Lakossági Ügyfelek részére szóló Egységes Fizetési Számlatermékek Hirdetménye v.4.
HUNGÁRIA TAKARÉK Takarékszövetkezet www.hungariatakarek.hu Egységes Fizetési Számlatermékek Hirdetménye Lakossági ügyfelek részére Hatályos: Közzététel napja:
2015. október 20. napjától 2015. október 19.
Betétbiztosítás Országos Betétbiztosítási Alap A Lakossági Ügyfelek részére szóló Egységes Fizetési Számlatermékek keretén belül nyitott fizetési számlán – a hitelkereten felül elérhető pénzösszeg - az Országos Betétbiztosítási Alap (továbbiakban OBA) által védett. Tájékoztatjuk, hogy a Hitelintézet – évente egyszer díjmentesen – köteles az OBA által megfogalmazott egységes Ügyfél-tájékoztatót ügyfelei rendelkezésére bocsátani melyet a Hitelintézet a betétes kifejezett kérése alapján bocsátja a betétes rendelkezésére, postai úton vagy a Hitelintézet ügyfélfogadásra kijelölt helyiségében történő személyes átadással. Az Ügyfél-tájékoztató tartalmazza a betétes neve alatt – a Hitelintézetnél, az adott időpontban nyilvántartott – OBA által biztosított betéteinek összegét, mint konszolidált biztosított betéti (KBB) információt. A KBB adat mutatja meg, hogy az OBA egy ügyfél egy hitelintézetnél tartott összesen mekkora összegű megtakarítását biztosítja (azaz a Hitelintézet fizetésképtelensége esetén ennyit fizet az OBA az ügyfélnek). Az Országos Betétbiztosítási Alap által nyújtott biztosításról a www.oba.hu honlapon tájékozódhat. A betétbiztosításra vonatkozó részletes információkat a Hitelintézet Ügyféltereiben kifüggesztett - alább megjelölt - dokumentum tartalmazza: A kondíciókra vonatkozó hirdetményeiben, valamint a PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS Ü Z L E T S Z A B Á L Y Z A T Á N A K elválaszthatatlan mellékletét képező általános szerződési feltételekben teszi közzé.
Szövetkezeti Hitelintézetek Tőkefedezeti Közös Alap, Takarék Garanciaközössége Hitelintézetünk tagja takarékszövetkezetek országos, egyetemleges felelősségen alapuló garanciaközösségének. A garanciaközösség révén a Hitelintézetnél számlát vezető, vagy betétet elhelyező ügyfelek – magánszemélyek, vállalkozások és önkormányzatok – kettős védelmet élveznek: az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) védelmén felül a takarékszövetkezeti szektor teljes vagyonával áll helyt bármely betétért, amelyet a garanciaközösség bármely tagjánál, bármely takarékszövetkezeténél helyeztek el. A Takarékszövetkezetek Garanciaközössége 2014. december 10étől működik teljes körűen, melytől kezdődően a szövetkezeti hitelintézetek, a Takarékbank Zrt. és a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete vállalt garanciát (felelősséget) egymásért. A garanciaközösség által nyújtott biztosítás részleteiről és feltételeiről a www.garanciakozosseg.hu honlapon tájékozódhat.
1 / 18
Lakossági Ügyfelek részére szóló Egységes Fizetési Számlatermékek Hirdetménye v.4. A Lakossági Ügyfelek részére szóló Egységes Fizetési Számlatermékek keretén belül nyitott fizetési számlák mindennapi pénzügyek kezelését könnyíti meg, egyéni számlahasználati szokásokhoz alakítható szolgáltatástartalommal. A jelen Hirdetmény a Hitelintézet által, a 18 év feletti lakossági Ügyfelek részére ajánlott fizetési számla és fizetési számlához kapcsolódó jellemző szolgáltatások kondícióit tartalmazza a Hirdetmény végén található Általános Feltételek részben foglaltak figyelembe vételével. Minden ettől eltérő ügyféligény esetén a Hitelintézet jogosult eldönteni a szolgáltatás teljesítésének elvállalását és annak díját. 1. Számlanyitással kapcsolatos kondíciók Új számlanyitáskor elhelyezendő minimum összeg* 2 000 Ft Számlanyitási díj (egyszeri) 0 Ft Számlatermék módosítási díj Egységes Fizetési Számlatermékre váltás esetén 2016. június 30. napjáig, akció keretében (számlacsomag váltási díj) díjmentes. Egyéb esetben az akciómentes díj: 500 Ft *Bankkártya igénylés esetén a bankkártya első éves díján felül értendő. 2. Számlavezetéshez kapcsolódó kamatok Számlavezetéshez kapcsolódó kamatok Látra szóló betéti kamat:
Kamat mértéke %-ban évi 0.01% (EBKM: 0.01%)
Kényszerhitel (overdraft hitel) kamata
34.50%
Fedezetlenségi (késedelmi) kamat
24.00%
Szabad pénzeszközeinek kedvezőbb kamatozással való elhelyezésére a Hitelintézet betétekre és befektetésekre vonatkozó ajánlatai alapján van lehetőség. A jelen Hirdetményben jelölt számlatermékekkel elérhető szolgáltatások és kondíciók: Szolgáltatás megnevezése Számlatermék neve: Takarék Lakossági Bankszámla
- Forint folyószámla
Teljeskörű fizetésforgalom Tranzakciós díj kedvezmények: - csoportos beszedési megbízásra
Teljeskörű bankkártya szolgáltatás - kedvezményes bankkártyás vásárlás NetB@nk szolgáltatás elérés - NetB@nk szolgáltatás - kedvezményes havi díj: 0 Ft SMS szolgáltatás - SMS szolgáltatás - kedvezményes havi díj: 100 Ft A kedvezmények visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30. napjáig érvényesek. A kedvezmények részletei a jelen Hirdetményen belül, az adott szolgáltatások kondícióinál kerültek megjelölésre. Devizaszámlákkal, betét- illetve hiteltermékekkel kapcsolatos részletes információkért kérjük, forduljon munkatársainkhoz! - Bankkártya szolgáltatás
3. Forint számlavezetéshez kapcsolódó díjak, jutalékok Havi számlavezetési díj minden megkezdett hónapra - Havi számlavezetési díj elektronikus kivonat esetén (NetB@nk szolgáltatás igénybe vétele mellett), valamint - Havi számlavezetési díj papír alapú kivonat esetén 2016. június 30. napjáig tartó akció keretében
Takarék Lakossági Bankszámla 400 Ft A havi számlavezetési díj 200 Ft, ha az ügyfél - a jelen Hirdetmény Függelékében megjelölt tipusú - hitelének havi törlesztése erről a számláról történik. 600 Ft
- Havi számlavezetési díj papír alapú kivonat esetén akciós időszakot követően
A havi számlavezetési díj 200 Ft, ha az ügyfél - a jelen Hirdetmény Függelékében megjelölt típusú - hitelének havi törlesztése erről a számláról történik.
A feltétel teljesülése esetén: 0 Ft A feltétel nem teljesülése esetén: 0 FT ***A feltételteljesítés vizsgálatakor a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt által - a jelen Hirdetmény alapján vezetett fizetési számlához - kibocsátott bankkártyával történt sikeres tárgyhavi vásárlások összesen összege kerül figyelembe vételre a vásárlás időpontja alapján. A terhelési feltétel nem teljesülése esetén korrekciós díjterhelés történik a tárgyhónapot követő naptári hónap 10. munkanapjáig. Korrekciós díj Tárgyhavi minimum 30,000 Ft összegű bankkártyás vásárlás feltétel teljesítésétől függően***
Számlakivonat Elektronikus kivonat (NetB@nk szolgáltatás igénybe vétele mellett) Papír alapú kivonat postai kiküldéssel, havi gyakoriság mellett Külön kérésre kiállított papíralapú kivonat v. kivonatpótlás Visszamenőleges forgalmi kimutatás
Takarék Lakossági Bankszámla 0 Ft 0 Ft 500 Ft / kivonat 500 Ft / oldal
Számlamegszüntetéssel kapcsolatos díj, a számlanyitástól számított 1 éven belül nyitott számla megszüntetése esetén Számlamegszüntetéskor történő elszámoláskor 1 000 Ft A Jelen Hirdetmény alapján vezetett fizetési számla megszüntetése esetén a számláról történő készpénzfelvétel, illetve átutalás minden esetben a Hirdetményben meghatározott költségek felszámítása mellett történik.
2 / 18
Lakossági Ügyfelek részére szóló Egységes Fizetési Számlatermékek Hirdetménye v.4. 4. Tranzakciós díjak, jutalékok 4.1. Belföldi forint fizetésforgalom 4.1.1. Forint jóváírás teljesítése Tranzakció / Díjtípus GIRO rendszeren keresztül beérkező átutalások jóváírása VIBER rendszeren keresztül beérkező átutalások jóváírása Bejövő nemzetközi átutalások jóváírása Beszedési megbízás kezdeményezése Beszedési megbízás kezdeményezéséből adódó jóváírás Készpénz átutalások (postacsekk) jóváírása (a Magyar Posta tarifatáblája szerint)
Számítási mód Alapdíj + Kiegészítő díj Alapdíj + Kiegészítő díj Alapdíj + Kiegészítő díj Alapdíj + Kiegészítő díj Alapdíj + Kiegészítő díj
%
Takarék Lakossági Bankszámla (Minimum / Maximum) 0 Ft (1) 0 Ft (1) 0 Ft (1) 0 Ft (1) 0 Ft (1) mindenkor érvényes postadíj
Alapdíj +
továbbá
250 Ft
0 Ft (1)
Kiegészítő díj
4.1.2. Forint terhelés teljesítése Tranzakció / Díjtípus Számítási mód Papíralapon leadott eseti forint átutalási megbízások Alapdíj + Hitelintézeten belüli, saját számlára Kiegészítő díj Hitelintézeten belüli, más ügyfél Alapdíj + számlájára Kiegészítő díj Alapdíj + Hitelintézeten kívülre Kiegészítő díj Átutalás Takarékbanknál vezetett saját Alapdíj + értékpapírszámlára Kiegészítő díj
Fix díj
%
Takarék Lakossági Bankszámla (Minimum / Maximum)
Fix díj 0 Ft (2)
0 Ft (1) 0.20% 0.30% 0.40% 0.30%
min: min: min: min:
200 Ft 400 Ft -
50 000 Ft 6 000 Ft 50 000 Ft 6 000 Ft
0 Ft (2) 0 Ft (2)
0 Ft (1)
Sürgősségi díj a tranzakció költségén felül NetB@nk szolgáltatáson keresztül leadott eseti forint átutalási megbízások Alapdíj + Hitelintézeten belüli, saját számlára Kiegészítő díj Hitelintézeten belüli, más ügyfél 0.10% Alapdíj + min: számlájára 0.30% Kiegészítő díj min: 0.20% Alapdíj + min: Hitelintézeten kívülre 0.30% Kiegészítő díj min: Rendszeres/állandó forint átutalási megbízások Alapdíj + Hitelintézeten belüli, saját számlára Kiegészítő díj Hitelintézeten belüli, más ügyfél 0.10% Alapdíj + min: számlájára 0.30% Kiegészítő díj min: 0.20% Alapdíj + min: Hitelintézeten kívülre 0.30% Kiegészítő díj min: Csoportos beszedési megbízások Csoportos beszedési megbízás teljesítése Alapdíj + felhatalmazó levél alapján 0.30% Kiegészítő díj min: Egyéb tranzakciók 0.50% Alapdíj + min: Azonnali átutalás VIBER-en keresztül 0.30% Kiegészítő díj min: Beszedési megbízás, hatósági átutalás, 0.40% Alapdíj + min: átutalási végzés 0.30% Kiegészítő díj min: A Hitelintézetnél fennálló kölcsön v. Alapdíj + hiteltörlesztés kapcsán történő Kiegészítő díj 0.30% min: számlaterhelések *A megjelölt díjak visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30. napjáig nem kerülnek terhelésre.
max: max: max: max:
1,000 Ft / tétel
0 Ft (1) 100 Ft 200 Ft -
max: max: max: max:
15 000 Ft 6 000 Ft 15 000 Ft 6 000 Ft
100 Ft 200 Ft -
max: max: max: max:
15 000 Ft 6 000 Ft 15 000 Ft 6 000 Ft
-
max: 6 000 Ft
15 000 Ft -
max: max: max: max:
-
max: 6 000 Ft
0 Ft (1)
0 Ft (3)
100 000 Ft 6 000 Ft 50 000 Ft 6 000 Ft
0 Ft (2) 0 Ft (2)
(1) Kedvezményes mérték került feltüntetésre. A kedvezmény visszavonását követően a díj mértéke 0.1% minimum 100 Ft. A kedvezmény visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30. napjáig érvényes. (2) Kedvezményes mérték került feltüntetésre. A kedvezmény visszavonását követően a díj mértéke 300 Ft A kedvezmény visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30. napjáig érvényes. (3) Kedvezményes mérték került feltüntetésre. A kedvezmény visszavonását követően a díj mértéke 50 Ft A kedvezmény visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30. napjáig érvényes.
3 / 18
Lakossági Ügyfelek részére szóló Egységes Fizetési Számlatermékek Hirdetménye v.4. 4.1.3. Forint fizetésforgalom egyéb díjai Állandó vagy csoportos beszedési megbízás rögzítése,
Takarék Lakossági Bankszámla 250 Ft / tétel - a Hitelintézetnél fennálló tartozás kiegyenlítésére: 0 Ft / tétel - egyéb esetben: 500 Ft / tétel
Felhatalmazó levél befogadása Teljesítésre befogadott megbízás utólagos módosítása a feldolgozást megelőzően
1000 Ft / tétel
Teljesítésre befogadott InterGiro2-es tranzakció törlése, visszahívása, a feldolgozást követően
2500 Ft / tétel
Sorbaállítási díj - fedezetlen utalások rendszerben tartása
50 Ft / tétel / nap
4.2. Deviza fizetésforgalom, valamint külföldet érintő forint fizetésforgalom 4.2.1. Jóváírás elszámolása Tranzakció / Díjtípus Devizaátutalás jóváírása (bankon belülről és kívülről)
Számítási mód Alapdíj + Kiegészítő díj
%
Takarék Lakossági Bankszámla (Minimum / Maximum)
Fix díj
0 Ft (1)
Devizajóváírás esetén alkalmazott árfolyam
deviza vételi árfolyam
4.2.2. Terhelések elszámolása Takarék Lakossági Bankszámla % (Minimum / Maximum) Tranzakció / Díjtípus Számítási mód Papíralapon leadott eseti megbízások (deviza vagy külföldet érintő forint tételekre) Alapdíj + Hitelintézeten belüli, saját számlára 0 Ft (1) Kiegészítő díj Hitelintézeten belüli, más ügyfél 0.30% Alapdíj + min: 1 500 Ft számlájára 0.30% Kiegészítő díj min: max: 6 000 Ft 0.40% Alapdíj + min: 3 000 Ft max: Hitelintézeten kívülre 0.30% Kiegészítő díj min: max: 6 000 Ft NetB@nk szolgáltatásen keresztül leadott eseti megbízások (deviza vagy külföldet érintő forint tételekre) Alapdíj + Hitelintézeten belüli, saját számlára 0 Ft (1) Kiegészítő díj Hitelintézeten belüli, más ügyfél 0.30% Alapdíj + min: 1 500 Ft max: számlájára 0.30% Kiegészítő díj min: max: 6 000 Ft 0.40% Alapdíj + min: 3 000 Ft max: Hitelintézeten kívülre 0.30% Kiegészítő díj min: max: 6 000 Ft A terhelések esetén alkalmazott árfolyam
Fix díj 300 Ft 1 500 Ft 1 500 Ft
1 500 Ft 1 500 Ft
deviza eladási árfolyam
A külföldi bankköltségek illetve a külföldi pénzforgalmi szolgáltatók költségei a jelen Hirdetményben szereplő díjakon felül értendőek. A kimenő deviza-átutalásoknál a költségviselés az alábbiak szerint alkalmazható: - SHA: a megbízó fél fizeti a pénzforgalmi szolgáltatójánál felmerült költségeket, a többi bank költségét a kedvezményezett viseli. - OUR: a megbízó fél fizeti mind a fizető, mind a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójánál felmerült költségeket. - BEN: a kedvezményezett fél fizeti mind a fizető, mind a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójánál felmerülő bankköltségeket. Ha a Megbízó nem jelöli meg vagy rosszul jelöli meg a költségviselés módját úgy a tétel SHA költségviseléssel kerül teljesítésre. Konverzióval Alkalmazható költségviselési módok az egyes átutalások esetén: Konverzió nélkül EGT-n belüli vezetett bankszámlára ÉS EGT állam devizanemében történő fizetés esetén SHA SHA, OUR EGT-n belüli vezetett bankszámlára ÉS EGT-n kívüli állam devizanemében történő fizetés esetén SHA, OUR EGT-n kívüli bankszámlára, bármely devizanemben történő fizetés esetén SHA, OUR, BEN EGT tagállamok: EU tagállamok, továbbá Norvégia, Liechtenstein, Izland EGT tagállamok pénznemei: HUF, EUR, GBP, DKK, NOK, SEK, CZK, PLN valamint CHF (Liechtenstein miatt) EGT-n kívüli államok pénznemei: USD, CAD, JPY 4.2.3. Egyéb díjak a 4.2. ponthoz Tranzakció / Díjtípus SWIFT igazolás / oldal Sürgősségi díj a tranzakció költségén felül Hibás v. hiányzó IBAN vagy BIC kód miatti költség Sorbaállítási díj - fedezetlen utalások rendszerben tartása
%
Takarék Lakossági Bankszámla (Minimum / Maximum)
Fix díj 1 800 Ft
0.50%
min: 3 000 Ft max: külföldi bank által felszámított díj továbbá 0.10% min: 1 500 Ft max: 0.5 EUR / tétel / nap Visszavonásig tartó akció keretében, de legkésőbb 2016. június 30. napjáig díjmentes.
Rendszeres / állandó deviza megbízás rögzítése, módosítása vagy törlése / tétel
1 500 Ft
(1) Kedvezményes mérték került feltüntetésre. A kedvezmény visszavonását követően a díj mértéke 0.1% minimum 100 Ft. A kedvezmény visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30. napjáig érvényes.
4 / 18
Lakossági Ügyfelek részére szóló Egységes Fizetési Számlatermékek Hirdetménye v.4. 4.3. Készpénzforgalmi megbízások 4.3.1. Készpénzbefizetés Takarék Lakossági Bankszámla Tranzakció / Díjtípus % (Minimum / Maximum) Fix díj Készpénzbefizetés - a Hitelintézet pénztárában (bankkártya nélkül) 0 Ft (2) Alapdíj + Forint készpénz befizetése 0 Ft (1) Kiegészítő díj Pénzérme befizetés 1.00% 0 Ft (2) Alapdíj + min: 100 Ft max: 250 000 Ft (címletenként 50 db felett) 0 Ft (1) Kiegészítő díj 0 Ft (2) Alapdíj + Valuta készpénz befizetése 0 Ft (1) Kiegészítő díj Készpénzbefizetés - Integráción belüli kölcsönös készpénz kisszolgálás keretében - Kölcsönös készpénz kiszolgálási szerződéssel rendelkező ügyfelek részére nem honos Hitelintézetnél 0 Ft (2) Alapdíj + Forint készpénz befizetése 0 Ft (1) Kiegészítő díj Pénzérme befizetés 1.00% 0 Ft (2) Alapdíj + min: 100 Ft max: 250 000 Ft (címletenként 50 db felett) 0 Ft (1) Kiegészítő díj 0.10% 300 Ft Alapdíj + Valuta készpénz befizetése 0 Ft (1) Kiegészítő díj Valutabefizetés esetén alkalmazott árfolyam
deviza vételi árfolyam
4.3.2. Készpénzkifizetés Takarék Lakossági Bankszámla Tranzakció / Díjtípus % (Minimum / Maximum) Fix díj Készpénzkifizetés (bankkártya nélkül) - a Hitelintézet pénztáránál 0.40% 0 Ft (2) Alapdíj + min: 600 Ft max: Forint készpénz felvétele 0.60% Kiegészítő díj min: max: 0.60% 0 Ft (2) Alapdíj + min: 600 Ft max: Valuta készpénz felvétele 0.60% Kiegészítő díj min: max: Készpénzkifizetés (bankkártya nélkül) - Integráción belüli kölcsönös készpénz kisszolgálás keretében - Kölcsönös készpénz kiszolgálási szerződéssel rendelkező ügyfelek részére nem honos Hitelintézetnél Készpénz felvétele 0.40% 0 Ft (2) Alapdíj + min: 3 000 Ft max: - előzetes fedezetbiztosítás esetén 0.60% Kiegészítő díj min: max: Készpénz felvétele 0.70% 0 Ft (2) Alapdíj + min: 20 000 Ft max: - promt fedezetbiztosítás esetén 0.60% Kiegészítő díj min: max: Valutakifizetés esetén alkalmazott árfolyam Készpénzkifizetéshez kapcsolódó egyéb díjak: Tranzakció / Díjtípus Előre bejelentett nagyösszegű forint illetve valuta készpénzfelvétel elmulasztásának, lemondásának díja
deviza eladási árfolyam
% 0.25%
Takarék Lakossági Bankszámla (Minimum / Maximum) min: 1 000 Ft
Fix díj
max: -
(1) Kedvezményes mérték került feltüntetésre. A kedvezmény visszavonását követően a díj mértéke 0.1% minimum 100 Ft. A kedvezmény visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30. napjáig érvényes. (2) Kedvezményes mérték került feltüntetésre. A kedvezmény visszavonását követően a díj mértéke 300 Ft A kedvezmény visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30. napjáig érvényes.
5 / 18
Lakossági Ügyfelek részére szóló Egységes Fizetési Számlatermékek Hirdetménye v.4. 5. Kapcsolódó szolgáltatások díjai Takarék Lakossági Bankszámla Nem igényelhető Igényelhető Igényelhető Igényelhető Igényelhető
5.1. Bankkártya szolgáltatás / elérhető kártyatípusok Maestro MasterCard nem dombornyomott PayPass MasterCard Standard MasterCard Gold VISA Online
5.1.1. Bankkártya kondíciók
MasterCard nem dombornyomott PayPass kártya
MasterCard Standard kártya
MasterCard Gold kártya
Kártyaigénylési kondíciók 3 500 Ft 5 000 Ft 100 000 Ft Kártyaigényléskor elhelyezendő minimum összeg Kártyadíjak Főkártya és Társkártya éves díja* 3 500 Ft 4 500 Ft 14 000 Ft Opcionális biztosítás havi díja** 165 Ft 165 Ft Bankkártya átvétele számlavezető kirendeltségen 0 Ft 90 napon belül át nem vett bankkártya díja 0 Ft (2) PIN kód módosítás díja 0 Ft (2) 0 Ft (2) Limitmódosítás díja Kártya pótlás, újragyártás díja 3 500 Ft 4 500 Ft 14 000 Ft (adatmódosítás, sérülés esetén) PIN újragyártás díja 600 Ft 1 000 Ft 10 000 Ft 10 000 Ft Kártya letiltás díja 2 000 Ft 2 000 Ft 2 000 Ft Kártyapótlás díja (kártya letiltást követően) nem lehetséges 275 USD Sürgősségi kártyapótlás külföldön*** nem lehetséges 200 USD Sürgősségi készpénzfelvét külföldön nem lehetséges 200 USD Meghiúsult vagy visszavont sürgősségi intézkedés díja Kártyalimitek 150 000 Ft 200 000 Ft 500 000 Ft Napi ATM limit Napi POS limit (POS készpénzfelvételre és vásárlási 300 000 Ft 300 000 Ft 1 000 000 Ft tranzakciókra együttesen) Egyenleglekérdezés bankkártyával (jelen Hirdetmény szerinti számlatermékhez meghirdetett bankkártyákra vonatkozóan) 60 Ft Egyenleg lekérdezés ATM-en keresztül 60 Ft Egyenleg lekérdezés POS terminálon keresztül Mini-kivonat lekérdezése ATM-en keresztül 0 Ft (2) (saját vagy integrációs ATM-en elérhető szolgáltatás) *A kibocsátás / újragyártás évében felszámított éves díj a kártyakibocsátás és kártyagyártás költségét, dÍját jelenti. **A biztosítás igénybevételéről szóló írásbeli nyilatkozat alapján kerül felszámításra. ***Nem tartalmazza a bankkártya ügyfél által megadott címre történő szállításának költségét. 5.1.2. Kártyatranzakciós díjak Tranzakció típus / Díjtípus
%
VISA Online kártya
5 000 Ft 3 500 Ft 165 Ft
3 500 Ft 1 000 Ft 2 000 Ft nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges 150 000 Ft 300 000 Ft
Takarék Lakossági Bankszámla (Minimum / Maximum)
Fix díj Alapdíj + 0 Ft (1) Kiegészítő díj Készpénzfelvét 1.00% 50 Ft Alapdíj + - saját ATM-ből 0 Ft (1) Kiegészítő díj Készpénzfelvét 1.00% 50 Ft Alapdíj + - integrációs ATM-ből 0 Ft (1) Kiegészítő díj Készpénzfelvét 1.50% 300 Ft Alapdíj + - belföldi idegen ATM-ből 0 Ft (1) Kiegészítő díj Készpénzfelvét 1.60% 3 EUR Alapdíj + - külföldi ATM-ből 0 Ft (1) Kiegészítő díj Készpénzfelvét 1.50% 300 Ft Alapdíj + - belföldi POS terminálon keresztül 0 Ft (1) Kiegészítő díj Készpénzfelvét 1.50% 3 EUR Alapdíj + - külföldi POS terminálon keresztül 0 Ft (1) Kiegészítő díj A Magyarországon elhelyezett ATM-ből történt forint készpénzfelvétel havonta az első két alkalommal, összesen 150,000 forint összeghatárig díj- és költségmentes a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény értelmében. Az igénybevétel feltételeiről szóló részletes tájékoztató valamint az ingyenes készpénzfelvételre szolgáló fizetési számla megjelölésére vonatkozó nyilatkozat elérhető a Hitelintézet honlapján, valamint a kirendeltségein. Vásárlás
(1) Kedvezményes mérték került feltüntetésre. A kedvezmény visszavonását követően a díj mértéke 0.1% minimum 100 Ft. A kedvezmény visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30. napjáig érvényes. (2) Kedvezményes mérték került feltüntetésre. A kedvezmény visszavonását követően a díj mértéke 300 Ft A kedvezmény visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30. napjáig érvényes.
6 / 18
Lakossági Ügyfelek részére szóló Egységes Fizetési Számlatermékek Hirdetménye v.4. 5.2. NetB@nk szolgáltatások NetB@nk Szolgáltatás igénylésének díja / regisztrációs díj NetB@nk szolgáltatás havi díja NetB@nk belépésről, letiltásról tájékoztató, aláíró és technikai SMS díj NetB@nk felhasználó letiltása, feloldása Kapcsolódó NetB@nk szolgáltatás alkalmazás(ok):
Takarék Lakossági Bankszámla Fix díj díjmentes 0 Ft (4)
5.3. SMS szolgáltatás SMS szolgáltatás Szolgáltatás igénylésének díja / szerződéskötési díj Havi díj - bankkártya tranzakciókról és/vagy számlatranzakciókról SMS üzenet díj SMS üzenet díj - belföldre SMS üzenet díj - külföldre
Takarék Lakossági Bankszámla Fix díj díjmentes
0 Ft (5) 250 Ft internetbank szolgáltatás
100 Ft / hó Fix díj 26 Ft (5) / üzenet 26 Ft (5) / üzenet Bankkártya tranzakciókra vonatkozóan: STRÁZSA szolgáltatás Számlatranzakciókra vonatkozóan: HÍRNÖK szolgáltatás
Kapcsolódó NetB@nk szolgáltatás alkalmazás(ok):
Takarék Lakossági Bankszámla A Hungária Takarékban jelenleg nem elérhető szolgáltatás
5.4. Automata egyenleg lekérdezés
(4) Kedvezményes mérték került feltüntetésre. A kedvezmény visszavonását követően a díj mértéke 300 Ft. A kedvezmény visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30. napjáig érvényes. (5) Kedvezményes mérték került feltüntetésre. A kedvezmény visszavonását követően a díj mértéke 40 Ft. A kedvezmény visszavonásig, de legkésőbb 2016. június 30. napjáig érvényes.
6. Egyéb díjak Fedezet igazolás Igazolt fedezet összeg alapján Egyéb díjak Haláleseti kedvezményezett jelölése (megbízásonként)
Takarék Lakossági Bankszámla (Minimum / Maximum) Fix díj min: 1 100 Ft max: Fix díj 1 000 Ft 500 Ft Társtulajdonos, Állandó meghatalmazott (számla felett Az első alkalommal történő állandó meghatalmazott(ak) / rendelkező(k) bejelentése esetén rendelkező) bejelentése / törlése nem kerül felszámításra. Számlatulajdonos kérésére kiállított bankinformáció* 1 000 Ft Egyéb igazolás, bankinformáció 1 000 Ft Irattári tétel visszakeresése - 1 évnél régebbi tétel 2 500 Ft Irattári tétel visszakeresése - 5 évnél régebbi tétel 15 000 Ft Igazolás és egyéb okirat másolásának díja / oldal 25 Ft Eseti értesítési díj (telefon, fax, levél) - belföldre 500 Ft Eseti értesítési díj (telefon, fax, levél) - külföldre 700 Ft Számlazárolás,- számlaletiltás beállítása, feloldása 1 000 Ft Felszólítási-, felmondási levél díja 1 000 Ft *Tájékoztatjuk, hogy a Hitelintézet – évente egyszer díjmentesen – köteles az OBA által megfogalmazott egységes Ügyfél-tájékoztatót ügyfelei rendelkezésére bocsátani, melyet a Hitelintézet a betétes kifejezett kérése alapján bocsátja a betétes rendelkezésére, postai úton vagy a Hitelintézet ügyfélfogadásra kijelölt helyiségében történő személyes átadással. Az Országos Betétbiztosítási Alap által nyújtott biztosításról a www.oba.hu honlapon % 0.15%
Az itt felsorolt tételeken felül az Ügyfelet terhelik a Hitelintézet készkiadásai, mint postai továbbítás, futárszolgálat, telex, távirat, telefon, telefax, SWIFT költségei, az esetleges illetékek, bármilyen más készkiadás, valamint a megbízás végrehajtásában közreműködő partnerbankok által felszámított jutalékok és költségek. Függelék: Kedvezményes számlavezetési díjra jogosító hiteltermékek A jelen Hirdetményben jelölt kedvezményes számlavezetési díj az alább megjelölt hiteltermék esetén biztosított. A kedvezmény jelen Hirdetményben meghatározott mértéke, a jelen HIrdetmény módosításáig vagy - amennyiben a hitel lejáratáig nem kerül módosítás meghirdetésre - a hitel lejáratáig érvényes. Ez utóbbi esetben a hitel lejáratát követő hónaptól kezdődően a mindenkor aktuális Hirdetmény szerinti kedvezménymentes díj kerül terhelésre. Takarék Személyi Kölcsön -
7 / 18
Lakossági Ügyfelek részére szóló Egységes Fizetési Számlatermékek Hirdetménye v.4. ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK Hitelintézet neve: HUNGÁRIA TAKARÉK Takarékszövetkezet Elektronikus levelezés cím:
[email protected] Székhelye: 7150 Bonyhád, Szabadság tér 9. Cégjegyzékszáma 17-02-000588 Tevékenységi engedély szám: E-I-878/2007., H-EN-I 810/2013. A Hitelintézet és az Ügyfél közötti jogviszony fennállása alatt a kapcsolattartás nyelve a magyar, kivéve, ha ettől eltérően állapodnak meg. Rendelkezési jogosultság A jelen Hirdetmény alapján vezetett fizetési számla feletti rendelkezésre a Számlatulajdonos jelenti be a számla felett rendelkezni jogosult személy(ek) nevét és aláírás mintáját, valamint a rendelkezés módját, illetve a Számlavezető hely által kért egyéb adatokat. Fizetési megbízások benyújtása A Számlatulajdonos, illetve a számla feletti rendelkezési joggal felruházott személy a fizetési megbízásokat a hatályos pénzforgalmi jogszabályokban rögzített, a teljesítéshez szükséges adattartalom feltüntetése mellett kell, hogy megadja a Hitelintézet által közzétett, a fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjére vonatkozó dokumentumban foglaltak szerint. Díjszámítás módja A jelen Hirdetményben megjelölt fizetési megbízások esetén a Hitelintézet minden esetben az alábbi számítási módot alkalmazza az alapdíjak valamint az alapdíjon felül meghatározott további kiegészítő díjak tekintetében egyaránt, abban az esetben is, amennyiben a jelen Hirdetmény egyszerűbb értelmezése érdekében a díjszámítás értéket képviselő elemei kerültek feltüntetésre: - a tranzakciós összeg alapján kalkulált százalékos díjmérték (esetlegesen minimum díj, illetve maximum díj meghatározásával) + fix összeg A Hitelintézet fenntartja magának a jogot a jelen Hirdetményben meghatározott minimum, maximum és fix díjak devizanemének módosítására. Díjak, költségek, jutalékok számla devizanemére történő átváltása esetén alkalmazott árfolyam: deviza közép árfolyam A Hitelintézet által nyújtott szolgáltatások után felszámított díjak, költségek és jutalékok a számla devizanemében kerülnek elszámolásra. - A HUNGÁRIA TAKARÉK PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS Ü Z L E T S Z A B Á L Y Z A T A valamint az ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT FIZETÉSI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ továbbá a Pénzforgalmi Keretszerződés
Díjak, költségek, jutalékok esedékessége A Hitelintézet által nyújtott szolgáltatások után a jelen Hirdetményben meghatározott díjak, költségek, jutalékok – egyéb eltérő rendelkezés hiányában – a tranzakció teljesítésének illetve elszámolásának napján esedékesek. A díjak, költségek, jutalékok elszámolása – a jelen Hirdetmény módosításáig a fentebb meghatározott elszámolástól eltérően – a Hitelintézet alább megjelölt dokumentumában meghatározottak szerint történik. - A HUNGÁRIA TAKARÉK PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS Ü Z L E T S Z A B Á L Y Z A T A valamint az ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT FIZETÉSI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ továbbá a Pénzforgalmi Keretszerződés (a hó végén, egyes esetekben - pl. deviza megbízások - a tranzakció teljesítésének illetve elszámolásának napján esedékesek) Kamatok elszámolása: A Hitelintézet a fizetési számlán elhelyezett lekötetlen pénzeszközökért, a fizetési számla napi záró állománya után látra szóló – a mindenkor hatályos adójogszabályi előírásoknak megfelelően, közteherrel (kamatadóval, EHO-val) csökkentett ¬– betéti kamatot fizet a Számlatulajdonos részére, melynek számítási képlete: tőke * kamatláb * naptári napok száma / 365*100. A Hitelintézet a vele szemben fennálló bármely késedelmes tartozás után, annak kiegyenlítéséig ún. fedezetlenségi kamatot számít fel, melynek kiszámítása a következő képlet alapján történik: tőke * kamatláb * naptári napok száma / 360*100. A kamatszámítás kapcsán ¬– a jelen Hirdetmény módosításáig a fentebb meghatározottaktól eltérően – a Hitelintézet alább megjelölt dokumentumában meghatározottak irányadóak - A HUNGÁRIA TAKARÉK PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS Ü Z L E T S Z A B Á L Y Z A T A valamint az ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT FIZETÉSI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ továbbá a Pénzforgalmi Keretszerződés
Hirdetmény módosításával kapcsolatos feltételek: A Hitelintézet jogosult a jelen Hirdetményben foglaltakat a vonatkozó jogszabályi rendelkezések figyelembe vételével egyoldalúan módosítani az alábbi okok bekövetkezése esetén: A.) jogi, szabályozói környezet változása: - a Hitelintézet tevékenységére, működési feltételeire vonatkozó vagy azt érintő jogszabályváltozás, jegybanki rendelkezés vagy a Hitelintézetre kötelező egyéb szabályozók megváltozása; - a Hitelintézet tevékenységét érintő közteher-fizetési kötelezettség (pl adók, illetékek) növekedése; - a kötelező tartalékolásai szabályok kedvezőtlen változása; - betétbiztosítással kapcsolatos mértékek vagy díjak változása; B.) pénzpiaci feltételek, makrogazdasági környezet módosulása, így különösen, de nem kizárólagosan: - Magyarország hitelbesorolásának, illetve, az országkockázati felár változása (credit default swap); - a jegybanki alapkamat, a jegybanki repo- és betéti kamatlábak, illetve a bankközi pénzpiaci kamatlábak / hitelkamatok változása; - a magyarországi hitelintézetek által kínált hasonló feltételű és kondíciójú lakossági számlatermékek átlagos kondícióinak változása, mely alapján a Hitelintézet a jelen Hirdetményben feltüntetett díjakat évente egy alkalommal, legfeljebb a KSH által közzétett előző éves fogyasztói árindex mértékét 10 százalékponttal meghaladó mértékben jogosult módosítani, mely emeléstől a Hitelintézet eltérhet az Ügyfél számára kedvező irányba.
8 / 18
Lakossági Ügyfelek részére szóló Egységes Fizetési Számlatermékek Hirdetménye v.4. C.) a Hitelintézet működési feltételeinek változása, így különösen, de nem kizárólagosan: - a Hitelintézet forrásköltségeinek, feltételeinek, kockázati kamatfelárának változása; - a Hitelintézet működési költségeinek változása; továbbá a Hitelintézet egyoldalúan jogosult módosítani a jelen Hirdetményét, ha a Hitelintézet által alkalmazott informatikai környezet- és a kapcsolódó banküzemi feltételek megváltozása szükségessé teszi. A Hitelintézet a módosított Hirdetményt - az Ügyfelek számára kedvezőtlen változást nem jelentő módosítás esetén legkésőbb a hatálybalépés napját megelőző 15 nappal teszi közzé; - az Ügyfelek számára kedvezőtlen módosítás esetén a módosítás hatálybalépése előtt 2 hónappal teszi közzé. A jelen Hirdetmény Kedvezőtlen módosítása esetén a szerződő Ügyfél a hatálybalépést megelőző munkanapig jogosult a szerződés díjmentes azonnali felmondására. Amennyiben kedvezőtlen módosítás esetén a meghirdetéstől a módosítás hatályba lépésének napjáig a szerződő Ügyfél írásban nem jelzi a Hitelintézetnek kifogását, a módosítást a Felek elfogadottnak tekintik.
A Hitelintézet a Lakossági Ügyfelek részére szóló Egységes Fizetési Számlatermékekre vonatkozó mindenkor hatályos Hirdetményét ügyfélkiszolgáló helyiségeiben és honlapján teszi közzé. A termékek és szolgáltatások részletes feltételeit a Hitelintézet vonatkozó szabályzatai tartalmazzák. Téma Vonatkozó dokumentum A szolgáltatás lényeges jellemzői és teljesítésének időtartama kapcsán ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT FIZETÉSI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ valamint a Pénzforgalmi Keretszerződés A rendelkezési jog, képviselet kapcsán A HUNGÁRIA TAKARÉK PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS Ü Z L E T S Z A B Á L Y Z A T A valamint az ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT FIZETÉSI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ továbbá a Pénzforgalmi Keretszerződés A fizetési művelet teljesítéséhez szükséges jóváhagyásnak, a jóváhagyás visszavonásának módja, valamint a jóvá nem hagyott vagy hibásan teljesített fizetési műveletek kapcsán
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT FIZETÉSI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ valamint a Pénzforgalmi Keretszerződés
A fizetési megbízások átvételének időpontja kapcsán
TÁJÉKOZTATÓ a Számlatulajdonos fizetési/pénzforgalmi számláját érintő forint fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről A HUNGÁRIA TAKARÉK PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA A HUNGÁRIA TAKARÉK PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA Bankkártya Üzletszabályzat és Általános Szerződési Feltételek Lakossági Betéti Bankkártyához, valamint annak kiegészítő melléklete a MasterCard PayPass fizetési eszközökhöz ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A HUNGÁRIA TAKARÉKSZÖVETKEZET NETB@NK SZOLGÁLTATÁSÁHOZ és a NetB@nk Szolgáltatási Szerződés ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A HUNGÁRIA TAKARÉKSZÖVETKEZET NETB@NK SZOLGÁLTATÁSÁHOZ és a NetB@nk Szolgáltatási Szerződés - kiegészítő szolgáltatásokra A HUNGÁRIA TAKARÉK PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK FORINTBAN NYILVÁNTARTOTT FIZETÉSI SZÁMLÁK ÉS LEKÖTÖTT BETÉT SZÁMLÁK VEZETÉSÉHEZ valamint a Pénzforgalmi Keretszerződés
A Hitelintézet tájékoztatási kötelezettsége valamint az ügyfelet megillető tájékoztatáshoz való joga kapcsán Értesítések és kapcsolattartás kapcsán
A készpénz-helyettesítő fizetési eszközök kapcsán
Internet Banking szolgáltatás kapcsán
SMS szolgáltatás kapcsán
Banktitok és adatkezelés kapcsán
Panaszkezelés és jogviták rendezése kapcsán
9 / 18
HIRDETMÉNY a Hungária Takarék pénzügyi szolgáltatásaiért felszámítható jutalékokról, díjakról, költségekről Fizetési számlavezetés - díj költségtételek - új TP lakossági számlacsomagok 2015. november 03 . Meghirdetés: 2015. október 19. napján Hatályos: 2015. november 3. napjától Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2015. november 03-tól a CSAK számla7 korlátozott forgalmazással érhető el 2015. december 31-ig: Fogyasztók által igényelhető piaci kamatozású ingatlan építési/felújítási célú jelzáloghitelhez, a Fogyasztók által igényelhető piaci kamatozású ingatlan vásárlás célú jelzáloghitelhez, a Fogyasztók által FUNDAMENTA lakáskassza megtakarítással kombinált lakáscélú felhasználásra igényelhető jelzáloghitelhez, a Fiatalok, valamint a többgyermekes családok államilag támogatott lakáscélú kölcsönei 134/2009. (VI.23) Korm.rendelet szerinti kölcsönökhöz, az Otthonteremtési kamattámogatásos lakáscélú kölcsönei 341/2011.(XII.29.) Korm. rendelet szerinti kölcsönökhöz vehető igénybe, egyéb tekintetben a Csak számla forgalmazását megszüntetjük a jelzett időponttól. Szolgáltatások Számlanyitási alapösszeg (állandó jelleggel a számlán tartandó 4
2
Csemete számla
Nebuló számlacsomag
3
Ugródeszka számlacsomag
3
Hagyományos számlacsomag3
Újító számlacsomag
0,- Ft
1.000.- Ft
Számlanyitási díj Csomagváltás díja
díjmentes díjmentes
díjmentes díjmentes
díjmentes díjmentes
díjmentes díjmentes
díjmentes díjmentes
Számlavezetési díj:
55 Ft, Családi számlakedvezmény igénybevétele esetén 0 Ft
///
///
///
///
///
105 Ft, Családi számlakedvezmény igénybevétele esetén 0 Ft
205 Ft, Családi számlakedvezmény igénybevétele esetén 0 Ft
Külső klíring körös átutalás elektronikus(NetB@nk,ELEKTRA) Intergiro2 rendszerben
nem lehetséges
0,15 %, min. 100 Ft, max. 5000 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft
0,15 %, min. 100 Ft, max. 5000 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft
Külső klíring körös átutalás - papiron, Intergiro1
0,3%, max. 6000,- Ft2
0,2 %, min. 300 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
0,2 %, min. 300 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
Külső klíring körös átutalás - papiron, Intergiro2
0,3%, max. 6000,- Ft2
0,2 %, min. 300 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
0,2 %, min. 300 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
Számlacsomag díj:
3
Pezsdítő számlacsomag
3
Komplex számlacsomag
3
3,7
CSAK számla
Régi ügyfél esetén igényelt Régi ügyfél esetén igényelt Régi ügyfél esetén igényelt Régi ügyfél esetén igényelt Régi ügyfél esetén igényelt Régi ügyfél esetén igényelt bankkártyánként 1.000,- Ft, új bankkártyánként 1.000,- Ft, bankkártyánként 1.000,- Ft, új bankkártyánként 1.000,- Ft, új bankkártyánként 1.000,- Ft, új bankkártyánként 1.000,- Ft, új ügyfél esetében 5.000.- Ft új ügyfél esetében 5.000.- Ft ügyfél esetében 5.000.- Ft ügyfél esetében 5.000.- Ft ügyfél esetében 5.000.- Ft ügyfél esetében 5.000.- Ft
345 Ft5, nyugdíjas törzsszám 5 esetén 245 Ft
felmerüléskor
díjmentes díjmentes
díjmentes díjmentes
felmerüléskor felmerüléskor
///
///
hóvégén
330 Ft , havi 90.000 Ft jóváírása esetén, egyéb esetben 990 Ft
995 Ft , havi 200.000 Ft jóváírása estén, egyéb esetben 2.495 Ft
255 Ft
hóvégén
0,15 %, min. 100 Ft, max. 5000 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft
0,15 %, min. 100 Ft, max. 5000 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft az akció ideje alatt: díjmentes3
0,15 %, min. 100 Ft, max. 5000 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft
hóvégén
0,2 %, min. 300 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
0,2 %, min. 300 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
0,2 %, min. 300 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
hóvégén
0,2 %, min. 300 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
0,2 %, min. 300 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
0,2 %, min. 300 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
hóvégén
díjmentes díjmentes /// 5
505 Ft5
Esedékesség
5
Pénzforgalmi jutalék:
nem lehetséges Takarékszövetkezeten belüli átutalás: ügyfelek között elektronikus(NetB@nk,ELEKTRA)
0,2 %, min. 300 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
0,2 %, min. 300 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
0,05 %, min. + 0,3 0,05 %, min. 60 0,05 %, min. 0,05 %, min. 60 Ft, max. 4000 Ft; % max. 6000 Ft Ft, max. 4000 Ft; + 0,3 % 60 Ft, max. 4000 Ft; + 0,3 60 Ft, max. 4000 Ft; + az akció ideje alatt: 0,3 max. 6000 Ft % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft 3 % max. 6000 Ft 0,05 %, min. 0,05 %, min. 0,05 %, min. 0,05 %, min. 200 Ft, max. 4000 Ft; + 200 Ft, max. 4000 Ft; + 200 Ft, max. 4000 Ft; + 200 Ft, max. 4000 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft
Takarékszövetkezeten belüli átutalás: ügyfelek közöttpapiron
0,3%, max. 6000,- Ft2
Takarékszövetkezeten belüli átutalás: ügyfél saját számlái között
nem lehetséges
díjmentes
Hatósági átutalás, átutalási végzés terhelése
nem lehetséges
///
Beszedési megbízás terhelése
nem lehetséges
///
nem lehetséges
Tartós (rendszeres) átutalás tkszen belül ügyfelek között (papíron v. Netb@nk rendszeren) Tartós (rendszeres) átutalás tkszen belül ügyfél saját számlái között (papíron v. Netb@nk rendszeren) Tartós (rendszeres) átutalás tkszen kívül (papíron v. Netb@nk rendszeren) Intergiro2
0,15 %, min. 100 Ft, max. 5000 Ft, + 0,15 %, min. 0,3 % max. 6000 Ft 100 Ft, max. 5000 Ft, + az akció ideje alatt: 0,3 0,3 % max. 6000 Ft 3 % max. 6000 Ft 0,2 %, min. 300 Ft; 0,2 %, min. 300 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft + 0,3 % max. 6000 Ft
0,05 %, min. 0,05 %, min. 0,05 %, min. 60 Ft, max. 4000 Ft; + 0,3 60 Ft, max. 4000 Ft; + 0,3 60 Ft, max. 4000 Ft; + % max. 6000 Ft % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft az akció ideje alatt: díjmentes3
hóvégén
0,05 %, min. 0,05 %, min. 0,05 %, min. 200 Ft, max. 4000 Ft; + 0,3 200 Ft, max. 4000 Ft; + 0,3 200 Ft, max. 4000 Ft; + % max. 6000 Ft % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft
hóvégén
díjmentes
díjmentes
díjmentes
díjmentes
díjmentes
díjmentes
hóvégén
0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,1 % min. 60 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft
0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,1 % min. 60 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft
0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,1 % min. 60 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft
0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,1 % min. 60 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft
0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,1 % min. 60 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft
hóvégén
0,1 % min. 60 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft
0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,1 % min. 60 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft
nem lehetséges
díjmentes
díjmentes
díjmentes
díjmentes
díjmentes
díjmentes
díjmentes
hóvégén
nem lehetséges
0,1 %, min. 100 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft
0,1 %, min. 100 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft
0,1 %, min. 100 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft
0,1 %, min. 100 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft
0,1 %, min. 100 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft
0,1 %, min. 100 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft
0,1 %, min. 100 Ft, + 0,3 % max. 6000 Ft
hóvégén
80 Ft/tétel
hóvégén hóvégén
az akció ideje alatt:
nem lehetséges
80 Ft/tétel
80 Ft/tétel
80 Ft/tétel
80 Ft/tétel
díjmentes 3
80 Ft/tétel
80 Ft/tétel
hóvégén
Csoportos átutalás indítása - külső Intergiro2 Csoportos átutalás indítása - takarékszövetkezeten belül
/// ///
/// ///
/// ///
/// ///
/// ///
/// ///
/// ///
/// ///
hóvégén hóvégén
Csoportos beszedés kezdeményezése az ügyfél számlájáról
///
///
///
///
///
///
///
///
hóvégén
/// díjmentes díjmentes
/// díjmentes díjmentes
/// díjmentes díjmentes
/// díjmentes díjmentes
/// díjmentes díjmentes
/// díjmentes díjmentes
/// díjmentes díjmentes
/// díjmentes díjmentes
hóvégén hóvégén hóvégén
Csoportos beszedési megbízás terhelése
Csoportos beszedés jóváírása Csoportos átutalás jóváírása Egyéb utalás jóváírása Deviza átutalás Ft számla terhére elektronikus (NetB@nk,ELEKTRA) - Hungária Takarék deviza eladási 1 árfolyamán
nem lehetséges
0,15 %, min. 0,15 %, min. 0,15 %, min. 0,15 %, min. 0,15 %, min. 0,15 %, min. 0,15 %, min. 10 EUR, max. 200 EUR; + 0,3 10 EUR, max. 200 EUR; + 0,3 10 EUR, max. 200 EUR; + 10 EUR, max. 200 EUR; + 0,3 10 EUR, max. 200 EUR; + 0,3 10 EUR, max. 200 EUR; + 0,3 10 EUR, max. 200 EUR; + % max. 6000 Ft % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft % max. 6000 Ft % max. 6000 Ft % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft
felmerüléskor
Deviza átutalás Ft számla terhére papíron - Hungária Takarék 1 deviza eladási árfolyamán
nem lehetséges
0,20 %, min. 0,20 %, min. 0,20 %, min. 0,20 %, min. 0,20 %, min. 0,20 %, min. 0,20 %, min. 10 EUR, max. 200 EUR; + 0,3 10 EUR, max. 200 EUR; + 0,3 10 EUR, max. 200 EUR; + 10 EUR, max. 200 EUR; + 0,3 10 EUR, max. 200 EUR; + 0,3 10 EUR, max. 200 EUR; + 0,3 10 EUR, max. 200 EUR; + % max. 6000 Ft % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft % max. 6000 Ft % max. 6000 Ft % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft
felmerüléskor
Deviza jóváírás Ft számla javára - Hungária Takarék deviza vételi árfolyamán 1
díjmentes
5 EUR
5 EUR
5 EUR
5 EUR
5 EUR
5 EUR
5 EUR
jóváírással egyidejűleg
Átvezetés Ft számláról devizaszámlára ügyfelek között elektronikus (NetB@nk,ELEKTRA) - Hungária Takarék deviza eladási árfolyamán
nem lehetséges
Átvezetés Ft számláról devizaszámlára ügyfelek között papíron - Hungária Takarék deviza eladási árfolyamán
nem lehetséges
Átvezetés Ft számláról devizaszámlára ügyfél saját számlái között elektronikus (NetB@nk,ELEKTRA) - Hungária Takarék deviza eladási árfolyamán
nem lehetséges
Átvezetés Ft számláról devizaszámlára ügyfél saját számlái között papíron - Hungária Takarék deviza eladási árfolyamán
nem lehetséges
Forint számla terhére indított Ft átutalás külföldre 1
nem lehetséges
1
Forint számla javára érkezett Ft átutalás külföldről IG2 visszavonás (RECALL) indítás IG2 visszavonás (RECALL) negatív válasz fogadás IG2 visszavonás (RECALL) üzenet fogadás számlára IG2 visszavonás (RECALL) pozitív válasz indítás IG2 visszavonás (RECALL) negatív válasz indítás
díjmentes nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges
IG2 visszavonás (RECALL) pozitív válasz indítás konverzióval
nem lehetséges
Kifizetési utalvány (postai díjon felül) Pénztári készpénz felvét
/// 0,6%2
0,05%, min. 0,05%, min. 0,05%, min. 0,05%, min. 0,05%, min. 0,05%, min. 60 Ft, max. 4000 Ft + 60 Ft, max. 4000 Ft + 60 Ft, max. 4000 Ft + 60 Ft, max. 4000 Ft + 60 Ft, max. 4000 Ft + 60 Ft, max. 4000 Ft + 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft 0,1 %, min. 0,1 %, min. 0,1 %, min. 0,1 %, min. 0,1 %, min. 0,1 %, min. 100 Ft, max. 4000 Ft + 100 Ft, max. 4000 Ft + 100 Ft, max. 4000 Ft + 100 Ft, max. 4000 Ft + 100 Ft, max. 4000 Ft + 100 Ft, max. 4000 Ft + 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft díjmentes
díjmentes
díjmentes
0,05%, min. 0,05%, min. 0,05%, min. 60 Ft, max. 4000 Ft + 60 Ft, max. 4000 Ft + 60 Ft, max. 4000 Ft + 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % min. 0,3 % min. 0,3 % min. 4000 Ft, max. 135000 Ft, + 4000 Ft, max. 135000 Ft, + 4000 Ft, max. 135000 Ft, + 0,3 % max 6000 Ft 0,3 % max 6000 Ft 0,3 % max 6000 Ft díjmentes díjmentes díjmentes 1000 Ft + postaktg 1000 Ft + postaktg 1000 Ft + postaktg díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes
díjmentes
díjmentes
0,05%, min. 60 Ft, max. 4000 Ft + 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % min. 4000 Ft, max. 135000 Ft, + 0,3 % max 6000 Ft díjmentes 1000 Ft + postaktg díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes
0,05%, min. 60 Ft, max. 4000 Ft + 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % min. 4000 Ft, max. 135000 Ft, + 0,3 % max 6000 Ft díjmentes 1000 Ft + postaktg díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes
díjmentes
0,05%, min. 60 Ft, max. 4000 Ft + 0,3 % max. 6000 Ft 0,1 %, min. 100 Ft, max. 4000 Ft + 0,3 % max. 6000 Ft díjmentes
0,05%, min. 0,05%, min. 60 Ft, max. 4000 Ft + 60 Ft, max. 4000 Ft + 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % min. 0,3 % min. 4000 Ft, max. 135000 Ft, + 4000 Ft, max. 135000 Ft, + 0,3 % max 6000 Ft max 6000 Ft díjmentes díjmentes 1000 Ft + postaktg 1000 Ft + postaktg díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes
felmerüléskor felmerüléskor
felmerüléskor
felmerüléskor
felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor hóvégén hóvégén hóvégén hóvégén
díjmentes
díjmentes
díjmentes
díjmentes
díjmentes
díjmentes
díjmentes
hóvégén
0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,4 %, min. 500 Ft, + 0,6 % díjmentes 0,3%, min. 5.000,- Ft ///// 1 100 Ft 220 Ft ///// díjmentes
0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,4 %, min. 500 Ft, + 0,6 % díjmentes 0,3%, min. 5.000,- Ft ///// 1 100 Ft 220 Ft ///// díjmentes
0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,4 %, min. 500 Ft, + 0,6 % díjmentes 0,3%, min. 5.000,- Ft ///// 1 100 Ft 220 Ft ///// díjmentes
0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,4 %, min. 500 Ft, + 0,6 % díjmentes 0,3%, min. 5.000,- Ft ///// 1 100 Ft 220 Ft ///// díjmentes
0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,4 %, min. 500 Ft, + 0,6 % díjmentes 0,3%, min. 5.000,- Ft ///// 1 100 Ft 220 Ft ///// díjmentes
0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,4 %, min. 500 Ft, + 0,6 % díjmentes 0,3%, min. 5.000,- Ft ///// 1 100 Ft 220 Ft ///// díjmentes
0,2 %, min. 500 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft 0,4 %, min. 500 Ft, + 0,6 % díjmentes 0,3%, min. 5.000,- Ft ///// 1 100 Ft 220 Ft ///// díjmentes
hóvégén hóvégén hóvégén felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor
Pénztári készpénz befizetés Előre bejelentett kp. felvétel elmaradása Készpénzátutalási megbízás jóváírása/db Sorbaállítási szerződés Sorbaállítás díja/tétel Átutalás faxon történő teljesítése szerződés Nem honos egységben történő forgalmazás
díjmentes nem lehetséges /// nem lehetséges nem lehetséges nem lehetséges díjmentes
VIBER utalás teljesítése
nem lehetséges
0,3 %, min. 20000 Ft, max. 120000 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
0,3 %, min. 20000 Ft, max. 120000 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
0,3 %, min. 20000 Ft, max. 120000 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
0,3 %, min. 20000 Ft, max. 120000 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
0,3 %, min. 20000 Ft, max. 120000 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
0,3 %, min. 20000 Ft, max. 120000 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
0,3 %, min. 20000 Ft, max. 120000 Ft; + 0,3 % max. 6000 Ft
felmerüléskor
///
300 Ft
300 Ft
300 Ft
300 Ft
300 Ft
300 Ft
300 Ft
hóvégén
díjmentes díjmentes díjmentes
díjmentes díjmentes díjmentes
díjmentes díjmentes díjmentes
díjmentes díjmentes díjmentes
díjmentes díjmentes díjmentes
díjmentes díjmentes díjmentes
díjmentes díjmentes díjmentes
díjmentes díjmentes díjmentes
hóvégén hóvégén hóvégén
/// /// ///
///// ///// /////
///// ///// /////
///// ///// /////
///// ///// /////
///// ///// /////
///// ///// /////
///// ///// /////
550 Ft
550 Ft
550 Ft
550 Ft
550 Ft
550 Ft
550 Ft
550 Ft
felmerüléskor
2 113 Ft Évi 2.113 Ft
2 113 Ft Évi 2.113 Ft
2 113 Ft Évi 2.113 Ft
2 113 Ft Évi 2.113 Ft
2 113 Ft Évi 2.113 Ft
2 113 Ft Évi 2.113 Ft
2 113 Ft Évi 2.113 Ft
2 113 Ft Évi 2.113 Ft
felmerüléskor felmerüléskor
212 Ft/oldal
212 Ft/oldal
212 Ft/oldal
212 Ft/oldal
212 Ft/oldal
212 Ft/oldal
212 Ft/oldal
212 Ft/oldal
felmerüléskor
200 Ft/oldal 5.283 Ft ///
200 Ft/oldal 5.283 Ft díjmentes
200 Ft/oldal 5.283 Ft díjmentes
200 Ft/oldal 5.283 Ft díjmentes
200 Ft/oldal 5.283 Ft díjmentes
200 Ft/oldal 5.283 Ft díjmentes
200 Ft/oldal 5.283 Ft díjmentes
200 Ft/oldal 5.283 Ft díjmentes
felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor
Zárlati díj Fizetési számlakivonat díja: 1.) hó végi - postai - NetB@nk - email 2.) forgalmat követő haladéktalan továbbítás esetén - postai - NetB@nk - visszatartott levelezés Számlával összefüggő egyszerű igazolás (számlaszám, aktuális egyenleg) díja Számlával összefüggő egyéb igazolás díja – tárgyévi információt tartalmazó- egy időszakról – korábbi évekről (évente) Ügyfél kérésére tételes bankszámla kivonat másolat, pótlás (forgalmi kivonat)- tárgyévi, egy időszaki Számlatulajdonos kérésére egyéb másolat készítés Bankinformáció Felhatalmazás kezelésének díja Igazolás csoportos beszedési megbízásokra vonatkozó felhatalmazásokról Egyéb postaköltség Telefax igénybevétel Meghatalmazott (rendelkező) bejelentése, törlése Elhalálozási rendelkezés Csoportos beszedéshez limitfigyelés Ügyfél kérésére végzett számla zárolás-, törlés Felszólító levél Felmondó levél Nyomtatványköltség (bruttó) átutalási megbízás devizaátutalási megbízás beszedési megbízás - hatósági átutalási megbízás kp. befizetési lap kp. felvételi lap
///
317
317
317
317
317
317
317
felmerüléskor
postai tényleges költség 212 Ft/oldal /// /// /// díjmentes 700,- Ft /ügyfél 700,- Ft /ügyfél
postai tényleges költség 212 Ft/oldal díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes 700,- Ft /ügyfél 700,- Ft /ügyfél
postai tényleges költség 212 Ft/oldal díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes 700,- Ft /ügyfél 700,- Ft /ügyfél
postai tényleges költség 212 Ft/oldal díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes 700,- Ft /ügyfél 700,- Ft /ügyfél
postai tényleges költség 212 Ft/oldal díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes 700,- Ft /ügyfél 700,- Ft /ügyfél
postai tényleges költség 212 Ft/oldal díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes 700,- Ft /ügyfél 700,- Ft /ügyfél
postai tényleges költség 212 Ft/oldal díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes 700,- Ft /ügyfél 700,- Ft /ügyfél
postai tényleges költség 212 Ft/oldal díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes 700,- Ft /ügyfél 700,- Ft /ügyfél
felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor
10,- Ft/db 100,- Ft/db 20,- Ft/db 20,- Ft/db díjmentes díjmentes
10,- Ft/db 100,- Ft/db 20,- Ft/db 20,- Ft/db díjmentes díjmentes
10,- Ft/db 100,- Ft/db 20,- Ft/db 20,- Ft/db díjmentes díjmentes
10,- Ft/db 100,- Ft/db 20,- Ft/db 20,- Ft/db díjmentes díjmentes
10,- Ft/db 100,- Ft/db 20,- Ft/db 20,- Ft/db díjmentes díjmentes
10,- Ft/db 100,- Ft/db 20,- Ft/db 20,- Ft/db díjmentes díjmentes
10,- Ft/db 100,- Ft/db 20,- Ft/db 20,- Ft/db díjmentes díjmentes
felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor
díjmentes nem lehetséges /// /// díjmentes nem
1 A kondíciós listában foglalt tételeken felül a számlatulajdonost terhelik a megbízások lebonyolításába bekapcsolt bel-, és külföldi bankok által felszámított jutalékok és költségek is. A tranzakciókat terhelő egyszeri költségtételek a devizában és valutában végzett fizetési megbízásokra vonatkozó hirdetmény szerint kerülnek felszámításra.
2 2013. 09. 06-tól visszavonásig akciós jelleggel a Csemete számla pénzforgalmi jutalékai nem kerülnek felszámításra. 3 Akciós jelleggel, jelen Hirdetmény és a Kondíciók(i) szerint. Az akció kezdete Ugródeszka, Hagyományos, Újító, Pezsdítő, Komplex számlacsomag esetén 2014. szeptember 3, Nebuló számlacsomag és CSAK számla esetén 2014. szeptember 22. Az akció visszavonásig érvényes.
4 A fizetési számlán a Számlacsomag Szerződés megkötésekor elhelyezendő minimum fedezeti összeg Csemete számla esetén 0.- Ft, Nebuló számlacsomag esetén 1.000.- Ft, Ugródeszka, Hagyományos, Újító, Pezsdítő, Komplex számlacsomag és CSAK számla esetén régi ügyfél esetében igényelt bankkártyánként 1.000,- (ezer) forint, új ügyfél esetében 5.000,- (öt-ezer) forint.
5
A Hungária Takarék OBA kifizetés (DRB) alkalmából számlanyitási akciót indít annak időszakára, a kifizetésben érintett kirendeltségekben. Az akcióban részt vehetnek a kártalanításban érintett ügyfelek, amennyiben a kártalanítás összegéből legalább 5 millió Ft összeget a Hungária Takaréknál bankbetétbe, vagy értékpapírba helyeznek el a kártalanítás során. Az akcióban Hagyományos, Újító, Pezsdítő, Komplex számlacsomagot igénylő, és szerződést kötő, a Pezsdítő és a Komplex számlacsomag esetében a kedvezményes számlacsomagdíj feltételeit teljesítő ügyfelek részére 2015. december 31-ig a Takarék minden hózárást követő első munkanapon jóváírja a számlacsomag díját. Az akció keretében Hagyományos, Újító, Pezsdítő vagy Komplex számlacsomag szerződést kötő ügyfelek - életkortól függetlenül - Takarékdobozt 6 kapnak ajándékba.
Mentes a jutalék és díjfizetési költség alól: a Takarékszövetkezet hibájából eredő könyvelési helyesbítések (stornó tételek) átvezetés az ügyfél lakossági bankszámlájáról lekötött betétszámlára és vissza. -
ha a tranzakció célja - az ügynöki tevékenység keretében Takarékbanki számlára végrehajtott utalás - értékpapír vásárlás (forintban vagy devizában) , amennyiben a fizető fél, valamint a kedvezményezett személye megegyezik
ha a tranzakció célja hiteltörlesztés - beleértve a folyószámlahitelt és a hitelkártyát is. Késedelmi kamat: A számlák havi zárása során felszámítandó költségek késedelmes megfizetése esetén felszámításra kerülő késedelmi kamat mértéke a késedelmes napokra mindenkori jegybanki alapkamat + 6%. NetB@nk szolgáltatás díjai 2014.09.03-tól Egyszeri regisztrációs díj: Internetbank havi díj : SMS szolgáltatás havi díj: SMS díj SMS szolgáltatások esetén (Hírnök, Strázsa): SMS díj digitális azonosításhoz küldött üzenet esetén: Bankon belüli átutalási forgalom: Bankon kívüli átutalási forgalom: Letiltás feloldásának a díja:
Számlacsomag részeként 0 Ft 0 Ft 0 Ft 25 Ft 25 Ft Számlavezetési díjak Hirdetmények szerint Számlavezetési díjak Hirdetmények szerint 0 Ft
Opcionális szolgáltatásként 0 Ft 100 Ft 200 Ft 25 Ft 25 Ft Számlavezetési díjak Hirdetmények szerint Számlavezetési díjak Hirdetmények szerint 0 Ft
A tranzakciós forgalmi jutalék, a havidíj, valamint az SMS-ek díjának felszámítása hó végén, a regisztrációs és a letiltás feloldás díjának terhelése felmerüléskor történik a bankszámlán. 6
TakarékDoboz termék- és szolgáltatás csomag: A sorszámozott TakarékDoboz olyan termék- és szolgáltatáscsomag, amelyet bármely belföldi magánszemély 5000 Ft ellenértékért megvásárolhat (akár többet is, de maximum 10 db-ot). Aki legalább 6 hónapja szerződéses kapcsolatban áll (TakarékPontos számlacsomaggal rendelkezik) a Hitelintézettel annak a doboz árából 30% kedvezményt biztosítunk (így a TakarékDoboz vételára 3500 Ft). Legalább 12 hónapos szerződéses kapcsolat (TakarékPontos számlacsomag) esetén a vételárból 50% kedvezmény jár (2500 Ft-ért megvásárolható a TakarékDoboz). A doboz vételárának megfelelő összeget jóváírjuk a vevő számláján, amennyiben az általa "hozott" új ügyfél (TakarékPontos számlacsomag formájában) fizetési számla nyitást generál (ha az ügyfélnek már van fizetési számlája és újat nyit a régi mellé, azon esetben nem) TakarékDoboz megvásárlását követő 1 hónapon belül. A termék által biztosított számlanyitást és kedvezményeket a 14-30 év közötti belföldi magánszemély ügyfélkör (kedvezményezett) veheti igénybe. A TakarékDobozhoz kapcsolódó szolgáltatások és kedvezmények igénybevételére a doboz vásárlója is jogosult, amennyiben életkora 14-30 év között van, és új fizetési számlát nyit a Hitelintézetnél (TakarékPontos A TakarékDoboz beváltásakor bármely, a Takarékszövetkezetnél meghirdetett TakarékPontos számlacsomag konstrukció közül lehet választani. A hitelintézeti termékekből akár 50 000 Ft értékű kedvezményt biztosít a Hitelintézet kuponok formájában. Egy személy, több alkalommal is igénybe veheti a TakarékDobozhoz kapcsolódó kupon kedvezményeket , de egy kupon esetében többszöri (részösszegekben történő) felhasználás nem lehetséges és egy kedvezményezett csak egy kupon csomagból (egy sorszám sorozatból) vehet igénybe kedvezményeket, amely más kedvezménnyel nem vonható össze. Az akció a készlet erejéig tart. A kuponfüzet összetétele (igénybe vehető max. 50000 Ft erejéig): o Bármilyen típusú 1 db bankkártya éves díj jóváírása max. 11900 Ft o Számlavezetési díjkedvezmény (utólag, egy összegben) 6000 Ft o Társkártya első éves díjkedvezmény max 4000 Ft o 1 db Hűség kártya I. Egy éves (legalább 10 havi) csop. beszedés díjainak kedvezménye 2000 Ft o 1 db Hűség kártya II. Egy éves (legalább 10 havi) rendszeres (pl.: ösztöndíj, munkabér) jóváírás esetén egyszeri jóváírás 2000 Ft o 1 db Hűség kártya III. Legalább 200 000 Ft betét legalább 12 havi folyamatos, standard lekötése esetén egyszeri jóváírás 2000 Ft o 1 db FULA szerződéskötési díjkedvezmény 10000 Ft o 1 db FULA szerződéskötési díjkedvezmény 5000 Ft o 1 db Signal biztosítási díjkedvezmény 7000 Ft o értékpapír (jellegű) számla nyitási/számlavezetési kedvezmény max .5000 Ft 7
2015. november 03-tól a CSAK számla7 korlátozott forgalmazással érhető el 2015. december 31-ig: Fogyasztók által igényelhető piaci kamatozású ingatlan építési/felújítási célú jelzáloghitelhez, ill. a Fogyasztók által igényelhető piaci kamatozású ingatlan vásárlás célú jelzáloghitelhez vehető igénybe, egyéb tekintetben a Csak számla forgalmazását megszüntetjük a jelzett időponttól. OBA betétbiztosítással kapcsolatos információk: A jelen „Hirdetmény”-ben szereplő betétek a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) 213. §-ában felsoroltak kivételével – az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosítottak.
A biztosítás további részleteiről a www.oba.hu honlapon tájékozódhat Tájékoztatjuk, hogy a Takarék – évente egyszer díjmentesen – köteles az OBA által megfogalmazott egységes Ügyfél-tájékoztatót („Kimutatást”, Hpt. 275 § (5)) ügyfelei rendelkezésére bocsátani. Az Ügyfél-tájékoztató tartalmazza a betétes neve alatt – a Takaréknál, az adott időpontban nyilvántartott – OBA által biztosított betéteinek összegét, mint konszolidált biztosított betéti (KBB) információt. A KBB adat mutatja meg, hogy az OBA egy ügyfél egy hitelintézetnél tartott összesen mekkora összegű megtakarítását biztosítja (azaz a bank fizetésképtelensége esetén ennyit fizet az OBA az ügyfélnek).
Az Ügyfél-tájékoztatót a Takarék a betétes kifejezett kérése alapján bocsátja a betétes rendelkezésére, postai úton vagy a Takarék ügyfélfogadásra kijelölt helyiségében történő személyes átadással.
HUNGÁRIA TAKARÉK TAKARÉKPONT FIZETÉSI SZÁMLACSOMAGOK ÉS CSAK SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI Hatálybalépés napja: 2015. november 3. ** Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2015. november 03-tól a CSAK számla7 korlátozott forgalmazással érhető el 2015. december 31-ig: Fogyasztók által igényelhető piaci kamatozású ingatlan építési/felújítási célú jelzáloghitelhez, a Fogyasztók által igényelhető piaci kamatozású ingatlan vásárlás célú jelzáloghitelhez, a Fogyasztók által FUNDAMENTA lakáskassza megtakarítással kombinált lakáscélú felhasználásra igényelhető jelzáloghitelhez, a Fiatalok, valamint a többgyermekes családok államilag támogatott lakáscélú kölcsönei 134/2009. (VI.23) Korm.rendelet szerinti kölcsönökhöz, az Otthonteremtési kamattámogatásos lakáscélú kölcsönei 341/2011.(XII.29.) Korm. rendelet szerinti kölcsönökhöz vehető igénybe, egyéb tekintetben a Csak számla forgalmazását megszüntetjük a jelzett időponttól.
Számlacsomagok Feltétel Számlavezetési díj:
Számlacsomag havi díja
Csemete számla 1
Nebuló számlacsomag
Ugródeszka számlacsomag
Hagyományos számlacsomag
Újító számlacsomag
Pezsdítő számlacsomag
Komplex számlacsomag
CSAK számla**
3-14. év között 55 Ft Családi számlakedvezmény igénybevétele esetén a számlacsomag díj 0 Ft a -
14-18. év között -
18-27. év között -
18 év felett -
18 év felett -
18 év felett -
18 év felett -
18 év felett -
-
-
-
-
995 Ft, havi 200.000 Ft-os jóváírása estén, egyéb esetben 2.495 Ft h
255 Ft
Fizetési számla, Főkártya
Fizetési számla
Internetes szolgáltatás
-
-
-
-
105 Ft
345 Ft Nyugdíjas törzsszám esetén a számlacsomag díj 245 Ft d
505 Ft
330 Ft, havi 90.000 Ft-os jóváírása estén, egyéb esetben 990 Ft f Fizetési számla, MasterCard® Unembossed PayPass™ főkártya
-
Családi számlakedvezmény igénybevétele esetén a számlacsomag díj 0 Ft b
205 Ft Családi számlakedvezmény igénybevétele esetén a számlacsomag díj 0 Ft c
kiskorúak részére (3-14. év) nyilvántartott fizetési számla + havonta 1 db számlakivonat
Fizetési számla, Főkártya
Fizetési számla, Főkártya
Fizetési számla, Főkártya
Fizetési számla, Főkártya
-
Internetes szolgáltatás (lekérdezési jogkörrel)
Internetes szolgáltatás
-
Internetes szolgáltatás
-
-
-
SMS szolgáltatás
-
Kettő darab szabadon választott kedvezményes szolgáltatás g -
TakarékPont Kölyökkártya (opcionálisan 7 éves kortól)
„Világítós” Maestro bankkártya
MasterCard® Unembossed PayPass™ bankkártya,
MasterCard® Unembossed PayPass™ bankkártya,
MasterCard® Unembossed PayPass™ bankkártya,
-
-
-
-
VISA Online bankkártya, TakarékPont MasterCard Standard bankkártya,
VISA Online bankkártya, TakarékPont MasterCard Standard bankkártya,
-
-
VISA Online bankkártya, TakarékPont MasterCard Standard bankkártya, TakarékPont Maestro bankkártya
-
-
MasterCard Gold bankkártya.
MasterCard Gold bankkártya.
MasterCard Gold bankkártya.
1. Díjmentes bankkártyás vásárlás
1. Díjmentes bankkártyás vásárlás
1. Díjmentes bankkártyás vásárlás
2. Belépési és havidíjmentes internetes szolgáltatás
2. Belépési és havidíjmentes internetes szolgáltatás
-
A számlacsomagban fogalt szolgáltatások
Igényelhető bankkártyák
Kapcsolódó kedvezmények i
1. havonta 1 db ingyenes készpénzfelvét saját ATMből
SMS szolgáltatás
-
MasterCard® Unembossed PayPass™ bankkártya,
MasterCard® Unembossed PayPass™ bankkártya,
MasterCard® Unembossed PayPass™ bankkártya,
VISA Online bankkártya, TakarékPont MasterCard Standard bankkártya, TakarékPont Maestro bankkártya, MasterCard Gold bankkártya.
1. Díjmentes bankkártyás vásárlás
VISA Online bankkártya, TakarékPont MasterCard Standard bankkártya, TakarékPont Maestro bankkártya, MasterCard Gold bankkártya. 1. Díjmentes bankkártyás vásárlás
VISA Online bankkártya, TakarékPont MasterCard Standard bankkártya, TakarékPont Maestro bankkártya, MasterCard Gold bankkártya. 1. Díjmentes bankkártyás vásárlás
-
2. Belépési és havidíjmentes internetes szolgáltatás
2. Belépési és havidíjmentes internetes szolgáltatás
-
-
2. Havidíjmentes sms szolgáltatás
3. Minden elektronikus úton végrehajtott egyszeri átutalás díja 0,3% maximum 6.000 Ft e
3. Havidíjmentes sms szolgáltatás
-
-
-
-
-
-
-
-
-
TakarékPont Maestro bankkártya TakarékPont Maestro bankkártya
1. Csoportos beszedési megbízások díjmentes teljesítése g
4. Minden elektronikus úton végrehajtott egyszeri átutalás díjmentes e 5. Díjmentes értékpapírszámla nyitás.
-
*Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Bankkártya Üzletszabályzat és Általános Szerződési Feltételek Lakossági Betéti Bankkártyához kiegészítő melléklete MasterCard PayPass Fizetési Eszközökhöz dokumentum 2015. május 26. napján közzétett módosításai alapján 2015. július 27. napjától: - új MasterCard PayPass Karóra termék nem igényelhető; - a MasterCard PayPass Karóra termékek az érvényességi idejük lejáratakor nem kerülnek megújításra; - a MasterCard PayPass Karórában lévő chip megújítása, cseréje/pótlása nem lehetséges.
A korábban igényelt termékek a MasterCard PayPass Karórában lévő chip érvényességi idejének lejáratáig, de legkésőbb 2017. július 31. napjáig használhatóak. Továbbá tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy MasterCard® PayPass™ TaPassz termék 2015. február 2. napjától nem igényelhető. A korábban igényelt termékek a bankkártya szerződés érvényességi ideje alatt, azok érvényességi idejük végéig használhatók. 1) A Csemete számla kiskorúak részére (3-14. év) nyilvántartott fizetési számla. A számla a kiskorú nevére kerül megnyitásra, törvényes képviselő jelenlétében. A számla felett a törvényes képviselő rendelkezhet, a rendelkezni jogosultak körébe a számlatulajdonos (kiskorú) nem vonható be. A számlacsomag díj a fizetési számla vezetést és havi 1 db számlakivonat küldést foglal magában. A számlához opcionálisan (7 éves kortól) TakarékPont Kölyökkártya igényelhető, mellyel 2013. szeptember 6-tól visszavonásig akciós jelleggel havonta 1 db ATM készpénzfelvételt díjmentesen biztosítunk. A Csemete számlával lehetőséget biztosítunk a TakarékMatrica programban történő részvételre. Matrica Program: részt vehetnek mindazon 6. életévüket már betöltött, de 14. életévüket még be nem töltött természetes személyek, akik a Program ideje alatt bármely Számlavezető Hely fiókban Csemete számlát nyitnak (a továbbiakban: Számlatulajdonos), valamint azon természetes személyek, akik a Csemete számlára befizetést teljesítenek (a továbbiakban együttesen: Befizetők). A program keretén belül Számlatulajdonos nevében minden esetben törvényes képviselője jár el. A Csemete számlára történő személyes befizetéskor minden 500 Ft után a Befizető egy csomag TakarékMatricát kap (egy befizetés alkalmával a maximálisan kiadható matrica csomagok száma 3 darab). Részletes információt a Számlavezető helyen kifüggesztett Program Szabályzat tartalmaz. a) A Csemete számlacsomag havi díja Családi számlakedvezmény igénybevétele esetén 0 Ft. b) A Nebuló számlacsomag havi díja Családi számlakedvezmény igénybevétele esetén 0 Ft. c) Az Ugródeszka számlacsomag havi díja Családi számlakedvezmény igénybevétele esetén 0 Ft. d) A Hagyományos számlacsomag havi díja nyugdíjas törzsszám esetén 245 Ft. e) Kivéve VIBER, deviza és külföldi átutalás valamint az állandó és csoportos beszedési megbízások. f) A Pezsdítő számlacsomag havi díja 330 Ft, amennyiben a tárgyhónapban minimum 90.000 Ft összegű jóváírás érkezik a fizetési számlára, maximum két összegben, amelyben a saját számlák közötti átvezetés nem számít bele. A feltételek teljesülését a tárgyhóra vonatkoztatva előző hó 20-a és tárgy hó 20-a közötti időszakban vizsgálja automatikusan a rendszer. Amennyiben a jóváírási feltétel a vizsgált időszakban nem teljesül, úgy a Pezsdítő számlacsomag havi díja 990 Ft.
g) Pezsdítő számlacsomag esetán akciós jeleggel a csoportos beszedési megbízások teljesítése díjmentes. Az akció kezdete 2014. szeptember 3. Az akció visszavonásig érvényes. A számlacsomag fenti elemei mellé kötelezően választandó - kedvezményes – termékek/szolgáltatások: - havi díjmentes sms szolgáltatás - havi díjmentes internetes szolgáltatás - díjmentes értékpapír számlanyitás - díjmentes TaPassz (1 db) Értékesítése 2015.02.01-től megszűnt. - díjmentes bankkártyás vásárlás - főkártyával megegyező típusú díjmentes társkártya vagy díjmentes bármely típusú 2. főkártya (kivéve MasterCard Gold) (1db) h.) A Komplex számlacsomag havi díja 995 Ft, amennyiben a tárgyhónapban minimum 200.000 Ft összegű jóváírás érkezik a fizetési számlára, maximum két összegben, amelyben a saját számlák közötti átvezetés nem számít bele. A feltételek teljesülését a tárgyhóra vonatkoztatva előző hó 20-a és tárgy hó 20-a közötti időszakban vizsgálja automatikusan a rendszer. Amennyiben a jóváírási feltétel a vizsgált időszakban nem teljesül, úgy a Komplex számlacsomag havi díja 2.495 Ft. i.) Akciós jelleggel. Az akció kezdete Csemete számla esetén 2013. szeptember 6, Ugródeszka, Hagyományos, Újító, Pezsdítő, Komplex számlacsomag esetén 2014. szeptember 3, Nebuló számlacsomag és CSAK számla esetén 2014. szeptember 22. Az akció visszavonásig érvényes.
HIRDETMÉNY a Hungária Takarék pénzügyi szolgáltatásaiért felszámítható jutalékokról, díjakról, költségekről Fizetési számlavezetés - díj költségtételek - Csoportos Munkavállalói számlacsomag 2. 2015. július 03. Meghirdetés: 2015. június 25. napján Hatályos: 2015. július 3. napjától Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2015. június 25. napján a jelen Hirdetményben aktualizálásra került az OBA betétbiztosítással kapcsolatos információk. Csoportos munkavállalói számlacsomag nyitásának feltétele: Ø Azon munkáltatók nyithatják munkavállalóik részére, akik statisztikai létszáma eléri a 100 főt.
Ø További feltétel, hogy a munkavállalók közül minimum 100-an csoportos munkavállalói számlacsomagot nyissanak Takarékunknál. Ø A fizetési számla elsődleges tulajdonosa kizárólag a munkavállaló lehet (ezen számlacsomag esetében).
Szolgáltatások
1. Fizetési számla kamatmértéke előző hó 25-i (egy hónapos BUBOR kamat mínusz 1,0 %-pont) Éves kamatláb EBKM Számlanyitási alapösszeg (állandó jelleggel a számlán tartandó)
csoportos munkavállalói számlacsomag 2
Esedékesség
* * 0 Ft
2. Pénzforgalmi szolgáltatás Számlanyitási díj Csomagváltás díja Számlavezetési díj: Számlacsomag díj Pénzforgalmi jutalék: Külső klíring körös - elektronikus(NetB@nk,ELEKTRA) Külső klíring körös - papiron Intergiro1 Külső klíring körös - papiron Intergiro2 Takarékszövetkezeten belüli: ügyfelek között elektronikus(NetB@nk,ELEKTRA) Takarékszövetkezeten belüli: ügyfelek között- papiron Takarékszövetkezeten belüli: ügyfél saját számlái között Hatósági átutalás, átutalási végzés terhelése Beszedési megbízás terhelése Tartós (rendszeres) átutalás tkszen belül ügyfelek között (papíron v. Netb@nk rendszeren) Tartós (rendszeres) átutalás tkszen belül ügyfél saját számlái között (papíron v. Netb@nk rendszeren) Tartós (rendszeres) átutalás tkszen kívül (papíron v. Netb@nk rendszeren) Csoportos beszedési megbízás terhelése Csoportos átutalás indítása - külső Csoportos átutalás indítása - takarékszövetkezeten belül Csoportos beszedés kezdeményezése az ügyfél számlájáról Csoportos beszedés jóváírása Csoportos átutalás jóváírása Egyéb utalás jóváírása Deviza átutalás Ft számla terhére elektronikus (NetB@nk,ELEKTRA) Hungária Takarék deviza eladási árfolyamán ** Deviza átutalás Ft számla terhére papíron - Hungária Takarék deviza eladási árfolyamán ** Deviza jóváírás Ft számla javára - Hungária Takarék deviza vételi árfolyamán** Átvezetés Ft számláról devizaszámlára ügyfelek között elektronikus (NetB@nk,ELEKTRA) - Hungária Takarék deviza eladási árfolyamán Átvezetés Ft számláról devizaszámlára ügyfelek között papíron Hungária Takarék deviza eladási árfolyamán Átvezetés Ft számláról devizaszámlára ügyfél saját számlái között elektronikus (NetB@nk,ELEKTRA) - Hungária Takarék deviza eladási árfolyamán Átvezetés Ft számláról devizaszámlára ügyfél saját számlái között papíron - Hungária Takarék deviza eladási árfolyamán Forint számla terhére indított Ft átutalás külföldre ** Forint számla javára érkezett Ft átutalás külföldről ** IG2 visszavonás (RECALL) indítás IG2 visszavonás (RECALL) negatív válasz fogadás IG2 visszavonás (RECALL) üzenet fogadás számlára IG2 visszavonás (RECALL) pozitív válasz indítás IG2 visszavonás (RECALL) negatív válasz indítás IG2 visszavonás (RECALL) pozitív válasz indítás konverzióval Kifizetési utalvány (postai díjon felül) Pénztári készpénz felvét Pénztári készpénz befizetés Előre bejelentett kp. felvétel elmaradása Készpénzátutalási megbízás jóváírása/db Sorbaállítási szerződés Sorbaállítás díja/tétel Átutalás faxon történő teljesítése szerződés Nem honos egységben történő forgalmazás VIBER utalás teljesítése Zárlati díj
díjmentes díjmentes díjmentes 100 Ft
felmerüléskor felmerüléskor hóvégén hóvégén
0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft
hóvégén hóvégén hóvégén
0,3 % max. 6000 Ft
hóvégén
0,3 % max. 6000 Ft díjmentes 0,3 % max. 6000 Ft 0,3 % max. 6000 Ft
hóvégén hóvégén
0,3 % max. 6000 Ft
hóvégén
díjmentes
hóvégén
0,3 % max. 6000 Ft
hóvégén
0,3 % max. 6000 Ft /// /// /// /// díjmentes díjmentes 0,1 % min. 8 EUR, max 150 EUR; +0,3 % max. 6000 Ft
hóvégén hóvégén hóvégén hóvégén hóvégén hóvégén hóvégén felmerüléskor
0,3 % max. 6000 Ft 2 EUR
jóváírással egyidejűleg
0,3 % max. 6000 Ft
hóvégén
0,3 % max. 6000 Ft
hóvégén
díjmentes
díjmentes 0,2% min 3.500 Ft, max. 115.000 Ft; + 0,3 % max 6000 Ft díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes 0,3 % max. 6000 Ft 0.60% díjmentes díjmentes ///// díjmentes díjmentes ///// díjmentes 0,3%, max. 6000,- Ft díjmentes
hóvégén hóvégén hóvégén felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor hóvégén felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor hóvégén
Fizetési számlakivonat díja: 1.) hó végi - postai - NetB@nk - email 2.) forgalmat követő haladéktalan továbbítás esetén - postai - NetB@nk - visszatartott levelezés Számlával összefüggő egyszerű igazolás (számlaszám, aktuális egyenleg) díja Számlával összefüggő egyéb igazolás díja – tárgyévi információt tartalmazó – korábbi évekről (évente) Ügyfél kérésére tételes bankszámla kivonat másolat, pótlás (forgalmi kivonat)- tárgyévi, egy időszaki Számlatulajdonos kérésére egyéb másolat készítés Bankinformáció Felhatalmazás kezelésének díja Igazolás csoportos beszedési megbízásokra vonatkozó felhatalmazásokról Egyéb postaköltség Telefax igénybevétel Meghatalmazott (rendelkező) bejelentése, törlése Elhalálozási rendelkezés Csoportos beszedéshez limitfigyelés Ügyfél kérésére végzett számla zárolás-, törlés Felszólító levél Felmondó levél Nyomtatványköltség (bruttó) átutalási megbízás devizaátutalási megbízás beszedési megbízás - hatósági átutalási megbízás kp. befizetési lap kp. felvételi lap
///// díjmentes /////
hóvégén hóvégén hóvégén
///// ///// ///// díjmentes
felmerüléskor
díjmentes díjmentes díjmentes
felmerüléskor felmerüléskor
díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes
felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor
postai tényleges költség díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes díjmentes 700,- Ft /ügyfél 700,- Ft /ügyfél
felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor
10,- Ft/db 40,- Ft/db 10,- Ft/db 10,- Ft/db díjmentes díjmentes
felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor felmerüléskor
felmerüléskor
felmerüléskor
* aktuális kamat hirdetmény szerint **
A kondíciós listában foglalt tételeken felül a számlatulajdonost terhelik a megbízások lebonyolításába bekapcsolt bel-, és külföldi bankok által felszámított jutalékok és költségek is. A tranzakciókat terhelő egyszeri költségtételek a devizában és valutában végzett fizetési megbízásokra vonatkozó hirdetmény szerint kerülnek felszámításra. Mentes a jutalék és díjfizetési költség alól. a Takarékszövetkezet hibájából eredő könyvelési helyesbítések (stornó tételek) átvezetés az ügyfél lakossági bankszámlájáról lekötött betétszámlára és vissza. az ügynöki befektetés szolgáltatás keretében Takarékbanki értékpapír számlára utalás, ha a tranzakció célja értékpapír vásárlás (forintban vagy devizában), amennyiben a fizető fél, valamint a kedvezményezett személye megegyezik ha a tranzakció célja Hungária Takarék hiteltörlesztés - beleértve a folyószámlahitelt és a hitelkártyát is. Késedelmi kamat: A számlák havi zárása során felszámítandó költségek késedelmes megfizetése esetén felszámításra kerülő késedelmi kamat mértéke a 3. NetB@nk szolgáltatás díjai 2009.11.01-től Egyszeri regisztrációs díj: Havi díj (internetbank, hírnök, strázsa - szolgáltatásonként): SMS díj SMS szolgáltatások esetén (Hírnök, Strázsa, Hívjon): SMS díj digitális azonosításhoz küldött üzenet esetén: Bankon belüli átutalási forgalom: Bankon kívüli átutalási forgalom: Letiltás feloldásának a díja:
0- Ft 0,- Ft 0,- Ft 0,- Ft Számlavezetési díjak Hirdetmények szerint Számlavezetési díjak Hirdetmények szerint 0,- Ft
felmerüléskor hóvégén hóvégén hóvégén
felmerüléskor
4. OBA betétbiztosítással kapcsolatos információk: A jelen „Hirdetmény”-ben szereplő betétek a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) 213. §ában felsoroltak kivételével – az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosítottak. A biztosítás további részleteiről a www.oba.hu honlapon tájékozódhat Tájékoztatjuk, hogy a Takarék – évente egyszer díjmentesen – köteles az OBA által megfogalmazott egységes Ügyfél-tájékoztatót („Kimutatást”, Hpt. 275 § (5)) ügyfelei rendelkezésére bocsátani. Az Ügyfél-tájékoztató tartalmazza a betétes neve alatt – a Takaréknál, az adott időpontban nyilvántartott – OBA által biztosított betéteinek összegét, mint konszolidált biztosított betéti (KBB) információt. A KBB adat mutatja meg, hogy az OBA egy ügyfél egy hitelintézetnél tartott összesen mekkora összegű megtakarítását biztosítja (azaz a bank fizetésképtelensége esetén ennyit fizet az OBA az ügyfélnek).
Az Ügyfél-tájékoztatót a Takarék a betétes kifejezett kérése alapján bocsátja a betétes rendelkezésére, postai úton vagy a Takarék ügyfélfogadásra kijelölt helyiségében történő személyes átadással.
5. Kamatadó A hatályos Személyi jövedelemadóról szóló törvény 65.§-ának (1) bekezdése (a) pontjának 2011. január 1-én hatályba lépő módosítása értelmében: kamatjövedelemnek minősül a „bármely hitelintézeti betét (takarékbetét), fizetési számla követelés-egyenlege esetében a magánszemély és a pénzforgalmi szolgáltató között fennálló szerződés alapján jóváírt és/vagy tőkésített kamat összegéből a szokásos piaci értéket meg nem haladó rész.” A törvény rendelkezései alapján a magánszemélyek 16%-os mértékű kamatadót kötelesek fizetni. A Takarék a kamatadót az ügyfélnek a kamatjóváírás/kamatfizetés időpontjában érvényes adóügyi illetősége alapján számolja el. A hitelintézeti betétek esetében a kamatadót a hitelintézetnek kell megállapítania, levonnia, az Adóhatóság részére megfizetnie, és bevallania.
HIRDETMÉNY a Hungária Takarék pénzügyi szolgáltatásaiért felszámítható jutalékokról, díjakról, költségekről Fizetési számlavezetés - díj költségtételek - lakosság 2015. július 03. Meghirdetés: 2015. június 25. napján Hatályos: 2015. július 3. napjától Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2015. június 25. napján a jelen Hirdetmény kiegészítésre került az OBA betétbiztosítással kapcsolatos információkkal. Lakossági fizetési számla Esedékesség Szolgáltatások Rezsicsökkentő Számlanyitási alapösszeg (állandó jelleggel a számlán tartandó)
0,-Ft
Számlanyitási díj
díjmentes
felmerüléskor
Csomagváltás díja
díjmentes
felmerüléskor
0,- Ft
hóvégén
0,45%, min. 52,Ft+0,3 %, max. 9.117,- Ft
hóvégén
Külső klíring körös - papiron, Intergiro1
0,50%, min.208,- Ft+0,3 %*
hóvégén
Külső klíring körös - papiron, Intergiro2
0,50%, min.208,- Ft+0,3 %*
hóvégén
0,35%, min.52,Ft+0,3 %, max. 9.117,- Ft
hóvégén
0,35%, min.52,Ft+0,3 %, max. 9.117,- Ft
hóvégén
díjmentes
hóvégén
0,40%, min. 52,- Ft+0,3 %*
hóvégén
díjmentes
hóvégén
0,40%, min. 104,- Ft+0,3 %*
hóvégén
74,-/tétel
hóvégén
///
hóvégén
Csoportos átutalás indítása - takarékszövetkezeten belül
///
hóvégén
Csoportos beszedés kezdeményezése az ügyfél számlájáról
///
hóvégén
Csoportos beszedés jóváírása
///
hóvégén
Csoportos átutalás jóváírása
díjmentes
hóvégén
Egyéb utalás jóváírása
díjmentes
Számlavezetési díj: Lakossági bankszámla - Rezsicsökkentő számla
Pénzforgalmi jutalék:
Külső klíring körös - elektronikus(NetB@nk,ELEKTRA) Intergiro2 rendszerben
Takarékszövetkezeten belüli: ügyfelek között - elektronikus(NetB@nk,ELEKTRA) Takarékszövetkezeten belüli: ügyfelek között- papiron Takarékszövetkezeten belüli: ügyfél saját számlái között Tartós (rendszeres) átutalás tkszen belül ügyfelek között (papíron v. Netb@nk rendszeren) Tartós (rendszeres) átutalás tkszen belül ügyfél saját számlái között (papíron v. Netb@nk rendszeren) Tartós (rendszeres) átutalás tkszen kívül (papíron v. Netb@nk rendszeren) Intergiro2 Csoportos beszedési megbízás terhelése Csoportos átutalás indítása - külső
Intergiro2
hóvégén
0,50%, min. 3.630,- Ft+0,3 %, max.125.485,- Ft 0,10%, min. 2.078,- Ft max. 67.535,Ft 0,35%, min. 52,- Ft+0,3 %, max. 9117,- Ft
jóváírással egyidejűleg
díjmentes
hóvégén
IG2 visszavonás (RECALL) indítás
díjmentes
hóvégén
IG2 visszavonás (RECALL) negatív válasz fogadás
díjmentes
hóvégén
IG2 visszavonás (RECALL) üzenet fogadás számlára
díjmentes
hóvégén
IG2 visszavonás (RECALL) pozitív válasz indítás
díjmentes
hóvégén
IG2 visszavonás (RECALL) negatív válasz indítás
díjmentes
hóvégén
IG2 visszavonás (RECALL) pozitív válasz indítás konverzióval
díjmentes
hóvégén
/////
hóvégén
0,9%, min. 208,- Ft+0,6 %
hóvégén
Deviza átutalás Ft számla terhére - Hungária Takarék deviza eladási árfolyamán** Deviza jóváírás Ft számla javára - Hungária Takarék deviza vételi árfolyamán** Átvezetés Ft számláról devizaszámlára ügyfelek között - Hungária Takarék deviza eladási árfolyamán Átvezetés Ft számláról devizaszámlára ügyfél saját számlái között - Hungária Takarék deviza eladási árfolyamán
Kifizetési utalvány (postai díjon felül) Pénztári készpénz felvét
hóvégén
díjmentes
hóvégén
0,2%, min. 5.195,- Ft
felmerüléskor
Pénztári készpénz befizetés Előre bejelentett kp. felvétel elmaradása
felmerüléskor
175,-
felmerüléskor
Sorbaállítási szerződés
1.039,- Ft
felmerüléskor
Sorbaállítás díja/tétel
208,- Ft
felmerüléskor
Átutalás faxon történő teljesítése szerződés
/////
felmerüléskor
Nem honos egységben történő forgalmazás
díjmentes
Készpénzátutalási megbízás jóváírása/db
0,45%, min. 20.780,- Ft+0,3 %, max. 109.900,-
felmerüléskor
104,- Ft
hóvégén
- postai
díjmentes
hóvégén
- NetB@nk
díjmentes
hóvégén
- email
díjmentes
hóvégén
VIBER utalás teljesítése Zárlati díj Fizetési számlakivonat díja: 1.) hó végi
2.) forgalmat követő haladéktalan továbbítás esetén - postai
/////
- NetB@nk
/////
- visszatartott levelezés
/////
Számlával összefüggő egyszerű igazolás (számlaszám, aktuális egyenleg) díja
520,- Ft
felmerüléskor
2.078,- Ft
felmerüléskor
Számlával összefüggő egyéb igazolás díja –
tárgyévi információt tartalmazó- egy időszakról
–
korábbi évekről (évente)
Évi
2.078,- Ft
felmerüléskor
Ügyfél kérésére tételes bankszámla kivonat másolat, pótlás (forgalmi kivonat)- tárgyévi, egy időszaki
208,- Ft/oldal
felmerüléskor
Számlatulajdonos kérésére egyéb másolat készítés
104,- Ft /oldal
felmerüléskor
Bankinformáció
5.195,- Ft
felmerüléskor
Felhatalmazás kezelésének díja
díjmentes
felmerüléskor
312,- Ft
felmerüléskor
Igazolás csoportos beszedési megbízásokra vonatkozó felhatalmazásokról
postai tényleges költség
felmerüléskor
208,- Ft/oldal
felmerüléskor
Meghatalmazott (rendelkező) bejelentése, törlése
díjmentes
felmerüléskor
Elhalálozási rendelkezés
díjmentes
felmerüléskor
Csoportos beszedéshez limitfigyelés
díjmentes
felmerüléskor
Ügyfél kérésére végzett számla zárolás-, törlés
díjmentes
felmerüléskor
Felszólító levél
700,- Ft /ügyfél
felmerüléskor
Felmondó levél
700,- Ft /ügyfél
felmerüléskor
Egyéb postaköltség Telefax igénybevétel
Nyomtatványköltség (bruttó) -
átutalási megbízás
-
devizaátutalási megbízás
-
beszedési megbízás
-
hatósági átutalási megbízás kp. befizetési lap
10,- Ft/db
felmerüléskor
100,- Ft/db
felmerüléskor
20,- Ft/db
felmerüléskor
20,- Ft/db
felmerüléskor
díjmentes felmerüléskor
-
kp. felvételi lap
díjmentes felmerüléskor
* az érintett tranzakció típusoknál a díj, illetve a jutalék mértékének a sztenderd lakossági fizetési számla díjainak 2012. december 31-hez viszonyított megemelésből származó növekmény hatezer forint feletti részét a Hungária Takarék nem számítja fel.
**A kondíciós listában foglalt tételeken felül a számlatulajdonost terhelik a megbízások lebonyolításába bekapcsolt bel-, és külföldi bankok által felszámított jutalékok és költségek is. A tranzakciókat terhelő egyszeri költségtételek a devizában és valutában végzett fizetési megbízásokra vonatkozó hirdetmény szerint kerülnek felszámításra. Mentes a jutalék és díjfizetési költség alól: - a Takarékszövetkezet hibájából eredő könyvelési helyesbítések (stornó tételek) - átvezetés az ügyfél lakossági bankszámlájáról lekötött betétszámlára és vissza. - ha a tranzakció célja - az ügynöki tevékenység keretében Takarékbanki számlára utalással végrehajtott - értékpapír vásárlás (forintban vagy devizában) , amennyiben a fizető fél, valamint a kedvezményezett személye megegyezik -
ha a tranzakció célja hiteltörlesztés - beleértve a folyószámlahitelt és a hitelkártyát is.
Késedelmi kamat: A számlák havi zárása során felszámítandó költségek késedelmes megfizetése esetén felszámításra kerülő késedelmi kamat mértéke a késedelmes napokra mindenkori jegybanki alapkamat + 6%.
A jelen „Hirdetmény”-ben szereplő betétek a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) 213. §-ában felsoroltak kivételével – az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosítottak. A biztosítás további részleteiről a www.oba.hu honlapon tájékozódhat Tájékoztatjuk, hogy a Takarék – évente egyszer díjmentesen – köteles az OBA által megfogalmazott egységes Ügyfél-tájékoztatót („Kimutatást”, Hpt. 275 § (5)) ügyfelei rendelkezésére bocsátani. Az Ügyfél-tájékoztató tartalmazza a betétes neve alatt – a Takaréknál, az adott időpontban nyilvántartott – OBA által biztosított betéteinek összegét, mint konszolidált biztosított betéti (KBB) információt. A KBB adat mutatja meg, hogy az OBA egy ügyfél egy hitelintézetnél tartott összesen mekkora összegű megtakarítását biztosítja (azaz a bank fizetésképtelensége esetén ennyit fizet az OBA az ügyfélnek). Az Ügyfél-tájékoztatót a Takarék a betétes kifejezett kérése alapján bocsátja a betétes rendelkezésére, postai úton vagy a Takarék ügyfélfogadásra kijelölt helyiségében történő személyes átadással.