I.
Kitűzött fő feladatok végrehajtása
A 2013-as év fő feladatai közé tartozott a katasztrófavédelmi rendszer átalakulásával járó feladatok végrehajtása. A tűzoltóságon kialakításra került fórumrendszer segítségével az állomány felé történő feladatszabás és tájékoztatás folyamatosan végrehajtásra kerül. A Műszaki – biztonsági referens a tűzoltóság műszaki, munkavédelmi feladatainak ellátását koordinálja. A beavatkozói állomány szakmai fejlesztése érdekében a taktikai jellegű képzések számának növelése történt meg a 2013-as képzési ciklus során. A működési területen található nagy létszám befogadására alkalmas intézmények, létesítmények a 2012-es évben felmérésre kerültek, az állomány számára ezen a területeken helyismereti, begyakorló valamint ellenőrző gyakorlatok végrehajtására került sor.
II.
Vezetés, irányítás, együttműködés területe
1.
Személyzeti tevékenység (szervezet, létszámhelyzet, oktatás és képzés, fegyelmi helyzet) Létszámhelyzet A tűzoltóság rendszeresített létszáma 130 fő, ebből 125 fő készenléti jellegű szolgálatot ellátó, továbbá négy fő hivatali munkarendben dolgozó. A tényleges feltöltöttség 122 fő, melyből 4 fő tűzoltó szakképzés hallgatója. A katasztrófavédelmi megbízotti 4 helyen 2 fő dolgozik, amely okoz feladat ellátási problémákat. Az állomány átlag életkora 34 év. Egy fő az év során folyamatosan betegszabadságon tartozódott. A betegállományból visszatérő kolléga beosztására alkalmatlan minősítést kapott, így munkáját a megyei műveletirányítási ügyeleten folytatja tovább. Az állomány az éves szabadságát teljes körűen ki tudja venni, viszont a túl szolgálatból eredő szabadnapok részben áthelyeződnek a 2014-es évre. Kifizetésre kötelezett túlszolgálat, előre láthatóan a tervezett szerlemondás, és létszámcsökkentés miatt nem keletkezik. Oktatás-képzés A tűzoltóparancsnokságon történő elméleti és gyakorlati képzések az éves kiképzési terv alapján kerültek végrehajtásra. Kompresszorkezelő tanfolyamon 2fő vett részt. Magasból mentő mentori felkészítő tanfolyamon 2 fő vett részt. Tűzoltótechnika kezelői alaptanfolyamot 2 fő jelenleg végzi. 1 fő vezetés technikai mentori felkészítésen vett részt. Alparancsnoki képzésen 1 fő vett részt. Az év második felében állományunk körében szivattyúkezelő tanfolyamot lezáró vizsgát szerveztünk a KOK közreműködésével, ahol minden érintett személy sikeres vizsgát tett. A különleges szerek kezelőinek képzése a KOK tanfolyamain az idei évben 3 fő létraszer kezelői, 3 fő emelőkosár kezelői tanfolyamon vett részt. A típusvizsgát a jövő év első félévében fogják letenni. Előzetes egyeztetés szerint a régebben tanfolyamon részt vett, de még nem vizsgázott dolgozóink is csatlakozni tudnak a típusvizsgához. A BM KOK Tűzvédelmi technikus képzését 2013. őszén 3 fő kezdte meg tanulmányait.
Fegyelmi helyzet Klaics Márk zls. különleges szerkezelő 2013. 04.16.-án rendfokozati várakozási idő fél évvel történő meghosszabbításában részesült gépjárműfecskendő balesete miatt. A PHTP-n jelenleg más fegyelmi, valamint kártérítési eljárás nincs folyamatban. A kisebb szabálytalanságok esetében a Pécsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Parancsnoka figyelemfelhívással élt a dolgozók felé. A kívánt hatást elértük az érintettek hasonló fegyelmetlenségre, ezt követően m ár nem került sor. III. Szakmai tevékenység 1.
Főbb kiemelt beavatkozások, veszélyhelyzet-kezelések (tűzoltás, műszaki mentés, vonulási statisztika és annak elemzése) Tárgy évben a tűzoltóság készenléti egységeit 830 alkalommal riasztották, valamint 34 alkalommal végeztek a tűzesetet követően utólagosan adat felvételezést. A tényleges vonulások 788 esetben a tűzoltóság működési területére, míg 42 esetben segítségnyújtásként más tűzoltóság működési területére történtek. A saját működési területre 373 esetben tűzesetekhez, továbbá 366 esetben műszaki mentésekhez riasztották a készenléti jellegű szolgálatot. A vonulások során 561 alkalommal kellett ténylegesen beavatkozni, 61 alkalommal a szerek kiérkezése előtt a káresetet felszámolták, 103 esetben tévesnek, míg 5 alkalommal szándékosan megtévesztőnek bizonyult a jelzés. Az otthon jellegű létesítményekben történt a legtöbb beavatkozás, szám szerint 230. Szabad területen a tűzoltók 56 alkalommal avatkoztak be, míg közterületeken 96 alkalommal volt szükség tűzoltói jelenlétre. E három területen történtek a legnagyobb számban tűzoltói beavatkozások. A bekövetkezett események során 59 polgár sérült meg. Sajnos 11 fő a mentés során életét vesztette a legnagyobb igyekezet ellenére is. Örvendetes viszont, hogy 55 személyt lett szorult helyzetéből kimentve. Az események 702 alkalommal I-es, 19 alkalommal II-es, továbbá 1 alkalommal III. fokozatura lettek a helyszínen minősítve. Jelentősebb beavatkozások: 2013.01.12-én II/K fokozatban riasztva lett Birján Kossuth Lajos u. 24. számhoz Pécs/1, Pécs/2,Pécs/Víz Pécs/víz, KMSZ . A helyszínen egy 20 m hosszú , 20x6 m-es alapterületű családi ház tetőszerkezete és a 3x4 m-es garázsa teljes terjedelmében égett. A tűzet 2 db "D" és 3 db "C" sugárral eloltották. A helyszínen kiérkezés előtt 2 db PB gázpalack felrobbant, A garázsból kihoztak továbbá még 1 db OXIGÉN 1 db ACETILÉN 1db CO2 palackot is. A tűz a családi ház helyiségeire nem terjedt át. A garázsban 1 db kézigránát testet is találtunk, amit a helyszínen hagyva a rendőrségnek átadtunk. A tűzszerészek értesítve lettek. Az acetilén palack állandó hűtése és elkülönítése mellett, folyamatos hőmérsékletemelkedést mutatott, ezért a rendőrség mesterlövésze, védett környezetben, védősugár alkalmazása mellett 9 lövéssel a palackot kilőtte. Az ott lakók és a szomszédja elhelyezését a polgármester a faluban megoldotta. A káreset helyszínén a KMSZ és Pécs/20 is megjelent. A tűzoltás átvételére nem került sor. A tulajdonos elmondása szerint a tűz a garázsban keletkezett, de mire észrevette már kiterjedt tűz volt a lakóház garázs felőli oldalán, a tüzet eloltani nem tudta. A tűz keletkezésével kapcsolatban bűncselekmény gyanúja nem merült fel, a keletkezési ok ismeretlen. Tűzvizsgálatra nem került sor.
2013.07.05-én III/K fokozatban riasztva lett Pécs Sztárai Mihály u. (volt FEMA bevásárló központ) P/1, P/2 ,P/3, P/Víz, P/Létra, P/Kosár ,P/Kteher ,Baranya KMSZ ,Komló/1, Siklós/Víz A helyszínen FEMA áruház tetőszerkezete - kupola É-i része, és a kupolához kapcsolódó épületrész tetőszerkezetének 1/3-a égett. A tűz oltása megkezdődött, viszont a területen található föld feletti tűzcsapokból nem lehetett vizet vételezni. Így a tűzoltás lekorlátozódott a tűz továbbterjedésének megakadályozására. Intézkedés történt a városi vízkezelő felé - Tettye Forrásház Kft. -, hogy a területen található tűzcsapokat megnyissa. A megnyitásig a szerekben lévő vízzel oldottuk meg a tűzoltást, illetve a pécsi vízszállító ingajáratban történő vízszállításával. Ez idő alatt a külső felderítés során fedeztük fel, hogy az áruház D-Ny-i íves tetőszerkezetének felső 1/3-a füstöl, illetve lánggal égés tapasztalható. A tűzcsapok hálózatra történő nyitását követően volt lehetősége a magasból mentő szerek megtelepítésének, és az íves tetőszerkezet oltásának megkezdéséhez. A létesítmény vízhálózatának megnyitását követően a létesítményben található fali tűzcsapokból (4 db) a tűzoltás ideje alatt a víz teljes nyomással áramlott a létesítménybe, mivel azok záró szerelvényei hiányoztak. A riasztási fokozat II/K. volt, de a helyszínre érkezést követően a Baranya/KMSZ a tűzoltás vezetését átvette, a tűzoltás vezetését megosztotta, illetve a riasztási fokozat III/K.-re lett módosítva, a komlói egységek lettek leriasztva. A bizonytalan vízellátásra tekintettel siklósi vízszállító is leriasztásra került. A tűzoltást követően a terület át lett adva a tulajdonosnak, aki a terület őrzéséről és lezárásáról gondoskodott. Az esettel kapcsolatban tűzvizsgálati eljárás indult. 2013.07.24-én II/K fokozatban riasztva lett Pécs Köves-Földi u. 33. számhoz P/1,P/2,P/3,P/Létra,Baranya/KMSZ Ahol helyszínen egy raktárépület 200 m2-es tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. A tető héjazata bitumenes zsindely, alatta papírszigetelés volt. Az épület északi oldalán, a falon gázvezeték volt, amit a terjedő tűz meg is gyújtott. A tető felett lévő telefonvezeték a hőtől megégett, elolvadt. A tető szendvicsszerkezete és a bitumenes zsindely miatt a terjedés intenzív volt. A nyugati oldalon vasvázas szerkezet volt építve, ami felnyúlt a tetőre is. A tetőszerkezet a héjazat alatt végigégett, a keleti oldalon szintén egy vasvázas toronyszerű emelvény volt, ami teljesen leégett. Az épület kb. 20x10 méteres alapterületű üresen álló épület volt. A keleti végén 10x3 méteres garázs, amelyben nyílászárók voltak, ezekben kár nem keletkezett. A tűzoltás során az EON szakemberei a gázvezetéket elzárták, ezáltal további veszélyt nem jelentett. A rendőrség a terület lezárását 100 méteres körzetben elvégezte, a szomszédos 2 ház lakóit a robbanásveszély idejére kitelepítették. 2013 10.18-án II/K fokozatban riasztva. P/1, P/2, P/3, P/GTL Pécs Apáca utca 7. cím alá. A helyszínen háromemeletes társasház első emeletén kb. 12m2 szobája égett. A szobából a tűz nem terjedt tovább. A tűz során egy férfi elhunyt. A lakásban az elhunyt férfin kívül másik férfi is tartózkodott a tűz idején, aki az idős embert ápolta. Elmondása szerint a másik szobában aludt, amikor észrevette a másik szobából. Próbált segíteni az idős emberen ,de a fűst és a nagy hő miatt már nem találta meg az áldozatott az ágyon. Az idős személy ápolója a tűz során elsőfokú égési sérüléseket szenvedett a mentők ellátták. Az épületből 9 személy lett kimentve. A tűzoltás irányítását a Baranya KMSZ 41/2 átvette. Lakosságvédelmi intézkedésre nem került sor. A munkálatok befejeztével az érintet lakást, az elhunyt tulajdonos fia átvette. Bűncselekményre utaló nyomot nem találtunk.
2.
Tűzoltóság, műszaki – mentő bázis helyzete, működése A Tűzoltóparancsnokság Bázis Daru gépjárműje 3 alkalommal lett riasztva A jármű jelenleg szervizben van, ahol az időszakos felülvizsgálatát végzik. A Bázis Vegyi konténer riasztására 4 esetben, a Bázis Műszaki konténer riasztására pedig 7 esetben került sor.
3.
Önkéntes tűzoltó egyesületek szakmai felügyelete Mecseknádasd ÖTE 2013.07.01.-ig létezett az egyesület és Pécs HTP között együttműködési megállapodás, melyet a működési terület változása miatt (bonyhádi őrs felállt 07.01.-el) felmondtunk. Az első félévben a parancsnoki és a műszaki-munkavédelmi ellenőrzések megvalósultak, melyek dokumentálása az egyesület ellenőrzési naplójában történt meg, Az ÖTE-vel kapcsolatunk továbbra is nagyon jó lehetőséget keresünk, esetleges működési körzet növeléssel az együttműködés további folytatására. Misina ÖTE Az egyesülettel Pécs HTP együttműködési megállapodást kötött, amely a 4442/2013/PT/Á számon került iktatásra. Az első félévben a parancsnoki és a műszakimunkavédelmi ellenőrzések megvalósultak, melyek dokumentálása az egyesület ellenőrzési naplójában történt meg, a megállapításokat tartalmazó lapok másolati példánya a Pécs HTP parancsnoki irodájában található gyűjtőben kerültek elhelyezésre. Egyesületek pályázati tevékenysége: Az egyesületek támogatásának céljából kiírt pályázatokon mindkét egyesület részt vett. A pályázati anyagokat hiánytalanul, határidőre Pécs HTP - nek benyújtották. A pályázatok továbbítása a PKVK részére megtörtént. Az egyesületek a pályázatok elbirásálását követően az alábbi támogatást kapták. Pályázat I. Mecseknádasd ÖTE: Üzemanyag költség: 35 000 Ft Tűzoltó gépjármű és tűzoltó technika javítás, felújítás és felülvizsgálat: 196 279 Ft Tűzoltó technikai- és védőeszköz (3 db kámzsa 2db melles csizma): 48 775 Ft Kiképzésen való részvétel és elsőfokú PAV vizsgálat: 50 000 Ft Misina ME: Üzemanyag költség: 35 000 Ft Tűzoltó gépjármű és tűzoltó technika javítás, felújítás és felülvizsgálat: 165 000 Ft Tűzoltó technikai- és védőeszköz (1 db szikracsapó nyéllel 2 db kámzsa 1pár tűzoltó védőcsizma): 48 775 Ft Kiképzésen való részvétel és elsőfokú PAV vizsgálat: 36 800 Ft Pályázat II. Misina ME Üzemeltetési támogatás: 108 560 Ft EDR rádió (1db): 237 500 Ft
4.
A szervezett gyakorlatok összegzése, illetve a tűzoltóságok gyakorlatai ellenőrzési tapasztalatai A tűzoltóparancsnokság működési területén szolgálati csoportonként összesen: - 12 db. helyismereti, - 4 db begyakorló, - 1db. nappali ellenőrző - és 1 db. éjszakai ellenőrző gyakorlat került lebonyolításra.
A helyismereti és begyakorló gyakorlatok végrehajtásának rendszeres ellenőrzése a parancsnok részéről megtörtént. Az ellenőrző gyakorlatok közül a második félévben a „B” és a „C” szolgálati csoport gyakorlata nem megfelelő minősítést kapott, emiatt ezen ellenőrző gyakorlatok megismétlésre kerültek. 5.
Szakmai versenyek A 2013. évi Baranya megyei, majd a Kaposváron megrendezett országrészi szakmai vetélkedőt is a PHTP csapata nyerte meg. 2013. augusztus 28-30.-án Komárom-Esztergom megyében a Monostori Erdőben megrendezésre kerülő Országos Tűzoltó Szakmai Vetélkedőn versenycsapatunk az V. helyezést szerezte meg. A versenyen résztvevő csapat névsora, valamint az országrészi vetélkedőn egyéni értékelésben elért helyezések a következők: Boros Gyula tzls. irányítói kat. egyéni: Megyei I. hely ,Országrészi I. hely. Marton Tamás ftőrm. Beo.kat.egyéni: Megyei II. hely. Haraszti Tibor ftőrm. Beo.kat.egyéni: Országrészi I. hely. Országos II. hely. Kelemen Attila ftőrm. Beo.kat.egyéni: Országrészi III. hely. Regényi Bánk tőrm. Beo.kat.egyéni: Megyei. IV. Országrészi. II. Országos I. hely. Pammer Dániel zls. GKV.kat.egyéni: Megyei I. Országrészi I.
IV.
Sport tevékenység A tűzoltóság személyi állománya ebben az esztendőben is sikeresen szerepelt szakmai és sport megmérettetéseken. 2013. április Molnár Máté tű. őrmester. Plósz Balázs tű. hadnagy. részt vett a Berlinben megrendezésre került lépcsőfutó bajnokságon ahol III. helyezést értek el.
V. Értékelés A Pécsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokságon 2013. július 15-én váltás történt a parancsnok személyében. Az átadás-átvételről részletes leírás készült. Az átadás zökkenőmentesen lezajlott. A 2013-as esztendőben a tervezett feladatok végrehajtása megtörtént. A pécsi állomány folyamatos képzésével 2013-ban a gyakorlati munkavégzés és az elméleti tudás fejlesztésére törekedtünk. A leszerelések és az áthelyezésre került kollégák távozása miatt az állomány megfiatalodott, ez a munkavégzés minőségén érzékelhető, ezért a jövőben is nagy hangsúlyt kell fektetni a képzések tervezésére.