HELYISMERET, HELYTÖRTÉNET

HELYISMERET, HELYTÖRTÉNET Felsıoktatási jegyzet

Bényei Miklós

Debrecen – Eger, 2008

Lektorálta: Goda Éva Gyıri Erzsébet

2

TARTALOMJEGYZÉK

BEVEZETÉS A HELYISMERET FOGALMA ÉS JELENTİSÉGE A helyismeret meghatározása, értelmezése A helyismeret tartalma (mi?) A helyismereti információ A helyismereti dokumentumok A társadalmi igények A helyismeret funkciói A helyismeret formai oldala (hogyan?) A helyismeret társadalmi szerepe (miért?) A helyismereti tevékenység rendeltetése A helyismereti tevékenység országos jelentısége A helyismeret rokonfogalmai és határterületei A HELYISMERETI MUNKA A MAGYARORSZÁGI KÖNYVTÁRAKBAN A helyismereti munka rövid története A helyismereti munka általános jellemzıi A helyismereti munka a különféle könyvtárakban A HELYISMERETI GYŐJTEMÉNY A helyismereti győjtıkör alapelvei A helyismereti győjtıkör tartalmi körülhatárolása A helyismereti győjtıkör formai körülhatárolása A HELYISMERETI ÁLLOMÁNY GYARAPÍTÁSA A helyismereti gyarapítás alapelvei A gyarapítás módjai és forrásai A HELYISMERETI ÁLLOMÁNY KEZELÉSE A helyismereti különgyőjtemény A helyismereti dokumentumok nyilvántartása A helyismereti dokumentumok tárolása és gondozása A HELYISMERETI FELTÁRÁS A helyismereti feltárás módjai és formái A helyismereti katalógusok A katalógusok szerkezete A különféle dokumentumtípusok katalogizálása A képkatalógus A cikk-katalógus A faktográfiai feltárás lehetıségei A HELYISMERETI ÁLLOMÁNY HASZNÁLATA A társadalmi igények, szükségletek A helyismereti dokumentumok használatának sajátosságai A helyismereti tájékoztatás A helyismereti állomány népszerősítése A SZÁMÍTÓGÉP ÉS A HELYISMERETI TEVÉKENYSÉG A számítógép szerepe a helyismereti gyarapításban A számítógép szerepe a helyismereti feltárásban A számítógép szerepe a helyismereti dokumentumok használatában A HELYISMERETI DOKUMENTUMOK DIGITALIZÁLÁSA A digitalizálás értelmezése és célja

3

A digitalizálás elvi és gyakorlati kérdései A HELYISMERETI KIADVÁNYOK A helyismereti publikációs tevékenység jelentısége A helyismereti publikáció lehetıségei A helyismereti közlemények tartalmi és technikai követelményei A helyismereti kiadványprogram személyi feltételei A HELYISMERETI BIBLIOGRÁFIÁK SZERKESZTÉSE A helyismereti bibliográfiák elıkészítése Az anyaggyőjtés és a válogatás Az anyaggyőjtés forrásai és segédeszközei Az anyaggyőjtés módszerei és technikája A válogatás A bibliográfiai tételek (rekordok) A bibliográfiai leírás A magyarázó jegyzet A helyismereti bibliográfiák szerkezete Az elırendezés A rendszerezés A szerkezeti vázlatok A helyismereti bibliográfiák mutatói A helyismereti bibliográfiák formába öntése A kiegészítı részek A járulékos részek A technikai szerkesztés A HELYTÖRTÉNET ÉRTELMEZÉSE, A HELYTÖRTÉNETI FORRÁSOK ÉS IRODALOM A helytörténet értelmezése A helytörténeti források A helytörténeti irodalom A könyvtárak helytörténeti állománya A HELYI KÖNYVTÁRTÖRTÉNET-ÍRÁS FONTOSABB KÉRDÉSEI, ALAPVETİ FORRÁSAI ÉS MÓDSZEREI Nyitó gondolatok A könyvtártörténet-írás jelentısége és szerepe A helyi könyvtártörténet-írás tárgya és mőfajai A helyi könyvtártörténet-írás tartalmi követelményei A könyvtártörténeti kutatás és a könyvtártörténet-írás folyamata A téma körülhatárolása és a tervkészítés Az anyaggyőjtés A feldolgozás A kiegészítı részek A formába öntés A könyvtártörténeti írások közzététele Záró gondolatok A HELYISMERETI EGYÜTTMŐKÖDÉS A helyismereti együttmőködés színterei és szintjei A helyismereti együttmőködés tágabb körei A helyismereti együttmőködés a közgyőjtemények között A könyvtárak közötti helyismereti együttmőködés Helyismereti együttmőködés a kisközségek ellátására

4

A HELYISMERETI MUNKA SZERVEZÉSE A helyismereti tevékenység szervezeti modelljei A személyi feltételek A HELYISMERETI-HELYTÖRTÉNETI ISMERETEK ISKOLAI OKTATÁSA A tantervi elızmények A Nemzeti alaptanterv követelményei A lokális ismeretek oktatásának formái, eszközei A lokális ismeretek oktatásának jelentısége AZ ISKOLAI KÖNYVTÁRAK HELYISMERETI TEVÉKENYSÉGE Az iskolai könyvtárak szerepe a helyismereti-helytörténeti oktató-nevelı munkában A Nemzeti alaptanterv elıírásai A történeti elızmények Az iskolai könyvtárak helyismereti-helytörténeti győjtıköre A helyismereti győjtés szükségessége A helyismereti-helytörténeti állomány Az iskolatörténeti dokumentumok győjtése A névadó szellemi örökségének ápolása A gyarapítás módjai Az iskolai könyvtárak helyismereti-iskolatörténeti állományának kezelése és hasznosítása A lokális dokumentumok kezelése, nyilvántartása A lokális dokumentumok és információk feltárása, hasznosítása Az iskola- és iskolai könyvtártörténeti kutatások A könyvtáros-tanár szerepe A HELYISMERETI IRODALOM : VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA A HELYISMERETI TÁJÉKOZTATÁS ORSZÁGOS SEGÉDLETEI : VÁLOGATÁS Elemzendı mővek Az elemzés szempontjai

5

BEVEZETÉS

Joggal vetıdik fel a kérdés: mi indokolja, hogy a felsıfokú könyvtáros-képzés keretében külön stúdiumot szenteljünk a helyismeret, helytörténet tárgykörének? Több, egymást erısítı, szervesen egybefonódó okot is megemlíthetünk. Elgondolkodtató tény, hogy a lokális információk, jelenségek iránti érdeklıdés az utóbbi évtizedekben jelentékeny mértékben megnıtt és napjainkban egyre intenzívebbé válik. A nemzetközi és a hazai tapasztalat, a tömegtájékoztatás, a könyvtári gyakorlat, a helytörténeti, helyismereti közlemények növekvı mennyisége és a mindennapi kommunikáció egyaránt ezt tanúsítja. Mindennek eredendı forrása alighanem a társadalmi mozgás földrajzi tagolódásában rejlik, vagyis abban a magától értetıdı tényben, hogy az események valahol történnek, a folyamatok valahol zajlanak. Kissé leegyszerősítve a sémát, alapvetıen hármas szféráról beszélhetünk: helyi, országos (nemzeti) és egyetemes. Az ember egy adott helyen él, társaival állami, országos keretekbe szervezıdik és része az emberiség egészének is. S mivel e hármasságban a legközvetlenebbül az elsıhöz, az adott helyhez, a szülıföldjéhez, a lakó- és a munkahelyéhez, egykori iskolájához kötıdik, errıl szeretne a legtöbbet (vagy relatíve legtöbbet) tudni, ehhez kapcsolódik érzelmileg-értelmileg is a legerısebben. Nagyon szépen fejezi ki ezt Csokonai Vitéz Mihály egyik, 1800-ban írt költeményében: „Minden föld ugyan hazája / A jó embernek: való! / De mégis születte tája / Mindennél elébb való.” Van egy másik nagyon fontos indíték is: az a felismerés, hogy egy-egy nemzet, ország múltja, jelene jelentékeny részben a helyi jelenségekbıl, folyamatokból tevıdik össze, és ez utóbbiak, tehát a mikrostruktúrák beható tanulmányozása, részletezı, szinte mikroszkopikus feltárása mintegy feltétele a makro világ, vagyis az ország, a nemzet kellıen árnyalt története bemutatásának, a hatékony kormányzati politikának. Az emberi élet tagolódásának megfelelıen az információknak is megkülönböztethetı három köre: az egyetemes, az országos (vagy nemzeti) és a helyi. A lokális információk, az ıket hordozó dokumentumok is jelen vannak a könyvtárakban, a velük való bánás, győjtésük, kezelésük, hozzáférhetıvé tételük adja a helyismereti munka tartalmát, lényegét. Napjainkban még egy, mindinkább érzékelhetı motivációra figyelhetünk fel. A világmérető globalizálódás hatalmas és minden bizonnyal feltartóztathatatlan, ám az egyes ember számára nehezen megfogható, átélhetı, ugyanakkor bizonytalanságokkal terhelt áramlatában sokak számára a nemzeti és a helyi értékek, hagyományok jelentik a biztos fogódzót, a lelki és erkölcsi támaszt. Ezért ez az igény is arra készteti a könyvtárakat, hogy a korábbinál még nagyobb figyelmet fordítsanak erre a szolgáltatási ágra. Az Európai Unió tagországainak könyvtárfejlesztési koncepciójában is fontos követelmény: „A helyi kulturális értékek megóvása, a globalizált világban a helyi identitás tudatos, könyvtári eszközökkel való erısítése.” A hazai könyvtárak egy részében jogi kényszer is a helyismereti tevékenység. Az 1997. évi CXL. törvény az önkormányzati (a megyei, a városi és a községi) közkönyvtárak számára kötelezıen írja elı a helyismereti dokumentumok győjtését és a helyismereti tájékoztatást. Annak, hogy a könyvtáraink el tudják látni a rájuk háruló feladatokat, fontos feltétele a könyvtárosok speciális felkészültségének fokozása és folyamatosan újabb, fiatal munkatársak

6

bekapcsolódása. Jó néhány esztendeje a felsıfokú könyvtáros-képzés több egysége kötelezı vagy szabadon választott speciálkollégium keretében a végzıs hallgatókat (vagy legalább egy részüket) felkészíti e szolgáltatási ág gyakorlására. Az iskolarendszeren kívüli képzésben és továbbképzésben ugyancsak jelen vannak a helyismereti munka alap-, illetve idıszerő kérdései. Segítik a tájékozódást a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helyismereti Könyvtárosok Szervezetének évrıl évre megrendezett országos konferenciái, valamint a szaksajtó gyarapodó közleményei. Mostani összeállításunk a magyarországi felsıoktatási intézmények informatikus könyvtáros alapképzési (bachelor, BA vagy BSc) szakjainak hallgatói számára készült. Egy féléves stúdium kereteiben gondolkodva, a könyvtári helyismereti tevékenység alapvetı tudnivalóit tárgyalja, felvillantja (korántsem a teljesség igényével) az alkalmazási lehetıségek egy részét. Továbbá kitér a helytörténeti kutatással és a helyi könyvtártörténet-írással kapcsolatos legfontosabb ismeretekre. Válogatást ad a további tájékozódáshoz ajánlott magyar nyelvő szakirodalomról, és felsorolja a helyismereti tájékoztatásban leggyakrabban használt országos segédleteket. Miután a hallgatók, vagyis a leendı könyvtárosok majdani munkahelyükön vagy munkarendi feladatként, vagy mint a használók, kutatók segítıiként sőrőn találkozhatnak ilyen feladatokkal, a helyismereti-helytörténeti kiadványok két, a könyvtárakhoz legszorosabban kötıdı típusának elméleti-módszertani kérdéseirıl is tájékoztatja a hallgatókat. Jelesen a helyismereti bibliográfiák és a könyvtártörténeti tanulmányok szerkesztésének, összeállításának, megírásának gyakorlati problémáit foglalja össze. Szeretnénk hinni, hogy a jegyzetet nemcsak tanulmányaik során, hanem azok befejezése után, a könyvtári munkájuk közben is többször és haszonnal olvasgatják majd. S talán azok a könyvtárosok, akik hosszú évek óta foglalkoznak helyismereti-helytörténeti feladatokkal, tájékoztatással, szintén találnak benne megfontolásra érdemes gondolatokat, javaslatokat. * E helyen is megköszönöm a jegyzet két lektorának, Goda Évának és Gyıri Erzsébetnek a hasznos észrevételeket, tanácsokat. S köszönetet mondok a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzı Fıiskola és az egri Eszterházy Károly Fıiskola vezetésének, amiért lehetıvé tették, támogatták az összeállítás megszületését és közzétételét.

7

A HELYISMERET FOGALMA ÉS JELENTİSÉGE

A helyismeret meghatározása, értelmezése A helyismeret kifejezés a magyar nyelvben háromféle értelmezésben szerepel: • a mindennapi szóhasználatban topográfiai tájékozottságot jelent (valaki jól kiismeri magát egy területen, településen, városrészen stb.); • a tudományos nyelvben egy interdiszciplináris kutatási ágazat, egy adott hely átfogó vizsgálatának megnevezésére szolgál; • a könyvtári szaknyelvben egy szolgáltatási ágat jelöl. A hazai könyvtári gyakorlatban, szakirodalomban immár általánosan elfogadott körülhatárolás szerint a helyismeret: egy adott helyre vonatkozó információk, illetve az ıket hordozó dokumentumok összessége, továbbá a könyvtári tevékenységnek (gyakorlatnak) az a része, amely ezeknek az információknak, dokumentumoknak a felkutatásával, összegyőjtésével, rendszerezésével, feltárásával, közvetítésével és közreadásával foglalkozik. A tömör meghatározásból is kitetszik, hogy a helyismeret összetett, bonyolult fogalom; összetevıi rendszert alkotnak. A struktúra elemzésekor voltaképpen három kérdésre keressük a választ: a mit, a hogyan és a miért kérdésére. Az elsıre adott válasz a helyismeret fogalmának tartalmi oldala, a második a fogalom módszer- és eszközoldalát adja meg, a harmadik a helyismeret társadalmi szerepét és rendeltetését foglalja magában.

A helyismeret tartalma (mi?) A helyismereti információ Elvileg helyismereti információ minden olyan adat, közlés, jelzés, ismeret, amely egy adott helyre vonatkozik. Tehát a fogalom két központi, kulcsfontosságú eleme az adott hely és a helyismereti információ. Az adott hely mindig az ország egy-egy pontosan körülhatárolható része: település (város, falu, tanya stb.), közigazgatási terület (megye, járás, község, kerület stb.), természetföldrajzi egység (tó, folyó, hegy, erdı stb.), gazdasági régió (szénmedence, iparvidék stb.). Mindig a földrajzi megközelítés és a körülhatolhatóság a kiindulás. A helyismereti információ tartalmát tekintve átfogó, komplex fogalom: kronológiai és tematikai határai nincsenek. A hely múltjára, jelenére és jövıjére (fejlesztési tervek, elırejelzések) vonatkozó ismereteket, adatokat egyaránt magába foglalja; az információhordozó dokumentumok keletkezésének ideje szintén mellékes. Az ismeretek valamennyi tartalmi területét felöleli; vagyis az adott hely egészével, aztán a részelemeivel, így a történelmi elızményekkel, a természeti viszonyokkal, a gazdasági élettel, a társadalmi szerkezettel, a politikai szervezetekkel, a közigazgatással, a mőszaki alkotásokkal, az oktatással, a mővészetekkel, az életmóddal, a vallással stb. és ezek változásaival, továbbá a más helyekhez főzıdı viszonyával kapcsolatos valamennyi és mindenfajta információt.

8

Magától értetıdıen ide tartozik az ún. helyi személyek információanyaga is. E kategória egyébként bizonytalan, gyakorta nehéz eldönteni, ki tekinthetı helyinek. Tágan értelmezve bárki, akinek valami köze volt vagy van az adott helyhez. Valójában csak az, aki valamely szempontból (teljesítménye, rangja stb. révén) kiemelkedı, nevezetes, a nyilvánosság elıtt ismertté vált személyiség: pl. tudós, mővész, író, sportoló, közéleti méltóság, közigazgatási tisztviselı, politikus, gazdasági vezetı, sikeres üzletember, jeles pedagógus, könyvtáros, lelkész, orvos. Köztük lehetnek országos, sıt nemzetközi nagyságok és csak helyi, regionális jelentıségő egyének. Vagyis a helyi jelzı ez esetben sem lekicsinylı minısítés: nem értékbeli különbségre, hanem a helyi kötıdésre utal. A könyvtári munkában komoly buktató, hogy a fiatal embereknél még nem lehet megjósolni, híresek lesznek-e vagy sem, ezért az információk egy részét bizony utólag kell, olykor sok fáradsággal összegyőjteni, feltárni. Másfajta gondot okoz a helyi kötıdés mértéknek eltérı volta. Vitán felül a helyi személyek közé sorolandók azok, aki e helységben (a megyében) éltek, dolgoztak egész életükben. Szintén könnyő eset, ha az illetı alkotó (másként: tevékeny) korszakának több évét töltötte itt, vagy igen gyakran visszajött, és ennek hatása életmővében, pályáján kimutatható. Nem ilyen egyszerő a választás, ha a szóban forgó személy csak élete egy rövid szakaszán – néha szinte véletlenül – vetıdött a helységbe. Még problematikusabb, ha életének csak egy mozzanata (pl. a születés, a halál, egy kórházi gyógykezelés, átutazás, rövid katonáskodás) köti a településhez. Az utóbbi esetben aligha számíthatjuk „helyi”-nek az illetıt – bár a születés tényét sok könyvtár fontos elemnek tartja –, de a helyi kapcsolatra utaló, azt feltáró információ feltétlenül helyismereti jellegő. Hasonló elbírálás alá esnek a több helyen mőködı szervezetek, egyesületek, üzemek, bankok, intézmények, uradalmak, termelıszövetkezetek stb., vagyis a könyvtári szabványok összefoglaló megnevezésével élve: a helyi testületek. Csak azokat a csoportokat, részlegeket, fiókokat, telephelyeket stb. vesszük figyelembe, amelyek a megyében, illetve a helységben voltak vagy vannak. A helyismereti információ egyik ismérve, hogy rögzített, azaz valamilyen dokumentumban, tárgyiasult. Csakis így válhat a könyvtári tevékenység objektumává. Ennélfogva az élıszavas közlés mindaddig kívül reked e fogalmi kereten, amíg le nem írják, hangszalagra fel nem veszik stb. Természetesen rögzítésnek minısül a számítógépes memória is. Fontos kritériuma a helyismereti információnak a kommunikációs tartalom: az új, eredeti ismeret, vagy a régiek új összefüggésben. A befogadó számára is lehet új, ezért a hasznos vagy érdemleges megnevezés is indokolt. Megállapítása olykor nehéz, az ismétlıdések, az átfedések és a szóródás miatt. Erısen viszonylagos a lényeges és lényegtelen (értékes és értéktelen) információ megkülönböztetése, mert függ a szemlélı, a használó konkrét céljától, ráadásul koronként is változik. Vannak adatok, amelyek egyediségükben nem érdemlegesek, csoportosan, bizonyos mennyiségben viszont információértékük van (pl. baleseti hírek, nyelvjárási jelenségek). Lényeges lehet a dokumentum külseje (pl. egy különleges könyvkötés), anyaga is. A helyismereti információk érték szerint nemigen rangsorolhatók, ezek igazi értékét a helyi kötıdés és a társadalmi hasznosítás lehetısége adja – az utóbbi változó, a felhasználhatóság foka és köre eltérı. Szokás elkülöníteni a közvetlen és közvetett helyismereti információkat is. Közvetlen: tartalmilag közölnek valamilyen ismeretet, adatot az adott helyrıl. Közvetett: tartalmilag nem kötıdnek a helyhez, de más vonatkozásban igen: itt keletkeztek, itt mőködik a kiadójuk (nyomdájuk), itt él a szerzıjük stb.

9

A helyismereti dokumentumok A helyismeret fogalmán belül dokumentumnak tekinthetı minden olyan anyagi tárgy (beleértve a számítógépes adattárolókat is), amely az adott helyre vonatkozóan bármilyen információt hordoz, magában foglal. Más megközelítésben: helyismereti dokumentum minden információrögzítés, amelynek szerepe volt, van vagy lehet az adott hely életében. A könyvtári győjteményekben lévı vagy odakerülı dokumentumok mindegyik típusa, fajtája tartalmazhat helyismereti információt. Éppen ezért a lokális dokumentumok felosztásánál elıtérbe kerül az információk jellege szerinti csoportosítás. Általában három fıbb kategória jelölhetı meg: a helyi tartalmú dokumentumok, a helyi kiadványok és a helyi szerzık munkái. A helyi tartalmú dokumentumok közé azok a nyomtatványok, kéziratok és más rögzítési formák sorolandók, amelyek az adott helyrıl közölnek információkat. Ebbıl a szempontból teljesen mellékes, hogy hol (akár külföldön is) jelentek meg, készültek vagy ki írta, készítette ıket. Vagyis a kritérium: a helyi tartalom. A helyismereti dokumentumok egy része kizárólag az adott helyrıl informál, ilyenformán tartalmilag önállónak minısül. Mivel minden hely része nagyobb helyeknek (a település a megyének, a megye a régiónak, mindkettı az országnak, a földrésznek stb.), e nagyobb egységekrıl szóló dokumentumokban szintén találhatók lokális információk; sıt, a helyre vonatkozó ismeretek jelentékeny hányada ilyen rejtett anyag. Ezek között gyakori a helyi szempontból többlet- vagy eredeti információ (pl. egy forráskiadvány valamely irata, egy új hanglemez valamely részlete). Ennélfogva a tartalmilag helyi vonatkozású dokumentumokat a könyvtári gyakorlatban célszerő tovább tagolni: • kifejezetten helyismereti tartalmú dokumentumok: pl. községmonográfiák, tájföldrajzi mővek, megyei statisztikai évkönyvek, üzemtörténeti dolgozatok, várostérképek, reklámplakátok, épületfotók, helyi személyek hangszalagra mondott visszaemlékezései; • győjteményes (poligráf) mővek önálló, egybefüggı közleményei, részletei, amelyek az adott hellyel foglalkoznak: pl. folyóirat- és újságcikkek, évkönyvek vagy tanulmánykötetek írásai, földrajzi elrendezéső adattárak és más segédletek, földtani munkák fejezetei, hanglemezek egyes felvételei; • olyan, ún. országos (illetve településeken: megyei) kiadványok vagy más dokumentumok, amelyekben részadatok, részinformációk (szemelvények, táblázatok, címek, képek, életrajzi adatok stb.) találhatók az adott helyrıl: pl. mezıgazdasági idısorok, nyelvjárási győjtemények, képzımővészeti albumok, címtárak, tájszótárak, lexikonok, bibliográfiák. Ezek a dokumentumok – különösen az elsı alcsoportjuk – egyértelmően a könyvtári helyismereti munka (a győjtés, a feltárás, a bibliográfiai számbavétel stb.) tárgyai. A helyi kiadványok megnevezés nem teljesen pontos, valójában tágabb kategóriáról van szó. Az adott helyen mőködı kiadók – kiadó szervek, intézmények, testületek, személyek – által közzétett, bármilyen módon elıállított, de nem helyi tartalmú dokumentumok tartoznak ide. Beleértve az adott helyen lezajlott konferenciák, hangversenyek, egyéb rendezvények elıadásait, mősorait, anyagát felölelı köteteket, hangszalagokat, CD-ket is. Vagyis itt a topográfiai szempont az elsıdleges, a fı kritérium: a megjelenési (keletkezési) hely. Bár az vitatható, hogy a tartalmilag nem helyi vonatkozású kiadványok győjtése és bibliográfiai feltárása feladata-e a könyvtáraknak, az vitathatatlan, hogy ezek helyismereti – sajtó-, nyomda- és eszmetörténeti, gazdasági, politikai, mővészeti stb. – információkat is hordoznak. Hiszen egy-egy lap, egy-egy magas színvonalon dolgozó nyomda könyvei, a híres szépirodalmi sorozatok, egy-egy helyi rádió felvételei stb. a hely történetének, kultúrájának szerves részét alkotják. Természetesen a nem helyi tartalmú helyi kiadványokról informáló dokumentumok (folyóirat-

10

repertóriumok, történeti feldolgozások, esztétikai elemzések, recenziók stb.) minden vita nélkül az elsıként említett csoport tartozékai. A helyi szerzık munkái kifejezés szintén összefoglaló igényő: a helyi írók, tudósok, mőfordítók, publicisták, szerkesztık, szónokok, mővészek, zenekarok, együttesek stb. – vagyis egyegy dokumentum elıállításában szellemileg közremőködık – alkotásait (írásait, képeit, hangfelvételeit stb.) jelöli. E kategóriánál a kritérium: a szerzı helyi kötıdése. Azok a dokumentumok, amelyek tartalmilag nem helyi jellegőek és nem is az adott helyen jelentek meg (azaz nem helyi kiadványok), látszólag csak ennek az egyetlen motívumnak a révén sorolódnak a helyismeret fogalma alá. A szakírók mőveinél valóban ez a helyzet, a szépírók, mővészek, lelkészek stb. esetében viszont már problematikusabb a dolog, mert az adott hely (a táj, a város, a szülıfalu stb.) hatása közvetve, áttételesen tükrözıdhet az alkotásokban, és ez már újabb kapocs a szerzı és a hely között. A helyi szerzık nem helyi tartalmú és nem ott keletkezett munkáinak győjtése és bibliográfiai számbavétele még inkább vitatott, mint a helyi kiadványoké. Tetézıdik a gond azzal, hogy a helyi kötıdés – mint ahogy a helyi személyekrıl szólva kifejtettük – sokféle lehet; ezért sokszor esetlegesen, a rokon- vagy ellenszenv alapján döntik el, ki számít helyi szerzınek. Akárcsak az elızı csoportnál, itt is kiemelendı: a helyi szerzık bármely mőveit bemutató, elemzı írások, képek, hanganyagok (pl. ismertetések, reprodukciók, bibliográfiák) feltétlenül a helyi tartalmú dokumentumok között tartandók nyilván. A társadalmi igények A helyismeret tartalmi oldalának fontos tényezıi. Mint már szó esett róla, az igények alapvetı, általános történeti-társadalmi oka a társadalmi élet földrajzi tagolódása, az emberek szoros kötıdése egy szőkebb környezethez. A könyvtárakban a konkrét igények jelennek meg – rendkívül változatos, sokrétő formában, jelentékeny a differenciálódás, a földrajzi kiterjedés. A közkönyvtárakban a tájékoztatási-tájékozódási igények tekintélyes hányadát alkotják. A könyvtári szolgáltatás szervezıinek mindig az adott könyvtárban elıforduló legmagasabb igényekbıl kell kiindulni – és ez általában a kutatás. A helyismeret funkciói Sajátos, a könyvtári munka egészével összefüggı, illetve ebbıl következı funkció a megırzés, a számontartás (feltárás), a tájékoztatás és a hozzáférhetıvé tétel. Ebbıl következıen a helyismereti tevékenység elsısorban szolgáltatás. Nem sajátos, járulékos funkció a propaganda (népszerősítés, marketing) és a pedagógiai, közmővelıdési feladat.

A helyismeret formai oldala (hogyan?) A fogalom formai oldala a helyismereti tevékenység egymásra épülı, egymástól elválaszthatatlan köreit, az ezekhez kapcsolódó módszereket, eljárásokat és eszközöket, a helyismereti győjteményeket és azok munkatársait, a munka szervezését, valamint a helyismereti együttmőködés mozzanatait öleli fel. A helyismereti tevékenység körei, irányai megegyeznek a könyvtári munka hasonló területeivel, ágaival:

11

• gyarapítás: a helyismereti információk, dokumentumok lelıhelyének felderítése, azok megszerzése; • kezelés: a dokumentumok nyilvántartásba vétele, raktározása, védelme stb.; • feltárás: katalogizálás, mutatózás, értékelés stb.; • közvetítés: az információk, dokumentumok eljuttatása a felhasználóhoz; • népszerősítés, marketing: rendezvények, plakátok, szóbeli agitáció, könyvtári honlap stb.; • közreadás, publikálás: helyismereti tartalmú kiadványok, közlemények összeállítása és közzététele. A különféle módszerek, eljárások, eszközök szorosan kapcsolódnak a tevékenységi formákhoz. A fogalom intézményi elemét azok a győjtemények képezik, amelyek helyismereti dokumentumokat tartalmaznak, személyi összetevıjét azok a könyvtári dolgozók, akiknek kijelölt feladata a helyismereti tevékenység. A helyismeret együttmőködés pedig az e munkaág végzése során kialakított külsı kapcsolatokat jelenti. Ez a szolgáltatási ág sem nélkülözheti a könyvtári minıségbiztosítás adaptált kellékeit.

A helyismeret társadalmi szerepe (miért?) A helyismereti tevékenység rendeltetése A helyi (lokális) információk társadalmi szerepe sokrétő, három küldetés azonban okvetlenül kiemelendı. Rendkívül fontos, sıt bizonyos szempontból a legfontosabb az a hatás, amely az adott helyhez főzıdı érzelmi-értelmi vonzódást erısíti. Az érzelmi indíték a községre, városra stb. vonatkozó ismeretek befogadásával, értelmezésével elvezet a lokálpatriotizmus érzésének és tudatának kialakulásához, elmélyítéséhez, az önazonosság megırzéséhez. A mikrokörnyezethez való emocionális kötıdés aztán kiindulópontja lehet az egyik legnemesebb érzelem, a hazaszeretet és az ettıl elválaszthatatlan magatartás, a hazafiság létrejöttének. Eötvös József hajdani szavaival: „Az egész hazát csak eszmében foghatjuk fel, s így azon szeretet, mellyel az egyes falujához vagy környékéhez ragaszkodik, tulajdonképp azon kapocs, mely ıt a hazához köti.” S az igazi patriotizmus elvezethet más népek megbecsüléséhez. Vagyis a lokális, az országos és az egyetemes információk tudati összekapcsolása elısegítheti, hogy kiben-kiben kialakuljon az egész emberi kultúra szeretete, tisztelete, az emberiség sorsának átérzése. Az adott hely (város, község, megye, kerület stb.) közéleti-gyakorlati problémáinak, gazdasági, környezetvédelmi, településrendezési, mőemléki, közmővelıdési, oktatási, idegenforgalmi stb. feladatainak megoldását is jelentékeny mértékben elımozdítja a helyi információk feltárása, közzététele, rendelkezésre bocsátása stb. A könyvtárak helyismereti tevékenysége hozzájárul a helyi döntések megalapozásához, a helyi politikai élet számos mozzanatához, a helyi információk szétsugároztatásához, de – mivel a könyvtár közintézmény – sarkalatos elvárás a pártsemleges magatartás. A lokális ismeretek, adatok nélkülözhetetlen részét alkotják az ún. közhasznú vagy köznapi információszolgáltatásnak. A már említetteken túl egyebek között az alábbi dokumentumok, információk közvetítésérıl lehet szó: önkormányzati állásfoglalások és hírek, programajánlatok és mősorok, sportrendezvények elızetesei, utazással, vendéglátással, vásárlással stb. összefüggı tudnivalók, egészségügyi és a szociális ellátásra vonatkozó anyagok, különféle aktuális hirdetmények.

12

A könyvtárakban ırzött, dokumentumokban rögzült lokális információk nélkülözhetetlen forrásai a tudományos, mindenekelıtt a helytörténeti kutatásnak. Egy sajátos, lépten-nyomon észlelhetı paradoxonnal állunk szemben: a jelenben keletkezett és a könyvtárakba kerülı könyvek, periodikumok, képek, hangzó anyagok stb. elvileg és sokszor gyakorlatilag is már megszületésük pillanatában a múlt emlékeivé, más megközelítésben a történeti érdeklıdés forrásaivá vagy tárgyaivá válnak. Tehát a győjtemények történeti forrásokat derítenek fel és mentenek meg, ugyanakkor dokumentumaikkal a jelenre figyelı regionális (néprajzi, szociológiai, ökológiai, településföldrajzi stb.) vizsgálódásokat is segítik. A tudományos szerepnek még két megnyilvánulása említhetı: a könyvtár az elızetes tájékozódás megkönnyítésére segédleteket bocsát a kutatók rendelkezésre; továbbá a helyismereti-helytörténeti kutatások eredményeinek közvetítésébıl is számottevı részt vállal, hiszen a publikációs termékek jórészt a helyismereti tevékenység révén kerülnek a felhasználókhoz, a közönséghez. Mivel a helyismereti információk és dokumentumok zöme forrásértékő, ezenkívül győjtésük, feldolgozásuk és közreadásuk szorosan kötıdik egy adott helyhez és ennélfogva máshol nem végezhetı, e tevékenység számos eleme tudományos jelleget biztosít a könyvtáraknak. Ez olvasható az IFLA (a Könyvtáros-egyesületek Nemzetközi Szövetsége) 1985-ös irányelveiben is: „Minden közmővelıdési könyvtár egyben tudományos könyvtár és információs központ is a saját székhelyére vonatkozó témákban.” Kissé bıvebben kifejtve: a helyismereti információk és dokumentumok győjtése, feldolgozása és közreadása szorosan kötıdik egy adott helyhez, ennélfogva ott végezhetı el a leghatékonyabban, és mivel a lokális dokumentumok zöme forrásértékő, e tevékenység számos eleme tudományos jelleget biztosít a könyvtáraknak, tehát a kistelepülések könyvtárainak is. A helyismereti tevékenység országos jelentısége A helyi információk vagy pontosabban: egy adott helyhez kötıdı információk jelentékeny hányada túlnı a település, a megye határain. Egyes adatok, tények egy helyhez kötıdnek ugyan, de országos jelentıséggel bírnak (pl. mohácsi csata, vidéki központú nemzeti intézmény), másoknak csak helyi vonatkozása van (pl. egy tüntetés, egy kisüzem). Sokszor a lokális és az országos érdekő információk, illetve az ıket hordozó dokumentumok nem is igen különíthetık el. Az esetek túlnyomó többségében voltaképpen a nézıpont, a mindenkori vizsgálódási irány függvénye, hogy egy-egy adat, dokumentum országos-e vagy helyi: pl. az egri vár ostroma, Madách Imre élete, a fénykorában lévı nádudvari termelıszövetkezet, 1848. március 15. pesti eseményei, egy országos terjesztéső városi folyóirat, egy nemzetközileg ismert helyi kórus vagy zenész hanglemeze. Vagyis a „helyi” jelzı a könyvtári gyakorlatban nem minısítı, hanem az információ, a dokumentum lokális kötıdésére utal. Kissé áttételesen fényes bizonyítéka ennek a „világ öröksége” cím, amelyet bármelyik kistelepülés vagy kistáj elnyerhet. Szinte mindegyik helyismereti győjteményben vannak országos vonatkozások, olyan helyi értékek, amelyek a nemzeti kulturális örökséget gazdagítják, annak féltve ırzött kincsei. Ezért nyugodt lélekkel állítható, hogy a helyismereti győjtı, feltáró és tájékoztató munka nem csupán az adott hely (megye, város, község stb.) érdeke, hanem egyik feltétele a hazai történelem, a magyarországi fejlıdés és a jelen helyzet pontos, megbízható tanulmányozásának, megismerésének. Ennélfogva a helyismereti tájékoztató és bibliográfiai munka része a szakmai információs folyamatnak, kiegészítı része a nemzeti bibliográfiai tevékenységnek. Azaz a helyismereti munka nem valamiféle provinciális befelé fordulás, hanem társadalmilag hasznos, az ország, a nemzet elırehaladását segítı szolgáltatás, szolgálat. Ennek tudata felemelı

13

érzés lehet számunkra, biztatást, ösztönzést, önbecsülést adhat valamennyi, a helyismereti tevékenységgel lelkiismeretesen, odaadóan foglalkozó könyvtárosnak.

A helyismeret rokonfogalmai és határterületei A helyismerettel sokszor együtt használják, néha – helytelenül – nem is határolják el tıle a honismeret, a helytörténet fogalmát. Ezek és a könyvtárosok körében ritkábban emlegetett tájkutatás, valamint a regionális tudomány (regional science) valóban rokonságban állnak egymással, az azonosítás vagy csupán árnyalatnyi eltérések feltételezése azonban téves vagy legalábbis pontatlan, hiszen már a nyelvi különbség világosan utal rá, hogy a három (vagy öt) kifejezés nem azonos tartalmat takar, nem azonos tevékenységformák megjelölésére szolgál. A helyismeret – mint láthattuk – elsısorban könyvtári kategória. A honismeret idıben talán a legkorábbi, még reformkori fogalom. Tartalma többször módosult, ma a közmővelıdési és a pedagógiai gyakorlat részeként értelmezhetı. Az információk felkutatását és győjtését, vagyis az ismeretszerzést, valamint az ismeretnyújtást tekinti feladatának. Három sajátos jellemzıje van: az öntevékenységre épít, mozgalmi vonásokat hordoz; az élıszavas információkat, az íratlan ismeretanyagot is felöleli; földrajzilag túlnı az adott hely határain, gyakorlatilag az egész országra, az egész nemzetre (így a jelenlegi határokon kívül élı magyarokra is) kiterjed a figyelme (erre utal a kifejezés nyelvi alakja). Gyakori, hogy az országostól halad a helyi felé, és tematikailag szintén átfogó. Jelentısebb közösségi és egyéni formái: a szakkörök, a néprajzi győjtıcsoportok, a múzeumbaráti, a mőemlék- és természetvédı körök, a krónikaírás, a régészeti jelentıszolgálat stb. Szervezeti keretei meg a helyi, a megyei és az országos honismereti egyesületek, klubok. Országos és helyi (megyei, városi) honismereti folyóiratok jelennek meg. A helytörténet szó kettıs értelemben használatos. Egyrészt jelöli az adott hely társadalmi fejlıdésének folyamatát, múltját, pontosabban a múltra vonatkozó, feltárt vagy a forrásokban rejtızı információkat – ennyiben a helyismeret része. Másrészt a történettudomány azon ágának, területének vagy irányának megnevezésére szolgál, amely e hely (vagy valamely intézménye, üzeme stb.) történeti múltját, a helyhez kötıdı valamely személy életét, történeti szerepét tanulmányozza, illetve a történeti események, jelenségsorozatok helyi tényezıit, sajátosságait mutatja be. A tudományos feldolgozás folyamatát helytörténeti kutatásnak, a publikációs formát helytörténetírásnak is szokás nevezni. A tájkutatás és a regionális tudomány szintén tudományos tevékenység. Mindkettı a jelenre, a mai viszonyokat közvetlenül befolyásoló közelmúltra és a jövı lehetıségeire figyel, mégpedig interdiszciplináris szemlélettel. A tájkutatás behatóan vizsgálja a természeti környezetet is; tulajdonképpen nem egy adott helyet, hanem egy – olykor fiktív, hipotetikus módon körülhatárolt – tájat kutat, mégpedig többnyire teljes körően. A regionális tudomány tárgya a társadalmi, gazdasági fejlıdés területi egyenlıtlenségeit létrehozó folyamatok elemzése, modellezése és prognózisa. Az elsı három (és részben a negyedik, ötödik) fogalom szorosan kapcsolódik egymáshoz, számos közös vonásuk van. Mindegyiknél egy mikrovilág az érdeklıdés és a tevékenység elindítója, tárgya. A mikrovilágot a maga teljességében vizsgálják, differenciált módszerekkel. Közös sajátosságuk az is, hogy a helyi jellegzetességeket az országos fejlıdés általános folyamatába illesztik. Tartalmilag szintén nagy az átfedés, az információk jórészt azonosak.

14

Nagyrészt megegyezik pedagógiai funkciójuk is: a lokálpatriotizmus és a hazafiság eszméjének tudatosítása. Magától értetıdik gyakorlati egymásrautaltságuk: kölcsönösen segítik, kiegészítik egymást. A rokonság jele, hogy a helyismeret (és a honismeret) is felmutat tudományos mozzanatokat: ilyen az ismeretek tudományossága és a módszerek tudományos megalapozottsága, továbbá a könyvtárakban rejlı forráskincsre alapozott helytörténeti és más regionális kutatások folytatása. Bár több ponton érintkeznek, azaz nincs merev határvonal közöttük, mind a négy különálló, autonóm fogalom. Mindegyiknek megvan a maga sajátos tárgya, tevékenységi formája, funkciója. A különválasztás alapja a társadalmi gyakorlatban jelentkezı eltérés: a helytörténet, valamint a tájkutatás és a regionális tudomány kifejezetten tudományos, alkotó jellegő, a honismeret közmővelıdési-mozgalmi, a helyismeret győjtı-tájékoztató, szolgáltató tevékenység. Számos ismeretág és tudományterület tartalmaz helyismereti információkat. Mivel a helyismeret tematikailag átfogó – másként fogalmazva: interdiszciplináris jellegő –, ezek mővelése, intézményrendszere és fıként információanyaga a helyismeret határterületeinek tekinthetı. A teljesség igénye nélkül: a történettudomány és ágazatai, a néprajz, a régészet, a nyelvészet, a muzeológia, a mőemlékvédelem, a levéltártan, a jog, a közigazgatás, a szociográfia, a földrajz, a földtan, a biológia, az agrár- és orvostudomány, a statisztika, a számítástechnika.

15

A HELYISMERETI MUNKA A MAGYARORSZÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

A helyismereti munka rövid története A helyismereti tevékenység kezdetei a tizenkilencedik század közepére, második felére vezethetık vissza. Nagyjából egy idıben alakult ki az észak-amerikai és a nagy-britanniai közkönyvtárakban (public library), a francia nyilvános és a német városi könyvtárakban, részben a széles közönség lokális információkkal való ellátásának, részben a tudományos, helytörténeti kutatás segítésének szándékával. A két világháború között a Szovjetunióban új tartalommal bıvült: a politikai-ideológiai agitáció-propaganda szolgálatát is vállalnia kellett. A második világháború után egyre tágabb körökben terjedt el, mint szó esett róla, az IFLA 1985-ben közzétett irányelvei a közmővelıdési könyvtárak magától értetıdı feladataként jelölte meg a helyismereti szolgáltatást is. Hazánkban a helytörténeti emlékek és a néphagyományok összegyőjtése mintegy kétszázkétszázötven éve, a felvilágosodás hatására és a nemzeti mozgalom hajnalán kezdıdött. Sokáig csak az iskolai (gimnáziumi, kollégiumi) könyvtárak ıriztek lokális kiadványokat. A tudatos helyismereti győjtés elsı nyomai az 1860–70-es évekre datálhatók, amikor a városi múzeumokban, majd a levéltárakban szervezett könyvtárak igyekeztek megszerezni a fontosabb helytörténeti irodalmat és a helyi lapokat. Miután nyilvánossá váltak, ez a szándék felerısödött. Az elsı helyismereti győjtemény a Fıvárosi Könyvtárban jött létre, majd 1913-tól Budapest Győjtemény néven külön osztályként mőködött; módszertani szempontból mindmáig mintaadó intézmény. A két világháború között néhány városi és középiskolai könyvtárban szintén figyelemre méltó helyismereti gyarapítás folyt. Az ötvenes évek elején a vidéki tudományegyetemek könyvtárai léptek fel kezdeményezıen, az ún. tájanyag feltárásával. Majd részben központi utasításra (1953, 1955), részben a helyi hagyományokra, részben az 1961ben lezajlott országos bibliográfiai értekezlet állásfoglalásaira támaszkodva a megyei könyvtárak kaptak meghatározott szerepet. Az újrakezdésnek ezt a szakaszát, a korabeli szakmai vitákat a mővelıdésügyi miniszter 1964-ben kelt utasítása zárta le, amely egyértelmően elıírta, hogy a megyei könyvtárak kötelessége a helyismereti tevékenység, közelebbrıl a helyismereti dokumentumok győjtése, feldolgozása és a helytörténeti kutatás segítése. A jogszabály serkentı hatása rövidesen érzıdött, a fejlıdés felgyorsult. A lokális információk iránti igények tömeges jelentkezése megkövetelte, hogy a városi és – amíg léteztek (1983-ig) – a járási, sıt a nagyobb nagyközségi könyvtárak, továbbá a fıvárosi fiókkönyvtárak is végezzenek helyismereti szolgáltatást, illetve ahol már volt ilyen, fokozzák annak intenzitását. Közmővelıdési könyvtárainkban a hatvanas évek második felében és különösen a hetvenes években színvonalas helyismereti munka bontakozott ki, a szakfolyóiratok hasábjain és az országos helyismereti tanácskozásokon komoly erıfeszítések történtek a módszertani és részben az elméleti kérdések tisztázására. A nyolcvanas években a külsı körülmények hatására bekövetkezett megtorpanás ellenére a könyvtárosok áldozatos munkájával sikerült az ún. szinten tartás, bár a technikai elmaradottság aggasztó volt. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójától az átfogó politikai, gazdasági, társadalmi fordulat (a rendszerváltás) kihívásai újfajta válaszokat követeltek a helyismerettel foglalkozó könyvtáraktól is. A históriai értékelésre még nem érett meg az idı, ám a közelmúlt fontosabb eseményeit összefoglalhatjuk. Gyarapodott a helyismereti tevékenységbe bekapcsolódó községi győjtemények száma, erısödik, bıvül a városi könyvtárak hatóköre. Kitágult a helyismereti győjtıkör: immár magától értetıdı a hangfelvételek, a videokazetták és újabban az elektroni-

16

kus dokumentumok gyarapítása. Gyors léptekkel halad elıre a számítógép alkalmazása, egyre több helyen épül bibliográfiai és faktográfiai adatbázis, megkezdıdött a szövegek és a képek digitalizálása. Mind általánosabb az internetre való kilépés, vagyis a lokális dokumentumok, információk mindinkább az ún. virtuális könyvtár állományának részét képezik. A helyismereti tevékenység helyet kapott a felsıfokú könyvtáros-képzésben, napvilágot látott az elsı helyismereti fıiskolai-egyetemi tankönyv, amelyet a gyakorló könyvtárosok is haszonnal forgatnak. A Magyar Könyvtárosok Egyesületén belül megalakult a helyismereti könyvtárosok szervezete, amely évente országos konferenciát szervez és mintaszerő együttmőködést alakított ki az angliai kollégák hasonló egyesületével. S végül: a magyar jogalkotás történetében elıször az 1997-ben megszavazott CXL., az ún. kulturális törvény rendelkezett a helyismereti munkáról is, a 65. és 66. paragrafusában kimondta, hogy a települési (községi, városi) és a megyei nyilvános közkönyvtár egyik alapfeladata: „helyismereti információkat és dokumentumokat győjt.” Ez a kitétel magában foglalja annak feltételezését, ha úgy tetszik: követelményét is, hogy a szóban forgó dokumentumokat, információkat megfelelıen kezeli, feltárja és a használók rendelkezésére bocsátja. Ha tehát egy település önkormányzata nyilvános könyvtárt tart fenn, gondoskodnia kell a helyismereti szolgáltatásról is. Ez lényegi kritérium, például egyik feltétele a kisközségek többségénél nélkülözhetetlen közvetlen vagy közvetett állami támogatásnak. A lokális információk jelentıségének felismerésén túl az idézett törvényi passzus felfogható az addigi eredmények és erıfeszítések elismeréseként is. Egyúttal komoly, számon kérhetı kötelezettséget, nagy felelısséget hárított a lokális dokumentumokkal és információkkal foglalkozó könyvtárakra.

A helyismereti munka általános jellemzıi A vázolt történeti fejlıdés során alakult ki az a konkrét tapasztalatok által igazolt felfogás, amely szerint az önkormányzati könyvtárakban a helyismereti munka vagy legalábbis számos eleme a könyvtári gyakorlat egyik aspektusa, vetülete. Vagyis áthatja a könyvtár egész tevékenységét, és ezáltal elınyösen befolyásolja általános feladatainak megoldását, tágítja hatósugarát. Bár a helyismereti munka anyagilag és szellemileg kétségkívül megterheléssel jár, mégis az a jellemzıje, hogy viszonylag csekély anyagi ráfordítással és viszonylag nem nagy munkabefektetéssel is szép eredmények érhetık el. Fontos feltétele ennek az odafigyelés, a lelkesedés, az érzelmi töltet (vagy többlet), a hozzáértés, a leleményesség, a kitartás, a következetesség és a folyamatosság. Minden könyvtárnak, könyvtárosnak tanácsolható, hogy csak annyiba kezdjen, amihez erı van, amit folyamatosan végezni lehet. Az egyes könyvtárakban a helyismereti tevékenység lehetıségei különbözıek. A helyi hagyományok, körülmények behatárolják a munka körét, a feladatok, az anyagi, tárgyi és személyi feltételek pedig az idık folyamán változnak. Más oldalról közelítve: mindig a mindenkori helyi sajátosságokhoz, feltételekhez kell alkalmazkodni. A helyismereti munka menetében ezek mindig figyelembe veendık, csakis ezek pontos felmérése és mérlegelése után határozhatjuk meg vagy módosíthatjuk soros teendıinket, mindenkori célkitőzéseinket. Mindenekelıtt ezzel magyarázható, hogy a helyismereti munkának nincsenek abszolút érvényes elvei és módszerei, illetve az idınként fel-felbukkanó egységesítı (keményebben: uniformizáló) szándék eleve kudarcra van ítélve. Vannak viszont elengedhetetlenül fontos mun-

17

kamozzanatok, amelyek nélkül elképzelhetetlen a korszerő, színvonalas szolgáltatás. S vannak ún. adekvát (leginkább megfelelı) módszerek, amelyek egy-egy konkrét feladat helyes megoldását segítik elı. Elıbbre viszi az ügyet (országosan és könyvtáranként is), ha sikerül a fıbb célkitőzések és a soros teendık – mit és miért kell csinálni? – azonos értelmezése. A kivitel módozataiban – hogyan csináljuk? – viszont lehet és legyen is eltérés, hiszen nemegyszer többféle eljárás is jó lehet.

A helyismereti munka a különféle könyvtárakban Részben a történelmi tradíciókkal, részben a jelen szükségleteivel függ össze, hogy a közkönyvtárakon kívül más (egyházi, egyetemi, intézményi stb.) könyvtáraink jelentékeny hányada és természetesen a nemzeti könyvtár is ıriz a nemzeti kulturális örökség szerves részét képezı lokális kiadványokat. Újabban, a Nemzeti alaptanterv követelményei nyomán az iskolai könyvtárak számára szintén megkerülhetetlen feladat a lokális információk, dokumentumok kezelése, gondozása. A tapasztalatok szerint a lokális információk azok, amelyeknek a szolgáltatásával egy-egy megyei, városi, községi, netán intézményi, egyházi, iskolai könyvtár egyedit, sajátosat kínálhat, és a számítógépes hálózatok jóvoltából az elérhetıség technikai feltételei is adva vannak. A magyarországi fejlıdés az utóbbi évtizedekben, elsısorban az említett miniszteri utasítás nyomán úgy alakult, hogy egy-egy megyében a helyismereti munka elsı számú centruma, bázisa, a megyei könyvtár, Budapesten pedig a Fıvárosi Szabó Ervin Könyvtár. Ezen a téren szakkönyvtári teendıket látnak el. Mellettük a városi és községi, valamint a fıvárosi kerületi könyvtárak szerepe szintén számottevı. Egyrészt közvetlen szolgáltatásaikkal (saját állományukkal, katalógusaikkal, bibliográfiáikkal, a tájékoztatás különféle formáival, rendezvényeikkel stb.), másrészt közvetett feladatvállalással (az igények és az információk közvetítésével, az adott megye és tájegység szellemi alkotásainak széles körő megismertetésével) járulnak hozzá a lakosság ilyen irányú igényeinek minél teljesebb és gyorsabb kielégítéséhez. Nem egy esetben némelyik városi könyvtárnak az adott helyre, esetleg közvetlen környékére vonatkozóan gazdagabb, mélyebbre hatoló állománya és feltárási rendszere van, mint a megyei könyvtárnak. A városi és községi könyvtárak a megye egészérıl, olykor a megye más településeirıl, tájegységeirıl is tájékoztatást nyújtanak a referensz-munkák, monográfiák, adatbázisok segítségével. A városi és községi könyvtárak közül azok, amelyek nemzetiségi településeken mőködnek, közremőködnek az adott etnikai közösség hagyományainak, lokális értékeinek megmentésében, közvetítésében, ápolásában. Súlyos tehertétele viszont a hazai információellátásának, hogy a kisebb településeken, fıleg ott, ahol egyáltalán nincs könyvtár, még a lokális információkhoz is nagyon nehezen jutnak hozzá az állampolgárok. Az önkormányzati könyvtárak mellett az egyetemi és fıiskolai könyvtárak, az intézményi (pl. a kórházi, kutatóintézeti) szakkönyvtárak és a történelem viharaiban épen maradt egyházi könyvtárakban szintén értékes helyismereti dokumentumokat ıriznek és erre alapozva tetemes részt vállalnak a helyismereti-helytörténeti információ-szolgáltatásból. Olykor némelyik vállalat mőszaki könyvtárában vagy információs részlegében is hézagpótló lokális dokumentumok találhatók. Magától értetıdik, hogy a helyi múzeumok és levéltárak szakkönyvtárai megközelítı teljességre törekvıen gyarapítják a helytörténeti és néprajzi irodalmat, elsısorban a tudományos munkákat. A Nemzeti alaptanterv kiemelt fontosságot tulajdonít a lokális tudnivalók oktatásának, és ez arra készteti az iskolai könyvtárakat is, hogy fejlesszék, létrehozzák sajátos helyismereti-iskolatörténeti győjteményeiket.

18

A magyarországi helyismereti tevékenység megyénként és a fıvárosban centrális formában fejlıdött ki, de egyetlen megye sincs (sıt város vagy nagyközség is kevés akad), ahol a munka kizárólag a megyei (illetve az önkormányzati) közkönyvtárra korlátozódik. A helyismereti információáramlás (sajnálatos módon jó néhány kisközség kivételével) többcsatornás. Fontos feladat a csatornák egybehangolása és a kisközségek bevonása.

19

A HELYISMERETI GYŐJTEMÉNY

A helyismereti munkában elsıdleges, meghatározó szerepe van az állománynak. Ez az alap, erre épül a feltárás, a tájékoztatás, a rendezvényprogram, a publikációs tevékenység. Éppen ezért rendkívül fontos az állományalakítás tudatossága, azaz a véletlenszerőség kiküszöbölése vagy legalábbis háttérbe szorítása. A helyismereti győjtemény elvileg az adott helyre vonatkozó dokumentumok teljességét tartalmazza. A gyakorlatban viszont nem lehet és nem is kell mindent begyőjteni. Különbözı megfontolások (más győjtemények léte, bizonyos szelekciós szempontok), a beszerzés nehézségei, a tárolási gondok stb. miatt inkább csak a relatív, megközelítı teljesség célozható meg.

A helyismereti győjtıkör alapelvei A helyismereti állomány alakításával kapcsolatos általános szempontokat és konkrét elhatározásokat a győjtıköri szabályzatban rögzítik. Ez rendszerint a könyvtár átfogó győjtıköri szabályzatának egyik fejezete vagy függeléke, azaz szerves része, ám sajtos egysége. (Természetesen a lokális dokumentumokra vonatkozó megállapodások szétszórtan is bekerülhetnek a szabályzatba, de ez nem igazán elınyös eljárás.) A győjtıkör kijelölésénél érvényesítendı általános szempontok a következık. Ezek alapján lehet eldönteni, hogy a könyvtár ténylegesen milyen dokumentumokat ıriz. • A könyvtár típusa, rendeltetése. Más-más a feladat egy megyei, egy nagyobb városi, egy kisvárosi, egy községi, egy kerületi, egy iskolai vagy egyetemi stb. könyvtárban. • A sajátos helyi körülmények. A megye, illetve a település jellege, történelmi hagyományai, a lakosság demográfiai összetétele, a könyvtári, közgyőjteményi struktúra stb. mindmind figyelembe veendık. • A használók, olvasók igényei. Elsısorban a helyismereti dokumentumokat, információkat keresık már meglévı és potenciális szükségleteinek, használati szokásainak számbavétele indokolt. • Az anyagi lehetıségek. Mérlegelendık a könyvtár helyiségviszonyai, technikai felszereltsége, mindenkori költségvetése és hasonlók. A helyismereti állomány határait konkrétan földrajzilag, kronológiailag, tematikailag és formailag (dokumentumtípusok szerint) célszerő meghatározni. A lokális információ és dokumentum sajátosságaiból, továbbá a korábban említett tudományos szerepbıl következik, hogy a nyelvi, az ideológiai-politikai, az etikai-erkölcsi és az értékszempontok (a feldolgozás módja és színvonala) figyelmen kívül hagyhatók, tehát ezekre a győjtıköri szabályzatban nem kell kitérni. A fogalmi összetevıket tárgyaló fejezetben leírtakból fakad, hogy a helyismereti információk, még kevésbé a dokumentumok esetében az elavulás problémája általában nem jelentkezik. A helyismereti állomány muzeális vagy archivális jellege szintén azt erısíti, hogy az információs érték változásai az állományalakításnál rendszerint mellızhetık.

20

A helyismereti győjtıkör tartalmi körülhatárolása Minden könyvtár maga dönti el, hogy földrajzilag milyen területet tekint a helyismereti tevékenység alapjának. Más szavakkal: mit ért az „adott hely” alatt. Ez látszólag és az esetek jelentékeny hányadában egyszerő, gyakran viszont bonyolult feladat, ezért nemegyszer kompromisszum-kényszer áll elı. Leginkább a következı problémákkal kell szembenézni. • A közigazgatási határok módosulása: megyehatárok elmozdulása, települések összevonása és szétválása, járások megszőnése, tanyák községgé szervezıdése stb. • A politikai-közigazgatási határok és a természetföldrajzi tájegységek általában nem esnek egybe (pl. Nyírség, Balaton). • A gazdasági egységek (uradalmak, termelıszövetkezetek, ipari üzemek, pénzintézetek stb.) átnyúltak, átnyúlnak a megye- és településhatárokon. • Az éghajlati, nyelvjárási, néprajzi stb. jelenségek természetszerően nem igazodnak a közigazgatási beosztásokhoz. • A határ menti megyékben olyan területekre is figyelni kell, amelyek ma már nem tartoznak Magyarországhoz. A hazai könyvtárakban különbözı megoldási módozatokkal találkozhatunk. A leggyakoribb változat, hogy a mindenkori, ún. történelmi határokat veszik alapul, és ehhez próbálják igazítani a győjtést. Van, ahol a jelenlegi közigazgatási határokból indulnak ki. Ez azért is kockázatos, mert ma is kerülnek át települések más megyékhez. A tájegységeknél hol a párhuzamos győjtéssel, hol a felosztással próbálkoztak (az utóbbi nem sok sikert hozott), hol azzal, hogy átfogó anyagot mindenütt ırzik, az egyes könyvtárakban meg a helyi illetékességre ügyeltek. A dilemma feloldását valamelyest segíti (ám megnyugtató megoldáshoz ez sem vezet) a könyvtárak szoros együttmőködése egy-egy megyén vagy tájegységen belül, továbbá a határmegyék között. A kronológiai határok kijelölésekor a hely múltjára vonatkozó tárgyidınél semmiféle korlátot nem állíthatunk. A helyismereti információkat hordozó dokumentumok kiadásának, keletkezésének idıpontjára utaló megjelenési idınél sem szokás határt szabni, bár gyakorlati okok miatt itt lehet szőkíteni: pl. a településen van egy nagy múltú iskolai könyvtár, amely gazdag régi anyaggal rendelkezik, ezért ennek kettızése felesleges a közkönyvtárban. Az önkormányzati könyvtárak elsırendő törekvése általában arra irányul, hogy a mőködéssel egyidejőleg keletkezı, kurrens anyagból alakítsanak ki hézagmentes győjteményt. Ha valamely könyvtár a régebbi dokumentumokat csak válogatva győjti, akkor is követelmény, hogy a helyismereti tájékoztatásban használható alapvetı munkákat minden korból igyekezzen megszerezni. A helyismereti győjtemény tematikailag átfogó, komplex információtár, tehát a gyarapítás során elvileg tartalmi teljességre kell törekedni. Mindazonáltal a gyakorlatban elıfordul (elsısorban ott, ahol szakjellegő felsıoktatási intézmény mőködik), hogy valamely közkönyvtár némely ismeretágban lemond a teljesség igényérıl. Viszont ezeken a szakterületeken is rendelkeznie kell olyan helyismereti dokumentumokkal, amelyekbıl legalább a tájékoztatás szintjén felvilágosítást tud nyújtani. Kiemelten kezelendık a megye, illetve a település könyvtárügyének történetére, helyzetére vonatkozó dokumentumok, ideértve az egykori olvasókörök, jeles magángyőjtemények információanyagát is. Körültekintı és differenciált eljárásra van szükség a helyi személyeket illetıen. A helyhez kötıdı kapcsolat dokumentum-anyagát egyértelmően győjteni kell, a többinél viszont lehet disztingválni. A helyi szerzık nem helyi tartalmú munkáira is sokféle változat alakult ki: győjtés, válogatás, csak bibliográfiai számbavétel, teljes lemondás.

21

A helyismereti győjtıkör formai körülhatárolása A formai határok kijelölése során határozzák meg, hogy az adott könyvtár milyen helyismereti dokumentumfajtákat ıriz. A helyismereti győjtemények hagyományos darabjai a nyomdai úton vagy más sokszorosítási eljárással, illetve kézirat, gépirat formájában készült (némi leegyszerősítéssel: szöveges) információrögzítések. Közelebbi vizsgálódás nélkül idesoroljuk a világtalanok számára speciális domborítással (pl. Braille-írással) elıállított dokumentumokat is. Minden könyvtárban a könyvek alkotják a helyismereti állomány gerincét, legértékesebb részét. A győjteményépítés szempontjából külön is megemlítendık a poligráf mővek: a tanulmánykötetek, emlékkönyvek, kalendáriumok stb.; ezeknek gyakran csak egy vagy néhány részlete helyi jellegő. A hazai könyvtárak zöme – ragaszkodva a hagyományos eljáráshoz – a rendszeres idıközönként napvilágot látó, tehát idıszaki kiadványnak minısülı könyv formátumú nyomdatermékeket (pl. évkönyvek, ismétlıdı konferenciák kötetei) továbbra is könyvnek tekinti. Szintén gyakori, hogy az ún. országos folyóiratok helyi tartalmú különszámait, a folyóiratcikkek és évkönyv-közlemények helyismereti különlenyomatait, továbbá az értekezések téziseit a könyvekkel együtt ırzik és tárják fel. Különleges bánásmódot igényelnek azok a könyvek, amelyek sem a helyi tartalmú dokumentumok, sem a helyi kiadványok, sem a helyi szerzık munkái közé nem sorolhatók be, ám bennük helyi személytıl származó vagy lokális tartalmú kéziratos bejegyzések (köztük az egykori tulajdonos possessorai) találhatók. A győjtıkörbe tartoznak a helyismereti munkával, a helytörténetírással, a honismereti mozgalommal, valamint a tájkutatással és a regionális tudománnyal kapcsolatos, általános elméleti-metodikai kérdéseket taglaló módszertani kiadványok is. Az adott helyen (megyében, településen) kiadott folyóiratok és újságok (periodikumok) minden könyvtárban elengedhetetlen részét képezik a helyismereti állománynak. Az elızı évtizedekben kialakult gyakorlat szerint a megyei könyvtárak a megyében közzétett valamennyi lapot győjtıkörükbe vonták. Ha az eredeti sorozatok, évfolyamok visszamenıleges beszerzése akadályokba ütközött, mikrofilmen próbálták, próbálják pótolni a hiányokat. A városi és községi könyvtárak elsısorban a kurrens anyag gyarapítására törekszenek, ám a használói igények a településen megjelent idıszaki kiadványok köttetését is megkívánják. Náluk elvárás a kurrens megyei újság (újságok) és folyóiratok elıfizetése, esetleg ırzése is. A könyvtárba nem járó vagy odajáró, de huzamosabb ideig nem ırzött országos (és a városokban, községekben a megyei) napi- és hetilapok, folyóiratok helyismereti közleményeit számos helyen lapkivágatok formájában szerzik be. Ezek elıfizetéses szolgáltatásként rendelhetık meg vagy helyben készíthetık el (kivágják a selejtezett lapokból vagy fénymásolatot készítenek a más könyvtárnak átengedett példányokról). Ha a kivágás helyben történik, érdemes figyelni a helységrıl szóló verseket, elbeszéléseket, képeket, netán az itt élı írók, költık, mővészek alkotásait is. Ma már az internet lehetıséget ad arra, hogy a könyvtárba nem járó folyóiratok és hírlapok jelentékeny hányadának helyi tartalmú közleményeirıl viszonylag könynyen tájékozódjunk, a cikkeket regisztráljuk és a szerzıi jogok megsértése nélkül letöltsük, esetleg kinyomtassuk. Az eseményekkel egyidejőleg keletkezett dokumentumok az aprónyomtatványok (vagy kisnyomtatványok), ily módon egyértelmő az aktualitásuk és értékes forrásai a helytörténeti kutatásoknak. Különleges, egyedi jelentıséget ad nekik, hogy többségük a könyvtári rendszeren

22

belül máshol nemigen található meg. Bármennyire fontos a győjtésük, a könyvtárakban sok fejtörést okoznak. Mindmáig nem sikerült ugyanis megnyugtató választ találni arra a kérdésre, hogy mi sorolható e kategóriába. Elmosódott a határ a könyvek (pl. terjedelmes kollektív szerzıdések, prospektusok), a képek (pl. rajzolt vagy fényképfelvételt tartalmazó plakátok, ex librisek), néha még a periodikumok (pl. alkalmi újságok) irányában is. Formailag nagyon heterogén e csoport (pl. füzet alakúak, egy vagy kétlevelesek, nagymérető plakátok, szórólapok, névjegykártyák stb.). Eltérı a rendeltetésük és a megjelenítés formája (szöveges, képrögzítéses – grafika, fénykép stb., vagy a kettı kombinációja) is. Hasznosításuk sokféle lehet; jellegzetes példa erre a gyászjelentés, amely család-, egyház-, mővészet-, nyomda- és nyelvtörténeti szempontból egyaránt fontos kútfınek minısül. Az aprónyomtatványok visszamenıleges beszerzésére alig-alig nyílik alkalom; ugyanakkor jó részük könnyen fénymásolható vagy digitalizálható. A megyei könyvtárakban és a Budapest Győjteményben a hatalmas mennyiség eleve szükségessé teszi a válogatást, a megırzésre érdemes és az érdektelen, jellegtelen dokumentumok különválasztását, az utóbbiak selejtezését. Kisebb könyvtárakban azonban a megközelítı teljesség is megcélozható. A lokális tartalomból fakadóan kiemelt dokumentumtípus a könyvtárakban a térkép. Rendszerint atlaszokat és térképlapokat győjtenek (az utóbbiakat kéziratos változatban is), tematikai korlátozás nélkül, de ritkán dombortérképek szintén bekerülnek némelyik állományba. A városi és községi könyvtárakban a megye egészét ábrázoló fontosabb térképek megszerzése is indokolt. A helyismereti kották, vagyis a speciális hangjegyírással rögzített hangszeres vagy vokális zenei alkotások lehetnek egylevelesek és kötetalakúak, illetve kéziratosak és nyomtatottak. Helyi elhatározástól függ, hogy a könyvtár győjt-e kéziratokat vagy sem, és ha igen, milyeneket. E dokumentumfajta lehet tényleges kézírás, gépirat és számítógépes kiírás: pl. szakdolgozat, doktori disszertáció, napló, feljegyzés, levél, pályamunka, színházi súgókönyv, kutatási jelentés. Ritka kivételektıl eltekintve egy vagy néhány példányban készült. (Itt is le kell szögezni: a levéltári iratnak minısülı kéziratokat a levéltárak győjtik.) A félig-publikált anyagokat (nevezik ıket szürke vagy nyers, esetleg szők publicitású irodalomnak is) többnyire kis példányszámban sokszorosítják, de nem szánják terjesztésre. Fıként a helyismereti információszolgáltatás szempontjából igen fontos hivatalos dokumentumok (pl. testületi elıterjesztések, közgyőlési beszámolók, zárszámadások, tervezési irányelvek) és a nem publikált konferenciai anyagok sorolhatók ide. Nagy az elkallódás veszélye: egy részük nem kötelezett levéltári ırzésre, nincs kötelespéldány-szolgáltatás sem, és hiányzik a bibliográfiai számbavétel. Ezért a könyvtáraknak különös erıfeszítéseket kell tenni a megmentésükre, ırzésükre és feltárásukra. A kép- és hangdokumentumok (amelyeket emlegetnek hangos-képes vagy idegen szavakkal audio-vizuális dokumentumokként is) képi formában vagy hangfelvételeken, esetleg a kettı ötvözeteként hordozzák a helyismereti információkat. Az állóképek vagy ikonográfiai dokumentumok közül a könyvtári győjtıkörbe mindenekelıtt a nyomdai úton elıállított, terjesztésre szánt vizuális ábrázolások tartoznak: postai és képes levelezılapok, sokszorosított metszetek és más grafikák, mőnyomatok, újságokból, folyóiratokból és kiselejtezett könyvekbıl kivágott fényképek és rajzok. Az eredeti fényképeket – negatívjaikkal vagy a nélkül – és fototechnikai eljárással készített másolataikat szintén majdnem mindenütt ırzik. Néhány könyvtárban eredeti festmények, grafikák gyarapítására is vállalkoz-

23

nak (bár ez inkább múzeumi feladat). A helyismereti állományba magától értetıdıen bekerülhetnek az albumok, akárcsak a diafilmek (kockák vagy tekercsek) és a hologramok (továbbá az írásvetítı fóliák). A gyarapításnál döntı kritérium a téma, vagyis a helyi jelleg – ehhez képest a mővészi színvonal másodlagos. A zenei, ének- és beszédhangokat rögzítı hangfelvételek csoportjából a helyismereti állományba leggyakrabban (olykor kizárólag) a történetileg változó technikával született hanglemezek és hangszalagok (esetleg fonográf hengerek) kerülnek. Helyi tartalommal vagy a helyi rendezvényekrıl készült, kereskedelmi forgalomba hozott és a belsı felhasználásra készült felvételek egyaránt a győjtés tárgyát képezik, miként a helyi rádió (rádiók) hangszalagra rögzített mősorai is. Külön figyelmet igényelnek a vakok számára készített, helyi tartalmú vagy helyi kiadványként közreadott hangos könyvek és hangos újságok. Az utóbbi idıben lendült fel a lokális jellegő videokazetták könyvtári győjtése. A kép- és hanganyagot egyaránt tartalmazó dokumentumok iránti érdeklıdés számottevıen emelkedik. Az önkormányzati könyvtárak hivatottak a kábeltelevíziók mősorainak ırzésére is. Ma még ritka a hazai könyvtárakban a helyismereti tartalmú videolemez. Az adott helyrıl szóló vagy ott játszódó, továbbá az itt készített, forgatott mozgófilmek (pergıfilmek) könyvtári győjtése hazánkban alig terjedt el. A helyi közremőködıket inkább bibliográfiailag veszik számba. Ez elsısorban a technikai feltételek (kellı helyiség és vetítıgép, az idınként elengedhetetlen átjátszás lehetısége) és a tradíciók hiányával magyarázható, de hozzájárultak a kezelés nehézségei is. A régi anyag nehezen szerezhetı be, és az új darabok felkutatása is sok utánajárást igényel. Egyébként bármely fajtájuk – a dokumentum-, az ismeretterjesztı, az oktató-, a reklám- és a játékfilm stb. – egyaránt a tevékenység tárgya lehet, bármilyen fizikai jellemzıi (fekete-fehér vagy színes, néma vagy hangos, széles vagy keskeny) legyenek is. A helyismereti állományban helyet kapnak az eredeti dokumentumokat helyettesítı másolatok is. A korábbi folyóiratok és fıleg a hírlapok pótlására szolgálnak a mikrofilmek, leginkább a tekercsek, ritkábban a mikrolapok (mikrofishek). Ilyenformán viszonylag csekély befektetéssel és olcsó berendezéssel lényegében az ország bármely pontján hozzáférhetıvé válhatnak a helyi lapokban rejtızı információk. Sokáig a fotózás volt a beszerezhetetlen lokális dokumentumok lemásolásának egyetlen módja (nem számítva az eredeti formától elütı gép- vagy kézírást), többnyire az eredeti nagyságban. A reprográfia fejlıdése hozta magával a lényegesen olcsóbb fénymásolás (eredeti nagyságban vagy szemmel jól olvasható kicsinyítésben) elterjedését. (Ma már mikrofilm-leolvasókhoz épített fénymásolók is vannak.) Különösen hasznos forma a helyi vonatkozású cikkek, olykor a könyvrészletek és a képi ábrázolások visszamenıleges és kurrens beszerzésében. Hangfelvételek, videokazetták és mozgófilmek másolatai szintén lehetnek a helyismereti győjteményben. Ma már bármely típusba tartozó helyismereti dokumentumok digitális másolataira is gondolhatunk; részben a hiányzó eredetiek helyettesítésének, részben a meglévı darabok fokozott védelmének céljával. Viszonylag új kelető dokumentumtípus a számítógépes adathordozó (megnevezése sem egységes: használatos a digitális vagy elektronikus dokumentum megnevezés is). Mára két alapvetı változatuk alakult ki; közös vonásuk, hogy csak számítógéppel olvashatók. Egyfelıl a közeli (vagy helyi) eléréső dokumentumok: CD, CD-ROM, DVD stb., vagyis az ún. materiális formát öltı megjelenések. Másfelıl a távoli eléréső dokumentumok, vagyis a csak hálózaton (on-line) olvasható információk (adatbázisok, weblapok, elektronikus folyóiratok és hírlapok stb.). Nem nehéz megjósolni, hogy már a közeli jövıben újabb változatokkal számolha-

24

tunk. S az is bizonyosra vehetı, hogy a helyi információk, dokumentumok megindult digitalizálása a technikai fejlesztés folytán felgyorsul, tehát ezek mind nagyobb hányada lesz hozzáférhetı számítógépes adathordozón. Már napjainkban is észlelhetı, hogy tartalmilag mihamar értelmét veszti ez a megkülönböztetés, hiszen jóformán mindegyik korábbi információhordozónak (dokumentumféleségnek) van elektronikus (digitalizált) változata.

25

A HELYISMERETI ÁLLOMÁNY GYARAPÍTÁSA

A helyismereti tevékenységnek a gyarapítás az a mozzanata, amikor az elızı fejezetben vázolt győjtıköri szempontok alapján az állomány ténylegesen kialakul, fejlıdik.

A helyismereti gyarapítás alapelvei Már történt rá utalás, hogy a viszonylag fiatal könyvtárakban és különösen azokban, amelyek most szervezik meg a helyismereti győjteményt, elsıdlegesen a kurrens gyarapításra kell súlyt fektetni. Ha következetes a munka, évek múltán szép, hézagmentes állomány formálódik. Természetesen a retrospektív, visszamenıleges beszerzés szintén nagyon fontos, fıleg ott, ahol számottevı a régi anyag, vagy nincs más, a régebbi dokumentumokat ırzı könyvtár. Az állományépítés nélkülözhetetlen segédeszköze a dezideráta-jegyzék. A helyismereti győjteménybıl hiányzó dokumentumokról vezetik: általában külön a korábban megjelent mővekrıl, lapszámokról stb., és külön a kurrensen beszerzendı anyagról, bár össze is vonható a két csoport. Jól bevált a könnyen mozgatható, cserélhetı kartoték-rendszer; újabban ezt a listát is számítógépen rögzítik, hiszen ugyanazokat az elınyöket kínálja. A nyilvántartást folyamatosan karban kell tartani. A gyarapítás és a feltáró munka szoros kapcsolatban van egymással. Hiszen megfelelı győjtemény nélkül megfelelı feltárás sem végezhetı, ugyanakkor éppen a feldolgozás során derülhetnek ki az állomány hiányai. A kölcsönösség érvényesül a győjtés és a használat, a tájékoztatás viszonyában is. Nemcsak a győjtıkört, hanem a tényleges gyarapítást is célszerő összehangolni az egyes településeken, az egyes megyékben, továbbá a könyvtárak és a közgyőjtemények között; egyrészt a felesleges párhuzamosságok elkerülése, másrészt – és ez a döntı – a hézagmentes beszerzés érdekében. Lényegi igény ugyanis, hogy ne maradjon ki a győjtésbıl a helyismereti dokumentumok, információk egyetlen típusa, tartalmi területe, szelete sem. Gyakran a konkrét egyeztetésekre is szükség van: például egy könyvaukció elıtt, egy hagyaték felajánlásakor, egyedi lapszámok felbukkanásakor. Kölcsönösen elınyös lehet a megyei és a többi önkormányzati könyvtár együttmőködése a gyarapításban. A megyei könyvtár az utóbbiak javára lemondhat bizonyos dokumentumok ırzésérıl (pl. aprónyomtatványok, lapkivágatok); eleve rendelhet számukra is; átengedheti a fölös példányokat; felhívhatja a figyelmet az újonnan megjelenı vagy felbukkanó kiadványokra, cikkekre, hangfelvételekre stb.; tájékoztatást nyújthat az antikváriumi lehetıségekrıl. A városi és községi könyvtárak meg segíthetnek az adott településen közreadott kurrens dokumentumok beszerzésében, továbbá a retrospektív gyarapításban.

A gyarapítás módjai és forrásai A könyvtári állománygyarapítás általánosan ismert módjai, forrásai és módszerei alkalmazhatók a helyismereti gyarapításban is, de ezek némileg eltérıen jelentkeznek e területen, a mindennapok során sajátos problémák vetıdnek fel.

26

A megyei könyvtárak és a Fıvárosi Szabó Ervin Könyvtár helyismereti győjteményeinek egyik legfontosabb gyarapodási forrása a kötelespéldány-szolgáltatás. Elıször a 2/1960. sz. mővelıdésügyi miniszteri rendelet írta ezt elı. Majd több módosítás született, ezek közül fıleg az 1977-ben és 1986-ban kibocsátott miniszteri rendelet emelendı ki. A kormány legutóbbi, 60/1998. sz. rendelete megújította, és részben kiegészítette azt a mintegy negyven esztendeje meglévı kötelezettséget, amely szerint bármely (legalább hetven példányban közzétett), az adott megyében (a fıvárosban) elıállított és nyilvánosságra szánt dokumentumból egy-egy példány illeti meg a megyei (a fıvárosi) könyvtárat. A gyakorlatban azonban súlyos problémát jelent, hogy a nyomdák (vagy más elıállító helyek, továbbá az áttételesen felelıs kiadók) egy része még mindig nem veszi komolyan a kormányrendelet elıírásait, és nem küldi meg termékeit, olykor még felszólításra sem. Különösen nehéz a kisvárosi, községi, kerületi és az intézményi, iskolai lapok felderítése és beszerzése. A megyei könyvtárak továbbra is részt vesznek – a rendelet és az Országos Széchényi Könyvtár meghagyása alapján – a kötelespéldány-szolgáltatás ellenırzésében, de igazi szankciókat nem tudnak alkalmazni. Valamelyest enyhíti a feszültséget, hogy néhány város, község önkormányzati képviselıtestülete, polgármesteri hivatala, illetve néhány nagyobb intézmény igazgatósága saját kiadványaiból rendszeresen juttat (térítésmentesen) egy példányt a település, illetve az intézmény könyvtárának. Más természető gond, hogy más megyékben, sıt az országhatáron kívül szintén közzétesznek az adott helyre vonatkozó dokumentumokat. A vásárlás mind a kurrens, mind a retrospektív gyarapításban nélkülözhetetlen forma; az elıbbiben sajátos válfaj az elıfizetés. A frissen megjelenı helyismereti dokumentumok egy része kereskedelmi forgalomba kerül, másik része viszont közvetlenül a kiadótól (vagy a gyártó cégtıl) vásárolható meg. A tájékozódásban az Új könyvek c. tanácsadó folyóiratra, a periodikumok (fıleg a könyvkereskedelmi folyóiratok) híradásaira és ismertetéseire, a szórólapokra és a kiadói reklámfüzetekre, a hirdetésekre, továbbá a Magyar Nemzeti Bibliográfia szériáira és más bibliográfiákra támaszkodhatunk. Sokat segíthetnek a személyes információk, így az olvasók jelzései is. A folyóiratokra és hírlapokra rendszerint elı lehet fizetni, akárcsak a lapkivágatokra. Újabban a könyvkiadásban is feléledt ez a forma. Bonyolult feladat a külföldön kiadott helyismereti dokumentumok beszerzése; e téren nem nélkülözhetık az intézményi kapcsolatok és a személyes összeköttetés. Még elektronikus formában, interneten is nehezen kezelhetık a szomszéd országok nemzeti bibliográfiái, ezért biztosabb forrásnak bizonyul az Új könyvek c. folyóirat, amely ugyanezen országok magyar nyelvő kiadványainak egy részérıl is referál. A nyugat szórványmagyarság lokális dokumentumairól még nehezebb tudomást szerezni, ezért nemegyszer elkésünk a rendeléssel, mert közben a kurrens példányok elfogynak. A visszamenıleges gyarapítás során célravezetı az antikváriumok rendszeres látogatása és jegyzékeik lelkiismeretes átnézése, (esetleg vállalják a dezideráta-nyilvántartásunk folyamatos figyelését is), valamint a mind gyakrabban megrendezett aukciókon (árveréseken) való részvétel. Az utóbbiakon nemcsak könyvek, hanem periodikumok (évfolyamok, számok), aprónyomtatványok, képek, kéziratok, kották, hanglemezek stb. is elıfordulnak. A megyei könyvtárak régebben az Országos Széchényi Könyvtár által közrebocsátott fölöspéldányjegyzékek révén szintén hozzájuthattak egy-egy könyvhöz, folyóirat-évfolyamhoz; újabban a Könyvtári Intézet honlapjáról bármely könyvtár tájékozódhat. A pénzügyi szabályok betartásával vásárolhatunk magánosoktól: akár egy-egy darabot, de teljes vagy részleges győjteményeket, hagyatékokat is; ügyelni kell viszont a korrekt kapcsolatra, a vételár helyes megállapítására, és lehetıleg tartózkodni az ún. árukapcsolás elfogadásától. Nem zárható ki a hulladékgyőjtı helyek idınkénti meglátogatása sem. Olykor elıfordul, hogy a könyvtár helyismereti állománya ajándékozás útján bıvül. E körbe tartoznak a szerzıi és kiadói tiszteletpéldányok is. Fontos forrás a félig-publikált dokumentu-

27

mok (fıleg az önkormányzati testületek, a pártok, az egyesületek anyagai), a kéziratok, a helyi rádió és kábeltelevízió hang- és videofelvételei, az iskolai, vállalati, kisvárosi stb. lapok beszerzésénél. Sokat segíthet a kellı marketing, és még inkább a helyismereti különgyőjtemény hozzáértı gondozása. Vagyis az ajándékozónak tudni kell a győjtemény létezésérıl, és látnia kell, hogy az átadott dokumentumokat megfelelıen ırzik, azok bármikor hozzáférhetık. Az ajándékozás egyik változata ennek a hagyományozás. (Átvehetık letétbe is dokumentumok vagy hagyatékok. Viszont ilyenkor az anyag nem kerül a könyvtár tulajdonába, csak kezelésébe. A letét fokozott törıdést, figyelmet követel, ezért a könyvtárak többnyire ódzkodnak az elfogadásától.) Sajátos eset, amikor a könyvtár maga kezdeményezi ezt az aktust: olvasóitól, azaz a kutatóktól, hallgatóktól, diákoktól stb. kér gépiratot, különlenyomatot, fénymásolatot. Voltaképpen idesorolható a könyvtári fölös példányok ingyenes átengedése is. A csere szintén hagyományos, bár a lokalitás erıteljes jelenléte miatt kevésbé kiaknázható lehetıség a gyarapításra. Viszonylag gyakori az adott helységben a könyvtárak, társintézmények, valamint a megye különbözı településein mőködı könyvtárak között. Több évtizedes múltra visszatekintı és elég jól mőködı cserekapcsolat alakítottak ki a megyei könyvtárak: a hozzájuk köteles példányként vagy más úton beérkezett, de nem a megyéjükre vonatkozó dokumentumokat idınként elküldik egymásnak. A közelmúltban elıtérbe került a dokumentumok helybeli készítése (lapkivágatok, fénymásolatok, fotók, diafilmek, hang- és videofelvételek, esetleg mozgófilmek forgatása, különféle információhordozók digitalizálása), illetve más cégeknél, netán magánvállalkozóknál készíttetése (pl. mikrofilmek, fénymásolatok, CD-ROM-ok és DVD-k, hangszalagok, videokazetták, esetleg diafilmek). A lokális lapok visszamenıleges beszerzésében óriási jelentıségő volt – és részben még ma is az – az Országos Széchényi Könyvtár 1969-ben indult mikrofilmezési akciója: folyamatosan filmre veszik a magyarországi (és a jelenleg határon túli területeken kiadott), továbbá a bárhol közzétett magyar folyóiratokat és újságokat, beleértve a helyi orgánumokat is; az eredeti filmekrıl másolat rendelhetı, viszonylag jutányos áron; külön kérésre eredeti felvételeket is készítenek. (Máshol is vannak mikrofilm-laboratóriumok.) Korábban más adathordozón közreadott és ma már eredetiben beszerezhetetlen dokumentumok kerülhetnek az állományba digitalizálással, amely szintén történhet helyben vagy megrendelésre. Nálunk is akad példa a nagy-britanniai kezdeményezés átvételére, amikor a megyei könyvtár fénymásolat-csomagot állít össze a kisközségi könyvtárak (esetleg iskolai győjtemények) számára.

28

A HELYISMERETI ÁLLOMÁNY KEZELÉSE

A könyvtári állomány kezelésének (nyilvántartásának, raktározásának, gondozásának) általánosan ismert szabályai érvényesek a helyismereti dokumentumokra is, a módszerek szintén alkalmazhatók e területen. Az eljárások azonban nem egységesek; a jogszabályokban elıírt kötelezettségeken felül mindegyik könyvtár a maga lehetıségei, felfogása szerint választ a kínálkozó megoldások közül. A helyismereti állomány sajátosságai is felvetnek néhány olyan kérdést, amelyekrıl indokolt szólni.

A helyismereti különgyőjtemény A közkönyvtárak széles körében elterjedt gyakorlat, hogy a helyismereti állományt teljes egészében vagy részben különgyőjtemény formájában kezelik. Az állomány többi részétıl való elválasztást több szempont indokolja. • A dokumentumanyag speciális jellege, különleges értéke: bizonyos dokumentumtípusok csak a helyismereti vonatkozások miatt kerülnek a könyvtárba, illetve elütı formai jegyeik miatt eleve külön kezelendık. • A fokozott védelem követelménye: a dokumentumok jelentıs része pótolhatatlan, egyedi darab, és az állomány muzeális jellegébıl is következik, hogy biztosítani kell a tartós megırzést. • A könnyebb, gyorsabb visszakeresés lehetısége. • A propaganda feladatok hatékonyabb megoldása: az állományt vagy egységeit, egyes darabjait egyszerőbben és érzékletesebben lehet bemutatni a látogatóknak, hatásosabb iskolai órákat lehet tartani stb. • A munka zavartalanabb megszervezése: a sajátos helyismereti tennivalók világosabbak, egyértelmőek, kevesebb zökkenıvel illeszthetık a könyvtári munkamenetbe. A különgyőjtemény mennyiségi mutatói óvatosan értelmezendık, mert a magasabb szám nem feltétlenül jelent minıségi többletet. Gondoljunk például az aprónyomtatványok és a könyvek lényegesen különbözı információs értékére. Tehát a darabszámok sokkal inkább a kezelési és nyilvántartási feladatok eltérı mennyiségét, semmint az információtartalmak arányát tükrözik.

A helyismereti dokumentumok nyilvántartása Mindmáig hatályban van a kulturális és a pénzügyminiszter 3/1975. számú együttes rendelete a könyvtári állomány ellenırzésérıl, vagyis a leltározás és a törlés szabályozásáról. (Ehhez együttes irányelv jelent meg a Mővelıdésügyi Közlöny 1978. évi 9. számában.) Eszerint minden könyvtári dokumentumról, tehát a helyismereti dokumentumokról is állománynyilvántartást (leltárt) kell vezetni. (Külön-külön gyarapodási és törlési nyilvántartást.) Nemcsak a jogszabály, hanem a könyvtári munka logikája is megköveteli, hogy valamennyi helyismereti dokumentumon szerepeljen az állománybélyegzı (amely a tulajdonba vételt jelzi) és a nyilvántartási (leltári) szám. Mivel sok-sok bosszúság, belsı konfliktus forrása, feltétlenül le kell szögezni, hogy a bélyegzés nem torzíthatja a könyvek, folyóiratok borító- vagy címoldalait, illusztrációit, nem gátolhatja az olvashatóságot, nem okozhat esztétikai károsodást. Ugyanez a helyzet az aprónyomtatványokkal, a térképekkel, az állóképekkel, a lemezek borítóival és kazettáival, és minden egyéb dokumentummal. Mint ahogy arról már szó esett, a helyismereti állományból avulás címén csak kivételesen törölnek, más okokból (természetes

29

elhasználódás, rongálás, lopás, beázás, tőz stb.) viszont igen. Az indokolatlan fölös példányok szintén törölhetık. Fokozott figyelmet követelnek a helyismereti állománynak azok a példányai, amelyek a 22/2005. NKÖM (Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma) rendelet értelmében muzeális jellegőnek minısülnek. Az elsı paragrafus pontosan meghatározza, felsorolja, mely könyvtári dokumentum tartozik ebbe a kategóriába: a) a középkori kódex vagy nyelvemlék, b) a középés koraújkori kézirat, c) az 1701 elıtt keletkezett nyomtatvány, d)-e) az 1851 elıtt Magyarországon megjelent vagy külföldi hungarikum. Továbbá f) mindaz, ami a jogszabály vagy a könyvtár győjtıköri szabályzata szerint végleges megırzési (archiválási) kötelezettséggel található a győjteményben. Hang-, kép-, film-, video- és elektronikus dokumentum szintén bekerülhet e csoportba, amennyiben a könyvtár (szükség esetén külsı szakértı bevonásával) úgy dönt, hogy megfelel a következı kritériumok valamelyikének: tartalmi vagy alaki szempontból jelentıs történeti értékkel bír; olyan kézirat, amelynek alkotója kiemelkedı szerepet töltött be; elıállítási technikájára, illetve tulajdonosára tekintettel tudományos értékő; különlegességnek vagy ritkaságnak számít. A könyvtárnak a muzeális dokumentumokról külön nyilvántartást kell vezetnie, részletes, a muzeális jellemzıket is feltüntetı leírással. Az imént az a)-e) pontban megjelölt példányok adatait, valamint a könyvtár nevét, címét és fenntartójának nevét, illetve az ezekben bekövetkezett változásokat be kell jelenteni az Országos Széchényi Könyvtárnak. Az adott könyvtár a muzeális dokumentumokat köteles épségben megırizni és megóvásukról gondoskodni, a szakszerő kezelésre vonatkozó elıírásokat külön szabályzatban rögzíteni. Nyilvánvaló, hogy a muzeális anyag csak helyben használható, és ha ez a használat az állagot veszélyezteti, akkor másolatot kell rendelkezésre bocsátani. A másolás, többszörözés csakis a könyvtár hozzájárulásával, a dokumentum védelmét legkevésbé veszélyeztetı módon és a szerzıi jog szabályainak figyelembe vételével végezhetı el.

A helyismereti dokumentumok tárolása és gondozása Amennyiben a könyvtár helyiségviszonyai megengedik, a helyismereti különgyőjtemény anyagát, különféle dokumentumait célszerő együtt, lehetıleg egy helyiségben vagy egymáshoz kapcsolódó szobákban tárolni. Szétdaraboltság esetén biztosítani kell az összeköttetést. A raktári jelzet mellett (fölött, alatt) feltüntetik a különgyőjtemény speciális jelét is. A speciális kód használata akkor is ajánlatos, ha a helyismereti dokumentumokat a raktári állomány egészében helyezik el. A helyismereti dokumentumok különleges értéke, többségük egyedi volta miatt nagyon fontos az állományvédelem. Gyakran felvetıdik a restaurálás (konzerválás, helyreállítás) szükségessége. A sérülékeny, törékeny példányok (pl. hanglemezek, mozgófilmek, videokazetták, nagymérető plakátok) fokozott védelmet igényelnek. Sok esetben óvni kell a nedvességtıl, portól, fénytıl, rovaroktól, rágcsálóktól, gombafertızéstıl, tőztıl stb. Némely dokumentumféleség, elsısorban a mikrofilm ırzése meghatározott klimatikus körülményeket (állandó hımérséklet, páratartalom stb.) követel, ezek garantálása azonban a hazai könyvtárak zömében nem lehetséges. Miután erre a munkafázisra különösen áll, hogy a gyakorlat lényegesen eltérı is lehet, a helyismereti állomány tárolásáról és gondozásáról érdemes kezelési szabályzatot írni. Célszerő mérlegelni:

30

• az anyag sajátos jellegébıl fakadóan alapkövetelmény a differenciálás, vagyis a raktározás, az állományvédelem, a használat stb. módszereit csakis dokumentumtípusonként lehet meghatározni; • a dokumentumfajtákon belül is körülhatárolandó, hogy az egyes példányokat hol helyezik el (melyik könyvtári egységben, szabadpolcon vagy zárt raktárban stb.); • a helyismereti különgyőjtemény dokumentumai mindig prézens jellegőek, azaz csak helyben használhatók. A helyismereti könyvek elsı példányainak a helye a különgyőjteményben van. Ha nincs ilyen, akkor is prézens anyagnak tekintik ezeket. Állományvédelmi szempontból elınyös, ha a főzött példányokat beköttetik, de a borító érintetlenül hagyásával. A füzetes évkönyvek, iskolai értesítık stb. közül több egymást követı szám is egybefogható, egyébként a kolligátum nem helyeselhetı. Különös gondot kell fordítani a régi magyarországi nyomtatványokra és a ritkaságokra. A folyóiratok és hírlapok egy-egy évfolyama tekintendı egy könyvtári, kötési egységnek, de ténylegesen akár egy-egy hónap, negyedév, félév számai is beköthetık. Az értékesebb egyes példányok, egyedi számok szintén állományba vehetık, éppen azok lokális jelentısége okán. İrzésükre a tékázás, a zárt papírdosszié ajánlott. A helyi lapok kezelése történhet a teljes periodikum-anyaggal együtt, de jobb, ha a helyismereti különgyőjteményben helyezik el ıket. A lapkivágatok tárolására leginkább az egyenkénti borítékolás vált be. A sorszámozott borítékokat dobozokban vagy szekrényfiókokban helyezik el. Követelmény az egyedi bibliográfiai leírás, mert a visszakereshetıség és a visszaosztás csak így lehet zökkenımentes. Az aprónyomtatványokat a legtöbb könyvtárban ún. önfeltáró rendszerben tárolják, elsıdlegesen vagy formai, vagy tartalmi csoportosításban; a megyei könyvtárakban inkább a földrajzi tagolás a kiindulás. Természetesen mindegyik külön leltári számot kap, de rendszerint sommás nyilvántartást vezetnek róluk, kivéve a vásárolt anyagot. Az atlaszokat és a kereskedelmi forgalomban vásárolható, hajtogatott térképeket a könyvekkel együtt kezelik, a nagyobb mérető térképlapokat függesztve, fektetve vagy göngyölve raktározzák. Az utóbbiak elrendezése lehet földrajzi vagy/és idırendi. A bekötött kották és kéziratok (szakdolgozatok, disszertációk, pályamunkák stb.) szintén könyvnek minısülnek. A leveles kottákat, kéziratokat és többnyire a félig-publikált anyagokat dobozokban, mappákban, dossziékban, szekrényfiókokban ırzik, általában önfeltáró rendszerben, ám olykor egyedi bibliográfiai leírásokkal katalógust építenek róluk. Az állóképek közül a képes levelezılapokat és a fotópapíron készült fényképeket eredeti formában, a kivágatokat, metszeteket, mőnyomatokat viszont általában kartonlapra ragasztva, majd dobozokba vagy szekrényfiókokba helyezve tárolják. A fotók negatívjait kis tasakokba teszik, és a pozitív mellett vagy külön dobozokban tartják. A diafilmek számára szabvány mérető dobozok kaphatók. A képek raktározása rendszerint önfeltáró rendszerben történik, az egyedi katalogizálás meglehetısen ritka. Bár nem ideális megoldás, a hangfelvételek olykor a könyvtár zenei részlegében kapnak helyet, ugyanis a lehallgatáshoz szükséges berendezések ott vannak. Néha a videokazettákat szintén ide (vagy a könyvtár videotárába) viszik. A helyes megoldás természetesen az, hogy – ha van – a helyismereti különgyőjteményben ırzik a lokális jellegő hangfelvételeket is. A mikrofilm-tekercseket mőanyag orsókon forgalmazzák és már a gyártó laboratóriumok szabványos alakú, kis papírdobozokba helyezik. A dobozok számára ugyancsak szabvány mérető fa- vagy vaslemez szekrények vásárolhatók. A fotó- és fénymásolatokat célravezetı az eredeti dokumentumtípushoz beosztani; a könyvrészletek is kezelhetık könyvként. A nyilvántartásban viszont mindenkor jelezni kell a másolat tényét. (Ezt egyébként a katalógusban is kötelezı feltüntetni, nehogy megtévesszük az olvasót.) A fénymásolatok élettartama ma még

31

bizonytalan. S egyébként is fokozott óvatosságra van szükség a raktározásnál, a használatnál: pl. mőanyagdossziékban a festék hamar kopik, ezért csak papír iratgyőjtıben vagy bekötve tároljuk ezeket. A számítógépes adathordozók közül hagyományos nyilvántartási és tárolási problémák a helyi eléréső dokumentumok esetében vetıdnek fel. A lemezen forgalomba hozott dokumentumok kazettákba kerülnek, olykor a könyvformátum utánzásával. A távoli eléréső dokumentumok nyilvántartása egyúttal a feltárást is jelenti; hacsak nem készítünk róluk lemez- vagy papírváltozatot.

32

A HELYISMERETI FELTÁRÁS

A sokrétő és színvonalas feltárás elıfeltétele annak, hogy a használók megfelelıen tudjanak tájékozódni a helyismereti dokumentumokról és a lokális információk eljussanak hozzájuk. A gyakorlat változatos, sokféle lehetıség kínálkozik, még a szabványok értelmezése, alkalmazása sem egyöntető, ráadásul a számítógépes programok használata is sok eltérést eredményez, ezért ajánlatos szabályzatba foglalni a célokat, megállapodásokat és a helyi elıírásokat. A könyvtári gyakorlatban különbséget teszünk a helyismereti győjtemény és a helyismereti dokumentumok feldolgozása között: az elızı az adott könyvtár állományát regisztrálja, az utóbbi túlnyúlik azon és a más könyvtárakban, közgyőjteményekben, netán magánszemélyeknél található dokumentumokról, információkról is tájékoztat. (Az önfeltáró rendszer érthetı módon csak az elsı változatban alkalmazható.) Ha a könyvtárnak van helyismereti különgyőjteménye, indokolt ennek állományát külön feltárni, illetve az integrált katalógusban a különgyőjteménybe tartozásra világosan utalni.

A helyismereti feltárás módjai és formái A lokális dokumentumok, információk visszakeresésére három feltárási mód, szint szolgál. • Az önfeltáró módszer: a győjtemények raktári rendjét úgy alakítják, hogy ez egyúttal a feltárás rendjét is biztosítja, azaz visszakeresés közben a használó vagy a könyvtáros magával a dokumentummal találkozik; nálunk elsısorban az állóképek és az aprónyomtatványok tárolásánál alkalmazzák. • A katalógus: az egyes dokumentumokról vagy részdokumentumokról (pl. cikkekrıl, hanglemezek egyes felvételeirıl) bibliográfiai leírás készül, és ezeket állítják, sorolják valamilyen rendbe. • A faktográfiai feltárás: a címadatokon túlmutató, mélyebbre hatoló, a dokumentumokban fellelhetı tényadatokat és egyéb információkat tartalmazza. Manapság formálódik egy negyedik szint is, jelesül a szöveges adatbázis, ahol az állományba vett dokumentum teljes szövegéhez (képi információihoz, hanganyagához stb.) hozzá lehet férni különféle keresı módszerekkel. Egyelıre vitatott, hogy ez feltárási mód-e vagy a tájékoztatás egyik formája. A hazai gyakorlatban a helyismereti feltárás formailag vagy kartotékon (cédulán), vagy számítógépen történik. (A füzetes megoldás már olyannyira elavult, hogy nem is érdemes róla szólni, a mikroformátumú katalógus pedig nálunk nem honosodott meg.) Mindkét változat egyaránt alkalmas katalógusok és faktográfiai adattárak építésére. A megszokott, könnyen kezelhetı, különösebb anyagi befektetést nem igénylı kartoték még mindig gyakori, de fokozatosan tért hódít a számítógépes feltárás és belátható idın belül feleslegessé teszi a cédulákat. A feltárásnál célszerő a használói igényekbıl, szokásokból kiindulni és törekedni a gyors visszakeresés és az azonosítás lehetıségének megteremtésére. Mindhárom módnál és mindkét formánál alapvetı követelmény a kurrensen beszerzett anyag mielıbbi katalogizálása vagy önfeltáró elrendezése, valamint az állomány retrospektív feldolgozásának teljessé tétele. Fokozott követelmény a többdimenziós feltárás. A cédulakatalógusokban ez a bibliográfiai leírás több kartotékon történı behelyezésével oldható meg. Egy ideig kísérleteztek a

33

fénylyukkártyás megoldással, de ezeket a számítógép végképp kiszorította. Módszertanilag az alábbi elvárások fogalmazhatók meg: • a megbízhatóság: a győjtemény vagy a dokumentumok kijelölt körének teljes feltárása, a lényeges információk kiemelése, az ellenırizhetıség és a visszakereshetıség; • a pontosság: helyes, hiteles információk közlése; • az egységesség: egy-egy feltárási módon, eszközön belül a következetesség elvének érvényesítése.

A helyismereti katalógusok A katalógusok szerkesztése A helyismereti katalógusok egyrészt megegyeznek a könyvtári katalógusok közismert, általános típusaival (leíró, szisztematikus, tárgyszó, tárgyi, földrajzi, sorozati stb., rendeltetés szerint: szolgálati, olvasói, raktári), másrészt vannak sajátos, csak a helyismereti győjtemény dokumentumairól (pl. a helyi kiadványokról vagy/és a helyi nyomtatványokról, a plakátokról, a helyi személyek életrajzairól, a helyi vonatkozású szépirodalomról) tájékoztató módozataik is. A katalógusok közvetlen (tartalmi, kronológiai, személyi, testületi, tárgyi) és közvetett (a helyi kiadványokról, a helyi szerzık munkáiról stb.) információkat szolgáltathatnak az adott helyre vonatkozóan. Korábban az volt a szokás, hogy a helyismereti különgyőjteményrıl, továbbá az egyes dokumentumfajtákról vagy információcsoportokról külön-külön egyedi katalógusokat építettek. Kísérletként elıfordult az összevont változat is, mindenekelıtt a könyvtáron kívüli anyagot is kontrolláló bibliográfiai kartoték. A számítógép könyvtári alkalmazása elıtérbe állította az egységes, más szóval integrált katalógust, amikor egyetlen bibliográfiai adatbázisban szerepel az állományról készített valamennyi leírás, és csak a belsı tagolás vagy a speciális kód különbözteti meg egymástól az egyes állományrészek dokumentumait. A helyismereti katalógusok tételeinek (rekordjainak) megalkotása a bibliográfiai leírás nemzetközi szabványaihoz igazodik, ám azok konkrét alkalmazásában – leginkább a számítógépes programok kényszerítı hatására – lehetnek és vannak eltérések. Mindazonáltal ismerni kell az ún. régi szabványokat is, különösen, ha még nem történt meg a korábbi cédulakatalógusok konvertálása. A lokális dokumentumok feltárása közben gyakran felvetıdnek olyan igények, amelyek szükségessé teszik a szabványos leírásokban nem szereplı információk regisztrálását is: pl. intézmények alapítási éve, szerzık és más személyek születési-halálozási dátumai. A helyismereti katalógusban különösen fontos a személynevek pontos azonosítása, a testületi nevek változásainak követése, az egyforma alakban használatos földrajzi nevek megkülönböztetése stb., ezért mindezek jelzésére szintén szükséges lehet többletadatok bevitele. Fontos lehet az annotáció, valamint a személy-, testületi és földrajzi nevek egységesítése folytán nagy jelentıségük van az utalóknak. A különféle dokumentumtípusok katalogizálása A legtöbb könyvtárban az egyes dokumentumfajtákról külön-külön katalógust szerkesztenek, és számítógépen így integrálják ıket. Elöljáróban megállapítható: a fotó- és fénymásolatok az eredeti dokumentumtípussal azonos módon tárandók fel; a félig-publikált anyagok attól függıen, hogy melyik dokumentumfajtával együtt kezelik ıket; a digitalizált adathordozókat rendszerint az eredeti dokumentumtípussal együtt katalogizálják, az eredeti számítógépes dokumentumokról viszont lehet külön katalógust is építeni.

34

A könyvek feltárása során sajátos eljárást alakíthatunk ki a könyvrészletek regisztrációjára. • Valamennyi mő, amelyikben bármilyen, az adott helyre vonatkozó, arról szóló információ található, katalógustételében (rekordjában) utalunk a helyi jellegre, de csak egy szimpla jelöléssel (kóddal, szóval), közelebbi felvilágosítás nélkül. • A résztanulmányokról, az átfogó részletekrıl (mint részdokumentumokról) analitikus leírást készítünk, és ezek is bekerülnek a katalógusba. • A könyvben elıforduló szórványinformációkat szintén elemzıen tárjuk fel, mégpedig úgy, hogy a könyvrıl készült leírás annotációjában jelezzük a szóban forgó oldalakat és helyi vonatkozásokat. A helyi periodikumokról rendszerint az általános folyóirat-katalógusban szolgáltatnak információkat, de több könyvtárban külön helyismereti katalógust is szerkesztenek. S ebben jóval részletesebb felvilágosítást nyújtanak az egyes lapokról. Használói kívánalom a lapszámokig lemenı feltárás, azaz a hiányok, sıt a hibás példányok, továbbá a mellékletek, különszámok, mutatványszámok stb. jelzése. A leírásban kiemelendı a helyi jelleg (kiadó, nyomda), a szerkesztı(k) neve, esetleg a jelesebb munkatársak felsorolása (hiszen nem egyszer miattuk érdeklıdnek a lap, a lapok iránt). Helyes, ha a kiadvány típusát, fajtáját, állapotát (kurrens, netán megszőnt), nyelvét, címváltozatait, periodicitásait (esetleg azok változásait) is közlik. A mikrofilmek tételeinek megalkotásánál elengedhetetlen néhány, a formára utaló kiegészítés. Mindenekelıtt jelezni kell, hogy mikrokiadványról van szó, továbbá fel kell tüntetni a tekercsek és kockák számát, a film szélességét, az egyes tekercsek pontos tartalmát. Ha mikrofilmlapról van szó, akkor a lapok számát és méretét kell szerepeltetni. Mivel a mikroformák nálunk elsısorban a sajtóanyagot pótolják, a tételeknek (rekordoknak) a folyóirat-katalógusban van a helyük. (Ha könyvrıl vagy más dokumentumról készült mikrofilm, akkor természetesen ott.) Az atlaszokat és a hajtogatott térképlapokat, továbbá a kötetes kéziratokat, kottákat a könyvek katalógusában tárják fel (a típusra utaló jelöléssel). A leveles dokumentumokról rendszerint nem készül egyedi bibliográfiai leírás, tehát az önfeltáró rendszert alkalmazzák. Az aprónyomtatványokat szintén önfeltáró rendszerben tárolják, de néhol a kisnyomtatványok bizonyos csoportjairól – leginkább a plakátokról – külön katalógust szerkesztenek. Újabban számítógépen is próbálkoznak az aprónyomtatványok regisztrációjával. A helyismereti hangfelvételek és mozgófilmek, újabban a videokazetták bibliográfiai adatai rendszerint a szóban forgó dokumentumtípusokról szerkesztetett katalógusokba kerülnek, a megfelelı szabványok alkalmazásával. Egyfelıl gyakoriságuk, másfelıl a sajátos tartalmi problémák miatt indokolt külön is foglalkozni a helyismereti kép- és cikk-katalógusok szerkesztésével. A képkatalógus A kép- vagy ikonográfiai katalógus elsısorban a könyvekben, folyóiratokban, újságokban, alkalmasint az egyedileg leírt aprónyomtatványokban, esetleg a levéltári iratok között fellelhetı képi ábrázolásokról (fotókról, rajzokról, reprodukciókról stb.) készül. Természetesen más állóképek (képes levelezılapok, eredeti fotók, diakockák stb.) adatai is bekerülhetnek, ez azonban a magyarországi könyvtárakban még legfeljebb kísérletként fordul elı. Az elsı lépés a feldolgozandó könyvek és idıszaki kiadványok számbavétele, majd a sorrend megállapítása. A periodikumok közül elınyben részesítendık a képes lapok és a helyi újságok képes mellékletei. A válogatás viszonylag egyszerő feladat, mert a helyi kötıdésen kívül az egyetlen szem-

35

pont a képi ábrázolás információtartalma, tájékoztató értéke. Hasznos a festmények és grafikák reprodukcióinak feltárása is, mert lehet, hogy közben az eredeti elveszett vagy elkallódott, vagy csak nehezen hozzáférhetı. Ha a kép rossz minıségő, akkor a leírásban indokolt utalni erre a tényre. A katalógustételben (rekordban) összevonhatók ugyanazon kép különbözı közlései, de semmiképpen sem ugyanazon tárgy, személy stb. különbözı ábrázolásai, fényképei. Bár a képek bibliográfiai leírása nem egységes, bizonyos elvek kikristályosodtak. A tételben (rekordban) a következı azonosító adatokat mindenképpen szerepeltetni kell: cím (ha nincs képaláírás, szögletes zárójelben ún. fiktív címet adunk), szerzı (alkotó), keletkezés éve (ha kideríthetı); a forrásdokumentum adatai: közlés helye (szerzıi, cím és megjelenési adatok); a kép (vagyis a részdokumentum) helye a forrásdokumentumban: nagyon fontos az oldalszám feltüntetése, mert ugyanazon objektumról, személyrıl, eseményrıl egy-egy könyvben vagy lapszámban több képet is hozhatnak. Az annotációban indokolt feltüntetni az alábbi információkat: a kép jellege, mőfaja, mérete, színezése, esetleg tájolása. A tartalmi ismertetés szintén itt történik: pl. milyen létesítmények vagy kik láthatók rajta. A könyvtáros nem vállalkozhat mővészi értékelésre, tehát az esztétikum a leírásnál mellızendı szempont. A képkatalógus kartoték formájánál helyileg kialakított témarendet alkalmaztak (esetleg kombinálva a földrajzi csoportosítással), néhol tárgyszó-katalógust szerkesztettek a képekrıl. A számítógépes adatbázisban mindennek nincs jelentısége. A cikk-katalógus A cikk-katalógus építését az a felismerés vezérli, hogy az adott hellyel kapcsolatos információk zömét (már csak a mennyiség miatt is) a helyi sajtó és az ún. országos vagy regionális lapok helyi tartalmú írásai hordozzák. Magas a hírlapcikkek történeti forrásértéke is, hiszen az eseményekkel egyidejőleg keletkezett dokumentumok gazdag tényanyagot közölnek, és a korszellemet tükrözik. Ezeknek az információknak a számbavétele, az olvasók, kutatók tájékoztatása megkerülhetetlen feladata a könyvtáraknak. A helyismereti cikkek feltárása számos elvi és gyakorlati kérdést vet fel; talán a legtöbbet vitatott téma a helyismereti szakirodalomban, szóbeli tanácskozások egész sorát rendezték róla. Elvileg minden olyan közlemény feltárandó, amely alkalmas arra, hogy a kutatóknak, az érdeklıdıknek (ideértve a késıbb korok könyvtárhasználóit is) segítséget adjon az adott hely múltjának és mai életének megismeréséhez, értékeléséhez. A könyvtárosok viszont óhatatlanul szembekerülnek három gyakorlati problémával: mibıl merítsenek (vagyis milyen periodikumokat tárjanak fel); mit vegyenek fel (azaz mi tekinthetı „alkalmas”-nak); hogyan regisztrálják a kiválasztott adatokat. A megoldás módozatairól heves szakmai viták folynak, és ezek valószínőleg sosem szőnnek meg. A tapasztalatok szerint különbség teendı – noha a határvonal minden esetben viszonylagos – az országos és a helyi sajtótermékek, valamint a folyóiratok és a hírlapok feltárása között, és más-más kérdéseket vet fel a kurrens és a retrospektív feldolgozás. Továbbá (talán ezt kellene elsı helyen említeni) eltérés tapasztalható a helyi állományban lévı és a máshol fellelhetı, ırzött lapok cikkeinek regisztrációja között. Az országos és a helyi periodikumok között a határvonal viszonylagos, és léteznek regionális lapok is. A városi és községi könyvtárakban a megyei újság vagy folyóirat helyinek minısül. Mindenképpen hangsúlyozandó, hogy a helyi sajtó nem egyenlı a vidéki sajtóval, hiszen a fıvárosban is sok helyi lap (kerületi újság, iskolai, intézményi és vállalati lap stb.) jelenik

36

meg. Az országos érdekő, országos terjesztésre szánt lapokban a helyismereti közlemények elıfordulása esetleges és ritka. Ha egy adott hely szemszögébıl nézzük, hasonló a helyzet a más megyékben vagy városokban kiadott helyi orgánumokkal, valamint – részben – a regionális lapokkal. Mindebbıl következıen ezeknek a periodikumoknak a rendszeres figyelése, illetve retrospektív feltárása, közelebbrıl az adott helyre vonatkozó cikkek leírása fontos, ám a lapok hatalmas mennyisége miatt nagyon nehéz és roppant idıigényes feladat. Természetesen csak a helyismereti cikkanyagot regisztrálják ezekbıl. A helyi jelzı elsısorban arra utal, hogy egy-egy periodikum a település, a megye, a kerület, az üzem, az intézmény stb. lakosainak informálását szolgálja, a kiadó csak e körülhatárolt közegben forgalmazza, a közzétett ismeretek zöme helyi vonatkozású. Kissé tágabb értelmezésben az adott helyen kiadott országos vagy regionális folyóiratokat, netán újságokat is magában foglalja. A könyvtárak helyismereti feltáró munkájában szükségszerően az elıbbi csoport minısül elsıdlegesnek. A könyvtárak vagy eredetiben, vagy mikrofilmen, vagy fénymásolatban, újabban digitális másolatban ırzik ezeket a lapokat. A hiányok is pótolhatók, munkamegosztás is kialakítható a feltárásban. A folyóiratok és az újságok megkülönböztetése sem mindig könnyő, vannak átmeneti típusok. A folyóiratok közleményeinek információtartalma általában olyan értékő, hogy a válogatás szükségessége szinte fel sem merül, csupán a helyi kötıdés tényét kell megállapítani. Az igazi probléma: az országos lapok felderítése, megszerzése és átnézése. Ezzel szemben az újságok (fıleg a helyi napi- és hetilapok) feldolgozásánál a legnagyobb gondot a cikkek nagy mennyisége, rendkívül differenciált információs értéke, valamint a szelekció ebbıl fakadó kényszere okozza. A kurrens feltárás egyszerőbbnek látszik: könnyebb a szervezés, az információk frissek, ugyanakkor jóval kockázatosabb a válogatás (nincs ún. történelmi rálátás), és szervezési gondokat okoz a feszített feldolgozási tempó. A retrospektív feldolgozás elınye: megbízhatóbb a válogatás, az ütemezés nem olyan feszített, ugyanakkor a címadatok pótlása idıigényesebb, és riasztó a lapok nagy mennyisége. Az információk szóródása már-már áttekinthetetlen. A számba jöhetı sajtótermékek felmérése sem könnyő. A helyi könyvtárak állományában a régi országos lapoknak csak töredéke van meg. A Magyar Folyóiratok Repertóriuma, majd az ennek helyébe lépı MNB Idıszaki Kiadványok Repertóriuma (adatbázis formájában: IKER) nem vállalta a helyismereti cikkek feltárását, csak szórványosan, esetlegesen vettek fel ilyen közleményeket. S egyébként is hiányos volt. Ezért többször felvetıdött az országos összefogás gondolata, de ezek vagy félbeszakadtak, vagy kudarcot vallottak. Még a megvalósítás kezdetéig sem jutott el a legígéretesebb kezdeményezés, az idıszaki kiadványok országos összefogással történı, teljességre törekvı (még a szépirodalmi közleményekre, recenziókra is kiterjedı), számítógépen épített cikkadatbázis javaslata. Azaz voltaképpen valamennyi könyvtár maga próbálja feltárni az adott megyére, városra vonatkozó összes cikk adatait, szükségszerően hézagosan. A legutóbbi országos vállalkozás, az Országos Széchényi Könyvtárban 2008 elején beindított HUMANUS (Humántudományi Tanulmányok és Cikkek Adatbázisa) elnevezéső központi szolgáltatás a nyomtatott és elektronikus idıszaki kiadványok cikkeinek, a nyomtatott és elektronikus tanulmánykötetek, konferenciaanyagok tanulmányainak, valamint az idıszaki kiadványokban megjelent könyv- és egyéb dokumentumismertetések számbavételét tőzte ki célul, jelesen a humán- és társadalomtudományok körébıl, eleve több könyvtár összefogásával, amelyhez további könyvtárak is kapcsolódhatnak. Az adatbázisnak van egy Helytörténet címő rovata is, tehát ismét felcsillan a remény, hogy megvalósulhat egy jól mőködı országos kooperáció, legalább a tudomány- és ismeretágak egy adott körét illetıen, és ezeken a területeken a feltárt periodikumokban és poligráf mővekben közölt lokális részdokumentumok egy web-felületen

37

megtalálhatók lesznek. Sıt, ha elektronikusan jelentek meg, az adatbázisból link vezet hozzájuk, tehát a közlemények teljes szövege is elérhetı.

A helyi lapok csak helyben tárhatók fel. A megyei, városi és ritkán a községi könyvtárak a helyi orgánumok repertorizálására is vállalkoznak. A helyi hírlapok cikkeinek analitikus leírásakor számos tartalmi és metodikai kérdés vetıdik fel. A folyóiratokkal – mint említettük – ugyanakkor nincs sok gond. Több kísérlet tanulságai bizonyítják, hogy a hírlapi információk teljességre törekvı feltárása aligha valósítható meg. A kutatók egybehangzó véleménye szerint nem is érdemes ezzel próbálkozni, mert az ömlesztett teljesség voltaképpen nem segítség, hiszen ugyanazzal az adathalmazzal kell szembenézni, mint a lapokban. Más tartalmi okok is a szelekció mellett szólnak: a hírlapi információk egy része idıvel elavul, illetve máshol, könyvekben könnyebben fellelhetı, a közlemények jelentékeny hányadának csak az adott idıben és szövegkörnyezetben van kommunikációs tartalma (pl. hirdetések, folyamatosan zajló események) vagy tömeges voltukban rejlik az értéke (pl. rendırségi hírek, szociográfiai riportok), tehát az eredeti megtekintése a kutató részérıl elengedhetetlen. A válogatás, azaz annak eldöntése, hogy a helyi hírlapokból mit vegyenek fel, illetve mit hagyjanak el, a szokásosnál elmélyültebb mérlegelést és nagyobb gyakorlatot kíván. A helyismereti jelleg megállapításánál döntı kritérium a helyi vonatkoztatottság, és ez bizony sokszor csak rejtetten jelenik meg (fıleg a helyi személyeknél). Az információérték, a kommunikációs tartalom elbírálása szintén igen komoly feladat. Átfogó érvényő elhatározás kell a helyi szerzık nem helyi tartalmú írásainak felvételérıl, akárcsak bizonyos mőfajok, rovatok kizárásáról. Miután a válogatás szempontjai pontosan, szabványszerően aligha rögzíthetık, az átlagosnál nagyobb szerepe van a szubjektumnak: a könyvtáros ismereteinek, ítélıképességének, emlékezetének, gyakorlottságának és intuíciójának (megérzésének). A számítógép a válogatás felszínes kezelésére, sıt elhanyagolására sarkall, és ez súlyos hiba, mert a sok irreleváns információ leterheli a katalógust, a használó számára nem derül ki, milyen a szóban forgó cikk információs értéke. A válogatás fı szempontja, hogy a cikk közvetít-e helyismereti információt, ad-e támpontot a kutató (használó) számára; e tekintetben a terjedelem másodlagos. A szelekciónál figyelembe veendı, hogy egy-egy idıszakban más-más tematikai és minıségi arányok alakultak ki a helyi újságokban, és jó, ha ez a katalógusban tükrözıdik. A válogatás kritériumai is módosulnak az idık folyamán. Ezért elıny, ha a könyvtáros az átlagosnál több, behatóbb történeti ismeretekkel rendelkezik. A történeti kutatás és a könyvtári tájékoztatás tapasztalatai arra intenek, hogy célszerő különbséget tenni az újságok diakronikus és szinkronikus anyaga között. A diakronikus (vagyis a történeti jellegő) cikkek a hírlap megjelenéséhez képest korábban (még pontosabban: nem egyidejőleg) lezajlott eseményekrıl, folyamatokról tájékoztatnak; ezek katalogizálása okvetlenül szükséges, hiszen nem tudható, hogy egy-egy témáról, személyrıl, intézményrıl stb. melyik újság és mikor jelentetett meg érdemleges információkat. A szinkronikus, vagyis az egyidejő eseményekrıl, folyamatokról szóló közleményeket a korszakkal, az adott kérdéssel foglalkozó kutató vagy az iránt érdeklıdı olvasó katalógus nélkül is megtalálná, ráadásul szövegkörnyezetben; ez nem teszi feleslegessé a feltárást, de szigorúbb szelekciót enged, amit az írások igen-igen magas száma szintén megkövetel. Könnyebbé teszi a feladatot, ha a szinkronikus anyag katalogizálását összekapcsoljuk a kurrens eseménynapló vagy/és a retrospektív kronológia vezetésével, azaz a dátumokhoz köthetı adatokat csak az utóbbiban regisztráljuk. A könyvtárak a helyi hírlapok helyi tartalmú szinkronikus közleményei közül általában felveszik a megye, egy település vagy egy természetföldrajzi egység egészérıl szóló cikkeket, a

38

földrajzi környezetet vagy annak valamelyik szeletét bemutató munkákat; a társadalmi élet különbözı szektorairól (gazdaság, politika, kultúra, hitélet stb.) új és hasznosítható ismereteket (pl. statisztikákat) közlı írásokat; a helyi önkormányzat vezetı testületeinek határozatait (ha azok a lakosság széles körét érintik és hatásuk hosszabb idıre terjed); az adott helyen rendezett kongresszusokról, konferenciákról, tudományos ülésekrıl, vándorgyőlésekrıl készült, tartalmi kérdéseket is taglaló beszámolókat; a nevezetes helyi személyekkel és a kiemelkedı személyiségek helyi kapcsolataival foglalkozó publikációkat (interjúkat, nekrológokat, különös tekintettel az önéletrajzi szövegekre); az adott helyrıl írt vagy ott kiadott könyvekrıl, folyóiratokról, a helyi kiállításokról, hangversenyekrıl, színházi elıadásokról, tv- és rádiómősorokról stb. közzétett kritikákat; a helyi tartalmú (az adott helyrıl szóló, ott játszódó) szépirodalmi mőveket. Többnyire egyenkénti mérlegelés után döntenek az alábbiak bibliográfiai leírásáról: hosszabb hírek; sporttárgyú cikkek; társadalmi-politikai ünnepségek, nagygyőlések anyaga, politikusok látogatásai; az adott helyen rendezett konferenciákról megjelent beszámolók; a konkrét idıponthoz kapcsolódó eseményekrıl készült tudósítások. Rendszerint kizárják: a helyi kishíreket, a mősorokat, a családi és hobbi rovatokat, az ún. közérdekő közleményeket, az érdektelen, önreklámozó nyilatkozatokat, a sporthíreket, a hirdetéseket és a hirdetményeket. (A régi lapok óvatosan kezelendık, mert a hírrovataik fontos, tartalmilag igen értékes közleményeket is tartalmaztak.) A helyi lapokban gondot okoz a helyi és nem-helyi érdekő közlemények különválasztása. A nem-helyi nem azonos az országos vagy a nemzetközi tartalommal (ezeket nem veszik fel, a helyi lecsapódásukra, visszhangjukra, közvetlen helyi hatásukra vonatkozó cikkeket viszont válogatva igen). Nem, mert más megyékrıl, településekrıl is jelennek meg írások. Gyakori az országos és helyi vonatkozások keveredése is: pl. országos rendezvények az adott helyen, a híres személyiségek lokális kötıdései. Számos könyvtár a helyismereti cikkekrıl külön cikk-katalógust szerkeszt. Máshol az integrált katalógusba helyezik el a tételeket (rekordokat). Ha a lapkivágatokról egyedi bibliográfiai leírások készülnek, azoknak is a cikk-katalógusban van a helye, természetesen a jellegre utaló jelöléssel. A cikkek bibliográfiai leírása nyilvánvalóan a részdokumentumok leírására vonatkozó szabvány (vagy a program) rendelkezéseit követi. Mindazonáltal néhány további adat is beemelhetı: a szerzı neve lehetıleg teljes alakban (akkor is, ha a közleményben csak névjel vagy álnév szerepel), a sajtótermék (mint forrásdokumentum) címét nem szabad rövidíteni, a folyóiratoknál indokolt a kötetjelzés, a napi- és hetilapoknál a megjelenés dátuma és az oldalszám is okvetlenül közlendı. Mivel a lapközlemények címe és alcíme gyakran nem tükrözi a tényleges tartalmat, ezt indokolt az annotációban pótolni.

A faktográfiai feltárás lehetıségei A feltárás nem a bibliográfiai leírások szintjén történik: ténybeli adatokat, szemelvényeket írnak, másolnak ki és ıriznek. Eredetileg a helyismereti tájékoztatás házi segédleteként funkcionáltak, újabban a számítógépes adatbázisok elvileg bárhol elérhetık, hasznosíthatók. A faktográfiai adattár különösen ajánlható a helyismereti információk egy-egy szőkebb szeletében vagy a kisebb települések könyvtáraiban.

39

A ténybeli adatokat rögzítı vagy szöveges szemelvényeket tartalmazó faktográfiai eszközöknek számos változata, válfaja alakult ki. Ezek közül a hazai közkönyvtárak helyismereti gyakorlatában legkedveltebb mőfajokat tekintjük át. Az eseménytár kronológiai (idıbeli) információkat tartalmaz. Minden adatnak három alapeleme van: egy idıpont (év, hónap, nap), egy esemény (amely akkor történt) és egy hely (ahol történt). Négy fajtájával találkozunk: • kurrens eseménynapló: folyamatosan, napról napra vezetik az adott helyen lezajlott eseményekrıl, közvetlenül azok megtörténte után, gyakorlatilag velük egy idıben; • retrospektív kronológia: az adott hely teljes történeti kronológiáját vagy egy-egy korszak eseményeit foglalja össze, lineárisan vagy szinkronikus táblázatokban; • évfordulónaptár: egy pontosan körülhatárolt idıszakra (évre, hónapra stb.) elıre jelzi az esedékes évfordulókat, a naptári napok sorrendjében haladva; • perspektivikus eseménytár: a várható, tervezett eseményekrıl tájékoztat. A biográfiai (életrajzi) index a helyi személyekre vonatkozó legfontosabb, az azonosításhoz elengedhetetlenül szükséges információkat öleli fel: név (névváltozatok, álnevek), azonos neveknél megkülönböztetı jelzések, szavak; a születés és a halálozás helye, éve (esetleg hónapja, napja); foglalkozás, tisztség, munkásság területe stb. (vagyis amiért felveszik a jegyzékbe); a helyi kötıdés jellege (származás, mőködés helye stb.), idıpontja; a forrás, ahonnan bıvebb ismeretek szerezhetık róla. Néhol a fontosabb mővek (erısen rövidített leírással) és az illetı által szerkesztett periodikumok felsorolása szintén bekerül az adattárba. Élı személyeknél elınyös a munkahely és/vagy a lakcím, meg a telefonszám feljegyzése. A biográfiai indexet folyamatosan gondozni kell, kiegészítve az új vagy újonnan felbukkanó információkkal. Az életrajzi lexikonok az adott helyhez kötıdı jeles személyekrıl tartalmaznak az iménti biográfiai indexen jóval túlmutató adatokat, szócikk-szerő megfogalmazásban. Rendszerint válogatott, ritkábban teljességre törekvı bibliográfiai hivatkozásokkal egészülnek ki. (Az utóbbi esetben biobibliográfiáról beszélünk.) Sajátos változata a számítógépes adatbázis formájában viszonylag könnyen építhetı, szerkeszthetı életrajzgyőjtemény, amelyben a kiválasztott személyekrıl tanulmányok találhatók. Lassan-lassan nálunk is megszokottá válik a megyei vagy városi könyvtáros-kislexikon. A faktográfiai feltárás egyéb lehetıségeit e helyen csak erısen vázlatosan soroljuk fel: • statisztikai adatgyőjtemény: a különbözı helyeken található, ún. szórt statisztikai információkat győjti össze egy helyre; • címtár: kurrensen szerkesztik, azaz a mindenkori jelen adatait tartalmazza, általában témarendben; ma már üzleti vállalkozásban számos változata jelenik meg, ezért a könyvtáraknak csak a hézagpótló összeállításokra érdemes energiát fordítani; ezek közé sorolható a helyi (vagy megyei) könyvtárak címtára (minerva); • helyi győjtık nyilvántartása: olyan személyek adatbázisa, akik könyveket, mőtárgyakat, ásványokat és egyebeket győjtenek, és győjteményeik tudományos vagy közmővelıdési célra hasznosíthatók; • utcanevek mutatója: akkor igazán jó tájékoztatási segédlet, ha a mindenkori nevek mellett a régebbi elnevezéseket is regisztrálják, továbbá névmagyarázattal, helytörténeti és mővelıdéstörténeti adalékokkal egészítik ki; közeli rokonságban áll vele a történeti helynévgyőjtés; • irodalmi és történelmi emlékhelyek összeírása;

40

• genealógiai vagy származástani táblázatok (másként: családfák) a jelesebb, az adott hely életében meghatározó szerepet játszott családokról; • archontológiai lajstromok: a település vagy a megye múltbeli tisztség- és hivatalviselıinek (polgármesterek, fıispánok, püspökök, lelkészek, falusi bírók stb.) idırendi listája; • cégérek, cégtáblák tára. Külön említendık a szemelvény- vagy dokumentumgyőjtemények, amelyekkel fıként a kisebb könyvtárak gazdagíthatják információkészletüket az adott helységre vonatkozó szövegek, szemelvények, térképek, kották, képek, hang- és videofelvételek, filmrészletek kiírásával, kimásolásával, összegyőjtésével. Ugyanezt a nagyobb könyvtárak is megtehetik egy-egy szőkebb téma vagy egy-egy helyi személy esetében. A számítógépes technika fejlıdése lehetıvé tette a teljes szövegő helyismereti adatbázisok szerkesztését, fejlesztését is. Különleges feladat a könyvtárak számára a korábban megjelent vagy napjainkban megjelenı, de mutatóapparátust nem vagy csak részben tartalmazó helytörténeti-helyismereti könyvek utólagos indexelése. Kétségkívül idıigényes vállalkozás, de a befektetés hamar megtérül.

41

A HELYISMERETI ÁLLOMÁNY HASZNÁLATA

A társadalmi igények, szükségletek Örvendetes tényként állapíthatjuk meg, hogy a helyismereti információkkal kapcsolatos olvasói, használói igények ma már valamennyi településen jelentkeznek. A könyvtárakhoz egyre több és változatosabb kérdésekkel fordulnak, amelyeket fontos társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális érdekek, problémák szülnek. Kielégítésük anyagilag és szellemileg egyaránt nagy erıfeszítéseket, mind több idıt és energiát, egyre magasabb felkészültséget követel a könyvtáraktól, könyvtárosoktól. A konkrét kérések, kérdések koronként és helyenként is változnak: hol ez, hol az kerül elıtérbe, de mindig és mindenütt elsırendő követelmény a minél teljesebb és pontosabb válaszadásra való felkészülés, mindenekelıtt a történeti és jelenkori tájékozódást biztosító gazdag és hozzáférhetı győjtemény létrehozása, annak feltárása, továbbá a hagyományos és a számítógépes tájékoztatás lehetıségeinek megteremtése. A használói felméréseknél nem elsısorban a mennyiség az érdekes, hanem a minıség: az igények súlya, jelentısége. Tulajdonképpen három alapvetı kérdésre keressük a választ: kik, miért és mit keresnek a könyvtárakban. Ezeket a kérdéseket állította középpontba az MKE Helyismereti Könyvtárosok Szervezete is, amikor 2000 áprilisában és – megismételve – októberében, majd 2007 áprilisában néhány, reprezentatív mintavétellel az ország különbözı tájairól kiválasztott megyei és városi könyvtárban kérdıíves felmérést végzett a lokális dokumentumok és információk használatáról. Az elsı két alkalommal öt megyei és tíz városi, harmadjára öt megyei és tizenkét városi könyvtár kapcsolódott be az akcióba. A kérdıív az összehasonlíthatóság végett változatlan maradt. A 2000. áprilisi és 2007. áprilisi adatok valóban öszszevethetık (nyomtatásban is napvilágot láttak), és mivel gyakorlatilag egybeesnek a tapasztalati tényekkel, a felmérés eredményei általánosíthatók, legalábbis hazánk közkönyvtáraiban. A lokális információt igénylık között a nık aránya valamivel magasabb, mint a férfiaké. Mind az életkori, mind a foglalkozás szerinti megoszlás világosan jelzi az egyetemi-fıiskolai hallgatók dominanciáját (arányuk huszonhét-negyvenöt százalék körül mozog), és hozzájuk számítandók még a levelezı, esti és távoktatás idısebb résztvevıi is. Együttvéve hasonló hányadot tesznek ki az értelmiségiek különbözı csoportjai, bár a közelebbi kép számottevı eltéréseket mutat: a pedagógusok, az újságírók és természetesen a munkakörileg elmosódottabb kategóriát alkotó helytörténeti-helyismereti kutatók a legaktívabbak, ugyanakkor a mérnökök, mővészek, közgazdászok, önkormányzati tisztviselık, levéltárosok, muzeológusok és – kissé meghökkentı módon – a könyvtárosok alig-alig fordultak a vizsgált könyvtárakhoz. Jelentékeny mértékő a középiskolai diákok érdeklıdése is: a megyei könyvtárakban mintegy tizenöttizenhat, a városiakban kb. négy-hét százalék. Megközelítik ezt az arányt az általános iskolások is. Gyakori a nyugdíjasok (hatvankét év felettiek) jelenléte; szerencsére több esetben is jelezték, korábban mivel foglalkoztak. Meglehetısen ritkán kértek helyismereti szolgáltatást a vállalkozók, az agrártermelık, az alkalmazottak és a munkások. Az igények indítékai rendkívül sokrétőek – ez olvasható ki a kérdıívekbıl. A kérés célja szerint egyértelmően a tanulmányi feladatok vezetnek: egyetemi-fıiskolai évfolyam- és szakdolgozatok, általános és középiskolai dolgozatok, beszámolók; együttvéve a városi könyvtárakban negyvenhárom-ötven, a megyei győjteményekben ötvenkét-ötvenhat százalékra rúg az arányuk. Hosszú-hosszú ideje tapasztalt tény (külföldön és itthon egyaránt), és ezt a felméré-

42

sek egzakt módon megerısítették, hogy a helytörténeti és egyéb helyismereti kutatás (tehát a tudományos alkotómunka) az indítékok között épp csak meghaladja a tíz-tizenöt százalékot, ugyanakkor ezeknek az igényeknek a kielégítése követeli a könyvtáraktól a legmagasabb szintő teljesítményt. Közbevetıleg érdemes megjegyezni, hogy a külön rovatként feltüntetett pályázatok és versenyek egy része az iskolai munkához, más része a kutatáshoz kapcsolódik, a fennmaradó hányad elenyészı. A városokban számottevı a spontán érdeklıdés, az egyéni kedvtelés (tíz-tizenöt százalék), a megyei könyvtárakban viszont ez elhanyagolható (nem éri el az egy százalékot). A korábbi lelkesedés elmúltával a családfakutatás is erısen visszaesett. Keserő tanulság, hogy a közigazgatási döntések elıkészítésére alig érkezik kérés. Hasonló érdektelenség mutatkozik a politikai-közéleti szereplık, a civil szervezetek részérıl. A felmérés idején még nem érzıdött annak a hatása, hogy összeurópai törekvés a kulturális, oktatási, vallási, sport és mezıgazdasági turizmus fellendítése. A használók további szükségleteket is megjelöltek: iskolai oktatás, ismeretterjesztı elıadás, újságírás, hitélet, gazdasági (ipari, mezıgazdasági, kereskedelmi stb.) tevékenység, környezetvédelem, építészeti tervezés, mővészeti alkotás, reklám, évfordulós megemlékezés, kiállítás vagy más rendezvény, honismereti mozgalom, hobby és a közelebbrıl nem meghatározott egyéb. Az igények tartalmi-tematikai megoszlása az említett kérdıívek válaszaiban a várakozásnak megfelelıen alakult. A legtöbben a helytörténetet tüntették fel a kérés témájaként, ideértve az irodalom-, mővészet-, gazdaság- és egyháztörténeti feldolgozásokat, forrásközléseket is (a városokban tizenhét-huszonhárom, a megyei intézményekben huszonhat-harmincnégy százalékban). Az esetek nagy részében nemigen lehet elválasztani ettıl azokat a kéréseket, amelyek helyi személyiségre vagy családokra vonatkoztak, mint ahogy a néprajz, népmővészet kategóriáját sem mindig lehet elkülöníteni a históriai anyagtól. Kissé bizonytalan az általános kérés besorolása is. A vártnál jóval magasabb érdeklıdés mutatkozott a természeti környezet iránt (az éghajlattal együtt). A vizsgált idıszakokban csekély számban kerestek helyi jogszabályokat, sporthíreket, képzımővészeti alkotásokat, a közélettel kapcsolatos információkat, szociológiai munkákat. Hullámzó a szépirodalmi mővek kereslete. A kérések jellege szerinti tagolódás szintén tanulságos. Szembeötlı – és egybeesik az általános tendenciákkal – a ténybeli adatszolgáltatás magas aránya (a városokban ötven, a megyékben harminchét-negyvenhat százalék körüli). Lényeges eltérés mutatkozik a két könyvtártípus között a bibliográfiai adatszolgáltatás igénybe vételében: a városokban tizenegy-tizenhat, a megyei könyvtárakban huszonegy-harminc százalék. Az irodalomkutatások aránya a városi győjteményekben megugrott, a megyeikben valamelyest csökkent. A sajtófigyelés változó, és feltőnıen sokan nem válaszoltak erre a kérdésre a megyei intézményekben. A dokumentumajánlás aránya nagyjából kiegyensúlyozott. A kért dokumentumfajták között megingathatatlannak látszik a könyvek és a velük együtt szemlélendı könyvrészletek vezetı szerepe (mivel itt, más kérdéseknél is többféle válaszlehetıség volt, az arányszámok kissé félrevezetık): a városokban a használók nyolcvanötkilencvenhárom, a megyékben nyolcvannyolc-kilencvenkilenc százaléka merített információkat ezekbıl a forrásokból. Magas a periodikumok, valamint a folyóirat- és újságközlemények aránya, és valamivel még magasabb, ha hozzájuk vesszük – vehetjük, mert a közkönyvtáraink elsısorban a régi sajtótermékek pótlására szerezték be – a mikrofilmeket. Viszonylag sok kéziratot (leginkább szakdolgozatokat) és aprónyomtatványt vettek kézbe. Elsı pillantásra meglepınek látszik, hogy a használók helyismereti CD-ROM-ot 2000-ben még sehol, de 2007ben is csak kevesen (a városokban mindössze négy, az elvileg jobban felszerelt megyei könyvtárakban csupán egy százalékuk) kértek.

43

A tájékozódás forrásait illetıen – amint az várható volt – legtöbben a könyvtáros személyes közlését jelölték meg. Élénk a szabadpolc és a kézikönyv-állomány igénybevétele. A nyomtatott (vagyis cédula) katalógusokról átterelıdik a használók figyelme a számítógépes katalógus felé. A faktográfiai adattáraknál ez az elmozdulás alig-alig indult meg. A használók a helyismereti különgyőjteményben találják meg a keresett információk túlnyomó többségét. Mindazonáltal az olvasótermi kézikönyvtár szerepe sem lebecsülhetı, és olykor a tájékoztató segédkönyvtár, a zenei vagy a gyermekrészleg állománya szolgál támaszul. Az olvasók egy része (kb. három-hét százaléka) szereti hazavinni, vagyis kikölcsönözni a számára szükséges helyismereti dokumentumot. Néha más intézményhez kellett fordulni (bizonyos esetekben az adott településen) segítségért. Emelkedı tendenciát mutat a számítógépes adatbázisok és az internet használata, de még mindig messze elmarad a lehetıségektıl. Megnyugtató lehet és a megyei-városi könyvtárak helyismereti szolgáltatásának megfelelı színvonalát jelzi, hogy a kérdıívet kitöltıknek csak kicsiny hányada (a városokban másfél-két, a megyeikben háromtized-másfél százalék) nem kapott kielégítı választ a kérdésére.

A helyismereti dokumentumok használatának sajátosságai A nyilvános könyvtárakban törvényi kötelezettség a használati szabályzat elkészítése és közzététele. Ebbe belefoglalandó a helyismereti dokumentumok használatának rendje is. A helyismereti különgyőjtemény – mint ahogy ezt már hangsúlyoztuk – mindenütt prézens anyagnak minısül, azaz csak helyben használható. Ha nincs különgyőjtemény, a könyvek, a periodikumok, a hangfelvételek, a videokazetták és a digitális lemezek elsı példányai, továbbá bizonyos dokumentumfajták (a mikrofilmek, az aprónyomtatványok, az állóképek, a lapkivágatok, a kéziratok, a félig-publikált anyagok, a mozgófilmek) akkor is prézens jellegőek. E szigorítást indokolja az állomány kivételes értéke és az, hogy a helyismereti dokumentumokból általában csak egy példány van, továbbá így a győjtemény darabjai bármikor bárki számára hozzáférhetık. A keresettebb helyi tartalmú könyvek (idıszaki kiadványok, hangfelvételek, videokazetták, CD-ROM-ok) második vagy inkább harmadik, negyedik példányait és a helyi szépírók, mővészek munkáinak duplumait a kölcsönözhetı állományban, az olvasóteremben, netán a gyermekkönyvtárban célszerő elhelyezni, éppen a különgyőjtemény tehermentesítése és védelme érdekében. A helyben használat elrendelésén kívül lehetnek egyéb korlátozások is: a „belsı használatra” vagy „bizalmas” jelzéssel ellátott nyomtatványok, félig-publikált anyagok, a pornográf, a fajgyőlöletre uszító és a régi, védett kiadványok csak külön engedéllyel adhatók kézbe. Miután elég gyakori igényrıl van szó, megemlítendı, hogy a szakdolgozatok és más kéziratos dolgozatok, munkák is a szerzıi jogvédelem hatálya alá tartoznak, tehát a használót figyelmeztetni kell erre a tényre, és arra, hogy a kéziratokból csak korrekt hivatkozással használhat fel bármit. A helyismereti különgyőjtemény használatának is vannak elengedhetetlen objektív feltételei: a könyvtár egészéhez igazodó nyitva tartás; megfelelı helyiség(ek); állandó ügyelet, kellı technikai eszközök, megfelelı berendezés (bútorzat); fénymásoló; az olvasók által is kezelhetı számítógép stb. A mindinkább elıtérbe kerülı másolat-szolgáltatás jelentheti – amennyiben a szerzıi jogi törvény paragrafusai megengedik – fény-, fotó- és digitális másolatok készítését, hangfelvételek és videokazetták, mozgófilmek átjátszását. A másolatért általában térítést kérnek.

44

A könyvtárközi kölcsönzés csak kivételes esetben (muzeális értékek, kéziratok, egyetlen példányban meglévı idıszaki kiadványok, segédkönyvek stb.) tagadható meg, a védett dokumentumok kivételével viszont fel kell ajánlani – hacsak a szerzıi jogvédelmet garantáló törvény passzusaiba nem ütközik – a másolatkészítést. Az átkölcsönzött dokumentumok is csak helyben használhatók. Ma már külföldön és itthon is elıfordul, hogy egy-egy könyvtár helyismereti állományára támaszkodva a másoláson kívül egyéb térítéses szolgáltatást is vállal vagy kínál: pl. oktatási célú csomagok összeállítása, családfakutatás, teljes kiállítások készítése megrendelésre, az alapszolgáltatásokon túlmenı irodalomkutatás, anyaggyőjtés. Két feltétel azonban hangsúlyozandó: egyik sem mehet az alapfunkció rovására, és egyik sem válhat üzleti vállalkozássá.

A helyismereti tájékoztatás A helyismereti tájékoztatás szerves része a könyvtári tájékoztató szolgálatnak; irányai, módszerei, formái nem mutatnak sajátos vonásokat, eltérés a tartalomban van. Térbeli, szervezeti elkülönülés szintén lehet, ha a helyismereti munka külön részlegben, helyiségekben folyik. A helyismereti állomány alapján tájékoztatás nyújtható szóban (közvetlen találkozással és telefonon), írásban, hangfelvételen és számítógépen. E téren is a tájékoztatás két irányát szokás megkülönböztetni: passzív (vagy visszakeresı), amikor a használó, az olvasó a kezdeményezı; aktív (vagy szétsugárzó), amikor a könyvtár elébe megy az igényeknek, kéréseknek. A számítógép intenzívebb alkalmazásával a határvonalak elmosódnak. A passzív formák: felvilágosítás-eligazítás, adatszolgáltatás, könyvajánlás, irodalomkutatás, témafigyelés; speciális változat az információs iroda, amely elsısorban ún. közhasznú (helyesebben: köznapi, közösségi, praktikus) tájékoztatást végez. Az aktív vagy szétsugárzó tájékoztatás elsısorban a helyismereti kiadványokban ölt testet. Hatókörét tetemesen megnöveli a számítógép és a távközlési technika együttes alkalmazása, hiszen a helyismereti információk a munkahelyek, családi otthonok termináljaira akadály nélkül rákerülhetnek. A helyismereti és az általános tájékoztatás segédleteinek, információforrásainak típusai megegyeznek. Szokás a primer (elsıdleges) és a szekunder (másodlagos) források megkülönböztetése. Az elıbbiekbıl (monográfiákból, cikkekbıl, lexikonokból, faktográfiai összeállításokból stb.) közvetlenül meríthetık adatok, az utóbbiak (elsısorban a bibliográfiák) irodalmi hivatkozásokat közölnek, azaz közvetve használhatók. Olykor elıfordulnak tercier (harmadlagos) segédletek is (pl. a másodfokú bibliográfiák). A helyismereti munkában másféle szempont szerint is elkülöníthetı két csoport. • Az általános vagy az ún. országos tájékoztatás azon segédletei, amelyek helyismereti információkat is vagy fıleg helyi vonatkozású, regionális irányú adatokat tartalmaznak (pl. honismereti könyvészetek, helységnévtárak, családtörténeti táblázatok, irodalmi helynévlexikonok, cégjegyzékek, gazdacímtárak). • A helyismereti állomány dokumentumai, elsısorban az alapvetı kézikönyvek: településtörténeti monográfiák, régészeti topográfiák, helyi címtárak, útikönyvek, megyei statisztikai évkönyvek, mőemléki kataszterek, helyi személyiségek életrajz-győjteményei, lokális bibliográfiák stb. Ebbıl következik a szoros kapcsolat, nem egyszer az átfedés az olvasótermi kézikönyvtár és a helyismereti különgyőjtemény anyaga között.

45

A helyismereti állomány népszerősítése A helyismereti dokumentumok és információk népszerősítésének számos eredményesen alkalmazható módszere, eszköze van: képes ajánló album, plakát, szórólap, hirdetés a helyi lapban, rádióban, televízióban, címek, figyelemfelkeltı szövegek, képek a könyvtár honlapján stb. Ha a könyvtár tájékoztató füzetet ad ki szolgáltatásairól, a helyismereti tevékenységrıl célszerő külön fejezetben vagy oldalon írni. Sokat segít a szóbeli agitáció, a rendszeres beszélgetés az olvasókkal, a potenciális használókkal. Fontos a könyvtár jelenléte – dokumentumaival, információival – a helyismereti rendezvényeken, a helyi pályázatokon, munkatársai révén a honismereti mozgalomban. Kitőnı alkalmat kínálnak a helyismereti anyag, információk megismertetésére, szélesebb körbe történı eljuttatására a rendezvények. Számos változatuk van, az alábbiakban a legsőrőbben elıfordulókat soroljuk fel. • Kiállítások a helyismereti dokumentumokból, önállóan vagy más kiállítás részeként, esetleg egyéb rendezvényekhez kapcsolódva. • Elıadások helyi témákról, továbbá helyi személyek (írók, mővészek, tudósok stb.) vagy együttesek (zenekarok, színjátszó körök stb.) közremőködésével; kombinálhatók vetített képekkel, zeneszámokkal, versmondással stb. • Hangversenyek, amelyeken helyi énekesek, zenészek, együttesek stb. szerepelnek, vagy helyi felvételeket játszanak be hanglemezrıl, hangszalagról. • Film- és videovetítések önállóan is szervezhetık: pl. a helységrıl szóló játék- vagy dokumentumfilmek (köztük amatır munkák) bemutatása, a kábeltelevízió mősorainak újrajátszása stb. • Író-olvasó, szerzı-hallgató stb. találkozók: ezek még mindig népszerőek, akárcsak a jeles személyiségekkel rendezett beszélgetések. • Kerekasztal: egy megbízott vitavezetı irányításával néhány meghívott vendég beszélget a település jelenérıl vagy múltjáról, és ebbe a jelenlévık bekapcsolódhatnak. • Fórum szintén szervezhetı a könyvtárban, bármilyen helyi témáról, kérdésrıl. • Vetélkedık: kezdeményezheti a könyvtár, ám az is lehetséges, hogy csak a helyszínt biztosítja. • Klubok, szakkörök: az elızı formához hasonlóan ezeket mőködtetheti maga a könyvtár (esetleg a vezetı is könyvtáros) vagy csak a helyiséget adja. • Tanórák: szerényebb változatban ezek az iskolai osztályok könyvtárlátogatásai, közelebbrıl a helyismereti állomány, a fontosabb lokális dokumentumok megismerését jelentik; hatékonyabb forma, ha a helyismereti témát feldolgozó iskolai óra a könyvtárban zajlik, erre nemcsak az iskolai, hanem az önkormányzati könyvtárak is szívesen vállalkoznak.

46

A SZÁMÍTÓGÉP ÉS A HELYISMERETI TEVÉKENYSÉG

A számítógép könyvtári alkalmazása, térhódítása, az informatikai és távközlési forradalom egybeolvadása, az internet megjelenése lényegi, sıt gyökeres változásokat hozott a helyismereti tevékenységben is, ennek csaknem minden mozzanatában. S a közeli vagy távolabbi jövıben nyilván újabb és újabb lehetıségek tárulnak fel a helyismereti könyvtárosok elıtt. A teljesség igénye nélkül megkísérelhetı valamiféle, vázlatos áttekintés.

A számítógép szerepe a helyismereti gyarapításban A könyvtárak a számítógépet, internetet mint a gyarapítás egyik fontos technikai eszközét használják. Sokat segít a lokális dokumentumok felkutatásában. A megrendelés (vásárlás, elıfizetés, antikváriumi elıjegyzés stb.) egyaránt lebonyolítható vele. Megtörténhet így a fizetés is. A komputer kiválóan alkalmas az állomány nyilvántartására, sıt a raktári rend vezérlésére és ellenırzésére is. Az informatikai infrastruktúra sokat segít a lokális dokumentumok felkutatásában, akár a kistelepülések könyvtárai számára is. Leginkább az interneten elérhetı adatbázisokat (pl. a Könyvtárellátó, az Arcanum, a Magyar Elektronikus Könyvtár, az Országos Széchényi Könyvtár, a Petıfi Irodalmi Múzeum és közgyőjtemények honlapja, a kiadói ajánlások) szokás felkeresni, de böngészhetünk a keresıgépek (Google, Vizsla, Heuréka, Kincskeresı stb.) és az internet-katalógusok (Yahoo, Hudir stb.) kínálatában is. Bármely könyvtári honlapon kialakítható olyan menüpont, ahol az olvasók, a használók beszerzési javaslatokat tehetnek. A könyvtárak kiterjesztik győjtıkörüket az elektronikus adathordozókra, a csak számítógépen (vagy így is) olvasható helyismereti információkra. Komoly esély mutatkozik (bár egyelıre nemigen élnek vele) az önkormányzati és egyéb testületi anyagok begyőjtésére elektronikus formában. Számos intézményben létrehoztak, létrehozhatnak elektronikus könyvtárat digitális vagy digitalizált dokumentumokból. A helyismereti állomány kiegészítésére, teljesebbé tételére a kizárólag online elérhetı közléseket (szövegeket, képeket, hangzó anyagokat, filmeket stb.) szintén igyekeznek – ha jogilag és technikailag lehetséges – saját szerverükön rögzíteni (archiválni). Ilyenkor is a felderítéssel, nemegyszer rábukkanással kezdıdik a folyamat, majd a döntés következik, és végül a letöltés. Felvetıdhetnek térítési (fizetési) problémák, amelyek közbeesı döntést igényelnek, például a helyi lapok elektronikus változatainak átvételekor.

A számítógép szerepe a helyismereti feltárásban A helyismereti feltárás során a számítógépek, a betáplálható programok, az információs rendszerek kivételes lehetıségeket kínálnak. Csekély a fizikai helyigény, ugyanakkor megoldható az információk (akár hosszú szövegek és terjedelmesebb képek) nagy, rendkívül nagy menynyiségének tárolása, és az interneten vagy más hálózaton ezek az információk elvileg bárhol és bárhonnan elérhetık. Az újabb szoftverek garantálják az egyidejő hozzáférést. A településen, a megyén vagy éppen az országon belül, sıt nemzetközi méretekben is közös feltárási rendszerek alakíthatók ki. A komputer az adatrögzítésben, a kurrens és retrospektív feldolgozásban, a mutatókészítésben és a visszakeresésben egyaránt eredményesen használható. A dokumentum bibliográfiai leírásán (az alaptétel megalkotásán), illetve a faktográfiai informá-

47

ció kiválasztásán és megfogalmazásán kívül voltaképpen minden egyéb mővelet elvégezhetı géppel. A használó meg az íróasztalán bolyonghat a kiber-térben. A hagyományos feltárási eszközök elıállításánál, az adatok rögzítésénél és kinyomtatásánál, közzétételénél is támaszkodhatunk a számítógépre. A végtermék lehet: • cédulakatalógus vagy kartotékrendszerő adattár (ezek hamarosan megszőnnek); • kötet formátumú katalógus, bibliográfia vagy faktográfiai segédlet; • COM-katalógus (Computer output microfilm – mikrofilmes számítógép kimenet) mikrofilmtekercsre vagy mikrolapra, faktográfiai változata is megvalósítható (nálunk nem honosodott meg); • mutatók könyvekhez, folyóiratokhoz. A számítógépes könyvtári adatbázisok a helyismereti feltárásban is gyorsan elterjedtek, és körük, belsı tartalmuk folyamatosan bıvül, differenciálódik. Leginkább a bibliográfiai adatbázis, az online katalógus ismert, ám egyre több és többféle faktográfiai segédlet is épül ezen a módon. Az adatbázisok támogatják a helyismereti győjteményrıl szóló vagy abban fellelhetı információk rögzítését, karbantartását, esetleg módosítását. Lehetıvé teszik az adatok hoszszú távú biztonságos tárolását és visszakereshetıségét. Segítik a tárolt információk szolgáltatását, összefüggéseinek elemzését, az adatok különbözı szempontból történı válogatásával, csoportosításával a használót. Bármilyen adatbázisról légyen is szó, az új tételek, adatok könnyen beilleszthetık, és az adatok attól válnak igazán értékes információvá, hogy rendszerben kezeljük ıket (erre szolgálnak az adatkezelı rendszerek), feltárjuk egymáshoz való viszonyukat. Megvannak a technikai feltételei annak is, hogy a használó is beléphessen, kiegészítı adatokat közöljön, új tárgyszavakat javasoljon, a hibás vagy redundáns (felesleges) információkat helyesbítse. Ez megtörténhet személyesen, telefonon, e-mailben, a könyvtár honlapján kialakított üzenı falon vagy az illetı saját blogjában. Az a helyes, ha a könyvtár moderálja (cenzúrázza) ezeket a közléseket, vagyis kellı ellenırzés után építi be az adatbázisba. A javítást követıen udvariassági gesztus és szakmai követelmény a visszajelzés. A bibliográfiai adatbázisok elsısorban az állomány szakszerő feltérképezésére, a példányok és a részdokumentumok nyilvántartására, a tájékoztatás céljára épülnek, és fokozatosan átveszik a cédulakatalógusok szerepét. Az elektronikus katalógusok a helyismereti győjtemény teljes körő feltárására törekszenek, szabványos leírásokkal (nemzetközi formátumú rekordokkal), pontos és megbízható adatokkal, egységesített névalakok alkalmazásával, továbbá az analitikus feltárás révén részletes adatokat szolgáltatnak. Az internet közbeiktatásával földrajzi hatókörük korlátlan, könnyen tájékozódhatunk a lokális dokumentumokról és lelıhelyükrıl, a használók önállóan, otthon vagy a munkahelyükön is kereshetnek helyi információkat. A könyvtárközi kölcsönzést is gyorsabbá, biztonságosabbá teheti. Nagy elıny, hogy a feldolgozó könyvtárosok a világhálón átemelhetnek kész rekordokat (csupán a honosításukra kell ügyelni). A helyismereti állományról, dokumentumtípusairól szerkeszthetı egyedi és integrált (egységes) katalógus, a különbözı győjteményekben ırzött lokális dokumentumokról pedig közös katalógus. (Ezekbıl nyomtatott bibliográfiák is összeállíthatók.) Tág lehetıség nyílik a sokszempontú (többdimenziós) feltárásra. Kellı program esetén a leírás valamennyi adatelemére visszakereshetünk. A helyismereti tevékenységben is nagyon fontos a tartalmi tájékozódás optimális esélye, tehát megfelelı földrajzi, testületi, kronológiai, személy- és objektumnevekre, köznevekre utaló tárgyszavakat tartalmazó tárgyi index léte. A használók hálásak azért, ha a rekordok átfogóbb jellegő témarendben is besorolhatók (így generikusabb keresés is végezhetı), illetve, ha a tárgyszavak közötti kapcsolatok is felderíthetık (ez utóbbit nevezik faktográfiai alfunkciónak). A helyismereti tárgyszórendszer (esetleg a tezaurusz) kidolgozása,

48

fejlesztése felelısségteljes feladat, feltételezi a magas szintő felkészültséget, a körültekintést és az adott hely beható ismeretét. Az elektronikus közös katalógus a saját könyvtári állományok kívüli helyismereti dokumentumok számbavételének igen hatékony formája; az egykori nyomtatott lelıhely-katalógusok helyére lép. Megkönnyíti a feldolgozó munkát, a bibliográfiai adatok egységesítését; jól használható az Országos Dokumentum-ellátási Rendszer keretében. A használó egy belépési ponton, egyetlen keresıfelületen, egyfajta keresési metódussal sok bibliográfiai adatbázis egyesített tartalmát látja, tájékozódhat a dokumentum elérhetıségérıl, és szabadon megválaszthatja, hogy hol és hogyan kíván hozzájutni ahhoz vagy az abban rejlı információhoz (helyben vagy távolról, személyesen vagy postán, eredetiben vagy másolatban, nyomtatott vagy elektronikus formában stb.). Nem hallgathatók el a gondok sem. A különféle integrált rendszerek kommunikációja nem problémamentes, a rekordokat tároló rendszerek adatszerkezete és tárolási megoldásai ugyanis eltérıek. A szabványokat, szabályzatokat sem mindenütt értelmezik szorosan. S elıfordulhatnak elírások a metaadatokban, ami nehezíti a dokumentumok pontos azonosítását, ugyanazon mő példányadatainak összevonását. A helyismereti faktográfiai adatbázisok szintén telepíthetık a számítógépre. Mint szó esett róla, a korábbi kartotékrendszerő házi segédletek és a kiadványformát öltött adattárak bármelyik fajtája megjeleníthetı elektronikusan. Könyvtárainkban így éltetik tovább a hagyományos típusokat: kronológiai, biográfiai (életrajzi), testületi-intézményi, geográfiai (utca- és dőlınevek, emlékhelyek stb.), statisztikai, könyvtári stb. adatbázisok készülnek. Ezek bármikor és könnyen módosíthatók, bıvíthetık és korrigálhatók, törölhetünk belılük, és összevonhatók egymással, vagy összekapcsolhatók az elektronikus katalógussal. Mint ahogy a közgyőjtemények (fıleg a múzeumok, a levéltárak és a könyvtárak) adatbázisai között is szerves, interaktív kapcsolat teremthetı, megvalósítható vizuális integrálódásuk. Ami magával hozhatja az ésszerő koordinációt is: az indokolatlan párhuzamosságok kiküszöbölését, az erıforrások jobb hasznosítását, a fejlesztési célok egyeztetését, az eredmények megosztását. Ma már formálódnak a helyismereti szöveges adatbázisok is. Egyaránt – külön-külön vagy együtt – tartalmazhatnak írott szövegeket (teljes terjedelemben vagy szemelvényesen), álló- és mozgóképeket, hangfelvételeket. Nálunk is elterjedt a kurrens helyi lapok egyidejő digitalizálása és/vagy az online periodikumok archiválása, illetve ezek szövegállományának adatbázisba szervezése. Kedvelt megoldás (a retrospektív és kurrens feldolgozásban is) a folyóiratközlemények rekordjaihoz hozzárendelni a digitalizált vagy eleve elektronikusan keletkezett folyóiratoldalakat, cikkeket. Viszonylag sokan próbálkoznak a képes levelezılapok és a fényképek, valamint az aprónyomtatványok ún. teljes szövegő keresésének kimunkálásával; ami azért is újszerő és hatásos lépés, mert ezekrıl a dokumentumokról eddig általában nem készült egyedi bibliográfiai leírás, és az önfeltáró rendszer hátrányai nyilvánvalóak. A módszer egyébként kiterjeszthetı a lapkivágatokra is. A számítógép eszköze lehet a különféle információhordozók összevonásának is: például egy szakirodalmi szöveghez fényképek, filmrészletek, kéziratmásolatok, kísérleti jegyzıkönyvek, modellábrák, tervrajzok stb. kapcsolhatók, vagy egy-egy mőalkotás mellett felidézhetı a róla szóló értékelés, a természeti és társadalmi környezet képmása, sıt még háromdimenziós szimuláció is kivitelezhetı.

A számítógép szerepe a helyismereti dokumentumok használatában A helyismereti munka olvasószolgálati mozzanatai ma már elképzelhetetlenek a komputer nélkül. A beiratkozás, valamint a helybeni használat, a kölcsönzés, a könyvtárközi kölcsön-

49

zés, a másolat-szolgáltatás nyilvántartása majdnem mindenhol számítógépen bonyolódik, még a panaszkezelés is folyhat interneten. A helyismereti tájékoztatásban sem nélkülözhetı a számítógép és az internet. Mind a passzív (ún. visszakeresı), mint az aktív (ún. szétsugárzó) információ-szolgáltatásban pótolhatatlan a szerepük. Célravezetı megoldás a helyismereti szempontból fontos internetes források, honlapok összegyőjtése (linkgyőjtemény). A szétsugárzó tájékoztatás termékeiként is felfoghatók az elektronikus helyismereti kiadványok, publikációk. Másfajta esélyt kínálnak a helyismereti online szolgáltatások, amelyek az egyének, a csoportok és a település, a megye egész közössége számára szervezhetık, megnyithatók, és közvetve, netán közvetlenül hozzájárulhatnak a tudásbázis és a kulturális identitás fejlesztéséhez. Az internet a lokális információk közvetítésének, terjesztésének hatókörét tetemesen megnöveli, egészen a globálisig. Az Európai Unió tagországai által 2001-ben elfogadott Lundi alapelvek is kiemelt feladatként jelölték meg a lokális és nemzeti örökség közzétételét, eljuttatását az európai (tágabban a nemzetközi) közösséghez. Harminchat európai állam miniszterei, mővelıdéspolitikusai és szakemberei 2003ban a portugáliai városban, Oeriasban rendezett konferencián véglegesítették „A PULMAN program célkitőzései az elektronikus Európa megvalósításáért” c. felhívást, amely szintén nagy figyelmet szentel a helyi értékek, a kulturális és közszolgálati információk elektronikus úton történı közvetítéséhez, és ebben kulcsszerepet tulajdonít a közkönyvtáraknak. A helyismereti szolgáltatások marketingjére, megismertetésére, a helyismereti dokumentumok és információk népszerősítésére szintén kedvezı lehetıséget nyújt a számítógép a tényleges és a potenciális használók körében. S itt említendı a kölcsönösség: a web 2.0 környezet, közelebbrıl a Könyvtár 2.0 eddigi izgalmas fejlesztési kísérletei, majd szinte bizonyosra vehetı kiteljesedése módot kínálnak arra, hogy a szolgáltatások bizonyos részét maguk a használók generálják (e-mail, blog, chat, iwiw, üzenıfal, internetes őrlap stb.). Most, a számítástechnika és a távközlés gyors ütemő fejlıdése folytán valós esély van arra, hogy az egyes könyvtárak helyismereti tevékenysége végképp kilépjen, kitörjön a lokalitás burkából, más szóval az elszigeteltség kötöttségeibıl, és az országos, sıt egyetemes információáramlás részévé váljon. Ez alighanem e szolgáltatási ág rangjának emelését is elıidézi. Bármennyire nagyszerő segédeszköz a számítógép és az internet, látni kell a korlátokat is. Elsısorban azt, hogy a komputer és a hálózat technikai eszköz. A tartalmi munka továbbra is a könyvtárosokra vár: a programkészítés, a válogatás, a bibliográfiai rekordok megfogalmazása, annotálása, a tárgyszóalkotás, a faktográfiai adatok kijelölése, a megbízható, releváns tájékoztatás stb.

50

A HELYISMERETI DOKUMENTUMOK DIGITALIZÁLÁSA

A digitalizálás értelmezése és célja Mellızve a bonyolult fogalmi kérdés részletes kifejtését, elöljáróban szögezzük le, hogy megkülönböztetjük a digitális formában létrejövı (born digital), vagyis eleve elektronikus úton elıállított és a digitalizált (digitized) dokumentumokat, információhordozókat. A digitalizálás alatt azt értjük, hogy a korábban analóg eljárással keletkezett, megjelent mőveket digitalizáló eszközzel kódoljuk a számítógép nyelvére, illetve rögzítjük számítógéppel olvasható adattároló eszközre. Másként kifejezve: a tágan értelmezett szöveget elektronikus formában jelenítjük meg. A folyamat bemeneti (input) oldala az eredeti dokumentum (forrásmő), kimeneti (output) oldala a digitalizált állomány (a számítógépes reprezentáció). Technikai segédeszközei a billentyőzet, a szkenner és a digitális fényképezıgép. Az eredeti mő lehet nyomtatott vagy kéziratos szöveg és kép (ideértve a kottákat, térképeket is), hangzó anyag, mozgófilm, videofelvétel, fotó, mikrofilm, fotó- és fénymásolat. A digitalizálással egy másfajta másolat jön létre, amely jórészt (de nem teljes mértékben) megtartja a forrásdokumentum információs értékét, megırzi kommunikáció-tartalmát. Ugyanakkor az elektronikus változathoz új funkciók rendelhetık. Röviden: a nyomtatott könyv, periodikum, kézirat, kép, a hang- és videofelvétel, a fotó stb. statikus, a digitalizált mő dinamikus (a megjelenítés változtatható). Számottevı elıny, hogy olyan dokumentumok keletkeznek, amelyek az internet révén bárhol elérhetık, illetve egyszerre (ugyanabban az idıpontban) többen is használhatják (egyidejő többszöri hozzáférés). Kétségkívül nagy kérdıjel, amire még nem tudunk megnyugtató választ adni, hogy a digitális változatok élettartama egyelıre ismeretlen. A különféle információhordozók, köztük a helyismereti dokumentumok digitalizálásának célja sokféle lehet, konkrétan mindig az adott körülményektıl függıen. • Állományvédelem, állagmegırzés, értékmentés. A digitalizálás ebben az esetben az elöregedett, tönkrement vagy veszélyeztetett hordozón tárolt anyag mentése, illetve az értékes eredeti dokumentum megóvása érdekében történik. Ebbıl is következik, hogy a digitalizálási eljárás sosem okozhatja a forrásmő károsodását. • Archiválás. A szándék a digitalizált állomány, nemegyszer cikkek, részletek hosszú távú, esetleg végleges megırzése, belsı intézményi felhasználásra, a tudományos kutatás elısegítésére, netán a könyvtárközi kölcsönzés kéréseinek kielégítésére. A közzététel, a terjesztés viszont ilyenkor kizárt. • Reprodukálás. Az eredeti mővet újra publikálható minıségben rögzítjük. • Nyilvános szolgáltatás. Az ún. nagyközönség számára tesszük hozzáférhetıvé a forrásdokumentumot, többnyire interneten vagy más digitális hordozón (CD-ROM, DVD stb.) keresztül. Leggyakrabban a nyomtatott formában egyáltalán nem vagy csak nehezen elérhetı, de közérdeklıdésre számot tartó mővek digitalizálásáról van szó. • Oktatás. Az iskolai és az iskolán kívüli oktatás, legtágabban az egész életen át (vagy az ugyancsak jól ismert kifejezéssel: élethosszig) tartó tanulás segédleteinek célirányos rögzítése. • Jövedelemszerzés. Az elektronikus változat értékesítése pénzért, tehát a kereskedelmi érdek a motiváció. A digitalizálás konkrét megrendelésre is végrehajtható. • Járulékos célok: gyarapítás, helymegtakarítás, dokumentumcsere, publikáció stb.

51

A digitalizálás elvi és gyakorlati kérdései Világszerte jelentıs erıfeszítéseket tesznek a kulturális örökség megırzésére és átmentésére. Közismertek az UNESCO (Gutenberg Projekt), az Európai Unió, az IFLA és más nemzetközi szervezetek erre irányuló programjai. Az utóbbi idıben a dokumentumok digitalizálása került elıtérbe; nagy visszhangot váltott ki a Google (és nyomában a Yahoo, a Microsoft) üzleti alapon szervezıdı kezdeményezése, majd ezek európai versenytársa. Jó néhány ország nemzeti keretben, állami irányítással és támogatással igyekszik sikert elérni (pl. az Észak-amerikai Egyesült Államok: Internet Archívum). Az Európai Unió tagállamainak képviselıi és szakértıi a harmadik évezred legelején, 2001-ben a svédországi Lund városában vitatták meg az együttmőködés kérdéseit. Az ekkor jóváhagyott ajánlás (A digitalizálási munkálatok összehangolása. Lundi alapelvek) a késıbb csatlakozó országokra, így hazánkra nézve is iránymutató jellegőek. A dokumentum a könyvtárak helyismereti szolgáltatásait is közelrıl érinti, mint ahogy az Európai Digitális Könyvtár (az angol név rövidítésével: EDL) projektje is. Az utóbbi elsı lépcsıben a nemzeti könyvtárak digitalizált tartalmainak hozzáférhetıvé tételét szeretné biztosítani elsısorban a tudományos közönség számára egyetlen pontról, majd a szinte mérhetetlen mennyiségő lokális anyag, vagyis a helyi tartalmú adatbázisok bevonására gondolnak. Magyarországon 2005-ben fogadtak el a „Javaslatok a kulturális örökség megırzése érdekében digitalizálandó dokumentumok körére, a digitalizálás országos összehangolására és a projektek nyilvántartására” címő nemzeti programot. Az összeállítók a Országos Széchényi Könyvtár győjteményét tekintették a teljes szövegő digitalizálás elsıdleges forrásának, beleértve az ott fellelhetı helytörténeti anyagot is. Számoltak azzal a reális helyzettel és jogos törekvéssel, hogy más könyvtárakban, köztük a megyei és városi közkönyvtárakban szintén folyik a lokális dokumentumok digitalizálása, vagy éppen tervezik azt. (Gondoltak az országos és egyéb szakkönyvtárakra, a Fıvárosi Szabó Ervin Könyvtárra, a felsıoktatási, egyházi és a középiskolai győjteményekre, sıt felvetıdött a magángyőjtemények felmérése is.) Késıbb az országos összefogásba bevonták a múzeumokat és a levéltárakat is. A végrehajtás nehézkesen indult, csak 2008 tavaszán tudtak állami forrásból (pályázati úton) jelentısebb összeget a Magyar Digitális Képkönyvtár (amely képként digitalizált szövegeket ıriz) céljára fordítani. Központi szolgáltatásként, szabványos formátumban az OSZK alakítja ki, a tartalmát viszont a könyvtárak adják. A tervezet szerint a helyismereti dokumentumok is bekerülhetnek. Sajnálatos módon ettıl teljesen függetlenül az országgyőlés (törvényalkotással) és a kormányzati szervek 2006-tól létrehozták a Nemzeti Audiovizuális Adattárat (NAVA), ahol a könyvtári kötelespéldány-szolgáltatás analógiájára elsısorban a közszolgálati televíziók és rádiók magyar gyártású mősorainak és a magyar mozgófilmeknek a digitalizálását, rendszerezését és tárolását végzik, és bizonyos korlátok között a kijelölt közgyőjteményekben az online elérés is lehetséges; itt a lokális információk aránya érthetıen kisebb. Az imént említettük, hogy a hazai könyvtárak egy része maga próbálkozik a helyismereti anyag digitalizálásával, néhol helyi projekteket is kidolgoztak. A digitalizálás technikailag viszonylag egyszerő eljárás, elıkészítése viszont felelıs mérlegelést, elırelátást igényel. S természetesen elengedhetetlen a személyi és pénzügyi feltételek megléte. Mindezért helyileg, az egyes könyvtárakban is indokolt a tervkészítés. Közelebbrıl: • a digitalizálandó források tudatos kiválasztása; • a használói célcsoportok kijelölése;

52

• a tárolási formátumok (fıképpen a feldolgozási minıség) és a tárolási kapacitás kérdésének tisztázása, a metaadatok kellı gondozása, a minél gyorsabb hozzáférés lehetıvé tétele, az interneten történı megjelenítés eldöntése; • a megfelelı technikai környezet kialakítása (fıleg a hardver- és szoftvereszközök biztosítása), a várható adatvesztés minimumra csökkentése, a majdani technológiai változások kezelése, a digitális anyag hosszú távú megırzése (a folyamatos konverzió és/vagy migráció); • a szerzıi jogi rendelkezések betartása, ha szükséges, a jogtulajdonos írásbeli hozzájárulásának megszerzése, a jogdíjak kifizetése; • az anyagi források elıteremtése; • a munkatársak ki- vagy továbbképzése; • az esetleges együttmőködési keretek és formák megszervezése. A helyismereti dokumentumok digitalizálásakor a megoldandó gyakorlati kérdések sokasága vetıdik fel. A hazai könyvtárak jelenlegi helyzetében ezek közül három különösen fontos: mit, hol és mibıl digitalizáljunk? Az elsı kiragadott kérdésre – mit digitalizáljunk? – a könyvtárak a körülmények és a lehetıségek függvényében lényegesen eltérı válaszokat adnak. Mind az idı, mind az anyagiak, mind a munkaerı szőkössége megköveteli a prioritási sorrend megállapítását. Általánosítható szabály e téren nincs, mindegyik intézmény maga dönt, legfeljebb külsı szakértıktıl kér tanácsot. Alapelv lehetne, hogy a kulturális örökség értéke az igazi mérce, a valóságban viszont a kulturális érték értelmezése sem egyforma. A tapasztalatok és az irodalmi adatok arról tanúskodnak, hogy négy alapvetı változat formálódik. • A ritka, értékes, eredeti mivoltukban csak korlátozottan kutatható, esetleg erısen veszélyeztetett állományrészekkel kezdik a munkát. • A gyakran keresett (legkutatottabb vagy legnagyobb érdeklıdésre számot tartó) mőveket helyezik elıtérbe (így kívánják védeni az eredeti példányokat). • A könnyebben digitalizálható dokumentumféleségeket (pl. a képes levelezılapokat) veszik elıre. • A helyben nehezen elérhetı dokumentumokat részesítik elınyben (pl. a helyi lapokat, akár mikrofilmrıl is). Egyébként az egyes információhordozókon belül – például a könyvek és a periodikumok között – is célszerő sorrendet állítani, azaz szelektálni. Ha azt kérdezzük, hol digitalizáljunk?, három szint jelölhetı meg: a helyi, a regionális és az országos. Az országos program a nemzeti könyvtárt tekinti országos centrumnak, de az ún. általános helyismereti segédletek elektronikus változatai megjelennek más könyvtárakban és üzleti vállalkozásként is. Gazdaságos megoldás (mert a technikai eszközök itt összpontosíthatók) a regionális központok megszervezése és kormányzati támogatása (elsısorban a tudományegyetemi győjteményekben). Bizonyosra vehetı, hogy a megyei és a városi, sıt a nagyobb községi könyvtárak is igyekeznek részt venni a folyamatban, mindenekelıtt az unikális jellegő példányok átmentésével, és ha egyenként nem is sok dokumentumot digitalizálnak, ezek együttes száma feltehetıen magasra rúg. Tehát helyes elgondolás, ha a három szint (szféra) összhangjának, arányának megteremtésére törekszünk. Talán a legnehezebb kérdés: mibıl digitalizáljunk? Az egész digitalizálási program kulcskérdésérıl van szó, mert megfelelı finanszírozás nélkül a legszebb tervek is kudarcba fulladnak. A költségigény tetemes: szakértıi díjak, szerzıi jogdíjak, hardver és szoftver beruházás, fejlesztés, a feldolgozás, restaurálás, archiválás kiadásai, a szolgáltatás (pl. a telefonkommuniká-

53

ció) költségei stb. A szóba jöhetı pénzügyi források többfélék, de szinte mindegyik bizonytalan. • Költségvetés. Mind az állami, mind az önkormányzati, mind az egyéb fenntartói költségvetés biztos forrás, de jelenleg csak szerény hányada fordítható erre a célra. Holott kétségkívül ez lenne a leghatékonyabb finanszírozási csatorna, hiszen jól tervezhetı és hoszszabb távon garantálná a folyamatos anyagi ráfordítást. • Pályázatok. Pillanatnyilag a központi támogatásnak az a formája, amelyre leginkább számíthatunk. Bizonytalan tényezı, bár olyan forrás, amely kedvezı esetben az Európai Uniós pénzekbıl bıven buzoghat. Már korábban is központi pályázatból indultak meg a digitalizálási kísérletek, és a Magyar Digitális Képkönyvtár (MDK) építése szintén erre a pénzügyi bázisra alapozva kezdıdött. • Célzott támogatás. Ilyet a központi kormányzati szervek is meghirdethetnek, és a helyi önkormányzatok némelyike is képes ilyen alkalmi segítséget nyújtani. A hazai vállalkozói szektor (vállalatok, gyárak, bankok stb.) még kevésbé ismerték fel annak marketing (reklám) értékét, hogy egy-egy lokális dokumentum vagy dokumentumcsoport digitalizálását szponzorként elımozdíthatják.

54

A HELYISMERETI KIADVÁNYOK

A helyismereti publikációs tevékenység jelentısége A helyismereti győjteményekben, a lokális dokumentumokban rejtızködı hatalmas információkincs feltárásának, közvetítésének és népszerősítésének, másként fogalmazva a kulturális örökség, nevezetesen a globalizálódás korában felértékelıdött lokális elemek meg- és átmentésének egyik hatékony módja a publikáció. A publikációs tevékenység a könyvtári szolgáltatások fontos tartozéka, a szétsugárzó tájékoztatás igen eredményes formája, a tudományos funkció gyakorlásának pedig ez a fı területe. Ma már a helyi elıállítás technikai feltételei is jó néhány könyvtárban megvannak: reprográfiai berendezések, nyomdamőhelyek, szövegszerkesztı programok, lézernyomtatók, illetve az elektronikus közzétételre az internet. A könyvtárak társadalmi hivatásukból fakadóan, rendeltetésszerően jelentetnek meg bibliográfiákat, adattárakat és más összeállításokat. A közkönyvtárak publikációs tevékenységében feltétlenül indokolt a helyi profil elıtérbe állítása. A helyismereti-helytörténeti kiadványok ugyanis hézagpótlóak, rendszerint csak az adott város, község, kerület, megye vállalkozik a megjelentetésükre. S mivel az információk lokális és ún. országos szintje közé nagyon sok esetben nehéz határvonalat húzni, a helyismereti közlemények hozzájárulnak az ország, a nemzet múltjának és jelenének elmélyültebb megismeréséhez is. Vagyis a könyvtárak birtokában lévı kimagasló értékő helyismereti-helytörténeti forrásanyag kiaknázása nemcsak lehetıség, hanem kötelesség is. A fejlett helyismereti győjteménnyel rendelkezı könyvtárakban aligha túlzott követelmény, hogy a gyarapításon, a feltáró és a passzív irányú tájékoztató munkán felül kapcsolódjanak be a bibliográfiák és az adattárak készítésébe, sıt amennyiben a személyi feltételek adottak, a szőkebben értelmezett tudományos kutatásba is. Az ismeretek tudományos igényekkel, módszerekkel történı rendszeres feldolgozását nagymértékben megkönnyíti, hogy a kutatási segédletek is rendelkezésre állnak. A könyvtárosok a helyismereti munkával összefüggı módszertani-elméleti vizsgálódásokat szintén folytatnak. Egy-egy könyvtár a helyismereti kutatás révén (vagy elsısorban annak révén) tudományos mőhely lehet. A helyismereti kiadványprogram – más megközelítésben: a kutatási program – meghatározása, netán a sorrend megállapítása csak helyileg, könyvtáranként történhet. Nagyon fontos szempont, hogy közeledjenek a tényleges igényekhez. Inkább ritkábban tegyenek közzé helyismereti publikációkat, akkor viszont gondosan kidolgozva, a késıbbi igénybe vételre is számítva. Hasonlóan fontos az aktualitás helyes értelmezése, azaz nem szabad túlértékelni, csak közvetlen aktualitásban gondolkodni, hiszen egy középkori téma is lehet idıszerő (pl. az oktatásban hasznát veszik). Bármennyire viszolyogtunk is egy ideig az évfordulós kötelezettségek miatt, rá kellett jönnünk, hogy a nemzeti vagy helyi évfordulók többnyire olyan alkalmat teremtenek a könyvtár, a könyvtárosok teljesítményének felmutatására, amivel élni kell. Hiszen ilyenkor az önkormányzatok és egyéb fenntartó szervek politikai vagy másfajta megfontolásból rendszerint hajlandók anyagi áldozatot hozni, támogatást nyújtani. Nem egyszer állami pályázatokat hirdetnek meg a nagyobb történelmi, irodalmi, mővészeti stb. évfordulókra. Mindegyik könyvtár helyesen teszi, ha igyekszik okosan gazdálkodni ezzel a ritka lehetıséggel. A bibliográfiai adatok egyértelmően bizonyítják, hogy az utóbbi idıben a könyvtárak helyismereti-helytörténeti kiadványainak jelentékeny hányadát ilyen és hasonló pénzügyi forrásból finanszírozták.

55

Az alapos munkával, színvonalasan elkészített, tartalmasabb publikációk az alkalmi felhasználhatóság mellett hosszú ideig funkcionálhatnak tájékoztatási segédletként. Az ilyen kiadvány propagálja is a könyvtárat, illetve a helyismereti állományát vagy annak valamelyik szeletét. A bibliográfiák, faktográfiai segédletek összeállítása, a tanulmányok írása stb. elınyösen hat vissza a gyarapításra és a feltárásra: hiányok derülnek ki, a katalogizálás vagy adattárépítés új szempontokat nyer stb. A publikálás, a kutatás elısegíti a könyvtárosok önképzését, ismereteinek bıvülését, szemléletük helyes irányú formálódását, azaz a továbbképzésnek is egyik eszköze. Személyes és intézményes tapasztalatok sokasága bizonyítja, hogy a publikációs tevékenység hozzájárulhat a könyvtárak és a könyvtárosok „rangemeléséhez”, növelheti a tekintélyüket, a megbecsülésüket. Fontos lépés a levéltárakkal, múzeumokkal és más kutatóhelyekkel, illetve a kutatókkal és az igényesebb érdeklıdıkkel való partneri viszony kialakításához vezetı úton, ha a helyismereti munkával foglalkozó könyvtárosok maguk is végeznek tudományos tevékenységet.

A helyismereti publikáció lehetıségei A publikálásnak hagyományos módja a nyomtatás (tágabban: a sokszorosítás). A közzétételnek más formái is lehetségesek: a videofilm, a hangszalag, az audio-CD, a diasorozat, a digitális kiadvány (leginkább a CD-ROM, DVD), a web-formátum stb. Ezek megjelenhetnek önállóan vagy rejtetten, azaz egy másik kiadvány részeként vagy részleteként. Voltaképpen e sorba tartozik az elıadás, a rádió- és televízió mősor, illetve annak valamely szakasza is. A helyismereti publikációk között mindmáig legismertebbek és leggyakoribbak a nyomtatott (vagy sokszorosított) közlemények. A könyvtárak, könyvtárosok helyismereti kiadványai, publikációi formailag többnyire a következık: • önálló kiadvány – a könyvtár (vagy a vele társuló szervek, intézmények) gondozásában; készíthetik a saját munkatársai vagy vállalkozhat mások produktumainak a közreadására is; sajátos változat a helyismereti tanulmánykötet (tanulmánygyőjtemény); • könyvtári évkönyv vagy abban közlemény; • könyvtári folyóirat, híradó, hírlevél vagy abban cikk; • más, fıleg helyi kiadványokban résztanulmány, bibliográfia, kronológia, netán mutató; elsısorban a múzeumi és levéltári évkönyvekben (sorozatokban), az egyetemi és fıiskolai actákban, az önkormányzatok által finanszírozott város- és községtörténeti összefoglalásokban, a vállalat-, intézmény- és iskolatörténeti feldolgozásokban nyílik lehetıség; • folyóiratcikk – helyi és országos folyóiratokban, honismereti híradókban; • újságcikk – a településen vagy a megyében napvilágot látó, illetve az ún. országos (jórészt fıvárosi) napi- és hetilapokban. A helyismereti publikációs munkának a felölelt, feltárt információk jellege és a közlemények rendeltetése szerint öt fı iránya különböztethetı meg. • Bibliográfiák. Az adott helyre vonatkozó dokumentumok vagy azok valamely csoportjának számbavételére vállalkoznak, másodlagos információ-szolgáltatást végeznek, az információkat a bibliográfiai leírás szintjén közlik, közvetítik. Számos fajtájuk ismert: pl. táj-, megye-, város- és falubibliográfia, könyv-, sajtó-, cikk- és képbibliográfia, diszkográfia, filmográfia, személyi bibliográfia; ideszámítanak a közzétett lelıhely- és állományrészkatalógusok, az állománygyarapítási tanácsadó jegyzékek, a helyi folyóiratok repertóriumai is.

56

• Adattárak, dokumentumgyőjtemények. A faktográfiai feltárás mőfajai, és szintén szekunder ismeretközlésnek minısülnek. A bibliográfiákkal együtt az aktív, szétsugárzó tájékoztatás feladatait látják el. Ugyanazok a fajták jelölhetık meg, mint a helyismereti feltárásról szóló fejezetben (eseménytárak, biográfiai indexek, életrajzi lexikonok, szemelvénygyőjtemények, címtárak, utcanevek mutatói, emlékhelyek listái, genealógiák, archontológiai lajstromok stb.). Csak kiadvány formában készülnek a lokális idézetgyőjtemények, a képes sajtótörténeti olvasókönyvek, a helyi szépirodalmi és zenei antológiák, a reprodukciós albumok. Külön is kiemelendık a helyi könyvtári minervák. Az MSZ 3149-77 Könyvtárak és szakirodalmi tájékoztatási intézmények adatait tartalmazó adattárak címő szabvány pontosan meghatározza, hogy egy-egy minervában mit és milyen sorrendben kötelezı szerepeltetni: hivatalos, teljes név magyar nyelven és fordításban; a teljes és a postai cím; az országos központi katalógusokban alkalmazott kódjel; a vezetı neve; a felügyeleti hatóság; a dolgozók létszáma; rövid történet és az erre vonatkozó jelentısebb irodalom; az intézmény jellege; a győjtıkör fıbb szakterületei; a különgyőjtemények; az igénybevétel feltételei; a nyitvatartási idı; a szolgáltatások; az állomány feltártsága, a katalógusok; a tájékoztatás formái; a kiadványok; a technikai felszereltség; a módszertani tevékenység; a kutatások; a nemzetközi együttmőködés tényei. Minıségi többlet, ha a könyvtárosokat név szerint is felsorolják. Ennek a faktográfiai segédletnek mintegy testvér-mőfaja a lokális könyvtáros-kislexikon, amely az adott helyen (megyében, városban) dolgozó vagy valaha dolgozott könyvtárosokról informál. • Tanulmányok és forráskiadványok. A tudományos kutatás termékei, eredeti, elsıdleges (primer) információkat tartalmaznak. Elsısorban a helyismereti-helytörténeti tanulmány és esszé említendı, de idesorolhatók az ismeretterjesztı közlemények (mindháromnak van szóbeli változata: az elıadás), továbbá a tudományos mővekrıl a tudomány szempontjainak alkalmazásával született recenziók, sıt némely esetben a publicisztikai írások is. A forráspublikáció fıként a helytörténetírásban használatos közlési forma; kiérlelt szabályai vannak és ezeket kötelezı betartani. Voltaképpen e kategóriába tartoznak a hasonmás kiadások is. Feltétlenül szólni kell arról, hogy a könyvtárak, a könyvtári tevékenység múltjának, fejlıdésének feldolgozása, a mostani és majdani könyvtártörténeti kutatás elsıdleges forrásainak összegyőjtése, rendszerezése és közreadása mindenekelıtt e szakma képviselıinek a nemes és szép kötelessége. • Propaganda-összeállítások. Az alkalmi jelleggel közreadott meghívók, könyvjelzık, röplap-bibliográfiák, programfüzetek, könyvtári tájékoztatók, kiállítási katalógusok, ex librisek, honlap-oldalak stb. elsısorban a helyismereti állomány és a lokális dokumentumok népszerősítését, valamint a helyismereti győjtemény, tevékenység marketingjét szolgálják. • Módszertani-elméleti írások. A helyismereti munka egészével vagy részkérdéseivel foglalkozó cikkek, módszertani levelek, útmutató vagy tanácsadó füzetek. E tevékenységi ág elméleti-metodikai megalapozását, támogatását, magasabb színvonalra emelését célozzák; helyben (a megyében, a településen) és központilag (a könyvtári szaksajtóban, országos kiadók vagy a Könyvtári Intézet gondozásában stb.) egyaránt napvilágot látnak. A rokonterületek (helytörténet, honismeret, tájkutatás, regionális tudomány) témakörébe tartozó és hasonló szándékkal született könyvtári kiadványok szintén idesorolandók. Ezek a típusok kombinálhatók is, mégpedig sok változatban. A kategóriák, a határvonalak nem merevek, mivel némelyik mőnek két-, sıt háromféle szerepe is lehet. Jellegzetes példa erre a helyi könyvtári folyóirat (hagyományos megnevezéssel: híradó), amely tudományos produktumokat, bibliográfiákat, eseménytárakat, felhívásokat, az adott intézmény (és/vagy a hálózat) mőködésével kapcsolatos adatokat, beszámolókat, elemzéseket és metodikai feljegyzéseket is közölhet.

57

A helyismereti közlemények tartalmi és technikai követelményei A könyvtárak helyismereti kiadványaival, publikációival kapcsolatos tartalmi követelmények az alábbiakban foglalhatók össze. • Megbízhatóság. Az elıre meghatározott földrajzi, tematikai és idıhatárokon belül teljes feltárást végeznek. A „válogatott” jelzı (bibliográfiák, adattárak, forrásközlések stb. esetében) is csak így helyénvaló, mivel válogatni csak a teljesbıl, a teljes ismeretében lehet. Alapvetı kritérium, hogy valóban a lényeges információkat válasszák ki, és az adatok, szövegek stb. ellenırizhetık az eredeti forrásokban. • Pontosság. A közölt bibliográfiai és tényadatok, nevek, idézetek, dátumok stb. helyesek, a valóságnak megfelelıek és a megszabott kereteken belül minél teljesebbek legyenek. A forráskiadványokban, szemelvénygyőjteményekben stb. döntı a szöveghőség. Közreadáskor többszöri kontroll szükséges a sajtóhibák, elírások számának minimumra csökkentésére. • Egységesség. Egy-egy bibliográfián, adattáron, forrásközleményen, tanulmányon stb. belül csak azonos elvek szerint leírt adatok, azonos részelemeket tartalmazó tételek lehetnek. Következetesen használják a rövidítéseket, a formulákat, a másodlagos, harmadlagos stb. rendezı elvet. • Tömörség. Csak a szükséges információkat rögzítsék, minél rövidebb megfogalmazásban (bibliográfiák annotációi, tényközlés, szemelvények közzététele stb.). A gazdaságosság is ezt kívánja, ám ennél fontosabb, hogy a használó számára döntıen releváns információkat közvetítsünk (például egy tanulmányt se terheljünk túl nem odaillı részletekkel, adatokkal). Kezdı szakemberek, könyvtárosok számára különösen bonyolult mozzanat, mert olykor nehéz megtalálni vagy elhagyni a valóban fontos, illetve felesleges adatokat, szavakat, gondolatokat. • Tartalmi hitelesség. Kívánatos, hogy a publikáció szerzıi, összeállítói, szerkesztıi, sajtó alá rendezıi a kutatás addigi eredményeire támaszkodjanak, a tudomány jelenlegi állásának megfelelıen ábrázolják a tárgyat, tájékoztassák az olvasót, a használót. • Újdonság. Elsısorban a helyismereti tanulmányokra és forrásközleményekre érvényes követelmény, hiszen ezeknek a publikációknak új, elsıdleges (primer) információkat vagy az ismereteket új összefüggésben kell tartalmazniuk. Természetesen vonatkozhat ez egy igényes bibliográfiára vagy faktográfiai adattárra is. A helyismereti kiadvány elıállítása, közzététele gondos elıkészítést, tervezést követel. Talán legfontosabb (mert a megjelenés elengedhetetlen feltétele) az anyagi fedezet biztosítása, másként: a megfelelı költségvetés. Célszerő elıre felmérni az anyaggyőjtéssel és az összeállítással, megírással járó kiadásokat (papír, lemezek, másolás, utazás, szállás stb.), a tiszteletdíjak összegét, a nyomtatás várható költségeit és így tovább. Ugyancsak helyes korán gondoskodni az anyagi fedezetrıl: saját költségvetés, fenntartói támogatás, alapítványi és más pályázatok, szponzorok, elıfizetık győjtése stb. A bibliográfiák, az adattárak, a tudományos és az ismeretterjesztı közlemények, a módszertani-elméleti munkák esetében igen hasznos a lektoráltatás, vagyis az elızetes véleményeztetés tartalmi (esetleg formai) és stiláris szempontból. (Az újságcikkeknél ezt megteszi a szerkesztı vagy a rovatvezetı.) Indokolt olyan szaklektort felkérni, akinek a személye az egyik garancia a publikáció kellı szakmai színvonalára. Magától értetıdik, hogy a lektort mindig a tárgyalt kérdés, illetve a szóban forgó mőfaj szakértıi, tudományos témák esetén az illetı szakterülettel foglalkozó kutatók közül válasszák ki. A tárgyilagosság biztosítása végett ne a könyvtár munkatársi gárdájából kerüljön ki a lektor, hanem az elfogulatlan külsı, esetleg más városban, megyében élı szakemberek körébıl. Ettıl függetlenül is ajánlatos, hogy a könyvtárosok tudományos feldolgozások – sıt bibliográfiák, adattárak – esetén keressék az érintkezést a té-

58

makört leginkább ismerı kutatókkal. A kezdet kezdetén iránymutatást, késıbb hasznos tanácsokat kaphatnak tılük, megbeszélhetik velük a felmerülı problémákat. Alaposan megfontolandó a terjedelem, a példányszám, a közreadás módja, a sokszorosítás technikája. Ezeket a tárgyhoz és a funkcióhoz igazodva indokolt megállapítani, gondolván a felhasználókra, a várható érdeklıdésre. A publikációs formák (fórumok) és a terjedelem között nemegyszer egyenes összefüggés van: például egy könyvtári híradóba vagy egy hírlapba szánt cikk nemigen haladhatja meg a tíz-tizenötezer karaktert, egy önálló kötet viszont akár több száz oldalra is rúghat. A helyismereti kiadványoknál javasolt a takarékos, ám célszerő kivitel. A vonzó külsı (az ízléses, színes borító, a tiszta szedés, az illusztrálás) szerényen is elérhetı cél. Gondos technikai szerkesztésre van szükség; tudatos munkával csak az adott könyvtárra jellemzı ún. házi stílus (forma, színek, papír, web-megoldások stb.) is kialakítható. Nélkülözhetetlen a korrektúra, amely a pótlásra is lehetıséget ad. A nyomtatott önálló kiadványokon szerepelnie kell, mégpedig a megszabott helyen az MSZ 3402-80 Könyvek bibliográfiai adatközlése és belsı elrendezése c. szabványban megjelölt adatoknak. Feltüntetendı az ISBN-szám, azaz a könyv termékazonosító kódja is. Amennyiben a könyvtár idıszaki kiadványokat vagy/és sorozatot (sorozatokat) jelentet meg, akkor az ISSN-számot is kötelezı jeleznie. Lényeges mozzanat a terjesztés megszervezése; e nélkül ugyanis a kiadvány nem érheti el célját, szők körben marad vagy nem a tényleges felhasználókhoz jut el. A helyismereti kiadványok elıállítása – tartalmi és technikai oldala egyaránt – szervesen épüljön be a könyvtári munkaszervezetbe, munkafolyamatokba. Vagyis a könyvtárosok a munkarendbe, munkatervbe illesztve végezzék a publikációs tevékenységet, a kutatást. A tervezés törekedjen reális, optimális határidıkre; se túl tág, se illuzórikusan rövid terminusokat ne szabjanak – az elıbbi kényelmességre, az utóbbi kapkodásra, ingerlékenységre ad okot.

A helyismereti kiadványprogram személyi feltételei A helyismereti publikációs tevékenység fontos személyi feltétele az egyetemi vagy fıiskolai végzettség, a speciális szakképzettség (pl. a bibliográfia elvi és gyakorlati kérdéseinek alapos ismerete, az adott tudományos vagy szakterület magas szintő elsajátítása), a széles látókör és sok esetben a nyelvtudás. Szükségesek a megfelelı személyi adottságok is: a kritikai, válogató és a rendszerezı készség, a problémalátás, a lelkiismeretesség, a szorgalom (a kitartás), a fáradhatatlan érdeklıdés; természetesen, a feladatok megoldása fejleszti is ezeket. A helyismereti közlemények egy része (tanulmányok, forráspublikációk, szakbibliográfiák, bizonyos adattárak) olyan, amelynek összeállítása, megírása mindezeken kívül még tudományos felkészültséget (a kutatómunka rejtelmeiben és a forráskritika módszertanában való jártasságot), továbbá íráskészséget is igényel. Az alapvetı tudnivalók megtanulhatók, elsajátíthatók, a kutatómunkához azonban hajlam is kell, ez viszont inkább csak finomítható, formálható, azaz eredendı tulajdonság. A most vázoltak némelyike a könyvtárosokkal, közelebbrıl a helyismereti munkatársakkal szemben egyébként is elvárás, azaz a könyvtárosi és a publikációs, szőkebben a kutató tevékenység – mint azt számtalan példa bizonyítja – közel áll egymáshoz. Már utaltunk rá, hogy a tapasztalati tények igazolják azt is, hogy az olyan könyvtárosok, akik kutatnak is, magasabb színvonalon tudják ellátni az állományalakítással és a tájékoztatással kapcsolatos teendıket,

59

igazi partnerei lehetnek a könyvtárhoz forduló kutatóknak is. Más szavakkal: a helyismereti információ-szolgáltatás iránti érdeklıdés, igények legmagasabb szintjének kielégítését biztonságosabban tudják teljesíteni. Az eredményes publikációs tevékenység feltételezi, hogy az érintett könyvtárosoknak kellı idı áll rendelkezésükre. A tudományos kutatásnál nagyon fontos a munkaidı-kedvezmény vagy a heti egy kutatónap, amelynek felhasználását a könyvtár (vagy az osztály) vezetıjének ellenırizni kell. A napi nyolcórai munka mellett – pusztán az estékre és a hétvégekre, netán a szabadság egy részére hagyatkozva – rendkívül nehéz folyamatos, rendszeres kutatást végezni. Még egy-egy alkalmi vállalás (pl. doktori értekezés, pályázati dolgozat) teljesítése is megerıltetı, bár nem lehetetlen. Mivel egy-egy nagyobb téma feldolgozásához – különösen, ha az tartalmilag sokrétő és a forrásanyag szórt – sok idıre van szükség, indokolt team (csoport) alakítása. Nagyon körültekintıen kell kiválasztani a vezetıt, aki összefogja, irányítja társait; ha a végeredmény kiadvány lesz, ı lehet a szerkesztı. A vezetésre, illetve a szerkesztésre felkérhetı külsı munkatárs is. Ugyanígy a könyvtáros által mozgatott teambe szintén bevonhatók a külsı szakemberek, miként a könyvtári kiadványokban is publikálhatnak egyetemi-fıiskolai oktatók, muzeológusok, levéltárosok, közép- és általános iskolai tanárok, újságírók stb.

60

A HELYISMERETI BIBLIOGRÁFIÁK SZERKESZTÉSE

A helyismereti bibliográfiának számos válfaja alakult ki az idık folyamán. Manapság markáns különbségek mutatkoznak a nyomtatásban és az elektronikus úton közzétett összeállítások között. Ennélfogva a bibliográfia-készítés általános módszertanáról csak elméletileg beszélhetünk, a metodikai elıírások ugyanis sajátos formában érvényesülnek az egyes mőfajokban, olykor egyedi eltérések is lehetnek. Mindazonáltal vannak bizonyos szabályok, amelyeket minden bibliográfusnak figyelembe kell vennie. A következı fejtegetések ezekrıl szólnak, és egyúttal bepillantást nyújtanak a további lehetıségek bıséges tárházába is. A bibliográfia-készítés folyamata több mozzanatból tevıdik össze. Ezek sem idıben, sem tartalmilag nem válnak el mereven, az egymásutániság sem feltétlenül érvényesül, a munka mégis felosztható néhány nagyobb, fontosabb szakaszra. Mindezeket sorra vesszük, de csak azoknál idızünk, amelyek az átlagosnál több problémát okoznak egy-egy helyismereti bibliográfia szerkesztése során.

A helyismereti bibliográfiák elıkészítése A helyismereti bibliográfiák összeállítására számtalan elvi és gyakorlati lehetıség kínálkozik, emiatt nagy körültekintést, gondosságot igényel a témaválasztás (a tárgy meghatározása); egyebek között annak megállapítása, hogy a helyi tartalmú dokumentumokat, az ún. helyi kiadványokat, a helyi szerzık munkáit külön-külön vagy együtt tárják-e fel, ki legyen a helyi személy stb. A döntés jó néhány esetben a bibliográfia jellegét is megszabja: kurrens vagy retrospektív, válogató vagy teljességre törekvı stb. A társadalmi hasznosság követelményét szem elıtt tartva történjen a célkitőzés is: milyen célt akarunk elérni (pl. kutatási vagy oktatási segédlet, figyelemfelkeltés), a használók mely rétege, csoportja felé fordulunk, hol és milyen terjedelemben jelenik meg. A tárgy és a cél nagymértékben meghatározza a helyismereti bibliográfia mőfaját, e három együtt a forrásanyag keretét, a válogatás mértékét, a szerkezet kialakítását, és befolyásolja a kész kiadvány sikerét, hatékonyságát. Közvetlenül a témaválasztás után ajánlatos megfogalmazni a bibliográfia leendı címét, amely menet közben módosulhat, és végleges alakját a formába öntéskor nyeri el. Fontos fázis az elızetes tájékozódás. Különösen akkor indokolt, ha a téma kevésbé ismert. Az összeállító vagy szerkesztı a kézikönyvek, monográfiák, az internet és a bibliográfiák stb. segítségével megismerkedik a kiválasztott tárgykör problematikájával, terminológiájával, feltártságával, határterületeivel, például az adott hely történetével vagy/és sajátosságaival, a szóban forgó személy életútjával, a repertorizálandó folyóirat jellegével és sorsával; nemegyszer – mintegy melléktermékként – bibliográfiai adatokhoz is jut. Ha a témáról már készült bibliográfia, megvizsgálandó, hogy hasznosítható-e a munkában, netán nem teszi-e feleslegessé a tervezett összeállítást, nem korlátozza-e győjtıkörét térben vagy idıben? Szükséges a módszertani tájékozódás is: a hasonló típusú bibliográfiák tanulságainak elemzése, a vonatkozó szabályok, szabványok átnézése. Ekkor történik meg a feltárandó, feltárható források számbavétele, valamint annak megállapítása, hogy mi van meg helyben, mit kell máshol megnézni, milyen esélyei vannak a könyvtárközi kölcsönzésnek. Mérlegelendık a személyi, tárgyi, anyagi és egyéb feltételek is: kik csinálják a bibliográfiát, mire van pénz, mennyi a rendelkezésre álló idı, munkarendbe iktatható-e a feladat vagy/és külsı munkatársakat kell megbízni. Vagyis sokszor az elızetes tájékozódás stádiumában dıl (döntendı) el, hogy megvalósítható-e és ha igen, hogyan valósítható meg az elképzelt mő.

61

Egy újabb lépés a győjtıkör körülhatárolása. Szemben az állományalakítás már részletezett szabályzatával, ez csak az adott alkalomra szól; így értve a kurrens bibliográfia sorozatát is, bár idıközben módosulhat a győjtıkör. Tehát kijelölik a feltárandó anyag földrajzi (közigazgatási), idıbeli, tárgyi (tematikai) és formai határait. A helyismereti bibliográfiák egyes fajtáinál nyomatékot kaphat az érték (pl. szakbibliográfia, hírlapcikk-repertórium) vagy a nyelv (pl. ajánló jegyzék) szerinti szelekció. Egyebek között ilyen kérdések várnak válaszra: a figyelem kiterjed-e a dokumentumok teljes körére vagy csak egyes típusokra (kisebb településeknél az elıbbi, megyéknél, nagyobb városoknál az utóbbi a gyakoribb); felvesznek-e levéltári iratokat; a helytörténeti bibliográfiában csak a diakron közleményeket (feldolgozásokat, forráspublikációkat) tárják fel vagy a szinkron anyagot (egyidejő forrásokat) is; a személyi bibliográfiában csak címeket akarnak-e közölni vagy életrajzi adatokat is; a sajtóbibliográfiában szerepeltetik-e az évkönyveket, naptárakat, iskolai értesítıket vagy sem; megpróbálják-e számba venni az elcsatolt területek periodikumait. Mindezek után tisztázódnak az összeállítás tartalmi-módszertani szempontjai, alapelvei: a válogatás mértéke, a bibliográfiai leírás mikéntje (teljes vagy rövidített, szabványos vagy attól eltérı stb.), a rövidítések használata, a feltárás szintje (regisztráló, annotált, esetleg részletesebb tartalmi ismertetést, faktográfiai adatokat is közöl), a rendszerezés módja és a szerkezet elızetes vázlata, a mutatóapparátus mennyisége és a mutatózás (pl. a tárgyszóalkotás) rendje, milyen járulékos és kiegészítı részek készülnek, hogyan és hol történik a technikai kivitelezés. Szorosan kapcsolódik mindehhez az idıigény megbecslése, a határidık kitőzése, a munkatársak, a szerkesztı és a lektor (lektorok) személyének megállapítása, és a konkrét költségvetés kiszámítása. Célravezetı a munka megszervezésének részletekig hatoló átgondolása és ütemezése. A helyismereti bibliográfia tervezetét, vagyis az elızetes tájékozódás, valamint az alapelvek meghatározása és a szervezéstechnikai problémák megfontolása során született döntéseket, megállapodásokat ajánlatos írásba foglalni. Ennek részeként, esetleg külön fogalmazható egy szerkesztési és leírási útmutató, amely mintákat is tartalmazhat a bibliográfiai leírásra, annotálásra, a mutatózásra stb. Különösen szükséges a tervezet (útmutató) rögzítése, ha többen vesznek részt a munkában: ennek birtokában könnyebb az ellenırzés, biztosítható a következetesség, az egyöntetőség, elejét lehet venni a felesleges vitáknak. Az idıközönkénti megbeszélések azonban feltétlenül hasznosak. A tervezet szövegéhez nem szabad mereven ragaszkodni, ha indokolt, okvetlenül módosítsunk rajta.

Az anyaggyőjtés és a válogatás Az anyaggyőjtés forrásai és segédeszközei Már az elıkészítés során célszerő kijelölni azoknak a forrásoknak, segédleteknek a körét, amelyekbıl a helyismereti bibliográfia adatait meríteni akarjuk. Ez végsı soron attól függ, milyen dokumentumokat dolgozunk fel. Minél teljesebb feltárásra kell törekedni, azaz a szők forrásbázis hiba. Hogy konkrétan mit nézünk meg, azt az egyes források számbavételekor lehet eldönteni. Elıfordulhat, hogy egyes források – pl. egy rejtett címlista, egy kéziratköteg, egy különgyőjtemény katalógusa – megismerése módosíthatja az elızetes elgondolásokat.

62

A helyismereti bibliográfiák szóba jöhetı forrásai a felölelt információk földrajzi határait tekintve országosak, tájiak, megyeiek és helyiek. Az anyaggyőjtés menetében a sorrend lehet ez is, ám lehet fordított és vegyes is; szükség szerint mind figyelembe veendı. Formai megközelítésben az anyaggyőjtés forrásai és segédeszközei általában a következık. • Lexikonok, kézi- és segédkönyvek (a legtöbb esetben az alapvetı irodalomról is felvilágosítást nyújtanak); adattárak, dokumentumgyőjtemények, forráskiadványok (nagyon gyakran maguk is bekerülnek a bibliográfiába). • Bibliográfiák: az országos és (a városi, községi, illetve a kerületi könyvtárakban) a megyei, fıvárosi helyismereti bibliográfiák a segédkönyvekhez hasonló funkciót töltenek be; természetesen más helyismereti bibliográfiák is kézbe veendık; elsıdleges segédletek a nemzeti bibliográfia egységei és átnézendık a tárgykörhöz tartozó szakbibliográfiák (beleértve a rokon- és határterületek jegyzékeit), valamint a repertóriumok; különösen elınyösek a topográfiai elrendezéső vagy földrajzi mutatót is alkalmazó összeállítások; sosem szabad elfeledkezni a rejtett bibliográfiákról, amelyek igen hasznos anyagot közölnek. • Katalógusok: elvileg bármelyik fajtájuk számításba vehetı, attól függıen, hogy milyen témát és milyen céllal dolgoznak fel; leginkább a földrajzi és tárgyi katalógusokhoz fordulunk, némely esetben (pl. a személyi bibliográfiáknál) a betőrendes katalógusok kerülnek elıtérbe. • Levéltári és múzeumi segédletek: leltárak, vezetık, ismertetık stb. • Monográfiák, tanulmánykötetek, periodikus kiadványok és egyéb dokumentumok: a bibliográfiák és a katalógusok csupán kiindulást, alapot jelentenek az anyaggyőjtésben, az eredményes és színvonalas helyismereti bibliográfiai tevékenység elképzelhetetlen saját kutatás, a könyvtárak (esetleg a múzeumok, levéltárak és más dokumentumgyőjtemények) megfelelı állományrészeinek feldolgozása nélkül. • Élı személyek: pl. életrajzi bibliográfiáknál, folyóirat- és hírlap-repertóriumoknál megkérdezhetık a közeli hozzátartozók, munkatársak. A feltárásra kijelölt segédletekrıl, katalógusokról, dokumentumokról (pl. folyóiratokról, poligráf mővekrıl) ajánlatos elızetes forrásjegyzék összeállítása, és ennek folyamatos kiegészítése, elkülönített nyilvántartásként való kezelése. Ha valamit már láttunk, jelezzük rajta. A lista és annak figyelmes vezetése biztosíthatja az anyaggyőjtés rendszerességét, hiánytalan voltát. Amennyiben a helyismereti bibliográfiát munkaközösség készíti, a munka megkezdése elıtt a szerkesztı ossza fel közöttük a forrásokat. Az anyaggyőjtés módszerei és technikája A rendszeres irodalomkutatás során a számba vett forrásokat, a szakirodalmat hézagtalanul átfésüljük, olykor fordított idırendben, vagyis a legfrissebb közleményektıl visszafelé haladva. Nagy elınye a megbízhatóság, ezért hacsak a legkisebb lehetıség nyílik rá, ez alkalmazandó. Hátránya, hogy néhány kivételtıl (pl. repertórium) eltekintve igen idıigényes, mert sok mindent át kell nézni, amiben semmi sem található. A hólabda- (vagy lavina-) rendszernél a tárgykörrıl legújabban megjelent vagy leginkább hozzáférhetı munka hivatkozásai nyomán indulunk el, kikeressük a megnevezett közleményeket, amelyekben ismét lehetnek utalások, és így tovább, egyre nı az anyag. Elég gyakran a források körének kiterjesztésével jár. Egyszerő, gyors módszer, gyengéje viszont, hogy kiszolgáltat a szerzık hivatkozási esetlegességeinek.

63

A kerülı utas (vagy indirekt) eljárás a szerzın, az alkalmazási területen, egy rokontémán vagy a vélt lelıhelyen keresztül történı, illetve a kronológiai, életrajzi vagy földrajzi megközelítést jelenti. Olyankor folyamodunk hozzá, amikor az anyaggyőjtés közvetlen módszerei nem indíthatók be egy közbeesı lépcsı beiktatása nélkül, vagy amikor a bibliográfiai adatok elsı átrendezése után fehér foltokat kell eltüntetni. Az anyaggyőjtés ismertetett módszerei a tudományos igényő helyismereti bibliográfia összeállítása során rendszerint együttesen, egymást kiegészítve alkalmazandók. Gyakran szükség van a kerülı utakra, amíg rátalálnak a megfelelı forrásokra. A rendszeres irodalomkutatást is sőrőn ötvözik, fıként a munka gyorsításának szándékával vagy alapvetı segédlet hiányában, a hólabda-módszerrel. Mindig az adott bibliográfia tárgya, célja, a felhasználható források köre, mennyisége, színvonala határozza meg, hogyan járunk el. A tapasztalatok szerint sok problémát okoz az anyag összegyőjtésének technikája, elsısorban a kezdı könyvtárosok számára. Jól bevált megoldás a bibliográfiai adatok cédulára írása vagy számítógépen történı rögzítése. Mindkettı korlátlanul bıvíthetı, selejtezhetı, (törölhetı), bennük a csoportalkotás egyszerő. Minden mőrıl külön cédula, illetve rekord készül; ezen (ebben) szerepelnek a bibliográfiai leírás adatai, az annotáció vagy a tartalmi kivonat megfogalmazásához szükséges feljegyzések, a mutatóba kivetítendı tárgyszavak, nevek vagy szakjelzetek, a forrás, ahonnan a címet vettük, és minden egyéb, ami fontos lehet. Az anyaggyőjtés közben indokolt minél több információt kiírni (aztán egyszerősíthetı), mert nagyon nehézkes késıbb a kiegészítést visszakeresni. A rövidítések ekkor még elkerülendık (vagy a feloldásuk külön rögzítendı), mert a szerkesztésnél zavarba jöhetünk. A helyismereti bibliográfiáknál is alapvetı követelmény az autopszia elvének érvényesítése, mégis gyakran megfeledkeznek róla. Az autopszia (görög szó = saját megtekintés) annyit jelent, hogy a dokumentumokat kézbe vesszük, megvizsgáljuk tartalmukat, színvonalukat, megállapítjuk, hogy az adott mő megfelel-e a válogatási szempontoknak, helyet kaphat-e a bibliográfiában. Vagyis a leírás magáról a dokumentumról készül. A szemügyre vétel a máshonnan átvett bibliográfiai leírások és a magyarázó jegyzetekbe szánt információk ellenırzésének, korrigálásának is nélkülözhetetlen mozzanata. Ha a szóban forgó munkát semmiképp sem tudjuk megszerezni, de más források (könyvismertetések, annotációk stb.) alapján felvétele mellett döntünk, az autopszia hiányát valahogyan jelezni kell (pl. csillag, függıleges vonal a margón, lelıhelyközlés hiánya). Ha viszonylag sok mőrıl van szó, a bevezetıben indokolható az elv alkalmazásának elmaradása. Az anyaggyőjtés során, a keresésben érdemes lassabban, de biztosabban haladni. Így elkerülhetık a felesleges hibák, tévedések, nem kell ugyanazt a területet, forráscsoportot kétszer végignézni. Ugyanakkor minden körülmény figyelembe veendı, ami megrövidítheti a munkát. Elıfordulhat, hogy az összeállító eleinte kevés anyagot talál. Nem szabad csüggedni, feleúton lemondóan megállni, hiszen egy-egy helyismereti bibliográfia anyagának feltárása folyamat, ahol lehetnek buktatók, sıt zátonyok is. Ugyanúgy nem szabad megriadni a hirtelen ránk zúduló nagy adatmennyiségtıl sem; ilyenkor is segít a türelem, a kitartás és a higgadtság. Hoszszabb ideig tartó munkánál célszerő az anyaggyőjtés menetérıl kimutatást vezetni. A válogatás A helyismereti bibliográfiának van néhány fajtája, ahol a szelekció nem indokolt, vagyis az elıre kijelölt győjtıköri határokon belül a teljesség követelménye érvényesítendı: például a sajtóbibliográfia, a folyóirat- és évkönyv-repertórium, a lelıhelyjegyzék, a személyi bibliog-

64

ráfiák többsége, esetleg a kis községek általános és helytörténeti bibliográfiája. Régi felismerés, hogy válogatott bibliográfiáról is csak akkor beszélhetünk, ha a teljesség ismeretében születik (vagyis a teljesbıl válogatunk). A helyismereti bibliográfiák másik csoportjánál viszont nélkülözhetetlen a válogatás. Voltaképpen ahány összeállítás, annyi válogatási elv, sıt még egy-egy bibliográfián belül is elvárás lehet a különbözı szempontok együttes alkalmazása. Különösen erıs kritikai szelekció szükséges az újságközleményeknél, és körültekintı mérlegelést kíván az ajánló jellegő helyismereti bibliográfiák anyagának szőrése is. A válogatás valójában már anyaggyőjtés közben folyik: ekkor döntjük el, melyik címet írjuk le és melyiket nem; ekkor vesszük kézbe a fellelhetı dokumentumokat. A rendszerezés, szerkesztés során az elkészült és elırendezett bibliográfiai leírásokat még egyszer átnézzük, összevetve ıket a válogatás elıre megállapított alapelveivel, ügyelve a hézagokra, átfedésekre is. Eközben a felesleges adatokat kiemeljük. Egyúttal a szerkezeti egységeket is alakítgatjuk. Követelmény a válogatásnál a megbízhatóság, ami azt jelenti, hogy a bibliográfiából a megadott kereteken belül semmi fontos nem marad ki. Ugyanakkor elhagyandó a ballasztanyag, vagyis mindaz, ami nem felel meg a célkitőzéseknek. A bibliográfiai feltárásra fokozottan áll, hogy nem sok, hanem elég tételt kell kiválasztani, összegyőjteni. A sok érdektelen cím, a túlzott mennyiség ugyanis tehertétel az összeállításban, lassítja, bonyolítja a felhasználó munkáját. A határvonal meghúzása a bibliográfia-készítés talán legnehezebb mozzanata, szakértelmet, ítélıképességet követel.

A bibliográfiai tételek (rekordok) A használó, az olvasó a bibliográfiai tételek alapján tájékozódik: ezek segítségével azonosítja, keresi vissza a dokumentumokat, ezekbıl kaphat tényleges felvilágosítást a mővek tartalmáról, jellegérıl. A bibliográfiai egység lehet egy mő (könyv, cikk, vers, jelentés, kép, hanglemezrészlet, film stb.), egy kiadvány (tanulmánykötet, folyóirat, videokazetta, CD-ROM stb.), továbbá a mővek vagy a kiadványok egy csoportja. A bibliográfiai leírás A helyismereti bibliográfiákban is a hatályos szabványokhoz, vagyis a nemzetközi normákhoz kell igazodni, bár némelyik kiadó szerv, folyóirat-szerkesztıség és a kutatók többsége még mindig ragaszkodik a régi, megszokott gyakorlathoz (mindenekelıtt a szerzıi nevek elırevetítéséhez). Bárhogy legyen is, alapvetı elvárás a pontosság, az egységesség és a következetesség. Az összeállítás rendeltetésétıl függ, hogy teljes vagy egyszerősített leírást közöl-e. Általában a lehetı legrészletesebb bibliográfiai leírásra törekszünk, szükség esetén túllépve a szabványokon is. Hiszen a felhasználót további adatok is érdekelhetik: pl. az álnevek, névjelek feloldása; helyi kiadványoknál a nyomda; a rejtett bibliográfia tételszáma; ábrák, térképek, táblázatok léte, mennyisége. Hírlapközleményeknél lényegesen megkönnyíti a tájékozódást a dátum és az oldalszám feltüntetése. A sajtóbibliográfiákban felveendık a címváltozatok (a megjelenési idıpontokkal, szerkesztıkkel, közreadókkal), az azonos periodikum különbözı kiadásai (pl. napilapoknál a reggeli és az esti változat, a városi mutációk, az utánnyomások és a fakszimilék); jelezhetı a periodicitás (pl. „hetenként hatszor”, utalva a szünnapra) vagy a gerincmagasság. Ugyanakkor a folyóirat- és hírlap-repertóriumokban elhagyható az évfolyam

65

száma és az újságok sorszáma is. Az ajánló bibliográfiákban elég az egyszerősített, vagyis az azonosításhoz feltétlenül szükséges adatokat tartalmazó leírás; ugyanígy gazdaságossági megfontolásból a rejtett bibliográfiákban is. A hibás adatok a teljes és az egyszerősített leírásokban is módosíthatók. A helyismereti bibliográfiákban is használatos az ún. csoportos leírás, ahol több mő vagy kiadvány adatai szerepelnek együtt: pl. egy sorozat kötetei, egy könyv különbözı kiadásai. A recenziók kétféleképpen vehetık fel: az ismertetett könyv, hangfelvétel stb. leírása alatt, önálló tételszám nélkül vagy tételszámmal, de tipográfiailag megkülönböztetve; illetve külön csoportosítva (fıleg kurrens összeállításokban alkalmazzák). A helyismereti információ-szolgáltatásban nagyon fontos az analitikus feltárás. A bibliográfiákban a győjteményes kötetek és a periodikumok közleményei, képi ábrázolásai, a könyvek és a hangfelvételek, videofilmek önálló szellemi értéket képviselı részletei (pl. egy bevezetı tanulmány, egy kórusmő) egyenrangú, egyenértékő egységként vannak jelen. Az analitikus leírásra kétféle megoldás ismert: az egyes dokumentumokról külön tételeket alkotnak (pl. a folyóiratcikkekrıl, a képekrıl), vagy annak a kiadványnak a leírása után, összefoglalóan sorolják fel ıket, ahol fellelhetık (pl. egy poligráf mő tanulmányait, egy hanglemez mősordarabjait). Gyakran elıforduló hiba a különlenyomatok (néha az évkönyvcikkek) önálló kiadványként való leírása; ez ugyanis nem biztosítja a visszakeresést, ezért helyes az eredeti lelıhelynél szerepeltetni, kiegészítve a „klny. is” jelzéssel. A bibliográfiai tételek megalkotása tulajdonképpen két fázisban történik. A tervezetben elıre meghatározott adatokat (és minden egyebet, amit jónak vélünk) az anyaggyőjtés szakaszában, egyidejőleg rögzítjük. A leírások megszerkesztése (a vonatkozó szabványok figyelembe vételével), végsı formájának kialakítása, a többiekkel való egységesítése, az adatok ellenırzése késıbb, egy újabb munkamozzanatban történik. A bibliográfiák tételeinek eléggé általános sajátossága a tömörítés: a folyamatos leírás, az összevonás, a recenzióknál az ismertetett mő címének elhagyása stb. A rendszó kiemelésére a közreadás formájától és a szerkesztı szándékától függıen több lehetıség kínálkozik: külön sorban szerepeltetjük, nagybetővel írjuk vagy aláhúzzuk, nyomdai elıállítás és számítógépes szövegszerkesztés esetén vastagabb (félkövér) vagy kurzív (dılt) betőkkel szedjük, esetleg a margón tüntetjük fel stb. Amennyiben van, a tételszámot szeretik a bibliográfiai leírás elsı sora elé vagy fölé tenni, ám takarékosabb megoldás, ha az elsı sor élére kerül, aláhúzással vagy félkövér szedéssel megkülönböztetve. A rövidítések legyenek egyértelmőek és következetesek, kövessék a helyesírási szabályzatot és a szabványokat. Ajánlatos a rövidítésrendszert gondosan, ha mód van rá, elıre kidolgozni. (Sok segítséget nyújthat az MSZ 3432-85 Szavak és szókapcsolatok rövidítése a bibliográfiában és az MSZ 3404-77 A magyar idıszaki kiadványok címrövidítése c. szabvány.) A katalógusokhoz viszonyítva a bibliográfiák rövidítései terjedelmi okokból lehetnek radikálisabbak, olykor, például lapcímeknél egy-egy betőre szorítkozóak, adott esetben még az évszám is kurtábbra fogható (pl. 1970 → 70). Sosem mehetnek azonban a használhatóság, az azonosíthatóság rovására, és a feloldásukat külön jegyzékben meg kell adni. A helyismereti bibliográfiák némelyik típusában elengedhetetlen a lelıhelyadatok pontos felsorolása. A lelıhely-bibliográfiát eleve ezért teszik közzé. A sajtóbibliográfiában szintén nagyon fontos annak feltüntetése, hogy az egyes periodikumok hol kutathatók. Természetesen a mikrofilmes változatok is jelölendık, akárcsak az évfolyamok, sıt a meglévı (vagy hiányzó)

66

lapszámok, a hibás példányok. A lelıhely más összeállításokban is szerepelhet: pl. a folyóiratés újságcikkeket vagy azokat is regisztráló bibliográfiák forrásjegyzéke a feldolgozott periodikumok ırzési helyérıl is tájékoztat. Vitatott a raktári jeleztek közlése. Kétségkívül megkönnyíti a könyvtárhasználók dolgát, hiszen így a keresés egy lépcsıje kiiktatható; ellene szól viszont, hogy a jelzetek változhatnak, nagy az elírás veszélye, a kutatót meg arra csábítja, hogy bele se nézzen a könyvtár katalógusába, és ezáltal megfosztja magát az újabb dokumentumok, példányok felfedezésétıl. A magyarázó jegyzet A helyismereti bibliográfia használhatóságát és színvonalát jelentıs mértékben fokozza, ha a feltárt dokumentumok tartalmáról a bibliográfiai leírásokon túl is tájékoztat. Ennek egyik lehetısége az összeállítás anyagának meghatározott elvő csoportosításban való elrendezése; errıl a késıbbiekben még szó esik. A tájékoztatás intenzívebb, az egyedi dokumentumokig hatoló módja a magyarázó jegyzetek készítése. (E munkamozzanatnál jól hasznosítható az MSZ 3436-87 A dokumentumok referátumai és annotációi c. szabvány.) A magyarázó jegyzet a bibliográfiai tétel (rekord) szerves tartozéka, együtt szemlélendı a bibliográfiai leírással, amelyhez szorosan kapcsolódik. Célja kétféle lehet: a felvilágosítás, az eligazítás és az érdeklıdés felkeltése, irányítása. Hogy melyik kerül elıtérbe, az attól függ, milyen funkciót szánnak az összeállításnak. A helyismereti bibliográfiákban is használt magyarázó jegyzetek három leggyakoribb típusa az annotáció, a referátum és a bibliográfiai szemle. Az annotáció egy-két szavas vagy pár soros kiegészítés. Mindenekelıtt a leírásból hiányzó adatokat közli: a földrajzi, idıbeli körülhatárolás, a téma konkrétabb megjelölése, a dokumentumban szereplı személyek vagy intézmények neve (ez csak bizonyos mennyiségig). Kerülhetnek ide egyéb információk is: pl. életrajzi bibliográfiában a mő megírásának, megjelenésének körülményei; sajtóbibliográfiában a lapra vonatkozó irodalom és a lap repertóriumai, a pártállás, a példányszám. Indokolt a precizitás, hiszen éppen azért van az annotáció, mert a cím nem ad kellı tájékoztatást; vagyis az információelemek analitikus feltárását segíti elı. A jó annotációk alapján gazdag mutatórendszer alakítható ki; ha tárgyszómutató készül, a tárgyszavazás nagyja már ennél a fázisnál elvégezhetı. A bibliográfiai tételben az annotációt többnyire új sorban kezdik, de a helykihasználás miatt esetleg folytatólagosan is gépelhetı (gondolatjellel elválasztva vagy/és szögletes zárójelbe téve). A referátum különbözı terjedelemben (néhány sortól egy-két oldalig) ismerteti a leírt dokumentum tartalmát. Az indikatív vagy tájékoztató referátum ennél többet nyújt: kivonatosan vagy összefoglaló igénnyel a fıbb gondolatokat, kutatási eredményeket is vázolja, utal a szerzı(k) életrajzi adataira, munkásságának jellemzıire, a mő színvonalára (esetleg stílusára), a hasznosítás lehetıségére. A kivonatos, tömörítvényszerő magyarázó jegyzet különösen elınyös a cikkeknél, mert a lapok egy része nehezen vagy egyáltalán nem érhetı el. Kivételesen idézni is lehet; fıleg régi és ritka írásokból. A bibliográfiai vagy irodalmi szemle két sajátosságával is különbözik a magyarázó jegyzetek más típusaitól: egyrészt nem egy-egy dokumentumot, hanem a közlemények, kiadványok egy-egy csoportját mutatja be; másrészt értékelı, kritikai észrevételeket is főz hozzájuk. Mivel tudományos elemzéssel készül, nevezik szemletanulmánynak is. A helyismereti bibliográfiai munkában ritka mőfaj.

67

Nem tévesztendı össze a jóval gyakoribb csoportos ismertetéssel, amely az annotáció vagy a referátum szintjén egy-egy kiadványtípus különbözı, esetleg tételesen le sem írt darabjairól (pl. címtárakról, térképekrıl, statisztikai táblázatokról) vagy a levéltári, múzeumi anyagról, közelebbrıl a forrásértékrıl, a kutathatóságról stb. tájékoztat a fejezet vagy alfejezet élén. A magyarázó jegyzet elsıdleges feladata, hogy felhívja a figyelmet a regisztrált dokumentum tartalmára, értékeire, hasznára, felépítésére. Ebbıl következıen igazodjon a feltárt anyag természetéhez, jelentıségéhez, hozzáférhetıségéhez, és alkalmazkodjon a felhasználók igényeihez, ismereteihez, a helyismereti bibliográfia céljához. Megfogalmazása legyen tömör, kifejezı, lényegre törı és tárgyilagos. Fontos követelmény információinak megbízhatósága, hitelessége. Elkerülendı hiba tehát: • ha a könyvtári terminológiához ragaszkodva, szakkifejezésekkel zsúfoljuk tele az annotációt, a referátumot vagy a szemlét; • ha átmásoljuk az ún. fülszövegeket vagy más bibliográfiák ismertetéseit; • ha indokolatlanul hosszúra nyújtjuk a mondanivalót és másodrendő dolgokról írunk; • ha pontatlan információkat közlünk, az értékelı megjegyzések pedig félrevezetık, megalapozatlanok. A bibliográfia végsı összeállítása elıtt vagy azzal egy idıben a magyarázó jegyzetek revízióját is el kell végezni. Nemcsak a tartalmi összehangolás és stiláris egyeztetés miatt fontos ez, hanem ezt követeli a megbízhatóság elve is.

A helyismereti bibliográfiák szerkezete Az elırendezés A bibliográfia tényleges szerkesztésének elsı mozzanata az elırendezés. Akár cédulán, akár számítógépen dolgozunk, célszerő betőrendbe sorolni a tételeket; ezáltal egymás mellé kerülnek a különbözı forrásokból származó azonos bibliográfiai leírások: az ismétlıdı kiadások és a részletekben (pl. folyóiratcikkek folytatólagosan, könyvek egyes kötetei külön-külön) vagy különféle formákban (újságközleményként, győjteményes kötet részeként, hanglemezen és hangszalagon stb.) megjelent mővek címei. Ezzel lehetıség nyílik az összevonásokra, az ismétlések elkerülésére. Egyazon közlemény folytatásait rendszerint nem szakítják el egymástól, és többnyire egy-egy mő újabb közlései is az elsıhöz vehetık; az utóbbi megoldás a hozzáférhetıség szempontjából is kedvezı: pl. a kötetben közzétett újságcikkek így könnyebben megtalálhatók. Ha mégis külön-külön osztják be ezeket, elengedhetetlen az utaló. Vigyázzunk arra, hogy az azonos cím nem mindig jelent azonos tartalmat; a szerzı más szempontból, más olvasóközönség számára, más terjedelemben stb. dolgozhatta fel ugyanazt a témát. Ha valamennyi változatot leírjuk, akkor az eltérések a magyarázó jegyzetekben jelezhetık. Ha csak egyet választunk ki, akkor ez az legyen, amelyik leginkább megfelel a bibliográfia rendeltetésének. Elterjedt gyakorlat, hogy ha egy-egy mőbıl több kiadás van, a bibliográfiákba a legfrissebbet veszik fel. Számos esetben azonban el kell térni ettıl az íratlan szabálytól: pl. a történeti témáknál, a személyekre vonatkozó összeállításoknál nélkülözhetetlen adat egy-egy könyv, cikk, kotta, hanglemez stb. elsı megjelenésének dátuma.

68

A munkának ebben a szakaszában ellenırizzük, hogy teljes-e az anyag, összegyőjtöttünk-e mindent. A rendszerezés A bibliográfiai tételek csoportosítását, az összeállítás szerkezetét mindig az összeállítás célja, funkciója, mőfaji profilja, tematikája, terjedelme, technikai szintje és a feltárás mélysége, valamint a használók várható igényei és a gazdaságossági tényezık határozzák meg, sıt figyelembe veendık az elızmények is (pl. kurrens jegyzékeknél, ciklusrepertóriumoknál). Egyetemes érvényő recept tehát nincs, a helyismereti bibliográfiákban is eltérı szerkesztési módszerek alkalmazhatók és alkalmazandók. Önmagában egyik megoldás sem a „legjobb”, egyébként a „jó” is megvalósulhat alacsony színvonalon. Mindazonáltal bizonyos mőfajokhoz eléggé szorosan kötıdik egy-egy elrendezési mód, azaz adekvát szerkezet: pl. a sajtóbibliográfiához a betőrend, a szerzıi bibliográfiákhoz az idırend. A helyismereti bibliográfiai gyakorlatban a következı elsıdleges rendszerezı, rendezı elvekkel találkozunk. • Idırend. A megjelenési idıt vagy az ún. tárgyidıt veszi alapul a besorolásnál. A történeti témáknál (fıleg egy szőkebb korszak irodalmának tárgyalásakor), a kisebb mennyiségő régi anyagnál és az életrajzi bibliográfiáknál nagyon jó megoldás, mert érzékelteti a fejlıdést; hátránya viszont, hogy tárgyi megközelítésre csak részletes mutatóval használható. A megjelenési idı szerinti szerkesztésnél kérdéses a könyvek bibliográfiai leírásának elhelyezése: lehet az év elejére (mert korábban írták), az elsı ismertetés elé, kurrens összeállításokban a könyvtárba érkezés idejénél; retrospektív bibliográfiákban az évkönyvek, sorozati jellegő kiadványok akár egy, az elsı helyen is szerepeltethetık. • Betőrend. A szerzık, a címek, a testületi nevek (pl. a kiadók) mechanikus, alfabetikus rendjében követik egymást a tételek. Megszokott, praktikus elınyökkel járó módszer (pl. egyszerő a besorolás, lehetıséget ad a személyi és testületi megközelítésre), de a tematikai és topográfiai szempontoknak nem felel meg. • Földrajzi rend (területi beosztás). A földrajzi egységek (leginkább a települések vagy a kerületek) szerint csoportosítja az anyagot. Többnyire a földrajzi nevek alfabetikus rendjét alkalmazzák, de ismert a hierarchikus (lépcsızetes) felépítés is. • Szakrend. A bibliográfiai egységek tartalmát alapul véve, a tételeket egy szisztematikus, lépcsızetes rendszerben (pl. az ETO vagy más, netán alkalmi témarend szerint) közli. Elınye, hogy könnyen bıvíthetı vagy szőkíthetı, ugyanakkor nehéz megfelelı, logikus tematikai rendszert kialakítani. A hierarchikus tagolás jelölésére jól bevált technika a tizedes bontás, esetleg betőkóddal kombinálva. • Tárgyszórend. Egy-egy szőkebb témát pontosan kifejezı fogalom, tárgyszó alá csoportosítja a vonatkozó dokumentumokat, majd a tárgyszavakat betőrendbe sorolja; a tárgyszó lehet személy-, testületi vagy földrajzi név is. Rugalmas forma, a tartalmi összefüggések viszont nem mutathatók ki vele; kemény feladat a megfelelı fogalmak kiválasztása, a tárgyszóképzés. A megbízható tárgyszókészlet kialakítása egyik feltétele a bibliográfiai tevékenység gépesítésének is. • Formai rend. A dokumentumtípusok és/vagy a mőfajok szerint osztja fel a bibliográfia anyagát. Alig-alig fordul elı, leginkább olyankor, ha a dokumentumok speciális fajtái vegyesen vannak jelen az összeállításban (pl. a könyvek, cikkek mellett hanglemezek, mozgófilmek, levéltári iratok) és valamiért indokolt a megkülönböztetésük. Tematikus vagy általános helyismereti bibliográfiákban elsıdleges rendezı elvként nincs értelme, mert az olvasót az alaki (formális) szempont nemigen érdekli (legfeljebb a hozzáférhetıség okán).

69

A helyismereti bibliográfiákban ezeket a szerkesztési megoldásokat kizárólagos módon ritkán alkalmazzák. A legtöbbször egymás mellett, kombinálva jelennek meg. Például a kronológiai felsorolás igen hatékony másodlagos rendezı elv a szakrendi tagolásnál, a betőrendet gyakran használják a tematikus összeállításokban, bizonyos kiadványfajták külön fejezetet, csoportot alkotnak egy falubibliográfiában, a tárgyszórend alárendelhetı a földrajzi beosztásnak stb. Mindazoknál a dokumentumoknál, amelyeknek a tárgya összetett (márpedig ilyen nagyon sok akad), felvetıdhet a többszöri besorolás igénye. Az egyszeri besorolás ugyanis nem biztosítja a dokumentum sokoldalú, többdimenziós feltárását, és ráadásul következetlenségekhez, szubjektivizmushoz vezet. A gazdaságosság elvébıl viszont az következik, hogy egy bibliográfiai tétel lehetıleg csak egy helyen (azaz egyszer) szerepeljen. Az áthidaló megoldás: a bibliográfiai tételt valóban csak egy, a legjellemzıbb helyen közlik, ám a további számba jöhetı szerkezeti egységek (fejezetek, csoportok) elején vagy végén utalnak a leírás tételszámára (ennek híján erısen rövidített leírás is adható). Ezt nevezik egyedi szakutalónak. Szakrendi vagy tárgyszavas elrendezésnél a rokon csoportok szintén összekapcsolhatók kölcsönös hivatkozással, az általános szakutalóval; ezzel számos egyedi utalást takarítanak meg. További lehetıség a mutatózás; ott egy-egy bibliográfiai tétel sorszáma akárhányszor kitehetı. Mindebbıl következik a tételszámozás szükségessége. Természetesen az elektronikus úton elıállított bibliográfiáknál a rendszerezés problémája másként jelentkezik, és a szerkesztés leegyszerősíthetı és felgyorsítható. Ha van megfelelı indexfájl, gyakorlatilag felesleges bármiféle rendszerezés (hacsak a böngészést nem kívánjuk megkönnyíteni), hiszen a dokumentumok így is több szempont szerint visszakereshetık. A szerkezeti vázlatok A kissé elméletinek látszó fejtegetések után gyakorlati példák is felhozhatók arra nézve, hogy a nyomtatásban megjelenı helyismereti bibliográfiák leggyakoribb típusai milyen belsı tagolással, azaz milyen szerkezettel készíthetık el. Megyei helyismereti bibliográfiák – általános jelleggel. Célszerő a földrajzi (települések, tájegységek szerinti) csoportosítás, ám a megye egészével foglalkozó mővek mindenképpen különválasztandók. Másodlagos rendezı elvként ajánlatos egy, a megye adottságaihoz, sajátosságaihoz igazodó témarendet kimunkálni, amelynek felépítése az általánostól halad a specifikus felé. A leginkább kedvelt változat fı fejezetei: általános mővek, természet, történelem, néprajz, gazdaság, társadalom, politika-közélet, vallás, mővelıdés. Ezek tetszés és szükség szerint tovább bonthatók a lehetséges szőkítésig. Némelyik résznél egyes kiadványfajták (pl. címtárak, statisztikai évkönyvek, iskolai értesítık) is elkülöníthetık. A legkisebb szerkezeti egységen belül a bető-, a tárgyszó- vagy a megjelenési idırendet követhetik. Így is, úgy is sok a besorolási dilemma, amit csak a több szempontú mutató oldhat fel. Amennyiben a megyei bibliográfia nem helyi tartalmú helyi kiadványokat – pl. periodikumokat vagy más nyomdatermékeket – is feltár, azok bibliográfiai leírásait indokolt külön fejezetben, netán függelékben közölni. Hasonlóan lehet eljárni a helyi szerzık nem helyi tárgyú munkáival. Város- és falubibliográfiák – általános jelleggel. Lényegében ugyanazok az elvek érvényesítendık, mint a megyei összeállításoknál, azzal az alapvetı különbséggel, hogy a földrajzi tagolás legfeljebb másodlagos vagy harmadlagos rendezı elv lehet (ha településrészek szerint is csoportosítják a tételeket, illetve a vonzáskörzetrıl is hoznak anyagot). E típusnál bevált a szisztematikus szerkezet, bár kisebb terjedelemnél ezzel egyenértékő a tárgyszavas besorolás is. Követhetı a megjelenési idı vagy az ún. tárgyidı rendje is, de csak bizonyos határokig,

70

mert egy adott mennyiségen felül csaknem áttekinthetetlenné válik a bibliográfia. Kifejezetten hiba, mondhatni elavult, anakronisztikus megoldás a tételek szerzıi betőrendben való közlése. Egy-egy településbibliográfiában a levéltári iratokról is adható tájékoztatás, leginkább a függelékben, levéltári egységek szerint vagy összevontan. Helytörténeti bibliográfiák. Csekély kivételtıl eltekintve az ún. tárgyidı a besorolás elsıdleges szempontja, vagyis a történelmi korszakokat alapul véve osztják fel az anyagot. Retrospektív megyei bibliográfiáknál megvalósítható a földrajzi tagolás is. A kronológiai fejezeteket (ha szükséges) a történelemtudományban elfogadott és a hely történetéhez igazított témarendet követve bontják tovább. Végül a megjelenés ideje, illetve a kurrens jegyzékeknél a szerzık, címek alfabetikus rendje vehetı figyelembe. Ha a helytörténeti bibliográfia nem csupán a történeti irodalmat (a diakronikus anyagot) tárja fel, hanem az egyidejőleg keletkezett, forrásjellegő (szinkronikus) dokumentumokat is, ez problémát okoz a rendszerezésnél. A tapasztalatok arra intenek, hogy ezeket a fejezeteken belül mindenképpen indokolt különválasztani; ebben is segít a megjelenési idı szerinti felsorolás. Repertóriumok. Az egyik legvitatottabb módszertani kérdés a folyóirat- és hírlaprepertóriumok szerkesztése. Valójában a válasz mindig a feltárandó periodikumtól, annak jellegétıl, tartalmától, élettartamától függ. Sokszor a kronológiai, pontosabban a közlemények megjelenési sorrendjét követı elrendezés részesítendı elınyben. Mellette szól, hogy a besorolás egyszerő, mechanikus, tiszteletben tartja a periodikum eredeti szerkezetét, tükrözi a fejlıdésmenetet, egyszóval érvényesíti a történetiség elvét. Hátránya viszont, hogy témára, személyre csak két lépcsıben (a mutatókon keresztül) lehet visszakeresni. Történelmi folyóiratoknál az ún. tárgyidı is keretet adhat a felosztásnak. A betőrendes szerkezet egyik változata a szerzık, fordítók stb. neve szerint sorolja fel a tételeket, a másik szótárkatalógus-rendszerő, azaz a szerzıi és az ún. tárgyi személynevek, valamint a tárgyszavak együtt, egységes alfabetikus rendben szerepelnek. Olyankor elınyös megoldás, amikor a perszonális keresésre van legnagyobb esély (pl. irodalmi lapoknál). A tematikus tagolás többféleképpen is megvalósítható. A szakrendi általában az illetı tudományszak rendszerére épül, de vegyes tartalmú folyóiratoknál vagy rövid élető napilapoknál használható másfajta témarend is. Ez a szerkezet rávilágít a lap érdeklıdési irányaira, tematikai csomópontjaira; de statikus és nem pótolja sem az annotációt, sem a tárgymutatót. A tárgyszórend pozitívumai és negatívumai nagyjából hasonlóak. Ritkán a mőfajok vagy a rovatok szerinti beosztásnak is lehet létjogosultsága. A többdimenziós feldolgozás felé tett lépés a párhuzamos vagy többszörös repertorizálás: ebben egymás mellett, mellérendelıen két vagy több szerkezeti egységben tárják fel a cikkeket (pl. tematikus és idırendes, alfabetikus és kronologikus). A nyomtatott repertóriumoknál is alkalmazható a gépi indexelés. Személyi bibliográfiák. Ha több személy mőveit vagy/és a rájuk vonatkozó irodalmat regisztrálják, legalkalmasabb elsıdleges rendezı elv a nevek betőrendje. Ha egy személyrıl készül az összeállítás, négyféle szerkezet is kialakítható; ugyanez áll az elıbbi, poligráf összeállítás másodlagos tagolására. A formai szempont érvényesítésekor a mőfajok vagy a kiadás módja (önálló mő, cikk stb.) szerint bontják meg az anyagot, esetleg a könyveknél különválasztják a saját, a szerkesztett, a sajtó alá rendezett stb. köteteket. A szisztematikus elrendezés a témák köré csoportosítja a tételeket; a szakírók munkásságának, közelebbrıl kutatási területeinek bemutatása oldható meg így. Már elavult az alfabetikus személyi bibliográfia, ahol a saját mőveket a címek, a róla szóló irodalmat a szerzık nevének betőrendjében sorolják fel. Mind gyakoribb és a visszajelzések nyomán a legjobbnak minısíthetı a dokumentumok megjelenési idejét figyelembe vevı rendszerezés. Ez az alkotás természetes rendjéhez igazodik, és érzékelteti az illetı személyi fejlıdését, valamint munkáinak fogadtatását. Az ún. szerzıi és az ún.

71

életrajzi bibliográfiákban, amelyek vagy csak a saját mőveket, vagy csak az illetıre vonatkozó dokumentumokat tárják fel, az idırend egységes. Azoknak a kronologikus összeállításoknak viszont, amelyek a dokumentumok mindkét csoportját számba veszik, két fajtája ismert. Gyakoribb, hogy a szóban forgó személy saját alkotásait („tıle”) és a munkásságáról, életérıl készült írásokat, képeket, hangfelvételeket stb. („róla”) külön-külön hozzák. Gondot okoz a riportok és az interjúk elhelyezése; olykor ide, máskor oda teszik a leírásokat. Az egyes mővekrıl szóló recenziókat, elemzéseket nemegyszer kiemelik a második részbıl és az elsıbe osztják be a megfelelı tétel után; elınytelen eljárás, mert nehezen áttekinthetı és többletinformációt sem nyújt, ráadásul megtöri a második rész idırendjét. A másik, ritkább változatban az imént említett két csoportot egybeolvasztják egyetlen idırendbe, és csak tipográfiailag vagy betőjegyekkel különböztetik meg ıket. Ez a forma lehetıvé teszi az életmő és a pálya egyetlen fejlıdési folyamatban való tanulmányozását, feloldja az interjúkkal kapcsolatos dilemmát, és a recenziók, mőelemzések is magától értetıdıen kerülnek közel az ismertetett alkotásokhoz.

A helyismereti bibliográfiák mutatói A mutató útbaigazítja a bibliográfia használóját, hogy az általa keresett tételt, adatot az összeállítás melyik részében találhatja meg; ezért a használhatóság fontos kelléke. A mutató jelentıségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen az információelemek feltárásában nagymértékben kiegészíti a bibliográfiai leírásokat, megkönnyíti a visszakeresést, a tájékozódást, sıt még bizonyos összefüggésekre is ráirányítja a figyelmet. Ha a közzétételnek nincs akadálya, a mutató sosem maradhat ki; rejtett bibliográfiáknál viszont gyakori, hogy az évkönyv, folyóirat, tanulmánykötet szerkesztıje, kiadója terjedelmi okokból nem vállalja a közlését. Általános elvárás, hogy a mutatóapparátus legyen célszerő, könnyen használható és sokoldalú. Nem szabad a mutatók bővöletében élni: csak annyi és olyan mutató készüljön, amennyi és amilyen feltétlenül szükséges. Ez viszont a helyismereti bibliográfia anyagától és annak elrendezésétıl függ. Mivel a mutató a többdimenziójú feltárást és a visszakeresés több szempontjának érvényesítését segíti elı, szorosan kötıdik a bibliográfiai leíráshoz (a magyarázó jegyzethez) és a szerkezethez, azokkal szerves egységet alkot, ilyenformán készítése közben a tételek és a rendszerezés kontrollja is elvégezhetı. A mutatózás tehát csak látszatra könnyő, mechanikus feladat, valójában a tartalmi, érdemi munka fontos eleme; nemcsak türelmet, hanem kellı szakmai felkészültséget, jártasságot is követel. A helyismereti bibliográfiák tételeibıl (a leírásokból és a magyarázó jegyzetekbıl) a mutatóban kivetíthetı információelemek a következık: földrajzi egységek (helynevek), szerzık (közremőködık), tárgyalt személyek (perszonáliák), címek (különös tekintettel az anonim mővekre, sajtótermékekre), testületi nevek (iskolák, intézmények, vállalatok, szervezetek, egyesületek stb., kiemelten: kiadók, nyomdák), a dokumentumok megjelenési ideje, a dokumentumok tárgya (tematikája, tárgyideje), a dokumentumok típusa és mőfaja, a mővek nyelve (pl. nemzetiségi területeken, régi könyveknél). Természetesen mindig egyedileg döntendı el, hogy ezek közül melyek kerülnek a mutatóba. A felsorolt információelemek kivetítése háromféle módon valósítható meg. • Összesített (egységes, komplex) mutatóban, amikor valamennyi adat együtt, egyetlen mutatóban szerepel, az eltérı típusokat tipográfiailag választjuk el egymástól. Elınye, hogy csak egy helyen kell keresgélni, megoldható a kombináció; hátránya viszont, hogy bizonyos

72

információk (pl. kronológiaiak, mőfajiak) nemigen illeszthetık bele és adott terjedelmen felül nehezen áttekinthetı. • Külön (vagy egyedi) mutatókban, amikor az adatokat jellegük szerint csoportosítjuk, tehát ahány információelemet ki akarunk vetíteni, annyiféle mutató készül. A hazai helyismereti bibliográfiákban elsısorban az alábbi fajtáik fordulnak elı: személynév mutató kétféleképpen, azaz külön a szerzıkrıl és külön a leírásokban, a magyarázó jegyzetekben található személyekrıl, illetve együtt; testületi mutató (lehet külön a kiadókról vagy a nyomdákról is); tárgymutató (fıleg tárgyszavas formájában, olykor hierarchikus szakrendi táblázatként); földrajzi mutató (leginkább a megyei összeállításokban); címmutató (fıként a személyi bibliográfiákban); kronológiai mutató (pl. a sajtóbibliográfiákban megjelenési idı szerint). • Kombinált mutatóban: közbeesı változat, ahol legalább kétféle információelemet vegyítenek, leginkább a tárgyit és a földrajzit, vagy a szerzıit és a tárgyit. A mutatók besorolási rendje lehet: • kronologikus: általában a megjelenési idı szerint, ami sokszor (pl. sajtóbibliográfiáknál, a személyi bibliográfiáknál) egybeesik a tárgyidıvel; • alfabetikus: a személyek, a testületek, a földrajzi egységek neveit, a címeket és rendszerint a tárgyszavakat közlik így; az összesített mutatók túlnyomó többsége is ilyen elrendezéső; • tematikus: valamilyen szakrendi felépítésben (pl. sajtótermékek címe) vagy logikai csoportosításban (pl. mőfajok) tartalmazza az információkat. Hogy a mutatók mire hivatkoznak, az annak a függvénye, hogy a bibliográfiai tételek sorszámozottak-e vagy sem. Ha igen, magától értetıdı a vonatkozó tételszámok felsorolása. Ha nem, többnyire a bibliográfia megfelelı oldalszámait tüntetjük fel, de van példa a megjelenési idı és a lelıhely (pl. repertóriumokban a hónap, nap, illetve az oldalszám) jelzésére is. Helytelen a tételszámok és az oldalszámok keverése, mert zavaróan hat. A mutatók hivatkozásai általában tovább bonthatók, azaz egy-egy név, tárgyszó stb. alatt alárendelt hivatkozások is szerepelhetnek. E megoldásra akkor van szükség, ha egy-egy helyen túl sok tételszám (vagy más hivatkozási szám) győlik össze. Csaknem mindig szükség van az utalók beiktatására: pl. valamely település vagy vállalat, intézmény nevének változásait utalóval hozhatjuk össze, a tárgyszómutatóban hivatkozhatunk a rokon értelmő szavakra, az összetett fogalmakra, az alá- és fölérendelésekre, a kisebbrıl a nagyobbra (mert ott nehezebb megtalálni). A bibliográfiák mutatói megalkothatók számítógépes programokkal is. A gépi adatfeldolgozás termékei közül nálunk hosszú ideig az ún. permutált indexek voltak a leginkább kedveltek. Ma már egyszerőbb programok is vannak. A számítógépes technika nagymértékben megkönnyíti a mutatózás mechanikus részét, a tartalmi-módszertani problémák azonban (természetszerően) ennél is jelentkeznek, sıt újabbak is keletkeznek a komputerhez való igazodás kényszere miatt. Voltaképpen nem a bibliográfiai mutatókhoz tartozik, de itt is megemlítendı az index. Ez a bibliográfiai leírásokban és a magyarázó jegyzetekben található információkon túlnyúló, mélyebbre hatoló feltárási mód: a folyóiratok és más periodikus kiadványok analitikus (személyi, tárgyi, kronológiai, földrajzi) feldolgozása, közvetlenül az adatok eredeti lelıhelyére (pl. lap évfolyam- és sorszámára, a közlemény megfelelı oldalára) hivatkozik. Elég régóta ismert, gyakran a repertóriummal együtt vagy éves mutatóként állítják össze; a helyismereti tevékenységben alig-alig próbálkoztak vele.

73

A helyismereti bibliográfiák formába öntése A bibliográfia-készítés utolsó fázisa az összeállítás belsı és külsı képének végleges kialakítása. Ekkor történik a technikai szerkesztés, amelyhez tartalmi mozzanatok is társulnak. Ebben a szakaszban rögzítik a bibliográfia és a fejezetek, alfejezetek címét. A helyismereti bibliográfiáknál a cím információs értéke döntı. Pontosan jelölje meg, mit tartalmaz a kiadvány (a közlemény), ha szükséges, alcímben jelezze a fontosabb adatokat: idıhatárokat, a feldolgozott dokumentumok körét stb. A lokális jellegbıl fakadóan elég sokszor kívánalom a címben vagy az alcímben az érintett földrajzi egység(ek) nevének feltüntetése. Az ajánló bibliográfiák a figyelemfelkeltés szándékával kaphatnak ún. reklámcímet is, de ilyenkor sem árt, ha az alcím egzaktan tájékoztat a tematikáról. A fejezetcímek legyenek mindig konkrétak, egyértelmőek és röviden, ám világosan utaljanak az adott szerkezeti egység tartalmára. A kiegészítı részek A bibliográfiák túlnyomó többségében elengedhetetlenek azok a kiegészítések, amelyek nélkül a segédlet nem vagy csak indokolatlan nehézségek árán használható. Ezek a részek megkönnyítik a törzsanyagban (a leírásokban, a mutatóapparátusban) való tájékozódást és hozzájárulnak a megbízhatóság fokozásához. Az elıszó az összeállítás rendeltetésérıl szól: itt mondjuk el, kiknek, miért, milyen módszerekkel, milyen források feltárásával készült. Okvetlenül szerepeljen benne (ha a kiadvány címlapjának hátoldalán nem tüntették fel) az anyaggyőjtés lezárásának idıpontja. Az elıszóra minden esetben szükség van, de helyes, ha terjedelme nem haladja meg az egy-két oldalt. A tájékoztató használati utasítást ad. Leírjuk, milyen a bibliográfia szerkezete, hogyan lehet benne visszakeresni az információkat, milyen mutatókkal láttuk el. Felhívjuk a figyelmet a rövidítések feloldására, a különféle járulékos részekre, a feltárt dokumentumok esetleges lelıhelyére. Szintén nélkülözhetetlen része a bibliográfiának. Ezt is célszerő három-öt oldalban összefoglalni. A folyamatosan kiadott kurrens bibliográfiáknál nem indokolt minden folytatásnál közölni, csak akkor, ha érdemi változások vannak. Az elıszó és a tájékoztató összevonható, ilyenkor bevezetésnek nevezik. A rejtett bibliográfiáknál nemegyszer elmarad mind az elıszó, mind a tájékoztató, vagy csak egy egészen rövid, tíz-húsz soros bevezetı ismerteti a közlemény célját, győjtıkörét, rendszerezı elveit, esetleg fıbb forrásait. Könyv alakban napvilágot látó helyismereti bibliográfiák elé gyakran a közreadó vagy felkért külsı személy szokott ajánlás-szerő szöveget írni, amelyben a kiadvány jelentıségét méltatja. A rövidítésjegyzék akkor jó, ha minden alkalmazott rövidítést felveszünk. A felsorolás megszokott, természetes módja a betőrend. Az álnevek, szerzıi betőjelek feloldását célszerő külön listában megadni, de gazdaságossági megfontolásból beolvaszthatók a többi rövidítés közzé is. A forrás- és lelıhelyjegyzék az átnézett anyagról készül. Tartalmaznia kell azokat a forrásokat – pl. folyóirat-évfolyamokat, tanulmányköteteket – is, amelyekben nincs felvett adat. A bibliográfia megbízhatóságát, értékét ugyanis a források köre, mennyisége, jellege nagymértékben meghatározza; a használó számára a pontos, teljes jegyzék megnyugtatóan hat, feleslegessé

74

teszi a benne leírt dokumentumok, katalógusok, segédletek újbóli kézbevételét. A lista legyen tömör, gazdaságos; helyes a típus szerinti csoportosítás (pl. külön-külön a bibliográfiák, katalógusok, periodikumok). A lelıhelyadatok olykor elmaradhatnak; különösen akkor, ha a feltárás egy könyvtár állományára épült. Egyébként használhatók a könyvtárak kódjelei vagy a levéltárak, kézirattárak hivatalos névrövidítései is, ám ezek feloldása magától értetıdı követelmény. Némelyik bibliográfiában, fıleg ott, ahol elsısorban sajtótermékeket dolgoztak fel, a források és a rövidítések jegyzéke összevonható. A forrásjegyzék sajátos változata a könyvészeti leírás az egyedi és a kollektív repertóriumokban. Múlhatatlanul szükséges, mégpedig minél részletesebben: cím- és alcímváltozatok, idıszakosság, megjelenés, szünetelés, újraindulás, megszőnés közlése; szerkesztık, kiadók, nyomdák megnevezése; az évfolyam-sorszámozás következetlenségeinek jelzése; az évfolyamok és lapszámok (évkönyveknél: kötetszámok) tételes felsorolása. Egy ilyen lista racionálisabbá teheti a bibliográfiai leírásokat is. A tartalomjegyzék a könyvformátumban közzétett bibliográfiákban feltétlen elvárás. Célravezetı a törzsanyag teljes tagoltságának tükrözése, vagyis a legkisebb szerkezeti egységekig lehatoló felsorolás. Nem hiányozhatnak a kiegészítı és járulékos részek sem. Ha külföldi vagy a hazai nemzetiségi olvasókra is számítunk, indokolt az idegen nyelvő fordítás. Rejtett bibliográfiáknál a tartalomjegyzék általában elhagyható, bár néha a cím után tájékoztatásul a szerkezeti vázlatot is lehozzák. A járulékos részek Nem nélkülözhetetlen elemei a bibliográfiának, de annak tételeit több vonatkozásban is hasznos információkkal bıvítik, és ezáltal kiteljesítik a tájékoztató funkcióját. A helyismereti bibliográfia tartalmazhat faktográfiai adatokat: pl. kronológiai táblázatot (ideértve az életrajzi adatokat is); listát a közigazgatási és földrajzi változásokról; kimutatást a település vagy a megye helyneveirıl; idézeteket, szemelvényeket. A tartalmi információk túlnyúlnak a másodlagos információközlésen, tulajdonképpen a tudományos feldolgozás vagy a forráspublikáció kategóriájába tartoznak. Példa rá egy-egy értékelı, méltató életrajz vagy visszaemlékezés a személyi bibliográfiákban, egy-egy sajtótörténeti dolgozat valamely repertóriumban vagy sajtóbibliográfiában. A térképek a megyei és a táj-, valamint a város- és a falubibliográfiáknál (a helytörténeti jellegőeknél is) kapnak fontos szerepet. Az illusztrációk (fotók, rajzok, képes levelezılapok stb. reprodukciói) elsısorban a szemléltetésre, díszítésre szolgálnak, de adott esetben – pl. a sajtóbibliográfiában a címlapok, a repertóriumokban a fejlécek másolatai – informatív értékük is lehet, kiegészíthetik a bibliográfia leírásait. A technikai szerkesztés A bibliográfia gépelése, illetve a számítógépbe vitele és elızetes formába öntése a szerkesztı, az összeállító személyes irányításával, folyamatosan történjen. Annál is inkább, mert ennél a munkamozzanatnál formálódik a kiadvány (közlemény) külsı megjelenítése.

75

Ezután következik a lektoráltatás. Halaszthatatlan mozzanat: a bibliográfiát tartalmi és könyvészeti szempontból kell megvizsgáltatni egy (esetleg két vagy több) szakemberrel, akinek (akiknek) véleményét, kritikai észrevételeit még a kiadás elıtt hasznosíthatjuk. A tartalmi lektorálás a témára irányul: azt bírálja el, hogy jó-e a válogatás, nem maradtak-e ki fontos dokumentumok vagy forráscsoportok, szakmailag helytállóak-e a magyarázó jegyzetek, a kiegészítı és járulékos részek. A könyvészeti lektorálás során a bibliográfiai leírások minıségét, a szerkezeti felépítést, a mutató-rendszert elemzik. E kettıs feladatot elvégezheti egy személy is, pl. olyan könyvtáros, aki helyismereti-helytörténeti kutató, közelebbrıl a feltárt szakterület mővelıje. Igen hasznos, ha a lektor kezdettıl fogva részt vesz az összeállítás folyamatában, és a közzététel elıtt csak összegzi véleményét. A javítások, pótlások, netán az átdolgozás befejezését követıen jön a végsı tisztázás. A bibliográfia ekkor nyeri el végleges szerkezetét, formáját, ekkor végzik el a technikai szerkesztés utolsó simításait, ekkor írják meg a nyomdai elıállításra vagy a sokszorosításra vonatkozó ún. tipográfiai utasításokat is. Ha a könyvtár saját számítógépén szövegszerkesztıvel készítik elı a nyomtatást, akkor még ez a fázis is idesorolandó.

76

A HELYTÖRTÉNET ÉRTELMEZÉSE, A HELYTÖRTÉNETI FORRÁSOK ÉS IRODALOM

Több mint százötven évvel ezelıtt, 1844. december 21-én, amikor a Magyar Tudós Társaság nagygyőlésén a történeti osztály pályatételeinek kiírásáról vitatkoztak, Eötvös József báró tıle szokatlan hévvel támogatta „az ország’ akármely […] megyéjének vagy nevezetesebb helyének leírása, történeti, statisztikai és földirati tekintetben” szövegezéső kérdést. A fiatal, de máris nagy tekintélynek örvendı politikus és író egyebek között azzal érvelt: „remélhetı, hogy a’ társaság alkalmat adand tömérdek adatok’ győjtésére, és régi okiratokkali megismerkedésre, mibıl hihetıleg nem kevés monographiák fognak keletkezni, a’ monographiáknak pedig nagy szőkében vagyunk, és mégis azok vetik meg az általános kritikai történetírásnak alapját…” Ha nem árulkodna az archaikus nyelvezet, hihetnénk azt is, hogy e gondolat napjainkban született, hiszen a helytörténeti kutatásnak ezzel a felfogásával ma is gyakran találkozunk. Roppant csábító ötlet volna ehhez hasonló, más-más idıszakból származó megállapítások idézése, vagy a helytörténetírás historiográfiájának áttekintése; a mostani jegyzet kereteit azonban egy még oly vázlatos visszapillantás is szétfeszítené. Annyi mégis elkerülhetetlen: a tizennyolcadik században már hazánkban is megtalálhatók a helytörténeti kutatás elsı kezdeményei, és azóta – kétségkívül hullámszerő mozgást mutatva – elevenen él az érdeklıdés. Közben olyan történész kiválóságok neve említhetı, mint Bél Mátyás, Pesty Frigyes, Tagányi Károly, Mályusz Elemér, vagy újabban Benda Kálmán, Szabad György, Orosz István, Gyáni Gábor. Az idık folyamán kijegecesedett a helytörténet fogalma, tisztázódtak a legfontosabb elméleti kérdések, lényegében megtörtént a módszertani alapvetés is; a jelenleg is folyó és nyilván soha meg nem szőnı viták inkább a történettudomány belsı fejlıdésével függnek össze.

A helytörténet értelmezése A szemléleti kiindulás az, hogy a történeti valóság, a történeti mozgás egységes, ám az emberi történelem térben és idıben tagolódik. A térbeli látószög rendszerint három szintet különít el: egyetemes, országos (nemzeti) és helyi (lokális); természetesen átmenetekkel: mint pl. kontinentális, regionális. A társadalmi élet földrajzi tagolódása a döntı oka, eredendı indítéka a helytörténeti érdeklıdésnek: az ember legközvetlenebbül a szülıföldhöz, a lakóhelyhez, vagyis egy adott helyhez kapcsolódik, és ebbıl a szoros érzelmi-értelmi kötıdésbıl fakad a vágy a szőkebb haza múltjának megismerésére is. A történelmi mozgás hármas térbeli tagolásának megfelelıen alakultak ki a történettudomány belsı fejlıdése során a különbözı vizsgálódási irányok; ismét a kissé leegyszerősítı sémát alkalmazva: az egyetemes, az országos és a helytörténeti kutatás. Ezek más-más tudományos megközelítést jelentenek, azaz olykor ugyanazt a jelenséget, eseményt, folyamatot vizsgálják, de eltérı szemszögbıl: pl. az 1848. március 15-ei pesti forradalom, az országgyőlési választások 1945-ben, a debreceni nyomda mőködése a tizenhetedik században. A fentiekbıl következik a helytörténet kifejezés kettıs értelmezése (és most megismételjük a helyismeret fogalmáról szóló fejezet vonatkozó mondatait):

77

• egyrészt jelöli az adott hely (egy település, egy megye, egy kisebb táj, egy városrész stb.) múltját, pontosabban a múltra vonatkozó feltárt vagy a forrásokban rejtızı információkat, tehát az ismerethalmazt; • másrészt a történettudomány azon irányának megnevezésére szolgál, amely az adott hely (vagy valamely intézménye, üzeme stb.) múltját, a helyhez kötıdı valamely személy életét, történeti szerepét tanulmányozza a források segítségével, illetve a történeti események, jelenségsorozatok helyi tényezıit, sajátosságait mutatja be. A tudományos feldolgozás folyamatát helytörténeti kutatásnak, eredményét – mivel az esetek túlnyomó többségében írásos, sıt publikációs formát ölt – helytörténetírásnak szokás nevezni (akkor is, ha a végtermék film, videokazetta, hangfelvétel, diasorozat, digitális dokumentum stb.). A helytörténet ilyen értelmezése kizárja azt a felfogást, amely az országos (nemzeti) és a helytörténeti kutatást a történettudomány két különbözı szintjeként, fokaként képzeli el. E tekintetben igen találó Vörös Károly megjegyzése: „Valójában a helytörténeti kutatás nem alacsonyabb, hanem mélyebb szintő munkát tesz lehetıvé – sıt kötelezıvé. Alacsony és mély pedig egymástól nagyon is különbözı fogalmak – s ez nemcsak nézıpont kérdése.” Nem tagadható, hogy a jelzett megkülönböztetésnek van reális magva, hiszen sok a dilettáns munka. (A dilettáns nem azonos az amatırrel, mert a nem hivatásos történészek is sok szép, dicséretes helytörténeti dolgozatot, forrásközleményt publikáltak.) A helytörténetírásban is követelmény a tudományos igény, a tudományos megalapozottság, a történettudományi módszerek alkalmazása stb. Tehát a mérce nem a téma, hanem a szakmai színvonal. A helytörténeti kutatás tárgya mindig egy mikrostruktúra vagy annak valamelyik eleme; más megközelítésben valamely jól körülhatárolt hely vagy annak valamelyik idıszaka, életjelensége, kiemelkedı személyisége stb., beleértve az országos (sıt egyetemes) folyamatok, jelenségek helyi megnyilvánulásait, sajátos helyi vonatkozásait. Elengedhetetlen viszont, hogy ezt a mikrovilágot az országos, sıt olykor az egyetemes fejlıdés áramlatába ágyazva, arra figyelve szemlélje, kimutatva a lokális és az országos kölcsönhatásait is. Így lehet túllépni a provincializmuson, így válhat a helytörténeti kutató az országos történet mővelıinek partnerévé, a helytörténeti munka az országos történet kiegészítıjévé, bizonyos értelemben – a helyi sajátosságok, eltérések stb. feltárásával és az országos, egyetemes folyamatok, jelenségek helyi érvényesülésének kimutatásával – annak mintegy megalapozójává. A szinte mikroszkopikus vizsgálat, a mély analízis, a morzsánként összegyőjtött adatanyag hozzásegít az ország, a nemzet történetének jobb, alaposabb megismeréséhez; nem véletlen tehát, hogy a történettudományban világszerte elıtérbe került a helytörténeti, lokális irányultság. Az a mechanikus felfogás viszont nem fogadható el, mely szerint egy ország története az egyes helységek, tájegységek történetébıl áll össze. Ha ad absurdum (a képtelenségig) vinnénk, ez azt jelentené, hogy a világtörténet is a helytörténeti ismeretek matematikai összege, hiszen ha az egyes országok története csak a helységek múltjából rekonstruálható, akkor az ún. világtörténet is csak az egyes országok történetébıl, következésképpen a helytörténetbıl tevıdik össze. Voltaképpen az egyetemes, az országos és a helytörténet más-más megközelítési, vizsgálati irány, vagy – Szőcs Jenı közismert kifejezésével élve – más-más látószög. Ugyanakkor (az angol R. Douch megállapítása szerint) „a helytörténet, a hazai történelem és a világtörténelem nélkülözhetetlen kiegészítıi egymásnak.” Talán egy fordított kúp példáján lehetne ezt szemléltetni, ahol a legfelsı, legszélesebb rész az egyetemes, a középsı az országos, az alsó a lokális szelet, de ezek a szeletek az információtartalmat tekintve egyre sőrősödnek a kúp csúcsa felé (ha úgy tetszik: lefelé) haladva.

78

A helytörténet korszerő felfogásában átfogó, komplex diszciplína, mégpedig hármas vonatkozásban: tartalmilag, kronológiailag és metodikailag. E kutatási irány a társadalmi mozgás, az emberi tevékenység mindenoldalú megközelítésére, rekonstruálására törekszik, sıt újabban a természeti körülmények (a földrajzi környezet, az idıjárás stb.) változásait is igyekszik felderíteni. Ugyanakkor megfigyelhetı a specializálódás, a helytörténeti irodalom tematikai változatossága és gazdagsága is: társadalom-, gazdaság-, politika-, közigazgatás-, vallás-, uradalom-, üzem-, intézmény- és szervezettörténeti stb. munkák sora lát napvilágot; vizsgálják a családi kapcsolatokat, a hétköznapi életet, a szokásokat, a mentalitást; fontos témakör a történeti földrajz és a történeti demográfia; se szeri, se száma a helyi mővelıdéstörténeti közleményeknek (oktatás, tudomány, mővészetek, irodalom, könyvés lapkiadás, közmővelıdés stb.). A helytörténet idıben is totális: az adott hely múltjának teljes feltárására vállalkozik a kezdetektıl (az ıskortól, a település, a megye elızményeitıl és létrejöttétıl), vagyis az elsı források keletkezésétıl napjainkig vizsgálja tárgyát. A jelenig hatolásnak kettıs magyarázata van. Egyfelıl a társadalmi jelenségek, folyamatok történetiségével függ össze, amibıl következik, hogy – Mályusz Elemér szavaival – „a társadalom életében a ma nem érthetı meg a tegnap nélkül.” Másfelıl egy sajátos, de igen jól ismert, lépten-nyomon érzékelhetı – és már említett – paradoxon érvényesül: ha valami megtörtént, azon nyomban múlttá, vagyis történelemmé, a helytörténet részévé vált. Más megfogalmazásban: az információk, a dokumentumok, az események, a tények megszületésük pillanatában a helytörténet elemei lesznek, az információk, az ıket hordozó dokumentumok pedig a helytörténet forrásai, dokumentumai. Kissé tágabban: az országos, sıt egyetemes történeti kutatás forrásai, tárgyai. A helytörténet metodikai komplexitása mindenekelıtt azt takarja, hogy a történettudomány egyik kutatási irányaként integrálja a különbözı társadalomtudományok, sıt a természet- és alkalmazott tudományok történeti vizsgálódásainak eredményeit, felhasználható módszereit. A lokális információk révén érintkezik – egyebek között – a gazdaság-, a politika-, a jog-, az eszme-, a vallás-, az egyház-, az oktatás-, a közmővelıdés-, a mővészet-, az irodalom-, a nyelv-, a könyv-, a sajtó-, a technika-, a tudománytörténeti, aztán a régészeti, néprajzi kutatásokkal. Az idıbeli teljesség jegyében rendkívül szorosan kapcsolódik a jelenre, valamint a mai viszonyokat közvetlenül befolyásoló közelmúltra és a jövı lehetıségeire koncentráló, szintén interdiszciplináris szemlélető tájkutatáshoz és regionális tudományhoz. Különösen erıs szálak főzik a településföldrajzhoz, a területi statisztikához, az ökológiához, a szociográfiához és a szociológiához. Mindebbıl fakadóan a helytörténet a források széles körére támaszkodik, a régészeti leletektıl a szájhagyományig és a mai szóbeli közlésekig. A helyi információk, közelebbrıl az azokat hordozó dokumentumok győjtése és ırzése teszi nélkülözhetetlenné a múzeumok, levéltárak és a könyvtárak szerepét. Ezek az intézmények a helytörténeti ismeretek közvetítésében, átörökítésében is fontos feladatot kapnak, akárcsak a könyvkiadás, a nyomtatott és elektronikus sajtó, a közmővelıdés. E téren okvetlenül kiemelendı az iskolai oktatás. A helytörténeti kutatás elméleti és metodikai problémái – a következı fejezetben tárgyalandó könyvtártörténet kivételével – túlnyúlnak ennek az összefoglalásnak a keretein. Csupán a források és az irodalom tipológiájára vállalkozhatunk. A további részletekrıl más korszakokban is jól használható tájékoztatást ad Stier Miklós és Szász Zoltán A helytörténetírás módszertani kérdései. Új és legújabb kor (Budapest, 1980) c. kötete, amely a Könyvtártudományi és Módszertani Központ Helyismereti kutatók kézikönyve címő sorozatában látott napvilágot.

79

A helytörténeti források Helytörténetinek minısül minden olyan dokumentum, amely az adott hely múltjára vonatkozóan bármilyen információt hordoz, magában foglal. Alapvetıen két nagy csoportjuk különböztethetı meg: a helytörténeti források és a helytörténeti irodalom. Helytörténeti forrás – vagy régiesen: kútfı – az elmúlt idık minden olyan, a társadalmi, gazdasági, kulturális gyakorlat során, a történésekkel egyidejőleg (vagy közel egyidejőleg) keletkezett és fennmaradt emlék, amely hozzásegít a hely múltjának megismeréséhez. Lehetıséget ad erre az a sajátossága, hogy benne a valóságos történeti folyamat jelenségei, tényei közvetlenül tükrözıdnek. A társadalmi-történeti életnek változatos forrásanyaga van; a legáltalánosabban elfogadott felosztás szerinti fıbb csoportok az alábbiak. Tárgyi emlékek, vagyis az emberi tevékenység következtében létrejött anyagi objektumok: épületek, fegyverek, ruhadarabok, munkaeszközök, berendezési tárgyak, temetık stb.; külön alcsoportban a plasztikai alkotások: szobrok, dombormővek, plakettek, érmek stb. Újabban bizonyos természeti képzıdmények (fák, halmok, folyók stb.) is ideszámítanak, ha az emberi kéz nyomát viselik, vagy valamilyen esemény főzıdik hozzájuk. Szóbeli hagyományok, élıszavas közlések (divatos angol kifejezéssel: oral history), vagyis a valamely közösség tudatában élı vagy egykor élt szellemi hagyományok, információk: népmondák, népmesék, szokások, játékok, ragadvány- és földrajzi nevek, nyelvjárási kifejezések stb. Jellegzetes új- és legújabbkori forma a visszaemlékezés. Leírva vagy hang- és képfelvételen sem vesztik el jellegüket, ám akkor már a következı két kategória valamelyikébe sorolandók. Írott források, vagyis az emberi gondolatok, közlések különbözı módon (kıbe vagy fába vésve, kéz- és gépírásban, sokszorosítva vagy nyomtatva, számítástechnikai eszközökkel stb.) történt rögzítései. Mivel a helytörténeti kutatásban, oktatásban és ismeretterjesztésben uralkodó jelentıségő dokumentumok, célszerő megemlíteni két alcsoportjukat: • tudatosan létrehozott írásos feljegyzések azzal a céllal, hogy a történeti eseményeket a késıbbi korok számára megörökítsék: felirat, legenda, memoár, önéletrajz, napló, útirajz, krónika stb. – ezeket (az elsı kivételével) szokás elbeszélı forrásoknak is nevezni; • spontán létrejött formák, amelyek a korabeli gazdasági, politikai, kulturális, mindennapi élet, igazgatás stb. szükségleteit elégítették ki: oklevél, akta (ügyirat), jogszabály, jelentés, jegyzıkönyv, statisztikai adat, költségvetés, munkaterv, mőködési szabályzat, cégjegyzék, röplap, árlista, hírlap, plakát, magánlevél stb.; a szerzı szándékától függıen forrássá válhat egy szépirodalmi mő (regény, novella, vers, dráma stb.) is. Audio-vizuális dokumentumok, vagyis az egykorú képes ábrázolások és hangfelvételek, egyedi vagy sokszorosított változatban. Három alcsoportjukat indokolt különválasztani: • ikonográfiai források: festmények, grafikák, reprodukciók, tervrajzok, bélyegek, térképek, fényképek, képes levelezılapok, diafilmek, néma mozgó- (vagy pergı-) filmek stb.; • fonetikai források, azaz eredeti hangfelvételek: fonográfhengerek, hanglemezek és hangszalagok stb.; beleértve a rádióadások rögzítéseit is; (csak formailag azonos ezekkel a múltra vonatkozó élıszavas közlések hangtechnikai megörökítése); • hangzó-képes források, vagyis a kép- és hanginformációkat egyaránt tartalmazó dokumentumok: hangosfilm, videoszalag és videolemez; az utóbbiak között a tévémősorok felvételei is.

80

Multimédiák, vagyis azok a számítógéppel elıállított információhordozók, amelyekben írott szöveg, kép és hang egyaránt található. A helytörténeti források más csoportjai között sincsenek merev válaszfalak, sok az átfedés: pl. a feliratos érem írott, a festmény tárgyi, a grafikai plakát ikonográfiai emlékként is felfogható, gyakori a nyomtatott kiadványok illusztrálása stb., a historiográfiai kutatásoknál meg maga a helytörténeti irodalom is forrásként van jelen.

A helytörténeti irodalom A helytörténeti irodalom magában foglalja a történeti kutatás minden olyan termékét, amely a közzététel szándékával készült – akár nyomtatásban, akár képes, hangzó vagy digitális formában. A tudományos funkció alapján a történeti munkáknak három nagyobb típusa különíthetı el. Feldolgozások, vagyis a múlt megismertetése céljából született, a társadalmi mozgás egészérıl, valamely folyamatáról, jelenségérıl, kérdésérıl vagy szereplıjérıl rendszeres áttekintést adó mővek. Elsıdleges (primer) információkat tartalmaznak, a tudományos kutatás termékei. A történeti forrásokra támaszkodva építik fel mondandójukat, a kútfıkbıl merített adatokból vonnak le következtetéseket, megállapításokat és magyarázatokat: monográfiák, résztanulmányok, életrajzok stb. A szerzık egy része nem végez közvetlen forrásfeltárást, hanem a korábbi feldolgozásokban szereplı ismereteket rendszerezi új szempontok szerint: szintézisek, tankönyvek, esszék. Tulajdonképpen itt említhetık az ismeretterjesztı közlemények és az ezektıl nehezen elhatárolható publicisztikai írások (újságcikkek, történelmi riportkönyvek stb.) is. Idesoroljuk a helytörténet elméletével és módszertanával foglalkozó munkákat, a historiográfiai mőveket, továbbá a történeti irodalom termékeirıl szóló értékelı ismertetéseket (recenziókat, referátumokat) is. Forrásközlések, vagyis a történeti fejlıdésrıl információkat nyújtó dokumentumok közzététele (egészben vagy kivonatosan, magyarázattal vagy anélkül) a helytörténeti kutatás, oktatás vagy ismeretterjesztés számára. Ezekben szintén eredeti, elsıdleges információk találhatók. Lehetnek általánosak, ágazatiak és szőkebb témákra koncentrálók; szorítkozhatnak egyetlen forrástípusra, de vegyes anyagot is hozhatnak. Változataik: okmánytárak, iratközlések, helytörténeti olvasókönyvek, szemelvény- és idézetgyőjtemények, levélkiadások, cikkválogatások, helyi jogszabályok győjteményei, ún. községsoros statisztikai táblázatok, képeskönyvek, plakát- és röplapkollekciók, reprodukciós albumok, népköltészeti és régebbi anyagot tartalmazó szépirodalmi antológiák, kéziratos kották kinyomtatása, helytörténeti jellegő zenei válogatások, dokumentumfilmek, hasonmás kiadások, visszaemlékezések utólagos közlései stb. A forráspublikációkkal gyakran elıfordul, hogy olyan dokumentumokat is tartalmaznak, amelyeknek az eredetije késıbb, a történelmi körülmények kedvezıtlen alakulása folytán megsemmisült, tehát bizonyos értelemben megırzı, átörökítı funkciót is betöltenek. A források kiadásának kiérlelt, némely tudományágban rögzített szabályai vannak, és ezeket kötelezı betartani. Segédletek, vagyis a helytörténeti forrásokról, tényekrıl és a feldolgozásokról tájékoztató öszszeállítások. Közös sajátosságuk, hogy másodlagos (szekunder) ismeretközlésnek minısülnek. Legalább három csoportot el lehet határolni.

81

• Helytörténeti bibliográfiák. Vagy csak az irodalomról, vagy az irodalomról és a forrásokról együtt tájékoztatnak – általában vagy tematikusan, retrospektíven (visszamenılegesen) vagy kurrensen (folyamatosan, egyidejőleg). Számos mőfajuk ismert: ún. országos helyismereti-helytörténeti bibliográfiák, táj-, megye- és településbibliográfiák, életrajzi (és szerzıi) bibliográfiák, könyv-, cikk-, kép-, kézirat-, röplap-bibliográfiák, diszkográfiák, filmográfiák, folyóirat-repertóriumok, bibliográfiai bevezetık és összefoglalások, ajánló bibliográfiák, korszak-bibliográfiák, a történeti tárgyú szépirodalom bibliográfiái stb. A helytörténeti bibliográfiákhoz hasonló feladatot láthatnak el – hiányuk esetén helyettesíthetik azokat – a helyismereti győjtemények nyomtatott vagy online elérhetı katalógusai, gyarapodási jegyzékei, valamint a helytörténeti irodalom ırzési helyérıl felvilágosítást nyújtó könyvtári lelıhelyjegyzékek. • Levéltári és múzeumi segédletek. A szóban forgó közgyőjteményekben található történeti forrásokról, pontosabban azok ırzési egységeirıl tájékoztatnak. A kutatók többféle eszközhöz is fordulhatnak: levéltári kalauzok (egy vagy több intézmény anyagáról), levéltári útmutatók (egy-egy intézményrıl a fondok szintjén), fondjegyzékek, levéltári alapleltárak (az állagokról), levéltári leltárak (repertóriumok – a csomókról, fascillusokról), ismertetı leltárak (egy fondról vagy állagról), levéltári jegyzékek (speciális darabokról), múzeumi vezetık, kiállítás-katalógusok. Itt említendık a régészeti segédletek is, amelyek egy-egy múzeum anyagáról is készülhetnek, de fontosabb fajtáik átfogóbb jellegőek: régészeti topográfiák, leletismertetések, leletkataszterek. • Faktográfiai adattárak. A helytörténeti tényekrıl, eseményekrıl, helyekrıl, személyekrıl, szervezetekrıl stb. közölnek adatszerő információkat. Számos fajtájuk van, a nálunk leginkább elıforduló változatok: helytörténeti lexikonok, biográfiai indexek és életrajzi lexikonok, eseménytárak (idırendi táblázatok vagy kronológiák), helytörténeti atlaszok és térképgyőjtemények, történeti földrajzi összeállítások, földrajzi nevek és irodalmi-történeti emlékhelyek jegyzékei, utcanév-ismertetık, méltóságtáblák (archontológiai lajstromok), genealógiai táblázatok és összeállítások, címertárak, pecsétmutatók, éremhatározók és más numizmatikai adattárak, statisztikai táblázatok és diagramok, mőemléki-mővészettörténeti topográfiák, gazdaságtörténeti listák (helyi üzemekrıl, bankokról, termelıszövetkezetekrıl) stb. A helytörténeti dokumentumok elsıdleges győjtı és ırzı intézményei a múzeumok, a levéltárak és a könyvtárak. Jogszabályok határozzák meg, határolják el győjtıkörüket, feladataikat. A múzeumok elsısorban az anyagi és szellemi kultúra tárgyi emlékeit, valamint a néphagyomány rögzített adatait ırzik. A levéltárak a társadalmi élet mindennapi gyakorlata során létrejött igazgatási, hivatali, vállalati, intézményi, katonai stb., vagyis a nyilvánosság kizárásával készült iratok lelıhelyei. A könyvtárak mindenekelıtt a közlésre, terjesztésre szánt kéziratos és nyomtatott mőveket, hangzó és képes, újabban digitális dokumentumokat győjtik. A valóságban ezek a határok kissé elmosódnak, gyakori az átfedés, ami döntıen három okra vezethetı vissza. Egyrészt ezek az intézmények hosszú évezredeken, évszázadokon át nem különültek el egymástól, differenciálódásuk csak a történelmi közelmúltban, mintegy százszázötven esztendeje ment végbe. Másrészt sok esetben nehéz megállapítani, melyik közgyőjteménybe tartozik egy-egy dokumentum: pl. egy térkép, egy kézirat, egy kép, egy röplap bekerülhet a levéltárba és a könyvtárba is, vagy olykor a múzeum tárgynak tekinti a könyvet, az újságpéldányt, a hanglemezt stb. is, mégpedig jogosan (gondoljunk például egy irodalmi vagy nyomdatörténeti múzeumra); mint ahogy az is elıfordul, hogy az adományozó ragaszkodik egyik vagy másik intézményhez. Harmadrészt a múzeumi és a levéltári szakkönyvtár magától értetıdıen beszerzi a fontosabb helytörténeti kiadványokat. Ez a látszólagos bizonytalanság kétségkívül megnehezíti a felhasználók (kutatók, pedagógusok stb.) eligazodását, de a lelıhelyekrıl való pontos, megbízható tájékoztatás és a közgyőjtemények szoros együttmőködése

82

sokat segíthet a feszültségek elkerülésében, oldásában. Az esetleges párhuzamosság pedig hozzájárul a lokális dokumentumok biztonságosabb ırzéséhez, védelméhez.

A könyvtárak helytörténeti állománya Mondandónk szempontjából indokolt a könyvtárakban ırzött információhordozók kiemelése. A könyvtári szakterminológia a helyismereti dokumentum kifejezést részesíti elınyben. Miután tisztáztuk a helyismeret és a helytörténet fogalmának viszonyát, átfedését, nyilvánvaló, hogy a helytörténeti dokumentum és a helyismereti dokumentum kategóriája tartalmilag csaknem megegyezik. A helytörténeti információ csakis akkor kerülhet be a könyvtári győjteménybe, ha rögzített, azaz valamilyen dokumentumban (kézirat, nyomtatvány, lemez, kép, film stb.) tárgyiasult. Az élıszavas közlés viszont mindaddig kívül reked, amíg le nem írják, hang- vagy videoszalagra fel nem veszik; természetesen rögzítésnek minısül a számítógépes memória is. A könyvtárak egyaránt ırzik a helytörténeti forrásokat (pontosabban azok némely csoportját) és a helytörténeti irodalom termékeit, továbbá tájékoztatást nyújtanak a levéltárak, múzeumok és más győjtemények anyagáról és az adott intézményben fel nem lelhetı történeti irodalomról. A könyvtárak helytörténeti dokumentumai több szempontból is csoportosíthatók. A történelmi múlthoz való viszony alapján (mint azt már a hírlapcikkek katalogizálásánál láthattuk) a könyvtári állomány két nagy részre osztható: szinkronikus és diakronikus információkat hordozó dokumentumok. • A szinkronikus, vagyis az eseményekkel egyidejőleg keletkezett információkat leginkább a helytörténeti forrásnak tekinthetı dokumentumok tartalmazzák: például cím- és névtárak, könyvtári és múzeumi minervák, statisztikai kiadványok, újságok, meghívók, prospektusok, esemény- és portréfotók, rendezvények hang- és képfelvételei, filmhíradók, részben a szépirodalmi és mővészeti alkotások. A forráspublikációk szintén idesorolandók. • A diakronikus információkat közlı, vagyis a jelenségeket történeti változásukban, idıbeli egymásutániságukban vizsgáló dokumentumokhoz fıként a feldolgozások és a segédletek tartoznak: összefoglaló mővek, tanulmányok, retrospektív bibliográfiák, kronológiák, régi felvételekbıl összeállított fotóalbumok és dokumentumfilmek, folklórtörténeti hanglemezek vagy kazetták, történelmi multimédiák stb. Vagyis látszólag az elızı alfejezetekben ismertetett csoportosítás ismétlıdik, voltaképpen mégis eltérı megközelítésrıl van szó. Ezt bizonyítják az átmeneti formációk is: például egy visszaemlékezés, amely egyszerre hordoz szinkronikus és diakronikus elemeket, vagy egy forrásközlés, ahol a forrás szinkronikus, a bevezetı és a jegyzetapparátus diakronikus, vagy egy zenehistóriai lemez, amelyen a hanganyag egyidejő, a magyarázat utólagos.

83

A HELYI KÖNYVTÁRTÖRTÉNET-ÍRÁS FONTOSABB KÉRDÉSEI, ALAPVETİ FORRÁSAI ÉS MÓDSZEREI

Nyitó gondolatok Miután mindegyik könyvtár valahol, valamelyik településen mőködik, a múltjuk, fejlıdésük tudományos igényő feltárására irányulót törekvés szerves, elválaszthatatlan része a helytörténeti kutatásnak. (Még akkor is, ha országos vagy regionális hatókörő intézményrıl van szó.) Bár a hazai könyvtártörténet-írásnak nagy adósságai vannak, és még mindig sok a fehér folt, mégis jólesı érzéssel állapíthatjuk meg, hogy az utóbbi idıben megélénkült a könyvtári kultúránk múltja iránti érdeklıdés. Figyelemre méltó kötetek (tanulmányok, adattárak, forráspublikációk) jelentek meg vagy éppen kiadásra várnak; jó néhány doktori értekezést védtek meg; a Nemzeti Kulturális Alap könyvtári kollégiumának ésszerősített pályázatai immár lehetıvé teszik a valamivel hosszabb (legalább egy-két esztendıs) elıkészítést; és mintha a szaksajtó is gyakrabban adna helyet históriai közleményeknek. Az egyik motiváló tényezı minden bizonnyal a megyei könyvtárak alapításának ötvenedik évfordulója volt, és mivel erre annak idején a közmővelıdési könyvtárak (akkori megnevezéssel: népkönyvtárak) megszervezésének vagy újjászervezésének sodrában került sor, a megemlékezések kapcsán fokozott figyelem irányult a városi és községi könyvtárak elmúlt fél évszázadára is. Szintén egy jubileum, a Fıvárosi Szabó Ervin Könyvtár centenáriuma szolgáltatott alkalmat a fıvárosi könyvtár történetének újbóli, friss szemlélető megírására. Az évfordulóktól függetlenül a szak- és felsıoktatási könyvtárak, a rendszerváltást követıen újjáéledt egyházi, valamint az iskolai könyvtárak fejlıdésérıl szintén publikáltak értékes tanulmányokat. Bizonyosra vehetı, hogy a fellendülésben közrejátszottak a könyvtári szaksajtó és a szakma neves képviselıinek személyes ösztönzései, a helyismereti könyvtárosok kaposvári tanácskozásán elhangzott módszertani elıadások, valamint az egyetemi és fıiskolai könyvtáros-képzı helyek oktatóinak ajánlásai is. Szeretnénk hinni, hogy egy mindennél mélyebben gyökerezı ok is hozzájárult a kutatás megpezsdüléséhez: jelesen az a terjedı felismerés (amely mögött természetesen látnunk kell az imént említett indítékokat is), hogy szakmánk nem nélkülözheti múltjának beható és részletes ismeretét. Vagyis egyre többen azonosulnak Eötvös Loránd hajdani gondolatával, persze a mi szakterületünkre vonatkoztatva: „A történelem, mikor a múltra veti fényét, a jelent is megvilágítja.” Voltaképpen erre rímelnek Kégli Ferenc kollégánk ugyancsak szép szavai: „A jövıt [...] csak a múltból láthatjuk, csak a múltra építkezve képzelhetjük el.”

A könyvtártörténet-írás jelentısége és szerepe Számunkra, könyvtárosok számára leginkább a könyvtártörténeti kutatás szőkebben vett szakmai jelentısége érzékelhetı és értelmezhetı. • A könyvtári kultúra, az egyes könyvtárak múltjának feltárása tudatosabbá, célszerőbbé teheti a mai feladatok megoldását, a jövı tervezését, a hatékonyabb módszerek kimunkálását. • Segít abban, hogy a rögzített információk, a tudattartalmakat, ismereteket hordozó dokumentumok győjtésének, ırzésének, nyilvántartásának, rendszerezésének, közvetítésének

84

– mai terminológiával: az információk szervezésének és szolgáltatásának – több évezrede tartó és lényegét tekintve szinte változatlan folyamatát a maga szerves egységében (ha úgy tetszik: történetiségében), a múlt, a jelen és a korábbi alapokon formálódó jövı egységében lássuk. • A múlt ismerete növelheti önbizalmunkat, mélyítheti a szakma önismeretét, identitástudatát, nagy elıdeink munkássága, példája akár személyes mintát és mindenképpen biztatást adhat az egyes könyvtárosoknak. A könyvtártörténet mővelésének van tágabb, a szakma keretein messze túlnyúló társadalmi szerepe is. • Mivel a könyvtár társadalmi-történeti jelenség, a mőveltséganyag, az emberi információk egyik győjtıhelye, illetve közvetítı intézménye, formája, azaz a szélesen értelmezett mővelıdési folyamat nélkülözhetetlen alkotó eleme, sok-sok szállal kötıdik a társadalmi mozgás különbözı szektoraihoz, a gazdasági, politikai, kulturális, vallási stb. élethez, az eszmei áramlatokhoz. • Ennélfogva a történettudomány, illetve ágai, ágazatai (politika-, eszme-, társadalom-, gazdaság-, technika-, közigazgatás-, egyház-, nevelés-, tudomány-, irodalom-, mővészet-, népmővelés- és az interdiszciplináris jellegő mővelıdéstörténet) is foglalkoznak – ilyen vagy olyan megközelítésben – a könyvtárak, a könyvtárügy fejlıdésével, a kiemelkedı könyvtárosok életútjával, illetve a jeles személyiségek dokumentumgyőjteményeivel, olvasmányaival. • Más irányból szemlélve ugyanezt a jelenséget, bátran fogalmazhatunk úgy, hogy a könyvtár (mint intézmény) és a benne zajló munkafolyamatok történeti változásainak nyomon kísérése, feltárása fontos eleme a társadalmi-kulturális mozgás, fejlıdés megismerésének, segít az egyetemes tendenciák, a nemzeti múlt, továbbá egy adott hely (egy település, egy megye stb.) hajdani történéseinek alaposabb megismerésében, helyesebb, pontosabb értelmezésében. • Ezzel arra is utaltunk, hogy a könyvtártörténetben – akárcsak a történetírásban általában – szintén világosan elkülöníthetı három szféra vagy vizsgálódási irány: az egyetemes, az országos és a lokális. A könyvtárak, a könyvtári tevékenységformák múltjának, fejlıdésének, a jeles könyvtárosok életútjának, munkásságának feltárása elsısorban a szakma képviselıinek felelıssége, kötelezettsége. Érdekes, nemes és szép feladat, amelynek teljesítése a sokszor áhított rangemelkedés egyik eszköze is. A könyvtártörténeti kutatás ugyanis – mint szó esett róla – nemcsak azt teszi lehetıvé, hogy világosabban lássuk, honnan jöttünk, hol tartunk, és merre indulhatunk, meddig mehetünk, hanem lehetıség a tudományos programokhoz való kapcsolódásra is, egyebek között a helytörténeti kutatásokban és publikálásban való részvételre.

A helyi könyvtártörténet-írás tárgya és mőfajai A könyvtári tevékenység multidiszciplináris jellegébıl következıen a könyvtártörténet fogalma is összetett, sokágú. Noha a szabatos meghatározás egyelıre hiányzik, a közreadott munkák és a módszertani közlemények tanulságai, felvetései alapján kétféle felfogás okvetlenül megkülönböztethetı. • Az egyik, a szőkebb értelmezés szerint a könyvtártörténet fogalma egy-egy könyvtári intézményre, győjteményre, illetve az abban folyó munkára, az ott dolgozó könyvtárosokra korlátozódik.

85

• A másik, a tágabb értelmezés magában foglalja a könyvtárügyet, a könyvtárpolitikát, a könyvtáros-képzést, a szakmai szervezeteket, a szaksajtót, a könyvtáros-pálya alakulását stb., vagyis az egész könyvtári kultúrát. Magától értetıdıen a diszciplína tárgykörébe tartozik a könyvtártörténet-írás historiográfiája (története) is, tehát a könyvtártörténeti irodalom, a kutatási módszerek fejlıdésének vizsgálata, felvázolása. A helytörténeti kutatás – amely alapvetıen egy adott helyre (városra, községre, településrészre, megyére stb.) irányul – érthetı módon az elsı értelmezésre helyezi a hangsúlyt, de jó néhány kutató foglalkozik az adott hely könyvtári kultúrájának történetével is. Ugyanakkor hazánkban csak nagy ritkán, elvétve fordul elı, hogy valaki a helyi könyvtártörténet-írás historiográfiai kérdéseirıl publikál. A szempontunkból különösen hasznosítható, frissebb kelető módszertani közleményekbıl is kiolvasható, ám tapasztalatból még inkább ismert, hogy a könyvtártörténet tematikája még a szőkebb, egy-egy győjteményre korlátozódó felfogásban is igen gazdag. A minket közelebbrıl érdeklı hazai könyvtárak múltjának kutatása során fıként a következı témák, tárgykörök kerültek elıtérbe. • A vizsgált könyvtár fejlıdése az alapítástól napjainkig, rendszerint az ún. kerettörténetre koncentrálva (létrehozás, mőködési feltételek, funkcióváltozások stb.). • A fejlıdés egy-egy szakasza. • A könyvtár elhelyezése, épülete (épületei), berendezése, gépparkja (átfogóbban: infrastruktúrája), újabban a számítógépek térhódítása. • Valamely részleg, állományegység (pl. gyermekkönyvtár, zenei részleg, helyismereti különgyőjtemény, ellátási központ, fiókkönyvtárak) kialakulása, fejlıdése, netán (ritkán) az állomány fontosabb darabjainak históriai elemzése. • Valamely könyvtári munkaág, tevékenységi forma (pl. állományalakítás, katalogizálás, olvasószolgálat, bibliográfiai és kiadói tevékenység, rendezvények). • A használók (olvasók) száma, köre, megoszlása, a forgalom. • A könyvtárosok száma, végzettsége, élet- és munkakörülményei. • Egy-egy, az intézmény sorsát formáló, meghatározó könyvtáros pályaképe. • A könyvtár külsı kapcsolatai. Még tovább bıvíthetı a kör, ha az adott település könyvtári kultúrájának más elemeire is kiterjed a figyelem: • a korábbi könyvtárakra, olvasókörökre; • a jelen könyvtári szerkezetére, a magángyőjtıkre; • a könyvtárosok helyi szervezeteire; • a helyi könyvtári szaklapra (szaklapokra); • a könyvtáros-képzés helyi intézményeire, a továbbképzés fórumaira, formáira; • a helyi közigazgatási szervek, a politikai és civil szervezetek könyvtárfenntartó- és irányító tevékenységére. Ahogyan arra számosan felhívták a figyelmet, a könyvtártörténeti kutatás végtermékei mőfajukat tekintve szintén sokfélék lehetnek. • Tanulmány. A választott téma rendszeres, tudományos igényő, új információkat tartalmazó, kellıen adatolt, jegyzetekkel (hivatkozásokkal) ellátott feldolgozása. Számos válfaja ismeretes: intézménytörténeti szintézis, korszaktörténeti monográfia, résztanulmány, életrajz, folyóiratcikk, szakdolgozat, doktori értekezés stb. Közel álló forma az oldottabb, olvasmá-

86

nyosabb stílusban, jegyzetapparátus nélkül megírt esszé. Mindkettınek lehet szóbeli változata is: az elıadás. • Ismeretterjesztı közlemény (vagy elıadás). Korábban már közzétett, rendszerint tudományosan igazolt információkat tartalmaz, elsıdleges szándéka a szakmán kívüli közönség tájékoztatása. • Publicisztikai írás. Nehezen határolható el az elıbbitıl, ám szerzıje a tudományosság követelményeit már nem akarja érvényesíteni, fı célja a figyelemfelhívás, a megemlékezés. Ide sorolható a visszaemlékezı interjúk egy része is. • Krónika. Idırendi áttekintés, tudományos igény nélkül. Kurrens változata forrásértékő lehet, ha hiteles információkat tartalmaz a könyvtár mindennapjairól és hírt ad hangulati elemekrıl, vidám esetekrıl is, netán forrásszövegek részleteit iktatja be. • Forráspublikáció. Fontosabb, jórészt eddig nem közölt könyvtártörténeti dokumentumok, elsıdleges (azaz egykorú) források (levéltári-irattári anyagok, sajtóközlemények, naplók, aprónyomtatványok, fényképek, hangfelvételek stb.) összegyőjtése és összeállítása a történettudomány módszereinek és szempontjainak, továbbá a forrásközlés szigorú szabályainak alkalmazásával. • Adattár. A könyvtár (könyvtárak) múltjára vonatkozó különféle adatokat foglal magában. Például a történeti statisztikai táblázat, a minerva jellegő kézikönyv, a könyvtároslexikon; kedvelt fajtája az eseménytár (a retrospektív kronológia és a kurrens eseménynapló), a könyvtári történések idırendi jegyzéke, esetleg valamelyik neves könyvtáros életrajzi adatainak felsorolása. Mostanság egyre gyakoribb, hogy ezeket számítógépes adatbázis formájában szerkesztik. • Bibliográfia. Bármely könyvtártörténeti témáról, bármelyik könyvtáros pályájáról készíthetı, és összeállítható egy-egy győjteményegység rekonstruált jegyzéke is (ez utóbbi rendszerint sok utánajárást és többnyire tudományos felkészültséget igényel). Megemlítendık a kurrens bibliográfiák is, amelyek nem tartoznak ugyan a történeti kutatás fogalomkörébe, de már közzétételük pillanatában a majdani könyvtártörténet-írás segédletévé válnak. • Recenzió. Valamely könyvtártörténeti feldolgozásról (könyvrıl, évkönyv- és folyóiratcikkrıl, forrásközleményrıl, CD-ROM-ról, rádió- vagy tévémősorról stb.) írott vagy elmondott értékelı, bíráló ismertetés; sok esetben új, kiegészítı vagy helyreigazító adatokat, újszerő megfigyeléseket is közöl. Szerényebb társa az ajánlás, amely mellızi a kritikai észrevételeket. A felsorolt mőfajok kombinálhatók: mintaadó példa A szegedi Somogyi-könyvtár száz éve és A Hajdú-Bihar Megyei Könyvtár ötven éve, 1952-2002 címő kötet.

A helyi könyvtártörténet-írás tartalmi követelményei A könyvtártörténeti tanulmányokkal szemben támasztható elsıdleges tartalmi követelmény, hogy szerzıik hiteles, valós történeti kép megrajzolására törekedjenek. Ennek feltétele a korábban mondottakból (hogy tudniillik a könyvtártörténet a történettudomány egyik ágazata) egyenesen következik, hogy elengedhetetlen a mindenkori társadalmi környezet, a történelmi mozgástendenciák, a fıbb politikai, gazdasági, kulturális és ideológiai folyamatok, a társadalmi viszonyok tanulmányozása. Helytörténeti téma esetén az adott település, közigazgatási egység fejlıdésének, helyzetének vizsgálata. Ha a szóban forgó könyvtár nem önálló intézmény, a fenntartó szervezet, vállalat, hivatal, iskola stb. történetérıl is alaposan tájékozódni kell. Komoly hiba viszont, ha a település vagy az anyaintézmény történetét csak addig vázolják, amíg a győjtemény létrejött, aztán elfelejtkeznek errıl a szempontról.

87

A hitelesség alapvetı feltétele, hogy a közölt tényadatok pontosak és amennyire a források megengedik, minél teljesebbek legyenek, az idézetek és más szövegrészletek ne torzuljanak, a képeket ne retusálják stb. Fontos elvárás, hogy a könyvtár fejlıdését, helyzetét összefüggéseiben, folyamatában elemezzük, nemcsak a tényeket, hanem a lehetıségeket, alternatívákat is mutassuk be. Helytörténeti feldolgozásoknál szükséges az országos (olykor az egyetemes) könyvtártörténeti folyamatok, fejlıdéstendenciák megismerése; ezekre utalva, ezekbe ágyazva tárható fel, ítélhetı meg az adott könyvtár, egy-egy könyvtáros tevékenysége. Okvetlenül tanulmányozandók a korabeli könyvtár-politikai célkitőzések, megnyilvánulások, dokumentumok, továbbá a mindenkori könyvtári (és más, érintkezı) jogszabályok, a könyvtárirányítás és -fenntartás szervezeti-pénzügyi rendje stb. Nem mellızhetık az egykorú szakmai viták sem. A helyi rendeletek, politikai állásfoglalások, helyi finanszírozási formák áttekintése szintén szükséges. Ma még ritka, bátortalan az összehasonlító módszer alkalmazása, vagyis a hasonló típusú, fıleg a közelben, a megyében lévı könyvtárakkal való összevetés. Nehéz, ám hálás feladat a könyvtár hatásának vizsgálata, annak felvillantása, milyen befolyással volt az ıt körülvevı közegre, a településen és környékén élık sorsának alakulására. Miután a továbbiakban jórészt a könyvtártörténeti tanulmányok módszertani kérdéseirıl lesz szó, e helyen röviden érdemes utalni a forráskiadás fontosabb szabályaira is, mert a közeli jövıben várható ennek a típusnak az elıtérbe kerülése. Mint említettük, a történeti forráspublikációnak kimunkált, kipróbált metódusai vannak, ezeket célszerő a könyvtártörténet-írásban is következetesen alkalmazni. Elsırendő követelmény a szöveghőség, fordításnál a tartalmi és a stiláris megfelelés. A helyesírás módosítható, de a korra vagy a szerzıre, szónokra jellemzı, netán a nyelvjárási sajátosságokat mutató szóképek meghagyandók. A kihagyásokra mindig utalni kell (leggyakoribb megoldás a szögletes zárójelbe tett három pont), a kimaradt részletek tartalmát meg tömören összefoglalni. Ugyancsak elengedhetetlen a pontos – a levéltári, kézirattári, irattári jelzeteket, az újságcikkek oldalszámát, a lehetı legpontosabb web-jelzetet is feltüntetı – lelıhely-jelölés. Nagyobb terjedelmő publikációkban a forrásokat címmel (szükség esetén a sajtó alá rendezı által kitalált, a tartalmát minél pontosabban kifejezı fiktív címmel) is el kell látni (leveleknél ezt helyettesíthetı a feladó vagy a címzett neve is). Nélkülözhetetlenek a magyarázó jegyzetek és a kritikai észrevételek; könyvekben célravezetı a kiegészítı tanulmány (bevezetıként vagy utószóként). Voltaképpen forráspublikációnak tekinthetı a hasonmás kiadás is, noha kétségkívül nem teljesen ugyanaz a mőfaj. Az újabb kelető dokumentumok reprintjeinél ügyeljünk a szerzıi jogi törvény betartására.

A könyvtártörténeti kutatás és a könyvtártörténet-írás folyamata Bár az imént szó esett a könyvtártörténet-írás különféle termékeirıl, a rendelkezésre álló terjedelem korlátozott volta miatt a továbbiakban egyetlen típus, a tanulmány példájára szorítkozva próbáljuk meg számba venni a kutatás és a feldolgozás munkafázisait és módszertani követelményeit. Két megjegyzés kíséretében: az itt kifejtendı gondolatok, eljárások adaptálhatók (a megfelelı eltérésekkel) a többi mőfajra, típusra is; ezek az általános megállapítások, elvárások mindig a konkrét téma sajátosságaihoz igazítandók, tehát mechanikus alkalmazásuk hibaforrás lehet.

88

A történetkutatás – így a könyvtártörténet-írás is – lényegében a források (régiesen: kútfık) feltárását, kritikai elemzését jelenti, a feldolgozás (a tanulmány megírása) pedig a források megszólaltatása, az események, folyamatok megelevenítése, a korhangulat megidézése. Ez a két fázis a gyakorlatban egybeolvad, voltaképpen két része az egységes folyamatnak. Egyébként több mozzanatból tevıdik össze, amelyek idıbeli, tartalmi elválasztása elég nehéz, a munka mégis felosztható néhány fontosabb mozzanatra. A téma körülhatárolása és a tervkészítés Egy-egy könyvtártörténeti tanulmány megírásának többféle indítéka lehet: spontán érdeklıdés, belsı vagy külsı megbízás, évfordulós megemlékezés, egyetemi-fıiskolai tanulmányi kötelezettség stb. Minden esetben szükséges a körültekintı elızetes tájékozódás: a téma jellegének, problematikájának, feltártságának, határterületeinek megismerése, a tárgykörrıl megjelent közlemények számbavétele, a felhasználható források, forráscsoportok feltérképezése és jegyzékének összeállítása. Elıre tisztázandó a dolgozat vagy publikáció hozzávetıleges terjedelme, mert ez nagymértékben befolyásolja a téma konkrét határvonalait, továbbá a feldolgozandó források körét, a válogatás mértékét, a kifejtés mélységét, nem egyszer a szerkezetét. Gyakori hiba, hogy a munkának ezt a fázisát lebecsülik, elhanyagolják. Holott nagyon fontos kérdésekre kaphatunk válaszokat: van-e elég hozzáférhetı forrás, vagy éppen nincs-e túlságosan sok?; maradhatunk-e az eredetileg megjelölt tárgynál vagy esetleg bıvítsük, illetve szőkítsük? Természetesen ezek a kérdések sokszor csak az anyaggyőjtés közben dılnek el, hiszen a feltárandó forráscsoportok száma csalóka lehet. Nemegyszer óriási forráshalmazt (sok-sok levéltári iratcsomót, sok-sok újságévfolyamot stb.) kell átnézni, átlapozni, hogy néhány valamirevaló adatot találjunk, máskor meg az is megtörténik, hogy már egy-két forrásból kigyőjthetünk egy-egy cikkre, dolgozatra valót (pl. egy statisztikai adatsor, egy eddig nem közölt levél vagy levélgyőjtemény már tárgya lehet egy-egy tanulmánynak). A munka átgondolt megtervezése elıfeltétele a hatékonyságnak, az eredményességnek, erre mégis kevés figyelem irányul. Tehát próbáljuk elıre meghatározni a tanulmány célját, az elızetes címet, az idıhatárokat, a fıbb szempontokat, megjelölni a feltárandó forrásanyagot, a majdani kiegészítı részeket, és jó, ha az eltervezett szerkezet vázlata is elkészül. Ajánlható a munka idırendi ütemezése is, mert ez – a tapasztalatok szerint – fegyelmezı erıként hat. Mindezt célszerő írásba foglalni, különösen akkor, ha több munkatárs dolgozik az adott témán, mert ez is egyik garanciája az egységes megközelítésnek, szemléletnek. Az anyaggyőjtés A kutatás talán legtöbb idıt igénylı és olykor (ha nem találunk semmit) gyötrelmes, ugyanakkor talán legszebb, legérdekesebb (hiszen az új ismeretekkel való találkozás felemelı pillanatainak sorozatából álló) szakasza. Itt mindenekelıtt azt kell tisztázni, hogy milyen kútfıkbıl meríthetünk, illetve a konkrét témához milyen forrásokat akarunk feltárni. A könyvtártörténet (akárcsak általában a történettudomány) kútfıinek két fı típusa különíthetı el: az eseményekkel egyidejőleg keletkezett dokumentumok, vagyis a primer vagy elsıdleges források; az eseményekrıl, a vizsgált idıszakról utólag keletkezett dokumentumok, vagyis a szekunder vagy másodlagos források.

89

A primer források fıbb csoportjai a levéltári iratok, a könyvtárak (és a fenntartó szervek) irattári anyagai, az egyéb kéziratok, az egykorú sajtóközlemények és más nyomtatványok (köztük a könyvtár kiadványai), az audiovizuális dokumentumok (fényképek, rajzok, hang-, film- és videofelvételek), újabban az elektronikus adathordozók, a tárgyi emlékek (bútorok, berendezési és használati tárgyak, gépek, maga az épület vagy helyiség stb.), a könyvtári nyilvántartások (leltárak, törlési jegyzékek, beiratkozási és forgalmi naplók stb.), a katalógusok, az adattárak (statisztikák, címtárak, minervák, lexikonok stb.), a fennmaradt állomány, és végül a szemtanúk visszaemlékezései (ideértve az interjúkat is). A közelmúltból a szerzı személyes élményei is hasznosíthatók. A szekunder források lényegében a szakirodalmi közlemények: a történeti-helytörténeti feldolgozások, az országos vagy megyei könyvtártörténeti tanulmányok, krónikák és forráskiadványok, a szóban forgó könyvtár múltjáról korábban született publikációk és szakdolgozatok, értekezések stb. Az elsıdleges kútfık néhány, legsőrőbben használt, idézett csoportjáról külön is érdemes szólni. • Levéltári iratok. A magyarországi könyvtárak történetérıl a megyei, fıvárosi és városi, továbbá az egyházi, egyetemi és fıiskolai és egyéb intézményi levéltárakban változó mennyiségő, többnyire hézagos és rendkívül szórt anyag található. A Magyar Országos Levéltárban is lehetnek és vannak lokális könyvtártörténeti iratok. A könyvtári fondok (így a megyei levéltárakban az egykori körzeti és járási könyvtárak megırzött forrásaiból is) csak 1969 óta kötelezıek, de egyébként is érdemes, sıt elengedhetetlen átnézni a fenntartó iratait, a hivatali apparátus meglévı aktáit. Például a tanácsok és végrehajtó bizottságaik, kulturális állandó bizottságaik, korábbról a helyhatósági elöljáróságok anyagait, a hajdani alispáni és járási fıjegyzıi iratokat, újabban az önkormányzati képviselıtestületek jegyzıkönyveit, költségvetési beszámolóit, az egyházak és a felsıoktatási intézmények, valamint az iskolák vezetı testületeinek okmányait. Roppant hiányosak, véletlenszerőek az egyesületek és más civil szervezetek, és leginkább a pártok fellelhetı dokumentumai. Kevésbé tudott, hogy a megyei pártbizottságok egykori archívumaiban (amelyek ma a megyei levéltárak kezelésében vannak, többnyire külön állománytestként) az 1948 utáni idıszakból értékes könyvtártörténeti források (beszámolók, elıterjesztések stb.) rejtıznek, többnyire kiaknázatlanul. • Könyvtári irattárak. Az irattározás korábbi elhanyagolása, illetve a fegyelem gyakori lazasága miatt az itteni dokumentumok megléte szintén egyenetlen, esetleges. Elvileg a levéltári törvények idevonatkozó passzusai szerint egy részük (belsı szabályzatok, jelentések, beszámolók, statisztikák, egyéb kimutatások, szakfelügyeleti vizsgálatok anyagai, levelezések, a felsıbb szervek leiratai és más ügyiratok, tervrajzok stb.) egy idı után a levéltárakba kerül, mégpedig rendszerint selejtezve. A másik rész viszont a könyvtárban marad, ha marad: beiratkozási, forgalmi, gyarapodási, kiszállási naplók, törlési jegyzıkönyvek, módszertani útmutatók, fényképek és hangfelvételek stb.; ezek szintén fontos, sokszor pótolhatatlan forrásai a könyvtártörténeti kutatásnak. (Ha vannak ilyenek, a levéltárnak átadott dokumentumok másolatait is célszerő megtartani, már csak az imént említett selejtezés miatt is.) • Egyéb kéziratok. Ezek közül a könyvtárosok (fıleg az igazgatók, vezetı munkatársak) nem hivatalos feljegyzéseinek, netán naplóinak, a magánleveleknek, a határidınaplóknak és más hasonló dokumentumoknak a forrásértéke különösen figyelemre méltó. Nagyon ritkán megmaradtak az olvasói üzenetek, panaszok, kérelmek is. A magánjellegő feljegyzések egy része a könyvtárak kézirattáraiban, más része a tulajdonosnál vagy jogutódjánál lelhetı fel. • Sajtóközlemények. Sőrőn elıfordul, hogy bizonyos információk – például a könyvtáralapítás vagy megnyitás dátuma – csak a korabeli újságokból deríthetık ki, ezért a helyi (és a megyei) lapok tüzetes átnézése megkerülhetetlen feladat. Hasonlóképpen gondolni kell a

90

könyvtári szaklapok, jelesen a hajdani és mostani könyvtári híradók, valamint az országos folyóiratok számaira, cikkeire, híreire is. Hézagpótló adatokat tartalmaznak a könyvtári aprónyomtatványok: tájékoztatók, meghívók, szórólapok, plakátok stb., de az elızetes híradások óvatosan kezelendık. Egyenértékőek ezekkel a forrásadatokat tartalmazó egyidejő könyvek, statisztikai, biográfiai adattárak, címtárak stb. • Visszaemlékezések. Közigazgatási és egyházi tisztségviselık, pártfunkcionáriusok, egyetemi és fıiskolai vezetık, iskolaigazgatók, valamint a különféle munkakörökben dolgozó könyvtárosok, köztük a módszertani instruktorok, és természetesen a mindenkori olvasók, használók szóbeli vagy írásban, hangfelvételen, netán számítógépen rögzített közlései. Átmeneti forrástípus, mert egyidejő eseményekrıl, folyamatokról nyilatkoznak, ilyenformán primer források, ugyanakkor utólag történik a visszatekintés, és ezért szekunder kútfınek is tekinthetık. Az anyaggyőjtés módszerei hosszú évszázadokon keresztül érlelıdtek ki, a képzı intézményekben tanítjuk is ezeket, de a tapasztalatok szerint az elsajátításuk a különféle mőveletek, fogások megismerése és fıleg megbízható alkalmazása sok bizonytalansággal terhelt. Sokféle módszer van, mindenki választhat magának, de bizonyos alapelvek, követendı irányok mindenképpen betartandók. Régi tanulság, hogy a szükségesnek vélt információkat, megállapításokat, idézeteket a források átolvasásakor, megtekintésekor célszerő feljegyezni, kijegyzetelni, lemásolni (ma már fénymásolóval könnyen megy), esetleg letölteni, mégpedig a forráshely precíz feltüntetésével: levéltári, kézirattári vagy irattári jelzet, nyomtatott közleményeknél a pontos hivatkozási adatok (oldalszámig lemenıen) rögzítésével. A jegyzetelés technikája egyéni, bár sokak szerint mindmáig a cédulázás a legjobb: biztonságos, könnyen kezelhetı, egyszerő a csoportalkotás, bıvíthetı, átrendezhetı. Kifejezetten elınytelen viszont, ha füzetbe győjtik az anyagot, mert hamar áttekinthetetlenné válik. A rutinos kutatók úgy dolgoznak, hogy ha kétség merül fel annak megítélésében, érdemes-e egy-egy részletet, adatsort stb. kiírni, kimásolni, akkor mindig a feljegyzés és nem a kihagyás mellett döntenek. Ezzel rengeteg újabb munkától, bosszantó fáradtságtól kímélik meg magukat; a megíráskor feleslegessé váló információk ugyanis félretehetık, sıt más, rokon téma kimunkálásakor akár hasznosíthatók is. A jegyzetelés, anyaggyőjtés során nemcsak a forrásokban talált adatokat, megállapításokat, idézeteket stb. indokolt rögzíteni, hanem a feltárás közben támadt ötleteket, gondolatokat, valamint az elızetes irodalomkutatásból, forrásjegyzékbıl kimaradt, ám átnézendı mővek, kútfık bibliográfiai tételeit, levél- és irattári jelzeteit is. A feldolgozás A tanulmány megírása összetett munkafolyamat. Már az anyaggyőjtés közben megkezdıdik, elsısorban a források kritikai elemzésével. A forráskritika a kézbe vett dokumentumok, illetve részleteik hitelességének, az információk megbízhatóságának megállapítását jelenti, ami egyfelıl a külsı, formai, másfelıl a belsı, tartalmi jegyek tanulmányozása alapján történik, és elengedhetetlen mozzanata az azonos idıszakra vagy egy konkrét eseményre vonatkozó különbözı források összehasonlítása. Például másként kell szemlélni egy belsı vagy magánhasználatra szánt feljegyzést, és másként egy hivatalos vagy a nyilvánosságra szánt jelentést, de tudatában kell lennünk, hogy mindkettıben elıfordulhat a dolgok szépítése vagy a problémák bagatellizálása. Voltaképpen azt igyekszünk kideríteni, hogy a közlés igaz-e, megfelel-e

91

a történeti valóságnak. A torzítás sokféle lehet, ezúttal csak néhány példát ragadhatunk ki: tudatos elhallgatás, statisztikai mutatók tendenciózus felnagyítása (ezért néha érdemes utánaszámolni), politikai vagy személyes elfogultság, elírás vagy sajtóhiba, hézagos forráspublikálás. A nyomaték kedvéért indokolt ismételni: a könyvtártörténeti tanulmány feladata a kiválasztott könyvtár (vagy valamelyik munkaága, részlege stb.) múltjának valósághő ábrázolása, a hajdani események, folyamatok minél pontosabb, hitelesebb dokumentálása (mindenekelıtt az alapítás, illetve a megszőnés évének, esetleg dátumának kiderítése), a korábbi tévedések helyreigazítása. Ez olyan alapkövetelmény, amelynek teljesítése a legszerényebb igényő, a puszta leírásra szorítkozó dolgozattól is elvárható. Akárcsak a tárgyilagosságra törekvés, még akkor is, ha saját munkahelyünkrıl szólva az érthetı elfogultság nehezen küzdhetı le. Ugyanakkor a tényközlés szárazságán sokat oldhat az érzelmi kötıdés, az elıdök iránti tisztelet. Magasabb szintő teljesítmény, ha a kutató a felderített tények mérlegelésével, a források kritikai kezelésével értékeli, minısíti is a feltárt adatokat, a hajdani szándékokat, történéseket. Mindenekelıtt az adott könyvtár arculatának, sajátosságainak, egyedi színeinek megrajzolása, felmutatása várható, vagyis válasz a „mitıl más?” kérdésére. Nemigen rokonszenves, ha valaki az utólagos ítélıbíró szerepében tetszeleg, de feltétlenül szükséges, hogy a szerzı megnevezze: mi volt az, ami egybeesett a fejlıdés irányával vagy éppen elımozdította azt, és mi az, ami eltért attól vagy gátolta az elırehaladást. Azaz mi tekinthetı fejlettnek vagy korszerőnek. A fejlemények elemzésekor, értékelésekor szigorúan érvényesíteni kell a történetiség elvét: a múlt eseményeit, jelenségeit, könyvtárosait saját koruk mércéjével kell mérni, az akkori lehetıségek, körülmények figyelembevételével, vagyis nem szabad számon kérni egy késıbbi idıszak, netán a jelen színvonalát, szempontjait. Rá lehet és rá kell viszont mutatni a korabeli nemzetközi vagy országos élvonalhoz viszonyított elmaradásra, fáziskésésre, és még inkább ennek okaira. A megfogalmazás elsı lépése az elızetes vázlat és a források feltárása során összegyőlt anyag szembesítése, egy részletes vázlat kimunkálása. Eközben újra átgondolhatjuk, mi legyen a készülı írásmő mondanivalója, és ugyancsak ekkor döntjük el, hogy azt milyen elrendezésben, milyen gondolatmenetben szeretnénk elıadni. Ez a vázlat aztán írás közben tovább módosulhat, áthelyezhetünk fejezeteket, bekezdéseket, táblázatokat stb. A történetiség elvébıl következik, hogy egy könyvtártörténeti tanulmány adekvát tárgyalásmódja az idırend. Így érzékeltethetı az egymásutániság, az ok-okozati összefüggés, egyáltalán maga a folyamat, jobban kirajzolódik a fejlıdés íve stb. Hosszabb idıszakok áttekintésekor célszerő kisebb periódusok kialakítása, és azokon belül a tematikai bontás. Elvetendı viszont a munkaágak szerinti elsıdleges elrendezés, mert töredezettséghez, szükségtelen ismétlésekhez vezet. Mindig sokat segít a részletes kronológiai függelék. Egy-egy tanulmányban a téma tényleges feldolgozása alkotja az ún. fırészt (szokás fıszövegnek is titulálni): itt történik meg az elızmények felvázolása, az események, folyamatok bemutatása, elemzése és értékelése, a személyek méltatása, a bizonyító adatok és idézetek felsorakoztatása. Ugyancsak itt a helye az országos (települési, illetve kerületi könyvtáraknál a megyei, illetve fıvárosi) háttér rajzának, és mintegy ebbe ágyazhatjuk a szóban forgó könyvtár történetét, a hasonlóságok és az eltérések jelzésével. A kevésbé lényeges, érintıleges információkat, idézeteket viszont nem indokolt a leíró részben szerepeltetni, mert megtörik a gondolatmenetet, ezért inkább a jegyzetekben helyezzük el azokat.

92

Nem szabad szolgai módon követni, közvetíteni a forrásokat, vagyis a válogatás igen fontos mozzanata a feldolgozásnak. Ne nyújtsuk indokolatlanul hosszúra a készülı tanulmányt, ne akarjunk mindent, amit összegyőjtöttünk, belegyömöszölni a dolgozatba, életrajzba. A jellegtelen, lényegtelen adatok, magyarázatok stb. elhagyhatók, sıt nagyon fontos információkról is kiderülhet, hogy nem illenek a mi eszmefuttatásunk keretei közé, illetve a mi témánk szempontjából periférikusak, ezért ne terheljük velük a szöveget. Az ésszerő szelekció a kezdı kutatók számára az egyik legnehezebb feladat, az egyik leggyötrıbb dilemma, ugyanis az ember az adatok mennyiségével is bizonyítani kívánja munkája értékét, sokirányú tájékozódását, ezért írásába mindent be akar venni, amit feltárt, és igencsak fájó érzés, ha ezt-azt el kell ejtenie. Ez olyan fázis, amin mindenki túlesik; ha nem, sosem lesz belıle igazi kutató. A tanulmányírónak ügyelnie kell a belsı arányokra. Az egyes fejezetek terjedelme álljon összhangban a mondandó súlyával és az érdemi információk mennyiségével: pl. egy-egy fejezet vagy alfejezet rövidebb volta is utalhat a forrásanyag szegényességére. Vigyázzunk az elemzı és a leíró részek, a tényközlések és az idézetek, az érdekes, színesítı epizódok arányára, az ábrák és fotók, a grafikonok, diagrammok számára, méretére, helyigényére is. Miután a közelmúltból igen sok statisztikai adat áll a szerzık rendelkezésére, beszédes táblázatokkal sok mindent el lehet mondani, sok helyet meg lehet takarítani. Hiba viszont, ha elmarad az odakívánkozó magyarázat, vagy a függelékbe számőzött, a puszta szemléltetés funkciójára kárhoztatott tabellák és a szöveg elszakadnak egymástól, azaz még utalás sem történik rájuk. A gyakorlott kutatók szívesen és joggal tanácsolják, hogy egy-egy rövidebb tanulmányt, a nagyobb dolgozatok egy-egy önálló fejezetét lehetıleg egyszerre (ahogy mondani szokás: egy ültı helyben) írjunk meg. Sok elınye van ennek, mert az elıre végiggondolt logikai rend könnyebben tartható, egyszeri koncentrációval gyorsabban lehet haladni, könnyebben feltárulnak a rejtett összefüggések, egyszerőbben kiiktathatók az ismétlések stb. Az újrakezdés eleve energia- és idıveszteséggel jár, nagyobb az ismétlés veszélye, megszakadhat az eltervezett gondolatfüzér stb. A kézirat elkészítésekor kívánalom a megfelelı nyelvhasználat, a magyaros, világos, szabatos stílus, az érthetıség, a szemléletesség. Nélkülözhetetlen a szakterminológia ismerete: nemcsak a jelené, hanem azon korszaké is, amelybıl a témát választottuk (pl. a „címleírás” és a „bibliográfiai leírás” terminus technicusok kellı kronológiai elhelyezése). A tudományosság fontos, elengedhetetlenül fontos követelménye, hogy a szerzı pontosan jelezze, honnan szerzett tudomást a közölt adatról, honnan vette át a szóban forgó megállapítást, netán feltételezést, illetve – és ez a legelemibb elvárás – honnan idéz szó szerint. Tehát a könyvtártörténeti tanulmányokban minden esetben hivatkozni kell a megfelelı forrásra, feldolgozásra (kivéve a közismert, lexikon- vagy szótárszerő adalékokat, információkat), mégpedig a szerzı, a cím, a közlési hely, a levél- és kézirattári jelzetek, weblapok stb. precíz megjelölésével, részdokumentumoknál analitikus leírással. Természetesen az irattári anyagokra, az élıszavas közlésekre szintén utalni kell. Tehát mindig garantálni kell a visszakereshetıséget és ez által az ellenırizhetıséget. A feldolgozásokból (így a szakdolgozatokból is) átvett gondolatmenetek, hosszabb részek megjelöléssel is csak ritkán kapjanak helyet, mert súrolják a plagizálás, a szellemi eltulajdonítás határát, ami jogilag tilos, etikailag meg vétségnek minısül; ezért e vonatkozásban nem árt a fokozott óvatosság. Az idézetekre és az utalásokra kétféleképpen lehet hivatkozni: a jegyzetekben (láb- vagy végjegyzetként) vagy a szövegben. A hazai történetírás, ezen belül a könyvtártörténet-írás gya-

93

korlata a jegyzeteket részesíti elınyben. Többféle módszer, technika is kialakult; számunkra elsısorban a Magyar Könyvszemle és a Könyvtári Figyelı szisztémája a mérvadó. Végsı soron bármelyik módozat jó, ha az azonosításhoz és visszakereséshez szükséges adatokat közli, illetve következetesen jár el: a hivatkozásokat egységesen formálja meg, a közölt adatok köre, a rövidítéstípus azonos stb. A könyvtári kiadványok apparátusa és az egyetemi-fıiskolai tapasztalatok arra utalnak, hogy a hivatkozás készítése nem tartozik a hazai könyvtárosok, hallgatók erısségei közé. Ez az alapképzés egyik súlyos hiányosságát jelzi, illetve felületes lektorálásról tanúskodik. Kétségkívül nem könnyő a készség szintjén elsajátítani az elfogadható eljárásokat, de kellı odafigyeléssel, tájékozódással, akaraterıvel lehetséges. A kiegészítı részek Adott esetben, de nem mindig, egy-egy könyvtártörténeti dolgozathoz, közleményhez, a téma tulajdonképpeni leírásához kiegészítı részek is csatlakozhatnak, könyvek esetében indokolt is, hogy csatlakozzanak. Olykor elıszó, szinte mindig bevezetés, ritkábban befejezés, néha-néha utószó, esetleg függelék, szükség szerint rövidítésjegyzék, gyakran illusztrációk vagy más szemléltetı ábrázolások, magától értetıdıen tartalomjegyzék készül, és egy könyvtártörténeti kötethez illendı mutatókat is összeállítani. Amennyiben a hivatkozási apparátus technikája megkívánja, a felhasznált irodalom listája szintén kapcsolódhat a szöveghez, mégpedig szabványos, ahol kell, analitikus bibliográfiai tételekkel. Legfontosabb a bevezetés, ahol tájékoztatjuk az olvasót célkitőzésünkrıl, a témaválasztás indítékairól, mibenlétérıl, jelentıségérıl, a kutatás és a feldolgozás lehetıségeirıl és korlátairól, a források körérıl, utalunk a szakirodalom jellemzıire és meghatározó darabjaira, rámutatunk az új kutatási eredmények lényegére, és indokoljuk a szerkezeti megoldásokat. A formába öntés Gyakran elhanyagolt mozzanata a munkának, holott a könyvtártörténeti tanulmány is csak akkor töltheti be funkcióját, ha megfelel bizonyos formai követelményeknek. Elemi igény az írásmő kellı szerkezeti tagolása, mivel ez nemcsak az áttekinthetıséget fokozza, de lehetıséget ad a kiemelésekre, a hangsúlyok jelzésére, a logikai rend felvázolására is. Adott terjedelmen felül elengedhetetlen a fejezetekre, alfejezetekre bontás, a tartalomra utaló, azaz információ értékő címekkel ellátva (ezek esetleg idézetek is lehetnek). A könyvtárosok könnyen belátják, hogy a hosszabb írásokban (könyvekben, szakdolgozatokban) a részegységek számozása is hasznos, vagyis az alá- és fölérendelést nemcsak tipográfiailag érzékeltethetjük, hanem számokkal is; jól bevált a tizedes osztályozás rendszerének követése: pl. 3. fejezet, 3.1. vagy 3.2. alfejezet, és így tovább. A szöveg véglegesítésekor fokozott figyelmet követel az elírások kijavítása. A szövegszerkesztı helyesírási ellenırzı programja sokat segít, de nem szabad pusztán arra támaszkodni, mert ha a hibás szó az index-készletében szerepel, elmarad a piros hullámvonal. Különösen fontos a tényadatok (évszámok, nevek, táblázatok stb.) és az idézetek tüzetes kontrollja, újbóli egybevetése az eredeti forrásokkal, illetve a róluk készült másolatokkal vagy jegyzetekkel.

94

A könyvtártörténeti írások közzététele A könyvtártörténeti feldolgozások jelentékeny hányada eredendıen fıiskolai és egyetemi szakdolgozatként, vizsgadolgozatként, olykor doktori értekezésként születik meg, és ezeknek csak töredéke lát napvilágot nyomtatásban. A telematikai forradalom jóvoltából viszont ezen munkák közzétételének az esélyei ugrásszerően megnıttek. Az érintett könyvtár vagy a szerzı munkahelyének honlapján, esetleg a saját, személyes weblapon a dolgozatok szövege is megjeleníthetı. Ily módon elvileg minden érdeklıdı számára hozzáférhetıvé válnak, vagyis a bennük rejtızı információk szélesebb körben hasznosulhatnak. Az elektronikus publikálás másik jól ismert formája a CD-ROM és a DVD. Lemezen önállóan, pontosabban önmagában is rögzíthetı egy-egy könyvtártörténeti feldolgozás (vagy bármelyik más mőfaj), de gyakoribb, hogy más fájlok társaságában kerülnek fel az adathordozóra. Elég ritka a rádió- és televízió-mősor, elıadás, a hang- vagy videofelvétel. A hagyományos, nyomtatott publikáció a könyvtártörténeti írások esetében még ma is uralkodó forma. Csak a teljesség kedvéért soroljuk fel a lehetıségeket: könyv (vagy füzet), poligráf mő (tanulmánykötet, évkönyv stb., vagy ezek részlete), folyóiratcikk (ismételten érdemes utalni az országos szaksajtó és a helyi szakmai orgánumok kínálta közlési esélyre), esetleg hírlapcikk. Érdemes kitérni két kevésbé kiaknázott lehetıségre. Az egyik: amennyiben a többi közgyőjteménnyel az együttmőködés kielégítı, a múzeumi és levéltári évkönyvek szerkesztıi készséggel biztosítanak helyet a könyvtártörténeti tanulmányoknak és forrásközleményeknek is. A másik: az utóbbi idıben ismét megélénkült a város- és községtörténeti monográfiák – pontosabban: áttekintı jellegő tanulmánykötetek – kiadása; helyes, ha a közkönyvtárak vezetıi, munkatársai kezdeményezik a helyi könyvtár (vagy könyvtárak) múltját feltáró dolgozatok beillesztését is. Ha a könyvtár maga vállalkozik a közreadásra, alaposan végiggondolandó a terjedelem, a példányszám és a terjesztés módja. És nyomatékosan ajánlandó a leendı kiadvány lektoráltatása. Okvetlenül kérjék ki legalább egy szakértı írásbeli véleményét, és kellı mérlegelés, megfontolás után fogadják is meg a tanácsait. Az általa észrevételezett hibákat, nyelvhelyességi és stiláris torzulásokat mindenképpen korrigálják. Közbevetıleg megjegyzendı, hogy olykor-olykor nem árt nyelvi lektor segítségét is igénybe venni. Az idegen nyelvő szövegek fordítását szintén ellenıriztetni kell rutinos szakemberrel, még akkor is, ha a szerzı tud azon a nyelven.

Záró gondolatok A most vázolt szempontok, teendık sokasága senkit se riasszon el a históriai kutatásoktól. Ha van hozzá kedvünk és hajlamunk, valamint idınk, a kétségtelen nehézségek kellı felkészültséggel, szorgalommal leküzdhetık, a leselkedı buktatók odaadó figyelemmel elkerülhetık. Helyes, ha elıször szőkebb, jól körülhatárolható témát választunk, és az egyidejő kútfık felkutatására törekszünk, és közben igyekszünk (a módszertani ajánlásokat, a jártasabbak példáit és tanácsait követve) minél elıbb elsajátítani a szükséges metodikai készségeket, eljárásokat. Az eredmény – minden új adalék, egy-egy új tény, egy-egy eredeti megállapítás, egy-egy nyilvánosság elé kerülı közlemény, netán egy-egy jobb egyetemi-fıiskolai osztályzat – pedig kárpótolhat mindenért.

95

Önmagunk biztatására ismételjük meg: a könyvtártörténeti kutatómunka, a könyvtártörténetírás mővelıdéstörténeti értékeket tár fel, netán ment meg, és ezzel hozzájárulhat a tudományos és szakmai önismeret, a nemzeti és a szakmai azonosságtudat elmélyítéséhez, továbbá segíthet a mindennapi könyvtári tevékenységben, a napi feladatok igényes megoldásában is. Feltétlenül elısegíti a könyvtárosok önképzését, ismereteik bıvülését, szemléletük formálódását. Tehát ne legyünk kishitőek! Még a „hétköznapi történet-írás”-nak, a „történeti segédmunká”nak – hogy Gerı Gyula találó szavait idézzük – is hézagpótló szerepe lehet. A mi munkánkra, a mi erıfeszítéseinkre is szükség van a helyesen értelmezett, a múltból táplálkozó lokálpatriotizmus és a hazafias érzés kiteljesítéséhez. Ennek tudata felemelı érzés lehet, biztatást, ösztönzést adhat a könyvtárak történetét fürkészı könyvtárosoknak.

96

A HELYISMERETI EGYÜTTMŐKÖDÉS

Régi, a szakirodalom által gyakran hangsúlyozott és a mindennapi tapasztalatok által sokszorosan igazolt felismerés, hogy a könyvtárak helyismereti tevékenységének fontos, szükséges eleme a célirányos együttmőködés. A könyvtár ugyanis egy adott közegben él, annak szerves része, és a társadalmi hatások érvényesülnek a helyismereti munkában is. Ennek a közismert ténynek eredendı oka a lokalitás lényegi vonásában rejlik: az adott, tehát a földrajzilag körülhatárolt vagy körülhatárolható hely nagyobb egységekbe illeszkedik (megye, régió, ország, kontinens, föld). Más megközelítésben az együttmőködés teremti meg a helyismereti tevékenységhez, egyes ágaihoz a megfelelı társadalmi hátteret, a kisugárzás feltételeit. Nagyon sok esetben intézményes kapcsolatokról van szó; természetesen e kategóriát tágan értelmezve. Az intézményi, társadalmi kötelékek nélkül egy-egy könyvtár helyismereti tevékenysége nem áll szilárd bázison, sıt könnyen légüres térbe kerülhet. A munka színvonalának emeléséhez szintén gyümölcsözıen járulhat hozzá a széles körő és hatékony együttmőködés. A helyismereti kooperáció segíti a gyakran emlegetett tudományos, közéleti-gyakorlati és érzelmi-tudati funkció kiteljesítését. A sokirányú és szoros kötıdés elınyös a könyvtári munka társadalmi megbecsülése szempontjából is. Az igazi megoldást a céltudatos, szervezett, intézményes együttmőködés jelenti, noha a munkatársak közötti személyes jó viszony már önmagában véve számottevı eredmény. A zökkenımentes munka érdekében okvetlenül szükséges a feladatok pontos egyeztetése, világos elhatárolása, a különféle intézmények, szervezetek közötti megállapodás a fontosabb teendıkrıl, kérdésekrıl; ha lehet, írásban rögzítve. Még ennél is fontosabb, hogy ezt a megállapodást kölcsönösen be is tartsák, illetve idıközönként felülvizsgálják, módosítsák, megújítsák. Most, a számítástechnika és a távközlés rendkívül gyors ütemő fejlıdése folytán, az internet révén kivételes esély kínálkozik az együttmőködés továbbfejlesztésére, köreinek további bıvítésére. Jobban érvényesülhet a helyismereti szolgáltatás országos jelentısége is, hiszen a bárhol fellelhetı, bárhol feltárt információk elvileg és egyre inkább gyakorlatilag is a nemzeti, sıt globális információáramlásba olvadnak, kapcsolódnak be. Valahol itt kell keresnünk, látnunk a még hiányzó megoldást a kistelepülések információellátásában, közelebbrıl a kistelepülésekre vonatkozó lokális információk hozzáférhetıvé tételében is.

A helyismereti együttmőködés színterei és szintjei A helyismereti együttmőködés színterei mindenekelıtt földrajzilag jelölhetık meg. Beszélhetünk • lokális vagy helyi (egy-egy településen vagy nagyvárosi kerületen belüli), • körzeti (pl. városkörnyéki, a fıváros kerületei közötti), • megyei és regionális (ez utóbbi nálunk mostanság alakul a politikailag ösztönzött régiók szervezıdésével, de idesorolhatók a történetileg közigazgatási egységet alkotó határ menti megyék kapcsolatai is), • országos, • országok közötti (vagy nemzetközi) együttmőködésrıl. Miután a helyismeret-helytörténet komplex, átfogó információhalmaz, ebbıl a jellegébıl fakadóan tematikailag rengeteg lehetıség kínálkozik az együttmőködésre: pl. hagyományosan a

97

történelem, a néprajz, a természetföldrajz, újabban a szociológia, az ökológia, a környezetvédelem stb. terén. A rendeltetés, a cél szerint az együttmőködés megnyilvánulhat a tudományos vizsgálódásokban (pl. helytörténeti, szociológiai és tájföldrajzi kutatás), az iskolai oktató-nevelı munkában, az öntevékenységen alapuló honismereti mozgalomban stb. A könyvtári feladatokból kiindulva munkaágak, munkafeladatok szerint is több területet különböztethetünk meg az együttmőködésben: • felderítés, győjtés (győjtıkör, gyarapítás), feltárás, tájékoztatás; • használat (alapelv: mindegy, hogy hol találja meg a használó a kért dokumentumot, információt – az együttmőködés egyik célja, potenciális eredménye épp az, hogy valóban megtalálja); • rendezvények (pl. kiállítások); • kiadványok; • továbbképzés, technikai kooperáció (kötés, nyomda stb.), szervezeti kapcsolódás. Az irányok szerint – és ez immár tradicionális felosztás – hármas tagolást szokás alkalmazni: könyvtárak kapcsolatai, közgyőjtemények együttmőködése, a könyvtárak és egyéb területek összeköttetése. A továbbiakban, mintegy igazodva a megadott címhez, ez utóbbit, tehát az irányok szerinti csoportosítást vázoljuk, de az iméntitıl eltérı, ha úgy tetszik, fordított sorrendben, vagyis a tágabb körtıl a szőkebb felé haladva. Tesszük ezt a teljesség igénye nélkül, inkább csak néhány lehetıséget felvillantva.

A helyismereti együttmőködés tágabb körei Magyarországon a helyismereti tevékenység most nem elemezhetı történelmi okok folytán elsısorban az önkormányzati (korábban tanácsi) könyvtárakban összpontosul. Ezért elsı helyen említendı a fenntartó önkormányzati testülettel, illetve annak polgármesteri hivatalával (a megyeszékhelyeken a megyei önkormányzati hivatallal) kialakítandó és megtartandó korrekt kapcsolat, rendszeres együttmőködés: ez a folyamatos, zökkenımentes munka elengedhetetlen feltétele. A képviselıtestület a finanszírozó, a megrendelı és az ellenırzı pozíciójából egyaránt figyelemmel kíséri szolgáltatásainkat. Ezen kívül vezetıi, tagjai, továbbá a hivatalok munkatársai használóként, a lokális információk igénybe vevıiként szintén gyakran megkeresik, megkereshetik a könyvtárakat. Ritkán emlegetjük, de az önkormányzati vezetık és a polgármesteri hivatalok tisztviselıi sokat segíthetnek bizonyos dokumentumok, dokumentumféleségek (pl. aprónyomtatványok, az ún. szürke vagy félig-publikált irodalom darabjai, állóképek) beszerzésében is. Magától értetıdik a településen (megyében) mőködı politikai pártokkal való együttmőködés. Ez esetben viszont okvetlenül kívánatos a pártsemleges magatartás, hiszen a könyvtár közintézmény, közadóból tartják fenn, tehát elvárható, hogy a különbözı pártokhoz (függetlenül attól, hogy azok éppen többségben vannak-e vagy ellenzékben) a viszony azonos értékő és természető legyen. A könyvtár és a szaporodó, bár még mindig csak az újjászületés kezdeti stádiumában lévı civil szervezetek kapcsolatában rengeteg kiaknázatlan tartalék van. Fıleg a lokális értékek

98

védelmét célzó egyesületek, a népi hagyományokat feltáró, továbbörökítı öntevékeny (amatır) mővészeti csoportok, a hagyományápoló szakkörök irányában érdemes mozdulni. A könyvtár egyébként maga is alakíthat, kezdeményezhet, mőködtethet civil szervezetet, pl. helytörténeti-helyismereti klubot. Különbözı, most nem taglalható okokból a hazai történelmi helyzet úgy alakult, hogy a közkönyvtárak és a mővelıdési házak kapcsolata rendkívül szoros. Nem egy helyen az önkormányzat szervezetileg is összevonta a könyvtárat és a mővelıdési intézményt, rendszerint az elıbbi beolvasztásával. Akár így, akár egymástól függetlenül léteznek, a könyvtár helyismereti tevékenységében kiemelt figyelmet kell fordítani a termékeny együttmőködésre. Természetesen más mővelıdési intézmények, szervezetek, közösségek is felsorolhatók, amelyekkel hagyományosan jó, olykor szoros kapcsolatot építettek, építhetnek ki a könyvtárak: a színház, a Tudományos Ismeretterjesztı Társulat helyi szervei, a helyi könyvkiadók (újabban az audiovizuális és elektronikus dokumentumok helyi kiadói), a helyi könyvesboltok, antikváriumok, esetleg a hajdani történelmi örökséget ápoló, továbbfejlesztı könyvkötık. A Nemzeti alaptanterv egyik kiemelt célkitőzése, a hon- és népismeret információanyagának elıtérbe állítása különös jelentıséget ad a közkönyvtárak és az iskolák együttmőködésének. Kétségtelen tény, hogy ez korábban is mindennapi valóság volt, hiszen a szülıföldismeretre, a lokálpatriotizmusra és ezen keresztül a hazaszeretetre nevelés terén az iskolák és a könyvtárak közös, nemegyszer összehangolt erıfeszítéseket tettek. Rengeteg alkalom kínálkozik erre; csak példaként hozzuk fel a vetélkedıket, a pályázatokat, a rendezvényeket és mindenekelıtt a helyismereti-helytörténeti tanórákat. Nélkülözhetetlen az a támogatás, amelyet az önkormányzati könyvtárak a saját helyismereti állományukra alapozott szolgáltatásaikkal (tájékoztatás, másolatok, témafigyelés stb.) nyújtanak a pedagógusoknak. A felsıoktatási intézmények – egyetemek és fıiskolák – és a helyismereti győjteménnyel rendelkezı közkönyvtárak együttmőködése elsısorban a hallgatók jobb információellátásában, a szakdolgozatok elkészítésében, a szemináriumi feladatok megoldásában nyújtott könyvtári segítséget jelenti. Másik irányból közelítve a dolgot, hasznos forma a lokális témájú egyetemi, fıiskolai dolgozatok másodpéldányainak megszerzésére való következetes törekvés. A könyvtári helyismereti tevékenység tudományos funkciójának kiteljesítését is jelenti a kutatóhelyekkel, a területi akadémiai bizottságokkal (illetve azok munkabizottságaival vagy munkacsoportjaival) való folyamatos kapcsolattartás. Az elmúlt években új lendületet és tartalmat kapott a közkönyvtárak és a helybeli egyházak együttmőködése. Elsısorban a kölcsönös információcsere, továbbá a közös akciók szervezése kínál gyümölcsözı alkalmakat, lehetıségeket. Valószínőleg jelentékeny helyi különbségek mutatkoznak a magángyőjtık és a könyvtárak közötti kapcsolatokban. Holott – bizonyítják a jó tapasztalatok – ez szintén gyümölcsözı lehet. Az elıbbiek tulajdonában gyakorta vannak olyan dokumentumok, amelyek csak náluk (vagy a településen csak náluk) lelhetık fel. Ezek nyilvántartásba vétele, esetleg lemásolása, netán idınkénti használatának engedélyezése stb. a könyvtár számára az információszolgáltatás minıségének javítását ígéri. Kiemelten kell szólni a helyismereti győjtemények és a helyi sajtó viszonyáról. Ez a szintén régi múltra visszatekintı együttmőködési irány több vonatkozásban is kamatozhat a helyisme-

99

reti munkát végzı könyvtárak számára. Egyik oldalról a könyvtár segítséget nyújt az újságok, folyóiratok, helyi rádiók és kábeltelevíziók munkatársainak; a könyvtárosok közremőködhetnek a szerkesztıségi archívumok elrendezésében, átvehetnek képeket, kéziratokat, munkatársai lehetnek a helyi médiumoknak és lapoknak. A kapcsolat lehetıséget teremt a lapszámok hiánytalan beszerzésére (vagy pótlására), a rádió- és televízió-felvételek könyvtári archiválására stb. Másik oldalról az újságírók cikket írhatnak, mősort készíthetnek a könyvtári állományról, szolgáltatásokról, a fontosabb és érdekesebb dokumentumokról stb., és ez újabb esély a gyarapodásra (például a hézagok pótlására), illetve a könyvtári helyismereti tevékenység szélesebb körő megismertetésére. Egy másik kiemelt irány a honismereti mozgalomhoz, illetve annak szervezeti kereteihez, elsısorban a honismereti egyesületekhez való kapcsolódás. Hosszú ideje emlegetjük, hogy ez esetben nyilvánvaló az egymásrautaltság. A honismereti egyesületek, körök, klubok stb. tagjai sokat segíthetnek a helyismereti dokumentumok felderítésében, összegyőjtésében és az információk népszerősítésében, terjesztésében. A könyvtári helyismereti tevékenység, győjtemény pedig a mozgalom dokumentációs és bibliográfiai bázisául szolgál, módszertani támogatást nyújt, a könyvtár helyet ad a honismereti rendezvényeknek vagy éppen maga szervezi azokat. A könyvtárak, illetve a könyvtárosok aktívan részt vehetnek a honismereti tevékenységben: például a földrajzi nevek győjtésében, a néprajzi anyag felkutatásában, a mőemlékek és a mőemlék jellegő épületek figyelésében stb. Részese lehet a pályázatoknak: a tételek öszszeállításának, a pályamunkák elbírálásának stb. Gazdája lehet a helyi (községi, kerületi, iskolai stb.) krónikaírásnak; az elkészült, bekötött évfolyamok természetes ırzıhelye szintén a könyvtár. A honismereti publikációk napvilágot láthatnak a könyvtári szaklapokban, évkönyvekben. Van példa arra is, hogy a könyvtár az egész honismereti tevékenység szervezıje, esetleg a honismereti folyóirat (híradó) kiadója.

A helyismereti együttmőködés a közgyőjtemények között Nevezetesen a könyvtárak, a levéltárak és a múzeumok – újabban a különféle médiatárak és az intézményesült számítógépes adatbankok – kapcsolatairól van szó. Az elıbbi három történetileg édestestvérnek minısül, hiszen valaha szoros szervezeti egységben voltak egymással. Mint szó esett róla, a tizenkilencedik század utolsó harmadában, a huszadik század elsı felében a magyarországi városi könyvtárak – és helytörténeti győjteményeik – nagyon gyakran múzeumi keretben jöttek létre, ritkábban levéltárak részlegeként. A késıbbi különválás csak idınként rontotta az együttmőködés esélyeit. Évtizedek óta leginkább az önkormányzati közgyőjtemények együttmőködésérıl beszélünk, elsısorban a közös fenntartó okán. De más – fıleg egyházi, egyetemi, iskolai – levéltárak, múzeumok felé is érdemes határozott lépéseket tenni, mint ahogy ez jó néhány helyen megtörtént. Egy másik közeledési indok (jó értelemben vett kényszer) a jogszabályi elıírásokból, jelesen a levéltárakról és a kulturális örökség védelmérıl kiadott törvényekbıl és rendeletekbıl fakad: a muzeális emlékek és a levéltári jellegő anyagok megóvása, különleges gondozása ugyanis az érintett könyvtárak számára szintén kötelezı feladat. Elsıdlegesen a közös gyökerekkel magyarázható, hogy világszerte – így nálunk is – gyakori a közgyőjtemények között a győjtıköri átfedés. Ma már világosan látjuk, hogy ez nem baj, nem hiba, sıt a dokumentumok védelme, hozzáférhetısége szempontjából kifejezetten elınyös. A lokális információk iránt érdeklıdı használó számára ugyanis voltaképpen érdektelen, hol találja, hol kapja meg a szóban forgó dokumentumot vagy információt. Az viszont, hogy tény-

100

leg megtalálja, megkapja, feltételezi a rendszeres és kölcsönös tájékoztatást egymás állományáról, az újabb gyarapodásról. Tulajdonképpen ez mindenfajta együttmőködés magja, alapja. A gyarapítás összehangolásával elkerülhetık az indokolatlan győjtıköri átfedések, párhuzamosságok, továbbá a balga rivalizálás is. E téren külön figyelmet érdemel a múzeumi, levéltári szakkönyvtárak és az önkormányzati könyvtárak egymáshoz főzıdı viszonya. Abból kell kiindulni, hogy mindegyik feladatának tekinti a helyismereti-helytörténeti irodalom beszerzését, tehát eleve van egy közös vonás. Ugyanakkor más-más funkciót látnak el, ezért sőrőn elıfordul – mert ezt követeli a győjtemény rendeltetése –, hogy egy-egy lokális dokumentum mindhárom állományba bekerül. A felbukkanó ritkaságok megszerzésénél viszont célszerő a tárgyilagos elızetes egyeztetés, a kölcsönösen korrekt magatartás. Az állományépítésen túlmenıen számos lehetıség nyílik a könyvtárak, levéltárak és múzeumok együttmőködésére a feltárásban. A feladatok hasonlóságából eredıen közös továbbképzések szervezhetık (pl. az állóképek feltárásáról, a számítógépes adatbázisokról). Hosszan sorolhatnánk a közös publikálás példáit is: a könyvtárosok jelenléte a múzeumi, levéltári évkönyvekben, a különféle tanulmánykötetekben, településtörténeti összefoglalásokban; a muzeológusok és levéltárosok közleményei a könyvtári kiadványokban és így tovább. Nálunk jó ideig nemigen találkozhattunk e három győjtemény szervezeti egységével (holott ez természetesebb megoldás lenne, mint a mővelıdési házzal történı egyesítés), ám az utóbbi években egy-két településen (városban, községben) a közkönyvtárt és a múzeumot (vagy helytörténeti győjteményt) egy intézmény keretébe vonták össze. Olykor-olykor egy épületben helyeznek el két közgyőjteményt. Ettıl függetlenül is lehetséges a technikai kooperáció: pl. közös reprográfiai mőhely, fotó- vagy/és mikrofilm-laboratórium. Kivételes esélyt kínál a közgyőjtemények közötti kapcsolat erısítésére és elmélyítésére a számítógép. Mindenekelıtt megkönnyíti és felgyorsítja az információk közvetítését, cseréjét. Talán ennél is fontosabb, hogy megteremtıdött a technikai feltétele közös számítógépes adatbázisok létrehozásának, folyamatos építésének. Például a korábban erısen ösztönzött lelıhely-katalógusok ma már nyomtatott formában idejétmúltnak tekinthetık, hiszen a komputer térhódítása és a távközlési technika fejlıdése révén ésszerőbb az online összeköttetés és/vagy a közös adatbázis szerkesztése. Végezetül utalnunk kell – bıvebb kifejtés nélkül – az újabb dokumentumtárak (videotárak, filmtárak, fotótárak stb.), valamint az intézményesült számítógépes adatbázisok és a könyvtárak együttmőködésének napjainkban formálódó lehetıségeire, változataira.

A könyvtárak közötti helyismereti együttmőködés Miután nagyon gyakran beszéltünk, beszélünk – írtunk, írunk – errıl, csak néhány szempontra szükséges utalni. Mint ahogy azt a helyismereti együttmőködés színtereinek, szintjeinek felvázolásakor megemlítettük, voltaképpen öt irányt jelölhetünk meg: a településen belül, egyegy megyén belül, a szomszédos megyék között, az országon belül és végül a szomszédos országok határmegyéi között. Egy-egy településen elsısorban a köz- (vagy önkormányzati) könyvtárak immár törvényben is meghatározott kötelessége a helyismereti dokumentumok győjtése és a helyismereti információszolgáltatás. Mindazonáltal a lokális információk szóródása, a helyismereti információk iránti igények differenciálódása és a korábban már elemzett történeti okok folytán a helyismereti győjtés és tájékoztatás többcsatornás, azaz más könyvtárak is foglalkoznak e feladattal.

101

Ezért elengedhetetlen az együttmőködés az iskolai, egyetemi, fıiskolai, egyházi, továbbá a múzeumi és levéltári, netán más – fıleg kutatóintézeti – szakkönyvtárakkal. Alapvetı a győjtıkörök, a gyarapítás, a szolgáltatások, a rendezvények és a kiadványprogram összehangolása (pl. elıre megbeszélten léphetnek fel a budapesti és a helyi aukciókon). Számítógépes közös katalógus építhetı, közös bibliográfiai és kutatási témák jelölhetık ki. Talán még mindig nem tudatosult kellıen, hogy mennyire fontos a helyi iskolai könyvtárak segítése. A Nemzeti alaptanterv, a kerettantervek követelményrendszere és az iskolai könyvtárak helyismereti tevékenysége ugyanis messze nincsenek összhangban (vagyis az utóbbi – néhány kivételtıl eltekintve – jócskán alatta marad a kívánatos szintnek), ezért az önkormányzati könyvtárak közremőködése szükségszerő. Egy-egy megyében a megyei könyvtár – történetileg – centrális helyre került a helyismereti tevékenységben. Ez a tény fokozott felelısséget ró az intézményre: állománya, adatbázisai stb. a többi település lakóinak is rendelkezésére állnak (természetesen a jogszabályok és a könyvtári szabályzatok által kijelölt korlátokkal), ugyanúgy a tájékoztató szolgálata és kiadványai. Segítheti, segíti a gyarapítást (pl. a beérkezı köteles példányokról nyújtott felvilágosítással, a fölös példányok átengedésével, fény-, fotó- és digitális másolatokkal), kezdeményezheti és szervezheti a közös feldolgozást, netán a megyei közös helyismereti katalógus szerkesztését, hivatott gesztora lehet együttes pályázatoknak. Nagyon fontos az a módszertani segítség, amelyet a városi, községi (és egyéb) könyvtárak helyismereti munkájához nyújthat. A szomszédos megyék közötti kapcsolatot elsısorban a megyehatárok gyakori változása és egyes természetföldrajzi tájegységek kiterjedése (ami nem esik egybe a rendszerint mesterséges közigazgatási határokkal) indokolja. Ezért szükséges az egyeztetett feladatvállalás a győjtésben, a feltárásban, esetleg a publikálásban. Az országos kooperációra eddig kizárólag a helyismereti feltárásban történtek kísérletek – egyelıre mind kudarccal végzıdtek. A kezdeményezések sikertelensége megérdemelné a mélyebb elemzést, hiszen valószínőleg nemcsak a szubjektív tényezık, hanem bizonyos objektív okok is közrejátszottak abban, hogy sem a folyóiratok, sem a hírlapok cikkeinek katalogizálásában nem jött létre az egész országra kiterjedı és tartós együttmőködés. Mostanság, a számítástechnika és a távközlés forradalma ismét napirendre tőzte e kérdést. Vajda Erik széles körben ismert megvalósíthatósági tanulmánya pontos és megfelelı elıkészítéssel tényleg megvalósítható tervezetet vázolt fel a cikkek ún. központi és lokális feltárásának egybehangolására. A gyakorlati kivitelezésre azonban nem került sor. Már szó esett róla, hogy legújabban az OSZK HUMANUS adatbázisa kínál új esélyt a humán- és társadalomtudományi cikkek és könyvrészletek közös, kooperatív feldolgozására. Lényegesen kedvezıbbek a tapasztalatok a köteles példányok országon belüli cseréjérıl: a megyei könyvtárak és a Fıvárosi Szabó Ervin Könyvtár a hozzájuk beküldött, ám más megyére (és a fıvárosra) vonatkozó dokumentumokat általában eljuttatják az érintett társintézményekbe. Ám ez még mindig nem általános és fıleg nem hézagtalan. Ellenérdek is munkál, hiszen némelyik helyi kiadványra – a keletkezés helyétıl függetlenül – más megyei könyvtárakban szintén szükség lehet. Megint csak történelmi okokra, nevezetesen a trianoni békeszerzıdés következményeire, az államhatárok módosulására vezethetı vissza a szomszédos országok határmegyéivel való kapcsolat szükségessége. Hiszen nincs olyan határmegyénk, amelynek kisebb vagy nagyobb, hajdan hozzátartozó hányadát ne csatolták volna más országhoz. Ezért mind a dokumentum-, mind az információcsere elengedhetetlenül fontos – mindenekelıtt a helytörténeti kutatás, de nemegyszer a földrajzi, gazdasági, ökológiai, néprajzi vizsgálódások számára is –, és a tapasz-

102

talatcsere is sok haszonnal járhat. Ma már a számítógépes összeköttetés jelenti a minıségi többletet.

Helyismereti együttmőködés a kisközségek ellátására Különbözı számítások szerint mintegy nyolcszázezer–egymillió állampolgár könyvtári ellátásáról van szó. Jogilag, financiálisan és módszertanilag egyaránt megoldatlan a kérdés, bár figyelemre méltó kezdeményezések születtek és születnek; mostanság leginkább a kistérségi ellátó rendszerek ígérnek sokat. Noha az IFLA közmővelıdési irányelvei már több mint két évtizede, 1985-ben leszögezték, hogy a kistelepüléseken is elengedhetetlen a helyismereti információellátás, nálunk nagyon kevés szó esik a kisközségek lokális információinak kezelésérıl. Magyar nyelven még igazi kísérlet is alig történt a végiggondolására. E helyen is jóformán a probléma felvetésére vállalkozhatunk. Addig, amíg a hazai jogalkotás és ebbıl fakadóan a költségvetés nem garantálja (mondjuk az angliaihoz hasonlóan) a kistelepülések helyismereti információ- (és dokumentum-) ellátásának kellı szintjét, az eddigi próbálkozások folytatására és újabbak kimunkálására kell szorítkoznunk. A megoldás egy olyan, a külföldi (fıleg angliai és finnországi) tapasztalatokra építı, de a hazai történelmi elızményekhez és a jelenlegi viszonyokhoz igazodó modell megalkotása lenne, amely valóban biztosítaná a kisközségek lakói számára a szükséges lokális információkat, netán dokumentumokat. Ez csakis közös gondolkodás, erıfeszítés eredménye lehet. Egy ilyen, kívánatos modell három alappillére máris megnevezhetı: • a kisközségekben mindenképpen kell (legyen!) egy olyan hely, amely a helyi információszolgáltatás bázisa lehet: könyvtár (akár tiszteletdíjas alkalmazottal is), iskola, teleház, polgármesteri hivatal, plébánia, parókia stb.; ha itt van számítógép és internetes kapcsolat, saját helyismereti állomány nélkül is szolgáltathat lokális információkat, illetve közvetíthet használatra ideiglenesen átengedett dokumentumokat, de külsı segítséggel akár helyi állomány is kialakítható (pl. fény- és digitális másolatban); • a megyei könyvtár, esetleg valamely nagyobb, közeli városi könyvtár a törvényben elıírt területi feladatai ellátásához e vonatkozásban (is!) kapja meg a kellı financiális segítséget; konkrétan: olyan összeget, amely kifejezetten és csakis a kisközségek helyismereti információkkal (esetleg: dokumentumokkal, másolatokkal) való ellátására fordítható; szükség esetén külön munkatárs is alkalmazható (alkalmazandó) e feladatra; • a számítógépes és távközlési infrastruktúra fejlesztése. Természetesen további elemek is szükségesek egy jól mőködı modellhez. Amíg a kisközségek megnyugtató ellátását nem sikerül megoldani, a helyismereti tevékenység terén elért vitathatatlan eredményeinkre büszkék lehetünk ugyan, de nem feledkezhetünk meg errıl az elıttünk álló feladatról.

103

A HELYISMERETI MUNKA SZERVEZÉSE

A helyismereti tevékenység szervezeti modelljei A helyismereti munka szervezése e tevékenység kezdete óta folyamatosan változott és az újabb és újabb feladatok, technikai megoldások jelentkezése folytán feltehetıen ezután is változni fog. Eltérés mutatkozik könyvtártípusonként, sıt könyvtáranként, mivel erıs a függés a helyi viszonyoktól, hagyományoktól, lehetıségektıl, a személyi feltételektıl, a vezetés szemléletétıl stb. Ha ez a kérdés felvetıdik, alapjában véve kétféle válasz fogalmazódik meg. Az egyik így szól: a helyismereti tevékenységnek szorosan be kell épülnie a könyvtári munkafolyamatokba, azoknak szerves részét, mondhatni egyik vetületét kell alkotnia, a maga szervezeti konzekvenciáival együtt. Vagyis a helyismereti tevékenység a könyvtári munkafolyamat egészének egyik vetülete, aspektusa. A másik megközelítés szerint a helyismereti munka a könyvtári tevékenység egyik részterülete, tehát szervezetileg, munkarendileg is elkülönítendı. Ezek az elvi álláspontok közelíthetık egymáshoz, sıt a könyvtári gyakorlat ki is kényszerítette a közeledésüket, mert mindkettınek van létjogosultsága. Kétségtelen ugyanis, hogy a helyismereti győjtemény viszonylag különválik az állomány többi egységétıl, és a lokális dokumentumokkal, információkkal kapcsolatosan a gyarapításban, a feltárásban, a tájékoztatásban, a használatban, a publikálásban is vannak sajátos tennivalók; tehát szervezeti téren is szükséges némi elhatárolás. Az már egy másfajta probléma, hogy miként történjen ezeknek a speciális feladatoknak a munkaköri, munkarendi fel-, illetve beosztása. A kedvezı szervezeti modell – pontosabban a mindenkori kedvezı modell – kimunkálása újra és újra igényként merül fel, de mélyreható vizsgálódások és tudatos kísérletek nemigen folytak. A külföldi és a hazai közkönyvtárak komoly erıfeszítéseinek vegyes tapasztalatai arra intenek, hogy ideális, uniformizálható modell aligha alakítható ki, az optimálishoz viszont közelíteni lehet. Tehát nagy valószínőséggel még sokáig marad a mostani gyakorlat, amikor minden könyvtár maga dönt, a helyi körülményekhez igazodva maga formálja ki a helyismereti szolgáltatás szervezeti kereteit. Bárhogyan határoz is egy-egy könyvtár vezetése, a helyismereti tevékenységgel összefüggı, a győjtıkörre, a gyarapításra, a kezelésre, a feltárásra, a használatra, a digitalizálásra, a kiadványokra, a kutatásra, az együttmőködésre vonatkozó elgondolásokat célszerő írásban rögzíteni, lehetıleg egységes helyismereti szabályzatba foglalni. A Fıvárosi Szabó Ervin Könyvtárban a Budapest Győjtemény eleve önálló osztályként szervezıdött és ma is úgy mőködik. Nem válik el teljesen a könyvtári munkaszervezet egészétıl, mert a gyarapításban (a megrendelések lebonyolításában) és a feltárásban részt vesznek a többi érintett osztály munkatársai is. A Budapest Győjtemény elvi modellként szerepelhet a megyei könyvtárak elıtt is, de a nagyságrendi különbségek miatt csak kellı óvatossággal, körültekintéssel adaptálható. A megyei könyvtárakban eleinte egy könyvtáros, majd valamely csoport részfeladata volt a helyismereti tevékenység. Aztán idık teltével a helyismereti állomány számbeli és formai gazdagodása, a feltáró rendszer és az információszolgáltatás kereteinek bıvülése, vagyis a sajátos helyismereti tennivalók mennyisége megkívánta, hogy a feladattal megbízott munkatársak némileg elkülönüljenek a könyvtári szervezet többi egységétıl. Elıbb önálló helyismereti munkatársat állítottak be, aki mások közremőködésével végezte a teendıket; tulajdonkép-

104

pen ezt sugallta (kissé megkésve) a mővelıdési miniszter 1984-ben kibocsátott útmutatója is, a megyei könyvtárakat illetıen ekkor már meglehetısen szőkkeblően. Több helyen ugyanis a hetvenes évek második felében helyismereti csoport, majd részleg jött létre; az 1977-ben lezajlott kecskeméti országos tanácskozás is ezt ajánlotta. Aztán, a nyolcvanas évektıl – döntıen a fıvárosi mintára – több intézményben helyismereti osztályt szerveztek. Ma már a megyei könyvtárak jelentékeny hányadában ilyen szervezeti elkülönülés figyelhetı meg, osztály keretben vagy szakrészlegként, esetleg csoportként, de ez egyik megyeszékhelyen sem vezetett a teljes elszakadáshoz. A helyismereti osztályon vagy szakrészlegben folyik a gyarapítás érdemi része (a kijelölés, a köteles példányok átválogatása és irányítása); itt készítik az ún. többlet szereléseket, biztosítják a helyismereti különgyőjtemény raktári rendjét; itt kezelik a lapkivágatokat, képdokumentumokat, aprónyomtatványokat; itt építik a speciális helyismereti katalógusokat, faktográfiai adattárakat (adatbázisokat); itt gondozzák a lokális kiadványokat, itt szervezik az ide kapcsolódó rendezvényeket és a helyismereti szolgáltatás marketingjét; és ha külön vagy elkülönített helyiségben mőködik, az olvasók ott használhatják a helyismereti dokumentumokat, ott kapnak tájékoztatást a lokális információkról, dokumentumokról. A személyzetigény a helyismereti állomány nagyságától és forgalmától függ, de legalább két könyvtárosra és egy technikai munkatársra (lehetıleg könyvtári asszisztensre) van szükség. A nagyobb városi könyvtárakban egy-két, legfeljebb néhány munkatársra, néhol a helyismereti munkacsoportra hárul ez a feladat, pontosabban annak java része. (Az imént említett 1984-es minisztériumi utasítás is ezt szorgalmazta.) Ha csak egy helyismereti munkatárs van, hátrányos helyzet alakulhat ki: nehéz a pótlás, megszakadhat a folyamatosság. Máshol úgy gondolkodnak, hogy minden munkaterületnek megvan a helyismereti vetülete, feladata, de ilyenkor egy személy fogja össze a munkát; az a legjobb, ha az igazgató, vagy megfelelı hatáskörrel felruházott valamelyik munkatársa. A kisvárosi és a nagyobb községi könyvtárakban rendszerint egy munkatársra bízzák a teendık zömét, de az sem ritka, hogy a könyvtárosok mindegyike kap részfeladatot. Ilyenkor célravezetı, ha a könyvtár igazgatója a helyismereti munka közvetlen irányítója és elsı számú felelıse. A kisközségi könyvtárakban – ahol csak egy könyvtáros van, gyakran részmunkaidıben – szükségszerően ı gondoskodik a helyismereti dokumentumok beszerzésérıl, feltárásról és azok hozzáférhetıvé tételérıl.

A személyi feltételek Ahol külön helyismereti könyvtáros vagy csoport, részleg, osztály foglalkozik ezzel a tevékenységgel, felvetıdik a kérdés: az ún. érdemi munkatársakkal szemben milyen személyi feltételek, követelmények támaszthatók. Ahol nincs elkülönített munkakör, ott a könyvtárosokkal szembeni általános, illetve speciális elvárások fogalmazhatók meg, azzal a kiegészítéssel, hogy a helyismereti munkához kötıdı feladatok megfelelı elvégzéséhez szükséges tudnivalókat mihamarabb el kell sajátítani. Természetesen a könyvtárosoktól általában megkövetelt szakmai felkészültség, képzettségi szint (az 1997. évi CXL. törvény értelmében a felsıfokú szakképzettség), pedagógiai jártasság, pszichológiai érzékenység (leginkább az empátia), széles körő tájékozottság, lelkiismeretesség, udvariasság, ügyszeretet, leleményesség és ítélıképesség e munkaterületen is fontos. A könyvtári asszisztenseknek szintén rendelkezniük kell a helyismereti tevékenység végzéséhez szükséges alapismeretekkel. Mindezek mellett elengedhetetlen az adott hely, vidék, táj beható ismerete, továbbá a lokálpatriota érzés és öntudat, vagyis az érzelmi-tudati többlet, amely a fenti tulajdonságok érvényesítését áthatja, elımozdítja. Felemelı lehet annak tudata, hogy ezt a munkát csak mi végezhetjük el!

105

A megyei és a nagyobb városi könyvtárak az érdemi helyismereti munkaköröket egyetemi vagy fıiskolai végzettséghez kötik, tehát csakis könyvtárosokra bízzák. Sok esetben elınyös a más irányú oklevél is, különösen a történelem és a földrajz szakos, illetve ahol sok régi anyag van, a latin szakos diploma. Mivel a helyismereti részleg, osztály tudományos funkciókat is ellát, vezetıjétıl elvárható, hogy helyismereti-helytörténeti kutatással is foglalkozzon. Természetesen az önálló kutatás az ún. beosztott munkatársaknál is elınyös. Az ún. technikai és a rutinjellegő adminisztratív feladatokat könyvtári asszisztensek és érettségizett dolgozók látják el. A helyismereti szolgáltatás ellátásához speciális felkészültség is szükséges. A szakképzés rendszerében változó helyet foglaltak, foglalnak el a helyismereti tevékenységgel kapcsolatos tudnivalók. A hetvenes években az országos helyismereti tanácskozások teremtettek erre fórumot. A nyolcvanas években regionális összejöveteleteket, továbbképzéseket tartottak. Mindezekkel párhuzamosan zajlottak megyei tanfolyamok, elıadások, tapasztalatcserék. Aztán a fıiskolai és egyetemi szakképzésbe is beszivárgott ez a stúdium. Manapság az igényelt tudásanyag elsajátítására – a mindennapi gyakorlat és a szakirodalom rendszeres tanulmányozása mellett, sıt elıtt – a felsıoktatási intézmények informatikus könyvtáros szakjainak keretében (sajnálatos módon még nem mindenütt) indított speciálkollégiumokon és az iskolarendszeren kívüli szak- és továbbképzés némely kurzusán nyílik lehetıség. Korábban is lehetett a könyvtárosoknak egyetemi doktori címet, mostanság meg PhD doktori fokozatot, tehát tudományos minısítést szerezni helyismereti-helytörténeti témákban. A továbbképzésre kiváló alkalmat nyújtanak a különféle szakmai tanácskozások, köztük a Helyismereti Könyvtárosok Szervezete által kezdeményezett rendezvények, köztük az évente megtartott országos helyismereti konferencia. A helyismereti tevékenység folyamatos színvonalemelésében jelentékeny szerepük van az elméleti-módszertani kutatásoknak, továbbá a könyvtári szaksajtónak, amely kellı mértékben ad helyet ilyen tartalmú közleményeknek.

106

A HELYISMERETI-HELYTÖRTÉNETI ISMERETEK ISKOLAI OKTATÁSA

A tantervi elızmények Noha a helyismereti-helytörténeti ismeretek iskolai oktatásának részletes története még feltáratlan, a szórványos adatokból is megállapítható, hogy a lokalitás iránti érdeklıdés és annak felkeltése, az iskolai tananyagban való megjelenése a felvilágosodás idejére datálható. Bél Mátyás és követıi teremtették meg a tizennyolcadik század közepén és második felében a hazai honismereti, ország- és tájismertetı irodalmat. Losontzi István híres, elıször 1771-ben közzétett, és azután hosszú évtizedeken át használt Hármas kis tükör c. elemi iskolai tankönyvében már a szülıföld iránti szeretet felébresztésének és erısítésének szándékával ismertette a vármegyék, városok jelesebb helyeit. Az 1777-ben kiadott királyi rendelet, a Ratio Educationis a gimnáziumok elsı évében elıírta az iskolaváros nevezetességeinek és az adott megye földrajzának tanítását. A német hatást tükrözı földrajzi megközelítés a késıbbi idıszakokra is jellemzı; még az abszolutizmus és a dualizmus korában is a szülıföld-, illetve lakóhelyismeret részeként oktatták a hely (és közvetlen környéke) történetére vonatkozó szerény ismeretanyagot, mégpedig rendkívül korán, az elemi (vagy nép-) iskola második osztályában, a beszéd- és értelemgyakorlatok keretében. Feltehetıen a kiegyezés tájékán – a polgárosodás elırehaladásának és a nemzeti gondolat felélénkülésének következtében – fellendülı helytörténeti kutatás, múzeumi győjtés eredményeinek, kedvezı visszhangjának köszönhetı, hogy az 1905-ös népiskolai tanterv utasítása már az ötödik-hatodik osztályban tanítandó Történelem c. tantárgynál is megemlíti, mint javasolt módszert a helyi történeti emlékek felkeresését és a helyi mondák felhasználását. Az elsı világháború után kibocsátott tantervek és utasításaik jórészt a korábbi követelményeket, ajánlásokat ismételték, két eltéréssel: 1932-ben a harmadik osztályra is kiterjesztették a helytörténeti és a helyi néprajzi ismeretek tanítását; a történelem órákon meg a tanulói megfigyelések számonkérésére helyezték a hangsúlyt. A trianoni trauma nyomán a tanügyigazgatás növekvı figyelmet fordított a középiskolai (fıleg gimnáziumi) történelemoktatásra, ezen belül a lokális értékek megismertetésére. Jó ideig az a felfogás dominált, mely szerint a helyi nevezetességek megtekintése, a helyi vonatkozások feltárása a történelemtanítás szemléletességét, konkrétságát fokozza. Késıbb a nemzetnevelés, a hazafias nevelés szempontja került elıtérbe. Világosan mutatja ezt az 1938-as gimnáziumi tanterv egy évvel késıbb kelt utasítása, amely azzal is újat hozott, hogy a lokális ismeretek oktatását minden tárgynál szükségesnek ítélte, kiemelve a magyar irodalom és a történelem tanárok lehetıségeit. A harmincas évek derekától szorgalmazták (jórészt kormányzati támogatással) a középiskolai és tanítóképzı intézeti diákok (és az ıket irányító tanárok) néprajzi, falukutató és helytörténeti győjtı-, kutatómunkáját is; e kérdéskörnek számottevı, jó néhány részletében mindmáig hasznosítható módszertani irodalma is született. A második világháborút követıen megszervezett általános iskolákban egy ideig még tovább élt a korábbi gyakorlat, a lakóhelyismeret tanítása. A Történelem tantervi anyagából viszont lassan-lassan kikopott a helytörténet. Mindazonáltal a szocialista kísérlet elsı éveiben is számos alap- és középfokú tanintézetben oktattak – újfajta politikai és ideológiai indítékkal – helytörténeti ismereteket. Ekkor, 1951-tıl bontakozott ki a szakköri mozgalom, és az ötvenes évtized végén indult el a lokális pályatételeket is meghirdetı országos középiskolai tanulmányi versenyek máig tartó sorozata. A legfontosabb elvi és metodikai kérdések tisztázását segítette elı 1959-ben a kutatók és a tanárok egri helytörténeti konferenciája. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy az 1961-es oktatási törvény alapján kiadott 1962-es általános iskolai tanterv több

107

ponton is (Környezetismeret – harmadik-negyedik, Osztályfınöki óra – ötödik-hatodik, Magyar irodalom – hetedik-nyolcadik osztály) kötelezıvé tette a helyi információk oktatását, a tanulók megfigyeléseinek, olvasmányainak megbeszélését, a Történelem keretében – és ez új elem – az ötödik-hatodik osztályban tanévenként három-három, a hetedik-nyolcadik osztályban két-két órát írt elı helytörténeti sétákra, kirándulásokra. Ekkorra tehetı a honismereti mozgalom újjáéledése és gyors ütemő fejlıdése, valamint a helytörténeti kutatás újabb virágkorának kezdete is. Az elméleti-módszertani irodalom szintén gyarapodott, több kiadásban (utánnyomásban) is megjelent Szántó Imre fıiskolai jegyzete a helytörténeti kutatásokról és iskolai hasznosításukról. A történelemoktatás módszertanáról írt egyetemi és fıiskolai jegyzetek – ugyancsak ismételten közzétéve – szintén részletesen foglalkoztak a helytörténeti ismeretek közvetítésének pedagógiájával. Mindinkább általánossá vált az a felismerés, hogy e téren elsısorban a tanulók öntevékenységére kell építeni. Ez tükrözıdik az 1977-es általános iskolai tantervben, amely tovább lépett az addigi elıírásokhoz képest: egyrészt megemelte a helytörténeti kirándulásokra, múzeumlátogatásokra fordítható idıt (ötödik-hetedik osztály: kb. három óra, nyolcadikban kb. öt óra), és egyúttal a megfigyelések feljegyzését, az önálló győjtést határozta meg követelményként; másrészt törzsanyagként jelölte meg egy-két téma feldolgozását a tanulók győjtımunkájára alapozva. Némileg meglepı, hogy az egy évvel késıbb, 1978-ban kibocsátott gimnáziumi tanterv sem a tananyagban, sem a módszerek között nem említi a helytörténetet. Kiegészítı jelleggel szerepel a földrajznál a lakóhely földrajzi környezete és a megye földrajza. Ettıl függetlenül számos gimnáziumban (és szakközépiskolában, szakmunkásképzı intézetben) gyakorlati tény volt – korábban is, ezután is – a lokális információk felhasználása az oktató-nevelı munkában; mások mellett ezt bizonyítja az országos középiskolai tanulmányi versenyek helyismeretihelytörténeti témáinak nagy népszerősége is. Érdemes egy rövid bekezdés erejéig kitérni arra is, hogy a nyugat-európai országokban szintén a hatvanas-hetvenes években kapott nagyobb helyet a lokális anyag az iskolai oktatásban. A németeknél ennek messzire visszanyúló hagyományai vannak; újabban az egyetemes és a nemzeti mellett, mint a harmadik fontos aspektust emelik ki a helytörténetet. Franciaországban az 1977-ben bevezetett iskolareform a négyéves kötelezı középiskola (kollégium) humán tudományok blokkjába sorolta a történelmi ismereteket, és mindegyik osztály tantervi anyagában három komponenst nevezett meg: földrajzi, történelmi és helytörténeti. Az angol szakemberek a helytörténetben a forráskutatást, a tanár és a tanulók közös munkáját, a multidiszciplináris megközelítés esélyét találták a legfontosabbnak.

A Nemzeti alaptanterv követelményei A nyolcvanas évek végétıl kibontakozó magyarországi politikai-gazdasági fordulat (az ún. rendszerváltás) magával hozta az oktatásügy újabb törvényi szabályozását is. E folyamat részeként a kedvezı külföldi tapasztalatokra és a hazai szakemberek elemzéseire, javaslataira támaszkodva megkezdıdött a nemzeti alaptanterv elıkészítése. A vártnál sokkal nagyobb ellenállást és keményebb vitát kiváltó elgondolás csak lassan, az 1993. évi közoktatásügyi törvény elfogadását is megvárva érlelıdött jogszabállyá; az alapelvekrıl szóló kormányrendelet 1994 tavaszán kelt. Szempontunkból figyelemre méltó vonása, hogy hazánkban elıször tett kísérletet a Honismeret c. iskolai tantárgy beiktatására. A közzététel után nem sokkal lezajlott parlamenti választások eredményeként megalakult új kormány ezt a dokumentumot hatályon kívül helyezte, majd ismét megbeszélések és viták következtek. Az új, 130/1995. számú kormány terjedelmes melléklete A Nemzeti alaptanterv, amely szeptember 1-jén lépett életbe.

108

Nem sokkal késıbb megjelent a módosítása (63/2000. számú kormányrendet), majd az elsı és a második NAT újabb korrekciója (240/2003. számú kormányrendelet). A NAT hiányai és hibái ellenére tág lehetıséget kínált a pedagógusoknak és a könyvtárosoknak a helytörténeti-helyismereti információk közvetítésére. S ezen a tényen mit sem változtattak az újabb kiadásai, sıt több részletében megerısítették az eredeti követelményeket. Tehát hosszú ideig ez a tanügyi dokumentum lesz a kiindulás, ez lesz – katonai nyelven – a tájékozódási pont. Ezért célszerő alaposabban szemügyre venni a minket közvetlenül érintı fontosabb részleteit. Az elsı Nemzeti alaptanterv a tankötelezettség tíz évfolyamára állapította meg a nevelı- és oktató munka közös követelményeit, amelyek minden hazai iskolában érvényesek. A kötelezı iskoláztatás két nagy szakaszát különítette el: elsı-hatodik és hetedik-tizedik évfolyamok; a követelményrendszert a negyedik, hatodik, nyolcadik és tizedik tanév végére jelölte ki, igazodva az életkori sajátosságokhoz. Egységes követelményeket szabott meg, de ezek teljesítéséhez elegendınek tartotta a közoktatási törvényben meghatározott órakeret ötven-hetven százalékát, azaz lehetıvé tette a kiegészítést, differenciálást, elmélyítést. Megengedte a különbözı tantervi változatok, tankönyvek, taneszközök készítését, illetve az iskolai pedagógiai programok és a helyi tantervek kidolgozását, választását, amelyekbe beilleszthetık a lokális ismeretek is. A NAT az elsajátítandó tartalmakat és követelményeket (ismereteket, készségeket, jártasságokat, magatartásformákat stb.) átfogó mőveltségi területek és részterületek keretében fogalmazta meg, azaz nem tantárgyakba rendezve. A szóban forgó mőveltségi területek száma tíz: anyanyelv és irodalom; élı idegen nyelv; matematika; ember és társadalom (társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek, emberismeret, történelem); ember és természet; földünk és környezetünk; mővészetek; informatika (számítástechnika, könyvtárhasználat); életvitel és gyakorlati ismeretek; testnevelés és sport. A legutóbbi, harmadik NAT a kötelezı oktatás tizenkét évfolyamát négy képzési szakaszra (elsı-negyedik, ötödik-hatodik, hetediknyolcadik, kilencedik-tizenkettedik tanév) osztotta, és nagy jelentıséget tulajdonít a tantárgyaknak és a helyi tanterveknek. A tíz mőveltségi terület lényegében ugyanaz, ám megváltozott az elsı (magyar nyelv és irodalom) és az ötödik (ember a természetben) megnevezése. Mivel ezt szintén felmenı rendszerben kell alkalmazni, még sokáig hatályban maradnak az elıdei is. Az elsı NAT megszabta a mőveltségi területek oktatásának közös követelményeit is. Mivel „fontos szerepet szánt a nemzeti hagyományoknak, a nemzeti azonosságtudat fejlesztésének” és a nemzeti ismeret, a hazaszeretet elmélyítésének, ezek között elsı helyen állt a Hon- és népismeret. Elsısorban ország- és népismeretrıl (beleértve a nemzeti és etnikai kisebbségeket) volt szó, ám az alaptanterv megkívánta a tanulóktól azt is, hogy „sajátítsák el azokat az ismereteket, gyakorolják azokat az egyéni és közösségi tevékenységeket, amelyek az otthon, a lakóhely, a szülıföld, a haza és népei megismeréséhez, megbecsüléséhez, az ezekkel való azonosuláshoz vezetnek. Ismerjék meg a városi és a falusi élet hagyományait, jellegzetességeit.” Elvárta továbbá, hogy az iskola „ösztönözzön a szőkebb és tágabb környezet történelmi, kulturális és vallási emlékeinek, hagyományainak feltárására, ápolására.” Ez a kiemelés tehát a különbözı mőveltségi területek, közelebbrıl a helyileg kialakítandó tantárgyak oktatóitól megkövetelte, hogy a pedagógiai gyakorlat során vegyék figyelembe a helytörténetihelyismereti vonatkozásokat. S ilyen a felsorolt tíz terület mindegyikében adódik; a nemzetközi kapcsolatok révén még az idegen nyelvek oktatásában is. A 2000-ben elfogadott módosítás szó szerint megismételte a fentebbi passzusokat. Az újabb, három évvel ezután kibocsátott kormányrendelet megalkotói viszont némileg eltérı szemlélettel közeledtek ehhez a témakörhöz. Ezúttal már kiemelt fejlesztési feladatokról (és nem közös követelményekrıl) olvasha-

109

tunk, és ezek között a második helyre került (az elsırıl) a hon- és népismeret. Az elsıdleges kívánalom a nemzeti kulturális örökség jeles értékeinek, a haza földrajzának, irodalmának és nagy embereinek megismerése, a nemzettudat és a hazaszeretet elmélyítése, de az elsı alaptantervbıl idézett, a lokális információkra vonatkozó kulcsmondat változatlan. A másik kiemelt fejlesztési feladat a környezeti nevelés, ezen belül elvárás: „A tanulók kapcsolódjanak be közvetlen környezetük értékeinek megırzésébe, gyarapításába.” Új, oktatáspolitikai, szociológiai és didaktikai szempontból egyaránt fontos, egyértelmően ösztönzı motívum a „Helyi tartalom” definíciója: „A helyi tartalom kifejezés alatt: a) az iskolát környezı/szolgáltatásait igénybe vevı helyi társadalom – mindennapi és »ünnepnapi« – kultúrájának, földrajzi, történelmi, gazdasági környezetének, tradícióinak és jövıképének (a helyi kultúrának) sajátos elemeit; b) az iskola jellegzetes tanulói csoportjainak sajátos (általuk deklarált vagy az iskola szakmai tevékenysége során felismert-feltárt) nevelési-oktatási szükségleteit, igényeit értjük. Ennek megfelelıen a tantervi programban a helyi tartalom lehet hozzáadással létrejött többlet, illetve értelmezés.” Mindhárom Nemzeti alaptanterv összeállítói jó néhány esetben konkrétan is kifejtették, mire gondoltak a helyismereti-helytörténeti információk oktatását elıíró egyetemleges követelmény megfogalmazásakor. Különösen sok utalás található az Ember és társadalom elnevezéső mőveltségi területrıl szóló részben, ahová a Történelem, az Emberismeret és Társadalomismeret (jelenismeret) c. tantárgyak tartoznak. Egyre bıvülı tudásanyag közvetítésére és megszerzésére törekedve kifejezetten hangsúlyozzák a lokális ismeretek fontosságát. Elsısorban a helytörténet és a magyar történelem eltérı ritmusának és kölcsönhatásának érzékeltetését szorgalmazzák, továbbá a helyi hagyományoknak, a lakóhely múltjának, a környék és az adott település természeti értékeinek, a helyi nemzeti kisebbségek életének, kultúrájának megismerését. A pedagógusok kezdeményezhetik a családi dokumentumok győjtését, az emlékhelyek látogatását és gondozását, a helyi nevezetességek és érdekességek, a jelentısebb események tényanyagának, a híres személyiségek életrajzi adatainak, munkásságának feldolgozását, az adott város, község, kerület gazdasági és társadalmi-demográfiai jellemzıinek elemzését, az emberek hajdani és mai életmódjának összehasonlítását, a helyi önkormányzat mőködésének, a polgármesteri hivatal felépítésének, tágabban a helyi közéletnek a tanulmányozását, a civil szervezetek, az egyházak és más vallási közösségek szerepének megértését, a mővelıdési intézmények tevékenységének vizsgálatát. Miután az iskolai tananyagban hagyományosan, immár több mint kétszáz esztendıre visszamenıen, bár változó mértékben elıkelı helyet foglal el a helytörténet, a NAT alapelveire épülı tantárgyi kerettanterv és a helyi tantervek számtalan lehetıséget kínálnak a lokális információk oktatására (egyébként ezt bizonyítja az iskolai gyakorlat is). A teljesség igénye nélkül emelünk ki néhány példát: az érett középkornál a falusi élet, a városok virágzása, a tizenötödik századnál a szabad királyi város, a bányaváros, a mezıváros fogalma; a kora újkor taglalásánál a reformáció, a török hódítás, a gazdaságitársadalmi változások, a Rákóczi-szabadságharc, a hajdúk, a majorság stb., a tizennyolcadik századnál a határırvidék, a betelepítés, az úrbérrendezés; aztán a reformkori fejlemények és az 1848–49-es események; a polgárosodás kibontakozásánál a városiasodás, a cseléd, a napszámos, a dzsentri, a kispolgár, a nemzetiségi törvény, az asszimiláció, a millennium stb.; a két világháború között a gazdasági válság, késıbb a második világháború, a német megszállás, a holocaust; majd a második világháború után a földosztás, a koalíció, az államosítás, a beszolgáltatás, a kitelepítés, az 1956-os népfelkelés, a munkástanácsok, a Kádár-korszak, és végül a rendszerváltás helyi történései stb. A Nemzeti alaptanterv más mőveltségi területeken is elıírja vagy sugallja a helytörténetihelyismereti információk beépítését a tananyagba. A Magyar nyelv és irodalom (az elsı változatban: Anyanyelv és irodalom) c. blokk a lakóhely és a régió irodalmi vonatkozásainak,

110

irodalmi emlékhelyeinek megismertetésére, a nyelvjárásokkal való foglalkozásra nyújt alkalmat. Az Ember a természetben (korábban: Ember és természet) c. mőveltségi területen a dokumentum általánosságban követeli meg, hogy a tanulók tájékozódjanak a lakóhely élı és élettelen környezetérıl. A konkrétumok a tantárgyi tematikákban fogalmazódnak meg: például a település és a környék jellegzetes felszíni formái és felszíni vizei, az idıjárási sajátosságok, a közeli kirándulóhelyek, a növények, állatok, ahol van, a helyi vegyipar termékei, a tudománytörténet lokális vonatkozásai. Az alaptanterv az utóbbiak beemelését a Matematika témakörébe is szükségesnek tartja, és ugyanez megoldható az Informatika tanításában. A Földünk és környezetünk c. mőveltségi terület követelményei szintén a földrajzi, környezeti gondolkodás, a helyi, regionális és globális szemlélet kialakulását, valamint a szőkebb környezet behatóbb tanulmányozását ösztönzik. A harmadik NAT a Mővészeteknél nem jelöl meg lokális célt, az elsı viszont a szülıföld népdalainak meghallgatását közvetlenül is feladatul szabta, közvetve meg a hazai folklórkincs, a néptáncok, a népi játékok, a jeles napokhoz főzıdı népszokások tanítása kapcsán adott esélyt a lokális értékek, a helyi hagyományok bemutatására, szinte minden osztályban. Ugyanitt az Életvitel és gyakorlati ismeretek körében a helyi kézmőves hagyományokat követı tárgyak, játékok, ajándékok és a népmővészeti örökségbıl táplálkozó tárgyak készítésére biztattak. A 2003-ban közrebocsátott módosítás sokkal inkább a munkához szükséges információforrások kiválasztásában és a technikai megoldások megtalálásában akar segíteni, beleértve a helyi tájékozódást. A vázlatos áttekintésbıl is látható, hogy a Nemzeti alaptanterv egyrészt összegezte, megerısítette a lokális ismeretek oktatásában addig jelentkezı törekvéseket, másrészt kitágította azok körét és új feladatokat is meghatározott. Különösen szembeötlı, kiemelendı egy tartalmi és egy módszertani eleme: a hon- és népismeretet (ezen belül a szülı- és lakóhelyismeretet) az általános, minden mőveltségi területre, tantárgyra kiterjedı követelményként fogalmazta meg; a helytörténeti-helyismereti információk elsajátítását elsısorban a tanulók aktivitásától, öntevékenységétıl (megfigyelés, győjtés, tárgykészítés, látogatás stb.) remélte, a pedagógusoknak inkább irányító, mint ismeretközlı szerepet szánt.

A lokális ismeretek oktatásának formái, eszközei Az iskolai oktató-nevelı munka ısi és feltehetıen még sokáig legfontosabb formája a tanóra. A helytörténeti-helyismereti információk közvetítésének, feldolgozásának is ez az elsıdleges alkalma. A lokális ismereteknek a tanmenetben való elhelyezésére kétféle megoldás alakult ki: egyrészt az egyes órák tananyagába építik be ezeket a megfelelı résznél – valószínőleg ez a gyakoribb; másrészt külön helytörténeti-helyismereti órákat tartanak – nyilván ez a ritkább. A Nemzeti alaptanterv több pontja az elıbbit sugallja, de a második változatot sem rekeszti ki. A pedagógus többféle módszer közül választhat: tanári közlés és magyarázat; felolvasás (a tankönyvbıl, a helytörténeti szakirodalomból, valamely szöveggyőjteménybıl stb.); különféle dokumentumok (képek, hangfelvételek, mozgófilmek, videokazetták, makettek stb.) – újabban mindinkább elektronikus adathordozón – bemutatása; esetleg élı személy meghívása (ún. rendhagyó óra keretében). A szemléltetés különösen fontos: leköti a figyelmet, felkeltheti az érdeklıdést, élményt nyújthat, segítheti a fogalmak megértését és meggyökereztetését, fokozhatja a tanulók aktivitását. A tanár teendıje a tanulók tanórai munkájának megszervezése is: közösen végezhetik a forrásfeldolgozást; beszámolhatnak az órán kívüli, elızetes önálló győjtésük, kutatásuk eredményeirıl, a múzeum- és könyvtárlátogatás élményeirıl; megadott szempontok szerint kiselıadást tarthatnak stb. A tapasztalatok szerint az oktató-nevelı munka hatékonyságát fokozza, ha a pedagógus lokális kutatást is folytat és ennek eredményeit a tanórán hasznosítja.

111

A tantervi, tanórai anyag kiegészítésére, elmélyítésére kiválóan bevált forma a helytörténetihelyismereti szakkör. Kellı tanári vezetéssel az önként vállalkozó általános iskolai tanulók és a középiskolás diákok megismerkedhetnek a helytörténeti-helyismereti szakirodalommal és forrásokkal, megtanulhatják az utóbbiak elemzését, megszólaltatását. Maguk is bekapcsolódhatnak a források felderítésébe, megmentésébe: pl. régészeti és mőemléki figyelıszolgálat; néprajzi tárgyak, régi könyvek és periodikumok, jeles emberek kéziratainak győjtése; szájhagyomány és visszaemlékezések rögzítése; földrajzi nevek összeírása; ıshonos családok leszármazási táblájának összeállítása. Megtanulhatják a témafeldolgozás módszereit: a könyvtári és levéltári tájékozódást; az anyaggyőjtés (jegyzetelés, cédulázás) és a vázlatkészítés technikáját; az elrendezés módozatait stb. A középiskolások az önálló kutatómunkával is megpróbálkozhatnak. A szakkörök emléktáblákat állíthatnak, emlékhelyeket gondozhatnak, kiállításokat szervezhetnek, vállalkozhatnak krónikaírásra stb. Mindez hozzájárul lokális ismereteik bıvítéséhez, elmélyüléséhez. A szakköri tevékenység révén gazdagodhat az iskolai szemléltetı anyag is. A győjtött és készített tárgyak, dokumentumok a szaktantermekben és szertárakban kaphatnak helyet, de kialakítható külön kiállító helyiség vagy – erre is számos példa van – iskolai múzeum. Az utóbbiakból több helyen községi vagy városi múzeum nıtt, fejlıdött ki. A szakköri munka nyári folytatásaként is szervezhetık honismereti táborok, amelyekbe más résztvevık szintén toborozhatók. Ezek egy része kifejezetten a helytörténeti-néprajzi vagy egyéb lokális ismeretek elsajátítását tőzi ki céljául. A tanórán kívüli formák között kitüntetett helyet foglalnak el a különféle tanulmányi versenyek és pályázatok. Az 1957/58-as tanévben hirdették meg elıször az országos középiskolai tanulmányi versenyt; azóta egyik ösztönzıje, motorja a középiskolákban folyó helyismeretihelytörténeti kutatásnak. A diákot és tanárát egyaránt próbára tevı pályatételek kidolgozása sok, addig feltáratlan információval bıvítette az egyes településekre, megyékre, tájegységekre vonatkozó ismereteket. Eleinte a legjobb dolgozatokat kötetben is közreadták; ma már csak esetlegesen és ritkán jelenik meg egyik vagy másik évkönyvekben, folyóiratokban. Sok diák és pedagógus kapcsolódott, kapcsolódik be az országos néprajzi és nyelvjárási győjtıpályázatba. Az évfordulós és egyéb pályázatok szintén alkalmat kínálhatnak a tanulóknak és/vagy a pedagógusoknak a lokális ismeretek gyarapítására, új információk felkutatására. Megfelelı elıkészítés, elızetes tájékozódás után hasznosak lehetnek az iskolákban vagy az iskolai tanulók számára máshol szervezett helytörténeti-helyismereti vetélkedık is. Ezek nevelési és didaktikai célja akkor teljesülhet, ha a feladatokat valóban a tanulók oldják meg, illetve valóban meg tudják oldani, és nem a szülık vagy a könyvtárosok, levéltárosok, muzeológusok. Ezért elınyösebbek pedagógiai szempontból a szóbeli vetélkedık, ahol nem lehet külsı segítséget igénybe venni. Sok elınnyel jár, ha a tanulók aktív részesei az iskolai ünnepségek, megemlékezések szervezésének, lebonyolításának. Számos, addig ismeretlen tény, dokumentum birtokába juthatnak, egyúttal fejlesztik kezdeményezı-készségüket, felelısség-érzetüket, siker esetén önbizalmukat. A hazai tantervekben már korán felbukkant a kirándulás, mint a helyismereti-helytörténeti információk szerzésének formája. A Nemzeti alaptanterv is többször utal ennek szükségességére. Voltaképpen ezzel rokon kategória a helyi múzeumokban és levéltárakban, a könyvtárak helyismereti győjteményeiben, továbbá a különféle helyi intézményeknél, gyáraknál stb. tett csoportos látogatás. Akárcsak a település utcáin szervezett történelmi séta.

112

A lokális ismeretek oktatásának jelentısége A pedagógia módszertani irodalma több szempontból is jelentékeny szerepet tulajdonít a helyismereti-helytörténeti információk iskolai oktatásának. A külföldi és a hazai szerzık egyaránt hangsúlyozzák különleges érzelmi és értelmi hatását, sajátos helyét a nevelés folyamatában. A hazai tanügyi dokumentumokban és a metodikai munkákban különféle ideológiai és politikai indítékoktól vezérelve vissza-visszatérı – mondhatni: állandó – motívum a hazafias nevelés igénye. A lokális ismeretek iskolai oktatásától elsısorban azt várták, várják, hogy a szülıföld és a lakóhely múltjának, értékeinek bemutatásával erısítse a szőkebb környezethez való érzelmi-értelmi kötıdést, a hajdani örökség és eredmények megbecsülését, és ez által járuljon hozzá az összetartozás érzésének felkeltéséhez, a nemzeti öntudat megszilárdításához, a hazaszeretet elmélyítéséhez. A lokálpatriotizmus ugyanis nem provincializmus, hanem a hazafiság egyik megnyilvánulási formája. S a haza iránti ragaszkodás az egész emberiség, az egész emberi kultúra szeretetévé is válhat. Vagyis az ember az adott hely múltján és már a történés pillanatában történelemmé vált jelenén keresztül nemcsak a nemzeti fejlıdés, hanem a társadalmi mozgás egyetemes áramlatához is kapcsolódhat. A helytörténeti ismeretek tanítása és öntevékeny elsajátítása elımozdítja a történelmi érdeklıdés kialakítását. Már a kisgyermek számára kellı fogódzó a közeli környezet tanulmányozása: az ismeretek személyes jelleget, érzelmi töltést kapnak, életközelivé, élményszerővé teszik a múltat. Különösen alkalmas erre a kiemelkedı személyiségek helyi kötıdésének bemutatása. A lokális információk olyan alapot képeznek, amelyre építve könnyebben közelíthetı az országos és az egyetemes történelem. A helytörténetnek nagy a meggyızı, bizonyító ereje is; Szántó Imre gondolatát idézve: a tanulókban tudatosíthatja, hogy „a történelem nem valami tılünk távolálló, tılünk elvonatkoztatott esemény, hanem mi mindnyájan részesei vagyunk…” A helyismereti-helytörténeti információk pedagógiai hasznosítása, a tananyagba való beillesztése vagy a tanórán kívüli tevékenység alkalmas a tanulók társadalomszemléletének, történeti látásmódjának formálására is. A helyismereti-helytörténeti anyag a maga egyediségével, konkrétságával segíti a képzetalkotást, a társadalmi-történelmi értékrend kialakítását; megkönnyíti a fogalomalkotást; az egyes és az általános dialektikáján keresztül hozzájárul a mélyebb összefüggések megértéséhez, a helyi példákkal, a helyi jellegzetességek kiemelésével közelebb hozza a nemzeti és az általános fejlıdés eseményeit, folyamatait; kiindulópontul szolgál a lokális, az országos és az egyetemes társadalmi mozgás, a történelem egységének érzékeltetéséhez. A helytörténet-helyismeret nevelı hatása más irányban is érvényesülhet. A szakköri munka, közelebbrıl a helyi dokumentumok felderítése és győjtése, a szóbeli információk lejegyzése vagy felvétele, fotók készítése stb. értékmentés, és egyúttal a tanuló és tanára számára örömszerzés forrása, szellemi élmény. A kutatás, a rendezvények szervezése, kiselıadások tartása stb. fejleszti a tanulók önálló gondolkodását, alkotó és elıadó készségét.

113

AZ ISKOLAI KÖNYVTÁRAK HELYISMERETI TEVÉKENYSÉGE

Az iskolai könyvtárak szerepe a helyismereti-helytörténeti oktató-nevelı munkában A Nemzeti alaptanterv elıírásai A Nemzeti alaptanterv megerısítette azokat a korábbi törekvéseket, kísérleteket, amelyek az iskolai könyvtárnak az oktatás-nevelés folyamatába történı szerves beillesztését célozták. A tanulók önálló tevékenységét elıtérbe állító követelményrendszere feltételezi a jól mőködı, jól felszerelt iskolai könyvtárak létét, olyan könyvtárakét, amelyek képesek eleget tenni a lokális ismeretek oktatásával, közvetítésével kapcsolatos elvárásoknak is. A NAT megalkotói a nyolcvanas években nálunk is elterjedt eszményt, a forrásközpont gondolatát fogadták el; az iskolai könyvtárt az intézmény, más megközelítésben az ott folyó oktató-nevelı munka információs centrumaként képzelik el. Vagyis egy olyan szellemi mőhelyként, amely minden tantárgy, a nevelés valamennyi területe számára nyújt ismeretanyagot. Az elsı, 1995-ben jóváhagyott rendelet az Informatika elnevezéső mőveltségi terület bevezetıjében utalt erre: „A korszerő iskolarendszerben az iskolai könyvtár forrásközponttá válik. Győjteménye széleskörően tartalmazza azokat az információkat és információhordozókat, amelyeket az intézmény oktatásában hasznosít, befogadva, felhasználva a különféle rögzítési, tárolási és keresı technikákat. A könyvtár használata minden ismeretterületen nélkülözhetetlen, hiszen informatikai szolgáltatásai az iskolai tevékenység teljességére irányulnak.” Némileg ellentmond ennek az igen helyes megfogalmazásnak az a nem igazán szerencsés tény, hogy e fontos oktatáspolitikai dokumentumban a Könyvtárhasználat témaköre az Informatika mőveltségi terület részeként szerepel. Jobb lett volna kiemelni az általános, valamennyi mőveltségi területre érvényes közös – hagyományos terminológiával: a tantárgyközi – követelmények közé. A harmadik NAT ezen nem változtatott, viszont már a kiemelt fejlesztési feladatok között, a Tanulás c. pontban rámutat: „A tanulás fontos színtere és eszköze az iskola könyvtára és informatikai bázisa. […] A könyvtár használata minden ismeretterületen nélkülözhetetlen.” Mindazonáltal mindkét szöveg is alapja lehet a kedvezı gyakorlat kialakulásának. Megint csak a korábbi célkitőzéseket megújítva és magasabb szintre emelve az alaptanterv nyomatékkal hangsúlyozza a tanulók felkészítését az információs centrum (tágabban az egész könyvtári rendszer) szolgáltatásainak igénybe vételére, a könyvtárhasználat (az adatgyőjtés, a keresés, a témafeldolgozás) technikájának, módszereinek elsajátítására. Vagyis iskolai tanulmányai befejezésekor a tanuló az önálló tájékozódás, ismeretszerzés alapjait birtokolva képes legyen a megszerzett információit, a különféle dokumentumokból, a számítógépes programokból, adatbázisokból merített válaszokat értelmezni, értékelni. A Nemzeti alaptanterv kétségkívül elıremutató követelményei csak akkor teljesülhetnek, ha az iskolák, az iskolai könyvtárak anyagi, technikai és személyi ellátottsága javul. A felmérések szerint viszont az általános iskolák tekintélyes hányadában és a középiskolák egy részében még mindig nem képesek megfelelı, a NAT szintjén meghatározott könyvtári szolgáltatásokat nyújtani. Ezen a komor képen az iskolák és a közvetlen fenntartók önerıbıl aligha tudnak változtatni. A jövı igényei azonban a mővelıdési kormányzatot arra kényszeríthetik, hogy ne csak ösztökélje, hanem fokozottabb mértékben támogassa is az elırelépést az iskolai könyvtárakban. Ha az elmondottakat szőkebb témánkra alkalmazzuk, akkor nagyon röviden summázhatjuk: az iskolai könyvtáraknak a Nemzeti alaptantervben a helytörténeti-helyismereti információk

114

oktatásával kapcsolatos elıírások megvalósításához is segítséget kell nyújtani. Kissé konkrétabban: a pedagógusok tanórai és egyéb oktató-nevelı tevékenységéhez, a tanulók győjtı- és kutatómunkájához, továbbá a tanárok, tanítók kutatásaihoz kell lokális dokumentumokat és információkat szolgáltatni. Az iskolai könyvtárak ezt a feladatot elsısorban közvetlen szolgáltatásaik révén oldják meg, másodsorban közvetítı szerepet töltenek be a helyismeretihelytörténeti dokumentumokat, információkat ırzı, tartalmazó győjtemények, adatbázisok és az iskola pedagógusai, tanulói között. Közvetlen szolgáltatás a saját helytörténeti-helyismereti győjtemény kialakítása, gyarapítása; az állomány szakszerő elrendezése és feltárása, a használat feltételeinek biztosítása; a helyismereti tájékoztatás; rendezvények szervezése; könyvtári órák és szakköri foglalkozások tartása stb. Közvetett szolgáltatás a pedagógusok és a tanulók kéréseinek továbbítása az önkormányzati és egyéb könyvtárakhoz, a múzeumokhoz, levéltárakhoz; a többi könyvtár és a közgyőjtemények, más intézmények dokumentumainak, szolgáltatásainak, a számítógépes adatbázisok információinak eljuttatása a pedagógusokhoz, tanulókhoz. A történeti elızmények Az iskolai könyvtárak helytörténeti-helyismereti tevékenységében is döntı jelentıségő a győjtemény létrehozása és gyarapítása, az állomány hozzáigazítása az oktatás-nevelés igényeihez. A magyarországi iskolák könyvtárai a régmúltban is beszereztek az adott településre és az intézményre vonatkozó könyveket, helyi kiadványokat, ıriztek kéziratokat stb. Valószínőleg a kora újkori protestáns kollégiumokban alakult ki az a máig élı szép szokás, hogy a professzorok és a hajdani diákok megjelent munkáik egy példányát az alma maternek ajándékozták. Kisfaludi Sándor szerint a régi középiskolai tanári könyvtárakban „tekintélyes állományrész képviselte a ma helytörténetinek minısülı irodalmat, ezért például a helyi sajtó majd mindegyik könyvtárban föllelhetı.” Amíg és ahol a városi könyvtárak nem szervezıdtek meg vagy nem foglalkoztak a helyismereti anyag gyarapításával, részben a gimnáziumi (vagy más középiskolai) győjtemények pótolták ezt a hiányt. Volt olyan példa is, mint Pápán: az ottani református kollégium könyvtárában 1931-ben Papensia néven helyismereti különgyőjteményt hoztak létre a városról szóló kiadványokból és az iskolatörténeti dokumentumokból. A harmincas években próbálkoztak a diákfilmes mozgalommal, amikor a tanulók egyebek között az iskolai élet eseményeirıl, ünnepségeirıl stb. készítettek felvételeket (sajnálatos módon ezek zöme késıbb elkallódott vagy elpusztult). A második világháború, még inkább az egyházi iskolák államosítása után a helyismereti-helytörténeti anyag egy része is megsemmisült, a gyarapítás esetlegessé vált, vagy teljesen megszőnt. A nagy számban létesített új tanintézetek könyvtárosai pedig nem tekintették feladatuknak a lokális dokumentumok győjtését. Az ötvenes évek elejétıl-közepétıl a helyismereti tevékenység jórészt a közmővelıdési – fıleg a megyei – könyvtárakra koncentrálódott és sok helyen korlátozódott. Az iskolai tantervek akkori elıírásai leginkább a közmővelıdési könyvtárak segítségével teljesültek. Jellemzı adalék, hogy az iskolai könyvtárak 1959-ben kelt egységes kezelési szabályzata a tanári és ifjúsági állomány felsorolásakor meg sem említette a helyismereti anyagot. Egy ideig a történelemtanítás módszertanáról szóló munkák sem foglalkoztak az iskolai könyvtárak ilyen szerepével. A hatvanas évektıl az oktatási reform áramlatában ismét fokozódó figyelem irányult erre a területre, egyre több könyvtár, könyvtáros vállalkozott a helyismereti-helytörténeti dokumentumok ırzésére, újraéledtek a nagy múltú középiskolai győjtemények ilyen irányú törekvései (néhol a folyamatosságot is sikerült biztosítani). Majd a hetvenes években a tanári és ifjúsági könyvtárak összevonásával a muzeálisnak minısített anyag hozzáférhetıvé vált a diákok számára is. 1978-ban már a történelemtanárok debreceni konferenciájának ajánlásai is szorgalmazták: „A fenntartó tanácsok segítsék elı az oktatáshoz szükséges helytörténeti kiad-

115

ványok kellı példányú beszerzését az iskolai könyvtárak számára.” A helyismeretihelytörténeti feldolgozások, segédletek fel-felbukkantak az iskolai könyvtáraknak szánt ajánló jegyzékekben is. A mővelıdési miniszter 128/1981. számú utasítása az iskolai könyvtárak mőködési szabályzatáról szintén a győjtıkörbe tartozónak ítélte a lokális dokumentumok egy részét, de – már akkor is indokolatlanul leszőkítetten – csakis egy részét; szó szerint idézve: „az ifjúsági szervezet névadójának mővei, illetve a róla szóló irodalom, az iskola tanárainak és volt tanulóinak mővei.” Miután a nyolcvanas években már az iskolai könyvtár új, fentebb vázolt modellje formálódott, a könyvtárosok jelentékeny hányada túllépett ezeken a kereteken, és igyekeztek jobban odafigyelni a helyismereti irodalom és a helyi kiadványok más csoportjaira is, mindenekelıtt a helytörténeti monográfiákra, segédletekre és a helyi folyóiratokra.

Az iskolai könyvtárak helyismereti-helytörténeti győjtıköre A helyismereti győjtés szükségessége A Nemzeti alaptanterv elıírásai, a hazafias nevelés követelményei és az iskolák önbecsülése, identitástudatának kialakítása, a hajdani kultusz felelevenítése megkívánja, hogy azok az iskolai könyvtárak is foglalkozzanak a helyismereti-helytörténeti anyag gyarapításával, amelyek errıl eddig lemondtak vagy nem is gondoltak rá. Ott pedig, ahol eddig is folyt ilyen tevékenység, indokolt újragondolni a feladatokat, a munka menetét, az állományalakítás konkrét céljait és lehetıségeit stb. A hazai történelmi tapasztalatok, a külföldi példák, a tantervi programok és a meglehetısen gyér szakirodalmi utalások alapján kísérlet tehetı az iskolai könyvtárak helytörténeti-helyismereti győjtıkörének meghatározására, pontosabban körülhatárolására is. Elöljáróban megemlítendı az a szervezeti-funkcionális változás, amely az elmúlt idıszakban meglehetısen sok településen végbement és feltehetıen a közeljövıben még számos helyen végbemegy. Nevezetesen az önkormányzati közkönyvtárak és az iskolai könyvtárak összevonásáról, integrálásáról, tehát az ún. kettıs funkciójú könyvtárakról van szó. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a helytörténeti-helyismereti győjtésben – és egyéb szolgáltatási ágakban – másmás feladatot kell megoldani, vállalni annak az iskolai könyvtárnak, amely mellett (amelynek székhelyén) az önkormányzati (megyei, városi, községi stb.) közkönyvtár léténél fogva, alapfeladatként folytat helyismereti tevékenységet, tart fenn és mőködtet helytörténeti győjteményt, illetve annak, amelynek székhelyén nincs külön önkormányzati közkönyvtár, hanem ez végzi a lakossági információ-szolgáltatást is. Az utóbbi esetben az iskolai győjteménynek a helyismereti-helytörténeti feladatokat az egész településre vonatkozóan kell ellátnia. Tehát tartalmi (relatív) teljességre törekvıen győjti az adott község lokális dokumentumait, feltárja a falura (esetleg településrészre) vonatkozó információkat. Szinte felesleges ismétlésnek látszik, de azért érdemes kitérni arra, hogy ennek a feladatnak a részeként az iskolatörténeti dokumentumokat is hiánytalanul igyekszik megırizni. Ha a székhelyen van önkormányzati közkönyvtár, az iskolai könyvtárnak nem szabad a már meglévı helytörténeti-helyismereti győjtemény funkcióit átvenni. Vagyis helytelen lenne arra törekedni, hogy az önkormányzati könyvtár állományához hasonló győjteményt hozzanak létre, mintegy megduplázva azt. Ez egyrészt felesleges pazarlás, másrészt csaknem lehetetlen vállalkozás, mert a visszamenıleges beszerzés leküzdhetetlen akadályokba ütközik, ráadásul a kurrens, jelen idejő dokumentumok közül sokra nincs is szüksége az iskolának. Ugyanakkor vannak olyan dokumentumok, amelyekbıl – tartalmi szempontból – az iskolai könyvtár gazdagabb anyaggal rendelkezhet, bizonyos területeken, témákban a győjtés mélyebbre hatolhat.

116

Tehát célszerőbb a győjtemények és a gyarapítás összehangolása, valamint a rendszeres tájékoztatás egymás állományáról, szolgáltatásairól. Ebbıl az elvi alapállásból kiindulva és igazodva az adott iskola oktatási-nevelési feladataihoz, egy-egy általános és középiskolai könyvtár állományában az információhordozók következı három nagy tartalmi csoportját indokolt elhelyezni: a település (és a megye, a tájegység) múltjáról és jelenérıl informáló, aztán az iskola történetére vonatkozó és végül a névadó szellemi örökségének, kultuszának ápolását elısegítı dokumentumokat. A helyismereti-helytörténeti állomány Az elsı csoportba, vagyis a hagyományosan értelmezett helyismereti-helytörténeti állományba az alábbi dokumentumfajták beszerzése ajánlható. • Az adott település (város, község) vagy/és településrész (kerület a fıvárosban, lakónegyed, hajdan különálló település valamelyik városban, összevont településen stb.) történetérıl, természeti viszonyairól, jelenérıl szóló, alapvetı információkat tartalmazó, ún. kézikönyv- vagy referensz-jellegő – tehát a tájékoztatásban hasznosítható – kiadványok: helytörténeti szintézisek, monográfiák, útikönyvek, bibliográfiák, múzeumi és levéltári segédletek, adattárak, térképek, CD-ROM-ok, DVD-ék, képes albumok, a településen mőködı iskolák története stb. • A településrıl írt regények, drámák és a versek, novellák antológiái; a helyi folklórkincsbıl merítı győjtemények (könyvben, lemezen, videokazettán stb.). • A megye egészérıl szóló és a települést környezı tájegységrıl megjelent átfogó igényő munkák, különös tekintettel a pedagógiai célzatú összeállításokra: pl. helytörténetihonismereti olvasókönyvek, tájföldrajzi leírások, néprajzi összefoglalások, térképek, fotóalbumok, mőemléki kataszterek stb. • Azok az ún. országos helytörténeti-helyismereti segédletek, amelyek a településrıl is tartalmaznak fontos, hézagpótló, vagyis nélkülözhetetlen információkat (ezekbıl egy válogatást közlünk az elemzendı mővek listáján): pl. Fényes Elek geográfiai szótára vagy a történeti földrajzi munkák. Mivel ezek az általános tájékoztatásban is felhasználhatók, helyük az olvasótermi kézikönyvtárban van; ám ha az iskolai könyvtár helytörténeti-helyismereti különgyőjteményt is kialakított, a vonatkozó lokális részletek fény- vagy digitális másolatban itt is elhelyezhetık. • A településrıl az országos és megyei – az iskolai könyvtárban nem ırzött – folyóiratokban vagy poligráf mővekben (tanulmánykötetekben, évkönyvekben, kalendáriumokban, konferencia-kiadványokban stb.) megjelent cikkek, részletek kivágatai vagy másolatai. • Az adott településen élı vagy ahhoz szorosan kötıdı, kiemelkedı írók, tudósok, mővészek munkái, különös tekintettel az ún. összes mővekre, összegyőjtött írásokra vagy reprezentatív hanglemez- és hangszalag-válogatásokra. A település szépíróinak alkotásaiból szerkesztett antológiák. • Az adott településen megjelenı periodikumok: folyóiratok, múzeumi és levéltári évkönyvek, könyvtári híradó, a kurrens városi (nagyközségi) újságok. Szükségtelen viszont az üzemi, intézményi és egyéb alkalmi lapok beszerzése. Ugyanakkor a többi helyi iskola újságjainak kurrens számait célszerő megvásárolni vagy csereként átkérni. Helye van az állományban az adott megyében kiadott helytörténeti-honismereti folyóiratnak és más olyan folyóiratnak is, amely helytörténeti-helyismereti publikációkat, netán oktatástörténeti tanulmányokat is rendszeresen közöl. A régebbi periodikumok mikrofilmen is beszerezhetık. A felsorolt dokumentumok, dokumentumfajták győjtésében az iskolai könyvtárnak kiegészítı szerepe van, voltaképpen azt teszi lehetıvé, hogy a tanintézetben is tarthassanak helyismeretihelytörténeti foglalkozásokat, a pedagógusok és a tanulók könnyebben, közvetlenül hozzáfér-

117

jenek a fontosabb, sőrőbben használt információhordozókhoz. Vagyis nem teszi feleslegessé az önkormányzati könyvtár látogatását, szolgáltatásainak igénybe vételét, de elınyösen hozzájárul az iskolai könyvtár forrásközpont-jellegének erısödéséhez, kiteljesedéséhez. Ezért javasolható a lokális információk oktatásával, győjtésével, valamint a helyismereti-helytörténeti kutatással foglalkozó módszertani irodalom gyarapítása is. Az iskolatörténeti dokumentumok győjtése Rendkívül jelentıs szerepe van az iskolai könyvtárnak a saját anyaintézményre vonatkozó dokumentumok és információk győjtésében, feltárásában, közvetítésében. Az iskolatörténet az a terület, amelyen az iskolai könyvtár mélyebbre hatolhat, többet nyújthat, mint a település önkormányzati könyvtára. Sıt leszögezhetı, hogy az iskolatörténeti dokumentumok győjtése elsıdlegesen az iskolai könyvtár feladata. Vagyis e téren megfordul a dolog: az önkormányzati közkönyvtárban csak a helyi iskola (iskolák) történetével kapcsolatos összefoglalások, jelentısebb folyóirat- és hírlapközlemények, válogatott kép- és hanganyag beszerzése szükséges, a teljességre törekvés inkább az iskolai könyvtártól várható. (Magára vállalhatja a kollégiumtörténeti anyag kezelését is, ha ott nincs külön könyvtár.) Más kérdés, hogy némely helyen – fıleg a nagy múltú iskolák székhelyén – egy-egy iskola élete a település történetének szerves, sıt meghatározó része lehet. Az iskolatörténeti források és irodalom ırzése túlmutat a tantervi elıírásokon, tudományos hozadéka van, azaz részben az utókornak szolgáló vállalkozás. Szempontunkból még fontosabb, hogy a tapasztalatok szerint erıteljes nevelı hatása van: a tanulókban – különösen ha maguk is részesei ezen dokumentumok győjtésének – erısíti az iskolához, az alma materhez tartozás érzését, a közösségi szellemet. Megismerve az állománynak ezeket a darabjait, a pedagógusok is jobban sajátjuknak érzik az intézményt, ık is büszkék lehetnek iskolájuk múltjára, eredményeire. A teljesség igénye nélkül felsorolva, az iskolatörténeti győjtemény az alábbi dokumentumokat foglalhatja magában. • Az iskola történetérıl megjelent könyvek, tanulmányok és egyéb közlemények, beleértve a poligráf mővek részleteit; az iskola történetérıl vagy annak valamely szakaszáról, tartalmi szeletérıl készült kéziratos dolgozatok (pályamunkák, szakdolgozatok, doktori értekezések stb.). • Az iskola múltjáról és jelenérıl a folyóiratokban, újságokban megjelent cikkek, amelyek lapkivágat vagy fény- és digitális másolat formájában is beszerezhetık. A gazdaságos helykihasználás szempontja egyenesen azt diktálja, hogy – az önkormányzati közkönyvtárak példáját követve – a nem ırzött periodikumokból vágják ki a cikkeket. • Az iskolatörténet kéziratos forrásai közül azok, amelyek nem kerültek, kerülnek levéltárba és a jogszabályok szerint egy idı után az irattári ırzésük sem szükséges: pl. jelentések, beszámolók, kimutatások (ha levéltárba kerülnek – esetleg – a másolatuk), osztálynaplók, érettségi dolgozatok, esetleg bizonyítvány-másolatok. • Az iskoláról, pedagógusairól és tanulóiról, az iskolai élet eseményeirıl készült állóképek: érettségi tablók (leginkább kicsinyített változatban), osztályképek, a tanárok és jelesebb tanítványok portréfotói, esetleg a róluk készült rajzok, festmények stb. • Az iskolai rendezvények (ballagás, hangverseny, színi elıadás, bál, önképzıköri foglalkozás, sportverseny stb.) hang- és filmfelvételei, újabban videofelvételei; az iskolai rádió és televízió mősorainak rögzítései. • Az iskola egykori és mai tanárairól, hajdani tanulóiról és mai diákjairól írt, készült könyvek, cikkek, versek, képek, hangzó anyagok stb.

118

• Az iskola egykori és mai tanárainak, tanítványainak munkái: könyvek, cikkek, kották, képek, hangfelvételek, filmek stb. A visszaemlékezések az elızı kategóriánál is említhetık. • Az iskola saját kiadványai, mindenekelıtt a rendkívül fontos történeti forrásnak minısülı értesítık, évkönyvek; ezek pótlólagos beszerzésére – esetleg másolat formájában – is indokolt erıfeszítéseket tenni. Továbbá az aprónyomtatványok (meghívók, mősorok, plakátok stb.) és az iskola lapjai, ideértve a diáklapokat és a szakköri híradókat is. • Az iskolai könyvtár történetére és jelenére vonatkozó dokumentumok külön is kiemelendık, mert ezek győjtése a könyvtáros-tanár elengedhetetlen, önmagával szembeni kötelezettsége. • Amennyiben a könyvtár iskolamúzeumi feladatot is ellát, tárgyi (háromdimenziós) dokumentumokat is győjt: szemléltetı eszközöket (maketteket, modelleket, falitáblákat stb.), néprajzi emlékeket, technikai berendezéseket (rádiókészülékeket, csengıket stb.), természeti képzıdményeket (ásványokat, rovarokat, növényeket stb.). Az iskolatörténet, közelebbrıl az iskolai könyvtártörténet sajátos forráscsoportját képezi az egykori (fıként az 1945 elıtti), muzeális értékő könyvtári anyag. Ez ugyan – többségében – tartalmilag nem lokális jellegő, ám az iskola életének, pedagógiai törekvéseinek, kapcsolatrendszerének, a tanárok érdeklıdésének stb. számos eleme tükrözıdik benne. A névadó szellemi örökségének ápolása Az iskola könyvtárára különleges feladat hárul – ha van ilyen – a névadó szellemi hagyományainak, örökségének ápolásában. Amennyiben az illetı helyi személyiség, netán a tanintézet diákja vagy tanára volt, a rá vonatkozó dokumentumanyag megszerzése, feltárása nem igényel külön törıdést, pusztán az átlagosnál jobban, fokozottabban oda kell figyelni ezekre az információkra és az ıket hordozó dokumentumokra. Más a helyzet akkor, ha a névadó nem minısül helyi személyiségnek. Ha mégis van valamiféle helyi kötıdése (járt ott, adományt tett a település vagy az iskola javára stb.), ennek információit teljességre törekvıen kell győjteni, feltárni. Ha semmiféle helyi kötıdése nincs, akkor is be kell szerezni legalább az alábbi dokumentumokat: az illetı könyveit, fontosabb hangfelvételeit, mővészeti alkotásait; a róla szóló életrajzokat vagy munkásságának valamely területét tudományos szinten elemzı, bemutató írásokat (ha lehetséges, a kéziratos dolgozatokat, illetve azok másolatait is) és szépirodalmi mőveket, filmeket; a róla készült képes ábrázolásokat. A mővészeti alkotások jelentısége különösen nagy, mert az érzelmi hatás erısebb, így a névadóhoz főzıdı helyes viszony is könnyebben kialakítható, erıteljesebbé tehetı. A gyarapítás módjai Azt, hogy a három nagy csoporton belül végül is mit akar győjteni, illetve ténylegesen mit győjt egy-egy iskolai könyvtár, célszerő a kötelezıen elıírt győjtıköri szabályzatban, annak fejezetében vagy függelékében konkretizálni. Itt szokás leírni azt is, hogy milyen dokumentumokat kívánnak eredetiben ırizni, és milyen esetekben elégszenek meg a másolatokkal. A szabályzat egyik pontja lehet a gyarapítás módjainak rögzítése. Természetesen az iskolákban is a könyvtári gyarapítás hagyományos formáival találkozunk: vásárlás, elıfizetés, csere, ajándékozás, letét, dokumentumok helybeli készítése vagy készíttetése (ideszámítva a másolatokat is). Ezek közül közvetett nevelı hatásuknál fogva jelentékeny szerepet játszanak az egykori diákok és tanárok ajándékai (fıleg ha saját alkotásaikat adományozzák), mert az iskola

119

jelenlegi tanulói számára példamutatóan demonstrálják a szoros érzelmi kötıdést. Más szempontból dicsérendı gesztus, ha a helyi önkormányzati könyvtár (netán a megyei könyvtár) felesleges duplumait átengedi az iskolai győjteménynek, végleg vagy átmeneti letétként. Az iskolai könyvtár helytörténeti-helyismereti állományának gyarapításában sokat segíthetnek a pedagógusok, a tanulók és szüleik, vagyis a helytörténeti-iskolatörténeti győjtemény kialakítása, tudatos fejlesztése a könyvtáros-tanár irányításával igazi csapatmunka. Maga a győjtés, a dokumentumok felkutatása és közelebbi megismerése nevelı hatást is gyakorol, a gyerekek számára mással nem pótolható élményt nyújt, erısítheti az összetartozás érzését, az önbizalmat és az önbecsülést.

Az iskolai könyvtárak helyismereti-iskolatörténeti állományának kezelése és használata A lokális dokumentumok kezelése, nyilvántartása Az iskolai könyvtárak helyismereti-iskolatörténeti dokumentumainak, győjteményének kezelése nem kíván különösebb felkészülést, technikát, módszert. Mindaz, ami a különféle módszertani útmutatókban errıl olvasható, némi eltéréssel és kiegészítéssel alkalmazható az iskolai könyvtárakban is. Magától értetıdik, hogy minden egyes dokumentumot nyilvántartásba kell venni; hogy gondoskodni kell a megfelelı elrendezésükrıl és védelmükrıl, továbbá a használatukhoz szükséges technikai eszközökrıl (lemezjátszóról, magnetofonról, dianézırıl, filmvetítırıl, videomagnóról, mikrofilm-leolvasóról stb.); hogy a hangszalagokat és mozgófilmeket – amelyek álltukban is kopnak – idınként át kell másolni; hogy biztosítani kell a helybeni használat feltételeit; hogy az állományból különbözı okok miatt idınként selejtezni kell stb. A jelzett eltérések egyike, hogy az iskolai könyvtárakban másként értelmezendı a helyismereti dokumentumok avulása. Az önkormányzati győjteményekben általánosan elfogadott és érvényesített elv, hogy a helyismereti állománynál gyakorlatilag nincs tartalmi avulás, mert az információk elévülése csak a „közönséghez szólás” relációjában játszódik le, a historiográfiai és eszmetörténeti kutatás forrásaként tulajdonképpen bármikor funkcionálhatnak, sıt végsı soron a dokumentum nyomdai vagy egyéb kivitelezése is érdekelheti a kutatót, a használót. Az iskolákban a helytörténeti anyag célirányos – az oktató-nevelı munka érdekeit szolgáló – győjtése másfajta, árnyaltabb mérlegelést kíván, itt a mindenkori pedagógiai hasznosítás szempontjai kerülnek elıtérbe. Ilyen megközelítésben a forrásjellegő (vagy szinkronikus) dokumentumok örökre megırizhetik pedagógiai értéküket (a szemléltetésben, a szakköri munkában, a pályázatokra való felkészülésben stb.). A helytörténeti irodalom termékei közül a forráspublikációk – amennyiben megfelelnek a szöveghőség követelményének – nem avulnak el, hacsak nincs újabb, bıvített kiadásuk. Sokáig használhatók a bibliográfiák, levéltári segédletek, az adattárak, bár idı múltán információik beépülhetnek más összeállításokba. A feldolgozások zöme a bennük található tényanyag révén szintén hosszú ideig aktuális marad, viszont szemléletüket – akárcsak az esszékét – gyakran kikezdik a történelmi változások és az új tudományos eredmények. Az ismeretterjesztı mővek, még inkább a publicisztikai írások általában hamar (vagy hamarabb) elvesztik idıszerőségüket, noha némelyikük évtizedek múltán is őrt tölt be. Az iskolai könyvtárak lokális állományát indokolatlan a pedagógiailag, tartalmilag elavult dokumentumokkal terhelni, tehát ezeket rendszeresen ki kell vonni. Kivételt képeznek a szorosan vett iskolatörténeti dokumentumok, amelyek megırzése végleges. Az iskolai könyvtárakban is indokolt (még csekély mennyiség esetén is) különgyőjteményként kezelni a helyismereti-iskolatörténeti dokumentumokat. Ha a helyiségviszonyok nem engedik

120

meg a külön szobában való elhelyezésüket – s feltehetıen a tanintézetek többségében ez a valós állapot –, akkor célszerő azokat a kézikönyvtári anyag mellett tartani. Az elızı fejezetben kifejtett okoknál fogva a prézens jelleg az iskolákban is szükséges, de ha van lehetıség a fontosabb, az oktatás-nevelés során gyakrabban használt kötetek többes példányban való beszerzésére, akkor azokat kölcsönzik. A prézens anyag esetében is figyelembe vehetı, hogy az iskolai könyvtár elsıdleges célja az oktatás segítése, azaz a kölcsönzési tilalom rugalmasabban értelmezhetı: az egy példányban meglévı dokumentumokat – hacsak nem élveznek különleges védettséget – tanórai vagy szakköri foglalkozásra oda lehet adni az érintett pedagógus felelısségére. Mindazonáltal szerencsésebb, ha az ilyen órák, foglalkozások a könyvtárhelyiségben zajlanak. A lokális dokumentumok és információk feltárása, hasznosítása A helyismereti-iskolatörténeti állomány dokumentumainak feltárása az iskolai könyvtárakban is a közkönyvtárakban használt módozatok alkalmazásával történik. A katalógustételeken (rekordokon) célszerő jelezni a helyi vonatkozást; legalkalmasabb erre egy betőkbıl álló kódjel vagy egy rövid szó. Az iskolákban is követelmény a könyvrészletek, a folyóirat- és hírlapcikkek, gyakran a hanglemezek, magnókazetták, videofelvételek, mozgófilmek analitikus feltárása. Néha az állóképeknél is szükség lehet erre: pl. egy csoportképen csak egy vagy két személy érintett az iskolatörténet szempontjából; utcafotón az iskolát megjelölhetjük stb. Az iskolai könyvtárakban is javasolható a közkönyvtárakban jól bevált azon gyakorlat követése, mely szerint a használókat tájékoztatják azokról a dokumentumokról, információkról is, amelyek csak más könyvtárban, győjteményben érhetık el. Különösen elınyös ez az iskolatörténeti dokumentumok, információk esetében, amelyeknek megszerzése eredetiben (olykor másolatban is) nehézkes, lehetetlen, netán nem is indokolt az egész dokumentum ırzése. Ugyanakkor egy-egy ilyen információ, adat sokat segíthet az oktatásban, nevelésben, kutatásban, egy-egy rendezvény szervezésekor stb. Faktográfiai adattárak is összeállíthatók, illetve folyamatosan vezethetık. Az oktatásban, a tanulók öntevékeny foglalkoztatásában segíthet egyegy helytörténeti, iskolatörténeti vagy életrajzi kronológia; az iskola tanárainak, jelesebb tanítványainak (esetleg: a település híres személyiségeinek) adatait tartalmazó biográfiai index; elkészíthetı az adott település iskolatörténeti topográfiája stb. A helyismereti tájékoztatásban az iskolai könyvtárak ugyanazokat a feladatokat vállalhatják magukra, mint amelyeket az önkormányzati intézmények. Magától értetıdik ugyanakkor, hogy ezek a tájékoztatási szolgáltatások – útbaigazítás, felvilágosítás a ténybeli és bibliográfiai adatokról, irodalomkutatás, bibliográfiák készítése, témafigyelés, referálás stb. – elsıdlegesen az oktatás-nevelés igényeihez igazodnak, vagy az iskolában folyó helyismeretiiskolatörténeti kutatást támogatják. Az iskolai könyvtárakban ırzött helytörténeti-iskolatörténeti dokumentumok, információk feltárása és közvetítése elıtt is új távlatokat nyit a számítógépesítés. A részletes taglalást mellızhetjük, hiszen a jegyzet két fejezetben is szól errıl a folyamatról, az ott jelzettek az iskolai győjteményekben is adaptálhatók. Mindazonáltal nem árt ismételni, hogy az interneten keresztül a helyismereti-iskolatörténeti információk eljuthatnak más településekre, sıt más országokba is. Ugyanakkor az iskolai könyvtár a számítógépen fogadhatja más helyi, országos vagy nemzetközi adatbázisok, rendszerek információit. A helyismereti-iskolatörténeti győjteményekre, dokumentumokra alapozott vagy ezeket is felhasználó iskolai rendezvények szintén az oktatás-nevelés folyamatának szolgálatában állnak: elıadások, kiállítások, vetélkedık, szerzı-olvasó találkozók, iskolanapok, fórumok, név-

121

adó, évfordulós és egyéb ünnepségek, emléktábla állítás, emlékezések a névadóra stb. A legtöbb iskolában a tanulók osztálykeretben is meglátogatják a könyvtárt (rendszerint már az elsı tanévben), tájékozódnak annak szolgáltatásairól. A legfontosabb „rendezvény” – mert csak megszorítással nevezhetı annak – a könyvtári tanóra. A lokális ismeretek oktatásának módszertanáról szóló könyvek, jegyzetek, cikkek mellett újabban a könyvtári szakirodalom, szaksajtó is sőrőbben foglalkozik a könyvtári órák metodikájával, általános (tehát bármely tantárgynál alkalmazható) és helytörténeti-helyismereti témát feldolgozó minta-vázlatokat is közölnek. Az iskola- és iskolai könyvtártörténeti kutatások Az iskolai könyvtárak iskolatörténeti állománya elsıdleges bázisa az iskola- és iskolai könyvtártörténeti kutatásoknak. Erre az intézmény pedagógusai és a külsı szakemberek egyaránt vállalkozhatnak. A könyvtáros-tanár számára is szinte önkéntelenül kínálkozik az iskolatörténeti témák feldolgozása, fıleg a könyvtár történetének tanulmányozása. Az iskolatörténet a helytörténet-írás egyik, régi múltra visszatekintı ágazata. Tematikailag összetett diszciplína, figyelme kiterjedhet egyetlen intézményre (esetleg elıdjeire és utódjaira), egy adott hely (település, megye stb.) iskolahálózatára (iskolakultúrájára), valamely iskolatípus lokális fejlıdésére. Tárgya lehet – egyebek között – a tanintézet alapítása, szervezete, fenntartása, épülete, tantestülete (különös tekintettel a jeles tanár- és tanító egyéniségekre), tanulóinak száma, összetétele és életmódja, tananyaga, illetve az iskolahálózat szerkezete, a pedagógusok szervezkedése, irodalmi munkássága. Sokféle kútfıbıl meríthet, leginkább a levéltári és irattári dokumentumokból, valamint az egyidejőleg keletkezett nyomtatványokból (pl. újságközlemények, szakfolyóiratok cikkei, tanfelügyelıi jelentések, pályaválasztási tanácsadók), köztük is legtöbbet a korabeli értesítıkbıl és évkönyvekbıl. Természetesen itt is hasznosíthatók az audiovizuális és elektronikus források, továbbá a tárgyi emlékek különféle fajtái. A tömeges információk összegyőjtése és feltárása hatékonyan megoldható számítógépen. Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum a Schola Orbis-programja keretében adatbázist szerkeszt, amelybe beillesztik a helyi adatfelvételeket is. Az iskolatörténeten belül bizonyos fokig elkülönülı területet képez az iskolai könyvtártörténet, amely egyúttal a könyvtártörténetnek is szerves része. A helytörténet részeként ez a fogalomkör is kettıs módon értelmezhetı: • gyakoribb, csaknem általános: egy iskola győjteményének, győjteményeinek múltja; • ritkább: valamely település, megye iskolai könyvtárainak fejlıdése. Akár így, akár úgy, a könyvtár vagy könyvtárak múltját – vagy annak egy-egy darabját, szakaszát, szeletét – mindig a helyi körülmények figyelembe vételével, a helyi tényezık összhatásában mutatja be, értékeli. A többes szám iménti használata egy iskola esetében is indokolt; hiszen fontos különbséget tenni az egykori tanári (tanítói) és tanulói könyvtárak között, sıt ezeken kívül diáktársasági, önképzıköri, diákmozgalmi stb. győjtemények is létezhettek. Akárcsak a könyvtártörténet, az iskolai könyvtártörténet tematikája szintén igen gazdag, az érdeklıdı kutató sok mindenbıl választhat. Hazánkban leginkább a következı témák kerültek, kerülnek elıtérbe. • Egy-egy iskola könyvtárának vagy könyvtárainak története, illetve egy-egy fejlıdési szakasza. • Egy-egy település vagy közigazgatási egység iskolai könyvtárainak fejlıdése vagy állapota egy adott idıszakban.

122

• A könyvtár létrejötte és ennek körülményei, esetleg elızményei, a könyvtár megszőnése és ennek okai, esetleg utódai. • A könyvtár alapítója, fenntartója. • Az iskola és ebbıl következıen a könyvtár jellege, profilja. • A könyvtár elhelyezése, berendezése, felszereltsége az iskolán belül, a pénzügyi lehetıségek: költségvetés, külsı támogatások, beiratkozási díjak stb. • Az iskolai könyvtár(ak) állományának alakulása (gyarapítás, válogatás elvei, győjtıkör változásai, selejtezési elgondolások, számszerő adatok) és tartalmi összetétele. • A könyvtári munkafolyamatok fejlıdése: nyilvántartás, feltárás, katalógusok, raktározási rend, kölcsönzés, helybeni használat, tájékoztatás, bibliográfiai tevékenység, rendezvények stb. • A könyvtárhasználók, olvasók köre, száma, összetétele, az igények változásai; kiemelkedı olvasók; a könyvtár bekapcsolódása az iskolában folyó oktató-nevelı munkába; kiemelten az olvasóvá nevelés kezdeményezései, eredményei és kudarcai. • Együttmőködés más könyvtárakkal, közgyőjteményekkel, intézményekkel, szervezetekkel, az iskola fenntartójával stb. • Az iskola könyvtárosa, könyvtárosai: számuk, felkészültségük, javadalmazásuk, tevékenységük, munkaidejük; a jeles könyvtárosok pályája stb. • A könyvtár fejlıdését elımozdító adományozók, alapítványtevık, támogatók élete, munkássága. Az iskolai könyvtártörténet forrásainak és tájékozódási segédleteinek köre nagyjából megegyezik az iskolatörténeti és az általános könyvtártörténeti forrásanyaggal és szakirodalommal, természetesen szükségszerő eltérésekkel. E témakörben is hangsúlyozandó az értesítık, a különféle jelentések szerepe. Az értesítık bibliográfiai számbavétele és repertorizálása az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban folyik, 1996-ban megindult A magyarországi iskolai értesítık bibliográfiája 1850/51–1948/49 c. kiadvány, a települések betőrendjét követı tagolásban (jelenleg a tizedik kötetnél tart). Az egykorú források közül kiemelendık még az iskolai könyvtárak régi könyvjegyzékei és katalógusai. Mindaz, amit a helyi könyvtártörténet-írással szembeni tartalmi, metodológiai követelményekrıl mondottunk, az iskolai könyvtártörténetre is áll: alapvetı elvárás a történetiség elvének alkalmazása, a következetes forráskritika, az objektivitásra való törekvés stb. Elengedhetetlen az anyaintézmény (iskola, egyetem, líceum stb.) történetének tüzetes ismerete és vázlatos megismertetése, az országos, esetleg egyetemes könyvtártörténeti és neveléstörténeti tendenciák bemutatása. Érzékeltetni kell a szóban forgó iskolai könyvtár mindenkori helyét az adott város, megye könyvtári struktúrájában. Az iskolai könyvtárak történeti kutatása hozzásegít egy adott hely fejlıdésének alaposabb megismeréséhez, erısítheti a szőkebb környezethez való érzelmi-értelmi kötıdést, a lokálpatriotizmust. Jelentékeny tudományos hozadéka, hogy hozzájárul a magyar könyvtárügy mindenkori állapotának részletesebb, tényszerőbb, a helyi, intézményi eltéréseket, jellemzıket is kimutató feltárásához. Ezen a téren a számottevı eredmények ellenére is sok az adósság, voltaképpen az út kezdetén tartunk; roppant keveset tudunk például az elemi iskolák, a polgári iskolák, a szakképzı intézmények stb. győjteményeirıl. A vizsgálódások választ adhatnak a mőveltséganyag közvetítésével kapcsolatos történeti kérdések meghatározó részére: mit tanítottak, milyen tan- és segédkönyveket használtak, milyen mővek indukálták az újszerő pedagógiai törekvéseket, a könyvek, folyóiratok és egyéb dokumentumok milyen szerepet töltöttek be a nevelés-oktatás folyamatában; a tudományos eredmények miként kerültek át az iskola tananyagába, hogyan formálták a tanárok szemléletét; milyen szépirodalmi alkotásokat olvas-

123

tak a tanárok és a diákok, hogyan formálódott az új irodalmi irányzatok befogadó közönsége; a győjteményben található könyv- és sajtóritkaságok miként kerültek ide és hogyan maradtak meg; milyen módon szerezték be a külföldi vagy tiltott mőveket, hogyan játszották ki a cenzúrát stb. Tanulmányozható a politikai, eszmei áramlatok behatolása, terjedése, továbbá a könyvtárak, könyvtárosok aktív vagy passzív szerepe ebben a folyamatban. Vizsgálható, hogy egy idıszakban milyen eszmeközvetítı nyomdatermékeket vagy más információhordozókat szereztek be, forgalmaztak, illetve milyen eszmék propagálását, terjesztését vállalták tudatosan. Szerencsés esetben (ha vannak források) kideríthetı, hogy mit és miért tiltott be a cenzúra vagy a fenntartó hatóság, illetve minek a gyarapítását szorgalmazták. Közelebb juthatunk az ismeretlen életrajzi adatokhoz, mozzanatokhoz, hiszen a neves személyiségek pályafutásának, szellemi arculatának hiteles ábrázolása feltételezi annak megismerését, hogy mint egykori diákok vagy pedagógusok mit olvastak, milyen információkhoz, élményekhez juthattak, jutottak hozzá az iskolai könyvtárban. Sajátos eset és különleges figyelmet igényel, ha a kutatott személy könyvtárosa volt az iskolának. Csak részben kutatási feladat, de kellı tudományos felkészültség nélkül nem végezhetı el a régi állomány rekonstrukciója, kiegészítése, a muzeális kincsek számbavétele. Néhány évvel ezelıtt egy központilag szervezett felmérés mutatta ki, hogy hazánkban számos – pontosan száznegyvenkét – olyan középiskolai könyvtár van, ahol régi, 1945 elıtti dokumentumokat ıriznek. A vizsgálat anyagát, végeredményét Fabulya László tette közzé A nagy múltú középiskolák könyvtárai (Budapest, 1990) c. füzetében. E jeles, módszertanilag különösen figyelemre méltó alkotás gazdag tényanyagot hozott a számba vett győjteményekrıl és állapotukról, az értékmentés és a figyelemfelkeltés szándékával. A szerzı rámutatott: „nemzeti múltunk, mővelıdés- és neveléstörténetünk, valamint az európai és a magyar kultúra hatalmas kincsesbányája van a nagy múltú középiskolák könyvtárainak birtokában.” Éppen ezért sürgette fokozott védelmüket, feltárásukat és tudományos feldolgozásukat. A könyvtáros-tanár szerepe A helyismereti tevékenység vonzó feladat lehet az iskolai könyvtárt vezetı vagy ezzel a munkával megbízott könyvtáros-tanár számára. A tapasztalatok szerint az a leghatékonyabb megoldás, ha több alkalmazott esetén is a vezetı irányítja ezt a munkát. A kellı színvonal viszont csakis akkor garantálható, ha a könyvtáros ehhez anyagi és – talán ez a fontosabb – erkölcsi támogatást kap az iskola igazgatójától és a pedagógusoktól. Olykor a fenntartó segítségére is szükség lehet (pl. egy-egy értékesebb dokumentum beszerzésekor). Felvetıdhet a kérdés, hogy a helytörténeti-iskolatörténeti állomány gondozása, a tájékoztatás megköveteli-e a történelem szakos könyvtáros-tanár alkalmazását. A válasz egyértelmően nem. Kétségtelen, hogy a történelem szakos oklevél sajátos elıny, de a könyvtári szakképesítés birtokában a helyismereti-iskolatörténeti információk, dokumentumok kezelése e nélkül is megnyugtatóan megoldható. Egyébként a feladat- és tárgykör komplexitása, interdiszciplináris jellege is a nemleges választ sugallja. Az okvetlenül szükséges tárgyismeretet az iskola szaktanárai is biztosíthatják, a könyvtáros-tanár meg szervez, irányít és könyvtári szakismeretei révén lesz a sok-sok, különbözı helyekrıl és módon beáramló dokumentumból igazi győjtemény, azaz rendszeresen, tudatosan épített állomány, jól használható információs bázis. Már említettük, hogy ha erre kellıen felkészült és kedve, ideje van hozzá, a könyvtáros-tanár bekapcsolódhat a történeti kutatómunkába is. Leginkább a könyvtártörténet és az ehhez rendkívül szorosan kapcsolódó könyv- és sajtótörténeti vizsgálódás ajánlott, ehhez vannak viszonylag könnyen elérhetı források. Nem érdektelen szempont az sem, hogy az iskolai könyvtárak, a könyvtári tevékenységformák múltjának feltárása elsısorban a szakma képvise-

124

lıinek feladata, sıt kötelessége. Többféle mőfaj is kínálkozik, és talán a publikációs fórumok is bıvültek: újjáélednek az értesítık; szinte minden megyében jelennek meg levéltári, múzeumi évkönyvek, több városban helytörténeti folyóirat; de írhatunk cikket a helyi lapba, sıt az iskolai újságot is fel lehet használni könyvtártörténeti adatok közlésére. Mindennél fontosabb azonban, hogy a könyvtáros-tanár igyekezzen beszerezni a saját intézményére, illetve az intézmény könyvtárára vonatkozó kurrens információanyagot, tehát az eseményekkel egyidejőleg keletkezett, a könyvtári győjtıkörbe tartozó különféle dokumentumokat, amelyek aztán a történeti kutatás potenciális forrásai lesznek. Törekedjen a visszamenıleges, tehát a korábban keletkezett anyag megszerzésére is; úgy, ahogy azt korábban vázoltuk.

125

A HELYISMERETI IRODALOM VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIA • Helyismereti tevékenység a könyvtárakban / Bényei Miklós. – Nyíregyháza : Bessenyei György K., 1994. – 232 p. • Helytörténet, iskola, könyvtár : Helytörténeti ismeretek iskolai oktatásának segítése a könyvtárakban / Bényei Miklós. – Budapest : Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 1997. – 112 p. • A helyismereti munka alapjai / Bényei Miklós. – Budapest : Könyvtári Intézet, 2002. – 32 p. – (Az iskolarendszeren kívüli könyvtári szakképzés füzetei.) ** • Sajtóbibliográfiák és sajtórepertóriumok szerkesztése, a hírlapok feltárása : Helyismereti tanácskozások, [1974–1975] / összeáll., szerk. Vajda Kornél. – Budapest : OSZK KMK, 1976. – 115 p. – (Helyismereti kutatók kézikönyvei.) • A regionális sajtóbibliográfiák címleírási és szerkesztési kérdései / Pálvölgyi Endre – p.12-17. • A sajtóbibliográfiák mutatói és szerkesztési kérdései / Péter László – p.17-23. • Egy sajtóbibliográfia szerkesztı gyakorlati tapasztalatai / Kárász József – p.23-26. • A regionális sajtóbibliográfiák kiadásának néhány kérdése / Fogarassy Miklós – p.26-28. • A sajtórepertóriumok kérdései / Péter László – p.49-52. • A repertóriumok mutatóiról / Korompai Gáborné – p.52-57. • A sajtórepertóriumok fogalma és néhány módszertani kérdése / Lisztes László – p.58-62. • A sajtórepertóriumok szerkesztésérıl / Botka Ferenc – p.62-65. • A helyismereti érdekő hírlapcikkek típusai : Adatok a repertóriumok válogatási elveinek kidolgozásához / Csőry István, Csoknyay Judit – p.83-91. • Hírlapfeltárás bibliográfiai módszerekkel és hagyományos indexeléssel / Lisztes László – p.92-100. • A szombathelyi helyismereti bibliográfiai munkaközösség feloszlásáról / Bánó Zsuzsa – p.106-112.

• A helyismereti munka kérdései : Helyismereti tanácskozások, [1976–1977] / összeáll., szerk. Vajda Kornél. – Budapest : OSZK KMK, 1979. – 78 p. – (Helyismereti kutatók kézikönyvei.) • Képi ábrázolások a nyomtatott forrásokban / Berza László – p.11-22. • Képi ábrázolások kezelése a könyvtárban / Rózsa György – p.23-24. • A képi ábrázolás szerepe a helyismereti munkában / Újszászy Kálmán – p.25-27. • A helyismereti kiadványok / Péter László – p.43-48. • A nagykönyvtárak helyismereti feladatai / Csőry István – p.49-54. • A helyismereti győjtemények problémái / Bényei Miklós – p.55-62.

• Helytörténész Könyvtárosok I. Országos Tanácskozása : Vác, 1994. július 27-29. – Budapest : OSZK KMK ; Szentendre : Pest Megyei Könyvtár, 1995. – 99 p. • A könyvtárak helytörténeti munkája az 1990-es évek elején / Gyıri Erzsébet – p.5-10. • Audiovizuális anyagok a helytörténeti győjteményekben / Bíró Ferenc – p.41-44. • A tárgyszavazás problémái, különös tekintettel a helytörténeti győjtemények feltárására : A Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár gyakorlata és tapasztalatai / Zsámpárné Szalai Mária – p.45-48. • A tárgyszavazás problémái – különös tekintettel a helytörténeti győjtemények feltárására / Czinkné Bükkösdi Valéria – p.49-54. [Kaposvár] • Tárgyszavazás a helyismereti számítógépes adatbázisban / Komlósi József – p.55-61. • A kurrens helyismereti repertorizálás helyzete és perspektívái / Kertész Gyula – p.63-84. • A helyismereti dokumentumok győjtésének lehetıségei, forrásai és feltárása / Bényei Miklós – p.8599.

• Helytörténész Könyvtárosok II. Országos Tanácskozása : Sopron, 1995. július 26-28. – Budapest : OSZK KMK ; Szentendre : MKE Helyismereti Könyvtárosok Szervezete, 1996. – 121 p. • A helyismereti győjtemények közötti együttmőködés Angliában / Ian Maxted – p.5-12. • A közgyőjtemények együttmőködési gyakorlata és technikai lehetıségei / Kiss Gábor – p.25-30.

126

• A helyismereti munka korszerősítési szükségessége a győjtıkör meghatározásában / Gyıri Erzsébet – p.35-37. • Helyismereti adattár – helyismereti hasznos információs tár / Vassné Mészáros Katalin – p.39-50. • A mozgófilm szerepe a helytörténeti munkában / ifj. Sarkadi Sándor – p.51-52.

• Helyismereti Könyvtárosok III. Országos Tanácskozása : Tata, 1996. július 17-19. – Szentendre : MKE Helyismereti Könyvtárosok Szervezete, 1997. – 142 p. • Helyismereti monográfiák Nagy-Britanniában / Penny Ward – p.17-22. • A településtörténeti bibliográfiák készítésének dilemmái / Bényei Miklós – p.41-55. • A személyi bibliográfiák / Gyuris György – p.75-82. • A Hungarika Névkataszter, mint a helyismereti biográfiai adatgyőjtés forrása / Kovács Ilona – p.8387.

• Helyismereti Könyvtárosok IV. Országos Tanácskozása : Miskolc, 1997. július 23-25. – Szentendre : MKE Helyismereti Könyvtárosok Szervezete, 1998. – 121 p. • A helyismereti munka határon túli tapasztalatai – p.35-67. [több elıadás] • Iskolai értesítık bibliográfiai és helytörténeti jelentısége / Róth András Lajos – p.103-107.

• Helyismereti Könyvtárosok V. Országos Tanácskozása : Kiskunhalas – Kalocsa, 1998. július 15-17. – Szentendre : MKE Helyismereti Könyvtárosok Szervezete, 1999. – 82 p. • A magyar egyháztörténeti bibliográfia idıszerő kérdései / Zombori István – p.13-17. • Egyházi könyvtárak Nagy-Britanniában / Diana Dixon – p.21-25.

• Helyismereti Könyvtárosok VII. Országos Tanácskozása : Székesfehérvár, 2000. július 26-28. – Székesfehérvár : Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár, 2001. – 80 p. • Helyismereti győjtemények kialakulása és fejlıdése a magyar közkönyvtárakban / Bényei Miklós – p.9-20. • A helyismereti győjtemények létrejötte az angol közkönyvtárakban / Mick Scott – p.21-23.

• Helyismereti Könyvtárosok VIII. Országos Tanácskozása : Kaposvár, 2001. július 1820. – Kaposvár : Megyei és Városi Könyvtár, 2002. – 83 p. • A magyar közkönyvtárak a 20. század második felében / Papp István – p.7-21. • A (h)ıskor könyvtárosai / Gerı Gyula – p.22-31.

• Helyismereti Könyvtárosok IX. Országos Tanácskozása : Vác, 2002. július 17-19. – Vác : Katona Lajos Városi Könyvtár, 2003. – 108 p. • A helyismereti tevékenység fejlıdési trendjei a XXI. század elején / Bényei Miklós – p.9-10. • Helyismereti elektronikus győjtemények – az elektronikus dokumentumok kötelespéldányainak megırzése / Berke Barnabásné –p.15-21.

• A Helyismereti Könyvtárosok X. Országos Tanácskozása : 2003. július 16-18., Budapest : Önszervezıdı helyi társadalom, történelmi változatok, új formák. – Budapest : Fıvárosi Szabó Ervin Könyvtár, 2003. – 133 p. • Globális és lokális / Csepeli György – p.15-23. • Individualizálódás és civil társadalom : Történeti megfontolások / Gyáni Gábor – p.43-49. • Az egyesületi szervezıdés történeti vizsgálata : A kutatás tematikai irányai és a könyvtári/nyomtatott dokumentumok forrásértéke / Tóth András – p.51-61.

• Helyismereti Könyvtárosok XI. Országos Tanácskozása : Helyismeret – digitalizálás – Európai Unió : Szolnok, 2004. július 14-16. – Szolnok : Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár, 2005. – 103 p. • Helyismereti célú digitalizálás és a Nemzeti Digitális Könyvtár / Monok István – p.10-17. • Séta az erdıben : Digitalizálgatásaink gyermekbetegségei / Takács Béla – p.63-68.

• Helyismereti Könyvtárosok XII. Országos Tanácskozása : Barangolás térben és idıben ezer esztendı magyar irodalmában, avagy a tájirodalom a helyismereti munkában : Veszprém, 2005. július 13-15. – Veszprém : Eötvös Károly Megyei Könyvtár, [2006]. – 173 p. • Táj és irodalom / Praznovszky Mihály – p.10-19. • A könyvtárak feladatai a helyi irodalmi értékek számbavételében / Bényei Miklós – p.21-27.

• Helyismereti könyvtárosok XIII. országos tanácskozása : Kulturális örökség és turizmus : Könyvtárak Európai Uniós projektekben : Békéscsaba, 2006. július 12-14. – Bé-

127

késcsaba : Békés Megyei Könyvtár és Humán Szolgáltató Centrum, 2008. – DVDvideo, 1 db) • Helyi értékek – kulturális turizmus / Mizsei Zsuzsanna • Az Európai Digitális Könyvtár – A helyi kulturális értékek szemszögébıl / Rob Davies ; ford. Szarka Judit • Helyi kulturális értékek egy Európai Uniós projektben : [Görögország] / Ioannis Trohopoulos ; ford. Szarka Judit • A NAVA projekt a felhasználás oldaláról / Kovács András Bálint

• • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

* Helyismereti tevékenység a könyvtárakban : Bibliográfia / Héthy Zoltán. – Budapest : OSZK KMK, 1970. – 56 p. A helyismereti kutatás kézikönyvének tervezete / Fogarassy Miklós. In: Könyvtáros, 1972. 12. sz. p.727-730. A helyi szerzık életrajzi bibliográfiái / Héthy Zoltán. In: Könyvtáros, 1974. 8. sz. p.464-468. Helyismereti kutatások a közmővelıdési könyvtárak zenei részlegeiben / Skaliczki Józsefné. In: Könyvtári Figyelı, 1976. 1-2. sz. p.121-122. Helyismereti szemelvénygyőjtemények / Bényei Miklós. In: Könyvtáros, 1978. 12. sz. p.729-733. Egy megyei napilap feltárásának tapasztalatai : A veszprémi Napló mutatója, 1945– 1979 / Tóth Jánosné. In: Könyvtári Figyelı, 1981. 6. sz. p.439-445. A regionális bibliográfia néhány elméleti-terminológiai kérdése / Kertész Gyula. In: Kovács Máté emlékkönyv. – Budapest : 1983. – p.151-163. A falu- és városbibliográfiák szerkesztésének módszertani kérdései, 1-2. / Kertész Gyula. In: Könyvtáros, 1983. 9. sz. p.522-526., 10. sz. p.576-579. A megyei könyvtárak tárgyi katalógusairól / Rónai Tamás. In: Könyvtári Figyelı, 1985. 2. sz. p.160-168. Az egyedi sajtórepertorizálás újabb eredményei és problémái / Kertész Gyula. In: Könyvtári Figyelı, 1985. 4. sz. p.387-397. A személyi bibliográfia szerkezete / Péter László. In: Könyvtáros, 1987. 1. sz. p.17-19. Mozgófilmek a helyismereti győjteményekben / Tóth Dezsı. In: Könyvtári Figyelı, 1987. 2. sz. p.194-199. A könyvtártörténetírás problémái, különös tekintettel a helyismereti munkára : Módszertani tanácsadó / Bényei Miklós. – Szentendre : Pest Megyei Könyvtár, 1988. – 59 p. A helytörténeti, honismereti bibliográfia sorsa Magyarországon / Korompai Gáborné. In: Könyvtári Figyelı, 1990. 5-6. sz. p.535-549. Budapest helytörténetének bibliográfiai mőhelye / Csomor Tibor. In: Könyvtári Figyelı, 1990. 5-6. sz. p.550-563. [Fıvárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Győjteménye] A honismereti mozgalom határainkon túlfutó indái / Kiss János. In: Honismeret, 1991. 1. sz. p.3-7. A helyismereti tevékenység története Nagy-Britanniában / Elizabeth Anne Melrose ; ford. Gáncsné Nagy Erzsébet. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1994. 11. sz. 22-28. Hagyomány és megújulás : Helytörténeti-helyismereti tevékenység a Budapest Győjteményben / Sándor Tibor. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1995. 4. sz. p.30-36. „A múltnak nagy jövıje van” avagy A könyvtár múltjának még lehet jövıje / Kégli Ferenc. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1997. 11. sz. p.44-51. Regionalitás a helyismeretben / Gyuris György. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1999. 2. sz. p.15-17.

128

• A magyarországi helyismereti tevékenység vázlatos története / Bényei Miklós. In: Könyvtári Figyelı, 2000. 4. sz. 612-630. • Kiáltvány (kiáltás) a hétköznapi könyvtártörténet-írásért! / Gerı Gyula. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2001. 7. sz. p.3-12. • Könyvtártörténeti dolgozatok módszertani tanulságai / Bényei Miklós. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2001. 8. sz. p.11-17. • A megyei és a városi könyvtárak helyismereti győjteményeiben 2000 áprilisában és októberében végzett használói igényfelmérés tapasztalatai / Gáncsné Nagy Erzsébet. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2001. 12. sz. p.18-23. • Genius loci – A helyismereti tevékenységrıl : [Tanulmányok] / Bényei Miklós. – Budapest : Könyvtári Intézet, 2004. – 182 p. – (Továbbképzés felsıfokon.) • A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helyismereti Könyvtárosok Szervezetének története 1994–2002 / Gáncsné Nagy Erzsébet. – Nagykanizsa : 2004. – 136 p. • A hazai helyismereti munka néhány idıszerő kérdése / Mezey László Miklós, Vajda Kornél. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2004. 4. sz. p.3-11. • A szövegdigitalizálás döntési folyamata / Tószegi Zsuzsanna. In: Könyvtári Figyelı, 2006. 2. sz. p.245-260. • Aprónyomtatványok teljes szöveges keresésének megvalósítása könnyen, gyorsan / Takáts Béla. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2007. 1. sz. p.27-31. • Használói igényfelmérés a helyismereti győjteményekben / Gáncsné Nagy Erzsébet. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2007. 9. sz. p.51-56. • Virtuális valóság, könyvtár, helyismeret / Mihalik Laura. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2008. 4. sz. p.12-17.

129

A HELYISMERETI TÁJÉKOZTATÁS ORSZÁGOS SEGÉDLETEI VÁLOGATÁS

Elemzendı mővek •

• • •

• • • •

Magyarország helyismereti könyvészete : 1527–1940 / Bodor Antal. – Budapest : 1944. vagy reprint kiadása: Magyarország honismereti irodalma : 1527–1944 / Bodor Antal, Gazda István. – Budapest : 1984. Magyarország : Honismereti bibliográfia, 1. / Csomor Tibor. – Budapest : 1972. [több nem jelent meg] Budapest történetének bibliográfiája. – 1-7. köt. – Budapest : 1963–1974. A magyar idıszaki kiadványok repertóriumai : annotált bibliográfia / Kertész Gyula. – 2. kiad. – Budapest : 1990. vagy: A magyar idıszaki kiadványok repertóriumai 2. : Annotált bibliográfia / Borsos Attila. – Budapest : 2008. „Ezer írás az Alföldrıl” : Válogatott bibliográfia / szerk. Lisztes László. – Békéscsaba : 1995. Életrajzi források a helyismereti tájékoztatáshoz : Regionális és lokális életrajzgyőjtemények válogatott annotált bibliográfiája / Kégli Ferenc. – Budapest : 2005. Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betőrendben körülményesen leiratik / Fényes Elek. – 1-4. köt. – Pest : 1851. vagy reprint kiadása: 1-2. köt. – Budapest : 1985. Magyarország vármegyéi és városai / szerk. Borovszky Samu, Csánki Dezsı, Sziklay János. – Budapest : 1896–1914. – 24 db. megjelent kötetek: Abaúj-Torna vármegye és Kassa (1896) Bács-Bodrog vármegye 1-2. (1909) Bars vármegye (1903) Bihar vármegye és Nagyvárad (1901) Esztergom vármegye (1910) Fiume és a magyar-horvát tengerpart (1900) Gömör-Kishont vármegye (1903) Gyır vármegye (1909) Heves vármegye (1909) Hont vármegye (1906) Komárom vármegye és Komárom sz. kir. város (1905) Nógrád vármegye (1911) Nyitra vármegye (1899) Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye 1-2. (1910) Pozsony vármegye : Pozsony sz. kir. város, Nagyszombat, Bazin, Monor és Szentgyörgy r. t. városok (1896) Somogy vármegye (1914) Szabolcs vármegye (1900) Szatmár vármegye, Szatmárnémeti sz. kir. város (1908) Temes vármegye, Temesvár (1914) Torontál vármegye (1911) Vas vármegye (1898) Zemplén vármegye és Sátoraljaújhely r. t. város (1901)

(a sorozatból egy kötet elemzendı)

130

•

Magyar városok és vármegyék monográfiája / sajtó alá rend. Ladányi Miksa. – 1-28. köt. – Budapest : 1927–1940. – 37 db. megjelent kötetek: 1. Szeged 1-2. (1927) 2. Nagykırös (1927) 3. Szentes (1928) 4. Nagykanizsa (1929) 5. Miskolc (1929) 6. Makó és Csanád-Torontál vármegyei községek (1929) 7. Tokaj és vidéke (1930) 8. Nyíregyháza és Szabolcs vármegye községei (1937) 9. Szerencs és vidéke (1930) 10. Cegléd (1931) 11. Újpest, 1831–1930 (1932) 12. Sárospatak és vidéke (1933) 13. Csepelsziget községei (1934); 13/a. Csepel (1934) 14. Baja, Bács-Bodrog vármegye községei (1934) 15. Dunamenti nyaralóhelyek (1934) 16. Nógrád és Hont vármegye (1934) 17. Abaúj-Torna vármegye (1935) 18. Pesterzsébet, Kispest és környéke (1936) 19. Békés vármegye (1936) 20. Heves vármegyei ismertetı és adattár (1936) 21. Pestszentlırinc, Kispest, Pestszentimre (1937) 22. Fejér vármegye (1937) 23. Dunántúli vármegyék: Veszprém, Baranya, Gyır, Somogy, Vas, Zala, Torna 1-7. 24. Rákospalota és Rákosvidék (1938) 25. Bihar vármegye (1938) 27. ----28. Szatmár, Ugocsa és Bereg k. e. e. vármegyék (1938) sorszám nélkül: Erdélyi vármegyék (1942)

•

(1937–1940)

(egy kötet elemzendı) Vármegyei szociográfiák, 1-15. – Budapest : 1938–1943. – 11 db. megjelent kötetek: 1. Csongrád vármegye (1938) 2. Hódmezıvásárhely (1938) 3. Szeged (1938) 4. Szabolcs vármegye (1938) 5-6. Borsod, Gömör és Kishont k. e. e. vármegyék (1939) 7-8. Abaúj-Torna vármegye (1939) 9-10. Ungvár és Ung vármegye (1940) 11. Zemplén vármegye (1940) 12-13. Debrecen sz. kir. város és Hajdú vármegye (1940) 14. Magyar városok (1941) 15. A hetvenéves Budapest (1943)

• •

(egy kötet elemzendı) Magyarország városai. – 1-4. köt. / szerk. Karvalics László. – Budapest : 1996–2006. Magyarország megyei kézikönyvei, 1–20. / fıszerk. Kasza Sándor. – Budapest : 1997– 1999. megjelent kötetek: 1. Baranya 1-2. (1997) 2. Bács-Kiskun (1997) 3. Békés (1999) 4. Borsod-Abaúj-Zemplén 1-2. (1998) 5. Csongrád (1997) 6. Fejér (1997) 7. Gyır-Moson-Sopron (1998)

131

8. Hajdú-Bihar (1998) 9. Heves (1997) 10. Jász-Nagykun-Szolnok (1998) 11. Komárom-Esztergom (1997) 12. Nógrád (1997) 13. Pest 1-2. (1998) 14. Somogy (1998) 15. Szabolcs-Szatmár-Bereg (1998) 16. Tolna (19979 17. Vas (1999) 18. Veszprém (1998) 19. Zala (1998) 20. Budapest 1-3. (1998)

•

•

• • •

(egy kötet elemzendı) Magyar igazgatástörténeti helységnévlexikon a magyar honfoglalás tizenegy évszázados jubileumára helyreállított teljes szövegő, a Mohács elıtti adatokkal kiegészített, s a mindenkori fıhatalmak és azok területi igazgatási változásaihoz alkalmazkodó / Gyalay Mihály. – 2. kiad. – Budapest : 1997. 2001. évi népszámlálás : 1. Elızetes adatok ; 2. Részletes adatok a képviseleti minta alapján. – Budapest : 2002–2003. vagy: 6/1-20. Területi adatok [megyei és budapesti kötetek] (valamelyik megyei kötet elemzendı) A Magyar Köztársaság helységnévtára 2003. – Budapest : 2003. [Megyei statisztikai évkönyvek] (valamelyik megyei kötet elemzendı, lehetıleg a legutóbbi év) Magyarország tájföldrajza, 1-6. – Budapest : 1967–1988. megjelent kötetek: 1. A dunai Alföld (1967) 2. A tiszai Alföld (1969) 3. A Kisalföld és a Nyugat-magyarországi peremvidék (1975) 4. A Dunántúli dombság : Dél-Dunántúl (1981) 5. A Dunántúli-középhegység : A) Természeti adottságok és erıforrások (1987) 6. A Dunántúli-középhegység : B) Regionális földrajz (1988)

• • • • • •

•

(az egyik kötet elemzendı) Magyarország nemzeti atlasza. – Budapest : 1989. Magyarország kistájainak katasztere / szerk. Marosi Sándor, Somogyi Sándor. – 1-2. köt. – Budapest : 1990. Magyarország tájainak növényzete és állatvilága / szerk. Fekete Gábor, Varga Zoltán. – Budapest : 2006. Magyarországi települések védett természeti értékei / szerk. Tardy János. – Budapest : 1996. Magyarország éghajlati atlasza / szerk. Kakas József. – 1-2. köt. – Budapest : 1960–1967. Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza / Györffy György. – 1-4. köt. (A-P). – Budapest : 1966–1998. megjelent kötetek: A-C (1966) D-F (1987) H-K (1987) L-P (1998)

Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában / Csánki Dezsı, Fekete Nagy Antal. – 1-5. köt. – Budapest : 1890–1913., 1941. 1. Középsı és észak-keleti vármegyék (1890) 2. Délvidéki megyék (1894)

132

3. Dunántúli vármegyék (1897) 4. Trencsén vármegye / Fekete Nagy Antal (1941) 5. Erdély (1913) [négy megye]

• • • •

• • • • • • • • • • • • •

reprint kiadása: Budapest : 1985. hozzátartozik: Helynévmutató Csánki Dezsı történelmi földrajzához / összeáll. Ördög Ferenc. – Budapest : 2002. Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal / Nagy Iván.- 1-13. köt. – Pest : 1857–1868. vagy reprint kiadása: 1-8. köt. – Budapest : 1987–1988. Magyar nemes családok / Kempelen Béla. – 1-11. köt. – Budapest : 1911–1932. A magyar fınemesség XX. századi genealógiája / Gudenus János József. – 1-5. köt. – Budapest : 1990–1999. A Magyar Korona országainak mezıgazdasági statisztikája, 2. : Gazdaczímtár. – Budapest : 1897. vagy az alábbiak közül valamelyik: Magyarország földbirtokosai : Az összes 100 holdnál többel bíró magyar birtokosok névsora a tulajdonukban lévı földterületek mővelési ágak szerinti feltüntetésével / szerk. Baross Károly. – Budapest : 1893. Magyarországi gazdaczímtár : Magyarország, Horvát- és Szlavonországok 100 kat. holdon felüli birtokosainak és bérlıinek czímjegyzéke, az egyes megyék részletes monográfiájával / szerk. Rubinek Gyula. – Budapest : 1911. Magyarország földbirtokosai és földbérlıi : Gazdacímtár : A 100 kat. holdas és ennél nagyobb földbirtokok és földbérletek 1925. év eleji adatai alapján. – Budapest : 1925. (majd: Budapest : 1937.) Magyarország mezıgazdaságának fıbb üzemi adatai az 1935. évben : Törvényhatóságok és községek (városok) szerint. – Budapest : 1938. Magyarország nagy- és középvállalatai 2000. – 9. kiad. – 1-2. köt. – Budapest : 1999. Magyar pénzügyi és tızsdei almanach, XVII. évf. 2006–2007 / fıszerk. Kerekes György. – 1-2. köt. – Budapest : 2006. Magyarország XX. századi választási atlasza, 1920–2000 / Hubai László. – 1-3. köt. – Budapest : 2001. Parlamenti választások 1998 : Politikai szociológiai körkép. – Budapest : 2000. A magyar önkormányzatok enciklopédiája 2006–2010. – 1-2. köt. – Budapest : 2006. Egyházak az újkori Magyarországon 1790–1972 : Adattár / Balogh Margit, Gergely Jenı. – Budapest : 1996. Középszintő iskoláink kronológiája és topográfiája, 996–1948 / Mészáros István. – Budapest : 1988. A magyarországi iskolai értesítık bibliográfiája 1850/51–1948/49 / szerk. Gráberné Bısze Klára, Léces Károly. – Budapest : 1996–. [a települések betőrendjében] Magyar Minerva : A magyarországi múzeumok és könyvtárak címkönyve, 1-5. – Budapest : 1900–1915. 6. 1930–1931. – Budapest : 1932. Magyarország levéltárai / szerk. Blazovich László, Müller Veronika. – Budapest : 1996. Könyvtári Minerva 1996. – 1-3. köt. – Budapest : 1997. Magyarország múzeumai / szerk. Balassa M. Iván. – 3. kiad. – Budapest : 2004. Magyar kastélylexikon : … megye kastélyai és kúriái / szerk. Virág Zsolt. – Budapest : 2001– megjelent kötetek: 1. Pest (2001) 2. Bács-Kiskun (2003)

133

3. Fejér (2002) 4. Komárom-Esztergom (2003) 5. Vas (2004) 6-7. Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok (2005) 8. Hajdú-Bihar (2006) 9. Gyır-Moson-Sopron (2007)

• •

(valamelyik kötet elemzendı) Magyarország mővészeti emlékei / szerk. Genthon István. – 1-3. köt. – Budapest : 19591961. A magyar nép mővészete / Malonyay Dezsı. – 1-5. köt. – Budapest : 1907–1922. 1. A kalotaszegi nép mővészete (1907) 2. A székelyföldi, a csángó és a torockói magyar nép mővészete (1909) 3. A balatoni pásztornép mővészete (1911) 4. A dunántúli (Veszprém, Zala, Somogy, Tolna) magyar nép mővészete (1912) 5. A palóc nép mővészete (1922)

•

vagy reprint kiadása: Budapest : 1984–1987. Népmővészeti örökségünk : …megye népmővészete. – Budapest : 1987– megjelent kötetek: Szolnok (1987) Hajdú-Bihar (1989) Csongrád (1990) Borsod-Abaúj-Zemplén (1997) Nógrád (2000) Somogy (2001) Gyır-Moson-Sopron (2002) Heves (2005)

• • • •

(valamelyik megyei kötet elemzendı) Magyar irodalmi helynevek A-tól Z-ig / Erıs Zoltán. – 3. bıv., átd. kiad. – Budapest : 2004. Magyar zenei helynevek / szerk. Csiffáry Tamás. – Budapest : 2002. Földrajzi nevek etimológiai szótára / Kiss Lajos. – 4. kiad. – 1-2. köt. – Budapest : 1988. Magyar helységnév-azonosító szótár / szerk. Lelkes György. – 2., bıv., jav. kiad. – Baja : 1998.

Az elemzés szempontjai I. A kiadvány típusa (jellege, mőfaja stb.) II. A kiadvány tartalma 1. A felölelt ismeretanyag, információk (tartalmilag, földrajzilag, kronológiailag, nyelvileg) – különös tekintettel a helyismereti vonatkozásokra 2. A kiadvány célja, a feltárás szintje és színvonala 3. A válogatás szempontjai 4. A feldolgozás szemlélete, az alkalmazott módszerek 5. A helyismereti tevékenység során milyen jellegő (bibliográfiai, faktográfiai, biográfiai stb.) információk meríthetık belıle 6. Az anyaggyőjtés, szerkesztés lezárásának idıpontja 7. A kiadvány szerzıje, összeállítója, szerkesztıje, kiadója; egyéb közremőködık III.

A kiadvány szerkezete 1. A kiadvány egyedi-e vagy vannak sorozatai, mellékletei 2. A feltárt ismeretanyag elrendezésének módja, a kötetbeosztás, a fejezetek

134

sorrendje (elsıdleges és másodlagos, harmadlagos rendezı elv, szakutalók stb.) 3. A fejezetek, szócikkek stb. terjedelme és belsı tagolása 4. A kiegészítı részek (elıszó, használati útmutató, rövidítésjegyzék, idegen nevek átírási táblázata, kronológiai és statisztikai táblázatok, mértékek jegyzéke, helynévszótár, bibliográfia, térképek, illusztrációk stb.) 5. A helyismereti vonatkozások kiemelése IV.

A feltárás 1. A kiadvány elsıdleges vagy másodlagos információkat közöl-e; az autopszia elvének alkalmazása (elsısorban bibliográfiáknál és forráskiadványoknál fontos) 2. A bibliográfiai leírások, kronológiai tételek, statisztikai táblázatok, genealógiák stb. adatai 3. A feltárás szintje (regisztratív, leíró, elemzı, kritikai stb.) 4. A helyismereti információk feltárása 5. A kiadvány mutatói és a mutatók felépítése; a mutatók egységei, utalásai; a helyismereti adatok a mutatókban

V.

A kiadvány formai sajátosságai 1. A könyv formátuma, kötése, papírja, azaz kezelhetısége 2. A tipográfiai megjelenítés (szedéstükör, betőtípus, élıfejek, kiemelések, egy-, kétvagy többhasábos szedés stb.) 3. Az illusztrációk minısége 4. A példányszám (ha megállapítható), azaz a hozzáférhetıség

VI.

Egyéni megjegyzések 1. Az elemzı egyéb megfigyelései 2. A kiadvány használhatósága a helyismereti tájékoztatásban, gyarapításban, kutatásban stb.

135

136