„Hát, jelentem, összeomlott…” Rózsa András, a Teva Magyarország Zrt. vezérigazgatója 2009-ben úgy érezte, háborgó tengeren hajózik iránytû nélkül. Kiszámíthatatlan, elôreláthatatlan, nem megjósolható körülmények között kellett a lehetô legjobb eredményt elérni. Kényszerekrôl, lehetôségekrôl, a jelenrôl és a megjósolhatatlan jövôrôl beszélgettünk.
Ha én patikus lennék… Idén is elmaradt a gazdasági növekedés, és nem kezdôdött meg az egészségügy átalakítása sem. Egy ideig még ezek között a körülmények között kell dolgozni. Hogyan alkalmazkodik ehhez a helyzethez gyártó, nagykereskedô és patikus? Van egy közös vonás: mindenki túl akar élni. A legnehezebb helyzetben talán a patikusok vannak. Közvetlenül utánuk, majdnem azonos szinten következnek a nagykereskedôk. A
gyógyszergyárak vannak viszonylag a legstabilabb helyzetben, lévén sokkal nagyobb szervezetek. A gyógyszergyártó kénytelen hosszabb távon, legalább 3-5 éves periódusban gondolkodni, de a 10-15 éves elôretekintés sem ritka. Ehhez képest egy rosszabb év, bár fontos, nem biztos, hogy megrengeti a gyártót. Egy patikusnál, aki egyik hónapról a másikra, vagy egy gyógyszer-nagykereskedônél, aki egyik negyedévrôl a másikra él, durva változások történhetnek rövidtávon is, amelyekre nem tud könnyen reagálni.
5
Nem véletlenül jöttek létre a patikaláncok, de még ôk is bedôlhetnek. Idén több ilyen eset is történt, például az Alma patikáké. Az egész patikapiac súlyos ellentmondásokkal terhelt; ellentétes, sokszor rosszul felmért érdekek mentén születnek döntések, amelyek aztán kedvezôtlenül hatnak a patikusok gazdálkodására. A csôdesetek szinte elkerülhetetlenül bekövetkeznek a patikaláncoknál is, csak ugye egy lánc húsz vagy ötven gyógyszertárból épül fel, így ott hússzor vagy ötvenszer nagyobb a baj. Milyen rosszul felmért döntésekre gondol? Az elmúlt években a patikák jövedelmezôsége folyamatosan csökkent, aminek legfôbb oka az árrést meghatározó törvény rendelkezése, ami szerint minél drágább egy gyógyszer, százalékosan annál kevesebb lehet a patika nyeresége. Ezek szerint Ön az évek során felgyülemlett rossz döntésekre gondol? Azokra a döntéssorozatokra, amik a patikák életét befolyásolták? Azokra a döntésekre is gondolok, amelyeket a patikusoknak maguknak kellett volna meghozniuk. Azt hiszem, ôk általában még mindig rendkívül konzervatívak, ami megnehezíti az alkalmazkodást az üzleti életben. Ha egy nagyon konzervatív környezetben csupán a szereplôk 5-10%-a innovatív, akkor azok sokat tudnak elvinni, amit a többiek sokszorosan megszenvednek. A patikusok nagyon sokáig harcoltak az ellen, hogy egymással versenyezzenek. Pedig voltak ilyen kezdeményezések, ám a gyógyszerészek — tisztelet a kivételnek — ritkán látják meg az újdonságokban a hasznosítható ötletet. Pana-
6
szolják, hogy lényegesen megnôtt a patikák száma. Ez tény, de a gyógyszerpiac is a sokszorosára nôtt: 1990-ben a magyar gyógyszerpiac kb. 70-80 milliárdos volt, ma pedig 500 milliárd forint körül mozog. Igazuk van a patikusoknak, amikor azt mondják, hogy a sok újonnan nyíló patika miatt egy egységre kevesebb forgalom jut, de azt hiszem, mégis leginkább a versenytôl félnek. Ahelyett, hogy a piaci kihívásokra piaci eszközökkel válaszolnának, adminisztratív intézkedéseket sürgetnek. Én például, ha patikus lennék, inkább azért lobbiznék, hogy sokkal több féle terméket forgalmazhassak. A versenyhelyzetben és a válságban kiutat jelenthetnek az úgynevezett drugstore-ok. Ma már egy magyar patika is kezd ahhoz hasonlítani. Van benne kozmetikum, bioital, táplálék-kiegészítô… Egy drugstore összforgalmán belül a gyógyszer részesedése 25-50%. És mi a többi? Amit az elôbb felsorolt. New Yorkban láttam elôször ilyen üzletet. Bementem egy ajtón, velem szemben a pénztár, mellette lehetett reggelizni. Cigarettát, szivart és újságot is árultak, és volt néhány pult. Az üzlet sarkában, a terület kb. 20%-át elfoglalva, egy elkülönített részen állt a tára, mögötte egy patikus, és a vényköteles gyógyszert ott lehetett kiváltani. Ezek a drugstore-ok jól mennek. Azért ez nagyon nagy változás lenne. A gyógyszerészszakma azt is nehezen viseli, hogy már vannak nem gyógyszerész befektetôk is a patikatulajdono-sok között. Mert máshol ez nem fordul elô? A gyógyszerészszakma sem tudja kivonni magát az
általános tendenciák alól. Múltkor volt egy vitám a Kamara elnökével, ugyanis gyógyszer-automaták beszerzésén gondolkodtunk, de a Gyógyszerész Kamara ezt ellenzi. Fô problémájuk, hogy az automatából vett gyógyszerhez nem kap a beteg felvilágosítást. Ma Magyarországon kb. tízezer gyógyszer kapható. Mutasson nekem egy olyan gyógyszerészt, aki csak ezerrôl, vagy akár ötszázról felvilágosítást tud adni. Lehetetlen ennyit fejben tartani.
Életveszélyes üzem Választások elôtt vagyunk. Eddig minden kormány meg akarta reformálni az egészségügyet, egyiknek sem sikerült. Ön mire számít? Lassan eljutottunk arra a szintre, hogy az egészségügy olyan életveszélyes üzem, ahova egészséges embernek nem szabad belépni, betegnek meg még kevésbé. Az a szervezetlenség, a finanszírozási problémák, az ôskáosz, ami létrejött az egészségügyben, a kórházakat kimondottan veszélyes hellyé teszi. Eljutottunk egy olyan pontra, ahonnan már nincs lejjebb. Mindig riogattak minket, hogy ha nem kap elég pénzt az ágazat, akkor majd összeomlik. Hát, jelentem, összeomlott. Csak az összeomlás nem úgy következett be, ahogy vártuk. Arra számítottunk, hogy majd bezárnak a kórházak, de egy sem zárt be. Mindegyik mûködik, de nagyon rosszul, hiszen a beteg egyre rosszabb ellátást kap. Alapvetô paradigmaváltásra van szükség. Mit hiányol? Ma a gazdaságot nem vezényli senki. A Gazdasági Minisztérium annyira vehetô komolyan, mint a MÁV egyik albizottsága. A gazdasági stratégia helyett a pénzügy uralkodik. Senki nem tudja megmondani, mi Magyarország iparpolitikája. Nem tudjuk eldönteni, mit kell csinálni. Európában minden kis országnak megvan a maga húzóágazata: Finnországnak a Nokia, Dániának a Lego, Hollandiának a Philips…
És Magyarországnak? A széthúzás. Az egészségügy — és ezért kell a paradigmaváltás — lehetne húzóágazat. Kiderült, hogy helytelen az a szemlélet és gyakorlat, ahogy a mindenkori kormányzat az elmúlt 20 évben az egészségügyet kezelte: hogy az ágazatot érintô súlyos döntéseket a Pénzügyminisztériumban hozzák azon az alapon, hogy hol lehet több pénzt megtakarítani. Az egészségügy a jelenlegi költségvetés rendszerében olyan területként szerepel, amit a kormány finanszíroz. Kiderült, hogy ez nem igaz. A bevételi oldalt ugyanis nem könyvelik, csak a kiadást. Tehát azokat a nagyon komoly értékeket, amelyeket az egészségügy elôállít, máshol tartják számon, és így nem veszik észre, ezért gondolják, hogy innen kell a legtöbb pénzt elvenni. Igaz ugyan, hogy többen halnak meg a kórházakban és a mentôautókban, de a spórolás a legfôbb szempont. A tisztánlátást az is akadályozza, hogy nem ismerik fel, hogy amikor a biztosító az egészségügyi szolgáltatást a szolidaritás elve alapján ingyen vagy alacsonyabb áron veszi meg az embereknek, az csupán egy biztosítói tevékenység, és valakinek meg kell fizetni a valóságos árat.
7
Hát mi fizetjük meg: az a három-négymillió ember, aki tízmillió beteg ellátását a járulékaiból finanszírozza. Ez így igaz. És mit mond az állam? Hogy nem a 3-4 millió ember fizeti meg igazából, hanem ô. Ma már odáig terjed ez a téveszme, hogy azt állítják: a költségvetés támogatja a gyógyszergyárakat, mert támogatás van a gyógyszereken. Ezért lehet csökkenteni a gyógyszerkeretet és növelni a gyógyszergyárak adóját. Nem a beteget támogatja? Dehogynem! De ha ezt mondaná, nem tudná a gyógyszergyárat külön adókkal is megadóztatni. Azt is állítják, hogy az állam támogatja kórházakat. Egy vassal sem támogatja. Azt támogatja, hogy a beteg a TB-nek befizetett pénzéért szolgáltatást kapjon. A 90-es évek közepén eljutottunk odáig — és azóta romlik látványosan a helyzet —, hogy kialakult egy piacgazdaság, amin belül létezik egy darab tervgazdaság: az egészségügy. A kettô nem kompatibilis, mert a tervgazdasági szektorban levôk is egyre gyakrabban találkoznak a piacgazdasággal. Kialakult egy munkaerôpiac, egy energiapiac, és egyre inkább piaci áron kell megvásárolni azt, amit az állam nekik önköltségi áron hagy megvenni. Ma egy kórház nem azt mondja egy biztosítónak, hogy neki egy vakbélmûtét egy bizonyos összegbe kerül, és erre rászámol 10% profitot. Ha kicsit emelni akar az áron, amibe a mûtét kerül, akkor jön a Pénzügyminisztérium, és a fejére csap. A kórházak most is annyi pénzt kapnak, mint két évvel
8
ezelôtt. Ott tartunk, hogy visszaállítják a korábbi finanszírozási rendszert, de a korábbi áron! Az inflációt vajon ki fizeti ki? Valaki pedig kifizeti. A PM szerint a rosszul gazdálkodó kórházak. Szerintem a betegek. Annyira rossz ma már az egészségügy, hogy szerintem nincs tovább, muszáj lesz foglalkozni vele. Két lehetôség nyílik: vagy szervezetlenül, fejetlenül beleöntünk még ugyanennyi milliárdot, és magasabb költségen tartjuk fenn a tervgazdaságot, vagy elismerjük azt, hogy az egészségügy az értékteremtô nemzetgazdaság része, és képes profitot termelni.
Az egészségügy értékteremtô Mire adhat lehetôséget a gazdasági válság az egészségügyben? Rá fog kényszeríteni minket arra, hogy végre felismerjük: az egészségügy értékteremtô ágazat. Néhány tapasztalt szakember a jobbítás szándékával megalapította az Egészségügy Baráti Társaságát. Ôk nem csupán egy költségvetési fejezetrôl, hanem többrôl: egészségiparról beszélnek. Nem szentségtörés a gyógyítást iparnak nevezni? Pontosítsuk a fogalmat! Nem az iparszerû egészségügyrôl gondolkoznak, hanem az egészség iparágról? Pontosan. Az egészségipar hazai fejlôdését segítené egy nálunk is megfigyelhetô világtendencia: majd 30 évvel kitolódott az emberek várható életkora, és nem pusztán tovább, hanem jól akarnak élni. Tovább szenvedni senki sem vágyik. Az emberek aktívan akarnak élni, és ehhez a vágyhoz lehet felfejleszthetô iparágakat kapcsolni. Úgy gondoljuk, hogy Magyarországnak ezen a piacon komparatív elônyei lehetnek. Az ellátás, a prevenció, a gyógyturizmus, a gyógyvizeink, a kozmetikai mûtétek, a fogorvosi beavatkozások — hiszen már Angliából járnak hozzánk fogorvosi kezelésekre — mind ennek a
piacnak részei. Egy sor területen kiugrót tudnánk alkotni, ha az állam értékteremtô ágazatként tekintene az egészségügyre. A tanulmány szerint, ami a felkérésünkre elkészült, ma a GDP 5,6%-át költik egészségügyre. A már most ismert és fölmért egészségipar több mint 8%-ot hoz. Vagyis úgy gondolja, hogy az iparágat hagyni kellene fejlôdni, és a beteget kellene támogatni? Igen. Mennyi idô kell ahhoz, hogy ez a típusú szemlélet — ha egyáltalán hajlandóak elfogadni — gyökeret verjen Magyarországon? Ha lennének olyan gazdaságpolitikusok, politikusok, akik hajlandók pozitívan gondolkozni, akkor 3-5 év. Az idei évet egy háborgó óceánhoz hasonlította. A Teva hogyan hajózott idén? Váltakozó sikerrel. A cég tulajdonképpen jól teljesített: a tavaly szeptemberi elôirányzatunk 95%-át elértük. Ez a Teva által gyártott és forgalmazott gyógyszerek eladásából származó üzleti eredmény. Egy másik üzletágunk, a nagykereskedés, egyetlen partne-
rünk, egy patikalánc bedôlése miatt veszteséges lett. Itt le kell nyelnünk a veszteséget, hiszen senki nem láthatta elôre. Nemrégiben egy különleges ultrahangkészüléket ajándékoztak a Kardiológiai Intézetnek… Egy egészen speciális, háromdimenziós ultrahang-berendezést vettünk nekik. Magyarországon nagyon kevés van ebbôl a készülékbôl, a Kardiológiai Intézet pedig nem engedhette meg magának, nem volt rá pénze. Az ilyen típusú adományokra sokat költünk, még akkor is, ha nem tudunk érte semmit kérni. A Kardiológiai Intézettel olyan jó a kapcsolatunk, hogy nem is kértünk semmit. Nem azért adtuk nekik, hogy cserébe néhány száz recepttel többet írjanak. Olyan jó készítményeink vannak és olyan jó áron, hogy úgyis felírják. Annak idején, a legelsô gyógyszerünk piacra dobásakor elhatároztuk, hogy amennyiben sikeresek leszünk, a bevételünk egy részét visszaforgatjuk az egészségügybe. Úgy érezzük, ez kötelességünk. Ez az adomány gyönyörûen illik ebbe a koncepcióba. Mélykuti Ilona
9
