HELYI ADÓK, GJMŰADÓ, ILLETÉKEK, ADÓZÁS RENDJE 2013-TŐL Dr. Kovács Attila
Helyi adók 2012. évközi Háziorvos által nyújtott egészségügyi ellátás céljára szolgáló helyiség – építményadó-mentes Repülőtér teljes (épülettel le nem fedett) területe (pl. gurulópálya területe is) telekadó-köteles Temető területére nem terjed ki a telekadó hatálya Fenti tényállásokhoz kapcsolódó adóigazgatási eljárás
ORSZÁGOS HELYI ADÓ ADATBÁZIS Magyar Államkincstár honlapján Tartalma: - adónem bevezetésének, rendeleti szabály hatálybalépésének napja - rendeleti adómérték, mentesség, kedvezmény szövege - önkormányzati honlap címe, telefonszáma, email-címe, levelezési címe Kincstár havonta (következő hó 5-ig) frissíti az adatbázist, első ízben 2013. január 1-ig
ADATBÁZIS - ADÓHATÓSÁGI FELADATOK Adatok feltöltése a Kincstár elektronikus felületére a rendelet kihirdetését követő 5 napon belül A település honlapján (ha van) közzétenni - a rendelet egységes szerkezetű szövegét, - bevallási, bejelentkezési nyomtatványokat - elérhetőségi információkat Első ízben 2012. december 20-ig
Adórendelet-alkotás (előkészítés) Gazd-i stabilitási tv. + jogszabály kihirdetése és hatálybalépése között legalább 30 nap + „visszamenőlegesen” mentességi, kedvezményi szabály nem állapítható meg, kivéve, ha az az adóalanyok teljes körét megkülönböztetés nélkül érinti (vagy az EU kötelező jogi aktusának vagy nemzetközi szerződésnek való megfelelés miatt szükséges) Bíróságok szervezetéről és igazgatásáról tv. + Kúria – önkormányzati tanács – nemperes eljárás + adórendelet felülvizsgálata – kormányhivatal vagy egyedi ügy bírája indítvány érdemében határozathozatal [90 nap + 30 nap (szem. meghallg./önkormányazat)] + kollízió esetén az ÖT megsemmisít vagy kimondja, „nem lép hatályba” közzététel (MK + rendelet kihirdetése) + a rendelet/rendelkezés MK-ben való közzétételt követő nap hatályát veszti –> ex nunc + bírói kezdeményezés esetén az ÖT által megsemmisített rendelkezés nem alkalmazható a bírósági ügyben Alkotmánybíróság hatásköre alkotmányos alapelvekre (pl. emberi méltósághoz való jog) korlátozódik
Adórendelet-alkotás (előkészítés) II. helyi tárgyi adók esetén alapvetően tárgyi alapú differenciális lehet megalapozott (Alaptörvény 15. cikk alapelveire + EU állami támogatások tilalmára figyelemmel) rendeleti mentességi/kedvezmény szabályalkotás feltételei természetes személy adóalanyok esetén -> AB döntései -> Kúria Önkormányzati Tanácsának 5017/2012. határozata a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény, ill. a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. IRM rendelet „mellett” az adótörvényekkel és a rendelet egyéb szabályaival való összhang (különösen tárgyi adók kapcsán) biztosítása idegenforgalmi adóban az adózó nyilvántartás-vezetési kötelezettségére vonatkozó szabályozás szükséges természetes személy adóalany – építmény-, telek- és kommunális adó alanya, feltéve, hogy adófizetés nem terheli – rendeletben mentesíthető a bevallási kötelezettség alól
IDEGENFORGALMI ADÓ Egyházi személy mentessége - egyházi ingatlan - hitéleti tevékenység
Adóalany fizetheti az adót külföldi pénznemben (amiben a szállásdíjat fizeti) Szállásadó Ft-ban állapítja meg és fizeti meg a beszedett adót - az adóévet megelőző év utolsó napján érvényes MNB devizaárfolyam
Tárgyi adók Telekadó - hatálya nem terjed ki a víztározó területére - adókötelezettség keletkezése - mező-és erdőgazdasági művelés alatt álló belterületi telek esetén művelés alól kivett terültként való átvezetését, termőföld esetén a művelés alóli kivétel átvezetését - adókötelezettség megszűnése – belterületi telek művelési ágnak átvezetése esetén Tulajdonos mögöttes felelőssége építmény-, telek- és kommunális adóban
HIPA - nettó árbevétel csökkentő tételek korlátozott levonhatósága I. elábé és közvetített szolgáltatások együttes összege esetén, kivéve - export árbevételhez kapcsolódó elábé + közv. szolg. - pénzügyi lízing keretében elszámolt elábé tv-i progresszív sávos korlátozás: 500 M Ft árbevételig a sávba jutó elábé+közv.szolg. 100%-ban levonható, 500- 20.000 M Ft között a sávba jutó elábé+közv.szolg., max. az árbevétel 85%-a 20.000-80.000 M Ft között a sávba jutó elábé+közv.szolg., max. az árbevétel 75%-a 80.000 M Ft felett a sávba jutó elábé+közv. szolg., max. az árbevétel 70%-a
HIPA - nettó árbevétel csökkentő tételek korlátozott levonhatósága II. Számítás menete: 1. meg kell határozni, hogy az adott sávba mekkora összegű elábé+közv.szolg. értéke jut, az összes elábé+közv.szolg * sávba jutó árbevétel/összes árbevétel 2. meg kell határozni a sávban levonható maximális elábé+közv.szolg. összegét a sávba jutó nettó árbevétel * %-os érték a sávban 3. a két adat közül a kisebb szám vonható le 4. a sávonkénti levonható elábé+közv.szolg. értéke összegeit össze kell adni
HIPA - nettó árbevétel csökkentő tételek korlátozott levonhatóság III. Példa: adatok (M Ft-ban) Nettó árbevétel 84 000 Anyagköltség 2 000 Eladott áruk beszerzési értéke 74 000 Közvetített szolgáltatás értéke 4 000 Eladott áruk beszerzési értéke és a közvetített szolgáltatások értéke összesen: 78 000 Alvállalkozói teljesítés értéke és K+F közvetlen költség: 0 Adóalap (2012-es szabályok szerint) 4 000
HIPA - nettó árbevétel csökkentő tételek korlátozott levonhatóság IV. nettó árbevétel sáv
sávba jutó n árbevétel
sávba jutó elábé+ közv. szolg. értéke
0 – 500
figyelembe vehető max. (%)
közv. szolg. rrt.
500
464,286
500 – 20 000
19 500
18 107,143
85
16 575,000
20 000 – 80 000
60 000
55 714,286
75
45 000,000
4 000
3 714,286
70
2 800,000
84 000
78 000,000
80 000 felett Összesen
100
érvényesíthető elábé +
464,286
64 839,286
M Ft
HIPA - korlátos árbevétel csökkentő tételek V. Nettó árbevétel 84 000 Anyagköltség 2 000 Eladott áruk beszerzési értéke és a közvetített szolgáltatások figyelembe vehető értéke összesen: 66 839,286 Alváll. telj. ért. és K+F közvetlen költség: 0 Adóalap (2013-ban) 15 160,714 A 2013. évben kezdődő adóévi előlegfizetési időszak előlege –> tv-változás következménye
HIPA – adóalap-megállapítás
1.
2.
3.
Kapcsolt vállalkozások esetén Össze kell számítani a tao tv. szerinti kapcsolt vállalkozás hipa-alanyok nettó árbevételét és nettó árbevétel-csökkentő valamennyi ráfordítását => pozitív előjelű különbözet Az összeszámítás a kapcsoltakon belül: csak hipa-alany és azok esetén, melyeknél az elábé+közv. szolg. értéke több, mint a nettó árbevétel 50 %-a Az adóösszeg árbevétel-arányosan oszlik meg
KATA – KIVA jellemzői 1.
2.
3.
4. 5. 6. 7. 8.
KATA választhatja: ev.; bt., kkt., ha tagjaik magánszemélyek tételes (25e v 50e Ft/hó) adó Keresőképtelenségre arányosan kisebb 6 M Ft felett 40%-os adó 7 adót vált ki év közben is választható Nincs szükség bevallásra Bevételi nyilvántartást vezetnek
1.
2.
3.
4. 5.
6.
KIVA Választhatja: számviteli tv hatálya alá tartozó vállalkozó 500 M ft alatti árbevétel esetén Adóévre vonatkozik a választás, újonnan alakuló választhatja Adóalap: pénzforgalmi nyereség+személyi jellegű ráfordítás Adómérték 16% Van bevallás, adóelőlegfizetés 3 adót vált ki
HIPA - egyszerűsített adóalapmegállapítás I. 1.
2. 3.
4.
5.
6.
KATA-s tételes adó választható, a kata alanyiság időszakára, bejelentés 2,5-2,5 M Ft székhely/telephely településre ha nem kell kata-t fizetni (minimum 30 napos keresőképtelenség idejére) hipa alap nincs évi adó két egyenlő részlet, március/szeptember 15., 12 hónapnál rövidebb adóév - első és utolsó hónapot követő hó 15-ig -> nincs adóelőleg nincs bevallás, kivéve: már nem kata-s, többet fizetett, adóelőnyt akar (adókedvezmény, ideiglenes hipa, foglalkoztatási mentesség) ha a kata-alanyiság megszűnik -> előlegbevallás
HIPA - egyszerűsített adóalapmegállapítás II. KIVÁS-s tételes adóalapja 1. Választható az adóévre, bevallásban is 2. Adóalap a kiva alap 1,2-szerese 3. Általános előleg-szabály érvényesül 4. Kiva adóalanyiság megszűnése esetén „záró” bevallás –> éven belül két adóév/bevallás nettó árbevétel (adóévet megelőző) adóévben max. 8 M Ft -> hipa-alap nettó árb. 80 %-a
HIPA – egyéb változás - ideiglenes jellegű építőipari tevékenység időtartama: tevékenység megkezdésétől – a megrendelő általi teljesítés-elfogadásáig - devizás könyvvezetés esetén a forintra való átszámítás - bevallás elkészítése - statisztikai állományi létszám -> KSH Útmutató 2009. január 1-jén érvényes szabályai
GÉPJÁRMŰADÓ tulajdonváltozás esetén a régi tulajdonos változás-bejelentését a változást követő év 15. napjáig teljesítheti értelmező rendelkezések módosulása: - súlyos mozgáskorlátozottság - forgalomból való kivonás - lassú jármű és a lassú jármű pótkocsija
ELJÁRÁSI ILLETÉKEK I. Nem kell eljárási illetéket fizetni - a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül utasítása, - az eljárás megszüntetése esetén Visszajár a megfizetett eljárási illeték, ha az adóhatóság érdemi eljárást nem folytatott le Másodfokú adóhatóságnál kezdeményezett eljárás illetéke is illetékbeszedési számlára Adóbevallásról készített másolat – elektronikus úton benyújtott kivételével – illetékmentes
ELJÁRÁSI ILLETÉKEK II. fizetési könnyítés, adómérséklés iránti kérelem - magánszemély (egyéni váll. is) - tárgyi mentes - gazdálkodó szervezet 10.000 Ft - fellebbezés esetén a gazdálkodó szervezet illetékminimuma 15.000 Ft adópolitikáért felelős miniszternél kezdeményezett felügyeleti intézkedés illetékét bélyegben kell leróni Art. általános elévülési szabálya a megfizetett illeték visszatérítésére, ill. a meg nem fizetett illeték törlésére
Adózás rendje a tv. a megyei, ill. a fővárosi kormányhivatalt adóhatóságként nevesíti adózói kötelezettségek felszámolás, végelszámolás vagy kényszertörlési eljárás kezdő időpontját megelőző jogsértés miatt a mulasztási bírság a vezető tisztségviselőt, végelszámolót terheli kényszertörlési eljárás esetén a tevékenységet lezáró bevallás soron kívül nyújtandó be helyi adós lista „helyben szokásos módon közzétehető 100.000 Ft, magánszemély esetében 50.000 Ft 90 napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozás
Adózás rendje Magyary Program - adóigazolás jogintézménye – hatósági bizonyítvány általános igazolás tartalma Ellenőrzés: + ha fennáll a veszélye az ellenőrzés alá von irtok megsemmisítésének – átvételi elismervény ellenében be kell vonni azokat + az üzleti tevékenység körülményei megváltozásának veszélye esetén körülményeket jk-ben rögzíteni kell költségmentességi kérelemről az első fokú adóhatóság dönt, annak elbírálása a folyamatban lévő eljárást nem érinti.
Adózás rendje adózó halála esetén fennálló adótartozás + adóhatóság az örököst örökrésze arányában kötelezi + tartozás megfizetésének elmaradása esetén végrehajtás - elsődlegesen a hagyatékra és annak hasznaira - előbbiek hiányában másodlagosan örökrész erejéig + ha a hagyaték az államra száll, törlő határozat az első fokú adóhatóság érdemi vizsgálat nélkül utasítja el: + az elkésett, + nem a jogosulttól származó, + önálló fellebbezéssel meg nem támadható végzés elleni fellebbezést
Adózás rendje végrehajtás ha az adózó a vh eljárást a végrehajtó veszélyezteti, fenyegeti az adóhatóság rendőri intézkedést kérhet adós kérelmére a vh eljárás kivételesen felfüggeszthető, ha az okot adó, méltányolható körülményt igazolta + ha a hatósági átutalási megbízást a pénzforgalmi szolgáltató még nem teljesítette, vh felfüggesztése estén a végrehajtó azt soron kívül visszavonja adózói kérelemre fiz. könnyítés vagy adómérséklés engedélyezése esetén a döntés jogerőssé válásáig vh cselekmény nem foganatosítható
Adózás rendje adózó kérelmére a túlfizetés tartozást nem mutató számlára is köteles az adóhatóság átvezetni AMBK megkeresés lehet ingatlannyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási díj 5.000 Ft AMBK esetén már lehet ingatlan-végrehajtás során jelzálogjog bejegyzést elrendelni
Súlyos mozgáskorlátozottság – adómentesség I. 102/2011. Korm. r. (Korm. r.) hatályos szabályozás
61/2012. Korm. r. márc. 31-től
fogalma, ill. igazolás formája és tartalma: - fogyatékos személyek jogairól .. 1998. évi XXVI. tv. 23. § (1) bek. e) pont [mozgásszervi fogy.] vagy f) pont [halmozottan fogy., egyik mozgásszervi] MÁK határozat vagy szakhatósági állásfoglalás/szakvélemény - 18. év alatti, magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságról 5/2003. ESzCsM r. 1. sz. mell. L) vagy P) pont] 3. sz. mell. szerinti igazolás-másolat, nem tartozik ide pl. autista ([N/1. pont] - közlekedőképességében súlyosan akadályozott, állapota legalább 3 évre fennáll – rehab. szakig. szerv [7/2012. (II14.( NEFMI r. 1. mell.] szakvélemény
Súlyos mozgáskorlátozottság – adómentesség II. Igazolás-felhasználás jogvesztő határideje: + 2012. március 30-ig [Korm. r. 7. § (3) bek. ac) pont], szakértői szerv ill. jogelődje által kiadott igazolás 2012. szeptember 15-ig + 2011. július 1-ig (a régi Korm. r. alapján) kiadott ún. „7 pontos” igazolás 2012. dec. 31-ig a közlekedőképesség vizsgálata nem folyamatban lévő hatósági eljárásban válik szükségessé okmányiroda (2013. évtől járási hivatal) rehab. szakig. szerv hatáskörök! az adóhatóság kizárólagos hatásköre az „igazolás” tartalma és rendje tekintetében adóhatósági teendők 2012. évben, illetve 2013. évben szakvélemény és a fellebbezés kérdése kapcsolódó jogszabályok (95/2012. (V.15.) Korm. r.)
Hatósági eljárás bankkártyás fizetés lehetősége jogszabály az önk. adóhatóság hatáskörébe tartozó adó tekintetében más fizetési módot is meghatározhat [38. § (6) bek.] adó-megállapítás (önadózás/kivetéses adó esetén) egyszerűsített ellenőrzés adó- és értékbizonyítvány kiadása (Art. szerint 30 nap) – kivéve, ha az jogszabályba ütközik, az ügyfél valótlan, olyan adatot kér amellyel a hatóság nem rendelkezik [Ket. 83. § (8) bek.]
AMBK I. tárgya: azon köztartozás, melyre törvény adók módjára való behajtást rendel el Áht. 42. § - 2012. március 31-től beiktatott – (3) bek. szerinti bírság, késedelmi pótlék (pl. építésügyi bírság, Ket. szerint kiszabott eljárási bírság) generális klauzula! végrehajtható okirat = vh kérő megkeresése az adóhatóság illetékessége tv-i kötelező sorrendiség (kivétel szemétszállítási díjtartozás, Hgtv. 26. § (3) bek. „.. a közszolgáltató a települési önk. jegyzőjénél kezdeményezi..” – magánszemély és egyéb szervezet adós esetén! más adóhatóság végrehajtási eljárásba való „bekapcsolása” nem Ket. szerint jogsegély, hanem Art. szerinti megkeresés
AMBK II. felmerült, de ki nem egyenlített vh költséget az adóhatóság állapítja meg követelés arányos viselés vh kérő külön határozattal kötelezhető az őt terhelő költség viselésére önkormányzatot illető bevétel: + szabálysértési pénz- és helyszíni bírság 100%-a 2012. ápr. 14-ig érkezett megkeresés és ápr. 15-én még folyamatban lévő ügyek esetén + valamennyi közlekedési szabályszegés esetén 2012. január 1-jét követőn az önk. (al)számlájára érkezett közigazgatási bírságból származó bevétel 40 %-a az önk. bevétele
Adóvégrehajtás vh-költség adózó, ill. köztartozás adósa esetén: + külön jsz-ban [NGM r. lesz!] meghatározott költség (készkiadás) + jsz-ban meghatározott kivétellel költségátalány (ma is ingó-ingatlan esetén 5.000 Ft) végzésben állapítandó meg, felmerülést követően egyenként vagy összességében adóvégrehajtó (pl. igazgatási végrehajtási társulás) nem állapíthat meg vh-költségként 14/1994. IM r. szerinti készkiadást, ktg-átalányt, munkadíjat és jutalékot
KÖSZÖNÖM MEGTISZTELŐ FIGYELMÜKET!