Jászladány Nagyközség Önkormányzata 17/2004. (IV. 30.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról valamint a települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggő feladatok végrehajtásáról (Egységes szerkezetbe foglalva 2015. február 2.)1
Jászladány Nagyközség képviselő testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében, az 1995. évi LIII. tv. 46. § (1) bekezdés c) pontjában, és a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 23. § és 31. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Jászladány Nagyközség tiszta, esztétikus képének, valamint a környezet rendjének és tisztaságának kialakítása, fenntartása és védelme érdekében, a helyi körülményeket figyelembe véve, az alábbi rendeletet alkotja.
I. Fejezet Általános rendelkezések 1. §. (1) A rendelet célja, hogy Jászladány Nagyközség közigazgatási területén a köztisztaságot fenntartsa, az ezzel kapcsolatos feladatokat, kötelezettségeket és tilalmakat a helyi sajátosságoknak megfelelően rendezze. (2) 2A rendelet célja továbbá a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi szabályok megállapítása, meghatározva a kötelező közszolgáltatások igénybevételének, ellátásának rendjét. 3 (3) A rendelet hatálya a nagyközség közigazgatási területén állandó vagy ideiglenes jelleggel tartózkodó, illetve tevékenységet folytató magánszemélyíekre, jogi személyekre, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetekre egyaránt kiterjed. (4) 4Nem alkalmazható a rendelet a veszélyes hulladékra és az azzal összefüggő tevékenységre. 5 (5) A köztisztaság és a települési környezet fenntartása elsőrendű közegészségügyi érdek, ezért ennek előmozdításában mindenki köteles hathatósan közreműködni, a szennyeződést, fertőzést eredményező tevékenységtől, illetőleg magatartásról tartózkodni. 2. §. (1) Alapfogalmak: a) Közigazgatási terület: Jászladány Nagyközség Önkormányzatának illetékességi területe. 1
Módosította Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 12/2007. (IX.16.), 15/2008. (IV. 27.), 24/2009. (IX.19), 17/2012. (VI.22.), 8/2013. (III. 30.) , 1/2015. (II. 02.) rendeletei. 2 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése, hatályos 2007. 10. 01-től 3 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet1. § (2) bekezdése, hatályos 2007. 10. 01-től 4 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet1. § (3) bekezdése, hatályos 2007. 10. 01-től 5 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet1. § (4) bekezdése, hatályos 2007. 10. 01-től
2 b) Közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat, és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván. Egyéb ingatlanoknak a közhasználat céljára átadott területrészére - az erről szóló külön szerződésben foglaltak keretei között - a közterületre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Közterület rendeltetése különösen: a közlekedés biztosítása (utak, terek), a pihenő és emlékhelyek kialakítása (parkok, köztéri szobrok stb.), a közművek elhelyezése. c) Ingatlantulajdonos: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek, illetőleg amelyek a tulajdonában, birtokában vagy használatában lévő ingatlanán települési hulladék keletkezik. d) Szolgáltató: Nagyközség Üzemeltetési és Vagyonkezelő Intézmény (továbbiakban: NÜVI) e) A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) f) Közforgalmi területsáv: az ingatlannyilvántartásban közterületként nyilvántartott földrészlet, amely két szomszédos ingatlan között helyezkedik el. g) Köztisztasággal összefüggő tevékenység: az egyes ingatlanok – ezen belül a lakóépületek és az emberi tartózkodásra (üdülés, pihenés, szállás, stb.) szolgáló más épületek, továbbá a nem lakás céljára szolgáló helyiségek és a hozzájuk tartozó területek, valamint a közterületek tisztántartása. h) gyűjtés: a települési hulladék rendezett összeszedése a további kezelésre történő elszállítás érdekében. i) ártalmatlanítás: a hulladék okozta környezetterhelés csökkentése, környezetet veszélyeztető, szennyező, károsító hatásának megszüntetése, kizárása - a környezet elemeitől történő elszigeteléssel vagy anyagi minőségének megváltoztatásával -, a Hgt. 3. számú mellékletben felsorolt eljárások valamelyikének alkalmazásával. j) köztisztasági szolgáltatás: megbízás, illetve megrendelés tisztántartása, a települési szilárd hulladék kezelése; k)
alapján
a
köztér
6
tisztántartás: az egyes ingatlanok és közterületek rendszeres tisztítása, hó- és síkosság mentesítése, gaz- és gyomtalanítása illetőleg pormentesítése;
l) kezelés: a hulladék veszélyeztető hatásainak csökkentésére, a környezetszennyezés megelőzésére és kizárására, a termelésbe vagy a fogyasztásba történő visszavezetésére irányuló tevékenység, valamint a kezelést megvalósító eljárás alkalmazása, beleértve a kezelőlétesítmények utógondozását is; m) veszélyes hulladék: a Hgt. 2. számú mellékletben felsorolt tulajdonságok közül eggyel vagy többel rendelkező, illetve ilyen anyagokat vagy összetevőket tartalmazó, eredete, összetétele, koncentrációja miatt az egészségre, a környezetre kockázatot jelentő hulladék. n) települési hulladék: a háztartásokból származó szilárd vagy folyékony hulladék, illetőleg a háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű, azzal együtt kezelhető más hulladék.
6
Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 2. § (1) bekezdése, hatályos 2007. 10. 01-től
3 o) háztartási hulladék (szemét): a lakásokban, valamint a lakás, üdülés, pihenés céljára használt egyéb helyiségekben, valamint a lakás közös használatára szolgáló helyiségekben és területeken keletkezett szilárd hulladék, így pl.: a salak (beleértve a központi fűtésből keletkezett salakot is), a rongy, söpredék, hamu, korom, edény, eszköz, ablaküveg, papír, konyhai hulladék (ideértve a műanyag konzervdobozt, üveget), a kerti és gazdasági hulladék, falomb, nyesedék, valamint a lakásban folytatott vállalkozási tevékenység gyakorlásából keletkezett hulladék, ha a hetente keletkező mennyisége nem haladja meg a 110 liter/hét/lakás. p) nem háztartási szemét: az emberi ürülék, az állati hulla és trágya, a jég, a hó, a sár, az épület vagy egyes részeinek megrongálódásából, bontásából vagy javításából származó nagyobb mennyiségű anyag, továbbá tűz- vagy robbanásveszélyes, mérgező, illetve fertőző anyag, valamint a nem lakás céljára szolgáló épületekben (irodákban, intézményekben, üzemekben, üzletekben stb.) és a hozzájuk tartozó területen, továbbá a vegyes (részben lakás, részben egyéb) célra szolgáló épületekben keletkezett hulladék, tekintet nélkül arra, hogy az a működési tevékenység gyakorlása során keletkezett-e, vagy sem; q) egyéb szilárd hulladék: a lakásban és az emberi tartózkodásra szolgáló más helyiségekben felhalmozódott szilárd hulladék (nagyobb mértékű berendezési tárgy, lom, bútor, ágybetét, háztartási berendezés és készülék stb., valamint az azokhoz tartozó területeken, illetőleg közterületeken keletkezett szilárd hulladék, szemét) az ipari tevékenység során keletkező, a b) pontot meghaladó mennyiségű hulladék, építési törmelék; r) Zöldterület: nagyobb részt növényzettel borított közhasználatú terület, beleértve a kerti burkolatokat és az építmények területét is. s) Kijelölt szeméttelep: regionális, kommunális hulladéklerakó Jásztelek. t) Parkosított terület: füvesített, növényzettel borított közterület, amely magában foglalja a kerti utakat és szegéllyel elválasztott úttest és járda közötti szigetet is. u) Lakás és helyiségei: lakótelken a lakóépületben és a lakóépület melléképületében huzamos emberi tartózkodásra szolgáló helyiségek. v) Nem lakott épület és tartós szünetelés: olyan lakóépület és annak helyiségei, melyet bizonyíthatóan legalább három hónap óta nem laknak, illetőleg a használatot szüneteltetik. w) Inert anyag: az adott körülmények között kémiai reakcióba nem lépő anyag. x) 70 illetve 80 éven felüli tulajdonos: az a személy, aki a díjfizetés évében a 70., illetve 80. életévét betölti. y)
7
7
Hulladékgyűjtő sziget (gyűjtősziget): a háztartásokban keletkező, hasznosításra alkalmas, különböző fajtájú, elkülönítetten gyűjtött, háztartási hulladék begyűjtésére szolgáló, lakóövezetben, közterületen kialakított, felügyelet nélküli, folyamatosan rendelkezésre álló begyűjtőhely, szabványosított edényzettel, amely edényzet kizárólag a rajta egyértelműen megjelölt fajtájú települési szilárd hulladék szelektív begyűjtésére szolgál, a közszolgáltatást igénybe vevők részére.
Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdése, hatályos 2007. 10. 01-től
4 II. Fejezet Az ingatlanok és közterületek tisztántartása, zöldterületek fenntartása használata 8
I. cím
Az ingatlantulajdonos feladatai
3. §. 9
(1) A nagyközség területén lévő ingatlanok tisztántartásáról az ingatlan tulajdonosai, haszonélvezői (másnak a használatában lévő ingatlanok tisztántartásáról, pedig a használati joggal rendelkező bérlői) kötelesek gondoskodni, továbbá kötelességük, hogy ingatlanukat megműveljék, rendben tartsák, gyomtól, gaztól megtisztítsák.
10
(2) Belterületen hagymát, úgy kell tisztítani, hogy mások testi épségét, egészségét, nyugalmát és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a természetes és épített környezet ne szennyezze, a növény – és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet, a közbiztonságot és közlekedést ne zavarja.
11
(3) A belterületen hagymatisztításból származó hulladékot folyamatosan, de legalább háromnaponta a kijelölt helyre kell szállítani.
12
(4) Az ingatlantulajdonosok közterület tisztántartásával, zöldterület ápolásával kapcsolatos feladatai:
8
a)
Az ingatlan előtti, melletti járdaszakasz, zöldsáv úttestig terjedő teljes területe kivéve a rendszeres parkfenntartásba bevont területek - gondozása, tisztántartása, kaszálása, hulladék és gyommentesítése (különös tekintettel a pollen allergiát okozó növényekre), hóeltakarítás és síkosságmentesítés, valamint a hulladék gyűjtőedényzet és környezetének tisztántartása;
b)
A közterületen lévő árkok, nyitott csatornák, folyókák, átereszek tisztántartása, gaztalanítása, a csapadékvíz akadálytalan elfolyásának biztosítása – az ingatlan előtti szakaszra terjedően – az ingatlan tényleges használójának, illetve tulajdonosának kötelessége.
c)
Beépített és beépítetlen telekingatlan tisztántartása és gyommentesítése, kaszálása.
d)
A járdán felburjánzó gyom kiirtása, valamint a járda és az úttest fölé nyúló ágak és bokrok megfelelő nyesése.
e)
Járműbehajtók átereszeinek építése, jókarban és tisztántartása minden esetben az ingatlan használójának, illetve tulajdonosának kötelessége.
f)
Az ingatlanon keletkező csapadékvíz saját területen történő elhelyezéséről, illetőleg kiépített csapadékcsatorna esetén az abba történő bevezetéséről – előzetes bejelentés alapján – az ingatlan tulajdonosa gondoskodik
Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 2. §-a, hatályos 2007. 10. 01-től Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 3. § (1) bekezdése, hatályos 2007. 10. 01-től 10 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése, hatályos 2007. 10. 01-től 11 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 3. § (3) bekezdése, hatályos 2007. 10. 01-től 12 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 3. § (4) bekezdése, hatályos 2007. 10. 01-től 9
5 13
(5) Két szomszédos terület, épület közötti kiépített úttal, járdával ellátott vagy anélküli közforgalmi területsáv vagy átjáró esetében a tisztántartási kötelezettség (kaszálás, síkosság-mentesítés, stb.) a szomszédos terület tulajdonosai között fele – fele arányban oszlik meg.
14
(6) A tulajdonosok a közterületi sávok takarításakor keletkezett közterületi hulladékot, kerti hulladékot, a háztartási hulladékot a saját háztartási hulladékgyűjtő tartályukban kötelesek elhelyezni.
15
(7) Tilos saját ingatlanon, bérelt illetve másnak az ingatlanán, valamint közterületen szemetet felhalmozni, arról szennyvizet más ingatlanra átengedni, közterületre kiengedni.
16
(8) A rendszeresített kuka befogadó képességét meghaladó és fóliazsákban sem elhelyezhető hulladék mennyiség regionális hulladék lerakóhelyre történő elszállításáról, elszállíttatásáról a tulajdonos köteles gondoskodni.
17
(9) A (4) a), b), d) pontjában foglalt kötelezettségek nem teljesítése esetén az önkormányzat – eredménytelen felszólítását követően – az ingatlan tulajdonosa terhére, költségére és felelősségére a munkálatokat elvégeztetheti. A munkálatok elvégzése ebben az esetben a szolgáltató feladata. 18
II. cím
Az Önkormányzat feladatai 4. §. (1)19A közterületek rendszeres tisztántartásáról, a zöldterületek parkfenntartásáról Jászladány Nagyközség Polgármestere gondoskodik részben az általa megbízott szolgáltató útján, részben az érintett ingatlantulajdonosok, használók kötelezésével, a Polgármesteri Hivatal útján. (2)20Az ingatlantulajdonos 3. §.-ban megjelölt kötelmi körébe nem tartozó közutak, közparkok, zöldterületek, sétányok, játszóterek, valamint az ezeken keresztül vezető gyalogjáró tisztántartása, kaszálása, síkosság-mentesítése a keletkező közterületi hulladék összegyűjtése és elszállítása a szolgáltató feladata. A szolgáltató e feladatának az önkormányzattal kötött megállapodás szerint tesz eleget. Ennek keretében a szolgáltató végzi:
13
Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 3. § (5) bekezdése, hatályos 2007. 10. 01-től Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 3. § (6) bekezdése, hatályos 2007. 10. 01-től 15 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 3. § (7) bekezdése, hatályos 2007. 10. 01-től 16 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 3. § (8) bekezdése, hatályos 2007. 10. 01-től 17 Beiktatta a 24/2009. (IX.19.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2009. 10. 01-től 18 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 3. §-a hatályos 2007. 10. 01-től 19 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 4. § (1) bekezdése, hatályos 2007. 10. 01-től 20 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése, hatályos 2007. 10. 01-től 14
6 a)
az önkormányzati tulajdonú közutak, terek útburkolatai (parkolók) és az ezeket szegélyező járdák, a közterületen lévő vízelvezető árkok, csatornák, vízfolyások és ezek műtárgyai tisztántartását, karbantartását és az ott keletkezett közterületi hulladék összegyűjtését és elszállítását;
b)
az utcai hulladékgyűjtő tartályok rendszeres kiürítését, tisztántartását és karbantartását.
c)
hó-eltakarítási és síkosság-mentesítési munkákat a biztonságos közlekedési feltételek megvalósítása érdekében
d)
zöldterületi, parkfenntartási munkákat, a parki berendezések állagmegóvását, karbantartását.
21
(3) (4) 23 (5) 22
24
III. cím
A kereskedő, utcai árus és rendezvényszervező kötelezettségei 5. §. 25
Az üzletek és egyéb elárusító helyek, vendéglátó egységek, intézmények és szolgáltató egységek előtti melletti járdaszakaszt, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes területet a tulajdonos köteles tisztántartani, kaszálni, kivéve a rendszeres parkfenntartásba bevont zöldterületeket. (2) 26 Az üzletek és egyéb elárusító helyek, vendéglátó egységek, intézmények és szolgáltató egységek kötelesek az ingatlanuk előtti és melletti járdát naponta - mind a téli, mind a nyári időszakban - legkésőbb reggel 7 óráig letakarítani, és a nyitva tartás ideje alatt folyamatosan tisztán tartani, zárás előtt összetakarítani, valamint a közterületről a hulladékot elszállítani. (3) 27 Intézmények, kereskedelmi és vendéglátó egységek, és más elárusítóhelyek előtti járdaszakaszt a tényleges használónak kell tisztántartani függetlenül attól, hogy a szemét üzleti tevékenységből származik-e. Ez a kötelezettség kiterjed a hóeltakarítással, a síkosság megszüntetésével kapcsolatos feladatokra is. 28 (4) Ónos esőtől, jégtől, hótól síkossá vált járdát fel kell hinteni. A felhintésre bomló, szerves anyagot nem tartalmazó szóróanyagot (homok, hamu, fűrészpor, kőporliszt) kell használni. E célra tüzelés után visszamaradt darabos, sérülést okozó anyagot használni nem szabad. A szóróanyag beszerzéséről a tisztántartásra kötelezettnek kell gondoskodni.
(1)
21
Hatályon kívül helyezte a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 18. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től Hatályon kívül helyezte a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 18. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 23 Hatályon kívül helyezte a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 18. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 24 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet. 25 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 5. § (1) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 26 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 5. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 27 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 5. § (3) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 28 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 5. § (4) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 22
7 29
A járda és a közút síkosság-mentesítését a tisztántartásra kötelezettnek úgy kell elvégezni, hogy abból ne származzon baleset. (6) 30 A közterületet alkalmi jelleggel igénybe vevő (pl.: utcai árus) köteles a részére kijelölt helyet és közvetlen környékét tisztán tartani, az árusításból keletkezett hulladékot összegyűjteni és eltávolításáról gondoskodni. (7)31 Az üzletek és vendéglátó egységek a környezetük tisztántartása érdekében kötelesek az épületük - vevő, vagy vendégbejárata - bejárata elé - a tevékenységük nagyságától függően - legalább 2 db hulladékgyűjtő edényzetet elhelyezni.
(5)
(8)32A hulladékgyűjtő edényzetnek praktikusnak és tartósnak, zöld színűnek, valamint a környezetbe illőnek kell lennie.” (9)33A hulladékgyűjtő rendszeres ürítése az üzlet, illetve vendéglátó egység üzemeltetőjének a feladata. (10)34A hulladékgyűjtő edényzet a – Polgármesteri Hivatallal történt előzetes egyeztetés után – a közterületre is kihelyezhető. A kihelyezet szemétgyűjtő a gyalogos, kerékpáros és autós forgalmat nem akadályozhatja, illetve nem teremthet balesetveszélyes helyzetet. (11)
35
Közterületen rendezett vásár, sport- és egyéb rendezvény tartása idején a rendezvény szervezője köteles gondoskodni a várható forgalomnak megfelelő számú illemhely biztosításáról, üzemeltetéséről, valamint a rendezvény alatt és azt követően a területnek és közvetlen környezetének tisztántartásáról, továbbá a terület eredeti állapotban történő visszaadásáról. 36
IV. cím
Síkosság mentesítés és hóeltakarítás 6. §. 37
(1) A járdáról letakarított jeget, havat a közút és a járda között úgy kell elhelyezni, hogy se a gyalogos, se a gépjármű forgalmat ne akadályozza.
38
(2) A járdáról a havat, ha szükséges, naponta többször is hóesés után azonnal el kell takarítani.
39
(3) Tilos az összerakott hó elhelyezése: a) a gyalogos közlekedési útvonalon, b) az útkereszteződésben,
29
Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 5. § (5) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től t Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 5. § (6) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 31 Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 5. § (7) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 32 Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 5. § (8) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 33 Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 5. § (9) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 34 Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 5. § (10) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 35 Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 5. § (11) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 36 Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet, hatályos 2007. 10. 01.-től 37 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 6. § (1) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 38 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 6. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 39 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 6. § (3) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 30
8 c) az úttorkolatban, d) a kapubejárat elé, annak szélességében, e) a tömegközlekedésre szolgáló jármű megállóhelyénél, a jármű megállóhelye és a járda között, f) a közüzemi, szolgáltatási, felszerelési tárgyon és annak közérdekű létesítményein. 40
(4) A síkosság elleni védekezéshez a környezetkímélő anyagokon (homokon, salakon) kívül klorid tartalmú fagyáspont csökkentő szer (pl.: konyhasó) használata csak úgy alkalmazható, hogy a vegyszer egyszeri kijuttatásának mértéke a 40 g/m2-nél több ne legyen. Az ilyen anyagot tárolóedényben, környezetszennyezést kizáró módon kell tárolni.
41
(5) Klorid tartalmú vegyszer használata zöldterületen, illetve annak közvetlen környékén tilos.
42
(6) Tilos fagyáspont csökkentő szer használata olyan helyen, ahol olvadás esetén közvetlen felszíni vízbe juthat (vízpartok út keresztezései, csapadék és belvízelvezető csatornák hídja, áteresze, stb.).
43
(7)
44
V. cím
Közterület tisztántartásával összefüggő egyéb rendelkezések 7. §. (1) Közterületen szennyező anyagot (szemetet, rongyot, egyéb hulladékot) csak olyan módon szabad szállítani, hogy a szállításból semmi ki ne hulljon, por és csepegés ne keletkezzen. Ha a szállítás közben a terület szennyeződnék, a szennyeződés előidézője köteles azt eltávolítani és a további szennyeződés megakadályozásáról gondoskodni. (2) Ha bármilyen szállítmány fel- vagy lerakásánál, a köz- vagy magánterület szennyeződik, a szennyeződés előidézőjének azt a fel- vagy lerakás elvégzése után nyomban meg kell tisztítani. 45
(3)A közterületen folytatott, szennyeződést okozó tevékenység esetén a tevékenységet folytató köteles a legnagyobb körültekintéssel eljárni, a tevékenység befejeztével a közterületet rendeltetésének megfelelő eredeti állapotába helyreállítani.
46
(4)Az épület tulajdonosa gondoskodik arról, hogy az épület tetőzetéről az esővíz, hólé a járdára ne csorogjon.
40
Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 6. § (4) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 6. § (5) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 42 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 6. § (6) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 43 Hatályon kívül helyezte a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 18. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 44 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet, hatályos 2007. 10. 01-től 45 Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 7. § (1) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 46 Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 7. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 41
9 8. §.
47
(1)A nagyközség közterületén tilos járművet mosni, olajcserét vagy más olyan tevékenységet végezni, amely szennyeződést okoz, gépjárműmosást csak a tevékenységre engedéllyel rendelkező helyen végezhető. Lakóházhoz tartozó udvarban ilyen munkákat úgy kell végezni, hogy a szennyeződés közterületre ne kerüljön.
4849
(2)Tilos a parkot, ligetet, sétányt, füves terület, játszóteret meg nem engedett módon vagy célra használni. A gondozott zöldterületre járművel ráhajtani, azon parkolni, a növényeket, növényi részeket leszedni, illetve a fákat megcsonkítani, a zöldterületet bármi módon károsítani tilos!
50
(3)Ivóvizet, szolgáló kutakat, közkifolyókat csak rendeltetésszerűen szabad használni. Nem háztartási vízszükséglet kielégítésére külön engedélyt kell kérni.
51
(4)Vállalkozói tevékenység ellátásához, magángazdálkodáshoz szükséges gépek, járművek tárolása közterületen engedély nélkül tilos!
52
(5)Ha a közúti jármű, munkagép üzemelése és parkolása során a közterület szennyeződik, vagy más módon károsodik, az üzembetartó haladéktalanul köteles a szennyeződést eltávolítani, az eredeti állapotot helyreállítani, a balesetveszélyt intézkedésével megelőzni.
53
(6)A településen lévő tavakba, holtágakba, élővízfolyásokba, belvízelvezető árokba tisztítatlan szennyvizet, trágyalevet bevezetni, partjait szemét, vagy egyéb hulladék lerakásával beszennyezi tilos.
54
(7)Eldugulás vagy rongálódás okozására alkalmas anyagot (pl.: szemetet, iszapot, papírt, törmeléket, tűz- és robbanásveszélyes anyagot) a csapadékvíz-elvezető árokba szórni, beleönteni, beleseperni, vagy bevezetni tilos.
55
(8)A parkban, ligetben, sétányon, füves területen valamennyi állattartó az állategészségügyi, közegészségügyi, környezetvédelmi és köztisztasági szabályoknak megfelelően köteles az állat közterület-használatát biztosítani. Az állati ürülék eltakarításáról az állat gazdája (sétáltatója, tulajdonosa), köteles gondoskodni. A játszótereken az állatok sétáltatása tilos.
47
Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 8. § (1) bek., hatályos 2007. 10. 01-től Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 8. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 49 Módosította a 24/2009. (IX. 19.) önkormányzati rendelet 2. §-a, hatályos 2009. 10. 01-től 50 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 8. § (3) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 51 Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 8. § (4) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 52 Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 8. § (5) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 53 Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 8. § (6) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 54 Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 8. § (7) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 55 Beiktatta a 24/2009. (IX. 19.) önkormányzati rendelet 3. §-a, hatályos 2009. 10. 01-től 48
10 9. §. 56
(1)57A közterületek, parkok, ligetek, sétányok, játszóterek, a sportolás céljára szolgáló területek, valamint a kiránduló- és táborozó-helyek beszennyezése tilos! A köztisztaság megóvása és a balesetek elkerülése érdekében az említett területen szemetet, hulladékot (üveg, papír stb.), szennyező vagy egészségre ártalmas anyagot kiönteni, elszórni vagy eldobni tilos.
58
(2)Szemetet, hulladékot csak az arra a célra rendszeresített és felállított szeméttartóba lehet elhelyezni.
(3)
5960
Aki közterületet, kiránduló-helyeket, parkokat, ligeteket, sétányokat, játszótereket, valamint az itt elhelyezett felszerelési, berendezési tárgyakat beszennyezi, köteles annak megtisztításáról azonnal gondoskodni.
61
(4)Közterületen lévő növények, fák, díszcserjék kivágása, csonkítása csak engedéllyel történhet, rongálásuk tilos.
62
(5)A közterületi gyűjtőedényzetből, illetve a közterületre kihelyezett szemétgyűjtő edényzetből hulladékot kiönteni, szétszórni, abból még használható dolgokat kiválogatni (guberálni) tilos.
63
(6)A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű- és gyalogosforgalmat, és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.”
64
(7)Állati hullát, valamint olyan anyagot, amely a környék levegőjét szennyezi, az egészséget veszélyezteti, vagy élősdiek részére táptalajt nyújthat, sem közterületen, sem magánterületen elhelyezni vagy elhagyni nem szabad. Köz- vagy más magánterületét fekáliával (emberi és állati ürülékkel) szennyezni tilos!
65
(8)Az Önkormányzat tulajdonában lévő bezárt szeméttelepen szemetet lerakni, mérgező, robbanó, sugárzó illetve fertőzést keltő anyagot elhelyezni tilos!
66
(9) a) Közterületen tilos a szeszes ital fogyasztása a b) pontban foglalt esetek kivételével. b) A szeszes ital fogyasztás tilalma nem terjed ki: - az érvényes közterület-használati engedéllyel rendelkező vendéglátó egységre, annak előkertjére, kitelepülése területére, nyitvatartási időben, - az engedéllyel szervezett és engedéllyel rendelkező rendezvény területére, a rendezvény ideje alatt.
56
Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 9. § (1) bek., hatályos 2007. 10. 01-től Módosította a 24/2009. (IX. 19.) önkormányzati rendelet 4. §-a, hatályos 2009. 10. 01-től 58 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 9. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 59 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 9. § (3) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 60 Módosította a 24/2009. (IX. 19.) önkormányzati rendelet 5. §-a, hatályos 2009. 10. 01-től 61 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 9. § (4) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 62 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 9. § (5) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 63 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 9. § (6) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 64 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 9. § (7) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 65 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 9. § (8) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 66 Beiktatta a 15/2008. (IV.27.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2008. 05. 01-től 57
11 67
(10)A rendelet 4.számú mellékletében felsorolt közterületen kizárólag a „dohányzásra kijelölt hely” jelzésű tábla 3 m-es körzetében szabad dohányozni. A táblák helyét Jászladány Nagyközség Önkormányzata tájékoztatóban teszi közzé. 68
VI. cím
Építési tevékenység közterülettel kapcsolatos szabályai 10. §. 69
(1)Építési területen és az építkezés közvetlen környékén (az építkezés előtti területen) az építést végző kivitelezőnek kell biztosítani a tisztaságot.
70
(2)Beruházások esetén a birtokbavételtől a kivitelezés megkezdéséig a beruházónak (bonyolítónak), ezt követően a kivitelezés befejezéséig a kivitelezőnek kell gondoskodni az általa elfoglalt terület tisztántartásáról.
71
(3)Építésnél, bontásnál vagy tatarozásnál a munkálatokat úgy kell végezni, az építési és bontási anyagokat, a kiásott földet úgy kell tárolni, hogy por és egyéb szennyeződés ne keletkezzen.
72
(4)Közterületen építési, bontási anyagot a polgármester által kiadott közterület-használati engedélyben meghatározott területen, az engedélyben megjelölt módon és időtartamig szabad tárolni. Magánterületen engedély nem szükséges, de csak olyan anyagot szabad tárolni, amely közegészségügyi szempontból veszélytelen.
73
(5)Közterületen bárminemű burkolat (úttest, járda stb.) felbontása csak a helyi közútkezelő, az országos közúthálózatba tartozó utak tekintetében a közút kezelőjének hozzájárulásával lehetséges.
74
(6)Amennyiben a munkálatok végzése során építési törmelék, illetve hulladékanyag keletkezik, úgy azt folyamatosan, legkésőbb a munka befejezésétől számított 48 órán belül a kivitelezést végző szervnek vagy személynek el kell szállítani a kijelölt szeméttelepre, és a közterületet helyre kell állítani, illetőleg meg kell tisztítani.”
75
(7)Tilos közútra, útpadkára salakot, építési törmeléket, illetve szemetet szállítani és helyezni! Közterületre kihordott szemetet vagy építési törmeléket az érintett ingatlan tulajdonosa köteles felszólításra 24 órán belül saját költségén összetakarítani, illetve elszállítani a kijelölt szeméttelepre.
67
Beiktatta a 15/2008. (IV.27.) önkormányzati rendelet 1. §-a, hatályos 2008. 05. 01-től Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet, hatályos 2007. 10. 01-től 69 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 10. § (1) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 70 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 10. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 71 Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 10. § (3) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 72 Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 10. § (4) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 73 Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 10. § (5) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 74 Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 10. § (6) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 75 Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 10. § (7) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 68
12 76
VII. cím
Hirdetményekre vonatkozó szabályok 11. §. 77
(1)Közterületen hirdetményt, plakátot csak az e célra rendszeresített helyen szabad elhelyezni. Tilos az építményeket, kerítéseket, élőfákat bármilyen felirattal megrongálni. A közszemérmet és közízlést sértő feliratokat a tulajdonos 24 órán belül köteles saját költségén eltávolítani.
78
(2)Épületen (kapun, ablakon stb.) egyéb létesítményben lévő, idejét múlt hirdetményt az elhelyező köteles eltávolítani, legkésőbb a felhívás kézhezvételétől számított 3 napon belül, köteles továbbá az így keletkezett hulladék összegyűjtéséről és elszállításáról is gondoskodni.
79
(3) (4) 81 (5) 82 (6) 80
83
VIII. cím
Egyéb rendelkezések 12. §. 84
(1) Közforgalmú közúti közlekedés céljára szolgáló tömegközlekedési járművek esetében: a) a közterületen lévő üzemi területek, pályaudvarok tekintetében a járművet üzembentartó, b) a belterületen lévő és az a./ pont alá nem tartozó váróhelyiségek, várakozóhelyek, a járdaszigetek és a járdától füvesített területtel vagy egyéb módon elkülönített megállóhelyek tekintetében a szolgáltató, c) vasutat keresztező járda esetében a vasút üzembentartója, d) a külterületen lévő és az a.) pont hatálya alá nem tartozó váróhelyiségek, várakozóhelyiségek és megállóhelyek tekintetében a közforgalmi jármű üzembentartója, autóbusz megállóhelyek tekintetében a közút kezelője köteles a rendszeres tisztántartásról, síkosság-mentesítésről, hó, közterületi hulladék eltakarításáról, portalanításáról gondoskodni.
76
Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet, hatályos 2007. 10. 01-től Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 11. § (1) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 78 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 11. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 79 Hatályon kívül helyezte a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 18. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től. 80 Hatályon kívül helyezte a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 18. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 81 Hatályon kívül helyezte a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 18. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 82 Hatályon kívül helyezte a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 18. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 83 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet, hatályos 2007. 10. 01-től 84 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 12. § (1) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 77
13
85
(2) (3)
86
87
13. §
88
14. §
89
15. §
III. Fejezet A települési szilárd hulladék kezelése, a köztisztasági szolgáltatás
16. §. (1) Jászladány Nagyközség Önkormányzata belterületen az általa szervezett települési szilárd hulladék összegyűjtését, elszállítását és ártalommentes elhelyezését szervezett helyi közszolgáltatás útján biztosítja. (2) Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletkező vagy birtokába került települési szilárd hulladékot az e rendeletben meghatározott módon vagy helyen gyűjteni, továbbá hasznosításáról vagy ártalmatlanításáról gondoskodni. E kötelezettség teljesítése során az ingatlantulajdonos köteles: a.) az ingatlanán keletkező hulladék mennyiségét alacsony szinten tartani, b.) települési szilárd hulladékot – különös tekintettel a hulladék további kezelésére – az elszállítására való átvételéig gyűjteni, illetve tárolni, ennek során megfelelő gondossággal eljárni annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérdekét ne veszélyeztesse, a természetes és épített környezet ne szennyezze, a növény – és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja, c.) az ingatlanán keletkező települési szilárd hulladék kezelésére az önkormányzat által szervezett közszolgáltatást igénybe venni, illetve a hulladékot a begyűjtésre e rendeletben feljogosított szolgáltatónak átadni és a közszolgáltatási díjat megfizetni. (3) Külterületi ingatlanok tulajdonosai a települési szilárd hulladék elszállítását a kijelölt hulladéklerakóra saját maguk kötelesek végezni, és azt az átvételi bizonylat megőrzésével igazolni. Gazdálkodó szervezetek saját maguk is gondoskodhatnak a keletkezett ipari hulladékok elszállításáról, ártalmatlanításáról a hatályos jogszabályi rendelkezések betartásával. (4) Jászladány Nagyközség Önkormányzata a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatás ellátásával a saját tulajdonát képező Nagyközség Üzemeltetési és 85
Hatályon kívül helyezte a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 18. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től Hatályon kívül helyezte a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 18. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 87 Hatályon kívül helyezte a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 18. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 88 Hatályon kívül helyezte a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 18. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 89 Hatályon kívül helyezte a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 18. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 86
14 Vagyonkezelő Intézményt (továbbiakban: szolgáltató) bízza meg, valamint felruházza az e rendeletben megfogalmazott jogosítványokkal. 17. §. (1) Települési hulladékot, ezen belül háztartási hulladékot és egyéb szilárd hulladékot csak az erre a célra megépített illetve kijelölt ártalmatlanító helyen, a vonatkozó üzemeltetési szabályok és előírások szigorú betartásával szabad elhelyezni. (2) Kijelölt települési hulladéklerakó: a Jásztelki Regionális Hulladéklerakó telep; Jásztelek, 091/5 hrsz, fenntartója és üzemeltetője: REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Kft. (3) A Jásztelki Regionális Hulladéklerakón elhelyezhető hulladékok díjtétele az 1. számú mellékletben található. (4) Jászladány közigazgatási területén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatás teljesítésére, az önkormányzattal kötött szerződés alapján a Hgt. 28. §.-ában meghatározott tartalmi szempontokat figyelembe véve a NÜVI jogosult. (5) Települési folyékony hulladékot elhelyezni csak hatóságilag engedélyezett, erre a célra kialakított fogadó műtárgyon lehet. 18. §. (1) A kötelező közszolgáltatás igénybevételével a tulajdonos és a szolgáltató között – a Ptk. közüzemi szerződésekre vonatkozó szabályok szerint – szerződéses jogviszony jön létre. A lakossági hulladékszállításra vonatkozó közszolgáltatási szerződés e rendelet alapján az ingatlan tulajdonjogának, vagy használati jogának megszerzésével, a szolgáltatóval kötött egyedi szerződéssel jön létre. (2) Gazdálkodó szervezetek és a szolgáltató között külön szerződést kell kötni. (3) Nem jön létre, illetve szünetel a szerződés, ha: a.) az ingatlant nem használják, és azt a tényt a szolgáltatónak bejelentik (2. §. (1) bek. v. pont) b.) a tulajdonos időleges távollétét előzetesen a szolgáltatónak bejelenti, és a bejelentés megfelel a tényeknek (2. §. (1) bek. v. pont). Az előzetes írásbeli bejelentést 5 napon belül kell megtenni. A bejelentés elmulasztása jogvesztő. (4) A lakossági hulladékszállítás kukás formában történik. A hulladék begyűjtésének, elszállításának rendjét (gyakoriságát, útvonalát és időpontját) a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. A gyűjtés heti egyszeri alkalommal történik, szállítási napok közhírelléséről a NÜVI gondoskodik. (5) A rendszeresített kuka edényzet térfogatát meghaladó hulladék elszállítása e célra rendszeresített emblémás fóliazsákokban lehetséges. A szolgáltatás igénybevétele az e rendeletben meghatározott díj ellenében, a szolgáltatótól vásárolt fóliazsákban lehetséges.
15
(6) A települési folyékony hulladék elszállítását az Önkormányzattól, az intézményektől, és az önkormányzati lakásoktól a szolgáltató végzi, a lakosságtól és a vállalkozásoktól, pedig környezetvédelmi hatósági engedéllyel rendelkező magánvállalkozók szállítják el a szabványelőírásnak megfelelő járművel. (7) A szolgáltató feladatai és kötelességei a köztisztasági közszolgáltatás végrehajtásakor: a.) a rendelet hatálya alá tartozó hulladékot köteles rendszeresen elszállítani a regionális hulladéklerakó telepre, b.) a szolgáltató köteles a szabványosított kukák, gyűjtőtartály kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal elvégezni. c.) a háztartási hulladék elszállítását úgy kell megszerveznie, hogy az ünnep- és munkaszüneti nap miatt, valamint az akadályoztatás esetén kimaradt szállítást haladéktalanul pótolja, a pótlás napját közhírelje. d./ a szolgáltató gondoskodik a közterületi kukák, konténerek körzetének tisztántartásáról, a kijelölt ürítési napokon, oly módon, hogy azzal szennyezést nem okozhat a lakosságnak. (8) Szemetet felhalmozni nem szabad, azt a megadott szemétszállítási napon elszállítás céljából a szolgáltatást végző szerv rendelkezésére kell bocsátani. (9) A hulladékgyűjtő tartályban nem helyezhető el inerthulladék (pl. építési, bontási törmelék, föld, sár, ipari salak), veszélyes hulladék (pl.: festék, gyógyszer, vegyszer, állati tetem), gépjármű alkatrész, trágya, hó, fertőző- vagy robbanásveszélyes anyag, tűzveszélyes hulladék (pl. forró salak), illetve olyan hulladék, amely veszélyezteti a szállítással foglalkozó dolgozók testi épségét, vagy begyűjtése során a gépkocsi műszaki berendezésében rongálódást idézhet elő, és ártalmatlanítása során veszélyezteti a környezetet. 90
(10) Ha a szolgáltató dolgozói azt észlelik, hogy a tartályban a (9) bekezdésben megjelölt anyagot, tárgyat helyeztek el, a kiürítést jogosultak megtagadni. Az ürítés megtagadásáról a tulajdonost az ok feltüntetésével értesítik.
(11) A szolgáltatást végző dolgozóknak a gyűjtőedények megrongálása nélkül kell a szemétszállítással kapcsolatos feladatokat ellátni. 19. §. (1) A tulajdonos feladatai és kötelességei a köztisztasági közszolgáltatás igénybevételekor: a.) köteles gondoskodni a 110 literes szabvány kuka, a szabványos rendszeresített és szerződött edényzet térfogatát meghaladó mennyiség elhelyezésére szolgáltató által forgalmazott emblémás fóliazsák beszerzéséről b.) a háztartási hulladékot tartalmazó kukát, emblémás fóliazsákot a szállítási napokon (átadási napokon) a közterületre, (átadási hely) földes utcákban az utca járhatatlansága idején (csapadékos időszakban) gyűjtőedényzetet a legközelebbi szilárd útburkolat mellé köteles a szolgáltató által megjelölt időpontig kihelyezni. 90
Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 13. § (1) bek., hatályos 2007. 10. 01-től
16 c.) a jelen rendeletben meghatározott szabványos gyűjtőedényt használni d.) a kukák tisztántartásáról, fertőtlenítéséről gondoskodni e.) amennyiben az edények tárolása közterületen történik, az edényt használó ingatlan tulajdonosa köteles a tárolóhely környékét rendben tisztán tartani. 91
f) Az elszállítandó hulladékot úgy kell elhelyezni a közterületen, hogy a jármű- és a gyalogosforgalmat ne akadályozza, a begyűjtő szállítóeszköz által jól megközelíthető legyen, a zöldterületet és a növényzetet ne károsítsa, továbbá ne járjon baleset, vagy károkozás veszélyének előidézésével.
(2)
a.) A köztisztasági közszolgáltatásba bevont területeken fekvő nem lakáscélú helyiségek tulajdonosai a lakóházak hulladéktároló edényeit nem használhatják, külön tárolóedényt kötelesek biztosítani, illetve bérelni és a közszolgáltatásra szerződést kötni a szolgáltatóval. b.) A közületek és gazdálkodó szervezetek esetében a szolgáltatást igénybe vevő köteles biztosítani az edényzet tisztántartását, fertőtlenítését, javítását. 20. §.
(1) A lakossági közszolgáltatás ellátásáért a tulajdonos e rendelet szerinti díjat köteles fizetni. A díjat a képviselőtestület évente felülvizsgálja. (2) a.) 92 93 b.) A folyékony hulladék elszállítási díja az intézményektől, önkormányzati lakásoktól, a szolgáltató által: 600,-Ft/m3 + 15 % ÁFA = 690,-Ft/m3. (3) A megfizetés rendje: a.) szilárd hulladéknál kéthavonta a tárgyhónapot követő hó 15-ig. Módja: a szolgáltató telephelyén készpénzzel, díjbeszedőknél, illetve átutalással. b.) A folyékony hulladék elszállítása esetén a szolgáltató által adott számla ellenében. (4) A (2) bekezdés a.) pontjában meghatározott szilárd hulladék szállítási, ártalmatlanítási díj a magánháztartásokra vonatkozik. A (2) bek. a.) pontja alá nem tartozók külön szerződés alapján a szolgáltatóval kötött megállapodás szerint kötelesek a fizetést teljesíteni. (5) Kintlévőség behajtása, a szolgáltató kezdeményezésére közadók módjára történik a Hgt. 26. §. (1) – (4) bekezdése alapján. 21. §. (1) A lakossági háztartási hulladékgyűjtési közszolgáltatásért fizetendő begyűjtés és szállítási díjból az ingatlan tulajdonosát kérelem alapján díjfizetési kedvezmény illeti meg. A kérelmet a Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani.
91
Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 14. § (1) bek., hatályos 2007. 10. 01-től Módosította: 23/2012. (XII.13.) önkormányzati rendelet. 93 Hatályon kívül helyezte a 8/2013. (III.30.) önkormányzati rendelet 92
17 (2) Díjfizetési kedvezmény adható: a)
Ha az ingatlan tulajdonosa 70 éven felüli, a díjkedvezmény mértéke: az éves díj 25 %-a.
b)
Ha az ingatlan tulajdonosa 70 éven felüli és egyedülálló, a díjkedvezmény méretéke: az éves díj 50 %-a.
c)
Ha az ingatlan tulajdonosa 80 éven felüli, a díjkedvezmény mértéke: az éves díj 50 %-a.
(3) Az e rendeletben szabályozott díjfizetési kérelem elbírálásáról a Képviselőtestület által átruházott hatáskörben eljárva a polgármester dönt. 22. §. (1) Az egyéb szilárd hulladék elszállításáról azon ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia, ahol a hulladék keletkezett. (2) Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Nagyközség Üzemeltetési és Vagyonkezelő Intézménye lomtalanítási akciót szervez és bonyolít le, évi két alkalommal, előzetesen meghirdetett időszakban és módon, amelyről a lakosságot előzetesen értesíteni kell. (3) A szolgáltatást igénybe vevő köteles együttműködni a hulladék mennyiségi csökkentését célzó, illetve a háztartásokban képződő veszélyes hulladék-komponensek elkülönített gyűjtését igénylő kezdeményezésekben, különösen a szelektív hulladékgyűjtésben, a szerves anyagok komposztálásában. IV. Fejezet 94
Az avar és kerti hulladékok nyílttéri, valamint, gumi és műanyag hulladék nyílt és zárttéri égetése 23. §.
(1) Avart és kerti hulladékot csak jól kialakított tűzrakóhelyen és telken szabad égetni úgy, hogy az az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és az égetés hősugárzása kárt ne okozzon. (2) Az égetendő kerti hulladék nem tartalmazhat más kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot (PVC, veszélyes hulladék). (3) A szabadban tüzet gyújtani, tüzelőberendezést használni csak úgy lehet, hogy az a környezetére tűz- vagy robbanásveszélyt ne jelentsen. (4) A szabadban a tüzet és üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, s veszély esetén, vagy ha arra szükség nincs, a tüzet azonnal el kell oltani. (5) A tüzelés, a tüzelőberendezés használatának színhelyén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétbe helyezni, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható. (6) A hatóságilag elrendelt általános tűzrakási tilalom alól e rendelet nem ad felmentést! 95
(7) Gumi és műanyaghulladék nyílttéri és zárt tüzelőberendezésben történő égetése egyaránt tilos.
94 95
Módosította: 15/2008. (IV.27.) önkormányzati rendelet 3. §-a, hatályos 2008. 05. 01-től Beiktatta a 15/2008. (IV.27.) önkormányzati rendelet 4. §-a, hatályos 2008. 05. 01-től
18
96
V. Fejezet
Szelektív hulladékgyűjtés 24. §. 97
(1) Szelektív hulladékgyűjtést – kizárólag üveg, tiszta papír, műanyag, valamint fém doboz – a 3. számú mellékletben megjelölt helyen az R. 2.§-ában meghatározottak a Hgt. 5. §. (5) bekezdés és a 12.§. (1) bekezdés alapján lehet igénybe venni. A hulladékot az ott meghatározottak szerint elkülönítetten, szennyeződésmentes, üres állapotban lehet gyűjteni. 98
VI. Fejezet
A köztisztasági rendelkezések betartásának ellenőrzése 25. §. (1) Jelen rendelet betartásának ellenőrzéséről, végrehajtásáról a jegyző a közterület felügyelet útján gondoskodik. 99
(2) Szabálysértést követ el és 30.000,- Ft-ig terjedő bírsággal sújtható, aki e rendelet: 3. §. (2), (3), (4), (7) bek., 5. §. (1), (2), (3), (4), (5), (6), (7), (9), (10), (11) bek., 6. §. (3) bek., 7. §., 8. §., 9. §., 10. §. (1), (2), (3), (7) bek., 11. §., 12. §., 16. §. (2), 18. §. (9) bek., 19. §. (1) bek., 23. §. valamint 27. §. (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket, előírásokat megsérti.”
100
(3) A (2) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt az önkormányzat képviselőtestülete hivatalának erre felhatalmazott ügyintézője, és a közterület felügyelő ötszáztól tízezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki.”
101
(4) A szabálysértési eljárás kezdeményezése, a helyszíni bírságolás nem mentesít a rendeletben foglaltak betartása, végrehajtása alól.
102
(5) A KEDVTELÉSBŐL TARTOTT ÁLLATOK TARTÁSÁNAK SZABÁLYAI 103
96
26. § 104
Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet, hatályos 2007. 10. 01-től Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 15. § (1) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 98 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet, hatályos 2007. 10. 01-től 99 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 16. § (1) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 100 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 16. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 101 Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 16. § (3) bek., hatályos 2007. 10. 01-től 102 Hatályon kívül helyezte a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 18. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 103 Hatályon kívül helyezte a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 18. § (2) bek., hatályos 2007. 10. 01.-től 104 Módosította a 1/2015. (II. 02.) rendelet 1. §-a, hatályos 2015. február 2-től. 97
19 (1) A település egész területén a kedvtelésből tartott állatok száma kizárólag szaporulat esetében, és legfeljebb a szaporulat számával, a szaporulat 3 hónapos koráig haladhatja meg az alábbiakban meghatározott számot: a) A település területén kertes családi házaknál legfeljebb 3 db eb tartható, oly módon, hogy az állattartónak gondoskodni kell arról, hogy az ebek szükségtelen ugatással ne zavarják a szomszédos ingatlan lakóinak nyugalmát. b) A többlakásos lakóépületekben lévő lakásokban legfeljebb 1 db kutya és 2 db macska tartható és azok egyszeri szaporulata 3 hónapos korig. (2) Többlakásos lakóépület közös udvarán ebet csak az összes tulajdonostárs hozzájárulásával lehet tartani. (3) Az állattartó halála esetén az állatok elhelyezéséről (további gondozásáról) a mindenkori örökös köteles gondoskodni. (4) Az ebtartás kiegészítő szabályai: a) Az állattartó köteles ebét úgy tartani, hogy az a szomszédok nyugalmát ne zavarja, anyagi kárt ne okozzon, testi épséget és egészséget ne veszélyeztessen. b) Az eb tulajdonosa köteles gondosodni arról, hogy az eb tartási helyét ne hagyhassa el. c) Bekerített ingatlanon az eb szabadon csak úgy tartható, hogy onnan az eb sem a szomszédos ingatlanra, sem a közterületre ne juthasson át, oda kinyúlni, kiharapni ne tudjon. d) Az eb tartási helyének tekintetében – a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010.(II.26.) Korm. rendelet 14. § (5) – (7) bekezdések rendelkezésein túl – ha az állattartó az ebet kennelben tartja, a kennel a szomszéd kerítésétől számított 2 méter (védő) távolságon kívül építhető. e) A bekerítetlen ingatlanon ebet szabadon tartani tilos. f) A szabadon tartott ebek esetén a telek, a ház (lakás) bejáratán a harapós kutyára utaló figyelmeztető táblát szembetűnő módon el kell helyezni. (5) Belterület közterületén ebet csak pórázon lehet vezetni. Közterületen ebet csak olyan személy vezethet, aki az eb irányítására, kezelésére és féken tartására képes. (6) Kutyát – vakvezető, mozgáskorlátozottat segítő kutya kivételével – vendéglátó egységbe, piac területére, bölcsődébe, óvodába, napközi otthonba, kulturális, oktatási, szociális és egészségügyi intézménybe, ügyfélforgalmat lebonyolító közintézmény épületébe bevinni, illetve beengedni tilos. (7) Az eb által okozott közterületi szennyeződést a tulajdonos köteles haladéktalanul eltávolítani. (8) A gazdátlan kóbor ebet az arra feljogosított személy befogja és elszállítja, ahol az állatot 14 napig őrzi, mely időn belül: a) Az így befogott ebet az eb tulajdonosa az oltási igazolás bemutatásával, a tartási költségek megtérítése mellett kiválthatja. b) Az eb befogására feljogosított személy köteles a chip, vagy tetoválási szám alapján megkísérelni az eb tulajdonosát megkeresni. (9) A 14 napon túl ki nem váltott gazdátlan eb értékesíthető vagy – az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény az állat életének kioltásával kapcsolatos rendelkezéseit betartva – elaltatható. (10) Eljárási szabály:
20 E rendelet szabályainak megsértése esetén – amennyiben az intézkedésre jogszabály nem a jegyzőt vagy más szervet jogosítja fel – a polgármester az állattartót megfelelő tartásra kötelezi, illetve az állattartást korlátozza vagy megtiltja. 105
VII. Fejezet Záró rendelkezések 27. § (1) Ez a rendelet 2004. május 01.-én lép hatályba, kihirdetéséről és felülvizsgálatáról a jegyző gondoskodik. (2) A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Jászladány Nagyközség Önkormányzata 22/2003. (XI. 28.), 8/2003. (II. 14.), 21/2002. (XII. 13.), 21/2001. (XI. 2.), és a 19/2001. (IX. 14.) számokon többször módosított 13/2001. (VI. 29.) számú, valamint a 1992. évi 10. számú rendeletei. (3)
106
A jelenleg működő üzletek, és vendéglátó egységek 2007. november 30.-ig, az újonnan létesülő egységek a működési engedély megszerzéséig kötelesek a hulladékgyűjtő edényzetet elhelyezni.
Jászladány, 2004. április 27. Dankó István sk. polgármester
Lajkó Terézia sk. jegyző
Kihirdetési záradék A rendelet kihirdetésre került 2004. április 30. napján. Lajkó Terézia sk. Jegyző Egységes szerkezetbe foglalta 2015. február 2-án:
Lajkó Terézia sk. Jegyző
105 106
Módosította: 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet, hatályos 2007. 10. 01-től Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 17. § (1) bek., hatályos 2007. 10. 01-től
21 1. számú melléklet
Jásztelki Regionális Hulladéklerakón elhelyezhető hulladékok díjtételei (Ft/kg) 2004. január 01.-től EWC kód 010504 010508 070213 100908 150101 150102 150107 160103 161104 170904 200101 200102 200136 200139 200140 200201 200202 200301 200301/1 200303 200307 200399
Megnevezés Édesvíz diszperziós közegű fúrási iszapok és hulladékok Klorid tartalmú fúróiszapok és hulladékok Hulladék Műanyagok Fémöntésre használt öntőanyagok és formák (Öntödei homok) Papír és karton csomagolási hulladékok Műanyag csomagolási hulladékok Üveg csomagolási hulladékok Termékként tovább nem használható Gumiabroncs (technikai célra) Kohászati folyamatokban használt bélés és Tűzálló tégla hulladékok Építési és bontási hulladékok Papír és karton hulladék Üveg hulladék Kiselejtezett elektromos és elektronikai berendezések hulladékai Műanyag hulladékok (polisztirol hab polietilén hab) Fémek Biológiailag lebomló hulladékok (komposztálóható hulladékok) Talaj és kövek Kevert települési hulladék (Termelési hulladék) Egyéb települési hulladék Úttisztításból hulladék Lom, hulladék Közelebbről nem meghatározott lakossági hulladék Megjegyzés: Az árak az áfát nem tartalmazzák!
Társulás területéről
Társulás területén kívül
Kedvezményes
Normál
2,50 2,50 6,60
2,50 2,50 6,60
0,50
0,50
0,00 0,00 0,00
0,00 0,00 0,00
8,48
8,48
0,00
0,00
0,00 3,50 5,90
0,00 3,50 5,90
126,00
126,00
23,5-47 0,00
23,5-47 0,00
1,20
1,70
0,00 5,90 5,36 0,00 3,50 3,50
0,00 5,90 5,36 3,50 5,65 5,65
22
2. számú melléklet A szilárd hulladék gyűjtése és szállítása hetente egy alkalommal, keddi, szerdai, csütörtöki napon történik, az alábbi útvonalon:
Kedden: Tisza u., Béke u., Vasút u., Baross u., Petőfi S. u., Dobó u., Jászkiséri u., Gorkij u., Szűcs u., Alkotmány u., Csárda u., Kovács u., Liszt F. u., Cserháti u., Tűzoltó u., Jász u., Jókai u., Akácfa u., Ibolya u., Gólya u., Bartók B. u., Óvoda u., Ady E. u., Besenyszögi u., Nagytemető u., Kenderföld u., Új u., Sas u., Sugár u., Arany J. u., Deák F. u., Dózsa Gy. u., Erzsébet u., Tavasz u., Széchényi u.
Szerdán: Szent István K. u., Fekete P. u., Liget u., Botond V. u., Töhötöm V. u., Huba V. u., Tas V. u., Kond V. u., Ond V. u., Előd V. u., Álmos V. u., Szentgyörgyi u., Bodzás u., Szikszai u., Pillangó u., Nyár u., Hóvirág u., Táncsics M. u., Remecz M. u., Vadász u., Juhász I. u., Bajcsy telep u., Tó u., Gát u., Vendel u., Szép u., Nagydabi u., Újszászi u., Dr. Izsó u., Damjanich u., Honvéd u., Nefelejcs u., Kisdabi u., Dabi új u., Szegfű u., Iskola u., Szent F. u.
Csütörtökön: Kossuth L. u., Hősök tere, Szabadság tér, Posta u., Rózsa F. u., Vörösmarty u., Sziráki u., Mátyás u., Rákóczi u., Halász u., Dohány u., Szent László K. u., Sotu u., Garami u., Villám u., Nótás u., Munkás u., Rácz A. u., Szélmalom u., Vásártér u., Kender u., Mező u., Katona u., Attila u., Kiss J. u., Lehel u., József A. u., Bem J. u., Bem Apó telep, Zsák u.
23 107
3. számú melléklet
Szelektív hulladékgyűjtő szigetek
Sorszám
107
Helye
Pontos címe
1
Piactér
Szabadság tér 1338 hrsz
2
Benzinkút mellett
Dózsa Gyö9rgy utca 559/1 hrsz
3
Varroda mellett
Petőfi Sándor utca 1800 hrsz
4
Galván & Elox Kft mellett
Liget utca 2443 hrsz
5
„Dabi” temető előtt
Jókai utca 136 hrsz
6
Sportpálya előtt
Nagytemető utca 293 hrsz
Beiktatta a 12/2007. (IX.16.) önkormányzati rendelet 3. §-a, hatályos 2007. 10. 01.-től
24 108
4. számú melléklet
Az alábbi közterületeken gyalogos bejárattól 10 m-en belül tilos a dohányzás
-
108
a játszótereken, az oktatási, kulturális és köznevelési feladatok ellátására rendelt épületeket övező közterületen, az egészségügyi feladatok ellátására rendelt épületet övező közterületen, a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátására rendelt épületeket övező közterületen, az egyházi intézményeket övező közterületen, a Hősök terén.
Beiktatta a 15/2008. (IV. 27.) önkormányzati rendelet, hatályos 2008. 05. 01-től