HIVATALOS ÉRTESÍTŐ
A M A G YA R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2016. szeptember 30., péntek
48. szám
Tartalomjegyzék
I. Utasítások 25/2016. (IX. 30.) BM utasítás a Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 27/2014. (XII. 23.) BM utasítás módosításáról
4582
51/2016. (IX. 30.) HM utasítás a NATO Transzformációs Szeminárium előkészítésének feladatairól
4584
52/2016. (IX. 30.) HM utasítás a belföldi reprezentációról szóló 83/2004. (HK 24.) HM utasítás módosításáról
4586
26/2016. (IX. 30.) KKM utasítás a közérdekű adatoknak, a közérdekből nyilvános adatoknak, valamint a jogszabálytervezeteknek és szabályozási koncepcióknak a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján történő közzétételéről, valamint a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítési rendjének szabályairól
4588
20/2016. (IX. 30.) NFM utasítás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet 2016. évi fejezeti és központi kezelésű előirányzatai szakmai kezelőinek kijelöléséről szóló 4/2016. (III. 10.) NFM utasítás módosításáról
4604
3/2016. (IX. 30.) AJBH utasítás az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Közszolgálati Szabályzatáról szóló 1/2012. (V. 22.) AJBH utasítás módosításáról
4613
III. Személyügyi közlemények A Miniszterelnökség személyügyi hírei
4614
Az Igazságügyi Minisztérium közleménye elismerések adományozásáról
4616
IV. Egyéb közlemények A Magyar Nemzeti Bank közleménye a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyam-lapján nem szereplő külföldi pénznemek euróra átszámított árfolyamairól
4620
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közleménye elveszett törzskönyvekről
4624
A Népi Front Párt 2015. évi pénzügyi beszámolója a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény szerint
4627
4582
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
I. Utasítások
A belügyminiszter 25/2016. (IX. 30.) BM utasítása a Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 27/2014. (XII. 23.) BM utasítás módosításáról
A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 10. § (1) bekezdésének b) pontjában foglaltaknak megfelelően, valamint a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet rendelkezéseinek figyelembevételével – a Magyar Nemzeti Levéltár egyetértésével – a következő utasítást adom ki:
1. § Az utasítás hatálya a Belügyminisztérium hivatali szervezeteire (a továbbiakban: hivatali egységek) terjed ki. 2. § A Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 27/2014. (XII. 23.) BM utasítás [a továbbiakban: 27/2014. (XII. 23.) BM utasítás] módosítását az utasítás 1. melléklete szerint határozom meg. 3. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba. 4. § Hatályát veszti a 27/2014. (XII. 23.) BM utasítás 1. melléklet 2. függelék II. Különös Rész „A hivatali egységek igazgatási ügyei” alcím alatti táblázatban a BM9112 és a BM9206 tételszámot tartalmazó sor.
Dr. Pintér Sándor s. k.,
belügyminiszter
Melléklet a 25/2016. (IX. 30.) BM utasításhoz
1. A Belügyminisztérium Egyedi Iratkezelési Szabályzatának kiadásáról szóló 27/2014. (XII. 23.) BM utasítás 2. függelék II. KÜLÖNÖS RÉSZ A HIVATALI EGYSÉGEK IGAZGATÁSI ÜGYEI táblázat a BM2503 tételszámot tartalmazó sort követően az alábbi alcím címekkel és a hozzájuk tartozó tételekkel egészül ki: [Tételszám
Megnevezés
Selejtezési idő (év)
Lt.]
„Rendészeti szakvizsgáztatással kapcsolatos iratok BM2601
Anyakönyvek, törzslapok
N
HN
BM2602
Névsorból törlés
2
–
BM2603
Állásfoglalás kérés
1
–
BM2604
Mentesség kérése
5
–
BM2605
Pályázatok Rendészeti Szakvizsga Bizottság tagságra
10
–
BM2606
Rendészeti Szakvizsga Bizottság működésével kapcsolatos elvi iratok
N
15
BM2607
Vizsgáztatás előkészítése (behívó levelek, felkérések, oklevelek kiküldése, levelezések stb.)
2
–
BM2608
Felkészítés szervezése (felkérés, behívó levelek stb.)
2
–
4583
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
[Tételszám
Megnevezés
Selejtezési idő (év)
Lt.]
Képzésekkel kapcsolatos iratok BM2615
Képzések – az akkreditáció előírása alapján – összeállított tantervének, szakmai- és tananyagának és pedagógiai programjainak jóváhagyása
N
15
BM2616
Képzéssel kapcsolatos levelezések, kikérés, felkérés előadás megtartására stb.
1
–
Tudományos tevékenységgel kapcsolatos iratok BM2621
Belügyi Tudományos Tanács működésével kapcsolatos elvi jelentőségű ügyek iratai
N
HN
BM2622
Belügyi Tudományos Tanács működésével kapcsolatos gyakorlati ügyek iratai
10
–
BM2623
Magyar Tudomány Ünnepe belügyi fejezet szervezésével kapcsolatos iratok
15
–
BM2624
Tudományos kutatások jelentései/beszámolói
15
–
BM2625
Nyertes tudományos pályázatok iratai
N
15
BM2626
Nem nyertes tudományos pályázatok
15
–
BM2627
Külső gyakornoki rendszerrel kapcsolatos iratok
15
–
BM2628
Tudományos-szakmai rendezvények szervezésével kapcsolatos elvi jelentőségű iratok
15
–
BM2629
Tudományos-szakmai rendezvények szervezésével kapcsolatos gyakorlati ügyek iratai
5
–
Oktatásigazgatással kapcsolatos iratok BM2641
Oktatásigazgatással kapcsolatos állásfoglalások, tájékoztatók, véleményezések, egyéb iratok
10
–
BM2642
Képző intézményekkel kapcsolatos iratok
5
–
BM2643
Vizsgáztató szervekkel kapcsolatos iratok
5
–
BM2644
Képzési programok, vizsgajegyzőkönyvek
N
15
BM2645
Oktatásigazgatási felügyelettel kapcsolatos iratok
15
–
BM2646
Képzés és vizsga feltételeinek biztosításával kapcsolatos iratok (jelentkezési lap, regisztrációs lap, jelenléti ívek, vizsgabejelentés, adatlap, vizsgabizottság kijelölés, tanúsítvány elosztó tanúsítványok nyilvántartása, igazolások, tanúsítvány-, mentesség másodlat kiadása, oktatási napló, előmeneteli napló stb.)
5
–
BM2647
Oktatásigazgatással kapcsolatos munkatervek, beszámolók
10
–
BM2648
Szakmai vizsgaelnöki névjegyzékkel kapcsolatos iratok
10
–
BM2649
Ellenőrzéssel kapcsolatos iratok (oktatás, képzés, vizsga)
5
–
BM2650
Felnőttképzést folytató intézmények ellenőrzésével kapcsolatos iratok
3
–
2
–
OKJ-s képzéssel kapcsolatos iratok BM2661
Vizsgabejelentés, elnöki jelentés, módosítások Közigazgatási személyzetfejlesztéssel kapcsolatos iratok
BM2671
Közigazgatási rendszerek használatához regisztrációs kérelmek, adatlapok
5
–
BM2672
Közigazgatási szakmai napok, módszertani napok, konferenciák rendezvények, felkészítők dokumentumai
1
–
BM2673
Projektekkel kapcsolatos iratok
10
–
BM2674
Állásfoglalás kérése
5
–”
4584
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
A honvédelmi miniszter 51/2016. (IX. 30.) HM utasítása a NATO Transzformációs Szeminárium előkészítésének feladatairól A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján a következő utasítást adom ki: 1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra (a továbbiakban: KNBSZ) és a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire terjed ki. 2. §
3. §
(1) Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (a továbbiakban: NATO) Transzformációs Szeminárium (a továbbiakban: Szeminárium) előkészítése és a Szeminárium 2017. március 21–23-ig történő lebonyolítása érdekében Előkészítő Bizottságot (a továbbiakban: EB) és Koordinációs Munkacsoportot (a továbbiakban: KMCS) hozok létre. (2) Az EB elnöke a HM védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár (a továbbiakban: HM VPVT HÁT). (3) A KMCS munkáját az EB elnökének helyetteseként a HM Védelmi Tervezési Főosztály (a továbbiakban: HM VTF) Stratégiai Elemző és Tervező Osztály (a továbbiakban: SETO) osztályvezető vezeti és koordinálja. (4) Az EB titkára a HM VTF SETO kijelölt ügyintézője. (5) Az EB tagjai a) a Honvéd Vezérkar főnök (a továbbiakban: HVKF) helyettese, b) a HM sajtófőnöke, c) a HM Gazdasági Tervezési és Szabályozási Főosztály (a továbbiakban: HM GTSZF) főosztályvezetője, d) a Honvéd Vezérkar (a továbbiakban: HVK) Logisztikai Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK LOGCSF) csoportfőnöke, e) a HVK Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK HIICSF) csoportfőnöke, f ) a HVK Kiképzési és Oktatási Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK KIKOCSF) csoportfőnöke, g) a HM Védelemgazdasági Hivatal (a továbbiakban: HM VGH) főigazgatója, h) az MH Egészségügyi Központ (a továbbiakban: MH EK) Egészségügyi Szervezési Intézet igazgatója, i) az MH Katonai Rendészeti Központ (a továbbiakban: MH KRK) parancsnoka, j) az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (a továbbiakban: MH BHD) parancsnoka, k) az MH BHD Logisztikai Főnökség főnöke, l) az MH BHD Protokoll, Delegációs és Rendezvénybiztosító Igazgatóság (a továbbiakban: PDRI) igazgatója és m) a KNBSZ C2 igazgatója. (6) Az EB elnökének meghívása alapján, eseti jelleggel más szakmai szervezetek vezetői is részt vehetnek az EB ülésein. (7) Az EB elnöke meghatározza az EB ügyrendjét, levezetési és működési tervét. (8) Az EB a KMCS javaslata alapján kijelöli a Szeminárium első napján megrendezésre kerülő Fiatal Szakértők Napján résztvevők körét. (9) Az EB a rendezvény előkészítése és a Szeminárium ideje alatt a felmerülő és azonnali intézkedést igénylő feladatok megoldása érdekében szükségszerűen, eseti jelleggel ülésezik. (1) A KMCS munkáját a HM VTF SETO osztályvezető vezeti és a HM VPVT HÁT felügyeli. (2) A KMCS tagjai a) a HM GTSZF, b) a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály, c) a HM Védelempolitikai Főosztály, d) a HVK Vezérkari Titkárság, e) a HVK Vezérkari Titkárság Kommunikációs Osztály, f ) a HVK HIICSF, g) a HVK KIKOCSF, h) a HVK LOGCSF, i) a HM VGH, j) az MH BHD Logisztikai Főnökség, k) az MH BHD PDRI,
4585
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
4. §
5. §
6. §
l) az MH EK, m) az MH KRK és n) a KNBSZ kijelölt képviselői. (3) A KMCS vezetőjének meghívása alapján, eseti jelleggel más szakmai szervezetek képviselői is részt vehetnek a KMCS ülésein. (1) A Szeminárium előkészítésének és a végrehajtás időszakának feladataira vonatkozó előzetes ütemtervet (a továbbiakban: ütemterv) az EB elnöke az utasítás közzétételét követő napig hagyja jóvá. (2) A KMCS – az EB egyetértését követően – 2017. január 30-ig felterjeszti a miniszter részére a Szeminárium lebonyolítására vonatkozó végleges levezetési tervet és a szakbiztosítási terveket, így különösen az általános logisztikai biztosítási tervet, a híradó-informatikai-információvédelmi biztosítási tervet, a rendezvénybiztosítási tervet, a protokoll tervet, a szállítási tervet, a rendészeti biztosítási tervet, a biztonsági biztosítási tervet, az egészségügyi biztosítási tervet, a sajtónyilvánossági és kommunikációs tervet, a légtérbiztosítási tervet és a vészhelyzeti-evakuálási tervet. A levezetési terv részeként véglegesíti a rendezvény végrehajtásának ütemezését, és beszámol az előkészületek állásáról. (3) A Szeminárium, valamint az annak előkészítéséhez és megtartásához kapcsolódó egyéb programok, eszközök, szolgáltatások költségeinek biztosítása érdekében – a feladatok végrehajtásáért felelős szervezetek javaslata alapján – a HM VTF összeállítja a Szeminárium költségviselő szervezetekre vonatkozó és az évekre lebontott költségeket tartalmazó előzetes erőforrástervét, amelyet az utasítás közzétételét követő napig jóváhagyásra felterjeszt a HM közigazgatási államtitkár (a továbbiakban: HM KÁT) részére. (4) A költségviselő szervezetek a HM KÁT által jóváhagyott erőforrásterv alapján – a jóváhagyást követő 30 napon belül – a végrehajtással kapcsolatos költségeiket tartalmazó részletes költségvetési tervjavaslataikat megküldik a HM VGH részére. (5) A HM VGH összeállítja a Szeminárium összesített költségvetési tervjavaslatát (a továbbiakban: tervjavaslat), és azt az erőforrásterv jóváhagyását követő 45 napon belül jóváhagyásra felterjeszti a HM KÁT részére. A tervjavaslat tartalmazza a 2016., illetve a 2017. évben felmerülő költségeket. (1) Az EB megteremti a Szeminárium és a kapcsolódó egyéb programok végrehajtásának szervezési, protokolláris, biztonsági, technikai, logisztikai, híradó-informatikai-információvédelmi, egészségügyi biztosítási, sajtónyilvánossági, pénzügyi, rendészeti, valamint személyi feltételeit. (2) Az érintett szervezetek a Szeminárium végrehajtásával kapcsolatos pénzügyi beszámoló jelentéseiket 2017. május 5-ig megküldik a HM VGH részére, amelynek alapján a HM VGH 2017. május 19-ig felterjeszti a HM KÁT részére a Szemináriummal kapcsolatos pénzügyi beszámoló jelentést. (3) A KMCS ellenőrzi az EB által jóváhagyott ütemterv szerinti feladatok végrehajtását. (1) A Szeminárium előkészítésével kapcsolatban a más tárcákat, egyéb költségvetési szerveket és önkormányzatokat érintő feladatok koordinálása érdekében az EB és a KMCS együttműködik az érintett szervekkel és szervezetekkel. (2) A tárcaközi koordináció során az EB elnöke vagy a HM VTF SETO osztályvezető képviseli a HM-et.
7. § A Szövetség Transzformációs Parancsnokságával és a NATO központtal közvetlenül az EB elnöke, elnökhelyettese és titkára tart kapcsolatot. 8. §
(1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba. (2) A HM KÁT és a HVKF az utasítás közzétételét követő napig együttes intézkedésben szabályozza a Szeminárium végrehajtásával kapcsolatos feladatokat.
Dr. Simicskó István s. k.,
honvédelmi miniszter
4586
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
A honvédelmi miniszter 52/2016. (IX. 30.) HM utasítása a belföldi reprezentációról szóló 83/2004. (HK 24.) HM utasítás módosításáról
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján a következő utasítást adom ki:
1. § A belföldi reprezentációról szóló 83/2004. (HK 24.) HM utasítás (a továbbiakban: Utasítás) 1. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési intézményre, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra, továbbá a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire és a Magyarországon települő katonai szervezetekre terjed ki.” 2. §
3. §
(1) Az Utasítás 2. § (2) bekezdés k) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: [Az (1) bekezdés szerinti vendéglátási tevékenység keretében belföldi reprezentációs kiadásként az alábbi fogyasztási cikkek, szolgáltatások vásárlása számolható el:] „k) alkoholtartalmú italok;” (2) Az Utasítás 2. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki: „(3) Az (1) bekezdés szerinti belföldi reprezentáció elszámolásához használt normák alapját képező bázisösszeg 38 650 Ft (a továbbiakban: felszámítási alap).” (1) Az Utasítás 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) Az 1. mellékletben meghatározott parancsnokok belföldi személyi reprezentációs, valamint az önálló állománytáblával és munkaköri jegyzékkel rendelkező, továbbá a Magyarországon települő katonai szervezetek parancsnokai belföldi rendezvényi reprezentációs kerettel rendelkeznek. A reprezentációs keretek évenkénti és rendezvényenkénti összege a felszámítási alap meghatározott százaléka.” (2) Az Utasítás 3. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki: „(7) A reprezentációs kiadások pályázaton elnyert forrás terhére – külön keret biztosítása nélkül, a 2. § (2) bekezdéstől eltérően – a pályázati kiírásban foglaltak szerint számolhatók el.”
4. § Az Utasítás a) 3. § (5) bekezdésében az „az illetményalap” szövegrész helyébe az „a felszámítási alap”, b) 2. mellékletében foglalt táblázatban az „az illetményalap” szövegrész helyébe az „a felszámítási alap”, valamint c) 2. mellékletében foglalt táblázat 7. sorában az „A Honvéd Vezérkar főnöke” szövegrész helyébe az „A Honvéd Vezérkar főnöke, valamint a Magyarországon települt katonai szervezetek esetében az elöljáró” szöveg lép. 5. § Az Utasítás 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. 6. § Az Utasítás 2. melléklete a 2. melléklet szerint módosul. 7. § Hatályát veszti az Utasítás 2. § (2) bekezdés n) pontjában a „HM vagy MH” szövegrész. 8. § Ez az utasítás 2016. október 1-jén lép hatályba.
Dr. Simicskó István s. k.,
honvédelmi miniszter
4587
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
1. melléklet az 52/2016. (IX. 30.) HM utasításhoz „1. melléklet a 83/2004. (HK 24.) HM utasításhoz
KIMUTATÁS a személyi reprezentációs kerettel rendelkező parancsnokokról (vezetőkről) és az éves reprezentációs keretekről A 1
B
Folyó-
A személyi reprezentációs kerettel rendelkezők megnevezése
szám
2 3
C Éves reprezentációs norma a felszámítási alap %-ában
I. 1.
miniszter
950
2.
parlamenti államtitkár, közigazgatási államtitkár, Honvéd Vezérkar főnöke, Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatója
750
5
3.
helyettes államtitkár, Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, Honvéd Vezérkar főnökének koordinációs helyettese, miniszteri biztos, HM kabinetfőnök, Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettese
650
6
4.
MH vezénylő zászlós
300
5.
főosztályvezető, a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezet főigazgatója (parancsnoka), csoportfőnök, sajtófőnök
215
6.
HM Tábori Lelkészi Szolgálat szolgálati ág vezetője, Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja
200
10
1.
MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka
300
11
2.
más magasabb szintű parancsnokság parancsnoka
150
12
3.
az 1–2. folyószám alatt nem szereplő, önálló állománytáblával rendelkező katonai szervezet, 16. vagy annál magasabb besorolási kategóriába tartozó parancsnoka
100
13
4.
az 1–3. folyószám alatt nem szereplő, önálló állománytáblával rendelkező katonai szervezet parancsnoka
60
1.
a Magyarországon települő katonai szervezet parancsnoka
4
7
8 9
II.
14 15
III. 150 ”
2. melléklet az 52/2016. (IX. 30.) HM utasításhoz Az Utasítás 2. mellékletében foglalt táblázat a következő 12. sorral egészül ki: Reprezentációs norma (Folyószám
Reprezentációs alkalom
A reprezentáció összegének megállapításánál figyelembe vehető létszám
az illetményalap %-ában)
„
12.
Munkaértekezletek, Magyarországon települő katonai szervezetek esetében konferenciák, a rendezvény megtartására intézkedő elöljáró által meghívott koordinációs és berendelt állomány (negyedévenként legfeljebb megbeszélések kettő alkalom, alkalmanként legfeljebb 20 fő)
0,2 ”
4588
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
A külgazdasági és külügyminiszter 26/2016. (IX. 30.) KKM utasítása a közérdekű adatoknak, a közérdekből nyilvános adatoknak, valamint a jogszabálytervezeteknek és szabályozási koncepcióknak a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján történő közzétételéről, valamint a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítési rendjének szabályairól
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 30. § (6) bekezdésében és a 35. § (3) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva, a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény 4. §-ára tekintettel, valamint a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján a következő utasítást adom ki:
1. § A közérdekű adatoknak, a közérdekből nyilvános adatoknak, valamint a jogszabálytervezeteknek és szabályozási koncepcióknak a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján történő közzétételét, valamint a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítési rendjének szabályait (a továbbiakban: Szabályzat) a Mellékletben foglaltak szerint állapítom meg. 2. §
(1) Ez az utasítás a közzétételét követő 10. napon lép hatályba. (2) Az utasítás rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
Szijjártó Péter s. k.,
külgazdasági és külügyminiszter
Melléklet a 26/2016. (IX. 30.) KKM utasításhoz
Szabályzat a közérdekű adatoknak, a közérdekből nyilvános adatoknak, valamint a jogszabálytervezeteknek és szabályozási koncepcióknak a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján történő közzétételéről, valamint a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítési rendjéről
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Szabályzat hatálya A Szabályzat hatálya kiterjed minden, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) által kezelt közérdekű és közérdekből nyilvános adatra, jogszabálytervezetre és szabályozási koncepcióra.
2. Értelmező rendelkezések
1. A Szabályzat alkalmazásában: a) minisztériumi adatfelelős: az adatszolgáltatásért felelős vezető, akinek a feladatkörébe tartozik a közérdekű adat, közérdekből nyilvános adat kezelése, a jogszabálytervezetek, koncepciók előkészítése; b) főosztályi adatfelelős: a minisztériumi adatfelelős által főosztályonként kijelölt adatszolgáltatásért felelős személy, aki a főosztály feladatkörébe tartozó közérdekű adatot, közérdekből nyilvános adatot, a jogszabálytervezeteket, koncepciókat e szabályzat rendelkezéseinek, illetve a minisztériumi adatfelelős utasításainak megfelelően kezeli; c) közérdekű adatfelelős: a közigazgatási államtitkár (a továbbiakban: KÁT) által a Jogi Főosztályon (a továbbiakban: JFO) kijelölt személy, aki a közérdekű adatszolgáltatással és a közérdekből nyilvános adatok kezelésével összefüggő feladatokat a belső adatvédelmi felelőssel együttműködve ellátja;
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
d) e)
4589
közzétételért felelős személy: a Sajtó Főosztályon a KÁT által kijelölt személy(ek); belső adatvédelmi felelős: az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 24. §-ában meghatározott jogkörben eljáró személy.
2. E Szabályzatban meg nem határozott fogalmakat az Infotv.-ben, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben, a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvényben (a továbbiakban: 2010. évi CXXXI. törvény), a közadatok újrahasznosításáról szóló 2012. évi LXIII. törvényben, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben, a közérdekű adatok elektronikus közzétételére, az egységes közadat-kereső rendszerre, valamint a központi jegyzék adattartalmára, az adatintegrációra vonatkozó részletes szabályokról szóló 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet], a jogszabálytervezetek és szabályozási koncepciók közzétételéről és véleményezéséről szóló 301/2010. (XII. 23.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 301/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet], valamint a minisztériumok és a Miniszterelnöki Hivatal által kötött, a nettó ötmillió forintot el nem érő értékű szerződésekre vonatkozó adatok közzétételéről szóló 85/2010. (III. 25.) Korm. rendeletben, a közzétételi listákon szereplő adatok közzétételéhez szükséges közzétételi mintákról szóló 18/2005. (XII. 27.) IHM rendeletben meghatározottak szerint kell értelmezni. E Szabályzatot a vonatkozó jogszabályokkal és a külgazdasági és külügyminiszter (a továbbiakban: miniszter) által kiadott közjogi szervezetszabályozó eszközökkel összhangban kell alkalmazni.
3. Közérdekből nyilvános adatok
3. A Minisztériumnak a www.kormany.hu alhonlapjaként működő honlapján (a továbbiakban: a Minisztérium honlapja) az 1. függelékben szereplő adatokat kell az Infotv.-ben meghatározott módon közzétennie.
II. A KÖZÉRDEKBŐL NYILVÁNOS ADATOK KÖZZÉTÉTELE 4. A közzététellel kapcsolatos feladat- és hatáskörök
1. A közzéteendő adatok összeállításáért, az ezzel kapcsolatos adatszolgáltatásért az 1. függelékben megjelölt minisztériumi adatfelelős tartozik felelősséggel, amely adatszolgáltatási feladatot a főosztályi adatfelelősön keresztül látja el.
2. A minisztériumi adatfelelős: a) összegyűjti a közzétételi listákon szereplő, 1. függelék szerinti feladatkörébe tartozó közérdekből nyilvánosnak minősülő adatokat, és azokat a rendelkezésre álló határidőn belül megküldi a közérdekű adatfelelősnek és a belső adatvédelmi felelősnek véleményezés, illetve közzététel céljából; b) felelős azért, hogy a feladatkörébe tartozó, általa megküldött közérdekből nyilvánosnak minősülő adatok pontosak és időszerűek legyenek, ennek érdekében folyamatosan nyomon követi a változásokat, és haladéktalanul továbbítja a helyesbített vagy frissített adatokat a közérdekű adatfelelősnek és a belső adatvédelmi felelősnek; c) a közérdekből nyilvánosnak minősülő adatokat elektronikusan, közzétételre alkalmas módon továbbítja a közérdekű adatfelelős és a belső adatvédelmi felelős részére, és ezzel egyidejűleg papír alapon megküldi a 2. függelék szerinti feljegyzést is; d) felel a feladatkörébe tartozó, közzétett adatok vonatkozásában a személyes adatok védelmével kapcsolatos és a titokvédelmi szabályok betartásáért, melynek kapcsán állásfoglalást kérhet a belső adatvédelmi felelőstől.
3. A közérdekű adatfelelős – a belső adatvédelmi felelőssel egyeztetve – dönt arról, hogy a megküldött adatok közérdekből nyilvános adatnak minősülnek, majd a közzétételért felelős személy útján gondoskodik a közzétételről.
4. A közzétételért felelős személy, a közérdekű adatfelelőstől és a belső adatvédelmi felelőstől kapott utasítások alapján gondoskodik a Minisztérium honlapján a közérdekből nyilvános adatok tartalmának kialakításáról.
4590
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
5. A belső adatvédelmi felelős köteles folyamatosan tájékozódni, hogy a közérdekből nyilvános adatok, információk a vonatkozó jogszabályokban és az e Szabályzatban foglaltaknak megfelelően a honlapon elérhetőek legyenek, és személyesen intézkedik a felelős személynél azok szükséges javításáról, kiegészítéséről, feltöltéséről.
6. A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbtv.) 43. §-ában foglalt kötelezettség a közbeszerzést lebonyolító szervezetei egység irányításáért felelős minisztériumi adatfelelőst terheli. Amennyiben az adatok közzététele a Közbeszerzési Adatbázisban nem lehetséges, erről a közérdekű adatfelelőst és a belső adatvédelmi felelőst haladéktalanul írásban értesíti, valamint az értesítéssel egyidejűleg megküldi részükre – közzétételre alkalmas módon – a Kbtv. 43. § (1) bekezdés a)–f ) pontjában meghatározott dokumentumokat.
5. A közérdekből nyilvános adatok közzétételére vonatkozó általános eljárási szabályok
7. E Szabályzat 1. függelékében szereplő adatokat a főosztályi adatfelelős gyűjti össze, amelyeket a minisztériumi adatfelelős jóváhagyása után – az ott megjelölt közzétételi határidők szerint – elektronikus formában (e-mailben vagy digitális adathordozón), a 2. függelék szerinti feljegyzés szkennelt példányával együtt megküld a közérdekű adatfelelős és a belső adatvédelmi felelős részére. A papíralapú aláírt, eredeti példányt kizárólag a közérdekű adatfelelős részére szükséges megküldeni.
8. Az adatokat szerkeszthető formában kell továbbítani, a fájl nevében feltüntetve az adat pontos tartalmát tükröző tárgyat és az adat keletkezésének dátumát.
9. A minisztériumi adatfelelős köteles folyamatosan figyelemmel kísérni – a főosztályi adatfelelős útján – a feladatkörébe tartozó, közzétett adatokat, és haladéktalanul kezdeményezi az adatok helyességének biztosítása érdekében végzett adatfelvitelt, adattörlést, adatmódosítást. Ennek keretében részletesen megvizsgálja a korábban a kezdeményezése alapján közzétett adatok helyességét (az új adatfelvitelek mellett a végrehajtott adatmódosítások és adattörlések eredményét is ideértve), továbbá az irányadó jogszabályi rendelkezéseknek, a miniszter által kiadott közjogi szervezetszabályozó eszközöknek, illetve a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti megállapodásban foglaltaknak való megfelelőségét.
10. A közérdekű adatfelelős az adatok közzétételre történő megküldéséről, továbbá az adat közzétételéről, módosításáról, törléséről, illetve archiválásáról elektronikus nyilvántartást vezet.
6. Közérdekűadat-kezelő Munkacsoport
11. A belső adatvédelmi felelős szükség esetén – jelentős jogszabályváltozás, rendkívüli esemény, munkacsoportban részvevők kezdeményezése esetén – munkacsoportot hívhat össze, hogy a szükséges tájékoztatást az adatkezelők részére megadja, illetve közös álláspontot alakítsanak ki.
12. A munkacsoport ülésén a részvétel kötelező a főosztályi adatfelelősök, a közérdekű adatfelelős, a közzétételért felelős személy számára. A munkacsoport ülésén részt vehet a minisztériumi adatfelelős.
7. A közzéteendő jogszabálytervezetek és szabályozási koncepciók nyilvánossága
13. A jogszabálytervezet és szabályozási koncepció (a továbbiakban együtt: tervezet) közzétételét a tervezet megalkotásáért felelős szervezeti egység kezdeményezi a JFO-nál a tervezet közigazgatási egyeztetésre történő megküldésének kezdeményezésével egyidejűleg. A tervezet megalkotásáért felelős önálló szervezeti egység – szükség esetén a belső adatvédelmi felelős állásfoglalása után – gondoskodik a KÁT-nak a közigazgatási egyeztetésre bocsáthatóságot engedélyező és a tervezet közzétételét elrendelő döntésének beszerzéséről. A 2010. évi CXXXI. törvény 5. § (4) bekezdése alapján – az ott meghatározott indok megjelölésével – a KÁT dönthet a tervezet közzétételének mellőzéséről.
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
4591
14. A tervezet megalkotásáért felelős önálló szervezeti egység vezetője, valamint a Sajtó Főosztály vezetője – a belső adatvédelmi felelős bevonásával – sajtóinformációs anyag csatolásáról dönthet, amelyet közvetlenül eljuttat a közzétételért felelős személy részére a közérdekű adatfelelős egyidejű tájékoztatása mellett.
15. A JFO a közzétételre vonatkozó döntés meghozatalát követően a tervezetet közzététel céljából elektronikus formában, – a 3. függelék szerinti adatlap egyidejű megküldésével – haladéktalanul továbbítja a közzétételért felelős személy részére.
16. A társadalmi egyeztetésre bocsátandó anyagok közzétételének időpontját, a véleményezésre nyitva álló határidőt, valamint a vélemények fogadására kijelölt e-mail címet a tervezet megalkotásáért felelős önálló szervezeti egység, a JFO bevonásával határozza meg, továbbá gondoskodik a vélemények beérkezésének visszaigazolásáról. A társadalmi egyeztetés koordinációjának lebonyolításáért a JFO a felelős.
17. A tervezet megalkotásáért felelős önálló szervezeti egység a beérkezett vélemények alapján készített összefoglalót és a véleményezők listáját a 301/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet 4. § (4) bekezdésében foglaltak szerint megküldi a JFO-nak, aki haladéktalanul gondoskodik annak közzétételéről – a 3. függelék szerinti adatlap egyidejű megküldésével – a közzétételért felelős személy útján.
III. A KÖZÉRDEKŰ ADATOK MEGISMERÉSÉRE IRÁNYULÓ ADATIGÉNYLÉSEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJE
1. A közérdekű adat megismerése iránt előterjesztett, szóban bejelentett igényt – tartalmának pontos rögzítésével – haladéktalanul írásba kell foglalnia az adott önálló szervezeti egységnek és továbbítani a közérdekű adatfelelős felé intézkedés céljából.
2. A közérdekű adatigénylést a közérdekű adatfelelős teljesíti a belső adatvédelmi felelős bevonásával.
3. Nem egyértelmű közérdekű adatigénylés esetén a minisztériumi adatfelelős tájékoztatása alapján a közérdekű adatfelelős felhívja az adatigénylőt az igény pontosítására. A pontosítás időtartama nem számít bele a válaszadási határidőbe és felfüggeszti a válaszadási határidőt.
4. A közérdekű adatigénylést a közérdekű adatfelelős kézhezvételt követően haladéktalanul megküldi a belső adatvédelmi felelős, a Közigazgatási Államtitkár Titkársága, a Miniszteri Kabinet és a Sajtó Főosztály számára tájékoztatás, az érintett minisztériumi adatfelelős részére adatszolgáltatás érdekében.
5. A minisztériumi adatfelelős észrevételeit és a szükséges adatokat a közérdekű adatfelelős felhívásában foglalt határidőn belül megküldi a közérdekű adatfelelős és a belső adatvédelmi felelős részére.
6. Ha az igényelt adatok jellegére vagy mennyiségére tekintettel, azok megküldése az 5. pontban foglalt határidőn belül lehetetlen, a minisztériumi adatfelelős haladéktalanul tájékoztatja a közérdekű adatfelelőst és a belső adatvédelmi felelőst a teljesítés legkorábbi lehetséges határidejéről, mely azonban nem lehet több a megkeresés beérkezését követő 25. napnál.
7. Amennyiben a 6. pontban foglaltak okán a közérdekű adatszolgáltatás az Infotv. által előírt 15 napos határidőn belül nem teljesíthető, a határidő meghosszabbításáról és az adatigénylő tájékoztatásáról a közérdekű adatfelelős gondoskodik.
8. A közérdekű adatfelelős az adatigénylés teljesítésére vonatkozó választ a minisztériumi adatfelelős által megküldött adatok, tájékoztatás alapján haladéktalanul előkészíti és egyetértésre megküldi a 4. pont szerinti szervezeti egységek és személyek részére.
9. Amennyiben a közérdekű adatigénylés teljesítésére a közérdekű adatot tartalmazó iratba történő betekintés útján kerül sor, annak végrehajtását az az önálló szervezeti egység szervezi meg, akinek a kérdéses adat a birtokában van,
4592
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
azt kezeli. A betekintés a belső adatvédelmi felelős és a közérdekű adatfelelős bevonásával történik, akik a betekintés engedélyezése előtt az érintett adatok közérdekű jellegét felülvizsgálják.
10. A Minisztériumba érkező közérdekű adat megismerésére irányuló igényeket a Minisztérium Iratkezelési Szabályzata szerinti tételszámon, a „közérdekű adat igénylése” szöveg feltüntetésével kell rögzíteni. Az adatszolgáltatás során – az adatigénylő igényének megfelelően – elsődlegesen az elektronikus úton történő adattovábbításra kell törekedni.
11. A törvényi határidők maradéktalan betartását a JFO kíséri figyelemmel, az adatok, az adatszolgáltatás valóságtartalmáért, teljes körűségéért a minisztériumi adatfelelős tartozik felelősséggel.
12. Az Infotv. 30. § (3) bekezdésében előírt adatszolgáltatást a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: NAIH) részére a belső adatvédelmi felelős állítja össze. Ennek érdekében az igénylés elutasítására vonatkozó döntés másolatát a minisztériumi adatfelelős és a közérdekű adatfelelős, a közérdekű adatszolgáltatásra irányuló igény teljesítésének megtagadását követő 5 napon belül köteles a belső adatvédelmi felelős részére megküldeni.
13. Közérdekű adat igénylésével kapcsolatos költségtérítés díját külön szabályzat tartalmazza.
IV. KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉS Az az érintett szervezeti egység, amelyhez közérdekű bejelentés, javaslat, panasz érkezik – a Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzata alapján – továbbítja azt a Parlamenti Államtitkár Titkársága részére, amely a JFO-tól állásfoglalást kérhet.
V. A MINISZTÉRIUMI DOKUMENTUMOK MENÜPONT KEZELÉSE
1. A közérdekű adatfelelős elősegíti és támogatja az összkormányzati portál minisztériumi „Dokumentumok” aloldalának egységes kormányzati honlaprendszerben történő megjelenését, a közzététel során együttműködik a Sajtó Főosztállyal, munkája során az összkormányzati portál minisztériumi aloldalainak egységes kialakítását szem előtt tartja.
2. A Minisztérium honlapján tájékoztatót kell elhelyezni a közérdekű adatok egyedi igénylésével kapcsolatos tudnivalókról.
VI. A BELSŐ ADATVÉDELMI FELELŐS EGYÉB FELADATAI A belső adatvédelmi felelős a) részt vesz az adatvédelmet érintő jogszabálytervezetek kidolgozásában, és annak koordinációja során képviseli a Minisztérium álláspontját; b) részt vesz az adatvédelmet érintő közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítésében; c) elkészíti az adatvédelmi állásfoglalásokat; d) kapcsolatot tart a Minisztérium önálló szervezeti egységeinek adatvédelemért felelős munkatársaival; e) közreműködik a NAIH Minisztériumot érintő eljárásai lefolytatásában, az ezekkel összefüggő kérdések megválaszolásában; f ) vezeti a belső adatvédelmi nyilvántartást; g) ellenőrzi az adatvédelmi incidenssel kapcsolatos intézkedéseket; h) részt vesz a belső adatvédelmi felelősök konferenciáján, kapcsolatot tart a belső adatvédelmi felelősökkel; i) eleget tesz az Infotv. 14. § (1a) és 30. § (3) bekezdésében foglalt kötelezettségnek.
4593
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
1. függelék
I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat
Frissítés
Megőrzés
Minisztériumi adatfelelős
1.
A Minisztérium hivatalos neve, székhelye, postai címe, telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme, honlapja, ügyfélszolgálatának elérhetőségei
A változásokat követően azonnal
Az előző állapot törlendő
Közigazgatási Államtitkár
2.
A Minisztérium szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai
A változásokat követően azonnal
Az előző állapot törlendő
Közigazgatási Államtitkár
3.
A közfeladatot ellátó szerv vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége (telefon- és telefaxszáma, elektronikus levélcíme)
A változásokat követően azonnal
Az előző állapot törlendő
Gazdasági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkár
4.
A Minisztérium illetékes ügyfélkapcsolati vezető neve, elérhetősége (telefonés telefaxszáma, elektronikus levélcíme) és az ügyfélfogadási rend
A változásokat követően azonnal
Az előző állapot törlendő
Közigazgatási Államtitkár; Parlamenti Államtitkár
5.
A Minisztérium irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek megnevezése és az 1. pontban meghatározott adatai
A változásokat követően azonnal
Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával
Közigazgatási Államtitkár
6.
Testületi szerv esetén a testület létszáma, összetétele, tagjainak neve, beosztása, elérhetősége
A változásokat követően azonnal
Az előző állapot törlendő
Feladatkörben érintett szervezeti egység vezetője
7.
A Minisztérium többségi tulajdonában álló, illetve részvételével működő gazdálkodó szervezet neve, székhelye, elérhetősége (postai címe, telefonés telefaxszáma, elektronikus levélcíme), tevékenységi köre, képviselőjének neve, a közfeladatot ellátó szerv részesedésének mértéke
A változásokat követően azonnal
Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával
Gazdálkodó szervezet felügyeletét ellátó szervezeti egység vezetője
8.
A Minisztérium által alapított közalapítványok neve, székhelye, elérhetősége (postai címe, telefonés telefaxszáma, elektronikus levélcíme), alapító okirata, kezelő szervének tagjai
A változásokat követően azonnal
Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával
Közigazgatási Államtitkár
9.
A Minisztérium által alapított lapok neve, a szerkesztőség és kiadó neve és címe, valamint a főszerkesztő neve
A változásokat követően azonnal
Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával
Parlamenti Államtitkár
4594
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
Adat
Frissítés
Megőrzés
Minisztériumi adatfelelős
10.
A Minisztérium által alapított költségvetési szerv neve, székhelye, a költségvetési szervet alapító jogszabály megjelölése, illetve az azt alapító határozat, a költségvetési szerv alapító okirata, vezetője, honlapjának elérhetősége, működési engedélye
A változásokat követően azonnal
Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával
A költségvetési szerv felügyeletét ellátó szervezeti egység vezetője
11.
A politikai vezetők személyi jövedelemadó bevallásának, illetve javadalmazásának a 2010. évi XLIII. tv. 15. § szerinti adatai
A változásokat követően azonnal
Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával
Gazdasági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkár
12.
Az országgyűlési képviselői megbízatással nem rendelkező politikai vezetők vagyonnyilatkozata (2010. évi XLIII. tv. 12. §)
A változásokat követően azonnal
Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával
Közigazgatási Államtitkár
13.
A Minisztérium hatósági döntései tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervnek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést gyakorló szervnek az 1. pontban meghatározott adatai
A változásokat követően azonnal
Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával
A törvényességi ellenőrzést, felügyeletet ellátó szervezeti egység vezetője
II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok Adat
Frissítés
Megőrzés
Minisztériumi adatfelelős
1.
A Minisztérium feladatát, hatáskörét A változásokat és alaptevékenységét meghatározó, követően azonnal a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint a szervezeti és működési szabályzat hatályos és teljes szövege, az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat hatályos és teljes szövege
Az előző állapot Közigazgatási 1 évig Államtitkár archívumban tartásával
2.
A Minisztérium feladatáról, Negyedévente tevékenységéről szóló tájékoztató magyar és angol nyelven
Az előző állapot Közigazgatási törlendő Államtitkár
3.
Államigazgatási és egyéb hatósági ügyekben ügyfajtáként és eljárástípusonként a hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése, hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv megnevezése, illetékességi területe, az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok, eljárási illetékek (igazgatási szolgáltatási díjak) meghatározása, alapvető eljárási szabályok, az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje),
Az előző állapot Közigazgatási törlendő Államtitkár
A változásokat követően azonnal
4595
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
Adat
Frissítés
Megőrzés
Minisztériumi adatfelelős
ügyfélfogadás ideje, az ügyintézés határideje (elintézési, fellebbezési határidő), az ügyek intézését segítő útmutatók, az ügymenetre vonatkozó tájékoztatás és az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok, az igénybe vehető elektronikus programok elérése, időpontfoglalás, az ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke, tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről 4.
A Minisztérium által nyújtott vagy Negyedévente költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások megnevezése, tartalma, a közszolgáltatások igénybevételének rendje, a közszolgáltatásért fizetendő díj mértéke, az abból adott kedvezmények
Az előző állapot Közigazgatási törlendő Államtitkár
5.
A Minisztérium által fenntartott adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró adatai (név, formátum, az adatkezelés célja, jogalapja, időtartama, az érintettek köre, az adatok forrása, kérdőíves adatfelvétel esetén a kitöltendő kérdőív), az adatvédelmi nyilvántartásba bejelentendő nyilvántartásoknak az Infotv. 65. §-a szerinti azonosító adatai; a Minisztérium által – alaptevékenysége keretében – gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái, a hozzáférés módja, a másolatkészítés költségei
A változásokat követően azonnal
Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával
6.
A Minisztérium nyilvános kiadványainak címe, témája, a hozzáférés módja, a kiadvány ingyenessége, illetve a költségtérítés mértéke
Negyedévente
Az előző állapot A kiadvány kiadásáért 1 évig felelős szervezeti archívumban egység vezetője tartásával
7.
A testületi szerv döntései előkészítésének rendje, az állampolgári közreműködés (véleményezés) módja, eljárási szabályai, a testületi szerv üléseinek helye, ideje, továbbá nyilvánossága, döntései, ülésének jegyzőkönyvei, illetve összefoglalói; a testületi szerv szavazásának adatai, ha ezt jogszabály nem korlátozza
A változásokat követően azonnal
Az előző állapot Feladatkörben érintett 1 évig szervezeti egység archívumban vezetője tartásával
8.
Jogalkotási tájékoztató, amely tartalmazza A változásokat az elkészítendő jogszabálytervezetek követően azonnal címét, a szabályozás rövid tartalmi összefoglalóját, a jogszabálytervezet közzétételének tervezett időpontját
Adatbázisok, illetve nyilvántartások kezeléséért felelős szervezeti egység vezetője
Az előző állapot Közigazgatási 1 évig Államtitkár archívumban tartásával
4596
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
Adat
Frissítés
Megőrzés
Minisztériumi adatfelelős
9.
A törvény alapján közzéteendő jogszabálytervezetek, utólagos hatásvizsgálatok és kapcsolódó dokumentumok, valamint az észrevételek összefoglalója
A szabályzatban foglaltak szerint
Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával
A tervezet megalkotásáért felelős szervezeti egység vezetője
10.
A Minisztérium által közzétett hirdetmények, közlemények
Folyamatosan
Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával
A hirdetmény, közlemény elkészítéséért felelős szervezeti egység vezetője
11.
A Minisztérium által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indoklásuk
Folyamatosan
Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával
A pályázat lebonyolításáért felelős szervezeti egység vezetője
12.
A Minisztériumnál végzett alaptevékenységgel kapcsolatos vizsgálatok, ellenőrzések nyilvános megállapításai
A vizsgálatról szóló jelentés megismerését követően haladéktalanul
Az előző állapot Közigazgatási 1 évig Államtitkár archívumban tartásával
13.
A közérdekű adatok megismerésére Negyedévente irányuló igények intézésének rendje, a feladatkört ellátó szervezeti egység neve, elérhetősége, az adatvédelmi felelős neve
Az előző állapot Közigazgatási törlendő Államtitkár
14.
A Minisztérium tevékenységére vonatkozó, jogszabályon alapuló statisztikai adatgyűjtés eredményei, időbeli változásuk
Az előző állapot 1 évig archívumban tartásával
15.
A közérdekű adatokkal kapcsolatos Negyedévente kötelező statisztikai adatszolgáltatás adott szervre vonatkozó adatai
Az előző állapot Közigazgatási 1 évig Államtitkár archívumban tartásával
16.
Azon közérdekű adatok hasznosítására irányuló szerződések listája, amelyekben a Minisztérium az egyik szerződő fél
Negyedévente
Az előző állapot Közigazgatási 1 évig Államtitkár archívumban tartásával
17.
A Minisztérium kezelésében lévő közérdekű adatok felhasználására, hasznosítására vonatkozó általános szerződési feltételek
A változásokat követően azonnal
Az előző állapot Közigazgatási 1 évig Államtitkár archívumban tartásával
18.
A Minisztériumra vonatkozó különös és egyedi közzétételi lista [pl. a kormányzati stratégiai irányításról szóló 38/2012. (III. 12.) Korm. rendelet]
A változásokat követően azonnal
Az előző állapot Különös vagy egyedi törlendő adattal rendelkező szervezeti egység vezetője
Negyedévente
A statisztika elkészítéséért felelős szervezeti egység vezetője
4597
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
Adat
Frissítés
Megőrzés
Minisztériumi adatfelelős
19.
A Minisztérium kezelésében levő, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint újrahasznosítás céljára elérhető kulturális közadatok listája, valamint azok rendelkezésre álló formátuma, az újrahasznosítható közadat típusokról való tájékoztatás, a rendelkezésre álló formátumok megjelölésével
A változásokat követő 15 napon belül
Az előző állapot Közigazgatási 1 évig Államtitkár archívumban tartásával
20.
A 19. sor szerinti közadatok és kulturális közadatok újrahasznosítására vonatkozó általános szerződési feltételek elektronikusan szerkeszthető változata
A változásokat követő 15 napon belül
Az előző állapot Közigazgatási törlendő Államtitkár
21.
A 19. sor szerinti közadatok újrahasznosítás céljából történő rendelkezésre bocsátásért fizetendő díjak általános jegyzéke a díjszámítás alapját képező tényezőkkel együttesen
A változásokat követő 15 napon belül
Az előző állapot Közigazgatási törlendő Államtitkár
22.
A közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerinti jogorvoslati tájékoztatás
A változásokat követő 15 napon belül
Az előző állapot Közigazgatási törlendő Államtitkár
23.
A Minisztérium által megkötött, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint kötött kizárólagos jogot biztosító megállapodások szerződő feleinek megjelölése, a kizárólagosság időtartamának, tárgyának, valamint a megállapodás egyéb lényeges elemeinek megjelölése
A változásokat követő 15 napon belül
Az előző állapot Közigazgatási törlendő Államtitkár
24.
A Minisztérium által kötött, a közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerint a kulturális közadatok digitalizálására kizárólagos jogot biztosító megállapodások szövege
A változásokat követő 15 napon belül
Az előző állapot Közigazgatási törlendő Államtitkár
25.
A közadatok újrahasznosításáról szóló törvény szerinti azon jogszabály, közjogi szervezetszabályozó eszköz, közszolgáltatási szerződés vagy más kötelező erővel bíró dokumentum (vagy az annak elérhetőségére mutató hivatkozás), amely az újrahasznosítás céljából rendelkezésre bocsátható közadat gyűjtésével, előállításával, feldolgozásával és terjesztésével összefüggő költségek jelentős részének saját bevételből való fedezését írja elő a Minisztérium részére
A változásokat követő 15 napon belül
Az előző állapot Közigazgatási törlendő Államtitkár
4598
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
III. Gazdálkodási adatok Adat
Frissítés
Megőrzés
Minisztériumi adatfelelős
1.
A Minisztérium éves költségvetése, számviteli törvény szerinti beszámolója vagy éves költségvetés beszámolója
A változásokat követően azonnal
A közzétételt követő 10 évig
Gazdasági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkár
2.
A Minisztériumnál foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatok, illetve összesítve a vezetők illetménye, munkabére és rendszeres juttatásai, valamint költségtérítése, az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások fajtája és mértéke összesítve
Negyedévente
A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartásával
Közigazgatási Államtitkár és Gazdasági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkár
3.
A Minisztérium által nyújtott, az államháztartásról szóló törvény szerinti költségvetési támogatások kedvezményezettjeinek nevére, a támogatás céljára, összegére, továbbá a támogatási program megvalósítási helyére vonatkozó adatok, kivéve ha a közzététel előtt a költségvetési támogatást visszavonják vagy arról a kedvezményezett lemond
A döntés meghozatalát követő 60 napon belül
A közzétételt követő 5 évig
A kötelezettségvállalásra jogosult vezető
4.
Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint az említett adatok változásai, a nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi érdekkel közvetlenül összefüggő beszerzések adatai, és a minősített adatok kivételével. A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött – általános forgalmi adó nélkül számított – ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni. Az időszakonként visszatérő – egy évnél hosszabb időtartamra kötött – szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás
A szerződés létrejöttét, illetve módosulását követő 60 napon belül
A közzétételt követő 5 évig
Jogi Főosztály
4599
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
Adat
Frissítés
Megőrzés
Minisztériumi adatfelelős
egy évre számított összegét kell alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét egybe kell számítani 5.
A Minisztérium által nem alapfeladatai ellátására (így különösen társadalmi szervezet támogatására, foglalkoztatottai szakmai és munkavállalói érdek-képviseleti szervei számára, foglalkoztatottjai, ellátottjai oktatási, kulturális, szociális és sporttevékenységet segítő szervezet támogatására, alapítványok által ellátott feladatokkal összefüggő kifizetésre) fordított, ötmillió forintot meghaladó kifizetések
Negyedévente
A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartásával
A kötelezettségvállalásra jogosult vezető
6.
A koncesszióról szóló törvényben meghatározott nyilvános adatok (pályázati kiírások, pályázók adatai, az elbírálásról készített emlékeztetők, pályázat eredménye)
Negyedévente
A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább 1 évig archívumban tartásával
Közigazgatási Államtitkár
7.
Az Európai Unió támogatásával Negyedévente megvalósuló fejlesztések leírása, az azokra vonatkozó szerződések
Legalább 1 évig Az Európai Unió archívumban támogatásával tartásával megvalósuló fejlesztést koordináló szervezeti egység vezetője
8.
A közbeszerzési információk (a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény szerint)
A külön jogszabályban meghatározott ideig, de legalább a tárgyévet követő évre vonatkozó közbeszerzési terv honlapon történő közzétételéig elérhetőnek kell lennie, és legalább 5 évig archívumban kell tartani
– Negyedévente – módosítás esetén a módosítás elkészítését követően haladéktalanul
Közbeszerzések lefolytatásáért felelős szervezeti egység vezetője
4600
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
Adat
9.
Frissítés
Az államháztartás működési rendjéről Folyamatosan, szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet a kifizetést követő 6. melléklete alapján az európai uniós 8 napon belül társfinanszírozással bonyolított pályázatok esetében a nettó 100 millió forintot meghaladó, teljesített kifizetés összege, kedvezményezettje és a kifizetés időpontja
Megőrzés
Minisztériumi adatfelelős
Az előző állapot A pályázat nem törölhető lebonyolításáért felelős szervezeti egység vezetője
4601
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
2. függelék
…………………………………………… (szervezeti egység megjelölése) ……………… (iktatószám)
FELJEGYZÉS (Kérjük, az aláírt eredeti példányt is küldjék meg a címzett részére, valamint küldjék meg a dokumentumokat elektronikusan is a
[email protected] címre.) A közérdekű adatoknak, a közérdekből nyilvános adatoknak, valamint a jogszabálytervezeteknek és szabályozási koncepcióknak a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján történő közzétételéről, valamint a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítési rendjének szabályairól szóló 26/2016. (IX. 30.) KKM utasítás Melléklete alapján a honlap tartalmára vonatkozóan az alábbi kezdeményezést terjesztem elő: A kezdeményezés jellege1
új közzététel/módosítás/törlés2
A közzéteendő anyag címe és 1. függelék szerinti megjelölése A közzététel helye A honlapon elhelyezett más adatra vonatkozó rendelkezés1 Mellékelt adatfile-ok megnevezése Egyéb rendelkezés a közzététellel kapcsolatban Az ügyintéző neve, munkaköre, telefonszáma, e-mail címe
Budapest, ………………………
1 2
A módosítandó vagy törlendő adat pontos megjelölése A megfelelő részt aláhúzással kérjük jelölni
…………………………………… (minisztériumi adatfelelős)
4602
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
3. függelék ……………… (iktatószám)
FELJEGYZÉS (Kérjük, az aláírt eredeti példányt is küldjék meg a címzett részére, valamint küldjék meg a dokumentumokat elektronikusan is a
[email protected] címre.) A közérdekű adatoknak, a közérdekből nyilvános adatoknak, valamint a jogszabálytervezeteknek és szabályozási koncepcióknak a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján történő közzétételéről, valamint a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítési rendjének szabályairól szóló 26/2016. (IX. 30.) KKM utasítás Melléklete alapján a jogszabálytervezetek cím alatt az alábbi tervezet közzétételét kérem: A tervezet jellege
jogszabálytervezet/koncepció/összefoglaló1
A tervezet címe A véleményadásra nyitva álló határidő és a vélemények fogadására szolgáló e-mail cím
……………………-től ……………………-ig (naptári nap) E-mail:
Mellékelt adatfile-ok megnevezése Az ügyintéző neve, munkaköre, telefonszáma, e-mail címe Egyéb
Budapest, …………………………
1
A megfelelő részt aláhúzással kérjük jelölni
…….……………………………………… (minisztériumi adatfelelős)
4603
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
4. függelék
A KKM …………………………………………………… irányítása alá tartozó szervezeti egységek adatszolgáltatási kötelezettsége teljesítésére az alábbi személyeket jelölöm ki:
A minisztériumi adatfelelős feladatkörébe tartozó adat a szabályzat 1. függeléke szerint megjelölve
A közérdekű adat közzétételében közreműködő személy neve, beosztása,
Megjegyzés
szervezeti egysége
Budapest, ……………………………
………………………………………………… (minisztériumi adatfelelős)
4604
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
A nemzeti fejlesztési miniszter 20/2016. (IX. 30.) NFM utasítása a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet 2016. évi fejezeti és központi kezelésű előirányzatai szakmai kezelőinek kijelöléséről szóló 4/2016. (III. 10.) NFM utasítás módosításáról
Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 1. melléklet 16. pontjában foglalt jogkörömben eljárva, a 13. § (3) bekezdésére figyelemmel, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában foglaltak alapján, a következők szerint rendelkezem:
1. § A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet 2016. évi fejezeti és központi kezelésű előirányzatai szakmai kezelőinek kijelöléséről szóló 4/2016. (III. 10.) NFM utasítás (a továbbiakban: Utasítás) 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul. 2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.
Dr. Seszták Miklós s. k.,
nemzeti fejlesztési miniszter
1. Az Utasítás 1. melléklet 1. táblázata helyébe a következő táblázat lép: „1. Fejezeti kezelésű előirányzatok A 1
Cím
B Alcím
C
D
E
ÁHT
Fejezeti kezelésű előirányzat
Jogcímcsoport/ jogcím
F
G
H
Fejezeti kezelésű előirányzat
Szakmai felügyeletet gyakorló helyettes
Felügyeletet gyakorló
szakmai kezelője
államtitkár
felsővezető
2
20
31
10
246078
Vasúthálózat fejlesztése
Közlekedési Infrastruktúra Főosztály
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
3
20
31
12
348217
Közútfejlesztési feladatok végrehajtása
Közlekedési Infrastruktúra Főosztály és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
4
20
32
2
348228
Közúthálózat fenntartás és működtetés
Közlekedési Infrastruktúra Főosztály és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
5
20
32
3
341573
Útdíjrendszerek működtetése
Közlekedési Infrastruktúra Főosztály és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
348240
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. működési támogatása
Közlekedési Infrastruktúra Főosztály és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
6
20
32
4
20
32
28
351651
Kiemelt közúti projektek
8
20
32
30
358584
Közúthálózat felújítása
Közlekedési Infrastruktúra Főosztály és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
9
20
32
34
359140
Határ menti közúti fejlesztések előkészítése
Közlekedési Infrastruktúra Főosztály és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
10
20
32
35
359151
Kulcsfontosságú budapesti közlekedési beruházások előkészítése
Közlekedési Infrastruktúra Főosztály és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár 4605
7
Közlekedési Infrastruktúra Főosztály és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
1. melléklet a 20/2016. (IX. 30.) NFM utasításhoz
1
Cím
B Alcím
C
D
E
ÁHT
Fejezeti kezelésű előirányzat
Jogcímcsoport/ jogcím
F
G
H
Fejezeti kezelésű előirányzat
Szakmai felügyeletet gyakorló helyettes
Felügyeletet gyakorló
szakmai kezelője
államtitkár
felsővezető
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
20
32
36
359562
Budai vasúti közlekedés fejlesztése
Közlekedési Infrastruktúra Főosztály, Állami Vagyonelemek Főosztálya
12
20
31
13
348717
Győr-Gönyű kikötőfejlesztés
Légi- és Víziközlekedési Főosztály
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
13
20
31
14
354362
Debreceni regionális repülőtér működésének támogatása
Légi- és Víziközlekedési Főosztály
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
14
20
32
6
245823
Belvízi hajózási alapprogram
Légi- és Víziközlekedési Főosztály
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
15
20
32
29
358473
Légiszállítási szolgáltatások
Légi- és Víziközlekedési Főosztály
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
16
20
32
1
295735
A közösségi közlekedés összehangolása
Közlekedési Szolgáltatási Főosztály
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
17
20
32
31
358840
A budapesti elővárosi közlekedés átmeneti likviditásának biztosítása és támogatása
Közlekedési Szolgáltatási Főosztály
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
18
20
32
27
348251
Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) projektek
CEF Főosztály és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ
Közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
19
20
32
11
333717
Közúti közlekedésbiztonság javítása és szakképzési feladatok
Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
20
20
32
12
333728
Közúti közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi feladatok
Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
21
20
32
13
296302
Zajtérképezés EU tagállami feladatai
Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
22
20
32
32
259128
Tengelysúlymérő-rendszer és kapcsolódó beruházások
Gépjármű-közlekedési és Vasúti Főosztály
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
11
Közlekedésért felelős helyettes államtitkár, Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
4606
A
1
23
24
25
Cím
20
20
20
B Alcím
33
33
33
C
D
E
ÁHT
Fejezeti kezelésű előirányzat
Jogcímcsoport/ jogcím
2
3
4
030164
294835
302735
Hungaroring Sport Zrt. támogatása
Gazdaságfejlesztést szolgáló célelőirányzat
Hazai fejlesztési programok célelőirányzat
F
G
H
Fejezeti kezelésű előirányzat
Szakmai felügyeletet gyakorló helyettes
Felügyeletet gyakorló
szakmai kezelője
államtitkár
felsővezető
Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya
Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár
Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár
Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya
Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár
Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár
Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya
Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár
Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár
Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár
Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár
26
20
33
6
344639
Balaton fejlesztési feladatok támogatása
Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya
27
20
33
9
347784
Turisztikai Célelőirányzat
Szervezetfejlesztési és Közigazgatási Stratégiai Főosztály
28
29
20
20
33
33
20
23
342573
355151
Intézményi kezességi díjtámogatások
Kisvárdai Várfürdő és környéke fejlesztése
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
A
Közigazgatási államtitkár Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár
Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya
Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár
Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár
4607
Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya
Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár
1
30
31
32
33
Cím
20
20
20
20
B Alcím
33
38
34
34
C
D
E
ÁHT
Fejezeti kezelésű előirányzat
Jogcímcsoport/ jogcím
24
19
1
2
359551
Nemzeti Vágta rendezvény megvalósítása
F
G
H
Fejezeti kezelésű előirányzat
Szakmai felügyeletet gyakorló helyettes
Felügyeletet gyakorló
szakmai kezelője
államtitkár
felsővezető
Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya
Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár
Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár
Balaton Területfejlesztési koncepció és Stratégiai Program
Nemzeti Fejlesztési Programok Főosztálya
302768
Infokommunikációs szolgáltatások, konszolidáció
Infokommunikációs Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály
Infokommunikációért felelős helyettes államtitkár
Infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár
295757
Nemzeti Infokommunikációs Stratégia (NIS) végrehajtásához kapcsolódó feladatok
Infokommunikációs Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Főosztály
Infokommunikációért felelős helyettes államtitkár
Infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár
Infokommunikációs Szabályozási és Szervezési Főosztály
Infokommunikációért felelős helyettes államtitkár
Infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár
34
20
34
3
351640
Űrtevékenységekkel kapcsolatos feladatok
35
20
35
1
249467
Uránércbánya hosszú távú környezeti kárelhárítás
Energiagazdálkodási és Bányászati Főosztály
Energetikáért felelős helyettes államtitkár
Energiaügyért felelős államtitkár
36
20
35
5
354340
Bányanyitási feladatok kiadásai
Energiagazdálkodási és Bányászati Főosztály
Energetikáért felelős helyettes államtitkár
Energiaügyért felelős államtitkár
37
20
38
17
351984
Bányabezárás
Energiagazdálkodási és Bányászati Főosztály
Energetikáért felelős helyettes államtitkár
Energiaügyért felelős államtitkár
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
359617
Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár
4608
A
1
38
39
Cím
20
20
B Alcím
35
35
C
D
E
ÁHT
Fejezeti kezelésű előirányzat
Jogcímcsoport/ jogcím
4
11
338306
Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer
F
G
H
Fejezeti kezelésű előirányzat
Szakmai felügyeletet gyakorló helyettes
Felügyeletet gyakorló
szakmai kezelője
államtitkár
felsővezető
Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály
Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár
Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár
Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály
Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár
Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár
360317
Energiahatékonyság javításának támogatása
Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály
Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár
40
20
37
3
302835
Épületenergetikával és energiahatékonysággal összefüggő feladatok ellátása
41
20
36
1
257101
Autópálya rendelkezésre állási díj
Kiemelt Állami Szerződések Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
42
20
36
6
256101
Hozzájárulás a Művészetek Palotájának működtetéséhez
Kiemelt Állami Szerződések Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
43
20
36
7
270701
Hozzájárulás a sportlétesítmények PPP bérleti díjához
Kiemelt Állami Szerződések Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár Közigazgatási államtitkár
44
20
38
1
280834
Nemzetközi tagdíjak
Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya
Európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár
45
20
38
2
280789
Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése
Jogtanácsosi Főosztály
Jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár
Közigazgatási államtitkár
46
20
38
3
301624
Kormányzati szakpolitikai feladatok
Egyes Kiemelt Beruházások és Kormányzati Szakpolitika Osztálya
Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár
Közigazgatási államtitkár
47
20
39
1
344773
Budapest Bozsik Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
Egyes Kiemelt Beruházások és Kormányzati Szakpolitika Osztálya
Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár
Közigazgatási államtitkár
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
A
4609
1
Cím
B Alcím
C
D
E
ÁHT
Fejezeti kezelésű előirányzat
Jogcímcsoport/ jogcím
F
G
H
Fejezeti kezelésű előirányzat
Szakmai felügyeletet gyakorló helyettes
Felügyeletet gyakorló
szakmai kezelője
államtitkár
felsővezető
20
39
17
343839
Nemzeti Olimpiai Központ beruházás támogatása
Egyes Kiemelt Beruházások és Kormányzati Szakpolitika Osztálya
Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár
Közigazgatási államtitkár
49
20
39
23
343906
Diósgyőri Stadion fejlesztésének támogatása
Egyes Kiemelt Beruházások és Kormányzati Szakpolitika Osztálya
Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár
Közigazgatási államtitkár
50
20
39
44
358539
Egyes vízi sport-létesítmények megújításának támogatása
Egyes Kiemelt Beruházások és Kormányzati Szakpolitika Osztálya
Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár
Közigazgatási államtitkár
51
20
45
0
353695
Kiemelt Kormányzati beruházások Központja működési támogatása
Egyes Kiemelt Beruházások és Kormányzati Szakpolitika Osztálya
Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár
Közigazgatási államtitkár
52
20
47
0
358462
2024. évi Olimpiai Pályázat finanszírozása
Egyes Kiemelt Beruházások és Kormányzati Szakpolitika Osztálya
Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár
Közigazgatási államtitkár
53
20
49
0
358540
Balatonfüredi FINA rendezvény támogatása
Egyes Kiemelt Beruházások és Kormányzati Szakpolitika Osztálya
Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár
Közigazgatási államtitkár
54
20
50
0
358551
Egyes városi infrastruktúra-elemek megújítása
Egyes Kiemelt Beruházások és Kormányzati Szakpolitika Osztálya
Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár
Közigazgatási államtitkár
55
20
46
0
352162
Fejezeti stabilitási tartalék
Költségvetési Főosztály
Gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár
Közigazgatási államtitkár
56
20
38
10
349451
Az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. működtetése
Társasági Portfólió Főosztály
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
57
20
38
12
340495
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. működtetése
Társasági Portfólió Főosztály
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
220361
Megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületek támogatása
Fogyasztóvédelmi Főosztály
Fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár
Infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár
58
20
38
14
59
20
38
15
208349
Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek támogatása
Fogyasztóvédelmi Főosztály
Fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár
Infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár
60
20
39
16
345039
Nemzeti Stadionfejlesztési Program tartalékkerete
Sportcélú Beruházások Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
48
4610
A
1
Cím
B Alcím
C
D
E
ÁHT
Fejezeti kezelésű előirányzat
Jogcímcsoport/ jogcím
F
G
H
Fejezeti kezelésű előirányzat
Szakmai felügyeletet gyakorló helyettes
Felügyeletet gyakorló
szakmai kezelője
államtitkár
felsővezető
61
20
39
22
343895
Székesfehérvári Sóstói Stadion fejlesztésének támogatása
Sportcélú Beruházások Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
62
20
39
24
343973
Tornaterem-építési program
Sportcélú Beruházások Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
63
20
39
25
343984
Tanuszoda-fejlesztési program
Sportcélú Beruházások Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
64
20
39
30
348440
Tatabányai multifunkcionális csarnok beruházás
Sportcélú Beruházások Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
65
20
39
41
358506
Egyedi sportlétesítmény-fejlesztések támogatása
Sportcélú Beruházások Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
66
20
39
42
358606
Vasas SC létesítmény-fejlesztési program
Sportcélú Beruházások Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
67
20
39
43
358617
Dunaújváros labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése
Sportcélú Beruházások Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
68
20
39
51
360373
Budapesti Pályafejlesztési Program támogatása
Sportcélú Beruházások Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
69
20
40
0
340417
Nevelési, oktatási intézmények felújítása, beruházása
Sportcélú Beruházások Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
70
20
43
0
352317
A geszti Arany János Általános Iskola elhelyezéséhez szükséges új iskola és tornaterem
Sportcélú Beruházások Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
71
20
44
0
352328
A fertődi Porpáczy Aladár Középiskola elhelyezéséhez szükséges új iskola és tornaterem
Sportcélú Beruházások Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
72
20
48
1
356128
A 16 kiemelt sportág sportlétesítményfejlesztésének támogatása
Sportcélú Beruházások Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
73
20
48
2
351717
Kiemelt sportegyesületek sportlétesítmény-fejlesztéseinek támogatása
Sportcélú Beruházások Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
A
4611
1
Cím
B Alcím
C
D
E
ÁHT
Fejezeti kezelésű előirányzat
Jogcímcsoport/ jogcím
74
20
48
3
351728
Kiemelt sportegyesületek sportlétesítmény fenntartásának és üzemeltetésének támogatása
75
20
51
0
359406
A XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megrendezésével összefüggő infrastrukturális fejlesztések
F
G
H
Fejezeti kezelésű előirányzat
Szakmai felügyeletet gyakorló helyettes
Felügyeletet gyakorló
szakmai kezelője
államtitkár
felsővezető
Sportcélú Beruházások Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár
Sportcélú Beruházások Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár”
4612
A
2. Az Utasítás 1. melléklet „2. Eredeti előirányzattal nem rendelkező előirányzatok” táblázata a következő 42a. sorral egészül ki:
„42a.
(A
B
C
D
E
F
G
H)
20
39
21
343884
Szombathelyi sportcélú beruházások támogatása (Szombathelyi Haladás Stadion fejlesztésének támogatása)
Sportcélú Beruházások Főosztálya
Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár
Vagyonpolitikáért felelős államtitkár”
3. Hatályát veszti az Utasítás 1. melléklet „2. Eredeti előirányzattal nem rendelkező előirányzatok” táblázatának 7., 17., 26. és 47. sora.
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
4613
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
Az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala főtitkárának 3/2016. (IX. 30.) AJBH utasítása az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Közszolgálati Szabályzatáról szóló 1/2012. (V. 22.) AJBH utasítás módosításáról
A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 75. § (5) bekezdésében meghatározottak, valamint a 226. § (2) bekezdés a) pontja és a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (5) bekezdés d) pontja alapján az alábbi utasítást adom ki:
1. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Közszolgálati Szabályzatáról szóló 1/2012. (V. 22.) AJBH utasítás (a továbbiakban: Utasítás) 29. §-a a következő (8a) bekezdéssel egészül ki: „(8a) A ruházati hozzájárulást a főtitkár által meghatározott tárgyhóban, az adott tárgyhavi illetménnyel együtt kell a munkavállaló részére kifizetni. Ezt követően a tárgyévben ruházati hozzájárulás kifizetésére időarányosan sem kerülhet sor.”
2. Az Utasítás 29. § (1) bekezdésében az „évente” szövegrész helyébe az „évente egy alkalommal” szöveg lép.
3. Ez az utasítás 2016. október 1-jén lép hatályba.
Dr. Garamvári Miklós s. k., főtitkár
4614
III.
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
Személyügyi közlemények
A Miniszterelnökség 2016. július havi személyügyi hírei
Kormánytisztviselő kinevezése A Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára Fekete Sándor Kálmánnét osztályvezető, Pataki Krisztián Barnabást, Seres Rékát, Drenyovszky Márkot, Nagy Viktort, Varga Zalánt, dr. Hunyadi Hunor Gábort, dr. Bakáné dr. Forrai Szilviát, Becsei Petrát, Hága-Preiss Erzsébetet, Seres Ádámot, dr. Mórocz Aliz Juditot kormánytisztviselőnek kinevezte.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter Madari Örsi Jenőt politikai tanácsadó kormánytisztviselőnek kinevezte.
Vezetői munkakörbe helyezés A Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára Csomor Krisztinát, Polai Lászlót, Gyergyói Noémit és Princzess Dórát osztályvezető, Lőkösné Zátonyi Éva Gizellát főosztályvezető-helyettes munkakörbe helyezte.
Vezetői munkakör változása A Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára dr. Galik Gábort főosztályvezető, dr. Kele Bernadettet főosztályvezető-helyettes munkakörbe kinevezte.
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
Vezetői munkakör megszüntetése A Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára Madari Örsi Jenő főosztályvezető-helyettes vezetői munkakörét megszüntette.
Cím adományozása A Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára dr. Tömör Juditnak és dr. Bakáné dr. Forrai Szilviának közigazgatási tanácsadó, dr. Marth Miklós Lászlónak és Zoltai-Menyhárt Tamásnak szakmai tanácsadó címet adományozott.
Kormányzati szolgálati jogviszony megszűnése Kormányzati szolgálati jogviszonya megszűnt jogutódlással dr. Haszonics Diána, Németh Adrienn, Szűcs Flóra Márta, dr. Nagy Emese, Lőrinczi Laura Petra, Szilárd Zoltán, dr. Nyika Andrea Erzsébet főosztályvezető, dr. Kovács Andrea Katalin főosztályvezető-helyettes, dr. Kaszás Mónika, dr. Pataki Dóra Márta, dr. Bánkuti Erzsébet Beáta főosztályvezető, Engert Ágnes, dr. Gonda Zsolt Sólyom főosztályvezető, dr. Martonka Petra, Orczi-Borbáth Szilvia főosztályvezető-helyettes, dr. Uszkay-Boiskó Sándor, Vig Attila főosztályvezető, Kerényi Orsolya főosztályvezető, Bayer Bálint Vendel főosztályvezető-helyettes, Szabó István András, Silimon Beáta kormánytisztviselőknek; próbaidő alatt Faragó Sándor, Nyári Zoltánné;
4615
4616
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
közös megegyezéssel Losonczy Dorottya Anna politikai tanácsadó, dr. Róta Éva, Szendrei György, dr. Kranitz-Nagy Viktor, Zentner Róbert, Kitta Gergely politikai főtanácsadó, Lisztmaier Tamás politikai tanácsadó, Lontai Dániel kabinetfőnök/politikai főtanácsadó; áthelyezéssel Balogh Zsuzsanna Éva, Keresztyén Zsolt János, Kovács Diána Ivett, Czirják Mariann, dr. Nagy Nikoletta, dr. Rabóczki Bence, dr. Lázár Judit; lemondással dr. Dohóczki Judit, Agócs Bernadett, Kovács Viktória, Bordács Bálint Dániel politikai tanácsadó; felmentéssel Mériné Szigeti Edit, Simonyik Lászlóné kormánytisztviselőknek.
Az Igazságügyi Minisztérium közleménye elismerések adományozásáról
Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter Magyarország Köztársasági Elnöke megbízásából 2016. augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE polgári tagozata kitüntetést adta át a bírói hivatás iránti példaértékű elkötelezettséggel, kimagasló színvonalon végzett négy évtizedes szakmai pályafutása elismeréseként dr. Akácz József, a Kúria nyugalmazott tanácselnöke, kúriai tanácsos részére, a környezetjog területén végzett elsőrangú kutatói és oktatói tevékenysége elismeréseként Bándi Gyula jogász, az MTA doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Környezetjogi és Versenyjogi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére, kiemelkedő szakmai tudáson alapuló megalapozott ítélethozatala, az emberek ügyeit szolgáló, példaadó alázattal gyakorolt hivatása elismeréseként Dudás Györgyné dr. Radó Klára, a Tatabányai Törvényszék nyugalmazott tanácselnöke részére,
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
4617
több mint négy évtizedes odaadó igazságszolgáltatási és kiemelkedő bírói munkája elismeréseként dr. Fekete Zsuzsanna, a Kúria nyugalmazott tanácselnöke részére, a magyar magánjogtörténet terén végzett jelentős tudományos és oktatói munkája, valamint aktív szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként dr. Fülöpné dr. Homoki-Nagy Mária, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Magyar Jogtörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére;
a MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE polgári tagozata kitüntetést adta át több évtizedes ügyvédi pályája során a gazdasági és polgári jog területén végzett kiemelkedő színvonalú munkája, valamint a hivatásrendi szakmai és érdekvédelemben végzett, elkötelezett tevékenysége elismeréseként dr. Halmos Tamás, a Nyíregyházi Ügyvédi Kamara elnöke, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökségi tagja részére, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásában végzett, meghatározó jelentőségű munkája, valamint az intézmény sikeres működtetését sokrétű tudásával és szakmai tapasztalatával szolgáló, kimagaslóan eredményes munkája elismeréseként dr. Kis Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorhelyettese, főiskolai tanár részére, több mint négy évtizedes és széles körben elismert, főként a gazdasági jog területén jelentős ügyvédi pályája, valamint aktív szakmai közéleti szerepvállalása elismeréseként dr. Prandler János, a Harmincas Ügyvédi Iroda ügyvédje, a Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi megbízottja részére;
a MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetést adta át kiemelkedő szorgalommal és hozzáértéssel végzett szakmai munkája elismeréseként Vilk Istvánné, a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság nyugalmazott írnoka részére;
a MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT polgári tagozata kitüntetést adta át négy évtizeden át nagy hivatástudattal végzett szakmai és igazgatási munkája elismeréseként Nádaski Mária, a Battonyai Járásbíróság nyugalmazott tisztviselője részére.
Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 22. § (1) bekezdés b) pontja, továbbá az igazságügyi miniszter által adományozható elismerésekről szóló 4/2015. (III. 3.) IM rendelet alapján több évtizedes oktatói, tudományos, ügyvédi tevékenységéért, továbbá a Budapesti Ügyvédi Kamara és a Magyar Ügyvédi Kamara elnökeként végzett áldozatos munkájáért dr. Bánáti János Györgynek, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének Deák Ferenc-díjat; volt alkotmánybíró, az Országos Választási Bizottság korábbi elnöke, az ELTE egyetemi tanára, a Nemzeti Kerekasztal Tárgyalások egykori résztvevője. Közéleti, szakmai és tudományos szerepvállalásait összeköti az alkotmányos, jogállami Magyarország iránti elkötelezettsége, fentiek elismeréseként dr. Kukorelli Istvánnak, az MTA doktorának, az állam- és jogtudomány kandidátusának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar tanszékvezető egyetemi tanárának Deák Ferenc-díjat;
4618
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
az első Alkotmánybíróság volt tagja, több évtizeden keresztül bíró és bírósági vezető volt, ma is aktív egyetemi oktató a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Jogalkalmazóként, kodifikációs bizottsági tagként és jogtudósként magyar magánjogra gyakorolt maradandó hatást, fentiek elismeréseként dr. Lábady Tamásnak, címzetes egyetemi tanárnak Deák Ferenc-díjat; több mint harmincöt éve több jogi karon oktatott civilisztikai tantárgyakat, európai jogot, nemzetközi magánjogot, a tudományos közéletben aktivitását több mint 300 közlemény is alátámasztja, munkájának elismeréseként dr. Lévayné Prof. dr. Fazekas Juditnak CSc, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszék dékánjának, tanszékvezető felelős egyetemi tanárnak Moór Gyula-díjat; a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, a szellemi alkotások jogának elismert kutatójaként dr. Tattay Leventének, professor emeritusnak Moór Gyula-díjat; a hazai és nemzetközi kutatási programok vezetőjeként maradandó eredményeket ért el mindenekelőtt az összehasonlító jog és alkotmányjog területén. Hosszú évek óta elkötelezett munkát végez az országos egyetemi és középiskolai tehetséggondozásban, többek között az OTDT Állam- és Jogtudományi Szakbizottság tagjaként. Magyar, angol és francia nyelven megjelent szakkönyvei, publikációi hozzájárulnak a magyar jogi oktatás színvonalának fejlesztéséhez. Fentiek elismeréseként dr. Badó Attilának, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Összehasonlító Jogi Intézet, intézetvezetőjének, tehetséggondozásért felelős rektori megbízottnak Moór Gyula-díjat adományozott.
Huzamos időn át végzett szakmai munkája, valamint az Igazságügyi Minisztérium eredményes működése szempontjából fontos szakmai feladat végrehajtásában szerzett érdemei elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott dr. Aszódi Lászlónak, beosztott bírónak, a Civilisztikai és Igazságügyi Kodifikációs Főosztály Igazságügyi Kodifikációs Osztály jogi szakreferensének; dr. Boross Anikónak, a Civilisztikai és Igazságügyi Kodifikációs Főosztály Igazságügyi Kodifikációs Osztály jogi szakreferensének; dr. Csán Krisztinának, a Közszolgálati Kodifikációs és Koordinációs Főosztály főosztályvezető-helyettesének, szakmai főtanácsadójának; Csorba Katalinnak, az Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkári Kabinet titkársági referensének; dr. Dudás Zsuzsannának, az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Budapest Műszaki, Könyv- és Adószakértői Intézet igazságügyi szakértőjének; Endrédi Viktóriának, a Sajtó- és Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya Nemzetközi Osztály közigazgatási tanácsadójának, külkapcsolati referensének; dr. Fehér Miklós Zoltánnak, az Európai Uniós Jogi Főosztály főosztályvezetőjének; Giczi Katalinnak, az Európai Uniós és Nemzetközi Igazságügyi Együttműködésért Felelős Államtitkári Kabinet titkársági referensének; Hirt Beáta Évának, a Személyügyi Főosztály szakmai főtanácsadójának, személyügyi főreferensének; Imre Annamáriának, az Ellenőrzési Főosztály közigazgatási tanácsadójának, belső ellenőrnek; dr. Ivácskovics Gergely Györgynek, a Jogi Szolgáltatási Főosztály Szerződés-előkészítő Osztály közigazgatási tanácsadójának, jogi főreferensének;
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
4619
Jakubács Gabriellának, a Miniszteri Kabinet Kabinetfőnöki Titkárság titkárnő-iktatójának; dr. Kiss Károly Miklósnak, a Civilisztikai és Igazságügyi Kodifikációs Főosztály Igazságügyi Kodifikációs Osztály jogi szakreferensének; Kiss Mónikának, a Gazdasági Kodifikációs Főosztály Pénzügyi Jogi Kodifikációs Osztály titkárnőjének; Kiss Nikolett Évának, a Büntetőjogi Jogalkotásért Felelős Helyettes Államtitkárság titkárnőjének; Krupla Józsefnek, a Miniszteri Kabinet Társadalmi Kapcsolatok Osztálya szakmai főtanácsadójának, szakreferensének; dr. Kulcsár Márta Erzsébetnek, a Miniszteri Kabinet kabinet munkatársának; dr. Lehotai Juditnak, a Közszolgálati Kodifikációs és Koordinációs Főosztály közigazgatási főtanácsadójának, jogi szakreferensének; dr. Lévai Marianna Klaudiának, a Nemzetközi Büntetőjogi és Emberi Jogi Főosztály Emberi Jogi Osztály jogi szakreferensének; dr. Mészáros Máriának, a Parlamenti Államtitkári Kabinet közigazgatási főtanácsadójának, jogi szakreferensének; Mezei-Kirsching Kingának, a Költségvetési Főosztály közigazgatási főtanácsadójának, költségvetési főreferensének; dr. Németh Ildikónak, a Nemzetközi Magánjogi Főosztály szakmai tanácsadójának, jogi szakreferensének; Niegreisz Viktor Ákosnak, a Miniszteri Kabinet Kabinetfőnöki Titkárság gépkocsivezetőjének; Ninausz Györgyné dr. Bartók Ágnesnek, a Nemzetközi Magánjogi Főosztály közigazgatási főtanácsadójának, jogi szakreferensének; dr. Pátkai Nándornak, a Jogszabály-előkészítés Összehangolásáért és Közjogi Jogalkotásért Felelős Helyettes Államtitkárság jogi szakreferensének; dr. Petrik Ferencnek, a Kúria nyugalmazott kollégiumvezetőjének; Pintér Bencének, a Miniszteri Kabinet Miniszteri Titkárság gépkocsivezetőjének; dr. Somogyi Dávid beosztott bírónak, a Civilisztikai és Igazságügyi Kodifikációs Főosztály Polgári Perjogi Kodifikációs Osztály jogi szakreferensének; Szántóné Hiz Ildikónak, a Kegyelmi Főosztály titkársági ügyintézőjének; dr. Szombati Zoltánnak, a Civilisztikai és Igazságügyi Kodifikációs Főosztály Igazságügyi Kodifikációs Osztály jogi szakreferensének; Tari Renátának, a Személyügyi Főosztály közigazgatási tanácsadójának, személyügyi főreferensének; dr. Tátrai Melinda Mariannának, az Európai Uniós Jogi Főosztály Európai Bírósági Osztály közigazgatási tanácsadójának, jogi szakreferensének; dr. Tóth Csenge Diánának, a Büntető Anyagi Jogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Kodifikációs Főosztály jogi szakreferensének; Tóth Enikő Katalinnak, a Pénzügyi és Számviteli Főosztály Igazgatási Számviteli Osztály főkönyvi könyvelőjének; dr. Varga Éva Csillának, az Igazságszolgáltatási Kapcsolatok Főosztálya jogi szakreferensének; dr. Virányi-Gyermán Erikának, a Parlamenti Főosztály közigazgatási tanácsadójának, parlamenti titkárának.
4620
IV.
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
Egyéb közlemények
A Magyar Nemzeti Bank közleménye a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyam-lapján nem szereplő külföldi pénznemek euróra átszámított árfolyamairól
A Magyar Nemzeti Bank a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 82. § (1) bekezdése alapján az alábbiakban teszi közzé a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyam-lapján nem szereplő külföldi pénznemek euróban megadott árfolyamát: Ország
Pénznem
ISO
1 euró=
Afganisztán
afgáni
AFN
74,8750
Albánia
lek
ALL
137,0550
Algéria
algériai dinár
DZD
122,5756
Andorra
euró
EUR
1,0000
Angola
kwanza
AOA
186,3050
Antigua és Barbuda
kelet-karibi dollár
XCD
3,0400
Argentína
argentin peso
ARS
17,0266
Aruba
arubai guilder
AWG
2,0235
Azerbajdzsán
azerbajdzsáni manat
AZN
1,8312
Bahama-szigetek
bahamai dollár
BSD
1,1240
Bahrein
bahreini dinár
BHD
0,4238
Banglades
taka
BDT
87,9950
Barbados
barbadosi dollár
BBD
2,2537
Belize
belizei dollár
BZD
2,2594
Benin
CFA frank
XOF
656,9060
Bermuda
bermudai dollár
BMD
1,1240
Bhután
ngultrum
BTN
74,9815
Bissau-Guinea
CFA frank
XOF
656,9060
Bolívia
boliviano
BOB
7,7896
Bosznia-Hercegovina
márka
BAM
1,9558
Botswana
pula
BWP
11,7644
Brunei
brunei dollár
BND
1,5308
Burkina Faso
CFA frank
XOF
656,9060
Burundi
burundi frank
BIF
1872,1170
Chile
chilei peso
CLP
743,0750
Comore-szigetek
comore-i frank
KMF
494,4450
Costa Rica
colón
CRC
619,9150
Csád
CFA frank
XAF
656,9100
Dél-Szudán
dél-szudáni font
SSP
52,9372
Dominikai Közösség
kelet-karibi dollár
XCD
3,0400
Dominikai Köztársaság
dominikai peso
DOP
51,9086
Dzsibuti
dzsibuti frank
DJF
198,8894
Ecuador
USA dollár
USD
1,1240
Egyenlítői-Guinea
CFA frank
XAF
656,9100
4621
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
Ország
Pénznem
ISO
1 euró=
Egyesült Arab Emírségek
emirátusi dirham
AED
4,1286
Egyiptom
egyiptomi font
EGP
9,9820
Elefántcsontpart
CFA frank
XOF
656,9060
Eritrea
nakfa
ERN
17,9200
Etiópia
etióp birr
ETB
24,9205
Falkland-szigetek
falklandi font
FKP
0,8682
Fehéroroszország
belorusz rubel
BYN
2,1738
Fidzsi
fidzsi dollár
FJD
2,3088
Gabon
CFA frank
XAF
656,9100
Gambia
dalasi
GMD
47,8500
Ghána
cedi
GHS
4,4314
Gibraltár
gibraltári font
GIP
0,8682
Grenada
kelet-karibi dollár
XCD
3,0400
Grúzia
lari
GEL
2,6130
Guatemala
quetzal
GTQ
8,4523
Guinea
guineai frank
GNF
10234,4800
Guyana
guyanai dollár
GYD
231,6650
Haiti
gourde
HTG
73,5654
Honduras
lempira
HNL
25,4372
Irak
iraki dinár
IQD
1310,6400
Irán
iráni riál
IRR
33802,0000
Jamaica
jamaicai dollár
JMD
143,4288
Jemen
jemeni riál
YER
281,1475
Jordánia
jordán dinár
JOD
0,7974
Kajmán-szigetek
kajmán-szigeteki dollár
KYD
0,9274
Kambodzsa
riel
KHR
4619,0000
Kamerun
CFA frank
XAF
656,9100
Katar
katari riál
QAR
4,0934
Kazahsztán
tenge
KZT
379,5600
Kelet-Timor
USA dollár
USD
1,1240
Kenya
kenyai shilling
KES
113,8050
Kirgizisztán
kirgiz szom
KGS
77,4150
Kiribati
ausztrál dollár
AUD
1,4772
Kolumbia
kolumbiai peso
COP
3279,0000
Kongói Demokratikus Köztársaság
kongói frank
CDF
1102,0200
Kongói Köztársaság
CFA frank
XAF
656,9100
Koreai Népi Demokratikus Köztársaság
észak-koreai won
KPW
146,1200
Koszovó
euró
EUR
1,0000
Közép-afrikai Köztársaság
CFA frank
XAF
656,9100
Kuba
kubai peso
CUP
1,1240
Kuvait
kuvaiti dinár
KWD
Laosz
kip
LAK
9107,0550
Lesotho
loti
LSL
15,3972
Libanon
libanoni font
LBP
1693,7150
Libéria
libériai dollár
LRD
104,5350
Líbia
líbiai dinár
LYD
1,5509
0,3378
4622
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
Ország
Pénznem
ISO
1 euró=
Liechtenstein
svájci frank
CHF
1,0878
Macedónia
macedón dinár
MKD
61,6100
Madagaszkár
ariary
MGA
3418,3600
Makaó
pataca
MOP
8,9800
Malawi
malawi kwacha
MWK
810,8789
Maldív-szigetek
rúfia
MVR
17,2654
Mali
CFA frank
XOF
656,9060
Marokkó
marokkói dirham
MAD
10,9135
Marshall-szigetek
USA dollár
USD
1,1240
Mauritánia
ouguiya
MRO
401,6800
Mauritius
mauritiusi rúpia
MUR
39,7000
Mianmar
kyat
MMK
1398,3182
Mikronézia
USA dollár
USD
1,1240
Moldova
moldáv lej
MDL
22,2150
Monaco
euró
EUR
1,0000
Mongólia
tugrik
MNT
2542,0400
Montenegró
euró
EUR
1,0000
Montserrat
kelet-karibi dollár
XCD
3,0400
Mozambik
metical
MZN
85,9900
Namíbia
namíbiai dollár
NAD
15,3590
Nauru
ausztrál dollár
AUD
1,4772
Nepál
nepáli rúpia
NPR
119,9586
Nicaragua
cordoba
NIO
32,7100
Niger
CFA frank
XOF
656,9060
Nigéria
naira
NGN
354,3450
Omán
ománi riál
OMR
0,4322
Örményország
dram
AMD
532,9000
Pakisztán
pakisztáni rúpia
PKR
117,7835
Palau
USA dollár
USD
1,1240
Panama
balboa
PAB
1,1240
Pápua Új-Guinea
kina
PGK
3,5654
Paraguay
guarani
PYG
6277,8000
Peru
új sol
PEN
3,7730
Ruanda
ruandai frank
RWF
931,1050
Saint Kitts és Nevis
kelet-karibi dollár
XCD
3,0400
Saint Lucia
kelet-karibi dollár
XCD
3,0400
Saint Vincent és Grenadine-szigetek
kelet-karibi dollár
XCD
3,0400
Salamon-szigetek
salamon-szigeteki dollár
SBD
8,7100
Salvador
colón
SVC
9,8099
San Marino
euró
EUR
1,0000
Sao Tomé és Príncipe
dobra
STD
24551,5000
Seychelle-szigetek
seychelle-i rúpia
SCR
14,4216
Sierra Leone
leone
SLL
6347,5150
Sint Maarten
holland antilláki gulden
ANG
Srí Lanka
Srí Lanka-i rúpia
LKR
164,3925
Suriname
suriname-i dollár
SRD
8,6885
2,0008
4623
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
Ország
Pénznem
ISO
1 euró=
Szamoa
tala
WST
2,8150
Szaúd-Arábia
szaúdi riál
SAR
4,2150
Szenegál
CFA frank
XOF
656,9060
Szent Ilona
Szent Ilona-i font
SHP
0,8662
Szíria
szír font
SYP
240,4343
Szomália
szomáliai shilling
SOS
652,5100
Szudán
szudáni font
SDG
6,8350
Szváziföld
lilangeni
SZL
15,3972
Tádzsikisztán
tádzsik szomoni
TJS
8,8400
Tajvan
új tajvani dollár
TWD
Tanzánia
tanzániai shilling
TZS
2450,4300
Togo
CFA frank
XOF
656,9060
Tonga
pa’anga
TOP
2,4350
Trinidad és Tobago
trinidad és tobagói dollár
TTD
7,5312
Tunézia
tunéziai dinár
TND
2,4722
Tuvalu
ausztrál dollár
AUD
1,4772
Türkmenisztán
manat
TMT
3,9250
Uganda
ugandai új shilling
UGX
3805,0000
Uruguay
uruguayi peso
UYU
31,9845
Üzbegisztán
üzbég szom
UZS
3351,9200
Vanuatu
vatu
VUV
122,4300
Vatikán
euró
EUR
1,0000
Venezuela
bolivár
VEF
Vietnám
dong
VND
Zambia
zambiai kwacha
ZMW
11,2855
Zöld-foki-szigetek
zöld-foki-szigeteki escudo
CVE
110,4045
Dr. Matolcsy György s. k.,
a Magyar Nemzeti Bank elnöke
35,3615
11,2264 25025,5000
4624
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közleménye elveszett törzskönyvekről A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 83. § (1) bekezdése alapján az alábbi elveszett, megsemmisült gépjárműtörzskönyvek sorszámát teszi közzé: 384954E 028699H 597110G 812694H 404013I 425906H 574752D 890542F 232237A 347153L 002455N 015815J 035324N 086722L 114493N 122749K 143148N 171809L 178881J 183628B 190448H 191911L 194349L 195417B 198106F 208824J 210787K 215728J 249884N 300274K 303268M 307752J 329906I 347634L 372663F 378255N 387559L 404469N 408429H 424004N 428356M 489295J 551442N 579027L 585874M 604943K 646668L
702756N 704492E 706834A 710557D 711791H 711810K 732367L 757731G 804922J 832638G 832681M 834294M 857320K 928165F 939423K 944506J 947655M 959971L 983426H 993381M 003507E 016982G 019303N 019586J 028690N 031693M 032550L 035699E 052395J 078636F 098579H 101956C 138271J 147711J 161453D 173447I 182615K 214813D 218794M 228969N 229293M 233364M 245935J 252768M 279532M 281580N 282320N
305233M 310383N 311847L 357405N 366379K 379426G 380007H 386730N 392920M 395672G 397259M 399657A 401789N 406540G 408233I 414856F 415122D 453622L 466677N 485060I 486690M 490563J 492958C 502301K 504664I 526070N 526707L 526710L 540570N 565816B 588189M 588294M 591709I 594574M 609545L 617978J 621795L 621943D 623548I 633514M 637970D 642246L 648849N 667484L 692188N 699287I 701267J
716371N 733124N 737629L 750953M 751810J 752895K 762229I 763698L 774265I 782678M 784636F 791952H 797951M 822697M 827028K 845569M 857941L 861736I 863775I 875616D 882369J 886797J 886890F 903566B 906204K 923824K 932913K 946823H 955304L 963949L 012242N 022702M 024114M 083015L 085698N 089982J 112996D 140840J 146993L 169956C 177611N 201358M 223076M 227739K 230856M 238272L 257468I
261515M 282163L 293090L 295607I 308265C 310128J 311256D 318919L 338926E 356941F 370406K 380680I 381136N 382789G 397415G 398937E 423357N 430630L 432706J 455467M 479708J 487098D 505665J 541281L 541772M 546767E 567456M 577588I 578488J 585398L 593176H 594407L 600827M 616286H 616853I 623846I 625469L 644117K 645401K 649492F 661932J 664970H 670379K 689188J 717631M 723166L 734480F
4625
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
741611G 744582L 749181N 755841K 758195C 760060K 782542M 785590H 790311J 793448H 796927G 799987C 809321J 815653N 818209L 827529L 841342M 841456H 848011M 858595L 880205L 889345L 891889M 896707K 917990A 929862F 935741J 965291M 974081D 976367E 984854L 987465G 998188L 019856H 022106J 036982N 051052H 058346N 059463F 069378K 076510N 096385E 142835G 153573D 162665I 177514H 179084N 185324K 196808N 201191M 219992M 255050K 259220L 265872A
276123I 323005F 342391G 347660I 348472L 363547I 394525L 396745F 400730M 422122K 445453L 465765L 499309I 505190M 518132L 518204J 529273L 529682M 533297N 537849M 538980L 546977G 567072J 569065L 588025K 598789G 628689I 659434J 659688L 667155H 715921C 718776L 721998J 722646M 722900M 723792I 724341J 737897C 753372N 760974L 763894D 771366L 771625L 795258M 799021G 803587L 827774A 841279L 848964M 855044C 855343L 861363L 863711K 884740L
891366F 900580H 911029J 949902E 001805L 007993G 014271F 025218I 028657C 029118K 034197A 042917N 043526M 048965D 054394F 059068N 070336I 078272G 079510L 081658L 086550L 091927N 103757L 110461L 127908J 133641M 133907C 135180M 147134L 150297G 152608K 159939M 168211G 168469L 169151E 171565K 173660H 174416H 183887N 188995K 189986M 192659M 212915L 215021H 215690M 223365L 230700M 237367I 243947L 261790L 289906N 292916N 296578N 301720J
305059D 309457I 310874L 312257L 330984N 337946I 354923N 359907L 371462M 372934J 379603L 394675L 407112K 416267N 417425M 419811K 432094M 447922N 448605N 450210C 452325L 455793M 457334L 464381K 474210M 474511G 478366G 506884K 508713N 509054L 527267L 528760G 534916J 543973L 553187M 560991N 563164H 570178F 583487M 584187I 586594G 588990B 591507K 603134M 608352F 613222J 614553D 618891F 630014K 644595B 652238L 660038M 661564H 666439K
669169G 672308L 672763L 673754G 694227N 702306B 713471N 726934M 731931N 733248M 735247K 737804M 737917M 745090K 755206G 761536M 764294K 767717M 770624I 776786G 778984J 780689L 783995G 785707L 793071J 794638E 801249J 801667J 811989G 840726K 842186K 858586L 861417H 863270L 865500L 865591K 873676J 882663K 886432L 892806B 897320K 914699M 924225E 930633L 937674I 960514K 966013E 971392G 996119M 039704K 063444A 063745A 065442K 068757G
4626
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
077823N 079330M 081655E 082199N 090132N 092224L 096665J 114871C 119011M 168628C 168743C 179050M 190660G 209323M 225214I 228785I 229703L 232161L 243797L 251940L 267760F 272802J 273266F 291394N 296894I 312418I 313675L 316332N 332321J
337804J 340240F 346128H 348669I 351637J 356234F 383466J 393956L 396188F 400485N 404248N 423445L 427396K 428180L 433076A 434967F 435045G 438552M 450521H 452349G 459267H 478953D 479068K 546149H 559877K 572504J 578805H 606910K 626763F
627796C 633005F 634096L 650539H 666002N 674820H 678585L 681203L 682196G 689303L 701128L 702500D 709327L 711276M 734104F 745794L 749298M 758733E 763632L 778859L 786988L 790284C 798278I 810029G 817072M 834665G 839291K 845878J 860215K
872761D 877215M 881018I 884774L 895999M 904130M 911901I 914587D 935733L 946273I 962224L 964117M 968930J 973847K 981228G 981993B 992219M 997088E 017220D 026427M 049062N 053352I 065390A 089712L 100748L 124965B 140579K 172894E 188802F
191833I 210701D 219941N 227706K 229688L 233699N 237286J 242536K 244753E 247725E 264584J 283317K 287837I 290760H 298357L 298360L 301819K 313479N 315765L 341187D 342805N 343787J 369303L 382609F 393055J 415140M
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
4627
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
A Népi Front Párt 2015. évi pénzügyi beszámolója a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény szerint
Adatok forintban
Bevételek 1.
Tagdíjak
83 500
2.
Központi költségvetésből származó támogatás
3.
A párt országgyűlési képviselőcsoportjának nyújtott állami támogatás
4.
Egyéb hozzájárulások, adományok (az 500 000 forint feletti hozzájárulás nevesítve)
8 500
5.
A párt által alapított korlátolt felelősségű társaság nyereségéből származó bevétel
0
6.
Egyéb bevétel
0
0 0
Összes bevétel a gazdasági évben
92 000
Kiadások 1.
Támogatás a párt országgyűlési képviselőcsoportja számára
0
2.
Támogatás egyéb szervezeteknek
0
3.
Vállalkozások alapítására fordított összegek
4.
Működési kiadások
5.
Eszközbeszerzés
6.
Politikai tevékenység kiadása (szórólap)
7.
Egyéb kiadások
0 26 133 0 85 217 0
Összes kiadás a gazdasági évben
111 350
Budapest, 2016. szeptember 15.
Cseh Miklós s. k., elnök
4628
H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő • 2016. évi 48. szám
A Hivatalos Értesítőt az Igazságügyi Minisztérium szerkeszti. A szerkesztésért felelős: dr. Salgó László Péter. A szerkesztőség címe: Budapest V., Kossuth tér 4. A Hivatalos Értesítő hiteles tartalma elektronikus dokumentumként a http://www.magyarkozlony.hu honlapon érhető el. Felelős kiadó: dr. Salgó László Péter. A Hivatalos Értesítő oldalhű másolatát papíron kiadja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó. Felelős kiadó: Köves Béla ügyvezető.