GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
Iktatószám:
10229-20/2015.
Hiv. szám:
Ügyintéző:
dr. Kuller Gábor/ Winkler Anett/ Tarjányi István/ Juhász Judit/ Orosvári Tamás
Melléklet:
Tárgy:
NATAL TRADE Kft., Jánossomorja, Fémhulladékgyűjtő, előkezelő telep előzetes vizsgálati eljárása
HATÁROZAT
I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal mint környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság (a továbbiakban: Hatóság) a NATAL TRADE Kft. (9241 Jánossomorja, Levente utca 198/4., KÜJ: 102863732, KTJ: 101696530, a továbbiakban: Ügyfél) által benyújtott, és Varga Zsuzsanna környezetvédelmi szakértő által készített előzetes vizsgálati dokumentációt elfogadja, valamint a 9241 Jánossomorja, Levente utca 198/4. alatti ingatlanon tervezett, veszélyes és nem veszélyes hulladék gyűjtésére és nem veszélyes hulladék előkezelésére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárását
lezárja és megállapítja
a következőket:
II. Az előzetes vizsgálati dokumentációt a Hatóság elfogadja, miután a környezeti hatások nem jelentősek és a tervezett tevékenységgel kapcsolatban kizáró ok sem merült fel; ezért környezeti hatásvizsgálat lefolytatása nem szükséges.
III. A kérelmező adatai: Neve: Székhely címe: statisztikai azonosító jele:
Natal Trade Kft. 9241 Jánossomorja, Levente utca 198/4. hrsz. 23414868-4677-113-08
A telephely adatai: Telephely címe: 9241 Jánossomorja, Levente utca 198/4. hrsz. Telephely nagysága: 2799 m2 A telephely bérelt, tulajdonosa a Metal Shredder Hungary Kft.
Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály 9021 Győr, Árpád út 28-32. – Telefon: +36 (96) 524-000 – Fax: +36 (96) 328-031
A vizsgált tevékenység adatai: A tevékenység bemutatása: A 9241 Jánossomorja, Levente utca 198/4. hrsz. alatti telephely Jánossomorja város belterületi részén helyezkedik el. A 2799 m2 területű ingatlan betonozott, melyen rendelkezésre áll irodaépület, szociális épület, raktárépület, egy 4 m2 nagyságú veszélyes hulladék tárolóhely és egy 1820 m2-es fedett csarnoképület. A tervezett tevékenység célja: A telephelyen döntő részben lakossági, de ipari termelő cégek, hulladékgyűjtők és kereskedők által átadott fém, papír, műanyag, fémforgács, színesfém és egyéb nem veszélyes hulladékok gyűjtése és telephelyi előkezelése, valamint veszélyes hulladékok gyűjtése is történik. A gyűjtést, kezelést követően a hulladékok továbbadása arra engedéllyel rendelkező gazdálkodó szervezetnek történik. Az Ügyfél nem veszélyes hulladék szállítására engedéllyel rendelkezik, így a termelők, kezelők és a saját telephelye kötött saját gépjárművekkel hulladékszállítást is végez. A tervezett tevékenységek megnevezése: Nem veszélyes hulladékok és veszélyes hulladékok gyűjtése, valamint nem veszélyes hulladékok előkezelése. Az előkezelési műveletek azonosító kódjai: E02-03 aprítás (zúzás, törés, darabolás, őrlés), E02-04 tömörítés, bálázás, darabosítás (pl. agglomerálás, regranulálás), E02-05 válogatás alaki jellemzők szerint (osztályozás), E02-06 válogatás anyagminőség szerint (osztályozás), E02-08 hulladékká vált elektromos, elektronikus berendezés bontása, E02-10 hulladékká vált gépjármű bontása. Gyűjteni tervezett veszélyes hulladékok mennyisége: 80 tonna/év Gyűjteni tervezett nem veszélyes hulladékok mennyisége: 40 100 tonna/év Előkezelni tervezett nem veszélye hulladékok mennyisége: 38 630 tonna/év Előkezelési kapacitása (250 munkanappal számolva): 154,52 tonna/nap
IV. Az engedélyezési eljárás menete: -
Az előzetes vizsgálati eljárásban a tervezett tevékenységgel kapcsolatban kizáró ok nem merült fel, jelentős környezeti hatás nem várható és ezért környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása nem indokolt.
-
A telephelyen tervezett hulladékkezelési tevékenység - veszélyes és nem veszélyes hulladékok gyűjtése, nem veszélyes hulladékok előkezelése - kizárólag a környezetvédelmi hatóság által kiadott hatályos hulladékgazdálkodási engedély birtokában és annak tartalma alapján végezhető.
-
A veszélyes és nem veszélyes hulladék tárolóhelyek üzemeltetési szabályzatát jóváhagyás végett be kell nyújtani a környezetvédelmi hatósághoz.
-
Jelen határozat nem mentesít egyéb, a tevékenység megkezdéséhez külön jogszabályok alapján szükséges engedélyek beszerzése alól.
V. Az eljárásban szakhatóságként közreműködő Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 35800/5997-1/2015.ált. számon a következő állásfoglalást adta: „A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya (9021 Győr, Árpád u. 28-32.) 10229-5/2015. számú megkeresése alapján NATAL TRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (9241 Janossomorja, Levente u. 198/4) kérelmére, a 9241 Jánossomorja, Levente u. 198/4 hrsz-ú telephelyen folytatott veszélyes hulladék gyűjtése és nem veszélyes hulladék gyűjtése, szállítása, előkezelése tárgyában folyamatban lévő előzetes vizsgálati eljárásban a Győr-Moson-Sopron Megyei
2
Katasztrófavédelmi Igazgatóság (továbbiakban: Hatóság) az előzetes vizsgálati dokumentáció elfogadásához vízgazdálkodási és vízvédelmi szempontból az alábbi feltételekkel hozzájárul 1. A tevékenység végzése nem veszélyeztetheti a felszíni és felszín alatti vizek állapotát. 2. Gondoskodni kell a tároló műtárgyak rendszeres ellenőrzéséről és karbantartásáról, illetve a szivárgás- és szennyezésmentes tárolásról. 3. A csapadékvizek szikkasztása nem eredményezheti a 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 10. §-a alapján a talajvíznek és a földtani közegnek a 6/2009. (IV. 14.) KvVM - EüM - FVM együttes rendeletben megadott „B” szennyezettségi határértékénél kedvezőtlenebb állapotát. 4. Az esetlegesen bekövetkező környezetszennyezést a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdése szerint haladéktalanul be kell jelenteni - a kárelhárítást azonnali megkezdése mellett - a Győr- Moson- Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak. A tevékenység vízvédelmi, vízgazdálkodási szempontból nem jelent olyan hatást, amely miatt környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása válna szükségessé. Jelen szakhatósági állásfoglalás más jogszabályi kötelezettség alól nem mentesít. A szakhatósági állásfoglalás ellen önálló fellebbezésnek helye nincs, az csak az eljáró hatóság határozata, ennek hiányában az eljárást megszüntető végzése elleni fellebbezésben támadható meg.”
VI. A környezetvédelmi hatáskörben eljáró kormányhivatal az eljárásban az alábbi szakkérdéseket vizsgálta: 1.) A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztályának GYF-01/986-2/2015. számú véleménye: „A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízottjának felhatalmazása alapján, a GyőrMoson-Sopron Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály (9021 Győr, Árpád út 28-32.) fent hivatkozott megkeresése és a megkereséshez mellékelt, a Varga Zsuzsanna környezetvédelmi szakértő (Nyilv. tart. sz.: 15474279) által készített „Natal Trade Kft. Jánossomorja Fémhulladék-gyűjtő, előkezelő telep előzetes vizsgálata" szakanyag szerint az alábbi TALAJVÉDELMI ÁLLÁSFOGLALÁS –t adom a talajok minőségvédelmi szakkérdése vonatkozásában: • •
A tárgyban készült dokumentáció talajminőség- védelmi szempontból elfogadható. A telephely környezetében található termőföld területeken hulladékot elhelyezni tilos.”
2.) A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztályának GY-01D/EPH/2256-2/2015. számú véleménye: „A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály (9021 Győr, Árpád út 28-32.), mint környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság, a Jánossomorja, fémhulladék gyűjtő előkezelő telep előzetes vizsgálati eljárása tárgyában megkereste a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatalát (továbbiakban: hivatal). A hivatal a megkeresést megvizsgálta és a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III.30.) Kormányrendelet 28. § (2) bekezdése, valamit az 5. melléklet I.4. pontja alapján felmerülő szakkérdésben tájékoztatja az eljáró hatóságot, hogy tervezett tárgyi beruházás hatóságom jelenlegi adatai szerint kulturális örökségi elemeket nem érint, így a szakkérdés vizsgálatának feltételei nem állnak fent.
3
A hivatal a kérelemhez csatolt előzetes vizsgálati dokumentációt áttanulmányozva megállapította, hogy az nem tér ki a régészeti örökség védelmére. Felhívja a hivatal a figyelmet, hogy a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII.25.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a benyújtott hatástanulmánynak ki kell térnie a régészeti örökség védelmére is. A kulturális örökség elemei védelmét a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (továbbiakban: Kötv.) szabályozza.” 3.) A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Földhivatali Osztályának 10.166/2015.07.07. számú véleménye: „A Natal Trade Kft., Jánossomorja, fémhulladékgyűjtő, előkezelő telep előzetes vizsgálatai eljárásával kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom. A Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Földhivatali Osztálya a csatolt dokumentációk alapján tárgyi üggyel kapcsolatban földvédelmi szempontból kifogást nem emel azzal, hogy mind a további tervezési folyamatban, mind a későbbi engedélyezési eljárásokban tartsák szem előtt azon általános elvet, miszerint a tényleges munkavégzés során (ideértve a szállítást, gépek felvonulását vagy deponálást is) lehetőség szerint legrosszabb minőségű és legcsekélyebb mértékű termőföld igénybe vételre kerüljön sor.” 4.) A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának GYR/047/011812/2015. számú véleménye: „A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály megkeresésére a folyamatban lévő környezetvédelmi engedélyezési eljárás során a Jánossomorja, Levente utca 198/4. szám alatt működő fémhulladékgyűjtő, -előkezelő telepre vonatkozó előzetes vizsgálati dokumentáció alapján a 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 5. melléklet I. táblázat 3. pontja alatt meghatározott közegészségügyi szakkérdéseket vizsgáltam. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának megküldött dokumentáció alapján az alábbiakat állapította meg: Az előzetes vizsgálati dokumentáció a hatályos és vonatkozó higiénés és egészségvédelmi, az ivóvíz minőségi, a települési szilárd és folyékony hulladékkal, veszélyes hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi jogszabályi előírásoknak megfelel. Fentiek alapján a NATAL TRADE Kft. (9241 Jánossomorja, Levente utca 198/4.) részére a 9241 Jánossomorja, Levente utca 198/4. szám alatti fémhulladékgyűjtő, -előkezelő telepre vonatkozó környezetvédelmi engedély kiadásához közegészségügyi szempontból hozzájárulok. A szakkérdés vizsgálata során az alábbi jogszabályok előírásai kerültek figyelembevételre: - a vízbázisok, távlati vízbázisok valamint az ivóvíz ellátást szolgáló vízi létesítmények védelméről szóló 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet, - a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet, - a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM. rendelet, - a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet, - a környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 27/2008. (XII. 3) KvVM-EüM együttes rendelet, - a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet.
VII.
4
Az Ügyfél a tárgyi eljárásért igazoltan megfizetett 250.000,- Ft, (azaz kettőszázötvenezer forint) összeget mint igazgatási szolgáltatási díjat. Az eljárási költség viselője az Ügyfél.
VIII. Jelen határozattal szemben annak kézhezvételét követő 15 napon belül az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséghez (1539 Budapest, Pf. 675.) címzett, de az elsőfokú Hatósághoz két példányban benyújtandó fellebbezésnek van helye. A fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja 125.000,- Ft, (azaz egyszázhuszonötezer forint) – természetes személyek, valamint civil szervezetek esetében 2.500,- Ft, (azaz kettőezer-ötszáz forint) –, melyet a „Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Magyar Államkincstárnál vezetett előirányzat-felhasználási keretszámla” megnevezésű 10033001-0029963300000000 sz. számlára kell átutalni. Az eljárásba bevont szakhatóság állásfoglalása jelen határozat elleni jogorvoslat keretében támadható meg.
INDOKOLÁS
A NATAL TRADE Kft. (9241 Jánossomorja, Levente utca 198/4., KÜJ: 102863732, KTJ: 101696530, a továbbiakban: Ügyfél) által előzetes vizsgálati eljárás lefolytatása iránti kérelem érkezett a környezetvédelmi hatáskörében eljáró Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatalhoz (a továbbiakban: Hatóság). Az Ügyfél kérelméhez csatolta Varga Zsuzsanna környezetvédelmi szakértő által készített „Fémhulladékgyűjtő, előkezelő telep előzetes vizsgálata” tárgyú tervdokumentációt. A Hatóság megállapította, hogy az Ügyfél veszélyes és nem veszélyes hulladék gyűjtését és nem veszélyes hulladék előkezelését tervezi. A kérelem és mellékleteinek vizsgálata nyomán a Hatóság megállapította, hogy az Ügyfél által végezni kívánt tevékenység a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ekr.) 3. sz. mellékletének 108. pontja (fémhulladékgyűjtő, -előkezelő, -hasznosító telep 5 tonna/nap kapacitástól) szerint történik, melynek alapján az Ekr.. 3. § (1) bekezdés a) pontja alapján előzetes vizsgálati eljárást kell lefolytatni. A Hatóság az előzetes vizsgálati eljárást az Ekr. 3 – 5. § -ai alapján folytatta le. Fenti kérelemnek az Ekr. 3. §-a és 4. sz. melléklete szerinti jogi tárgyú és műszaki szempontú vizsgálatai nyomán – a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 37. § (3) és (5) bekezdéseiben foglaltak alapján – többszöri hiánypótlási felhívásra került sor, melyeknek az Ügyfél megfelelően eleget tett, a szükséges dokumentációk benyújtásra kerültek, ezáltal tárgyi kérelem elbírálásra került. Az Ügyfél igazoltan megfizetett 250.000,- Ft, (azaz kettőszázötvenezer forint) igazgatási szolgáltatási díjat a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 14/2015. (III. 31.) FM rendelet (a továbbiakban: Rend.) 2. § (1) bekezdése 1. sz. melléklet, I. fejezete 35. főszáma alapján; továbbá igazolta az eljárásban közreműködő szakhatóságok eljárásaiért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak teljesítését is. A Ket. 15. § (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – a Ket. 29. § (3) bekezdés b) pontja, valamint a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Kvt.) 98. § (1) bekezdése alapján a Hatóság 10229-1/2015. sz. elektronikus iratával értesítette az érintett civil szervezeteket az eljárás megindításáról, akik nem kérték ügyféli jogállásuk megállapítását, az eljárással kapcsolatban nyilatkozatot nem tettek; emellett az Ekr. 3. § (4) bekezdése alapján közzétett közlemény nyomán sem érkezett az eljárással kapcsolatos nyilatkozat, avagy észrevétel a Hatósághoz. A Hatóság eljárása során megállapította, hogy tárgyi telephelyen jelenleg is történik veszélyes és nem veszélyes hulladék gyűjtése, valamint nem veszélyes hulladék kezelése hulladékgazdálkodási engedélyek birtokában. 1. A Hatóság eljárása során az alábbi technológiát vizsgálta a tervezett tevékenységgel összefüggésben:
5
A telephely kerítéssel körbekerített, zárható kapuval rendelkezik. Irodaépület, szociális épület, raktárépület rendelkezésre áll. A veszélyes hulladék gyűjtése 14 m2 nagyságú veszélyes hulladék tárolóhelyen történik, az egyidejűleg gyűjthető veszélyes hulladék mennyisége: 8640 kg. A 1820 m2-es fedett csarnoképületben fém hulladékok gyűjtése történik. Egyéb hulladékok térbetonon ömlesztve, vagy konténerekben kerülnek gyűjtésre. A nem veszélyes hulladék tárolóhelyein az egy időben gyűjthető hulladékok mennyisége 1000 tonna. Alkalmazott gépek, berendezések: Rendelkezésre állnak: hídmérleg, 1 db dízel üzemű rakodógép, 1 db gázüzemű targonca, 1 db mechanikus emelő kocsi, 1 db elektromos kompresszor, polipmarkoló, lángvágó, vágókorongos darabológép, egyéb kézi szerszámok. A bálázógép időszakosan kerül bérlésre. Munkaidő, munkaerő szükséglet Tervezett működési, üzemelési idő 52 hét/év, 5 munkanap/hét, 1 műszak/nap (nappali). 2 fő fizikai és 2 fő szellemi foglalkoztatott áll rendelkezésre. Főállású környezetmérnököt foglalkoztatnak. 2. A Hatóság eljárása során az alábbi környezeti igénybevételeket állapította meg a tervezett tevékenységgel összefüggésben: Hulladékgazdálkodási szempontból: Létesítés során: a tevékenység végzéséhez szükséges műszaki feltételek rendelkezésre állnak. Nincs szükség olyan létesítésre, építésre, melyből nem veszélyes és veszélyes hulladék keletkezhetne. Üzemeltetés közben A lakosságnál és a termelő gazdálkodóknál keletkező veszélyes hulladék átvétele a telephelyen történik (szállításukat az Ügyfél nem végzi), majd a veszélyes hulladék tárolóban kerülnek gyűjtésre. A nem veszélyes hulladékok esetén az Ügyfél is végez szállítási tevékenységet a termelő-kezelő, illetve a kezelő-kezelő között. A hulladékok átvétele során a hulladék összetétele ellenőrzésre kerül. A beszállított hulladékok mérlegelést követően anyagtípusonként és tulajdonságaiktól függően kerülnek csoportosításra, gyűjtésre ill. előkezelésre. A gyűjtés a hulladék tulajdonságaitól függően fémhordóban, fémkonténerben, műanyag konténerben, stb. szabadtéren betonozott területen vagy a hulladékgyűjtő csarnokban történik. A hulladékok előkezelést (válogatás, bontás, darabolás, bálázás) a hulladék típusa és újrahasznosítási igénye határozza meg. A hulladékok előkezelést követően átmenetileg tárolásra kerülnek a telephelyen erre a célra kijelölt térbetonon, épületben a további értékesítés idejéig. A hulladékok mozgatását, feldolgozását munkagépekkel, szállító járművekkel végzik, megfelelő műszaki állapotuk fenntartását a folyamatos karbantartással biztosítják. A telephelyen a jövőben gyűjteni kívánt veszélyes hulladékok azonosító kódja, megnevezése és mennyisége Azonosító kód
Hulladék megnevezése
Mennyiség (tonna/év)
160601*
ólomakkumulátorok
50
160602*
nikkel-kadmium elemek
10
200133*
elemek és akkumulátorok, amelyek között a 16 06 01, a 16 06 02 vagy a 16 06 03 azonosító kóddal jelölt elemek és akkumulátorok is megtalálhatók
20
6
Összesen:
80
A telephelyen a jövőben gyűjteni kívánt nem veszélyes hulladékok azonosító kódja, megnevezése és mennyisége Azonosító kód
Hulladék megnevezése
Mennyiség (tonna/év)
020104
műanyaghulladék (kivéve a csomagolás)
10
020110
fémhulladék
500
070213
hulladék műanyag
10
100302
hulladékká vált anód törmelékek
40
100316
fölözék és salak, amely különbözik a 10 03 15-től
40
100501
elsődleges és másodlagos termelésből származó salak
40
100504
egyéb részecskék és por
20
100511
fölözék és salak, amely különbözik a 10 05 10-től
30
100601
elsődleges és másodlagos termelésből származó salak
30
100602
elsődleges és másodlagos termelésből származó kohósalak (fémsalak) és fölözék
30
100604
egyéb részecskék és por
20
100804
szilárd részecskék és por
10
100809
egyéb salakok
20
101112
üveghulladék, amely különbözik a 10 11 11-től
10
110501
kemény cink
30
120101
vasfém részek és esztergaforgács
1000
120102
vasfém részek és por
1000
120103
nemvas fém reszelék és esztergaforgács
1000
120104
nemvas fém részek és por
1000
120105
gyalulásból és esztergálásból származó műanyag forgács
50
120113
hegesztési hulladék
500
120199
közelebbről meg nem határozott hulladék
1000
150101
papír és karton csomagolási hulladék
50
150102
műanyag csomagolási hulladék
50
150103
fa csomagolási hulladék
50
150104
fém csomagolási hulladék
500
150106
egyéb, kevert csomagolási hulladék
50
150107
üveg csomagolási hulladék
50
150109
textil csomagolási hulladék
50
160106
hulladékká vált gépjármű, amely nem tartalmaz sem
200
7
folyadékot, sem más veszélyes összetevőt 160117
vasfémek
1200
160118
nemvas fémek
1000
160119
műanyagok
10
160120
üveg
10
160122
közelebbről meg nem határozott alkatrészek
10
160199
közelebbről meg nem határozott hulladék
10
160214
kiselejtezett berendezés, amely különbözik a 16 02 09től 16 02 13-ig terjedő hulladéktípusoktól
1000
160216
kiselejtezett berendezésből eltávolított anyag, amely különbözik a 16 02 15-től
500
160304
szervetlen hulladék, amely különbözik a 16 03 03-tól
10
160306
szerves hulladék, amely különbözik a 16 03 05-től
10
160604
lúgos akkumulátorok (kivéve a 16 06 03)
100
160605
egyéb elemek és akkumulátorok
100
160801
arany, ezüst, rénium, ródium, palládium, irídium vagy platina tartalmú elhasznált katalizátorok (kivéve a 16 08 07)
20
160803
egyéb átmeneti fémeket vagy átmeneti fémek vegyületeit tartalmazó elhasznált katalizátorok, amelyek különböznek a 16 08 02-től
100
170201
fa
100
170203
műanyag
100
170401
vörösréz, bronz, sárgaréz
5000
170402
alumínium
5000
170403
ólom
500
170404
cink
500
170405
vas és acél
6000
170406
ón
200
170407
fémkeverék
1000
170411
kábel, amely különbözik a 17 04 10-től
1000
191001
vas- és acélhulladék
2000
191002
nemvas fém hulladék
2000
191201
papír és karton
191202
fém vas
1000
191203
nemvas fémek
1000
191204
műanyag és gumi
50
200101
papír és karton
100
200136
kiselejtezett elektromos és elektronikus berendezések,
1000
50
8
amelyek különböznek a 20 01 21-től, a 20 01 23-tól és a 20 01 35-től 200139
műanyagok
200140
fémek
20 2000
Összesen:
40100
A telephelyen a jövőben előkezelni kívánt nem veszélyes hulladékok azonosító kódja, megnevezése, éves mennyisége és előkezelési kódja Azonosító kód
Hulladék megnevezése
Mennyiség (tonna/év)
Előkezelés kódja
10
E02-04, E0205, E02-06
500
E02-03, E0204, E02-05, E02-06
hulladék műanyag
10
E02-03, E0205, E02-06
100316
fölözék és salak, amely különbözik a 10 03 15-től
40
100501
elsődleges és másodlagos termelésből származó salak
40
100504
egyéb részecskék és por
20
100511
fölözék és salak, amely különbözik a 10 05 10-től
100601
elsődleges és másodlagos termelésből származó salak
30 E02-05, E0206 30
100602
elsődleges és másodlagos termelésből származó kohósalak (fémsalak) és fölözék
30
100809
egyéb salakok
20
110501
kemény cink
30
120101
vasfém részek és esztergaforgács
1000
120102
vasfém részek és por
1000
120103
nemvas fém reszelék és esztergaforgács
1000
120104
nemvas fém részek és por
1000
120105
gyalulásból és esztergálásból származó műanyag forgács
120113
hegesztési hulladék
500
E02-0, E0205, E02-06
120199
közelebbről meg nem határozott hulladék
1000
E02-03, E0205, E02-06
150101
papír és karton csomagolási hulladék
50
E02-04, E0205, E02-06
150102
műanyag csomagolási hulladék
50
150103
fa csomagolási hulladék
50
150104
fém csomagolási hulladék
500
020104
műanyaghulladék (kivéve a csomagolás)
020110
fémhulladék
070213
9
E02-03, E0205, E02-06
E02-05, E0206
50
E02-05, E0206 E02-04, E02-
05, E02-06 150106
egyéb, kevert csomagolási hulladék
50
E02-05, E0206
150107
üveg csomagolási hulladék
50
160106
hulladékká vált gépjármű, amely nem tartalmaz sem folyadékot, sem más veszélyes összetevőt
200
160117
vasfémek
1200
160118
nemvas fémek
1000
160119
műanyagok
10
E02-05, E0206
160122
közelebbről meg nem határozott alkatrészek
10
E02-04, E0205, E02-06
E02-10, E0205, E02-06 E02-03, E0205, E02-06
160199
közelebbről meg nem határozott hulladék
10
E02-03, E0204, E02-05, E02-06
160214
kiselejtezett berendezés, amely különbözik a 16 02 09től 16 02 13-ig terjedő hulladéktípusoktól
1000
E02-03, E0205, E02-06
160216
kiselejtezett berendezésből eltávolított anyag, amely különbözik a 16 02 15-től
500
160801
arany, ezüst, rénium, ródium, palládium, irídium vagy platina tartalmú elhasznált katalizátorok (kivéve a 16 08 07)
20
160803
egyéb átmeneti fémeket vagy átmeneti fémek vegyületeit tartalmazó elhasznált katalizátorok, amelyek különböznek a 16 08 02-től
100
170203
műanyag
100
170401
vörösréz, bronz, sárgaréz
5000
E02-03, E0205, E02-06 E02-03, E0204, E02-05, E02-06
E02-05, E0206
170402
alumínium
5000
170403
ólom
500
170404
cink
500
170405
vas és acél
6000
170406
ón
200
E02-05, E0206
170407
fémkeverék
1000
E02-03, E0204, E02-05, E02-06
170411
kábel, amely különbözik a 17 04 10-től
1000
E02-03, E0205, E02-06
191001
vas- és acélhulladék
2000
191002
nemvas fém hulladék
2000
10
E02-03, E0205, E02-06
E02-03, E0204, E02-05, E02-06
191201
papír és karton
50
E02-05, E0206 E02-03, E0204, E02-05, E02-06
191202
fém vas
500
191203
nemvas fémek
500
191204
műanyag és gumi
50
200101
papír és karton
100
E02-04, E0205, E02-06
200136
kiselejtezett elektromos és elektronikus berendezések, amelyek különböznek a 20 01 21-től, a 20 01 23-tól és a 20 01 35-től
1000
E02-03, E0204, E02-05, E02-06
200139
műanyagok
20
E02-05, E0206
2000
E02-03, E0204, E02-05, E02-06
200140
fémek
Összesen:
E02-05, E0206
38630
Az előkezelni kívánt nem veszélyes hulladékok összes mennyisége: 38630 tonna/év. Az előkezelés közül a válogatás, bontás során egyéb anyagminőségű és fajtájú másodlagos hulladékok is keletkezhetnek, melyek a 19-es főcsoportú hulladékok közé kerülnek besorolásra. Felhagyás: A telephelyen tervezett hulladékgazdálkodási tevékenység felhagyása után a telephelyen hulladékok nem maradnak. A bontási munkálatok során építési-bontási hulladékok keletkezésével kell számolni. A tevékenység felhagyása következtében a bontási/ átalakítási munkák során várható hatások elviselhetőnek tekinthetők, nagy része csak a bontás/ átalakítás időtartama alatt jelentkezik; a munkák befejeztével megszűnik. Levegővédelmi szempontból: A tervezett tevékenység levegőtisztaság-védelmi szempontból érintett területe a légszennyezettségi agglomerációk és zónák kijelöléséről szóló 4/2002. (X. 7.) KvVM rendelet 1. melléklete alapján a 10. „Az ország többi területe” kategóriába tartozik. Meglévő tevékenység miatt létesítés levegővédelmi szempontból nem történik. Üzemelés A telephelyen a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Lr.) 2.§ 13. pontja szerinti légszennyező pont- és diffúz forrás nem létesül. Az anyagmozgatás, fémhulladék-kezelés során a munkagépek kipufogógázainak kibocsátása és a kiporzás okoz légszennyező hatást. A munkagépek (1 db rakodógép - 6 h/nap üzemidő és 3 db teherautó 30 perc/nap üzemidő) üzemanyag felhasználása alapján számították a légszennyező anyag kibocsátás várható értékét. Ezek felhasználásával az Lr. 2.§ 14. pontja által értelmezett hatásterület lehatárolása céljából terjedésszámítást végeztek. Megállapítható, hogy a levegőterheltségi szint határértékeiről és a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 4/2011. (I. 14.) VM rendelet 1. melléklet 1.1.3.1. pontja szerinti határértékeket meghaladó immisszió a hígulás miatt a telephelyen és a hatásterületen nem lép fel. A meghatározó hatásterület PM10 kibocsátás következtében alakul ki, a munkavégzés helyétől 282 m-en belül -belül határolható le.
11
A hatásterülettel érintett ingatlanok helyrajzi számai: Jánossomorja 197/1, 201, 202/1. A szállítási útvonal mentén fellépő immisszió növekmény a jelenlegi forgalom csekély mértékű növekedése miatt elhanyagolható. A felhagyást követően a tevékenységgel járó légszennyező anyag kibocsátás megszűnik. A benyújtott dokumentációból megállapítható, hogy a tevékenység jelentős légszennyező hatással nem jár. Zaj és rezgésvédelmi szempontból: A dokumentáció alapján megállapítható, hogy a tervezési terület lakóterület, környezetében lakóingatlanok, egyéb gazdasági területek valamint közutak találhatók. A tevékenység bővítése építési munkával nem jár, a telephelyen a hulladékgazdálkodási tevékenység jelenleg is folyik. Az üzemelés során a telephelyen a hulladékok begyűjtése, szállításra előkészítése, szükség szerinti darabolása, rakodása során működő gépek valamint szállítójárművek zajkibocsátásával lehet számolni a nappali időszakban. A zajvédelmi hatásterület a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdés valamint a 6.§ (1) bekezdés alapján került lehatárolásra méréssel illetve számítással. A zajkibocsátás vizsgálatát és a zajvédemi hatásterület lehatárolását az Öko-Raab Kft. végezte el 2014 decemberében. A zajvédelmi hatásterületen belül található ingatlanok: 197/1, 201, 202, 203/1, 204, 206, 335/1, 335/2, 336 , 337, 338, 339, 198/3, 198/1, 198/2 A terület-felhasználási kategóriák Jánossomorja Város rendezési terve előírásai alapján kerültek megállapításra. A dokumentáció szerint a létesítmény zajvédelmi hatásterülete érint zajtól védendő területet, épületet. A telephely rendelkezik zajkibocsátási határértékkel, melyet a Hatóság a 11941-7/2011 számú határozattal írt elő, a határérték a tevékenység során folyamatosan betartandó. A szállítás, mint kapcsolódó tevékenység során az érintett útvonalak mentén a forgalom növekedéséből eredő járulékos zajszint változás nem éri el a zajvédelmi hatásterület a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007.(X.29.) Korm. rendelet 7.§ (1) szerinti 3 dB-es mértéket. Havária: Rendkívüli levegőszennyezés a tervezett létesítményben tűz esetén fordulhat elő. A berendezések és az előforduló anyagok jellege, valamint a telephelyi épületek beépített anyagai alapján valószínűsíthető, hogy ennek a mértéke a helyszínen nem fogja meghaladni az elviselhető szintet. Rendkívüli talajszennyezés munkagépek, szállítójárművek meghibásodása, sérülése esetén fordulhat elő, ilyenkor olajszármazék kerülhet a környezetbe, mely környezetszennyezést a kárelhárítási munkák során veszélyes hulladékként kell kezelni. A talajt érő terhelő hatás megszüntetése azonnali beavatkozással mérsékelhető, illetve megszüntethető. Fentieket követően – a Ket. 44. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 28. § (3) bekezdése és 5. sz. mellékletének II. táblázata alapján a Hatóság megkereste az ügyben szakhatósági jogkörrel rendelkező Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot mint területi vízügyi hatóságot; szakhatósági állásfoglalásának rendelkező részét a Hatóság e határozat V. fejezetében rögzítette, indokolása a következőket tartalmazta: „A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya 10229-5/2015. számú levelében a NATAL TRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (9241 Jánossomorja, Levente u. 198/4) kérelmére, a 9241 Jánossomorja, Levente u. 198/4 hrsz-ú telephelyen folytatott veszélyes hulladék gyűjtése és nem veszélyes hulladék gyűjtése, szállítása, előkezelése tárgyában folyamatban lévő előzetes vizsgálati eljárásban megkereste a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, mint elsőfokú vízügyi hatóságot szakhatósági állásfoglalásának megadása érdekében. A kérelemhez csatolta a Varga Környezetvédelem, Varga Zsuzsanna E.V. (9025 Győr, Alpár u. 13.) által elkészített előzetes vizsgálati tervdokumentációt.
12
Hatóságunk a mellékletként megküldött előzetes vizsgálati dokumentációt a hatáskörébe tartozó vízvédelmi, vízgazdálkodási szempontokból az adott eljárásban szakhatóságként eljárva, az ott meghatározott szakterületeket felülvizsgálva az alábbi megállapításokat teszi: A meglévő telephelyen folytatott és folytatni kívánt hulladékkezelési tevékenység sem felszíni, sem felszín alatti vizeket nem érint. A vízellátás közműről biztosított. A keletkező kommunális szennyvíz tárolására zárt gyűjtőtartály áll rendelkezésre, melyet rendszeres elszállítanak a szennyvíztelepre. A csapadékvizek a helyszínen elszikkadnak. Technológiai vízfelhasználás nincs. A kérelmező havária tervvel rendelkezik. A tevékenységgel érintett terület kijelölt, üzemelő vízbázis védőterületét nem érinti. Az előírások betartása esetén a felszíni, felszín alatti vizek és a talaj szennyezése nem valószínűsíthető. A tervben szereplő kialakítások a vonatkozó jogszabályok betartása mellett, megfelel a felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet és a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet követelményeinek. Hatóságunk ezt követően az állásfoglalás kiadása mellett döntött. A Hatóság fenti állásfoglalását a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvény (Ket.) 44.§ (1) bekezdése alapján adta meg. Jelen állásfoglalással szembeni fellebbezés jogát a Ket. 44. § (9) bekezdése zárja ki, a hatóság az ügyfelet a jogorvoslat lehetőségéről a 72. § (1) bekezdés da) pontja alapján tájékoztatta. A szakhatóság hatásköre a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 28. § (3) bekezdése és 5. melléklet II. táblázatán alapul. A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatásköre a vízügyi igazgatási és a vízügyi, valamint a vízvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 223/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 10. § (1) és (3) bekezdésén alapul, illetékességét a Korm. rendelet 10. § (2) bekezdése, valamint a 2. melléklet 1. pontja állapítja meg. A hatóság állásfoglalását a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004 évi CXL tv. 33 § (8.) bekezdésében biztosított ügyintézési határidőn belül adta meg.” A Hatóság a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 28. § (1) bekezdése és az 5. számú melléklet I. táblázata alapján megkereste az eljárás során vizsgálandó szakkérdésben nyilatkozni jogosult hatóságokat. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztály GYF-01/986-2/2015. számú véleményének rendelkező részét a Hatóság jelen határozat VI. fejezet 1.) pontjában rögzítette, amely a következő indokolást tartalmazta: „A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály (9021 Győr, Árpád u. 28-32.), fent hivatkozott ügyiratában megkereste az elsőfokú talajvédelmi hatóságot, hogy a tárgyi ügyben a talajok minőségvédelmi szakkérdése ügyében adjon állásfoglalást. Hatóságunk a tárgyi megkeresést és annak mellékleteit talajvédelmi szempontból megvizsgálta. Megállapította, hogy • A Jánossomorja 198/4 hrsz-ú ingatlan kivett gazdasági épület, udvar művelési ágú terület, amely termőföldnek minősülő ingatlanokkal közvetlenül határos. • A környezetvédelmi engedélyezési eljáráshoz benyújtott, előzetes vizsgálati dokumentációt talajvédelmi szempontból elfogadjuk. Az elsőfokú talajvédelmi hatóság a rendelkező rész szerinti állásfoglalást alakított ki a talajvédelmi szakkérdés vizsgálata során. Jelen állásfoglalás a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. tv. (Tfvt) 1. § (1) bek., a 2. § 19. pont, 43. §, a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről 13
szóló 71/2015. (III.30.) Korm. r. 28 §. (1) bek., 5. számú melléklet, a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági feladatainak meghatározásáról szóló 68/2015. (Ili.30.) Korm. rendelet 18. § -án alapul.” A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Földhivatali Osztály 10.166/2015.07.07. számú véleményének rendelkező részét a Hatóság jelen határozat VI. fejezet 3.) pontjában rögzítette, amely a következő indokolást tartalmazta: „A Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Földhivatali Osztálya a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Tfvt.) vonatkozó előírásai alapján adja meg tájékoztatását. A Tfvt. 8. § (1) bekezdése értelmében más hatóságok engedélyezési eljárásaiban az ingatlanügyi hatóságnak a termőföld védelmének érvényesítése érdekében érvényre kell juttatni, hogy az engedélyezési eljárás alá eső tevékenység végzése, létesítmény elhelyezése, jogosultság gyakorlása lehetőség szerint a gyengébb minőségű termőföldeken, a lehető legkisebb mértékű termőföld igénybevételével történjen. Figyelemmel kell lenni továbbá arra, hogy az érintett és szomszédos termőföldek megfelelő mezőgazdasági hasznosítását a tervezett tevékenység, létesítmény ne akadályozza. Felhívom a figyelmét, hogy ha a kivitelezés során termőföld igénybevételére kerül sor, - értelemszerűen még a kivitelezési munkák megkezdése előtt - ezen ingatlanokra vonatkozóan be kell szerezni a Földhivatali Osztály termőföld más célú hasznosítását engedélyező határozatát (Tfvt. 10. § (1) bekezdés). Tájékoztatom, hogy más hatóságok a termőföldet érintő engedélyezési eljárásuk során kötelesek meggyőződni arról, hogy rendelkezésre áll-e a termőföld más célú hasznosításának engedélyezéséről szóló ingatlanügyi hatósági határozat. fel kell függesztenie (Tfvt. 10. § (3) bekezdés). A földhivatalnak hatósági döntése meghozatalakor szem előtt kell tartania, hogy termőföldet más célra csak kivételesen - elsősorban a gyengébb minőségű termőföld igénybevételével - lehet felhasználni, és az átlagosnál jobb minőségű termőföldet más célra hasznosítani csak időlegesen, illetőleg helyhez kötött igénybevétel céljából lehet. Tájékoztatom továbbá arról, hogy a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény, 27. § (2) és (3) bekezdései alapján földmérési jelet megszüntetni vagy áthelyezni csak előzetes engedély birtokában lehet, továbbá a megsérüléséről, megsemmisüléséről is azonnal jelentést kell tenni a pótlási kötelezettség mellett. A járási hivatal hatáskörét, a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 7. § (1) bekezdése, és a földhivatalok, valamint a Földmérési és Távérzékelési Intézet feladatairól, illetékességi területéről, továbbá egyes földhivatali eljárások részletes szabályairól szóló 373/2014. (XII.31.) Kormányrendelet (továbbiakban Korm. rendelet) 1. § (2) bekezdés c. pontja, illetékességét a Korm. rendelet 1. számú mellékletének 8.5. pontja határozza meg.” A Hatóság belföldi jogsegély keretében, az Ekr. 1. § (6b) bek. alapján megkereste Jánossomorja Város Jegyzőjét, és kérte, hogy nyilatkozni szíveskedjék tárgyi tevékenységnek a helyi környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos önkormányzati szabályozásával, valamint a településrendezési eszközökkel való összhangjáról. Jánossomorja Város Jegyzője 2817-2/2015. számon az alábbi állásfoglalást adta: „NATAL TRADE Kft. (9241 Jánossomorja, Levente u. 198/4. hrsz.) alatti fémhulladékgyűjtő, előkezelő telep előzetes vizsgálati eljárás iránti kérelmére, mint helyi önkormányzat jegyzője a hozzájárulást megadom. Indoklás Jánossomorja Város Önkormányzata az érintette területet (9241 Jánossomorja, Levente u. 198/4. hrsz.) helyi környezet- és természetvédelemmel kapcsolatban nem szabályozza. A helyi településrendezési terv falusias lakóövezetbe sorolja, melybe kisüzemi ipari épület elhelyezhető, amely nem jár zavaró zajjal, rezgéssel, porral, légszennyező anyaggal és a létesítmény a település többi lakótömbjében szokásos mértékű gépjármű és személyforgalmat nem haladja meg. Hatóságom hatáskörét és illetékességét a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm rendelet 1.§ (6b) bekezdése állapítja meg.”
14
Fentiek, valamint szakhatóság és a kormányhivatal Kr. 28. § (1) bekezdése és 5. sz. mellékletének I. táblázata alapján adott véleményei nyomán a Hatóság azt állapította meg, hogy a tervezett tevékenység hulladékgazdálkodási, levegőtisztaság-védelmi, zaj- és rezgésvédelmi, valamint természetés tájvédelmi szempontból jelentős környezeti hatást várhatóan nem gyakorol; ekképp a Hatóság a környezetvédelmi hatásvizsgálat elvégzését nem tartotta indokoltnak, ezért az Ekr. –nek megfelelően jelen határozat rendelkező részének I-II. fejezetei szerint döntött az Ekr. 5. § (2) bekezdés ac) pontja alapján. A Hatóság határozatát a fentieken túlmenően a tervdokumentáció, a hiánypótlási felhívásokra küldött dokumentációk, valamint az alább hivatkozott jogszabályi helyekre alapozta: - a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, - a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet a levegő védelméről, - a légszennyezettségi agglomerációk és zónák kijelöléséről szóló 4/2002.(X. 7.) KvVM rendelet, - a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény, - a hulladékjegyzékről szóló 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet, - a környezeti zaj és rezgésvédelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet. A Hatóság felhívja az Ügyfél figyelmét, hogy az egyes hulladékgazdálkodási létesítmények kialakításának és üzemeltetésének szabályairól szóló 246/2014. (IX. 29.) Korm. rendelet 21. § (4) bekezdése értelmében: „…A hulladéktároló hely csak az üzemeltetési szabályzatban foglaltak szerint, a környezetvédelmi hatóság általi jóváhagyását követően üzemeltethető.” (IV. fejezet) A Hatóság felhívja a figyelmet arra is, hogy a hulladékgazdálkodási tevékenység gyakorlása által történő munkavégzés során tilos a talaj és talajvíz káros szennyezéssel történő veszélyeztetése; továbbá a létesítés és a tevékenység végzése során az esetlegesen bekövetkező környezetszennyezést, illetve haváriát – a kárelhárítás egyidejű megkezdésével – a környezetvédelmi hatóság felé haladéktalanul be kell jelenteni a Kvt. 8. §-a alapján. Jelen határozat VII. fejezete – a Ket. 71. § (1) bekezdésének és 72. § (1) bekezdésének megfelelően – a Ket. 72. § (1) bekezdés de) pontján, továbbá a Ket. 153. §-ának 2. pontján alapul, amelynek viselője a Ket. 157. § (1) bekezdése értelmében az Ügyfél. A határozattal szembeni fellebbezést a Ket. 96. § -ában és a Ket. 98. § (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően, a Ket. 99. § (1) bekezdésben meghatározott határidőn belül van mód előterjeszteni, melyről a Hatóság a Ket. 72. § (1) bekezdés da) pontja alapján tájékoztatta az Ügyfelet, míg a szakhatósági állásfoglalásban foglaltak elleni jogorvoslati utat – fentiek szerint – a Ket. 44. § (9) bekezdése állapítja meg; minderről a Hatóság a Ket. 72. § (1) bekezdés da) pontja alapján tájékoztatta az Ügyfelet. A fellebbezés igazgatási szolgáltatási díjának összegét a Rend. 2. § (5) - (7) bekezdései alapján határozta meg a Hatóság. (VIII.. fejezet) A Hatóság hatáskörét a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdés c) pontja, (2) bekezdése és (3) bekezdés a) pontja; illetékességét ugyanezen jogszabály 8. § (1) bekezdése és 2. sz. mellékletének 2. pontja állapítja meg. Győr, 2015. szeptember 24.
Széles Sándor kormánymegbízott nevében és megbízásából
dr. Buday Zsolt sk. főosztályvezető
15