45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen
Győzd le a lustaságodat, emelkedj felül a lehangoltságon ezekkel a szívderítő, lelkesítő történetekkel!
A történeteket gyűjtötte: Jusztin Ági, a www.onlinetananyag.hu oldal szerkesztője Forrás: internet, a végtelen óceán
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 1
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen 1. A szamár története Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott...
Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat tesz. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!
Tanulság: Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb!
2. Mese a sasfiókáról Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szikla, s rajta egy sasfészek. A szikla alatt volt egy házikó, mellette egy kis udvaron élt egy tyúk. Egyszer csak nagy szél kerekedett, s a sasfészekből az egyik tojás legurult a kis udvarra a tyúkhoz. Az meglátta a tojást, hozzátette a sajátjai mellé, s kikeltette. A tyúk azt hitte, hogy csibét keltett ki, és a "csibe" egyre csak nőtt. Gyorsabban nőtt, mint a testvérei, s járt-kelt az udvaron. Arra lett tanítva, hogy nem szabad a kerítésen kívül mennie, különben meg lesz büntetve.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 2
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen A kis sas úgy is viselkedett, mint a többi csibe. Járt-kelt az udvaron, szedegette a magot. Egyszer, amint így kapirgált, felnézett az égre, s mit látott: egy óriási sast, amely csodálatosan repült. A kis sas megszólalt: „Gyönyörű lenne, ha én is tudnék ilyen csodálatosan repülni.” A sas meghallotta, s így szólt hozzá: „Hiszen te repülhetsz.” „Á, dehogy. Én még a kerítésen kívül sem mehetek. Magot kell kapirgálnom. Ha jól megy, kihúzok magamnak egy gilisztát és egyszer talán vasárnapi ebédként végzem majd. Így volt ez mindig.” „De te repülhetsz. Legalábbis megpróbálhatod.” „Hogyan?” „Normálisan. Úgy, mint én. Próbáld meg. Lehet, hogy párszor lepottyansz. Lehet, hogy az elején nem sikerül. De legelőször is meg kell próbálnod.” A beszélgetést meghallotta a tyúkanyó, odaszaladt és rákezdte: „Ki látott már ilyet, hogy egy tyúk repüljön? Itt maradsz és kész.” Szólt hozzá a sas: „Próbáld meg. Amíg nem próbáltad meg, nem tudod, hogy sikerül-e.” A tyúkanyó erre ezt mondta: „Itt maradsz. Nem mehetsz el az udvarról. Egész életedben azt magyaráztam, hogy te nem tudsz repülni. A kerítés mögé sem szabad menned!” A kis sas egy darabig tétovázott, nem tudta, mitévő legyen. Odasereglettek hozzá a csibebarátai, akik végül meggyőzték arról, hogy nem képes repülni, és ezért ő meg sem próbálta. A sasfióka ezek után az egész életét abban a tudatban élte le, hogy ő egy átlagos tyúk, akinek semmi keresnivalója nincs az égen a sasok között.
Tanulság:
"Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A "kis" emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz." (Mark Twain)
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 3
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen 3. A gyémántmező Egy afrikai paraszt egyik nap egy nála megszálló utazó kereskedőtől hallott egy történetet olyan emberekről, akik elmentek Afrika szívébe, ahol gyémántmezőkre leltek, és mesésen meggazdagodtak. Ez izgalomba hozta és elhatározta, hogy eladja gazdaságát, megszervez egy karavánt, elindul a kontinens belsejébe, hogy ő is megkeresse a maga gyémántjait. Sok éven át kutatott a kincsek után. Végül elfogyott a pénze, és mindenki magára hagyta. Kétségbeesésében vízbe ölte magát. Közben az új paraszt, aki megvette a gazdaságát, egyik nap a szamarát itatta a folyóból, amely átszelte a birtokát. Észrevett egy követ, amely különös módon verte vissza a fényt. Hazavitte, és el is felejtette az egészet. Néhány hónapra rá ugyanaz az utazó kereskedő bekopogtatott hozzá, és megszállt nála éjszakára. Amikor meglátta a követ, izgalomba jött, és megkérdezte, hogy netán a régi gazda visszatért? Nem – volt a válasz – többé nem látták, de miért olyan izgatott? A kereskedő felvette a követ, és ezt mondta: „Ez itt egy nagy értékű gyémánt!” Az új birtokos kételkedett, de a kereskedő kérte, hogy mutassa meg a helyet, ahol találta. Elmentek a folyóhoz, körülnéztek, és találtak egy újabb gyémántot, aztán egy újabbat, újabbat és újabbat. Kiderült, hogy az egész birtok egy hatalmas gyémántmező. Az előző birtokos elindult a kontinens belsejébe anélkül, hogy körülnézett volna, milyen gazdagságok vannak a közvetlen közelében. Nem vette észre, hogy a gyémánt ott hever a lába előtt. Az első paraszt ugyanis nem jött rá: a nyers gyémánt nem hasonlít ahhoz, amit már megmunkáltak. Egy tapasztalatlan szem számára úgy néz ki, mint a kavics. Metszeni, csiszolni kell, hogy úgy nézzen ki, mint amit az ékszereken látunk.
Tanulság:
Előfordulhat, hogy a mi gyémántmezőnk is ott van a lábunk előtt, de kemény munkának van álcázva. A mi gyémántmezőnk talán a képességeinkben rejlik, a képzettségünkben, a tapasztalatainkban, a szorgalmunkban, a városunkban, a kapcsolatainkban. Talán ott hevernek a lábunk előtt a gyémántok, csak figyelmesen körül kell néznünk, és dolgoznunk kell a csiszolásukon. Nem kell beutaznunk a világot, nem kell felforgatni az életünket. A
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 4
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen legtöbb esetben ott van a kisujjunkban, amit keresünk. Felületesen szemlélve azonban nem tűnik kedvező lehetőségnek. Sok esetben inkább kemény munkának látszik.
4. A varázslatos fa
Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt az erdő szélén. Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának támasztotta. Ekkor még nem tudta, milyen fát választott. Különös, mágikus fa volt ez. Olyan fa, ami minden kívánságát teljesíti annak, aki hozzá ér...
A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy pohár víz. Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében. Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Végül úgy döntött, hogy nem lehet veszélyes, és megitta. Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel ugyanolyan hirtelen és bámulatos módon jelent meg előtte, mint a víz. „Úgy látszik, teljesülnek a kívánságaim!” - gondolta meglepetten. Most már hangosan mondta ki: „Akkor hát szeretnék egy gyönyörű házat!” Az előtte lévő völgyben megjelent a ház. Arcán széles mosollyal szolgákat kívánt, akik a háznak gondját viseljék. Amint ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen erővel áldotta meg az Úr. Kívánt hát magának egy gyönyörű szép és rendkívül intelligens asszonyt, akivel szerencséjét megoszthatja. Amikor ez is valóra vált, meglepődve szólt a nőhöz: ”Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen szerencsém! Ez velem nem történhet meg!” Abban a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimondta, minden eltűnt. „Tudtam” - mondta, és megrázta a fejét. Azután felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdő szélén.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 5
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen Tanulság:
A sikertelenség legnagyobb oka a hitetlenség. Az emberek 90%-a minden lehetőségben a problémát látja. A maradék 10% minden problémában a lehetőséget keresi. A kérdés: Te melyik csoportba tartozol?
5. A lakatlan sziget Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl. Őt a víz egy lakatlan sziget partjára vetette. Azon imádkozott nap, mint nap, hogy jöjjön és mentse meg valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába. Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten. Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie, szörnyű dologra ért vissza. Az egész kunyhó lángokban állt! Teljesen elégett, úgy, hogy csak hamu maradt belőle. A hajótörött teljesen elkeseredett. Nemcsak hogy hajótörést szenvedett, de mire beletörődött sorsába és épített magának egy kis zárt menedéket, az is oda lett. "Hogy tehetted ezt velem Istenem? Mivel érdemeltem ki ezt a rosszat? Pedig már kezdtem megbarátkozni az egyedüllét gondolatával, és olyan jól éreztem magam ebben a kis kunyhóban, miért kellett ezt is elvenned tőlem?" - kiáltott Istenhez. Másnap kora reggel, amikor kisírt szemét kinyitotta, arra ébredt, hogy kiköt egy hajó. Nem hitt a szemének! Amikor felszállt a hajóra, megkérdezte a kapitányt, honnan tudták, hogy ő ott van. "Abból a nagy füstből, amit csináltál. Abból láttuk, hogy van itt valaki a lakatlan szigeten." - felelte a kapitány.
Tanulság:
Minden ember életében vannak olyan időszakok, amikor mindent elveszettnek érez, mert annyi rossz dolog történik vele. De az életnek minden negatív történésre van egy pozitív válasza!
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 6
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen 6. A bölcsesség titka Egyszer egy fiatalember megkereste Szókratészt, és megkérdezte, hogyan tehet szert bölcsességre. Szókratész megkérte a fiatalembert, hogy menjenek be a közeli tóba. Amikor a víz négy láb mély lett, Szókratész hirtelen megragadta a fiatalembert, a víz alá nyomta, és ott tartotta. Az úgy gondolta először, hogy az egész csak vicc, és nem állt ellen. Ám mikor már percekig a víz alatt volt, kétségbeesetten kapálózni kezdett, hogy egy kis levegőhöz jusson. Végül Szókratész elengedte őt. Miközben a másik prüszkölt és levegő után kapkodott, a görög bölcs ezt mondta neki: „Ha ugyanolyan erősen vágysz a bölcsességre, mint a levegő után, akkor semmi sem állíthat meg, hogy a birtokába juss.”
Tanulság:
Ugyanez érvényes a céljainkra is. A feladatunk az, hogy égő vágyat ébresszünk magunkban és tápláljuk a lángját, szünet nélkül azokra az előnyökre, elégedettségre gondolva, melyekben részünk lesz, ha céljainkat elérjük.
7. A két favágó
Az erdőben egymás mellett dolgozott két favágó. A fák törzseinek hatalmas volt az átmérője. Sokat kellett dolgozni a fakitermeléssel. Mindketten egyformán jól kezelték a fejszét, de a munkamódszerük nem egyezett: az első kitartó munkával vágta a fába fejszéjét, egyiket a másik után. Ritkán és akkor is csak rövid szünetet tartott. A másik favágó óránként hosszabb pihenőre megpihent... Naplementekor az első favágó csak a munka felét végezte el. Izzadtan és fáradtan tette le a szerszámot, szinte teljesen kimerült. A második, szinte hihetetlen, de befejezte a munkát. Egyszerre kezdték a favágást és a fák is nagyjából egyformák voltak. Az első favágó nem hitt a szemeinek.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 7
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen - Nem értem a dolgot - mondta. - Minden órában kiadós pihenőt tartottál és mégis előbbre vagy. - Igen, láttad, hogy minden órában megálltam pihenni. Amit viszont nem láttál az az volt, hogy a szünetet arra is felhasználtam, hogy megélezzem a fejszémet - mondta a másik favágó.
Tanulság:
Rengetegen elkövetik azt a hibát, hogy mindent beleadnak a munkájukba, vállalkozásuk építésébe, látástól-vakulásig dolgoznak, mégsem jutnak egyről a kettőre. A sikerhez vezető úton saját magunk fejlesztése, képzése ugyanolyan fontos, mint a kitartó, kemény munka. Ezért hát mindig szánjunk időt arra, hogy fejlődjünk.
8. Görög mese a barátságról
Az ókori Görögországban Szókratészt nagy becsben tartották tudása miatt. Egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta: - Szókratész, akarod tudni, hogy mit hallottam a legjobb barátodról? - Várj egy pillanatot! - válaszolt Szókratész. - Mielőtt bármit mondanál, szeretném, ha megfelelnél három kérdésre. Ezt hívják tripla szűrőnek. Az első szűrő az Igazság. Teljesen megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani akarsz, igaz? - Nem. - válaszolta az ember. - Éppenséggel csak hallottam róla, és ... - Rendben, szóval nem igazán vagy biztos benne, hogy igaz-e vagy sem. Most próbáljuk meg a második szűrőt, a Jóság szűrőjét: az, amit mondani akarsz a barátomról, valami jó dolog? - Nem, épp ellenkezőleg... - Szóval - folytatta Szókratész - valami rosszat akarsz mondani róla, de nem vagy benne biztos, hogy igaz. Semmi baj, a harmadik szűrő még hátra van: a Hasznosság. Amit mondani akarsz a barátomról, az hasznos lesz nekem? - Nem igazán.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 8
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen - Nos - vonta le a következtetést Szókratész - ha mondani akarsz nekem valamit, ami nem igaz, nem jó és nem is hasznos, miért mondanád el egyáltalán?
Tanulság: Mielőtt bármilyen pletykát elhinnénk akár közvetlen ismerőseinkről, akár távolabbi, ismert emberekről, alkalmazzuk ezt a hármas szűrőt, és máris meglátjuk, mennyi fölösleges, rosszindulatú megjegyzéstől, susmustól óvhatjuk meg magunkat.
9. Az ifjú és az angyal
Él egy régi történet egy fiatalemberről, akinél hogy, hogy nem, de egy éjjel megjelent egy angyal és csodálatos dolgokról mesélt neki, amelyek az életben várnak rá. Minden lehetőség adott lesz számára, hogy hatalmas vagyonra tegyen majd szert, a társadalom megbecsült tagja lehessen, és egy gyönyörű nőt vegyen feleségül. Emberünk egész életében várta, hogy az ígért csodálatos dolgok valóra váljanak, de nem történt semmi és végül egyedül, szegényen halt meg. Amikor a Mennyország kapujához ért, meglátta az angyalt, aki sok-sok évvel ezelőtt meglátogatta álmában, és felelősségre vonta: - Te hatalmas vagyont ígértél nekem, társadalmi rangot és gyönyörű feleséget. Egész életemben vártam, de nem történt semmi. - Én neked nem ígértem ezt - válaszolt az angyal. - Én ezeknek a dolgoknak a lehetőségét ígértem neked, de te elmulasztottál élni ezekkel a lehetőségekkel. Az ember megdöbbent. - El sem tudom képzelni, miről beszélsz! - mondta. - Emlékszel, egyszer volt egy ötleted, de te féltél, hogy nem sikerül, ezért nem tettél semmit? - kérdezte az angyal. Az ember bólintott. - Mivel te visszautasítottad a megvalósítást, az ötletet néhány év múlva egy másik embernek adták, aki nem ijedt meg a nehézségektől, és ha visszaemlékszel, akkor ez az ember az egyik leggazdagabb ember lett a környéken. www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 9
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen - És arra emlékszel-e - folytatta az angyal -, volt egy eset, amikor a várost óriási pusztítás érte, sok ház romba dőlt, sok ezer ember nem tudott szabadulni a romok alól. Neked lehetőséged lett volna segíteni a bajbajutottakon és a túlélőket kimenteni, de te féltél, hogy ha elmész otthonról, akkor betörnek hozzád és kirabolják a házadat, ezért nem mentél el segíteni a hívó szóra, hanem otthon maradtál. Az ember szégyenkezve bólintott. - Ez egy hatalmas lehetőség volt, hogy száz és száz ember életét megmentsd, a város összes életben maradt lakója tisztelt volna téged - mondta az angyal. - És emlékszel arra az asszonyra, arra a fekete hajú nőre, aki neked annyira tetszett? Nem hasonlított egyik nőre sem, akikkel korábban, vagy későbbi életedben találkoztál, de azt gondoltad, hogy sose menne férjhez egy olyan emberhez, mint te, féltél, hogy elutasít, és elmentél mellette. Az ember újra bólintott, de már sírt. - Igen barátom, - mondta az angyal - ő a feleséged lett volna, vele sok gyermeket neveltetek volna, vele igazán boldogságban éltél volna egész életedben.
Tanulság:
Hasonló lehetőségek mindannyiunk életében adódnak, de gyakran mi is megengedjük, hogy a félelem felülkerekedjen rajtunk és megzavarjon bennünket, hogy éljünk a lehetőségekkel. Mi nem megyünk oda másokhoz, mert félünk az elutasítástól, mi nem beszélünk az érzéseinkről, mert félünk, hogy kinevetnek bennünket, és nem bízzuk rá magunkat más emberre, mert félünk a fájdalomtól, ha elveszítjük. De még nincs veszve semmi. Még életben vagyunk. Elkezdhetjük kihasználni az előttünk álló lehetőségeket! Elkezdhetünk létrehozni lehetőségeket saját magunk számára! Elkezdhetünk hinni magunkban!
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 10
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen 10.
Az öregember és a folyó
Kínában, jó 2500 éve történt a dolog. A kínai parasztok a folyó partján, a rizsföldeken dolgoztak. Épp az új rizspalántákat ültették el, mikor egyikőjük arra lett figyelmes, hogy valamit sodor a folyó. Kicsit közelebb mentek és látják, hogy egy öregembert visz a víz, de szemmel láthatólag az öreg nem csinál semmit. Még akkor sem, mikor a sebes áradat a folyó fenekére nyomja. Pár perc múlva meg újra feldobja a víz. A parasztok otthagyták a munkájukat és szaladtak a sebes folyó partján, hogy majd botokkal és kötelekkel kihúzzák az öreget a partra. Mert azt látták, hogy az öregember él, csak épp nem próbálkozik kiúszni a partra, vagy inkább nem tud egyedül kijutni. A folyó sodrása erősödött, a parasztok a futástól és az egész napi kemény munkától hamar elfáradtak. A testet a folyó egyre gyorsabban sodorta. Lassan abbahagyták a rohanást és kifulladva a folyó partján a sziklákra ültek és nézték, hogyan sodorja el a testet a víz. Reménytelenül lemondtak a megmentéséről. Kisvártatva arra lesznek figyelmesek, hogy csurom vizesen ugyan, de az öregember jön feléjük a parton, szemmel láthatóan semmi baja. - Hé, öreg, hogyhogy itt vagy!? Hisz a víz elsodort téged, le- és felnyomott a habokban, és te semmit sem csináltál, még akkor sem, mikor mi feléd nyújtottuk a botokat. Nem úsztál, nem küzdöttél az életedért. Hogyhogy mégis itt vagy és semmi bajod? Az öregember elmosolyodott, s így szólt: - A titkom rendkívül egyszerű. Türelemmel vártam a kedvező pillanatot. Amikor a habok feldobtak, akkor teleszívtam a tüdőmet levegővel, mert tudtam, hogy hamarosan le fog nyomni a víz. És mikor lent voltam a fenéken, akkor pedig nem aggódtam, tudtam, hogy ez az állapot nem tarthat örökké, és a víz hamarosan feldob a felszínre. Nem kapálóztam, mert tudtam, hogy a víz sodrása erősebb nálam és csak arra ügyeltem, hogy az áramlatokat jól kihasználjam, ne ütődjek sziklához, kidőlt fához. Azt is tudtam, hogy a folyó nem lesz mindig ilyen erős, ott lent a völgyben lelassul a sodrása és ott könnyűszerrel ki tudok jutni a partra. Ez az én titkom, semmi más. Mindig kihasználom az áramlat adta lehetőségeket, és a szerint cselekszem.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 11
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen Tanulság:
Az ember mindig a jóra tör, hogy még jobb legyen, de néhanapján bejönnek kisebb-nagyobb bosszúságok is. És mikor az életedet ezek a kis dolgok zavarják, akkor gondolj arra, hogy sem a rossz, sem a jó nem tart örökké. A szép pillanatokat meg kell ragadni és meg kell élni, mert gyorsan elszállnak. El kell raktározni, hogy a téli napokra is jusson belőlük.
11.
A díjnyertes kukorica
Egy alkalommal egy riporter megkérdezett egy földművest, hogy elárulja-e a kukoricája titkát, amely évről évre megnyerte a legjobb termék versenyét. A földműves bevallotta, hogy ez annak köszönhető, hogy megosztotta a magot a szomszédokkal. -
Miért osztja meg a legjobb kukoricamagját a szomszédokkal, ha ön is évről évre ugyanarra a versenyre nevez be? – kérdezte a riporter.
-
Nézze, uram – mondta a földműves -, a szél elviszi az érett kukorica pollenjét egyik vetésről a másikra. Ha a szomszédjaim silányabb minőségű kukoricát termelnének, az rendszeresen lerontaná az enyém minőségét. Ha jó kukoricát vetek el, segítenem kell, hogy a szomszédom is ezt tegye.
Tanulság:
Akik úgy döntenek, hogy jól élnek, segíteniük kell, hogy mások is jól éljenek, mert az egyik élet értéke a többi élettől függ, akikkel érintkezik. És akik úgy döntenek, hogy boldogok lesznek, segíteniük kell, hogy mások is megtalálják a boldogságot, mert minden egyes ember jóléte kapcsolódik a többi ember jólétéhez.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 12
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen 12.
Gondolatébresztő
Volt egyszer egy szerzetes, aki egy tükröt cipelt magával mindenhová, amerre ment. Egy nap észrevette ezt egy pap és azt gondolta: - Ez a szerzetes annyira el lehet foglalva azzal, hogy hogyan néz ki, hogy mindenhová magával kell vinnie ezt a tükröt. Nem kellene azon aggódnia, hogyan néz ki kívülről, hiszen a belső az, ami számít! Így felment a pap a szerzeteshez és megkérdezte: - Miért cipeled állandóan azt a tükröt? – biztosnak gondolván, hogy ezzel bebizonyosodik vétke. A szerzetes kihúzta a tükröt a táskájából és a pap felé tartotta, majd így szólt: - Nehézség esetén használom. Belenézek és megmutatja számomra a problémáim forrását, és egyúttal a problémáim megoldását is. Tanulság: Amikor gondok adódnak emberi kapcsolatainkban, először mindig magunk elé kell tükröt tartanunk, mielőtt még bárkit hibáztatnánk az ellenünk elkövetett sérelemért.
13.
Az elhatározás nem életkor függő!
Egy 87 éves texasi hölgy, Lena Mae Beasley, már jó ideje demenciában szenved. Ennek ellenére sem kora, sem pedig egészségi állapota nem állhatta útját elhatározásának, hogy lefussa a texasi Olney-ben megrendezett futóversenyt. A verseny időpontja egybeesett az elhunyt férje születésnapjával. Hősies futását fiának, Jimmy-nek ajánlotta, aki jelenleg is küzd a rákkal. Így hát Lena a háta mögött hagyta az öregek otthonát, magához vette járókeretét, felvette a kabátját és nekivágott a távnak. Segítségül a helyi hatóság rendőri kíséretet biztosított a számára, illetve orvosa egy kis golfautóban követte őt. Lena unokahúga, Linda Harrison így nyilatkozott: - Eltökélt volt, hogy újra talpra álljon. Mindenáron teljesíteni akarta élete nagy küldetését... hát, ilyen ember ő. De ha 87 évesen www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 13
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen ilyen tettre képes, akkor a kutyafáját, nekem is többet kell tennem, mint amennyit jelenleg teszek! Tanulság: Sok helyzetben mondjuk: „én ehhez már túl öreg vagyok”. Az életkor csak egy mérőszám, amely születésünk óta eltelt éveinket mutatja. Nem szabad akadályként kezelnünk, hiszen sosem tudhatjuk, milyen lehetőségeket szalasztunk el.
14.
Az élet egy ajándék
Ma, mielőtt arra gondolnál, hogy egy csúnya szót kiejts a szádon - gondolj valakire, aki nem tud beszélni! Mielőtt az étel ízére panaszkodnál - gondolj valakire, akinek nincs mit ennie! Mielőtt a férjedre, vagy a feleségedre panaszkodnál - gondolj valakire, aki egy társért kiált Istenhez! Ma, mielőtt még az életre panaszkodnál - gondolj valakire, aki túl korán ment a Mennybe! Mielőtt a gyermekeidre panaszkodnál - gondolj valakire, aki szeretne gyereket, de meddő! Mielőtt a piszkos házadra panaszkodnál és arra, aki nem takarította ki - gondolj valakire, akinek az utcán kell aludnia! Mielőtt elkezdenél nyafogni, hogy milyen sokat kell vezetned - gondolj valakire, aki ugyanazt a távolságot lábon teszi meg! És amikor fáradt vagy és a munkádról panaszkodnál - gondolj a munkanélküliekre, az elutasítottakra és azokra, akik azt kívánják, bárcsak a te munkádat végezhetnék! De mielőtt arra gondolnál, hogy mutogatni kezdj, vagy elítélj másokat -ne feledd, hogy mindannyiunknak vannak bűnei, amiért felelősséggel tartozunk. És amikor úgy tűnik, hogy a nyomasztó gondolatok legyűrnek - tegyél fel egy széles mosolyt az arcodra és mondj hálát Istennek, hogy még mindig élsz és itt lehetsz.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 14
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen 15.
Az egér és az egérfogó
Az egér egy lyukból nézte a parasztot és a parasztasszonyt, amint egy csomagot bontottak fel. Elszörnyülködve látta, hogy egérfogó van benne. Kiszaladt az udvarra, és kiabált: "Egérfogó, egérfogó"! A tyúk ránézett, és azt mondta: - Tudom, hogy nagyon félsz, de nekem nincs mitől félnem. Az egér a disznóhoz szaladt. A disznó röfögött egy kicsit, és azt mondta: - Sajnálom, ez rám nem vonatkozik, de imádkozni fogok érted. Az egér a tehénhez menekült. A tehén elbőgte magát: - Egérke, sajnálom, de nem az én bőrömről van szó! Az egér lehajtott fejjel tért haza. Még
azon
az
éjszakán
a
házban
nagy
zajjal
lecsapódott
az
egérfogó.
A parasztasszony sietett megnézni, mit fogott az egérfogó. A sötétben nem vette észre, hogy mérges
kígyó
esett
a
csapdába,
és
az
állat
megmarta
a
lábát.
A paraszt bevitte a kórházba a feleségét. Nemsokára hazaengedték, de még mindig lázas volt. A paraszt tyúkot vágott és erőlevest készített az asszonynak, de szenvedése nem múlt el. Jöttek a barátok, egész nap ápolták, gondoskodtak róla. A paraszt disznót vágott, hogy legyen mit enni, de semmi sem segített, az asszony meghalt. A temetésre sokan eljöttek. A paraszt
tehenet
vágott,
hogy
legyen
elég
ennivaló
a
halotti
toron.
Az egér szomorúan nézte végig a halotti tort. Tanulság:
Ha megtudod, hogy valakinek problémája van, és azt gondolod, hogy ez téged nem érint gondolkodj el. Mindannyian ugyanazon az úton haladunk, amelynek neve: ÉLET. Minden ember és minden esemény az élet képzeletbeli szőttesének egy-egy fonala.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 15
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen 16.
Buddhista tanmese
Az istenek megteremtették a világot, már csak az volt hátra, hogy az erőt is belehelyezzék. Tanakodtak, hová tegyék, hogy az ember meg ne találja. Egyikőjük azt mondta: Tegyük a föld alá. Az nem jó, mondta egy bölcsebb isten, mert az ember előbb utóbb feltúrja a földet és megtalálja, tegyük a hegy tetejére.
Végül a legbölcsebb, legöregebb isten szólalt meg: Nem tehetjük a hegy tetejére, az ember előbb-utóbb megmássza a hegyeket. Tegyük magába az emberbe, ott sose fogja keresni.
Tanulság:
Ne értékeljük le azt, ami bennünk van! Értékeink felszínre hozásához önismeretre és kitartásra lesz szükségünk, de ha megismerjük önmagunkat, soha többé nem lesznek valós akadályok előttünk céljaink eléréséhez.
17.
Kismadár
Egy vadász megfogott egy kismadarat. A madárka azt mondta a vadásznak, hogy ha szabadon engedi, három felbecsülhetetlen értékű tanácsot ad neki. A vadász hosszan tépelődött, majd belement az alkuba. A kismadár első tanácsa az volt, hogy ne ragaszkodjon a dolgokhoz, hagyja, hadd jöjjenek, hadd menjenek. A vadász úgy gondolta, ez jó tanács, és kiengedte a markából a madarat. A második tanács így szólt: bízzon abban, amit közvetlenül érez és tapasztal. A vadász úgy gondolta, hogy ez is jó tanács, és engedte, hogy a madár felszálljon egy közeli fára. Amint ez megtörtént, a kismadár harsányan nevetve felrepült. A vadász utána kiáltott, és megkérdezte, mi olyan mulatságos, mire a kismadár így válaszolt: - Ha tudnád, hogy nálam van a világ legértékesebb gyémántja, nem engedtél volna el. - És még jobban nevetett.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 16
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen A vadász dühbe gurult, és kiabálni kezdett, hogy a madár azonnal jöjjön vissza. A madárka persze ügyet sem vetett rá. - Hát jó, de akkor legalább tartsd be, amit ígértél - mondta. - Halljam a harmadik tanácsot! - Ugyan miért mondanék neked bármit is, te ostoba, amikor az első két tanácsomat sem fogadtad meg, hiszen nem hagyod csak úgy jönni és menni a dolgokat. Nézd, hogy dühbe gurultál és próbálsz újra megfogni. És az érzékeidben sem bízol, különben felfognád, hogy egy olyan apró madár, mint én, nem rejtheti el apró testében a világ legértékesebb ékkövét. A madár nevetve elfordult, hogy elrepüljön. - Mivel nem az első két tanácsom szerint cselekedtél, nem vesztegetem rád a harmadik bölcsességemet. Azzal messze szállt. Ezzel tulajdonképpen megadta a vadásznak a harmadik és egyben legjobb tanácsot is: bármilyen tanács felesleges, ha nem fogadjuk meg. Tanulság:
Csak akkor kérjünk tanácsot, ha valóban szükségünk van rá, ha tényleg meg szeretnénk fontolni, át szeretnénk gondolni, amit a másik ember a mi helyünkben tenne. Ha valakitől időt kérünk, hogy hallgassa meg a problémánkat és adjon tanácsot, köszönjük meg neki, hiszen a rohanó világban mindenkinek az időből van a legkevesebb.
18.
A nehézségek miértje
Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült és nézte a pillangót néhány óráig, ahogy küzdött, hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül. Aztán úgy tűnt, a folyamat teljesen megállt. Úgy látszott, mindent megtett, amit tudott, és semmi többre nem képes. A férfi eldöntötte, segít a pillangónak: fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubót. A pillangó könnyen kijutott. De a teste összeaszott volt, gyenge és a szárnyai összezsugorodtak. A férfi tovább nézte, mert várta, hogy bármelyik pillanatban kinyílhatnak www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 17
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen a szárnyak, megnőnek, kitárulnak, és képesek lesznek elvinni a pillangó testét, szilárdak és erősek lesznek. Semmi nem történt! A pillangó az életét ebben a gyenge testben, összeaszott szárnyakkal töltötte. Soha nem volt képes repülni. Amit a férfi, az ő kedvességével és jóindulatával nem értett. Hogy a szűk selyemgubó és a küzdelem a szűk nyíláson keresztül szükséges a pillangónak, ez a természetes útja, hogy a pillangó kiszabadítsa testét a selyemgubóból, szárnyaival képes legyen repülni. Tanulság: Néha pontosan a nehézségekre van szükségünk az életben. Ha hagyjuk az életünket akadálytalanul folyni, ez megbénít minket. Nem leszünk erősek, amikor annak kell lennünk. Nem fogunk tudni repülni.
19.
A békák példázata
Volt egyszer egy csoport béka, akik versenyezni akartak. Egy nagyon magas toronyba akartak feljutni. Sok néző gyűlt össze, hogy figyeljék a versenyt és bíztassák a békákat. Elkezdődött a verseny... De... A nézők közül senki nem hitt abban, hogy egy békának is sikerülni
fog
feljutni
a
torony
csúcsára.
Ilyeneket
mondogattak:
- "Oh, de fárasztó! Sosem fognak feljutni!" Vagy: "Semmiképp nem sikerülhet, a torony túl magas!" A békák kezdtek lemaradozni, egyetlenegy kivételével,
aki
élénken
kapaszkodott
felfelé.
A
nézők
kiabáltak:
"Ez túl fárasztó! Senki sem fog feljutni!" Egyre több béka gondolta meg magát és fordult vissza. Csak az az egy haladt tovább kitartóan. Egyáltalán nem akarta feladni! Végül mindegyikük feladta, azt az egy békát kivéve, aki hatalmas ambícióval és kitartással egyedül jutott fel a torony csúcsára! Ezután a többi béka és a nézők is meg akarták tudni, hogyan sikerült neki az, amit mindannyian lehetetlennek hittek. www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 18
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen Egy néző odament a békához és megkérdezte, hogyan volt annyi ereje hogy feljusson a csúcsra. Ekkor derült ki, hogy... a győztes béka SÜKET volt !!! Tanulság: Sose hallgass azokra az emberekre, akik mindig negatívak és pesszimisták, mert ők elrabolják a legszebb vágyaidat és reményeidet, amiket a lelkedben hordozol! Gondolj mindig a szavak erejére, mert bármit hallasz, vagy olvasol, az befolyásolja tetteidet!
20.
A gyermektelen király
Egyszer régen élt egy bölcs és boldog király. Egy bánata volt csupán: nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt: "Kiválasztom az ország legbecsületesebb gyermekét és örökbe fogadom." Nyomban megparancsolta a szolgáinak, hogy minden gyermeknek adjanak virágmagvakat, és kihirdette: - Aki ezekből a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt fiammá vagy lányommá fogadom! A gyerekek buzgón nekiláttak az ültetésnek, öntözésnek, hiszen mindannyian szerettek volna a bölcs király fogadott gyermekeként élni. Szon Il is szorgalmasan öntözte a magvakat, de hiába teltek a hetek, bizony semmi eredmény nem mutatkozott: a magvak csak nem akartak kicsírázni. "Milyen különös" - álmélkodott Szon Il, s végül az édesanyjához fordult segítségért. - Mi lehet az oka, hogy még most sem csíráztak ki a magvaim? - kérdezte. -
Talán
másik
földbe
kellene
átültetned
őket
-
tanácsolta
az
édesanyja.
Szon Il átültette a magvakat, de ott sem indultak fejlődésnek. Hamarosan felvirradt a nap, amikor a királynak meg kellett tekintenie a virágokat. Díszbe öltözött az egész város, a sok-sok gyerek meg az utcára tódult, és szorongatták a szebbnél szebb virágokat. A király sorra elhaladt előttük, de bizony egy szikrányi öröm se látszott az
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 19
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen arcán. Az egyik ház előtt azonban megpillantotta a pityergő Szon Ilt, aki üres virágcseréppel álldogált az utcán. Halvány mosoly derült föl a király arcán, és maga elé hívatta a kisfiút: - Hát te meg mit állsz itt ilyen búsan ezzel az üres virágcseréppel? - kérdezte tőle. Szon Il hüppögve mesélte el, hogyan ültette el a magvakat, hogyan öntözte, gondozta, de azok mégsem indultak fejlődésnek. A király ennek hallatára karjába kapta Szon Ilt, és boldogan kiáltotta: - Ez az én becsületes kisfiam! Az emberek értetlenül nézték, mi történik, és egyikük lármázni kezdett: - Miért fogadod örökbe ezt a fiút az üres virágcseréppel? A király ekkor így szólt: - Minden virágmag, amit a gyermekeknek kiosztottam, főtt mag volt. Egy sem csírázhatott ki közülük. Az emberek erre helyeslően bólogattak, a gyermekek pedig, akik a pompás virágokat szorongatták, igencsak elszégyellték magukat, hiszen valamennyien más magvakat ültettek el. Tanulság: Ha becsületesen élünk és kerüljük a hazug gondolatokat, szavakat és tetteket, előbb vagy utóbb jutalomban részesülünk.
21.
A kerítés
Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel, vagy valami rosszat mond valakiről. Az első nap 37 szöget vert be a kerítésbe. A következő hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 20
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen szögek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerűbb volt uralkodni az indulatain, mint beverni a szögeket a kerítésbe. Végre elérkezett az a nap is, mikor a fiúnak egy szöget sem kellett bevernie a kerítésbe. Ekkor odament az apjához, és elújságolta neki, hogy aznap egy árva szöget sem vert be a kerítésbe. Az apja azt mondta neki, húzzon ki egy szöget minden egyes nap, mikor nem vesztette el a türelmét, és nem veszekedett senkivel sem, vagy meg tudta állni, hogy rosszat mondjon valakiről. Teltek a napok, s a fiú végre azt mondhatta az apjának, hogy kihúzta az összes szöget a kerítésből. Az apa ekkor odavitte a fiát a kerítéshez, és ezt mondta neki: "Fiam, szépen viselkedtél, büszke vagyok rád, hogy így megváltoztál. De állj meg egy pillanatra, nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben. Ez a kerítés soha többé nem lesz már olyan, mint régen volt. Ha veszekszel valakivel, vagy rosszat mondasz valakiről, megsebzed őt. Egy ugyanolyan sebet hagysz az ő lelkében, mint ezek a lyukak itt. Hátba szúrhatsz egy embert, majd kihúzhatod a kést a hátából, a seb örökre ott marad. Akárhány alkalommal is kérsz bocsánatot, a seb talán örökre ott marad. A szóbeli sértés ugyanakkora fájdalmat okozhat, mint a testi.” Tanulság: Nagyon nehéz meg nem történtté tenni meggondolatlanságból elkövetett dolgainkat. A kiengesztelődés és a megbocsátás titka lehet az, ami segíthet a lyukak eltüntetésében.
22.
A két koldus
Két koldus lakott az egyik falu mellett. Az egyikük vak volt, a másiknak nem volt lába. A koldusok természetesen vetélytársak voltak, szüntelen haragban álltak egymással. Ellenségek voltak, nem barátok Egy napon azonban kigyulladt a falu melletti erdő, amelyben éltek. Amikor az erdő kigyulladt, a két koldus elgondolkozott egy pillanatra. Ellenségek voltak, még csak nem is beszéltek egymással, de ez most vészhelyzet volt. www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 21
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen A vak ember azt mondta a másiknak, akinek nem volt lába: -Egyetlen módon menekülhetünk meg: ha felülsz a vállamra, te használod az én lábamat, én pedig a te szemedet. Ez az egyetlen útja a menekülésnek. Ezzel a taktikával megmenekültek. Tanulság: Az összefogás sokszor csodákra képes. Nem érdemes ellenséget látni embertársainkban, mert sosem tudhatjuk, mikor lesz szükségünk rájuk.
23.
Egy
idős
Az indián harca
cseroki
indián
az
életről
mesélt
az
unokájának.
"Küzdelem zajlik a bensőmben," mondta a fiúnak. "Rettentő harc ez, két farkas vívja egymással. Az egyik gonosz - ő a harag, irigység, bánat, mohóság, arrogancia, önsajnálat, bűntudat, sértődöttség, kisebbrendűség, hazugságok, önteltség, felsőbbrendűség és ego. A másik jó - ő az öröm, béke, szeretet, remény, derűs nyugalom, alázat, kedvesség, jóakarat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és hit. Ugyanez a harc benned is zajlik - és mindenki másban is. Az
unoka
elgondolkozott
egy
percre,
majd
megkérdezte
a
nagyapját:
"Melyik farkas fog győzni?” "Amelyiket táplálod" - válaszolta az idős indián. Tanulság:
Akár jó, akár rossz gondolatokat, jellemvonásokat erősítünk magunkban, az idővel felülkerekedik a másikon és birtokba veszi jellemünket.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 22
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen 24.
A győzelem
Jó néhány évvel ezelőtt a seattle-i paralimpiai játékokon kilenc atléta (akik mind mentálisan vagy fizikailag sérültek voltak) felállt a 100 méteres futás startvonalhoz. A pisztolylövés elhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol (bár nem mindenki a lábán futva, de) mindenki törekedett
előre,
a
beérkezés
és
a
győzelem
reményében.
A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton, és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi nyolc versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett. Majd mindenki megállt és visszafordult....mindegyikük! Az egyik Down-kóros lány leült az elesett mellé, megpuszilta, és megkérdezte, jobban érzi-e magát. Aztán mind a kilencen összekapaszkodtak, és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban pedig a nézők felálltak, és percekig tapsoltak. Azok, akik ott voltak, a mai napig emlegetik a történetet.
Tanulság:
Valahol, legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog nem az egymás fölött aratott győzelem! Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítanunk. Egy gyertya nem veszít semmit, ha meggyújt egy másikat. Gyakran túlságosan elmerülünk abban, amit csinálunk és közben elfelejtjük, miért is csináljuk.
25.
Csapatmunka
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy ember, név szerint: Mindenki, Valaki, Bárki és Senki. Egy szép napon szóltak Mindenkinek, hogy akadt egy fontos munka, amit sürgősen meg kell csinálni. Mindenki biztos volt benne, hogy Valaki megcsinálja. Bárki megcsinálhatta volna, de Senki nem csinálta meg. Valaki nagyon megdühödött emiatt, mivel ez Mindenki dolga lett volna. Mindenki úgy gondolta, hogy Bárki megcsinálhatná és Senki nem vette
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 23
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen észre, hogy Mindenki kerüli a munkát. Végül Valaki lett az, akit Mindenki okolt, amiért Senki sem csinálta meg azt, amit Bárki megtehetett volna. Tanulság:
Mindig tudjuk, mi a teendőnk és ne kerüljük a munkát, mert szorgalmunk eredményhez vezet. Ahelyett, hogy mástól várunk cselekvést, vegyük kézbe sorsunkat és irányítsuk azt mi magunk.
26.
A tojás
Egy szegény asszony talált egyszer egy tojást. Boldogan hívta magához a férjét és gyermekeit: - Megszűnt a nyomor - mondta nekik. - Nézzétek, mit találtam: egy tojást. Nem
esszük meg, hanem
átvisszük a
szomszédasszonyhoz, hogy tegye a kotló alá és keltesse ki. Így hamarosan lesz egy csibénk, amelyből nemsokára tyúk lesz. Természetesen azt sem esszük meg, hanem tojatjuk tovább, hogy legyen sok csirkénk, meg tyúkunk és még több tojásunk. Nem eszünk sem tojást, sem csirkét, de még tyúklevest sem. Mindent eladunk és az árán veszünk egy borjút. Neveljük a borjút, amíg tehén nem lesz belőle. A tehénnek lesz sok borja, nekünk meg lassan egy egész csordánk. Eladjuk a csordát és veszünk az árán telket, a telekre építünk, az egyik részt eladjuk és veszünk rajta... Amíg nagy lelkesedéssel így szónokolt az asszony, a tojás kicsúszott a kezéből, leesett a földre és nem maradt belőle más, csak egy álom. Tanulság: A mi elhatározásaink gyakran hasonlítanak ennek az asszonynak a fecsegéseire? "Majd megcsinálom. Majd megmondom. El fogom érni." Aztán telnek a napok, az évek és nem teszünk meg semmit. Cselekedj inkább kis dolgot a sikered érdekében, de azt minden nap!
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 24
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen 27.
Mosható, avagy az élet értelme
Egy plüssmaci ült a játékbolt egyik polcán, és nagyon magányos volt. Volt a jobb kezén egy "60 fokon mosható" cédula, azt hitte, ez a neve. Mosható nagyon magányos volt, mert az összes játékot megvették mellőle, ő viszont továbbra is a polcon kuksolt. Egyszer csak úgy gondolta, elindul, hogy megtalálja az élet értelmét. Először egy egérrel találkozott, és megkérdezte tőle, mi az élet értelme? Az egér azt mondta: - Gyűjtögetni, hogy mindig tele legyen az éléskamra. Ez Moshatónak nem tetszett. Másodszor egy macskával találkozott: - Az az élet értelme, hogy dörgölőzzünk mindig a megfelelő lábhoz, így érjük el, hogy legyen jó meleg szobánk, és ennivalónk. Moshatónak ez sem tetszett. Harmadszor egy kutyával találkozott: - Szolgálni kell a gazdánkat. Valahogy ez sem volt neki az igazi. Negyedszer egy elefántot kérdezett: - Az az élet értelme, hogy az élet értelméről gondolkodjunk. Ezzel sem tudott azonosulni. Több állatot is megkérdezett, de egyik válasszal sem elégedett meg. Szegény nagyon elfáradt és elkeseredett. Leült egy kilométerkőre fáradtan és nagyon szomorúan. Hirtelen lépéseket hallott a háta mögött, de már ez sem érdekelte. Egy kislány sétált arra, aki észrevette. – Nahát, egy plüssmackó! A kislány felkapta, és magához ölelte. Mosható hallotta a kislány szívének a dobogását, és akkor már tudta, hogy megtalálta az élet értelmét. Tanulság: Az életben az a legfontosabb, hogy tartozzunk valahová, valakihez, szeressünk és szeretve legyünk.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 25
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen 28.
A varrónő és gyűszűje – vicces tanmese nőknek
A varrónő egy nap a folyó mellett üldögélt és varrogatott, amikor hirtelen a gyűszűje beleesett a folyóba. Sírni kezdett, mire megjelent az Úr és megkérdezte: "Miért sírsz?" A varrónő elmondta, hogy a gyűszűje beleesett a vízbe, pedig szüksége lenne rá a megélhetéshez. Az Úr lebukott a víz alá, majd megjelent egy aranygyűszűvel. "Ez a te gyűszűd?", kérdezte. A varrónő azt válaszolta: "Nem." Az Úr ismét lebukott és felhozott egy ezüstből készült gyűszűt. "Ez a te gyűszűd?", kérdezte újra. A varrónő ismét azt válaszolta: "Nem." Aztán újra lebukott és felhozott egy fagyűszűt. "Ez a te gyűszűd?", kérdezte az Úr. A varrónő azt válaszolta, "Igen.” Az Úr nagyon megörült a varrónő őszinteségének és odaadta neki mindhárom gyűszűt. A varrónő nagyon boldogan tért haza. Nem sokkal később a varrónő a férjével sétálgatott a folyóparton, mire a férfi hirtelen megbotlott és beleesett a vízbe. A nő ismét sírni kezdett, az Úr újra megjelent és megkérdezte: "Miért sírsz?" "Ó, Atyám, a férjem beleesett a vízbe!" Az Úr lement a víz alá és felhozta Mel Gibson-t. "Ő a férjed?", kérdezte. "Igen", mondta a varrónő. Az Úr dühös lett. "Hazudtál! Ez nem igaz!" A varrónő ezt válaszolta: "Ó, kérlek, bocsáss meg nekem, Uram! Ez egy félreértés. Tudod, ha nemet mondtam volna Mel Gibson-ra, te felhoztad volna Tom Cruise-t. Aztán, ha őrá is nemet
mondtam
volna,
felhoztad
volna
végül
a
férjemet.
Aztán mikor igent mondtam volna rá végül, nekem adtad volna mindhármukat. Uram, én egy szegény asszony vagyok, nem tudok három férjről gondoskodni, mindössze ezért mondtam igent Mel Gibson-ra." Tanulság: Ha egy nő hazudik, annak mindig jó és tisztességes oka van, és mások javát szolgálja.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 26
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen 29.
A kávészemek története
Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tűnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében. Édesapja szakács volt. Kézen fogta őt és elvitte a munkahelyére. Fogott három fazekat és vizet forralt bennük. Amikor forrni kezdett bennük a víz, az egyikbe sárgarépát, a másik fazékba tojást és a harmadikba kávészemeket rakott. Miközben főttek ezek a dolgok a fazekakban,
egyetlen
szót
sem
szólt,
csupán
rámosolygott
a
leányára.
A lány türelmetlenül várakozott, magában azt kérdezve, vajon mit akar tenni az édesapja. 20 perc elteltével, apja eloltotta a tüzet, majd egy tálba rakta a tojásokat, egy tányérba a sárgarépát és kitöltötte a kávét egy csészébe. Ezután megkérdezte lányától: -Kedvesem, mit látsz itt? -Tojást, sárgarépát és kávét - válaszolta ő. Ekkor arra biztatta, hogy tapintsa meg a sárgarépát. A lány megtapintotta és érezte, hogy puha. Ekkor arra kérte, hogy hántsa le a tojás héját és a lány érezte, hogy a tojás nagyon kemény. Ekkor arra kérte őt, hogy kóstolja meg a kávét. A lány nevetve kortyintott az illatos nedűből,
majd
megkérdezte:
-Mit
jelentenek
mindezek,
apám?
Az édesapja elmagyarázta ekkor neki, hogy mind a három elemet ugyanolyan körülmények közé helyezték: forró vízbe. Csakhogy mindhárom elem különbözőképpen reagált erre. A sárgarépa megpuhult és törékennyé vált. A tojások erősen megkeményedtek. Ellenben a kávé, megváltoztatta a vizet. - Mit gondolsz, te melyikhez hasonlítasz ezek közül? - kérdezte lányától az apa. Amikor a mostoha körülmények kopognak ajtódon, te hogyan válaszolsz erre? Egy látszólag kemény sárgarépa vagy-e, akit megérint a fájdalom és elveszíti keménységét? A tojáshoz hasonlítasz, aki képlékeny szívvel és folyékony szellemmel indul, azonban egy kegyetlen esemény után keménnyé és rugalmatlanná válik? Te kívül ugyanolyan maradtál, azonban belül megkeseredett a szíved? Vagy egy kávészem vagy? A kávé megváltoztatja a forró vizet, a neki fájdalmat okozó elemet. Amikor a víz eljut a maximális forráspontra, a kávé kiengedi legjobb aromáját és zamatát. www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 27
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen Tanulság: Ne hagyd magad legyőzni! Emelkedj sorsod fölé, az élet kegyetlenségei csupán megfelelő alkalmat jelentsenek számodra ahhoz, hogy kiengedd "édes kávé zamatodat", mely sajátod, amit kizárólag csak te sugározhatsz.
30.
Tanmese egy kisleányról
Valamikor hajdanán, mikor még az utcán köszönt egymásnak ismerős és ismeretlen is egyaránt, élt egy kicsiny kisleány. Egy szántó-vető házaspár gyermekeként látta meg a napvilágot. Nem voltak játszótársai, mert környezetükben csupa gazdagok éltek, akik nem engedték a szegény gyermek közelébe csemetéjüket. A kislány távolról figyelhette csak a többiek életét. Fájdalmai elől egy képzeletvilágba menekült. Kopott ruháján a foltokat ékszernek látta. Kukoricababáját hercegnőnek nevezte. A Nap izzó hevét simogató aranyzuhatagként élvezte, és amíg más árnyékba menekült, ő azt mondta: - Én a Nap leánya vagyok, és azért süt ilyen forrón rám, mert
rettentő
nagy
szeretettel
akar
átölelni
engem
Napanyukám.
Lassan-lassan megtanulta, hogy mindent a maga javára fordítson, mindenből hasznot kovácsoljon. Ha langyos nyári zápor hullott, szappannal a kezében kiszaladt házuk udvarára és -
kacagva Nézd,
mosakodott, Anyu!
miközben
vidám
Nekem
is
hangon van
kiabálta zuhanyozós
be
édesanyjának: fürdőszobám.
A szomszédok közül sokan bolondnak tartották őt, nem értették, miért tud mindennek örülni. Azt mondták róla: ennek a gyereknek visszájára fordította Isten az eszét.
Teltek az évek. A kislány felnőtté vált. A falu bírója kihirdette, hogy vásárt rendeznek. Mindenki hozza el egy batyuban azt, amiből úgy érzi, olyan sok van neki, hogy másnak is szívesen adna át belőle. Megjelentek a gazdag szomszédok felnőtt gyerekei is. Batyujuk betegségtől, válópertől, könnyektől, és elégedetlenségtől duzzadt. A mi leánykánk csomagjában kacagás, boldogság, elégedettség volt található. Megkérdezték tőle: -
Téged
elkerültek
a
bajok,
hogy
nem
tudtál
hozni
belőlük?
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 28
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen - Nem. Csupán azokból nem tartok számon mást, mint a betegség után a gyógyulást. A vitákból a békülést. Vagy ha elveszítettem valamit, megőriztem afeletti örömömet, hogy pótolhattam veszteségemet. Az én batyumban is ugyanazok találhatók, melyek a tietekben, csak - tudjátok, én mindent a visszájára fordítva használok. Tanulság:
A történet a „félig üres vagy félig tele pohár” tipikus esetét mutatja be. Lehet sajnáltatni magunkat egy rossz esemény után, de lehet a jövőbe tekintve várni a jobbra fordulást, vagy örülni, hogy nem lett még rosszabb, mint annyi más embertársunknak.
31.
Hogyan emlékezzenek rád?
100 évvel ezelőtt történt, hogy egy férfi belelapozott a reggeli napilapba és legnagyobb meglepetésére és borzalmára a saját nevét olvasta az elhunytak listáján. Tévedésből az ő halálát közölték az újságok. Emberünket
teljesen
lesokkolta
a
hír.
„Itt
vagyok
még,
vagy
már
ott?”
Amikor egy kicsit összeszedte magát, az volt a második gondolata, vajon mit mondanak róla az emberek. A gyászjelentésben az állt: "Meghalt a dinamitkirály." és hogy "Ő volt a halálkereskedő." Ez az ember volt a dinamit felfedezője, és amikor elolvasta azt a szót, hogy "halálkereskedő", feltette magának a kérdést: "Azt akarom, hogy így emlékezzenek rám?" Megfigyelte a gondolattal kapcsolatosan feltámadó érzéseit és úgy döntött, nem akarja, hogy így emlékezzenek rá. Ettől a naptól kezdve a békéért küzdött. Alfred Nobelnek hívták és ma a nagyszerű Nobel díj kapcsán emlékezünk rá.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 29
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen Tanulság:
Ahogy Alfred Nobel kapcsolatba lépett érzelmeivel és átfogalmazta értékeit, nekünk is hátra kellene lépnünk és ugyanezt kellene tennünk. Mi a Te örökséged? Hogyan szeretnéd, hogy rád emlékezzenek? Jókat mondanának rólad? Szeretettel és tisztelettel emlékeznének rád? Hiányolnának?
32.
Túlszorgalom
Az egyik tanonc különös igyekezetéről volt ismert. Éjjel-nappal meditált és még evéssel, alvással sem akarta megszakítani gyakorlatát. Így egyre soványabb és soványabb lett és közel állt a teljes kimerüléshez. A mester magához hívatta és megkérte, hogy lassítson a tempón és ne várjon el magától olyan sokat. A tanonc azonban hallani sem akart erről. - Mi olyan sürgős neked? - kérdezte a mester. - A megvilágosodásra törekszem - mondta a tanonc - Nincs elvesztegetni való időm. - És honnan tudod, hogy a megvilágosodás előtted fut, hogy neked utána kell rohanni? kérdezte a mester. - Az is lehet, hogy mögötted van és nem kell mást tenned, csak nyugodtan állni. Tanulság: Néha buzgó igyekezetünkben észre sem vesszük, hogy a kapkodással, a türelmetlenséggel nem hogy hasznot hajtanánk magunknak, épp ellenkezőleg, csak kárt okozunk. Néha érdemes megállni, kiértékelni az addig elért eredményeket és alakítani a tempón, a módszeren, ha nincsenek pozitív eredmények.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 30
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen 33.
Mennyire vagy csorba?
Volt egy idős kínai asszonynak 2 nagy korsója. Mindegyik egy rúd két végén lógott, amit a nyakában vitt. Az egyik korsó repedt volt, míg a másik teljesen ép és nem szórta el a vizet. A forrástól a házig tartó hosszú úton a repedt korsóból kifolyt a víz fele. Így ment ez két teljes évig. Az asszony minden nap másfél korsó vizet vitt haza. A tökéletes korsó természetesen nagyon büszke volt magára. A szegény csorba korsó viszont szégyellte fogyatékosságát és szörnyen érezte magát amiatt, hogy ő csak félig tud teljesíteni. Két év szégyenkezés után megszólította az idős asszonyt a forrásnál: - Szégyellem magam, mert a repedés miatt elszórom hazáig a víz felét. Az idős asszony mosolygott: - Észrevetted, hogy a te oldaladon virágok nyílnak az út mentén, míg a másik oldalon nem? Azért van, mert mindig is tudtam, hogy elcsepegteted a vizet, ezért virágmagokat ültettem a te oldaladon az út mellé. Minden nap, amikor hazafelé megyünk, te locsolod őket. Két éve szedek gyönyörű virágokat és díszítem velük az asztalomat. Ha nem lennél ilyen, amilyen vagy, nem lehetne ilyen gyönyörű dísze a háznak. Tanulság: Bármennyire is csorbított meg az élet, valaki számára értékes vagy és nélküled hiányozna valami gyönyörű.
34.
Minden akadály egyben lehetőség is
Egyszer régen a király egy hatalmas szikladarabot tett az út közepére. Ezután elrejtőzött és figyelte, vajon elmozdítja-e valaki a követ. Arra jöttek a király leggazdagabb kereskedői és udvaroncai és egyszerűen kikerülték. Sokan hangosan hibáztatták a királyt, amiért nem tartja tisztán az utakat, de senki sem vitte el a követ az útból. Ekkor egy paraszt jelent meg, aki zöldséget cipelt. Amint odaért a kőhöz, lerakta áruját és megpróbálta
félregurítani
a
sziklát.
Sok
erőlködés
után
végül
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
sikerült. oldal 31
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen Amint a paraszt felvette a zöldségeket, meglátott egy tárcát heverni az úton ott, ahol a kő volt. A tárcában sok aranytallér volt és egy üzenet a királytól, hogy azé az arany, aki elgörgeti az útról a sziklát.
Tanulság: A paraszt megtanulta, amit sokan nem értünk: minden akadály egy lehetőség körülményeink javítására.
35.
Az öszvér
Egy férfi épp vidéken járt szekerével, amikor beleesett egy mély árokba. Nem sérült meg, de a szekere beleragadt a sárba. Szerencsére volt egy farm a közelben, ezért a férfi odament, hogy segítséget kérjen. „Zsáner ki tudja húzni a szekeret az árokból” – mondta a földműves, és egy öreg öszvérre mutatott a legelőn. A férfi kétkedve nézte a lerobbant állatot, de a földműves váltig állította: „A vén Zsáner ki tudja húzni a szekeret onnan”. A férfi úgy gondolta, nincs vesztenivalója, ezért a ő és a földműves, Zsáner kíséretében, elindultak az árok felé. A földműves a szekér rúdjához kötötte az öszvért, majd kiabálni kezdett: - Húzzad, Péter! Gyerünk, János! Menjél, Lajos! Előre, Zsáner! – Az öszvér pedig nekirugaszkodott és kis erőfeszítéssel kihúzta a szekeret az árokból. A férfi meglepetten nézte a jelenetet. Megköszönte a segítséget a földművesnek, megpaskolta az öszvér hátát, majd megkérdezte: - Miért sorolta fel a neveket, mielőtt Zsánernek kiabált volna? A földműves mosolygott, majd így válaszolt: - Zsáner eléggé vak már. Amíg egy csapat részének érzi magát, addig képes húzni az igát.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 32
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen Tanulság: Még ha egyedül is dolgozunk, legyünk tudatában, hogy támogató közeg vesz körbe minket, amely segíti a fejlődésünket!
36.
„Az emberek többet fizetnek a szórakozásért,
mint az önfejlesztésért” A címbéli mondat Johnny Carson amerikai komédiás szájából hangzott el. A történelem során az életünk feletti hatalom sokféle formát öltött. A legegyszerűbb az ókorban volt: a legerősebb ember megválaszthatta élete folyását és befolyással volt az őt körülvevőkére is. Aztán jött a középkor, vele a királyok, és a hatalom az örökösödéssel ruházódott át. Majd, ha ugrunk egy nagyot, az ipari forradalom beköszöntével a tőke vette át a hatalmat. Akinek volt tőkéje, hatalma is volt, és neki dolgoztak azok, akik nem rendelkeztek tőkével. Mindezek ma is fontosak, viszont a hatalom nem (csak) azé, akinél a tőke van, hanem azé, aki speciális tudással rendelkezik. Az ipari korszakból átléptünk a kommunikáció korszakába. Szinte nincs olyan nap, amikor új ötletek, fejlesztések, ismeretek ne írnák át életünk egyes fejezeteit. Az információ áramlása szinte elképzelhetetlen mértékben felgyorsult. Ebben a társadalomban, aki rendelkezik információval és megfelelő eszközökkel annak átadására, olyan végtelen hatalommal bír, mint a középkori királyok. A legizgalmasabb az egészben az, hogy ma már a hatalom kulcsa bárki számára elérhető. Ha a középkorban földművesként éltünk volna, semmi esélyünk sem lett volna arra, hogy királlyá váljunk. Ma viszont, az információ a királyok pénze. Olvashatunk könyveket, nézhetünk videókat, látogathatunk könyvtárakat, tájékozódhatunk az interneten, részt vehetünk tanfolyamokon. Mindannyian sikeresek szeretnénk lenni.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 33
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen De akkor miért van az, hogy egyesek mesés eredményeket érnek el, míg mások csak a túlélésért küzdenek? Az igazság az, hogy az információ önmagában még az információ korában sem elegendő. A tett az, ami nagy sikerré változtatja. A tett az, ami eredményeket hoz. Az ismeret csak egy lehetséges hatalom, de olyan is kell hozzá, aki tudja, hogyan váltsa hatékony tettekké az információt. Te is király akarsz lenni? Akkor rendezd ismereteidet és cselekedj!
37.
A paradicsom-birodalom
Egy alacsonyan képzett férfi már hónapok óta nem talált munkát, ezért megpályázott egy takarítói állást az USA észak-nyugati részén. Az interjúztató, miután átnézte a papírjait, megkérdezte őt, tudja-e használni a számítógépet. A férfi nemmel válaszolt. Az interjúztató erre elküldte, mondván: ha nem ismeri a számítógépet, nem dolgozhat ott, mert nem lenne elegendő lehetősége az előrelépésre. Az éhes és letaglózott férfi, miután kilépett az irodaházból, egy kis zöldségeshez ment, ahol utolsó 25 centjén vett néhány paradicsomot és egy darab kenyeret. Egy áruház ajtajában állt meg, és azon gondolkodott, hogyan tudna ebből a rémes helyzetből kikerülni. Egyszer csak, egy nő, aki épp az áruházba ment, megkérdezte tőle, mennyiért adja a paradicsomot. Ő nagy meglepetésében rávágta: 50 centért. A nő elvette a paradicsomot, majd kifizette az összeget. A férfi felocsúdva első döbbenetéből, csak azt hajtogatta: dupla áron adtam el a paradicsomot! Az újabb két pénzérméjével visszatért a zöldségeshez és újabb szemeket vett, majd az áruház ajtajában dupla áron adta el. Több hónapon keresztül ismételte meg ezt az egyszerű lépést, pár év elteltével pedig a férfi az ország egyik legnagyobb paradicsom értékesítő cégét tudhatta magáénak, neve egyre felkapottabb lett, mint a terület egyik legbefolyásosabb üzletembere. www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 34
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen Egy nap egy újságíró faggatta őt a sikerei titkáról és az első nehéz hónapokról. Végül abban egyeztek meg, hogy az igazgató egy kimutatást küld majd neki a cége bevételeiről faxon. A riporter furcsállta a dolgot, ezért megkérdezte, miért nem emailen küldi a jelentést. A férfi azt válaszolta, hogy nem tudja használni a számítógépet. A riporter elképedve tette fel a kérdést: - Te jó ég, uram! Tudja, mi lett volna Önből, ha még a számítógéphez is értene? Mire a férfi: - Igen, tudom: takarító a Microsoft-nál! Tanulság: Néha az egészen elképesztően egyszerű dolgok hozzák meg a várva várt sikert. Ahelyett, hogy túlbonyolítod a helyzetedet, törekedj egyszerűségre, de az egyszerű cselekedeteket állhatatosan vidd véghez!
38.
Gondolj úgy az elmédre, mintha kert volna
Kezdésnek, a kert egy darabka föld. Lehet, hogy sok utálat-vadhajtás burjánzik benne, és tele van a reménytelenség, a harag és az aggódás kavicsaival. Van egy öreg fa is benne, amit félelemnek hívnak, rá férne egy jó kis metszés és egy visszavágás. Miután kitakarítottad a gazos kertet és betrágyáztad a földet, ültess néhány magot a jókedvből, a bőségből. A nap ragyog a kerted fölött, ezért gondozd szeretettel! Az elején nem létszik, hogy nagy dolog történne vele. De te ne állj meg, gondozd tovább a kertedet! Ha türelmes vagy, a növények megnőnek és virágba borul a kert. Ugyanez történik az elmédben is: te választod meg a gondolatokat, amiket majd gondozni fogsz, és ha türelmes vagy, láthatod, hogyan nőnek és hogyan alkotják együtt tapasztalataid nagy kertjét.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 35
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen 39.
A hegymászó és a csúcs
A hegymászó már legalább 30-szor próbált meg feljutni a hegycsúcsra, de mindig kudarcot vallott. Jó ritmusban kezdte a mászást, tekintetét a csúcsra szegezve, az onnan nyíló csodás kilátásra gondolva. De ahogy fogyott az ereje, egyre többször nézett lefelé, kopott csizmáját szemlélve, majd ahogy leereszkedtek a felhők, megértette, hogy aznap sem csodálhatja meg a kilátást és elindult visszafelé, azokra a viccekre gondolva, amiket majd újra végig kell hallgatnia. Egyik kudarcba fulladt alkalommal egy öreg, a falu szemésze kísérte el őt a mászásban. Később ő biztatta a folytatásra, hogy újra próbálja meg a csúcs meghódítását, és egy különleges szemüveget ajándékozott neki. – Vedd fel ezt, ha jönnek a felhők, majd meglátod, hogy segít! – mondta. Eljött az alkalom, amikor a hegymászó már nagyon fáradt lett és újra fel akarta adni. Eszébe jutott a szemüveg, feltette hát. Rajta keresztül újra látta az azelőtt ködbe vesző hegycsúcsot, ezért folytatta útját. Amikor pedig leereszkedtek a felhők, a szemüveg segítségével azokon is átlátott, míg végül diadalittasan felért a csúcsra. A látvány csodálatos volt: a vastag felhőkkel körbevett hegy minden pénzt megért. A hegymászó nem emlékezett rá, hogy a szemüvegen keresztül ennyire vastagnak látta volna a felhőtakarót. Amikor jobban szemügyre vette az okulárét, mindent megértett: az optikus egy képet ragasztott a szemüveg lencséjének fölső sávjába, mely a hegycsúcsot ábrázolta. A képet csak akkor lehetett látni, ha a hegymászó felfelé nézett. Az optikus megértette, hogy a hegymászó csak azért nem ért fel eddig a hegytetőre, mert szem elől tévesztette a célját. Tanulság: Sokszor azért adjuk fel, mert a mindennapi problémák, nehézségek közepette hőn áhított célunk egyre távolabb kerül, míg végleg el nem tűnik lelki horizontunkon. Pedig a cél továbbra is ott van, ahol eddig, csak elhomályosítják az akadályok. Sose hagyd eltántorítani magad a célodtól, még ha a problémák sűrű ködje is ereszkedik köréd!
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 36
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen 40.
A pa pír b á b u
Volt egyszer egy papírbábu, akinek elfelejtettek arcot rajzolni. Minden testrésze tökéletesen meg volt rajzolva, kivéve az arcát. Volt viszont egy ceruza a kezében, ezért megválaszthatta, milyen arcot szeretne magának. Micsoda szerencse! A napot a szembejövők faggatásával töltötte: -
Milyen a tökéletes arc?
-
Az, amelyiken egy nagy csőr van – felelték a madarak.
-
Dehogyis, ne legyen csőre! A tökéletes arc tele van falevelekkel – replikáztak a fák.
-
Felejtsd el a csőrt és a leveleket – szakították félbe a virágok. – Ha tökéletes arcot akarsz, vigyél bele színeket!
És így tovább, mindenki, akivel csak találkozott, teljesen mást mondott neki a tökéletes arcról. Addig-addig rajzolgatta át magán a jellegzetességeket, míg már teljesen összemaszatolta az arcát. Keservesen sírni kezdett: - én csak a tökéletes arcot akartam megrajzolni, és most tessék, micsoda rondaság lettem! Meghallotta ezt egy felhő, és segítőkészen odaúszott hozzá. – Ha gondolod, – mondta neki – én magamra öltök bármilyen arcot, és megnézheted, melyik tetszik a legjobban. A papírbábu elfogadta a segítséget, de a felhővel sem jutottak többre. Amikor már vagy száz arcot magára öltött a felhő, a bábu megköszönte a segítségét. -
Igazán kedves barát vagy! – mondta, és megölelte a felhőt, mire az szélesen elmosolyodott.
-
Ez az! Ez a tökéletes arc! Ilyet szeretnék rajzolni magamnak is!
-
Dehát mire gondolsz? – jött zavarva a felhő. – Nem is csináltam semmit!
-
De igen, mosolyogtál! Ilyen mosolygós arcot szeretnék én is!
Azzal együtt megrajzoltak egy hatalmas mosolyt a papírbábu arcára, ami eltakarta a csőrt, a leveleket, a színeket és megannyi téves próbálkozás nyomait.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 37
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen És valóban, ez volt az az arc, ami mindenkinek tetszett, mert megvolt az a titkos összetevője, ami csak a tökéletes arcokon látható: egy nagy mosoly, amit sosem töröl le senki. Tanulság: Ízlések és pofonok – mindenki a magáét tartja szépnek, de ne csodálkozzunk, ha másnak az nem mond semmit. Törekedjünk az általános értékek – mosoly, segítőkészség, alázat, szorgalom – divatba hozására!
41.
A nagyon rossz Szerencse
Szerencse volt a neve egy gonosz és szeszélyes boszorkánynak. Varázslataival annyi kárt okozott, hogy az emberek félni kezdtek tőle és messzire elkerülték. Egy nap azonban egy fiú elhatározta, hogy találkozik vele. Amikor a boszorkány látta őt közeledni, meglepve kérdezte őt: -
Hová mész ilyen későn, te fiatalember? Hogyhogy nem félsz?
-
Egy boszorkányt keresek – válaszolta az ifjú. – Jó Szerencsének hívják.
-
Tévedsz – mondta a boszorkány. – Én vagyok az a boszorkány, habár Rossz Szerencsének hívnak. A másik, akit mondasz, nem létezik.
-
Dehogynem. Csak nem te vagy az. Másik boszorkány lehet, hasonló névvel.
Szerencse magának való boszorkány volt, és meg volt róla győződve, hogy rajta kívül nincs másik, főleg nem hasonló névvel. Így ragaszkodott ahhoz, hogy őt keresi a fiú. -
Biztos, hogy engem keresel, Rossz Szerencsét.
-
Neeeem – felelt az ifjú. – Ki az, aki a rossz szerencsét keresi? Én Jó Szerencsét keresem továbbra is.
-
Láttad őt valaha? Hogy fogod őt felismerni? – kíváncsiskodott a boszorkány.
-
Nem láttam soha, de könnyű lesz felismerni. Azt mondják, hogy jó dolgokat tesz.
-
Én is tudok olyat! – válaszolt a boszorkány. – Nézd!
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 38
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen Azzal egy követ ízletes almává változtatott és az ifjúnak adta. -
Nem csak erről van szó. Jó Szerencse megvédi azokat, akik felkeresik.
-
Én is! – bizonygatta a boszorkány, majd lesöpört az ifjú válláról egy épp csípni készülő skorpiót.
És így beszélgettek tovább egész éjjel. Mindenről, amit az ifjú állított, a boszorkány megpróbálta bebizonyítani, hogy rá is igaz. Amikor búcsúzni készültek, a fiú megszólalt: -
Majdnem meggyőztél, de lenne itt még egy dolog. Jó Szerencse mindig várja azokat, akik hozzá készülnek.
-
Én is így teszek majd! Holnap is gyere el – búcsúzott el a boszorkány.
Attól fogva minden éjjel találkoztak, a boszorkány pedig megváltozott az emberek irányába. Tanulság: Minden zord, morcos ember megváltoztatható. A varázsszavak: szeretet, bizalom.
42.
A harcos nyilai
A gonosz Morlán összes harcosa közül Jero volt a legkegyetlenebb. Szemei a legóvatosabb ellenséget is felfedezték, szélsebes nyilai mindig célba találtak. Egy nap, amikor egy nagy palotát ostromoltak, Jero talált néhány gyors, ragyogó fényű nyilat, amelyek a palota hercegnőjéhez tartoztak. A nyilakat a hercegnő csak játékos gyakorlásra használta, ezért, amikor Jero összeszedte őket és berakta saját nyilai közé, azok jajgatni kezdtek, mert nem szerettek volna vért ontani. A harcos mindig magánál hordta tegezét, ezért a nyilak idővel rájöttek, mennyire magányos és búskomor ember hordja őket a hátán. Rájöttek, hogy a háborúkon kívül soha semmi mást nem látott ez az ember. www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 39
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen Telt-múlt az idő, és a harcos azt a feladatot kapta, hogy végezze ki a király lányát. Jero úgy gondolta, erre az alkalomra kiválóak lesznek a talált nyilak. Mint mindig, most is elbújt a bokrok között, szemét mereven az áldozatra szegezte, és célzott. A nyíl azonban nem találta el a hercegnőt, hanem egy gyönyörű liliom közepébe csapódott. A harcos dühösen odament, de mielőtt kihúzta volna nyilát a virágból, álmélkodva figyelte annak szépségét. Következő lövése egy nagy lombú fát talált el. Odament, és a nyíl helyéről lehetett a legjobban hallani a rengeteg édes kismadár hangját, amik a fán trilláztak. A ragyogó nyilak egymás után sosem a célt találták el, hanem megmutattak a harcosnak egy szeletet abból a csodálatos világból, ami körülvesz minket. Az utolsó nyíl végül pár méterre a hercegnő előtt állt meg, ahonnan Jero megfigyelhette annak szépségét, azt, amelyet ő tönkre akart tenni. Ekkor a harcos felébredt rémálmából és elhatározta, hogy soha többé nem akar vért ontani. Megdöntötte Morlán hatalmát, örökre felhagyott gyilkos életével és minden igyekezetével az életet és annak szépségeit védte. Ragyogó nyilait pedig megőrizte, hiszen ők mutatták meg neki az utat a teljes élet felé. Tanulság: Vajon miért lesz valakiből bűnöző? Bizonyos szempontból a bűnt elkövetők is áldozatok: gyerekkoruk, a körülményeik vagy elméjük áldozatai, akik, ha egy apró dolgot másként csináltak volna az életben, talán nem sodródtak volna a peremre. Próbáljuk meg mindenkiben felfedezni a jót, hogy elkerüljük a lehetőségét is annak, hogy embertársainkat magával ragadja a bűn.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 40
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen 43.
A magvak
Volt egyszer négy magvacska, akik a szél szárnyán szállva egy őserdő tisztásán kötöttek ki. Egy ideig elrejtőztek és várták a kedvező pillanatot, hogy fává cseperedhessenek. De amikor az első mag elhatározta magát és növekedésnek indult, az erdőben élő kismajmok banánnal dobálták meg, hogy rajta gyakorolják a célba dobást. A kis növény kettétört. Társai elhatározták, hogy nem próbálkoznak a növekedéssel addig, amíg a majomcsapat ott él. Egyikük azonban mindenáron szeretett volna erős fává cseperedni, ezért nőni kezdett, társai minden intése ellenére. Alig látszott ki a földből, amikor az első banán eltalálta és gyenge törzsét szinte kettévágta. A többi mag sírva kérte, hagyjon fel a terveivel, de ő határozottan elindult a növekedés útján. Minden nap eltalálták a majmok a banánnal, ő minden nap kettéhajlott, de nem adta fel. Minden banán után még nagyobb erőfeszítéssel próbált nőni. Mígnem egy napon nem hajlott el a banántól. Kapott még egy banánt, még egyet és még egyet, de a törzse olyan erős, göcsörtös lett a sok elszenvedett ütéstől, hogy ellenállóvá vált. Attól kezdve semmi sem állíthatta meg, és idővel ő lett a legmagasabb fa a környéken. Társai pedig ma is azt várják a földben, hogy egyszer majd máshová költözzenek a majmok, és nem is tudják, hogy a kis mag épp a majmoknak köszönheti, hogy ellenállóbb lett minden más fánál. Tanulság: A nehézségeknek is van hasznuk: még erősebbé, még tapasztaltabbá tesznek minket. Szeressük a nehézségeket!
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 41
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen 44.
Könnyes Peti
Könnyes Peti különleges fiú volt: egy perc alatt képes volt könnyekben kitörni, ezért bármit is kért a szüleitől, mindig megkapta vigasztalásképpen. Egy nap megismerkedett egy utcagyerekkel, Pipóval. Nem volt se háza, se családja, és az utcán abból élt, hogy a járókelőknek segédkezett. Könnyes Petinek szimpatikus lett a fiú, és úgy döntött, segít neki kicsit. Kalapját maga elé tette és keserves sírásban tört ki. Pár óra múlva Könnyes Peti kalapja megtelt aprópénzzel és édességgel. Vidáman vitte szerzeményét Pipó elé, ő azonban elutasította a segítséget. -
Köszönöm,
de
jobban
szeretek
olyat
kapni,
amit
kiérdemeltem.
Sokkal
szórakoztatóbb erőfeszítéseket tenni a dolgok eléréséhez. Tudod, ma megfürdettem egy kutyát, vittem egy néni nehéz szatyorját, egy másikat pedig átsegítettem a zebrán. Lehet, hogy nem értem el mindent, amit terveztem, de jól éreztem magam. És te? Jól telt a napod? Könnyes Peti nem válaszolt, csak lógó orral hazament. Mindent elért, amit akart, de tulajdonképpen semmi érdekeset nem csinált egész nap. Még csak nem is érezte jól magát, hiszen egész nap sírt. Aznap Könnyes Peti egy finom sütit kért vacsorára. Amikor édesanyja nemet mondott a kérésre, már majdnem sírva fakadt, de akkor eszébe jutott Pipó. Ezért máshogyan próbálta meg elérni a célját. Segített édesanyjának a kamrát takarítani, meglocsolni a növényeket és helyükre tenni a házi könyvtárban a könyveket. Ennek ellenére, a végén nem kapott sütit. De már nem is bánta, mert közben olyan jól szórakozott, hogy elhatározta: felhagy a sírással, és minden nap csinál valami hasznosat. Tanulság: Nem a cél a legfontosabb, hanem a célhoz vezető út. Ha nyögvenyelősen, kedvetlenül tesszük meg, a célt sem fogjuk igazán élvezni. Ha viszont élvezettel megyünk végig az úton, a cél elérése is örömöt okoz, nem csak a végállomás.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 42
45 motiváló történet a szürke hétköznapok ellen 45.
Mesekönyv, tinta és toll
Egy kisvárosban elhagytak egy üres mesekönyvet. Nem először fordult elő ez vele: minden ember megcsodálta gyönyörű lapjait, cirádás borítóját, de amikor felfedezték, hogy nincs benne mese, otthagyták az első padon. A mesekönyv sokat búslakodott balszerencséjén, mígnem találkozott egy szintén a padon felejtett tintatartóval. Azontúl együtt siránkoztak balsorsukon. A véletlen úgy hozta, hogy még valaki csatlakozott hozzájuk, mégpedig a toll. Egy szép hattyú hagyta el repülés közben. A toll bánatosan a földre hullt, épp a tintatartó és a mesekönyv mellé. Mindhárman elmondták egymásnak sanyarú sorsukat, majd sírtak egész álló nap. A toll azonban hamar megunta a siránkozást, és rájött, hogy együtt létrehozhatnak hasznos dolgot. Gyönyörű írással és a tinta segítségével egy mesét kanyarított a könyv első lapjaira. Megtalálta őket egy tanár, aki nem tudta, mivel vívhatná ki a gyerekek figyelmét az órán. Amikor beleolvasott a padon fekvő könyvbe, boldogan szaladt a három baráttal az iskolába. A gyerekeket lenyűgözte a mese. Attól kezdve a tinta, a toll és a mesekönyv minden este írt egy történetet a tanárnak, aki büszkén vitte azt a diákjai órájára. A három barát pedig büszke volt, hogy saját erejéből, összefogással legyőzték a balszerencse csapásait. Tanulság: Minden helyzetből ki lehet győztesen kerülni, talán mások segítségével, talán addig kiaknázatlan lehetőségeink felderítésével. A lényeg az akaraterő.
www.onlinetananyag.hu – e-bookok érettségire, nyelvvizsgára készülőknek, olvasnivalók
oldal 43