HALGASS A SZÍVEDRE Árpád már elég régóta rossz alvó. Későn fekszik, korán ébred. Nem tud jól aludni, hajnalok hajnalán számolgatja falon lévő kakukkos órája ütéseinek számát. Kettő, három, négy… Ilyenkor - mondogatja magának, megy az idő. Felhúzott órája a falon hangosan üti a tovaszálló idő múlását. Most felül az ágyban. Úgy érzi, a szíve dobbanása hangosabb lett, mint a régi faliórája. Szívéhez kap. Te jó Isten, csak nem a szívem akar leállni? Amit a Teremtőm, hetven éve indított el. Azóta dobog. Igaz, az utóbbi időben, néha a szokottnál is jobban kalapál. Ki- kihagy egy-egy kicsit, néha gyengébben, máskor pedig erősebben zakatol. Az idő álom nélkül lassabban telik. Legalább ez a falióra ilyenkor lenne csendesebb! Még mérgelődik egy kicsit az óra hangos ketyegésén, majd arra eszmél fel, hogy saját szívének verését hallgatja. Figyelmeztetni akar, hogy múlik az idő? Múlnak a napjaim, az éveim? Vajon meddig fog még ketyegni nekem? - kérdezi halkan, önmagától.
-
Ahogy így töpreng, megszólal jó erősen a kapucsengő. Kibotorkál és látja, hogy öreg cimborája, Dezső áll ott a félhomályban. -
Mi van drága komám, Te sem tudsz aludni?
-
Nem tudok. Azért jöttem át, hogy váltsunk egy -két szót. – válaszolja Dezső.
Rendben van. Én sem alszom már jó ideje. Hallgatom csendben a szívem verését. Gyere, húzódj beljebb a szobámba. Ismered már, igaz nem királyi palota, de kényelmes, békés otthont nyújt nekem.
-
Ahogy helyet foglal Dezső a kissé kopott, de kényelmes fotelben, elkezdi mondani: Nem tudtam már aludni régóta. Gondoltam egyet, átsétálok, mert jól tudom, hogy te is rossz alvó vagy. - benyúl a zsebébe és előveszi lapos pálinkás üvegét.
-
Igyál komám egy kis gyomorerősítő szilvapálinkát! Jót tesz neked is. Én már behörpintettem egy kupicával.
-
Árpád átveszi az üveget, ránéz az ablakon beszűrődőt félhomályban: -
Úgy látom, a színe a régi, bizonnyal az íze is. Egészségedre!- jól meghúzza az üveget.
-
Köszönöm, ez jól esett.
Visszaadja korán kelő barátjának az üveget, és elkezdi mondani: A szívem erős kalapálására ébredtem hajnalban most is. Nem tudom, mi van vele. Az elmúlt hetven év alatt jól ketyegett ez a motor. Nem fáradt el. De most, mintha valamit jelezni akarna nekem. Nyomogattam én a mellkasomat, de a szívemet nem tudom se megfogni, se meglátni, se bekötözni. Ez a Gárdonyi Géza jól megírta nekünk az Isten Rabjaiban: „A szívet azért rejtette el az Isten, hogy senki se lássa”, - csak Ő, az alkotója. Én nem látom, pedig szeretném kézbe fogni, megnézni, tudni, hogy miért dobog egyszer lassabban, máskor gyorsabban. Te tudsz erre magyarázatot adni, mert én nem.
-
Te pajtás, - szólal meg Dezső - te félsz a haláltól? Mert én azt olvastam egyszer - igaz már régen, de azóta sem felejtettem el - Kis Ferenc Kossuth-díjas orvos professzortól ( 1889-1966) az ÉLŐ KÖVEK című írásában, hogy „a halál, a szívmegállás egy mozzanat, egy pillanat …”. Ha egy pillanat alatt áll be a halál, akkor valóban nem kell félni tőle. Én nem félek. Isten kezében van az életem. Ő adta, Ő is veheti el, amikor jónak tartja.
-
Isten a teremtés pillanatában az embert megáldotta. Azt mondta, hogy szaporodjunk, sokasodjunk, töltsük be és hódítsuk meg a földet. És hatalmat is adott nekünk, hogy uralkodjunk a tenger halain, az ég madarain, a földön minden mozgó élőlényen. A hatalom megszerzése és gyakorlása így vált az emberiség ősi bűnévé. Mert sok esetben visszaélt vele. Megszédítette. Nem elégedett meg a ráruházott hatalommal, kiterjesztette azt a Teremtő képmására alkotott felebarátjára is. Senki sem
mentes ettől. Beleívódott az ember mindennapos életébe a mindig győzni akarás mások feletti ősi ösztöne. Az én, a nekem, az enyém szóhasználatot a hosszú évezredek során jól elsajátította az ember. A „világ színpadán, a világ megváltójaként” akart és akar győzni, és szeretne sokáig élni, de természetes vágyai között szerepel a halhatatlanság is. - Te is hetven éves vagy, mint én - mondja Dezső a barátjának. Mi már egészen szép korban vagyunk. (A magyar férfiak átlagos életkora 66, - az Európai Unió átlaga 75, a nőké 75,- az uniós átlag 82 -Forrás :Dr. Erdélyi Judit kardiológus). Te hogy csináltad, hogy te is túllépted a magyar átlag életkort? - Tudod, sokan kérdezték már tőlem, hogy mit szeretnék: hosszú öregedést, vagy örök fiatalságot? Erre bizony, nehéz a válasz. Gyakran nézem a tévét. Sok műsor érdekel, de sok műsornál, ahogy meglátom a címet, és a reklámot, azonnal tovább kapcsolom, mert az nem épít, hanem rombol. És még a drága időmet is elrabolja tőlem. Nem olyan túl rég Iván László professzor Mindentudás Egyeteme előadását hallgattam, még mindig a fülemben csengenek elhangzott szavai: „Az ember csupán egy millió pillanatig vendégeskedik itt a Földön…” A tudósok azt mondják, hogy genetikailag az ember élhetne akár százhúsz évig is. De a halál előbb eljön. Azt, az emberek eddig nem tudták legyőzni. Pedig, meg vagyok győződve, hogy az emberek azért számolják a földi napjaikat, mert vágy van bennük az örök élet iránt, szeretnének örökké, legalább is hosszú ideig élni. Ezt a vágyat a Teremtő Isten táplálta teremtményébe, az emberbe teremtés pillanatában. És ezt nem felejtette el az évezredek során sem. A Teremtő viszont a bűn és az erőszak megsokasodása miatt Noé idejében csökkentette le az ember életét százhúsz évre itt a földön. Így az ember földi évei, melyet ajándékba kapott, meg vannak számolva. Mi is, emberek számoljuk az éveket. De miért is? Hisz számolva sem lesz az, több vagy kevesebb. Az éveinkkel mérjük az életünket. Pedig nem is az éveinktől függ az élet lényege, hanem attól, amit átélünk, megélünk. Nem addig élünk itt a földön ameddig akarunk, hanem amíg szükség van ránk. Ez, pedig nem a mi, hanem az Alkotónk döntése. Az ember földi élete Teremtőjétől, arra adatott, hogy szolgáljon vele, Isten és az ember társai felé. És az évek ajándékozzák meg az embereket gyermekekkel, unokákkal és dédunokákkal. -
Tudod, komám, nekem nyolc gyermekem, tizenhat unokám, hat dédunokám van.
Boldogok vagyunk az asszonnyal, az elmúlt hónapban ünnepeltük az ötvenedik házassági évfordulónkat. Nagy volt az öröm, igazi aranylakodalom volt. A gyerekek jól megszervezték az ünnepünket. Mi sem panaszkodhatunk. Julisommal, mi is ötven éve kötöttük össze az életünket. Soha nem bántuk meg. Az aranylakodalmunkat étteremben rendezték meg a gyerekek. Jól ki is költekeztek, bár ezt nem ők mondták, Péter, a kis unokám árulta el. Nekünk hat gyermekünk született, van tizenhárom unokánk, és négy dédunokánk is . Hála Istennek, mind egészségesek. Egy titkot elárulok neked, bármilyen nehéz volt is az életünk - igaz, most sem könnyű a nyugdíjból megélni, a számlák kifizetésében ők segítenek be, nekik még van munkahelyük, jövedelmük,- de soha nem keseredtünk el. Sokszor a hit és a remény táplált minket. Többször előfordult, hogy az utunk csak hegyen keresztül vezetett a cél felé, de soha nem adtuk
-
fel.
Sok családnál a baj akkor kezdődik, ha küzdést, harcot nem vállalva, a célba érkezés előtt feladják. -
A cél sokszor nem is olyan távoli, mint a tétova ember balgán képzeli. Jó, ha tisztában
vagyunk azzal, hogy a siker és a győzelem, a kudarc fordítottja! - válaszol Dezső. Közben a bajusza alatt halkan mormolja, hogy ő már nem számolja a perceket, az órákat, az éveket. Csak Isten tudja, mennyi van még vissza a számára. Nem számolja már a csillagokat sem, azokat számba venni még fiatalon sem sikerült senkinek. Hetven év felett már nem az a fontos, hogy mit mondanak az emberről, hanem, hogy ő mit tart saját magáról. Bizony lassan is, de múlnak az évek, és egyre több, ami az emberek mögött marad. Hogy mennyi jön még ezután? Nem tudja senki. A legtöbb ember gondtalan öregkorról álmodik. Az álom sokszor elszáll, és marad a gond. Gyengül a látás, fogy az erő. Csüggedni akkor sem szabad. Bizonyos kor után minden nap egy ajándék. Sok idős ember elszakadva a családjától éli napjait. Ezt a változást nagyon nehezen viselik el, mert az idős emberek szeretetre, nyugalomra, békességre vágynak. Árpád odafordul a barátjához, és azt mondja: Te hallottad, hogy a Benőt a gyerekei bevitték az Idősek Otthonába? Nekem írt egy pár sort. Elmondok belőle egy néhány fontos részletet, hallgasd meg, tanulságos:
-
-Mi, az otthonban mindent megkapunk, csak a családi szeretetet nem. Azt igazán nem tudják pótolni. A napokban Katit behozta a lánya. Ahogy a folyósón ballagott a szobája felé, meglátott az ablaknál egy idős hölgyet, aki kifelé nézett. Megkérdezte tőle: Drága Lelkem mit néz ott annyira az ablakban?
- A lányomat várom. – jött a válasz. - És mikor volt itt? - Amikor a nyugdíjamat kaptam. – mondta szomorúan a gondozott. - Hát akkor én is odaállok rövidesen az egyik ablakhoz, - jegyezte meg keseűen Kati. Jóskát a fiai már közel egy éve behozták az otthonba. Azóta nem látogatták. Bánatában elkezdett lottózni, igaz, soha sem nyert. Egyszer örömmel újságolta, hogy a lottón az ötös számot eltalálta, és ezzel majd megvicceli a gyerekeit. Írt nekik levelet, hogy a lottón ötöse van. A három fia, ahogy a levelet az Édesapjuktól megkapta, rohant az otthonba, és szinte egyszerre léptek be az apjuk szobájába. Köszönés után mindjárt mondták is, hogy de jó Apa, hogy ötösöd van a lottón. Igen, gyerekeim, valóban a lottón az ötös számot eltaláltam, és ezt írtam meg nektek. Boldog vagyok, hogy láthatlak benneteket. A három gyerek rövidesen elment, azóta sem látogatták meg az apjukat. Dezső odaszól Árpádnak: Látod, mi örülhetünk, hogy nem szorulunk segítségre, ne dühöngj Te sem, öreg komám, hogy megöregedtél, mert van, akinek ez nem is sikerült!
-
Álom és valóság a földi életünk. Mindig szebb, és jobb világról álmodunk. Az álom azonban csalóka, és mulandó. De, amíg élünk, szeretünk, hiszünk és reménykedünk. Igaz, sokszor méltatlanul, bántón megsértenek. Arra tanítottak a régi öregek, hogy a
sérelmeket emelt fővel, méltósággal kell elviselnünk. Nagyon fontos, hogy folytonos küzdelmeinkben figyeljünk egymásra, és éljünk békességben. A gyerekeimnek mondtam már sokszor, hogy ha majd az Örök Szeretet elhív közülük, összezárul földi létem folyosója, ők foglalják el a helyemet. Ezért becsüljék és tiszteljék az öregeket. Árpád sem akart adós maradni. Folytatta a diskurzust. - Egyformán szép minden kor, mert mind az életről szól. Tudod, barátom, az ember akkor öregszik meg, amikor a siránkozás lép az álmok helyébe. - Drága Komám, nehogy te azt papold már, amit Reményik Zsigmond írt, hogy „Ránk már a kutya sem néz, a kutyának sem kellünk…” - a hetven évünkkel. A kutya az egyik leghűségesebb háziállatunk, nagyon ragaszkodik gazdájához. Istennek, a saját képmására alkotott ember, legyen a haja, szeme, a bőre bármilyen színű. Legyen az, fiatal vagy idős, Isten egyformán, nagyon szereti, számít rá… Hallottad, hogy Leonardo De Vinci ( 1252-1519 ) halála előtt feltett három kérdést, melyre ő, mint sokrétű tudós sem tudott választ adni? - Nem. De szeretném hallani. -
Így hangzik: az első: miért kék az ék? a második: miért hasonlítanak az utódok az őseikre? a harmadik: miért öregszünk és miért halunk meg? Az első két kérdésére a tudomány megadta a választ, de a harmadikra nem. Azóta is keresik, kutatják. Magyarázzák.
Hosszabb hallgatás után megszólal Árpád: Minden ember, így én is, szeretnék szépen megöregedni, ha már a halált nem kerülhetem el. Szeretném életem végéig úgy megőrizni az egészségemet, hogy a testem és a lelkem, kevés küzdéssel mondjon búcsút egymásnak…
-
És hallottál arról, hogy a hívő emberek tovább élnek, ritkábban betegszenek meg és gyorsabban gyógyulnak, mint mások? Hallottam. Sőt azt is, hogy ők örök életet nyernek, ha hűek maradnak az Istenükhöz.
-
Isten adja az éveket, az évekhez az életfeltételeket, a fényt, a világosságot, a testi, lelki eledelt, az egészséget, az áldást, mely nélkül nem létezhet egy ember sem a földön. Ő, minden jónak a forrása. Dezső alig várja, hogy Árpád barátja befejezze az elkezdett mondókáját. -
Te Árpi, én azt mondom neked, mindig hallgass a szívedre! Mert a szeretet az emberi szívben kezdődik és onnan indul ki az élet. Isten nem az emberek által készített földi templomokban, hanem az ember szívében lakik, azt választotta lakhelyévé, otthonává. Ő, teremtményének nem az eszét, hanem a szívét vizsgálja. Ady Endre is, miután elfogadta Krisztust Megváltójának, és Ő már a szívében élt, boldogan mondta: „Bennünk él, s be jó hinni Benne… Aki él, az mind-mind örüljön,
Mert az élet mindenkinek Kivételes szent örömül jön” (Az Uraknak Ura, Köszönet az Életért című versében) És Te, Dezső, hallgatsz a szívedre? Adsz annak, akinek nincs? Mert eljön az a nap, talán nemsokára, amikor kihull reszkető kezedből minden összegyűjtött földi kincs. És nem lesz többé tiéd semmi. Ma még kezed erős, lábad se lassú, tehetsz, cselekedhetsz jót. Tedd, amíg teheted. Mert később csak az lesz tiéd, ami minden földi kincsnél többet ér, amit tiszta szívből, szeretetből adtál, az, veled marad, és örökre elkísér. Én azt mondom neked, tekintet nélkül arra, hogy másoknak tetszik-e vagy nem, látják-e vagy nem, lesz–e sikere, vagy nem, tedd a jót: hallgass mindig a szívedre!
-
Dezső feláll a székéből, mielőtt elköszönne komájától a hosszúra nyúlt találkozás után, hangsúlyosan mondja: Én is úgy gondolom, hogy az ember sokszor nem is a fáradt, könnyes szemével lát igazán jól, hanem csakis a szívével, mert ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Isten áldjon! Köszönöm a hasznos időtöltést, a jó beszélgetést.
-
A küszöbtől még visszafordul, és nyomatékkal mondja: -
És amikor a szívedre hallgatsz, ne felejtsd el, hogy az élet nincs átkötve szép masnival, de attól az még ajándék - ajándék Istentől.
Pataki Pál
Gödöllő, 2014.10.31. Gödöllő, 2100 Villanytelep u 9. E
[email protected], T: 30-683 1207 ( Sz:: 1943.01. 13, Tápiószentmárton )
