ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Többször módosított 14./2003.(IX.1.) rendelete a pénzbeli, természetbeni és személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, a módosításokkal egységes szerkezetben
Almásfüzitő Község Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) az önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 16.§ (1) bekezdése alapján, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló többször módosított 1993. évi III. törvény 10.§.(1), 60.§.(5) bekezdésében (továbbiakban: Sztv.) kapott felhatalmazások alapján Almásfüzitő község (továbbiakban: község) rászorulóinak érdekében az alábbi rendeletet alkotja.
I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A rendelet célja 1.§. (1) A rendelet célja, hogy a Képviselő-testület eleget tegyen az Sztv. által előírt szabályozási kötelezettségének, és a felnőtt korúakra vonatkozó szociális gondoskodás hatáskörébe tartozó feladatait tekintve megállapítsa az egyes ellátásokra való jogosultság feltételeit, valamint az eljárás és az ellenőrzés rendjét. (2) E rendelet alkalmazása során mindenkor figyelembe kell venni az egyes szociális ellátásokra vonatkozó jogszabályokat. A rendelet hatálya 2.§. (1) A rendelet hatálya – a rendeletben meghatározott kivételekkel – kiterjed a községben élő a.) bejelentett lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárokra; b.) az állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkező bevándorolt személyekre; 1 c.) arra a hajléktalan személyre, aki az ellátás igénybevételekor úgy nyilatkozott, hogy tartózkodási helye a község közigazgatási területén van. 2
(2) Az önkormányzat hatáskörére és illetékességére tekintet nélkül köteles az arra rászorulónak – ide értve az Sztv. 3.§.(2) és (3) bekezdéseiben foglalt személyeket is – átmeneti segélyt, étkezést, illetve szállást biztosítani, ha ennek hiánya az arra rászoruló személy életét, testi épségét veszélyezteti.
1 2
Módosította: 16./2005. ÖK rendelet 1.§. (1) bekezdése Módosította: 16./2005. ÖK rendelet 1.§.(2) bekezdése
II. Fejezet AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL NYÚJTHATÓ SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOK 3.§. (1) Pénzbeli szociális ellátások: 3 a) b)Aktív korúak ellátása ba. rendelkezési támogatás bb. rendszeres szociális segély c)lakásfenntartási támogatás, d)ápolási díj, e)átmeneti segély, f)temetési segély. (2) Természetbeni szociális ellátások: a) köztemetés, b) közgyógyellátás, 4
(3) Szociális alapszolgáltatások: a.) szociális információs szolgáltatás b.) étkeztetés; c.) házi segítségnyújtás; d.) családsegítés e.) nappali ellátás 5 f.) gyermekjóléti szolgálat 6
4.§.
III. Fejezet PÉNZBELI ELLÁTÁSOK Aktív korúak ellátása (Sztv. 33.§.-37/G.§.) 7 5.§. (1) Az a rendszeres szociális segélyben részesülő, akinek a Sztv. 37/B.(1) bekezdés alapján állapították meg az ellátást, köteles az önkormányzat családgondozójával együttműködni. (2) Az együttműködés részletes szabályait a családgondozó – az Önkormányzat Képviselőtestületének szociális ügyekkel foglalkozó bizottsága által jóváhagyott módon – határozza meg. (3) A segélyezett a rendszeres szociális segélyt megállapító határozat kézhezvételétől számított 8 napon belül köteles a családgondozónál megjelenni és vele, a Sztv.37/D.(1) bekezdés b.) pontjában körülírt megállapodást megkötni.
3
Hatályon kívül helyezte: 6/2009.(V.4.) ÖK rendelet 1.§.(1) bekezdése Módosította: 16./2005. ÖK. rendelet 2.§-a 5 Kiegészítette a 1/2010 (II.15.) ÖK rendelet 1.§.-a 6 Hatályon kívül helyzete: 6/2009 (V.4.) ÖK rendelet 2.§.(1) bekezdése 7 Módosította: 6/2009 (V.4.) ÖK rendelet 2.§.(2) bekezdése 4
(4) A családgondozó a segélyezett szociális helyzetéhez, és mentális állapotához igazodva a beilleszkedést elősegítő programban előírja: a.) rendszeres, legalább havi egyszeri személyes kapcsolattartást, b.) a 5.) bekezdésben felsorolt beilleszkedést elősegítő program típusai közül legalább egyen való részvétel c.) 37/D.(2) bekezdés b.),c.) pontban megfogalmazottakat. (5) A beilleszkedést elősegítő programok típusai: a.) családsegítő által szervezett munkaerő-piaci integrációt célzó munkavégzésre felkészítő programok szervezése b.) ehhez kapcsolódó – életmódformáló tanácsadás, szociális, mentális képességek fejlesztése c.) általános iskolai végzettség megszerzése (6) Az együttműködés megszegésének esetei: a.) a segélyezett a megállapodásban rögzített kapcsolattartást igazolatlanul elmulasztja b.) a segélyezett számára előírt beilleszkedését elősegítő programon való részvételét önhibájából elmulasztja, igazolatlanul hiányzik c.) általános iskolai végzettség megszerzésekor 10 óra igazolatlan órája van. (7) A családgondozó nyilvántartást vezet, és tájékoztatja az együttműködési kötelezettség megszegőiről a hatáskörrel rendelkezőt. Lakásfenntartási támogatás (Sztv.38-39.§.) 6.§. 8
(1) Almásfüzitő Község Önkormányzata a helyi lakásfenntartási támogatást a 2004. évi XXVI. tv. által módosított 1993. évi III. tv. 38.§-a alapján megállapított normatív lakásfenntartási támogatás kiegészítéseként nyújtja. (2) A normatív lakásfenntartási támogatást kiegészítő támogatás összege támogatottanként 1000 Ft. 9
(3) A lakásfenntartási támogatást elsősorban a közüzemi díjak kiegyenlítéseként kell megállapítani. Ápolási díj (Sztv. 40-44.§.) 8.§ 10
(1) Almásfüzitő Község Önkormányzata lehetővé teszi ápolási díj folyósítását annak a hozzátartozóinak, aki 18. életévét betöltött tartósan beteg személy gondozását saját háztartásában vagy máshol végzi, feltéve, ha a gondozást végző családjában az egy főre számított havi családi jövedelem nem haladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 100%-át, egyedülálló esetén annak 150%-át. (2) Az ápolási díj megállapítása a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik.
8
A 6.§.-t módosította és a 7.§-t hatályon kívül helyezte a 14/2004.(V.24.) ÖK rendelet Módosította: 16./2005. ÖK rendelet 4.§-a 10 Módosította: 16./2005. ÖK rendelet 5.§-a 9
Átmeneti segély (Sztv.45.§.) 9.§. (1) Átmeneti segélyt kell megállapítani kérelemre, vagy hivatalból annak a személynek, aki egyedülállóként, vagy vele életvitelszerűen együtt élő közeli hozzátartozóival, vagy vele életvitelszerűen együtt élő más személyekkel együtt létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, vagy egyéb okból tartósan, vagy átmenetileg létfenntartási gondokkal küzd és helyzetén, más módon nem lehet segíteni. (2) Rendkívüli élethelyzetbe került az, aki és akinek életvitelszerűen együtt élő közeli hozzátartozója nem rendelkezik az Sztv.4.§.(1) bekezdés b) pontjában meghatározott vagyonnal, és: a.) tartós betegség vagy rokkantság miatt jelentős jövedelem-kiesést szenved, illetve egyszeri kiadásra kényszerül, b.) elemi kár, baleset áldozata, c.) legfeljebb 3 havi közüzemi díjhátraléka, lakbérhátraléka van és önerőből kiegyenlíteni nem tudja és a hátralék megfizetése érdekében a hitelezővel együttműködik, d.) nyugdíj vagy egyéb rendszeres pénzellátásának kifizetése a jogosultság megállapításának elhúzódása miatt késik. (3) Nem részesíthető átmeneti szociális segélyben az a személy, akinek a munkanélküli járadékát azért szüntették meg, mert a felajánlott, a foglalkoztatási törvény szerint megfelelőnek minősülő munkahelyet nem fogadta el, vagy a munkanélküli járadékban nem részesülő személy a kiközvetített munkahelyet nem fogadta el – kivéve, ha a segély elmaradása életét veszélyeztetné. 11
(4) Az (1)-(2) bekezdésben foglalt körben az átmeneti segély megállapítására elsősorban akkor kerülhet sor, ha a rászoruló családjában vagy közös háztartásban élők viszonylatában az egy főre jutó jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegnek 180%-át, egyedül élő esetén annak 200%-át nem haladja meg. (5) Az átmeneti segély egyszeri összegét a rászorultsághoz viszonyítva 5.000 – 10.000 Ft között lehet megállapítani. Ez az összeg 50.000 Ft-ig terjedhet, amennyiben a segélyezett elemi kárt szenvedett. A településen bejelentett lakással nem rendelkező személynek megállapítható segély legkisebb összege 2.000 Ft. (6) A segély összegét és kifizetésének módját úgy kell megállapítani, hogy az hathatós segítséget nyújtson a kérelmező (rászoruló) és családja részére. (7)12 (8) Közös háztartásban élők esetében az átmeneti segély az egész család támogatását szolgálja.
11 12
Módosította: 16./2005.ÖK rendelet 6.§-a Hatályon kívül helyezte 12/2006. (VI.30.) ÖK rendelet 1.§-a, 2006. június 30-tól
(9) Gyógyszertámogatás címén, negyedévenként átmeneti szociális segélyt lehet megállapítani annak a személynek, aki nem rendelkezik közgyógyellátási igazolvánnyal vagy közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezik ugyan, de az általa szedett gyógyszerek egy része (10) A gyógyszertámogatás negyedévente: a.) 3.000 Ft, ha a háziorvos által leigazolt – havi rendszerességgel szedett gyógyszereknek a gyógyszertár által igazolt költsége az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 15%-át meghaladja, b.) 4.000 Ft, ha a háziorvos által leigazolt - havi rendszerességgel szedett gyógyszereknek a gyógyszertár által igazolt költsége az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 20%-át meghaladja. Temetési segély (Sztv.46.§.) 10.§.13 (1) Temetési segély nyújtható annak, ahol a családban az egy főre számított jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 180%-át, egyedül élő esetén 250%-át. (2)14 (3) Amennyiben a temetési költségek viselése a kérelmezőnek vagy családjának a létfenntartását veszélyezteti, a temetési költségek 70 %-a erejéig kamatmentes kölcsön adható. (4) A temetési segély megállapítása a polgármester hatáskörébe tartozik.
IV. Fejezet TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK Köztemetés 11.§. (1) A köztemetés elrendelésére vonatkozóan az Sztv. 48.§.-ában foglaltakat kell alkalmazni. (2) Köztemetésként csak a helyben szokásos legolcsóbb temetési módot lehet alkalmazni. (3) Az elhunyt személy utolsó lakóhelye szerinti önkormányzattal, illetve az eltemettetésre köteles személlyel szembeni, továbbá az esetleges hagyatékkal kapcsolatos igényeket kötelező érvényesíteni. Közgyógyellátás 12.§.
13 14
Módosította: 16./2005. ÖK rendelet 7.§-a Hatályon kívül helyezte a 12/2006.(VI.30.) ÖK rendelet 2.§-a, 2006.június 30-tól
(1) Az Sztv. 50.§. (1)-(2) bekezdésén túl közgyógyellátásra való jogosultság megállapítható annak a személynek, aki szociálisan rászorul és gyógyszerköltsége olyan magas, hogy azt létfenntartása veszélyeztetése nélkül nem képes viselni. (2) Szociálisan rászorult az, akinek a.) családjában az egy főre számított havi családi jövedelemhatár az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 150 %-át, egyedül élő esetén annak 200 %-át nem haladja meg, továbbá 15 b.) a havi rendszeres gyógyító ellátás költségének mértéke az öregségi nyugdíjminimum 25%-át meghaladja.
V. Fejezet SZEMÉLYES GONDOSKODÁS Az ellátások formái 13.§. (1) E rendeletben meghatározott személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokat Almásfüzitő községben bejelentett lakóhellyel rendelkező személyek vehetik igénybe. (2) Annak a hajléktalan személynek, aki éjszakáit közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségben tölti és az ellátás igénybevételekor nyilatkozatában tartózkodási helyként Almásfüzitő községet jelöli meg, joga van az e rendeletben meghatározott személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételére függetlenül attól, hogy van bejelentett lakó-vagy tartózkodási helye. (3) Az Önkormányzat a személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatás, az étkeztetés, házi segítségnyújtás körében szociális családgondozó, családsegítés körében az önkormányzat Gyermekjóléti Szolgálata útján biztosítja. Alapellátások 14.§. 16
Az Önkormányzat a személyes gondoskodás keretében az alábbi alapszolgáltatásokat nyújtja: 17 a.) b.)étkeztetés c.) házi segítségnyújtás d.) családsegítés 18 e.) Idősek nappali ellátása 19 f.) Gyerekjóléti szolgálat 20 14/A .§. 15
Módosította: 7/2007.(V.19.) ÖK rendelet 1.§. A 14.§.-t módosította a 16/2005.(X.3.) ÖK. rendelet 9.§-a 17 Hatályon kívül helyezte: 6/2009 (V.4.) ÖK rendelet 3.§.(1) bekezdése 18 A 14.§. e.) pontját módosította az 1/2010. (II.15) ÖK rendelet 1.§.(1) bekezdése 19 Kiegészítette az 1/2010. (II.15.) ÖK. rendelet 1.§.(2) bekezdése 20 Hatályon kívül helyezte: 6/2009 (V.4.) ÖK rendelet 4.§.(1) bekezdése 16
Étkeztetés 15.§. (1) A szociális étkeztetés keretében az önkormányzat tartósan vagy átmenetileg napi egyszeri meleg étkezést (ebédet) biztosított az arra rászorultnak. (2) Szociálisan rászorultnak tekinthető az a személy, aki a.) Vagyonnal nem rendelkezik, továbbá b.) Tartásra képes vagy köteles hozzátartozója nincs vagy tartási kötelezettségét nem teljesíti, valamint c.)
Eltartási, öröklési, gondozási szerződéssel nem rendelkezik, és jövedelmi viszonyai alapján étkezését önmaga más módon nem képes megoldani.
(3) Az étkeztetés történhet: a.) Helyben fogyasztással, b.) Házi segítségnyújtás keretében – házhoz szállítással, c.) A jogosult általi elvitellel. (4) Rendszeres térítésmentes étkezés biztosítható annak a hajléktalan, egyedül-élő, igénylőnek, aki semmiféle beviteli forrással és jövedelemmel nem rendelkezik. (5) Térítésmentes étkeztetésben részesíthető – maximum egy hónapig tartó meghatározott időre – az a rászoruló igénylő, aki önhibáján kívül átmenetileg rendkívül élethelyzetbe került és megélhetése időszakos biztosítására nincs más lehetőség. Családsegítés 16.§. A Községi Önkormányzat az Sztv. 2164. §. (4) bekezdésben meghatározott általános segítő szolgáltatáson túl speciális szolgáltatást nyújt a működési területén élő szociális és mentálhigiénés problémái vagy krízishelyzete miatt segítséget igénylő személynek, családnak, az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, krízishelyzet megszüntetése, valamint életvezetési képesség megőrzése céljából. 17.§. (1) A Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálat a – speciális szolgáltatás keretében – a szociálisan rászorult egyének, csoportok számára önálló szolgáltatást biztosít, a gyermekeket nevelő családok számára speciális programokat szervez. (2) A speciális szolgáltatásokat különösen a.) A tartós munkanélküliek, az aktív korú nem foglalkoztatottak, a fiatal munkanélküliek, az adóterhekkel és lakhatási problémákkal küzdők; b.) A fogyatékkal élők, a krónikus betegek, a szenvedélybetegek, a pszichiátriai betegek, a kábítószer-problémákkal küzdők és családtagjaik számára biztosítja. 21
Módosította az 1/2010. (II.15) ÖK. rendelet 2.§.(1) bekezdése
22 23
Idősek Nappali ellátása 18.§.
(1) A község Önkormányzata – szakfeladaton – nappali ellátást nyújtó idősek klubját működtet. (2) Az idősek klubja ellátja a szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes időskorúak napközbeni gondozását. (3) A képviselő-testület elsősorban a saját otthon élők részére biztosít lehetőséget az idősek klubjában, napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint az alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. 24
(4) Az intézménybe való felvételről az Sztv. rendelkezéseit figyelembe véve az intézményvezető dönt. 19.§. (1) Az idősek klubjába felvehető az a 18. életévét betöltött személy is, aki egészségi állapotára figyelemmel támogatásra szorul és felvételét kéri, feltéve, ha az intézményi kapacitás azt lehetővé teszi. (2) Az idősek klubjában a gondozottaknak az alapellátás keretében kell biztosítani az orvosi ellátást Térítési díj 20.§. (1) A személyes gondoskodás körébe tartozó ellátások intézményi térítési díjait külön rendelet, a személyi térítési díjakat az 1. számú és az 1/a. számú melléklet tartalmazza. (2) A térítési díj csökkentésérem illetve elengedésére abban az esetben kerülhet sor, ha a térítési díj teljes, illetve részösszegének megfizetése a kötelezett és családja megélhetését átmenetileg vagy tartósan veszélyezteti. (3) 25 Az Idősek Nappali ellátásának térítési díja az Sztv 119/C.§. figyelembevételével kerül megállapításra
VII. Fejezet ELJÁRÁSI ÉS HATÁSKÖRI RENDELKEZÉSEK 21.§.
22
Módosította az 1/2010.(II.15) ÖK. rendelet 3.§ (1) bekezdése A „Szakosított ellátás” szövegrészt a 16/2005.(X.3.) ÖK rendelet 11.§-a hatályon kívül helyezte 24 Kiegészítette az 1/2010. (II.15) ÖK. rendelet 3.§.(2) bekezdése 25 Kiegészítette z 1/2010.(II.15.) ÖK. rendelet 4.§.(1) bekezdése 23
(1)26 A szociális ellátásra való jogosultság, a jogosultat érintő jog és kötelezettség megállapítására, továbbá a hatósági ellenőrzésre a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseit a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv.-ben és e rendeletben szabályozott eltérésekkel kell alkalmazni. (2) A pénzbeli és a természetben nyújtandó szociális ellátások iránti kérelmet a hivatalnál lehet előterjeszteni, szóban vagy írásban. A szóban előterjesztett kérelmet jegyzőkönyvbe kell foglalni. Átmeneti segély iránti kérelmet az is előterjesztheti, aki a rászorult helyzetéről tudomást szerez. Ebben az esetben az eljárás hivatalból is megindítható. (3) A hivatal szociális igazgatással foglalkozó köztisztviselői valamint a kérelem elbírálására jogosult szervek az eljárás során kötelesek a kérelmezők részére a szükséges tájékoztatást megadni, jogaikra és kötelezettségeikre a figyelmet felhívni, különös tekintettel az Sztv. 9.§.ában27 és a 17.§.-ában foglaltakra. (4) A kérelmező által benyújtott jövedelemnyilatkozathoz minden esetben csatolni kell a jövedelem valódiságát igazoló iratokat. Ezek különösen a következők lehetnek: a munkáltató által kiadott keresetigazolás, rendszeres pénzellátásoknál az azt megalapozó határozat vagy a kifizetésről szóló igazolószelvény (pl. nyugdíjszelvény), egyéb jövedelmeknél az azokat megalapozó határozat, kifizetési bizonylat, igazolás, szerződés. (5) Nincs szükség igazolásra azon adatok tekintetében, melyek a hivatal nyilvántartásaiban fellelhetőek. (6) Mellőzni kell a jövedelem-nyilatkozatot és a vagyoni helyzetről szóló nyilatkozatot, ha a kérelmező a kérelem benyújtását megelőző hat hónapon belül már részesült olyan ellátásban, amelyhez a jövedelmi-és vagyoni helyzetét igazolta, és vélelmezhető, hogy helyzetében nem történt a jogosultságát érintő változás. Erről a kérelmező írásban köteles nyilatkozni. (7) Sürgős szükség esetén – ha a kérelmező életkörülményei az azonnali segítséget indokolják - kérelem bizonyítási eljárás nélkül az igénylő nyilatkozata alapján teljesíthető. (8) Kérelmező köteles a szociális helyzetéről való tájékozódást elősegíteni, annak feltárásában közreműködni. (9)28Az Sztv. 58/B.§.(2) bekezdése értelmében Almásfüzitő Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szociálpolitikai Kerekasztalt hoz létre, melynek tagjai: Almásfüzitő Község Jegyzője, Védőnő, Helyi nevelési-oktatási intézmények vezetői, Szociális Alapellátási Intézmény vezetője. Szükség szerint a tanácskozáson részt vesz: családsegítő, gyerekvédelmi ügyintéző, háziorvos, intézményi ifjúságvédelmi megbízott. 22.§. (1) A döntésre jogosult szerv döntését a benyújtott kérelem, annak mellékletei valamint környezettanulmány alapján köteles meghozni. A környezettanulmány elvégzéséről a hivatal gondoskodik. 26
Módosította a 16./2005. ÖK rendelet 12.§-a Módosította az 1/2010 (II.15) ÖK. rendelet 5.§.(1) bekezdése 28 Kiegészítette az 1/2010.(II.15.) Ök rendelet 5.§.(2) bekezdése 27
(2) Amennyiben a szociális ellátást kérő az általa kérelmezett ellátás helyett más ellátásra lenne jogosult, erre a tényre a kérelme elutasításáról szóló határozatban a figyelmét fel kell hívni, illetőleg az ellátást részére hivatalból meg kell állapítani. (3)29 Amennyiben az időskorúak járadéka, a lakásfenntartási támogatás, az átmeneti segély illetve a temetési segély tekintetében a kérelemnek helyt adó döntés születik, és nincs ellenérdekű fél, az ellátásról egyszerűsített határozat hozható. 23.§. 30 24.§.31 A rendszeres szociális segély megállapítása iránti kérelemhez csatolni kell a KR. 1. számú melléklete (jelen rendelet 3. számú melléklete) szerinti jövedelemnyilatkozatot, valamint a KR 5. számú melléklete (jelen rendelet 4.számú melléklete) szerinti vagyonnyilatkozatot, valamint a.) a munkaképességet legalább 67%-ban elvesztett kérelmező vonatkozásában, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Országos Orvosszakértői Intézetének I. fokú orvosi bizottsága – a munkaképesség csökkenésének %-os mértékéről készült szakvéleményét; b.) vak, súlyosan fogyatékos kérelmező esetében a személyi járadékot, fogyatékossági támogatást tanúsító igazolást. c.) 32 14 éven aluli kiskorú gyermeket nevelő kérelmező esetén, ca.) intézményi igazolás arról, hogy a gyermek ellátását, napközbeni ellátást biztosító intézményben nem tudják biztosítani cb.) kérelmező nyilatkozata, hogy a családban élő gyermekek valamelyikére tekintettel más személy nem részesül a Cst. szerinti gyermekgondozási támogatásban, gyermekgondozási díjban, terhességi gyermekágyi segélyben. 25. §.33 A lakásfenntartási támogatás iránti kérelmet az e rendelet mellékletét képező igénylőlapon lehet benyújtani. A kérelemhez mellékelni kell a családban élők jövedelméről szóló igazolásokat, valamint a lakás nagyságát igazoló iratot (adás-vételi szerződés, bérleti szerződés másolata). 26.§. Átmeneti segély iránti kérelemhez csatolni kell: a.) a kérelmező és családja, illetve vele életvitelszerűen közös háztartásban személyek rendszeres nettó jövedelméről szóló okiratokat, b.) nyilatkozatot az egyéb jövedelmekről, c.) pénzintézet igazolását az esetleges kölcsöntartozás összegéről.
29
Módosította: 16./2005. ÖK rendelet 13.§-a Hatályon kívül helyezte a 6/2009 (V.4.) ÖK rendelet 5.§.(1) bekezdése 31 Módosította: 16./2005. ÖK rendelet 14.§-a 32 Módosította: 6/2009 (V.4.) ÖK rendelet 6.§.(1) bekezdése 33 Módosította: 16./2005. ÖK rendelet 15.§-a, a „tulajdoni lap, tulajdonjog bejegyzés” szövegrészt hatályon kívül helyezte a 12/2006.(VI.30.) ÖK rendelet 3.§-a, 2006. június 27-től. 30
27.§. A temetési segély iránti kérelem elbírálásához csatolni kell a halotti anyakönyvi kivonatot és a kérelmező nevére kiállított temetési költségeket igazoló eredeti számlákat. 28.§. Közgyógyellátási jogosultság megállapítása, közgyógyellátási igazolvány kiállítása iránti kérelemhez mellékelni kell, a háziorvos igazolását, mely szerint a kérelmező által rendszeresen szedett gyógyszerek vagy azok egy része a közgyógyellátási igazolvány alapján térítésmentesen kiadhatók. 29.§. (1) Eltérő szabály hiányában a rendelet által alkalmazott fogalmak értelmezésére az Sztv. 4. §.-ában foglaltakat kell alkalmazni. (2) A jövedelem számításánál irányadó időszak a havonta rendszeresen mérhető jövedelmeknél 3 hónap, egyéb jövedelmeknél 1 év. 30.§. A rendelet alkalmazása során az öregségi nyugdíj legkisebb összege változásának időpontjával változnak a rendszeres szociális ellátások összegei is. 31.§. (1) Az e rendeletben szabályozott rendszeres pénzbeli ellátásokat, az ellátást terhelő járulékokkal csökkentett összegben utólag, minden hó 5-ig kell fizetni az önkormányzat pénztárából. (2) A pénzbeli, nem rendszeres ellátásokat a határozat jogerőre emelkedésétől számított 3 napon belül kell kifizetni az önkormányzat pénztárából vagy átutalni a jogosult részére. (3) 34 A lakásfenntartási támogatás havi támogatás összegét az (1)-(2) bekezdéstől eltérően minden hónap 15. napjáig kell folyósítani, a megállapításkor meghatározott közüzemi díj kiegyenlítésére 32.§. (1) A személyes gondoskodás körébe tartozó kérelmeket (étkeztetés, házi segítségnyújtás), a családsegítés kivételével a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről szóló módosított 9/1999. (XI.24.) SzCsM rendelet 1. számú melléklete (jelen rendelet 5. számú melléklete) szerint kell a hivatalhoz benyújtani. (2) A kérelem elbírálása előtt hivatalból be kell szerezni a háziorvos véleményét az igénylő illetőleg az ellátott egészségi állapotára vonatkozóan, ha a kérelem a 28.§. (2) bekezdése szerinti étkeztetésre, házi segítségnyújtásra vagy az idősek klubjába történő felvételre irányul. (3) Az idősek klubjába történő felvételi kérelem esetén a háziorvos véleményét arra vonatkozóan is ki kell írni, hogy a kérelmező nem szenved olyan betegségben, amely a közösségben való részvételre alkalmatlanná teszi vagy a többi ellátott egészségét veszélyezteti.
34
Módosította: 16./2005. ÖK rendelet 1.§.(2) bekezdése
33.§. (1) Az Sztv. 17.§-ában foglaltak szerint jogosulatlanul igénybevett ellátás és annak kamatai megtérítésének elrendelése esetén a visszafizetés méltányosságból részben vagy egészben akkor engedhető el, ha a visszafizetés olyan helyzetet eredményezne, amely a kérelmező és családja megélhetését veszélyeztetné, vagy amelyben ismételten szociális ellátásra szorulna. (2) Kérelemre, a visszafizetésre részletfizetés is engedélyezhető, a részletfizetés időtartama azonban nem lehet hosszabb, mint az ellátás jogosulatlan igénybevételének időtartama. 34.§. 35
(1) E rendeletet az Sztv-vel, a 63/2006.(III.27.) Korm. Rendelettel, és az egyes szociális ellátások folyósításának és elszámolásának szabályairól szóló 62/2006.(III.27.) Kormányrendelettel együtt kell alkalmazni. (2) Az e rendeletben szabályozott pénzbeli és természetbeni ellátások megállapításával, alapellátások körében a szociális étkeztetés engedélyezésével, felülvizsgálatával, az ellátás összegének, formájának megszüntetésével, a jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybe vett támogatás megtéríttetésével, elengedésével illetőleg a megtérítendő összeg csökkentésével kapcsolatos önkormányzati hatásköröket átruházott hatáskörben a (3) bekezdésben foglaltak szerint a polgármester gyakorolja. 36
(3) A polgármester dönt: a.) 372006. december 31-ig az időskorúak járadékáról b.) 2006. december 31-ig a rendszeres szociális segélyről c.) átmeneti segélyről d.) temetési segélyről e.) szociális étkezésről 38 f.) g.) térítési díjak csökkentéséről, elengedéséről
(4) A polgármester akadályoztatása, tartós távolléte idején a (3) bekezdésben meghatározott döntési jogot a Pénzügyi és Szociális Bizottság elnöke gyakorolja. VIII. Fejezet HATÁLYBALÉPTETŐ ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 35. §. (1) Jelen rendelet 2003. szeptember hó 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő, még el nem bírált ügyekben is alkalmazni kell. (2) A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg Almásfüzitő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének az egyes szociális ellátásokról szóló 6/2004. (V.1) ÖK rendelete alapján hatályát veszti. 35
Módosította: 6/2009 (V.4.) ÖK rendelet 7.§.(1) bekezdése Módosította, a (4)-(5) bekezdést beiktatta a 16./2005. (X.3.) ÖK rendelet 16.§-a 37 A (3) bekezdés a.) és b.) pontját módosította az 1/2006.(I.30.) ÖK rendelet 2.§-a 38 Hatályon kívül helyezte: 1/2010.(II.15) ÖK rendelet 6.§.(1) bekezdése 36
(3) A rendelet kihirdetéséről a jegyző az önkormányzat és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatában szabályozott módon gondoskodik. Kelt a Képviselő-testület 2003. augusztus 26-i ülésén. Karánsebesy Lukács sk. polgármester
Fekete Józsefné sk. jegyző
A rendelet kihirdetésének napja: 2003. augusztus hónap 28. nap Fekete Józsefné sk. jegyző