Bevezetı A Csongrád megyei Levéltár 2008. évi munkaterve a hagyományos, évtizedek óta kialakult szerkezetben készült el. Nem változtattunk ezen, mert semmiféle, a hagyományos munkafajtáktól eltérı rendkívüli feladat megvalósítását nem tervezzük. A levéltári tevékenység objektív feltételeit egyrészrıl a dolgozószobák, irodák és raktárak, másrészrıl pedig a technikai feltételek (számító- és másológépek, mikrofilmleolvasók, könyvkötészet, mikrofilm labor és egyebek biztosítják. Karbantartásukról állandóan és folyamatosan szükséges gondoskodni. Tervünkben részletesen feltüntettük igényeinket. Mégis kiemelendı közülük a szegedi és csongrádi raktárak klimatizálásának ügye. A klímaváltás okozta nagy nyári melegek ugyanis az iratokra nézve pusztító hatásúak. E tekintetben a könyvtárak messze megelızték a levéltárakat, a szegény rokont. Az épületek és a technikai eszközök folyamatos karbantartásával pedig a késıbb keletkezı nagyobb hibákat lehet elhárítani. Jó magyar szokás szerint erre kevés figyelmet fordítunk. Új elem az elektronikus levéltár kialakításának kérdése, benne digitalizálás és a levéltár Web-lapjának karbantartása. Mindehhez anyagiak szükségesek. Úgy gondolom, nem vagyunk telhetetlenek, ha ezen igényeinknek hangot adunk. Személyi ellátottságunkat ugyancsak az örökös szegénységbıl következı állapot jellemzi. Lassan halaszthatatlanná válik hardverhez és szoftverhez értı informatikus alkalmazása. Levéltári szakalkalmazottakra szintén szükség lenne, amint ezt a tervben leírtuk, és a szakfelügyelıi jelentésekben évek óta szerepel. Ugyanakkor tisztában vagyunk e téren is a lehetıségekkel. A levéltár munkatársi gárdája stabil, ugyanakkor rohamosan öregszik. A levéltári munka szakágai: győjtıterület felügyelete, anyaggyarapítás, anyagvédelem, iratrendezés a raktárrendezéssel, valamint a segédletkészítés logikusan egymásra épülı feladatkörök. Összeillesztésük a mindenkori levéltári vezetés feladata. E szakágak között, ha mód van rá, a harmonizálás megteremtésére törekszünk. Az eddigiekhez képest új elemet csak a segédletkészítés területén emelünk be az e-Archivum folyamatos feltöltésével és a digitalizálás beindításával, amely utóbbit pályázati pénzbıl külsı szervezet végez. Az elıkészítés fáradságos munkája viszont a levéltárosok feladata. Vajon lesz-e idı a késıbbiekben eme elıkészítı munkára A segédletkészítés során kiemelendı az elemi és általános iskolák fondjainak rendezése és majd ismertetı leltárba szerkesztése. Segítjük ezzel a kutatókat és az ügyfeleinket is. Az iskola a levéltárban is „örökzöld” téma.. A közös munka egységbe kovácsolja a megyei levéltárak munkatársait. A további szakágakban a munkát a hagyományos módon végezzük. Levéltárunk közmővelıdési tevékenysége ismert lett a megyében, igénylik és szeretik. Kiadványaink pedig az országon túl is messze viszik a megye és városai hírét. Itt említem meg Web-lapunkat, amelyet már hétezren látogattak., ami nagy szó. Feltöltése a jövıben, úgy mint eddig, folyamatos lesz.
2
I.A levéltár anyagi ellátottsága, gazdálkodása és technikai fejlesztése Fejlesztések, karbantartás: 2007-ben az egész megyei hálózatban elkészült a Magyar Országos Levéltár 2005. április 22-én kiadott állományvédelmi ajánlása alapján a raktárak teljes körő felmérése, amely részletes adatokat tartalmaz a raktárak klímájára (hımérséklet, relatív páratartalom, stb.) vonatkozóan. Az adatok azt bizonyítják, hogy a raktárak többsége nem felel meg az elvárásoknak. A felmérés eredményei nyomán Szegeden a Dóm téri negyedik emeleti raktárban, 2008ban meg szeretnénk oldani a klímatizálást pályázati és költségvetési pénzek segítségével. Csongrádon is tervezzük a klimatizálást, mivel a raktárak nyári hımérséklete gyakran 30 Co, a téli hımérséklet 10 Co körül van. A magas hımérséklet és a nagy hıingadozás az iratanyag lassú károsodásához vezet. A raktárak emeletén tárolt levéltári anyag szárad, töredezik. Reméljük, hogy az évek óta tapasztalt és jelzett gondunk, a levéltári anyag nagyobb károsodása elıtt megoldódik. Csongrádi fióklevéltárunk 2001-ben költözött jelenlegi helyére. A levéltár vagyonvédelmi rendszere 2002-ben teljesen, a tőzjelzı rendszer csak részben épült ki. Szeretnénk, ha 2008-ban a tőzjelzı rendszer teljes kiépítése megtörténne. Fénymásolót 1995-ben kapott csongrádi levéltárunk. Az utóbbi idıben egyre sőrőbben javíttattuk. Évek óta tervezzük, hogy a gépet pályázati pénzbıl lecsereréljük, de pályázat hiányában ez nem történt meg. Jövıre idıszerő lenne a gép cseréje. A levéltár épülete mellett épült fel a csongrádi múzeum régészeti raktára. Az építéshez szükséges munkaterület átadására 2006. novemberében került sor. Az eddig általunk karbantartott terület további gondozását csak akkor tudjuk vállalni, ha teljes rehabilitációja megtörténik. A levéltárhoz tartozó udvar és kert gondozásához szükséges eszközök rendelkezésre állnak, de elhelyezésük komoly gondot okoz. Más lehetıség nem lévén, a harmadik raktárban, a levéltári anyag mellett tároljuk a szerszámokat. Hosszú távon megfelelı megoldást jelentene egy, az udvarban elhelyezett szerszámos konténer. Ezzel a raktárban 50 polcfolyóméter szabadulna fel, ami 54 fm irat elhelyezésére lenne alkalmas. A 2008-ra tervezett karbantartási munkákat most is, mint az elmúlt évben, saját erıbıl oldjuk meg. Jövıre a három iroda tisztasági festését végezzük el. Hódmezıvásárhelyen, ha a költségvetési helyzet megengedi, szükség lenne a levéltár utcafronti részének rendbetételére (falak, és különösen a nagykapu lefestésére). Továbbra is szeretnénk beszerezni a raktár ablakaira reluxákat és függönyöket; valamint a tőzoltóság ellenırzései, valamint az érintésvédelmi vizsgálat során is hiányolt füstérzékelık, továbbá biztonsági riasztó beszerelése is erısen ajánlott lenne. A levéltár egyetlen használható fénymásológépe immár állandó javításra szorul, melynek költségei lassan felemésztik egy új gép árának az összegét. Mivel ügyfélszolgálatunkban – a hivatalos másolatok kiadása miatt – nélkülözhetetlen egy megbízhatóan mőködı fénymásoló, levéltárunknak szüksége lenne egy vadonatúj gépre. Makón tisztasági festést tervezünk 2008-ra, valamint biztonságtechnikai okok miatt apróbb villanyszerelési munkákat is el kell végeztetnünk. Pályázati lehetıség esetén szeretnénk a zárt folyósóra egy állandó kiállítást létesíteni önerıbıl. (Ezeket a munkálatokat csak akkor kívánjuk elvégezni, ha a levéltár nem költözik el mostani helyérıl.) Az elektronikus ügyintézés megkönnyítése miatt szükség lenne egy szkennere is, valamint a fax-készüléket is ugyancsak ki kellene cserélni, mivel a mostani mőködésképtelen. Szentesi fióklevéltárunkban a volt állandó helytörténeti kiállítás helyén tervezzük egy sajtótörténeti tárlat kialakítását az elmúlt 150 év megyei és helyi sajtótermékeinek bemutatásával. A régi kiállítás fekvı tárolóit – amelyek 20 évesnél régebbiek – talán fel tudjuk javítani, de a falra függeszthetı tárolókat (kereteket) újonnan kell legyártatni. Ha lesz mód, természetesen pályázatokat is írunk. (A régi, nagymérető fali tárolókat átadtuk a makói fióklevéltár-
3
nak.) A megyeháza felújítása során kialakításra került kettı levéltári vendégszoba, amelyek berendezése 2007-ben is elmaradt. Ha lehetıség nyílik rá, akkor 2008-ban ezek berendezését, ha fokozatosan is, de meg kívánjuk oldani. 2008-ban az egész megyei hálózatban tovább folytatjuk a szoftverek cseréjét. A jogtiszta számítógépes szoftverek beszerzését csak részletekben tudjuk végrehajtani, mivel a költségvetésünk szőkös volta nem teszi lehetıvé, hogy egyszerre hajtsuk végre a feladatot. 2008-ban folyamatosan tovább fejlesztjük a Csongrád Megyei Levéltár Web-lapját, hogy minél több és hasznosabb információval tudjunk szolgálni az érdeklıdıknek. Terveink szerint megjelentetjük a világhálón az eddig megjelent kiadványaink anyagát, valamint naprakész információkkal kívánunk szolgálni. Számítógépeink optimális kihasználhatósága érdekében, továbbra is, fontosnak tartjuk a folyamatos karbantartást, gépeink teljesítményének szükség szerinti fejlesztését. Célszerő lenne a számítógépek karbantartását, ellenırzését és szakszerő vírus védelmi rendszerének biztosítását éves megállapodás keretén belül megoldani. Ne csak ad hoc jelleggel – ha tényleg nagy baj adódik – javíttassuk gépeinket, hanem legalább évente egyszer egy teljes körő hardver és szoftver, valamint vírusvédelmi revíziót kellene végrehajtatni számítógépparkunkon. A 2008. évi terv megírásakor még nem történt meg a fenntartóval az elızetes költségvetési tárgyalás, így a felsorolt dolgok tényleges megvalósulása majd a valós költségvetési kondícióktól fog függni.
II. Személyi ellátottság Levéltárunk személyi ellátottságában 2008-ra lényeges változást nem tervezünk. A státuszhelyeket az eddigi gyakorlatnak megfelelıen a jövıben ugyancsak fıfoglalkozású teljesés részmunkaidıs, valamint szerzıdéses teljes- és részmunkaidıs dolgozók töltik be. A státuszhelyek száma jelenleg harminckilenc fı. Szakmai szempontból ez a létszám alacsony, hisz az egész levéltári hálózatban több mint tizenhétezer iratfolyóméter iratanyagot ırzünk. A szakalkalmazotti létszám növelésére mindenképpen szükség lenne. Jelenlegi létszámunkkal éppen csak mőködtetni tudjuk a levéltárat; fejleszteni, korszerősíteni, a feldolgozottságot növelni csak nagy erıfeszítések árán lehetséges, rendkívül lassú ütemben. Kollegáink a hétéves képzési tervnek megfelelıen részt vesznek különbözı tanfolyamokon és továbbképzéseken. Varsányi Attila folytatja „A hódmezıvásárhelyi fıispánság története, 1873–1950” címő, levéltár szakos egyetemi szakdolgozatának kibıvített, átdolgozott verziójának elkészítését, amellyel egyéni, külsıs hallgatóként részt vehet majd a Szegedi Tudományegyetem PhD-doktori képzésében.
III. A győjtıterület felügyelete Szervellenırzéseink során továbbra is a maradandó értékő iratanyag felmérésének és levéltári átadásának elıkészítését tartjuk leginkább szem elıtt. Emellett figyelemmel kísérjük a maradandó értékő iratanyag használhatóságát és fennmaradását biztosító iratkezelés megvalósítását. Szorgalmazzuk a levéltári átadásra kijelölt iratok megfelelı elıkészítését a nagyobb, idıközben privatizált vállalatok szocialista korban keletkezett, maradandó értékő iratanyagára. Ehhez igény szerint szakmai segítséget nyújtunk. A megküldött jegyzıkönyvek alapján ellenırizzük az iratselejtezéseket, szakvéleménnyel szolgálunk iratkezelési szabályzatok és irattári tervek elkészítéséhez, illetve módosításához. Az egész megyei hálózatban 2008-ban továbbra is kiemelt feladatként kezeljük az alsó és középfokú oktatási intézmények, iskolák iratkezelésének és iratanyagának ellenırzését. Felmérjük a kint lévı iratanyagot (tantestületi ülések jegyzıkönyvei, általános iratok, törzskönyvek, stb.) és elıkészítetjük azokat levéltári átadásra. Az iskolai iratok számbavétele és begyőj-
4
tése azért szükséges, mert ezzel elıkészítjük a 2009-ben megjelenı ismertetı leltárunkat, amely a VIII. és XXVI. fondfıcsoport elemi iskoláinak anyagát fogja tartalmazni. A múlt években elkezdıdött a megye községeiben és városaiban az önkormányzatoknál lévı volt tanácsi iratanyag selejtezése, rendezése és levéltárba adása. A selejtezési munkálatok a vártnál vontatottabban haladtak és haladnak a községi önkormányzatok hibájából, így azok 2008-ban is folytatódnak. Ezekkel összefüggésben továbbra is számolnunk kell a helyszíni ellenırzések magas számával. Az iratok átvételét 2008-ban a még kint levı tanácsi testületi anyaggal, iratokkal folytatjuk. Az érintett településeken és egyéb iratképzıknél (pl.: iskolák, vállalatok és szövetkezetek, illetve azok jogutódai) igyekszünk elérni a selejtezés megkezdését, és a maradandó értékő iratok levéltárba adásának elıkészítését. Mivel a raktári kapacitásunk jelenleg lehetıvé teszi, igény szerint át tudjuk venni a selejtezésen átesett, történeti értékő iratokat. Az egész megyei hálózatban továbbra is nagy figyelemmel kísérjük az átalakuló, illetve megszőnı gazdasági és egyéb iratképzı szervek történeti értékő iratainak sorsát, különös tekintettel a már levéltári fonddal rendelkezı szervekre. A levéltáraink vonzáskörzetébe tartozó gazdasági szervek folyamatosan szőnnek meg, illetve alakulnak át. A bejelentési kötelezettségüknek pedig a felszámolók (végelszámolók) nem mindig tesznek eleget. Így csak remélni merjük, hogy nem kerüli el figyelmünket egyetlen olyan eset sem, amikor történeti értékő iratok kerülnek veszendıbe. Eddig is, és ezután is folyamatosan nyomon követjük a helyi állami tulajdonnal rendelkezı vagy jogutódnál kint lévı volt állami vállalatok iratanyagát ırzı gazdasági társaságok életében végbemenı változásokat. Törekedni kell arra, hogy a történeti értékkel bíró iratanyagot, amennyiben az nem kerül levéltári átadásra, a levéltáron kívül biztonságosan helyezze el a felszámoló (végelszámoló), és ezt a győjtıterületen tevékenykedı kollegáknak nyomon kell követni. A selejtezést bejelentı és végzı iratképzık általában minden esetben kérik és igénylik a levéltár segítségét. Megkeresésre iratkezelési kérdésekben szakvéleménnyel szolgálunk, a megküldött jegyzıkönyvek alapján – ahol szükségesnek látszik – a helyszínen ellenırizzük az iratselejtezéseket. Igény szerint véleményezzük az újonnan készülı, vagy módosításra kerülı iratkezelési szabályzatokat és irattári terveket. Csongrádon a tanintézetek közül két középiskolánál végzünk szervellenırzést (Bársony István Mezıgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Sághy Mihály Szakképzı Iskola és Kollégium). Az államigazgatás területi szakszervei közül három szervnél tervezünk látogatást. Hódmezıvásárhelyen a XXIII., XXIV., XXVI., XXIX. És XXX. fondfıcsportokban kívánunk szervellenırzéseket végrehajtani összesen tíz alkalommal. Makón és Szegeden kiemelten kezeljük a még kint levı volt tanácsi iratanyag sorsát, valamint az alsó és közép fokú oktatási intézményekben is tervezünk szervlátogatásokat. Szentesen megkezdjük a lejárt ırzési dejő középiskolai iratok és anyakönyvek átvételét, ezáltal szervlátogatásaink elsısorban a középfokú oktatási intézményeket fogják érinteni. A szervlátogatások száma: 10. 2008 folyamán az Egységes Elektronikus Nyilvántartó Rendszer szervnyilvántartó programjának feltöltése során az egész hálózatban revízió alá vesszük az eddigi szervnyilvántartásunkat. Az eddigi adatok pontosítására és kiegészítésére valószínőleg a helyszínen kerítünk majd sort. A tervezett szervlátogatások száma az egész megyei hálózatban hatvanöt (Csongrád: 10; Hódmezıvásárhely: 10; Makó: 5; Szentes: 10; Szeged: 30).
5
IV. Anyaggyarapítás, anyagvédelem Iratátvétel: Csongrádon a Csongrádi Háziipari Szövetkezet és a Csongrádi Ruhaipari Szövetkezet maradandó értékő iratainak átvételét tervezzük. A tervezett iratátvétel mennyisége 2 ifm. Hódmezıvásárhelyen a helyi önkormányzattól a 2007-ben átadott közgyőlési jegyzıkönyvek (1990-1995. év) kiegészítéseként át kívánjuk venni az elsı évek iktatott iratanyagát is, amennyiben azok selejtezésére sor kerül. Folytatjuk az intézetek és intézmények maradandó anyagának begyőjtését, és iratbegyőjtéssel kiegészíteni tervezzük a már meglévı gazdasági fondjainkat, a vállalatok és a szövetkezetek fondfıcsoportjában egyaránt. A Városi Bíróságnál évente tervszerően folyó iratselejtezés eredményeként átvesszük a levéltári átadásra kijelölt anyagot, és az egyébként kiselejtezhetı büntetı és polgári peres iratokból az általunk mintavétel céljából ezúttal is kiemelésre kerülı darabokat. A tervezett iratátvétel mennyisége 40 ifm. Makón Kiszombor Község Tanácsának (1961-1990), valamint Csanádpalota Község Tanácsának (1971–1990) történeti értékkel bíró iratanyagát kívánjuk átvenni kb. 40 ifm terjedelemben. Ezenkívül iskolai iratanyag átvételét is tervezzük kb. 12 ifm terjedelemben. Szegeden ugyancsak elsısorban – a szervellenırzésekkel összekapcsolva – iskolai iratanyagokat kívánunk nagyobb mennyiségben átvenni, valamint néhány volt Szeged járási községtıl is át kívánjuk venni az 1990-ig keletkezett tanácsi iratanyagot. A tervezett iratátvétel összesen: 100 ifm. Szentesen megkezdjük a lejárt ırzésidejő középiskolai (gimnázium, közgazdasági technikum, mezıgazdasági technikum, ipari szakmunkásképzı) iratok és anyakönyvek átvételét, valamint folytatjuk a még kint lévı elemi- és általános iskolai iratok begyőjtését. A tervezett iratátvétel összesen: 30 ifm. Anyagvédelem: Hódmezıvásárhelyi könyvkötészetünkben folyamatosan végezzük a megrongálódott könyvek és segédkönyvek, illetve a beszerzett újságok, folyóiratok és közlönyök bekötését a teljes megyei levéltárhálózat részére. Külsı vállalásokat nem tervezünk. Pályázni kívánunk a Nemzeti Kulturális Alapprogramnál nyersanyagok vásárlására. Szükség lenne a különösen sokat kutatott egyházi anyakönyvi másodpéldányaink egy részének bekötésére is. A hódmezıvásárhelyi mikrofilmezı mőhelyünkben a Mormon Egyház részére folyamatosan végezzük az anyakönyvek mikrofilmezését. 2007 végén fejeztük be a Heves megyei anyakönyvek filmezését. 2008-ban Lıkös Sándorné levéltári fotós a Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei születési (1910–1918), házassági (1910–1948) és halotti (1910–1978) anyakönyvek mikrofilmezését végzi, amely munka elıreláthatólag a teljes 2008-as esztendıben tartani fog. Az anyakönyvek mikrofilmezése mellett – korlátozott lehetıségeink figyelembe vételével – levéltári hálózatunkon belül igyekszünk egyéb mikrofilmezési igényeket is kielégíteni. Csongrádon folytatódik a fényképgyőjtemény rossz állapotban lévı darabjainak digitalizálása. A csongrádi levéltár birtokában lévı helyi sajtóanyag digitalizálása égetıen szükségessé vált. Az újságok állapota sok esetben már nem teszi lehetıvé kutathatóságukat, pedig az érdeklıdés egyre nı a sajtóanyag iránt. Elsısorban az anyagvédelemi szempontok miatt kerül a munkatervbe digitalizálásuk. Ahogyan eddig is, a levéltár rendezvényeirıl készült videofelvételek digitalizálásra kerülnek. Az így archivált anyag részletei a megyei levéltár honlapján megtekinthetık lesznek. Szegeden és Szentesen folytatjuk a szállítások során megsérült irategyüttesek újradobozolását és címkézését. Szentesen befejezzük a Plakátgyőjtemény anyagának ellenırzı rendezé-
6
sét, új tároló eszközökbe történı áthelyezését, és új jelzetekkel való ellátását, valamint a gyarapodás beillesztését.
V. Iratrendezés Alapszintő rendezés: Csongrádon évek óta terveztük a levéltár rendezetlen anyagának teljes felszámolását, amit 2007-ben el is kezdtünk. 2008-ban folytatni kívánjuk a rendezetlen anyag alap- és középszintre történı rendezését, felszámolva a levéltárban lévı rendezetlen fondokat. 2008-ban továbbá alapszintő rendezést csak Csongrádon és Hódmezıvásárhelyen tervezünk. Csongrádon alapszintő rendezésre kerülnek a XXVI., XXVIII. és XXIX. fondfıcsoportból a rendezetlen fondok összesen 20,15 fm terjedelemben. Tételes felsorolást l.: az 1/1. sz. mellékletben. Hódmezıvásárhelyen a különbözı helyekrıl bekerült és összegyőjtött limbus-anyagunkban nagy számban találhatók olyan – teljesen rendezetlen – iratok, amelyek a Hódmezıvásárhely Városi Tanács különbözı fondjaiba és állagaiba illesztendık be. Mindez azt jelenti, hogy ezen irategyüttesek alapszintő rendezésére (szükség esetén selejtezésére) van szükség. A rendezendı iratanyag mennyisége 8,4 fm. Tételes felsorolást l.: az 1/2. sz. mellékletben. Alapszinten az egész megyei hálózatban összesen 28,55 fm iratanyagot tervezünk rendezni. Ellenırzı rendezés: 2008-ban csak Szegeden tervezünk ellenırzı rendezést Szeged Város Számvevıségeinek (IV.B. 1413.; XXI. 525.) iratanyagában összesen 1,56 fm terjedelemben, mivel a még rendezetlen tanácsi iratanyagból kerültek elı iratok. Középszintő rendezés: Az egész megyei hálózatban 2008 folyamán elsısorban a VIII. és a XXVI. fondfıcsoportokba sorolt elemi népiskolák iratainak középszintő rendezését szeretnénk folytatni, illetve teljes egészében befejezni, hisz – mint említettük – 2009-ben ismertetı leltárt ezekrıl a fondfıcsoportokról kívánunk megjelentetni. Csongrádon az eddig rendezetlen, külön intézkedésre levéltárba utalt fondfıcsoportból a vegyes provenienciájú iratok középszintő rendezését végezzük el összesen 2,43 fm terjedelemben. Tételes felsorolást l.: a 2/1. számú mellékletben. Hódmezıvásárhelyen a 2008. évi középszintő iratrendezésünk homlokterében a korábban már rendezett fondfıcsoportokhoz (IV., VII., VIII., IX., X., XI., XIII., XIV., XV., XXI., XXIV., XXVI. és XXVIII.) az elmúlt évek folyamán újólag elıkerült, beszállított irategyüttesek rendezése, a már rendezett fondok új iratokkal való kiegészítése, és a fonddossziék aktualizálása áll. A középszintre rendezendı fondok száma 32, terjedelme 16,19 fm. Tételes felsorolást l.: a 2/2. számú mellékletben. Makón középszintre – a még 2008-ban átveendı – VIII. és XXVI. fondfıcsoportba tartózó iskolai anyagokat rendezzük 12 fm terjedelemben. Szegeden 2008-ban megkezdjük a középfokú oktatási intézmények (gimnáziumok, polgári iskolák), illetve befejezzük az alsó fokú iskolák iratanyagainak középszintő rendezését. Ezenkívül a XXIII. fondfıcsoportból középszintre rendezzük Szeged Város Tanácsa, illetve Szeged Város Tanácsa V.B. iratanyagának egy részét 376,98 fm terjedelemben. (A Szeged Város Tanácsa V. B. iratanyaga részben már középszinten rendezett, de az új átvételek miatt szükséges az iratanyag átrendezése.) A XXV. fondfıcsoportból folytatódik a Szegedi Járási
7
Bíróság büntetıperes iratainak középszintő rendezése is. A középszintre rendezendı fondok száma 15, terjedelme 419,45 fm. (Tételes felsorolás a 2/3. sz. mellékletben.) Szentesen befejezzük a VIII. és XXVI. fondfıcsoportba tartozó alapfokú (elemi, általános) iskolák iratainak rendezését. Három iskola iratátadása még nem fejezıdött be, három intézmény irata a szállítások során elkeveredett, egy iskola pedig a napokban adta át iratait – ezért ezek rendezését át kellett hoznunk a 2008. évre. Az érintett fondok: VIII. 107., VIII. 132., XXVI. 101., XXVI. 111., XXVI. 136., XXVI. 137., XXVI. 143., XXVI. 144., XXVI. 145., XXVI. 146. Összesen tíz fond, 7,92 ifm terjedelemben. Továbbá középszintő rendezésre felvettük még a polgári iskolai és iparostanonc iskolai fondokat is (VIII. 105., VIII. 106., VIII. 136., VIII. 137., VIII. 605., VIII. 606., VIII. 607., VIII. 608.). Összesen nyolc fond, 5,87 ifm terjedelemben. A rendezésre kerülı fondok száma mindösszesen: 18. Terjedelme: irat 13,79 fm. (Ebben még nem szerepel a 2006/7-ben átvett anyakönyvek és iratok terjedelme.) Tételes felsorolás a 2/4. sz. mellékletben Az egész megyei hálózatban, 2008-ban, összesen 451,86 fm iratanyag középszintő rendezését tervezzük. Darabszintő rendezés: Csongrádon folytatódik a fényképgyőjteményünk anyagából a csongrádi rendezvényeket megörökítı képek leltározása. A tervezett mennyiség 2000 darab. Hódmezıvásárhelyen a levéltár – 2002-ben rendezett, de azóta új anyagokkal bıvült – kéziratárának darabszintő rendezését tervezzük 1,32 fm terjedelemben. Szegeden tovább folytatjuk (VI. 504.) Csongrád Vármegye és Szeged thj. Város Tanfelügyelıségi iratainak darabszintő rendezését 1,44 fm terjedelemben, valamint folytatódik a (VI. 501.) Szegedi Tankerületi Fıigazgatóság iratainak darabszintő rendezése is 6,76 fm terjedelemben. Szentesen folytatjuk az ırizetünkben lévı Plakátgyőjtemény (XV. 34.) ellenırzı rendezését, új tékákba való áthelyezését, valamint tervezzük a Fotótár (XV. 51.) összekeveredett anyagának rendezését, új tárolóegységekbe helyezését.
V/A. Raktárrendezés Csongrádon 2007-ben termelıszövetkezeti iratanyag átvételére került sor. Az iratátvétel miatt, a II. raktár emeleti részén raktárrendezés válik szükségessé. Hódmezıvásárhelyen az elmúlt években a nagy mennyiségő iratátvétellel párhuzamosan jelentısen megnıtt az intézetek és intézmények fondfıcsoportjainak (VIII. és XXVI.) terjedelme, melyeket ideiglenesen a raktár különbözı helyein tárolunk. 2008 folyamán szükséges az e fondfıcsoportokba tartozó fondok összehozása egy raktári helyre, ami nagyobb szabású raktárrendezést igényel (kb. 150 fm). Szegeden a tanácsi iratanyag rendezése új raktári rend kialakítását követeli meg. Egy raktárban kívánjuk elhelyezni a összes tanácsi iratanyagot. Jelenleg ugyanis három helyen találhatók tanácsi iratok. Ez sok esetben gátolja az ügyfélszolgálati és kutatótermi munkánkat is.
8
VI. Selejtezés 2008-ra levéltári hálózatunkban Szegeden, Hódmezıvásárhelyen és Szentesen – az irattelepítés során elıkerült, történeti értéket nem képezı nyomtatványok, duplikációk – tervezünk selejtezést.
VII. Segédletkészítés Nyilvántartási segédletek: Az egész megyei hálózatban bıvítjük az E-archívum törzskönyvi panel alapadatait, a fondok raktári elhelyezésének feltöltésével. Az e-Archívum törzskönyvi részének alaposabb, részletekbe menı kitöltése a továbbiakban is szükségessé teszi a már rendezett iratanyag ellenırzését, amely egyúttal kiterjed a mintaállványozás elkopott, elkopóban lévı, vagy valamilyen oknál fogva hiányzó darabjaira (doboz- és kötetfeliratokra), a több példányban elkészített fonddossziék – valamilyen oknál fogva – hiányzó példányainak pótlására, illetve az annak idején írógéppel elkészített kutatási segédletek digitalizálására. 2008-ban a program szervnyilvántartó részének kitöltését valósítjuk meg az egész megyei hálózatban. Az új rendszerrel párhuzamosan továbbra is vezetni kell az inkább a statisztikai nyilvántartás, mint a szakmai adatfeldolgozás kategóriájába tartozó – a Magyar Országos Levéltár által mőködtetett – egységes számítógépes rendszert (MOLStat) is. Minden közép- és darabszinten rendezett fondhoz áttekintı raktári jegyzék készül, illetve darabszintő segédletet is készítünk. A változásokat átvezetjük a tervezési és statisztikai segédleteinken, a fondjegyzéken és a számítógépes nyilvántartáson. Karbantartjuk az állományrevízió során pontosított fondjegyzéket, folyamatosan vezetjük a belsı nyilvántartásainkat. A fent említett nyilvántartási segédletek kutatási segédletül is szolgálnak. Kutatási segédletek: Az egész megyei hálózatban: egységes formában összeállítjuk a Csongrád megye alsó fokú oktatási intézményeinek levéltári forrásai címő kiadványunkat, amelyet a Segédletek címő sorozatunkban kívánunk megjelentetni. Terveink szerint 2008-ban tovább folytatjuk – idı függvényében – Szeged Város Építési Terveinek és Iratainak Győjteményébıl készített kódlapok számítógépre vitelét. Aktaszintő feltáró cédulák készülnek a Szegedi Tankerületi Fıigazgatóság iratanyagából, valamint Csongrád Vármegye és Szeged Város Tanfelügyelıségének irataiból, amelyek egybıl számítógépre is kerülnek. Megkezdjük a Szegedi Királyi Ügyészség aktaszintő feltárását is. 2008-ban hozzá kezdünk Szeged Város Tanácsülési jegyzıkönyveinek (IV./A. 1003.a.) regesztázásához is. Csongrádon folytatódik a fotótári gyarapodás annotálása, leltározása és mutatózása, valamint a Csongrád és térségéhez tartozó iskolákban tanító tanítók és tanárok névsorának számítógépes adatbázisba történı felvitelét is tervezzük. Egyéb kutatási segédletek: Az egész megyei hálózatban a kutatótermekben található feltáró cédulákat – hogy cím, illetve tárgyszó szerinti keresésük lehetıvé váljon – folyamatosan számítógépre kívánjuk vinni. A középszintő rendezésekkor feltáró cédulákat is készítünk.
9
VIII. Kutató- és ügyfélszolgálat A kutató- és ügyfélszolgálati munkaterületre elıre tervezni csak kevéssé lehetséges. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján bármikor számíthatunk elıre nem látható feladatokra, amelyeknek eleget kell tennünk. 2008-ban továbbra is nagymennyiségő ügyfélszolgálati ügyre számíthatunk. A kutató- illetve az ügyfélszolgálatban elıforduló ügyek igen idıigényesek, sok munkát fognak jelenteni 2008-ban is, de a korábbi gyakorlatunknak megfelelıen törekedni fogunk ügyfeleink és kutatóink minél teljesebb körő és az eddigiekhez hasonló udvarias kiszolgálására.
IX. Kiadványkészítés 2008-ban – pályázataink eredményének függvényében – tovább folytatjuk a levéltári sorozatok (Segédletek; Tanulmányok Csongrád megye történetébıl; Dél-alföldi évszázadok) kiadását. A Dél-alföldi évszázadok címő sorozatban Káldy-Nagy Gyula: Szegedi szandzsák c. mővét tervezzük kiadni, valamint Szabó Ferenc 70. születésnapja alkalmából is kötetet kívánunk megjelentetni a Békés Megyei Levéltárral közösen. Ezenkívül a 2007-ben rendezett, 30. Levéltári Napok Szegeden elhangzott elıadásaiból is tervezzük egy kötet megjelentetését. Csongrádon elkészül az „Oppidum Csongrád” címő kiadvány 2008. évi száma. 2008 január–februárjában tervezzük a Szeremlei Társaság, következı, 2007. évi évkönyvének összeállítását és szerkesztését. Hódmezıvásárhely Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága jegyzıkönyvei (1950–1990) kéziratos regesztáinak, feltárócéduláinak évenkénti számítógépre vitele 2008-ban várhatóan befejezıdik, ebben az esetben tervezzük egy témakatalógus összeállítását, amely késıbb önálló kötetként megjelentethetı lenne. Szentesi levéltárunk munkatársai szerkesztıként és mőszaki szerkesztıként közremőködnek a város és a református egyház közös kiadásában megjelenı – Papp Lajos néptanító által írt – A szentesi református egyház története c. könyv megjelentetésében (20 ív). Labádi Lajos és Tánczos Roland szerzıként, illetve lektorként közremőködik az Oppidum Csongrád c. helytörténeti sorozat 2008. évi számának elkészítésében. Várhatóan 2008-ban jelenik meg Labádi Lajos Szentes díszpolgárai (1881–2007) címő könyve.
X. Közmővelıdés Rendezvények: 2008-ban is megrendezzük immár 31. alkalommal a megyei levéltári napokat. Elızetes elképzeléseink még teljes egészében nem körvonalazódtak, de Makón és Hódmezıvásárhelyen (a monográfia megjelenése kapcsán), valamint valamelyik Csongrád megyei község(ek)ben is szeretnénk helytörténeti matinét rendezni a levéltári napok keretében. Sıt elsı ízben „külföldön” Horgoson is tervezünk egy levéltár napi rendezvényt. A magyarországi múzeumok 2003-ban rendezték meg elıször a Múzeumok Éjszakáját. A rendezvényre minden évben a Szent Iván napjához legközelebb esı szombaton került sor. A múzeumokhoz egyre több közgyőjtemény is csatlakozott. Csongrádi levéltárunk 2008-ban csatlakozni kíván a múzeumok ezen rendezvényéhez.
10
Kiállítások: Hódmezıvásárhelyen továbbra is mőködnek állandó kiállításaink: Hódmezıvásárhely a századfordulón, a Nagy György-emlékszoba és a Szeremlei-emlékkiállítás. Ezen állandó kiállításokon – igény szerint – szakszerő vezetést is biztosítunk. Levéltárunk körtermében továbbra is áll a „Hód falutól Hódmezıvásárhelyig” címő ideiglenes térképkiállításunk is. Csongrádon a Magyar Kultúra Napján a városi Mővelıdési Ház és Galériával közösen rendezünk képeslap kiállítást a levéltár és magángyőjtık anyagából, valamint az ısz folyamán a galéria kiállítótermében kerül bemutatásra a nyomtatvány győjteményünkbıl válogatott kiállítás. Szentesen a múzeummal közösen egy iskolatörténeti kiállítást tervezünk az Eötvös József-féle 1868. évi törvény megjelenésének 140. évfordulója tiszteletére, valamint folytatjuk az állandó sajtótörténeti kiállítás elıkészítését, anyaggyőjtését. Közmővelıdési elıadások, publikációk: Olvasóköröknek, általános és középiskolai csoportoknak, felsıfokú intézmények hallgatóinak igény szerint levéltár-ismertetést, helytörténeti elıadásokat tartunk. Továbbra is segítjük az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen induló diákok helytörténeti kutatásait. Egyéb közmővelıdési elıadások tartását, cikkek, kisebb publikációk írását az aktualitásokhoz, évfordulókhoz kapcsolódóan vállaljuk. A csongrádi fióklevéltár javaslatára a Csongrád Városi Történelmi Munkaközösség és a TIT Csongrád Városi Szervezete 2006-ban hagyományteremtı céllal indította útjára a „Várostörténet az évfordulók tükrében” címő elıadás sorozatát. Az évente 2-3 elıadásból álló sorozatot 2008-ban is meg kívánjuk rendezni. Levéltárunk továbbra is együttmőködik a Csongrád Megyei Honismereti Egyesülettel, a Szeremlei Társasággal és az Elpusztult és Pusztuló Magyar Falvak Egyesülettel.
XI. Szakkönyvtár kezelése A könyvtári szabályzat által elıírt nyilvántartási, katalogizálási munkákat folyamatosan végezzük az egész hálózatban.
XII. Anyakönyvi másodpéldányok kezelése Az anyakönyvi utólagos bejegyzések iratainak iktatása és az utólagos bejegyzések elvégzése az elıirányzott idı arányában valósul meg. Bár megjegyezzük, hogy még 2008-ban is a több éves elmaradás miatt az utólagos bejegyzések munkafázisaira a szokottnál több idıt vagyunk kénytelenek fordítani.
XIII. Nemzetközi kapcsolatok Elıre nem tervezünk a nemzetközi kapcsolatok terén semmit se, de a levéltár zentai és szabadkai kapcsolatait továbbra is fenn kívánjuk tartani. Levéltári napunkra meghívjuk a szabadkai, zentai és nagybecskereki kollegákat, és mi is eleget teszünk meghívásaiknak. Esetlegesen kutatási célú utazásokat is megvalósítunk. Szeged, 2007. december 18. Prof. dr. Blazovich László igazgató