Mint tudjátok az óvodában a gondozási, nevelési feladatok mellett, a képességfejlesztés, ismeretnyújtás és gondolkodás fejlesztése is tervszerűen, történik. Fontosnak érezzük, hogy bepillantást kapjatok az óvoda életének ezen területébe is. Íme, egy kis összefoglaló az elmúlt hónapok anyagából: A Montessori fejlesztést egyénre szabottan a fejlődési ütemnek megfelelően alkalmazzuk, de vannak általános témakörei, amivel először közösen foglalkozunk, majd a kapcsolódó eszközökön keresztül már egyéni fejlesztéssel rögzítjük, gyakoroljuk tovább.
HETIREND Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
VERS - MESE
ZENEI NEVELÉS
KÖRNYEZET TEVÉKENY MEGISMERÉSE
TESTNEVELÉS
VERS - MESE
ÁBRÁZOLÁS
ÁBRÁZOLÁS MATEMATIKA
Montessori nevelés területei párhuzamosan a mindennapok folyamán egyéni foglalkoztatás keretében történik MINDENNAPI ÉLET GYAKORLATA I
Orrfújástól az öltözködésig… .
ÉRZÉKSZERVEK FEJLESZTÉSE
Látás-hallástapintás
KOZMIKUS NEVELÉS
Biológiaföldrajzkémia-fizika-
MATEMATIA
Síkban térben
ANYANYELVI NEVELÉS
Olvasás írás előkészítése
csillagászat
A továbbiakban havi bontásban találjátok a Foglalkozási formákat, a hozzá kapcsolódó fejlesztési terveket, valamint a hónaphoz kapcsolódó verseket, mondókákat és énekeket.
SZEPTEMBER MONTESSORI - KOZMIKUS NEVELÉS ÉS A KÖRNYEZET TEVÉKENY MEGISMERÉSE
Témakör Ősz
Amivel megismerkedtünk a témakörön belül Őszi jellemző jegyei – a levelek elszíneződése (színes levelek gyűjtése) – őszi termések (gesztenye, makk, dió, mogyoró) gyűjtés, – őszi gyümölcsök – megnevezésük, jellemzőik tapasztalás útján – tapintás, ízlelés, szaglás. Kapcsolódó Montessori eszközök: - botanikai kártyák (levelek sokfélesége) - levelek, termések játéka (ismert levelek párosítása a terméssel) - fák és levelek játéka (ismert fák – levelek – termések párosítása) - gyümölcsök játéka (rész egész párosítása) ÉNEK – ZENE
Témakör Mondókák Énekek, énekes játékok Képességfejlesztés
Megismert dalaink, mondókáink, képességfejlesztés területei Ecc, pecc kimehetsz Megy a hajó a Dunán Ziki-zaka zakatol… Gyí paci paripa Süss fel nap… Sétálunk, sétálunk… Csiga -biga gyere ki… Zsipp- zsupp… Alma, alma piros alma… Egyenletes lüktetés tapssal, mozdulatokkal. RAJZOLÁS, MINTÁZÁS, KÉZIMUNKA
Képességfejlesztés
Gyurmázás – gömbölyítés, sodrás, mélyítés, formaalkotás technikájának elsajátítása Ragasztás – különböző formák ragasztási technikájának elsajátítása Tiszta munkára nevelés segítése (a kéz és a munkaterület tisztaságának megőrzése) TESTNEVELÉS
Képességfejlesztés - téri tájékozódás - helyes állásra, járásra, ülésre rávezető gyakorlatok
Utánzó mozdulatok megismerése (törpe, óriás-járás, medve, gólya, kismadár. Futó gyakorlatok, jelre feladatokkal – gombóc, palacsinta Jelre irányított helykeresés IRODALOM – MESE - VERS
Megismert – meséink Népmese – Vajas pánkó A répa A kiskakas gyémánt fél krajcárja Marék Veronika – Kipp Kopp a fűben
- verseink Szabó Magda – Ki hol lakik? Népi mondókák – Kipp-kopp gesztenye - Hüvelykujjam almafa - Gomba, gomba… - Piros alma de kerek… Pálfalvy Nándor - Eső
APRÓ VERSEK KICSINYEKNEK SZEPTEMBER
MAGYAR NÉPKÖLTÉS
SZABÓ MAGDA – KI HOL LAKIK?
Piros alma, de kerek, Kóstoljuk meg, gyerekek! Ugye édes, ugye jó? Nekünk hozta Ősz-anyó.
Hát a kis sün hol lakik, Falevél alatt Be sötét a lakása Sosem éri nap. Ha álmos lefekszik, Van jó moha ágya, Álmos kis feje alatt, Falevél a párna.
Kipp-kopp gesztenye Tenyerembe potty bele. Kipp-kopp gesztenye Játszani jó vele.
MONTESSORI KÖR VERSIKÉI MONDÓKÁINK Így ketyeg az óra tik-tak jár. Benne a manócska ka-la-pál. Ha megállt az óra és nem jár. Alszik a manócska és NEM KALAPÁL!
Megy a hajó a Dunán Lemaradt a kapitány, Kiabál, trombitál, De a hajó meg sem áll.
Erdő, erdő, gilice Hallod-e te picike, Mondd meg kedves nevedet, Hogyan hívnak tégedet?
Gyí-paci paripa, Nem messze van Kanizsa, Odaérünk délre, Liba pecsenyére.
VERSES MOZDULATOK
Ziki – zaka zakatol, Megy a vonat valahol, Én vagyok a vasutas, Te meg leszel az utas.
Gomba, gomba, gomba, Nincsen semmi gondja, Ha az eső esik rája, Nagyra nő a karimája, Az esőt csak neveti Van kalapja, teheti. PÁLFALVY NÁNDOR – ESŐ Esik eső zuhogva, Lesz belőle pocsolya, De ha újra süt a nap, A pocsolya kiszárad.
Fújja a szél a fákat, Letöri az ágat, reccs.
Hüvelykujjam almafa, Mutató ujjam megrázta, Középső ujjam felszedte, Gyűrűs ujjam hazavitte, Ez az iciri-piciri Mind megette, Megfájdult a hasa tőle.
OKTÓBER MONTESSORI - KOZMIKUS NEVELÉS ÉS A KÖRNYEZET TEVÉKENY MEGISMERÉSE
Témakör Ősz
Amivel megismerkedtünk a témakörön belül Őszi időjárás: – őszi időjárás jellemzői (hűvös idő – kabát, sapka, zárt cipő szükségessége (öltözködésen keresztül nyújtott közvetlen tapasztalás útján) Ősszel az állatok élete – téli álmot alvó állatok (medve, béka, bogarak, mókus, süni) – költöző madaraink (gólya, fecske) Kapcsolódó Montessori eszközök: - öltöztetős játék - évszakjáték (évszakok és jellemzőik) - ki hol telel – interaktív képek ÉNEK – ZENE
Témakör Mondókák Énekek, énekes játékok Képességfejlesztés
Megismert dalaink, mondókáink, képességfejlesztés területei Cini – cini muzsika… Hej Gyula… Szita-szita… Így lovagolnak… Borsót főztem… Cirmos cica haj… Cicukám kelj fel… Körbe - körbe járunk…
Képességfejlesztés
Festés technikájának gyakorlása (ecsetfogás, ecsetkezelés, felületfestés gyakorlása, festék használatának gyakorlása, színek váltása) Festék keverése – folyatás Festési technika – pöttyözés- ujjbeggyel Tiszta munkára nevelés segítése (a kéz és a munkaterület tisztaságának megőrzése)
Egyenletes lüktetés: járással és tapssal, mozdulatokkal Egyszerű ritmushangszerekkel-egyenletes lüktetés érzékeltetése, gyakorlása RAJZOLÁS, MINTÁZÁS, KÉZIMUNKA
TESTNEVELÉS
Képességfejlesztés - téri tájékozódás - helyes állásra, járásra, ülésre rávezető gyakorlatok
Utánzó mozdulatok gyakorlása (törpe, óriás-járás, medve, gólya, kismadár. Futó gyakorlatok, jelre feladatokkal – nudli, autók, Jelre irányított helykeresés – babzsák foglaló, székfoglaló Mászás – bújás különböző szereken (pad- asztal-alagút) Egyensúlyozó járás gyakorlása IRODALOM – MESE - VERS
Megismert – meséink Szutyejev – Az alma - A gomba alatt Móricz Zsigmond – Iciri piciri
- verseink Népi mondókák – Kicsi kutya… - Ujjacskák Weöres Sándor – Béka nóta Sarkadi Sándor: Őszi levél Lukács Angéla – Ősz
MATEMATIKAI TARTALMÚ TEVÉKNYSÉGEK- Montessori eszközökön keresztül
Halmazalkotás azonos tulajdonságok alapján – golyók csoportosítása anyaguk szerint (fa, papír, üveg, fém, műanyag, gumi) Mennyiségek sorba rendezése – barna lépcső – rózsaszín torony – piros és számtani rudak
APRÓ VERSEK KICSINYEKNEK OKTÓBER KICSI KUTYA….
LUKÁCS ANGÉLA: ŐSZ
KICSI KUTYA VEKK. VEKK-VEKK, CSIHÖL, CSAHOL BEREKED.
SIM-SUM FÚJ A SZÉL AZ A KIS FA, JAJ, DE FÉL! MINDEN ÁGA MEGREMEG A LEVELE LEPEREG EJ-HAJ, SEMMI BAJ ÚJRA ZÖLDÜL MAJD A GALLY.
ÖREG KUTYA, VAKK-VAKK-VAKK, HA NEM MUSZÁJ, NEM UGAT.
VERSEINK, ÉNEKEINK
HINTA, PALINTA HINTA, PALINTA, RÉGI DUNA KIS KATONA UGORJ A DUNÁBA, ZSUPSZ!
CIRMOS CICA CIRMOS CICA, HAJ, HOVÁ LETT A VAJ? OTT LÁTOM A BAJUSZODON, MOST LESZ NEKED JAJ! KÖRBE-KÖRBE
UJJACSKÁK HÜVELYKUJJAM TEHÉNKE. MUTATÓ UJJAM BAKKECSKE, A KÖZÉPSŐ UJJAM LOVACSKA GYŰRŰSUJJAM KISMACSKA HÁT A GAZDÁT HOL LELEM? KISUJJAMRA FELTESZEM!
SARKADI SÁNDOR: ŐSZI LEVÉL KÖD SZITÁL, HULL A DÉR LEPEREG A FALEVÉL FÖLDRE SZÖKIK SZEMÉTNEK AKI ÉRI, RÁLÉPHET SZISZEGŐ SZÉL SÖPRI, HAJTJA HULLONGÓ HÓ BETAKARJA.
CICUKÁM KELJ FELL!
KÖRBE- KÖRBE JÁRUNK, AZUTÁN MEGÁLLUNK, HÁRMAT UGRUNK HOPP, HOPP, HOPP, DOBBANTUNK IS, DOB, DOB, DOB.
CICUKÁM KELJ FEL! ITT A JÓ TEJFEL! HA ÉN CICA VOLNÉK MONDÓKÁK HA ÉN CICA VOLNÉK, SZÁZ EGERET FOGNÉK, DE ÉN CICA NEM VAGYOK, EGERET SE FOGHATOK!
ÍGY LOVAGOLNAK A GYEREKEK, ÍGY LOVAGOLNAK A KISASSZONYOK, ÍGY LOVAGOLNAK A HUSZÁROK! ALMA, ALMA PIROS ALMA ZÖLD LEVELŰ PIROS ALMA, BUMM!
NOVEMBER MONTESSORI - KOZMIKUS NEVELÉS ÉS A KÖRNYEZET TEVÉKENY MEGISMERÉSE
Témakör Ősz
Amivel megismerkedtünk a témakörön belül Testünk – tükörképünk (ismerkedés önmagunkkal) - testrészeink – megnevezésük önmagukon - fejen található érzékszerveink – funkciójuk, megnevezésük Kapcsolódó Montessori eszközök: - testrészek játéka – párosító megnevező játék - érzékszervek játéka - párosító megnevező játék - szagdoboz – illatok párosítása - textildoboz – különböző anyagok párosítása érzékelésen keresztül - zajdoboz – hallás utáni párosítás - keretek – gombolás - terítő készlet – finommotorika fejlesztése - kanalazós – válogatós – öntögető játékok ÉNEK – ZENE
Témakör Mondókák Énekek, énekes játékok Képességfejlesztés
Megismert dalaink, mondókáink, képességfejlesztés területei Réce-ruca vadliba… Hej Gyula… Szita, szita… Egyél libám… Száz liba egy sorba… Tente baba tente… Borsót főztem… Lóg a a lába… Kis kacsa fürdik…
Képességfejlesztés
Gyűrés technikájának elsajátítása, gyakorlása (krepp-papír) Festés technikájának gyakorlása (ecsetfogás, ecsetkezelés, felületfestés gyakorlása, festék használatának gyakorlása, színek váltása) Térben festés gyakorlása (henger) felületfestés Ragasztás technikájának gyakorlása
Halk – hangos érzékeltetése – mozdulatokkal, egyenletes lüktetés gyakorlása, RAJZOLÁS, MINTÁZÁS, KÉZIMUNKA
TESTNEVELÉS
Képességfejlesztés - téri tájékozódás - szem – láb koordináció fejlesztése - vállöv, has és hátizom erősítése
Utánzó mozdulatok gyakorlása (törpe, óriás-járás, medve, gólya, kismadár, kiskutya, kismacska, kíváncsi kiskutya) Futó gyakorlatok, jelre feladatokkal – Jelre irányított helykeresés – babzsák keresés Mászás – bújás különböző szereken (pad- asztal-alagút) Egyensúlyozó járás gyakorlása IRODALOM – MESE - VERS
Megismert – meséink Benedek Elek – Száz liba és a róka története
- verseink Juhász Magda – Liba nóta József Attila – Altató
MATEMATIKAI TARTALMÚ TEVÉKNYSÉGEK- Montessori eszközökön keresztül
Tárgyhoz kötött számlálás 10-es számkörben – Bohóc és lufik, Tyúkanyók a réten,
APRÓ VERSEK KICSINYEKNEK NOVEMBER
VERSEINK, MONDÓKÁINK, ÉNEKEINK
SZÁZ LIBA…
ZSIPP-ZSUPP
UGRÁLJUNK
HÚZZ, HÚZZ…
SZÁZ LIBA EGY SORBA, MENNEK A NAGY TÓRA, ELŐL MEGY A GÚNÁR, JAJ DE SZÉPEN SÉTÁL, SZÁZ LIBA EGY SORBA!
ZSIPP-ZSUPP, KENDERZSUPP, HA MEGÁZIK, KIDOBJUK. ZSUPPSZ!
UGRÁLJUNK, MINT A VEREBEK! RAJTA GYEREKEK!
HÚZZ, HÚZZ ENGEMET, ÉN IS HÚZLAK TÉGEDET, AMELYIKÜNK ELESIK, AZ LESZ A LEGKISEBBIK!
MONDÓKA RÉCE, RUCA, VADLIBA, JÖJJENEK A LAGZIBA, KÉST, KANÁLT HOZZANAK, HOGY ÉHEN NE HALJANAK, HA JÖNNEK, LESZNEK, HA HOZNAK, ESZNEK!
WEÖRES SÁNDOR: BÉKÁK
NÉPKÖLTÉS A CSIGA
BREKEKEX, BREKEKEX, BREKEKEX,
ÉL EGY ÁLLAT ERDŐN, RÉTEN, BEZÁRJA A HÁZÁT TÉLEN, KIBÚJIK HA ITT A TAVASZ, MÉGIS FÉLIG OTTHON MARAD.
GYERE, BÚJJ VÍZ ALÁ HA SZERETSZ. IDELENN SOHASINCS VAD IDŐ, IDELENN SOSEM HULL AZ ESŐ.
ILLYÉS GYULA – MOZDONY S-SZ, BEH SOK SÚLY! MEG SE MOZDUL! FRISS SZENET HA BEKAPOK: MESSZE MESSZE SZALADOK SZALADOK…
DECEMBER MONTESSORI - KOZMIKUS NEVELÉS ÉS A KÖRNYEZET TEVÉKENY MEGISMERÉSE
Témakör Ünnepek Család
Amivel megismerkedtünk a témakörön belül Mikulás – A Mikulás történetének megismerése - Mikulásvárás Karácsony- Karácsony történetének megismerése Család – az ajándékozás öröme – készülődés, ajándékkészítés ÉNEK – ZENE
Témakör Mondókák Énekek, énekes játékok Képességfejlesztés
Megismert dalaink, mondókáink, képességfejlesztés területei Szita, szita… Télapó itt van… Itt kopog, ott kopog… Komatálat hoztam… Köralakítás gyakorlása, párválasztás gyakorlása RAJZOLÁS, MINTÁZÁS, KÉZIMUNKA
Képességfejlesztés
Festés technikájának gyakorlása (ecsetfogás, ecsetkezelés, felületfestés gyakorlása, festék használatának gyakorlása, színek váltása) Térben festés gyakorlása (henger) felületfestés (bábkészítés) Ragasztás technikájának gyakorlása (díszítő munka) Dekupázs technikával való ismerkedés (ajándékkészítés) TESTNEVELÉS
Képességfejlesztés - tartásjavítás - egyensúlyérzék fejlesztése - téri tájékozódás fejlesztése
Utánzó mozdulatok gyakorlása versikékkel – gomba, gomba, fújja szél a fákat) Futó gyakorlatok, jelre feladatokkal – Jelre irányított helykeresés –különböző szerekkel Egyensúlyozó járás gyakorlása (padon, vonalon, akadályokkal) IRODALOM – MESE - VERS
Megismert – meséink Télapó és az ezüstmackó – dia film Zelk Zoltán – Télapó és a hóember Karácsonyi történet
- verseink Karácsonyi csengő (mondókás vers) Lassan hull a fehér hó (mondókás vers) Télapó ünnepén…
MATEMATIKAI TARTALMÚ TEVÉKNYSÉGEK- Montessori eszközökön keresztül
Geometriai formák megismerése – formakereső játék (háromszög, négyzet, kör) Geometriai testekkel való ismerkedés – titokzsák (henger, hasáb, gömb, téglatest) A megnevezések első fázisa – pedagógus által való megnevezés – után való keresés
APRÓ VERSEK KICSINYEKNEK DECEMBER
VERSEINK, MONDÓKÁINK, ÉNEKEINK
TÉLAPÓ ÜNNEPÉN TIPP-TOPP, TIPP-TOPP KI JÖN A NAGY HÓBAN? KIPP-KOPP, KIPP-KOPP KI VAN AZ AJTÓBAN? ITT VAN MÁR A NAGY SZAKÁLLÚ TÉLAPÓ CSUPA HÓ, PUTTONYÁBAN DIÓ, MOGYORÓ. CSITT-CSATT, CSITT-CSATT, ÖRÜL A SOK GYEREK HIPP-HOPP, HIPP-HOPP, TÉLAPÓ ITT TERMETT…
KISKARÁCSONY, NAGYKARÁCSONY, KISÜLT-E MÁR A KALÁCSOM? HA KISÜLT MÁR, IDE VÉLE, HADD EGYEM MEG MELEGÉBE! JAJ, DE SZÉP A KARÁCSONYFA! RAGYOG RAJTA A SOK GYERTYA! ITT EGY SZÉP KÖNYV, OTT EGY LABDA! JAJ, DE SZÉP A KARÁCSONYFA!
TÉLAPÓ ITT VAN, HÓ A SUBÁJA, JÉG A CIPÕJE, LENG A SZAKÁLLA. ZSÁK, ZSÁK, TELI ZSÁK, PIROS ALMA, ARANYÁG. KÉT SZARVAS HÚZTA, SZÁN REPÍTETTE, GÖMBÖLYÛ ZSÁKJÁT SZÁZFELE VITTE. ZSÁK, ZSÁK, TELI ZSÁK, PIROS ALMA, ARANYÁG.
SZITA, SZITA, SŰRŰ SZITA, MA SZITÁLOK, HOLNAP SÜTÖK, NEKED EGY KIS CIPÓT SÜTÖK. MEGVAJAZOM, MEGZSÍROZOM, MÉGIS, MÉGIS, NEKED ADOM!
ITT KOPOG, OTT KOPOG, MEGÉRKEZETT TÉLAPÓKA HOPP! LASSAN HULL A FEHÉR HÓ, CSÖNDESEN ALSZIK A TÓ, ZÖLDEN CSILLOG AZ ERDŐ. A JÉZUSKA ERRE JŐ!
KARÁCSONYI CSENGŐ VAGYOK, CSILINGELEK AZ ÁGON, ÖRÜLJETEK MEGÉRKEZETT, TÉL ORSZÁGBÓL, KARÁCSONY!
KOMATÁLAT HOZTAM, MEG IS ARANYOZTA, HA NEM TETSZIK KOMÁNAK KÜLDJE VISSZA KOMÁNAK!