VII. ÉVFOLYAM 48. SZÁM Térítésmentes 2010. DECEMBER 4.
Menesztették a cégek vezetôit Sajtótájékoztatón jelentette be dr. Kriza Ákos polgármester, Márkus Zsolt Endre, a Miskolc Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója és Baghyné dr. Szeleczki Zsuzsanna, holdingigazgatósági tag, hogy válságmenedzselésre van szükség a Miskolc Holding Zrt.-nél. HORVÁTH I. Ennek keretében minden holding-tagvállalati vezetõt felállítottak hétfôn – kivéve azokat a cégeket, ahol már megtörtént a vezetõcsere – és december elsejével új vezetõk kezdik meg a mun-
kát. Információink szerint a délelõtt folyamán „meglepetésszerûen” állították fel a cégvezetõket, azonnal át kellett adniuk minden használt céges tulajdont és elhagyni az irodát. A döntést dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere azzal indokolta, hogy az elmúlt egy hónapban a 11 könyvvizsgáló munkája során „minden fiók kihúzásával újabb idõzített bombát talált”. Hatalmas pénzügyi hiányt halmoztak fel, amelyrõl már az év felénél tudni lehetett, hogy finanszírozási problémákat fog okozni. FOLYTATÁS A 3. OLDALON.
AKIKET KINEVEZTEK
A holding tagvállalatainak december 1-jétôl kinevezett vezetôi: a MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. vezérigazgatója és a MIBERSZOLG Miskolci Beruházó és Szolgáltató Kft. ügyvezetõ igazgatója SZÉLYES DOMOKOS; a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. és a Régió Park Miskolc Kft. ügyvezetõ igazgatója PERECSENYI ATTILA; a Miskolci Turisztikai Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft. és a Miskolctapolca Fejlesztési Kft. ügyvezetô igazgatója CZINKNÉ SZTÁN ANIKÓ; a MIHÕ Miskolci Hõszolgáltató Kft. ügyvezetõ igazgatója VÉCSI GYÖRGY; az MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt. vezérigazgatója DR. BORSOS ATTILA; a Szocio-Produkt Kft. ügyvezetõ igazgatója HALÁSZ RÓZSA; a MIVÍZ Miskolci Vízmû Kft. ügyvezetõje VOJTILLA LÁSZLÓ; míg az AVE Miskolc Kft. önkormányzat által delegált ügyvezetõje MOLNÁR ATTILA. Az új vállalatvezetôket a jövô héten sajtótájékoztató keretében mutatják be a nyilvánosságnak.
TAJTHY Á. Szerkesztõségünk figyelmét is többen felhívták az elmúlt napokban megújult tér hibáira. Azzal legtöbben egyetértettek is, hogy a rekonstrukciója szükséges, a felújítás módját azonban általában másként képzelték. Olvasóink leginkább az új szökõkútra, a kihelyezett utcabútorokra, valamint a – csak
Együttmûködés
A Hargitáról érkezett fenyõfa mellett beszéltek karácsonyi gyûjtõakciójukról a KDNP és az IKSZ képviselõi.
Tizenkettedik alkalommal rendezték meg idén az Országos Közmûvelõdési Telematikai Konferenciát.
Gazdasági együttmûködésrõl szóló megállapodást írt alá dr. Kriza Ákos polgármester és Bihall Tamás, a BOKIK elnöke.
Írásunk a 2. oldalon.
Cikk a 4. oldalon.
Írásunk a 9. oldalon.
HELYPROBLÉMÁK A ZENEPALOTÁBAN Bejárást tartott a felújítás alatt lévõ Zenepalotában dr. Zsiga Marcell, kulturális ügyekért is felelõs alpolgármester november 30-án, délelõtt. Az eseményre azért volt szükség, mert a napokban napvilágot látott hírek szerint a Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskolának és a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zenemûvészeti Intézetének szûkös lesz az egykor a miskolciak közadakozásából készült épület. TAJTHY Á. Mint arról korábban – legutóbb éppen a múlt hét végén – több alkalommal is beszámoltunk, a létesítmény felújítása évekig húzódott, míg végül 2008 augusztusában indultak meg a munkálatok. A Zenepalota felújítása az úgynevezett PPP (Public-Private Partnership) konstrukcióban valósult meg, melyet korábban dr. Zsiga Marcell kedvezõtlennek nevezett, mert egyrészt drága, másrészt pedig nem láthatók elõre a gazdasági hatásai, hiszen jelen esetben például húsz éves kötele-
NEM ILYENNEK KÉPZELTÉK
részben – megújult burkolatra panaszkodtak, míg a régi-új hidat inkább pozitívumként könyvelték el. – Az Erzsébet téren a kivitelezõ a többször módosított határidõre végül befejezte a munkálatokat, s ezt követõen azonnal megkezdõdött a mûszaki átadás folyamata – mondta el kérdésünkre Orosz Gábor, a miskolci városháza szóvivõje. Mivel több lakossági bejelentést kaptak a térrel kapcsolatban, és õk maguk is tapasztaltak hiányosságokat, egy külsõ szakértõi csoportot bíztak meg a megújult köz-
Telematika
Igazságos kompromisszumot kell találni
Megújult Erzsébet tér
Ismét használható néhány hete az Erzsébet tér, azonban az elkészült munkát vegyes szájízzel fogadják a miskolciak.
Fenyôfa
terület átvizsgálásával. – Tudnunk kell, hogy az a mûszaki tartalom és úgy valósult-e meg, ahogy azt korábban tervezték, és ezt a kijelölt szakértõk a meg is állapítják majd. Orosz Gábor az új Erzsébet tér egyik legnagyobb hibájának az elkészült szökõkút hiányzó vízelvezetését nevezte, ami miatt, ha mûködik a látványosság, gyakorlatilag lehetetlen úgy elmenni mellette, hogy ne legyünk vizesek. – Meg kell vizsgálni azonban azt is, hogy egy klaszszikus térre hogyan helyezhettek ki sörpadokat, ami lássuk be, finoman szólva sem ízléses megoldás – tette hozzá.
zettségrõl van szó. A gondot – ami miatt a bejárás szükségessé vált –, jelen esetben azonban nem a konstrukció okozta, hanem az, hogy a korábbi, 2005-ben készült tervektõl eltérõen nem épült új szárny a Zenepalotához, így most kérdéses az is, hogy a két zenemûvészeti intézmény el fog-e férni a megújult épületben. A bejáráson Puskás Péter, Ybl-díjas tervezõ – az épület tervezõi munkáit ellátó Mûépítész Kft. vezetõje –, elmondta: a bõvítés végül azért nem valósult meg, mert azon a helyen, ahova az új épületszárnyat tervezték, egy 600 mm-es ivóvízvezeték fut, ez látja el vízzel a teljes nyugati városrészt. Ennek kiváltása rendkívüli költségekkel járt volna. A bõvítés elmaradásának másik oka, hogy a munkálatokat ellenõrzõ Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tett egy olyan kitételt az engedélyek mellé, hogy bármikor elrendelhet további munkálatokat, ezt viszont a pályázók szintén jelentõs többletköltségnek könyvelték el.
– A Zenepalota végül a 2008ban elfogadott terveknek megfelelõen készült el, ebben már nem volt szó bõvítésrõl, csupán a meglévõ épület felújításáról – tette hozzá Székely Tamás, a kivitelezõ Imola-Hunép konzorcium projektvezetõje. A felújítás minden mozzanatát végig egyeztette a ki-
vitelezõ az örökségvédelemmel, akik a munkákat végig rendben is találták. – A munkák során a legnagyobb kihívást egyébként az új próbaterem kialakítása okozta, amelyet a bõvítés elmaradása miatt a Zenepalota alagsorában kellett kialakítani. FOLYTATÁS A 3. OLDALON.
ERÕSÍTETTEK A MACIK
Miskolcon az egyik szapporói „csodatevõ” Új játékossal bõvült a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapatának kerete. A Macik ugyanis leigazolták Majoross Gergelyt a Ferencvárostól, és az egyik szapporói „csodatevõ” pénteken (lapzártánk után) már volt csapata ellen léphetett jégre sárga-fekete mezben. H. SZ. Örömteli eseményrõl számolt be Egri István, az MJJSE elnöke: – A hét elején megállapodtunk Majoross Gergellyel, az FTC 157szeres válogatott csatárával, aki Miskolcon folytatja pályafutását. A játékossal az idény végéig kötöt-
1 000 000 Ft
tünk szerzõdést, és biztos vagyok abban, hogy tevékenyen hozzájárul az idei célkitûzéseink eléréséhez. Mindehhez sok sikert kívánunk neki! Majoross Gergely már részt vett a Macik keddi edzésén, amelynek végén igyekeztünk kifaggatni õt. – Hogyan kerültél Miskolcra, a Jegesmedvékhez? – A Fradiban az eredménytelenség hatására a klubvezetés szerzõdésmódosítást akart végrehajtani néhány játékosnál, így nálam is. Én ezt nem fogadtam el, így szabadon igazolhatóvá váltam. FOLYTATÁS A 6. OLDALON.
5 000 000 Ft
3 333 Ft/hótól 16 667 Ft/hótól 2 500 000 Ft
10 000 000 Ft
8 333 Ft/hótól 33 333 Ft/hótól 3526 Miskolc, Arany János tér 1. Tel.: 46/321-346, 06-30/270-0321, 06-70/546-3259 Fogyasztói csoport rendszer
2
KÖZÉLET
VII. évfolyam 48. szám
GYEREKEKNEK GYÛJTENEK
Egy fenyõfa üzenete fonikus zenekarukkal együtt Miskolcon. Elhangzott az is, hogy szeretnék szorosabbra fûzni a kapcsolatot a határon túli nemzettestvérekkel, ezért kezdeményezik, hogy Miskolc egy erdélyi településsel is lépjen test HORVÁTH I. vérvárosi kapcsolatba. Molnár Péter, a KDNP Molnár Péter szerint Miskolc a „kovásza” volt miskolci elnöke azzal kezdte, a közgyûlésen javasolta a kettõs állampolgárságról szóló törvénynek, hielõször Szabó Sándor képviselõ, református lelkiszen már két éve ökumenikus istentisztelettel pásztor, hogy a város fáját Erdélybõl hozzák Miskolcra. emlékeztek a szerenA közgyûlési frakcióvezetõ csétlen népszavazás évfordulóján. szerint azonban sajnálatos Dr. Juhász Hajnalka, az támadások érték õket, hogy vajon mennyibe került ez Ifjúsági Kereszténydemokraták Szövetségének misa városnak. Elmondta: a fát Szentegyházától kapták Szabó Sándor (balról), Molnár Péter és kolci vezetõje felhívta a fiajándékba és egy cég a saját dr. Juhász Hajnalka a szentegyházi fa elôtt. gyelmet arra, hogy csatlakoztak a cipõsdoboz-akköltségén szállította Miskolccióhoz, a tusnádfürdõi gyermekottra, tehát a városnak semmibe sem a figyelmet arra is, hogy december hon számára gyûjtenek. A felajánkerült. A díszeket a református egy5-én, 16 órától meggyújtják a málásokat a Lévay József Református házközség tagjai készítették, és dísodik adventi gyertyát is, amely szítették fel vele a fát. Szabó Sándor után felolvassák majd Tõkés László Gimnázium kollégiumába várják, elmondta, már 2004-ben felvetõpüspök üzenetét. Hozzátette: dekérik, írják rá, hogy milyen nemû és korú gyereknek szánják. A gyûjtésdött, hogy az ország fáját hozhatcember 21-én 16 órakor a szentben támogatásra találtak a négy misnák Erdélybõl, most ez Miskolcon egyházi kórus is fellép majd a szimkolci egyházi gimnázium igazgatójánál, és azt tervezik, hogy 2011 taLakossági fórum vaszán egy konferenciát rendeznek, melyen az igazgatók arról beszélnek, Bartha György, a 19. számú választókörzet önkormit jelent a keresztény értékrend a mányzati képviselõje december 8-án (szerdán) 17 óráfiataloknak. Szabó Sándor azt is megtól lakossági fórumot tart a Móra Ferenc Általános Iskolában említette, hogy ajándéktárgyakat (Miskolc, Móra Ferenc u. 1/A), melyre minden érdeklõdõt árusítanak majd a Szent István téren, sok szeretettel vár. a befolyó pénzbõl pedig tartós élelmiszert vásárolnak a hajléktalanoknak karácsonyra. A Szent István téren álló, a Hargitáról érkezett feldíszített fenyõfa mellett beszéltek karácsonyi gyûjtõakciójukról és a fa üzenetérõl a KDNP és az IKSZ képviselõi csütörtökön.
megvalósult, ahogy a kettõs állampolgárságról szóló törvényt is elfogadták, és azt tapasztalta, hogy Székelyföldön sokan folyamodnak a magyar állampolgárságért. Felhívta
Jegyzôi fogadónap
BEMUTATJUK KÉPVISELÕINKET (8.) Sorozatunkban a választókörzetek sorrendjében mutatjuk be Miskolc Megyei Jogú Város megválasztott önkormányzati képviselõit, majd azokat, akik kompenzációs listákról szereztek mandátumot. során törekedni fogok a szekularizáció érvényre juttatására. A választópolgárokkal a rendszeres kapcsolattartásra törekszem, mert a képviselõk a választópolgárokért kell, hogy dolgozzanak és az õ érdekeiket kell képviselniük a közgyûlésben. Szívügyem az idõsek segítése, érdekükben bármikor kész vagyok lépéseket tenni.”
DR. MOKRAI MIHÁLY (MSZP – listáról) 2006 óta önkormányzati képviselõ, Miskolc alpolgármestere (2008–2010). „Miskolci lokálpatrióta vagyok, aki tenni akar városáért, azon belül is a belvárosért, melynek fejlesztését ellenzéki képviselõként is szorgalmazom. Amennyiben módom lesz rá, tevékenyen részt kívánok venni a Mindszenti Részönkormányzat tevékenységében. Ha a fideszes többség engedi, a Vörösmarty városrész két iskolájának, a Vörösmartynak és a Szabó Lõrincnek a fejlesztését kívánom végrehajtani. Karakteresen képviselem a baloldali értékeket a közgyûlésben, ellenzéki politikusként rá akarok világítani a fideszes városvezetés esetlegesen elkövetett hibáira – lehetõség szerint szarkasztikusan, performanszokkal. A képviselõ-testület élõ lelkiismerete kívánok lenni. Munkám
DR. TOMPA SÁNDOR (MSZP – listáról), gépészmérnök, mérnök-menedzser szakmérnök, egyetemi oktató. 1991 és 2010 között országgyûlési, 1998 óta önkormányzati képviselõ. „Térségés városfejlesztési ügyekkel foglalkozom, az autópálya építése, az ipari parkok létrehozása, a panelházak energiatakarékos felújítása kapcsán dolgoztam eddig. A város turisztikai értékeinek fejlesztésére is koncentráltam az elmúlt években.
Kezdeményezésemre indult el az M3-as autópálya Gyöngyös utáni szakaszának építése. 2002ben a miskolci városvezetéssel együtt folytattuk az M30-as elkerülõ út építését és a miskolci tehermentesítõ autóút kialakítását. 1996-ban javaslataim alapján alakult meg a Diósgyõri Ipari Park. 2004-tõl miskolci panelbiztosként is dolgoztam: szervezõmunkám eredményeként közel 13 ezer panellakás újult meg, ez a miskolci lakótelepek 1/3-át jelenti. Két cikluson keresztül dolgoztam a parlament turisztikai bizottságában. Ez idõ alatt készültek el a turisztikai szempontból kiemelt városrészek fejlesztési tervei. Kezde mé nye zésemre jött létre a városban az idegenforgalmi alap, mely a turisztikai vállalkozások kisebb fejlesztéseit támogatja. Szorgalmazója vagyok a turisztikai szereplõk összefogásának, így jött létre a miskolci TDM egyesület. Választókerületemben legbüszkébb a Diósgyõri Gimnázium korszerûsítésére, valamint az Ady Endre Kulturális és Szabadidõközpont megújítására vagyok.”
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának jegyzõje, dr. Mihalecz Péter 2010. december 8-án, szerdán 14 órától fogadónapot tart a városházán. Sorszámosztás 15 fõ részére 2010. december 6-án, hétfõn 8 órától a Városház tér 8. sz. alatti portaszolgálaton.
Mindenkit érhet jogeset Tájékoztatjuk Tisztelt Olvasóinkat, hogy „Mindenkit érhet jogeset” címmel folyamatosan mûködik ingyenes jogsegélyszolgálatunk. Amennyiben jogi természetû problémájuk, kérdésük van, úgy kérjük, írják azt meg, és küldjék el szerkesztõségünk címére: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9. A borítékra írják rá: „Mindenkit érhet jogeset”. Lehetõségük van e-mailben is elküldeni kérdésüket, ezt az
[email protected] címre várjuk. Jogi szakértõink, dr. Strassburger Gyula és dr. Tulipán Péter ügyvédek állnak szíves rendelkezésükre.
A Számviteli Egyesület
ADÓK 2011. címmel, kétnapos konferenciát szervez a Nemzetgazdasági Minisztérium előadóival. Helyszín: ITC-székház (Miskolc, Mindszent tér 1.) Ideje: 2010. december 7–8., 8.45 órától Érdeklődni: Tóth Kálmánné 06-20/968-1535 www.szamviteli-egyesulet.hu
KORTÁRS BULVÁR A MISKOLCI GALÉRIÁBAN A kiállítás a művészet, a fogyasztói társadalom és a bulvármédia egymásra hatását mutatja be kortárs magyar képzőművészeti munkákon keresztül. A reklámipar és a bulvármédia eszközkészletét felhasználó művészeti alkotásokat helyez kontextusba, amely egyrészt értelmezhető, mint a „bulvár” művészeti elitkultúrába emelése, ily módon a populáris kultúra megjelenítése a kortárs művészetben, másrészt mint a fogyasztói társadalom művészeti-kritikai eszköze, reflexiója. Kiállító művészek: AKA, Fáskerti Zsófia, Fischer Judit, Dobrik Rezső, Modor Viktória, Orbán György, Sarkadi-Nagy Balázs, Rácz Márta A kiállítás december 7-től 2011. január 31-ig látogatható a Rákóczi-házban. Megjelenik Miskolcon és B.-A.-Z. megyében 85 000 példányban, térítésmentes. Kiadó: MIKOM Nonprofit Kft. Felelôs kiadó: Kolostori Gábor ügyvezetô. Fôszerkesztô: Görömbölyi László. Felelôs szerkesztô: Horváth Imre. Fômunkatárs: Szepesi Sándor. Fotó: Juhász Ákos, Mocsári László. Marketingigazgató: Horváth Edit: 30/6634-425. Terjeszti az Inform Média Kft. Terjesztéssel kapcsolatos információ: 46/503-501/100. Tördelés: MiGraf. Nyomda: Egri Nyomda Kft. Szerkesztôség: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9. Telefon: 46/503-506. Fax: 46/358-200. E-mail:
[email protected]. Hirdetés: 46/503-509. ISSN 1785-6590
DR. SIMON GÁBOR (MSZP – listáról) ügyvéd. 2002 óta országgyûlési képviselõ, jelenleg az országgyûlés Mentelmi, Összeférhetetlenségi és Mandátumvizsgáló Bizottságának alelnöke. 1994-tõl önkormányzati képviselõ, korábban a Kulturális és Sportbizottság, valamint a Jogi és Ügyrendi Bizottság elnökeként és az MSZP Miskolci Frak ciójának vezetõjeként tevékenykedett. „Jelentõs részt vállaltam belvárosi biztosként a történelmi belváros megújítási koncepciójának kidolgozásában és folyamatban lévõ megvalósításában, valamint az országos példaként szolgáló menzareform program megindításában. Miniszteri mentorként segítettem a Zöld Nyíl villamosprojekt folyamatban lévõ megvalósítását. A jövõben az egész város mûködését befolyásoló fejlesztési elképzelések megalkotásában kívánok részt venni. Képviselõi tevékenységem során ezen túlmenõen kiemelt figyelmet kívánok szentelni a Gyõri kapu fejlesztésének. Szorgalmazni fogom ezen városrészben a kerékpárút megépítését, a teljes szennyvíz- és csapadékvíz-elvezetõ rendszer kiépítését, az utak és járdák aszfaltozását, a játszóterek és közterületek fejlesztését, rendjének megõrzését. Figyelemmel kívánom kísérni a tömegközlekedés fejlesztését, továbbá a parkoló-építési program folytatását.” Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelõje, az
» O B S E RV E R «
BUDAPEST MÉDIAFIGYELÔ KFT.
1084 Budapest, VIII. ker. Auróra u. 11. Tel.: 303-4738 • Fax: 303-4744 • http://www.observer.hu
KÖZÉLET
2010. december 4.
VÁLSÁGMENEDZSMENT A MISKOLC HOLDING ZRT.-NÉL
Menesztették a cégek vezetôit FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL.
ményekre fog elmenni, mert telkentik a béreket. A válságmeEnnek eredményérõl rövidesen Jelenleg azt már tudják, hogy jes erejével a problémák kezelénedzselés részeként pedig a megszintén tájékoztatni fogják a köznoha 6 milliárd forintnyi hitelt vetsén szeretne dolgozni, hogy a lelévõ finanszírozási struktúrát kell véleményt. tek fel, ezen felül is 700 millió fohetõ legkisebb kárral „tudjon a átdolgozni az abban érdekelt banKáli Sándor, az MSZP miskolci rint hiányzik ahhoz, hogy a holváros kijönni a jelenlegi helyzetkokkal. Az elnök-vezérigazgató elnöke közleményben reagált a ding tagvállalatai mûködõképesek bõl.” hozzátette, a cél, hogy transzpasajtótájékoztatón elhangzottakra. maradjanak. Mint Márkus Zsolt Márkus Zsolt Endre azzal kezdrens, a miskolci polgárok számáMint írja, az MSZP miskolci szerEndre kérdésre válaszolva elte, hogy a tisztán látás érdekében ra átlátható és kontrollálható, a vávezete nem lepõdött meg a mondta, ez a hiány a város mûa teljes tagvállalati körben zajlik rosüzemeltetés és a városfejleszMiskolc Holding Zrt. Igazgaködését is veszélyezteti, jelenleg a cégek komplett vagyonleltárátés terén is szakmailag magas színtóságának „újabb politikai mega bankokkal tárgyalnak a hitelek nak elkészítése és auditálása vonalat nyújtó Miskolc Holdingja rendelésre hozott határozatán, átütemezésérõl, úgy tûnik, sikerannak érdekében, hogy meghúzlegyen a városnak. amelyben indokolás nélkül az rel. Az új cégvezetõket várösszes vállalatvezetõt azonhatóan egy hét múlva munali hatállyal kirúgják.” tatják be a sajtó képviseleHozzáteszi, az általuk detében. legált felügyelõ bizottsági Mint dr. Kriza Ákos eltag a mai napig nem kamondta, annak ellenére, pott érdemi információt hogy ekkora hiány van a az igazgatóság elképzeléholdingban, mégis 18 milseirõl, döntéseirõl. liárd forint értékû beruhá„A Miskolc Holding Zrt. zásokat indítottak el. A 700 tagvállalatai az elmúlt M Ft-os hiány nagy része években jelentõs fejlõabból adódik, hogy teljesen dést, eredményeket értek szabálytalan módon, a folyó el. Mind a vállalatok, mind finanszírozásból beruházávezetõik jelentõs szakmai sokat finanszíroztak, máselismeréseket nyertek el, részt olyan kölcsönöket Márkus Zsolt Endre (balról), dr. Kriza Ákos és Baghyné dr. Szeleczki Zsuzsanna milliárdos fejlesztéseket adtak, amelyek megtérülé- jelentették be a cégvezetôk leváltását. indítottak el, valósítanának se több mint kétséges. meg, amennyiben az új Például a Miskolci Turisztikai Kft. hassanak egy markáns vonalat az Dr. Kriza Ákos a tájékoztató rezsim a szakmai kérdésekkel is felé 204 millió forintot, melynek átvételi állapotoknál. Mind a 11 végén elmondta, a szocialista váhajlandó lenne foglalkozni. Ezek visszafizetési határideje ez év tagvállalatnál folyik az átvilágítás, rosvezetés október 3-áig hagyta az intézkedések veszélyeztetik a vége lenne, viszont a cég anyagimindenütt könyvvizsgálók segítik gyûlni a hiányt, nem tudni, hogy társaságok által biztosított alaplag nullán áll. Emellett a polgára helyzetfelmérést, az eddig felszándékosan vagy dilettantizvetõ szolgáltatásokat, a beindímester kiemelte, hogy a pazarlás tárt kép pedig több mint elszomusból. A fejlesztések helyett tott fejlesztéseket, a közbiztona holding javadalmazási politikámorító. Megemlítette, hogy a MIK egyelõre a kárrendezésre kell konságot és a több mint 3000 doljában is tetten érhetõ volt. A havi Zrt.-nél például svájci frank alapú centrálnia a városvezetésnek, a gozó munkahelyét” – áll a közjelentõs fizetések mellé 8-féle kötvényt bocsátottak ki a berujövõ évi költségvetéshez várhatóan leményben. jogcímen adtak még maguknak házások fedezésére, ami 3,7 milugyanúgy 6-7 milliárdos hitelt Káli Sándor csütörtökön sajtódíjazást (prémium, hûségpénz, liárdos negatív eredményt hozott, kell majd igénybe venniük, mint tájékoztatót is tartott a témában, jutalom, különféle költségtérítések, melybõl „csak” 1 milliárd forint az elõzõ években, de azt látják, melyen úgy vélte, „elõre megírt biztosítás, stb.). az árfolyamkockázat. hogy több százmillió forint megforgatókönyv“ alapján kívánják A holdingnál, fennállása óta, 13 A kiosztott sajtóanyagban totakarítható. meghurcolni és lejáratni az elbovezetõ beosztású dolgozó részévábbi példákat is leírtak a tagválA polgármester arról is beszélt, csátott cégvezetõket. Mint fogalre fizettek állandó és eseti biztolalatoknál folyó pazarló gazdálhogy a városházán szintén folyamazott: egyenesebb és korrektebb sítást, mintegy 166 millió Ft nagykodásról: az egyik cégnél 2,5 milmatban van egy átvilágítás, melylett volna, ha Miskolc új polgárságrendben. Volt olyan vezetõ, lió forintot fordítottak egy olyan hez külsõ jogászokat és könyvmestere nyíltan megmondja, hogy akire egyedül 37 millió Ft biztotanácsadásra, amelyben egy egyvizsgálókat kér fel, mivel „számmásokkal szeretne együtt dolsítást fizettek. A konstrukció leszerû áfa-elõfinanszírozási konsttalan zûrös helyzetet találtak”. gozni. hetõvé tette, hogy a pénzt 3 év rukció lett leírva. Több tagvállaután magánemberként is felvelat fizetett 10 millió forintos nagyLakossági fogadóóra hették. Szintén jellemzõ, hogy az ságrendben az X-Centrum Kft.egyik volt holdingos cégvezetõ az nek, ami cserébe tanácsokat adott Dr. Nánási-Kocsis Norbert, a 10-es számú válaszidei évre cafeteria rendszerben 1,6 arról, hogyan kell Miskolc Kártyát tókörzet önkormányzati képviselõje lakossági fogadómillió forint juttatást érvényesített. értékesíteni. Több társaságnál milórát tart december 7-én 18.00–19.30-ig a Kassai u. álDr. Kriza Ákos szerint a Miskolc liós nagyságrendû eltérések, lyutalános iskolában. Minden érdeklõdõt tisztelettel és szeHolding Zrt.-nél válságmenekak vannak a könyvelésben. Egy retettel vár! dzselésre van szükség, ezt pedig 8 fõs tagvállalatnál 13 millió fonem lehet végrehajtani azokkal a rintos nagyságrendben szereztek vezetõkkel, akik okozták, így a cégbe bútorokat. Egy tagvállalat 2,7 vezetõk cseréje mellett kellett millió forintot fizetett party-servidönteniük. Hozzátette: a felelõce szolgáltatásért ún. vevõtalálkozó söket nevükön fogják nevezni, és rendezése alkalmával. készül majd egy fehér könyv, Márkus Zsolt Endre kiemelte, a amelyhez mindenki hozzájuthat, cégcsoportnál elindult a gazdálés amely bemutatja a valós gazkodás racionalizálása. Ennek rédasági helyzetet. A polgármester szeként elsõként az igazgatóság bejelentette azt is, hogy idén, ilmagán kezdte a „spórolást”. Közel letve, ha szükség van rá, akkor még 30%-kal csökkentek a havi járana jövõ év elején is, csak a legdóságok. Most az új cégvezetõkszükségesebb és szimbolikus esenél ugyanilyen arányban csök-
3
Igazságos kompromisszumot kell találni
HELYPROBLÉMÁK A ZENEPALOTÁBAN FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL.
Ez a terület most szerkezetkész, a teljes elkészítés ugyanis nem képezte a projekt részét – szögezte le Székely Tamás. Az épületet végigjárva jól látható, hogy a termeket úgy alakították ki – hangszigetelést és méreteket is figyelembe véve – hogy a zeneoktatásra minden tekintetben alkalmas legyen. – Ennek oka, hogy korábban arról volt szó, hogy mindkét zenemûvészeti intézmény csupán a zeneoktatással tér vissza a létesítménybe, a közismereti képzést máshol oldják meg – mondta el Sándor Zoltán, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zenemûvészeti Intézetének igazgatója. Õk egyébként ehhez tartani is fogják magukat, a nem zenei órákat január után – vagyis a viszszaköltözést követõen – is az Egyetemvárosban oktatják majd a hallgatóknak. Az intézetben most attól félnek, hogy ha a szakközépiskola beköltözik teljesen, a Zenepalota túlzsúfolt lesz. – Mivel az épületet húsz éven keresztül bérelni fogjuk, így most kell tárgyalni arról, hogyan használjuk, késõbb már nem lesz rá lehetõség. A tárgyalás fontosságával egyetért, a zsúfoltság kérdésével azonban vitába száll Lenkey Csaba, a Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola igazgatója. – A felújítás óta a megyei kórház területén, a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola egykori épületében mûködünk, és
nem szeretnénk, ha a jövõben több telephelyen kellene elhelyezni az iskolát. Lenkey Csaba kijelentette: csak abban az esetben térne vissza az iskola a Zenepalotába, ha a közismereti tárgyakat is ott oktathatja, amire – véleménye szerint – a tárgyalásoknak köszönhetõen, most komoly esély van. – Az egész csak szervezés kérdése, ha megfelelõen osztjuk be az idõt, mindkét intézmény diákjai elférnek – tette hozzá a zenemûvészeti szakközépiskola vezetõje. – A probléma alapvetõ forrása az, hogy elmaradt a bõvítés, így a két intézménynek most egy kisebb helyen kell osztozkodni. A városvezetés feladata most az, hogy mielõbb megoldást találjon a kialakult helyzetre – mondta el a bejárást követõen dr. Zsiga Marcell. Ezt jelenleg nehezíti, hogy a város – véleményük szerint kedvezõtlen ingatlancserékkel – korábban elveszítette a tulajdonrészét a Zenepalota épületében. Az alpolgármester szerint most szükséges a korábbi, az épülettel kapcsolatos szerzõdések átvizsgálása, annak érdekében, hogy tisztán lássanak. – A problémát személyesen tolmácsolom majd dr. Kriza Ákos polgármester úrnak. Biztos vagyok benne, hogy a hamarosan folytatódó tárgyalásokon születik egy olyan igazságos kompromisszumot, mely biztosítja mindkét intézmény zavartalan mûködését – zárta szavait dr. Zsiga Marcell.
A Tiszaira is menjen ki a 21-es Aláírásgyûjtési akciót kezdeményez Bartha György, MSZP-s önkormányzati képviselõ annak érdekében, hogy az MVK Zrt. 21-es buszjárata a Tiszai pályaudvari megállót is érintse. Az esemény tájékoztatóján elhangzott: ez az apró változtatás több ezer miskolci közösségi közlekedését könnyítheti meg. A 21-es buszon gyakran utazó emberek ugyanis kifogásolják, hogy már a Selyemréten le kell szállniuk a buszról, ha több perces gyaloglással, vagy átszállással el akarnak jutni a közlekedési szempontból csomópontnak számító Tiszai pályaudvarra.
4
KULTÚRA/HIRDETÉS
VII. évfolyam 48. szám
Bíró Tibor az alelnök
Telematikai konferencia tizenkettedszer
KÖZÖS GONDOLKODÁS MISKOLCON
Tizenkettedik alkalommal rendezték meg idén az Országos Közmûvelõdési Telematikai Konferenciát december 2-án és 3-án a Miskolci Akadémiai Bizottság (MAB) székházában. TAJTHY Á.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai és Közmûvelõdési Intézet és a Magyar Mûvelõdési Intézet és Képzõmûvészeti Lektorátus által közösen szervezett rendezvény évrõl évre igyekszik bemutatni a telematika, azaz a telekommunikáció és az informatika „házasságából” született tudományág aktualitásait. A megnyitón Riz Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyûlés alelnöke elmondta: több mint tízéves hagyomány, hogy közös gondolkodásra hívják Miskolcra, a Magyar Tudományos Akadémia székházába a szervezõk az ország minden területérõl a közmûvelõdési, közgyûjteményi, oktatási szakembereket, informatikusokat. A tanácskozás az eltelt évek alatt a közmûvelõdési szakma egyik legjelentõsebb fórumává vált. A telematika, mint tudományág fontosságáról beszélt prof. Dr. Lakatos István, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) miskolci bizottságának elnöke is. Az akadémia alapszabálya szerint a regionális bizottságok egyik alapfeladata olyan konferenciák szervezése, melyek a magyar tudományt és kultúrát képviselik, s az Országos
Közmûvelõdési Telematikai Konferenciát ilyennek nevezte. A MAB elnöke hozzátette: jövõre Miskolcon nyitják majd meg az Országos Tudományos Napokat, ami nagy feladat a bizottság számára, ám egyben nagy megtiszteltetés is. Prof. Dr. Lakatos István arra kérte a konferencia szervezõit, hogy rendezvényük 2011-ben erõsítse az ünnepi programokat, így a hagyományos decemberi idõpontot hozzák egy kicsit elõrébb. – A tudományos fejlõdésben ma már nem megkerülhetõ az informatika, azonban ez a tudományág nem csak pozitív, hanem negatív ágakkal is rendelkezik. A konferencia feladata az is, hogy ezeket visszanyesse – mondta prof. Dr. Lakatos István. Borbáth Erika, a Magyar Mûvelõdési Intézet és Képzõmûvészeti Lektorátus fõigazgatója szólt a rendezvény elmúlt tizenkét évérõl. Mint mondta, az informatika fejlõdésében ez az idõszak olyan táv-
latokat nyitott, amilyet korábban elképzelni sem tudtak. A fõigazgató fontosnak nevezte azt, hogy emberarcúvá tegyék az informatikai világot mind a szakma képviselõi, mind pedig a felhasználók számára. Az idei kétnapos telematika-konferencia témái között szerepelt a kormány infokommunikációs stratégiája, valamint a digitális archívum létesítésének terve, de szóba kerültek olyan témák is, mint a NETgenerációk (h)arca, vagy a Civil web TV bemutatása.
A közelmúltban tartotta tisztújító közgyûlését a Magyarországi Art Mozik Egyesülete, melyen Bíró Tibort, a Cine-Mis Nonprofit Kft. ügyvezetõ igazgatóját újabb két évre a szervezet alelnökévé választották, aki ezzel egyidejûleg a párizsi székhelyû Nemzetközi Art Mozi Szövetség igazgatótanácsában is további két évre hazánk képviselõjeként lesz jelen. Az elmúlt héten ért véget Párizsban az Europa Cinemas szokásos éves konferenciája, melynek a miskolci Uránia és Béke mozik tagjai. Az év legsikeresebb regionális konferenciájaként emelték ki Magyaror -
Mozimûsor Mûvészetek Háza, Béke-terem: december 9 – december 15. között 17 órakor Karácsonyi történet, francia vígjáték, 19.30 órakor Call Girl, szlovén–német–szerb–horvát–boszniai filmdráma. Mûvészetek Háza, Uránia-terem: december 9 – december 15. között 17.30 órakor Ízek, imák, szerelmek, amerikai filmdráma, 20 órakor A feláldozhatók, amerikai akciófilm.
konferenciát, melyet az Europa Cinemas anyagilag is támogatott. Az Europa Cinemas legutolsó hírlevelében egyoldalas fényképes tudósításban foglalkozik a miskolci konferenciával. A sikeres rendezvénynek folytatása is lesz 2011 szeptemberében, a következõ CineFest keretén belül a magyarországi mozisok a fiatalok, az oktatás és a mozi kapcsolatával foglalkoznak majd külföldi és hazai elõadók közremûködésével. A konferenciát az Europa Cinemas jövõre is támogatni fogja külföldi elõadók biztosításával.
AMADÉ, A GÖNCI ÁSVÁNYVÍZ 19 l-es BALLONOS, TERMÉSZETES ÁSVÁNYVÍZ Szénsavmentes ásványvíz
VIGYÁZZON, RÁ LEHET SZOKNI!
1100 Ft/ballon házhoz szállítva
Harang-hírek A mindszenti templomban december 10–12. között adventi lelkigyakorlatot tart az este fél 7 órakor kezdõdõ szentmiséken Szabó József atya, az egri szeminárium spirituálisa. December 10-én, pénteken 19 órakor a minorita templomban rendezik meg a Fazekas Utcai Általános Iskola karácsonyi hangversenyét. Ugyanitt másnap, szombaton, 18 órakor kezdõdik az immár hagyományos, Borbála-napi bányászmise, amelyet Mikolai Vince pápai prelátus, diósgyõri plébános és P. Hess István jezsuita plébános mutat be. Adventi kórushangversenyt rendeznek a diósgyõri plébániatemplomban december 11-én, szombaton 16.30 órai kezdettel.
szágon a CineFest fesztivállal egy idõben tartott „Digitális mozi – Álom vagy valóság” címû, magyar mozisok részvételével rendezett
(Az ár az áfát tartalmazza)
Összes oldott ásványianyagtartalom 535 mg/liter Hidrogénkarbonát: 390.00 Kalcium: 78.00 Magnézium: 28.60 Nátrium: 12.00 Fluor: 0.12 Nitrit: 0.00 Nitrát: 0.00 Cianid: 0.00 Arzén: 0.00 Vastalanítva
December 10-én, pénteken 20 órakor az Ifjúsági és Szabadidõ Házban
DEÁK BILL BLUES BAND koncert Vendég: SOUTHERN COMFORT Jegyár: elõvételben: 1700 Ft, a koncert napján: 2000 Ft Jegyek kaphatók az Ifjúsági és Szabadidõ Házban és a Kazinczy könyvesboltban További információk: 3531 Miskolc, Gyõri kapu 27. Tel.: 06-46/411-747, 412-508 www.ifihazmiskolc.hu
Mûvészbejárat
Kiscsillag, Brains, Irie Maffia Soundsystem az Adyban Kitûnõ programokat kínál az egész estét betöltõ kortárs mûvészeti happening december 10-én, pénteken a Diósgyõri Ady Endre Kulturális és Szabadidõ Központban. A Mûvészbejárat címre keresztelt ifjúsági rendezvénysorozat elsõ állomásán nem csak koncertek, hanem kiegészítõ programok is csalogatják a közönséget. A budapesti Roham Galéria fiatal képzõmûvészeinek alkotásaiból nyílik kiállítás az Ady emeleti galériáján – megnyitó este fél 7-kor. Szintén a galérián találjuk a Zöld Sárkány Teaház standját, ahol nyugodt légkörben, irodalmi és baráti beszélgetésekre nyílik alkalom. A koncertteremben este 7 órakor kezdõdnek a programok: elõször a miskolci alternatív zenei élet legígéretesebb és leginvenciózusabb csapata, a Ritmiklift együttes vizuáltechnikával is illusztrált látványkoncertje nyújt különleges élményt, majd fõ programként este 9 órakor Lovasi András lép színpadra a Kiscsillag zenekarral. Ezt követõen követõen 11 órától a drum and bass mûfajt képviselõ Brains együttes, végül éjféltõl MC Columbo, Jumo Daddy és Dr. Dermot, azaz az Irie Maffia Soundsystem lemezlovasai serkentik össznépi táncra a közönséget. A rendezvénysorozat támogatója az NKA, a következõ állomás március idusán várható szintén az Adyban. Jegyek elõvételben rendkívül kedvezményesen, mindössze 1700 Ft-ért (a rendezvény napján 1900-ért) kaphatók az Adyban, a színház melletti antikváriumban és a Fehér Fotónál.
pH-8 www.aquagonc.hu E-mail:
[email protected] Tel.: 46/388-030 Mobil: 30/422-3448, 30/928-7921
Advent harmadik vasárnapján lucázó népi játékok Diósgyõrben A négy adventi vasárnapon népmûvészeti termékeket kínáló karácsonyi vásár, krumplilángos, sült gesztenye és kürtõs kalács illata, kecskesajt és lélekmelegítõ forralt bor teremt hamisítatlan ünnepváró hangulatot Diósgyõrben. Az Ady mûvelõdési ház elõtti térre várják Diósgyõr városrész polgárait, a programok kitûnõ szórakozást kínálnak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. December 5-én, advent második vasárnapján Mikulás-váró programokkal, december 12-én, a harmadik vasárnapon a Luca-naphoz kötõdõ hagyományok felelevenítésével várják a családokat. Az Adyban a piciknek játékkuckó, a nagyobbaknak hagyományõrzõ kézmûves játszóház, Luca széke készítés, valamint 15 órától Arthur: Maltazár boszszúja c. családi mozidélután kínál elfoglaltságot. A téren Barsi Csaba és az Agyagbanda, valamint az Art Kommandó interaktív színpad lucázó népi játékai (boszorkánykeresés, párjósló rítusok) csalogatják a közönséget, a bátrabbak moldvai csángó táncházba is bekapcsolódhatnak. A rendezvényre a belépés díjtalan! Délután 5 órakor Mikolai Vince esperes, plébános, pápai prelátus gyújtja meg a diósgyõri adventi koszorú gyertyáit. Az adventi sorozat negyedik vasárnapján, december 19-én közös betlehemépítés és állatsimogató (csacsi, kecske, bárány) szerepel a programban. Részletes program: www.adymuvhaz.hu
MÛSOR/PROGRAM
2010. december 4.
Ismeri ön Lévay József életútját?
Tisztelt olvasó! Ismeri Ön Lévay József életútját? Hamarosan kiderül! Négy részes keresztrejtvény-játékunkban a 185 éve született Lévay Józseffel kapcsolatos adatokat rejtettünk el! A megfejtéseket együtt, egy levelezőlapon legkésőbb 2011. január 5-e éjfélig juttassák el a MIKOM Nonprofit Kft. címére: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9., vagy e-mailben a
[email protected] címre. A helyes megfejtők között a Szinvapark második emeletén található Líra könyvesbolt ajándékát sorsoljuk ki. Legutóbbi játékunkban miskolci épületek tervezőinek a nevét kerestük. A helyes megfejtések a következők voltak: 1) Színház tervezője: Cassano József, 2) Vigadó tervezője: Hajós Alfréd, 3) Tiszai pályaudvar tervezője: Pfaff Ferenc, 4) Avasi kilátó tervezője: Hofer Miklós, 5) Zenepalota tervezője: Walder Gyula, 6) Városháza tervezője: Czakó Lajos. A szerencse Csete János, edelényi olvasónknak kedvezett, aki a Líra könyvesbolt ajándékát nyerte.
5
ADVENTI PROGRAMOK
Folytatódik a Miskolci SzalonCzukor év végi, ünnepváró programsorozata a Szent István téren.
December 6-án, hétfõn 16.30 órakor a Rönkszínházban (Városház tér) „Szívünk rég ide vár….” Mikulás-váró gyermekmûsor. December 7-én, kedden 16.30 órakor adventi koncert (Fazekas Kis Kórus és Fazekas Gyermekkar), 17 órakor Magis kórus (Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium). December 8-án, szerdán 16.30 órakor bábjáték (elõadás) és kézmûves foglalkoztató (Hámori Waldorf Iskola). December 9-én, csütörtökön 16.30 órakor Farkas és a kecskegidák (Kalamajka Bábszínház). December 10-én, pénteken 16 órakor Miskolci Csodamalom Bábszínház Operaklub – Bellini: Norma, 16.30 órakor Hair musical – részletek (Miskolci Musical és Dalszínház), 19 óra, minorita templom – adventi kórushangverseny (Fazekas–Istvánffy Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény). December 11-én, szombaton 10–13 óra, Miskolci Csodamalom Bábszínház kreatív foglalkoztató, játszóház (ingyenes), 11 óra: Rönkszínház/Város-
HETI MÛSORA 2010. december 6–2010. december 12.
December 6., hétfõ 06.00 Az elõzõ esti adás ismétlése 08.30 Képújság 17.00 Viva Natura – Életmód magazin (Hálózat TV) 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.25 Kilátó, közéleti magazin 19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.25 Múlt-kor, válogatás a Miskolc Televízió archívumából 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.30 Hírháló (Hálózat TV) 21.00 Fekete tûz, amerikai film (Hálózat TV) 23.00–06.00 Képújság.
December 7., kedd
ház tér adventi köszöntõ, 11.15: Mesés dallamok – Disney összeállítás, 12.30: Vidám karácsony – Napsugár gyerekkórus mûsora (Vörösmarty M. Ált. Isk. és Szabó Lõrinc Ált. Isk.), 16 óra: Ünnepváró népzenei mûsor (Esztenás gyermektáncház), 19 óra: Miskolci Nemzeti Színház – Ünnepi gálakoncert Miskolci Nemzetközi Operafesztivál (belépõjegyes). December 12-én, vasárnap 10–13 óra: Herman Otto
Presidance Company Christmas Now showprodukció egy felvonásban Jegypénztár: Miskolc, Rákóczi u. 2. Tel.: 46/508-844, 30/846-3009
2010. december 14., kedd, 19.00 óra Jegyár: 2500 Ft, Miskolc Kártyával: 2000 Ft
Múzeum (Papszer utcai épülete) – Manó Manufaktúra (belépõjegyes), 10.30: Miskolci Csodamalom Bábszínház – Holle anyó (belépõjegyes), 11 óra: Rönkszínház/ Városház tér adventi köszöntõ, 11.15: Vuk és társai (Miskolci Musical és Dalszínház), 12.45: Filmslágerek kicsiknek és nagyoknak, 15.55: Adventköszöntõ harangszó Miskolc templomaiban, 16 óra: Városház tér, ünnepi gyertyagyújtás, fanfáros köszöntõ – a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium mûsora, 16.30: Kisharang – Handbell Choir Miskolc koncertje. Filmvetítések: a Mûvészetek Háza Béke teremben 17 órai kezdéssel december 8-ig Négy karácsony, színes, szinkronizált, amerikai vígjáték. December 9–15 Karácsonyi történet, színes, feliratos francia vígjáték. Részletek, programok: www.miskolciszalonczukor.hu.
06.00 Az elõzõ esti adás ismétlése 08.30 Képújság 17.00 Szentföldi szent helyek üzenete (Hálózat TV) 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.25 Kilátó, közéleti magazin 19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.25 Sportpercek, a Miskolc Televízió sportmûsora 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.25 DKC Miskolc MIVÍZ – CLAAS Törökszentmiklósi KE NB I/B bajnoki kézilabda-mérkõzés 21.00 Zsarubõrben, holland film (Hálózat TV) 23.00– 06.00 Képújság.
December 8., szerda 06.00 Az elõzõ esti adás ismétlése 08.30 Képújság 17.00 A polgármester, portréfilm (Hálózat TV) 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.25 Kilátó, közéleti magazin 19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.25 Gyöngykagyló, gyermek- és ifjúságvédelmi magazin (ism.) 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.30 Hírháló (Hálózat TV) 21.00 A nagy dobás, amerikai film (Hálózat TV) 23.00–06.00 Képújság.
December 9., csütörtök 06.00 Az elõzõ esti adás ismétlése 08.30 Képújság 17.00 Biztonsági zóna (Hálózat TV) 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.25 Kilátó, közéleti magazin 19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.25 Múlt-kor, válogatás a Miskolc Televízió archívumából 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.30 Hírháló (Hálózat TV) 21.00 Kínai Hercules, amerikai–hongkongi film (Hálózat TV) 23.00–06.00 Képújság.
December 10., péntek 06.00 Az elõzõ esti adás ismétlése 08.30 Képújság 17.00 Fenntartható, ismeretterjesztõ sorozat 3-4. rész (Hálózat TV) 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.25 Kilátó, közéleti magazin 19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.25 Múzsa, kulturális magazin 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.30 Hírháló (Hálózat TV) 21.00 Harc az életért, amerikai film (Hálózat TV) 23.00– 06.00 Képújság.
December 11., szombat 07.00 Az elõzõ esti adás ismétlése 09.30 Képújság 17.00 Szentföldi szent helyek üzenete (Hálózat TV) 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.25 Kilátó, közéleti magazin (ism.) 19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.25 Sportpercek (ism.) 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.30 Hírháló (Hálózat TV) 21.00 Házibuli Attilával és vendégeivel – showmûsor (Hálózat TV) 22.00 Sztárok a konyhában (Hálózat TV) 23.00–07.00 Képújság.
December 12., vasárnap 07.00 Az elõzõ esti adás ismétlése 09.30 Képújság 15.00 MJJSE – Steaua Rangers, MOL Liga jégkorongmérkõzés 17.00 Bence-show (Hálózat TV) 17.30 Képújság 17.55 Mûsorismertetés 18.00 Krónika, heti hírösszefoglaló magazin 18.25 Kilátó, közéleti magazin (ism.) 19.00 Krónika (ism.) 19.25 Múzsa, kulturális magazin (ism.) 20.00 Krónika (ism.) 20.30 Hírháló (Hálózat TV) 21.00 Az utolsó 48 óra, amerikai film (Hálózat TV) 23.00–07.00 Képújság. A mûsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
6
SPORT/HIRDETÉS
VII. évfolyam 48. szám
A dobogó a cél
IDÉNYT ZÁR A BORSOD VOLÁN
Szombaton legördül a függöny az NB I-es asztalitenisz-csapatbajnokság képzeletbeli színpadán, az utolsó õszi fordulót játsszák az együttesek. A tavalyi bajnok Borsod Volán gárdája hazai környezetben fogadja az Apagy SE-t. D. L.
Mindkét csapat számára fontos a találkozó, ugyanis a miskolciak a dobogón elfoglalt helyezésük megszilárdítása érdekében lépnek asztalhoz, ellenfelük pedig szeretné stabilizálni helyét a középmezõnyben. Az Apagy jelenleg az ötödik helyen áll, még nem játszott döntetlent, négyszer gyõzött, és ugyanennyi vereséget gyûjtött be. Velük szemben nem árt az óvatosság, ugyanis rapszodikus, kiszámíthatatlan alakulat hírében állnak. Képesek bravúros teljesítményre is, ugyanakkor kaptak már ki szerényebb képességû csapattól is. Keretükben Berecki Dezsõ, Fodor Géza, Fodor István, valamint a román Hodász Vasile található, általában ez a kvartett játszik. A pályaválasztók a héten a megszokott program szerint készültek. Csütörtökön is edzettek a játékosok, akik természetesen szeretnék szépen befejezni az idényt. – Tudjuk, hogy nem lesz könnyû mérkõzés, de mindenképpen meg akarjuk kaparintani a két baj-
noki pontot – fogalmazta meg társai véleményét is Kõvári Balázs, az együttes egyik frontembere. A
közlekedési gárda a táblázaton jelenleg csak a Jászkun Volánt, valamint a Szegedi AC II gárdáját
„engedi” maga elé. A tavaszi folytatásban jó lenne ezen a helyzeten változtatni, eggyel ugyanis elõrébb lehetne araszolni. A miskolciak eddig négy esetben távozhattak gyõztesen soros mérkõzésükrõl, egy döntetlent értek el, és két vereség teszi teljessé a mérleget. A 9 megszerzett pont a harmadik helyre jó, ezt az Apagy ellen kellene feltornászni 11 egységre. A hazaiak nem terveznek változtatást, ezúttal is a Doros Szilárd, Kõvári Balázs, Lehoczki Gábor, Licsák Levente négyest szerepeltetik. Az összecsapásra szombaton 11 órától kerül sor a Szemere Szakközépiskola tornacsarnokában.
ERÕSÍTETTEK A MACIK
Miskolcon az egyik szapporói „csodatevõ” FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL.
– Miért éppen Miskolc? – Bob Devert még a Vasasból ismertem. Az elmúlt hónapokban, amikor találkoztunk, mindig elbeszélgettünk – akkor persze még minden „hátsó” szándék nélkül –, és mindig azt mondta, hogy itt minden körülmény rendezett, jó a hangulat, magas szintû szakmai munkát tud végezni. Amikor a váltásra került sor, az elsõ gondolatom a Jegesmedvék volt, hiszen az eredményeiken is látszott, hogy itt egy remek csapat alakult ki. – Kedden már túl is estél az elsõ edzésen. Milyenek a tapasztalataid?
– Ami azonnal feltûnt, hogy milyen remek a hangulat az edzésen, látszik, a játékosok szeretnek ide járni. Bobot, a szakmai elképzeléseit már ismertem, így ezen a téren sok újdonság nem volt. Úgy érzem, jól fogadtak a társak, nem hiszem, hogy gond lenne a beilleszkedéssel. – Milyen eredményt vársz magadtól, a csapattól az idényben?
– Számszerû eredményt nem mondanék, inkább úgy fogalmaznék, hogy a csapat nyújtson jó teljesítményt, olyan játékot és sikereket érjen el, amely ide vonzza a nézõket, a szurkolókat. Az biztos, hogy én a legjobb tudásom szerint fogok játszani, és bízom benne, ez „sok mindenre” elég lesz, a csapat pedig megszolgálja a szurkolók bizalmát.
Avastetõi Kupa akadémistáknak Elsõ alkalommal rendezték meg szerdán a Diósgyõri Futball Akadémiai Torna Avastetõi Kupáját, melyen négy iskola gyermek focistái mérték össze erejüket két korosztályban. A Bem József Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény, a Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény, a II. Rákóczi Ferenc Általános és Magyar–Német Két Tanítási Nyelvû Iskola, valamint a rendezõ Avastetõi Pattantyús-Ábrahám Géza Általános és Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvû Iskola reménységei mérkõz-
tek meg szerdán a Pattantyús úti tornateremben a hagyományteremtõ szándékkal, elsõ alkalommal megrendezett Avastetõi Kupán. A tornán a 2002-ben, illetve a 2003-ban született gyermekek vívtak küzdelmes találkozókat. A labdarúgó kupa célja, hogy lássák a felkészítõ tanárok, mennyit fejlõdnek az ifjú akadémisták.
MÛKORCSOLYAVERSENY ÉS ESKÜVÕ November 27-én és 28-án rendezték az 5. Kelet-Magyarország Kupát a miskolci jégcsarnokban. A magyar csapat mellett Lengyelország, Oroszország, Románia, Svájc és Szlovákia összesen több mint száz mûkorcsolyázója mérte össze tudását három kategóriában. A verseny elsõ
napján, szombaton 15 órakor egy nem mindennapi eseménynek lehettek tanúi az érdeklõdõk. Megismerkedésük helyszínén, azaz a jégcsarnok jegén mondta ki a boldogító igent az a pár, vagyis dr. Barna Emõke és Kovács Gergely, akiket egykor a korcsolyázás hozott össze.
2010. december 4.
HIRDETÉS
7
8
KÖZÉLET/HIRDETÉS
VII. évfolyam 48. szám
A bérgarancia-alap
Beilleszkedés, elôítélet, társadalmi feszültségek
FÓRUM A ROMÁK PROBLÉMÁIRÓL
A helyi romák megélhetési, beilleszkedési problémái, a rendőri előítéletesség és a társadalmi feszültségek is szóba kerültek a héten, Miskolc Cigány Kisebbségi Önkormányzatának közmeghallgatásán. A rendőrség és a közszolgáltató társaságok képviselői mellett, a rendezvényen jelen voltak oktatási, esélyegyenlőségi, felzárkóztatási szakértők is. SZEPESI SÁNDOR
Váradi Gábor, az októberben újjáalakult kisebbségi grémium elnöke bevezetőjében elmondta: programjuk négy alappillérre épül: az oktatásra, foglalkoztatásra, lakhatásra, valamint az egészségügyre. Nagy hangsúlyt kívánnak helyezni a lakossági kapcsolattartásra, a többség és a kisebbség viszonyának javítására. Ezért hozták létre a romák által legsűrűbben lakott városrészekben az úgynevezett tapasztalati szakértők hálózatát, akik több módon segítenek a problémák megoldásában, a konfliktushelyzetek kezelésében. Váradi Gábor kiemelte: nagyon fontosnak tartják, hogy a lakossághoz valós információk jussanak el, s ezekről a visszajelzések is hitelesek legyenek. Bíznak benne, hogy a hálózat pozitív változást hoz majd a miskolci cigányság életében, ezzel is csökkenteni tudják a társadalmi feszültségeket. A hozzászólók főleg oktatással, lakhatással, elhelyezkedéssel kapcsolatos problémákkal, illetve egyes rendőri intézkedésekkel összefüggésben tettek fel kérdéseket. Többen érdeklődtek, folytatódik-e a sikeres
roma mentori program, illetve, hogy a rászoruló családoknak miért nem biztosítanak lakást egyes, használaton kívüli ingatlanokban. A Romano Theatro színház vezetője azt kifogásolta, hogy nem kapnak fellépési lehetőségeket a városi rendezvényeken, mások a – véleményük szerint előítéletes – rendőri intézkedések miatt emeltek szót. Sokan érdeklődtek a képzési, illetve közmunka-lehetőségekkel kapcsolatban is. Kottman Dezső, a MIK Zrt. illetékese válaszában egyebek mellett kihangsúlyozta: a jelzett, használaton kívüli ingatlanok műszaki szempontból alkalmatlanok a lakhatásra, a felújításokat, karbantartásokat illetően pedig végesek a MIK lehetőségei. Tartaniuk kell magukat a szabályozásokhoz is, annak pedig nincs értelme, hogy olyanokat költöztessenek önkormányzati bérlakásokba, akik jövedelmi helyzetüknél fogva nem képesek eleget tenni az ezzel összefüggő, fizetési kötelezettségeknek. Dr. Kormos Vilmos közoktatási és kulturális főosztályvezető
Földalatti gáztárolás Az elkövetkezõ évtizedekben az Európai Uniónak és Magyarországnak két jelentõs problémával kell szembenéznie. Az egyik, hogy meg kell oldania a biztonságos energiaellátást, másrészt pedig megtartani az egyenletesen fenntartható fejlõdést. A környezet védelme érdekében jelentõsen csökkenteni kell a szén-dioxid és az úgynevezett üvegházhatást okozó gázok (Green House Gas) kibocsátását. Ehhez a projekthez csatlakozott a Miskolci Egyetem Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézete és a Mûszaki Földtudományi Kar Kõolaj és Földgáz Intézete. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének egyik lehetséges módja a koncentráltan (erõmûvekben, fûtõmûvekben, nagyobb ipari üzemekben) termelõdõ gáz befogása és a földalatti geológiai szerkezetekben történõ elhelyezése. A projekt célja, hogy az Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézetben (AFKI), valamint a Mûszaki Földtudományi Kar Kõolaj és Földgáz Intézetében (KFGI) a szén-dioxid gáz kõolaj- és földgáztelepekbe történõ besajtolása, és a földalatti gáztárolással kapcsolatos ismeretek közvetítése megtörténhessen a gázkereskedelmi piac szereplõi, a környezetvédelemben dolgozó szakemberek, valamint a jelenleg graduális és posztgraduális képzésben részt vevõ hallgatók felé. Az intézetekben meglévõ tudásbázis és a fejlesztés alatt lévõ speciális kõzetvizsgálati módszerek, berendezések lehetõvé teszik, hogy a földalatti gáztárolók megbízhatóan mûködhessenek, valamint a széndioxid és egyéb, üvegházhatást eredményezõ gázok (GHG) a földalatti geológiai szerkezetekben biztonságosan helyezkedjenek el. Az AFKI munkatársai egy speciális, kõzetstabilitást vizsgáló mérõberendezést és mérési módszert fejlesztettek ki. A vizsgálati módszer és a laboratóriumi mérõberendezés segítségével kisméretû, a gáztárolóból származó kõzetmagon sorozatos ki- és betárolási ciklusokkal lehet szimulálni a tárolóban lejátszódó folyamatokat. A PP6 pilot projekt keretében létrejött egy számítógéppel irányított mérõrendszer is, amely alkalmas a szuperkritikus állapotú szén-dioxid fázisviszonyainak modellezésére, illetve a szén-dioxid földalatti tárolásának tervezéséhez és a tároló üzemeltetéséhez szükséges paraméterek meghatározására. Jelen publikáció „A Miskolci Egyetem Technológia- és Tudástranszfer Centrumának kialakítása és mûködtetése” címû, TÁMOP-4.2.1-08/12008-0006 számú projekt keretében készült. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
a roma mentori programmal kapcsolatban elmondta: tárgyalnak erről, szükségesnek tartják, a támogatás mikéntjét a költségvetés lehetőségei döntik majd el. Rézműves Gabriella esélyegyenlőségi szaktanácsadó arról szólt, hogy felvette a kapcsolatot az új városvezetéssel, s nyitottságot tapasztal az együttműködés iránt, kulturális területen is. Dr. Pásztor Albert városi rendőrka-
pitány – több felszólalóhoz hasonlóan – sikeresnek nevezte a településőrség eddigi munkáját, s reményét fejezte ki, hogy valamilyen formában folytatódhat majd a kezdeményezés, melynek látható eredményei voltak a számozott utcákban és a Bábonyibércen is. A rendőrség munkájával, a rendőri intézkedésekkel kapcsolatban nagyon sokan felszólaltak – általánosságban azt kifogásolták, hogy a miskolci rendőrök előítéletesek, és azonos élethelyzetben is sokkal gyakrabban vonnak intézkedés alá romákat, mint nem romákat. Dr. Pásztor Albert határozottan cáfolta, hogy a városi rendőrök általában előítélettel kezelnék a cigányokat, s jellemző lenne, hogy indokolatlanul zaklatják őket. Mint mondta, az ilyen, minden konkrétumot nélkülöző vádakkal nem tud mit kezdeni – ha valakit bizonyíthatóan ilyen zaklatás ér, azt jelezze neki, és szigorúan ki fogja vizsgálni az ügyet.
Dr. Veres Lászlót köszöntötték Születésnapján köszöntötték a közelmúltban dr. Veres Lászlót, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság ny. igazgatóját a MAB-székházban. SZEPESI S.
A tudományos elõadásokkal egybekötött rendezvényen a Múzeumi Igazgatóság, a Miskolci Egyetem BTK Történettudományi Intézete, valamint az MTA Miskolci Akadémiai Bizottsága vezetõi, képviselõi köszönték meg több évtizedes, tudományos tevékenységét. Dr. Veres László az 1990-es évek közepétõl elsõsorban az ipartörténet és a mûvelõdéstörténet kutatásában tevékenykedett. 2002 végéig 15 önálló kötetes, valamint 213 tudományos és
ismeretterjesztõ tanulmánya látott napvilágot. Közülük jó néhány központi kiadók gondozásában és külföldi folyóiratokban. A Miskolci Egyetem rektora 1992ben kérte fel a bölcsészoktatás megszervezésére, a történelemoktatás tanrendjének kidolgozására. 1992ben lett docens és másodállásban napjainkig XVIII–XIX. századi ipartörténetet és mûvelõdéstörténetet oktat. Több tudományos szervezet tagja, szakmai és tudományos munkájáért több állami és szakmai kitüntetésben részesült. 1998-ban megkapta a Köztársasági Érdemrend arany fokozatát, 1999-ben Móra Ferenc-díjban, 2006-ban pedig Széchenyi-díjban részesült. 2001ben habilitált a Debreceni Egyetemen.
Rovatunkban dr. Strassburger Gyula és dr. Tulipán Péter ügyvédek adnak aktuális jogi témákban tanácsokat, vagy mutatnak be megoldásokat, jogintézményeket. Napjainkban egyre több cég kerül felszámolás alá. Amikor már bekövetkezik ez a helyzet, akkor a felszámolás alatt álló cég vagyona a legritkább esetekben nyújt fedezetet a fennálló tartozások rendezésére. Ez a helyzet legérzékenyebben a dolgozókat érinti, hiszen a mindennapi megélhetést biztosító havi fizetés átutalása kerül veszélybe. Van azonban lehetõség arra, hogy a fizetésképtelen cég munkavállalói – állami segítséggel – munkabérükhöz hozzájussanak akkor is, ha a felszámolás alatt álló cég vagyona nem is fedezi ezt. Ez a lehetõség az ún. bérgarancia-alap. Ezen jogintézményt a többször módosított 1994. évi LXVI. tv. szabályozza. A fizetésképtelenné váló cégek felszámolását a cégbíróság által kijelölt felszámoló intézi. A törvény szerint a felszámoló igényelhet támogatást a bérgarancia-alaptól, hogy
a cég vagyona által nem fedezett bértartozás kifizethetõ legyen. Ebbe a körbe tartozik a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetet terhelõ minden munkabértartozás, ideértve a betegszabadság idõtartamára járó térítést is, és a munkaviszony megszûnésével összefüggésben járó végkielégítés-tartozás is. Ha a felszámoló a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezetnél foglalkoztatott, szokásos magyarországi munkavégzési hellyel rendelkezõ munkavállalókkal szemben fennálló bértartozást a felszámolás kezdõ idõpontját követõen a felszámolási költségek fedezetét jelentõ bevételek hiánya miatt a bérfizetési napon nem tudja kielégíteni, haladéktalanul kérelmet nyújt be az állami foglalkoztatási szervhez pénzügyi támogatás iránt. A támogatás a törvény szerint limitált összegû, így nem biztos, hogy a teljes bértartozás fedezetéül szolgál, de a munkabér egy részének megtérülése is nagy segítség lehet. Azon munkavállalók, akik bérüket, végkielégítésüket a felszámolás alatt álló cégtõl nem kapták meg, igényüket írásban benyújthatják a felszámolónak.
Ünnepi meglepetésekkel vár a Barlangfürdő**** A december az ajándékozás és a szeretet hónapja, ezért a Barlangfürdő is szeretné megajándékozni minden kedves vendégét! Hogy mik az ajándékok? December 1–24-ig minden hétköznap, pénztárunkban megváltott jegy mellé (kivéve csoportos) 1 óra szaunahasználatot kap ajándékba December 1–24-ig nincs időkorlát December 5-én 50% engedmény a gyerekjegyek árából Csempésszen egy kis kényeztetést életébe a téli hidegben is! Akcióink egyéb kedvezménnyel nem vonhatóak össze!
Kellemes ünnepeket kíván a Barlangfürdő**** üzemeltetője, a
Cím: 3519 Miskolc, Pazár István sétány 1. Tel.: 46/560-030, fax: 46/370998
miskolci turisztikai kft.
VÁROSFEJLESZTÉSI IGAZGATÓSÁG
MISKOLCON ELADÓ INGATLANOK A Miskolc Holding Zrt. 2 fordulós versenyeztetési eljárás (nyílt írásos ajánlat + versenytárgyalás) útján történő értékesítésre meghirdeti az alábbi ingatlanokat: Versenytárgyalás időpontja
Kiajánlási dokumentáció ára (Ft)
2010. 12. 21. 9.15
2010. 12. 21. 13.00
12 500
810 000
2010. 12. 21. 9.30
2010. 12. 21. 13.20
12 500
14 800 000
740 000
2010. 12. 21. 9.4 5
2010. 12. 21. 13.4 0
12 500
műhely
3 000 000
150 000
2010. 12. 21. 10.00
2010. 12. 21. 14.00
12 500
bérbeadott
üzlet
67 000 000
3 350 000
2010. 12. 21. 10.15
2010. 12. 21. 14.20
62 500
6942/14/A/29
115 bérbeadott (t. h. 115/197)
iroda
34 000 000
1 700 000
2010. 12. 21. 10.30
2010. 12. 21. 14.4 0
12 500
Uitz B. u. 1–7.
6942/14/A/57
361 bérbeadott (t. h. 361/424)
üzlet
106 000 000
5 300 000
2010. 12. 21. 10.4 5
2010. 12. 21. 15.00
62 500
Bajcsy-Zs. u. 6–20.
4214/2/A/85
89
bérbeadott
üzlet
27 000 000
1 350 000
2010. 12. 21. 11.00
2010. 12. 21. 15.20
12 500
Bajcsy-Zs. u. 22–26.
4248/A/76
129
bérbeadott
üzlet
26 000 000
1 300 000
2010. 12. 21. 11.15
2010. 12. 21. 15.4 0
12 500
Szentgyörgy u. 42–44.
14 237/A/1
463
bérbeadott
egyéb helyiségcsoport
40 000 000
2 000 000
2010. 12. 21. 11.30
2010. 12. 21. 16.00
12 500
Jellege
Megnevezés
Bruttó induló Bánatpénz ár (Ft) (Ft)
Cím
Helyrajzi szám
Terület (m2)
Győri kapu 47–53.
22 133/276/A/1
156
bérbeadott gyógyszertár
24 600 000
1 230 000
Győri kapu 47–53.
22 133/276/A/3
108
bérbeadott
üzlet
16 200 000
Győri kapu 47–53.
22 133/276/A/5
99
bérbeadott
egyéb helyiség
Győri kapu 47–53.
22 133/276/A/10
45
bérbeadott
Uitz B. u. 1–7.
6942/14/A/28
180
Uitz B. u. 1–7.
Ajánlatok Ajánlatok beadásának bontásának határideje időpontja
2010. 12. 21. 9.00
AZ ÍRÁSOS AJÁNLATOK BENYÚJTÁSÁNAK HELYSZÍNE: Miskolc Holding Zrt. Ingatlanforgalmazási Iroda Miskolc, Hunyadi u. 19. Ajánlatot az nyújthat be, aki az ingatlant, s az ajánlattétel részleteit bemutató kiajánlási dokumentációban foglaltakat elfogadja, továbbá befizeti a bánatpénzt az írásos ajánlatok benyújtásának határidejét megelőzően. A bánatpénz a nyertes pályázónál a vételárba beszámít, a többieknél visszafizetésre kerül. Az ajánlatbontáson és a versenytárgyaláson csak az érvényes ajánlatot tevők vehetnek részt. Az ingatlanokról bővebb tájékoztatás a MIK Zrt. honlapján www.mikrt.hu, valamint az 516-243, az 516-283-as és az 516-420-as miskolci telefonszámokon kérhető. KIÍRÓ FENNTARTJA MAGÁNAK A JOGOT, HOGY AZ AJÁNLATTÉTELI ELJÁRÁST AZ AJÁNLATTEVŐKKEL SZEMBENI INDOKLÁSI KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜL HATÁROZATLAN IDŐRE ELHALASSZA, VAGY EREDMÉNYTELENNEK NYILVÁNÍTSA.
KÖZÉLET
2010. december 4.
9
Az informatika A HELYI GAZDASÁGOT ERÕSÍTIK jövõjérõl Együttmûködési megállapodás
Gazdasági együttmûködésrõl szóló megállapodást írt alá hétfõn délelõtt, a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) küldöttgyûlésén dr. Kriza Ákos polgármester és Bihall Tamás, a BOKIK elnöke. Mint elhangzott: a lokálpatrióta gazdaságpolitika részeként, Miskolcon célul tûzték ki a helyi vállalkozások erõsítését, a munkahelyteremtést és a fõutcai boltok szerepének, forgalmának növelését. BÚZAFALVI T.
ITREND 2010 címmel rendezett informatikai konferenciát kedden az Észak-magyarországi Informatikai Klaszter a Miskolci Egyetemen. A tanácskozás célja, hogy a régió aktuális informatikai helyzetérõl, lehetõségeirõl tájékoztassák jelenlegi és jövõbeni partnereiket. SOÓS P.
Az elõadások az informatikai ágazat jövõje, a jövõ felhasználói, a legjobb projektvezetési módszertanok témái köré épültek. Az elõadók között volt többek között a Google Magyarország, SAP Hungary, GfK Hungária Piackutató Intézet, Informatikai Vállalkozások Szövetsége, IDC Hungary, Microsoft Magyarország és dr. Kemény Dénes. A magyar férfi vízilabdaválogatott szövetségi kapitányával a csapatmunka fontosságáról beszélgetett Tajthy Krisztina. Kemény Dénes hosszú és eredményes já-
tékos- és edzõi pályafutása – elég, ha csak a három, kapitányként megszerzett olimpiai bajnoki címet említjük –, tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal: hogyan lehet egy kitûzött célt elérni úgy, hogy különbözõ emberekbõl kovácsolunk össze csapatot, miként lehet egy közösséget motiválni, hogyan kezelhetõ a siker és a kudarc. Dr. Deák Csaba, a Miskolci Egyetem stratégiai és fejlesztési rektorhelyettese, az Észak-magyarországi Informatikai Klaszter elnöke elmondta, a konferencia célja, hogy Miskolc újra bekapcsolódjon az informatika körforgásába, emellett „láthatóvá tegyék” a város cégeit. Az elnök szerint az informatika húzóágazata lehet nemcsak a borsodi megyeszékhelynek, hanem a régiónak is. A 36 szervezetet tömörítõ klaszter 2006-ban alakult azzal a céllal, hogy az informatikai gondolkodásmódot meghonosítsa a térségben.
A hagyományokhoz híven a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyûlése a koszorúzásokkal kezdõdött. Elõször Lapis Imre, a BOKIK Kézmûves Tagozatának egykori vezetõje sírjánál helyeztek el koszorút a kamara vezetõsége és munkatársai, majd a Deszkatemetõben, a közéleti tevékenysége révén is-
mertté vált dr. Szentpáli István sírjánál emlékeztek meg. Ezt követõen a BOKIK székházának falán, illetve a Miskolci Akadémiai Bizottság bejáratánál lévõ emléktáblánál helyeztek el egy-egy koszorút. A Miskolci Vigadóban tartották a BOKIK XXXVII. küldöttgyûlését. Dr. Kriza Ákos az ünnepélyes aláírást megelõzõen elmondta: „Tény, hogy sok problémás ügyet hagyott ránk az elõzõ városvezetés, gondoljunk csak a Miskolc Holding és a MIK Zrt. visszásságaira, jelenleg is zajlik az átvilágítás. Az elmúlt években B.-A.-Z. megyében és országosan is a gazdaságfejlesztés feladatai háttérbe szorultak, éppen ezért a negatív folyamatok megállítása és a fejlõdés elindítása a város, a megye alapvetõ érdeke. Fontos, hogy a miskolci fõutca ismét jól prosperáljon, a vevõk a plazák helyett a Széchenyi utcán lévõ boltokban is vásároljanak, ezen kívül a miskolci helyi kisés középvállalkozásokat is erõsíte-
ni szeretnénk. A gazdaság a motorja egy térség fejlõdésének, de a sport és a szakképzés hatékonyságának növelése is kiemelt célunk. Vezetésemmel létrejön egy Gazdaságfejlesztési Tanácsadó Testület, feladatunk a stratégiai döntések elõkészítése, Miskolc régióközponti szerepének növelése, és a munka-
Kikerültek a „jégvirágos” fényfüzérek Még november 10-én volt a Jégvirág gyermekrajzpályázat eredményhirdetése a Kós házban. A Miskolci Városszépítõ Egyesület immár harmadik alkalommal rendezte meg a rajzversenyt, a legszebb rajzok alapján nagyméretû lámpafüzérek készültek, melyeket az Erzsébet téren helyeztek ki kedd délelõtt. Eredetileg advent elsõ vasárnapján rakták volna fel a fényfüzéreket, de a gyöngyösi kivitelezõ cég mostanra készült el a lámpákkal.
helyteremtés fokozatos megvalósítása.” Bihall Tamás, a kamara elnöke úgy fogalmazott, Borsod-AbaújZemplén megye és székhelye, Miskolc sajnos kimagaslóan nagy munkanélküliséggel küzd országos viszonylatban is, a több évtizedes válságfolyamat eredményeként, illetve a munkaerõ-elvándorlás miatt. Az október 3-án megválasztott új miskolci városvezetéssel a BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége folyamatosan tárgyalásokat folytatott a november 29-i együttmûködési aláírás megszületéséig. Cél a helyi kis- és középvállalkozások erõsítése, a fõutcán üzemelõ boltok helyzetének segítése és a munkanélküliség csökkentése, ebben a polgármester partnerként számíthat a kamarára. Az együttmûködés aláírása után adták át a mestervizsga-bizottsági elnökök megbízólevelét és a kamarai kitüntetéseket.
Sikeres nyílt napok a Miskolci Egyetemen Nagy érdeklõdés kísérte az egyetem december 1-jén és 2-án rendezett nyílt napját. Középiskolások népesítették be a díszaulát és az üvegaulát, hogy élménydús és részletes tájékoztatást kaphassanak a régió meghatározó felsõoktatási intézményének értékeirõl, sokszínû képzési palettájáról, diákéletérõl, illetve az Egyetemváros sport-, kulturális és kollégiumi szolgáltatásairól. Megfiatalodott e két napon az Egyetemváros a középiskolások érdeklõdésének köszönhetõen, akik gyakorlatilag ellepték a fõépületet. Nem csoda, hogy nagy volt az érdeklõdés, hiszen a szervezõk a legkülönfélébb formában mutatták be, s ajánlották a látogatók számára az egyetem értékeit. Az érdeklõdõk láthattak egyebek mellett filmeket arról, mi mindent rejt az Egyetemváros. Ezeken keresztül is bepillanthattak a diákélet sokszínûségébe, a hallgatói nagyrendezvényekbe, a ma is élõ, egyedülálló diákhagyományokba és a campus szolgáltatásaiba is. Korszerû kollégiumi ellátás, sportés kulturális lehetõségek, fesztiválok, üzletek, étterem, posta, bank… – város a városban, Európa páratlan szépségû campusán. Mindezt és számos más érdekességet személyesen is szemügyre vehettek a séták során. Kinyíltak az egyetem laboratóriumainak kapui is, hogy a fiatalok az elméletet kísérõ gyakorlati oktatás – melyre nagy hangsúlyt fektet az egyetem – érdekességeivel, helyszíneivel is megismerkedhessenek, s egyes gyártási folyamatokat ki is próbálhassanak. A nyolc kar és egy intézet képzéseit bemutató elõadások során, illetve a kari standoknál minden kérdésükre választ kaphattak a továbbtanulás elõtt álló fiatalok. Így maguk is meggyõzõdhettek
róla, hogy a munkaerõpiac igényeit követõ, korszerû képzési struktúrájával már az egyetemi évek alatt is sikeres hallgatói karrierutat nyújt a Miskolci Egyetem, mely a Diplomás Pályakövetõ Rendszer adatai alapján is piacképes diplomával engedi útjára végzõseit. Mint azt az érdeklõdõk láthatták, a jelenleg is futó fejlesztési projektek révén, a most egyetemre jelentkezõk tanulmányai során megújuló Egyetemvárosban még korszerûbb körülmények között tanulhatnak majd a borsodi megyeszékhely megújuló felsõoktatási intézményében. A nyílt nap megrendezését „A tudományos utánpótlás-nevelés és a mûszaki, informatikai életpálya elismertségének növelése a Miskolci Egyetem stratégiai céljaival összhangban” címû, TÁMOP4.2.3-08/1-2008-0007 számú projekt támogatta. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
10 HIRDETÉS
VII. évfolyam 48. szám
AKCIÓ!
AKCIÓ! 2010. 12. 04-TÔL 2010. 12. 11-IG A TERÍTŐ ÁRA 599 FT
A FÜRDŐSZOBASZŐNYEG ÁRA 999 FT
AKCIÓ!
Coop, a jó szomszéd! Országos, nagyszabású akció valamennyi Coop üzletünkben december 1–13-ig! Csirkecomb farrésszel, 1 kg (baromfit árusító üzletekben) 549 Ft Pick soproni, olasz felvágott, 1 kg 1049 Ft Pick Nosztalgia marhapárizsi, 1 kg 1499 Ft Trapp Pista trappista jell. élelm. készítmény, 1 kg 1199 Ft Coop „B” rizs, 1 kg 199 Ft Vegeta ételízesítõ 250 g 389 Ft Egységár: 1556 Ft/kg Globus mustár 440 g 349 Ft Egységár: 793 Ft/kg Globus majonéz 400 g 449 Ft Egységár: 1123 Ft/kg Nescafé Classic 3:1, 10 x 17,5 g 449 Ft Egységár: 2566 Ft/kg Karaván õrölt vák. kávé 250 g 449 Ft Egységár: 1796 Ft/kg Coop töltött vegyes desszert 185 g 699 Ft Egységár: 3778 Ft/kg Chio Crispers 70 g 119 Ft Egységár: 1700 Ft/kg Coop Cola széns. üdítõital 2,5 l 159 Ft Egységár: 64 Ft/l 479 Ft Baba tusfürdõ 400 ml Egységár: 1198 Ft/l Bonux Comp. Act. Fresh mosópor 2 kg 799 Ft Egységár: 400 Ft/kg …és még számos, akciós termék. Vásároljon december 31-ig 2000 Ft felett, hogy a januári sorsoláson értékes Coop vásárlási utalványokat nyerhessen!
MÛANYAG NYÍLÁSZÁRÓK CSERÉJE AJÁNDÉK REDÕNNYEL!
Biztonsági ajtó beépítve 59 900 Ft
Szolgáltatásaink: mûanyag, fa, alumínium nyílászárók redõnyök, reluxák
rovarhálók szellõzõk erkélybeépítések, télikertek
Díjtalan árajánlat, felmérés! Rövid határidõ! Gyártás egyedi méretre, bontás, beépítés. Teljes körû kõmûves-helyreállítás.
Tel.: 30/336-5528, web: www.aluport.hupont.hu Bemutatóterem: Miskolc, Bükk Áruház, I. emelet
HIRDETÉS 11
2010. december 4.
3526 Miskolc, Lehel u. 2. Telefon: 06-30/9980-480, 06-30/9658-141 www.platanhazmiskolc.hu
BEKÖLTÖZHETÔ!!! Belvárosi zöldövezet Parkosított, zárt udvar Napkollektoros melegvíz-szolgáltatás A + kategóriás minôségû lakások Burkolatválasztási lehetôség
Igény szerinti fürdôszoba-kialakítás 8 személyes lift Teremgarázs, tárolók Üzlet, iroda
MÉRTÉKTARTÓ ÁRAK – ÉRTÉKTARTÓ BEFEKTETÉS! Rendkívül kedvezô hitelkonstrukció, csak a PLATÁN HÁZ projektre, a BORSOD TAKARÉK Takarékszövetkezettôl. (Miskolc, Vörösmarty u. 43.) Államilag támogatott forint alapú hitel házaspároknak 45. életévig, egyedülállóknak 35. életévig A kamat mértéke évi 4,66% + 2,0% kezelési kts. Kölcsön futamideje: 1–20 év, de a futamidô alatt is kedvezményezetten visszafizethetô.
12 KÖZÉLET
VII. évfolyam 48. szám
A szegénység ellen LEZÁRTÁK AZ UTAT PARASZNYA küzdenek a védõnõk Nyárra készülhet el a javítás
„Védõnõk a gyermekszegénység elleni küzdelemben” volt a címe a szerdán délelõtt megrendezett konferenciának, ami szorosan kapcsolódik a „Szegénység és a Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem Éve” programsorozathoz.
ÉS LYUKÓBÁNYA KÖZÖTT
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 30-án lezárta a Miskolc – Parasznya – Sajószentpéter összekötõ utat a lyukóbányai buszvégállomás és Parasznya település között. Az út lezárását a május–június hónapok szélsõséges idõjárása miatt bekövetkezett rézsûcsúszás és útleszakadás további romlása indokolja.
A Miskolc és Sajószentpéter közötti mellékút állapota a tavaszi heves esõzések nyomán nagymértékben leromlott. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. eleve szûkös pénzügyi lehetõségeit jelentõs mértékben meghaladták többek között ennek a mellékútnak is a teljes körû és végleges helyreállítási munkáihoz szükséges költségek, a feladat elvégzéséhez plusz állami támogatásra lenne szükség. Az utóbbi napok csapadékos idõjárása pedig újabb károkat okozott az összekötõ úton. A társa-
VAJTÓ L.
ság a szakasz javítását a téli útüzemeltetés során nem tudja folyamatosan végezni, így a balesetmentes közlekedés feltételeit nem lehet biztosítani – áll közleményükben. Az útleszakadás két végén ezért beton terelõelemeket helyezett ki a Magyar Közút Nonprofit Zrt.,
ezzel a közlekedés elõl lezárja az érintett szakaszt. Ezek után Lyukóbányát csak Miskolc felõl, Parasznyát pedig csak Sajószentpéter felõl lehet megközelíteni. Az út helyreállításához szükséges tervek elkészítésére közbeszerzési eljárást írt ki a cég, így várhatóan 2011. nyár végére a végleges hely-
Megyénkben kevés a fertõzött December elseje az AIDS világnapja – ennek apropóján rendeztek szerdán figyelemfelkeltõ elõadást, kiállítást és szûrést a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskolában azzal a céllal, hogy növeljék a tanulók felelõsségtudatát. SOÓS P.
A miskolci tanintézmény diákjai szerdán az AIDS-rõl, annak kockázatairól, a megelõzésrõl nézhettek meg egy kisfilmet, és játékos feladatokban mérettethették meg magukat. A szakközépiskolában kiállítás is nyílt a témában, mely felhívja a figyelmet a kórra, illusztrációkon keresztül bemutatja kialakulásának okait, a tüneteket, a történetét. A nap végén a diákok anonim HIVszûrésen is részt vehettek. A nyilvántartott HIV-pozitív magyar és külföldi személyek (nem tartalmazza az anonym és az ismeretlen lakóhelyû személyeket) száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 28 fõ – ez országos viszonylatban „ke-
vésnek” számít. A legtöbb HIV-fertõzött személy a fõvárosban él, az ÁNTSZ adatai szerint 915 fõ. A magyarországi HIV-betegeket a budapesti Szent László Kórházban regisztrálják, kezelik és segítik. Tavaly több mint 900 anonim vizsgálatot végeztek megyénkben, ebbõl egy lett pozitív. 2010-ben az AIDS-világnap üzenete „Élek a jogaimmal. Tiszteletben tartom mások jogait” – már második alkalommal a kezeléshez való, mind szélesebb körben történõ
ADVENTI ÜNNEPSÉG PERECESEN
A Pereces Kertvárosért Egyesület immár 11 éve mûködõ, civil kezdeményezés, amely céljául tûzte ki, hogy Miskolcnak e kissé elfeledett része újra bekapcsolódjon a város vérkeringésébe, és újra olyan közösségi-kulturális élet alakuljon itt, mint amilyen valamikor a szénbányászat virágzása idején volt.
A hagyományokat ápolják Gróf Széchenyi István alakja az iskolai oktatásban, illetve a 21. század magyarságának emlékezetében címmel tartott előadást Bánhegyi Ferenc író, tankönyvszerző a Lévay József Közművelődési Egyesület szervezésében. Az egyesület már évek óta havi rendszerességgel, illetve különböző évfordulókhoz kapcsolódva hív meg neves szakértőket egy-egy témával kapcsolatban, de emellett koncerteket, ünnepségeket is szer-
hozzáférést és az emberi jogok tiszteletét helyezi középpontba. A világnap minden évben kiváló lehetõséget biztosít arra, hogy az állami és civil szféra tagjai együtt lépjenek fel a HIV-járvánnyal szemben. A világnap a legátfogóbb kezdeményezés arra nézve, hogy újra tudatosítsák az emberekben a HIVmegelõzés és az érintettek kezelésének fontosságát a magas HIV-elõfordulási gyakoriságú országok mellett mindenhol a világon.
E cél érdekében az egyesület – amely jelenleg 30 fõt számlál –, évek óta folyamatosan közösségi programokat szervez. Több más közös program mellett már 5. alkalommal rendeztek Mikulás-ünnepséget. Az idei programsorozat november 28-án egy adventi ünnepséggel kezdõdött, amelyen a perecesi református gyülekezet vezetõje tartott prédikációt. A következõ ünnepséget december 5én, 12-én és 19-én rendezik meg. Az ünnepségek minden nap 16.30kor kezdõdnek és minden érdeklõdõt szeretettel várnak! A Mikulás-rendezvényen a Télapó kivilágított lovaskocsin fog édességet osztogatni, december 5én 17.00-tõl.
APRÓHIRDETÉS
vez, elsősorban a hagyományok ápolása, a magyarságtudat erősítése céljából.
Eladó az Avas III. ütemben, csendes, nyugodt környéken egy 33 négyzetméteres, nagy konyhás garzonlakás. A Klapka György úti ingatlan egy 4 emeletes társasház második emeletén található. A szobában laminált padló, a többi helyiségben járólap. A lakás tehermentes és tulajdonostól eladó! Ár: 4,4 millió forint. Érd.: 70/615-91-66.
reállítási munkálatok is elkészülhetnek. Az út állapotát 2011 elején, a tél elmúltával újra megvizsgálja a közútkezelõ és amenynyiben lehetséges, a személygépkocsi-forgalom elõtt az utat újra megnyitja.
A Miskolcon megrendezett védõnõi konferencia célja lehetõséget biztosítani, hogy a városvezetõ politikusok és szakemberek kölcsönösen megismerjék egymást, gondolatokat cseréljenek és elinduljon a párbeszéd az erõforrások feltárására a lehetséges megoldások érdekében. A konferenciát a Gyöngykagyló Alapítvány miskolci kirendeltsége szervezte meg, ami egy, a Közigazgatási és Egészségügyi Minisztérium által kiírt pályázat finanszírozásának keretein belül jöhetett létre. A projekt elsõ elemeként novemberben már rendeztek egy álláskeresést segítõ tréninget kisgyermekes anyukák ré-
szére, melynek keretein belül pszichológusok és mentálhigiéniai szakemberek tartottak elõadásokat. A programsorozat második felében egy összesen 100 fõre tervezett konferenciát rendeztek meg a védõnõk, amiben a szegénységre és a társadalmi kirekesztésre szerették volna felhívni a politikusok figyelmét. A jelenlévõk új információkat tudhattak meg a Biztos Kezdet Program jelentõségérõl, ami fontos szerepet tölt be a gyermekszegénység elleni küzdelemben, valamint megismerkedhettek többek között a mostanában egyre érdekesebbnek számító Harlem Programmal is, melynek adaptálhatóságáról hallhattak prezentációt. A konferencia elmaradhatatlan elemét képezte Lyukóvölgy is, melyet antropológiai szempontból közelítettek meg, hiszen a városnak már régóta sötét foltját képezi az említett városrész. A konferencia fõvédnöke dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere volt.
MIKULÁS-CSOMAGOKKAL SEGÍTENEK
A felsõzsolcai, ónodi, sajóládi árvízkárosult gyerekek részére játékokat és édességeket is tartalmazó Mikulás-csomagokat adnak át a Csatárlánc lelkes tagjai több helyszínen, a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskolában kedd délután folytak a csomagolási munkálatok. BÚZAFALVI T.
A Csatárlánc csapata az árvízkárok enyhítésében való részvétel után november folyamán három település árvízkárosult gyermekei részére szervezett gyûjtést. A beérkezett játékokat, édességeket egy „gondfelejtõ” Mikulás-ünnepségen adják majd át a szervezõk. Az interneten a Facebook közösségi portálon szervezõdve a Miskolci Egyetem Tanárképzõ Intézetének munkatársai hozták
létre júniusban a Csatárláncot, annak érdekében, hogy a borsodi településeket sújtó árvíz miatt segítségre szoruló emberek és az ország minden táján élõ segítõkész önkéntesek egymásra talál-
janak. Karlowits-Juhász Orchidea, a Csatárlánc alapító tagja elmondta: november 2-ától gyûjtést szerveztek, összesen a három településen 950 gyermek fog ajándékokat kapni.
HÍRPALETTA MEGTÁMADTÁK A MISKOLCI BUSZSOFÕRT Fél évvel ezelõtt történt, vélt vagy valós sé-
relme miatt veretett meg a napokban egy miskolci buszsofõrt egy nõ a barátjával – tájékoztatott Dobi Tamás, a B.-A.-Z. Megyei Rendõr-fõkapitányság szóvivõje. A szóban forgó hölgy a villamoson utazott barátjával, november 26-án az esti órákban. A Szent Anna téri megálló elõtt hirtelen szidalmazni kezdett egy szintén a jármûvön utazó férfit. Kiderült, a dühös asszony egy fél évvel korábban történt vélt vagy valós sérelmet akart megtorolni az egyébként buszsofõrként dolgozó utason, aki szolgálatteljesítés közben, nem engedte jegy nélkül felszállni a nõ egyik rokonát. Szóváltás alakult ki, majd a nõ felszólította a barátját, hogy verje meg a civilben lévõ sofõrt. Dulakodás közben a villamosról is lerángatták a sértettet, aki a bántalmazás következtében könnyû, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. LÁNGOLÓ TETÕSZERKEZET ALÓL MENTETTEK Égõ házból mentettek ki hétfõ éjjel két idõs nõt Miskolcon a megyei rendõr-fõkapitányság bevetési osztályának járõrei. A még alvó 77, valamint 59 éves nénit a bejelentés alapján
érkezõ járõrök hozták ki, tájékoztatott Gaskó Bertalan, a megyei rendõr-fõkapitányság kommunikációs irodavezetõje. A járõrök a házat csak a kerítésen átmászva tudták megközelíteni, majd a lakás ajtaján behatolva az égõ házban két alvó személyt találtak, akiket sikerült sérülésmentesen a házból kimenekíteni és az utcára kísérni. Az elsõdleges vizsgálatok szerint a tüzet a ház tetõszerkezetében a vegyes tüzelésû kályha okozhatta. ANDRÁS-NAPI DISZNÓÖLÉS GÖRÖMBÖLYÖN András-napi disznóölésre várta szombaton a görömbölyieket a városrész kulturális egyesülete. Míg a két mangalicából készült a tepertõ, hurka és kolbász – amiket az esemény résztvevõi meg is kóstolhattak –, addig a közösségi házban zenés-táncos és kézmûves programokon vehettek részt a legkisebbek. A fedett teraszon az Esztenás együttes gondoskodott a jó hangulatról, miközben az üstben készült a hurkának való, sült a tepertõ, a hentesek pedig készítették a kolbászhoz az alapanyagokat. Programok ezúttal nemcsak a felnõtteket, hanem a gyerekeket is várták, akik a közösségi házban kedvükre választhattak a tánc és a kézmûves foglalkozások közül.
NÉGY HÓNAP ALATT FELSÔFOKÚ – TÍZ HÉT ALATT KÖZÉPFOKÚ NYELVVIZSGA ÚJ MÓDSZER A NYELVTANULÁSBAN! Angol, német, francia, olasz, spanyol, svéd, norvég, dán, orosz, portugál, holland nyelvekbôl. Önálló beszédgyakorlás, egyéni tanulási tempó.
Elôadás és tananyag megtekintése 2010. december 6-án (hétfô) és 13-án (hétfô), 17–19 óráig, Miskolc, Mindszent tér 1. sz. alatt, az ITC-székház dísztermében. Infó és megrendelés: www.kreativnyelv.hu