Újfehértó Város Önkormányzatának lapja
V. évfolyam 15. szám
2008. augusztus 16.
Harisnyavirág, függönyékszer, karkötõ a nagyinak
AJÁNLÓ
Kilencedszer is nagy siker volt a kézmûves napközi
Eltûnhetnek a sebességkorlátozó táblák Arany- és gyémántlakodalmas házaspárok figyelmébe 2. oldal Önkormányzati társulás a szennyvíz-program sikeréért Óvodai csoportszobák Nozdrovitzky kúriában
a
Beiskolázási támogatás 3. oldal Dübörgõ motor, repedõ szélvédõ Újfehértón Anna-napi Aratóbál 4. oldal Hajrájához érkezett a konyhaberuházás Újfehértóiak a délvidék kapujában 5. oldal Nem konkurálnak Kubával, de... 6. oldal V. Fogathajtóverseny Újfehértón Kézmûvestábor Családjaiért szervezésében
az
Újfehértó Alapítvány 7. oldal
A kézmûves napközi legfiatalabb résztvevõi munka közben
Jóllehet, az idén kilencedszer hirdették meg a "Ne unatkozz, játssz velünk " gyermekprogramot az augusztus huszadikát megelõzõ héten az eddigi hagyományoknak megfelelõen, azért most is volt némi izgalom: vajon lesze elég érdeklõdõ. Hétfõn, augusztus 11.-én reggel néhány perccel 9 óra után már tíz asztalnál szorgoskodtak
Szent István-napi program Újfehértó város Önkormányzata és a Zajti Ferenc Kulturális Központ szeretettel várja a város lakosságát 2008. au-
P r o g r a m:
gusztus 20-án, az államalapító Szent István királyunk ünnepén rendezendõ eseményekre.
9 óra: Ünnepi szentmise a római katolikus templomban 10 óra: Városi ünnepség az Országzászló elõtti téren a reneszánsz évére való emlékezés és a VII. Újfehértói Lovastalálkozó keretében Ünnepi beszédet mond: Tóth András, Újfehértó város polgármestere Kenyérszentelés és -áldás Az új kenyér ünnepélyes megszelése, a szentelmény szétosztása Kantárdíszek felkötése Lovas felvonulás
az ügyeskezû újfehértói iskolások, hogy éljenek a lehetõséggel és hasznosan töltsenek közel egy hetet a Családjaink Jövõjéért Újfehértón Egyesület szervezésében a városcentrumban, a múzeum udvarán. Az egyesület elnöke, Juhász Istvánné alpolgármester is ott szorgoskodott a ceremónia nélküli nyitányon. – Ötször a Kisréten tartot-
tuk ezt a népszerû tábort, amihez sikerült korábban is sok szponzort, köztük az önkormányzatot megnyernünk. Mivel az elõzõ helyen egy hirtelen jött esõ megzavarhatta a foglalkozásokat, ezért már tavaly itt, a múzeumkertben, egy fedett szín elõtt kerítettünk sort rá és itt rendezzük most is. Folytatás a 2. oldalon.
Kerékpárút támogatással Mint arról már korábban értesülhettek az olvasók, az Önkormányzat sikeres pályázatot nyújtott be európai uniós forrás megszerzésére, melynek során közel 142 millió forintot sikerült nyernünk az évek óta óhajtott kerékpárút megépítésére. 90 nap állt rendelkezésre arra, hogy a szükséges jogerõs engedélyeket megszerezzük. Ez okozott némi nehézséget, hiszen több, magántulajdonban levõ ingatlant is érint a fejlesztés, de sikerült ezen ingatlanok tulajdonosaival is megegyeznünk, így minden akadály elhárult a projekt megvalósítása elõl. Augusztus 1-jén Debrecenben aláírásra került a támogatási szerzõdés.
Újabb néhány hónapot vesz igénybe a kiviteli tervek készítõjének közbeszerzésen történõ kiválasztása, a tervek elkészítése, majd ezt követõen a kivitelezõ kiválasztása (erre szintén közbeszerzési eljárást kell lefolytatnunk). Ezt követõen tavasszal indulhat meg a tényleges építõ munka, melynek során egy 2 méter 70 centi széles kerékpárúttal gazdagodik településünk a Szent István út mellett, egyelõre a vasútállomástól a 4-es számú fõútra tervezett körforgalmi csomópontig, illetve ehhez a csomóponthoz kapcsolódva a Kökény utcától a Vasvári Pál utcáig.
MINDENFÉLE
2. oldal
2008. augusztus 16., szombat
Harisnyavirág, függönyékszer, karkötõ a nagyinak Kilencedszer is nagy siker volt a kézmûves napközi Folytatás az elsõ oldalról. Célunk az, hogy a város iskolás gyermekei közül minél többen jöjjenek el, fejleszszék kézügyességüket és az elkészített tárgyakkal szeretteiknek kedveskedjenek odahaza. Mi minden szükséges anyagot ingyen bocsájtunk a résztvevõk rendelkezésére, hûsivel is szolgálunk a gyerekeknek, akik délelõtt 9 órától 13 óráig hódolhatnak hobbijuknak, s az elkészített kis remekmûveket hazavihetik. Ahány asztal, annyiféle foglalkozás! Van itt gyöngyfûzés, batikolás, gyertyaöntés, üveg- és matricafestés, kötés, horgolás, továbbá modellkészítés, harisnyavirág-készítés és papírhajtogatás, de még csak makramézás is: Nemhiába nevezik sokan ezt a nagysikerû rendezvényt - amit a gyermekeken kívül felnõttek is látogathatnak kézmûves napközinek. -A kézmûves foglalkozásokhoz szükséges anyagokra, a szervezésre pályázati pénzekbõl és szponzorainktól negyedmilliót költünk egy-egy alkalommal, de öröm látni a csillogó szemeket, amikor sikerül egy szép terméket kialakítani - folytatja Juhászné.- Külön köszönet illeti a pedagógusainkat, akik díjazás nélkül tartják a foglalkozásokat. De több szülõ is eljön a gyermekével és bekapcsolódik a foglalkozásokba, sõt, vannak, akik már csoportot is vezetnek napokon át. Az egyik asztalnál Balogh Antalné Mártika a matricafestés rejtelmeibe avatja a jelenlévõ csaknem tíz gyermeket. Mile Istvánné Irénke egy gyönyörû harisnyavirágot és függönyékszert mutat, amit az õt naponta körülvevõ
Arany- és gyémántlakodal mas házaspárok figyelmébe A korábbi évek hagyományához híven, az Idõsek Napján szeretnénk köszönteni az idei évben arany-, illetve gyémántlakodalmukat ünneplõ kedves házaspárokat. Kérjük, ha Ön vagy ismerõse 2008- ban 50., 60. házassági évfordulójukat ünnepelték, vagy éppen most készülnek eme jeles alkalomra, jelezzék, hogy mi is hozzájárulhassunk családi eseményük még emlékezetesebbé tételéhez!
Várjuk az ünnepeltek jelentkezését személyesen a Polgármesteri Hivatal 7. szobájában, vagy a következõ telefonszámon: 290-000/ 26-os mellék.
Az Újfehértói „Körkép” Kulturális Közhasznú Egyesület szervezésében ismét:
HÖLGYVILÁG Életmód – kultúra – egészség – nemcsak hölgyeknek!
Nagy mûgonddal készûl a legújabb dísz
több, mint húsz gyermek készít. A nemrég tartott Fehértói Fürtös Fesztiválra is az õ "hallgatói" készítettek díszes meggykitûzõket az ünnepség résztvevõinek. Koncsosné Gönczi Ildikó egyike azoknak a szülõknek, akik évek óta segítõ résztvevõi a kézmûves tábornak. Õ a gyöngyfûzésre tanítja a kislányokat. Egyébként az Egyesület titkáraként is példát akar mutatni, jóllehet 4 gyermekes anya. Oldalra mutat s mondja, ott az utánpótlás is: a fõiskolára járó Eszter lánya arcfestésre tanítja az érdeklõdõket. Aztán bemutat egy alig tíz éves
fiatalembert, Tóth Ádámot, aki éppen egy gyönyörû karkötõt készít meglepetésként a nagyinak. A szélsõ asztalnál File Lajos történelem-földrajz szakos tanár kezét is sokan figyelik, amint a makettkészítés ismereteit adja át az érdeklõdõknek. Naná, hogy itt csupa fiú szorgoskodik s kezük alól papírból készült autócsodák, terepjárók, motorbiciklik, de még ûrsiklók is kerülnek ki. Az augusztus 15-én zárult kézmûves táborban idén is több, mint kétezren vettek részt. A. S.
2008. augusztus 28-án (csütörtökön) 17 órától Benne: Nagyanyáink öröksége: kemencében sütés-fõzés Háziasszony: Antalné Fehértói Magdi Egyesületünk tagjait várjuk szeretettel! Elõzetes bejelentkezés szükséges augusztus 26-ig a 30/648-33-65-ös telefonszámon
Eltûnhetnek a sebességkorlátozó táblák Egy közel háromnegyed évvel ezelõtt benyújtott pályázatunk sikerérõl számolhatunk be az olvasóknak. 372 millió forintos támogatást ítéltek meg Újfehértó részére európai uniós forrásból a Széchenyi út rekonstrukciójára. A projekt során új csomópont kerül kiépítésre a Nyíregyházi út – Széchenyi út találkozásánál, kiszélesítésre és megerõsítésre kerül az út burkolata, új aszfaltréteg kerül felhordásra, az út nyugati oldalának teljes hosszában járda kerül megépítésre, kiépítésre kerül a csapadékvíz elvezetõrendszer, illetve a szükséges további közmû-áthelyezéseket is meg kell oldanunk. 90 nap áll rendelkezésünkre, hogy a jogerõs létesítési engedélyeket megszerezzük, bízunk abban, hogy ez zökkenõmentesebben történhet meg, mint a kerékpárút esetében. Kérünk minden érintettet, segítsék az engedélyek megszerzését. Az engedélyek birtokában kerülhet aláírásra a támogatási szerzõdést, ezt követi a kiviteli tervek készítõjének kiválasztása, majd a tervek elkészítése, a téli hónapok a kivitelezõ közbeszerzés útján történõ kiválasztásával telik, majd tavasszal indulhatnak a
tényleges építési munkák. Reményeink szerint néhány hónap múlva eltûnhetnek a sokakat irritáló, de a
forgalom biztonsága miatt jelenleg nélkülözhetetlen 30-as, 40-es sebességkorlátozó táblák.
2008. augusztus 16., szombat
Nyitás az óvodában A Lengyel Laura Óvoda vezetése tájékoztatja a kedves óvodahasználókat, hogy a nyári zárvatartást követõen szeptember elsején, hétfõn minden gyereket szeretettel várunk óvodáinkban. Továbbá felhívom az Aranykapu Tagóvoda Böszörményi úti épületébe járók figyelmét, hogy szeptember elsejétõl ez a részleg is a kollégiumi épületben üzemel, oda várjuk a gyermekeket! Kérjük a kedves szülõket, hogy a nyár folyamán lejárt étkezési kedvezményre jogosító határozataikat újítsák meg és annak másolatát már az elsõ óvodai napon adják le gyermekük óvónõjének. A nyári szünet további részére kellemes nyaralást, feltöltõdést kívánok az óvodánk nevelõi közössége nevében: Váradiné Istenes Erzsébet óvodavezetõ
Óvodai csoportszobák a Nozdrovitzky kúriában A képviselõ-testület korábbi döntése alapján a középiskola a megyei önkormányzat fenntartásába került. A két szervezet megállapodása alapján az iskola fõépülete, valamint a tanmûhely és a jelenleg tantermeknek helyet adó régebbi kollégiumi épület térítésmentesen a megyei önkormányzat tulajdonába került. A megépítésre kerülõ új 3000 adagos konyha és a kialakításra kerülõ étterem Újfehértó Város Önkormányzatának tulajdonában marad. Mivel a felsorolt épületek mind egy ingatlanon fekszenek, a tulajdonos önkormányzatok az érintett ingatlant társasházzá alakítják.
EZ IS – AZ IS
Önkormányzati társulás a szennyvíz-program sikeréért Az érintett önkormányzatok képviselõtestületeinek támogató döntését követõen 2008. augusztus 5-én tartotta meg alakuló ülését az Újfehértó-Bököny Víziközmû Beruházási Társulás Társulási Tanácsa. A társulás elnökévé Tóth Andrást, Újfehértó város polgármesterét választották. A beruházási társulás azzal a céllal jött létre, hogy a két érintett településen megvalósításra tervezett szennyvízelvezetési és ártalmatlanítási beruházások szükséges pályázati források megszerzését segítse, ugyanis közös pályázatunk többlet pontszámban részesülhet. A társulás megalakulásával párhuzamosan folynak a fejlesztési pályázat elõkészítõ munkálatai, néhány héten belül benyújtásra kerül az elsõ pályázati fordulóra elkészülõ pályázati anyag. Ennek értékelését követõen születik meg az elsõ fordulós döntés. Amennyiben támogatják projektünket, a megvalósítás elõkészítési munkálataira (kiviteli tervek, tanulmányok, elõkészítés stb.) a tervezett, öszszesen mintegy 87 millió forintos költség 85%-os mértékû támogatására számíthatunk. Ezt követheti az elõkészítés során elkészült újabb dokumentumokra alapozott második körös pályázat benyújtása, ahol már a
A két polgármester a Társulási Megállapodás aláírását követõen
tényleges megvalósítás kiadásaira kérhetünk támogatást. Újfehértó városban még mintegy 32 kilométer hosszúságú szennyvíz-elvezetõ csatorna kiépítése szükséges, ennek várható költsége 1 milliárd 633 millió forint. A remélt támogatás mellett a projekt anyagi finanszírozásában szerepet vállal a rendszert üze-
meltetõ NYÍRSÉGVÍZ Zrt. a fennmaradó összeg finanszírozását lakossági társulati forrásból, illetve önkormányzati forrásból tervezzük. Törekszünk arra, hogy a lakosság terhelése hozzávetõlegesen olyan nagyságrendû legyen, mint a korábbi fejlesztések során vállalt lakossági hozzájárulás.
Beiskolázási támogatás Ki jogosult ingyenes tankönyvre? Elérkezett a nyár utolsó hónapja, és ilyenkor minden családban elõtérbe kerül az iskolás gyermekek iskolai felszerelésének beszerzése, ami igen megterheli a család költségvetését. Az iskolás gyermekek tankönyvvásárlásához kíván segítséget nyújtani Képviselõ-testületünk azzal, hogy a 24/2007. számú, 2007. július 31-én meghozott rendeletével bevezette az ún. beiskolázási támogatást.
A középiskolával együtt nem került átadásra, így Újfehértó Város Önkormányzatának tulajdonában marad a volt Nozdrovitzky (Nánássy) kúria épülete és annak környezete, mivel az nem szükséges a középiskolai oktatás folytatásához. A kollégiumi igények évek óta tartó jelentõs csökkenése miatt 2008-tól megszûnik a kollégiumi ellátás, illetve az épületben korábban kialakított 5 db tantermet sem fogja már használni a középiskola. A városvezetés igyekszik a felszabaduló épületrészeket célszerûen hasznosítani. Ennek keretében az épületben a meglevõ két óvodai csoport mellett további kettõ csoport elhelyezésére alkalmas rész kerül kialakításra. A mesteremberek az utolsó simításokat végzik, szeptember elejétõl már több mint száz óvodás töltheti hétköznapjait a megújuló környezetben.
3. oldal
A rendeletünk értelmében beiskolázási támogatást az a nappali rendszerû iskolai oktatásban részesülõ tanuló kaphat (általános iskolás, gimnáziumi tanuló, szakközépiskola, szakmunkásképzõ tanulója, alapfokú mûvészetoktatási intézmény tanulója, gyógypedagógiai nevelési oktatási intézmény tanulója, kiegészítõ kisebbségi oktatást végzõ iskola tanulója), aki külön jogszabály alapján nem jogosult ingyenes tankönyvre, és családjában az egy fõre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 350%-át. (Ez a jövedelemhatár a 2008. évben 99. 750. forint.) Külön törvény alapján ingyenes tankönyvre jogosult a nappali rendszerû iskolai oktatásban részt vevõ minden olyan tanuló ,aki a) tartósan beteg, b) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes elõfordulása esetén hal-
mozottan fogyatékos, c) pszichés fejlõdés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott (pl. dyslexia, dysgraphia, dyscalculia, mutizmus, kóros hyperkinetikus vagy kóros aktivitászavar), d) három- vagy többgyermekes családban él, e) nagykorú és saját jogán családi pótlékra jogosult, f) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül. A gyermekvédelmi gondoskodásban részesülõ - nevelõszülõnél, gyermekotthonban, vagy más bentlakásos intézményben nevelkedõ - ideiglenes hatállyal elhelyezett, átmeneti vagy tartós nevelésbe vett tanuló után nem vehetõ igénybe ez a kedvezmény, mert az õket nevelõ gyermekotthonok, illetve nevelõszülõk részére a gyermekek beiskolázásához külön támogatást nyújt az állam, ezért ezen tanulók után nem igényelhetõ a beiskolázási támogatás sem.
A beiskolázási támogatást szeptember 1-tõl szeptember 30-ig lehet kérelmezni ! A támogatás összege tanulónként 5000 Ft, egyedülálló szülõ által nevelt tanuló esetében 7000 Ft. Rendeletünk értelmében egyedülálló szülõ által nevelt tanuló az, akinek a szülõje a) hajadon, nõtlen, özvegy, elvált
vagy házastársától külön él, kivéve, ha élettársa van b) házasságának felbontása iránt per a bíróságon folyamatban van
A támogatás igényléséhez szükséges kérelemnyomtatvány beszerezhetõ a Városi Szociális és Gyámhivatal ügyfélszolgálatán (Újfehértó, Eötvös József u. 26.) letölthetõ Újfehértó Város Hivatalának honlapjáról (www.ujfeherto.hu), a Polgármesteri Hivatal / letölthetõ nyomtatványok címszó alatt A kérelemben nyilatkozni kell a családban együtt élõk jövedelmeirõl, továbbá az iskolában igazoltatni kell, hogy a gyermek ingyenes tankönyvben nem részesült. A házastársak külön élése esetén a kérelemhez csatolni kell a jegyzõ által kiállított hatósági bizonyítványt. Szándékaink szerint a kérelemnyomtatványt szeptember 1-ig eljuttatjuk a helyi iskolákba is, ahol az érintett tanulók azt kérhetik., illetve a kitöltött kérelmeket az iskolában begyûjtik, a szükséges igazolást kiállítják, és a kitöltött kérelmeket a hivatalhoz eljuttatják. A kitöltött kérelmeket a szükséges igazolásokkal együtt természetesen a Városi Szociális és Gyámhivatal ügyfélszolgálatán (Újfehértó, Eötvös József u. 26.) is le lehet adni. Dr. Lakatos Péter osztályvezetõ Városi Szociális és Gyámhivatal
ESEMÉNYEK
4. oldal
Anna-napi Aratóbál Az Együtt Egymásért Újfehértón Egyesület ez év július 26.-án tartottuk meg már-már hagyományõrzõ II. Aratóbálunkat. Egyben köszöntöttük az ezen a napon ünneplõ Anna és Anikó nevû vendégeinket illetve azokat, akik júliusban ünnepelték születésnapjukat és házassági évfordulójukat. Az elnök ünnepélyes megnyitója után, a Mulat zenekar (Sallai Csaba és Papp Sándor) A füredi Anna-bálon címû számmal kedveskedtek a nevüket ünneplõ hölgyeknek. Ezután következtek a GG Dance tánccsoport kicsinyei, akik a High School Musical 2 nagysikerû film zenéjére fergeteges tánckoreográfiát mutattak be. A kicsiket követõen a tinik kápráztatták el a vendégeket bámulatos mozgékonyságukkal és ritmusérzékükkel. A koreográfiát készítette és a táncokat betanította Gábor Tamás. A szórakozni vágyók jó kedvét, Banka Éva városunk ifjú tehetsége hozta meg a Brian Adams: Suttognak a fák címû gyönyörû számmal és az örökzöld slágerek elõadásával. A házassági évfordulójukat ünneplõ pároknak a Köszönet a boldog évekért címû zeneszámmal kedveskedtek az egyesület tagjai. A színvonalas mûsor után a talpalávalót a Mulat zenekar szolgáltatta. A fergeteges jókedv nem hagyott alább az éjfélkor kezdõdõ tombolasorsolás után sem. Ebben az évben is nagyon sok és értékes tombolatárgy került felajánlásra, és kisorsolásra. Újfehértó adakozó lelkû lakóinak, ezúton szeretnénk még egyszer megköszönni az általuk felajánlott értékes tárgyakat és pénzadományokat. A jótékonysági bál bevételét a fogyatékkal élõ emberek és családjaik megsegítésére fordítjuk. Támogatóinknak a következõ felsorolással szeretnénk kifejezni hálánkat és köszönetünket a segítségükért. Szabolcs Takarékszövetkezet, Rio Trade Kft, Belvárosi Illatszerbolt, Kari Süteménybolt, Best 100, Szikes – Rét Kft, Kukucska Virágbolt, Ati Bázis, Református Egyház, Piroska Butik, Klári Ajándékbolt, R-Port Számítástechnikai Szaküzlet, Coop ABC, Ruházati Depó, Kisrétköri Élelmiszerbolt, Nebuló Tanoda, Ágica Pékárú, Árvarázs (100 forintos bolt), Pocsai Beáta, Papp Zoltánné, Suhaj István (képviselõ), Juhász Istvánné (alpolgármester), Ifj. Tóth András, Szolnoki Ferencné, Bódi Sándorné, Hosszú Mihály. Amennyiben valakit kifelejtettünk a felsorolásból attól elnézést kérünk. Szûcs Emese
Angol tábor
2008. augusztus 4–9-ig volt Újfehértón az angol tábor a Baptista Imaház udvarán. 49 gyerek vett részt a táborban, õket pedig 8 amerikai tanár, illetve tolmácsaik tanították. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, játékos foglalkozások voltak, s a tanulás is sok-sok mókával telt. Nemcsak a diákok, hanem a tolmácsok és az amerikai tanárok is nagyon jól érezték. Az amerikaiak oly annyira, hogy magukénak érezték a tábort, sok új dolgot tanítottak a gyerekeknek. Míg bevezették a gyerekeket az angol nyelvtanulás világába, addig õk is tanultak néhány magyar szót és dalt.
2008. augusztus 16., szombat
Dübörgõ motor, repedõ szélvédõ Újfehértón Motorok tucatjai verték fel az amúgy békés délutánt és Újfehértó lakóit szombaton. Kerékpáros trial-bemutató, autómosás szép hölgyekkel, autószépségverseny és természetesen az elmaradhatatlan autóhangnyomás és autókipufogó-verseny: ennyi lenne távirati stílusban a szombati III. Újfehértói Autós és Motoros Kiállítás történte, de a szép számú érdeklõdõ nem csak enynyit láthatott. A hangulat és a meleg délre érte el a tetõfokát, ekkor indult el a motoros felvonulás Tóth Imre motorversenyzõ vezetésével, a színpad mellett pedig szélvédõrepesztõ hangmutatványokkal próbálták egymást felülmúlni a spéci hangszerkókkal felszerelkezett négykerekûek gazdái. A számítógép 142 dB-nél hirdette ki a gyõztest, a nagy versenyben az egyik induló autó szélvédõje bánta a küzdelmet, egy jó nagy részen ugyanis berepedt az üveg.Forrás: szon.hu A rendezõk ezúton szeretnék megköszönni mindenkinek a támogatást és segítséget. Támogatók: Aranyos József, Balogh Miklós, Béres József, Béres Józsefné, Cserjési Tamás, Diófa Sörözõ, Drink Me Kft., Fehértó Kft., Filep Autósiskola, Hajósi Miklós, Kelet Guard Security, Kovács Sándor, Kun Károly, Marcsi-ker, Mary Sportbolt, Motor Center, Nyíregyházi TV, Nyír Print Nyomda, Pa-Comp Kft., Papp József/Pimpi/, Papp Krisztián, Papp Levente, Pazonyi úti Autóhifi szaküzlet, Puskás László, R-Port Informatika, Simon József, Suhaj István/Fehértói Hirdetõ/, Sunshine Rádió, Szabolcs Takarékszövetkezet, Tornádó Klub, Tószegi Mihály, Szolnoki Gazdabolt, Köszönjük Tóth Imi MOTO GP versenyzõnek, hogy elfogadta meghívásunkat és jelenlétével emelte a rendezvény színvonalát. Köszönjük Újfehértó Város Rendõrörsének, valamint Polgárõrségének a rendezvény biztosítását, és végül, de nem utolsó sorban barátainknak, ismerõseinknek a sok segítséget. Fotók: ifj. Ballai Attila, Pásti Attila Ha valakit véletlenül kifelejtettünk volna a felsorolásból, elnézését kérjük. Béres Levente, Papp Gábor László, Zsíros Norbert
Itt járt Vasi Csaba Vasi Csaba, a Magyar Pálinka Lovagrend tagja harmadszor kerekezett végig az országon Pannonhalmáról indulva. Összesen 37 gyümölcs- és törkölypálinkát elõállító vállalkozást keresett fel 14 nap alatt, hogy a kulturált pálinkafogyasztásra irányítsa a figyelmet. Mint Juhász Miklós marketingigazgatótól megtudtuk: a közismert kerekezõ ellátogatott a Zsindelyes Pálinkafõzde Kft nemrég átadott vendégházába is, ahol-többek között- Piros László, a Magyar Pálinka Lovagrend Egyesület nagymestere, Papp József, a Zsindelyes tulajdonosa, Orosz Zoltán Érpatak és Tóth András Újfehértó polgármestere fogadta, köszöntötte a 2300 kilométert kerekezõ vendéget, s a tiszteletére rendezett sajtóreggelin résztvevõ újságírókat.
Képeinken egy csínos résztvevõ és az érdeklõdõk
2008. augusztus 16., szombat
KIRÁNDÚLTUNK
5. oldal
Hajrájához érkezett a konyha-beruházás Utolsó fázisába érkezett a középiskola mögött épülõ 3000 adagos konyha és étterem építése. Látogatásunk idején egyszerre 76-an dolgoztak az épületen. Jelenleg a városban 6 fõzõkonyha mûködik, nagyon alacsony hatékonysággal, emellett az élelmezés-egészségügyi szakhatósági engedélyekkel is állandóan problémák voltak az elmúlt
években. Ezért döntött a városvezetés a fejlesztés mellett. A közel 400 milliós beruházást teljes egészében önkormányzati önerõbõl valósítjuk meg, sajátos pénzügyi finanszírozással, 10 év alatt részletekben történõ fizetéssel. Az elõzetes számítások alapján a fejlesztés eredményeként a mindenkor esedékes éves fizetési részlet kb. másfélszeresét is eléri a városi közét-
Az Újfehértói Turisztikai Barátok Egyesület tagjai 4 napos Pécs és környéke kiránduláson vettek részt az elmúlt hétvégén. A 18 fõs csapat hosszú út után érkezett meg Pécs mellé, Orfûre, annak is Tekeres nevû település részére, a szállásra. A pécsi tótól 5 percre, a múlt század nagygazdai életmódját felidézõ épület új, komfortos szobái várták õket. Nem voltak egyedül: horgásztáborba érkezõ pécsi gyerekek és kísérõik mellett, az este folyamán még egy 50 fõs gyermekcsapat érkezett. A túra fõ állomásai: Pécs, Siklós, Máriagyüd, Drávaszabolcs, Harkány, Nagyharsány és Villány volt. A péntek Baranya megye székhelyének, Pécs városának fedezésével telt. A Zsolnay Manufaktúra megtekintése után, információkban és lát-
A Szár-Somlyó hegyen
Az elkészülõ önkiszolgáló étteremben a menü mellett választékos a la carte étkeztetést is kínál majd a szolgáltató, emellett az éttermet és a kialakításra kerülõ különtermet rendezvényekre is jól lehet majd hasznosítani. Az új étterem elkészültével a jelenlegi fõzõkonyhák megszûnnek, az intézményi konyhák melegítõ konyhaként üzemelnek tovább.
és bent.
Építkezés kint...
„Szép és fontos, hogy ismerjük a mai határainkon kívül élõ magyar lakta területek, települések történetét, értékeit, ugyanakkor nélkülözhetetlen saját hazánk rejtett kincseinek megismerése is.“
keztetés területén a beruházás eredményeként megvalósuló éves kiadáscsökkentés (jelenleg a sokak által magasnak talált közétkeztetési díjak mellett is a térítési díjak és a normatív állami támogatás kiegészítésére évi 7075 millió forintot fordítunk a város költségvetésébõl, a közös kasszából). Az esedékes törlesztéseket ebbõl a megtakarításból fogjuk fedezni.
Újfehértóiak a délvidék kapujában nivalókban bõvelkedõ városnézés következett, idegenvezetõ segítségével. A pécsi vár körbástyájától induló séta következõ állomása a székesegyház volt, ahol a trezor védett kincsei mellett hazánk legnagyobb altemplomának és kristálytiszta akusztikájának is szem és fültanúi lehettek. Pécs 2010-ben Európa kulturális fõvárosa lesz. Az elõkészületek legfontosabb állomása volt az Európában egyedülálló római kori sírkamrák feltárása és látogathatóvá tétele, úgy is, mint a világörökség része. Újabb élménnyel gazdagította a túrázókat a Fõ téren álló dzsámi, a marcipánmúzeum, ill. a kisvonaton történõ városnézés. Harmadnap a környezõ települések és látnivalóik következtek. Reggel Drávaszabolcstól indult a hajó, mely a Dráva, a magyar-horvát határfolyó gazdag állatvilágából szürke gémeket és több száz kormorán lakhelyét mutatta meg. Máriagyüd következett, mely a Dunántúl leglátogatottabb kegyhelye. Siklós várát már messzirõl észre veszik az utazók. A Tenkes kapitány c. film forgatásának helyszínén minden a török, majd kuruc kori emlékeket idézi: a Tenkes kapitánya emlékkiállítástól a várbörtönig, a kínzókamrákig. 2008 a magyar turizmus tekintetében „A vizek éve” elnevezést kapta. Ennek jegyében turistáink nem hagyhatták ki Harkányt és annak kéntõl ugyan bûzös, de jótékony hatású gyógyvizét sem. (Emlékezzünk csak a fent emlí-
Csoportkép a túristákról
tett film egyik részére, a gyógyvízre, s a nemes iszapra!) A napot aztán villányi séta és borkóstolás zárta. A kellemesen elfáradt, élményekkel teli társaság, hazautazás elõtt, a pécsi TV toronyból vetett utolsó pillantást a Mecsek tájaira, panorámájára. Elmondhatták magukról igazán „nagy” elõdök nyomában jártak. (A térségben dinoszaurusz, csontvázat is találtak, mely 3 millió évvel korábban élt, járt azon a helyen.) Minden kirándulásnak, utazásnak, túrának vannak
különleges pillanatai. A turisztikai egyesület sem maradt ezek nélkül. A gondos édesanyák, nagymamák, ottlétük idején szárnyaik alá vették a horgásztáborban 2 tanár bácsi felügyelete alatt lévõ gyermekeket, s hogy otthonosabbá tegyék számukra is az önellátó tábor napjait, segítettek a fõzésben, a tálalásban. A résztvevõk ezúton köszönik az egyesület elnökének, Magyarné Sónyák Ágnesnek a munkáját, mellyel megszervezte és lebonyolította a kirándulást. P. B.
HÍRESSÉGÜNK
6. oldal
2008. augusztus 16., szombat
Nem konkurálnak Kubával, de... Szivargyári sikerek Újfehértón Bél, burkoló, boríték. Ez a három kulcsszó kívánkozik kiemelésre abból a meghatározásból, mely az Új Magyar Lexikon 6. kötetének 248. oldalán található, a szivar szónál, amit – megfelelõ ismeretek híján- a krónikás ezúttal segítségül hív. Teljesebben ezt írja a forrás: "... Szivar: dohányipari termék. 3 részbõl áll: a belsõ részét, a törzsét képezõ bélbõl, a belet összetartó burkoló és a külsõ takarót képezõ borítékból. Egyes szivarfajtákat leveles bélbõl, másokat vágott bélbõl készítenek...Ízét, illatát a bél- és burokdohányok adják..." Találkozásunk elsõ perceiben mondom Szabóné Belme Ildikó frissen megbízott üzemvezetõnek – aki mellesleg alapító tag, nemrég még 11 évig termelési vezetõ volt– hogy a magamfajta nemdohányzó átlagembernek a
szivarról Kuba jut az eszébe, az a szigetország valóságos szivarnagyhatalom. Õ mélységesen egyetért ezzel, s utalva a bevezetõ definícióra rögvest elárulja, hogy a kubai szivar világhírû minõsége attól is van, hogy õk csakis leveles bélbõl készítik termékeiket, ami sokkal munkaigényesebb, mint a korszerû technikát alkalmazó vágott beles. – Mi ez utóbbi technológiával dolgozunk, de így is kelendõek vagyunk.
Polgári Sándor, Seregi Györgyné, Szlávik Miklós. Ahogy afféle idegenvezetõként kalauzol teremrõl teremre, látni rajta, hogy nemcsak megélhetési, kenyérkereseti forrásnak tekintette és tartja munkahelyét, de ismer itt minden gépet, beülhetne bármelyik munkafázisba, s otthonosan mozogna. S mintha õ volna a tanár, a krónikás meg a diák, az egész termelési folyamatot érthetõen magyarázza, mutatja be.
- Gondolom, a környékbeli termelõktõl szerzik be az alapanyagot.
- Kuba és Újfehértó? Már megbocsásson, de hogyan jön össze ez a két távolesõ térség? Mosolyog, s nem kis büszkeséggel adja tudtomra, hogy Magyarországon egyedül itt, Újfehértón találni csupán szivargyártó üzemet. Ám ennek története van. Mindenek elõtt Tóth Józsefet, az idén nyugalomba vonult igazgatót illik megemlíteni, aki valami-
Szabóné Belme Ildikó
kor a Nyíregyházi Dohányfermentálóban dolgozott, majd amikor Egerben megszüntették a szivargyártást, néhány társával együtt itt Újfehértón megalapította a "Csongor" Szivargyár Kft.-t. Ez 1966-ban volt, a következõ esztendõben a jórészt Egerbõl megvásárolt gépsorokon elkezdõdött a szivargyártás az akkori Gyapjúszövõgyár mögött lévõ épületben. Csakhogy mint minden vállalkozáshoz, ehhez is pénz, tõke kellett, különösen a fejlesztéshez, merthogy az érdeklõdés cseppet sem lanyhult, sõt. Hát ekkor megmentõként jelentkezett be a debreceni Róna Dohányfeldolgozó Kft, amely többségi tulajdonos lett s 2006tól pedig kizárólag õ tulajdonolja az újfehértói üzemet. Pontosabban: a Róna luxemburgi érdekeltség, tehát az igazi gazda is ott található.
-Mit jelent az, hogy változatlan az érdeklõdés termékeik iránt? -Ha számokban akarnám kifejezni, akkor azt, hogy hazai piacra évenként több, mint három és félmillió szál szivart juttatunk Újfehértóról, de a külföldre kerülõ mennyiség is meghaladja az évi két és félmilliót. Nyilván, ez a töredéke ugyan az egri teljesítménynek, de ott egy hatalmas dohánygyár volt, sok-sok dolgozóval. Újfehértón pedig az üzem csupán néhány munkaterembõl, az emeleten kevés irodából áll és mindössze huszan dolgozunk itt, öt férfi és tizenöt nõ.
Hová exportálják az újfehértói szivart? -Leginkább Szlovákia, Csehország és Románia a vevõkör, de talán jelzi a dolgozók jó munkáját és a termékeink kiváló minõségét, hogy az idén Kanada is bejelentkezett. Ezen kívül élvezettel füstöltek már fehértói szivart Lengyelországban és az egykori Jugoszlávia országaiban is. Nemhiába volt évtizedig termelésvezetõ Ildikó asszony, örömmel kalauzolja végig a kis gyáron az érdeklõdõ újságírót s csendesen megvallja, hogy valójában õ mást tanult. Akkor érettségizett, amikor a még funkcionáló- de idõközben megszûnt- Újpesti Gyapjúszövõ Gyárnak képeztek a gimnáziumban szakembereket. Így került ide, aztán itt maradt, csakúgy, mint a többi gyáralapítótag:
- A hazai beszerzés valóban fõként a környékrõl történik, de messzebbrõl is. Aztán kevesen hinnék, hogy még Kubából ás Jáwa szigetérõl is érkezik hozzánk alapanyag, így tudjuk bõvíteni a termékskálánkat. Az elsõ lépés a fermentálás, ami nálunk csak természetes úton történik, mert ez alapvetõ fontosságú a szivarkészítéshez. Gépi fermentálással a cigarettagyártásnál dolgoznak, mert úgy gyorsabb, szaporább, nálunk ez ismeretlen. Nagy figyelmet kíván a természetes úton történõ fermentálás, többszöri forgatást igényelnek az egymásra nehezedõ levelek. Majd sorolja tovább: a fermentált levelek válogatása nemcsak nagy figyelmet, de türelmet és fizikai fáradtságot is kíván, ha itt hibáznának, az megmutatkozna a minõségben . A kocsányozás pedig már a bélanyag-elõkészítés fázisa, amit aztán a törzsgyártás követ, s a csomagolás elõtt is több, precíz mûvelet következik. No és meg ne feledkezzünk az anyag érlelésérõl. Bizony, akárcsak a jó pálinkánál, itt is fontos az idõtényezõ, itt sem lehet siettetni a gyártási folyamatot, mert a kapkodás az íz és a zamat károsodásához vezetne. Szóba hozzuk többek között, hogy kiemelkedõen fontos az adalékok megfelelõ irányítása, merthogy ettõl az aromától kapja meg végsõ zamatát a szivar. Kezdetben csak a Csongor volt a fõ termék, most igen gazdag a skála. A fonott szivarok közül a Hunor viszi el a mennyiségi pálmát, de jelentõs a Hunorfine, a Maya és a Maya Prémium is. Ezek három ízben, natúr, vanília és cherry változatban kerülnek a dobozokba, méghozzá ügyes kezek nyomán és nem automatákkal. Vannak aztán a nem fonott, aromás szivarkák, a Galopp, a Pronto és az Ász, melyek fõként a hölgyek és a fiatalak körében kedveltek. - Természetesen a mi dobozainkon is ott találni a kötelezõ figyelmeztetést, hogy a dohányzás ártalmas az egészségre, s hogy mint jövedelmi terméket, ezeket fokozott ellenõrzés kíséri. Tudni kell azonban, hogy a mi termékeink nem tartalmaznak papíranyagot, ami a káros kátrány okozója, így ezek fogyasztása azért kevésbé káros a szervezetre. Aztán a szivarozásnak kialakult egyfajta kultúrája is: ha valaki mértékkel fogyasztja, mondjuk egy kellemes estén, kis pohárka whiskeyvel, aligha rövidíti meg az életét.
2008. augusztus 16., szombat
ESEMÉNYEK
7. oldal
A résztvevõk egy csoportja
Kézmûvestábor az Újfehértó Családjaiért Alapítvány szervezésében Nincs fontosabb a boldog gyermekkornál, amelyhez hozzátartozik a felhõtlen nyári szünidõ. A jó emlékekbõl, mint egy kútból mindig meríthetünk felnõttkorunkban. A nyári vakáció idején nehéz gondoskodni arról, hogy gyermekeink hasznosan töltsék a szabad hónapokat. Nem tudják kiélni az alapvetõ ösztöneiket, ezért sok fölös energiájuk marad. Az emberek általában kevésbé toleránsak és nehezen tûrik a gyerekzsivajt. Ezek a gyerekek azonban nem rosszak, ahogy azt a legtöbben gondolják. Kihalóban vannak a családi kirándulások, nyaralások, mert a szabadságot és a pihenõnapot is sokan munkával töltik, illetve egyre több az olyan család, akiknek jövedelmét a szociális juttatások jelentik. A közös élmény viszont nagyon fontos volna a gyerekek egészséges lelki fejlõdése szempontjából. A napközis, kézmûves- és sporttáborok nem pótolják a közös családi élményt, ám a tizenkét év alatti gyerekeknek mégis ideálisabb, mintha egyedül lennének. Ebbõl a célból az Újfehértó Családja-
iért Alapítvány Gyermekjóléti Szolgálata immár harmadik alkalommal rendezte meg egyhetes kézmûves napközis táborát az újfehértói Múzeumkertben.
A tábor anyagi hátterét az újfehértói általános iskolás gyermekek, magánszemélyek és a Rendõrtiszti Fõiskola hallgatói által összegyûjtött 1-2 forintos érmékbõl beváltott 53000 Ft biztosította. Ebbõl az összegbõl átlagosan 15 gyermek – 3-12 éves korig - részére öt napon keresztül kreatív foglalkoztató és -megmozgató napközis tábort szerveztünk. A gyermekeknek a foglalkozások alatt tízórait biztosítottunk.
ÕSZI LOMTALANÍTÁS A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan most is sor kerül Újfehértón az õszi lomtalanításra: 2008. augusztus 25-29-ig, hétfõtõl – péntekig. Kérjük a lakosságot, hogy az elszállítandó hulladékot úgy helyezzék el a közterületen, hogy a jármû és gyalogos forgalmat ne akadályozza, a begyûjtõ szállító eszköz által jól megközelíthetõ legyen. TILOS veszélyes hulladékot (akkumulátor, szárazelem, növényvédõ szerek és azok csomagolása, használt hûtõ berendezések, elektronikai cikkek, fáradt olaj, fénycsõ, gyógyszer, leselejtezett számítógép, pala, autógumi) a lomok közé rakni, mivel az sok esetben nem azonosítható, és a csomagoló anyagok sérülése miatt mind a környezetre, mind az emberi egészségre megnövekedett kockázatot jelent.
A veszélyes hulladékokat a megfelelõ átvevõ helyeken adhatják le, illetve a késõbbiek folyamán igyekszünk ezek elszállítására is megoldást találni. Megértésüket köszönjük. Nyesti Roland, Nyír–Flop ügyvezetõ ig. A lomtalanítás rendje: Augusztus 25., hétfõn a lakossági hulladékszállítás keddi napját érintõ utcákon történik. Augusztus 26., kedden a lakossági hulladékszállítás szerdai napját érintõ utcákon történik. Augusztus 27., szerdán a lakossági hulladékszállítás csütörtöki napját érintõ utcákon történik. Augusztus 28., csütörtökön a lakossági hulladékszállítás pénteki napját érintõ utcákon történik. Augusztus 29., pénteken a lakossági hulladékszállítás hétfõi napját érintõ utcákon történik.
V. Fogathajtóverseny Újfehértón Az idei évben megrendezett egynapos versenyrendezvény célja többek között az volt, hogy a versenyzõknek és lovaiknak versenyzési lehetõséget biztosítson. A lovak és a kezdõ fogathajtók megfelelõ jártasságot, versenyzési rutint szerezzenek a magasabb versenyszint eléréséhez, nem utolsó sorban a fogat-, lovassport népszerûsítése. Az idén is kulturális programokkal próbáltuk még szórakoztatni a kilátogató közönséget. Akik láthatóan nagyon élvezték mind a verseny nyújtotta élményeket, mid a kulturális színpad programjait. Az V. alkalommal megrendezett versenyre 37 fogat nevezett, akik elõször kétfordulós akadályhajtásban, ezt követõen vadászhajtásban mérhették össze ügyességüket, tudásukat, melyekben a következõ eredmények születtek:
Akadályhajtás: I. Ferenczi Zsolt; II. Fróna Antal; III. Nagy László Póni akadályhajtás: I. Dankó József; II. Szigeti György; III. Kiss Mihály Vadászhajtás: I. Sóvári János; II. Antal Sándor; III. Fróna Antal Póni vadászhajtás: I. Szabó Rebeka; II. Dankó József; Szloboda Zoltán A kulturális programokon az idei évben is több fellépõ segítette az Újfehértói Lovasbarátok Egyesületének rendezvényét, amit ezúton is szeretnénk megköszönni nekik, illetve annak a sok újfehértóinak, és vállalkozásnak, önkormányzatnak, akik támogatták az egyesületet, hiszen az õ támogatásuk nélkül nem sikerült volna így megszervezni ezt a rendezvényt.
Képeinken a rendezvény egy-egy pillanata látható
SPORT
8. oldal
2008. augusztus 16., szombat
A polgármester a tanuszoda-projektrõl Alternatív helyszín feltárása kezdõdött A két ülés közötti történésekrõl szóló tájékoztatójában nyújtott részletes tájékoztatást a tanuszoda-projekt állásáról a képviselõ-testület tagjainak Tóth András polgármester. A lakosság tájékoztatása érdekében ezt teljes terjedelmében közöljük: Július 10: Gaál Sándor úrral, a THERMA Kft. ügyvezetõjével folytattam megbeszélést a tanuszoda-tornacsarnok projektrõl. A megbeszélést megelõzõen levélben kerestem meg az ügyvezetõ urat, magyarázatot kérve az építési munkálatok megkezdésének elhúzódásáról, a projekt megvalósulásának realitásáról. Ügyvezetõ úr írásos választ ígért, amit a mai napig nem kaptam kézhez. Megbeszélésünkön szóba került, hogy a projektet finanszírozó bank elhúzódó döntési folyamata miatt a projekt finanszírozásáról szóló döntés még nem született meg, addig a befektetõ a kivitelezõvel nem kívánt semmiféle szerzõdést aláírni. Megbeszélésünkön ismételten szóba kerültek azok a problémák (szomszédos Natura 2000 védett terület, szakhatósági elõírások, terület alacsony fekvése), amelyek a befektetõ álláspontja szerint mintegy 100 millió forinttal drágítaná meg a kivitelezési munkálatokat, amit nem kíván viselni. Informálisan tájékoztatott arról, hogy ezen nehézségek miatt nagy valószínûséggel a kijelölt ingatlanon nem kívánja megépíttetni az objektumot. Alternatív helyszín felkutatása megkezdõdött. Természetesen a
továbblépéshez meg kell várnunk írásos jognyilatkozatát, viszont mindenképpen foglalkoznunk kell a kijelölt ingatlan kultúrállapotba hozásával, illetve megfelelõ hasznosításával. Arra az esetre, ha mégsem épülne meg a területen a tervezett objektum, kértem egy rövid tanulmány és költségbecslés kimunkálását a területre egy bõvítési lehetõséggel számoló, alapellátást biztosító strandfürdõ kialakítására, amivel a szerényebb anyagi helyzetben levõ újfehértóiak részére nyújthatnánk szolgáltatást. Természetesen továbbra is számolunk a területen az OLLÉ program keretében mûfüves futballpálya megépítésével, illetve keressük az
optimális hasznosítás lehetõségét. Jelen állás szerint egy szabadtéri sportkomplexum megvalósítását látom reálisnak a területen, a konyhaépítéshez hasonló finanszírozási konstrukcióban. A kérdéssel természetesen a projektelõkészítés késõbbi fázisaiban többször is foglalkozni kívánok. A leírtak természetesen nem jelentik azt, hogy az uszoda-tornacsarnok projekt meghiúsulna, viszont mindenképpen módosulásra számíthatunk (az aláírt megállapodás valamennyi szerzõdõ felet kötelez, emellett úgy ítélem meg, hogy nem a megvalósulás esetleges elmaradása miatti pereskedésben, hanem az objektumok megépítésében vagyunk érdekeltek).
Az újfehértói Tai Qi Klub és a hajdúböszörményi Gajdán Tai Qi SE együtt táborozott 2008. augusztus 2-án és 3-án. A tábor Hajdúböszörményben került megrendezésre. Naponta 2 edzés volt, amelyek két óra hosszáig tartottak. A fiatal harcosok nem unatkoztak edzések után sem, hiszen különbözõ játékos feladatok is voltak, így a sportolók számháborúzhattak, rögbizhettek és a vízibombacsata elmaradhatatlan volt. A tábor szervezõje a hajdúböszörményi Tai Qi SE oktatója, Gajdán András. Tóth Margit
Tóth András polgármester további tájékoztatása lapunk számára: - 2007 júliusában írtuk alá a megállapodást a befektetõvel és a projektet támogató önkormányzati miniszterrel. A pénzügyminiszter jóváhagyó ellenjegyzése csak 2007. novemberében került a megállapodásra, emiatt a szerzõdés alapján a vállalt határidõk is több hónappal módosulnak. Ahhoz, hogy bármiféle jogi lépést tehessünk a befektetõvel szemben, meg kell várnunk ezen határidõknek az elmúlását. Addig is folyamatosan tartjuk velük a kapcsolatot, személyesen kísértem el a cég vezetõjét a projektet finanszírozó bankhoz, illetve közösen keressük a beszámolómban jelzett problémák megoldásának lehetõségét. Úgy gondolom, mi nem a jogi útkeresésben vagyunk érdekeltek (a projekt meghiúsulása esetén elesnénk attól a mintegy 800 millió forintos támogatástól, amit a létesítendõ uszoda 15 éven keresztül tartó üzemeltetéséhez állami forrásból kapnánk, nyilván ezt nem hagynánk szó nélkül, és mint kárt, jogi úton érvényesíthetnénk a befektetõvel szemben), mindannyiunk számára az a jó megoldás, ha – néhány hónapos késéssel is – megépül a létesítmény, akár a tervezett helyszínen, akár a város más ingatlanán. Méltán türelmetlen Újfehértó lakossága, hiszen a tervezett létesítmény régi igényeket elégítene ki. Én mégis türelmet kérek még. LESZ ÚJFEHÉRTÓN sportlétesítményfejlesztés, még ebben az önkormányzati ciklusban.
Hagyományõrzõ íjászverseny Újfehértón
2008. augusztus 9-én Hagyományõrzõ Íjászversenyt rendeztek Újfehértón. A rendezvényt az újfehértói Hét Vezér Íjászegyesület szervezte. A helyszín a 4es út melletti homokbánya volt. 50 versenyzõ volt különbözõ településekrõl.
Kung Fu-tábor Hajdúböszörményben
Bár az idõ borús volt, a hangulat felülmúlhatatlan volt, hiszen belecsöppenhettünk Mátyás király világába, ugyanis, Hunyadi Mátyás volt a verseny témája. Ennek az oka, hogy Mátyás király éve van. A Hét Vezér Íjászegyesület
nagyon sok idõt és erõt fektetett abba, hogy megcsinálhassák a pályát és a célokat. Ezt mi is bizonyíthatná jobban, mint az, hogy 3 éjszakát kint töltöttek a Homokbányán, de a munka végül gyümölcsözõ volt. T. M.
Fehértói Újság – Újfehértó Város Önkormányzatának lapja. A kiadó neve és címe: Újfehértó Város Önkormányzat Képviselõ-testülete nevében: Tóth András polgármester 4244 Újfehértó, Szent István u. 10. A szerkesztõség címe: 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4–6. E-mail:
[email protected] Felelõs szerkesztõ: Angyal Sándor Nyomdai munkálatok: Color Pack Nyomdaipari Zrt. Nyíregyháza Terjeszti: Inform Média Kft., Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4–6. ISSN 1788 – 8808 Lapunk következõ száma: 2008. augusztus 30. Lapzárta: 2008. augusztus 25., 12.00