A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖNYVTÁROSOK HÍRADÓJA
V. évf. 2. sz.
1994. április
HÍREK A KÖNYVTÁROS TANÁROK EGYESÜLETÉNEK ÉLETÉB L 1994. február 16-án megbeszélést tartottak a listás könyvtári szakért k. A program egy kellemes dologgal kezd dött, amikor dr. Egressy Erna, a Komárom-Esztergom Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója átadta a PSZM tanúsítványt azoknak a könyvtári szakért knek, akik eredményesen végezték el az 1993. májustól októberig tartó intenzív szakért i tanfolyamot. A szakért k közül Moczik Andrásné, Kristófné Szabó Szerafina, Halmi Erzsébet és Tanczerné Jakus Em ke mondhatja magáénak ezt a tanúsítványt Ezek után az elmúlt id szak eseményeit tekintették át, majd a tanév hátralév ' részének feladatait beszélték meg. A tervek szerint Veszprém megyébe látogatnának a szakért k, ahol több forrásközpont megtekintésére van lehet ség. Áprilisban a József Attila Megyei Könyvtár irodalmi konferenciát tervez, melynek témája a mai magyar gyermek- és ifjúsági irodalom. Ugyanebben a hónapban, 12-én az OPKM iskolatörténeti konferenciára hívja az érdekl d ket. Bizonyára sokan kíváncsiak a március 10-13-ig tartó nemzetközi könyvkiállításra is, amelyet a Vigadóban rendeznek. Március 9-én a K-EMPI szervezett iskolaigazgatóknak, iskolai könyvtárosoknak és az informatika-számítástechnika tanárainak, valamint óvodapedagógusoknak továbbképzést. Dr. Kovács György Zoltán, a Megyei Közgy lés elnöke megnyitó szavai után dr. Vámos Tibor akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet igazgatója tartotta meg el adását „Egy informatika-tanítási kísérlet tapasztalatai" címmel. El adását egy 188l-es írástudatlansági listával kezdte, amelyen Magyarország 50,80 %-os arányban szerepelt. Elmondta, hogy az iskola az a periódus, amikor meghatározódik egy ember gondolkodórendszere, rögz dnek a gondolkodás struktúrái, az a szociális mez , amiben gondolkodunk. Kiemelte annak fontosságát, hogy a számítástechnikával való elemi írástudási készség minden tanulóban meglegyen, tudják kezelni a számítógépet, tudjanak táblázatot készíteni, bejelentkezni, kapcsolatot teremteni, adatbázist felépíteni. A számítógép okos használata tehát nem elválasztja, hanem összeköti az embereket. A számítógép alkalmassá teszi a gyerekeket, hogy felhasználóként és nem kiszolgáltatottként tudjanak gondolkodni, statisztikákat értékelni. Létrejönnek az elektronikus hálózaton keresztül szabad, ellen rizetlen és célirányos kapcsolódások. A számítógép segítségével megtanulják a gyerekek, hogy adatoknak, információknak utánanézzenek, azokat kikeressék egy adatbázisból. A pedagógusoknak viszont igen nagy a felel ssége abban, hogy ezeket a készségeket elsajátítsák a tanulók. Dr. Vámos Tibor el adásának befejez gondolataiban elmondta, hogy örömmel várják a különböz pedagógiai programokat, tapasztalatokat a témakörb l, amelyek közül a legjobbakat természetesen díjazzák és terjesztik. Pedagógus kollégák közül sokan dolgoznak új módszereken, érdemes ezeket továbbadni, közkinccsé tenni! A következ el adó Dán Krisztina volt, a F városi Pedagógiai Intézet vezet szaktanácsadója, aki „A könyv- és könyvtárhasználat tanítása, a könyvtári informatika fogalma" cím el adásában a korszer , fejlett információs technika alkalmazásáról, az informatikai szemlélet kialakításáról beszélt. Mindnyájan tapasztaljuk, hogy egyre gyorsabb az ismeretek avulása, s ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani a legújabb információkkal, szükségünk van a számítógép alkalmazására. A 80-as években megjelent az iskolákban is a számítógép és annak az oktatása. A könyvtári szervezetekre támaszkodva pedig létrejött az egységes informatikaképzés. A könyvtári informatika mint önálló tudományág is él. Milyen alapvet ismereteket kell elsajátítani a tanulóknak az informatika területén? tette fel a kérdést Dán Krisztina. A válasz a következ : nagyon fontos az információs források ismerete készségszinten; melyik forrásból mit nyerhet; tudjon keresni, akár levéltári anyagból is; ismerje a könyvtár informatikai segédeszközeit (kézikönyvtár, bibliográfia, katalógus, számítógépes adatbázisok); külföldi on-line adatbázisok használata. Ezekkel az ismeretekkel akkor is tisztában kell lenniük a tanulóknak, ha az iskolájukban esetleg ezek a feltételek még nem adottak. Az ideális az lenne, ha az iskolai könyvtárak képesek lennének a forrásközpont szerepének a betöltésére. A továbbképzési nap harmadik el adója K rösné dr. Mikis Márta, az Országos Közoktatási Intézet tudományos f munkatársa volt, „Az informatika kisgyerekkori alkalmazása" címmel tartott érdekes el adást. Mindannyian tudjuk, tapasztaljuk, hogy a szület gyermekek ebben a környezetben n nek fel. A tanulóknak az iskolában lehet séget kell teremteni, hogy képesek legyenek többféle forrásból információt gy jteni, és használni tudják a számítógépet hangkeltésre, animáció megjelenítésre játékok, modellek irányítására — segítséggel. El adását rendkívül érdekes számítógépes bemutatóval és videofilm lejátszásával illusztrálta. A továbbképzési nap színvonalas és érdekes el adásait — az immár hagyománnyá vált — könyvkiadói kiállítás és vásár egészítette ki. A meghívott vendégek éltek is a lehet séggel, s örömmel válogattak a legújabb kiadványok között. Tanczerné Jakus Em ke /
HUMOR A KÖNYVTÁRBAN pályáját" Ugyanez Csokonairól: „Csokonai 1773-ban született Debrecenben, 1805-ben halt meg Tüd gyulladásban."
Nemrég — egy fiók rakodása közben — került el egy majd 20 éves boríték, amelyben egy hamvába holt könyvtárosi humorpályázat dokumentumai voltak. Ebb l közlünk válogatást kett s céllal: látni fogjuk, hogy a régi dolgok ma is aktuálisak, másrészt szeretnénk a felhívást megismételni.
Egy könyvtáros: Nyitáskor egyszerre többen állnak a pult el tt. Elkél a segítség. Férfi szakreferensünk is látja ezt beáll, segít. Id s néni könyveit veszi sorra. A néni közben beszél. Dicséri a kapott könyvet, az id t, panaszolja reumáját, férjét majd megjegyzi: — Azér' az is megnyugtató, hogy a férfiak is értik ezt a munkát pedig ez direkt n knek való, és m veltséget igényel.
Kedves Kollégák! Mindennapi életünkre most is ráfér egy kis vidámság, egy kis mosoly. Küldjenek hasonlókat (vagy jobbakat) a szerkeszt ségnek, hogy folyamatosan közölhessük. Pályadíjat nem tudunk kínálni, csupán az olvasók elismerését. Rajta hát! Most pedig a régi sziporkák.
Rejt -sztori: Az egyik olvasó Rejt -könyveket kér, és hozzáteszi, hogy már sokat olvasott t le. Javasoltam, menjünk oda a polchoz, és nézzük meg, mi található bent. Mivel nem követett egy kicsit távolabbról kezdtem sorolni a címeket: — Csontbrigád. — Olvastam — válaszolta. — Egy bolond száz bajt csinál. — Olvastam. Még soroltam tovább, de azokat is olvasta. A felsorolást befejezve kissé bizalmaskodva mondom: —... és mintha elvágták volna. — Azt még nem olvastam — vágta rá nagy örömmel az olvasó.
Egy olvasó:
— Mostanában ritkábban jövök, mióta szegény feleségem meghalt. Egy könyvtáros — Az olvasóvá nevelés csúcspontja, ha az olvasó bels szükséglett l, lelki kényszert l indíttatva bibliográfiát lop. Egy sztori: Köszönéséb l ítélve sváb néni lépeget polctól polcig. Végül odalép az ügyeleteshez: — Tessék mondani, merre van a p bet ? —Megmutatom. Ez mind az. Kit l tetszik könyvet keresni? —Hát a Palzactól.
Referensz-kérés: Apróhirdetés izgatta fel — sikamlós olvasmányokat keres — néhány olvasónk figyelmét: „Kétéves, sodrott pej csikó eladó." Ugyan milyen lehet ez? Az, hogy kétéves, egy lónak mindenesetre el nyére válik, még el tte az élet Csikónak már egy kicsit „fels tagozatos." De mi az, hogy sodrott? Rúd mellé, iga mellé törték, vagy még csak most szoktatják? Netán már — uram bocsá' — megsodratták? No de kérem! — akkor már csikós-csikó lenne, anyányi, túl a dolgok nehezén. Mert ugye milyen szemérmes az állattenyészt k nyelve! A disznó begörög — búgatják. A szamár vemhes. Ha el ször az — el hasi. A lovakat fedeztetik. Ennek már fele se tréfa! Nézzünk utána, mit rejt a földi halandók el l ez a csiklandósan érdekes, új és karámtitkokat sejtet állapotjelz ? Mez gazdasági Lexikon: SODROTT LÓ. A melegvér és hidegvér lovak keresztezéséb l származott utódok népies — f leg a Dunántúlon használt — elnevezése. Micsoda csalódás! De hogyan lehet szexre bírni a hidegvér lovat?!
Egy könyvtáros: Lélegzethez jutok, kezemben egy könyvtárközis nyomtatványt forgatok, rajta a kérés imigyen áll: Statisztikai Kiadó, 1972. Kedves kolléga! Kiadókat még könyvtárközire sem. Üdvözlettel... Nekem is úgy mesélték... Megtermett, nagydarab olvasó téblábol a könyvtár katalógusai el tt. Láthatóan bizonytalankodik. Kistermet kollégan nk — éppen ügyeletes — szolgálatkészen odaáll a szép nagydarab stb. elé és megkérdezi: — Segíthetek valamiben? Olvasónk lenéz, mérlegel, majd azt mondja: — Nem hiszem. Gyerekszáj... Általános iskolások Jókairól szóló vetélked jében született az alábbi írásm : "Jókai 1848-banPet fi és Vasvári társaságában állt a forradalom élén. Mikor annak a forradalomnak vége lett, akkor kötött házasságot Laborfalvi Rózával. Majd folytatta írói
AZ ÖNKORMÁNYZATI KÖNYVTARAK 1993. ÉVI STATISZTIKÁJA A minisztérium, a KMK és a Statisztikai Hivatal részére megbízásból a megyei könyvtár összesíti a városi és községi könyvtárak adatait minden évben. Mivel az önkormányzatok — gondolom — inkább csak a saját számaikat ismerik, talán nem haszontalan lényegében kommentár nélkül közölni a statisztikai táblázatokat; így ugyanis összehasonlítási lehet ség adódik az azonos nagyságú települések között Ha maximalisták vagyunk, talán pozitív következmények is elképzelhet k ezekb l az összevetésekb l. Néhány megjegyzés mégis elkerülhetetlen: —Tatabányán az általános iskolák a városi ellátórendszerhez tartoznak, ez a magyarázata a nagyszámú megyeszékhelyi könyvtárnak (így persze átfedések keletkeznek az iskolai könyvtárakkal, amelyek adatait következ számukban kívánjuk bemutatni), — az állománygyarapításra fordított összegek rovataiban gyakran szerepel 0; ennek nem feltétlenül az a magyarázata, hogy az illet könyvtár semmit sem fordított beszerzésre: ha egy ellátórendszer tagja, akkor a beszerzési keret az ellátórendszer központjában jelentkezik, hiszen k „költötték el" azt, — a 35. számú tatabányai könyvtár „szaporulat": a Népházban m köd volt szakszervezeti intézmény átkerült önkormányzati fenntartásba.
2
VÁLOGATÁS A MEGYEI ÉVFORDULÓNAPTÁRBAN május 2.
30 éve halt meg CSANÁDY László. Bányamérnök, bányaigazgató volt a MÁK Rt üzemeiben.
május 5.
130 éve halt meg ÁGOSTON Miklós. Gazdasági tanár volt, a Komáromi Lapok szerkeszt je. 90 éve született JÓKAI Mór. Egy mondatos összefoglalóra alig van szükség.
május 7.
105 éve halt meg VÁLINÉ Jókai Eszter. Cikkeket írt Komáromról az Igazmondó számaiba.
május 10.
555 éve halt meg PÁLÓCZI György. Esztergomi érsek, f kancellár volt
május 12.
110 éve született MAG János. A munkásmozgalom résztvev je Tatabányán. 105 éve született BENEDEK József. Református lelkész volt, munkája jelent meg Komáromban.
május 15.
120 éve halt meg JÉKELFALUSY Vince. Esztergomi kanonok volt, majd Rómába került
május 20.
105 éve halt meg FEICHTINGER János. Kanonok és könyvtáros volt Esztergomban.
május 22.
110 éve halt meg FERENCZY Jakab Zsigmond. Gimnáziumi igazgató, majd f apát volt Esztergomban.
május 28.
155 éve született KOCA Adolf. Környei plébános volt írt a Tata-Tóváros c. lapba.
május 30.
130 éve született BARBAY István. Banán volt iskolamester, majd Kocson és Szenden jegyz . Írt Szend történetér l.
június 3.
105 éve született BÜRCHNER László. Egy ideig Tatán volt káplán. Egyházi témájú írásai jelentek meg.
június 11.
40 éve halt meg GEREVICH Tibor. M vészettörténész, igazgatta az esztergomi Keresztény Múzeumot
június 12.
145 éve halt meg BARBÉLY Asztrik János. Bencés pap, tanár volt Komáromban.
június 19.
160 éve született FELISCHMANN Jen . Bencés pap, az esztergomi gimnáziumban tanított
június 23.
85 éve született ANTAL Károly. Szobrász, 1938-ban Szt. István koronázása c. domborm vét Esztergomban helyezték el.
június 24.
210 éve született SZEDER Fábián. Bencés pap és tanár Komáromban és Esztergomban.
6
KÖNYVTÁRAINK ÉLETÉB L Esztergom, Városi Könyvtár Megyénkben az esztergomi Városi Könyvtár forgalmazza a békéscsabai Megyei Könyvtár leltározó programját. E program az állományellen rzést a dokumentumok leltári száma alapján végzi. A munkához szükséges minimális számítógép konfiguráció egy darab IBM PC XT/AT és egy Epson FX nyomtató. A program b vebb leírása olvasható a Könyvtáros 1992.1. számában, a 14-17. oldalon. Kovátsné Várady Eszter helyett, akinek 1994. február 28-án megszületett Dénes Sándor nev gyermeke, most én írom le könyvtárunk idei rendezvényeit. Január 10-én gyermekkönyvtárunkban Világnézetünk kérdései címmel városunk iskolai könyvtárosai és történelem tanárai vettek részt egy eszmecserén. Március 7-én kerül sor a „Sziget" Olvasóköri Egyesület szokásos éves közgy lésére. A Liberális Klub vendégei voltak: Március 14-én: Ráday Mihály, az SZDSZ országgy lési képvisel je Március 21-én: Dr Nehéz-Posony István jogász Március 28-án: Dr Hack Péter, az SZDSZ országgy lési képvisel je
dr. Bárdos Istvánné
RÓLUNK ÍRTÁK Videofilmek a könyvtárban A tatai Móricz Zsigmond Városi Könyvtár új igazgatójával, ifj. Gyüszi Lászlóval beszélgetünk az intézmény helyzetér l, annak apropóján, hogy tevékenységüket hamarosan az önkormányzat is értékelni fogja. — Kérdés helyett hadd kezdjem annak megállapításával, hogy vezet ként nem lehet könny helyzetben — fiatalember létére — egy olyan el d után, akit mindenki kiváló szakemberként ismert és szeretett — Való igaz, ezért Kocsis Lászlónéhoz hasonlóan magam is igyekszem a maximumra törekedni, s ebben valamennyi kollegám segít, hiszen munkánkat szívügyünknek tekintjük. — Gondolom, a jó szándék itt is kevés, több kell, méghozzá pénz pénz és pénz. — Sajnos, a forintokból egyre kevesebb jut Beszerzési keretünk öt év alatt alig emelkedett a kétszeresére, ugyanakkor a megvásárlandó dokumentumoké majd a hatszorosára szökött Ám ennél is nagyobb gond, hogy szakmai, módszertani központként az egyik legnagyobb problémánk ma is a megfelel raktározás hiánya, s még mindig nem kezdhettük el a számítógépes információs rendszer kiépítését. El bbi megoldható lenne a jelenlegi könyvtár b vítésével vagy új helyre való költözéssel, de az egyik variációra nincs fedezet a másikra meg kedvez lehet ség. Így valószín , hogy még sokáig, a VMIK-ban maradunk. — Kár is volna elköltözni, hiszen itt jó helyen vannak. — Magam is így gondolom, elvégre a tartalmi munka csak részben függ a körülményekt l, sokkal fontosabb a munkatársak felkészültsége, ami nálunk kifejezetten jónak értékelhet . Nagy tapasztalatú és sokoldalú kollegan k vesznek körül, akikre minden olvasónk maximálisan számíthat öröm számunkra, hogy látogatóink száma csaknem kétezer f vel gyarapodott tavaly, ami bizonyára összefüggésben van új szolgáltatásainkkal, melyek közül a videokazetták kölcsönzése a legnépszer bb, mivel rendkívül kedvez áron biztosítjuk a rajz- és játékfilmeket a gyerekeknek, köztük sok olyat ami a feln tteknek is élményt biztosít Itt szeretném elmondani, hogy ha sikerülne rövid id n belül indítani a számítógépes programot, az eddiginél is több szolgáltatást nyújthatnánk. Tisztában vagyok azzal, hogy a fentebb jelzett problémák megoldása csak jelent s anyagi segítséggel oldható meg, ezért úgy gondolom, hogy a város intézményeinek és gazdálkodó szervezeteinek mind szorosabb összefogására van szükség. —Konkrétabban. — Remélem, hogy ezután is lesznek pályázatok, s bízom abban is, hogy a cégek vezet i minket is szponzorálnak majd, mert a nehéz helyzetben lév önkormányzat egymaga nem képes megoldani anyagi gondjainkat bár igyekszik minden segítséget megadni a várost eredményesen szolgáló munkánkhoz. (24 ÓRA, 1994. márc. 26. 7.1.) Könyvtárkering A nyergesújfalui önkormányzati képvisel testület döntése szerint a városi tömegszervezeti székházban m köd könyvtár átköltözik az Ady Endre M vel dési Ház könyvtárába. Nem ilyen finoman fogalmazva: Duna-parti városunkban bezárnak egy könyvtárat. A leltározási, összevonási munkák miatt mindkét helyen kitették a zárva táblát a tervek szerint május 2-án nyitnak. A bet k barátai hétf t l péntekig, reggel kilenct l délután ötig böngészhetik és kölcsönözhetik majd a könyveket a m vel dési házban. Az Adyban eddig m köd Gyermekkuckó „berendezési tárgyai" átkerülnek a város elhunyt, ismert fest m vésze, Nyergesi János házába. A Munkácsy ligeti Nyergesi Emlékházban hétf t l péntekig délután egyt l ötig várják a gyerekeket (24 Óra, 1994. ápr. 13. 8.1.) 7
Tokod könyvtára Tokodon, a volt pártház épületében, csodálatos körülmények között helyezkedik el a könyvtár épülete. Papp Antalné és Martonné Horváth Erika könyvtárosok vezetésével m ködik az intézmény, amely 15 ezer kötettel büszkélkedik. Az olvasóteremben 39 féle folyóiratot lehet böngészgetni, amely mellé hanglemezr l vagy kazettáról zene is szólhat De nemcsak kölcsönöznek. Könyvet, lemezt, kazettát vásárolni is lehet a könyvtárban. Ez azért is jó, mert a faluban amúgy nincsen könyvesbolt. Egy különlegességgel is büszkélkedhetnek. A megyében ez a falu a második, ahol videokazettákat is lehet kölcsönözni, valamint nézni. Azaz csak lehetne nézni, mivel a videót tavaly ellopták, és a költségvetésb l csak a jövó év folyamán tudják kikalkulálni az újat. A könyvtár egyben kultúrházként is szolgál. Kiállítások díszítik az olvasótermeket A pedagógusklub foglalkozásai is rendszeresek. Az iskolával és az óvodával a könyvtárosok állandó kapcsolatot tartanak. A könyvtárosok elmondták még azt is, hogy tavaly összesen 400-an iratkoztak be hozzájuk, míg a könyvtárat 29 800-an látogatták meg. (24 Óra, 1994. ápr. 14. 3.1.) Könyvtárosok vándorgy lése A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 26. vándorgy lését Körmenden rendezi, augusztus 3-a és 6-a között A MKE Komárom-Esztergom Megyei Szervezete 1500 forinttal járul hozzá tagjai részvételi költségeihez. Jelentkezési határid : április 20. B vebb felvilágosítás a megye valamennyi könyvtárában. (24 Óra, 1994. ápr. 15. 1.l.)
Kedves Egyesületi Tagok! Kérem, hogy az 1994. évi tagdíjakat (a januári fizetés 2%-a kerekítve) mihamarabb juttassátok el a megyei könyvtárba Pappné Németh Erikához!
Szerkeszt i levél a városi könyvtári tudósítókhoz Kedves Kollégák! A szerkeszt — eléggé el nem ítélhet módon—„elvégzett egy kísérletet". Minden számnak végén olvasható, hogy „a kéziratokat, híreket, eseményeket minden páros hónap 1. napjáig kérjük és várjuk." Fogta magát és — eltér en az el z évek gyakorlatától—senkinek sem telefonált, jelezve a határid t. Mert kíváncsi volt hány írást, mennyi hírt kap. A kísérlet eredménye ez a lapszám. Mindenki ellen rizheti. Ugye nem kell hozzá magyarázat? A kéziratokat híreket, eseményeket továbbra is minden páros hónap 1. napjáig kérjük és várjuk! Mindenkit l elnézést kér a szerkeszt .
Tudósítóink: Cser di Attiláné — Arany János Városi Könyvtár, Dorog György Károlyné — Jókai Mór Városi Könyvtár, Komárom Kovátsné Várady Eszter — Babits Mihály Városi Könyvtár, Esztergom Schenk Lászlóné — Móricz Zsigmond Városi Könyvtár. Tata Süt né Lohner Kornélia — Városi Könyvtár, Nyergesújfalu Szabolcsné Mészáros Éva — Városi Könyvtár, Oroszlány Takács Anna—Városi Könyvtár, Tatabánya A kéziratokat, híreket, eseményeket minden páros hónap 1. napjáig kérjük és várjuk!
Köszönettel:
a szerk. Kiadja: a József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya. V., F tér 2. sz. Felel s kiadó: dr. Monostori Imre igazgató. Felel s szerkeszt : Schmidt József Tb.MK.S-30/94.
8