Látni és látszani kampány 2014 Az országos sajtótájékoztatót 2014. október 3-án a Volvo Ivanics márkakereskedésben (1116 Budapest, XI. kerület, Méhész u. 2-4.) rendezték meg.
Háttéranyag a sajtónak Az Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén is útjára indítja a „Látni és látszani” elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampányát, melynek keretében a személy-, illetve tehergépkocsik, a motorkerékpárok és kerékpárok vezetői október 2-től december 12-ig ingyenesen élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy az akcióhoz csatlakozott szervizekben járművüket szakemberek átvizsgálják. A kampányban optikusok is részt vesznek, akik ugyancsak térítésmentes látásellenőrzéssel, továbbá hasznos tanácsokkal várják a járművezetőket. 2014. november 6-tól december 12-ig tart majd az országos fokozott közúti ellenőrzés, melynek során a rendőrség teljes körűen és kiemelten vizsgálja a személy-, illetve haszongépjárművek, a motorkerékpárok és kerékpárok világítását, láthatóságát, továbbá a vezetői engedélyben szereplő szemüveg viselését, illetve a kiegészítő szemüveg meglétét. Tavaly kétszáznál is több autós szakszerviz és közel száz optika állt a Látni és látszani szlogen mögé, míg a másik oldalon csaknem 15 ezer gépjárművezető csatlakozott a kampányhoz, és közel ezer ingyenes látásvizsgálatot végeztek el. Az adatok is bizonyítják, hogy az akció folytatásra érdemes. A harmadik Látni és látszani baleset-megelőzési kampány országos sajtótájékoztatóján Óberling József rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke azzal kezdte beszédét, hogy ősszel a közlekedési balesetek bekövetkeztében jellemzően szerepet játszik, hogy a gépjárművezetők nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. Ebben az időszakban a járművezetők felelőssége: a járművük őszi-téli felkészítése, valamint a szemük épségének, a látásuk megfelelőségének biztosítása. Az őszi-téli átállással kapcsolatos felkészülés időszerű, melynek keretében fontos a futómű, az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás, a fékrendszer ellenőrzése, a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray és a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő használata. Javasolt, hogy nagyobb követési távolságot tartva a szokásosnál lassabban vezessünk, illetve elsősorban a kezdő járművezetőknek és azoknak, akik a tavaszi, nyári hónapokban tanultak vezetni, érdemes gyakorolni egy kicsit forgalommentes úton vagy vezetéstechnikai pályákon.
„A kampányban arra ösztönözzük a gépjárművezetőket, hogy éljenek a felkínált lehetőségekkel, vagyis vizsgáltassák át az autójukat és ellenőriztessék a látásukat, mindezt térítésmentesen. A vizsgálatokon megjelent gépjárművezetők részére a szervizek külön a kampányra készített igazoló lapot adnak át, mely igazolja, hogy a vizsgálaton részt vett, és ott a járműve megfelelt a jogszabályokban előírtaknak. Javasolt, hogy a kapott igazoló lapot mindenki tartsa magánál a gépjárművével történő közlekedése során, és azt a közúti ellenőrzés alkalmával az intézkedő rendőrnek átadhatja. Ebből kifolyólag egy szabályszegés elkövetése esetén a jogkövetkezmények alól ugyan nem mentesíthet az igazolás, de esetlegesen a szankció alkalmazása során a hatósági mérlegelés alapja lehet” – fogalmazott Óberling József, aki felhívta a figyelmet arra a célirányos honlapra (www.latnieslatszani.hu), melyet folyamatosan feltöltenek. Ezen megtalálhatók az egyes szervizek, optikusok, illetve egy szerviz- és optikakereső szolgáltatás is segíti az érdeklődőket. Az optikusok és a szervizek elérhetősége megtalálható továbbá a TraffiHunter elnevezésű népszerű okostelefon-alkalmazás segítségével is. „A rendőrség 2014 novemberétől a kampány végéig a forgalomban részt vevő, valamint az álló járművek kivilágítására vonatkozó rendelkezések megtartását – az év egyéb időszakaihoz képest – kiemelten ellenőrzi. A világítási szabályok megszegése kapcsán a rendőr figyelmeztethet, helyszíni bírságot szabhat ki, vagy szabálysértési feljelentést tehet. Idén a kampány időszakában a kerékpárosok ellenőrzésére is fokozott figyelmet fordítunk” – tette hozzá a rendőr ezredes, aki jellemző hiányosságként megemlítette, hogy a járművek világítóberendezéseit nem rendeltetésszerűen használják, figyelmetlenség miatt nem cserélik ki az elhasznált izzókat, megfeledkeznek a világítás bekapcsolásáról, illetve elmulasztják a megrongálódott, vagy sártól szennyezett hátsó lámpaburák javítását, tisztítását. Gariscsák Erzsébet, a Hella Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója egy nemrégiben publikált európai közúti baleseti statisztikára hívta fel a figyelmet, mely szerint gépjárművet vezetni még sohasem volt olyan biztonságos, mint 2013-ban. Az elmúlt évek során ugyanis számos innovatív megoldás született, ami jelentősen javította a közlekedés biztonságát. Ezen általános tendencia ellenére azonban a szürkületkor, illetve sötétben bekövetkezett tragikus kimenetelű balesetek száma még mindig jelentősen nagyobb, mint a nappali órákban. „A Hella számos új fejlesztésének célja a rossz látási viszonyok közti autózás biztonságának és kényelmének folyamatos javítása” – emelte ki az ügyvezető igazgató, hozzátéve: a dinamikus kanyarvilágítás, a kereszteződéseket érzékelő és bevilágító statikus kanyarvilágítás, végül pedig az úgynevezett AFS-rendszerek automatikusan állítják a fényeloszlást az időjárási és útviszonyokhoz, illetve a forgalmi helyzethez. Az Európai Unió biztonsággal foglalkozó iránymutatása az adaptív fényszórót életmentő berendezésnek tekinti, és támogatja a rendszer előnyeinek megismertetését a nagyközönséggel. Az adaptív vezérlés és a LED-technológia együttes alkalmazásával született meg a Hella Matrix fényszóró, mely már kapható az Audi A8-hoz is. A Német Szövetségi Kutatási és Oktatási Minisztérium támogatásával és a Hella irányításával nemrégiben létrejött VoLiFa2020 projekt célja, hogy teljesen alkalmazkodó fényszórót fejlesszenek. A résztvevők közül a Merck szállítja a speciális folyadékkristályt, a chipek és a hardver az Elmos Semiconductor AG terméke, míg a Schweizer Electronic AG gyártja az elektronikus komponenseket és a termékspecifikus nyomtatott áramköröket. A Hella feladata az optikai rendszer kialakítása és a különböző alkatrészek integrálása egy intelligens rendszerré, amely képes arra, hogy a jármű felismerje a forgalmi helyzetek sokféleségét, szelektíven megvilágítsa azt, és képessé tegye a vezetőt arra, hogy gyorsabban elkerülje a veszélyhelyzeteket. „Néhány év még biztosan eltelik addig, amíg ezek az intelligens rendszerek széles körben elterjednek nemcsak a személy-, hanem a haszonjárművekben is, és megjelennek a javítóiparban. Annak azonban örülhetünk, hogy nekünk is sikerült létrehozni a járműjavító ipar, az optikusok, a közlekedésbiztonságért felelős hatóság és a világítóberendezések gyártóinak összefogását. Az összehangolt akcióval reméljük sikerül elérni, hogy ne a kilátásba helyezett bírság, hanem a felelős állampolgári magatartás vezesse az autósokat az ingyenes látás- és világításellenőrzés szolgáltatóihoz” – zárta a sajtótájékoztatón elhangzott beszédét Gariscsák Erzsébet.
Stockinger-Bakonyi György, a Magyar Optikus Ipartestület optometrista szekciójának elnöke elmondta, hogy a testület 1989-es megalakulása óta fontos feladatának tekinti a magyar lakosság látáskultúrájának fejlesztését. Minden kezdeményezést, amely ezt a célt szolgálta és szolgálja, a múltban és a jövőben is támogattak és támogatni kívánnak. Ezért vettek részt már tavaly is a kezdeményezésben. „A Látni és látszani országos kampány 2014-ben is ezt a célt szolgálja. Nagy örömünkre szolgál, hogy egyre több cég ismeri fel a közlekedés biztonsága szempontjából létfontosságú látás és láthatóság jelentőségét, és csatlakozik a Látni és látszani közlekedésbiztonsági kampányhoz. A megfelelő látásnak és látásélességnek a közúti közlekedésben alapvető, mondhatni életbe vágó fontossága van. Ezen belül is a rosszabbra forduló látási viszonyok, a rövidülő nappalok közepette az őszi és téli hónapokban. Országos lefedettségű szakmai és érdek-képviseleti szervezetként az a célunk, hogy minél több látás-ellenőrzési pont álljon a gépjárművezetők rendelkezésére. A kampány felkészülési időszakában kommunikációs csatornáinkon keresztül el tudunk érni 494 látszerészüzletet, ezen belül 143 optometristát” – fogalmazott Stockinger-Bakonyi György, hozzátéve, hogy a siker érdekében a Magyar Optikus Ipartestület optometrista szekciója a Látni és látszani kampányba jelentkező és abban szerepet vállaló optikák és optometristák számára összeállított egy látásvizsgálati ajánlást. Ez kiemeli azokat a látásfunkciókat, amelyek vizsgálatára különös súlyt kell fektetni a kampányban részt vevő ügyfelek látásellenőrzése során. Mint mondta, a magyar optometristák képzettségüknél fogva képesek ezeknek a kiemelt vizsgálatoknak az elvégzésére. „A Magyar Optikus Ipartestület bízik a kampány sikerességében és ennek eléréséhez a maga eszközeivel hozzá is járul. Így saját szakmai fórumainkon – Optikai Magazin, MOI honlap és hírlevél – a kampányban való részvételre buzdítjuk tagjainkat.” Nádai Anikó, az Essilor Optika Kft. marketing vezetője tájékoztatott arról, hogy a világban az autóvezetők 23 százalékának van korrigálatlan látásproblémája, gyakorlatilag tehát minden negyedik gépkocsivezető nem lát tökéletesen. A vizsgálatok szerint a közúti balesetek közel hatvan százaléka lehet összefüggésben a rossz látással. Az Essilor küldetése a tökéletes látás, s hogy ezt a világon a lehető legtöbb ember számára lehetővé tegye. Vezető szemüveglencse gyártóként az Essilor számára mindig a szemüvegviselők a legfontosabbak, ezért helyezi több mint 160 éve stratégiájának középpontjába az innovációt. Az iparágban egyedülállóként évente 150 millió eurót költ kutatásra és fejlesztésre, mintegy 5600 szabadalommal rendelkezik, és 550 kutatót foglalkoztat 3 Innovációs és Technológiai Központjában. „A folyamatos termékinnovációk mellett számos karitatív tevékenységet végzünk, valamint olyan kezdeményezések mögé is állunk, melyek célja a lakosság figyelmének a felkeltése. Ezért támogatjuk a Látni és Látszani kampányt, hiszen a tiszta látás mind az autóvezetők, mind a gyalogosok esetében akár élet-halál kérdése is lehet. A közlekedésben résztvevőknél elengedhetetlen az évenkénti látásellenőrzés, majd azt követően, ha szükséges, akkor a megfelelő korrekció” – emelte ki Nádai Anikó. Bittera Miklós, az OSRAM Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy miután az anyavállalat Németországban már hosszú ideje sikeres támogatója a hasonló „Licht-Test” elnevezésű megmozdulásnak, a cég a hazai akció keretein belül is népszerűsíteni kívánja a hatékony közúti világítás ismérveit, ezért csatlakoztak első alkalommal az országos szintű Látni és látszani baleset-megelőzési kampányhoz. „Az OSRAM, a világ piacvezető járműlámpa-gyártójaként termékfejlesztéseivel és a felhasználók sokrétű tájékoztatásával már több mint húsz éve fontos szerepet tölt be a magyar piacon is. Piacvezetőként az OSRAM diktálja az iramot az új típusú világítási rendszerek kutatása és fejlesztése terén. Az eredmények számos technológiát újradefiniálnak és a gazdaságosság mellett több kényelmet, nagyobb biztonságot nyújtanak az utakon” – emelte ki az ügyvezető igazgató. Megemlítette, hogy az idei frankfurti Automechanika kiállításon bemutatott legújabb LED-es termékeik – a menetfényektől kezdve, a jól ismert halogén járműizzókon keresztül a xenonvilágításig – széles portfóliója biztosítja, hogy minden vezető és vezetési stílus megtalálja a neki megfelelő terméket a személygépjárművek, motorok és teherautók esetében. A kiállítás különlegességei voltak az OSRAM xenon/LED fényszórója, a LED-es nappali menetfényeik és ködlámpáik, valamint az a lézermodul, amely az új BMW i8-hoz és egyéb kiválasztott járművekhez illeszthető.
Bácskai László, a Hoya Lens Hungary Zrt. kereskedelmi igazgatója miután röviden bemutatta a több mint száz leányvállalattal és mintegy 33 ezer munkavállalóval rendelkező japán multinacionális vállalatot, kiemelte: felelős magyar leányvállalatként, s mint az ország vezető szemüveglencse-gyártó cégeként fontosnak tartották, hogy a Látni és látszani kampány mellé álljanak. „A Látni és látszani kampányt azért támogatjuk, mert szükségét érezzük, hogy a lehető legtöbb ember tudomást szerezzen arról, hogy az éles látás autóvezetés közben elengedhetetlen. Sokéves tapasztalatunk, hogy az autóvezetők hanyagul kezelik a látásproblémákat. Reméljük, a kampánnyal, a Hoya támogatásával ez a helyzet javulni fog!” Hozzátette: a szemüveglencse választásánál nagyon fontos kérdés, hogy az illető vezet-e autót, hiszen ebben a helyzetben talán mindennél fontosabb, hogy a lehető legélesebben lásson. A Hoya a fejlesztéseinél kiemelt jelentőséget tulajdonít az autóvezetés közbeni speciális vizuális igényeknek, egyes lencséik megalkotásánál az autóban található különböző helyzeteket modellezik, és ennek megfelelően alakítják ki a lencsék funkcióját. Csütörtöki Tamás, az X-Meditor Kft. értékesítési igazgatója arról beszélt, hogy ha bármely érzékszervünk sérül vagy korlátozva van, az ember már nem érzi magát teljes értékűnek. „De talán a szem, a látás az, amelyre a legnagyobb szükségünk van. Ha ebben akadályoztatva vagyunk, elbizonytalanodunk. Többszörösen igaz ez, amikor autóba ülünk, hiszen a sebességgel arányosan csökken a vizuális ingerek feldolgozására jutó időnk. Európa több országában sok évtizede minden ősszel fokozottan ellenőrzik a közlekedési eszközöket láthatósági szempontból, amihez a közlekedő ember látásának vizsgálata is párosul. Nálunk két éve volt először ilyen kampány, amelyben nem a büntetés a cél, hanem a megelőzés. Ezért szervezi meg az XMEDITOR szakkommunikációs cég idén is – még a bejelentett rendőrségi ellenőrzési akció előtt, október 2-től – a minden autós, motorkerékpáros és haszongépjármű-vezető számára ingyenes járműátvizsgálást és látásellenőrzést. Autószervizek és optikusok százai csatlakoztak az akcióhoz, mert ha csak egy emberéletet is sikerül megmenteni, már nem volt hiábavaló az összefogás.” A Látni és látszani kampány állandó „szereplőjének” számít a Carl Zeiss Vision Hungary Kft., amely optikai főtámogatóként immáron harmadszor is támogatja az ORFK-OBB kezdeményezését. S hogy miért? Mert felmérések igazolják, hogy Magyarországon átlagban minden második embernek szüksége lenne látáskorrekcióra. És bármilyen furcsa, de a népesség nagy hányada még egyszer sem ellenőriztette látását, ezért nem tudja, milyen élmény a tiszta, éles látás. Márpedig a környezetünkből érkező információk több mint nyolcvan százalékát a szemünk segítségével érzékeljük. A tárgyak körvonalait, színét és térbeli elhelyezkedését jobban látjuk, ha több fény érkezik róluk a szemünkbe. Az őszi-téli időszakban azonban a természetes fényből kevesebb van. Rövidebbek a nappalok, romlanak a látási viszonyok. Ezek a körülmények a gépjárművezetőtől nagyobb figyelmet, koncentrációt kívánnak. Gyenge fényviszonyok + nem megfelelő látásélesség = késik az észlelés, ily módon növekszik a reakcióidő és a közben megtett út hossza is. Ahogy az is tény, hogy a szürkületkor vagy éjszaka történt balesetek aránya az összeshez képest megközelíti a 25 százalékot. A Zeiss segíthet a baleset-megelőzésben, hiszen több mint 165 éves tudással, tapasztalattal rendelkezik az optika számos terén. Hozzájuk köthető a csillogáscsökkentő szemüveglencse-réteg szabadalma, valamint az i.Scription lencseoptimalizáció, amely kifejezetten gépjárművezetőknek kifejlesztett optikai szolgáltatás, mellyel a kontrasztok élesebbek, a színek élénkebbek és a zavaró fényudvar hatást is nagymértékben lecsökkenti.
Ezúttal is a Látni és látszani támogatói között üdvözölhetjük a Valeo csoportot, a piacvezető alkatrészgyártót, amely élen jár a láthatósági rendszerek fejlesztése terén. Évente több mint 500 millió eurót fordít kutatásra, hogy az általa gyártott világító- és ablaktörlő rendszerekkel az autósok biztonságát és vezetési élményét fokozza. Ezt a törekvést jól illusztrálják az utóbbi évek innovációi, mint például a kanyarvilágítással felszerelt fényszórók, a Beamatic névre keresztelt adaptív távolsági fényszórók, amelyek nem vakítják el a szembe haladó vezetőket, az Aquablade ablaktörlő lapát, amely egyenletesen osztja el az ablakmosó folyadékot a szélvédőn, vagy a holttérben lévő járműre figyelmeztető jelzőrendszer. Éppen ezért, nagy megtiszteltetés számukra, hogy a Látni és látszani kampányban támogatóként vehetnek részt, és így nemcsak termékeikkel, de az autósok felelősségtudatának ébresztésével is javíthatnak a közlekedés biztonságán. A Látni és látszani kampányhoz tartozó, folyamatosan frissülő információk a www.latnieslatszani.hu honlap mellett az esemény hivatalos Facebook-oldalán, a www.facebook.com/latnieslatszani címen is megtalálhatóak.