Házi Feladat Informatikai fels fokú szakismeretek Tantárgyból Esettanulmány Konkrét cég információs rendszerének kialakításához történ szoftver, hardver kiválasztás.
Címzett:
Lakatos István Móricz Zsigmond Általános Iskola 4523. Pátroha Pet fi út.
Telefonszám: Tárgy:
06-70/123/45/67 árajánlat Ethernet hálózat nyomvonal építésére
Tisztelt István Úr! Köszönettel vettük, hogy az iskolájukban a számítástechnika termükben a számítógépes Ethernet hálózat nyomvonalára vonatkozó tecnikai megvalósítás ügyében megkeresett bennünket. Kérésére, szakembereink felkeresik Önt és megosztják a legmegfelel bb hálózati struktúra kiépítésének lehet ségeit. Díjmentesen megtervezik számítógépes hálózatát, amennyiben annak kivitelezését cégünk végzi el. Számítógépes rendszerének alapja a hálózat, teljes kör hálózatépítést vállalunk. A hálózatépítésekor nagy figyelmet szentelünk az eszközök kiválasztására, hogy a célszer ség arányban legyen a kiépítés költségeivel. Az így eredményül kapott ajánlatunkból Ön választhatja ki, hogy melyik megoldás számára a legmegfelel bb. Egy informatikai hálózatépítésnél nem csak a kivitelezés a fontos, hanem a tervezés során a b vítési lehet ségek kalkulálása, valamint a folyamatos karbantartás. A hálózatokat úgy tervezzük meg, hogy azok a jelenlegi elvárásoknak tökéletesen megfeleljenek és rendelkezzenek plusz tartalékokkal is. Számítógépes hálózat építés :A számítógépes hálózat kiépítésekor nagy figyelmet szentelünk a legfontosabb szempontoknak. A kiépítés együtt jár az eszközök beszerzésével és kiépítésével, vagyis a számítógépek telepítése és beüzemelése során Önnek semmi más dolga nem marad, mint hogy elkezdje munkáját.
1
Az el zetes egyeztetés és helyszíni bejáráson látottak alapján az alábbi ajánlatot adjuk: A hálózatnak 32db (számítástechnika terem), munkaállomás, 1db vállalati szerver, 1db file szerver valamint a két terem közötti kapcsolatot és internet elérést kell biztosítania. A fent említetett 32db eszköz az aktív hálózati eszközök és a kábel modem önök által már biztosított. Ajánlatunk részét a hálózat nyomvonalának kiépítése, kábelezése, központi eszközök, valamint a már meglév eszközök hálózatra csatlakoztatáshoz szükséges felületek és minden, az ISO/OSI hálózati referencia modell els rétegébe tartozó egyéb feltételeknek a kialakítása képezi. Az EIA/TIA 568-A szabvány el írja, hogy egy Ethernet hálózatban a vízszintes kábelezési nyomvonalaknak csillag topológiában egy központi pontra kell csatlakozniuk. A huzalozási központnak nagynak kell lennie ahhoz, hogy minden jelenlegi kábelt és berendezést fogadni tudjon, illetve szabad kapacitással kell rendelkeznie a kés bbi vítések számára. Ha a kialakítást megnézzük, akkor a csillag formájú hálózat a küllõs kerékhez hasonlít, ahol a küllõk végén vannak az egyedi végpontok (munkaállomások, fájlszerverek, stb). Mindegyik munkaállomás a kábelhez egy hálózati kártyán keresztül kapcsolódik, és az összes kábel a középen lévõ egységhez kapcsolódik. LEÍRÁSOK: A hub: egy doboz, rajta port-oknak nevezett, telefoncsatlakozókhoz nagyon hasonlító csatlakozó aljzatokkal. Minden port egy munkaállomástól, szervertõl, vagy egyéb hálózati egységtõl érkezõ kábelt fogad. A hub-ok számos formában és méretben kaphatók, 4 portostól 128 portosig. Ha a hub nagy, akkor gyakran rack-be (tartóba) szerelhetõ kialakítású. Ez azt jelenti, hogy belõlük többet egy magas fémállványba csavarokkal rögzíthetünk, amely a hálózati eszközök elhelyezését és kábelezését is megkönnyíti. A kisebb hub-ok asztalon, vagy a padlón elhelyezhetõk, vagy falra szerelhetõk. A hub-okat tartalmazó hálózat mindig csavart érpáras kábelezésû (más néven: 10BaseT). A csavart érpár a telefonkábelhez hasonlít, de a telefonkábel 4 vezetéke helyett 8 vezetéket tartalmaz. A kábelek végén RJ45-ös csatlakozó van. Mikor a kábelt bekötjük, egyik végét a hub port-jába, a másik végét a munkaállomásba, vagy más hálózati eszközbe dugjuk. A csavart érpáras kábel a nevét onnan kapta, hogy a vezetékek a belsejében páronként össze vannak csavarva, azért hogy az elektromos hatást csökkentsék. Ezen kívül a 4 pár összecsavart vezeték egymással is össze van csavarva. A csavart érpáras kábelek árnyékolással is elláthatók, hogy a különféle "zajos" környezetben, pl. sok elektromos zajt termelõ gépet használó ipari környezetben, repülõtereken, üzemi irodákban is használhatók legyenek. UTP
2
(=Unshielded Twisted Pair) rövidítés az árnyékolás nélküli csavart érpáras kábel neve, és a legtöbb alkalmazásban megfelelõ, míg az STP (=Shielded Twisted Pair) elnevezéssel az árnyékolt csavart érpáras kábelt jelölik. Ez utóbbi elektromos zajjal terhelt környezetben javasolt. A csillag topológia legnagyobb elõnye a rugalmassága és a megbízhatósága. A munkaállomások hálózatba kapcsolása vagy kiiktatása csupán a hub-hoz való csatlakozással vagy annak bontásával megoldható. A kábelek mehetnek bárhol, az RJ45-ös aljzatok pontosan úgy szerelhetõk mint a telefoncsatlakozók, így a kábelezés gyakorlatilag nem lesz látható. A csavart érpárás kábelek több minõségben kaphatók. A Category 5 (CAT V) a legjobb minõségû, különösen ajánlott az Ethernet hálózatokban, sõt a Gyors Ethernet csak ezzel a 100BaseTX kábelezéssel képes mûködni, alacsonyabb kategória nem is használható. A hub-okat a szerverrel vagy a munkaállomással összekötõ csavart érpáras kábel neve egyenes kábel, mivel a kábel két végén lévõ RJ45-ös csatlakozó két végpontjának azonos érintkezõi vannak összekötve. Ez jól látható, ha az átlátszó csatlakozókon a kábelvégzõdések színeit összehasonlítjuk, jelismétlõt (repeatert), vagy hálózati kapcsolóeszközt (switchet) kell használnunk, amelyek a bejövõ jelet felerõsítve adják tovább. Távolságok: Csatlakozás Távolság (méter) Hub-hub között (100BaseTX) 10m Hub-hub között (10BaseTX) 100m Hub és switch között 100m Munkaállomás és hub vagy switch között 100m Printszerver és hub vagy switch között 100m Print-szerver és nyomtató között 6,25m Multimódusú optikai kábelkapcsolat két végpont között teljes duplex (kétirányú) módban 2000m Kábelezési szabályok 10Mbps sebességû hálózatban A 10 Mbps (10BaseT) hálózatban az 5-4-3-2-1 szabály a következõ: Az Ethernet hálózatban maximum 5 hálózati szegmens lehet, maximun 500 méteres körzeten belül, 4 adatátlépés lehet egy hálózaton átmenõ adatútban (repeater), 3 szegmensen lehetnek csatlakozási pontok (node), 2 szegmensen nem lehetnek csatlakozási pontok, ezek a repeaterek közötti kapcsolatra szolgálnak, 1 hálózat egy adatütközési tartományból állhat, maximum 1024 munkaállomással, és a hálózat maximális átmérõje 2500 méter lehet. Egy végsõ szabály: 10BaseT hub-okból a gerincvonaltól kezdõdõen csak négy uplinkelhetõ. A 100 Mbps (100BaseT) hálózatban a 2-hub szabály a következõ: 5-ös kategóriájú (Cat5), vagy optikai kábelt kell használnunk, a 100BaseTX huboknál az összekötés mélysége 2 (két hub uplinkelhetõ, egy párt alkotva). Bármelyik két pár egymással összeköthetõ, de akkor közöttük repeatert vagy kapcsolót kell használni.
3
a switch-ek : elsõdlegesen egy vagy több hub összekapcsolásával növelik a hálózat hatékonyságát, a switch-ek hub-ként is használhatók. Például egy négy port-os kapcsoló Port 1 jelû aljzatához a fájl szervert kapcsoljuk közvetlenül, a Port 2 és Port 3-ra egy-egy munkaállomás csatlakozik, míg a Port 4 egy hub-hoz van kötve. A Port2 és Port3-ra kapcsolt munkaállomás közel maximális sebességgel éri el a Port 1-re kapcsolt szervert, azonban a hub-okra kapcsolt munkaállomásokon is észrevehetõ sebességnövekedés lesz a kapcsoló nélküli állapothoz viszonyítva. A hálózati adatátviteli sebesség növelése mellett a 10/100-as switch-el különbözõ sebességû hálózatok közötti kommunikációt is megvalósítható. Például egy 10 Mbps sebességû hálózati szegmens képes kommunikálni egy 100 Mbps sebességû Gyors Ethernet szegmenssel, ha ezek egy 10 /100-as switch-en keresztül vannak összekötve. Vannak olyan 10/100-as switch-ek, amelyek mind 10 Mbps sebességû mind 100 Mbps sebességû port-ok megtalálhatók. A modernebb típusok már automatikus érzékelésû 10/100-as portokat használnak, ami lehetõvé teszi, hogy tetszõlegesen keverjük a különbözõ sebességû hálózati szegmenseket. Nyomtatás kliens-szerver hálózatban Mikor egy felhasználó nyomtatni akar egy ügyfél-kiszolgáló hálózatban, a nyomtatandó anyag a hálózaton keresztül a fájlszerverbe kerül, ahol egy speciális segédfájlban az úgynevezett nyomtatási sorban tárolódik. A fájl szerver a nyomtatási feladatokat vagy a többi feladatok között hajtja végre, vagy egy fájlszervert kizárólag csak a nyomtatási feladatok végrehajtására tartunk fent. Mikor egy nyomtatási feladatot végrehajtunk, azt különféleképpen végezhetjük el. Ha egy print-szerver van a hálózatba kötve akkor a feladat automatikusan ide irányítható, és a hozzákapcsolt nyomtatóval kinyomtatható. Az is lehetséges, hogy a nyomtató a fájlszerverhez van kötve, ebben az esetben itt is kinyomtatható. A legtöbb rendszergazda a print-szerveres megoldást részesíti elõnyben, mivel a fájlszerveren történõ nyomtatás annak teljesítményét csökkenti.
4
A hálózat kábelezése épületen belül 5e kategóriájú fali UTP kábellel, a termek között (mely nyomvonal távolsága 200m) 78,5 mikronos több módusú optikai kábellel történik. Minden munkaállomás RJ45-ös fali aljzaton keresztül, patch kábellel csatlakozik a hálózatra. A munkaterület egészén az EIA/TIA 568-B szabvány által el írt bekötési sorrendet követjük. Az EIA/TIA 569 szabvány el írja, hogy minden emeletnek és épületnek legalább egy huzalozási központtal kell rendelkeznie.
Ezek szemléltet vázlata a mellékelt (Az iskola hálózati rajzon) megtekinthet ek! Mindkét teremben az arra kijelölt helységben kerül felszerelésre a fali rack szekrény, mely tartalmazza a patch paneleket, patch kábeleket, rendez ket. Itt kapnak helyet az aktív hálózati eszközök is. A hálózat logikai központja a vállalati szerver, amely felhasználóhitelesít rendszerével lehet vé teszi a teljes felügyeletet a munkaállomások, a file szerver, az épületek közötti adatáramlás fölött. T zfalával védi és elrejti a teljes bels hálózatot az internet irányából. Az Ethernet hálózat kábelezésének kialakításához szükséges eszközöket, anyagokat és munkadíjakat a A Móricz Zsigmond Általános Iskola Ethernet hálózatának Nyomvonal és központ telepítési költségei mellékelt táblázat tartalmazza. A táblázatban szerepeltetett árak nettó egységárak, melyeket további 25% Áfa terhel. A beépített eszközökre és az elvégzett munkára 1 év garanciát vállalunk. A kivitelezés – mivel a fogadóegységet külön össze kell állítani megállapodást követ en 1. vagy 2. hétben. Az esetlegesen felmerül kérdéseikkel kapcsolatban továbbra is állunk rendelkezésükre.
Pátroha, 2009. december. 11.
Köszönettel: Lakatos Lívia
5
Az iskola hálózati rajza:
A Móricz Zsigmond Általános Iskola Ethernet hálózatának Nyomvonal és központ telepítési költségei: Eszköz megnevezése Conteg fali rack, 19", >> 6U CRON-0660/40 Conteg UTP patch panel 1U 16 port 19" Conteg optikai patch panel 1U, 16ST >> CORV-01-16ST Conteg hálózati elosztó panel 19" >> CDP-RP-04 Ednet kábelrendez >> E64072 UTP CAT5e fali kábel UTP CAT5e patch kábel 3m UTP CAT5e fali doboz küls
Db 1
6
Egységár 24000
Összesen 24000
1 1
9500 6000
9500 6000
1
4000
4000
4 240 24 17
600 30 150 1000
2400 7200 3600 17000
Conteg fali rack, 19", >> 6U CRON-0660/40 Conteg UTP patch panel 1U 16 port 19" Conteg optikai patch panel 1U, 16ST >> CORV-01-16ST Conteg hálózati elosztó panel 19" >> CDP-RP-04 Ednet kábelrendez >> E64072 UTP CAT5e fali kábel UTP CAT5e patch kábel 3m UTP CAT5e fali doboz küls
62,5 mikronos több módusú optikai kábel + szerelvényei Telepítés szerelvényei Telepítés, beüzemelés
1
24000
24000
1 1
9000 6000
9000 6000
1
4000
4000
4 330 45 20
600 30 150 1000
2400 9900 6750 20000
250
150
37500
1 1
29000 100000
29000 100000
Végösszeg:
322250Ft
Meg szeretné könnyíteni a cégen belüli munkamegosztás? Munkatársai gépét kösse hálózatba. Így könnyebbé válik a dokumentumok, projektek megosztása. Keressen fel minket, és most díjmentesen felmérjük a hálózatkiépítéssel járó költségeket! (célszer minket választani, mivel a hálózatkiépítéssel járó költségeket díjmentesen felmérjük!)
Az ajánlat 30 napig érvényes. Az árak egyszeri projekt értéket képviselnek, és csak teljes megrendelés esetén érvényesek. Az árak tartalmazzák a helyszínre szállítást és teljes beüzemelést, a felhasználók oktatását. Teljes szervizgarancia 1 év. Helyszíni garanciális javítás esetén a kiszállás díjazott. A számla kiegyenlítéséig fenti eszközök cégünk tulajdonát képezik.
Készítette: Lakatos Lívia Nyíregyházi F iskola Informatikai Statisztikus és Gazdasági Tervez szak. 2. éves hallgató 7