Interaktív várostörténet
Harmincéves a televíziónk /3. oldal
/7. oldal
Búcsú Bocsitól /11. oldal
Tiszaújváros hetilapja
Kreativitás, megbízhatóság, helytállás
Nőnapi ünnepségek városszerte
2016. március 10.
XXXIV. évfolyam, 10. szám
Kitüntetettjeink Tiszaújváros képviselő-testülete az alábbi személyeknek és közösségnek adományozott ágazati önkormányzati kitüntetést március 15-e alkalmából.
Tiszaújváros Közneveléséért
A nők otthon és munkahelyükön is helytállnak. Egész héten nőnapi rendez- pi rendezvényén Hok Csaba intézményvényeket tartanak városunk- vezető. ban. Az ünnepelteket Bráz György polgármesAz oktatási-nevelési, egészségügyi és ter köszöntötte, aki szólt arról, fontos, szociális intézmények mellett a közszfé- hogy legyen egy olyan nap az évben, ami ra, a gazdasági társaságok hölgy dolgozó- a nőkről szól. it is köszönti a város vezetése, csakúgy, - Mi sokszor megfeledkezünk azokról a kömint a szépkorúakat. telezettségekről, amik egy családban elvár- Nagyon jó veletek dolgozni, mert kreatí- hatók egy férfitől - mondta a polgármester vak vagytok, megbízhatóak vagytok, nem -, de ekkor jönnek a nők, akik édesanyacsak otthon, hanem a munkahelyen is - ként akkor is helytállnak, amikor mi nem mondta az állami általános iskola nőna- tudjuk, hogy mi a dolgunk - tette hozzá.
Fodorné Szabó Valéria intézményvezető-helyettes, évi díj Lukács Árpád tanár, évi díj Tankó Lászlóné intézményvezető-helyettes, életműdíj Kovács-Balog Imréné gyógypedagógus, életműdíj Bene Józsefné pedagógiai asszisztens, életműdíj Kurucz Erzsébet tanár, évi díj Bakos Irina zenetanár, évi díj Iványiné Burai Éva tanító, évi díj Prágainé Sóvári Anikó tanár, évi díj Baráthné Éliás Tünde gazdaságvezető, évi díj Tölgyesiné Liktor Mária tanár, életműdíj Csermely-Kiss Emőke tanító, évi díj Zavarkóné Árvai Valéria óvodapedagógus, életműdíj Tógyerné Révész Márta óvodapedagógus, évi díj Magyarné Tóth Anikó óvodapedagógus, évi díj Venczel Anikó gazdasági ügyintéző, évi díj Takács Benjamin tanár, életműdíj Szabó Sándorné nyugalmazott igazgató-helyettes, életműdíj Az ünnepségen zenés-verses műsorral és vacsorával köszöntötték a hölgyeket. Péntekig még számos intézmény, társaság hölgy dolgozói számára rendeznek ünnepséget, kedden többek között a szépkorúaknak tartottak műsoros délutánt a Derkovits Kulturális Központban. Itt Bráz György polgármester és dr. Fülöp György alpolgármester köszöntötte a hölgyeket, majd operett- és musicalslágerekkel szórakoztatták a résztvevőket a vendégművészek.
Nyomdában Tiszaújváros 2015-ös évkönyve
Olvasmány a jelennek, történelem a jövőnek
Az elmúlt év történéseit, érdekes eseményeit, fontos mozzanatait foglalja össze Tiszaújváros 2015-ös évkönyve. A nyomdai munkálatok már javában zajlanak, a könyv március 15-ére készül el. A jelentősebb eseményeken túl helyet kaptak benne az aktuális statisztikai adatok is, így mutatva teljes képet a város tavalyi évéről.
Tiszaújváros Közművelődéséért
Füredi Zsuzsanna szakkörvezető, évi díj Kitka Zsuzsanna könyvtáros, évi díj
Tiszaújváros Sportjáért
Nemes Nándor tanár, évi díj Béke Kornél kajakozó, évi díj, Betlenfalvi István edző, évi díj
Tiszaújvárosért a Közszolgáltatásban
Domán István karbantartó, évi díj Csoma Bertalan Zoltánné ügyintéző, életműdíj Nácsa Anna élelmezés-ügyintéző, évi díj Sepsik József asztalos, évi díj Kiss György parkgondozó, gépkocsivezető, évi díj Nagyné Tanyi Ágnes könyvelő, évi díj Kerékgyártó István ügyvezető igazgató, életműdíj
Humanitás Szolgálatában Tiszaújvárosért
Völgyesiné Czinege Margit szakmai vezető, életműdíj Dr. Fónagy-Sütő Zoltán kardiológus/háziorvos, életműdíj Szilvási Józsefné laboratóriumi asszisztens, életműdíj Pappné Szabó Margit fizioterápiás asszisztens, életműdíj Pap Zsolt vezető mentőtiszt, életműdíj Takács Józsefné nyugalmazott gazdaságvezető, életműdíj
Tiszaújvárosért a Közszolgálatban
Az évkönyv borítója.
Már nyomtatják az évkönyvet. - Mi magunk is forgatjuk - mondta dr. Fülöp György alpolgármester -, és fontos az is, hogy a jövő nemzedékének legyen egy olyan olvasmányos könyv a kezében, ami alapján megismerheti a város történetét. Az ezer példányban készülő évkönyv nyomdai munkálatai a tiszaújvárosi GraFol Print Kft. nyomdaüzemében zajlanak, 800 puhakötésű és 200 keményfedeles könyv készül. Az évkönyvet a sajtónapi ünnepség meghívottjai és a március 15-ei kitüntetettek vehetik először a ke-
Takács Erzsébet csoportvezető, életműdíj Godány-Varga Zsuzsanna munkatárs, évi díj zükbe. Nem csak az évkönyv készül ebben a nyomdában, hanem több jubileumi kiadvány is. - A Képes Krónika és a Tiszaújváros iparvállalatainak története jelenik még meg mondta Kalicz Magdolna, a GraFol Print Kft. ügyvezető igazgatója - ezek egy díszdobozban lesznek majd, összesen kétezer példányban nyomtatjuk. A tervek szerint a későbbiekben a könyvek kereskedelmi forgalomban is kaphatók lesznek majd.
Tiszaújváros Közbiztonságáért
Pelyhe Róbert rendőr hadnagy, évi díj Drencsik Lajos rendőr törzszászlós, évi díj
Pintér Ferenc Díj
Bihari Mihály c. tűzoltó alezredes, életműdíj Lukács János beosztott tűzoltó, életműdíj
Lovas Lajos Díj
A Tisza Televízió szerkesztősége, évi díj
Sokféle
2. oldal
Felkészülni, vigyázz, rajt!
Nagy leszel Eötvös?
Televíziós sportversenyen szurkolhatunk a helyi gimnázium csapatának áprilisban. Az Eötvös diákjai másodszor pályáztak a TV2 Nagy vagy! című versenyére. Első nekifutásra nem válogatták be őket, de idén már igen. Gőzerővel edzenek a fiatalok, hiszen a tévés felvétel március 16án lesz Budapesten. Úszás, kosárlabda, atlétika, röplabda, kajak-kenu. Színes a sportágak palettája, ahonnan válogatták a verseny leendő csapattagjait. A Sportcentrum uszodájában találkozunk velük, éppen készülnek a versenyre. Azokat a feladatokat játsszák le, amiket majd a kamerák kereszttüzében fognak márciusban. Elnézve a fiatalokat, sem erőnlétnek, sem állóképességnek nincsenek híján, hiszen mindegyikük versenyszerűen sportol heti 5-6 edzéssel, ráadásként most az a heti négy, ami felkészülés a tévés vetélkedőre. A medencében hatalmas tempót diktálva úsznak egyik partról a másikra, és csak az egyik karjukkal lapátolnak, hiszen a másik kézben egy pillepalackot kell a víz fölött tartani, azt egyensúlyozva leúszni a távot - ez az egyik vizes feladat, amit
Béke Kornél ezúttal a tornapadon „kajakozik”.
Nap Ezzel a rejtvénnyel folytatódik márciusi sorozatunk. A megfejtéseket a hónap végén egyben várjuk e-mailben a
[email protected] címre, vagy postai úton a 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. címre.
A vizes sportoknál szokás a győzelem utáni csobbanás. Ez még nem az... előre megkaptak és gyakorolhatnak, úgy, ahogy a verseny többi játékos próbatételét is. Béke Kornél ifjúsági kajak világbajnokunk az egyik esélyese annak a nyolcfős keretnek, aki indulhat a versenyen. - Kevés ide az általános edzettség - mondja Kornél, kilépve a medencéből -, mind a nyolc versenyfeladat speciális felkészülést igényel, ezért is próbálunk mindegyikre. Van például gumicsónakos evezés, erre nehezen tudunk készülni, hiszen nincs is annyi csónakunk, amivel egyszerre tudnánk evezni, de próbálunk mindent megoldani. Két hete edzünk, motiváltan készülünk. Szárazon és vízen is tesztelik a diákokat, hiszen csak a legjobbak mehetnek a versenyre. - Többségünk sportol, én például röplabdáztam, nekem ez az erősségem mondja Bugya Anikó, aki sokadmagával együtt, szeretne bejutni a csapatba. - Most több mint tízen vagyunk itt, de csak nyolc befutó lesz. Jó lenne bekerülni a csapatba, hiszen ez biztos olyan emlék lesz, amire örökké fogunk emlékezni. Az országból 24 középiskolás csapat indul, köztük a tiszaújvárosi Eötvös. A verseny hasonlít a Játék határok nélkül című vetélkedőre, melyen a tiszaújvárosiak annak idején többször is szerepeltek. Az
egyik egykori csapattag, Tóth Papp Tamás is ott küzdött Portugáliában és Olaszországban, ma a gimnázium testnevelőjeként készíti fel a diákokat egy hasonló viadalra. -A TV2 műsorán régóta fut a hétvégéken a produkció, ám míg korábban az általános iskolás diákok küzdöttek a legjobbnak járó helyért, addig most a középiskolásoknak hirdették meg a versenyt. Tavaly is próbálkoztunk, ám akkor nem jutottunk be, de már akkor ígéretet kaptunk arra, hogy ha újra jelentkezünk, akkor már nyert ügyünk van - mondja Tamás. - Egy tágabb kerettel próbáljuk a majdani versenyfeladatokat, akik a legjobb időt ússzák, futják, azokkal indulunk a versenyen. Ahogy ti is látjátok, mindegyikőjük versenysportot űz, mindenki jó, ki ebben erősebb, ki abban. Négy fiút és négy lányt indíthatunk, de viszünk magunkkal egyegy tartalékot is. Még néhány edzés és kiderül, hogy kik lesznek a befutók. A Nagy vagy! tévéfelvétele március 16án lesz, ötvenfős szurkolói buszt is indítanak Budapestre az önkormányzat jóvoltából. Hogy ki lesz a legnagyobb? Áprilisban tudhatjuk meg, hiszen akkor tűzi műsorára a TV2. berta
2016. március 10.
Gyógyszertári ügyelet „A gyógyszertári ügyelet feladata a SÜRGŐS szükség miatt jelentkező betegek ellátása.” Tiszaújvárosban a gyógyszertári ügyeleti/készenléti szolgálatot március 13-ig (vasárnapig)az Arany Sas Gyógyszertár (Bethlen G. út 17., tel.: 49/540-688), majd március 14-től (hétfőtől) a Tisza Gyógyszertár (Örösi út 1/A., tel.: +3620/400-1952) látja el. A telefonos készenléti szolgálat a legtovább nyitva tartó gyógyszertár zárása után kezdődik és tart másnap reggel 8 óráig. Rendelkezésre állás 30 percen belül. Vasárnap és ünnepnapokon az ügyeletes gyógyszertár 8-19 óra között zárt ajtók mellett szolgálja ki a betegeket. Gyógyszertárak nyitvatartása: Hétköznap Szombat Vasárnap Arany Sas Gyógyszertár 8-18 8-12 Borostyán Gyógyszertár 7.30-17 - Remény Gyógyszertár 8-17 8-12 Tisza Gyógyszertár 8-20 8-20 -
Orvosi ügyelet
Az orvosi ügyelet hívószáma hétköznap délután 17 órától másnap reggel 8 óráig, illetve pénteken 17 órától hétfő reggel 8 óráig, valamint az ünnepek alatt: 06-46/477-104.
Zöld szám
A polgármesteri hivatal tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a 06-80/200-839-es telefonszámon lehetőség van közérdekű problémák bejelentésére. A hívás ingyenes. A telefon üzenetrögzítős, a nap 24 órájában hívható. A rögzített bejelentések alapján a Polgármesteri Hivatal megteszi a szükséges intézkedéseket.
Helyreigazítás
Múlt heti számunkban tévesen jelent meg, hogy Makrányiné Tamási Tündét a TiszaSzolg 2004. Kft. felügyelőbizottsági tagjává választotta a képviselő-testület. A Polgármesteri Hivatal Pénzügyi, Fejlesztési és Városüzemeltetési Osztályának vezetőjét a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. felügyelőbizottságába delegálta a testület. A hibáért az érintettől és olvasóinktól elnézést kérünk.
Egyházi hírek
Római katolikus
Kedden és szombaton 18:00 órakor, szerdán, csütörtökön és pénteken reggel fél 9-kor, vasárnap délelőtt 11:00 órakor lesz a szentmise templomunkban. Szombaton, az esti szentmisén meghívott vendégünk Papp Tihamér atya, ferences szerzetes Szentkútról. Kérjük a kedves testvéreket, minél többen vegyünk részt a szentmisén! Nagyböjt idején minden héten, pénteken reggel ¾ 8-tól keresztúti ájtatosságot végzünk a szentmise előtt a templomban. Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves testvéreket. Kérjük a kedves testvéreket, akik a nagyböjti lelkigyakorlatra jelentkeztek, hogy Hozsanna imakönyvet hozzanak magukkal. Süteményeket a lelkigyakorlat előtt fél kettőtől lehet hozni. A következő vasárnap gyűjtés a Szentföld javára A nagyböjti gyóntatás szombaton este 17-18 óráig lesz a templomban.
Görögkatolikus
Pénteken 17:30-kor imádság (akathisztosz) az Istenszülő Szűz Máriához. Szombaton 8:30 Szent Liturgia, 16:00 vecsernye. Vasárnap 10:00 utrenye, 11:00 Szent Liturgia, 16:00 vecsernye. Szerdán 17:00 Előreszentelt Adományok Liturgiája. Nagyböjti lelkigyakorlatunkat március 18-án és 19-én, Virágvasárnap előtti pénteken és szombaton tartjuk. Vendégünk Boronkai József atya, berzéki paróchus, a jezsuita gimnázium hittanára lesz. A lelkigyakorlat alkalmat ad húsvéti gyónásunk és áldozásunk elvégzésére. Szeretettel ajánljuk a kedves testvérek figyelmébe ezt a lehetőséget, s várunk mindenkit a közös imádságra. „Azáltal üdvözülünk, hogy megvalljuk Krisztus kegyelmét, hirdetjük az ő irgalmát, nem titkoljuk el jótéteményeit - más szóval azáltal, hogy egész életünket Krisztusnak adott válas�szá tesszük.” (Alexander Schmemann atya)
Református
Vasárnap Tiszaszederkényben 10:00 órától, Tiszaújvárosban 11:00 és 16:00 órától lesz istentisztelet. A városban a délelőtti istentisztelet ideje alatt az imaházban gyermek istentiszteletet tartunk. A délutáni alkalmat követően konfirmációra felkészítő oktatást tartunk. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik
Zsoldos Sándorné (Marika)
temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak, sírjára virágot helyeztek. Gyászoló szerettei Tiszaújvárosi Krónika l Főszerkesztő: Radácsi Zsuzsa l Olvasószerkesztő: Ferenczi László l Tördelőszerkesztő: Fodor Petronella l Szerkesztőség: 3580 Tiszaújváros, Szent István út 16. l Telefon: 49/341-844, 341-755 l Fax: 49/341-852 l E-mail:
[email protected] l Kiadó: Tiszaújváros Önkormányzata l Hirdetésfelvétel: Tiszaújvárosi Krónika szerkesztősége l Terjesztés: Russmedia Kft. Helyi elosztó: 70/341-89-22 l Felelős kiadó: dr. Juhos Szabolcs jegyző l Nyomdai munkák: Russmedia Kft. Debrecen l Felelős vezető: Dubóczki Tibor l ISSN 1417-8133
Aktuális
2016. március 10.
3. oldal
Tévétörténelem, tévétörténetem
Harmincéves a városi televízió
Harminc évvel ezelőtt, 1986 májusában kezdte meg adását a mai Tisza TV elődje, a Leninvárosi Városi Televízió. Ebből az alkalomból nyílt televíziótörténeti kiállítás a Derkovits Kulturális Központban. Nem szakmánk a kiállításrendezés, de szívügyünk. Talán ezt éreztünk mindannyian, amikor a tévétörténeti kiállításra kerestük a régi műszaki berendezéseket, kutattunk harminc év fotói között. A mostani stábból is többen itt dolgozunk már húsz éve, de néhányan a városi tévé indulásának első éveiben is itt voltak már. Hetek óta fotóhalom öleli körbe az asztalomat, de a kollégáimét is. Ömlesztve látom a múltat, pályám kezdetét. A régi kollégákat, barátokat, akik innen indultak, s azóta már valamelyik országos csatorna operatőre, riportere, vagy vágójaként dolgoznak. Virágh Orsi, György Horváth Zsuszsi, Jávorszki Peti, Taskó Roli… Ma is odakapcsolom a tévét, ha ők vannak a képernyőn és a nevüket keresve a stáblistát pásztázom, akkor is, amikor más már rég átkapcsolt egy másik csatornára. Most pedig, ahogy a tévé harmincadik születésnapjára készülünk, őket várom. A vágószobában a szerdai adásra készülünk, balomon egy monitor, amin az archív anyagok futnak a ’80-as ’90-es évekből. Lajos bácsi, Koritár, Döme. Korán elmentek, még maradhattak volna. Itt voltak az őskorban, a hőskorban. Tanultak, tanítottak, alkottak, nem is akárhogyan. Az emlékek mellett előkerülnek az ősrégi műszaki berendezések, eszközök. Filmkamera, amivel talán Kocsis Lajos dolgozott a Városi Televízió első operatőreként, aztán itt vannak az utódai, a videokamerák. Működnek, de már ezek is csak kiállítási darabok. - Már nem annyira érzem magam otthon ezek között, holott majdnem mindegyikkel dolgoztam - nézegeti nosztalgiával a kiállítás darabjait Jávorszki Péter, a tévé egykori operatőre, vágója. - Ezt itt például használtam - mutat egy ismerős régi darabra, egy forgatós kamerára. - Ezt a szakkönyvet viszont most látom először, - mosolyogja el magát - hiszen én nem ebből, hanem a kollégáimtól tanultam, többek között tőled is Paszi - mutat a kamerát tartó operatőrömre, akivel immár én is huszadik éve vagyok kábelösszeköttetésben, mikrofon-
Kicsi a kiállítás, de sok a látnivaló a városi televízió 30 éves történetét bemutató tárlaton. a szalagos Beta magnókra János. Tekergeti rajta a gombokat, ismerős az érintés. - Régen voltam „velük” - mondja -, sorra jönnek elő a régi emlékek, lúdbőrzik a hátam, - összegzi szűkszavúan, mint régen. - Tudnál még ma vágni ezen? - kérdezem én is nosztalgiával. - Azt hiszem még menne - jön a gyors válasz. - Tudod mit? - így János. - Üljünk le és üssünk össze gyorsan valamit, úgyis te voltál az egyik kedvenc szerkesztőm. Most már együtt nézegetjük a kiállított darabokat, és csatlakoznak a többiek is, akik anno ezeken dolgoztak. Együtt mégis csak másabb. Itt vannak például a mai képkeverők ősei, ezeken egy gombnyomással döntötték el az adásrendezők, hogy a nézők éppen melyik kamera képét lássák otthon a tévében. Ezek pedig a stúdiómonitorok, amit sokan tévének gondolnának, holott ezeken a műsorvezető és az adást lebonyolító műszak figyeli az élő műsort pásztázó kamerák képeit. Vagy itt van a régi vágógép, ezen még szalagos kazettával dolgoztunk, mellette az első számítógépes vágó és a feliratozó, az a műszaki berendezés, amivel a képre szöveget tett az ember. És itt van most körülötte az a sok ember, akiknek ezek munkaeszközeik voltak, tévét csináltak, történelmet írtak. Hogy is kezdődött? A nyolcvanas években országszerte működtek
Nagy János és Jávorszki Péter a régi keverő előtt, a háttérben pedig Kiss Péter Berta Judit mikrofonja és Pásztor Krisztián kamerája előtt. végen (is). - Középiskolából kikerülve technikust, műszerészt kerestek a városi tévébe, jelentkeztem, bekerültem. Két évig csak az állványt hordoztam technikusként, például éppen Paszi után, s közben én is beletanultam. Sok szakember volt itt, akiktől az alapokat megtanulhattam, és máig hasznosítom. Sajnos sokan már nincsenek közöttünk. Peti a munkaasztalnál maradt, ma a DIGIsport vágójaként dolgozik. Ahogy ő, úgy Nagy János is itt kezdte a tévézést a ’90-es évek közepén, végén. Tíz évet operatőrködött és vágott, aztán pályát váltott, de a szíve egy darabja itt maradt. - Ez volt az egyik kedvenc egységem, - mutat
felnőttoktatási stúdiók, ahogy nálunk is, Leninvárosban. Ebből nőtt ki a Leninvárosi Városi Televízió, amely 1986-ban kezdte meg kísérleti adásait. A tévé alapítására emlékezve a Tisza Média Kft. jelenlegi ügyvezető igazgatója, Radácsi Zsuzsa idézte fel a múltat a tévétörténeti kiállítás megnyitóján. Visszaemlékezésében az egykori első operatőrnek, Kocsis Lajosnak a gondolatát idézte: „Ahogy készültem a megnyitóra megnéztem néhány archív felvételt, és megragadtak Kocsis Lajos mondatai, melyek visszaadják a korabeli televíziózás hangulatát. A kezdetekről ezt mondta: A Derkó előtt volt egy nagy zöld oszlop, még a TVK tette oda an-
nak idején, arra kihúztak egy kábelt, elhúzták az üzletsoron, és kitettek oda egy tévét. A másik gondolat, szintén Kocsis Lajostól: 1986. május 13-án indult Leninvárosban a városi televízió, az országban tizenharmadikként. A tízemeletes tetején volt a fejállomás. Oda felvittük a kész anyagot, elindítottuk, és onnan a tízemeletesről néztük a lakásokat, hogy hol nézhetik az adást. Fantasztikus idők voltak azok, tévétörténeti pillanatok.” Bráz György polgármester is a múltat idézte köszöntőjében, egy olyan múltat, amihez ő is ezer szállal kötődik, hiszen az akkori Városi Tanács kulturális osztályának munkatársaként ő volt az, aki 1986-ban a tévé indulásáról szóló határozatot előterjesztette. Úgy, ahogy ő, a mindenkori városvezetők is együtt éltek a tévével és nem csak riportalanyként. - Én a rendszerváltás utáni időszakra emlékszem szívesen - mondja rutinos riportalanyként Koscsó Lajos, - hiszen akkor megváltozott a televíziózás struktúrája. Varga Koritárral bejártuk fél Európát, hogy megnézzük, milyen módon lehetne az új viszonyoknak megfelelő médiát létrehozni. Én azt az időszakot emelném, ki, amikor ideköltözött a Magyar Televízió Regionális Stúdiója. Nem véletlenül sugározta Tiszaújvárosból az adásait, hiszen akkor, a ’90-es években egy nagyon korszerű televíziózás jött itt létre, felkészült szakmai gárdával és a legkorszerűbb technikai berendezéssel. Többen is bedolgoztak az országos médiákba, s vitték a város hírét is - fejezi be az egykori polgármester. Sok mással egyetemben kameráink kereszttüzében érlelődtek az elmúlt évtizedek választásai is. Élő közvetítéseinkből ismerhették meg a nézők, kikre voksoltak, kik vezetik a várost. Farkas Zoltán, aki négy cikluson át volt polgármester, egy régi választási műsor fekete-fehér fotójánál időzött el. - Pezsgő volt a közélet akkoriban is, és fontosak voltak ezek a műsorok ahhoz, hogy az emberek jól tudjanak választani. Aztán jó volt magunkat visszanézni, és főleg visszahallani a lakosság véleményét, reakcióját - mondja, majd odébb lép egy másik fotóhoz. - Emlékszem erre az adásra, itt is választási vitaműsor volt, én itt, akkor háttéremberként dolgoztam, saját pártom színeiben. Akkor készült ez a kép, amikor Grósz Károly eljött a városba és atrocitások érték, sokan azt akarták, hogy ne legyen meg a vitaműsor, de mégis meglett, ez a kép ezt juttatja eszembe. Szedem össze sorra a riportalanyokat, ahogy szoktuk a forgatásokon. Régóta kinéztem magamnak Csorba Sándort, a tévé első vezetőjét, de csak többszöri próbálkozásomra sikerül végre kiszakítanom a régi ismerősök, kollégák gyűrűjéből. Odacitálom ahhoz az épített mini stúdióhoz, amit a Derkovitsban rendeztünk be a kiállítás részeként. Leültetem a kamerák elé, lámpák, mikrofonok közé és most én kérdezem őt, az egykori kérdezőt. - Én 1986 és 1991 között vezettem a tévét, de utána még jó néhányszor beülhettem a stúdióba riportalanyként - mondja. - Akkoriban ta-
nultuk a televíziózást, tanultunk műfajismeretet, jegyzetet, glosszát írtunk, igyekeztünk a műfaji sokrétűséget fenntartani. Nekem elvárásom volt a munkatársaktól, hogy időnként fogalmazzanak meg egy percet. Rengeteg szépség volt a városban már akkoriban is, ezekről készítettünk 30-40 másodperces anyagot, de híradóztunk is és stúdióbeszélgetések is voltak. Amikor abbahagytam a tévézést, legalább egy évig nagyon hiányzott, de egyre távolabb került. Több fontosabb feladatom lett és már nem volt időm foglalkozni a saját sebeimmel - emlékszik vissza. Saját múltunk képkockái között nosztalgiázok Ferenczi Lacival, hiszen jómagam is 1996ban kerültem ide frissdiplomásként. Emlékszem rögtön mikrofont nyomtak a kezembe és kiküldtek terepre, csináld. Én meg csináltam, megcsináltam! „Nem kezdünk riporteri kérdést és-sel mondta Koritár, és „ne hümmögj, ne igenezz a riportalany mondandója közben, mert belehallatszik a mikrofonba - hallom még ma is Ferenczi első hozzám intézett jó tanácsait. Sokat tanultam tőlük, a legtöbbet. Ferenczi Laci az elsők között csatlakozott a csapathoz. Ott volt majdnem a kezdeteknél, több ezer riportot készített és több száz élő adást vezetett az elmúlt évtizedek alatt, és sokunk mentoraként még ma is erősíti a csapatot. - Sok emlék él bennem és néhány olyan alkotás, amire büszke vagyok, vagy ami valamiért nagyon fontos volt. Az első tévés munkám egy költészet napi műsor volt. Büszke vagyok
Három nemzedék: Kormos Ádám, Ferenczi László és Nagy János az eszközök, fotók társaságában. még nagyon a Koritár Lacival készített '90-es Lenin-eltávolításos kisfilmünkre, de jó szívvel emlékszem rá, és amíg tudom, csinálom a szilveszteri vicceket. Na és a választási műsorokra, amiket nagyon élveztem és szerettem - mondja. Aztán szakmázunk egy kicsit: műsorstruktúráról, műfajokról, régről és máról. - Őszintén, annyira nem látok különbséget az egykori és a mai tévézés között. Tulajdonképpen már a ’90-es évek elején kialakult az a műsorstruktúra, amit gyakorlatilag a mai napig követünk, légyegében ugyanazt csináljuk, csak sokkal nagyobb rutinnal és jobb technikával. Egy helyi tévé szerintem akkor végzi jól a dolgát, ha korrektül tájékoztat és ha van rá tehetsége, ideje és módja, akkor szórakoztat is - fordítja tekintetét arra a tablóra, ahol a tévés szilveszterek fotói sorakoznak. Kiss Péter örökös sportriporterünk is „öreg róka” már. Évtizedek óta tévézik, főleg sportban utazik. - 30 év egy ember életében is sok - mondja. Annak idején, amikor elkezdődött, senki sem gondolta, hogy eljut idáig. Azt gondolom, hogy nem csak mi, hanem a város is büszke lehet a televízióra, hiszen évtizedeken át megörökítette a közösség, a település életét. Reméljük, sok éven keresztül tudjuk még szolgálni a várost és a tévét. berta
Önkormányzat/Közlemények
4. oldal
Közlemény
Megújul a Tiszaújváros Kártya
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Tiszaújváros várossá nyilvánításának 50. évfordulója alkalmából az önkormányzat megújult arculatú Tiszaújváros Kártyát bocsát ki. A jelenleg használatban lévő Tiszaújváros Kártyák érvényessége 2016. március 31-én lejár, az új kártyával április 1-jétől vehetők igénybe a kedvezmények. Az új Tiszaújváros Kártya első alkalommal ingyenes, elvesztése, megrongálódása esetén azonban az újonnan igényelt kártya előállításának költségeit a kártya használójának meg kell térítenie. A kártya a jogosultság fennállása esetén öt évig
Tájékoztatás
Szünidei gyermekétkeztetés
A Polgármesteri Hivatal felhívja a Tisztelt Szülők/Törvényes Képviselők figyelmét, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján a gyermek lakóhelye, vagy ha a gyermek életvitelszerűen a bejelentett tartózkodási helyén lakik, a tartózkodási helye szerinti települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére a déli meleg főétkezést a hátrányos, halmozottan hátrányos gyermek részére ingyenesen biztosítja. A fentieken túl az önkormányzat a helyi rendelete alapján a déli meleg főétkezést ingyenesen biztosítja azon általános vagy középfokú iskolával tanulói jogviszonyban álló, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő kiskorú gyermek részére, aki Tiszaújvárosban lakóhellyel, vagy bejelentett tartózkodási hellyel rendelkezik és életvitelszerűen bejelentett tartózkodási helyén él. Az ingyenes szünidei étkezés a tavaszi
Tájékoztatás
lesz érvényes, nem kell évente érvényesíteni. Az új kártyát tiszaújvárosi lakóhellyel rendelkező, vagy Tiszaújváros önkormányzatának tulajdonában lévő lakást szolgálati jelleggel bérlő magánszemély, illet-
ve ez utóbbi magánszeméllyel jogszerűen együttlakó hozzátartozó igényelheti. A jogosultak az új Tiszaújváros Kártya iránti igényüket 2016. február 1. napjától a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodájában nyújthatják be. Az igénylőlapok benyújtása során - a jogosultság megállapítása érdekében - a személyazonosság igazolására alkalmas és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány, valamint a szolgálati jelleggel bérelt lakás esetén a bérlet igazolására alkalmas okmány szükséges. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal
szünetben valamennyi, azaz 3 munkanapon keresztül (2016. március 24., 25., 29.) a Központi Étteremben (Tiszaújváros, Kazinczy út 3.), valamint a Tiszaszederkény városrészben élők esetében az Esély Napközi Otthonban (Tiszaújváros, Dózsa Gy. u. 2.) helyben fogyasztással vehető igénybe. Amennyiben az étel helyben történő elfogyasztását a gyermek betegsége akadályozza, lehetőség van a szülő, törvényes képviselő, vagy a szülő, törvényes képviselő által megbízott személy számára a gyermek részére biztosított étel ételhordóban történő elvitelére. Felhívjuk a Tisztelt Szülők/Törvényes Képviselők figyelmét, hogy a gyermek betegsége esetén az étel ételhordóban történő elvitele orvosi igazolás benyújtása, illetve a szülő, törvényes képviselő által megbízott személy számára az elvitel írásbeli meghatalmazás alapján lehetséges. A szünidei gyermekétkeztetés forma-
nyomtatványon igényelhető, melynek benyújtási határideje 2016. március 23. A formanyomtatvány beszerezhető: - Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Ügyféltájékoztató helyisége (Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. földszint), - Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ (Tiszaújváros, Kazinczy út 3.), - Tiszaszederkényi Szolgáltatóház (Tiszaújváros, Bocskai u. 33., kedden és csütörtökön 9,00-13,00 óráig), - a nyomtatvány letölthető Tiszaújváros honalapjáról is: http://ugyfelterminal.tiszaujvaros.hu A szünidei gyermekétkeztetés igénybevételéhez szükséges nyilatkozat benyújtása személyesen ügyfélfogadási időben a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Intézményfelügyeleti, Szociális és Sport Osztályán (I. em. 111. iroda), valamint postai úton (3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út 7.) lehetséges. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal
Jubileumi emléklap kiadása
Tiszaújváros 2016-ban ünnepli várossá nyilvánításának 50. évfordulóját, ebből az alkalomból jubileumi emléklap készül az 1966-tól folyamatosan itt élők részére. Az emléklapot 2016. március 1-től 2016. december 31-ig lehet igényelni a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatánál (Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. fszt.), illetve a Tiszaújváros honlapjáról (www. tiszaujvaros.hu) is letölthető igénylőlapon. A kitöltött igénylőlapot a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatánál (Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. fszt.) kell leadni. Az adatok feldolgozását követően a kiállított emléklapot postai úton kapják meg a kérelmezők. Polgármesteri Hivatal
IGÉNYLŐLAP a város jubileumi évfordulójához kapcsolódó emléklap átadásához 1. Személyi adatok 1.1. Az igénylő személyére vonatkozó adatok 1.1.1. Neve:............................................................................................................................................. 1.1.2. Születési neve:............................................................................................................................... 1.1.3. Anyja neve: ................................................................................................................................... 1.1.4. Születési helye, ideje (év, hó, nap): .............................................................................................. 2. Lakcím adatok 2.1. Lakóhelye: Tiszaújváros, .................................................................................................................. 2.2. A települési lakcímre történő bejelentkezés időpontja: ..................................................................... 2.3. Telefonszáma (nem kötelező megadni):............................................................................................ 3. Nyilatkozatok 3.1. Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek, a településen lévő lakcímem folyamatossága legalább 50 éve fennáll. 3.2. A közölt adatoknak a nyilvántartás, valamint az emléklap kiállítása céljából történő felhasználásához, adatkezeléséhez hozzájárulok. Tiszaújváros, 2016. ........................ hó ......... nap
…………………………… igénylő
2016. március 10.
Zárva a hivatal Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy munkanap-áthelyezés következtében 2016. március 14-én (hétfő, pihenőnap) a Polgármesteri Hivatal zárva tart. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal
Tavaszi lemosó permetezés
A Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. a 2016. március 7-11. közötti időszakban tavaszi lemosó permetezést végez az esti órákban a közterületi díszfákon levéltetű, pajzstetű, takácsatka kártevők ellen Vektafid A növényvédő szerrel. Hatóanyag: 83% paraffinolaj, III. forgalmi kategória, közterületen engedélyezett szer. A permetezőgép működése zajjal jár, ezért kérjük megértésüket. Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft.
Tájékoztató Dr. Hronszky Regina az Egyenlő Bánásmód Hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén megyei referense ESÉLYEGYENLŐSÉGI FOGADÓÓRÁT tart 2016. március 16. napján, szerdán A TISZAÚJVÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATALBAN Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7. sz. alatt 12-16 óra között. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A tanácsadás térítésmentes. Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy lehetővé vált a korábban átvett elektronikus személyazonosító igazolványok (eSZIG) aktiválása. Kérjük, hogy az aktiváláshoz az új igazolványt és az igényléskor kapott PIN-borítékot hozzák magukkal! Ügyfélfogadás: Hétfő 07.00 – 17.00 Kedd: 08.00 – 18.00 Szerda: 08.00 – 18.00 Csütörtök: 08.00 – 18.00 Péntek: 08.00 – 18.00 óráig Telefonszámok: Járási titkárság: 49/795-026 Információ, időpontfoglalás: 49/795-244, 795-030 49/795-242 Kormányablak ügyek: Tiszaújvárosi Járási Hivatal Kormányablak (Tiszaújváros, Bethlen G. út 7.)
Földárverések Tisztelt Ügyfeleink! A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) Borsod-AbaújZemplén megyében 2016. január 29-én tette közzé honlapján (www.nfa.hu) a 3 hektár feletti állami tulajdonban lévő földrészletek értékesítésével kapcsolatos, a konkrét helyrajzi számokat tartalmazó árverési hirdetményeket. Internetes elérés: www.nfa.hu►ÉRTÉKESÍTÉS►3 HA TÉRMÉRTÉKET MEGHALADÓ FÖLDRÉSZLETEK ÁRVERÉS UTJÁN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSE► 3 HA TÉRMÉRTÉKET MEGHALADÓ FÖLDRÉSZLETEK ÁRVERÉS UTJÁN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSE-HIRDETMÉNYEK►Borsod-Abaúj-Zemplén A Borsod-Abaúj- Zemplén megyei árverési hirdetmények megtekinthetők a Tiszaújvárosi Járási Hivatal Kormányablakában ( Tiszaújváros, Bethlen G. út 7.) is, az ügyféltérben megyei árverési helyszínenként kifüggesztve. B-A-Z Megyei Kormányhivatal Tiszaújvárosi Járási Hivatala
Közterületi SOS hívószám
A Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. a közterületeken történt, azonnali beavatkozást igénylő, rendkívüli események bejelentésére szolgáló telefonszámot működtet. A 49/540-508-as „Közterületi SOS” hívószámra beérkező hívásokat, amennyiben a diszpécser hibaelhárítást végez, üzenetrögzítő rögzíti. Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy
Tokaji Edit
a 4. sz. választókerület képviselője 2016.március 16-án (szerdán) 16.00 órától 18.00 óráig fogadóórát tart. Helye: Polgármesteri Hivatal földszinti képviselői szoba. Polgármesteri Hivatal
2016. március 10.
Önkormányzat/Közlemények
Tiszaújváros Város Önkormányzatának Polgármestere pályázatot hirdet a Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ gazdasági igazgató-helyettes (magasabb vezető) munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő. A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre: 2016.04.01-től 2021.03.31-ig szól. A munkavégzés helye: Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7. Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: - Felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettség, mérlegképes könyvelői képesítés. - Költségvetési szervnél szerzett - legalább 5 év igazolt szakmai gyakorlat. - Felhasználói szintű informatikai rendszerismeret. - Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása. - Büntetlen előélet. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: - költségvetési intézmény gazdálkodásában szerzett 5-10 év vezetői gyakorlat A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: - a pályázat feltételeként előírt iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata - a munkakör ellátására vonatkozó szakmai elképzelés - részletes szakmai önéletrajz - 90 napnál nem régebbi, teljes körű hatósági erkölcsi bizonyítvány (megjelölve az 1992. évi XXXIII. törvényi feltételeknek való megfelelést) A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2016. április 01. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2016. március 15. A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton a pályázatnak a Tiszaújváros Város Önkormányzata Polgármesterének címére történő megküldésével (3580 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: gazdasági igazgató-helyettes. A pályázat elbírálásának határideje: 2016. március 25. A pályázati kiírás teljes terjedelemben megtalálható a Polgármesteri Hivatal honlapján: www.varoshaza.tiszaujvaros.hu A pályázattal kapcsolatban információ kérhető a 49/548-085ös telefonszámon. Tiszaújváros Város Önkormányzatának Polgármestere pályázatot hirdet a Tiszaújváros Városi Rendelőintézet gazdasági igazgatói (magasabb vezető) munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő. A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre: 2016. 04.01-től 2021. 03. 31-ig szól. A munkavégzés helye: Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 11-13. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: - Felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettség, mérlegképes könyvelői képesítés. - Költségvetési szervnél szerzett - legalább 5 év igazolt szakmai gyakorlat. - Felhasználói szintű informatikai rendszerismeret. - Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása. - Büntetlen előélet. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: - költségvetési intézmény gazdálkodásában szerzett 5-10 év vezetői gyakorlat. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: - a pályázat feltételeként előírt iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata - a munkakör ellátására vonatkozó szakmai elképzelés - részletes szakmai önéletrajz - 90 napnál nem régebbi, teljes körű hatósági erkölcsi bizonyítvány (megjelölve az 1992. évi XXXIII. törvényi feltételeknek való megfelelést) A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2016. április 1. napjától tölthető be. A pályázat benyújtásának határideje: 2016. március 15. A pályázatok benyújtásának módja: - Postai úton a pályázatnak a Tiszaújváros Város Önkormányzata Polgármesterének címére történő megküldésével (3580 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: gazdasági igazgató. A pályázat elbírálásának határideje: 2016. március 25. A pályázati kiírás teljes terjedelemben megtalálható a Polgármesteri Hivatal honlapján: www.varoshaza.tiszaujvaros.hu A pályázattal kapcsolatban információ kérhető a 49/548-085ös telefonszámon.
Álláspályázat
Kertész lehetsz a nyáron!
A TiszaSzolg 2004 Kft. pályázatot hirdet az alábbi idényjellegű munkakör betöltésére 2 hónapos próbaidő kikötéssel. Munkakör megnevezése: 1 fő kertész Munkavégzés helye: Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő Pályázati feltételek: • mezőgazdasági vagy kertészeti szakmunkás bizonyítvány • B kategóriás jogosítvány • önálló munkavégzés • megbízhatóság • rugalmasság
Álláspályázat
5. oldal
• terhelhetőség • hasonló munkakörben szerzett tapasztalat Előnyt jelent: kertészeti traktor-vezetési gyakorlat Feladat: közel 6 hektáros területen kertészeti és parkfelület-fenntartási feladatok ellátása A pályázathoz csatolni kell: • önéletrajz • bizonyítványok másolata • a borítékon fel kell tüntetni: „kertész munkakör”
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. március 16. A pályázat elbírálásának határideje: 2016. március 23. Az állás betölthető: 2016. április 4. - szeptember 4. A pályázatot benyújtani az alábbiak szerint lehet: Személyesen: Tiszaújváros, Szederkényi út 12., a gyógyfürdő pénztárában Postai úton: TiszaSzolg 2004 Kft., 3580 Tiszaújváros, Tisza út 2/F. Elektronikus úton:
[email protected]
Takarítót, kabinost keresnek
A TiszaSzolg 2004 Kft. pályázatot hirdet az alábbi idényjellegű munkakörök betöltésére, 2 hónapos próbaidő kikötéssel Munkakör megnevezése: 4 fő takarító és kabinos, 3 fő takarító Munkavégzés helye: Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő Pályázati feltételek: • legalább általános iskolai végzettség • megbízhatóság • rugalmasság • terhelhetőség • hasonló munkakörben szerzett tapasztalat
Feladat: • a strandfürdő szezonra történő felkészítésének takarítási feladatai • a strandszezon ideje alatt takarítói/kabinosi feladatok ellátása A pályázathoz csatolni kell: • önéletrajz • bizonyítványok másolata • a borítékon fel kell tüntetni: „takarító/ kabinos munkakör” A pályázat benyújtásának határideje: 2016. március 16.
A pályázat elbírálásának határideje: 2016. március 23. Az állások betölthetőek: 2016. április 4. szeptember 4. A pályázatot benyújtani az alábbiak szerint lehet: Személyesen: Tiszaújváros, Szederkényi út 12., a gyógyfürdő pénztárában Postai úton: TiszaSzolg 2004 Kft., 3580 Tiszaújváros, Tisza út 2/F. Elektronikus úton:
[email protected]
Pályázati felhívás
Technikus karbantartó munkakör
A Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. pályázatot hirdet 1 fő technikus karbantartó munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: • hangtechnikus szakképesítés, • érettségi bizonyítvány, • önálló, precíz munkavégzésre való alkalmasság, • szakmai gyakorlat, • „B” kategóriás jogosítvány, • felhasználói szintű számítógépes ismeretek, • egészségügyi alkalmasság,
Felhívás
• büntetlen előélet. Előnyt jelent: • elektrotechnikai ismeretek, hangosítás terén szerzett szakmai tapasztalat. A pályázathoz csatolni kell: • szakmai, fényképes önéletrajzot, • iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló bizonyítvány másolatokat. A pályázatról bővebb információ kérhető a 06/70-333-8157 telefonszámon. Pályázat benyújtásának határideje: 2016. március 21. A pályázat elbírálásának ideje: 2016.
március 31. A munkakör az elbírálást követően azonnal betölthető. Pályázatok benyújtásának módja: • Személyesen a Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. székhelyén (Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6. sz) munkanapokon 8-16 óra között. • Elektronikus úton a
[email protected] e-mail címen. • Postai úton a 3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6. szám alatti címre
Táboroztatási támogatás
A Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal felhívja a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy Tiszaújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról szóló 1/2016. (I.28.) önkormányzati rendelete alapján természetbeni ellátásként táboroztatási támogatásban részesülhet az a tiszaújvárosi állandó lakóhellyel rendelkező gyermek, illetve tiszaújvárosi állandó lakóhellyel rendelkező 23. életévét be nem töltött nagykorú személy, aki életvitelszerűen lakóhelyén él, valamint Tiszaújváros közigazgatási területén működő állami, egyházi fenntartású alap- vagy középfokú köznevelési intézmény nappali tagozatán tanul, és Tiszaújváros Város Önkormányzata által fenntartott intézmény, vagy állami, egyházi köznevelési intézmények által szervezett nyári táboroztatásban vesz részt. A táboroztatási támogatás iránt kérelmet kell benyújtani, melyhez csatolni szükséges a kérelemben megjelölt igazolásokat. A táboroztatási támogatásra való jogosultság értékhatárai és mértéke: Családban élő gyermek esetén: A családban az egy Támogatás mértéke főre jutó havi jövedelem (Ft) a táborozási költség 0 – 35.700 70%-a, maximum 30.000 Ft 35.701 - 40.700 50%-a, maximum 20.000 Ft 40.701 – 48.000 30%-a, maximum 10.000 Ft 2. Gyermekét egyedül nevelő szülő esetén A családban az egy Támogatás mértéke főre jutó havi jövedelem (Ft) a táborozási költség 0 – 38.500 70%-a, maximum 30.000 Ft 38.501 - 45.500 50%-a, maximum 20.000 Ft 45.501 –57.000 30%-a, maximum 10.000 Ft A szükséges formanyomtatvány beszerezhető:
• Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Ügyféltájékoztató helyiségében(Tiszaújváros, Bethlen G. út 7. földszint) • Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (3580 Tiszaújváros, Alkotmány köz 2.) • Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (3580 Tiszaújváros, Munkácsy M. út 13.) • Szerencsi SzC Brassai Sámuel Szakképző Iskolája (3580 Tiszaújváros, Rózsa út 10.) • Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola (3580 Tiszaújváros, Munkácsy M. út 18.) • Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola (3580 Tiszaújváros, Rózsa út 12.) • Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ (3580 Tiszaújváros, Kazinczy F. út 3.) • Tiszaszederkényi Szolgáltatóház (3580 Tiszaújváros, Bocskai utca 33., keddi és csütörtöki napokon) • A nyomtatvány letölthető Tiszaújváros honlapjáról is: www.ugyfelterminal.tiszaujvaros.hu A kérelmek benyújtási ideje: 2016. március 1-jétől 2016. március 31-ig. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a kérelem a táborozásra történő jelentkezést követően nyújtható be. A kérelmek benyújtása személyesen ügyfélfogadási időben a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Intézményfelügyeleti, Szociális és Sport Osztályán ( Tiszaújváros, Bethlen G. út 7., I. em. 111. iroda), valamint postai úton (3580 Tiszaújváros, Bethlen G. út 7.) lehetséges. Bráz György polgármester
Iskolapéldák
6. oldal
[email protected]
Matekguruk, történészek A Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Széchenyi István Iskolájának harmadik osztályos diákjai nagy sikerrel szerepeltek a „Matekguru” Országos Matematika Csapatverseny megyei fordulóján, melyet február 11-én rendeztek meg Miskolcon a Szabó Lőrinc Általános Iskolában. A versenyen a következő eredmények születtek: 1.: Nyerő csajok 3/4. osztály (csapattagok: Farkas Laura, Répási Anikó, Szabó Csenge, Sze-
mán Anna Ramóna); 2.: MerÉszLények 3/4. osztály (csapattagok: Elek Mátyás, Katona Lora, Pásztor Zalán, Uzonyi Szilárd Zsolt), felkészítő tanáruk: Rácz Zita. Az országos ranglistán, amit a két levelezős forduló és a megyei forduló összesítéseként adtak ki, a Nyerő csajok csapata 8. helyezést, a MerÉszLények 9. helyezést ért el. Február 16-án rendezték meg a Diósgyőri Gimnáziumban a 7 - 8. osztályos tanulók
országos történelem tanulmányi versenyének megyei fordulóját. A versenyen a Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói a következő eredményeket érték el: III.: Kováts Panna 8/7., IX.: Kacsa Panna Fruzsina 7/7. osztályos tanulók (Széchenyi István Iskola, felkészítő tanáruk: Baloghné Fodor Ágota). Hok Csaba intézményvezető
[email protected]
Nyereményeső a Kazinczyban A Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola két tanítási nyelvű programja szerint tanuló diákok évek óta szép eredményeket érnek el a Langwest Országos Tehetségkutató Tanulmányi Versenyen. Az írásbeli fordulóban helyezést elért diákok március 19-én a szóbeli döntőn képviselik majd közösségünket. Az alábbi tanulók jutottak a legjobbak közé. 1.kategória: 1. Kiss Hunor 3.a, felkészítő: Soltészné Szörfi Anikó, 5. Szabó Luca 4.a, felkészítő: Zimmermanné Fekete Judit. 2.kategória: 3. Kiss Gábor Botond 5.a, felkészítő: Makkainé Chmara Marianna, 3. Kovács Bálint Máté 6.a, felkészítő: Csehovicsné Guba Adrienn, 4. Ta-
kács Noémi 6.a, felkészítő: Magyarné Simon Anita, 5. kategória: 7.György Lili 8.a, felkészítő: Csehovicsné Guba Adrienn. Német nyelvből: 1. Venglovecz Bence 6/a, felkészítő: Kocsis Katalin Ildikó. Diákjaink a reál tárgyakban is jeleskednek. A Varga Tamás Matematikaverseny megyei fordulójába öt tanulónk jutott be. Nagy Levente 7.b 2., felkészítő: Tölgyesiné Liktor Mária; Sajgó Zsófia 7.a 6., felkészítő: Ruszkai Gizella; Danó Ádám 7.b 8., felkészítő: Tölgyesiné Liktor Mária; Szabó Réka 7.a felkészítő: Ruszkai Gizella; György Lili 8.a, felkészítő: Majoros Lászlóné. Nagy Levente bejutott az országos döntőbe.
Február 19-én volt a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulója. Az eredményhirdetésre, mely március 7-én Sajószentpéteren lesz, 8 tanulónkat hívták meg: Hanus Máté 2.a, Molnár Teodóra Kira 2.a, Szlávik Levente 2.a, felkészítőjük: Marjánné Bacsó Csilla; Kiss Hunor 3.a, felkészítő: Gál Csabáné; Kiss Gábor Botond 5.a, felkészítő: Tölgyesiné Liktor Mária; Kovács Bálint Máté 6.a, felkészítő: Magyarné Simon Anita; Sajgó Zsófia 7.a felkészítő: Ruszkai Gizella; Nagy Levente 7.b, felkészítő: Tölgyesiné Liktor Mária; Díjazott pedagógus: Tölgyesiné Liktor Mária. Dorony Attiláné igazgató
2016. március 10.
Tájékoztató nap az Eötvösben a hit- és erkölcstanoktatásról A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban az iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről a tanulóknak és szüleiknek szóló tájékoztató napot 2016. március 10-én 16 órától tartjuk az iskola 13as tantermében. Pogonyi-Simon Edit intézményvezető
Hunyadi évkönyv A Tiszaújvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hunyadi Mátyás Iskolájának 40. évfordulója tiszteletére megjelent a Hunyadi évkönyv, mely a régi tablókról készült CD mellékletet is tartalmazza. Megvásárolható a Hunyadi Mátyás Iskola iskolatitkári irodájában, ára: 2.500 Ft. Hok Csaba intézményvezető
Ötven éve tanítottak A Kaffka Margit Pedagógus Nyugdíjas Klub várja olyan pedagógusok jelentkezését, akik 1966-ban városunkban dolgoztak, de még nem keresték meg őket, és szeretnének részt venni az április 6-ai ünnepi köszöntőn. Jelentkezni lehet március 20-ig Suller Istvánnénál a 06/20-335-7070-es telefonszámon.
[email protected]
Pénz7 a Brassaiban
[email protected]
Kazinczys versenysikerek A LOGO Országos Számítástechnika Tanulmányi Verseny megyei fordulóján, a II. korcsoportosok versenyében Kovács Bálint Máté 6.a osztályos tanuló 1., Danó Melinda 5.a osztályos tanuló 7., a III. korcsoportosok versenyében Nagy Levente 7.b osztályos tanuló 1., György Lili 8.a osztályos tanuló pedig 3. helyezést ért el. Mind a négy tanulót Ruszkai Gizella segítette hozzá a kiváló eredményhez. Az intézmény 7.b osztályos tanulói: Danó Ádám, Nagy Levente, Tóth Botond és Veres Balázs eddig ismeretlen területen kalandoztak. Komlósné Oláh Mária pedagógus irányításával részt vettek a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia öt internetes fordulóján, majd továbbjutásuk után az országos elődöntőben Budapesten 11. helyezést értek el. Az Országos Történelem Tanulmányi Verseny 7-8. évfolyamos tanulók megyei
Mindennapi döntéseink pénzügyi tervezést igényelnek.
A szellemi diákolimpikonok az országos elődöntőben a 11. helyezést érték el. fordulóján Nagy Levente 7.b osztályos tanuló 7. helyezett lett, felkészítő: Simonné Varga Katalin, Németh Miklós Ákos 8.a
osztályos tanuló 18. helyezést ért el, felkészítő: Makkainé Chmara Marianna. Dorony Attiláné igazgató
Hazánk 2015-ben csatlakozott ahhoz az Európa-szerte 23 országban, azonos időben megrendezett kezdeményezéshez, melynek célja a fiatalok pénzügyi tudatosságra nevelése. A Brassai Sámuel Szakképző Iskola szintén tavaly kapcsolódott be a Magyar Bankszövetség és a Pénziránytű Alapítvány által koordinált Pénz7 eseménysorozatba, s idén több mint 700 iskolával együtt újra részt vesz a programban. Március 7-11. között valamennyi szakközépiskolai osztályban, majd a következő hetekben a szakiskolai osztályokban is tematikus órák lesznek. Az idei téma a megtakarítás és a pénzügyi tervezés. Ezeknek a témáknak az ismerete már középiskolás korban is fontos, hiszen a hétköznapokban, majd a munka világában is elengedhetetlen, hogy bevételeinket és kiadásinkat ismerjük, előre megtervezzük. Mindennapi döntéseink pénzügyi tervezést igényelnek, melynek során felmerül a megtakarítás lehetősége, szükségessége is. A pénzügyi órán áttekintettük, hogyan kerülhetünk kapcsolatba a kereskedelmi bankokkal, milyen szerepet töltenek be a bankok a gazdaságban, milyen tevékenységet végeznek. A játékos feladatok a banki tevékenységekhez és a befektetésekhez köthető fogalmak, számítási módszerek megismeréséhez kapcsolódtak. Eseménykártyák segítségével megismertük a kereskedelmi bankok tevékenységi körét, majd megtakarításokkal, befektetésekkel kapcsolatos döntéseket kellett hoznunk, melyekhez kamatszámítási feladatok is kapcsolódtak. A program szervezői Pázmándi Henriett, Vargáné Takács Judit és Wágner Judit tanárnők. Nagy Szabina 14. A osztály
[email protected]
Kéttanos kazinczysok
Szerencsen március 2-án rendezték meg a Regionális Két Tanítási Nyelvű Angol Tanulmányi Versenyt, melyen 4. osztályos kategóriában iskolánk 4 fős csapata 2. helyezést ért el. Csapattagok: Bóta Bence, Kázsmér Bercel Vilmos, Ladányi Laura, Szabó Luca 4. a, felkészítő: Zimmermanné Fekete Judit és Soltészné Szörfi Anikó. Az egyéni versenyben a 7. évfolyamon Kovács Balázs 7.a osztályos tanuló 1. helyen végzett, felkészítő: Makkainé Chmara Marianna. 8.évfolyamon György Lili 8. a osztályos tanuló szintén 1. helyezést ért el, felkészítő: Csehovicsné Guba Adrienn. Dorony Attiláné igazgató
2016. március 10.
Koszorúzás
Tisztelt Tiszaújvárosi Polgárok! Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából városunk ünnepséget rendez. Tájékoztatjuk azokat a pártokat, polgári és civil szervezeteket, amelyek a megemlékezés virágait, koszorúit szeretnék elhelyezni 2016. március 15-én (kedd) 18.30 órától a Petőfi szobornál, hogy a koszorúkat a kulturális központban március 15-én 10.00 órától 12.00 óráig és 14.00 órától 16.00 óráig lehet leadni. A koszorúzás sorrendjét az intézmény a protokoll szabályai szerint állítja össze. Mátyás Zoltán igazgató Tisztelt Gépjármű-tulajdonosok! A Derkovits Kulturális Központ 2016. március 15-én (kedd) ünnepi megemlékezést szervez az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére. Kérjük, hogy az ünnepség zavartalan lebonyolítása, valamint saját gépkocsijuk védelme érdekében 17.00 és 19.00 óra között a Tisza úton ne parkoljanak. Köszönettel: A szervezők
História Március idusán
7. oldal
Diákszónokok a pulpituson
Idén is tiszaújvárosi diákok lesznek a március 15-ei ünnepségek szónokai. A lehetőségre pályázni kellett, hatan éltek vele. Írásaikról zsűri döntött, a három legjobbnak ítélt beszédet az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezendő iskolai és városi ünnepségeken mondhatják el a diákok. Demeter Diána, Bognár Balázs és Farkas Simon, az Eötvös középiskola diákjai is papírra vetették ünnepi gondolataikat. Ők végeztek az első három helyen. Farkas Simon lett az első, ő az iskolai ün-
Illem, protokoll
Állami- és nemzeti zászló
hogy mi történt Bécsben. Én ettől egy kicsit elvonatkoztattam, kitértem arra, hogy milyen események történtek Borsod vármegyében, Miskolcon és megpróbáltam versekre építkezni. A tanultakon túl az internet volt a forrásom, miután megírtam, édesanyámmal átolvastattam, ő nézte át nyelvtanilag a kész írást. Bognár Balázs Tiszaszederkényben lesz az ünnep szónoka, ő lett a pályázat második helyezettje. - Nem vagyok elrontója a művészeteknek, minden terület érdekel, többek között az irodalom is, ezért próbáltam ki magam - kezdi Balázs. - Úgy gondoltam aktuális a közönséghez szólni a múlt kapcsán, hiszen még most is vannak olyan kötelességeink, amelyek régen is voltak, bár ezt ma nem vesszük olyan komolyan, mint azt az őseink tették, gondoltam ez alapján szólok a mai kor emberéhez. Fő vonala az írásomnak az, hogy manapság az emberek elhanyagolják azt a jogukat, például, hogy elmenjenek szavazni. Megterhelő nekik az, hogy döntsenek saját sorsukról, az irányításról, holott őseink nagyon kemény harcokkal vívták ki, hogy ma ezt megtehessük, és mi mégsem
Farkas Simon versekre is építkezett beszédében.
A nemzeti zászlóval kifejezhetjük hazaszeretetünket, ös�szetartozásunkat. Magyarország ünnepre készül. A legismertebb állami ünnepre, az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékezünk. Ilyenkor minden magyar emberben előtörnek a hazafias érzelmek, pedig magyarságunk ott van a hétköznapjainkban is. Az intézmények homlokzatára kitűzött zászlók jelképezik hovatartozásunkat. A zászló az a jelkép, mely egyértelműen kifejezi egy állam identitását. Mi is a zászló? Rúd - textil - csúcs. Ennyi lenne? Fizikai valójában igen. A magyar állam, az alkotmányban meghatározottak szerint egyetlen zászlót ismer el: egyenlő szélességű vörös, fehér és zöld színű vízszintes sávokból áll. Ez az elfogadott állami és nemzeti zászlónk. Néhány kivétellel az állami és nemzeti zászló ugyanaz a világ minden országában. Elviekben különbözik csak a kettő. Az állami zászlót csak hivatalos alkalmakkor és csak az állam, illetve az állami szervek tisztségviselői használhatnak, nemzeti zászlót viszont az ország minden polgára. A zászlóval fejezhetjük ki hazaszeretetünket, identitásunkat, ös�szetartozásunkat. Ezért fontos, hogy ismerjük a zászló használatának szabályait, ezzel is kifejezve megbecsülésünket. A szabályokat a Zászlókódexben írják le. Állami zászlók díszítik a kormányépületeket, állami hivatalokat, intézményeket. Általában csak napkeltétől napnyugtáig loboghatnak a szabadban, kivéve, ha díszkivilágítást alkalmaznak. A zászló egyik változata a lobogó. A lobogó nem rúdra van erősítve. A zászlót elfektetve és 90 fokkal elforgatva használjuk lobogóként. Szabályokat hoztak a zászló fel-és levonására is. Nemzeti ünnepeken Magyarország lobogóját ünnepélyes keretek között lendületesen, határozottan kell felvonni, leengedni viszont lassan, hogy meg lehessen fogni, mielőtt talajt ér. Az így leengedett zászlót elszállítás előtt össze kell hajtogatni. Ha több zászlót kell egymás után felvonni - például városi zászlót is - minden esetben először a nemzeti zászlóval kell kezdeni és csak utána lehet felvonni a kisebb területi egységekét. A leeresztés fordított sorrendben történik. Ha a felvonással egy időben a Himnusz is felhangzik, a zászlót lassan kell felvonni. Amikor a nemzeti zászlót egy ceremónia részeként fel- vagy levonják, a fegyveres testületek egyenruhát viselő tagjainak tisztelegniük kell, az egyenruhát nem viselőknek is fel kell állni. A férfiaknak - nőknek nem - le kell venni a kalapjukat. A zászló mozgását minden jelenlévőnek tekintetével kísérnie kell. Vannak tilalmak, melyek be nem tartásával meggyalázzák a jelképet. Ezeket a viselkedéseket a törvény bünteti. A nemzeti zászlót csak rendeltetésszerűen lehet használni. Nem szolgálhatnak köpenyként, nem érhet a földhöz, nem szabad megjelölni, ráfirkálni. Tilos megjeleníteni kereskedelmi reklámban. (Forrás: Protokoll egyetemi jegyzet; Magyar Protokollosok Országos Egyesülete Bp; 2002.) M. Edina
nepségen és a városi megemlékezésen, a Petőfi szobornál mondhatja el beszédét. - Történelemórákon is nagy érdeklődéssel követtem a márciusi forradalom eseményeit, már akkor megfogott, onnan merítettem ihletet - mondja. - Évek óta érlelődik a fejemben a gondolat, hogy írjak beszédet, idén éreztem, hogy itt az idő, hiszen van már elegendő tudásom, és ki is tudom magam úgy fejezni, ahogy szeretném. Évek óta hallgatom az ünnepségeken a beszédeket és olyan egyformának éreztem őket. Leírták a pesti forradalmat,
Bognár Balázs írásának fő vonala, hogy az emberek elhanyagolják jogaikat.
Demeter Diána megpróbált mélyebbre ásni a történelemben. tesszük meg úgy, ahogy kellene - zárja gondolatait. Demeter Diána nyitja a szónoklatok sorát, harmadik helyezettként ő mondhatja el ünnepi beszédét az általános iskolások megemlékezésén. - Úgy gondolom, hogy a magyar nemzet legfontosabb ünnepéről beszélünk, ez kapcsolódik legjobban a hazához és a jelenlegi Magyarország helyzetéhez is ez köthető - mondja. - Foglalkoztat engem, hiszen magyar vagyok, szeretném tudni mi, miért, hogyan történt a történelem során az elmúlt évszázadokban. Fogalmazás közben az eddig megszerzett ismereteimre hagyatkoztam, illetve a különböző portálokon is barangoltam a történelem ezen időszaka után kutatva. Szerintem ez az esemény megrázó lehetett, teljes mértékben felkavarta a magyarságot és napjainkra is rendkívül nagy hatással van. Többnyire nem a közismert dolgokat foglaltam össze beszédemben. Próbáltam kicsit mélyebbre ásni és nem csak a Magyarországon történtekről írni, gondolok itt a pozsonyi országgyűlésre és az ott megfogalmazott döntésekre. berta
Nézz, hallgass, tapints!
Interaktív várostörténeti kiállítás Átalakítják, felújítják, újakkal egészítik ki a tíz évvel ezelőtt megnyílt állandó kiállítást a Helytörténeti Gyűjteményben. A településünk történetét bemutató tárlat interaktív lesz, melybe már a 2000 utáni időszak várostörténelme is bekerül. A gyűjtemény jelenleg még munkaterület, a tárlat a város 50. születésnapjára, április elsejére készül el. Hamvas Béla megfakult munkásruháját és ütött-kopott sapkáját mutatja dr. Rémiás Tibor történész, aki csapatával együtt újítja meg a várostörténeti kiállítást. Újabb értékes darabok kerültek be a gyűjteménybe, többek között egy katonaláda is, felszereléssel, bakanccsal, amit sok más relikviával együtt a lakosság gyűjtött a megújuló kiállításhoz. Persze a gyűjteménynek is rengeteg, eddig nem látott darabja van, amivel most felfrissítik azt a várostörténeti kiállítását, melyet a város 40. évfordulóján 2006-ban nyitottak meg. - Időnként minden tárlatot megújítunk, most is ezt tesszük, készülve a város ötvenedik jubileumára - mondja Tompáné Mészáros Hedvig, a Hamvas Béla Városi Könyvtár vezetője. - Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatán nyílt lehetőségünk arra, hogy interaktívvá tegyük és bővítsük, ehhez forrást is nyertünk - közel kétmillió forintot - a meghirdetett Kubinyi Ágoston programon, amit hasonló összegű támogatással egészített ki Tiszaújváros önkormányzata. Lakossági gyűjtést is szerveztünk, hogy frissüljön a kiállítás anyaga. Bőséges a készlet, szelektálnunk is kell, mert a kiállítóhelyiség méretei megszabják a lehetőségeinket. A három tárlónk anyagát lecseréljük, de persze olyan alapdokumentumok, mint az 1966-os várossá nyilvánítá-
Barakkrészlet Hamvas Bélával. si oklevél, maradnak. Ami még az újdonságot illeti, sokkal több lesz ez, mint egy kiállítás, hiszen ez lesz az alapja azoknak a múzeumpedagógiai foglalkozásoknak, melyek a város történetéről szólnak. Tíz év telt el a gyűjtemény berendezése óta, az elmúlt évtized sem marad nyomtalanul, ezt két tárló, illetve egy fali fotómontázs reprezentálja majd. A terem egyik végében csiszolnak, a másikban zászlókat erősítenek a falra, a paraszti életet bemutató tisztaszoba mellett egy barakkrészlet épül, olyan, amiben a városépítők éltek évtizedekkel ezelőtt. A bejáratnál egy interaktív kirakót erősítenek a falra, képekkel borított háromszögeket, melyeket elforgatva három várostörténeti pillanat elevenedik meg: egy gulya a városszéli legelőn, háttérben a földből kinövő panelekkel, egy május elsejei felvonulás és egy sokak számára feledhetetlen történelmi pillanat, amikor megérkezett Leninvárosba a Lenin páncélautó. Megújul az időszalag, régi és új várostérképek lesznek a lábunk alatt, de érintőképernyős infobox is lesz, QR kódok, és mindennapjaink használati tárgyai 21. „századiasítva”. Például egy régi tárcsás
telefon, aminek a kagylóját felemelve egy női hang mesél a város történetéről. - Interaktívvá kell tennünk a kiállítást, ez a feladatunk - mondja dr. Rémiás Tibor történész-muzeológus. - Rengeteg olyan változtatás lesz, ami arra ösztönzi az ideérkezőket, hogy sokkal intenzívebben és tevőlegesen maguk is részt vegyenek. Ez itt például egy tudásfal lesz - mutatja az egyik újdonságot - sok kinyitható ablakkal, melyeken kérdések, természetesen a várostörténetről, az ablakok mögött pedig a válaszok. A kiállításnak ez egy olyan részlete, több másikkal együtt, ami megfogható, megérinthető, ami nem szokványos, ha a klasszikus tárlatokra gondolunk. Az enteriőrök is megváltoznak, a településen munkaszolgálatát töltő Hamvas Bélának is emléket állítunk ezzel a barakkal, amit most építünk. Ahogy végigjárjuk a most még inkább munkaterülethez hasonlító kiállítást, sok olyan tömegcikken megakad a szemem, ami immár saját történelmem tárgyi emléke is. A muzeológusnak is, hiszen ő is ennek a kornak a szülötte. - Mi is ezekben az években éltük fiatalságunkat, akkor, amikor a tárgyi kultúra korántsem volt egyedi, inkább a tömegkultúra volt a jellemző. Minden lakásban ugyanazon szódásszifonok, vekkerek, vázák, terítők voltak, melyekből jó néhányat a lakosság is megmentett ennek a kiállításnak. Ezt a kis telefonasztalkát, amin az egyik hangpont lesz, nagyon nehezen szereztük meg, hosszas utánajárás utána végül a miskolci régiségvásárból hajtottuk fel. A rendelkezésünkre álló hely nem nagy, de nekünk kihívás, hogy ide rengeteg tárgyi emléket és információt be tudjunk rendezni az elmúlt tíz évvel megtoldva. berta
8. oldal
Rendezvények
2016. március 10.
Kultúra
2016. március 10.
A Derkovits Kulturális Központ programja Derkovits Kulturális Központ A Tisza Média Kft. televíziótörténeti kiállítása. Helyszín: aula és félemelet. Látogatható: 2016. március 18-ig.
Városi Kiállítóterem Válogatás. A Derkovits Kulturális Központ kortárs képzőművészeti gyűjteményéből rendezett kiállítás, látogatható március 18-ig.
Hamvas Béla Városi Könyvtár A krimi koronázatlan királynője - 40 éve hunyt el Agatha Christie – kamarakiállítás. Helyszín: a könyvtár aulája. A kiállítás március 16-ig tekinthető meg. FACEBOOK JÁTÉK! Folytatódik a kamarakiállításhoz kapcsoló Facebook játék a Hamvas Béla Városi Könyvtár Facebook oldalán; www.facebook.com/hamvas.konyvtar. A játék során hetente egy-egy a kamarakiállításhoz kapcsolódó kérdést teszünk fel. Minden héten kisorsolunk valakit, az adott héten helyes választ beküldők közül, aki könyvnyereményben részesül. Az 5. héten még egy nyertest sorsolunk az összes kérdésre helyesen válaszolók közül. Március 17. (csütörtök) 14.30 óra: Csodapatika - élményközpontú irodalmi beszélgetés12-16 éves diákoknak. A beszélgetést vezeti Ujjné Tellér Gabriella fejlesztő biblioterapeuta. Helyszín: a Gyermekkönyvtár. Március 17. (csütörtök) 17.00 óra: „Három talentum az Eötvösből” - Síró Lajos tanítványainak képzőművészeti kamarakiállítása. A kiállítást megnyitja dr. Fülöp György, alpolgármester. Helyszín: a könyvtár aulája. A kiállítás április 8-ig tekinthető meg. Március 18. (péntek) 17.00 óra: HAMVAS MOZAIKOK. A XIX. századi nagy orosz irodalom és Tolsztoj alakja. Előadó: dr. Reisinger János irodalomtörténész. Helyszín: a könyvtár előadóterme. IDŐPONTVÁLTOZÁS! A március 18-ára tervezett Természetjárók „Nyáridéző” sorozata „El Camino” című programja április 1-jén lesz megtartva.
Tiszaszederkényi Fiókkönyvár
Március 10. (csütörtök) 14.30 óra: Könyvtári délután. „Jön-e már a kikelet?” - tavaszváró irodalmi délután. Helyszín: Tiszaszederkényi Idősek Klubja. A Helytörténeti Gyűjtemény közleménye: A Hamvas Béla Városi Könyvtárban található állandó várostörténeti kiállítás felújítás miatt 2016. március 30-ig zárva tart.
9. oldal
Újra premier előtt a Sodrás
Mágnás Miska másképp
Finisébe érkezett a Sodrás Amatőr Színtársulat legújabb előadásának próbaidőszaka. A Hyppolit a lakáj és az Indul a bakterház után idén a Mágnás Miskát viszik színre. Külön koreográfus készíti fel a társulat tagjait. Az eddigi darabokhoz képest ugyanis nem csak prózai és énekes tudásukat, hanem tánctehetségüket is bizonyítaniuk kell a színpadon. - Két komolyabb koreográfia készül mondta a Tiszaszederkényi Művelődési Házban tartott próbán Madár Éva, a társulat koreográfusa. - Az egyik a Cintányéros című dalra, a másik pedig a Hoppsza Sárira. De nem csak a szereplők perdülnek táncra, hanem egy tánckar is, ezzel is emelve a produkció színvonalát. A darab címszereplője Miska, a talpraesett lovászfiú. Ő válik egykori cimborája kérésére előkelő arisztokratává, ami sok-sok humoros szituációt eredményez. Vágási Zoltán volt már csendőr az Indul a bakterházban, de kabarézott is a társulattal. Most első főszerepére készül, ő lesz Miska. - Óriási felelősség - mondta a próba szü-
Eddigi legnagyobb produkciójára készül a Sodrás. A bemutató április 9-én lesz. netében -, elsősorban a szövegtudás. Elsőként kellett megtanulni, hiszen egy főszereplő nem hagyhatja a végére. Nagy munka, de jó a társaság, és már nagyon várjuk a bemutatót. Több mint húszan lépnek színpadra és öszszesen mintegy negyven főt számlál a társulat. Ez az eddigi legnagyobb produkciója a Sodrásnak. - Nem az eredeti nagyoperettet visszük
színre - mondta Jézsó Éva, aki most nem csak rendezi az előadást, hanem Miska párját, Marcsát is alakítja a színpadon. Az nekünk nagy kihívás lett volna, de a híres operett slágerek elhangzanak. Azt gondolom, hogy egy kicsit megint más oldalunkról mutatkozunk be. A Mágnás Miska premierje április 9-én lesz a művelődési házban. borza
Kínai ízek, írások
Irodalmi fonó finom teával
A kínai nyelvvel, költészettel és nem utolsó sorban a teázási szokásokkal ismerkedhettek meg azok, akik a Tiszaszederkényi Művelődési Ház új rendezvényén, az Irodalmi fonó teával című programon részt vettek. - Minden hónapban igyekszünk más-más nemzet teázási szokását bemutatni - mondta az eseményt megelőzően Mátyás Edina művelődésszervező. - De túllépünk a teán, irodalmi vonatkozásban is bemutatjuk azt a nemzetet, amellyel éppen foglalkozunk. Első alkalommal a Távol-Kelet mutatkozott be. A kínai irodalomból egy kislány adott ízelítőt. Liang Jia Xin - magyar neve szerint Jázmin - Magyarországon született, de több éven át nagyszüleinél Kíná-
ban nevelkedett. Most ismét itt él családjával és itt is jár iskolába. - Otthon kínaiul beszélgetünk, én itt tanultam meg a magyar nyelvet - mondja kicsit törve Jázmin. - A kínai a nehezebb, magyarul könnyebb tanulni. Luczai Gabriella a kínai teázási szokásokkal ismertette meg a közönséget. A távol-keleti kultúrában sokkal többet jelent ez az ital, mint Európában. - Alapvetően a teaszertartás önismereti dolog - mondta -, minden egyes mozdulatnak jelentősége van, minden egyes mozdulatában benne van az én, az, aki készíti a teát. Legközelebb India kultúrájával és teáival foglalkozik az Irodalmi fonó Tiszaszederkényben. borza
Liang Jia Xin
Vizitke
Hétről hétre évről évre 2007 tizedik hetének Tiszaújvárosi Krónikáját szemlélve több érdekességre is lelek. Az egyik bizonyára csak számomra fontos. Ebben a számban közöltek az akkori krónikások, hogy riporter kerestetik verseny lesz a Tisza TV-ben. Hát kérem, éppen kilenc esztendeje, hogy jelentkeztem erre a megmérettetésre, és jó sorsomnak köszönhetően itt találtam otthonra családommal. De elég is ennyi a személyes emlékekből. Egy másik cikkre is figyelmes lettem. Vizitke címmel az akkori Derkovits Gyula Művelődési Központban szakmai napot szervezett a Guzsalyas Díszítőművészeti Szakkör. Az eseményre a helyi tagokon túl közel húsz díszítőművész érkezett a megyéből. „A Guzsalyas Díszítőművészeti Szakkör kiemelten „vette célba” a megye hímzéskultúráját, ennek jegyében a délelőtti órákban a szentistváni vizitke-minta rejtelmeivel ismerkedtek meg a résztvevők. Délután - tekintettel a közelgő húsvéti ünnepekre - hagyományos gömöri tojásírást sajátíthattak el az asszonyok.” A szakmai napon részt vett a Gömöri Múzeum akkori igazgatója, Bodnár Mónika is. „Nyilvánvaló, hogy a hímzés szeretete köti, tartja ös�sze ezeket a szakmai társulatokat. A hímzés nagyon aprólékos, időigényes, de nagyon szép időtöltés, ugyanakkor kikapcsol, megnyugtat, egyfajta relaxációs tevékenység is.”
A Tisza TV műsora Március 10., csütörtök 9.00: Héthatár: Jubileumi kiadványok - A nőket köszöntötték - Nagy vagy! - Irodalmi fonó - Mágnás Miska 9.15: Hétről-Hétre: Iskolaválasztó - Félmúlt - Beszédírók Sport Március 14., hétfő 18.00: Sporthétfő: A Tiszaújvárosi Phoenix KK - Békési SZSK bajnoki kosárlabda mérkőzés közvetítése felvételről
És hogy ki volt akkor a motorja mindennek itt Tiszaújvárosban? Az, aki ma is vezeti a szakkört, Füredi Zsuzsanna. „A különböző díszítőművészeti szakkörök tagjainak ritkán van alkalmuk arra, hogy összejöjjenek, találkozzanak és kicseréljék tapasztalataikat. Éppen ezért fontos, hogy alkalmat teremtsünk erre, ha csak tehetjük.” A jövő héten 2006 tizenegyedik hetéből szemlézgetünk majd. borza
Március 15., kedd 18.00: Rendkívüli ünnepi adás élő közvetítéssel az ünnepségek helyszínéről: Pillanatképek a fáklyás felvonulásról Megemlékezés a Petőfi szobornál - Kitüntetések átadása a Derkovits Kulturális Központban Március 16., szerda 18:00: Héthatár: Március 15. ünnepségek városszerte - Sajtónap - Eötvös ötös - Tavasz a kertben - Sport 18:15: Hétről-Hétre: Kitüntetettek köszöntése
10. oldal
Hirdetés
2016. március 10.
Sport
2016. március 10.
Tömegsport
Véget ért a bajnokság
A 2015/2016. évi Sport-Park teremlabdarúgó bajnokságban az I. és II. osztályban 7-7 csapat indult. Az alapszakasz és a rájátszás összesített eredményei alapján alakult ki mindkét csoportban a végeredmény. I. osztály: 1. Galaktikusok, 2. Violák, 3. FC Konako, 4. KA- JO 2001. Bt., 5. Bundeswehr, 6. Special J., 7. Sörösök II. osztály: 1. GEMS Sport, 2. Garázs FC, 3. SC Grund, 4. BFM Revans, 5. Sajó Fenyő, 6. Feketék Fehéren, 7. Fárosz Hajtói Díjazás: Mindkét bajnokság 1-3. helyezett csapatai kupa- és oklevél díjazásban részesültek. A II. osztályban bajnoki címet szerzett GEMS Sport csapata a 2016/2017. évi bajnokságban az I. osztályban szerepelhet. Az I. osztályban 7. helyen végzett Sörösök csapata a következő idényben a II. osztályban folytatja. Tiszaújvárosi Sport- Park Nonprofit Kft.
Kosárlabda
Távolodóban a felsőház
A vendéglátó salgótarjániak már úgy léptek pályára az alapszakasz 18. fordulójában, hogy biztos a helyük a felsőházi rájátszásban. Ide igyekszik a Phoenix is, de ezúttal nem sikerült növelnie győzelmei számát az igen jó erőkből álló listavezetővel szemben. Konecranes-Salgótarjáni KSE – Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK 73-69 (29-24, 14-12, 11-9, 19-24) Salgótarján. Vezette: Rácz Zsolt, Borgula György, Papy Zsolt. Konecranes-Salgótarjáni KSE: Büki (-), Helmeczi (13/3), Madár (17/6), Sömenek (11), Tutus (18/3). Csere: Dániel (-), Oluic (9/3), Shéda (-), Szabó (5/3), Varga (-). Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK: Vida (3), Osnach (7), Czura (19/9), Mohay (18/6), Kilyén (6). Csere: Magyar (3), Benőcs (-), Kovács Z. (-), Pöstényi (8), Varga (5). A Salgótarján már a találkozó elején igyekezett elhúzni, de a tiszaújvárosiak rendre utolérték ellenfelüket. Sokáig fej-fej mellett haladt a két csapat, a negyed végére azonban sikerült öt pontos előnyre szert tennie. (29-24) A következő tíz percben megpróbált fordítani a Brunyánszky legénység, át is vette a vezetést (29-30), ám ahogy fogytak a percek a Nógrád megyeiek egyre jobban elkapták a fonalat és az első negyedben megszerzett előnyüket még két ponttal megfejelték. (43-36) A fordulás után továbbra is ádáz csatát vívott a két csapat, felváltva estek a kosarak, de végül újabb két ponttal nőtt a salgótarjániak előnye a harmadik negyed végére. (54-45) A közel tízpontnyi különbséget csak a találkozó végére sikerült csökkentenie a Phoenixnek, de sajnos többre már nem tellett. Czigler László, vezetőedző: Nehéz mérkőzésre számítottunk és az is lett belőle. Sérülések miatt három ember is kiesett a rotációnkból, így a többiekre a szokásosnál nagyobb teher hárult, amit főként a támadójátékunk sínylett meg. Védekezésben ugyanakkor az utolsó percet kivéve végig stabilak voltunk, s elsősorban ennek köszönhetően tartottuk itthon a két pontot. Brunyánszky István, vezetőedző: Gratulálok a Salgótarjánnak a győzelemhez, de azt gondolom nekünk is sikerült megmutatnunk a sportág helyi kedvelőinek, hogy Tiszaújvárosban is van jó kosárlabda. Ismét nüanszokon múlt a sikerünk.
A Sportcentrum eseményei Március 11. péntek
Kosárlabda 15.30 Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK - Békési SZSK U20-as bajnoki mérkőzés Játékcsarnok 18.00 Tiszaújvárosi Termálfürdő-Phoenix KK - Békési SZSK NB I/B-s bajnoki mérkőzés Játékcsarnok Március 12. szombat Labdarúgás 10.00 TFCT U15 - Sajóvölgye FS bajnoki mérkőzés Műfüves edzőpálya 12.00 TFCT U14 - Sajóvölgye FS bajnoki mérkőzés Műfüves edzőpálya 08.30 Megyei futsal torna U11, U13, U15 korosztály Játékcsarnok, edzőterem, kis műfüves pálya
Írta és szerkesztette: Kiss Péter
11. oldal
Labdarúgás
Újabb vereség, búcsú Bocsitól Egy kupamérkőzést és egy bajnoki fordulót játszott a múlt héten a Termálfürdő FC Tiszaújváros NB III-as labdarúgó csapata. Az Újpest FC elleni kupavisszavágón a legjobb nyolc között - derekasan helytállt a csapat, a Szusza stadionban elszenvedett 8-1-es vereség után hazai pályán mindössze kétgólos volt a vereség. Vasárnap a szintén NB I-es DVSC második számú csapatát fogadta a bajnokság 21. fordulójában. A csapat nem tudta megismételni szerdai jó teljesítményét, és nem várt, nagyarányú vereséget szenvedett. Az újabb „zakó” Bocsi Zoltán vezetőedző állásába került. Az Újpest ellen senki nem várt továbbjutást a gárdától, mindössze annyi volt az elvárás, hogy becsülettel fejezzék be a Magyar Kupa idei sorozatát. Ezt teljesítette a kék-sárga együttes. TFC Tiszaújváros - Újpest FC 0-2 (0-0) Tiszaújváros: 700 néző, V.: Bogár (VíghTarsoly, Szert) Termálfürdő FC Tiszaújváros: KoltaiHorváth, Czégel, Fodor, Molnár L. (Nagy), Kerekes, Bussy (Papp), Hussein, Angyal, Kovács Sz., Varga (Potyka). Újpest FC: Kovács-Kálnoki, Balogh (Mohl), Kecskés, Sankovic, Souleymane, Kabát, Gere, Cseke (Angelov), Pávkovics, Filkor (Bardhi). Gólszerzők: Cseke, Kabát. Bocsi Zoltán, vezetőedző: Minden dicsé-
A tiszaújvárosiak kapusa, Koltai bravúrral védi az újpestiek szabadrúgását. tásnak. Egy szimpatikus ellenfelet és egy nagyon kulturált környezetet ismertünk meg Tiszaújvárosban. Legutóbb október 17-én a tállyai csapat elleni hazai mérkőzésen vonulhatott le győztesen a tiszaújvárosi együttes, így nem csoda, hogy mindenki győzelmet várt a kiesés rémétől fenyegetett csapattól a Debrecen elleni hazai mérkőzésen. Úgy is kezdődött, ahogy azt a szurkolók szerették volna, hamar vezetést szerzett a gárda. Ám ezt követően összeestek, hibát hibára halmozva padlóra kerültek négy gólt kapva az első 45. perc végére. A második játékrészben már a kevesebb energiát mozgósító vendégek ellen partiban voltak, de ez már mit sem segített.
Ekkor még mindenki bizakodott. Rácz, a debreceniek kapusa hiába vetődik, a labda Kovács lábáról a hálóba vágódott. retet megérdemel a csapat. Volt különbség az újpesti és a mostani meccs között, így, mint ma, ki lehet kapni. Befejeződött számunkra a kupaszereplés, most már teljes erőnkkel a bajnokságra kell koncentrálni. Gratulálok az Újpestnek a továbbjutáshoz. Vignjevic Nebojsa, vezetőedző: Nem volt egy igazán jó mérkőzés, mert elég mély volt a talaj. A mai meccsen olyan játékosok is lehetőséget kaptak, akik eddig kevesebbet játszottak. Örülök a továbbju-
TFC Tiszaújváros - DVSC-DEAC 1-4 (1-4) Tiszaújváros: 100 néző, V.: Csontos (Zsákai, Varga) Termálfürdő FC Tiszaújváros: Tóth-Horváth (Polényi), Czégel, Fodor, Molnár L., Kovács P., Bussy, Kerekes, Hussein (Varga), Kovács Sz. (Katona), Angyal. DVSC-DEAC: Rácz-Nagy Z., Kinyik, Ludánszki, Barna, Bereczki, Berdó, Sándor (Vincze), Kondás (Nagy A.), Kertész,
Menesztették az edzőt Hétfőn este válságértekezletet tartott a Termálfürdő FC Tiszaújváros elnöksége, melyen március 31-ével - a munkavégzés alóli azonnali felmentéssel - megvált vezetőedzőjétől. Az egyesület az alábbi közleményt adta ki: „A csapat eredményessége nagymértékben elmarad a bajnokságban a kitűzött céloktól, ezért a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontott Bocsi Zoltán vezetőedző és az NB III-as Termálfürdő FC Tiszaújváros labdarúgó egyesület vezetősége. A holnapi naptól az átmeneti időszakban a csapat edzéseit Molnár Zoltán kapusedző vezeti. Bocsi Zoltán 2014 júliusától vette át a csapat irányítását. A 2014/2015ös bajnokságban az együttes az előkelő 6. helyen fejezte be a pontvadászatot. A 2015/2016-os idényben vezetésével a csapat a legjobb nyolc közé jutott a Magyar Kupa küzdelmeiben. A klub megköszönte a szakember munkáját és sok sikert kíván neki az elkövetkezendő időszakra.” A volt mester a következőképpen reagált a döntésre: - Az edző sorsa már csak ilyen. Egyszer fent, egyszer lent. A csapatot nem lehet elküldeni, ilyen szereplés után mindig az edzőt állítják fel. Tudomásul veszem a döntést, és további sikereket, bentmaradást kívánok az NB III-ban a csapatnak. Mint megtudtuk, gőzerővel keresik az utódot, az elnökség szeretné, ha a legközelebbi hazai mérkőzésen, a Nyírbátor ellen már az új edző dirigálná a csapatot.
Bíró (Dombi). 9. perc: Bussy végzett el szabadrúgást a bal összekötő helyéről, a kaputól mintegy 25 méterre. Félmagasan, élesen belőtt labdájába az ötös magasságában Kovács Péter beleért, és a labda a kapu bal alsó sarkába vágódott. (1-0) 18. perc: Bíró labdájával Bereczki lépett ki a jobb oldalon, rövid labdavezetés után a kivetődő Tóth alatt lőtt a hálóba úgy, hogy Fodor már csak a gólvonalon a kapuba tudta segíteni a labdát. (1-1) 29. perc: A bal oldalon Bíró cselezte át magát a tiszaújvárosi védelmen, pontosan ívelt középre, ahol érkezett Kertész és senkitől sem zavartatva 6 méterről a léc alá fejelt. (1-2) 40. perc: Bal oldali szögletrúgást végezhetett el a Debrecen, a középre ívelt labdát Tóth az ötös vonalánál röviden ütötte ki, pontosan Ludánszkihoz, aki estében kapásból a kapu közepébe lőtt. (1-3) 44. perc: A bal oldalon futott a vendégek támadása, a labda a középen felfutó Kertész elé került, aki senkitől sem zavartatva a kifutó Tóth felett tizenkét méterről az üres kapuba emelt. (1-4) Bocsi Zoltán, vezetőedző: Az első félidei játékunk megpecsételte sorsunkat. A másodikban hiába javultunk fel, már nem tudtunk változtatni az eredményen. Szatmári Csaba, vezetőedző: Az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést. A második félidőben már nem tudtunk gólt lőni, de így is megérdemelten nyertünk. További eredmények Jászberényi FC - Nyíregyháza Spartacus FC 2-1 Ceglédi VSE - FC Hatvan 2-0 Felsőtárkány-M.kövesd-Zsóry - KBSC FC 3-2 Putnok FC - Rákosmente KSK 0-0 Somos SE - REAC 2-1 Újpest FC II. - Nyírbátori FC 0-2 Tállya KSE - DVTK II. 0-4 Következik a 22. forduló 2016.03.12. szombat, 14:30 Nyíregyháza Spartacus FC - TFC Tiszaújváros Rákosmente KSK - Tállya KSE KBSC FC - Putnok FC FC Hatvan - Felsőt.-M.kövesd-Zsóry Nyírbátori FC - Jászberényi FC 2016.03.12. szombat, 16:00 REAC - Cigánd SE 2016.03.13. vasárnap, 14:30 DVTK II. - Somos SE DVSC-DEAC II. - Ceglédi VSE Szabadnapos: Újpest FC II.
Csak a nagyok nyertek A Termálfürdő FC Tiszaújváros valamennyi utánpótlás csapata pályára lépett a hétvégén. Győzni azonban csak az U19es gárdának sikerült. Az eredmények: U19 TFCT - Sajóvölgye FSE 2-0 U17 TFCT - Sajóvölgye FSE 2-4 U15 TFCT - Borsod Volán SE 1-2 U14 TFCT - Borsod Volán SE 1-5
12. oldal
Rendezvények
2016. március 10.