1
Hausel Sándor PERLICZI JÁNOS DÁNIEL NÓGRÁD VÁRMEGYEI FŐORVOS NEMESSÉGE∗
1729-ben Perliczi János Dániel1, a 24 éves bölcseleti és orvosdoktor, a késmárki evangélikus pap fia nyugat-európai tanulmányairól visszaérkezett Magyarországra. A hazatérő ifjút egy 200 soros gratuláló versezet2 ékes szavakkal üdvözölte, dicsérte tudását, s nagyszerű jövőt jósolt neki. Ígéretes életpálya sejlett fel, amely javára látszott lenni a hazának és az egyénnek egyaránt. Hiszen sikeres praxis szülővárosában, Késmárkon, ambiciózus munkálkodás Selmecbányán a bányászat előmozdításában, 26 évesen felkérés Nógrád vármegye főorvosi állására, két évvel később az országban elsőként összeállította a megye egészségügyi szabályzatát, példamutató helytállás az 1737. és 1741. évi pestisben, 1740ben három könyvecske a magyar nyelvű orvosi ismeretterjesztés műfajában az elsők között, 1741-ben pedig addigi közjó iránti szolgálatáért nemességet nyert, amely a szellemi képességeivel és kezdeményezőkészségével kitűnt orvosdoktort társadalmi tekintetben is a kivételezettek közé emeli. Újabb lépcső felfelé? Paradox, de ettől a momentumtól kezdődnek nehézségei, összeütközései; tudósi, szakma-szervezői pályája, megítélésem szerint, lefelé ível. Vajon talált-e kárpótlást abban, hogy a kivételezett osztály, a magyar nemesség soraiba tartozhatott? Jól érzékelte, hogy a "feudalizmus korszakában a társadalmi és vagyoni érvényesülésnek ez volt az egyetlen lehetősége"3 ? 1742. május 10-én Terényben, ahol Nógrád vármegye közgyűlését tartotta, felolvastatott Perliczi János Dániel nemeslevele4. Ekkor éppen 11 esztendeje volt már annak, hogy elvállalta a megyei főorvosi hivatalt. Az eltelt évtized alatt érezhető segítőkészség nyilvánult meg egészségügyet szervező munkája, és megértés személye iránt5. (Ebben szerepe lehetett az őt kiszemelő gr. Forgách János főispán személyének. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy az új főispán, Grassalkovich Antal idejében helyzete tarthatatlanná vált.) Vajon mi ösztönözte a 37 éves Perliczit, a bölcselet és orvostudomány doktorát, a berlini akadémia és a Kaiserlich-Leopoldinische Akademie der Naturforscher tagját, hogy a " Magyar Királyság és ezen vármegye kétségtelen és valódi nemeseinek sorába és gyülekezetébe" tartozzon?
∗ 1
Az 1990. évi szécsényi nemességtörténeti konferencián elhangzott előadás Függelékkel kiegészített szövege.
Az életrajzával foglalkozó fontosabb tanulmányok a következők: WESZPRÉMI ISTVÁN: Succinta Medicorum Hungariae et Transsylvaniae Biographia. Lipsiae, 1774. , HERCZEGH ÁRPÁD: A Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi fakultásának 1751-ből való tervezete. In: Orvosi Hetilap 1930. 6. szám., SZELESTEI N. LÁSZLÓ: Perliczi János Dániel ( 1705-1778 ) In: Országos Széchenyi Könyvtár Évkönyve 1978. HAUSEL SÁNDOR: Orvosok a 18. századi Nógrád megyében. In: Nógrádi Történeti Évkönyv 1989. 2 Az egyoldalas, igazi barokk címből csak a lényeget közölve: JOHANN GEORG SCHÖNE: ...Als der Hoch-Edle, Hochgelehrte und Hocherfahrene Herr Johann Daniel Perlicius die Retour nacher Ungarn antrat ... Brieg, 1729. 3 EMBER GYŐZŐ: A kormányzati szervezet. In: Magyarország története 1686-1790. I. kötet 439. 4 A nemeslevelének szövege megtalálható: Nógrád megyei Levéltár ( NmL ) IV. 1. Közgyűlési jegyzőkönyvek ( Kgy. jzk. ) 1742. 352-362. A F ü g g e l é kben e másolatnak a szövege szerepel. 5 Főorvosi tevékenységéről: HAUSEL id.m. 87-92
2
Családi becsvágy? Követni akarta talán kiváló apósát, Moller Károly Ottót6, aki 1728-ban nyert nemeslevelet? Apósa széleskörű tudása és országnyi pacientúrája példa lehetett számára. Emellett fontos volt, hogy társadalmi állásában se maradjon el tőle? Talán vallásából eredő hátrányok csökkenését várhatta e változástól? Ennek ellenkezőjéről győzhette meg az éppen nemesítése idején kiadott rendelet, amelyben Mária Terézia az 1731. évi Carolina Resolutio változatlan fenntartásáról intézkedett. Vagy a főorvosi állás és a barokk tudósi polihisztorságon túl közéleti szerepre, más megyei hivatalra vágyott? Vallása és megnyilatkozásai alapján mondhatjuk: Perliczi eszköznek tekintette és nem célnak a nemeslevelet. Keserűen kellett azonban tapasztalnia élete rákövetkező 36 évében, hogy a reménytelinek vélt eszköz nem segített ambícióinak elérésében, sőt inkább ellenségek szerzését hozta magával. Ő elsősorban tudományos és szakmai elismerésre vágyott volna. Hol öntudatos, hol rezignált büszkeséggel emlegette, hogy külföldön jobban számon tartották, mint hazájában. Maradhatott volna a tudományok számára kedvezőbb feltételeket nyújtó nyugat-európai egyetemeken tanítani, de mint írta: "... győzött mindazonáltal a haza szeretete..."7. A hazai közjó szolgálata, mondhatjuk, élete ars poeticajává vált 1754-ig. Ekkortól azonban 180 fokos fordulat következett. Visszavonult a közéleti szerepléstől sorozatosan tapasztalva kezdeményezéseinek elutasítását és személyének mellőzését. Kortársainak idillt sugalló megállapítása szerint a múzsáknak szentelte életét. (Ez azért túlzás, mert továbbra is tartott fenn magánpraxist, gyógyszertárat 1764-ig, sőt a szomszédos Hont vármegyében is voltak páciensei.) A főorvosi állást elvállalva, amelyben része volt apósának, az egyetemek, tudósok, könyvek társaságát egy másik világra cserélte fel. Csalódottan írta öregkorában8: "Ezerszer bánom, hogy ezen tudományokat nem esmerő, becsülni sem tudó hazába visszajöttem, inkább ott nem maradtam, mivel csak sovány városi és vármegyei praxisban (tudatlan chirurgusokkal majdnem egy rangban) ifjúságomat, időmet kellett töltenem". Mennyire összecseng ez Bél Mátyás 1735-ben leírt mondataival: "Mivel bizonyos, hogy alig van Európában olyan ország, melyben a tudományok dolga rosszabb volna, mint Magyarországon, a haza nemesebb lelkű fiainak arra kell törekedniük, hogy a hibát minden erővel megszüntessék"9. Aligha vonzhatta a vármegyei hivatali előmenetel, jóllehet a negyvenes évek közepétől esküdt volt, pereiben szinte kiáltó érvként érződik hatni a neve utáni cím: Inclyti Comitatus Neogradiensis tabulae judiciariae assessor10. Tapasztalnia kellett azonban, hogy mint maga írta, nem kis pénzével és utánjárásával szerzett nemeslevele nem elismerést, hanem ellenszenvet vált ki. A hivatalos indoklás szerint a dinasztiának 6
Moller Károly Ottóról NAGY IVÁN: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal. Pest, 1860. 543-544, WESZPRÉMI: id. m. Nr. 59., SZELESTEI N.: id. m. 411-412. 7 SZELESTEI N. id. m. 414. Az említett gratuláló versben egykori pajtása így írt döntéséről: „So eilst du nun von uns nach deinen Eltern hin, Gelehrter Beute voll. Ach dass sich doch dein Sinn zu Deutschlands Nutzen liess von deinen Freunden lencken! Du würdest uns davon noch manche Früchte schenken. Jedoch der Schluss ist da: Du dienst dem Vaterland, Du hast viel Sachen vor, und baust auf keinen Sand, Die Grösse deines Zwecks, die deinem Geiste gleichet, Nutzt viel, wenn dein Bemühn, das was es sucht, erreichet.” 8 SZELESTEI N. id. m. 417-418 9 BÉL MÁTYÁS: A Pozsonyban fölállítandó tudós társaság. In: Hungariaból Magyarország felé. Bp., 1984. 179 10 NmL IV. 1. a. 1749. 227, valamint OL P 1888 Missilies 1581-1872 1 cs. 1 tétel. Platthy Miklós levele 1769.
3
tett szolgálataiért és tudásért nyert nemességet. Ő maga nemesítése okaként az 1737. évi és az 1741-es pestisben tett "sok szolgálatait" mondta. Vagy talán nemességét földesúri életforma elérésére akarta felhasználni? Kétségkívül, 1744-ben, tehát 2 évvel nemessége megszerzése után Losoncapátfalván (ma: Opatová Szlovákiában) "possessionatus" nemes emberré lett. Apátfalva eredetileg a mellette fekvő egykori Szent Márton cisztercita kolostor birtoka volt. A kolostort a husziták rombolták le 1451-ben. A 16. század közepén földesura bucsúi és gyarmati Nagy Sebestyén, 1596-ban Losonczi Anna gácsi uradalmának a része, ezután a Forgách családé. Perliczi előtt a földesura Sembery János. Perliczi halála után Forgách Miklós 1783-ban pert indított a falu visszaszerzéséért, azonban egy 1787-es összeírás szerint az a Prónay családé lett11. Perliczi tehát nem birtok nélküli armalista volt. Apátfalvi birtokán 1770-ben hat jobbágy és két zsellér élt, akik évi 312 nap marhás vagy 660 nap kézi robottal tartoztak szolgálni. Kender és széna kivételével kilenceddel adóztak minden terményből. Adtak továbbá 8 forintot, 36 fonást, 6 icce vajat, 12 kappant, 12 csirkét és 72 tojást12. Földesúri mivoltának megfelelően kastélyában, vagy ahogy ő nevezte, "újonnan épített residentiamban", élte a közügyektől egyre inkább elfordulva "privatus" életét 1754-től. E residentia nem lehetett jelentéktelen, mert egy 1779-es térképen13 külön fel van tüntetve Apátfalván mint "Domus Perlicziana". Kastélyának építésében is igényes lehetett, mert a II. József féle katonai felmérés leírásában a második pontnál azt jegyezték meg, hogy a falunak "egy szép kastélya van"14. Mindenesetre ez arra utal, hogy Perliczinek voltak anyagi eszközei, amelyek a praxisából, földbirtokai jövedelméből, gyógyszertárából és feltehetőleg a felesége hozományából tevődtek össze. Úriszéket tartott, perelt földesúrral faluval, számon tartott birtokán belül minden ügyet. A múzsák mellett gyakran kellett földhöz ragadt ügyekkel foglalkoznia. Többször támadt viszálya birtokszomszédjaival. Ezek egyike, bizonyos Halácsy István rosszallóan írta a doktor földesúrnak: "Rettenetes nagy vakság az, hogy szomszéd uram maga parasztjainak inkább helyt ád, mintsem az én beszédemnek...Kukoricám csak serdölt, máris lopását tapasztaltam, ... ott érvén mindazonáltal lopó béresét, hogy rajta káromat keresem, én vagyok e vétkes vagy kegyelmed, hogy olly rossznak pártját fog... aki Tolvajnak a hatalmasnak pártját fog, nem kíván az jó szomszédságot cselekedettel űzni, egyedül szóval"15. Perliczi földesúrként legalább olyan keményen igyekezett érvényesíteni jogait, akárcsak ősi osztályos társai. Losoncapátfalva birtokosaként figyelme kiterjedt a malomnak a működésétől az évtizeddel korábban használatba vett irtványig. A joghatósága alá tartozó terület vitás ügyében egy kérelmező őt kikerülve a vármegyéhez fordult, mire Perliczi megjegyezte: "Mint hogy az Instans Nemes Vármegyéhez 11
Az Apátfalva birtoklástörténetére vonatkozó fontosabb adatok: JOZEF DRENKO: Kronika gymnazia v Lučenci. Lučenec, 1990. Nagy Sebestyénre MAKSAY FERENC: Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén. Bp., 1990. 500. Losonczi Anna uradalmairól BELITZKY JÁNOS: Lossonczi Anna somoskői, szécsényi és gácsi uradalmainak 1596. évi összeírása. In: Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 1980. 297-354. A 18. század elején Sembery János a falu birtokosa: NmL IV. 1. o/bb Fasc. FF. 8. 1753, valamint NmL IV. 11. L. 93. A Prónay család birtoklására: NmL IV. 5. 1. Consignatio Universorum Locorum et usualium Linguorum, una cum expressione Nominum Dominorum Terrestrium. Processus Fülekiensis. 12 NmL IV. 1. Urbáriumok Apátfalva 13 A térkép közölve HAUSEL id. m. 97 14 EPERJESSY KÁLMÁN- SCHNEIDER MIKLÓS: Nógrád megye képe a XVIII. század végén. Salgótarján, 1977. 65 „Hat ein schönes Schloss”. Más kastély nincs jelölve a faluban. 15 Halácsy Istvánnal folytatott levelezése: OL P 1888 Missiles 1. cs. 1. tétel
4
folyamodott, ámbár földes uri jussal élhetnékis, hogy jövendőben panasza senkinek ne legyen, az dolgot nemes vármegye tagjai jelenlétiben, úri székemen kivánom revideálni"16. A gazdálkodó Perliczi bemutatására szolgáljon egyik levelének részlete: "...valóban puszta volt ezen pusztának fele, midőn kezembe vettem, mert semmi épület nem lévén (rajta) ... a határ melletti épületek több 100 forintomba, a pajta 100 talléromba került: egy darab föld sem volt trágyás, rétekben és földekben nagy rendetlenség, mellyet magamnak kelletett acurata divisio által rendbe szednem: Ugyan azért, hogy korcsmának első inditója voltam, minémű szenvedéseim voltak, tudják minden ott való lakosok, alig árulhattam egy két esztendeig, már nem tetszettem Szomszédságomnak, a korcsma occupáltatott, különb erigálandó korcsmára relegáltattam: hogy a pajtát osztatlan kertbe építettem, minémű tűz volt, tugyák most is: embereim, marháim egy lépést nem tehettek apprehensa nélkül, apró marháimat gyakran agyonverték, lőték, annyira, hogy el unván az sok veszekedést, Apátfalvának aquisitiojára, nagy drága pénzen kelletett iparkodnom, s embereimet, marhámot oda transferálnom"17. De sem földesúri allűr, sem vármegyei hivatal, sem nemeslevél, sem tudás nem volt elegendő, hogy mint nemest befogadja a nemesi vármegye. Keserűen kellett tapasztalnia a kegyetlen valóságot, amire fennmaradt néhány árkönyvkivonati pere (processus auszugalis) élesen világít rá. 1749. évi perében18 id. Mocsáry László, akinek listát küldött az orvosi szolgáltatásainak és a kiszolgáltatott gyógyszerek hátralékáról, lekezelően válaszolt vissza: "Nem ilyen új armalistátul és nemes vármegye conventionatus szolgájátul, de nagyobb értékű, nagyobb értelmű, örökös possessionatustól sem tartozom szenvedni, én írom részemről, hogy említett Perliciust nem tartom emberséges embernek, hanem egy etceterának". Perliczi észérvekkel és önérzettel írt tiltakozásában válaszolt id. Mocsáry Lászlónak és Komjáthy Ábrahámnak. Mély lelki fájdalommal veszi a vádakat, amelyek nemességében, földesuraságában, doktorságában, 18 éve kifogástalanul és makulátlanul viselt hivatalában sértően érintik a becsületében, jogaiban és előjogaiban19. De hiába fejtette ki Perliczi úgy is mint nemes, s úgy is mint a vármegye főorvosa tiltakozását. S ez nem egyedi eset volt vele szemben. 15 évvel később, 1764-ben Kamocsay András elleni perében, amely szintén az orvosi kezelés és a gyógyszerek elmaradt díjaiért indult, ha lehet még megalázóbban nyilvánult meg a lekezelő, ősi nemesi öntudat. Kamocsay azzal fenyegette meg, hogyha nem távozik listájával, 25-öt csapat a doktor úrra20. Halála előtt 10 évvel, 1768-ban mintegy számot vetve életével írta Weszprémi Istvánnak: "Nógrád vármegyei legalább 23 esztendeig tartó physicatusomban reménlettem vénségemre valami consolatiot, de meg kell vallanom, incidi in hominis
16
NmL IV. 1. Inquisitiones 1052/1750 NmL IV. 11. L. 1052/ 1750 18 NmL IV. 1.a. Kgy. jzk. 1749 194-198 és 227-238 19 NmL IV. 1. a. 1749 II. 22.: „Qualiter non sine gravi animi sui dolore, Nobilium aqué Dominorum Joannis et Ladislai Senioris Mocsáry et Abraham Komjathy, certam suis characteribus dignam protestationem, gestis et actibus Reprotestantis, tam Nobilitaribus, sibi quá Domino Terrestri competentibus, quá Doctoralibus et officio suo, in octavum et decimum jam Annum, absque ulla macula, nec sine meritis gesto, comprobatis, oppsitam, ac in proximé praeterita Generali Congregatione Alsó Sztregoviensi introporrectum, publicari audivisset, eoque ipso in honore, juribus et privilegiis suis graviter se laesum esse sentiret.” 20 NmL IV. 1. L. Processus terminati 1766 Fasc. 41/1685 és Fasc. 42/1704. 17
5
parvos, eruditionis et eruditorum osores, mintha csak tegnapelőtt Scythiabul jöttek volna"21. Perliczi értelmiségi és egyéni sorsa a megfonnyadt feslő bimbóra emlékeztet. Nem teljesedett ki tudósi pályája, kettős súllyal nyomhatták mint a kiváltságos osztály tagját az onnan kapott megaláztatások, derékba tört hivatali-szakmai életútja és végül is családi élete szintén tragikusan végződött számára. Konfliktusai, beilleszkedésének nehézségei az új társadalmi állásába nem csupán az ő egyedi esete lehetett: éppen ő írta a nála érdeklődő Weszprémi Istvánnak a doktorsága után nemességet, báróságot kapott Hellenbach János Gottfrieddel kapcsolatban: "...és Báró Fiai s Unokái Szégyenlikis Doktorság után való Eredtyeknek investigatioját: azért ... Collega uram ebben neis fáradjon, hogy curriculumát voltaképpen meg tudhassa"22. Minden megpróbáltatása ellenére élete végéig kísérte a magyarországi tudományosság ügyének emelése. Zárszavául az elhangzottaknak szolgáljon egyik öregkori felsóhajtása, amelyről vajon ki állíthatná, hogy ma már nem időszerű: "Adjon Isten jobb időket, több s jobb patronusokat az eruditionak!"23
21
SZELESTEI N. id. m. 418 OSZK Kézirattára Quart. Lat. 1980 I. 87-88 23 SZELESTEI N. id. m. 421 22
6
Függelék Nos Maria Theresia divina favente clementia Regina Hungariae, Bohemiae, Dalmatiae, Croatiae, Sclavoniae, Ramae, Serviae, Gallitiae, Lodomeriae, Cumaniae, Bulgariae; Archi Dux Austriae; Dux Burgundiae, Brabantiae, superioris et inferioris Sylesiae, Mediolani,, Styriae, Carinthiae, Carnioliae, Mantuae, Parmae, Placentiae, Limburgiae, Lucemburgiae, Geldriae et Vüttembergae, Princeps Sveviae, Marchio Sacri Romani Imperii, Burgoviae, Moraviae, Superioris et inferioris Lusatiae, Comes Habspurgi, Flandriae, Tyrolis, Ferretis, Kyburgi, Goritiae, Gradiscae et Arthesiae, Landgravia Alsatiae, Comes Namurci, Domina Marchiae Sclavonicae, Portus Naonis Salinarum et Mechliniae; nupta dux Lotharingiae et Barri, magna Dux Hetruriae. Memoriae commendamus tenore praesentium significantes, quibus expedit universis. Quandoquidem diversa inter virtutum regiarum munia atque officia; quibus thronus terrae principum circumseptus sublimioris eminentiae radios, longe lateque per universum orbem protendere consvevit, priorem ac eminentiorem locum sibi vendicat, pervetusta eaque laudatissima inde a Divis praedecessoribus nostris, gloriosissimis Hungariae regibus ac ab ipso gloriosi ejusdem regiminis exordio, ad nostra usque tempora continua serie promanans in eo usitata consvetudo: ut cum honorum ac dignitatum incrementa a Regiae Majestatis splendore tanquam lumen a sole oriri solerent, singularis cura eorum sit, munificentiores se in decernendis, largiendisque honoribus iis, qui non tantum ab honesta stemmatis origine ast praeclaro quoque vitae instituto, nobilium virtutum studio et conspicuorum meritorum ornamentis commendantur, praebeant. Id vero non ea solum ratione, ut de adepta hi eligna adorea sibi gratulari valeant verum aliis quoque ipsorum exemplo accensi, in incrementum rei publicae, ad laudatissimos quosvis virtutum stimulos tanto ferventiori studio incitentur: Unde Nos quoque postquam ad Excelsum hoc regiae sublimitatis fastigium divina favente clementia evectae sumus, praedeclarato majorum nostrorum exemplo insistentes, nil unquam prius antiquisque animo nostro impressum gerimus, quam ut quoslibet praestantes viros, quos nempe eminentiores animi dotes, praeclarum vitae institutum, virtus item nobilior et hinc promanantia in publicum merita e vulgi sorte eximunt /: quantum occasio et rerum ipsarum status postulat :/ elignis honoribus ornemus, augeamus, cumulemusque. Benigno itaque revolventes animo, constantem fidem fideliaque et utilia tum antenatorum fidelis nostri Joannis Danielis Perliczy A. A. LL. et philosophiae, nec non Medicinae doctoris, Academiae item sive Societatis S. R. I. naturae curiosorum et alterius societatis scientiarum Berolinensis commembri et comitatus Neogradiensis ordinarii phisici cum et ipsiusmet propria in Augustam Domum Nostram et Bonum publicum cum sago, tum toga multifaria praestita servitia, indeque comparata haud vulgaria merita /: quorum on posteris quoque regia clementia reminisci consvevit :/ ac antenatorum quidem Joannis Perliczy qui occasione belli turcici circa annum millesimum sexcentesimum octuagesimum tertium, tum in diversorum regni Hungariae praesidiorum cum ipsiusmet Viennae obsidione, in re pyrobolaria et mathematica, ea fidelitate, industria et zelo servitio caesareo regio operam navavit, ut postquam sub memorata obsidione viennensi pila tormenti manu mutilatus fuisset, promeritus fuerit, cui per eotum regnantem, caesareo regiam majestatem intertentio ab dies vitae deputaretur. Dein hujus fratruelis, Ambrosii Perliczy, qui pariter inde a memorata obsidione viennensi usque annum 1708um in legione attun Hochbergiana, qua primarius chyrurgus contra turcas utiliter serviendo stipendia merebatur. Tandem Eliae quondam Perliczy patris memorati Joannis Danielis, qui in libera ac regia civitate nostra Kesmarkiensi, cum pacis, tum belli et pestis temporibus,
7
posthabitis vitae et fortunarum periculis, publico communitatis commodo plurium annorum decursu, non minus utiliter quam fideliter servivit. Ipsius vero Joannis Danielis Perliczy, qui laudabilibus majorum suorum vestigiis insistendo, ut pariter tum servitio regio, cum et bono publico prodesse valeat, animum ad studia literalia, altioresque et severiores disciplinas convertendo, eo, solerti industria et applicatione profectus est, ut ob compositum vivendi genus, severum diligentiae felicis exemplum, praeclaraque eximii ingenii specimina, resque praecipue in arena publica praeclare gestas et edita in publicum mathesin et physicam illustrantia scripta, dignus judicatus fuerit, qui in anno 1727 in Academia Vürtembergensi honore magistri phylosophiae ornaretur et insimul in coetum mathesim et physicam docentium cooptaretur. Dein vero adepto hoc gradu et assumpta peregrinatione in Germaniam, Belgium, Brabantiam atque Galliam, hacque cum continuatione, solida in scientiis applicatione, in anno 1728 absoluta, in Academia Ultrajectina, post triplex rigorosissimum examen dignus judicatus sit, qui gradu et honore doctoratus ornaretur, et /: quod amplius :/ exemplo extraordinario cathedra quoque superior eidem ad publice sine praeside disputandum aperiretur: Quemadmodum etiam arte propria elaboratas dissertationes summo cum applausu spectatissimi auditorii superavit, expost reversus in Patriam conversa in praxim scientia theorica, auctaque solida applicatione, doctrina et publicis etiam scriptis, praesertim de illustranda naturalium in Hungaria indagine evulgatis editisque, hac ratione porro etiam amplioris eruditionis speciminibus, scientiam suam ultro probando primum in memoratae Academiae sive Societatis Naturae curiosorum S. R. I. dein vero aliae quoque societatis scientiarum Berolinae peculiariter ob illustratum matheseos et mechanices studium incorporari, in membrarique promeritus est. Demum praeinsinuatas scientias suas in patrio quoque solo, tam in servitii nostri et aerarii regii incrementum: Quippe culturam fodinarum Schemniciensium et impensis propriis et utilibus mathematicis architectonicisque circa machinas, aedificia item molarum mineralium inventionibus, promovendo et augendo; cum et bonum publicum arte videlicet medica pro occasionum exigentia, quam plurimum vero recens extinctae contagionis tempore ab aliquot jam annis comitatui Neogradiensi qua ordinarius ejus physicus et creberrime Militiae quoque nostrae fideliter et utiliter consulendo et assistendo convertit. Tum igitur ob id, tum vero ex gratia et munificentia nostra regia, qua quosque de nobis Augustaque Domo nostra et republica christiana benemeritos virtutisque colendae studiosos, antecessorum nostrorum divorum condam Hungariae regum exemplo prosequi, eisque certa virtutum suarum monumenta quae ad majora quaeque praestanda eos incitare possent, decernere consuevimus. Eundem itaque Joannem Danielem Perliczy et consortem suam Annam Catharinam Moller nec non Joannem Carolum filium, filias vero Mariam Catharinam et Joannam Barbaram, jam natos et ex post Dei beneficio nascituros utriusque sexus haeredes et successores eorum universos, in coetum et numerum ordinemque verorum antiquorum et indubitatorum praefati regni nostri Hungariae et Partium eidem annexarum nobilium benigne duximus annumerandum cooptandosque et adscribendos: Annuentes et ex certa nostra scientia, animoque deliberato concedentes, ut ipse a modo imposterum futuris et perpetuis semper temporibus omnibus illis gratiis, honoribus, indultis,, privilegiis, libertatibus, juribus, praerogativis et immunitatibus, quibus caeteri veri antiqui et indubitati praedicti regni nostri Hungariae, Partiumque ei annexarum nobiles hactenus quomodolibet de jure vel antiqua consvetudine usi sunt et gavisi utunturque et gaudent, uti, frui et gaudere possit ac valeat, praescriptaque consors et haeredes ac posteri ejus utriusque sexus universi valeant atque possint. In cujus quidem nostrae erga ipsum exhibitae gratiae et clementiae ac liberalitatis testimonium veraeque et indubitatae nobilitatis signum haec arma seu nobilitatis insignia: scutum videlicet militare erectum
8
horisontaliter bipartitum. Superiore sui parte caeruleum, in quo eminet aureus annulus rubino insito rutilans, binis sustentatus anguibus, nativi coloris, sinuatim intra annulum deflexis et intra caudas erga invicem flexas, aurea stella sexangula /: et hoc per allusionem ad professionem et artem medicam assumpta :/ inferior scuti pars perpendiculariter bipartita ex argento et rubeo colore a dextris syren laureata fluctibus emergens dextra tenens concham unionibus impletam per allusionem nominis, a sinistra vero parte manus armata in memoriam praedecessorum adversus turcas militantium, crescentem tenens turcicam scuto incumbit galea tornearia coronata syrene scutaria fastigiata, laciniae a dextris aureae et caeruleae, a sinistris autem argenteae et rubeae. Quemadmodum haec omnia in principio seu capite praesentium literarum nostrorum pictoris edocta manu ac propriis et genuinis suis coloribus clarius depicta et lucidius ob oculos intuentium posita esse conspiciuntur, eidem Joannii Danieli Perliczy, ipsiusque haeredibus et posteritatibus utriusque sexus universis danda duximus et conferenda. Decernentes et ex certa nostra scientia, animoque deliberato concedentes, ut ipse a modo imposterum futuris et perpetuis semper temporibus eadem arma seu nobilitatis insignia more aliorum, verorum antiquorum et indubitatorum praefati regni nostri Hungariae partiumque eidem annexarum nobilium sub iisdem juribus, praerogativis, indultis, libertatibus et immunitatibus quibus iidem de natura vel antiqua consuetudine usi sunt et gavisi utunturque et gaudent ubique in praeliis, certaminibus, pugnis, hastiludiis, torneamentis, duellis, monomachiis ac aliis omnibus et singulis ac quibusvis militaribus et nobilitaribus exercitiis, nec non sigillis, velis, cortinis aulaeis, annulis, vexillis, chypeis, tentoriis, domibus et sepulchris, generaliter vero quarumlibet rerum et expeditionum generibus sub merae, verae, sincerae et indubitatae nobilitatis titulo, quo cum ab omnibus cujuscumque status, gradus, dignitatis, honoris et praeeminentiae hominibus insignitum et ornatum dici nominari, haberi ac reputari volumus et mandamus, ferre, gestare ac illis in aevum uti frui et gaudere possit ac valeat, praescriptaque consors et haeredes ac posteritates ipsius utriusque sexus universi valeant atque possint. Imo nobilitamus, damus, conferimus et concedimus praesentium per vigorem. In cujus rei memoriam firmitatemque perpetuam praesentes literas nostras privilegiales secreto sigillo majori nostro, quo ut regina Hungariae utimur impendenti communitas, eidem Joanni Danieli Perliczy praescriptaeque coniugi Annae Catharinae Moller, nec non filio Joanni Carolo, filiabus vero Mariae Catharinae et Joannae Barbarae, jam natis et expost Dei beneficio nascituris haeredibus et posteritatibus eorum utriusque sexus universis gratiose dandas duximus et concedendas. Datum per manus fidelis nostri, nobis sincere dilecti spectabilis ac magnifici comitis Ludovici de Batthyán perpetui in Németh Ujvár, comitatus Castriferrei supremi et perpetui comitis, pincernarum nostrorum regalium per Hungariam magistri, consiliarii nostri actualis intimi, nec non per antelatum regnum nostrum Hungariae aulae nostrae cancellarii, in arce nostra regia Posoniensi, die vigesimo octavo mensis octobris anno domini millesimo septingentesimo quadragesimo primo, regnorum nostrorum Hungariae, Bohemiae et reliquorum anno secundo. Reverendissimis, illustri ac venerabilibus in Christo patribus dominis: Fratre Emerico e comitibus Eszterhazi de Galantha, S. R. I. principe, metropolitanae Strigoniensis, Gabriele Hermanno e comitibus Patachich de Zajezda Colocsiensis et Bacsiensis ecclesiarum canonice unitarum archiepiscopatus, comite Gabriele Antonio Erdődy de Monyorókerék Agriensis, Petro Bakics Bosnensis, Adamo Acsády Veszprimiensis, Georgio Branyugh Zagrabiensis, Joanne Antonio de Benzoni Segniensis et Modrusiensis seu Corbaviensis, Adolpho a sancto Georgio Jauriniensis, Ladislao Szörényi Sirmiensis, Michaele Carolo e comitibus ab Althán Vacziensis, comite Nicolao Csáky de Keresztszegh Varadiensis, fratre Nicolao Stanislavich Csanadiensis, comite Sigismundo Berényi de Karancs Berény
9
Quinqueecclesiensis, comite Emerico Eszterhazy de Galantha Nitriensis, barone Francisco Xaverio Klobusiczky de Zettény Transylvaniensis, comite Francisco Antonio Engel de Vayrein Belgradiensis et Samandriensis, Alexandro Mariassy Tinniensis, comite Paulo Forgách de Ghémes electo Rosonensis, Paulo Spatzai electo Arbensis, Joanne Kiss electo Ansariensis, Georgio Foglár electo Serbiensis, Georgio Handler electo Vovadrensis, Paulo Bartakovics electo Almisiensis, Petro Guilielmo Castellein electo Traguriensis, Stephano Nozdroviczky electo Catariensis, comite Francisco Zichy de Vasonykő electo Noviensis, Jacobo Fabri electo Dulcinensis, Venceslao Bukovszky de Husztrcsan electo Tribunicensis et Stephano Ketzer electo Makariensis, ecclesiarum episcopis ecclesias Dei feliciter gubernantibus. Nec non spectabilibus ac magnificis comite Joanne Palffy ab Erdőd aurei velleris equite, dicti regni nostri Hungariae palatino et locumtenente nostro regio, comite Josepho Eszterhazy de Galantha judice curiae nostrae regiae, regnorum nostrorum Dalmatiae, Croatiae et Sclavoniae bani officio vacante, comite Leopoldo de Nádasd perpetuo terrae Fogaras tavernicorum, praedicto comite Ludovico de Batthyán perpetuo in Németh Ujvár pincernarum, comite Josepho Illésházy de eadem perpetuo in Trenchin dapiferorum, comite Francisco Eszterházy de praedicta Galantha agazonum, comite Nicolao Palffy a praerepetita Erdőd janitorum, Illustri sacri romani imperii principe Antonio Eszterhazy de Galantha perpetuo in Frakno cubiculariorum nostrorum regalium per Hungariam magistris. Ac praelibato comite Joanne Palffy a toties fata Erdőd comite Posoniensi, coeterisque quam plurimis saepefati regni nostri Hungariae comitatus tenentibus et honores. Maria Theresia m. p. Comes Ludovicus de Batthány m. p. Petrus Végh m. p.
Mi, Mária Terézia, Isten kedvező kegyelméből Magyar-, Cseh-, Dalmát-, Horvátország, Szlavónia, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország, Bolgárország királynője, Ausztria főhercege, Burgundia, Brabant, Felső- és Alsó-Szilézia, Milano, Styria, Karinthia, Krajna, Mantua, Parma, Piacenza, Limburg, Luxemburg, Geldern, Würtemberg hercege, Svábföld fejedelme, a Római Szent Birodalom, Burgau, Morvaország, Felső- és Alsó-Lausitz őrgrófja, Habsburg, Flandria, Tirol, Ferrete, Kyburg, Görcz, Gradiska és Artois grófja, Elzász tartománygrófja, Namur grófja, a Szláv
10
Márk , Perdenone, Salzburg és Mecheln úrnője, hitvestársi címen Lotharingia és Bari hercegnője, Etruria nagyhercegnője. A jelen levelünkkel adjuk emlékezetére és tudtául mindenkinek, akit illet. Minthogy a királyi erények különböző tisztségei és kötelezettségei között – amelyek körülveszik az ország uralkodóinak trónját, ami a fenségesebb méltóság fénysugarait az országban szerte szétárasztani szokta – előkelőbb és magasztosabb helyet követel magának az az ősi és igen dicséretre méltó, szent elődeinktől, Magyarország dicsőséges királyaitól és uralkodásuk dicső kezdetétől fogva egészen a mi időnkig komolyan véve folytatott s használatos szokás, hogy a megbecsüléseknek és a kitüntetéseknek eredete a királyi fenségnek a tekintélyétől, mint a fény a naptól, szokott származni, ezért kiváló kötelességük, hogy bőkezűeknek bizonyuljunk kitüntetések odaítélésében és adományozásában azok számára, akik nem annyira a nemzetségük tisztes eredetétől, hanem életüknek kitűnő vitelével, nemes cselekedeteknek véghezvitelével és figyelemre méltó érdemeknek díszeivel ajánltatnak. Ez nem csak abból a megfontolásból (történik), hogy ők a megszerzett dicsőség által elismerést kapjanak, hanem hogy mások számára is a példájukkal ösztönzést adjanak a közügyek gyarapítására, s a jócselekedeteknek az igen dicséretes ösztönzésére mindenkit minél buzgóbb szorgalommal serkentsenek. Ezért miután Minket Isten könyörülő kegyelme a királyi méltóságnak eme magasztos tisztére emelt, igazodva elődeink jeles példájához, amit mint lelkünkbe vésődött és a régiektől eredő gyakorlatot követünk, hogy az olyan férfiakat, akiket életükben a bennük lévő lelki értékek kiemeltek, nemes lelkületű erényességük és ebből eredő érdemeik a köznép sorai fölé emeltek (amennyiben a körülményeik és helyzetük is így indokolja) megbecsüléssel ékesítjük, gyarapítjuk és növeljük. Kegyes lélekkel újra gondolva tehát az állhatatos hűséget és becsületességet és továbbá ősei hasznosságát, alattvalónk P.J.D, a filozófia, továbbá az orvostudomány doktora, valamint a Szent Római Birodalom természet csodái társaságnak vagyis Akadémiájának és a tudományok berlini tudományos társaság második osztályának tagja, továbbá Nógrád megye főorvosa mind ő, mind ősei által Fölséges Házunknak és a köznek javára karddal és tudással nyújtott sokféle szolgálatai és ennélfogva elnyert nem közönséges érdemei által méltóvá vált, :/ amikre a királyi kegyesség emlékezni szokott :/ és az elődöknek, Perliczy Jánosnak, aki a török háborúban 1683 körül mind a Magyar Királyság különböző várainak, mind magának Bécsnek ostromában tüzérségi és mérnöki ügyekben hűségével, szorgalmával és buzgó szolgálatával a császárnak s királynak szorgoskodott, s miután az említett ostromkor ágyúgolyótól kezén megcsonkult, ezen uralkodó császári királyi fenség által eltartása élete e napjától elrendeltetett. Továbbá unokatestvérének Perliczy Ambrusnak, aki hasonlóképp az említett bécsi ostromtól fogva egészen az 1708. évig a Hochberg-ezredben mint első tábori seborvos a törökök ellen hasznosan szolgálva katonáskodott. Végezetül néhai Perliczy Éliásnak, az említett János Dániel apjának, aki szabad királyi Késmárk városunkban, mind békében, mind háborúban, mind pestis idején az életét és vagyonát fenyegető veszélyeket semmibe véve, a közösség javára több éven keresztül nem kevésbé hasznosan, mint amilyen hűségesen szolgált. Maga Perliczy János Dániel, aki őseinek hírneves nyomába lépve, hasonlóképpen mind a király szolgálatára, mind a közjó javára lenni kívánt, elméjét a szép és magasabb tanulmányok s a komolyabb tudományok felé fordítva, ami serény szorgalmából és hajlamából következett a jól szerkesztett életviszonyok kedvéért, a termékeny alaposság komoly példája és a rendkívüli tehetség kiváló bizonyítéka, különösen a közéletben nagyszerűen véghezvitt tettek és a közre adott a matematikát és a fizikát bemutató írások
11
által méltónak lenni ítéltetett, akit 1727. évben az würtembergi Akadémián a filozófia tiszteletbeli tanárságával tüntettek ki és a matematikát és fizikát tanítók társaságába választották be. Azonkívül pedig ezen elnyert fokozattal és a felvállalt és 1728. évben megtett utazásokkal Németországba, Belgiumba, Brabantba és Franciaországba, ahol állandóan a tudományok tántoríthatatlan hajlandóságában az Utrechti Akadémián háromszoros igen szigorú vizsga után méltónak ítélték, aki fokozattal és tisztelettel doktorátussal tüntették ki és ( ami tiszteletre méltóbb ) rendkívüli példaként nyilvános egyetemi tanárság és elnök nélkül értekezni alkalma adódott. Amint is a saját tudományával kidolgozott disszertációját az igen jeles hallgatóság nagy tetszésével védte meg, visszatérve hazájába, az elméleti tudományokat a gyakorlatban alkalmazta és előmozdította szilárd eltökéltséggel, tudással s a közt érintő írásokkal is, kiváltképpen a magyarországi termékek napfényre hozandó felkutatásáról közreadásokkal és megjelentetésükkel, ily módon pedig a széleskörű műveltség ismertetőjelei által tudását önként próbára téve először a Szent Római Birodalom említett természetkedvelők társaságába vagyis akadémiájába, ezenkívül pedig a tudományok berlini társaságába is rendkívüli módon a matematikát és fizikát megmagyarázó tanulmánya miatt tagjává lenni méltóvá vált. Éppen csak hamar megszerzett tudását a hazájában is mind szolgálatunkban, mind a királyi kincstár gyarapításában hasznosította. Mert hát a selmecbányai bányák művelését mind ráfordításaival, mind hasznos mérnöki és építészeti találmányaival a gépek valamint az ércmalmok épületei körül, előmozdítva és gyarapítva; a közjó javára az elvégzett orvos mesterséggel legtöbbet pedig nemesség az elmúlt járvány idején már néhány év óta Nógrád megyének mint főorvosa és igen gyakran hadseregünknek is hűségesen és hasznára vált és segíteni használt. Mind tehát ezért, mind pedig királyi kegyünk és bőkezűségünk folytán, kiket is általunk és dicsőséges Uralkodóházunk és a keresztény világnak érdemeket szereztek a tiszteletet érdemlő erkölcsi követelményekre törekedve érdemdús buzgólkodókat és a jeles tettek művelésére, szent elődeinknek Magyarország valamikori királyainak példáját követve, és általuk a jeles tetteiknek határozott példaképei, amelyek nagyobbakra amikre is elvégzendőkre őket ösztönözhetik, így szoktunk határozni. Tehát ugyanazon Perliczy János Dánielt és feleségét Moller Anna Katalint, továbbá már megszületett fiát János Károlyt, lányait Mária Katalint és Johanna Borbálát és Isten kegyelméből eztán születendő valamennyi mindkét nembeli utódait és örököseit említett királyságunk, Magyarország és a hozzákapcsolt Részek valódi, ősi és kétségtelen nemeseinek gyülekezetébe, soraiba és rendjébe kegyesen tekintettük hozzászámítva kiegészítésül választókat hozzámondókat: Jóváhagyom mind biztos ismeretünkből és megengedve szabad lélekkel, hogy ők maguk ezután eljövő és örökös időkben mindig mindazon hatalommal, tisztségekkel, adómentességgel, kiváltságokkal, szabadságokkal, jogokkal, előjogokkal és mentességekkel, amelyeket eml1tett királyságunk, Magyarország és a hozzákapcsolt Részek többi, valódi, ősi és kétségtelen nemesei mostanáig bármi módon a jognál vagy az ősi szokásnál fogva használtak és éltek vele élvezvén és élvezve szabadon és hatalommal használhatják, élvezhetik és szerethetik és a fentebbírt felesége és mindkét nembeli utódjai és leszármazottjai valamennyien bírhatják és birtokolhatják. Aminek pedig kinyilvánított hatalmunknak és kegyünknek és szabadságnak bizonyságául a valódi és kétségtelen nemesség jeléül ezen címer vagyis nemesi jelvény: az állított hadi pajzs vízszintesen két részre oszlik. Felső részében kék, amelyben kiemelkedik egy vöröslő rubinnal berakott arany gyűrű, amelyet két természetes színű kígyó tart fölfelé, a gyűrűbe tekeredő és a farkaikkal egymásnak forduló kígyók között hatszögű aranycsillag
12
/ ez az utalás az orvosi mesterséghez és tudományhoz kapcsolódik /. A pajzs függőlegesen két részre osztott alsó része ezüst és vörös színű. Jobb felől a hullámokból babérkoszorús szirén emelkedik ki jobbjában gyöngyökkel teli kagylót tartva, utalva nevére. Bal oldalon pedig fegyveres kéz emlékeztet a törökök ellen harcoló ősökre, nagyobbodót törököt tartva pajzsára támaszkodva, harci sisak, szirénnel körbevett pajzsorom, jobb felől a csücskök arany és kék, bal felől pedig ezüst és vörös színűek. Ahogyan mindezek láthatók a jelen oklevelünk elején vagyis főrészén festőnek tanult keze által és saját s eredeti színeivel világosabban lefestve s elhelyezve van érthetőbb a megszemlélő szeme számára, ugyanazon Perliczy János Dánielnek és valamennyi mindkét nembeli utódjainak és leszármazottjainak adandók határoztuk és feljegyzendőket. Ítéltük mind biztos ismeretünkből, határoztuk mind szabad lélekből, hogy mostantól ezek után az eljövendő és mindenkori időkben ezen címer vagyis nemesi jelvény mint említett királyságunknak, Magyarországnak és a hozzákapcsolt Részeknek többi, valódi, ősi és kétségtelen nemesei ugyanazon jogaival, előjogaival, adómentességével, szabadságaival és mentességeivel, amelyeket azok a természettől vagy az ősi szokásnál fogva élveznek, örömmel használnak és éljenek vele mindenütt csatákban, viadalokban, ütközetekben, lovagi játékokban, lovagi tornákon, párbajokban és minden más mind egyedüli, mind bármiféle hadi és nemesi gyakorlatokon, továbbá pecséteken, takarókon, kárpitokon, szőnyegeken, gyűrűkön, zászlókon, pajzsokon, sátrakon, házakon és síremlékeken általánosságban pedig bármilyen tárgyakon és hadjáratokban a valódi, igaz, becsületes és kétségtelen nemesség címén minden renden és rangon lévőktől, méltóságtoktól, hivataloktól és kiváló emberektől nemesnek és adományozottnak nevezni és tisztelni, azt birtokolni ajánlom, ezt akarjuk és parancsoljuk. Viselje, éljen vele és használja örökké, élvezze mind felesége, mind gyermekei, valamint mindkét nemű utódai. Tehát megnemesítjük, adományozzuk, írásban adjuk jelen levelünkkel. Mely dolog emlékezetére és örökké való megerősítésére ezen királyi kiváltságlevelünket a titkos nagy pecsétünkkel, mint Magyarország királynője kegyesen adományozni elhatároztuk ezen Perliczy János Dánielnek és fentebbírt feleségének Moller Anna Katalinnak, továbbá fiának János Károlynak, lányainak Mária Katalinnak és Johanna Borbálának, valamit Isten kegyelméből ezután születendő mindkét nemű gyermekeinek és utódainak. Adatott hűséges és őszintén kedvelt hívünk, Németújvár örökös urának, Vas vármegye örökös főispánjának, királyi főpohárnokmester, valóságos belső titkos tanácsos, valamint előbb említett Magyar Királyságunk udvari kancellárja, tekintetes és nagyságos gróf Batthyányi Lajos kezei által Pozsony városában az Úr 1741. esztendejében október 28-án. Magyar-, csehországi és más országbeli uralkodásunk 2. évében. Főtisztelendő, méltóságos és Krisztusban tisztelt Atyák: Galántai gróf Eszteházy Imre testvér a Szent Római Birodalom hercege, esztergomi főszentegyház érseke; zajezdi gróf Patachich Gábor Hermann a kalocsai és bácsi kánonilag egyesült szentegyházak érseke; monyorókeréki gróf Erdődy Gábor Antal egri; Bakics Péter boszniai, Acsády Ádám veszprémi, Branyugh György zágrábi, Benzoni János Antal zengi és modrusi vagyis corbáviai, Szentgyörgyi Adolf győri, Szörényi László szerémi, gróf Althán Mihály Károly váci, Keresztszegi gróf Csáky Miklós váradi, Stanislavich Miklós testvér csanádi, karancsberényi gróf Berényi Zsigmond pécsi, galántai gróf Eszterházy Imre nyitrai, zetényi báró Klobusiczky Ferenc Xavér erdélyi, vagreini Engel Ferenc Antal belgrádi és szendrői, Máriássy Gábor tinnini, gimes gróf Forgách Pál választott rozsnyói, Spátzai Pál választott arbai, Kiss János választott ansariai, Foglár György választott szerbiai, Handler György választott vovadrai, Bartakovics Pál választott almisiai, Castellein Péter Guilielmo választott traguriai, Nozdroviczky István választott katarai, vásonkői gróf
13
Zichy Ferenc novii, Fábri Jakab választott dulcinói, Husztrcsáni Bukovszky Vencel választott tribunicai és Ketzer István választott makariai Isten egyházait szerencsésen kormányzó püspökök. Továbbá tekintetes és nagyságos erdődi Pálffy János, az aranygyapjas vitéz, Magyar Királyságunk nádora és királyi helytartónk, galántai gróf Eszterházy József királyságunk országbírája, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia báni hivatala üresedésben, gróf Nádasdi Lipót tárnokmester Fogaras földjének örökös ura, fentebb említett Batthyányi Lajos főpohárnokmester Németújvár örökös ura, illésházi gróf Illésházy József főasztalnok Trencsén örökös ura, galántai gróf Eszteházy Ferenc főlovászmester, erdődi gróf Pálffy Miklós főajtónálló, méltóságos galántai Eszterházy Antal királyi főkamarásmester, a Szent Római Birodalom hercege, Fraknó örökös ura. Továbbá erdődi Pálffy János Pozsony grófja, továbbá Magyar Királyságunk több vármegyéjének valóságos és tiszteletbeli urai.
14
Balassagyarmat, 1998. február 16.
Tisztelt Főorvos Úr!
Örömmel teszek eleget kérésének, úgy is mint Perliczi nógrádi tisztelője, s készséggel állok rendelkezésére a Perliczi életéről általam feldolgozott, illetve összegyűjtött anyaggal. A nógrádi nemességtörténeti kutatás keretében jómagam 3 alkalommal foglalkoztam vele. 1989-ben a Nógrádi Történeti Évkönyvben összefoglaltam Nógrád megyei tevékenységét, két másik előadásban pedig nemességével, illetve gyógyszertárépítésével foglalkoztam. Most hirtelenjében ezeket postázom. De gondolom, a Főorvos Urat az eredeti dokumentumokról készített másolatok is érdeklik. Amennyiben nem tévedek, kérem értesítsen erről, s akkor azokról újabb másolatot készítve, eljuttatom Önhöz. (Terjedelme kb. 1 levéltáros doboz, azaz 15 cm vastagságú kötegről van szó.)
Üdvözlettel
Dr. Hausel Sándor főlevéltáros
