GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám:
837-26/2016.
Tárgy:
Szomód, Gottwald Sándor külterület, Ferenc major 0188/16 hrsz. alatti baromfitelep előzetes vizsgálata
Ügyintéző:
dr. Kiss Edit
Mellékletek:
-
Hiv. szám:
-
Bartókné Hajnali Beáta Perjés Katalin Boglárka Sovánné Nagy Grét e Juhász Judit Bedők László Bender Ferenc Telefon:
(96) 524-000
H AT Á R O ZA T I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivat al mint környezet védelmi és természet védelmi hat óság (a továbbiakban: Hatóság) Gottwald S ándor egyéni vállalkozó (2890 Tat a, Koltói Anna u. 34., a továbbiak ban: Ügyfél) képviseletében eljáró Alternconsult K ft. (6800 Hódmezővás árhely, Kert ész-köz 1/B) által kezdeményezett, a Szomód, külterület, Ferenc major 0188/16 hrsz. alatti telephelyen tervezett baromfitenyésztési tevékenység környezeti hatásaira vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás eredményeképpen megállapítja, hogy a tervezett tevékenységgel kapcsolatban - a helyi környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos önkormányzati szabályozásra, valamint a településrendezési eszközökkel való összhang vizsgálatára tekintettel - kizáró ok merült fel, a tevékenység kérelem szerinti megvalósítá sra engedély nem adható. II. Az eljárásban részt vett szakhatóság az alábbi állásfoglalást adta: A Győr-Moson-Sopron Megyei Kata sztrófavédelmi Igazgatóság 35800/1378-1/ 2016.ált számon a következő szakhatósági állásfoglalást adta: „A Gottwald Sándor egy éni vállalkozó (2890 Tata, Koltói Anna u. 34. ) részére, a Szomód 0188/16 helyrajzszámú baromfit elep előzetes vizsgálati eljárását lezáró határozat kiadás ához az alábbi feltételekkel hozzájárulok Előírások: 1.
Az esetlegesen bekövetkező környezetszenny ezést a felszín alatti vizek védelméről szóló Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Környezetvédelmi Hatósági és Komplex Engedélyezési Osztály 9021 Győr, Árpád út 28-32. - Telefon: +36 (96) 524-000 - Fax: +36 (96) 328-031 E- mail:
[email protected] - Honlap: www.kormanyhiv atal.hu
219/2004. (V II. 21.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdése szerint haladéktalanul be kell jelent eni a Győr- Moson- Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak. 2.
Az elszikkasztásra kerülő esővizek nem okozhatják a talajvíznek és a földtani közegnek a földtani köz eg és a felszín alatti víz szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges határértékek ről és a szenny ezések méréséről szóló 6/2009. (IV. 14.) K vVM-EüM- FVM együttes rendelet 1. és 2. sz. mellékletében megadott „B” szennyezettségi határértékeknél kedvezőtlenebb állapotát.
3.
Gondoskodni kell a tároló műtárgyak rendszeres ellenőrzéséről és k arbantartásáról, illet ve a táp -és alomanyagok csöpögés, szivárgás - és szennyezésment es tárolásáról.
4. 5.
A tevékenység során a felszíni és felszín alatti vizek nem szennyeződhetnek. A telephelyen a munkagépek használata során ügyelni kell arra, hogy azokból kenő és/ vagy üzemany ag elfolyás, elcsöpögés ne történjen.
6.
A keletkező kommunális szenny vizek gyűjtésére szolgáló műt árgy megfelelő gyakoriságú ürítéséről gondoskodni kell, hogy a túlfolyás biztonságosan elkerülhet ő legyen.
7.
A telepen képződő és zárt aknában gyűjtött települési folyékony hulladék elszállítása kizárólag annak fogadására és tisztítására alkalmas szenny víztisztító telepen tört énhet.
8.
Az engedélyes köteles biztosítani, hogy a gyűjtőmedencék/aknák mindenkori maximális telítettsége ne haladja meg a 85 %-ot.
9.
Az építési tevékenység úgy végezhető, hogy a kivitelezés következtében a vízkészlet természetes védettsége ne csökkenjen, vagy ne növekedjen a környezet sérülékenysége, a vízkészletbe 6 hónapon belül le nem bomló károsító anyag ne kerüljön, olyan lebomló anyag ne jusson a vízkészletbe, amelynek mennyisége, jellege vagy bomlásterméke a felszín alatti víz minőségének károsodását okozza.
A tevék enység vízvédelmi vízgazdálk odási szempontból nem jelent olyan hatást amely miatt k örnyezeti hatás vizsgálati eljárás lefolytatása válna szük ségessé. Jelen szakhatósági állásfoglalás más jogszabályi kötelezettség alól nem mentes ít. Jelen szakhatósági állásfoglalással szemben jogorvoslattal az eljárást lezáró határozat, ennek hiányában az eljárást megszüntető végzés ellen benyújtott fellebbezés keret ében lehet élni.” III. A tevékenység telepítési helye szerinti önkormányzat jegyzője a helyi környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos önkormányzati szabályozással, valamint a tevékenység településrendezési eszközökkel való összhangjának vizsgálata során az alábbi nyilatkozatot tette: A) Szomód Köz ség Jegyzője 163-2/2016. számon a következő véleményt adta: „A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Környezetvédelmi Hatósági é s Komplex Engedélyezési Osztály (9021 Győr, Áipád út 28-32.), megkeresésére Gott wald S ándor egyéni vállalkozó (2890 Tat a, Koltói Anna u. 34.) a Szomód 0188/16 hrsz, alatti ingatlanon baromfitelep létesítését az előzetes vizsgálati dokumentáció áttanulmányozása alapján, mint kijelölt szakhatóság, az alábbi szakhatósági állásfoglalást adom: A Győr-Mosón-Sopron Megyei Kormány hivatal Környezet védelmi és Természet védelmi Főosztály Környezet védelmi Hatósági és Komplex Engedélyezési Osztály belföldi jogsegély keretében megkereséssel fordult hatóságomhoz. A szakhatósági eljárás során az alábbiakat állapítom meg:
2
A 0188/16. hrsz-ú ingatlan Gksz - 1 jelű (kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület) építési övezetben található.
Szomód Község Önkormányzatának a 4/2011.(111. 21.) számú Önkormányzati rendeletével jóváhagyott Szomód Község Helyi Építési Szabályzata (a továbbiakban: HÉS Z) alapján: „23. § (1) A k eresk edelmiszolgáltató gazdasági t erület övezet eiben el sősorban: egyéb közösségi, szórakoztató, kulturáli s épület, lakosság ellátását biztosító kereskedelmi, szolgál tató funkciók, a környezetet nem
zavaró
gyártó,
szerelő
és egyéb
gazdasági
tevékenységek
létesí tmények és a hozzájuk kapcsolódó szolgálati lakás, idegenforgalmat, turi sztikát, egész ségügyi-szociáli s funkciókat szolgáló létesí tmény, sz álláshely-szolgál tató épület alakítható ki. A gazdasági területek építési övezeteiben a legki sebb kialakítható telekméret és a legnagyobb
megengedett
beépítettség
figyelembe
vételével
számított
épül et-
alapterületnél nagyobb ház nem épí thető." „23.§ (4) Az övezetben csak olyan területhasználat, illetve olyan tevékenységekhez szükséges építmények építése engedélyezhető, amelyeknél az alábbiak teljesülése az engedélyezés során megítélhető: a) a szomszédos létes ítmények , lak óterület használatát a vonatk ozó rendelet mérték én túli üzemi zajterheléssel nem zavarja; b)
a tevék enység során k eletk ező k ommunális hulladék , a k ommunális hulladékk al együtt k ezelhető technológiai jellegű, hulladék a k örnyezet terhelése nélk ül ártalmatlanítható (gyűjtés, szállítás, engedélyezett újrahasznosítás);
c)
a tevék enységből eredő szennyező {fert őzőmérgez ő) anyag a talajt és a felszín alatti vizek et
nem k árosítja, a talajszennyezés veszélyével iáró tevék enys égek csak a szennyezési k izáró aljzaton történik ; d)
a k áros és veszélyes anyagok at tartalmazó szennyvizek et a k özcsatornába, ill. a zárt
szennyvízgyűjtőbe vezetés előtt a telk en belül előtisztítja, ill. elők ezeli; (5) A meglévő épület állomány összterület ének legfeljebb 10%-os bővítése és/ vagy engedélyhez k ötött felújítás valósítható meg. 10%-nál nagyobb mérték ű fejlesztés, és/vagy gazdasági területen új épület elhelyezése részletes szabályozási terv alapján tört énhet. A szabályozási tervnek tartalmaznia k ell a telepítést, az épületek építészeti k ialak ítását, a k örnyezethez való illeszk edést, a park olást, a belső k özlek edést, a rak odás területeit, a zöldfelületek k ialak ítását, a k özműellátás megoldását, szük ség szerint k örnyezeti hatáselemzési, valamint a szük séges k örnyezetvédelmi megoldások at. ” A
HÉSZ
23.§
településrendez ési
(1) és
bekez dése építési
szigorúbb
szabályozást
követelmények ről
állapít
meg,
szóló 253/1997.(XII.
mint
az
országos
20.) Kormányrendelet
(továbbiakban: OTÉK) 19.§ (1) bekezdése, mely szerint „A k eresk edelmi, szolgáltató terület elsősorban környezetre jelentős hatást nem gyakorló gazdasági tevékenységi célú épületek elhelyezésére szolgál. ” A környezetre jelentős hat ást gyakorló építmények a település beépítésre szánt területén az OTÉK 24.§-a szerinti Különleges területen helyezhetők el: „24. § (1) A különleges terület be azok a területek tartoznak, amelyeken az elhely ezhető építmények rendeltetésük miatt jelentős hatást gyakorolnak - a környezet ükre, vagy a környezet ük megengedett külső hatásaitól is védelmet igényelnek. A különleges területek célját és fajtáját a településszerkezeti tervben, a beépít ési előírásokat a helyi építési szabályzatban minden esetben meg kell határozni. (2) Különleges terület (...) n) a mezőgazdasági üzemi terület, o) az egyéb, a 10-23. §-ban foglaltak egyikébe sem sorolható, helyi sajátosságot hordozó terület.” 3
A település nem beépítésre szánt területének az OTÉK 29. §-a szerint a helyi építési szabályzat által ,,Mezőgazdasági terület"-be sorolt területe szolgál növénytermesztésre és állattartásra: „29. § (1) A mezőgaz dasági területen a növénytermesztés, az állattart ás és állattenyésztés és a halászat, továbbá az ezekk el k apcsolatos. A salát termék feldolgozására, tárolására és árusítás ára szolgáló építmények helyezhetők el (2) A mezőgazdasági terület: a) k ertes, b) általános mezőgaz dasági terület lehet." A mezőgazdasági területek beépíthetősége nagyon korlátozott.
Álláspontom
szerint
az
állattartással
Összefüggő
légszennyezésnek
(bűz)
a
környezetre zavaró hatása lenne, még ha csekély mértékű is. Ezt támasztja alá a dokumentáció 45. oldalán megfogalmazott kijelentés „Az elvégzett számítások alapján megállapítható, hogy az állattartó telep bűz emissziója a Ferenc major területén található tanyaépületeket érinti.” Gksz - 1 jelű építési övezetre vonatkozó további előírások a HÉS Z-ben, szintén a környezetre gyakorolt hatá ssal kapcsolatosan: ,,24.§ (1) A Gk sz ~ 1 jelű építési övezet jellemzően szabadon álló beépítésű, nagytelk es k eresk edelmi, gazdasági övezet. A beépítés paraméterei az alábbiak : Gksz
SZ- 30 – 0,8 6,5 - 5000 - 40
(2)
Az
övezetben
beépítési mód - megengedett max.beépít ettség - szintterület max.épitménymagasság - legkisebb telek - min.zöldfelület gazdasági
épület
és a gazdasági
tevékenységgel
összefüggő
lakófunkciót befogadó létesí tmény építhető.
(3) A legk isebb beépíthető telek terület 5OOOm2 lehet. (4) Kialak ult esetben oldalhatáron állóan is építhető épület. (5) Az övezetben a megengedhető legnagyobb építménymagasság 6,5 m, melytől csak technológiai ok ok ból lehet eltérni (pl k émény létesítése es etén).
(6)
A beépíthetős ég mérték e legföljebb 30 %, legfeljebb 0,8 érték ű szintterületi mutató
biztosításával. (7) A zöldfelület aránya legalább 40% legyen, melynek 1/3-án k étszintű (lombk orona- és cserjeszint) növényzet telepítendő. A tervlapon beültetési k ötelezettséggel jelölt területen háromszintű (gyep, cserje, lombk orona szint) növényzet telepítendő. ” ./ A HÉS Z 5. melléklete szerinti Tilalmak és korlátozások: „(1) A nevelési, oktatási intézmény telkétől, továbbá egészségügyi intézmény, valamint élelmiszer előállítására, feldolgozására, fogyasztá sára, forgalmazására szolgáló épülettől 50 m-es távol ságon belül állattartás céljára szolgáló építmény létesítése tilos.”
A dokumentációból nem állapítható meg, a fenti előírásnak való megfelelés, mivel csak arra tér ki a 38. oldalon, hogy a baromfi i stálló középpontjától a legközelebbi védendő létesítmények távolsága mekkora.
„ (2) Légszennyezőforrások és létesítmény ek védőtávolsága, védőterülete a) a nagy állatl étsz ámúi állattartás célját szolgáló épületek és a trágya, valamint egyéb bűzös hulladék kezeléséhez szük séges építmények, területek a belterület határától mért legalább 500 4
m, a belterületen kívüli egyéb lakott telkek körüli 300 méteres távol ságon belül nem helyezhetők el, ” „(3) Felszíni vizek természetk özeli állapotú part menti védőtávolsága, védőövezetei k ülterületen:
a)
a vízfolyások term észetközeli állapotú külterületi szakaszán, a vízfolyás mindkét partj án, a telekhatártól m éri 50-50 m sz éles vízvédelmi védőövezet, a tavak , tározók természetk özeli állapotú k ülterületi partján a telek határt ól mért 100 m széles vízvédelmi védőövezet, ahol az építés természetvédelmi, víz védelmi érdek ből k orlátozott, csak a vízhasználathoz k ötődő építmények építése megengedett (pl stég, zsilip, gát).
b) a tavak , tározók , vízfolyások és felszíni vízelvezető csatornák partján, legalább egyoldali, a parttól mért, szabadon járható fenntart ósáv biztosítandó: - a VÍZIG k ezelésébe tartozó vizek partján 6-6 m, - a társulások és az önk ormányzat k ezelésében lévő vizek partján belterületen legalább egy oldalt 4 m, k ülterületen 6-6 m. \
A dokumentációból nem állapítható meg a fenti védőtávolságok megléte.
A dokumentáció a 29. oldalon említ egy létesülő hullaégetőt, melyben a telephelyen elhullott állatokat kívánják kezelni. A vonatkozó létesítményről nem található bővebb információ, így annak hatása nem ismert.
A fentiek alapján a Gksz-1 jelű övezetben minden olyan tevékenység végezhető, illetve létesítmény, építmény elhelyezhető, mely a helyi építési szabályzat fent idézett szakaszaival nem ellentétes. B) Szomód Köz ség Jegyzője a Hatóság 837-16/2016. iktatószámú megkeresé sének eleget téve fentebb
hivatkozott
számú
nyilatkozatát
163-7/2016.
számon,
a
következők
szerint
konkretizálta és egészítette ki: „A Győr-Moson-S opron Megyei Kormányhivat al Környezet védelmi és Természet védelmi Főosztály Környezet védelmi Hatósági és Komplex Engedélyezési Osztály (9021 Győr, Árpád út. 28-32.), megkeresésére Gott wald Sándor egyéni vállalkoz ó (2890 Tata, Koltói Anna n. 34.) a Szomód 0188/16 hrsz. alatti ingatlanon baromfitelep létes ítésével k apcsolatosan, az Ökokontroll Mérnökiroda Bt. (3521 Miskolc, Szerb Antal u. 13.) által kész ített és kiegészített előzetes vizsgálati dokumentáció áttanulmányozása alapján, mint kijelölt szakhatóság, a 163-2/2016. iktató számú szakhat ósági állásfoglalásomat az alábbiakkal egészítem ki:
a
helyi
környezet-
és
termé szetvédelemre
kiterjedően,
Szomód
Község
Önkormányzatának a 4/2011.(111. 21.) számú Önkormányzati rendeletével (a továbbiakban: HÉS Z) jóváhagyott Szomód Köz ség Helyi Épí tési Szabályzatban előírtakra figyelemmel a projekt nem áll összhangban.
továbbá nyilatkozom, hogy a tervezett projekt megvalósítása a jelenleg érvényben lévő Helyi Építé si
Szabályzattal
ellentétes,
a
tervezett tevékenység
a
településrendezési
eszközökkel nem áll összhangban, az összhang a tervezett tevékenységhez szükséges létesítési, építési engedély iránti kérelem benyújtásáig várhatóan nem teremthető meg. Szakhatósági nyilatkozatom nem mentesít más hatósági engedélyek és előírások megkérése alól. A szakhatósági állás foglalás ellen önálló fellebbezésnek helye nincs.” IV. A környezetvédelmi hatáskörben eljáró Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal az eljárásban vizsgálandó szakkérdé sek vonatkozá sában az alábbi véleményeket adta:
5
A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegész ségügyi Főosztály Közegész ségügyi Osztály KE/067/00198-4/2016. számon a következő szakvéleményt adta: Szakkérdés vizsgálatának eredménye: „A Főosztály a http: / / edkt vf.zoldhatosag.hu /közérdekű /2015 /melléklet /18411-1.zip honlapra feltöltött dokumentációt áttanulmányozta, és az abban foglaltakat figyelembe véve a tevékenység környezet védelmi engedélyezését közegészségügyi szempontból kizáró ok nem merült fel. A Főosztály felhívja engedélyes figyelmét az alábbiakra:
az alkalmazottak számára az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 53 §. (2) c), f) bekezdések, valamint az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdés e és 1. számú mellékletében előírt minős égi követelmények nek megfelelő minőségű és mennyiségű ivóvizet kell biztosítani. Az ivóvíz minőségét igaz oló jegyzőköny vet a használatbavételi engedély eljárásban be kell mutatni.
a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet 18. § és 19. § -aiban meghatározott öltöz ő, tisztálkodó és mellékhelyiséget szükséges biztosítani.
a többször módos ított az egészségügy ről szóló 1997. évi CLIV. Tv. 44. §. (2), és 46. §-ra hivatkoz va a zárt rendszerű szenny víztárolót olyan műszaki állapotban kell tartani, hogy tartalma a talajt, a vizek et ne szennyezze, az emberi egészséget köz vet ve vagy köz vetlenül ne veszélyeztesse. Biztosítani kell, hogy a műtárgyat a szippantó autó akadálymentesen megközelíthesse.
a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/ 1996. (V.22. ) Korm. rendelet 3. §, 15.§ (1) bekezdések előírás ainak megfelelően új vízlétes ítmény tervezése és megvalósítás a során vízjogi létesítési
és üzemelt etési engedélyt, engedély nélkül létesített kútra
fennmaradási engedélyt kell beszerezni. A meglévő fúrt kút
vízjogi engedély ét a
használat bavételi engedély eljárásban be kell mutatni.
a fertőző betegségek és a járványok megelőzés e érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló többször módosított 18/1998. (V I.3.) NM rendelet 36. § -ában, és a rendelet IV. sz. mellékletének 3. és 7. pontjaiban rögzítettek szerint az építés, illet ve anyag megválasztás során gondoskodni kell, hogy az egészségügyi kártevők /rovarok-rágcsálók/ elleni védelem fenntartható legyen. A legyek teny észőhelyeinek, a rágcsálók búvóhelyeinek folyamatos megakadályozásáról gondoskodni kell. A 4. sz. melléklet 3. B) pontja szerint „a házi legyek elszaporodásának megakadályozása érdekében a teny észőhelyek megszüntetés éről, illetőleg azoknak alkalmatlanná tételéről a következő módon kell gondoskodni: a) a trágya megfelelő, lehetőleg zárt t árolásával vagy rendszeres - a meleg évszakban (május-október) legalább hetenként egyszeri, városi településeken het enként kétszeri elszállításával az emberi településtől 2 km-nél távolabb levő helyekre, b) szerves anyagokat tartalmazó szemét, konyhai és egyéb hulladék (pl. osont, vágóhídi maradék stb.) zárt tárolásával, folyamatos elszállításával vagy megsemmisítésével, a tárolóedényzet rendszeres tisztításával oly módon, hogy a folyamatok alatt a tenyészés megszüntethető vagy jelentős mértékben csökkenthet ő legyen.”
A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhi vatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztálya KEF/TAL/63-3/2016.
számon a következő
szakvéleményt adta: „A
Komárom-Esztergom
Megyei
K ormányhivatal,
mint
elsőfokú
talajvédelmi
hatóság
a
környezet védelmi és természet védelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről 6
szóló 71/2015. Korm. rendelet 5. melléklete I. táblázatának 5. pontja szerinti szakkérdést vizsgálva a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Környezet védelmi és Természet védelmi Főosztály fenti számú megkeresés e, a munkaszám nélküli „Előzetes vizsgálati dokumentáció Gottwald Sándor 2896 Szomód, külterület, Ferencmajor, hrsz.: 0188/ 16 GOTTWALD FARM telep” című dokumentációban (Készítette: Ökont roll Mérnökiroda Bt. 3521 Miskolc, Szerb Ant al u. 13., továbbiakban: EVD) foglaltak alapján a tárgyi engedély talajvédelmi szempontból feltételek (kikötések) nélkül kiadható.” A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatai Járási Hivatal Földhivatali Osztálya 10017/2016. számon a következő szakvéleményt adta: „A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály 2016. január 28.-án érkezett levelében megkereste a Tatai Járási Hivatal Földhivatali Osztályát Gottwald Sándor (székhely: 2890 Tata Költői Anna utca 34.). kérelmére a 2896 Szomód külterület Ferenc major 0188/16 helyrajzi szám alatti területén létesítendő baromfitelep létesítésének előzetes vizsgálati eljárásban szakvélemény megadása céljából. A környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 5. melléklete I. táblázat 7. pontja alapján megállapítottam hatásköröm hiányát.” V. Az Ügyfél megfizette a kérelem elbírálásáért járó 250 000 Ft összegű igazgatási szolgáltatási díjat. Az ügyben egyéb eljárási költség nem merült fel. VI. A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül az Országos Környezet védelmi és Természet védelmi
Főfelügy előséghez
címz ett,
de az
elsőfokú
hatóságnál
két
példányban
benyújtandó fellebbezést lehet előterjeszteni. A fellebbezés igaz gatási szolgáltatási díja 125 000 Ft, természetes személyek és civil szervezetek esetében 2500 Ft, mely összeget készpénz-átutalási megbízáson vagy a Hatóság 10033001-00299633-00000000 sz. számlájára kell – átutalási megbízással - teljes íteni. Az eljárásba bevont szakhatóság szakhatósági állás foglalása jelen határozat elleni jogorvoslat keretében támadható meg. INDOKOLÁS Gottwald Sándor egyéni vállalkozó (2890 Tat a, Koltói Anna u. 34., a továbbiakban: Ügyfél) képviseletében az Alterncons ult Kft. (6800 Hódmezővásárhely, Kertész-köz 1/B) meghatalmazott 2015. december 16. napján kérelmet nyújtott be a Győr-Mos on-S opron Megyei Kormányhivatal mint környezet védelmi és természet védelmi hatósághoz (a továbbiakban: Hatóság) a Szomód, külterület, Ferenc major 0188/16 hrsz. alatt alatti telephelyen
tervezett baromfitenyésztési tevékenység
környezeti hat ásaira vonatkozóan, mely alapján a Hat óság előtt – fenti számon – előzetes vizsgálati eljárás indult. Az Ügyfél az eljárás megindításra vonatkozó kérelméhez melléklet e az előzet es vizsgálati dokumentációt, azonban a környezet védelmi és természet védelmi hatós ági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 14/2015. (III. 31.) FM rendelet (a továbbiakban: Díjrendelet) 2. § (1) bekezdés e és 1. sz. mellékletének 35. főszáma alapján fizetendő, 250. 000,-Ft összegű igazgatási szolgáltatási díj megfizet ését nem
igazolta, melyre figyelemmel a Hatós ág 18411-2/2015.
iktatószámon hiánypótló végzést bocsátott ki. Az Ügyfél tárgyi végz ésben foglalt felhívásnak eleget tett, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetést a Hatóságnál 837-2/2016. ikatószámon nyilvántartott beadványa útján igaz olta. 7
A Hatóság a kérelem műszaki tartalmú vizsgálatát követően 837-3/2016. iktatószámon ismételt hiánypótlási felhívás kibocsátásról döntött, figyelemmel arra, hogy a benyújtott dok ument áció – levegőtisztaság-védelmi valamint a zaj-és rezgés védelmi szempontból nem felelt meg a vonatkozó jogszabályok előírásainak, kiegészít ésre szorult. Tárgyi hiánypótlási felhívás nak az Ügyfél a Hatósághoz 837-15/2016. iktatószámon benyújtott, kiegészítő dokumentációban foglalt ak útján tett eleget. A Hatóság a hatásterület ismeretében a környez eti hatás vizsgálati és egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) K orm. rendelet (a továbbiakban: Khvr.) 3. § (3) bekezdés re, valamint a k özigazgatási hatós ági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 29. § (6) bekezdésére figyelemmel közleményt tett közzé honlapján, ügyfélszolgálati irodájában, valamint azt – kifüggesztés céljából – megk üldte Szomód Község Jegyzője részére. A közleménnyel kapcsolatban észrevétel nem érk ezett. Az Által-ér V ízgyűjtő Helyreállítási és Fejlesztési Szövetség (2890 Tata, Kossuth t ér 1.) a Hatóságnál 837-22/2016. számon iktatott beadványában – az ügy féli jogállást igazoló dokumentumok csatolása mellett – jelezte, hogy az eljárásban ügy félként kíván részt venni. A Hatóság a benyújtott dokumentáció vizsgálatát követően megállapította, hogy az Által-ér V ízgyűjtő Helyreállítási és Fejlesztési Szövetséget az ügyféli jogállás megilleti, melyről a Szövetséget 837-23/2016. iktatószámú levele útján tájékoztatta. A Dr. P. Horvát h Ügy védi Iroda (1039 Budapest, Jókai utca 25.), a hatásterület en lévő, Szomód 0188/10 és 0188/11 hrsz.-ú ingatlanok tulajdonosai, Magy ar-Kiss Anett és Magyar Miklós (2890 Tata, Fenyő t ér 1.) ügyfelek képvis eletében 2016. március 21. napján 837-24/2016. számon iktatott beadványa útján észrevételt terjesztett elő a tervezett tevékenységgel kapcsolatban. Hivatkozott észrevételeket a Hat óság érdemben vizsgálta, és azokkal k apcsolatban az alábbi megállapításokat teszi: A
tervezett
tevékenység
természet védelemmel
településrendezési
kapcsolatos
eszközökkel,
önkormányzati
és
szabályozással
a
helyi
kapcsolat os
környezet–
és
összhangjának
megállapítása érdekében a Hatóság a Khvr. 1. § (6b) bek ezdésében foglaltakra figyelemmel – jelen határozatban foglalt ak szerint – belföldi jogsegély keretében megkereste Szomód Község Jegyzőjét, határozatát az abban foglaltakra figyelemmel hozta meg. Az észrevételt 5. oldalán szereplő megállapítással kapcsolatban mely szerint „az előzet es vizsgálati dokumentáció a terület et érintő uralkodó szélirányt, földrajzi fek vést és az ennek következtében előálló bűz emissziós ért éket nem rögz íti” a Hatóság megjegyzi, hogy a benyújtott előzetes vizsgálati dokumentáció, annak – a Hat óság tárgyi hiánypótlási felhívásával összefüggésben megküldött – kiegészítésével együtt megfelelt a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. A Hatósághoz – a hiánypótlási felhívással összefüggésben - az Ügyfél által 837-15/2016. iktatószámon benyújtott kiegészítő dokumentáció 4. oldala 71 m távolságban tünteti fel a Szomód 0188/11 hrsz. alatt felvett ingatlan 1. számú istállóépülettől való távols ágát, melyre figyelemmel az észrevétel vonatkozó megállapítása nem helytálló. A Hat óság az előzetes vizsgálati dokumentáció alapján megállapította, hogy a tervezett tevékenység megfelel a Khvr. 3. sz. mellékletének 6. pontja a) alpontjában foglaltak nak (intenzív állattart ó telep /baromfitelepnél 100 számosállattól broilerek száma/), vagyis előzetes vizsgálat köteles tevékenység. A Hatóság az előzetes vizsgálati eljárást a Khvr. 3-5. §-ai alapján folytatta le.
8
Az eljárás során a hatóság a következőek állapította meg: 1.
A kérelmező adatai:
Neve:
Gottwald Sándor egyéni vállalkozó
KÜJ :
103448576
Székhely címe:
2890 Tata, Koltói Anna utca 34.
Telephely neve:
Szomód 0188/16 hrsz.
KTJ:
102638636
Telephely területe:
29 642 m
2.
2
A tervezett tevékenység i smertetése:
Az engedélyes Szomód 0188/ 16 hrsz-ú ingatlanon egy baromfiistállót kíván kialakítani, melyben 26 000 brojler csirke telepít ését tervezi. A telepen jelenleg is folyik állattartás az alábbi állatlétszámmal: 200 db hízó+malac, 35 db szarvasmarha, 50 db juh, 40 db mangalica, 4 db ló. Meglévő épületek: szolgálati lakás és szociális épület, 1. sz. nevelőépület, 2. sz. nevelőépület, 3. sz. nevelőépület, 2 db 12 tonnás siló, telephelyi épület. Tervezett lét esítmények: 2 db ALTHERM Z-107 típusú szalmabála tüzelésű kazán, almostrágya tároló, csurgalékgyűjtő akna. A baromfiistálló az 1. sz. nevelőépület átépítés e során kerül kialak ításra. A csirke hízlalást almos tart ásban t artják. A hízlalási időszak 35-42 nap. Etetésük előre gyártott takarmánnyal történik. A beszállított takarmányt a telepen lévő silókba teszik. Az istállóból az almot ciklusonként ürítik. A kialakításra kerülő almostrágya tároló 14,0x10,4 m méretű. Itt történik a mélyalmos trágya ideiglenes tárolása a szántóföldre történő kihelyezéséig. 3
A trágyatároló mellett kialakításra kerül egy földalatti 20 m -es csurgalékgyűjtő akna, mely a trágyatároló
esetlegesen
keletkező
csurgalék víz
összegyűjtésére
szolgál.
A
csurgalék víz
visszalocsolásra kerül a kihelyezett trágyára. 3. Környezetre gyakorolt hatások i smertetése: A Hatóság a benyújtott előzetes viz sgálati dokumentáció alapján az alábbi tényállást állapította meg: Levegőtiszta ság-védelem Építés A létesítés során - terület előkészítése, felvonulási munkálatok - a munkagépek és szállítójárművek légszennyez ésével, a földmunkálat ok porzásával lehet számolni, melyek az építési, kivitelezési időszak elteltével megszűnnek. A munkálatokat nappali időszakban végzik, a telepítés időtart ama várhatóan 1 év. A földmunkák során keletkező por felkeveredése minimális, és időszakos. Az építéshez kapcsolódó járműforgalom időszakos és átmeneti, várhatóan nem növeli meg jelentősen a meglévő utak por és bűzterhelését. Üzemelés A tervezett tevékenység levegőtisztaság-védelmi szempontból érintett településen – Szomód - a légszennyez ettségi agglomerációk és z ónák kijelöléséről szóló 4/ 2002. (X. 7.) K vVM rendelet 1., 2. melléklete alapján a 10. „az ország egyéb területe” kategóriába tart ozik. A benyújtott dokumentáció alapján Szomód község legközelebbi lakóépület ei 2000 m-re találhatóak az istállóktól. A telephely közvetlen szomszédságában a 0188/10 hrsz-on rendez vényközpont létesült. A telephelyen jelenleg 200 hízót, 40 mangalicát tartanak, és 26 ez er brojler csirkét kívánnak 9
betelepít eni. A telephelyen szociálisépületet, 1-3 jelű nevelőépület található, ezek felújítása folyamatban van. 2 db 12 tonnás siló is van a telephelyen. A telephelyen levegőhasználattal járó folyamatok a következők: istállók szellőztetése, trágyatároló kibocsátása, járműforgalomból eredő hatások, egy es helyiségek fűtése. A telephelyen a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) K orm. rendelet 2. § szerinti légszennyez ő pontforrás létesül (2 db ALTHERM T-107 típusú szalmabála tüzelésű kazán). A tevékenység légszennyező pont forrás kibocsátásának hatásterülete 259 méterben határolható le. A hatásterülettel érintett ingatlanok az alábbiak: Szomód 0168/5, 1663, 0188/11, 0170, 0188/13, 0188/12, 0188/16, 0188/15, 0186/6, 0184/7, 0185, 0188/10, 0186/1, 0185, 0184/9, 0184/1, 0184/2, 0184/3, 0184/6, 0192, 0197/19, 0198, 0203/17, 0197/3, 0191/2, 0198, 0188/6, 0203/24 hrsz. A tevékenység bűz szempontú hatásterülete, ahol a bűz mértéke 1 S ZE/m3 alá csökken, a telephelyen az istállók oldalfalától mért 228 méterben határolható le, ahol a 3 S ZE/m3. A bűz hatásterülettel érint ett helyrajzi számok: Szomód 0168/5, 1663, 0188/11, 0170, 0188/13, 0188/12, 0188/16, 0188/15, 0186/6, 0184/7, 0185, 0188/10, 0186/1, 0185, 0184/9, 0184/1, 0184/2, 0184/3, 0184/6, 0192, 0197/19, 0198, 0203/17, 0197/3, 0203/23, 0203/24, 0191/2, 0191/1, 0188/6, 0203/17 hrsz Az állattartó tevékenységből eredő ammónia kibocsátás az istállók falát ól számít va 218 méterben határolható le. A tevékenységhez kapcsolódó járulékos szállítási tevék enység (napi 5-6 tehergépjármű) az M1 autópályán és az 1. számú főút on fog történni. A szállítási tevékenység nem növeli meg számottevően az érintett utak, útszakaszok por és kipufogógáz terheltségét. Felhagyás A telephely felhagyásakor az építésnél történő kibocsátásokkal kell számolni. Zaj-é s rezgésvédelem Létesítés: A tevék enység telepítése során a munkagépek és szállítójárművek zajkibocsátásával lehet számolni, mely átmeneti, csak nappali időszakban végzik, a telepítési időtartama várhatóan 1 év. A benyújtott dokumentáció alapján, az építési munk álatok során a legközelebbi zajvédelmi szempontból védendő épületeknél a környezeti zaj- és rezgésterhelési határértéke megállapítás áról szóló 27/2008. (XII. 3.) K vVM-EüM együttes rendelet 2. számú mellékletének zajterhelési határértékei t eljesülnek. Az építéshez kapcsolódó járműforgalom időszakos és átmeneti, várhatóan nem növeli meg jelentősen a meglévő utak zajterhelését. Üzemelés: Az állattartó telep működése során az istállók szellőző ventilátorai, a munkagépek és a szállítójárművek zajkibocsátásával lehet számolni. A zajforrások nappali és éjjeli időszakban is működnek. A telephelyhez legközelebbi, zajvédelmi szempontból védendő épületeknél – a Szomód, külterület Ferenc major 0188/10 és 0188/11 hrsz. és Fő utca 112. szám alatti védendő épületeknél – a környezeti zaj és rezgés védelmi határértékek megállapításáról szóló 27/2008. (XII. 3.) K vVM-EüM együttes rendelt 1. számú mellékletének zajterhelési hat árértékei, a benyújtott számítások alapján teljesülnek az üzemelés során. A tevékenységnek a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdés a) pontja és 6. § szerint, számítással lehatárolt zajvédelmi hat ásterülete érint zajvédelmi szempontból védendő épület et, így a 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdése szerint a tevék enység – zajvédelmi 10
szempontból – zajkibocsátási határért ék birtokában végezhet ő. A zajvédelmi hatásterület az alábbi ingatlanokat érinti: Szomód, 0185, 0188/10, 0188/12, 0188/ 13, 0168/5, 0170, 0186/1, 1663 hrsz.-ú ingatlanok. A tevékenységhez kapcsolódó járulékos szállítási tevékenység az M1 autópályán és az 1. számú főúton fog tört énni. A szállítási tevékenység nem növeli meg számottevően az érint ett utak, útszakaszok zajterhelését, az eredő járulékos zajszint változás nem éri el a 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 7. § (1) szerinti 3 dB-es mért éket. Felhagyás: A telephely felhagyásakor az építésnél történő kibocsátásokkal kell számolni. Hulladékgazdálkodás Létesítés A létesítésekor nem jelentős mennyiségű építési-bontási hulladékok keletkezése várhat ó, további kezelésükről engedélyez ett kezelőnek történő átadással gondoskodnak. Üzemelés Az üzemelés fázisában papír, műanyag csomagolási hulladék, abszorbensek, szűrőanyagok, törlőkendők, védőruházat hulladéka valamint települési szilárd hulladék keletkezésével kell számolni, további kezelésükről engedélyezett kezelőnek történő átadással gondoskodnak. A keletkező állati eredetű melléktermékek, esetében a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról szóló 45/2012. (V. 8.) VM rendelet előírásait kell alkalmaz ni. Felhagyás A felhagyáskor bontási hulladékok képződnek, melyeket a vonatkozó jogszabály szerint kell kezelni. Havaria A létesítés, üzemelés, felhagyás során munkagépek, illet ve szállítójárművek üzem- és kenőany agok elfolyásából alakulhat ki, melynek során veszélyes hulladékok keletkezése várható. Táj- és természetvédelem Az érintett terület nem része országos jelentőségű védett természeti területnek, nem része a Natura 2000 hálózatnak, sem az Országos Ökológiai Hálózatnak. A tevékenység védett természeti értéket nem veszélyeztet, az érintett tájrészlet tájhasználati jellemzőit nem befolyásolja, védendő tájképi elemet nem érint, a tevékenység természet- és tájvédelmi érdek et nem sért. Fenti szakvéleményünket a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény, az európai közösségi jelentőségű természet védelmi rendelt etésű területekkel érintett földrészletekről szóló 14/ 2010. (V. 11.) K vVM rendelet, továbbá az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXV I. törvény, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park által korábban szolgáltatott térképi adatok alapján adtuk meg. Földtani közeg védelme Szomód 0188/16 hrsz.-ú ingatlanon k ármentesít és nincs folyamatban. A tervezett tevékenység feltételezhetően nem okozza a földtani közeg minőségi romlását. 11
Az előzetes vizsgálati dokumentáció 6.1-es fejezet „B ) Geokörnyezetre (domborzatra, talajra, földtani közegre) gyak orolt hatás” rész a tevékenység földtani közegre gyakorolt hatásáról az alábbiak szerint nyilatkozik: „A felújítandó, illet ve tervezett létesítmények szilárd burkolattal épülnek meg. A mélyalmos száraztrágyát a telephelyen tervezett vízzáró sziget eléssel ellátott vasbeton t rágyat árolóra viszik, majd innen egy évben kétszer kerül kihelyezésre, saját földt erületekre. Hígtrágya képződés nincs, 3
nem tervezett. A kommunális szenny víztároló, illet ve a 20 m -es csurgalékgyűjt ő akna szintén vízzáró.” Az előzetes vizsgálati dokumentáció 6.1-es fejezet „B ) Geokörnyezetre (domborzatra, talajra, földtani közegre) gyakorolt hatás ” rész a telep felhagyásáról az alábbiak szerint nyilatkozik: „A beruházó hosszú ideig k ívánja a brojlernevelő telepet üzemeltetni, így felhagyással a közeljövőben nem kell számolni.” Mivel az érintett ingatlanon kármentes ítési eljárás nincs folyamatban, a benyújtott dokumentáció szerint a baromfinevelő létes ítmény eket szilárd burkolattal látják el, amely meggátolja az alomból elszivárgó trágya t alajba jutását, továbbá a dokumentáció szerint a trágyat ároló, a szenny víztároló és a csurgalék vízgyűjtő akna is vizzáró. Fenti adatok szerint a földtani közeg szennyeződése feltehetően nem következik be, ezért az előzetes vizsgálati dokumentáció elfogadását javasoljuk. A Hatóság a fentiek alapján megállapította, hogy a tervezett tevékenység levegőtisztaság-védelmi, zaj- és rezgés védelmi, táj-és természet védelmi, hulladék gazdálkodási, valamint a földtani közeg védelmére kiterjedő szempontból jelentős környezeti hat ást várhatóan nem gyakorol. A Hatóság a Khvr. 4. § (1) bekezdése, valamint környez et védelmi és természet védelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 28. § (3) bekezdés e és 5. sz. mellékletének II. t áblázat a 3. pontja ért elmében megkereste az eljárásban hatáskörrel rendelkező szakhatóságot: A Győr-Moson-Sopron Megyei Kata sztrófavédelmi Igazgatóság 35800/1378-1/2016.ált számú szakhatósági állásfoglalásának indokolása a következőket tartalmazza: „A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Környezet védelmi és Természet védelmi Főosztály a 837-9/2016. számon, 2016. január 26. napján érkezett levelében a Gottwald S ándor részére a Szomód- Ferenc major (0188/16 hrsz.) baromfitelep előzetes vizsgálati eljárásában szakhat óságként megkereste a Győr-Moson-Sopron Megyei Kat asztrófavédelmi Igazgatóságot (a továbbiakban Igazgatóság), mint első fokú vízügyi szakhatóságot. Az Ökontroll Mérnökiroda Bt. (3521 Miskolc, Szerb A. u. 13. ) által készített előzetes vizsgálati dokumentáció alapján az alábbiakat állapítottam meg: - A beruházással érintett terület nem érint üzemelő és távlati vízbázis hidrogeológiai védőt erületét. - A létesítés, üzemelés, felhagyás vízminőség- védelmi érdekeket nem sért. - Havária esemény a gépek meghibásodásából, balesetekből adódó olaj és üzemanyag elfolyásból, továbbá a kommunális szenny víz tárolására és tárgya csurgalék gyűjtő aknák szivárágásából adódhat. - A szilárd burkolatú útfelületről elfolyó csapadék az zöldfelületen elszikkad. Az Igazgatóság hatáskörét és illetékességét a vízügyi igazgatási és a vízügyi, valamint a víz védelmi hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 223/2014. (IX. 4. ) Korm. rendelet 10. § (1) és (3) bekezdés e és a 2. számú melléklet 1. pontja állapítja meg. Szakhatósági
állás foglalásomat
a közigazgatási
hatós ági
eljárás
és
szolgáltatás
általános
szabályairól szóló, módos ított 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 44. § (6) bekezdése szerinti módon, a k örnyez et védelmi és természet védelmi hatósági és igazgatási feladatok at ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Kormányrendelet 28. § és 5. melléklet alapján az ott 12
meghatározott szakkérdésekre kiterjedően adtam meg, A döntés elleni önálló fellebbezést a Ket. 44. § (9) bekezdése nem teszi lehetővé. Kérem a Tisztelt Eljáró Hatóságot, hogy a Ket. 78. § (1) bekezdésére figyelemmel az érdemi határozatot szíveskedjen részemre megküldeni. A Hatóság a tevékenységnek – a Khvr. 1. § (6b) bekezdése alapján – a helyi környezet- és természetvédelemmel
kapcsolatos
önkormányzati
szabályozásával,
valamint
a
településrendezési esz közökkel való összhangjának viz sgálata érdekében megkereste a tevékenységgel érintett település jegyzőjét. Szomód Község jegyzője a Hatóság 837-8/2016. iktatószámú jogsegély iránti megkeresésében foglaltakkal összefüggésben megküldte 163-2/2016. számú, a Hatóságnál 837-13/2016. számon iktatott beadványát. Szomód Köz ség Jegyzőjének 163-2/2016 számú véleményének indokolása a következő jogszabályokon alapul: „Szakhatósági állás foglalásomat a közigazgatási hat ósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. t v. (a továbbiakban: Ket.) 44. §-a alapján, valamint a környezeti hatás vizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/ 2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. § (6b) bekezdése és Szomód Község Önkormányzatának a 4/2011.(111.21.) számú Önkormányzati rendeletével jóváhagyott Szomód K özség Helyi Építési Szabályzata alapján, valamint a Tatai Közös Önkormányzati Hivat al Építési Csoportjának szakmai vélemény ének figyelembevét elével adtam meg, A fellebbezési lehetőséget a K et. 44. § (9) bekezdése zárja ki, amelynek értelmében „A szakhat óság előzetes szakhatósági hozzájárulása, állás foglalása és végzései ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, az a határozat, illetve az eljárást megszüntető végzés elleni jogorvoslat keretében támadható meg.” A Hatóság a jogsegély teljesítésével összefüggésben a jegyző által megküldött, fentebb hivatkozott vélemény vizsgálatát követően 837-16/2016. számon jogsegély iránti ismételt megkereséssel fordult Szomód K özség Jegyzőjéhez, figyelemmel arra, hogy a k orábbi megkeresés teljes ítéseként megküldött okirat – a Khvr. 1. § (6b) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – kiegészít ésre szorult. A jogsegély iránti ismételt megkereséssel
összefüggé sben
kiadott,
Szomód
Köz ség
Jegyzőjének 163-7/2016 számú véleménye indokolása a következőket tartalmazza: „A Győr-Moson-S opron Megyei Kormányhivatal Környezet védelmi és Természet védelmi Főosztály Környezet védelmi Hatósági és Komplex Engedélyezési Osztály a 163-2/2016. számú belföldi jogsegély kiegészít ése ügyében a 837-16/2016. iktatószámú megkereséssel fordult hatóságomhoz. Továbbá tájékoztatott arról, hogy az „Ügyfél - a Hat óság hiánypótlási felhívásában foglaltak nak eleget téve, levegőtisztaság - védelmi, valamint zaj-és rezgésvédelmi szempontból - k iegészítette a benyújtott előzet es vizsgálati dok umentációt ” A szakhatósági eljárás során az alábbiakat állapítottam meg:
Helyi környezet- és természetvédelemmel kapcsolatosan
A HÉSZ 52. § (2) bekezdése alapján „A területen, meglévő védendő területhasználat ot (pl. lakóterület, egészségügyi, vendéglátó létesítmény) zavaró, bűzzel járó tevékenység (pl. nagy létszámú állattartás) nem folytatható. Meglévő
létes ítmény
tevékenysége
korlátozható,
vagy
betiltható,
amennyiben
közegészségügyi hatóság az onnan származó bűzt a lakosság számára zavarónak minősíti.”
A településrendezési eszközökkel kapcsolatosan: 13
a
A 0188/16. hrsz-ú ingatlan Gksz - 1 jelű (kereskedelmi, szolgáltató gazdas ági terület ) építési övezetben található. A HÉS Z alapján: „23. § (1) A k eresk edelmi, szolgáltató gazdas ági terület övezeteiben el sősorban: egyéb közösségi, szórakoztató, kulturális épület, lakosság ellátását biztosí tó kereskedelmi, szolgáltató funkciók, a környez etet nem
zavaró
gyártó,
sz erelő'
és egyéb
gazdasági
tevékenységek
létesí tményei,. és a hozzájuk kapcsolódó szolgálati lakás, idegenforgalmat, turi sztikát, egész ségügyi-sz ociáli s funkciókat szolgáló létesí tmény, sz álláshely-szolgál tató épület alakítható ki. A gazdasági területek építési övezeteiben a legki sebb kialakítható tel ekméret és a legnagyobb
megengedett
beépí tettség
figyelembe
vételével
számított
épület-
alapterületnél nagyobb ház nem épí thető." ,,23.§ (4) Az övezetben csak olyan területhasználat, illetve olyan tevékenységekhez szük séges építmények építése engedél yezhető, amelyeknél az alábbiak teljesülése az engedélyezés során megítélhető: a)
a szomszédos létesítmények , lak óterület használat át a vonatk ozó rendelet mérték én túli
üzemi zajterheléssel nem zavarja; b)
a tevék enység során k eletk ező k ommunális hulladék a k ommunális hulladék k al együtt
k ezelhető technológiai jellegű hulladék a k örnyezet terhelése nélk ül ártalmatlanít ható (gyűjtés, szállítás, engedélyezett újrahasznosítás); c)
a tevék enységből eredő szennyező ('fert őző, mérgező) anyag a talajt és a felszín alatti
vizek et nem k áros ítja, a talajszennyezés veszélyével járó tevék enységek csak a szennyezést k izáró aljzaton történik ; d)
a k áros és veszélyes anyagok at tartalmazó szennyvizek et a k özcsatornába, ill. a zárt
szennyvízgyűjtőbe vezetés előtt a telk en belül előtisztítja. ül elők ezeli;
(5)
A meglévő épület állomány összterületének legfeljebb 10%-os bővítése és/vagy engedélyhez
k ötött felújítás valósítható meg 10%-nál nagyobb mérték ű fejlesztés, és/vagy gazdasági terület en új épület elhelyez ése részletes szabályozási terv alapján történhet. A szabályozási tervnek tartalmaznia k ell a telepítést, az épületek építészeti k ialak ítását, a k örnyezet hez való illeszk edést, a park olást, a belső k özlek edést, a rak odás területeit, a zöldfelületek k ialak ítását, a k özműellátás megoldását, szük ség szerint k örnyezeti hatáselemzést, valamint a szük séges k örnyezetvédelmi megoldások at. A
HÉSZ
23.§
(1)
bekezdése
szigorúbb
szabályozást
állapít
meg,
mint
az
”
országos
településrendez ési és építési követelmények ről szóló 253/1997.(XI1. 20.) K ormányrendelet (továbbiakban: OTÉK) 19.§ (1) bekezdése, mely szerint „A k eresk edelmi, szolgáltató terület elsősorban környezetre jelentős hatá st nem gyakorló gazdasági tevékenységi célú épületek elhelyez ésére szolgál.” A környezetre jelentős hatást gyakorló építmények a település beépít ésre szánt terület én az OTÉK 24.§-a szerinti Különleges terület-en helyezhet ők el: „24. § (1) A különleges területbe az ok a terület ek tartoznak, amelyeken az elhelyezhető építmények rendeltetésük miatt jelentős hatást gyakorolnak a k örny ezetükre, vagy a k örny ezetük megengedett külső hatásaitól is védelmet igényelnek. A különleges terület ek célját és fajtáját a településszerkezeti tervben, a beépít ési előírásokat a helyi építési szabályzatban minden esetben megkell határozni. (2) Különleges terület (…) 14
n) a mezőgazdasági üzemi terület, o) az egyéb, a 10-23. §-ban foglaltak egyikébe sem sorolható, helyi sajátosságot hordozó terület.” A település nem beépítésre szánt területének az OTÉK 29. §-a szerint a helyi építési szabályzat által „Mezőgazdasági terület”-be sorolt terület e szolgál növénytermesztésre és állattartásra: „29, § (1) A mez őgazdasági területen a növénytermesztés, az állattartás és állattenyésztés és a halászat, továbbá az ezekk el k apcsolatos. A saját termék feldolgozására, tárolására és árusít ására szolgáló építmények helyezhetők el. (2) A mezőgazdasági terület: a) k ertes, b) általános mezőgaz dasági terület lehet. ” A mezőgazdasági területek beépíthetősége nagyon korlátozott.
Álláspontom szerint a fentiek alapján a Gksz jelű építési övezeti területhasználat nem teszi lehetővé az állattenyészté st.
Álláspontom szerint az állattartással összefüggő légszennyezésnek (bűz ) a környezetre zavaró hatása lenne, még ha csekély mértékű is. Ezt támasztja alá az előzetes dokumentáció 45. oldalán megfogalmazott kijelentés „Az elvégzett számítások alapján megállapítható, hogy az állattartó telep bűz emissziója a Ferencmajor területén található tanyaépületeket érinti.” Ezen kívül a hiánypótlást tartalmazó dokumentációja is alátámasztja, hogy a légszennyezés (ammónia, bűz, füstgáz) hatásterülete érinti a Ferencmajorban lévő ingatlanokat.
Gksz - 1 jelű építési övezetre vonatkozó további előírások a HÉS Z-ben, szintén a környezetre gyakorolt hatá ssal kapcsolatosan: ,,24.§ (1) A Gk sz - 1 jelű építési övezet jellemz ően szabadon álló beépítésű, nagytelk es k eresk edelmi, gazdasági övezet. A beépítés paraméterei az alábbiak : Gksz
(2)
SZ- 30-0,8
beépítési mód - megengedett max.beépít ettség - szintterület
6,5 - 5000 - 40
max.építménymagasság - legkisebb telek – min. zöldfelület
Az övezetben gazdasági épület és a gazdasági tevékenységgel összefüggő lakófunkciót
befogadó létesítm ény épí thető. 2
(3) (4) (5)
A legk isebb beépíthető telek területí 5000m lehet Kialak ult esetben oldalhatáron állóan is építhető épület. Az övezetben a megengedhető legnagyobb építménymagasság 6,5 m, melyt ől csak
technológiai ok okból lehet eltérni (pl k émény létesítése eset én).
(6)
A beépíthetőség mérték e legföljebb 30 %, legfeljebb 0,8 érték ű szintterületi mutató
biztosításával.
(7)
A zöldfelület aránya legalább 40% legyen, melynek 1/3-án k étszintű (lombk orona- és
cserjeszint) növényzet telepítendő A tervlapon beültetési k ötetezettséggel jelölt területen háromszintű (gyep, cserje, lombk orona szint) növényzet telepítendő. ” A HÉS Z 5. melléklete szerinti Tilalmak és korlátozások: „(1) A nevelési, oktatási intézmény telkétől, továbbá egészségügyi intézmény, valamint élelmiszer előállítására, feldolgozására, fogyasztá sára, forgalmazására szolgáló épülettől 50 m-es távol ságon belül állattartás céljára szolgáló építmény létesítése tilos.”
A hiánypótlást tartalmazó dokumentáció 5. oldalából megállapítható, hogy a meglévő rendezvényközpont (melyben többek között élelmiszerek fogyasz tása i s zajlik) és az 1. istálló épülettől (baromfi istálló) mért távolsága 26 m, mely alapján a HÉS Z -ben előírt 15
50 m-e s védőtávol ság nem megtartott. „ (2)
Légszennyező források és létesítmények védőtávolsága, védőterülete
a) a nagy állatlétszámú, állattartás célját szolgáló épületek és a trágya, valamint egyéb bűzös hulladék kezeléséhez szüksége s építmények, területek a belterület határától mért legalább 500 m, a belterületen kívüli egyéb lakott telkek körüli 300 méteres távol ságon belül nem helyezhetők el,” „ (3) Felszíni viz ek természetk özeli állapotú part menti védőtávolsága, védőövezetei k ülterületen:
a) a vízfolyások természetközeli állapotú, külterületi szaka szán, a vízfolyás mindkét partján, a telekhatártól mért 50-50 m széles vízvédelmi védőövezet, a tavak , tározók természetk özeli állapotú k ülterületi partján a telek határt ól mért 100 m széles vízvédelmi védőövezet, ahol az építés természetvédelmi, víz védelmi érdek ből k orlátozott, csak a vízhasználathoz k ötődő építmények építése megengedett (pl. stég, zsilip, gát).
b) a tavak , tározók , vízfolyások és felszíni vízelvezető csatornák partján, legalább egyoldali, a partéltől mért, szabadon járhat ó fenntartósáv biztosítandó: - a VÍZIG k ezelésébe tartozó vizek partján 6-6 m, - a társulások és az önk ormányzat k ezelésében lévő vizek partján belterületen legalább egy oldalt 4 m, k ülterületen 6-6 m.
A hiánypótlást tartalmazó dokumentáció 4. oldalából megállapítható, hogy a legközelebbi lakóház és az 1. istálló épülettől (baromfi istálló) mért távol sága 71 m, a 2. istállóépülettől (sertés i stálló) mért távolsága 139 m, az almostrágyatárolótól mért távol sága 106 m, melyek alapján a HÉSZ-ben előírt 300 m -e s védőtávol ság nem megtartott.
Az előzetes dokumentáció a 29. oldalon említ egy létesülő hulla égetőt, melyben a telephelyen elhullott állatokat kívánják kezelni. A vonatkozó létesítményről nem található bővebb információ, így annak hatása nem ismert. A fentiek alapján a Gksz-1 jelű övezetben minden olyan tevékenység végezhető, illetve létesítmény, építmény elhelyezhető, mely a helyi építési szabályzat fent idézett szaka szaival nem ellentétes. Szakhatósági
állás foglalásomat
a közigazgatási
hat ósági
eljárás
és
szolgáltatás
általános
szabályairól szóló 2004. évi CXL, t v. (a továbbiakban: Ket.) 44. §-a alapján, valamint a környezeti hatás vizsgálati és az egységes környezethasználati engedély ezési eljárásról szóló 314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 1.§ (6b) bekezdése és Szomód Község Önkormányzatának a 4/ 2011.(III. 21.) számú Önkormányzati rendeletével jóváhagy ott Szomód Község Helyi Építési Szabályzata alapján adtam meg. A fellebbezési lehetőséget a Ket. 44. § (9) bek ezdése zárja ki, amelynek értelmében „A szakhatóság előzetes szakhatósági hozzájárulása, állás foglalása és végzései ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, az a határozat, illet ve az eljárást megszüntető végzés elleni jogorvoslat keretében támadható meg.” A
környezet védelmi
hat áskörben
eljáró
K omárom-Esztergom
Megyei
K ormányhivatal
a
környezet védelmi és természet védelmi hatós ági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) K orm. rendelet 28. § (1) bekezdése, valamint az 5. számú melléklet I. táblázata alapján az eljárásban a szakkérdések viz sgálata során adott véleményeinek indokolása az alábbiakat tartalmazza: A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegész ségügyi Főosztály Közegész ségügyi Osztály KE/067/00198-4/2016. számú szakvéleménye indokolása az alábbiakat tartalmazza: „A vizsgálatot megalapozó, ill. követelményeket tartalmazó jogszabályok megnevezése: 16
A Főosztály szakkérdésre adott véleményét, az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény 4. § (1) bekezdése, a környezet védelmi és természet védelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III.30.) Korm. rendelet 28. §. (1) bekezdés e és 5. sz. melléklet I. táblázat 3. pontjában biztosított jogkörében eljárva, az egészségügyről szóló 1997. évi CLÍV. törvény 46. §-ában, a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvényben, az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendeletben, a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízi létesítmények védelméről szóló 123/1997. (V II. 18.) Korm. rendeletben, a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (V II. 21.) Korm. rendelet ben foglaltak figyelembevételével alak ította ki. A
Főosztály
illetékességét
az
Állami
Népegészségügyi
és
Tisztiorvosi
Szolgálatról,
a
népegészségügyi szakigaz gatási feladat ok ellátás áról, valamint a gyógyszerészeti államigazgat ási szerv kijelöléséről szóló 323/2010. (XII. 27.) K orm. rendelet 10. § (1) b) pontja, valamint a fővárosi és megyei kormányhivat alokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivat alokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése határozza meg. A viz sgálat eredményének indoklása: Beruházó meglévő és üzemelő állattartó telephelyén találhat ó épület (1. sz. nevelőépület) felújít ással baromfiistállót
és
kapcsolódó
létes ítményeket
(almos
trágy atároló,
csurgalékgyűjtő
akna,
szalmatüzelésű kazánok) kíván létrehozni. A felújított istállóba 26000 brojler csirkét tervezi betelepít eni. A területen korábban is állattartási tevékenységet folytattak. A telephelyen a munkavállalók részére szociális létesítmény (öltöző, zuhanyzó, WC, étkező-pihenőhely) biztosított. Mélyalmos állattartás tervezett, ahol az alom szalma vagy forgács lesz. A trágya tárolására vízzáró szigeteléssel ellátott vasbet on trágy atárolót terveznek, melyet évente kétszer ürítenek saját földterületre. Takarmány tárolás a az épület mellé telepített silókban teljesen zárt rendszerben történik. Az épületben huz amosabb emberi t artózkodás nem lesz. A telep víz ellátását a szomszédos telken lét esült fúrt kútról kívánják biztosítani, a kút vízadójára a szolgáltatott víz minőségére a dokumentáció nem t ért ki. Kommunális szenny víz gyűjtésére zárt, vízzáró tartály létesült. Kommunális hulladékot rendszeres ített gyűjtőedényzetben gyűjtenek, melyet a közszolgáltatónak adnak át. A tevékenység környezet védelmi engedélyezés ét közegészségügyi szempontból kizáró ok nem merült fel, így a fentiekben foglaltak alapján a Főosztály a dokumentációban foglaltakat elfogadja. A kiadmányozási jog a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2015.(111.31.) számú MvM ut asítás 20. § (3) bekezdés a) pontján alapul.” A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhi vatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Növény-é s Talajvédelmi Osztálya KEF/TAL/63-3/2016. ú szakvéleménye a következő indokolást tartalmazza: „A tárgyi EVD-ben foglaltak szerint a tevékenység mezőgazdasági művelés alól kivett területen (kivett gazdasági épület, udvar) zajlik, környezetében mezőgaz dasági területek találhatóak. A telephelyen almos állattart ás lesz, a mélyalmos trágyát ciklusonként ürítik és a telephelyen tervez ett vízzáró szigeteléssel ellátott vasbeton trágyatárolóra viszik, majd innen egy évben kétszer kerül kihelyez ésre, saját földt erületekre. Fentiek alapján megállapítható, hogy a telepen folytatott tevékenység a környező termőföldeket talajvédelmi szempontból nem veszélyezteti, a gaz dálkodás feltételeit nem rontja, így az els őfokú talajvédelmi hatóság nem tett javaslatot előírásra. A szakkérdés vizsgálatával összefüggésben eljárási költség nem merült fel. A talajvédelmi hat óság hatásköréről a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági feladatainak meghatározásáról szóló 68/ 2015. (III. 30.) Korm. Rendelet 18.§ (1) bekezdése, illeték ességéről a Közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvény 17
(továbbiakban: KET.) 21.§ (1) c) pontja rendelkezik.” A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatai Járási Hivatal Földhivatali Osztálya 10017/2016. számú szakvéleményének indokolása az alábbiakat tartalmazza: „A http:\edkvt.zoldhatosag.hu\kozerdeku\2015\melleklet\18411-l.zíp helyről letöltött dokumentáció munkarész alapján a tárgyi beruházás során termőföld területet igénybevételére nem kerül sor. Az eljárás során költség nem merült fel Az ingatlanügyi hatóság hatásköréről, a termőföldvédelméről szóló 2007. CXX3X. tv. 7.§ -a, a földhivatalok, valamint a Földmérési és Távérzékelési Intézet feladatairól, illetékességi területéről, továbbá, egyes földhivatali eljárások részletes szabályairól szóló 373/2014. (XIL 31:) Korm. rendelet 7.§ (5) bekezdése, illetékességéről 1. melléklet 12.3 pontja rendelkezik. A kiadmányozási rend az 51/2015. (V.29.) számú Kormánymegbízotti utasítás 3. számú függelék 6.6. pontjában foglaltakon alapul.” A Khvr. 5. § (2) bekezdése c) pontja ca) és cb) alpontjában foglaltak szerint „ A k örnyezetvédelmi hatóság a hat ározat ában c) amennyiben az előzetes vizsgálat során a tevék enység engedélyezést k izáró ok merül fel , ca) ennek tényét rögz íti és - a cb) alpontban foglaltak k ivételével – megállítja, hogy az adott tevék enység k érelem szerinti megvalós ítására engedély nem adhat ó, cb) ha a tervezett tevék enység a településrendezési eszk özökk el nincs összhangban, azonban az összhang legk ésőbb a tervezett tevék enységhez szük séges létesít ési, építési engedély benyújtásig megteremthető, ennek lehet őségét rögzíti, és előírja, hogy a k izáró ok ot a létes ítési, építési engedély k iadására jogosult hatóság döntéséig meg k ell szüntetni.” Fentiek alapján a Hatóság megállapította, hogy a tervezett tevékenység a településrendezési eszközökkel, nincs összhangban, és ez az összhang – Szomód község jegyzőjének jogsegély iránti megkeresésére adott, fentebb hivatkozott tájékoztatása alapján - a tervez ett tevékenységhez szükséges létesítési, építési engedély benyújtásig sem teremthet ő meg. Fentieken túl a Hat óság megállapít otta azt is, hogy a tervezett tevékenység a helyi környezet-és természet védelemmel kapcsolatos önkormányzati szabályoz ással nem áll összhangban, vagyis a tevékenység engedélyezést kizáró ok áll fenn. Előadottakra figyelemmel a Hatós ág – a Khvr. 5. § (2) bekezdés c) pontja ca) alpontja alapján - jelen határozat rendelkez ő részében foglaltak szerint döntött. A határoz at a fentiekben hivatkozott jogszabályokon alapul. Az eljárási költségről a Hatóság a Ket. 72. § (1) bekezdése d) pontja dc) és dd) alpontjai alapján rendelkezett. A határozattal szembeni fellebbezési jogot a Ket. 98. § (1) és 99. § (1) bekezdései biztosítják, a szakhatóság szakhatósági állásfoglalása elleni jogorvoslat a Ket. 44. § (9) bekezdésén alapul. A fellebbezési díj mértékéről a Díjrendelet 2. § (5)-(7) bekezdése, a megfizet és módjáról 5. §-a rendelkezik.
18
A Hatóság hatáskörét – a fentebb idézett jogszabály helyeken kívül - a környezet védelmi és természet védelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölés éről szóló 71/2015. (III. 30.) K orm. rendelet 9. § (2) bekezdése, illetékességét ugyanezen rendelet 2. számú mellékletének 2. pontja állapítja meg. Győr, 2016. március 23. Széles Sándor kormánymegbízott nevében és megbízásából Dr. Buday Zs olt s.k. főosztályvezet ő
19