gyakorlati felkészülés követi, amely már a bizonyítási kísérlet (eredeti vagy kijelölt) helyszínéhez kötődik. A tervnek megfelelően az előirányzott felszereléssel és a megnevezett személyekkel együtt kell a helyszínre kiszállni. A felkészülésnek ez a szakasza tovább taglalható attól függően, hogy a betervezett kísérlet egyszerűbb vagy összetettebb tevékenységet kíván meg. A bonyolultabb tevékenység esetében az ún. technikai próba a kísérletet megelőző napokon is elvégezhető. Mindenképpen ajánlott viszont a bizonyítási kísérlet megkezdése előtt a résztvevők szűkebb körével (főként belső szakemberekkel) vázlatos, többnyire a technikai műveletekre korlátozódó próbát megtartani. Úgymint: • A helyszínt gondosan át kell vizsgálni, és ha szükséges, a rekonstrukció érdekében át kell rendezni (átrendezés előtt, ha ez még korábban nem történt meg, fényképfelvételen kell rögzíteni a helyszín állapotát). Ha a kísérletre nem az eredeti helyszínen kerül sor, az indokolt változtatásokat el kell végezni, s a szükséges kellékeket is biztosítani kell. • Fel kell szerelni, és ki kell próbálni a megvilágításhoz, a hírösszeköttetéshez, a hangrögzítéshez szükséges eszközöket stb. A kísérlet folyamatának rögzítésére kijelölt technikus vá-

193

lassza ki azokat a helyeket, ahonnan a rögzítést a legmegfelelőbben végezheti, s határozza meg az egyes beállításokat stb. • Ellenőrizni kell, hogy minden szükséges személy (pl. hatósági tanúk stb.) jelen van-e; továbbá, hogy a helyszín, illetve a gyanúsított őrzése, a kísérlet más irányú biztonsága megfelelő-e. • Igen fontos valamennyi résztvevő szerepének a tisztázása. Mindenkit feladata szerint, megfelelő részletességgel tájékoztatni kell (figyelemmel a jogszabályi előírásokra is). › A közvetlenül érdekelt személy kivételével valamennyi résztvevőnek tudnia kell, hogy mi történik majd a helyszínen, ebben mi az ő pontos szerepe, hol kell állnia, mikor, mit kell tennie. Gondolni kell arra, hogy a különböző felfogású, különböző képzettségű, más-más tulajdonságokkal rendelkező emberek a várható hatásokra különbözően reagálnak, ezért a tájékoztatás részletessége eltérő lehet. › Külön kell foglalkozni a kísérlet főszereplőjével, azaz annak a személynek a felkészítésével, akitől a kísérlet eredménye függ (pl. a sértett, a tanú vagy a gyanúsított). A kérdés az, hogy milyen részletességgel készítsük fel ezeket a személyeket a várható eseményre. Itt vissza kell térnünk a spontán és az irányított figyelem problémájára. Ismeretes, hogy a figyelem lehet tudatos és önkéntelen. Az önkéntelen észlelés esetén az egyén nem irányíthatja céltudatosan az érzékszerveit, a tudatát egy meghatározott tárgyra vagy valamely jelenség észlelésére. A figyelmét csak a számára érdekes, jelentős, esetleg váratlan események keltik fel. Az önkéntelen észlelést a külső ingerek váltják ki; foka a külső inger erősségétől, tartóssága az objektum méreteitől, a beálló szünetektől vagy az inger megszűntétől, az általa kiváltott érzésektől és egyéb összetevőktől (pl. hogy éppen mivel foglalkozik) függ. A tudatos figyelem célorientáltan ráirányul a megfigyelt jelenségre vagy tárgyra, tehát a kitűzött, meghatározott cél jellemzi, s ez befolyásolja az észlelés ingerküszöbét. A figyelem tudatossága célirányos pszichikai tevékenységre serkenti az embert, a koncentrált figyelem tartama alatt más jelzés vagy inger iránt nem érdeklőik, ezekre csak szórt figyelmet tanúsít. Az önkéntelen és a tudatos figyelem közötti átmenet szerepét tölti be a várakozás; gyakran éppen ez váltja ki a tudatosabb odafigyelést az eseményekre. Ilyenkor olyasmit is észlelünk, amire várakozás nélkül oda se figyeltünk volna. A szemtanúk általában az önkéntelen figyelem állapotában jutnak olyan benyomásokhoz, információkhoz, amelyek az ügy vizsgálatában jelentősséggel bírnak. A bizonyítási kísérlet – már maga is – figyelemkoncentrálással jár. Az egy bizonyos hangra várónak úgy tűnik, mintha hallaná az összpontosított figyelem hatására, pedig a valóságban – nem várakozó állapotban – nem kellene hallania. Nemcsak a közvetlen érdekelt, de még az érdektelen gépkocsivezető is, ha ismeri az eljárás pontos célját, jobban odafigyel a tevékenységére, a figyelmében nem a spontaneitás érvényesül. Általában a résztvevők részéről valamilyen fokú koncentrált figyelem érvényesül a várható eseménnyel kapcsolatosan, s ez az eredményben tükröződik is; ennek ellenére bizonyos tájékoztatás nélkül a kísérlet nem folytatható le; a teljes spontaneitás nem biztosítható. Ezért is áll, hogy a kísérlet lényegét, tartalmát közölhetjük a résztvevőkkel. Minden alkalommal már a felkészülés során tanulmányozni kell a kísérlet várható összes körülményeit, belekalkulálva a konkrét személyek tulajdonságait is, és ehhez viszonyítva kell a szükséges tájékoztatásokat, „eligazításokat” megadni. A felkészüléshez az általános szempontokon kívül pontos recepteket nem lehet adni. Viszont ezek ismerete nélkül az – ügyre szabott – gondos felkészülés, nem képzelhető el. 7.3. A BIZONYÍTÁSI KÍSÉRLET TAKTIKÁJA A bizonyítási kísérletet mind tartalmában, mind feltételeiben meg kell határozni, ezek bázisán lehet a taktikai ajánlásokat megfogalmazni. A konkrét modellezendő jelenségen túlmenően a jogi előírások adják meg a bizonyítási kísérlethez, mint krimináltaktikai módszerhez kapcsolódó taktikai ajánlások keretét.

194

1) A bizonyítási kísérlet tárgyi feltételei A bizonyítási kísérlet feltételei maximálisan hasonlítsanak azokra a körülményekre, amelyek között a kérdéses esemény lezajlott, a tény, a jelenség bekövetkezett. A hangsúly a hasonlóságon van és nem a körülmények azonosságán, mert mint tudott, minden eseményt, tárgyat, ismérvet csak önmagával lehet azonosítani. Ezek nem ismétlődők, ilyesformán csak a hasonlóság érhető el. A hasonlóságra való törekvés minden feltételként felmerülő taktikai elem vonatkozásában kívánatos. Ebben a vonatkozásban merül fel az a korábban már említett feladat, hogy meg kell határozni a bizonyítási kísérlet kapcsán, mely tények, adatok minősülnek szükségszerűen feltételnek, és melyek azok, amelyek, mint körülmények jönnek számításba. A feltételeknek mindenképpen jelen kell lenniük a bizonyítási kísérlet folyamatában, míg a körülmények vonatkozásában már szabad a döntés a hatóság részéről. A hasonló feltételek megteremésének taktikai elemei a következők. • Abban a napszakban kell lebonyolítani a kísérletet, amikor a megvilágítás és egyéb vele összefüggő faktorok a legjobban hasonlítanak az eredeti állapothoz, körülményekhez. Tekintve, hogy a nyomozás és a vizsgált esemény között időben többnyire a távolság növekszik, s így évszakbeli eltérés is lehetséges, az időpont megválasztását a megvilágítási viszonyok megközelítő egyezősége befolyásolhatja. Más irányú jelentősége is lehet a kísérlet időpontjának olyankor, amikor a megvilágítási viszonyok a hét valamelyik napjához kapcsolódhatnak, vagy valamilyen eseményhez, rendezvényhez, illetve e kettő egybeeséséhez (heti piaci nap, utcarészlet ünnepi megvilágítása, tűzijáték visszaverődő fényében való észlelés, stb.). Elképzelhető, hogy a megvilágítási viszonyoknak nincs szerepük, hanem helyette a napszak meghatározott órájának van jelentősége – amikor pl. a csúcsforgalmi időszak adja a megfelelő körülményt ahhoz, hogy meg lehessen állapítani meghatározott útszakasz megtételének időtartamát. • A kísérletet általában azon a helyen kell tartani, ahol a valóságos esemény lezajlott. Ez alól azonban vannak kivételek. Nevezetesen: a helyszín megsemmisült (pl. okozati összefüggésben a vizsgált eseménnyel – leégett); közlekedési bűncselekmény helyszíni szemléje után a helyszín megváltozott; vagy az eredményt tekintve nincs jelentősége a helyszínnek, mert a kísérlet laboratóriumi feltételek között is elvégezhető, esetleg megnyugtatóbb eredményt is hoz. Lehet a kísérlet helyéül más helyszínt is kijelölni (pl. ha azt kell tisztázni, hogy meghatározott sebességgel robogó teherautóból ki lehet-e dobni tele zsákot úgy, hogy annak a tartalma ne szóródjék szét). • Hasonló időjárási viszonyok között játszódjék le a kísérlet. Ez a feltétel nem könnyen valósítható meg, mert a váltakozó évszakok más-más időjárási viszonyokat is jelentenek. Ha csak a legkiemelkedőbb faktorait említjük is meg: hideg, meleg (és fokozatai), száraz idő, csapadék (változatai a hideggel, meleggel összefüggésben), a szél és fokozatai, légnyomás stb. – máris érzékelhető a probléma megoldhatatlansága. Korlátozott területen érvényesülő, a kísérlet eredményeiben tükröződő hatásokat (jeges, párás ablaküveg, nedves útszakasz, csúszós, síkos felület, átázott, sáros talaj stb.) elő tudunk ugyan idézni, sőt nem elképzelhetetlen, hogy egyéb folyamatokat (filmezéshez használatos felszerelésekkel, más alkalmatosságokkal, dörgés, esőzés, szél) is rekonstruálhatunk. Ha ebben a vonatkozásban hasonló feltételek nem biztosíthatók, az eredmény értékelésénél ezt figyelembe kell venni. • Olyan mesterséges megvilágítást kell létrehozni, amilyen a valóságos esemény feltételeként szerepelt. Ez nem feltétlen kapcsolódik valamilyen napszakhoz, vagy időponthoz (különösen, ha kisebb területen kell megteremteni), mivel pl. zárt körzetben bármikor kialakíthatók megfelelő fényviszonyok. • Szükségessé válhat a helyszín rekonstruálása. Ez azt jelenti, hogy a helyszín elemeit meghatározott rendben és főként meghatározott helyzetben kell elrendezni. A hiányzó elemeket pótolni kell.

195

• A kísérletnél fontosnak ígérkező tárgyak vagy az eredetiek, vagy azokat helyettesítően azok pontos másai legyenek. Ez a maximális hasonlóság feltételének igen lényeges szempontja. Viszont csak akkor szabad az eredeti tárgyakat igénybe venni, ha már rajtuk a szükséges szakértői vizsgálatot elvégezték és mással nem helyettesíthetők. Egy óvatossági szempontra is fel kell hívni a figyelmet. Az eredeti felhasználásakor gondoskodni kell arról, hogy azzal valamilyen újabb kárt, veszélyt ne okozhassanak. Ez a lehetőség elsősorban a gyanúsított közreműködésnél vetődik fel. • A kísérlet során tanulmányozott eseménynek, jelenségnek a valósággal megegyező idő alatt kell lezajlania. Ez elsősorban a legjelentősebb mozzanatokra vonatkozik. Ezt legszemléletesebben közlekedéssel összefüggő kérdés vizsgálatán lehet bemutatni: amikor pl. azt kell vizsgálni, hogy egy adott sebességnél mekkora fékútnak kell lennie, vagy más esetben meghatározott idő alatt milyen távolságot lehet megtenni. • Amennyiben hang-, fény- vagy más hatás észlelése a tárgya a kísérletnek, igyekezni kell az előidézendő hatás jellegét, erejét, mértékét úgy megtalálni, hogy az az eredetihez hasonlítson. Ha szükséges, megfelelő kísérő zajokat, zörejeket stb. is létre kell hozni, míg más esetben éppen ennek az előfordulását kell megakadályozni. • A kísérletnél figyelembe kell venni a megváltozott és nem rekonstruálható körülményeket. A kísérlet előkészítése, lefolytatása során nem sikerül mindig a valósághoz leginkább hasonló feltételt biztosítani. Ez általában akkor következik be, ha a kérdéses esemény kapcsán, annak eredményeként a tárgy megsemmisült (pl. elégett), tehát a kísérlethez csak helyettesítő tárgyat vehetnek igénybe. Még ha szaktanácsadó választja is ki ezeket az objektumokat – az eredeti tulajdonságainak ismerete nélkül – akkor is eltérések mutatkozhatnak. A kísérlet eredményének értékelésekor erre számítani kell. A taktikai elemek közül sok esetben több együttesen kerül alkalmazásra. 2) A bizonyítási kísérletben résztvevők A bizonyítási kísérletet korlátozott számú résztvevővel kell lebonyolítani. Az előkészítéskor felmért szerepek, feladatok ismeretében csak a legszükségesebb létszámot szabad meghatározni, mert a nagyszámú résztvevő nehezíti, bonyolítja a tervszerű bizonyítási kísérlet megvalósítását, negatívan hathat az eredményre. Indokolt esetben több személy (sértett, tanú, gyanúsított) közreműködésével egy időben is folytatható bizonyítási kísérlet. Ha a bizonyítási kísérlet jellege lehetővé teszi, az eljárásban sértettként, tanúként, vagy gyanúsítottként jelenlévők helyett más (felkért) személy közreműködése is igénybe vehető. A létszámot meghatározza a kísérlet célja, fajtája és a kísérleti körülmények. A nyomozási cselekmény kiválogatott szakemberek jelenlétében zajlik, ugyanakkor nem közreműködőként részt vehet abban a gyanúsított, a védő és a sértett. Tekintettel arra, hogy igen sok esetben több, párhuzamos helyszínen folyó egyidejű cselekménysor tárgya a bizonyítási kísérletnek, így – a végrehajtás korrektségének garanciájaként – kiemelt jelentőségű, hogy hatósági tanúk minden, a bizonyítási kísérlettel érintett párhuzamos helyszínen jelen legyenek. Mivel ez a krimináltaktikai módszer a hatóság aktív tevékenységével, az ő döntései alapján történik, így nem zárható ki az olyan tartalmú támadás, hogy valamilyen hatósági prekoncepció érdekében manipuláció történt a cselekmény során. E tekintetben van kiemelt jelentősége a hatósági tanúk jelenlétének. Ezért taktikai ajánlásként fogalmazható meg, hogy a bizonyítási kísérlet esetében ne az érintettek jognyilatkozata motiválja az eljáró hatóságot arra nézve, hogy bevon-e hatósági tanúkat a módszer alkalmazása során, hanem ez automatikusan történjen meg. A bizonyítási kísérletnél jelen lévő hatósági tanúk az eljárási cselekmény vitelébe tevőlegesen nem kapcsolódnak be. A hatósági tanúk figyelmét fel kell hívni, hogy a bizonyítási kísérlet lefolyását igazoló szerepükön belül tevékenységük a közreműködők magatartásának figyelemmel kísérésére terjedjen ki.

196

Az eljárásban résztvevő szakemberek köre rendszerint kriminalistákból, technikusokból, orvos szakértőből, biztonságtechnikai mérnökből stb. áll össze, akiknek fő feladata a kísérlet szakoldali zavartalanságát garantálni, tudományos felkészültségükkel a konzultációkba bekapcsolódni, javaslatot tenni, s a folyamat rögzítéséről gondoskodni. 3) A bizonyítási kísérlet szakaszolása A bizonyítási kísérlet folyamatát célszerű szakaszokra, mozzanatokra bontani. Ez elősegíti a kísérlet szervezését, levezetését, menetének rögzítését, az eredmények minél pontosabbrészletesebb értékelését. Például: kisebb méretű – előzőleg kinyitott – ablakon keresztül egy televíziókészülék gépkocsival történő elszállítását fel lehet négy mozzanatra bontani: 1) a készléknek az ablakig való vitele, 2) az ablakon való átemelése, 3) az ablakon való kijuttatás, 4) az ablaktól a gépkocsiig való elvitele. További szakaszok is kialakíthatók, pl. a 2) mozzanattal kapcsolatban: állvány, létra elhelyezése az ablakhoz, a készülék felvitele, átemelése, leeresztése stb.

A szakaszokra bontást olyankor kell alkalmazni, ha a kísérlet tárgya ezt célszerűvé teszi, s az egész kísérlet tempóját nem fékezi. Máskor a jelenség egyszerűen nem képzelhető el szakaszosan (pl. a lövés hangja). Az eset szakaszos tanulmányozására ilyenkor két lehetőség kínálkozik. Az egyik az, amikor a jelenséget meghatározott időközönként idézik elő és egyegy alkalommal a megfigyelés annak valamely elemére korlátozódik, majd ezekből áll össze az egész. A másik az, ha megfelelő technikai rögzítési lehetőség áll rendelkezésre, s ennek segítségével a folyamat, a jelenség lelassított módon, visszatérően is tanulmányozható. 4) A bizonyítási kísérlet ismétlésének, levezetésének kérdései • A bizonyítási kísérletet ismételni kell. A kísérlet többszöri ismétlése ugyanazon nyomozási cselekmény folyamatában az esemény, a jelenség gondosabb tanulmányozását, illetőleg az arról való meggyőződést teszi lehetővé, hogy az eredmény nem véletlenszerű – ugyanis az ismétlés nem egyszerűen mennyiséget, nem mechanikus ismétlődést jelent. A szemléltetés, a bemutatás meggyőző erejének fokozása érdekében a kísérleti esemény ismétlése szándékosan megváltoztatott feltételek között javasolható. Tehát úgy is fogalmazhatunk, hogy a nehezített feltételek között kapott – az előzőekkel meggyőző – eredmény növeli a törvényszerűségek adta megállapítások értékét (pl. a hanghatás zajosabb körülmények közötti felismerése). Természetesen a feltételek változtatása irányulhat könnyítésre is. Ez a hatósági tanúk számára segítheti az esemény egyszerűbb áttekintését. Az ismétlés ugyanarra a kísérletre vonatkozik. Amennyiben a bizonyítási kísérlet során több különböző kísérletet végzünk el, ennek más a jelentősége, más céllal történik, ez nem ismétlés. Még egy különbséget kell tenni. A bizonyítási kísérlet megismétlése új nyomozási cselekménynek számít (olyan esetre gondolva, mint akár a helyszíni szemle vagy más nyomozási cselekmény újbóli megtartása). Megismételt bizonyítási kísérletre akkor kerülhet sor, ha pl. utólag kiderül, hogy a már megtartott kísérletbe hiba csúszott, más volt a valóságos és más a kísérleti feltétel. Ilyenkor a tisztázott körülmények közepette kell új bizonyítási kísérletet végezni. Megismétlésre kerül sor olyankor is, ha a nagyon lényeges rögzítési berendezés nem működött. Azonban pontosan fel kell mérni az ismétlés szükséges mértékét. Felesleges, indokolatlan ismétlésekkel nem szabad az eljárást meghosszabbítani. Viszont, ha sor kerül az ismétlésre, ennek a dokumentációból is ki kell derülnie. • Az általános taktikai ajánlások, a szabályok, a törvényes lehetőségek, továbbá a felkészülés, az előkészítés, a tervezés előírásainak ismeretében kerül sor a konkrét bizonyítási kísérlet megtervezésére, megvalósítására. A jól átgondolt, részletes, pontos forgatókönyv, az ezek szerint mozgósított személyek, az előkészített helyszín és a tárgyi feltételek, továbbá a szakemberek és az érdekeltek szerepeinek, tevékenységének tisztázása lehet csak biztosítéka a nyomozási cselekmény eredményességének. A személyek részvétele a kísérletben, pontosabban a szerepük tisztázása nem annak bemutatását jelenti, hanem elsősorban azt a keretet, esetleges sorrendiség meghatározását, amely197

ben tevékenységüket kifejthetik. Éppen ezért szigorú, lépésről lépésre meghatározott nyomozói útmutatásra, irányításra a kísérletben nincs szükség. A kísérlet menetét a nyomozó nem befolyásolhatja, elgondolása szerint nem irányíthatja (ez nem csökkenti a felelősségét a nyomozási cselekmény levezetésében). Természetesen bizonyos megbeszélt jelzéseket lehet alkalmazni, hogy az érdekelt személyek tudják, mikor kezdődik, illetve mikor ér véget az aktivitásuk (vagy egyéb okból). Ez, vagy bármi más nyomozói kommunikáció az eljárás dokumentációjában (jegyzőkönyvben) tükröződjék. Az egy helyhez kötött és a több helyhez kötött nyomozási cselekmények mind a szervezés, mind a kísérlet lefolytatásának taktikája (majd rögzítése) vonatkozásában különböznek. A több helyhez (helyszínhez) kötődő bizonyítási kísérlet elképzelhető úgy is, hogy az azonos létszámú résztvevővel, szakaszos végrehajtás esetén meghatározott útvonalon, a cselekmény bonyolódását követve haladnak, de úgy is, hogy csak meghatározott csomópontok érintésével történik. Tehát ilyenkor egymást követően érintik a helyszíneket. Viszont más feltételeket támaszt a több helyhez kötöttség abban az esetben, ha egy időben, több helyen történtek észlelése kapcsolódik a kísérlet egységébe. Ilyenkor több hatósági tanúra, nyomozóra, rögzítési feltételre stb. van szükség. Több helyszín egyidejű egybehangoltságát nemcsak technikailag kell elérni, hanem taktikailag is. Bár az egyes helyszíneken látszólag különböző dolgok történnek, azok egyazon nyomozási cselekmény részei (és egyazon nyomozó felelős a bizonyítási kísérlet lefolytatásáért; ami nem zárja ki, hogy más nyomozó is közreműködjék). • Az ügyek sokszínűségük folytán változatos problémákat vethetnek fel, amelyek tisztázása esetleg bizonyítási kísérlet útján lehetséges. A kísérlet a legtöbb esetben a közölt ismeretek, nyomozói tapasztalatok birtokában megszervezhető, lefolytatható, még akkor is, ha tudott, hogy nincs két egyforma eset. A megmutatkozó különbségek vagy éppen vitatható, megoldásra váró kérdések esetén szaktanácsadói konzultációt kell kezdeményezni. 7.4. A BIZONYÍTÁSI KÍSÉRLET MENETÉNEK RÖGZÍTÉSE A bizonyítási kísérlet legtöbbször olyan mozzanatokat is tartalmaz, amelyek megfelelő érzékeltetéséhez nem elegendő csupán a leírás – pl. a hanghatásokat a videó- vagy a hangfelvétel, az eseményeket a maguk dinamikájában a videofelvétel érzékeltetheti; szükség lehet fényképfelvételekre, nyomrögzítésre, stb.; továbbá sokszor nehézkes a jegyzőkönyvet a lefolytatással egyidejűleg elkészíteni. Ajánlatos hát már a tervezéskor eldönteni, hogy az adott esetben – ténylegesen milyen rögzítési módok alkalmazása szükséges, – indokolt-e az egész eljárási cselekményt videó- vagy hangfelvételen rögzíteni, – és melyik a célszerűbb megoldás: ha a jegyzőkönyvet a bizonyítási kísérlet lefolytatásakor, avagy ha a felvételek alapján utólag készítjük el. A rögzítésért a nyomozási cselekményt levezető nyomozó a felelős; ezért fontos, hogy feladatára alaposan felkészüljön, s a végrehajtáskor a rögzítésben közreműködők (a jegyzőkönyvvezető, a technikus stb.) tevékenységét folyamatosan irányítsa és felügyelje. 1) A leírás A bizonyítási kísérlet írásbeli rögzítésének formai és tartalmi követelményeit a Be. 166– 168. §§-ai, valamint a Nyer 43. §-a határozzák meg. Bár a Nyer olyan részletek rögzítését is kötelezővé tette, amelyeket korábban krimináltaktikai ajánlásokként tartottunk számon, a jogi előírásokhoz néhány gondolatot még így is hozzá kell fűznünk. Mindezeket a leírás logikáját alapul véve rendszerezzük. A jegyzőkönyv bevezető részében rögzíteni kell • az eljáró hatóság megnevezését, továbbá természetesen az ügy számát, és az okmány megnevezését („Jegyzőkönyv bizonyítási kísérletről”), • az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény megnevezését és a gyanúsított nevét,

198

• a jelen lévő ügyész, nyomozó hatóság tagja, eljárásban részt vevő személy és képviselője, tanú, tanú érdekében eljáró ügyvéd, hatósági tanú és jegyzőkönyvvezető nevét,198 • halaszthatatlan nyomozási cselekményként végzett bizonyítási kísérlet esetén a halaszthatatlanság tényét, és az azt megalapozó körülményeket, • a bizonyítási kísérlet helyszínének megnevezését, idejét. › Mivel a bizonyítási kísérlet egyes mozzanatai adott esetben különböző helyeken zajlanak le, ezért a jegyzőkönyv bevezető részében elegendő a főcselekmény helyszínét (pontos címmel, azonosíthatóan) megadni, s a további részleteket vagy az eljárási cselekmény céljának közlésébe, vagy az események menetét követve a jegyzőkönyv leíró részébe belefoglalni, › Időpontként az eljárási cselekmény megkezdésének idejét kell feltüntetni; a további időpontmegjelöléseket – különösen pl., ha valamely folyamatnál az időmérésnek jelentősége van – szükség szerint, sorrendben a leíró részbe kell foglalni; › Bár azt a Nyer sem írja külön elő, értelemszerűen le kell írni a bizonyítási kísérlet célját, ez ugyanis része a résztvevők kioktatásának. A bizonyítási kísérlet célját úgy kell megfogalmazni, hogy mindenki számára érthető legyen, mindenki megtudhassa, hogy mire kell odafigyelni. › Rögzíteni kell még a résztvevők jogaikra, kötelezettségeikre való figyelmeztetését, kioktatását és erre tett nyilatkozataikat; külön azt, hogy a gyanúsított (illetve a tanú) vállalja az aktív közreműködést. A jegyzőkönyv leíró részében • ha a bizonyítás szempontjából jelentősége van - a megvilágítási, az időjárási, a környezeti és a forgalmi viszonyok, illetve az ügy szempontjából lényeges egyéb körülmények leírását, • a résztvevők elhelyezkedését a bizonyítási kísérlet megkezdése előtt, • a bizonyítási kísérlet részletes leírását és eredményét, köztük szükség szerint – a kísérlet közvetlen helyszínét (ha azt a bevezető részben nem tüntették fel); – azt a helyzetet, amelyben a kísérlet zajlik – elsősorban azokat az adatokat, amelyek a rekonstrukcióra vonatkoznak, valamint a rekonstrukció lényegét; – a kísérlet résztvevői közötti összeköttetés eszközeit és módjait; – a kísérleti műveletek részletes leírását, azt, hogy kik, mit csináltak, mennyi ideig, s az mivel járt, mi volt az eredménye; – a kísérlet közben megváltozott körülményeket; • ha erre sor kerül, a bizonyítási kísérlet megismétlését és annak lefolyását, ennek tényét és a lefolyását még akkor is, ha teljesen megegyezik az előző folyamattal, • a szükséges részletességgel a nyomozási cselekmény során tett indítványokat és észrevételeket, valamint az ezekre adott tájékoztatást, stb.;199 (megjegyzendő, hogy észrevételekre és indítványokra az eljárási cselekmény befejezésekor is sor kerülhet, ez azonban már a záradékhoz tartozik). › Miután a jegyzőkönyv kronologikusan tartalmazza a történteket, és a valóságnak megfelelően tünteti fel az eljárás menetét, már ekkor is tartalmaznia kell a más rögzítési eljárásokra való hivatkozást. Itt elsősorban nem a törvényi hivatkozás a lényeges, hanem az, hogy a leíró részben is fel kell tüntetni, ha a műveletet, a részműveletet vagy annak eredményét videóval, helyszínrajz-készítéssel stb. is rögzítik. Nem elégséges tehát csak a befejező részben utalni arra, hogy az eljárás során milyen egyéb rögzítési eljárásokat vettek igénybe, hanem amikor a kísérlet adott mozzanata (szakasza) leírásra kerül, már ott fel kell tüntetni a más módon való rögzítést (pl.: „lásd a fényképmelléklet ... sz. képeit”, „a hangszalag 5–10 m. közötti szakaszát”). A konkrét hivatkozások nélkül a más rögzítési eljárások vesztenek a hitelükből. › Már a rekonstrukció leírásánál is hivatkozhatunk olyan helyszínrajzokra vagy esetleg kész fényképfelvételekre, amelyek a jegyzőkönyv olvasása közben felhasználhatók a helyzet könnyebb, pontosabb áttekintésére, megértésére. A leírás terjengősségét el lehet kerülni, ha a rögzítési módok kölcsönösen kiegészítik egymást. Az ismétlések esetén gondos ellenőrzéssel vigyázni kell a hasonló dokumentációk felcserélődésének elkerülésére. A záradékban fel kell tüntetni • a bizonyítási kísérlet befejezésének időpontját, továbbá

198 Értelemszerűen, aki közülük a bizonyítási kísérleten jelen van. Ha a nyomozó szerv a tanú személyi adatainak zárt kezelését rendelte el, a Nyer 23. §-ban foglaltak szerint kell eljárni. 199 Ha a nyomozási cselekményen jelen lévő gyanúsított, védő, sértett, egyéb érdekelt, tanú vagy az érdekében eljáró ügyvéd az eljárással összefüggő esemény vagy nyilatkozat jegyzőkönyvbe vételét kéri, ez csak abban az esetben tagadható meg, ha ennek megtörténtéről az ügyésznek, illetőleg a nyomozó hatóság tagjának nincs tudomása.

199

• az érintettek azon nyilatkozatát, hogy ismerik a jegyzőkönyv tartalmát, az a történteket helyesen tartalmazza; • az esetleg ekkor tett indítványokat, észrevételeket (és elintézésüket); • valamint a mellékleteket (helyszínrajzot, vázlatot, fénykép-, video- vagy hangfelvételt, amelyeket a jegyzőkönyvhöz kell csatolni). • A jegyzőkönyv aláírására az általános szabályok az irányadók. (A bizonyítási kísérlet jegyzőkönyvét – ha az a helyszínen készül – rendszerint a levezető nyomozó, a jegyzőkönyvvezető, s ha van, a tolmács írja alá; a hatósági tanúval nem kell aláíratni.)

A leírással kapcsolatban a következőket kell még megjegyezni. › A leírás – amellett, hogy a jegyzőkönyv feleljen meg az eljárásjogi (alaki és tartalmi) előírásoknak – legyen érthető, kellően részletes és tárgyilagos. A megfogalmazás egyértelmű legyen, ne tegyen lehetővé többféle értelmezést. A bizonyítási kísérlet folyamán végrehajtott műveleteket, illetve lezajlott eseményeket és a hozzájuk szorosan kapcsolódó történéseket, észleleteket sorrendben, valósághűen, minden lényeges körülményre kiterjedően kell leírni. A jegyzőkönyv nem tartalmazhatja a kísérlet eredményeként kialakult feltevéseket, verziókat, elképzeléseket. Azt kell leírni, ami a bizonyítási kísérleten történt, mégpedig oly módon, hogyha bárki olvassa, képet alkothasson magának a kísérlet tárgyáról, részleteiről, végrehajtásának körülményeiről (stb.) anélkül, hogy azokat más forrásból ismerné (ez az elvárás persze nem jelenti azt, hogy az egyéb rögzítési módok ne tehetnék tartalmában teljesebbé a leírást). › A jegyzőkönyvezéshez segítséget nyújthat a Robotzsaru-2000. program is. Arra azonban ügyelni kell, hogy a minta alkalmazása ne vezessen sablonossághoz, mert az éppen az előbb írt követelmények teljesítését, a leírás hitelt-érdemlőségét veszélyezteti. › Bár a Nyer 43. § (1) bek. szerint a bizonyítási kísérletről jegyzőkönyvet kell készíteni, álláspontunk szerint az egyszerű, vagy az alapvetően a felderítést szolgáló esetekben (pl. az elvitt tárgy kifér-e a behatolás helyeként megjelölt nyíláson, ahogyan ez a feljelentésben szerepel; milyen elváltozások keletkeznek az ajtófélfán, az ajtón stb. a lakat lefűrészelése során; legalább hány fő, milyen jármű szükséges az elkövetéshez stb.) elegendő lehet a Be. 168. §-a szerint megírt jelentés (és pl. néhány fényképfelvétel). Mellékletek a jelentéshez is csatolhatók – így a megfelelő rögzítés megoldható; s persze a jelentés is elkészülhet hang- és/vagy videofelvétel alapján. Azt kell mérlegelni, hogy az adott bizonyítási kísérlet milyen szerepet tölt, vagy tölthet be akár a nyomozásban, akár az eljárás későbbi szakaszaiban. Mindenképp ajánlatos elkerülni, hogy a bizonyítási kísérletet a jelentési forma, illetve a hozzákapcsolható más rögzítési módok alkalmazásának elmulasztása, vagy nem megfelelő volta miatt később (ügyészi utasításra, vagy a nélkül is) meg kelljen ismételni. 2) Más rögzítési módok alkalmazása A tekintetben, hogy a leírás mellett még milyen rögzítési módszert kell, vagy célszerű alkalmazni, a vonatkozó jogi előírások, valamint az adott bizonyítási kísérlet eljárásbeli szerepe mellett azt is figyelembe kell venni, hogy az egyes mozzanatokat miképpen lehet célszerűen, tárgyilagosan, szemléletesen bemutatni, illetve rögzíteni. a) A helyszínrajz vagy helyszínvázlat segítségével könnyebben áttekinthető a bizonyítási kísérlet helyszíne; pontos képet nyújthat a releváns objektumok, a fontos szerepet játszó személyek elhelyezkedéséről, a mozgásokról, valamint a rögzítő berendezések (pl. videokamera) elhelyezéséről (állásáról). A megfelelő rajzok nem csak kiegészítik, hanem könnyebben érthetővé és egyértelművé teszik a leírást. Ha nincs szükség méretarányos ábrázolásra, elegendő a helyszínvázlat. A helyszíni szemle során alkalmazott rajzolási technikához képest annyi az eltérés, hogy a kísérletnél bizonyos mozgásokat, a haladási útvonalat stb. is jelezni kell. Ha van rá lehetőség, a szükséges rajzokat célszerű előre elkészíteni részben azért, mert a rajzok segíthetnek a felkészülésben és a lebonyolításban is, részben, mert könnyebb és gyorsabb azokat a végrehajtás során kiegészíteni, mint a helyszínen összeállítani.

200

b) A bizonyítási kísérlet sajátosságaira tekintettel a Be. 123. § (5) bek. szerint annak „lefolyását rendszerint kép- vagy hangfelvevővel, vagy egyéb berendezéssel rögzíteni kell”. › A bizonyítási kísérlet eseményeit legcélszerűbb videofelvételen rögzíteni, mivel élő helyszínről van szó, illetőleg legjobban így érzékeltethetők a dinamikus mozzanatok. A videofelvétel további előnye, hogy a rögzítés után azonnal ellenőrizhető, hogy sikerült-e a felvétel, azon a releváns részletek megfelelő módon szerepelnek-e; mindezek mellett lehetővé teszi mind a menet közbeni, mind a későbbi értékelést. A videofelvételen célszerű rögzíteni a helyszín általános képét; ha rekonstruációra kerül sor, a rekonstruáció előttit majd az azt követőt; a kísérlet legfontosabb epizódjait; a kísérlet eredményét. A tökéletesebb rögzítés esetenként megkívánná két felvevő alkalmazását, de erre kevés lehetőség nyílik; ezért gondosan kell megválasztani a gépállásokat. Nem elképzelhetetlen viszont az előre elhatározott ismétlések más állásból való rögzítése. A rögzítő berendezések állásait a helyszínrajzon (vázlaton), ennek hiányában a jegyzőkönyvben kell megjelölni.

› Ha az adott mozzanat állóképen is megfelelően érzékeltethető, elegendő fényképfelvételt készíteni. A fényképezés akkor is ajánlatos, ha a bizonyítási kísérletet videofelvételen rögzítjük, hiszen a fényképmelléklet tanulmányozásához, értékeléséhez nincs szükség semmiféle segédberendezésre. › Amennyiben hanghatásokat kell dokumentálni, akkor ajánlatos már a felkészülés során gondosan ellenőrizni, hogy az alkalmazni kívánt videó- vagy más hangrögzítő berendezés (és az esetleg hozzájuk kapcsolt mikrofon) egyáltalán alkalmas-e az adott hanghatás „élethű” rögzítésére, érzékeltetésére; illetőleg ennek érdekében azokat hol, hogyan kell elhelyezni.200 › Esetenként a bizonyítási kísérlet egyes mozzanatai megkívánják a nyomrögzítési módszerek alkalmazását (mint pl. az elváltozások, nyomcsoportok keletkezési folyamatának vizsgálatakor). E tekintetben a helyszíni szemlénél elmondottak az irányadók, ideértve a hatósági tanúk közreműködésére vonatkozó előírásokat is. c) A korábbi jogi szabályozástól eltérően a technikai eszközökkel (vagy gyorsírással) való rögzítés nem helyettesíti a jegyzőkönyvet (jelentést).201 A Nyer 184. § szerint „(1) A gyorsírást, illetve a technikai eszközzel rögzített felvételt 8 napon belül írásba kell foglalni. A nyomozási cselekményről készült gyorsírás, illetve a technikai eszközzel rögzített felvétel a nyomozási iratok mellékletét képezi. (2) A gyorsírás, illetve a technikai eszközzel rögzített felvétel írásba foglalt változatát a nyomozó szerv tagja aláírásával és az írásba foglalás időpontjának a feltüntetésével hitelesíti, azt a résztvevőkkel nem kell aláíratni.”. Így hát nem az a kérdés, hogy a leírás mellett vagy helyett kerüljön sor más rögzítési módok alkalmazására, hogy indokolt-e az egész bizonyítási kísérletet gyorsírással vagy technikai eszközökkel rögzíteni – hanem a hatékonyság, amely nyilván magába foglalja a célszerűséget és a gazdaságosságot is. Felderítési célból végrehajtott bizonyítási kísérletet is célszerű lehet egészében videofelvételen rögzíteni – ha erre a verziók felállítása, a feltevéseink ellenőrzése, az elemző-értékelő munka érdekében szükség van. Ugyanígy előfordulhat, hogy egy fényképfelvételekkel, helyszínvázlattal „alátámasztott” jelentés is megállja a helyét a bizonyításban, még a vád megalapozásában, illetőleg a bíróság előtt is.

7.5. A BIZONYÍTÁSI KÍSÉRLET ÉRTÉKELÉSE A bizonyítási kísérlet értékelése jelentős nemcsak a vizsgált kérdés és a bizonyítás, de az ügy további nyomozása szempontjából is. A bizonyítási kísérlet terve és a végrehajtás dokumentációja alapján értékelhetjük, hogy: – a célt helyesen választották-e meg; – a cél eléréséhez megfelelő kísérleti módszert választottak-e; – a tervben meghatározottak szerint biztosították-e a körülményeket, a feltételeket; – a rögzítés alapján végig követhető-e a kísérlet folyamata; 200

A kép- és hangfelvételek elkészítésére nézve Lásd még: dr. Vígh András: A videotechnika kriminalisztikai alkalmazása (Kriminalisztikai jegyzetek és tanulmányok, Rejtjel Kiadó, 2000.); és dr. Vígh András: A kriminalisztikai fényképezés (Kriminalisztikai jegyzetek és tanulmányok, Rejtjel Kiadó, 2004.). 201 Lásd a Nyer XI. fejezetét.

201

– az eredmények milyen jellegűek, ezekből levonhatók-e következtetések; – az eredmények összevethetők-e más bizonyítékokkal; – melyek az új helyzet adta feladatok; – milyen más jellegű tapasztalatok adódnak.

Az értékelést persze menet közben is el kell végezni, hiszen ez is feltétele a bizonyítási kísérlet eredményességének. A helyes értékeléshez a következő gondolatok nyújtanak támpontokat. • A kísérleti jelleg a nyomozásban is megmarad. Ellenőrizhető feltételek között kerül megfigyelésre valamely előidézett jelenség, esemény stb., amelynek ellenőrzött eredménye a nyomozás szempontjából jelentős. Amikor az eredmény létrejöttének értékelését végezzük, tulajdonképpen az eredmény létrejöttének útját ellenőrizve akarjuk kizárni a véletlen szerepét az eredményből. Arról akarunk meggyőződni, nem történt-e valamilyen szabálytalanság, nem következett-e be nem tervezett feltétel hatása, sorrendiség megsértése stb. • A bizonyítási kísérlet megszervezésére azért került sor, hogy az ügybe tartozó jelenséget, eseményt stb. hasonlóval ellenőrizzünk, választ kapjunk egyes részletkérdésekre, megerősítsünk, vagy kizárjunk lehetőségeket. A nyomozás különböző stádiumaiban még az egészre is, de a részekre vonatkozóan mindenképpen módosulhat az információkból összetett kép. Vitatható ellentmondásos értesüléseink lehetnek, sőt, nyomozói szubjektivizmust sem lehet bizonyosan kizárni. Ezért szükséges megemlíteni azt, hogy ha a bizonyítási kísérlet végrehajtása és értékelése között időszakban olyan lényeges adat jut a birtokunkba, amely azt bizonyítja, hogy a kérdéses – kísérlettel igazolt vagy cáfolt – jelenség a valóságban más körülmények között zajlott le, a bizonyítási kísérletet meg kell ismételni, de legalább is, az eredményét nem lehet figyelembe venni direkt módon a nyomozás folyamatában. • Nagyon fontos arról is meggyőződni, hogy a nyomozási cselekmény rögzítése helyesen tükrözi-e annak lényeges körülményeit, a részleteket, a részeredményeket és azt, hogy mások is azonos módon értelmezik-e azokat. Ha meggyőződtünk arról, hogy nem közismert tények, axiómák, ismert törvényszerűségek stb. voltak célfeladatként kitűzve és a célt helyesen jelölték meg, továbbá ha a valóságost megközelítő vagy annál nehezebb feltételek között folyt le a kísérlet, és ismétlésénél is az előzőekkel egyező eredmény született, akkor mondható ki egyértelműen az eredményesség. • Az eredmények értékelése nincs formához kötve. A bizonyítási kísérlet eredményeit több módon értékelhetjük. Végeredményben a nyomozási cselekmény hiteltérdemlőségét olyan körülmények igazolják, mint az, hogy az ismétlések azonos eredménnyel zárultak, és a véletlen szerepe kizárható. Ha az ismétlés eltérő eredménnyel zárult, nem lehetséges hitelt érdemlően igazolni, hogy a kérdéses esemény a valóságban hogyan zajlott le. Hitelt érdemlő negatív kísérleti eredmény arról tanúskodik, hogy nem történhetett a korábban, vallomásból megismert módon a kísérlet tárgyát képező folyamat, cselekmény, észlelés. Tehát a negatív eredmény kategorikus következtetés levonását teszi lehetővé. A pozitív eredmény csak lehetőségi/valószínűségi következtetés alapja lehet. Amikor a bizonyítási kísérlet hitelt érdemlően igazolja egy jelenség stb. lehetőségét, ebből még nem törvényszerűen adódik az a konklúzió, dolog a lehetőség valósággá is vált. Ugyanilyen analógiát alkalmazunk pl. cselekmények eredményeként létrejött bizonyos nyomok, elváltozások keletkezésével kapcsolatban. Ha a kísérlet során kapott eredmények a valóságossal megegyeznek, feltételezhető, hogy a kísérletben szereplő körülmény a valóságban is megvolt. Ha az eredmény eltérő, más megoldást kell keresni a körülmények igazolására. • A bizonyítási kísérlet eredményeit a vizsgált bűncselekmény egyéb anyagával, adataival, bizonyítékaival összefüggésben kell elemezni. A kísérlet eredménye segíthet más bizonyítékok vagy verziók értékelésében is. Megjegyzendő, hogy a verzió felállításakor közömbös, hogy a kísérlet csak valószínű következtetésre nyújt alapot, mivel ellenőrzése több módon történhet. Amikor a bizonyítási kísérlet eredményeit összegezzük, sor kerül az új helyzetből következő további feladatok felmérésére, meghatározására; az egyéb tapasztalatok kiszűrésére, a hiányosságok értékelésére; továbbá a megelőzési és egyéb intézkedésekre is.

202

8. A HELYSZÍNI KIHALLGATÁS Igen régen megfigyelték már, hogy az elkövetőre milyen lélektani hatást gyakorol, ha visszaviszik tettének helyszínére, ha ott kell vallomást tennie, sőt bemutatnia, hogy mit tett, hogyan tette. Ezt a lehetőséget különféle módokon ki is használták; így a helyszíni kihallgatás előtörténetét is a nyomozás hagyományai, a gyakorlati munkára jellemző útkeresés, a felderítés és a bizonyítás tökéletesítését célzó próbálkozások, kezdeményezések, és a sikeresnek bizonyult fogásokról szóló esetleírások képezik. Kialakulásához az a törekvés vezetett, hogy a kihallgatásokon sokszor előforduló verbális kifejezési, emlékezési nehézségeken átsegítő megoldás szülessen; hogy a nyomozás irányítóinak módja legyen a helyszín megfelelő körülményei között visszaidéztetni – és megfigyelni – a bűncselekmény fontosnak ítélt részleteit, a történések mozzanatait. A módszer azon alapul, hogy az eredeti helyszínen, a tárgyi közegben, a megfelelő szituáció közepette a kihallgatottak hamarabb, könnyebben és pontosabban emlékeznek vissza a múlt eseményeire; ahogyan az is serkenti az emlékezetet, ha az elmondást – a gondolati rekonstrukciót – az átélt események újbóli eljátszása (a fizikai rekonstrukció) kíséri. Ez a módszer a kihallgatáshoz képest sokkal jobb lehetőséget nyújt a múltbeli esemény megismerésére is. A vallomást a műveletiség (a cselekvés) tartalmilag is kiegészít(he)ti, helyesbít(he)ti – és nyilvánvalóan felszínre hozza az ellentmondásokat. A szemléletes, a szóbeli előadással párosuló bemutatás (a múltbeli esemény adott részletének rekonstruálása) mintegy a szemtanú helyzetébe hozza a hatóságot; s így reális, valósághű képet kaphat a releváns tényekről, ellenőrizheti az addig már kialakított álláspontjának helytállóságát, következésképp döntései szilárdabb alapokon nyugodhatnak. A módszert az összegyűlt gyakorlati tapasztalatokat hasznosítva a krimináltaktika öntötte formába, s dolgozta ki részletesen. A jogi szabályozásban nem szerepelt. Pozitíve sem szabályozták, és nem is tiltották, ezért a gyakorlatban (mint önálló krimináltaktikai módszert) leginkább a bizonyítási kísérletre vonatkozó rendelkezésre hivatkozva alkalmazták. Az 1973. évi I. törvényt (a korábbi Be-t) módosító 1987. évi IV. tv. – elismerve létjogosultságát, és elfogadva a hazai szakirodalomban használt helyszínelés elnevezést – felvette a bizonyítási eszközök sorába. Az 1998. évi XIX. törvény – mint sok másban is – változást hozott. Ma (német mintára) helyszíni kihallgatásról beszélünk, amelyet ismét kriminalisztikai módszernek nevezhetünk, mert a jogalkotó nem látta indokoltnak önálló bizonyítási eljárásként nevesíteni, hanem a szemle szabályai között jelenítette meg. Amíg az elnevezés átvétele valójában segít a terminológiai problémák megoldásában – a szakzsargonban ugyanis a helyszínelés kifejezés mindenféle törekvés ellenére (ahogyan a köznyelvben is) a helyszíni szemle szinonimájaként honosodott meg – addig a módszernek a helyszíni szemléhez „csatolása” nem igazán tekinthető helyes megoldásnak főként azért, mert sok esetben történések – alapvetően szóbeli vallomás és szemléltetés segítségével végzett – rekonstruálásáról van szó, ami igen messze áll a szemlebeli tényrögzítéstől.

8.1. A HELYSZÍNI KIHALLGATÁS FOGALMA, CÉLJA, VÁLTOZATAI A Be. 120. §-a szerint „(1) A bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság a helyszínen hallgatja ki a terheltet és a tanút (helyszíni kihallgatás), ha az addigi kihallgatás után is szükséges, hogy a bűncselekmény helyszínén nyilatkozzék, és mutassa meg az elkövetés helyét, a bűncselekménnyel összefüggő más helyet, tárgyi bizonyítási eszközt vagy a cselekmény lefolyását. (2) A helyszíni kihallgatás előtt a terheltet, illetőleg a tanút ki kell hallgatni arról, hogy a kérdéses helyet, cselekményt vagy tárgyi bizonyítási eszközt milyen körülmények között észlelte, és miről ismerné fel.” Bár a Be. a maga módján megragadja a módszer lényegét, a Nyer 36. §-a annyiban közelebb áll a krimináltaktikai állásponthoz, hogy (többé-kevésbé pontosan) megjeleníti a változatokat és a fő célokat is: „A helyszíni kihallgatás a) útvonalak, helyek megmutatására, b) a gyanúsított, a sértett vagy a tanú vallomásának a helyszínen történő ellenőrzésére, c) bizonyítási eszközök beszerzésére, d) a bűncselekmény végrehajtásának vagy a vallomásban szereplő események más elemeinek szemléltetésére irányulhat.” Mint azt egyes szerzők jogosan jegyzik meg, a szóhasználatban még így is vannak eltérések. „Ha a helyszíni kihallgatás alanya bűncselekménnyel összefüggő helyekre, helyszínrészekre hívja fel a nyomozóhatóság figyelmét, ez megmutatással történik. Amikor egy bizonyos szituációt, helyzetet kell újra kialakítani, azt rekonstruálják, azaz a már egyszer megtörténtet az eredetihez hasonlóan igyekeznek

203

helyreállítani. Végül pedig, valamely művelet, cselekmény időben való illusztrálását, demonstrálását a szemléletes bemutatás kifejezéssel tudjuk a leghívebben megfogalmazni.”202

⇨ A helyszíni kihallgatás az a krimináltaktikai módszer, amelynek keretében az előzetesen

már kihallgatott személy a vizsgált eseménnyel összefüggő (1) helyeket, tárgyi bizonyítási eszközök hollétét mutatja meg; (2) helyszíneket, helyzeteket rekonstruál; (3) cselekményeket szemléletesen mutat be, és közben vallomást is tesz annak érdekében, hogy az ügy felderítéséhez, megítéléséhez szükséges tények pontosan megismerhetők legyenek. a) A helyszíni kihallgatás alkalmazásának előfeltétele – az érintett személy (sértett, tanú, gyanúsított; a továbbiakban vallomástevő) előzetes kihallgatása, – s hogy a vallomástevő vállalja is a személyes, aktív közreműködést. Akár csak a bizonyítási kísérlet esetében, végrehajtási feltételnek tekintendő még, hogy nem veszélyeztetheti a résztvevők (vagy mások) életét, testi épségét, egészségét, nem sértheti állampolgári jogaikat; nem járhat bűncselekményi ismétléssel; előkészítése nem lehet túlzottan költséges, hosszadalmas, lebonyolítása nem járhat jelentős károkozással. Az előzetes kihallgatás a Be. 120. § (2) bekezdése szerint kötelező, de ez nem értelmezhető olyképpen, hogy helyszíni kihallgatásra csak az után kerülhet sor, ha már a releváns kérdések minden részletét tisztázták. Egyrészt előfordulhat, hogy az illető egyes dolgokról a verbális kifejezőkészségének korlátozottsága miatt vagy más okból nem képes megfelelő módon nyilatkozni, vallomást tenni; másrészt éppen a módszer lényegéből következik, hogy alkalmazásának menetében, a helyszíni körülmények hatására, az emlékezet felfrissülése révén jut eszébe olyan részlet, amelyről még nem tett említést. A helyszíni kihallgatáson való közreműködés az eljárási jogállástól (is) függ. A gyanúsított a vallomástételt megtagadhatja – Be. 117. § (4) bek., így értelemszerűen megtagadhatja a helyszíni kihallgatáson való (aktív) közreműködést is. Mivel a sértett érdeke többnyire egybeesik az igazságszolgáltatáséval (nevezetesen abban, hogy a bűncselekmény körülményei tisztázódjanak) ezért rendszerint számíthatunk az aktív közreműködésére (már ha nem érték negatív hatások, pl. megfélemlítés, megvesztegetés). A tanúval kapcsolatban a Be. 79.§ (2) bek. egyértelműen foglal állást: „Akit tanúként megidéztek, ha e törvény kivételt nem tesz, köteles vallomást tenni”. Amennyiben az utóbbiak nem vállalják az aktív közreműködést, akkor azért nincs értelme erőltetni a helyszíni kihallgatást, mert nem sok az esély arra, hogy az eredmény használható lesz. Elsősorban a rekonstrukciós változat esetében merülhetnek fel a bizonyítási kísérletnél már tárgyalt „elállási okok”.

b) A helyszíni kihallgatás közvetlen célja lehet – vallomások ellenőrzése, kiigazítása, – ellentmondások feltárása, tisztázása, – újabb (az ügyben releváns) helyszínek, helyek megismerése, – új bizonyítékok, bizonyítási eszközök beszerzése, – verziók ellenőrzése. › A vallomások helyszíni ellenőrzésére, kiigazítására általában akkor kerül sor, – amikor a helyszínek földrajzi helyzetének megjelölésében, események, bizonyítékok vonatkozásában a vallomás bizonytalan, pontatlan, avagy kifejezetten ellentmondásos, – ha a vallomás hamis, illetve azt feltehetően félrevezető szándékkal tették meg. A vallomás hiányosságainak az észlelés és az emlékezés hibáitól a valós élmény hiányáig sokféle oka lehet. A helyszíni ellenőrzés akkor indokolt, ha úgy tűnik, hogy a hiányosságok ezúton kiküszöbölhetők. A sorozat-elkövetésekre jellemző pl., hogy az elkövető nem egyszer csak nagyjából emlékszik a helyszínekre – de odatalál, ráismer, meg tudja azokat mutatni. Sokszor nincs is olyan adat, amelynek alapján a hatóság „ráismerhetne” az ügyre (pl. nem is tettek feljelentést, avagy van már „ügy”, de abban más hatóság nyomoz, a körözési információk hiányosak stb.). A vallomásban szereplő hamis adatok vonatkozhatnak az egész eseményre (pl. nem azok valósították meg a bűncselekményt, akik magukra vállalták, illetve nem láthatták a dolgot, mert nem voltak jelen stb.), továbbá a kivitelezés módjára, avagy a bűntársak kimentésére (azt állítva pl., hogy a bűncse202

Krimináltaktika (jegyzet, Rejtjel Kiadó 2001/2., szerk.: dr. Lakatos János) II. kötet 38. old., a fejezet szerzője dr. Illár Sándor kandidátus, az RTF Kriminalisztikai Tanszékének volt vezetője.

204

lekményt egyedül követték el). Nyilván abból is eredhetnek, hogy a kihallgatott már rosszul emlékszik, keveri az eseményeket, és így tovább. A helyszíni kihallgatás során mindezek tisztázhatók; a vallomástevő felismerheti, hogy a hamis vagy téves vallomás miatt milyen helyzetbe került, hogy az ellentmondások miatt álláspontja tarthatatlan, azon változtatnia kell.

› A nyomozás során beszerzett egyes adatok közti ellentmondások tisztázására elsősorban a rekonstruálásban és a szemléletes bemutatásban rejlő lehetőségek révén ad módot. Így pl. egy tömegverekedés vizsgálatakor a kihallgatások, szembesítések, de még az ún. szociometriai módszer203 segítségével is nehezen látható át és állapítható meg (ha egyáltalán sikerül), hogy pontosan ki, mit csinált – míg a rekonstrukció során szembeötlővé válnak akár a vallomások közti, akár egyes vallomások és a rögzített elváltozások közti ellentmondások. Erre tekintettel a helyszíni kihallgatás esetében sem zárható ki, hogy azt (a szembesítéshez hasonlóan) több vallomástevő közreműködésével hajtsuk végre. › Újabb helyszínek, helyek megismerése, új bizonyítási eszközök beszerzése lehet elsődleges cél is, máskor előre nem várt eredményként juthatunk hozzá. Rendszerint azokban az esetekben jutunk új bizonyítékhoz, amelyekben a vallomástevő kifejezetten ilyenekre hívja fel a figyelmet, majd megmutatja a bűncselekménnyel összefüggő, csak általa ismert helyeket; a leplezést, álcázást, elrejtést szolgáló alkalmatosságokat; a bűncselekmény elkövetéséhez vagy véghezviteléhez használt egyéb anyagokat, tárgyakat stb., és mindezek elrejtését, a velük kapcsolatos elkövetői tevékenységet. Az elkövetőre utaló, a személyére vonatkozó információkat visszatükröző anyagi jelek, nyomok megtalálása, az újabb, személyi jellegű bizonyításforrásokra bukkanás új oldalról világíthatja meg a vizsgált cselekményt, konkréttá, igazolttá tehet feltevést, objektivizálhatja a vallomást. Új bizonyítékot eredményezhet az esemény rekonstrukciója is olyankor, amikor a releváns cselekmény, művelet szemléletes felidézése arra utal, hogy a kérdéses időszakban bizonyos tárgyakat meg kellett fogni, egyik tárggyal a másikat érinteni kellett. Kedvezőbb feltételek jöhetnek létre a későbbi nyomkereséshez, ha időközben a térséget, felületet nem érhette a nyomokat megszüntető hatás. Hangsúlyozni kell, hogy az új bizonyítékok szerzését eredményező bármely helyszíni kihallgatási változat további bizonyítékok feltételezésére, megtalálására utalhat; további bizonyítási eljárások, módszerek igénybevételét jelezheti. › A verziók ellenőrzését kulcsfontosságú vallomások konkretizálhatósága, az állítások lehetségességének megerősítése teszi szükségessé – amikor pl. verzióként felmerül más bűncselekmény leplezése (vagy bűncselekmény hiánya), és csak az esemény rekonstrukciója nyújthat megfelelő alapot a jelentős tények, illetve vallomások ellenőrzésére, valószínűsítésére, igazolására, illetőleg elvetésére. › A helyszíni kihallgatás esetenként olyan körülmények feltárására is vezethet, amelyek a bűnmegelőzésben hasznosíthatók. Ilyen pl., hogy milyen körülmények figyelembe vételével választották ki az elkövetés helyét, milyen módszert alkalmaztak stb., melyek alapos megismerése nyomán lehetőség nyílhat megelőzési célú intézkedésekre.204 c) A helyszíni kihallgatás változatai: – helyszín (helyszínrészlet, útszakasz), illetőleg tárgyi bizonyítási eszköz hollétének (helyének) a megmutatása, – helyszínek, szituációk rekonstruálása, – cselekmények bemutatása. Az egyes változatok eltérő feladatok megoldását jelentik. Másféle előkészítést, taktikát kíván meg (pl.) a helyszínhez vezető útszakasz megmutatása, az elkövetési módszer rekonstruálása stb. Ugyanakkor az egyes változatok nem különülnek el élesen egymástól – sőt, a fő fel203

Lásd a mellékletekben. Ez persze nem feltétlenül az ügyben eljáró nyomozó feladata, az efféle elemzést elvégezheti a bűnügyi állomány keretén belül, vagy vezetői törzsállományban működő értékelő-elemző tiszt. Az eredmények felderítésre, megelőzésre egyformán felhasználhatók; lehet pl. ún. kriminalisztikai térképet készíteni, s annak adatai alapján megtervezni a járőrútvonalakat, illetve a nyomozói portyákat; esetenként feltárhatók a bűncselekmények közti összefüggések (sorozatos elkövetés) stb. Ugyanez elmondható pl. a csempészet gyakorlata tekintetében a vám-és pénzügyőrség, embercsempészet tekintetében a határőrség munkatevékenységről is. 204

205

adat megoldását szolgálóan egybeolvadhatnak (pl. a helyszíni szituációk rekonstrukciója részét képezi az események rekonstrukciójának). • Leggyakrabban alkalmazott változata a helyszín (helyszínrészlet), útszakasz tárgyi bizonyítási eszköz helyének a megmutatása, amelyre rendszerint a gyanúsított közreműködésével kerül sor – pl. sorozatos (időben is széthúzódó) bűncselekmények (pl. betörések) felderítése/bizonyítása érdekében. Még akkor is, ha a gyanúsított közreműködési szándéka megfelelő, emlékezetét esetleg csak úgy tudja felfrissíteni, ha látja a környéket. A kiindulási ok lehet más is. Az emlékezet a helyről, útszakaszról igen változatos képet nyújthat kezdve attól, hogy a kihallgatott egész pontosan felidézi annak jellemzőit, ottani tevékenységét le tudja írni, vagy legfeljebb csak a címet nem tudja – egészen odáig, hogy csak igen halványan, más helyekkel összetévesztve emlékszik rá vissza. A bejelentések felhasználásával segíthető az emlékezetbe idézés (igen gyakran nincs ilyen bejelentés). A vallomás pontosítása, a helyszínek azonosítása érdekében a helyszíni kihallgatás indokoltsága így is egyértelmű. Elképzelhető, hogy a helyszín azonosítása bizonytalan eredményre vezet, az időtávlat, vagy az elkövetéskori pl. bódult állapot miatt nem lehet kategorikusan – pusztán a helyszíni kihallgatás során nyert vallomás alapján – azonosítani a bűncselekmény helyszínét. Tapasztalatainkra hagyatkozva, az észleltek összevetésével dönthető el, hogy a vallomástevő szavahihetősége nyer-e megerősítést, vagy félrevezető manővernek voltunk szemtanúi. Gyakori az is, hogy a gyanúsított a helyszínen olyan újabb tárgyi összefüggésre utal, újabb helyszínt mutat meg, amelyre vallomásában addig nem tért ki. A helyszín stb. megmutatása sajátos feladat, hosszabb útszakasz megtételével jár együtt. Szinte menet közben, dinamikusan zajlik a nyomozati cselekmény. Ezért fontos momentum megjelölni pontosan, hogy a kérdéses útszakasz hol kezdődik, hol lesz a kiindulási hely. A helyszíni kihallgatás kimenetele az eredménytől függ. Amennyiben egy helyszínre korlátozódik a nyomozási cselekmény, összetettségéből kiindulva akár szemlefeladatokat is teljesítve zárulhat. Amikor viszont több, addig ismeretlen vagy olyan helyszín megmutatására került sor, ahol pl. a sértettek bejelentésének hiányában még helyszíni szemlét sem tartottak, célszerű ezek külön megszervezését kezdeményezni. A szemlecélokat is megvalósító helyszíni kihallgatás a vallomás helyesbítésén, konkretizálásán túl új bizonyítékokhoz is juttathat, elsősorban az ott lezajlott cselekmény tényének bizonyítása, illetve anyagi tükröződéseinek megtalálása (felkutathatóvá válása) útján. A helyszín, útszakasz megmutatása a helyszíni kihallgatás más fajtáival is kombinálható, illetőleg újabb nyomozási cselekmények szervezésének lehet a kiindulópontja.

• A helyszínek, szituációk rekonstrukciója a helyszíni kihallgatás látszólag statikusabb változata; kevesebb szerep jut benne a cselekvés megfigyelésének. A hangsúly egy régebbi állapot visszaállításán (újra kialakításán), illetve annak a vallomással való egyszerű összevetésén van, ami által bizonyító értékű tényeket fedezhetünk fel. Valamely más változat szerves részét is alkothatja, azonban önállóan is alkalmazható.  A helyszínnek vagy valamely szituációjának rekonstrukcióján a közvetlenül a cselekmény elkövetése utáni valóságos állapot elérését, újra kialakítását kell érteni. A rekonstrukciót az indokolja, hogy ez az állapot időközben meghatározható okból (véletlenül, életmentés közben, természeti jelenség hatására, szándékos közbeavatkozás, leplezés, álcázás miatt, biztosítás hiányában stb.) megváltozott, de felvetődött az újbóli tanulmányozásának a szükségessége.

Mindenkor a cél határozza meg, hogy az esemény helyszínén milyen részleteket, részfeltételeket kell helyreállítani. Nem szükséges (nem is lehetséges) az összes körülményt mechanikusan lemásolni, elégséges a végkövetkeztetést befolyásoló hiteles körülményeket rekonstruálni. A helyreállított szituáció az eredeti tényszerű helyzettel analóg, annak modellje, s mint ilyen, közvetíti a megismerési folyamatot, ugyanakkor az eredetiről szóló információ forrása is. (Így lehet konkrét előzménye a helyszíni kihallgatás a bizonyítási kísérletnek.) › A rekonstrukció a helyszíni kihallgatás céljaként nemcsak a cselekményt közvetlenül követő állapot újrateremtését szolgálhatja. Különösen a sorrendiség vizsgálatakor mozzanatképszerűen irányulhat (ha ez fizikailag lehetséges) a cselekményt megelőző állapot, majd az ezt követő bármely szakasz állapotának, helyzetének rekonstrukciójára. Az ilyen típusú rekonstrukció önálló taktikai változatként jön számításba. Ezek az empirikus mozzanatképek módot nyújthatnak a vallomások kiigazítására, értelmük teljesebb feltárására, a valós helyzet megismerésére.

206

› Az állapot helyreállítása révén bizonyító értékű tényeket fedezhetünk fel. Valamely állapot visszaállítása nemcsak azt igazolja, hogy a vallomás alapján valami megvalósítható-e vagy nem, hanem ennek folyamatában megmutatkozhat az is, hogy egyes alapul vett kiindulási adatok helyesek-e és, hogy önmagukban megalapozottak-e (pl. azonnal nem tűnik fel, hogy a sértett vallomása és a nyomok elrendeződése között ellentmondás van, de ez azonnal világossá válik, ha megpróbáljuk az eredeti helyzetet visszaállítani). Az állapotrekonstrukció kiindulási alapjai lehetnek a helyszíni szemle adatai (fényképek, jegyzőkönyvi leírás, helyszínrajz) a vallomások, a szakvélemények. A helyszíni állapotoknak, szituációknak a vallomásokkal történő összehasonlítása feloldhatatlan ellentmondás forrása lehet, azaz a vallomás valótlanságát igazolhatja. Amikor az elkövető a felderítés összekuszálásának taktikáját alkalmazza, elismerhet – esetleg mások által elkövetett – bűncselekményeket is, amelyek helyszínén sohasem, vagy a bűncselekmény idejéhez képest más időben járt. Még ha a helyszín vallomásbeli leírása vagy lerajzolása nagy vonalakban a valósággal egyező is lehet, a részletek összevetése az állítás tarthatatlanságát bizonyítja. • A cselekmények bemutatása, demonstrálása az egyik legalkalmasabb változat az esemény lefolyásának megvilágítására. Eredményes módja a verziók, vallomások ellenőrzésének, új bizonyítékok szerzésének. A cselekmény bemutatásában rendszerint fontos szerephez jut a releváns állapot, a helyszín rekonstrukciója (az első fázisa ez lesz). A cselekmény helyszíni bemutatásának lényege, hogy az alany – korábbi vallomásának megfelelően – a helyszínen mondja el, és egyben szemlélteti, hogy mi történt, hol történt és hogyan zajlott le. Az egész eseményben a dinamizmus érvényesül. A visszaidézett cselekvéssorok szemléletes, tehát tevőleges ismétlése történik. Valósághűen végzi az esemény (vagy egy része) jellemző cselekvéseit, azokon a helyeken, olyan vagy hasonló eszközökkel, segédletekkel és módon, ahogy vallomásában (esetleg módosítva) már elmondta. Emlékezete szerint mutatja meg, demonstrálja a behatolás és egyéb lényegesnek vélt helyszíni tevékenység mozzanatait. (Elsősorban ez a változat az, amely szükség esetén több szereplő együttes közreműködésével is végrehajtható.) › Említettük a „hasonló eszközökkel” kifejezést. A mennyiben élet elleni bűncselekményekkel vagy emberöléssel kapcsolatos a helyszíni kihallgatás, az ember védelmének biztosítása előbbre való, ezért az óvatosság érdekében vagy az embert vagy az eszközt veszélytelen tárggyal kell helyettesíteni (bábu, gumikés stb.). › A kriminalisztikai irodalomban találunk olyan állásfoglalást, mely szerint a vallomástevő helyettesítésével is végezhető az esemény rekonstrukciója. Ez azonban képtelenség, mert a rekonstrukció csak saját élményre, átélt, múltbeli cselekmény felidézésére alkalmazható. Ha másokkal végeztetjük, akkor már kísérleti jellegű lesz, azaz megkíséreljük az eseményt összeállítani, magunk elé képezni, és úgy tanulmányozni. Természetesen nem kizárt, hogy az így végzett kísérlet az esemény részrekonstrukciójaként fogható fel. • Új bizonyítási eszközökhöz a helyszíni kihallgatás valamennyi változata hozzájuttathatja a nyomozást. Önálló változatnak azért tekinthetjük, mert esetenként a helyszíni kihallgatás célja kifejezetten az új bizonyítási eszközök biztosítása, nyomok, anyagmaradványok, tárgyak (részei) megtalálása – amikor is nem az elkövetett cselekmény felidézése, ismétlése a lényeg (legfeljebb csak vázlatosan utalunk rá) – viszont ezekhez kötődően szinte biztosra vehető anyagi tükröződések megtalálása. (Pl., amikor a gyanúsított a vallomásában határozottan állította, hogy az ajtó borító lapjába becsúszott a feszegetésre használt kés letört darabja.) A helyszíni kihallgatás valamennyi változata mind az előkészítésben, mind a lefolytatás taktikájában eltér egymástól. d) A helyszíni kihallgatás jelentősége, hogy alkalmazása során a helyszínekhez, szituációkhoz, eseményekhez kapcsolódó vallomásoknak a valóságot megközelítő, életszerű, szemléltető visszaidézése, kiegészítése történik; amely lehetőséget nyújt – olyan tények megismerésére, amelyekről csak az a személy tudhat, aki a cselekmény lefolytatásában valamilyen módon részt vett, vagy azt észlelte,

207

– a vallomástevő magatartásának, valamint az általa bemutatott cselekménynek a közvetlen

megfigyelésére és tanulmányozására, ezen belül – a vallomás és a cselekvés, valamint, a már meglévő és az újonnan feltárt tények, bizonyí-

tékok összevetésére, egyúttal az (esetleges) ellentmondások felfedésére és tisztázására, mindezekkel összefüggően újabb tények, bizonyító eszközök feltárására, beszerzésére; és – szükség szerint – további (más) nyomozási cselekmények megalapozására, elvégzésére. Az új adatok, bizonyítékok feltárásával hatékonyan szolgálja a felderítést és a bizonyítást (esetenként a megelőzést is). A tárgyi környezet és a vallomás együttessége miatt kombinált adat-, illetve bizonyítékforrásról beszélhetünk, minek folytán a hatóság többoldalú, teljesebb és meggyőzőbb ismereteket szerezhet; s a helyszíni kihallgatás eredményeiből megnyugtató következtetésekre juthat. A helyszíni kihallgatás elhatárolása más nyomozási cselekményektől Az elhatárolás, illetve a kapcsolódási pontok tisztázása (gyakorlati jelentőségén, valamint az ismeretanyag rendszerezésén túl) különösen azért fontos, mert a helyszíni kihallgatás – változataitól függő módon és mértékben – mindig többféle módszer, nyomozási cselekmény sajátos ötvözeteként valósul meg. A törvény a szemléhez kapcsolja, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy folytatólagos kihallgatásról van szó: a helyszíni kihallgatás során nyert bizonyító tény (bizonyíték) a vallomás elemeként szereplő (szóbeli vagy szemléltető mozzanattal kifejezett) kijelentés – amit a hatóság közvetlen érzékelés útján vet egybe a helyszínen meglévő vagy korábban (pl. a helyszíni szemle alkalmával) feltárt nyomokkal és elváltozásokkal. Következésképp alapvetően a szemle és a kihallgatás normáira és taktikájára épül. A vallomástevő aktív közreműködése, tevékenysége (úgymint a helyek, tárgyak felkutatása, megmutatása, a rekonstruálás, a szemléletes bemutatás) olyan elemei, melyek miatt a kutatással, a bizonyítási kísérlettel és a felismerésre bemutatással is kapcsolódik. Sajátos mechanizmusára jellemző, ahogyan pl. az elrejtett dolgok felkutatása történik. Ha a vallomástevő a helyet csak nagyjából tudja megmutatni, úgy azt a hatóság a kutatás módszereit, taktikáját alkalmazva találhatja meg, de még a rejtekhely feltárása előtt tisztázni kell, hogy pontosan mit, milyen helyzetben stb. lehet ott megtalálni). A lelet azután – amit a szemle keretében kell dokumentálni – igazolhatja az előzetesen tett vallomást. Dolgok megtalálásakor a kutatásnál alkalmazott rögzítési szabályokat kell követni; míg ha holttestről van szó, az eljárás helyszíni szemleként folytatódik – hiszen a halottszemle már „nem fér bele” a helyszíni kihallgatásba.

Az összefüggésekre figyelemmel párhuzamosan vizsgáljuk az elhatárolási szempontokat, és a kapcsolódási pontokat. • A helyszíni szemléhez fűződő viszonyára a következők jellemzők. › A helyszíni szemlére legtöbbször az eljárás kezdetén, de mindig a helyszínről való tudomásszerzés után kerül sor. A helyszíni kihallgatáshoz nyilvánvalóan szükség van a már kihallgatott vallomástevőre, akit sokszor a nyomozás során kell felkutatni, megtalálni. Ehhez képest – az elérendő céltól függően – a nyomozás elején, menetében és befejező stádiumában is alkalmazható. › A helyszíni szemle az ott lezajlott „egész” esemény (eseménysor) anyagi jeleit igyekszik feltárni; a helyszíni kihallgatás a helyszínnek rendszerint csak egy részével kapcsolatos. Ha célul is tűzi ki az eljárás menetében az anyagi tükröződések feltárását (és persze rögzítését), az csak szűkebb körre vonatkozik. › A helyszíni szemle nyilván helyhez kötött, megtartása a hatóságon kívül nem függ más személy elhatározásától, a szemlebizottság saját döntései alapján végzi a dolgát. Munkája során (ha lehet) a sértett, a körülményeket ismerő más személy (stb.) közreműködésére is támaszkodik – ennek azonban nem feltétele az érintett előzetes kihallgatása, bár legalább a rövid kikérdezésére szükség van. A helyszíni kihallgatás is kötődik a helyszínhez (helyhez), de benne a személyi elem a domináns; mivel nem valaminek az eltűréséről, hanem cselekménysorról, az abban való aktív részvételről van szó, s így az érdekelt önkéntes, tevőleges közreműködést tükröző elhatározása szükséges a megvalósításához. Az alanyé a kezdeményezés, az ő ismereteire (s részben korábban tett vallomására) támaszkodik a helyszíni tevékenység. › A helyszíni szemle eredményei is indokolttá tehetik a helyszíni kihallgatást (pl. ellentmondások tisztázása stb.); ugyanakkor sokszor az utóbbi vezet újabb, még nem ismert helyszínek megtalálásá-

208

hoz, amelyek állapotától, jellegétől is függ, hogy ott kell/lehet még szemlét tartani, vagy sem. Gyakran a szemle időszakában oly kevés a támpont, hogy emiatt nem mindig sikerül feltárni, hogy valójában (még) mi tartozik a helyszínhez, minek van jelentősége (stb.) – s a kiegészítésre (az elváltozások rögzítésére stb.) a helyszíni kihallgatás keretében kerül(het) sor. › A helyszín állapota, elrendezése a két eljárási cselekménynél bizonyos különbségeket mutathat. A helyszín a helyszíni szemle során a releváns történés után optimális esetben „változatlan”; a helyszíni kihallgatás viszont (még ha ugyanott bonyolódik is le) többféle változás jeleit is magán hordozza. Bizonyos eltérés még akkor is van, ha útmutatás szerinti rekonstrukciót valósítunk meg. Viszont a két nyomozási cselekmény során (bár fordított időrendi sorrendben) teljes egészében megegyező vonásokkal is találkozhatunk, amikor a helyszíni kihallgatás keretében „rész” szemle megvalósítására kerül sor, azaz a helyszíni szemle részben „beolvad” a helyszíni kihallgatásba (vö. a fentebb már említet példával). • A kihallgatás a helyszíni kihallgatás fontos eleme. A kihallgatás rendszerint gondolati úton megvalósított rekonstrukció, ami akár hallomásra is épülhet. A különböző mértékben érvényesülő hatások összegződéséből többnyire megközelítően helyes kép alakul ki az emberben a világ tárgyairól, eseményeiről; azonban az, hogy ez a kép egy adott szituációval kapcsolatban milyen mértékben érvényesül, és idővel hogyan módosul, egyénenként változó. Éppen ezért gyakori a téves, hamis kép is, azaz a téves vagy hamis vallomás. A hibás kép, vagy a felejtés korrigálására a kihallgatáskor is adódik néhány lehetőség, azonban az emlékezet felelevenítésének eredménye nagymértékben függ attól, hogy az illetőnél a szóbeli-logikai vagy a vizuális emlékezet van-e túlsúlyban. A helyszíni kihallgatásnál a „többletet” éppen az nyújtja, hogy a kihallgatott az egy bizonyos helyhez, cselekményhez kötődő élményanyagot abban a tárgyi környezetben tudja visszaidézni, amelyben átélte, s a látottak, a megtörtént események rekonstrukciója, demonstrációja révén tudja azt megerősíteni – ha kell, tévedését korrigálni, vagy éppen állításának képtelenségét dokumentálni. Csak a tényismereten, a helyismereten nyugvó helyszíni vallomás nyújthatja a kihallgatás közbeni gondolati rekonstrukció valósághű képét. A kihallgatással szemben a helyszíni kihallgatás tehát konkrét helyszínhez kötött, s más a szervezése, lefolytatása és taktikája is, és rendszerint hatósági tanúk jelenlétében történik. • A bizonyítási kísérlet és a helyszíni kihallgatás között a leglényegesebb különbség a két módszer céljában fedezhető fel. A bizonyítási kísérlet célja az arról való meggyőződés, hogy egy esemény, jelenség meghatározott módon megtörténhetett-e, míg a helyszíni kihallgatásé (elsősorban) a vallomás helyszíni ellenőrzése. A rekonstrukció más-más szerepet tölt be a két módszernél. A bizonyítási kísérletnél ez az egyik előfeltétel, míg a helyszíni kihallgatásnál ez lehet a végcél. A helyszíni kihallgatásnál a vallomástevő nem helyettesíthető, de a bizonyítási kísérletnél igen, illetve az nélküle is elvégezhető. A cselekmények, műveletek mikéntjét a helyszíni kihallgatásnál a vallomástevő – a bizonyítási kísérletnél a hatóság határozza meg. A helyszíni kihallgatás szigorúan az eredeti helyszínhez kötött, a bizonyítási kísérlet nem feltétlenül. Mindez nem jelenti, hogy adott esetben a két bizonyítási eszköz nem fér meg egymással. Egyik a másiknak kiegészítője, szerves része lehet, hasonlóan, mint a helyszíni szemle. • A felismerésre bemutatás jellegében nagyban hasonló a helyszíni kihallgatás azon változatához, amikor annak a tárgya valamely helyszín vagy helyszínrészlet megmutatása. Bár mindkét esetben a közreműködő bizonyos ismérvek alapján felismer egy objektumot, illetve helyszínt, amíg a felismerésre bemutatáskor ez a cél, addig ugyanezzel a helyszíni kihallgatásnak csak egyik szakasza valósul meg. A felismerésre bemutatás ritkán történik helyszínre kiszállással (vö.: helyszínhez kötött felismerésre bemutatás), a helyszíni kihallgatás viszont minden esetben. Ezek mellett (összességében) mindkettő más előkészítést, tervezést, más körülményeket és taktikát igényel, s eltérő a jogi szabályozás is.

• A helyszíni kihallgatás kutatási eljárások alkalmazását is igényli, pl. ha elrejtett holttest helyét bizonytalanul határozza meg a kihallgatott, mert a betájoláshoz szükséges pontos ismérvek megjegyzésében zavaró momentumok akadályozták (sötétség, teljesen ismeretlen terület, jellegtelen vidék, idegesség stb.). Ilyenkor a helyszíni kihallgatás a kutatás taktikáját, útmutatásait hasznosítja. Ugyanakkor egyértelmű elhatárolási kérdés, hogy míg a kutatásnál a főszemély a hatóság tagja, addig a helyszíni kihallgatásnál a tanú vagy gyanúsított.

209

8.2. A FELKÉSZÜLÉS, A TERVEZÉS ÉS A SZERVEZÉS A helyszíni kihallgatás rendszerint komoly előkészületeket igénylő, bonyolult eljárás. Emiatt nem csak azt kell megvizsgálni, hogy fennállnak, biztosíthatók-e a feltételei, hanem azt is, hogy valóban szükség van-e rá, a kitűzött cél elérésére nem kínálkozik-e egyszerűbb megoldás. Az ebbéli döntésre nézve a bizonyítási kísérlet kapcsán elmondottak értelemszerűen irányadók, így azt felesleges lenne újfent ismertetni. 1) A felkészülés szempontjai és feladatai A helyszíni kihallgatás a nyomozási tervben konkrét feladatként attól kezdve szerepelhet, amint az addigi kihallgatás(ok) eredménye, tartalma alapján felmerül, hogy a felderítés és/vagy a bizonyítás érdekében való alkalmazása lehetséges vagy szükséges. Ez természetes, hiszen az nem látható előre, hogy pl. a gyanúsított feltáró jellegű vallomást fog tenni, vagy újabb bűncselekményt ismer majd be, illetőleg hajlandó és képes megmutatni az újabb helyszíneket, a még hiányzó tárgyi bizonyítékok rejtekhelyét, stb. Ekkor kezdődik meg a felkészülés is, és ugyancsak ettől kezdve beszélhetünk az ún. előzetes kihallgatásról is – amelyet a többitől tulajdonképpen csak az különböztet meg, hogy ki kell térni az előkészítéssel összefüggő releváns kérdésekre is. a) Az előzetes kihallgatás persze nem feltétlenül egyszeri aktus, ami nyilván összefügg az ügy bonyolultságával, a tisztázandó részletek mennyiségével stb., – és nem utolsó sorban a vallomástevő azon dilemmájával, hogy hajlandó-e vállalni az aktív közreműködést annak öszszes, rá nézve kedvező vagy kedvezőtlen következményeivel együtt. Mindezekre figyelemmel célszerű kihallgatási tervet készíteni (illetve a meglévőt módosítani), amelyben a kirajzolódó változathoz (hely-helyszín megmutatása, rekonstrukció stb.) alkalmazkodva kell meghatározni a tisztázandó kérdéseket, valamint a kihallgatott adottságaihoz, hozzáállásához igazodó kihallgatás-taktikai elképzeléseket. A kihallgatás során törekedni kell a releváns kérdések minél részletesebb tisztázására; s azokat a jegyzőkönyvbe bele is kell foglalni, függetlenül attól, hogy azokat esetleg más forrásokból (pl. helyszíni szemle stb.) ismerjük-e, vagy sem. Ez egyrészt azért fontos, mert a helyszíni kihallgatásban döntő szerepe van az alany emlékképeinek; másrészt, mert az nem is vitatható, hogy a legfontosabb alapot a vallomások nyújtják mind az előkészítés, mind az ellenőrzés munkájához. Ki kell térni például: – a helyszíni kihallgatással összefüggő hely, tárgyi bizonyítási eszköz, cselekmény lényeges mozzanataira, leírására; – az észleléssel kapcsolatos körülményekre, az időjárási, megvilágítási, környezeti viszonyokra; – az észlelés helyére (távolságára), helyzetére; – a kihallgatott adottságaira, látó-, halló- és egyéb észlelő képességére és azok állapotára, illetőleg az azokban bekövetkezett esetleges változásokra, – hogy a kérdéses helyeket, tárgyi bizonyítási eszközöket miről ismerné fel; – ha jelentősége van, a pontos időpontra; – mások jelenlétére stb. Ha a vallomás az esemény valamely műveleti részét érinti, azt szinte mozzanatonként, időrendi sorrendben, filmszerűen fel kell bontani, majd rögzíteni. A kihallgatott felkérhető arra, hogy a helyszínről, az ott található bizonyítási eszközről rajzot vagy vázlatot készítsen, amelyet a jegyzőkönyvhöz kell csatolni.205 Feltétlenül tisztázni kell, hogy a kihallgatott a jogai, kötelességei ismeretében hajlandó-e közreműködni (az általunk megmagyarázott) nyomozási cselekményben. Erről szóló nyilatkozatát a jegyzőkönyvben rögzíteni kell. b) Ahogyan arról már többször is szó esett, mindig meg kell vizsgálni, hogy a helyszíni kihallgatás alkalmazásának, végrehajtásának nincs-e valamiféle törvényes akadálya – a közre205

A kihallgatás szempontjait, illetve a vázlat/rajz készíttetését vö. a Nyer 37. §-ával.

210

működés vállalásán túl különösen azt, hogy nem veszélyezteti, vagy nem sérti-e a résztvevők és mások érdekét, jogait stb. c) A felkészülés következő lépése a szükséges adatok összegyűjtése, kiegészítése. Az érintettek kihallgatása útján beszerezhetőkön túl egyebekre is szükség lehet (mint pl. az ügy addig megszerzett adataira, valószínűsített bizonyítékaira; a helyszíni szemle, a bizonyítási kísérlet anyagára, szakértői véleményekre; a tájékozódást segítő térképekre, helyszínrajzokra). Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy a hiányzó adatokat más forrásokból (pl. körözési adatbázis, megszüntetett nyomozások anyagai, a vallomások alapján végzett adatgyűjtés stb.) útján kell beszerezni. Ismert helyszínek esetén tudnunk kell, hogy az esemény után milyen, a helyszíni kihallgatást érintő változások következtek be. E mellett célszerű előzetesen, a helyszínen tájékozódni arról is, hogy az ottani körülmények mennyiben befolyásolják az eljárás végrehajtását – pl. hogyan oldható meg a videofelvétel elkészítése, szükség van-e a helyszín rekonstruálására stb. Az így rendelkezésre álló adatokat elemezve-értékelve és összevetve a tapasztalatainkkal egyrészt bizonyos képet kaphatunk az eseményekről, másrészt kialakíthatjuk a helyszíni kihallgatás végrehajtásának ideális modelljét; mindezek meghatározzák a további előkészületeinket. 2) A helyszíni kihallgatás tervezése és szervezése A helyszíni kihallgatás (bonyolultsága miatt) csak megfelelően részletes, könnyen áttekinthető, egyértelmű, ezen túlmenően a szempontokat, feladatokat sorrendben tartalmazó terv alapján végezhető. Ajánlott, hogy írásos, forgatókönyv-szerű terv készüljön, melyet célszerű úgy megszerkeszteni, hogy külön-külön tartalmazza azokat a szempontokat, előírásokat, amelyek – a helyszínre érkezés, a nyomozási cselekmény megkezdése előtti időszakra, – a helyszínre érkezés utánra, a nyomozási cselekmény megkezdésére, – majd a lefolytatására vonatkoznak. A tervezés főbb szempontjai a következők. • A helyszíni kihallgatás céljának kitűzése. Ellentétben a nyomozás tervével (amelyben elegendő az általános cél – pl. vallomás ellenőrzése – megjelölése), itt már pontosan meg kell határozni, hogy a nyomozási cselekmény konkrétan mire irányul, milyen felderítési és/vagy bizonyítási célt szolgál, mit akarunk elérni vele. • A helyszíni kihallgatás változatának (változatainak) megjelölése; ami azért fontos, mert lényeges különbség van az egyes taktikai változatok között (sőt, még ezeken belül is, pl. a helyszínrészlet megmutatásakor másféle szervezési igénnyel az ismert helyszín vagy a még teljesen ismeretlen helyszín). • Az időpont meghatározása alapvetően két tényezőtől függ: a helyszíni kihallgatást a nyomozás mely fázisában célszerű végrehajtani, illetőleg van-e olyan körülmény, amely miatt az csak meghatározott időszakban hajtható végre. Hogy a nyomozás mely fázisába célszerű beilleszteni (a nyomozás közben és mikor, vagy annak befejező mozzanataként) – ebben megoszlanak az álláspontok. Nézetünk szerint felderítési érdekből (pl. helyszínek, bizonyítási eszközök felkutatása, megtalálása másképp nem lehetséges) a kihallgatás után bármikor – így a nyomozás kezdeti időszakában is –sor kerülhet rá. Ha a körülmények tisztázásához szükséges, akkor a nyomozás további menetében, ha viszont az eredmények „összegzése”, ellenőrzése végett, akkor a nyomozás befejező stádiumában is alkalmazható. Megjegyzendő, hogy különösen fontos szerepe lehet akkor, ha a közvetett bizonyítékok vannak túlsúlyban, ha a vallomások közti ellentmondások másképpen alig, vagy nehezen tisztázhatók stb., s így a hatóság meggyőződésének kialakítását a szemléletessége (a közvetlen megfigyelés lehetőségének megteremtése) folytán segítheti elő. Amikor kifejezett jelentősége van az eredetivel (nagyjában) megegyező körülményeknek (pl. az időjárási, a látási viszonyoknak), akkor azokat a helyszíni kihallgatás időpontjának meghatározásakor nyilvánvalóan figyelembe kell venni.

211

• A helyszíni kihallgatás végrehajtásának helye kizárólag a taktikai módszer változatától függ. Amikor helyszín, rejtekhely, útszakasz stb. megmutatása szükséges, a helyszíni kihallgatás által érintett tér széthúzódhat, vagy tagolódhat; más változatnál viszont szűkebb területre korlátozódhat. A konkrét helyszínhez célszerű ragaszkodni (ha még az létezik, nem semmisült meg), mert ez a helyszíni kihallgatás lényegével kapcsolatos. A Be. 121. §-a is az „eredeti helyszínhez” – pontosabban ahhoz a konkrét helyhez, ahol vizsgálandó történés lezajlott – rendeli a helyszíni kihallgatást; legalábbis a szövegből, valamint az indoklásból ez olvasható ki. Ugyanakkor előfordulhat, hogy félrevezető vallomás következményeképpen206 a helyszíni kihallgatásra nem ott, hanem a vallomástevő által meghatározott más helyszínen kerül sor; ami semmiképpen sem tekinthető törvénysértésnek – már csak azért sem, mert a fiktív helyszínen foganatosított eljárási cselekmény eredményeképpen lelepleződhet a korábbi vallomás hamis tartalma, s az így éppen a tényállás valóságnak megfelelő megállapítását segíti elő. Más a helyzet akkor, ha (a nyomozás érdekében) helyszíni kihallgatásra lenne szükség, de a helyszín már megsemmisült, így a cselekmény rekonstruálása ott már nem lehetséges. Álláspontunk szerint ekkor bizonyítási kísérletet kell tartani, de azt a helyszíni kihallgatás „normái” szerint kell előkészíteni és végrehajtani. E módon is érvényesíthetők a helyszíni kihallgatás jellemzői (a bemutatás és vallomástétel egysége), s ezt a megoldást a törvény sem zárja ki.

• A helyszíni kihallgatás programját a vallomásokra és egyéb adatokra alapozott elképzelését, gondolati rekonstrukciót követve, erre építve kell összeállítani. Forgatókönyvszerűen meg kell határozni az egyes fázisokat, mozzanatokat, pl.: – honnan indulnak el, mi lesz a kiindulási pont, az útvonal; – az eljárás milyen tagoltságú lesz; – hol állnak meg; – hol, milyen műveletre kerül sor; – a résztvevők hol helyezkedjenek el; – hogyan történik a rögzítés, a befejezés – stb. A program kidolgozása során természetesen azt is meg kell határozni, hogy a résztvevők közül kinek mi lesz a konkrét feladata. Ennek egyes részleteire (az ismétlések elkerülése végett) a személyi feltételek biztosítása kapcsán térünk ki. Mint említettük, a helyszíni kihallgatás tipikusan olyan nyomozási cselekmény, amelyet egy megfontolt, jól összeállított, minden fontos mozzanatot magába foglaló írásos (esetleg feljegyzésszerű) terv nélkül szinte lehetetlen hibátlanul és hatékonyan végrehajtani. Számtalan tapasztalat igazolja, hogy a nyomozó csak akkor képes „kézben tartani” az eseményeket, a nyomozási cselekmény menetét, ha minden apró részlettel tisztában van, ha számol a „józanésszel” előre látható akadályokkal – és így tovább. › A terv akkor lesz valóban forgatókönyvszerű, ha minden, a lebonyolítás szempontjából releváns mozzanatot egységben, összefüggéseivel együtt, megfelelő részletességgel tartalmaz (pl. az egyes fázisokban pontosan mit kell bemutatni, lejátszani és ehhez milyen eszközöket kell a szereplők rendelkezésére bocsátani; milyen kérdéseket kell feltenni, tisztázni; honnan készüljön a felvétel és az mit rögzítsen; mikor kell a kamerát áthelyezni stb.). Az áttekinthetőség mellett a tervnek kezelhetőnek is kell lennie; ez adott esetben megfelelő tervezési segédletek (pl. a szereplők elhelyezkedését szemléltető helyszínvázlat stb.) összeállításával érhető el.207 › Amikor kép- és/vagy hangfelvétel készül, aligha engedhető meg, hogy a nyomozó elakadjon a mondanivalójával; emiatt célszerű (akár a tervben, akár külön mellékletben) szó szerint leírni a jegyzőkönyv bevezető részének a tartalmát: mikor, hol, milyen ügyben, név (és azonosító adatok, eljárási pozíció) szerint kiknek a közreműködésével, milyen célból történik a helyszíni kihallgatás végrehajtása. Ezeket sokkal könnyebb felolvasni, mint az emlékezetre hagyatkozva jegyzőkönyvbe diktálni (a kamerával szemben állva elmondani). › Mivel a helyszíni kihallgatás során gyakorta arról próbálunk meggyőződni, hogy mennyire megbízhatóak a gyanúsított, a tanú, a sértett ismeretei, nyilvánvalóan kiemelt jelentősége van annak, hogy 206

Pl. a gyanúsított nem a valóságos helyszínt nevezi/mutatja meg, s ez a hiányos nyomozási adatok miatt, avagy támpontok híján az adott esetben a helyszíni kihallgatás végrehajtása előtt nem derül ki. 207 Éppen a forgatókönyvszerűség hiánya okozta, hogy egy bankrablás nyomozása során végrehajtott (akkor még) helyszínelésről készült videofelvételen nem az látható, hogy a gyanúsított hogyan ment be a bankba és kezdte meg a rablást, hanem az, hogy kinél van a bilincs kulcsa, hol van a pisztoly – meg a hatósági tanúk háta. Az egész felvétel összességében alig mutatott meg valamit a cselekmény menetéből.

212

mit kérdezünk. Kézenfekvő, hogy a felteendő kérdéseket előre fogalmazzuk meg – és azokat a tervben „betűre” pontosan írjuk le. Ebbe a kategóriába tartoznak a vallomástevőnek adandó utasítások, iránymutatások is, hiszen azonnal kétségbe vonható az egész nyomozási cselekmény bizonyítási értéke, ha a nyomozó a levezetés, irányítás közben olyan kifejezéseket használ, olyan magatartást tanúsít, amely befolyásolásként fogható fel.208 › Kétségtelen, hogy minden váratlan eseményre nem lehet felkészülni. A rögtönzés azonban a helyszíni kihallgatás „halála”; a nem várt esemény pedig megzavarhatja a lefolytatást irányító nyomozót is. A tervbe ennek megfelelően célszerű belefoglalni azokat az „ütközőpontokat”, amelyeket előre lehet látni, amelyeket a gondos felkészülés és tervezés útján fel lehet mérni.

• A személyi feltételek biztosítása (hogy ki legyen/lehet jelen) a szervezéshez tartozik; ugyanakkor az áttekinthetőség végett itt célszerű szót ejteni a résztvevők feladatairól is. › Az egyik legfontosabb résztvevő a hatóság azon tagja, aki „levezényli” a helyszíni kihallgatást, s akinek erre alaposan fel kell készülnie. Rendszerint ő az ügy előadója is (s így ő készíti a tervet és végzi a szervezést, az előkészítést, ami bizonyos mértékben megkönnyíti a dolgát); és mindig ő felel a törvényesség betartásáért, betartatásáért, a helyszíni végrehajtásáért. Feladatához hozzátartozik, hogy csak a nyomozási cselekményt irányítja, nem pedig a nyomozási cselekmény főszereplőjeként közreműködő gyanúsított, tanú (sértett) tevékenységét. A levezetés segítség nélkül nem mindig oldható meg. Egyszerűbb esetekben a rögzítést végző bűnügyi technikusra is lehet támaszkodni; ha viszont sok a résztvevő, bonyolultabb változatot kell végrehajtani stb., akkor célszerű az ügyet és a megoldandó feladatokat kellőképpen ismerő – és felkészített – nyomozó(k) segítőként bevonása. (Amúgy kerülni kell a túlszervezést, vagy a létszám túlméretezését, mert az akadályozza a nyomozási cselekmény „kézben tartását”, és a helyszíni kihallgatás sikerét is veszélyeztetheti.)

› A főszereplőre nézve irányadó, hogy szabad lehetősége nyílik a korábban tett vallomása kifejtésére, pontosítására, cselekménye visszaidézésével való igazolására (stb.), melynek nem mond ellent és nem is akadálya, hogy a nyomozó határozza meg, hogy mikor, hogyan, mely mozzanatra kerül sor. Feladatára lehetőleg már az előzetes kihallgatás során fel kell készíteni – ami persze nem helyettesíti a helyszíni kihallgatás megkezdésekor történő eligazítását, kioktatását. Mint már említettük, felmerülhet, hogy egyszerre hány kihallgatott tevékenykedhet a helyszíni kihallgatásban. Általában egy személy, de elképzelhető több személy közreműködése is. Amennyiben több gyanúsított bevonásával egyszerre folytatnak helyszíni kihallgatást, a hatóságnak a Be. 118. § (3) bekezdésére figyelemmel célszerű gondoskodnia arról, hogy velük egyenként és úgy végezzék a nyomozási cselekményt, hogy egymással a hatóság engedélye nélkül ne léphessenek érintkezésbe. Amikor arra van szükség, hogy együtt szerepeljenek, akkor célszerű lehet a szembesítés szabályait követni.

› Taktikai szempontból mindenképpen ajánlatos a hatósági tanúk jelenléte. Bonyolult, öszszetett nyomozási cselekményről van szó, amelyet egyes esetekben nem is lehet megismételni. A „szokásos” feladataikon túl fontos figyelemmel kísérniük azt is, hogy a vallomástevő önállóan, befolyásoktól mentesen ténykedett-e. Közreműködésüket a mégoly hiteles videofelvétel sem pótolhatja, hiszen a kamera csak a látószögébe eső dolgokat rögzíti. Az esetleg megtalált elváltozások, bűnjelek rögzítésekor is szükség van rájuk (lásd még a helyszíni szemlénél írtakat).

› Kisegítő (segédkező) személyek igénybevételére akkor van szükség, ha valamelyik érintett személy (kivéve persze a „főszereplőt”) nem vállalja a közreműködést, illetve a helyszíni kihallgatásban (pl. taktikai meggondolásból) nem vehet részt; vagy a helyettesítésre bábu nem alkalmas. Természetesen a kisegítő beállítása a legkisebb veszélyt sem jelentheti reá nézve. A kisegítő nyilván akkor képes a feladatát ellátni, ha arra megfelelően felkészítették. Kiválasztása, felkérése során értelemszerűen ugyanazokat a szempontokat kell érvényesíteni, mint amit 208 Ilyen „baki” volt pl. egy emberölési ügy során, hogy a nyomozó nem azt kérdezte meg, hogy a gyanúsított mivel kötözte össze a holttest darabjait és azt honnan vette, hanem „élből” rákérdezett: „Mutassa meg, hol van az a bálakötöző zsineg, amivel …”

213

a felismerésre bemutatásnál az indifferens személyekről elmondottunk (pl. a testmagassága, fizikai ereje stb. tekintetében hasonló legyen a helyettesítendő személyhez, alkalmas legyen a szerepére, és vállalja is a közreműködést). › Szükség lehet még szaktanácsadóra, aki mind a helyszíni kihallgatás megtervezésében, mind a teljesítés menetében tanácsadással szolgál, illetve a rögzítésben a szükséges mértékben tevőlegesen közreműködik. A bűnügyi technikus szerepe a helyszíni munka feltételeinek megteremtésében, menetének, eredményeinek rögzítésében jelölhető meg. (Az esetenként szükséges egyéb technikai személyzetről a tárgyi feltételeknél szólunk.) › Gondoskodni kell a szereplők megjelenéséről (idézés stb.); továbbá a helyszíni kihallgatás helyéről, időpontjáról kellő időben értesíteni kell azokat, akik a törvény szerint jelen lehetnek (pl. védő). Gondolni kell arra is, hogy a résztvevőknek joguk van észrevételt, indítványt tenni, és fel kell készülni az ezekkel kapcsolatos feladatok megoldására is. • A tárgyi feltételek változatonként eltérőek; ezért a tervben meghatározott program alapján kell megvizsgálni, hogy az adott esetben – a helyszíni kihallgatás levezetéséhez, – a jegyzőkönyvezéshez, rögzítéshez, – a helyszín rekonstruálásához, a cselekmény bemutatásához, – a megfelelő szituáció megteremtéséhez, – az egyéb elvégzendő feladatokhoz milyen iratok, technikai eszközök, felszerelések, tárgyak, járművek és technikai személyzet (erők) biztosítása szükséges. Ennek során számolni kell az esetleg kapcsolódó eljárási cselekményekkel (pl. kutatás, halottszemle) is. Például: térkép, helyszínvázlat, nyomozási iratok; hír-összeköttetési eszközök; kép- és/vagy hangfelvevő, nyomrögzítő, mérő, világítási eszközök; berendezési tárgyak; személyt helyettesítő bábu, az elkövetésnél használt eszköz vagy annak veszélytelen mása; kutatáshoz fémkereső, szolgálati kutya stb.; ásáshoz, vízleeresztéshez, úttest fellocsolásához stb. gépek, szerszámok, védőfelszerelések, szállítóeszközök – valamint a berendezések kezeléséhez, a feladatok elvégzéséhez szükséges személyzet. Előfordul, hogy a szükséges gépekkel, személyzettel a nyomozóhatóság nem rendelkezik, ekkor külön szervezési feladat az elvégzendő munka megrendelése, bűnügyi költségként kifizetése, elszámolása.

Amennyiben indokolt, gondoskodni kell a helyszíni kihallgatás zavartalan lebonyolításához szükséges rendőri erőkről is (pl. a helyszín lezárása, biztosítása, illetéktelenek távoltartása, rendfenntartás, őrzés). 3) A helyszíni kihallgatás megkezdésével összefüggő feladatok A végrehajtásra a nyomozó hatóság előtt ismert, vagy még ismeretlen helyen kerülhet sor. Így a feladatok is részben különbözőek. Ismert helyek esetében a helyszínnel kapcsolatos teendőket kell kiemelni. Amikor a nyomozási cselekmény tárgya a helyszíni szituáció rekonstrukciója, ellenőrizni kell, hogy a vonatkozó dokumentumok rendelkezésre állnak-e, illetve gondoskodni kell arról, hogy a művelethez szükséges anyagok, berendezések stb. legyenek meg, pótlásuk megtörténjen. A rekonstrukció elkezdése a nyomozási cselekmény kezdetét is jelenti. Más esetben a helyszín rekonstrukciója – mint már ismert – a cselekmény bemutatásának előfeltétele lehet. Ekkor a rekonstrukció az előkészítést, a feltételteremtést jelenti, amit a nyomozó szerv (esetleg szaktanácsadók bevonásával) végez el a dokumentációk alapján. Lényegében az ismeretlen helyszínek sem okozhatnak túlzott meglepetéseket, mivel a vallomásokból kiderül az, hogy milyen helyre számíthatunk, az nagyjából hol van, melyek az alapvető jellemzői. Tudható pl., hogy egy betörés helyszínének (ezen belül raktár, lakás, hétvégi ház, borpince stb.) megmutatása lesz a feladat; így a megmutatással kapcsolatos közvetlen feladatok is többnyire felmérhetők. Közvetlenül a nyomozási cselekmény megkezdésekor: › ellenőrizni kell, hogy a legszükségesebb technikai feltételek, berendezések rendelkezésre állnak és működnek-e. Már arra is gondolni kell, hogy adott esetben a szemle feladatait is el lehessen végezni a helyszíni kihallgatás keretében; 214

› gondoskodni kell hatósági tanúkról és mindazon személyek jelenlétéről, akiknek valamilyen szerepük lesz a cselekmény során; › kezdve a vallomástevővel, pontosan, kellő részletességgel el kell magyarázni a tevékenysége formai kereteit (utalva ide vonatozó vallomásukra). Ugyanígy szükséges minden más résztvevő szerepkörét részletesen elmagyarázni. A tájékoztatás során feltétlenül ki kell emelni, hogy a résztvevők külön észrevételüket a nyomozónak mondják el, ne zavarják a helyszíni kihallgatás menetét, egymással ne beszélgessenek; › ellenőrizni kell, hogy a nyomozási cselekmény zavartalansága biztosított-e. Bármelyik megoldásról van szó, a helyszíni kihallgatás megkezdésekor rögzíteni kell a helyszíni szituációt, ez a dokumentáció szerves részét képezze. Valamennyi teendő felsorakoztatása nem lehetséges, ezek számbavételére csak a konkrét eset alapos elemzése alapján nyílik mód (éppen ezért elengedhetetlen a terv írásba foglalása). A felkészülés ellenőrzését segítő szempontokat célszerű a gyakorlat oldaláról is végiggondolni. 8.3. A HELYSZÍNI KIHALLGATÁS LEFOLYTATÁSÁNAK TAKTIKÁJA A helyszíni kihallgatás lebonyolításához változatonként más-más feltételek kellenek; a taktikai ajánlások az egyes változatoknak megfelelő optimális feltételek kialakítására, a nyomozási cselekmény hatékonyságának elősegítésére irányulnak. a) A helyszíni kihallgatás taktikájának főbb szempontjai: • A felkészülés és a lebonyolítás során számolni kell egyes pszichológiai tényezőkkel, valamint a vallomástevő bizonyos személyes tulajdonságaival. Ahogyan arról a kihallgatás kapcsán már szó volt, az eljárás a sértett, a tanú, a gyanúsított számára bizonyos stresszel, feszültséggel jár, amely a helyszíni kihallgatáskor – annak sajátosságai miatt – tovább fokozódhat. A vallomástevőnek nem csak a nyomozó, hanem több más személy előtt kell „szerepelnie” és visszaidéznie a korábbi cselekményt, melynek részese volt. A helyszínnel való újbóli találkozása is óhatatlanul bizonyos érzelmeket kelt benne; és ott vannak még a „kíváncsiskodók”, akik a nyomozási cselekmény hírére jelennek meg (ezt a legjobb szervezés és biztosítás sem zárhatja ki); akiknek a jelenlétét, hangulatát, megnyilvánulásait – legyenek azok bátorítóak vagy ellenségesek – látni és hallani fogja, hatásukat el nem kerülheti. Mindezek – alkatától is függően – különböző reakciókat válthatnak ki belőle. A fokozott stressz levertségben, dühkitörésben is jelentkezhet, befolyásolhatja a magatartását, a cselekvéseit, esetleg a szokásaitól eltérő módon fog viselkedni, netán meg is tagadja az aktív közreműködést – ami nyilván kihat a nyomozási cselekmény lefolytatására, eredményességére. Jelentőséggel bír még az egészségi állapota, felfogó, reprodukáló, elbeszélő-képessége is. Fontos hát az előkészítés, az előzetes kihallgatások során a nyomozó és a kihallgatott közti pszichológiai kontaktus megfelelő alakítása, amelynek abban is szerepe van, hogy a vallomástevő egyáltalán elvállalja az aktív közreműködést. Tisztázni kell az alanynak a helyszíni kihallgatás szempontjából releváns tulajdonságait is (erre nézve lásd a felismerésre bemutatásnál és a bizonyítási kísérletnél elmondottakat), s azokat a szükséges mértékben figyelembe kell venni a tervezésben, a program kialakításában. A kedvező légkör kialakítását a nyomozó és a vallomástevő közti, gondosan megformált pszichológiai kapcsolaton túl elősegítheti a résztvevők helyes kiválasztása, a helyszíni kihallgatás szervezettsége, a nyomozó alapos felkészülése, nyugodt munkája, magabiztos személyes fellépése is. • Biztosítani kell, hogy a vallomástevő önállóan, kezdeményezőn és főként befolyásmentesen tevékenykedhessen.209 A helyszíni kihallgatás lényege, hogy a vallomástevőnek – miközben

209

A szakirodalomban rendszerint a kezdeményezőkészség érvényesülésének biztosításától beszélnek; holott nem a készség áll a középpontban, hanem az, hogy a vallomástevő – mint az eseményről személyes tapasztalatokkal rendelkező személy

215

megmutat, bemutat, rekonstruál, magyaráz – az emlékképeire kell támaszkodnia. Minden olyan beavatkozás, amely ebben gátolná, egyúttal annyiban feltétlenül ellehetetlenítené az értékelést is, hogy megítélhessük, ténylegesen a saját élményei alapján cselekszik-e, illetőleg, hogy olyan tényeket tár vagy hoz fel, amelyekről csak az esemény valódi résztvevője tudhat. Ennek nem mond ellent az, hogy a levezetés a nyomozó feladata, ő határozza meg a helyszíni kihallgatás célját, lebonyolításának módját és menetét, és szükség esetén közbeavatkozik. › A kezdéskori eligazítás szolgál arra, hogy a vallomástevő tisztában legyen a helyszíni kihallgatás céljával, menetével és saját tennivalóival. Miután „megkapta a feladatot”, hagyni kell, hogy ő mutassa meg az utat, úgy demonstrálja/magyarázza saját korábbi tevékenységét, ahogyan az emlékezete szerint a múltbeli esemény során lezajlott (és így tovább), s ebben senki ne zavarja meg. › Rendszerint a szakaszolás, a rögzítés, a vallomás helyesbítése miatt kell beavatkozni. Így pl. a nyomozó megállíthatja a továbbhaladást fénykép, mozgóképfelvétel készítése miatt – akár bizonyos mozdulat ismétlését is kérve; vagy kérdést intézhet a vallomástevőhöz az addig történtekkel kapcsolatban – stb. Ez azonban semmiképpen sem lehet olyan jellegű/tartalmú, hogy akadályozza és/vagy korlátozza a vallomástevőt az emlékképeinek felidézésében, s hogy azoknak (és persze szándékának) megfelelően cselekedjen, mondja és magyarázza el a történteket. › Előfordulhat, hogy a kihallgatott tevékenysége, elmondása nem egyezik a korábbi vallomásokból, vagy meglévő bizonyítékokból ismert tényekkel; avagy a nyomozó más hibát észlel, mely utóbbi miatt esetleg változtatni kell az eredeti elképzeléseken. Ilyenkor nem ajánlott útmutatást adni, vagy megpróbálkozni az emlékezet serkentésével; nem célszerű megkérdőjelezni sem a vallomástevő tevékenységének helyességét, sem felhívni a figyelmet az esetleges tévedésére. Helyesebb megvárni az adott mozzanat befejezését, s csak az után dönteni a folytatás mikéntjéről. Tanulságos példa a kiskorú K. T. sérelmére elkövetett emberölés – egyébként gondosan megtervezett és előkészített – helyszínelése (értsd: helyszíni kihallgatása). A lakóház bejárata előtt megtartott eligazítás után a vallomástevő (egyébként eléggé primitív és könnyen befolyásolható) gyanúsított azonnal a lifthez sietett, s – mielőtt megakadályozhatták volna – kinyitotta az ajtót és be is lépett. Így a nyomozónak már nem állt módjában feltenni a tervben szereplő, a liftre vonatkozó kérdéseit (bár fontos lett volna tisztázni, hogy a gyanúsított emlékszik-e a lift ismertetőjeleire). Később a nyomozási cselekményt rögzítő technikus (hogy a felvétel megfelelő legyen) a liftház előterében a kamerával „behátrált” az egyik sarokba. A gyanúsított az áldozatot helyettesítő bábuval automatikusan őt követte és így a liftházhoz vezető lépcsőn feljőve rossz irányba fordult be. Persze, emiatt elakadt, elkezdett tétovázni, nem tudta, hogy mit csináljon. A vizsgáló nem segített neki (nem kezdeményezte, hogy próbálja meg talán a másik irányba), hanem az ismétlés mellett döntött. Kijelölte, hogy a technikus hol álljon, majd visszaküldte a gyanúsítottat az egy emelettel lejjebb lévő liftajtóhoz, hogy onnan kezdje újra. Mivel most már semmi sem zavarta, a gyanúsított folyamatosan, pontosan bemutatta és elmondta, hogy mi történt, hogyan fojtotta meg áldozatát. Ha a nyomozó mégis rákérdezett volna a lift ismertetőjeleire, ha a tetőtérben nem az ismétlés mellett dönt, kétségessé tette volna az eljárási cselekmény bizonyító erejét. Az pedig nyilvánvalóan a megfelelő előkészítésnek és eligazításnak volt köszönhető, hogy senki más sem avatkozott közbe.

› Vannak a gyakorlatban jól bevált megoldások, mint pl. a következők. Amikor a helyszín megközelítése gyalogosan történik – a szükséges biztonsági intézkedések mellett – az alany a többi résztvevő személy előtt haladjon úgy, hogy szabadon tájékozódhasson és döntsön a következő útszakasz választásában, folytatásában. Ha ez gépkocsival valósul meg, az alany a gépkocsivezető mellett üljön, és az ő iránymutatásával kell a célt megközelíteni. Amikor rejtekhelyet mutat meg, a kutatás és a szemle taktikáját kell követni. Miután megmutatta, hogy az hol van, még a feltárás előtt mondjon el róla mindent, amit tud (pl. az elásott fegyver, holttest stb. milyen mélyen van, hogyan helyezkedik el, mibe van csomagolva és így – saját elhatározásából, önállóan, mindenféle befolyásolásnak minősülő „beleszólás” és „útmutatás” nélkül tevékenykedik; az ő „irányításával” történik a hatóság által megjelölt feladat (bemutatás, rekonstruálás stb.) végrehajtása.

216

tovább). Ő nem nyúlhat hozzá semmihez sem, a feltárás – és vele együtt a szakszerű rögzítés – a hatóság feladata. Ez biztonsági okokból éppen úgy fontos, mint bizonyítási szempontból (nem lesz alkalma sem támadni, sem a dolgot vagy a rajta lévő elváltozásokat megsemmisíteni – vagy később azzal védekezni, hogy az ujjnyomai a feltárás során kerültek a dologra). E módon nyilvánvalóan felszínre kerül és bebizonyosodik, hogy a rejtekhelyről és az ott lévő dologról a korábbi ismeretei alapján nyilatkozik. Figyelni kell (és rögzíteni) az olyan önkéntelenül elhangzó, jelentéktelennek tűnő részletekre is, amelyek ezen túlmenően is igazolhatják, hogy olyan tényről van-e szó, amelyről csak a cselekményben résztvevő tudhat. Események rekonstruálásakor jellemző, hogy a vallomástevő elnagyol dolgokat, nem magyaráz meg mindent úgy, ahogyan arra szükség lenne; esetleg tétovázik, a nyomozótól vár útmutatást. Ennek többféle oka lehet, pl., mert nem tartja fontosnak, már nem emlékszik jól, az esemény során sem figyelt az adott részletre, nehezen képes kifejezni magát, esetleg szégyelli, amit tett – stb. Mindig a konkrét körülmények figyelembe vételével lehet eldönteni, hogy a mi a helyes megoldás. Feleslegesen nem kell megállítani és közbekérdezni, hadd érjen a „jelenet”, az adott mozzanat végére. Adott esetben elegendő lehet, ha ez után felteszszük a szükséges kérdéseket; máskor az a célszerű, ha felhívjuk a figyelmét arra, hogy mit nem „értettünk meg” eléggé, s ezért újra eljátszatjuk az adott mozzanatot, és eközben kérdezünk. Így befolyásolás nélkül korrigálható a hibás, hiányos bemutatás. • A kérdezés, és a vallomástétel módjának a helyszíni kihallgatás sajátosságaihoz kell igazodnia. A helyszíni kihallgatás – akár szakaszokra bontjuk, akár nem – mindig apró részletekből tevődik össze. Emiatt ahhoz hasonlatos, mint amikor egy kihallgatáson belül egymás után több téma (cselekmény) feldolgozására kerül sor, s így egymást váltja a vallomás összefüggő előadása és a hozzá kapcsolódó kérdezés. Egy-egy mozzanat jellemzően úgy kezdődik, hogy a nyomozó felszólítja a vallomástevőt: „mutassa meg és mondja el, hogy…”. A vallomástevő „válasza” kettős: az elmondás a vele egyidejű fizikai cselekvéshez (meg-, vagy bemutatás, rekonstruálás) kapcsolódik, a vallomás annak a részleteit ismerteti és magyarázza. Például: a vallomástevő a helyszín, vagy más hely felé haladva elmondhatja, hogy miért választotta ezt az útirányt, útközben mit tett, miért állt meg, milyen mozgást észlelt, mit figyelt meg, mitől félt, miért tért le. Ha a rekonstruált helyszínen bemutatja, demonstrálja régebbi tevékenységét (pl. a behatolás módját), akkor elmagyarázhatja, miért döntött a megoldás mellett, azt miért egy bizonyos helyen kezdte meg, tevékenysége egyes részleteinél milyen nehézsége támadt – stb. Ha valamely releváns – pl. a helyszíni szemle jegyzőkönyvéből már ismert – részletet kihagyott, arra nyilván rá kell kérdezni.

Az adott mozzanat végrehajtása közben azután feltehetjük az esetleg szükséges pontosító kérdéseket. A helyszíni kihallgatás lényegéből adódóan fontos, hogy a vallomás magyarázó – és ne összefoglaló, értékelő – jellegű legyen; a szükséges pontosításokon kívül ezt kell szolgálják a közbevetett kérdések is. A kérdezés módja, a kérdések tartalma sem korlátozhatja a vallomástevő önállóságát, kezdeményező szerepét, s főként nem befolyásolhatja őt sem a cselekvésben, sem a hozzá fűzött magyarázatában. A rögzítésnek is ehhez kell igazodnia: nem engedhető meg, hogy az összegző, értékelő jellegű legyen, mert akkor nem a megtörténteket, hanem a hatósági álláspontot, a hatóság következtetéseit tükrözné.210 • Több vallomástevő esetében gondos mérlegelést kíván, hogy az egyébként szükségesnek ítélt helyszíni kihallgatást külön-külön, csak egyikükkel, avagy együttes közreműködésükkel célszerű-e végrehajtani.

210 Mivel a gyakorlatban ilyen hibák néha előfordulnak, így megjegyzendő: semmi szükség sincs sem arra, hogy a vallomástevőt a helyszíni kihallgatás befejező stádiumában valamiféle összegzésre, értékelésre késztessék; sem az afféle „hatósági értékelésre”, hogy a nyomozási cselekmény milyen eredményre vezetett.

217

Az ebbéli döntést befolyásolhatja a helyszíni kihallgatás indoka, célja, alkalmazandó változata; az egyes érintettek szerepe, üggyel kapcsolatos ismeretei, a lebonyolításkor várható magatartása; az együttes közreműködés problémái stb. › Egyszerre több vallomástevővel dolgozni nehéz és bonyolult: – komoly problémát jelent az eseményt olyan mozzanatokra bontani, hogy az egyes résztvevők tevékenysége követhető legyen (ez gyakorlatilag azzal jár, hogy amíg egyikük bemutat, magyaráz, addig a többieket meg kell állítani); – elkerülhetetlenül látják/hallják egymás tevékenységét, ami magában hordozza a befolyásolás, az összejátszás, és az egymástól való információszerzés lehetőségét; – s nem könnyű fenntartani az eljárási cselekmény rendjét sem – különösen, ha valamely kérdésben vita támad a vallomástevők között. Ezért értelmetlen lenne az együttes közreműködés mellett dönteni, ha pl. csak azt kell megismerni, tisztázni, hogy valójában van-e a személyek vallomásában ellentmondás, az miben jelentkezik, vagy kinek a vallomása közelíti meg legjobban a valóságot. Nem úgy akkor, ha a vallomások, vagy az egyenkénti helyszíni kihallgatások alapján nehezen látható át a cselekmény lefolyása; ha nyilvánvaló, hogy egy-egy személynek tarthatatlan a vallomása, és más módszerekkel nem lehet megnyugtató képet kapni, illetve az ellentmondásokat feloldani, tisztázni, stb. Lényegében arról van szó, hogy a több vallomástevő együttes közreműködésével végrehajtott rekonstruálás, a szemléletes bemutatással párosuló vallomás megfigyelése a hatóság számára összehasonlíthatatlanul jobb lehetőséget nyújt a megismerésre, az egyéb módon szinte nem is észlelhető ellentmondások feltárására és tisztázására, mint a különálló részletek alapján elvégezhető gondolati rekonstrukció; s ez adott esetben „megéri”, indokolttá teszi ennek a bonyolult formának az alkalmazását is. A megfelelő technikai felszereltség, hang- és képrögzítés természetesen megkönnyítheti a több személy együttes tevékenységének utólagos értékelését. › Amennyiben többek együttes közreműködése szükséges, megfontolandó, hogy előbb egyesével történjék-e a helyszíni kihallgatás, majd ennek a résznek a befejezése és értékelése után következzék az „összegzés”. Természetesen, amíg az egyenkénti végrehajtás történik, a többi résztvevő várakoztatását úgy kell megoldani, hogy e nyomozási részcselekményekről ne szerezhessenek semmiféle információt. Már csak emiatt sem (és a szervezéssel együtt járó munka miatt sem) ajánlott a részeket különböző időpontokra (másik napra) tervezni. › Amikor nincs alapos ok az együttes közreműködésre, a helyszíni kihallgatást külön-külön kell elvégezni; amelyet nyilván gazdaságosabb egy nyomozási cselekmény keretén belül megoldani (ha lehet, akkor ezt kell választani). Ennek részben (de inkább csak látszólag) akadálya, amikor rejtekhelyet kell feltárni. A problémát a szakaszokra bontás útján oldhatjuk meg. Az egyik szakasz a rejtekhely megmutatása lesz – ezt minden vallomástevővel külön-külön kell végrehajtani. Ennek befejezése után következhet a feltárás (kutatás és a lelet megszemlélése); amikor is már mindegyik kihallgatott gyanúsított (tanú nem!) jelen lehet – hiszen előtte már mindent elmondtak, így az együttes részvétel ekkor már nem okozhat semmiféle hátrányt. Értelemszerűen ugyanezt a módszert követhetjük nyomok (stb.) felkutatásakor. Ha helyszínt kell rekonstruálni, mindegyik alany számára ugyanazt a kiindulópontot kell biztosítani (visszarendezés). • A helyszíni kihallgatás szakaszosan is végezhető. Amikor időben is hosszabb műveletről, egymást követő különböző jellegű tevékenységről van szó, vagy területileg helyeződik át a folyamat helyszíne, a nyomozási cselekmény több szakaszra tagolható. Szakaszolás alapja lehet az is, ha a vallomástevő tevékenysége először a helyszín rekonstruálásra irányul (esetleg ez is több részből áll össze), majd a már rekonstruált helyszínen kell visszaidéznie valamilyen cselekményt. Máskor a nyomozó szervek biztosító, kutató, feltáró, rögzítési feladatai indokolhatják a szakaszos lebonyolítást. Arra azonban vigyázni kell, hogy mesterkélt szakaszolással ne zavarjuk meg a folyamat összeillő menetét.

218

b) Speciális szempontok: › Ügyelni kell arra, hogy a vallomástevő (vagy más résztvevő) lehetőleg ne szerezhessen olyan információkat, amelyek hátrányosan befolyásolnák a hatósági tevékenység kimenetelét, avagy amelyek megismerésére nincs törvényes joga. Így nem kell közölni, hogy miféle nyomozási verziókat kívánunk ellenőrizni, azokkal kapcsolatban honnan és milyen adataink vannak stb.; továbbá be kell tartani mind az adatvédelmi szabályokat, mind az adatok zárt kezelésére vonatkozó rendelkezéseket. Sorozatelkövetések ügyeiben sokszor előfordul, hogy a már megszüntetett nyomozások anyagát is felhasználjuk a felkészüléshez, a tervezéshez, majd a végrehajtáskor a vallomástevő által megmutatott újabb helyszínek azonosításához. Nem tartozik a vallomástevőre – és ezért a helyszíni kihallgatás megkezdésekor nem is kell közölni – hogy mely ügyeket vettünk számításba (verziók), azokban már milyen adatok, bizonyítékok vannak. Ha véletlenül éppen egy olyan helyszínt mutat meg, amelyet mi is számításba vettünk, a rendelkezésünkre álló adatokat persze felhasználhatjuk a körülmények tisztázásához, megfelelő módon feltehetjük a szükségesnek tartott pontosító kérdéseinket. (Pl.: ha a vallomástevő nem szól arról, hogy milyen eszközt használt a behatoláshoz, nekünk viszont a helyszíni szemle jegyzőkönyv alapján vannak erről elképzeléseink, akkor anélkül, hogy ismereteinek elárulnánk, rákérdezhetünk: pl. „Használt-e valamilyen eszközt? Honnan vette azt? Hol található meg?” stb.). Nem kell közölni azt sem, hogy ismerjük már az ügyet, hogy ki a sértett stb. Egyrészt a sértett is kérheti az adatai zárt kezelését – amit az adatok idő előtti közlésével (jogsérelmet okozva) meghiúsítanánk, másrészt, amíg nem került sor az ügyek egyesítésére, addig formai okokból sincs alapja annak, hogy a gyanúsítottal bármit közölnünk kellene, avagy közölhetnénk (nem is szólva a taktikai megfontolásokról).

› A veszélyesnek tűnő műveleteket olyankor sem szabad elvégeztetni, ha a vallomástevő (vagy más közreműködő) vállalkozik rá. Szaktanácsadó nyilatkozata legyen a döntésünk alapja. › Amennyiben a kihallgatott a korábbi vállalásával ellentétben a helyszínen a további közreműködését megtagadná, ennek a ténynek, valamint közelebbi okának rögzítésével kell az eljárást, a jegyzőkönyvet befejezni. Ha később megváltoztatja álláspontját, sor kerülhet újabb helyszíni kihallgatásra, azonban az nem lehet az előző folytatása (új nyomozási cselekménynek minősül). › Mivel a helyszíni kihallgatás magába foglal(hat)ja a kutatás, a szemle (stb.) egyes mozzanatait (és a felkészülés folytán adottak is az ehhez szükséges feltételek), ezért a megkezdett nyomozási cselekményt más eljárási cselekmény beiktatása érdekében rendszerint nem kell megszakítani. Indokolatlan az is, hogy a helyszíni kihallgatást befejezve az esetleg szükséges más nyomozási cselekményt ne azonnal, hanem későbbi időpontban tartsák meg. A „szokásos”, ajánlott megoldást tükrözi a következő példa. Feldarabolt, hiányos ruházatú holttestrészeket találtak a külterületen. A nyomozás során a még hiányzó bizonyítékok beszerzése érdekében helyszínelést (helyszíni kihallgatást) tartottak, melynek első szakaszában a gyanúsított megmutatta, hogy hol darabolta fel a sértettet, hová ásta el a hiányzó ruhadarabokat. A hely feltárásakor lágyrészmaradványokat is találtak, amelyeket a helyszíni szemlén szokásos módon rögzítettek. Ezután a gyanúsított irányításával felkutatták a daraboláshoz, a szállításhoz (stb.) használt eszközöket, amelyeket lefoglaltak. A befejező szakaszban a gyanúsított megmutatta, hogy az elkövetéskor hogyan és merre szállította, majd hová tette a holttest egyes részeit. A példából jól látható, hogy mindezek szerves részét képezik a helyszíni kihallgatásnak, indokolatlan lett volna bármelyik mozzanat külön eljárási cselekményként való megtartása. Ugyanakkor vannak kivételek is: pl. amikor holttest elrejtési helyét, vagy olyan új helyszínt mutatnak meg, ahol addig még nem tartottak helyszíni szemlét – de arra még van reális lehetőség. Ezekben az esetekben a helyszíni kihallgatás a hely megmutatásával, illetve a holttest kihantolásával befejeződik, és a helyszíni szemlére folytatásképpen, külön (önálló) eljárási cselekményként kerül sor. A határvonalat lényegében ott lehet meghúzni, hogy van-e alapos ok a kutatási, a szemlefeladatok elkülönítésére – mint pl. az érdekeltek részvétele, a bizottság megfelelő összetétele – és mérlegelendő az is, hogy ezekben mi a vallomástevő tényleges szerepe. Nyilvánvaló, hogy a mindezeket a fennakadások elkerülése végett már a tervezéskor figyelembe kell venni.

219

› A helyszíni kihallgatás zavartalansága érdekében az eljárás vezetője a résztvevők eligazításakor határozza meg az észrevételek, indítványok megtételének idejét és módját. Bevált megoldás, ha ezekre az eljárás, illetve az egyes elkülönülő mozzanatok végén biztosít lehetőséget – pl. a megfelelő időpontokban megkérdezi, hogy a jogosultak kívánnak-e az addig történtekhez valami hozzáfűzni (ha nem, azt is rögzíteni kell). Az esetleges észrevételeket, indítványokat a nyomozás adatait és érdekeit gondosan mérlegelve kell megvizsgálni és elbírálni. 8.4. A HELYSZÍNI KIHALLGATÁS RÖGZÍTÉSE A helyszíni kihallgatás egyik legfontosabb jellemzője éppen a szemléletessége, így nyilvánvalóan olyan rögzítési módokat kell választani és alkalmazni, amelyek azt nem csorbítják, inkább kiemelik. Rendszerint nem elegendő csak a jegyzőkönyvezés; és persze a változatoktól is függ, hogy vele együtt még mire van szükség. A statikus mozzanatok vonatkozásában a helyszínrajz és a fényképezés, míg a dinamikus, verbális mozzanatok kapcsán elsősorban a videotechnika alkalmazása ajánlott. Egyszerűbb esetekben elegendőnek bizonyulhat a rajz, és a fényképek mellett a hangfelvétel is; utóbbi önmagában is biztosíthatja, hogy a jegyzőkönyvből nem maradnak ki releváns részletek akkor sem, ha az írásba foglalásra később kerül sor. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy aki nincs jelen a helyszíni kihallgatáson és így annak körülményeit, az annak során történteket csak a jegyzőkönyvből és mellékleteiből ismerheti meg, annak a számára semmi sem olyan magától értődő, mint aki ott van, aki mindezeket maga észlelheti (látja és hallja). Ezért is fontos a kellően részletes leírás és az azt kiegészítő más rögzítési módok alkalmazása, köztük az áttekinthetőséget adott esetben nagymértékben elősegítő helyszínvázlat, rajz elkészítése, csatolása.211 Az alkalmazott (tervezett) változattól függ, hogy mire lehet számítani, mire kell felkészülni; beleértve azt is, hogy a helyszíni kihallgatást adott esetben más nyomozási cselekmény végrehajtása is követheti. A rögzítéshez szükséges technikai eszközökről, szakemberekről ennek megfelelően kell gondoskodni. A továbbiakban a vonatkozó eljárásjogi rendelkezések,212 valamint a rögzítési eljárások és azok egymáshoz való viszonyának ismeretét feltételezve, és támaszkodva a felismerésre bemutatás kapcsán a rögzítésről elmondottakra a sajátosságokat emeljük ki.

1) A leírás A helyszíni kihallgatás rögzítésének általános módja a jegyzőkönyvezés. A Be. szerint készülhet jelentés is, ez a megoldás azonban csak az egyszerűbb esetekben (pl. egy helyszín megmutatása) ajánlott – feltéve, hogy nem veszélyezteti a bizonyítás érdekeit. Más rögzítési módok persze ekkor is alkalmazhatók, mellékletek a jelentéshez is csatolhatók. A leírás során a teljességre, a közérthetőségre, az egyértelműségre kell törekedni, hogy az olvasó megfelelő képet alkothasson a nyomozási cselekmény lényeges eseményeiről – és az eljárási szabályok betartása is ellenőrizhető legyen. Ennek jegyében a jegyzőkönyvnek (jelentésnek) sorrendben, a szükséges mértékben (az ügy megítélését nem befolyásoló, jelentéktelen körülményeket mellőzve) tartalmaznia kell minden műveletet, a feltett kérdéseket és a válaszokat, a végrehajtott intézkedéseket, a más rögzítési módokra vagy egyéb mellékletekre történő pontos hivatkozásokat stb. A jegyzőkönyv bevezető részében rögzíteni kell – a szokásos formaságokat, továbbá – a helyszíni kihallgatás célját; – a vallomástevő nyilatkozatát, hogy (a cél ismeretében) a közreműködést vállalja; – az időjárási, megvilágítási, forgalmi (stb.) viszonyokat, ha ezeknek az adott esetben jelentőségük van. 211

Ennek a problémának az érzékeltetésére gyakorlati foglalkozáson rendszeresen azt a feladatot kapják a hallgatóink, hogy értelmezzék a felolvasott – eredeti hangfelvétel alapján készült – jegyzőkönyvrészletet, s rajzolják le az abban leírt helyszínt. Nos, eddig még nem sikerült egyértelmű rajzot készíteni! 212 Vö.: Be 166–168. §§, 119. § (3) bek., 123. § (5) bek., Nyer 39. § (1) bek., 94–96., 182–184. §§.

220

Ha a nyomozási cselekményre nem egy meghatározott helyszínen kerül sor, akkor a célszerű a helységnév mellett megjelölni a kiindulási pontot. A leíró részben a változattól függően kell leírni az összes releváns mozzanatot, mint pl: – a hely megközelítésének módját; – a személyek elhelyezkedését, elsősorban a gyanúsított, a tanú helyzetét és a helyszíni kihallgatás menetében való, ezzel kapcsolatos változtatásokat; – a nyomozási cselekmény résztvevői közötti kapcsolat módját; – a talált állapotot (hivatkozva az ezt rögzítő dokumentumokra); – a helyettesítő személy helyzetét, betöltött szerepét; – eredeti tárgyak helyettesítését szolgáló dolgok megnevezését; – mindenféle lényeges művelet részletes leírását: mindazt, ami mind mozdulatokban, mind szóbeli megfogalmazás, kijelentés, megjegyzés, észrevétel formájában történik; – a műveletek következményeit, a talált állapot, majd a feltárás módját és eredményeit, új bizonyítékok fellelését, a kapcsolódó vallomást (olyanokat is, amelyek a helyszíni kihallgatás közben jutottak a vallomástevő eszébe az esettel összefüggésben); – a hatóság tagjának kérdéseit és az arra kapott válaszokat; – a vallomástevő magatartását (határozott, bizonytalan stb.); – a nyomozási cselekmény folyamatának, mozzanatának, eredményeinek más módon való rögzítését (ellenőrizhető hivatkozással), mindenkor a cselekmény sorrendjében és konkrét dologgal kapcsolatban; – a szaktanácsadói közreműködést; – a helyszíni kihallgatás során hozott intézkedéseket; – a befejezés helyének megjelölését. A befejező részben a szokásos formaságok (a helyszíni kihallgatás résztvevőinek esetleges indítványai, észrevételei, a csatolt mellékletek stb.) mellett célszerű utalni arra, ha a befejezést követően – folytatólagosan – más nyomozási cselekményre (pl. helyszíni szemle megtartására) kerül sor. (Pl.: „A helyszíni kihallgatást … órakor a nyomozó hatóság befejezte, a megtalált holttest feltárását helyszíni szemle keretében folytatja.”)

2) Lerajzolás – helyszínrajz, helyszínvázlat készítése A helyszíni kihallgatás egyes mozzanatait leginkább megfelelő helyszínrajz, vázlat elkészítése útján lehet szemléletesen, és főként áttekinthetően rögzíteni. Mivel ez időigényes munka, emiatt – ha van rá lehetőség – ajánlatos már a felkészülés során „előregyártani” olyan segédleteket („előrajzokat”), amelyeket a lebonyolításkor már csak ki kell egészíteni. Az előrajz megkönnyíti a tervezést és a szervezést; a megkezdéssel összefüggő egyes feladatok elvégzését; és gördülékenyebbé teszi mind a lebonyolítást, mind a történtek ily módon való ábrázolását. Hozzá alapanyagként felhasználható a vallomástevő által az előzetes kihallgatás során készített rajz, vázlat; az adott terület térképe; az objektumról beszerzett helyszínrajz; az ügyben már megtartott helyszíni szemle jegyzőkönyvéhez csatolt helyszínrajz/vázlat. Az előrajzot összeállíthatjuk a felkészüléskor végzett helyszíni tájékozódás alkalmával is; ilyenkor célszerű egyúttal kijelölni (esetleg ki is próbálni) a kameraállásokat, a világítóberendezések elhelyezését stb., s az „előrajzon” ezeket is bejelölni. Ha a felkészüléskor nincs erre lehetőség, az előrajzot a technikus – esetleg a vallomástevő – elkészítheti a helyszíni kihallgatáskor, az adott mozzanat megkezdése előtt is. A végrehajtáskor kiegészített, pontosított előrajz már nem tervezési segédlet, hanem a rögzítés része lesz, azt a jegyzőkönyvhöz kell csatolni.

A helyszínrajzon (illetve vázlaton) rögzíthetjük például: – a helyszíni kihallgatás színhelyének releváns részleteit (a terep- vagy berendezési tárgyak térbeli elhelyezkedését stb.), – a mozgási útvonalat (az indulás helye, a vallomástevő által jelzett útvonal, haladási irány), – a megmutatott helyek, dolgok pontos helyét, – a rögzítő berendezések helyét; a felvételek irányát, készítésének helyét, tárgyát, számozását, – a helyszín, vagy cselekmény rekonstruálásakor a vallomástevő tevékenysége folytán bekövetkezett változásokat – stb.

221

A lerajzolás során az egyes részleteket egyezményes vagy egyértelműen magyarázott jelek segítségével kell feltüntetni. Amennyiben az ügyben megtartott helyszíni szemle során alkalmazott méretarány és/vagy jelölés megfelel a célnak, illetve a követelményeknek, úgy – az összevethetőség érdekében – ajánlatos itt is azt alkalmazni. Több szereplő mozgását, tárgyak áthelyezését, helyszín állapotának rekonstruálását színek segítségével, vagy jellegzetes vonaltípusokkal is kiemelhetjük. Azt persze figyelembe kell venni, hogy a túl bonyolult rajz áttekinthetősége csökken; erre megoldásként az összefoglaló mellé több részrajz elkészítése és csatolása kínálkozik.

3) Kép- és/vagy hangfelvételen rögzítés Mint másutt is említettük, a Be. 123. § (5) bekezdése szerint „A szemle, a bizonyítási kísérlet és a felismerésre bemutatás lefolyását rendszerint kép- vagy hangfelvevővel, vagy egyéb berendezéssel rögzíteni kell”. Megfontolandó, hogy az adott konkrét esetben melyik megoldás a praktikusabb: ha az egész helyszíni kihallgatást hang-, vagy videofelvételen rögzítjük (s a jegyzőkönyvet ezek alapján készítjük el), avagy elegendő a jegyzőkönyvezés mellett egyes mozzanatok képés/vagy hangfelvételen rögzítése. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani, hogy melyek azok a mozzanatok, amelyekről természetüknél fogva, illetőleg az eljárás (a felderítés és a bizonyítás) érdekeire tekintettel mindenképpen szükség van álló vagy mozgóképek, illetőleg hangfelvétel elkészítésére. A döntés nyilván attól is függ, hogy az adott helyszíni kihallgatás mennyire bonyolult, mi a tárgya, melyik változatot alkalmazzuk, s hogy milyen ügyről van szó. › Az egész helyszíni kihallgatás hangfelvételen rögzítése azért praktikus, mert a lebonyolítás gördülékenyebb lehet, és az elhangzottak – az eligazítástól a nyomozó kérdésein keresztül a vallomás minden szaváig – megörökíthetők; utólag ellenőrizhetők és elemezhetők. Ez a megoldás ajánlott akkor, ha a képi rögzítésnek legfeljebb csak egyes részletek vonatkozásában van jelentősége. Amikor viszont nem az „egyszerű” megmutatáson, a szóbeliségen, hanem a cselekvésen van a hangsúly, akkor a videofelvétel mellett célszerű dönteni. Ez persze kissé körülményesebb (hiszen a felvételek elkészítéséhez a megfelelő kameraállások elfoglalására, esetenként megvilágításra, stb. van szükség). Ha pl. a vallomástevő megmutatja azt a helyet, ahová elrejtette az elkövetéskor használt szerszámait, felesleges lenne az egész eljárási cselekményt videón rögzíteni, a hangfelvétel mellé elegendő néhány fényképfelvétel. Ha bemutatja, hogyan mászott át a kerítésen, hogyan szúrta le az áldozatát stb., akkor mozgókép kell.

› A kép- és/vagy hangfelvétel jegyzőkönyvezés mellett való alkalmazása akkor indokolt, ha annak csak egyes mozzanatok érzékeltetésében (és rögzítésében) van jelentősége. Vannak olyan egyszerű esetek, amikor indokolatlan az egész helyszíni kihallgatás kép- és/vagy hangfelvételen rögzítése, és követhető az a korábban kialakult és bevált gyakorlat, hogy a levezető nyomozó (ahogyan ez a helyszíni szemlénél is történik) menet közben feljegyzéseket készít, amelyek alapján a befejezést követően írja meg a jegyzőkönyvet (illetve a jelentést), s ehhez csatolja a szükség szerint elkészített kép- és/vagy hangfelvételeket. (Hogy ilyen megoldást választunk, abban persze szerepet játszhatnak a technikai ellátottság hiányosságai is.)

› Hogy miről készüljön feltétlenül kép- és/vagy hangfelvétel, az nem attól függ, hogy magát az egész helyszíni kihallgatást milyen módon rögzítjük, hanem attól, hogy bizonyos mozzanatok, részletek mely módon örökíthetők meg mind a szemléletesség, mind az eljárási cselekmény eredményének értékelése és felhasználhatósága szempontjából. Van, amikor ez magától értődik – és van, amikor egyes kép- és/vagy hangfelvételekre a nyomozás tervezéséhez, az ügyészi állásfoglaláshoz vagy éppen a bírósági tárgyaláson való felhasználás érdekében van szükség. Amikor pl. a vallomástevő rekonstruálta a helyszín állapotát, ennek eredményéről nyilván szükség van legalább egy fényképfelvételre. Ha a helyszíni kihallgatás során a vallomástevő olyan részletekről nyilatkozik, amelyekről csak az eseményben résztvevők tudhatnak, akkor erről legalább hangfelvételt

222

kell készíteni (bár ekkor megfontolandó, hogy a gesztusait, az arckifejezését stb. vajon nem célszerű-e képek útján is érzékeltetni). Ha a cselekmény rekonstruálásában hangjelenségeknek is szerepük van, elengedhetetlen a kép- és hangrögzítés – hasonlóképpen akkor is, ha több szereplő van, a cselekmény bonyolult stb. Amikor pl. a helyszíni kihallgatás anyagát mások kihallgatásához kívánjuk felhasználni, olyan apró részletek kép- és/vagy hangfelvételen rögzítésére is szükség lehet, amelyek a csak a lényeget tartalmazó jegyzőkönyvi leírásban nem szerepelnének. A hang- vagy videofelvétel nyilvánvalóan elősegíti az utólagos elemzést és értékelést; ennek döntő szerepe lehet a reális következtetések levonásában éppen úgy, mint pl. a további kihallgatási taktika meghatározásában. És amire ismét fel kell hívni a figyelmet: amit fontosnak tartunk azok számára is érzékeltetni és dokumentálni, akik nem voltak (vagy lehettek) jelen a helyszíni kihallgatáson (pl. ügyész, bíró, de akár a védő is), azok számára egyáltalán nem biztos, hogy a jegyzőkönyvi leírás elegendő, illetőleg eléggé meggyőző.

› Az előbb elmondottakhoz kapcsolódó kérdés az ügy jellege, amely annyiban meghatározó, hogy a súlyos (pl. az élet elleni), a bűnszövetségben (stb.) elkövetett bűncselekmények esetében a felelősség megítélése szempontjából egyáltalán nem elhanyagolható, hogy a vallomástevő mit, miért, hogyan hajtott végre. Idesorolhatjuk azt is, amikor a helyszíni kihallgatás a minősítés szempontjából fontos kérdésekre világíthat rá (lásd például az emberölés és a testi sértés körében felmerülő elhatárolási problémákat, a jogos védelem megítélését, és így tovább). Nézetünk szerint mellőzhetetlen a képi rögzítés akkor is, ha az ügyben térfigyelő vagy biztonsági berendezésként üzemeltetett kamera által készített felvételek vannak – hiszen képeket nyilván képekkel lehet összehasonlítani. Mindezek után néhány technikai jellegű kérdést kell még megemlíteni. A felvételek azonosíthatósága (stb.) tekintetében a krimináltechnikából ismert általános szabályok az irányadók, ezekre itt nem térünk ki. A vallomástevő mindig központi figurája a képeknek. Rögzítési téma a helyzete, a mozgása, az arckifejezése; a tevékenysége, a tárgyakkal való kapcsolata stb. Kifogásolható minden olyan kép, amelyen a helyszíni kihallgatás érdemi részében (azaz nem a kezdéskor és befejezéskor, vö. a jegyzőkönyv bevezető és záradéki részével) kívüle más is rajta van, tehát lehetőleg el kell kerülni, hogy a hatóság tagja vagy más személy a képre kerüljön. Ez alól kivételt képez a helyettesítő személye, aki végeredményben vagy a sértettet, vagy egy másik gyanúsítottat figurálisan pótol. A sokféle lehetőségből a megtervezettnek megfelelően kell kiválogatni a tárgyilagosságot szolgáló képfajtákat és beállításokat. Még a darabszám is orientál: a kevés kép (függetlenül tartalmától) fontosabb, a sok kép bonyolultabb dolgokat sejtet. A szűkszavúságot, a túlmagyarázást, túlbizonyítási törekvéseket a képekben is kerülni kell. Az egyféle láttatás érdekében viszont a valóság reális ábrázolását kell elérni – kerülve a túlzásokat, a szokatlan géphelyzeteket. A képrögzítőt mindenkor a normális szemmagasságból működtessék; amennyiben egy objektumot más-más személlyel együtt is kell képszerűen rögzíteni, a gépállás és a gépbeállítási adatok azonosak legyenek. Egyes mozzanatok tekintetében a fényképkészítés videofelvételen rögzítés esetében is ajánlatos. A kép- és hangrögzítés technológiája szakember közreműködését feltételezi, különösen érvényes ez a videofelvétel elkészítésére. Már a tervezéskor gondolni kell a felvételek elkészítésének a feltételeire, a nyomozási cselekmény közepette felvetődő rögzítési feladatokra; ennek érdekében (ha ez lehetséges) célszerű már a felkészülés időszakában megismerkedni a helyszíni körülményekkel, és a megoldandó problémákkal – úgymint: a megvilágítás; a kamera látószöge, elhelyezése, áthelyezése; a hangfelvétel minőségét befolyásoló körülmények; s – nem utolsó sorban – a rögzíteni, bemutatni kívánt események követhetősége. Nem elegendő csupán a gondolatban végigvezetett nyomozási cselekmény kiemelkedő mozzanatai szerint megtervezni a forgatókönyvet, hanem meg is kell győződni annak megvalósíthatóságáról. Megalapozott (ellenőrzött) forgatókönyv nélkül lehetetlen megfelelő színvonalú felvételeket készíteni; ezért jelölni kell szituációként, mozzanatonként azt, hogy a cselekmény melyik részét milyen gépállásból, és konkrétan mit rögzítenek. Ezáltal elkerülhető lesz a nyomozási cselekmény megzavarása, folyamatos menetének meggátlása – pl. csak a filmezés érdekében való többszöri ismétlés, amellyel árthatunk a vallomástevőnek a természetesebb cselekvés visszaidézésében; nem is szólva arról, hogy az effajta technikai beavatkozás az irányított mozgás látszatát keltheti. 213 213

Lásd még: dr. Vígh András: A videotechnika kriminalisztikai alkalmazása (Kriminalisztikai jegyzetek és tanulmányok, Rejtjel Kiadó. 2000.).

223

4) Egyéb rögzítési módszerek alkalmazása A helyszíni kihallgatás során megtalált tárgyi bizonyítási eszközök – nyomok, anyagmaradványok, elrejtett dolgok stb. – rögzítésére a helyszíni szemlénél (a 4.4. címben) írtak értelemszerűen irányadók. Ha pl. nyomokat, anyagmaradványokat kell rögzíteni, ahhoz nem csak a felkutatáshoz és rögzítéshez szükséges eszközök kellenek, hanem azokat adott esetben a hatósági tanúknak is be kell mutatni, a bűnjelcímkéket velük alá kell íratni; s a jegyzőkönyvben is a helyszíni szemlénél ismertetett módon kell belefoglalni.

8.5. A HELYSZÍNI KIHALLGATÁS EREDMÉNYEINEK ÉRTÉKELÉSE A helyszíni kihallgatás az egész nyomozáshoz képest részfeladat, amelyet önmagában is (elérte-e a célját, a végrehajtása megfelelő módon történt-e); és a nyomozás menetére való hatása szempontjából is (eredményei mire használhatók fel, mik a további feladatok stb.) értékelni kell. Ennek megfelelően az értékelésre részben a végrehajtáskor (azaz menet közben), részben azt követően (a nyomozástervezés keretében) kerül sor. a) A menet közbeni értékelés folyamatos feladat, a sikeres végrehajtás egyik feltétele. Kezdődik azzal, hogy a vallomástevő miképpen viselkedik az „eligazítás” során; folytatódik az egyes mozzanatok lebonyolításának és eredményének vizsgálatával, s lezárul a befejezéskor – a tervben foglaltak és a végeredmény összehasonításával, valamint a végrehajtás módjának ellenőrzésével. • E vonatkozásban kiemelendő a helyszíni kihallgatás terve. Ha megfelelően részletes és tartalmazza a szükséges adatokat, akkor lesz mire támaszkodni. A „forgatókönyv” akkor jó, ha az lehetőséget nyújt az értékelésre is. Lássunk erre egy példát. Az egyik ügyben az elkövető a feldarabolt áldozatát előbb a saját kertjében ásta el, majd később kihantolta és elszállította. Vizsgáljuk meg ebből a helyszíni kihallgatás egyik szakaszát, az elásás helyének megmutatását és feltárását. Kétségkívül szükség van a helyszíni vallomás és cselekvés ellenőrzéséhez szükséges adatokra; ezeket célszerű a tervben leírni (ez a kezelhetőbb); e helyett vagy mellett a nyomozó magával viheti a helyszíni szemle és a kihallgatás iratanyagát (ez kevésbé áttekinthető, de bennük van minden, amire szükség lehet). Az ellenőrzésre, értékelésre azonban megfelelő lehetőség (idő) is kell. A helyszíni kihallgatás menetét nem töri meg, ha az egyes szakaszokat „jelenetekre” bontjuk; viszont így mód nyílik az egyes részek befejeztével megvizsgálni azok eredményét (s megtehetjük az esetleg szükségessé vált intézkedéseket is). Az elásás helyének megmutatását és feltárását például a következő „jelenetekre” lehet bontani: (1) vezessen oda, mutassa meg a helyet; (2) mondja el, hogy hová, milyen mélyen és helyzetben stb. és mivel ásta el; (3) „irányítsa” és kommentálja a feltárást. Az egyes jelenetek befejeződése után mindaddig nem szabad tovább lépni, amíg azok eredményét nem vetettük össze a korábbi vallomással (illetve más vonatkozó bizonyítékokkal), és nem ellenőriztük, hogy minden szükséges kérdést feltettünk-e, és az esetleges ellentmondásokat a szükséges mértékben/módon nem tisztáztuk. Például a (2) jelenetnél: amíg a vallomástevő el nem mondta, hogy a feltárandó hely pontosan hol van, illetőleg mekkora területről van szó; milyen mély volt a gödör és abban mit találhatunk; az elásáshoz milyen eszközt használt – addig nem szabad belefogni a feltárásba, mert az akadályozná, vagy kizárná az ellenőrzést, a vallomás hiteltérdemlőségének és valóságtartalmának megítélését. Ha előbb ásni kezdünk, megsemmisítjük az esetleg még meglévő – értékelhető, bizonyításban felhasználható – eszköznyomokat; ha a vallomástevő a feltárás előtt elmondja, hogy a gödörben rozsdás konzervdoboz is van, annak megtalálása alátámasztja a vallomását – és folytathatnánk a példálózást az összes említett mozzanat kapcsán, de a lényeg alighanem ennyiből is érthető.

• A vallomástevő hozzáállása, tevékenysége és annak eredménye több okból is figyelmet érdemel. Végül is olyan részletek ismeretébe vonja be a nyomozó szerveket, amelyekről csakis és kizárólag ő adhat számot. Kezdettől fogva vizsgálni kell hát, hogy – meggyőző, vagy mesterkélt volt-e a helyszíni kihallgatás keretében tett vallomás, végrehajtott cselekvéssorozat; 224

– a vallomástevő magatartása határozott, vagy bizonytalan, – az esetleges ellentmondások mire vezethetők vissza, – miben nyert megerősítést a vallomás, miben módosult, felmerült-e újabb adat, szempont

stb. › Az, hogy a gyanúsított korábban elvállalta az aktív közreműködést, nem biztosíték arra, hogy a helyszínen nem gondolja meg magát; végül is más dolog a hatóság épületében, a kihallgatás során nyilatkozni – és más újra szembetalálkozni a múltban már átélt eseményre emlékeztető környezettel, ahol ráadásul többek előtt, esetleg a lakosság figyelmétől kísérve kell tevékenykedni. Ez szituáció kedvezőtlen hatásokat válthat ki belőle: lehet, hogy elbizonytalanodik, visszaretten, húzódozik, kényszeredetté válik, kitérő manőverekkel próbálkozik. Előfordulhat az is, hogy „megjátssza magát”, hogy akár félelmét, akár hiányos ismereteit eltúlzott magabiztossággal próbálja leplezni, stb. Mindezekre kezdettől fogva oda kell figyelni, mert akadályozhatják a helyszíni kihallgatás eredményes lefolytatását. Igyekezni kell megfelelő hangulatot teremteni, elhárítani a zavaró körülményeket, a kihallgatott figyelmét a tisztázandó kérdésekre irányítani. › Nem elég annak konstatálása, hogy a vallomástevő a végrehajtásban magabiztos, határozott, vagy bizonytalan; hogy a vallomásban/bemutatásban kisebb-nagyobb eltérések, ellentmondások, kihagyások, részleteken „átugrások” vannak; hiba lenne ugyanis a látszat alapján, az okok, az összefüggések illetőleg a már meglévő adatok, bizonyítékok vizsgálatát mellőzve megítélni a helyszíni vallomás valóságtartalmát, hiteltérdemlőségét. Ez sokszor egyáltalán nem könnyű dolog. Ha például a korábbi vallomásban zöld kerítéses házról beszélt, a helyszínen viszont nincs ilyen, vagy az egy másik házhoz tartozik, ez az eltérés adódhat abból, hogy csupán rosszul emlékszik, hogy azóta átfestették a kerítést, hogy hiányosak az ismeretei, mert pl. magára vállalta az ügyet – és így tovább. Mindez párosulhat akár azzal, hogy bizonytalankodik, akár azzal, hogy magabiztosságot mutat (hátha meg tud győzni minket arról, hogy ő aztán igazat mond!). A megoldás kulcsa a részletek alapos vizsgálata; az viszont mindig az adott szituációtól függ, hogy emiatt mikor és hogyan célszerű közbeavatkozni. Nos, ezért olyan fontos, hogy már a tervezés során gondoljunk a menet közbeni értékelés problémáira is, hiszen sok kérdés csakis a helyszínen – és általában csak a soron következő mozzanat megkezdése előtt – tisztázható, utólag már nem. › Magától értődően értékelés tárgya, hogy – a helyszíni kihallgatás mennyiben erősítette meg, vagy cáfolta a korábbi vallomásokat; feltárt-e újabb adatokat, bizonyítékokat – különösen olyanokat, amelyekről csakis a vizsgált esemény tényleges résztvevője tudhatott; – alátámasztotta, megerősítette vagy kizárta a felállított verzióinkat; – sikerült-e tisztázni az események menetét (a történeti tényállás vonatkozó részét), a vallomástevő tényleges szerepét stb.; – s a részeredmények mennyiben befolyásolják a helyszíni kihallgatás további menetét; szükségese változtatni az eredeti elképzeléseken.

• Értékelendő a hatósági tevékenység is. Amikor véget ér egy szakasz (jelenet), meg kell vizsgálni, hogy annak rögzítése megfelelő volt-e. Ha valami nem jól sikerült, meg kell állapítani az okát és meg kell találni a megfelelő megoldást. Gyakori hiba, hogy a kameraállást nem jól választják meg, és a főszereplő helyett a hatósági tanúk hátát „sikerül” felvenni; hogy a kameramozgás (svenkelés) miatt követhetetlenek a képek – s lásd még a korábban említett példát, amikor a felvételkészítés megzavarta a gyanúsítottat az események rekonstruálásában. Előfordulhat természetesen, hogy elromlik a felvevő, lemerül az akkumulátor stb. Egyes hibák úgy kerülhetők el, ha a levezető nyomozó a jelenet megkezdése előtt ellenőrzi a beállításokat; s ha a hiba másképp nem küszöbölhető ki, meg kell ismételni az adott mozzanatot. A felvételek visszajátszása tehát nem csak az eljárásjogi formaságok betartása végett szükséges, hanem a hibák felfedése és korrigálása végett is ajánlatos.

Mivel a helyszíni kihallgatásban a vallomástevőé a főszerep, s ennél fogva gyakorta nem lehet teljes mértékben követni az eredeti elképzeléseket, ajánlatos a befejezéskor azt is ellenőrizni, hogy végrehajtottunk-e minden feladatot, amely a tervben szerepelt. b) Amíg a menet közbeni értékelés jórészt a helyszíni kihallgatás eredményes lefolytatását és az azonnali döntések meghozatalát (pl. hozzá kapcsolódóan helyszíni szemlét kell tartani)

225

célozza, az utólagos értékelés során arra keresünk választ, hogy az eredmények milyen hatással vannak a nyomozás egészére, további menetére. Hogy mit kell tenni, természetesen attól is függ, hogy a helyszíni kihallgatásra a nyomozás mely fázisában és miért (a felderítés, a verziók ellenőrzése, a nyomozás addigi eredményeinek „összegzése” érdekében stb.) került sor. Az utólagos elemzést és értékelést megkönnyíti, ha videofelvétel készült, az ugyanis tetszés szerint visszajátszható, s így olyan részletek is feltárhatók, amelyekre a végrehajtáskor esetleg nem figyeltünk fel. Az új feladatok meghatározásához fel kell használni a helyszíni kihallgatás tapasztalatait is. Az értékelés mindezek mellett módot ad nyomozási tapasztalatok gyűjtésére, a módszer továbbfejlesztésére, alkalmazási lehetőségeinek vizsgálatára – s nem utolsó sorban arra, hogy tanuljunk a saját hibáinkból. Érdemes megemlíteni néhány példát. Súlyos bűncselekmény-sorozat nyomozásakor több alkalommal tartottak helyszíni kihallgatást. A videofelvételeken jól nyomon követhető a tapasztalatok hasznosítása: amíg az első alkalommal mondhatni amatőr felvételek készültek, később fokozatosan javult a minőség: már valóban a lényegre koncentráltak, s a képek a néző számára követhetőkké és értékelhetőkké váltak. Kissé mulatságosra sikerült az a bankrablás kapcsán készült videofelvétel is, amelyen a helyszíni kihallgatást levezető nyomozó azt tudakolta, hogy kinél van a bilincskulcs – ugyanezen alkalommal a vallomástevő helyett nem egyszer a hatósági tanúk háta volt a középpontban. Tanulságos az a hangfelvétel alapján készült jegyzőkönyv is, amelyből kitűnik, hogy a nyomozó esetenként kiválóan alkalmazkodott az alany szókincséhez, műveltségi szintjéhez – ugyanakkor feltett befolyásolónak minősülő kérdést is, sőt: nem akadályozta meg, hogy a vallomástevő maga vegye elő és adja át a holttest feldarabolásához használt fejszét!

Végül is mindegy, hogy az említett esetekben felkészülési, tervezési hiányosságokról, tapasztalatlanságról vagy „lámpalázról” volt-e szó, mindegyik arra mutat rá, hogy az elért eredmények mellett bizony érdemes elemzés és értékelés tárgyává tenni a saját tevékenységünket is, s okulni mind a pozitív, mind a negatív tapasztalatokból.

226

10. A KUTATÁS Az előző fejezet vonatkozó részében (büntetőeljárásbeli szerepéről és szabályairól szólva) már említettük, hogy a kutatásnak – céljára, jogi kereteire, az átvizsgálandó objektumra, a felhasználható eszközökre/módszerekre stb. tekintettel – sokféle változata van. Közülük most azon formákkal, eszközökkel, módszerekkel foglalkozunk, melyeket a krimináltaktika „kutatás” címszó alatt tárgyal/dolgoz fel.214 A szakirodalomban a kutatás fogalmának – a 9.3.3. címben olvasható mellett – többféle változatával találkozhatunk. Az ismertebb, kriminalisztikai nézőpontot tükröző megfogalmazások közé tartozik pl.: „A krimináltaktikában a kutatás azoknak a cselekményeknek az összefoglaló megnevezése, amelyekkel a nyomozóhatóságok – meghatározott helyeken – a felderítés és a bizonyítás érdekében igyekeznek megtalálni a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható, illetve az eltűnt személyeket, az elrejtett holttesteket, továbbá a tárgyi bizonyítási eszközöket, nyomokat és anyagmaradványokat.”215 Bár ez jónak tűnik, nézetünk szerint mégis érdemes pontosítani. Például azért, mert adott esetben az elrejtőzött elítéltet (ő már nem gyanúsított!), vagy pl. a légi-baleset folytán „szétszóródott” emberi testrészeket kell felkutatni. Azután az eltűntet nem a felderítés vagy bizonyítás érdekében kell megtalálni (sokkal inkább az élete/testi épsége megóvása végett). No és az „átfedések” ellenére egészen másfajta kutatási tevékenység a körözés (miképpen lehet a körözött személyeket/tárgyakat felkutatni, megtalálni), és a meghatározott objektum átkutatása, amiről a taktika kutatás című tétele szól.

10.1. A KUTATÁS FOGALMA, FAJTÁI ⇨ A krimináltaktikában a kutatás a személyek, illetve dolgok előkerítése, megtalálása céljából a különböző objektumok átvizsgálására kidolgozott eljárások összefoglaló megnevezése. •A kutatás tárgya lehet élő személy, holttest, holttestrész, tárgyi bizonyítási eszköz (ideértve az elváltozásokat – nyomokat, anyagmaradványokat, a nyomhordozó tárgyakat), valamint bármely más dolog, amelyre az eljárás érdekében szükség lehet. • A kutatás kiterjedhet az emberi testre, annak üregeire; lakó- vagy egyéb helyiségekre; járművekre, műtárgyakra, terepre; a föld, illetve a vizek mélyére; továbbá a természetes és a mesterségesen (tudatosan) kialakított elrejtési, tárolási lehetőségekre is. Az átkutatandó objektum jogi státuszára, valamint egyéb sajátosságaira figyelemmel a kutatásnak különböző fajtái, illetőleg módszerei alakultak ki. • A kutatás egyes fajtáit törvény (és/vagy ahhoz kapcsolódó utasítás) szabályozza, meghatározva egyúttal azok alkalmazási feltételeit, (eljárási) célját és végrehajtásának szabályait. Ilyenek: – a büntetőeljárásban a házkutatatás és a motozás; – a szabálysértési eljárásban a ruházat-, a csomag- és a jármű átvizsgálása; – a körözési tevékenységben a terepkutatás; – a Rendőrség munkájában a fokozott ellenőrzés; a ruházat-, csomag- és jármű átvizsgálása; valamint az ún. fogdai motozás; – a titkos információgyűjtésben a bírói engedélyhez kötött titkos kutatás.216 • A krimináltaktikai csoportosítás részben a jogi megkülönböztetést, részben az egyes objektumok sajátosságait veszi figyelembe, és ennek megfelelően dolgozza ki a személyek (motozás, ruházatátvizsgálás), építmények (magánlakás, nyilvános helyek és mások által is használt vagy lakott helyek), nyílt terület, jármű átkutatására vonatkozó taktikai ajánlásokat (a kutatás metódusát, „technikáját”). 214 Az alapanyagként szolgáló jegyzet 9. fejezetében (Büntetőeljárási kényszerintézkedések alkalmazása a nyomozásban) dr. Bócz Endre számos idevágó jogértelmezési és gyakorlati kérdést tárgyal. Lásd az eredeti kiadást (Krimináltaktika II. kötet, Rejtjel Kiadó, Budapest, 2005, 137–178. old.). 215 Lásd: Krimináltaktika (jegyzet, Rejtjel Kiadó, 1998.) II. kötet, 232. old. 216 Be. 119–150. §§.; Nyer 76–83. §§; Szabs. tv. (1999. évi LXIX tv. a szabálysértésekről) 79. §; Sztk. tv. (2001. évi XVIII. törvény a személy- és tárgykörözésről) 1. § (2) bek. d) pont. A fokozott ellenőrzést, a ruházat-, csomag- és jármű átvizsgálását a Rendőrség Rtv. 30. §-a, a Határőrség a határőrizetről és a Határőrségről szóló 1997. évi XXXII. tv., illetve a 40/2001. BM r. alapján végzi. A titkos kutatás – Rtv. 69. § (1) bek. a) pont – nem a taktika, hanem a bűnügyi szolgálati ismeretek körébe tartozik, így azzal itt nem foglalkozunk.

227

A tétel ismeretanyagának rendszerezésére célszerűnek tűnt azt a megoldást választani, hogy elsőként és részletesen a házkutatással foglalkozunk. Ez magától értődik, ha figyelembe vesszük a házkutatás büntetőeljárásbeli szerepét, illetve a szakszerű végrehajtásához fűződő érdekeket. Ugyanakkor ezzel elkerültük a felesleges ismétléseket is, hiszen a házkutatásra vonatkozó taktikai ajánlások többsége – a felkészülés, a tervezés, a kutatás menete, a jelenlévő (érintett) személyekkel kapcsolatos tennivalók-intézkedések, az építmények átkutatásának általános szempontjai stb. – értelemszerűen érvényes (és külön magyarázatok nélkül is könnyen adaptálható) más kutatási formákra is.

10.2. A HÁZKUTATÁS Mivel a házkutatás büntetőeljárás-jogi szabályait, valamint azok értelmezését az előző fejezet tartalmazza, ezért a továbbiakban csak szükség szerint térünk ki annak jogi kérdéseire.

1) Felkészülés a házkutatásra, a házkutatás tervezése Alapvetően befolyásolja a felkészülést és a tervezést, hogy a házkutatásra kétféle szituációban kerülhet sor: vagy valamely okból soron kívül végre kell hajtani, vagy lehetőség van a nyomozás szempontjából kedvező időpont kiválasztására. A sürgős esetekben (pl. tettenérés) rendszerint igen kevés a kiindulópont, korlátozott lehetőség van a hiányzó adatok megfelelő pótlására, és nincs elegendő idő az alapos felkészülésre és tervezésre sem. Ilyenkor az alaposan elsajátított elméleti ismeretekre, valamint a megszerzett tapasztalatokra támaszkodva lehet olyan gondolati tervet készíteni, amely többé-kevésbé biztosítja a kutatás szakszerű, célirányos – és nem utolsó sorban biztonságos – lefolytatását. Kedvezőbb a helyzet, ha a házkutatásra a nyomozás menetében (akár előre meghatározott időben, akár előre nem tervezett időben, de kedvező alkalommal) kerül sor. Ekkor ugyanis már szélesebb adatbázis alapján lehet eldönteni, hogy a törvényes feltételek fennállnak-e, illetve hol (kinél), mikor, milyen célból kell házkutatást tartani, hogy mit kell keresni; és hogy a kutatás helye, a keresett dolog sajátosságai, a házkutatást szenvedő személy életkörülményei, tulajdonságai, eljárási szerepe (stb.) mennyiben befolyásolják mind a felkészülést és a tervezést, mind a kutatás végrehajtását. Minden egyes házkutatás újabb tapasztalatokkal gazdagítja a nyomozót, melyeket tudatosan felhasználva képes alkalmazkodni az adott környezethez, a váratlan helyzetekhez, az előre nem láth ató/tervezhető körülményekhez. Amikor előre megtervezhetjük a házkutatást, külön szempontként vesszük figyelembe, hogy milyen más ügyek kapcsolódhatnak még a kutatás szenvedőjének személyéhez (vagy a helyhez), s így bővítjük a keresett dolgok körét. Ez a gondolatmenet a soron kívüli esetekben is érvényesül, csakhogy nem egy részletesen, előre kidolgozott tervre alapozva, hanem a terület bűnügyi operatív helyzetéről (a folyamatban lévő más ügyekről, az érvényes körözésekről, a lakosságról stb.), az elkövetők különböző típusainak jellemzőiről meglévő háttérismereteink alapján. Úgy is mondhatnánk tehát, hogy a házkutatásra felkészülés bizonyos értelemben jóval korábban kezdődik és sokszor túl is nyúlik az adott ügy megoldásán. a) A felkészülés és a tervezés főbb szempontjai, és a hozzájuk kapcsolódó fontosabb kérdések a következők:

• Mit kell keresni? › A keresett objektum azonosító adatai, a felismerését/azonosítását elősegítő leírása (esetleg fényképe). › A tárgyak méretei, szétszedési, átalakítási, álcázási lehetőségei, esetleges veszélyes tulajdonságai (pl. robbanóanyag, vegyszer). › Személyek keresésekor figyelembe kell venni, hogy a minimális életfeltételeket folyamatosan biztosítani kell (levegő, víz, élelem stb.), illetve a keresett személy testalkata, magassága meghatározza a rejtekhely legkisebb méreteit. Célszerű megvizsgálni a keresett személy holmijait is, hiszen az azok használatára utaló jelek (stb.) is árulkodóak lehetnek. • Hol kell kutatni?

228

› Miből áll az átkutatandó terület (az épületek, helyiségek száma, rendeltetése, építészeti jellemzői; nyilván más rejtekhelyet lehet kiképezni a panelházban és mást a hagyományos épületeknél stb.). › Más kutatási feltételeket jelent a családi ház, és mást a közös használatban álló helyiség (pl. munkahelyi öltöző, iroda, műhely). • Kinél, illetve kiknél kell kutatni? › A kutatást szenvedő eljárásjogi helyzete, életkörülményei, szokásai, lakásviszonyai, szakképzettsége, előélete, pszichikai tulajdonságai (miről állapítható meg, hogy ideges, lelepleződött stb.), az eljárásban szereplő más személyekhez fűződő kapcsolata, viszonya. › Lehetőség szerint tájékozódni kell azokról a személyekről, akiket a házkutatást szenvedő megkérhetett az elrejtésben való közreműködésre (pl. szomszédok, rokonok, barátok, bűntársak), és emiatt esetleg náluk is kell kutatni. › A beszerzett adatokból következtetni lehet a házkutatás szenvedőjének várható magatartására, esetenként a dolog elrejtésének módjaira, és gyakran arra is, hogy az ügyben keresett dolgokon kívül még mit keressünk, mit találhatunk. Pl. az asztalos a bútorokban alakít ki rejtekhelyet. Egyesek ügyelnek a „megfelelő” álcázásra, de rendszeresen meggyőződnek arról, hogy a tárgy megvan-e még, és ennek elkerülhetetlenül észlelhető nyomai maradnak. A tapasztalt bűnözők általában megszabadulnak a könnyen azonosítható tárgyaktól, esetleg hamis számmal látják el azokat stb. Ha személyt (holttestet) kell keresni, akkor a jelenlévők rendszerint érzékenyebben reagálnak a kritikus helyzetekre, mint tárgyak esetében. Irányadó lehet még, hogy kiről van szó: egyes elkövetők esetében szinte „automatikusan” felvetődik, hogy fegyvert, kábítószert, speciális szerszámokat stb. is keresni kell.

• Mikor és milyen sorrendben kell a kutatást végrehajtani? › A házkutatást – a nyomozás érdekeit is figyelembe véve – lehetőleg nappal és olyan időpontban kell végrehajtani, amikor az érdekelt jelenléte biztosítható. A Be. 158. § (1) bek. szerint a kutatást lehetőleg a nap hatodik és huszonnegyedik órája között kell végrehajtani, viszont azt mindig ajánlatos figyelembe venni, hogy egyes helyek átkutatásához – sőt a kapcsolódó intézkedések (pl. elfogás) végrehajtásához – a nappali, a jó látási viszonyok kedvezőbb helyzetet teremtenek; és egyébként is könnyebb a kutatás megszervezése a „hivatali munkaidő” alatt. Az érdekelt jelenléte azért is fontos, mert nyilatkozni tud a megtalált tárgyakkal kapcsolatban (elő is adhatja azokat), magatartásából következtetni lehet a rejtekhelyre; lelepleződése módot nyújthat addigi nyilatkozatainak megcáfolására stb. Ha nem fűződik különös érdek más időpont választásához (pl. a keresett személy csak éjszaka tartózkodik az adott helyen, stb.), akkor a nappali kutatás mellett kell dönteni.

› A „rajtaütésszerű” házkutatás rendszerint eredményre vezet – míg az előkészítetlen, túl korai kutatásból kimaradhatnak olyan helyek (hétvégi ház, másutt lévő garázs, műhely stb.), amelyekről az adott időpontban a hatóság még nem tud; így az ott lévő dolgokat, nyomokat eltüntethetik, megsemmisíthetik. Hasonló veszélyekkel jár a túl késői kutatás is (amikor a személy már tudja, hogy házkutatásra számíthat). › Ha több személynél kell azonos ügyben házkutatást tartani, azt célszerű azonos időpontban megtartani. › Ha több helyen kell kutatni (pl. a gyanúsított munkahelyén, lakásán, műhelyében, hétvégi házában stb.) célszerű azon a helyen kezdeni, ahol érdemi eredmény várható, illetve ahol a személy a rendelkezésünkre áll. Ezzel egyidejűleg a többi helyet biztosítani kell, majd sorban – az érdekelt jelenlétében – megtarthatjuk a kutatást a többi helyen is. • Milyen elrejtési módokkal lehet számolni? E tekintetben figyelembe kell venni a keresett dolog jellegét, a kutatás helyét és az érdekelt (már említett) tulajdonságait. › Udvaron, kertben jellemző a tereptárgyak (szalmakazal, trágyadomb, verem, kút, odvas fa, mezőgazdasági gép, ól stb.) nyújtotta lehetőségek kihasználása. Keresni kell azokat a jelenségeket, amelyek nincsenek összhangban a terep általános képével (pl. a frissen felásott földnek más a színe, lazább a talaj, az elásott dolog fölé visszaültetett növényzet kókadtabb stb.). 229

› Épületekben, a bútorokban és más berendezési tárgyakban a szerkezeti sajátosságok kihasználása mellett külön rejtekhelyeket is kialakíthatnak. Elfalazásra főként azok a helyiségek alkalmasak, amelyek külső és belső méretei „ránézésre” nehezen ellenőrizhetők (persze a friss vakolás, festés általában felismerhető, és gyanús lehet a számunkra). A kiépített rejtekhelyeket többnyire bútorral, képpel, faliszőnyeggel stb. álcázzák. A falban lévő üreg kopogtatással is felfedezhető, kongó hangja elüt a tömör fal hangjától. A panelházakban tipikus elrejtési lehetőségek a szellőzőnyílások, illetve a konyha, fürdőszoba, WC leszerelhető burkoló elemei (pl. a fürdőkád – előtét, a WC hátfal, ahol a víz- és csatornacsövek húzódnak stb.). Rejtekhelyet lehet kiképezni a padlózat alatt is; ezeket elárulhatják a padlózatnak a szokottnál nagyobb rései, a felnyitás nyomai; esetleg az is, ha vizet öntünk rá (vízelnyelés). Kisebb tárgyakat a villany- és csatornahálózat egyes elemeiben (bergmann-dobozok, kapcsolók, csillárok, lefolyó-szifonok stb.) is elrejthetnek. Üreg lehet a küszöb, az ajtó és az ablakok alatt, illetve mellett; a redőnytokban nagyobb tárgy is elfér – stb. Bútorok esetében az ülés és a támla csatlakozása, a csapolások, összeeresztések szolgálhatnak „természetes” rejtekhelyül. A rajtuk lévő hajszálrepedések, kopások, kárpitozott bútoroknál a „normálistól” eltérő varrás, szögezés; fiókoknál, bútorok aljánál és tetejénél az eltérő kül- és belméret utalhat mesterségesen kialakított rejtekhelyekre. Előfordult, hogy az ellopott ékszert virágvázában, cserepes növény földjében találták meg.

› Gyakori a kérdéses tárgy vékony zsinórra, cérnára való felkötése, így kéménybe, szellőzőkürtőbe, kútba, világítóaknába stb. történő lógatása, esetleg magát a zsinórt is oly módon rögzítik, hogy ne lehessen észrevenni. › Munkásszálló, közösségi szállás, kollégium esetében nem egyszer az ablakból lógatnak ki élelmiszer-csomagot – ez elrejtési módként is szolgálhat. › Pénzt, ékszert, zálogjegyet, kábítószert képek hátsó borítása alá, könyvek (esetleg összeragasztott) lapjai közé, bútordarab aljára felragasztott vagy tűzött borítékba, ruhanemű, függöny bélésébe, vagy varrott szegélybe, rádió, televízió, háztartási gépek szerkezeti elemeinek üregeibe, cigarettásdobozba, ömlesztett élelmiszerek közé (pl. liszt, cukor) stb. is elrejthetnek. › Főként a csempészet, illetőleg a kábítószerrel kapcsolatos ügyek esetében találkozhatunk rejtekhelynek kiképzett, gyanút nem keltő személyi holmikkal, (pl. szétcsavarható desodorspray stb.); azután eredetinek, használatlannak, felbontatlannak látszó csomagolású dolgokba való (pl. kávé, fogkrém stb.) elrejtéssel; valamint a jármű szerkezeti felépítése, vagy rakománya által nyújtotta lehetőségek kihasználásával – és így tovább. • Kik lesznek jelen a házkutatáson és mi lesz a feladatuk? › A hatóság részéről legalább ketten vegyenek részt a kutatásban: egyikük tartsa szemmel az érdekeltet, figyelje meg a kutatás egyes mozzanatai során tanúsított viselkedését (pl. mikor válik idegessé, mikor oldódik a feszültsége, mert ezek a jelenségek utalhatnak arra, hogy közel járunk az elrejtett tárgyhoz). A létszámot a feladat függvényében kell meghatározni; így további hatósági személyekre lehet szükség, ha az érdekeltet őrizni kell, ha több helyszínen kell kutatni (és e miatt több kutató brigád kell, avagy a kezdésig a többi hely biztosítása szükséges), vagy amikor elfogásra lehet számítani, stb. › A keresett dolgok felkutatásához/azonosításához szükség lehet szaktanácsadóra, aki egyúttal segítséget nyújthat a lefoglalt tárgy szakszerű jegyzőkönyvezésében is (illetve aki az alkatrészeket, csomagolóanyagot stb. is felismeri). Esetenként (pl. zárak felnyitásához, tüzelő átrakásához, pince felásásához, fal kibontásához) gondoskodni kell más segéderőkről (munkadíjuk bűnügyi költségként számolható el). › A két hatósági tanút lehetőleg nem a közvetlen környezetből kell kiválasztani (nem tudjuk, milyen viszonyban vannak az érdekelttel); külön szempont az is, hogy képesek legyenek a keresett dolgokat felismerni, megkülönböztetni egymástól. › A lehetőségekhez képest, illetve a nyomozás érdekeitől (is) függően gondoskodni kell az érdekelt, illetve képviselője (megbízottja stb.) jelenlétéről – lásd a 9.3.3. cím 5. alcím b) és e) pontját, valamint a Be. 149. § (5) bekezdését.

230

• Milyen technikai feltételeket kell biztosítani? › Általában szükség van fényképező felszerelésre, házkutatási jegyzőkönyv-űrlapra, világítóeszközre (nappal is); a rejtekhelyek kibontására alkalmas kéziszerszámokra; továbbá a keresett tárgy jellegének megfelelő csomagolóanyagra (polietilén zacskó, csomagolópapír, doboz stb.) és bűnjelcímkére, – ha nyomokat, elváltozásokat is találhatunk: nyomrögzítő felszerelésre; – egyes esetekben speciális eszközökre (pl. fémkutató műszerre); – nyílt terület átkutatásához, illetve kábító- vagy robbanószer, avagy élő személy vagy holttest keresésekor a megfelelően kiképzett kutyára; – a személyek, illetve a lefoglalt dolgok szállítására alkalmas szállítóeszközre (személy vagy tehergépkocsi); › Adott esetekben célszerű a rádiókapcsolatról is gondoskodni. › A fertőzések elkerülése, a lefoglalandó tárgyakon lévő ujjnyomok megóvása miatt ajánlott a gumikesztyű használata. › Mintegy „technikai feltétel” a határozat elkészítése/megfogalmazása is, amelyben lehetőség szerint pontosan szerepelnie kell a keresett személynek, illetve dolgoknak. Ennek a lebonyolítás szempontjából is jelentősége van (lásd később). • Milyen egyéb körülményekkel kell számolni? › Van-e valamilyen, a megközelítést, a bejutást akadályozó tényező (pl. zárt lépcsőház, ajtórács, egyéb objektumvédelmi berendezés, házőrző kutya stb.). › Milyen környezetben kell a kutatást végrehajtani, illetőleg › várható-e támadás, ellenállás, esetleg rendzavarás az érintett, a kutatás helyén tartózkodó, avagy a környéken lakók részéről – ezekre figyelemmel szükséges-e külön biztosításról gondoskodni stb. › A házkutatás előtt a biztos és biztonságos behatolás, az elrejtésre alkalmas helyek megállapítása, a várható magatartás felmérése, a szökés/támadás elhárítása (stb.) érdekében általában célszerű – egyes esetekben pedig elengedhetetlen – az objektumról, illetőleg az érintett személyekről megfelelő környezettanulmányt készíteni és annak eredményét a tervezésben, felkészülésben, a feladatok meghatározásában és végrehajtásában felhasználni. Így például priorálás útján meggyőződhetünk arról, hogy az érdekelt rendelkezik-e fegyvertartási engedéllyel; volt-e már büntetve és miért, stb. Az önkormányzat Műszaki Osztályától vagy az ingatlan fenntartójától beszerezhetjük az alaprajzot is, amelyet azonban (figyelemmel a gyakorlati tapasztalatokra) ajánlott az építményt ismerő személyek kikérdezése, esetleg vázlat készíttetése útján ellenőrizni, pontosítani.217

Rendszerint a leggyorsabb és legcélravezetőbb a személyes tájékozódás, valamint a személy- és helyismerettel rendelkező, a célszemélyt ismerő rendőrök és a megbízható kapcsolatok útján történő információszerzés – erre általában a sürgős esetekben is van lehetőség. b) A tervezés

A házkutatás sikeres és biztonságos végrehajtásához – bármilyen kevés idő álljon rendelkezésre – elengedhetetlen a gondos felkészülés, és a tervezés. A gyakorlatra általában a gondolati vagy feljegyzésszerű terv elkészítése a jellemző. Csak helyeselni lehet, hogy a tervet a résztvevő munkatársak gyakran közösen alakítják ki – különösen, amikor a kutatást soron kívül kell végrehajtani. Amikor nagyobb erőket kell bevetni (több szervezeti egységnek kell együttműködnie), ha fegyveres ellenállásra lehet számítani, illetve egyszerre több helyen kell a kutatást végrehajtani (stb.) ajánlatos a kellően részletes írásos (az illetékes vezető által jóváhagyott) terv elkészítése. Ha erre nincs idő, olyan feljegyzésszerű tervet kell összeállítani, amely magába foglalja az eligazításhoz, a feladatok meghatározásához szükséges adatokat. Ugyancsak jellemző a házkutatás gyakorlatára egyes tervezési segédletek alkalmazása (lásd a következőkben). A feltételek biztosítása értelemszerűen szervezési feladat is. 217

Ennek elmaradása kis híján két rendőr életébe került (egyiküket le is százalékolták). Amikor parancs szerint behatoltak a házba, kiderült hogy azt átalakították, így a bűnöző előbb lőhetett.

231

2) A házkutatás végrehajtása • A házkutatás megkezdése előtt meg kell győződni arról, hogy a szükséges személyi és technikai feltételek megvannak-e. Ezután a résztvevőkkel ismertetni kell feladataikat (eligazítás): › a megközelítés módjának, a kutatás helyének, és a keresett személyek, dolgok kellő megismertetéséhez a felkészülés időszakában beszerzett (elkészített) rajzot, térkép- és helyszínvázlatot, fényképet (személy- és tárgyleírást); a keresetthez hasonló tárgyakat (mintát) is felhasználhatunk; › meg kell határozni a résztvevők szerepét és feladatát (ki vezeti, és ki végzi a házkutatást, ki figyeli az érdekelt magatartását, és hogyan jelzi, ha valami érdemleges megfigyelést tesz; ki látja el az őrzési, a technikusi feladatokat stb.); › külön-külön el kell igazítani az egyéb résztvevőket is (pl. sértett vagy képviselője, illetve szakember, akik a keresett tárgy felkutatásában, illetve felismerésében működnek közre); › meg kell határozni a hatósági tanúk kiválasztásának és felkészítésének, a helyszín megközelítésének és a behatolásnak, valamint a hírösszeköttetésnek a módját; mi történjék az esetleg ott talált személyekkel; milyen intézkedéseket kell tenni a támadás, a szökés megakadályozására; › ha egyszerre több helyen kell kutatni, egyeztetni kell az indulást, illetve a kutatás megkezdésének időpontját; a brigádok számára ajánlatos lehet írásos listát adni a keresett tárgyakról; › ha a keresett dolgok jellege vagy mennyisége miatt szükséges, meg kell határozni, beszállításuk, ideiglenes őrzésük (stb.) módját. • A kutatás helyét – a terepviszonyokat figyelembe véve – lehetőség szerint feltűnés nélkül kell megközelíteni. Ajánlott pl. a gépkocsit távolabb leállítani, a felszerelést egyelőre benne hagyni és gyalogosan, egyenként a helyszínre menni stb. Ez értelemszerűen azokra is vonatkozik, akiknek adott esetben a szökés megakadályozása végett kell akár előre, akár pl. megadott jelre a helyszín zárására alkalmas (kijelölt) felállítási helyüket elfoglalniuk. Általában a helyszínen, közvetlenül a kutatás megkezdése előtt történik a hatósági tanúk felkérése, amelyet ugyancsak körültekintően kell végrehajtani, nehogy az ezzel járó mozgás árulja el a készülődésünket. Kioktatásuk során tisztázni kell, hogy a közreműködésüknek van-e valamilyen akadálya; majd pontosan el kell magyarázni, hogy mi lesz a szerepük, mit kell tenniük.

• A behatolás módját a bennlévők várható magatartását is figyelembe véve kell megválasztani. A helyiségbe való belépéskor fokozott óvatossággal kell eljárni, mindig számítani kell a támadásra, ellenállásra. Bevált módszer, hogy olyan személy (pl. gondnok) segítségét kérjük, akinek az érdekelt ajtót nyit, így egyszerűen bejuthatunk a lakásba. Megfelelő, az adott körülményekhez és az érdekelt személyéhez igazodó legendával (pl. jöjjön ki, mert összetörték az autóját; vegyen át a szomszédja részére egy csomagot; a mérőórát akarjuk leolvasni stb.) is be lehet jutni. Ha támadástól, fegyveres ellenállástól kell tartani, a hatóság tagjainak kell a behatolást végrehajtani (nem lehet más személyt veszélyeztetni). Adott esetben bevetési egység közreműködését kell megszervezni. A legbiztonságosabb megoldás az érdekeltet a lakáson kívül (pl. bevásárlás után hazatérőben) feltartóztatni vagy elfogni, mert így aligha tudja a bejutást megakadályozni; és támadás, ellenállás szempontjából is hátrányos helyzetbe kerül. Ha a körülmények lehetővé teszik (van rá idő), ezt a módszert kell alkalmazni. Ha nem nyitnak ajtót és a házkutatás bűncselekmény megakadályozása miatt vagy más okból sürgős, úgy erőszakkal is be lehet hatolni. Egyéb esetekben lehetőleg felesleges károkozás nélkül kell az ajtót kinyitni (nyittatni). A határozott fellépés, a szakszerűen végrehajtott biztonsági intézkedések, az érdekelt gondos szemmel tartása (szükség esetén kényszerintézkedés, pl. bilincselés alkalmazása) útján mindenféle támadás vagy más cselekmény (szökés, öngyilkossági kísérlet) megakadályozható.

• A lakásban tartózkodó személyeket igazoltatni kell, és többnyire ruházatátvizsgálást is végre kell hajtani; az érdekeltet pedig szükség esetén meg kell motozni (erre a hatósági tanúk kiválasztásánál is figyelemmel kell lenni). 232

A ruházatátvizsgálásra részben a támadás megelőzése, részben az esetleg az adott személynél lévő tárgyi bizonyítékok eltüntetésének megakadályozása végett van szükség. Ebben a fázisban rendszerint még nem tudni, hogy ki kicsoda, milyen szerepe van az ügyben; emellett adott környezetben eleve nem is lehet az ott lévők együttműködésére számítani. Mindezek mérlegelésével kell eldönteni, hogy egyáltalán kimaradhat-e valaki a ruházatátvizsgálásból. Amíg az nem történt meg, az a legbiztosabb, ha még az igazolvány elővétele végett sem engedik meg, hogy az érintett a zsebébe, táskájába stb. nyúlhasson. Mondja meg, hogy az hol van, s a hatóság tagja vegye azt elő. A motozás végrehajtását az indokolja, hogy (reálisan) kell-e olyan dolgot keresni, amelyet a testen, testüregekben el lehet rejteni. Ha támadással, illetve (különösen fegyveres) ellenállással kell számolni, az ilyen személyeket célszerű azonnal ártalmatlanná tenni (megbilincselni), s már az igazoltatásra is csak ezután kerüljön sor.

• Az igazoltatás után az érdekelttel közölni (kézbesíteni) kell a határozatot és azt, hogy a határozat ellen nem halasztó hatályú panasszal élhet. Az írásbeli határozatra az érdekelt írja rá, hogy panasszal él vagy sem, és aláírásával igazolja a határozat egy példányának átvételét is. (Ha nincs írásbeli határozat, mindez a jegyzőkönyvbe kerül – lásd a Nyer. 77. §-át.) Az esetleges elfogultság kiküszöbölése végett az érdekeltet célszerű abban a kérdésben is nyilatkoztatni, hogy a hatósági tanúk személye ellen van-e kifogása (pl. haragos viszonyban vannak), különösen akkor, ha a szomszédok valamelyikét kértük fel a közreműködésre. A házkutatás helyén tartózkodó más személyeket (ideértve azokat is, akik a kutatás ideje alatt érkeznek meg) vagy alkalmas helyen őrizni kell, vagy pedig elő kell állítani. 218 Csak akkor szabad elengedni, illetve távozásra felszólítani őket, ha megállapítottuk, hogy a bűncselekményben semmiféle szerepük nincs, és távozásuk nem veszélyezteti az eljárás érdekeit. Az érdekelt és a jelenlévő (visszatartott) személyek egymásközti szóbeli, vagy jelek útján való érintkezését meg kell tiltani és akadályozni. Ha a lakásban olyan személy is van, aki valamely helyiséget kizárólagosan használ (pl. albérlő), fel kell világosítani a bűnpártolás következményeiről, majd fel kell szólítani, hogy saját holmiját a jelenlétünkben vizsgálja át, az idegen dolgokat mutassa meg és (ha tudja) nevezze meg tulajdonosukat.219 A visszatartott személyektől el kell venni a személyi igazolványukat (útlevelüket), és csak távozásuk engedélyezésekor kell visszaadni. Ha postás, villanyszámlás stb. jön, munkájukat nem kell akadályoznunk, de ügyeljünk arra, hogy lehetőség szerint ne szerezzenek tudomást a házkutatás tényéről. Általában tanácsos megakadályozni a rádiótelefon használatát is, erre az eljárás rendjének betartatására vonatkozó rendelkezések adnak lehetőséget. (Persze egyszerűbb a helyzet, ha a telefont is le kell foglalni.) Az érdekeltnél talált dolgokat félre kell tenni, és csak a kutatás befejezésekor kaphatja azokat viszsza. Ha dohányzik, a cigarettát átvizsgálás után visszaadhatjuk (taktikai okokból nem célszerű a dohányzást megtiltani, mert lelkiállapotának változásait, idegességét ezzel is elárulhatja). Ha az érdekelten külsérelmi nyomok vannak, ajánlott felhívni erre a hatósági tanúk figyelmét, és mindezt jegyzőkönyvezni is (ez vita esetén is bizonyító erejű lehet a sérülés keletkezésének időpontját, körülményeit illetően). Ha rosszullétet színlel, rosszul lesz, arra hivatkozik, hogy gyógyszert kell bevennie stb., orvosi ellátásáról (mentők, ügyeletes orvos) gondoskodni kell.

• A kutatás megkezdése előtt a hatósági tanúkat célszerű ismét figyelmeztetni, hogy ott tartózkodjanak, ahol a kutatás folyik és kísérjék figyelemmel az eljárás menetét. Erre az érdekeltet is ki kell oktatni. Az érdekelt mozgását korlátozni kell: › csak olyan helyen tartózkodhat, ahonnan jól látja, hogy mi történik, de nem zavarhatja az eljárást (ha pl. WC-re kell mennie, oda kell kísérni, de a helyiséget célszerű átvizsgálni), › állandóan szemmel kell tartani, nehogy megszökjön, önmagában vagy másokban kárt tehessen.

218

Előfordul, hogy olyan személyeket kell visszatartani, akik a törvény szerint nem rendelkeznek az eljárási cselekményen részvétel jogával (pl. ismerősök). Az elkülönített őrzés esetükben azt is jelenti, hogy a házkutatás lefolytatását sem kísérhetik figyelemmel. 219 Lásd még a következő alcímben.

233

Különösen akkor kell rá ügyelni, amikor valamit találunk. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy az őrzéssel megbízott rendőr is a kutatásra figyel, ezt a szituációt az eljárás alá vont személy kihasználhatja támadásra, szökésre, sőt önmagában kártételre220 is. • Mielőtt megkezdenénk a kutatást, az érdekeltet fel kell szólítani, hogy a keresett dolgot adja elő (tegye hozzáférhetővé) – de mindig mérlegelni kell ennek végrehajtási módját. Részben biztonsági okokból, részben bizonyítási érdekből (elváltozások megóvása) rendszerint ajánlatos az érdekeltet arra felszólítani, hogy mutassa meg a keresett dolog helyét (rejtekhelyét), s azt magunk vegyük elő. Ha a dolog ily módon kerül elő, ezt a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni; s ténylegesen kutatni csak akkor kell (illetve lehet), ha alaposan feltehető, hogy az érdekelt a felszólításnak csak részben vagy látszólag tett eleget, avagy a kutatás során még más bizonyítási eszköz, elkobozható vagy vagyonelkobzás alá eső dolog fellelése várható.221 Abban az esetben is a kutatást végzőnek kell a keresett tárgyat elővennie, ha az érdekelt a felszólításnak eleget tett. Erre azért van szükség, nehogy az érdekelt a dolog átadásának ürügyén támadásra alkalmas vagy egyéb, könnyen elrejthető dolgot magához vegyen, illetőleg később (pl.) arra hivatkozhasson, hogy a bűnjelen azért van rajta az ujjnyoma, mert azt a kutatás során „meg kellett fognia”. Az előkerült dolgokat célszerű először a megtalálási helyükön lefényképezni (ezt lásd még a rögzítésnél), majd úgy kell megfogni és elővenni (csomagolni), hogy a rajta lévő nyomok ne semmisülhessenek meg. Előfordul, hogy az érdekelt nem akar tudni a megtalált dologról, azt állítja, hogy azt nem ő rejtette el stb. Az efféle állítások igaz vagy hamis voltát a szakértői vizsgálat bizonyíthatja (lehet, hogy a szülő a házkutatást szenvedő személy, s a dolgot valóban a tudta nélkül rejtették el a lakásában). A keresett személy/dolog önkéntes előadása esetén a házkutatás csak akkor folytatható, ha a határozatban konkrétan megjelölteken túl mást is keresni kell; feltéve, hogy az előadottak a helyszínen egyértelműen azonosíthatók is. Az önkéntes előadás a mellett, hogy jelzi számunkra a házkutatást szenvedő személy hozzáállását, a terhelt esetében enyhítő körülménynek is számít (különösen, ha minden mást is előad).

• A kutatást a helyiségek szemrevételezésével kell kezdeni (többféle következtetésre is juthatunk: pl. felmérhetjük a rejtekhelynek alkalmas helyeket, tárgyakat, feltűnhetnek az összképbe nem illő dolgok stb.). • A házkutatást taktikai szempontból akkor is lépésről lépésre célszerű végrehajtani, ha már kezdés előtt többé-kevésbé pontosan tudtuk az elrejtett dolog helyét. A kutatás mértékét és módját meghatározza az érdekelt eljárási helyzete és a keresett tárgyak jellege is; ezek mellett azt az érintet kíméletével, a felesleges károkozást kerülve kell végrehajtani. › Ha a kutatást rögtön a rejtekhelynél kezdjük, az érdekelt előtt nyilvánvalóvá válik, hogy arról valaki tájékoztatta a hatóságot, ez pedig sértheti a nyomozási érdekeket, esetleg – mondván, hogy a keresett dolgot már úgyis megtaláltuk – felületessé is válhat a kutatás. Csak a rejtekhelyre irányuló kutatást akkor lehet tartani, ha pl. a gyanúsított vallomása szerint az érdekelt nem tud arról, hogy a keresett dolgot az ő lakásában rejtették el, és nincs is okunk ennek ellenkezőjét feltételezni. › Célszerű először egy áttekinthető helyet kiválasztani, majd átvizsgálása után odatenni pl. egy asztalt, és a szekrények tartalmát arra kirakva átvizsgálni. Nemcsak a jogi előírás miatt (az érintett kímélete, a felesleges károkozás kerülése), de a kutatás megkönnyítése érdekében is célszerű a már átvizsgált dolgokat legalább nagyjából a helyükre visszatenni. (És: lehet, hogy nehézkes megfelelő szakember részvételét biztosítani, de csak indokolt esetben kerüljön sor egy bejárati ajtó, ajtórács, bútordarab stb. „szétverésére”, hiszen az ebből eredő jogviták „rendezése” sokkal több gonddal-bajjal jár, mint a szakszerű kutatás.) A megtalált, lefoglalandó tárgyakat lehetőség szerint egy helyre kell összegyűjteni, ahol a kutatás végeztéig biztonságban vannak (senki ne féljen hozzájuk egykönnyen, ne kerüljenek ki a látókörünkből). › A kutatást egyszerre csak egy helyiségben kell végezni, általában a helyiségben körkörösen haladva a berendezési tárgyakat, ezek tartalmát, majd a falakat, a mennyezetet, végül a padlót kell átvizsgálni. El kell mozdítani a berendezési tárgyakat, képeket, szőnyegeket is, mert csak így fedezhetők 220 Volt, hogy az elrejtőzött személy megtalálásakor a lakás tulajdonosa kirohant a szobából, s mire a szűk folyosó miatt a nyomozó utolérte, már félig kimászott a nyolcadik emeleti ablakon! 221 Vö. a Be. 149. § (4) bekezdésével, valamint a 9.3.3. címben írtakkal.

234

fel a falban, padlózatban, bútorok hátsó részében (alján) kiképzett rejtekhelyek, illetve elrejtett tárgyak. Ha ékszert, fegyvert, értékpapírt kell keresni, nyilván a legkisebb elrejtésre alkalmas helyet is át kell vizsgálni. Ha pl. csak a testi sértés elkövetéséhez használt kisbaltát kell keresni és nincs alapos ok arra, hogy a személyt más bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítsuk, nyilván nincs értelme a képek hátsó borítását is leszedni. A kályhákat, tüzelésre, égetésre alkalmas helyeket is gondosan át kell vizsgálni, indokolt esetben a tűztér tartalmát a szakértői vizsgálat céljára ki kell szedni, össze kell gyűjteni. › Ha egy helyiséggel végeztek, át lehet térni a következőre. Egy-egy összefüggő területrész átkutatása után – akár előkerült a keresett dolog akár nem – célszerű még egyszer végiggondolni, hogy nem maradt-e ki valamilyen hely, tárgy a kutatásból. A lakás után át kell kutatni a hozzá tartozó padlásteret, pincét vagy pincerészt, garázst, műhelyt, a tüzelő vagy más dolgok tárolására létesített fészereket, bódékat, és az állattartás célját szolgáló építményeket. (Nemcsak a harapós kutya házába, de pl. a trágyadomb alá is elrejthetnek egyes dolgokat, arra számítva, hogy a hatóság eljáró tagjai ott majd nem fognak kutatni.). Lakótelepi, illetve társasházak esetében a gondnok (közös képviselő, stb.) útján állapíthatjuk meg, hogy melyik pince-, padlás- vagy garázsrész tartozik az érdekelt lakásához, mely más helyiségek vannak még a használatában. E személyek segítségünkre lehetnek a közös használatú helyiségek átvizsgálásában is (pl. az ellopott kerékpárt elhelyezhették a közös kerékpártárolóban is). › A számlák, személyi és egyéb iratok helyszínen való tüzetes átvizsgálására általában nincs lehetőség, ezért a relevánsnak látszó iratokat célszerű lefoglalni 222 (pl. a zálogjegyek alapján rendszerint csak akkor lehet a zálogtárgyat azonosítani, ha a zálogfiókban azt megmutatják; levelekről, menetrendről, térképről is kiderülhet, hogy azok a bűncselekmény bizonyítékai, stb.). Le kell foglalni a megtalált személyi iratot, ha azt előreláthatólag be kell vonni (ha a jogszabályban előírt feltételek fennállását a nyomozás bizonyítja, később intézkedni kell pl. az útlevél, gépjárművezetői-, fegyvertartási engedély stb. bevonására). Fel kell figyelni a csak engedéllyel birtokolható, illetve a gyanús, a tiltott dolgokra is (pl. fegyver, lőszer, titokhordozó irat, vállalati bélyegző, postazsák, kábítószerrel kapcsolatos eszközök stb.), s ezeket is le kell foglalni.

• Az érdekeltek és családtagjaik magatartása sokszor jelzi számunkra, hogy a kutatással milyen irányban haladunk. Az erőltetett nyugalom vagy a „műbalhé” (váratlan „rosszullét”, hisztérikus kitörés, a kutatás módjának kritizálása, az eljárás fizikai akadályozása, a holmi szétdobálása stb.) rendszerint egybeesik azzal, hogy a rendőr az elrejtett dolog közelébe kerül: olyan helyen kutat, ahová a keresett tárgyak valamelyikét eldugták, illetve releváns tárgyat talált. Az érdekelt megkönnyebbülése, magabiztossá válása viszont arra utalhat, hogy valamit nem vettünk észre. Az ilyen megnyilvánulások irányíthatják a figyelmünket azokra a területekre, ahol alaposabban kell kutatni, illetve ahová még egyszer vissza kell térni, mert nem kellő gondossággal jártunk el.

• Ügyelni kell a nyomozási, illetőleg a magántitok védelmére is. A házkutatás során az abban résztvevő nem hatósági személyek egy sor olyan körülménnyel ismerkednek meg, amelyek a magánélethez tartoznak, és így jogi védelemben részesülnek. Arra kell törekedni, hogy a hatósági tanúk vagy a sértett (tulajdonos, birtokos) részéről közreműködők (pl. rendészeti dolgozó, aki meg tudja állapítani, hogy a talált dolgok közül melyik a sértett vállalat tulajdona stb.) ilyen tekintetben is megtartsák a nyomozási titkot, erre egyébként is fel kell hívni a figyelmüket. Igaz, hogy a kutatást figyelemmel kell kísérniük, de ez nem jelenti azt, hogy pl. végignézegethetik az érdekelt birtokában lévő fényképeket, elolvashatják a lefoglalandó leveleket stb.

3) A házkutatás eredményeinek rögzítése A házkutatásról jegyzőkönyvet kell felvenni. Ha a házkutatást halaszthatatlan nyomozási cselekményként, határozat nélkül hajtották végre, a jegyzőkönyvbe foglalható a határozat, valamint a jogorvoslati jogra történt figyelmeztetés, és az arra tett nyilatkozat is. A Nyer. 79. §-a szerint „A házkutatásról, lefoglalásról, motozásról felvett jegyzőkönyvnek a Be. 166. §-ában foglalt adatokon, illetve a bűnjelkezelésre vonatkozó jogszabály által előírtakon kívül tartalmaznia kell a nyomozási cselekmény lefolytatását, így különösen: 222

Lásd még ehhez: Be. 149. § (6) bek., 153. § (1)–(2) bek., Nyer. 82. § (1)–(2) bek.

235

a) a házkutatást, lefoglalást, motozást szenvedő felszólítását a keresett dolog előadására – illetőleg a bűncselekmény elkövetőjének kézre kerítése érdekében történő házkutatás esetén a keresett személy elrejtőzési helyének közlésére –, és az arra vonatkozó nyilatkozatát, b) ha a házkutatást, lefoglalást, motozást szenvedő a keresett dolgot nem adja elő, illetőleg nem közli a keresett személy rejtőzködési helyét, a figyelmeztetést arra vonatkozóan, hogy ez nem akadálya az eljárás lefolytatásának, c) a házkutatást szenvedőnek, illetve megbízottjának (képviselőjének) a házkutatás alatti magatartását, a házkutatás során keletkezett esetleges kárt, annak okát és mértékét (az esetleges kár mértékét indokolt esetben a nyomozási cselekmény után nyomban bevont szakértővel kell tisztázni, megállapításaira a házkutatást szenvedőt nyilatkoztatni kell, és azt jegyzőkönyvbe kell foglalni), d) a keresett személy vagy a tárgyi bizonyítási eszköz megtalálásának helyét, körülményeit, továbbá minden olyan tényt, amelynek a bizonyítás szempontjából jelentősége lehet, e) a bűncselekmény nyomainak, más tárgyi bizonyítási eszközöknek a leírását úgy, hogy azok a későbbi eljárás során is alkalmasak legyenek a kétséget kizáró azonosításra, illetve felismerésre, f) a nyomok és a bizonyítási eszközök rögzítésének egyéb módját, így különösen a hang-, fénykép-, videofelvétel tényét, és azt, hogy a felvételek pontosan miről készültek, g) ha a házkutatásra, lefoglalásra, motozásra írásbeli határozat nélkül került sor, az erre való utalást, h) az egyes bűnjeleket milyen sorszámú bűnjelcímkével látták el, i) a hatósági tanú észrevételeit, j) a házkutatást szenvedőnek, illetve megbízottjának (képviselőjének), illetőleg a lefoglalást, motozást szenvedőnek a nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a nyomozási cselekmény ténye, illetve lefolytatásának módja miatt él-e panasszal.”

A Nyer előírja a lefoglalt bűnjelek csomagolásának és későbbi kezelésének módját is. „80. § Ha a házkutatás során a bűncselekmény nyomhordozóinak vagy tárgyi bizonyítási eszközeinek csomagolására kerül sor, a csomagot a házkutatást szenvedő, illetve megbízottja (képviselője) jelenlétében a helyszínen kell lezárni. A lezárást a nyomozó szerv eljáró tagjának és a házkutatást szenvedőnek, illetve megbízottjának (képviselőjének), valamint a hatósági tanúnak aláírásával és az aláírás időpontjának a feltüntetésével hitelesíteni kell. A hitelesítés megtörténtének, illetve megtagadásának tényét a jegyzőkönyvben rögzíteni kell. 81. § (1) Ha a lefoglalt bűnjelek tételes felsorolása a házkutatás idejét indokolatlanul megnövelné, a lefoglalt dolgokat a házkutatást szenvedő, illetve megbízottja (képviselője), jelenlétében a 80. §-ban meghatározottak szerint kell becsomagolni, illetve hitelesíteni. (2) A házkutatást szenvedőt, illetve képviselőjét értesíteni kell arról, hogy hol és mikor kerül sor a csomag felbontásra. A lezárt csomag bontatlanságát a nyomozó szerv épületében a házkutatást szenvedő, illetve képviselője jelenlétében kell megvizsgálni, erről a házkutatást szenvedőt, illetve képviselőjét nyilatkoztatni kell, majd a felbontást követően – külön jegyzőkönyvben – részletesen fel kell sorolni a lefoglalt tárgyakat. Ha a házkutatást szenvedő, illetve képviselője az értesítésre nem jelenik meg, a csomag felbontásakor célszerű hatósági tanút alkalmazni. 82. § (1) A címzettnek még nem kézbesített postai és hírközlési küldemény visszatartásával egyidejűleg annak lefoglalása iránt előterjesztést kell tenni az ügyészhez. (2) Ha az ügyész a lefoglalást nem rendeli el, a visszatartást haladéktalanul meg kell szüntetni. (3) Olyan irat megtalálása esetén, amelynek megismeréséhez az iratbirtokos a Be. 153. §-ának (2) bekezdése alapján nem járul hozzá, a nyomozó szerv az iratbirtokos által zárt borítékban átadott iratot késedelem nélkül továbbítja az ügyészhez. 83. § Egyebekben a lefoglalt dolgok kezelését és nyilvántartását a bűnjelkezelésről szóló jogszabályokban foglaltak szerint kell végezni.”

Jelentősebb ügyekben a megtalált bűnjelekről, és máskor is azok rejtekhelyéről mindenképpen ajánlatos fénykép- vagy videofelvételt készíteni. Ugyancsak le kell fényképezni azt a lefoglalt dolgot, amely jellegénél, méreténél stb. fogva nem szállítható el, avagy amelyet más okból (pl. mert arra az adott termelőegység stb. működéséhez szükség van) a helyszínen, az érdekelt őrizetében hagynak. Ilyen esetben a jegyzőkönyvbe bele kell foglalni a lefoglalást szenvedő arról történő tájékoztatását, hogy a lefoglalt tárggyal kapcsolatban milyen kötelességei és jogai vannak (az érdekelt köteles saját költségén a lefoglalt tárgyat őrizni, állagát megőrizni, s csak akkor használhatja, ha erre engedélyt kap).

236

A házkutatásról felvett jegyzőkönyv egy példányát az érdekelt személynek, illetőleg megbízottjának (képviselőjének) át kell adni, az egyúttal a lefoglalt dolgok átvételi elismervényeként is szolgál. Ha a kutatás során más személytől (pl. valamelyik visszatartott személytől) kellett valamit lefoglalni, arról neki külön átvételi elismervényt kell adni. 10.3. KUTATÁS MÁSOK ÁLTAL IS HASZNÁLT ÉS/VAGY LAKOTT, VALAMINT NYILVÁNOS HELYEKEN Gyakorta előfordul, hogy többek által lakott/használt helyeken – lakásban, lakás jellegű objektumban (szálloda munkásszálló, kollégium, üdülő), munkahelyen (iroda, műhely, öltöző, raktár stb.), illetőleg nyilvános helyen (pl. kulturális-, sportlétesítményben stb.) – kell kutatni. Ezekben az esetekben több, a felkészülés és tervezés, valamint a végrehajtás során figyelembe veendő kérdés is felmerül, úgymint – a hely milyen jogcímen kutatható át; a kutatásról kit és milyen formában kell tájékoztatni; azon a célszemélyen223 kívül kinek van joga jelen lenni, részt venni, illetőleg kinek a közreműködése szükséges; – mely területeket kell átkutatni; azok kinek a rendelkezése alá tartoznak – s így a kutatás kinek a jogait és milyen módon érinti; – a keresett/megtalált dolgok kihez tartoznak (pl. kié a tárgy, ki tette oda) – stb.; – s merthogy sokszor elkerülhetetlen kívülálló személyek jelenléte, így titokvédelmi/adatkezelési problémák is lehetnek. • A krimináltaktika szerint a büntetőeljárásban ajánlatos betartani a házkutatás szabályait az olyan helyeken végzett kutatáskor is, amelyek a jog szerint nem minősülnek lakásnak, avagy az adott terület hovatartozása nem nyilvánvaló. Ezzel ugyanis egy sor jogvitát lehet elkerülni, és nem szenvedhet csorbát sem az eljárás sikeres lefolytatása, sem közvetlenül maga a bizonyítás. Máskor ugyanezt a házkutatás szabályainak értelemszerű alkalmazásával érhetjük el. Döntésünket nyilván befolyásolja, hogy a kutatásra hol, milyen okból, miféle eljárás keretében és szabályai szerint kerül sor. › Ami lakásnak minősül, az csak a házkutatás szabályai szerint kutatható át, más helyek viszont fokozott ellenőrzés és terepkutatás keretében is. Kivétel ezek alól, amikor a rendőr magánlakásba is jogosult belépni, hogy ott végrehajtsa a szükséges intézkedést, ami persze együtt járhat bizonyos kutatási tevékenységgel is. Egy szálloda, kollégium, munkás- vagy hajléktalanszálló nyilvánvalóan a házkutatás hatálya alá tartozik, a munkahelyek viszont csak akkor, ha pl. a célszemély munkahelye lakáshoz tartozó egyéb helyiségben van. Ha a munkahelyen szállás jellegű pihenőhelyiség van, azt helyesebb lakásnak tekintetni. › Mivel a kutatás elkerülhetetlenül érinti a tulajdonos, birtokos stb. jogait; büntetőeljárásban ajánlatos a munkahelyeken végzett kutatás során is a házkutatás formális szabályaihoz ragaszkodni, még ha ők az objektumba való bejutást, a kutatás végrehajtását, a keresett dolgok megtalálását stb. akár saját elhatározásukból is elősegíthetik. Máskor (pl. eltűnési ügyben folytatott közigazgatási eljárás stb.) persze nem is lehet szó házkutatásról, ekkor az lesz az irányadó, hogy az adott eljárás szabályai mit engednek meg, mit tesznek lehetővé (pl. szemle, terepkutatás). A hatóság számára nyilván az a kedvező, ha a jogosult hozzájárul a kutatáshoz, viszont fel kell készülni arra is, hogy ezt nem teszi meg.224 › A nyilvános helyek – pl. szórakozóhely, múzeum, pályaudvar, sportlétesítmény stb., ahová/ahol (az adott feltételek között) bárki beléphet, tartózkodhat – esetében elsődlegesen azt kell megvizsgálni, hogy a kutatás csak a közönség által használható helyekre irányul-e, mert ha nem erről van szó, úgy a fentebbiek szerint kell differenciálni.

• A többek által lakott/használt helyeken rendszerint vannak olyan helyiségek, területek stb., amelyeket nem kizárólagosan a célszemély használ. Következésképp a kutatás mások 223 224

Ebben az alcímben: aki miatt a kutatást/házkutatást végezzük. Lásd a 9.3.3. cím 2) pontját.

237

(tulajdonos, üzemeltető, lakó- vagy munkatárs stb.) jogait, érdekeit is érinti. Velük szemben ennek tényleges tartalma szerint kell eljárni. › A kutatás tényét (illetve a határozatot) a más érintettekkel szükség szerint kell közölni, jogaikra és kötelességeikre ennek megfelelően őket is ki kell oktatni. Például: ha a célszemély az albérlő, akkor tulajdonossal (stb.) a kutatás tényét azért kell közölni, mert az rendszerint kiterjed a közösen használt helyiségekre, ahol nyilván neki is vannak holmijai. Nem úgy akkor, ha az albérlő teljesen elkülönült lakrészt, épületet használ, s nincs olyan helyiség, terület, amelyet ezen kívül át kellene kutatni; oda a tulajdonos (stb.) közreműködése nélkül bejuthatunk – és így tovább.

› A Be. pontosan meghatározza, hogy a házkutatáson ki lehet jelen, így a célszemélyen kívül mások csak az érintettségük szerint lehetnek jelen, vehetnek részt; tehát a közösen használt helyiségek, területek átkutatásakor igen, a célszemély által kizárólagosan használt helyeken nem. Panaszjoguk (stb.) is az őket (jogaikat) érintő kérdésekre terjed ki. › Munkahelyek esetében nem az a mérvadó, hogy az egész objektumnak ki a tulajdonosa (stb.), hanem az, hogy az adott területrésszel (pl. iroda, műhely, öltöző, szerszámtároló, munkaterület stb.) ki rendelkezik. Ez alól kivételt képez, ha a kutatást az egész objektumra is ki kell terjeszteni. Pl.: ha egy irodaházban csak az egyik cég dolgozójának a szobáját, íróasztalát stb. kell átkutatni, ott az adott cég képviselője jelen lehet; ha minden más helyiséget, emeletet stb. is át kell kutatni, akkor már az irodaház tulajdonosa, üzemeltetője is érintett lesz, így ő vagy képviselője a bérlő helyiségein kívül végrehajtott kutatáson jelen lehet.225

› A mások által is használt/lakott helyeken végzett kutatás esetében (kivéve itt általában a magánlakást) a területre való belépésről a tulajdonost, a felelős munkahelyi vezetőt (pl. gondnok, rendész, szállodavezető) stb. értesíteni kell, aki az érintett vállalat (stb.) képviseletében a fentebb már említett korlátozásokkal lehet jelen. Érdemi nyilatkozatait a jegyzőkönyvben/jelentésben fel kell tüntetni, az esetleg tőle lefoglalt dolgokról átvételi elismervényt kell adni. • Külön gond a nyomozási titok megőrzése, az adatvédelmi rendelkezések betartása stb.; ugyanis nem mindig oldható meg a kívülálló személyek távoltartása, bár arra feltétlenül törekedni kell. A lakó- vagy munkatársakat célszerű figyelmeztetni arra, milyen következményei vannak a bűnpártolásnak, a bűnsegédi magatartásoknak, az adatvédelmi rendelkezések megszegésének. Nyilván fel kell hívni a figyelmüket a nyomozási titok megőrzésének fontosságára is (bár szankcionálni sajnos csak az előzőeket lehet).

• Mindezek mellett a mások által is használt/lakott helyek átkutatása során a következő taktikai ajánlások az irányadók. › Mindig tisztázni kell, hogy a célszemély az adott objektumon belül mely helyiségeket, dolgokat (pl. szekrény) használ kizárólagosan, illetőleg hol mozoghat szabadon (ahol valamit elrejthet). › Az adott területet, a belső rendet és az ott található személyeket jól ismerő tulajdonos, munkahelyi vezető, dolgozó (gondnok, vagyonőr) stb. a szükséges felvilágosítások megadásával, esetleg személyes közreműködésével226 érdemi segítséget adhat pl. a kutatás helyének meghatározásához, a talált dolgok felismeréséhez, eredetének megállapításához. Közös lakrészekben előbb tisztázni kell, hogy melyik berendezési tárgyat ki használja (mutassák meg), ezután a célszemély használatában lévő ágyat, szekrényt stb. kell átkutatni, végül fel kell kérni a többi ott lakót is, hogy a jelenlétünkben vizsgálják át saját holmijukat, nincs-e azok között idegen dolog (amelyet az érdekelt akár tudtukkal, akár a nélkül rejtett oda). Munkahelyen meg kell állapítani, hogy a célszemély ténylegesen melyik üzemrészben, területen, helyiségben dolgozik, melyik az íróasztala, öltözőszekrénye, munkapadja, mely közös helyiségeket 225

Megjegyzendő, hogy itt adott esetben külön gondot okozhat, ha a célszemély által (is) használt, hálózatba kötött számítógépen kell valamit keresni. 226 A Be. szerint lefolytatott házkutatás esetében személyes közreműködésre vagy szaktanácsadói minőségben, vagy úgy van lehetőség, hogy a közreműködő – a fentebb írtak szerint – érintettsége folytán jelen lehet!

238

vehet igénybe. Ha szükséges, át kell vizsgálni az összes olyan helyet, ahová bejuthat, és ott valamit elrejthet. Öltözőkben mindig át kell vizsgálni a használaton kívüli, illetőleg a jogosulatlanul igénybe vett szekrényeket is (az illegális szekrényhasználat célja sokszor éppen az, hogy a felfedezés veszélye nélkül időlegesen ott tárolhassák az eltulajdonított dolgokat). A kutatást mindig ki kell terjeszteni a közös helyiségekre is (mosdó-, WC-, főző-, szárító és más közös helyiségek). Az átkutatandó helyiségben, területen lévő (ott lakó/dolgozó) személyekről a kutatás megkezdése előtt célszerű tájékozódni, mert lehetséges az is, hogy a célszemély a vele baráti, vagy egyéb kapcsolatban lévő személyt kéri meg a keresett dolog elrejtésére.

A (ház)kutatás időtartamára a helyiséget használó más személyeket visszatarthatjuk. Arról is gondoskodni kell, hogy a kutatást ne zavarják, semmit ne dobjanak el, vagy vegyenek magukhoz. Az átvizsgálandó terület jellege, nagysága, a keresett dolog természete alapvetően befolyásolja, hogy milyen kutatási módszert kell választani, milyen létszámú kutatócsoportokat kell összeállítani, milyen szakemberekre és technikai eszközökre van szükség. Az itt ismertetett taktikai ajánlások többsége értelemszerűen érvényes és jól hasznosítható a más jogcímen megtartott kutatásokra is. A helyszíni szemle, a helyszíni kihallgatás esetében a Be. vonatkozó rendelkezései szerint történik a rögzítés, a lefoglalás stb. A terepkutatás, a fokozott ellenőrzés esetében az Sztk. tv., illetve az Rtv. (a szolgálati szabályzat) rendelkezései az irányadók; adott esetben a megtalált dolgot le kell foglalni, és sor kerülhet helyszíni szemle megtartására is.

10.4. NYÍLT TERÜLET ÁTKUTATÁSA Nyílt terület átkutatására többféle okból (pl. a büntetőeljárásban házkutatás, helyszíni szemle, helyszíni kihallgatás; a körözési munkában terepkutatás, K-akció227 stb.) kerülhet sor. A kutatás megkezdése előtt meg kell ismerkedni a terület általános képével, jellemzőivel. Ily módon könnyebben észlelhetők az általánostól eltérő, szokatlan jelenségek (pl. elszáradt, megsérült, kiszedett vagy éppen frissen ültetett növényzet; puha, az általános összképtől elütő állapotú-színű talaj stb.).228 Többnyire célszerű a helyszíni szemlénél ismertetett terület-felosztási módszerek alkalmazása. A kutatáshoz megfelelő technikai eszközöket kell biztosítani; nagy területet légi megfigyeléssel is át lehet tekinteni. A kutatásban csapaterő is bevethető; és igénybe vehetjük a terület sajátosságait ismerő szakemberek, helyi lakosok segítségét is. › A spirális, szektoros, négyzethálós módszereket a helyszíni szemlénél már ismertettük. A lineáris kutatás során a terület határával párhuzamosan olyan szélességű sávot kell kijelölni, amely – annak szélén haladva – könnyen áttekinthető; egy-egy kisebb területet átlósan átszelve (ún. diagonális módszer) is gyorsan meg lehet vizsgálni. › Nagyobb erők bevetésével láncban is végezhető a kutatás, ekkor a résztvevők távolságát a keresett dolog jellegének, méretének megfelelően kell meghatározni. Személyek, holttestek, elrejtett tárgyak, lőszerhüvely stb. szolgálati kutya alkalmazásával könnyebben felkutathatók. Amennyiben nyomkövető kutya alkalmazása is szükséges, annak indításáig a megtalált nyomnál (dolognál) a lánc haladását meg kell állítani. › A vizek mélyének átkutatásához búvárok, vízügyi szakemberek, halászok segítségét kell/lehet igénybe venni. Szakemberek közreműködése szükséges a barlangok, bányaterületek átkutatásához is (a területet jól ismerő barlangkutatók, barlangi mentők, bányászok stb. segítsége elengedhetetlen, hiszen ők rendelkeznek a megfelelő szakismerettel, felszereléssel, és ismerik ezeknek a helyeknek a veszélyeit is). Hasznos segítséget adhatnak a vadászok, mezőőrök is, akik megjelölhetik, hogy milyen búvóhelyeket, tereptárgyakat találhatunk az adott területen.

227

K-akció = körözési akció – lásd a 12. fejezetben. A szolgálati helyén meggyilkolt Gyulai Károly r. ftőrm. elásott holtteste fölé az elkövetők visszaültették a kukoricát. A megbolygatott kukoricaszárak azonban fonnyadtságukkal elütöttek környezetüktől. A légi megfigyelés során – még mielőtt a kutatólánc odaért volna – ezt észlelve fedezték fel a holttest elrejtési helyét. 228

239

A nyílt terep, illetve az említett búvóhelyül használható helyek átkutatása során is ügyelni kell a biztonsági rendszabályok betartására. A szakemberek közreműködésével végrehajtott kutatás esetében az eljáró hatóság a felelős e résztvevők személyi biztonságáért is. Ha a házkutatást követően kell bekerítetlen területet (pl. a lakóházhoz, tanyához, borpincéhez tartozó kertészet, szőlő, gyümölcsös stb.) is át kell kutatni, akkor azt is az érdekelt közreműködésével, jelenlétében célszerű elvégezni. Ha valamely megtalált dolog helyét nem maga az érdekelt mutatta meg, célszerű azonnal nyilatkoztatni arra nézve, hogy az szerinte hogy kerülhetett oda (mit tud erről mondani; ami persze nem azt jelenti, hogy az állítását további vizsgálat nélkül tényként kellene elfogadni). Bekerítetlen, nem állandóan „felügyelt” területen ugyanis valóban előfordulhat, hogy a házkutatást szenvedőnek a dologhoz semmi köze nincs (egészen más ügyről van szó). 229 Mivel a kutatás eredményétől függően sor kerülhet helyszíni szemlére, a házkutatáshoz felkért hatósági tanúkat csak a terület átvizsgálásának befejezése után célszerű elbocsátani.

10.5. JÁRMŰVEK ÁTKUTATÁSA Járművek átkutatására is többféle szituációban kerülhet sor: pl. helyszíni szemle, helyszíni kihallgatás, házkutatás, motozás, a nyomozó hatóság egyéb adatszerző tevékenysége; igazoltatás, közúti ellenőrzés, fokozott ellenőrzés, K-akció; szabálysértési eljárás; nem rendőri szakterületen: határforgalmi vagy vámellenőrzés – stb. A megállított gépjárművek átvizsgálásakor a biztonsági rendszabályokat is be kell tartani (motor leállíttatása, a bennülők kiszállítása stb.). A házkutatás során át kell kutatni az érdekelt lakrészéhez tartozó udvaron, garázsban, fészerben stb. talált járműveket is (természetesen elrendelhető csak a járműre irányuló házkutatás is). A járművek átkutatása előtt a nyilvántartás vagy éppen a tanúk vallomásai alapján állapíthatjuk meg, hogy az érdekeltnek milyen járművek vannak a birtokában és azok hol találhatók. Kerékpárok, motorkerékpárok, hasonló típusú járművek csővázának üregeit, kormánykarját, világító és hangjelző berendezéseit, szerszámtáskáját, üzemanyagtartályát, ülésrészét, burkolóelemeit, esetleg kerekeit (gumik) célszerű átvizsgálni. A személy- és tehergépkocsik, lakókocsik, autóbuszok, utánfutók és pótkocsik gyártmányuktól és típusuktól függően több-kevesebb lehetőséget nyújtanak személyek vagy tárgyak elrejtésére. Általában a következő részeket kell átvizsgálni: › az alváz és a futómű üreges részeit, › a karosszéria-vázon a típus sajátosságainak megfelelő üregeket (pl. a lemezcsatlakozások által kialakított sarkokat, ajtó- és ablakoszlopokat, főtartókat, küszöböket, a váz és a sárvédők közötti teret, a padlólemez megerősítését szolgáló dupla lemezek közötti üregeket stb.), › a lámpatesteket, illetve a befogadásukra szolgáló karosszéria-részeket, akkumulátor és pótkeréktartót, ülések alatti részeket, a műszerfalat, kesztyűtartót és az általuk határolt holtteret, a fűtőberendezést és csatornáit, › a kárpitozott részeket: ülések alját, háttámlát, fejtámaszt, ajtók belsejét, tetőkárpitozást, napellenzőt, › a motortérben a légszűrőt, hűtők kiegyenlítő-tartályát, ablakmosó tartályát, a leszerelhető fedéllel ellátott elektromos berendezéseket, › a csomagtérben – kialakításától függően – lehetnek kisebb üregek, illetve a pótkerék vagy szerszám tárolására kiképzett, befedett részek, maga a pótkerék vagy szerszámkészlet is alkalmas kisebbnagyobb dolgok elrejtésére, › lakókocsikban az egyes berendezési tárgyakat is részletesen át kell vizsgálni, (lakókocsikban és mikrobuszokban még személyek elrejtőzésére alkalmas nagyságú helyet is ki lehet alakítani, ezért célszerű a megfelelő helyeken a jármű kül- és belméreteit ellenőrizni), 229

Így például a természetes halál bekövetkezése nincs „helyhez kötve”; az öngyilkos sem nézi, hogy kinek a telkén áll a fa, amire felköti magát; mint ahogyan az elkövetők is sokszor csupán azt veszik figyelembe, hogy a hely az adottságainál fogva megfelelő, alkalmas-e arra, hogy ott végrehajtsák a cselekményük valamely mozzanatát – a dolog elrejtését, egy gépkocsi szétszerelését stb.

240

› tehergépkocsikon, pótkocsikon a plató vagy a billenőfülke alatt is találhatunk elrejtésre alkalmas helyeket. Gyakorta alkalmazott módszer pl., hogy az alváz és a plató közé akár 4-6 méter hosszú deszkát, csövet, más anyagot is bedugnak, mintha az a gépkocsi tartozéka lenne, avagy a póttartályba (kannákba) rejtenek dolgokat. A járművek átkutatásakor ellenőrizni kell azokat a helyeket, ahol hegesztés, friss festés, a karosszéria, vagy a kárpitozás megbontása rejtekhelyre utal.

Sajátos feladat a vasúti-, vízi-, légi járművek, a munkagépek átkutatása: ezekhez ajánlott szakemberek közreműködését biztosítani.230 Mindig el kell végezni a jármű azonosítását és a körözésekben történő megfelelő ellenőrzését is (például az alváz-, motorszám, műszaki vizsgacímke és bejegyzések, lajstromjel stb. alapján: célszerű ezeket a nyilvántartási adatokkal összevetni). A járművek átkutatásához rendszerint néhány kéziszerszámra (csavarhúzók, kulcsok stb.)231 van szükség. Adott esetben kutya alkalmazására is sor kerülhet. Ha a járművet azért kell átvizsgálni, mert azon bűncselekmény során létrejött elváltozásokat kell felkutatni, akkor a járművet le kell foglalni, és a vizsgálatra szakértőt kell kirendelni. 10.6. A MOTOZÁS ÉS A RUHÁZATÁTVIZSGÁLÁS A személy és a közvetlen testi őrizetében lévő dolgok átkutatásának kétféle jogalapja, illetőleg módja van: a motozás és a ruházatátvizsgálás.232 • A motozás elsősorban tárgyi bizonyítási eszközök, lefoglalandó/elkobozható dolgok előkerítését szolgálja, és a testre (testüregekre) is kiterjed(het). Ezt csak a motozottal azonos nemű személy végezheti (illetve lehet jelen), kivéve az orvost. A ruházatátvizsgálás alapvetően biztonsági intézkedés, amely arra irányul, hogy a személytől elvegyenek minden olyan eszközt, amellyel önmagában vagy másokban kárt okozhat, támadásra, rendbontásra használhat fel, az adott helyen (helyzetben) nem tarthat magánál. A kétfajta intézkedés „átfedheti” egymást: pl. a támadásra alkalmas eszköz a motozás, a tárgyi bizonyítási eszköz a ruházatátvizsgálás során is előkerülhet. A kutatás mindkét esetben kiterjedhet az intézkedés alá vont személy rendelkezése alatt álló járműre, csomagra és más tárgyakra is. • A büntetőeljárásbeli motozás „bizonyítási eszköz vagy elkobozható, illetőleg vagyonelkobzás alá eső dolog megtalálása céljából a terhelt és az olyan személy ruházatának és testének átvizsgálása, akiről megalapozottan feltehető, hogy bizonyítási eszközt vagy elkobozható, illetőleg olyan dolgot tart magánál, amely vagyonelkobzás alá eshet.” A motozás a házkutatásnál már ismertetett módon határozathoz kötött büntetőeljárási kényszerintézkedés. A szabálysértési eljárásban „Átvizsgálható az olyan személynek a ruházata, csomagja, illetőleg a helyszínen lévő járműve, akiről alaposan feltehető, hogy tárgyi bizonyítási eszközt tart magánál, továbbá, ha az átvizsgálásra… lefoglalás érdekében van szükség.” Ez esetben sajátos módon keverednek az általános szabályok: bár ruházatátvizsgálás van, és a törvény külön ki is emeli, hogy az nem terjedhet ki a test átkutatására, ugyanakkor előírja, hogy azt csak az átvizsgált személlyel azonos nemű személy végezheti. A törvény a végrehajtás feltételeként nem ír elő határozatot. A kényszerintézkedés alá vontat mindkét eljárásban fel kell szólítani a keresett dolog átadására, s ha előadja, a végrehajtástól el kell tekinteni. Nyilvánvalóan itt is érvényes, amit a házkutatásnál már elmondottunk. Gyakori, hogy a személy a keresett tárgyon kívül más tárgyi bizonyítási eszközt vagy egyéb olyan tárgyat tart magánál, amelynek

230 Elegendő talán egyetlen példa: nemrégiben egy teherhajó ballaszttartályában – amelyben víznek kellett volna lennie – több ezer liter csempészett gázolajat találtak. 231 A vám- és pénzügyőrség, a határőrség speciális eszközökkel is rendelkezik. 232 Be. 150. §, Nyer 75–83. §§., Szabs. tv. 79. §.; Rtv. 31. §., a rendőrségi fogdák rendjéről szóló 19/1995. BM rendelet 16. §.

241

birtoklása jogszabályba ütközik (pl. lőfegyver, kábítószer); továbbá az esetleg előadott dolog sem feltétlenül azonos a keresett dologgal. Következésképp adott esetben a kutatás mégis végrehajtandó.

A kényszerintézkedésről jegyzőkönyvet (jelentést) kell készíteni (nem kell külön jegyzőkönyv, ha a motozásra a házkutatás keretében került sor). A megtalált tárgyi bizonyítási eszközök leírásával, lefoglalásával kapcsolatban a házkutatásnál már ismertetett módon kell eljárni. • A Rendőrség, Határőrség, Vám- és pénzügyőrség a különböző intézkedései során (ideértve a nyomozási cselekmények végrehajtását is) biztonsági okokból a rájuk vonatkozó rendelkezések szerint, előzetes figyelmeztetés után ruházatátvizsgálást hajthat végre.233 A halaszthatatlan eseteket kivéve a ruházatátvizsgálást is az eljárás alá vonttal azonos nemű személy hajthatja végre; s az nem történhet szeméremsértő módon. A helyszíni intézkedés során el kell venni azokat a dolgokat is, amelyek nyilvánvalóan az adott bűncselekmény tárgyi bizonyítékai (pl. az elkövetéshez használt kés, az ellopott pénztárca stb.), ha ezek a ruházatátvizsgálás keretében megtalálhatók. Ez viszont egyrészt nem mindig egyszerű (pl. készpénzt, vékonyka nyakláncot stb. aligha lehet a ruházat áttapogatásával megtalálni), másrészt nem mindig lehetséges (pl. ha a bűnjelet testüregben rejtik el). Ezért (is) kell gondosan ügyelni arra, hogy az előállítás alatt – egészen a motozás végrehajtásáig – a személy semmit se dobhasson el. A ruházatátvizsgálás során elvett dolgoknak tárgyi bizonyítási eszközként történő felhasználhatósága a következőképpen biztosítható: – az előállításról írt jelentésben (okirat) fel kell sorolni (azonosításra alkalmas módon le kell írni) a ruházatátvizsgáláskor elvett dolgokat; (a bíróság az intézkedő rendőrt, határőrt stb. – ha szükséges – tanúként is kihallgathatja arra nézve, hogy a dolog kitől és hogyan került az eljáró hatóság birtokába); – amely dologról feltehető/megállapítható, hogy az eljárásban tárgyi bizonyítékul szolgál(hat), azt le kell foglalni. • Biztonsági jellegű intézkedés az ún. fogdai motozás is, viszont ez a testre, testüregekre is kiterjed. A nyomozás során ellenőrizni kell az ún. fogdai letétet is, ugyanis előfordulhat, hogy a fogdai motozás során elvett dolog mégsem a gyanúsított tulajdonát képező, „szokásos” személyes használati tárgy, hanem tárgyi bizonyítási eszköz.234

• A motozás (illetve a ruházatátvizsgálás) végrehajtására vonatkozó fontosabb krimináltaktikai ajánlások a következők: › Mind a ruházatátvizsgálását, mind a motozást úgy kell lefolytatni, hogy a személynek ne adjunk lehetőséget a támadásra. Nem szabad megengedni, hogy a motozás végrehajtása előtt az érintett személy ellenőrzés nélkül a mosdóba, WC-re menjen, mert így könnyen megszabadulhat a nála lévő bűnjelektől: › célszerű, ha a keresett tárgy előadása helyett arra szólítjuk fel, hogy mondja meg: a keresett tárgy hol található, és mi vegyük el tőle; › a motozást úgy kell végrehajtani, hogy le kell vetetni a motozott személy ruházatát, majd a ruhadarabokat egyenként és alaposan át kell vizsgálni (a zsebeket ki kell fordítani, a varrásokat végig kell nézni; a bélést, a ruha alját, a válltömést, gallért végig kell tapogatni; meg kell nézni, hogy a cipő bélése vagy sarka elmozdítható-e stb.); › a testfelület és a testüregek átvizsgálásához orvos közreműködése szükséges, akit fel kell világosítani arról, hogy milyen dolgot keresünk; › ha az szükséges, a motozás befejezése után gondoskodni kell a röntgenvizsgálatról (átvilágításról) is; erre általában akkor kerül sor, ha az érdekelt feltehetően lenyelt valamit, esetleg gipszkötés van a kezén vagy a lábán;

233

A személy- és vagyonvédelem körében végezhető ruházatátvizsgálás problémájával most foglalkozik az Alkotmánybí-

róság.

234 A fogdaőrnek feltűnt, hogy a gyanúsított egyszer sem kérte el a letétben lévő szemüvegét, s ezt jelezte az ügy előadójának. Mint kiderült, egy igen értékes, platina keretű szemüvegről volt szó, amely tényleg nem a gyanúsított tulajdona volt, hanem lopásból származott.

242

› egyes esetekben a testüregek átvizsgálásáról azonnal gondoskodni kell (pl. ismereteink szerint a személy mérget tart magánál, vagy szájában máskor már találtak pengét vagy más veszélyes eszközt); a szükséges kutatást steril gumikesztyűvel végezhetjük el; › ha a személyt, illetve ruházatát már átvizsgáltuk, gondosan nézzük át a nála talált dolgokat (óra, toll, notesz, tárca) és csomagjait (táska, rádió stb.); › ha a körülmények miatt (az intézkedés, illetve az eljárás érdekében) az szükséges, a ruházatátvizsgálás során el kell/lehet venni a rádiótelefont is.

› A ruházatátvizsgálás és a motozás elhatárolásának nemcsak jogi, hanem taktikai jelentősége is van. A bűncselekmény elkövetőjének elfogásakor – különösen, ha ez közvetlenül az elkövetés után történt vagy a személy tagadja, hogy a bűncselekményhez köze van – általában az a célszerű, ha először az elemi biztonsági szabályok betartására korlátozott ruházatátvizsgálást hajtjuk végre. Ezután meghallgatjuk vagy kihallgatjuk, és csak vallomása (nyilatkozata) beszerzése után motozzuk meg. Meghallgatása, illetve kihallgatása során el kell mondatni vele a cselekményben játszott szerepét, majd részletesen nyilatkoztatni kell a nála lévő tárgyakról is (természetesen fokozott gondot kell fordítani arra, hogy eközben ne dobhasson el semmit, és támadással se próbálkozhasson). Az ily módon beszerzett vallomás után végrehajtott motozás alkalmas lehet a tagadás megcáfolására, emellett már nem lesz módja a személynek arra sem, hogy kimagyarázkodjék, ha a motozáskor olyan tárgyat találunk nála, amelyről azt állította, hogy nincs a birtokában.

› A motozás alkalmával megállapíthatjuk azokat az ismertetőjeleket (tetoválás, sebhely, anyajegy), amelyekről nyilvántartási adatszolgáltatást kell teljesíteni. › Ha az érdekelten sérülést találunk, a sérülés eredetéről nyilatkoztatni kell, és azt jegyzőkönyvbe kell foglalni. Amennyiben a személy testén vagy ruházatán, illetve a nála talált tárgyakon a bűncselekménnyel összefüggő elváltozásokat találunk, azok szakértői vizsgálatáról gondoskodni kell.

243

11. A FORRÓNYOMOS FELDERÍTÉS, AZ ÜGYELET BŰNÜGYI FELADATAI 11.1. A FORRÓNYOMOS FELDERÍTÉS FOGALMA, JELLEMZŐI, SZERVEZETI MODELLJE Több évtizede van már annak, hogy olyannyira kedvezőtlennek ítélték a bűnözésnek a mai állapotokhoz nem is hasonlítható súlyú/jelentőségű mennyiségi növekedését és strukturális változásait, hogy napirendre tűzték egy „új módszer” kialakítását és bevezetését. A cél kezdettől fogva az volt, hogy (legalább) a kiemelt ügyekben, a súlyos bűncselekmények esetében minél jobban érvényesüljön a gyorsaság elve, a feladatokat szakszerűbben hajtsák végre – és így növekedjen a nyomozás hatékonysága. Az elgondolás a metodikai ismeretanyag, illetve a pozitív gyakorlati tapasztalatok mellett a csoportos nyomozás azon előnyeire támaszkodott, hogy a nagyobb erők bevetése sokkal kedvezőbb lehetőséget nyújt a felderítésre és a bizonyításra, mint amikor a nyomozási cselekményeket és intézkedéseket (jórészt) egymagában az ügy előadója, egyesével hajtja végre. Az „újítás” lényege az, hogy az erők koncentrálására közvetlenül a bűncselekményről történt tudomásszerzéskor kerüljön sor, minél inkább elkerülve ezzel az időmúlással együtt járó hátrányokat (elváltozások megsemmisülése, stb.); s majd ez után folytatódjék a nyomozás a „szokásos” módon. A megvalósítás lehetőségét abban látták, hogy mindig készenlétben álljon egy kellően felkészült, a helyi sajátosságoknak is megfelelően megszervezett, azonnal bevethető egység, amely előre kidolgozott tervekre is támaszkodva képes haladéktalanul és szakszerűen végrehajtani az aktuális feladatokat. Ehhez persze szükség volt egy olyan nyomozási-nyomozásszervezési modell kidolgozására, amely magába foglalja, hogy milyen feladatokat kell számításba venni és azok ellátásához milyen szervezeti egységekre (melyik szakterületekről, szolgálati ágakból kire-kikre) van szükség, továbbá hogyan biztosítható az azonnali bevetés, az irányítás, az információáramlás és az együttműködés. Így került sor „A bűnelkövetők hatékonyabb üldözéséről” szóló 17/1978. BM. Parancs, és végrehajtási utasítása (13/1978. BMh. Intézkedés) kiadására; ezzel kezdődött meg az először „forrónyomon üldözésnek”nek, mostanára forrónyomos felderítésnek nevezett krimináltaktikai módszer „pályafutása”.

1) A forrónyomos felderítés fogalma, jellemzői ⇨ A forrónyomos felderítés a kiemelt bűncselekmények nyomozásának kezdeti szakaszában felmerülő feladatoknak a szükséges erők helyszínre koncentrálásával és optimális keretek közti alkalmazásával történő tervszerű, szervezett, egyidejű, gyors és szakszerű végrehajtása érdekében kidolgozott, a nyomozás hatékonyságának növelését célzó, több kriminalisztikai műveletet magába foglaló komplex taktikai eljárásmód. Jelentősége, hogy lehetővé teszi a szükséges nyomozási cselekmények, kényszer- és más intézkedések azonnali végrehajtását, az információveszteség minimalizálását, és a még fellelhető adatok, információk, bizonyítékok hatékony felhasználását, így alkalmazásával csökkenthető az időmúlás okozta hátrány. Közvetlen célja a bűnelkövető kilétének a megállapítása, elfogása; a fellelhető adatok (információk), illetőleg személyi és tárgyi bizonyítékok azonnali megszerzése és hasznosítása. Alkalmazására rendszerint a súlyos, ún. helyszínes bűncselekmények ügyében kerül sor, ilyenek: – az élet elleni, illetve más erőszakos jellegű bűncselekmények (rablás, lőfegyverrel elkövetés, robbantás stb.), – a nemi erkölcs elleni súlyos bűncselekmények, – a nagy kárértékű, illetve sorozatban elkövetett betöréses lopások, – de ilyen alkalom a hatóság őrizetéből megszökött személyek elfogása is. Alapkövetelményei a gyorsaság, a tervszerűség, a szervezettség és a szakszerűség, melyek jelentőség aláhúzza, hogy a forrónyomos felderítésre mindig alkalomszerűen, „azonnali bevetésként” kerül sor. A forrónyomos felderítés fontos eleme a helyi sajátosságok (a rendelkezésre álló erők és eszközök, a bűnügyi helyzet, a terület adottságai stb.) kellő figyelembe vétele, ezért alkalmazását helyi utasításban is szabályozni (konkretizálni) kell. Az alapelvek/alapkövetelmények érvényesítéséről a következőket kell elmondanunk.

244

A szervezeti modell kialakításakor két fő szempontot kell figyelembe venni: az adott bűncselekményfajták (típusok) esetében melyek a nyomozás kezdeti időszakának a tipikus feladatai, és azok szakszerű és gyors végrehajtásához felkészültségüknél, szakismereteiknél stb. fogva melyik területekről ki(k)re lehet szükség. A forrónyomos felderítésben fokozott szerepe van a nyomozás tervezésének és szervezésének, mert a csoportos nyomozás olyan speciális esetéről van szó, amikor különféle erők (köztük társadalmi kapcsolatok) együttműködését, szerteágazó feladataik egyidejű és összehangolt elvégzését kell biztosítani úgy, hogy a sajátos körülmények ne okozzanak fennakadást, információvesztes éget, semmi se kerülje el a figyelmet – miközben a tervezés és szervezés feladatait is azonnal, ad hoc módon kell elvégezni. A gyorsaság feltétele, hogy a szükséges erők-eszközök időben bevethetők legyenek. Ehhez a helyi adottságoknak megfelelően előre meg kell szervezni a különböző feladatok végrehajtásához szükséges munkacsoportokat, ki kell jelölni a felelős vezetőket, ki kell alakítani a készenlét, a kiértesítés, a helyszínre szállítás, a hírösszeköttetés rendjét, ismerni kell a kisegítő erők (lásd később) helyzetét stb. A szakszerűség úgy valósítható meg, ha a résztvevők pontosan ismerik és képesek is végrehajtani a feladataikat. Különösen fontos, hogy a kijelölt vezetők kellő elméleti felkészültséggel, gyakorlati tapasztalattal és vezetési ismeretekkel rendelkezzenek, s (lehetőség szerint) tájékozottak legyenek a terület bűnügyi operatív helyzetéről is.

2) A forrónyomos felderítés szervezeti modellje A forrónyomos felderítés szervezete a következőkből áll(hat): – az akciócsoport vezetője (parancsnoka, esetleg irányító törzs), – a több funkcionális egységből álló akciócsoport, – amely szükség szerint kisegítő erőkkel egészülhet ki, – és az ügyelet. › Az akciócsoport vezetőjét (parancsnokát) általában a kapitányság vagy a bűnügyi osztály vezetője jelöli ki hosszabb időre, esetenként egyetlen alkalomra. Ha különböző szintű szervek, vagy jelentősebb erők együttműködése szükséges, akkor célszerű irányító törzset létrehozni. › Az akciócsoport létszámát és összetételét a bűncselekmény súlya, az elkövető veszélyessége és az elvégzendő feladatok figyelembe vételével kell meghatározni. Az akciócsoport elvben a helyszíni szemle-bizottságból, a szaknyomozóból vagy nyomozóbrigádból, a járőrökből és a területileg illetékes körzeti megbízottból áll; ez egészíthető ki az ún. kisegítő erőkkel; ami főkapitánysági szinten gyakorlatilag működik is. A helyi kapitányságokon az akcióparancsnoki, szemlebizottsági és nyomozói feladatkörök ellátására a rendelkezésre álló létszámtól, valamint a bűnügyi helyzettől függően általában heti váltásos rendszerben ún. forrónyomos ügyeletet szerveznek (van, ahol ez gyakorlatilag két főből áll). Az ide beosztottaknak mindenkor elérhetőknek, az elfogadott normák szerint legfeljebb egy órán belül bevethetőknek kell lenniük; ezért a helyi adottságoknak megfelelően szabályozni kell a kapcsolattartás módját, továbbá, hogy a forrónyomosok hol tartózkodjanak, miképpen történjék a kapcsolattartás, a helyszínre szállításuk/érkeztetésük; s persze kötelesek mindenkor jelenteni, ha elhagyják a kapitányság épületét (s hogy hol vannak, hogyan érhetők el). A közbiztonsági állományból elsősorban az éppen szolgálatban lévő járőröket, valamint a területileg illetékes körzeti megbízottat veszik igénybe. Ha ez nem elegendő (vagy az, akire szükség lenne, nincs szolgálatban), akkor a szükséges erőt átcsoportosítás, berendelés útján biztosítják.

› Kisegítőként csapaterő, bevetési vagy más speciális egységek (tűzszerész, légirendész stb.); társszervek (határőrség, polgári védelem stb.); a lakossági és hivatalos kapcsolatok (polgárőrség, önkormányzat stb.); illetőleg a különféle szakfeladatokat ellátó személyek, szervezetek (búvárok, barlangi/bányamentők, alpinisták stb.) vonhatók be. › Az ügyelet – sajátos helyzeténél fogva – részben a vezetési pont, részben a háttérbázis szerepét tölti be. 3) A forrónyomos felderítés irányítása, szervezetének működése Alaphelyzetben az akciócsoport parancsnoka vezeti a nyomozást és irányítja a helyszíni tevékenységet; az akciócsoportba beosztottak tőle kapják a feladatokat (amelyeket az általa

245

meghatározottak keretei között önállóan hajtanak végre); és neki tesznek jelentést az elért eredményekről, a beszerzett adatokról. Attól függően, hogy az akciócsoport vezetője mennyire járatos az egyes szakterületekhez tartozó kérdésekben, a feladatok és végrehajtási módjuk meghatározásakor ajánlatos konzultálnia az érintettekkel. Ha nagyobb erőket kell igénybe venni, akkor célszerű az akciócsoport és a részegységek (kijelölt) vezetőiből „irányító stábot” (törzs) létrehozni. Ilyenkor az akcióparancsnok a vezetőkkel tartja a közvetlen kapcsolatot, elsősorban rajtuk keresztül adja ki a szükséges utasításokat és „gyűjti be” az eredményeket. Nyomozástaktikai szempontból természetesen indokolt lehet, hogy az akcióparancsnok az egyes csoportokat maga igazítsa el, illetőleg az érdemi információt szerzett beosztottat (főként az információveszteség elkerülése végett) maga hallgassa meg, kérdezze ki. Ez mindig az adott szituációtól függ. A gyakorlat azonban „árnyaltabb”. A nyomozást végső soron mindig az illetékes bűnügyi vezető irányítja, ő jogosult az előadó kijelölésére – és így tovább; és az ügyész is rajta keresztül gyakorolja a nyomozásirányítási/felügyeleti jogkörét. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a forrónyomos felderítésre nem csak a saját hatáskörbe (illetékesség alá) tartozó ügyekben kerül sor; így az akcióparancsok számára nem csak a saját vezetője ad/adhat utasításokat; sőt: egyes feladatokat a helyi „forrónyomos brigád” nem is hajthat végre. Tipikus példa erre az emberölés: rendszerint a helyi forrónyomosok kezdik meg a munkát, és közreműködésük is elengedhetetlen – viszont mihelyst kiderül, hogy valóban emberölésről van szó, a helyszíni szemlének neki sem foghatnak, no és főkapitányság azonnal átveszi az irányítást.

4) A forrónyomos felderítés tervezése A forrónyomos felderítés esetében két fázisa van a tervezésnek: a típustervek létrehozása és folyamatos karbantartása (változások átvezetése), illetve annak felhasználásával az aktuális ügyben a tényleges nyomozástervezés-szervezés. A tervszerűség elve megköveteli, hogy az ügyeletek és az akciócsoport együttműködésének biztosítására és gyorsítására a kiemelt bűncselekmény-kategóriákra a helyi sajátosságokat is figyelembe vevő típustervek készüljenek (ezt a vonatkozó parancs elő is írja). A gyakorlat azt igazolja, hogy ahol gondot fordítanak e tervek elkészítésére és megfelelő karbantartására, ott még a váratlan eseményekre is képesek fennakadás nélkül reagálni. E típustervek sajátossága, hogy viszonylag sok szervezési mozzanatot tartalmaznak, hiszen végül is a forrónyomos felderítés „forgatókönyveként” szolgálnak. Tartalmazniuk kell (pl.) a következőket: – az ügyelet feladatait; az akciócsoport parancsnokának a nevét; a bevonható állomány körét (ideértve a társadalmi kapcsolatokat is), – a kiértesítések rendjét és módját (időnormák), – a különleges technikai eszközök (ami helyben nem biztosítható) igénybe vételének lehetőségeit, – az egyes kiemelt bűncselekmények nyomozására vonatkozó speciális követelményeket (lényegében ez a rész felel meg a szokásos típusterveknek), – a szomszédos rendőri, illetve a társszervekkel való együttműködéshez szükséges információkat (pl. milyen esetekben, milyen honvédségi, határőrizeti segítségre lehet számítani, és az hogyan biztosítható; mikor kell a polgári védelemmel felvenni a kapcsolatot; hol működik vagyonvédelmi szolgálat stb.), – a területzárás feladatait, végrehajtásának lehetőségeit, – továbbá előre el lehet készíteni tervezési segédleteket is (búvóhelyek listája, külterület térképvázlata stb.). A típusterv aktualizálása az akcióparancsnok (irányító törzs) feladata, ez nyilvánvalóan a konkrét ügy adatai alapján történik (vö.: 2.2. cím). 5) A forrónyomos felderítés elrendelése A forrónyomos felderítés elrendelése az ügyeleti szolgálatra vonatkozó, valamint a helyi forrónyomos intézkedésekben megjelölt esetekben kötelező. Ez alól azonban vannak/lehetnek kivételek. A kérdés ugyanis mindig az, hogy az adott esetben van-e reálisan elfogadható ok arra, hogy nagyobb erőket vessünk be, hogy eltérjünk a nyomozás „szokásos” menetétől.

246

Döntésünket több tényező is befolyásolhatja, amelyeket ajánlatos gondosan mérlegelni. Például: › a forrónyomos felderítésnek rendszerint akkor van értelme, ha az elkövetés és a tudomásra jutás között viszonylag rövid idő telt el – ami persze a körülményektől függően akár heteket is jelenthet; › az elrendelés mellett szól, ha sok feladatot kell azonnal végrehajtani; › a bűncselekmény súlyosságának megítélésekor nem feledkezhetünk meg annak a bűnügyi operatív helyzettel való összefüggéséről; › az indokolatlan elrendeléssel viszont a rendelkezésre álló erőket más fontos feladatok ellátásától vonnánk el, és/vagy feleslegesen terhelnénk. A bűncselekmény helyszínén és környékén, az érkezés/távozás útvonalán (stb.) keletkezett elváltozások nem egyszer hosszabb ideig is megmaradnak; esetleg éppen a tudomásszerzéskor fenyegeti azokat – pl. az időjárási körülmények miatt – a megsemmisülés veszélye; ezért csupán az idő múlása okán nem mellőzhető a forrónyomos felderítés. Ha van reális esély az elkövető kilétének megállapítására, elfogására (stb.), még egy jelentéktelennek tűnő ügyben is indokolt lehet az elrendelés; a nagyobb erők bevetését a feladatok száma és jellege, az ügy sorozathoz tartozása stb. is megalapozhatja. Pazarlás viszont puszta formalitásból, csak a cselekmény súlya miatt, „nézőközönségnek” kivezényelni a forrónyomosokat, ha valójában nincs semmi konkrét tennivalójuk.

A forrónyomos felderítés során – a Be., valamint a más vonatkozó jogszabályok előírásainak betartásával – gyakorlatilag bármely intézkedésre, nyomozási cselekményre sor kerülhet.235 Amennyiben az üldözés, a bizonyítékok felkutatása, rögzítése befejeződött és a nyomozás már a szokott feltételek között folytatható, a forrónyomos felderítést be kell fejezni. 6) A forrónyomos felderítés végrehajtása a) Az ügyelet feladatai

A forrónyomos felderítésre vonatkozó szabályozás szerint az ügyeleteknek gyors és hatékony intézkedésekkel, híradástechnikai berendezéseik összehangolt felhasználásával kell segíteniük a forrónyomos felderítést. Az ügyeleti szolgálatnak akkor kell a forrónyomos felderítést elrendelnie, ha az azonnal jelentendő kiemelt, súlyos bűncselekmények valamelyikénél az ismert vagy ismeretlen elkövető elrejtőzése, menekülése vagy a hatósági őrizetből történő szökése történt. További ok lehet az elrendelésre, ha az elkövető elrejtőzése, az országból való távozása vagy öngyilkossága várható. Az elrendelés általában (elsősorban a hivatali munkaidőn kívül) az ügyeletes feladata, aki a sértett (a bejelentő) által elmondottak és a helyszínre küldött helyszínbiztosító visszajelentése alapján dönt – akár a ráruházott hatáskörénél fogva, akár úgy, hogy jelenti az eseményt az illetékes parancsnoknak, aki az intézkedések irányítását átveszi. Az akciócsoport összetételét a körülmények figyelembe vételével kell meghatározni. Gondoskodni kell a kiértesítésükről (ha szükséges, a szállításukról is) és lehetőleg egyenesen a helyszínre kell őket irányítani. Az akciócsoport parancsnokát, illetőleg a résztvevőket a megfelelő részletességgel tájékoztatni kell az eseményről, illetőleg a már megtett intézkedésekről. A panasz jegyzőkönyvezésére célszerűen akkor kerül sor, amikor az ügyeletes az azonnali intézkedésekről már gondoskodott. Az ügyeletet a már említett parancs, illetőleg a helyi szabályozás szerint jelentési kötelezettség is terheli (a kapitányság illetékes vezetőinek, a megyei- illetve az ORFK Főügyeletének tájékoztatása). A továbbiakban az ügyelet feladata – a hírösszeköttetés megszervezése és fenntartása;

235

Itt kell felhívni a figyelmet arra, hogy eltűnés miatt (mivel az nem bűncselekmény) nem rendelhető el forrónyomos felderítés (arra más módszerek vannak, lásd a körözésnél). Ugyanakkor a megindított forrónyomos felderítés keretében sor kerülhet eltűnt személy felkutatására. Pl: kiderül, hogy a holtan talált áldozat a kisgyermekével indult el otthonról, és senki sem tudja, hol a gyerek.

247

– szükség szerint a priorálás, adatellenőrzés, a körözés elrendelése, társszervek és szomszédos ügyeletek értesítése, csapaterő igénybevételének biztosítása, speciális egységek közreműködésének megoldása stb., azaz minden olyan feladat elvégzése, koordinálása, megszervezése, amely a helyszíni munka során igényként felmerül és ott helyben nem, hanem csak az ügyeleten keresztül bonyolítható le. b) Az akcióparancsnok (vezető) feladatai

Az akcióparancsnok feladata az irányítás, a különböző szolgálati ágak beosztottai munkájának összehangolása, a beérkező információk elemzése, értékelése, a feladat-meghatározás és az ellenőrzés. Legfontosabb feladata az adatok megfelelő elemzése és értékelése, hiszen ennek alapján lehet a feladatokat meghatározni. Nyilvánvaló, hogy ehhez az ügyelettel és az akciócsoport minden egységével megfelelő hírösszeköttetésben kell lennie. A feladatokat a változó körülményekhez igazodva, az átfedések kiküszöbölésével, a különböző szolgálati ágak együttműködését biztosítva kell meghatároznia. Utasításadási jogát nem érintheti, hogy a résztvevők több szolgálati ághoz tartoznak, ugyanakkor ez mégsem korlátlan, hiszen a szakfeladatok teljesítésébe nem avatkozhat be. Így például meghatározhatja, hogy a szemlebizottság vezetője mit vegyen figyelembe (a feladat kitűzése), de a helyszíni szemle lefolytatásának irányítása ettől még a bizottságvezető feladata és hatásköre marad (végrehajtási felelősség). A parancsnoki/irányítási pontot célszerű a helyszín közelében kijelölni. Két fő szempontot kell figyelembe venni: biztosítható legyen a stabil hírösszeköttetés,236 és illetéktelen személyeknek ne legyen módjuk „kifülelni” sem a rádióforgalmazást, sem a hatóság tagjai közti beszélgetéseket (jelentéstétel, utasítás kiadása stb.). Az adatok kiszivárgása nem csak a nyomozás eredményességét veszélyeztetheti, hanem jogsérelmet is okozhat (lásd az adatvédelemre, adatkezelésre vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit). Adott esetben megfelelő helyet kell keresni a helyszíni kihallgatások és más nyomozási cselekmények (pl. felismerésre bemutatás) lebonyolítására. c) Az akciócsoport főbb feladatai

Az akciócsoportba beosztottaknak a vezető utasításai szerint – de ennek keretein belül öntevékenyen, kezdeményezően – kell végrehajtaniuk a kapott feladatokat. › A szemlebizottság vezetője soron kívül közölje az akciócsoport parancsnokával az elkövetőre utaló, illetőleg a felkutatását elősegítő adatokat (elkövetés módszerei, hátrahagyott tárgyak, a személyre közvetlenül utaló elváltozások stb.). Ezek különösen fontosak a nyomonüldözés, a körözés, az adatgyűjtés-adatellenőrzés szempontjából. Ezért lehetőség szerint előre kell venni azokat a szemlefeladatokat, amelyek az ilyen adatok megállapítását lehetővé teszik. A bizottság munkájában résztvevő szaktanácsadók lehetőleg azonnal adjanak értékelhető, valószínűsíthető szakjellegű információkat (pl. többes helyszínről van szó; az elkövető megsérült; milyen eszközt – kést, fegyvert stb. – kell keresni; sor kerülhet az ujjnyomok azonosítására is stb.). A szemle során fel kell használni az akciócsoport (és más egységek) által beszerzett információkat. › A nyomozócsoport a tevékenységét általában a helyszínről kiindulva, annak környékén folytatja, fő célja a felderítés, a tanúk felkutatása, a tárgykutatás, a kihallgatások lefolytatása és nem utolsó sorban az adatgyűjtés. › A szaknyomozó speciális ismereteivel, továbbá a szakvonalon folyamatban lévő ügyekre vonatkozó információk felhasználásával segíti a feladatok meghatározását, a beszerzett adatok értékelését és hasznosítását. Többnyire a helyszínen közreműködő szaknyomozó lesz az ügy előadója, erre figyelemmel célszerű, ha az érdemleges kihallgatásokat már ekkor ő végzi el. 236

Közismert, hogy néhol képtelenség fenntartani a rádiókapcsolatot (akár még mobiltelefonon is), márpedig szükség van arra, hogy az irányítás és a végrehajtók között minél kisebb időveszteséggel történhessen meg az információcsere. Arra kell törekedni, hogy legalább a közvetett hírkapcsolat (pl. az ügyeleten keresztül) működőképes legyen. Egyelőre még csak vágyálom, hogy a forrónyomos felderítés „szokott eszköze” lenne a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányságon már meglévő „Pol-mobil” (mikrobuszba telepített mozgó bűnügyi technikai laboratórium), amely más tekintetben is kedvező munkafeltételeket biztosít.

248

› A járőrök a nyomozóbrigáddal azonos vagy attól eltérő feladatokat is elláthatnak. Elsősorban az adatgyűjtés, a nyomonüldözés, a terület átkutatása, lezárása (fokozott ellenőrzés, razzia, ellenőrző-áteresztő pontok működtetése), és egyes körözési feladatok teljesítése hárul a járőrökre. d) A körzeti megbízott közreműködése

A körzeti megbízott köteles az akciócsoport vezetőjénél jelentkezni, és annak utasításait végrehajtani. Ha mód van rá, célszerű a KMB-t már a helyszín biztosításához igénybe venni, mivel fontos információkkal rendelkezhet a településnek és környékének sajátosságairól, az elrejtőzésre alkalmas helyekről stb.; személyismerete folytán tájékoztatást tud adni az ott lakó, dolgozó, tartózkodó, továbbá a bűnöző vagy gyanús személyekről; ismerheti a sértett szokásait, kapcsolatait, vagyoni viszonyait stb. Ki lehet kérni a véleményét a nyomonüldözés szervezéséhez is. Szükség lehet a környező területek körzeti megbízottainak bevonására is. e) A kisegítő erők alkalmazása

A szükséges mértékben az ún. társadalmi kapcsolatokat, erőket (polgár-, vagyon-, erdészeti-mezőgazdasági őrök, közlekedési dolgozók stb.) is be lehet vonni a megfigyelési, a személy-, tárgy- vagy gépjármű-körözési feladatok végrehajtásába. Bevonásuk elsősorban azon alapul, hogy megfelelő hely- és személyismerettel rendelkeznek – és nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy így kevesebb rendőrre lesz szükség. A kisegítő erők többé-kevésbé önállóan tevékenykednek. Feladatukat az akcióparancsnok határozza meg, a szakszerű végrehajtásért viszont az adott egység vezetője a felelős. Ennek megfelelően ajánlatos előbb egyeztetni, hogy miképpen lehet elérni a kitűzött célt. Tekintettel arra, hogy a kisegítők polgári személyek, biztonságukról – a szakmai normáktól eltekintve – az akcióparancsnoknak kell gondoskodnia. f) A sértett és a tanúk szerepe

A forrónyomos felderítésben sajátos szerepe van a sértettnek, aki rendszerint az egyik legértékesebb információforrás. A forrónyomos felderítés során kiindulópontul szolgálhat az ő lényegre törő, rövid előzetes kikérdezése (jegyzőkönyvezésre rendszerint később kerül sor); amely elsősorban a történeti tényállás megismerésére, a minősítés elsődleges meghatározására, valamint a nyomozási cselekmények, intézkedések végrehajtásához szükséges adatok beszerzésére irányul. Meg kell kérdezni tőle, hogy mit tud az elkövetőről, kik a tanúk, milyen bizonyítékokat tud a hatóság rendelkezésére bocsátani. Tisztázni kell azt is, hogy a nyomonüldözés feltételei adottak-e, milyen adatokkal tudja a körözési munkát elősegíteni stb. Nagyon fontos tényező, hogy személyes közreműködésével miben tud segíteni. E lehetőségek általában a következők: – a szemlén részvétele során felvilágosítást adhat az elvitt tárgyakról, az elváltozások keletkezési körülményeiről, az idegen tárgyakról, – együttműködhet a nyomozócsoporttal az elkövető felkutatásában, – sor kerülhet felismerésre bemutatásra (pl. az elfogott-előállított gyanús személyek azonosítása; fényképalbum alapján történő kiválasztás), avagy mozaikkép (grafika) elkészítésére, – szükség lehet a sértettnek, illetőleg ruházatának azonnal elvégezhető szakértői vizsgálatára, – adott esetben a pontos helyszín is csak a sértett közreműködésével állapítható meg. A tanúk – különösen az ún. felfedező tanú – a sértetthez hasonló szerepet tölthetnek be; rájuk a fentebb elmondottak értelemszerűen érvényesek. g) A forrónyomos felderítés és a körözés kapcsolata

A forrónyomos felderítés fontos része a körözési tevékenység. Egyrészt ez az egyik leghatékonyabb módja mindazon szervek (pl. más rendőri szervek, határőrség) tájékoztatásának, amelyek segítséget adhatnak az elkövető azonosításához, felkutatásához, elfogásához, más-

249

részt a körözési módszerek (pl. EÁP, fokozott ellenőrzés, légi figyelés, K-akció,237 lakosság tájékoztatása, körözési információk értékelése stb.) közvetlenül is hozzátartoznak a forrónyomos tevékenységhez. 11.2. AZ ÜGYELET BŰNÜGYI FELADATAIRÓL Mint ismeretes, az ügyeleti szolgálat szükségességét az indokolja, hogy a hivatali munkaidőn kívül eső időszakokban is biztosítani kell a rendőri szervek folyamatos működését. A II. világháború befejeződéséhez közeledve sorra alakultak meg az egyes helységek közbiztonsági szervei. 1945. márciusában felállították a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, a Vidéki Főkapitányságot (ezen belül a vármegyei és a városi Főkapitányságokat). A világháború után az első állandó ügyeleti szolgálatot a BM Közrendészeti Osztályán, 1945. októberében állították fel. Ennek nem volt intézkedési jogosultsága, fő tevékenysége az információk fogadására és továbbítására irányult. A következő hónapban kiadott BM rendelet már előírta, hogy a rendőrhatóságoknak különösen a bűncselekményekre vonatkozó feljelentések, bejelentések felvételére a nap minden szakában, tehát még éjszaka is rendelkezésre kell állniuk – ezzel megtörtént az intézkedési jogosultsággal is rendelkező (bár még mindig vezényléses alapon működő) ügyeletek létrehozása. 1963-64-ben került sor – a minisztériumban és a megyei (budapesti) Rendőr-főkapitányságokon – a kinevezett állományú ügyeletek felállítására, a jelentési kötelezettség írásbeli szabályozására (ettől kezdve már van „bűnügyi készenléti szolgálat” is: 12 fő operatív tisztet vezényelnek az ügyelet támogatására). Az ún. vezetői (készenléti) ügyelet bevezetésére 1972-ben kerül sor. Ebben az időszakban már minden rendőrkapitányságon van (tiszti, vagy tiszthelyettesi) ügyelet, amelynek rendelkezésére áll az ún. K-szolgálat (egy, időszakonként több egyenruhás rendőrnek az a feladata, hogy ott üljön a kapitányság épületében, s ha kell, az ügyelettől kapott utasítás szerint menjen a helyszínre vagy hajtsa végre az egyéb feladatokat – pl. segédkezzen az előállítottak őrzésében, az ügyeleti adminisztrációban stb.). A következő jelentős lépés 1990-ben következett: augusztus 1-jén felállították az ORFK Ügyeleti Főosztályát, ezzel egységes irányítás alá kerültek a rendőri ügyeleti szolgálatok. Ennél talán még fontosabb az, hogy ekkor kezdődött meg az ügyeleti szolgálat tudatos szakmai fejlesztése (ideértve a korszerű szervezeti megoldások kidolgozását, a kiképzést, a technikai háttér kialakítását stb.). A Rendőrtiszti Főiskolán 1995-ben jelent meg az első önálló ügyeleti témájú jegyzet, 238 az ügyeleti munka ekkor került be a krimináltaktikai témák sorába (azóta sok értékes diákköri, illetve szakdolgozat is született). Mind a szakirodalomban fellelhető művek, mind az elmúlt években e területen végzett oktató- és kutatómunka tapasztalatai alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az ügyelet bűnügyi vonatkozású kérdései valóban részét képezik a krimináltaktikai ismeretanyagnak. Mivel az ügyeletre – mint szolgálati ágra – vonatkozó általános ismeretanyag más területhez (tantárgyhoz) tartozik, ezért itt nem foglalkozunk az ügyeleti szolgálat szervezeti felépítésével, általános feladataival stb.

1) Az ügyeletes bűnügyi tevékenységét befolyásoló tényezők Az ügyeleti munka szerteágazó, sokféle követelménynek kell megfelelni, és az egyes ügyeletek nem igazán egyforma feltételek között dolgoznak. A jelenlegi fejlődési szakaszban érthető, ha az ügyeleti tevékenységet befolyásoló tényezők felsorolásakor bizonyos fokig idealizált képet kell rajzolnunk: olyan elvárásokról is szólnunk kell, amelyeknek általánossá tétele a gyakorlatban a jövő feladata.

Az ügyelet bűnügyi tevékenységét objektív és szubjektív tényezők egyaránt befolyásolják. A téma szempontjából az előbbi csoportba soroljuk mindazokat a körülményeket, amelyek az ügyeletes számára adottak, amelyek a mozgásterét jelentik, utóbbiak pedig azok az elvárások, amelyeknek az ügyeletesnek meg kell(ene) felelnie. Az ügyeletes döntő szerepet játszik a rendelkezésére álló lehetőségek kihasználásában: felkészültsége a körülményekkel együtt képezi tevékenységének alapját és befolyásolja az intézkedések hatékonyságát. A legfontosabb elemek felsorolásában mindenütt utalunk a követelményekre is.

237 A két módszernek vannak hasonló vonásai, azonban amíg a forrónyomos felderítés nyomozási tevékenység, addig a Kakció csak körözési célokat szolgál. 238 Fazekas József – dr. Lakatos János: A rendőrség ügyeleti szolgálata (RTF. Bűnüldözési Tanszék, 1995.)

250

• Milyen szintű az ügyelet? Más-más az ügyeletes hatás- és feladatköre a megyei, a rendőrkapitánysági, és az őrsügyeleten. A hatályos jogszabályok, valamint a helyi utasítások, intézkedések meghatározzák a szolgálatellátás konkrét, a terület sajátosságainak megfelelően specializált szabályait. 239 Az ügyeletesnek ezeket a helyi rendelkezéseket és körülményeket a legkisebb részletekig ismernie kell. Az ügyeleti szinttel függ össze az is, hogy milyen technikai eszközök, milyen apparátus áll az ügyelet rendelkezésére; az ügyeletet több személy látja el munkamegosztásban, avagy – mint pl. őrsügyelet, kisebb kapitányság esetében – az ügyeletes objektumőrzési feladatokat is teljesít. Ez ugyan szakmai szempontból kifogásolható, de nyilvánvalóan a rendelkezésre álló lehetőségek következménye. Az ebből adódó hátrányok technikai eszközök segítségével részben kiküszöbölhetők, pl. ha az ügyeletes videó-rendszeren keresztül beszélhet az ügyféllel, s egyúttal ellenőrizheti a személyt és a kapu környezetét is.

• Milyen technikai eszközöket kell kezelnie az ügyeletesnek? El kell választanunk az ügyeletes által mobilizálható és a személyesen általa kezelendő technikai eszközöket. Az előbbiek körébe tartozhatnak a forgalomelterelő eszközöktől az útzáron keresztül a helikopter igénybevételéig az adott feladat ellátásában résztvevő állomány számára az ügyeletes döntése alapján felhasználható felszerelések, míg az utóbbiakat az ügyeletes maga köteles kezelni. A jelenlegi időszakra jellemző folyamatos fejlesztés megköveteli, hogy az ügyeleti szolgálatot helyettesként ellátó rendőrök is naprakészen ismerjék a rendelkezésükre bocsátott technikát. Ismerni kell a rádiótechnikai, a táv-adatátviteli, a riasztó stb. berendezések kezelését; az igénybe vehető programokat, a szükséges kódokat, jelzéseket, a meghibásodások esetén követendő eljárásokat. Csak példaként: telefon – ez egyúttal telefonközpontot is jelenthet, telefax, üzenetrögzítő, személyhívó, telex, CB és rendőrségi rádió-berendezések; házi (pl. fogda) és bekötött jelző-riasztó berendezések, segélyhívók; társszervekkel összeköttetés; helyi és központi számítógépes programok és összeköttetés stb.

• Milyen az ügyelet elhelyezése? Általában nem jellemző, hogy optimális lenne az ügyelet elhelyezése. Egyszemélyes ügyeletek esetében akkor is problémát okozhat az ügyfelekkel foglalkozás, ha külön helyiségben történhet a technikai eszközök kezelése és az ügyfélfogadás (esetenként az objektumőr, vagy a forró- nyomos nyomozó nyújthat segítséget). Nyilván zavaró, ha a bejelentő kikérdezése közben folyton csörög a telefon; emellett titokvédelmi (adatkezelési) szempontból is kifogásolható, ha az ügyfél végighallgatja a rádióforgalmazást, a telefonbeszélgetéseket. • Milyen és mekkora az ügyelet által mozgósítható állomány? Bármennyire is törekszünk arra, hogy a konkrét munkaköri követelményeknek mindenki megfeleljen, mindig is volt és lesz is különbség a rendőrök között a felkészültségben, gyakorlottságban, rátermettségben stb. A vezetői munka egyik sarkalatos pontja, hogy egy-egy feladat megoldására az adott körülmények között a legalkalmasabb személyt válasszák ki. Ez az ügyeletek gyakorlatában is nemegyszer igazolódott. Ha az ügyeletesnek van választási lehetősége, fontolja meg, kit küldjön az egyszerűbb, és kit a komoly hozzáértést igénylő esetek helyszínére. Egyre inkább gondolni kell a megfelelő erő (létszám) biztosítására is, hiszen a bűnözőket nemigen hatja meg az egyenruha, vagy a rendőrigazolvány, emellett sok a több rendőr együttes tevékenységét igénylő feladat is. Az ügyeletesnek tudnia kell, hogy hány fő teljesít az adott időpontban szolgálatot, milyen feladatot látnak el, közülük kire mit bízhat rá; ki tekinthető szabadon mozgathatónak, vagy szükség esetén milyen átcsoportosítást hajthat végre az éppen aktuális probléma megoldása érdekében. Nyilván ez esetben is érvényes az ügyeleti szintek közötti különbség. Az őrsügyeletestől igazán elvárható, hogy ismerje azokat a rendőröket, akikkel együtt dolgozik – ugyanakkor alig van létszám, 239 Lásd: 24/1999. BM. ut., 22/1999. ORFK. Ut., 33/1998. ORFK. Int. Kapitányságvezetői utasításban lehet szabályozni pl. a kapitánysági és az őrsügyelet egymáshoz való viszonyát, intézkedési jogkörét, a vezetői ügyelettel megbeszélendő események, intézkedések körét, stb.

251

amivel gazdálkodhat. A főkapitányság ügyeletese aligha fogja kellően ismerni az állományt – de elvárható, hogy támaszkodjon a beosztott ügyeletekre (amennyiben van idő a döntések ilyen optimalizálására). Még a már működő bevetési központok, összevont ügyeletek gyakorlatában is előfordul, hogy nem a legközelebbi rendőrt irányítják a helyszínre, hanem azt, aki a feladatot biztosan jól oldja meg.

• Milyen a terület közbiztonsági és bűnügyi operatív helyzete? Ez több szempontból is fontos tényező. Ha az ügyeletnek a szolgálat irányításában is vannak feladatai, nyilvánvalóan törekednie kell arra, hogy a fertőzöttségre és veszélyeztetettségre figyelemmel a frekventált területekre koncentrálja a rendelkezésre álló erőket. Így pl. a betörés-sorozat esetében figyelembe kell venni a bűnügyi szolgálat igényeit, és ellenőriztetni kell a veszélyeztetett objektumokat. A diszkóláz napjain nem árt figyelmet fordítani azokra a szórakozóhelyekre, ahonnan – ez országos, szomorú tapasztalat – az éjszakai-hajnali órákban a halálba indulnak autójukon a fiatalok.

Vannak intézkedési szempontból közismerten veszélyes helyek, ahová még csendes napokon, egyszerű esetekben sem szabad egy-két rendőrt kiküldeni. Ha egy elítélt „évi rendes szabadságára” érkezett meg a börtönből, nem árt, ha erről tud a KMB, a járőr, és ajánlatos ismerni, hogy milyen bűncselekményfajták esetében kell őt számításba venni. A szükséges ismereteket csak rendszeres tájékozódás útján, a napi szolgálatra történő gondos felkészüléssel lehet megszerezni és karbantartani. • Mely szervekkel áll az ügyelet munkakapcsolatban? E körbe tartoznak a felettes és a szomszédos rendőri szervek, a bíróság, az ügyészség, a társhatóságok, az önkormányzatok, a mentők, a tűzoltók, a katasztrófavédelem, az esetleg működő polgárőri szervezetek, de egyes ügyeleteknek további külső kapcsolatai is vannak (pl. vadásztársaságokkal, vízügyi hatóságokkal stb.). Elsősorban a megelőzés, a felderítés és egyes körözési feladatok megoldása érdekében kell ezeket a kapcsolatokat kialakítani. Ma már egyre több kapitányság köt e célból a külső szervekkel (stb.) együttműködési szerződéseket. Az ügyeletnek naprakészen kell ismernie az értesítésadás és a segítségkérés lehetőségeit, módját. • Milyen területi sajátosságok befolyásolhatják az intézkedéseket? Másképp: az ügyeletesnek megfelelő helyismerettel kell rendelkeznie. Vannak területek, amelyek megközelítése adott időszakban, időjárási viszonyok között problémát jelenthet. Lehet, hogy a helyszíni szemle bizottság csak terepjáróval juthat el a helyszínre, hogy vízi jármű szükséges, vagy a barlangi mentők segítsége. Még településeken belül is jelentős időveszteséget okozhat, ha nem tudunk egy csatornaépítésről, stb. Az üldözés hatékonysága attól is függ, hogy jól ismerjük fel a lehetséges menekülési irányokat és azok lezárásának lehetőségeit; helyismerettel összefüggő kérdés az is, hogy egy elkóborolt kisgyermek felkutatásához a terepadottságok miatt mekkora erőre van szükség, stb. A felsorolt ismeretekkel az ügyeletesnek rutinszerűen rendelkeznie kell. Ezek megszerzése az ügyeleti képzéssel csak részben oldható meg; az elmondottak viszont támpontot nyújtanak az önálló, egyéni felkészüléshez is. 2) Az ügyeletes felkészültsége Az ügyeletesnek a bűnügyi feladatok ellátásához nem csak az említett külső tényezőkhöz kell alkalmazkodnia, hanem megfelelő színvonalú szakirányú képzettséggel és gyakorlattal is rendelkeznie kell. A munkafolyamatban betöltött szerepe a hozzá eljutó információk szakszerű kezelésére, az elsődleges, azonnal végrehajtandó intézkedések hatékony lebonyolítására, egyben a következő lépések megalapozására koncentrálódik, elsősorban tehát az ehhez szükséges bűnügyi ismeretekre kell specializálnia magát. • Kapcsolattartás a bűnügyi szervvel A napi eseményeket munkakörnél fogva módjában áll figyelemmel kísérni (napi jelentések, az ügyeletes saját munkája), ugyanakkor elvárható, hogy tájékozódjon azokról az eseményekről is, amelyek nem az ő szolgálati ideje alatt történtek. Jobban tudja támogatni a folyamatos bűnügyi munkát, ha a szükséges mértékben ismeri a bűnügyi szolgálat aktuális információ igényét is. Ahol értékelő-tiszt is működik, célszerű vele

252

is kapcsolatot tartania. Saját munkáját is megkönnyíti, ha tudja, melyik szakvonalért ki a felelős. A gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy a megbízható, szakszerűen intézkedő ügyeletest a bűnügyi szerv is szívesebben látja el a felderítést, az intézkedések hatékonyságát elősegítő információkkal, természetesen a belső titoktartás sérelme nélkül (egyszerűen fogalmazva nem az egész ügy tartozik az ügyeletre, hanem az a részfeladat, híranyag, amely nélkül nem állna módjában az összefüggések, a beérkezett adatok jelentőségének a felismerése). Íme néhány tipikus példa. Előfordul, hogy a bűnügyi szerv, vagy egy nyomozó azonnali tájékoztatást igényel név szerint megadott személlyel szemben történő bármely intézkedésről, mert közreműködése nélkül a beavatkozás érdeksérelemmel járhat (konkrét ügy megoldását veszélyeztetheti, tervezett akciót hiúsíthat meg stb.), vagy éppen így adódik lehetőség függőben lévő ügy megoldására (eddig nem tudtak hozzáférni a személyhez, most megvan az ürügy). Lehetséges, hogy az érintett nyomozó azért akar személyesen részt venni az ügyben már a panaszfelvételtől kezdve, mert a „visszatérő” sértettnél biztosítási csalásra gyanakszik. Nagyot lendíthet sorozat-bűncselekmények felderítésén, ha már az elsődleges intézkedések végrehajtása során is kifejezetten keresik az összefüggést alátámasztó jelenségeket – ehhez is megfelelő információval kell ellátni az ügyeletet. Van, hogy valaki csak az ügyeleten keresztül tud érintkezésbe lépni a bűnügyi szervek illetékes tagjával, de nem közli (közölheti), hogy miért: ekkor a keresett személyre vonatkozó információ kiadása nélkül (nevet, lakcímet, telefonszámot nem teszünk hozzáférhetővé) kell felvenni vele a kapcsolatot, és ő mondja meg, hogy kíván-e (és hogyan) beszélni a hívó féllel. (Ezek a problémák a Netzsaru útján nem oldhatók meg.)

Az ügyeletnek tudnia kell arról, hogy milyen ügyekben történt díjkitűzés és kivel kell öszszekapcsolni a jelentkezőt. Ez esetben két fő probléma adódhat: ha nem intézkedünk azonnal, a személy meggondolhatja magát; ha az intézkedés szakszerűtlen, illetéktelenek is tudomást szerezhetnek a bejelentő kilétéről. Mindenképpen törekedni kell az információ megszerzésére és a bejelentő jogainak az érvényesítésére egyaránt. Célszerű előre meghatározni az ilyen esetekben követendő eljárást. Ha olyan ügyben érkezik lakossági bejelentés, amelyben az ügyelet nem rendelkezik információval, az adatok rögzítése mellett a felettes ügyelet segítségét kell kérni, esetleg a nyilvántartások (pl. KTR, ügyeleti rendszerek) útján kell meggyőződni a szükségesnek ítélt intézkedések jogalapjáról. Emiatt célszerű, ha az ügyelet az országos és helyi tv-hálózatok rendőrségi témájú adásait figyelemmel kíséri. • Az információk kezelése Az ügyeletesnek alaposan meg kell tanulnia, és be kell gyakorolnia az elsődleges információk elemzésének és értékelésének technikáját. Éppen az ügyeleti szolgálatra jellemző, hogy elsődleges, hiányos adatok alapján kell döntenie, ugyanakkor itt van lehetőség frissiben ellenőrizni, kiegészíttetni, pontosítani azokat. Az ügyeletes a nyomozás folyamatáról, az adatelemzés-értékelésről, a minősítési verziók felállításáról, a hatáskör-illetékesség elbírálásáról, az elsődleges intézkedések meghozataláról szóló metodológiai és taktikai ismereteket tehát közvetlenül, naponta hasznosíthatja (éppen ez a feladata). Az információkezelés másik problémája az, hogy a jelentéktelennek, érdektelennek tűnő bejelentésekben, a más ügyek kapcsán elejtett megjegyzésekben stb. is fel kell ismerni a bűnügyi célra felhasználható adatokat, és azokat továbbítani is kell. Nem ügyeket kell gyártani – de ne hagyjuk elkallódni a hozzánk eljutott információkat. • A kriminálmetodikai ismeretek realizálása A bűnügyi operatív helyzet és az ügyeleti szint egyaránt szerepet játszik abban, hogy az ügyeletesnek mely eseményekkel milyen mértékben kell foglalkoznia. A kriminálmetodika egyik fő kérdéseként vizsgálja, hogy melyik bűncselekmény esetében milyen elsődleges intézkedéseket, milyen sorrendben és tartalommal kell, célszerű végrehajtani. Az elméletet a helyi adottságoknak és gyakorlatnak megfelelően kell az ügyeleti munkában hasznosítani. Ez megjelenthet az adminisztrációs tevékenységben, értesítés-adásban, bevonható erőkben, az orvos, vagy más szakértő-szaktanácsadó biztosításában, a terepadottságok figyelembe vételében stb. Már régóta segíti több helyen is az eltűnési ügyek elsődleges ellenőrzési feladatainak az ellátását olyan típusterv, amely felsorolja, hogy melyik szerveket, milyen telefonszámon kell felhívni, mielőtt a

253

körözést elrendelnék stb. Van, ahol a bejelentésekről olyan adatlapot kell kitölteni, amely intézkedési rovatokat is tartalmaz és ez útmutató az ügyelete számára, ugyanakkor – kinyomtatás után – pontos tájékoztatást ad annak, akinek az intézkedést át kell vennie. Mindezeket előremutató példaként is értékelhetjük, hiszen felvetik azt a gondolatot, hogy olyan helyi ügyeleti programot is össze lehet állítani, ami azonnal megjeleníti a képernyőn az ügytípusnak megfelelő metodikai ajánlásokat és a helyi lehetőségeket egyaránt. Ma már megkönnyíti az efféle tevékenységet, hogy az ORFK. Hivatala Vezetőjének 7. sz. módszertani ajánlásával kiadták az ügyeleti szolgálatot teljesítő állomány tevékenységének elősegítésére szolgáló Útmutatót (ORFK Tájékoztató 110/1/201. szám), amelyet e fejezet ajánlott irodalmának tekintünk.

• A körözési szabályok ismerete A körözések elrendelése (visszavonása), az előzetes ellenőrzés, az adatgyűjtés jó része munkaidő után gyakorlatilag az ügyelet feladata. A KIR, a PRIO üzemeltetése önmagában is folyamatos munkát követel. Adott esetben az ügyeletnek kell gondoskodnia a fokozott ellenőrzés, az EÁP-ok megszervezéséről, a személyi- és technikai feltételekről, a K-akció elrendeléséről stb. Ehhez az ügyeletesnek a körözési munkafolyamat majdnem minden mozzanatát úgy kell ismernie, mint a körözési előadónak vagy a bűnügyi vezetőnek. • Az ügyfélfogadás Az ügyfélfogadás talán az egyik legnehezebb ügyeleti feladat. Az ügyeletesnek a sérült, az ittas, az ijedt, a sokkos állapotban lévő, vagy éppen agresszív személyekkel szót kell értenie; a kiskorú, a kvalifikált, a primitív panaszossal vagy előállítottal egyaránt érdemben kell foglalkoznia. Ez magába foglalja a kapcsolatteremtést, az együttműködésre késztetést, a lényegre koncentrálást, a jogi követelmények érvényesítését stb., – mindazt, amit a taktika elmond a kihallgatásról, és a metodika arról, hogy kitől, milyen ügyben mit kell megtudnunk; és amit a büntető-, a szabálysértési- és az államigazgatási eljárási szabályok mondanak az ügyfelek jogainak és kötelezettségeinek az érvényesítéséről. Az előzőekhez speciális ügyeleti problémák is kapcsolódnak. Az ügyeletesnek rangsorolnia kell a rá váró ügyfeleket és intézkedéseket az ügyek súlya, sürgőssége és az ügyfél állapota szerint. Gyakorlatilag nincs lehetősége felkészülésre, tervezésre. A szolgálatban lévő állomány jelentései, az ügyfelek elsődleges meghallgatása alapján kell döntenie a további lépések sorrendjéről, azok tartalmáról, végrehajtásuk módjáról – hiszen intézkedési kötelezettség terheli. Nemigen lehet általános érvényű szabályokat felállítani. Mégis: az életmentés, a s érültek ellátása, a közveszély elhárítása fontosabb, mint a bűnügyi érdekek érvényesítése. Ugyanakkor egy könnyebb sérült várhat, amíg az elkövető üldözésére, elfogására, súlyosabb cselekmény elhárítása végett járőrt irányítanak a helyszínre. Amíg megérkezik a mentő vagy az orvos, nyilván ki kell használni az időt a sértett kikérdezésére. A bejelentőnek persze fontos, hogy mielőbb körözzék a milliós értékű gépkocsiját – mégis várakoztatni fogják, amíg egy eltűnt gyermek felkutatását megszervezik. Különösen ezen a területen fontos az ügyeleti munka folyamatos értékelése, a tapasztalatok hasznosítása.

• A kényszerintézkedések A gyanúsított kihallgatása nem, de a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alá vont személy meghallgatása, esetenként elszámoltatása többnyire az ügyeletes feladata. Ebben törvényességi és bűnügyi érdekek egyaránt szerepet játszanak. Ha a helyi utasításban másként nem rendelkeznek, az őrizetbe vételt az ügyeletes rendeli el (gyakori, hogy a vezetői ügyelet előzetes tájékoztatását írják elő). Ha az őrizetbe vételnek akadálya van, a döntésre nyitva álló idő alatt kell gondoskodni mindazon nyomozási cselekmények végrehajtásáról, amelyek a bizonyításhoz szükségesek, de a gyanúsított elbocsátása után esetleg meghiúsulhatnának. Feltétlenül fontos az átszállítandó elfogottak elszámoltatása (ez nem mindig az ügyelet feladata) a tartózkodási helyük, kapcsolataik, létfenntartásuk, náluk lévő tárgyak tekintetében; az elfogó szerv területén elkövetett bűncselekmények felderítése és más, bűnügyi szempontból értékes adatok összegyűjtése érdekében. (A körözést elrendelő szerv erre aligha képes, hiszen nem rendelkezik a helyi információkkal, így nem ismerheti fel az összefüggéseket sem.) Eredmény esetén célszerű a döntést a bűnügyi vezetőre bízni (maradjon, vagy szállítsák át az elfogottat).

254

Sok esetben az eltűntként körözöttek elszámoltatása is bűncselekmény(ek) felfedéséhez vezet. Az elszámoltatás befolyásolhatja a fogdai elhelyezést (bűntársak), és a személynél lévő tárgyak sorsát is (bűnjel, vagy fogdai letét). • Személyismeret Az ügyeletes feladatának ellátása során igen sok személlyel ismerkedik meg. Ez segítségére lehet a visszatérő ügyfelek esetében. Mindenütt előfordulnak notórius bejelentők, akiket legtöbbször nem is kell komolyan venni. Természetesen, ha nem a „megszokott bolondériájukat” adják elő, meg kell győződni arról, hogy véletlenül, most az egyszer nincs-e tényleges, rendőri intézkedést igénylő problémájuk. Gyakorlati példák bizonyítják, hogy milyen hasznos, ha az ügyeletes (legalább névről) ismeri a területen lakó aktív bűnözőket. A jellemző elkövetési magatartás, a sértettől beszerzett személyleírás, az elkövetési hely és a bűnöző közötti kapcsolat felismerése elősegítheti az azonnali intézkedések hatékonyságát. Nemegyszer előfordult, hogy az ügyeletes gyanúja alapján kiküldött járőr elfogta az elkövetőt, még mielőtt az elrejthette volna a bűnjeleket. A személyismeret megszerzését maga az ügyeleti munka is elősegíti (elfogások, előállítások, körözések, ügyfélforgalom), ugyanígy a bűnüggyel tartott kapcsolat, valamint a Netzsaru priorálási rendszere, fényképanyaga is. A követelményeket összegezve joggal állapíthatjuk meg, hogy az ügyeleti munka folyamatos felkészülést igényel. 3) Az ügyeletes feladatai bűncselekményre vonatkozó feljelentés, bejelentés, rendőri jelentés esetén Az ügyeletre vonatkozó jogi szabályozás, valamint a kihallgatás taktikájának ismeretét feltételezve elsősorban a speciális követelményekkel foglalkozunk. A feljelentő, bejelentő a mondanivalóját saját ismeretei, felfogása szerint adja elő. Tisztázni kell, hogy információit milyen forrásból szerezte (esetleg megbízásból jár el), az előadottakat milyen tényekre alapozza és érdekelt-e az ügyben. Nemcsak a feljelentő, a sértett és a felfedező tanú, de gyakran a bejelentő is a későbbiekben tanúként is közreműködik az eljárásban. Emiatt a személyazonosságát és elérhetőségét is rögzíteni kell. Rendszerint fel kell kérni őket, hogy a helyszíni intézkedések során is álljanak a hatóság rendelkezésére, gyakran a helyszín időleges biztosítását is rájuk kell bízni. Amikor eltűnést jelentenek be, a kikérdezésnek és az információk ellenőrzésének arra is ki kell térni, hogy nem bűncselekmény történt-e. Ilyenek az ún. gyanús eltűnések: valakit nem találnak otthon, vagy a szokott tartózkodási helyén, és ez nem egyezik az eltűnt életrendjével; esetleg a bejelentő konkrét, gyanús körülményt is elmond (pl. ellátatlanok az állatok, a kapu zárva van, de a lakás nem, az eltűntet idegen, gyanús személlyel látták utoljára stb.). Hasonló problémát jelenthetnek a rendkívüli halálesetekről, illetve a garázda, a közrendet sértő eseményekről szóló bejelentések is. Mind a bejelentés, mind a feljelentés esetében igaz, hogy a lehetséges visszaellenőrzés után (esetleg anélkül is) először a szükséges intézkedéseket hajtjuk végre, majd ezt követi a panasz írásba foglalása. Amikor a feljelentés nem jogosulttól származik, az eljárásjogi szabályokat figyelembe véve kell az azonnali intézkedésekről dönteni. A hozzátartozók ellen tett feljelentések (különösen az un. CSB – családi botrány) esetében célszerű a jegyzőkönyv aláíratása után intézkedni, mivel a feljelentők gyakran meggondolják magukat és később maguk is támadják a rendőri beavatkozás jogszerűségét. Az azonnali intézkedéseket nem igénylő esetekben az ügyelet feladata a feljelentés, bejelentés felvételére és az ügyfél a szükséges felvilágosítására korlátozódik. A nem rendőrségi hatáskörbe tartozó ügyek esetében fel kell hívni az ügyfél figyelmét arra, hogy feljelentését, bejelentését mely szervnél (mikor és hol) teheti meg. Ez az egyetlen eset, amikor eltanácsolhatjuk, de ha ragaszkodik hozzá, a bejelentést rögzíteni kell. Az azonnali rendőri beavatkozást igénylő esetekben valamilyen formában mindig szükséges a feljelentő, bejelentő közreműködése. Ha a körülmények engedik, úgy kezdjük meg az intézkedéseinket (pl. járőr küldése), hogy ne szakítsuk meg az ügyféllel a kapcsolatot. Ez esetben a bejelentőt a járőr a helyszínen találhatja, ez különösen a hamis riasztások esetében kedvező. Akár az ügyeleten, akár a helyszínről teszik a bejelentést, mindaddig, amíg a beje-

255

lentőre szükségünk van, ne bocsássuk el, hiszen olyan elsődleges adatforrás, akinek a segítségével az elkövetőre és a cselekményre vonatkozó információkat szerezhetünk be, illetve egyes intézkedéseink eredményét azonnal ellenőrizhetjük. A terület sajátosságaihoz alkalmazkodó szolgálatvezénylés növeli a tettenérés esélyét. Ez a legkedvezőbb helyzet, hiszen rendőr van a helyszínen, aki pontosan tájékoztatja az ügyeletest az eseményről. Lehetőség van arra, hogy a legfontosabb feladatokat azonnal elvégeztessük. Az ügyeletnek mindenképpen gondot kell fordítania arra, hogy az intézkedő rendőrök kellő támogatást kapjanak. Ha erősítésre van szükség és a helyi állományból ez nem oldható meg, vagy csak olyan késedelemmel, ami a rendőrre, vagy a szakmai érdekekre nézve súlyos következményekkel járna, a szomszédos szervektől kell segítséget kérni. Meg kell említeni a nyomonüldözés problémáját is. Fontos, hogy a járőr se ne „szakadjon le” a menekülő elkövetőről, se saját életét, testi épségét és a rábízott technikai eszközöket ne kockáztassa.240 Éppen az ügyelet oldhatja meg a menekülési útvonalak zárását, a kedvező elfogási feltételek megteremtését. 4) Feladatok helyszínes bűncselekmények esetében • A helyszínbiztosítás problémái Azokban az esetekben, amikor a helyszín biztosítása szükséges (helyszínes bűncselekmények, rendkívüli halálesetek, tűzesetek, közlekedési balesetek stb.) a helyszínbiztosítási feladatokra figyelemmel is ki kell kérdezni a bejelentőt. Ezen információkra figyelemmel lehet eldönteni, hogy nagyobb rendőri erőt kell odairányítani; esetleg csak ellenőrizni kell, hogy a mentőket, tűzoltókat, stb. már valóban értesítették; így lehet azonnal intézkedni a menekülési irány lezárására, rádiókörözvény útján a teljes szolgálatban lévő állomány érdemi tájékoztatására stb. Természetesen ez összefügg a bejelentés forrásával és ellenőrizhetőségével is. Ha meggyőződtünk arról, hogy tényleg a benzinkutas, a postai alkalmazott, a bankfiók dolgozója, az orvos stb. tette a bejelentést, kisebb a valószínűsége, hogy hamis riasztás történt. Ha a feljelentőt, bejelentőt kell megkérni a helyszín elsődleges biztosítására, akkor fel kell világosítani arról, hogy mit kell tennie, és milyen magatartástól tartózkodjon (pl. elsősegélynyújtás, a katasztrófa-elhárításban, a vagyonmentésben közreműködés, a nyomok megőrzése stb.). Általános probléma a helyszínbiztosító eligazítása. A rendőri képzettség nem azt jelenti, hogy a járőr bűnügyi szakember. Soha ne feltételezzük, hogy minden speciális problémával meg tud birkózni. Az eligazításnak ki kell terjednie arra, hogy a járőr milyen körülményeket vizsgáljon meg, milyen irányú adatgyűjtést folytasson (kitől mit kérdezzen meg) ahhoz, hogy jelentése alapján az ügyelet megfelelően dönthessen. Adott esetben a helyszínen követendő magatartásra is ki kell oktatni; és fel kell hívni a figyelmét a további intézkedésekhez szükséges információk beszerzésére is. Pl. ne a gázkészülék csapját, hanem a főcsapot zárja el. Ha az akasztott még menthető, az elsősegély nyújtás során ügyeljen arra, hogy emiatt a helyszínt ne „rendezze át”. Veszélyes anyagot szállító járművek balesetei; fegyveres elkövető üldözése, elfogása esetén milyen biztonsági szabályokat tartson be; hogyan kerülheti el, hogy a sérült ellátásakor valamilyen fertőzést szenvedjen stb. A helyszínbiztosító tud meggyőződni arról, hogy a tűzoltó gépkocsi csak meghatározott irányból képes a helyszínt megközelíteni, vagy nincs vízvételi lehetőség; hogy a helyszíni szemle bizottság csak speciális felszereléssel lesz képes ellátni a feladatát, stb.

Rendszeresen visszatérő probléma a helyszín behatárolása és az esemény jellegének megállapítása is. Azt biztosan tudja minden rendőr, hogy nem változtathatja meg a helyszínt, hogy lehet a helyszínen úgy közlekedni, hogy semmilyen elváltozást ne károsodjon, semmisüljön meg; mégis előfordul még az a nézet, hogy „a rendőr ne menjen be a helyszínre, az a bizottság dolga”. Kérdés, hogy a helyszín részletes áttekintése nélkül észrevehető-e, hogy nem is betörésről van szó, mert pl. a fürdőszobában ott haldoklik a sértett; az ajtó őrzésével nem hagynak-e menekülési lehetőséget a még bent rejtőzködő elkövetőnek; nem történik-e gázrobbanás, mert most még nem érezni a szagot, mire azonban a bizottság megérkezik, megfelelő lesz a koncentráció. 240

Lásd még a körözésnél.

256

A cselekmény jellegétől is függ, hogy a közvetlen helyszín környékét milyen mértékben, irányban, távolságban kell átvizsgálni, hogy a biztosítás megfelelő legyen. A rendőr ezzel kapcsolatos feladatait pontosan meg kell határozni és a visszajelentés fogadásakor rá is kell kérdezni, hogy nem mulasztott-e el valamit. A feljelentő, bejelentő személyétől és érdekeltségétől függően felhívhatjuk a helyszínbiztosító figyelmét arra is, hogy e személyek magatartását is kísérje figyelemmel, hiszen lehetséges, hogy érdekük fűződik a nyomok megváltoztatásához, vagy ahhoz, hogy figyelemmel kísérjék: mit tud(ott) a rendőrség megállapítani. A hatósági tanú(k) felkérése és kioktatása egyértelműen a bizottság feladata. Elvárható azonban a helyszínbiztosítótól, hogy jelentse, ha erre alkalmas személyek a helyszínen nincsenek, ez esetben ugyanis az ügyeletnek kell megoldást találnia (pl. kell tájékoztatni a bizottságvezetőt, hogy menet közben maga gondoskodhasson a probléma megoldásáról; esetleg a helyszínre irányított KMB vigyen magával alkalmas személyeket stb.). Amennyiben a helyszínbiztosító alapfeladatainak ellátását ez nem veszélyezteti, tájékozódjon arról, hogy kiket lehet igénybe venni. (E személyeket nem kell a helyszínen várakoztatni, hiszen a lakásukról – az előzetes felkérés alapján – a bizottság megérkezésekor azonnal odahívhatók.) A kriminalisztikai szabályok megkövetelik, hogy aki a helyszín biztosítását megkezdte, csak a bizottságvezető engedélyével fejezze azt be. Gyakori, hogy letelik a járőr szolgálati ideje, vagy elhúzódik a biztosítás. Alapelvnek azt tekinthetjük, hogy a bizottságvezetővel történt egyeztetés nélkül ne történjék váltás. Elfogadhatatlan az a gyakorlat is, hogy a helyszínbiztosító csak szóban jelent. (Vannak pozitív példák is: egyes kapitányságokon a helyszínbiztosításról a szempontokat meglehetősen részletesen felsoroló űrlap kitöltésével kell jelentést tenni.) Külön problémát jelenthet az, ha egyszerre több helyszínes cselekmény történt és nincs már mozgatható erő. Bár ellenkezik a kriminalisztikai elvekkel, de elképzelhető, hogy arról a helyszínről, ahol a biztosítás már tulajdonképpen csak a helyszín őrzését jelenti – ha a rendőr megbízható személynek át tudja adni az intézkedést, a súlyosabb esethez küldjék át és ezután gondoskodjanak a szabadidős állomány berendeléséről. Ha az eset súlya, sürgőssége megköveteli, a közelben lakó rendőr is felkérhető a bejelentés ellenőrzésére, az időleges biztosításra, amíg a szolgálatos járőr a feladatot át nem veszi. Ha forrónyomos esetről van szó (pl. fegyveres rablás, amikor amúgy is berendelésekre kerülhet sor), ez nem okoz érdeksérelmet. Ilyenkor a körzeti megbízottat amúgy is a helyszínre kell irányítani, függetlenül attól, hogy szolgálatban van-e vagy sem. Mindig a legcélszerűbb, de gazdaságos megoldást kell választani. Nem véletlenül ismertettük a feltételek között a helyi sajátosságokat, hiszen a választható megoldások ezektől is függenek. • Értesítés, útba indítás, feltételek biztosítása A helyszíni szemle bizottság, esetleg a forrónyomos szolgálatosok értesítése, útba indítása, helyszínre szállíttatása, a feladat ellátáshoz szükséges feltételek biztosítása szintén az ügyelet feladata. A bizottság összetételéről a rendelkezésére álló információk alapján az ügyeletes dönt (ez később a helyszínen változhat). Kiértesítésük elengedhetetlen feltétele a mindenkori készenléti szolgálatban lévők elérhetőségét biztosító személyi nyilvántartás aktualizált állapotban tartása. Ha lehetőség van rá, a telefonon el nem érhető munkatársakat személyhívóval, vagy rádióval kell ellátni (más a helyzet ott, ahol a készenléti állomány e szolgálati ideje alatt az épületben tartózkodik). A kiértesített személyeket a leggazdaságosabb módon kell felszerelésükkel együtt a helyszínre juttatni. Ha nem kell, ne a szolgálati helyükre vonuljanak be, hiszen ez is időveszteséget jelenthet. Az értük küldött jármű a lakásukról, vagy az értesítéskor meghatározott találkozási pontról is a helyszínre szállíthatja őket. A felszerelések elhelyezését úgy kell megoldani, hogy azok összeszedése és kiszállítása az ügyeletnek ne okozzon külön problémát. Meglétüket és működőképességüket célszerű ugyan ellenőrizni, de ez alapvetően az üzemeltetésért felelős személyek, illetve vezetőik feladata. Az ügyeletesnek a bizottság, illetőleg az akcióbrigád feladatának ellátásához szükséges információkat pontosan kell átadnia. Az ügyeletesnek az egyéb értesítési, jelentési kötelezettségeit (felettes ügyelet, illetékes vezetők stb. tájékoztatása) a vonatkozó utasítások szerint kell teljesítenie.

257

• Kapcsolattartás és együttműködés A kapcsolattartás információáramlást jelent az ügyelet, valamint az ügyben dolgozó szervek és személyek között. A helyszínen dolgozó erők tájékoztatják az ügyeletet a fontos tényekről, jelentési kötelezettségeket is az ügyeleten keresztül teljesítik, ugyanakkor az ügyelettől kérnek információt vagy segítséget. Az ügyeletes elvégzi a szükséges priorálásokat, intézkedik a körözések elrendelésére, vagy körözvény kibocsátására, a szükséges területlezárásra, erők berendelésére, eszközök biztosítására stb. Gondoskodik továbbá a társ- és szomszédos szervek, a speciális egységek, illetve egyéb szervezetek, személyek értesítéséről, bevonásáról az ügy feldolgozásában résztvevők közötti koordinációról. Az ügyelet nem csak tájékoztatja az illetékes vezetőket és a felettes szerveket (jelentési/értesítési kötelezettség), hanem továbbítja a tőlük kapott utasításokat is. Az ügyeletes a szerv vezetőjének nevében, hatáskörében jár el, következésképp egyes intézkedések elrendelése, végrehajtása nélküle nem történhet meg. Az ügyelet nélkülözhetetlen résztvevője a bűnügyi tevékenységnek: nyomozási részfeladatokat teljesít, továbbá vezetési-, hír- és irányító (köz)pontként szolgál. Bűnügyi feladatait akkor képes színvonalasan ellátni, ha ügyeleti szolgálatba jól felkészült, széleskörű gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező személyeket osztanak be; s ha a megfelelő munkafeltételek között dolgozhat – beleértve ebbe a szükséges információkkal való ellátását is.

258

12. A KÖRÖZÉS „Chrysippoos febdalai követ fiának, Aristogenesnek egy fiatal rabszolgája Alexandriában megszökött. Neve Hermon, de Nelsonnak is hívják. Született a szíriai Bambykében, kb. 18 éves, közepes magasságú, szakálla nincs, lábai egyenesek, állán kis mélyedés van, az orra jobb oldalán lencse alakú heg, egy heg a bal oldali szájszeglet felett. Jobb kéztője barbár betűjellel van megjelölve. Övet viselt, amelyen három aranyérme, tíz gyöngy, egy vasgyűrű, továbbá egy kenőcssüveg és egy kaparóvas volt, testén pedig egy chalamist és egy prémkötényt viselt. Aki visszahozza, két talentumot és háromszáz drachmát kap érte. Aki elárulja hollétét, egy talentumot és kétszáz drachmát kap. A feljelentést kérjük a stratégia tisztviselőjének megtenni.” Íme egy körözés – benne egy csodálatos személyleírás – i.e. 145-ből, Alexandriából. Figyelemre méltó a múlt idő használata is: amikor megszökött, akkor még viselte az övet és az egyebeket – később talán már megszabadult tőlük. Aki a hatóság kezére adja, jutalmat kap érte – ma ezt díjkitűzésnek nevezzük. A nemzetközi körözésnek és a „legújabb technika” alkalmazásának is példájául szolgál a lausanne-i bíróság (Svájc) azon intézkedése, amelynek során már 1854-ben eljuttatta a körözött gyilkos fényképét mind a kantonok, mind a szomszédos országok rendőrségeihez. Dr. Schweinitzer József (Budapest akkori rendőrfőkapitánya) „A bűnügyi nyomozás a gyakorlatban” című könyvében (1923-ban) arról ír, hogy az elkövetők felkutatása érdekében be kell szerezni a tettes pontos személyleírását, valamint a legutóbbi (legfrissebb) fényképét, továbbá ajánlott a „főbenjáró” bűncselekmények esetében igénybe venni a „nagyközönség” segítségét. Alighanem említésre méltó még, hogy Magyarországon 1927-ben már képtávírón is továbbították egy körözött személy fényképét. Most lássunk néhány körözést az 1990-es évekből. „Országos körözését rendelem el B... Károly (születési hely és idő, anyja neve) Budapest, ... alatti lakosnak. Fent nevezett személy alaposan gyanúsítható azzal, hogy 1991. január ... körüli időben a ... téren lévő üzletközpont parkolójában elhelyezett virágtartó kőedények karimáit eltulajdonította.” Ezután következik a kárérték megjelölése, valamint a kérés, hogy elfogása esetén vegyék őrizetbe és szállítsák az elrendelő hatósághoz – és semmi több. A megadott személyleírás(?!) alapján ugyebár bárki azonnal felismerheti B. Károlyt, amint az ellopott, ismeretlen anyagból lévő, ki tudja mekkora és milyen karimákkal a hóna alatt sétálgat valahol. Persze, a tárgyleírással is akadnak problémák: „elloptak egy „... házőrző 16 hónapos törzskönyvezett fajtiszta skót juhász kutyát ... neve: Széklaszéli Toby. A törzskönyvi szám a kutya fülébe nincs betetoválva.” Szerencsétlen eb! Van vezetékneve (talán, ha azon szólítják, még a farkát is megcsóválja), de nincs színe, magassága, különös ismertetőjele stb.241 Nyilvánvaló, hogy az ilyen hiányos, semmitmondó, „alibi-körözések”242 alapján szinte esély sincs arra, hogy bárki és bármi előkerüljön. Úgy tűnik, hogy az ókori hivatalnokok több gondot fordítottak arra, hogy a keresett személyt vagy tárgyat felismerésre alkalmas módon írják le – s mintha manapság nem mindenki tartaná olyan fontosnak az alapos munkát, mint Sweinitzer. A körözési munka hatékonysága persze nem csak a benne résztvevők hozzáállástól és felkészültségétől függ – még ha a tapasztalatok szerint e tekintetben bőven van is tennivaló. › Először is olyan jogi szabályozásra van szükség, amely pontosan meghatározza, hogy a körözési tevékenység milyen köz- és magánérdekeket szolgálhat, hogy mely hatóságok (stb.) végezhetnek körözési tevékenységet és közülük kinek mi a feladata – s amely kellő jogosultságokat, eszközöket és feltételeket is biztosít a körözési munka végrehajtásához. Ma már óhatatlanul hozzá kell kapcsolódni más országok körözési tevékenységéhez (e nélkül nem lehet felkutatni, azonosítani a másutt körözött, de nálunk megtalálható, illetve az általunk körözött, de külföldön lévő személyeket és tárgyakat); ami szintén nem oldható meg megfelelő jogi szabályozás nélkül. › A második alapvető feltétel olyan információs és nyilvántartási rendszer létrehozása és működtetése, valamint olyan adminisztrációs szabályok meghatározása, amelyek biztosítják a körözési adatok gyors, pontos, könnyű és törvényes kezelését és felhasználását – ideértve az e körben szükséges elemző-értékelő munkát (mint pl. a visszakeresés, az ügyek közötti összefüggések feltárása stb.) is. Elengedhetetlen ugyanis, hogy az információk késedelem nélkül eljussanak a jogosult felhasználókhoz, s

241 242

A példákat ld. az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság 27-310/1/1992. sz. ügyiratának mellékletében. Amelyek csak arra jók, hogy „igazolják” a formális kötelezettségteljesítést, egyébként szinte teljesen használhatatla-

nok.

259

hogy mielőbb sor kerülhessen a körözés és/vagy a szükséges intézkedések elrendelésére és végrehajtására. Mindezekre jól rávilágítottak az elmúlt másfél-két évtized tapasztalatai. Az 1990-es években gyökeresen megváltozott a körözési munka helyzete. Az elkövetett bűncselekmények számának ugrásszerű megnövekedése, a társadalmi környezet megváltozása és ezzel összefüggésben a rendőrség szerepének, szervezetének, személyi állományának, munkafeltételeinek átformálódása – de a technikai fejlesztés lehetőségei is – szükségessé tették a körözési tevékenység új alapokra helyezését. Létre kellett hozni egy használható és kezelhető körözési adatbázist. Olyan munkamódszereket és eszközöket kellett kialakítani, amelyek lehetővé teszik a hatalmassá duzzadt körözési információtömeg gyors, naprakész, hatékony feldolgozását és a mindennapos tevékenységbe integrálását.243 E követelmények megvalósítását célzó törekvések első lépéseként létrehozták a PRIO rendszert, majd következett a KTR, később a teljes KIR rendszerbe állítása; végül az RKM(i)SZ244 kiadása – amely már (hiányosságai ellenére) megfelelt a kor követelményeinek; hatályba lépésével újabb kipróbált, jól bevált körözési kriminalisztikai fogások, ajánlások váltak kötelezővé (jogi útmutatássá). 2001-ben megszületett az első körözésről szóló törvény, amely – sajnálatos módon – a várakozások ellenére szakmai szempontból nézve igencsak aggályosnak bizonyult, és több problémát okozott, mint ahányat megoldott. A törvényt – részben éppen a hibái miatt – sorozatban követték a különböző intézkedések és rendeletek (a legutóbbit az új Be. hatályba lépése után adták ki), miközben elmaradt a valóságos támpontokat nyújtó, de a szabályozási rendszerbe már nem illő/illeszkedő RKM(i)SZ kiváltása. Így mára már áttekinthetőbb és használhatóbb helyett inkább bonyolult és ellentmondásos jogi háttérről beszélhetnünk. E jegyzet kéziratának lezárása idején már elkészült a törvényi szabályozás legújabb munkaanyaga, és megtették az első lépéseket a KIR átdolgozására is. Tekintettel a kriminalisztika jogfüggőségére, ez a szituáció egyáltalán nem könnyíti meg a körözésre vonatkozó taktikai ajánlások naprakész leírását. Nem marad más lehetőség: az időtálló ismeretanyag mellett ki kell térni a taktikai ajánlások hátterére, s viszonylag szűken foglalkozni a joganyaggal.

12.1. KÖRÖZÉSI ALAPFOGALMAK A körözéssel kapcsolatos fogalmakat, szakkifejezéseket, fogalom-értelmezéseket részben a krimináltaktika dolgozta ki, részben a hatályos jogi szabályozás állapítja meg. Mivel az utóbbi időszakban e területen nem beszélhetünk a jogi és a kriminalisztikai terminológia összhangjáról, néhány kérdést bővebben kell tárgyalnunk. Megjegyzendő még, hogy a körözés eszközei és módszerei között is találhatunk körözési fogalmakat, amelyekre – célszerűen – a vonatkozó alcímekben térünk ki. 1) A körözés fogalma, funkciója, célja A „körözés” kifejezést többféle értelemben is használjuk. A szövegkörnyezettől függően jelentheti a személy vagy tárgy felkutatására, azonosítására (stb.) szolgáló hatósági tevékenységet, illetve krimináltaktikai módszert; a körözést elrendelő iratot (pl. határozat, megkeresés) és annak tartalmát (szövegét); az ún. körözvényt (az érintettek tájékoztatására megküldött/szolgáló „köriratot”, híradást, tájékoztatót, röplapot, plakátot), valamint a körözés közzétételét, nyilvánosságra hozatalát is. Ha a körözés fogalmát vizsgáljuk, a fentebbiek közül a módszert és a hatósági tevékenységet – s természetesen ezek tárgyát – kell alapul vennünk. A krimináltaktika a körözés fogalmát és tárgyát alapvetően a vonatkozó, hatályos jogi rendelkezésekhez köti, s azokhoz fűzi hozzá a „maga mondanivalóját”. Ez a megoldás a miatt alakult ki, mert a jogtól függ, hogy adott időszakban mi tartozik (tartozhat) a körözéshez – kit, 243

A szakszerűséget gátolta, hogy a körözési szabályzat pl. titkos belső utasítást volt, amelyhez kevesen fértek hozzá. A gyors közzétételre a távgépíró szolgált (ún. TG-körözés), amely azonban az 1990-es évekre már kezelhetetlenné vált: napi 15-25 méternyi anyagot kellett feldolgozni; ezek közül egyesek 14, mások 30 napig voltak érvényesek. Mint azt egy főiskolai hallgató a diákköri dolgozatában írta: „Mire az elrendelt körözés eljut a végrehajtó állományhoz, azalatt az ellopott autót északi irányban gyalog ki lehet tolni az országból” – és ez a megállapítás az optimális esetekre (amikor a sértett úgyszólván azonnal észleli a lopást, azonnal feljelentést tesz és az ügyelet is azonnal intézkedik) vonatkozott. Emellett a nyilvántartási rendszer is csak korlátozott visszakeresésre, elemzésre nyújtott lehetőséget. 244 RKM(i)SZ: Az Országos Rendőrfőkapitány 11/1996. Utasításával kiadott, „A rendőrség körözési munkájának ideiglenes szabályzata”. A PRIO, a KIR (benne a KA és a KTR) a számítástechnikára támaszkodó körözési rendszerek, ezekkel később részletesen foglalkozunk.

260

mit, milyen okból, feltételek között és módon lehet/kell körözni, ki jogosult a körözés elrendelésére, kinek mi a feladata, stb. A jogi meghatározások mindig az aktuális célkitűzéseket, a jogalkotó szándékát jelenítik meg. Rendeltetésüknél fogva nem tudományos igényűek, nem tartalmaznak minden részletet stb., tehát leginkább afféle iránymutatásnak tekinthetők. Ezt elmondhatjuk az Sztk. tv. 1. § (2) bek. a) pontjáról is, mely szerint „a körözés az ismeretlen helyen lévő személy vagy tárgy felkutatása, illetve ismeretlen személy vagy holttest személyazonosságának megállapítása érdekében végzett intézkedések összessége”. Alátámasztásul lássuk a körözés néhány fontosabb jellemzőjét. › A körözési tevékenységbe a hollét megállapításától az azonosítás elősegítésén át a személy/dolog tényleges (fizikai valóságában) kézre kerítéséig/birtokba vételéig sok minden beletartozhat. Pl.: a személy lakcímének/tartózkodási helyének megállapítása; a személy megtalálása, biztonságba helyezése, elfogása, a körözést elrendelő hatóság elé állítása; tárgy felkutatása, azonosítása, lefoglalása; a holléttel/azonossággal kapcsolatos adatok beszerzése, az érdekeltekkel közlése – stb. Következésképp a körözésnek kettős célja van: (1) az ismeretlen helyen lévő személyek/tárgyak hollétének megállapítása, illetőleg az ismeretlen személyazonosságú személyek, holttestek (holttest-részek), az ismeretlen eredetű tárgyak245 azonosításának elősegítése; (2) a szükséges kapcsolódó intézkedések végrehajtása. Mivel rendszerint az a feladat, az a közvetlen cél, hogy a személy/tárgy felkutatása, kézre kerítése, azonosítása (stb.) megvalósuljon, ezért a körözési tevékenységre, valamint a körözési módszerek alkalmazására adott esetben eljárás megindítása, illetőleg a körözés formális elrendelése nélkül is sor kerülhet. Amikor pl. bejelentést tesznek valakinek az eltűnése miatt (ügy), akkor a Rendőrség az Rtv., valamint a körözésre vonatkozó más jogszabályok, utasítások (pl. az Sztk tv., a körözési szabályzat) alapján intézkedik a személy felkutatására (azaz: alkalmazza a körözési módszereket). Ha ez sikerrel jár, akkor nincs miért megindítani az eltűnési ügyekben „szokásos” államigazgatási (közigazgatási) eljárást. (Persze más okból – pl. kiskorú veszélyeztetése miatt – sor kerülhet büntetőeljárásra.) Másik példa: egy bankrablás esetében halaszthatatlan nyomozási cselekményként, a körözés elrendelése nélkül rádiókörözvényt adtak ki – a három elkövető közül kettőt így fogtak el.

› A körözés mindig valamely ügyhöz kapcsolódó tevékenység. Azokban a jogágakban, amelyek hatálya alá tartozó ügyekben személy vagy tárgy felkutatása, azonosítása (és a hozzájuk kapcsolódó intézkedések végrehajtása) szükséges lehet, ott (a jogalkotó szándékától függően) a törvényi szintű szabályozásban megjelennek azok a rendelkezések, amelyek meghatározzák a körözés alkalmazásának lehetőségeit, valamint a különböző hatóságok, szervek ez irányú jogkörét, és alapvető feladatait. A további részleteket – ha az szükséges – külön „végrehajtási utasítás”-jellegű rendeletek (stb.) tartalmazzák. Tekintettel a Rendőrség feladataira, körözési tárgyú rendelkezéseket az Rtv. is tartalmaz. A jelen időszakban mindezek mellett külön törvény (az Sztk. tv.) foglalja össze a körözés alapvető (mindenkire érvényes) szabályait.246 Így a körözés esetében „kettős jogalapról” beszélhetünk: együttesen kell figyelembe venni/alkalmazni az alapügyre és a körözésre vonatkozó szabályokat. › Részben a jogi szabályozás, részben a gyakorlati végrehajtás lehetőségei miatt a körözés egyszerre eljárási procedúra és jórészt felderítési jellegű nyomozási tevékenység; amelyet a munkamegosztás – a különböző hatóságok, szervek, személyek együtt- és/vagy közreműködése, valamint az erők, eszközök, módszerek feladatorientált alkalmazása jellemez.

245

Lényegében a tárgy hovatartozásának (pl. kinek a tulajdona), illetőleg valamely személlyel, eseménnyel fennálló kapcsolatának megállapítása. 246 A körözésre vonatkozó jogszabályokat rendszerint a lábjegyzetekben jelöljük meg. E fejezetben alkalmazott rövidítések: Sztk. tv. (2001. évi XVIII. törvény a személy- és tárgykörözésről); 20/2001. R. (20/2001 BM. r. a Rendőrség és a Határőrség körözési tevékenységéről...); 23/1994. R. (23/1994 BM. r. az eltűnt személyek felkutatásának és a rendkívüli halálesetek kivizsgálásának rendjéről); Rtv. (1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről); 1/2003. IM. r. (1/2003. IM. r. az ismeretlen helyen tartózkodó terhelt, illetve a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható ismeretlen személy tartózkodási helye felkutatásának, lakóhelye, illetőleg személyazonossága megállapításának és körözése elrendelésének részletes szabályairól. A mellékletekben a körözésre vonatkozó jogszabályok felsorolásában feltüntettük az elrendelésre, valamint a hatóságok/szervek feladataira vonatkozó joghelyeket (szakaszok, bekezdések) is.

261

A munkamegosztás miatt a résztvevők számára sokszor elválik egymástól az alapügy megoldása és a körözési részfeladatok végrehajtása (ami gyakorta azt a látszatot kelti, mintha a körözés valamiféle „önálló ügyfajta” lenne). E látszatot erősítik egyes szervezeti megoldások (pl. a körözési csoportok/előadók működése, a külön körözési nyilvántartás); hogy a járőrök nem az alapüggyel foglalkoznak, hanem a rájuk eső körözési részfeladatokkal; hogy körözési akciókat szerveznek stb., és maga az Sztk tv. léte is. „Önálló ügyként” jelentkeznek a külföldi megkeresések nyomán elvégzendő, többnyire a büntetőeljárás hatálya alá tartozó nemzetközi körözéssel kapcsolatos feladatok is.

Az elmondottak alapján a taktikai tételek rendszerében elfoglalt helye szerint a körözés komplex jellegű krimináltaktikai módszer,247 míg műveleti oldalról nézve ⇨ a körözés az ismeretlen helyen lévő személy vagy tárgy hollétének megállapítására, felkutatására; ismeretlen személy vagy holttest személyazonosságának megállapítására; tárgy azonosítására, illetve hovatartozásának megállapítására irányuló és a felsoroltakhoz kapcsolódó intézkedéseket is magába foglaló tevékenység. 2) A körözés tárgya (a körözések tárgy szerinti csoportosítása) A körözések tárgy szerint történő osztályozását – hogy kit, illetve mit lehet körözni – az 1. sz. ábra mutatja be. Mielőtt rátérnénk az ábra magyarázatára, fontos megjegyezni, hogy a felosztás (besorolás) nem öncélú, ugyanis mindig a körözés tárgyától függ a munkafolyamat pontos menete és tartalma. a) Személyek körözése büntetőeljárásban A büntetőeljárásban rendszeresen előfordul, hogy az ismeretlen elkövető, illetőleg a terhelt, a sértett, vagy a tanú nem áll a hatóság rendelkezésére, s e miatt körözésre, körözési munkamódszerek alkalmazására van szükség. Az új Be. hatályba lépéséig gyakorlatilag csak az elkövető (illetve a terhelt) körözésére volt valóságos lehetőség, ma már a sértett és a tanú körözése is lehetséges. • Körözési szempontból a terhelt a személyi adatok szerint ismert gyanúsított, vádlott vagy elítélt – függetlenül attól, hogy vele a gyanúsítást közölték-e vagy sem.248 Vele szemben lakcímfigyelőzés, lakó és/vagy tartózkodási helyének megállapítására irányuló megkeresés, illetve a felkutatására irányuló körözés, valamint elfogatóparancs alkalmazható. • Az ismeretlen tettes a személyi adatok szerint nem ismert, illetve a még nem azonosított azon személy, aki bűncselekmény elkövetésével alaposan (megalapozottan) gyanúsítható. Vele szemben személyazonosságának, illetve lakó és/vagy tartózkodási helyének megállapítása érdekében körözés rendelhető el; s ha az elfogatóparancs kibocsátásának feltételei fennállnak, a körözését elfogatóparancsban kell elrendelni. • A Be. 73. § (6) bek. szerint „A lakóhelyének, illetőleg a tartózkodási helyének megállapítása érdekében a bíróság vagy az ügyész annak a személynek a körözését is elrendelheti, akinek a tanúkénti kihallgatása a bírósági eljárásban szükséges.” Amennyiben a (nem ügyészségi) nyomozóhatóság észleli, hogy az e körbe sorolható valamely személy (rendszerint a sértett, a tanú) nem található, akkor két megoldás közül választhat: kezdeményezheti, hogy a nyomozást felügyelő ügyész rendelje el a körözést; vagy az eltűntekre vonatkozó szabályok szerint maga is eljárhat (lásd: körözés kezdeményezése). › A lakcímfigyelőzés a központi személyi adat- és lakcímnyilvántartásban elhelyezett jelzés, melynek alapján a nyilvántartó értesíti az elrendelő szervet a figyelőzött személy új lakcímre bejelentkezéséről (adatainak változásáról).249 › Az 1/2003. IM. r. 2. § (1) bek. szerint az ismeretlen helyen tartózkodó terhelt felkutatása érdekében a tartózkodási hely megállapítását célzó megkeresésre, illetőleg a körözés, valamint az elfogatóparancs 247

Vö.: I. kötet, 1.2. cím, 25. old. A körözés esetében jól látható a komplex módszerek és az ún. „kriminalisztikai műveletek” különbözősége és egymáshoz való viszonya. A körözés rendszerén belül kerülhet sor kriminalisztikai műveletnek, operációnak minősíthető intézkedésekre, mint pl. üldözésre, nyomonüldözésre, fokozott ellenőrzésre, körözési akcióra. 248 Lásd a Be-ben az eljárásnak a terhelt távollétében történő lefolytatásának lehetőségét, valamint az 1/2003. IM. r. 10. §át. 249 Lásd még a 12.3. cím e) pontjában. A körözési munkában ún. határfigyelőztetés (a Határőrségnek a határforgalom ellenőrzését szolgáló nyilvántartási rendszerében jelzések elhelyezése, mely alapján a Határőrség a határforgalom ellenőrzése során olyan bírói engedélyhez nem kötött rejtett tevékenységet végez, amely a bűnüldöző hatóságok és nemzetbiztonsági szolgálatok által meghatározott személyek, járművek, úti okmányok vagy egyéb tárgyak megfigyelésére, jelzésére, felfedésére irányul) is alkalmazható; ez persze nem csak a terheltre vonatkozik.

262

kibocsátását elrendelő határozat meghozatalára kerülhet sor, melyekre a nyomozóhatóságok illetékes vezetője is jogosult. • A lakó és/vagy tartózkodási hely megállapítása érdekében elegendő lehet a területileg illetékes rendőri szerv, a terhelt utolsó ismert lakhelye szerint illetékes jegyző, vagy a BM Központi Adatfeldolgozó Nyilvántartó és Választási Hivatal megkeresése. (Itt alapesetben arról van szó, hogy e nélkül nem lehet az idézést kézbesíteni, vagy az elővezetést elrendelni.) Mint a továbbiakból láthatjuk, ez még valójában nem körözés, de kapcsolódhat az elrendelt körözéshez is – lásd pl. az 1/2003. IM. r. 5. § (3) bekezdését. • Meg kell különböztetni egymástól a terhelt, és a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható ismeretlen személy körözését. Amíg a terhelt körözése – mivel a személyi adatai ismertek – bekerül a KA-ba is, az ismeretlen tettes körözése csak a KTR-ben szerepelhet (kivéve, ha a körözésben olyan azonosítható tárgy is van, amelyet nyilvántartásba lehet venni). • Az elfogatóparancs kibocsátásának szabályait és feltételeit az 1/2003. IM. r. 7. §-a határozza meg. Ezek közül számunkra az a rendelkezés a legfontosabb, hogy a nyomozóhatóságok saját hatáskörben elfogatóparancsot csak szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény miatt adhatnak ki. Bár a jelenlegi szabályozás ezt külön nem írja elő, értelemszerű, hogy terhelt (akinek a személyi adatai ismertek) esetében az elfogatóparancs kiadása akkor jogszerű, ha a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre. Ha ez a rendelkezés nem lenne, akkor az ismeretlen elkövető ellen elfogatóparancs kiadására nem kerülhetne sor.

b) Egyes ismeretlen helyen tartózkodó személyek körözése Az Sztk. tv. három újabb területre terjesztette ki a körözés alkalmazásának lehetőségét. Mindegyik esetben az ismeretlen helyen tartózkodó egyes személyek tartózkodási helyének megállapítása érdekében rendelhető el a körözés. A polgári bíróság a gyermek tartása, elhelyezése, illetőleg a szüléssel kapcsolatos követelések iránti, továbbá az apaság és a származás megállapítására irányuló egyéb perekben – az ismeretlen helyen lévő alperes, anya, illetve gyermek tartózkodási helyének megállapítása érdekében – a bíróság végzésben elrendelheti az alperes, az anya, illetve a gyermek felkutatását. Az idegenrendészeti hatóság – a tartózkodási hely megállapítása érdekében – körözését rendelheti el annak az ismeretlen helyen lévő külföldinek, aki a) idegenrendészeti eljárás alatt áll; b) az idegenrendészeti őrizetből engedély nélkül eltávozott, vagy az idegenrendészeti eljárásban számára elrendelt kötelező tartózkodási helyet engedély nélkül, vagy az előírt feltételek hiányában elhagyta, illetve az engedélyben meghatározott határidőre nem tért vissza; c) a büntető- vagy szabálysértési eljárásban kiszabott jogerős kiutasítás mellékbüntetés, illetve intézkedés, illetőleg az idegenrendészeti hatóság által elrendelt jogerős kiutasítás végrehajtásának nem tett eleget. Az egészségügyi hatóság – a tartózkodási hely megállapítása érdekében – felkutatását rendelheti el annak az ismeretlen helyen lévő személynek, akit határozatában a) védőoltásra, b) járványügyi érdekből végzendő szűrővizsgálatra, c) kötelező orvosi vizsgálatra, d) fertőző betegsége miatt fekvőbeteg-gyógyintézeti elkülönítésére, e) járványügyi megfigyelésre és zárlatra, f) járványügyi ellenőrzésre kötelezett.

c) Eltűnt személyek körözése Az Sztk. tv. (az Rtv-t kiegészítve) ugyan különbséget tesz az ismeretlen helyen tartózkodó személy és az eltűnt között; de nem határozza meg az eltűnés „fokozatait”, amelyeket az RKM(i)SZ, illetőleg a krimináltaktika fogalmazott meg. Az Rtv. 36/A. §. (2) bek szerint „E törvény alkalmazásában, valamint a körözés elrendelése szempontjából) eltűntnek kell tekinteni az ismeretlen helyen lévő személyt, ha a) az eltűnés körülményei, illetve az életviteléről, foglalkozásáról, más személyi körülményeiről rendelkezésre álló adatok azt valószínűsítik, hogy eltűnése – kivéve a terheltet és a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható ismeretlen személyt – bűncselekmény elkövetésével van összefüggésben; b) cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, illetve egészségi állapota, kora vagy más ok miatt képtelen magáról gondoskodni;

263

c) az életvitelére, személyi körülményeire, foglalkozására tekintettel az eltűnésére ésszerű magyarázat nem adható; d) az eltűnés balesettel, természeti katasztrófával, öngyilkossággal van összefüggésben.” Kriminalisztikai szempontból megkülönböztetjük a) az ún. egyszerű eltűnéseket; amikor is a személy holléte ugyan ismeretlen, de egyelőre semmi ok sincs annak a feltételezésére, hogy veszélybe került volna (minden valószínűség szerint saját elhatározásából úgy döntött, hogy megváltoztatja a lakó- vagy tartózkodási helyét, és nem tartja fontosnak, hogy ezt mindenkivel közölje, még ha erről a környezetének az is a véleménye, hogy az eltűnésének nincs ésszerű magyarázata), b) a gyanús eltűnéseket; melyek esetében jogos az a feltételezés, hogy az illető nem önszántából tűnt el, vagy komoly érdeke fűződik ahhoz, hogy a hatóságok, illetve egyes személyek eltűntnek tartsák. Például: bűncselekmény áldozatává vált, félelmében rejtőzködik, a felelősség alól így akar kibújni; a környezete azért nem várja vissza, mert nagyon is jól tudják, hogy hol van stb. – vö. a fenti felsorolás a) és c) pontjával; c) és a veszélyeztetett eltűntek csoportját, ahol is az a közös jellemző, hogy az eltűnt valamely okból (tipikusan a koránál, az állapotánál fogva) nem képes az őt fenyegető veszélyt felismerni és/vagy elhárítani.

d) Az ún. „személyazonosító körözés” kategóriájába tartoznak azok, akik nem akarják, vagy nem tudják a személyazonosságukat igazolni, továbbá a megtalált ismeretlen személyazonosságú holttestek, illetve a holttest-részek. Körözés elrendelésére akkor kerül sor, ha e nélkül nem lehet a szükséges adatokat beszerezni, vagy ezúton meggyorsítható az azonosítás. e) A rendőrök és a katonák külön kategóriába sorolását egyrészt a sajátos helyzetük, másrészt a szokásostól eltérő eljárás indokolja. Mindig vizsgálni kell pl., hogy fennáll–e valamilyen, a szolgálattal összefüggő, általuk vagy sérelmükre elkövetett bűncselekmény, nem kell bejelentésre várni, az illetékes parancsnok az indokolatlan távollét észlelésekor köteles azonnal intézkedni – stb.

f) A tárgykörözések A hatályos szabályozás szerint önálló tárgykörözés csak büntetőeljárásban 250 keresett tárgyakra, valamint elveszett közlekedési okmányokra 251 rendelhető el (vö. az ábrával); további feltétel a tárgy azonosíthatósága. Ez azonban nem akadálya annak, hogy bármely esetben, azonosíthatóságuktól függetlenül szerepeljenek a személykörözésekben (a KTR szövegében)252 olyan tárgyak, amelyek elősegítik a személy felkutatását, felismerését, azonosítását – a körözési tevékenység eredményességét. Az Sztk. tv. szerint egyedi azonosításra alkalmas tárgy: amely a) számokból, betűkből, írásjelekből, matematikai műveleti jelekből, illetve ezek kombinációjából álló jelsorozattal, így különösen okmányszámmal, alvázszámmal, vázazonosítóval, motorszámmal, rendszámmal, gyártási számmal, gyári számmal rendelkezik, illetve okmányazonosító jelet tartalmaz, b) egyéb egyedi ismérve alapján – az előbb meghatározottak hiányában is – kétséget kizáróan azonosítható. Sok esetben indokoltnak bizonyult egyes eltűnt, elveszett tárgyak (pl. lőfegyver, lőszer, robbanó-, vagy sugárzó anyag, méreg, különböző okmányok, nagy értékű illetve muzeális tárgyak stb.) körözése. Sajnálatos módon (legalább is pillanatnyilag) ez a problémakör kimaradt az Sztk tv-ből. A gépjárművek (rendszámok) körözése kiemelt terület, az ezekre vonatkozó külön rendelkezéseket az ún. gépjármű-bűnözés visszaszorítása érdekében alkották meg.

3) A körözések hatálya, a kiemelt körözések A körözések hatályuk szerint osztályozásával (így a nemzetközi körözéssel is) később foglalkozunk. Az esetek egy részében azonnal intézkedni kell, ezeket eleddig minden szabályzat kiemelt körözésnek tekintette és külön elrendelési, közzétételi és végrehajtási szabályokhoz kötötte. 250

Ugyanis jelenleg nincs más olyan jogszabály, amely az eljáró hatóságot feljogosítaná tárgykörözés elrendelésére. Forgalmi engedély, jármű törzskönyv, rendszám, jármű kísérőlap, vezetői engedély. 252 Az Sztk tv. meglehetősen felemás helyzetet teremtett. A KTR-be beírhatók a körözés eredményességét elősegítő információk – pl. az elfogatóparanccsal körözött terhelt egy x rendszámú, típusú stb. gépkocsit használ; azonban, ha ez a gépkocsi nem minősül körözhető tárgynak (tárgyi bizonyítási eszköz, elkobzás alá eső tárgy stb.), akkor nem is körözhető és nem is kerülhet be a KA-ba! 251

264

4) A körözés elrendelése, módosítása, kiegészítése, visszavonása253 • Később – a munkafolyamat tárgyalásakor – majd láthatjuk, hogy körözést akkor kell elrendelni, ha az előírt/lehetséges körözési jellegű/célú intézkedések nem vezettek eredmén yre, avagy az elrendelés (az információk, feladatok közzététele miatt) elősegíti azok hatékony végrehajtását. Az elrendelés tehát formális hatósági aktus: a körözés elrendelésére hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóság írásba foglalt döntése arról, hogy valamely körözési feladatot el kell végezni. Az iratban meg kell jelölni a munkához szükséges (rendelkezésére álló) adatokat, a konkrét, aktuális feladatokat stb. is (lásd a vonatkozó rendelkezéseket). Az elrendelő e döntését a rá vonatkozó szabályok szerint az irat megküldésével, illetőleg a KIR vagy más technikai eszköz útján közli azokkal a hatóságokkal, szervekkel, amelyeknek e vonatkozásban valamely tennivalójuk van/lehet. A körözés elrendelése – a hatályos az előírásokkal összhangban – évtizedeken keresztül csak egyes esetekben (pl. elfogatóparancs, nemzetközi körözés) történt meg határozat formájában. Most az Sztk. tv. másképp rendelkezik: › „A körözés elrendelése személy vagy tárgy felkutatására, illetve személy vagy holttest személyazonosságának megállapítására irányuló határozat, illetőleg személy felkutatását, egyben elfogását és meghatározott hatóság elé állítását elrendelő határozat (elfogatóparancs) meghozatala.”; › körözést személy esetén törvényben, holttest és tárgy esetén jogszabályban meghatározott hatóság rendelhet el; › a határozat254 meghozatalára csak az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóság jogosult. 1. számú ábra A KÖRÖZÉSEK TÁRGY SZERINTI FELOSZTÁSA SZEMÉLYKÖRÖZÉS KÖRÖZÉS BÜNTETŐELJÁRÁSBAN – ismeretlen helyen tartózkodó terhelt, – ún. ismeretlen tettes – bírósági eljárásban tanúként kihallgatandó személy EGYES ISMERETLEN HELYEN TARTÓZKODÓ SZEMÉLYEK – polgári bíróság, – idegenrendészeti hatóság, – járványügyi hatóság által keresett személyek ELTŰNTEK – egyszerű eltűnés – gyanús eltűnés – veszélyeztetett eltűntek SZEMÉLYAZONOSÍTÓ KÖRÖZÉS – ismeretlen személyazonosságú személy – ún. ismeretlen holttest (holttestrész) RENDŐR KATONA TÁRGYKÖRÖZÉS BÜNTETŐELJÁRÁS KAPCSÁN KERESETT, ISMERETLEN HELYEN LÉVŐ TÁRGYAK – tárgyi bizonyítási eszközök 253

Sztk. tv. 1. § (2) bek. b) pont, 2. §, 7. §, 23. §; 20/2001. R. 6. § (2) bek. A határozatot illetően nem az elnevezés, hanem az adott hatóság eljárására vonatkozó szabály az irányadó (a bíróság eljárásában tipikus pl. a végzés). 254

265

– amely tárgyak lefoglalását, zár alá vételét elrendelték – elkobzás alá eső tárgyak ELVESZETT, TALÁLT TÁRGYAK* amelyek birtoklása jogszabályba ütközik, illetve jogatlan birtoklása valamilyen veszélyt jelent KÖRÖZÖTT SZEMÉLYEK FELKUTATÁSÁT, ISMERETLEN SZEMÉLYEK, HOLTTESTEK AZONOSÍTÁSÁT ELŐSEGÍTŐ TÁRGYAK (ezek nem csak egyedi azonosításra alkalmas tárgyak lehetnek) ELTŰNT–ELLOPOTT GÉPJÁRMŰ, RENDSZÁM, KÖZLEKEDÉSI OKMÁNYOK

*ezek esetében a jogi szabályozás pillanatnyilag nem egyértelmű Ez a megoldás nincs összhangban sem a körözés funkciójával, sem egyes eljárásjogi szabályokkal; és felesleges munkaterheket is okoz. Az ismeretlen helyen tartózkodó személlyel törvény szerint a rá vonatkozó, őt érintő határozatot hirdetményi úton kell közölni (Be. 70. §). Most – ezzel ellentétesen! – rendelet írja elő, hogy a terhelttel az elfogását követően kell (haladéktalanul) közölni, hogy ellene elfogatóparancsot adtak ki. Az 1990-es évek elején főiskolánk egyik hallgatója a tudományos diákköri dolgozatában azt írta, hogy mire a körözés eljut azokhoz, akik valóban intézkedhetnek, addigra az ellopott autó északi irányban gyalog kitolható az országból. Amíg a KTR bevezetése ezt a problémát megoldotta, addig az Sztk. tv. „visszaállította” ezt a nemkívánatos helyzetet: ha a gépjármű ellopását nem a hatáskörrel/illetékességgel rendelkező szervnél jelentik be, az csak a feljelentést veheti fel, majd át kell küldenie a feljelentést a jogosult szervhez, s csak ez után történik meg a körözés elrendelése. Ez sérti a nyomozás (és a sértett) érdekeit, továbbá ellentétes a Be. 170. § (4) és (5) bekezdéseiben a halaszthatatlan nyomozási cselekményekről írtakkal. Az érintettet nem „boldogítja”, hogy kap egy határozatot a tőle ellopott tárgy körözésének elrendeléséről, illetve visszavonásáról (ami felesleges munka); gyakorlati jelentősége leginkább annak van, ha nem felejtik el visszavonni a megtalált/visszaadott tárgy körözését.

• A körözés elrendelését követően megváltozhat a helyzet: újabb adatok merülhetnek fel, a meghatározott feladatok elveszíthetik időszerűségüket stb. – így szükségessé válhat a körözés módosítása vagy kiegészítése.255 A KIR kezelésére vonatkozó szabályok szerint a módosítás érdemi változtatás (pl. hibák kijavítása, hiányzó azonosító adatok pótlása, a meghatározott feladatok megváltoztatása); erre csak az elrendelő jogosult – kivéve azon feladatokat, amelyek a körözés-irányító kompetenciájába tartoznak; a kiegészítés az előbbiek körébe nem tartozó újabb (a körözési munkát elősegítő) adatok bevitele; ezt bárki megteheti, aki jogosult arra, hogy beírjon a KTR tétel szövegébe. A módosítás oka lehet az áttétel, az ügyek egyesítése és elkülönítése; a címzettek vagy a végrehajtandó feladatok körét, a körözés minősítését befolyásoló információ; továbbá a hibásan megadott azonosító adatok kijavítása. (Az elsődleges adatok nem mindig pontosak, és előfordulhat elírás is, pl. Horvát helyett Horváth; gyakran hibás vagy rosszul olvasható a forgalmi engedély, és emiatt kell módosítani egyes karaktereket stb.). Megfelelő adatok birtokában bármely szerv kezdeményezheti, hogy az elrendelő, illetve a körözés-irányító módosítsa a körözést. Kiegészítésnek minősül pl.: a körözésben még nem szereplő kapcsolat, vélt tartózkodási hely, nyelvtudás, a felismerést/felkutatást elősegítő szokás, hobbi stb. bejegyzése.

• A visszavonás a körözés hatályon kívül helyezése; ez az elrendelő joga és kötelessége. 5) A körözési munkában részt vevő hatóságok (szervek) és feladataik Az egyes hatóságok, szervek különböző – gyakran többféle – pozíciót töltenek be a körözési munkafolyamatban. Mivel a jogkörök és feladatok a pozíciókhoz kötődnek, ezért a min255 Az Sztk tv. itt is ellentmondásos helyzetet teremtett. A KIR – amint már említettük – egyrészt felhasználóbarát, másrészt – a tapasztalatokra alapozva – messzemenően a körözési tevékenység valóságos igényeinek kiszolgálására alkalmas rendszerként került be a bűnüldözés eszköztárába. Az Sztk. tv. a körözés elrendelésének határozati formához kötésével, továbbá a KA és a KTR tartalmának meghatározásával gyakorlatilag – és sajnos kötelező erővel – kizárja, de legalább is ellehetetleníti a bűnüldözési érdekek hatékony érvényesítését. Itt is fel kell hívni a figyelmet arra, hogy e fejezet anyaga csakis az aktuális előadásokkal együtt érvényes (hiszen ha a kézirat leadását követő időszakban módosulnának a rendelkezések, a szükséges korrekciót másképp nem tudjuk biztosítani).

266

denkori szabályozás fogalomszerűen vagy értelmező rendelkezés formájában határozza meg azokat az „elnevezéseket” (szakkifejezéseket), amelyek az egy-egy feladatkört betöltő szervek megjelölésére szolgálnak. Az RKM(i)SZ-ben szereplő meghatározások alkalmasnak bizonyultak arra, hogy azokat kriminalisztikai szakkifejezésként (is) használjuk. Már csak emiatt sem zárja ki a bevált szakkifejezések alkalmazását az, hogy az Sztk. tv. és a 20/2001. R. másféle elnevezéseket vezetett be – viszont gondot kell fordítani mindezek egységes értelmezésére.

A 20/2001. R. 1. §-a szerint „E rendelet alkalmazásában a) körözést elrendelő hatóság: amely személy vagy tárgy felkutatását, illetve személy vagy holttest azonosságának megállapítását elrendelő határozatot, illetőleg személy felkutatását, egyben elfogását és meghatározott hatóság elé állítását elrendelő határozatot (elfogatóparancs) hozott; b) körözést folytató hatóság: az a rendőrkapitányság, illetve rendőr-főkapitányság, amelyik a körözés elrendelését a KIR-ben rögzítette, valamint – más állam hatóságának kezdeményezésére elrendelt körözés esetén – a NEBEK;256 c) megkeresett rendőri szerv: az a rendőri szerv, amely a körözést folytató hatóság megkeresése alapján az ismeretlen helyen lévő személy, illetve tárgy felkutatása, valamint az ismeretlen személy, illetőleg holttest személyazonosságának megállapítása érdekében meghatározott intézkedést hajt végre. Az RKM(i)SZ eljáró szervnek nevezte a körözés elrendelésére jogszabályban felhatalmazott azon hatóságokat, amelyek (az ügy uraként) – a körözés alapjául szolgáló büntető- vagy államigazgatási eljárást folytatják. Ez nem mindig esett egybe az ún. elrendelő szervvel (amely az ügyben az első körözést elrendelte), hiszen azonnal szükséges intézkedésként hatáskör és illetékesség hiányában is sor kerülhetett körözés elrendelésére. Körözési tevékenységet nem csak rendőrségi, hanem más nyomozó hatóság is „folytat” (pl. újabb adatok beszerzése, priorálás, elfogás stb.) emiatt az RKM(i)SZ „körözést folytató hatóság” helyett (meglehetősen pontosan) körözés-irányító szervnek nevezte az a rendőri szervet, amely: „a körözést elrendelő iratot (most: határozat) kezeli, a körözést a KIR-ben közzéteszi, a körözési tevékenységet végzi és irányítja”. Bár a szabályozás most már kiterjed a Határőrségnek a körözés végrehajtásával kapcsolatos feladataira is, nem szerepel a 20/2001. R-ben a végrehajtó szerv fogalma. E körbe tartozik minden olyan szerv, amelyet a körözés-irányító valamely konkrét vagy általános körözési feladattal megbíz, felkér, utasít, és természetesen a körözés-irányító is, hiszen maga is aktív körözési tevékenységet (kutatás, adatgyűjtés stb.) folytat. Annyiban zavaró a „megkeresett szerv” megjelölés, hogy rendszerint nem külön megkeresésről van szó, hiszen a KIR-ben közzétételhez hozzá tartozik, hogy a KTR szövegében megjelölik, hogy mely rendőri szerve(ke)t bíznak meg valamely konkrét körözés feladat végrehajtásával (ezeket a KTR címzett szerveknek nevezi).

Tekintsük át a pozíciókhoz kapcsolódó legfontosabb jog- és feladatköröket. • Az elrendelő hatóság (amely nem csak nyomozóhatóság/szerv lehet): – a rá vonatkozó szabályok szerint jogosult a körözés elrendelésére; – ugyancsak a rá vonatkozó szabályok szerint a határozat meghozatala előtt köteles a körözés elrendeléséhez minimálisan szükséges adatokat beszerezni; – az elrendelést követően tudomására jutott adatokkal kiegészítheti (és módosíthatja is) a körözést; – az általa elrendelt körözést csak ő vonhatja vissza, de erre köteles is. Ha az elrendelő nem rendőri szerv, úgy az elrendelő határozatot az Sztk. törvényben megjelölt rendőri szervnek kell megküldenie. Amíg a bíróság, ügyészség, járványügyi hatóság stb. nincs abban a helyzetben, hogy különösebb felderítő tevékenységet folytasson, addig az egyes nyomozóhatóságokra vonatkozó külön szabályok (pl. a 20/2001. R) meghatározzák, hogy mit kell tenni a körözés elrendelése előtt. Evidens, hogy az „ügy ura” (az eljáró szerv) az elrendelés után is hozzájuthat a körözési munkát befolyásoló újabb adatokhoz, és a saját érdeke is, hogy azokat felhasználja. Az eljáró szerv maga is in256 Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ. A NEBEK az 1999. évi LIV. tv. alapján működik, e tv. egyes részeinek hatálybalépésével párhuzamosan veszi át az Interpol Magyar Nemzeti Iroda (Interpol MNI) körözési feladatait (vö. Sztk. tv. 38. § (4) bek.).

267

tézkedhet; a nem rendőri eljáró szerv pedig közölheti az újabb adatokat a körözés-irányítóval, aki azt köteles felhasználni, s az adat jellegétől függően a körözést módosítani vagy kiegészíteni. Mivel a körözést csak az elrendelő vonhatja vissza, így bárki állapítsa is meg a visszavonási ok beállását (pl. megtalálja a körözöttet, vagy elfogja a valódi elkövetőt stb.), erről értesítenie kell az elrendelőt, hogy az intézkedhessen a körözés visszavonására. Sajnálatos módon elrettentő példái is vannak a visszavonás elmulasztásának, ezért az Sztk. tv. jogorvoslati lehetőséget is biztosít; továbbá a 20/2001. R. (igaz, csak személyek vonatkozásában) igazolás kiadását írja elő. Tárgyak tekintetében is van megoldás, pl. a lefoglalás megszüntetéséről szóló határozat egy példányának kézbesítése.

• A körözés-irányító feladata – a körözés elrendeléséhez, közzétételéhez szükséges információk beszerzése; – a körözési információ bevitele a KTR-be, illetve a KA-ba, – a körözési módszerek alkalmazása (aktív körözés) a személy vagy tárgy felkutatása, illetve azonosítása érdekében; – szükség esetén más szervek bevonása; – a körözési tevékenység irányítása, összehangolása, dokumentálása. Ha az alapeljárást nem a rendőrség folytatja, akkor a körözés-irányítónak csak a számára megküldött és a körözési tevékenység során keletkezett iratokat kell kezelnie. A körözés-irányító esetében gyakori a pozíciók egybeesése, hiszen lehet egyúttal eljáró, elrendelő, és végrehajtó is.

• A végrehajtó szerv kötelessége a kapott feladat elvégzése, ennek érdekében: – a szükséges személyi-technikai feltételek biztosítása; – a résztvevő állomány tájékoztatása, eligazítása, feladatainak meghatározása; – személykörözés esetében az ellenőrzési feladatok visszatérő végrehajtása; – szükség szerint terepkutatás, körözési akció végrehajtása; – továbbá a jelentési kötelezettség teljesítése. Az elmondottak – a vonatkozó jogszabályokban meghatározottak szerint – értelemszerűen érvényesek a Határőrség, valamint a Vám- és Pénzügyőrség körözéssel kapcsolatos tevékenységére is.

6) A felelősség és a folyamatosság elve • A körözésért való felelősségre alapvetően a megkeresés szabályai az irányadók. Az elrendelő hatóság a következőkért tartozik felelősséggel: a körözés törvényessége, az abban szereplő adatok hitelessége, valamint az eljárási érdekek érvényesítése (pl. mely adatokat lehet nyilvánosságra hozni). A körözés-irányító emellett a körözés szakszerűségéért is felelős – tehát azért, hogy az elrendelés és a közzététel mind formai, mind tartalmi szempontból egyaránt megfeleljen a követelményeknek; továbbá a végrehajtók feladatait úgy határozza meg, hogy az ne ütközzön a rájuk vonatkozó jogszabályi előírásokba. A végrehajtó felelőssége értelemszerűen a végrehajtás szakszerűségére és törvényességére korlátozódik. • Évtizedes tapasztalatok mutatnak rá arra a tényre, hogy a körözési eredményesség kedvezőtlen alakulása nem csak az ügyek számának az emelkedésére és a feladatok szakszerűtlen végrehajtására vezethető vissza, hanem arra is, hogy szó sincs folyamatos körözési tevékenységről. Egy-egy felfüggesztett ügyben hamarabb következik be az elévülés, minthogy tennének valamit a keresett személy vagy tárgy felkutatására, és jelentős hiányosságok mutathatók ki a körözési adatokról történő tájékozódásban is. Ezért függetlenül attól, hogy a hatályos szabályozás tartalmaz-e a körözési munka folyamatosságával kapcsolatos előírásokat, a következőket mindenkor irányadónak kell tekinteni: › az elrendelő, illetve a körözés-irányító az elrendeléskor adjon meg minden olyan adatot, amely a körözési tevékenység sikeres végrehajtásához szükséges; s ezeket később is folyamatosan közölje; › a körözés kiegészítésére és módosítására vonatkozó előírásokat minden résztvevőnek ki kell használnia az érdemi információk közzétételére; › elengedhetetlen, hogy minden végrehajtó folyamatosan tájékozódjon a körözésekben; › a végrehajtó szervek kötelesek aktív körözési tevékenységet folytatni, és ennek érdekében a rendelkezésükre álló erők, eszközök, módszerek által biztosított lehetőségeket maradéktalanul igénybe venni.

268

7) A körözés hatálya, hatáskör és illetékesség • Minden körözés országos hatályú, külön feltételek fennállása esetén kiterjeszthető külföldre is (területi hatály). › Az RKM(i)SZ életbe lépésével megszűnt a korábbi országos-regionális-helyi hatály szerinti besorolás. A megkülönböztetés oka az volt, hogy ne terheljenek senkit olyan körözési feladattal, amely reálisan nem is érinthette az adott szerv területét. A KIR egy csapásra kiküszöbölte a korábbi közzétételi, nyilvántartási és visszakeresési nehézségeket, így okafogyottá vált a munka könnyítését célzó effajta szűkítés. › Helyi hatályúnak nevezték azokat a körözéseket, amelyeket az adott szerv a saját területére érvényesen rendelt el. Ezekről külön nyilvántartást kellett vezetni, gondoskodni kellett az állomány megfelelő tájékoztatásáról, a feladatok meghatározásáról és végrehajtásáról. A legtöbb helyen (teljesen logikusan, hiszen ugyanazt kellett tenni) ezekkel egyformán kezelték a más szerv által elrendelt, de helyi feladatot adó (ma: címzett) körözéseket. Az elnevezés, az elv és a munkamódszer ma is érvényes és használható: nyilvánvalóan növeli a körözési tevékenység hatékonyságát, ha a helyi hatályú körözéseket kigyűjtik, és megkülönböztetett figyelmet fordítanak az azokkal kapcsolatos tennivalókra.

• A körözés főszabályként az elrendelésétől a visszavonásáig hatályos (időbeli hatály). Ez azonban – teljesen reális okokból – nem esik automatikusan egybe azzal a határidővel, ameddig nyilván kell tartani egyes körözési adatokat (lásd később). • A hatáskör és illetékesség tekintetében arról van szó, hogy ki jogosult és köteles az alapeljárás lefolytatására, ezen belül a körözés elrendelésére; továbbá mely esetben melyik rendőri szerv lesz a körözés-irányító. Mivel ez nem kriminalisztikai probléma, ezért nem is részletezzük: az éppen hatályos e tárgyú rendelkezésekkel csak az eladások keretében foglalkozunk.

8) A körözés kezdeményezése A körözés kezdeményezése tekintetében a probléma lényege a következő: ki kezdeményezheti, hogy valamely elrendelésre jogosult hatóság körözést rendeljen el; illetve mi alapozhatja meg, hogy egy személy vagy tárgy felkutatása érdekében a hatóság akár saját belátása szerint, akár bejelentés alapján elrendelje a körözést? (Persze, itt elsősorban a rendőri vonatkozásokat vizsgáljuk meg.) › Az RKM(i)SZ a következő megoldást fogalmazta meg: „Körözés elrendelését bárki (természetes vagy jogi személy, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet) kezdeményezheti, ha – igazolja, hogy a körözéshez jogos köz- vagy magánérdek fűződik, – a személy vagy tárgy felkutatása másképp nem lehetséges, és – a büntető vagy államigazgatási eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik.” › A hatályos szabályozás nem foglalkozik külön a körözés kezdeményezésének kérdéseivel, s az idevágó rendelkezések részben hiányosak, részben értelmezésre szorulnak.

Álláspontunk a következő. a) Az Sztk. tv. 35. §-a szerint „A körözés elrendelése, valamint visszavonása és visszavonásának elmulasztása miatti jogorvoslatra a körözést elrendelő, a körözés elrendelésének elmulasztása miatti jogorvoslatra az elrendelésre jogosult hatóság eljárására vonatkozó törvényt kell alkalmazni.” A jogorvoslat lehetősége (ha közvetetten is) arra mutat rá, hogy az érintett alanyok (bejelentő, sértett, ügyfél, stb.) mindenféle feltétel nélkül jogosultak a körözés elrendelését kezdeményezni, és ezen indítványukat érdemben el kell bírálni. Ez a személy- és tárgykörözésre egyformán vonatkozik. A hatóságnak azt kell megvizsgálnia, hogy a saját eljárására vonatkozó törvény rendelkezései alapján az adott esetben (ügyben) joga van-e körözés elrendelésére, s ha igen, úgy az indokolt-e. Az indokoltság tekintetében persze már szerepe lehet a jogos köz- vagy magánérdek, illetve a felkutatás más lehetőségei mérlegelésének.257 b) Külön kell foglalkozni az eltűnésekkel. 257

Lássunk egy szélsőséges példát: a jegyző (még ha nem is ügyfél az eljárásban) kezdeményezheti, hogy az egészségügyi hatóság a település lakói egészségének védelme érdekében rendelje el egy fertőző beteg és az általa elvitt tárgyak felkutatását. Bár itt kimutatható a közérdek, az eü. hatóság a kérést csak részben teljesítheti, mert az Eü. tv. nem jogosítja fel tárgyak felkutatásának elrendelésére.

269

Az eltűnési ügyekben sokszor az volt a gyakorlat, hogy csak a hozzátartozó bejelentését tekintették intézkedési alapnak. Nem sokkal a RKM(i)SZ életbe lépése előtt fordult elő az az ügy, amelyben jó néhány nap eltelt, mire ellenőrzésre méltónak találták a munkatársak és a szomszédok bejelentését – végül kétrendbeli emberölésre derült fény. Már a hajléktalanok rétegének kialakulása előtt is – elsősorban a külföldiek miatt – problémát jelentett a feljelentés megtétele után sehol sem található sértettek esete, akiknek e magatartása miatt az eljárást nem lehetett érdemben lefolytatni, illetve szabályosan lezárni. Ma számolni kell a sértettek és a tanúk veszélyeztetettségével is: saját elhatározásukból és az elkövetői kör tevékenysége folytán is eltűnhetnek – márpedig az eljárás lefolytatása jogos közérdek, az eltűnés ténye pedig indokolja a körözés elrendelését, hacsak nem elegendőnek bizonyul a tartózkodási hely felkutatására tett intézkedés. Gyakori, hogy a gyanúsítottként keresett személy az elévülési időn belül, avagy a vele szemben elrendelt körözés visszavonását követően sem kerül elő (a korábbi szabályozás ilyenkor kötelezővé tette a körözés eltűnés miatt fenntartását, átminősítését). Ezek a személyek – bejelentés hiányában is – megfelelnek a hatályos szabályozásban meghatározott „eltűnt” fogalmának.

Az Rtv. 36/A. § (1) bek. szerint „A Rendőrség a más törvényben meghatározott eseteken kívül körözését rendelheti, illetve – eltűnt személy esetén – rendeli el a) a tartózkodási hely megállapítása érdekében annak az ismeretlen helyen lévő személynek,… akinek eltűnését a Rendőrségen bejelentették, b) a személyazonosság megállapítása érdekében ba) az ismeretlen, adatait közölni nem képes személynek, bb) az ismeretlen holttestnek, testrésznek.” • A nem rendőri hatóságok a rájuk vonatkozó törvényi előírások szerint eltűnés miatt nem rendelhetnek el körözést,258 ugyanakkor belátásuk szerint kezdeményezhetik, hogy a Rendőrség indítsa meg az eltűnés miatti államigazgatási eljárást. Ilyen eset lehet pl., amikor a szabálysértési vagy más ügyben eljáró hatóság (de akár az önkormányzat egy természeti katasztrófa kapcsán) olyan körülményről – vö. az Rtv. 36/A. § (2) bekezdésében írtakkal – szerez tudomást, amelyből arra lehet következtetni, hogy többről lehet szó, mint a tartózkodási hely egyszerű felkutatásáról.

• Az Rtv. fentebb idézett rendelkezései folytán a rendőri szerveknek › egyrészt a célszerűség alapján kell eldönteniük, hogy az ismeretlen helyen lévő személy lakó- vagy tartózkodási helyének megállapítása, valamint személyazonosítás érdekében elrendelik-e a körözést; › másrészt az adott eset érdemi vizsgálata (értékelése) alapján kell eldönteniük, hogy az ismeretlen helyen lévő személy eltűntnek minősül-e (erre szolgál pl. a később tárgyalt ún. előzetes ellenőrzés). • Az eltűnést bárki bejelentheti és kezdeményezheti is az eltűnt körözésének elrendelését. Ha valóban eltűnésről van szó, és az ismeretlen helyen lévő személy a bejelentést követő 24 órán belül259 nem kerül elő, akkor el kell rendelni a körözését. Az eltűnést a rendőri szerv maga is észlelheti. Ez esetben a 23/1994. R. 2.§ (1) bek. az irányadó, miszerint „Az eltűnt személy felkutatásáról… bejelentésre vagy hivatalból a rendőrség gondoskodik”. Elsősorban a következőkről van szó: › amikor a büntetőeljárásban a sértett, a tanú az eljárás folyamán egyszer csak „eltűnik”, emiatt bejelentés híján is megindítható az államigazgatási eljárás (hiszen a Be. nem teszi lehetővé e személyek körözését); › amikor a gyanúsított körözését vissza kell vonni, bár nem került elő, akkor a célszerűség jegyében kell dönteni (ha bármiféle érdek fűződik a felkutatásához, akkor eltűntként kell körözni, ami nyilván felesleges egy olyan személy esetében, aki talán csak az elkövetéskor, „átutazóban” tartózkodott Magyarországon); › az eljárás hivatalból történő megindításának tipikus esete a rendőr eltűnése, amelyről elsőként legtöbbször az eltűnt parancsnokai, munkatársai értesülnek.

c) Ugyan a tárgykörözés elrendelését is bárki érdekelt kezdeményezheti, erre azonban a büntetőeljáráson kívül – legalább is pillanatnyilag – csak korlátozott260 lehetőség van. 258

Csak az ismeretlen helyen lévő személy felkutatását, tartózkodási helyének megállapítását. Vö.: 23/1994. R. 8. § (2) bek., de pl. a veszélyeztetett eltűnt körözése azonnal is elrendelhető. 260 Talán helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy „leginkább csak áttételes”. 259

270

Eltűnt, elveszett tárgyak körözését csak akkor lehet elrendelni, ha az eset megvizsgálása során bűncselekmény (pl. zsebtolvajlás, jogtalan elsajátítás) alapos gyanúja merül fel. Kétségtelenül egyszerűbb kijelenteni, hogy elvesztett tárgyakat nem áll módunkban körözni, mégis az a helyes, ha a bejelentőt részletesen kikérdezik az elvesztés körülményeiről, hátha van bűncselekményre vonatkozó adat. Aligha lehet kizárni a jogtalan elsajátítás alapos gyanúját olyan esetekben, amikor valaki tömegközlekedési járművön, üzletben stb. felejt ott olyan tárgyakat, amelyek értéket képviselnek (ez nem fér bele a derelikció, a tulajdonról való lemondás keretébe). Problémás a személyi okmányok elvesztése is, ugyanis a jegyző – az érvénytelenítésen és annak nyilvántartásán túl – s csak intézkedhet a körözésükre (kivéve, a már említett közlekedési okmányokat), de azt sem ő, sem a Rendőrség a jelenlegi szabályok szerint nem rendelheti el. És a sort folytathatnánk.

9) A felismerhetőség és az azonosíthatóság körözési értelmezése A személy vagy tárgy azonosíthatósága a körözés egyik alapvető problémája, amelyhez a következő kérdések tartoznak: › mennyiben (miképpen) lehet körözés tárgya az ismeretlen személy, illetve az egyedi azonosításra alkalmatlan tárgy; › milyen adatok szükségesek egy személy vagy tárgy egyértelmű azonosíthatóságához; › mikor elegendő a körözési munkában a felismerhetőséget biztosító információ. A kérdések megválaszolása összefügg a körözési tevékenység behatárolásával, az éppen érvényes körözési koncepcióval. A körözés két célra irányulhat: a felkutatásra, illetve az azonosításra. Az első esetben alapvető követelmény, hogy a munka során a látókörbe került személyek és tárgyak közül ki lehessen választani a keresetteket. E nélkül nem kerülhet sor az azonosság vizsgálatára, azaz annak a megállapítására, hogy valóban a körözöttet találták meg. A másik esetben van egy személy vagy tárgy, de a személy kiléte, illetve a tárgy származása ismeretlen, ezért szükséges az azonosítás. Az információigény tehát kettős: a felismerést és az azonosítást szolgáló adatokra egyaránt szükség van,261 viszont ezek nem egyformán szerepelnek a különböző fajtájú körözések elrendelési feltételeként. A körözési rendszernek összhangban kell lennie a hatályos jogi környezettel és a gyakorlat igényeivel. A kényszerintézkedések végrehajtásához jogi megalapozottság szükséges. Egy személyt elfogni, előállítani, vagy tárgyat lefoglalni csak a törvényes feltételeknek megfelelő, „élő”262 körözés alapján lehet. Ezt az igényt elégíti ki a KA, amelyben az azonosítható személyek és tárgyak szerepelnek. Ez azonban csak az egyik oldal: ugyanis a felderítéshez szükség van olyan információkra is, amelyek elősegítik a személyek vagy tárgyak felkutatását, azonban vagy azonosító adatok híján, vagy jogi előírások miatt nem kerülhetnek be a KA-ba. Ezek a körözés teljes szövegét tartalmazó KTR-ben szerepelhetnek. A KIR tehát kettős feladatot lát el: biztosítja a körözések és a körözési módszerekkel feldolgozható bűnügyi információk hozzáférhetőségét. Bár a Netzsaru is lehetőséget nyújt a bűnügyi információk visszakeresésére, ez azonban korlátozott; így a két számítástechnikai rendszer (KIR, Netzsaru) nem váltja ki egymást.

A körözési tevékenységben sajátosan érvényesül a felismerhetőség és az azonosíthatóság. A körözés elrendelésének feltétele, hogy a személyről vagy tárgyról az azonosító adatok bizonyos köre rendelkezésre álljon.263 Egyes körözési intézkedésekhez azonban elegendő a felismerhetőség biztosítása (függetlenül attól, hogy elrendelték-e már a körözést, vagy sem). A szituáció könnyen megérthető példákon keresztül. Ha pl. tíz percen belül érdemi intézkedés történik egy ellopott tucat-aktatáska és a benne lévő három darab százforintos pénzérme és két darab papír zsebkendő felkutatására, akkor azokat meg is lehet találni annak ellenére, hogy aligha tartoznak az egyedileg azonosítható tárgyak körébe. A sajátos, jellemző tárgyösszetétel lesz az, amelynek alapján a lopott aktatáska és az elkövető felismerhető. (Vö. ezt a körözés tárgyára vonatkozó ábrán szereplő „a körözött személy felkutatását és/vagy azonosítását elősegítő tárgyak” megjelöléssel.) Át kell vizsgálni azt a körzetet, amelyen belül az elkövető – a közlekedési lehetőségeket is figyelembe véve – még ott van, és gyakorlatilag kizárt az a lehetőség, hogy két ilyen táskát – vagy két olyan embert, akinél ilyen táska és ilyen tárgyak vannak – találnak. Amennyiben mégis többet találnak, úgy ott a lehetőség az ún. 261

A felkutatáshoz szükséges információkról később lesz szó. Élő körözés: szerepel a nyilvántartásban, hatályos, tehát még nem vonták vissza. 263 Pl. elfogatóparancs csak személyi adatok szerint ismert terhelttel szemben rendelhető el. Az ismeretlen tettesekre vonatkozó szabályozás a kézirat leadásának időpontjában még nem teljes. 262

271

elszámoltatásra,264 illetve a sértett ujjnyomainak az azonosítására. Ugyanez 11 perc múlva már nem igaz, ha az időkülönbség folytán az elkövető már nem tartózkodik az ellenőrzött területen. Amennyiben a táskának különös ismertetőjele van, akkor később is felismerhető és azonosítható. A különös ismertetőjel alapján már elrendelhető a tárgykörözés, a táska – mint körözött tárgy – bekerülhet a KA-ba is. Ugyanez a helyzet az ismeretlen tettes és a személyi adatok szerint ismert elkövető körözése tekintetében is: utóbbi felismerhető és azonosítható a példabeli tíz perc elteltével is. Tipikus esetnek számít, hogy nyáron, játék közben elkóborolnak kisgyermekek. Sokszor életveszélybe kerülnek, pl. egy néhány éves gyermek egy búzatáblában tűző napsütésben órák alatt kiszáradhat és meghalhat (többek között emiatt kell az ilyen eseteket kiemelten kezelni). Mi kell ahhoz, hogy ezt a gyermeket megtalálják? Át kell kutatni a számításba vehető területet, és keresni kell egy – mondjuk – 3 éves kislányt, vagy kisfiút, aki kb. 60 cm. magas. Persze, ennél jobb személyleírást ad a kétségbeesett szülő, esetleg pontosan tudja a ruházatát is, talán még fényképet is hoz, de már az előbbi két adat is elegendő a felismeréshez. A felismerést biztosító információk körébe tartozik az is, hogy merre lehet keresni az eltűntet, milyen távolságot tehetett meg a rendelkezésére álló idő alatt, stb. Ha nem kerül elő, ha el kell rendelni a körözését, akkor minden személyazonosító és az azonosítást elősegítő adatra szükség lesz. Amennyiben rutinintézkedés során igazoltatnak valakit, a körözési munka folyamatosságának elve szerint a járművet, annak vezetőjét és utasait priorálni 265 kell a körözési nyilvántartásokban (egy gépjárműátírás esetén sem csak a járművet, hanem a szerződő feleket is ellenőrizni kell, bár ez a követelmény az okmányirodák felállítása óta illuzórikussá vált). Az ilyen esetekre az azonosítás a jellemző, mivel az azonosító adatok alapján történik a priorálás. Persze, elképzelhető, hogy a gyanússá vált személyt, vagy járművet az azonosítást és a felismerést egyaránt szolgáló leírás alapján ellenőrzik, ebben az esetben az esetleg felmerült gyanút ki kell zárni vagy meg kell erősíteni, azaz meg kell kísérelni a felismerni vélt körözöttet azonosítani.

1) Körözési szempontból azonosításra alkalmas adatoknak csak azokat tekinthetjük, amelyek viszonylag állandóak. Személyek esetében ilyenek • a természetes személyazonosító adatok,266 amelyek elegendőek a személyazonosság megállapításához, egyúttal lehetővé teszik további adatok beszerzését; továbbá az előző név/nevek, az állampolgárság; • az egyéb személyazonosításra alkalmas adatok: › a személyleírás (ebből a ruházat, a nála lévő tárgyak, a viszonylag rövid ideig megmaradó sérülések, elváltozások azonosításra nyilván korlátozottan használhatók fel), az ál- és gúnynév; › fénykép (illetve más hasonló adathordozó: videofelvétel, mozaikkép, számítástechnikai vagy egyéb úton készített portré, arcmás; a testrészekről vagy különös ismertetőjelekről készült felvételek és rajzok is), › ujjlenyomat (a körözési érdekből beszerzett ujjlenyomat és ujjnyom is), › a személyazonosításra felhasználható biológiai anyagmaradványok (ideértve a körözési célból beszerzett mintákat – pl. vér, hajszál stb. – is). A személyek azonosítását – az azonosító adatok megállapítását – elősegítő, hiteles adatok köre igen széles. Ezek között vannak olyanok, amelyekből a személyi adatok közvetlenül megállapíthatók, illetve, amelyek az egyéb személyazonosítási módszerek kiindulópontjául vagy alapjául szolgálnak, pl.: a személyhez kapcsolódó nyilvántartási azonosítók: személyazonosító jel, társadalombiztosítási, adóigazgatási, bankszámlaszámok, igazolvány-számok; a rendőrségi nyilvántartások, valamint az anyakönyvi, az ingatlan-nyilvántartási adatok, bejegyzések; továbbá a lakhely, lakcím, tartózkodási hely; esetleg az apa, a házastárs, a nagyszülők adatai stb.

264

Jelen esetben: fel kell kérni a gyanúba vett személyt, hogy mondja el, mi van a táskában. Az elszámoltatás során gyakori a taktikai blöff alkalmazása is: pl. megkérdezik, hogy emlékszik-e, mikor ragasztotta be a matricát (ami esetleg nem is létezik) a táska aljába. A nem megfelelő válasz nyilván erősíti a gyanút, és hátrányos helyzetbe hozza a kikérdezettet. 265 Priorálás: annak ellenőrzése, hogy a kérdéses személy vagy tárgy szerepel-e a nyilvántartásban. Egyes esetekben kötelező – pl. a büntetőeljárásban kötelező ellenőrizni, hogy a gyanúsított szerepel-e a bűntettesek nyilvántartásában –, máskor felderítési feladat, pl. a sorozat-elkövetésre jellemző ismérvek alapján a KTR-tételek összehasonlítása. 266 A személy neme, családi- és utóneve/i, nőknél: leánykori családi- és utóneve/i, anyja leánykori családi- és utóneve/i, születési helye és ideje.

272

A tárgyak azonosító adatai két csoportba sorolhatóak. Az egyik csoport valóban az azonosítást szolgálja, a másik csupán hozzájárul az azonosításhoz, mivel csupán a felismerést elősegítő csoportismérvekből áll: • azonosító adatok: › egyedi azonosító jelek: a gyártás, a forgalmazás, az üzemeltetés során alkalmazott egyedi megkülönböztető jelzések, › különös ismertetőjelek: a gyártás vagy használat során keletkezett vagy létrehozott egyedi elváltozások: gyártási hiba, javítás, egyedi jelzés (pl. bevésés, tulajdonjog jelzése, sérülés, egyedi összeállítás, stb.) • csoportismérvek: › gyártmány, típus, fajta, amelyek alapján az azonos tárgycsoporton belül a különböző kategóriák megkülönböztethetők, › egyéb külső jellegzetességek: szín, színösszeállítás, felszereltség, stb., amelyek az előbbieken belül is felismerési lehetőséget biztosítanak. Az egyedi tárgyak speciális helyet foglalnak el: azonosításuk az egyediség, a megfelelő tárgyleírás, illetve a rajz vagy fénykép (egyéb adathordozó), megtalálásuk után az esetleg még szükséges szakértői vizsgálatok alapján történhet.267 2) A felismerést lehetővé tevő információk körébe sorolhatók mindazok az adatok, amelyek hosszabb-rövidebb távon lehetővé teszik, hogy az ellenőrzés (adatgyűjtés, intézkedés) során arra a következtetésre juthassanak, hogy a keresett személyt vagy dolgot találták meg. Ezek természetesen magukba foglalják az azonosító adatokat is, amelyek a felismerés lehetőségét később is biztosítják – szemben a csupán a felismerésre alkalmas adatokkal, amelyek az idő múlásával sokat veszíthetnek az értékükből. Felismerési értéke van az elkövetés módszerére, a cselekmény leplezésére, a használt eszközre, vagy éppen az eltűnés körülményeire, az elveszett, ellopott tárgy felhasználhatóságára, stb. vonatkozó adatoknak is; ezek szerepet kaphatnak mind a körözési munkában, mind az ügy(ek) felderítésében (lásd pl. a KTR tételek egybevetése, elemzése alapján levonható következtetéseket). 12.2. A KÖRÖZÉS ELRENDELÉSÉNEK ÉS KÖZZÉTÉTELÉNEK ESZKÖZEI A körözés elrendelésének és közzétételének268 eszközei fontos szerepet töltenek be a körözési tevékenységben, ennek megfelelően többféle követelménynek is meg kell felelniük. A körözés elrendeléséhez, illetve az eredményes körözési munkához típusonként (lásd: a körözések osztályozását) eltérő információ-igény tartozik. Ezeket az adatokat a közzététel, a nyilvántartás és a felhasználás igényeinek megfelelő, tehát feldolgozásra és továbbításra alkalmas módon kell rögzíteni, valamint az eljárási szabályoknak megfelelő módon kell dokumentálni. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az emberi tényezőt sem, hiszen korántsem egyszerű észben tartani, hogy milyen adatokra van szükség, a rögzítés során milyen szakkifejezéseket, kódokat kell használni, milyen normákat kell betartani, stb. Nagyon fontos az is, hogy a teljesítendő funkcióknál fogva bonyolult rendszer ne váljon kezelhetetlenné, tehát az emberi hiba minimálisra csökkentése érdekében a rendszernek saját működtetéséhez segítséget is kell adnia. A számítástechnika körözési alkalmazásának kezdeti időszakában ez úgy fogalmazódott meg, hogy magas szintű, de felhasználó-barát szolgáltatásra van szükség, azaz a sokoldalúságot és a könnyű kezelhetőséget együttesen kell érvényesíteni. Ennek megfelelően történik az elrendelés eszközeinek a kialakítása, megszerkesztése és fejlesztése. Fokozatosan háttérbe szorul a nyomtatványok, űrlapok alkalmazása, a számítástechnikai programok automatikusan felkínálják a kérdéseket és (ahol ez szükséges) a kitöltéshez szükséges válaszlehetőségeket, csökkentik a műveletek számát (általában egybeesik az elrendelés-kiegészítés-módosítás267

Az Sztk. tv. 1. § (2) bek. e) pont szerint „Egyedi azonosításra alkalmas tárgy: amely – számokból, betűkből, írásjelekből, matematikai műveleti jelekből, illetve ezek kombinációjából álló jelsorozattal, így különösen okmányszámmal, alvázszámmal, vázazonosítóval, motorszámmal, rendszámmal, gyártási számmal, gyári számmal rendelkezik, illetve okmányazonosító jelet tartalmaz, – egyéb egyedi ismérve alapján (az előző pontban meghatározottak hiányában is) kétséget kizáróan azonosítható.” 268  Közzététel: a körözési munkában résztvevő hatóságok és tagjaik számára a körözési adatok hozzáférhetőségének biztosítása.

273

visszavonás a nyilvántartásba vétellel és közzététellel; az eljárási szabályoknak megfelelő dokumentáláshoz elegendő az elektronikus irat kinyomtatása) stb. Egyáltalán nem elhanyagolható a közzététel gyorsasága és hitelessége sem, e tekintetben a KIR a korábbi évekhez képest óriási előrelépést jelent.269 A közzététel eszközeit úgy kell kialakítani, hogy biztosítsák a felhasználók megfelelő tájékoztatását.

1) A Körözési Információs Rendszer, és a PRIO A KIR a körözési munka céljára kifejlesztett informatikai rendszer, amely a körözési alapnyilvántartásból (KA) és a körözési tájékoztató rendszerből (KIR) áll. A KIR többféle funkciót tölt be: › a KIR-be „felvitellel” történik az elrendelt körözéseknek, illetve azok módosításának, kiegészítésének és visszavonásának regisztrálása, ezzel › a körözések hiteles nyilvántartása (KA), › valamint a körözések (a körözési tevékenységet, az ügyek felderítését szolgáló körözési adatok és bizonyos bűnügyi információk) közzététele;270 › lehetőséget nyújt a benne szereplő adatok gyors, választható szempontok szerint történő visszakeresésére (melynek kiemelt jelentősége van mind a körözési feladatok teljesítésében – pl. a látókörbe került személyek/tárgyak ellenőrzése, a velük kapcsolatos intézkedések megalapozott végrehajtása; mind pedig a felderítésben); › valamint a szükséges dokumentáció elkészítésére (a lehívott adatok kinyomtathatók). A rendszer alkalmazására vonatkozó és az azt befolyásoló szabályok (Sztk. tv., 20/2001. R. stb.)271 több száz oldalt tesznek ki, így nyilvánvaló, hogy e jegyzetben csupán az alapvető kérdésekre lehet kitérni. A megszerzett elméleti ismereteket a rendszer fejlesztésével összefüggő változások miatt (ez korántsem fejeződött be) folyamatosan ki kell egészíteni. A rendszer első látásra igen bonyolultnak tűnik, azonban a program automatikusan felkínálja a választási lehetőségeket, tehát közvetlenül tájékoztatja a felhasználót, hogy mit kell tennie. Az pedig régi igazság: egy nyilvántartásból csak azt az adatot lehet visszakérdezni, amit oda elhelyeztek. Az egyértelmű felvitelhez nyújt segítséget a kódszótár, amelyet szintén nem kell megtanulni, mert a program szótártámogatással működik (kérdésre kiírja a válaszlehetőségeket). Nem kell mást tenni, mint elsajátítani a program kezelését, és beszerezni azokat az információkat, amelyekre a rendszer választ vár. › A KIR az országos táv-adatátviteli hálózaton keresztül, az általános szolgáltató rendszerbe belépés után (az azonosító és a jelszó megadásával) érhető el. A rendőrség szolgálati ágainak a körözési tevékenységben érintett dolgozói az egyéni azonosítókódjukkal az országos hálózat bármely végpontján, jogosultságuknak megfelelően léphetnek be a számítógépes körözési rendszerbe (a kód alapján a rendszer a belépőt a szolgálati helyével együtt azonosítja). Lehetőség van új tételek felvitelére, meglévő tételek módosítására, kiegészítésére, visszavonására, továbbá tételek keresésére, illetve a bevitt vagy kikeresett tételek kinyomtatására. (A tételek megtekintése és keresése, valamint kinyomtatása a már bekapcsolt nem rendőri szervek – pl. Határőrség – számára is elérhető.) › Mivel a KA a hiteles nyilvántartás, ezért ellenőrzési céllal (pl. körözött személyt vagy tárgyat találnak meg) ebben kell priorálni. Így el lehet elkerülni a jogsértő intézkedéseket. Egy meghatározott személy vagy tárgy adatainak ismeretében a KA-ból is megállapíthatjuk, hogy az szerepel-e a körözésben, illetőleg mely KTR tételben szerepel. A KA egyik nagyon fontos jellemzője, hogy kétféle lekérdezési mód van. Az egyik esetben csak pontos karakterek alapján ad választ, míg az ún. „gyenge” lekérdezéskor lehetőség van a kisebb hibák okozta problémák elkerülésére. A gyenge lekérdezéskor mindegy, hogy a családi név Kovács, Kováts, vagy éppen Kovách, avagy az alvázszámban nullának írták az „o” betűt, a gép mindegyiket kiírja, tehát a fonetikai, illetve a hasonlóságból adódó eltérések miatt nem lesz eredménytelen a keresés. 269

A TG-időszakban egy országos körözés még sürgős esetben is sokszor órák múlva jutott el a végrehajtó állományhoz. A számítástechnikai eszközök alkalmazásának kezdetén is viszonylag hosszú idő kellett a körözés „terítéséhez”. Még roszszabb volt a helyzet a hitelességgel. Már az komoly segítséget jelentett, hogy a PRIO hétköznapokon a napi frissítés miatt „csak” 24 órás késéssel működött, még ha a legutolsó adatszolgáltatás (amely legalább hiteles volt) óta eltelt időben kiadottvisszavont körözéseket külön is kellett ellenőrizni. 270 Az Sztk. tv. 18-22. §-ai határozzák meg a KA, a 23. § pedig a KTR tartalmát. Ez pillanatnyilag nem esik egybe a KIR működő rendszerével. 271 Ilyenek pl.: az Országos Rendőrfőkapitány 27/1996. számú Intézkedése a KIR végponti rögzítő moduljának országos üzembeállításával, működtetésével kapcsolatos egyes feladatokról és ennek mellékletei: a BM Adatfeldolgozó Hivatal Számítóközpont és az ORFK KASZ által kiadott „felhasználói segédlet a KIR használatához” és a „KIR szótárak”.

274

› Mivel a KTR a körözések teljes szövegét tartalmazza, s mert szűkítési feltételként kulcsszavak, körözési fajták, időszakok is megadhatók, így elemzési (felderítési) céllal, részadatok ismeretében, egyedi azonosítóval nem rendelkező dolgok keresésekor ebben célszerű priorálni. A KTR tétel alapján megtalálhatók a hozzá tartozó KA tételek, ugyanígy a KA tételek alapján megkereshető a hozzájuk tartozó KTR tétel, azaz a teljes információ. A rendszer jól követhető egy példán keresztül. Amennyiben egy házkutatás során megtalálnak egy videokamerát, akkor ez a gyártási szám alapján ellenőrizhető a KA-ban. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy ez nem mindig alkalmazható azonosító adatként, mert a tulajdonosok többnyire nem jegyzik fel, nem tudják megadni a számokat. Amennyiben a példabeli kamerának van különös ismertetőjele, úgy ennek alapján is szerepelhet a KA-ban, tehát így is kereshető. Ha ez is sikertelen, akkor a nyomozás adatai alapján meg kell határozni, hogy mely szervek által, mikor (milyen időszakban) elrendelt körözésekben érdemes a kutatást tovább folytatni. Ennek megfelelően lehet azokat a KTR tételeket kikeresni és végigolvasni, amelyekben a kérdéses gyártmányú videokamera szerepel, végső esetben az öszszes videokamerát tartalmazó tétel végigolvasható. Amennyiben a kamera a KA tétel alapján azonosítható, úgy máris megvan az a szerv, amellyel fel kell venni a kapcsolatot. Ha csak a KTR tételek alapján lehet dolgozni, akkor az azokban szereplő egyéb adatokat kell felhasználni, pl. az elkövetés idejére, módszerére, stb. vonatkozó információkat, hiszen azokat össze lehet vetni a házkutatás alapjául szolgáló ügy adataival. A továbbiak egyszerű felderítési feladatok: felvenni a kapcsolatot az elrendelő szervekkel, gyanú esetén végrehajtani a felismerésre bemutatást, és így tovább. › A példa egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy a KTR tételeknek minden lényeges, felhasználható információt tartalmazniuk kell, azaz ajánlatos az adott ügy megoldását elősegítő, a körözés szövegébe belefoglalható bűnügyi információkat is felvinni, hogy azok is eljussanak minden érdekelthez, illetve akik segíthetnek a felderítésben.

A PRIO ugyancsak a számítástechnikai lehetőségekre épül. A PRIO a KA-ból nyert adatokkal működik, a hatályos személy- járműkörözéseket és a tárgykörözések többségét tartalmazza, de rövidített formában – (azaz csupán a legfontosabb azonosító adatokkal); ezzel lehetőséget nyújt a körözésekben történő gyors priorálásra, de nem alkalmas elemző munkára.272 A PRIO korábbi változatai a távgépírós körözési rendszer hiányosságainak (a híranyag manuális kezelése, az ebből eredő késedelmek és pontatlanságok) a kiküszöbölését szolgálták. Ezzel a korábbinál sokkal biztonságosabbá vált a körözés-gyanús személyek és tárgyak ellenőrzése (eltekintve attól, hogy elég volt egyetlen frissítést rosszul felvinni vagy kihagyni, és máris romlott a hitelesség).

A KIR kiváltotta a PRIO egyes funkcióit, ugyanakkor az továbbra sem igazán nélkülözhető. A PRIO anyaga (elsősorban a kisgépes alkalmazás támogatása érdekében) lemezre is kimenthető, használatához nem kell hálózati kapcsolat; így megfelelő technikai ellátottság esetén a priorálás az intézkedés helyszínén is megvalósítható, és csak a megtalált tételeket kell az ügyelet útján ellenőrizni. Ezzel jelentős mértékben csökkenthető mind az ügyelet, mind a hálózat terhelése. Pécsett például a PRIO bevezetése idején – a méretei miatt a gyalogos járőr számára is használható – PSION HC120 kézi-számítógéppel (amely az URH rádiókapcsolat folytán folyamatos adatátviteli lehetőséget is biztosít, és elegendő kapacitással rendelkezik a PRIO adatainak a tárolására és azonnali kiírására) három hét alatt 40 lopott gépkocsit szűrtek ki a forgalomból. Ilyen gépeket csakis a PRIO csökkentett adatállományával lehet feltölteni, és ezekhez nem szükséges az országos hálózattal való közvetlen kapcsolat.

2) Hírtechnikai eszközök alkalmazása A hírtechnikai eszközök alkalmazásának a központi írásos körözési kiadványok megszüntetése miatt a korábbinál sokkal nagyobb szerepe van. A táv-adatátviteli hálózat csak a bekapcsolt szervek közötti körözési hírforgalmat biztosíthatja, azonban a munkához szükséges információkat minden felhasználóhoz el kell juttatni, és szükség lehet a lakosság, illetve a nem rendőri szervek tájékoztatására is. A RKM(i)SZ igen célirányosan foglalt állást: körözés elrendelésére, közzétételére, körözési információk továbbítására és a lakosság tájékoztatására a rendőri szervek bármely ren272 Tekintettel a PRIO létjogosultságának egyáltalán nem elhanyagolható racionális és gazdaságossági indokaira, a közeljövőben valószínűleg sikerül megoldást találni arra, hogy a PRIO működtetéséhez szükséges adatbázis létrehozása ne ütközzön az Sztk. törvényben meghatározott körözési adatkezelési szabályokkal.

275

delkezésükre álló hírtechnikai eszközt (távgépíró, telefax, telefon, rádió, esetleg futár 273) igénybe vehetnek. A körözési adatok szerven belüli hatékony továbbításáról gyakorlatilag önállóan kell gondoskodniuk. Amennyiben a KIR valamely okból nem működne (üzemszünet, helyi vagy országos üzemzavar), az adatokat ugyancsak a rendelkezésre álló más eszközökkel kell továbbítani. A különböző eszközök a körözés elrendelése előtt végrehajtandó feladatokban is fontos szerepet töltenek be. Iskolapéldának tekinthető a már említett, Budapesten történt 60 milliós bankrablás esete. A helyszínen végzett gyors adatgyűjtés során az elkövetőkről és járművükről beszerzett adatokat rádión továbbították az ügyeletnek, amely ún. rádiókörözvény útján értesítette a területen lévő állományt. Az egyik rendőr a forgalomban felismerte a gépkocsit, illetve a személyeket és – fegyverét is használva – egy kivételével el is fogta őket.274

3) Nyomtatványok, kiadványok, tájékoztatók A számítástechnika elterjedésével párhuzamosan fokozatosan háttérbe szorult a nyomtatványok (űrlapok) alkalmazása. Ez érthető, hiszen egy képernyő-formátum legalább olyan segítséget ad, mint egy űrlap, és könnyebben is kezelhető – nem is beszélve a program nyújtotta további lehetőségekről (nyomtatás, nyilvántartásba vétel stb.). Természetesen továbbra is szükség van a nyomtatványokra (mint pl. Elfogatóparancs, Értesítés ismeretlen halottról, Európai elfogatóparancs), mert nem minden adatrögzítés történik azonnal számítógépen (lásd pl. a körözés elrendelésről hozott határozatot), amelyre nincs is mindenütt és mindig lehetőség. Egyes nyomtatványok más célt is szolgálnak, így pl. egy sor körözési tárgyú nyomtatványt használ az Interpol MNI is.275 a) Tájékoztató az ismeretlen holttestekről

A KASZ276 által évente kiadott nyomtatott tájékoztató, amely az azonosítatlan holttestekre vonatkozó összesített adatokat tartalmazza (eljáró szerv, iktatószám, személy- és tárgyleírás, esetleg fénykép, rajz, valamint egyéb, a megtalálás körülményeire vonatkozó és az azonosítást elősegítő adatok). A tájékoztató rendeltetése szerint sem nyilvántartás, hanem a munkát megkönnyítő segédeszköz. b) Körözési tájékoztató

A körözési tájékoztató a kiemelt bűncselekmények felderítésének egyik jól bevált segédeszköze.277 Írásos kiadvány, amelynek összeállítására és kiadására akkor kerülhet sor, ha a büntetőeljárást lefolytató szerv úgy ítéli meg, hogy a körözési és a felderítési feladatok megfelelő ellátásához a KIR által nyújtott lehetőségeken túlmenően is szükség van a rendőri szervek tájékoztatására. A kialakult gyakorlat szerint általában a következőket tartalmazza: › a bűncselekményről rendelkezésre álló adatok rövid összefoglalását olyan módon, hogy annak alapján az egyes szervek a feladatok végrehajtásához (illetve annak megszervezéséhez), valamint az összefüggések felismeréséhez szükséges mértékben megismerhessék az ügyet,

273 Nem csak a rendszeresített, hanem minden egyéb, az adott szerv számára hozzáférhető rádiókapcsolat is felhasználható, pl. a taxisok vagy a polgárőrök CB hálózata is. A korábbi szabályzat a személyes adattovábbításról (futár) is rendelkezett, rendkívüli esetben ez ma is előfordulhat, pl. katasztrófahelyzet, elemi csapás stb. miatt. 274 A területen szolgálatban lévő állomány (ideértve minden, az adott csatornán forgalmazó, esetleg más szervhez vagy szolgálati ághoz tartozókat is) számára kiadott rádióközleményt nevezzük rádiókörözvénynek. (Eredetileg a körözvény az érintettek tájékoztatására megküldött körirat, híradás. A jogi tartalmú köriratnak az elnevezése: körlevél, ez belső norma.) Az említett példában a körözés elrendelése előtt végrehajtandó intézkedésről, a nyomon-üldözéshez szükséges információ közzétételéről van szó. 275 Az ORFK Interpol Magyar Nemzeti Iroda szervezetéről és működéséről az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztálya adott ki egy Módszertani Útmutatót, az említett nyomtatványok ennek mellékletében szerepelnek. 276 Azelőtt a BM. Nyilvántartó Osztály (BNYO), most az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Elemző és Koordinációs Igazgatóság Bűnügyi Adatkezelési és Körözési Főosztály (ennek korábbi, közismert és a szakmában ma is használatos neve ORFK Kriminalisztikai Azonosító Szolgálat – azaz KASZ) Körözési Osztály kiadványa. Az igen hosszú és komplikált elnevezés helyett a későbbiekben a KASZ, illetve a Körözési Osztály megjelöléseket használjuk. 277 Az elmúlt évtizedekben több olyan jelentős bűnügy volt, amelyben körözési tájékoztatót adtak ki, többnyire olyan ügyekben, amelyekben az ország rendőri szervei többségének részt kellett venni a felderítésben. (Csak néhány példát: a Hungária körúti kettős emberölés, a hírhedett „Soós ügy”, a „Stratilek-ügy”, Cs. Orsolya, majd egy másik kisleány „elrablása”, a Mátyás templomi „műkincsrablás” stb.) Mivel ez a közzétételi forma jól bevált, az utóbbi években már szélesebb körben is alkalmazták.

276

› a keresett személyek és/vagy tárgyak felkutatását, felismerését vagy azonosítását elősegítő információkat (azonosító adatok, személy- illetve tárgyleírás, esetleg fénykép, mozaikkép, rajz, tárgyak esetében ilyen lehet a hasonló tárgyról készített fénykép is, illetőleg vélt tartózkodási helyek, kapcsolatok, stb.), › sorozat-bűncselekmény esetében az elkövetési móddal összefüggő minden lényeges és használható információt, › azokat a feladatokat, amelyeket a felderítés, illetve a körözés érdekében az egyes szerveknek a saját területükön célszerű (vagy kötelező) elvégezniük, ideértve a tájékoztatás (viszszajelzés) módját is. A körözési tájékoztató nem tartalmazhat olyan adatokat, amelyek veszélyeztetnék a nyomozás titkosságát, illetve eredményességét. Nem kell tehát közzétenni olyan információkat, amelyek nem szükségesek a feladatok ellátásához – ilyenek lehetnek pl. a helyszíni szemle egyes megállapításai, stb. Szükség esetén arra is fel kell hívni a szervek figyelmét, hogy miről és milyen mértékben tájékoztathatják a lakosságot, vagy más együttműködőket, illetve szerveket. A tájékoztatókat (célszerűen) a körözési előadó kezeli (összegyűjtés, változások átvezetése), így lehetőség van a régebbi számok folyamatos felhasználására is (priorálás, általános szűrő-kutató munka). A körözési tájékoztatót a körözés-irányító szervek kezdeményezésére a Körözési Alosztálya állítja össze és teszi közzé.278 A körözés-irányító köteles az érdemi változásokról az Alosztályt értesíteni. Ha feladatok jelentős mértékben módosultak, célszerű új anyagot összeállítani. Ha az ügyet befejezték, vagy a körözést visszavonták, jelezni kell, hogy az szerepelt a körözési tájékoztatóban (és melyikben) – így gondoskodni lehet a törlésről. Néhány éve a tájékoztató – a Körözési Alosztály jóvoltából – a konkrét ügyek mellett a körözési munkára vonatkozó aktuális információkat (pl. változások, tipikus hibák, jogértelmezési – szabályzatértelmezési problémák stb.) is tartalmaz. Az állomány megfelelő tájékoztatásáról helyileg kell gondoskodni. (Sok rendőrkapitányságon van olyan, csak a kapitányság állománya számára hozzáférhető helyen lévő faliújság, ahová kitűzik a röplapokat, körözési plakátokat, mozaikképeket stb. Ugyanígy ki lehet tenni a legújabb körözési tájékoztatót is.) A körözési tájékoztató jelen formájában már nem igazán korszerű, és pillanatnyilag joghézagról is beszélhetünk, amely a kiadásnak is akadálya. Megoldásként kínálkozik, hogy a nyomtatott formát váltsa fel az Robotzsaru nyújtotta lehetőségek kihasználása, aminek segítségével egyrészt hatékonyan és megbízhatóan biztosítható az adatkezelési szabályok, valamint a nyomozás titkossága elvének betartása; másrészt leegyszerűsödik és felgyorsul a közzététel; s nem utolsó sorban könnyebb lesz a viszszakeresés és a leválogatás (lásd a helyi hatályú körözésről mondottakat) is. c) Műkincs katalógus

A műkincs katalógus az eltulajdonított, körözött műtárgyak (muzeális értékű tárgyak) leírását, rajzát, fényképét, illetőleg az ügyre vonatkozó legfontosabb adatokat tartalmazó gyűjtemény.279 d) Katalógus a lefoglalt tárgyakról

A katalógus a megtalált, lefoglalt tárgyak fényképpel, szöveggel ellátott gyűjteménye, amely a tisztázatlan eredetű tárgyak azonosításával kapcsolatos munka megkönnyítését szolgálja. A bűncselekmények felderítése során sokszor előfordul, hogy a házkutatás során lefoglalt, tisztázatlan eredetű (és nem egyszer jelentős mennyiségű) tárgyakkal nem tud mit kezdeni az eljáró nyomozóhatóság, mert nincs elegendő támpont az azonosításukhoz (mely ügyhöz kapcsolódnak, ki a tulajdo278 A körözési tájékoztató gyakorlatilag úgy „működik”, mint egy megkeresés. A címzett körözéstől az különbözteti meg, hogy minden olyan szervnek meg kell küldeni, amely tehet valamit az ügyben, függetlenül attól, hogy általános vagy konkrét feladatot lehet a számára meghatározni. A megjelentetni kívánt anyagot nyomdakész formában (a szöveget megszerkesztve, szakmai és nyelvi szempontból stilizálva, a mellékletek helyét megjelölve, lehetőleg 1,44 MB floppyn; a rajzokat, fényképeket megszámozva), átirattal kell a Körözési Alosztálynak megküldeni. Az Alosztály a hozzá érkezett anyagokból összeállítja és elkészítteti a tájékoztató aktuális számát, majd megküldi az RFK-knak. A további terjesztés az RFK-k feladata. 279 Az eredeti elképzelés szerint minden rendőrkapitányság kapott belőle, azonban elmaradt a folyamatos karbantartása és „kikopott” a forgalomból. Figyelemmel a nemzetközi rendőri együttműködés fejlődéséből adódó követelményekre is, komoly feladatot jelent a megfelelő katalógus létrehozása, kezelése, így azzal ma csak az ORFK SZBEI vagyon és műkincsvédelmi Alosztálya rendelkezik; szükség esetén hozzájuk kell fordulni.

277

nosuk stb.). Kétségtelen, hogy a KIR (és saját normáin belül a Robotzsaru) meglehetősen jó visszakeresési lehetőséget nyújt, azonban különböző okokból (pl. azonosító jegyek, vagy éppen a feljelentés hiánya) ez sem biztosíthatja minden esetben a megtalált tárgyak eredetének megállapítását. Felvetődnek más problémák is: a) nagyszámú lefoglalt tárgy esetében igencsak lassú és körülményes a visszakeresés, ha ehhez mindig a bűnjeljegyzéke(ke)t, avagy a KIR különböző ügyszámokon futó tételeit (híranyagát) kell előkeresni, tanulmányozni; b) azt is meg kell oldani, hogy az azonosítatlanul maradt tárgyak „ne merüljenek feledésbe”. A megfelelő módon összeállított, a munkához szükséges adatokat tartalmazó katalógusnak a sértettek felkutatásában, az ügyek összekapcsolásában, illetve felderítésében, valamint a megtalált, l efoglalt tárgyak azonosításában egyaránt jelentősége van, mert segítségével érdemi tájékoztatást lehet adni a rendőri szervek számára. Segédeszközként használható a gyanúsított, tanú, az ügyben már szereplő és az utólag felkutatott sértettek kihallgatása, a vallomások ellenőrzése, a felismerésre b emutatás előkészítése során stb.

Az RKM(i)SZ a közzététel eszközeihez sorolta még a fényképes röplap, a körözési plakát, valamint az ideiglenes bemutatóterem alkalmazását. Ezek azonban valójában a nyilvánosságra hozatal – mint körözési módszer – eszközei, ezért tárgyalásukra a következő alcímben kerül sor. 12.3. KÖRÖZÉSI MÓDSZEREK A körözési munkafolyamatban fontos szerepük van a meghatározott rendeltetésű módszereknek. Kriminalisztikai nézőpontból nincs jelentősége annak, hogy a hatályos szabályozás az egyes módszereket hogyan nevezi el, a hangsúly azon van, hogy milyen szerepet töltenek be a körözés elrendelésének megalapozásában, a felkutatásban/azonosításban, a kitűzött feladatok végrehajtásában. A körözési módszerek alkalmazásának jogalapját az Sztk. tv. 12. § (1) bekezdése határozza meg: „A Rendőrség a körözés végrehajtása során az ismeretlen helyen lévő személy, illetve tárgy felkutatása, valamint az ismeretlen személy, illetve holttest személyazonosságának megállapítása érdekében adatgyűjtést végezhet…”. A törvény felsorolja, hogy ezen adatgyűjtés keretében mit lehet tenni; a 20/2201. R. 3. § (2) bekezdése pedig meghatározza az adatgyűjtés legfontosabb szempontjait. Adott esetben szükség van titkos eszközök (módszerek, erők) alkalmazására is: ennek jogalapját az Rtv. 63 §. (1) bekezdése biztosítja: „A Rendőrség bűncselekmény elkövetésének megelőzésére, felderítésére, megszakítására, az elkövető kilétének megállapítására, elfogására, körözött személy felkutatására, tartózkodási helyének megállapítására, bizonyítékok megszerzésére – törvény keretei között – titokban információt gyűjthet.”

1) Előzetes tájékozódás Az előzetes tájékozódás a személykörözés elrendelése előtt végzett adatgyűjtés, amelynek két praktikus indoka van: › nem a körözés elrendelése a cél, hanem az, hogy előkerüljön a keresett személy (felesleges körözni azt, aki az egyszerű tájékozódás és/vagy intézkedés eredményeképpen megtalálható), › akár el kell rendelni a körözést, akár nem, a személy felkutatásához mindenképpen szükség van néhány alapvető információra. Az előzetes tájékozódást nem mechanikusan, hanem értelemszerűen kell végrehajtani. Az eset sürgősségétől függően legalább a közvetlen felkutatáshoz, illetve a körözés elrendeléséhez szükséges adatokat azonnal be kell szerezni, a továbbiak végrehajtásáról pedig szükség szerint kell gondoskodni. • Az előzetes tájékozódás során: › be kell szerezni a személy azonosító adatait (ha azok eddig még nem ismertek), › meg kell állapítani, hogy a keresett személy milyen kapcsolatokkal rendelkezik, hol tartózkodhat (annak a szokásos mozgási területnek a felmérése és ellenőrzése, ahol esetleg megtalálható), továbbá azt, hogy › mikor, miért (milyen okból vagy célból), hová, mivel, kivel/kikkel együtt, mennyi időre távozott el.

278

• A távozás körülményei és az eltűnés óta eltel idő egyaránt szerepet játszanak abban, hogy a személyt hol kell keresni, mely nyilvántartásokban kell ellenőrizni, és milyen további, a felismerését és/vagy azonosítását elősegítő adatokat kell beszerezni. Ellenőrizni kell, hogy › nem vált-e baleset áldozatává, nem került-e kórházba, detoxikáló állomásra, drogambulanciára, › nincs-e őrizetben, előzetes letartóztatásban, BV-intézetben (számításba jöhet az előállítás is), vagy › elmegyógyintézetben, szociális otthonban, hajléktalan vagy egyéb szálláson, gyermekvédelmi intézményben stb. Priorálni kell egyes nyilvántartásokban: › van-e újabb bejelentett lakcíme, › szerepel-e már valamely körözési anyagban, › nem azonos-e valamely, már megtalált ismeretlen személyazonosságú halottal, › külföldiek esetében az idegenrendészeti nyilvántartásokat is igénybe kell venni (pl. elhelyezték valamely szálláson, kiutasították, vagy már elhagyta az országot). Részben az azonnali felkutatás, részben a körözés elrendelése érdekében be kell szerezni a fényképét, valamint a személyleírására, a ruházatára, a nála lévő tárgyakra, értékekre, iratokra, a szándéknyilatkozataira280 stb. vonatkozó adatokat is. Mind az előzetes ellenőrzés, mind a későbbi adatgyűjtés során szükség van különböző nyilvántartások igénybe vételére. Ennek jogalapját az Sztk. tv. biztosítja, miszerint a Rendőrség › tájékoztatást kérhet arról, hogy a körözött személy szerepel-e a kórházi fekvőbetegek, továbbá a mentőszolgálat, valamint más mentésre, illetve betegszállításra jogosult által szállított személyek nyilvántartásában; › a jogszabály által rendszeresített nyilvántartásokból a körözött személy, illetve tárgy azonosításához, továbbá lehetséges tartózkodási/megtalálási helyének megállapításához szükséges adatokat igényelheti és azokat kezelheti; › az Rtv. 42. §-a alapján a rendőri intézkedéssel összefüggésben az intézkedéssel érintett személyről, a környezetről, illetőleg az intézkedés szempontjából lényeges körülményről, tárgyról készített kép- és hangfelvételt, valamint az azokban szereplő adatokat felhasználhatja.

2) Adatgyűjtés a körözés elrendelése után Az adatgyűjtés célja a körözött személy felkutatása (azonosítása). Lényegében egy speciális környezettanulmányt kell készíteni: szükség van minden olyan adatra, amelyek alapján a keresett személy felismerhető, azonosítható; a távollétének a körülményei, a kapcsolatai, a lehetséges lakó- vagy tartózkodási helyei, illetve a várható magatartása megállapítható; továbbá a vele szemben, illetve a felkutatásához szükséges intézkedések is megalapozhatók. Az adatgyűjtést a vonatkozó eljárási szabályok (büntető- vagy államigazgatási eljárás) betartásával kell elvégezni és dokumentálni, szükség (és a feltételek fennállása) esetén a titkos információgyűjtés is alkalmazható. Nyilvánvaló, hogy az intézkedések célirányos, hatékony végrehajtása érdekében szükség lehet akár írásos terv készítésére is.281 A mindenkori körözési szabályzatok a taktikai ajánlásokkal összhangban fokozott gondot fordítanak az adatgyűjtési feladatok meghatározására; rendelkezéseiket mintegy módszertani útmutatóként lehet használni. „Alapállásként” fogalmazzák meg, hogy a körözés elrendelését követően beszerzett és ellenőrzött adatokat fel kell használni a további keresés és kutatás irányainak, feladatainak meghatározásához.

Az adatgyűjtés során fel kell deríteni, illetve meg kell állapítani: • az előzetes tájékozódás körébe tartozó, eddig be nem szerzett adatokat, továbbá, 280

Pl. ott akarja hagyni a családját, öngyilkosságot fontolgat, külföldön kíván munkát vállalni stb. Evidens, hogy egy ilyen szerteágazó feladat hatékony végrehajtása érdekében célszerű tervet készíteni. A rutinintézkedések végrehajtása után rendszerint kiderül, hogy mekkora munkát igényel a személy felkutatása, milyen problémát jelenthet az elfogása stb. A szokásos indokok mellett az is a feljegyzésszerű vagy írásos terv készítése mellett szól, hogy később a felettes szervek is beavatkoznak a körözési munkába. Sem az ellenőrzés, sem a további feladatok meghatározása szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy mit tettek eddig, mit vettek számításba, milyen elképzelések alapján dolgoznak, történt-e mulasztás. Nyilván könnyebb ezekben a kérdésekben állást foglalni, ha érvényesítették a nyomozás tervezésére-szervezésére vonatkozó krimináltaktikai ajánlásokat. 281

279

• hogy a keresett személy milyen iratokkal (útlevél, fegyvertartási, gépjárművezetői engedély stb.) és tárgyakkal rendelkezik, különös tekintettel a meneküléshez felhasználható járművekre, vagy a védekezésre, támadásra alkalmas eszközökre, fegyverekre stb., • melyek a rokoni, szerelmi, baráti, iskolai, munkatársi, börtön- és bűntársi stb. kapcsolatai, › és milyen a hozzájuk való kötődés erőssége (a kapcsolat jellege, amely e személyek magatartását is befolyásolja, pl. őt támogatják vagy inkább a hatósággal fognak együttműködni), › hol vannak e személyek lakó- vagy tartózkodási helyei, › mekkora az e helyeken, vagy e személyek körében való megjelenésének valószínűsége, és melyek e feltérképezett helyek ellenőrzésének lehetőségei, módjai (pl. blokkolás, visszatérő ellenőrzés stb.), • a keresett személy ismer-e idegen nyelvet, vannak-e kapcsolatai külföldön, felmerült-e külföldi munkavállalás, házasságkötés stb. lehetősége; • melyek voltak az esetleges korábbi eltűnése, szökése során a búvóhelyei, kedvelt tartózkodási helyei, • lakókörnyezete, szűkebb és tágabb ismerősi köre milyen információkkal rendelkezik a személyről, • a keresett személy vélhetően milyen magatartást tanúsít, van-e öngyilkossági hajlama, kísérelt-e meg már öngyilkosságot, várható-e részéről támadás, • melyek a szokásai, mi a hobbyja, milyen az életvitele, a személyisége, • melyek azok az adatok, információk, amelyek adott esetben (ismeretlen személyazonosságú holttestként való megtalálás stb.) segítséget nyújthatnak az azonosításhoz (vércsoport, műtéti hegek, törések, fogstátus, egyedi ismertetőjegyek, ujjnyom stb.), • a keresett személy hagyott-e hátra olyan iratot, feljegyzést, tárgyat, üzenetet, postai küldeményt stb., amely hollétére, céljára utalhat, • korábbi eltűnési, illetve büntetőügyei (adott esetben a büntetés-végrehajtás) során milyen iratok keletkeztek a személlyel kapcsolatban, ezek tanulmányozása milyen következtetéseket támaszt alá – különös tekintettel lehetséges tartózkodási helyére és várható magatartására. 3) Terepkutatás „A terepkutatás köz- vagy magántulajdonban álló ingatlan – kivéve a magánlakást – vagy meghatározott része (ideértve az ingatlanon található járművet is) technikai eszköz igénybevételével vagy anélkül történő átkutatása a körözött személy, illetve tárgy megtalálása érdekében” – Sztk. tv. 1. § (2) bek. d) pont. A terepkutatás eredeti célja a behatárolható területen feltehetően megtalálható, veszélyhelyzetben lévő eltűnt személy felkutatása volt. Csak helyeselni lehet, hogy az Sztk. tv. egyrészt megadta ehhez a törvényi felhatalmazást (ami nyilvánvalóan „erősebb”, mint egy szabályzati rendelkezés), s ezzel megteremtette az alkalmazás valóságos jogalapját; másrészt kiterjesztette minden körözött személyre és tárgyra, s így megoldotta azt a problémát, hogy a Be-nek a házkutatásra vonatkozó szabályai nem terjedtek ki mindenféle esetre.282

Az Sztk. tv. főszabályként elrendelt körözéshez köti a terepkutatás alkalmazását (bár ez ellentmond annak a körözési alapelvnek, miszerint körözés elrendelésére akkor kerüljön sor, ha a felkutatás/azonosítás e nélkül nem valósítható meg). Ez a probléma azonban inkább látszólagos, mint valóságos, ugyanis más jogszabályok rendékezéseiben megtalálhatjuk a megoldást. A terepkutatás alkalmazása tekintetében így a következőket kell, illetve célszerű szem előtt tartani: › az Rtv. 33. § (1) bek. a) pontja, illetve 40. §-a alapján értelemszerűen elrendelt körözés hiányában is sor kerülhet a terepkutatás alkalmazására, hiszen a nyomonüldözés adott esetben elkerülhetetlenül együtt jár azzal, hogy a rendőr az elfogás érdekében „beléphet” a magánlakásnak nem minősülő helyekre is; › ha az eltűnt gyermekkorú, beteg, illetve koránál fogva, vagy egyéb okból magáról gondoskodni képtelen (vagy a körülményekből egyértelműen megállapítható, hogy veszélyben

282

A terepkutatás körözési fogalom, nem keverendő össze a kutatás mint krimináltaktikai módszer keretében tárgyalt fogalmakkal (mint pl. a nyílt terület, a jármű stb. átkutatásával). Ugyanakkor nyilvánvaló a kapcsolat: a kutatásra vonatkozó ajánlások érvényesek a terepkutatásra is, tehát a vonatkozó taktikai ajánlásokat fel kell használni a terepkutatás me gszervezésében és végrehajtásában is.

280

van), az életének, testi épségének megóvása, illetve a veszélyhelyzetből 283 való kimentése érdekében haladéktalanul meg kell szervezni a terepkutatást (vö. 23/1994. R. 9. §); › tárgyak vonatkozásában a terepkutatást általában azokban az esetekben célszerű végrehajtani, ha a keresett tárgyat csak így lehet megtalálni, vagy a veszélyhelyzet így hárítható el (pl. ha szétszóródott valamilyen veszélyes rakomány, vagy elveszett egy lőfegyver, ezeket célszerű azonnal megkeresni, mielőtt illetéktelen kezekbe kerülnének, esetleg balesetet, közveszélyt, környezeti kárt okoznának). A terepkutatás végrehajtásáról a körözés-irányító szerv vezetője (illetve az ÜTI) gondoskodik (elrendelési jogosultság). A terepkutatás parancsnoka a végrehajtó szerv vezetője által kijelölt tiszt. A terepkutatás végrehajtása során a végrehajtó szerv vezetője a Határőrségtől, a Magyar Honvédség alakulataitól, illetve bármely állami szervtől, társadalmi szervezetettől segítséget kérhet – lásd: 23/1994. R. 9. § (2) bek. Az erre felkérhető szervekkel-szervezetekkel célszerű a folyamatos kapcsolattartás során előre megállapodni. Ez minden esetben megkönnyíti és meggyorsítja a munkát.

4) Általános szűrő-kutatómunka Valamennyi rendőri szervnek, illetve nyomozóhatóságnak kötelessége az ügyintézés, valamint az alaptevékenység ellátása – a nála folyamatban lévő államigazgatási, szabálysértési, vagy büntetőügyekben szereplő; az igazoltatás, előállítás, helyszíni bírság; a közúti-, igazgatásrendészeti-, határellenőrzés stb. – során a látókörébe került személyeket vagy tárgyakat ellenőrizni a KIR-ben és végrehajtani az emiatt szükségessé vált intézkedéseket. Végül is hiába rendelik el a körözést, ha elmarad a folyamatos ellenőrzés, a közzétett körözési adatok felhasználása. Ma már egyre általánosabb, hogy nem csupán a gyanúsítottakat, hanem a bejelentőt, a sértettet és a tanút is priorálják a KIR-ben. Az viszont elgondolkodtató, hogy a közlekedésrendészeti szolgálat rendőrei évente alig néhány körözöttet fognak el (találnak meg). Folyamatos (és eredményes) ellenőrzést végez a BV (a befogadáskor), a Határőrség, a Vám- és Pénzügyőrség – ugyanakkor jelentős hátrányt okozott az okmányirodák létrehozása, amelyek körözést támogató munkájában a mai napig nem alakult ki egységes és főként hatékony gyakorlat.

5) Figyelőztetés A figyelőztetés egy adott feladat elvégzése érdekében intézkedési kötelezettséggel járó figyelemfelhívó jelzés elhelyezése valamely nyilvántartásban, amelyre automatikusan vagy a jogosult szerv döntése alapján kerülhet sor.284 A körözés hatálya alatt álló személyek személyi adat- és lakcímnyilvántartásában történő figyelőztetéséről és annak megszüntetéséről – a körözés elrendelése és visszavonása alapján – a körözési adattárat kezelő szerv gondoskodik (automatikus figyelőztetés). Más adatkezelésekben a jelzés elhelyezését és – ha az arra okot adó körülmény már nem áll fenn – megszüntetését a körözés-irányító szerv köteles kezdeményezni.285 A jelzés elhelyezésének elrendeléséért és megszüntetéséért, illetve a kért intézkedésért a jelzés elhelyezését kérő (körözés-irányító) szerv vezetője a felelős. A jelzés alapján küldött értesítésben szereplő adatok szerinti szükséges intézkedések végrehajtása a körözés-irányító szerv feladata.

283 A személy korától és állapotától függően sokféle veszélyes szituáció fordulhat elő. Egy elkóborolt hároméves gyermek számára életveszélyes lehet a még csak nem is szélsőséges időjárás. A feltételezett tartózkodási helyen is számtalan veszélyforrás lehet: pl. bánya, barlang; mocsaras, omladékos, vegyi anyaggal szennyezett, esetleg robbanóanyag, elszökött vadállat, vagy éppen az ott tartózkodó bűnöző, illetve közveszélyes elmebeteg miatt veszélyes terület; építkezés, romos vagy bontás alatt álló épület stb. 284 Mint említettük, lakcímfigyelőzésre körözés elrendelése nélkül is (büntetőeljárásban bármelyik eljárásra jogosult hatóság döntése alapján) sor kerülhet. 285 Rtv. 89. § (1) A Rendőrség a bűnüldözési feladatainak ellátása érdekében – a személy-, gépjármű- és tárgykörözési munkája során, illetőleg lakhelyelhagyási tilalom elrendelése és a biztosíték letétbe helyezésének engedélyezése esetében vagy nemzetközi kötelezettségvállalás alapján – a polgárok személyi adatának és lakcímének nyilvántartásában, az egyéb igazgatási, valamint a határforgalom ellenőrzését szolgáló nyilvántartási rendszerekben a cél megjelölésével jelzések elhelyezését rendelheti el. A jelzésben a rendőri szerv az érintett feltartóztatását vagy adatváltozás esetén értesítés adását kérheti. Az adatkezelő szerv a Rendőrség megkeresésében foglaltakat köteles teljesíteni. Lásd még az Sztk. tv. 12. § (1) bek. j) pontját. Sajnálatos módon pillanatnyilag a lakcímfigyelőzés nyilvántartás-technikai okokból nem működik; ez a probléma a rendszerek átalakítási folyamatának befejeztével remélhetően megszűnik.

281

A jelzés elhelyezéséről, annak okáról és a jelzés alapján tett intézkedésről – bűnüldözési érdekből – a rendőrség és a jelzést tartalmazó nyilvántartást kezelő szerv az érintettet nem tájékoztathatja.286 6) Nyilvánosságra hozatal, tömegkommunikációs eszközök igénybevétele A körözés eredményességének biztosítása érdekében a Rendőrség › a közszolgálati műsorszolgáltatónak minősülő rádióban és televízióban díjmentesen közérdekű közleményt, illetve a sajtóban és az Interneten felhívást tehet közzé, › a körözött személy nevét, képmását, az azonosításához szükséges adatait, a valószínű megjelenési, tartózkodási helyét és a nyilvánosságra hozatal okát nyomós közérdekből vagy különös méltánylást érdemlő magánérdekből nyilvánosságra hozhatja, kivéve, ha azt a körözést elrendelő hatóság kifejezetten megtiltotta; › a körözött tárgy fényképét, rajzát, egyedi azonosításra alkalmas jelsorozatát, egyéb jellemzőit nyilvánosságra hozhatja, kivéve, ha azt a körözést elrendelő hatóság kifejezetten megtiltotta;287 › a körözött személy tartózkodási helyének megállapítása, illetve elfogása érdekében díjkitűzést288 is alkalmazhat. a) A tömegkommunikációs eszközök igénybevétele elsősorban a lakosság tájékoztatásának (s egyben a körözés közzétételének) az egyik lehetősége. Alkalmazása során a következő elveket célszerű érvényesíteni: › olyan információkat kell közzétenni, amelyek kellő tájékoztatást adnak, de nem sértik a nyomozás érdekeit, › olyan médiumot kell kiválasztani, amely ahhoz a réteghez szól, ahonnan a segítséget várják, › és amely alkalmas arra, hogy a felhívás el is jusson a megcélzott személyekhez. Az elektronikus médiumban közzétett egyszeri tájékoztatás nem túlzottan hatékony: többnyire csak azokhoz jut el, akik a kritikus időben (a közlemény leadásakor) nézik vagy hallgatják az adott műsort. Emellett a nézőnek vagy hallgatónak kisebb az esélye arra, hogy a részleteket kellően megismerje, megértse, mert kevés idő áll a rendelkezésére, külső tényezők is zavarhatják, stb. Ismétlésre, huzamosabb közlésre csak néhány esetben van lehetőség (pl. teletext, egyes tv-adók rendőrségi témájú műsorai, közösségi- illetve kábeltelevíziók). Az írott sajtóban viszont napok múlva is (és többször is) elolvashatják a felhívást, van idejük átgondolni, összevetni az ismereteikkel. Egy újság eljuthat azokhoz is, akik egyébként nem vásárolják meg a lapot. Sok esetben nincs is jelentősége az országos közzétételnek, mert a keresett személy vagy tárgy vélhetően adott körzetben található meg,289 helyesebb tehát a helyi média alkalmazása. Javulhat a körözési munka hatékonysága, ha a rendőri szervek előre kiépítik a területükön működő médiumokkal a megfelelő, állandó kapcsolatot, és lehetőséget teremtenek arra, hogy rétegműs orokban is közzétehessenek körözési információkat. A „Csellengők”, a Kék hírek és más – többékevésbé bűnügyi kérdésekkel foglalkozó műsorok ebbe az irányba mutató jó példák, bár korántsem megfelelően kihasznált lehetőségek. Ha külföldi példákat is figyelembe veszünk, még sokat kell dolgozni azon, hogy a lakosság is felismerje a bűnüldözéshez fűződő saját érdekeit, márpedig a körözés megjelenése a médiában igencsak hatékony nevelő és propagandahatással bír. Sajnálatos, hogy rossz tapasztalatok is vannak: a rendőrségnek még kártérítést is kellett fizetnie azért, mert a lakossági bejelentést szakszerűtlen rendőri intézkedés követte.

b) Fényképes röplap, körözési plakát, Internet A fényképes röplap a kiemelt személykörözések (ismeretlen helyen tartózkodó terhelt, eltűnt, illetve azonosítandó személy) esetében alkalmazható kiadvány, amely a keresett személyre vonatkozó szükséges (rendelkezésre álló és közzétehető) adatokat és a fényképet (mo-

286

Vö.: Rtv. 89. § (2)-(4) bek.; Sztk. tv. 14. §. Vö.: Sztk. tv. 12. § d)-e) pontok. 288 Rtv. 27.§ (1) bek. 289 Ez is indoka volt a korábban már említett, a jelenlegi szabályozásban már nem szereplő ún. helyi- vagy regionális körözéseknek. 287

282

zaikképet, rajzot) tartalmazza. Egyrészt a rendőri szervek, másrészt a lakosság tájékoztatására szolgál. Ugyanilyen célt szolgál a körözési plakát, amely díjkitűzést is tartalmazhat. Ezen túlmenően tulajdonképpen csak a terjesztés módjában van különbség. A röplapot olyan szervekhez és személyekhez célszerű eljuttatni, akik segíthetnek a felkutatásban – pl. önkormányzatok, szállodák, közlekedési vállalatok, hajléktalan-szállók illetékes dolgozói, továbbá díjbeszedők, postások, személy- és vagyonőrök, polgárőrök stb. A körözési plakátot ott célszerű kifüggeszteni, ahol a keresett személy felbukkanhat (pl. egy postarablóról készült grafikát érdemes minden számításba vehető postahivatalban kiragasztani).290 Az Internet hátránya, hogy csak a hozzáférési lehetőséggel rendelkezőket lehet közvetlenül „megszólítani” – ez azonban eltörpül az előnyeihez képest, melyek közül talán a legfontosabb az Internet gyorsasága. Emellett › az Interneten szöveg, fénykép, grafika egyaránt közétehető; › sokan puszta kíváncsiságból, szórakozásból is keresgélnek, ami messze jobb lehetőséget nyújt a körözési (bűnüldözési) érdekek érvényesítésére, mint egy, a televízióban (újságban) megjelent egyszeri közlemény. Bár e tekintetben még nem beszélhetünk kiforrott taktikai ajánlásokról, néhány dologra már most is felhívhatjuk a figyelmet. Az Internet-közlemény lehívható, kinyomtatható, ennélfogva ellenőrizhetetlenül terjeszthető, így egyáltalán nem mindegy, hogy milyen adatokat tartalmaz. Különös gondot kell fordítani arra, hogy naprakész legyen (már most azt tapasztalhatjuk, hogy sok a „lejárt” közlemény, ami biztosan rontja a felhasználók együttműködési morálját). Talán érdemes lenne foglalkozni a „megszállott” Internetezőkkel is, akik általában egymással is kommunikálnak, összetartanak, és akik hozzáértésüknél (stb.) fogva képesek arra, hogy utána járjanak dolgoknak, ami adott esetben számos új adatot hozhat a felszínre, köztük olyanokat is, amelyekhez „hivatalos úton” hozzá sem férhetnénk.

c) Az ideiglenes bemutatóterem a lefoglalt, nagy mennyiségű (jelentős értékű) bűnjeleknek a bemutatására szolgál. A gyakorlatban alakult ki az a megoldás, hogy a rendőri szerv valamelyik helyiségében kirakták az azonosítandó tárgyakat és bemutatták a sértetteknek (illetve azoknak, akik az erre vonatkozó felhívás alapján jelentkeztek), hátha a tőlük elvitt dolgokat is megtalálták az elkövetőknél. Az ideiglenes bemutatóterem többféle módon is alkalmazható. A sértettek felkutatását célzó sajtóközlemény kiadása öszszekapcsolható a bemutatóteremben tartott sajtótájékoztatóval. A tárgyak sorszámozásával, megfelelő csoportosításával könnyebb lehet a felismerésre bemutatás szabályszerű végrehajtása.291

A nyilvánosságra hozatal és annak előkészítése a körözés-irányító szerv feladata, amely egyúttal felelős a szakszerűségért és az esetleges korlátozások betartásáért is. A végrehajtó szervek kötelesek a körözés-irányítót értesíteni a nyilvánosságra hozatal eredményeképpen kapott jelzésekről (bejelentésekről), de kötelesek végrehajtani a szükséges azonnali intézkedéseket is. A fényképes röplap, a körözési plakát terjesztésébe a végrehajtó szervek mellett a helyi önkormányzat, polgárőrség (stb.), adott esetben magánszemélyek is bevonhatók. Bár nem kifejezetten a nyilvánosságra hozatalról van szó, jellegénél fogva itt említjük meg, hogy az Sztk. tv. (a különböző hatóságok mellett) lehetőséget nyújt magánszemélyeknek is arra, hogy a körözési nyilvántartásból indokolt esetben igazgatási szolgáltatási díj ellenében adatokat kérjenek. Ez azonban nem olyan kérdés, amellyel e jegyzetben foglalkoznunk kellene.

7) Fokozott ellenőrzés, EÁP, útzár alkalmazása A Rendőrség bűncselekmény elkövetőjének elfogása érdekében fokozott ellenőrzést, forgalomkorlátozást rendelhet el. Hozzájuk kapcsolódik az ellenőrző-átengedő pontok (EÁP) felállítása és az útzár telepítése. 290 Az Amerikai Egyesült Államokban igen nagy hagyománya van a lakosság körözési munkába történő bevonásának, elsőként a körözési plakátok alkalmazásának. Kialakult az a gyakorlat is, hogy az eltűnt (esetleg nyilvánvalóan bűncselekmény áldozatává vált) személy felkutatásában érdekelt személyek – hozzátartozók, barátok, ismerősök, stb. – a rendőrséggel együttműködve, vagy pusztán saját kezdeményezésből is – maguk terjesztik a fényképes röplapokat. Ez ma már nálunk is előfordul: Sz. N. eltűnése esetében pl. még üdítős dobozokra is felvitték a felhívást és a fényképet. 291 A két eszköz alkalmazása során célszerű figyelembe venni a tervezési segédletekre, illetve a felismerésre bemutatásra vonatkozó krimináltaktikai ajánlásokat.

283

A körözési tevékenységben mindezek elsősorban a nyomonüldözés esetében, illetve akkor kapnak szerepet, amikor az elfogatóparanccsal körözött bűnelkövető tartózkodási helye behatárolható, valószínűsíthető. A fokozott ellenőrzés (Rtv. 30. §) összehangolt és koncentrált rendőri szolgálati tevékenység, amelynek során a rendőrhatóság illetékességi területét vagy annak egy részét lezárják, és az ott tartózkodókat igazoltatják.292 A fokozott ellenőrzés nem egyszerű igazoltatás. Végrehajtásakor a keresett személy vagy tárgy felkutatása érdekében át lehet vizsgálni az adott területet. Az intézkedés – a feladattól függően – kiterjedhet a személyeken, a járműveken vagy a tárgyakon található sérülések, nyomok, elváltozások, különös ismertetőjelek felkutatására, ellenőrzésére is, különösen akkor, ha ezek biztosítják a felismerésüket vagy azonosításukat. Az EÁP telepítése során több fontos szempontot is figyelembe kell venni. Mindig olyan helyet kell kiválasztani, ahol az ellenőrzés és az esetleges elfogás biztonságosan végrehajtható. Útvonal lezárása esetén (rendszerint a terület elhagyására alkalmas, a keresett személy valószínű/lehetséges menekülési irányába eső utakat kell figyelembe venni) úgy kell megválasztani az EÁP helyét, hogy ne legyen módja az EÁP megkerülésére, illetve akkor se menekülhessen el, ha észreveszi az ellenőrzést és emiatt visszafordul. A fokozott ellenőrzés természetesen az EÁP-on is végrehajtható. Egy rendezvényen pl. célszerű lehet lezárni a területet és az ellenőrzést a kijelölt helyen (ez lesz az EÁP) végrehajtani, mindenki csak ezen keresztül hagyhatja el a helyet. Szükség esetén a területet is át kell vizsgálni. Ez a megoldás hasonlít a K-akcióhoz. A rendőrség útzárként járművek áthaladását torlaszszerűen vagy más módon lassító, megakadályozó építményt, technikai berendezést vagy ezek hiányában bármilyen eszközt telepíthet, amellyel a járművel a rendőri intézkedés foganatosítása elől menekülő személyek feltartóztatása, elfogása elérhető. Közúton vagy a közforgalom számára megnyitott egyéb úton útzár csak ellenőrző-átengedő pont részeként telepíthető.293

8) Körözési akció A körözési akció (K-akció) egy komplex, csapaterős intézkedési forma, amely csak a közbiztonságra fokozott veszélyt jelentő és behatárolható területen tartózkodó, elfogatóparanccsal körözött személy elfogására irányulhat. A K-akció elrendelése nem attól függ, hogy bűncselekményt mikor követték el, hanem attól, hogy mikor rendelkezik az eljáró szerv a terhelt tartózkodási helyére vonatkozó aktuális információval. 12.4. A KÖRÖZÉSI MUNKAFOLYAMAT Az már az eddigiekből is látható, hogy a körözés egy igen bonyolult, sokféle jogszabály által meghatározott, sokszereplős munkafolyamat. Mind a krimináltaktikai ajánlások kidolgozását, mind a körözési ismeretek megszerzését megkönnyíti, ha a körözést rendszertani oldalról, munkafolyamatként vizsgáljuk. Így könnyebben meghatározható, hogy mi az egyes elemek, mozzanatok funkciója, mit és hogyan kell az egyes résztvevőknek végrehajtaniuk, és nem utolsó sorban áttekinthetővé, megtanulhatóvá válik ez a szerteágazó, bonyolult tevékenység. 292

A Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 3/1995. BM r. 33. § (1) bek. „Fokozott ellenőrzés végrehajtását az egész ország területén az országos rendőrfőkapitány (hatáskörüknek megfelelően helyettesei), a területi szervek illetékességi területén a rendőrfőkapitány (helyettesei, ügyeletvezető) és a vele azonos jogállású vezető, a rendőrkapitányság illetékességi területén a rendőrkapitány (ügyeletvezető) rendelheti el. A tervezett fokozott ellenőrzést a jogosult vezető előzetesen szükség szerint, az elrendeltet pedig a végrehajtását követően elöljárójának jelenti.” 33. § (2)-(3) bek. 293 3/1995. BM r. 57. § (1)-(2) bek. Az útzárat – a forgalomkorlátozáshoz szükséges jelzéseken túl – a telepítés helyén "útzár" feliratú kiegészítő táblával ellátott "egyéb veszély" közúti közlekedési jelzőtáblával kell jelezni, közúton éjszaka megkülönböztető fényjelzését működtető jármű vagy villogó sárga fényt adó berendezés elhelyezésével is meg kell jelölni. Az út szolgálati járművel történő eltorlaszolása csak sürgős esetben, az útzár telepítésének elrendelésére jogosult engedélyével történhet. A szolgálati jármű megkülönböztető fényjelzését ekkor folyamatosan működtetni kell. Az engedélyező köteles haladéktalanul gondoskodni az előírt feltételek (a jelzések) biztosításáról. A Rendőrség által határterületen telepített útzárról a Határőrséget tájékoztatni kell. Az útzár alkalmazását az országos rendőrfőkapitány (közbiztonsági, bűnügyi főigazgatók), illetékességi területén a rendőrfőkapitány (közbiztonsági, bűnügyi igazgatók), illetőleg autópálya, autóút kivételével a rendőrkapitány rendelheti el – 57. §. (3)-(6) bek.

284

Maga a munkafolyamat állandó elemekből áll, amelyeknek a konkrét tartalma attól függ, hogy milyen esetről, milyen fajta körözésről van szó. Ennek megfelelően az elrendelés alapjául szolgáló esemény, az arra vonatkozó jogi szabályozás és a krimináltaktikai ajánlások együttesen határozzák meg, hogy a körözési tevékenységet hogyan kell elvégezni.294 1) Az alapul szolgáló esemény tudomásulvétele és rögzítése A körözési tevékenység alapjául szolgáló események: › nincs meg (eltűnt, ismeretlen helyen tartózkodik, elveszett stb.) egy személy vagy tárgy, › meg kell állapítani egy személy vagy holttest (holttestrész) azonosságát, › azonosítani kell a tárgyat (tisztázni kell a tárgy eredetét, illetve meg kell állapítani a tulajdonosát). Az alapul szolgáló eseménynek ki kell tűnnie az iratokból. Ha ezzel indul az eljárás (bejelentés, feljelentés, hatóság észlelése), akkor valamilyen formában rögzíteni kell az eseményt (bejegyzés az ügyeleti naplóba, jegyzőkönyv felvétele, jelentés, hivatalos feljegyzés készítése). Ez igazolja az intézkedések jogosságát (jogalap). Ha az alapul szolgáló esemény folyamatban lévő büntető (vagy más) eljárás közben merül fel, az rendszerint szerepel valamely jegyzőkönyvben vagy jelentésben (pl. a feljelentési, a helyszíni szemle jegyzőkönyvből nyilván kitűnik, hogy mely tárgyakat kell körözni). Ha más hatóság rendelte el a körözést, akkor az erről szóló határozat lesz az induló irat. Ekkor persze módosul a munkafolyamat is, hiszen az elrendelés megalapozása nem a körözésirányító feladata, és az elrendelés helyett a KIR-be felvitelről kell gondoskodnia. 2) A körözés elrendeléséhez szükséges információk beszerzése, előzetes intézkedések Részben a körözési munkára, részben az adott ügyre vonatkozó eljárásjogi szabályok írják elő, hogy mely feltételek fennállása esetén lehet körözést elrendelni, illetve az elrendelés előtt milyen információkat kell beszerezni, mit kell ellenőrizni. Ebben a kérdésben az alapul szolgáló eseményről rendelkezése álló adatok alapján kell dönteni. › Mindenképpen szükség van a felismerést és/vagy azonosítást biztosító adatokra. A folyamatban levő ügyekben ezek egy része rendszerint szerepel is az iratokban. Arra kell törekedni, hogy az információk minél hitelesebbek legyenek. Így például mielőtt sor kerülne valamilyen intézkedésre vagy a körözés elrendelésére, célszerű a nyilvántartásokban ellenőrizni a személyi adatokat (különösen a gépjárművek azonosító adatait); a keresendő/azonosítandó személyről lehetőleg a legfrissebb fényképet kell beszerezni stb. › Meg kell kísérelni felkutatni (azonosítani) a személyt vagy tárgyat. A személykörözés elrendelése előtt ezért kötelező az előzetes tájékozódás, melynek során ténylegesen ellenőrizni kell, hogy a keresett személy valóban nem tartózkodik a lakóhelyén, munkahelyén stb. Tárgykörözés elrendelése előtt is sor kerülhet hasonló intézkedésekre (priorálás a körözési anyagokban, tájékozódás a talált tárgyak kezelőinél stb.). Tipikusan a körözés elrendelése előtt kerül sor a nyomonüldözésre, a terepkutatásra, egyes esetekben a fokozott ellenőrzésre és az EÁP felállítására. Sokszor nem körözési jellegű feladatokat is végre kell hajtani: pl. információgyűjtés a helyszínen, helyszínbiztosítás, annak megállapítása, hogy nem csupán idézéssel szembeni mulasztásról van szó stb. Az egyes nyomozási cselekmények, intézkedések körözési szempontból is adatforrásként szolgálhatnak. › Ha el kell rendelni a körözést, akkor előtte be kell szerezni azokat az adatokat is, amelyek alapján meghatározhatók a címzett szervek, továbbá a feladatok és a végrehajtásukhoz szükséges információk. Ha ez csak részben lehetséges, akkor minél előbb gondoskodni kell a körözés kiegészítéséről vagy módosításáról. Amennyiben a személy vagy tárgy előkerült, illetve sikerült az azonosítás (vagy nincs jogalapja a körözés elrendelésének), a beszerzett adatok alapján kell a további intézkedéseket végrehajtani.

294

Mivel a kézirat leadásakor folyamatban van a körözési szabályok átdolgozása, ezért nem foglalkozunk a munkafolyamatnak az egyes körözési esetekre lebontásával. Azt meg kell jegyezni, hogy a hatályos szabályozás figyelembe vételével (tehát korlátozottan, értelemszerűen) ma is felhasználható a korábbi kiadású jegyzet (dr. Lakatos János: A körözés – Rejtjel Kiadó, 1998.).

285

3) A körözés elrendelése Körözés elrendelésére elrendelési jogosultság (hatáskör) alapján, az előbbiekben ismertetett intézkedések végrehajtása után (kivételesen – általában a kiemelt körözések esetében – azokkal egy időben), és a KIR-ben (minimálisan) előírt adatok megléte esetén kerülhet sor. A körözést megfelelő minősítéssel és hatállyal, a feladatok és (amennyiben erre lehetőség van) a címzettek meghatározásával kell kiadni; 295 határozattal kell elrendelni, ennek alapján kell azt a KIR-be felvinni (nyilvántartásba vétel és közzététel). Amint említettük, a körözés elrendelésének feltételeit a körözési tevékenységre, és az adott ügyre vonatkozó eljárási szabályok határozzák meg. Az Sztk. tv. ugyan előírja, hogy a KA milyen adatokat tartalmazzon, azonban ezek nem mindegyike szükséges az elrendeléshez, így e tekintetben a KIR felhasználói segédlet és kódszótár az irányadó.

Az ügy irataiból ki kell tűnnie a körözés megalapozottságának (mármint, hogy fennállnak az elrendelés feltételei). Így pl. jelentésbe kell foglalni az elrendelés megalapozása érdekében tett intézkedéseket (mit tettek az ismeretlen helyen lévő gyanúsított felkutatása érdekében, miből állapítható meg a szökése, elrejtőzése stb.), természetesen csatolni kell az eközben keletkezett egyéb iratokat (pl. az eredménytelen idézés tértivevényét) is. Nyilván nem igényel külön adminisztrációt, ha a szükséges adatok az iratokban már szerepelnek. 4) További intézkedések a felkutatásra (azonosításra) A körözési tulajdonképpen egy speciális felderítés, amelynek folyamatában a körözés elrendelése hasonló jellegű döntés, mint a bűnügyekben a nyomozás elrendelése. Az 1–2 pontok szerint végrehajtott intézkedések alapján kiderül, hogy el kell-e rendelni a körözést; és az is, hogy milyen ügyben (és eljárási szabályok szerint), miért, kit vagy mit kell keresni, illetve azonosítani. Ha eddig elegendő is lehet a szokásos „rutinmunka”, most már meg kell tervezni és szervezni a továbbiakat: › pontosítani kell, hogy milyen adatok hiányoznak (például azért, mert az előzetes tájékozódást nem lehetett maradéktalanul lebonyolítani) és azokat hogyan lehet beszerezni, › milyen eszközöket és módszereket kell alkalmazni, › milyen konkrét intézkedésektől várható eredmény, és › az így kitűzött feladatokat folyamatosan végre is kell hajtani. A körözés elrendelése előtt az ellenőrzési, adatgyűjtési, és az azonnali intézkedések az elrendelőt, illetve a körözés-irányítót terhelik, utána bekapcsolódnak a végrehajtó szervek is, amelyek a számukra meghatározott intézkedéseket kötelesek elvégezni és szükség esetén közvetlen segítséget (közreműködést) kérhetnek a körözés-irányítótól, amely funkciójánál fogva és az eljárásjogi szabályok betartásával az illetékességi területén kívül is tevékenykedhet (pl. házkutatás). Mindezt másképpen úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a munkában résztvevő szervek kötelesek aktív körözési tevékenységet folytatni. Az elmondottakon túl ebbe a körbe tartozik még: › az általános szűrő-kutató munka, amelynek során a személyeket alanyi minőségüktől függetlenül (tehát a tanút, sértettet, hatósági tanút, bejelentőt stb. is) célszerű ellenőrizni egyrészt a KA-ban, és szükség szerint a KTR-ben, illetve az egyéb anyagok (pl. mozaikkép, grafika stb.) alapján,296 › és az előbbi kategóriába nem tartozó, a körözött személyek vagy tárgyak felkutatását (is) szolgáló ellenőrzés is: közbiztonsági vagy körözési akciók végrehajtása, az alkalmi munkahelyek és szállások, pályaudvarok, közlekedési csomópontok, aluljárók, búvóhelyek, továbbá az értékesítési helyek és lehetőségek stb. ellenőrzése. 5) Információkezelés, feladatpontosítás, határidős feladatok A körözési tevékenységre különösen jellemzőek a nyomozás tervezés-szervezésben tárgyalt csoportmunka egyes ismérvei. A feladatokat különböző szervek (személyek) hajtják 295 Előfordul, hogy a személy/dolog már szerepel más körözésben. Ekkor ajánlatos felvenni a kapcsolatot a körözésirányóval, hiszen olyan információkkal rendelkezhet, amelyek felhasználhatók a felkutatásban, a feladatok meghatározásában stb. 296 Ebben a munkában feladat- és hatáskörüknek megfelelően részt vesznek a Vám- és Pénzügyőrség, a HŐR, a BV, a MH. egyes szervei is.

286

végre, akik nem egyformán ismerik az ügyet, ugyanakkor a körözés-irányítónak minden információra szüksége van, és a feladatokat is úgy kell meghatároznia, hogy a végrehajtók rendelkezésére álljon minden, a törvényes, eredményes, biztonságos intézkedésekhez szükséges adat. Ezért fontos a felismerést és az azonosítást megalapozó információk helyes értelmezése, és a körözési adatok kezelésére vonatkozó rendelkezések betartása. Az információkezelés körébe tartozik a körözés kiegészítésén és módosításán kívül a beszerzett adatok torzításmentes rögzítése (ideértve a nyilvántartásba vételt is), megfelelő időben továbbítása, valamint védelme.297 Egyes adatokra a körözés elrendeléséhez még nincs is szükség, ugyanakkor a későbbi munkához már igen (jórészt ilyeneket sorol fel a 20/2001. R. 4. §-a). A körözés elrendelése után beszerzett adatokat abból a szempontból is meg kell vizsgálni, hogy azok közül melyeket célszerű közzétenni (esetleg nyilvánosságra hozni), és melyek azok, amelyeket kötelező a KAban nyilvántartani. E tekintetben megoszlanak a feladatok: az elrendelő is közölheti az újabb adatokat, a körözésirányítónak kell gondoskodnia a közzétételről, nyilvántartásba vételről, nyilvánosságra hozatalról, emellett bármely jogosult kiegészítheti a KTR-tételt).

A feladatpontosítás a körözés-irányító kötelessége, amely egyúttal a munka egészének a folyamatosságáért is felelős. A körözési tevékenység végrehajtása következtében megváltozott helyzethez alkalmazkodva aktualizálnia kell mind a saját, mind a végrehajtó szervek feladatait. Figyelembe kell vennie, hogy bizonyos információk elavulnak, valamint a határidőkre figyelemmel, avagy az újabb adatok alapján beállnak, vagy éppen megszűnnek az egyes körözési módszerek és intézkedések végrehajtásának feltételei. Különös figyelmet kell fordítani arra, hogy egyes feladatok (pl. fokozott ellenőrzés, EÁP) jelentős erőket kötnek le, ezért haladéktalanul gondoskodni kell a feleslegessé vált intézkedések visszavonásáról. Egyetlen rendőri szervet sem lehet felesleges munkával terhelni. Az RKM(i)SZ egy sor határidőt tartalmazott, pl. a címzett szerv feladatainak végrehajtása, a különböző jelentési, ellenőrzési kötelezettségek kapcsán. Ezekkel az új szabályozás befejezetlensége miatt csak az előadások keretében tudunk foglalkozni.

6) A visszavonási okok bekövetkezése A körözés visszavonása három mozzanatból áll: a visszavonási ok bekövetkezése, az okhoz fűződő intézkedések végrehajtása és a körözés visszavonása. Az ok bekövetkezése azért tekinthető a munkafolyamat külön elemének, mert az nem csak az eredményes körözési munka következménye lehet, és emiatt más kiváltó eseményeket is figyelemmel kell kísérni. További szempont, hogy egyes esetekben a körözés visszavonása nem jár együtt a nyilvántartásból törléssel. A körözés visszavonásának okai a következők:298 • személykörözés esetében: › a büntetőeljárást a Be. 6. § (3) bek-ben írt akadály miatt megszüntették, › az elfogatóparanccsal körözött személyt elfogták, kiadatása külföldről megtörtént, a hatóságnál önként jelentkezett, vagy büntetés-végrehajtási intézet befogadta, › az eltűnt személy tartózkodási helyét megállapították, vagy holtteste előkerült, › az ismeretlen személyt vagy holttestet azonosították, • tárgykörözés esetében: › a keresett tárgy előkerült, › vagy megsemmisült, 297 Az adatok időben történő továbbítása nem csak a szervek közötti információcserére vonatkozik, hanem arra is, hogy a végrehajtó állományt is megfelelően tájékoztatni kell. Adott esetben ki kell nyomtatni a körözést, meg kell küldeni a körözési tájékoztatót, a röplapot, a grafikát, igénybe kell venni az egyéb technikai eszközöket (telefax, rádió stb.), vagy éppen a társszerveket, illetve a lakosságot kell tájékoztatni. Az általános titokvédelmi szabályok (pl. személyes adatok védelmére vonatkozó rendelkezések) mellett a kódszótár 22. tétele is felhívja a figyelmet arra, hogy nem lehet minden adatot hozzáférhetővé tenni: „nem hozható nyilvánosságra bűnügyi érdekből” stb. 298 Az Sztk tv. másként fogalmaz, (lásd a vonatkozó mellékletben), ami nincs igazán összhangban más jogszabályok rendelkezéseivel.

287

› a bűncselekménnyel összefüggő tárgyat azonosították, › a tárgykörözéssel kapcsolatos bűncselekmény büntethetősége elévült. 7) A visszavonási okokhoz fűződő intézkedések A különböző visszavonási okokhoz fűződő intézkedések gyakorlatilag megelőzik a körözés visszavonását. Végrehajtásuk során nem csak a körözésre vonat rendelkezéseket, hanem más jogszabályok (pl. Be, Rtv., R., Nyer, szolgálati szabályzat) előírásait is be kell tartani. • A legelső lépés a törvénysértések elkerülése érdekében a körözés hatályosságának az ellenőrzése, egyúttal annak megállapítása, hogy milyen intézkedéseket kell azonnal (a helyszínen), illetve később végrehajtani. A jelenlegi viszonyok között ez már rendszerint nem nagy probléma, mert a KIR eléggé megbízható, és a legfrissebb adatokat tartalmazza. A területen végrehajtott intézkedés során az ügyelettel tartott rádiókapcsolat útján ellenőrizni lehet, hogy a kérdéses személyt vagy tárgyat körözik-e. Ugyanígy adhat tájékoztatást az ügyelet arról is, hogy mit kell tenni, mire kell ügyelni (pl. el kell fogni, de fokozott óvatossággal kell eljárni, mert fegyverrel rendelkezhet stb.). Természetesen az eredményes intézkedéshez szükség lehet a körözésben szereplő egyéb adatok ismeretére is, ezek nélkül az sem biztos, hogy gyanússá válik a személy vagy tárgy. Gépjárművek esetében a bűncselekmény elkövetésével együtt járó elváltozások észlelése is kiindulópontként szolgálhat az alapos ellenőrzéshez. A fokozott ellenőrzés során annyival könnyebb a helyzet, hogy a felismerést vagy azonosítást szolgáló információkról részletesen tájékoztatni kell a végrehajtó állományt (eligazítás). Nyilván más a helyzet az ismeretlen tettesekre vonatkozó körözések esetében, amikor a területen végrehajtott intézkedésekre a szolgálati szabályzat rendelkezései az irányadók; amikor lényegében csak az elszámoltatás és az alapos ellenőrzés (személyleírás, nála lévő tárgyak, mozaikkép stb.) alapján lehet eldönteni, hogy valóban a keresett személyt találták meg. Itt érthető meg igazán a KTR-be felvihető bűnügyi információk jelentősége. Klasszikus példának tekinthető a K. T. sérelmére Budapest IV. kerületében elkövetett emberölés elkövetőjének elfogása. Az ismeretlen tettesről úgyszólván semmi kézzelfogható adat nem állt rendelkezésre, a körözésben csak a bűncselekményre vonatkozó adatokat tudták közétenni. Az egyik vidéki vasútállomáson a rendőrjárőr öltözete és magatartása alapján gyanúsnak talált egy férfit, aki az otttartózkodásának okára is zavaros válaszokat adott. Előállították, és elszámoltatása során számításba vették a körözéseket is. Amikor kiderült, hogy nincs meg a nadrágszíja (az elkövetés eszköze, amelyet egyébként a helyszín közelében találtak meg), ellenőrizték az alibijét. Kiderült, hogy a kérdéses időben Újpesten járt – ez után már nem sok idő kellett ahhoz, hogy többé-kevésbé elismerje a bűncselekmény elkövetését.

A körözött személy elszámoltatása nem egyszerű kérdés. A hatályos jogszabályok szerint erre csak az eltűnés miatt körözött kiskorúak esetében van lehetőség (kikérdezés), ugyanakkor nem csak felderítési szempontból, hanem a további intézkedésekről való döntés miatt is szükség van rá. A körözött személynek is fenn kell tartania magát, laknia kell valahol – e mögött szabálysértések, bűncselekmények húzódhatnak meg, és a körözött egyúttal sértett is lehet. Az elszámoltatás mellett szóló legfontosabb érv az, hogy pl. Debrecenben, ahol a körözést elrendelték, aligha ismerik fel a körözöttnél talált különös ismertetőjellel nem rendelkező, mindennapos, személyes használati tárgy – pl. egy zsebkés – jelentőségét, de az elfogását végrehajtó budaörsi rendőrök igen, ha az valamelyik környékbeli betörésből származik. Ugyanígy mások számára semmitmondó lehet az, hogy a körözött személy kinél húzódott meg, miért adtak neki szállást vagy éppen munkát.

• A legfontosabb, általános feladatok a következők: › a körözés hatálya alatt álló, elfogott, illetve megtalált személyt azonosítani kell, › az elfogatóparanccsal körözött személyt a megtalálás helye szerint illetékes rendőrkapitányságra kell előállítani; › az előállítottat (indokolt esetben)299 orvossal azonnal meg kell vizsgáltatni, illetve egészségügyi ellátásban kell részesíteni, (ha külsérelmi nyomok vannak rajta, ezek eredetéről nyilatkoztatni kell, melyet jegyzőkönyvbe kell foglalni), 299

Az Sztk. tv. szerint az elállítottat mindig kötelező orvossal megvizsgáltatni; ami meglehetősen sajátos felfogás (az Rtv. a különféle előállítási okok egyikénél sem írja elő az azonnali, kötelező orvosi vizsgálatot).

288

› az elfogatóparanccsal körözöttet őrizetbe kell venni, ez az elfogást végrehajtó, ha pedig a személyt Készenléti Rendőrség fogta el, akkor elfogás helye szerint illetékes rendőrkapitányság feladata, › ha őrizetbe vételére nem kerül sor, legkésőbb az előállítás törvénybe meghatározott idejének leteltével szabadon kell bocsátani, ekkor igazolást kell adni számára az előállítás okáról és időtartamáról, › az a rendőri szerv, amely a körözött személyt elfogta, vagy az eltűnt tartózkodási helyét megállapította, e tényről (az előírásoknak megfelelő adatok közlésével) köteles haladéktalanul értesíteni a (többes körözés esetén valamennyi) körözés-irányító szervet; ha a körözést más hatóság rendelte el, annak értesítése a körözés-irányító feladata, › ha a körözött személyt meghatározott hatóság elé kell állítani és ez nem azonos a megtalálás helye szerint illetékes rendőrkapitányságra, úgy a vonatkozó szabályok szerint gondoskodni kell az átszállításáról. › tárgyak esetében átvételi elismervényt (vagy a lefoglalási jegyzőkönyv egy példányát) kell adni annak, akinél a körözött tárgyat megtalálták, › a körözött tárgy megtalálásakor az előbb elmondottak szerint kell értesíteni a körözésirányító, illetve az elrendelő szervet, › hasonlóképpen gondoskodni kell a tárgy futárszolgálat útján megküldéséről, ha ez a tárgy jellege miatt nem lehetséges, úgy átszállításáról, › külön rendelkezések vonatkoznak az eltűntekre, ezt itt nem részletezzük. A felsorolás csupán figyelemfelhívó jellegű, a szabályozás ennél sokkal részletesebb és bonyolultabb. Emiatt – praktikus megoldásként – a hatályos szabályozás vonatkozó kivonatát a jegyzet mellékletei között helyeztük el. 8) A körözés visszavonása A körözést csak az elrendelő hatóság vonhatja vissza. A visszavonás elmulasztása vagy késedelmes teljesítése miatt bekövetkezett károkért (joghátrány, anyagi- vagy erkölcsi kár) a mulasztó anyagi és fegyelmi felelősséggel tartozik. A körözés visszavonásának okát, a megtalálás (elfogás) helyét, idejét, körülményeit és a végrehajtó szerv megnevezését minden esetben rögzíteni kell a KA-ban, ez a körözés-irányító szerv feladata. A körözés visszavonása és a körözési adatoknak a KIR-ből való törlése sok esetben nem esik automatikusan egybe. Ennek alapos oka van. Például egy eltűnt személy ügyét (ha nem került elő) 90 nap elteltével le kell zárni300 – viszont, ha az adatait ekkor törölnék, ez lehetetlenné tenné egy jóval később megtalált ismeretlen holttest azonosítását (és folytathatnánk a példálózást). Emiatt az Sztk. tv. meghatározza azokat az eseteket, amikor a körözési adatokat a visszavonás után, avagy a nélkül továbbra is nyilván kell tartani a KA-ban, vagy pedig a KTR-ben. A vonatkozó jogszabály-kivonatot ugyancsak a jegyzet mellékletei között helyeztük el. 12.5. A KRIMINÁLTAKTIKAI MÓDSZEREK ÉS A KÖRÖZÉSI MUNKA FŐBB ÖSSZEFÜGGÉSEI Mint már említettük, a körözési munka egy speciális felderítő tevékenység, márpedig a felderítésben nyilvánvalóan szerepük van a krimináltaktikai módszereknek. Az eddigiekből az is látható volt, hogy bizonyítási feladatok is vannak (lásd pl. a körözés megalapozottságáról mondottakat), célszerű tehát kitérni arra, hogy a krimináltaktikai módszerek hogyan szolgálják a körözési tevékenységet.

1) Az üldözés Az üldözés az elkövető elfogására irányuló felderítő jellegű nyomozási tevékenység: az elkövető gondolkodásmódjának, helyzetének, képességeinek, szökési-rejtőzési lehetőségeinek felmérése alapján végzett tervszerű kutatás. 300

Vö. 136/1994. Korm. sz. r. az eltűnt személyek felkutatására irányuló államigazgatási eljárás határidejének megállapításáról.

289

Egyes álláspontok szerint301 az üldözésnek két alapvető formája van: a nyomonüldözés és a körözés. Ez nem igazán pontos meghatározás. Az üldözés és ezen belül a nyomonüldözés a körözés elrendelése előtt vagy azzal párhuzamosan, a bűncselekmény elkövetőjének felkutatását és elfogását szolgáló krimináltaktikai módszer, tehát egy körözési fajtához tartozó része (módszere) a körözési tevékenységnek.

Az üldözés célja nem az, hogy az események után kullogva regisztrálják az elkövetőnek a menekülése során végrehajtott cselekedeteit és megpróbálják utolérni (bár jórészt ezt is meg kell tenni), hanem az, hogy „elébe kerüljenek”, és ezzel biztosítsák az elfogás, valamint a lefoglalás lehetőségét302, a további jogsértő cselekmények megakadályozását (megelőzés, megszakítás). Be kell szerezni azokat az információkat, amelyekből a következtetni lehet arra, hogy az üldözött személy hol lehet, hová mehet, személyes lehetőségei és tulajdonságai folytán mire képes, milyen magatartás várható tőle. A körözés-irányító ennek alapján kikövetkeztetheti, hogy a keresett személy mit fog tenni, hol jelenhet meg, miből lehet ráismerni (egyrészt a személyre, másrészt arra, hogy megjelent a területen vagy felvette a kapcsolatot valakivel)303 és így pontosabban meghatározhatja, hogy milyen adatokat kell közzétennie a körözésben (ideértve a címzett szervek és feladataik megjelölését is). Az üldözéshez szükséges információk beszerzése nem csak a körözés-irányító feladata, ezért sem szabad csupán formálisan végrehajtani a kapott feladatokat. Az érdemleges adatokkal – ha azok a többi szerv számára is használhatóak – ki lehet egészíteni a körözést. A krimináltaktika az előzetes ellenőrzés, és főként a körözés elrendelését követő adatgyűjtés célját és feladatait éppen az üldözés követelményeinek megfelelően határozza meg. Az ott leírtakon túl az üldözésben szerepet játszhatnak a személy: › egzisztenciális körülményei: a vagyoni viszonyai (hol rendelkezik ingatlannal, milyen mobilizálható, illetve a meneküléséhez felhasználható pénzösszeggel, értékekkel rendelkezik, vagy éppen ezekhez mennyire ragaszkodik), a megélhetési viszonyai (foglalkozás, jövedelemforrások, ezekből eredő kapcsolatok és egyéb lehetőségek), és › személyes tulajdonságai („senki sem léphet át saját árnyékát”): a fizikai állapota (egészségi állapot, fizikai állóképesség, erőnlét, testi fogyatékosság), a pszichikai jellemzői és a magatartását befolyásoló fogyatékosságai (agresszív, gyáva, zárkózott, fecsegő, gátlástalan, alkoholista, drogfüggő, primitív, aberrált, patologikus személyiség, stb.), szokásai (hobby, öltözködésmód, viselkedési, szórakozási sajátosságok stb.), a szakismerete, speciális képességei (szakképzettség, barkácsolási tehetség és gyakorlat, lőfegyver és robbanóanyag ismeret, katonai képzettség, kézügyesség, különleges mozgáskészség, bűnözési gyakorlat stb.) is.

2) A nyomonüldözés A nyomonüldözés a közvetlenül a bűncselekmény megtörténte után a menekülő elkövető,304 illetve a hatóság őrizetéből szökött személy305 felkutatására és kézre-kerítésére irányuló tevékenység. Konjuktív feltételei: 301 Vö. Kriminalisztika, egységes jegyzet az állam- és jogtudományi karok számára (Tankönyvkiadó, Budapest, 1988.) 429. old. 302 Az üldözés eredményeképpen megakadályozható a tárgyi bizonyítási eszközök, valamint az okozott kár megtérítésére alkalmas (szükséges) dolgok eltüntetése vagy megsemmisítése is. 303 Előfordulhat például (voltak is ilyen esetek), hogy a meneküléshez vagy elrejtőzéshez szükséges dolgokat (ruházat, élelem stb.) kisebb bűncselekmények útján szerzi meg. Az elkövetés módszere és az elvitt dolgok összetétele megalapozhatja azt a feltevést, hogy nem egyszerűen egy újabb bűnügyről van szó, hanem a keresett személy menekülési útvonalát jelzik ezek a cselekmények. Amennyiben várható, hogy pl. víkend-területen húzza meg magát, a vélt tartózkodási hely mellett célszerű azt is belefoglalni a körözésbe, hogy milyen módszerrel elkövetett cselekmények utalhatnak a megjelenésére. Kiemelt körözések esetében érdemes lehet a lakossági kapcsolatokat is megfelelően tájékoztatni – ez már a végrehajtó szerv feladata. 304 Be. 127 § (3) bek.: „A bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt bárki elfoghatja, köteles azonban őt a nyomozó hatóságnak haladéktalanul átadni; ha erre nincs módja, a rendőrséget értesíteni.” Tettenérésnek számít a közvetlenül a bűncselekmény elkövetése után a helyszínről menekülő tettes elfogása is, ebben az esetben ez a nyomonüldözés egyik törvényi jogalapja, amely egyébként bárki, tehát nem csak a rendőrség számára teszi lehetővé az üldözést és elfogást. Az Rtv. 33. § (1) bek. a) pontja csak a szándékos bűncselekmény tettenért elkövetőjének elfogásáról rendelkezik. 305 Az elfogás törvényi jogalapja az Rtv. 33.§ (1) bek. d) pontja. Ezen alapul a szolgálati szabályzat 12. § (2) bekezdése, mely szerint: „A szándékos bűncselekmény elkövetésének helyszínén a tetten ért vagy menekülő tettest el kell fogni. Ha erre nincs mód, haladéktalanul intézkedni kell az elfogásra, és szükség esetén a helyszín biztosítására.” A 17. § – a helyszínbiztosítás szabályai – (2) bek. c) pontja szerint „nyomonüldözés lehetősége esetén az üldözést késedelem nélkül teljesíteni” kell.

290

– a bűncselekmény elkövetése (illetve a szökés) és az üldözés megkezdése között viszony-

lag rövid idő teljen el, – rendelkezésre álljanak a személy felismerését vagy azonosítását biztosító és – a menekülés irányára, módjára, eszközére vonatkozó információk, valamint – a végrehajtásához szükséges, megfelelő erők és eszközök.

A nyomonüldözésre a körözés elrendelése előtt és után egyaránt sor kerülhet, ugyanis nem feltétele sem a körözés elrendelése, sem az elfogatóparancs kibocsátása: › egyrészt azért, mert ha az elkövetőt azonnal el lehet fogni, akkor általában – a kiemelt körözéseket306 kivéve – nincs is helye a körözés elrendelésének; › másrészt azért, mert azok nélkül is van jogalap az elfogásra (lásd a nyomonüldözés fogalmához fűzött lábjegyzeteket). A nyomonüldözés nem véletlenül szerepel a helyszínbiztosítás feladatai között, hiszen a bűncselekmény felfedezését követően a helyszínről, az ott összegyűjthető információk alapján lehet elindulni.307 • Az elkövetéstől eltelt „viszonylag rövid idő” több tényezőtől is függ. Az a kérdés, hogy a terület jellegzetességeire, a közlekedési lehetőségekre, a menekülés eszközére és lehetséges irányaira figyelemmel mekkora utat tehetett meg az elkövető az elkövetéstől addig, amíg megkezdődhetne az üldözése. Ha pl. feltörtek egy hétvégi házat, de a hóban jól megmaradtak a nyomok, akár több nap elteltével is van értelme a nyomonüldözés legalább részleges végrehajtásának. Gyakori, hogy az elkövető környékbeli (ott lakik, dolgozik stb.), így a távozási útvonal bejárása során kiléte megállapítható, a további intézkedések (pl. házkutatás, de a körözés is!) megalapozhatók. Egyes elkövetői körökre az is jellemző, hogy egyik helyszínről a másikra mennek, mivel a bűncselekményeket létfenntartásuk érdekében követik el. Lehetséges, hogy a nyomok az éppen aktuális búvóhelyükhöz vezetnek. Az már más kérdés, hogy ilyenkor szó sincs a „helyszínről való menekülés közben” történő elfogásról (a személyes szabadság korlátozására a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt kerülhet sor). Más szituációban (pl. egy városban gépkocsiból rálőnek valakire) a nyomonüldözéssel párhuzamosan valószínűleg más módszert (pl. fokozott ellenőrzés) is alkalmazni kell, adott esetben akár K-akció végrehajtására is sor kerülhet.

• A menekülés iránya, eszköze többféle módon mérhető fel. Alapul szolgálhatnak a szemmel látható nyomok, a lehetséges közlekedési útvonalak, a helyszínen és közelében kikérdezett személyektől származó információk és megfelelő feltételek esetében a nyomkövető kutya is alkalmazható. A nyomonüldözés megkezdésével egy időben lehetőség szerint le kell zárni a menekülési útvonalat (EÁP). Előfordulhat, hogy az elkövető a közelben, alkalmas helyen (természetes vagy mesterséges búvóhelyek stb.) elrejtőzik; hogy a számára felesleges dolgoktól (pl. az ellene bizonyítékként felhasználható tárgyaktól, eszközöktől) megszabadul, vagy éppen elveszít valamit, de meg is támadhatja az őt üldöző személyeket. Emiatt sohasem célszerű a nyomonüldözést egyedül, biztosítás nélkül végrehajtani, mert így nem lehet időveszteség nélkül gondoskodni a megtalált dolgok megfelelő rögzítéséről, illetve veszélybe kerülhet a résztvevők élete vagy testi épsége.308 • A nyomonüldözés esetében sok minden tartozhat a személy azonosítását vagy felismerését biztosító információk körébe, hiszen még kevés idő telt el, az egyes adatok kevésbé veszítik aktualitásukat, még a cselekmény hatása alatt állhat maga az elkövető is, ez pedig befolyásolhatja a magatartását, reakcióit. Az adatok – a menekülés irányához hasonlóan – egyrészt szintén a sértettől vagy a tanúktól szerezhetők be, másrészt a helyszínen talált tárgyak és elváltozások gondos értékelése útján állapíthatók meg. A nyomonüldözésben a szokásos adatok mellett különös jelentősége van az elkövetés során szerzett sérüléseknek, az elvitt tárgyaknak, a használt eszközöknek és egyes esetekben az alkalmazott módszernek is. Egy sérülést nem lehet eltüntetni, emellett 306

A kiemelt körözésekre jellemző, hogy a feladatok végrehajtásának megkezdésével egy időben többnyire indokolt a körözés elrendelése és közzététele, sőt, a kiemelt vagy a címzett körözés sok esetben a nyomonüldözésre szólít fel, annak a feladatait határozza meg, az ahhoz szükséges információkat tartalmazza. 307 Ha az elkövető nem maradt a helyszínen, akkor is célszerű a távozási útvonalát követni, ha nincs szükség az üldözésére (pl. egyszerűen hazament vagy folytatja a szokásos napi tevékenységét), ugyanis ezekben az esetekben is bizonyítékok felkutatását eredményezheti az útvonal bejárása (tárgyi bizonyítási eszközök, tanúk felkutatása). 308 A nyomkövető kutya vezetőjét is biztosítani kell. A kutya a nyomot követi, vezetője a kutyával van elfoglalva, így aligha képes pl. egy fegyveres támadást elhárítani.

291

esetleg akadályozhatja, megnehezítheti a menekülést, sőt, orvosi ellátást igényelhet. Nem szívesen szabadulnak meg az elkövetők sem a bűncselekmény útján megszerzett tárgyaktól (végül is a cselekményt ezért követték el), sem a drága, nehezen pótolható eszközöktől (speciális szerszám, lőfegyver), persze megpróbálják elrejteni vagy eldobni, ha veszélyben érzik magukat. A gyanús személyek ellenőrzése során ezt is figyelembe kell venni, sőt, ha kevés adat áll rendelkezésre, önmagában a magatartás is árulkodó lehet.309 • Mindig a konkrét körülményektől függ, hogy milyen erőkre és eszközökre van szükség. A nyomonüldözés sikeres végrehajtásának egyik fontos tényezője a területen dolgozó rendőrök megfelelő hely- és személyismerete. A munkaköri sajátosságoknál fogva a járőr, a körzeti megbízott és az ügyeletes sok hasznosítható információval rendelkezik, kezdve attól, hogy egy földút mikor járható vagy ki az, aki az adott útvonalat ismerheti egészen addig, hogy a sértett kapcsolataira figyelemmel vagy éppen az elkövetési mód alapján kit lehet tettesként számításba venni. Emiatt is nagyon fontos a nyomonüldözés során a szolgálati ágak együttműködése, a helyszínbiztosító helyes kiválasztása és eligazítása. A nyomonüldözésben szükség esetén ugyanazok az erők vehetnek részt, mint a forrónyomos felderítésben (a helyszínbiztosító, a járőr, a KMB, a területen szolgálatban lévő állomány), és más személyek is közreműködhetnek (pl. vagyon-, erdő-, mező-, polgárőrök, önkéntes segítők). A tettenérésre vonatkozó szabályok miatt bárki, saját elhatározásából is megkezdheti az üldözést és el is foghatja az elkövetőt. Ha erre sor kerül, célszerű minél hamarabb segítséget nyújtani a számukra, és átvenni a nyomonüldözés irányítását. Mind a szakszerűség, mind a biztonságos végrehajtás érdekében az a leghelyesebb, ha az elfogást ezekben az esetekben is a rendőrök hajtják végre. • A szolgálatban lévő állomány rádiókörözvény útján vagy más híreszköz (telefon, személyhívó) alkalmazásával azonnal tájékoztatható, egyúttal pontosan meg kell határozni a feladataikat is. Többnyire az ügyeletre hárul a hírösszeköttetés biztosítása, az állomány megfelelő mozgósítása, esetenként a társszervek (pl. határőrség) és a menekülés irányába eső rendőri szervek tájékoztatása, a szükséges egyéb technikai eszközökről (útzár, helikopter) való gondoskodás, a körözés, a K-akció elrendelése. A résztvevők felszerelését és fegyverzetét a körülményekhez (időjárási, látási, terepviszonyok) és az elkövető veszélyességéhez mérten (pl. támadás vagy ellenállás várható tőle, fegyverrel vagy más támadóeszközzel rendelkezik) kell meghatározni. • A nyomonüldözés egyik legfontosabb taktikai szabálya az, hogy nem szabad indokolatlanul veszélyhelyzetet teremteni, a saját vagy mások életét, testi épségét kockára tenni, felesleges vagyoni kárt okozni. Szomorú példák igazolják, hogy mennyire nem szabad a „mindenáron elfogni” elvet követni.310 Elsősorban arról kell gondoskodni, hogy a személy ne tudja lerázni az üldözőit. Gépkocsival követés során a járművezető a biztonságos közlekedéssel foglalkozzon, társa pedig tartsa szemmel a menekülőt, adjon folyamatos tájékoztatást az üldözés más résztvevői számára az útvonalról, a haladás irányáról. Így mások is be tudnak kapcsolódni, lehetőség nyílik az útvonal lezárására stb. A menekülő stresszhelyzetben van, semmi sem fokozza jobban az idegességét, mint az, hogy ott vannak a nyomában. Emiatt szükségszerűen hibákat fog elkövetni: rossz irányt választhat, balesetet szenvedhet stb. Az elfogást akkor kell megkezdeni, ha az biztonságosan végrehajtható. Mindig számolni kell azzal, hogy az üldözött agresszívvé válhat. Ha már nem tud tovább menekülni, semmi ok sincs a sietségre. Be lehet várni az erősítést, a helyszínre lehet szállítani a megfelelő eszközöket (pl. az elfogó-háló sikeresen alkalmazható a baltával-késsel felszerelkezett, vagy éppen dühöngő, elmebeteg, kiszámíthatatlan emberrel szemben, ráadásul így a fegyverhasználat is elkerülhető).311 309 Látva, hogy a pályaudvaron igazoltatnak, az elkövető visszafordult és bement a WC-be. Az egyik rendőr tettenérte, amikor megpróbált a WC-tartályba rejteni egy csomagot. Máskor az igazoltatott készségesen kivette a táskájából az ellopott értékeket tartalmazó kis csomagot, és úgy mutatta meg, hogy az ő táskájában nincs semmi érdekes. Egy autó azért vált gyanússá, mert vezetője az EÁP láttán megpróbált visszafordulni. A mellékúton várakozó szolgálati gépkocsival megállították: az akció „melléktermékeként” a keresett bűnöző helyett autótolvajokat fogtak el. 310 A biztonsági szabályok mellőzése több esetben rendőrök halálához vezetett: felborultak a gépkocsival, nem vették észre, hogy (fedezék nélkül) lőtávolon belülre kerültek, nem számítottak arra, hogy a menekülő elbújik a sarok mögött és megtámadja (leszúrja) az utána szaladó rendőrt stb. 311 Az elfogó-háló eredeti rendeltetése a rendzavarás esetén egyes személyek, kisebb csoportok, hangadók „hatástalanítása”, elfogása. A BM Filmstúdió által készített „Intézkedési helyzetek” c. oktatófilm egyik jelenete éppen a fent említett alkalmazási lehetőséget mutatja be.

292

• Ahogyan a menekülés útvonalát, úgy az elfogás helyszínét is célszerű lehet bizonyítékok felkutatása céljából átvizsgálni. • A nyomonüldözést be kell fejezni, ha a személy elfogták vagy az üldözés kilátástalanná vált (a folytatáshoz nincs további megfelelő információ, a keresett személy már biztosan elhagyta a területet és az üldözést a területileg illetékes szerv sem tudja továbbfolytatni stb.). 3) A forrónyomos felderítés A forrónyomos felderítésben a körözési tevékenységnek meghatározott szerepe van. Mindig az adott ügy jellege határozza meg, hogy a bűncselekmények felderítésének ebben a kezdeti, koncentrált időszakában milyen körözési eszközöket és módszereket kell alkalmazni. A forrónyomos felderítés körébe vont ügyek többsége kezdettől fogva a kiemelt körözés kategóriájába tartozik, ezért rendszerint a körözés elrendelésével egy időben kerül sor nyomonüldözésre, előzetes tájékozódásra, adatgyűjtésre; esetleg a fokozott ellenőrzésre, EÁP felállítására, K-akció végrehajtására. A kiemelt körözésekre vonatkozó szabályok teljes összhangban állnak a forrónyomos felderítés igényeivel, feladataival. Az életellenes ügyekben gyakran van szükség a személyazonosító körözésre, az eltűntek, illetve az ismeretlen holttestek nyilvántartásában történő azonnali ellenőrzésre, emellett bármely bűncselekmény kapcsán szükség lehet a KA és a KTR adataira is. Szükség szerint terepkutatás is alkalmazható. A forrónyomos felderítésben gyakran összekapcsolódik a körözés közzététele és az egyéb információk továbbítása (pl. a hírtechnikai eszközök útján nem csak a körözést, hanem az adott személynek – pl. KMB – szóló utasításokat is továbbítja az ügyelet). Gyakori a körözés kiegészítése, módosítása, mert a felderítési feladatok egyidejű végrehajtása következtében gyorsan juthatnak újabb adatokhoz, gyorsan változhatnak a feladatok. Fordított sorrend is kialakulhat, pl. egy eltűnési ügyben végzett körözési tevékenység eredménye adott esetben indokolttá teheti a forrónyomos felderítés elrendelését. 4) Az adatgyűjtési módszerek A körözési tevékenységre vonatkozó szabályozás meghatározza, hogy a munkafolyamat egyes fázisaiban milyen információkat kell beszerezni, és hogyan kell azokat rögzíteni, de általában nem jelöli meg az adatok beszerzésének a módját és kizáró rendelkezéseket sem tartalmaz, így a körözési tevékenység során bármely, a krimináltaktika által kidolgozott adatgyűjtési módszer alkalmazható. A megkeresésekre az alapügyre vonatkozó eljárásjogi szabályozás az irányadó, emellett figyelembe kell venni a körözési tevékenységben résztvevő szervek (pl. az eljáró, a körözésirányító, a címzett stb.) egymás közötti kapcsolatára és a hatáskör-illetékességre vonatkozó rendelkezéseit. Figyelembe kell venni, hogy a keresett személy hozzátartozói és egyes kapcsolatai nem érdekeltek abban, hogy minden kérdésben a valóságnak megfelelő, részletes tájékoztatást adjanak. Ez nem csak a méltányolható érzelmekre (érzelmi kötődés, szégyenérzet stb.) vezethető vissza; szerepet játszhat a bűnözőtől, a bosszútól való félelem, a saját jogsértő cselekményük vagy elítélendő magatartásuk takargatása, a hatósággal szembenállás, az adott rétegre vagy nemzetiségre jellemző szokások ereje stb. 312 Ezért (is) fontos az adatgyűjtési módszerek helyes megválasztása, a nyílt információgyűjtés mellett a puhatolás alkalmazása, a távollét okait is feltáró környezettanulmány elkészítése, a lakossági kapcsolatok felhasználása. A megfigyelés az elfogás és az újabb adatok beszerzése érdekében egyaránt alkalmazható. Közvetlenül a szökést követően célszerű megfigyelni azokat a helyeket, ahol a körözött személy felbukkanása valószínűsíthető. Elsősorban azok a kapcsolatok jöhetnek számításba, akiktől segítséget vár. Korántsem biztos, hogy önmagában a hely (lakás, munkahely, hétvégi ház) blokkolása elegendő, mert másutt is találkozhatnak, a szökéshez-rejtőzéshez szükséges dolgokat az előre megbeszélt helyre szállíthatják stb., tehát a kapcsolat mozgását is figye312

Különösen az eltűnési ügyekben gyakori, hogy az okot a családi viszonyokban kell keresni, pl. elhanyagolják, bántalmazzák, éheztetik, szexuálisan kihasználják a gyereket, prostitúcióra kényszerítik az élettársat, vagy éppen megölték az „eltűnt” családtagot. Közismert, hogy milyen erősek a családi kötelékek és az összetartás a cigányságon belül, ráadásul egyes bűncselekményt megvalósító magatartásokat még ma is belügynek, a szokásoknak megfelelőnek tartanak.

293

lemmel kell kísérni. Gondoskodni kell arról, hogy az akció rejtve maradjon a célszemélyek előtt, valamint az elfogásra biztosan és kockázatmentesen kerülhessen sor (hely, időpont, módszer megválasztása). A nyílt figyelés kockázatos: bár kevesebb erőt igényel, mégis inkább olyan helyeken célszerű ezt a megoldást választani, ahol kevésbé valószínű a körözött megjelenése, illetve egyébként is számítani lehet az ott lakók (dolgozók) segítségére. Annyi haszna lehet, hogy a keresett személy lépéskényszerbe kerül, kénytelen más kapcsolatait igénybe venni. Szükség lehet olyan helyek megfigyelésére is, amelyek nem kötődnek mások közreműködéséhez (a körözött pl. azért keresi fel a szomszédjának a hétvégi házát, mert azt a tulajdonos tudta nélkül rejtekhelynek használja stb.). Ha a rendőri figyelés indokolatlan vagy a szökéstől számítva már hosszabb idő telt el, a vélt tartózkodási helyek megfigyelésével alkalmas személyeket is meg lehet bízni. Az eltűnés időpontjától függetlenül is sor kerülhet a hozzátartozók megfigyelésére, mert az eljárás folyamán foganatosított intézkedések egyes esetekben cselekvésre késztethetik őket, vagy magatartásuk árulkodó lehet. Előfordulhat, hogy pl. a kilátásba helyezett házkutatástól tartva megpróbálják megsemmisíteni, vagy máshová szállítani a bűnjeleket, holttestet vagy maradványait, vagy „ellenőrzik”, hogy azokat jól elrejtették-e. Az adatgyűjtési módszerek helyes, kitartó alkalmazása sok esetben közvetlenül elvezetett a megoldáshoz. 5) A kutatás A krimináltaktika a körözési szempontokat is érvényesíti a kutatás különböző fajtáira vonatkozó ajánlásainak kidolgozásában, ezért ehhez a témához csupán néhány megjegyzést kell hozzáfűzni. A büntetőeljárás-jogi szabályok alapján egyértelmű, hogy az ismeretlen helyen tartózkodó terhelt kézrekerítése érdekében, illetve ha az az elkövető elfogásához vezethet, házkutatást lehet tartani.313 Arra nézve viszont nincs közvetlen rendelkezés, hogy a házkutatás a felkutatásához és azonosításához szükséges dolgok beszerzése érdekében is végrehajtható, vagy sem. Tekintettel azonban arra, hogy a terhelt személyazonossága, a szökés vagy elrejtőzés ténye egyformán a bizonyítás tárgyát314 képezi, a házkutatás az ezekre vonatkozó nyomok és egyéb bizonyítási eszközök összegyűjtésére is irányulhat.315 Az eltűnési ügyekben ezeket részben az ügyfélként szereplő hozzátartozótól, részben pedig helyszíni szemle során lehet beszerezni.316 Az ujjnyomok, iratok, fényképek stb. különösen a külföldiek (pl. kínai, vietnami, arab stb.) személyek esetében segíthetik a körözési munkát – és persze az alapeljárás lefolytatását is. Ha a menekülő elkövető magánlakásba vagy más intézménybe behatolva próbál elrejtőzni, a nyomonüldözés vagy K-akció során az érintett objektum átvizsgálásához nem kell határozat, azonban az csak a személy felkutatására és elfogására terjedhet ki,317 persze az üldözött által eldobott, elrejtett dolgokat is össze kell gyűjteni. A személyek elfogását célzó kutatások (házkutatás, fokozott ellenőrzés, K-akció stb.) során fokozottan ügyelni kell a biztonsági rendszabályok betartására, főként azokban az esetekben, amikor a körözésben ilyen tárgyú figyelemfelhívó szöveg (fegyveres, szökésétől vagy ellenállásától lehet tartani) szerepel.

313

Be. 149. § (2) bek. Az anyagi és eljárásjogi szempontból jelentős tényeket bizonyítani kell, így pl. a szökés, elrejtőzés tényét is, mivel ez az elfogatóparancs kibocsátásának és később az őrizetbe vételnek az egyik feltétele. 315 Az eljárásjogi szabályok helyes értelmezése szerint ez nem a gyanúsított személyére irányul, így a nyomozás felfüggesztésének időtartama alatt is végrehajtható. 316 Az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. tv. (a továbbiakban: Áe.) 28. § (1) bek. alapján az ügyfél okirat vagy más irat bemutatására szólítható fel; a 31. § rendelkezései szerint az eljárás sikeres lefolytatása érdekében helyszíni szemlét lehet tartani, amelyen szakértő is közreműködhet, ha az előzetes értesítés a szemle sikerét veszélyeztetné, akkor a szemle megtartásának a tényét a megkezdése előtt, szóban lehet közölni az ügyféllel. Az ügyfél köteles jóhiszeműen közreműködni (2. § (6) bek.) ha az eljárást akadályozná, bírsággal sújtható (35. §). Ha a hozzátartozó ténylegesen akadályozná az eljárást és különösen a szemle végrehajtását, úgy felvetődik az is, hogy nem gyanús eltűnésről van-e szó. 317 Rtv. 39. § (1) bek. b) pont, (3) és (4) bek., 40. §. Figyelemmel kell lenni a tulajdonos (birtokos) érdekeire is (értesítés, vagyonvédelmi intézkedés, belrend lehetőség szerinti betartása stb.). Amennyiben az átvizsgálandó hely a terepkutatás körébe tartozik, annak szabályait kel alkalmazni. 314

294

6) A kihallgatás A kihallgatásra vonatkozó krimináltaktikai ismeretek körözési alkalmazásával kapcsolatban a következőket kell megemlíteni. A hatályos szabályozás kétféle módon közelíti meg ezt a témakört: › egyes esetekben kötelezővé teszi a meghallgatást vagy kikérdezést (bejelentő, hozzátartozók stb. kikérdezése; az eltűntként körözött, megtalált felnőtt nyilatkoztatása, illetve kiskorú meghallgatása), illetve › megjelöli, hogy milyen információkat kell beszerezni az előzetes tájékozódás, az adatgyűjtés, illetve a visszavonási okokhoz fűződő intézkedések során (bejelentési jegyzőkönyv tartalma; a keresett, illetve azonosítandó személyre vagy tárgyra vonatkozó, a körözéshez szükséges adatok beszerzése; az eltűnés okainak, körülményeinek, következményeinek tisztázása). • Az eltűnési ügyekben a bejelentő kikérdezésére, a vele kapcsolatos bánásmódra a panaszfelvétel taktikai szabályai adnak útmutatást. A speciális vonások köréből meg kell említeni, hogy › a bejelentési jegyzőkönyv tartalmára vonatkozó előírások pontosan meghatározzák, hogy milyen kérdéseket kell tisztázni,318 › az eltűnéshez vagy annak bejelentéséhez különböző érdekek fűződhetnek (pl. bűncselekmény leplezése, vagyoni érdekek), › a bejelentő is felelős lehet az eltűnésért, › az előzetes tájékozódás egyes feladatait ő is elvégezheti, › többnyire szükség van a további együttműködésére, › általában a bejelentés alapján kell eldönteni, hogy büntető vagy államigazgatási eljárást kell indítani. A kihallgatási taktikát ennek megfelelően kell kialakítani. • A bejelentőnek és más személyeknek (hozzátartozók, kapcsolatok) a későbbi, valamint az eltűntként keresett személynek a megtalálását követő meghallgatására a sértett illetve a tanú kihallgatásának taktikai szabályait lehet hatékonyan alkalmazni. Szükség esetén az eljárásjogi előírások nyújtotta lehetőségekre (pl. az igazmondási kötelezettség, a vallomás megtagadására vonatkozó rendelkezések) figyelemmel az egyszerű adatgyűjtés helyett, illetve csak a körözéshez szükséges információk beszerzése érdekében is alkalmazható a tanúkihallgatás. • Az elfogott (és egyes esetekben a megtalált eltűnt) személyek elszámoltatását, kikérdezését a gyanúsított kihallgatására vonatkozó krimináltaktikai ajánlásoknak megfelelően kell lebonyolítani, ugyanis ugyanarról a szituációról van szó, mint a formális kihallgatások esetében. (Úgymint: nem köteles válaszolni; érdeke, hogy elhallgassa a számára terhelő, vagy kínos tényeket, ne fedje fel a „bevált” búvóhelyet; létfenntartása érdekében vagy más okokból jogsértő cselekményeket követhetett el; a rejtőzködését segítő személyeket nem akarja bajba keverni stb.) Megjegyzendő, hogy konkrét bűncselekmény elkövetésének megállapítása következtében, vagy az átszállítás nehézségei miatt (pl. az időjárási viszonyok következtében a fogvatatott kihallgatására vonatkozó rendelkezéseket másképp nem lehet betartani) szabályszerű kihallgatásra is sor kerülhet.

• Az Sztk. tv. lehetőséget nyújt a poligráf alkalmazására is.319 7) A nyomozás tervezése Az eddigi körözési szabályzatok kifejezetten feltételezték a tervszerű, tudatos, célirányos körözési tevékenységet (ebben aligha lesz változás). Különösen fontos szerepe van az információkezelésnek (adatok elemzése, értékelése, verziók felállítása stb.), az előrelátásnak, az alkalmas és hatékony módszerek kiválasztásának, a feladatok pontos, szervezett végrehajtásának – tehát mindannak, amelyet a krimináltaktika a nyomozás tervezése és szervezése témakörében dolgozott ki. A körözési tevékenységben gyakran elengedhetetlen az írásos, vagy a sablonterv alkalmazása Például: a bejelentés tartalma és az előzetes ellenőrzés végrehajtása; az eltűnés körülmé318

Itt az RKM(i)SZ mellékletéről van szó, ez érdemben aligha lesz másként az új szabályozásban. Az Sztk. tv. 12. § (1) bek. szerinti adatgyűjtés keretében „…a) azokat a személyeket, akik a körözött személlyel, holttesttel, tárggyal kapcsolatban feltehetően információval rendelkeznek aa) meghallgathatja, valamint ab) ha ahhoz az ellenőrizni kívánt személy – illetve gyermekkorú vagy fiatalkorú esetében törvényes képviselője – előzetesen írásban hozzájárult, poligráf alkalmazásával is ellenőrizheti…” 319

295

nyeinek tisztázásához szükséges KT tartalmának és elkészítésének szempontjai; a fokozott ellenőrzés, a K-akció előkészítése; a megfigyelés, a csapda alkalmazása stb. 8) A vélt tartózkodási hely A személykörözésekben az egyik adatgyűjtési feladat annak megállapítása, hogy hol várható a keresett személy felbukkanása. A krimináltaktika vélt tartózkodási helynek320 nevezi mindazokat a helyeket, ahol a személy megjelenése a helyhez fűződő kapcsolatára figyelemmel reálisan várható, s amelyeket emiatt megfelelő módon (egyszer, visszatérően, folyamatosan, esetleg technikai eszközök vagy kapcsolatok felhasználásával, megfigyelés útján) ellenőrizni kell. Ide tartoznak általában: › a rokoni kapcsolatok (ideértve a korábbi, elvileg már felszámolt kapcsolatokat is, pl. volt élettárs és rokonsága stb.), › a barátok, ismerősök, üzlettársak, szomszédok, › a börtönkapcsolatok, bűntársak, › az iskolai, intézeti, munkahelyi kapcsolatok különböző címei, › a személy életvitelénél, szokásainál fogva számításba vehető helyek, pl. pályaudvarok, aluljárók, alkalmi szálláshelyek, munkahelyi tartózkodási- és szálláslehetőségek, szokásos természetes vagy mesterséges búvóhelyek (pl. barlang, távfűtési-, csatornázási rendszerek, bunkerek stb.), üdülők, szállodák, magánszállások, meghatározott típusú szórakozóhelyek, alkalmi munkahelyek, horgásztanyák, rendezvények, vásárok, piacok, kereskedelmi egységek, építkezések, külterületi munkahelyek, lakókocsik stb., › a volt lakhelyek, › a hétvégi házak, telkek, mezőgazdasági jellegű objektumok (présház, csőszkunyhó, istálló, siló stb.).321 A KTR bevezetése óta a vélt tartózkodási helyeket két csoportra kell bontani aszerint, hogy az szálláslehetőség, illetve biztos felbukkanási pont vagy sem. Előbbi esetben a címzettek számára konkrét ellenőrzési feladat határozható meg, utóbbiak pedig figyelemfelhívó jelleggel szerepelhetnek a szövegben. Pl.: ha egy eltűnt fiatalkorú rendszeresen előfordul az Astoria aluljáróban, akkor ott rendszeresen keresni is kell. Ha pályaudvarokon szokott aludni, de nincs „állandó” helye, akkor ez csak tájékoztató információ: a pályaudvarokon végzett szokásos rendőri munka során célszerű mindazokat a személyeket igazoltatni, akik koruknál, megjelenésüknél stb. fogva megfelelnek a körözésekben szereplő, ezzel a vélt tartózkodási hellyel jelzett személyeknek (rutinellenőrzés). 12.6. NEMZETKÖZI KÖRÖZÉS322

320 Sajnálatos, hogy mind a szakirodalomban mind pedig (immáron) jogszabály(ok) szövegében is „megerőszakolják” a magyar nyelvet és vélt feltalálási helyről, körözött személy vagy tárgy feltalálásáról beszélnek, holott vélt tartózkodási helyről, illetve személy vagy tárgy megtalálásáról van szó. 321 Vö. KIR kódszótárak „Cím jellege szótár” tartalmával. 322 A jelentős változások miatt lásd az előadások anyagát.

296

Ideiglenes tansegédlet a Kriminalisztika és a Kriminalisztika Általános Rész tantárgyakhoz. Figyelem!

Recommend Documents