MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. MÁRCIUS 31.
Alapítva: 2003. október.
XI. évfolyam III. szám
HABEMUS PAPAM! FERENC PÁPA
2. OLDAL NÉVVÁLASZTÁS 3. OLDAL HÚSVÉTI M ISZTÉRIUM 4. OLDAL LELKINAPOK
5. OLDAL 6. OLDAL 7. OLDAL 8. OLDAL
KARITÁSZ HIT ÉS ERKÖLCSTANRÓL REJTVÉNY EGYHÁZKÖZSÉGI HÍREK
Szerkesztő: KOCSIS LÁSZLÓ. Az újság kereskedelmi forgalomba nem kerül. Cím: Plébánia, 7144 Decs, Ady u. 13 Tel: 74/495-047 honlap: www. plebaniadecs. emecclesia. hu
2
2013. március 13-án Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros lett a római katolikus egyház új vezetője, aki a Ferenc nevet választotta. Az ilyenkor használatos habemus papam („van pápánk”) terminus az új pápa megválasztását bejelentő rítusra vonatkozik. Névválasztását így mesélte el Ferenc pápa a sajtó képviselőinek „Voltak, akik nem tudták, Róma püspöke miért választotta a Ferenc nevet. Némelyek Xavéri Szent Ferencre gondoltak, mások Szalézi Szent Ferencre, és persze voltak, akik olyanok is, akik Assisi Szent Ferencre. Elmondom nektek, hogyan történt: A választás során São Paulo nyugdíjas érseke, a Kléruskongregáció nyugdíjas prefektusa, Claudio Hummes bíboros ült mellettem, aki igen jó barátom, igen jó barátom! Amikor kissé vészesre fordult a helyzet, ő bátorított. És amikor a szavazatok száma [az összeszám-láláskor] elérte a kétharmadot, kitört a szokásos taps, mert hiszen megválasztották a pápát. Ő pedig átölelt, megcsókolt, és oda súgta: »El ne feledkezz a szegényekről!« És ez a szó itt [a fülembe] mászott: a szegények, a szegények! Aztán rögtön a szegények kapcsán Assisi Szent Ferencre gondoltam. Aztán a háborúkra gondoltam,
miközben a szavazatszámlálás tovább folytatódott, az utolsó szavazatig. És Ferenc a béke embere. Így született meg szívemben a név: Assisi Ferenc. Számomra ő a szegénység embere, a béke embere, olyan ember, aki szereti és védelmezi a természetet; manapság nekünk sincs valami jó viszonyunk a teremtett világgal, nemde? Ő olyan ember, aki a béke szellemiségét árasztja felénk, egy szegény ember… Ó, mennyire szeretnék egy szegény és a szegényekért élő egyházat!”
3
HÚSVÉT MISZTÉRIUMA
A húsvéti misztérium, latinul mysterium paschale a katolikus lexikon megfogalmazása szerint: „Jézus Krisztus szenvedése, halála és föltámadása. Az ember megváltásának és Isten tökéletes megdicsőítésének művét az Úr Jézus teljesítette be, elsősorban áldott szenvedésének, a halálból való föltámadásának és dicsőséges mennybemenetelének húsvéti misztériuma által. Így halálával halálunkat megtörte, és az életet föltámadásával újjászerzette." Szenvedését és halálát úgy vállalta, mint vértanúságot, mint ember egészen teljesítette az Atyától kapott küldetést, és ezzel kifejezte a tökéletes engedelmességet. Az igazi személyes érték tehát az Atya előtti hódolat, amelyet az egész emberiség nevében mutatott be. Engedelmessége és hűsége így érdemszerző volt, hiszen egész emberi lelkével szabadon vállalta mint reá szabott kötelességet. Mint Fiú állt az Atyával szemben, ezért az Atyának jutalmaznia kellett engedelmességét. Mivel ő az üdvösség rendjében a második Ádám, azért nemcsak a maga számára szerzett érdemet, hanem mindnyájunk számára. Tehát a megváltást, a bűnök bocsánatát, a megigazulást és az üdvösséget az ő érdeméből kapjuk. Ugyanakkor szenvedése engesztelés is volt. Nem úgy, hogy helyettünk vállalta a bűnért járó büntetést, hanem úgy, hogy több hódolatot nyújtott az Atyának engedelmességével, mint amit a bűn megtagadott
tőle. Az igazságosságnak így túláradó módon eleget tett, ezért az Atya bőkezűen gyakorolhatja irgalmasságát. Végül halála tökéletes áldozat volt, vagyis kimondottan vallási tett, hiszen engedelmességében elment egészen a vértanúságig, s így mindent odaadott az Atyának, s ezzel elismerte őt az élet urának. De ebben már biztosítva volt örök léte és föltámadása. Megdicsőülésébe is úgy öltözött be, mint második Ádám, így ő a biztosíték azok föltámadására és megdicsőítésére, akik a hitben azonosítják magukat vele. Halála és föltámadása azt igazolta, hogy ez a földi élet az, amely átmehet a mennyei dicsőségbe, s az Atya a földi érdemeket jutalmazza. Így biztosítékot nyertünk arra, hogy az életnek van értelme és célja, és hogy a kereszténység reménye nem hiábavaló. A misztérium úgy van jelen a világban, mint a végső állapot biztosítéka és elővételezése. A teremtett világ ott fog kikötni, ahová már az Elsőszülött eljutott. Ezért az Egyház liturgiája minden vasárnap ennek a misztériumnak a jelenlétét ünnepli, s különösen gyászszertartásait akarja ennek fényében végezni." (forrás: Magyar Katolikus Lexikon) 4
Ferenc szellemiségét hordozva… A várva várt, régről ismert vendégek a zord idő ellenére meleget hoztak a szívünkbe. A nagyböjti triduum alkalmából Berhidai Piusz O.F.M atya és Hernádi Lehel O.F.M testvér jött közénk, és jelenlétükkel bensőségessé tették a szentségimádást, a keresztutat, a beteglátogatásokat, a szentgyónásokat, az agapéval egybekötött beszélgetést és a plébánia melegében tartott szentmiséket. Ferenc pápa örömével és Assisi Szent Ferenc békéjével gazdagítottak bennünket. Feltöltődés és húsvéti megújulás lett az ajándéka mindegyikünknek, akik együtt töltöttük e három napot. Körüljárva az elsőre talán meghökkentő kérdést: „Jöhet - e a Messiás Decsről?” - a saját kérdéseink is magukban hordozták a testvérektől kapott jézusi választ. Mitől leszek jó keresztény? Hogyan szeressük egymást? Jézus nem többet és nem kevesebbet kér, mint, hogy: „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket!” Mit jelent ez az Ószövetség és a Főparancs szellemében? Felebarátodat, mint önmagadat… - vagyis: elfogadó, jóakaró szeretettel. Nem feltétlenül érzelemmel, hanem annak a döntésnek az erejével, hogy Krisztus tanítványainak valljuk magunkat.
A keresztény embert az különbözteti meg a nem kereszténytől, hogy van lelkiismeret-furdalása, tud bocsánatot kérni, megbocsátani, és mindezek birtokában hittel és reménnyel előretekinteni. Nem a múlton rágódik, nem hánytorgatja fel sérelmeit, és nem helyezi magát különbnek gondolva mások fölé. Nincsen benne gőg. Nincsen benne tartós harag. De benne van mindaz - vagy legalább is törekszik mindarra, amit Szent Pál a Szeretethimnuszban a keresztények kincstárából a szeretet meghatározására felsorakoztat: türelmes, jóságos, hosszútűrő, kegyes, nem keresi a maga hasznát, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal… - ha ilyen tanítványaivá válunk a Feltámadottnak, akár Decsről is jöhet a Messiás, jelenvalóvá, élővé tehetjük egymás számára a jézusi megváltást. Máthé Annamária 5
KARITÁSZ HÍREK
„Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét.” (Galata levél 6,2)
A nagyböjti tartós élelmiszer csomagokat ezúton köszönjük meg a híveknek. A templomban kb. 130 kg gyűlt belőlük össze, ehhez a karitász még vásárolt lisztet, cukrot és olajat 20 ezer forintért. Az élelmiszereket március 23-án, szombaton délután juttattuk el 25 családnak, akik nagyon megörültek a nem várt segítségnek. Köszönet a karitász munkatársaknak önzetlen segítségükért. Legközelebb április 18-n, csütörtök este 18 órakor találkozunk a plébánián. Segíteni nem is olyan nehéz - segíteni nem is olyan könnyű. Sokszor dilemmázunk egy-egy helyzet kapcsán, és közben elmegy előttünk a lehetőség, hogy jót tegyünk másokkal. A Karitász társ szeretne lenni a jó szándék megvalósításában, a kimondott, gyakorolt szeretet elsajátításában. Tapasztalatunk azt mutatja, hogy együtt, közösségben hatékonyabban és
szívesebben segítünk egymásnak, másoknak. És ami a legfontosabb: segíteni nem csak pénzzel lehet! Segíteni leginkább és elsősorban szeretettel kell, ami nem ismer határokat, amelynek van ideje, ereje, alkalmat teremt önmaga gyakorlására. Ha Ön kedves olvasó szívesen hozzájárulna mások boldogságához, várjuk megkeresését! Adományát, - ami lehet pénz, ruha, tartós élelmiszer leadhatja a katolikus plébánián: Decs, Ady utca 13. Előre is köszönjük! Lehet-e az evangélium hirdetése hiteles, ha nem támogatjuk a szegényeket? Ferenc pápa első megnyilatkozásában kifejtette, hogy a szegényekért fellépő egyházat szeretne. A nevét is a szegények védőszentje – Assisi Szent Ferenc – után választotta, aki a béke, a mértékletesség és a szegények szolgálatának jelképe. A pápa máris példát mutatott, hisz megválasztásakor egyszerű fehér reverendában jelent meg és kedves, közvetlen stílusban szólt a megjelentekhez. Nem aranykeresztet hord a nyakában, hanem a püspöki keresztjét, mely vasból készült. Pápasága másnapjának reggelén elhagyta a Vatikánt, és szűk kísérettel, a pápának fenntartott, SCV1 rendszámú Mercedes helyett a vatikáni csendőrség egyik autóján ment a római Santa Maria Maggiore-templomba imádkozni.
6
HIT ÉS ERKÖLCSTANRÓL z óvodában már kiosztásra került minden leendő elsős szülőjének egy tájékoztató arról, hogy a 2013. szeptemberétől kezdődő tanévben az általános iskolák 1. és 5. osztályában a tanulók órarendjébe bekerül heti 1 órában az erkölcstan, vagy a helyette választható hit- és erkölcstan (hittan) tantárgy. A beíratáskor a szülőnek választania kell a két tantárgy közül, ezért szeretnék egy tájékoztatót átnyújtani Önöknek, ami segítséget nyújt a döntésben.
A
Mit tanít a katolikus hiterkölcstan (hittan) tantárgyat?
és
A foglalkozások alapja a másik elfogadására, tiszteletére, szeretetére nevelés és ez által magához a Szeretethez, Istenhez, a Mennyei Atyához juthat el a gyermekek, akik még nagyon nyitottak és
fogékonyak a természetfelettire. A hittan célja az, hogy olyan alapra tegyen szert a gyermek, amire később építve megtalálja hite és élete értelmét, szépségeit és tudjon mibe kapaszkodni, ha nehézség éri őt. Ezt segíti a Biblia tanítása és a katolikus egyház 2 évezredes hagyományai. A tananyag feldolgozása során hangsúlyt fektetünk a személyes lelki és érzelmi fejlődés elősegítésére.
Ki tartja a katolikus hiterkölcstan (hittan) órákat?
és
Decsen Kocsis László diakónusplébániaigazgató, aki immár 13 éve tart hittan foglalkozásokat a decsi óvodában és iskolában. A hittan foglalkozásokat átható szeretetteljes, elfogadó légkör jellemzi, így a vallásos témájú énekek, gyermeki imák, a közös tevékenységek jó alkalmat teremtenek a hit ébresztésére, az igaz Istenkép kialakítására.
Ki járhat katolikus hiterkölcstan (hittan) órára?
és
Bárki választhatja a hit- és erkölcstan tantárgyat. A jelentkezésnek nem feltétele, hogy a gyermek meg legyen keresztelve. Ha szeretnék később a keresztséget a 2. osztályban Húsvétkor ez lehetséges lesz. Különösen kérem azokat a szülőket, akik annak idején megkereszteltették gyermeküket, hogy vállalásuknak megfelelően segítsék gyermekük keresztény nevelkedését azzal, hogy beíratják őket a felekezeti (katolikus, református, evangélikus stb.) hit- és erkölcstanra.
Mi a jelentkezés módja?
erkölcstant választja. Akik már óvodában is jártak hittanra azokat már ismerősként fogadom, ezzel is segítve az iskolai jobb beilleszkedést. A mostani 4.-esek szüleinek május 20-ig kell jelezniük az iskolában, hogy a következő tanévben a gyermek számára a hit és erkölcstant választja. Bővebb tájékoztatást a katolikus plébánián lehet szerezni (Decs, Ady utca 13.) vagy az alábbi telefonszámon: 74/495-047 Szeretettel várom gyermekét a 2013. szeptemberében induló katolikus hit- és erkölcstanórákon!
A szülő magával viszi a jelentkezési lapot az iskolába a beíratáskor 2013. április 8-9-én, és ezzel jelzi (ha ezzel nem rendelkezik, akkor ott helyben), hogy gyermekének a katolikus hit- és
Kocsis László
7
A keresztségről, a húsvét szentségéről A keresztség, keresztény életünk alapja, a húsvét szentsége. Szent Pál tanítja, hogy a keresztségben meghalunk a bűnnek, és feltámadunk Krisztusban az örök életre. Krisztus halálát és feltámadását az apostolok korától fogva minden vasárnap, így húsvétkor is, eucharisztikus lakomával ünnepelték. A keresztény életbe való bevezetés két másik szentsége, a keresztség és a bérmálás, a korai századoktól került a húsvét, a "Krisztusesemény" ünnepléséhez. Azóta van együtt ez a három szentség a húsvét vigíliájának liturgikus cselekményében. Bár a csecsemőkeresztelés elterjedése (képünkön) - ugyancsak a IV-V. század - óta kevésbé jellemző, hogy nagyszombat éjszakáján keresztelnek, a keresztvizet ilyenkor mindig megszentelik. Templomunkban évről-évre nagyszombaton azokat a gyerekeket kereszteljük meg, akik már legalább 2 éve hittanórákra járnak.
A keresztény ókorban csak azok részsültek a keresztségben, akik megtértek, akik felnőttként vállalták a döntést, ami az életük kockára tételét is jelentette. Attól fogva, hogy ilyen tét nincs, megkereszteljük a csecsemőket, de ugyanúgy hangoztatjuk a megtérés szükségességét. Minden szentség azt a kegyelmet közli, amelyet a jel kifejez. Hogy megtudd a lényeget, figyeld a jelet! Aquinói Szent Tamás azt mondja, hogy a víz tizenhat féle dologra való. Ezek között nem szerepel, hogy inni is lehet. (A középkorban inkább csak bort ittak.) A víz élet és halál - meg lehet benne fulladni - s meg is kell hogy haljon Krisztussal a bűnnek, az önzésnek az, aki vele föl akar támadni. A víz megtisztító, közösségteremtő - ott épültek falvak, városok, ahol víz volt. A víz erő, hajókat hord a hátán, malomkereket hajt, erő, mint a Szentlélek. Jézus mondja: „Aki bennem hisz, annak örök élete van.” Nem lesz, hanem van! A hit és a keresztség által olyan élet ez, amit a halál nem tud elpusztítani. Mert az emberi élet halandó, de Krisztus föltámadt élete örök. 8
EGYHÁZKÖZSÉGI HÍREK
Istentől áldott, örömteli Húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves Laudate olvasónak! Húsvéthétfőn 9.45-kor istentiszteletet tartunk a templomban. Április 5. első péntek. Áldoztatás az otthonokban 10 és 16 órakor lesz. A betegeket napközben keresi fel a diakónus.
Április 8. és 9. az iskolai beíratások időpontja. Javasoljuk ismerőseinknek, rokonainknak, hogy az etika helyett gyermekeiknek a hit- és
erkölcstan tantárgyat (hittant) válasszák.
- Te, mi az a fridzsider? - Nem tudom, te jártál hittanra! Két székely favágó üldögél este a tűz mellett. Hosszas hallgatás után megszólal a fiatalabb: - Bátyám, van másik nadrágja? - Van, fiam. Pár perc múlva ismét megszólal a fiatalabb: - Akkor ez hadd égjen...
2013. április 20-án, szombaton Szent Mónika közösségek találkozója lesz Dunakömlődön, ahol a decsi, dunaföldvári és dunakömlődi közösségek tagjai találkoznak. Decsről 9 órakor indulunk autókkal. Jelentkezni Ringeisen Jánosné Erzsikénél lehet a szentmisék után.
Szombaton 15 órától hittanórák vannak a nem Decsen tanuló gyerekek részére. Családlátogatáson a szerzetesekkel
Két gyerek sétál az utcán, amikor szembe jön a falu papja, és látják, hogy be van kötve a keze. Odaszól az egyik gyerek: - Jó napot, tiszteletes úr, hát maga mit csinált a kezével? - Ó, semmit, csak beütöttem a fridzsiderbe! Elmegy a pap, megkérdezi az egyik a másikat: