Hajdú-bihari
Fotó: Nagy Gábor
[ III. évfolyam 38. szám | 2009. november 18. ]
Mi lesz az eredmény? Az ember örök időktől fogva tanul. Így vált emberé. A tanulás által nemesedik évmilliók óta, s jutott el a kezdetleges kőszerszámok készítésétől az űrhajók vezérléséig, és ki tudja, hol az út vége. Hogy milyen gyorsan haladunk előre, s közben milyen életminőséget teremtünk magunk számára, az tőlünk függ. Az előbbre jutás alapfeltétele a tudás. Mivel a civilizált társadalmakban az ismeretanyagok döntő hányadát az óvodában, iskolában szívjuk magunkba, lényeges, hogy jól átgondolt, koncepciózus, színvonalas, összehangolt, biztos anyagi háttérre támaszkodó legyen a közoktatás – a jelzőket,
a mindenképpen szükséges alapelemeket hos�szan lehetne sorolni még... Vajon a honi viszonyokra jellemző mindez? Aligha. Különben nem demonstrálnának évről évre a pedagógusok, nem panaszkodnának az önkormányzatok, hogy a folyamatosan szűkülő pénzügyi források miatt egyre nehezebb fenntartaniuk az intézményeiket, nem berzenkednének a szülők a tapasztalt anomáliák okán, és kevesebb gyermek döbbenne rá a középiskola első-második osztályában, hogy bizony rosszul választott, amikor annak idején a továbbtanulásról döntött.
Húsz évvel a rendszerváltás után szembesülhetünk a ténnyel: reformok ide vagy oda, kaotikus állapotok uralkodnak a hazai közoktatásban. Csupán egy dologban ért mindenki egyet: ez így nem mehet tovább! Mi lehet a megoldás? Gyanítom, nem az, hogy 63 milliárd forinttal megkurtítják a sok sebből vérző ágazatot. Joggal érezhetik úgy az érintettek, hogy egy kísérlet alanyai, s megint ők kapták a nagy ütést. Meddig bírható? Kiripolszky Tamás
2
Az ország
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
Kihalt a falusi udvar Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről szóló beszámoló, valamint ennek az elfogadásáról szóló, a mezőgazdasági bizottság által előterjesztett országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájában szólalt fel október 13-án Örvendi László József, a Fidesz hajdú-bihari listás képviselője. ÖRVENDI LÁSZLÓ JÓZSEF (Fidesz): A termelés gazdaságossága sajnos a mezőgazdaságban folyamatosan romlik, csökkennek a felvásárlási árak, az állattenyésztés is válságban van, folyamatosan csökken az állatlétszám. A 2007. évi termeléshez viszonyítva felére estek vissza a felvásárlási árak búza, kukorica esetében, napraforgónál kétharmadára, pedig csak egy kicsit volt jobb a termésmennyiség az átlagos évekhez viszonyítva. A kertészeti termékek mennyisége is folyamatosan csökkent, és még éppen eladhatóak voltak, de az olcsó import – amely kérdéses minőségű, lenyomja a kertészeti ágazatot is. A gyümölcstermelés egyik nagy válságát élte meg 2008-ban, eladhatatlanná váltak a termékek. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy az inputárak megmaradtak a 2007. évi mesterségesen, spekulációs céllal megemelt felvásárlási árakhoz igazodva. Így az eredmény – hiába volt jó a termés – szegényes maradt.
Akár a régi szép időkben
Vidékfejlesztési hálózat Az október 13-i parlamenti vitában szót kért Csontos János, az MSZP püspökladányi képviselője is. CSONTOS JÁNOS (MSZP): A napokban kerültek ki Magyarországon azok az óriásplakátok, amelyek két szót tartalmaznak, egy idegen szót, ami így van írva, hogy „Leader”, és alatta pedig mint egy várostábla fel van rajzolva, hogy a „megoldás”. Rendkívül fontos része a vidékfejlesztésnek, a vidéki közösségek összetartásának, a vidéki népesség megtartásának a Leader-program megvalósítása, és a nemzeti vidékfejlesztési hálózat létrehozása és működtetése. Ez a Leader egy külföldi szó, egy idegen szó, magyarul azt jelenti, hogy közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági szociális és kulturális fejlesztésére. Azt gondolom, hogy ebben a 96 csoportban, ami az ország egészét lefedi, jól működnek együtt az önkormányzatok, a gazdasági társaságok és a civil szervezetek, és fontos erre odafigyelni, hiszen majdnem 100 milliárd forint áll a rendelkezésre. Ezt az egész vidékfejlesztési hálózatot egy 2005-ös rendelet hozta létre, amely kimondja, hogy minden tagállamnak nemzeti vidéki hálózatot kell létrehoznia, ami összefogja a vidéki szereplőket; információkkal, együttműködésekkel és példákkal látja el őket. Ezek a helyi közösségek több mint 12 ezer tagot foglalnak magukban, amelyekből 2930 helyi önkormány-
zat, és az ország teljes vidéki térségét lefedik, 3021 települést érintenek. A Leader helyi akciócsoportok számára fejlesztési elképzelések megvalósítására átlagosan országosan mintegy 2 milliárd forint áll a közösségek rendelkezésére. Ezek támogatási formák, amelyeket pont ebben a hónapban hirdetett meg a hatóság, és a hónap végével lehet beadni a negyedik tengelyre, a Leader vidékfejlesztési programra a pályázatokat. Hajdú-Bihar megyében négy ilyen helyi közösség, helyi akciócsoport működik. Az egyik a Hajdúságban, a másik a Hortobágy térségét fogja össze, a harmadik az Érmelléki Vidékfejlesztési Közösség, a negyedik pedig a Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési Közösség. A mi megyénkben összesen mintegy 10 milliárd forintból gazdálkodnak az Új Magyarország vidékfejlesztési program harmadik és negyedik tengelyéből ezek az akciócsoportok. Mindenképpen az lehet a megoldás, hogy az önkormányzatok, a civil szervezetek és a gazdasági társaságok együttműködjenek a vidékfejlesztés kérdéskörében, és erre egy jó keretet biztosít a nemzeti vidékfejlesztési hálózat. Az oldalt összeállította: Dombrovszky Ádám Hajdú-Bihar országgyűlési képviselőinek valamennyi felszólalását teljes terjedelmében megtalálhatják a www.deol.hu politikai oldala parlamenti aloldalán.
Sajnos, a cukorrépa-területünk háromnegyed részének a tönkretétele, a gyümölcsösök és a szőlők kivágása, a kézimunka-igényes kertészeti termékek kiszorítása az áruházláncok révén odavezetett, hogy több tízezer embernek nincs munkája, és ez több tízezer családot is jelent. Ezért törekednünk kellene olyan szabályozás létrehozására, aminek segítségével a kézimunka-igényes ágazatokat szinten tudjuk tartani, majd később növelni tudjuk, és ez a kertészet és a gyümölcsös terület. A kabai diverzifikációs program még mindig ül. Nem tudjuk, hogy mikor lesz már végre – évek óta ígérik a cukorgyári program indulását, de a mai napig is várják az emberek. Elszoktatták a falun élő embereket a munkától, nem lett sertésfelvásárlás, eltűnt a tejfelvásárlás. A piacra jóformán nem lehetett állati termékeket termelni, kihalt a falusi udvar, éppen csak saját maguk részére termelgetnek. Most már hiába keresik a sertést, mert hiány van – a háztáji sertés is nagyon jó volna. Mostanában már hiába keresik a tejet, mert jó volna kontósnak a falusi lakosok számára – sajnos nincs. Úgyhogy ezt át kell gondolni még egyszer, hogy hogyan lehet visszahozni az állattartást a faluba.
Pénzosztók A vidékfejlesztési irodák üzemeltetési jogát olyan helyi szervezetek nyerték el, amelyek direkt módon köthetők az MSZPhez – állítja Rácz Róbert hajdú-bihari önkormányzati elnök. – A párt gyanúsan telepszik rá a források elosztására, és a Leader-csoportok szerveződésének minden fázisában tetten érhető, hogy a szocialisták szoros felügyelet mellett tartják a projekteket. Jellemző példa: a Bihar-Sárrét Összefogás Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. felügyelő-bizottsága a következő hat taggal indult: Gyula Ferencné MSZP-s országgyűlési képviselő, Szilágyi Péter, Beret�tyóújfalu MSZP-s önkormányzati képviselője, Gurzó László, a hajdú-bihari megyei közgyűlés MSZP-s tagja, Pénzes László, Komádi szocialista polgármestere, Kalas László, a Kabai Nyári Színházi Egyesület elnöke, valamint az a Kincses László, aki Csontos János legutóbbi országgyűlési választási kampányát segítette…
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
Háttér
3
Tovább tart a vita az útról Beszélgetésre és fórumra hívta a bocskaikerti Zöld Egyesület a sajtó képviselőit, valamint a lakosságot a helyi általános iskolába. A téma ezúttal is a 4. számú főútvonal Bocskaikertet elkerülő szakaszának nyomvonala volt. A zöldek a fórumon bírálták a polgármestert, a képviselő-testületet, de még a sajtót. A zsurnaliszták azért kaptak kritikát, mert az egyesület tagjai szerint úgy állítják be őket, mintha nem akarnák az elkerülő út megépítését. Erről szó sincs, de a jövőnk következő ezer évét tervezzük most. És nem mindegy, hogyan, mert, ha az utolsó utcáktól 55 méterre lesz az út, az lakhatatlanná teszi az ott élők mindennapjait – hangsúlyozta Fekete Béla. Majoros János szintén a zöldek képviseletében összefoglalta az elkerülő út eddigi tízéves történetét. Eredetileg több nyomvonal variáció is volt az úttal kapcsolatban: a szélső, Oláh Sándor utcától 55, 150 és 900 méterre húzódhatott volna az elkerülő. Ám jelenleg érvényes és végrehajtható engedélye csak az 55 méteres változatnak van. Ez ellen tiltakoznak a zöldek, bírálták a település vezetőjének és képviselőtestületnek a tevékenységét, mert szerintük nem álltak az utca lakói mellé. A több mint kétórás vitában elhangzott: újra kellene kezdeni a tervezést, bár ez évekre visszavethetné az elkerülő megépülését. Szőllős Sándor polgármester a fórumon megismételte a már korábban is elmondottakat: az önkormányzatnak kevés beleszólása van a
Az Oláh Sándor utca 2006-ban. Módosítást a NIF kezdeményezhet(ne)
Debrecent elkerülő út megépítésébe, mert az út esetében állami beruházásról van szó, amely állami területen, uniós és állami forrásból épül fel. A nyomvonal által érintett terület vitatott szakasza ráadásul nem is tartozik Bocskaikerthez, hiszen Debrecen és Hajdúhadház közigazgatási területe. A polgármester azt is közölte: örül annak, hogy már a zöldek is támogatnák a szélső utcától 150 méterre lévő nyomvonalat, ugyanis
A folyamat 2006 telén lapunk már foglalkozott az elkerülő út ügyével. Megírtuk, hogy a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség jogerős környezetvédelmi engedély kiadásával már 2001-ben jóváhagyott egy tervezett nyomvonalat, és a HajdúBihar Megyei Közlekedési Felügyelet kiadta az útépítési engedélyt a mintegy 11 kilométer hosszú útra – nevezetesen az 55 méteres változatra. Ez ellen kezdtek el tiltakozni a zöldek, akik akkor még elutasították a jóval kedvezőbb 150 méteres változatot is. Szószólójuk, Fekete Béla annak idején nekünk is úgy nyilatkozott: nem jelentene megnyugtató megoldást, ha az elkerülő csak 150 méterre kerülne az Oláh Sándor utcától. Akkori írásunkból az is kiderült, hogy a nevezett utcától 900 méternyire van egy földút. A helyi zöldek csaknem négy esztendővel ezelőtt azt mondták, szerintük ott kellene elkerülnie Bocskaikertet az útnak. Ettől a megol-
dástól viszont elzárkózott az Állami Erdészeti Szolgálat Debreceni Igazgatósága. Ők úgy nyilatkoztak, arrafelé védett kocsányos tölgyes található, ráadásul nem szeretnék, ha mintegy 250–300 hektárnyi erdőt „lehasítanának” az egybefüggő erdős területből. Gyarmathy Kálmán, Bocskaikert akkori polgármestere 2006-ban elmondta nekünk, hogy a nyomvonallal kapcsolatos fellebbezés – erről beszélt a mostani fórumon utódja, Szőllős Sándor – a zöldek nyomására valósult meg. – Akkor már annyira túlhaladottnak ítéltem meg ezt a verziót számos szakhatósági vélemény birtokában, hogy a több képviselőtársammal együtt úgy véltem, ne reagáljunk arra az ultimátumszerű felszólításra, hogy január 24-ig fizessünk be 720 ezer forintnyi fellebbezési díjat. Ám a helyi zöldek és az egyik képviselő úgy döntött: összegyűjtik a pénzt – mondta Gyarmathy Kálmán.
korábban erről hallani sem akartak, csak a 900 méter vagy még távolabbi változat mellett kardoskodtak. A zöldek azt is állították, hogy a Fidesz gyűjtött aláírást a 150 méteres nyomvonal mellett, így érthetetlen számukra, hogy miért nem intézkedett az önkormányzat. A polgármester ezt cáfolta, majd bemutatta azt a 2006. évi testületi jegyzőkönyvmásolatot, ami arról tanúskodik: kéri a lakosság képviselőit – köztük Fekete Bélát –, ne kezdeményezzék, hogy az önkormányzat fellebbezést nyújtson be az elkerülő nyomvonala ügyében. Akkor ugyanis még reális esélye volt a 150 méteres tervnek, erre az erdészet adott is ki szakhatósági állásfoglalást. Szőllős Sándor visszautasította azokat a vádakat, hogy az önkormányzat szembeállítja a Debreceni és az Oláh Sándor utcán élőket, és megismételte: a nyomvonal módosítását csak a beruházó, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kezdeményezheti, az önkormányzatnak nem tud ezen változtatni. A polgármester hangsúlyozta, a beruházásból kivették az Oláh Sándor és Teleki utca közvilágításának fejlesztését, illetve járdával, aszfalttal ellátását, továbbá nem lesz Bocskaikertnek csatlakozási lehetősége az elkerülő úttal. Ezzel a települést kár érte, hiszen az aszfaltozott utak aránya mindössze 22 százalékos, a községnek nagy szüksége lenne szilárd burkolatú utcákra. A polgármester úgy véli, ha nem hátráltatják a fellebbezések az elkerülő építését, talán ezek is megvalósultak volna. Az önkormányzat Bocskaikert teljes lakosságának érdekeit képviseli, szem előtt tartva természetesen az érintett utcákon élőkét is, összegzett Szőllős Sándor. Kép és szöveg: Nyírő Gizella
Megjelenik: Hajdú-Bihar megyében 129 750 példányban – Főszerkesztő: Szénási Miklós – Szerkesztő: Gurbán György – Lektor: Arany Lajos – Fotó: Nagy Gábor – Szerkesztőség: 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) 581-800 – Kiadja: a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat megbízásából a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. (a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata), 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) 581-818 –
[email protected] – Felelős kiadó: Angi János – Hirdetési vezető: Bodnár Gabriella – Lapterv: Petromán László – Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) 532-211 – Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) 515-715 – Terjesztés: Magyar Posta Zrt. – ISSN 1789-039X – Terjesztési reklamáció: (52) 581-800. A hirdetésben közölt adatokért a hirdető vállalja a felelősséget. A Kaméleon Dizájn Kft. által tervezett egyedi grafikai megoldások utánközlése engedélyünk nélkül tilos.
4
A megye
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
Ünnep a gondok árnyékában November 12. a szociális munka napja. Megyénkben két helyszínen, Derecskén és Hajdúböszörményben köszöntötték azokat, akik ezen a területen végzik – sokszor áldozatos – munkájukat. A Derecske művelődési központjában lebonyolított rendezvényt Kiss Zoltán, a megyei önkormányzat intézményvezetői főosztályának munkatársa nyitotta meg. Kiss Zoltán elmondta: Soltész Miklós országgyűlési képviselő személyében hiteles politikus jött el hozzájuk, akinek a mindennapi munkavégzés megsegítéséhez olyan tervei vannak, amelyek az egész ellátó rendszert tehetnék működőképessé. Az előadó beszélt arról is, hogy az önkormányzati gyermekvédelmi és szociális ellátás jövőjét csaknem ellehetetleníti a 2010-es költségvetés. A szociális szférát jellemző borúlátást később Rácz Róbert, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke is megfogalmazta, mondván: az állam az önkormányzatra ruházott feladatok mellé nem teszi oda a finanszírozáshoz szükséges adóforintokat. – Az állam az önkormányzatokat olyan helyzetbe sodorta, hogy az intézményes feladatellátás nem csupán nehézkes, de lehetetlen lesz a 2010/11-es évben, amennyiben így működik tovább a rendszer – hangsúlyozta az elnök. Bakó István, Derecske polgármestere megtisztelőnek nevezte azt a gesztust, hogy a megyei önkormányzat a városban köszönti a szociális munka napját. A polgármester beszámolt arról a példaértékű együttműködésről, mely a városi feladatellátás és a megyei intézmények között valósul meg. A rendezvény megnyitója során mindenki megfogalmazta, hogy alapjaiban kell átgondolni az állami, önkormányzati szociális-gyermekvédelmi feladatok megvalósítását. Mert a finanszírozás olyan mélypontra jutott, hogy onnan már csak felfelé vezet az út. Soltész Miklós előadásában kitért arra, hogy az elmúlt 7–8 évben milyen hibás és végzetes döntések sodorták ebbe a kilátástalan helyzetbe az ágazatot, de reményt is megfogalmazott, hogy meg lehet találni azokat a forrásokat, amelyek újra talpra állítják az ellátást. A megnyitó beszédek után átadták az önkormányzat által alapított emlékérmeket. Ketten – Kovács
Rácz Róbert: Az állam az önkormányzatokat súlyos helyzetbe sodorta Sándorné (Hajdúnánási Humán Szolgáltató Otthon), Zámecsnikné Bezerédi Anikó (Arany János Gyermekotthon) – ezüst emlékérmet kaptak. Rácz László, a hajdúszoboszlói idősek otthonának dolgozója, valamint Biri Sándorné hajdúhadházi hivatásos nevelőszülő bronzérmet vehetett át, majd az ünnepi műsorban felléptek az intézmények lakói, ellátottjai. Hajdúböszörményben harmadik alkalommal köszöntötték a helyben, illetve a hajdúnánási és hajdúdorogi szociális ellátásban dolgozókat a művelődési házban, mert – mint Kiss Attila polgármester jelezte – már kinőtték a polgármesteri hivatal tanácstermét. A
rendezvény megnyitóján Szólláth Tibor megyei közgyűlési alelnök elmondta: az arra érdemeseket köszöntik ezen a napon. Nem könnyű a helyzet, de jövőre még nehezebb lesz, utalt az alelnök a szociális ellátó rendszert is érintő finanszírozási elvonásokra. A fenntartói elszántság tartja életben a rendszert, ugyanis az állam magára hagyja a szférát, ez pedig a megyében másfél milliárd forint többletköltséggel jár. Kiss Attila polgármester szerint már az is ünnep, hogy működik a rendszer. Megismételte: az állam jövőre mintegy 30 milliárd forintot vesz el a szociális rendszertől. – Dolgozzanak továbbra is olyan elszántsággal, mint eddig, s bízzunk abban, hogy egyszer valóban jobb lesz! – ajánlotta a jelenlévőknek. Zentai László, az Országgyűlés Hivatalának kabinettitkára a szociális munka aktuális kérdéseit boncolgatta. Elöljáróban kijelentette: az utóbbi hét évben jelentős válságot élt meg az ágazat, mégis működik. Az elkövetkezendő években egyre idősödő társadalommal kell szembenéznünk. Tömegesen mennek nyugdíjba a „Ratkó-korszak” gyermekei. Évente 160–180 ezer ember vonul majd nyugdíjba, ám a nyugdíjak fedezete, a befizetés folyamatosan csökken, részletezte az előadó. Egymillió munkavállaló az utóbbi időben egyszerűen eltűnt, 3,8 millió aktív munkavállaló dolgozik, s 10,3 százalék a munkanélküliek aránya.
– Az előrejelzések szerint 2050re 8,2 millióan leszünk itthon, de van olyan mérés is, hogy 7,6 millióan. Az akkori létszámból viszont 3,1 millió ember lesz 65 éven felüli. A fenntartható nyugdíjrendszer csak akkor működhet, ha hozzáigazítjuk a nyugdíjkorhatárt. Ezért kell előbb 62 évre, majd 65 évre emelni a határt annak ellenére, hogy tudjuk, elhasználódott egészségű generáció az a nemzedék – fűzte hozzá Zentai László. Az előadó elismerte, hogy a segélyezési rendszer az utóbbi hét évben leszoktatta az embereket a munkáról. Ma a minimálbér 71 500 forint, míg az átlagos segély 42 617 forint. 340 ezer olyan gyermek él manapság hazánkban, akinek egyik szülője sem dolgozik. Ez pedig a mélyszegénységet növeli. – Nagy szükség van tehát a következő polgári kormány által beígért tíz év alatt megteremtendő egymillió munkahelyre. Úgy kell megerősíteni a szociális ágazatot, hogy minden nap ünnep legyen ott, ahová bemegyünk és segítünk az arra rászorulókon – fejezte be előadását Zentai László. Kiss Attila és Fórizs László, a szociális és egészségügyi bizottság elnöke szakmai elismerésben részesítette Szabó Sándorné szociális ügyintézőt, Varga Imréné csecsemő- és gyermekgondozót, Szabó Istvánné vezető gondozót, Kövérné Sütő Mária vezető ügyintézőt és Révész István intézetvezetőt.
A böszörményi kitüntetettek (Fotó: Horváth Tamás)
Nyírő Gizella
A megye
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
Megújult a rendelő
Per lesz a vitából
Európai uniós támogatásból, mintegy 12 millió forint összköltségből – 600 ezer forint önkormányzati önerőből másfél hónap alatt újult meg az orvosi rendelő Konyáron. A kívül-belül megszépült rendelőben Fülep László polgármester – aki 36 évig dolgozott a falu orvosaként – a rövid átadó ünnepségen elmondta: a 38 éves rendelő épületegyüttesében úgy működött az egészségügyi alapellátás, hogy maga a komplexum a hatvanas, hetvenes évek építészeti követelményeinek felelt meg. A XXI. századi háziorvosi ellátás viszont már a rendelői struktúra módosítását igényli. Ennek szellemében bővítették is a Sóstói utca épületét: tágas váróterem készült, kicserélték a burkolatot, elvégezték a külső-belső szigetelést, akadálymentesítették a bejáratot, szolgálati öltözőt alakítottak ki, valamint szintén akadálymentesítették a benti mosdót és a mellékhelyiséget. Kiss Gergely Gábor háziorvos elégedetten vette át a rendelőt, s kalauzolta végig az önkormányzati képviselőket, intézményvezetőket
Bepereli az püspökladányi önkormányzat Csontos János MSZP-s országgyűlési képviselőt, hozta lapunk tudomására Arnóth Sándor polgármester.
A polgármester szakemberként is tekint a rendelőre az épületben, miközben elmondta: az orvosi titoktartást és intimitást szem előtt tartva, külön helyiségben fogadják, illetve látják el a csak receptfelírásra, illetve a vizsgálatra érkezőket. A 2300 lakosú Konyáron évente 12–13 ezres betegforgalmat lebonyolító rendelőben a beteg időt és költséget takarít meg, míg az alapellátást végző csoport számára a költséghaté-
konyság és megtakarítás mellett a hatékonyság javulását eredményezik az új munkakörülmények. A pályázatban szerepelt még eszközbeszerzés is, ennek köszönhetően perifériás keringésvizsgáló eszköz, különböző vizsgálati lámparendszerek, új bútorzat és sürgősségi táska is került a rendelőbe. Ny. G.
Pocsajból Luganóba A közelmúltban a svájci Luganóba utaztak pocsajiak. A hajdú-bihari település küldöttsége turisztikai és kulturális világkiállításra utazott – s nem vendégnek, hanem kiállítónak. A község vezetőit a szervező cég a tavasz folyamán kereste meg, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján Pocsajt alkalmasnak találták arra, hogy a rendezvényen részt vegyen. Hatvan ország mutatkozott be Luganóban kulturális, turisztikai rendezvényekkel, s ezek lehetőségeinek bemutatásával. A kiállítás célja a hajdú-bihariak számára Magyarország bemutatása volt Pocsaj által. A tíztagú delegáció hónapokig készült a rendezvényre: kiadványok, prospektusok, kisfilmek készültek el – a molinótervezéstől a pavilon felszerelése egyaránt az ő munkájukat dicséri. A csapat végül október 27-től november 1-jéig képviselte a községet. Bemutattak például szőtteseket, népviseleteket, karikás ostorokat, s a hely gasztronómiai lehetősé-
5
Népviselet, fotók, kenyér – egy csipetnyi Magyarország Svájcban
geit kihasználva, népi ételeket is kínáltak. A kiállítás napjai alatt sokan megfordultak a standjuknál, s a „kinti” magyarok is megelégedetten fogadták a honiakat. – A kiállítás jelentős kiadást jelentett az önkormányzatnak, hiszen például a pavilonbérlet 6030 euró volt, de említhetném a szállás, étkezés, a reklámkiadványok és azok fordításának és az egész kint tartózkodásnak a költségét is. Sajnos az ezekkel foglalkozó minisztériumok, szervezetek egyike sem nyújtott támogatást a rendezvényhez, pedig fontosnak tartjuk Magyarország jó hírnevének öregbítését, a magyar termékek népszerűsítését, reklámozását. Reméljük, nem lesz ez mindig így – mondta el lapunknak Kecskés Gyula polgármester. A kiállításon a települést meghívták Macedóniába, a jövő év szeptemberében megrendezendő népzenei fesztiválra, valamint francia és olasz kapcsolatokat is építettek az ottlétük során.
Az eljárás indokának azt tartják, hogy az MSZP-s politikus Hegedűsné Varga Irénnel, az MSZP helyi elnökével közös sajtótájékoztatóján és újsághirdetésekben ártott a város jó hírnevének. A szocialista politikusok ugyanis állították: a nemrég átadott gyűjtőút építése során súlyos szabálytalanságokat követtek el a város vezetői. – A lejárató kampány jelenleg is tart, annak ellenére, hogy időközben minden felügyeleti szerv megvizsgálta az útépítés dokumentumait és megállapították, hogy Püspökladány vezetői a legnagyobb gondossággal használták fel az elnyert pályázati támogatást, s kiváló minőségű utat építettek a város nyolc utcájában. Elfogyott a türelmünk, az alaptalan vádak miatt számíthat perre Csontos János. A pert a jó hírnév megsértésére alapozza a város. Ám ha bebizonyosodik, hogy a város azért kényszerült hitelfelvételre, mert az elhúzódó újabb és újabb vizsgálatok miatt a pályázati pénzek kifizetését leállította az irányító hatóság, akkor a visszatartott 250 millió forintra és a kamataira is igényt tart az önkormányzat – számolt be a képviselő-testület legutóbbi ülésén történtekről Arnóth Sándor, Püspökladány első embere. A polgármester a továbbiakban elmondta: a per azért is fontos, mert a püspökladányi önkormányzat egy alaptalan és igen súlyos váddal került a figyelem középpontjába és az MSZP botrány-politizálása, lejárató akciója megtévesztheti az embereket. S. A.
6
6
Megyei krónika
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
kiírni, mert a korábbi képviselőtestület – mivel nem tudott együtt dolgozni a község polgármesterével – augusztus 27-én feloszlatta önmagát.
Vész-pénz A DEOEC 210 millió, a Kenézykórház 75 millió, a berettyóújfalui területi kórház pedig 18 millió forintot kapott kormánytól kialkudott kórházi többlettámogatás első részeként. A Kenézy-kórház havonta átlagban 750 millió forintot kap az egészségbiztosítótól, az október végén átutalt 75 millió forint tehát költségei egytizedét teszik ki – a pénzt a beszállítói tartozások kiegyenlítésére használja az intézmény. Sokkal nagyobb gond azonban, hogy novemberben a várt 750 millió forintos OEPforrás helyett csak 520 milliót kap a kórház. November egy extrém rosszul finanszírozott hónap nemcsak a Kenézy-kórház, hanem valamennyi egészségügyi intézmény számára Magyarországon, jelentette ki Lampé Zsolt igazgató. A berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház területi kórház főigazgatója, Bulyovszky István szerint szinte semmire sem elég a 18 millió forint pluszpénz, azzal a mínuszokat, a „lyukakat tömik be”.
A világ körül Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, melyet egy nemzetközi szervezet, a Humanista Mozgalom indított útjára az új-zélandi Wellingtonból az idén, október 2-án. A „Világ körüli menet a békéért és az erőszakmentességért” nevű akció vélhetően a világ eddig létező legnagyobb és legszélesebb összefogása a békéért. A menet november 4-én érkezett Magyarországra. A következő követeléseket fogalmazta meg: a világ atomfegyverkészletének leszerelése; a megszálló csapatok azonnali kivonása a megszállt területekről; a hagyományos fegyverek fokozatos, arányos és egyidejű
Szalmaláng
Huszthy Árpád festőművész (1933–2008) emlékkiállítását nyitották meg a napokban a hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Központ kiállítótermében. A tárlat megtekinthető november 28-ig, kedd és vasárnap kivételével naponta 13–18 óráig. (Fotó: Horváth Tamás)
leszerelése; az országok közötti megnemtámadási egyezmények aláírása; a kormányok utasítsák el a háborút mint a konfliktusok megoldásának eszközét. Az eseménysorozatot Magyarországon Sólyom László köztársasági elnök is támogatja, világszerte pedig sok híresség állt a kezdeményezés mellé, többek között, a Dalai Láma, Desmond Tutu Nobel-békedíjas dél-afrikai érsek, Pedro Almodovar filmrendező és Penélope Cruz színésznő. A Világ Körüli Menet 90 ország meglátogatása után 2010. január 2-án érkezik meg Argentínába.
Táblavadászat Indokolatlannak tűnő, esetleg megtévesztő KRESZ-táblákat lehetett jelezni október 1. és november 1. között a rendőrségnek. Az orszá-
Influenza, köhögés, torokgyulladás, allergia, asztma??? Tudatos Vezetôk Klubja a balesetmegelôzésért A hirdetés bemutatója egy alakalommal ingyen veheti igénybe a sóterápiát! Hurutok, torok-, gégegyulladás, szénanátha, arcüreg-, homloküreg-gyulladás, vírusos fertőzések, pikkelysömör, ekcéma, szív- és érrendszeri betegségek, anyagcsere-betegségek, pajzsmirigy-betegségek megelőzésére, kezelésére
Bérletakció!
saját reklámszöveg
Tudatos Vezetôk Klubja a balesetmegelôzésért saját reklámszöveg
A részletekről tájékoztatjuk: Személyesen: 4024 Debrecen, Piac u. 70–72. Tel.: 52/520-988, 52-530-193, 70/428-0106 Email:
[email protected],
[email protected]
Gyerek/nyugdíjas 5000 Ft helyett most 4000 Ft A szerzôdéskötés Felnőtt 7000 Ft helyett 6000 Ft részleteirôl tájékoztatom: /nW titulus
Debrecen, Nyíl utca 134.Cím • www.sosziget.com Telefon06-70/615-4860 Időpontkérés: 06-52/541-241;
A szerzôdéskötés részleteirôl tájékoztatom: /nW titulus Cím Telefon
gos közlekedésbiztonsági akció felhívására a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság részére 20 értékelhető bejelentés érkezett. A legtöbb jelzés Debrecenből érkezett, s volt Hajdúböszörményt, Berettyóújfalut és Józsát érintő jelzés is. A bejelentők többek között egymásnak ellentmondó, illetve kint felejtett és logikátlan táblákra hívták fel a figyelmet, jellemzően önkormányzati területeken. A beérkezett jelzéseket vizsgálja az a bizottság, melyben a rendőrség szakemberei mellett a Magyar Közút Nonprofit Zrt., valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóság szakemberei is részt vesznek. A vizsgálat eredményének függvényében konkrét megoldást tartalmazó javaslatokat tesznek, melyet az illetékes rendőrkapitányságok segítségével még novemberben eljuttatják az illetékes közútkezelőnek.
Újrázás A vasárnapi időközi önkormányzati voksoláson képviselő-testületet is választottak Egyeken. A voksoláson három független és egy, a Fidesz-Egyekért Egyesület közös jelöltje indult a polgármesteri tisztségért. A 4291 szavazásra jogosult lakos 41,9 százaléka járult az urnákhoz, így az időközi önkormányzati választás érvényes és eredményes volt. A szavazók ismét a korábbi polgármesternek, a függetlenként induló Szincsák Ferencnek szavaztak bizalmat. Az időközi választást azért kellett
A helyi mezőgazdasági vállalkozóktól ingyen kapják a szalmát Magyarhomorogon, így az iskolában, az óvodában és az idősek otthonában is azzal fűtenek. A szalma hulladéknak minősül a földeken, egyébként is el kell takarítani, hogy a termőterületet elő tudják készíteni a következő évre. Ezért a gazdák bőven tudnak adni szalmát az önkormányzatnak. A magyarhomorogi általános iskolában naponta 30 bála szalmát fűtenek el, s mivel csak a bálázás költségét kell kifizetni, mindössze 1800 forintba kerül a fűtés naponta. Erre a télre beszereztek két új kazánt is, így már az óvodában és az idősek otthonában is szalmával fűtenek. Nagy Barna polgármester szerint 8–10 millió forintot spórolnak így évente a gázszámlán. Eddig 12 család tért át a szalmafűtésre, valamennyien mezőgazdasági vállalkozók. Két év alatt megtérül a kazán ára, amelyben szalmával is tudnak fűteni.
Testmozgás A november 22-ei debreceni Tesco Fitt Napon Katus Attila is fellép. A népszerű aerobik-előadó 13 órakor Best Body órát tart majd. Egyszerű erősítő gyakorlatokat mutat be, ígérte, melyek nagyon hatékonyak, és jól átmozgatják a testet. Katus Attila elmondta: mindig arra törekszik, hogy a vendégei jól érezzék magukat az órákon, a hangulatba mindig nagyon nagy energiát fektet. Számára fontos, hogy minél nagyobb réteget vonjon be a sportolásba – hölgyeket és urakat egyaránt.
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
A megye
7
Művészet vagy mesterség? Horváth Tamás fényképész, a Hajdúsági Múzeum munkatársa már lapunkat is sokszor színesítette fényírói tehetségével. – Hogyan került kapcsolatba a fényképészettel? – Az akkori amatőr fotózási mozgalomból kivették részüket a szüleim is. Gyerekként rendszeres látogatói voltunk testvéremmel az iskolai fotólaboroknak, lakásunk fürdőszobája pedig néha sötétkamrává alakult át. Mai napig szívesen gondolok ezekre a laborban töltött órákra. Őrzöm és manapság már tudatosan gyarapítom is a szakma használati eszközeit. Később pedig meghatározó élményt nyújtott számomra a mozi világa, a mozgókép. – A festészetre mondják, hogy kilencven százalékban tanulható. Így van ez a fotózással is? – Igen, szerintem tanulható. Akárcsak a többi szakmában, kell egy biztos elméleti tudás, amelyre lehet építkezni, és a gyakorlatban eltöltött órák meghozzák az eredményt. A Beregszászi Pál Szakközépiskola és Szakiskola fényképész szakán végeztem. A képzés két esztendeje alatt lehetőségem nyílt több gyakorlati helyen is dolgozni. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy Máthé András fotóművész műtermében is „inaskodhattam”.
Horváth Tamás – Böszörmény fényíró krónikása – Gondolt arra, hogy megszerzi a fotóművészeti diplomát? – Egyelőre nem gondolkodom ilyesmiben. Ehhez bizonyos előírásoknak is meg kell felelni. Ilyen többek között a rendszeres egyéni kiállításokon való bemutatkozás és a fotópályázatokon elért sikerek sora. Ez utóbbiban eredményesnek mondhatom magam. Büszke vagyok többek között az Alföldi Fotószalon-os plakettemre, a magyar sajtófotó-pályázaton elért eredményemre, és az októberben az Alföldi tájak, emberek fotószemlén nyert díjamra. – Említette a filmeket. Vonzotta-e más szakma?
– Az érettségi után a nyíregyházi főiskola biológia–testnevelés szakára felvételiztem, mivel a sport akkoriban mindennapos elfoglaltság volt számomra, a DEAC-ban és a DTI-DSI-ben röplabdáztam. A főiskolát azonban nem végeztem el, nem éreztem kellő elhivatottságot a pedagóguspályához. Kisebb kitérők után tudatosult bennem, hogy fényképész szeretnék lenni. – Kit vagy mit fényképez a legszívesebben? – Az egyszerű, mindennapi embereket és tevékenységeket. Sajnos azonban gyakran nincs lehetőségem és időm erre, ezért igyekszem a városi eseménye-
ken, rendezvényeken megtalálni és bemutatni Hajdúböszörmény hétköznapjait. Régebben kön�nyebb volt rábírni az embereket az utcán, hogy álljanak meg egy fénykép erejéig, úgy tekintettek a fotózásra, mint baráti gesztusra. Ha ma sétálok a piacon, és megkérdezek tíz embert, csak kettő enged magáról fényképet készíteni. Kifogásolják, hogy „nem jó a fényképarcom”, „ma nem úgy vagyok felöltözve”, rengeteg példát tudnék említeni. – Mik a mostanság aktuális feladatok? – Hajdúböszörmény idén ünnepli a hajdúk eltelepítésének 400. évfordulóját. A jeles évfordulóhoz kapcsolódva számos nagyszabású rendezvényt szerveznek a településünkön. Városi fotósként ezeknek az eseményeknek a megörökítése a feladatom. – A szavaiból érzem, hogy erős Önben a lokálpatriotizmus, a munkáin pedig látom, hogy a hagyományőrzés fontos az életében. Távlati céljait tekintve mit szeretne elérni? – Mivel a fotóim a Hajdúsági Múzeum fotóleltárába kerülnek, célom, hogy képeim maradandó értékűek legyenek – hogy korképet, betekintést nyújtsanak a jövő generáció számára. Kövér Beáta
Könyvárverés „sztárokkal” November 20-án, 16 órától a Bihar Antikvárium immár kilencedik alkalommal rendezi meg a nemzetközileg is jegyzett, ritkaságokat is felvonultató könyvárverését. A Hotel Aranybika Hajós Alfréd-termében sorra kerülő aukción ezúttal 376 tételre lehet majd licitálni, melyeket november 12. és 19. között meg is lehet tekinteni az antikvárium Piac utcai üzletében. Ahogyan az már megszokottá vált, a régiségek rajongói az idén kalapács alá kerülő könyvek között is találhatnak pár valóban ritka kincset. Ilyen például egy 1873-as kiadású, aranyozott, dombornyomású Biblia vagy Bod Péter Szent Irás’ értelmére vezérlő magyar lexikon című, 1747-es, debreceni, második kiadású munkája, melyben 657
Debrecen kalendárioma is ott lesz
betűrendbe szedett bibliai kifejezést magyaráz meg az író. Szintén a gyűjtők figyelmébe ajánlható a Bangha Béla által szerkesztett Katolikus Lexikon első négy kötete, egy első kiadású, Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály készítette Magyar fűvész könyv, Rotterdami Erasmus Nyelvhasználat és nyelvrontásának (Lingua sive de linguae usu atque abusu) valamint A balgaság dicséretének (Encomium Moriae) egybekötött, eredeti nyelvű változata, illetve a teljes, 47-kötetes Debreczeni Képes Kalendáriom. Persze mindezek mellett még számos érdekességre bukkanhatunk. Elég csak olyan kiadványokat megemlíteni, mint a Bródy Sándor karcolatait tartalmazó A nagy regény alakjai című, első kiadású
könyv, vagy egy-egy dedikált Déry Tibor-, Illyés Gyula- és Karinthy Frigyes-kötet (A felhőállatok, Minden lehet és Tanár úr, kérem). S valószínűleg a bihari népdalokat összegyűjtő Szivárványos az ég alja, a Béres András által írt A nádudvari fekete kerámia, Nagy Sándor Hajdúhadház története című könyve, a legkorábban kiadott hortobágyi útikönyv (Tóth Mihály: Nagyhortobágy), a magyar lovaskatonák ezeréves történetét bemutató írás (A magyar huszár), valamint Zoltai Lajos „Települések. Egyházas és egyháztalan falvak Debrecen város mai határa és külső birtokai területén” a XI–XV. századokban című munkája is gazdára fog találni. (vézs)
8
A megye
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
Tapasztalatuk megbecsülést érdemel Őszinte odaadással, lelkesedéssel készült Körösszegapáti önkormányzata a második alkalommal megrendezett „Idősek tiszteleté”-re. A meghívó, a feldíszített tornaterem, a terítés, mind-mind azt bizonyítja: megbecsülik koros embertársaikat a kis határszéli településen. Torsoly Attila polgármester elmondta: folyamatosan gondoskodnak az idősekről, ennek első állomása volt a nemrég átadott, az idősek nappali ellátását szavatoló csoportszoba és a kiszolgálóhelyiségek. A mostani ünnepi műsorral, köszöntőkkel és megvendégeléssel is azt szeretnék elérni, hogy az idősek érezzék: a fiatalok elismerik azok munkáját, akik évtizedekig dolgoztak a falu szebbé tételéért. A hívott 230 idős közül százhatvanan jelezték részvételüket. Aki nem tudott önállóan eljönni, azt az önkormányzat mikrobuszával szállították be az iskola udvarára. – Az idősek bölcsességéből, erőt meríthetünk, okulhatunk – mondta el megyénk legfiatalabb polgármestere. Aláhúzta: az idő-
Tarsoly Attila ajándékkal is kedveskedett a házassági évfordulójukat ünneplőknek sek nem egyetlen napot érdemelnek, rájuk az év minden napján oda kell figyelni, hálával és szeretettel. Az önkormányzat feladata pedig éppen az, hogy olyan életkörülményeket teremtsenek számukra, amely lehetővé teszi az öregkorhoz
való méltó, derűs életet. Hozzátette még, hogy a jövőben a nagyobb biztonság és nyugalom érdekében térfigyelő kamerákat helyeznek el a település több pontján. Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője, köszöntőjé-
ben elmondta: második otthonának tekinti Körösszegapátit, hiszen gyakran jár a faluba, s mindig jó szívvel. A rendezett, széles főutca, a takaros házak, mind-mind az itt élőket dicséri – szögezte le. Az idősekről való gondoskodásnak viszont belülről kell jönnie, s ez a gesztus az önkormányzat részéről mindenképpen elismerésre méltó. A képviselő a közelgő karácsony alkalmából több kilogramm szaloncukrot nyújtott át az időseknek. Vajdaházi Imréné, a megye nyugdíjas szervezeteinek alelnöke afölötti örömének adott hangot, hogy míg korábban idősek napja, majd hete volt, ma már hónapjuk van Apátiban a korosoknak, s ez a gondoskodás egyedülálló a megyében. Tarsoly Attila köszöntötte a 60., illetve 50. házassági évfordulójukat ünneplőket, s ajándékcsomagot nyújtott át a falu legidősebb – 85 éven felüli – polgárainak is. A jóízű ebéd tálalása előtt az óvodások és a helyi Nárcisz néptáncegyüttes adott műsort a jelenlévőknek. Kép és szöveg: Nyírő Gizella
Sokaknak segíthet a Jogpont Kezdőknek szóló vállalkozói is meretekről, az Észak-alföldi Jog ponthálózat működéséről, aktuális pályázati és finanszírozási lehetőségekről is szóló információs napot tartottak november 2-án Hajdúnánáson, a Városi Művelődési Központban. Az Ipartestületek Országos Szövetsége által szervezett rendezvényen Szűcs György, az IPOSZ elnöke elmondta, hogy a gazdasági válság következtében állásukat elvesztő emberek közül sokan próbálkoznak vállalkozóként megélni, „saját lábra állni”. Csakhogy a köznyelvben kényszervállalkozóknak titulált emberek sokasága nem jól méri fel saját esélyeit, nem készülnek fel kellőképpen arra, hogy önálló vállalkozóként nemcsak döntéseik hasznát élvezik ezentúl, hanem az esetleges károkat is el kell viselniük, vállalkozásuk gyakran hamar
tönkremegy. A február óta működő Országos Jogponthálózat 141 irodájában ingyenesen nyújtanak munka-, társadalombiztosítási és cégjogi segítséget minden magyar állampolgárnak – vállalkozóknak, munkavállalóknak és munkáltatóknak egyaránt. Megyénkben összesen hat Jogpont-iroda (Debrecenben, Hajdúhadházon, Hajdúböszörményben, Hajdúnánáson, Hajdúszoboszlón és Berettyóújfaluban) működik. Az Észak-Alföld régióban lévő húsz iroda munkájának tapasztalatait a közelmúltban értékelték a szakemberek. Megállapították, hogy az ingyenes jogsegélyszolgálatra nagy igény van, az eltelt hónapokban több mint kétezer ügyfél kért segítséget, információt. A tájékoztatást kérők között sok a munkahelykereső, pályakezdő fiatal, az éppen vállalkozásba kezdő vagy már a csőd szélén álló vállalkozó. A gazdasági
válság idején többek számára létkérdés a gyors, megbízható információk megszerzése. A jogsegélyszolgálat elősegíti egyebek között a munkaerőpiacra való belépést, a peres ügyek számának, az ügyintézés idejének, az adminisztrációnak a csökkentését. Elhangzott a rendezvényen az is, hogy a tapasztalatok szerint gyakran nemcsak a munkavállalók, de a munkáltatók, sőt sokszor a szakemberek sincsenek mindig tisztában a hatályos jogszabá lyokkal. Egy felszólaló kezdő vállalkozó elpanaszolta, hogy miután könyvelőt bízott meg hivatalos iratai elkészítésével, mégis bírságot róttak ki rá, mert egy előírt dokumentumot nem nyújtott be a hatósághoz. Ennek kapcsán Ifj. dr. Szeszák Gyula ügyvéd – aki az Észak-alföldi Jogpont Hálózat működése a gyakorlatban címmel tartott előadást – elmondta, hogy
nagyon sok az úgynevezett „saláta-törvény” az utóbbi időben. Módosítanak egy jogszabályt, ám a módosítás már nem az eredeti törvény címszava alatt található a közlönyben. Sőt a módosítás módosítására is sor kerül, így végül az igazán jól felkészült szakemberek is eltévedhetnek a jogszabályrengeteg útvesztőjében. Ráadásul gyakran nagyon kevés ideig él egy-egy rendelet. Mire az érintettek felkészülhetnének rá, sokszor már hatályát is veszti. A jogponthálózat további bővítése sokat segíthetne a hátrányos helyzetű térségekben élő embereknek is. A tervek szerint legközelebb Létavértesen nyit majd meg Jogpont-iroda. Az irodák címe és ügyfélfogadási ideje a www.jogpont.hu honlapon is olvasható. Nagy Mihály
Szerintem
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
Szótartók
Leplezők
Ismerik a folyton folyvást szajkózott mondatot: „az állam rossz tulajdonos”. Ez az állítás érvként szolgál azoknak, akik mindent – sokszor jóval értékén alul – privatizálni akarnának. De hogy a sokak által megkérdőjelezett tételnek komoly igazságtartalma legyen, arról végső soron maguk az „állam emberei” gondoskodnak. Hatalomra kerülve egyszerűen elkótyavetyélik a közvagyont. Idén február 25-én lapunk hasábjain már felsoroltuk azt a hosszú listát, amely az elmúlt három év tucatnyi meggyanúsított, elítélt, leültetett kormánypárti politikusainak különféle korrupciós eseteit elemezte. Azóta kilenc hónap telt el, újabb és újabb ügyekre derült fény… Nemrégiben írta le a szocialistákról a baloldali (egykoron „legkedveltebb”) napilap publicistája: „Ahol felbukkannak, ott lopás esik. Metró: lopás. MÁV: lopás. Posta: lopás. Autópálya: lopás. BKV: lopás. Villamos művek: lopás. Margit híd: lopás.” A magánosítás sajátos formája történik tehát. Nevezzük talán „abszurd privatizációnak”. Értünk teszik, hiszen – be van bizonyítva! – az állam rossz tulajdonos.
Hétről hétre lelepleznek valamit vagy próbára tesznek valakit – sokunk okulására. Hol masszőrnek állt férfi prostituláltak, hol kutyahúst árusító kínaiak, hol féldecikkel és tíz dekákkal zsonglőrködő kereskedők, gyerekeket is kiszolgáló szexshopvezetők akadnak a hálójukba. Volt, amikor például a gyógyszerészeket vették górcső alá, rejtett kamerás felvétellel bizonygatva, hogy törvény ide vagy oda – szabálytalanul és felelőtlenül kiadják recept nélkül is a vényköteles gyógyszereket, ha valaki elég hitelesen alakítja a pánikbeteget. Direkt keresik, mi több, kiprovokálják az ilyen helyzeteket, amivel csak egy baj van: miközben leleplezni kívánják a visszásságokat, maguk is lelepleződnek. A hatásvadász riportokból unos-untalan kibukik módszerük gyengesége: a hazugság, amelyre az egészet felépítették. Faar Ida Pótkerék – gyerekbiciklire
9
Őszi séta (Fejes Márton fotói)
(domdám)
Berlin fölött az ég „I remember / Standing by the wall / The guns shot about our heads / And we kissed / As though nothing could fall / And the shame / Was on the other side / Oh we can beat them / For ever and ever / Then we can be Heroes / Just for one day” – David Bowie: Heroes Húsz éve, hogy a derék keletnémetek a címerükben látható kalapácsnak alternatív felhasználást kieszelve, azt mondták, építették már eleget a szocializmust, most eljött a bontásnak ideje. Udo kézen fogta Juttát, és nekiindultak falat dönteni. Az augusztusi magyar határnyitás után az erősödő elégedetlenség novemberre már félmillió embert vitt tüntetni az Alexanderplatzra, 9-én a csukaszürke rendőrállam kapitulált. Megnyitották a határátkelőket, az eufóriában úszó tömeg pedig Európa legnagyobb vértelen forradalmával szabadnak nyilvánította magát. Közös történelmünk talán legtisztább pillanata volt ez. Bár a fal csak egy kis darabka szabad földet kanyarított ki Berlinből, mégis egy félkontinensnyi gettót zárt körül, lövésztornyokkal, gyilkos tűzpranccsal. Itt kezdődött Európa kettéosztása, és végül itt teljesedett be újraegyesítése is. Berlin sorsa Európa sorsa volt.
A fal egyik oldalán a jól szervezett állami terror, az állambiztonság besúgóhálózata, a saját lakásaikban is csak suttogva beszélő megfélemlítettek sivár és szomorú Berlinje, a másik oldalon Nyugat-Berlin vibráló kultúr-metropolisza, avantgárd művészek tarka világa, David Bowie és Nick Cave Berlinje. Csak néhány méternyire egymástól. A fal tövében állt a stúdió, ahol Bowie felvette három berlini lemezét, az 1977-es Heroeson a fent idézett, címadó balladával a fal árnyékában találkozó szerelmesekről. Wenders 1987-es filmjében, a Berlin fölött az égben a Siegessäule és a Brandenburgi kapu tetején ülve az angyalok már rálátnak a város mindkét felére, s csak a lélek hangjait hallgatják. Wenders már egyesítette a két oldalt. A fal ledöntése után a németek eposzi vállalkozásba fogtak: a két ország, a két világ újraegyesítésébe. Viták, kudarcok, csalódások szegélyezték az utat, amelynek még ma sem értek teljesen a végére – de tudták, hogy nincs más választásuk. Egy évszázadon belül harmadszor kellett talpraállniuk, újraépítkezni a romokból, s közben szembenézni a saját történelmi felelősségükkel. És itt érkeztünk el a lényeghez. Németország ma is egy lecsúszott, szétdúlt csatatér lenne, ha
nem bírtak volna szembenézni múltjukkal. Elbuktak volna újra, ha nincs Böll prózája, ha nincsenek olyan drámai erejű filmjeik, mint a Bukás, vagy a Mások élete. A kultúrájukkal, a nyitottság és a szembenézés erejével váltották meg önmagukat. Nem vezeklésről beszélek, csak őszinteségről. Vállalták bűneiket a harmadik birodalom bukása után, s nyilvánossá tették a Stasi-aktákat a rendőrállam felszámolásakor. Nem kenegették, hárítgatták, relativizálták a szennyest. Nem szivárogtatták az ügynökmúlt adatait. A bűnösöket keresték, nem a bűnbakokat. Világos, áttekinthető viszonyokat teremtettek. Honecker pártelitjéből nem lett újsütetű utódpárt, hogy kioktassa ellenzékét a demokráciáról. Honecker bíróság elé, majd börtönbe, később száműzetésbe került. Így válhatott Németország két világháború veszteseként, egy hidegháború áldozataként ismét büszke köztársasággá, és így maradhattunk mi a történelmi konzekvenciák levonása nélkül, megosztott, szétzilált, lecsúszott fél-demokrácia. S ha Berlin fölött az ég nem is mindig felhőtlen, a falomlás évfordulóján azért eltöprenghetünk, mi mit is ronthattunk el, miféle falat felejtettünk el ledönteni. Petromán László
10 A megye
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
A közoktatás gyásznapja Magyarországon van olyan település, ahol a tanárok a bérük harminc százalékáról lemondtak, hogy megmaradhasson az iskola. Bizony a pedagógusoknak nemcsak a munkahelyük megtartása érdekében, a saját szakmai fejlődésükért is a zsebükbe kell nyúlniuk. Őri Józsefné, a Hajdú-Bihar Megyei Közoktatási Szolgáltató Intézet igazgatója elmondta, hogy a költségvetésből kihúzták az egy pedagógusra jutó 11 700 forintos kvótát, amiből az intézmények fedezték a Bár az ország gazdasági nehézséggekel küzd, az előrelépés feltétele a munkatársaik képzési díját. A peközoktatás fejlesztése lenne dagógusok számára alkalmazási feltétel a hétévenként megszerKi gondolta volna, hogy csak- nak romlását eredményezheti, és zendő 120 pont, ám ha a továbbakár ezer pedagógus elbocsátását nem két évtized elteltével is a ma képzésre nincs forrás – a pályázati is jelentheti. már közhelynek számító szlogent lehetőségek csak enyhíthetnek a Tömöriné Tóth Anna, a PSZ debproblémán, de megoldást nem je- kell idézni: a lét a tét? Valóban, hilentenek –, ez nem maradhat köve- szen e területről a jövő évi költség- receni területi vezetője elmondta, vetésben 63 milliárd forint elvoná- hogy októberben nagygyűlést telmény. szerveztek Debrecenben, amelyen sát kezdeményezte a kormány, és A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kezdeményezésére november – az ellenzéki képviselők ellenállá- részt vettek a város parlamenti képviselői, az önkormányzat sának dacára – a tervezett büdzsé 22-e immár tizennyolc esztendeje a vezetői, pedagógusok és szülők főbb számairól való szavazáskor magyar közoktatás napja. A dátum ezt az országgyűlés is jóváhagy- egyaránt. Aláírásokat gyűjtöttek nem véletlenszerű: a mindenkori országszerte, melynek eredméköltségvetési vitához időzítették, ta. A Pedagógusok Demokratikus nyeként több mint 64 ezer tiltakozó Szakszervezete (PDSZ) a fővárosba hogy felhívják a közvélemény és a döntéshozók figyelmét a közok- szervezett országos szülői értekez- nevével megerősített nyilatkozatot adott át a PSZ az országgyűlés eltatás stratégiai jelentőségére, fej- leten tiltakozott, ugyanis az ágazat „csonkítása” az oktatás színvonalá- nökének. lesztésének szükségességére.
Bár a szigorodó körülmények ellenére a megyeszékhely önkormányzata nem tervezi iskolák bezárását, Halász D. János, a területért felelős alpolgármester sajnálkozik: – Nem túlzás, gyásznap lesz a közoktatás napja. Az elmúlt hét évben folyamatosan csökkent az a pénz, amelyből gazdálkodhattunk, most viszont olyan drasztikus mértékű lesz az elvonás, ami után jogos a kérdés: túl lehet-e ezt élni? Míg a korábbi években a problémák orvoslására más területekről átcsoportosítottak, ez ma és holnap már kevésbé járható út. Egy önkormányzatnak kétfajta bevétele lehet: az állami normatív támogatás, ami, egyre kevesebb, illetve a helyi adókból befolyt összegek. A prosperáló gazdaságból lehetett pótolni a kieséseket, most viszont a vállalkozások tömegével mennek tönkre. Ha a tanórákat meg is tartják, de nem lesz majd pénz szakkörökre, diáksportra, elmaradhat a Mikulás- és a karácsonyi ünnepség. Ilyen gondokkal küszködve érthetetlen, hogy az iskolák drága digitális táblákra pályázhatnak, miközben a falaik összedőlnek… Kiripolszky Tamás
Közérdekű ciális célcsoportja 250–300 ezerre becsülhető, szemben a jelenleg éves szinten foglalkoztatást segítő támogatásban részesülő 110–130 ezer emberrel. A jelenlegi költségvetési előirányza tokból lényegesen több megváltozott munkaképességű személyt lehetne munkához juttatni.
PANASZ. Egyenlőbánásmód-referens várja a panaszosokat az Esélyek Háza ingyenes tanácsadásán november 24-én, kedden, 14 és 18 óra között az Esélyek Háza Hajdúnánási Információs Pontjában (Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület), a Köztársaság tér 16. szám alatt. A panaszosok a foglalkoztatási jogviszonyban felmerülő problémákkal fordulhatnak a jogi szakemberhez, például ha nemük, faji hovatartozásuk, koruk, egészségi állapotuk miatt hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Ilyen esetekben felveszik a jegyzőkönyvet, majd tovább küldik a panaszbejelentőt az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak. Amennyiben a tárgyalás során megállapítják a jogsértést, akár hatmillió forint bírságra is kötelezhetik a munkaadót.
Nyertesek. A november 4-i lapszámban megjelent fogászati rejtvényre helyes megfejtést beküldők közül az alábbi olvasóinkra mosolygott a szerencse: Borza Lívia (Balmazújváros, Kovács u.), Erdős Erika (Hajdúböszörmény, Tizenhárom Vértanú u.) és Tóth Antalné (Hajdúszoboszló, Wesselényi u.). Nyereményüket a debreceni Szent Anna u. 11. szám alatti fogászati szakrendelőben vehetik át.
FELNŐTTKÉPZÉS. A hazai felnőttképzés egyik súlyos problémája, hogy az egész életen át tartó tanulásban a magyar 25–64 éves népesség mindössze 3,1 százaléka vesz részt, szemben az EU25 9,6 százalékos átlagával. A gyakorlatban ezenkívül kevés az úgynevezett „általános célú” felnőttképzés, és a kínálat sem alkalmazkodik elég rugalmasan a kereslet változásához. A megváltozott munkaképességű személyek támogatási rendszerének tanulmányozásakor az derült ki, hogy a támogatási rendszer poten-
KÁRTYACSALÁS. A bankkártya adatok jogosulatlan megszerzése vált az internetes bűnözés legjövedelmezőbb üzletágává, pedig a csalások jó részének megelőzése nem kerülne többe 600 forintnál. A hitelkártyaadatokat kezelő szervezeteknek csak ennyit kell ráfordítaniuk kártyánként a 2006-ban kidolgozott PCI DSS biztonsági szabványok betartására. Magyarországon nem kötelező ennek az alkalmazása, de az adatbiztonságból adódó versenyelőny miatt megérheti a cégeknek az önkéntes átvétele. A szabvány 12
pontját betartva a kártyacsalások 87 százaléka elkerülhető lenne. VERSENY. Meghirdette a 19. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt a 2009 /2010-es tanévre a Siemens Zrt. Találd fel magad! címmel. A pályázaton egyénileg vagy kéttagú csapatban pályázhat minden, 1989. október 1. és 1996. augusztus 31. között született fiatal. Pályázni lehet műszaki, környezetvédelmi, természettudományi, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató- vagy fejlesztőmunka eredményével. A verseny első díja havi 30 ezer, második díja havi 20 ezer, harmadik díja havi 10 ezer forintos ösztöndíj egy éven át a fiatalok szakmai, tudományos továbbfejlődésének támogatására. A legjobb három pályázat lehetőséget kap az Európai Unió „Fiatal Tudósok Versenyén” – 2010. szeptember 24–29. között Lisszabonban – való részvételre: ott további értékes pénz- és különdíjakat lehet nyerni (3500–7000 euró). A téma vázlatát legfeljebb két gépelt oldal terjedelemben, lezárt borítékban kell benyújtani három példányban, levélben vagy személyesen 2010. január 6-án, 15 óráig a Magyar Innovációs Szövetség – 1036 Budapest, Lajos u. 103.címre. A borítékra rá kell írni: „Innovációs verseny”.
11
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
Debreceni krónika
Értékgondozás Debrecen polgármestere szerint a magyar oktatási rendszer az átlagostól leszakadókra, a hátrányos helyzetűekre koncentrál, pedig legalább ilyen fontos lenne a kiemelkedő tehetségeket felkarolni. Kósa Lajos a nemzetközi tehetséggondozó konferenciát megelőző sajtótájékoztatón beszélt erről. Szerinte a tehetségek jelenleg a 10 százalékát sem kapják meg annak az összegnek, amennyit a hátrányos helyzetűekre költenek, pedig ahogyan vannak felzárkóztató iskolák emelt normatívával a hátrányos helyzetűeknek, ugyanígy kellenének külön iskolák a legkiválóbb diákok számára is. Az ilyen elit iskoláknak azonban szigorúan csak szakmai kritériumok teljesülésén kell alapulniuk.
Buszlak Parkoló, üzemanyagkút, járműmosó, szerelőcsarnok, karosszériaműhely, diagnosztikai vizsgasor és irodaház is helyet kapott a Határ úti ipari parkban kialakított új autóbusz-telephelyen, amelyet Kósa Lajos polgármester és Kossa György, az Inter Tan-Ker Zrt. vezérigazgatója adott át. Az alkalmazott korszerű számítógépes rendszer a 140 autóbuszról műszakonként 600 adatot szolgáltat, ezáltal a telephelyre érkezve a szakemberek már pontosan tudják, melyik járművön milyen munkát, javítást, beállítást kell elvégezni.
Elege lett Lemondott az MDF debreceni elnöke. Kálmánné Szabó Katalin, aki 2004-től töltötte be a debreceni pártelnöki posztot, közleményben tudatta lemondását, s azt, hogy a jövőben semmilyen vezető szere-
AJTÓ-ABLAK PROFIL Kft. Fa és műanyag nyílászárók
Akciós AjánlAt! Borovi bejárati, beltéri ajtók Borovi ablakok k=1.0wm2/k 3–5–6 légkamrás műanyag ablakok MASONITE beltéri ajtók, MDF-, dekorfóliás, acél biztonsági ajtók (12 ponton záródó) Felmérés, beépítés. Redőny-, reluxa-, szúnyogháló-értékesítés. Ingyenes árajánlat-készítés. Érvényes: december 30-ig!
Db. Szabó Kálmán u. 54. Tel./fax: 52/437-442, 30/664-3611
11
töndíjat, s volt közöttük testvérpár is. A diákok szaktárgyi, műveltségi, művészeti és sportversenyeken elért eredményeikkel érdemelték ki a támogatást.
Együttműködés
Hétmillió forint gyűlt össze a tízéves Debreceni Kőr Dáma Egyesület által szervezett szombati jótékonysági esten, melyet megtisztelt jelenlétével a DVSC-Teva több labdarúgója is. A pénzből a közeljövőben megvalósulhat a Sportcentrum területén a tehetségkiválasztási és -gondozó központ.
pet nem kíván pártjában betölteni. Kálmánné Szabó Katalin rövid közleményében azzal indokolta lépését, hogy már nem tud azonosulni az MDF-nek az utóbbi időszakban képviselt politikájával és a párton belüli módszerekkel.
Buszok Kínába Mintegy hatmillió euró értékű magyar technológia-transzferről írt alá szerződést több hónapos előkészítést követően az Orientbus Kft. a Jing Long Automotive vállalattal, a Pekingtől hetven kilométerre lévő Hopej (Hebei) tartományi Pacsou (Bazhou) városban. A szerződés szerint a debreceni MJT Zrt. 12 méteres szóló és 18 méteres csuklós buszát fogják gyártani Pacsouban, egyelőre EU4-es dízel-, EU5-ös gázüzemű motorokkal, és később elektromos motorokkal. A gyárba eddig mintegy 20 millió eurót fektettek be, míg a licenc értéke 6 millió euró. Az alkatrészellátásba
magyar cégek is bekapcsolódnak, köztük az aláíró ünnepségen is képviselt Hydraflex Kft. A kínai Jing Long tulajdonosa már évek óta keresett magyar üzleti partnert épülő buszgyárához, míg végül a debreceni MJT Zrt. autóbuszgyárral lépett szorosabb kapcsolatra.
Támogatás Tehetséges tanulókat támogat a debreceni önkormányzat: szeptember elsejétől tíz hónapon át havi 5000 forint összegű támogatást kapnak azok a tehetséges tanulók, akik eredményesen pályáztak erre a támogatási formára. Az idei pályázók közül a jogszabályban meghatározott feltételeknek 44 diák felelt meg, ők az erről szóló tanúsítványokat ünnepélyes keretek között vették át Halász D. János alpolgármestertől az új városházán. Az általános és középiskolás korú fiatalok között volt, aki már negyedik alkalommal nyerte el az ösz-
A kultúra és a vámos hagyományok megőrzése mellett a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) munkájának megismertetése és népszerűsítése a célja annak megállapodásnak, amelyet a szervezet Észak-alföldi Regionális Parancsnoksága és a Vámos Települések Országos Szövetsége írt alá Debrecenben. Az aláírást megelőző sajtótájékoztatón a jelen lévő „vámos” települések polgármesterei kiemelték: a főleg határ mentén elhelyezkedő településeken sokaknak a határ jelenti a megélhetési forrást.
Könyváruház Könyvek, kották, hangszerek, hazai és külföldi színház- és koncertjegyek várják az érdeklődőket a Líra Könyv Zrt. debreceni, Piac utcai áruházában, amelyet közösen nyitott meg Kósa Lajos, a város polgármestere és Kolosi Tamás, a részvénytársaság elnök-vezérigazgatója. Kósa Lajos nagy bátorságnak nevezte, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben, amikor a kulturális javakról, így a könyvekről az elsők között mondanak le az emberek, a Líra Könyv Zrt. beruház, és könyváruházat nyit. S ez a tény többek között bizalom is a debreceniek iránt, hogy „válság ide, válság oda”, a könyv, a minőség megőrzi a helyét az életünkben – mondta a polgármester. Kósa Lajos a könyváruház helyére is utalva hozzátette: Debrecen tradícióiba illeszkedően egyre több könyvesbolt működik a Piac utcán.
sérve van? Forduljon cégünkhöz, specialistája vagyunk minden sérv ellátásának. TANÁCSADÁS, MÉRETVÉTEL AZ ALÁBBI HELYEN ÉS IDŐPONBAN:
2009. november 25. (szerda) 14.00–16.00 óráig
MED-INCO Gyógyászati Segédeszköz Üzlet, Debrecen, Széchenyi u. 2. Információ (levélcím): Spranz Kft. • 2097 Pilisborosjenő, Fő út 3. Tel./fax: 06-26/336-122 és 336-322 E-mail:
[email protected] www.spranz.hu
DR. BERÉNYI PÁL BŐR- ÉS NEMIGYÓGYÁSZ KOZMETOLÓGUS MAGÁNRENDELŐ: 4024 DEBRECEN, SZENT ANNA U. 56. TEL.: 52/425-025 • MOBIL: 06-30/91-50-393 RENDELÉSI IDŐ: HÉTFŐTŐL–PÉNTEKIG NAPKÖZBEN: 8–16-IG ELŐZETES BEJELENTKEZÉS ALAPJÁN ESTE: 16–18-IG ÉRKEZÉSI SORRENDBEN (NEM KELL BEJELENTKEZNI)
12
Közelkép
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
Eljött az ítélet napja – még Fokozott biztonsági intézkedés mellett zajlott le a Debreceni Ítélőtáblán Szögi Lajos tiszavasvári tanár elleni, Olaszliszkán elkövetett brutális gyilkosság vádlottjainak fellebbviteli tárgyalása. A jogerős ítélet november 13-án, pénteken született meg... Mint ismeretes, 2006. október 15én, Olaszliszkán haladt át, autójában két kiskorú gyermekével néhai Szögi Lajos. Őt húsz-harminc helyi lakos, egy vélt gyermekgázolás ürügyén, kirángatta kocsijából, a földre teperte és ütlegelni kezdte. Az áldozatnak esélye sem volt. A támadók halált okozó sérüléseket okoztak a sértettnek, a két kiskorú gyermeke szeme láttára, akiket
meghallgatták az igazságügyi elmeszakértőket és az igazságügyi műszaki szakértőt, aki a gépjármű alapos szakmai vizsgálata során, többek között megállapította, hogy a gépkocsi sérülései kizárólag álló állapotban következtek be. Ez azért volt fontos mozzanat, mert kizárta, hogy az áldozat autójával elsodort volna bárkit is. A gépkocsi jobb ajtóján nem találhatók ütközésből, vagy elsodrásból származó nyomok, kivéve a vis�szapillantó tükör sérülését, amely nem származhat ütközésből, mint ahogyan a jobb ajtó üvegének betörése sem, hiszen a földre esett cserepek helye arra utal, hogy azt álló helyzetben törték be. Mint később a vallomások alapján
Szavak szintén megfenyegettek. Az igazságügyi orvosszakértő megállapításai szerint Szögi Lajost csak a nyak tájékán nyolc-tíz, a fej tájékán negyvenöt-ötven közepesen erős és erős sérülés érte. Balla Lajos, a táblabíróság fellebbviteli tanácsa elnökének vezetésével a tárgyalás első napján
kiderült, a másodrendű vádlott törte be. A visszapillantó tükör sérülésének jellegéből kifolyólag vélelmezhető, hogy az a gépkocsi megrongálásakor keletkezhettek. Erre enged következtetni, a levált műanyag burkolatának helyzete. Ezen kívül sem súrlódás, sem horpadás nyomai nem fellelhe-
„A család büntetésigénye egybeesik az állam büntetésigényével. Idősebb H. Dezső azzal a kiabálásával, hogy ‘Ha kell, száz magyart megölök!’, megfenyegette azokat, akik láttak valamit, hogy ők is így járhatnak. Senkitől nem vagyunk hajlandóak félni, és példát kell statuálni.” (Helmeczy László, a sértett jogi képviselője) „Mondd, hogy megbántad! Sírd el magad, akkor 3–4 évet levesznek...” (Ifj. H. Dezső, elsőrendű vádlott tanácsa Sz. András harmadrendű vádlottnak, amit a rabomobilban rögzítettek) „A történteket nagyon megbántam, meg fogom érdemelni a méltó büntetésemet. Csúnya dolog volt. Bocsánatot szeretnék kérni az elhunyt családtagjaitól és a tisztelt bíróságtól.” (Fiatalkorú Szarka Gergő Roland negyedrendű vádlott nyilatkozata tettéről)
„Hasonlóan tragikus következményekkel járó tömeghisztéria a modern kori Magyarországon példa nélküli, ezért a táblabíróság határozata egyfajta mementó. Az ítélkezés ebben az ügyben egyedi, hiszen a megítélt élet elleni bűntett jellegében különös. Mementó, mert tisztelettel adózik a sértettért, megtorolja a társtettesek bűnét, és az ilyen rettenetes bűntettre emlékeztető jelként üzen a társadalomnak: a pusztító gyilkos indulat kíméletet nem érdemel. Sem a társtettesek, sem a felbujtói.” (Részlet ügyész vádbeszédéből) „Csak álltak, nézték, mint egy mozifilmet. Úgy nézték végig. Senki nem segített.” (Szögi Emese, az áldozat lánya a gyilkossághoz asszisztálókról) „Nincs bocsánat. Számomra nem hoz enyhülést az ítélet, hiszen egy gyerekem volt.” (A meggyilkolt Szögi Lajos édesapja az ítélethirdetés után)
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
g sincs megnyugvás napján úgy döntöttek, hogy a két fiatalkorú vádlott „vigye el a balhét”. Ezért vállalta ő és a szintén fiatalkorú negyedrendű vádlott magára az egészet. Valójában ő ártatlan – mondta –, mert nem vett részt a bűncselekményben és hozzá sem ért a sértetthez. Ő csupán a negyedrendű vádlottat akarta elhúzni az esemény környékéről, aki csak egyet rúgott a sértettbe, azt is mezítláb, de ekkor még élt a sértett, tette hozzá. Ezt alátámasztani igyekezett a negyedrendű vádlott is. A szembesítések során újabb három tettes neve felmerült, akik nem kerültek eddig a vádlottak padjára. A következő napon a vádképviselőé és a védelemé volt a szó. Az ügyész minden elkövetőre súlyosbítást, példás büntetést kért. Helmeczy László, a sértett jogi képviselője elmondta: végtelenül felháborítónak tartja, hogy a másodrendű vádlott 100 millió forintra perelte be az első fokon eljáró bírót és ügyészt, mert azok vele összefüggésben a „lincselés” szót használták. Fekete József tőek, állapítja meg a szakértő. Megtudhattuk, hogy a gépkocsi biztonsági zárja lezárt állapotban volt, mivel Szögi Lajos az utolsó pillanatban, védve gyermekeit, a slusszkulccsal leblokkolta a kocsit, ami által az ajtók kívülről kinyithatatlanná váltak. Valószínűsíthető, hogy ez mentette meg a két lányt attól, hogy a támadók hozzájuk férkőzhessenek. Ezt Szögi Emese, az áldozat nagyobbik lánya, előzőleg tett vallomása is alátámasztja, hiszen elmondta: amikor kiszállt a kocsiból s a földön eszméletlenül fekvő édesapja segítségére sietett, az ajtó biztonsági gombját fel kellett húznia. A táblabíróság tanácsának elnöke megkérdezte a vádlottakat, hogy kívánnak-e kérdést feltenni a szakvéleménnyel kapcsolatban, de nem éltek ezzel a lehetőséggel. A per másnap Olaszliszkán a helyszíni bizonyítással folytatódott, ahol a bíró megpróbálta rekonstruálni az eseményeket. Az első- és harmadrendű vádlott bejelentette, hogy részletes őszinte vallomást kívánnak tenni. Másnapra az elsőrendű vádlott visszavonta ezt a szándékát. A harmadrendű vádlott viszont vallomásában feltárta, hogy még a gyilkosság
Közelkép
13
157 év Súlyosbította a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét a Debreceni Ítélőtábla. Százötvenhét évet, közte három életfogytig tartó fegyházbüntetést osztottak ki a nyolc vádlott között. Az elsőrendű vádlott, ifjú Horváth Dezső esetében a korábban kiszabott 15 éves szabadságvesztést 17 évre emelte a bíróság. A hatodrendű Fercsák György és a hetedrendű Jónás Gusztáv korábbi 15–15 éves büntetését életfogytig tartó fegyházbüntetésre változtatta – ők leghamarabb 30 év után bocsáthatók szabadlábra. A többi vádlott esetében az ítélőtábla helyben hagyta az elsőfokú ítéletét, amely szerint a másodrendű vádlott, id. Horváth Dezső életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott, s leghamarabb szintén 30 év múltán helyezhető szabadlábra. A harmadrendű Szarka András és az ötödrendű id. Horváth Dezsőné 15–15 éves fegyházbüntetését a táblabíróság helybenhagyta. A negyedrendű Szarka Gergő Rolandnak és a nyolcadrendű Horváth Krisztiánnak 10–10 évet kell töltenie fiatalkorúak börtönében.
Indoklás
Folytatás (?) Helmeczy László, néhai Szögi Lajos családjának ügyvédje az ítélethirdetés után elmondta, hogy az elítéltek mérhetetlen anyagi kárt okoztak a társadalomnak, de legfőbbként Szögi Lajos családjának, ezért polgári pert indít az elítéltek ellen. Hozzátette, hogy a nagyobbik kárt az elítéltek a család s ezen belül a gyermekek lelki állapotában
tették, hiszen már most felmerül bennük a kérdés: mi lesz, ha kiszabadulnak, ki védi meg őket a bosszújuktól? Helmeczy László kifejtette: sajnos a tettesek közül nem mindenki jutott a vádlottak padjára, ezért szándékában áll további bűnvádi feljelentéseket tenni. Az „Olaszliszka-ügy” tehát folytatódhat...
Balla Lajos bíró kifejtette: a súlyosító körülmények közül kiemelkedik, hogy a vádlottak közömbösek voltak saját gyermekük sorsa iránt, hiszen a bosszúállással törődtek helyette. Az indoklás külön kitért a tett útonálló garázda jellegére is. A negyedrendű és a nyolcadrendű vádlott beismerő vallomását és bocsánatkérését az ítélőtábla nem tekintette enyhítő körülménynek. A táblabíróság megítélése szerint ugyanis a szóban forgó nyilatkozatok nem hordoztak őszinte megbánást. Szintén a súlyosbítás és a helybenhagyás melletti érv volt az, hogy olyan bizonyítási indítvány nem merült fel, amely alapjaiban kérdőjelezhette volna meg az elsőfokú ítéletet.
14 Tájoló
14
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
Versektől a kortárs festészetig December negyedikéig tekinthető meg Derecskén, az Oázis Ifjúsági Galériában (Köztársaság út 109.) a Caffart Képzőművészeti Egyesület tagjainak munkáiból összeállított tárlat. Az újonnan megalakuló művészcsoportosulás – mely önmagát Rejtő Jenő egyik regényében is felbukkanó jelenség, a caffard továbbgondolásaként nevezte el – ebben a formációban most először lépett nyilvánosság elé. A kiállító művészek tematikai és technikai sokszínűségükkel hívják fel magukra a figyelmet. Ritka az olyan kulturális intézmény, főképp vidéken, ahol havonta megújuló, ráadásul ingyenesen látogatható kiállításokkal várnák a nagyérdeműt. Balogh László elnök és Rékasi Attila művészeti vezető azonban töretlenül dolgozik a nemes ügy érdekében. Úgy gondolják: mindenütt helye van a kultúrának, így szívügyük a mozi büféje felett található, kétszobányi galéria. Munkájuk már csak azért is említésre mél-
A mozi felett kétszobányi galéria tó, mert bemutatkozási lehetőséget adnak a még útjukat kereső, kezdő alkotóknak is. Kezdetben csak egyéni, illetve csoportos fotókiállításokat rendeztek, s szerveztek már olyan verskiállítást is, amelyen önálló kötet híján fiatal
költők bekeretezett verseit akasztották falra a nagyközönség előtt. Az utóbbi időben – egy-két hónapos anyagi okok miatti „hallgatást” leszámítva – fellendült a galéria élete, hiszen egyre nagyobb nevek jutottak el és jutnak el Derecskére.
Országos viszonylatban is nagy értékű a most bemutatkozó Caffart Képzőművészeti Egyesület kiállítása is, hiszen, mint arra Marczin István művészetszociológus a megnyitón emlékeztetett, a kortárs festészet ifjú tehetségei mellett elismert képzőművészeink remekeivel is találkozhatunk. A tárlatot körbe járva érdemes külön figyelmet fordítani Pap Gitta figuráira, melyek groteszk tükrünkként köszönnek vissza, míg a Munkácsy-díjas Aknay János geometrikus alakjai inkább az absztrakt művészet világába kalauzolnak el. Szintén érdekesek Sütő Róbert rejtélyes épületfestményei, míg László János valamiféle belső misztikumot sugároz, Filp Csaba a fogyasztói társadalomra reflektál, Őry Annamária képei bibliai motívumokra emlékeztetnek, Ferencz S. Apor művei metafizikus kérdéseket vetnek fel, Puha Ferenc és Török Ferenc a színhasználattal fogja meg, míg a fotóművész Rékasi Attila digitális montázsai a rejtély érzésével búcsúztatják a tárlatlátogatót. Fegyverneki Gergő
ŠkodaOctavia Clever A tökéletes is lehet vonzóbb Mitől lehetne még kényelmesebb az Octavia vezetése?
Mitől lehetne még kellemesebb az Octavia belső tere?
Mi tehetné még kellemesebbé a téli vezetést az Octaviaval?
A legapróbb részletekig kielemezve készítettük fel sikermodellünket, hogy magabiztosan szolgálja mindazokat, akik minden helyzetben elvárják a maximumot. Nekik ajánljuk a gazdag felszereltségű Octavia Clever-t
Fiókjaink: Csökmő, Debrecen, Görbeháza, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Komádi, Körösszakál, Polgár, Tiszacsege, Újiráz, Újszentmargita, Újtikos, Zsáka
3 990 000 Ft-tól* vagy az Octavia Classic modellünket 3 633 500 Ft-tól* A részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben!
* 1.4 16V motorral szerelt 5 ajtós modell esetén. Ajánlatunk 2009. 09. 03–11. 30. között érvényes. Kombinált átlagfogyasztás: 4,51–7,7 l/100 km. CO2-kibocsátás: 119-188 g/km. A képeken Clever felszereltségű modell látható.
Mitől nézhetne ki még jobban az Octavia?
Mi tehetné még biztonságosabbá a parkolást az Octaviaval?
Korzó
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
15
Punk és sramli Nemrégiben mutatta be Minden jót című új lemezét a Tankcsapda. A 20. születésnapját ünneplő debreceni rockzenekar énekes-basszusgitárosával, Lukács Lászlóval többek között a dalok születéséről, és a zenei keretek feszegetéséről beszélgettünk. – Eredetileg is a szülinapra terveztétek kiadni a Minden jót albumot, vagy ez csupán szerencsés egybeesés? – Úgy volt, hogy már nyárra elkészülünk vele, és akár már a fesztiválkoncertjeinken is játszunk róla dalokat, de végül arra jutottunk, hogy nem csapjuk össze a dolgot, mindenre annyi időt szánunk, amennyit kell. Három és fél év telt el a legutolsó, Mindenki vár valamit lemez óta, ezért sem magunkkal, sem a rajongókkal szemben nem tehettük meg, hogy ne a legjobbat adjuk, de hangsúlyozom: ez egy sorlemez! A tavaszi retró-turnénkkal párhuzamosan meglehetősen fárasztó volt a stúdiómunkát összehangolni. Szerencsére Debrecenben, a Kölcsey Központban tudtunk együtt dolgozni Méhes Jancsival és Mosquitóval. Jól ismerjük őket, a hangképek főleg nekik köszönhetően alakultak olyanná, ami az új albumon hallható. A többiekkel arról beszéltünk múltkor, hogy amióta együtt zenélünk Fejes Tomival, négy album jött ki: egy komorabbra mindig egy kicsit vidámabb – most is így történt. A legutóbbi sötétebb után most mindenképpen valami fényesebbet akartunk, ugyanis így talán több ember hallgatja végig a dalokat, többekhez juthatnak el a gondolataink. – A cím becsapott néhány embert, azt hitték, a banda búcsú-albumáról van szó. – Őszintén szólva, az elején bele sem gondoltunk abba, hogy a „Minden jót” valóban elköszönést is jelenthet, de egyszer az interneten felbukkant egy ilyen hozzászólás, páran pedig rácsaptak. Gondolkodtunk, menjünk-e be ebbe az utcába, de a Tankcsapda mindig őszinte, egyenes zenekar volt: ha valami nem sikerült, feltettük a kezünket, ha bejött, élveztük a sikert. Most – pláne egy ilyen jeles ünnepen – hülyén nézett volna ki, ha azért, hogy pár száz lemezzel többet adjunk el, elkezdjük terjeszteni, hogy befejezzük. Szó nincs erről! Már tervezzük a lemezbemutató tavaszi turnét és a jövő nyári fellépéseket. – Jubileumról lévén szó, adja magát a kérdés: egy fajta stílusösszegzés, visszatekintés is az új lemez? – Kétségtelen, hogy néhány dalban visszautalunk bizonyos korszakainkra, a zenében is lehet olyan, ami jellegében emlékeztet korábbi Csapda-dalra, de túlnyomó többségében az utóbbi bő három év terméséről van szó – szövegben és dallamban egyaránt. Egyetlen kivétel az öt éve megszületett Új nap vár, amely a Gyűrd össze a lepedőt velem világát idézi, vagy ha úgy tetszik, folytatja. – Menjünk végig a dalokon! – A Csapda vagyunk felfogható egyfajta zenekari öndefiníciónak: az életünkről, a hétköznapjainkról szól, s persze a közönséghez fűződő kapcsolatunkról – hiszen nekik köszönhet-
A Tankcsapda jubileumi turnéja során Derecskén is nagy sikerrel szerepelt (Fotó: Fórián József) jük a népszerűséget. A címadó dal, a Minden jót tempós punk, aztán felbukkan benne egy dallamos rész. A korábbi lemezeken is találni hasonló hangulatváltásokat egy dalon belül, lehet, hogy ez most kontrasztosabb lett – szándékosan. A zenekar mindig is feszegette a saját kereteit (szándékosan nem korlátokat mondok), ez is ennek jele. A Kóla, jég és whiskey a csajozós rock’n’roll-vonalat képviseli, hasonlóra volt már példa máskor is – ezen az albumon kicsit visszafogtam magam az általam egyébként kedvelt témakörben… A Nézz szét belül önvizsgálatot tartó és/vagy arra hívó dal: arról is szól, hogy bár sok minden befolyásolhatja az életet, végül is mindenki maga dönt a saját sorsáról. – A Keverék a kutyatartók és Trabant-tulajdonosok indulója…
Helyi erő Derecskén a Tankcsapda előzenekara egy helyi fiatalokból álló csapat, a Soulkillers volt. Az együttes tagjai (Mayer Dávid, dob, Bajusz Tibor, szólógitár, Kovács Gergő, ritmus és szólógitár, Iklódi Norbert, basszusgitár és Tóth Zsolt, ének) tavaly decemberben álltak össze és nemrégiben a helyi művelődési házban megrendezett tehetségkutató versenyen szerepeltek eredményesen. A fellépést pedig Vásári Józsefnek köszönhették, a koncert helyszínéül szolgáló Abacus klub létrehozójának.
Majdnem, hehe… A hétköznapi hősökről szól, és szerettem volna megidézni James Bond világát is. Tetszik az önirónia, ahogy a félig agyonvert, de élére vasalt 007-es ügynök fél kézzel megmenti a világot. A LAX (Jön majd egy gép) gyakorlatilag két dal: egy elképzelt Los Angeles-i utazás és randi képei, ugyanakkor egy utópia is a korról, amelyben a gépek irányítanak bennünket. A Köszönet, doktor hangulatában elég sötét, ugyanakkor a rock ereje is árad belőle. A Mindentől távol sok fejtörést okozott a zenekaron belül: a kapkodós punkból egyszer csak átvált sramlira… Amikor Cseresznyének először mutattam meg a témát, azt kérdezte, nem tévesztettem-e el a próbatermet? Aztán addig csiszolgattuk, alakítgattuk, amíg mindenki megkedvelte. Az Új nap várról már beszéltünk, ez inkább a lírai vonalhoz tartozik. Várhatóan ebből készül majd a következő klip is, a szinopszisokat már megkaptuk, hamarosan nekilátunk a forgatásnak. – Tudván, hogy szereted a technikai sportokat, nem lepne meg, ha a Nincs fék (nincs félelem) a salakmotor-stadionok himnusza lenne… – Valóban szeretem a ricinus szagát, sokszor voltam kint a Gázvezeték utcai pályán is, de a versengés átvitt értelemben is jelen van: a Tankcsapda indulásának hangulatát is felfedezhetjük benne. A Mire vagy kíváncsi jóval hamarabb készült el a lemez többi részénél, hiszen hallható-látható volt a Valami Amerika 2-ben. A befejező Csak lazán tőlünk ugyancsak szokatlan hangvételű, magunk között szólva kicsit „bonjovi-fíling”. De a keretek feszegetéséről már beszéltünk... Nehéz Attila
16 Tájoló
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
Korongok
Pokolba vivő rút Van egy keskeny mezsgye a jó és a középszerű alkotások közt. A kommerszhez szokott közönségnek nem elég egyértelmű, a finnyásaknak nem összetett egy ilyen mű. Így járt a Pókember-szériából ismert Sam Raimi is Pokolba taszítva című filmjével: két hónappal a hazai premier után már itt van DVD-n e különös thriller. Christine (Alison Lohman) egy bankfiók hitelügyintézője. Életét a rendes kerékvágásból egy ellenszenves és rámenős cigányasszony zökkenti ki, aki hiteltörlesztésének átütemezését kéri. Christine elutasítja a vénasszonyt; hiába fenyegetőzik, könyörög, átkozódik az. Nos igen, átkozódik is – amit racionális világunkban ritkán veszünk komolyan. Csakhogy nyomasztó és megmagyarázhatatlan dolgok kezdenek történni Christine környezetében, melyek hatására egy okkult tudományokban jártas szakemberhez fordul. Tőle tudja meg, hogy a túlvilági erők érdekkörébe keveredett. A szipirtyó ugyanis letépett róla egy gombot, amit az alvilági
Lamiának ajánlott, aki majd érte jön, s magával viszi. Mivel szaporodnak az aggasztó jelek, a lány egyre inkább hisz fenyegető végzetében, s mindent megtesz a menekülésért – macskaáldozattól az exhumálásig. Akit érdekel, sikerrel veszi-e föl a harcot a túlvilági erőkkel (s az evilági kétkedőkkel), számos meglepetésre számíthat. Például arra, hogy egy thriller is lehet humoros, elgondolkodtató, épülhet reális karakterekre és fordulatokra. S hogy mindemellett még hátborzongatóan izgalmas tud maradni. (mc hering)
Még újabb hullám A kétezres évek kísérletező popzenészeinek, úgy látszik, a nyolcvanas évek new wave irányzata kimeríthetetlen ihletforrásuk. Bár állításuk szerint nem ezt a divatot akarták követni, a francia Marc Collin és Olivier Libaux Nouvelle Vague-re keresztelt zenei projektje mégis jól illik ebbe a trendbe. A két zenész punk és post-punk slágereket dolgoz fel bossa nova-, reggaeés dzsesszelemeket ötvöző stílusban fiatal énekesnők segítségével. Kezeik nyomán az eredetileg férfiak által énekelt, olykor súlyos és komor dalok a lágy ritmusokra finom, érzéki női hanggal keveredve lágyulnak kellemes kávéházi sanzonokká. Az idén megjelent Nouvelle Vague 3 egyik nagy újítása, hogy duetteket tartalmaz, melyeket az eredeti énekesek közreműködésével rögzítettek, így a Depeche Mode Master and Servant című slágerét Martin Gore-ral, az Echo and the Bunnymen All My Colours című számát Ian McCulloch-val. Zenei újításként előtérbe került az amerikai countryzene és a bluegrass,
melyektől az olyan slágerek, mint a Talking Head-es Road to Nowhere vagy a So Lonely című Police-nóta kellemesen lágy, melankolikus dallá váltak. Bár a korong nem nélkülözi a játékos ska és bossa nova ritmusokat sem, mégis inkább az akusztikus, légies irányvonalat képviseli. Az album talán legmerészebb darabja a God Save The Queen, mely a Sex Pistols dühös punk himnuszának ártatlanul kedves feldolgozása. Erdei Nóra
pOLCRA VALÓ
TV-SZEM
Apró csodák
Alsó bugyor
Halmosi Sándor legújabb kötete egyszerre mutat folytonosságot és változást a költői életműben. Mind külső megjelenésében, mind a verseskötetben tetten érhető eljárások tekintetében elmondhatjuk, hogy Halmosi nemcsak saját köteteivel és szövegeivel folytat aktív dialógust, hanem a magyar líra olyan nagy mestereivel is, mint Radnóti Miklós, Kassák Lajos vagy József Attila. De emellett a bibliai szövegek hagyománya is áthatja verseit. A 2009-es kötet mindezeket az eljárásokat fölmutatja, miközben Halmosi legújabb versei a csoda újradefiniálására tesznek kísérletet, mégpedig úgy, hogy a szövegek az önmagában szinte kommunikálhatatlan élményt a hétköznapok tapasztalat- és eseményvilágán keresztül szólaltatják meg. Így tör-
ténhet meg az, hogy „a finom kávék többet tudnak az életről / mint a könyvespolcnyi brockhausok…” – olvashatjuk a kötetet megnyitó, De ez most mind nem fontos című versben. A költemények egyre inkább ahhoz a felismeréshez juttatják az olvasót, a hétköznapok igenis tele vannak apró csodákkal és „…nincs is más választásunk / minthogy ezt az egy világot átlényegítsük / és felemeljük a csodába…” Így a versek nagy erénye, hogy azok egy ismerős világot új szemszögből tesznek felismerhetővé – ami egy remek kötet vitathatatlanul legfontosabb jegye. Gadóczi Ibolya (Halmosi Sándor: Gileád. Bp., 2009, Noran Kiadó)
Nem illik olyan műsorról írni, amelyet nem látott az ember, de most megteszem, mert ez esetben a produkció ténye ingerel, a hogyanjából elég annyi, amennyi kritikákban, meg nézői „beszólásokban” olvasható. Igen, a Nagy Lantművész feleségkeresése a téma. Még nem vitt rá a lélek, hogy belenézzek a jó ízlés vélhetően alsó bugyraiban forgolódó erőlködésbe, mert ha a dolog normális, ha komoly, akkor kit érdekel – igaz nem tudni a nézettségét... –, ha ízléstelen, ha gusztustalan, ha a megengedhetőség határait feszegeti, akkor viszont én nem vagyok rá kíváncsi. Ennyire engem, mint nézőt, ne vegyen hülyére és ne nézzen le a csatorna! Szóval Benkő Dániel megvan az én érdeklődésem nélkül, én pedig megvagyok anélkül, hogy látnám az ő gerjedelmének szárba szökkenését. Viszont a Nagy „Sztár” és feleségjelöltjeinek civódása, nyilvános ingerkedése egy egész korosztályt
tehet optimistává, növelve egyúttal önbizalmát is! Mert eddig a közérdeklődés „fékezett habzására” ítélte nemhogy a 60, de már az 50 fölötti korosztályt is, amelyikről azt tartják viccesen – rádióban halottam a minap –, hogy „halottnak fiatal, élőnek öreg”. Erre most kiderül: olyan kapósak a fél évszázadon felüliek, mint „télen a szalmakalap”, hiszen a mi Dánielünknek ráncosodó teste, és nem tudni milyen „egyéb” adottsága miatt indították rohamukat a nők. Már akik. Valószínűleg azok, akik aligha a művész általános műveltségére vagy zenei tájékozottságára kíváncsiak. Inkább abban bíznak, hogy a főhős érdeklődése „lankadatlan” lesz az irányukba! Meg – ilyen a tévényilvánosság – a civil életben is megnő irántuk a kereslet, ha a környezetük is megtudhatja, mire számíthat. És bejön a dolog! Ha nem Benkő, akkor más. Jut is, marad is. (erjel)
Korzó
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
Vendégek jövet-menet Az évnek ez az időszaka – halottak napja után, de még a karácsonyi készülődés és ünnepek előtt – talán a legalkalmasabb arra, hogy eleget tegyünk a baráti, rokoni látogatásoknak. Az elcsendesedett, sötétséggel „elnyújtott” esték kedveznek a bensőséges beszélgetéseknek, a jó hangulatú vacsoráknak, s akár egy hangulatos kávézásnak is. Ha vendégségbe készülünk, induljunk ki magunkból: mi az, amit elvárunk, amit nem kedvelünk, sőt, ami esetleg kellemetlenséget okozhat. Ne feledjük, a kvázi idegenek akaratlanul is (bár szerencsére csak ideiglenesen) felborítják életünk, családunk ritmusát. A vendégfogadás abban az esetben is stresszel jár, ha csak egy kedves ismerős szeretné megvárni nálunk a következő buszt. Hiszen akár 12 perc erejéig is a jövevény kedvében szeretnénk járni, miközben mi magunk is a legjobb formánkat hozzuk. Ennek szellemében legyünk rendkívül előzékenyek: jó előre egyeztessük a vizit időpontját, amit már csak rendkívüli esetben, akkor is a meg-
Dicsérjük meg a vendéglátók főztjét beszéltek előtt legalább 24 órával mondjuk le – őszinte elnézéskérés kíséretében. A vendéglátóknak illik apróságot vinni: férfinak italt, nőnek egy szál virágot, gyereknek édességet, gyümölcsöt. Ha nem vagyunk biztosak a háziak ízlésében és fogyasztási szokásaiban, semleges, továbbajándékozható figyelmességgel lepjük meg őket; erre vonatkozó szándékunkat nyíltan közölhetjük is, nem fogják sértésnek venni. Érkezzünk pontosan! Ha vacsorával várnak, igyekezzünk mindent megkóstolni, megdicsérni a szakácsot, érdeklődni a különlegesebb receptek felől. Ha valami
www.deol.hu
Melyik diploma mennyit ér? Mi vár a fiatalokra a munkaerőpiacon? Ilyen és hasonló kérdésekre kereshette a választ az, aki részt vett a Debreceni Egyetem főépületében november 11-én tartott állásbörzén. A munka világa kicsiben című, a www.deol.hu felületein közölt beszámolóból kiderül, hogy az egyetemisták és főiskolások 31 cég munkalehetőségeiről tájékozódhattak, miközben hasznos információkat kaptak az önéletrajz és motivációslevél írásának technikájáról, illetve részt vehettek egy idegen nyelvű szimulációs interjún is. Összegző kiállítás nyílt a Déri Múzeumban Válogatás az Ötvöszománc Szimpózium alkotásaiból címmel. A tárlaton a Kós
Károly Művészeti Szakképző Iskola elmúlt tíz évének legkülönlegesebb műveiből látható összeállítás december 15-ig. A kiállított ékszerkompozíciók és ötvöszománc alkotások egyedi elképzeléseket tükröznek „és a mindent átható szépség sugárzik belőlük” – fogalmaz a „Mostan színes tintákról álmodom” című cikk szerzője a Deol Képzőművészet alrovatában. P. Szalay Emőke – aki az elmúlt öt évben volt a szimpózium művészettörténésze – egy Felvinczi György idézettel érzékeltette az ötvösség jelentőségét a művészetekben: „Olyan az ötvösség, / Hogy minden mesterség / Könnyen azt fel nem veri; / Oly igyekezetem / Nincsen, hogy dicsérjem, / Maga magát dicséri; / De megvallom azt is, / Hogy egy mesterség is / Mindenben el nem éri.” Az ötvösség mindig is különleges helyet foglalt el a kézműves mesterségek között; fénykora a reneszánsz és a szecesszió idősza kára tehető.
17
Petruska
hiányzik az asztalról, azt bátran, de udvariasan jelezzük. Étkezés után minden rendes vendég felajánlja a segítségét a mosogatásban, rendrakásban, ám ebből a háziasszony általában sosem kér – az ő konyhája, az ő birodalma, ezt tartsuk tiszteletben. Alkoholt mértékkel fogyasszunk, nem lenne méltó tántorogva távozni. A dohányzásra, a mosdó használatára, a repetára kérjünk engedélyt. Attól függően, van-e kisgyermekük a vendéglátóknak, alkalmazkodjunk az ő napirendjéhez. Ha aludni tér, ám minket marasztalnak, ne hangoskodjunk, némítsuk le telefonunkat, ügyeljünk az ajtók, a poharak, az evőeszközök hangtalan használatára. Babalátogatóba a kicsi 3 hónapos kora előtt egyáltalán nem ajánlatos menni, s később sem, ha bármilyen betegségnek akárcsak a gyanúját is észleljük magunkon. A szíveslátás végén köszönjük meg a háziak fáradságát, és – ha tehetjük – néhány héten belül hívjuk őket meg magunkhoz. Csak hogy nekünk se legyen jobb…
Amennyiben előrelátók voltunk nyáron, ősszel és télen sem jövünk zavarba, ha petrezselymet kell keresni a konyhában. A zöldfűszert kis csomókba kötve szellős helyen szokás megszárítani, majd a leveleket összemorzsolva üvegbe helyezni. A frissesség illúzióját akkor őrzi meg a petrezselyem, ha az összevágott lombot alufóliába csomagolva a mélyhűtőben tároljuk. A konyhamesterek a leveleket sóval rétegzik egymásra és jól zárható, sötét üvegbe helyezik. (10 dkg zöldpéphez 2–3 dkg sót használnak.) A magyar konyha jól hasznosítja a fűszernövényt: gyökere leveseket ízesít, a lombja egyaránt lehet zöldséges és húsételek adaléka, de díszítő funkciót is betölthet. Javítja a kiválasztó-szervrendszer működését, a látást. w. k.
(bereczki)
Aranyos görbeháziak
Tápióságon megrendezett IV. Silver Dance Országos Amatőr-táncfesztiválon kiválóan szerepelt a Görbeházi Dyna Dance tánccsoport. A fiatalok mind a négy kategóriában elhozták az első díjat. A Kisvirágok gyermek korcsoportja és a junior l. korcsoport disco dance kategóriában, a serdülők discotánc, a junior II. korcsoport pedig open kategóriában diadalmaskodott A junior I. korcsoport a ko-
reográfiáért is kapott különdíjat. A verseny szüneteiben fellépett – mások között – két görbeházi fiatalember, Holoda László és Sándor Ádám is, akik fergeteges táncukkal lenyűgözték a zsűrit és a közönséget, ők szintén különdíjjal térhettek haza. Egyöntetű vélekedés volt, hogy – bár hivatalosan nem volt ilyen kategória – aranyérmet érdemelt a görbeházi ifjak felkészítője, Bíró Edina is.
18 Lelátó
18
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
Játssz, és nyerj belépőjegyet a Debreceni VSC – Liverpool FC Bajnokok Ligája 2009. 11. 24-i mérkőzésére a Deol.hu és az Autó-Eskort Kft. közös játékán!
részletek: www.deol.hu www.auto-eskort.hu
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
Mit ajánl?
Megyei programsoroló BALMAZÚJVÁROS November 19. (csütörtök): műv. ház: November az egészségkultúra hónapja: 9 óra: bemutató és előadás Aloe vera termékekből, előadó: Szabóné Balázs Erika, 10 óra: az „Egészség, vagy betegség?” című rajzpályázat kiállításának megnyitása, eredményhirdetése, 11 óra: „Van más út” egészséges életmód, egészséges táplálkozás, előadó: Benda Judit egészség-tanácsadó, Rózsa Péter biogazdálkodó (termékbemutató és kóstoló), 13 óra: Az elsősegélynyújtás alapelvei, előadó: Szatmári Margit a Vöröskereszt területi vezetője, 9–14 óra: ingyenes szűrővizsgálatok November 20. (péntek) 10 óra: Hargita megye bemutatkozik Hajdú-Biharban: ünnepi közgyűlés, a két megye közötti együttműködési megállapodás aláírása, 11.30: a homoródszentmártoni művésztelep kiállításmegnyitója, km.: Iochom Zsolt (vers) DERECSKE November 21. (szombat) 19 óra, műv. ház: „Hegyen innen, hegyen túl” – a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása EBES Széchényi Ferenc Tájmúzeum: „Múltunk a kutak tükrében” – régészeti kiállítás (megtekinthető: 2010. január 10-ig) HAJDÚBÖSZÖRMÉNY November 21. (szombat) 21 óra, műv. központ: ifjú zenebarátok világnapja – éjszakai jazzcafé: Balázs Elemér Group, 23 óra: Tas Kata & Furó Attila feat. Chilaf Peled jazzestje November 21. (szombat) 17.30: a Gyergyóalfalvi Vadárvácska művésztelep kiállításának megnyitója, turisztikai kiállítás, kézművestermékek bemutatója November 28-ig: Huszthy Árpád festőművész (1933–2008) emlékkiállítása (megtekinthető: kedd és vasárnap kivételével naponta 13–18 óráig) HAJDÚHADHÁZ November 30-ig, hajdúhadházi galéria: 1956 egy szemtanú szemével című kiállítás HAJDÚNÁNÁS A Kéky Lajos Művelődési Központ programjaiból: November 21. (szombat): a Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium alapítványi bálja November 25. (szerda) 19 óra: Kalocsai Színház: Anconai szerelmesek – zenés komédia, Don Tomao szerepében: Majoros Péter „Majka” HAJDÚSZOBOSZLÓ A Kovács-központ programjaiból: November 24. (kedd) 15 óra: Szép Ernő megyei vers- és prózamondó verseny; 17.30: reiki klub, vezeti: Makláry Zoltán
November 25. (szerda) 17 óra: fogyasztóvédelmi klub HOSSZÚPÁLYI November 21. (szombat) 9.30, műv. ház: „Nem csak a 20 éveseké a világ”– nyugdíjas csoportok találkozója KABA A Mácsai Sándor Művelődési Ház programjaiból: November 19. (csütörtök) 17 óra: a nótaklub keretében, 18 óra: Jóga a mindennapi életben November 21. (szombat) 18 óra: nótaest November 23. (hétfő) 14 óra: hímző szakkör, 16 óra: óvodás néptánc, 17 óra: kertbarátkör, 18 óra: cigánytáncpróba November 24. (kedd) 16 óra: Őszirózsa Hagyományőrző Egyesület, 18 óra: kabai versbarátkör November 25. (szerda) 14 óra: Nyugdíjasok Baráti Egyesülete, 16 óra: Búzavirág pávakör; cigánytáncpróba, 18 óra: Mácsaivegyeskar Kiállítás: IV. Sárréti Amatőr Képzőművészeti Tábor kiállítás (helye: művelődési ház), Kaba története a XIX–XX. században (helye: Szabadság tér 3.) KOMÁDI A közösségi ház és városi könyvtár programjaiból: November 19. (csütörtök) 14 óra: megye napi és helytörténeti vetélkedő felső tagozatosoknak, 14 óra, sportcsarnok: a Szeredás együttes Alföldi gyermeklakodalmas című előadása November 19. (csütörtök) 15 óra: a Vojtina Bábszínház: A három kismalac című előadása a csökmői faluház színháztermében (indulás 14 órakor szervezett csoportokkal) November 20. (péntek): a Nagyváradi Szigligeti Társulat Carlo Goldoni A kávéház című vígjátéka (Indulás 15.30-kor a közösségi ház elől, szervezett csoporttal) November 20-ig: Kárpáti Gusztáv Holló László-díjas festőművész kiállítása (a képek megvásárolhatók, látogatható a könyvtár nyitvatartási idejében) MIKEPÉRCS A kultúrház programjaiból: November 25-ig: kiállítás Pitáncsi Ilona debreceni festőművész munkáiból November 20. (péntek) 12.30: Bazsarózsa népdalkör November 21. (szombat) 10 óra: FeelingFantasy táncbemutató; 18 óra: Erzsébet- és Katalin-napi nótaest NAGYRÁBÉ A Kossuth művelődési ház programjaiból: November 25. (szerda) 11 óra: könyvtári foglalkozás alsósoknak November 28-ig: Kolozsváriné Ugrai Mária festőművész kiállítása
Tájoló 19
NÁDUDVAR Az Ady Endre központ programjaiból: November 20. (péntek) 17, 19 óra, mozi: G-Force –Rágcsávók November 20. (péntek) 15 óra: Hargita megye bemutatkozása Hajdú-Biharban: a korondi és dánfalvi fazekaskiállítás megnyitója November 21. (szombat) 10–12 óra: adventi játék-tár-ház: gyertyamártás; 20 óra: nádudvari dumaszínház, fellép: Benk Dénes és Kiss Ádám Vásárosok jelentkezését várja az Ady Endre ÁMK a december 11–12-i kézműves karácsonyi vasárra. NYÍRACSÁD November 22-ig, Malom Galéria: B. Orosz István festőművész kiállítása Malom Galéria: állandó kiállítás: Holló László festőművész és Prokop Péter pap festőművész, valamint helyi kortársművészek munkáiból, nyitva: hétfő, szerda, csütörtök, péntek 9–18 óra, kedd, szombat, vasárnap előzetes egyeztetés az 52/206410 számon vagy a művelődési házban NYÍRADONY November 19. (csütörtök) 16 óra, Aradványpuszta, iskola tornaterme: aradványpusztai nyugdíjasnap: az Arany János Általános Iskola műsora, zenél: Koszta Barna November 21. (szombat) 11 óra, műv. ház: a gyergyószárhegyi művésztelep vándorkiállítását megnyitja: Siklodi Zsolt grafikusművész November 22. (vasárnap) 15 óra, Harangi-rendezvénycsarnok: Mi van a puttonyban...? – a Magyar Cirkusz és Varieté téli gálaműsora PÜSPÖKLADÁNY November 24. (kedd) 9.30, 11 óra, műv. ház: „Kalap kaland” – a Budai Bábszínház bábelőadása Állandó program: Díszítőművészeti Szakkör: hétfő 14 óra Karacs Ferenc Múzeum: állandó kiállítás – A Nagy-Sárrét története a lecsapolástól 1914-ig (megtekinthető: hétfő kivételével 10–16 óráig, érd: 06-54/451-295, Kossuth u. 28.) SZENTPÉTERSZEG December 20-ig, faluház és könyvtár: kiállítás és vásár Pántya Péterné Körösszegapátiban élő és alkotó nyugdíjas óvónő szárazvirág-kompozícióiból és csuhébabáiból ZSÁKA Állandó kiállítások: A 16. Zsákai Képzőművészeti Alkotótelep kiállítása a kiállítóteremben (Zsáka, Szabadság tér 2.), a Zsákai Ikonfestőtábor és Madarász Gyula festőművész kiállítása a Rhédeykastélyban. (A kiállítások megtekinthetők hétköznapokon 8–17 óráig.)
Balázsiné Bíró Valéria, a földesi Karácsony Sándor Általános Művelődési Központ közművelődési vezetője: Intézményünk és a Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület november utolsó hétvégéjén rendezi meg az V. Kárpátmedencei Vőfélytalálkozót. A találkozón közel száz régi magyar település több mint száz vőfélye mutatkozik be. Pénteken a csigacsináló versennyel kezdünk, majd a vőfélyek bemutatkozása után a legjobb történetek zsűrizésével és a Bárándi Citeraegyüttes muzsikájával folytatódnak a programok. A találkozó elmaradhatatlan eleme a szombat reggeli hagyományos disznóölés, a kézművesek vására, és kézműves-játszóház: ebben többek között fazekas, szarufaragó, gyöngyfűző, bőrműves várja az érdeklődőket. Makoldi Sándorné Pap Gizella és Szekeres Gyula előadásában néprajzi előadásokat hallhatnak a csigacsináló és a lakodalmi menet témaköreiben, lakodalmaskodók pedig Moldvából és Gömör megyéből érkeznek hozzánk. „Bort iszik a magyar, nem pediglen vizet” címmel a vőfélyek és művészeti csoportok közös műsorán közreműködnek a Boróka- és Tilinkó énekegyüttesek, a Hortobágy-, Főnix-, Szélrózsa néptáncegyüttesek, a Szivárvány együttes szenior csoportja és a Szeredás. Kuriózumnak számít a vajdaszentiváni zenekar bemutatkozása is. Ők testvértelepülésünk, Marossárpatak hagyományőrző csoportjának lakodalmas műsorát kísérik.
20
20 Hirdetés
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
Na látja.
Nem látja!
„a tisztánlátás kedvéért” Optikai szaküzletek: • Balmazújváros, Kossuth tér 1. Tel.: 52/275-650 • Hajdúdorog, Tokaji út 3. Tel.: 52/232-113 • Hajdúnánás, Mártírok u. 18. Tel.: 52/390-777 • Derecske, Semmelweis u. 5. Tel.: 54/410-478 • Kaba, Rákóczi u. 93. Tel.: 54/460-594 • Nádudvar, Fő u. 87. Tel.: 54/480-476
Látja? Tegyen szeme egészségéért, és vegyen részt, a cégünk által szervezett, mindenki számára INGYENES láTáS- éS zöldhálYoGSzűréSEN. Amennyiben szemüvegre vagy kontaktlencsére van szüksége a következő kedvezményekkel lepjük meg: • ajándékba adunk minden 10 000 Ft felett vásárolt szemüveg mellé egy tartalék szemüveget • kontaktlencse-kipróbálási lehetőség • ajándék motorola w 388-as mobil 60 db dailies aqua comfort plus napi kontaktlencse vásárlásakor
• ingyenes részletfizetési lehetőség minden 20 000 Ft-ot meghaladó vásárlás esetén – THM: 0% • minden diák és nyugdíjas vásárlónknak 5% kedvezmény. (igazolvány szükséges) A kedvezmények nem összevonhatóak, a pontos feltételekről érdeklődjön az üzletben.
Figyelem! Progresszív szemüveg varilux multifokális lencsékkel nálunk már 37 860 Ft-ért is kapható. Kérjük, egyeztessen időpontot a szemvizsgálatra. www.okula-optika.hu
Tesco Fitt Napok – Debrecen T 2009. november 22., Kölcsey Központ
Mozogj velünk Debrecenben! M November 22-én Debrecenbe látogatnak hazánk legnépszerûbb fitnesz elôadói, hogy a Tesco Fitt Napok keretében megmozgassák a hajdúsági város és környékének lakóit. A Kölcsey Központban fellép Katus Attila, Czanik Balázs, Tatarek Rezsô, Varró Gyula, Borsodi Balázs, Lencsés Rita és Dallos Ágnes, a résztvevôk az ô vezetésükkel mozoghatnak egész nap. A sportolni vágyók 1000 forintos áron válthatnak belépôjegyet az eseményre, így mindegyik elôadó óráján lehetôségük lesz mozogni, és megismerni a legnépszerûbb, legújabb mozgástrendeket. Bôvebb információ és jegyvásárlás: www.fittarena.hu
Búcsúztassa az Óévet Berekfürdőn a Termál Hotel Pávai*** Gyógyszállóban! 4 éj/5 napos kellemes pihenés December 30-án ismerkedési est fergeteges vidám műsorral December 31-én zenés-táncos Óévbúcsúztató ünnepi gála vacsorával, Január 1-jén újévi koncert.
Nagyon kedvező árak, csoportoknak és visszatérő vendégeknek 10% kedvezmény Elérhetőségünk: www.termálhotelpavai.hu E-mail:
[email protected] Telefon/fax: 59/519-111
A Sirius Informatikai és Gazdasági Szakközépiskola (4028 Debrecen, Kassai út 129.) felvételt hirdet 8. osztályos tanulók részére a 2010/2011-es tanévre. Induló osztályok szakmacsoport szerint: 1. informatika 2. közgazdaság/ kereskedelem-marketing 3. közművelődés, kommunikáció
Telefon: (52) 537-308, (20) 552-9153 • E-mail:
[email protected] www.siriusiskola.hu
Hajdúnánási székhelyű, szociális intézményfenntartó nonprofit Kft. munkatársat keres: BÉR- ÉS TB-ÜGYINTÉZŐ munkakörbe. Feladata lesz: • Havi bérszámfejtési feladatok ellátása, értesítések feladása • Munkaügyi statisztikák elkészítése és továbbítása a megfelelő szervezetek felé • A kötelező jelentések, riportok határidőre történő elkészítése • A munkavállalók részére az igazolások kiadása, ügyfélfogadás • Teljes körű tb-ügyintézés (kifizetőhelyi) • Év végi bevallások, adóelszámolás elkészítése • Havi APEH-jelentések készítése • Részvétel a mérlegzárási feladatokban • Az önkéntes nyugdíjpénztár és egészségpénztári bevallások és utalások elkészítése Elvárásaink: • Legalább középfokú végzettség • tb-ügyintézői, bérszámfejtő végzettség • 2–3 éves bérszámfejtési gyakorlat • Felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek (Word, Excel, Outlook) • Precizitás, pontosság, megbízhatóság • Bejegyzésmentes erkölcsi bizonyítvány Fényképes szakmai önéletrajzokat az alábbi e-mail címre, vagy faxra várjuk:
[email protected] • fax: 52/570-529
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
Hívogató
21
Debreceni programsoroló NOVEMBER 18., SZERDA 10 óra: Csokonai-gimnázium: Macskássy Izolda festő- és grafikusművész kiállítása (nov. 20-ig) 13.30 és 14.45: Liszt-terem: Ifjúsági hangversenyek: János vitéz – a daljáték keresztmetszete kosztümös előadásban 16 óra: Szabó Magda-könyvesbolt: Leslie L. Lawrence dedikálja új könyvét 17 óra: Déri Múzeum: „Debrecen – Kép” – kiállítás (dec. 31-ig). Mny.: Kőszeghy Attila építész 18 óra: Liszt-terem: Zongora tanszaki hangverseny 19 óra: Kölcsey Központ: David Sanborn-koncert 19 óra: Kamaraszínház: Ahogy tetszik (Szabó Magda-bérlet) 21 óra: Lovarda: Vis Maior – 10 éves szülinapi koncert 22 óra: Kazánház: Kazánház Party NOVEMBER 19., CSÜTÖRTÖK 10 és 14 óra: Vojtina Bábszínház: Mátyás, a furfangos – játszószínházi előadás 11 óra: Egyetemi könyvtár: Joseph Haydn halálának 200. évfordulója – kiállítás. Mny.: Karl Katschthaler. Km.: Flautando Kvartett 14 óra: Csokonai Színház: Lázár Evin: Szegény Dzsoni és Árnika – mesejáték, bemutató előadás (Arany László-bérlet) 14.30: Újkerti Közösségi Ház: „Má rai Sándor helye a magyar irodalomban” – Keczán Mariann, a Debreceni Irodalmi Múzeum igazgatójának előadása 18 óra: Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola: a szakközépiskola és a Bányai-iskola ifjúsági vegyeskarának közös koncertje 18 óra: Amerikai Kuckó: „Friday Night Lights” – filmvetítés, majd beszélgetés Glant Tibor és Scott Huffmon egyetemi professzorokkal 18 óra: Modem: „Banánköztársaság – A 80-as évek expresszív lengyel művészete” – kiállítás (jan. 31-ig) 19 óra: Liszt-terem: Hargita megye bemutatkozik: a Székelyföldi Filharmónia vonósnégyesének koncertje: Mozart: Vonósnégyes, Bárdos Lajos: Quartetto 19 óra: Lovarda: Rob Kingsley: Elvis-illúzió 20 óra: Klinika Egyetemi Klub: Orvosbuli NOVEMBER 20., PÉNTEK 8 óra: Kismacsi Közösségi Ház: „András havának ünnepe” – verseszenés hóköszöntő műsor Közreműködnek: a Napraforgó Waldorf Iskola tanulói 10 óra: Vojtina Bábszínház: Mátyás, a furfangos – játszószínházi előadás
19 óra: Lovarda: Ismerős Arcokkoncert
Az Universitas-bérlet nyitó hangversenyét, Jandó Jenő zongoraestjét kedden tartják a konzervatórium Liszt-termében 10.30 és 14 óra: Csokonai Színház: Szegény Dzsoni és Árnika (Bálint Ágnes-, Benedek Elek-bérlet) 14 óra: Liszt-terem: Ifjúsági hangversenyek: János Vitéz – a daljáték keresztmetszete kosztümös előadásban 15 óra: Újkerti Könyvtár: „Szavamat adom” – a könyvtár és a Fehér Bot Alapítvány közös irodalmi délutánja 16 óra: Aranybika, Hajós Alfréd-terem: a Bihar Antikvárium 9. könyvárverése 17 óra: Központi Olvasóterem: „Zene-Szó Operaklub” – Ravel: Pásztoróra Vendég: Balczó Péter operaénekes 17 óra: Medgyessy-múzeum: Hajdú-Bihar Megyei Őszi Tárlat (dec. 31ig) 18 óra: Liszt-terem: Hegedű tanszaki hangverseny 19 óra: Kamaraszínház: Ahogy tetszik (Téri Árpád-bérlet) 19 óra: Szent Anna-székesegyház: Gulyás György-hangversenysorozat: a Kodály Kórus Szent Cecília-napi ünnepi hangversenye: romantikus német kórusmuzsika. Vez.: Szabó Sipos Máté 20 óra: Lovarda: Quimby-koncert. Vendég: Lincoln 21 óra: Perényi 1 Zenei Klub: Tread Over Shouse-, Playboy’s-koncert. Utána: „retroizé”-party NOVEMBER 21., SZOMBAT 15 óra: DEOEC Élettudományi Galéria: Czidor Ágnes festőművész kiállítása (dec. 4-ig). Mny.: Hornyák András újságíró 16 óra: Déri Múzeum: Hargita megye bemutatkozik: a Székelyföld Filharmónia vonósnégyesének koncertje: Bartók Béla: Átiratok, Schumann: Átiratok, Mozart: D-dúr Divertimento, Csajkovszkij: Csipkerózsika-keringő 16 óra: Méliusz-központ: Free Camp (Csíkszereda) képzőművészeti
kiállítás. Mny.: Sófalvi László alelnök, Hargita Megye Tanácsa. 16.30-tól, a Székelyföld irodalmi folyóirat bemutatója, irodalmi est 16.30: Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség foglalkoztató háza: interkulturális délután a finn kultúráról 17 óra: Szabó Magda-könyvesbolt: „Ajándékomat megbecsüld!” – emlékezés Szabó Magdára. Öszeállította és előadja: Diószeghy Iván színművész 17 óra: Sajtkukac Játszóház (Ötvenhatosok tere 6.): Burattino bábszínház – Többet ésszel, mint erővel – állatmesés bábjáték 18 óra: Józsai Közösségi Ház: Jótékonysági koncert a Józsai Református Templom felújításáért. Km.: Dinnyés József daltulajdonos 19 óra: Stúdiószínház: Olympia (bérletszünet) 19 óra: Kamaraszínház: Ahogy tetszik (Csortos Gyula-bérlet) 21 óra: Hajdú Táncegyüttes székháza: Felcsíki és gyimesi táncok – táncház. Km.: Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 21 óra: Újinkognitó: Dub Székház: Dr. Juzztice, Kisszántó 21 óra: Perényi 1 Zenei Klub: KGSTdisco NOVEMBER 22., VASÁRNAP 10 óra: Vojtina Bábszínház: Andersen-mesék 10 óra: Vojtina Bábszínház: Mátyás, a furfangos – játszószínházi előadás 11 óra: DEOEC Elméleti Galéria: „Találkozások” – Kiss Eszter kiállítása. Mny.: Erdei Sándor újságíró 11 óra: Alexandra Könyvesház: Benedek Elek: Rókamesék – bábjáték a debreceni Tarkabarkák előadásában 17 óra: Sajtkukac Játszóház: Kolompos Együttes: Vitéz Levente – zenés, táncos előadás 19 óra: Stúdiószínház: Olympia (bérletszünet)
NOVEMBER 23., HÉTFŐ 15.30: Központi Olvasóterem: „Debrecen, ó-kikötő...” – helytörténeti vetítés 19 óra: Kölcsey Központ: Bösen dorfer muzsika: „Téli utazás” – Polgár László és Polgár Judit dalestje 19 óra: Stúdiószínház: Vincent van Gogh (Kertész Gyula-bérlet) 19 óra: Déri Múzeum, díszterem: Malek Andrea és Walter Lochmann sanzonestje 19 óra: Liszt-terem: Zongora tanszaki hangverseny NOVEMBER 24., KEDD 10 óra: DAB-székház: „A Nyugat kontextusai” – a Petőfi Irodalmi Múzeum Nyugat-tematikájú vándorkiállítása 16 óra: Vasutas művelődési központ: a Vasutas Képzőművészeti Műhely adventi kiállítása (jan. 11-ig) 17 óra: Egyetemi Könyvtár, Ausztria-gyűjtemény: Haydn: A patikus (vígopera) – vetítés 18 óra: Gyermekklinika: Világjáró Klub: „Fekete-erdő – Nem csak Klinika” – dr. Juhász Lajos előadása 19 óra: Stúdiószínház: Vincent van Gogh (bérletszünet) 19 óra: Liszt-terem: Universitas– Debrecen hangversenysorozat: Jan dó Jenő Kossuth-díjas zongoraművész Haydn-estje 19 óra: Kamaraszínház: Vihar (bérletszünet) NOVEMBER 25., SZERDA 10 és 14 óra: Vojtina Bábszínház: A kis December király 10 és 14 óra: Vojtina Bábszínház: Az álomlátó fiú – játszószínházi előadás 13.30 és 14.45: Liszt-terem: Ifjúsági hangversenyek: János Vitéz – a daljáték keresztmetszete kosztümös előadásban 17 óra: Déri Múzeum: Irodalmi est-sorozat: „Föltámadtam, jaj föltámadtam” – Ady-est. Km.: Virágh Tibor előadóművész 19 óra: Stúdiószínház: Circus Hungaricus (bérletszünet) 19 óra: Liszt-terem: a zeneművészeti kar rézfúvos együttesének hangversenye 20 óra: Galéria Café: Jazzbarátok Köre: Kata & The Magic Stickskoncert 21 óra: Lovarda: Campus Party (A műsorokban időközben tudomásunkra jutott változásokat a www.deol. hu főoldalán, a Heti programok rovatban közöljük)
22 Tájoló
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
Moziműsor MoziMűsor
2012 Apolló Mozi (Miklós u. 1.) don Quijote szamarancsa (spanyol) 19–25. hn2 Hasonmás (am.) 19–25. 4, n7, f9 vakító fehérség (am.) 19–25. 6 szélhámos fivérek (am.) 19–25. 4, 8 Kádár (magyar) 19–25. 5 A grófnő (magyar) 19–25. f8 cirkusz (am.) 20-án f3 cineMA citY (Debrecen Plaza) Astro boy (am.) 21–22. hn1, 5 paranormal Aktivity (am.) 19–25. f7, f9, 20–21. f11 is thomas, a nagy felfedező (angol) 19–25. 1, n4, 21–22.de. 10 is Alkonyat, újhold (am.) 20–25. 2, 3, f5, f6, 7, 8, 20–21. f10 és f11 is, 21–22. de. 10, f12, f1 is, 20-án éjfél is 2012 (am.) 19–25. 1, f3, 4, f6, n8, f9, 21-én n11 is, 21–22. de. 10 és f12 is Karácsonyi ének – 3D (am.) 19–25. n3, n5, 20–25. n7 és n9 is, 20–21. n11 is, 21–22. de. 11 is páros mellékhatás (am.) 19–25. f2, hn4, 6, n9, 20–21. f11 is, 21–22. de. n12 is Az időutazó felesége (am.) 19-én 1, 5, 20–25. f8, 20–21. hn10 is, 20-án és 23–25. 5 is szuperbojz (magyar) 19-én 3, 7 gamer, játék a végsőkig (am.) 19–25. hn2, hn6 rémségek cirkusza (am.) 19–25. f4, hn8, 20–21. hn10 is Fel! (am.) 19-én 2, 4, 6, 8, 21–22. de. f11 is Fel! – 3D (am.) 19–25. n2, f5, 21–22. n12 is Hasonmás (am.) 19–25. hn3, 19-én 5 is jégkorszak 3. – A dínók hajnala (am.) 21–22. de. 10 és 12 deltA Mozi (Újkerti Közösségi Ház, Jerikó u. 17–19.) coraline és a titkos ajtó (am.) 23-án 6 KÖlcseY FilMKlUb (KFRTKF 301. terem) ámen (görög–német) 24-én 6
debreceni városi városi televízió televízió programja AAdebreceni progrAMjA noveMber 19., csÜtÖrtÖK u 5.00–8.00, 9.00 Napszemle u 9.15 Első kézből u 9.30 Esti Közelkép u 10.00 Siker u 15.40 DKSE–Tatabánya (kézilabda-mérk.) u 17.00 Helyzetkép u 17.30 Felvidéki városfilmek (Nyitra) u 18.00 Erőnk Forrása u 18.30 Siker u 18.45 Napszemle u 19.00 Hajrá! u 19.15 Köz-ügy u 19.45 Napszemle u 20.00 Mikroszkóp (magazinműsor) u 20.30 Hírháló u 21.00 Halálos testőrök (am.) u 22.50 Így látom én u 23.00 Napszemle u 23.15 Hajrá! u 23.30 Köz-ügy noveMber 20., pÉnteK u 5.00– 8.00, 9.00 Napszemle u 9.15 Hajrá! u 9.30 Köz-ügy u 10.00 Siker u 17.00 Nagy mezőgazdasági magazin u 17.30 Felvidéki városfilmek (Pelsöc) u 18.00 Kukta u 18.30 Siker u 18.45 Napszemle u 19.00 Hajrá! u 19.15 Esti Közelkép u 19.45 Napszemle u 20.00 Megyei Tükör u 20.30 Hírháló u 21.00 Óvatlan fejvadászok (am.) u 23.00 Napszemle u 23.15 Hajrá! u 23.30 Esti Közelkép noveMber 21., szoMbAt u 5.00–8.00, 9.00 Napszemle u 8.45 Hajrá! u 9.15 Esti Közelkép u 9.45 Siker u 10.00 Zodiákus u 16.30 Debreceni Színképek u 17.00 Nóvum (a
jövő záloga) u 17.30 Kukta u 18.00 Kliptománia u 19.00 Hétszemle u 19.20 Erőnk Forrása u 19.45 Népi kismesterségek (csuhéfonás) u 20.15 Mese u 20.30 Hírháló u 21.00 Házibuli Attilával és vendégeivel u 22.00 Sztárok a konyhában noveMber 22., vAsárnAp u 13.45 Szabó Magda: Kígyómarás (Csokonai Színház) u 15.35 Csurgói KK–DKSE (kézilabda-mérk.) u 16.55 Megyei Tükör u 17.25 Kliptománia u 18.25 Hétszemle u 18.45 Vasárnapi Napszemle u 19.00 Krisztus vándorai V. rész u 19.40 Szabó Magda halálának 2. évford.: „Holtig haza” portréfilm u 20.20 Népi kismesterségek (kalapos) u 21.00 Budapest Honvéd–DVSC (labdarúgó-mérk.) u kb. 22.40 Szállok a dallal (Caramel) u 23.00 Vasárnapi Napszemle noveMber 23., HÉtFŐ u 5.00– 8.00, 9.00 Vasárnapi Napszemle u 15.40 Csurgói KK–DKSE (kézilabdamérk.) u 17.00 Nagykörút u 17.30 Felvidéki városfilmek (Királyhelmec) u 18.00 Kapocs u 18.30 Siker u 18.45 Napszemle u 19.00 Hajrá! u 19.15 Esti Közelkép u 19.45 Napszemle u 20.00 Helyzetkép u 20.30 Hírháló u 21.00 Amikor leszáll az éj
(am.) u 22.50 Így látom én u 23.00 Napszemle u 23.15 Hajrá! u 23.30 Esti Közelkép noveMber 24., Kedd u 5.00–8.00, 9.00 Napszemle u 9.15 Hajrá! u 9.30 Esti Közelkép u 10.00 Siker u 17.00 A kontroll u 17.30 Neoton Família u 18.00 Egy csónakban eveznek u 18.30 Siker u 18.45 Napszemle u 19.00 Hajrá! u 19.15 Esti Közelkép u 19.45 Napszemle u 20.00 Debreceni Színképek u 20.30 Hírháló u 21.00 Psychic (am.) u 23.00 Napszemle u 23.15 Hajrá! u 23.30 Esti Közelkép noveMber 25., szerdA u 5.00– 8.00, 9.00 Napszemle u 9.15 Hajrá! u 9.30 Esti Közelkép u 10.00 Siker u 16.30 Kukta u 17.00 Tinta u 17.30 Zorán u 18.00 A mi kórházunk u 18.30 Siker u 18.45 Napszemle u 19.00 Első kézből u 19.15 Esti Közelkép u 19.45 Napszemle u 20.00 Debreceni Színképek u 20.30 Hírháló u 21.00 Ítéletnap (am.–Fülöp-szigeteki) u 23.00 Napszemle u 23.15 Első kézből u 23.30 Esti Közelkép
Megfejtéseiket november 25-ig juttassák el levelezőlapon a szerkesztőség (4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: 581-800) címére. Sorsolás szerdán délben. A nyeremény a Ceragem gyógyágy két hetes otthoni használati joga, a nyertesek nevét a december 2-án megjelenő számunkban közöljük.
A november 4-i rejtvényünk megfejtése: „Az okos százfélét gondol, az ostoba csak egyet.” A helyes megfejtést beküldők közül Lauko Istvánné debreceni és Pető Edit biharkeresztesi megfejtőnk nyert egy-egy könyvet.
Lelátó 23
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
Remek ringcsaták Szoboszlón Nyolc érmet, köztük két aranyat, egy ezüstöt és öt bronzot nyertek megyénk bokszolói a Hajdúszoboszlón megrendezett idei országos ifjúsági ökölvívó-bajnokságon. A házigazda hajdúszoboszlói Papp László Bokszakadémia, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség és a Hajdú-Bihar Megyei Ökölvívó-szövetség közös szervezésében megrendezett viadalon 45 egyesület 131 versenyzője négy napon át küzdött a szorítókötelek között. Így rendkívül nívós viadal vendéglátója lehetett a mindössze kétéves múltra visszatekintő fürdővárosi klub, amely egyébként immár a harmadik színvonalas versenyét tarthatta. – Két évvel ezelőtt még azon dolgoztunk, hogy megteremtsük egy eredményesen működő helyi ökölvívóklub alapjait, most pedig már harmadízben rendezhetünk rangos ökölvívóversenyt. Egy olyan világhírű bokszolóhoz, mint amilyen névadónk volt, méltó színvonalú debütálásnak tarthatjuk a 2008-ban rendezett Magyarország– Anglia válogatott-csapattalálkozót – a felnőttek viadalát –, majd az idén tavasszal megtartott országos utánpótlás-olimpia megrendezését. Ezek után a mostani ifjúsági magyar bajnokság is felejthetetlen sportélményt nyújt, s egyszersmind kiemelkedő sportszakmai jelentőségű a számunkra – emelte ki a most megrendezett magyar bajnokság jelentőségét Szántó József, a Hajdúszoboszlói Papp László Bokszakadémia elnöke. A viadalt Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke is megtekintette. Ő a verseny megnyitóján kifejtette, hogy ez az a sportág, amelyben a győzelmet is fájdalommal, vérrel és verejtékkel vívják ki, s a vesztes is nemes lélekkel, emelt fővel hagyhatja el a küzdőteret. A négynapos erőpróbán tizenegy súlycsoportban folytak a küzdelmek. Megyénket hét
Látványos küzdelmeket hozott az ifibajnokság (Fotó: Mónus Anikó) klub képviselte: a házigazdák mellett a DVSC, a Debreceni Aranykesztyű, a Debreceni TE, a Hajdúsámsoni Harangi SE, a Balmazújvárosi VSE, és a Hajdúhadházi VSE versenyzői húztak kesztyűt. Közülük a DVSC bunyósai szerepeltek a legjobban: ötször léphettek fel a dobogóra, s közülük a 60 kilogrammban mérlegelt Török János és a 69 kilogrammos Nagy Péter nyakába akasztottak aranyérmet az eredményhirdetéskor. Mellettük Móna Imre (75 kg) is beverekedte magát a fináléba, ám végül kikapott, s a második helyen végzett. A két bronzérmet Kiss Szixtusz (64 kg) és Széll Tamás (81 kg) szállította a csapat számára. Ezeknek az eredményeknek is köszönhetően a DVSC a csapatversenyt félpon-
tos hátránnyal a győztes Kecskeméti SC mögött a második helyen fejezte be. A többi hajdú-bihari bronzérmet a Hajdúszoboszlói Papp László Bokszakadémia színeiben indult Zagyva Martin (54 kg), a Hajdúsámsoni Harangi SE alakulatát egyedüli versenyzőként képviselő Ungvári Sándor (54 kg), valamint a Debreceni TE öklözője, Burai János (75 kg) szerezte. A magas színvonalú, kiváló ringcsatákhoz remek hajdúsági szereplés, valamint hibátlan versenyrendezés is társult. Mindezt az eredményhirdetést követően Nagy Bálint, a szervező bizottság elnöke mondta, hozzátéve, hogy Csötönyi Sándor is dicsérte a rendezést, akiről pedig köztudomású, hogy általában szűken méri az elismerő szavakat.
Veretlen nyíradonyi favoritok Véget ért a megyei női kézilabda-bajnokság őszi idénye: százszázalékos teljesítménnyel Nyíradony alakulata zárt az élen, megelőzve Balmazújváros csapatát. Az adonyiak elsőségéhez egy pillanatig sem fért kétség, a négy korábbi élvonalbeli játékosuknak köszönhetően toronymagas esélyesnek számítottak már a sorozat megkezdése előtt. Ennek megfelelően igazolták is a hírnevüket. Flaska Mónika, Horváth Beáta, Kolsofszki Noémi és a játékos-edző Sütő Mariann szereplése üde színfoltja volt a bajnokságnak, a csapat játéka nagy kihívást jelentett valamennyi megyei együttes számára. Az ellenfelek testközelből tapasztalhatták meg, hogy milyen is egy NB I-es szintű játékos ellen támadni, illetve védekezni. Az együttes nem titkolt célja, hogy két éven belül felverekszi magát az NB I/B-be, amihez a lehető legjobb úton halad. Bátran kijelenthető, hogy ez
a gárda az NB II-ben is bajnokesélyesnek számítana. A második helyen álló Balmazújváros a jövő csapata, tele tehetséges fiatallal. Melkó Károly tanítványai remek szezont hagytak a hátuk mögött, s bizton állítható, hogy a magasabb osztályban sem vallanának szégyent. Csapat tehát már van Újvárosban, már „csak” egy sportcsarnok hiányzik a városnak az NB II-es részvételhez. Az említett két alakulat az őszi teljesítményével kiemelkedett a mezőnyből. Az idény folyamán a dobogó harmadik fokáért négy gárda vívott szoros csatát. Közülük a Nagyhegyes várhatja dobogós helyről a folytatást. A tabella pillanatnyi állásából azonban az is látszik, a középmezőnyből még bármelyik együttes felérhet éremszerző helyre a végelszámolásig. Tehát a korábbi évekkel ellentétben rendkívül kiegyenlített a pontvadászat. Ez rendkívül jót tett az idei bajnokságnak. Faragó László
A bajnokság őszi végeredménye 1. Nyíradony
11 11 0 0 397-221 22
2. Balmazújváros
11 9 1 1 312-225 19
3. Nagyhegyes
11 7 1 3 301-246 15
4. DVSC II.
11 6 3 2 331-285 15
5. Berettyó MSE
11 5 3 3 319-289 13
6. Komádi
11 6 1 4 268-283 13
7. Hajdúnánás II.
11 6 0 5 325-307 12
8. Létafit SE
11 5 1 5 248-256 11
9. DSC-SI
11 3 0 8 273-271 6
10. Nádudvar II.
11 2 0 9 232-334 4
11. Földes
11 1 0 10 229-303 2
12. Hajdúszoboszló 11 0 0 11 159-374 0
24 Sporthét
Beleszólás A magyar szövetségi kapitány – aki, ugyebár, holland – nehezményezi, hogy az egyik párt vezére, jelesül a jövő tavaszi választások utáni miniszterelnöki várományos, kritizálja őt a labdarúgó-válogatottunk gyenge szereplése miatt. A derék szakembert az már kevésbé izgatja, hogy a magyar futballbarátok százezrei (milliói?) is hasonlóan elmarasztaló véleményt alkotnak a tevékenységéről a kilátástalan játék okán. A politikába viszont bárki, akár egy focista is beleszólhat. Maximum négyévenként. KyT
Kedd Nem volt kegyes Fortuna a női kézilabda KEKben érdekelt debreceni csapathoz, amely a jövőben DVSC-Korvex néven szerepel, mivel a korábbi névszponzor, az Aquaticum már nem ad támogatást. A legjobb nyolc közé jutásért a Bajnokok Ligája D csoportjának harmadik helyezettjével kell majd megvívnia a Lokinak. Vagyis a norvég Larvik, az orosz Dinamo Volgográd, a dán FCK Handbold vagy a montenegrói Buducsnoszt Podgorica lehet az ellenfél.
Péntek Legyőzték Olaszországot (2–0) a mieink a Győrben rendezett U21-es labdarúgó-Európabajnoki selejtezőn. A magyar válogatottban Varga József, a DVSC-Teva játékosa kezdőként kapott helyett. A taljánok a vereségükkel leszakadtak, míg Magyarország megerősítette második helyét Wales mögött a csoportban.
Szombat Vereséggel zárta az esztendőt a magyar labdarúgó-válogatott. Gentben – zuhogó esőben – a belgák 3–0-ra múlták felül a mieinket barátságos találkozón. A kezdőként pályára lépett és a szünetben lecserélt két debreceni játékos, Bodnár László és Rudolf Gergely sem tudott érdemben hozzátenni csapatunk játékához.
[ Hajdú-bihari Hét | 2009. november 18. ]
A Dunaújváros felett aratott tizennégy gólos diadallal (38–24) búcsúzott közönségétől a DVSC-Korvex. Bogdanovics Annamáriáék így kedveskedtek edzőjüknek, Bakó Botondnak, aki újdonsült apaként ült a kispadon. A Loki ,rosszabb gólkülönbsége miatt a Békéscsaba mögé a harmadik helyre szorult, az élen a még hibátlan Győr áll. A férfikosárlabda NB I-ben a nyeretlen DEKE a veretlen ZTE-t fogadta az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban. Sajnos a jelzők a meccs után is érvényben maradtak, a dunántúliak ugyanis érvényesítették a papírformát (87–73). Kikaptak Komáromban a DFSE OB I-es floor ballcsapatai. A bajnokságban harmadik helyen álló debreceni fiúk a negyedik helyezett Szőnyi Palánkdöngetők Köre (SZPK-Nokia) otthonában maradtak alul 6–3-ra. A két klub női együtteseinek csatájában szintén a hazaiak diadalmaskodtak (10–5). Lelépte a vendég Tökölt a Hajdúnánás-Termál SC NB I/B-s női kézilabda-együttese. A 37–20as sikerből az újonc Martinek Emőke is kivette a részét két góllal. A férfikézilabda NB I/B-ben a Hajdúböszörményi KSE gárdájának sem volt nehéz dolga. A csömöriek 32–25-ös vereséggel térhettek haza. Harmadik lett a rövidpályás országos bajnokságon a Debrecenben készülő úszónő, Risztov Éva. Az egykori világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok több mint négy év kihagyás után mérettette meg magát újra medencében. A százhalombattai viadalon a 800 méteres gyorsúszásban a harmadik legjobb időt érte, így bronzérmet nyert. Risztov hosszútávúszóként a londoni olimpiára készül. Fő versenyszáma, a tíz kilométeres nyílt vízi úszás Pekingben került be az olimpia programjába. Botrány miatt szakadt félbe Debrecenben a DEKE-DEAC–ZTE az U20-as férfikosárlabda mérkőzés. A zalaegerszegiek trénere nem tudta elviselni a csapatát sújtó – egyébként jogos – ítéleteket, és ezért kiküldték őt a bírók a csarnokból. Később aztán gondolt egyet, visszatért és a jegyzőkönyvet felkapta az asztaltól, majd ugyanoda visszadobta, a sípmestereket pedig megsértette. A játékvezetők ezek után a 37. percben 86–77-es debreceni vezetésnél lefújták a meccset…
Vasárnap A DEKE II–Újbuda TC-MAFC NB I/B-s férfi-kosárlabdameccsen is forrtak az indulatok, de szerencsére balhé nem volt. Végül a remek negyedik negyedet produkáló vendéglátók kerekedtek felül (84–66).
Bogdanovics Annamária lő kapura
Makói győzelmével őszi bajnok lett a labdarúgó NB II. Keleti-csoportjában a DVSC-DEAC. Miután előző nap a REAC a Szolnokkal ikszelt, a kis Lokinak akár egy döntetlen is elegendő lett volna az első hely megszerzéséhez. Nos, a fiúk rátettek még egy lapáttal, és Makón mindhárom pontot begyűjtötték (2–1). A Hajdúböszörmény
Gál Róbert a labdával otthon tette ugyanezt (3–2) a Bőcs ellen, és újoncként a középmezőnyben tanyázik. Tizenkétezer néző előtt megilletődötten játszott brazíliai túrájának első meccsén a házigazdák világbajnok csapata ellen a magyar futsalválogatott. A dél-amerikai alakulat 6–0ra bizonyult jobbnak. A Montes Clarosban megrendezett találkozón szóhoz jutott a berettyóújfalui Mezei-Vill négy játékosa, Lovas Norbert, Pallai Gábor, Trencsényi János és Angyalos András is. Második bajnokiját is megnyerte a DHK OB I/B-s jégkorongcsapata. Ismét hazai pályán léptek jégre a debreceniek, akik a Tisza Volán ellen gólokban bővelkedő mérkőzést vívtak. A DHK, fölényesen, 11–5-re nyert.
Sportprogram November 21., szombat n 10 és 15 óra, Kossuth-gimnázium tornaterme: férfi-, illetve női párbajtőr „A” kategóriás válogató viadal a DHSE-PMD Vívóklub szervezésében November 22., vasárnap n 10 és 15 óra, Kossuth-gimnázium tornaterme: Békessy Béla-emlékverseny, férfi-, illetve női párbajtőr C és B kategóriás viadal a DHSE-PMD Vívóklub szervezésében n 18 óra, Debrecen Jégcsarnok: DHK–MAC Népstadion OB I/B-s jégkorong-találkozó November 24., kedd n 20.45 óra, Budapest, Puskás-stadion: DVSC–Liver pool labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés
Élőben a Loki A DVSC-Teva NB I-es labdarúgócsapata november 20-án, pénteken 19 órakor a fővárosban a Bp. Honvéd ellen játszik bajnokit, míg 24-én, kedden ugyancsak Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban az angol Liverpool ellen vívja utolsó „hazai” csoportmeccsét a Bajnokok Ligájában. A deol.hu-n mindkét találkozóról élő közvetítést adunk.