Helyzetbemutatás A helyzetfeltárás eredményeinek rövid összefoglalása A Sárvíz Kistérség valójában tájegységi alapon, valamint már működő infrastrukturális, kulturális kapcsolatok alapján szerveződött meg. Terület, népesség, népsűrűség A kistérség 9 településében a lakosságszám nem éri el a 20000 főt. A térségben a 14 év alatti népesség településenként 20% körüli értéket mutat, a 60 év feletti lakosság aránya jelentős különbségeket mutat. A kistérségben csökkent a fiatal (0-14 éves) korcsoport aránya, kivétel ez alól Aba, ahol már 5. éve növekvő gyermeklétszámmal számolunk (óvodai és iskolai létszámok alapján). Demográfiai helyzet és folyamatok A kistérség demográfiai mutatói vegyesek Ellentétben az országos demográfiai folyamatokkal, a körzet településeinek népessége 1990 és 1997 között összességében néhány %-al emelkedett. Az 1990-1997 közötti népességnövekedés a pozitív vándorlási egyenleg eredménye, nyilvánvaló összefüggésben a térség gazdasági fejlődésével. Ez a folyamat azonban csak a kistérség északi, Székesfehérvárhoz aktívan kapcsolódó részére jellemző. A sárbogárdi és enyingi statisztikai körzetbe tartozó települések Lassuló tendenciával, de észlelhető a városból a falvakba történő kiköltözés. Ezt a folyamatot két tényező határozza meg: A megyeszékhelyen a foglalkoztatási struktúra egyensúlyzavarai miatt elhelyezkedni nem tudó emberek a vidéken próbálnak megélhetést keresni. A magas városi ingatlanárak és az életmód változtatás miatt sokan a vonzáskörzetben vásároltak vagy építettek családi házakat és innen ingáznak be a munkahelyükre. A helyi gazdaság állapota A körzet belső gazdaságát alapvetően az agrárgazdasági termelés határozza meg. A térség kiváló termőhelyi adottságokkal rendelkezik. Kiemelkedően magas arányú a gabona, ezen belül a búza és a kukorica vetésterülete. A kistérség egészére nézve a földhasználatot természeti adottságok nem korlátozzák, kivéve a Sárvíz völgyét, mely környezeti szempontból veszélyeztetett területeken az eddiginél fokozottabb mértékben kell megvalósítani környezetkímélő földhasználatot és gazdálkodási rendszert. Lehetséges intézkedési irányok: jelentős méretű a kihasználatlan gyep- és legelőterületek nagysága, adottak az extenzív állattartás feltételei. Az igen gyenge minőségű gyepterületek esetében művelési ág változás is indokolt (erdősítés). előny a kistérség megyei, központi fekvése, a nagyváros közelsége. Erre alapozva cél lehet a város-ellátó övezet jelleg erősítése (zöldség, gyümölcs ellátás és feldolgozó kapacitásbővítés kisüzemi szinten). hiányzanak a piacra jutás szervezett intézményei és infrastruktúrája. a jellemző vállalkozói méretű magángazdaság 50 ha-nál nagyobb. Jelentős a még több lábon álló mezőgazdasági szervezetek száma, amelyek képesek a kistermelők integrálására.
a Sárvíz völgye tájvédelmi körzet jelentős értékkel rendelkezik, amelyek megőrzése érdekében az érintett települések együttműködésére, környezetkímélő mezőgazdasági technológiák, értékmegőrző tájgazdálkodás bevezetésére és elterjesztésére van szükség. jelentős a vadgazdálkodás és feldolgozás súlya, a kistérségben nem igazán jelentős az öntözésre berendezett terület nagysága, melynek legfőbb oka az egyéb célú (halgazdaságok) vízkivétel. Emiatt paradox módon a terület vízhiányos. Szükséges a Sárvíz- és Malom csatornák vízgazdálkodásának rendezése. alacsonyabb az erdősültség, mint amit a természeti adottságok indokolnának. Elsősorban véderdők, mezővédő erdősávok telepítése szükséges. A térség foglalkoztatottsági és munkanélküliségi viszonyai A székesfehérvári gazdasági fellendülés eredményeként a körzetben a foglalkoztatottsági helyzet ma lényegesen jobb az országosnál, de még a megye egészénél is. Mind a regisztrált, mind a tartós munkanélküliek száma folyamatosan csökken. Ugyanakkor nagyon magas a hosszú távon munkanélküliek aránya; a térségben a regisztrált munkanélküliek 50,8 %-a fél éven túl sem tud elhelyezkedni. A munkaerőpiac keresleti viszonyai miatt egyre növekszik a munkanélküliek átlagos életkora. Szintén megfigyelhető a kistérségben az észak-dél tengely, melynek mentén nő a munkanélküliség. Különösen magas arányokról beszélhetünk a mezőgazdaságból kiszorult, alacsony iskolázottságú népesség viszonylatában. Jóléti, jövedelmi viszonyok A kistérségben minden települést bekapcsoltak a közüzemi vízhálózatba, viszont egyetlen csatornázott település sincs. Az 1 000 lakosra jutó távbeszélő fővonalak száma 337, a személygépkocsiké 253. A települések jórészt Székesfehérvárra sugarasan bevezető, jól kiépített utak mentén találhatók. Ez a kapcsolati rendszer alapvetően pozitív adottság, de főleg a tranzitforgalommal is terhelt főutak mentén jelentős mértékű negatív hatások is megjelennek (zaj, levegőszennyezés stb.). A községek többségének jó autóbusz kapcsolata van a megyeszékhellyel. A térség telefonellátottsága jó, minden település be van kapcsolva a távbeszélő hálózatba, ennek ellenére a fővonalak száma elmarad a megyei átlagtól. A szociális és egészségügyi ellátást jellemző mutatók a megyei átlaghoz hasonló képet mutatnak. A körzet egészségügyi ellátásában részt vevő háziorvosra és házi gyermekorvosra 1998-ban átlagosan 1 611 lakos jutott, több mint a régióban átlagosan. Kórházi fekvőbeteg ellátás a térség központjában van, a Fejér Megyei Szent György Kórház ellátási területe túllép a körzethatáron. A járóbeteg-szakellátásban ezer lakosra jutó rendelési órák száma 957, lényegesen alatta marad a régió átlagának. A kereskedelmi ellátás területén a települések nagy része közepesen ellátottnak tekinthető. Idegenforgalom, turizmus Földrajzi fekvéséből adódóan a körzet jelentős potenciális vendégkörre számíthat, amelyet konkrét programokkal csábíthat a településekre. Rendkívül gazdag a természeti, történelmi, kulturális örökség, amelyek nagy része kiemelkedő turisztikai értéket képvisel és sokrétű, tartalmas programok kapcsolódhatnak hozzájuk ( Sárvíz völgye ökoturizmus, Tác-Gorsium római kori település, kastélyok, műemlék templomok, stb.).
A „Sárvíz völgye ökofolyosó” országosan is jegyzett kiemelkedő természeti értékeinek, a hagyományok, a népművészet és kézműves tevékenység turisztikai célú bemutatása, az ebben rejlő lehetőségek kihasználása, a turizmus új kínálati elemét valósíthatja meg a kistérségben. A tervezett Tác-Gorsium-i „Kárpátia Park” (a Kárpát medence táji, történelmi, építészeti és gasztronómiai értékeit bemutató tematikus park) megvalósulása jelentősen növelné a körzet idegenforgalmi jelentőségét és vonzerejét. Jelenleg hiányoznak a falusi vendégfogadás minősített feltételei, valamint azok a különféle konkrét programajánlatok, programcsomagok, amelyek egy-két vagy többnapos kikapcsolódásra nyújtanának ajánlatot különböző érdeklődési körű egyéneknek, csoportoknak. A környezet állapota A térségi hulladéklerakók bővítésével hosszabb távon megoldható a szemételhelyezés. A térségben nagykiterjedésű, természetszerű állapotú területek találhatók. A hatósági vizsgálatokba bevont ipari zajforrások környezetének zajvédelmi helyzete a végrehajtott műszaki zajcsökkentési intézkedések hatására kivétel nélkül javult. A térség légszennyezettsége a megyén belül kedvező képet mutat. A térség kedvező talajtani adottságokkal rendelkezik. A felszíni vízfolyások többsége erősen szennyezettnek tekinthető, így ezek mezőgazdasági hasznosításra csak korlátozottan alkalmasak. A talajvíz szinte teljesen elszennyeződött. A jövőben a települések csatornázásával, megfelelő mezőgazdasági és ipari technológiák kialakításával meg kell akadályozni a további szennyeződést és így lehetőség lesz a vízkészlet tisztulására. Hosszútávon a természetvédelem célja, hogy a védelem alatt álló területek közül a vizes élőhelyek esetében megoldja a biztonságos vízgazdálkodás feltételeit, visszaállítsa a lecsapolt mocsarak és láprétek egy részét. Stratégia Célkitűzések Általános célkitűzések A körzet népességmegtartó képességének további erősítése A lakosság életminőségének javítása a gazdasági bázis fenntartható fejlesztésével Közösségi rendszerek kialakítása, közösségi vívmányok megvalósítása, a vonzó vidéki életmód megteremtése Speciális célkitűzések A székesfehérvári felvevőpiac, mint adottság maximális érvényesítése Székesfehérvár dominanciájának csökkentése a munkalehetőségek biztosításában a vonzáskörzettől távol eső településeken A körzeten belüli gazdasági és területi különbözőségek csökkentése, belső perifériás települések felzárkóztatása (pl. Káloz, Sáregres,) A strukturális munkanélküliség csökkentése, vállalkozói kedv élénkítése (déli települések, halmozottan hátrányos települések) Települések közötti kommunikáció erősítése, együttműködési egységek stabilizálása mikrotérségek, helyi lakosság és a vállalkozók felkészítése, tudatformálása A kistérség természeti erőforrásainak, sokszínűségének mezőgazdasági adottságainak érvényesítése az általános célok megvalósítása érdekében
Földrajzi összefüggések a célok meghatározásában Természeti összefüggések A Keleti Bakonytól a Lovasberényi hátig fekvő települések legfőbb céljai: a vízbáziskarsztvízvédelem, mezőgazdasági vízgazdálkodás, táj- és természetvédelem. A Sárrét és a Sárvíz völgye településein a környezetvédelmi programok bevezetése a tájmegőrzés érdekében, szoros összefüggésben a vízrendezéssel. A Sárvíz völgye ökofolyosó hídként kötheti össze a kistérség déli illetve a megye leszakadó déli kistérségeinek településeit a Székesfehérvár környéki fejlődő gazdasággal. A Közép Mezőföld és a Káloz-Igari löszhátak településein elsősorban az intenzív mezőgazdaságra alkalmas területek találhatók. Gazdaságföldrajzi összefüggések Az ipari potenciál koncentrálódásának oldása a gazdasági csomópontban, Székesfehérvár közvetlen vonzáskörzetéhez tartozó települések városellátó funkciójának erősítése (Tác, Aba) Vállalkozáshiányos és belső perifériás településeken helyi munkalehetőségek megteremtése (Aba, Csősz, Sáregres, Káloz, Sárszentágota) A stratégiai program jövőképe A térségben a tervezett stratégiai célok, prioritások, programok és intézkedési csoportok hierarchiája és azok megvalósulása az alábbi jövőképet vetíti előre: Átalakul a mezőgazdaság szerkezete, a fejlesztések környezetorientálttá vállnak. A térségben lévő természeti erőforrások szabályozásával, fejlesztésével megteremtődik az alapja a gazdaságfejlesztésnek (vízrendezés, hulladékgazdálkodás, környezetvédelem). A mezőgazdasági termelés szerkezeti konverziójával közelítünk az EU-s arányokhoz, ezzel megkönnyítjük a csatlakozásokat. Az alapanyagok magasabb szintű feldolgozásával a termelés minőségének javításával emelkedik a versenyképességünk, helyi munkalehetőségek bővülnek. A mezőgazdaság szervezeti struktúrája átalakul azonos érdekeltségű gazdaságok önszerveződésével a termelés hatékonysága javul. A turizmus fejlesztésével a térség gazdasági szerkezetét diverzifikáljuk, ami külső többletjövedelmeket jelent a térségnek. A falukép javítással, építészeti emlékek megőrzésével, a közterületek fejlesztésével erősítjük az emberek kötődését a településükhöz. A helyi jövedelmek helyben történő elköltését ösztönző programokkal növeljük a belső piacot, a vállalkozások fejlesztésével javul az ellátási színvonal. A vidéki gazdaság átalakításához illeszkedő oktatási és továbbképzési programokkal megteremtődik a fejlesztésekhez szükséges humán erőforrás, illetve a hosszabb távú prioritásokhoz igazodik az alap és középfokú oktatási struktúra. A helyi közösségek fejlődésével, a hagyományok ápolásával a térségi lakosság identitása erősödik, az átgondolt térségi marketingstratégia megalkotásával javul a települések ismertsége, a településeken belüli kommunikáció. A fiatalok letelepítését segítő intézkedésekkel javul a térség korösszetétele, aktívabbá válnak a közösségek. A településeken belüli információs pontok segítik a térség kommunikációját, ezáltal fejlődik a térségek közötti a térség és a régió kapcsolatrendszere. Prioritások, programok, intézkedések
Prioritás: Környezeti és természeti értékek védelme és helyreállítása (a természetes térstruktúra visszaállítása, rehabilitációja) Program Természeti erőforrások megőrzése, környezeti terhelés csökkentése. Kedvező természeti adottságok és környezeti hatások megőrzésén és rehabilitációján alapuló környezethasználati módszerek elterjesztés. Az Agenda 2000 elveinek adaptációja a kistérségi folyamatokba. Intézkedéscsoport Vizes élőhelyek rekonstrukciója, őshonos állatfajok élőhelyének fejlesztése (Sárrét tájvédelmi körzet 2211 ha, Sárvíz völgye). Vízfolyások és környezetének rendbetétele, revitalizáció Intézkedéscsoport Szántó-gyep, szántó-erdő, gyep-erdő konverziója, természetszerű állapot visszaállítása Intézkedéscsoport Agrár környezetvédelmi képzési, szaktanácsadási és demonstrációs programok Intézkedéscsoport Extenzív gyepgazdálkodási rendszerek elterjesztése, védelmi célú területhasználat Intézkedéscsoport Extenzív típusú szántóterület-használat vetésszerkezet váltással Intézkedéscsoport Mezőgazdasági és belterületi vízelvezető és befogadó rendszerek felújítása, kialakítása (kistérségi, megyei program) Prioritás: Diverzifikált gazdasági szerkezet kialakítása a helyi foglalkoztatottság bővítése és a jövedelemszerzés lehetőségeinek növelése érdekében Program Turizmus többirányú fejlesztésével a gazdasági élénkítése, alternatív jövedelemszervezési lehetőségek biztosítása Intézkedéscsoport A turisztikai célterületek, programok kulturált megközelítéséhez, igénybevételéhez szükséges alapinfrastruktúra kiépítése, korszerűsítése. (Járdák, parkolók, kerékpáros-, lovas-, természetjáró útvonalak, természet-megfigyelés, vadászat, horgászat kiszolgáló létesítményei, higiénés létesítmények.) Intézkedéscsoport Kistérségi turisztikai stratégia kidolgozása települési összefogással, figyelembe véve a szomszédos kistérségekkel, városokkal, üdülőövezetekkel történő együttműködésben rejlő kölcsönös előnyöket is. (infrastruktúra fejlesztés, arculat, szlogen, megjelenés, információs csatornák, stb.) Intézkedéscsoport A falusi vendéglátás fejlesztése a minősített szállásférőhelyek bővítésével, korszerűsítésével. Intézkedéscsoport Gyermekek üdültetéséhez szükséges tárgyi és humán feltételek kiépítése. (állandó és szezonális szálláshelyek, erdei iskolák, tematikus táborok, sportolási lehetőségek.) Intézkedéscsoport Hévíz-kutató és feltárási program Aba térségében termálvíz kitermelésére. Intézkedéscsoport A tervezett Tác-gorsiumi Kárpátia Park megvalósítási ütemének felgyorsítása. Intézkedéscsoport Turisztikai programcsomagok kifejlesztése a civil szervezetek, vállalkozók, lakosság
részvételével, a programok koordinációjának, értékesítésének megszervezése. (Csuhémúzeum, csuhé-szobrászat, régi kukorica ételek készítése, fogyasztása, nomád szállás-és élőpark, kastélyprogram, Tác-gorsiumi programok, rekreációs és speciális hobby, szabadidős programok stb.) Program Kisvállalkozások fejlesztése, helyi munkalehetőségek növelése Intézkedéscsoport Beszállító vállalkozások letelepítése a térségben, a vállalkozáshiányos területek csökkentése (telephely biztosítás, ösztönző rendszerek, infrastruktúrák biztosítása) Intézkedéscsoport A kisvállalkozások növekedését segítő pénzügyi programok (kockázati tőke, mikrohitel, garancia intézmények) Intézkedéscsoport Kisvállalkozások piacrajutását és versenyképességét javító programok kidolgozása (szakmacsoportos termékismertetők, kiállítások, rendezvények, marketingprogramok, minőségjavítás) Intézkedéscsoport Vállalkozói kapcsolatok és ismeretek bővítését szolgáló programok (vállalkozások oktatása, továbbképzése, vállalkozói hálózatok kialakítása) Intézkedéscsoport A vállalkozások jövedelmezőségének emelése, a vállalkozások innovációs készségének javítása (vállalkozásokat segítő innovációs központ, termékek magasabb szintű feldolgozása) Intézkedéscsoport A helyi jövedelmek kistérségi vállalkozásoknál történő elköltését segítő programok (helyi vállalkozások támogatása közbeszerzéseknél, helyi akciók vállalkozói összefogással, katalógusból történő vásárlási lehetőségek) Prioritás Mérsékelt szerkezetváltás, illetve átalakítás az agrárgazdaságban. A hozzáadott érték növelése Program A mezőgazdasági termelési és szervezeti struktúrák átalakítása Intézkedéscsoport Helyi feldolgozottsági szint javítása, bioélelmiszerek előállítása. Zöldség-gyümölcs feldolgozó kapacitás javítása, bővítése (Sárszentágota, Aba, Soponya). Intézkedéscsoport Családi gazdaságok, TÉSZ-ek, teljes termékpályás szövetkezések létrehozása. (megyei szinten kialakuló TÉSZ-kezdeményezés támogatása). Intézkedéscsoport Hagyományos szántóföldi kultúrák részbeni kiváltása: gyógynövény-, zöldséggyümölcstermesztés, vetőmag-vetőgumótermesztés, biokultúrák, alternatív mezőgazdasági program. Intézkedéscsoport Gyenge termőképességű szántóterületek kiváltása: véd- és haszonerdők telepítése, gyepesítés (a VI-VIII. földminőségi osztályokba tartozó területek bevonásával). Intézkedéscsoport Legelőerdők és fás legelők kialakítása
Program Az agrárgazdaság versenyképességének növelése a minőségi termelés és a környezet terhelhetőségének figyelembevételével Intézkedéscsoport Tógazdasági termelőalapok felújításán, bővítésén alapuló haltermelő rendszerek elterjesztése Intézkedéscsoport Vadgazdálkodáson alapuló vadászat lehetőségeinek jobb kihasználása (Soponya tapasztalataira építve), élőhelyfejlesztés, vadgazdálkodási beruházások. Intézkedéscsoport Legelőre alapozott extenzív állattartási technológiák bevezetése. Intézkedéscsoport Tradicionális termelő körzetek megjelenítése (tájtermesztés) a minőségi alapanyag termelés és feldolgozás érdekében (pl. Sáregres, minőségi paprika, lásd www.spiceoflife.hu). Technikai és technológiai beruházások. Intézkedéscsoport Környezetkímélő jellegű közepes méretű állattartó telepek létrehozása, meglevő állattartó telepek környezetkímélő technológiájának kialakítása Intézkedéscsoport Meglevő öntözőkapacitások kihasználása, öntözésfejlesztés új rendszerek kialakításával Vízminőség javítás. Intézkedéscsoport Ökológiai gazdálkodás területének növelése és az ehhez szükséges infrastruktúra megteremtése (technológiák, gépek, berendezések).
Prioritás A vidéki identitástudat erősítése Program Humán erőforrás fejlesztés Intézkedéscsoport Szakképzési struktúra továbbfejlesztése, a munkaerőpiaci igényekhez igazítása, a gyakorlati képzőhelyek fejlesztése (igényalapú tervezési rendszer, támogatások, távoktatás, modulrendszerű képzés) Intézkedéscsoport A mezőgazdasági és vidékfejlesztési intézkedések megalapozásához és támogatásához igazodó speciális képzési programok kidolgozása (pl. környezetvédelem, térségmenedzselés, EU-s képzések) Intézkedéscsoport Speciális programok az alacsony képzettségű munkanélküliek, és más hátrányos helyzetű rétegek számára (népfőiskolai modell, közhasznú munka és képzés kombinációja) Intézkedéscsoport A képzési igények és kínálat információs rendszerének kialakítása, összehangolt oktatásmarketing szakképző intézmények együttműködése, információs csatornák, többszintű szakképzési terv) Intézkedéscsoport Pályakezdő fiatalok helyi letelepedésének támogatása (telekbiztosítás, támogatott pénzügyi konstrukciók) Információs társadalom közösségi elérésének támogatása. A teleházak mint a helyi fejlődés informatikai támogatói.
Program Információs kapcsolatok fejlesztése, megyei és regionális kapcsolatrendszer erősítése, mikrotérségek együttműködési rendszerének stabilizálása Intézkedéscsoport Kistérségi térségmenedzsment ügynökség és hálózat kialakítása a településeken, amelyek általános információs pontként is működhetnek (programozás, menedzselés, információgyűjtés és továbbítás, monitoring) Intézkedéscsoport Kapcsolatépítés a szomszédos településekkel, kistérségekkel, megyékkel (rendszeres fórumok, információcsere, fejlesztések összehangolása Intézkedéscsoport Információs infrastruktúrafejlesztések támogatása (pl. kábeltv, intézmények informatikai felszereltsége) Program Kulturális és kézműves hagyományok felelevenítése, hagyományőrzés, építészeti örökségek megóvása, faluszépítés Intézkedéscsoport A helyi kézműves és hagyományos feldolgozási szakmák, módszerek újraélesztése a termékek piacra jutásának elősegítése. (kosárfonás, gyékényfonás, hálókötés, csuhé-szobrászat, fafaragás, hímzés, stb.) Intézkedéscsoport Faluszépítő programok a rendezett, vonzó településkép kialakítására ösztönző, támogatási rendszer egyidejű bevezetésével. (falukép, utcakép, közterületek rendezése, virágosítás, falusi porták rendezése, útbaigazító táblák, stb.) Intézkedéscsoport Településenkénti kataszter készítése a megőrzendő egyedi tájértékekről, építészeti örökségekről (kulturális, népi, gazdasági), felújításuk, helyreállításuk támogatása. Intézkedéscsoport Közösségfejlesztés, régi népszokások, néprajzi hagyományok megőrzése, újraélesztése a működési, bemutatkozási lehetőségek biztosítása, támogatása. (faluház, kultúrház, tánccsoportok, dalkörök, falunapok, település-börzék, civil szervezetek stb.)
Program Település- és térségmarketing Intézkedéscsoport A vidéki lakosság információhoz jutása feltételeinek javítása, a helyi kommunikációs csatornák (pl. helyi médiák, fórumok) létrehozásával, illetve fejlesztésével; a településen belüli PR ösztönzése Intézkedéscsoport Kistérségi marketingstratégia kidolgozása települési összefogással (külső és belső célcsoportok meghatározása, marketingkommunikáció) Intézkedéscsoport Térségi marketinginformációs rendszer kialakítása és működtetése (belső és külső információk, befektetői információigények feltárása és kielégítése) Intézkedéscsoport A térségi befektetési lehetőségek feltárása, illetve kialakítása (ingatlankataszter, ingatlanok felújítása stb.) A települési vonzerőleltár korszerű megjelenítése (pl. CD, videó), összehangolt térségi marketinganyagok
Forrásigény és indikátorok Prioritás, program, Forrás Eredmény intézkedéscsoport indikátor indikátor 1. Prioritás: Környezeti és természeti értékek védelme és helyreállítása 1.1. Program: Természeti erőforrások megőrzése, környezeti terhelés csökkentése 1.1.1. intézkedéscsoport 450 MFt Minimum 450 ha-on vizes élőhelyek kialakítására kerül sor. Növekszik az állat és a növényegyedek száma 1.1.2. intézkedéscsoport 800 MFt A szántóterület csökken megközelítőleg 500 haral, ennek megfelelően ugyanilyen mértékben növekszik a gyep és erdőterület nagysága. Emellett min 500 ha-on ökoorientált gazdálkodási rendszerek kerülnek bevezetésre. 1.1.3. intézkedéscsoport 250 MFt Évente 80-100 gazda képezhető. Max. 5 bemutató gazdaság létrehozása. A gazdálkodók (kb. 500 fő) szaktanáccsal való ellátása. 1.1.4. intézkedéscsoport 100 MFt Megközelítőleg 4000 ha-ral nő a használt gyepterület nagysága 1.1.5. intézkedéscsoport 200 MFt 16000 ha-ra növekszik az extenzíven hasznosított terület nagysága,
Következmény indikátor
Hosszú távon a természetes állapot visszaáll (állatés növénytársulások, őshonos fafajták visszatelepítése) Javul a környezet állapota, némileg csökken a szántóterület túlsúlya, EU megfelelés
A képzés hosszútávon fenntartható, értékmegőrző környezethasználatot eredményez
Javul a gyepterületek természetvédelmi értéke, kultúr - állapota Változatos földhasználati módok kialakulása, munkalehetőségek növekedése, jövedelmezőség javulása 1.1.6. intézkedéscsoport 1000 MFt Legalább 100 km hosszúságban a belvíz Csökken a belvízzel fenyegetett területek elvezetésére szolgáló csatornarendszer kiépítése és nagysága, javul a mezőgazdasági vízháztartás, és felújítása mind a belterületi, mind pedig a javul a környezetegészségügy helyzete mezőgazdasági területek esetében 2. Prioritás: Diverzifikált gazdasági szerkezet kialakítása 2.1. Program: Turizmus többirányú fejlesztésével a gazdasági élénkítése
Prioritás, program, intézkedéscsoport 2.1.1. intézkedéscsoport
2.1.2. intézkedéscsoport
2.1.3. intézkedéscsoport
Forrás Eredmény indikátor indikátor 530 MFt. Megépül legalább 200 db. parkolóhely, 10 db köztéri higiénés létesítmény, 20000 m2 járda, 15 km kerékpárút, megtörténik 20 km bekötőút felújítása. 50 MFt Elkészül a kistérség turizmusfejlesztési programja és új operatív programjavaslatai, valamint invitatív bemutatkozó kiadványa, évenkénti programfüzete, turistatérképe. 140 MFt A kistérségben legalább 80 férőhellyel növekszik az időszak végére a minősített falusi szállásférőhelyek száma.
2.1.4. intézkedéscsoport
80 MFt
2.1.5. intézkedéscsoport
30 MFt
2.1.6. intézkedéscsoport
40 MFt
2.1.7. intézkedéscsoport
300 MFt
Következmény indikátor Növekedik a turisztikai programok száma és látogatottsága, több szezonális munkalehetőség, kiegészítő jövedelemhez jutnak a turizmus működtetői. Új programokkal bővül a kínálat. Nő a kistérség ismertsége, emelkedik a kiránduló forgalom és a térségben eltöltött vendégéjszakák száma.
Korszerűsödnek és jobban kihasználttá válnak a nagyobb méretű falusi porták, a vendéglátók többletjövedelemre tesznek szert, lehetőség nyílik a saját termékek értékesítésére, változik az életforma. Létrejön kb. 80 gyermek és ifjúsági, ezen belül 20 Szezonálisan új munkalehetőségek teremtődnek. A gyermeküdültetés hozzájárul a szállásférőhelyet mozgássérült gyermekek üdültetésére alkalmas szezonális szállásférőhely a kiszolgáló működtető vagy bérbeadó intézmény fenntartási, fejlesztési költségeihez, többletjövedelmet biztosít alapinfrastruktúrával, kapcsolódó sportterülettel. a táborokat működtető személyeknek, jövőbeni potenciális vendégkört teremt. Elkészül a geológiai szakvélemény és hévízkutató, A települések sikeres próbafúrás esetén új feltáró fúrás Aba. Eredményes feltárás esetén potenciális természeti erőforráshoz jutnak, kiajánlási anyag készül befektetők részére. amelyik új kitörési pontot jelent. Elkészül a megvalósítás ütemezése, az I. ütem A Kárpátia-park megvalósulása markánsan meg kiviteli tervei, megkezdődnek a beruházást fogja változtatni a térség idegenforgalmi előkészítő munkák. potenciálját és arculatát. Kifejlesztésre kerül legalább 20 különböző Növekszik a kirándulóforgalom, a vendégéjszakák tematikájú, fokozatosan önfinanszírozóvá váló száma turisztikai program, valamint programfüzet és reklámhordozóik.
Prioritás, program, Forrás Eredmény intézkedéscsoport indikátor indikátor 2.2. Program: Kisvállalkozások fejlesztése, helyi munkalehetőségek növelése 2.2.1. intézkedéscsoport 300 MFt 20 vállalkozás számára telephely biztosítása a térségben és egy térségi ösztönzőrendszer elindítása a beszállító vállalkozások betelepítésére
Következmény indikátor
A helyben foglalkoztatottak számának növekedése a térség munkanélküliségének csökkenése, a beszállítói arány növekedése a térség multinacionális cégeinél 2.2.2. intézkedéscsoport 400 MFt 2 térségi pénzügyi alap létrejötte és legalább 75 A hitelhez jutás feltételeinek javulása a térségben, vállalkozás fejlesztéséhez kedvező finanszírozás a vállalkozói beruházások növekedése a térségben, (támogatás) biztosítása a megtermelt GDP növekedése, a foglalkoztatás javulása 2.2.3. intézkedéscsoport 200 MFt A térség vállalkozói részére évente ismétlődő A térség külkereskedelmi forgalmának bemutatkozási lehetőség megteremtése, a növekedése, a gazdálkodók marketingjének térségi befektetési/gazdasági lehetőségek ismertetése, szemléletű kezelése a termelés színvonalának közreműködés 10 vállalkozás minőségbiztosítási növekedése, térségi speciális termékek rendszerének kidolgozásában kifejlesztése 2.2.4. intézkedéscsoport 100 MFt A térség vállalkozóinak évente 2 tanfolyam A vállalkozások ismereteinek bővülése, az megszervezése, vállalkozói klub létrehozása együttműködésekkel a termelés hatékonyságának javulása, 2.2.5. intézkedéscsoport 110 MFt A településeken a helyi iparűzési adó növekedése A helyi munkalehetőségek növekedése, a legalább évi 10 %-kal (azonos mértéket munkanélküliség térségi csökkenése, a helyi feltételezve) vállalkozások jövedelmének növekedése 2.2.6. intézkedéscsoport 100 MFt Létrejön egy térségi ösztönző rendszer a helyi A megtermelt jövedelmek helyben történő vállalkozások támogatására a közbeszerzéseknél, a felhasználásával a térség gazdasága fejlődik, bővül helyi ellátási szint javul, minimum 20%-al nő a a belső piac kereskedelmi és szolgáltató vállalkozások termelése 3. Prioritás: Mérsékelt szerkezetváltás, illetve átalakítás az agrárgazdaságban 3.1. Program: A mezőgazdasági termelési és szervezeti struktúrák átalakítása
Prioritás, program, intézkedéscsoport 3.1.1. intézkedéscsoport
Forrás Eredmény indikátor indikátor 350 MFt Legalább két zöldség és gyümölcs hűtőtároló, feldolgozó megépítése, egy halfeldolgozó üzem létesítése, egy közepes méretű húsipari feldolgozó és vágóhíd létesítése egy konzervipari savanyító üzem létrehozása 3.1.2. intézkedéscsoport 300 MFt Mintegy ezer fő lehet 7 év alatt a program potenciális alanya, évente 50-100 vállalkozót lehet támogatáshoz juttatni, növekedne a közepes méretű gazdaságok száma (50-100ha) 3.1.3. intézkedéscsoport 500 MFt Max. 1000 ha-ig növekszik a zöldségtermesztő terület. A szántóterület 8-10%-án, mintegy 50006000 ha-on alternatív növények termesztése. A gyümölcs művelési ág mintegy 2-2,5 %-os részesedésig történő növekedése maximum 2000 ha-ig. Fentieknek megfelelően közel 7-8000 ha-ral csökkenne a gabonafélék vetésszerkezeti aránya 3.1.4. intézkedéscsoport 450 MFt Kb. 350 ha-ral növekszik az erdőterület és 1000 ha-ral a gyepterület nagysága, munkahelyek teremtődnek 3.1.5. intézkedéscsoport 50 MFt A természetszerű állattartás feltételei javulnak az állati élettér bővül kb. 300 ha-on megvalósítandó programmal 3.2. Program: Az agrárgazdaság versenyképességének növelése 3.2.1. intézkedéscsoport 150 MFt minimum 50 ha-on halastó létesül, 500 ha rekonstrukciója megtörténik, a tógazdaság termelő alapok bővülnek 3.2.2. intézkedéscsoport 150 MFt Az élőhely fejlesztés beruházások következtében a vadállomány 15-20%-os növekedése, a vadászati turizmusból származó bevétel növekedése
Következmény indikátor Növekszik az egészséges, környezetbarát élelmiszerek előállításának aránya, helyi belső ellátás javul, mezőgazdasági foglalkoztatás javul a hátrányos helyzetű területeken, növekszik a hozzáadott érték A családi gazdaságok később életképes szövetkezeteket hoznak létre, melyek az áruházláncokkal partnerekké válhatnak. EU-hoz hasonló agrárstruktúra alakulhat ki. Sokszínűsödik a vetésszerkezet, a mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége növekszik, javul a mezőgazdasági foglalkoztatás
Javul a talajvédelem színvonala, a tájhasznosítás valamint az idegenforgalom feltételei, munkahelyek teremtődnek Tájkép javulása, állati teljesítmény fokozódása
Export árualap bővülése, halfogyasztás növekedése, természetszerű állapot fenntartása, horgászturizmus bővülése Minőségi termék előállítás, vadhúsfogyasztás növekedése, export árualap növekedése, munkahely teremtődés
Prioritás, program, intézkedéscsoport 3.2.3. intézkedéscsoport 3.2.4. intézkedéscsoport
Forrás Eredmény indikátor indikátor 50 MFt Az extenzíven tartott állatfajok állományi létszáma legalább 2500-3000 egyeddel növekszik (húsmarha, juh, kecske) 800 MFt A növénytermesztés hatékonyság növelő technikai és technológiai beruházásainak a jelenlegihez képest történő megkétszerezése
3.2.5. intézkedéscsoport
450 MFt
3.2.6. intézkedéscsoport
250 MFt
3.2.7. intézkedéscsoport
200 MFt
Minimum 10 állattartó gazdaságban a környezetvédelmi technológia beruházások megvalósítása gazdaságonként átlagosan 40-50 MFt értékben Nő az öntözött terület nagysága legalább 2000 haig, vízigényes kultúrák termeszthetősége (zöldég, vetőmag) Az ökológiai gazdálkodás területének a jelenlegihez képest tízszeresére való növekedése
4. Prioritás: A vidéki identitástudat erősítése 4.1. Program: Humán erőforrás fejlesztés 4.1.1. intézkedéscsoport 90 MFt Megalapozó tanulmány készítése, illetve legalább 20 gyakorlati képzőhely kialakítása
4.1.2. intézkedéscsoport
220 MFt
Legalább öt új képzési program kidolgozása a megfelelő képzési anyagokkal, segédletekkel együtt; és átlagosan évi 50 hallgató képzése
4.1.3. intézkedéscsoport
100 MFt
Népfőiskola létrehozása a térségben
Következmény indikátor Gyepterület kihasználás fokozódik, foglalkoztatás bővül, export árualap növekszik Javul a technológiai színvonal, növekszik a növénytermesztés hatékonysága. Minőségi versenyképes mezőgazdasági termékek előállítása, a jövedelemtermelő képesség növekedése Minőségi, versenyképes árualapok előállítása, állategészségügyi előírások betartása, környezetterhelés csökkenése Termelésbiztonság, jövedelmezőség javulás, foglalkoztatás bővülés Környezethasználat javulása, környezetbarát termékek növekvő aránya, minőségjavulás, és ezáltal export-árualap bővülés
Korszerű, a vállalkozói igényekhez folyamatosan igazodó, hatékony képzési rendszer kialakulása, a munkavállalók munkaerőpiaci pozícióinak javulása Nő a programok ismertsége és elfogadottsága, megerősödik a végrehajtás társadalmi bázisa, ami a program sikerességének és eredményességének alapja Csökkenő szociális feszültségek a kistérségben
Prioritás, program, intézkedéscsoport 4.1.4. intézkedéscsoport
Forrás Eredmény indikátor indikátor 40 MFt Működő információs rendszer, ami naprakész információkat szolgáltat a képzési igényekről, a képzési kínálatról, évenkénti kiadvány, illetve évenkénti koordinációs rendezvény (fórum) 4.1.5. intézkedéscsoport 300 MFt Helyi támogatási rendszer kidolgozása és működtetése; évi 20 fiatal lakáshoz jutásának támogatása 4.2. Program: Információs kapcsolatok fejlesztése 4.2.1. intézkedéscsoport 155 MFt A térség településein egy-egy információs pont létrehozása és megfelelő technikai felszerelése
Következmény indikátor Korszerű, a vállalkozói igényekhez folyamatosan igazodó, hatékony képzési rendszer kialakulása, a tájékoztatás javulása, a munkavállalók munkaerőpiaci pozícióinak javulása A fiatalok, különösen a fiatal értelmiség helyben maradása, kötődésének erősítése, aktivitásuk növekedése
A térség összehangolt fejlesztéséhez, a programok menedzseléséhez szükséges háttér megteremtése, ezáltal a programvégrehajtás hatékonyságának növelése 4.2.2. intézkedéscsoport 45 MFt Évi rendszeres egyeztető fórum, illetve A térségi identitástudat erősödése, a természetes konferencia előkészítése és megszervezése, kötődéseken alapuló kapcsolatrendszer létrejötte, az együttműködési formák bővülése 4.2.3. intézkedéscsoport 300 MFt A térség oktatási, kulturális és közművelődési és Az információhoz jutás feltételei javulnak, illetve egyéb intézményeinek átfogó számítástechnikai bővülnek, az intézmények szerepe a térségben fejlesztésének eredményeként egységes színvonalú felerősödik számítástechnikai (informatikai) infrastruktúra kialakítása, illetve hálózatba kapcsolása; 4.3. Program: Kulturális és kézműves hagyományok felelevenítése, hagyományőrzés, építészeti örökségek megóvása, faluszépítés 4.3.1. intézkedéscsoport 95 MFt A kistérségben legalább három folyamatosan Új munkahelyek jönnek létre, amelyek alkalmasak működő, képzést is biztosító manufakturális a tartósan perifériára szorultak foglalkoztatására is. műhely létesül. A tradicionális kézművességi kultúra önfenntartóvá válik és fennmarad
Prioritás, program, intézkedéscsoport 4.3.2. intézkedéscsoport
4.3.3. intézkedéscsoport
Forrás Eredmény indikátor indikátor 300 MFt Kidolgozásra kerül a porták felújítását ösztönző támogatási rendszer, legalább duplájára nőnek a virágos, gondozott utcafronti területek, megtörténik a kistérségben legalább 100 000 m2 közterület komplex rendezése. 140 MFt Elkészülnek településenként a kataszterek, kidolgozásra kerül egy pályázati rendszer, legalább 5 építmény helyreállítása megtörténik.
Következmény indikátor Hangsúlyosan megváltozik a falukép, nő a települések lakosságmegtartó ereje, nő az idegenforgalmi vonzereje
A települési kataszterben rögzített értékek ütemezetten felújításra kerülnek, aminek következtében értékük és vonzerejük, a település életében betöltött szerepük tovább erősödik. 4.3.4. intézkedéscsoport 140 MFt Legalább 6 településen kialakításra (felújításra) A kistérségben folyamatosan növekszik a kerül a hagyományőrző civil közösségek működési néptánccsoportok, népdalkörök, faluszépítő feltételét biztosító közösségi létesítmény. egyesületek, egyéb közösségi csoportok száma, Támogatási alap jön létre e közösségek tárgyi erősítve a közösségi szellemet és identitástudatot. szükségleteinek beszerzésére. 4.4. Program: Település- és térségmarketing 4.4.1. intézkedéscsoport 200 MFt Kazettás műsorok, illetve képújság közvetítésre A helyi lakosság tájékozódási lehetőségei alkalmas kistérségi tv-stúdiók létrehozása; helyi bővülnek, a helyi információk terjesztésének új (térségi) újság(ok) elindítása és fenntartása formái jelennek meg, ami által erősödik a vidéki lakosság identitástudata, kötődése 4.4.2. intézkedéscsoport 45 MFt A térség marketingstratégiájának elkészülése, Nő a kistérség ismertsége, ami a turisztikai és amely középtávon meghatározza mind a belső, befektetői érdeklődések növekedésében is mind a külső marketing feladatait meghatározza megmutatkozik 4.4.3. intézkedéscsoport 75 MFt Működő információs rendszer a térség valamennyi Az információk folyamatos aktualizálása révén településére kiterjedően, az információk erősödhet a térség iránti befektetői bizalom, de a rendszeres aktualizálása turisztikai termékek és a kapcsolódód szolgáltatások értékesítésében is növekvő forgalmat eredményezhet
Prioritás, program, intézkedéscsoport 4.4.4. intézkedéscsoport
4.4.5. intézkedéscsoport
Forrás Eredmény indikátor indikátor 200 MFt A befektetési lehetőségekre vonatkozó ingatlankataszter összeállítása, illetve legalább 5 ingatlan felújítása, befektetésre alkalmas állapotba hozása 105 MFt A turisztikai és egyéb vonzerők megjelenítésére alkalmas promóciós kiadvány, videó és CD-lemez évenkénti megjelentetése
Következmény indikátor A külső és belső befektetések realizálódása révén megnövekszik a vállalkozások száma, ezáltal a helyi munkalehetőségek száma A térség ismertségének és látogatottságának növekedése, a lakosság ismereteinek bővülése a térség településeiről