Gulyás András
Gyoma és Endrőd története a régészeti leletek tükrében. (előadás) A neolitikum kezdetétől Gyomaendrőd környéke lakott volt. I. e. 6000-től nem volt olyan időszak, amikor ezen a rendkívül gazdag területen ne lakott volna ember. A terület régészeti lelőhelyeinek száma 496, és mivel úgy gondoltam, hogy ez a 20-25 perc nem elég arra, hogy alaposan átvegyük a környék régészeti lelőhelyeit, leleteit, így most csak nagy vonalakban beszélnék a fő lelőhelyekről és az eddig előkerült leletekről. Az, hogy pontosan mennyi és mekkora lelőhelyen találjuk meg a korábbi korok emlékeit, egy korábbi kutatás térképezte fel. 1974 és 79 között az MTA régészeti intézete és a Békés megyei múzeumok igazgatósága közösen régészeti topográfiai munkát készített a régi Szarvasi járás területén. Ebben a munkában Árkus Péter, Jankovich Dénes, Szőke Béla Miklós, Makkay János az akadémiáról, valamint Goldman György és Szabó János József a megyétől vett részt. A határban talált leletek mennyisége, és területi elterjedése után megállapították, hogy az adott lelőhely mekkora kiterjedésű, a leletanyag díszítése, összetétele alapján pedig a korszakot határozták meg. Utánajártak a korábbi ásatásoknak, és az ismert leleteknek is. Ezek után voltak olyan lelőhelyek, amiket megástak és egy részüket feldolgozták. Visszatérve a település történetéhez, azt látjuk, hogy időszámításunk előtt 6000 környékén emberek jelentek meg az Alföldön, akik a Balkán felől egy teljesen új életszemléletet hoztak a Kárpát-medencébe. A korábbi időszakokban az itt élt emberek halászattal-vadászattal és gyűjtögetéssel tartották fenn magukat, általában a vándorló állatcsordák után haladtak, és egy helyen soha nem telepedtek le sokáig. A természet hatásaihoz alkalmazkodva éltek. A jégkorszak elmúlásával, és a jégtakaró visszahúzódásával viszont megváltoztak az életkörülmények. A termékeny félhold területén kialakultak az első települések, melyek lakói a helyben élő vad növény és állatvilág egy részét háziasították, domesztikálták. Ez egy demográfiai robbanást okozott, mivel jobb minőségű és nagyobb mennyiségű ételhez jutottak, mint a halászat, vadászat és gyűjtögetés során. A demográfiai robbanás hatására kivándoroltak ebből az ősi központból az emberek, és a szélrózsa minden irányába elkezdtek terjeszkedni. Anatólián és a Balkánon keresztül így jutottak el
környékünkre is, ahol egy pillanatra megtorpant ez a kiáramlás, hogy később innen terjedjen el Európába a neolitizációs forradalom. Azok az emberek tehát, akik i. e. 6000 körül megérkeztek az Alföldre, ennek a folyamatnak a hordozói. Ők voltak az első emberek a környékünkön, akik ismerték az állattenyésztést, a földművelést, a kerámiakészítést és a szövés-fonás technikáját. Ezeknek az embereknek az anyagi emlékeit a régészek Körös kultúrának nevezik, és Gyomaendrőd környékén 95 lelőhelyen találjuk meg leleteiket. Ezeknek a lelőhelyeknek egy részét meg is ásták. Makkay János mikrorégiós kutatásokat végzett Endrőd környékén, és megásta a Köröskultúrába tartozó Endrőd-Szujókereszt illetve Endrőd-Páskum-Iványi-köz lelőhelyeket is. Ezek a lelőhelyek jelentős mennyiségű istennő-szobrot rejtettek magukban, amik megerősítették a régészek azon feltevését, hogy a Körös-kultúra népei matriarchális társadalomban élhettek, és a női isten egy Föld-anya vagy termékenység istennő lehetett. Kézzel formált kerámiájukra jellemző a körömmel becsípett dísz. A tájházban az újkőkori Körös-kultúra leletein kívül főként a kora-rézkori Tiszapolgár-kultúra emlékeit lehet megtekinteni, melyeket Árkus Péter régész hozott a felszínre. Az általa Endrőd-Polyák-Dűlő, Hegedűs-tanya lelőhelyen feltárt leletanyagnak nagy része annak a népnek a hagyatéka, mely végét hozta egy rendkívül fejlett kultúrának a késő neolitikumban. Ez a kora-rézkori nép keletről érkezett hozzánk, és nagyállattartó gazdálkodást folytatott. Felhagytak a korábban használt nagy telepekkel, és inkább kisebb, kevés ideig használt településeket hagytak hátra. A rézkorban jelennek meg az első halomsírok vagy kunhalmok, melyek elszórtan találhatók kint a határban. Ezeket a sírhalmokat főként a keletről érkező népek állították előkelő származású halottaik számára. Mostanában a sírhalmokat kirabolták, vagy éppen – például a jamnaja kultúra halmaiban –ritkán raktak a halott mellé el nem rothadó mellékleteket a vörös okkeren kívül, mely minden sírban megtalálható. A halomsírokba a halott mellé ebben a korban inkább textileket raktak, a sírok gödrét pedig deszkával fedték A bronzkorban sem volt lakatlan ez a terület. Gyoma felett Csuda-bala területén a nagyszemű debreceni halma a középső bronzkori gyulavarsánd kultúra megerősített települését rejti magában. Ezt a halmot 1986-ban a szolnoki Damjanich János múzeum régésze, Dr. Csányi Marietta tárta fel. Azért a szolnokiak, mert 1972-ben ezt a területet Szolnok megyéhez csatolták. Mellesleg ez a Tell a gyulavarsándi kultúra legnyugatibb erőditett telepe. A tell szó arabul dombot jelent, mely települési rétegekből épül fel, és minden modern település alatt megtalálható. Először a mai Magyarország területén a késő-újkőkori Tisza-
kultúrában találhatjuk meg teljesen kifejlődve, ami a már korábban említett Tiszapolgár kultúra megjelenésével együtt tűnik el. Ehhez a településformához fejlett társadalmi és gazdasági rendszer szükségeltetett, ugyanis egy helyben kellett lakniuk huzamosabb ideig. Az itt élőknek már ismerniük kellett egy vetésforgó rendszert, mivel több száz éven keresztül egy helyen laktak. A Bronzkorban visszatérnek a tell települések, melyek általában erődítettek is voltak. A bronzkorból való az az igen híres lelet, mely a Gyulai múzeumban van beleltározva, mégis a Szarvasi régészeti kiállítás gyöngyszeme. Ez az Endrődi késő bronzkori sisak, melyet 1874 körül a halászok a Körösből halásztak ki, és azt Kovács István endrődi bírónak adták el. Innen indult el „világhódító útjára” a sisak, mivel az akkori európai régészetben becses és ritka példány volt. Olyannyira, hogy az 1889-es Párizsi világkiállításon is részt vett. A vaskorban itt élt Szkíták és kelták is több lelőhelyet hagytak maguk után. Közös lelőhely volt az Endrőd-Pavlik tanya, ahol kevés kerámiatöredék mellett egy kard-töredéket is találtak az ásatók. A kelták lelőhelyei közé sorolhatjuk a Gyoma-Eiler-téglagyárat is, ahol Bruno Genito nagyszabású ásatásokat végzett 1985-87-ben. De híres szkíta lelet került elő a Gyomai Rigó-halom vagy Lippai halomból is, mely a Magyar Nemzeti Múzeumba került. A vaskor után az Alföldet, a Római Pannonia provincia kialakulásával egy időben, körülbelül i.sz.50 környékén egy új, iráni lovasnép foglalta el, és az 5. század közepéig itt éltek. Ők voltak a szarmaták. Gyomaendrőd környékén rengeteg a kisebb-nagyobb szarmata lelőhely, amiből az egyik legfontosabb az Endrőd-Kocsorhegy-i szarmata temető. Ezt Juhász Irén tárta fel 1973 márciusában. De ide tartozik Endrőd-Szujókereszt lelőhely is. Egyik temető sem csak szarmata kori. Mindkét temetőben Árpád-kori sírok is vannak. A tájházban lévő kiállításban két szekrény is a szarmata népesség leleteivel van berendezve. A szarmata birodalom felbomlott a keletről jövő hun hódítók nyomása alatt. Attila halála után azonban a területet a Gepidák foglalták el. Ez a germán népcsoport 453 után egészen 567-ig, az avarok betöréséig uralkodtak a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl felett. Valamint Erdély is az ő kezükben volt. Lelőhelyeiket elszórtan megtalálhatjuk területünkön, ilyen például két Endrőd-öregszőlő-i, vagy a Gyomai Remete-halom. Az avarok azonban 567-ben – a dunántúlon élő Langobardok hívására – betörtek a Kárpát-medencébe, és Kunimondot, az utolsó gepida királyt legyőzve, meghódították a Dunától keletre eső területeket. Azonban évvel később a Langobardoknak is menekülniük kellett. Az avarok voltak az első nép, mely az egész Kárpát-medencét egységesen az uralmuk alá vonták. A kora-avarok, akik 567-ben jöttek a Kárpát-medencébe, poncolt-préselt
övvereteivel, egyenes kardjaikkal, kengyelekkel érkeztek Baján kagán vezetésével. 670 után azonban már az onogur bolgárok jöttek be a Kárpát-medencébe, és ettől az időszaktól számítjuk a közép-avar kort, mely a kora- és a 8. századi késő-avar kor közötti időszakot fedi le. Az öntött griffes-indás övveretek, a szablyák, mellboglárok ebben az időben terjednek el hazánkban. Az avarok is megtelepedtek Gyomaendrőd környékén, és több lelőhelyet is hagytak hátra az utókornak. Néhány avar emlék ki van állítva a tájházban is. Avar leletek kerültek elő Endrőd-Soczó-zug, Endrőd-Bacsa-lapos, vagy Gyoma-Eiler-Téglagyár lelőhelyekről. Fontos lelőhely volt Endrőd-Doboskert is, melyet Juhász Irén tárt fel. A Kárpát-medencében az avarokról a 800-as évek elején hallunk utoljára, mikor is Nagy Károly seregei végleg véget vetnek az avar kaganátus uralmának. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az avarok teljesen kipusztultak volna, hanem, mint erős állam, amiről a szomszédok tudnának, megszűnt létezni. Valószínűleg az avarok megélték a honfoglalást is. A IX. század végén megtörtént a Magyar honfoglalás. A Magyarok elfoglalták az egész Kárpát-medencét, és amellett, hogy Európa a magyarok nyilaitól reszketett, itthon igen sok lelőhelyet hagytak az utókorra. Természetesen a honfoglalás-kori temetőink nagy része úgynevezett köznépi temető, és elvétve találunk tarsolylemezes, szablyás, íjas-nyilas, lovassírokat. De az S-végű hajkarikákkal, hajfonatkorongokkal eltemetett emberek is magyar nemzetiségűek lehettek, mint a lovas vitézek. Honfoglaló temetőt is tártak fel a környéken, ilyen volt Endrőd-Öregszőlők melletti Szujókereszt, mely egy X. – XI. századi temető, és ahol 1975 és 78 között folyt ásatás. A honfoglalástól az államalapításig alig telt el 100 év, és az ezek utáni kora Árpád-kori temetőinkben is megtaláljuk még a lóval, pogány rítussal eltemetett sírokat, de a többség egyszerű köznépi sír, mint amilyet Endrőd-Polyák-halmi-dűlőn, volt Bula-tanyán tárt fel Szőke Béla Miklós. Ezek a sírok a kora-Árpád-korban egészen Szt. László király törvényéig megtalálhatóak, aki a pogány rítusok továbbélése ellen hozott törvényt. Melyben kimondta, hogy megkeresztelt embert eltemetni csak a megszentelt földben lehet. A megszentelt föld általában a templomot körülvevő, fallal vagy árokkal körbekerített terület volt. Ezek után haltak ki a pogány rítusok. Elterjedtek a templomos települések, egy kis Árpád-kori templomot tártak fel a régészek Endrőd-Kápolna-halmon, de valószínűleg több templom is volt a környéken, mivel több település is volt az Árpád- és a középkorban a mai Gyomaendrődhöz tartozó területen. A korai Árpád-kori falvaink általában a folyómedrek partján hosszan elnyúló kis falvak voltak. Rengeteg ilyen falu szűnt meg a XIII. században úgy, hogy feljegyzés sem született róla. A
XIII. században létrejött pusztásodás után már nagyobb, általában utcás, templomos települések jöttek létre. Ilyen falu volt például Tölgy, amit a mai Endrőd-Doboskerten találtak meg a kutatók. Endrőd-Soczó-zugnál a középkori Kuhte települést, Endrőd-Templom-Zugnál pedig a középkori Endrődöt találták meg, valamint a régi Endrőd körül feküdt Csejt, Sima és Szentmihályegyháza is. De Gyomának sem kell szégyenkeznie. Csudabala, Egye, Miklóslaka, Póhalom, és Gyoma települések feküdtek az Árpád- és Középkorban a mai Gyoma környékén. Természetesen e kis előadás a teljesség igénye nélkül készült, mivel Gyomaendrődnek rendkívül gazdag a régészeti története és leletanyaga. Fel sem lehet sorolni a környékről készült régészeti szakirodalmakat, és igen sok lelőhelyet csak terepbejárással kutattak meg, tehát a lelőhelyek nagy részénél még nem tudjuk, hogy mit is rejt pontosan a föld mélye. Reméljük, az elkövetkező időkben egyre több lelőhelyen végzünk kutatómunkát, és újabb szeleteket fedezünk fel a település múltjából.
